2011-03-28–06:00

Kelly doktor halála

Azt, hogy az amerikai vagy az orosz titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.

Egy biztos: úgy tűnik, tömegpusztító fegyverekkel foglalkozni nemcsak a biológiai vagy kémiai hatóanyag miatt lehet veszélyes. És az is tuti, hogy ezek a szemetek tényleg megölték Kennyt Kellyt!

Tudom, hogy roppant uncsi, de ismét csak történelmi visszatekintéssel kell kezdenünk; aki tök büfé a témában, nyugodtan továbbgörgetheti a szöveget.  

Az Úr 2002. évének második felében járunk; a (Munkáspárt, illetve Tony Blair által fémjelzett) brit kormány a fején átbucskázva is igyekszik meggyőzni Albion törvényhozását (és – nem utolsósorban – közvéleményét), hogy Irak (élén a sátáni Szaddám Huszeinnel) tömegpusztító fegyverek birtokában van, amelyeket nem fog habozni bevetni, ha úgy hozza a sors. A brit kormány folyamatosan azt sulykolja a hazai (s ezen keresztül a nemzetközi) közvéleménybe, hogy az első öbölháború, na meg a végnélküli ellenőrzések nem érték el céljukat, s a bagdadi diktátor egyetlen életcélja a nemzetközi közösség terrorizálása azokkal a csúnya-csúnya, távolról sem gentlemanlike fegyverekkel.

2002 szeptemberében egy alapos(nak tűnő) elemzést hoznak nyilvánosságra, melynek egyik alaptézise, hogy Irak birtokában olyan borzasztó (biológiai és vegyi) eszközök vannak, amelyek alkalmazásához (azaz élesben történő bevetéséhez) 45 perc előkészület tökéletesen elegendő. A második értékelő jelentés szerint (amelyet 2003 februárjában tárnak a nagyérdemű elé) Irak rendületlenül folytatja tudományos kutatásait a vegyi és más, nem konvencionális fegyverek tekintetében.

Ennek a második jelentésnek az egyik összeállítója (a bulvárhírektől magát meglehetősen távol tartó BBC szerint) egy bizonyos doktor David Christopher Kelly, aki már a kilencvenes években letette névjegyét a biológiai fegyverek felkutatása témakörben, amikor is a szovjeteket igyekezett minél kellemetlenebb helyzetbe hozni a témán belül. Kelly doktor (a kiváló eredménnyel megszerzett mikrobiológiai doktorátust követően) a civil szférában dolgozott (például az oxfordi Víruskutató Intézetben) mindaddig, amíg a brit Védelmi Minisztérium és a Külügy nem kezdte alkalmazni, először külső, majd belső (olvasd: főállású) szakértőként. Hozzáértését (amit az ENSz is elismert azzal, hogy az iraki helyzetet ellenőrző különleges bizottsága tagjának választotta) főleg az első Öböl-háborúban vették igénybe.

Röviden: David C. Kelly a nevét (és tekintélyét) adja ahhoz az (első körben bizalmas, de a brit sajtó által megszellőztetett) tudományos véleményhez, mely szerint Iraknak tömegpusztító fegyverei vannak, amelyek bevetése (akár a Nyugat és szövetségesei, főleg Izrael ellen) bármelyik pillanatban bekövetkezhet, számtalan áldozatot követelve.

Ezen (kategorikusnak tűnő) szakvélemény birtokában az Egyesült Államok (karöltve leghűségesebb szövetségesével, az Egyesült Királysággal) 2003. március huszadikán megtámadja Irakot és kezdetét veszi a – második – Öböl-háború.

És most előreszaladva egy picinykét: ahogyan azt ma már minden érdeklődő tudja, utólag (egészen pontosan: a mai napig, tehát több, mint nyolc év elteltével) a megszálló nyugati csapatok egyetlen nyomát sem találták annak, hogy a máskülönben tényleg nagy gazfickó Szaddám bármiféle, komolyan vehető tömegpusztító fegyvert (pláne nem biológiai disznóságot) rejtegetett volna a rommá bombázott és totálisan szétkúrt Irakban.

Kellynek azért van egy kis lelkiismeretfurdalása is, hiszen jól összeszövetkezik egy Andrew Gillian nevű BBC-újságíróval, akinek megsúgja, hogy a tanulmány jó része kamu, és hogy az azóta is sokat emlegetett, 45 perces bevetési határidőt Alastair Campbell (Tony Blair kommunikációs főtanácsadója, itt jobbra) találta ki, hogy a közvéleményre hozza a frászt, lélektanilag felkészítve a briteket a háborúra.

2003. júliusának közepén doktor Kellyt beidézik a brit törvényhozás külügyi, illetve hírszerzési bizottságai elé, ahol kínos magyarázkodásra kényszerül: ő nem úgy gondolta, nem azt akarta mondani, nem is ő volt, és egyáltalán: hagyják őt békében, mert különben olyat találna mondani, amit később maga is meg fog bánni… Mellesleg (mintegy bónuszként) ráadásul elismeri, hogy (tanácsadóként) jelentős szerepe volt a brit hírszerzés Rockingham fedőnevű műveletében, melynek során a britek (természetesen a jenkikkel karöltve, pénzt és energiát nem kímélve) már a nyolcvanas évektől kezdve mindent megtettek annak érdekében, hogy Szaddám rendszerét belülről, majd kívülről aláássák.

Július 17-én doktor Kelly dúlva-fúlva távozik a meghallgatásról, mindenféle fenyegetést mormolva az orra alatt. A parlamenti bizottság szigorú kérdezői előtt személyazonosságát (húzódozva bár) a brit Védelmi Minisztérium és a Külügy is megerősíti: igen, a szóbanforgó tanulmány (társ)szerzője David C. Kelly doktor.

Egy napra rá (2003. július 18.-án délelőtt) az Oxfordshire-i otthonától mintegy három kilométerre, a környező erdőben megtalálják David Kelly holttestét; a szakvélemény szerint öngyilkos lett. Utólag kiderült, hogy 17-én délután fél négykor búcsúzik el feleségétől és indult sétálni, ahogyan azt évek óta tette; viszonylag nyugodt és kiegyensúlyozott volt, s a vacsorát (ugyancsak szokása szerint) este hétre kérte.

Doktor Nicholas Hunt végezte az elsődleges boncolást; ennek megállapításai szerint Kelly doktor szervezetében jelentős mennyiségű Coproxamol nevű fájdalomcsillapító volt, ráadásul bal csuklóján az erek fel voltak vágva. A halottkémi következtetés egyértelmű és villámgyors: öngyilkosság. Ezt a megállapítást később (2004 januárjában) egy másodfokú vizsgálat is megerősíti, melynek vezetője Lord Hutton, a Korona egyik főbírája.

A gyanús jelek

Mivel ennek az egésznek olyan… olyan titokzatos szaga volt, a közvélemény és a sajtó elkezd élénken foglalkozni a történettel. Három orvos (Searle Sennett altatóorvos, David Halpin baleseti sebész és Stephen Frost radiológus) 2004. január 24-én közösen jegyeznek egy olvasói levelet a The Guardian-ban, amelyben alaposan és tudományosan leírják, hogy (a hivatalos boncolási jegyzőkönyv megállapításaira hivatkozva) Kelly halála NEM LEHETETT öngyilkosság.

Február 12-én további három szaktekintély (Martin Birnstingl érsebész, Peter Fletcher kórboncnok és Andrew Rouse tisztiorvos) megismétli a következtetéseket, hozzátéve, hogy a Kelly szervezetében talált Coproxamol mennyiség a halálos adagnak mindössze egyharmada.  

A holttestet két természetjáró (bizonyos Louise Holmes és Peter Chapman) találja meg, egybehangzó nyilatkozatuk szerint „ülő állapotban, háttal egy fának támaszkodva”. Miközben ők a legközelebbi rendőrőrsre sietnek bejelenteni a történteket, három – szembejövő – emberrel találkoznak, akik szerintük „egyértelműen civilbe öltözött rendőröknek” tűntek. A későbbi tanúk szerint viszont a helyszínelők megérkezésekor Kelly teste már a hátán feküdt, legalább 5 méterre mindenféle fától, a három ismeretlenről pedig egyetlen szó sem esik a hivatalos papírokban.

A mentőcsoport egyik tagja, Vanessa Hunt később több újságírónak elmondta, hogy a helyszínen alig talált vért, márpedig ahhoz, hogy egy ember halálos vérveszteséget szenvedjen, legalább két – két és fél liternyinek el kell folynia, ami még egy erdei talajon is nyomot hagy. A holttesten számos zúzódás és karcolás látszott, mintha a földön vergődött (esetleg vonszolták) volna, de a környék növényzete egyáltalán nem volt letaposva.

Még két apróság.

Az első, hogy kedvenc, húsz éve birtokában levő svájci bicskáját, amellyel állítólag felvágta az ereit, meglelték a helyszínen, de egyetlen ujjnyomatot sem találtak rajta – még a tulajdonosét sem.

A második: David Kelly a bahá’í követője volt; ez a perzsiai eredetű, monoteista és roppant toleráns vallás szigorúan tiltja tagjai és követői számára az öngyilkosságot, akárcsak a politikai pártokhoz történő csatlakozást.

És természetesen előbukkantak megbízható tanúk, akik egy-két nappal az első körben öngyilkosságnak tűnő haláleset előtt találkoztak Kellyvel (illetve részletes emaileket váltottak vele); a doktor részletesen beszélt rövid- és hosszútávú terveiről (például Bagdadba készült, mert „rengeteg helyrehoznivalója és tartozása van az iraki néppel szemben”).

David Christopher Kelly, a brit Védelmi Minisztérium 59 éves biológiai fegyver-szakértője minden kétséget kizáróan meghalt; most pedig lássuk, ki mit gondol hirtelen távozásáról az élők sorából.

1.) Az MI5 (vagy az MI6) tette el láb alól

Tony Blairéknek roppant kínossá vált, hogy az általuk lefizetett Kelly doktor szerepe nyilvánvalóvá vált, de ezt még ki tudták volna heverni. Azt viszont már nem, hogy a tudós (kínos parlamenti meghallgatását követően) felhívta összekötőjét (Campbell főtanácsadót) és fehéren-feketén tájékoztatta, hogy másnap az első útja a The Guardian című napilaphoz, majd a BBC-hez vezet, ahol részletesen el fogja mondani az egész dezinformációs balhét, amire a Labour rávette csak azért, hogy a brit parlamentet és közvéleményt megetesse a légből kapott tömegpusztító fegyverekről szóló mesével.

Telefon a megfelelő szolgálathoz, s máris indul a párfős brigád Oxford felé…

2.) A franciák voltak

Egy Michael Shrimpton nevű ügyvéd (és a brit, valamint számos európai titkosszolgálat eseti jogi szakértője) szerint a végrehajtók Franciaországból jöttek; Párizs így próbált az európai elkötelezettségű, franciabarátságának többször is hangot adó Tony Blairnek segíteni a roppant kellemetlenné vált szituációban.

3.) Az irakiak a felelősek

Richard Spetzel, egy amerikai biofegyver-szakértő (aki ENSz-ellenőrként három éven keresztül Kellyvel együtt dolgozott Irakban) esküszik arra, hogy az iraki katonai titkosszolgálat keze van a dologban; Szaddám egykori katonái nem tudták megbocsájtani Kellynek, hogy gyakorlatilag az általa jegyzett egyik (ráadásul hamis állításokat tartalmazó) tanulmány volt az egyik ürügy az USA és az Egyesült Királyság (továbbá ezek szövetségesei) kezében ahhoz, hogy hazájukat lerohanják.

Az irakiaknak ráadásul további sérelmeik is voltak Kellyvel szemben, hiszen (az Egyesült Nemzetek égisze alatt) elég sok borsot tört a bagdadi katonák orra alá.

4.) Az oroszok voltak

David Kelly nem csak az irakiak agyára ment ám a különféle fegyverellenőrzési tevékenységével; 1991 és 1993 között többször járt Oroszországban, amikor a nemzetközi szervezetek (és a nyugati hatalmak) azzal vádolták az egykori Szovjetuniót, hogy sorozatosan megsérti a biológiai fegyverek betiltására vonatkozó 1972-es nemzetközi egyezményt. Akkoriban nem sok orosz barátot szerzett magának Moszkvában.

5.) (Bio)terroristák voltak

Kelly doktort megkörnyékezték Oszamáék is, akik egy újabb, ezúttal biológiai fegyver felhasználásával végrehajtott terrorcselekményt terveztek Amerika ellen. Nem kértek ők sokat, csak pár kémcsőnyi pestis-, lépfene- vagy speciális influenza-vírust. A brit tudós természetesen ellenállt; sem pénzzel, sem fenyegetéssel nem lehetett jobb belátásra bírni. A hatóságokhoz fordult ugyan, de (a botrány miatt) sem a rendőrség, sem a titkosszolgálat nem állt ki mellette, hiszen a londoni kormánynak még jól is jött, hogy nem nekik kell a piszkos munkát elvégezniük. Oszamáék pedig meglépték, amit megígértek.

6.) A zsidók voltak

A professzort már a kilencvenes évek legelején beszervezte az izraeli titkosszolgálat, s ők dolgozták ki azt a tanulmányt is, amely az ominózus iraki tömegpusztító fegyverek veszélyére hívta fel a figyelmet (Kelly ehhez csak a nevét adta). Miután nyilvánvalóvá vált, hogy ez milyen következményekkel járt (háború), Kelly magába roskadt és elhatározta, hogy mindent borítani fog. El lehet képzelni, mennyire hiányzott volna ez a Moszadnak, ezért szemrebbenés nélkül kivégzőosztagot küldtek a doktor után.

7.) A jenkik ölték meg

A botrány kirobbanása után a CIA rögtön felvette a kapcsolatot a brit partnerekkel és finoman célzott arra, hogy – brit alattvalóról lévén szó – mégiscsak Londonnak kellene meglépnie azt, ami elkerülhetetlennek látszik, ha nem akarnak még nagyobb nyilvánosságot és még több (még keményebb, még nagyobb port felverő) államtitkokat olvasni az angolszász lapokban.

A britek első körben kikérték maguknak az óceánon túli unokatesók által sugallt megoldás forgatókönyvét, de (nagyon álságos módon) Langley tudomására hozták, hogy ha esetleg ők bevállalnák a dolgot, egyfelől nem nagyon tiltakoznának, másfelől pedig a nyomozás egészen biztosan öngyilkosságot állapítana meg.

És lőn.

Ennyit tehát David C. Kelly munkásságáról és haláláról, olvasóinknak pedig nagyon határozottan azt tudom javasolni, hogy ha pályaválasztási tanácsadás keretein belül azt a tippet kapnák, hogy legyenek tömegpusztító fegyverekkel foglalkozó szakértők, válasszák inkább a másik opciót – bármi is legyen az.

 

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , ,

60 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 60. wisp — 2014-06-10 12:10 

Hm, ez a mondat: “2002 szeptemberében egy alapos(nak tűnő) elemzést hoznak nyilvánosságra, melynek egyik alaptézise, hogy Irak birtokában olyan borzasztó (biológiai és vegyi) eszközök vannak, amelyek alkalmazásához (azaz élesben történő bevetéséhez) 45 perc előkészület tökéletesen elegendő.” nagyon ismerős, asszem szó szerint elhangzik a Doctor Who című brit (!) sci-fi egyik epizódjában. Ott az a sztori, hogy földönkívüliek kiiktatják, majd önmagukkal helyettesítik a brit kormányt, ezután pedig közzéteszik, hogy felfedeztek egy pont Anglia felett dekkoló, ellenséges űrhajót, ami 45 percen belül bevethető, tömegpusztító fegyverekkel van felszerelve. A cél az, hogy kizsarolják az ENSZtől az engedélyt a brit atomfegyverek bevetésére az idegenek ellen – valójában persze a Földön akarnak atomháborút kirobbantani. Lehet, hogy meg is van a megoldás? 😉

 59. gigabursch — 2013-03-08 12:30 

Szerintem egyszerűen csak utolérte a (megérdemelt) végzet

gy jár aki mocskos dolgokhoz asszisztál.

 58. gacsat — 2012-07-03 18:35 

@thedealer (törölt): 1 Mitrohin archívumot.

 56. HAL — 2012-01-05 16:38 

Mustár ezredes volt a gyertyatartóval. 🙂

 55. HAL — 2012-01-05 16:34 

A zsidók voltak. Mindíg ők azok…

 54. 178996 — 2011-04-01 06:18 

[eMM2](#11266852):

Van, aki szerint kicsalták valami kamu ürüggyel. Amúgy Kelly annyira nem rettegett; azt legalábbis nem hitte volna, hogy Anglia közepén baja eshet.

 53. eMM2 — 2011-03-31 20:30 

Ha ez a Kelly annyira rettegett akkor miért ment el egyszálmagában az erdőbe sétálgatni pont miután kiborította a bilit?

 52. Rogal Dorn — 2011-03-29 08:48 

[tiboru](#11259993):

Szerintem pont fordítva…Vámosi-Nagy Szabolcsra hasonlít Mr. Kelly… 😀

 51. rókakígyó — 2011-03-29 05:41 

Az ufok voltak ez biztos. Minden este eljönnek hozzám és el mesélnek ezt-azt a titkosszolgálatukról.

 50. Rogal Dorn — 2011-03-28 15:40 

Ugyan már, számos esetről tudunk amikor az öngyilkos halála után még el csúszott-mászott, egy neki jobban tetsző, megfelelő helyszínre. Mi van ebben különös? A tyúkok fej nélkül is tudnak szaladgálni…

 49. 178996 — 2011-03-28 09:58 

Csak nekem tűnt fel, hogy Vámosi-Nagy Szabolcs mennyire hasonlít Kelly doktorra..?

🙂

 48. tiboru — 2010-08-13 15:57 

@ZsuKov:

Jé, én tényleg nem tudtam… Köszi!

 47. ZsuKov — 2010-08-13 15:54 

azt viszont kevesen tudjak, hogy a Radiohead enekese, Thom Yorke szoloban kiadott albumarol a Harrowdown Hill c. szamot Kelly halalarol irta

 46. tiboru — 2010-08-10 15:17 

@Thaddeus Griffin:

Na tessék; mi már a tavaly megmondtuk…

 44. Danibacsi — 2010-04-17 17:25 

hátha az ufók voltak?!?!?

 43. David Bowman — 2010-03-01 08:14 

Blair volt. Ez tiszta sor.

 42. National Teography — 2010-01-05 01:30 

A CIA, ilyen haverságba lenne az mi5 és mi6-el? Mert akkor át kell elég sok mindent értékelni az elmúlt x évben!

Ha ez igaz akkor tuti hogy az aktatologatók húzták-vonták az infókat az atlanti óceánon.. mert ugye a vér kötelez!

Remek cikk!

Szerintem abszolút a Britt vonal.

 41. saking — 2009-08-31 08:45 

hát szerintem a britek vagy a CIA volt, esetleg közös egyetértésben, együtt tették. biztos, hogy nem az irakiak voltak, mert ez azt feltételezné, hogy a világon dr. Kelly volt az egyetlen szálka a szemükben. más esetről ugyanis nem tudunk, hogy az irakiak valakit eltettek volna láb alól, csak mert keresztbe tett nekik. a “franciák voltak” nevetséges (szívességből, he? LOL), ahogyan az oroszok is. elfelejtették akkoriban a revansot, s csak most jutott eszükbe, úgy 10 évvel később?

a közvetett bizonyíték kézen fekvő: előző napi fenyegetéseivel kit hozott roppant kellemetlen helyzetbe a prof? na, az a tettes!

 40. thehebrewhammer (törölt) — 2009-07-16 16:00 

Azt irja az Index:

“Privát számítógépének levelesládájából viszont több gyanús e-mait is előkerült. Az egyiket Judith Millernek, a New York Times újságírójának küldte, aki szakértőként használta Kellyt a bioterrorizmusról szóló készülő könyvéhez. A férfi a levélben virágnyelven fogalmazta meg, fenyegetve érzi magát.”

…ez igaz is – ugyanakkor a Guardian emlitette, Richard Sambrook lemondasakor, hogy a hirszerkesztok fonoke szemelyes erintettseg miatt mondott le.

Ez a szemelyes erintettseg pont egy ugyanilyen “levelezes” volt. Kelly, gondolom en, realizalta, hogy a kollegai, akik erintettek voltak – sorra tunnek el rovidebb, hoszabb “nyaralasokra”, nem beszelnek vele (Kelly tualjdonkeppen paria lett – a kutya nem akart melette allni … in case if shit hits the fan…)…

Lenyeg ami lenyeg – Richard Sambrook kapott egy levelet tole, CC-zve.

A levelet en magam sosem lattam – illetve ha lattam volna, biztos, hogy utananeznek – eredeti-e.. DE

Richard Sambrook-nak nem hiszem, hogy lett volna mas szemelyes erintettsege Kellyvel kapcsolatban azon kivul, hogy O mint szerkeszto megengedte az interjukat vele es elolvasta a leveleket amiket Kelly a BBC4 es BBC-NEWS szerkesztoinek kuldott.

Amit mondani szeretnek az az, hogy a BBC-nel tudtak, hogy Kelly be van szarva mint az allat. Tudtak, hogy az elete egy kurva Lovecraft novellahoz kezd hasonlitani… halal utan megis elsokent hoztak le a hithu “ongyilkos lett” sztorit.

A szerkesztom egy ertekezleten kozolte, ha valaki megszerzi a bizonyitekot, hogy Greg Dyke( BBC Dir. Gen.)ujlenyomatain rajta vannak az ugyon – azt korkedvezmennyel nyugdijba kuldi a bahamakra.

Erre a biztonsagi szakerto halkan megjegyezte… ha valki ezt kideriti, az jobb ha a holdra koltozik nyugdijas eveire…

Mindketten lemondtak 2004-ben. En eljottem a Guardiantol 2006-ban de ez a tema tabu maradt.

 39. É2I — 2009-07-16 07:43 

@ZöPö (inda):

Jogos, köszönöm!

Bocsi tiboru!

@thedealer:

Úgy látom fonódik a történet 🙂 De, ha van még és ráérsz, szerintem sokunkat érdekelnének a részletek.

 38. tiboru — 2009-07-16 00:14 

@thedealer:

Ez érdekes volt, köszönjük!

 37. thedealer (törölt) — 2009-07-15 23:08 

@thedealer: A roviditett dolgoket elnezest ker az iPod brigad, akik miatt szinte lehetetlen egy postot rendesen megirni.. eljen az egyszerusites es a kis kepernyo

 36. thedealer (törölt) — 2009-07-15 23:06 

amikor Kelly meghalt, Londonban kezzel foghato volt a sajtosok, tv-sek, fotosok altal okozott dugo. Mindenki ott akart lenni a kornyeken.

Senki nem hozott egyetlen epkezlab felvetelt sem aznap esterol kozulunk. Maradt a jol bevalt … csaladi foto korbeollozasa.

2007-ben egy, a Mirornak dolgozo fotostol halottam a kovetkezot mikozben baratilag kavezgattunk egy Glasgow-i birosagi targyalasra varva

– Kelly-nek volt egy nyarihaza Esex-ben. A Miror ki is kuldte oket meg aznap este, hogy nezzenek korul. Kelly halala utan (miutan megtalaltak) 3 oraval!!! a rendorseg hermetikusan lezarta a jelentektelennek tuno kis tanyat es kornyeket. A tanya 3 honapig volt rendorsegi orizet alatt – senki, se ki – se be.

A tanyat kesobb a csalad nyilatkozata szerint eladtak, Kelly egyebkent sem volt ott mar evek ota. Ezzel ellentetes viszont egy BBC-s beszelgetes amikor Kelly azt mondja, hogy semmi mast nem akar, mint a tanyajan kerteszkedni es setalni estenkent…

2008-ban a Guardian egyik kulsos kutyajaval elmentunk a telekhez. Az uj tulajt nem talaltuk – beneztunk a szomszedhoz. Az szomszed mondott egy erdekeset.

Amikor a hazat eladtak – kiuritettek, de nem koltoztetok hanem a rendorseg. Majd az EGESZ! telket, nem kis terulet, kb 1m melyen foldgepekkel atgyalultak.

A tortenetbol persze nem lett semmi, mert evekkel elkestunk. De azota is azon rohogok, hogy vajon mit rejtegethetett az oreg a bazsarozsak alatt? Vajon megtalaltak-e?

 33. Viktor-a-konyhában — 2009-07-14 21:33 

Jé, elkéstem pár órával, pont most akartam belinkelni a cikket.

 32. pobeda — 2009-07-14 19:17 

Gondoltam folyt. köv. 🙂

 31. tiboru — 2009-07-14 17:56 

@pobeda:

Hohó… Köszi!

 29. neménvagyok — 2009-07-01 11:10 

Csak a kötözködés kedvéért: Kennyt nem megölték, hanem kicsinálták. :o))

videa.hu/videok/film-animacio/kicsinaltak-kennyt-dn0JSKaSK1lckqWi

A JFK-hoz meg annyit: nekünk 3 macskánk van. Meg egy németjuhász!!

 28. Pistabá — 2009-06-27 06:32 

Jó írás, köszönjük. Tiboru: hogy a felsorolt megoldások közül ne találomra szemezgessünk, időnként beszúrhatnál pár ajánlott irodalom linket (akár a kommentek közé valami kamu loginról egy internet-kávézóból ha direktben nem akarod). A sok különböző szabadon választható változat kissé olyan neszesemmi fíling.

 27. Valandil — 2009-06-26 08:14 

@Google: Blairt, aki az USA londoni nagykövete volt? 😀 (Ennyire volt önálló az a pali. Tényleg, ez is megérne egy konteót, kinek az érdeke Blairből elnököt kreálni. Sztem a zsidóké. (Mint tudjuk, _minden_ mögött ők állnak.))

 26. tiboru — 2009-06-24 20:45 

@molnibalage:

Hát, ha nagyon akarja valaki, azt még meg lehet magyarázni (utólag véletlenül letörölték a helyszínelők, a mentősök, a jeti, mittudomén); egy hiányzó kést már neccesebb.

 25. molnibalage — 2009-06-24 20:31 

@tiboru: Na és az ujjlenyomat hiánya? 🙂

 24. tiboru — 2009-06-24 19:36 

@molnibalage:

Hát ha azt is számoljuk, akkor tényleg a harmadik. Én azt akartam mondani, hogy a második (nyugat kontra Irak) Öböl-háború.

De végül is igazad van.

 23. tiboru — 2009-06-24 19:35 

@molnibalage:

Hát az a gyilkos, aki mondjuk egy öngyilkosság látszatát akarja kelteni.

Ha hiányzik a bicska, a leghülyébb halottkémnek is feltűnik, hogy “idegenkezűség valószínűsíthető”.

 22. molnibalage — 2009-06-24 16:59 

A bicskás rész meg elég vicces. Komolyan, ki az a marha, aki a gyilkos (?) szerszámot otthagyja a tetthelyen?

 21. molnibalage — 2009-06-24 16:52 

“2003. március huszadikán megtámadja Irakot és kezdetét veszi a – második – Öböl-háború.”

Nem a Harmadik? Mert az Iraki-Iráni Háborút szokták elsőnek is hívni.

 20. Gráci jóember — 2009-06-24 06:38 

@tiboru: Mindig kell egy ilyen ember, akinek lehet ilyeneket írni… 🙂

Sajnos a világ már csak ilyen: a történelemről csak sablonokban lehet vésni. Ha a Kedves Olvasónak annyira megindítja képzeletét az írás, akkor néhány plusz infóért olvasson után itt-ott.

Ha meg valaki olyan, mint én, akkor úgy is csak odáig olvassa történeteidet, hogy “akkor lássuk milyen konteok születtek e témáról”. 🙂

Így tovább!

Kelly meg maga is egy mocsadék ember volt, hiszen ha tenni akart volna valamit, akkor azt korábban megtehette volna, mivel ismerte az egész Rendszert belülről… Ha valaki ilyen gyagya, hogy azok előtt beszél, akiknek módszereit ismeri, akkor meg is érdemelte, hogy felvágassa ereit, és begyógyszerezze magát… Furcsa pali lehetett.

 19. tiboru — 2009-06-23 17:57 

@smartdrive:

Nekem sajnos csak egy kaptafám van, oszt’ azt használom, ha tehetem. Végül is a pénz dől, mint a nyári zápor, és teszek rá, hogy mennyire van kidolgozva és milyen kevés tényadat szerepel benne; abba a heti másfél-két percbe, amíg kópipészttel megírom, belefér.

 18. tiboru — 2009-06-23 17:53 

@aljaskuszobab:

Hát, nem is tudom… Az az igazság, hogy az Aurórát olyan… olyan digitális konteónak tartom, amelynek gyakorlatilag két lehetséges outputja van: vagy létezett, vagy nem.

De majd meglátom.

Ja, és köszi a dícséretet; maradj is velünk!

 17. aljaskuszobab — 2009-06-23 12:27 

tiboru: tetszik a blog, rendszeresen olvaslak.

lenne egy kérdésem: fogsz foglalkozni “technikai konteókkal”? pl. az aurora létezése/nemlétezése/máslétezésehelyette?

 16. smartdrive — 2009-06-23 09:59 

ez is az egy kaptafára írt bejegyzések közé tartozik. minimális mennyiségű tényadat, utána “megoldásként” felsorolva az összes sablon, lazán a kontextusba helyezve

ezek csak ilyen töltelékek két érdekesebb, kidolgozottab konteo között, hogy pörögjön a blog

 15. Nűnű — 2009-06-23 09:25 

@Zig Zag:

Azért a középkorban már voltak undorító húzások, többek között a Nagy Pestisjárvány egyik kirobbantó oka is, amikor valahol a Fekete-tenger partján a mongolok pestises hullákat dobáltak be a védők közé.

 14. Zig Zag — 2009-06-22 18:58 

most már így meg mernék esküdni, hogy a vizigótok voltak

 13. Collingwood — 2009-06-22 18:49 

Jó kis történet és érdekesnél érdekesebb teóriák. én a CIA-s változatra szavaznék.

Azt azonban nem értem, hogy hova tuntek az iraki tomegpusztító fegyverek. Ha jól tudom, Irak bizonyítottan vetett be vegyi fegyvert az irak-iráni háboruban és a `90-es években a kurdok ellen is. Felhasználták a teljes készletet? Vagy megsemmisultek a sivatagi vihar légicsapásai alatt?

 12. tommika — 2009-06-22 18:06 

megint kellemes cikk 🙂

 11. Zig Zag — 2009-06-22 18:03 

A mekis kép nb1es!

A durva szerintem az a történetben, hogy a történelemben először pont a brit kormány kísérletezgetett biológiai fegyverekkel.

Nagyon csúnya dolog!

 10. nabazzmeg — 2009-06-22 17:35 

hát az biztos, hogy nem a H1N1 vitte le :-)))

nagyon valószínű, hogy a saját vagy az izraeli 3betűs szervezet tett róla, hogy ne tudjunk meg többet, mint ami ránk tartozik…

ha valaki azzal jönne, úgy kell neki, minek áll szóba ilyen puruttya népekkel, annak azt üzenem, ő is megtenné, ha tudná hogy “akarja”

 9. Google — 2009-06-22 17:12 

És ezt a Blairt szeretnék egyesek az Unió elnökévé tenni. Uuuu

 8. Rhythmeen — 2009-06-22 15:35 

UFO-k?

Ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a biológiaifegyver gyártás kontrollálásán keresztül az Általuk kis bolygónkra telepített kísérleti tenyészállomány populáción (értsd: emberiség) végzik piszkos kísérleteiket.

A kísérletek célja, hogy egy olyan olcsón előállíható, magas ellenállóképességű lényeket hozzanak létre, akiket a Zeta Reticuli környékén évszázadok óta tartó háborúban bevethetőek az ellenség ellen.

Emellett biológiai ellenállóképességük miatt (az átmeneti ionfegyver áringadozások miatti tűzszünetek idejében) simán használhatóak az agyonpermetezett veteményesekben, tarack (nem 122mm-es) és egyéb gyomnövények irtására.

Na most képzelhetitek, mennyire idegesek lettek a kis szürkék szegény Kellyre, mikor már lassan 20 éve szabotálja itt a biológiai fegyverek használatát…

 7. méhészborz — 2009-06-22 14:11 

Nekem a mekis kép a csúcs.

 6. lessknownJFK — 2009-06-22 13:01 

A történelmi visszatekintés nem hogy nem unalmas, de kifejezettem szükséges és remek-remek dolog. A cikk ötös, köszi!

 5. Nolik — 2009-06-22 11:23 

@tiboru:

A jópofizó, magukat baromira viccesnek találó kommentelőkkel való kesztyűs kézzel bánás és az udvarias, gyors reakció, az igazán nagyok erénye:-)

 4. tiboru — 2009-06-22 11:18 

@Nolik:

Nem rossz, kolléga, nem rossz… Szégyen ősz fejemre, hogy nem nekem jutott eszembe 🙁

 3. Nolik — 2009-06-22 11:14 

Kiváló poszt ismét, gr. de hát ez már közhely.

A molekula képlet, mint ábra, mindent visz.

Mégiscsak egy tudós ember haláláról van szó, meg amúgyis, ha ennek ellenére mégis egy ízléstelen, humoros teóriára vetemednék, akkor az a következő lenne:

Az Ian Lancaster Fleming alapítvány piszkos kezét vélem a dologban.

A James Bond sztorik vérfrissítést igényelnek, sajnos jelen esetben egy nagydoktoris nemzetközi szaktekintély koponya önnön kedvenc svájci bicskájával lecsapolt, és rejtélyesen eltűnt 2,5 l vérét.

A hidegháborúra már csak a nyuggerek emlékeznek, az Al-kaidából is kipasszíroztak a forgatókönyvírók mindent, ami jegyárasítható, ütős sztori nélkül félő, hogy a következő James Bond szaga bevételét a Stirlic újratöltve is beelőzné.

Hollywood a dinókat is felélesztette, hogy kedvükre gyilkolásszanak, mit nekik brit tudósok? Az Index is tele van velük D.

 2. paranoid T.R. marcipan — 2009-06-22 10:40 

még mindig nagyon jó vagy:)

szerintem simán lehet, h az asszony nyírta ki. tudta, h vmi titkos izén dolgozik, és olykor meg előfordul, h valaki meghal közben. arra számított, mindenki a másikra fog mutogatni, és a konteósok úgy is a moszadot hibáztatják. majdnem bejött:)

 1. Nűnű — 2009-06-22 10:31 

az iraki és az angol verzió tűnik nekem a leglogikusabbnak

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök