2012-09-04–12:36

Villámkonteó 15.0 – A Safarov-összeesküvés

Az utóbbi négy napban számtalan (többé-kevésbé sikerült) elemzés, blogposzt és találgatás látott napvilágot az azeri gyilkos kiadásának körülményeiről, vélt előzményeiről, lehetséges következményeiről. Megnyilatkoztak újságírók, biztonságpolitikai szakértők, politikusok, továbbá amatőr és profi váteszek, főállású próféták és műkedvelő háziasszonyok, pékek, kőművesek és úriszabók. A Konteóblog nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből az össznépi társasjátékból, ahol – a látszat szerint legalábbis – mindenki, aki ebben a lángoktól öleltben él, minimum okleveles Kaukázus-szakértő és alsó hangon is van neki három örmény, továbbá két azeri jóbarátja.

Nincs is ezzel semmi baj, az ilyen talaj- és légköri viszonyok ideálisak a konteók szaporodásához. Ezt a lehetőséget lovagoljuk meg most, s megbeszéljük a baltás gyilkos esetével kapcsolatos összeesküvés-elméleteket.

Annak nem igazán van értelme, hogy összefoglaljam az előzményeket. A szükséges mértékig szerintem mindenki képben van, de ha mégse, itt frissíthetitek a RAM-ot. Ne is húzzuk az időt, villámkonteóról van szó, tehát csapjunk egyenesen a téma közepébe.

Bolygónk lakosságának magyarul beszélő krémje a Safarov-ügyhöz történő viszonyulása szerint nagyjából három nagy kategóriába rendezhető. A konteók előtt lássuk az ő gondolatmenetüket, hiszen a másik oldal véleményének megismerése akkor is segíthet a tisztánlátásban, ha nem tudjuk elfogadni az érveiket.

1.) A kiadatást elfogadók/támogatók

A magyar kormány mindent a nemzetközi jog előírásai szerint csinált. Előzetesen mindent megbeszéltek az azeri illetékesekkel (magyarul: Alijev elnökkel), s a bakui kötelezettségvállalást követően (melyben az azeriek leírták, hogy tiszteletben tartják a magyar bíróság ítéletét) Safarovot felültették az első gépre és hazavitték. Ennyi történt. Hogy aztán Alijev elnök már a reptéren kegyelembe részesítette a gyilkost, majd másnap előléptette őrnaggyá, és hogy nemzeti hősként ünneplik – ez már végképp nem a mi dolgunk.

Hogy – talán – az azeriek tényleg ígértek nekünk ezt-azt cserébe? Hogy 2-3 milliárd dollár (vagy euró) értékben magyar államkötvényeket fognak vásárolni, esetleg a tervezett AGRI gázvezeték építésénél kapunk majd valamiféle kiemelt partneri státuszt, vagy majd olcsóbban fűthetünk a kedvezményesen szállított azeri gázzal? Nos, ha ez így is lenne, akkor sem lehetne semmit az Orbán-kormány szemére vetni, elvégre – és lehet, hogy ez egyeseket meglep – Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Esküjében nem Örményország vagy Pirézia érdekeinek védelmére esküdött fel, hanem Magyarországéra. Nemcsak joga, hanem kötelessége is mindent ezen a szemüvegen keresztül megvizsgálni. Ha Azerbajdzsán egy (amúgy jogba nem ütköző) cselekményért cserébe felajánl egy kis lovettát vagy olcsóbb gázt, esetleg jólfizető munkalehetőséget magyar vállalatoknak, hát igenis kötelessége ezt elfogadni! És ezért nem megvetés és kritika jár neki, hanem elismerés és főhajtás.

Persze az IMF-nek, egyes uniós és washingtoni köröknek (és tudjukmégkiknek) szúrja a szemét a magyar pénzügyi és gazdasági függetlenség irányába mutató minden nemzeti lépés, hiszen ha az azeri forgatókönyvhöz hasonló kettő-három összejön, fittyet hányhatunk a Nemzetközi Valutaalap által kilátásba helyezett kölcsönre, mert megleszünk nélküle is. Azt pedig, hogy sokkal kényelmesebb jóbarátoknak tartozni, mint egy arctalan, multinacionális, érzéketlen pénzintézetnek (amelyik még abba is bele akar szólni, hogy mire költhetjük a kölcsönkapott pénzt, sőt, előzetes feltételeket is támasztanak), nem igazán kell bizonygatnom senkinek.

Ami pedig az örmények által extrém módon túllihegett lépéseket illeti, nos, ezen csak mosolyogni lehet. Oké, talán egy ideig nem lehet majd Ararát-konyakot kapni a Teszkóban, na és a kábé három-ötezer fős magyarországi örmény közösség egy kicsit morcos lesz, de ami az állítólagos nemzetközi örmény lobbit illeti, mi bajunk lehet? Charles Aznavour nem jön majd énekelni? Alain Prost bojkottálni fogja a magyar autóipart? Margarita Simonjan majd felolvas egy cikket a Russia Today hírműsorában? Ne vicceljünk…

1.1.) Az átverés-pártiak

Azok a disznó azeriek kihasználták a magyar kormányzati jóindulatot, és (miután ünnepélyesen megígérték, hogy Safarov egy bakui fegyházban igenis leüli a minimum 25 évet) megszegték az adott szavukat. Igen, Orbánékat átverték, de joggal hihettük, hogy egy ország adott szava mégiscsak jelent valamit. Most próbáljuk menteni, ami menthető (lásd még az azeri nagykövet bekéretése a külügyminisztériumba), de valljuk be, hogy a jóhiszeműségünk áldozataivá váltunk. Mindegy, ezen már túlvagyunk, legközelebb jobban odafigyelünk. Akárhogyan is alakulnak a dolgok, mi pluszban zárjuk az egyenleget, mert nem kell még 17 évig etetnünk egy gyilkost. Aki nem tudná: egy fogvatartott naponta 15 ezer forintjába kerül a magyar adófizetőknek. Tessék ezt az összeget beszorozni 17×365-tel (nem számolva a szökőnapokat): megspóroltunk 93 millió forintot!

2.) A kiadatást ellenzők

Csűrhetjük-csavarhatjuk, maszatolhatjuk és tekergethetjük, de a csupasz tény az, hogy a magyar állam szabadon engedett egy (magyar bíróság által) életfogytra ítélt gyilkost. Mert hogy mindenki, akinek a tájékozottsága meghaladja egy szúnyogét, beláthatta, hogy Safarov a bakui reptérről egyenesen az azeri nemzeti hősöknek fenntartott Pantheonba megy. Ha a teljes magyar diplomáciai szolgálat és a magyar hírszerzés együttesen nem volt alkalmas ennek a ténynek a felderítésére, a különféle örmény szervezetekre kellett volna hallgatni, akik már augusztus huszadika körül elkezdték figyelmeztetni a magyar kormányt, hogy mi a várhatóság, ha a gyilkost kiadják szülőhazájának.

Ha az azeri üzleti ellentételezésről szóló hírek igazak, a helyzet még durvább, mert ebben az esetben nemcsak a magyar bírósági ítéletnek adtunk egy pofont, hanem az egyetemes emberi értékeknek is. Magyarul: két-három milliárd dollárért eladtunk egy vérengző gyilkost és meggyaláztuk áldozata emlékét. Kinyilatkoztuk, hogy egy emberi életnek igenis van pénzben kifejezhető értéke, márpedig ez a cselekmény egy kultúrállamban, egy civilizált országban egyszerűen minősíthetetlen. És akkor a nemzetközi bonyodalmakról nem is beszéltünk.

Az örmények minden reakciója tökéletesen érthető. Egy évek óta de facto háborús helyzetben élő nemzet, amelyet két oldalról esküdt ellenségek, a másik két oldalról inkább az ellenségekkel szimpatizáló szomszédok vesznek körül, amelynek nincs kijárata a tengerhez, amelyik nem is határos az egyetlen komoly szövetségesével (az Orosz Föderációval), amelyik száz évvel ezelőtt egy népirtásban elvesztette akkori népességének 30-40 százalékát (lásd még A Musza Dagh negyven napját), nos, logikus, hogy egy ilyen nemzet roppant élénken reagál mindenre, amit nemzeti érzéseinek lábbal tiprásaként értelmezhet. Márpedig Safarov kiadása bizony ennek minősül. Az örmények ráadásul attól is kétségbeestek, hogy egy keresztény állam árulta el őket (a világ legelső keresztény államvallású országát) a muszlim ellenséggel szemben, arról nem is beszélve, hogy egy olyan kormány tette ezt, amelyik deklaráltan kereszténydemokrata értékeket vall.

Az örmény diaszpóra (bármit is mondanak a gúnyolódók) márpedig igenis nagyon befolyásos például az USA-ban, Franciaországban és Oroszországban is. Tessenek megnézni a vonatkozó Wikipédia szócikket: nem kizárólag művészek és egyéb humán értelmiségiek alkotják (noha alkalomadtán egy újságcikk többet árthat Magyarországnak, mint egy gazdasági beruházás meghiúsulása), hanem politikusok és egyéb potentátok is a tagjai. Az esetleges örmény terrorcselekményeket pedig jobb nem is emlegetni: nem az a kifejezetten vérengző náció, de vadásztak ők már le török politikusokat harmadik országban, ha úgy hozta a sors, fanatikusok pedig minden népcsoportban akadnak… Isten ne adja, hogy pár hőzöngő hajasztáni szélsőséges műveleti területnek nyilvánítsa Budapestet! Mert akkor ez is a magyar kormány lelkén szárad, a kiadatás miatt esetleg kiújuló karabahi lövöldözésekről nem is beszélve.

Két magyarázat van a történtekre, s egyik rosszabb, mint a másik. Az első az, hogy az Orbán-kormány trehányságból mulasztotta el a tőle elvárható körültekintést (esetleg könnyelműen bízott a prognosztizálható következmények elmaradásában), vagyis gondatlanságból lőtt ekkora diplomáciai bakot. A második pedig az, hogy nyereségvágyból. Mindkettő büntetőjogi kategória, s mindkettőnek súlyos következményei lennének egy valódi demokráciában. Az meg már csak tényleg hab a tortán, hogy a legfrissebb hírek szerint Azerbajdzsánnak esze ágában sincs magyar állampapírokat vásárolni.

3.) A közömbösök

Fix leszarom, hogy mit és miért balhézik az a távoli, problémás kis ország, és egyáltalán: nem vagyok én nemzetközi jogász. Az eset vihar egy pohár vízben, egy hét múlva már csak a politikusok fognak izmozni az egészen. Azért fizetem az adómból a politikusokat, hogy az ilyen szarságokkal törődjenek. Ha a személyes költségvetésem törzsszámai pozitív irányba változnak (ha olcsóbb lesz a gáz, vagy könnyebben tudom törleszteni a hiteltartozásom), akkor részemről oké. Ha kisiklatják a metrót vagy sorozatos bombariadók miatt nem járnak a vonatok, akkor dühös leszek. Oszt jónapot.

Lássuk akkor, hogy – ha elvetjük a “saját magunknak főztük” verziót – kik állhatnak a cirkusz kirobbantásának (és a botrány elmélyítésének) hátterében. Az egyes konteók hangoztatói között mindhárom említett csoportból vannak résztvevők.

4.) Az amerikaiak

Az USA-ban választási év van, s úgy tűnik, Obama mégsem laza diadalmenetben fogja meghosszabbítani albérleti szerződését a Fehér Házban. Az újraválasztásért meg kell dolgozni, márpedig egy helyi háború mindig jól jön a hivatalban levő elnöknek, hiszen Amerika demokrácia melletti elkötelezettségét és eltökéltségét tudja demonstrálni egy kis fegyvercsörtetéssel. Ha ez a lokális válsággóc jó messze van a hómlendtől, az kiváló, mert annyira nem fogja aggasztani a kaliforniai háziasszonyt vagy a floridai nyugdíjast. Ha ráadásul a nagy ellenség (Irán) hátsó udvarában található, az még jobb, mert lazán rá lehet fogni a csapatösszevonásokat. Az meg csak bónusz, hogy a fő rivális (Oroszország) egyik liblingje is érintett a dologban, mert Putyinnak – akarva-akaratlanul – megosztja a figyelmét, elvégre törődnie kell az Örményországban állomásozó többezer orosz katonával is.

Egyszóval ha valakinek jól jött ez a konfliktus, az az USA. Lehet látványosan aggódni a térség biztonságáért, lehet magyarázatokat kérni és összevont szemöldökkel (olyan virtigli világcsendőr módra) fejet ingatni, ugyanakkor nem kockáztat semmit. És ugye senki nem gondolhatja komolyan, hogy a NATO-tag Magyarország egy ilyen horderejű döntést Washington megkérdezése nélkül meghozhat?

5.) A zsidók

Mivel az azeri-örmény konfliktus Iránt különösen foglalkoztatja (a perzsa államnak mintegy 12-14 millió azeri etnikumú polgára is van – maga Khamenei ajatollah is azeri, legalábbis apai részről -, s Azerbajdzsán már többször célzott arra, hogy bizonyos iráni területekre azért igényt tartana, ha Allah Alijev elnök is úgy akarja), Teherán idegeit igencsak borzolja minden katonai esemény, ami a határai mentén zajlik. És ami rossz Iránnak, az jó Izraelnek. Az utóbbi időben a zsidó állam elég szoros együttműködést alakított ki Azerbajdzsánnal, ami Baku részéről komoly izraeli haditechnikai beszerzésekben is megnyilvánult. Külső szemlélő számára talán kicsit meglepő egy végeredményben muzulmán állam ilyetén történő megnyilvánulása, de az azeriek meglehetősen pragmatisták ilyen szempontból; talán a nagy testvértől, Törökországtól tanulták meg, hogy a régióban az számíthat piros amerikai pontokra, aki nem balhézik Tel Avivval.

A zsidó lobbi, amelyik (az örménnyel ellentétben) tényleg létezik, teljes erővel bevetette magát: emberei elérték, hogy Orbán Viktor rossz tanácsadókra hallgasson, s akaratán kívül elmérgesítse az örmény-azeri viszonyt. Titkos diplomáciai csatornákon Alijev tudomására hozták, hogy Safarov kiszabadítása izraeli befolyásolási akció eredménye. Azok az azeri katonai repterek pedig, amelyek meglehetős közelségben vannak az iráni határhoz, kiválóan alkalmasak lehetnek azon izraeli bombázók fogadására, amelyek – ha úgy adódik – eltörölhetik a föld színéről a perzsa urándúsítókat, mialatt az azerbajdzsáni hadsereg az örmény (karabahi) határ mentén vonul fel és izmait mutogatja.

6.) Az oroszok

Tudvalevő, hogy az örmény-azeri konfliktussorozatban Moszkva hagyományosan Jereván mellett áll. Ennek olyan történelmi, vallási és kulturális-civilizációs magyarázatai vannak, amikkel itt és most nem foglalkozunk.

A feszültség kiéleződésével Putyinék jogalapot fognak felmutatni ahhoz, hogy az Örményországban állomásozó, jelenleg 3-5 ezresre rúgó orosz katonai kontingens  létszámát ennek a duplájára, esetleg a háromszorosára felturbózzák, a szükséges haditechnikai fejlesztésekkel és az esetleges átcsoportosításokkal együtt. Az azeri altalaj, illetve a Kaszpi-tenger mélyének ásványkincseire már régóta fáj az oroszok foga, arról nem is beszélve, hogy Azerbajdzsánt továbbra is “közelkülföldnek” tekintik, vagyis egy olyan régiónak, amelyben az orosz érdekek érvényesítésének komoly prioritása van.

Csavarosnak tűnik, de abszolút logikus (és tökéletesen beleillik az orosz titkosszolgálati machinációk sorába): Safarov kiadását az orosz érdekek mellett felsorakozó magyar politikusok és diplomáciai szakértők szorgalmazták, mert pontosan látták ennek nagypolitikai következményeit. Hogy Izrael (az USA-val karöltve) mikor és hogyan támadja meg Iránt, azt per pillanat maximum a Fehér Házban és a Knesszet nemzetbiztonsági bizottságában tudják, de az oroszok abszolút azonosulnak a cserkészek  jelszavával: Légy résen! És ha indul a mandula, jó lesz minél közelebb lenni, minél több katonával.

Még egy érv az orosz mozgatórugó mellett: ha az oroszokat elkerülő AGRI kőolajvezeték azért hiúsul meg, mert a tervezett nyomvonalán a háborús konfliktus veszélyének valószínűsége megsokszorozódik, automatikusan felértékelődik majd a Déli Áramlat jelentősége, vagyis Moszkva profitálhat az egészből.

6.1.) A Putyin-Obama paktum

Persze sokan beszélnek a két nagy (Oroszország és az USA) összeborulásáról is. Valljuk be, nem ez lenne az első eset a világtörténelemben, amikor a kis országok feje fölött, az ő sorsukról döntenek a nagyhatalmak.

7.) A törökök

Török barátaink mindig is egyfajta külső tartományuknak tekintették Azerbajdzsánt, amire a török-örmény gyűlölködés még rátesz egy lapáttal. Örményország Baku és Ankara szemében egyaránt egy olyan (átmeneti, de annál idegesítőbb) államocska, amit középtávon fel kell osztaniuk egymás között; Azerbajdzsánban, állami hivatal falán (!) láttam én olyan térképet, amelyen Jereván azeri megyeszékhelyként van feltüntetve, Gyumri és Vanadzor pedig török területként…

Szóval az örmények látványos megalázása, az azeriek nemzeti öntudatának további magaslatokba történő felpiszkálása egybevág Ankara terveivel. Atatürk örökösei egy percre sem hagytak fel azzal a szándékukkal, hogy a régióban az első számú középhatalom jelmezét öltsék magukra. Szíria az összeomlás szélén, Irak káoszban fuldoklik, a legfőbb vetélytárs (Irán) pedig számolgatja a napokat az izraeli bombázók felbukkanásáig…

8.) A szomszédaink

Magyarország hagyományos, történelmi ellenfelei is dörzsölhetik a markukat, hiszen a magyar állam példátlan arcvesztése és nemzetközi tekintélyének megtépázódása az ő malmukra is hajtja a vizet: Románia például rögtön két lépcsőfokot ugrott Brüsszel szemében megbízhatóság és kiszámíthatóság tekintetében. Az EU jó ideig nem a romániai (és bulgáriai) belső korrupcióval foglalkozik majd, hanem a Safarov-üggyel. És arról se feledkezzünk meg, hogy a csatlakozásra hajtó Szerbiának is jól jön egy kis figyelemelterelés, Szlovákiáról nem is beszélve, aki egy újabb adut húzhat elő zsebéből Brüsszelben: tessék, ezek azok a magyarok, akik folyton bennünket cseszegetnek és feljelentgetnek, közben (nemzetközi egyezmények mögé bújva, nyereségvágyból) lepaktálnak az egyik legautoriterebb rezsimmel.

9.) Az iszlám világ

Noha Azerbajdzsán nem sorolható a klasszikus muszlim társadalmak közé, mégiscsak muzulmán hagyományokkal rendelkező állam, s mint ilyen, egyértelműen a mohamedán érdeklődés fókuszában áll. Safarov esete az ezeréves keresztény-iszlám szembenállás egyik kézzelfogható, kortárs szimbóluma. Nem akarunk túl messzire menni a következtetésekben, de talán nem tévedünk túl nagyot, ha azt mondjuk, hogy ha eddig Magyarország szerepelt is volna a muszlim terroristák potenciális európai célpontjai között, ezzel a lépéssel valószínűsíthetően lekerült a feketelistáról, legalábbis egy időre.

9.1.) A terrortámadás-verzió

Tegnap hallottam egy kemény konteót, amit most megosztok veletek. Eszerint a TEK kapott egy fenyegetést, melynek lényege, hogy ha Magyarország elengedi Safarovot, évekre megválthatja biztonságát. Kiváló szakértőink elemezték a helyzetet, s arra a következtetésre jutottak, hogy a valószínűsíthető örmény felháborodás még mindig nagyságrendekkel kisebb veszélyeket hordoz magában, mint a muszlim szélsőségesek.

10.) Az IMF

A Nemzetközi Valutaalap szervezte az egészet, mert így akarta ráébreszteni Magyarországot, hogy az IMF-kölcsönnek nincs alternatívája. Ők ugyanis előre lesakkozták magukban, hogy egészen pontosan mi fog történni: hogy bármit is ígért Baku, azt nem fogja teljesíteni, Budapest pedig (az orbitális pofáraesést követően) fegyelmezetten visszaoldalog a tárgyalásokhoz és jókisfiú módjára teljesíti a feltételeket, ugyanakkor minden további (unortodox) pénzszerzési módszertől elmegy a kedve.

Sajnos a szavazógéppel továbbra is problémák vannak, ezerrel dolgozunk a javításon. Ez azonban ne gátoljon meg abban, hogy kommentben kifejtsd a véleményed, kiegészítsd a posztban foglalt konteókat, esetleg vitatkozz is velük. Az ügy óránként frissül, újabb és újabb fejlemények bukkannak fel a net különböző bugyraiból, úgyhogy mi sem természetesebb, hogy állandó kiigazításra, bővítésre szorul. A posztot 2012. szeptember negyedikén délelőtt tíz órakor zárom, az ezután nyilvánosságra kerülő adalékokról és részletekről értelemszerűen nem lehet tudomásom.

Jó kommentelést! És ne feledkezzetek meg a poszt címe alatti csillagos szavazásról, illetve a poszt legvégén látható Facebook-lájk gomb rendeltetésszerű használatáról!

Köszönöm.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , , , ,

154 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 154. kwazarz — 2016-07-22 17:09 

Közrejátszhatott, hogy az ő vezetőjük ugyanannál a New York-i szabónál csináltatja az öltönyeit, mint a mienké?

http://azertag.az/en/xeber/949083

(Az ‘ismert amerikai közvéleménykutató’ felmérése szerint az azeriek 96,8%-a megbízik az azeri elnökben. 96,3% egyetért vele, hogy ‘országunk vezetői megvédik Azerbajdzsánt az örmény agresszoroktól.’ 97,3% állította, hogy az Örményországgal fennálló feszültség fokozódása erősítette hazafias érzéseit.)

 153. apfelsaft — 2014-09-13 01:42 

Na, van valami fejlemény azóta?

 152. lilith18 — 2013-06-23 10:17 

151@korika: Valóban, ebben a blogban az legtitokzatosabb hogy Tiborunak hogy sikerült összegyűjteni ennyi jófej kommentelőt. 🙂

 151. korika — 2013-06-23 04:44 

Üdvözlök minden konteost -mint új belépő-

148. exgumitalp:
Inkább egy szökött baltásgyilok, mint 5-5 sejtnyi iszlám tenorista!
Szerintem ez egy jó alku, szeretek úgy aludni, hogy nem robban rám a ház.

korika–> ebben egyetértek! Nem kell honi földön a “nagyvilági bábszínház” játszóterét berendezni…..

tiboru jók az oldalak és jó a közönség is!!!!

 150. peterd127 — 2013-06-08 12:35 

@kashmir:

az európai normának megfelelően járt el

a baloldal nem is ezt nehezményezte az ügyben

 149. fearfactory — 2013-01-23 14:12 

perfekt konteo.
a magyar kormányról meg csak annyit:régen a HAZAÁRULÁSÉRT HALÁL JÁRT….
tisztelt hölgyeim és uraim

R&R

 148. exgumitalp — 2012-10-14 14:56 

Inkább egy szökött baltásgyilok, mint 5-5 sejtnyi iszlám tenorista!
Szerintem ez egy jó alku, szeretek úgy aludni, hogy nem robban rám a ház.

 146. logiszton — 2012-10-01 11:39 

Még mindig nem tértem magamhoz a tegnap este olvasott hírre, hogy OV személyes döntése volt, többek ellenkezésével szemben is, a kiadatás, bár számítottak rá, hogy szabadon engedik a gyilkost, de remélték(!), hogy csak hónapok múlva suttyomban nem rézfúvósokkal azonnal, ahogy történt.

Tehát:
ORBÁN VIKTOR ERKÖLCSI VILÁGKÉPÉBE BŐVEN BELEFÉR, HOGY EGY BŰNÖZŐ BŰNTETLEN MARADJON, HA AZ NEKI A POLITIKAI JÁTSZMÁJÁBAN KÉSŐBB ESETLEG HASZNÁRA LEHET. A fideszes csinovnyikok meg némi hápogás után simán végrehajtanak. Na, ez szép! És ettől várta a “közvélemény” Gyurcsány Ferenc, a 2006. őszi “OSE”/Októberi Sajnálatos Események/ rendőrbűnözőinek, ingatlan- és más panamázóknak a felelősségre vonását. Pedig ő maga mondta: ne arra figyeljenek, amit a megválasztásáért mond, hanem arra, amit tesz. Ez világos beszéd, és itt van hozzá most a tett is/Hányadik?/.
Valamikor erre azt mondták, hogy az ilyen ember egyszerűen erkölcstelen./Igaz, ez akategória ma kihalóban van./

 145. logiszton — 2012-10-01 00:08 

Orbán Viktor személyes döntése volt a Fejszés/baltás kiadása.
Hááá…t!
Arra tippeltem, hogy a szokásos fideszes elbaltázás/húú../ az egész. És bejött. Erről az egészről rögtön Dagobert bácsi jutott az eszembe, amikor a pénz láttára-szagára-lehetőségére a szeme helyén dollárjegyek jelennek meg és elveszti minden józanságát és az unokaöccseinek kell a hülyeségből kimenteni. Itt is ez történt: az azerieknél van olaj, tehát pénzük is van, ami meg kell nekünk, nagyon-nagyon kell az elbaltázott/már megint…/ ezermilliárdok helyébe: cseréljünk gyilkost dollár-euro/ígéret/lehetőségre. Megjelentek a tekintetet ködösítő dollárjegyek. Pedig még ígéret sem volt, csak annak a /sovány/lehetősége. Az átverésben pedig szinte mindenki biztos volt, csak remélték, hogy nem lesz!

És erről mondták akko’amikó’, hogy Magyarország legtehetségesebb politikusa. A nem ortodox gazdaságpolitikába meg valahogy szintén nem fér bele a saját erőből való feltápászkodás, mint a világháború után/3, 5 éves tervek/. Nagy áldozat volt, de megtörtént. A nagy áldozat most is megvan csak feltápászkodás nincs. A nem ortodox sem belső erőre, hanem idegen pénzre/=adósság/ kíván támaszkodni, azzal meg láthatóan sehol sem megy/eddig sem ment/. Az meg, hogy nem kell az egésszel törődni, majd elül magától tipikus, már az előző Fidesz-ciklusban megjelent lekezelő arrogancia. Mért is hallatszik nekem úgy mint a:”…Lesznek tüntetések? Lesznek. Majd megúnják és hazamennek…” Mi a különbség?

 144. rdos — 2012-09-17 10:12 

http://hvg.hu/vilag/20120917_Magyarnak_nem_keszitek_vizumot__ezt_latta

A másik eset egy piacon történt, ahol Haris Ernő, amikor megkérdezték tőle, honnan jött, nem tagadta le hazáját. Erre a helyi friss és aszaltgyümölcs-specialitásokat kínáló árus szomorúan hozta szóba a Safarov-ügyet, ennek ellenére búcsúzóul kezet nyújtott a magyar vendégnek.

 143. rdos — 2012-09-17 09:38 

@FilcTroll: Kedves FilcTroll! Gereben Ágnes valóban jól kifejtette az orosz okot.

Más. Az azeri tettes mintha mandzsúriai jelölt lett volna. Szörnyű tette után békésen üldögélt, zavart volt, … Az azeriek képesek “készíteni” mandzsúriai jelöltet? Arra tippelnék, nem. És az oroszok?

Megint más. NATO meg békepartnerség. Egykori szojvet – orosz befolyási zóna ma látszólag az amiké. Az hogyan van, hogy pl. a teljes (egy)pártállami magyar (vagyis szojvet szolga) titkosszolgálat (katonai és béem) tokkal vonóval, az amiknak megfelelt? Hogy nem kérték az amik, pl. tőlünk, hogy a hajdani ellensége titkosszolgálatait átvilágíthassa vagy megszüntesse, netán felelősségre vonja, …?

Hogy is léptünk be az előző “klubba”? A varsói szerződésbe? Volt népszavazás? Mint NATO-ba lépésünk előtt? Ahogy a (nyugat)németeknek sem volt más választásuk, mint belépni a NATO-ba az 1950-es években, úgy nekünk sem volt kérdés, hogy akkor hova lépjünk. Pontosabban szólva beléptettek minket.

Kicsit elkalandoztam, de csak azért, mert játszom a gondolattal. Végső ok-e az orosz ok? Az egybesült államok a demokrácia bajnoka (és néha szó szerint) harcos terjesztője. Ez a magyar, vagy orosz “demokrácia” meg már milyen? A nyugati sajtó (milyen érdekes, megmaradt a nyugati jelző) is pl jobboldalinak nevezi jelenlegi kormányunkat! Mire fel? Mert magukat annak mondják? A bolsevikok magukat “élcsapatnak” mondták! Attól hogy mondták, tudható volt, mennyire “aljanépek” voltak.

Megy itt a kábítás világszinten. Az a tippem, ha megtudnánk legfőbb közszolgánk valódi szerepét, a kiadatás (odaadás) igaz történetét, igencsak meglepődnénk. Persze elképzelhető a szimpla idiótizmus is, megspékelve gyakorlatlan bazári üzleti érzékkel.

 142. FilcTroll — 2012-09-17 05:05 

Nem csak én nyomom a Moszkva-vonalat 🙂 Gereben Ágnes a Portfolio.hu-n így ír:

http://goo.gl/IwcXQ

 141. vagymegsem — 2012-09-16 21:36 

@Nemhogy gondolok, hanem KÖNYÖRGÖK !!!Rogal Dorn:

 139. sanpellegrinochinottofromindex — 2012-09-12 10:14 

@Rogal Dorn:
Ez az önmagának is ellentmondó, nyilvánvaló hazugsághalmaz, még itt a konteoblogon sem számít érvnek. Én jobb védekező levelet hajtogatok, részegen, lekapcsolt villanynál a pincében, drótból!

 136. igazitrebics — 2012-09-11 13:37 

“Martonyi János és Navracsics Tibor előre figyelmeztették Orbán Viktort az azeri baltás gyilkos kiadatásának várhatóan súlyos következményeire, derült ki azokból a háttérbeszélgetésekből, melyeket Ramir Safarov kiadatásával kapcsolatban folytatott az atv.hu a parlamentben, hétfő délután.”

http://bit.ly/PeaAf4

 135. Tromb74 — 2012-09-10 23:51 

@Rogal Dorn: Hát ez nem nagyon passzol össze a gyilkosság nyilvánosságra hozott körülményeivel.

A későbbi áldozat nem értem hogyan törölgette a lábát a zászlóba, miközben aludt a szobájában, amikor Safarov hirtelen haragra gerjedve baltát ragadott, és neki esett a másik azeri tisztnek.

…Felkapott egy baltát? (Azért nem egy fáskamrában történt a gyilkosság)

Ez nekem egy kamu levélnek tűnik, a végéből pedig arra következtetnék, hogy valamelyik közepes képességü honfitársunk írta, nem egy azeri, akinek a barikad.hu olvasgatása a hobbija.

 134. logiszton — 2012-09-09 22:36 

Nálam nem jelent meg semmilyen szavazási lehetőség. A “nem értünk semmihez”-re szavaztam volna, már ha lenne ilyen lehetőség is.Szerintem ez az egész nem lóg ki pártunk és kormányunk eddigi két évet meghaladó tevékenységéből.Igazából az ország semmilyen problémájára nem tudnak megoldást és az eddigi ötletelést már a kapkodás váltja fel. Orbán túl nagy súly a fideszes csapatnak, hogy önállóan merjenek/már ha tudnak?!/ gondolkodni, OV meg túl öntelt és gőgös, hogy felismerje, hogy lényegében nem ért semmihez/a politikai sakkozáson kívül: néhai Antall Józsefre kezd egyre inkább hasonlítani/.Két év után már nem lehet a mindenhez idő kell/két hét,stb./-re hivatkozni, így eredményt kellene már produkálni, mert a gáz miatt ebben az országban tényleg gáz van.
Csak: a gyomrom szorul össze, ha Ausztriába átérve egyre több szélrotort, napelemes háztetőt látok minden esetben, nálunk meg mintha megállt volna az idő: még mindig a különböző gázvezeték megoldásokon görcsölünk, mellette meg alternatívaként semmi az étolajat használó autósokat büntetgető vámosokon kívül nem van.Az új gázbeszerzési lehetőségek keresése mellett már gőzerővel kéne előtérbe nyomni a más energia forrásokat, de semmi ilyen nem látszik. Ehelyett bemenetelünk egy kétes hozadékú botrányba.
Ha végigtekintek az eddigi ötletelgetésen akkor simán a saját öntelt naívitás van a színpadon.
Mindez mellett(!) az 5. változatot sem zárnám ki, mivel Obama mostanában mintha meg akarná szolgálni/úgy külsőleg/ a Béke-Nobel díjat/és persze nálunk meg most Likud-testvérpárt van kormányon.

Ja, és észre vette már valaki, hogy a TEK emblémája nagyon nem “turulos”, inkább a náci sasra hajaz/csak más van a markában/?

 132. gtibor — 2012-09-09 00:33 

@gonczi:

Ja, valóban. 🙂

 131. gonczi — 2012-09-08 23:10 

@gtibor:
kis k/zavar van az erőben. 🙂
Wolf Kati tavaly volt, okozott is tényleg nagy-nagy csalódást (?).
Az idén, Bakuban a Compact Disco indult magyar színekben, kicsit kisebb csalódást okozva, mert nem csináltak már nekik akkora hírverést. (kivéve a Petőfi rádiót, de ez már egy másik ÖE /CT / konteó )

 130. Rogal Dorn — 2012-09-08 22:01 

Valódi örmények nyilatkozata az eset kapcsán:

http://www.echotv.hu/kulfold/a_szekelyfoldi_ormenyek_lojalisak_maradnak_a_magyar_kormanyhoz.html

innentől kezdve erről szerintem nincs miről beszélni.

A háttér még azért persze tisztázásra szorul…

 129. gtibor — 2012-09-08 22:00 

Ha legalább Alijev elnök úr hozzásegítette volna Wolf Katit az euróvíziós sikerhez, cserébe Safarov kiadatásáért, minden világos lenne. De így… 🙂

Vagy már akkor bepróbálkoztak nálunk az azeriek, és az elutasító válasz után szépen leszerepeltünk a dalfesztiválon. 🙂

http://konteo.blogrepublik.eu/2011/05/17/villamkonteo-4-0-wolf-kati-es-az-eurovizio-konteo/#comments

 128. Rogal Dorn — 2012-09-08 21:22 

Egy jó összefoglaló az azeri-örmény konfliktusról.

http://szentkoronaradio.com/kulfold/2012_09_05_karabahi-konfliktus-ki-utott-eloszor

 127. Rogal Dorn — 2012-09-08 21:02 

A Vizo-Portik-Magyar konteokombóra gondolsz? 😀

 126. vagymegsem — 2012-09-08 20:43 

Ez -már megint,mint mindig-nagyon jó volt.
Remélem, hogy a Portik konteóhoz már csak a képeket válogatod, kedves Tiboru…

 125. tiboru — 2012-09-08 18:45 

 124. igazitrebics — 2012-09-08 18:01 

@Rogal Dorn:

115. gtibor megírta már, hogy: “..minden örménynek két oldala van…”
Hozzáteszem: minden azerinak is.. :-))

 123. Rogal Dorn — 2012-09-08 15:13 

Gyanútlanul olvasom a híreket, és mit látok? :O

http://www.origo.hu/nagyvilag/20120906-az-ormenyek-csak-ne-ugraljanak.html

Ezek szerint bagoly mondja verébnek….

 122. igazitrebics — 2012-09-08 07:11 

Beszélgetés a “Merjünk buták lenni” című háttéranyag megszületéséről, Rácz Andrással a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársával:
Kajmán Olgica rendesen mogyorózza a delikvenst, ő pedig próbálja korrekten és derekasan állni a sarat!! Az utolsó kérdés és a válasz a lényeg!! Osztán akkor itt, lehúzhatjuk a rolót!

http://atv.hu/cikk/video-20120907_racz_andras

 121. andaxin — 2012-09-08 06:25 

Nekem magas, hogy egy (baltával gyilkoló) köztörvényes bűnözőt miért akar az országa kikérni egy messzi országban -jogosan- éppen töltött büntetése alól. Még ha robbantott volna, vagyis lenne mondjuk politikai fogoly!
Egyszerűen hülyére vettek minket újfent, mint történelmünkben évszázadok óta.
Egyetlen szó jut eszembe: gátőr.

 120. FilcTroll — 2012-09-08 06:20 

@igazitrebics: Ilyenkor válik el a szar a májtól: egy profi politikus elvisel némi átmeneti arcvesztést és a javaslatnak megfelelően jár el, mert tudja, mit nyert az üggyel a színfalak mögött.

A gőgmajmok inkább a saját nagyszerűségüket bizonygatják, miközben a színfalak mögött vinnyogva tördelik a kezüket.

A legijesztőbb nyilván az, aki tényleg kétely nélkül elhiszi, hogy milyen ügyesen intézte ezt az ügyet és a színfalak mögött is a mellét veri.

 119. igazitrebics — 2012-09-07 18:04 

@tiboru:
Na az uncsi már elment haza (egyébként a nyakamban ül), most akkor befejezem az előbbi gondolatmenetem. Ezzel a “korrektséggel” csak az a pirinyó bajom van, mint a “minden rendben”-nel! Mindkettő orbitális ótvar hazugság!!!! Rájuk borul egy szippantó kocsi tartalma, aztán az egyik hihetetlen magyarázat után jön a másik és majd jön a harmadik is!

 118. igazitrebics — 2012-09-07 12:55 

@tiboru:
Na ja! De először mégsem az inkompetenciáról volt szó, hanem arról, hogy milyen jól csináltak mindent. És le is van zárva a részükről!

 117. gtibor — 2012-09-07 12:00 

Nem tudom, volt-e a kommentek között, nem olvastam végig mindet, de nekem az tűnt fel, hogy nagyon egyik ellenzéki párt sem esett a Fidesz (Orbán) torkának az ügy kapcsán, ahogy ilyen esetekben mindig szokás: fröcsögő nyállal, vérben forgó szemekkel. A pártokhoz közeli sajtót nem ideszámítva. Talán csak az LMP pampogott kicsit. (De lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan.)

Ez alapján nagyon úgy tűnik, hogy ez az eset messzebb mutat holmi szerencsétlen baklövésen.

 116. tiboru — 2012-09-07 09:45 

@igazitrebics:

Igen, az ilyesmit nevezik kármentésnek, esetleg tűzoltásnak. Az adott körülmények között ez még korrektnek is mondható.

Persze mennyivel egyszerűbb lett volna azt a tüzet meg se gyújtani…

 115. gtibor — 2012-09-07 09:26 

A 9.1-es verziótól libabőröztem. 🙂 Csak nem tudom, hogy miért lennénk, és lennénk-e egyáltalán potenciális célpont muszlim terrortámadásnak.

És én is úgy gondolom, hogy minden örménynek két oldala van…

 114. igazitrebics — 2012-09-07 08:06 

Hüpp, hüpp, hüpp Barba trükk!?!?

“Merjen buta lenni a kormány!”
“Budapest hibáztassa önmagát – javasolja a kormánynak az a nem nyilvános háttéranyag, amit a Magyar Külügyi Intézet készített az azeri baltás gyilkos kiadatása kapcsán (az intézet a Külügyminisztérium háttérintézménye).”

” ‘Merjünk buták lenni!’ alcím alatt összegzett kommunikációs javaslat a következő fordulatokat ajánlja: 1azt hittük, hogy az azeri minisztériumtól kapott ígéret elegendő, és nem számítottunk rá, hogy azt egy elnöki rendelet felülírhatja.’ A magyar félnek fel kell vállalni az inkompetencia vádját is: ‘Azerbajdzsán messze van’, ‘nincs a térséghez igazi magyar szakértelem’, ‘nem ismertük az azeri jogrendszer működését’.”

http://index.hu/belfold/2012/09/06/merjen_buta_lenni_a_kormany/

Merre van az előre?

 113. igazitrebics — 2012-09-07 07:17 

Hogy mekkora nagy katyvasz az egész ahhoz még egy adalék:
az elítélt átadásához, az ET-nak be kell jelenteni az “egyezmény alkalmazását”, benne van a barátságos együttműködésről szóló cikkelyben!!
Tehát, ha a “nálunk állomásozó” jelentősebb gumitalpúak mind aludtak volna, mi bejelentettük!! Tehát akkor áldást is adtak az akcióra! Most akkó mi a csodálkozás tárgya?

 112. gonczi — 2012-09-07 06:42 

@tiboru:
kösz, most már ezt is tudjuk.
elnézést a türelmetlenségemért és a dupla bejegyzésért.

 111. tiboru — 2012-09-06 22:09 

A spamszűrő néha átmegy Terminátorba és várólistára tesz egyes (tök ártatlan) kommenteket, amiket aztán manuálisan kell beengednem. Moderálni eddigi fennállásunk óta még nem kellett, s bízom abban, hogy ez ezentúl is így marad.

Az Akismet állítólag intelligens és tanul, tehát a hasonló esetekből egyre kevesebb lesz. Ha mégis megtörténne, hogy egy-egy komment nem jelenik meg, egy kis türelmet kérek, mert amint észlelem, azonnal felülbírálom a kis huncutot.

 110. gonczi — 2012-09-06 20:27 

@igazitrebics:
“Aztán majd egyszer mind előkerül, szépen sorban! ”
… és ellenőrizhetjük, mennyire emlékszem arra, mit írtam egy-két perccel azelőtt.
🙂
Mert a Mester, tudjuk, mindent megold.
:)Ö

 109. igazitrebics — 2012-09-06 20:18 

@gonczi:
Aztán majd egyszer mind előkerül, szépen sorban! Én még ígyebbül jártam a Hirsarokban, mert vagy 4x 5x írtam be ugyanazt.
A mai napon sokáig 99 hsz volt, hirtelen 100 lett a kiírás, de új hsz nem volt!

Gyermekbetegségek, de a Mester előbb-utóbb minden problémát megold!

 108. gonczi — 2012-09-06 20:09 

@gonczi:
… és mégis tudok válaszolni. Csak a 96. sz. bejegyzésre nem tudtam az imént kétszer sem.

 107. gonczi — 2012-09-06 20:08 

@igazitrebics:
semmi, csak hogy nem tudok válaszolni egy bejegyzésre.
a többi csak egy vélemény, de azt zanzásítva már sikerült beírnom.
🙂

 106. igazitrebics — 2012-09-06 20:00 

@gonczi:
Na, meséld, mi bánt? 🙂

 105. gonczi — 2012-09-06 19:55 

lehet, hogy egyes fórumozók bejegyzéseire adott válaszokat moderálják?
de ez megint csak egy összeesküvés elmélet, népszerű nevén konteó.
🙂

 104. gonczi — 2012-09-06 19:51 

kétszer válaszoltam igazitrebics bejegyzésére, egyik sem jelenik meg. 🙁
(bezzeg a teszt)

szóval: a linken látható cikk első képe alapján – ami sokkoló, szerintem – az egy fejsze. Nem balta.
de lehet, hogy a fejszés gyilkos már foglalt volt.

 103. gonczi — 2012-09-06 19:47 

@igazitrebics:
na, mégegyszer, miután az előző eltűnt valahol az éterben:
nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem a linkelt hvg cikk első képe sokkolt.
Nyilván egy rosszul elkapott pillanat, de a bíró és a teremszolga – hogy hívják őt ma? – arckifejezése inkább hasonlít egy bolti lopás alkalmával lefoglalt fél kifli bemutatásához.
Más: ez szerintem egy fejsze, legalábbis felénk így hívják ezt a szerszámot.
Vagy fejszés gyilkos már volt és sértené a kopirájtot?

 102. gonczi — 2012-09-06 19:42 

merre van a hozzászólásom?
(ez csak egy teszt)

 101. gonczi — 2012-09-06 19:37 

@igazitrebics:
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem az idézett hvg cikk első képe sokkolt.
nyilván egy rosszul elkapott pillanat, de a bíró és a teremszolga – hogy hívják most? – arckifejezése inkább emlékeztet egy bolti lopás közben lefoglalt félig elfogyasztott kifli bemutatására.
…és, szerintem ez egy fejsze, nem balta.
legalábbis felénk ezt a szerszámot így hívják.
vagy fejszés gyilkos már volt?

 98. warr — 2012-09-05 17:38 

Pompás konteók ismét csak 🙂
Egyedül Kínát hiányoltam picit a felsorolásból. Nekik gyanítom ugyancsak jól jön, hogy mind az Usa, mind az oroszok, mind az EU el van foglalva egy ilyen üggyel. Ki tudja, kit, mit és hol presszionáltak.

 97. Tromb74 — 2012-09-05 17:28 

@tiboru: Hát a balhét ő fogja jórészt elvinni, valóban kapóra jön.

Illetve még azt duruzsolják, hogy Kövér keze már matat a feneketlen asztalfiókban Martonyi ügynöki múltja után.

Bár mindkét krapek kicsinálása inkább csak bónusznak tűnik. Nehezen hihető, hogy ez volt a közvetlen cél.

 96. igazitrebics — 2012-09-05 17:15 

A derék ember munka közben:
“Huszonhatszor csapott le Safarov, majd még ölni akart”

http://bit.ly/Q0uiib

 95. sanyandy — 2012-09-05 17:01 

Most találtam:

http://www.origo.hu/itthon/20120905-martonyi-elitelendo-hogy-az-azeri-kormany-nem-tartotta-be-igeretet.html

Igaz, eddig itt olvasgattam. Kíváncsi vagyok, végül ki viszi el a balhét. Illetve kivel vitetik.

 94. laertes — 2012-09-05 16:56 

@tiboru: De hát ez nem friss, felmerült már a hírsarokban is (vagy rosszul emlékszem – most nem tudom áttúrni az összes hozzászólást). Még valaki írta is rá, hogy ez azért tényleg az atombombával verébre esete lenne.

Hogy Navrára ráég az ügy, az viszont egész biztos, mégiscsak az ő minisztériumáról van szó – hacsak Németh Zsolt meg nem teszi azt a szívességet, hogy a 88-asban linkelt nyilatkozat-félékkel a Külügy magára húzza a bilit. Martonyi ugyanis látványosan hallgat, a svájcos nyilatkozata a semminél is kevesebb volt.

 93. laertes — 2012-09-05 16:51 

Egy kis további kavarás a matérián, jó nagy merőkanállal: http://www.mediamax.am/en/news/politics/5760/

 92. tiboru — 2012-09-05 16:44 

Friss konteó:

A fejszés balhét elvitetik Navracsiccsal (mégiscsak ő írta alá a kiadatási határozatot), ő pedig illendően kéri majd, hogy teljes munkaidejében taníthasson az egyetemen. A miniszterelnök nagylelkűen beleegyezik, Tibor barátunk el.

És így távolították el Orbán Viktor egyik potenciális vetélytársát, aki még alkalmas lett volna arra, hogy – bizonyos körülmények között – átvegye a pártot, s még valamiféle hitele is maradt.

 91. kashmir — 2012-09-05 16:42 

@kashmir: s

 90. kashmir — 2012-09-05 16:41 

@tiboru:

akkor ez egy megélhetési baltás gyilkor

 89. tiboru — 2012-09-05 16:30 

Most beszéltem egy elég jól tájékozott cimborával, aki azt mondta, hogy a karabahi háború legforróbb hónapjaiban Safarov családostól Törökországban tartózkodott, tehát a nagy duma, hogy őt milyen személyes trauma érte arrafelé és emiatt gyilkolt, orbitális hazugság.

 88. laertes — 2012-09-05 14:36 

@tiboru: Valóban eléggé kiemelkedik az átlagos színvonalból.

Van itt még érdekesség: http://www.hirado.hu/Hirek/2012/09/05/08/Nemeth_Zsolt_Figyeltunk_a_nemzetkozi_garanciakra.aspx

“Nem igaz, hogy nem figyeltünk a nemzetközi garanciákra, tisztában voltunk azzal, hogy kaphat elnöki kegyelmet az Azerbajdzsánnak átadott Ramil Safarov”

Épp csak azt nem tette hozzá, hogy “de tudatosan ignoráltuk”.

 87. tiboru — 2012-09-05 14:28 

@laertes:

Megelőztél 3 perccel 🙂

 86. tiboru — 2012-09-05 14:28 

A HVG-t nem csípem túlságosan, de ez egy teljesen rendbenlévő elemzés:

http://hvg.hu/velemeny/20120905_kaukazusi_darazsfeszek_es_a_teljes_dilett

 85. laertes — 2012-09-05 14:25 

Tárgyilagos, jó összefoglalás: http://hvg.hu/velemeny/20120905_kaukazusi_darazsfeszek_es_a_teljes_dilett?FullComment=true#comments

A lényeg pedig:

“Ezen körülmények ismeretében teljesen világos, hogy egy ilyen helyzetben egyetlen dolgot tehet Azerbajdzsán: szabadon engedi az elítéltet. Az is egyértelmű, hogy Örményország ezt nem nézheti szó nélkül. Ha bármelyik országban máshogy cselekednének, elsöpörné őket a népharag. Amelyik politikával foglalkozó ember nem képes átlátni ezt az összefüggést, annak mindannyiunk érdekében érdemes lenne más területen kamatoztatni remélhetőleg meglévő egyébirányú képességeit.”

Ugyanaz, mint amit korábban már itt, ill. a hírsarokban is átvettünk a vonatkozó szervek véleményének semmibe vételéről.

 84. tiboru — 2012-09-05 14:09 

@Rogal Dorn:

Tárolókapacitása az államnak az E.on nélkül is van, csak legyen mit beletenni:

http://www.husa.hu/bemutatkozas/energiahordozok-tarolasarol/

 83. tiboru — 2012-09-05 14:07 

@munci:

Úgy tudom, hogy csak forintalapú lakossági állampapírkibocsájtások voltak az idén. Augusztus elején még azt mondták, hogy az IMF-megállapodás előtt nem is lesz devizaalapú:

http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/borbely_nem_lesz_uj_devizakotveny_az_imf_elott.171858.html

Ha van türelmed, ezen az oldalakon előbb-utóbb ráfuthatsz a téged érdkelő információkra:

http://www.akk.hu/
http://www.allampapir.hu/

 82. Rogal Dorn — 2012-09-05 13:20 

Most jutott eszembe, mi van, ha az E.ON megvásárlása van itt a háttérben, ahhoz kell egy pár milliárd is, meg majd gáz is. Az E.ON-nak meg van gáz tárolókapacitása.

Vona korrekt álláspontja:
http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=57158

 81. munci — 2012-09-05 12:37 

Möszjők!

Hadd legyen egy gyors kérdésem. Tudom,hogy google a legjobb barátom, de…
Az asszony őnagysága tegnap reggel a TV-ben valami olyasmit vélt hallani, hogy az azeriek már júniusban vettek egy halom magyar államkötvényt.
Van valami URL, ahol az összes idei állami kötvénykibocsájtást (időpont, összeg, esetleg főbb vevők) látni lehet?

Tisztelettel, Münci

 80. morat — 2012-09-05 12:24 

@stoppos:

1) Lécci ne adj tippeket, mert hátborzongató.
2) Ezt jóval direktebb módon is el lehet intézni, mint egy esetleges 3-4-szeres áttétel végén talán, vagy talán nem lévő örmény terroristákkal.

 79. stoppos — 2012-09-05 10:00 

Mi van akkor, ha ez is a nagyobb terv része? A “kedves” kormány már két éve ügyködik azon, hogy bebetonozza magát a hatalomba. Most kiadtak egy azeri gyilkost, aminek egyenesági következménye, hogy az örmény terrorszervezetek Magyarországra vetik a tekintetüket. Elég egy robbantás és máris lehet Orwelli törvényeket hozni, természetesen csak a haza és a honpolgárok védelmében. Voila, minden meg van magyarázva és tapsviharban múlik ki a demokrácia.

 78. krampusz — 2012-09-05 09:08 

@neoprimitiv:
Köszi! 🙂

 77. tiboru — 2012-09-05 08:48 

@oatbxl:

Ez is szép találat, grat!

Ha Azerbajdzsán helyett Irán állt volna a másik oldalon, csont nélkül elfogadnám 80%-os valószínű forgatókönyvnek, hiszen a perzsáknak kiváló pozícióik vannak a térségben (lásd még Hezbollah).

 76. igazitrebics — 2012-09-05 07:10 

ÉN csak azt nem tudom, hogy Martonyi úr, szabadságon, értekezleten vagy esetleg táppénzen van?
Netán valami más gond van?
Persze lehet, hogy ez az ügy még nem az ő szintje?

 75. kashmir — 2012-09-05 05:39 

“A panarmenian.net szerint az oslói magyar nagykövetség előtt is tüntettek még hétfőn. A résztvevők azt követelték, hogy a magyar kormány kérjen bocsánatot a gyilkos átadása miatt. Az említett forrás szerint Jeszenszky Géza nagykövet a tüntetők két küldöttét fogadta, akikkel megvitatta a kialakult helyzetet.”

ebben a hírben számomra csak egy érdekes dolog van: azt hittem jeszenszky géza végre nyugdíjba ment. de nem. ő a norvég nagykövet. nem rossz állás.

 74. neoprimitiv — 2012-09-05 04:34 

@krampusz: Dolgoztam az államigazgatásban, tipikusan “Micike” szinten, ezért mondom, hogy ez lehetetlen. A rendszer pont az ellenkező irányban működik: van egy előterjesztés, amire az elindításakor (az nem a Micike szintje, hanem legalább hárommal feljebb) rákerül, hogy kiknek kell láttamozni. Ez elindul először az első minisztériumban lefelé az aktuális Micikéhez, aki tudja, hogy melyik polcon van az ehhez kapcsolódó akta. Ő ír egy véleményt, ami megjárja újra fölfelé a lépcsőket, elolvassák, leszignálják és megy a másik hatósághoz, ahol kezdődik elölről.

A lényeg, hogy nem az alsó szinten lévő Micike dönti el, kinek kell még megnéznie, automatikusan átkerül minden potenciálisan érintett helyre. Ott pedig nem az aláíró saját emlékei alapján kerül rá a szignó, hanem az alsó szinten lévő csinovnyik javaslatára, akinek az a dolga, hogy a saját területüket érintő vonatkozásait ismerje. Amíg nincs rajta a papíron az összes főnökség áldása, addig áll a dolog.

Ez a normál helyzet. Felülről természetesen bármikor bele lehet nyúlni, és ki lehet hagyatni belőle a csinovnyikokat. Ezek egyébként éppen azért, mert nem zsírosbödön állásban dolgoznak, sokszor évek óta foglalkoznak ugyan azzal a területtel, ismerik a részleteit. Elképzelhető persze, hogy pont ennél az ügynél mindegyikük hat általánost végzett haverrokona volt, de én a nagyon erőltetett magyarázatok helyett (amelyeknek általában csak az a célja, hogy a tényleges felelősöket kimosdassák) maradok a reálisaknál, vagyis, hogy felülről nyúltak bele.

 73. morat — 2012-09-05 01:15 

Szerintem mentek a tárgyalások az államkötvényesdiről, olajról, miegymás. Felmerült Safarov, dehát a Orbánék se hülyék, mondták, hogy előbb a lóvé, aztán a gyilkos khm, akarom mondani hős.
De történt valami.
Belpol ügyben megint van egy csomó kudarcnak kinéző tárgy, amiről el kell terelni a figyelmet. Szeptember van és nincs áttörés IMF ügyben. Orbán a tranziton össze vissza beszélt, többek között holmi Eon kivásárlásról – az érintettek azóta is habognak. A TEK-es mentőakció röhejbe fulladt. Esetleg ki tudja mit visznek ki éppen az orrunk előtt pl. Simicskáék.
Erre mondá Orbán: na fakasszunk gyorsan egy műbalhét. Adjátok ki az azerieknek a fickót (később úgyis kiadtuk volna, totál szimbolikus). Ők majd jól megkegyelmeznek. Aztán hajrá, verjük a tamtamot, a legjobb, ha verik ők is, az örményekről nem is beszélve. Az érdemi tárgyalásokkor, októberben már csak lábjegyzet lesz az ügy.

Ez jó a magyar kormánynak, mert nem a fenti ügyekről van szó.
Ez jó az azerieknek, mert – a belpolitikájukat cseppet sem ismerve – cirkuszt, sőt sikeres cirkuszt adhatnak a népnek.
Jó az örmény kormánynak, ugyanazért: az emberek felháborodását ebbe az ügybe tereli.
A Obamának, Putyinnak, az EU-nak a világ minden politikusának, aki sajtófigyelmet kapnak az ügy kapcsán és kockázat nélkül kiállhatnak saját országuk vélt vagy valós érdekei mellett.

Két hét múlva nem is emlékszünk, de ami durvább, szerintem az azeriek/örmények se. Legalábbis remélem.

 72. morat — 2012-09-05 00:58 

@oatbxl:
Ez szép, a kronológia stimmel, még lehet is benne ráció. Meredek, de szép.

 71. oatbxl — 2012-09-05 00:34 

És mi van akkor, ha az azeriek álltak a TEK legutóbbi sikere mögött? A segítségükkel / közvetítésükkel hozták vissza az eléggé marginális fontosságúnak beállított (ez végképpen megráz minden konteo csengettyűt) “nyuggereket” a balulsikerült Szíriai városnézés után … nem is beszélve a Magyarországon élő, a szakértőkkel együtt elfogott (és kiszabadított), azóta sem nagyon emlegetett “három arab férfi”-ről. (“… a magyarokkal együtt elrabolt három arab közül két szír férfi Magyarországon él hivatalosan, és a lap információi szerint ők napokon belül szintén Magyarországra érkeznek. A harmadik arab tíz évig élt Budapesten, itt végezte el az egyetemet, majd családjával együtt visszatelepült Szíriába. Nekik nincs magyarországi tartózkodási engedélyük, így a jelenlegi kaotikus belpolitikai helyzetben életük veszélyben van. A napilap úgy tudja, hogy Ibrahim Hasszán hétfőn felkeresi Magyarország damaszkuszi nagykövetségét, és vélhetően menedékjogot kér maga és családja számára.”)

Nézzük a kronológiát:

2012.08.25.: “A TEK főigazgatója először azt mondta, hogy akár pár órán belül elindulhatnak Magyarország felé, de még rengeteg szervezési tevékenységre van szükség. Hajdu később újságíróknak hozzátette: terveik szerint a három magyar 3-5 nap múlva térhet haza Magyarországra.” http://www.hir24.hu/belfold/2012/08/25/sziria-kiszabadultak-a-magyar-tuszok/
2012.08.28: Hazatérnek az elrabolt személyek – csak a magyarokon van a reflektorfény, a korábban említett “három arab férfi” fel sem bukkan, említés szintjén sem.
2012.08.31: “Azerbajdzsánba érkezett és elnöki kegyelemmel kiszabadult pénteken Ramil Sahib Safarov”

Más szóval kaptunk hatot egyért…

Annak idején, 2010-ben Anna Chapman és 9 társa került átadásra az oroszoknak Igor. V. Szutyagin tudósért cserébe, aki 10 évet “vendégeskedett” a KGB-nél atomtengeralattjárós és rakétás titkok kiadásával gyanúsítva (http://topics.nytimes.com/top/reference/timestopics/subjects/r/russian_spy_ring_2010/index.html).

 70. Tromb74 — 2012-09-05 00:29 

@tiboru: Ja, ez a kisstílű verzió baromira lelombozó lenne, de lássuk be, ez passzol leginkább kormányunk kvalitásához.

 69. Tromb74 — 2012-09-05 00:22 

Gyors és briliáns reakció a történésekre. Gratulálok!

Az 5-ös és 6-os verzió tűnik a legizgalmasabbnak, de lehet, hogy a valóság prózaibb ennél.

Orbán mosolyát látván felmerült bennem, hogy esetleg egyszerűen megkenték őket némi kp-val és semmi más, regénybeillő nem történt. Vagy talán egyszerűen Azerbajdzsánba tervezik kitalicskázni a Simicska közreműködésével összelopott javakat. Igazából már egy ideje dörgölőznek ehhez a borostás köztársasághoz, könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy valamiféle menedék kiépítésén munkálkodnak, ha esetleg túl forróvá válna a talaj a lábuk alatt.

 68. tiboru — 2012-09-05 00:12 

@macskafaraok:

Hát ja. De akkor már inkább legyen igaz a posztban felvázolt összes külső konteó egyszerre 🙁

 66. tiboru — 2012-09-05 00:10 

@krampusz:

Az ügynökcserés forgatókönyv klassz, meg kéne filmesíteni, mint a Seusót 🙂

Jó éjt!

 65. krampusz — 2012-09-05 00:00 

@tiboru:

Egy egyszerű gyilkos kiadatása is 2 államtitkárságon megy keresztül?

(értem én, hogy de a hülye is látja, hogy nem eccerű gyilok, hanem, de az én verziómnak pont az lenne a lényege, hogy valaki eljátssza a hülyét :-))

persze ha képtelenség, akkor képtelenség. Lapozzunk.
Mit szólsz oatbxl ügynökcserés variációjához?

(részemről holnap leszek legközelebb. ki kell használnom, hogy elaludt a lányom. köszi a konteót, élmény volt:-))

 64. macskafaraok — 2012-09-04 23:59 

Próbálom Azeri szemszögből, a helyi morál, szokások alapján vizsgálni a dolgot, és egy evidens, sajnos kevésbé konteós vonal ugrott be (korábban már említették érintőleg):

Egyszerű ez, Azeri szemszögből:
-) Ki kéne szabadítani ezt a Saforov-ot
-) Hát akkor vesztegessünk / vegyünk / zsaroljunk meg valakit.
-) Ahan…, na kik a korruptak, és állandóan bajba levők? Csak nem a politikusok? Nem pörög a gyorsnaszád, stb…
-) Megvettük őket, no problem nyilván pénzel működnek ezek a dolgok, ez Azeréknél nem okoz sem logikai, sem morális problémát.
-) Safarov itthon

A pénz hol?
Ahhh, szó sincs itt semmi Euro milliárdokról, szolid kis milliókról van szó, csak nem a köz feneketlen zsákjába, hanem a privát, esetleg valamennyi jutott még a párt számlájára.
Szimpla korrupció, csak egy országot járatnak le vele.

 63. tiboru — 2012-09-04 23:54 

@oatbxl:

Ez az ügynökcsere tényleg elegáns és nagyvonalú konteó, köszi 🙂

 62. krampusz — 2012-09-04 23:51 

@oatbxl:

Ebben is van valami…

Valahogy nehezemre esik elhinni, persze nacionalisták, meg iszlám, meg minden, de akkor is, hogy egy alvó (!) embert megölő pasas ne lenne vérciki… erre meg nemhogy ciki, hanem nemzeti hős, meg elnöki kegyelem, meg minden. Hm.

 61. tiboru — 2012-09-04 23:46 

@krampusz:

Egy ilyen ügy minimum két államtitkárságon keresztül megy, ami alsó hangon négy főosztályvezetőt és nyolc osztályvezetőt jelent. A rendszer egyszerűen nem engedi, hogy a legfelső(höz közeli) akarat nélkül mismásolni lehessen.

 60. krampusz — 2012-09-04 23:42 

@tiboru:
És te a történtek után még hiszel az azeri elnöki hivatal nemzetközi ügyekért felelős osztályvezetőjének? :-)))
Amúgy a “forduljon kérem az igazságügyiekhez” is egyeztetésnek számít, nem? :-)))

“Ez nem azt sugallja, hogy Micike lett volna a tótumfaktum :-)”

Micikét én nem tótumfaktumnak gondolom, hanem megvehető bábnak, akinek csak annyi volt a feladata, hogy úgy vigye végig az ügyet, hogy ne keltsen feltűnést, (a kérdés, hogy ez jogilag megtehető-e?) a végén azonban Orbán legyen a felelős, anélkül, hogy lényegében eljutna hozzá az ügy. Esetleg belevonták az azerieket is, hogy említsék meg az ügyet, de nagyon ne erőltessék ott a találkozón. Ők csak nyernek rajta, miért ne mentek volna bele?

 59. krampusz — 2012-09-04 23:23 

Más:
Azt mondjátok, hogy meglehetősen befolyásos helyeken ülnek világszerte örmények.
Nem lehet, hogy egy ilyen meglehetősen befolyásos örménynek az volt a hobbija, hogy egyfolytában az EU-s jogszabályok betartatásával gáncsolgatta az unortodox ötleteinket?
Mi van, ha Orbánéknak tele lett a tökük vele, és EU-s jogszabályok mindenek felett, mi? felkiáltással szépen megmutatták, hogy mit is érnek azok a gyakorlatban.

Kicsit drága és unortodox fricska lenne, de hatásos, azt meg kell hagyni.
Megfigyeltétek különben, hogy Szijjártó betanult szövege mostanában az, hogy máskor bezzeg az EU-s szabályokat kérik rajtunk számon, most meg az a baj, hogy betartjuk őket?

 58. tiboru — 2012-09-04 23:20 

@krampusz:

“Természetesen a miniszterelnöknek felvetették ezt az azeriek, de ha valakiről, Orbánról simán el tudom képzelni, hogy azzal hárít, hogy itt nem ő az illetékes 8elég sokszor teszi ezt), forduljanak kérem a KIM-hez, majd mint aki jól végezte dolgát,részéről lezártnak tekinti az ügyet.”

Az azeri elnöki hivatal nemzetközi ügyekért felelős osztályvezetője szerint “mindkét részről a legmagasabb szinten folytak az egyeztetések” a kiadatás részleteiről.

http://news.az/articles/politics/67397

Ez nem azt sugallja, hogy Micike lett volna a tótumfaktum 🙂

 57. tiboru — 2012-09-04 23:17 

@krampusz:

Ha felmerül a kiadatás lehetősége, a kettő elválaszthatatlan egymástól.

 56. tiboru — 2012-09-04 23:15 

@Rogal Dorn:

Nofene… Érdekes fejlemény, hogy Széles Gábor tévéje ennyire szembemegy a hivatalos állásponttal.

 55. krampusz — 2012-09-04 23:13 

@tiboru:
Nemzetközi ügyekkel foglalkozik vagy bűncselekményekkel, amiket külföldi állampolgárok követtek el?

 54. krampusz — 2012-09-04 23:10 

@tiboru:

“Vagyis amelyek nemzetbiztonsági, külügyi vagy más jelentős kockázatot hordoznak.”

Ki dönti el, hogy mi számít annak? És ismételten hangot szeretnék adni a kétségeimnek, miszerint egy igazságügyis jogásztól elvárható lett volna, hogy kapásból tudja, (még a botrány kipattanása előtt!) hogy mi folyik ott a térségben.Elé egy baltás gyilkos doksija került, nem egy terroristáé. És mint már említettem, _szerintem_ ez nem tipikusan az a poszt, ami után kapkodnának a pártkatonák. _Szerintem_ (és ezt minden konkrét ismeret nélkül mondom, és alig várom, hogy valaki konkrét ismeretekkel alátámassza/cáfolja mindezt) simán elképzelhető, hogy a szakbarbár aktakukac végigzongorázta az algoritmust, miszerint a pasi komolyabb egyeztetés nélkül kiadható.

No persze túl sok lenne ebben a sztoriban a véletlen, nemdebár? :-), mégis milyen sokaknak érdekében áll, hogy így legyen – természetesen véletlenül 🙂
Tegyük fel, csak úgy az ujjgyakorlat kedvéért, hogy van egy ilyen Micike ott a KIM-ben, aki szép csöndben favágásszerűen teszi a dolgát. Vagy úgy tesz.

Természetesen a miniszterelnöknek felvetették ezt az azeriek, de ha valakiről, Orbánról simán el tudom képzelni, hogy azzal hárít, hogy itt nem ő az illetékes 8elég sokszor teszi ezt), forduljanak kérem a KIM-hez, majd mint aki jól végezte dolgát,részéről lezártnak tekinti az ügyet. És mondjuk ez az a pont, ahol ihletet kap valaki, hogy hoppá, hát ott ül Micike, megkérjük, hogy ne tegyen fel olyan kérdéseket, amiket a protokoll nem tesz kötelezővé, biztos jól jönne neki némi megtakarítás a számlájára, ilyen nehéz időkben. protokoll végigszalad, Orbán meg csak pislog, hogy hirtelen hogy lett ő az oka mindenféle terrorcselekményeknek.

 53. tiboru — 2012-09-04 23:09 

@neoprimitiv:

Semmi probléma, a bakui magyar nagykövet sose volt a hírek főszereplője 🙂

És igen, a nagykövetség épülete lehetett új, mert annó bizony elég szerény kis épületben voltak (gyakorlatilag egy bérház egyik emeletét foglalták el a rezidenciával együtt), igaz, az óváros közepén, tehát nagyon jó helyen.

 51. neoprimitiv — 2012-09-04 22:52 

@Thaddeus Griffin: Az, hogy az ő leváltása lett volna a cél, fel sem merült bennem – ez az atombombával verébre esete lett volna.

 50. neoprimitiv — 2012-09-04 22:50 

@tiboru: Bocsánat, lehet, hogy felületesen olvastam át a cikket és csak az épület volt új a nagykövettel együtt és én értettem félre:

http://tokeslaszlo.ro/cikk/tokes_laszlo_baku

 49. tiboru — 2012-09-04 22:48 

@krampusz:

Azért a karabahi háborúról egy minisztériumi szakjogásznak (aki főállásban nemzetközi ügyekkel foglalkozik) szerintem illene tudnia baltás gyilkos nélkül is.

Meg aztán ne feledjük, hogy mindkét fél (az azeri és a magyar is) elismerték, hogy Baku 2004 óta folyamatosan frissen tartotta az ügyet, egyfolytában bombázta a magyar illetékeseket a beadványaival. Szerintem nem képzelhető el, hogy – kormányváltás ide vagy oda – ez az ügy elsikkadt volna egyszerű ügyintézők fiókjaiban.

 48. krampusz — 2012-09-04 22:34 

@csapos:
“Na itt lép be a szaktudás, a tapasztalat.”
Mármint kié?
A KIM (!) ügyintézőé?
OK, most mindenki szakértője lett itt a témának, de kérdem én, az ügy kirobbanása előtt egy ecceri jogásznak ott az igazságügy minisztériumban (nem a külügyről beszélünk!)tudnia kellett volna hogy mi lesz ebből?

Meg aztán szerintem ez az állás nem tipikusan az a zsírosbödön, ami körül tolonganának a pártkatonák…vagy?

 47. oatbxl — 2012-09-04 22:29 

Ja, és csak annyi, hogy a http://news.az/articles/politics/50166 szerint 2011. december 5-én már közzétették, hogy ha kéri Azerbajdzsán, akkor Magyarország hajlandó megvizsgálnia kiadatás lehetőségét (korábban kategórikusan elzárkózott a magyar fél) [“This issue may be reviewed as part of the humanitarian assistance convention of the Council of Europe where both Azerbaijan and Hungary have a membership. Hungary will review this issue once it is raised,”].

És nem tudom, hogy mennyire gyakori név Azerbajdzsánban a Safarov, illetve, hogy mi is az igazi anyakönyvezett neve a magyar bíróság által Ramil Safarov néven elitélt gyilkosnak, de az azeri elnök egy 2012. március 15-i hír szerint (http://news.az/articles/official/56699) kegyelembe részesített “Safarov Mammadbagir Garsalan” nevű személyt.

Azt hiszem, hogy jobb ha nem ingerlem tovább a fehér Ford Tranzitban ülőket és itt már abbahagyom a kutakodást 🙂

 46. Rogal Dorn — 2012-09-04 22:23 

@oatbxl:

Mondjuk a műfordítás valóban ritka foglalatosság egy zsigerigyilkológép esetében, valszeg mint ahogy nyilatkozta is, az örmény kamerád heccelte a Karabah dologgal. Nem hinném, hogy az azeriek nem futtattak le alkalmassági vizsgálatokat, és gondolom jókora túljelentkezés is volt.
Szóval az egész büdös, főleg amióta a média is teljes gőzzel kavarja…

 45. Thaddeus Griffin — 2012-09-04 22:08 

@neoprimitiv:

Nem azt mondom, hogy Navra leváltása volt a fő cél(arra azért kurva meredek lenne), de ha már így alakult, akkor a “két legyet egy csapásra” elven véghez vihető.

 44. oatbxl — 2012-09-04 22:05 

Nem tudom, hogy mi az igazság – ez a ‘szép’ a konteókban – de bízom benne, hogy az “1”-es szcenárió az igazi.
Viszont az igazán érdekelne, hogy ki is volt annak idején az áldozat? Nem menteni szeretném Safarov őrnagyot, a különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság az mindenképpen gyilkosság, ugyanakkor nem igazán áll bennem össze a motiváció és profil, azaz, hogyan lehet, hogy elküldenek egy állatias azeri hadnagyot angolt tanulni annak idején… ugyan minek? Ha ösztönösen öldöklő a csávó, akkor – szerintem inkább otthon tartják és küldik a karabahi határra… viszont – számomra legalábbis – úgy tűnik, hogy Safarovot igenis kiképezték, “beépítették” és nem csak “örményölés” volt a ToDo listáján, hanem konkrét célpont likvidálása érdekében jött Budapestre. Természetesen a tettét úgy kellet végrehajtani, hogy abból Gurgen Markaján társai / vezetői / támogatói egyértelműen láthassák, hogy nem lehet az azeri hadsereggel / néppel / titkosszolgálattal packázni, nem lehet előlük sehol sem elbújni. Érdekes adalék Safarov őrnagy profiljához a HVG 2011-es cikke (http://hvg.hu/itthon/20110208_szabo_magda_azeri_baltas) mely szerint Szabó Magda regényét fordította le anyanyelvére a gyilkos… ez nem igazán arra utal, hogy egy állatias IQ70-es ölőgép…

Szóval, hogy még egyértelműbb legyek, tisztelettel javaslom 11-es pontként az “Ügynökcsere” lehetőségét felvenni, azaz, mi kiadtunk egy feladatát elvégző ügynököt, cserébe valószínűleg az azeriek is kiadnak majd valakit az oroszoknak (például, de lehet, hogy másnak) és a végén csak megvesz valaki 2-3 milliárd euró / dollár / renmimbi értékű államkötvényt …

 43. tiboru — 2012-09-04 22:02 

@neoprimitiv:

“A bakui nagykövetség alig másfél éve létezik.”

Hát tisztelettel, de ezzel vitatkoznék… Én 2009 őszén jártam ott és bizony már létezett nagykövetség. A nagykövet pedig egy Boros Jenő nevű arc volt: joviális öregúr, aki szemmel láthatóan sok vizet nem zavart. Jó helyi sztorikat mesélt, de ezeket, khm, inkább nem hoznám nyilvánosságra 🙂

 42. neoprimitiv — 2012-09-04 21:49 

@Thaddeus Griffin: Sajnos a számomra pont az általad is említett belső kabinet miatt egyértelműen a “magyar seggbe magyar lófaszt” változat a nyerő. Csak bizakodni tudok benne, hogy tehetségtelen bizniszmenek voltunk és nem hülyék, mert akkor legalább valami koncepció feltételezhető pártunk és államunk vezetőiről.

Apró kiegészítés a magyar oldalhoz. A bakui nagykövetség alig másfél éve létezik. A magyar nagykövet, Csutora Zsolt soha nem volt külügyes, ellenben Csutora Lászlónak, Simicska Lajos budapesti jobbkezének és egyben Orbán Viktor személyi tanácsadójának az öccse. Így viszont a jelentéseinek sem kellett átmennie a Külügy szakmai szűrőjén.

Hogy Navracsicsnak mennyire volt fogalma a kegyelmi paragrafusról, azt nem tudom. A Szíjjártó-Lázár-Simicska vonalat viszont olyan végtelenül provinciálisan szűklátókörűnek tartom, hogy készséggel elhiszem, nem fogták fel, mibe nyúlnak bele és lesöpörték az asztalról. (Gazdasági kérdésekben már sokan elmondták, hogy Orbán Viktor mellett egy szakmai tanácsadónak nincs érdemi befolyásoló szerepe, miért lenne ez másként más területen?) Nem véletlen, hogy az első agitprop kommentelők a blogokon a “mit izgatjuk magunkat” vonalat képviselték, csak a második naptól jött a “jogszerűen jártunk el” változat.

Az összes többi, külső változat nem jön szóba nálam. Lehet, hogy vannak, akiknek jól jött a dolog, de bárkinek a keze mozgatta a szálakat, a sikerhez kellett, hogy a magyar hatóságoknak pont annyi esze legyen, mint egy marionett bábunak. Akkor pedig visszajutottunk az önellátó hülyeséghez.

 41. Rogal Dorn — 2012-09-04 21:20 

@Rogal Dorn:

az “igaz teljesen más” csak úgy odakeveredett… 😀

 40. Rogal Dorn — 2012-09-04 21:17 

Persze. Csak most itt kicsit az a közvélekedés kezd kialakulni, hogy az azeriek rohad csalók az örmények meg áldozatok. Sajnos a mai fura félretájékoztató média világában azt sokan nem veszik figyelembe, hogy a háborúhoz két fél kell. Az örmények ugyan olyan hibásak, mint az azeriek. Ez egy sima provokáció ……. (tetszőlegesen kitölthető) részéről. A nacionalista örményeket keményen megsérteni, a nacionalista azeriekkel összeugrasztani. Ennyi az egész. Terrortámadás meg miegymás…szerinted normális dolog egy ilyen jogi-politikai vitából illetve nézeteltérésből terrorfenyegetést kreálni? Szerintem nem. Örményország volt az első amelyik államvallásként elfogadta a kereszténységet,igaz teljesen más Abgár Edessza örmény királya magával Jézussal levelezett. Innen sikerült leküzdeniük magukat.

 39. bedivere — 2012-09-04 20:51 

Köszi Tiboru! Örülök, hogy a Safarov-ügy is megjelenik a Blogrepublikon.
Azt hiszem, hogy az oroszok állnak mögötte, feltehetően az olaj- és fölgázvezetékek miatt. Az AGRI-gázvezeték viszont nem a lakossági ár miatt lenne fontos, hanem Magyarország ellátásának biztonságát növelné, mivel elkrüli Oroszországot – a magyar gázellátás 85% oroszországi. Aligha csökkenne a gáz ára, hiszen a kereslet a kitermelési csúcs ellenére még mindig növekszik. Érdekesség: néhány héttel korábban a zágrábi sajtóban elterjedt, a horvát-orosz tárgyalások után, hogy a Gazprom inkább Horvátországban építené meg a Déli Áramlat folytatását. Eszerint Magyarország helyett Horvátországon keresztül juttatnák el a fölgázt Szlovéniába és Olaszországba.
Arról, hogy a kiadatással “az egyik legautoriterebb rezsimmel” paktáltunk le, nem nagyon értek egyet. Nézzük csak Örményországot: a 2011-es Democracy Index-en 4.09-es besorolást kaptak (egy állam 3.9-től már tekintélyelvűnek minősül a felmérésben). Igaz, az azeriek csak 3.15-öt értek el, de akkor sem lehet egyik országot sem demokratikusnak tekinteni a mi értékrendünk szerint.

 38. tiboru — 2012-09-04 20:49 

 37. Rogal Dorn — 2012-09-04 20:33 

Egy kis háttérinfó az azeri-örmény “életkép” gazdagabbá tételéhez.

http://www.gyartastrend.hu/cikk/azerbajdzsan_hirosimaja

 36. Thaddeus Griffin — 2012-09-04 20:31 

Volt egy cikk ma az Indexen, most nem találom, pedig cserkész becsszó, végigkerestem az elmúlt 24 óra híreit, hogy be tudjam linkelni.. A lényege, hogy Lázár, Szijjártó egyfajta kormányt a kormánybon belül hoztak létre Orbánnak karöltve. A kommenteket olvasgatva csapott belém egy konteó ötlet: Navra aláírása van a kiadatáson. Márpedig, sokszor hozták szóba őt, mint Viktor (sokak által kívánt) utódját/alternatíváját.

Szerintetek mi az esélye, hogy “önként” egészségügyi állapotára való tekintettel/egyetemi karrierjére szándékozó összepontosítás miatt/.. lemondjon? Már pedig úgy, hogy még Matolcsyt sem engedték lemondani, akinek távozását sokan,sokszor követekték/várták

 34. somitomi — 2012-09-04 19:33 

@kszabo: OFF kicsit, de mi okból okolták a gépsort?

 33. gonczi — 2012-09-04 19:12 

@kszabo:
én is ezt érzem mögötte. (mármint, hogy Azerbajdzsán lejáratása volt a végső cél)
Azt egyszerűen nem tudom / nem merem elképzelni, hogy az IMF kiiktatása mellett ennyire megfeledkezett volna az alapvető nemzetközi szokásjogról egy teljes aparatúra, külügy, hadügy TEK és mindenki.
Számomra sokkal elfogadhatóbb, hogy egyszerűen beleültek egy nagyhatalmi hintába – mert 8 éve elkövette valaki azt a hibát, hogy egyszerre akart kiképezni egy azeri és egy örmény katonát, épp pont itt a Zrínyin – ahol Azerbajdzsán már bent ült régen.
Mert azt ne felejtsük el, hogy őket jelenleg még tőlünk is nagyobb ellenszenv övezi világszerte, akik egy etnikai gyilkosságot elkövető embert nemhogy felmentettek, de hősként ünnepelnek és a legnagyobb társadalmi megtiszteltetésben részesítik.
Ez azért már nem annyira divat a fejlett kultúrákban, még nálunk sem.
Persze ne gondolja senki, hogy a nemzetközi lejáratás volt a cél.
… de a mögöttes lehetséges célokat Tiboru már leírta.

 32. tiboru — 2012-09-04 17:50 

@rdos:

Bocs, most látom, hogy te már belinkelted 🙂

 31. tiboru — 2012-09-04 17:47 

Az örmény elnök felhívása az örmény néphez:

„Arra szeretném kérni önöket, elsősorban a fiatalokat, hogy ne égessenek magyar zászlót. A magyar zászló nem a kormánypárt lobogója. A magyar zászló nem a magyar miniszterelnök szimbóluma. Évszázadok óta nagyon jó a kapcsolatunk a magyarokkal. Egy ember, politikai párt, vagy kormány embertelen tette nem szolgáltathat alapot arra, hogy a magyarokkal ellenséges viszonyba kerüljünk.”

http://news.am/eng/news/119601.html

 30. rdos — 2012-09-04 17:47 

Helyesbítek: “pancser üzletember?” lehetőség helyett a

“gátlástalan, pancser “üzletember”,” találóbbnak tűnik.

 29. rdos — 2012-09-04 17:32 

“Szargszján emlékeztette az örményeket arra, hogy a két ország több száz éve nagyon jó kapcsolatokat ápol egymással, és sok örmény adta életét Magyarország szabadságáért. „Egy ember vagy egy párt dicstelen tette nem ok a magyarok elleni gyűlölködésre” – tette hozzá az örmény elnök.”

forrásom: http://www.hir24.hu/kulfold/2012/09/04/a-magyar-zaszlo-egetese-ellen-szolt-az-ormeny-elnok/~~fokusz

Innen messziről számomra úgy tűnik, az örmények elnöke államférfi. Hogy a mi miszterelnökünk micsoda (idióta? pancser üzletember? provokatőr?), azt nem tudni, de hogy micsoda nem, azt pontosan tudni.

 28. tiboru — 2012-09-04 17:28 

@krampusz:

Az olyan ügyekben vonják be az összes szóba jöhető szervet, amelyek hordereje ezt megköveteli 🙂

Vagyis amelyek nemzetbiztonsági, külügyi vagy más jelentős kockázatot hordoznak. Nem hinném, hogy Rezesová ügye ilyen lenne, hiszen – vélelmezem – Szlovákiában nem tüntetnék ki, ha hazatérne. Ez egy egyértelmű közlekedési ügy, ellentétben Safarovéval.

Azt pedig nem gondolhatjuk komolyan, hogy a miniszterelnök (és a többi jelentős magyar politikus) bakui tárgyalásai során nem került szóba az az ügy, amelyért (az azeriek szerint legalábbis) a budapesti nagykövetségüket is felállították évekkel ezelőtt. Márpedig ha szóba került, az máris a legmagasabb szinten történő törődést feltételezi, ergo egy kishivatalnok nem lenne elég a lebonyolításához.

 27. FilcTroll — 2012-09-04 16:37 

És közben lám megtudtuk (?), hogy azeri pénz nem jön, legalább is közvetlenül nem. Én az orosz szálra szavazok, egy Iránnal és a térség újraosztásával kapcsolatos USA-Oroszország paktummal (vagy taktikai meccsel) megsépkelve.

 26. kszabo — 2012-09-04 16:22 

Szép összeszedett írás. Nem a kútba, csak a kút kávájára:) És még a belelökést is mások intézték:)
Azerbajdzsánt kellett valamiért nagyon gyorsan lejáratni.
Ugyan elsőre én is a “Gázvezeték, vagy államkötvény” ügyre szavaztam. De most úgy tűnik, hogy a vádként emlegetett pénzt a lejáratásért valahonnan a háttérből fogjuk kapni, mondjuk IMF átmegy amagyarok megértőjébe:)
Ugyan foci, de a vasgyárban rendszeresen vádoltak egy gépsort, hogy köze van az 1954-es 3:2-höz. Rendszeresen rá is festették míniummal.

 25. haazitroll — 2012-09-04 15:43 

@igazitrebics: Ezt olvastam, de afolyamatot, mármint a nagy tételű államkötvényvásárlás folyamatát nem írja le, engem meg az érdekel.

 24. igazitrebics — 2012-09-04 15:37 

@Rogal Dorn:
Való igaz, ez a kedves antipatikus fiatalember, néha engem is felzaklat! 😛

 23. csapos — 2012-09-04 15:25 

@krampusz:

Na itt lép be a szaktudás, a tapasztalat. A döntéselőkészítés team munka. Ha döntéselőkészítők csapatából kirúgják a szakembereket, ha a vezetőik pártkatonák, akik szinte az iskolapadból ülnek a bőr forgószékbe, nos akkor keletkeznek a hibás, téves döntések. E mostani esetben a sajtóból úgy tűnik volt un. tárca egyeztetés, csak azt a döntéshozók nem vették figyelembe.

 22. Rogal Dorn — 2012-09-04 15:21 

@csapos:

Köszi. 🙂

 21. csapos — 2012-09-04 15:18 

@Rogal Dorn:

:DDD Ne haragudj, de ezen a honlapon nem módi a “kihozza belőlem az állatot” 😀

 20. krampusz — 2012-09-04 15:16 

@tiboru:

Milyen ügyekben megy ez így?
Pl. ha az M3-ason ütköző nő kérné a kiadatását, akkor is bevonnák a külügyet, hírszerzést, elhárítást?
(Csak kérdezem, fingom sincs róla.)
A mi derék baltásunk ugyanis nem államelnököt gyilkolt meg, nem is terrorista (vagy?), nem is tömeggyilkos. Lenyakazott egy alvó örményt (mér akarok én mindig grúzt írni?!), mert idegesítette. Minek minősül ez az eset?
Az ecceri előkészítő hivatalnoknak a KIM-nél (!) aki végigvitte az ügyet a centire leszabályozott protokollon, nem lehet, hogy nem dobta ki a gép, hogy ha és amennyiben, akkor egyeztetnie kell a külüggyel/TEK-kel/mittudoménkivel/miniszterelnökkel?

 19. Rogal Dorn — 2012-09-04 15:13 

@igazitrebics:

Bocs…?:DDDD De Tóta W. kihozza belőlem az állatot… 😀

 18. igazitrebics — 2012-09-04 15:11 

@csapos:
“..gondolom a véleményüket is elmondták, annál súlyosabb a helyzet.”

Nem ilyesmit mondok én is? 🙂

 17. igazitrebics — 2012-09-04 15:09 

@Rogal Dorn:
Rossz helyre címezted!! :-))
A Tóta W.-t, aTiboru ajánlotta!!
Az én short linkem, az azeri kölcsönt járja körül!! :-))

 16. Rogal Dorn — 2012-09-04 15:02 

@igazitrebics:

Tóta W. mint az objektivitás mérföldköve… Érdekes, ha valahol lócitrom van, ott megjelenik a ganajtúró is…

 15. csapos — 2012-09-04 14:51 

@igazitrebics:

Így működik a diplomácia. A világ minden diplomatája hasonlóan dolgozik, ismereteket akar szerezni a fogadó ország belpolitikájáról. Ezért fizetik őket. A politikusok pedig döntéseik előkészítéséhez fel akarják mérni döntéseik nemzetközi vísszhangját. Amennyiben az amerikaik és/vagy az oroszok ezt előre tudták, gondolom a véleményüket is elmondták, annál súlyosabb a helyzet.

 14. csapos — 2012-09-04 14:45 

Gratula Tiboru a 4. – 10. konteóknak, de sajnos nem alaptalanul tartok tőle, hogy ez a sz*r Made in Hungary, pontosabban Made in Kossuth tér. Itt nem részletezhető okok alapján elképzelni sem tudom, hogy a Külügyminisztérium és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium döntés-előkészítő szakemberei (ha még maradtak „nagytakarítás” után) ne hívták volna fel a veszélyekre a döntéshozók figyelmét. A pártkatona vezetők megfelelni vágyásának következtében ennek élessége természetesen csökkenhetett. Ilyen döntés pedig csak legfelsőbb állami szinten történhet (valószínűleg a kormányülés titkosított napirendi pontjaként). Azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy Schmitt Pál és Orbán Viktor bakui tárgyalásai alatt ezt a kérést az azeriek nem vetették fel. Ezekre a találkozókra a politikusok részére a szakminisztériumok a várható tárgyalási témákra háttér anyagot készítenek. A tárgyalásokat követően útijelentés készül, amelyben meghatározzák a további feladatokat. Miniszterelnökünk azonban nagyon akarta az azeri olaj milliárdokat, mivel nagyon nem akar megállapodni az IMF-fel. Alijev meg okos, ravasz politikus, de főképp diktátor. Sőt Orbán még tanuló lehet mellette. Valószínűleg beígérte az államkötvény vásárlást, de előre kérte az árát. Safarov kiszabadult, a lóvé meg nem jön. Oszt jó napot.

A 9.1 Terrortámadás-verzó elkerülése jól hangzik, de mi bolha f*ng vagyunk a nagypolitikában. Minket még terror támadni sem nagyon érdemes. Ha meg egy igazi célpont politikus, vagy esemény lesz Magyarországon, akkor semmit nem ér az ígéret.

5. krampusz kérdésére
A döntés előkészítés szakaszban minden szakterület véleményét kikéri az illetékes szakminisztérium. Vagy ki kellett volna kérni. A folyamatot 8. tiboru tökéletesen leírta.

 13. igazitrebics — 2012-09-04 14:36 

@haazitroll:
Tanulmányozd, a HVG idevonatkozó cikkét:

http://bit.ly/Rgy3fc

 12. tiboru — 2012-09-04 14:25 

 11. haazitroll — 2012-09-04 14:23 

Valaki aki ért ehhez: ha az azeriek vennének magyar államkötvényt, ez hogy néz ki? Célzott kibocsátás, csak nekik, nyílt kibocsátás előre megbeszélt árfolyamon, amin más nem venne, egyáltalán az azeri állam veszi meg, egy cég, vagy hogy néz ez ki? Egyáltalán, nyilvánosnak KELL lennie egy ilyen kibocsátásnál annak, hogy ki a vevő?

 10. igazitrebics — 2012-09-04 14:21 

Balfékek voltak vagy sem, mostanra nem bír jelentőséggel!
Obama műfelháborodása volt az, amin elámultam!
Ez az ügy, már legalább egy éve alakul!
Aki a ránk vonatkozó WikiLeaks doksikat olvasgatta, az nagyon jól tudja, hogy MINDEN magyar párt prominens és kevésbé prominens funkcija, nagyon szívesen elfogadta az USA nagykövetség invitálását egy kis “háttérbeszélgetésre”. Ezen alkalmak során, locsogtak, fecsegtek, mindenről és mindenkiről (úgy saját, mint ellenfél, embere, ügye), a legkisebb konspiráció nélkül. Ergo az usákok mindent tudnak!
Az oroszok mint tudjuk, itt vannak a spájzban! Igaz, hogy D-209 eredményesen küzdött ellenük, de ők viszont átszervezték magukat FSZB-vé és ott vannak minden kilométerkőnél. Akárcsak a MOSZAD! Ha csak ezt a három gumitalpú társaságot nézem, szerintem még azt is tudják “up to date”, hogy kinek milyen állagú volt a széklete aznap. A környező országok hírszerzéséről és azok keresztérdekeltségéről nem is beszélek.

Tehát álságos dolog meglepődni! Az teljesen biztos, hogy mindent tudtak. A kérdés inkább az, hogy saját ötlet volt ez egyáltalán? Ki a mentor, aki súgott, vagy a szemével csippentve ránk hagyta a dolgot? A három legjelentősebb közül bármelyik lehet, mert bármelyiküknek jól jött a dolog!

 9. haazitroll — 2012-09-04 14:19 

Ha és amennyiben tényle gát lettünk vágva a kerítésen, mint ama bizonyos, nem kellene-illene valami jegyzékkel, jegyzékben tiltakozni az azerieknél, hogy nem ezt ígértétek, ejnye-bejnye? Mert ha megrendezett, eltervezett, akkor ez is benne kell, hogy legyen. Eddig ugye egy faxot mutattak be, ami mondjuk valóban arról a faxról ékezett, de olyan nagyon nem mondják be a tutit a vezéreink, hogy kapjátok be azeri vezérek.

 8. tiboru — 2012-09-04 14:11 

@krampusz:

Köszi 🙂

A kiadatási protokollt illetően, amíg megérkeznek a jogász olvasók, pár szóban elmondom, hogy én hogy képzelem:

A két igazságügyi minisztérium illetékesei lelevelezik és leadminisztrálják a dolgokat, de értelemszerűen a döntés előtt megkeresik mindazokat az állami szervezeteket, testületeket, amelyek (elvileg) azért vannak, hogy információikkal segítség a helyes döntést.

A mi esetünkben vélelmezem, hogy a KIM (Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium) felvette a kapcsolatot mondjuk a külüggyel, a hírszerzéssel, az elhárítással, továbbá a TEK-kel és azt kérte tőlük, hogy szíveskedjenek már (a saját területüket illetően) felvázolni a várhatóságokat mindkét esetben (vagyis ha kiadjuk és akkor is, ha nem).

Egy normális államszervezet keretein belül ezeket a véleményeket, prognózisokat, kockázatelemzéseket és lehetséges forgatókönyveket aztán értékelik, elemzik, majd levonnak egy általános konzekvenciát, és az ezt tartalmazó összefoglaló jelentést a döntésre jogosult vezető elé terjesztik. Mondjuk két-három oldalba belesűrítve a lényeget. Az összefoglaló végén ott áll: a fentiek értelmében javaslom, hogy adjuk ki/ne adjuk ki.

A főnök pedig elolvassa, mérlegel, dönt, aláírja (vagy aláírásra utasít valakit), oszt jónapot.

Hogy ez a “főnök” a jelenlegi belpolitikai viszonyok között Navracsics KIM-vezető volt-e, vagy esetleg más, azt csak találgathatjuk, de mindenesetre az aláírás a Navracsicsé.

 7. rdos — 2012-09-04 13:50 

Jobban belegondolva, inkább az országunk a mellék? célpont. Jelenlegi kormányunk az állandó Eu ellenes szövegével és intézkedéseivel nagyon is az oroszok és az amik érdekét szolgálja. Megkockáztatom, jobban mint az eddig szabadon választott kormányaink :-(.

 6. igazitrebics — 2012-09-04 13:50 

Mester!
Ha konteo, akkó legyen konteo!!
Nagyon hiányolom, hogy nem eresztettél el egy gondolatkísérletet arról, hogy a tranzakció, már a szíriai “kutyakiképzőkkel” előre ellentételezve lett!! 🙂

 5. krampusz — 2012-09-04 13:45 

Imádlak Mester! 🙂

Csatlakozom echo-hoz, én sem tudnék dönteni. (amíg megjavul a szavazógép, írjál ilyen posztokat)

Viszont könyörgök, valaki bennfentes írja már le, hogy hogy megy ez a kiadatós protokoll. Mert itt emlegetnek mindenféle minisztériumot (nem konkrétan minisztert, minisztériumot), meg terrorelhárítást, meg felderítést, meg mindent, szóval hogy is megy ez? mert ha jól láttam (jól láttam?) az igazságügyi minisztériummal leveleztek ezek. melyik ponton került a képbe az elhárítás, felderítés, külügy, miegyebek? Ki volt az, aki döntött?

 4. rdos — 2012-09-04 13:42 

6.1.-re tippelek (amerikai – orosz “mesterkedés”), annyi kiegészítéssel, hogy őszintén remélem, emiatt a legjobb esetben is idiótának nevezhető lépés miatt nem esnek egymás torkának ismét az azeriek és örmények.

Jó konteósként azon is merengek, mellék, vagy fő célpont volt ebben az akcióban Magyarország vagy miszterelnökünk? Ahogy Tiboru nagyon találóan leírta; “Mindkettő büntetőjogi kategória, s mindkettőnek súlyos következményei lennének egy valódi demokráciában”

“Demokráciánk” minőségét (valójában minősíthetetlenségét) a legtöbben ismerjük. Ahogy királyt csináltak az amik és az oroszok miszterelnökünkből, ugyanúgy csinálhatnak belőle bármit. Mondjuk bukott miszterelnököt.

 3. Rogal Dorn — 2012-09-04 13:39 

Tiboru igen gyakorlatiasan, meglovagolja a politikai hullámverést, a viszonylag kis látogatottságú “Hírsarok” blogját megfuttatja az örmény és azeri ismerősei segítségével, közel 150 hszt generálva, majd egy jól irányzott mozdulattal itt folytattatja a témát a “Konteón”.
Ez nem összeesküvés elmélet, hanem maga a valóság. :DDDDDD

Bocs tiboru, de ezt nem hagyhattam ki.:DDDD

Amúgy minden lehetőségben benne van az igazság magva, annyira sokrétű a probléma, hogy csak na. Én azért valami nagykutyára szavaznék, sem azeri sem magyar politikus nem engedne meg magának ekkora szarkeverést, ha megfelelő helyeken nem súgnák azt, hogy: DA vagy/és OK.

Viszont Iránt hiányolom a lehetőségek közül, mert mi van akkor, ha Irán ezzel a kis hajcihővel a térségre öszpontosíttatja a figyelmet, az azeriek fókuszban vannak, nem nagyon renitenskedhetnek az iráni határon, illetve Oroszország is kap egy jelzést, hogy Örményországban leköthetik, ha nem támogatja meg az iráni légvédelmet a legendás SZ-300-as légvédelmi rakétakomplexummal.

És egy idevágó esemény:
http://hungarian.ruvr.ru/2012_09_03/87027490/

 2. echo — 2012-09-04 13:08 

Volt már olyan konteó, ahol gyakorlatilag minden verzióban éreztem annyi igazságmagvat, hogy nem tudtam eldönteni, melyikre tenném a voksomat. Ez is ilyen lett. Gratulálok a poszthoz igen alapos, bár eddig a közömbösök közé tartoztam, jó ennyi infót egy helyen látni összeszedve, rendszerezve. Köszönöm.

 1. kashmir — 2012-09-04 13:00 

elolvastam mindent e témában és azt hittem már minden világos. kapunk pár milliárdot az azeriektől és ezért történt minden. tegnap viszont láttam orbán rövid nyilatkozatát, melyben gúnyosan mosolyogva kijelentette, hogy minden az európai normák keretein belül történt, bla,bla – na ekkor már pontosan tudtam, hogy nincs itt semmi konteó, ő kapott az elnöktől pár milliót egy offshore számlára.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök