2012-12-13–13:55

Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.0

Egyik régi kollégám írt egy könyvet, amely – már most biztos vagyok benne – meglehetősen ambivalens reakciók kiváltására lesz alkalmas az olvasók között. A szerző (alapképzettségét tekintve) igazán nem nevezhető habókos, felhőtologató elméleti embernek, hiszen (és remélem, ezzel nem árulok el különösebb titkot) mérnökemberként és pilótaként kezdte, majd az egyik rendvédelmi szervnél folytatta, s később a magánszektorban kamatoztatta elég sokrétű tapasztalatait.

A könyvet elsősorban azoknak ajánlom, akik fogékonyak az ezotéria, a filozófia és a természettudományok találkozási pontjaira, s akik – mondjuk úgy – kiemelt érdeklődéssel olvasták például a Konteóblogon megjelent Mátrix-fíling című posztot. Laci barátom a virtuális valóság, illetve a szimulációs hipotézis témakörét járja körül a fizika, a buddhizmus, a történelem, a filozófia, a transzcendencia és számos más szakterület aspektusain keresztül.

A könyv ingyenesen letölthető erről a linkről, ibook-formátumban pedig erről. Ha rövid ajánlóm elolvasását követően úgy érzed, hogy el szeretnéd olvasni, illetve ha ezt követően visszajelzést szeretnél küldeni a szerzőnek, itt a kommentek között (vagy a Konteóblog Facebook-oldalán) megteheted. És Lacit ismerve azt hiszem, hogy a vitának vagy az ellenvéleményeknek is örülne.

Jó olvasását és – ha úgy alakul – kellemes vitatkozást!

Kategória: EgyébCímkék: ,

137 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 137. gigabursch — 2014-07-15 16:18 

@becsuszoszereles1k:
Más tollával ékeskedem, bár hozzá kell tenni, hogy a kreativitás titka, hogy jól titkold forrásaidat.
Ma este Belmondó. Kösz a tippet!

 136. becsuszoszereles1k — 2014-07-15 14:38 

@rozsi008 konyve volt, azota mar reg megjelent tole a szoftverfrissitesek2.0! 😀
Komtarsunk (facse), Szondi Laci pedig irt a 0.1/0.2 verziok altalanos marketing torvenyszerusegeirol (remelhetoen, ezzel nem toltom be a szumma oprendszert itten) _ ami hasonlo jeleket mutat, mint @gigabursch fenti (kisse uborkaszezoni) meglatasai.
Ha mar humor, akkor hasonlo esetekre ideznem J-P Belmondo orokervenyu szavait a Kellemes húsvéti ünnepeket! (Joyeuses Paques) cimu filmjebol, 1984: “Csak nem hazavinni! Csak nem hazavinni!” +”Mar pirosnal is megallsz?!!”

 135. igazitrebics — 2014-07-15 14:12 

@gigabursch:
Hibátlan, mint a Patek óra!! 😆

 134. gigabursch — 2014-07-15 12:57 

OFF

Egy régi olvasmány a szoftverfrissítésekről.
A mai napig szórakoztató – bár itt alighanem nem ismeretlen.

Feleség 1.0

Felhasználó kérdése:

Tavaly a Barátnő 1.0-mat Barátnő 1.1 helyett Feleség 1.0-ra fejlesztettem, és az új program váratlanul elindította a “gyerek” processzt, amelynek rendkívül nagy a tár- és erőforrásigénye. A termékismertetőben nem esik szó erről a jelenségről. Ráadásul a Feleség 1.0 minden más programba beinstallálja magát, és már a rendszerindításkor betöltődik. A különböző programok, úgy mint az Éjszakai póker 10.3 és a Sörivászat 2.5 azóta nem futnak, indulásukkor a rendszer összeomlik. Úgy tűnik, nem is tudom kiirtani a rendszerből a Feleség 1.0-t. Gondolkoztam a Barátnő 1.0-ra való visszatérésen, de az Uninstall nem működik. Tudnak segíteni?

Kedves Felhasználó!

Ez egy általános probléma. Sokan fejlesztik Barátnő 1.0-jukat Feleség 1.0-ra, gondolván, hogy ez pusztán szórakoztató segédprogram. Ellenben a Feleség 1.0 operációs rendszert arra tervezték, hogy mindent ő futtasson.

Ne is próbálkozzon az installálásával!!! A Feleség 1.0 későbbi eltávolítása a rendelkezésre álló erőforrások sérülésével járhat! Néhányan megpróbálták installálni Barátnő 2.0-t, illetve a Feleség 2.0-t, de több problémával találkoztak, mint az eredeti rendszerben. Mások megpróbálták a Barátnő 2.0-t futtatni a háttérben, a Feleség 1.0 működésével egy időben. Feleség 1.0 érzékeli a Barátnő 2.0-t, és ez összeütközést okoz, amely a rendszer összeomlásához vezethet. A legegyszerűbb módja a problémák elkerülésének, ha egyik verzióját sem installálja a Feleség szoftvernek, csak a Barátnőt használja. A Barátnő 1.0, 2.0, 3.0 stb. tökéletesen kompatibilisek, és együtt is futtathatók!!!

És akinek ez még nem elég, az jobb ha vigyáz, mert a Feleség 1.0 gyakran fertőzött az Anyós 1.0 nevű rendkívül veszélyes vírussal, ami a Feleség 1.0 meglévő és használható részeit tönkreteheti. Nem lehet mást tenni, csak irtani, irtani, mert ez a vírus olyan káros, hogy bizonyos idő múlva a Feleség 1.0 teljesen átalakul Anyós 2.0-vá, azaz a vírus saját magát fejleszti tovább.

ON

 133. rorschach — 2013-10-25 14:51 

Meg vagyok lepodve, hogy egy ilyen altudomanyos butasag helyet kapott ezen az egyebkent nagyon szinvonalas blogon.

 132. disfear — 2013-01-07 15:55 

Nem olvastam el minden hozzászólást de megpróbálok konstruktívan hozzászólni a vitához.

A legnagyobb problémám a könyvvel a következő: (sárdobálás nélkül szeretném ezt kifejezni).

Tudományos tényként, axiómaként kezel olyan állításokat, amelyek tudományosan egyáltalán nem bizonyítottak.

Nagyon érdekes olvasmány, és tetszett, de ezek a dolgok nem hagynak nyugodni. Ilyen pl. az Aura léte. Az Aura létezését sose, sehol, semmikor nem bizonyitották tudományosan. (Teste körbe veévő elektrosztatikus mezők stb.): azokról lehet beszélni, de az az aura ami alatt az aurát értik, azokkal a feltételekkel, nincs bizonyítva.

És miért mondom ezt? Kötözködésből?
Nem!

A könyv egyik fele tudományos tényeket haszál, sőt tovább gondolva arra a következtetésre jutok, hogy a tudományos tények (a kvantumfizika kutatási eredményei) inspirálják a hasonló valóság-elméleket. És azok a kvantumfizikai eredmények pedig szigorúan tudományos keretek között létrejött kisérletekből kialakult tények vagy bizonyitott elméletek.

Igy a szerző nagy hibát követ el, amikor tualjdonképpen az egzakt tudomány eredményeit veszi alaptézisül, de ezt kiegésziti az általa fontosan vélt, a tudomány határterületein mozgó felfedezésekkel.

Tehát, a téma érdekes, továbbgondolást igényel, de pl. nem értem, ha a szerző sose volt vallásos ember, miért képes ilyen könnyen azonosulni a spritualizmussal?

Amivel pont az a probléma, hogy a spiritualitásban hivők hol hisznek az egyik elméletnek, hol nem. Ezért én nem tartom egzakt “tudománynak”, de még elméletnek se, mert a szubjektivitás lehetősége irtozatosan nagy benne.

És mivel a könyv célja pont a szubjektivitás-objektivitás vizsgálata a valóság megismerésekor, nagyon könnyen képes az értelmezést félrevinni bármilyen, szubjektiv szemlélet.

Hasonló témakörben én ezt a cikket inkább érzem “objektivebbnek”:
http://www.idokep.hu/hirek/quantum-radar-delayed-choice-eraser

 131. becsuszoszereles1k — 2012-12-25 17:59 

129. Tiboru
Igazan koszonom, es a legnagyobb orommel!
Bar ezen a blogon konnyebb szepnek lenni, mint okosnak!:)

 130. ramatgan — 2012-12-25 15:58 

Köszönöm az írást, nagyon-nagyon jó!!!!

 129. tiboru — 2012-12-25 13:39 

@becsuszoszereles1k:

Jajj, tényleg zavarba hozol 🙂

Köszönjük az elismerő szavakat, térj vissza gyakran!

 128. becsuszoszereles1k — 2012-12-24 13:45 

126. nandras
mar tegnap is jeleztem, hogy: off

 127. becsuszoszereles1k — 2012-12-24 13:39 

Ma reggel arra a gondolatra ebredtem, hogy tegnapi regisztralasom alkalmaval, mint uj kommentelo_, hat, mitagadas, elfelejtettem (be)koszonni!
Szeretnem ezt potolni, nem kis zavaromban.
Eppen egy evvel ezelott talaltam ra a blogra_egeszen mast kerestem a guglin, amikor megpillantottam: katonalanyok egy butik elott..ebbol lett a Csurtusek utazasai, osszes blogjaval!
Jo ket honap volt, mire mindent de mindent vegigolvastam, es utana is csak olvastam.
Tiboru emberi- es szellemi kisugarzasa, “felhajtoereje” engem is magavalragadott. Szemelyisegevel es attitudjevel valoban kialakitott a blogon egy csaladot.
A hozzaszolok kozossege ugyanilyen progressziv es disztingvalt.
Sokat es nagyon sok uj dolgot tanultam Mindannyiotoktol, amit oszinten koszonok!
Sok sikert es kozos elmenyt kivanok a blognak, elen Tiboruval!

 126. nandras — 2012-12-24 00:06 

@becsuszoszereles1k:
az igazság az, hogy attól függ, hogy mit értesz repülőgép alatt.
mert helikoptert, azt nem.
megpróbáltam, de sajnos nem volt elég kezem, meg lábam- és, ha az oktató nem nyúl bele, akkor sikerült volna a földhöz vágni a gépet- pedig a helikopterrel nem is olyan egyszerű lezuhanni 🙂

 125. becsuszoszereles1k — 2012-12-23 21:49 

124.nandras
Off Ertettem! Ez tetszik.

 124. nandras — 2012-12-23 21:05 

@becsuszoszereles1k:
a többiek -&tsa- nevében nem tudok nyilatkozni, de én igen 🙂

 123. becsuszoszereles1k — 2012-12-23 19:00 

107. nandras &tsa
Fiuk! Repulogepet tudtok vezetni? Az is egy tapasztalat.

 122. becsuszoszereles1k — 2012-12-23 18:56 

38. Tiboru
Kedves Bloggazda! Tiboru! Koszonet a sok(k) izgalmas irasert, az aldozatos munkaert!
Kellemes pihenest es kellemes teli unnepeket kivanok!
Koszonet a kommentelo-tarsaknak,kellemes unnepeket!
Tiboru! Ha megengeded_ebben az esos, hideg idoben nem mennek at a tobbi, szinten kivalo blogra, hanem itt hadd ajanljak egy izgalmas olvasnivalot az ujposzt-mentes napokra!Perneczky Geza https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&ved=0CDAQFjAA&url=http%3A%2F%2Fhu.wikipedia.org%2Fwiki%2FPerneczky_G%25C3%25A9za&ei=kz_XUL6aGqSP0AWDz4DYAw&usg=AFQjCNHVfnocoJLutKXfFIYDo_RfBRT5BA&sig2=Vjp4l5U8ykCs01tQwh6y1Q&bvm=bv.1355534169,d.d2k_kituno konyvismertetoit:https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=5&cad=rja&ved=0CEcQFjAE&url=http%3A%2F%2Fmembers.iif.hu%2Fvisontay%2Fponticulus%2Frovatok%2Fhidverok%2Fperneczky-01.html&ei=kz_XUL6aGqSP0AWDz4DYAw&usg=AFQjCNGKw-tzyFVph26Wa3XUu9XQFA2Sig&sig2=f-C_etijq4Bgq2Qh8KS37w&bvm=bv.1355534169,d.d2k!Akkor talaltam ra, amikor a rozsi008 kommentesoben fraktalkolostorba vonultam (38.Tiboru is mondta…)Felfrissithetjuk tudasunkat:egy kis tudomanytortenet karoltve a muveszettortenettel>Absztrakcio es redukcio/Kozelebb a komputerhez/Determinalt kaosz/Hogyan szagoljunk rozsakat/A vilag ujrafelosztasa:_komplexitasokra…Mondanom sem kell,a vege:Uroborosz!

BUEK

 121. becsuszoszereles1k — 2012-12-23 18:34 

118. rozsi008
Folyt. Igy onalloan, meg szebben is mutat ez a kepi kombo!
[Mindannyiotoktol elnezest kerek az ekezetek hianya miatt!?]

Jol fog mutatni, majd ha kinyitjatok, remelem (a technika ordoge)! Szoval egy kb. 1250-bol valo mu; kepalairas: A vilag teremtese Bible Moralisee.kb.1250

http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/images/codex/vilag-teremtese_sm.jpg
Ott a vilagkorzo alatti terulet egy Mandelbrot-halmaz kepenek tunik;
http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/images/drawing/fraktalok4_sm.jpg
A biztonsag kedveert: itt talalhatok az esztetikailag sajnos kivitelezetlen otletemhez a kepek:/

https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=5&cad=rja&ved=0CEcQFjAE&url=http%3A%2F%2Fmembers.iif.hu%2Fvisontay%2Fponticulus%2Frovatok%2Fhidverok%2Fperneczky-01.html&ei=kz_XUL6aGqSP0AWDz4DYAw&usg=AFQjCNGKw-tzyFVph26Wa3XUu9XQFA2Sig&sig2=f-C_etijq4Bgq2Qh8KS37w&bvm=bv.1355534169,d.d2k

 120. becsuszoszereles1k — 2012-12-23 17:58 

118. rozsi008
A reiki,https://www.google.com/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&sqi=2&ved=0CDAQFjAA&url=http%3A%2F%2Fhu.wikipedia.org%2Fwiki%2FReiki&ei=MDDXUND5M4ezhAfJm4D4BA&usg=AFQjCNEJ4-CG9PxBnNJsjUOOYBFP1g2Ugw&sig2=ba8J0NeVwcAUCuAcha-k2g&bvm=bv.1355534169,d.d2k (aki meg nem nezett utana a vita heveben)_alapjain allva(mint konyvedben emlitetted)_sem allitottal mast, mint amit az Uroborosz, az onmaga farkaba harapo sarkany v. kigyo jelkepez (‘csak tiszta forrasbol’): orokkevalosag, orok korforgas es folyamatos megujulas.
Spiritualis, ezoterikus, misztikus, transzcendens_kezdetben kisse fejbe kolintja az embert…majd lassan leulepedik; peldaul, hogy “hatterhatalom” vagy a Teremtes negativ szferaja a dualitasban es/vagy Lucifer aldasos kozremukodesevel hepiendlizve? Mint megallapitod a konyvedben, mind ugyanazt mondja, csak teljesen mas nyelven. Kulon-kulon elmeletekrol, rendszerekrol,nezetekrol, vallasokrol van szo, amelyeknek mas-mas a terminologiaja, bar azt nem gondolom, veled ellentetben, hogy mind ugyanazt mondja; sot, te magad sem allitod kovetkezetesen (Teremto/Isten/Biblia). Ezen belul a “hulloszeruek”-hez csak annyit fuznek hozza: esetukben nagyon anakronisztikusnak (antropomorfnak) tartom holmi bolygok-urhajok kombo feltetelezeset; attol persze meg lehetnek baromi rondak/Martin Buber Haszid tortenetek I-II (elvegre konteo blogon lennenk!).:-)
Kellemes unnepeket es jo (blog-) pihenest kivanva kuldom ezt a kepi kombot (vagy nem is annyira konteo?): folyt. kov.?

 119. alkonyzona — 2012-12-23 16:51 

Nos, most, hogy elolvastam az írásodat, mindenki kijelentkezett a kommentből.:(
Elkéstem.
Szóval, köszönöm, hogy megírtad, számomra voltak benne elgondolkodtató gondolati útvonalak, amiken még magamtól eddig nem mentem végig, és segítséget jelentett, hogy helyettem jártad be őket.
Ne haragudj, de az írásodat nem tekintem tudományos disszertációnak, tehát a lábjegyzeteket, és a bizonyítási eljárások leírását sem hiányolom. 🙂
Összességében egy elgondolkodtató hipotézisnek gondolom, mint sok más tudományos ténynek kezelt kijelentést, amik ugyanúgy nem nyertek bizonyítást, mint a te elméleted, csak többen hangoztatják. Mellesleg, azokat is elolvasom és ugyanúgy elgondolkodom rajtuk.

A bloggazdának meg köszönöm, hogy felrakta.

Egyébiránt mindenkinek szerencsés, meg nagyon boldog ….., mindegy, azt aminek hívja azt, ami most jön 24.-én.

 118. rozsi008 — 2012-12-22 09:16 

A magam részéről a ping-pong mérkőzést ITT és MOST befejezem.

Ezúton is megköszönöm a blog szerkesztőjének, hogy önzetlenül felvállalta a könyv ajánlását. Ha valaki a vitatkozás helyett az értelmes vitát választja tudni fogja hol talál meg!

Az Aranykor első napján mindenkinek – még leroinak és nandrasnak is – valóban boldog és szeretettel teli életet kívánok! OUT

 117. rozsi008 — 2012-12-22 09:01 

A magam részéről a ping-pong mérkőzést ITT és MOST befejezem.

Ezúton is megköszönöm a blog szerkesztőjének, hogy önzetlenül felvállalta a könyv ajánlását. Ha valaki a vitatkozás helyett az értelmes vitát választja tudni fogja hol talál meg!

Az Aranykor első napján mindenkinek – még leroinak és nandrasnak is – valóban boldog és szeretettel teli életet kívánok! OUT

 116. lighter — 2012-12-22 00:41 

@rozsi008:

the pleasure is all mine. örülök, hogy találkoztunk.

a ‘világvége projekthez’ majd máskor, ha adja magát.

 115. nandras — 2012-12-22 00:30 

@leroi:
ha van piros pötty a seggén, akkor minden rendben 🙂

 114. leroi — 2012-12-22 00:20 

@nandras:
Tudom, de a mostani Voice untatott. 😀
És gondolj bele, milyen lenne, ha még el is akarna adni nekünk valamit. Vagy mondjuk ő alakítaná hazánk pénzügyi politikáját 🙂 Bár most, hogy belegondoltam, lehet, hogy nem lenne nagy különbség… :-)))))))

 113. leroi — 2012-12-22 00:16 

“Amikor olvasod az újságban, hogy névtelen bejelentés alapján a rendőrség elfogta X.Y-t 5 kg kábítószerrel, akkor ezt elhiszed, mert soha nem láttad a másik oldalt.
Én láttam a másik oldalt és tudom, hogy a rendőrség hosszú ideig dolgozott X.Y-ra, mielőtt elfogta volna.”

Off

Én meg láttam a harmadik oldalt és tudom, hogy az X.Y. mögött jövő csávó meg áthozott 300 kg-t, amíg a yardok a szerencsétlen X.Y-nal voltak elfoglalva. (akit egyébként ugyanaz nyomott fel, mint aki beszervezte…)

Miért írom ezt?

rozsi, te még sosem gondoltál arra, hogy miközben minket megvezetett vakoknak állítasz be, közben téged vezetnek félre a fülednek kedves félinformációkkal, hazugságokkal? Mint például az árnyékhatalom, meg a többi? csak azért, mert ha jól sejtem pl. a szabadkőművesek ellen összehozott szennyáradat nagyrészt visszavezethető egy bizonyos amcsi keresztény fundamentalista szektára. (TIBORU!! KONTEO!!! :-)) Az ebben a topikban való szereplésemet hadd zárjam egy P.T. Barnumnak, a nagy cirkuszkirálynak tulajdonított mondással:

“Egy rövid időre mindenkit be lehet csapni, pár embert lóvá lehet tenni az idők végezetéig; de nem lehet mindenkit örökké becsapva tartani.”

 112. nandras — 2012-12-22 00:07 

@leroi:
folytatnám.
én, egyszer hosszú napokon keresztül próbáltam meggyőzni, egy hasonló fazont, hogy a hold bizony forog a saját tengelye körül, és amikor felhozta, hogy a nem- forgására bizonyíték, hogy mindig csak az egyik oldalát láthatjuk, megpróbáltam neki elmagyarázni, hogy pont ez bizonyítja, hogy forog- sikertelenül.
megkiséreltem rávenni, hogy végezze el a klasszikus kísérletet, a “megkerülöm az asztalt úgy, hogy közben mindig a közepét nézem”, de meggyőzhetetlen volt.
egy idő után feladtam.
vannak ilyen emberek…

 111. nandras — 2012-12-22 00:00 

@leroi:
hagyd.
reménytelen.

 110. leroi — 2012-12-21 23:50 

Na tessék, egy napig nem vagyok itt és kimaradok a buliból.

rozsi, én most szólok, hogy ebben a topikban ez az utolsó hsz-em, szóval ha akarsz reagálj, de bármit is írsz, arra én már nem fogok válaszolni. Én próbáltam megőrizni a higgadtságomat és azokat a feneketlen baromságokat amiket a könyvedben összehordtál ésszel megcáfolni, valamint nem személyeskedni, látom neked ez nem sikerült.

Szóval utoljára:

” Ehhez értelmes keretek között folytatott vita lenne szükséges, melyben a könyv állításai konkrét tényekkel lennének megcáfolva.”

Ennél már csak az lenne jobb, ha a könyv állításai konkrét tényekkel lennének alátámasztva.

” Abba köttök bele, hogy nem támasztom alá lábjegyzetekkel, általánosítok (köztudott) stb. Valóban nem szerencsés a köztudott szó használata, de mit írhatok helyette? Ha azt írom sokak által ismert szintén nem jó. Márpedig nem tudok konkrét számot írni”

Azért kötünk bele ebbe, mert TUDJUK, hogy nem tudnál lábjegyzeteket, hivatkozásokat is adni a megállapítások mellé, hiszen ahhoz valódi kutatómunka és megbízható források kellenének, ilyenek viszont nálad nincsenek. A legtöbb “tényt” innen-onnan hallottad/olvastad vagy magad találtad ki, a valóságalapjuk a nullával egyenlő.
A “köztudott” helyett elég lenne csak egyetlen hivatkozást írni arra a műre, ahonnan az adat vagy megállapítás származik. Vagy elég lenne annyi is: bizonyított ekkor és ekkor, ezésez által. És persze a hivatkozás. Vagy ha te bizonyítottad, önálló, saját eredményed, akkor pedig a levezetést és a kísérletek (ha voltak) dokumentálását.

Tudod kétezervalahányszáz évvel ezelőtt egy Pitagorasz nevű csóka nem elégedett meg azzal, hogy “ennek a háromszögnek ennyi az átfogója, mint az köztudott,” hanem nekiült és levezette az ánégyzetszer bénégyzet egyenlő cénégyzetet. Pedig a jelenség tényleg köztudott volt, 2000 éve használtak olyan számhármasokat amikre ez igaz volt, de a tétel (és a bizonyítás) a jó görögtől származik.

” Attól hogy valamit nem tudunk sem mérni sem egyéb módon érzékelni még nem jelenti azt, hogy nincs.”

Akkor miből gondolod hogy van? Ha nem tudjuk érzékelni? Egyáltalán minek kell vele foglalkozni? Gondolom erre az a válasz, hogy fontos, mert közvetetten hatása van egyéb dolgokra…viszont akkor ezt a hatást kellene érzékelni. Remélem érted, amit mondok. pl. az rendben van, hogy fekete lyukat nem látott még senki szabad szemmel, de a hatását lehet érzékelni, sőt mérni is a más égitestek pályájára gyakorolt befolyását. Szóval szerintem, ha valami nem érzékelhető, nem mérhető, és ez igaz az esetleges hatására is, akkor a létezése legalábbis kétségbevonható, mint ama bizonyos éteré.

“Ezt a témát miszlikekbe szedték. A tornyok egyszerűen nem omolhattak össze úgy, ahogyan állítják, stb. stb.”

Oszt miért is nem omolhattak össze? Végzett valaki ezzel kapcsolatban statikai számításokat? Esetleg számítógépes szimulációt? Azok hol vannak? Vagy megint csak arról van szó, hogy valaki egyszer beleokádta ezt a netbe, esetleg faragott hozzá egy videót, valami talking head csávóval és azóta körbe-körbe jár, mint az ingyen Ericcson telefon, meg a nigériai nagybácsi? Szeretném látni az erre vonatkozó SZÁMÍTÁSOKAT, még egyszer mondom, nem a videót, nem a blogbejegyzést, nem a Blikk-cikket, hanem a számításokat.

rozsi, van olyan, hogy valaki iszonyú meredek állításokkal jön elő és felrúgja a közvélekedést. Darwint kapott hideget-meleget amikor a majommal rokonította össze az embert, Freud hallgatósága kihívta a rendőrséget, amikor az előadó arról beszélt, hogy a gyerekek szexuális lények. Einstein is vihart kavart amikor elvetette az abszolút teret és időt, és még sorolhatnám. (szándékosan nem beszélek Galileiről, Brunoról, az ő “bírálatuk” a legkevésbé sem volt tisztességes.) De Darwin, Freud és Einstein alá is támasztotta amit mondott. Tőled is ezt várjuk. Illetve én már nem várom meg, randim van egy párnával…

 109. FilcTroll — 2012-12-21 22:23 

Ez a vita annyiban is érdekes, hogy rávilágít: sose gondolhatjuk, hogy eleget tudunk valaminek a kijelentéséhez.

Egy további szempont esetleg a szerzőnek: a tanítás, az információközlés bizonnyal hatással van a karmára, ha van olyan. A jó szándék csak súlyosbítja a dolgot. 🙂

És hogy milyen gazdag a világmagyarázatok csokra, az csuda. A “Háttérhatalom = ufógyíkok” konstrukció egy David Icke-féle világmagyarázat, ha jól tudom. Mellette bőven tenyésznek mások, ihol példának a spirituális ufókutatás oldala:

http://spiritufo.ditro.hu/

Csak erős idegzetű és nyitott olvasóknak! 🙂

 108. rozsi008 — 2012-12-21 15:58 

@bramcohen:

Nálam szeretetben telik az egész év, de gondoltam rátok is! Én úgy hívom a Fény ünnepe! Amúgy sem a karácsonnyal van baj, az önmagában egy ünnep. Még szép is lehet, ha nem keversz bele vallásos dolgokat!

 107. nandras — 2012-12-21 15:58 

@rozsi008:
most szólt az asszony, hogy szerinte neked van igazad- a piacon is hallotta…

 106. nandras — 2012-12-21 15:57 

@bramcohen:
“Relativitás elmélet: ez igaz gyerekek, be van bizonyítva, lemérték a Föld körül repülőn utaztatott órával, hogy máshogy jár minta földi”

sőt, még azt is sikerült kisérletileg igazolni -gyak. megmérni, hogy másként jár egy óra a talajszinten, mint egy felhőkarcoló tetején… az a hülye relativitáselmélet 🙂

 105. bramcohen — 2012-12-21 15:51 

@bramcohen:

Jól van, nem kell ám megsértődni, csak egy poénnak szántam, hirtelen felindulásból történt. 🙂

Tételes cáfolatba is belemennék szívesen, ha lenne erre két hetem, de nincs. Azért pár gondolat:

Relativitás elmélet: ez igaz gyerekek, be van bizonyítva, lemérték a Föld körül repülőn utaztatott órával, hogy máshogy jár minta földi, még ha pár ezred másodperccel is.

A téridő görbületét is sikerült kísérleti úton igazolni, Gravity Probe B műhold, nézzen utána akit érdekel:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Gravity_Probe_B

De hagyjuk is az egészet, nem akarok belemenni ebbe, ha mutatsz akár csak egy ilyen gyík-illuminátust, vagy a holttestét, bocsánatot fogok kérni, amiért tévedtem és leszóltam a könyvedet.

Üdv. mindenkinek és ne gerjesszétek a negatív energiát, szeressük egymást gyerekek! 🙂

 104. nandras — 2012-12-21 15:43 

@rozsi008:
kedves szerző!

azt hiszem teljesen felesleges minden cáfolat, mivel te a legnyilvánvalóbb tényeket és ellenvetéseket is laza mozdulattal dobod a kukába.
látod, innen lehet tudni, hogy irományodnak és a gondoltaidnak köze nincs a tudományhoz, a tudáshoz.
a tudás elviseli a kritikát, érdemi ellenvetésekre érdemi válaszokat ad, adott esetben módosítja, vagy akár el is veti addigi elképzeléseit.
te felállítottál magadnak egy képet, és ami annak ellentmond, azt nemlétezőnek tekinted, esetleg egy “márpedig az úgy van, mert csak” megjegyzéssel negligálod.

kiléptem.

 103. bramcohen — 2012-12-21 15:41 

@rozsi008:

Boldog Karácsonyt???!!! Te megünnepled az ÖRDÖG születésnapját!? Mekkora biorobot…

 102. rozsi008 — 2012-12-21 15:31 

@FilcTroll:

“Szerintem a legfontosabb gondolat a könyvben a szeretet-félelem dualitás megfogalmazása: ezt sokan nem gondolják ellentétpárnak, holott alapvető, fontos megfejtésekre vezet, ha így nézzük a világ dolgait.

Már csak ezért is megérte megírni! :)”

Kösz. Ez megint csak annyit igazol, hogy meg lehet fogni a dolgok lényegét is, no és persze bele lehet kötni az élő fába is!

 101. rozsi008 — 2012-12-21 15:26 

@nandras:

1)” a világban mindig jelen volt a szegénység és a gazdagság, az igazság és az igazságtalanság, még nem teszi igazzá, hogy ez a világ a létező világok legrosszabbika lenne.”

Nem állítottam, hogy ez a világ a létező világok legrosszabbika. Azt írtam: kizsákmányolás, elnyomás, betegségek, torz értékrendek és hamisság uralkodik az élet minden területén.”

Cáfold meg ha nem így van!

2) “Vegyük például szeptember 11-et, amiről mára már köztudott, hogy valójában a CIA (pontosabban rajtuk keresztül az Illuminátusok) robbantották fel a WTC tornyokat…”

Ezt a témát miszlikekbe szedték. A tornyok egyszerűen nem omolhattak össze úgy, ahogyan állítják, stb. stb. Ha az érem másik oldalát is néznéd, akkor összefüggéseiben látnád, hogy miért kellett lerombolni, kinek állt az érdekében, ki profitált belőle. Logikai úton eljutsz a háttérhatalomhoz és azt is láthatnád, hogy mi fog következni ezután. De te egyetlen puzzle darabból akarod megállapítani, hogy mit ábrázol a kép!

3) “de attól, hogy egy nagy tudós mondta, még messze nem biztos, hogy igaz is az állítás, ill. a következtetés.”

Valóban nem, de ilyen alapon semmit ne fogadj el. Ráadásul minden tudás ideiglenes, csak addig igaz, amíg meg nem cáfolják.

4) “szóval, az anyag -amely ugye rezgés…- forrása egy olyan rezgésszámú tartomány, amelyet nem tudunk sem érzékelni, sem mérni, de azt tudjuk, hogy van. nem sántít ez így egy kicsit..?”

Miért sántítana? Minden mérés, amit végzünk és minden érzékelés, ami érzékszerveink közvetítésével információt továbbít számunkra a környező világról, csupán összehasonlítás! De összehasonlítani csak valami máshoz, már ismerthez képest lehet. Attól hogy valamit nem tudunk sem mérni sem egyéb módon érzékelni még nem jelenti azt, hogy nincs.

5) “és itt be is fejezném, mivel az egész írásodat, szinte mondatonként lehet darabokra szedni és tételesen cáfolni- de minek.”

Csak jelzem, eddig még semmit sem cáfoltál meg!

6) “azt hiszem, nem tévedtem túl nagyot, amikor summázva minősítettem zavaros elmeszüleménynek a műved.”

Szerintem meg nagyot tévedtél!

Boldog karácsonyt és várom a valódi cáfolatokat!

 100. FilcTroll — 2012-12-21 14:38 

Na végre hozzájutok válaszolni.

@kvantum: Lehet, hogy csak félreérthetően fogalmaztam, a véletlen kizárása szerintem sem zárja ki az evolúciót. A Dawkins-könyvet pedig még ajánlottam is valahol itt a BR-en, memetika-ügyben.

A könyvet végre elolvastam végig. Sok figyelemre méltó gondolat van benne összegyűjtve, de ahogy többen jelezték: pár esetben nem áll meg az ok-okozati viszony, bizonyítékok vagy részletesebb magyarázatok is hiányozgatnak itt-ott.

Icke hatása nagyon jelen van. Icke-kal nekem csak annyi a bajom, hogy már nagyon nyilvános, nagyon nagy hatású — legutóbb a Wembley-ben tartott előadást, ha jól láttam, az meg azért nem holmi pinceklub. Ha szó szerint igaza lenne, akkor Icke vszeg már nem élne. A legvalószínűbbnek azt tartom, hogy jól indult, aztán a népszerűsége és a felfedezései miatt veszélyes lett annyira, hogy most már Ők vezetik, méghozzá félre: hülyeségeket sugalmaznak neki, amitől nevetségessé válik.

De mindez a könyv szempontjából persze nem baj.

Szerintem a legfontosabb gondolat a könyvben a szeretet-félelem dualitás megfogalmazása: ezt sokan nem gondolják ellentétpárnak, holott alapvető, fontos megfejtésekre vezet, ha így nézzük a világ dolgait.

Már csak ezért is megérte megírni! 🙂

 99. nandras — 2012-12-21 14:12 

@rozsi008:

kedves szerző!
megszólíttattam, így válaszolok.
elöljáróban leszögezném, hogy sem géniusznak, sem különlegesnek nem tartom magam, mindössze egy, az észérvek és a realitások mentén gondolkodó valakinek.
(bár azt is pontosan érzékeltem, hogy a “géniusz” jelzőt nem éppen dicsérő értelemben használtad…)
a gondjaim mindjárt a bevezetőnél kezdődnek mert nagyon nehéz értelmes vitát lefolytatni azzal az állításoddal, hogy:

“A könyv rávilágít arra, hogyan teremtettük a világunkat. A világot, melyben a kizsákmányolás,
elnyomás, betegségek, torz értékrendek és hamisság uralkodik az élet minden területén.”

egy ilyen sommás állítás azért megérdemelne egy kissé bővebb kifejtést, netán adatolást, mert az, hogy a világban mindig jelen volt a szegénység és a gazdagság, az igazság és az igazságtalanság, még nem teszi igazzá, hogy ez a világ a létező világok legrosszabbika lenne.
(by voltaire, kicsit kiforgatva 🙂

azt is írod, hogy abba kötünk bele, hogy a “köztudott” kifejezést használod egyes esetekben.
ezzel a kifejezéssel nincs semmi probléma abban az esetben, ha valóban köztudott, és bizonyított tényre használod, mint pl.:

“Köztudott dolog, hogy a fény bizonyos körülmények között hullámként viselkedik,
más körülmények között anyagi tulajdonságokat mutat”

ez igaz, és valóban köztudott. megmérték, kísérletekkel bizonyították.
de azt írni, hogy:

“Vegyük például szeptember 11-et, amiről mára már köztudott, hogy valójában a CIA (pontosabban rajtuk keresztül az Illuminátusok) robbantották fel a WTC tornyokat…”

lássuk be, igen meredek állítás. persze, valóban “köztudott”- konteos körökben, de azért ez még igen messze áll attól, hogy tényként kezelhessük.

a következő állítás is megérdemelne egy kis adatolást, mert így eléggé a levegőben lóg:

“Az anyagot tehát állóhullámok alkotják”

meggyőzőnek látszik planck idézése

“De mivel a világűrben sem egy intelligens
sem pedig egy örök erő nem létezik, azt kell feltételeznünk, hogy e mögött az erő mögött egy intelligens szellem létezik. “

de attól, hogy egy nagy tudós mondta, még messze nem biztos, hogy igaz is az állítás, ill. a következtetés. még, ha maga planck mondta is, nem több egy üres állításnál, amelynek egyetlen támasza a hit.

“Az egész Világegyetem, a bolygókat, csillagokat, galaxisokat, pulzárokat, quazárokat és misztikus fekete lyukakat beleértve, nem más, mint energia, melynek a forrása egy még magasabb rezgésű tartományban van. De vajon hol?
Nyilvánvaló, hogy egy olyan tartományban, amely az általunk mérhető tartományon kívül – pontosabban fölé – esik. Azért kell, hogy fölötte lévő tartományba essen,
mert csak magasabb rezgésszámú energiából lehet alacsonyabb rezgésszámú
energia. Fordítva lehetetlen.”

komoly problémákat vet fel eme állításnak, ill. következtetésnek az értelmezése, vagy bizonyítása is.
szóval, az anyag -amely ugye rezgés…- forrása egy olyan rezgésszámú tartomány, amelyet nem tudunk sem érzékelni, sem mérni, de azt tudjuk, hogy van.
nem sántít ez így egy kicsit..?

és itt be is fejezném, mivel az egész írásodat, szinte mondatonként lehet darabokra szedni és tételesen cáfolni- de minek.
azt hiszem, nem tévedtem túl nagyot, amikor summázva minősítettem zavaros elmeszüleménynek a műved.

amúgy, neked is boldog karácsonyt 🙂

 98. rozsi008 — 2012-12-21 14:06 

@lighter:

Köszönet ezekért az anyagokért meg úgy általában a hozzászólásaidért is! Jó érzés, hogy vannak még emberek is a Földön nem csak biorobotok! Most, hogy a világvége projektből sem lesz semmi ez különös jelentőséggel bír számomra.

 97. rozsi008 — 2012-12-21 11:59 

Hát azt már látom, hogy mindenképpen jól döntött Tibi, amikor beajánlotta ezt a förtelmes könyvet! 🙂 Próbálok függetlenként tekinteni a hozzászólásokra, de minduntalan megjelenik bennem egy jóleső érzés: ez az én művem! Valahogy úgy vagyok vele mint az apa a gyerekével: nem a legszebb, nem a legokosabb, de mégiscsak az enyém!

Félretéve a viccet, egy valamire jó lehetne ez a könyv. Arra, hogy a sok egyéni nézőpontból értékelve segítsük egymást az élet megértésében. Ehhez értelmes keretek között folytatott vita lenne szükséges, melyben a könyv állításai konkrét tényekkel lennének megcáfolva. Ebben a formában azonban egy tökéleseten értelmetlen vitatkozássá vált, melyből sem én sem más nem tanul semmit.

leroi és nandras

Ismét végigolvastam a hozzászólásaitokat és egyetlen cáfolatot sem látok, csak általános “fikázásokat”. Abba köttök bele, hogy nem támasztom alá lábjegyzetekkel, általánosítok (köztudott) stb. Valóban nem szerencsés a köztudott szó használata, de mit írhatok helyette? Ha azt írom sokak által ismert szintén nem jó. Márpedig nem tudok konkrét számot írni. De van a dolognak egy olyan oldala is, hogy mi van ha csak Ti nem tudjátok, Ti nem ismeritek? Minden éremnek két oldala van és ha folyamatosan csak az egyik oldalát nézed hajlamos vagy azt hinni, hogy ez a valóság. Csakhogy ez nem így van.

Amikor olvasod az újságban, hogy névtelen bejelentés alapján a rendőrség elfogta X.Y-t 5 kg kábítószerrel, akkor ezt elhiszed, mert soha nem láttad a másik oldalt.
Én láttam a másik oldalt és tudom, hogy a rendőrség hosszú ideig dolgozott X.Y-ra, mielőtt elfogta volna.

Ha levennétek a szemellenzőt és mögé néznétek a dolgoknak, akkor legalább halvány elképzelésetek lenne arról mi miért történik. Ha elővennétek a zseniális tudásotokat és megcáfolnátok amit írtam, akkor azt mondanám OK, tévedtem.

Másfél hét alatt több mint 2000 ember töltötte le a könyvet. Higgyétek el nagyon sok ember számára tartalmaz olyan információkat, melyeket be tudnak építeni az életükbe és előre fogja vinni őket. Nagyon sokan meg is köszönték ezt. A könyvet átlagemberként átlagembereknek írtam. Nem számítottam rá, hogy két géniusz is olvasni fogja. De ha már így alakult, akkor vagy cáfoljátok meg konkrét tényekkel az egyes állításaimat vagy intelligens ember módjára egyszerűen dobjátok kukába az egészet nyilvános megjegyzések nélkül!

 96. lighter — 2012-12-21 10:10 

@nandras:

aki olyan szövegértelmezési / logikai hibákat követ el mint te, annak vissza kell menni az alapokhoz, különben nem fogja tudni megkülönböztetni a hittételt a tudástól (sem). az alapok, önreflexió / önismeret és nyitottság nélkül marad a kollektív kánon, ami nem más mint a kollektív álom; édes, megnyugtató s néha már-már majdnem olyan, mint a valóság.

itt befejeztük, mert nincs értelme. aludjál jól, álmodjál szépeket, üdvözletem.

 95. zizzi — 2012-12-21 00:16 

huuuha…
itt mar latszik, hogy mar negyed oraja vilagvege-nap van 😉

 94. nandras — 2012-12-20 23:05 

@lighter:

“… logikai készségedet kértem számon,… nem hittételeidet egybevetni másvalaki hittételeivel”

komoly tévedésben vagy, amikor “hittétel vs hittételt” emlegetsz. amit tudok, a tudás és nem hit. a hit nem igényel tudást, sőt, a tudás és a hit egyenesen ellentmond egymásnak.
tudás nincs bizonyítás, empírikus tapasztalat nélkül, míg a hit halála az empíria.

“egy ilyen könyv _szükségszerűen_ tartalmaz igazságokat, féligazságokat, és hamisságokat. ”

amelyik könyv egyszerre tartalmaz igazságot, féligazságot és hamisságot, az bizony hamis.
olyan, mintha egyszerre akarnád bizonyítani, hogy 2×2=4 és azt is, hogy 2×2=5.
a tudomány nem tűr meg féligazságot és hamisságot.
tévedést igen, és annak korrekcióját is, de fekete és fehér nem lehet egyszerre, mert ha igen, akkor az hamisság.

érvelni és vitatkozni lehet a tudományos tételeken, sőt, szükségszerű a vita, de ha valaki elkezdi bizonygatni, hogy a világot a rettenetes repülő spagettiszörny teremtette, akkor arra értelmes ember legyint, és nem kezdi bizonygatni, hogy márpedig ilyen lény nincs.
durva hasonlat, de megállja a helyét:
ne birkózz a disznóval, mert mindketten mocskosak lesztek, de a disznó még élvezi is…

 93. lighter — 2012-12-20 22:07 

@gtibor:

én pedig tiszta szívemből kívánom neked, hogy a kettőt tényleg meg tudd különböztetni egymástól.

neked is jó éjszakát.

 92. lighter — 2012-12-20 22:05 

@nandras:

én a szövegértelmezésedet, és ezzel együtt logikai készségedet kértem számon, tehát az alapokat, nem hittételeidet egybevetni másvalaki hittételeivel.

egy ilyen könyv _szükségszerűen_ tartalmaz igazságokat, féligazságokat, és hamisságokat. hogy meg tudd különböztetni ezeket egymástól, a vérumot a placebótól, szükséged van az alapokra. erre akartam rámutatni, de úgy tűnik, nem értetted meg.

jó éjszakát.

 91. gtibor — 2012-12-20 21:03 

Azt hiszem, itt az ideje, hogy beírjam egy kedvenc, idevágó idézetem:

“A vita a tudás cseréje. A vitatkozás a tudatlanságé.” (Robert Quillen)

 90. nandras — 2012-12-20 21:00 

@lighter:
” miért húzod fel magad rajta? alapból? hogy mer mér mer valaki másként gondolkodni, mint te, pedig te vagy a leghelikopterebb tutiporszívó legalábbis a naprendszerben?”

tévedsz, mégpedig többszörösen.
nem tartom magam a leghelikopterebb helikopternek sem a naprendszerben, de még a nappaliban sem.
ellenben, minden esetben megbirizgálódnak az agysejtjeim, amikor összefutok az ostobasággal, a félműveltséggel, a kóklerséggel- és a vele együttjáró magabiztossággal.
a véleményemet – igaz, nagyon tömören, de úgy gondolom elég plasztikusan már leírtam egyszer, -“isten bizony, megpróbáltam elolvasni a művet, de ilyen mértékű zagyvasághalmazt, fél és áltudományos ostobaságokat már régen olvastam.
aranyi laci (és ápolt-társai) boldogan csettinthetnek, gondolataik nem meddő talajra hullottak.”- így nem ismételném meg.
cáfolni sem érdemes az irományban sorakozó képtelenségeket, hamis feltételezésből levont, hamis következtetéseket.
abban persze igazad van, hogy ez a mű nem nekem született, de azt a jogomat sem vonhatod kétségbe, hogy jelezzem, ha súlyos kifogásaim vannak annak tartalma, szellemisége és üzenete miatt.
és az üzenet az, ami igazán problémássá, hogy úgy ne mondjam, veszélyessé teszi az ilyenféle alkotásokat.
éppen elég zakkant, világvége váró, fényevő, ufóhívő és csak a jóisten tudja, hogy még hányféle futóbolond található a világban, nem muszáj lovat (t.i. hivatkozási alapot) adni alájuk.
mindettől függetlenül én sem vitatom el azt jogot, hogy mindenki szabadon hirdethesse fantazmagóriáját, de legalább ennyire fontosnak tartom, hogy megjelenjen a normális ész hangja is.

 89. lighter — 2012-12-20 20:03 

@leroi:

“Továbbra is fenntartom, hogy az ilyesfajta könyvek mint a Szofverfrissítés veszélyesek, mert innen csak egy lépés megnevezni a hüllőszerű Illuminátusokat akik a mi sorsunk megrontói, majd pedig felszólítani a hallgatóságot arra hogy…

A szerzőről természetesen nem feltételezem, hogy ilyen aljasságra ragadtatná magát, de sajnos vannak akikről igen.”

én pedig akkor fenntartom, hogy veszélyes ezt, és az ilyesfajta könyveket veszélyesnek nevezni, hiszen innen csak egy lépés megnevezni és listázni azokat, akik olvassák és felszólítani a hallgatóságot arra, hogy máglyát kéne rakni a…

természetesen én sem feltételezem a posztolóról, hogy ilyen aljasságra ragadtatná magát, de biztos vannak nézetbarátai között, akik forrób vérűek, és…

nem tudom, érzed-e a nincskülönbséget?

 88. lighter — 2012-12-20 19:49 

@nandras:

ha valaki félre van itt sikolva, harcos, akkor az te vagy. hogy pillanatnyilag-e vagy krónikusan, azon még gondolkodom, ui. szövegértelmezési hiányossagok, mint amiről te is tanubizonyságot teszel, jelenthetnek pillanatnyi és egy tartós állapotot is.

eleve azzal kezdi tiboru, hogy biztos benne a könyv „meglehetősen ambivalens reakciók kiváltásásra lesz alkalmas“. tehát, hogy véleménye szerint lesz pro és kontra, mintegy figyelmeztetésképp, érezhetően fenntarva ezzel a maga középen állását / semlgességét.

namostakkor: kinek is ajánlja tiboru ezt a könyvet? mindenkinek? nem, ugye, hanem _azoknak_ „akik fogékonyak az ezotéria, a filozófia és a természettudományok találkozási pontjaira, s akik – mondjuk úgy – kiemelt érdeklődéssel olvasták például a Konteóblogon megjelent Mátrix-fíling című posztot.“ te az vagy?

mégis a kettőből melyik halmazba tartozónak véled magad? vigyázz, a „mondjuk úgy“ a második halmazban a „kiemelt érdeklődéssel“-hez átkozott rafináltan egy sejtelmes fogalomkiterjesztést inszinuál. csak szólok, mert látom, ezen a téren vannak nehézségeid.

ha nem tartozol egyikbe sem, és olybá tűnik nekem, akkor nem neked ajánlották a könyvet, hanem másoknak, és ha ők elégedettek vele, vagy a vállukat rántják, akkor neked mi közöd hozzá? miért húzod fel magad rajta? alapból? hogy mer mér mer valaki másként gondolkodni, mint te, pedig te vagy a leghelikopterebb tutiporszívó legalábbis a naprendszerben? bammeg, ki vagy te, hogy nem elégszel meg azt mondani valamire, hogy szar, ha éppen annak tartod, vagy azzal, hogy röhögsz rajta, hanem rögtön meg is akarod semmisít(ett)eni, amiért még a zsarolástól sem riadsz (riadtok) vissza?

másrészről ha három ilyen agent smith mainstream zealótát lát az ember összegyűlni, akkor a tapasztalat azt súgja neki, a mátrix ott valószínű egy hibát akar bekittelni, hehe, vagy komolyan, most tényleg, teljesen ízlés szerint.

 87. nandras — 2012-12-20 17:05 

@rozsi008:

negatív energiát nem táplálok tovább….
“-látod, mit tettél a negatív kisugárzásoddal, moriarty?!
– én egész végig csak szépeket gondoltam arról a kurva hídról!”

 86. rozsi008 — 2012-12-20 16:42 

@leroi:

Megint ügyesen megkerülted és kiforgattad a mondandóm lényegét. De hogy legyen meg a Te akaratod és hogy “ne keveredjek méginkább össze magammal”, ezért a továbbiakban az általad írtakra nem kívánok reagálni. Örülök, hogy megosztottad velem a véleményedet!

Csak hogy értsd, nem haragszom rád, egyszerűen csak egy negatív energiát nem táplálok tovább.

 85. leroi — 2012-12-20 14:31 

…vagyis talán mégsem volt hazugság ami ide vezetett, mert az az ide az nem rossz egyáltalán. Ezt akartam mondani, de sikerült túlfogalmaznom magam. :-.)

 84. leroi — 2012-12-20 14:28 

@rozsi008: Azt hiszem most már te magad is teljesen összekeveredtél. Milyen évszázadok óta belémvert tényről beszélünk?? Leszámítva azt az apróságot, hogy én nem vagyok évszázados, max. néhány évtizedes, semmilyen belémvert, vagy csak magamtól elsajátított “tényeket” nem állítottam, csak azt, hogy a tudományos módszerek használata egy ilyen jellegű írásnál követelmény. Ezek nélkül fennáll a veszélye, hogy helytelen következtetésekre jutunk. Te nem használtad őket, szerintem a következtetéseid nagy része helytelen. Én kész vagyok bármilyen ténnyel szakítani, HA annak a ténynek a cáfolata bizonyítást nyer legalább úgy, ahogy a görögök bizonyították a Föld gömb alakját.

A veszély egyébként sem a tényekkel való szakításban, hanem a vádaskodásban rejlik. Ez alkalmas lehet arra, hogy a segítségével egymás ellen hecceljenek, uszítsanak embereket. Sajnos erre már voltak/vannak példák.

A tudásomat időnként meg szoktam kérdőjelezni, legalábbis azt a részét, amelyikkel kapcsolatban felmerülnek új információk, pl. a Pitagorasz-tétel asszem nem sokat változott az elmúlt 20 évben. 🙂 (Még mielőtt belekezdenénk: Új információ alatt természetesen a tudományos módszerekkel elért, hivatalosan publikált információkat értem, nem pedig a “Ma már köztudott, hogy…” kezdetű mondatokat a Net valamelyik sarkából.)

És hova is vezetett ez az évszázados rossz gyakorlat, ti. a hazugságok, meg az Illuminátusok árnyékhatalma? Egy meleg szobában ülök, előttem a világ összes információja, nemrégiben ebédeltem, mindjárt megyek dolgozni, fehérgalléros, érdekes, kreatív munkát, amiből el tudom tartani a családomat. A feleségem kórházban szülte meg az első fiamat, ennek köszönhetően ma mind a ketten élnek. (Komplikált szülés volt, nem akarom részletezni, de száz évvel ezelőtt esélyük sem lett volna.) Ráadásul egyik gyerekem sem kapott el diftériát, szamárköhögést, meg semmi effélét. Azt gondolok, amit akarok, a gondolataimat akár közhírré is tehetem. Azt is tehetem, amit akarok, már ameddig ezzel másnak nem okozok problémát.
Szóval nem annyira rossz ez az “ide” ahova az “évszázados hazugságok vezettek.”

 83. tiboru — 2012-12-20 14:03 

@bramcohen:

Minden távozó olvasót sajnálok, de senkit sem tartóztatok. Ez egy szabad blog, szabad olvasókkal. Mindenki akkor jön és akkor megy, amikor neki tetszik, s még magyarázkodnia sem kell 🙂

 82. nandras — 2012-12-20 10:35 

@bramcohen: szerintem maradj.
adjunk egy esélyt tiborunak, biztos vagyok abban, hogy ez csak pillanatnyi félresiklás következménye 🙂

 81. rozsi008 — 2012-12-20 07:31 

@leroi:

“az ilyesfajta könyvek mint a Szofverfrissítés veszélyesek, mert innen csak egy lépés megnevezni a hüllőszerű Illuminátusokat akik a mi sorsunk megrontói..”

1) Ezen az alapon minden könyv “veszélyes”, amely szakít az évszázadok óta belédvert és általad igazságnak tartott “ténnyel”.
A kérdés csak az, hogy melyik veszélyesebb: végre szakítani a hazugságokkal és kezünkbe venni a sorsunkat vagy továbbra is mindent úgy csinálni, mint eddig. Mert az utóbbit már tudjuk hová vezetett.

Véletlenül sem azt állítom, hogy amiket leírtam az minden részletében teljesen igaz, azt viszont igen, hogy jobban tennéd, ha megkérdőjeleznéd minden eddigi “tudásodat”.

2) A mi sorsunk megrontói nem a hüllőszerű Illuminátusok, hanem mi magunk vagyunk. Ha ez elkerülte a figyelmedet, akkor valóban kár volt elolvasnod.

 80. bramcohen — 2012-12-20 01:32 

@nandras:

nandras, teljesen igazad van, engem is ez a keserű érzés fogott el ezt a hihetetlenül… khm eklektikus művet olvasva. Lehet, hogy a blog vesztett egy olvasót…

 79. nandras — 2012-12-19 23:47 

@leroi: tudod, nem is igazán az a probléma, hogy ilyen írások napvilágot látnak, hiszen elég széles a net és mélységesek a bugyrai, hanem, hogy egy színvonalas blog ajánlja, mint figyelemre méltó alkotást.
maga az írás nem sokban különbözik arany laci, gróf spanyol, vagy a “vízbül veszi ki a zokszigént”- féle okoskodástól, de azzal, hogy -és itt ismétlem magam- egy színvonalas, a minőségre kényes blog ajánlja, egyből megjelenik a holdkórosok serege, a “nem is volt holdraszállás”, a “cia/fbi/kgb/zsidókok/ufók robbantották fel a tornyokat” valló ápoltak…
most megrovó pillantást vetek tiborura- ezt azért nem kellett volna.

 78. pityipu — 2012-12-19 23:44 

@leroi:

Japánnak és Dél-Koreának az USA diktálta le az állami berendezkedést a világháború után, sok választási lehetőségük nem volt. Thaiföld:”Thaiföld alkotmányos monarchia. Az Alkotmány értelmében az uralkodónak kevés közvetlen hatalma van, legfontosabb szerepe a nemzeti identitás és egység megtestesítése valamint a thai buddhizmus védelmezése.”(wiki) Egyébként létezik buddhista közgazdaságtan is, azt hiszem, a Corvinuson is van egy kutatója.

Jungot említetted, a másik kettőt elegánsan kihagytad, pedig a mindfulness-programok, elég divatosak és hatékonyak manapság.

Taoista hatások megjelennek pl. a tradicionális kínai gyógyászatban, amit a kommunista, materialista Kínában a mai napig egyetemen oktatnak, sőt már a SOTE-n is lehet öt éves képzésen tanulni. A kínai matematika ugyanolyan fejlett volt, mint az európai. Ezenkívül mondjuk egy papírt, nyomtatást, lőport csak feltaláltak, utóbbi segítségével később meghódítoták őket a nyugatiak. Nagyjából ott basztak rá, hogy pont akkor kerültek egy stagnálási időszakba, amikor Angliában beindult az ipari forradalom, és miután gyarmat lettek, a szerves fejlődés elhalt. Innentől fogva a tudomány részben levált a filozófiáról nyugati hatásra, de ettől még mint filozófia helytálló.

 77. leroi — 2012-12-19 22:36 

@nandras:

Ugye? Az emberben fellobban a késztetés, hogy helyre tegye ezeket dolgokat, de a helyzet az, hogy nem teheti. Akármit is ír valaki, arra kell gondolni hogy a mi írásainknak milyen fogadtatást képzelünk el…na és valami olyasmit kell adni.
Szóval én megtettem amit tudok, elmondtam egy másik álláspontot, aki olvassa, választhat. Ennyit tehetünk a szólásszabadság tiszteletben tartásával.

(Továbbra is fenntartom, hogy az ilyesfajta könyvek mint a Szofverfrissítés veszélyesek, mert innen csak egy lépés megnevezni a hüllőszerű Illuminátusokat akik a mi sorsunk megrontói, majd pedig felszólítani a hallgatóságot arra hogy…

A szerzőről természetesen nem feltételezem, hogy ilyen aljasságra ragadtatná magát, de sajnos vannak akikről igen.)

 76. leroi — 2012-12-19 22:28 

@pityipu:

Igazából nem Kínára gondoltam, amikor a nyugati életforma térhódításáról beszéltem, hanem sokkal inkább Japánra és Dél-Koreára, no meg Szingapúrra, Tajvanra, Thaiföldre. És nem is a mindennapi életre, hanem sokkal inkább az államszervezetre, a gazdaságra, a tudományos életre, az oktatásra.

Jungot említed, persze, hogy hatott rá a kelet is, de ez nem meglepő, ismerve a témákat amikkel foglalkozott. Viszont azt is látni kell, hogy a mai pszichológia (itt most pl. a szociálpszichológiára gondolok) igencsak másfelé ment el (illetve másfelé is ment) mint Jung és akkor az agykutatásról még nem is beszéltünk. Ráadásul én pl. nehezen tudnék kimutatni taoista hatásokat pl. a kozmológiában, kémiában, biológiában, történettudományban…

 75. lighter — 2012-12-19 19:54 

@rozsi008:

khm, jó megfigyelés, abban a pillanatban csak az íszter banni jutott eszembe, de az ajándékozási kronológia betartása fontosabbnak tűnt, mint a nyelvi folyamatosság megőrzése 🙂

egyébként a könyv a 80-as évek alternatív bestsellere volt, ott állt nyugat európa (alternatív) lakóközösségeinek könyvgyűjteményeiben a faléces gyümölcsösládákban, castaneda, robert m. pirsig (zen and the art of motorcycle maintenance), krishnamurti, hermann hesse, erich fromm, david bohm könyvei mellett, melyeknek többnyire olyan illatuk volt, mint a szobák szőnyegeinek; egy melange a meditációhoz használt indiai füstölőpálcikák, az elszívott jointok és a konyhából beszüremkedett kísérletező, improvizált ételek megtelepedett fűszer- és fokhagymaillataiból.

apropó, david bohm, amerikai kvantumfizikus lejegyzett beszélgetései jiddu krishnamurtival szintén egy finom falat lehet neked, ui. a spiritualitás és a tudomány (képviselete) találkozásának egy klasszikus, első osztályú darabja.

linkelem, az első egy pdf, a második egy you tube eredeti felvétel (részlet), indzsoj:) :

http://www.messagefrommasters.com/Ebooks/Jiddu-Krishnamurti-Books/The_Ending_Of_Time.pdf

http://www.youtube.com/watch?v=b5ID588B59k

nándölessz, egy megjegyzés: ezek a maguk nemében nagyszerű könyvek és alapul szolgálhatnának az emberiség előtt álló síkváltáshoz, csak, ha, khm, ha nem lenne ott az idő, az a fránya idő ami készül magába omlani és ami dolog a lényegesebbre való koncentrálást sürgeti: a földi hatalmi viszonyok feltérképezésére, imho, természetesen.

 74. rozsi008 — 2012-12-19 19:46 

Tégy belátásod szerint! Boldog Karácsonyt!

 73. nandras — 2012-12-19 19:09 

tiszteletem azoknak, akik higgadtan és észérvek mentén próbálnak vitatkozni a szerzővel, de én nem vagyok erre képes.
isten bizony, megpróbáltam elolvasni a művet, de ilyen mértékű zagyvasághalmazt, fél és áltudományos ostobaságokat már régen olvastam.
aranyi laci (és ápolt-társai) boldogan csettinthetnek, gondolataik nem meddő talajra hullottak.

kedves szerző!
ha nem veszed zokon, a meghajtómon elfoglalt majd’ 10 mega tárhelyet felszabadítom, majd utána gyorsan lefuttatom a cc cleanert, nehogy valami végzetes fertőzést kapjon a gépem 🙂

 72. rozsi008 — 2012-12-19 11:20 

@pityer:

Pontosítsunk egy kicsit! Azt állítom, hogy a BIBLIAI Isten maga az Ördög! Márpedig az összes keresztény ember önkéntelenül is ahhoz imádkozik. Nekem logikai úton egyszerűen nem vonható le más következtetés, de nyitott vagyok, győzzetek meg!

Teljesen egyetértek veled, hogy Isten maga az Út, vagy talán inkább maga a teremtés, a mindenség. Lehetetlen definiálni, de semmiképpen sem egy ember odafent a mennyországban, ahogy azt általában hiszik. Márcsak azon egyszerű okból kifolyólag sem, hogy a mennyország is csak bennünk létezik.

 71. pityipu — 2012-12-19 11:09 

@leroi:

És még egy gondolat, ami kifelejtettem: ha már az empirizmust, mint erényt emlegetted, a klasszikus theravada és a zen buddhizmus is igen erősen empirista szemléletmódú:)

 70. pityer — 2012-12-19 10:53 

@rozsi008:

Amivel nem értek egyet és szerintem téves következtetés a könyvből.

“Az Isten maga az Ördög”

Meg vagyok keresztelve, viszont nem vagyok gyakorló keresztény, így nem egy keresztény ember sértettsége beszél belőlem, még mielőtt félreértenéd.

Az istenkép, a hit, a gondolkodás a vallásról szerintem nem lehet olyan egzakt dolog, ami alapján egyértelműen ki lehetne alaptételeket jelenteni benne. Hogy érthetőbben mondjam, az én istenem valószínűleg nem egyezik meg a te isteneddel, mint ahogy a mi istenünk sem egy harmadik személyével. Hogy mást ne mondjak, a vallás, így az isten is filozofikus, nem pedig egzakt diszciplína. Ez alapján az én istenem nem az ördög, és nem is én magam vagyok a saját istenem, hanem egy belső hang, ami terelget az utamon.

Egyszóval, mivel az Isten szubjektív, nem mérhető, így a róla levont következtetések nem lehetnek egyetemlegesek, hanem csak szintén szubjektívek. Ez alapján én azt mondom, hogy

“Az Isten maga az Út”

ami neked csakúgy téves következtetés lesz, mint nekem a te

“Az Isten maga az Ördög”

teóriád.

 69. namazu — 2012-12-19 10:34 

@geza2:

Hát, akkor ezt benéztem. Nem olvastam el annyira részletesen a beszámolóját a blogon. Így már azért nem is olyan érdekes a dolog. (Engem az lepett meg leginkább az eredményben, hogy néhány hónap kellett ahhoz, hogy az összes mű megjelenjen. Ez az idő messze a bekövetkezés idejének várható értéke alatt van. Így már érthető, hogy hol van benne a csalás.)
Mindenesetre a tétel, mely szerint előbb-utóbb teljes egészében megjelenik a Hamlet, igaz marad. 🙂

 68. pityipu — 2012-12-19 10:34 

@leroi:

Csak a taoista részhez reagálnék: A fentebb említett könyvet egy fizikus írta. Nem áltudós, nem mindenféle netes infók alapján összetákolva. Attól, hogy a szkeptikusok szerint (akik legalább annyira megrögzötten dogmatikusak, mint a vallási fanatikusok, ellenben vajmi kevés ismeretük van a keleti gondolkodásrendszerekben (nem személy szerint neked szól)), nincs semmi alapja az összehasonlításnak, még nem biztos, hogy így is van. De hogy ne csak a fizikát mondjam, a modern pszichológia is bőven merít a keleti “misztikus praxisokból” (Jung, Kabat-Zinn, Clive Sherlock). Így az, hogy a keletiek átvették a nyugati mintát korántsem egyirányú folyamat, másrészt Kínában azért a pár évtized kommunizmus nem annyira segítette a vallást. A vallás pedig megint merőben más, mint nyugaton, amennyiben eredetileg sokkal inkábbb egy önfejlesztő módszer, mint tényleges vallás, bár a népnek nyilván kellett egy lebutított verzió is, ahol csak imádkozni kell valakihez, és az egyszeri ember onnan könnyebben mozdul el most részben a materiális javak felé, mert egyszerűbb. Viszont Kínában soha nem állt úgy szemben a vallás és tudomány, mint nyugaton.

 67. rozsi008 — 2012-12-19 09:48 

@pityer:

Kösz a hozzászólást! Valóban sok élményanyag dolgozik bennem és volt már ettől jobban is leülepedve. Akármilyen világnézet is alakul ki, más nézőpontból megcáfolható. Valójában minden csak hit kérdése. A hit viszont nem tudás.

“van amivel egyet tudok érteni, van ami szerintem téves következtetés.”

Megtennéd, hogy megírod, mi a téves következtetés és ezt alá is támasztanád valamivel?

 66. rozsi008 — 2012-12-19 09:43 

@leroi:

“Az, hogy a neten milyen videók vannak, már megbocsáss, de nekem nem bizonyít semmit.”

Egyetértünk, nekem sem.

“A Neten mindenről van videó, meg mindennek az ellenkezőjéről is.”

Osztom a véleményedet. Többek között ezt is kívántam érzékeltetni a könyvvel.

“Bizonyítékot akarok.”

Én is. De jó ha tudod, soha nem fogod megkapni.

 65. tiboru — 2012-12-19 09:09 

@pityer:

Üdv a csapatban! Boldog ünnepeket neked is!

 64. pityer — 2012-12-19 07:44 

Sziasztok, üdvözlök mindenkit!

Eddig én is csak olvasgattam a blogot, nem szóltam még hozzá. Most regisztráltam (remélem, nem lesz belőle baj…).

Mindenekelőtt szeretnék gratulálni tiboru az áldozatos munkádért, a részletgazdag és izgalmas cikkekért. Sok kellemes percet szereztél velük nekem, köszönöm!

Másodsorban pedig jelen poszt témája, a Szoftverfrissítés. Elolvastam az utolsó betűig, és van amivel egyet tudok érteni, van ami szerintem téves következtetés. Alapvetően szerintem az a baj, hogy eszméletlen sok dolgot próbálsz meg összegyúrni egyetlen elméletben. A fizikát, a kereszténységet, a buddhizmust, a távol-keleti vallásokat, a reinkarnációt, a Mátrix című filmet.

Én azt gondolom, hogy az íróban hihetetlen sok élményanyag dolgozik, amik még nem ülepedtek le, és nem fogalmazódtak meg egy komplex nézetté. Ennek ellenére igazából élvezettel olvastam a könyved, és mindenképp megillet a tisztelet téged, amiért vetted a fáradtságot, és szavakba öntötted a gondolataidat a világról.

A tudomány kontra ezotéria (?) vitában namazu nézeteit kell, hogy osszam. Bár valóban sokat téved a tudomány, sokszor jár olyan utakon, amik sehova sem visznek. Sokszor hoznak elhamarkodott következtetéseket (lásd pl. Nagy Hadron-ütköztető: a fénynél gyorsabb részecskét találtak, megdőlt Einstein fő tétele). Szóval nem mentes hibáktól a tudomány.

Azonban van valami, amire az ezoteria vagy alternatív tudomány sosem képes. Ez pedig az, hogy a tudomány önmagát cáfolja. Az, hogy tévedtek a Hadron-ütköztetőnél, azt is a tudomány igazolta az újabb mérések alapján.

Ez az a pont, amit én sajnos az ezoterikusoktól (vagy nem tudom hogy hívjam ebben a nexusban azokat, akik pl. Emotohoz hasonló alternatívákkal kísérleteznek) sosem hallok. Ha most elmarad a világvége, akkor arra is lesz kész magyarázatuk, holott csak annyit kéne beismerni, hogy “Gyerekek, újramértünk, tévedtünk!”

Még egyszer gratulálok a bloghoz, áldott ünnepeket mindenkinek!

 63. geza2 — 2012-12-19 02:23 

@namazu: ez azért így nem igaz, hanem a művekben szereplő összes 9 betűből álló sorozatot leírták a virtuális majmok, csak azoknak a sorozatoknak az egymásutánisága, na az nem mindegy 🙂

Ezt szépen szemlélteti is:

http://www.jesse-anderson.com/monkeysvis/monkeys.htm

(ez már csak kötözködés: és nem véletlenszámokat használt a programja)

 62. leroi — 2012-12-18 22:59 

@rozsi008:

Azt hiszem teljesen feleslegesen beszélgetünk, mert egyértelműen nem egy nyelvet használunk. Az, hogy a neten milyen videók vannak, már megbocsáss, de nekem nem bizonyít semmit. A Neten mindenről van videó, meg mindennek az ellenkezőjéről is. Bizonyítékot akarok. Innen-onnan összetákolt amatőrfilmeket nem tartok annak. Ráadásul itt nyugodtan használhatjuk Occam borotváját: mivel ebben az esetben a legegyszerűbb, a jelenséget teljesen megoldó magyarázat a hivatalos, azt kell elfogadjuk, amíg cáfolhatatlanul be nem bizonyosodik (!) az ellenkezője.
/tiborunak: egyébként pont ezért szeretem ezt a blogot, mert más konteós oldalakkal ellentétben itt a tények vannak összeszedve, a feltételezések, és más egyebek meg megfelelően a helyükön vannak kezelve. Vagyis ez a blog egy nagyon kellemes olvasmány, nagyon igényes és valóban elgondolkodtató./
Egy dolgot mindenképpen fenntartok, mégpedig azt, hogy az ilyesfajta irományok, amik egy-két tudásmorzsát, féligazságot felhasználva bizonyíthatatlan dolgokat állítanak, sőt vádaskodnak, rendkívül veszélyesek.
Kapjunk elő egy statisztikát, ami szerint az USA-beli néger tanulók tanulmányi eredménye az átlagnál rosszabb. Máris megvan a megoldás: a négerek buták. Nézzük a magyar börtönstatisztikát: az elítéltek 80%-a cigó. Ohó, akkor ők meg született bűnözők! A magyar gazdaság recesszióban van, miközben a szlovák növekszik. A következtetés: a magyarok lusta, naplopó semmirekellők. (vagy: a szlovákok ellopják a magyar GDP-t) És így tovább…

Persze most csak hülyéskedem, de ne felejtsük el, hogy a náci fajelméletnek, a Ku-Klux-Klan rasszizmusának, sőt még a létező szocializmusnak is voltak ilyen fél/áltudományos “alapjai.” Egyszóval: veszélyes vizeken jársz.

Egyébként meg pont jó, hogy a Föld alakjának az elméleteit mondod. A helyzet az, hogy épp a Föld gömb alakja az, amit már az ókori görögök is tudtak, pusztán abból, hogy bizonyos jelenségekből helyes (!) következtetéseket vontak le, sőt Erasztothenész i.e. 200 körül ki is számolta a pontos méretét és alig tévedett. (5-15%) És akárhogy is nézzük, a tudományos gondolkodás, a bizonyítás görög találmány (sőt a nyugati civilizáció egésze a görögöktől ered.) Vagyis amint hajlandó vagy ennek a módszereit elfogadni, akkor helyes következtetésekre jutsz, ha nem, hát nem…
A taoistáknak üzenném, hogy Arisztotelésznek volt egy mondata: “Ami az, az az; ami nem az, az nem az.” Ez a kis mondat szerintem 1. kihajítja a taoizmust egy az egyben 2. eredete minden nyugati tudományos módszernek, kicsit kevésbé fennhéjázón fogalmazva, az empirizmusnak. Namost a helyzet az, hogy valamiért a keletiek átvették a nyugati mintát, és nem a Tao alapján élik az életüket manapság. (már aki teheti) Talán azért, mert a nyugati modell működik…

 61. rozsi008 — 2012-12-18 19:18 

@lighter:

Óóóó, nagyon köszönöm!!! Éppen a karácsonyt nem tudtad angolul? 🙂

 60. lighter — 2012-12-18 18:49 

@rozsi008:

rozsi008, in kéjz jor kommend of di inglis legvidzs iz szöffisönt, karácsonyra:

https://www.dmt-nexus.me/Files/Books/General/The%20Tao%20Of%20Physics.pdf

 59. gtibor — 2012-12-18 18:43 

47. @kvantum:

Önző gén – remek könyv! Valóban alapműnek tekinthető az evolúció megértéséhez.

 58. rozsi008 — 2012-12-18 16:49 

@namazu:

“Ebben a mondatodban egy logikai hibát látok. Ha az univerzum határát keressük, akkor nem azt várjuk, hogy legyen neki, és így ezt kellene megtalálnunk?”

Valóban. De azért a lényeget dekódoltuk.

 57. namazu — 2012-12-18 16:29 

@rozsi008:

Az, hogy a szabályok csupán gúzsba kötnek, egy hangzatos kijelentés, de itt sem ilyen egyszerű a dolog. Az írásodban te magad is helyenként az életet párhuzamba állítod egy játékkal. Értelmes játék lenne például a sakk, ha minden lépés megengedett volna? Szép lenne-e a győzelem, ha azt úgy érem el, hogy az ellenfélre borítom az asztalt? Szerintem bizonyos rendszerekben a kiteljesedés csak szabályos keretek között lehetséged. Ebben tehát különbözik a véleményünk, de tiszteletben tartom a tiedet.

Aki csinált tudományt illetve látott közelről olyan embert, aki éppen tudományt csinál, az tudja, hogy semmiképpen sem úgy működik, hogy az elvárt eredményeket próbálják igazolni. (Legfeljebb az egyetemi vizsgákon mennek így a dolgok néha 🙂 ) Ez egy kreatív munka, ahol szükség van sejtésekre, de az igazán jó tudós sosem ragaszkodik túlságosan a prekoncepcióihoz, és nyitott az új ötletekre.

“Ebből adódik, hogy azáltal, hogy keressük az Univerzum határait azt sosem találjuk meg, mert mindig az elvárásainknak megfelelően viselkedve egyre tágul a végtelen felé.”
Ebben a mondatodban egy logikai hibát látok. Ha az univerzum határát keressük, akkor nem azt várjuk, hogy legyen neki, és így ezt kellene megtalálnunk?

 56. rozsi008 — 2012-12-18 15:15 

@pityipu:

Pontosan erről van szó. Csakhogy amíg konkrét személyként tekintenek rá az emberek, addig arra várnak, hogy majd helyettük rendbe rakja a világot.

Én pedig máris elindulok vadászni……

 55. pityipu — 2012-12-18 14:28 

@rozsi008:

Én is így látom. A Tao Isten, csak amíg nyugaton egy megszemélyesített, “megfogható”, konkrét személyként tekintenek rá, addig itt inkább a végső univerzális energia, amiből minden keletkezik. A könyvet sajnos csak antikváriumokban lehet levadászni.:(

 54. rozsi008 — 2012-12-18 13:25 

@pityipu:

Nem tudod honnan lehet megszerezni?

 53. rozsi008 — 2012-12-18 13:14 

@pityipu:

Azt hiszem éppen egy ilyen könyvet keresek!

A másik nagy kedvencem ugyanis a Tao. Pedig a Tao nem más mint az Isten, csakhogy míg az Isten az emberek 99.99%-a számára egy élő ember, akihez imádkozni kell (meg persze félni tőle), addig a Tao egyfajta elv, amely egységgé rendezi a világmindenséget, benne van mindenkiben és mindenben. Ezért van az, hogy a könyvben is próbáltam ezt az Isten-kultuszt lerombolni, mert amíg nem értjük meg mi az Isten, addig minden hiábavaló. Csak ahogy mondani szokták nem lehet a halnak elmagyarázni a vizet.

 52. rozsi008 — 2012-12-18 13:04 

@namazu:

“de ha az igazságot keressük, fel kell állítanunk bizonyos szabályokat, melyeken belül tesszük ezt.”

Még ebben sem igazán értek egyet. A szabályok arra valók, hogy gúzsba kössenek bennünket. Legfeljebb ideig-óráig lehet rájuk szükség egy kisérlet elvégzésénél. A jelenlegi tudománnyal az a baj, hogy adott keretek között gondolkodik és mivel elvárja, hogy mi történjen legtöbbször az is fog történni. Ha ugyanis megfigyelünk valamit, akkor részecskeként viselkedik és egy lehetséges pozícióba ugrik, mégpedig abba a pozícióba, amit elvárunk.

Ebből adódik, hogy azáltal, hogy keressük az Univerzum határait azt sosem találjuk meg, mert mindig az elvárásainknak megfelelően viselkedve egyre tágul a végtelen felé.

Ezért szimpatikus számomra a kvantumfizika, mely a lehetőségek fizikája. Nem vár el semmit, csak egyszerűen vizsgál.

“A szó teremtő erejét én sem tagadom, de ez inkább az elmére hat, mintsem a DNS szerkezetére.”

Minden sejt önálló tudattal rendelkezik, de a jeleket az agytól kapja. A gondolat, mint legerősebb energia képes megváltoztatni bármit, így a DNS szerkezetét is. A gondolataiddal tehát hatsz a DNS-re. Ha ezt még szóval is mintegy megtámogatod azzal csak erősíted a gondolataid erejét. Nagyon jól működnek például az ún. solfeggio frekvenciák is, és például az 528 Hz-es frekvencia kimondottan a DNS javítására szolgál.

Nehéz ezeket a dolgokat igazából megérteni, pedig valójában nagyon egyszerűek. Azt mondta Napoleon Hill, hogy amit az emberi elme el tud képzelni, azt meg is tudja valósítani.

Én ez alapján azt mondom, amit az elménkkel el tudunk képzelni, azt az “isteni” erő létrehozza.

 51. pityipu — 2012-12-18 12:34 

Bár még csak átlapozni tudtam, de érdekesnek tűnik, két ünnep között elmélyülök benne:) Még egy könyvet ajánlanék a témához, passzol ide úgy érzem:

Fritjof Capra: A fizika taója. Az író elismert elméleti fizikus.

Idézet a fülszövegből:

“E könyvben a modern fizika fogalmai és a távolkeleti filozófiai, illetve vallási elképzelések közötti kapcsolatot fogjuk vizsgálni. A huszadik századi fizikát megalapozó két elmélet – a kvantumelmélet és a relativitáselmélet – arra késztet bennünket, hogy úgy lássuk a világot, ahogy egy hindu, buddhista vagy taoista látja. Ez a hasonlóság még szembetűnőbb, ha a két elmélet összekapcsolására törekvő kísérletekre gondolunk, melyeknek az a célja, hogy leírhassuk a szubmikroszkopikus világ jelenségeit: a szubatomi részecskék tulajdonságait és kölcsönhatásait, hiszen a részecskékből épül fel az anyag. Itt a legszembetűnőbbek a modern fizika és a keleti miszticizmus közötti párhuzamok”

 50. namazu — 2012-12-18 12:06 

@rozsi008:

Nem arról van szó, hogy szerintem nem lehet reprodukálni. Körülbelül fél óráig kerestem az interneten a nyomát ennek, de semmilyen hiteles természettudományos forrást nem találtam, amely alátámasztotta volna ezt. Én nem tagadom, hogy az eredmény akár igaz lehet, de ha az igazságot keressük, fel kell állítanunk bizonyos szabályokat, melyeken belül tesszük ezt. Ha nem, akkor bármit elfogadhatunk igazságnak.

A szó teremtő erejét én sem tagadom, de ez inkább az elmére hat, mintsem a DNS szerkezetére.

Masuro Emoto kísérletét ki fogom próbálni, ahogyan javasoltad, azonban ezzel kapcsolatban sem találtam semmilyen hiteles forrást, mely szerint az állítólagos eredményt sikerült volna reprodukálni. Voltak próbálkozások ugyan, de eredmény nélkül.

 49. rozsi008 — 2012-12-18 10:30 

@leroi:

Valóban maradhatott volna a fiókomban a könyv, de biztos vagyok benne – és sokan jeleztek is vissza – hogy nagyon sokat segített néhány dolog megértésében. Aki például még sosem hallott pl. a csakrákról, annak ez óriási segítség. (Ráadásul ingyen osztogatom, attól meg azért többet ér!)

Az előszóban is leírtam, hogy nem állt szándékomban tudományos könyvet írni, semmit nem akarok bizonyítani, csupán a saját szemszögemből rámutatok néhány dologra. Ha elgondolkodtat valakit jó, ha hasznosítani is tud belőle néhány dolgot akkor még jobb.

Ami általánosságban a bizonyítást illeti egy dolgot ne felejts el! Bármit bizonyítol az csak az adott körülmények között és az adott tudatszinted mellett bizonyíték! Csak idő kérdése és meg fogják cáfolni. A Földről sokáig azt hitték hogy lapos, aztán gömb, majd geoid formájú lett. Most pedig már sok információ került napvilágra arról, hogy létezik egy belső föld, ahol nálunk fejlettebb civilizáció él. Ki tudja?

Az anyagi világunk nem más, mint a tudat lehetséges mozdulatai. Az atomot régebben gömb formájú anyagnak írták le, mára kiderült, hogy nem dolog, hanem tendencia.

Ami pedig szeptember 11-ét illeti, tucatjával vannak videók a neten, melyek szakszerűen elmagyarázzák miért nem történhetett úgy, ahogyan állították az amerikaiak. Ha pedig jobban rálátsz arra, hogy mi történik a világban, közvetett úton egyértelműen alá lehet támasztani, hogy az Illuminátusok állt a háttérben. Ha megérted a Probléma-Reakció-Megoldás módszert és a világ eseményeit ily módon nézed, akkor még jósnőhöz sem kell menni hogy tisztán lásd mi történik és mi várható.

 48. rozsi008 — 2012-12-18 10:08 

@namazu:

Először is ajánlom szíves figyelmedbe Gregg Braden könyveit, illetve az Isteni mátrix című 2007-es milánói előadását:

http://www.youtube.com/watch?v=U6EhZfmZYvM

A videóban ugyan csak megemlíti a fantom DNS-effektet, de a könyvében bizonyítva is van.

Önmagában az, hogy szerinted nem sikerült reprodukálni a kisérleteket nem jelenti azt, hogy valóban nem. Csak annyit jelent, hogy Te nem tudsz róla. (Ezzel véletlenül sem akarom azt állítani, hogy sikerült reprodukálni, mert fogalmam sincs.) A vallás mindig is előszeretettel alkalmazta azonban a szó mágiáját, ugyanis a szavak érzelmekkel átitatva igenis hatnak. Ezért féltek az emberek az átoktól is. Igazából persze nem a szavak hatnak, hanem a mögöttük lévő szándék. Amikor egy keresztelésnél a pap megkereszteli a gyereket egyaránt alkalmazza a víz és a szó mágiáját. A szenteltvízbe beleviszi a szándékát, majd azt megerősíti a kimondott szavakkal: “Bűnben születtél és bűnben halsz meg!”

Hát nem a legjobb program, de hidd el működik! Az emberiség nagy részének minden miatt bűntudata van. A víz programozását egyébként használják az agykontrollban is. Emoto kisérletét pedig próbáld ki magad, ettől jobban senki nem fog meggyőzni arról, hogy működik. Nem kell utána a kristályokat mikroszkóp alatt vizsgálnod, anélkül is látni fogod az eredményt.

Korábban soha nem hittem semmiféle hókusz-pókuszban. Amióta elvégeztem a reiki első két fokozatát már nem hiszek benne, hanem tudom hogy működik.

Mint ahogyan írtam is már korábban, jelenleg nem érdek az, hogy bizonyos információk napvilágra kerüljenek. A hüllőszerű illuminátusokat pedig nagyon is komolyan gondolom. Ha lesz egy kis időm, még visszatérek rá.

 47. kvantum — 2012-12-17 23:46 

@FilcTroll:

Az evolúció elmélete nem foglalkozik azzal, mi vagy ki hozta létre az evolúciót. Az alkalmazkodás működteti, de nem mondja ki, hogy az is hozta létre. Szerintem ezt értik sokan félre.

“Tudatos-e a Teremtés, vagy Véletlen. És nem az a kérdés, hogy mennyire alacsony a valószínűsége, hanem hogy véletlen.”

Semmi köze az evolúció elfogadásának ahhoz, hogy ki vagy mi hozta létre. Pont ez a baj a vallásokkal, hogy ilyen alapon cáfolnak meg dolgokat. Amúgy jómagam is úgy gondolom, valaki vagy valami kell hogy álljon egy ilyen tökéletes rendszer mögött, mint az evolúció. Ha mégsincs, akkor is el tudom fogadni, hogy ez egy olyan törvényszerűség, mint a gravitáció. Talán nem Isten hozta létre az evolúciót, hanem ő csak az élni akarást, és ennek lett következménye az evolúció! Muszáj alkalmazkodnod, ahhoz hogy életben maradj.

Számomra a teljesebb képet a nagy szkepticista, Richard Dawkins Önző gén című könyve adta meg, csak ajánlani tudom!!! Egy szinttel, (vagy biológiai léptékkel mérve sokkal többel) közelebb visz a megfejtéshez. Darwin legkisebb egysége az egyed volt, Dawkins-é pedig a gén.
Számomra a Darwin-Dawkins tengely tűnik életképesnek.

 46. leroi — 2012-12-17 22:57 

Mindenkinek!

Amikor beírtam az első, a szerző gondolatai ellen “érvelő” hszt-t, nem gondoltam volna, hogy mások, akik hozzám hasonlóan látják a könyv problémáit veszik a fáradtságot és pontonként szétszedik a művet. Köszönet nekik.

A szerzőnek!
Jó indok az, hogy ezt a könyvet voltaképpen magadnak írtad, csak a saját gondolataidat letisztázandó, de a helyzet az, hogy akkor viszont maradnia kellett volna a fiókban és csak akkor kiadni, amikor a nézeteidet a tudomány szabályai szerint bizonyítani tudod. Ha ilyen dolgokról írsz, ráadásul kísérleteket, vizsgálatokat hozol fel példának, ezekre hivatkozol, akkor nem teheted meg, hogy te magad nem követed a kísérletezés, elméletépítés, egyszóval a tudomány bevett normáit. Ha ezeket a normákat figyelmen kívül hagyjuk, akkor lényegében azt írunk le amit akarunk, akár a legnagyobb őrültségeket (vagy ami rosszabb, a legaljasabb manipulatív propagandát) is publikálhatjuk hitelesként, de legalábbis átgondolt, összefüggő gondolatrendszerként. Márpedig ennek a veszélyeit (és az ebből következő megengedhetetlenségét) gondolom nem kell részletezzem.

Példaként csak egy mondat:
“Vegyük például szeptember 11-et, amiről mára már köztudott, hogy valójában a CIA (pontosabban rajtuk keresztül az Illuminátusok) robbantották fel a WTC tornyokat…”

He?!? Köztudott?? Bizonyíték? Ezzel az erővel azt is leírhatnám, hogy köztudott, hogy a titkos háttérhatalmat gyakorló wekerletelepiek követték el, a kispesti panellakók felbujtására…most ne röhögjetek, kb. ugyanannyi bizonyíték van az utóbbira is, amik legalább annyira hitelesek. (Mindjárt neki is állok legyártani őket…)

 45. namazu — 2012-12-17 21:57 

@rozsi008:

Végigolvastam a könyvet. Nekem mindvégig úgy jött le, hogy az evolúció ellen vagy, többször is kijelented, hogy felejtsük el, illetve ez egy idejét múlt elmélet. Lehet, hogy félreértem, de én ebből azt a következtetést vontam le, hogy elutasítod azt a gondolatmenetet, amit fentebb vázoltam.

Leginkább három dolog szúrja a szememet.
1. A fantom DNS effekt, azaz a fotonok elrendeződése DNS hatására, mely rendeződést a fotonok megőrzik a DNS eltávolítása után is
2. Az az állításod, mely szerint a DNS-t bizonyos szavak befolyásolják, és állítólag valakiknek sikerült béka DNS-t szalamandra DNS-sé konvertálni ilyen technikával
3. Masuro Emoto vízzel kapcsolatos kísérletei, mely szerint pusztán koncentrációval a víz “szépsége” növelhető
Az első kettő két orosz tudós állítólagos eredménye, bizonyos Gariaev és Poponin nevű molekuláris biológusoké. A kísérletekkel mindössze annyi baj van, hogy nincsenek tisztességesen dokumentálva, és reprodukálni sem sikerült még senkinek. A harmadik eredményt szintén nem sikerült reprodukálni, pedig azért próbálták, de egyik próbálkozás sem sikerült. Masuro Emoto valójában egy üzletember, aki egy jól jövedelmező vállalkozást épített a “szép” vízre.

Voltak még meredek állítások, például a hüllőszerű illuminátusokról, de az az érzésem, hogy ezeket te sem gondolod komolyan.

 44. gtibor — 2012-12-17 21:47 

Még annyi lemaradt, hogy valószínű, az ősember kinevet bennünket, és azt mondja, erős emberek húzták fel a nagy, üreges fatörzset. 🙂

 43. gtibor — 2012-12-17 21:43 

41. @rozsi008:

Ez a facebook üzenet tetszik, csak az ilyenek miatt sajnálom kicsit, hogy nem vagyok regisztrálva. 🙂

 42. gtibor — 2012-12-17 21:40 

Anélkül, hogy megbántanék itt bárkit is (ugyanis ez hitkérdés), szerintem az evolúciót azért nehéz megérteni, mert emberi léptékkel vizsgálva szinte felfoghatatlan. Az nem igaz, hogy az evolúció napjainkban megállt. Például egy amerikai rágcsálónál kutatók megfigyelték, hogy miután az utóbbi pár évtizedben elszaporodott, alkalmazkodva az újabb területek klimatikus és növényzeti viszonyaihoz, különböző színárnyalatok mutálódtak és terjedtek el, melyek az adott környezetben sikeresek voltak a fennmaradáshoz. Gondoljunk bele, ha pár évtized elég ahhoz, hogy egy faj más-más populációjában színkülönbségek jelenjenek meg és terjedjenek el, akkor mi mehet végbe “csak” évmilliók (vagy akár több száz millió év) alatt, ráadásul úgy, hogy közben drasztikus környezeti változások mennek végbe. (A Hold-hasonlat nagyon jó volt namazu kollégától.)

Tételezzük fel, hogy egy őskori embert beteszünk egy liftbe, felmegyünk vele a tizedikre, aztán próbáljuk elmagyarázni, hogy most hogy kerültünk ilyen magasra! (Az egyszerűség kedvéért feltehetjük, hogy egy közös nyelvet beszélünk.) Hol kezdenénk el? Mi a gravitáció? Vagy elmondjuk, mi az a sodronykötél? Vagy egyáltalán mik azok a gombok a kezelő panelen? Mi az a kezelő panel? Áram? Stb., a sort hosszan lehetne folytatni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akik nem hisznek a biológiai értelemben vett evolúcióban, azok a korunk tudatlan ősemberei, csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ha nem ismerjük minden összetevőjét és szabályrendszerét valaminek, attól még nem biztos, hogy nem igaz. Csak néha könnyebb olyanban hinni, ami egyszerűbben megválaszol bizonyos kérdéseket.

Remélem, nem bántottam meg senkit.

 41. rozsi008 — 2012-12-17 20:10 

@FilcTroll:

Tökéletesen egyetértek. Jelenleg 7 milliárd ember teremti a világunkat tudattalanul. Látszólag véletlenszerűen, azonban ha mögé nézünk, akkor valakik a háttérből nagyon is tudatosan irányítják így a dolgokat.

Egyik oldalról ez feltételez egyfajta tervezettséget – úgymond isteni akaratot – azonban a másik oldalon máris kontraként megjelenik, hogy mi van, ha a háttérben állók tudatosan és önhatalmúlag teszik ezt, visszaélve évszázados tudásukkal. A háttérhatalom ugyanis mindig a kor legnagyobb tudósait, filozófusait és művészeit fogadta be a páholyba; ezért is globális elit a nevük.

Mindkét esetben igaz azonban, hogy ha legalább az emberiség 10 %-a megértené mekkora hatalmunk van és tudatosan csinálna mindent, akkor a pokol helyett élhetnénk a Paradicsomban is.

A Facebookon kering most egy nagyon szívemből szóló üzenet: “Nem attól félek, hogy a világ véget ér 2012-ben, hanem attól, hogy minden megy tovább változás nélkül.”

 40. FilcTroll — 2012-12-17 19:48 

@kvantum: Az evolúció vitatásának egyetlen célravezető módja szerintem a véletlen fogalmának megértésén keresztül vezet. Tudatos-e a Teremtés, vagy Véletlen. És nem az a kérdés, hogy mennyire alacsony a valószínűsége, hanem hogy véletlen.

Látjuk, hogy a bennünket körülvevő rendszer elemei nagyon sokféle módon függnek egymástól ok-okozati szinten. Ha egy ennyire gazdagon szőtt és hihehetlenül bonyolult rendszer alapja a véletlen, akkor most is minden dolognak szükségszerűen — úgymond — véletlenül, tervezettség híján kellene történnie. Mindennek, mindig — hacsak véletlenül nem születik meg valamilyen tervezettség. Ezt pedig nehezen tudom elképzelni.

És valóban, jó felvetéseket fogalmaz meg a könyv, még olvasom és ha megvagyok, jelentkezem.

 39. rozsi008 — 2012-12-17 19:21 

@tiboru:

Hát a teremtésbe és fraktálokba nem mennék bele így hozzászólás szinten, minden esetre ha van rá módotok és még nem tettétek olvassátok el Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka című könyvét. Az ember másként néz a dolgokra miután ezen végigrágja magát. Csak sajnos “természetesen” sehol sem kapható évek óta, még a kiadónál sem.

 38. tiboru — 2012-12-17 17:53 

@rozsi008:

“Egyáltalán nem hihetetlen, hogy a teremtés mind makro-, mind pedig mikroszinten ugyanúgy zajlik.”

Így van, nézzük csak meg a fraktálokat.

 37. rozsi008 — 2012-12-17 12:04 

Köszönöm az értékes hozzászólásokat és elnézést, hogy nem egyesével válaszolok rájuk.

Arany Lacit nem ismerem, igazából ezt az egy cikkét olvastam. Nyugodtan visszatérhetünk az Einstein-féle verzióhoz is, nem ez a lényeg.

Mindig is tudományos nézeteket vallottam, kerek egy éve merültem el egy kicsit a spiritualizmusba. Éreztem, hogy valahogy mindkettő ugyanazt akarja mondani, csak teljesen más nyelvet beszélnek. A 8. fejezettől mindössze annyit tettem, hogy lefordítottam az egészet az informatika nyelvére, majd elmentem és bedobtam egy felest :), mert nem akartam elhinni az egészet. Azóta mindent ezen a szemüvegen keresztül nézek és egész egyszerűen nem tudok más következtetést levonni az egészből, minthogy valaki megalkotta ha úgy tetszik azokat a fizikai törvényszerűségeket, amelyek alapján mi emberek a morfogenetikus mező által folyamatosan teremtjük a világunkat pusztán a figyelmünk és a gondolataink által. Ezért bármit is akar a tudomány feltalálni, azáltal hogy a figyelmét odaösszpontosítja, a szándékának megfelelően történik minden. Azért tágul folyamatosan a világegyetem, mert keressük, hogy hol ér véget.

A teremtés és az evolúció valóban nem mondanak ellent egymásnak, de az evolúció ebből a nézőpontból annyit jelent, hogy hasonlóan ahhoz, hogy egyre jobb és újabb verziójú számítógépeket gyártanak, belőlünk emberekből (vagy inkább biorobotokból) is egyre jobb és újabb verziók léteznek. Ilymódon “Isten” valóban saját képére teremt bennünket és való igaz, hogy mindannyian “Istenek” vagyunk mi is. Az evolúció valójában egy folyamatos teremtés, vagyis maga a mátrix.

Namazu: Egyáltalán nem hihetetlen, hogy a teremtés mind makro-, mind pedig mikroszinten ugyanúgy zajlik. Én magam is ezen a nézeten vagyok. Honnan vetted ezt, elírtam volna a könyvben?

 36. namazu — 2012-12-17 10:31 

@kvantum:

Igen, lényegében én is erről beszéltem, amikor azt írtam, hogy a kis valószínűségű események is bekövetkeznek egyszer. Mindenki ismeri a példát, hogy ha egy majmot leültetünk egy írógép elé, s az a végtelenségig nyomkodja a gombokat véletlenszerűen, akkor előbb-utóbb Shakespeare Hamletjét is leírja. (Az is igaz, hogy végtelen sokszor leírja.) Ez egy matematikailag bizonyítható tény, de ami ennél sokkal meglepőbb az az, hogy ezt már a valóságban is kipróbálták. Egy programozó írt egy scriptet, ami véletlenszerűen generált karaktereket egymás után, és az ebben levő stringeket folyamatosan hasonlította össze Shakespeare műveivel. Néhány hónap alatt az összes műve megjelent a gigantikus véletlen karakterhalmazban.
(Érdeklődőknek: http://www.jesse-anderson.com/2011/10/a-few-million-monkeys-randomly-recreate-every-work-of-shakespeare/ )

 35. sanyandy — 2012-12-17 10:24 

@morten:

Most olvasom a roswelli sztorit. Hát ezért nem jártunk ott az Apollók óta. Állítólag…

 34. namazu — 2012-12-17 10:22 

@rozsi008:

Köszönöm az ajánlásokat, majd elolvasom a könyveket, a Holografikus univerzumot mindenképpen.

Én (leginkább) csak azt nem értem, hogy az evolúcióról miért ez a véleményed. Az evolúció és a teremtés egyáltalán nem mond ellent egymásnak! Az én véleményem szerint az evolúció a Teremtő (ahogyan nevezed) egyik megnyilvánulása.
Ha belegondolsz, amikor információs mezőről és morfogenetikus mezőről beszélsz, lényegében a teremtés folyamatát írod le kicsiben. Az embeiség rengeteg ilyen Darwin-gépet létrehozott már. Ilyenek például a különböző ideológiák, de akár tudományágakat is ide lehetne sorolni. Ezeknek közös tulajdonságuk, hogy mindegyiknek adott egy belső szabályrendszere, egyedei, valamint iterációk során fejlődnek. (Egy tudományágnál például a belső szabályrendszer a logika és a tudományos etika, a “sejtjei” a tudósok, a fejlődés pedig új elméletek felállításában és régi elméletek megcáfolásában nyilvánul meg.) Ha a teremtést spirálisan fogjuk fel, akkor ha kifelé haladunk a spirálban, miért olyan lehetetlen/hihetetlen, hogy ugyanúgy zajlott a teremtés makroszinten, mint mikroszinten? Az önhasonlóság az univerzum egyik legszebb tulajdonsága.

 33. sanyandy — 2012-12-17 09:56 

@rozsi008:

Üdvözöllek!

Még nem olvastam el, de máris rohanok a linkre.
Azért írok gyorsan, mert bár látom Tiboru válaszát is, nem bírom ki némán.
Akik erre járunk olvasni, továbbgondolni, esetenként vitázni, mind tiszteletben tartjuk egymás véleményét. A kritikákból – pozitívból és negatívból egyaránt – sokat lehet tanulni, ettől lehet fejlődni, akár mátrixban élünk, akár a sokadik húron, akár csuda tudja, hol. Ha majd könyvként (nyomtatásra szánva) megírod, tuti lesznek benne forráshivatkozások meg lábjegyzetek. Mert van igény arra, hogy komolyan foglalkozz a témával.

És most loholok…

 32. morten — 2012-12-17 08:51 

A téma nagyon jó!
Én már rég óta érdeklődök ezután, de a Holografikus Univerzum tézisekbe nekem vannak ellentmondások. Én Dienes István előadásaiból láttam sokat. De szerintem ő is ellenmondásokba került néha az elméletei vázolása közben.

Ez a téma megérne egy külön fórumtémát (már ha lenne fórum itt a konteo-n… tiboru? 🙂 )

Ennek megfelelően nagyon jó , hogy született egy könyv, amit olvashattunk. Ahhoz pedig külön gratulálok, hogy NEM jelentetted meg mint könyvet és nem akartál rajta meggazdagodni, hanem ingyen mindenki leszedhette. Ez önmagában is nagy érdem.
Csak 30. oldalt olvastam eddig el, így még nem értem a végére.

Sajnos Arany Laci az én véleményem szerint egy kókler. Ő olyan megállapításokat von le jelentéktelen, félreértelmezett hipotéziseiből, hogy hihetetlen. Ezért, bár nem tudom, hogy Te mit merítettél az ő munkásságából, de annak a logikai menetét ellenőrízd azért 8szor is.

Az evolócius témában egyetértek a könyvel.

A holdra szállás meg lehet, hogy megtörtént, de valahogy azt se értem, hogy az utolsó Apollóóta miért nem jártunk egyszer sem ott. Szinte hihetetlen.
Persze mondhatják, hogy azért mert nincs miért odamenni, nincs ott semmi.

Baromság, a saját földünket se ismerjük teljesen, hogy mi van itt 100 m mélyen, a holdról honnan tudnánk, hogy mit találhatunk ott.

Nekem ez a része sántít.

 31. kvantum — 2012-12-17 00:05 

@rozsi008:

A Talbot féle holografikus univerzum elmélet engem is magával ragadott, egyszerűen lenyűgöző. Tragédia, hogy egy ilyen zseninek idejekorán kellett távoznia közülünk.

Az Arany László féle dolog viszont, nem akarlak megbántani, de még érdekességnek is gyenge. Legszívesebben rémisztőnek mondanám. Nem tagadom, én magam is szoktam olvasni, de inkább regényként, mint bármi másként. Nálam hülyébb embert nem találsz fizikához, de ebben az egy cikkben annyi tárgyi tévedés volt, ami még nekem is szemet szúrt. Azt most hagyjuk hogy nem érti a tudomány működését vagy nem is akarja, de hogy még azzal sincs tisztában, amit cáfolni próbál…
Fogadni mernék, használ a fickó GPS-t, és az elviszi a céljához, de ha elmondanád neki hogy ez Albert nélkül lehetetlen lenne, máris kitalálna rá egy olyan zseniális sztorit a navigációgyártó cégek titkos trösztjéről (minden hivatkozás nélkül persze), hogy öröm lenne olvasni!

Igyekszem időt szánni a könyvedre, mert érdekfeszítőnek tűnik, de baráti tanácsként fogadd el: kicsit élj erősebb forráskritikával! Tudom hogy nem tudományos könyvet írtál, de könnyen elcsúszhat az egész mondanivalód egy ilyen banánhéjon.

Tiboru vérbeli konteós, Arany László viszont már paranoiás. 🙂

 30. kvantum — 2012-12-16 23:24 

@namazu:

Nem olvastam a könyvet, csak a hozzászólás egyik részét szeretném kicsit megerősíteni.
Az evolúcióról és annak kicsi valószínűségéről csak annyit, hogy hiába támadja azt bárki is, és hozza fel példának a csekély valószínűségét a jelenleg kialakult állapotnak, nonszensz, hisz abban létezünk. Képzeljünk el egy lottót, amiben 0-tól 15 milliárdig kell eltalálni 5 számot. Nos tegyük fel, hogy te épp eltaláltad, és abban a gazdag állapotban élsz, hogy lottómilliárdos vagy. Természetes ha azt gondolod őrült kicsi esélyed volt eltalálni ennyiből azt az 5 számot, de mégsem vitatod hogy mégis ez történt hisz abban élsz. Véleményem szerint elszomorító, hogy 2012-ben sok helyen kétségbe vonják az evolúciót. Már jártunk a Holdon, stb., de ez még mindig rendre felmerül.
Amúgy ennek ellenére a könyv ismertetőjéből számomra az derül ki, hogy nagyon egy követ fújhatunk az íróval. Több ilyen ember kellene, aki tágítja a világot!

 29. rozsi008 — 2012-12-16 21:11 

@namazu:

Köszönöm az észrevételeidet!

1) Valóban az E=mc2 képlet elfogadott, azonban van az alábbi linken Aranyi Lacitól egy magyarázat ezzel kapcsolatban, ami engem meggyőzött, ezért használtam azt.
http://aranylaci.freeweb.hu/emcc/emcc.htm

2)-6) Ha végigolvasod a könyvet fogod látni, hogy a jelenlegi világunkban mindenre van legalább kétféle magyarázat, tekintettel arra, hogy senkinek sem érdeke, hogy az igazságot lássuk. Én Balogh Béla: Végső valóság című könyvét és Michael Talbot: Holografikus univerzum című könyvét vettem alapul. Tettem ezt azért, mert mindkettő a maga módján forradalminak tekinthető. Balogh Bélával személyesen is volt szerencsém beszélgetni és bár sok mindenben nem értek vele egyet – elsősorban az Isten értelmezésünk más – de tudom, hogy az információit felülről, a “mátrixon kívülről” kapta.

Számomra az általam használt forrásanyagok azért jelentenek egyfajta referenciát, mert összességben kialakítottak bennem egy olyan képet, amellyel rengeteg olyan dolog megmagyarázható, melyet eddig nem értettem. Ráadásul ahogy írtam a könyvet nekem is olyan érzésem volt, mintha valaki tollbamondaná. Szó szerint kényszerítenem kellett magamat, hogy egyelőre abbahagyjam! Nem volt célom tudományos művet alkotni, mindazonáltal meggyőződésem, hogy ha az emberek megértik mi és hogyan történik a világban megváltoztathatjuk a dolgok menetét.

A legfrissebb és egyben végleges változat letölthető az alábbi linkekről:

PDf formátum: http://data.hu/get/5948793/Szoftverfrissites_2.0.1.2.pdf
iBook formátum: http://cl.ly/3x372L0y4722

Bízom benne, hogy a könyv elolvasása után Te is másképpen fogod a világot látni!

Várom megtisztelő észrevételeidet a továbbiakban is!

 28. tiboru — 2012-12-16 19:12 

@dr. Lópici Gáspár:

Az ilyen bulik a legjobbak (bocsánat a hölgyektől…)! És köszi az elismerést!

 27. namazu — 2012-12-16 19:05 

Sziasztok!

Régen olvasom a blogot, azonban most szólok hozzá először. Úgy érzem, hogy ezzel a könyvvel kapcsolatban van értelmes mondanivalóm 🙂
Néhány észrevételem, megjegyzésem van az írással kapcsolatban, amit elsősorban a könyv írójának szánok. Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy amit írok, azt javító szándékkal teszem. A szerzőnek maximális tiszteletem azért, hogy leírta a gondolatait (manapság, a szellemi lustaság korában ez egy nagyszerű dolog), de az írásban sajnos sok hibás következtetés, tévedés van. Nem mondom, hogy amit ír, az egészében hamis, de sok féligazságot tartalmaz.
Még csak az első két fejezetet olvastam el, a kommentjeim ezekkel kapcsolatban:

1. Az E = 1/2 m v^2 képlet nem Newton mozgástörvénye, hanem egy m tömegű tömegpont mozgási energiája a klasszikus mechanikában. Ezt mutatja a képlet, és ez lényegében egy közelítés, ami egyszerűen szólva nagy sebesség és kis tömeg esetén csak közelítés. Tehát a kvantummechanikában (és a relativisztikus mechanikában) nem érvényes ez az összefüggés, márpedig te ebből vezeted le, hogy az “univerzumban minden energia”.

2. Azt írod, hogy “abszolút sebesség nem létezik és mára már bizonyított, hogy egyes kvazárok a fénysebesség sokszorosával képesek mozogni”. Ez nem igaz. A kvazárok megfigyelése során tapasztalt jelenség csak egy optikai csalódás, részletes magyarázatot itt találsz: http://en.wikipedia.org/wiki/Superluminal_motion#Derivation_of_the_relativistic_explanation

3. “Az anyagot tehát állóhullámok alkotják”: ez a következtetés miből jön? Tudsz esetleg valami forrást említeni? Én csak homályos írásokat találok mindenféle sci-fi szerzőtől.

4. “A gondolat is energia”: a gondolat nem anyagi dolog, hanem (meglepő módon) gondolati dolog, mint például a barátság. Erre következtetéseket levonni olyan összefüggésekből, amik anyagi dolgokra vonatkoznak, logikai hiba. Ez azért is probléma, mert a fejezet további része erre az állításra alapul.

5. Az evolúcióval kapcsolatban két alapvetően hibás gondolatot is leírtál. Az egyik az, hogy az evolúciós fejlődés leállt. Ez nem igaz, az evolúció megy, csak rendkívül lassan. Ha felnézel az égre, azt látod, hogy a Hold egy helyben áll. Ettől függetlenül tudjuk, hogy valójában kering a föld körül.
A másik hibás gondolat az a szokásos érv az evolúció ellen, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásának valószínűsége nagyon kicsi. Ezzel két gond is van: egyrészt a nagyon kicsi valószínűségű események is bekövetkezhetnek (sőt: előbb vagy utóbb be is következnek!), másrészt az evolúció lépésenként halad. Nem csettintésre jött létre az ember, hanem egy hosszú iterációs folyamat eredményeként, ahol ha úgy tetszik, egy lépés valószínűsége nem is annyira kicsi. (Természetesen az evolúcióval kapcsolatban ilyen értelemben nem beszélhetünk valószínűségekről. Ez egy jól felépített folyamat, aminek világos szabályai vannak.)

6. Az információ, mint virtuális élőlény: ezeket az entitásokat a tudósok Darwin-gépeknek nevezik. Az elnevezés nem véletlen. Egy ilyen rendszer fejlődése valamilyen belső szabályrendszer szerint történik egy iterációs folyamat során. Egy ilyen Darwin-gép például a természet, aminek a fejlődési szabályrendszerét evolúciónak hívjuk.

7. “A kvantumok csak akkor testesülnek meg részecskeként, amikor nézzük őket”: ez így van. Itt egy kiváló videó a jelenségről: http://www.youtube.com/watch?v=DfPeprQ7oGc . Ezt magyarázzák úgy, hogy a kvantumok egyszerre minden állapotban jelen vannak az időben. Az igazsághoz hozzátartozik (s ezt a véleményemet a fizikusok nem biztosan osztják 🙂 ), hogy ez a magyarázat csupán a kvantummechanika matematikai formalizmusának következménye. Az a helyzet ugyanis, hogy a részecskék állapotát kvantumszinten valószínűségi sűrűségfüggvényekkel _modellezzük_, s ez az oka ennek. A megfigyeléseinkkel egybeesik, de ez csak egy közelítése a valóságnak.

8. A “századik majom” jelenség: itt sem olyan egyértelmű a dolog, mint ahogyan azt leírod. A jelenséget írók (természettudományos képzettség nélküli emberek) kapták fel és vezették be a köztudatba, eléggé elferdítve a valóságot. A majmok viselkedésének terjedési sebessége korántsem volt olyan gyors, valójában itt évekről volt szó.

 26. dr. Lópici Gáspár — 2012-12-16 02:10 

Csatlakozom az előttem szólókhoz, és Isten éltesse sokáig a konteót (és nem mellékesen a szerzőt is)!

Évente három alkalommal csinálunk nagy kanbulit. Tavasszal és ősszel tanyabuli, nyáron tiszatúra.
4-5-6 napig vagyunk együtt kb 10-en, ennyi a szűk baráti társaság.
(Nők nem tehetik be a lábukat.)

A barátaim tudják rólam, hogy konteós vagyok, amikor először vittem el néhányat kinyomtatva, gyakorlatilag órák alatt, mint a vírus terjedt el. Ivászat közben hatalmasakat beszélgettünk, vitáztunk.

Azóta már követelik, én pedig szorgalamsan tágítom a horizontjukat. Általad. 🙂

Szóval köszönöm szépen, és hajrá, és számomra vita nélkül ez a magyar net legjobb helye.

 25. tiboru — 2012-12-15 23:24 

@koxi:

🙂

Köszi neked is!

 24. tiboru — 2012-12-15 23:24 

@kwazarz:

Köszönjük! Veletek (az olvasókkal) biztosan sikerülni fog!

 23. koxi — 2012-12-15 22:11 

Én is elkezdtem olvasni a könyvet, és eddig nagyon tetszik. Mikor olvastam Tiboru ajánlását, rögtön kerestem a szövegben, hol vehetem meg a könyvet, annyira biztos voltam abban, h amit Tiboru ajánl, az nekem biztos be fog jönni. Erre kaptam egy ilyen könyvet ingyen!
Köszönöm a lehetőséget, és boldog születésnapot a blognak.

 22. kwazarz — 2012-12-15 20:02 

Boldog 4. szülinapot, és még sok ilyen jó ciklust!

 21. tiboru — 2012-12-14 18:24 

@rozsi008:

Módosítva 🙂

 20. rozsi008 — 2012-12-14 17:26 

No akkor újra és utoljára módosítom az első linket. Ez a mátrix csapdája!

http://data.hu/get/5939193/Szoftverfrissites.pdf

 19. rozsi008 — 2012-12-14 16:49 

@tiboru:

Nem semmi vagy Tibi!

 18. tiboru — 2012-12-14 16:38 

@rozsi008:

Úgy legyen!

 17. tiboru — 2012-12-14 16:38 

@kvantum:

Köszönjük!

 16. tiboru — 2012-12-14 16:37 

@rozsi008:

A posztban is módosítottam a linkeket.

 15. rozsi008 — 2012-12-14 16:24 

FIGYELEM!

A nagyszámú letöltés miatt a szolgáltatómtól kaptam egy figyelmeztetést.
Emiatt a könyvet áttettem a data.hu-ra.

A PDF formátumú letöltési link:

http://data.hu/get/5939193/Szoftverfrissites.pdf

Az ibooks formátumú maradt az eredeti helyen:

http://cl.ly/0R2e1y263E25

Közben már írom a folytatását, mely arról szól hol vagyunk, hogyan kerültünk ide és mi várható!

 14. pityipu — 2012-12-14 15:28 

@lunatic:

Bizony, erre gondoltam én is. Az általad ajánlott könyv nagyon jó, megfejelem még eggyel: Baktay Ervin: A diadalmas jóga.

 13. Eugenie Danglars — 2012-12-14 14:32 

Repül is majd a Kindle-re. Úgyis ma fejeztem be rajta egy PKD-et, jó folytatás lesz ez. 🙂

 12. lunatic — 2012-12-14 13:24 

Egyáltalán nem újdonság a dolog, a jóga filozófiája (ami egységet jelent, és jócskán túlmutat a “torna” gyakorlatokon) ezt állítja, egy teljesen koherens és logikus rendszerbe foglalva.
Akit ez a nézőpont érdekel, annak nagyon ajánlom ezt a könyvet:

http://www.konywebbolt.hu/kaczvinszky-jozsef-kelet-vilagossaga.html

 11. rozsi008 — 2012-12-14 12:50 

@kvantum:

Csatlakozom a jókívánságaimmal én is. Kívánom, hogy még legalább 100.000 évig szövögesd az elméleteket!

 10. kvantum — 2012-12-14 12:04 

@tiboru:

Akkor elsőként is boldog születésnapot a Konteo-blognak! 🙂

 9. pityipu — 2012-12-14 10:37 

Igazából, ha valaki elmerül kicsit a hindu filozófiában, abból is egyértelműen süt a SzJoe által írt “húrelmélet materializálódása”. Nincs új a nap alatt:)

 8. stoppos — 2012-12-14 09:29 

@piszkosfred: Ezt nem tudhatod, hisz nem látsz más szemével. 🙂

 7. tiboru — 2012-12-14 08:15 

@rozsi008:

Valóban az én ötletem volt az ajánló és nem konzultáltam Lacival arról, hogy ide felteszem. Természetesen nem veszem le, a véleményéhez pedig mindenkinek (szerzőnek és olvasónak egyaránt) joga van. A Konteóblog többek között erről is szól, immáron négy éve: a másik oldal véleményének meghallgatása, esetenként vitatása, tagadása, sőt: cáfolata…

Tényleg: ezen a héten voltunk négy évesek. 2008. december tizedikén jelent meg a Konteóblog beköszöntője (akkor még a blog.hu-n).

http://konteo.blog.hu/2008/12/10/udvozlet_az_olvasonak_2

 6. rozsi008 — 2012-12-14 07:31 

Kedves leroi!

Nem vagyok író és nem állt szándékomban tudományos művet alkotni. A könyvet szó szerint magamnak kezdtem írni, hogy letisztuljon bennem egy kép. Egyszerűen éreztem, hogy mind a tudomány, mind pedig a spiritualizmus (vallás) ugyanazt állítja, csak teljesen más nyelvet beszélnek. Igazából a 8-9. fejezetben állt össze bennem egy kép és olyan fontosnak éreztem azt, hogy megosztottam. Ezek szerint neked a lényeg nem ment át. (Érdekes, hogy SzJoe mennyire másként látja mindezt!)

Elárulom, hogy valójában most fogok csak igazán érdemben elkezdeni a mátrix elmélettel foglalkozni. A világunkban jelenleg bármely információ ugyanolyan súllyal lehet igaz és hamis. Amit én teszek mindössze annyi, hogy egyfajta rostán átengedve logikai úton következtetéseket vonok le. Mivel az alapinformáció vagy igaz vagy nem, ezért a következtetés egyaránt lehet helyes és helytelen.

A könyvajánlót Tibi barátom tudtomon kívül tette fel, én nem kértem rá és nem is beszéltem vele erről. Mivel a blog színvonalát semmi esetre sem szeretném rontani, ezúton is felhatalmazom, hogy nyugodtan vegye le. Akinek bármilyen jellegű észrevétele van a könyvvel kapcsolatban azt a megadott weboldalon egyébként is meg tudja tenni.

 5. leroi — 2012-12-13 23:25 

Jajj…

Nagyot süllyedt itt a színvonal alig pár hónap alatt…

A könyv igazi katonaemberre jellemző fércmunka, nincsenek hivatkozások, lábjegyzetek, nincs végigvezetve semmi, félreértett féligazságok vannak mindent eldöntő bizonyítékként tálalva, egy bekezdésben vannak a szívcsakrák, meg a fénysebesség, meg a Teremtő szellem (na, melyik a kakukktojás??), eh, hagyjuk.

 4. SzJoe — 2012-12-13 22:35 

Egy mondatban összefoglalva: Az ember és körülötte minden a húrelmélet materiális kivetülése, annak gyakorlati igazolása. Ezt az írót meg kell hívjam egy italra az irományáért!!!

 3. rozsi008 — 2012-12-13 16:25 

Mindenki a saját felfogása – vagy méginkább hitrendszere – alapján teremti a világot és hidd el nem is látjuk egyformán. Egy kisgyerek például lát olyan dolgokat is, amiket mi felnőttként nem. Az egyik ember lát angyalokat, én pedig nem. De ennek csak az az oka, hogy a materialista nevelés miatt én megkaptam azt a programot, hogy ne lássam őket.

A világot a kollektív tudat által látjuk hasonlóan. Ha Te megtisztítod magad bizonyos belédtáplált programoktól, korlátozásoktól, akkor az információs tudatmeződ megváltozik és képes lehetsz olyan dolgokra, amikre más nem. Például láthatod az aurát. Ha a környezetedben egyre több ember szerzi meg – pontosabban kapja vissza – ezt a képességet, akkor mindenki számára, aki ugyanazon a “helyi hálózaton” van, látható lesz az aura. És ha sok-sok “helyi hálózat” képessé válik erre, akkor előbb-utóbb minden ember számára természetes lesz az auralátás.

 2. piszkosfred — 2012-12-13 15:12 

A 30. oldalnál tartok, és egy valamit nem értek eddig, amire persze lehet, hogy később lesz válasz (, akkor majd visszahivatkozok erre a hsz-re és ráírom, hogy “megmagyarázva”)

Ha mindenki a saját felfogása szerint teremti maga elé a világot, akkor az egyik embernél lehetnének akár koboldok, a másiknál pegazusok…stb. Viszont a felfogott, világot mindenki nagyon hasonló vetületében látja, ami feltételezi, hogy kell, hogy legyen egy szuperpozíció, ami csak annyit enged kivetülni, amibe minden belefér, vagy fordítva: annyi vetül ki a képzeletekből, ami az összes kis halmaz közös metszete? …

 1. anarchoid — 2012-12-13 14:06 

Hely van, ido van mar at is dobtam epub formatumban a readeremre 😉

(beleolvastam es nemtunt veszesnek)

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök