2013-04-16–11:12

Villámkonteó 18.0 – A bostoni robbantások

Mindannyian tudjuk, hogy a villámposztok egyik jellegzetessége a tervezhetetlenség. Amennyire a bloggazda időbeosztása és pillanatnyi leterheltsége engedi, igyekszünk reagálni az olyan napi eseményekre, amelyek megmozgatják a konteósok fantáziáját, s a tegnap esti bostoni terrorcselekmény tipikusan ilyen. Ma délelőttre eredetileg egészen más program szerepelt a naptáramban, de elismerem, hogy (a postafiókomba és a blogkommentek közé érkezett számos olvasói jelzésnek megfelelően) a tegnapi történések mellett nem mehetünk el szó nélkül.

A részleteket ezekben a percekben is sok száz oldalon olvashatjátok, ezért csak nagyon röviden a történtekről.

1.) A Boston Marathon

A 116 éves hagyományokkal rendelkező sportesemény az Egyesült Államok egyik legnagyobb visszatérő atlétikai rendezvénye.

Április harmadik hétfőjén, az amerikaiak Hazafias Napján (a Patriot’s Day-en) rendezik, s több ezer (profi és amatőr) futó szokott nekivágni a 42 kilométeres távnak; az idén közel 27 ezer induló volt, akiket félmilliós néző- és szurkolósereg bátorított Boston utcáin.

2.) A terrorcselekmény

A robbanások (mert több is volt) helyi idő szerint 14.45-kor következtek be (ekkor Közép-Európában már este háromnegyed kilenc volt) a Bolyston streeten, kevéssel a célvonal előtt. A díjátadó már régen megvolt, az élboly talán már le is zuhanyozott, mielőtt visszatért volna biztatni a lassabban futókat. A hírek szerint eddig három halott és száznál is több sebesült van, sokak állapota válságos. Ami a robbanószerkezeteket illeti, per pillanat úgy tűnik, hogy házilag készített, időzített (más források szerint távirányított) pokolgépek voltak, amelyek hatóerejét repeszekként viselkedő csapágygolyókkal és szögekkel növelték meg az elkövetők.

Talán mondanom sem kell, hogy a merénylet minden biztosítékot kivert, amit kiverhetett. A terroristák akkor sem rokonszenvesek, ha mondjuk egy katonai alakulatot támadnak meg, hát még akkor, amikor a kulturált emberiség egyik legbékésebb, legtisztább közösségi tevékenységi formája, a sport ellen intéznek támadást. Jelen esetben ráadásul az eredeti olimpiai eszmét leginkább képviselő atlétikai szám, a maratoni futás került a célkeresztjükbe, ahol (a versenysportot egyre inkább elöntő profizmussal szemben) talán még mindig a részvétel a fontos, nem a helyezés. Egész családok, tizenéves gyerekek és hetvenes aggastyánok sem ritkák, s a nézők – tradicionálisan – tán még jobban meg szokták tapsolni az utolsóként beérkezőket, akik akkor lépik át a célvonalat, amikor az elsők már az izomlázukat is kiheverték.

Itt robbant hát a legalább két bomba.

3.) A konteók

Minden hasonló esemény automatikusan beindítja a konteósok fantáziáját, ne lepődjön meg hát senki, hogy gyakorlatilag percekkel a terrorcselekmény után elkezdődtek a találgatások: kik is állhatnak a történtek hátterében? Nagyon friss dologról van szó, ezért biztos vagyok abban, hogy az elkövetkezendő órákban (napokban, hetekben) újabb és újabb verziók fognak felröppenni, illetve minden felvázolt lehetőség mellett (és ellen) vélt és valós bizonyítékokat fognak felsorakoztatni a profik és az amatőrök. Itt és most csak az alapkonteókat ismertetjük, a mellékhajtások kibontása a ti feladatotok.

3.1.) Az inside job elmélet

A hagyományosan föderalizmus- és államellenesek alapkonteója szerint a szövetségi állam újabb és újabb támadásokat intéz az egyéni szabadságjogok ellen, amelyek megalapozása minden esetben egy-egy friss terrorcselekményre való hivatkozás. Az Obama-adminisztráció (amely a tudjukkik markában/zsebében van) ismét olyan törvények bevezetését tervezi, amelyek az Új Világrend létrehozását erősítik majd. A totálisan ellenőrzött, alattvalói sorba züllesztett zombipolgárok tömegeit csak vaskesztyűbe bújtatott kézzel lehet kordában tartani. Most, a robbantások után egy jó ideig ismét van mire hivatozni, ha a szabadság kurtítására kerül sor.

3.2.) Amerikai szélsőségesek

Az USA-ban igen szép számmal tenyésző, s összességükben több százezer tagot számláló kormányellenes (általában szélsőjobbos) milíciák csaptak le, abból az egyszerű megfontolásból, hogy ami rossz a kormánynak, az nekik – több szempontból is – csak jó lehet. Úgyis mindenki az iszlám szélsőségesekre fog gyanakodni, szigorítják majd a beutazási és bevándorlási törvényeket, Amerika az amerikaiaké, satöbbi… És az is tény, hogy most pénteken lesz az 1995-ös Oklahoma City-béli robbantások évfordulója (Timothy McVeigh és cimborái, biztosan sokan emlékeztek rájuk).

3.3.) Az Al-Kaida

Mindenki tudta, hogy Oszama kiiktatását az USA nem úszhatta meg komolyabb következmények nélkül. A SEAL emberei két hét híján két éve küldték át a másvilágra a terroristák legismertebb vezetőjét, ráadásul a robbantók a mostani támadás napját is tudatosan választották ki: Patriot’s Day, mi?! Na adunk nektek hazafiságot!

3.4.) Irán

A perzsa állam körül (ennek állítólagos katonai atomprogramja miatt) lassan, de módszeresen szorul a hurok, s Ahmedinezsád elnök úgy gondolta, hogy ad egy kis ízelítőt a Fehér Háznak abból, hogy mi várható amerikai földön abban az esetben, ha jenki (és/vagy izraeli) repülőgépek egyszercsak megjelennek a teheráni Szaad Abad rezidencia felett.

3.5.) Izrael

A zsidó állam nem maradhat ki egy ilyen találgatás-sorozatból, s a vélt magyarázat sem változott sokat, legalábbis a múltbéli hasonló eseményekhez képest: Izrael abban érdekelt, hogy az amerikaiakban is folyamatosan fenntartsa a Közel-Keletre oly jellemző feszültséget és félelmet, s az USA lakóit az arabok (mint az ilyen terrorcselekmények legvalószínűbb elkövetői) ellen hergelje. Moszadosok csinálták tehát, jeruzsálemi parancsra.

3.6.) Észak-Korea

Aki figyelemmel kísérte az idei tavasz legnagyobbat szóló külpolitikai híreit, az tudja, hogy Kim Dzsong-un rendszere erősen feszegeti a pofonosláda tetejét: már ott tartanak, hogy nukleáris csapásokat helyeztek kilátásba amerikai célpontok ellen. Noha ez biztonság- és geopolitikailag nem túlzottan valószínű (tegyük gyorsan hozzá: műszakilag sem), az USA és Dél-Korea úgy vannak vele, hogy jobb félni, mint megijedni. Ezen alapigazság szellemében már elkezdték az aknamunkát a jelenlegi észak-koreai katonai és politikai vezetés elmozdítása érdekében, de Kimék rájöttek, s a bostoni robbantásokkal akarták figyelmeztetni Szöult és Washingtont, hogy eddig és ne tovább.

3.7.) Írellenes erők

Boston az amerikai írek talán legnagyobb központja, a lakosság közel 20%-a vallja magát ír származásúnak, úgyhogy a megoldás adott: fanatikus írellenes csoportok (valószínűleg belfasti protestánsok) állnak a merénylet mögött, hiszen évtizedeken keresztül ebből a városból érkezett az IRA-t támogató külföldi pénzek 80%-a.

No, villámposztról van szó, tehát nem bonyolítjuk tovább. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. A lenti voksgépnél maximum három verziót jelölhetsz be, ha egyértelműen nem tudod eldönteni, melyik változat számodra a leghihetőbb.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , ,

409 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 409. déjvid — 2017-05-12 20:10 

Sok régi hivatkozás nem él már… úgy tűnik, négy év is ilyen nagy idő a neten…

De van még, ami él:
406. darkfuture — 2015-01-21 23:12 hozta: http://youtu.be/skQIg620YyM a zöld ruhás futónő, amint a robbanás után fél másodperccel eldob valami kezében tartott tárgyat, amit a mögötte futó piros ruhás elkap és összeesik.

407. warr — 2015-05-15 23:28 hozta: http://index.hu/kulfold/2015/05/15/halalra_iteltek_a_bostoni_marton_merenylojet/ A cikkben ott a fénykép a földön csücsülő futóról, aki az előző videón látható pirosruhás futóval azonos… (?)

Korábban felmerült, hogy a „belső munka” és a teljes kamu verziói hogyan is férnének össze. Nos, nincs nálam a bölcsek köve, de az lehet, hogy a teljesen valódi robbantásba be volt avatva több „statiszta”, akik tudták, mi fog történni, és a feladatuk az volt, hogy a média felé pontosan az előre elképzelt verzió kerüljön sulykolásra.

 408. petiba — 2016-03-08 21:00 

Meghalt egy autóbalesetben, Dubaiban a 23 éves Victoria McGrath, és barátnője Priscilla Perez Torres – közölte hétfőn a bostoni Northeastern University. Az iskola azt írja, az összes diákot, oktatót és munkatársat sokkolta, összetörte a két diáklány halálhíre. Mindketten idén diplomáztak volna.

Victoria McGrath a 2013-as, Boston Maraton ellen elkövetett bombamerénylet ikonikus túlélője volt. A világsajtót bejárta az a fotó, amin az akkor 20 éves, súlyosan sérült lányt egy tűzoltó viszi a karjaiban. Az ő halálhírét később a családja is megerősítette.
Victoria McGrath (fotó: Facebook)

24.hu

Alighanem várható az összes többi színész szép lassú eltűnése az élet színpadáról.

 406. darkfuture — 2015-01-21 23:12 

Belső meló volt.Itt van a bombás két jómadár: (navy seal)

http://i.imgur.com/jCgAf8Y.jpg

http://static.infowars.com/2013/04/i/general/punisher.jpg

Az állítólagos robbantós lány:

http://youtu.be/skQIg620YyM

http://youtu.be/zedns3_RuBE

A kicsi mondta is hogy ártatlan, persze erre leszúrták és lelőtték de nagy mákja volt:

http://www.kisalfold.hu/kulfold_hirek/bostoni_robbantas_16_lott_es_szurt_seb_a_gyanusitotton/2339443/

 405. jokka — 2015-01-21 21:47 

Nemrég találtam ezt a youtube-on, nem tudom volt-e már itt :

https://www.youtube.com/watch?v=clnozSXyF4k

Egy kis segítség a ” hogyan lettek volna képesek bármit is a helyszínen megrendezni ” kérdés eldöntéséhez 🙂

 404. realcorpus — 2014-07-18 10:09 

@petiba:
Ott sem kátyú-mentesek az utcák…

 403. petiba — 2014-07-17 22:19 

@igazitrebics:

Uppsz,akkor ez egy hiábavaló, derék iparosmunka?

http://www.youtube.com/watch?v=zthQPe41w24

 402. igazitrebics — 2013-07-21 13:01 

Hány ilyen eset lesz még?

„Félmillió dollárért hazudott a bostoni robbantók állítólagos áldozata”

http://index.hu/kulfold/2013/07/20/felmillio_dollarert_hazudott_a_bostoni_robbantok_allitolagos_aldozata/

 401. siolrog — 2013-07-19 11:49 

Bojkottal fenyegetik a Rolling Stones magazint Dzsohar Carnajevet ábrázoló címlapképéért.

Boston polgármestere is levelet írt a magazinnak, amelyben elítéli egy terrorista „celebként” való ábrázolását.

http://www.magyarhirlap.hu/botrany-a-carnajev-cimlap-korul

 399. FilcTroll — 2013-06-28 07:10 

m.hvg.hu/vilag/20130627_bostoni_merenylet_vadirat

Kész a vádirat. Újabb csodálatos fejlemény, hogy a videón sértetlenül előmászó Carnajeven, aki korábban ugye „torkon lőtte magát”, összesen 16 lőtt és szúrt sebet számoltak össze, és a fejének bal oldalát gyakorlatilag elvesztette: nem lát és hall. Ez egy igazi fenevad, még a kórházban sem bírt magával.

 398. FilcTroll — 2013-06-05 01:07 

Azt írja az újság, hogy a torkon lőtt robbantó anyjával beszélt telefonon arról, hogy csirkét kapott enni. Megható gyógyulás, vajon kivégzik?

 397. csuuzlee — 2013-05-22 21:15 

Itt egy összefoglaló angolul.
http://www.jewishterrorism.com/boston-marathon-bombing-false-flag-attack-by-jewish-government/#comment-4522
Külön jó pont a Sandy Hook-i 3 rendőr és a bostoni fekete kabátosok hasonlóságáért.
Az is furcsa, hogy a kettős amputáció után 19 nappal a beteg egy hokimeccsen zászlót lenget.
És a legkomolyabb, hogy valaki még Steven Spielberget is felfedezni vélte a helyszínen. Rajta van az első videón.

 395. gigabursch — 2013-05-10 13:55 

@fanfanics:

Mindenesetre sokan foglalkoznak a kérdéssel és az azonos(nak vélt) szemtanúkkal.

http://kuruc.info/r/6/111492/

 391. becsuszoszereles1k — 2013-04-28 16:58 

@kabuki Hu azta! Koszonom en is, ez az informacio is „fejloves” volt!

 390. rdos — 2013-04-28 15:38 

@agathon: USA és Oroszország viszonyával foglalkozik a fősodrattól nem kicsit eltérő írás. Ami érdekes benne, hogy a 2. vh. történetét az 1914. és 1995. közötti időszakban írja le. Konteósoknak alapmű.

http://www.angelfire.com/realm3/hmult/IIvh/IIvhhern1.htm

 389. FilcTroll — 2013-04-28 13:00 

@fanfanics: Erre a teljesen jogos kérdésre azt szültük, hogy az első robbantás valódi volt, valódi sérültekkel — és a kialakult pánikban jött a második, ami viszont kamu. Egyébként ha az álbomba eléggé füstölt, akkor ott nem is kellett olyan nagyon gyorsan cselekedni, hiszen egy perc nagyon sok mindenre elég. Ezen a linken van egy képsorozat magyarázattal, ami akár a megrendezettséget is bizonyíthatja:

http://buelahman.wordpress.com/2013/04/20/are-you-just-a-believer-or-do-you-think/

 388. falusiliba — 2013-04-27 20:53 

@fanfanics:
Ezt most olvastam. A szörnyű ebben az egész sztoriban, hogy bármi lehet. Onnantól kezdve, hogy a fivérekkel az történt, ami, úgy, ahogy megtörtént… semmi sem biztos. Minden elképzelhető.
Annyi ténynek látszik, hogy a robbantott hátizsák nem a csecsenekének tűnik.

 387. falusiliba — 2013-04-27 20:49 

@fanfanics:

Simán el lehet képzelni, hogy a kavarodás és pánik hevében mintegy flashmob-szerűen létrehoznak sérülteket, van egy nagyon bizarr asszociációm az elejétől fogva, de ezt inkább nem osztom meg (lényege egy lánykérés disneylandben, ott is hihetetlen jól bántak a tömeggel… mindegy), ráadásul elképzelhető, hogy némi repeszmennyiséget tartalmazhatott a bomba.
A halottakkal kapcsolatban (Isten nyugosztalja őket, ha valóban elhúnytak az akció során), elég hátborzongató a Donna nevű nő, aki 2 hónappal ezelőtt már szerepelt elhalálozottként a híradásokban (ld318 komm).

 386. fanfanics — 2013-04-27 18:47 

Csak még annyi, hogy az imguron bemutatott „leleplező” képek valódiságának is érdemes utánamenni. Például az a kép, ahol crisis actressnek állítják be a Sandy Hooknál lelőtt, Dawn nevű nőt, nem valós. Eddig senkinek sem sikerült visszakeresnie, bemutatnia azt az állítólagos tévéadást, ahol őt a bostoni robbantások hőseként állították be. Az összes bizonyíték a crisis actress voltára egy elmosódott, félig levágott, rossz minőségű kép, amit valaki állítólag egy sehol sem található tévéadásból vágott ki.

Csak arra próbálok célozni, hogy a facebookon és máshol terjedő, teljesen ellenőrizetlen forrásból származó képek alapján összeollózott elméleteket csont nélkül bevenni ugyanakkora idiótaság, mint puszira elhinni a hivatalos verziót.

 385. agathon — 2013-04-27 16:08 

… Már persze, ha tényleg a Carnajev-tesók robbantottak, mert ebben se lehetünk biztosak!

 384. agathon — 2013-04-27 14:32 

@morat:

„Szerintem ez erősen a felszín: belpol okokból mindkét ország vezetésének fontos, hogy úgy TÜNJÖN, hogy áll a bál. Az USA-ban illik elítélni Putyin patriarchális, nem-jogállami, nem valódi demokratikus rendszerét. Putyin viszont szereti azzal etetni a népet, hogy Oroszo. még mindig szuperhatalom és hogy (nagyobb) beleszólása van a világ dolgaiba (mint valójában). Ez pedig automatikusan az USÁ-val szembeni konfrontációval jár.”

Szerintem az USA és Oroszország konfrontációja valós, pontosan a kaukázusi térségben (is).
A Szovjetunió bukása óta eltelt időszakban az USA igyekszik minél nagyobb befolyásra szert tenni a kaukázusi volt szovjet tagállamokban, ami az orosz érdekek ellenében hat.

Egyébként fentebb kifejtettem a véleményemet: az idősebb Carnajev az oroszok által megfordított USA-ügynök lehetett, a visszafele elsült puska esete, amivel Putyin üzent az usamankik népének: nem nézi jó szemmel az amerikai felforgató tevékenységet hagyományos érdekszférájában, a Kaukázus és csatolt részeiben.

 383. agathon — 2013-04-27 14:23 

@kabuki: Köszönöm én is, kabuki! Mindig jó hozzáértő véleményét olvasni. További meglátásaidat is szívesen látnám itt, a téma kapcsán!

 382. fanfanics — 2013-04-27 13:26 

Érdekesek a fent olvasható orvosi vélemények a megrendezett balesetről. De tud valaki választ adni a 330. kommentben feltett kérdéseimre? Leginkább arra, hogy hogyan tudták megrendezni a kamu robbantást és kamu sérüléseket ott helyben? Mert szerintem itt úszik el az egész elmélet.

Több száz, több ezer tanúja van a robbantásnak, random szukolók százai álltak a robbanás közvetlen közelében. Hogyhogy egyetlen egynek sem tűnt fel, hogy a füstfelhőben művért locsolnak széjjel, álcsonkokat csatolgatnak egymásra a crisis actorök, valamint korommal kenik össze egymást?

Minimum több tucat mentős találkozott a helyszínen vagy a kórházban a sérültekkel, hogyhogy nem szólt még senki, hogy a sebeket csak odasminkelték? Vagy beavattak egy egész kórházat?

Én nem zárom ki zsigerből, hogy a fent bemutatott képek egy része megrendezett, akár műtermi, de magyarázzátok el, hogy hogy imitálták a robbanást és a sérüléseket ott, a helyszínen, néhány másodperc alatt, amelynek több száz vagy több ezer szemtanúja volt – és közülük senki sem kürtölte tele a netet azzal, hogy bármi gyanús történt volna.

 381. FilcTroll — 2013-04-27 12:28 

@Eugenie Danglars: Chip nélkül ki az a barom, aki ekkorát sz@rik a saját ágyába?! 🙂

Azt normális ember nem gondolhatta komolyan, hogy egy fullra bekamerázott városban csak úgy odasétál robbantani egy sportesemény befutójához, ahol még a duci hatévesek kezében is HD-felvételre alkalmas tablet van és mindenki egyszerre fotóz, videóz, twitterezik és FB-zik.

Egy ilyen merényletet Ócsán se lehet egykönnyen megúszni, nem hogy Bostonban.

 380. Eugenie Danglars — 2013-04-27 12:05 

@FilcTroll: dzsihád-chip? 🙂

@kabuki: nagyon köszi, ezek az infók borzasztó hasznosak és érdekesek szerintem!

 379. kabuki — 2013-04-27 11:55 

FilcTroll és falusiliba:

Az idősebb tesó esetében bennem is az merült fel, hogy esetleg a golyót próbálták kiszedni, talán mert olyan nyom lenne, amit nem ildomos ott megtalálni.

A fiatalabb esetében viszont kicsi esélyt látok egy „tetőlövész” által leadott lövésre, sztem sem a szög nem stimmelne, sem pedig az, hogy a mesterlövészek által rendszeresített fegyverek elég nagy kaliberesek, és a lövedék távolról is jelentős roncsolódást okoz.

Én egy opciót bírtam kitalálni a nyelv és torok egyidejű sérülésére, bár ez rendkívül ronda elképzelés: a gyanúsított hanyatt fekszik a földön, és a feje mögött álló – cc. 1-2 méter – fegyveres alacsonyabb szögben célozva belelő a feltehetően nyitott szájba (mondjuk mert épp kiáltott az elkövető). Így a nyelv, alsó szájpad és torok sérülhet a kimenetnél. Nem zárom ki, hogy ha így történt, akkor nem a szájára céloztak, hanem a fejére úgy általában, csak így sikerült.

Remélem nem voltam túl morbid, de máshogy nem tudom elképzelni. Persze mindez csak a bejelentett sérülés alapján mondom, hiszen képet nem láttunk.

 378. FilcTroll — 2013-04-27 07:49 

@falusiliba: A minden áron betartott protokoll jó magyarázat lehet, bár talán kissé bizarr.

Az ifjabb testvérről az jutott eszembe, hogy vajon egy magasabbról (pl. háztetőről) célzó lövész esetleg betalálhatott-e a sérülést indokló szögből?

 377. falusiliba — 2013-04-27 06:21 

@FilcTroll:

Ez a fertőtlenítés, protokoll nyilván, amíg van pulzus, minden esetben megtörténik, nem kell ehhez életmenentő szándék.
Valamit kiszedtek onnan.
Vajon, azért altatták közben?!

 376. FilcTroll — 2013-04-26 23:40 

@kabuki: Hinnye, ez igen, köszönjük. 🙂

Ettől viszont több lett a nyitott kérdés. Ha valóban T. van a pucéron beültetős videón és távolabbról lőtték le (azaz kivégezték), akkor minek próbálták „megoperálni”? Megmenteni nyilván nem akarták. Kiszedték belőle a dzsihád-chipet? De ahhoz meg nem kell fertőtlenítés.

Az lehetne egyfajta menetrend, hogy kocsiba ültetik, trehányul kivégzik, aztán trehányul megmentik, de ez meg hülyeség.

A fertőtlenítés a zavaró az egészben, mert az utal mentő szándékra. Tudom, hogy fotóról nehéz megmondani, de mástól nem lehet jódosnak látszó a seb? Az pl. logikus feltevés lenne, hogy kivégezték és aztán kiszedegették belőle a golyókat nyomeltüntetés végett.

 375. tiboru — 2013-04-26 23:30 

@kabuki:

Szia, érdekes dolgokat írtál, köszi!

És persze köszönöm a szavazatot is 🙂

 374. morat — 2013-04-26 23:20 

Valaki fentebb megosztotta szkepticizmusát az USA-Oroszo. összeborulással kapcsolatosan, mondván, mennyire egymás ellen vannak, meg rakétapajzs, stb.
Szerintem ez erősen a felszín: belpol okokból mindkét ország vezetésének fontos, hogy úgy TÜNJÖN, hogy áll a bál. Az USA-ban illik elítélni Putyin patriarchális, nem-jogállami, nem valódi demokratikus rendszerét. Putyin viszont szereti azzal etetni a népet, hogy Oroszo. még mindig szuperhatalom és hogy (nagyobb) beleszólása van a világ dolgaiba (mint valójában). Ez pedig automatikusan az USÁ-val szembeni konfrontációval jár.
Valójában a két hatalomnak nincs valóságos érdekkonfliktusa. Oroszo-nak a volt SZU területe és a Kaukázus a fő érdekszférái. Az USÁ-nak Amerika és Dél-Kelet Ázsia. Európa ütközőzóna közöttük.
A két hatalom ugyanazzal a „fenyegetéssel” néz szembe: iszlám radikalizmus és Kína. Kína Oroszo-nak is probléma: míg a medvénél szerintem tudatos a modernizáció hiánya (nehogy túl nyugatos, aztán demokratikus legyen az ország), addig Kína lassan lelépi őket is és fenyegeti a status quo-t ami Oroszo-nak és az USÁ-nak is az érdeke.
Persze látszatbalhék attól még lehetnek, pl. Szíria: jól ki lehet állni szembenálló érdekek mellett, de igazán Oroszo-nak sem olyan baromi fontos a rezsim mellett kiállni (max nem lesznek támaszpontjai a flotta földközi-tengeri operett-műveleteihez), másrészt az USA sem áldozna forrásokat arra, hogy egy újabb iszlám radikális rendszert hatalomra segítsen, ld. Tunézia, Egyiptom.
Engem cseppet sem lepne meg az összeborulás, a kérdés csak az, hogyan lehetne a két ország közvéleményét közelíteni egymáshoz. Mondjuk egy közös ellenségképpel? Mondjuk, ha csecsenek robbantanának az USÁ-ban? Vagy palesztínok Oroszországban? Ez lehet, hogy még előttünk van…

 373. kabuki — 2013-04-26 21:31 

@falusiliba:

Igen, én úgy vélem, és ezt az is alátámasztja, hogy a képen az oldalán lévő lőtt sebből vérzés ered, azaz még volt vérnyomás, ha minimális is.

 372. falusiliba — 2013-04-26 20:50 

@kabuki:
Ez nagyon érdekes volt, köszi.
Ezek szerint T. még élt, mikor az oldalán bemetszés történt (különben nem fertőtlenítik).

 371. kabuki — 2013-04-26 20:31 

Helló mindenki!

Bevallom, eddig csak nagy érdeklődéssel olvasgattam a blogot, melyért ezúton is nagy köszönet és gratuláció tiborunak, de most rászántam magam végre a regre és kommentre is. ((Ja, amúgy azért a blogra szavaztam a belinkelt nemzetközi versenyben :))

Annyit előrebocsátok, hogy nem vagyok orvosszakértő, de szakmából adódóan valamennyi közöm van a traumás sérülésekhez, szakvéleményekhez és olykor a boncolásokhoz is. Épp ezért pár gondolat most kikívánkozik belőlem a hivatalos elkövetőkről belinkelt fotók kapcsán.

1.) Az idősebb testvérről készült kórházi fotón én egyértelműen 2 lőtt sérülést látok, azonban ami az állítólagos – ha jó értettem robbanással magyarázott – mellkasi sebet illeti, nos az szerintem az orvosi ellátás következménye, mikor is megpróbálhatták oldalról feltárni a lőtt sérülés helyét. A fotón látszik a seb körül a Betadine/jód nyoma, ahogy fertőtlenítették. Legalábbis szerintem. Ha tévednék, akkor is egy dolog biztos, hogy ez a seb nem robbanás okozta roncsolt, hanem egyértelműen metszett sérülés, összefekvő, tiszta sebszélekkel.

Szintén nem származhat szerintem robbanástól az arc és jobb váll elszíneződése, mert semmilyen égésnyom nem látszik, ugyanígy roncsolódás sem. Én kizárnám a kocsival való áthajtástól való származást is, ugyanis ez esetben – még ha maga a koponya nem is sérült volna jelentősen, hisz az meglehetősen kemény és strapabíró – az arc maga, különösen az orr, és vélhetően a szemüregi rész is erősen deformált lenne, akárcsak a váll. Nekem vérbeszűrődésnek tűnik, de azt rengeteg minden okozhatja.

Még egy gondolat a lőtt sérülésekhez: ezek ránézésre normál kézifegyverből származóak, de viszonylag távolabbról – értsd, nem pár centiről – leadott lövések, több irányból – oldalról és szemből, mivel tiszta a bemeneti nyílás és sem lőpor, sem égésnyom, sem zúzódás nem látszik körülöttük. Úgy vélem ez, összevetve azzal, hogy az egyéb fotókon meztelenül beültetik egy rendőrautóba, kizárja, hogy mondjuk a kocsiban támadóan lépett fel, és emiatt, úgymond dulakodás közben lőtték le. (Még akkor is, ha nem ez a hivatalos verzió, tudom 🙂

2.) Az ifjabb testvér nyelv és toroksérülése szintén rendkívül érdekes. Ugye a hivatalos magyarázat szerint szájba lőtte magát, a képek alapján azután, hogy kimászott a hajóból. Namost, egyrészt én kizártnak tartom, hogy X+2 rendőr/SWAT-os/hárombetűs ügynöktől körülvéve (ahol X értéke > mint 100), akik, ha a nagykönyv szerint járnak el, mind célra tartott fegyverrel várják, hogy leérjen a hajóból, ha csak megvillan a fegyver a kezében, nem kap azon nyomban (X+2)x9 golyót minimum. Vagyis rommá kellett volna lőniük, mielőtt 10 centire felemeli a fegyvert.

De a sérülésre visszatérve: a nyelv és a torok – már ha a torok normál jelentését, tehát a nyak felső részét, garatot veszem figyelembe – egyidejűleg egyetlen lövéstől nem sérülhet, ha saját magának okozta a sérülést. Ugyanis ez azt feltételezné, hogy a fegyver csövét felülről lefelé irányozva veszi a szájába. Gyakorlatilag kizártnak tartom önmagában is a szájba vett fegyvercső-magyarázatot, mert – ez talán nem annyira közismert – ez a módszer azt eredményezi, hogy a letális eredményt nem is a golyó okozza, hanem a fegyvercsőből a lövéskor kiáramló nagysebességű gázok és gőzök, amitől lényegében felrobban az ember feje. Nagyobb kaliber esetén itt konkrétan azt kell elképzelni, hogy az illetőnek eltűnik a feje, de kézifegyvernél is komoly koponyaroncsolódás következik be.

Ha tegyük fel, nem „kapta be” a fegyvercsövet, csupán kézemelés közben lőtt a szája felé, úgy viszont a lőirány nem helyes, így alulról felfelé kellett volna behatoljon a lövedék, és a koponya alsó-hátsó részén távozik. Szintúgy valószínűtlen, hogy a torkán lőtte meg magát, kifejezetten felfelé irányozott – máshogy a kézmozdulatból nem következhet – lövéssel, mert így valószínűleg a nyelv nem sérül, de a lövedék megint csak a koponya hátsó, de feltehetően feljebb eső részén távozik.

Amúgy, de ez már tiszta spekuláció :), a legéletszerűbb ilyen helyzetben az lett volna, hogy villámgyorsan felemeli a fegyvert, és az álla alatt, alulról felfelé fejbe lövi magát, csupán ez szerintem kivitelezhetetlen lett volna – ld. fent – másrészt totál ellentmond a sérülésnek.

Még egyetlen megjegyzés, nem az elkövetők, hanem a többször linkelt, a helyszínen sérült emberekről készült felvételek kapcsán: elhiszem, hogy a trauma kapcsán az izmok, erek, satöbbi, összehúzódik, és így kisebb a vérveszteség. De ellenőrizhető, hogy a combartéria sérülése esetén a halál 3-5 perc alatt bekövetkezik, mintegy 5-6 liternyi vérveszteséggel. És ne felejtsük el, hogy a vérveszteség okozta sokk cc. 2 perccel a sérülés után eszméletvesztést és mozgásképtelenséget okoz. Ezzel csupán arra akartam utalni, hogy az a vérmennyiség, ami a fotón látszik, szerintem legfeljebb egy liter lehet, holott több sérültről beszélünk, akik közül ráadásul egy végtagvesztéses is (aki a fotók alapján teljesen tudatánál van, miközben már szorítókötést tettek rá, beültették egy tolókocsiba és toligálják, mindezt a jelek szerint bőven 2 percen belül az eseményekhez képest).

Már így is baromi hosszú voltam, ezért elnézést is kérek, szóval további találgatásokba most nem bocsátkoznék, de hogy ez az egész ügy rettentően nem klappol, az biztos.

 369. FilcTroll — 2013-04-26 02:41 

m.hvg.hu/vilag/20130425_Vallott_a_robbanto_merenyletet_fontolgatt

Átmentek volna NY-ba is robbantani ezek a fránya bostoni terroristák. Nemsokára megszólalnak az illetékesek. (?)

 368. siolrog — 2013-04-25 19:09 

@FilcTroll:

és mikor lesz a folytatás, úgy megnézném…?

 367. FilcTroll — 2013-04-25 19:06 

@siolrog: Ez nem a Bidenné, ez a zöldséges Zolinak a felesége, a hogyishivjak. A lányaik valami svejci magániskolába járnak, de már mind a kettő brogokat szed. A Bidenné az, amelyik vasárnap bőgetni szokta a fűnyíróját.

/on

 366. siolrog — 2013-04-25 18:55 

@igazitrebics:

hát igen Obamaki pont 10-el kevesebb gyapot, akarommondani banánszüreten vehetett részt (persze csak, ha akart…:))
🙂

 365. igazitrebics — 2013-04-25 18:46 

@siolrog:
Mindenesetre már egy kicsit rágós lehet! Már jónéhány krumplikapálást megélt!

Full Name: Jill Tracy Biden
Originally: Jill Tracy Jacobs
BIRTH DATE: June 05, 1951 (Age: 61)

 364. siolrog — 2013-04-25 18:32 

@igazitrebics:

köszi!

 362. igazitrebics — 2013-04-25 18:25 

@igazitrebics:
Hüle vagyok!!!! 🙂
A link meg lemaradt! 🙂

http://href.hu/x/k6s6

 361. igazitrebics — 2013-04-25 18:24 

@siolrog:
Ha nektek mindenképpen Mrs.Jill Bidenre fáj a fogatok, akkor íme a nő:

 360. siolrog — 2013-04-25 18:15 

Én nem találtam meg Bidennét, mindig ilyen képeket találok:

http://www.clarionledger.com/usatoday/article/1998655

 359. siolrog — 2013-04-25 18:10 

@FilcTroll:

🙂

 358. FilcTroll — 2013-04-25 18:09 

@siolrog: Kommunikáljon Bidennel az a lompos Bidenné!

 357. siolrog — 2013-04-25 17:52 

@FilcTroll:

Joe Biden alelnök FB-lapjára írjál, de előtte döntsd el, hogy egyetértesz a beszédével, vagy sem.

Az ide komentelők, minden tisztességes ember elítéli a merényletet. Ez azonban nem zárja ki a gondolkodást, és a konspiráció feltételezését, már bocs.

 356. FilcTroll — 2013-04-25 17:26 

@siolrog:

Én azt hittem, hogy csak Afanisztánban szokás, hogy eltorzult, perverz és a valóságtól elszakadt dzsihádisták ösztöndíjat kapnak az egyetemen.

 355. siolrog — 2013-04-25 16:17 

@agathon:

“eltorzult, perverz és a valóságtól elszakadt dzsihádistának” nevezte az elkövetőket.” (MTI)

na, csak közeledünk az iráni szálhoz (hacsak nem átvitt értelemben mondta…)

 354. siolrog — 2013-04-25 16:00 

@papszi:

Érdekes az elemzésed és majdnem teljesen egyetértek vele, amiben nem, abban meg én se tudom a választ, vagyis kérdőjel.

Persze van amerikai-orosz együttműködés terrorizmus ügyben, ahogy számtalan más ügyben is. Ezek azonban inkább technikaiak, ill. tanácskozó jellegűek (mint pl. a G-nemtomhány). Sőt, ha már mindkét oldalról felszálltak a mindent elpusztító interkontinentális rakéták, még akkor is van egy kis idő (kb. 20 perc), hogy a két elnök egymással megállapodva lefújja a végjátékot…

Ebben a topicban felmerült, hogy hosszútávon, a két rendszer (amerikai/orosz) valamilyen szimbiotikus át-és egymásbaépülése jelentené részben az nwo-t. Ez viszont hosszútávú együttműködést igényelne, ill. nem tisztázódott, hogy hogyan valósulna meg.

Igazából a kérdőjelem. Az USA (a Föld jelenlegi szuperhatalma – úgy tűnik) nem akarja kirobbantani a közel-keleti háborút (egyelőre) – Israel bármennyire szeretné is. Nem hiszem, hogy félnének egy „balkáni puskaporos hordótól” (ez alatt a közel-keleti-iráni helyzetet értem). Én inkább arra gondolok, hogy nem tudják eldönteni, hogy Oroszország beszállna-e Irán oldalán. De nem vagyok biztos benne, hogy ez a halogatás oka. Ha az USA támad és Oroszország beszáll, akkor a túlélő emberiség mit fog gondolni az USA-ról? (Persze ez már mindegy lesz.)

 353. siolrog — 2013-04-25 15:05 

@FilcTroll:

hát persze semmi sem lehet olyan tökéletes, mint az afganisztáni újjáépítés…
🙂
Vegyük viszont figyelembe, hogy a csecseneknek nincs olajuk.

 352. agathon — 2013-04-25 14:52 

„Joe Biden amerikai alelnök szerdán Bostonban, a Carnajev fivérek által meggyilkolt 26 éves rendőr, Sean Collier temetésén „eltorzult, perverz és a valóságtól elszakadt dzsihádistának” nevezte az elkövetőket.” (MTI)

Ha Joe bácsi mondja…

 351. agathon — 2013-04-25 12:15 

Az eddigiek alapján lehetségesnek tartom, hogy Tamerlan Carnajev megfordított amerikai ügynök, akit eredetileg az amerikaik alkalmaztak Oroszország ellen, az érzékeny kaukázusi térségben, ahol az USA növelni igyekszik befolyását.
Azt is lehetségesnek tartom, hogy Tamerlan Carnajev nem az egyetlen amerikai ügynök, hasonló megbízatással.
Ezért feltételezem, hogy a Carnajev-tesók megfordításával Putyin üzent a kaukázusi térségben sürgölődő-forgolódó, felforgató Amerikának: eddig, és ne tovább!

Járulékos haszon: kórusban lehet harsogni, hogy „mármegin’ezekagonosziszlámterrorcsecsenek…”
Íme, az egyik, lehetséges közös nevező Oroszország, az USA és Izrael érdekeit tekintve.

 350. sztalker — 2013-04-25 12:11 

Én nem értékelném túl a külpolitikai okokat, belül keresném az indokot.
Megkockáztatom: a terrorizmus divat, tömegekre tukmált elterelési szimbóluma korunknak, amit a társadalom elitje talált ki a nép heccelésére. Értsd: amikor tudod, hogy mi az, amitől a másik felkapja a vizet, azzal fogod piszkálni. De ha ravasz vagy, tovább is léphetsz, eljátszhatod azt, hogy neked is van ám egy gyenge pontod (pontUNK, vagyis királyi többest illik használni, illik leereszkedni a plebszhez, hogy ezáltal az megtisztelve érezhesse magát!), ha te véletlenül oda ütsz (ez egy jól kitalált „Achilles-sarok”), akkor bizony jó esélyed lehet a gyözelemre. Ennyi.
A nép meg beveszi ezt a dumát, a terrorista népségnek (akár szóló terrorista, akár csoport az) meg színház kell, nyilvánosság és hírnév. Mindeközben lehet lopni tovább a nép vagyonát meg szépen „öngyarmatosítani” a modern társadalmat, vagyis a mai fejlett (posztindusztriális) államok eljutottak arra a szintre, hogy képtelenek már kitermelni gyarmatokról, globális tőkemozgásokból (és a k*rva magas olajárból is) azt a fajta jólétet a középrétegnek, amit eddig meg tudtak csinálni, és ígérni a választóiknak. Kell valami, amivel el lehet terelni a rétegek figyelmét és húzni az időt. Az új világrend elmélete sem a hatalomról, annak korlátlan kiterjesztéséről, hanem a hatalom MEGTARTÁSÁRÓL szól, merthogy az kerül(ne) veszélybe, ha az emberek újraelosztást kívánnának, mivel másképp sehogy nem fog ez a jómódú társadalom-álomkép összejönni. Valakiknek (most már sajnos a középréteg is látja ezt), el kell vinniük a balhét, be kell áldozniuk a jólétet, de legalábbis a fiatalságukat mindenképp. (Az óvodától indul a törtetés a zsíros állásokért, de szinte reménytelen, ez már látszik a fejlett Nyugaton, belső béke pedig nincs az emberek lelkében, akkor lúzer vagy és automatikusan kizárnak a versenyből mint vesztest.)
Minél később lépnek fel a tömegek az élhetőbb, arányosabb társadalom iránti igényükkel, annál jobb. De előbb-utóbb fellépnek, és megszűnik az ezerszer nagyobb fizetés, meg milliós bónusz stb. előjogok halmozása a brókervilágban, pénzhatalmi guruknál. Most a terrorizmusnál jobbat nem tudtak kitalálni az elkényelmesedett nyugati polgárság számára, de lehet majd lesz más is, talán már dolgoznak rajta…
Addig viszont szépen „futtatják”ezt a színjátékot, és nem is kell ehhez „inside job”-ot csinálni, mindig lesz(nek), akik szívesen vállalják a rivaldafényt, akár mártíromságot is, mert azt hiszik, hogy van értelme a tettüknek, de fordítva ülnek a lovon, ők is csak szereplők a színdarabban, a rendező (az elit vagyonos réteg) fogja ennek tényleges hasznát, a középréteg meg kárát látni, amig az utóbbi rá nem jön, hogy megvezették. (Az alsó, szegény, v. munkanélküli réteg meg hivatalosan nincs, nem számít, az elitre mindig az éppen alatta lévő, „aspiráló”, hatalmára szomjúzó, őket sznoboló osztály lehet veszélyes, ennek kell vhogy betömni először a pofáját, vagy lakájosítani, behülyíteni jóléttel, amíg lehet. Ha már nem hiszi el, akkor jöhet a B-terv: ígéretek és fenyegetés, lásd karrierrel, vagyonnal, biztonsággal, hisz ne feledjük, nekik van e téren vesztenivalójuk. Neked, te kis minimálbéres, lúzer neked azért nem olyan sok, beláthatod.) Hogy mennyire sznob a világ: kérdezz meg egy melóst, ő is azt fogja mondani: a középpolgársághoz tartozik, csak most éppen még nem, de az lesz, a gyerekei meg pláne… (Egyik sem lesz az, megsúgom.) Tehát nem kell ide meggyőzés, fog ez menni, higgyétek el, jól ki van ez találva ott fönt, Oscar-díjas a forgatókönyvírójuk, az tuti!
Naponta halnak meg tucatjával emberek autóbalesetben csak az USÁ-ban. Mégis pl. inkább egy cápatámadás fog a címlapra kerülni (sőt, még halott sem kell hozzá, igaz?!), mert pszichésen az „hat” igazán az emberekre, ennek társadalmilag is elfogadott üzenete (azaz „sunyi” erőszak, kiszámíthatatlan, védtelen áldozat, orvul, lesből támadó, sehogy sem antropomorfizálható – emberarcúvá tehető — lény, egyenlőtlen küzdelem stb) egyértelmű reakciókat fog kiváltani az emberekből, nem kell megmagyarázni, nem kell védeni az agresszort (spec szegény cápa „benézte”, csak ennyi volt a bűne, sajnos) stb, a dolog önmagáért beszél. Valami hasonlót akartak hát ezzel is elérni, és fog is menni ez még sokáig, mert félni azt tényleg nagyon szeret a modern, kényelmes városlakó, hát akkor adjunk meg neki ezt az élményt a mozin kívül is, gyerekek!
(Az Amikor a farok csóválja… c. film tényleg telitalálat, jól megragadták a lényeget.)

 349. papszi — 2013-04-25 11:57 

@siolrog:

A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy két teljesen eltérő világszemléletű, berendezkedésű hatalma, még ha hosszú távon ellentétesek is az érdekei, rövid távon a közös haszonért vígan együttműködésre képesek. Két gyors példa: Lengyelország felosztása, Churchill és Sztálin cetlis felosztása Európának.

Hogy jön ez ide? Abszolút elképzelhetőnek tartom USA és Oroszország rövidtávú együttműködését.
Az okok: 1. Kína (ha rövidtávon nem vágják el az energiaforrástól 20-30 éven belül megelőzi az USA gazdasági teljesítményét, ez pedig egyenes arányos a katonai teljesítménnyel.) Jelenleg Irán az egyik fő ellátója a Kínai energiaigényeknek.
2. Az USA szerintem az utóbbi 100 év legnagyobb kihívásának időszakában van. A fenntartható fejlődés megkérdőjeleződött az utóbbi öt évben. Az államadóság fenntarthatatlan, a dollár monopóliuma megtörni látszik…A belső válságra pedig mindig jól jön egy külső expanzió.

3. Ha figyelem az utóbbi idők nemzetközi eseményeit, látszik, hogy Ázsia legújabb kori gyarmatosítása folyik. Irak, Afganisztán az első lépés volt, ezek a viszonylagos könnyebb falatok.

Irán sokkal bonyolultabb eset, 70M feletti lakosság, nincs zsarnok, 35 éve beléjük szívodott egy zsigerből táplálkozó gyűlölet USA és Izrael ellen. Ezt az országot nem elég meghódítani, itt nem elég a demokratikus felsőbbrendűség hangoztatása. Az USA és Izrael minden eszközzel igyekszik elszigetelni az országot, de egyenlőre nem merik meghozni a végső döntést. Bár ami késik…:

http://online.wsj.com/article/SB10001424127887323551004578439273098972126.html

Gyanítom az amerikai külügyben hetente készülnek a hatástanulmányok, de a feladat nem egyszerű. Az egész térség a 20. századi balkánra hasonlít. Egy oktalan háború akár az eddig megbízható Török + Egyiptomi vezetést is könnyen az USA+Izrael tengely ellen hangolhatja. Akkor viszont hiába finanszíroztak egy „polgárháborút” zsoldosokkal. (remélem érezhető az ellentmondás)

Összefoglalva: Véleményem szerint az USA minden eszközt képes bevetni, hogy háborút eszközöljön ki a Közel-Keleten.
Ebben nyilván belefér egy látszólag értelemetlen merénylet a csecsen szélsőséges iszlamista testvérpárral. Ez persze csak nyilván véletlen, mint oly sok minden a világban…

 348. FilcTroll — 2013-04-25 10:46 

@siolrog: „…sőt nagyszabású orosz újjáépítési program zajlik Csecsenföldön.” Ami nyilván nyomokban sem emlékeztet arra, ahogy a kínaiak „újjáépítik” Tibetet. :))

 347. agathon — 2013-04-25 10:20 

Ma reggel hozta a villanypostás:

„Kedves Bosztoni Emberek!

Mi, Moszkvai emberek tudjuk jól, hogy a „Csehovi puska” fordítva is elsülhet… Igaz ez akkor is, ha azt a bizonyos „puskát” a Carnajev-srácok fogják Oroszország Anyácskára és érzékeny alfelünkre, Grúziára!
Tanuljátok meg egy életre, Kedves Bosztoni Emberek, Kedves Obamanki Ember, Kedves Brzezinski Ember, hogy Oroszország nem tűri, ha alattomban vagy nyíltan fegyvert fognak rá!
A „Csehovi puska” fordítva is elsülhet, Bosztonban is!

Elvtársi üdvözlettel:

Vlagyimir „Polóniumos” Putyin, Moszkvai Emberetek”

 346. siolrog — 2013-04-25 09:20 

Én azért ebben a nagy amerikai-orosz kibékülésben nem hiszek (a K-E-i rakétapajzsot az oroszok halálos fenyegetésnek tartják, és a Medve meg is mondta, miután kiépültek, lerombolja őket). Tehát csak óvatosan: az oroszokat a mongol-tatárok óta még senkinek sem sikerült legyőznie, s azóta szépecsként felszaporodtak).

Persze az Iszlám ugyanúgy ütköző pozicíóban van az Ortodox Civilizációval, mint ahogy a Nyugattal. De mintha csendesednének a csecsen-orosz konfliktusok, sőt nagyszabású orosz újjáépítési program zajlik Csecsenföldön.

 345. falusiliba — 2013-04-25 06:40 

@FilcTroll:
Ha a kongresszuson átmegy valami, akkor az nemsokára pipálva lesz. Csak csendben, csak halkan.

 344. rebel — 2013-04-25 01:29 

Lassan a villámkonteo-boston-t már le is válthatja egy új Tiboru remekmű: KONTEO-BOSTON 2013 ….juhééé..! ;-D

 343. FilcTroll — 2013-04-24 23:13 

Még nem ment át a CISPA (magyarul nyilván csipa), Obama is tartja magát a vétóhoz. (Cikk van fentebb linkelve.) De még talán ez is változhat.

 342. morat — 2013-04-24 23:07 

Azt hittem már hozzászóltam, de láthatóan nem.
Nekem kétségem sincs az inside job felől. Vki postolt fentebb fotókat – nagyon durva.

Hozzáteszem: az inside job elmélet esélyeit csak az rontja, hogy túl nyilvánvaló: a Craft emberei (akikről eddig nem hallottam soha), nyilvánvaló gonosz zsoldosok, halálfejes logóval, olyan jelmondattal amilyen („… az erőszak igenis megoldja a problémákat”) ott bóklásznak hátizsákosan… És mindezt egyenruhában, nagy számban, jól láthatóan… Már-már túl egyértelmű ahhoz, hogy igaz lehessen.

Olyan, mintha kétszintű porhintés lenne: a csecsen fiúk a mainstream mediának és fogyasztóinak, a Craft az egy fokkal gyanakvóbbaknak, míg a valódi tettesek fű alatt köszönik, jól vannak.

És miért? A csecsen szélsőségesek amerikát is fenyegetik! Az USÁ-nak és Oroszországnak közös ellensége van: az iszlám terrorizmus. Tehát: az USA és Oroszo. barátok! Lehet Csecsenföldet megint szétlőni, vagy igazából bármi muzulmánt a Kaukázusban. K-EU rakétapajzs már nem is kell annyira. Esetleg Oroszo is más fele néz, amíg USA fegyvert ad el szír felkelőknek és/vagy megcsiklandozza Iránt.

Emlékeztek erre:
http://hvg.hu/vilag/20120327_obama_szoul

” „Ezekben a kérdésekben, különösen a rakétavédelemében, ami megoldható, fontos, hogy meghagyja a (mozgás)teremet” – mondta négyszemközti találkozóján az amerikai elnök orosz kollégájának… „

 341. falusiliba — 2013-04-24 20:34 

@Eugenie Danglars:
Innentől kezdve akár az itt linkelt, rendszert támadó, megkérdőjelező, több milliós nézettséget, pár nap alatt produkáló oldalak tulajdonosai nem érezhetik magukat biztonságban (képtelenség anonimizálni magad a neten, hiába minden trükk).

 340. falusiliba — 2013-04-24 20:22 

@Eugenie Danglars:
Mondjuk, innentől kezdve a wp blogmotor köteles kiadni az ip címemet és egyéb (külön díjért titkosított) adataimat (nekem is van náluk blogom, de ez csak bónusz), és az alapján, amit itt kommentelek és konteózom simán elüthet holnap egy nagy fekete hummer. Vég(Z)letesen sarkítva.

 339. falusiliba — 2013-04-24 20:19 

@Eugenie Danglars:
Hát, ez egy teljesen másik level lesz.:) A személyiségi jogok (adatvédelem, stb) újabb bástyája bukott el. Immár törvényesen. Ez dezoké.

 338. Eugenie Danglars — 2013-04-24 20:14 

@falusiliba: igen, erről hallottam. De nem sokkol igazán. Eddig is szabadon kereskedtek a megfelelő személyek a személyes adatokkal, ezzel max. jogi hátteret adnak az eddigi üzelmeknek.

 337. falusiliba — 2013-04-24 20:10 

@tiboru:
Kedves tiboru, javaslom a CISPA törvényt utólagos konteóba-vételét, hiszen a poszt írása után került csak elfogadásra, sok helyen hivatkoznak rá.:)

 336. danescu — 2013-04-24 19:58 

Ebben a pillanatban olvasom (Demokrata), hogy „az ügybe Csehország washingtoni nagykövete is bekapcsolódott, miután egyes híradásokban összekeverték Csecsenföldet Csehországgal” Úgy érzem, ez idekívánkozik. Én meg úgy érzem magam, mint aki megvilágosodott és kijutott a napfényre és a friss levegőre…

 335. falusiliba — 2013-04-24 19:56 

@falusiliba:
ápr.18-án szavazták meg, pont a terrorista támadások kiszűrésére apellálva… khm.

 334. falusiliba — 2013-04-24 19:54 

@Eugenie Danglars:
Én úgy tudom, hogy a netes társadalom erősebb kontrollját akarták elérni és el is érték a cispa megszavazásával. Ha jól tudom, a facebook is innentől számukra (fbi)nem arc-, hanem nyitott könyv lesz.
Ez nem piskóta.

http://en.wikipedia.org/wiki/Cyber_Intelligence_Sharing_and_Protection_Act

 333. Eugenie Danglars — 2013-04-24 19:49 

Azon gondolkoztam, hogy ha ez is meg a Sandy Hook is inside job volt, akkor vajon Obama és társai mit akarhatnak elérni vele.

A Sandy Hookot is mindkét párt kifordította a maga előnyére. A fegyvertartás mellett lobbizók azzal érveltek, hogy pont az ilyen esetek miatt kell, hogy az embernek lehessen fegyvere, hogy megvédhesse magát. Az ellene lobbizók meg érthető okokból arra hivatkoztak, hogy nem történt volna meg, ha szigorúbbak lennének a fegyvertartási szabályok. De ha összességében nézzük, gyakorlatilag annyira kikerült a köztudatból az egész, hogy fél évvel később senki még csak meg se említi már a történteket.

Bostonnal mi lesz? Mit akarnak vele szigorítani? A bevándorlást, menekültjogi folyamodványokat, vagy itt is a fegyvertartást? vagy több pénz kell terrorizmus ellen/gumitalpú haveroknak, és ez volt a megfelelő ürügy?

Nem látom, hogy a nagy terv hová vezet. A 9/11 ebből a szempontból legalább egyszerű volt, mint a faék. Annyira megrázta a nemzetet, hogy simán belementek egy azóta is tartó háborúba, miközben a megfelelő személyek rátették a mancsukat a megfelelő érdekeltségekre (olaj).

 332. falusiliba — 2013-04-24 17:46 

@fanfanics:
Bár igaz lenne akár a legvadabb konteó is, ha ez azt jelentené, hogy nem halt meg senki.

Szerintem nézd meg fentebb, warr által linkelt oldalt (318. komment).

Lehet gondolni és nem gondolni sok mindent, mindenesetre furcsa és egyáltalán nem egyértelmű világban élünk.

 331. outatime — 2013-04-24 17:41 

hopp hopp, csak semmit elhinni senkinek, a konteove’r nem higulhat fel holmi hivatalos magyarazattal! barmi is legyen a vege az ugynek, en nem hiszem el. Ha most beismernek hogy kamu volt az egesz, akkor abban kezdenek hinni hogy igaz volt minden! 🙂

Ne adjuk fel a gyanakvast mert az lustava tesz, attol elhizunk, megno a koleszterin es fiatalon meghalunk ( mondjuk en mar fiatalon „elmulasztottam” e dicso elmulast de mas se tegye, elni jo bar ketsegkivul koltseges dolog 😀 )

eljen az orok ketkedes – vagy megsem? :))))

 330. fanfanics — 2013-04-24 17:20 

Ezzel a konteóval is az a bajom, ami sok másikkal: el kellene dönteni, hogy akkor most az FBI robbantott a katonaruhás, hátizsákos, halálfejes sapkás fickók révén, vagy pedig az egész megrendezett volt, művérrel, crisis actorökkel, füstbombával.

Mert a kettő teljességgel ellentmond egymásnak, annak ellenére is, hogy a konteósok között szemmel láthatóan vannak olyan pszichés állapotú emberek (az itt jelenlévők kivételek!), akik képesek egyszerre hinni a két, egymást kizáró elméletben.

Mert ha művér volt akkor minek katonaruhás FBI-osok? Senki ne akarja elhitetni velem, hogy halálfejes sapkában kellett odacsempészni a két liter művért.

Egyébként sem tudom elképzelni, hogy hogyan zajlott a helyszín villámgyors berendezése: felrobbantottak egy füstbombát, és a rendelkezésre álló 5 másodpercben, amíg nem oszlott el a füst, szétlocsolták a festéket, összekenték egymást a színészek a művérrel, felkenték az arcukra a kormot és a koszt? Vagy ott álltak már korábban is, szétszaggatott ruhába beöltözve, a bomba robbanását jelző beszámolásra várva több ezer néző szeme láttára? Nevetséges így is, úgy is.

Az állítólagos orvos azt állítja a képsorozaton, hogy a csonkolt lábú srác egy veterán, akinek korábban amputálták a lábait háborús sérülés nyomán (bár a két arc csak igen messziről hasonlít). Ha őt vetették be crisis actorként, miért nem látjuk a közvetlenül a robbanás előtt készült képeken a tömegben egy tolókocsiban? Vagy a füstbomba fedezéke alatt gyorsan betolták oldalról?

Továbbá akárhogy erőltetem a fantáziámat, én sehol nem látok a kikockázott képsorokon semmiféle felcsatolható csonkot, sem pedig kézjeleket. Csak szimpla pánikot.

(Egy személyes megjegyzés: ha csak 1% esély is van arra, hogy a csonkolt srác, Sandy Hook Emily Parker-je, vagy bármelyik másik áldozat valódi áldozat, a magam részéről eléggé vakmerő és erkölcstelen dolognak érzem őket ilyen magabiztossággal megvádolni azzal, hogy színészek, meg sem haltak, vagy nem is léteztek.)

 329. falusiliba — 2013-04-24 15:55 

@FilcTroll:
:)dede, ezaz, hiába, a …libaagy… lukas…

 328. FilcTroll — 2013-04-24 15:12 

@falusiliba: Nem erre gondolsz? „Ha kizártuk azt, ami lehetetlen, akkor az, ami marad, bármilyen valószínűtlen is, csak az igazság lehet.”

 327. falusiliba — 2013-04-24 14:38 

@FilcTroll:
🙂 Holmes-tól való nekem is az egyik kedvenc idézetem (nem szó szerint): ha kizártuk az összes logikus magyarázatot, jöhetetnek az irracionálisak.:)

 326. FilcTroll — 2013-04-24 13:52 

@falusiliba: Nagyon fontos kérdések! Én azt gondolom, hogy a tömegmédia a lusta és felületes szemlélőknek van kitalálva. A legtöbbjük észre sem veszi ezeket a hibákat, ahogy pl. a filmes bakikat sem veszik észre. Páran talán felhorkannak a tévét nézve, hogy „hogyan lőhette torkon magát, ha egyszer már kimászott?”, de aztán inkább rálegyintenek.

Az itteni többség nézőpontja más, ráadásul aktívan kíváncsiak. És más a módszerük. Van egy beszélgetés a Sárga arc-ban:

„Holmes: Mi a véleménye az elméletemrõl?
Watson: Csupa feltételezés.
Holmes: De legalább megfelel a tényeknek. Majd akkor tesszük újra megfontolás tárgyává az egészet, ha akad egyetlen olyan adat, amit nem tudunk beilleszteni. ”

Sajnos csupa olyasmi vetődik fel, amit be tudunk illeszteni az elméletünkbe. Vagy nem figyelünk eléggé. 🙂

 325. FilcTroll — 2013-04-24 13:12 

@agathon: A toborzásban részt vevő Jamestown Alapítvány „apukája”, Zbigniew Brzezinski (Zbig) neve amúgy is ismerősen cseng: CFR-tag, a Trilaterális Bizottság alapítója stb. Nagykutya. Több helyen említik, hogy Obamát Zbig irányítja a háttérből. Nem mellesleg a bácsi masszívan alakítja az USA politikáját már legalább 35-40 éve: hivatalosan Carter alatt kezdett 77-ben. De nyilván nem egy szivardobozból ugrott elő, hanem évek óta nyomult „fölfelé”, azaz inkább 50 éve nyomja.

Egy kanadai YT kommentelő ezt írja róla:

„Brzezinski is a globalist, imperialist, hegemonic scumbag. Just read the grand chessboard — you’ll see how psycho this guy is. He and Kissinger are probably two of the biggest pieces of scum this Earth has ever produced. Two very, smart but extremely EVIL men.”

Itt van a wiki, a magyar szar, az angol legalább sok:
http://en.wikipedia.org/wiki/Zbigniew_Brzezinski

 324. falusiliba — 2013-04-24 12:05 

@warr:
úbaz.

Elgondolkodtató, hogy miért nem tesz fel kérdéseket egy médium sem. Egy hírműsor sem. Egy újságíró sem.

Simán lehozzák illusztrációnak a csónakos kimászást (ndex), és nem merül fel a kérdés, hogy is vót ez a toroklövés.

Mit fogadunk el innentől megtörtént, hiteles ténynek? Vagy valóságnak?

 323. agathon — 2013-04-24 11:36 

„Az egyik bostoni merénylőt, az idősebbik Carnajev fivért a grúz és az amerikai titkosszolgálatok által szervezett tanfolyamon képezték ki, állította az Izvesztyija orosz lap a grúz kémelhárítás irataira hivatkozva… (folyt.) http://index.hu/kultur/2013/04/24/az_amerikai_titkosszolgalatok_kepeztek_ki_a_bostoni_merenylot/

 322. papszi — 2013-04-24 10:49 

ÁÁÁ vicc, az egész…
Még mi jöhet? Az FBI fizette a buszjegyét Bostonba…?

http://www.origo.hu/nagyvilag/20130424-potencialis-terrorista-volt-az-idosebbik-bostoni-robbanto.html

 321. FilcTroll — 2013-04-24 09:36 

@outatime: Köszönöm. 🙂 Biztos vagyok abban, hogy ha valóban létezik és dolgozik a gonosz, akkor minden lépése logikus, de szinte „líraian” szimbolikus is egyben.

Azért sem lesz egyszerű a fegyvereket beszedni az USA-ban, mert komoly lélektani jelentőségük van, épp a szabadság szempontjából. Még a leghülyébb citizen is beleremeg a gondolatba, hogy egyszer csak megjelenik az FBI, és begyűjti a stukkereket. Ehhez komoly lelki átállítás kell, de bizonyára dolgoznak rajta.

Még ebből a szezonból is van egy hét május elsejéig, beleférhet némi újabb ámokfutás vagy más tragédia.

 320. Eugenie Danglars — 2013-04-24 09:28 

@warr: sose fog kiderülni.

Az a baj, hogy nettó ugyanez merült fel Sandy Hooknál is, az is szépen elcsendesedett, és azóta se beszél róla senki.

 319. warr — 2013-04-24 08:26 

Erősen inside job-szagú a dolog.

http://imgur.com/a/Nx8EU

 318. outatime — 2013-04-24 05:57 

@siolrog:

erre reagalva:

Csak abban nem vagyok biztos, hogy az oroszoknak és a világ tradícionálisabb „maradványainak” ez a leosztás megfelel-e.

— disznovagas reggelen sem szoktak erdeklodni a diszno kozerzeterol… ez van, kesz. A fegyverkezesi verseny nem hiabavalo. Valaki hires mondta: „ha beket akarsz, keszulj haborura!”

 317. outatime — 2013-04-24 05:54 

@rebel:

tavol alljon tolem hogy kijavitsam tiborut ( aki fenyt gyujt konteoival sotet eletunk egen ) de khm… biometrikus adatokat is vesznek 2009 ota, a neve lehetett volna MR X is, az ujlenyomata az ugyanaz es az azonositas az alapjan tortenik. Felesegemnek masik neve van az ID ban mint az utlevelben, harmadik ( a regi ferjes neve ) pedig a SSN cardon…

 316. rebel — 2013-04-24 01:16 

@tiboru:

http://index.hu/kulfold/2013/04/23/boston_felelossegre_vonhatjak_az_fbi-t/

„az FBI figyelmét azért kerülte el az idősebbik fivér 2012-es oroszországi útja, mert rosszul írták le a nevét az úti dokumentumaiban.”

USA-ban még mindig el lehet sütni ilyen dajkameséket.. őrület..

 315. outatime — 2013-04-24 00:19 

@FilcTroll:

„A két pólus szimbolikusan is leromboltatott, és épül is helyette a One World Center.”

ez szep motivum volt irasodban.

hat igen, bizonyara kitorne a nevetes ( plafonbeszakadassal ) ha mondjuk egy MSZP -s ( ok nem a anti korrupciorol hiresek ugy hallom ) felallna egy beszamolo miatt es kijelentene hogy az a tobb milliard forint az adofizetok penzebol az jo helyre ment, Isten engem ugy segeljen! :D:D:D:D

a fegyvertartas egyik oka az allam elleni engedetlenseg, ha az allam sajat allampolgarai ellen fordulna akkor meg tudja vedeni magat a polgar… bizony. Tessek utanna nezni.

Az angolszasz jogalkotas precedensekre epulo es maximalissan az egyennek jogokat biztosito rendszere szoges ellentete a poroszosnak.

 314. siolrog — 2013-04-23 23:43 

@FilcTroll:

Ez teljesen briliáns megközelítés, és osztom is. Csak abban nem vagyok biztos, hogy az oroszoknak és a világ tradícionálisabb „maradványainak” ez a leosztás megfelel-e. Mert ők már nem fogják tudni élvezni a fogyasztói világ „ádásait”, mert mire oda jutnának elfogy a kőolaj. Ebből viszont (nyersanyagból, olajból, „tradícióból” egyelőre bőven rendelkeznek (legalábbis az orosz-arab rész), ugyanakkor látják, hogy támaszpontokkal már most körbe vannak kerítve. És mi másra gondolhatnának, hogy a támaszpontrendszer az ő nyersanyagkészletük megkaparintására szolgál (Ó, a butusok, pedigcsak az nwo rendőrörsei azok – elnézést…)

Vagyis a hagyományos geopolitikai dolgok nincsenek túlhaladva szvsz.

 313. siolrog — 2013-04-23 23:20 

@outatime:

Hát ugye Mo legendásan „felelősök nélküli ország” maradt, elég ritka, hogy vki egyszemélyben bevállalja és nem kamuból.

Viszont az itteni szokások alapján furcsa lenne, ha egy biztos felállna és csak annyit mondana: „Hölgyeim és Uraim, ez a beszámoló rendben van.”, majd visszaülne a helyére.

Itt mindenki az indoklásra kíváncsi, a preambulumra, az előszóban, vagy apróbetüs részben elrejtett olyan részletekre, amik kapcsolhatók valamihez. Itt is vannak szupertitkos ügyek, de azokat eleve síri hangulat veszi körül és szinte automatikusan tartják az emberek valami negatív dolognak, leplezésnek, stb.

Ja, összeesküvésnek…

 312. FilcTroll — 2013-04-23 23:18 

@siolrog: Ismétlem magam, amikor azt mondom: kétféle hatalmi módszertan fúzióját látjuk. A komcsikra jellemző nyílt elnyomás jön a fogyasztói rabszolgákra, míg a fogyasztást kapják a volt komcsik: pl Kína, Oroszo. meg az egész keleti blokk. A két pólus szimbolikusan is leromboltatott, és épül is helyette a One World Center.

A fogyasztói csapda gyorsan ránk kattant, de az alapvetően a szabadságeszményre épített USA nyers igába hajtása nem lesz könnyű. De haladnak.

 311. falusiliba — 2013-04-23 23:14 

@siolrog:
🙂 természetesen nem, inkább valamilyen kiszivárogtatott, az adott kórház napi/heti kimutatása érdekelne.:)

Hát tudjátok, többek között azért örülnék, ha tényleg valami őrült színjátékot láthatnánk, mert bár félelmetes lenne, de legalább szegények nem haltak és sérültek volna meg.

 309. outatime — 2013-04-23 23:01 

@siolrog:

nem ide tartozik, inkabb a bizalomhoz: vannak kormanyzati szervek akiknek titkos a koltsegvetesuk. Titkos az osszeg, titkos mire koltik. Ezt az osszeget evente hogy jol koltottek e el, arra egy delegalt inspektor hivatott valaszolni. Titoktartasi esku alatt o megvizsgalja a ceget, ossze egyezteti a celokkal az eszkozoket es bizottsagi beszamolojan minden evben elmondja: Igen, minden oke. Nem koteles egy fel szot sem mondani az egeszrol, csak a summa summarum vegitelelet: oke minden vagy nem. Es megbiznak benne, hisznek neki.

El tudsz ilyet kepzelni Magyarorszagon?

 308. siolrog — 2013-04-23 22:42 

OK, az Államokban én is úgy tudom a gondolat-, vélemény- és sajtószabadság még nem sérült olyan mértékben, mint ideát.

De ez a mostani helyzet, hogy még van miből leadni, akarom mondani, ezt meg őrizni…

Gyakorolni a kormányzat elszámoltatását akár konspirációs elméletek gyártásával is, biztos hogy jó ötlet. Tűrniük kell a kritikát ilyen formában is:

„Obamaki olvasd!”

 307. outatime — 2013-04-23 22:14 

beszelgetek emberekkel errol a dologrol mi tortent bostonban, megkerdeztem kb 8 embert – irodai alkalmazottak, egy kisbolti elado/tulaj akit ismerek mar vagy 10 eve ( nagy uforajongo egyebirant ) es egy fedex drivert: 100% hisz abban hogy a kormany mindent el fog mondani nekik ha a sztori a vegere er. megjegyzem, ez valahol bizalom.

 306. outatime — 2013-04-23 22:09 

@siolrog:

bevezetokent: az emberek itt ( usa ) jobban hisznek es biznak a vezetoikben mint az euban. a 9/11 konteokban mindenki hisz, de hogy szemely szerint bush vagy mas vezeto lenne a „hibas” azt kizarjak. Szeretnek gyanusitani „hatterhatalmakat” de – ezt ertsd szo szerint – fegyvert fognanak ha kell a hazajukert es annak vezetoikert ( MO-n ki lenne az aki ezt megtenne a hazaert es orbanert? hm )

szoval az emberek ugy vannak vele: oke, atbasztak engem N+1 szerre is, na de ha ez kell akkor ez kell. Az eletszinvolnalra ( eddig ) nincs panasz, a szolas szabadsag mukodik ( itt nem csuknak le azert mert megkerdojelezel esetleg 234milliard 234millio 890ezer holokauszt aldozatot ) szoval en ugy latom az emberek sodrodnak az arral, hiszen mennyivel konyebb elhinni hogy gonosz csecsen terroristak robbantottak mint belegondolni hogy mi lehetett igazabol ( egyenlore ne zarjuk ki azert hogy tenyleg gonosz csecsen terroristak robbantottak )

csak ugy: az AlKaida is tulajdonkeppen mi? mindenki szovetsegben van vele de hol is van valojaban? mr Zarkavi mar Allah labainal figyeli a torteneseket, es ne feledjuk, 2001 ota vadaszik ra a vilag legnagyobb/ legerosebb/egyeb superlativuszok hadserege, ha eddig nem tudta felszamolni akkor az 1 vagy nem is letezik 2. nem is akar vele mit csinalni 3. nem is bantja mert egy jo ellenseg az minidg jol jon

 305. falusiliba — 2013-04-23 21:57 

@siolrog:
Igen, igen ott is olvastam. Csak elméláztam. Gondolom, ha ez így van, azért néhány repeszdarab így is okozhatott valós sérüléseket civileken.
Ti találkoztatok adatokkal arra nézvést, milyen sérülések voltak százalékosítva, vagy netalántán részletesen felsorolva?

 304. siolrog — 2013-04-23 21:54 

@falusiliba:

268-ban, ill. azt követő komentekben FilcTroll olvtársunk felvetette, hogy legalább az egyik bomba villanó bomba lehetett (ami nem okoz sérülést). Ez az ötlet az általad jelzett ellntmondásokat magmagyarázza

 303. FilcTroll — 2013-04-23 21:36 

És most fegyvertartás elleni műsorunkat ajánljuk:
http://index.hu/kulfold/2013/04/23/osszeveszett_a_csajaval_ot_embert_lott_le/

Szerelmi ámokfutás, hat halott.

 302. siolrog — 2013-04-23 21:34 

@outatime:

Ja igaz, a testvérpár egyik tagja megkapta az állampolgárságot (csak nem emlékeztem melyik, ezek szerint a fiatalabb, akkor no guantanamo)

Ami a merénylet elérni kívánt hatását illeti az elemzésedben (ez a hatás hipotetikusan jó ügyet is szolgálhat), nekem csak egy gondom van. A tömeg az ilyenekre kiszámítható módon reagál: bezárkózással, erős, határozott vezető/kormányzat iránti igénnyel, akit képesnek tart, hogy a korábbi biztonságát biztosítsa.

És itt jön az összeesküvés-elmélet: ennek fejében szabadságjogainak egy részéről is hajlandó lemondani. Azt mondja magában: ez nem jó, de meg kell tennem, hogy én és a családom biztonságban élhessünk, elfogadom a feltételeket (a beültetett chiptől a szíriusz függvényig, vagy bármi). Vagyis a tömegember rábólint, de kérdés, hogy tudja-e, hogy mire (amikor mi is legfeljebb konteo alapon sejtjük…)

 301. falusiliba — 2013-04-23 21:31 

@FilcTroll:
A nemzetközi kommenteket olvasgatva engem erőteljesen meglepett mennyire világjelenség a mainstream infókkal szembeni hitetlenség, elemzés, alternatív ismeretszerzés. Baromi érdekes és egyre izmosodó jelenség.

 300. FilcTroll — 2013-04-23 21:24 

@siolrog: Az igen találó „Adatkiértékelő” alter persona kialakításában minden magyar szerezhetett gyakorlatot a történelem során, de a Kádár-rendszer neveltjei előnyben vannak. 🙂

A következő epizód tartalmából: vajon nyilvános lesz-e a büntetőper? És lesz-e per egyáltalán? Kik törnek Dzsohar életére és miért? Hamarosan kiderül! Maradjanak velünk, a reklám után visszatérünk!

 299. falusiliba — 2013-04-23 21:14 

Na most azt olvastam valahol, hogy a hivatalos verzió szerint kuktába rejtett csapágyas bombák robbantak, amelyek tkp kartácstűz alá vették rózsa formában a közelben lévőket.
A sokat ismételgetett kérdések
– arobbanás megörökítésekor nem látható a kartácstűzre jellemző kilövelések, sőt, a kordon közvetlen közelében futók összeölelkezve visszareszkették magukat az epicentrumhoz, hogy megnézzék, mi történt. Állítólag pontosan kiszámítható hogy a repeszek és csapágyak milyen körben szóródtak volna szét, illetve ezeknek mindenféleképpen láthatóak kellett volna lenniük a videókon.
– a közelben lévő kirakatok (tulképpen ezek előtt álltak) sértetlenek maradtak.

 298. siolrog — 2013-04-23 20:55 

@Eugenie Danglars:

🙂

Igen, sajnos már benne vagyunk a Mátrixban. Egyre több hamis információ árad az igaz információk mellett és egyre inkább úgy érezzük, hogy életfontosságú megállapítani melyik az igaz és melyik hamis.

Szabályosan egy Adatkiértékelő második személyiségünk alakul ki a modern időkben…

Ráadásul még csak a jelenség szintjénél tartunk. Igen, megtörtént a merénylet, csak éppen majd minden máshogy, mint az első hírek szóltak.

És még eztán lenne a következő fázis: ki volt az értelmi szerző? Ha nem volt, akkor miért tette ezt a két merénylő? Csak, mert úgy gondolták? Olvastak egy alkaidás honlapot?

Vannak ugyan véletlen (nem motívált) gyilkosságok, ámokfutások, de mindenki érzi, hogy ez az eset nem oda tartozik. Az alvó iszlám terrorista (azt hiszem így mondják) fogalmát a nyugati ember nagy nehezen megértheti, de azokat is vezérlik, irányítják. Ez akkor ellentmond a magányos elkövető teóriának. És így tovább.

Szerintem az elején vagyunk…

 297. outatime — 2013-04-23 20:48 

@FilcTroll:

a 3. valtozat tunik a leglogikusabbank :/)

 296. outatime — 2013-04-23 20:47 

@siolrog: amerikai citizen, nem vihetik guantanamora es az elso vizbe nyomsasos kenyszervallatasnal az ugyvedje szetperli a feherhazat

 295. outatime — 2013-04-23 20:36 

megrendezett volt, tegyuk fel. Felaldoztak par citizent, tegyuk fel. De mi van ha ezzel olyan dolgot akarnak elerni ami a kozossegnek jo lesz hosszu tavon? Ha nem kotik az orrara mindenkinek mit akarnak, de a vegkifejlete a dolgoknak jo lesz mindenkinek? Mi van ha ezt egy belso „jozan” ellenzek csinalta, mert tudjak hogy valami rossz jon es ezzel tehetnek ellene? lehet hogy ez valamifele – az allami es szovetsegi hatosagokon beluli – szeparatista akcio volt? Inkabb most felaldoznak par artatlant es a tobbsegnek „jo” lesz kesobb? Ide azert valamennyire militans beallitottsagu emberek jarnak kommentelni igy megertik: ha csata kozben fel kell aldozni egy zaszloaljat/hadosztalyt azert hogy a csata megnyerheto legyen ki az aki nem aldozza be a szobanforgo egyseget? hm?

voltam kb 8 eves, mikor rajottem hogy a mikulas az utca vegi boltos. Felfedezesemet egybol megosztottam tarsaim kozott meg gyorsan a mikulas rendezvenyen, de nem hittek nekem, majd otthon is elujsagoltam mire jottem ra – igazam volt, de nem valtozott semmi – a tobbiek meg akartak hinni a mikulasban. valami ilyen erzesem van most is. Lehet „rajovunk” arra amire nem kene, es annak a figyelmet akarjuk felhivni erre aki ezt az egesszet csinalta – felesleges, ha valaki hat akkor az ezt a borzalmat megrendezo erok igazan tudjak hogy ez kamu. A „tobbiek” meg akarnak hinni a rossz csecsenek es a bunuldozok sikeres nyomozasaban. A karavan halad, a kutya ugat…

 294. Eugenie Danglars — 2013-04-23 20:00 

@siolrog: aztakurva. Lehet, hogy a srácokkal se történt egyébként semmi, és a sérült/holttestek is csak bábuk, és ők is bekerültek a tanúvédelembe, amiért rájuk verhették a balhét?

Már nem tudom, mit higgyek. A Tamerlan-letartóztatós felvétel elég meggyőzőnek tűnik.

 293. FilcTroll — 2013-04-23 19:00 

@igazitrebics:
A forráskutatás valóban fasza! 🙂 Általában is az, mert ennek a témának a kapcsán egy csomó érdekes alter hírforrást dobott össze itt a nép, ami jó hír.

@siolrog:
Dehogy gondoltam utána, diszkalkuliás vagyok. 🙂

@tiboru:
Ó, gyönyörű, mindjárt sírok: szorosabbra kell húzni az ellenőrzést. Tippem: mivel Obama megerősítette, hogy megvétózza a CISPA-t, ezért a netes lehallgatás kérdésében „engednek” és máshol húznak bele (pl. arcfelismerés, drónok). Lehetséges, hogy az egész CISPA kamu, hiszen Obama velük játszik, nyilván tudta, hogy nemet fog mondani. És hát rég úgy és azt hallgatnak le, ahogy és akit akarnak, nem kell ehhez törvény.

Obama/CISPA háttér
http://www.sg.hu/cikkek/96764/obama_ismet_jelezte_hogy_megvetozza_a_cispa_t

 292. siolrog — 2013-04-23 18:43 

@falusiliba:

Az általam nem igazán értett hivatalos magyarázat szerint lövések érték, robbanó mellényt hordott (azok után, hogy pucéron ült be a rendőrautóba?!), ami felrobbant és öccse menekülés közben áthajtott rajta autóval.
(Saját verzióm az elkövetés eszközére nincs.)

A FF-akciók szervezői még nem tudják kezelni, hogy ma már minden jelenlévő egy potenciális operatőr (mobil)…

 290. falusiliba — 2013-04-23 18:00 

@siolrog:
Milyen fegyver szakítja szét az ember bordáit, így?

 289. siolrog — 2013-04-23 15:58 

286. FilcTroll , 288. igazitrebics

Colliertet megtaláltad, de mi van Tippittel?
🙂

Troll szerintem nagyjából utánagondolt a többszörös gyökvonásos, hatványozós képletének, mert mintha nem lenne falsabb, mint egy random konteo (de nem fogja bevallani)
🙂

 288. igazitrebics — 2013-04-23 15:44 

Fijjuk!
A forráskutatásom meg sem dícséritek?

@FilcTroll:
A 3. változattal egyszerűen lenyűgöztél! 🙂

 287. siolrog — 2013-04-23 15:32 

@FilcTroll:

4. változat: A manipulált rendszer ellen nem győzhetsz, csak ha nem játszol.
🙂

 286. FilcTroll — 2013-04-23 15:17 

@igazitrebics:

1. változat: Szegény srác.
—-

2. változat: Címek a nekrológból:

„He loved us, and we loved him”
„He truly was an asset to our campus”
„An altruist’s heart”

Ez átverés, hamisítás, kamu! Ez az egész meg van rendezve, itt a következő „tökéletes amerikai” áldozat: egy fiatal, jószívű, szorgos srác. Ha létezett is, ő csak egy szokásos NWO FF MK-U balek. Úgyhogy ne oltassátok be magatokat és ne egyetek marhahúst!
—-

3. változat: Névbetűinek kabbalisztikus összege a Föld-Szíriusz távolság köbgyökének hatszázhatvanhatoda, mínusz a halálának dátuma. Nektek nem kell elmagyaráznom, hogy ez mit jelent a szürkékkel folyó tárgyalások szempontjából. Aggódom!

(:))

 285. siolrog — 2013-04-23 15:16 

Ezért a rendőrök megfizettek ám, eljátszották Jack Ruby szerepét is (ha már utcaszínház…)

Tamerlán még épen került rendőrkézre, ruha nélkül ültetik be a rendőrautóba:
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=TC5o-UNplhQ

aztán történik vmi (FBI):
http://i.imgur.com/D3z3CGT.jpg

Dzokhar még épen száll ki a csónakból:
http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2013/04/20/article-2311443-1965519A000005DC-483_964x542.jpg

de aztán így érkezik az ambulanciára:
http://dailybail.com/storage/boston-bomber-ambulance.jpg?__SQUARESPACE_CACHEVERSION=1366590667612

 284. igazitrebics — 2013-04-23 14:31 

Na! Hiányoltuk, hogy semmit nem lehet tudni a bostoni „Tippit” rendőrről.
A bostoni Tippit: Sean A. Collier
Itt a MIT honlapján megemlékeznek róla.

http://web.mit.edu/newsoffice/2013/obit-officer-sean-collier-0419.html

 283. siolrog — 2013-04-23 13:29 

279. igazitrebics

“Az életben maradt, de sebesülése miatt beszélni nem tudó bostoni merénylő azt állította a nyomozóknak, hogy …”- hát igen, most jött el az a pillanat, amikortól nem a független sajtó fogja tájékoztatni az amerikaiakat (ebben az ügyben).

 282. siolrog — 2013-04-23 13:10 

@igazitrebics:

Ez azért is érdes, mert ez arra utal, hogy az USA „ellenséges harcosoknak” tekinti a merénylőket. (Ez az életben maradt számára azt jelenti, hogy nem lesz joga bírósági eljáráshoz, esküdtszékhez, ügyvédhez, stb. és átszállíthatják guantanamora és hasonló helyekre.)
Az USA (ahogy más államok sem) ugyanis nem fizet harci cselekmények nyomán felmerült polgári károk esetén.

 281. FilcTroll — 2013-04-23 12:56 

@siolrog: Sajnos az „okkult elit” teória annyira szerteágazó, hogy ide nem fér el hosszas kifejtés. Röviden kb. ugyanaz, mint a világhatalmi nwo-konteó, azzal megfejelve, hogy egy szint felett megjelenik egy nagyon sötét okkult szándék és gyakorlat, azaz szertartások, beavatások, sötét praktikák, amiket korántsem szektás hülyeségből, hanem épp magasabb valóságismeretből végeznek. Materialista világunkban nehezen fogadható el, hogy az ilyesminek hatása és értelme van, ám nem hagyható figyelmen kívül az a több tonnányi bizonyíték, ami erre utal. A Vigilant Citizen ebből a nézőpontból vizsgálja a filmeket, klipeket és általában a médiát, ott van bőven olvasnivaló a témában. Elég ijesztő.

Személyes véleményem az, hogy ez is része a valóságunknak, a dualitásból következő „harc” minden szinten zajlik.

 280. igazitrebics — 2013-04-23 12:45 

Kis színes 🙂

„Új hajót vesznek a bostoni tulajdonosnak”
„A bostoni hajtóvadászat során szétlőtt hajó gazdáját szeretné kárpótolni Amerika, adta hírül az ABC News.”

http://index.hu/kulfold/2013/04/22/az_uj_amerikai_hos_hajojara_gyujtenek/

 279. igazitrebics — 2013-04-23 12:40 

„Az életben maradt, de sebesülése miatt beszélni nem tudó bostoni merénylő azt állította a nyomozóknak, hogy a hajtóvadászatban megölt 26 éves bátyja volt az értelmi szerzője a kettős robbantásos merényletnek, amelyet a bostoni maratonon követtek el – közölték hétfő este amerikai kormányzati források a CNN jelentése szerint.”

http://hvg.hu/vilag/20130423_Batyjara_kente_a_bostoni_merenyletet_Dzso

 278. siolrog — 2013-04-23 10:10 

268. FilcTroll
„emberáldozati rituáléként magyarázza a FF-nek tűnő műveleteket”
(vagyis április második feléről van szó)

itt biztos nem a vérvádra gondolsz, mivel az április legelejére vonatkoztatható, a vérvádról:
https://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/03/a-vervad-konspiracio/

A linkedben szereplő Baál isten nagyon régi (talán őskori) főniciai (?)viharisten (?), aki nem egy irgalmas isten, hanem akitől rettegni kellett…

Hát igen, akkor elképzelhető volt a rituális emberáldozat. A neo-paganizmust sajnos nem ismerem. Tény, hogy a nagyobb nem háborús vérfürdők leginkább tavaszra a (április második fele?) esnek. amihez képest a kriminológia azt tartja, hogy, hogy az agresszió jellemzően szezonális, több bűneset történik nyaranta, mint telente. (A merénylők, mivel célirányosak ráelőznek a természetes agressziónövekedésre?-talán)

Én inkább a holdfázisokhoz kötném, mert a vér, mint a tengerek és óceánok a Hold (Szeléné) hatására apad és dagad…(vannak olyan sebészek, akik telihold idején nem vállalnak operációt).

 277. siolrog — 2013-04-23 06:49 

@witchp:

Szvsz nem az a fontos, hogy csecsenek, hanem hogy „duplafenekü” ügynökök. A kettős ügynökök általában vagy nagyon zsenik (és csak az izgalom vágya hajtja őket a pénz mellett…:)), vagy elég együgyűek (mivel igazából mindkét megrendelő/foglalkoztató szeretne megszabadulni tőlük, mivel nagy kockázatot jelentenek a Cégnek.

Egyértelmű, hogy Tsarnaevék melyik csoportba tartoztak.
(Néhai Oswald is így volt szovjet-amerikai kettős ügynök.)

A csecseneknek egyébként sincs követelésük Amcsi-országgal szemben, sőt: az ellenségem ellensége a legjobb barátom…

Az ilyen FF-akciókat – szemünk előtt folyik a spec. innováció – nem csak az áldozatok száma teszi hatásossá, hanem a felháborító körülmények is: „Amerika Szívében”, „amerikai kisgyerekek holtan”, stb. (A túl brutális merénylet még az esetleges híveket is elborzaszthatja – talán…)

 276. Tromb74 — 2013-04-22 21:16 

Itten van magyarítva is a „megrendezettvoltazegész” konteó:

http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/04/hiszel-vagy-gondolkozol-is.html#.UXWLqSsn30D

 275. witchp — 2013-04-22 20:49 

Hogy inside job-e vagy sem, az nem fog kiderülni ebből, de miért is csecsenek kellettek hozzá?
-> Nagyon polgári esemény: nem 9/11, üzletemberek, pénzvilág stb., hanem mint amit annak idején elődeik támadtak:
kórház, színház, maraton… Igazán ártatlan, igazán polgári áldozatok.
Ugyanakkor, mintha a nagy elődök hatékonyabbak lettek volna: minimum néhány tucat polgári áldozat mindenütt volt. Vajon tényleg két szerencsétlen csávó másolta a „szabadságharcosokat”, vagy a helyszín adta a hozzá kiválasztott nemzetiséget?

 274. agathon — 2013-04-22 20:26 

@shiri: Jogos fölvetés, a szaudi vonalat a debka.com is említi, csakúgy, mint a szaudi külügyminiszter váratlan találkozóját Obamankival…

 273. shiri — 2013-04-22 18:05 

@agathon: Márpedig ha nem a csecsen kölykök a valódi robbantók, akkor komolyan felmerül, hogy szaúdi terroristák lettek kimosdatva.
Egyfelől al-Faisal herceg (szaúdi külügyminiszter) programon kívüli és zárt ajtós megbeszélését tartott Obamával és Kerryvel közvetlenül a merénylet után. Másfelől egy Abdul Rahman Ali Alharbi nevű bostoni lakost nagyon rövid idő alatt tettek át a gyanúsított kategóriából a tisztázottak közé, és már el is hagyhatta az országot, miközben a terrorelhárítóknál aktája van, és a fél családja Al-kaidás.

http://nicedeb.wordpress.com/2013/04/18/report-saudi-national-dhs-file-says-individual-is-linked-to-the-boston-bombing/#

A jelenség magyarázata lehet az a többmilliárd dolláros fegyverüzlet, amit az USA készül kötni Szaúd-Arábiával. Elég kellemetlenül jönne pont most egy szaúdi robbantó.

 272. outatime — 2013-04-22 17:56 

@Eugenie Danglars:

Wag the Dog! Hatalmas! „This is just a piece of Cake” a vegen Dustin Hofmannt „elintezik” 😀

egy konteos kepzo iskolaban kotelezo film lenne. ALAPMU!

 271. shiri — 2013-04-22 17:40 

@shiri: Egy másik ugyanonnan: „When you cut an artery cleanly then it bleeds out. When arteries are torn the muscles around the artery contracts and the muscles put enough pressure on the arteries to stop them from bleeding out.”

Roncsolt seb esetén az izmok [egy ideig] összehúzódnak annyira, hogy az megakadályozza a jelentős vérzést.

 270. shiri — 2013-04-22 17:37 

@aramis: Az eredeti angol cikk alatt egy ellenvélemény a kommentek között:

„I am a board certified Anesthesiologist who has worked at a Level I trauma center for 24 years. The relative lack of blood is completely compatible with a blast injury. Blast injuries can cause tearing of the vessels which is more likely to cause the vessel to contract and close. Sharp force trauma like penetrating glass shard and knife wounds tend to bleed more. I can’t believe you think being an EMT qualifies you to make such outlandish, ridiculous assertions that are not based in fact.”

Vagyis: egy aneszteziológus szerint robbanásos sérülésnél az erek úgy roncsolódnak, hogy hajlamosak összehúzódni és bezáródni, így viszonylag kicsi a vérveszteség. Inkább a késsel vagy éles üveg által okozott vágás az, ami sokat vérzik. Végül megkérdőjelezi a poszter szakértelmét…

 269. siolrog — 2013-04-22 17:36 

267. Eugenie Danglars, 268. FilcTroll

Viszont álhalottakat produkálni azért már több, mint egy titkosszolgálati akció, egy csomó államigazgatási szervnek benne kellene lennie, ami növeli a lelepleződés kockázatát. A kórház az más, szinte csak a beteg és az orvos közös ügye.

Viszont elképzelhető, hogy a Tsarnaev testvéreket úgy szervezték be, hogy villanó bombát fognak robbantani, és nem lesz súlyos sérülés. De az egyik bombát igazira tervezték a konspirációsok, amiről a fivérek persze nem tudhattak. Csak amikor rádöbbentek, hogy vannak halottak és sebesültek (még a fivérek a helyszínen voltak!), akkor kezdtek páni félelemben menekülni, a teljes gyanút (jogosan) magukra irányítva.

Konspirácósék meg kikísérletezték a minimális járulékos veszteség kontra elérhető lehnagyobb hatás módszert…

 268. FilcTroll — 2013-04-22 17:04 

@siolrog: Ha csak villant, akkor minden sérülés kamu. Az anyag nagyon meggyőző, de látni kellene az eredeti filmet is egyben.

Viszont ‘ők’ nem szoktak spórolni a valódi emberi vérrel, épp ebben az időszakban ontják a legszívesebbn. Igazi konteócsemege, hogy nagyon beindult netszerte az „emberáldozatos tavaszi időszak” teória is. Ez nagyon aprólékosan megtervezett és kiszámított, sötét, okkult emberáldozati rituáléként magyarázza a FF-nek tűnő műveleteket.

Pl.: http://vigilantcitizen.com/vigilantreport/the-end-of-april-the-most-magickal-time-of-the-year/

De a médiának hamisított „áldozat” lehetősége összefér azzal, hogy valóban robbantottak és ontottak vért. Pl. úgy, hogy az első bomba igazi volt, a második meg nem. Az első bomba okozta kavarodásban nagyjából azt csináltak, amit csak akartak.

 267. Eugenie Danglars — 2013-04-22 17:01 

@siolrog: Miért, ha megnézed, az áldozatokat is a megfelelő merítéssel hozták. Egy gyönyörű, szőke, vérbeli amerikai lány, egy kínai cserediák, aki (a CNN szerint) „azért jött ide tanulni, hogy megvalósíthassa az amerikai álmot”, és (hogy igazán sokkoló legyen, és végképp kiverje a biztosítékot) egy gyermek. Ha a rejtélyes módon lelőtt rendőr urat is nézzük, szinte minden szegmens reprezentálva van: ott is igyekeztek úgy „választani”, hogy fiatal legyen, kötelességtudó, mosolygós, és persze házas, kisgyerekkel. Kész a süti.

 266. siolrog — 2013-04-22 16:33 

Én azt nem értem, hogyha megrendezték a véres jeleneteket, akkor hogyan lett 3 halott?
Vagy az se igaz?

 265. falusiliba — 2013-04-22 16:07 

@Eugenie Danglars:
Csatlakozom.:) Szinte egy mukkot sem értek belőle.

 264. aramis — 2013-04-22 15:57 

Sziasztok!

Itt van a fordítása annak a cikknek, amelyet Tiboru említett:
http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2013/04/hiszel-vagy-gondolkozol-is.html#.UXU8PbW-2So

-A.

 263. siolrog — 2013-04-22 15:44 

@siolrog:

Több laza párhuzam is felfedezhető az 1963-as merénylet és a mostani között (Lehet, hogy egy mémet alkotnak, az inside merénylet mémjét?) Lee Harvey Oswald utólsó szavai egyébként ezek voltak: „I am just a patsy”, csak balek vagyok…

 262. siolrog — 2013-04-22 15:18 

@siolrog:

Tiplit=Tippit

 261. siolrog — 2013-04-22 15:17 

@lilith18:

Oswald, miután egyedül lelőtte Kennedy elnököt, bűnlajstromát még egy Tiplit nevű rendőr rejtélyes meggyilkolásával is hosszabbította

 260. siolrog — 2013-04-22 15:12 

Hát azért ennyi szereplős utcaszínházat megrendezni, az valódi bravúr lenne.
De a két főszereplő szerepe lehet,hogy megvolt írva, persze csak nagy vonalakban, teret hagyva a rögtönzésnek is.

 259. lilith18 — 2013-04-22 15:08 

249@siolrog: mi az a tiplit rendőr?

 258. FilcTroll — 2013-04-22 14:53 

@rumkola:

Épp ezt a tolókocsis képet szedi ízekre más felvételekkel egybevetve egy mentős tiboru fenti linkjében, hiányolva a vért. Szerinte további furcsaságok is utalhathak arra, hogy amit látunk, az egy műsor. FB-oldalastul, mindenestül, főszerepben egy valóban amputált színésszel. Fene tudja. Látható, hogy nagyon sokan úgy vélik: ez a valóság, pozitívan állnak hozzá, gyűjtenek neki adományt stb. Lehet, hogy igazuk is van.

Isaurának is gyűjtöttek.

 257. Eugenie Danglars — 2013-04-22 14:14 

@atko08: az olyan tudatlanoknak, mint nekem, jól jönne egy összefoglaló vagy egy átirat róla. Jó az angolom, de továbbra is alig értek belőle valamit.

 256. atko08 — 2013-04-22 12:36 

Hupsz ez lemaradt:
http://www.youtube.com/watch?v=IqQFWo1jeJg

Rádióforgalmazás az elfogás alatt. Hát nem mindenben egyeznek az elhangzottak a médiával szerintem…

 255. atko08 — 2013-04-22 12:25 

Nagyon jók a felvetések!
Mondom én tiszta Sandy Hook, fizetett színészek, inside job, gyakorlatozás a helyszínen etc.

A könyvtári „tűz”-ről vagy az ott történtekről vannak beszámolók, képek valamerre? Ez is el van hallgatva nagyon szerintem.

Aztán az alábbi videóban szereplő csókával mi is lett vagy ki is ő?
http://www.youtube.com/watch?v=x9D8mz83ht8

Megy ám a véleményformálás a médiában a tesókról:
http://edition.cnn.com/2013/04/20/us/brother-religious-language/index.html?hpt=hp_c2

http://edition.cnn.com/2013/04/19/opinion/bergen-questions-bombers/index.html?hpt=hp_c3

Ezt meg csak úgy
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=XoXo6X7Xuog#!

 254. falusiliba — 2013-04-22 12:11 

@papszi:
nem túl sokat adtak hozzá a fiúk. (ezúttal sem) 🙂

 252. Eugenie Danglars — 2013-04-22 10:59 

@siolrog: Ez így igaz. Az „A farok csóválja” c. film óta egyébként bármi megtörténhet. Vagy hogy egy kedvenc játék-frázisomat idézzem: „Nothing is true. Everything is permitted.”

 251. papszi — 2013-04-22 10:54 

Már a véleményvezérek is megihlette a történet, de jó, mert abszolút megvilágítja a történet egy másik oldalát is:

http://velemenyvezer.blog.hu/2013/04/22/igy_terjeszthetik_el_rolad_hogy_gyilkos_terrorista_vagy

 250. Eugenie Danglars — 2013-04-22 10:51 

@FilcTroll: szerintem nincsenek. Egy normál emberi hátizsákban, amit vittek, szerintem egy kuktánál több nem férhetett el. Ellenben az FBI-os civilek ugyanolyan hátizsákokkal mászkáltak, többnek mutatták is, hogy a zsákja kicsúcsosodik, mintha egy edény fedelét rajzolná ki alatta valami…

 249. siolrog — 2013-04-22 10:49 

@Eugenie Danglars:

Nagyon sok érdekes dolgot – számomra – felvetsz (köszi), s az egyik legérdekesebb, hogy hogyan kezeljük azokat az információkat, amikor egy (amerikai) belbiztonsági vagy, hárombetűs vagy, szupertitkos vagy stb. adatközlő úgy hoz nyilvánosságra, hogy sem képi információ, sem független forrás, esetleg (nem titkos ügynök) riporter nem erősít meg.

Tulajdonképpen sem a „tiplit” rendőr lelövéséről, sem az elrabolt és szabadon engedett taxisról semmi hozzávetőlegesen független adatunk, bizonyítékunk nincs igazából, pontosabban én sem találkoztam vele.

 247. FilcTroll — 2013-04-22 10:23 

@tiboru: Ha van szakképzett EÜ-s ember az olvtársak között, esetleg véleményezhetné azt a felvetést is, hogy azért ennyire kevés a vér, mert az erek szabad végei is elégtek a sebesüléskor, ezzel lezárva a vér útját. (Ezt egy ottani kommentelő veti fel, nekem lövésem sincs.)

@becsuszoszereles1k: Dehogynem állnak, de nem ragoznám én sem ezt a szálat tovább, csak ha vki megint felhozza. :))

@Eugenie Danglars:
Plusz egy kínzó kérdés: a hírekben az volt, hogy találtak fel nem robbant bombákat is, amiket később hatástalanítottak/felrobbantottak. Mégis hány hátizsákkal ment a helyszínre a két srác? A többes szám miatt legalább fejenként két bombát kellett vinniük. Vannak róla képek?

 246. lilith18 — 2013-04-22 10:22 


Anyjuk, aki a dagesztáni Mahacskalában él, bizonyos abban, hogy ártatlanok, és inkább az FBI-t hibáztatja. „A nagyobbik fiam az FBI irányítása alatt állt az elmúlt években. Ők tudták, mit csinál a fiam. Még velem is beszéltek, ők mondták nekem, hogy az irányításuk alatt áll” – nyilatkozta az anya telefonon.

 245. Eugenie Danglars — 2013-04-22 09:35 

@tiboru: LOL. 🙂

 244. Eugenie Danglars — 2013-04-22 09:29 

@tiboru: nagyon jó az oldal, főleg, hogy a képeket ilyen részletességgel elemzi. Az amputált lábúról már pár napja olvastam, őt talán a 4chan találta meg azon a katonai egyenruhás fotón, tehát őt már lebuktatottnak kezelik egy ideje. De a többi színészre is jó, hogy így fény derült.

Az is biztos, hogy olyan színű vér nincsen, amilyen ott a földön körülveszi őket. A fazonnak meg, aki leírja, hogy mekkora vérveszteséggel és instant halállal járna egy ilyen amputáció, tök igaza van. Nekem két éve volt egy (ehhez képest pici és jelentéktelen) balesetem: egy lehajtható szék levágta a hüvelykujjam végét és leszakította róla a körmöt. Amennyi vér abból a kis sebből kijött, több, mint ami a sebesülteken a képeken látszódik….

Azon gondolkoztam tegnap este, a kettős ügynök/beépített FBI-ügynökös vonalon elindulva, hogy mi van, ha a Carnajev-fiúk is ugyanúgy részt vettek a műveletben, mint az FBI többi jelenlévő tagja. Ugyanúgy hátizsákokkal vonultak, mint a barna nadrágos, SEAL-es logót viselő egyének (érdekes módon őket senki sem jelölte meg a médiában, mint potenciális robbantót…), talán mindannyiuk hátizsákjában füstbomba, hamis véres palackok és egyéb, szükséges segédeszközök voltak. Talán az FBI előre tudta, hogy valaki TÉNYLEG robbantani készül, és ők civilként, a tömegbe vegyülve próbálták kideríteni, ki az és hol.

Csak aztán szar kerülhetett a palacsintába, mert az igazi merénylőt nem tudták elfogni. Csütörtökön az FBI akkor úgy dönt, beáldozza a két fiút, nehogy egyébként majd eljárjon a szájuk, hisz a hamis sebesültek számának emeléséhez ők is hozzájárultak. Megjelenik a képük a sajtóban, és rögtön nagyon veszélyesnek címkézik őket.

A fiúk rájönnek, hogy az FBI ellenük fordult, és menekülőre fogják a dolgot. A nagyobbik az irányító, hisz a másik szinte még gyerek. A tűzharcban végül meghal a bátyus, a kisebbik gyalogosan menekül tovább, talán sérülten, tudva, hogy most már úgy is mindegy, mert
(a) mindenki őt keresi, esélye sem lesz kijutni nemhogy az államból, de még a városból sem
(b) jó eséllyel vagy meglincselik és felhúzzák az első lámpavasra a helybéliek, vagy lelövik a rendőrök a hajtóvadászat során, hogy ne beszélhessen.

Végül elfogják, rejtélyes módon olyan sérülésekkel, melyek nem engedik, hogy élőszóban elmondhassa az igazságot.

A szemfülesek, akik végigolvasták a bejegyzést, joggal tehetik fel a kérdést, miért maradt ki két fontos momentum.

1. A lelőtt rendőr
Látva a fentieket, a hamis vérrel bekent hamis amputációs és egyéb megrendezett jelenetet a maratoni robbantásnál, ugyan mennyi erőfeszítést jelentene egy ilyen sztorit a média elé tárni? Nem látta senki a hullát, majd kap egy látványos, patriotikus temetést, a fazon meg, akinek a képét erre használták, a világ másik végén él a tanúvédelmi program keretében a kis családjával, cserébe a hallgatásért.

2. Az ellopott merci és a túsz
Látta valaki a túszt nyilatkozni? Hogyhogy a rendőrség meg a média nem harapott rá AZONNAL a lehetőségre, hogy első kézből, egy interjú segítségével mutassa be a történteket? Aki elmondhatta volna, milyen szörnyű/erőszakos/Amerika-ellenes/*a megfelelővel behelyettesítendő* volt a két fogvatartója, akik, miután majd 200 embert állítólagosan megsebesítettek, őt karcolás nélkül szabadon engedik, SŐT, még el is dicsekednek vele, hogy ők a robbantók?! Még a Sandy Hook hoax, akarom mondani „merénylet” után is volt, hogy a halott gyerekek szüleit megszólaltatták, hogy könnyek közepette beszéljenek a történtekről. Most a túsz hogy maradhatott ki? Ha engem kérdeztek, szerintem nem volt itt semmilyen túsz, ezt is csak az FBI rendezte így.

 243. tiboru — 2013-04-22 09:02 

http://cink.hu/szajba-lotte-magat-a-fiatalabbik-merenylo-476696634

„A bostoni polgármester elárulta, hogy megtörténhet, Tsarnaevet sosem fogják tudni kihallgatni. Egyelőre arról sem szivárgott ki hitelesnek tűnő információ, hogy a lövedék az agyát megsértette-e. A korábbi hírek még arról szóltak, hogy a fiú saját erejéből mászott ki a hajóból, sőt hangosan káromkodott is közben.”

 242. komojtalan — 2013-04-22 09:01 

Látom az élve elfogás ellenére sem csökken a konteózok hite :-). Mit nekünk tények, ha egy jó zaftos összeesküvést lehet gyártani. Persze ha a mentős azt mondja ez így ok, kit érdekel? Így meg vele van tele az internet.

Aki FB vagy bármilyen más közösségi oldalon megoszt bármit, hát az finoman hmm … Egy nem is extrém példa: Munkahelyet keresel, beadod életrajzod, tökéletes jelölt vagy, megnézik a FB oldalad: Micsoda? Fradista vagy? Mikor én az Újpestnek szurkolok? Nem kellesz. Bűn, baj ha valaki a Fradinak drukkol? Nem. Megoszthatja nyugodtan? Simán. És ezért bukik egy jó állást.

Aki meg a totális megfigyelést azon az alapon engedélyezné, hogy én úgy sem bűnözök … Nincs tisztában a saját életével sem. Vettél már valamit számla nélkül? ÁFA csaló vagy. A feleségeddel úgy szereted ha ápolónőnek öltözik? Perverz vagy. Leülsz a barátaiddal ultizni? Szerencsejátékos. És lehetne folytatni.

 241. agathon — 2013-04-22 07:27 

@tiboru: Az egyik FB-olvasó ajánlotta figyelmünkbe a linket:

http://buelahman.wordpress.com/2013/04/20/are-you-just-a-believer-or-do-you-think/

A rövid lényeg: a poszt szerzőjének (amúgy állítólag egy szakképzett mentőtisztnek) a véleménye szerint a képen látható emberek színészek, s az egész jelenet megrendezett. Az érvelését részletesen olvashatják az angolul értők, s ha van köztük egészségügyi szakember, akár cáfolhatja vagy meg is erősítheti, amit a posztoló állít.

Ez elég durvának tűnik! Mégis Obamanki és a novajonkik voltak?

Jómagam szkeptikus vagyok, eddig egyik elmélet sem győzött meg, bár a debka.com kettős ügynökként beszél Dzsokiékról… ami nem elképzelhetetlen számomra. A debka.com szerint szaudi wahabita – alkaida háttere van a bosztoni robbantásnak. Alakaida napersze…

 240. outatime — 2013-04-22 04:24 

a maratonon elindulnak kerekes szekkel is.. na mindegy, ezt csak megjegyeztem. Ezek szerint tenyleg szinhaz az egesz vilag – errol jut eszembe, a SanFranciscoi operaban ha olyan darabot jatszanak amiben hangos pisztoly/puska/agyu loves van ( Nutcracker, pl ) azt a jegyvasarlas elott KELL jelezzek es a musor elott a bejaratnal tablan kiteszik es meg bemondjak mikor mar kezdodik a mu. Hat Bostonban ez elmaradt – oke ez egy sz@r poen volt.

 238. becsuszoszereles1k — 2013-04-22 01:31 

212.@FilcTroll: Felhivnam szives figyelmedet, hogy itt nem allnak rendelkezesunkre az „Egy papa lemondasa” poszt szeles kommentelesi lehetosegei!:))

Viszont, ha latom, hogy bekeritenek (vagy sem): sehogy sem birok csupa jot feltetelezni. Inkabb ugy lehet, hogy az egeszseges szkepticizmusunk, dinamizmusunk, aktivitasunk a lanyhasag zatonyan megfeneklik. Peldakent utalva a blog vilagversenyre: 155+1 szavazat hianyzott…hianyzik; es ez van.

 237. tiboru — 2013-04-22 00:15 

Az egyik FB-olvasó ajánlotta figyelmünkbe a linket:

http://buelahman.wordpress.com/2013/04/20/are-you-just-a-believer-or-do-you-think/

A rövid lényeg: a poszt szerzőjének (amúgy állítólag egy szakképzett mentőtisztnek) a véleménye szerint a képen látható emberek színészek, s az egész jelenet megrendezett. Az érvelését részletesen olvashatják az angolul értők, s ha van köztük egészségügyi szakember, akár cáfolhatja vagy meg is erősítheti, amit a posztoló állít.

 236. agathon — 2013-04-21 21:33 

http://www.debka.com/article/22914/The-Tsarnaev-brothers-were-double-agents-who-decoyed-US-into-terror-trap

Ez a debka.com a mindenkori izraeli kormány érdekei szerint valóságértelmez, vagy „függetlennek” tekinthető portál? A kérdés költői…
Nekem kissé manipulatívnak tűnnek, bár jól értesültek, ami mindig hatásos. Aki jobban ismeri őket, megoszthatná itt meglátásait debka.com-ügyben! Köszönöm!

 235. SLC — 2013-04-21 20:26 

@FilcTroll: szerintem meg ez a természetes. Mióta megnéztem az Ember a Holdon-t… előtte is tudtam, hogy ez így megy, de látni azért más volt.

 234. falusiliba — 2013-04-21 19:58 

@igazitrebics:
Ez talán elképzelhető lenne, a kajütben kucorogva (a füstbombák hatása alatt).

De kérdezem olyantól, aki ért hozzá, az általam linkelt képen nagyjából látszik a fél arca, így néz ki a bőr, ha közvetlen közelről elsütnek egy fegyvert? Én úgy képzelném, hogy minimum megpörkölődik, bevérzések keletkeznek,stb.

Én is el tudom képzelni egyébként a magányos akciót.

 233. FilcTroll — 2013-04-21 19:49 

@agathon: Ellen-őrzés. Őrzik az ellenséget (minket), szó szerint.

A toroklövés fura kéztartása adódhat extrém testhelyzetből is: kis helyen fekve-kuporogva és berezelve bármi összejöhet. Beszélni viszont nemigen fog már, ha túl is éli.

A média viszont döbbenetesen kétarcú: az itt linkelt alternatív híroldalak teljesen más képet adnak, mint a főáram. Szinte ijesztő.

 232. igazitrebics — 2013-04-21 19:14 

A CBS riportere szerint:
„A sérülés jellege miatt valószínű, hogy a szájába vett pisztolyt elsütötte, a golyó pedig a nyaka hátsó oldalán távozott, anélkül, hogy megölte volna.”
Csak az a bajom, hogy az egy teljesen abnormális kéztartást igényel!

 231. SLC — 2013-04-21 19:02 

@tiboru: de most látom, hogy neked ez nem új :)))

 230. SLC — 2013-04-21 18:59 

 229. outatime — 2013-04-21 18:40 

ha teher volt a gyerek miert nem lottek szitava? ember nem lett volna Bostonban aki ne tapsolt volna hozza!

ha artatlan a gyerek akkor meg mi ez a nagy sumakolas? Hany bunozo kapott eddig torok es szajserulest elfogas kozben az usa bunuldozoi tortenelmeben? 0.00000000000001% ?

 228. igazitrebics — 2013-04-21 18:33 

@falusiliba:
Nem érződött ki a kétkedésem?
Egy -két kérdőjel:
Hétfőtől-csütörtök estig a MIT-en bujkáltak, tele fegyverrel, robbanóanyaggal (kukta, pokolgép stb).
Csütörtök este rájönnek, hogy nincs pénzük és ki kell rabolni egy boltot, hogy pénzt szerezzenek a meneküléshez.
Addig töketlenkednek, hogy jöjjön egy Tippit rendőr, akit szarrá lőhetnek.
Elrabolnak egy autót tulajdonossal együtt, akinek első dolguk elmondani, hogy ők robbantottak a maratonin.
Fél óra múlva kilökik a sofőrt, majd újabb fél óra múlva Watertownban elállják a pandúrok az útjukat. Kitör a csihipuhi.
A MIT és Watertown között nincs 10 km!!!!!!!!!
Hun jártak egy óra hosszat??????

 227. outatime — 2013-04-21 18:32 

A nyelv es torokserulessel kapcsolatban: mint volt tuzolto, lattam mar ilyet, bizonyos vegyi anyagok kepesek ilyet eloidezni. A kilencvenes evek elejen amikor a tuzoltok az UN szamokrol es veszelyessegi barcakrol azt hittek hogy hieroglifak – akkor fordult elo ilyen, a TVK-s letesitmenyi kollegak errol tudnanak meselni. Nem vagyok vegyesz, igy nem probalok okosnak latszo baromsagokat irni de ha azt mondom hogy ez gyanus, akkor meg finoman fogalmaztam.

Gyanus ez az egesz, de hozza kell tegyem Osama is bekessen elvolt a hegyek kozott, nyajas mosollyal meregette a birkait, a helyi nepszokasnak megfeleloen tarazta ki kalasnyikovjat a levegobe egy egy lakodalom/temetes apropojan, elte az egyszeru pasztorok eletet. Nem latunk a fuggony moge, azert a tenyek tenyek: a sracok csecsenek voltak, az FBI olalkodott korulottuk, maradjunk annyiban hogy minden lehetseges a maganyos elkovetestol a belso meloig. Lehet csak evek mulva tudjuk meg mi tortent.

 226. outatime — 2013-04-21 18:22 

@becsuszoszereles1k:

Rejto Jeno -t is probaltam forditani neki, hasonlo eredmennyel. Van amit nem lehet leforditani, elveszik forditas kozben az „ize, zamata” az irasnak.

 225. falusiliba — 2013-04-21 18:13 

@igazitrebics:
Nah, komolyaodik. Ha toroklövés (önkezűleg), akkor nem lenne egy kicsit véresebb? Láttam már artériás vérzést, az nem ilyen vót.

http://www.femina.hu/hirhatter/elfogtak_dzsohar_carnajevet/bostoni_merenylot_elfogjak.jpg

 224. igazitrebics — 2013-04-21 18:04 

@falusiliba:
Most mondták a hírekben, hogy a Dzsohár fiú torkon lőtte magát sajátkezüleg!
Na meg azt is, hogy a Tamerlán fiút beszervezték az amik, de ő idővel átállt. A beszervezésért cserébe kapott állampolgárságot az öcsi és járhatott egyetemre.
Még csak eztán keverik meg igaziból!!

 223. agathon — 2013-04-21 17:52 

Gondolom, robbantástól tartva piszkálták azzal a hosszú vassal…

 222. falusiliba — 2013-04-21 17:39 

@agathon:
Érdekes, nekem meg az jött le mennyire „humánusan” kapták el. A felvételeken látni, ahogy szétbontják egy rúddal a pányvát és, ahogy füstgránátokat lőnek be, direkt a hajó másik végébe.
Gondolom a füst okán kapott egyből oxigént. De hogyan sérülhetett meg a nyaka és a nyelve, hiszen látszik, ahogy mozdulatlanul fekszik (aztán meg fulladozik, eszméletlenül, gondolom).

 221. agathon — 2013-04-21 17:28 

@atko08: „Nem tudom láttátok-e már (hőkamerás felvétel az elfogásról):

http://www.youtube.com/watch?v=lqavJRLFsyo

Nem semmi felvétel, valami hosszú bottal piszkálják, mint egy darab sz@rt… Láttam valahol egy képet a szitává lőtt hajóról – csoda, hogy élve kihozták onnan a fickót!

 220. falusiliba — 2013-04-21 17:24 

A „The Sun” kommentelőinek több, mint 60% (kb) nem hiszi, hogy a két srác a bűnös. Nem, mintha releváns tény lenne mindez, de tény.
Az anyuka azt nyilatkozta, hogy 5 éve megfigyeli őket az fbi.
Van, aki szerint lehetetlen így egy robbantást véghezvinni, mármint az fbi felügyelete mellett.
Más megemlíti, most már világos, miért nem jelent meg Obama Thatcher temetésén, nyilván készült a beszédre.
Egy harmadik elpöttyintette, h az eredeti felvételen a fiúk nem rakják le a fekete tatyót, ill. amikor távoznak, viszik magukkal.

 219. Eugenie Danglars — 2013-04-21 17:23 

@tyukodi: hmp. Szarul nem lennék meglepve. Lehet, hogy amikor az FBI kutakodott az idősebbik után, csak épp nem találtak semmit, felajánlották nekik a munkát náluk. Csecsenföld, terroristatanya, mégiscsak a ruszkik földjén, kapóra jött nekik.

 218. agathon — 2013-04-21 17:18 

@FilcTroll: „A megfigyelés nem azért van, hogy kiszűrjék a bűnözőket. Ha így lenne, már az összes adócsaló le lenne ültetve a facebook profiljuk vagy a bankkártya használati szokásaik alapján.”

Jó meglátás! De: akkor miért van megfigyelés? Mi a célja?

 217. tyukodi — 2013-04-21 16:33 

@tiboru:
😀 hát valahogy rendet kell vágni abban a kurvanagy országban, aminek ennyi ellensége van szerte a nagyvilágban.

más: egy konteós elmélet szerint a srácok kettős ügynökök voltak, vagyis az FBI-nak kezdtek dolgozni, csak átálltak:

http://www.debka.com/article/22914/The-Tsarnaev-brothers-were-double-agents-who-decoyed-US-into-terror-trap

 216. tiboru — 2013-04-21 16:03 

@tyukodi:

Hát igen, az USA jogrendje szerint a provokáció a bűnüldözés és az elhárítás megengedett eszköze. Európában ettől minden ügyész haja egy szempillantás alatt megőszülne, az ezt kezdeményező rendőrt vagy gumitalpút kábé 10 perc alatt utóvizsgára köteleznék büntetőjogból.

 215. tyukodi — 2013-04-21 15:54 

Számomra két dolog megdöbbentő a sztoriban, az egyik inkább szubjektív: annyit mutogatták ennek a szegény 19 éves terrorista-gyanús srácnak a fotóját (a CNN-es nagyon kövekezetesen gyanúsítottnak nevezték őket), és annyian elmondták róla, hogy mennyire rendes, normális srác volt, hogy egészen megsajnáltam, mibe rángatta bele a bátyja. Főleg, hogy ő maradt életben, hogy elvigye az egész balhét. A szerencsétlen megcsonkított áldozatokról már egészen meg is feledkezett a média és lassan én is.

A másik, ami még mindig érthetetlen, hogy miért történt ez az egész. Fel lehet tenni a klasszikus kérdést, hogy ki járt jól ezzel? Az USA kormány, vagy a kormányt bábként irányító óriáscégek, mert így átmehet a CISPA? Vagy nincs itt semmi összeesküvés, egyszerűen a gonosz terroristák félelmet akarnak szítani Amerikában? Ez egyelőre elég halovány indok, és továbbra is gyanús, hogy semmilyen szervezet nem vállalta magára a robbantást. A konteóilag sokat vitatott 911-nél is csak 3 évvel később került elő a felvétel, amin Osama vállalta a felelősséget, ha jól rémlik. Ha konteós szemmel nézzük, akkor összeállhat, hogy naná, hogy mindkettő belsős meló volt.

Nekem a jelenlegi infók alapján az a benyomásom, hogy ez két gyerek követte el a balhét, de természetesen nem ők kezdeményezték az egészet. Valakik biztosan álltak mögöttük, és ez az, ami valószínűleg sosem fog tisztázódni annyira, hogy ne legyen min pörögniük a konetóhívőknek.

Érdekes például ez a hír, ami szerint a napokban letarartóztattak egy 18 éves arab nevű amerikai srácot, mert Szíriába akart menni harcolni az al-kaidával. Őt úgy kapták el, hogy egy magát terroristának kiadó FBI-ossal vette fel a kapcsolatot. A sárc egyik kis haverja pedig még egy ál-bombát is kapott egy álruhás FBI-ostól, hogy azzal robbantson egy kávézó előtt. Ez már nem is áll olyan távol attól, hogy igazo bombát adjanak valakinek. Ráadásul a bostoni srácokkal is foglalkozott már a szervezet. HMMM.

http://www.huffingtonpost.com/2013/04/21/abdella-ahmad-tounisi-arrested-al-qaeda-chicago-teenager_n_3125096.html

Kicsit hosszú voltam, de már sokat hallgattam, mert nem találtam a jelszavam.

 214. ginette — 2013-04-21 15:51 

Nekem valahogy péntek óta a „Különösen veszélyes” című film jár a fejemben az eset kapcsán. Alapmű.

 213. falusiliba — 2013-04-21 15:38 

Nem tudok elszakadni a rágókámtól: hogyan sérül meg valakinek a nyelve és a torka elfogás során?
Az egyik kizárja a másikat. Toroklövésnél, pedig toroklövésről beszélünk.

 212. FilcTroll — 2013-04-21 14:46 

@becsuszoszereles1k: Szerintem igen. A sátán legnagyobb trükkje az, hogy elhiteti magáról, hogy nem is létezik. HA (!) az nwo hatalmi konteóból csak egy kicsi is igaz, akkor az kiszámított és intelligens, de mindenképp nagyon is aktív negatív erőket feltételez. Mi meg csak nézzük passzívan, ahogy bekerítenek, csupa jót feltételezve róluk.

 211. mercenario — 2013-04-21 13:19 

@komojtalan: Don Pimtér piaca 🙂 Egy LIKE komojtalannak, hihi 🙂

 210. chph — 2013-04-21 11:09 

@atko08:
izé, nekem semmit se mond a dolog…

 209. chph — 2013-04-21 11:05 

@Eugenie Danglars:
azért kíváncsi vagyok, leginkább semmi sem lesz belőle

 208. atko08 — 2013-04-21 10:59 

Nem tudom láttátok-e már (hőkamerás felvétel az elfogásról):

http://www.youtube.com/watch?v=lqavJRLFsyo

 207. Eugenie Danglars — 2013-04-21 10:15 

@chph: vajon megéri a csávó a hétfőt egy ilyen felszólítás után? Nem csodálkoznék, ha véletlenül autóbalesetet szenvedne. 🙂

 206. Eugenie Danglars — 2013-04-21 10:14 

@falusiliba: na igen.

http://index.hu/kulfold/2013/04/21/a_torkan_sebesult_meg_a_bostoni_merenylo/

Így vélhetően csak írásban tud majd vallomást tenni, onnantól kezdve meg már a hamisító kreativitására kell bízni, mit hoz ki belőle….

 205. chph — 2013-04-21 09:45 

Erről vélemény?
http://www.youtube.com/watch?v=PODZaaMTwfg

fb-ről lőttem
kb erről szól:
Glen Beck azt állítja, hogy bizonyítéka van arra, hogy a szövetségi kormány végezte el a Boston maraton robbantást egy megrendezett bombamerénylettel.

 204. becsuszoszereles1k — 2013-04-21 08:50 

201.@FilcTroll: Veszelyes elv. De nem azon a feltetelezesen nyugszik, bar nagyon jovolna, h. mint mondod: “amíg nem csinálok semmi tilosat, addig békén hagynak”. Vagy igen?

 203. becsuszoszereles1k — 2013-04-21 08:29 

198.@outatime: Eleg nagy muveszet lenne Tiboru posztjait leforditani! A tartalmat persze igen, de hogy ugy mondjam: „Tiborura” leforditani…

 202. falusiliba — 2013-04-21 07:38 

Elgondolkoztatott, vajon miért a torkán és a NYELVÉN sérült az elfogás során a robbantó gyerek? (CSAK ezeket a sérüléseket emelik ki a médiumok)

 201. FilcTroll — 2013-04-21 05:39 

A „nincs titkolnivalóm, nem baj, ha lehallgatnak” elv nagyon veszélyes. Azon a hibás feltételezésen alapul, hogy „amíg nem csinálok semmi tilosat, addig békén hagynak”.

Ez nincs így. Ha te magad nem is vagy offenzív, ők nagyon is azok! A megfigyelés nem azért van, hogy kiszűrjék a bűnözőket. Ha így lenne, már az összes adócsaló le lenne ültetve a facebook profiljuk vagy a bankkártya használati szokásaik alapján.

Ez a fajta információgyűjtés olyan, mint egy bekerítés.

 200. rebel — 2013-04-21 02:12 

@outatime:

„mar itt sem fenekig tejfel az elet, a bevandorlast meg eppen most kezdik felpuhitani. ( arizona law, blue card bills, etc )”

Más az hogy „már itt sem fenékig tejfel” és az hogy amott meg már nincs mit enni… Vágod a feszülő kontrasztot?
Az amott „nemfenékigtejfel” eminnen még mindig maga a paradicsom és luxus…

És szintúgy más az, hogy LETELEPEDNI könnyebb, és más az, hogy BEJUTNI nehéz vagy esetleg egyszer csak már LEHETETLEN…

Szokás szerint ugyebár nézőpontok ütköztetése…

😉

 199. rebel — 2013-04-21 02:09 

– FBI irányítás alatt állt.
– 10 éve USA-ban élt…

no comment… 911 forever… 😉

 198. outatime — 2013-04-21 01:39 

@becsuszoszereles1k:

keremszepen, itt olyan hogy valami nem kulonos olyan NINCS! :)))

miota tiborut olvasom mindenhol titkosugynokoket es osszeeskuveseket vizionalok, tegnap este mondtam a paromnak mikor kiultunk vacsora utan a tornacra hogy nem is biztos repulok vannak az egen, lehet csak ufok es villog rajtuk a lampa – ha en ufo lennek biztos ezt csinalnam sotetben, hiszen kinek gyanus egy minden szabvanyt betartoan „villogo” egi targy ejjel? NA? IGAZAM VAN? 😀 eletem parja szerint legjobb uton haladok a teljes szellemi leepules fele 😀 ( neki forditanam tiborut, nem tud magyarul, de sajnos nem erdekli )

 197. becsuszoszereles1k — 2013-04-20 23:05 

194.@outatime: Csak egy peldat hoztam fel a 181. mtomiblade kommentre:)) – „kulonos” nelkul.

 196. becsuszoszereles1k — 2013-04-20 22:59 

192.@outatime: Szinten zenesz:))

 195. becsuszoszereles1k — 2013-04-20 22:55 

Szvsz a cim hangzatosabb, mint a tartalom -, de lehet, hogy valakinek meg uj:
http://www.hirado.hu/Hirek/2013/04/20/12/Megdobbent__bostoni_magyar_arult_el_reszleteket_a_robbantorol.aspx

 194. outatime — 2013-04-20 22:03 

@becsuszoszereles1k:

te maradnal nyugodtan a sullyedo hajon? ugye hogy nem. Nincs ebben semmi kulonos.

 193. outatime — 2013-04-20 22:02 

@thasaidon:

most mar nekunk sincs ketsegunk e felol :))) tovabba a bostoni teadelutan szervezoi is tudtak elore, hiszen a napnal is vilagosabb hogy a jelmondatuk ( don’t tread on me ) sarga alapu zaszlon van, sarga ugye, mint a napsugar csecsenfoldon – kulonben is a sarga angolul yellow, 6 betu, CSECSENFOLD pedig ( ha a CS egynek szamit ) meg 9, ha a hatot megforditjuk melyik szamot kapjuk? igen, a kilencest……..

aki azt mondja hogy ez veletlen az vak a konteokhoz :)))

most jottem ra milyen nehez konteozni, tiboru sokkal jobban csinalja ! :D:D:D

 192. outatime — 2013-04-20 21:54 

@becsuszoszereles1k:

en nem feszbukolok. kb ket eve bejegyzesem sem volt. nem erdekelnek azok a baratok akikkel egyszer talakoztam eletemben, es nem erdekelnek a jatekfelkeresek es egyeb szarsagok sem.

mindazonaltal – en nem sz@rok be ha kiderulne rolam minden,ha kiderulne hogy figyel valaki. Adofizeto allampolgar vagyok, nincs titkolni valom. Tegyuk fel, kiderulne hogy figyel mindenkit valami titkos allami szerv: ha ettol csokken a rosszfiuk aktivitasa akkor hajra, aldasom ra, rolam mondjuk megtudjak hogy szeretek motorozni es mikor mennyit vasaroltam a Raleysben vagy barhol. Nekem nincs feltenivalom, nincs titkom. Mitol, miert feljek? Nem vagyok hajlando felni sem a terrortol, sem semmitol, 2009 september 11.en utaztam pont hawaiira egyszer, kerdeztek nem e felek a repulestol pont aznap: Nem felek – valaszoltam – es senki kedveert nem fogok felni. kapjak be. ( ezt csk ugy megjegyeztem utanna 🙂

 191. becsuszoszereles1k — 2013-04-20 21:16 

181.@mtomiblade: Peldaul, Facebook
„Beépült

Egyre jobban függünk a Facebooktól. Egyre több célra nyújt szolgáltatást (amire meg nem, arra a fejlesztők írnak alkalmazásokat), s kedvenc oldalunk – az említett, weboldalakba integrált dobozoknak köszönhetően – akkor is naplózza internetes tevékenységünket, amikor offline vagyunk. Adatvédelmi szempontból ezt sokan aggályosnak tartják. A világon mintegy hatvan országban, április óta nálunk is működő Kalózpárt például a programjába is felvette: követeli a személyes adataink tudtunk nélküli felhasználásának szabályozását.

Nemrég bejárta a netet – jellemzően elsősorban éppen a Facebookot – egy páros fotó, Julian Assange, a közérdekű információkat kiszivárogtató WikiLeaks alapítója, valamint Mark Zuckerberg feliratozott arcképével. Ezen Assange azt mondja: „Személyes információkat nyújtok önöknek ingyenesen a nagyvállalatokról – és gonosztevőnek neveznek”. Mire Zuckerberg: „Az önök személyes információit pénzért eladom a nagyvállalatoknak – és én vagyok az év embere.”

A Facebook – a Google-hoz hasonlóan – ingyenesen nyújtja szolgáltatásait. De pusztán a mikrohirdetésekből nem lehetne az egyik legtőkeerősebb nagyvállalat, immár a tőzsdén is. Egészen bizonyos, hogy más módon is szerez bevételeket. Lehet, hogy erre kellene a Dislike gomb, ha lenne…”[sic.]

[Forras: http://click.infospace.com/ClickHandler.ashx?du=www.itbusiness.hu%2fFooldal%2frsscsatorna%2fTozsden_a_Facebook_lajk.html%3f…&ru=http%3a%2f%2fwww.itbusiness.hu%2fFooldal%2frsscsatorna%2fTozsden_a_Facebook_lajk.html%3fportalstate%3drss&ld=20130420&ap=5&app=1&c=acproy&s=acproy&coi=771&cop=main-title&euip=2.55.119.199&npp=5&p=0&pp=0&pvaid=a71ec5e42c594dda998bec18e465abf4&ep=5&mid=9&hash=C1A6BD89164105A3AFB54A8CEBCF903FA]

A tarsak, a multik pedig imigyen leptek:
„Zuckerberg mellől egyébként kihátrált legnagyobb részvényese, a Paypal alapítója, Peter Thiel, illetve Dustin Moskowitz, az egyik Facebook társalapító. Néhányan – mint a majd 10 százalékot birtokló Jurij Milner is – már a bevezetés környékén megtették ugyanezt. Mark Zuckerberg hamar visszaesett a leggazdagabbak listáján, és úgy látszik, a bajban kevés barátja maradt a közösségi média fenegyerekének.”[sic.]
[Forras: http://click.infospace.com/ClickHandler.ashx?du=hvg.hu%2fTudomany%2f20131231_az_ev_its_bukasai_a_tozsden&ru=http%3a%2f%2fhvg.hu%2fTudomany%2f20131231_az_ev_its_bukasai_a_tozsden&ld=20130420&ap=2&app=1&c=acproy&s=acproy&coi=771&cop=main-title&euip=2.55.119.199&npp=2&p=0&pp=0&pvaid=a71ec5e42c594dda998bec18e465abf4&ep=2&mid=9&hash=44BE71C5EAA21BB23CB33E66FA5C0116%5D

 190. outatime — 2013-04-20 20:41 

@tiboru:

ma mar eleg ha az internetes eletteret szkennelik profin, facebook tol a visa/mc card hasznalatig, telefon lehallgatas az alap termeszetessen, ( a mobil telefonok es az abban rejlo gps helymeghatarozo sok embert munkanelkulive tett a titkos szolgaknal 🙂 szoval nincs itt hurfeszites szerintem, ma egy egyszeru megfigyelt annyit vesz eszre a sajat megfigyelesebol amennyit a megfigyelo lattatni enged.

szerintem.

 189. tiboru — 2013-04-20 20:25 

@Eugenie Danglars:

Ugyancsak filléres krimikből tudom, hogy bizonyos esetekben az illetékesek az úgynevezett „demonstratív” vagy „offenzív” feldolgozást használják elrettentésül és megelőzés ganánt. Olyan ez, hogy pl. tudom, hogy Salvor Hardin nem is valódi könyvtáros az egyetemen (maximum csak bejár dolgozni), hanem valójában (vagy főállásban) terroristaszimpatizáns. Na, ráállok, a nap 24 órájában figyelem, mindenét lehallgatom, mindenhová poloskákat telepítek, mindenkit kihallgatok, akivel az utcán akár csak futólag is találkozik, barátokat, családot, szomszédokat, mindenkit, egészen addig, amíg vagy idegösszeomlást kap és bűneit megbánva be nem kopog az első rendőrkapitányságra, vagy… hát a szarabbik eset, hogy vesz egy kuktát, telerakja golyóscsapággyal és fel nem robbantja valamelyik sporteseményen.

Na ehhez kell a szakértelem és a szuper profilozó, mármint ahhoz, hogy megmondja, kinél meddig lehet feszíteni a húrt. És kurvasok pénz, paripa és fegyver is kell hozzá persze.

Mondom: ezt írják a krimik. Hogy a valóságban ez hogy történik, fogalmam sincs.

 188. outatime — 2013-04-20 20:21 

kizartnak tartom hogy ha valakit ( nem csak az usaban ) terrorizmus gyanujaval vadolnak akkor arrol csinalnak egy csinos dossziet es LEZARJAK.

vegul is egyszeru innentol: ha tuleli a fiu akkor tenyleg „maganyos elkoveto” az abra, de a fiu most hirtelen a korhazban hatba lovi sajat magat 35szor 2meter tavolsagbol akkor jon a belso melo teory.

en – az elejen is pedzettem, visszanezheto – az utannozhatatlan „amatorszag” miatt a maganyos elkoveto teoriban hiszek, de persze minden elkepzelheto – es az ellenkezoje is.

mindenesetre magasra toro langoszlopkent varom tiboru okfejteset sotet gondolataim tengereben 🙂

((( kicsit sajnalkozok hogy az ufonacik kimaradtak ebbol 🙂 csodalatos az lett volna ha a nyomozas soran feny derul a Djatlov hago rejtelyere ( haho, csecsenek a csavok, miert ne? ) vagy meghatarozo bizonyitekok kerulnek elo valakirol aki a hazkutatas soran veletlenul fent akadt a rostan, es egy tavcsoves fegyvert talaltak volna nala amit utoljara 1963 novembereben hasznalt egy konyvraktarban…….. :))))))) ehhh, maradjunk annal a rejtelynel hogy miert van a coca cola napocskan napszemuveg – mikor a legkozelebbi csillag fenye alig er el ide 😀

 187. thasaidon — 2013-04-20 18:32 

Azt hiszem, most már a napnál is világosabb, hogy a Family Guy készítője előre tudott a robbantásról.

http://comment.blog.hu/2013/04/17/eltuntettek_egy_bostonrol_szolo_family_guy-epizodot

 186. Eugenie Danglars — 2013-04-20 17:30 

@tiboru: köszi a kimerítő választ. 🙂

A különös számomra az esetben az, hogy bármit is csinált 3 éve az FBI az idősebb fiúval, azt nem titokban tették, hanem ezek szerint mind ő, mint a családja tudott róla, hisz az anya rögtön ezzel dobálózott a hírekben. Nem szokott az ilyesmi szigorúan top secret lenni?

 185. lumpi — 2013-04-20 17:08 

Ma delelott azon gondolkodtam, hogy mennyire lehetne atultetni a bosztoni hajtovadaszatot – vegigrazziazni nehany kerulet osszes(!) hazat/lakasat/bokrokat/pinceket, igy folfegyverezni a rendorseget, helikopterek, pancelos rendorautok, stb – a mi szeretett fovarosunkban, es vegigcsinalni ugyanazt, amit az elmult 3 napban az amik muveltek.

En nem vagyok se katona, se rendor, a legveszelyesebb fegyver ami a kezembe kerult eletemben az a hamozokes, de mint naiv jogkoveto magyar allampolgar elvarhatom e joggal(?) hogy a BRFK ugyanilyen hatekonyan csippentene meg egy olyan elkovetot, aki kinezte maganak pl a Budapest Maraton 2013at?

 184. tiboru — 2013-04-20 15:11 

@Eugenie Danglars:

Olvasmányélményeimből úgy tudom, hogy terrorban (és egyéb, gumitalp-szagú ügyekben) aki egyszer célszemély lesz, az örökre az marad, maximum pihentetik a dossziéját. Ez azért van így (szemben a bűnügyi nyomozásokkal), mert sokszor igen hosszú a célszemélyek „alvási ideje”, vagyis az az időszak, ami alatt nyugiban vannak és nem csinálnak semmi kópéságot.

Közérthetőbben: ritka az a profi betörő vagy autótolvaj, aki elkövet egy balhét, aztán évekig kussban van, kémeknél és terroristáknál viszont bevett szokás.

Tehát ha az idősb Carnajev már 3 éve felmerült, mint lehetséges nemzetközi tenorista, akkor illett volna legalább időnként, visszatérően megnézni, hogy hogy ityeg a fityeg, és nem „lezárni” az aktáját (amiben – mármint a lezárásban – személy szerint nem nagyon hiszek. Vagy ha ez mégis megtörént, akkor seggeket fognak szétrúgni a Hoover Buildingben).

 183. igazitrebics — 2013-04-20 14:46 

@Eugenie Danglars:
Miazhogy! Nagyonis!! 9/11 előtt mit szerencsétlenkedtek?

Más:
„A cseheknek is megvan a maguk Bukarestje.”
„A globalpost.com szerint a Carnajev-testvérek nemzetisége sok amerikai twitterező számára annyira egzotikusan hangzott, hogy összekeverték Csecsenföldet (angolul: Chechnya) Csehországgal (Czech Republic). És ahogy az lenni szokott, a félreértés olyan széles körben terjedt el a neten, hogy az USA-ba delegált cseh nagykövetnek kellett az az országimázs védelmére kelni.”

Jajj, jajj de bonyolult a világ!! Szegény amerikai twitterező testvéreink mit csináltak volna, ha a Szlovákia és a Szlovénia közt kellett volna különbséget tenni?

http://index.hu/kultur/media/2013/04/20/csehekke_valtak_a_csecsen_terroristak/

 182. Eugenie Danglars — 2013-04-20 14:35 

Időközben az FBI bevallotta, hogy egy időben, 3 éve valóban bekerült a radarjukba az idősebbik Carnajev-fiú, mert egy harmadik, mostanáig meg nem nevezett ország terrorizmus-gyanúját vetette fel, de végül lezárták az ügyet annak hiányában.

A szakavatott blogtársaktól kérdezem: gyakori az ilyesmi az FBI köreiben?

 181. mtomiblade — 2013-04-20 11:46 

@tiboru:

Én is pont ezt akartam írni. Szerintem egy, fent nem szereplő lehetőség tűnik a legvalószínűbbnek, mégpedig az, hogy a szövetségi állam csupán egy báb, és a Google, valamint a Facebook által fémjelzett multik nyomására a közvetítő amerikai kormányszervek azzal a szerencsétlennel végeztették el a piszkos munkát. (Netán esetleg agymosás? Tökéletes katona-project?) Az is lehet, hogy csak túl sok 24-et nézek. 😀

Az már sajnos biztos, hogy az információs jogokért vívott harc eldőlni látszik, és erről a mindennapi parasztvakítás szépen eltereli a figyelmet. Mit érdekel miket, hogy mi lesz az egy számunkra ismeretlen vákuumban keringő föltöltött adatainkkal, ha biztonságpolitikai szemszögből az aranyos kis kormány jól megvéd minket még egy vakondtól is, a mindennapi életünkben meg majd jó drágán megvehetjük a Google Glasst…?

 180. tiboru — 2013-04-20 10:25 

Volt szó feljebb a CISPA-ról. Ez a legújabb fejlemény:

http://index.hu/tech/2013/04/20/felig_megszavaztak_az_uj_amerikai_internettorvenyt/

 179. atko08 — 2013-04-20 10:02 

Hajnalban mikor megfogták én is azzal a feltevéssel az agyamba feküdtem le, hogy megéli-e a reggelt…..

Nem semmi, amúgy a média megint. Este (hajnalba) nem volt gyenge a szakértők hada (de értitek ilyenek min. Rudy Giuliani) akik egyből elemeztek. Hát valami CIA-s szagember lenyomta, hogy tuti gyakoroltak, mert bármennyire amatőr a kuktás pukkanó azt előtte kipróbálták, szerinte az 2 kukta közti időzítés meg minden ilyen arra utal, hogy kaptak „Kiképzést”. Volt még Beszlán meg hajam ragyog.

 178. igazitrebics — 2013-04-20 09:31 

@Eugenie Danglars:
Na ez az! A bátyját is bevitték a kórházba, de sajnos belehalt. Állítólag annak a fickónak, akinek elorozták a kocsiját, menet közben „bevallották”, hogy ők pukkantottak.
Úgyhogy Dzsohárra már semmi szükség!

 177. Eugenie Danglars — 2013-04-20 09:23 

Nem biztos azért annyira, hogy megmarad a srác. Elvileg rengeteg vért vesztett és súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Még az is lehet, hogy meghal, mielőtt túl sokat beszélhetne…

 176. komojtalan — 2013-04-20 07:51 

Érdekes visszaolvasni a topicot miután elfogták ÉLVE az egyik elkövetőt. Ha lelőtték volna az tápot adna a további konteózásra, de legalább saját magának ismerje be aki ilyenre gondolt, hogy ez nem (sem) volt az. Mindig mondtam, hogy kár mindenben összeesküvést látni, főleg ha van egyszerűbb magyarázat is. Kezdetektől ezt valószínűsítettem: Magányos őrült. Jó, annyiban nem volt igazam hogy magányos, mert a testvérével követték el. Kinek a fejében nem fordul meg, hogy úgy megölném Orbánt/Putyint/Obamát/X -t, vagy felhívnám a világ figyelmét valamire egy feltűnő öngyilkossággal: Pl. Felgyújtom magam TV kamerák előtt. Természetesen a többség nem teszi meg, de van pár őrült aki eljut a cselekvésig. Állítólag a halott fiú volt beteg, nem tudott beilleszkedni a társadalomba és van az a testvéri szeretet amelyik még az ilyen őrült ötleteket is támogatja. Mivel egyre műveltebb/okosabb mindenki sajnos el fognak szaporodni az ilyen esetek, ahogy már el is szaporodtak. 1500 -as években egy parasztnak eszébe nem jutott volna „lázadni”, de lehetősége se volt rá, hogy mondjuk a király elé jusson. Ma kimegyek Don Pintér piacára, pénzért bármit megvehetek és csak rajtam múlik mire használom. Ha nem sajnálom az életem, akkor bárki megölhető, még Obama is. Persze ahhoz már kellene nem egy ember és itt bukik meg az egész, mert általában lesz 1 ember aki meggondolja magát, de az ilyen bostoni eset vagy a Breivik féle bármikor megtörténhet.

 175. outatime — 2013-04-20 07:02 

@rebel:

Az ilyen helyek hogy USA, brit szigetek, Japán stb 2100 környékén már 20 méteres vasbetonfallal és azonnal lövő hadsereggel lesznek körbezárva. (van is ezt ábrázoló sok tucat sci-fi már a tékákban) A falakon belül paradicsomi luxusélet lesz, a falakon kívül meg egymást zabálják fel… e folyamat része illetve – tán némileg tudatos, szándékos (konteós aspektusból gondolva) katalizálása egy-egy ilyen balhé…

mar itt sem fenekig tejfel az elet, a bevandorlast meg eppen most kezdik felpuhitani. ( arizona law, blue card bills, etc )

 174. outatime — 2013-04-20 07:00 

hat en ezt nem ertem keremszepen, ha ket csecsen fiatal volt akkor tul nagy a sz@rkavaras, ha belso melo volt akkor meg zokkenomentesebben mentek volna a dolgok ( pentek van, hello ) most szerintem itt az van hogy valahol kaka kerult a palacsintaban. Tul sok a covered agent a dologban, a media sem egyet fuj ( 9/11 kor milyen szepen megoldottak, pedig az nagyobb durranas volt sajnos minden ertelemben ) szoval itt valami nem smakkol. Elve elfogtak a masodik sracot – a kutya meg nem szolna a „fiukat” ha a labanal fogva rangattak volna elo a hullajat – a halott ritkan beszel, a halott nem vedekezik, az elo tanukkal/gyanusitotakkal minidg csak a baj van.

konteo szekerto legyen a talpan aki ez utan egy rendes szovevenyes konteot tud kitalalni erre – tiboru, te vagy az utolso remenysegunk! ( copyright leila organa senator 🙂

 173. rebel — 2013-04-20 01:58 

Hmm…. érdekes… én is az egyesre szavaztam. Persze szigorúan konteós-szinten… 😉
Annyival egészíteném ki, ami szerintem igencsak fontos apróság, hogy nem kormányzati-szervek, hanem ÁRNYÉK-kormány. Nagyon nem mindegy, mivel előbbi esetben Obamának is kellett előre tudni, utóbbiban viszont abszolúte nem, hiszen ugyebár nem mindenki Bush… és hát Kennedy, aki azért eléggé mélyen volt a lecsóban sem tudott mindent, viszont túl nagy hatalma volt, olyannyira hogy „valakik” félre is söpörték a klánt… 😉

Szóval lett itt egy kis 911 effektus de sebaj. Jó is az… 😉
Szerintem a motiváció most más mint a megszokott – persze konteós keretek közt maradva szigorúan továbbra is – tehát nem háború, nem ürügy egy – mittudomén, mondjuk Irán elleni – offenzívára, hanem most egészen más szerintem konteósan gondolkodva.

Méghozzá a LEZÁRÁS. A bevándorlás visszafogása még erőteljesebben, amit persze fokozatosan, lassan már jó ideje csinálnak. Könnyebb volt USA-ba 20 évvel ezelőtt bejutni vízummal keletről, mint most kvázi „vízummentesen” ugyebár… 😉
A jóléti világhatalmak hatékonyabban akarják lerázni magukról a piócákat és ehhez is kellenek jó ürügyek, hogy kicsit felgyorsítsák a folyamatot. Egy-egy ilyen robbantás tökéletes ürügy lehet, a szigorúbb ellenőrzésekhez, a vízumkényszerhez, az adekvát törvényi szigorításokhoz és szépen lassan de biztosan elérni azt, hogy se ki, se be… Amiben a jövőkutatók már vagy egy évszázada konzisztens konszenzusban vannak. Az ilyen helyek hogy USA, brit szigetek, Japán stb 2100 környékén már 20 méteres vasbetonfallal és azonnal lövő hadsereggel lesznek körbezárva. (van is ezt ábrázoló sok tucat sci-fi már a tékákban) A falakon belül paradicsomi luxusélet lesz, a falakon kívül meg egymást zabálják fel… e folyamat része illetve – tán némileg tudatos, szándékos (konteós aspektusból gondolva) katalizálása egy-egy ilyen balhé…

 172. peterb — 2013-04-19 23:31 

Egy terror támadás után nagy testvért játszani, az a Bush klán stílusa.
Nehogy már Obama legyen a legjobb tanítvány.

 171. Eugenie Danglars — 2013-04-19 23:29 

Fura, most egy harmadik, ismeretlen személyről beszélnek.

 170. FilcTroll — 2013-04-19 23:17 

Bármilyen angyal is a srác, azèrt a fotókon ott van a hátizsákkal. Persze az is lehet photoshop, mèg sapkával is megjelölték őket, hogy a hülye is értse. De ennyire filmszerű lenne tényleg?

 169. Eugenie Danglars — 2013-04-19 23:09 

@atko08: zsír, köszi. 🙂

 168. Eugenie Danglars — 2013-04-19 23:06 

Fú.

Amanpour műsorában most játszottak be egy hangfelvételt az anyától, aki továbbra is arról beszél, hogy az egészet megrendezte az FBI, mert figyelték a fiát, tudták, milyen honlapokat látogat, ők rángatták bele ebbe az egészbe…

o.O

Még egy furcsaság: a homokszínű nadrágos, SEAL-esnek vélt emberek, amik a maratonon ott voltak, a ma délutáni felvételeken is fel-felbukkantak, ahogy kommentár nélküli élőképet mutattak Boston utcáiról. Ugyanilyen cipős, nadrágos, kabátos férfiak FBI-matricát viseltek a hátukon, épp egy fekete autóba rakodtak be….

 166. Eugenie Danglars — 2013-04-19 22:59 

Érdekes, hogy a megszólaltatott republikánus képviselő milyen gyűlöletkeltő hangon beszél. Többször kihangsúlyozta, hogy a fiúk kivégezték a halott rendőrt („assassinated”); illetve, hogy megszólalt a fiúk anyja is, aki szintén azt állítja, hogy valaki a fiúkra akarja kenni a dolgot – a képviselő meg kihangsúlyozza, hogy az anya visszatért Oroszországba orvosi kezelésre, és azzal próbálja hitelteleníteni a nőt, hogy „ugyan ki akarna Oroszországba menni gyógykezelésre, mikor a bostoni kórházak a világ élvonalába tartoznak”…

Különös.

 165. peterb — 2013-04-19 22:50 

@Eugenie Danglars:

Amerika az amerikaiaké. Sokan ott is beveszik az ilyen „nemzeti” maszlagot, de egy ilyen akció kevés ahhoz, hogy érdemben változzon a bevándorlók kezelése.
Amatőr radikálisok inkább lehettek, mint Obama, hogy legyen ürügye mindent bekamerázni..

 164. Eugenie Danglars — 2013-04-19 22:50 

@atko08: grat a találatért. 🙂 Sokat egyelőre nem tudtam kivenni a beszédükből, túl sok a rövidítés. Mi az a DOD pl.? 🙂

 163. atko08 — 2013-04-19 22:45 

@Eugenie Danglars:

Különben nem linkelem:o)

 162. tuskohopkinsz — 2013-04-19 22:43 

a „death to punxsutawney phil” csoport állhat a robbantások mögött. a robbantások sajtóvízhangja mögé bújva, könnyedén halálra ítélhetik a csaló időjós mormotát…hiszen ilyen vészterhes időkben ki figyel a Pennsylvania-i mókusra

 161. Eugenie Danglars — 2013-04-19 22:42 

@peterb: a bevándorlási/menekültügyi kérdéseken viszont jelentős változást hozhat, ami, mint tudjuk, igencsak érzékeny pontja az amerikai társadalomnak.

 160. peterb — 2013-04-19 22:38 

Egy fegyvergyári lobbi is lehetett, áttételesen, kőagyú szélsőjobberekkel vagy anarchistákkal végeztették el a piszkos munkát. Ijedjenek csak meg az emberek, akarjanak fegyvert vásárolni, legyen nyomás Obamán, hogy ne szigorítson a fegyvertartáson.
Újabb „patrióta” törvények bevezetéséhez szerintem ez nem volt elég nagy dobás.

 159. Eugenie Danglars — 2013-04-19 22:35 

@atko08: ez a rendőrök frekvenciája? Aztakurva.

 158. Eugenie Danglars — 2013-04-19 22:32 

Egyre furcsább ez az eset. Tényleg filmbe illő.

Ma viszonylag sokat néztem a CNN közvetítését a történtekről, érdekes dolgok derülnek ki folyamatosan.

A fivérek apját megszólaltatták az orosz hírügynökségek, aki feldúltan nyilatkozott nekik, hogy Dzsohkar „egy angyal” és hogy képtelen elhinni, hogy a fiúk csinálták volna ezt. Szerinte valakik csőbe húzták őket, rájuk kenték a dolgot, a „gyáva zsaruk” meg lelőtték a nagyobbik fiát. Érdekesség #1: nyilván nem lehet általánosítani, biztos, hogy Dagesztánban élnek nyomorgók, középosztálybeliek és gazdagok is, de az apa dagesztáni lakása feltűnően modernnek tűnik, simán befigyel a lapostévé, meg egyebek. Érdekesség #2: az apával azért készült csak rövid interjú, mert az orosz „hárombetűs” ügynökségek valamelyike épp akkor kopogott nála, és rögtön magukkal is vitték őt (kihallgatni?). Vajon látjuk még…?

A Carnajev-család másik ága azonban most is Amerikában él, két nagybácsi és egy nagynéni nyilatkozott ma a CNN-nek, akik először is élesen elhatárolódnak a történtektől, a fivérektől, az apjuktól, olyannyira, hogy még a vezetéknevüket is megváltoztatták. Az egyik nagybácsi még reggel nyilatkozott, nagyon szenvedélyesen beszélt, hogy mekkora szégyent hozott a két fiú a teljes családra, a csecsen származásúakra, és hogy Amerika szerinte az ideális világ, mely bárkit képes befogadni, és megteremteni neki a lehetőséget álmai megvalósulására. Állítása szerint gyerekkoruk óta nem látta a fiúkat, beszélni (gondolom, telefonon) is nagyon rég beszélt csak velük.

A másik nagybácsi kevésbé beszélte az angolt, nem mindig értette, mit kérdeznek tőle. A riporterek kíváncsiak voltak, hogy szerinte mi lesz Dzsokharral, mire azt felelte: „Mi lenne? Le fogják lőni!” Biztos benne, hogy meg fogják őt ölni. Ő is többször kijelentette, hogy nem találkozott velük, nem beszéltek, szétszakadt a család.

Ma este az egyik nagynéni is megszólalt, ő már sokkal támadóbb hangot ütött meg. Ő bizonyítékot követel arra vonatkozóan, hogy tényleg a két fiú felelős a robbantásokért. Szerinte csak annyit láttunk, hogy a képünkbe nyomtak néhány fotót, bekarikázott emberekkel, hátizsákokkal, és máris rögtön mindenki kész tényként kezeli, hogy ők voltak a terroristák. Állítása szerint ő ügyvéd, várja a bizonyítékokat.

Az index lehozott még ma egy fira infómorzsát: a fiúk anyját elvileg betöréses lopás miatt egy éve őrizetbe vették, de ezt a CNN-en eddig egy alkalommal se hallottam, nem tudom, van-e valóságtartalma. Gondolom, hogy nincs, mert azért ennek lenne jelentősége…

Valaminek történnie kellett a Carnajev-családban, ami ilyen nagy szakadást okozhatott, és nyilvánvalóan ez nem mostanában történt…

Megszólaltattak egykori sportedzőket, osztálytársakat, kollégiumi szomszédokat, mindegyikük egybehangzóan nagyon rendes, abszolút normális, amerikanizálódott, beilleszkedett, intelligens fiúnak írta le a most szökésben lévő Dzsokhart, aki kiváló tanuló volt, ösztöndíjjal jutott be az egyetemre, minta sportoló volt, a 2011-es év sportolója díjat is elnyerte, munkája volt, aktív közösségi életet élt – amikor társaságban volt, a figyelem középpontjában volt. Állításuk szerint soha egy rossz szava nem volt, melyet erőszakosként, Amerika-ellenesként lehetett volna értelmezni. Kiemelték, hogy 2012.09.11.-én kapta meg az amerikai állampolgárságot, és hogy milyen ironikus a dátum választása…

Most épp azt taglalgatják, hogy a fiú twitterén lévő bejegyzések valójában titkos kommunikációt jelentenek-e vagy csupán ártatlan hozzászólások. Néha-néha be-bedobják a közismert „ALKAIDA” szitokszót, nehogy elfeledje az ember, de még mindig semmi…

Mutattak néhány rövid felvételt az éjszakai lövöldözésről, na az nem volt piskóta. :S

Nem tudom. Furcsa ez az egész. A kisebbik, szökésben lévő fiú valóban nem terrorista-jellemnek tűnik…

 157. Thaddeus Griffin — 2013-04-19 21:38 

@witchp:
oké, akkor nem egyedül vagyok ezzel 😀

 156. Tromb74 — 2013-04-19 21:12 

@szotyi:
Ezért találom érdekesnek, hogy – bár a facebook oldalukon mindenféléket posztolnak a merényletről – egyáltalán nem próbálnak reagálni a velük kapcsolatban felmerülő kérdésekre, még a kommentelők provokációja ellenére sem.

 155. szotyi — 2013-04-19 21:04 

@Tromb74:
Ez csak az én kis álomvilágom, ahol katonák még mindig úriemberek és úgy is viszonyulnak egymáshoz meg a világhoz 🙂
Azt gond nélkül elhiszem hogy tudtak róla vagy kaptak egy névtelen levelet hogy nyugodtan járjanak arra de azt hogy így menjenek robbantani az valóban elég túlzónak tűnik, mondjuk ha csak a logó lenne arra még ráfogom hogy képregényfan de az egész szitu a terepjáróval, bakanccsal, hátizsákkal (megnézném mi volt benne lehet annyira nem is voltak fegyvertelenek), sugárzásmérővel elég átlátszó 🙂

Csak hogy ellentmondjak magamnak: Nem találom de valahol volt egy kép ahol az egyik Craft jómunkásember egy kapualjban guggol a táskája mellett és buherálja (na jah az üdítőjét teszi el tudom)

 154. Tromb74 — 2013-04-19 20:48 

@szotyi:
Az egyenruhás figurákat többen a The Craft International embereiként azonosították. Ez egy civil szervezet, a SEAL-hez annyi köze van, hogy az alapító a tagja volt.
Persze nem valószínű, hogy ők robbantottak egyenruhában, logós sapkában.
A kérdés csak annyi, mit kerestek ott, teljes menetfelszerelésben (minusz fegyverek).

 153. atko08 — 2013-04-19 20:42 

Csak egy link:

Boston rádióforgalmazás livestream:

http://www.ustream.tv/channel/ma-rt-9-window-cam

 152. szotyi — 2013-04-19 19:57 

A WTC felrobbantása/összedőlése óta én bármilyen szemétséget elhiszek de vagyok annyira romantikus lélek, hogy azt hiszem ha valaki felesküdött a hazája védelmére (SEAL tag(ok)) akkor azért csak nem robbantja fel a honfitársait. A „hárombetűs” társaságokról ezt már nem annyira állítanám (főleg ha nem is honfitársak).
Nekem az a gyanús hogy nagyon bénán csinálták akik csinálták már ami az áldozatokat/károkat érinti, ennél egy jobb dilis az egyetemen több takarítani valót hagy maga után egy pisztollyal amit a sarki hentesnél vett. Ha felső utasításra történt akkor viszont ügyesek voltak ha jól tudom egy áldozat van (no persze ez is több mint amennyit rendes helyen elviselnek ha kiderül) mondhatni gond nélkül lebonyolították az akciót megint lehet szigorítani a törvényeket, bekamerázni mindent ,stb. Nem fog minden jöttment belekötni a részletekbe (Miért volt aznap gyakorlata a tűzszerészeknek? Mit csinálnak ott a katonák? Miért nem a rajtnál/célnál pukkantottak ahol tömeg van? Ki dörömböl az ajtón?)

Állítólag a befogadó amerika szellemében letepertek egy gyanútlan járókelőt az első robbanás után mert arabnak is látszott ráadásul még „gyanúsan” menekült is (bár őt ki is engedték, lehet a rendőrök is csak azért vitték el nehogy a tömeg rendezze a dolgot)…

 151. tiboru — 2013-04-19 19:56 

@witchp:

A számból vetted ki a szót, nekem is ez ugrott be legelőször, amikor hallottam, hogy az egyiket agyonlőtték, a másik meg menekül…

 150. tiboru — 2013-04-19 19:55 

@atko08:

Egy hasonlót már a tavaly nyáron írtam (igaz, ebben csak a legfontosabb öt, szövetségi jogkörrel felruházott szervezet szerepel):

http://tiboru.blogrepublik.eu/2012/07/12/amerikai-bunuldozok/

 149. witchp — 2013-04-19 18:20 

Iszonyatosan tipikus amerikai forgatókönyvet látok a lelki szemeim előtt:
A csecsen gyereknek lelőtték a bátyját, azt sem tudja miért; rájött, hogy mert ő a Gyanúsított, és ezt nem élheti túl.
Persze az akciófilmben ilyenkor találkozna a Jó Hackercsajjal, aki megmenti őt, megtalálják a bűnöst, és mindenki hepi.

Nem azt mondom, hogy hiszem, hogy így történt, de ez volt az első gondolatom.

 148. atko08 — 2013-04-19 18:02 

Kicsit OFF főleg, hogy itt „kérem”, de Tiboru nem tudnál egy kis szösszenetet összedobni az USA fegyveres szerveiről.
Konkrétabban az ilyen események bekövetkezte esetén a jogaik, alá fölé rendeltség etc.
Most, hogy követem az élő közvetítéseket, néha már komikus a szervezettség (zetlenség) a sokszínűségről nem is beszélve…… FBI, State Police, Boston Police, ATF, K9, National Guard, ….Police, Transit Police, Cambridge Police, Sheriff, US. Marshall, a jelöletlen sötétített kocsik gondlom a többi 3 betüs népeké, Homland Security, etc. és sztm a felét nem soroltam fel annak amiket látni.
Öröm lehet ezeket koordinálni…. Tiboru blogon mondjuk….

http://index.hu/kulfold/2013/04/19/min_lehetnek_kibukva_a_csecsenek/

 147. becsuszoszereles1k — 2013-04-19 17:32 

141. @agathon: Vegre osszeert a @szuk! Nincsenek ma mar tavolsagok!:)

 145. Eugenie Danglars — 2013-04-19 16:32 

@atko08: „És itt jegyezném meg,hogy egy “régebbi” eseményt is szívesen olvasnék Tiboru tálalásában, nevezetesen a Newtowni Sandy Hook balhét, mert ezek összefüggnek véleményem szerint. Ha az ott felmerültek 1/20-ada igaz már megért volna egy konteót szvsz….”

amikor történt, én is mondtam neki, hogy jó lenne írni róla, de azt mondta, túl friss és túl tragikus egyelőre. Hátha azóta megérett az is egy posztra.

A SEAL-es jelenlét engem is foglalkoztat. Operatív kocsi, egy képen hat jómunkásemberrel tőlük, semmiképpen nem lehet véletlen.

 144. Tromb74 — 2013-04-19 16:30 

Érdekes, hogy ez a The Craft a Facebook oldalán se nagyon említi, mit csináltak a helyszínen, pedig még kommentben is érdeklödik valaki.

https://www.facebook.com/CraftInternationalTraining

 143. atko08 — 2013-04-19 14:23 

Jaj, már régen szóltam hozzá, de ez egyre konteósabb:o)

Csecsenek, egyetemisták, hűűű. Szerintem szegények ráfaragtak. Tuti van FB1-nek stbnek egy pár „random” előhúzható folyamatos megfigyelés alatt lévő emberről listája. Na elővettek egy ilyen listát, ezekre rákenhető.
Igen, én is az „inside job” mellett teszem le a voksomat, de a célja még formálódik az agyamban:o)
Ritka egy cirkusz megy most Watertown-ban ha nézitek az élő hírműsorokat. A sok „szagértő” okoskodásából kellene valamit leszűrni, merre terelik a köznek az véleményét ugye….
Nem tudom Ti, hogy vagytok vele, de engem is jobban izgat ez Craft banda, meg az autójuk meg minden velük kapcsolatban.
Persze, hogy manapság egy utcai grillpartit is biztonságiak garmadájával kell megrendezni az usában, de nekem nagyon szúrja a szemem ez a banda. Még akkor is, ha érthetően az összes 3* betűs figyeli az ilyen nagyobb eseményeket stb, mert figyeli meg ott vannak 9/11-óta. Sugárzásmérő magyarázható piszkos bomba keresésre stb. A privatizált magánhadseregek alkalmazása is mindennapos évek óta.

Tartok tőle nem lesz itt túlélő gyanúsított. És a Craft-os bandával kapcsolatban felmerült kérdésekre sem lesz hivatalos válasz.

Nekem ez ilyen totális kontroll főpróbának tűnik kicsiben. Mármint a jelenlegi keresés a 2-es gyanúsított iránt. Automata hívások, mobilok kiiktatása, „Pógár maradj otthon” stb. Kíváncsi leszek mikor lesz kijárási tilalom….

És itt jegyezném meg,hogy egy „régebbi” eseményt is szívesen olvasnék Tiboru tálalásában, nevezetesen a Newtowni Sandy Hook balhét, mert ezek összefüggnek véleményem szerint. Ha az ott felmerültek 1/20-ada igaz már megért volna egy konteót szvsz….

 142. papszi — 2013-04-19 13:56 

M: Hello
W: Hello
W: Engedélyt kérünk belépni Iránban.
M: Nincs engedély.
W: Viszont mi pont félrenézünk, ha ti Csecsenföldön és Grúziában kezdtek nagyarányú átépítésbe. Nem is kell nekik annyi lakóház.
M: Az más. De mi lesz Kínával?
W: Ne viccelj már! Szerinted, ha mi Iránban építjük a demokráciát, ki elégíti ki az enegiigényeit? Csak Ti vagy Mi. Ha garantáljuk 10 évig az olcsó ellátást, ők végig Japánt skubizzák, amiatt a szaros sziget miatt.
M: Oké. Találkozunk az Afgán határon..
W: Oké. Puszi

 141. agathon — 2013-04-19 13:46 

Ez a csecsen-vonal nagyon elgondolkodtató… Putyin dörzsölheti operatív munkában megkérgesedett tenyerét!

 139. papszi — 2013-04-19 13:41 

Megvan Tipit őrmester is (a lelőtt rendőr). A csecsenek szerepe lehet a tipikus Oswald, akiket be lehet húzni a csőbe.
A titkoszolgálatnak akár lehetett olyan infója amit bármikor bevethetnek ellenük, és erre most jött el az idő, a csecseneket menekülésre kényszerítik, aztán durr-durr.

Lehet ma egy kicsit élénk a fantáziám, de mivel már péntek van…ennyit talán megengedhetek magamnak pláne melóidőben..:)

 138. papszi — 2013-04-19 13:33 

Nekem kifejezetten deja vu-m kezd lenni. A Kennedy gyilkosságnál is az un. umbrella man (The Craft) szerepe, és a lelőtt elkövető. Mindez azt is szolgálhatja, hogy közvéleménnyel bármit le lehet nyeletni. Ez a Craft egység abszolút az elit elite lehet, és ahogy látszik min. 7 emberrel és egy mindennel felszerelt autóval pont „véletlenül” jelen volt a merénylet helyszínén.
http://www.naturalnews.com/039980_The_Craft_photos_communications_van.html

Mi ennek a valószínűsége?

 137. FilcTroll — 2013-04-19 13:32 

Azért a csecseneken meglepődtem, hangos robajjal dőlt össze az amcsináci-teória :)))

Viszont van kérdés is azért: ha valaki kijut Csecsenföldről Bostonba, ott egytemre jár meg a birkózócsapat tagja, akkor miért robbant?

És persze hogy lehetne mindezt beleerőszakolni valami nwo-konteóba? 🙂

 136. tiboru — 2013-04-19 13:23 

@Thaddeus Griffin:

Igaz is 🙂

 135. tiboru — 2013-04-19 13:13 

@Tromb74:

Jó a mottójuk :-))))

Despite what your mamma told you, violence does solve problems

Annak ellenére, amit anyád mondott neked, az erőszak igenis megold problémákat

 134. Thaddeus Griffin — 2013-04-19 13:03 

@tiboru:

mivel a felsorolásból kimaradt: a hétvégéjüket? hát már hány napja dolgoznak ezen? az előkészítés fázisáról nem is beszélve!

 132. tiboru — 2013-04-19 12:54 

@tiboru:

Jól elszúrták az FSZB hétvégéjét is.

 131. Thaddeus Griffin — 2013-04-19 12:51 

@tiboru:

és ha tippelned kell, mit mondanál? akar?

egyébként már az al-kaidáról, csecsen kiképző táborokrl beszélnek az amcsik

 130. tiboru — 2013-04-19 12:49 

@Thaddeus Griffin:

Hm, csecsenek..?

Két legyet egy csapásra: ez még Putyinnak is jól jön, ha odahaza akar még egy kicsit szorítani a srófon.

 129. Thaddeus Griffin — 2013-04-19 12:47 

AP sources: Boston bomb suspects from Russia region near Chechnya, lived in US at least 1 year

 127. rumkola — 2013-04-19 11:52 

@tiboru:

Igen én is most az éjjel találtam rá, mellesleg az egész oldal egy konteo-mennyország… 🙂

 126. hazitroll — 2013-04-19 11:46 

@tiboru: Érdekes, de nekem értelmetlen a jelen kontextusban. Ha ők lennének a hunyók, akkor nem kvázi egyenruhában tennék ezt. Szerintem inkább ők voltak a biztonságiak – az más kérdés, hogy milyen eredménnyel – ezért volt náluk sugárzásmérő. (ha az tényleg az volt)
Persze lehet, hogy mégis ők voltak a hunyók, és az egyenruhásaik csak elterelők voltak.
Egyébként ha fekete hátizsákos ember robbantott, simán lehet véletlen egybeesés, vagy ha elég felkészült volt, akkor
a, az elején kifigyelte, hogy néznek ki a biztonságiak, és részben hozzájuk hasonlóan öltözött – ezért volt csak a végén a robbanás
b, szimpla véletlen egybeesés, ami azért tűnik valószínűbbnek, mert (a feltételezett elkövető) a képeken a többi ruha nem tűnik hasonlónak.
Az érdekesebb, hogy lelőtték – lelövik – a szintén csak feltételezett tetteseket. Erre persze lehet azt mondani, hogy ha nem ő a tettes, akkor miért menekül…
De szerintem nem privát zsoldosok voltak a hunyók, ők csak biztonságiak, akiknek nem sikerült teljesíteni a feladatukat.

 123. sztalker — 2013-04-19 10:50 

Vagy csak ennyi a cél: totálisan bekamerázni MINDEN közterületet, még a kukát (és persze magát a kukást) is, de azonnal!
(Ja, meg a kuktát, azt meg pláne, hisz jelenleg az a leggyanúsabb…:))

 121. quentaur — 2013-04-19 10:13 

Jézus és főnöke úgy gondolta, mivel hogy Iránban beütött a véletlen a földrengés (néhány ezer halott), nehogy mán bárki azt gondolhassa az ameszok meghaarpolták szegényeket, csináltak Bostonban is egy kis kavarodást… Ha mégis valaki ezt gondolná, az jobb ha nézi a híreket, mert ott tisztán és világosan kiderül, hogy mi a fontos!!! (A Bostoni merénylet a fontos!)

Ha esetleg átmenne a következő hónapokban egy törvényjavaslat, ami tovább kurtítja a szabadságjogokat… AZ PUSZTÁN A VÉLETLEN MŰVE!!!

IN GOD WE TRUST!!!

 120. FilcTroll — 2013-04-19 09:21 

A CISPA már a robbantás előtt is téma volt, elég nagy az ellenállás, de úgy tűnik, nem elég nagy. Obama majd sajnálkozva aláírja, és a fél uservilág elhagyja az amerikai óriásokat, a google-t, az MS-t meg a többieket. Bár nem lesz egyszerű, pl. androidos meg windowsos mobilokkal…

 118. FilcTroll — 2013-04-18 21:29 

Több helyen írják, hogy április utolsó két hetében nagyon fontos emberáldozatokat kell végrehajtaniuk a sátánistáknak. Mindez valahogy a paganizmusban gyökeredzik, amit az „elit” titkos vallása lenne. (Per.def. többistenhívő, pogány természetvallás)

Ez az emberáldozat-téma rendre előkerül az ilyen mészárlások kapcsán, nagyon ijesztő felvetés.

 117. boogee — 2013-04-18 18:36 

„Nagy erejű robbanás történt helyi idő szerint szerdán éjszaka egy texasi műtrágyagyárban.

Különös egybeesés, hogy a robbanás egy nappal egy korábbi hasonló jellegű katasztrófa 56. évfordulója után következett be.”

http://www.origo.hu/nagyvilag/20130418-hatalmas-robbanas-egy-texasi-mutragyagyarban.html

 116. ahmet — 2013-04-18 14:14 

@siolrog: Pont ez az, hogy ezt nem lehet. Mégis hogy magyarázod ki? Bocs, hadgyakorlat volt, csak rossz térképet adtunk ki a fiuknak?

Amerika területén amerikai állampolgárokat, ráadásul civileket a lehető legbékésebb tevékenység során felrobbantottak. Direkt.

Ha tanár-diák meccsen sípcsonton rúgják az igazgatót, azt ki lehet magyarázni. (Legalábbis lehet úgy csinálni, mintha kimagyarázta volna a diák) Ugyanezt a katedrán nem.

 115. FilcTroll — 2013-04-18 10:01 

@siolrog: Nem költői a kérdés, sőt. Aki az nwo ellen harcol, annak illene tudni, hogy egy ilyen robbantás az ő malmukra hajtja a vizet. Ráadásul pont azokat irtja, akik a mozgalmának a tömegbázisa lehetnének. Ilyet normális ember nem csinál. Mondjuk amúgy sem.

 114. tiboru — 2013-04-18 08:53 

Ezt a linket küldte az egyik (nem regisztrált) olvasónk:

http://imgur.com/a/sUrnA

 113. wadafak — 2013-04-18 08:45 

Rettentő módon kéne egy Tocsik Mártás bejegyzés. Nagyon szomorú, hogy egy ilyen nívós konspirátor fészek ilyen ilyen hiányossággal még egyáltalán képes létezni! 😀
Szívesen segítek összegyűjteni az öszzegyűjthetőt a cikk megírásához. Annó ez volt az első belpolitiai ügy amit követtem pattanásos lúrkóként. Nem is csoda, hogy közel állónak érzem a témát…

 112. outatime — 2013-04-18 04:13 

a robbanasos video bal szelen a kep felso haramadaban egy feher sapkas sotet felsos ferfi valami kek bizbasz mogott nem rezzen ossze a robbanaskor, ami ugye termeszetes lenne. ( ha suket akkor is erzi a legnyomast ) Korulotte mindenki mas lehajol, osszerezzen, stb. A pasi a robbanas utan mutogatni kezd, de nem oda ahol felszall a fust hanem arreb az utcan. Ez furcsa – vagy tul sokat olvasok konteoblogot? 🙂

 111. outatime — 2013-04-18 03:34 

@andras1024:

szerintem amit mi tudunk „ok” is tudjak…. nem hinnem hogy nem adnanak a latszatra legalabb.

 110. outatime — 2013-04-18 03:31 

par keresetlen szo eszak korearol:

az aktualis diktator svajcban tanult ( alneven ) teljesen kepben van a vilag dolgaival, Rodman el volt nyugozve tole hogy mennyire kepben van a dolgokkal, egeszen masnak kepzelte el ezt a fiatalurat. Nyilvan tudja hogyha megtamadnak barkit ( SKorea, Japan, USA, stb ) akkor vege a hatalmanak. A fenyegetes a legfobb fegyvere, amit – eddig – jol is hasznal. Ha harc kezdodne akkor lehet lenne par jo oraja az eszak koreai hadseregnelk de a teljes totalis veresege kb 30-50ora alatt bekovetkezne.

Itt kina es az usa diplomaciaja donti el mikor lesz harc ha lesz, ehhez kim dzsong un nak nincs beleszolasa ( de en kizarnam hogy o haborut akar) Kina nem akar a hatarainal egy usa szovetsegest, nem akar elvesziteni egy barati diktaturat amit fillerekert tamogat es mancsat az eszak koreai nemesfem kincsen tarthatja, Kinanak es az USAnak pont ugy jo ahogy most van. Ha beket – vagy haborut – akartak volna azt ’53 tol mar regen megtettek volna.

 109. andras1024 — 2013-04-18 03:25 

John McAfee mondott pár érdekes dolgot januárban:

A Zeta és a Hezbollah kereskedelmi kapcsolatba került egymással. A Hezbollah fegyvereket ad el RICIN-ért cserébe, amit utána az USA-ban szeretnének bevetni, de valami miatt a kormány nem tesz ellene semmit.

http://www.theregister.co.uk/2013/01/07/john_mcafee_spymaster/page2.html
http://www.webpronews.com/john-mcafee-talked-about-ricin-attacks-in-january-puts-out-statement-2013-04

 108. outatime — 2013-04-18 03:20 

@andras1024:

ok akkor ijednek meg ha egy hetig nem kapnak ilyen leveleket. A szolasszabadsag hazajaban ez majd’ termeszetes. A legviccesebb volt amikor kuldtek Obamanak „gyuloletlevelet”, megemlitve borszinet, szarmazasat, apja vallasat – a levelet a kuldo AJANLVA kuldte, biztos akart benne lenni hogy elolvassa valaki a FH ban – ajanlott levelet viszont csak ID card rogzitesevel lehet kuldeni :D:D:D az ugybol nem lett semmi ugy emlekszem. Nagy az Isten allatkertje.

 107. outatime — 2013-04-18 03:16 

a bombak rem egyszeruek voltak, az o’Reilly showban elmagyaraztak hogyan kell kuktabol meg mindenfele boltban megvasarolhato cuccbol ilyet csinalni. Annyira amator volt a cucc hogy a fickonak ott kellett helyben osszerakni mert szallitani nem lehett volna. Szoval amator volt – vagy ugye amatornek alcazott profi….

en megis arra gyanakszom – es itt most tiboru es a konteoszakertok nepes csaladja talan ki is tagad – de nincs kivetelesen itt most semmifele osszeeskuves, egy elmehaborodott barom robbantott. nekem ezt sugja valami. Tegyuk hozza, tovabbra is minden rosszat el tudok kepzelni minden harombetus szervrol ( plusz moszad, meg ami nem harom betu 🙂

ha amatorokre akarnak kenni a dolgot akkor mar halad volna elore a nyomozas, elobukkant volna a big blue bol egy high streeti szakacs akirol kiderult hogy veteran, ert a robbantasokhoz…stb ( itt tiborut utanozva azt irhatnam ” a tobbit ratok bizom ” 🙂 vagy valami nyom, jel lenne a sajtoban ( trivialis: elhagyott irani utlevel a helyszinen, stb ) de nem, itt meg lassan xx oraval a tortentek utan semmi nyom, semmi es semmi. ( felroppent a hir hogy letartoztattak egy szinesboru fickot de volt a fox on hogy kamu )

az esetlenseg, amit nem tud utannozni a profi – es azert nem mert profi. Az amatorseg lenyeget, velejet nem tudja utanozni. Amator dolgokat ( a „hardverekre” ertem ) tud utannozni egy profi, tud profi modon amator nyomokat hagyni, de az amatorseg lenyeget nem tudja utanozni, egyszeruen mert PROFI – es itt a bostoni tradegia felett valami nagyon esetlenseg, keszekuszasag, veramatorseg lebeg.

 105. siolrog — 2013-04-18 00:45 

„Az FBI közölte, hogy nincs összefüggés a levelek és a bostoni maratoni futóversenyen hétfőn elkövetett kettős robbantás között.”
http://kromek.hu/

gyorsak ezek a rendőrök, pedig az izraeliek még ott sincsenek

 104. andras1024 — 2013-04-18 00:35 

A CNN azt állította, hogy videók alapján beazonosította a rendőrség az elkövetőt. Csak annyit lehet róla tudni, hogy egy sötét bőrű férfi. Később az FBI cáfolta, hogy bárkit is letartóztattak volna.
http://rt.com/usa/boston-bombing-identified-suspect-014/

Ricinussal mérgezett leveleket küldtek Obamának és Roger Wicker szenátornak.
http://edition.cnn.com/2013/04/17/politics/tainted-letter-intercepted/index.html?hpt=hp_t1

Izraeli rendőrségi vezetők mennek Amerikába segíteni az FBI-nak a nyomozásban.
http://www.timesofisrael.com/israeli-police-chiefs-head-to-boston-to-meet-with-fbi/

 103. siolrog — 2013-04-18 00:26 

költői a kérdés…?

politikai/vallási/stb elvakultságból/fanatizmusból/gyűlöletből mi mindent el nem követtek már?

 102. FilcTroll — 2013-04-17 23:14 

Lehetséges volna, hogy egy nwo-ellenes csoport ártatlanokat gyilkol és nyomorít meg?

 101. siolrog — 2013-04-17 23:14 

@becsuszoszereles1k:

A cikk csak arra lett felhozva, hogy USA és Izrael szövetsége annál jóval erősebb, hogy ne bírna ki egy kényelmetlen titkosszolgálati botrányt (HA…)

Az Obamának szánt mérgezett levél küldése mögött szvsz ugyanaz a motiváció állhat, mint a bosztoni robbantás mögött-lsd még 96.

„mar reg megtudtak, csak nem vettek eszre:)””
Ebben van vmi, szerintem is:)

 99. becsuszoszereles1k — 2013-04-17 22:41 

91. @siolrog: Mi ez a hazankert.com? Eloszor is!

Masodszor: a linkben leirtak zaro bekezdeseben olvashato a patetikus hangvetelu konkluzio (kb. akkora hordereju, mint a bostoni kuktabomba), igazan erdemes volt miatta megirni a hoborgo cikket, ebbol is latszik mennyire komoly a „forras”, miszerint, az amerikaiaknak is joguk van vegre megtudni az igazsagot! Ajve!
Harmadszor: mar reg megtudtak, csak nem vettek eszre:)

Negyedszer, de elsosorban: Izraelnel senki nem fogja jobban tudni mit kell csinalni Izraelben!

Karpotlasul egy uj tema, valamivel frissebb:
Obamat kostolgatjak
http://www.news1.co.il/BringHtmlDoc.aspx?DocId=326292&SubjectId=1

 98. becsuszoszereles1k — 2013-04-17 22:16 

88. @ahmet: Ily kesoi oran, csak azon gondolkodom: melyik 50%.:)

 97. Tromb74 — 2013-04-17 22:10 

@siolrog:
A fegyverviselés korlátozása nekem is beugrott. Egy ilyen esemény után feltehetőleg alakulgat a közvélemény, meg bevásárolnak a sarki fegyverboltban a polgárok.

 96. siolrog — 2013-04-17 21:46 

@papszi:

Tök jó, hogy felraktad, mert jól kiegészíti Lorgerm (73) linkjét.

Arra próbálnak mozgósítani Amerikában, hogy a nwo, a rendőrállam, a patrióta törvények, szabadságjogok megvonása, stb. fenyegetik az embereket és ha nem állnak ellen, ezek hamar megvalósulhatnak. Ez szvsz egy kezdődő, laza ellenállási szerveződés, amire ráakaszkodhatnak mind a militáns szélsőségek, mind a zavarosban halászó titkosszolgálatok (leginkább mindketten).

Én erre tippelnék, ez volt amerénylet háttere, és ezen belül aktuális téma a fegyverviselés korlátozása.

 95. siolrog — 2013-04-17 21:15 

@Tromb74:

„akkor ér valamit az egész, ha az elkövető magára vállalja”
Egy IRA-ra, nemzeti vagy vallási csoportra valóban inkább ez jellemző. Az egyéni fanatikus örültek jó részére is, hogy pl. felteszik internetre a dolgaikat (pl. Breivik).

De azért a titkosszolgák sem a semmiért kapják a fizetésüket. Ahol alapkövetelmény a diszkréció. És a feladat értelme egy magasabb szinten látszik csak…

 94. abigel — 2013-04-17 21:08 

Az index azt írja, hogy őrizetbe vettek vkit, állítólag.

 93. papszi — 2013-04-17 20:49 

Bocs, egy kicsit off, vagy annyira talán mégsem…:

http://www.youtube.com/watch?v=TLSEj1_ZxAA

 92. Tromb74 — 2013-04-17 20:15 

Egy pro terrorista szervezet, mint pl. az Al-Kaida szerintem pöpecebb bombákat gyártott volna. Ez vonatkozik Észak-Koreára, Izraelre is.
A másik, hogy akkor ér valamit az egész, ha az elkövető magára vállalja, és világgá kürtöli, hogy Mohamed próféta vagy akárki dicsőségére cselekedett.
Ezért inkább bugyant amcsi szélsőségesekre gyanakodnék.

 91. siolrog — 2013-04-17 17:06 

@ahmet:

„Izrael: Egy ilyen akció megbocsáthatatlan lenne.”

Szerintem nem. Ha az akció lelepleződne, az izraeli kormány nem vállalná fel (bár biztos lenne egy kis haragszomrád…).

(Súlyosabb eset is volt: az USS Lberty-ügy, amiből simán kimagyarázták magukat.
http://www.hazankert.com/02marc3.html )

 90. gabesz70 — 2013-04-17 16:01 

@nadivereb:

Véleményem szerint nem az öldöklés volt az elsődleges cél! „Csak” egy terrorcselekmény, egy híres sporteseményen, aminek nagy a médiavisszhangja már eleve is, tehát a pánikkeltés+állambiztonsági ellenőrzések megerősítése miatt történt a robbantás. Valószínűleg pár gumitalpú kap is némi megrovást, hogy meghaltak páran, de a terv hogy „amatőr” elkövetőre hajazó bumm legyen, tökéletesen sikerült. Jöhetnek az újabb hazafiassági törvények!

 89. becsuszoszereles1k — 2013-04-17 15:57 

76.@tiboru:Szegeny terroristaember kuktaval foz!:) Vagy pedig terrorista holgy volt, de lehet, hogy csak a ferje kivagta az ablakon az ebedet:)

 88. ahmet — 2013-04-17 15:31 

Szerintem szélsőséges idióták, de hazaiak.

Izrael: Miért kockáztatná a létét az ország. Az arabok között már rég megszűntek volna létezni az USA nélkül. Amúgy is kaptak pár elég komoly kritikát Amerikából az utóbbi időben. Egy ilyen akció megbocsáthatatlan lenne.

Belső munka: Semmi értelme. Az áldozatok nagyon véletlenszerűek. Ha egy CIA ilyen akciókat hajtana végre, az tökéletesen az ellentéte lenne annak, amiért létrehozták. Ha háborút akarnak, akkor fognak egy halászhajót, megrakják random foglyokkal, elviszik Korea/Irán mellé, felrobbantják. Esetleg egy hadihajó oldalába flex-szelnek egy nagy lyukat, körbekenik vérrel.

Irán: Az iráni rezsim eléggé önimádó, nem kiöregedett futókat fog robbantgatni, hanem az igazi ellenséget, akik izraelt pénzelik, vagy hasonló. (Egy reális esetet tudok elképzelni: iráni ellenzék robbant egy viszonylag bénát, hátha Amerika végre felszabadítja őket.)

Észak-Korea: valahogy úgy érzem, hogy nincs nagy kém-, illetve ügynökhálózatuk. Abból az országból bárhova megérkezve elég nehéz megmaradni a kim jong ili úton. Azt akarom csak mondani, hogy olyan hülyének kell lenni, hogy valaki a rezsimhez hű maradjon azok után, hogy látta mi van a szögesdróton kívül, hogy azzal az aggyal nem lehet semmit csinálni.

Ír-ellenes erők: most? Ok, húsz évvel ezelőtt elhinném, de most? Amúgy is csak St. Patrick’s dayen írek. Ha ilyesmit terveznének, akkor konkrétan megkeresnék, hogy ki adja a lóvét, és elvágnák a torkát. Nyilvános üzenet nélkül amúgy se jönne rá senki, hogy „ezt most azért”. Egyébként is öntökönszúrás lenne.

Iszlám terroristák: Mostanában mintha nem érnének rá, van otthon is meló. Meg azért tudnak azok nagyobbat durrantani.

Amatőr munka volt. Egy maratonnál lehet tudni, hogy mikor startol, és azt is, hogy mikor ér be a tömeg, tehát lehet időzített a szerkezet.

 87. szekertabor — 2013-04-17 14:50 

@bobby: Ez volt az első gondolatom. Nem várjuk meg, hogy Észak Korea kilője a rakétáit, de kell egy ürügy, hogy ledózerolhassuk.

 86. landulfdicapua — 2013-04-17 14:45 

Szerintem hamar ki fog derülni hogy az Irániak voltak,és ráadásul
van nekik ám tömegpusztitósvegyibiológiaiatom fegyverük is….
És mivel „azzal hogy amerikát támadják a világot dámadják meg”
(azért kiváncsi volnék ha nálunk bombát robbantanának a Morgonc
Szélsőségesek, amerikát az mennyire érdekelné….:-) )

Szóval itt lesz az újabb lehetőség hogy az USA egy újabb olajban
gazdag országot „felszabadítson”…..magának 🙂

Észak-Koreát furcsamód nem bántják…persze ott nincs semmi a
földben(kivéve néhány ottfelejtett kimcsisbödön..:-) )

 85. FilcTroll — 2013-04-17 11:45 

@siolrog: Ha cheerlander-csapat vagy templomi kórus követ el robbantást, az nehezebben hihető. 🙂

A magányos őrült gyilkos képét ezer könyvben és filmen belerajzolták már mindenki elméjébe. Az őrültsége mellett a nézetei miatt félelmetes ellenség, aki rettegésben tart. Az utóbbi időben inkább magányos bolondok mészárolgattak, akik „megkattantak” és lövöldözni kezdtek iskolában, moziban.

Az őrült az teljesen más! Nem bolond, inkább megszállott, ideológia hajtja. Szerintem valahogy „ki fog derülni”, hogy egy laza, de az egész USA-ban elterjedt ideológiai csoportosulás tagja. Ideális belső ellenség! Tök jól lehet rájuk vadászni az egész országon belül, terrorveszélyre hivatkozva szorosabbra lehet vonni az ellenőrzést.

Egy széljobber amerikai őrült vszeg egy fehér férfi. Hogy egy monitor előtt kuksoló, horpadt mellű pöcs-e, vagy egy rétisastetkós déli izomember, azt profilalkotásban jártas olvtársak talán kifejtik. 🙂

 84. tiboru — 2013-04-17 11:41 

@hazitroll:

Megtisztelő a vélt szakértelmemre történő utalás 🙂

Szóval: szerintem ennyi idő után ilyen kategorikus kijelentést csak három esetben lehet tenni:

1.) Százasra tudom, hogy ki(k) a tuti elkövető(k), de valamilyen taktikai okból ezt még nem hozhatom nyilvánosságra, csak azt, hogy ki(k) nem.

2.) Pontosan tudom, hogy azok voltak, akiket most a nyilvánosság előtt kizártam, de el akarom érni, hogy megnyugodjanak és hibázzanak, esetleg időt akarok nyerni.

3.) Én voltam.

Mindhárom esetben MÁR PONTOSAN TUDOM, mi történt valójában.

 83. siolrog — 2013-04-17 10:41 

@FilcTroll:

mégegy oswald, azért amerikától nagyobb változatosságot vártunk volna…

 82. FilcTroll — 2013-04-17 10:29 

A CNN szakértői már az extrém szélsőjobbos, magányos farkasnál tartanak:

„(CNN) — The devices used in the Boston Marathon attack Monday are typical of the „lone wolf:” the solo terrorist who builds a bomb on his own by following a widely available formula.

In this case, the formula seems very similar to one that al Qaeda has recommended to its supporters around the world as both crudely effective and difficult to trace. But it is also a recipe that has been adopted by extreme right-wing individuals in the United States.

The threat of the „lone wolf” alarms the intelligence community.”

Lustáknak gyorsnyersen: A bombák tipikusan olyanok, amilyeneket egy „magányos farkas” típusú terrorista készítene házilag, a széles körben elérhető receptek alapján. A módszer az Al-Kaidáéra emlékeztet (…), de ugyanezt követik az USA-n belüli, extrém széljobberek is.

Itt az egész cikk:
http://edition.cnn.com/2013/04/16/us/boston-marathon-lone-wolf/

Kormányzati forrás:

„Semmi nem utal arra, hogy része lenne egy szélesebb összeesküvésnek a bostoni maratonon elkövetett két robbantás, amelyben három ember meghalt, és több mint 180 megsebesült – közölte kedden Janet Napolitano amerikai belbiztonsági miniszter.”

Kuktaügy:
http://index.hu/kulfold/2013/04/17/kuktaba_rejtettek_a_bostoni_bombakat/

 81. siolrog — 2013-04-17 10:18 

@siolrog:

Az ilyen akciók nagy részénél egészen máshogy néz ki a megbízói kör, mint a végrehajtói. Részben, hogy nehezebben bukjanak le. De főképpen azért, mert lehet a cél az általános destabilizálódás, félelemkeltés, és akkor annak adják a megbízást, akiről az adott közösségben leginkább feltételezhető az ilyesmi (mármint a véres terrorizmus).

(Vagyis akkor is lehet külső akció, ha a végrehajtás belső betájolt emberek tette)

 80. siolrog — 2013-04-17 10:14 

@FilcTroll:

Igen, de épp ez mutatja azt, hogy napjainkban a hagyományos katonai, stratégiai fogalmak már nem fedik le teljesen a valóságot. Mert – tegyük fel: a nwo érdekében robbantottak – akkor ez az amerikai alkotmány alapján külső, vagy belső ellenség?

 79. gigabursch — 2013-04-17 09:36 

Hogy ki volt, nem tudom – de ritka egy görény viselkedés volt részéről.

Száradjon bele a vér…

 78. hazitroll — 2013-04-17 09:17 

@FilcTroll: Szerintem Tiboru eléggé jártas ezen témában is, inkább neki szól a kérdésem: felelősen ezt szerinted ki lehet jelenteni ennyi idő múltával?

 77. komojtalan — 2013-04-17 08:34 

@ttomika: Erre azért ne vegyél mérget. Sok szakértő is ezzel jön, hogy mindenki tudja mekkora amerika, senki sem meri megtámadni/ellent mondani neki. Ezen alapon soha sehol nem lenne háború, mert egyik fél mindig nagyobb és „adjuk meg magunkat inkább” vagy „nem győzhetünk, ne támadjuk meg”. A Szovjetuniótól mégis sorra szakadtak/szakadnak el a csatlós népek, pedig egyszerűen nem győzhetnék le Oroszországot. Persze egyenként nem, de ha összefognak vagy ha sok felől támadják? A pénzt még az USA sem a levegőből szerzi.

 75. FilcTroll — 2013-04-17 07:46 

@siolrog: Ezt én sem pontosan értettem, de elszólásnak is első osztályú. 🙂 De biztosan megvannak a módszerek rá, hogy kizárjanak bizonyos elkövetői köröket a nyomozás során.

Ha belső munka volt a rendőrállam èrdekében, akkor még az is lehet, hogy jó darabig nem lesz meg a tettes. Úgy sokkal ijesztőbb. A nyomozás maga is jó ürügy mindenféle szokatlan lépésre.

 74. siolrog — 2013-04-17 06:21 

@FilcTroll:

nem tudják még a tettest, de azt már igen, hogy nem külföldi…

 73. lorgerm — 2013-04-17 04:33 

http://www.facebook.com/thekilluminatis

Érdekes képek vannak fent.

 72. FilcTroll — 2013-04-17 04:19 

Az amerikai fórumok izzanak, sokan hisznek a „false flag” teóriában is. Arra is felhívják a figyelmet, hogy áprilisnak ez az időszaka kedvez a mészárlásnak: Oklahoma City (95.04.19.), Waco (93.04.19.), Columbine (99.04.20.), Virginia Tech (07.04.16.).

Több helyen írják, hogy elkezdődött a kampány a „hazafiak” ellen: azokat, akik az alkotmányt, ill. a szabadságot próbálják védeni (pl. a fegyvertartás szigorítása ellen), össze fogják mosni mindenféle szélsőséges csoportokkal, hogy aztán egyszerűen lecsaphassanak rájuk.

 71. FilcTroll — 2013-04-17 03:26 

hvg.hu:

„A CNN hivatali forrásokra hivatkozva azt írja, hogy nincs köze a robbantásnak az al-Kaidához, és külföldi szála sincs a merényletnek.”

Ezzel a „belső ellenség” teória látszik befutni.

 70. ttomika — 2013-04-16 22:37 

Azért Kim sem tökhülye,ha a júeszéj emberkedik,gondolom,mindenki tudja,mi történne,az pedig a félsziget és Japán totális végét jelentené! Lásd utópiák: Az utolsó part,esetleg az Azután c.könyvek. Iránnál szintén. Tudom,ezek nukleáris háborúról mesélnek! De ez egyre jobban kezd vmi figyelem-elterelő konteóvá válni,nem…?

 69. tiboru — 2013-04-16 22:13 

@lilith18:

És – mint tudjuk – ezzel nincs egyedül…

 68. lilith18 — 2013-04-16 22:10 

Kim nem nagyon kedvelheti azt a kövér tábornokot.

 67. siolrog — 2013-04-16 21:45 

@siolrog:

persze az elmebeteges verziót se lehet kizárni,lehet, hogy pont a fegyvertartás (kismértékű) szigorítása miatt (ami mostanában lépett hatályba, ha jól tudom) tiltakoztak ezen a módon…

 66. siolrog — 2013-04-16 21:32 

@marcoromano:

Érdekes, én pont fordítva látom. Amerikában (Obamában) most a motívumok harca zajlik. Eltökélt, hogy lezárja az iráni kérdést, ugyanakkor mégis mindent elkövetne, hogy elkerülje a háborút. Ilyen esetekben elég egy kis befolyásolás kívülről, hogy vmelyik irányban döntsön, és esetleg mégis megnyomja az „Enter”-t,(Papszi kiváló szóképe). Nem arról van szó, hogy ingadozik, hanem még nem döntött és övé a szuperhatalmi felelősség a világ sorsa miatt.

Szerintem a grandiózus casus belliket csak belülről tudják megszervezni, mivel ez egy szolídabb, ez arra utal, hogy kívülről szervezték.

 65. marcoromano — 2013-04-16 21:09 

Az bajom ezzel az „inside job” elmélettel, hogy hát ha ez akart lenni az indok, hogy megindítsák a támadást Irán v. KNDK v. bárki más ellen, hát nem szolt túl nagyot! Ez szerintem akkor is vérszegény volt ha a fegyvertartási törvény szigorításának akarnak alapot szolgáltatni, ha mégis így van akkor lesz még pár hasonló eset meg lövöldözés,ámokfutás stb.!

Végül is lehet profi szervezés is amatőr bőrbe bujtatva de én maradok annál, hogy valamelyik fapados ami szélsőséges csoport v. egy futóbolond aki úgy gondolta jó szórakozás volt az elkövető!

 64. fanfanics — 2013-04-16 21:02 

@chph: Szerintem nem 🙂 Ráadásul józan ésszel belegondolva, mi értelme lenne előre létrehozott fb-csoportoknak? A lebukáson kívül semmire sem jók.

 63. heikkinickel — 2013-04-16 20:03 

Milyen érdekes, hogy egy nappal a támadás után Iránt 7,8-as erősségű földrengés rázta meg. Érdekes…

 62. siolrog — 2013-04-16 19:57 

Amerika vonakodik megtámadni Iránt, s ez Izraelnek sehogyse tetszik. Ha most kiderül, hogy kétbalkezes iráni születésű embereknek közük van a dologhoz, indulhat az armada…

(persze volt már hasonló trükk mostanában a moszad részéről, de akkor Obama nem hagyta beugratni magát. Ki tudja, hátha most?)

 61. treville — 2013-04-16 19:40 

Kissé gyenge ötlet, de az nem lehetséges, hogy semmi köze az egészhez semmilyen kül- vagy belföldi szolgálatnak, egyszerűen valaki csak el akarta tenni láb alól a szomszédot/feleséget/haragost?

Ez lehet indok arra, hogy miért volt „amatőr” a bomba, és hogy miért nem az első befutók, vagy éppen a díjkiosztó idején robbantottak.

 60. chph — 2013-04-16 19:32 

@fanfanics: elég gyenge cikk 😀

 59. chph — 2013-04-16 19:26 

@hazitroll: egyetértek 🙂

 58. chph — 2013-04-16 19:22 

@nadivereb:
Ugyan, 9/11-nél sem a lehető legnagyobb pusztítás volt a cél, itt se.
Innen gyanús, hogy „belső” munka volt…

 57. tudi — 2013-04-16 18:55 

Én a belső munkára, vagy valami szélsőséges csoportra tippelnék, bár egy magányos elkövetőt sem zárnék ki. Bár a belső munkán kicsit kételkedem, mert akkor nagyobbat szólt volna és több áldozattal, hogy a hatás (a tömegekre) még nagyobb legyen, tehát vagy valami pancserok végezték, vagy már a CIA, FBI sem a régi.

 56. tiboru — 2013-04-16 18:48 

@feketelaszlo:

Nekem van valami hasonlóm saját használatra, de sajnos nem tudom kommentben feltenni. Meg aztán folyton cserélgetni és aktualizálni kéne…

 55. tiboru — 2013-04-16 18:47 

@Salamancai űrhajós:

Hát a terrorizmusnak nincs általánosan elfogadott definíciója, de ha elfogadjuk, hogy kábé ilyesmi lehet:

„a terrorizmus a megfélemlítés rendszeres alkalmazása, a rettegés terjesztése erőszakos akciók által, általában olyan féllel szemben, amelyikkel az elkövetők nincsenek formális hadiállapotban”

akkor bizony az is terrorizmus, ha egy katonai menetoszlopot repítenek a levegőbe olyan helyzetben, amikor a két fél között nincs klasszikus hadiállapot. Mert minek neveznél mondjuk egy olyan cselekményt, amikor X és Y állampolgár összebeszél és felrobbant egy lőszerraktárat a saját hazájában azért, mert nem ért egyet az adott ország kormányának cselekedeteivel, ideológiájával, kormányzati gyakorlatával?

Amúgy ha jól tudom, az FBI automatikusan terrorcseleménynek tekint (és szövetségi bűncselekményként kezel) minden olyan robbantást, amelyet távirányított vagy időzített pokolgéppel követnek el.

 54. feketelaszlo — 2013-04-16 18:18 

@tiboru: Viszont valami hiba volt a rendszerben, mert sikerült háromszor is elküldenem a kommentet, erre egy moderálást kérhetnék, csak hogy ne legyen ily csúnya? 🙂
/Off: A szavazós posztnál felmerült mindenkinek az ötlete a tökéletes voksolási rendszerre, s bár ilyen nyílván nincs, a nép (s talán a bloggazda?) életének megkönnyítésére létre lehetne hozni egy nyílvános konteó-bankot, ahol a már feldolgozott és a még konteóblogon feldolgozásra váró konteók vannak feltüntetve? Egy Excel-tábla talán elég is lenne rá. Persze ez csak brainstorming, semmi több.

 53. tiboru — 2013-04-16 17:48 

@feketelaszlo:

Nobasszus, megint lebuktam 🙂

 52. protko — 2013-04-16 17:14 

„The Power of Nightmares”-t ugye mindenki látta…..?!??!?

 51. nadivereb — 2013-04-16 17:08 

@tiboru: így van. Gyakorlatilag bárki meg tudta ezt csinálni, legyen az a Moszad, a CIA vagy Johnny XY, elmebeteg oklahomai lakos. Szerintem csak abból lehet kiindulni, hogy ha Irán/Észak-Korea/a CIA/mittomén, Kelet-Timor csinálta volna, akkor azt így, ezen az eseményen, ezzel a módszerrel, ebben az időpontban, ezzel a kommunikációval csinálják? Szerintem marhára nem.

 50. komojtalan — 2013-04-16 17:01 

Inkább az a furcsa, hogy eddig nem történt semmi hasonló eseményeken. Egy TdF 3k kilométerét lehetetlen megvédeni, 1-1 hegyen akár 1 millió ember is lehet. De 42km is iszonyú hosszú, őrültek meg mindig vannak/voltak/lesznek. „Profi” terror csoport szinte kizárt, már eldicsekedtek volna vele. Külföldi ország sem valószínű, nem sok előnyük lenne, vagy ha úgy gondolják igen akkor már ők is felvállalták volna. Maradt magányos őrült, kis csoport.

 49. tiboru — 2013-04-16 16:32 

@zigzag:

Ha csak a képességre összpontosítunk, szerintem még a piréz titkosszolgálat is meg tudna szervezni egy ilyet. Ha utánagondolsz, nem egynagy vaszisztdasz, pláne, ha esetleg egy idegen zászló alatt beszervezett futóbolond a végrehajtó, akiért nem kár.

 48. kszabo — 2013-04-16 16:30 

Én, mint kondorokkal szárnyaló Argentin, Tecsi néni íreket zabolázó utolsó bosszújára tippelnék.

 46. Salamancai űrhajós — 2013-04-16 16:00 

Szvsz inside job. Nem lennék meglepve, ha pár napon belül kitalálnák khm… ööö… rájönnének, hogy a merénylet hátterében az Al-Kaida egy amerikai leányvállalata áll. Természetesen e csoport megfékezése érdekében szükség van egy Patriot Act 2.0-ra, a polgárok még szigorúbb megfigyelésére, újabb táborokra, a védelmi kiadások növelésére ésatöbbi.

Szívesen kenném Észak-Koreára (a biztonság kedvéért ők is kaptak egy szavazatot), de nem hiszem, hogy az a sztálinista rezsim épp egy sporteseményen támadná meg az USA-t.

 45. Salamancai űrhajós — 2013-04-16 15:51 

„A terroristák akkor sem rokonszenvesek, ha mondjuk egy katonai alakulatot támadnak meg”

A világért sem akarok kukacoskodni, de terroristának azokat nevezzük, akik ártatlan civilek ellen követnek el merényletet. Akik katonai célpontokat támadnak, azok gerillák, forradalmárok, szabadságharcosok, lázadók stb.
Utóbbiakat csak a Retekklub és a Tevekettő halálmadár rémhíradói szokták terroristának nevezni… no meg persze a hivatalos amerikai források. 🙂

 44. feketelaszlo — 2013-04-16 15:50 

A pokolgépek leírás alapján amatőr munkának tűnnek, de a megszervezése akár lehetett profi meló is. Szerintem sem volt komolyabb céljük a robbantgatással, ezért időzítették így, de nem kizárt, hogy a bombákat már eleve a verseny vége után helyezték el, mert akkor már lankad a biztonságiak figyelme. Szerintem mostanában nincs miről írni és tiboru robbantott, hogy lehessen egy villámkonteót rittyenteni. 11 órára már meg is volt írva a cikk, fura ez…
Komolyra fordítva a szót: inside job, de csak figyelemelterelési célzattal, túl egyértelmű lenne ezután valakit „megtámadni” – inkább valami megfigyelési törvényt akarnak átnyomni a terrorfenyegetettségre és a belső ellenségre hivatkozva. A törvénytervezet már biztos ott lapul egy ideje valahol valakinek a fiókjában…

 43. papszi — 2013-04-16 15:49 

@nadivereb:

Ez szerintem is így van. De Észak-Koreából hiányzik az a kis plussz, ami megmozgatja egy átlag amerikai elnök fantáziáját. Pl. kies földgáz v. olajmezők…

 42. amanwithascythe — 2013-04-16 15:44 

Szerintem egy olyan szélsőséges amcsi csoport volt a tettes, akik ki akarnak provokálni egy háborút Irán és az USA között. Hogy milyen okból azt sokféle módon lehet magyarázni: Simán csak azt akarnák, hogy az USA kicsit móresre tanítsa az ayatollahokat, esetleg bizonyos elvakult csoportok pont az inside job látszatát akarták kelteni, de lehet, hogy egy szimpla elmebeteg robbantó volt a tettes.

 41. zigzag — 2013-04-16 15:42 

@tiboru: pedig meg kell jegyezni hogy (az illendőség kedvéért így írom:) valószínűleg mind Irán, mind a KNDK bármikor képes lenne ilyen műveleteket végrehajtani az USA-ban. Sőt, az EU bármely tagállamában is.
Az persze más kérdés, hogy beleillik-e a külpolitikai stratégiába és ha netalán igen, akkor sem biztos, hogy megüzennék, hogy ők voltak.

 40. brickpi — 2013-04-16 15:40 

Kicsit hamarabb kész lett az emlékoldal… még a robbantás előtt.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=YpZcELZSlRw

 39. nadivereb — 2013-04-16 15:39 

@papszi: Észak-Korea esetében még az amcsik is kizárhatóak. Kimék gyakorlatilag futószalagon szállítják saját önszorgalomból a casus belliket, elég lenne egy random atomkísérletet vagy határra tolt rakétát felelőssé tenni egy amerikai szardíniahalász szívrohamáért és le lehetne rohanni az országot. Viszont az USA is kifejezetten ódzkodik a háborútól, ez a jelenlegi status quo nekik most eléggé megfelel.

 38. brickpi — 2013-04-16 15:39 

Boston maraton a Family Guy-ban
http://www.youtube.com/watch?v=H5U5LiHnutw

 37. tiboru — 2013-04-16 15:32 

@tiboru:

Mindez persze csak elmekórtani szempontból egészséges csúcspolitikusok és tábornokok esetében igaz.

 36. papszi — 2013-04-16 15:30 

@papszi:

Obamához: igazából a média nem az én kezemben van, csak a közel keleti barátaiméban, akik ugyis naponta zaklatnak, hogy üssek már le egy entert…

 35. tiboru — 2013-04-16 15:30 

@hazitroll:

Hangsúlyozottan kívülállóként az a véleményem, hogy az általad felvázolt forgatókönyv nagyságrendileg egymással összemérhető és összehasonlítható katonai (esetleg gazdasági, stb.) potenciállal rendelkező, amúgy egymásra morcos államok között talán elképzelhető (mondjuk a daliás hetvenes években az USA és a Szovjetunió, napjainkban teszem azt Pakisztán és India), de hogy az Államokkal bárki, pláne egy Irán vagy a KNDK így ujjat merjen húzni (vagyis hogy utólag meg is üzeni neki), hát ez nettó öngyilkosság, valószínűsége konvergál a nullához.

 34. papszi — 2013-04-16 15:25 

Elképzelhetetlen…A diplomáciáról ebben az értelemben felesleges beszélni, mert ez a casus belli klasszikus esete lenne.
Obama: „a média a kezemben, megnevezem a tettes, kikerekítem a költségvetést és irány Teherán…most ugyis lement az olaj, arany, ezüst ára. Ideje beavatkozni.”
Nem kell visszamenni sokat a történelemben. Irak: tömegpusztító fegyverek mi?? Bizonyíték minek??

 33. hazitroll — 2013-04-16 15:17 

@papszi: Racionálisan én is kizárnám, de azért kérdezem, hogy „fű alatti” üzengetéssel kombinálva ez elképzelhető-e. Akár egy harmadik ország esetében is.

 32. papszi — 2013-04-16 15:12 

@hazitroll:

Mindkettő ország kizárható. Egyik sem kockáztatná a rezsimjét egy civilek ellen elkövetett merénylet miatt. Kinek lenne jó (az amcsikon kívül) egy nyilvánvaló casus belli?

 31. zigzag — 2013-04-16 14:52 

Az amerikai szélsőségeket erősíti, hogy közeleg Adolf születésnapja (ápr. 20), illetve az is, hogy a robbantás a Connecticut állambeli Newton merénylet áldozatainak fenntartott hely mellett történt, ami az eset kapcsán bekövetkező fegyvertartás szigorítási intézkedéssorozat kiváltója. Ez pedig, mondani se kell, hogy bizonyos körökben nem javított az Obama adminisztráció megítélésén és szélsőséges esetben ilyen merényletet is kiválthatott. Ne legyen igazam.

 30. hazitroll — 2013-04-16 14:51 

A belsős munka mellett az szól, hogy kevés az áldozat – nyilván nem szívesen öli le senki a saját honfitársait, és valamelyest igyekezhettek minimalizálni az áldozatok számát.
Egy akármilyen (terror)szervezet felvállalná nyilvánosan is, ez a lényegük. Szept. 11 kapcsán is ez adott – nekem legalábbis – a legtöbb okot a kételyre.

 29. hazitroll — 2013-04-16 14:49 

Diplomáciában kicsit jártasabbaktól kérdem: elképzelhető olyan forgatókönyv, hogy Észak-Korea vagy Irán (vagy bármely más ország) titkosszolgálata/hadserege csinálta, DE
1. Nem vállalja nyilvánosan (mint egy terrorszervezet tenné)
2. Nem üzen hadat (mint Japán Pearl Harbor után – ok erős párhuzam)
3. Informális csatornákon mégis megüzeni, hogy ezek ők voltak, és kurvára fogja vissza magát az Egyesült Államok, ha az ő érdekeit (atomprogramját) továbbra is meg akarja sérteni

 28. igazitrebics — 2013-04-16 14:49 

@FilcTroll:
Hááát a videok valahogy elfogytak!

 27. papszi — 2013-04-16 14:39 

Talán nem is az az igazi kérdés, hogy ki volt, hanem, hogy ezt mire használják fel. Millió példa mutatja, hogy az igazság másodlagos, ha hasznot lehet húzni belőle. Lásd Kennedy gyilkosság, Osama, Ferenc Ferdinánd…Számomra világos, hogy ha az Obama kormányzat ebben azt látja, hogy belső veszély van, még kevesebb fegyver marad a civilek kezén. Ha azt szeretnék látni, hogy egy sötét bőrű, szakállas ember aznap a környéken lófrált, irány Teherán. Ha azt veszem, hogy ennél szinte egy magányos őrült is több áldozatot szedett volna, kizárnám a külföldi terrorszervezet v. titkosügynékség kombót. Mindenesetre az is figyelemre méltó, hogy jóval az tömeges befutók után robbant a bomba…

 25. vidra — 2013-04-16 14:26 

Valamiért biztosra veszem az elterelési szálat. Ki tudja, miről tárgyaltak aznap, vagy mostanság, amire nem kellene figyelnünk?

 24. keba — 2013-04-16 14:14 

Az egyik elejtett hírmorzsában mintha megjegyezték volna, hogy Obama amikor sajtótájékoztatót tartott közel sem volt annyira megrendülve mint amikor az iskolai lövöldözős ámokfutóról beszélt nemrégen. Szóval nekem elsőre a inside job ugrott be, nem az iszlám terrorista vonal…

 23. nadivereb — 2013-04-16 13:52 

@szmark: Azt tzudták, hogy bombák robbantak. Azt nem tudták, hogy ki robbantott.

 22. szmark — 2013-04-16 13:50 

Nekem is az inside job jutott eszembe elsőnek. Tegnap ahogy hallottam róla, a CNN-re kapcsoltam, akkor még nem tudták mi okozta a robbanásokat de az alelnök már akkor a „bombing” kifejezést használta. Érdekes.

 21. turpiurfi — 2013-04-16 13:32 

hopsz, megelőztek :$

szerintem inside job volt, amit a szélsőségesekkel karöltve sikerült véghez vinni. obamának pont kapóra jöhet több dologhoz is szvsz.

 20. turpiurfi — 2013-04-16 13:30 

 19. nadivereb — 2013-04-16 13:27 

@sidaries: Igen, a magányos őrült is simán elképzelhető, csak ahhoz viszont nekem túl szervezettnek tűnik. 3 bomba a futóversenyen (egy besült), plusz a könyvtár is (amiről most már az van a hírekben, hogy elektromos tűz, de elég korrekt időzítéssel gyulladt ki)… Persze lehet, hogy a tag évek óta tervezi a saját kis akcióját.
Mondjuk konteós szempontból alapvetően szerintem nincs nagy különbség aközött, hogy egy darab amatőr robbantó vagy egy pár emberből álló amatőr terrorcsoport a tettes.

 18. ttomika — 2013-04-16 13:23 

Üdv a mestereknek! Szvsz egy házi zsiványkodás volt,esetleg némi Moszaddal,talán helyi idealistákkal „fűszerezve”. Az iszlám szál sajnos több áldozattal járt volna,a perzsa nem az a kimondott terrorista típus,Kimék pedig ennyire nem lehetnek lököttek,elég nekik a saját bajuk. Persze ez csak egy gyors vélemény. T.

 16. eltiron — 2013-04-16 13:12 

@vittore: Maximálisan egyetértek veled, ez bizony a manipuláció csúcsa, valamint az emberi primitívség bizonyítványa; ha Palesztinában halnak meg ezrek, az megszokott dolog, hiszen ők „tudjukmilyenek”.
Továbbmegyek: ha a hozzánk jóval közelebb lévő Spanyolországban vagy Görögországban történik ilyen (vagy akár nagyobb) szabású bűncselekmény, még annak is kisebb lenne a publicitása. Ez Halivúdvilág, az a tragédia, amit az amcsik annak mondanak.
És mielőtt bárki kioktatna: nem kisebbíteni akarom az eset súlyát vagy bagatellizálni az áldozatok fájdalmát, pusztán a manipulációra mutatok rá.

 15. sidaries — 2013-04-16 13:08 

@nadivereb:

Az elsőt én is elképzelhetőnek tartom. Egy egyszerű szélsőséges csoport, aki most akarja megmutatni, hogy milyen fasza gyerekek. Ha így van, akkor hamarosan kiderül, hogy miért is tették.

Bár szerintem a magányos őrültet sem zárhatjuk ki. Az iskolai lövöldözés már nem menő, ezért úgy gondolta, hogy divatot teremt a futóversenyen robbantással.

 14. malahide — 2013-04-16 13:03 

http://en.wikipedia.org/wiki/Patriots'_Day

ez tegnap volt.. sztem valami amerikai szelsöséges banda, nem tartom lehetetlennek hogy a fegyvertartás tervezett megrendszabályozása miatt akadtak ki

 13. nadivereb — 2013-04-16 12:55 

@ginette: Ezen a kártyán pont a futónő az elkövető, hiszen „senki sem gyanakszik egy ártalmatlan kocogóra”.
A zöld pedig csak a Celtics (NBA) uralkodó színe, a Bruins (NHL) fekete-sárga, a Red Sox (MLB, a Patriots (NFL) és a Revolution (MLS) kék-fehér-piros, a Breakers (NWSL) pedig kék-fehér szerelésben játszik.

 11. nadivereb — 2013-04-16 12:43 

Majdnem biztos vagyok benne, hogy nem „profi” szervezet van a dolog mögött, egyszerűen azért, mert messze nem volt ahhoz elég hatékony. Ha már civil rendezvényt kell megtámadni, akkor se látom semmi értelmét, hogy egy szabadtéri futóverseny vége felé robbantsanak. Én úgy vélem, hogy ha akármelyik titkosszolgálat szervezte volna meg, akkor minimum az eredményhirdetéskor lett volna a robbantás, de inkább valami veteránfelvonuláson vagy konferencián. Akár tényleges támadásnak száőnják, akár csak el akarná hitetni a kormány, hogy tényleges támadás volt, gazdasági vagy politikai jelentőségű célpont lett volna. Alacsony hatékonysággal futókra és félig üres könyvtárra robbantgatni – ennek így semmi értelme.

Én két dolgot tudok elképzelni:
1). Valami viszonylag amatőr szélsőséges csoport volt (és ebből a szempontból alapvetően tökmindegy, hogy belföldi vagy külföldi), akik pánikot akartak kelteni. Szöges repeszek, kukába rejtett pokolgép, beleillik. A szervezésük viszont eléggé félrement, mert nem voltak elég profik.
2). A futóversenyes robbanások csak félrevezetésre voltak kitalálva. Direkt nem az eredményhirdetéskor robbantottak, mert nem volt cél az áldozatok számának maximalizálása. Ott van ugyanis a könyvtári robbantás, amire senki nem figyel, még a posztból is kimaradt, pedig könnyen lehet, hogy pont az volt a fő cél. Ki tudja, milyen értékes dokumentumokat, könyveket, kéziratokat őriznek ott? Simán el tudom képzelni, hogy a takarítás utáni leltárnál kiderül, hogy pár millió dollár értékű könyv veszett el.

 10. ginette — 2013-04-16 12:34 

Nem találtam olyan működő oldalt, ahol az összes Illuminati kártya fent lenne, ezért ellenőrizni sem tudom, mindenesetre érdekes, hogy állítólag ilyen lapot is tartalmaz. Az pedig külön sokatmondó lehet, hogy a rajzon lévő nő ruházatára a zöld szín jellemző, ami a bostoni sportcsapatok egyik uralkodó színe.

http://www.omni.to/upload/illuminati-cards/joggers.jpg

 9. FilcTroll — 2013-04-16 12:28 

Azért Észak-Korea lerohanása (= atomháborús veszély) kicsit talán túlreagálásnak tűnne. Én legalább is nem hinném el, ha elkezdené nyomni a hírgyár, hogy a koraeai titkosszolgálat robbantott. 🙂

 8. gonczi — 2013-04-16 12:23 

@daneelolivaw: Az, hogy eddig senki nem sietett magára vállalni arra mutat, hogy vagy magányos elmeháborodott volt vagy belső szervezés – akár a belbiztonság drasztikus növelése akár Észak-Korea lerohanása érdekében.

 7. vittore — 2013-04-16 12:23 

Hát azért elég érdekes a szavazás állása… Ha bele gondolunk, hogy mekkora publicitást élvez egy ekkora rendezvény, nem is kell több áldozat, simán legitimmé tehető bármilyen katonai intervenció vagy újabb korlátozás a szabadságjogok terén…. Én is az első kettőre szavaztam.
Most pedig egy kis demagógia: maximális részvétem az áldozatok hozzátartozóinak, iszonyú ami történt, de nekem akkor is baxa a csőrömet, hogy -a témához lazán kapcsolódva- a közel keleten naponta százak halnak meg terrorista cselekmények során, ami ha egyáltalán megjelenik hírként valahol, elintézzük egy vállrándítással.
Most meg az egész világ gyászba fog borulni és főcsímek,cikkek, elemzések százai fognak megjelenni a témával kapcsolatban. Nem tetszik ez nekem…. 🙁

 6. ngcs — 2013-04-16 12:18 

Szerintem iráni terroristák lesznek a „hivatalos” elkövetők vagy „liberalista hippi négerek-indiánok”. Tehát vagy belföldi vagy külföldi agressziót akar az USA kormányán keresztül a tudjukkik tanácsa, mert rég nem történt semmi és unatkoznak a bennünket figyelő UFOnauták és szóltak ‘nekik’, hogy legyen vmi hecc, cécó, móka végre. (Hülyeség figyelmen kívül hagyandó)

Nagyon lőporosra akarják venni az utóbbi időben a nemzetközi médiát akik azt irányítják, valami nagyon nagy marhaságot akarnak lenyomni a torkán az akollakóknak… Korea, Irán, most Boston, tavaly London, egy gyengére sikerült Egyiptom, még gyengébb Líbia, kezdik szokatni a népet az erőszakhoz, nálunk is gyarapodnak a sünök… Remélem azt jelentik be majd, hogy elfogyott az olaj, végre a kényelmes báránykák is gyalog fognak velem járni dolgozni 😀

 5. FilcTroll — 2013-04-16 11:55 

Felteszem, hogy ha belső munka, akkor ezeket az akciókat nem saját kezűleg csinálják meg, hanem megcsináltatják valami felhergelt idiótával, akit megsegítenek pénzzel meg módszertannal. Ha esetleg lebukik, akkor egy hazafi lelövi (fotó is lesz róla), vagy annyi gyógyszert adnak neki, hogy csak bambulni tud hátralévő életében.

Szóval szerintem belső munka, de valamilyen külső csoport vagy magányos ember végezte el a kézimunkát. Az amcsi nácik és az írellenesek illenek is a képbe. A teljes ellenőrzés kiépítéséhez olyan ellenségre van szükség, akit nem afgán barlangokban kergetnek, hanem Boston utcáin. Akit első pillantásra nehéz megkülönböztetni az átlagos amcsi lakosságtól. És aki persze rettegésben tartja a várost és ezzel felhatalmazza a vezetőket, hogy fokozzák az ellenőrzést. Mint a filmeken. 🙂

 4. daneelolivaw — 2013-04-16 11:44 

mi van a magányos elkövető teóriával? valami fazon bekattan, lsd aurorai mozi, az óvodás lövöldözés

 3. eltiron — 2013-04-16 11:31 

Ez gyorsan ment, éppen most gondolkodtam rajta, hogy a Facebook-faunkra írok egy villámposztot, de megelőztél. Az első gondolatom az amerikai „ellenzéki” erők voltak, második pedig persze a Washingtoni héják. A legkevésbé valószínűnek az al-Kaidát (vagy hasonló iszlámista szervezetet) tartom, ha ők tették volna, már rég magukra vállalták volna. Szóval 99%, hogy ez amcsi belső munka, akkor is, ha mondjuk 2 nap múlva „bizonyítékokat” találnak rá, hogy Iráni terroristák műve…

 2. bobby — 2013-04-16 11:31 

Lehet,hogy újra bedobják a már sokszor bevált aduászt?Majd jól megvádolják Észak-Koreát és így lesz indok lerohanni és „felszabadítani”…

 1. kvantum — 2013-04-16 11:22 

3.8.) Az UFO-k… 🙂

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök