2013-11-13–09:49

FAQ: Konteókönyv-kiskáté

Az elmúlt egy-két hétben örvendetes mértékben gyarapodott a Konteóblog, illetve a Facebook-oldalunk olvasóinak száma, amit – többek között – a könyv boltokba kerülésének is köszönhetünk. A bloggazda postaládájában is egyre több olyan levél és magánüzenet landol, amelyben a frissen csatlakozott, reménybeli olvasók tesznek fel kérdéseket a Konteó 1-gyel kapcsolatban, ezért úgy gondoltam, hogy a blogon eddig több posztban szétszórt információkat egy helyre gyűjtöm, megkönnyítve mindazok dolgát, akik még nem döntötték el, hogy érdemes-e azt a hét-nyolc BKV-jegynyi, vagy három-négy doboz cigarettányi összeget a könyvre áldozni. Figyelem, GYIK-poszt következik, nem titkoltan egy kis önreklám-fílinggel!

K1.) A Konteó 1 harminc olyan összeesküvés-elmélet tartalmaz, amelyek közül 29 itt is olvasható a blogon. Meszet (vagy valami tudatmódosító szert) fogyasztott-e a Göncöl Kiadó, amikor feltételezte, hogy lesznek olyanok, akik pénzt adnak ki azért, hogy a neten amúgy ingyenesen böngészhető cikkeket olvassanak egy papírkönyvben?

V1.) A könyvben szereplő írások átlagosan 15-20%-kal terjedelmesebbek, mint a blogon olvasható posztok, de olyan is akad, amelyik több, mint egyharmaddal hosszabb. Aktualizáltam, kicsit átírtam és kibővítettem őket, úgyhogy azok számára is tartalmaznak újdonságokat, akik a blogot oda-vissza elolvasták. A tartalomjegyzék a következő:

1. fejezet – Rejtőzködők

1.1) A templomos lovagok
1.2.) Az Illuminátusok
1.3.) A Bilderberg-csoport
1.4.) Szcientológia-hipotézisek

2. fejezet – Földön, vízen, levegőben

2.1.) A Bermuda-háromszög
2.2.) Mary Celeste
2.3.) Roswell és az M-12
2.4.) Gagarin-konteók
2.5.) A TWA–800 rejtélye

3. fejezet – Előre megfontolt szándékkal

3.1.) Egy pápa halála
3.2.) Roberto Calvi – Isten bankára
3.3.) A JFK-dosszié
3.4.) Marilyn Monroe
3.5.) John Lennon
3.6.) Jörg Haider

4. fejezet – Természet, tudomány

4.1.) Nikola Tesla
4.2.) Tunguzka
4.3.) Az örökmozgó és az alternatív energia
4.4.) Fluorid-összeesküvés
4.5.) A Gyatlov-incidens

5. fejezet – Történelmi kérdőjelek

5.1.) A Voynich-kézirat
5.2.) A nácik aranya
5.3.) Patton tábornok
5.4.) Antarktisz-anomáliák
5.5.) A romániai „forradalom”

6. fejezet – Magyar rapszódia

6.1.) A MA–240 járat tragédiája
6.2.) Elbert János halála
6.3.) A Fenyő-ügy
6.4.) Körmendi gyerekgyilkosság
6.5.) A móri mészárlás

K2.) Mi a harmincadik, bónusz-írás a bloghoz képest?

V2.) Az 1998-as körmendi gyerekgyilkosságot tárgyaló cikk, az úgynevezett Tánczos-konteók. Ez nem szerepel a Konteóblogban, csak a könyvben olvasható.

K3.) Szerepel-e a tervek között a könyv e-book formátumban történő kiadása?

V3.) Ez egyelőre nincs napirenden.

K4.) Mennyibe kerül a könyv és hol lehet megvenni?

V4.) A könyv bolti ára 2940.- forint, de az on-line felületeken jelentős (akár 20%-os) kedvezménnyel is találkozhat a vásárló, például a Göncöl Kiadó oldalán, ahol külföldre szóló rendeléseket is felvesznek, természetesen az érvényes postázási költségek fejében. Ezen kívül a Librinél, az Alexandránál, a Molyboltban, a Polc.hu-nál, illetve a Bookline webshopjában is hozzáférhető. Aki idegenkedik a netes vásárlástól (vagy zsebbe kapja a jövedelmét és nincs bankkártyája vagy folyószámlája), az bemehet a Libri vagy az Alexandra könyvesboltjaiba, illetve elzarándokolhat a Garmada Önkiszolgáló Bolhapiacra, ahol ugyancsak fellelhető néhány példány (ápdét: a Garmadánál kifogyott!).

K5.) Lesz-e közönségtalálkozó, illetve dedikálás?

V5.) Igen, több ilyet is tervezünk, Budapesten és vidéken egyaránt. A fővárosban az első ilyen alkalom 2013. november 15-én, pénteken 18.00 órai kezdettel lesz, a budapesti Nyugati téren található Alexandra Könyvesházban. Itt a nagyon rövid bevezetőt Hegyi György újságíró fogja elmondani (Emil.RuleZ!-rajongók figyelem!). Arra kérek minden résztvevőt, hogy ha ruhatárában van kék (konteókék?) ing, blúz, nadrág vagy szoknya, ebbe öltözzön. Avatar-típusú arcfestés és kék kontaktlencsék bónuszpontot jelentenek.

A második fővárosi dedikálásra 2013. december 3-án, kedden 18.00 órakor kerül sor, beszélgetéssel és kérdezési lehetőséggel súlyosítva. A helyszín a budai Allee Bevásárlóközpontban található Libri könyvesbolt lesz. A vidéki fellépésekről a közeljövőben kaptok részletesebb tájékoztatást. Londonba vagy Dublinba sajnos nem megyünk, annak ellenére, hogy onnan is sokan olvasnak bennünket.

K6.) Mikor lesznek a beharangozott, és a könyvhöz kapcsolódó játékok?

V6.) A Konteókönyv megvásárlóinak tartogatunk pár meglepetést: ők olyan játékokban vehetnek majd részt (valószínűleg majd december-január hónapok során), amelyek nyereményeit a decemberi Konteó-születésnapon valamikor egy később kijelölendő konteós eseményen tudják majd átvenni.

Ha van még kérdésed a könyvvel kapcsolatban, kommenteld ide és igyekszem haladéktalanul megválaszolni.

Köszönöm a figyelmed!

tiboru

Kategória: EgyébCímkék: , ,

71 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 71. zizzi — 2014-02-28 12:59 

@tiboru:
68.

No igen, az “urt” ismet letrehozta valaki, akit OK tamogatnak…. rajtunk a fel szemuk ;). Innen szoveget atvenni az tokeletesen rendben van, de megemliteni… azt mar nem.

Erdekes azert ez a gyorsasag….. kar, hogy nem mentettem le, mert persze az archivban semmi nyoma mar a Konteo cimszonak… pedig az kotelezo lenne!

Amugy en is csak “termeszettudomanyos” kerdeseknel nezek bele, az meg aranylag megbizhato :).

 70. gigabursch — 2014-02-27 07:43 

@tiboru:
Abból a szempontból még védhető is, hogy amit lehet, azt magyarul.

Viszont nem ártana odatenni a Konspirációs teória és a konteó szavakat sem, némi magyarázattal és akkor a kecske-káposzta egyensúly sem borul meg.

Amúgy meg a Wiki mögött tudjukkik állnak.

 69. tiboru — 2014-02-26 19:34 

@tommi:

Innen is köszi!

 68. tiboru — 2014-02-26 19:34 

@zizzi:

Valamelyik okostojás máris kijavította a “Konteó” címszót “összeesküvés-elmélet”-re (a linkben persze otthagyták), pedig mi tudjuk, hogy ezek NEM szinonimák, ahogy nem szinonima a “falánk” és az “ínyenc” sem…

A magyar Wikipédiával már többször vitatkoztam, de mára feladtam.

 67. tommi — 2014-02-26 15:16 

Végigolvastam nemrég a könyvet, meglepve és örömmel láttam, hogy a Fenyő ügyről szóló fejezetbe bekerült egy információ is, amelynek alapját én küldtem tiborunak egy facebook-üzenetben. 🙂

 66. zizzi — 2014-02-26 15:01 

Valoszinuleg folfedezte mar mas is, soooot, valaki fol is tette az ide vago linket, de aki meg nem latta: fonn “vagyunk” a Wikipedian is, Konteo cimszo alatt… Igaz, tiboru nincs megemlitve, mint a szo atyja…. Ezt az urt talan valaki innen potolni is tudna….?

http://hu.wikipedia.org/wiki/Konte%C3%B3

(igy jarhatunk, ha moltort ill. koncentracio keresese kapcsan eszunkbe villan egy masik keresendo szo, aminek k az eleje es o a vege 😉 )

 65. tiboru — 2014-01-04 20:36 

@mutabor:

Utánvéttel nagyon sok a postaköltség, ráadásul kétszer is be kell mennem a postára, ami nem egy fesztivál…

Ha tudsz átutalni (PayPal, Flattr vagy akár sima bankszámlára) az szerintem mindkettőnknek előnyösebb. Megadsz egy címet, én feladom, ajánlott levélként fogod megkapni, a postaköltség asszem 750.- forint, amit a könyv árával együtt egyenlítesz ki.

Írj egy levelet nekem és megbeszéljük a hogyantovábbot.

 64. mutabor — 2014-01-04 19:53 

Sajnos nekem csak az utánvét felel meg pedig nagyon szeretném ezt a könyvet.Több mindent vettem már így,még postán maradóan is.
Remélhetek?

 63. tiboru — 2013-12-19 23:58 

@petiba:

Hát ahogy a szólás is mondja: egyszer fenn, másszor lenn 🙁

Reméljük, hogy leszünk feljebb is.

 62. petiba — 2013-12-19 23:31 

Üdv, főnök!Az év utolsó kékkönyv vásárlását megejtve ki kell, hogy jelentsem, hogy Dezsőke nem a te barátod. Száműzték az Alexandra legmegtalálhatatlanabb, legalsóbb polcára, múltkorjában még feljebb voltál. Tegnap már senki alattad, és gondolom a poén kedvéért (csak viccelek) “feletted” most ez van:

Arthur Koestler: Ígéret és beteljesedés – A zsidó állam születésének története, 1917-1949.

Hehe.

 61. tiboru — 2013-12-14 10:52 

Az év utolsó konteós dedikálásáról itt:

http://konteo.hu/index.php/konteo-tiboru-hirek/20-garmada

 60. tiboru — 2013-12-09 18:35 

@petiba:

No, aki akart, szavazott, s a kommentek között látható a végeredmény is:

http://konteo.hu/index.php/konteo-tiboru-hirek/10-videk-dedikal1-szavaz

 59. tiboru — 2013-12-04 09:48 

Köszönöm mindenkinek, aki a tegnap eljött! Külön köszönet azoknak, akik aktívan részt vettek a beszélgetésben és kérdéseket tettek fel.

Többen voltunk, mint a múltkor a Nyugatinál, s becslések szerint ismét úgy száz könyvet dedikáltam. Sokan karácsonyi ajándéknak szánják, s azt kell mondanom: kiváló döntés 🙂

Mégegyszer köszönöm!

 58. Vanek B. Eduard — 2013-12-03 22:30 

@Vanek B. Eduard: Grafológiai szakbizottmányunk időközben bevallotta, hogy első gondjaik a betűk azonosítása során merültek fel, majd miután ezen túljutottak, a szavak értelmezésével gyűlt meg a gondjuk. Valójában túlhevültek a “konteós barátsággal” kifejezés értelmezése során. Újrabútolásuk folyamatban…
🙂

 57. kawabazsy — 2013-12-03 22:19 

A mai könyvdedikálás után (köszönjük a lehetőséget 🙂 eszembe jutott egy kérdés, úgyhogy most itt teszem fel. Sz’al nemrég olyan vezércikk volt az Indexen, ami tkp a konteok alapját vitatja, tehát h azok csak kitalációk, mert blablabla, le van írva a cikkben. Sz’al nekem naggyon gyanús.. 🙂 Nem lehet h pont azért szeretnék a jelentőségét csökkenteni, mert rá lett tapintva pár helyen az igazságra, amit “ők” nem szeretnének? Ha esetleg máshol már ki lett tárgyalva, akkor elnézést, linket kérek. 🙂

http://index.hu/tudomany/2013/11/21/ezert_van_szuksegunk_zsido_gyikemberekre/

 56. Vanek B. Eduard — 2013-12-03 22:15 

Konteoügyi főigazgatóságunk operatív csoportja ma időt, pénzt nem kímélve megszerezte a közismert blogger keze írását.
Azóta azt grafológiai szakbizottmányunk elemzi: első megállapításuk egy mindenben kételkedő, vagy szerfelett kíváncsi ember képét rajzolták elő, sőt az is valószínűsítik, hogy mindkettő egyszerre.
További megállapításaikról a közvéleményt folyamatosan tájékoztatjuk.

 55. tiboru — 2013-12-01 21:00 

@becsuszoszereles1k:

Opcionális: lehet nick, de lehet igazi név is.

 54. becsuszoszereles1k — 2013-12-01 20:47 

@tiboru: Kenytelen leszek felmenni a haztetore!:))
Na es melyik nevet mint elkovetoet kell feltuntetni?

 53. tiboru — 2013-12-01 19:05 

@abigel:

Bocs, igazad van, ez kimaradt.

Beküldési határidő: 2013. december 7., szombat, 22.00 óra.

 52. abigel — 2013-12-01 19:01 

@tiboru: Határidő?

 51. tiboru — 2013-12-01 18:42 

Szolgálati közlemény!

Könyves-fotós játékot hirdetek!

Fényképezzétek le a Konteókönyvet úgy, hogy a háttérben lakóhelyetek valamelyik jellegzetes épülete, szobra, utcarészlete vagy egyéb érdekessége legyen látható (de persze te vagy családtagod is szerepelhet rajta!). Küldjétek el a fotót nekem, a Konteóblog jobb felső sarkában látható borítékos ikon alatti “Levél” feliratra kattintva. A kísérőszövegben tüntessétek fel, hogy hol készült, s ki az elkövető.

A beérkező képekből albumot csinálok, amit a Facebookos oldalunkra fel fogok pakolni, ahol természetesen majd lájkolni és megosztani is lehet őket.

Hajrá Konteókönyv, hajrá konteósok! Várom a pályaműveket!

 50. almoragh — 2013-12-01 17:37 

Na, most már én is hozzájutottam a magam példányához, úgyhogy már offline is törhetem a fejem a dolgokon:) Még mindig a Gyatlov a kedvencem, azt még rövidnek is éreztem, de aztán rájöttem, hogy ott az irtózatos mennyiségű kommentet is átnyálaztam, amikor itt olvastam…

 49. tiboru — 2013-11-29 22:11 

@biziclop:

Erről majd január-február folyamán részletesebben, addig inkább ne feszegessük, ha kérhetem 🙂

 48. biziclop — 2013-11-29 21:31 

De mi az a 7A6FD? 🙂

 47. tiboru — 2013-11-28 11:24 

Vidéki olvasóink figyelmébe ajánlom a következő linket, amelyen szavazhatnak arról, hogy hol legyen (Budapesten kívüli) dedikálás.

http://konteo.hu/index.php/konteo-tiboru-hirek/10-videk-dedikal1-szavaz

 46. tiboru — 2013-11-26 11:21 

 45. tiboru — 2013-11-23 12:07 

@miamai:

A 444 kommentjeinél van egy olyan opció, hogy választhatsz, melyik profiloddal szeretnéd megnézni (és kommentelni). Ha frissíted, akkor sem látod?

Szerintem nem cenzúráznak. Vannak nagyon kemény kommentek is a különféle posztjaiknál, s az az érzésem, hogy egyet sem töröltek. Mondjuk abban a pillanatban végük is lenne a netezők szemében…

 44. miamai — 2013-11-22 11:22 

@orca: Köszi, de ez a tény nem nyugtat meg mindaddig, amíg nem tudom meg, hogy cenzúráztak-e vagy csak én vagyok béna.
Ha ezzel a nevemmel vagyok belépve a FB-ra, akkor látszik az írás és a reklamálásom is, ha egy másikkal (bibibiii nem árulom el…), akkor meg nem. Lehet hogy csak valami technikai malőr, de lehet, hogy csak engem akarnak megnyugtatni, hogy nolám, itt van a kommented, pedig nincs is.

 43. orca — 2013-11-22 10:53 

@miamai:
Vigasztaljon addig is, miamai, egy finnyás ítélő elismerő kritikája – Barotányi Zoltáné a Magyar Narancsból, innen:
http://magyarnarancs.hu/kulpol/na-most-ki-olte-meg-kennedyt-fel-evszazada-tortent-87571

“A Kennedy-merénylettel kapcsolatos összeesküvés-elméletek olyannyira virulensek, hogy konspirációs teóriákkal foglalkozó „szakírók” külön fejezeteket szentelnek ezeknek (így lelhetők fel a kiváló honi konteo blogon is, melyből egy remek válogatás már könyvben is olvasható).”

A “konteo blogon”-ra kattintva tiboru JFK 2.0-jára jutunk.
És Barotányi ritkán dícsér.

 42. petiba — 2013-11-22 10:49 

@SLC:

Igazi indexes tudomány:

“Ezek szerint minél inkább jobboldali valaki, annál fogékonyabb az összeesküvés-elméletekre?

Az összeesküvés-elméletek nagyon széles körben elterjedtek, és van rájuk fogékonyság a politikai baloldalon is. De amikor az átfogó összeesküvés-elméleti világképet vizsgáltuk, azt találtuk, hogy a jobboldali pártoknál és különösen a Jobbiknál ez sokkal jellemzőbb.”

😀

 41. miamai — 2013-11-21 23:24 

Meg tudná valaki mondani, hogy a két nappal ezelőtt, a 444-re írt írásom vajon miért nem jelenik meg olyankor, ha más nézi, vagy én nézem, de másik név alatt? Csak nem tán a Cenzné ura jelent meg a szabad sajtóban?
OK, lehet vele nem egyetérteni, de még akkor is van olyan rossz, mint maga a kritika…

 39. tiboru — 2013-11-20 16:30 

@orca:

Köszi az infót!

 38. orca — 2013-11-20 12:48 

“A konteóblognak megjelent egy könyve” – Barotányi Zoltán (aka DjMinek; tiboruhoz hasonlóan sok faktorral gondolkodó pasas) szíves szóbeli említése a Tilos Rádióban, a tegnapi, 19-ei Csonkamagyarországban 10.45 körül (archívumból meghallgatható). A “konteó”-szó (ha tiboru nyelvi leleménye, ha másé) gyakran elhangzik.

A műsorban amúgy szó esik a Kennedy-gyilkosság kapcsán arról is, hogy Magyarországon soha nem épül majd tankönyvraktár, nehogy valaki egy Etika-tankönyvkupacnak támaszkodva rálőhessen az elnökre.

 37. tiboru — 2013-11-20 11:43 

@miamai:

Okosba’ megoldom 🙂

 36. miamai — 2013-11-19 21:55 

@miamai: esetleg rabszolgákkal vagy szok kici kinaival dógosztacc?

 35. miamai — 2013-11-19 21:54 

@tiboru: OMG Tiboru, Te osztódással szaporodsz? Plusz egy külön oldal, fórummal, vendégkönyvvel, hírekkel miegymással. Hogy van erre időd, energiád, klaviatúrád?

 34. tiboru — 2013-11-19 19:23 

Szolgálati közlemény:

http://www.konteo.hu/

Nézzétek meg. Még nincs feltöltve, de igyekszem.

 33. tiboru — 2013-11-19 17:28 

@weelma1:

Csak most vettem észre, egész nap nem voltam netközelben, köszi!

 32. weelma1 — 2013-11-19 13:11 

Hello! A 444-en Konteokonyv kritika!!!

 31. abigel — 2013-11-16 10:49 

@tiboru: Azta!

 29. tiboru — 2013-11-16 09:34 

@abigel:

Ha jól számoltuk, akkor kábé úgy százszor 🙂

 28. abigel — 2013-11-16 09:30 

@tiboru: Hányszor írtad le tegnap a neved?

 27. tiboru — 2013-11-16 09:16 

@nofate:

Tutira benne lesz!

 26. tiboru — 2013-11-16 09:15 

@orca:

Egy jó alteregó sose olcsó, de minden pénzt megér 🙂

Én köszönöm neked és mindenkinek, aki ott volt. Aki pedig most nem tudott eljönni, az készüljön december harmadikára, amikor nemcsak hogy megismételjük, de még beszélgetünk is egy kicsit, szervezett(ebb) körülmények között.

Amint van konkrétum (pontos helyszín, időpont), jelezni fogom.

 25. nofate — 2013-11-15 22:24 

Még nem jutottam a végére, de eddig pazar! Őszintén bevallom, nem minden posztot olvasgattam végig a blogon, (pl. Fenyő-ügy, Robert Calvi, Mary Celeste), de így sokkal élvezetesebb a könyv is. A minap kolis konyhában olvasgattam főzés közben, az egyik lány pedig élénken érdeklődött iránta. Az első kérdés ez volt: “9/11 benne van?” 😀 Szóval tiboru, a Konteó2-ben kötelező ! 😉

 24. orca — 2013-11-15 20:19 

@petiba: “És tényleg te leszel ott, saját személyedben, tiboru? :)”

Egy tiboruhoz a megszólalásig hasonlító (hangja is alig, annyira fáradt), mosolygós, angyali türelemmel dedikáló humanoidentitás tűrte az olvasók rohamát (akik nem álltak a Nyugatiig, sajna).
Jó volt nézni.

És ott ül a kirakatban a Konteokönyv. A bolt kirakatának a bal oldalán, jobbalul.
Ezt meg jó volt látni.

Köszönöm, hogy nézhettem-láthattam.

 23. petiba — 2013-11-14 12:53 

@tiboru:

Érdekes, nekem is egy hangulatjavító intézmény járt a fejemben 🙂

Szigorúan az olvközönség által, a helyszínen kisorsolt intézménybe szervezve, csak hogy nehogy rejtett kamerákkal és mikrofonok használatával ott próbálják meg beazonosítani a konspirációs terroristákat – téged természetesen titokban (hú, itt a három T) felhasználva az adatgyűjtésre 😀
Vagy nem is titokban! Bakter, valaki írja már meg a tiboru konteót, Filc barátunknak kiderült, hogy tehetsége van hozzá, vajon mersze lenne-e ? Hehe

 22. tiboru — 2013-11-14 12:38 

@petiba:

Hát vagy én leszek ott, vagy valamelyik főállású, klónozott alteregóm 🙂

Azt, hogy hol lesz vidéki találkozó, elsősorban az eladási statisztikák határozzák meg, illetve az, hogy az adott városban sikerül-e olyan könyvesboltot (vagy más intézményt) találnunk, ahol befogadnak arra az egy-két órára. Amúgy nem vagyok vaskalapos, el tudok én képzelni egy IOT-t egy kocsmában is 🙂

Ezt a helyszínszavazós dolgot még átgondolom, de első blikkre nincs kifogásom ellene…

 21. tiboru — 2013-11-14 12:31 

@djatlov:

Szia! Üdvözöllek és örülök, hogy a könyv neked isa bejött. Mert nekem is 🙂

A Konteó2 tartalomjegyzéke még nincs 100%-osan véglegesítve, úgyhogy a Beatles-posztnak is van esélye!

 20. petiba — 2013-11-14 12:27 

@tiboru:

És tényleg te leszel ott, saját személyedben, tiboru? 🙂 Ez annyira kis triviális, nem? Semmi konspiráció?

Amúgy mi lenne, ha esetleg a jobbszélen lenne valami kis ablakocska, ahova feltennéd, ha valaki jelzi, hol szeretne IOT-t, és akkor lehetne csatlakozni hozzá, és akkor te meg jól eldöntöd, hogy mi az a létszám, ami miatt már érdemes lóhátra pattannod a végvárakba utazandó. Én pl. most itt jelezném hogy Pécs, 1 jelentkező, Petibá. És akkor a többi helyközeli olvtársak letennék a névjegykártyájukat a megfelelő helyszínhez, oszt majd kiderül, hogy mennyi az annyi.

 19. djatlov — 2013-11-14 12:23 

Na.
Mivel tegnap olyan történt, amire 2011 eleje óta, mióta rendszeres olvasó vagyok, várok; nevezetesen hirtelen felindulásból hozzájuthattam tiboru Konteó könyvéhez, ma úgy éreztem, ezt most már meg kell fejelni valamivel, amire fenti dátum óta nem került sor: bejelentkezni és hozzászólni A Bloghoz. Sziasztok, szia tiboru!
A könyvet úgy vettem kezembe és olvasom tegnap óta, mintha legalábbis az én kiadott könyvem lenne, pont akkora boldogsággal. Kivül belül nagyon jó és gratulálok és kívánom, hogy jelentős sikereket hozzon Neked, mert megérdemled. Külön öröm, hogy precízen egyeztetésre kerültek a dátumok, tehát 2013-hoz lettek igazítva!!!
Nem tudom, ki hogy van vele, szerintem nagyon Súlyos Könyvben olvasni kedvenceimet, főleg a Gyatlov incidenst és olyan nagyon jó!

Itt szeretném megköszönni mindenkinek a hozzászólását, volt olyan szórakoztató és elgondokodtató olvasni őket, mint a blogot!

Mielőtt a blogra tévedtem annó, sok-sok konteót olvastam, szóval az itteni konteók nagy része nem volt meglepetés, kivéve egyet: a Beatles konteót, ami ugye McCartney-ról szól, s amelytől a lélegzetem is elállt. Gyorstesztet végezve, ez a konteó többnyire ismeretlen a Beatlest kedvelők körében. Sok nyál után a lényeg: van-e esély arra, hogy a Konteó2-be bekerül ez a konteó is?

Gratulálok még egyszer és sok sikert kívánok!

 18. abigel — 2013-11-14 07:11 

@martongeri: 🙂

 17. tiboru — 2013-11-13 23:21 

@dr. Lópici Gáspár:

Nem, semmi különös műsor nem lesz pénteken. 18.00-kor kezdünk egy 3 perces felvezető szöveggel, majd kezdődik az effektív dedikálás: asztal, libasor 🙂

Kézfogás is szokott lenni?! Szerintem ezt megspóroljuk, marad a szemkontaktus, az érces férfihangom, valamint a roppant karakteres betűim. És ha ügyesek vagyunk, senkinek nem kell sokáig sorban állnia.

Persze én annak örülnék, ha a sor minimum a Nyugati pályaudvarig érne, de belátom, hogy ez roppant önző szempont.

 16. dr. Lópici Gáspár — 2013-11-13 22:59 

És kb hánykor lesz effektíve a dedikálás?
Úgy értem, bevezető, beszélgetés, ilyesmi, aztán a végén oda lehet járulni az asztalhoz, libasorban, kézfogás, kinek írhatom?, köszi.
Ez lesz?

Csak mert péntek este sürgős innivalóim szoktak lenni… 🙂

Nekem is kék a szemem, sőt, bevertem a sípcsontom, van egy kék foltom is.

 15. lego — 2013-11-13 18:49 

@tiboru:

Igazán nincs mit. Én köszönöm a könyvet.
Szuper kívül, belül.

 14. tiboru — 2013-11-13 18:28 

@SLC:

Jövőre is szervezünk, insallah!

 13. tiboru — 2013-11-13 18:27 

@lego:

Köszönöm, magam se írhattam volna szebben 🙂

 12. lego — 2013-11-13 18:13 

A könyv (mondjuk) 3000 ft.
Ennyi pénzért lehet kapni pocsék könyveket is, meg cigit is (gondolom azért azt nem sokat).
Ezért akkor most ki kell használni ezt az alkalmat, és értéket vásárolni a pénzünkön.
És ezt a könyvet -nem mellesleg- bármikor fel lehet lapozni, és agyalni a témákon, amennyi csak jól esik.

 11. SLC — 2013-11-13 17:56 

A pesti találkozókon az idén sajnos nem leszek ott 🙁

 10. SLC — 2013-11-13 17:55 

A héten nekem is meg lesz a Könyv 🙂

 9. martongeri — 2013-11-13 13:10 

@abigel:
Ha valaki fenn akarja tartani a “blog-feelinget”, úgy lenne az igazi, hogy a könyv utolsó üres oldalára írja a kommentjeit 🙂

 8. tiboru — 2013-11-13 11:17 

@szedlacsek:

Jogos, köszi, máris beteszem.

 6. tiboru — 2013-11-13 11:04 

@petiba:

Oké, az arcfestést csak poénnak szántam, a többi (kék ruhadarabok) viszont áll!

 5. petiba — 2013-11-13 10:43 

@tiboru:

Értéktelen bónuszpontokért viszont nem csinálok magamból teljesen hülyét 😛 Félig meg kipipálhatom avatar nélkül is. Van önkritikám, de télleg.

 4. tiboru — 2013-11-13 10:37 

@petiba:

Hogy neked mitől lesz jó, azt nem tudom, de a többiek biztosan jól fognak szórakozni 🙂

 3. petiba — 2013-11-13 10:35 

tiboru, ha mondjuk totál hülyét csinálok magamból, és avataros arcfestéssel megyek el egy IOT-ra, akkor mitől lesz nekem jó az a bónuszpont? (egy bp alapvetésből jár, mert kék a szemem, kontaktlencse nélkül is) 😀

 2. tiboru — 2013-11-13 10:20 

@abigel:

Igen, adunk még pár napot azoknak, akik csak a következő napokban fogják beszerezni a könyvet, aztán a jövő héten nyitok egy posztot a Tánczos-konteók megbeszéléséhez.

 1. abigel — 2013-11-13 10:18 

A Tánczos-konteóhoz lesz kommenthely? A szöveg nélkül, csak a vélemények kifejtésére?

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Átirányítás: 100 év Fátima2017-05-13
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök