2014-04-15–13:37

Elisa Lam halála

A tisztázatlan, furcsa körülmények között bekövetkezett halálesetek mindig is alkalmasak voltak arra, hogy felkeltsék az összeesküvés-elméletek iránt fogékonyak érdeklődését. Ez a tétel mai témánkra abszolút érvényes, hiszen egy 21 éves lányról van szó, aki úgy vesztette életét, hogy az utolsó perceiből körülbelül kettőt alaposan rögzített a videótechnika.

Elisa Lam esete jó egy éve foglalkoztatja a konteósokat, s biztos vagyok abban, hogy itt nálunk is sokak tarkóján felborzolódnak majd néminemű hajszálak a sztori olvastán, még akkor is, ha esetleg nem vagyunk hívei a természetfeletti magyarázatoknak.

Lássuk, mi is történt 2013. február elsején.

1.) Az események

Helyszínünk a Los Angeles bulinegyede közvetlen szomszédságában található, az európai normák szerint nagyjából két és fél csillagosnak nevezhető Cecil Hotel. Ez egy 90 éve épült, 15 szintes, 600 szobás szálloda, ahol a húszdollárostól a százdolláros ajánlatig mindent megtalál az itt megszállni vágyó. Hagyományosan az átutazók és a turisták veszik igénybe, vendégköre túlnyomó többsége a húszas-harmincas korosztályhoz tartozik. Az épület elég sötét múltjáról kicsit később részletesebben.

Posztunk névadója Elisa Lam, egy kanadai (ezen belül vancouveri), kínai származású diáklány, aki január 28-án (más források szerint 26-án) turistáskodni érkezett az Angyalok Városába. Egyedül utazott, autóbusszal és vonattal közlekedett. Eredetileg azt tervezte, hogy február elsején továbbutazik Santa Cruzba. Pár napig élte a korának megfelelő fiatalok életét, naponta felhívta a szüleit, majd január 31-én látták utoljára élve. Ahogy az lenni szokott, a bejelentést követően azonnal kiadták a körözését, s a helyi, valamint a vancouveri sajtó címlapon hozta a fényképét a klasszikus felhívással: ki tud róla? Az LAPD lelkiismeretesen utasította ugyan a 8 ezer egyenruhását és 3 ezer nyomozóját Elisa felkutatására, de hát tudjuk, hogy van ez: hiába van még szakosodott rendőri egysége is az eltűnt személyek felkutatására (ez a nevezetes Adult Missing Persons Unit), Los Angelesben naponta nyolc-tíz hasonló bejelentést iktatnak, akiknek a 80%-a 72 órán belül sértetlenül előkerül. Elisa azonban nem hallatott magáról, egészen február 19-ig.

Ekkor a szálloda lakói elkezdtek panaszkodni, hogy a vezetékes víz rossz szagú, s némelyik szobában még a vízellátás is akadozik. A karbantartók nekiálltak kivizsgálni, hogy mi lehet a baj, s a legnagyobb megdöbbenésükre a hotel lapos tetején található négy víztartály közül az egyikben (amely háromnegyedig volt) megtalálták a kanadai lány (egyes források szerint ruhátlan) holttestét. A soron kívül elrendelt kórbonctani és rendőrorvosi vizsgálatok (amelyek hivatalos és végleges eredményére szokatlanul hosszú ideig, a toxikológiára például négy hónapig kellett várni) utólag három fontos megállapítást tettek:

a.) idegenkezűségre utaló nyom nincs;
b.) a diáklány nem fogyasztott se alkoholt, se kábítószert;
c.) a halál beálltának legvalószínűbb időpontja 2013. február elseje.

Az első rendőri magyarázat az öngyilkosság volt, de ez akkora felháborodást keltett, hogy rövid időn belül kénytelenek voltak balesetre módosítani a verziót. Azt nagyon jól tudjuk, hogy a rendőröknek igen élénk a fantáziája, de biztos vagyok abban, hogy még nekik is komoly erőfeszítést jelenthetett öngyilkosságnak minősíteni a történteket: egy 161 centis, 51 kilós lány felmászik egy két és fél méter magas, 125 centi átmérőjű, csúszós falú fémtartály tetejére, lefeszíti a zárat, levetkőzik, majd beleugrik az 50 x 50 centis nyíláson keresztül és még halála előtt visszahúzza magára a tartály fedelét. És mindezt egy 15 szintes épület lapos tetején, ahonnan – ha már öngyilkossági gondolatokat forgat valaki a fejében – egy lépés és mindennek vége. Na nem mintha a baleset sokkal hihetőbb lenne, de erről is majd később.

Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a tetőre nyíló ajtó riasztóval volt ellátva, amely minden nyitásra elvileg hang- és fényjelzéssel reagál. Úgy tűnik, ez vagy nem működött, vagy valaki előzetesen és szándékosan kikapcsolta, mert a biztonságiak eseménynaplója semmiféle riasztást nem tartalmaz. A riasztó mellett egy terjedelmes és nemtudommilyen biztonsági fokozatú zár is védte a tetőt, de ezt Elisa (vagy valaki más) kinyitotta, legalábbis február 19-én (a halottszemle napján) a karbantartó nyitva találta.

Egy Bernard Diaz nevű szállóvendég elmondása szerint február elsején a délutáni órákban a szobájában beázás volt, amit senki sem értett, mert szobája mennyezetének azon pontján, ahol a nedvesedés keletkezett, nem húzódik semmiféle vízvezeték. Bernard barátunk fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy pár nappal korábban az egyik éjszaka akkora tompa puffanást hallott, hogy „szinte kiesett az ágyából”. Amúgy a harmadik emeleten volt elszállásolva, s a nyomozás később semmi összefüggést nem állapított meg a beázás, a puffanás és Elisa halála között, noha Elisa pont fölötte, a negyedik emeleten lakott.

2.) A videófelvétel

Elisa halála talán elsikkadt volna a (sajnálatosan számos) többi hasonló eset mellett, ha nem kerül nyilvánosságra egy négyperces videófelvétel, amelyet a szálloda egyik felvonójában elhelyezett biztonsági kamera rögzített február elsején, vagyis azon a napon, amikor a diáklány elhunyt.

Biztosan többször is meg fogjátok nézni, ezért nem akarom agyonmagyarázni, de azok kedvéért, akiknek böngészőjében le van tiltva a mozgókép, vagy akik elvből, esetleg ideológiai vagy vallási meggyőződésből nem néznek YouTube-felvételt, röviden leírom, hogy mit látnának, ha látnának.

00.00. – 00.20.: Elisa belép a liftbe, a nyomógomboknál piszmog egy kicsit (úgy látszik, mintha egy adott sorrendben legalább hat-hét gombot megnyomna), majd beáll az egyik sarokba, arccal az ajtó felé. Szemmel láthatóan várja, hogy az ajtó záródjon és a felvonó elinduljon, de semmi sem történik.

00.20 – 00.37.: Odalopakodik az ajtóhoz, lehajol, majd úgy derékmagasságban hirtelen kinéz, visszahőköl, majd kis hezitálás után nekilapul a lift falának és besimul egy másik sarokba, mint aki retteg és észrevétlen szeretne maradni.

00.37. – 00.50.: Ismét az ajtóhoz lép, a felvonóban maradva először jobbra, majd balra kinéz a folyosóra.

00.50. – 01.00.: Kilép a liftből, újfent körülnéz, furcsa, tánc-oldallépéshez hasonló valamit produkál, majd visszatér a liftbe.

01.00. – 01.30.: Ismét kilép a folyosóra, jobbra nézve balra lép egyet, amitől szinte az egész teste kikerül a kamera látószögéből, csak a nadrágszoknyája jobb széle s (néha) a hadonászó jobb keze látszik. Mintha vitatkozna valakivel, aki nem látszik.

01.30. – 01.50.: Mindkét kezével a fejét fogva visszalép a felvonóba, kicsit megtántorodva a nyomógomb-panelhez lép, amit ismét elkezdi nyomogatni, ezúttal két kézzel.

01.50. – 02.29.: A bősz gombnyomkodás után határozottan kilép a folyosóra, megigazítja a haját, s ugyanoda lép, ahol fél perccel korábban tartózkodott. Testéből most egy kicsivel több látszik, mint korábban, ezért észrevesszük, hogy nagyon-nagyon furcsán gesztikulál, a folyosó vége felé nézve. Olyan, mintha valamiféle jelbeszédet alkalmazna, s egyszer mintha reagálna is valamiféle (általunk nem látható) válaszra.

02.29.: Elisa végleg eltűnik a képből.

02.29. – 02.57: A folyosórészletet és az üres felvonót látjuk, nyitott ajtóval.

02.57. – 03.02.: A liftajtó lassan becsukódik.

03.03. – 03.17.: Az üres felvonót látjuk

03.12. – 03.17.: A liftajtó lassan kinyílik.

03.17. – 03.23.: A folyosórészletet és az üres felvonót látjuk, nyitott ajtóval.

03.23. – 03.28.: A liftajtó lassan becsukódik.

03.28. – 03.40.: Az üres felvonót látjuk.

03.40. – 03.45.: A liftajtó lassan kinyílik.

03.45. – 03.50.: Az üres felvonót látjuk.

03.50. – 03.55.: A liftajtó lassan becsukódik.

03.55. – 04.00.: Az üres felvonót látjuk.

04.00.: Vége a felvételnek.

Érdekes, ugye?

3.) A szálloda múltja

Céloztam már arra, hogy az 1926-1927 között épült hotel (amely ma már inkább a Stay on Main Hotel and Hostel néven hirdeti magát, ami enyhe csalás, mert a két szálloda közös tömbben van ugyan, de nem ugyanaz) közel kilencven éves történelmében számos olyan esemény történt, amely mintegy előrevetítette a 2013-as történéseket. Nem parapszichológiai blog vagyunk, ezért nem akarom azt állítani, hogy az épületnek „rossz aurája” lenne, mindössze felsorolok pár csúnya esetet a múltból.

3.1.) Richard Ramirez

Híres kaliforniai sorozatgyilkos, aki 1984 és 1985 között 14 gyilkosságot és nemi erőszakot követett el Los Angeles és San Francisco vonzáskörzetében. Ramirez ’85-ben három hónapot lakott a Cecil Hotel legfelső emeletén, mialatt négy emberölést követett el. Ramirez a siralomházban, leukémiában hunyt el 2013 júniusában, mialatt kivégzésére várt, tehát Elisa halálakor még élt.

3.2.) Johann Unterweger

Az osztrák származású sorozatgyilkos összesen tizenegy prostituáltat ölt meg 1990 és 1991 között, hetet szülőhazájában, egyet Prágában, hármat Los Angelesben. 1992-ben Floridában fogták el, majd kiadták Ausztriának, ahol ’94 nyarán életfogytra ítélték. Az ítélethirdetést követő napon cellájában felakasztotta magát. Ez a fickó a kaliforniai gyilkosságai alatt több alkalommal a Cecil Hotelben szállt meg.

3.3.) Az öngyilkosok

Fennállása kilenc évtizede alatt a szálloda ablakaiból, illetve lapostetejéről több, mint egy tucat ember vetette le magát a mélybe. Ketten közülük olyan szerencsétlenül értek földet, hogy rázuhantak egy-egy járókelőre és azok is meghaltak. A tető lezárása is elsősorban miattuk történt, illetve a hasonló esetek megakadályozása érdekében.  

3.4.) A gyilkosságok

A számos öngyilkosság mellett két emberölés és egy gyilkossági kísérlet is történt a szállodában (1958-ban, 1964-ben, illetve 1967-ben). Ezek mindegyike felderítetlen maradt (magyarul: nem sikerült beazonosítani az elkövetőt).

4.) A Dark Water – film

A horrorfilm-rajongók felhívják a figyelmet a 2005-ös Dark Water című alkotásra (idehaza Fekete víz címmel forgalmazták az amerikai remake-et, az eredeti ugyanis japán). A film forgatókönyve és Elisa története között ugyanis felfedezhetők bizonyos párhuzamosságok. Nagyon röviden arról van szó, hogy a főszereplő (Dahlia) és ötéves kislánya (Cecilia!) beköltöznek egy vészjósló régi bérházba, ahol észreveszik, hogy a fürdőszoba mennyezetéről fekete víz csöpög. Egy kis nyomozás után rájön, hogy a bérház tetjén található víztartályban egy fiatal lány (Natasha Rimsky) holtteste található. Nem akarok tovább spoilerezni, csak arra hívom fel még a figyelmet, hogy a film végén egy elromlott felvonó is szerepet kap…

5.) A TBC

Öt nappal Elisa holttestének megtalálása után a szálloda melletti Skid Row körzetben azonosították a tuberkulózis egyik legsúlyosabb, antibiotikum-rezisztens altípusát. Szakértők szerint ez volt az évtized legsúlyosabb, ilyen jellegű tömeges fertőzése (több, mint négyezer, közvetlenül veszélyeztetett, főként hajléktalan emberrel), melynek semmi előjele nem volt. És hogy mi a köze ennek a betegségnek a mi Elisánkhoz? Nos, a gümőkór diagnosztizálásakor alkalmazott tesztek egyikét úgy hívják, hogy Lam-Elisa. Jó, mi?

6.) A furcsa cég

A szálloda pontos címe 640, South Main Street, Los Angeles. Ugyanide, a 203-as lakosztályba van telephelyileg bejelentve egy The Invisible Light Agency (Láthatatlan Fény Ügynökség), melynek honlapja egy furcsa logón kívül, amelyben szerintem nem csak én vélek egy piramist felfedezni, nem mutat semmit. A cégről a konteósok annyit kiderítettek, hogy speciális fény- és más effektusok előállításával foglalkozik, főként a film- és a szórakoztatóiparnak. Ha erre a linkre kattintasz, láthatod, hogy a honlap összes információja csak regisztrált tagok számára hozzáférhető. És még egy érdekesség: a cég igazgatótanácsának tagja egy bizonyos Anthony Vitrano, aki egy másik cégnél is felbukkan: ő az igen fejlett fegyverrendszereket fejlesztő Raytheon Missile Systems egyik vezető kutatómérnöke. A Raytheon mellesleg az önirányítású rakéták terén globális piacvezető, olyan termékek fémjelzik tevékenységét, mint a híres Patriot légvédelmi rakéták, vagy az infravörös önirányítású Sidewinder levegő-levegő rakéta.

7.) Az idegen láb

Akkor most ismét nézd meg a négyperces videót. Tekerj 02.26-ra, amikor Elisa balra végleg kifordul a képből. 02.28-kor bizony ott mintha egy lábat látnánk, melynek tulajdonosa Elisa után lép. Mert az bizony nem a lány lába; ilyen kicsavart pozícióban emberi végtag nem lehet.

8.) A konteók

Vélelmezem, hogy az eddigiek alapján kevesen csodálkoznak, hogy Elisa halála annyi kérdőjelet generált. Foglaljuk össze, milyen lehetséges magyarázatok születtek a történtekre az elmúlt 14 hónapban.

8.1.) A kábítószer

Az Elisa előéletét vizsgáló hivatásos és amatőr detektívek egyértelműen és egybehangzóan állítják, hogy a lány nem volt drogfogyasztó, Los Angeles atmoszférája azonban olyan hatással volt rá, hogy elhatározta: kipróbálja a tudatmódosító szereket. Nem szokott hozzájuk, úgyhogy nem meglepő, ha ezek hallucinációkat okoztak. Isten tudja, milyen szörnyeket vélt felbukkanni látni maga körül, s az is örök rejtély marad, hogy miért gondolta megfelelő rejtekhelynek a víztároló tartályt.

8.2.) A pszichiátriai vonal

A nyomozást követően a rendőrség célzott arra, hogy Elisa mániákus depresszióban (más elnevezéssel: bipoláris zavarban) szenvedett. Az ilyen betegek rendkívül intenzív hangulatingadozásokon mennek keresztül, a totálisan feldobott,  fokozottan aktív és vibráló mániákus szakasztól egészen a teljesen levert, önmagába forduló depressziósig. Az öngyilkossági gondolatok és kísérletek ebben a második szakaszban jönnek elő, látszólag minden különösebb ok nélkül. A haláleset furcsasága tehát egyszerűen megmagyarázható: a lány pszichiátriai eset volt, slussz.

8.3.) Rituális gyilkosság

Élesszemű konteósok mindenféle technikai trükkel kisakkozták, hogy a liftbéli események közben Elisa a következő nyomógombokat bizgette, méghozzá ebben a sorrendben:

Block/Hold (ez a megállítógomb), B (funkciógomb), 4, 7, 10, 14

Hogy ez pontosan mit jelent (jelent-e egyáltalán valamit), nem tudom, viszont az Újszövetségben szereplő János Evangéliumában a negyedik fejezet 7., 10. és 14. versei a következőképpen szólnak (ez az a rész, amikor Jézus Galileába indulva átmegy Szamárián és találkozik egy ottani asszonnyal):

4.7. Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!

4.10. Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.

4.14. Valaki pedig abból a vízből iszik, amelyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.

A bibliai víz-motívum (egyes konteósok szerint) összekapcsolódik a víztartállyal. Az Elisa név pedig héber eredetű, jelentése: Istennek felajánlva. Elisát tehát valamiféle vallási fanatikus ölte meg (ebből az állatfajtából Amerika sose szorult importra, emlékezzünk csak a Népek Templomára, amit mi is feldolgoztunk itt, a Konteóblogon).

8.4.) A titkosszolgálati szál

Elisa nagyon szerette a Twittert, szorgalmasan használta is a mikroblog-szolgáltatást. Azt mesélik, hogy 2013. január 13-án, tehát halála előtt két héttel kitwittelt (vagy hogy mondják) egy írást a Huffington Post című hírblogról, ami arról szól, hogy egy kanadai cég (a Hyperstealth) szerződést kötött a Pentagonnal egy olyan speciális technológiájú anyag gyártásáról, amely gyakorlatilag láthatatlanná teszi az ebből készült ruhát viselőket.

Elisa kíváncsi típus volt, utánanézett pár dolognak, s lehet, hogy olyasmire bukkant, aminek a Pentagon és az amerikai titkosszolgálatok nagyon nem örültek.

8.5.) Rossz szellemek

A természetfeletti magyarázatokra fogékonyak szerint az elmúlt évtizedek sötét árnyainak egy része még ott kering a szállodában (vagy mit szoktak ezek csinálni). Ramirez és/vagy Unterwegen szelleme megszállta Elisát s arra kényszerítette, hogy ilyen rendkívüli módon vessen véget életének. 

A spontán gyilkosság verziót csak futólag említem meg, mint olyat, ami ugyancsak felmerült egyesekben, de bevallom: olyan valószerűtlennek tartom, hogy egy rablógyilkos fogta volna az eszméletlen testet és felvitte volna a tetőre belefullasztani a tartályba, hogy ennél még a jetis vagy a MIB-es változat is hihetőbbnek tűnne.

Ha Elisa története felkeltette az érdeklődésed, nézz utána, nyomozz egy kicsit, majd gyere vissza, szavazz és oszd meg velünk a véleményed és a megállapításaidat arról, mi lehet a magyarázata ennek a furcsa ügynek.

A szavazásnál három opciód van. Azt tanácsolom, hogy az első három lehetőség közül válassz egyet (baleset, öngyilkosság vagy gyilkosság), majd a maradék két vokssal a lehetséges indítékokat, illetve okokat díjazd.

És ne feledd: kábé egy hónap múlva, nagyjából május harmadik hetében megjelenik a második Konteókönyv, amit bűn lenne kihagynod! Azoknak, akik még nem látták, megmutatom, hogyan fog kinézni a borítója, amelyről a tartalomjegyzék is kiolvasható.

A megszokott módokon juthatsz majd hozzá: a kiadótól jelentős kedvezménnyel vásárolhatod meg, de a nagyobb könyvesboltokban és a Bookline-on is elérhető lesz (a Libri már most biztos). De majd lesz szolgálati közlemény is, ha eljön az ideje.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

842 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 842. pozsolt — 2021-03-01 23:02 

Én LSD- re tippelek, ami önmagában is egy erős anyag, gyógyszerekkel keverve pedig méginkább. A videón épp trip közben látható a lány.

„Isten tudja, milyen szörnyeket vélt felbukkanni látni maga körül, s az is örök rejtély marad, hogy miért gondolta megfelelő rejtekhelynek a víztároló tartályt.”

Nem biztos, hogy rejtekhelynek gondolta, és nem biztos, hogy víztároló tartálynak látta a víztároló tartályt. Épp ez a lényege, hogy hallucinációt okoz az LSD. Nem véletlenül szoktak józan felügyelők (guidók) részt venni az ilyen utazásokon, már ha felelősségteljesebb használókról beszélünk.

 841. tiboru — 2021-01-28 14:54 

Ápdét: Netflix-film készült Elisa esetéről:

https://www.youtube.com/watch?v=QnL2cHP7cYI

 840. itlosz — 2019-09-23 12:35 

Üdv!
Átnézve az eddigi kommenteket látszólag még nem merült fel az ún. koreai Liftes Játék lehetősége.
Lehet ezzel próbálkozott, aztán valami nagyon félrement? Lehet nem véletlen, hogy a Cecil Hotel elég híres a paranormális esetekről.
https://hideandgokill.fandom.com/wiki/Elevator_Game
.
Szerintem is a tragédiába torkollot csajozós/pasizós est a legvalószínűbb. Lehet gyógyszert szedett, meg depresszióra hajlamos/depressziós volt, de a halálnem valahogy nem tűnik olyannak, mint egy depresszió-vezérelte öngyilkosság.

 839. logan84 — 2017-11-09 19:55 

Először is sziasztok 🙂 Ez a legelső kommentem és üdvözlök mindenkit.
Tudom ez egy régi konteo (lassan 5 éves az ügy) de engem valamiért nagyon érdekel mi történhetett szegény lánnyal.
Sok cikket olvastam a témában és igen sok teória létezik.És sokan vannak akik cáfolják a teóriákat is.És mindenre adnak választ (az hogy elfogadható az a válasz,mindenki döntse el saját maga).
Van aki a mentális problémáról beszél van aki szerint drog hatása alatt volt szegény,megint mások szerint idegenkezűség okozta a lány halálát.
Nem tudom mi az igazság de több dolog furcsa az ügyben.De nem úgy furcsák hogy „na van pár pont ahol nem stimmel”….,hanem pár tény(!!)amit a nyomozó hatóságok adtak ki hivatalosan.
1. A video kamerák : szándákosan nem videó felvételt írtam mert az milliónyi ember kielemezte már.Láttak rajta szellemet/árnyékot/idegen lábat/jeti lábat,megvolt vágva a felvétel/nem volt..ect..ect.
De az igen is tény,hogy csak egyetlen egy felvételt adtak ki.Igen a szállodában több kamera is volt/van és működtek is.Azt hogy az eset alatt nem figyelte senki az egy másik kérdés.Hol volt a porta vagy a biztonsági szolgálat.(ok erre is lehet válaszolni.Ha jobban körbenézel a környéken akkor észre veszed,ez a hotel nem épp a turisták által legjobban preferált helyen volt..mondjuk ki,a getto-ban volt.Volt szerencsém Los Angelesben tölteni egy kis időt,bár a szállodában nem voltam de az az area ahol van kifejezetten nem a belváros!Valószínűleg kifejezetten helyiek,diákok,csóró átutazók és kétes egyedek keresték csak fel ezt a hotelt.Tehát adódik,hogy a biztonsági rendszerre és személyekre nem fordítottak sokat a tulajok.Vagy nem volt porta,vagy annyira szartak bele hogy pl aludtak,esetleg pont abban az időpontban egy másik szobában „bizniszt” folytatott le valaki a személyzet pedig ilyenkor elfordítja a fejét!) Ami viszont tény,több kamera volt a helyen és működtek!! Hol a többi felvétel!? A hivatalos verzio: „a rendszer újra töltötte magát” Ez angol fordításból van..magyarul ez annyit jelent hogy amit felvesz a video arra ráveszik a következő napot arra pedig a következőt..és igy tovább.Ok ilyen létezik! De nem egy szállodában!!Ott kötelezően 6 hónapig őrzik a szerveren a felvételt! (Az USA-ban is,főleg a patriot törvény után!)De ok legyen,”bocs rávettük a következő napot,vagy a Bill Cosby showt vagy a Bulls-Lakers meccset…bla bla megeseik”,de akkor hogy hogy azt az egy felvételt megtalálták!? Legyen hogy kitisztították a felvételt és előhámozták ezt a részt (ami pont azt támasztja alá hogy a lány dilis és/vagy be van szívva mint a gerely.. :/ ) De akkor a többi felvétellel miért nem sikerült ugyan ez!? hivatalos verzio”azok túlságosan használhatatlanok voltak”…mitől!?az egy helyben állástól!? Szóval a lényeg hol vannak a felvételek és mi van rajtuk? 😉
2.A tető: itt nem az ajtóra vagy a riasztóra gondolok,vagy hogy,hogy jutott ki és miért nem szólt a risztó..ezt előttem kivesézték már . Amit én érdekesnek találok az a lány útvonala (ha elfogadjuk a hivatalos verziót) a tetőn.Megvizsgáltam én is a képeket sőt mostani friss képhez is hozzájutottam a tetőről.Tegyük fel a lány kijut a tetőre(akárhogy..másszással,véletlenül nyitva hagyott ajtón keresztül,mágiával…) Akkor egy elág trükkös helyre jut.Ahogy a képeken látni a tetőre 3(!!)ajtón is ki lehetett jutni.Az első kettőnél a kijutás után egy alig 20cm-es párkány mellet kellet elhaladnia ami még józanul is bravúr lett volna hogy ne essen le a tetőről a semmibe!Másik ajtó amin ki jött a (hivatalos verzió szerint)nincs egy vonalban a tartályokkal ahol megtalálták.Tehát ebből adóik bolyongania kellet azon a szűk tetőn a sötétben hogy megtalálja a tartályokat majd felmászni rá és beleugrani,szép teljesítmény!A bedrogozott verziót itt el is vetem.Sajnos vagy nem voltam már hasonló helyzetben…és tuti ha csak(!!)az LSD-vesszük biztos hogy nem mászott fel oda ilyen körülmények között.A hallucinogén drogok nem így működnek és extra erőt sem ad egyik se! Pusztán emlékezet kiesést vagy koordinációs zavart okoz és persze a hallucinációt ami egyéntől és szituációtól függően párusul jó nagy adag félelem érzettel(drogos szlengben ezt hivják a „para” érzésnek) is (főleg ha egyedül bolyongsz egy tetőn).A gyógyszerekről nem irok mert azok bármire is legyenek felírva higgyétek el nekem jóval gyengébben hatnak mint akár csak az LSD!! Bedrogozva/gyógyszerezve azon a tetőn maximum leült volna a sarokba sírva a félelemtől vagy ugrik valahonnan le a végtelenbe! A rendőrségi halottkém amúgy megalapította hogy NEM volt ilyen szer a szervezetében!Azt hogy kiürült (mondják többen is) mire boncasztalra került azt megint cáfolom.Az erős hallucinogén szerek nem örülnek ki 1-4 hónap alatt a szervezetből pláne nem a gyógyszerek.És ami felett mindenki elsiklott nem a boncolásra kellet várni 4 hónapot hanem az eredményre!!Tehát mintát vettek a lány szervezetéből és utána elemezték 4 hónapig!Szóval a szervezetből eltűnhetett minden(nem valószínű)de attól még a levett mintából kimutatható minden!(Évekig!!) hacsak a helyi hatóság nem annyira hanyag hogy „bekoszolja” a mintákat.De ezt sem hiszem.
3.az utolsó érdekes dolog számomra.Ahogy elnéztem a felvételeket,láttam hogy 4 tartály volt elhelyezve 2 sorba (2 elöl,2 mögötte),szabályos négyzet alakban,és az egyik oldalon a szálloda lépcsőházának a fala található.Tehát a hivatalos verzió szerint Miss Lam felment a tetőre talált 4 tartályt és abból kiválasztotta a legbelsőt az éjszakai öngyilkos fürdőzéshez,amit a legnehezebb megközelíteni és a legeldugottabb .(tehát nem azt a 3-at választotta ami a szeme elé tárult az első pillanatban …neeem,hanem azt ami leghátul ás legbelül van!! )
Azt a kis tetőt mondjuk valóban mindenki ki tudná nyitni,nem nagy kunszt,viszont bepréselni magad azon a 20×30 as lukon még ha kicsi is vagy mint a lány akkor is egy tortúra.(És itt jön megint hogy miért nem valószínű a drogos/gyógyszeres teória kizárt hogy a szerek hatása alatt végigcsinálsz egy ilyen pókember mutatványt egyedül ha meg öngyilkos akarsz lenni pláne nem vesződsz ennyit!).Végül pedig az ujjlenyomatok! A fotókon is tisztén kivehető hogy a rendőrök vettek ujjlenyomatot a tartályokról(ahogyan azt minden esetben és körülmények között megteszik!!)Azoknak az eredményei merre járnak!? Mivel abból kiderülne hogy a lány kinyitotta-e a tetőt és belülről magára csukta-e.
Összegezve: Nekem annyi jön le az esetből hogy szegény fiatal lány elment a nagy Angyalok városába élni egy kicsit.Kivett egy dzsuva helyen egy dzsuva szobát(merthogy nem volt sok pénze vagy spórolt a további napokra). Egyik este elment bulizni ahol bebaszcsizott kicsit és haza tért a szállodába.Előtte vagy közbe megismerkedik valakivel (liftes felvétel,nekem elég egyértelmű hogy bújócskázik és beszélget valakivel kedélyesen úgy ahogy a csajok szoktak spiccesen) majd ez a valaki megölte és elrejtette a holtestét a tartályba. Nekem az egész túl megtervezett és abszolút nem spontán a történések folyamata.Azt hogy miért nem látjuk a „másik” alakot annak pl lehet az oka a felvételek megvágása ( 😉 ) vagy a „belsős” ember aki tudta hova kell állni hogy ne lássa a kamera.Az hogy a lift furán működött a felvételen az volt az oka hogy a csaj össze vissza nyomkodott minden gombot( nekem a felvételből az jön át hogy kérdezte valakitől mit kell nyomjon (beszáll keveset nyomkod..majd kiszáll keresi a személyt aki a szar tippet adta majd meglátja hülyéskednek kicsit vissza száll de persze megint elfelejti mint mondtak neki mert hogy piás kicsit… megint össze vissza nyomkod majd kiszáll és a lift systeme addigra felfogja mit ütöttek be utoljára tehát elindul magányos útjára)
Az ok hogy miért ölték meg az a kérdés: Vagy akartak tőle egy kis sexet amit ő nem akart így hét mennie kellett (ilyen fajta emberek azért sűrűen laktak azon a helyen és környéken)
Vagy ugyan ezen okból csak éppen az elkövető személye lenne érdekes. Pl ha ismert színész/szenátor/űrhajós stb stb és leugrott „vadászni” egyet mert ferde hajlamai vannak,egy dzsuva helyre (mert valljuk be,azért a luxuskurvák sem vállalnak be mindent! ) ahol a kis csapata segített eltüntetni a nyomokat(pénz csodákra képes és betapasztja a szájakat) Ebben az esetben megérteném a felvétlek hiányát és a rendőrség töketlenségét!
Végszavam pedig:Pár év egyenruhás szolgálattal a hátam mögött nem értem a Rendőri szervek pepecselését.Szinte minden nyomozó ilyen ügyért imádkozik hogy ennyi kapaszkodó legyen és ennyi nyom is,erre képeltnek felgöngyölíteni érthetetlen az átlag embernek…nekem az idő húzásából,a ködösítésből és a bénázásból egyértelművé vált hogy nem akarják az elkövetőt elfogni vagy a lány rossz helyen volt rosszkor tehát ha kiderülne mi történt valójában sokkal nagyobb balhé lenne mint csak(!!) egy lány halála.

 838. logan84 — 2017-11-09 17:15 

Ez egy Chicago-i tini Kenneka Jenkins,ésegy Illinois-i hotel.

 837. frutella — 2017-09-17 20:42 

@elam:

Az általad betett videón ki van?
Ugyanaz a szálloda lenne?

 835. frutella — 2017-09-15 10:54 

Vajon miért teszi fel tarkóra a kezét mindkétszer amikor kilép a liftből?
Mikor másodszor kinyílik a lift minek/ kinek az árnyéka látható? (mert kockára ugyanaz a burkolat, mint az első liftnyitásnál, csak árnyék is vetül rá)..

 834. arwenstark — 2016-05-22 12:48 

Szerintem nem baleset volt, és minél többet olvasok az esetről, minél több részlet derül ki annál biztosabb vagyok benne.

– Miért van megvágva a liftes videó?
– Azt mondják ez az egyetlen felvételük Elisáról, ami hazugság, hiszen az egész hotel tele van kamerázva, a folyósokon, a lépcsőházban és a hotel előterében is vannak kamerák.
– Mit keresett a 14. emeleten? Ha jól tudom az ő szobája a 4. emeleten volt. Megint csak azt kérdezem hol a többi felvétel? Mikor, kivel és miért ment fel a 14. emeletre?
– Eleinte Elisa egy csak egy ágyat bérelt egy közös szobában, de állítólag a lakótársak panaszai miatt külön szobát kapott. Miért nem kérdezték ki a lakótársakat, mi volt konkrétan a gondjuk a lánnyal? Hol vannak a tanuvallomások, szemtanúk beszámolói?
– Nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy a lány mentálisan zavarodott volt a liftben, de ha így is volt, azt valami kiváltotta. A bipoláris, paranoiás embereket könnyű megijeszteni, valamit hallott vagy látott, ami úgymond „aktiválta” a félelmeit, hallucinációt. Ezt bizonyítja az is, hogy a videó elején, mikor beszáll a liftbe szemmel láthatóan nyugodt és normálisan viselkedik, de aztán mintha valami megzavarná. Persze lehetséges, hogy már akkor pszichózis alatt volt mikor beszállt a liftbe, vagy felment a 14. emeletre, de ezt egyéb felvétel híján nem tudhatjuk biztosan.
– Mit keresett a ruhája a tartály alján? Egyesek azt mondják ő maga vetkőzhetett le mikor már a tartályban fuldoklott, hogy a vizes ruhák ne húzzák le. Ehhez azért kell némi lélekjelenlét és józan ész, aki pszichózis alatt áll és hallucinál az aligha éri ezt fel ésszel, még egy normális emberen is eluralkodna a bénító pánikroham egy ilyen helyzetben. Ha öngyilkos akart lenni (a blogjából kiderül, hogy sosem tenne ilyet) akkor mi értelme előbb levetkőzni, és bedobni a ruhákat a tartályba? Eleve miért ezt a módját választja valaki az öngyilkosságnak? Aki fuldoklik az kapálózik, felsérti a körmét, stb.. Ilyen jellegű sérüléseket mégsem találtak Elisa holttestén.
– A ruháin találtak egy fehér homokszerű anyagot, ugyanez az anyag a tetőn is megtalálható, hogy mit keresett a ruháin azt nem vizsgálták.
– A boncolási jegyzőkönyvben a halál okához előbb azt írták, hogy meghatározatlan, ezt később lehúzták és balesetre változtatták.
– Miért nem vizsgálta ki a rendőrség az ügyet alaposabban, miért zárták ki az idegenkezűséget, ennyi tisztázatlan részlet mellett?
– A hotel sötét múltja már ismert, de érdemes elolvasni a hotelről írt véleményeket tripadvisoron és a hasonló oldalakon. Egy nő 2010-ben arról ír, hogy otttartózkodása idején megkéseltek egy mentőst. Mások a hotelben megszálló kétes alakokról, drogosokról beszélnek. Azt is tudjuk, hogy Elisa ottléte idején szexuális bűnözők is megszálltak a hotelben.

Valószínűbbnek tartom azt, hogy Elisával egy idegen bánt el, mint azt, hogy egy sovány, gyenge, láthatóan zavarodott lány fogja magát és felmászik egy meredek tűzlétrán, majd a víztartály létráján is felcsúszik valahogy a sötétben, felnyitja a tartály tetejét és beleugrik a vízbe. Ezek túlságosan direkt és kiszámított, már-már megtervezett lépések egy pszichózisban lévő, kóválygó és hallucináló embernek.

 833. zizzi — 2016-03-20 13:14 

 832. rilyos — 2016-03-06 21:17 

Elisa Lam halálát szinte biztos, hogy valami drog vagy hallucinogén okozhatta. Ez a legvalószínűbb magyarázat, legfőképpen azután, miután kiderült, hogy a toxikológiai vizsgálatra és eredményre 4 hónapot kellett várni. Ennyi idő alatt simán eltűnik mindenféle drogra vagy egyéb hasonló szerre utaló jel a testből, erre a vízben való bomlás még jobban rásegíthetett. A videó is ezt támasztja alá: kábítószer hatása alatt van, hallucinál, nem tud magáról, valamint hirtelen és szokatlan mozdulatokat végez. Ha valakinek van valami súlyosabb mentális betegsége (lehet akár csak lappangó is), azt a drog iszonyú mértékben képes felerősíteni. Ha ehhez még hozzájön a hallucináció, akkor simán képes valaki ilyet produkálni, mint ez a lány.
Hogy a tetőre hogy jutott ki, azt nem tudom. Vannak képek, melyeken látszik az ajtó kinyitva. Az ajtó közepén van egy négyzet alakú lyuk, az egyik képen meg úgy látszik, mintha hiányozna az ajtónak a kilincse. Azon a nagyobb négyzet alapú résen simán átpréselhette magát, hisz alapba nem volt egy magas, nagyobb darab lány. Vagy szimplán előfordulhatott, hogy az ajtót valaki nyitva hagyta.

http://i.imgur.com/9a94Kaj.png

Mellesleg az sem elképzelhetetlen, hogy valamelyik ablakból vagy erkélyről felmászott a tetőre, mert némelyiknél mennek fel csövek meg hasonlók. Ezeken simán feljuthatott.

http://i.imgur.com/bFIv68O.png

A tartályra meg valószínűleg így juthatott fel, az előző linkelt képen látszik az ajtó mellett a létra is, amin felmehetett a kis épület tetejére, és onnan a tartályra.

https://lasociedadsupersecreta.files.wordpress.com/2014/10/hotel-cecil-tanks.jpg

Én azt gondolom, hogy ez az eset inkább csak azért ijesztő, mert kb 2 hétig abban a tartályban volt, és a rossz víz miatt vették észre. A liftes részről simán levehető, hogy valamilyen szer hatása alatt van, és emiatt csinált ilyeneket. Nem kell túlmisztifikálni, egy hallucináló drogos, vagy egy erős(ebb)en mentális beteg egyén simán produkálja ugyanezt a viselkedést.
Szerintem a vízbeugrása után még magánál volt, majd elveszítette az eszméletét, vagy szimplán elaludt a szer miatt, ez meg már egyenes út volt a megfulladáshoz. Simán lehetett a tartály annyira tele, hogy beleugrás után a víz felszínén maradva becsukta maga után a tartály fedelét. A vízből aztán a 2 hét alatt amúgy is használtak, ezért csökkenhetett a vízszint.

 831. ahsgirl — 2016-03-06 13:15 

Hogyha jobban megfigyelitek 2:28-nál az tényleg csak a szandál sarka.

 830. odradek — 2016-02-12 15:41 

Itt egy leírás arról, hogy egy szállodai karbantartó hogyan talált rá a holttestre. A víztartály fedele nyitva volt, és egy szóval sem említik, hogy a lány meztelen lett volna. A cikkből kiderül, hogy a tartály tetejére feljutni komplikált és hosszadalmas (normális embernek eszébe sem jutna), de nem lehetetlen. A riasztónak szólnia kellett volna, mégsem jelzett, de hát láttunk már olyat, hogy egy készülék csütörtököt mond.
http://laist.com/2015/10/01/elisa_lam_wrongful_death_suit.php

Ha Elisa Lam valóban nem fogyasztott kábítószert, akkor a halálára van egy kézenfekvő magyarázat: a lány pszichiátriai betegsége. Ne felejtsük el, hogy többféle gyógyszert kellett szednie már egészen fiatalon, vagyis komoly problémája volt. Sajnos elképzelhető az is, hogy félrekezelték, a medikáció nem volt megfelelő. A mentális betegek helyes diagnózisának felállítása akár évekig eltarthat. Szintén ismert tény, hogy a gyógyszerek nem hatnak mindenkinél, sajnos antidepresszáns tartós szedése mellett is előfordulnak öngyilkosságok. Szóval lehetséges, hogy a nyomozóknak van igazuk, és a lánynak pszichotikus rohama volt, ami mindent megmagyaráz. (Skizofrén epizódot átélő betegek is hajlamosak egészen bizarr, irracionális módon viselkedni, mozgásuk groteszk, teátrális, hangokat hallanak, önveszélyesek lehetnek.)

 829. odradek — 2016-02-12 12:18 

A videón a lány nem tűnik riadtnak, viszont már az első pillanattól látszik a mozgásán, hogy nem józan, valamilyen szer (vagy pszichózis) hatása alatt áll. Nekem úgy tűnik, más nincs a közelben, a lány viselkedése valószínűleg hallucinációkra alapul, de amit tesz, abban játékosságot is észre lehet venni. Miután kilép a liftből és jobbra fordulva gesztikulál, mintha beszélne is közben, vigyorog (1:59), aztán kicsit olyan, mintha az ujjain számolna (2:13). Szóval szerintem nem retteg, sőt inkább játszik, hülyéskedik, de eléggé zavarja is a bódult állapot (kóvályog, a fejét fogja). A „gyanús” láb az övé, az a szandálja sarka, csak kissé furán fordul balra, mielőtt eltűnik a képből. Kizártnak, teljesen nonszensznek tartom, amit ‘netti’ ír a 808. hsz-ban, tehát hogy Elisa valakinek az utasításait követte volna. Ugyan mi értelme lett volna? Pszichedelikus drog hatása alatt simán képes ilyen irracionálisan viselkedni valaki.
Szerintem az történt, hogy valamilyen pszichoaktív, hallucinogén kábítószert fogyasztott (LSD?), ami – talán a gyógyszereivel is kölcsönhatásba lépve – váratlan mértékben kiütötte szegényt. Emiatt egyre zavartabb tudattal bolyongott az épületben, aztán az egyszemélyes bújócska végén rossz búvóhelyet választott. Nem kizárt, hogy a kábítószeres állapot a kezdeti játékos, vidám szakasz után „bad tripbe” fordult át, és Elisa már paranoiás állapotban, irracionális téveszméktől hajtva mászott be a tartályba.
El tudom képzelni, hogy egy ekkora épületben órákon át senki sem vette észre a zavart lányt, vagy ha mégis, nem foglalkozott vele, elment mellette.
(Ha tényleg meztelenül találták meg, a ruhája vajon előkerült?)

 828. mancur — 2016-02-03 20:22 

0:13-nál elindul a liftajtó, majd újra kinyílik!

 827. louieponthu — 2015-09-27 02:17 

@pabloconteosa:

Igen utána elindult a lift.Elég ha a kapcsolótáblát nézed.A nyomógombok nem világítanak az adott emeletre érkezve.Egyre kevesebb gomb világít, lift végig ment az emeleteken amiket a lány megnyomott.De addig miért nem indult el a lift?

 826. leonitre — 2015-09-11 00:51 

Wá, a sztori és a szálloda is irtózatosan félelmetes volt, de a lány keze a videón…. az összes szőröm felállt a hátamon tőle, még a Gyatlov incidensél is durvább. Nem merem megmutatni a barátomnak, mert félek megnézni még egyszer . Szerintem biztosan fogyasztott valami durva dolgot, de biztos rásegítettek neki a tetőn. Szerencsétlen lány 🙁

 825. necron — 2015-08-22 19:08 

Elnézést kérek, ha ismétlem az előttem szólót/szólókat, de nem nyálaztam át 825 hozzászólást. 🙂

Szerintem teljesen egyértelmű, hogy valamilyen hallucinogén szer hatása alatt volt a lány. Beszél valakihez, mintha elbújna előle, de nem félelemből, csak viccesen…
És a tartály, mint végállomás: gondoljunk csak bele, hogy egy sima-mezei, kellőn megalapozott és végig vitt lerészegedés esetén is teszünk olyan dolgokat, amik akkor, ott teljesen normális és kézenfekvő cselekedetnek tűnnek, aztán másnap – mikor a haverok megmutatják a görbe estéről készült videót – rájövünk, hogy valami istentelen hatalmas baromságot követtünk el.

Ha Elisa épp a szer hatása alatt a Százholdas Pagonyban szaladgált kéz a kézben Micimackóval, simán gondolhatta azt, hogy épp egy vén tölgyfa odvába mászik be egy kis mézért újdonsült barátja kedvéért.

Mindezt le tudom vezetni a félelemre kivetítve is… ha például egy Balrog kergeti, akkor…
Mindegy.

A blog remek!! (itt jegyezném meg, hogy lassan elfogy az olvasni való… nem azért, csak úgy mondom…)

 824. metuo — 2015-08-14 19:41 

Üdv mindenkinek! Régi olvasója, de újonnan regisztrált tagja vagyok a blognak.
A liftes videóhoz szólnék hozzá, miután vagy 20x végignéztem:
1. A videó legalább egy helyen meg van vágva: 2:06-nál. Ha 2-3 mp-cel korábbról elkezditek nézni, mikor 2:04-től karmesterhez hasonló kézmozgást végez, a keze egyszer csak rendellenesen visszaugrik. Ja, és (nem tudom, mennyire fontos, de) a kérdéses pillanatban a jobb lábával lábujjhegyen áll, de már a vágás előtt elkezdi felemelni, ez tisztán látszik. Olyan, mintha a sarka megemelésével jelezné, hogy itt kell megvágni a felvételt. Jó, ez már nagyon messzire vezet…:)
2. Általában egy szállodában egyforma méretei vannak a dolgoknak, így a folyosóknak is. De létezik, hogy minden egyes járólap centire pontosan ugyanabban a helyzetben van lerakva minden emeleten? Legalábbis az első két szinten teljesen egyezett a mintázat, szerintem csak a fényviszonyok mások (talán az egyik helyen ég a lámpa, a másiknál nem). Csak a 3. emeletnél volt egy kis különbség. Nem lehet, hogy az első két emelet valójában egy és ugyanaz?
3. Lehet, hogy az ügy szempontjából semmi lényege nincs, de nekem feltűnő volt 1:58-nál, mikor elkezdi a furcsa, sötétben tapogatózáshoz hasonlító mozgást, nagyon határozottan a liftbe néz, és 2-3 másodpercig nem is fordul el teljesen.
4. A gyanús lábfej szerintem az övé.

A blog remek, további sok sikert kívánok hozzá.

 823. adamba20 — 2015-08-14 18:02 

1:41-nél a lány lába mintha ki lenne csavarodva. De a videót machinálták mert furcsa az időpont ugrás. Lent lehet látni ahogy hirtelen felgyorsul a másodperc számláló majd lelassúl majd megint gyors,majd normalizálódik de a kép normálisan működik nincs gyorsítás,lassítás. Szerintem a lift mozog nem hiába néz ki. Csinál érdekes dolgokat. Csak mivel a videót megváltoztatták így nem látjuk az eredeti felvételt. Ottani dolgozónak van benne a keze. A zárat nem lehet csak úgy machinálni. Tehát valakinek ki kellett nyitni. Hol vannak a ruhák? Mert ha meztelenűl találták meg akkor valahol lekellett vetkőznie. Ha ruhástól találták meg akkor könnyebb megfulladni. A ruha leviszi a víz alá.

 822. jacksony95 — 2015-07-20 11:18 

Többször is megnéztem a videót és tényleg úgy tűnik ,hogy a lány lába a „lábfejnek hitt ” részlet.

De valakit kikerült ez is biztos épp ezért lépett úgy.
Én is a személyzetre tippelek valaki közülük ölte meg !

 821. hellone — 2015-06-18 00:13 

Tuti be van kattanva láttam ilyeneket vagyonőrként kórházba ugyan ez a viselkedést produkálták a betegek. Áramtalanítottuk a liftet éjszakára nehogy kárt csináljanak magukban.Csodákra képesek!

 820. meifen — 2015-05-11 08:08 

@SLC: Teljesen igazad van, hamarabb is gondolhattam volna a felvételek felülírására.
A videó minőségére is logikus lehet a felvetésed, hogy esetleg egy törölt felvétel visszaállítása. Mert abban biztos vagyok – legalábbis eléggé biztos -, hogy mivel a kamerák egyszerre, egy időben működnek, így a felülírás is – az én logikám szerint – egyszerre/nagyjából egyszerre kezdődik, és valóban logikusabb egy lift felvételeinek visszaállítása, mint pl. a folyosóé, mert a liftben nagyobb eséllyel fordulhat meg valaki, és kisebb a belátható tér is, magyarul kis helyen egyből kiszúrható a keresett személy.

 819. SLC — 2015-05-09 20:33 

@meifen: valahol fentebb írtam, hogy a lányt csak cirka egy hónappal eltűnése után kezdték keresni, addigra valószínűleg a térfigyelő és egyéb kamerák videói felül lettek írva. Lehet, hogy ez az egy is csak véletlenül került elő, vagy töröltből lett visszaállítva, ez magyarázat lehet a kritikán aluli képminőségre.

A mexikói esetet is érdemes lenne megvizsgálni, úgy néz ki, nem hoax…

 818. meifen — 2015-05-09 09:22 

Az igan, hogy már több, mint egy éves a poszt, de tegnap találtam rá, és nem bírom ki, hogy ne írjak 🙂

A videót direkt a poszt elolvasása előtt néztem meg, hogy ne befolyásoljon az, amit olvasok. Nekem elsőre két dolog jutott eszembe Elisa viselkedéséről:
1.) pszichés zavar
2.) drog ill. alkoholos befolyásoltság.

A pszichés zavar mellett szól, hogy lakókörnyezetemben él egy nő, aki majdnem hajszálpontosan így viselkedik, mikor rájön a „roham”. A hirtelen mozdulatok (ld.: hirtelen kikukkant a liftből, kiugrik, tánclépésszerűen toporog előre-hátra), az indokolatlanul erőteljes gesztikulálás a kezeivel.

A tudatmódosítók mellett szólhatnak ugyanezek a jelenségek, legyen szó akár alkoholról, akár drogról.

Könnyen elképzelhető, hogy mivel egyedül érkezett LA-be, megismerkedett valakivel/valakikkel, akikkel együtt bulizott, ittak/szívtak/szúrtak valamit, ami aztán ilyen hatással volt rá. Ráadásul ha még volt is alapból valamilyen /akár csak lappangó/ pszichés betegsége, akkor a tudatmódosító szerek arra igencsak rátehettek egy lapáttal. Onnantól pedig én simán elhiszem, hogy csak a képzelete játszott vele. Nem tudhatjuk, hogy befolyásoltság alatt mi játszódhat le valakinek a fejében. Talán pont tévképzetei miatt „menekült” fel a tetőre, és mondjuk el akart rejtőzni valaki v. valami elől a víztartályban. Bizonyos ösztönök azért nem kapcsolnak ki, mi van, ha azért vetkőzött le, mert:
a.) ruha nélkül szokott általában az ember vízbe menni,
b.) nem akarta, hogy a ruhája vizes legyen, de aztán rájött, hogy „jajj, a ruhákat is el kell rejteni”, ezért mégis behajigálta a víztartályba, aztán ugrott ő is, magára húzta a fedelet, aztán…

Nem írja a poszt (vagy csak az én figyelmemet kerülte el tegnap éjjel a cikk olvasása közben), hogy milyen mély volt a víz a tartályban. Simán lehet, hogy egy ideig akár még ellebegett benne, de aztán a kimerültség és/vagy a tudatmódosítók hatására elgyengült/elájult stb.

Arra a felvetésre pedig, hogy vajon miért volt nyitva a tetőre vezető ajtó? Hát, nem tudom a máshol hogy megy ez, itt mifelénk örök probléma a bérházak/panelházak tetőajtajának nyitva hagyása…

Az azonban engem is érdekelne, hogy hogyan lehetséges az, hogy csak ez az egyetlen kamerafelvétel került nyilvánosságra? Mert azt biztosra veszem, hogy nem csak abban az egy szem liftben volt felszerelve kamera. A többi kamera felvétele alapján szerintem nyomon követhető lett volna Elisa mozgása.

 817. rebel — 2015-01-15 18:00 

@gossensix:
Meghökkentő valóban, ha nem hoax. Nos valami additív jel vagy nyom kellene arra, hogy egyértelművé vagy legalább alaposan gyaníthatóvá váljon hogy sorozatgyilkosról van szó, azaz a másik két ismert hasonló halálesetet is ugyanaz okozta. Ennek szerintem csekély a valószínűsége; olyannyira hogy én el is vetném… Inkább azt mondom, hogy akár gyilkosság, akár öngyilkosság, az illető az Elisa Lahm esetet MÁSOLTA, egészen porfán és natúr módon… az okát sem kell szerintem túl misztifikálni, kb mert csak, kb mert úgy gondolta, ‘így’ stílusosan akarja a halált elérni (akár a gyilkos, akár az öngyilkos)… Ez a legreálisabb verzió szerintem.
Ezen túl már csak fantázia szabhat határt, és konteósnak az van bőven. Tehát nemhogy sorozatgyilkos, de akár gy szekta is lehet simán, akik így áldoznak fel nőket, háztetőkön, víztartályokba ölve szegényeket… vagy akár UFO-k is… bármi-akármi, szabad a vásár… 😉

 816. darkfuture — 2015-01-15 12:14 

Szintén 200 hsz.ig jutottam és lehet volt már,de most olvastam,hogy valami rezonanciás tudatbefolyásolás történhetett.
Ez magyarázná a zavart viselkedést,de a betegsége és a rászedett gyógyszerek illetve a többi tény,hogy sorozatgyilkosok és szellemek jártak/járnak a hotelben nap mint nap, plusz a titkos fegyverkutatós történetszál is roppant gyanús.

 814. rebel — 2015-01-14 22:36 

@gossensix:
Az utána következő UFO-s főcím aggályt ébreszt, hogy ez a forrás nem teljesen biztos hogy komoly… máshol is lehozták már ezt az esetet?

 813. gossensix — 2015-01-14 21:18 

Sziasztok! Ezt a hírt most talátam.

http://metro.co.uk/2015/01/14/dead-actresss-body-found-in-water-tank-after-residents-complain-of-funny-taste-5021425/

Szerintetek lehet összefüggés a két eset között? Esetleg egy sorozatgyilkos?

 812. Csimasz — 2014-10-18 15:36 

Eugenie Danglars nekem is a kedvenc szereplőm volt a Monte Christo-ból:) (bár ez off- bocsi)

 811. serka — 2014-09-09 14:54 

@egyvik:

Szerintem ha valaki a szállodából volt – belső ember – akkor egy pitiáner alak lehetett, akinek nem volt hozzáférése a szálloda videofelvételeihez..mondjuk a mosogatófiú vagy ilyesmi. Kinézte a csajt magának, adott neki valami szert stb…és mondjuk tudta a riasztó kódját valakitől, akivel jóban van a szállodában stb. Így hirtelen ez jutott eszembe.
Amúgy tényleg iszonyat furán viselkedik a lány a videón, ez tényleg rejtély…

 810. meggymag — 2014-08-31 03:19 

@netti:

Nagyon is jól követhetö verzió.
Most még csak a ki(-k)és miért? hiányzik.

figyelemre méltó, hogy megjegyzed:
„valaki szándékosan manipulálta a liftet, az is lehet, hogy nem először”.
Így már lehetne megint valakire, a hotel régi lakói közül gondolni.
De annak akkor a videót is intéznie kellett; bár mit
meg nem képesek tanulni sokan,ha az a valami nagyon tetszik.Idejük van, helyismeret úgyszintén, helyi
ismerösök ugyancsak.

 809. becsuszoszereles1k — 2014-08-31 01:55 

@rebel: 😀 Tuti, hogy ez volt eddig eleted legrovidebb kommentje! De nem rossz! En is erdekesnek talaltam, amihez hozzaszoltal!
Jo ejt mindenkinek (holnapra pl.)!

 808. rebel — 2014-08-31 01:16 

@netti: ú
Érdekes..!

 807. netti — 2014-08-26 04:29 

Ahogy néztem a videót, számomra ez a megoldás tűnik a legreálisabbnak:

– Beáll Elisa a liftbe, de nem indul a lift (valaki szándékosan manipulálta a liftet, az is lehet, hogy nem először)

– Majd valaki utánaszól, amitől megijed, el szeretne bújni, félreáll… Az biztos, hogy a hang jobbról jön először.

– Mivel azonban a hang felszólítja, hogy jöjjön ki, kijön, és követnie kell az utasításokat: ez abból a lépésből tűnik nekem egyértelműnek, amikor előrelép, majd egyet hátra. Tehát nem jól értette, utána visszalép – és balra. A kezét fel kell emelnie a feje mögé.

– A következő utasítás az volt, hogy lépjen be a liftbe, és csak úgy nyomogassa a gombokat. – Valaki tudta, hogy a kamera ezt venni fogja, és fel szerette volna tüntetni Elisát úgy, mintha beszámíthatatlan lett volna. Azért vagyok ebben biztos, mert miután nyomogatta a gombokat, utána kiszállt a liftből, és volt egy pár másodperc várakozás, amikor megkapta a következő utasítást.

– A következő utasítás az volt, hogy bizonyos gesztikulációt tegyen a lift nyitott ajtaja előtt, hogy még beszámíthatatlanabbnak tűnjön a később a kamera felvételét vizsgálók szemében. – Tehát nem véletlen, hogy a felvétel megmaradt.

– Utána fel kellett tennie ismét a feje mögé a kezét, balra fordulni. – A láb az ő lába volt, számomra ez nem kérdés.

– ÉÉÉS, itt jön egy érdekes rész. Én képszerkesztéssel rengeteget foglalkozom, és nekem teljesen úgy tűnik, hogy 2:59-nél, amikor becsukódik a lift, van egy századmásodpercnyi ugrás: valaki manipulálta a videót. Utána profin betette a nyitódó-csukódó videórészt, rászerkesztve a folyamatos időt, ahogy telik. Mivel a tetőn lévő riasztót is valakinek manipulálni kellett, szakemberről van szó, aki hozzáfért a videóhoz is valahogyan.

Tehát nem látható, hogy utánament a lánynak/vagy a kitámasztást elvette az ajtó réséből…

– Megnéztem, a többi nyitás-csukásnál nem érzek ilyen pillanatnyi megakadást.

– Sajnos bármit csinálhatott a lánnyal, és ő tette a tartályba, hogy minél később derüljön ki, amikor már a test rothadni kezd, és bizonyos ujjlenyomatok, stb már nem vizsgálhatóak.

Ez az én verzióm.

 806. tiboru — 2014-08-03 18:18 

@csocsirocsi:

Pont a napokban láttam egy filmet, amelyben az egyik szereplő azért került fel a pedofil bűnözők listájára, mert egy éjjel a kocsmából kijövet egy (természetesen totál üres) játszótér melletti bokorban pisilt egyet. A jogszabályban meg valami olyasmi áll, hogy „aki a nemi szervét egy játszótértől x sugarú körön belül felfedi”.

Amúgy egy vígjáték volt, de a jelenség (és a hatósági fafejség) biztosan így van.

 805. csocsirocsi — 2014-08-03 03:38 

@habitat67:
Bár nem olvastam a linkeket, de a wikipédia szerint az is lehet sex offender, akit többször rajta kapnak nyilvános vizelésen…

 804. csocsirocsi — 2014-08-03 03:29 

@witchp:

Ez akkor nem valószínűtlen, ha esetleg találkozott egy ismerősével, azt ugye nem tudjuk meg

 803. csocsirocsi — 2014-08-03 03:13 

Sziasztok!

Én is csak azért regeltem, hogy hozzászóljak.
Tudom elmebetegnek fogtok tartani, de néha én is szoktam unalomból baromkodni a liftben 😀
Más:
Tudjuk, hogy 4 féle gyógyszert szedett. Nekem volt egy lakótársam, aki antdidepresszánsokat szed(ett), 1x leitatták és halálfélelemmel jött haza, fel kellett hívnom az FBI-t, mert azt beszélte be magának, hogy veszélyben van az élete, őt megfigyelik (még az anyjáék is benne vannak), mert őt bele akarják rángatni a bostoni robbantgatásba…
Elisához:
Szerintem ez a videó nem sok mindent mond el, csak azt látni, hogy zavartan viselkedett. Az, hogy a fejéhez kap, sokat elárul, szerintem is hallucinált, talán így akarta, hogy megszűnjenek a hangok a fejében.

 802. csimasz — 2014-08-02 20:58 

Bocsi mindenkitől előre, de muszáj megfejtenem nektek a videó rejtélyét. Mégpedig onnan tudom, mit látunk, hogy magam is ilyen elmebeteg vagyok.

00.00. – 00.20.: „Elisa belép a liftbe, az összes nyomógombot megnyomja. Szemmel láthatóan várja, hogy az ajtó záródjon és a felvonó elinduljon, de semmi sem történik.”

Magyarázat: Elisa egy olyan szerencsétlen, aki trollkodással akart bosszút állni a „kedves” szomszédokon, akik általában elhívják az ember elől a liftet, hadd gyalogoljon.
Azért nyomta meg az összes gombot, hogy minden szinten megálljon a lift, és mire az automata végigzongorázza az összes szintet (ami itt nem kevés) addig az emberek feladják a várakozást és inkább gyalogolnak.

Tudom- mert én is ezt csinálom minden nap. 🙂 A szemét szomszéd a másodikról elhívja a liftet, mert lusta legyalogolni a földszintre, ezért bosszúból, amikor én vagyok a liftben, kifelé menet megnyomom az összes gombot, hadd nyitódjón- csukódjon üresen a lift. 🙂

00.20 – 00.37.: „Odalopakodik az ajtóhoz, lehajol, majd úgy derékmagasságban hirtelen kinéz, visszahőköl, majd kis hezitálás után nekilapul a lift falának és besimul egy másik sarokba, mint aki retteg és észrevétlen szeretne maradni.”

Igen, valaki közeledik a lifthez.- hősünk meg betojt, hogy meglátják, hogy az összes gombot megnyomkodta.

00.37. – 00.50.: „Ismét az ajtóhoz lép, a felvonóban maradva először jobbra, majd balra kinéz a folyosóra.”

Igen, az én pofám is égne, ha valaki egyszer rájönne, hogy én vagyok az a szemét, aki lefoglalja a liftet fél órára.

00.50. – 01.00.: „Kilép a liftből, újfent körülnéz, furcsa, tánc-oldallépéshez hasonló valamit produkál, majd visszatér a liftbe.

01.00. – 01.30.: Ismét kilép a folyosóra, jobbra nézve balra lép egyet, amitől szinte az egész teste kikerül a kamera látószögéből, csak a nadrágszoknyája jobb széle s (néha) a hadonászó jobb keze látszik. Mintha vitatkozna valakivel, aki nem látszik.”

Valószínűnek tartom, hogy mások is élnek egy ekkora háztömbben, és együtt megtárgyalták, hogy nem indul az a fránya lift. Parafenomenális.

01.30. – 01.50.: „Mindkét kezével a fejét fogva visszalép a felvonóba, kicsit megtántorodva a nyomógomb-panelhez lép, amit ismét elkezdi nyomogatni, ezúttal két kézzel.”

Igen, a felismerés pillanata: „Basszus, mekkora marha vagyok! Előbb fel kellett volna utaznom a saját emeletemre, és csak utána trollkodni. Most magammal is kitoltam!”

01.50. – 02.29.: „A bősz gombnyomkodás után határozottan kilép a folyosóra, megigazítja a haját, s ugyanoda lép, ahol fél perccel korábban tartózkodott.

02.29.: Elisa végleg eltűnik a képből.”

Végre rájött, hogy hülyeséget csinált. Kislány, ha ki akarsz tolni a ház népével, ezt még gyakorolnod kell!

02.29. – 02.57: „A folyosórészletet és az üres felvonót látjuk, nyitott ajtóval.

02.57. – 03.02.: A liftajtó lassan becsukódik.

03.03. – 03.17.: Az üres felvonót látjuk

03.12. – 03.17.: A liftajtó lassan kinyílik.”

03.17. – 04.00.: A trükk végül is bejött, csak ennyi emeletnél valószínűleg kellett egy kis idő az automatikának, mire feldolgozta az utasítást, hogy az összes emeleten álljon meg.

Becsukódik, kinyitódik- igen?? A világ összes liftje ezt csinálja, ha valaki (nem én!!! 😀 ) megnyomja kiszállás után az összes emelet összes gombját. Ja és ha valaki közben be is szállna a liftbe, kénytelen minden emeleten egy percig vesztegelni.

Na szóval ennyit a „hátborzongató” liftes videóról. Érdekel még benneteket valami? 😀

 801. rebel — 2014-07-15 15:09 

@becsuszoszereles1k:
USA-ban az „álomgyárban”, mi más cél van mint profit? 😉

 800. lenaanyukaja — 2014-07-15 00:14 

@rebel:
Igen,köszönöm,közben elolvastam az összes hozzászólást, látom, ugyanaz jutott az eszünkbe.

 799. becsuszoszereles1k — 2014-07-14 21:05 

@rebel: Tudsz valami bovebbet, ugy tunik – ket uj film is? Nem sok az egy kicsit? Dark Water 2-nek peldaul mi ertelme lenne szerinted…hacsak nem a penz…

 798. rebel — 2014-07-14 14:43 

Én felvetettem mint teóriát, de lehet hogy más is, nem tudom, nem lényeges….
Amúgy kitárgyaltuk már; úgy néz ki a Dark Water utólagos bevételein számottevőt nem dobott (már amennyire ez látható volt egyáltalán a hozzáférhető online kimutatásokból), tehát meglehet, nem jött annyira be, már ha ez annak volt a gerillakampánya. Viszont tudtommal két új film is készül a témában. Az egyik a Dark Water 2, ha jól tévedek…

 797. lenaanyukaja — 2014-07-14 11:11 

@realcorpus:
Igazad van, ez eszembe se jutott, hogy egy kicsit megdobják még ennek a filmnek a bevételét. Egyébként az egy jó film, csak elég szomorú.
Másfelöl viszont nem tudom, hogy akkor ez a gerillakampány nem került-e többe, mint amit a film utólagosan hozhatott a konyhára.

 796. realcorpus — 2014-07-14 07:09 

@lenaanyukaja:
Vagy már meg is jelent az a film, csak korábban. =)
Azt hiszem, rebel gondolata volt (Ha mégsem, bocsánata, hogy meggyanúsítom ilyennel! =) ), hogy pont az említett filmnek adhatott egy második árbevételi hullámot. Ha nem is az online megtekintések, de egy-két DVD és pár dolcsis dobozba lekérés (hát tényleg nem tudom, mi a neve annak, ha valaki otthon a tv-jén akar nézni filmet és a szolgáltatónak fizet érte kicsit többet az alapon felül) azért hozhatott még a konyhára.

 795. lenaanyukaja — 2014-07-13 20:14 

Sziasztok, új belépő vagyok, nagyon érdekes a blog, gratulálok.
Ehhez a sztorihoz annyit fűznék hozzá, hogy a lány látta a Black watert valamikor, aztán meglátta ezeket a víztartályokat a szálloda tetején, és eszébe jutott, hogy a filmben egy ilyenben találták meg a halottat. Aztán később, mikor rátört a depressziós roham, gondolta, stílusos lesz, és így végzi ő is. De aztán az is lehet, hogy egyáltalán nem így történt. 🙂
A videó véleményem szerint hoax, és most azon gondookozom, hogy ez jó avagy sem, mert egyébként elég félelmetes. (Megjegyzem, amikor a Blair Witch Projektet láttam moziban, sosem hallottam a kézikamerás horrorról, internetem se volt, ergo totál elhittem az egészet, nem egy álmatlan éjszakát okozva ezzel magamnak.) Na most azóta viszont igencsak fenntartással kezelem az ilyen videókat.
Ha meg filmnek csinálnának reklámot, és kitaláció az egész, nem kellett volna már annak a filmnek megjelenni?

 794. cseko46 — 2014-07-04 19:32 

Kérem ez a lány egy tanu volt.

Egy olyan eseményt látot mejet semi féleképen nem kivánt szónyeg alá soporni.
TUDTA HOGY KI TALÁLTA MEG. Amikor kiment kÖzÖlte hogy ez a torténet olyan az ő értékrendjével nem ösze egyeztethettetlen.
Hogy nem szó sem lehet a haalgatásról.

EZ AZ ÁLÁSPONTJA AZ ÉLETÉBE KERÜLT.

Én visza csatolnám ezt az ügyet. Mindenkit egy nagy csarnokba delegálnék több napra .
Mindenki előt világosan hogy mit keresek. Kamerákkal figyelném közeli FELVÉTELEN.. A TEST BESZÉDEKET.

IT KÉREM SZERVEZETTEN LIKVIDÁLTAK TÖBBEN EGY GYERMEKET.

 793. rebel — 2014-06-30 13:58 

@igazitrebics:
Ki lett már tárgyalva. Kollegának válaszoltam csak…

 792. igazitrebics — 2014-06-30 13:55 

@rebel:

Azok után, hogy a liftben eljátszotta amit eljátszott, majd a tetőn a legjobb rejtekhelynek a víztartályt találta (a + pár fokos vízzel), azon problémázol, hogy a bugyi és az óra levétele, az aztán logikátlan lépés? Na ne. A nő úgy ahogy van logikátlan!!

 791. rebel — 2014-06-30 13:37 

@miazhogynagyonis:
Pláne az óráját és a bugyiját, miért vette le? Az egyik sem húz le ha vízbe kerülsz, semmi hátrányt nem jelent, és nehéz azokat megtalálni utólag. Továbbá becsesebb holmik. Mégis „levette” mindkettőt. Ez utal arra hogy nem ő vette le magáról…
Vagy pedig, ha mégis ő vette le, egy kidolgozott tudatos TERV részeként, egy forgatókönyv kivitelezése során vette le azokat is…

 790. SLC — 2014-06-30 08:53 

@miazhogynagyonis: ezen a videón én is sokat gondolkoztam, és arra jutottam, hogy cirka 18 nap után kezdték keresgélni a lányról készült videókat, de addigra mindenhonnan törlésre kerültek (térfigyelő kamerák, belső kamerák, stb). Valószínűnek tartom, hogy ezt a filmet is úgy állították vissza töröltből, azért olyan amilyen.

 789. miazhogynagyonis — 2014-06-30 05:32 

Elkezdtem olvasni a kommenteket, de még csak 200 alatt járok.
Lassítás témához viszont: nem kéne vitázni, mindenkinek igaza van, a videó átesett egy 23.97->30 fps konvertáláson, amiatt nem juttok dűlőre 🙂

 788. miazhogynagyonis — 2014-06-30 03:45 

Elolvastam, szavaztam a drogra, szinte kizártam egyből a többi lehetőséget.
De járt tovább az agyam, és bajba került a drog elmélet. Az még elfogadható számomra (absz. laikus), hogy olyan élethű hallucinációt okozott valami, amitől számára egy létező személy jelent meg.
A lift viselkedése magyarázható azzal, hogy blokkolta időlegesen valamelyik funkció billentyűvel, majd össze-vissza nyomkodta a számokat, így a lift először lefagyott, majd nyitogatta az ajtót.

Innentől azonban nem értem mi történt. Kiszállt a liftből, felcaplatott a tetőre, a kijutást nem akadályozta a korábban kikapcsolt riasztó. A tetőn keresett egy helyet, ahol el tudott bújni a hallucináció elől. A víztartályra esett a választása, belemászott magára húzta a fedelet és belefulladt.
DE!
Miért vette volna le a ruháját? Hogy ne ázzon át? Ha el akart bújni, akkor a ruhát is be kellett vinni a tartályba. Akkor viszont felesleges volt a levétellel az időt húzni.
Hol találták meg a ruhát, kívül, vagy belül?
Innentől nincs ötletem se, mi történt a tetőn.

 787. amanwithascythe — 2014-06-22 00:26 

Ipartelep, ez nem az AAK, itt a Brendel-féle arrogáns, lekezelő, személyeskedő hozzáállás nem igen dívik, nem toxikus ez a közösség. A hipotézised pedig nem magyarázza meg az eset kapcsán felmerülő sok-sok furcsa, igen valószínűtlen egybeesést.

„Ez a nő a halála estéjén nem volt beszámítható állapotban. Ez látszik a liftes felvételen”

És ezt te megállapítod egy rossz minőségű, szar felvételről, amit egy csoró hotel, hulladék biztonsági kamerája rögzített, kérdéses időpontban. Főleg, hogy a boncolás során nem találtak a szervezetében semmiféle narkotikumot. Teszem hozzá, a felvételen még az se biztos, hogy Elisát látjuk, igen nehéz ezt biztosra megállapítani.

„sőt a víztartályban is, egészen addig, amíg nem jött a “meglepi”, vagyis az, hogy nem tud kimászni, túl hideg a víz, és “neki annyi”.”

Mert ez teljesen életszerű, valaki csak úgy brahiból felszökik a tetőre egy hírhedt hotelben, belemászik a víztartájba, ott szépen békésen eloszolgat hetekig, de fura mód semennyi kórokozót nem mutatnak ki a vízben.

„Mivel minden más verzió (öngyilkosság, gyilkosság, hoax, stb.) ennél a fentinél bonyolultabb, és több igazolatlan előfeltevéssel jár,”

Azt felejted el, hogy az eset mellett ott van egy rahedli furcsa, kevéssé valószínű koincidencia, kezdve a megegyező nevű teszttel, amit a szomszéd utcában használnak, a Last Bookstorral, a furcsa egyezéssel egy horrofilmmel, stb.

Filozófusként meg gondolom tudod, hogy az ad hominem komoly közösségben nem igen dívik.

 786. realcorpus — 2014-06-08 07:32 

@ipartelep:
Azért köszönöm szépen eddigi próbálkozásodat is!
Azt, hogy mit értek és mit nem, jómagam el tudom dönteni. Az, hogy te másképp gondolod, nem áll szándékomban megingatni. Így is elég frusztráló lehet neked a rengeteg agyament hozzászólást olvasni, ha egyáltalán végigolvastad.
A jövőben magamban tartom és megkíméllek bármiféle kétségemtől, kiegészítésemtől, javításra irányuló megnyilvánulásomtól, így eggyel kevesebb emberhez kell leereszkedned majd. Kivéve, ha úgy tűnik, hogy adott témával kapcsolatban lehet párbeszédet folytatni, bár itteni kijelentéseid alapján ez lehet, nem lesz túl gyakori. Nekem megmarad így is könnyed szórakozásként, kikapcsolódásként a blog területe, akárhogy lesz.

 785. realcorpus — 2014-06-08 07:03 

@becsuszoszereles1k:
Bagoly mondja… =)
Földhözragadt vagyok, nem bírok helikopterekkel.

 784. becsuszoszereles1k — 2014-06-08 02:13 

Tyuha! Hogyhogy ketten sem birtok el @iparteleppel?! O” meg mar biztosan az igazak almat alussza…

 783. rebel — 2014-06-08 01:46 

@ipartelep:
Fater… inkább neked kéne végre megérteni a szubjektív teoretizálás és az objektív bizonyítási procedúra közti nem túl apró különbséget…

Egyáltalán érted te, hogy miről beszélek? Kétlem… 😉

 782. ipartelep — 2014-06-07 22:58 

@realcorpus: Nem. Te nem csak engem nem értesz, hanem azt sem, amit írtam. Én meg nem magyarázom tovább.

 781. realcorpus — 2014-06-07 19:49 

@ipartelep:
Én nem értelek.
Azzal kezdted az itteni mondandód, hogy egy feltételezésből levezetted további feltételezéseken keresztül az eseményt a halálig. A végén egy lekezelő huszárvágással nyomatékot adtál annak, hogy ezek alapján más nem történhetett. Ez „éleselméjűségre” vall? Tudom… nem vagy napi hozzászóló.
A borotválkozási szokásotokat megbeszéled rebellel, abba nem szólok bele.

Az első mondatom mégiscsak kiegészítem: Értem, amit írsz, csak téged nem értelek.

 780. ipartelep — 2014-06-07 19:05 

@rebel: Igen, eme társaság zöme egyszerűen komolytalan, és vég nélkül írogatja a hülyébbnél hülyébb „összeesküvéselméleteit”. Olyan témákban is (ilyen a témák zöme), amelyekről a bolond is tudja, hogy bennük semmiféle összeesküvés nem játszhatott szerepet. De ez mellékes most. A fő téma az, amibe te belekötöttél, vagyis, hogy Occam borotvájának egyszerű, de nagyszerű elve miért nem játszhat szerepet egy olyan esetben, amikor olyan konkurens elméletek elbírálásáról van szó, mely elméleteket egymástól semmiféle bizonyíték nem választ el (magyarul, egyikre sincs bizonyíték), és csak az összetettségükben, vagyis abban különböznek egymástól, hogy melyik elfogadásához kell kevesebb vagy több igazolatlan előfeltevés.

Egyáltalán, érted te, hogy miről beszélek? Kétlem.

 779. rebel — 2014-06-07 18:25 

@ipartelep:
Azt itteni átlag többségének érdekes módon az értelmi szintje addig már elért, hogy NEM SZEMÉLYESKEDNEK, azaz nem trollkodnak, nem egymással – hanem a témával – foglalkoznak… Namost neked még ezt a szintet sem sikerült elérni kedves Occam mester… Node olyat most te csináltál itt először, ami talán a trollkodás netovábbja, hogy gyakorlatilag nagyjából ámblok lehülyézted az itten konteós kommentelő kis közösséget. Mindezt láthatóan csupán mert szent önérzeted megsértette, hogy azt mertem feltételezni rólad hogy az OB mindenre kivétel nélkül érvényes…
Ó de hát biztos hogy te tudod jobban mester… persze természetesen itt mindenki a buta és te vagy a naaagyon okos… köszi hogy egy ekkora intellektus megtisztelt itt minket hogy leereszkedett hozzánk…. felnyitottad szemünket… szegény Tiboru lehet most be is zárja az egészet, mert lelepleződött a nagy igazság… 😉

 778. ipartelep — 2014-06-07 17:25 

@rebel: Mert persze én azt írtam, hogy „kivétel nélkül mindenre lehet alkalmazni”…

Ha mindenre nem is úgy tűnik, rád (és persze az Elisa Lam esetre) lehet. Rád a következőképpen: A fenti szösszeneted hamis. Ebből az tűnik igen valószínűnek, hogy nem csak az Occam borotva-elv konkrét, ide vonatkozó alkalmazásával, hanem az általánosabb értelmével sem vagy tisztában. (Ha az általánossal tisztában lennél, akkor abból – deduktív módon – következne a konkrét). A következő (rád nézve igen „kedvezőtlennek látszó”) tény az, hogy egy olyan helyen vagy törzskommentelő, ahol bizony a többség a hozzászólásaiban nem az éleselméjűségéről ad számot, nap mint nap.
Mindezekből a felületes szemlélő, aki (mint te) nem járatos az Occam-borotva helyes alkalmazásában, rád nézve egy intellektuális szempontból kedvezőtlen következtetésre juthatna. Azonban, az Occam borotváját helyesen alkalmazó szemlélő (mint én), nem tesz ilyet, hanem egyszerűen csak azt gondolja, hogy a rendelkezésre álló információk nem elegendőek ilyen messzemenő következtetés megfogalmazásához. Valószínűleg csak az történhetett, hogy vagy nem gondolkodtál el eléggé a dolgon, vagy nem értetted a problémát (az Occam-általánost sem, és a konkrétat sem), de ettől még bizonyára értelmes ember vagy. Annyira feltétlenül, hogy jól belesimulj az itteni átlagba. 😉

 777. rebel — 2014-06-07 17:02 

@ipartelep: Az Occam borotvája nagyon jó dolog, csak egy kis gond van vele: nem mindenre lehet – kivétel nélkül – alkalmazni…

 776. realcorpus — 2014-06-07 16:37 

@ipartelep:
A felvétel nem biztos, hogy a halála előtti időpont.
„Meglepi’ meg talán nem is volt, mert nem volt a jelentésben olyan sérülés, ami kétségbeesett menekülési kísérlet közben keletkezettre utalt volna.
Röviden…

 775. ipartelep — 2014-06-07 16:29 

Ez a nő a halála estéjén nem volt beszámítható állapotban. Ez látszik a liftes felvételen. Hogy alapból volt ilyen, vagy a kirándulása örömére rásegített egy kis szerrel, az nem tudható. Viszont az valószínű, hogy a liftben látott játékot a tetőn is folytatta, sőt a víztartályban is, egészen addig, amíg nem jött a „meglepi”, vagyis az, hogy nem tud kimászni, túl hideg a víz, és „neki annyi”.
És igen, bizony, ilyen, és ehhez hasonló kalandos dolgok néha megesnek, jobb körökben is, csak ritkán járnak halálos következményekkel. Mivel minden más verzió (öngyilkosság, gyilkosság, hoax, stb.) ennél a fentinél bonyolultabb, és több igazolatlan előfeltevéssel jár, továbbá egyikre sincs a leghalványabb bizonyíték sem, Occam borotvája értelmében, ez a legvalószínűbb. Ennyike…

 774. ducky — 2014-06-02 13:45 

@rebel:

Hát nem tudom, az igaz hogy az hogy a film utólagos bevétele mekkora lehet azt sajnos nem tudom nyomon követni. Mert ezt azért a cégek eléggé titokban tartják nem mindig leakelik. De feltételezhető hogy azért plusz bevételek voltak nem is kevés, ha csak azt nézzük hogy hány csatornának adhatták el világszerte, mennyi lehetett a kölcsönzés, mennyi lehetett a rendelés a TV-kre stb. Valószínűleg volt plusz nyereség az évek folyamán. Én azt is elképzelhetőnek tartom hogy a büdzsét is visszahozta még egyszer. De nem az a dolgom hogy meggyőzzelek, én a saját teóriámban hiszek. Te az ellentettjében, folytathatnánk ezt a „vitát” éveken át és próbálhatnánk egymást meggyőzni de szerintem felesleges, inkább várjuk meg a kollégákat hátha van hozzáfűzni valójuk, esetleg tudnak új infóval szolgálni.

 773. rebel — 2014-06-01 22:30 

@ducky:
Amikben te biztos vagy, azokban én egyáltalán nem… sőt… 😉

 772. ducky — 2014-06-01 11:29 

@rebel:

A Dark Water egy 2005ös Mozifilm melynek a teljes büdzséje 30,000,000 USD és a bevétele 49,483,352 USD Szóval, a film igazából a saját árát megtérítette már 2005-ben igaz nem volt átütő siker, de a beleölt pénzt vissza hozta + bónusz. Ez már nem is egy rossz dolog plusz ne felejtsük el hogy egy film befektetés. Befektetés a jövőbe, 2005 óta ez a film már 2x is megtérítette az árát. A DVD-kből is kellő képen fogyhatott, közben persze a TV-ben is lefutott már, nem is egy magyar csatornán azért ez is pénz. És vegyük figyelembe hogy mennyi ország van még a világon ahonnan bármikor vehetnek DVD-t, rendelhetik meg online moziban, rendelhetik meg a TV-re hogy egyszeri alkalommal megnézzék vagy csak péntek esti filmnek berakják a TVben este nyolctól és megnézhetik ha még nem látták esetleg. A Dark Water már 2008ban megduplázta szerintem a bevételeit. Személy szerint nem igazán hiszem hogy utólagos hírverés lenne, mert ha az is lenne már rég lekerült volna a lepel róla. Mondjuk 1 hónappal a halálhír után hogy „Wáááá csak szopattunk! Nem vettétek észre a Dark Water-es hasonlóságokat?” de nem 1 évig húzzák. Annak nincs értelme a legtöbb ember már szerintem el is feledkezett Elisáról. Ez biztosan nem a Dark Water utólagos hírverése, és biztosan nem az elkövetkező filmnek a hírverése. Akkor mi?

(Bárcsak hoax lenne, sajnálom szegény Elisa-t. De sajnos nekem egyre valószínűtlenebb, viszont ha mégis az vendégem vagy egy sörre)

 771. rebel — 2014-05-30 19:50 

@ducky:
De honnan tudod hogy már nem profitáltak? A Dark Water utólagos bevételei pl?

 770. ducky — 2014-05-30 18:23 

@rebel:

Viszont ha hoax akkor profitálni is szeretnének majd belőle nem? Vagy mi más értelme lehet?

Amúgy titkon remélem hogy igazad van mert ez azt jelentené hogy egy fiatal lány nem halt szörnyű halált tragikus körülmények között.

 769. rebel — 2014-05-30 15:06 

@ducky:
Nagyobb mennyiségű mérget azért nem vennék be arra, hogy ez a film lesz az a film. Hiszen nincs túl nagy hírverés körülötte. Ez lehet hogy egy film csak a többi mellett, amit még terveznek és nem a „fő” film. De korábban már leírtam, azt sem tartom kizártnak hogy poszt-kampány a Dark Water-nek, hogy egy pár dollármilliócskát még utólag kaszáljanak vele… Továbbá soroltunk itt még néhány hoax-szecenáriót film nélkül is. Tehát a hoax nem feltétlen csak a filmmel párosítva lehet adekvát teória.
Az tehát hogy találtál egy gyenge próbálkozást, semmiképp sem cáfolja szerintem a hoax teóriát, legfeljebb valamelyest gyengíti.
Azonban mivel csak találgatunk és spekulálunk, leginkább a kizárásokban lehetünk magabiztosabbak; s a hoax lehetősége talán kizárásos alapon is jön. Hiszen én speciel, és azt hiszem ebben nem vagyok itt egyedül, mind a baleset, mind a gyilkosság és öngyilkosság hipotéziseit kizártnak tartom. Marad hát a hoax… de persze ettől még akármi is is lehet. Semmiképp mondom tökéletesen biztos ténynek (ha esetleg néha úgy tűnik, csak fogalmazási hiba, tehát nem mint tény mellett, hanem mint a legvalószínűbb teória mellett szólók), hogy átverés, csupán ezt a teóriát tartom a legvalószínűbbnek…. 😉

 768. ducky — 2014-05-30 08:39 

@rebel:

Bocsi hogy csak most válaszolok már tegnap megírtam a válaszom, de valamiért nem küldte el.

Ezzel az eszmefuttatással meggyőztél volna, ha nem akartam volna tegnap megismerni a te nézőpontodat és néztem volna utána ennek az Elisa Lam mozifilmnek.
A „The Bringing” című horrorfilmet csak „megihlette” Elisa tragikus halála ugyanis a két író Brandon és Philipp Murphy ezt nyilatkozta : A film egy nyomozóról szól aki Elisa halálának ügyében nyomoz. Majd közben egyre több misztikus és paranormális dolog történik körülötte, és észreveszi hogy lehet túl mélyen van hogy kikerüljön. (érdekesség képen: olvastam riportot Elisa egyik barátjával aki névtelennek kívánt maradni és undorítónak tartja amit a Sony művel) De ha a story-val kapcsolatban ez igaz, akkor ez azt jelenti hogy a film a paranormális szinten fog mozogni és Elisa meghal az első 10 percben (mivel a film arról szól hogy az ő halála indítja el az eseménysorozatokat gyanítom hogy már az elején meghal.) ezért a 10 percért meg szerintem nincs értelme rejtegetni egy embert a nyilvánosság elől már több mint egy éve, főleg úgy hogy eddig csak arról volt szó hogy a Sony megvette csak a forgatókönyvet meg néhány szóbeszéd röppent fel Nicolas Winding Refn-ről hogy majd esetleg ő rendezi. De a filmről, tényleges forgatásáról. Még semmi hír. Mert általában annyit minimum bejelentenek hogy „Megkezdtük a forgatásokat”.

Valamint ha például Elisa-ról akarnak filmet csinálni vagy csak azt akarják hogy benne legyen a filmben akár arra a 10 percre is de akkor ki legyen mondva hogy ez a lány Elisa. Akkor Mr Hollywoodnak fel kell hívnia a szülőket, és csúnyán fogalmazva meg kell vennie a jogokat hozzá. Megbeszélik az összeget, a pénzt megkapják a szerződést aláírják, innentől a filmgyár gyakorlatilag azt teheti amit a szerződésben összefoglaltak. De mivel az ő ügyvédjeik írták a szerződést ezért gyakorlatilag bármit megtehetnek. Ha azt írják bele hogy a Sonka szektor Szalonna bolygó, gonosz rózsaszín űrlény malacai állnak Elisa halála mögött, akkor gyakorlatilag megtehetik. A szülők meg nem csinálhatnak semmit nem reklamálhatnak mert ha mégis akkor „Hopp hopp anyuci a szerződés… de megoldható, szerződést felbontjuk, pénzt vissza adod, aztán perelhetsz.” Ja de ugye ki tudja hogy a pénz megvan-e még, vagy hogy nélkülözhetik-e azt a mennyiséget. Aztán persze úgyis a rendezők nyernék a pert.

Szóval így összefoglalva :
A filmet el sem kezdték még forgatni.
Ha ki is jön Elisa meghal az elején.
A film paranormális szintekre emeli az egész esetet még sok más gyilkosság lesz benne.
Így ezek után. Szerintem elég tiszta hogy nem hoax. Fizthetnének nekem akármennyit, azért mert 10 percet szerepelek egy filmben ami nem is teljesen rólam szól majd nem fogok több mint egy évig bujkálni, bármekkora fun is az elején.

Szerintem ez nem hoax.

 767. realcorpus — 2014-05-30 05:41 

@witchp:
A teszt csak egy a tucatnyi a „nagyon kis valószínűségű események/koincidenciák” közül. Marad anélkül is elég sok, kezdve a rendőrség által közzétett videón az időbélyeg-kitakarástól kezdve, a korábbi filmekkel való kísérteties (Átvitt értelemben és szó szerint is.) hasonlóságon keresztül a többi, hsz.-okban is említett kapcsolódási pontig, furcsaságig. Nem hiszem, hogy olyan sok ügy lenne a történelemben, aminél ennyi össze tud gyűlni. Ennél az esetnél nem azért lett több, mert ‘odafigyeltünk’. Más esetnél is hasonlóan ‘odafigyel’ mindenki, mégsem gyűlik össze ennyi minden.

 766. witchp — 2014-05-29 21:03 

@rebel: 765.
Szimpátiával figyelem az eszmefuttatásaid egy ideje, de azért ne felejtsd el, hogy „véletlenek” nincsenek,csak nagyon kis valószínűségű események/koincidenciák.
És igen, a nyavalyás élettapasztalat meg azt mutatja, ezek sokkal gyakoribbak, mint gondolnád, egyszerűen azért, mert ezekre ‘odafigyelsz’, míg a ‘normális’ dolgokat meg készpénznek veszed. (Ki nem szarná le, ha Jane Lam-nak hívnák a tesztet?)
Amúgy nálam, így a kommentek után, 50% a hoax, 50% a sikeresen megúszott/eltussolt emberölés vagy gyilkosság.

 765. ducky — 2014-05-29 20:41 

@rebel:

Most ezzel meg is győztél volna rebel 🙂 Csak gondoltam megközelítem a te szemszögedből is a dolgot, szóval utána néztem a „The Bringing” című horrorfilmnek amit Brandon és Philipp Murphy írt, és állítólag Nicolas Winding Refn rendezi majd ( eddig csak szóbeszéd ) eddig semmi nyoma. Ráadásul a film sztoriját Elisa halála csak „megihlette” ha szabad így fogalmaznom, ugyanis a film nem Elisáról fog szólni hanem egy fiatal nyomozóról aki Elisa halálának ügyében nyomoz, de a Cecil Hotelben egyre több paranormális, emberfeletti dolgok kezdenek történni amik a nyomozót egyre jobban belerántják a dolgok mélyébe. Ergó a filmet paranormális szintekre fogják emelni és Elisa meghal a film első 10 percében. Szóval röpke 10 percért nincs értelme egy egész embert eltüntetni több mint egy évre főleg úgy hogy 1 év eltelt és a forgatásokról még nem találtam semmit eddig. Egyébként, találtam egy cikket ahol Elisa egyik barátja (névtelenül) szörnyülködött a Sony-n hogy még ki sem hűlt Elisa teteme de már felkapták szóval +pont neked, viszont. Ha egy létező személyről akarnak filmet forgatni, vagyis egy olyan személyről aki létezett. És a közelmúltban hunyt el, ahhoz a család beleegyezését kell kérniük értsd : ajánlanak egy csomó pénzt és a család rábólint a szerződésre amiben egyébként ilyenkor alap hogy ami után ők ezt aláírták a cég bármit tehet a sztorival illetve annak reklámozásával a család nem perelhet, szabad kezet kapnak. Ha akarják úgy állítják be hogy Elisát rózsaszínű malac földönkívüliek ölték meg a PorkChop Sektor Bacon nevű bolygójáról. A család nem szólhat közbe, „Bocsi, szerződés, ha nem tetszik felbontjuk de akkor pénzt vissza” és nem biztos hogy az a pénz mire a film kijön meg van, és nem biztos hogy azt a mennyiségű pénzt fel tudják olyan gyorsan hajtani és nélkülözni. Na csak így ennyi. Szerintem nyilvánvaló hogy nem hoax a sztori.

 764. rebel — 2014-05-29 18:54 

@ducky:
Számomra a valószínűségét annak, hogy egy filmhiéna utólag lecsapott erre a történetre, az csökkenti jelentősen, hogy USA-ban vagyunk ugyebár, ráadásul LA. -ban. Itt ha csak rossz helyen fingasz egyet, máris leperelik rólad még az intim piercingedet is…
Itt pláne egy kampányhoz, közszemlére tenni egy megtörtént ügyet, tehát durva kegyeletsértést csinálni és egy jó kártérítési ügyvéd erre még rányom vagy egy tucat súlyosbító halmazatot, emberi méltóság, sértése, magánadattal visszaélés stb stb stb…
Hogy merné már megkockáztatni ezt akár egy lelkes szerkesztő, segédproducer, rendező illetve nagy filmstúdió? Ennek annyira minimális az esélye, hogy számomra gyakorlatilag elhanyagolható és kizárható.

Mint kifejtettem volt, csak úgy tudom elképzelni a gerilla kampányt, mert szerintem is az, ebben eddig egyet is értünk, HA EGYÚTTAL HOAX IS AZ ÜGY; és csakis ekkor. Hiszen ha hoax, nincs kegyeletsértés, még akkor sem túl súlyos bűn, ha létezik ez a lány, mert ha botrány tör ki, mert bukta van, akkor a legvégső mentőövek közt van, hogy Elisa vallomást tesz és beismeri hogy beleegyezett, pénzt kapott érte, akár még egy szerződést is be tud mutatni.
Fatális a különbség. Az egyik esetben ha bebukik a turpisság, több ember mehet kb 10 évre börtönbe és lehet földönfutó mert a gatyáját leperelik róla, plusz tönkremehet bele egy filmstúdió vagy legalábbis megroggyanhat, egyrészt a csillagászati kártérítéstől/büntetéstől, másrészt a hírnév romlás miatt. Nem. Ekkora kockázatot senki sem vállal, pláne USA-ban, a szétperelések és csillagászati kártérítések országában. Ebben biztos vagyok. A másik esetben viszont minimális a kockázat, sőt még jó irányba is lehet fordítani az átverést, mert az ügyes és ártatlan, senkit, semmit konkrétan megkárosító, de mégis mellbevágó hoax-okat kedveli a nagyérdemű…

Vesd össze e két oppozitív szcenáriót és lásd meg köztük e fatális ellentmondást!
Ergo én meg vagyok győződve arról, hogy ha gerillakampány akkor hoax is (tehát nem történt valójában semmiféle halál, és tán még Elisa sem létező személy); vagy ha viszont megtörtént a tragédia és akár baleset (ugyebár ez a hivatalos verzió), akár gyilkosság vagy öngyilkosság; akkor viszont sem gerillakampány nincs, sem hoax, hanem csak őrült véletlenek utópisztikus sorozata. Viszont mivel ilyen véletlenek, egybeesések, koincidenciák szerintem egész egyszerűen lehetetlen hogy felsorakozzanak egymás mellé, ezért ugorjunk a bekezdés elejére: szerintem nyilvánvaló hogy hoax a sztori.

 763. ducky — 2014-05-28 21:28 

@rebel: Szerintem Hollywood környékén nem nehéz kapcsolatba lépni valakivel aki képes egy jó sztorit megvenni, erről csak az jut eszembe hogy 2010ben másodosztályú filmes cégek vásároltak ötleteteket átlagos emberektől, kábé annyi dolgod volt hogy leírtál egy sztorit 1 vagy 2 oldalban amit elküldtél nekik és ha volt benne potenciál akkor fizettek. Persze ehhez is kellett a megfelelő ismeretség ami akkoriban egyik ismerősömnek meg volt. Szóval, szerintem nem nagy cucc Hollywoodban filmes összeköttetéseket találni, mert azért egy filmes meló bármikor jól jön, Statiszta ként csak elsétálgatni a kamera előtt párszor. És ezért pénzt kapni. Nem rossz. Főleg ha mondjuk egy szar hotelben dolgozol, mint portás, vagy recepciós. Ez a LAM-ELISA teszt dolog, ez meg szerintem nem más mint tényleg csak egyszerűen a véletlen műve amit egy szenzáció hajhász riporter felkapott. Az újságot meg vitték mint a cukrot. Anno én is bedőltem egy ilyennek még Jacko halála idején. Nem igazán voltam/vagyok nagy rajongója a pop műfajnak, de elismerem hogy voltak jó számai, valamint sosem hittem igazán a pedofil vádakban de ez egy másik sztori, szóval az ő halála idején épp munkába menet álltam meg egy CBA-ban hogy vásároljak valami reggelit amikor a pultos nő mellett láttam Jacko arcát egy újságon, hatalmas szalagcímmel „MEGDÖBBENTŐ HÍREK JACKO HALÁLÁVAL KAPCSOLATBAN” mondanom sem kell hogy egyből be is neveztem az újságra, kíváncsi voltam mi történt szegénnyel. Ahogy a félbehajtott újságot tovább teljesen kinyitom látom a szalagcím folytatását „KOPASZON HALT MEG- Micheal Jacksonról a boncoláskor kiderült hogy az utóbbi időben kopasz volt. Hála egyik photoshoppal ügyesen bánó kollégánknak mi is meg tudhatjuk hogy Jacko hogyan nézhetett ki utolsó perceiben” A kopasszá photoshoppolt Jacko-t sosem fogom megbocsájtani. Egy szó mint száz, a sajtó képes dolgokra csak hogy vigyék az emberek, elvégre nekik ez a munkájuk.

 762. rebel — 2014-05-28 16:29 

@ducky:
A tudatos film gerilla-kampánnyal kicsit az sántít. Hogy ugye eleve, ha azt mondod nem mr X szervezte, akkor KICSODA? Egy hálivúdi szemüles hiéna iziben lecsapott a sztorira? Ezzel annyi a bibim, hogy van egy sor momentum az ügyben, ami arra utal hogy ELŐRE KITERVELT és megszervezett, kidolgozott a sztori. Mert ennyi véletlen nem létezik, ami ebben az ügyben van. Namost e bizonyos rafinált hiénánk, MÁR UTÓLAG tudhatta meg a balhét, csak utólag tudhatott manipulálni; bizonyos dolgokat viszont lehetetlen. Pl a Hotel kiválasztása, a mellette levő nyomornegyedben a TBC járvány (Lam-Elisa teszt), a pár évvel ezelőtti kísértetiesen hasonló eset és a két darab adekvát horrorfilm… (a teljesség igénye nélkül sorolom, ami épp eszembe jut, de biztos van még bőven, ezen a site-on szinte minden itt van ugyebár).
Ez már túl sok.. ilyen konstelláció-cunami, az nem túl életszerű…
De persze bármi lehet, pl lehet hogy én egy beépített alien ügynök vagyok, és bomlasztom a konteó blogot, ahogy KGBéla az EP-t… upsz most lebuktattam magam… ajjjaj…. XD

 761. rebel — 2014-05-28 16:23 

@ducky:
De a hivatalos álláspont nem öngyilok, hanem baleset, ha jól tévedek.
Elisa Lam sosemlétezettségének hipotézisét igen szépen és jól lehet alapozni – többek közt – arra a „véletlen egybeesésre”, a bizonyos Lam-Elisa vírus teszttel… szerintem… Persze sok fura véletlen létezik, a sors és a valóság a legnagyobb tréfamester, azt tudjuk… node come on… 😉

 760. ducky — 2014-05-28 09:14 

@rebel:

Igen bocsi elbasztam bevallom, a hoax szó használata helytelen volt igen az a gerilla kampány amire én gondoltam, viszont nem hiszem hogy a gyilkos hívta volna fel a stúdiót, én is arra céloztam hogy a gyilkos meglapult, szerintem már el is hagyta azóta az országot kétszer.

De azt a teóriát hogy Elisa Lam sosem létezett. És ez mind csak egy reklámfogás egy régi vagy egy új filmhez, én kizárnám. Jó, az igaz hogy az egészségügyi ellenőr kiment a helyszínre megvizsgálni a vizet. DE! Melyik vizet? Ez a kérdés. Úgy értem az evidens hogy az a víz amiben Elisa úszkált ihatatlan volt, de szerintem az a víz még akkor is ihatatlan hogy ha nem úszkál benne éppen egy holttest. Csak gondoljatok bele az évek folyamán hányszor maradhatott véletlen nyitva a fedél?Vagy a fent iszogató fiatalok hányszor hugyoztak bele poénból? Egyszer kétszer, valamint nem tudjuk hogy légmentesen zár-e. Egy ujjnyi helyen egy kisebb patkány, vagy nagyobb egér még simán bepréseli magát. Aztán ott rájön hogy hoppá party van meg minden de hogy a rákba mászok innen ki? Aztán ott elúszkál amíg éhen nem hal ( láttam én már egeret belemászni nagy dunsztos üvegbe amibe a mama a befőttet teszi el. Aztán bemenni ugye könnyű volt de kijönni már nem tudott és ott szépen éhen halt, mi már csak az elszáradt tetemet találtuk meg benne, szóval csinálnak ezek a buta kis állatkák butaságokat ) Akkor a kérdés ki takarítja? Nem ki hanem mi. Egy okos kis gépezet, Egy víztisztító. Ráadásul az ÁNTSZ ajánlásával (legalábbis itthon )beszéltünk arról hogy tulajcsere volt a Cecilben, ha van esze és a Cecilt nem is javíttatta fel alap hogy egy ilyen kis gépre benevez, hogy nehogy már a víz miatt zárassanak be mielőtt bármi hasznom is lehet ebből a tetű tanyából. Ellenőr bácsi kimegy, leellenőrzi a csapból folyó már a gép által megtisztított vizet. Esetleg ajánlja hogy kicsit több klór mehet , meg folyassák ki a csőből a posvadt hullaszagú vizet, azt csókolom. Egy ilyen ellenőr nem végezhet fél munkát, sőt nem is szeret fél munkát végezni( van olyan szakács ismerősöm aki 120 kiló és tőből kapja ki a diófát és mutat vele utat Budára neked de ha megtudja hogy ellenőr van az étteremben az ő lába is megremeg és lesápad gyorsan falfehérre. )Aztán persze a Hotel az ott tartózkodó ideiglenes vendégeknek adott egy 100%os refoundot meg még valami bónuszt azt akkor mondták hogy pofa off van, nem véletlen hogy csak egy pár perelt, nekik volt eszük, tudták hogy abban a pár napban a hotel többet nyert rajtuk mint amit adtak volna. De a többi bedőlt a cselnek mert ugye ez olyan mintha „Ők fizettek volna azért hogy ott legyek” szóval tartották is a szájukat.

Viszont ami engem zavart az az hogy elég könnyen a nyakába varrták hogy ez öngyilok volt. Ez volt az ami miatt azért törtem a fejem egy picit. Úgy értem egy tapasztalt rendőr ránéz és az első amit feltételez az az hogy „Ez bizony gyilkosság”. Akár itt akár máshol de ezt a lányt megölték. Le is szedték a fedelet mert „valami nem stimmel vele” ezért gondoltam hogy talán keveslették az ujjlenyomatokat. Kicsit utána néztem hát a dolgoknak és LA polgár mestere abban az időben egy bizonyos Antony Villaraigosa volt. Aki a közbiztonsággal úgymond kampányolt, tagja a „Mayors Against Illegal Guns Coalition”-nak És Villaraigosa érte el polgármestersége alatt az elmúlt idők legalacsonyabb bűnözési rátáját 1956 óta nem volt olyan alacsony. Azért ez szép teljesítmény meg kell hagyni. Ja és persze ezt a közleményt 24 órával a Március harmadikai szavazás előtt adták ki. Micsoda reklám kampány nemde? Nem hagyhatták hogy ezt a nagyszerű teljesítményt beárnyékolja a szavazások előtt 1 hónappal egy Ázsiai származású Kanadai lány halála. Még a végén a rasszizmust is sikerül valahogy belemagyarázni és akkor egy „hate crime” nem jönne éppen jól a választások idejére. Ráadásul azért Villaraigosa eléggé pajti volt : William Bratton Rendőrkapitánnyal, Ron Iden- ex FBI kapitánnyal, Richar Riordannal-ex LA Polgármester, Los Angeles County Sheriffel névszerint Lee Baca-val ja és a kerületi ügyésszel Ira Reinerrel. A srácok már szedték le a víztározó tetejét hogy „Na majd ezt megszakértjük” amikor jött a hír hogy az ügy lezárva, öngyilkosság volt. Lehet kiakadtak először páran, dehát ugye „felsőbb utasítás”. Mit van mit tenni? Ráadásul ugye 50-50 hogy a gyilkos meg lett volna, elég ideje volt lelépni az országból és soha vissza se nézni. A szülők is ringathatják magukat abba a tévhitbe hogy a lányuk szimplán csak nem bírt már a bipoláris depressziójával és őrületében vízbe fojtotta magát (Ugye lehet mondani hogy ja idő után elalszik az ember, tudjátok mit jelent az amikor álmotokban rúgtok egyet? Pl azt álmodjátok hogy mentek az utcán és beleléptek egy gödörbe, vagy éppen vízbe merültök és onnan lökitek fel magatok. Ez azt jelenti hogy a tüdőd nem kap elég levegőt és üzen az agynak hogy „CSINÁJJÁ MÁ VALAMIT BAZDMEG” ezért rúgsz álmodban aminek az a vége hogy egyből felkelsz, és így van levegőd, namármost tegyük fel hogy Elisa elaludt, a túlélési ösztönne ettől még nem pihent le. De tegyük fel csak ott maradt élve amikor magához tért, tutira élhetett még, valaki írta hogy étel nélkül simán el lehet sokáig lenni de víz nélkül nem, még ha issza is azt a szar rohadt vizet amiben úszkál mi történik? Max összecsúnyálja magát, és? Hamarabb találják meg mert ugye a barna víz sem normális.)Így nem azon törik a fejüket hogy a rendőrök mit kúrhatnak el, és hogy mikor lesz meg gyermekük gyilkosa hanem azon hogy ők mit baszhattak el. A rendőröknek is kevesebb meló, a papírmunka is meg van 10 perc alatt. A polgármester is elhárította a rá vonatkozó veszélyt, és X-nek is volt ideje lelépni amíg nem tisztázódtak a dolgok.

 759. rebel — 2014-05-28 03:14 

„És itt lép életbe a hoax. Ugye LA, Hollywoodé. Szerintem nem olyan nehéz kontakktálni egy rendezőt mondván hogy “bomba siker sztori egy filmhez nem akarja kihagyni” szerintem ez elég hogy valamelyik stúdió vezérigazgatóságában valakinek dollár jelekké változzon a szeme és lecsapjon rá.”

Nem értem. Tehát a teóriád szerint maga a gyilkos elment egy filmproducerhez? Hol itt a hoax? Legfeljebb gerillakampány, film ráépítése egy megtörtént sztorira. Nem hoax, hiszen a gyilkosság, azaz a halál megtörtént. Hoax az, ha nem volt semmiféle halál, hanem az egész átverés…
De olyat gyilkos nem csinál – ha nem bolond – hogy eladja a saját gyilkosságát sztorinak egy filmbe, hiszen a bukásveszély sokszorozódik. Egy gyilkos, még ha véletlen, gondatlan is, LAPÍT, el akar tűnni, azt akarja, hogy senki ne tudja, nem pedig nagy felhajtást és csintadrattát csinál köré.
Ok, tudom hogy sokszor a legjobb álca, ha szem elé tesszük a dolgot nagy felhajtással, de nem túl életszerű hogy ez a bizonyos X, egy gondatlan illetve spontán felindulásos gyilkosság terhe mellett ezt bevállalta volna… Bocs de kizártnak tartom.
Továbbra is azt mondom, totális hoax. Az Eliza Lam-ot eljátszó kínai kiscsaj valahol él és virul, mint hal a vízben és költi a Hollywood-tól kapott dollármilliókat… 😉

 758. ducky — 2014-05-27 21:58 

Sziasztok ducky vagyok. Lelkes konteó olvasó, és igen ez az első posztom.

Le a kalappal a magyar konteósok előtt. Nagyon precíz háttér munkát végeztetek, és lenyűgöző nyomozást. Mire bármi után szerettem volna nézni ebben az ügyben a következő posztban már benne volt az összes infó amire kíváncsi voltam. Az elmúlt két napban belevetettem magam Elisa Lam halálának ügyébe. És végig olvastam az összes posztot és spekulációt. Lehet hogy ez egy fajta pacifizmus de szerintem mindenkinek igaza van, de mégsincs senkinek igaza. Szerintem nagyon sokszor elvonatkoztattunk és sokszor többet, vagy szerettünk volna többet bele látni egy két dologba. Vázolom tehát az én lehetséges forgató könyvemet, a szemeim előtt lefutott drámát. Elisa Lam drámáját. (Hosszú lesz ne haragudjatok de próbálok érdekesen fogalmazni hogy ne unjátok szét.VALAMINT EZEK CSAK FELTEVÉSEK!)

Mint a legtöbb romantikus vígjáték sztori ez is kezdődhetne egy átlagos lánnyal, egy szürke kisegérrel, egy apró folttal egy nagy városban. Mert Elisa ez volt, nem volt több nálunk, de nem volt kevesebb sem.Legalábbis kívülről. Gondolom aki jobban megismerte az hamar rájött hogy Elisa bipoláris depresszióban szenved. Hallgatag, nem nyílik meg egy könnyen legalábbis élőben, viszont az interneten annál inkább képes arra hogy felhívja magára a figyelmet úgymond „figyelem kurva” aki kitálalja a magánéletét a neten. Mindannyiunknak van ilyen Facebook ismerőse, nem is kedveljük őket annyira, de ez így könnyebb nekik mert viszonylag „arc nélkül” tehetik. Emellett majdnem olyan hatalmasak a komplexusai mint az édes anyja elvárásai. Elvégre Elisa anyukája egy tipikus „Dragon-Mom” Elisa okos, jó sportoló. És anyuci elvárásaihoz felnőni (de bármelyik családtagunk elvárásaihoz) igen nehéz. Az egyetem pedig talán még ennél is nehezebb, gondolom ha nem is vagyunk/voltunk mind egyetemisták, egyetemista ismerősünk mindannyiunknak volt.És ha az az egyén még közel is állt hozzánk, hamar betekintést nyerhettünk az egyetemista életbe, a nagy nyomás a vállunkon amit édesapánk vagy édesanyánk tesz rá azokkal az ártatlan mondatokkal hogy „Én is kibírtam” A vizsgadrukk, vagy éppen az hogy a professzorok nem képesek tanítani. És elég egy rossz mozdulat és könnyen „célponttá” válhatunk. Elisa tehát hatalmasat csalódhatott önmagában amikor az egyetem nehezebbnek bizonyult mint hitte hogy lesz.(„Egyszer már kitettem a lábam és sírva rohantam vissza” tumblr poszt) Egyetlen megnyugvása a pasija akit mindennél jobban szeret, legalább ő vele van. Persze nem sokáig ugyanis a fiú bejelenti hogy egy kis szünetet kérne a kapcsolatban. Ezért Elisa a kapcsolatokban sokkal tapasztaltabb testvéréhez fordul. Aki tájékoztatja róla hogy jobb lesz ha lelkiekben felkészül.De mindannyian tudjuk, hogy erre nem lehet felkészülni. „Csak fekszem az ágyban, és nem csinálok semmit” -Elisa egyik tumblr posztja. Így is tesz, fekszik majd rájön mit kell tennie. Utazni. Utazni kell még többet, és egyedül (-„Nem akarok vissza menni az egyetemre,legszívesebben egy kávézóban, vagy könyves boltban dolgoznék, esténként bárokba járnék inni és attraktív idegenekkel hálnék”- Elisa egyik posztja). Egyedül hogy legyen ideje saját magára. Legyen idő rendbe tenni mindent fejben, hisz ha Elisa képes a világ egyik legnagyobb országában egyedül eligazodni elismerni az ügyes bajos dolgait. Akkor az élet akadályait is könnyen veszi majd. Ez egy hatalmas kaland az ifjú lány életében, és gondolom hatalmas önuralom is kellett ahhoz hogy kalandjait ne tálalja ki valamelyik közösségi portálon, hanem (gondolom én ) laptopjába tárolja egy amolyan Utazási napló szerűségben. Elvégre Elisa hobbija az olvasás és az írás volt. („Nincs kedvem/ihletem írni semmit”- tumblr poszt) Biztosan egy txt, vagy Word fájlba mentette kalandjai részletes leírását, esetleg azt remélve hogy később ezt online publikálja barátainak, vagy később ihletet meríthet belőle és könyvet írhat.Az időpont nem számít csak a hely. L A, az angyalok városa. Most merül fel a kérdés : Ha egy lány akinek szülei étterem tulajok illetve Elisa ön maga is dolgozott. És elegendő pénzt tudott keríteni magának ahhoz hogy több állomásra is elutazzon Amerikán belül, miért pont a Cecilia hotelt választotta? Én nem pont ezen spórolnék főleg úgy hogy ugye a mai világban a Google a legjobb barátunk és talál nekünk 21230 olyan oldalt ahol felhasználók írnak egyes vendéglátói egységekről, éttermekről szállodákról. Csillagozással, és tapasztalatokkal ” Szörnyű ellátás, még rosszabb környék egy csillagot sem érdemelne” Miért? Na már most ha azt tekintjük, az internet ugye nem csak erre jó, nagyon alkalmas arra is hogy igazán szemrevaló embereket is megismerjünk. Elisa túl van egy szakításon. Nincs a toppon, barátokat látogat, ismerősöket egyik ízben unokatestvérénél töltött pár napot, akkor miért a Cecilia ? Mert minden bizonnyal közel volt ( a történet kedvéért ) X úrhoz ( csak megjegyzem, ha én utaznék el mondjuk Egerbe pár napra ahol mondjuk van egy jelenleg szingli de igen szemre való ismerősöm, én is leszarnám a környéket hogy mit mondanak róla milyen az este folyamán, mivel valószínűleg közel akarok hozzá lenni, személyszerint arra számítanék hogy este fekve nyomok, úgy 51 kilót 😉 ) X kedves, szép dolgokat mond Elisának, épp az amit hallani akar. A mai világban nem nehéz kedvére valónak lenni bárkinek, ha már csak abból indul ki az ember hogy facebookon kicsit jobban körbenéz az ember akkor kábé fél óra alatt ki tudja deríteni a vállalkozó szellemű egyén hogy mivel tudna pár jó ponttal landolni a hölgynél, filmcímek, könyvcímek, előadók, színészek. Meg is beszéllnek egy találkozót LA-ben gondolom közel legyen Elisa-hoz is és X-hez is. Tegyük fel hogy a könyves boltot maga X ajánlotta Elisának mint találka hely. Ezzel is pontot szerezve a fiatal hölgynél. Ezért lehetett az hogy Elisát valószínűleg tényleg láthatták egy férfival beszélni. De kétlem hogy a férfi számára idegen volt, talán tényleg nagy nőfaló hírében állt a környéken ( még csak nem is kell a hotelben élő szexuális bűnözők közé tartoznia csak egyszerűen egy jóképű férfi aki ért a nők nyelvén, talán tényleg szervezett pár vetkőzős pókert is. Ki tudja a pletykáknak is van általában némi alapja)

X megközelíti a könyvesboltban tevékenykedő Elisát.
-Keres tán valamit a szép hölgy? -Elisa elmosolyodik a hang hallatán amit talán Skype-on kamerázás közben már párszor hallott.
-Talán. Ki tudja?
-Talán én tudnék segíteni. Lehet pont nálam van az amit keres.
-És mi lehet az?-Kérdezhetné tudatlanságot tettetve Elisa
-Egy kaland.

Egy kaland, hisz Elisa ezt kereste, a menekülő utat a nagy kalandot, és most ott van. LA-ben, egy fiúval aki úgymond „idegen” számára. A kaland kellős közepén volt. Akárcsak egy könyv. Már alig várja hogy megírja.
-Milyen a Cecilia?
-Nem éppen a legjobb környék. Nem szívesen mennék ki este az utcára.
-Mi van ha nem is kell?
-Ezt hogy érted?
-Van egy barátom aki fel tud minket juttatni a tetőre.
-A tetőre?
-Úgy ám! Nem nagy para párszor már csináltunk ilyet, nem is leszünk egyedül. Egy pár barát is jön.
-Barát?
-Aha. De nem kell tőlük félned. Jó fejek.
Ekkor érhetünk el a liftes jelenethez, Sokan megjegyezték már hogy nem őrület jeleit vélik felfedezni a lány viselkedésben így én sem. A lány szimplán zavarban van. Úgy értem, a „táncos” peckesebb járás is erre ad utalást (jó példa erre a rajzfilmekben hátra tett kézzel fütyörésző emberkék „próbálnak természetesnek tűnni és ezért nem természetes amit csinálnak” mozdulatai), jártatok már tilosban? Én párszor jártam már, ha nem vagy igazából mestertolvaj, akkor sosem fogsz ettől a kezdeti félelemtől, izgatottságtól megszabadulni amikor tudod hogy „Most valami rosszat fogok tenni, de nem baj mert jó lesz mert bemászok valaki udvarába ugrálni a trambulinon” és ha valaki meglátott akkor én is így viselkedtem. Valószínűleg valaki ki jöhetett a folyosóra, ő pedig zavarában és izgatottságában a kezével össze vissza hadonászik és próbálja megmagyarázni, hogy nem a tetőre igyekszik.
Majd feljut a tetőre, ott talán vár pár percet mire megjelennek aznap esti társai, gondolom semmi vészes X baráti köre, a „wingman”-ek. És azok aznap esti zsákmányaik, vagy az ő barátnőik, gondolom megy az iszogatás, meg az „Ó Elisa már annyi mindent hallottunk rólad” „Van amikor X-nek be nem áll a szája, úgy kell lelőni… Elisa azt mondta Elisa ezt mondta. És mindig olyan boldog miután veled beszélt!” Mindent azért hogy a pajti ma este friss forró Kínait ehessen 😉 Gondolom ahogy telik az idő Elisa (ha iszik is max nagyon keveset elvégre nem buta, gyógyszereket szed. A gerincfolyadékból egyébként mindent ki lehet mutatni még évek múltán is gondolom ezt nem kellet a boncmesternek elmagyarázni.) egyre közelebb kerül X-hez és X leadja a jelet hogy „Itt az ideje lelépni…” majd végül csak ketten maradnak. Ketten az éjszakában. LA felett, Elisa imádja a tetőket. Gondolom beszámol a csalódottságáról, és hogy hosszú ideje először érzi magát gondtalanul, gondolom X felteszi a kérdést
-És miért is akartál egy nagy útra indulni?
-Hogy megismerjem önmagam, hogy éljek, a Nővérem, teljesen más, tapasztalt, sok a barátja igazi bulis személyiség. Őrült dolgokat csinál, én soha nem lennék rá képes… Ezért indultam el… Sokan mondták hogy őrültség, de egyszer én akartam lenni az őrült, habár, nem igazán őrültem eddig meg, kábé ugyanazt csináltam eddig is amit otthon („Megtömtem magam 3 dolláros reggelivel és most itt fekszek, ugyanazt csinálom mint amit otthon is csak máshol vagyok. AZT TESZEK AMIT AKAROK”- Elisa egyik posztja) (Valamint, nézzétek meg Elisa képeit, aztán nézzétek meg a nővérét. A nővére a másik véglet, kicsit ducibb ugyan de kihívóbb öltözet, ufó szemüveg, melleket kidobós felső. Ebből gondoltam hogy a nővére talán picit nyitottabb bevállalósabb személyiség lehet)
És ugye X jót akar, le akarja nyűgözni. Ezért felmászik az egyik tározó tetejére és kinyitja azt.
-Mit csinálsz?
-Őrültséget.
Majd fogja és ruháit Elisára illetve Elisa mellé dobja. És nagyot csobban a vízben. (Tudom hogy amikor Elisát megtalálták akkor a víz 3/4-ig volt. De ez nem ad utalást arra hogy akkor mennyi volt amikor Elisa belekerült, A víz pedig minden bizonnyal hideg, mondhatjátok hogy milyen meleg van LA-ben napközben, akkor is szerintetek a szállodában ha megnyitod a hidegvízes csapot akkor nap fűtötte víz fog folyni? Gondolom, azok a csövek amiket valaki megjegyzett az egyik hozzászólásban a víz hűtésére szolgálnak)
-Gyere! Ugorj be!
-Te megőrültél!
-De néha jó annak lenni!
Gondolom Elisa levetette ruháját, óráját, bugyiját melltartóját és bepattant lovagja mellé. Ahol aztán kezdődtek dolgok, pici simi, nyali fali dörzsike. Persze X többet akarhatott. De Elisa, bármennyit is változott az útja során, bármi is történt, még mindig Elisa maradt. Hirtelen átgondolta, „Ki tudja mióta ismerem, de tetszik, a ma este nagyszerű volt vele, élveztem minden percét, igen tudom tökéletes megkoronázása lenne a ma estének ha ő meg én szeretkeznénk de mi van ha elveszíti az érdeklődését? Nem akarom, több akarok lenni.”
-X..X! X! Hagyd abba
-Nemár cica jó lesz
-Nem szeretném…
-Ne csináld már.
És ez lehetett az a pillanat amikor valami elszakadhatott X-ben, kicsit részegen elborult az agya, lehet megragadta Elisa-t aki épp kimászni készült, visszarántotta ami során le horzsolta a térdét a tároló falán. Majd megragadta ismét, lehet kisebb cicaharc kezdődött ami során Elisa beverhette a fenekét is az oldalába a víztározónak ha X véletlen kicsit erősebbet lökött rá, és ez lehet hogy Elisa-nak nem tetszett, sikoltozni kezdett, X félt hogy meghallják, és víz alá nyomta Elisa fejét, majd minden bizonnyal rájött mit tesz, és gyorsan felengedte aminek még hangosabb sikoltozás lett a vége esetleg Elisa elkiáltott egy
-SEGÍTSÉG MEG AKAR ÖL…- és máris bukott le újra, tudom hülyén hangzik, de ha az ember pánikól még józanon is képes hülyeséget csinálni nem hogy részegen. Egy idő után Elisa nem kapálózott. És amikor X elengedte akkor a lány nem is sikítozott amikor felbukott.Szóval win. Ennek egy hátránya volt csak. Az hogy sajnos, már nem is élt. Elisa meghalt. X fogta hát magát, kimászott próbált magához térni… talán hívni a mentőket is hogy „Én nem akartam véletlen volt és…” ugyan. Egy halott lány héderel a víztározóban, ő csurom vizes. És csak ő volt itt, ráadásul alkoholt fogyasztott, és mindenki tudja hogy szereti a nőket és a piát. Nem, ha most kijönnek a rendőrök vagy a mentők akkor az sem változtat a tényen hogy Elisa meghalt, és ő ölte meg. Jobb esetben berakják a böribe pár évre, úszik az egyetem, a jövő, ráadásul az ilyeneket mint ő elég hamar átnevezik „Jennifer Lopez”-re vagy „Shakira”-ra és akkor remeg majd a kanál ha ebéd után…khm. De tudja hogy Elisa cuccai sem maradhatnak ott, tutira keresni fogják majd a lányt. Magával sem viheti mert ha a zsaruk eljutnak hozzá eléggé feltűnő hogy a cuccai ott vannak elásva nála a kertben ( igen a sima nyomkövető kutya csak szimat alapján követ de akkor amíg nem ér a test vizet, nem ugrik vízbe addig bárhol megtalálja. Gondolom nem vittek magukkal vízkereső kutyát mert gondolták hogy a Cecilia tetején nincs sem tó sem folyó amiben elveszhet) szóval fogta Elisa ruháját megtörölközött benne esetleg ügyelt arra hogy kicsit a víztározó tetejét is lemossa, majd bedobott mindent a lány holtteste mellé még talán utoljára ránézett és eleresztett egy bazdmeg-et. Majd a saját pólóját használva becsukta a fedelét a víztározónak és lelépett. Gondolom ez volt a furcsa a víztározó tetejével, hogy nem volt rajta senki másnak az ujjlenyomata csak a gondnoké lehegesztve is ezért lehetett valójában , hogy jobban meg vizsgálják, de letutták azzal hogy ugye aznap esett az eső. És valószínűleg az mosta el az ujjlenyomatokat. X a barátainak biztosan elmondta mi történt, ha nem is mindnek a legjobbnak biztosan, ő igazolja X-et és alibit biztosít neki
-Igen este 9kor átjött megittunk egy sört meg filmet néztünk
Ha bárki kérdezné gondolom X biztosítva lenne.
Mivel biztos hogy gyilkosság volt, de nem egy sátánista rituálé, lehet csak egy szimpla „véletlen” egy félresikerült randi. Nem hiszem hogy X ölni szeretett volna.Csak hibázott. Végzetesen.
És itt lép életbe a hoax. Ugye LA, Hollywoodé. Szerintem nem olyan nehéz kontakktálni egy rendezőt mondván hogy „bomba siker sztori egy filmhez nem akarja kihagyni” szerintem ez elég hogy valamelyik stúdió vezérigazgatóságában valakinek dollár jelekké változzon a szeme és lecsapjon rá. Egyből meg is vette és jó összeget fizetett Elisa utolsó pár percét ábrázoló videóért. Hiszen amint egyszer fel lett töltve a netre, a megfelelő reklámmal vírusként terjedhet és juthat el bárhova és érhet el több milliós nézettséget, ami azt jelenti hogy több millió ember tud majd erről az esetről és ha megjelenik a film mindenki tudni fogja hogy „Jaa igen ez az a lány aki megmurdelt egy víztározóban tuti durva film lesz” főleg ha megvették a többi a videót is amin a lány szerepel ezzel nagyszerű alapanyagot szolgáltatva majd az íróknak, akik ronggyá nézik és ugye mivel hang nincs, ezért feltételezéseket vonhatnak le a párbeszédekkel kapcsolatban, és nagyjából „hű” forgató könyvet írhatnak a filmnek. Ezekkel persze majd mind a megjelenő filmet fogják reklámozni, főleg ha a film csak biztonsági kamerás felvételeket fog tartalmazni, amik „valódiak” ugyebár (Parasztvakítás) majd a film a liftes jelenettel zárul. Ami kicsit tisztább lesz, és mutatni fog egy Elisa után elsuhanó árnyat, itt megáll a kép és mind tudni fogjuk hogy ez a mi emberünk. Aki épp arra készül hogy megölje Elisát. Majd a film bezárul egy „Elisa holttestét majdnem 1 hónappal később találták meg a Cecilia hotel víztározójában máig tisztázatlan körülmények között” És mi volt a TBC LAM ELISA teszt? Véletlen egybeesés, amit meghallott egy szenzációhajhász riporter és gyorsan felkapott hogy még nagyobb feneket kerítsen az ügynek és „misztikusabbá” varázsolja az amúgy is kusza történetet. Valószínűleg „névtelenül jelentve” jött a füles. És Mr Hollywoodnak köze sincs hozzá. 😉

Nos ennyi lenne. Tudom első poszt, teli van hibákkal nyugodtan lecseszhetnek a kollégák. Gondolom csak baromságokat írtam de nem tudom nekem valahogy ez játszódott le a fejemben.

 757. gigabursch — 2014-05-27 15:03 

Nagyon eddig nem szóltam hozzá ehhez a témához, de egy apróságra szeretném felhívni a figyelmet.

Az a víz bizony baromira HIDEG volt.

Felmenekült, bebújt, kihűlt.

Ezt nem igazán vizsgálták és itt is alig-alig 409. és a413. hsz-ben volt róla szó.

 756. realcorpus — 2014-05-27 14:29 

@rebel:
Az útlevél alapján, amit a kulccsal nyíló szobában találtak. Jajj! Ez is csak a boncolási jegyzőkönyvben van, ami nem játszik sokat, ugye. =)

Tényleg! Ha valaki eltűnik, a rendőrség lepecsételi a szobát x időre, vagy takarítanak pár nap után, aztán kiadják? Bár, mindegy is. Eltűnés után biztos átnézik, és ami mozdítható, azt viszik is.

 755. rebel — 2014-05-27 13:58 

@jeanvaljean:
A boncolási jegyzőkönyvvel lehet a legjobban kavarni, manipulálni, trükközni. Egy ilyen gyanús ügyben, kb semmit nem ér konteós szempontból, hogy mi van abba beleírva… 😉
Egy jegyzőkönyv lehet talán érdekes, hogy hogy azonosították a hullát…

 754. jeanvaljean — 2014-05-24 18:11 

@rebel: A boncolási jegyzőkönyv nem ad egyértelmű választ a kérdésre, s vegyük figyelembe, hogy kis híján egy hónapig ázott a vízben a holttest!

A vízbe fulladásnak pedig nem kell, hogy külsérelmi nyoma legyen, lenyomják a víz alá, és kész. Tehát ha vízbe fojtják, annak nem föltétlen kell, hogy nyoma legyen a testen.

Ugyanígy nem tudom elképzelni, hogy egy nemi aktus kimutatható legyen a hüvelyben majd’ egy hónapi vízben oszlás után…

Úgy emlékszem, a jegyzőkönyv azt írta, nem feltételezhető „rendszeres” droghasználat.

De mivel ez egy konteó blog, a számomra lehetséges teóriákat boncolgattam, amiben benne volt a kóros elmeállapot is.

Ha nem a drogtól, akkor betegségtől. Úgy tudom, orvosnál is volt. Vagy a Prozac mellékhatásaként, vagy a betegségétől látomásai voltak, ezt bizonyíthatja a liftbéli jelenet is. Lehet, hogy volt már korábban a tetőn (Mint azt a videókon is láttuk, hogy könnyűszerrel ki lehetett mászni a tűzlétrára a hotelből), tudta, hol kell kimenni, ezért a látomása elől menekülve sietett föl a tetőre, és bújt el a tartályba, ahonnan nem tudott kimászni, és belefulladt.

 753. jeanvaljean — 2014-05-24 18:00 

@benetnash: Igen, rosszul emlékeztem, bocsánat, de ez igazából részletkérdés.

 752. benetnash — 2014-05-13 23:39 

@jeanvaljean: A víztartály nem volt lezárva. Vagyis lakattal nem, csak egy sima billenőzárral – bármit is jelentsen az. (713. komment)

@Többiek: A boncolási jegyzőkönyvet pedig szánom-bánom, de nem volt időm megnézni sem, nemhogy lefordítani… 🙁

 751. rebel — 2014-05-12 23:35 

@jeanvaljean:
De hát nem veszel figyelembe jó pár tényt
– nincs nemi aktus nyoma a testen
– semmi külsérelmi nyom, semmi erőszak jele
– nincs a szervezetben sem drog, sem egyéb kemikália

Ezek a tények szinte a teljes elmélkedésedet cáfolják.
Tehát nem volt szex, nem volt gyilkosság és nem volt hallucináció, hiszen nem volt drog hatása alatt.

 750. jeanvaljean — 2014-05-12 05:07 

A legtöbb kommentet elolvastam, de azt talán senki nem firtatta, hogy cipelhetett föl bárki is egy HOLTTESTET a szállodában, akár liften, akár lépcsőn, akár a tűzlépcsőn. Sehogy.

Az én racionális elméleteim a következők (és most felejtsük el a videót):

1. Ha valaki megölte,(véletlenül, vagy szándékosan), vagy vele volt, mikor meghalt:

a) akkor csakis a tetőn tehette, hiszen nem lehetett biztos benne, hogy nem látja-e meg valaki, másrészt fizikailag sem egyszerű egy 51 kilós testet a tetőre cipelni.

b) valószínűleg ismerte a terepet, tudta, hol lehet elrejteni.

c) együtt ihattak, bulizhattak, talán szexeltek is. A lány meghalhatott túladagolástól is, az illető pedig félelemből elrejtette a tartályba, siettében nem zárta vissza a fedelet. Szexuális együttlétre utalhat, hogy (elvileg) meztelen volt, a ruhái is mellette úsztak, tehát a tettes igyekezett minden nyomot eltüntetni, ezért bedobálta a ruháit is.

d) ha már a tartályról beszélünk: az vagy hanyagul nem volt zárva, vagy az illető nyitotta ki, márpedig bármelyik mezei takarítónak, boynak a víztartályhoz kulcsa nincs. Csakis a managernek, maintenance workernek van hozzá kulcsa, szerintem még biztonsági őrnek sincs. (Miért lenne?)

e)csupán kalandvágyból bemászhatott vele a víztartályba, hogy ott szeretkezzenek, a fiatalok alkohol vagy drog hatására szeretnek őrültségeket csinálni. A lány aztán ott meghalhatott, leállt a szíve, vagy egyszerűen nem tudott kimászni. Bár ez esetben kérdéses, hogy a sikoltozását a csövek nem vezették volna-e valahova, ahol valaki hallja.

2. Kijutás a tetőre:

a) a lány drogtól, vagy gyógyszertől parázva menekülhetett vélt szörnyűségtől, és amint azt valaki írta, fölmászhatott a víztartályra, ahol aztán elbújt, de valami ösztöntől vezérelve levetkőzött a víz láttán. Persze már csak bent tehette ezt, hisz menekülő ember nem időzik evvel. A fedelet meg magára tette, hogy elbújjon a vélt szörnyűségtől. Aki nem hiszi, hogy ez lehetséges, csak nyugodtan higgye el, brutális dolgokra képesek bizonyos drogok. (Én még csak nem is drogot, hanem az akkor még Magyarországon is legális salviát próbáltam ki, olyan borzalmas halálfélelem-roham és rémképek jöttek rám, hogy azt hittem, meghalok, a haverok alig tudtak „visszarántani”. Úgyhogy van ilyen. Kemény drogok meg aztán pláne tudnak borzalmas dolgokat művelni.

b) mint azt a valaki által belinkelt kínai srác videóján és a google-ön fellelhető (cecil hotel rooftop) találatok alapján is látni lehet, KETTŐ tűzlétráról is föl lehet jutni a tetőre, ehhez pedig nem kell a riasztóval fölszerelt ajtó kinyitása. Az ide való följutáshoz elég egy társ, jó hangulat, alkohol, drog. Fölmennek a tetőre, szívnak, isznak, vagy csak isznak, szexelnek, gondolom sokaknak van hasonló tetős, zárt helyes, illegális területes emléke. Megtörténik a baj, a srác elrejti a lányt és elmenekül.

c) az angol nyelvű riportok alapján nem lehetett tudni, hogy megszólalt-e a vészkijárat riasztója (és jöttek-e a sárbogárdi tűzoltók Sárbogárdról a sárbogárdiak Sárbogárdról, a sárbogárdiak – aki ezt nem érti, annak kötelező a frutyubon a Tűzvédelem/viszkijárat című darab). Márpedig az addig riaszt hangosan, amíg valaki egy kóddal/biztonsági kulccsal el nem zárja. Tudom, mert magam is zártam már el egy ilyet, telt ház mellett. Fülsüketítő volt.

d) néhány fórumon fényképeket mutatnak a vészkijáratról, melynek hiányzik a fogantyúja, mintha simán ki lehetne menni. Ha ez így van, akkor az is lehet, hogy a riasztó sem működött, így viszont már tiszta sor lehet a kijutás.

e) a tűzlétra az utcáról nem megközelíthető, ha csak valaki nem segít a társának feljutni, vagy nem a hotel egyik ablakáról másznak ki rá. Innen is tiszta sor a feljutás.

3. Lehetséges, reális forgatókönyvek

a) a lány instagramja alapján szeretett épületek tetejéről fotózni. Nincs kizárva, hogy odafönt valami olyat látott, amit nem kellett volna. (Drogügylet, banda, stb.) Egy volt vendég beszámolt róla, hogy hajléktalannal találkozott odafönt. Egy környékben lakó szerint a környék hajléktalanjai veszélyesek.
Ezen a képen itt: http://i.imgur.com/vnLZgZu.png jól látható, hogy a vészkijárat belülről össze van graffitizve, az ajtó fogantyúja pedig hiányzik, nem úgy tűnik, mint egy riasztóval biztosított ajtó.
Valaki(k), akik nem akarták, hogy erről bárkinek is beszámoljon, a tetőn megölték és elrejtették. Azt viszont nem tudom elképzelni, hogy ez fényes nappal történjen, az elkövető túlságosan félt volna, hogy valaki a környező magas épületekről meglátja, esetleg egy biztonsági kamera. Amerikai körökben terjed a vélemény, hogy a lány gyorsan a recepció felé vette az irányt, hogy jelentse az esetet, és nem számított rá, hogy követik, ezt csak a liftből kilépve vette észre. Néhányan úgy gondolják, az elkövető tudta, hogy ott a kamera, ezért nem mutatta magát, s fegyvert fogva kényszerítette a lányt, hogy várja meg, míg becsukódik az ajtó, ezért tűnik ekkor úgy, mintha két kezét a feje mögé rakva engedelmeskedne neki, s ezután vezette(ék) föl a tetőre, ahol megölték és elrejtették.

(De, mivel azt mondtam, most hagyjuk figyelmen kívül a liftet, ne is beszéljünk róla. Szakértők szerint nyilvánvalóan szerkesztett filmről van szó, ami lehet megrendezett is, manipulált is, vagy csak lelassított. Az viszont szerintem tény, hogy a lány egyáltalán nem viselkedik természetesen. Szerény véleményem szerint drog hatása alatt áll. Többen mondták, hogy olyan, mintha játszana valakivel, hát nem tudom, elég fura.)

De ha valóban olyat látott, amit nem kellett volna, akkor miért nem lökte/ék egyszerűen le a tetőtől? Talán azért, mert akkor nem lett volna elég ideje/ük elmenekülni az épületből, a környékről, ezért rejtették el. Lám, csak két hét múlva találták meg.

b) a lány egy, vagy több férfival fölmegy a tetőre, ahol azok megerőszakolják és megölik, majd a tartályba rejtik.

c) a lány egy, vagy több fiúval fölmegy a tetőre, ahol a drogok, vagy a gyógyszer hatására hirtelen meghal, az(ok) félelemtől vezérelve elrejtik és elmenekülnek.

d)a tetőre vezető ajtó riasztója nem jó, így bárki lehetett az elkövető. Ha viszont jó volt, akkor csak alkalmazott.

e) igen érdekes teória a következő: a hotelben évtizedek óta három korábban elítélt szexuális bűnelkövető élt (Velük interjút is készített a CNN az eset után, tehát nem kamu). Új tulajdonosa lett a Cecilnek, aki ki akarta pofozni, fölújítani és patinásabb szállodává alakítani, ami az ott életvitelszerűen lakók bérének jelentős emelésével járt volna. Ezért a három pedofil, vagy akár csak kettő, de még talán egy is – valamilyen módon a tetőre csalta/ák a lányt, gyaníthatóan valamiféle kábítószerrel (de ezt nehéz lenne kivitelezni), vagy csak látták a lány zavarodott, esetleg bódult állapotát, s ezt kihasználva csalták föl, ahol (élve vagy holtan) jól megerőszakolták (erre utalhat levetett ruhája), majd a tárolóba dobták. Ismerniük kellett a helyet, ezért csalták a tetőre. És, hogy miért nem dobták le, hogy öngyilkosságnak tűnjön? Egyrészt, mert akkor könnyen kideríthető lett volna a nemi erőszak, a gyanú pedig hamar rá(juk) terelődött volna.(Még ha óvszert is használtak volna, az erőszaknak anatómiai nyoma van.)Tudták, hogy ha valami nagyon nagy gáz történik a hotelban, akkor nagy folt esik a hírnevén, nem lesz belőle patinás szálló, nem jönnek a vendégek, nem kell hát többet fizetniük, maradhatnak továbbra is a helyükön. Ezért dobják a lányt a tárolóba, mert előbb-utóbb kitudódik, hogy oszló hullát isznak a vendégek, az pedig egy életre elveszi a kedvét a befektetőknek/leendő vendégeknek. Az indíték erős.

f)a lány elég komolyan hallucinált, rettegett valamitől, ami lehetett a betegsége, a gyógyszere, vagy drog következménye. (Erre utalhat a liftbéli furcsa viselkedése, bár tény, hogy nem mutatja igazi rettegés jeleit, de több, mint furcsán viselkedik. Vagy tényleg csak játszana valakivel?) A tűzlétrán, vagy a riasztóval el nem látott vészkijáraton a tetőre menekül, ahol biztos menedéket keres, ekkor látja meg a víztartályt. Vagy a piros kis létrán mászik föl a torony tetejére, ahonnan leereszkedik, vagy a tartályok között mászik föl a vaslétrán, kinyitja (de hogyan, ha zárva volt? Ha meg nem, akkor kinek a hanyagságából?), bemászik, a fedelet magára húzza, és vagy még a bemászás előtt, vagy a bemászás után levetkőzik, és ott vagy megfullad, vagy a hidegtől leáll a szíve és meghal.

(Hozzátenném, hogy mind a vészkijáratok riasztójának működésképtelensége, mint az IVÓVÍZ-tartály tetejének bárki általi nyithatósága azonnali szankciókat, több, mint valószínű, hogy bezárást eredményezett volna az Államokban – de mivel tudtommal a hotel még működik, arra következtetek, hogy a nyomozás nem tárt fel mulasztást.)

4. Bizonyítékok

Mivel eddigi információink szerint a boncolás idegenkezűséget nem állapított meg, sem drogot, sem alkoholt nem találtak a lány szervezetében, további kérdőjelekbe ütközünk. Azonban kérdés, egy több hétig vízben rothadó holttestből mi állapítható meg? A szervezetében fölszívódnak-e ilyen körülmények mellett a drogok, vagy sem? A dulakodás, védekezés közben szerzett apróbb zúzódás, elszíneződés eltűnik-e több hétig tartó vízben rothadás alatt?
Lehet-e egyáltalán bármit is megállapítani azon kívül, hogy vízbe fulladt? (Nyilván komoly mérgeknek azért a szervezetben simán nyoma van)

Ha a tüdejében víz volt, akkor egyértelmű, hogy a tartályban lelte halálát: vízbe fulladt. Ha viszont nem volt benne víz, akkor már holtan került a tartályba. (Gondolom még a víz alatt is csak akkor kerül víz a tüdejébe, ha valami bepumpálja azt, nem?)

Amíg nem hozzák nyilvánosságra a boncolás és a toxikológiai vizsgálatok teljes eredményét, addig csak találgatni tudunk, az én tippem pedig a következő, már említett lehetőségek közül az egyik:

a) bomlott elmével/drog hatása alatt hallucinál, menedéket keresve/vagy valós veszély elől menekülve fullad a tartályba.
– ellene szól: a levetett ruha, és a visszahelyezett tartály-ajtó. Belülről, lábbal magát a víz felszínén tartva nem valószínű, hogy képes lett volna erre.

b)a tetőn szórakozás közben véletlenül lelte halálát, a partnere(i) félelemből a tartályba rejti(k) és elmenekül(nek).
– ellene szól: semmi nem szól ellene.

c)vagy a pedofil(ok), vagy a tetőn tartózkodó gyanús alak(ok) ölik meg és rejtik el a tartályban.
– ellene szól: igazából semmi, talán az, hogy ha dílerek, hobók, egyéb gyanús alakok, akkor hogyan távoztak a hotelből.

Mindhárom közül a legvalószínűbb a szexuális aktus közbeni/azt közvetlen megelőző/utáni véletlen, drogos halál, mely után elrejtik; és a gyilkosság, mely szexuális (beleegyező, vagy erőszakos) aktussal párosul. Az elkövető valószínűleg a hotel alkalmazottja, vagy a tetőn bandázó személy(ek), vagy egy régóta ott lakó, az épületet jól ismerő személy.

(A levetett és mellé dobott ruha szexre utal, és megkérdőjelezi az elbújás tényét, tehát marad a másik kettő.) Persze, könnyebb lenne bármit is mondani, ha a helyszínen nézhetnénk végig a részleteket, vagy ismernénk a toxikológiai jelentést…)

Ezen a fórumon rengeteg kép és érdekes hozzászólások vannak:

http://lunaticoutpost.com/Topic-UPDATED-ELISA-LAM-MURDER-MAN-LIVING-IN-HOTEL-INTERVIEWED-BY-CNN-IS-SEX-OFFENDER

Itt részletes, közeli képek a tartályról és környezetéről, melyek emberek rendszeres jelenlétére utalnak:
http://lunaticoutpost.com/Topic-UPDATED-ELISA-LAM-MURDER-MAN-LIVING-IN-HOTEL-INTERVIEWED-BY-CNN-IS-SEX-OFFENDER?page=13

 749. timozs — 2014-05-11 18:55 

@djatlov: szállodákban se 13ik emelet, se semmilyen 13mal végződő szobaszám nincs 😉

 748. realcorpus — 2014-05-11 10:06 

Murphy-ék (akik a ‘The Bringing’-et írják) dolgoznak egy másik művön is párhuzamosan: Exile on Main Street: A Season in Hell with the Rolling Stones
http://www.imdb.com/title/tt2379839/

De, hogy ennek mi köze lehet ehhez az esethez…?!

 747. missmarple — 2014-05-08 20:09 

Így a végére talán belefér egy kicsit off is.
Lehet, hogy mi európaiak csak azt hisszük, hogy lehetetlen felhurcolni a lányt a tartály tetejére.
A FB-on látható egy ellenpélda:
https://www.facebook.com/photo.php?v=10152713969344815

 746. rebel — 2014-05-05 00:03 

@rebel:
Pardon, a hivatalos verzió: baleset…

 745. rebel — 2014-05-05 00:00 

@amanwithascythe:
Az életszerűsége nullára konvergál, hogy a lány neve megegyezik a szomszéd utcában tomboló – most már tudjuk – eddigi legnagyobb arrafelé (?) járvány egyik vírusteszt típusának. Egyszerűen tökéletesen életszerűtlen. Hogy az egyik utcában van egy járvány aminek vírusát Eliza-Lam teszttel is vizsgálják, egy utcával arrébb meghal egy lány nagyon fura körülmények közt és a neve Eliza Lam… nem nem… ilyen véletlen egyszerűen nem létezik. Nekem meggyőződésem, hogy nem ez a kínai lány valódi neve. Hanem valakik, pl hoax gyártók kavartak úgy, hogy ezen a néven fusson, akár már álnéven érkezett Kanadából, mert be volt építve és ki volt dolgozva az egész átverés. Ez csak önmagában ez a név egybeesés, számomra szinte bizonyosság teszi a hoaxot… és még akkor ugyebár mennyi további érvet lehet még sorakoztatni, mint ahogy ezt tettük itt sok száz kommentben, amik még a hoax-ra utalnak…

Azt kizárnám, hogy egy szofisztikált fanatikus (sorozat)gyilkos, addig kutatott, amíg talált egy ilyen nevű lányt, valahogy ebbe a hotelbe terelte és itt megölte, de előtte elfertőzte a Skid Row negyed hajléktalanjait, csak azért, hogy a magunkfajta kutakodóknak feltűnjön ez a név egybeesés, így az elit szofisztikált megoldatlan ügyek közé kerüljön az ő bűntette és verhesse a saját mellét a tükör előtt otthon.. Még pszichopata szinten sincs értelme ennyi energiát, időt, pénzt beleinvesztálni egy szuperokos gyilkosságba… HA NEM DERÜL KI…
Hiszen egy klasszikus pszichopata (sorozat)gyilkosnak fontos a hírnév, azért csinálja lényegében, hogy nyomozzanak utána, hülyítse a zsarukat és közben okosabbnál okosabb jeleket nyomokat és összefüggéseket hagyjon és izzassza, szivassa a nyomozókat… csakhogy itt NEM GYILKOSSÁG a hivatalos verzió, hanem öngyilkosság ugyebár. Egy ilyen őrült gyilkos nem fog ennyit szervezkedni, ha úgysem derül ki. Akkor lenne valami olyan jel/nyom elhelyezve, amiből rájöjjön a kutakodó hogy ez az xy gyilkos „névjegye”… no persze ez még kiderülhet végül is…
Mindenesetre ilyen aprólékos szofisztikáltan kidolgozott gyilkosság, legfeljebb a pszichopata gyilkosos filmekben van ilyen, a valóságban nemigazán…. (de persze nem kizárható nyilván)

 744. benetnash — 2014-05-04 22:38 

@amanwithascythe: Engem valamiért nem lepnek meg az ellentmondások, mert amúgy van még pár. Pl a sajttájon 3, a híradóban már 4 bekapcsolt tartályról beszélnek. A sajttájon tartály alját mond a fickó, a halottkém már felfúvódottnak írja le…

Én is hajlok erősen a hoax felé. Ez a „nem találunk semmi ártalmas mikróbát egy olyan vízben, ahol előtte majd’ 3 hétig ázott egy hulla” nekem túl gyanús. Még ha aznap csempészik is bele a vízbe, akkor is kellett volna, hogy jusson baci a vízbe.

Mindenesetre az autopsy reportot még nem olvastam, és ma már nem is fogom, de holnap valamikor sort kerítek rá, kösz a linket! 🙂 Szakember ugyan nem vagyok, de egészségügyis a família, úgyhogy teljesen azért nem vagyok hülye hozzá. Meglátjuk, hogy mit találok benne. Legfeljebb megmutatom apumnak is.

Jó éjt! 🙂

 743. petiba — 2014-05-04 19:03 

Ezt csak úgy találtam és megtetszett 🙂

 742. petiba — 2014-05-04 19:02 

MALASILE Apollo
Orphanage Straight Link Center OSLC

április 27.
DISTILLED, FRESH AND THE MOST CLEAN WATER 😀 in South Sudan Factory, CANAAN WATER. Donated by the Management of Canaan water company located at Tongpiny not far from the air port to the children of OSLC.
Fénykép: Distilled, fresh and the most clean water in South Sudan Factory, CANAAN WATER. Donated by the Management of Canaan water company located at Tongpiny not far from the air port to the children of OSLC.

 741. realcorpus — 2014-05-04 17:23 

@amanwithascythe:
Mindenki létező személy, úgy tűnik. Én csak abban kételkedek, hogy halott is szerepel a listán.

Az itt linkelt .pdf nincs 3 hónapja feltöltve. Ez is a filmbejelentésre lett időzítve. (?)
(Ha van korábbi változata, akkor ez nem ér! =) )

 740. amanwithascythe — 2014-05-04 17:17 

@rebel:

A készülő film ‘The Bringing’ néven fut és horrorfilm lesz, egy az esettel foglalkozó férfit állít középpontba. A filmhez köze van a Sony Pictures-nek, a First Born Films-nek, Matt Tolmach Productions-nek (Tolmach szerintem nagykutya ilyen kaliberű produkcióhoz…)és még sok nevet felsorolnak, de őszintén szólva én nem tudok eligazodni a cikken.

http://www.deadline.com/2014/02/sony-pictures-wins-fright-spec-the-bringing-mystery-revolving-around-l-a-s-cecil-hotel/

Szerintem megérné kibogozni, mert lehet, hogy itt van a kutya elásva. Utánanéztem a Dark Water remake bevételeinek és azért akkora bukta nem volt.

http://www.imdb.com/title/tt0382628/business?ref_=tt_dt_bus

De gyanús, hogy az Elisáról készült filmet konkrétan sehol se emlegetik, semmit se tudni róla jóformán, és pl. a First Bornék honlapján fenn sincs a készülő filmek között. Miért csaptak le rá ilyen hamar?

Visszatérve a teljes boncolási jelentésre és a nyomozati anyagra: Ez hogy a fenébe szivárgott ki? Ki rakta fel és miért? Nekem ez is fura, az ilyesmi titkosított információ, nem? Legalábbis a család beleegyezése nélkül elméletileg nem lehet fenn a neten. Az a tény, hogy mégis fent van szerintem a hoax-hipotézist erősíti még tovább.

Most szerintem összegezni kéne, hogy milyen vonalakon lehet elindulni:

1.) Hoax vonal:

-Meg kéne vizsgálni alaposabban a készülő film körülményeit, összevetni a korábbi filmekkel, és a filmek mögött álló pénzembereket is lecsekkolni.

-Elisa után már sokat kutattak korábban, de nem ártana tovább vájkálni fórumokban, (különösen a godlikeproductions és a websleuths ide vonatkozó topicjaiban, ott összesen több mint 120 oldal környékén mozog, azt egy ember nem tudná átnyálazni alaposan)

-Utána kéne nézni alaposabban ennek a kiszivárgott jelentésnek, mennyire alapos, mennyire felel meg a formai követelményeknek, lecsekkolni a benne szereplő személyek valódiságát, ill. esetleges furcsaságukat.

-Tovább figyelni koincidenciákat, minél több van, annál biztosabb a hoax.

2.) Gyilkos vonal:

-Keresgélni több, hasonló eset után, ahol valaki hotelben halt meg, víztározókba rejtett hullákról, szándékos vízszennyezésről, stb.

Erről jut eszembe! Mi van, ha rossz nézőpontból álltunk a dologhoz?! Nézzük csak meg mi történt ott a környéken. Egy nagyon komoly TBC járvány, ráadásul a hotelben hulla került a víztározóba. Mi van, ha ez valamiféle bioterrorista akció volt, és szándékosan akarták megfertőzni a környék lakosait. Lehet, a hotel se véletlen, elképzelhető, hogy valami „takarító” sorozatgyilkos állhat a dolog mögött, aki így akarja megtisztítani a környéket és a hotelt a szerinte nem kívánatos elemektől. Aztán Elisánál jól befürdött, mert nem fertőzött meg senkit. Ne feledjük, hogy megfelelő bioágenst szerezni, ami alkalmas a víz kontaminálására nem is olyan egyszerű, ellenben a hulla kézenfekvő és olcsó megoldás, szaktudást nem is igényel. TBC bacikat a környező skidrowról meg szerezhetett gond nélkül. Erről mit gondoltok?

 739. rebel — 2014-05-04 16:36 

@amanwithascythe:
Érdemes lenne egy kimutatást megnézni, hogy a Dark Water film, az utóbbi egy évben, hány kattintást kapott online mozikban illetve dvd/bluray vásárlást/kölcsönzést… szerintem meglehet egy év alatt többet hozott mint előtte a 8 év alatt… tehát simán lehet, hogy ennyi, a bukott Dark Water film utólagos gerillakampánya az egész… hiszen csúcs projekt volt, csúcs stábbal, sztár színészekkel, és csúnyát bukott, ha jól tudom.. és ugye LA-ban vagyunk, Hollywood-ban gyakorlatilag… lehet hogy bepöccent a producer, vagy akár az is lehet hogy ezt az ötletet még akkor bedobta neki valaki és legyintett rá fölényesen, kiröhögte, vagy akár fel is háborodott, hogy hogy képzeli; ám a nagy bukás miatt, azóta is fő a levében, a tüske ott a seggében, és most jutott el oda hogy megszervezi a reklám-hoax-ot a filmhez utólag… s ha ez így van, szerintem jól döntött, mert tuti hogy már most kaszál emiatt a Dark Water film..
Azonban ez csak teória nyilván.
Az is lehet simán hogy jövőbeli filmet vezetnek fel így.. pl Dark Water 2 ???? 😉
Amúgy meg készül már valami film állítólag, nem is titok, csak nem tudni még hogy dokumentumfilm, vagy horrorfilm lesz.. Vagy tudni?

 738. amanwithascythe — 2014-05-04 16:36 

@realcorpus:

Hát én nem tudom, utánanéztem és a boncolást végző orvosok létező személyek, de van egy kis furcsaság Yulai Wang esetén. Első körben, ő is kínai, ráadásul találtam kettő Yulai Wang-et is, az egyik ugye LA-ben dolgozik, a másik detroiti. Detroit nem kötődik valahogy Elisához vagy valami hasonló esethez?

 737. realcorpus — 2014-05-04 15:38 

@amanwithascythe:
A végéről vond ki a hullát! Eredmény ugyanaz, és ráadásul kockázatmentes. (337, 340 itt feljebb)

Az újságíró video-nézettsége (Elisa Lam Video c.) is ellaposodott tavaly, de év végétől ismét fellendült, pár hónappal a film bejelentése előtt. Tehát valaki lendületet adott az ügy előtérbe hozásának.

 736. amanwithascythe — 2014-05-04 14:52 

@realcorpus:

Őszintén szólva én egyre inkább kezdem elfogadni rebel kolléga hoax-hipotézisét.

-Nézzük meg először a fura liftes felvételt, amire tulajdonképpeni magyarázat nincs. Pontosan alkalmas arra, hogy felcsigázza a konteósokat és a rejtélykedvelő embereket szerte a világon.

-Ott van a Lam Elisa-Elisa Lam összefüggés, ami ugyan lehet véletlen, de azért na…

-Ott van a fura hasonlóság a horrorfilmekhez.

-Ott van a Last Bookstore-os eset.

-Az erősen oszló tetem vízében nem találtak semmilyen kórokozót.

Nem tartom kizártnak, hogy akár a szálló tulajdonosa, akár valamiféle filmes gerillamarketing-csoport akciója lenne az egész. Szereztek valami hullát egy halottasházból az ördög tudja honnan, lefizették Elisát és a családot (már ha egyáltalán létező személyről beszélünk), megcsinálták a vizes műbalhét, felküldték a karbantartót, addigra odatették a hullát (lehet, hogy elzárták időközben a vízrendszert, nehogy valami balul üssön ki), az oszló vizihulláról meg senki sem mondja meg, hogy tényleg kicsoda volt. A film meg kaszál.

 735. realcorpus — 2014-05-04 14:35 

@amanwithascythe:
Mindig tanul az ember.
Tehát van teszt. Ez jó. Csak az nem, hogyhogy nem mutatott ki semmit egy oszlásnak induló test mellett.
Linkeltem ide, horvátoknál egy faluban szintén ez volt az ábra a kúttal (találtak egy halottat benne), ott lajtoskocsiban kaptak vizet, míg ki nem tisztították a rendszert. Igaz, ott a köjálos is nyilatkozott.

 734. amanwithascythe — 2014-05-04 13:52 

@717 SLC:

„Viszont adott a kérdés: miért akarta bárki is, hogy megtalálják a lány holttestét két-három héttel az eltűnése után?”

Hát nem tudom, de egy pszichopata gyilkos fejében lehet jó ötletnek tűnik azon szórakozni, hogy másik hetekig hullás vizet használnak.

@ 718,719. benetnash:

„Viszont ebben az esetben mi érdeke fűződhetett a rendőrségnek ahhoz, hogy “kimosdassa” őket?”

Nem tudom, ez jó kérdés. Az biztos, hogy furcsa ellentmondások vannak az esetben, de valahogy nálam még nem áll össze az egész kép.

„Illetve az is igen jó kérdés, hogy egyáltalán miért akarhatta bárki is a halálát? Vagy miért éppen az övét?”

Lehet, hogy valaki pont kínai lányokat szeret öldökölni, vagy éppen rosszkor volt rossz helyen, pláne ha valami gyógyszertől befolyásolható állapotban is volt.

@ 721. rebel:

Ez a Last bookstore megint gyönyörű egybeesés, nekem is feltűnt, ez már tényleg nagyon különös.

@ 722. realcorpus

” Megtudtuk, hogy az ottani köjálosok rendelkeznek gyorsteszttel , amivel azonnal ki tudják zárni a fertőzésveszélyt. =)”

Nekem ez gyanús volt, de utánanéztem és tényleg ki lehet mutatni akár percek alatt a mikroorganizmusok jelenlétét a vízben pl. ATP teszttel.

http://deepblue.lib.umich.edu/bitstream/handle/2027.42/35208/1020_ftp.pdf?sequence=1

A kutya kapcsán én se értek hozzá, de van logika abban amit mondasz.

@ 724. benetnash

” Vagyis ha a gázképző bacik hidegen vannak, akkor nem fog felfúvódni a holttest, ergo lenn maradhat egészen sokáig.”

Fura, ha elolvasod az autopsy reportot (http://www.pdf-archive.com/2014/02/24/el-autopsy/preview/page/12/) akkor láthatod, hogy a fickó „bloating”-ről beszél.

A 20. oldalon kijelenti, hogy ugyanazt a ruhát viselte a felvételen, mint amit a tankban megtaláltak vele. Ráadásul írják több helyen, hogy „moderate” meg „advanced” state of decomposition, meg zöld elszíneződés, kellemetlen szag, puffadás, bőrleválás, „marbling” (zöldesbarna elszíneződés az erek mentén a vörösvértestek pusztulásának hatására). Alapvetően ez egy 2-3-4 napos hullára emlékeztetheti az embert, persze a víz alatti környezet itt belezavarhat, de baktériumoknak már kellett volna jelentkezniük. Egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem találtak semennyit sem a vízben. Adalék, hogy a jelentés 21. oldalán írja az illető, hogy „livor mortis was fixed”, namost, az első vagy a második oldalon ezzel szemben az áll, hogy „l.m. was not appreciated”. (furcsa itt ez a szóhasználat szerintem, most ezzel arra utal a patológus, hogy nem volt jelen, vagy, hogy nem volt vele kapcsolatban semmi különös?)

Na meg említhetnénk azt is, hogy valami homokszerű szennyeződést több helyen is említenek a jelentésekben.

Jó lenne, ha valami szakértő is átolvasná a jelentéseket, érdekes dolgokat lehetne ott találni szerintem.

 733. realcorpus — 2014-05-04 12:07 

@tiboru:
Az utolsó mondatommal már előrevetítettem a választ.

Egyébként nem erőltethetnéd ránk a véleményed, mert épp mi szeretnénk azt kicsalogatni tőled. =)

De részemről elfogadva.
Így legalább megvalósul a ‘két rejtély, egy eset’ fogalma. Azon is lehet töprengeni, vajon tiboru melyik megoldás felé húzhatott írás közben. =)
(Persze ezt mindenki otthon, fejben, nem ide leírva!)

 732. tiboru — 2014-05-04 11:44 

@realcorpus:

A véleményemmel kapcsolatos felvetésre: sokan és sokszor kérdezték már, egyszer-kétszer meg is inogtam, de végül mindig azt az álláspontot képviselem, hogy olyan lenne nyilvánosságra hoznom, hogy én mit gondolok egyik-másik konteóról, mintha egy riporter a saját álláspontját akarná ráerőltetni a nézőkre/hallgatókra/olvasókra, na meg az interjúalanyra.

A hozzám ilyenolyan okokból közel álló esetekben úgyis átjön, hogy mi a személyes véleményem (még akkor is, ha ezt nem akarom). Ezt barátaim mondták és hiszek nekik 🙂

Úgyhogy a továbbiakban is megpróbálok objektív távolságtartással viszonyulni az elméletekhez, amiért megértésed kérem…

 731. benetnash — 2014-05-04 11:36 

@helga: <- ez a komment volt az.

 730. benetnash — 2014-05-04 11:35 

@SLC: A kommentek közt találtam az infót, de elképzelhető, hogy rosszul tudta az illető. Nem vagyok képben LA időjárási viszonyaival, azért gondoltam hihetőnek, mert végülis télen történt a dolog.

 729. SLC — 2014-05-04 11:29 

@benetnash: Azért az a 2°C szerintem nem igazán áll meg:
http://www.accuweather.com/hu/us/los-angeles-ca/90012/month/347625?monyr=2/01/2013
Itt látható, hogy február elején tavaszias idő volt, aztán febr. 14-16 között 24-28°C között mozgott a nappali hőmérséklet. LA az egyik leginkább napsütötte nagyváros, vagyis ha a tartályt folyamatosan süti a nap, a benne lévő víz is eléggé fel tud melegedni.
Úgyhogy továbbra sem értem a fertőzésveszély elbagatellizálását.

@rebel: Ha egy hullát hoztak a hullaházból, amit aztán a tartály szétvágásával lehetett csak kiszedni, és kivonult, majd sajtótájékoztatót tartott a rendőrség és a tűzoltóság, akkor őket is megvezették. Ezt azért nem nevezném hoax kategóriának, mivel tényleg találtak egy hullát a tartályban. Azt meg nem hiszem, hogy be lett volna avatva az összes rendőr, tűzoltó és közegészségügyis, és mind színészkednének csak a felvételeken meg a sajttájon.

Viszont valami nagy disznóság biztos, hogy van a háttérben.

 728. realcorpus — 2014-05-04 10:12 

@benetnash:
(Nem veszünk össze a meghatározáson. Nekem sincsenek szakszavaim hozzá. =) )

Eddigiekből nem emlékszem, hogy szervi baja lett volna valakinek (hasmenés akár), de rémület biztosan volt. Amire emlékszek: Egy pár perelt az ellátás és az ‘előre nem látható’ következmények miatt. Ha lett volna bajuk, akkor bevették volna a folyamatos csücsülést is.

 727. realcorpus — 2014-05-04 10:04 

@snug:
Ez a vízleeresztés is egész hihetetlenül hangzik. =)
Nem azt mondom, hogy nem tették meg, csak azt kétlem, hogy azért, amire fogták.

 726. realcorpus — 2014-05-04 09:58 

@benetnash:
Nem hiszem, hogy a 2°C elfogadható, bár a csapvíz mindig hideg, de a tartályok eléggé szabadon vannak. Egész kellemes, tavaszias idő volt akkoriban, ahogy nézem:
http://www.wunderground.com/history/airport/KCQT/2013/2/8/WeeklyHistory.html

 725. benetnash — 2014-05-04 09:01 

Szóval amit kihámoztam a videóból:
– a halottkém szerint túl hosszú ideje ÁZOTT, hogy a halál pontos okát megállapítsák (2 és fél hetet mond a riporter)
– itt már 4 tartályt emlegetnek, szemben a sajttáj 3-jával, ami a Hotel vízellátását segíti (realcorpus-nak: elképzelésem szerint a hidroglóbusz is a nyomáskiegyenlítésről szól – vagy lehet én fogalmazok pongyolán, nem vagyok műszakis… szóval magas épületek – vagy a magyar alföld esetén – kell valami, amivel az állandó víznyomást biztosítják. Erre gondoltam nyomáskiegyenlítés alatt)
– E.L. január 31-én a könyvesboltban lemezeket vásárolt és szuvenírt a szüleinek és a tesójának
– a víz tesztelését csupán két speciális baktériumra végezték el, és ezek negatívan jöttek vissza
– igen, a vezetékes vízben lévő klórral magyarázzák, hogy a víz mégis „biztonságos” a bemondónő nagy elborzadására
– az ázsiai riporter még egyszer bólint nagy magabiztosan, hogy „igen, biztonságos”
– a bemondónő még tovább zöldül
és vége a felvételnek. 🙂

Jó lenne tudni, mi volt az a 2 baci, amire teszteltek… és miért csak az a kettő?
A fenti wikis szócikk több, mint 10 olyan baktériumtörzset sorol fel, amelyek borzasztó mérgező anyagokat ürítenek a holttest lebontása során, ám a víz esetén nem biztos, hogy játszanak, ugyanis ezek legtöbbje a földből kerül a testre (csak pontosan nem tudom, melyek).
A vizet a záróizmok elernyedése okán a testből kimosódó fekália tudja a leginkább mérgezni, de 2-3 hét alatt már semmiképp nem lesz a vízben belőle, mert addigra azt a lakók már kifogyasztották (gondolom).

Tudni kellene azt is, hogy lett-e a lakóknak hasmenése a coli miatt.

 724. snug — 2014-05-04 08:33 

@benetnash: Ez a köjál-dolog tényleg érdekes. Pár hete Portlandban leengedtek egy egész víztározót – 190 millió liter vizet!!! – amiért egy idióta belebrunyált, pedig az a néhány csepp pisi szó szerint csepp volt a tengerben. Itt pedig egy viszonylag kis tartályban hetekig ázik egy hulla, és csak annyi a reakció, hogy „nincs fertőzésveszély”?
A hoax-ot ennek ellenére nem tartom valószínűnek, de valahogy mégis gyanús ez az egész víztartály-dolog.

 723. benetnash — 2014-05-04 08:26 

@realcorpus: Igazán nincs mit, máskor is szívesen összefoglalok. 🙂

A hulláról: nem tudom, pontosan ki volt, aki belinkelte ezt: http://hu.wikipedia.org/wiki/A_halál_gyanújelei#Rothad.C3.A1s_v.C3.ADzben de ezer hála érte. Én voltam olyan kitartó, hogy végigolvassam… és egy másik hsz-ben említettétek, hogy a víz hőfoka cca 2 Celsius környékén mozgott akkoriban, vagyis nincs kizárva, hogy nem indult meg olyan mértékben a bomlás, mert „Ha a hőmérséklet +5 Celsius alá süllyed, akkor a test nem rothad.”
Pár plusz infó a vízihullákról:
– a sejtek telítődnek vízzel (alján van)
– 1-2 hét múlva a bőr feltáskásodik és elkezd leválni
– 3-4 hét múlva a haj és a köröm is leválik
Ezek gondolom hideg vízben is megtörténnek.
Vagyis ha a gázképző bacik hidegen vannak, akkor nem fog felfúvódni a holttest, ergo lenn maradhat egészen sokáig.

Én a gyanúsat épp a köjál és annak vizsgálódása körül érzem (nem véletlen, hogy rebel kommtárs annyira lovagol a hoax-verzión), 🙂 ugyanis:
– a sajttájon csak annyit mondtak, hogy „biohazard”-ot nem találtak, de ezt egy rendőr mondta – vagy egy tűzoltó, nem tudom épp melyik beszélt, de nem köjálos,
– mert a köjálosok SENKIT NEM KÜLDTEK a sajtótájékoztatóra, akinek a riporterek feltehették volna az ezzel kapcsolatos kérdéseket
Szóval nálam ezen a ponton kezd el kongani a hoax-harang…

Mindegy, majd nemsokára rászabadulok az amanwithascythe által belinkelt első videóra (ugyanis eddig még nem láttam), és ha van valami említésre méltó, majd referálok. 🙂

 722. realcorpus — 2014-05-04 04:47 

@amanwithascythe:
Kutya: Szerintem erre külön képeznek kutyákat, ahogy vérre és hullára is. A legtöbbet személyfelkutatásra használhatnak, így az ilyen esetekre spéci eb kellhet.
Tehát, ha egy tóban keresnek valakit, akkor nem a körzetis tyúktolvajfogó kutyáját fogják kivinni egy csónakban. (Nem értek hozzá, csak beleugatok. =) )

TBC: Az illetékes szerint az évtized legnagyobb járványa volt.

Ettől függetlenül, persze ez is lehet véletlen, ahogy minden ezernyi szál, ami ide köthető. Csak épp a konkrét halálesetről szinte 0 az infó.

 721. realcorpus — 2014-05-04 04:34 

@benetnash:
Köszönet! (A többi ananglobéta nevében is. =) )

Éreztem én a hangjából, hogy nem ez olyan tiszta, nekünk legalábbis. =)
Ha az alján találnak valakit, akkor nincs 3/4-ig a tartály. Egy szűk lyukon belenézve akkor is sötét van, ha tiszta a víz, ezért ezt így kijelenteni, hogy ‘dark water’ elég merész lenne úgy általában bármilyen esetben.
Megtudtuk, hogy az ottani köjálosok rendelkeznek gyorsteszttel , amivel azonnal ki tudják zárni a fertőzésveszélyt. =)
A gyanús tartályfedőről mindenki elfeledkezett a későbbiekben…

A ‘NO’ előtt szóltak fülesen, hogy jó lesz befejezni, mielőtt a sajtósok összekeverik a kérdésekkel. =)

 720. rebel — 2014-05-04 01:34 

@amanwithascythe:

Az első vidiben nem csak az Alvin fura, hanem még két fura koincidencia is van.
The LAST place where Elisa was: THE LAST BOOKSTORE… (nem szószerint idéztem)
És a CNN kiküldött tudósító SZINTÉN ÁZSIAI NŐ volt, aki beszélt Elzia Lam, ügyéről… A VEZETÉKNEVE LAH… Lam-Lah
Én most már kezdek hinni a paranormálisban, hogy ezeket mind földöntúli erők intézik így szivassanak minket… vagy csak már mindenbe mindent belemagyarázunk és rémeket látunk? 😀

 719. rebel — 2014-05-04 01:27 

@SLC:
Nem indokoltad meg miért hiszel egyre kevésbé a hoax lehetőségében…
Szerintem amiket az utóbbi kommentekben feldobtatok is mind a hoax-gyanút erősítik.
Tegyük fel utólag rakták be a hullát, ezért volt a tartály alján. Itt jó lenne tudni hogy mikor állt be a halál? Ha 3 héttel a megtalálás előtt, akkor addig HOL VOLT? Egy sorozatgyilkos, egy pszichopata, ilyet nem csinál hogy tárol egy hullát. Hol? Hogy? Nincs rá apparátusa. Ha a halál a megtalálás előtt közvetlenül illetve néhány napon belül állt be, akkor lehet az hogy addig fogva tartották, de szerintem ez nem így van, mert az szenzációs hír lenne és benne lenne minden összeállításban (hacsak nem titkolták el)…

A hoax verzióba viszont csodálatosan illik, hogy szereztek egy hullát hullaházból és azt tették be utólag a vizet pedig művileg szinezték szagosították.

Mitől lenne elképzelhetetlenebb a hoax tehát?

 718. benetnash — 2014-05-04 00:16 

@SLC: Illetve az is igen jó kérdés, hogy egyáltalán miért akarhatta bárki is a halálát? Vagy miért éppen az övét?

 717. benetnash — 2014-05-04 00:12 

@amanwithascythe: Viszont ebben az esetben mi érdeke fűződhetett a rendőrségnek ahhoz, hogy „kimosdassa” őket? Csak pár furcsaság a nyomozat eredményéből, aminek potenciálisan másképp kellene kinéznie:
– halál időpontja, vízben töltött idő hossza
– idegenkezűség
– szexuális abúzus (?)
Akkor itt valaki nagyon csúnyán hazudik… vagy az érdekek épp egybevágnak…?

 716. SLC — 2014-05-03 23:45 

@amanwithascythe: Viszont adott a kérdés: miért akarta bárki is, hogy megtalálják a lány holttestét két-három héttel az eltűnése után? Kinek az érdeke? Mi célt szolgált ez az egész? Mert a hoaxban egyre kevésbé tudok hinni.
Így viszont érthető, miért nem volt semmiféle fertőzés és megbetegedés a hotelben.
A Facebookon rákerestem erre a Nate Bentley-re, csak ellenőrzésképpen.

 715. amanwithascythe — 2014-05-03 23:05 

@SLC:

Ez egybevág azzal, hogy a kutyáknak észre kellett volna venniük, ha már kezdettől fogva a tartályban van. Nagyon úgy fest, hogy valaki utólag tette oda. Márpedig, ha utólag tette oda, akkor egyrészt azt akarta, hogy észrevegyék a holttestet, másrészt valószínűleg azzal akart további hatást és sokkfaktort elérni, hogy konkrétan használatban lévő víztározóba tette. Ebből szerintem egész jól következik, hogy nem egy „hétköznapi” drogos túladagolás, vagy valami balesetszerű haláleset áll a dolgok hátterében, hanem valami komolyabb kaliberű fickóról van szó. A Taylor-banda egész jó esélyes, hiszen, aki ilyet csinál az a legritkább esetben kezdi egy ilyen profi gyilkossággal az egész bűnözői pályafutását. Ők pedig mind veszélyes bűnözők.

 714. SLC — 2014-05-03 22:50 

@benetnash:
„- a 20-as éveiben járó nőt az egyik tartály ALJÁN találták meg “bottom of the tank””
BASSSSZUS!
Ha 18 napja vízben volt, nem lehetett az alján! Direkt utánaolvastam, kb. 3 nap után a holttest felemelkedik a víz felszínére – vagy közvetlenül a felszín alá -, és ott is marad.

 713. amanwithascythe — 2014-05-03 21:09 

Ami nekem fura, az a bizonyos Alvin Taylor nevű figura.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=Oza87RY2Xk0

Itt van vele egy interjú. (azért a Last bookstore-t figyelitek? Az egyik hely, ahol Elisát életében utoljára látták… Még egy koincidencia. Ez már tényleg sok!)

Aztán a videóból az is kiderül, hogy nem találtak baktériumot a mintákban és ezt a hozzáadott klórral magyarázzák. De ez pont belevág a hoax-hipotézisbe. Lehet adtak hozzá egy kis adalékanyagot, ami miatt kellemetlen szaga lett a víznek, és kész.

http://latimesblogs.latimes.com/lanow/2013/02/elisa-lams-death-continues-to-draw-attention-in-china-canada.html

Itt pedig az első komment, ahol azt írja a kommentelő, hogy ez a Taylor a 10. emeleten él, van egy Aiden nevű mostohafia, és a hotelben a kommentelőt is sok attrocitás érte.

Itt pedig Taylor profilja a szexuális bűnelkövetők adatbázisában

http://www.bustedoffenders.com/california/los-angeles/sex-offenders/alvin-taylor/1869408332832

További furcsaság, hogy egy ilyen múltú hotelben miért csak ez az egy kamera vette fel Elisát a liftes incidens napján? Vagy ha nem csak ez vette fel, miért csak ez szivárgott ki? Tudom, hogy ez már korábban elhangzott, de ezt nem lehet elégszer felvetni. Mivel a videót akkor rakták fel, amikor még keresték Elisát, nem érv, hogy kegyeleti okokból nem akartak több videót feltenni. Még aznap kellett volna több felvételnek lennie róla.

Valamelyik kedves hozzászóló megelőzött és felvetette a nyomozókutyák eredménytelen bevetését a tetőn. Namármost, én utánanéztem és elvileg a kutyáknak meg kellene találniuk a hullát víz alatt is, legalábbis kimondottan víz alatti kutatásra kiképezhetőek az ebek. (Cadaver dog handbook 2000, 159. o.) Hogy ez a kifejezett szituáció mennyire ad lehetőséget a kutya normális alkalmazására az már jóval nehezebb kérdés.

Nagyon furcsa egybeesések vannak ebben az esetben, de azért egy ilyen hoax sikeres véghezvitele legalább annyira különös, mint maguk az egybeesések.

Ami a közeli TBC-járványt illeti, állítólag 2007 óta rendszeresen előfordult az arrafelé, több halálesettel is járt. Nem hinném, hogy köze lenne az ügyhöz.

 712. benetnash — 2014-05-03 20:38 

@realcorpus:
Oké, szemezgetek…
– a rendőrök picivel a tűzoltók után ertek oda
– a karbantartó személyzet jelezte, hogy mit találtak, vele/velük beszéltek a rendőrök és a tűzoltók
– a 20-as éveiben járó nőt az egyik tartály ALJÁN találták meg „bottom of the tank”
– a sajttáj időpontjában még nem tudták azonosítani „we’re unable to identify the body at this time”
– egyeztetni fognak (a rendőrök és a tűzoltók) hogyan távolítsák el a leghatékonyabban testet, hogy a halottkém megvizsgálhassa + bizonyítékokat is gyűjtenek a gyilkosságiak „homicide investigators”
– a helyi „köjál” is vizsgálódott a helyszínen
– 3 tartályról beszél, egyenként 6 láb (cca 180 cm) magasak, 4 láb (120 cm kb) átmérővel
– nagyon rosszul hallani a kérdéseket, de valaki azt kérdezte, hogy találtak-e vért a tartályban, erre azt mondta az illetékes, hogy a tartály 3/4-ig vízzel volt tele „three quarters full of water”, több száz gallon (1 gallon = bő 4 és fél liter) vizet emleget, aminek sötét a színe, bár nem tudom, hogy a „dark water” kifejezés – igen, pont ezt használja 🙂 – a víz, vagy a tartály sötétségére utal-e
– mindenesetre még nem tudta megmondani, hogy van-e benne vér
– de a köjál (bocs, már csak így emlegetem az egyszerűség kedvéért) vett mintát, amit meg is vizsgált, és azt mondták, hogy nincs a vízben olyan mérgező anyag, ami miatt aggódni kellene (sic!)
– persze a riporterek szerint a lakók mégis aggódtak, pláne azok, akik a vizet FOGYASZTOTTÁK „consumed”, erre az illetékes elvtárs lekoptatja őket, hogy ezt a köjáltól kéne megkérdezni, akik viszont nem küldtek senkit sajtót tájékoztatni, tehát ezt a kérdést most nem tudják feltenni senkinek… 😛
– de egyébként ők (sünök+tűzoltók) is aggódtak azért, evvégett azonnal lezárták a tartályokat a rendszerből
– megtudjuk, hogy a tartály tetején egy olyan zár van amit nem lakatolnak le. Ez egy billenőzár „latch mechanism”, de lakat nincs rajta
– viszont a tető védve van zárral, kulccsal, riasztóval, egyedi hozzáféréssel
– valaki a tartály fedeléről érdeklődik, ekkor elkezdi mondani az illető, hogy egy szabvány fém fedele van, de ezen a ponton gyanúsat tapasztaltak, ezért erről most nem beszélhet
– ekkor még azt sem tudták, mióta ázott szegény a vízben (várván a halottkém jelentésére)
– valaki kérdezte, hogy elhamarkodott lenne-e kijelenteni, hogy ő az a turista, akit viszont már kerestek akkor, erre azt mondta a fickó, hogy igen, még nem jelenthetik ki, hogy ő az
– még egy másik próbálkozik, hogy legalább a rasszt árulja el, sikertelenül – de így már szinte biztos, hogy ő volt a „missing tourist”, akiről szó van…
– ő pedig 3 hete lett bejelentve a sajttáj időpontja előtt
éééés ennyi. Továbbá senki nem tudott semmit kihúzni belőlük, végezetül egy elég határozott „NO” hallatszik… így adván tudtukra a sajtótájékoztató befejeztét. 🙂

 711. benetnash — 2014-05-03 20:02 

@rebel: 😀 😀 😀 Ó igen, pontosan erre gondoltam!

 710. petiba — 2014-05-03 17:27 

@realcorpus:

Igen, erre gondoltam, de most is furi, 15 emelet különbség – tartály méret – kocsi méret összehasonlítással…Nekem fura.

 709. petiba — 2014-05-03 17:20 

@tiboru:

Profi, mesteri válasz 🙂

A kulisszatitkokért köszönet, érdekes volt olvasni, kár, hogy nem hosszabb.
Külön tetszik, hogy cetlizel, éljenek a konzervatív, papír alapú gondolattárolók!

Az azért nagyon királyságos lenne, ha – mások által felvetetten is – legalább itt-ott felvállalnád (pontosabban megosztanád velünk) a saját választásodat, preferenciádat, vagy mittoménmineknevezzem. Szóval hogy te melyik bukinál fogadnál és mire. De érteni vélem, hogy ha nem teszed, miért nem 🙂

 708. realcorpus — 2014-05-03 08:48 

Első nyilatkozat, szóvivő az újságírók kereszttüzében: https://soundcloud.com/kpcc/press-conference-lapd-lafd-on
Nekem gyors, de ha valaki talál érdekességet, leírhatná.
Mintha azt is mondaná, hogy a tartályban levő víz sötét volt. Az egész?! Az csak feltűnt volna korábban, ha olyan folyik a csapokból, nem csak megnyitás után egy rövid ideig.
Ha jól értettem, a végén kérdeznek rá, hogy az eltűnés miatt keresett lány-e. (Nekem az is furcsa volt, hogy az útlevele alapján azonosították (a halottkémi jelentés szerint). Túl egyszerű. Vagy csak én gondolom annak?)

 707. realcorpus — 2014-05-03 08:37 

@rebel:
Az épület két, utca felőli sarkán biztosan vannak kamerák.
Egy-egy a sarkok utcára merőleges oldalán, kb. ilyenek: http://interlink-static2.tsbohemia.cz/vivotek-venkovni-kamerovy-kryt-tph5000-s-odklopnym-vikem-vytapenim-12v-ventilatorem-a-zdrojem-12v_ien154930.jpg
Alattuk kb. méternyire a utcafronton szintén egy-egy ilyen kinézetű: http://www.rsn.hu/wp-content/uploads/biztonsagi_kamera_rendszer_rejtett_lathato-2.jpg
Ez utóbbiból mintha a hotel bejáratánál is lenne, de biztosan nem kivehető a lelógó lebernyeges díszek miatt.

 706. realcorpus — 2014-05-03 07:54 

@realcorpus:
Jobb felső sarok, nem bal.

 705. realcorpus — 2014-05-03 07:53 

@benetnash:
A motort csak én láttam bele. =(
Itt jobban látszik, hogy nem az: http://www.allmystery.de/i/tb657a0_99ac39_wassertankoeffnung1.jpg (A bal felső sarokban levőt gondoltam annak, de rosszul.)
(Rosszul gondolom, hogy ezek nem nyomáskiegyenlítők? =) Szerintem inkább hidroglóbuszok, csak nem olyan gömböcök, mint nálunk, hanem palástoltak.)
De, hogy mik azok a csövezések, amik nincsenek a másik két tartályon…?!
Ezen meg úgy tűnik nekem, hogy a betöltés is az alsó részen történhet: http://i.dailymail.co.uk/i/pix/2013/02/20/article-2281485-17D13B2B000005DC-980_634x424.jpg

 704. realcorpus — 2014-05-03 07:43 

@petiba:
Ezek azok az autók?: http://www.ksdk.com/news/article/385070/28/Mysterious-death-in-LA-water-tank-ruled-accident
Nincsenek azok olyan magasan, csak a helikopterből annyira ráközelítettek a tartályokra, hogy a parkolóban levő kocsik is közelibbnek látszanak.

 703. rebel — 2014-05-02 23:17 

@benetnash:

Parajelenség?

Pl. ilyesmi? 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=50dg4UCYIyA

 702. benetnash — 2014-05-02 23:04 

Egyébként, ha már tippelni kell, itt az én listám:
1. (megosztott) helyezés a HOAX-nak és az emberi banalitásnak, alias Darwin-díj (tehát minden, ami úgy kezdődik, hogy „jó ötletnek tűnt…”)
2. betegség és/vagy a gyógyszerek szedésének/nem szedésének hatása
3. öngyilkosság
4. másik személy közrejátszása, de nem szándékos gyilkosság. Pl ájulásra, eszméletvesztésre beparázza, hogy halott stb.
5. gyilkosság
6. (nagyon halkan és hatalmas kérdőjellel) parajelenség

Direkt hagytam ki a drogot, alkoholt és a szexuális indítékot, mivel a jelenlegi állás szerint egyik sem játszott, valamint a kormány, titkosszolgálat, hasonló „nagypályás” szervezeteket is, szerintem ugyanis annyira kis pont volt E.L., hogy „föntről” nem látszott… ennyi erővel a legtöbbünkkel, akik ezt a blogot olvassuk, végezhettek volna már. 😛

 701. benetnash — 2014-05-02 22:55 

Még a liftes videóról annyit, hogy nekem (pláne az elején) inkább pajkosnak, játékosnak tűnik, a suta képminőség ellenére látszik, hogy mosolyog, egyáltalán nem néz ki frusztráltnak. Ami furcsa benne, az az, hogy szörnyen kislányosan viselkedik, _látszólag_ indokolatlanul.
Van az a rész, amikor valakinek magyaráz, szerintem a liftről, hogy mekkora egy fos, hogy nem indul. Én is jártam már 1x úgy, hogy meg akartam ijeszteni az ismerőst, előreszaladtam, elbújtam a sarkon (kb úgy, mint E.L.) de közben másvalaki jött előbb… iszonyú kínos volt. Ilyenkor előjöhet valami infantilis viselkedés (legalábbis lányoknál) – nálam is előjött. 😛
De ha igazam is van (és még a videó is valódi) akkor sem biztos, hogy ennek a jelenetnek bármi köze lenne E.L. halálához…

 700. benetnash — 2014-05-02 22:44 

@realcorpus: Szóval motor is volt… Végülis az amcsik sosem az energiatakarékos berendezéseikről voltak híresek, miért is gondoltam, hogy majd a nyomáskiegyenlítő-tartályok esetében kivételt tesznek? nyehehe >:)

@rebel: Igazából nem. Sőt, nagyon nem… De tudod, ha emberekről van szó, akkor mindent el tudok képzelni – és annak az ellenkezőjét is… 😀

 699. realcorpus — 2014-05-02 07:14 

Gondoltam, megnézem, milyen tartályok vannak a közeli hotelek tetején. Egyrészt rengeteg szálláslehetőség van, másrészt nem elég jó a felbontás, hogy látni lehessen, de olyanok vannak, amin nem látszik semmi felül, vagy fektetett henger. Persze olyan is akad, amelyiknek a tetején van nyílás, ami nyitott. De, ha már ‘ott jártam’, hát megnéztem, mennyi látszik a Ceciléből. Ott azért kivehető, hogy van valami a tetején, persze lehet, csak amiatt, mert tudom, milyen.

Viszont változott a felállás!
‘Elköltözött’ az ILA. Hm… Túl sokat kutattunk utána?
Megjelent a szomszédban egy új reklámmal és videóval foglalkozó cég: Social Media Marketing Services – Website Design and Video Production
(A másik oldalon levő már korábban is ott volt: Social Media Systems Advertising Agency)

 698. realcorpus — 2014-05-02 06:32 

@rebel:
És csak angolosítottan Anthony, eredetileg Deja Vu? =D
(Ha már bekavartak mindenféle sötét vizek…)

(Eljátszogattam a gugli-fordítóval:
vu: angol – kínai -> kínai – angol = katonai
Vu-t egyből 4-karakteresre egészíti ki, eredménye fent.)

 697. rebel — 2014-05-01 22:15 

@realcorpus:
Hoppá! Vu? Csak nem megtaláltuk az egyik hoax-gyártót? 😉

 696. rebel — 2014-05-01 22:14 

@benetnash:
A hoax elég banális pl neked? 😉

 695. realcorpus — 2014-05-01 21:07 

@gacsat:
KI
(Miért-miért?! Mert olyan sovány lányka, hogy nem kapcsolt be a súlyérzékelő. =) )
BE

 694. realcorpus — 2014-05-01 21:05 

@benetnash:
Az 1.-t elfogadtam. =)
Hihetőbb, mint az, hogy egy-két liter víztől leázik az emelet egy lapozott fürdőből.

A tartály kifolyója alul van, ez biztosan látszik. A betöltő gyaníthatóan fent, különben minek lennének ott csövek, meg (talán az egyiken, amelyikben találtatott) motor.

 693. gacsat — 2014-05-01 20:45 

Megnéztem a Jappán filmet. Egyszer valahogy nézhető.

Különben miért nem indult el a lift?

 692. benetnash — 2014-05-01 18:36 

Sziasztok! Csupán 2 dolgot tennék hozzá (?) az elhangzottakhoz (csak kb 400 körülig olvastam a hsz-okat), előre is bocsánat, ha már volt:

1: Volt az a bácsi, aki nagy durranást/puffanást hallott, utána meg beázott a szobája. Nekem egyből a vízütés jelensége ugrott be:
http://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%ADzütés
És egyúttal szeretném kijelenteni, hogy szerintem ennek semmi köze E.L. halálához (bár elképzelhető, hogy csak szegényes a fantáziám). 🙂

2: Szerintem sanszos, hogy ruhástól került bele a tartályba (esett, ugrott, csúszott, dobták), és a vizes ruhától szeretett volna szabadulni, így könnyebben mozoghatott a vízben és -ből kifelé, ezért leszedte magáról.

Ehhez lenne jó még tudni, hogy átfolyó rendszerű volt-e a tartály, mert ha nem, elképzelhető, hogy a feltöltéskor bezúduló víz lenyomhatta az eleve kimerült lányt, és így fulladt meg.

A legnagyobb kérdés még mindig a hogyan és miért került oda?

…Van egy olyan érzésem, hogy valami rendkívül banális megoldása van az ügynek…

 691. SLC — 2014-05-01 18:27 

OFF
@realcorpus: én sem vagyok cicológus, csak egy hiperszenzitív ADD-s, az pedig messze van a 100-astól… Bár attól függ, honnan nézzük.
ON

Az ILA-val kapcsolatban én is hasonló következtetésre jutottam. Nem tudom Amerikában mennyire divat, hogy egy rossz hírű szállodában van bejelentve egy ilyen cég, nekem mindenestre furcsa.

 690. realcorpus — 2014-05-01 17:32 

@SLC:
Ez az ILA vagy kamucég számlázáshoz, vagy ugródeszka is lehet, amennyien voltak ott, csak általunk találva.

(Mivel nem vagyok szakember, így nálam két típus van: 100-as és nem 100-as. Én az utóbbiba tartozok. =) )

 689. SLC — 2014-05-01 17:18 

@realcorpus: Ahogy elnézem, ez az Anthony Vu dolgozott a Church of Scientology számára is, most pedig Senior Visual Effects Artist/Supervisor a Raytheon Missile Systemsnél. Az ILA számára azonban csak két hónap van beírva December 2010 – Január 2011 között. Hm.

Nem torzulást mondtam, hanem labilitást. Nem ugyanaz.

 688. realcorpus — 2014-05-01 13:39 

@SLC:
Ott bizony! Linkeltem is a 629-ben. =)

A mosoly nekem is kényszeredettnek tűnt, de nem gondoltam bele pszichés torzulást. (Az olyant másból szoktam felmérni.)

 687. SLC — 2014-05-01 13:19 

@realcorpus: Vu itt pl. creative director: http://laundrymat.tv/#contact

 686. SLC — 2014-05-01 13:10 

@realcorpus: igen, én is szívesen vennék egy állásfoglalást Tiborutól 🙂

 685. SLC — 2014-05-01 12:51 

@realcorpus: „Vu-ba már egyszer korábban is belefutottam keresés közben”
Esetleg itt?
http://goo.gl/c9Vsbq

682-re: ördögöd van. Az a lány valahol vízben ázott, de lehet, hogy nem a szálloda víztartályában, hanem valami olyan helyen, ahol a hajléktalanokat fertőzte meg.
Jut eszembe: nem vizsgálták a tüdejében talált vizet? Az összetétele talán elárulhatott volna pár érdekességet.

669-re: az arc teljes karakterére gondoltam. Nézd meg a felhúzott felső ajkat, kilátszik a fogíny, de az alsó fogsorból semmi. A szemek fordított félholdak. A mosolyban nincs semmi jókedv, derű, vidámság, inkább mintha kényszer szülte volna. Itt nem látszik, de tíz évvel később megjelennek a jellegzetes ráncok az arcon, amik ettől a kényszer-mosolytól alakulnak ki. Ilyet eddig csak mentálisan labilis nőkön láttam (egyikük majdnem a barátnőm lett, de végül megúsztam :D).

@petiba:
az 5. ponthoz: a holttest megtalálásakor volt a tartály háromnegyedig, de mint Tiboru fentebb kimutatta, átfolyó rendszerről van szó, és könnyen lehet, hogy mind a négy tartály 1-2 naponként ürült le (nyilván van egy alsó szintet jelző érzékelő, ami nyitja a csapot, és amikor teli van a tartály, egy másik érzékelő zárja) és telt meg újra. Vagyis lehetetlen megmondani, mennyi víz volt a tartályban, amikor a lány belekerült.
Az akadozó vízellátás oka SZERINTEM lehetett az is, hogy a lány ruhája elzárta a kifolyó víz útját.
De ha a fentebbi verzió lenne igaz, akkor fejre állna az egész ügy.

@rebel: és az óra levétele sem illik bele. Miért veszi le valaki az óráját, aki vízbe esett?

 684. realcorpus — 2014-05-01 10:52 

@tiboru:
Köszönjük, hogy bepillantást nyerhettünk a kulisszák mögé (vagy a boszorkánykonyhába?)! =)

Esetleg azt is megtudhatjuk valami módon, hogy neked mi a véleményed, gondolatod egy adott témáról? De, hogy ne befolyásolj mást, úgy, hogy csak 100 hozzászólás, vagy 10 nappal később beszúrod a poszt végére, akár rejtetten, hogy egy kattintás után legyen látható.

Persze csak akkor, ha ez nem ellenkezik az elveiddel. =)

 683. realcorpus — 2014-05-01 09:23 

@petiba:
6.-ra:
Menjünk egy kört? =)
Itt http://www.studiosysadmins.com/members/view/962/ láthatjuk, hogy az ILA egyfajta igazgatója Miguel Batista, aki közreműködött már néhány film elkészítésénél http://www.imdb.com/name/nm1548079/ , többek közt egy rövidfilmnél is http://www.imdb.com/title/tt2017532/fullcredits?ref_=tt_cl_sm#cast . Ha megnézzük a látványmanipulátorok listáját, találkozunk Anthony Vu-val (Tudom, nem Vitrano.) http://www.linkedin.com/in/anthonyvu , akinél a jelenlegi elfoglaltságok 4. helyén (katt ‘see all’) szerepel: Raytheon Missile Systems
De (szerintem) csak a filmes bemutatókat készítheti. Nem valószínű, hogy ehhez kelljen tudnia minden hadi/cég-titkot.

(Vu-ba már egyszer korábban is belefutottam keresés közben, csak már nem tudom, honnan…)

 682. realcorpus — 2014-05-01 07:41 

@ishadesu:
1. és 2.:
Tyúk vagy a tojás? =)
Mert megfordíthatjuk a dolgot. Nem a Cecil mellett volt járvány, hanem a fertőzés közelében történik egy rendkívül gyanús, nagy figyelmet kapó esemény.
Ugye, a hírekben arra figyelnek az emberek, amelyik jobban ‘kiabál’ (többször, hosszabban, megdöbbentően, rejtélyesen tálalt).
Ez azért nem egy mindennapi eset volt a Skid Row-ban:
„This is the largest outbreak in a decade,” said Jonathan Fielding, director of the Los Angeles County Department of Public Health. „We are really putting all of our resources into this.”
http://www.latimes.com/local/la-me-tb-outbreak-20130222,0,1544088,full.story#axzz30LxwfvQg

 681. tiboru — 2014-05-01 10:07 

Hú, ha ezekre én most részletesen válaszolnék, az lenne az „Elisa Lam halála 2.0” poszt.

De sportszerűtlen lenne, ha semmit se reagálnék, ezért röviden a posztírási technikámról:

Miután kiválasztottam a témát, nekiállok (off- és online) anyagot gyűjteni. Jegyzetelek, cédulázok, összeszedem a linkeket, majd létrehozok egy alapfájlt, ahová minden belepakolok, amit érdemlegesnek tartok, s ezt követően elkezdem írni a sztorit. Ahogy haladok és ahogy feldolgozom a forrásokat, úgy törlöm a linkeket, az általam érdekesnek vélt idézeteket, dobom ki a cédulákat és a post-it ragasztós izéket. Amikor a végére értem, mégegyszer átolvasom, majd (általában) alszom rá egyet, másnap ismét előveszem és még csiszolgatok rajta, s amit ellenőrizendőnek gondolok, azt ellenőrzöm.

Summa summárum: nem őrzöm meg az online forrásokat, a linkeket, tehát nem tudom visszakeresni, hogy mit hol olvastam, vagyis (a legnagyobb sajnálatomra) nem tudok utólag hivatkozásokat betenni. Olykor látszólagos (esetleg valódi) ellentmondásokat is bennehagyok a végleges szövegben, mert a források már csak ilyenek. Persze egy elsődleges értékelést és elemzést megcsinálok, de ahogyan azt többször jeleztem, nem törekszem megfellebbezhetetlen igazságok kimondására; inkább a sokszínűség és a több szögből történő megvilágítás a célom.

A kommenteket olvasva sokszor előfordul, hogy ti (az olvasók) letisztáznak olyan részleteket, amikre a posztírás közben nem gondoltam, vagy olyan forrásokra bukkannak, amiket én nem találtam meg. Ilyenkor is változatlanul hagyom az alapposztot (még abban az esetben is, ha kiderül, hogy valamit rosszul tudtam), mert nem lenne korrekt (na meg idővel, energiával se bírnám), ha a hozzászólások függvényében ez mindig módosulna. Persze amikor pl. a könyvben szereplő verziót készítem, abba igyekszem belefoglalni azokat az új infókat, amiket ti bányásztatok elő.

Hát csak ennyi.

 680. petiba — 2014-05-01 00:09 

Most jött el az ideje – és el is nézést mesterem, – hogy magát a mesteri posztot vegyük górcső alá.
Azzal most ne foglalkozzunk, hogy mesterünk és tanítónk forrásai között volt-e olyan, amit mi nem talál(hat)tunk meg.

Mivel pár napja megróttam magunkat, hogy nem olvassuk elég alaposan, illetve nem jegyezzük meg, hogy mesterünk milyen infókat csepegtetett elénk, és hogy olyasmiről vitázunk, amit tiboru már kerek-perec leírt, most valahogy úgy jött az (öngyilkos) ötletem, hogy nézzük már meg, mit kapunk a főnöki tételekben. (csak azt megemlítve, amivel gondom van)

1. „Ez a tétel mai témánkra abszolút érvényes, hiszen egy 21 éves lányról van szó, aki úgy vesztette életét, hogy az utolsó perceiből körülbelül kettőt alaposan rögzített a videótechnika.”

Mester, mennyire vagy biztos benne, hogy a videón valóban Elisa van, és miből derül ki, hogy a videó (ha elfogadjuk hogy E. van rajta) tényleg a leány utolsó perceit mutatja, és nem mondjuk a második délelőttjét?

2. „aki január 28-án (más források szerint 26-án) turistáskodni érkezett az Angyalok Városába.”

Hogy mondhatnak a „források” eltérő dátumot? A szállodába be kell jelentkezni érkezéskor, és fizetni is az eltöltött napok után kell, azaz a szállodai bejelentők között szerepelnie kell(ene) hogy mely napon érkezett Eliza. Pontosan.

3. „január 31-én látták utoljára élve. Ahogy az lenni szokott, a bejelentést követően azonnal kiadták a körözését, s a helyi, valamint a vancouveri sajtó címlapon hozta a fényképét a klasszikus felhívással: ki tud róla?”

Oké, 31-én látták utoljára. De mikor jelentették be az eltűnését és ki? Február 1-én még nem gondolhatta senki, hogy eltűnt…

4. „Az LAPD lelkiismeretesen utasította ugyan a 8 ezer egyenruhását és 3 ezer nyomozóját Elisa felkutatására”

Szeretem én a viccet, csak nem mindig értem. Ezért aggódva kérdezem, ez ugye vicc volt?

5. („Ekkor a szálloda lakói elkezdtek panaszkodni, hogy a vezetékes víz rossz szagú, s némelyik szobában még a vízellátás is akadozik.”) Erről csak zárójelben, mindössze leírom, mit gondolok. HA a tartály háromnegyedig volt, SZERINTEM a víz nem lehet egyszerre akadozó ÉS büdös. Ha háromnegyedig telt tartály is működik, akkor alsó kifolyású. Ha alsó kifolyású, akkor akadozhat a víz, ha a beszívó (leeresztő nyílás) körül van a holttest. De ez csak addig lehet lent, amíg nem bomlik, mert akkor előbb lebeg, majd felúszik a vízfelszínre. Tehát vagy eltömít, vagy büdi. Szerintem. Itt vegyük úgy, hogy van egy dupla-tripla zárójel.

6. Ha erre a linkre kattintasz, láthatod, hogy a honlap összes információja csak regisztrált tagok számára hozzáférhető. És még egy érdekesség: a cég igazgatótanácsának tagja egy bizonyos Anthony Vitrano, aki egy másik cégnél is felbukkan:”

Ez az AV hogy jött elő, regisztráltál? Vagy helyi cégbíróság?
És honnan lehet tudni, hogy ez melyik Anthony Vitrano? spokeo 167 Antony Vitranot talált,de linkedIn is 12 AV profilt jelez.

Hát így ennyi, csak úgy „sebtiben”.

 679. rebel — 2014-04-30 23:48 

@herfatgod:
Ez amúgy nem rossz elgondolás, menekült, elbújt. A levetkőzésre már volt itt magyarázat, mert a ruha nehéz, lehúz és próbált kapálódzni a kijárat felé közben levett mindent magáról, hogy könnyebben feljusson a kijárathoz (ebbe a csak a bugyi levétele nem illik bele).
Ez is lehetne persze nyilván, hogy abszurd baleset.
De a sok furcsaság, a sok „véletlen”, ami túl sok… Lassan kisebb könyvet lehetne teleírni már velük. Ezek teszik erősen hoax gyanússá az ügyet.

 678. herfatgod — 2014-04-30 21:32 

Feltételezve az eset valódiságát és azt, hogy a tumblr az övé, akkor elméletileg járhatott már fenn korábban a tetőn megnézni, hogy milyen képeket lőhet onnan. Az is lehet, hogy nem egyedül volt, hanem másokkal a már említett okból (amiért sokan kijártak a tetőre, mert biztonságosabb mint az utca). Ha valaki(k) üldözte(‘k) és a liftet csak azért tartotta fenn, hogy időbe teljen fölérniük, majd azért nyomkodta meg a gombokat hogy ne tudják hányadikra ment, akkor közben beugorhatott neki, hogy felmegy a tetőre, míg fel nem érnek utána. Habár egy jó kondiban lévő kellően elszánt ember gyalog is felérne az ominózus emeletre. És ha mondjuk előzőleg már járt annak a tartály mögötti épületnek a közelében, vagy épp a tetején, ráadásul esetleg olyas valaki(k)üldözte(‘ék), akivel/akikkel ő maga volt ott fenn, akkor az egyetlen logikus (de más számára elegendően irracionális) rejtekhely csakis valamelyik tartály belseje lehet. Bárhol máshol könnyen rátalálnak a tetőn.
Ez persze továbbra is felveti a kérdést, hogy miért volt meztelen a tartályban és hogy csukta be a tetejét, hacsak nem fogadjuk el az itt már taglalt, a munkás észrevette a nyitott fedelet és gyorsan belenézés nélkül becsukta, nehogy lecsesszék érte esetet.
De persze ez a magyarázat elég erőltetett, a videón nem is látszik hogy menekülne valaki elől, és túl sok érdekes egybeesés van, amik már valóban a hoax irányába terelik a dolgokat.

 677. gacsat — 2014-04-30 20:29 

Alkalmi barátaival bújócskázott, és túl jól sikerült neki.

 676. habitat67 — 2014-04-30 15:18 

összekevertétek a dolgokat az öregemberrel kapcsolatban. Bernard Diaz, aki hallotta a puffanást, igaz h ott él ezer éve, de ő nem sex offender, legalábbis, nincs róla sehol ilyen adat.
viszont más sex offenderek élnek a hotelben (Alvin Taylor) pl, aki nyilatkozott is Elisa ügyében. neki pedofil ügyei voltak, nem csak holmi köztéri vizelés, illetve fb-on írt egy egyetemista (aki a Cecilben húzta meg magát egy ideig) a két mostohafiáról, akik elég veszélyes alakok, és szerettek arrafele lógni.
őt tudom névről, de több sex offender is él a hotelben.
illetve van még egy sex offender, aki vhol a hotel mögött él, s eléggé furcsa videokat csinált Elisa ügyével kapcsolatban…
nekem még mindig ez a ‘banda’ a leggyanúsabb, megvolt az indíték (kilakoltatás, a Cecil fellendítése, jobb színben feltüntetése), s múltjuk, kapcsolataik révén képesek is lennének ilyesmire valószínűleg..

 675. realcorpus — 2014-04-30 15:16 

@specnaz86:
Vagy az, vagy gerilla-marketing.
Vagy valami… =)

 674. realcorpus — 2014-04-30 15:13 

@specnaz86:
A második bekezdésre:
Ha így történt volna, akkor érthető, miért csinálta azt, amit. Pl. a sok gomb nyomkodásával azt akarta elérni, hogy mindegy, hogy merre, de induljon már el az a q lift. De amíg valaki kint nekidől a hívógombnak az persze nem fog elmozdulni.

De mindennek ellentmond, hogy a kiugrálások az elején azt feltételeztetik, hogy akkor senki nem volt ott, hisz észrevette volna és előbb szóba áll vele.

 673. specnaz86 — 2014-04-30 14:56 

@specnaz86:

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy mindezek ellenére amit leírtam, egyre nagyobb a gyanúm, hogy hoax-al állunk szemben!

 672. specnaz86 — 2014-04-30 14:51 

@ishadesu:

A második vonalkás bekezdést olvasva az jutott eszembe, hogy könnyen elképzelhető, h jó pár nappal a halála után került a tartályba.

Teszem azt megismerkedik valakikkel, lehet, h ők is a hotel lakói, pia, drogok. Hamar a bizalmába férkőzhettek, ha én pl. Bangkokba múlatom az időmet és 1 szórakozóhelyen összefutok valakivel akiről semmit sem tudok az égvilágon semmi közöm kivéve, hogy ép ott szálltam meg ahol ő, óhatatlanul is nagyobb bizalommal viszonyulok hozzá(tapasztalat), ez fokozottan igaz ha honfitársakról van szó.

Együtt indulnak haza, megegyezik hogy valamelyiküknél folytatják.
Lehet, hogy a liftnél Elisa-ban kigyúlt a piros lámpa! Lehet, hogy azt sorolja a lift előtt, hogy miért nem kéne átmennie hozzá/hozzájuk (már ha tényleg volt valaki a folyóson)!
Végül mégis elfogadja a meghívást, átmegy, még több pia, még több drog. A srácok bedurvulnak, Elisa már menne, de a kádban végzi!

A gyilkosok teljesen be vannak állva, nincsenek még teljesen tisztában cselekedetük súlyával, kiütik magukat. Másnap délután iszonyú másnaposan ébrednek és egy hulla is van a fürdőkádba. Fogalmuk sincs mit csináljanak, végül elhatározzák hogy leviszik 1 bőröndbe de nekik nincs akkora! A hullamerevség is kezd beállni, úgy meg kicsit nehezebben csomagolható.

Másnap megjelennek a rendőrök, lehet hozzájuk is bekopogtatnak, nem-e látták a lányt. Egyre égetőbb probléma a holttest és ekkor jön a nagy ötlet mért cipeljék le tízen akárhány emeletet mikor felfelé csak 1et kell! Vesznek 1 nagy bőröndöt, kivárják a 72 órát amíg a test ismét elernyed, majd egy alkalmas időpontba felviszik a tetőre a tartályba dobják, lejönnek, pakolnak és kijelentkeznek!

Egyébként az se biztos, hogy férfiak követték el, lehetett 1 pár is mint a Meredith Kerchert-ügyben. Ha nő is volt a társaságban azt hiszem még inkább elképzelhető, hogy át megy a party-ra!

 671. rebel — 2014-04-30 14:15 

@ishadesu:
De azt ugye tudod hogy erősen a teljesség igénye nélkül sorolgatjuk itt a koincidenciákat?

Pl kihagytuk az Eliza – ALÍZ (igen a csodaországos) analógiát. A fiatal lány, Alíz, bepottyan a rabbit-hole-ba ugyebár és másik világban találja magát… mellesleg asszem még a fehér nyúl motívuma is megtalálható az ügyben… itt korábban már volt írva. Már nem bírom megkeresni mert lenne vagy egy óra mire megtalálnám, de valaki aszt hiszem ezt is felfedezte.

Aztán a fura okkult/rituális – gyanús vonatkozásokról sem beszéltünk… eleve Eliza fura blogjbejegyzései fényképei – s mindez nemrég fejtegette kollega, hogy az okkult vonalon szépen bele pázlezhető a láthatatlan köpenyes céghez… (titkos társaság a háttérben, rituális gyilkosságokra szakosodva?)

Kihagytuk továbbá a lift részletesebb elemzését. Árny, fura láb, fura kézmozdulatok, és még egy hátborzongató dolog, a Dark Water filmben ugyanilyen lift kameraképe, persze ez valóban lehet a létező Cecil-horror-hotelre utalás, mind a japán filmeben is.

Nem elemeztük hogy ÉPPEN EZ A HOTEL!! Miért ment pont ide a lány, amire utalnak korábbi horrorfilmekre, majd szinte pont ugyanúgy hal meg…

S végül de nem utolsósorban, miért nincs több kamerafelvétel a lányról, miért nincs több tanú, csak az az egyetlen egy aki egy lemezboltban látta?

S még mindig a teljesség igénye nélkül vagyok, mert szerintem itt konteótársak még tudnának sorolni néhányat…

Számos jel pl arra utal és ezi s a hoax-gyanút erősíti, hogy ez a lány NEM IS LÉTEZETT, nemhogy adminisztratíve a társadalomban mint állampolgár, de még csak ott sem volt a hotelben, hanem az egész utólag lett legyártva, fiktív, kitalált személy, aki köré építettek egy nagy átverést. Igen, szerintem Hollywood városában röhögve megcsinálnak ilyen konspirációt, akár zsarukat is belevonva, egy film reklámozása érdekében pl vagy akár FBI akció-csapda, esetleg egy sorozatgyilkost akarnak így lépre csalni, vagy kiugrasztani a bokorból… sok oka lehet, egy kvázi „karhatalmi” szemfényvesztésnek is… De én inkább a filmes verzióra gyanakszom, hiszen a film fővárosa, horror-hotel, 2 film is szinte ugyanerről szól… ezek is túl életszerűtlen egybeesések…

Nyilván nem kizárható semmilyen egybeesés, hiszen a sors a legviccesebb hoax- gyártó és még a lottó ötöst is megnyerik néha véletlenül… Abszolút jogos és helyes, hogy megkérdőjelezel mindent; csak ahogy én is, hiszen semelyik érvet illetve gyanút nem tartom vitathatatlannak….

 670. specnaz86 — 2014-04-30 13:41 

@realcorpus:

„És a filmekből tudjuk, hogy egy nyomkereső kutya általában megáll a patakparton és nyomot ‘veszt’, ha a követett vízbe ugrott.”

Hmm.. lehet, hogy a nyomkereső kutyák ott caplattak a tartály körül nyom-vesztetten és CSI-ék nem vágták le, hogy bele kéne nézni a tartályba? 🙂

 669. ishadesu — 2014-04-30 12:00 

@rebel: Szerintem meg ez a rengeteg furcsaság csak véletlen egybeesés.

1. ELISA teszt: rengeteg helyen végeznek ilyet, nagyon régóta, sima kórházi laborokban is, az egyetemen én is csináltam, mikor oktatták, szóval az, hogy a lány halálakor a szomszédban lévő hajléktalanokon kellett ilyen teszteket végezni szvsz teljesen irreleváns, mert valószínűleg a szállóhoz legközelebb eső kórházban is végeznek ilyen laborvizsgálatokat FOLYAMATOSAN, egész évben, attól függetlenül, hogy épp milyen gyilkosságok/balesetek történnek a vonzáskörzetében. Az Elisa, mint női név sem valami hűdenagyon egyedi és ritka.
Az meg, hogy a tesztet így hívják, szintén véletlen, illetve annyira nem is, mert a kit azért kapta ezt a nevet, hogy könnyen megjegyezhető legyen. Igazából EIA/ELIA lenne a neve, ha szigorúan a szakszavak kezdőbetűit vesszük (Enzyme-Linked Immunosorbent Assay), csak azt meg nehezebb kimondani/megjegyezni, ezért inkább belevették a sorbent-ből az s-t, hogy így egy értelmes női kapva könnyebb legyen kiejteni. Az orvosi szakzsargon képzés már csak ilyen, rengeteg ilyen van, pl. gyógyszer study-k esetében, mindenféle nyakatekert rövidítéseket használnak, hogy könnyebb legyen megjegyezni a studyt (pl. csak amiről ma olvastam: FEVER study – Felodipine EVEnt Reduction Study, holott FER-nek kellene említeni, de a fever értelmes szó, könnyebb megjegyezni)
Az, hogy Elisa Lam halálakor végeztek a környéken nagyobb számú ELISA vizsgálatot kb. annyira konteó, mintha egy Fekete Péter nevű férfi halála után kiderülne, hogy a szomszéd gyerekek aznap pont a Fekete Péter nevű kártyajátékkal játszottak – vagyis szvsz semennyire.

2. TBC-járvány: ez sem meglepő, elnézve a skid row „lakosságát”, ott folyamatosak a TBC-járványok, kisebb-nagyobb megszakításokkal, fellángolásokkal, én ebben sem látok semmi konteót, hogy akkor is volt egy ilyen hullám. Az meg, hogy rezisztens baci-törzset nyaltak be az ottaniak, hát ez sem meglepő: hiába volt ez elején jó a terápia, ha nem folyamatos és megfelelő dózisban kapják az antituberkulotikumokat a betegek (márpedig ez igen könnyen feltételezhető egy olyan populációról, akinek valószínűleg sem eü.biztosítása sem pénze sem pedig compliance-e nincs a megfelelő terápia végigcsinálásához), akkor a baktérium bizony kifejleszti a rezisztenciát és utána már a lóadag gyógyszer sem segít.

3. A film. Két külön dologról van szó. A japán verzióban volt az öltözék, és az amcsiban a Cecil név (ami, ahogy utánaolvastam, nem véletlen, mert pont a szálló múltjára akartak vele utalni a készítők). Az öltözék mondjuk lehet fura, de azért annyira nem extrém az sem, hogy túl nagy jelentőséget lehetne neki tulajdonítani (most komolyan, hány nő szaladgál az utcán naponta fekete nadrág/szoknya, bordó kardigán kombóban? Mert még, ha mondjuk sárga alapon lila pöttyös szoknyát és mittomén neonzöld kardigánt viselt volna, az esetleg lehetne érdekes, de ez?)
A szálloda tetején, víztározóban megtalált ázsiai nő holtteste az egyetlen, ami hasonlóságot mutat a filmmel, de erre megint azt tudom mondani, hogy szvsz véletlen. Szinte minden elmebeteg és kevésbé elmebeteg gyilkosságot megcsináltak már horrofilmekben/krimikben, gyakorlatilag csak a nagyon extrém esetekre nem tudnánk létező filmes példát találni.

4. Jamie Minor esete. Annyira nem hasonló, max annyiban, hogy nem tisztázottak a körülmények, szerintem több ilyen is előfordul évente a zusában, mégsem lesz belőlük felkapott téma, mert megoldják az ügyet.

5. Az öreg sexual offender. No, ez még lehet is érdekes, de azért azt ne felejtsük, hogy az usában a sexual offender bélyeget már az is megkapja, akit mondjuk sima közterületen hugyozással elkaptak, vagy prostik szolgáltatásait igénybe vette, szóval koránt sem biztos, hogy kéjgyilkos volt az öreg. (itt egy pár megdöbbentő példa: http://www.businessinsider.com/surprising-things-that-could-make-you-a-sex-offender-2013-10 )
Tudunk valami pontosat az öreg priuszáról?

6. Láthatatlan köpenyes cég. Na, ha valamit, akkor ezt biztosan kizárt dolognak tartom, hogy köze lenne a lány halálához. Egyrészt azért mert a lánnyal összefüggésbe hozni a céget a twitteren kívül máshogy nem lehet. Akkor most mindenki veszélyben van, aki kiposztolt valamit róluk valaha? Jó sokan lehetnek.
Másrészt pedig, mert szerintem ezt az egész láthatatlan köpenyt nem úgy kell elképzelni, mint egy Harry Potter film esetében, hogy felveszem azt eltűnök, sokkal inkább rejtőzködéshez használható kellékként, valahogy így, mint ennél a tanknál: http://rpdefense.over-blog.com/tag/Obrum/

Nem ragaszkodok (sőt!) a „sima” gyilkossághoz (a balesetet és az öngyilkosságot nem tartom valószínűnek), de a fentiek kapcsolatát az üggyel megkérdőjelezem, inkább valami más lehet a háttérben, amit jól titkolnak és inkább gyártják a népet megvezető dezinformációkat és csúsztatásokat, hogy fedjék az igazságot. Igazából csak az nem fér a fejembe, hogy hogy nyugodhattak bele a baleset/öngyilok szcenáróba, mikor ez a kettő a legvalószínűtlenebb, és miért nem gyilkosság irányában kutakodtak?

 668. realcorpus — 2014-04-30 10:59 

@SLC:
Próbáltad úgy is nézni, hogy letakartad az arc többi részét? (Szem, orr.) Mert óhatatlanul befolyásolhat, hogy az arca egy Down-kóroséhoz hasonlatos, mongoloid. Ezzel nem azt mondom, hogy akiket láttál azok lennének, de nekik europid vonásaik vannak, gondolom.

 667. SLC — 2014-04-30 10:37 

@rebel: Nagyon kevered a dolgokat. A japán filmben van úgy öltözve a főszereplő az egyik jelenetben, ahogy Elisa, a hasonlóság tényleg meglepő. Az amerikai filmben hívják a kislányt Ceciliának, és csak Cecinek becézik.
A japán filmben egyébként a főszereplő pszichiátriai kezelés alatt állt régebben, még a házassága előtt (újabb kapocs Elisához).
A drámai csúcs a japán filmben is a lifthez kapcsolódik, míg az amerikaiban egy fürdőszobához.

Egyébként sokkal furcsább és meglepőbb véletleneket is produkál az élet ennél, úgyhogy ez simán belefér a koincidencia fogalmába.

Ezt még nem írtam eddig, de elnézve Elisa fényképeit, van egyfajta jellegzetes mosolya, amit én eddig csak mentálisan labilis nőknél láttam (ismertem pár ilyet, és ez a fajta mosoly abszolút jellemző rájuk).

 666. realcorpus — 2014-04-30 09:06 

@rebel:
Esetünkben – mint kiderült – nem volt szoknya, hanem egy kosaras-gatyát viselt. Ami persze a videón szoknyának tűnik, de egy nagyobb lépésnél látszik, hogy nem az. (És a halottkém jelentésében is nadrág szerepel.)
Ha a „szinte pont ilyen” erre vonatkozott, akkor nem szóltam. =)

 665. realcorpus — 2014-04-30 08:56 

@ishadesu:
Nem tudom, milyen általános kiképzettségűek a kutyák. Lusitánián (itt a szomszédban) olvastam egy esettel kapcsolatban, hogy van külön holttestre és külön vérre szoktatott eb. Ebből gondolom, hogy lehet olyan, amelyik csak keresésre van képezve. Általában ilyeneket használhatnak. Tehát adnak neki egy ruhadarabot, aminek a gazdáját szag után megkeresi. De itt ugye a vízben volt, ruházattal mellékelve. És a filmekből tudjuk, hogy egy nyomkereső kutya általában megáll a patakparton és nyomot ‘veszt’, ha a követett vízbe ugrott.
Azt nem tudom, milyen idő volt amikor a te általad leírt keresést végezték, de a sajtóképeken (amikor a tetőn fényképezkednek a tűzoltók, nyomozók) látszik, hogy 19-én esett az eső. Ha előtte is esős idő volt, akkor nem is találhattak sok mindent a tetőn.

 664. vidra — 2014-04-30 08:51 

@rebel:

off

hú, de sok komment lett itt

on

szerintem a ruhát nem feltétlen kell intő jelnek venni, egy divatos összeállításról van szó. ázsiában kicsit fordított a divat, mint nálunk – itt felsőtesten pakolsz ki mindent, arrafele viszont a lábad kell megmutatni. Emiatt lehet látni annyi miniszoknya-hosszú pulcsi kombót télen is, a piros feketével, esetleg valamilyen kockás ruhadarabbal szintén kedvelt volt az elmúlt években. szóval igazából az a fura, hogy egy amerikai filmben miért így öltöztették fel az adott szereplőt. 🙂

 663. leninahuxley — 2014-04-30 08:50 

@rebel: igen, ezekből az érdekes kis egybeesésekből sok van. Mondjuk lehet az is, hogy valaki csak ezek miatt figyelt fel rá. Tehát pl a hotelben elpoénkodtak, hogy a vendéget úgy hívják, mint a tesztet, amiről már hallhattak. Vagy megnézték a twitterét/instagramját és találtak róla ezt-azt. Nem csak mint indíték szerepelhetnek ezek, hanem mint „ártalmatlan” figyelemfelkeltő elemek. Poénkodtak vele egy sort, esetleg ő ezt nem fogadta jól, és véletlenül eldurvultak a dolgok. Akár.
A láthatatlan köpenyes dolog nekem már nagyon sci-fi, de azért persze hátborzongató. 🙂

 662. rebel — 2014-04-30 02:56 

@rebel:
Pardon, az alsó szomszéd nem tudom hogy milyen bűnért ült, NEM BIZTOS HOGY KÉJGYILKOS, annyi infó van, hogy: szexuális bűncselekményért elítélt volt… nyilván inkább csak erőszakolt, mintsem ölt, hiszen nyilván akkor nem lakna ott 32 éve ugyebár…

 661. rebel — 2014-04-30 01:53 

@ishadesu:
Ez mind oké lenne, kézenfekvő és nyilvánvaló, és mindenkinek kb ez a szecenráó jut legelőbb az eszébe. Csakhogy túl sok az egyéb koincidencia, furcsa vagy inkább már képtelen, egybeesések és „véletlenek”…
Képtelenségi sorrend szerint:

– Eliza-Lam teszt… eleve a létezése is, de az hogy egy utcával a hotel mellett a nyomornegyedben pont ezidőtájt terjedt el a TBC, amihez használják ezt a tesztet, már több mint abszurdum, ilyen véletlen nincs a valóságban… ez szinte bizonyítéknak tekinthető a kiterveltségre

– Dark Water film és aminek a remake-je az azt megelőző japán horrofilm amiben az áldozat kislány NEVE CECIL (mint a hotelé!!!!) és ráadásul ugyebár szinte pont ilyen ruhában van a filmben mint Eliza (fekete szoknya, piros fölső), ezekben a horrofilmekben, a séma borzongatóan megegyező Eliza esetével… hotel (illetve magas apartmanház)-lift-tető-víztatály, benne lány hulla (való igaz, hogy azok kislányok, míg Eliza felnőtt, de ez irreleváns).. ilyen véletlen sincs a valóságban

– nagyon hasonló eset nem sokkal ez előtt… egy másik szintén fiatal lány Jamie Minor, szintén USA, szintén szálloda 2011-ben a szellőzőben találták meg,
halál oka baleset, szintén mentális betegek volt, szintén bipoláris depresszió, szintén több hét után találták meg, szintén felvette a biztonsági kamera közvetlenül a halála előtt…

– a lány teste, azaz valami puffanását és a „kádba fojtás”, azaz ki tudja mi miatti beázást tanusította az alatta lakó ember… AKI KORÁBBAN ELÍTÉLT KÉJGYILKOS, 32 ÉVE ÉL A HOTELBEN, abban a hotelben, ahol korábban több sorozatgyilkos is lakott, sőt helyben gyilkoltak, és több öngyilkosság is történt sok évtizedes fennállása alatt… azaz Los Angeles egyik fő, ha nem a legfőbb elátkozott hotele, vagy ha tetszik horror-hotele….

– a furcsa láthatatlan köpenyes céget már nem is említem

Ha ezek nem lennének, akkor lehetne talán baleset vagy gyilkosság.. de ennyi véletlen nem létezik… tehát vagy rituális gyilkosság, ahol a pszichopata (sorozat?) gyilkos mindent aprólékosan kidolgozott… vagy rituális öngyilkosság, ahol maga az áldozat dolgozott ki hasonlóképp mindent… VAGY PEDIG HOAX, ÁTVERÉS… a vicces hoaxolók dolgoztak ki így mindent….

 660. ishadesu — 2014-04-30 00:51 

Miamai 595-ös posztjában linkelt fórumon vannak érdekes dolgok (hogy melyiknek mennyi az igazságtartalma, az kérdéses):

– a boncolási jegyzőkönyvben állítólag a lány fenekén véraláfutást írtak le (nem nemi erőszak miatt, hanem tompa fizikai hatástól keletkezhetett – megütötte magát? megverték?)

– a rendőrség a nyomozás során kutyákkal átvizsgálta a szállót, a tetőt is beleértve, még február elején. Mi az esély arra, hogy egy vérprofi keresőeb ne érezze meg a feltételezhetően pár napos hullát a tartályban? -> mondjuk mi van, ha akkor még nem is ott volt, hanem más vízben ázott egy darabig? ez megmagyarázná, hogy miért tartott 3 hétig, mire a lakók érezni kezdték, hogy vmi nem stimmel a vízzel. viszont akkor meg ki a fene kóricálna egy vízi hullával egy hotelben, hogy annak a tetején elrejtse, plusz hogy tudná egyáltalán megoldani a „szállítást”?

– a 4. emeleten, ahol Elisa lakott, volt egy „csőtörés” a halálának feltételezett időpontjában -> mi van, ha nem csőtörés volt, hanem éppenséggel ott fojtották vízbe a saját fürdőszobájában/szomszédjáéban, és csak a kapálózás miatt lett vizes minden? (itt megint jön a kérdés, hogy hogy a fenébe vitték fel utána a holttestét észrevétlenül a tetőre? Esetleg nem lehetett-e úgy megoldani, hogy beleteszik egy nagyobb gurulós bőröndbe? az senkinek nem tűnik fel egy szállodában és bőven bele lehet tuszkolni egy élettelen 45 kilós lányt)

– tetőre vezető ajtó riasztója nem működött (a tető tele volt üres pizzás dobozokkal, üvegekkel meg szeméttel, vagyis mások is jártak fel oda rendszeresen lazulni már korábban is)

Az én verzióm kb ez lenne: a lány ivott egy kis (sok) alkoholt a gyógyszereire, amitől némileg becsavarodik (videó), ezt észre is veszi valamelyik szomszéd szoba lakója, és úgy dönt, hogy kihasználja a lány zavarodottságát, és bepróbálkozik nála, bemennek a lány szobájába, az illető próbálna a lényegre térni, eleinte Elisa is benne van, le is vetkőzik, aztán mégis meggondolja magát, de a férfi nem tágít, dulakodni kezdenek, a férfi a földre löki (tompa puffanás, amit az alsó szomszéd is hall, véraláfutás a fenekén), a lány bemenekül a fürdőbe, a férfi utánamegy, megnyitja a csapot (mondjuk, hogy leplezze a dulakodás hangjait a vízcsobogással), aztán közben belefojtja a lányt a vízbe. Mikor rájön, hogy megölte, a nyomokat eltüntetendő bepakolja a lányt egy nagy gurulós bőröndbe, felviszi a tetőre, ahol a riasztó nem működik, úgyhogy simán kijut a víztározókhoz, ahol is beleengedi a lány holttestét a vízbe és elmenekül az immár üres bőrönddel.

 659. ishadesu — 2014-04-29 23:32 

Kicsit megkésve (megint) olvastam ezt a posztot (is), de most nagyjából végignéztem a kommenteket is és nem láttam erről semmit: a videót végignéztem már egy csomószor és feltűnt valami. Ezen a videón nézve:
https://www.youtube.com/watch?v=Zq4LmWiDiC0

0.44-0.48 között olyan, mintha egy árny jelenne meg a folyosón (tisztán látszik, hogy van ott egy árny, de nem tudom eldönteni, hogy az lehet-e egy emberé -egyáltalán: az arrafelé esne?- vagy csak a rossz minőségű felvétel teszi), a liftajtótól balra, pont, amikor Elisa kihajol és arra néz. Lehet, hogy volt ott valaki (ezt többen is felvetettétek már), és mondjuk először csak beszélgetnek, majd mikor Elisa kilép a liftből, esetleg az illető megrángatja, mondjuk a hajába is belekap, ezért tűnik úgy, hogy fogja a fejét a lány, mikor visszalép a liftbe, de inkább a haját simítgatja? A bizarr kézmozdulatok is lehettek attól, hogy közben az illető bal oldalon esetleg próbálná megcibálni, ő meg csak kalimpál a kezével a levegőben, ahogy szabadulna? Fene tudja, mindenesetre a videóban a legfurább az a pár kézmozdulat, a víz kiver tőle, ahányszor megnézem.

 658. realcorpus — 2014-04-29 17:22 

@djatlov:
KI
Egyrészt feszültségoldásképp, másrészt meg nem vagyok megáldva forgatókönyvírói vénával, így azt kapjátok, ami történt. Írhattam volna futást a tó körül (Ajj, még az is vizes…!), de nem így volt. =)

Éjjel elég, ha az itteni linkeken megnézek pár filmet. =D
BE

 657. djatlov — 2014-04-29 15:22 

@realcorpus:
off
Sírva és egyben nevetve kérdezem, hogy miért kell egy ilyen paráztató poszthoz írt 656 amúgy is paráztató hozzászólás után így kezdeni a 657.-et, hogy „Míg kitekertem a temetőig és vissza”…?

:)))))))))))

(De legalább délután 3-kor írtad, nem pedig este 10-kor.
🙂

 656. realcorpus — 2014-04-29 15:02 

@realcorpus:
KI
Az végén, hogy ‘alálép a padló csíkjának’, az nem teljesen úgy van. Míg kitekertem a temetőig és vissza, rájöttem. Nem lesz szakmailag tökéletes, de megpróbálom.
Az abból keletkezett, hogy az eredeti felvétel váltott-soros (Talán interlace az igazi neve?), amit úgy kell elképzelni, hogy egy filmkocka két kép. A monitoron a két kép egyszerre kerül megjelenítésre, de úgy, hogy a páratlan sorba az egyik, a párosba a másik kerül. Ha külön néznénk, akkor tiszta kép mindkettő, de apró eltérés van, ha valami mozgás történik. Ez egyszerre megjelenítve ad egy kis szellemképet, ami nem feltűnő egy 25, 30, vagy nagyobb képkocka-sebességű filmnél. Jelen filmünknél az első digitális konvertálásnál kihagyták azt az opciót, hogy vagy az első, vagy a második kocka maradjon a filmben, így bekerültek a ‘szellemképek’, mert a két kép egymásra került.
BE

 655. rebel — 2014-04-29 14:01 

@leninahuxley:
Gyilkosnak, cinkosnak, VAGY A HOAX-GYÁRTÓNAK… 😉

 654. rebel — 2014-04-29 13:45 

@leninahuxley:
Igen nagyon jó lenne vizsgálni lépésről lépésre, hogy miket csinált hol járt.
Pont itt az egyik nagy bibi, hogy ezernyi felvétel kellene legyen a hotel és környék térfigyelőiről és sok tucat tanu (egy db beszámoló van, hogy bement egy cd boltba vagy könyvesboltba ott beszélgetett egy kétes alakkal és távoztak), hogy miket csinált azokban a napokban EL míg ott lakott ehhez képest úgykábé NAGY SEMMI, van ez a kétes liftes fotó…. slusz…

 653. realcorpus — 2014-04-29 12:32 

@leninahuxley:
Ez a rész érdekelne:
„Egy videóelemzésben olvastam a neten, hogy egyszer 9, másszor pedig 11 meghekkelt kocka került a felvételbe.”

Csak az érdekelne, hogy hogyan jöttek erre rá és melyik videó alapján. Mert már az eredeti, rendőrség által közzétett videó is többször átdolgozott. Egyszer digitalizálták VHS-ről (Ezt a részt csak gyanítom, mert olyan csíkok bukkannak elő néha.), aztán tettek egy takarást az időbélyegre (Ez lehetett egyidejű.), majd feltöltötték a tecsőre, ahol viszont már .webm (vagy .mp4) formátumba kalapálják gugliék. És egyébként egy 15fps-es videó. (Szerintem a kockássága sem természetes. Ahhoz túl élesek a vonalai. Egy rossz felbontásúnál, ahol ilyen látszik, a pixelesedés is elmosódottabb.)

Tehát ezek után mi lehet az, amiből kikövetkeztették azt, amit?

(Csak emiatt megnéztem kockánként. Az első liftbe lépésekor alálép a padló csíkjának. =) Ez persze lehet az idejétmúlt kamera miatt is.)

 652. leninahuxley — 2014-04-29 10:36 

@djatlov:
Igen, ehhez a gyilkosnak, vagy legalább egy cinkosnak belsősnek kell lennie. Biztonsági őr, karbantartó, mittudomén.
Vagy esetleg helyi fejesnek, vagy ahhoz közelállónak, aki akár el is tudta intézni, hogy a toxikológia se mutasson ki semmit.
Csak találgatok.

 651. djatlov — 2014-04-29 10:30 

@leninahuxley:
„Egy videóelemzésben olvastam a neten, hogy egyszer 9, másszor pedig 11 meghekkelt kocka került a felvételbe. Ami pont elég arra, hogy valakit kiszedjenek a felvételből, aki bemerészkedett a lift kamerájának látószögébe.”

De ilyet csak a gyilkos tehet. Tehát van/volt hozzáférése a felvételhez. Ilyen emberből nincs olyan sok elvileg. Miért nincs nyomozás ezzel kapcsolatban?

 650. djatlov — 2014-04-29 10:29 

@rebel:
Ez egyszerűen annyira hátborzongató kezd lenni, hogy „a többi néma csend”….

 649. leninahuxley — 2014-04-29 10:16 

Erre a sztorira már muszáj volt regisztrálni! 🙂

A Dark Water című filmet nagyon sokszor láttam, az eredeti verziót és az amerikai remake-t is. Megfagy tőlük a vérem. Nem kizárt, hogy valaki inspirálódott belőlük, bár a filmekben a magyarázat más, és persze természetfeletti.

A videó először ijesztő volt, de csak a tények ismeretében. Egyébként a lány nem tűnik úgy, mintha rettegne vagy menekülne. A láb, amit idegenként hirdetnek, több, mint valószínű, hogy az övé. Ki lehet facsarodni úgy.
Fentebb valaki említette az alvajárást: nos, én alvajáró vagyok, és nem tartom valószínűnek, hogy Elisa itt épp alvajárna. Túl aktív, gyorsan reagál, éber – valószínűbbnek tűnik, valamilyen tudatmódosító szer befolyása.

Egy videóelemzésben olvastam a neten, hogy egyszer 9, másszor pedig 11 meghekkelt kocka került a felvételbe. Ami pont elég arra, hogy valakit kiszedjenek a felvételből, aki bemerészkedett a lift kamerájának látószögébe.

Szerintem volt vele valaki, vagy valakik. Ismerte őket, legalábbis nem rettegett tőlük. Nem tartom kizártnak, hogy ők felelősek szegény haláláért.

Az én verzióm az, hogy ez a valaki, vagy valakik fel akartak menni vele a szobájába, ott eldurvultak a dolgok, esetleg a csaj nagyon kiütötte magát, és ebbe belehalt, vagy bántalmazták. Lehetett durva szexparti, vagy bármi, ez megmagyarázná a meztelenséget – a ruhái a szobában maradtak, nyilván nem öltöztették fel a tettesek, miután meghalt. Mivel maguk is vendégek voltak a szállóban, kizárt volt, hogy bárhogy kivigyék a hullát, így adódott az épületben való elrejtés. Víztározó.

Ha nem is volt tudatmódosítva a csaj, nem ivott, nem drogozott, a liftben akkor is az látszik, hogy nem veszi annyira komolyan. Lehet, hogy nem volt ínyére a hívatlan vendég, de nem üldözték.

Szerintem azt kellene nagy erőkkel vizsgálni, hol szórakozott a csaj az előző napokban, kiket szedett fel és velük hova ment, mit csinált.

Ki mit gondolt erről?

 648. rebel — 2014-04-28 14:58 

@specnaz86:
Nem megismétlésről van szó, hanem analógiáról. Valaki felbuzdulhattak a BWP ötletén és nem ugyanazt, de hasonló trükköt akartak/akarnak véghez vinni.
Pusztán két fő szcenárió halmazra redukálnám le az egész ügyet.
1
. hoax valamilyen céllal, már az is eszembe jutott, hogy ala nature, a Dark Water film utólagos bevételeit igyekeztek így kicsit feldobni, hiszen hálívúdi top film volt, szupersztár főszereplővel és elég csúnyát bukott (annyira pedig nem rossz film szerintem, de én bele vagyok bolondulva a főszereplő csajba (nem a kislányba nyilván), tehát elfogult vagyok); azonban ha milliók az eset miatt érdeklődni kezdenek a film iránt, akkor akár dvd/blu-ray, akár online fizetős (USA-ban már a többség így néz filmeket) rendszeren úgy fellendülhet hogy dollármilliókat hozhat, hiszen ha csak a félmilliárd körüli lakosságú USA- ban (ebbe a kerekítő becslésbe nem csak az USA állampolgárokat számolom, hanem a többi ott tartózkodót is nagyjából) mondjuk csak 50-100 millió ember, aki eddig nem nézte meg, az ügy miatt érdeklődni kezd, az elképesztő bevételt képes generálni és akkor még nem beszéltem a világ többi részéről, jó néhány 10 millió kattintás jöhet a világból is (online dvd shopok, ill. online filmnéző portálok részére)

2. gyilok-öngyilkok. Akár öngyilkos akár gyilkosság, mindkét esetben előbbiben maga E.L., utóbbiban a gyilkosa tudatosan és pontosan másolta a DW filmet, illetve a japán elődjét, még az utóbbiban a kislány öltözete is (ez mondjuk a kitervelt kvázi rituális öngyilkosságra utal) amennyire csak képes volt rá, lemásolta. Csak éppen azt lenne jó ki-okumulálni, hogy akár öngyilok, akár gyilok esetében MI ÉRTELME VOLT??? Pusztán passzióból, kis kedélyes szórakozásból, sem öngyilkos, sem gyilkos nem csinál ilyen aprólékosan kidolgozott szisztematikus és veszélyes (hiszen a bukás esélye sokszoros a kivitelzés során, ha szinte semmi sem történhet spontán, hanem egy szigorú forgatókönyv szerint megy) ugyebár… Jó nyilván egy gyilkos számára szórakozás, azonban akkor kell legyen előzmény, vagy utózmány 🙂 (tudom nincs ilyen szó nyugi, nem vagyok tahó.. vagy mégis..? 🙂 ), azaz egy SOROZATGYILKOS, AKI FILMEKET MÁSOL A FILM GLOBÁLIS FŐVÁROSÁBAN. Ennek a gyilkosok pszichopatológiájával szinkronban talán lenne kvázi értelme (a gyilkos szemszögéből). Tehát nincs más dolgunk hogy keressünk előtte-utána, filmet másoló gyilkost. És meglehet megtaláljuk az emberünket.
Vagy.
Maga Eliza másolta le ezt a témát valami miatt, az enyhén bomlott elme és abból következő sajátos rituálé valamilyen ő általa fontosnak tartott, mondjuk okkult vagy ki tudja milyen célból. Ezesetben valójában még annyi értelme sem volt a sok hűhónak, mint egy filmeket másoló sorozatgyilkosnál…

Én maradok a hoax verziónál továbbra is. Szerintem messze az a valószínűbb…

 647. realcorpus — 2014-04-28 06:22 

@pszichopapa:
Lehet, nem a BWP-hez kellene hasonlítani. Ez azért kicsit bonyolultabb/csavartabb történetet feltételez majd filmes megvalósításban, mint a ‘keringünk az erdőben’ sztori. (Bár, néha itt is olyan érzetem van, amikor végigfutom a hozzászólásokat. =) )

Sok média-felvétel van, ami akkoriban lett rögzítve (riportok, helikopteres felvételek, stb.), ezek olyanok, hogy csak bele kell vágni a filmbe. Itt jutott eszembe egy hasonló felvezetés: District9. Ott is dokumentarista jelleggel indult a film. És ki készítette? Hát a Sony, ahogy ezt is.
Aztán, hogy mi lesz a történet, honnan indul, hol kapcsolódik be a Cecil, miként keverik bele a fertőzött hajléktalanokat… Megannyi apró rész, amiből még csak az ötletgazdák tudhatják, mitől lesz kerek a történet. A néző meg izgul, hogy ‘Ugye, pont erre jutottunk a fórumon is!’, aztán egy csavarral ‘kihúzzák a széket alóla’.

A film megnézése után többet fogunk tudni. Vagy nem… =)

 646. realcorpus — 2014-04-28 06:08 

@pszichopapa:
Lydia Sum valóban ott van eltemetve, viszont Hong Kongban halt meg. Na, mikor? 2008 február 19.-én, pont öt évvel a tűzoltóbrigád tartályok melletti fényképezkedése előtt.
Mr. Shutong meg nem tudom, hol lehetett híres fényképész, mert még egyszerűsített kínai karakterekkel sem találtam róla semmi morzsát a világhálón…

 645. SLC — 2014-04-28 01:04 

No átpörgettem mindkét filmet (a japán és az amerikai verziót). A japán sokkal hatásosabb, egyszer érdemes megnézni. Az amerikaira inkább nem vesztegetnék szót.
Az amerikai változatban van egy jelenet, amikor a nő megnyitja a csapot, és az elején pár másodpercig sötét, majdnem fekete víz folyik belőle. Pontosan úgy, ahogy a Cecil Hotelben leírták.
A főszereplő ruhája viszont a japán filmben hasonlít Elisa Lam ruhájához. Nem ugyanaz, de tényleg meglepő a hasonlóság.
Mindkét filmben hangsúlyos a lift, a liftben lévő kamera, bár az amerikai változatban erősebben van jelen ez a motívum.
És persze mindkét változatban ott az épület tetején a tartály, benne a halott kislánnyal. A japán eredetiben megtudjuk hogyan került bele – baleset volt -, az amerikai változat erről nem mesél (vagy csak én aludtam el rajta).
A kislány neve az amerikai változatban Cecilia, de csak Cecinek becézik. Az anyuka neve Dahlia, ezt a Black Dahlia gyilkossággal próbálják összefüggésbe hozni, állítólag látták az áldozatot a Cecil Hotelben anno, és csak 5 mérföldre tőle találták meg, bár szerintem ennek ugyanannyi jelentősége van, mint a TBC teszt nevének: semmi.
Vagyis a Dark Waterrel való összevetésnek csak akkor van értelme, ha egybemossuk a japán és az amerikai verziót, mert mindkettőben van valami, ami Elisa Lam esetére rímel, de külön-külön szemlélve lehet akár véletlen is. Mindenesetre furcsa véletlenek vannak, ha hozzávesszük a filmbéli lépcsőház alakját az ILA embléma hasonlóságához is.

A poénokat nem is lőném le, ha valakit érdekel a film, én a japán verziót ajánlom. Magyar feliratot némi keresgéléssel lehet találni hozzá de akár át is küldhetem, ha valaki kéri.

 644. SLC — 2014-04-27 23:45 

@rebel: elég nagy katyvaszt csináltak belőle, azt hittem vezet valahová a film… és még mi lesz a harmadik részben? 😀

 643. specnaz86 — 2014-04-27 23:33 

@rebel:

A Blair Witch Project a valaha leforgatott legjövedelmezőbb álldokumentum film, valószínűleg az is marad! Nem hiszem, hogy még 1szer el lehetne sütni ilyen hatásfokkal.
Minden bizonnyal az 1980-ban Ruggero Deodatto úr által elkövetett Cannibal Holocaust-című filmből merítették az ihletet. Annak is a második feléből, miután a prof. megtalálja a felvételeket! Sokan a mai napig szentül hiszik, hogy igazi gyilok van lencsére kapva a filmben. A rendező még csücsült is pár napot amíg előkerítettek az amatőr színészeket, élve.

A CH a mellet, hogy aldoku., snuff movie-nak is be volt állítva.

A Blair Witch-ből kimaradtak a gore jelenetek, ezzel jól megugrasztották a célközönség számát, az eredmény ismert!

OFF.

Apropó, olasz horror! A 70′-es ill. 80′-as években igazi nyalánkságok születtek a műfajban. Minden magára valamit is adó rendező megcsinálta a maga ilyen jellegű filmjét.

Deodato mellett csak néhány név akik „nagyot” alkottak a műfajban: Pasolini,Damato,Fulci,Argento,Bava! Értelmet nem nagyon kell keresni a filmjeikben, cserébe viszont kapunk vért, szexet, belezést, mindenféle beteges perverziót és önkényes erőszakot minden mennyiségben.

 642. rebel — 2014-04-27 23:06 

@SLC:
Ne csináld már most már úgy borzongok, hogy be kell vegyek valamit, vagy igyak valami szeszt… a második videó elmegy a dedukciók vonalán már az Illuminátusokig… annyi az összefüggés és koincidencia már, hogy tényleg félek hogy nem is vagyok ébren most sem.. hogy – ahogy már írtam nemrég – a magyarázat hogy mátrix-ban vagyunk és ez a film is behozta a Mátrix filmet, a fehér nyúllal… nem fogok aludni ma sem sokat… 😀

 641. rebel — 2014-04-27 21:50 

Ezek is mind-mind hoax-ra utalnak….

 640. SLC — 2014-04-27 21:21 

Ezt már láttátok? A harmadik részét nem találtam meg, valószínűleg még nem lett feltöltve:

http://goo.gl/7xmgAf
http://goo.gl/PDLW3w

 639. specnaz86 — 2014-04-27 21:18 

@miamai:

Igen, és a 2005ös Dark Water Dahlia-jának a lányát úgy emlékszem Cecil-nek hívják. 😀

 638. djatlov — 2014-04-27 19:48 

@realcorpus:
Ejha! Te aztán készültél.
Igen, én is sztakiban nézem, mert nem vagyok profi. Viszont ott elég gyakran.
Egyébként meg logikus, hogy nem magyarban kellett volna megnéznem.
Hát, elég furcsák.
Elnézést kérek mindenkitől, nem akartam egy újabb „hülyeséggel” még jobban megcsavarintani a sztorit!
🙂

 637. pszichopapa — 2014-04-27 17:19 

@SLC:

A ruhás történet eddig is megvolt nekem, de lépcsőházzal nagyon ott vagy !! 🙂

 636. rebel — 2014-04-27 16:43 

@SLC:
Hmm… Szóval minden idők legszofisztikáltabb hoax-a? 😉

 635. SLC — 2014-04-27 16:25 

@pszichopapa: csak a játék kedvéért: az előzetesben 1.08-nál a lépcsőházat vessétek össze az ILA logojával!
http://goo.gl/TA17UW

Vagy ezt nézzétek meg: http://goo.gl/ZsXA9s

Tudom én, mi az, hogy koincidencia, de ez azért már túlzás.

 634. rebel — 2014-04-27 14:44 

@pszichopapa:
A hideg futkos a hátamon. Lehetséges hogy a köpenyt gyártó vállalat, egy titkos társaság, pl Szabadkőművesek ill egy páholyuk vállalata és valami rituáléval hozták örült módon össze, és a EL rituális gyilkosság áldozata?
Vagy a hoax gyártók erre is gondoltak hogy ez is borzolja a kedélyeket, közben jól be van reklámozva ez a cég is… 😉

 633. realcorpus — 2014-04-27 10:15 

@realcorpus:
„01.27 – The Speakeasy WAS AWESOME / except I lost a cellphone / SIGH
Ez a Speakeasy a ’20-as években volt az illegális alkoholfogyasztó-helyek neve. De, hogy ma mit jelent egy fiatalnak…?”
Kb. ugyanazt: http://www.sandiegoreader.com/news/2012/jun/06/about-planning-weekend-which-speakeasy/

(Ez elmaradt tegnapról. De így érthető, miért írtam az előbb zugkocsmát. =) )

 632. realcorpus — 2014-04-27 10:09 

@pszichopapa:
Ez az a szervezet?: http://profileengine.com/groups/profile/433281235/the-cfids-association-of-america
(Nem látok nem-nyilvános FB-oldalakat.)

De a profil kialakításához is használhatták, megfigyelve az ilyen betegségben levők viselkedését, kommunikációját.

Nem csak az nem derült ki, hogy LA-be miért ment, hanem a többi városról sem. Talán egyszerű vakáció (Mert ez nem nyaralás volt.), ötnaponként más városban. De nagy élmény nem lehetett, mert nem sok beszámoló maradt utána, csak néhány negatív élmény. Kivéve, hogy a zugkocsmában fantasztikus volt…

 631. pszichopapa — 2014-04-27 09:52 

@pszichopapa:

természetesen nem LA-t pécézték ki, hanem EL-t 🙂

 630. pszichopapa — 2014-04-27 09:51 

@realcorpus:

persze tudom 🙂 de csak a játék kedvéért 🙂
Egyébként a Cynthia FB profilján csak a csoportok látszanak. Nem sok van, de abból kettőbe bele tudom magyarázni, hogy érdekes lehet. Az egyik a láthatatlan betegségekről szól ( ilyen pl. a bipolaris depresszió ), a másik pedig arról, hogy bemutasson olyan helyeket LA-ben, amiért érdemes oda menni. Arra nem tudom, hogy jól emlékszem-e, de talán senki nem tudta, hogy minek ment LA-ba EL. Talán a fenti oldalakról pécézték ki LA-t, és csalták a Cecilbe ? Csak hogy csavargassam a dolgot 🙂

 629. realcorpus — 2014-04-27 08:13 

@pszichopapa:
Abba a logóba sok mindent el lehet képzelni. =)
De nézzük elvonatkoztatva az esettől:
A felső rész egy prizma, ami nem szokatlan egy videós cégtől, mert ugye a fénytöréssel láthatóak a különböző színek. Ami kiadja a formát, az egyszerűen a rövidítés: ILA.
A csík lehet egy be nem fejezett projekt, pl. oldalbetöltésnél végigmegy a piros rész. Vagy a ‘láthatatlan fényt’ (infravörös) jelképezi, mert ha megnézzük, akkor látható, csak addig tart, amíg az A meghosszabbított bal oldali szára érne, tehát csak az IL részt ‘fedi le’.

 628. realcorpus — 2014-04-27 07:59 

@realcorpus:
Aztán belefutottam a logo képként keresése közben egy blogba: http://sapphyra.blogspot.hu/2013/03/puzzling.html
Ha nem lenne a képben Cynthia, hajlanék a rossz helyen volt, rossz időben verzióhoz ez alapján. De így nem.
Az oldalon levő linkek nem élnek a lányhoz, de lehet találni még róla, mindamellett, hogy különböző közösségi oldalakon vagy törölte a profilját, vagy zárolta idegenek elől. De itt látható még: http://radaris.com/p/Cynthia/Hongpanich/ és itt is: http://profileengine.com/people/erikestrada/erik.estrada#/people/86235525/cynthia.hongpanich Fan club-ok között: L. A. Times Photography, Video and Multimedia. Hm…
Na még egy link idefér: http://images.profileengine.com/large/86235525/cynthia.hongpanich
A széles tenyér megvan. Egy sminkesnek mennyi idő Elisa Lam-má varázsolni? =)

 627. realcorpus — 2014-04-27 07:56 

@SLC:
Korai keléssel épp erre indultam. Témánk 6. pontja, a láthatatlan cég. =)

Elindultam az Invisible Light Agency vonalon.
Ha már ügynökség, akkor talán az első két szónak lehet jelentősége. A ‘barátom’ első és nagyméretű találata (amilyent még nemigen láttam) egy Vimeo-s videoklipp ( http://vimeo.com/17444911 ), ami kanadai gyártmány. (Azt írják róla, hogy horrorisztikus!)
Tecsőn (YouTube) életkor megerősítése szükséges, tehát be kell jelentkezni: http://www.youtube.com/watch?v=SG4cec5cR78
(Én nem szoktam fiókba lépve más oldalakat nézni, de ez már a google-konteó témája. =) )
A zenekar amerikai, a klippről itt lehet röviden olvasni: http://en.wikipedia.org/wiki/Invisible_Light Ez a 3. albumuk utolsó száma. Ha megnézzük a negyedik albumot (lent a keretes négyszögben), találunk egy számot: 8. San Luis Obispo. És, hogy ez miért érdekes? Lássuk:
01.05 – „…Meet-up applications now accepted for Vancouver, San Diego, Los Angeles, Santa Barbara, San Luis Opispo…”
01.12 – „…I really want to stop by San Luis Obispo but alas…we’ll see…”
Mi érdekes lehet egy negyvenötezres lakosú kisvárosban? (Mellesleg az utána következő számok is ‘értelmet nyerhetnek’ esetünkben.)
A gugli felajánl még alul egy koreai horrorfilmet ezzel a címmel, de ahogy néztem a történet egész másról szól.

Amúgy átlag-európai meg tud különböztetni egy kínait egy koreaitól, vagy tajvanitól? Ez utóbbi csak azért jutott eszembe, mert az I.L.Agency oldalán egyetlen fellelhető videó készítője épp Tajvanon előadó egy egyetemen (ahol szintén nem a film a fő vonal).

 626. realcorpus — 2014-04-27 07:40 

@SLC:
Az nekem kínai… =)
De megszokott karakterekkel a két másik híresség nevére (akik ott vannak a cikk végén) sem adott találatot.

 625. logiszton — 2014-04-27 01:40 

Ophelie Bretnacher esetét is végigolvasva az az ellentmondás tűnik szembe, hogy bár szinte mindenütt minden be van kamerázva, döntő témáknál pont nem az a rész látszik, nem éles a kép, nem úgy fordul a kamera stb., hogy tényleges döntő segítség legyen kivéve, esetleg ha nagyon fontos elvtársak/urakról vagy nemtudommilyükről van szó. Persze az egész világot nem lehet bekamerázni/dehogy nem lehet, már be is van/,de ez a kamerázás célja tényleg a mi/köz/ biztonságunk érdekében van?

 624. rebel — 2014-04-27 00:42 

@pszichopapa:
Egy kamera még vígan előkerülhet (de biztos lehet még jó néhány ötlet) addig amíg a dokumentum- vagy horror filmet bemutatják…. 😉

 623. SLC — 2014-04-26 22:01 

@realcorpus: kínai írásmóddal sem?

 622. SLC — 2014-04-26 21:58 

@pszichopapa: rosszul látod, mivel tükörben fényképezte magát. Én is ezt néztem meg elsőnek 😀

Eddig nem kérdeztem, mivel ez a „van fertőzés – nincs fertőzés” kérdés lefoglalt, és nem tudom eldönteni, hogy a lány február 1-én került a tartályba vagy később, de ettől függetlenül – reagálva az Invisible Light Agencyről írt gondolataidra – egyre inkább foglalkoztat a feltevés, hogy a lány akaratlan szemtanúja volt valaminek, és ezért kellett meghalnia.
Persze azt én sem tudom, hogyan és mikor került a tartályba, és miért pont oda, de ez is egy ötlet, ami esetleg megér egy kis elmetornát. Pláne ha esetleg kapcsolatban van a fent említett céggel. És itt már bejön a filmvilág is, mivel a cég ugye filmeseknek dolgozott/dolgozik, egyik vezetője meg a hadseregnek…
Vagyis lassan minden összekapcsolódik mindennel, ahogy Karinthy is megírta anno a Láncszemek című novellájában.

 621. pszichopapa — 2014-04-26 21:24 

Még egy dolog : van az a selfie, amin lefényképezte magát fekete kabiban, kapucnival, állítólag ott, és van az a kép, ami a George Stroumboulopoulos Tonight show helyszínén készült ( az a kék hátteres az idétlen kalappal ). Szóval a show helyszínén készültnél az órája a bal kezén van, a selfien a jobb kezén. Nem furcsa ? Vagy rosszul látom ?

 620. zsofib — 2014-04-26 21:01 

@zizzi: épp ellenkezőleg, pont az aggasztotta a csajt, hogy nem viselte meg érzelmileg a szakítás – azt is írta, hogy elsőre nem értette, mi a helyzet és a nővérével/húgával beszélte meg (aki tisztázta, hogy szakítás). annyit ír, hogy hiányozni fog neki, de nekem különösebben nem tűnnek depressziósnak a bejegyzések. inkább mintha érzelmileg elzárkózna a külvilágtól, elfojtaná az érzelmeit.

a torontói srác nem az exbarátja, ő szerintem időközben jöhetett a képbe, nem feltétlenül romantikusan.

egyébként szintén első hozzászólás régi olvasótól, grat a bloghoz 🙂

 619. pszichopapa — 2014-04-26 20:33 

Elképzeltem a két lehetséges EL movie tartalmat egy híroldalon ( hoax volt, vagy megtörtént eset, illetve röviden és sarkítva):

EL dilinyós lány, úgy döntött utazgat. LA-ben megszáll a rejtélyes Cecilben. Liftes videó,szellemek,EL teszt ILA cég stb, majd megtalálják a hullát a tartályban. A film egy 2013-as megtörtént esetet dolgoz fel, amiben a nyomozást lezárták, a halák okát balesetben jelölték meg.

EL dilinyós lány, úgy döntött utazgat. LA-ben megszáll a rejtélyes Cecilben. Liftes videó,szellemek,EL teszt ILA cég stb, majd megtalálják a hullát a tartályban. A film végén egy hatalmas csavart követve megtudjuk, hogy valójában mi történt. Illetve mégsem, mert a film alapját szolgáló történet minden idők legköltségesebb hoaxa volt, vagyis mesét látunk.

A hoaxos tartalom egyáltalán nem olyan ami iszonyatos kasszasikert hordozna magában, vagy csak egyáltalán érdekesebb lenne, mintha a megtörtén esetet dolgoznák fel. Arra viszont gerjednék, hogy ha tényleg hoax, akkor hogyan kivitelezték. Egy ilyen doksifilmre bármikor jegyet vennék.

A Blair Wich Projekt vírusmarketing kampányának lényege ( ahol konkrétan azt adták a szánkba – és ezt az emberek nagy része el is elhitte – , hogy a megtalált kézikamera segítségével megnézheted a hús-vér emberek halálát, és választ kaphatsz arra, hogy mi történt ) köszönő viszonyban sincs az esetleges EL hoax/kampányhoz ( ahol azt kapod, hogy….mit is ? Egy előre bevallottan meg nem történt esetet ?Vagyis egy mezei filmet ? Csak mert ha nem vallják be, hogy kamu volt, akkor csak az elsőnek írt tartalmam lehet érvényben ). BWP-nél az emberek által hitelesnek tartott forrásokból megkapták, hogy tényleg eltűntek a srácok, míg EL-nél minden hitelesnek tartott forrásból azt kapták az emberek, hogy volt egy idióta baleset.

Az egyiknél hordoz szenzációt a maga a film, a másiknál nem.
És egy apró adalék a korokról. BWP korában még az USA-ban sem érte el az otthoni net elérés penetrációja az 50%-ot, ráadásul akkor még ohne youtube, facebook,twitter stb.

És miután már a mezei öngyilkosságban, és a mezei balesetben is nehezen tudok hinni, egy eddig nem nagyon tárgyalt, de tiboru által megemlített gyanús dolgot hoznék elő : Invisible Light Agency. A logot ha elfordítom 90 fokkal, úgy, hogy a lenti kis vonal úgy áll függőlegesen, hogy a piros része van felül, akkor bele tudom látni, hogy a három fekete párhuzamos vonal a három épületrész folyosója, a nyilak, mind a feketék, mind a fehérek a csík felé mutatnak, aminek kb a negyede pirossal van átszínezve, a maradék része nem. És az negyed, háromnegyed ismerős is lehet a megtalálás körülményeiből. Épület, nyíl,tartály víz arány. A történet eleje és vége, alfája és omegája. Lehet, hogy ők vannak a sztori mögött valami gyanús fegyver, vagy ember kísérlettel ?

 618. pszichopapa — 2014-04-26 19:22 

@SLC:

LOL ! 10 pontos a Dexter hasonlatod 🙂

 617. igazitrebics — 2014-04-26 14:18 

@zizzi:
Az, hogy a megtalálásakor 3/4-ig volt a tartály, az nem jelent semmit. Hogy mekkora volt a tartályba kerülésekor a vízszint, azt élő ember meg nem mondja.Ki tudja megmodellezni a kb 3 hét vízfelhasználását!!

 616. zizzi — 2014-04-26 13:46 

@realcorpus: #605

A szakitas december 13.an tortent…
Elotte akarmi lehetett tervbe veve.

Es persze, hugy van pl. Kvazi beszelgetes is a belinkeltek kozott, dde az is erdekes.

Az ongyilkossagot megis ujra kizarom… 3/4 tank, miegyeb….

Nem linkeltem be egy, a szakitas utani, elkeseredett kifakadasat, most meeg nem tudok jol rakeresni, miszerint rendesen beivott egyszer…. Ez erosoti a rossz ember/tatsasaghozkeveredeset.

 615. realcorpus — 2014-04-26 09:19 

@pszichopapa:
De jó, hogy ráfrissítettem! =)
Kicsit elkalandoztam a linkeken, de én is csak ezt találtam, amit te.
Térképen: http://goo.gl/maps/DCHFL
A gugli-kocsi nem mehetett be, de így is látszik, hogy hatalmas park, kellemes környezetben.
http://www.dignitymemorial.ca/forest-lawn-funeral-home-burnaby/en-ca/index.page
Gyászjelentéseknél nem ad találatot a nevére…

 614. pszichopapa — 2014-04-26 08:32 

@petiba:

http://english.sina.com/world/p/2013/0311/570436.html

Elisa Lam’s funeral held in Vancouver

2013-03-12 03:19:07 GMT2013-03-12 11:19:07(Beijing Time) SINA English
By Zhang Yujie, Sina English

The funeral of Elisa Lam was held on Saturday in Forest Lawn Funeral Home, Vancouver, Canada, Canadian media reports.

Lam, of Vancouver, British Columbia, traveled to California alone on January 27, was found dead in a water tank on the roof of the Cecil Hotel on February 19.

About fifty relatives attended the funeral with grief and sadness. The farewell ceremony lasted for three hours.

Quite a number of celebrities were buried in the Forest Lawn Funeral Home,with 48 years of history, such as Hong Kong actress Lydia Sum and famous photographer He Shutong.

 612. helga — 2014-04-26 00:41 

@paris: Nem illegalis bevandorlok voltak a szulok, hanem kanadai allampolgarok. Kanada minden tisztesseges dolgos bevandorlonak ad allampolgarsagot, sokkal konnyebben, mint az USA (populacioja tizedakkora, v ilyesmi). A szulok be is pereltek a szallodat gondatlan halalokozasert, v. ilyesmiert.

 611. helga — 2014-04-26 00:24 

@zizzi:

Ki es mibol gondolja, hogy ez a szemely Elisa Lam? Hiszen 2013 marciusaban, aprilisban is aktiv volt ez a blog.

 610. paris — 2014-04-25 23:28 

Lássuk, kinek áll érdekében feszegetni a dolgokat a „baleset” után:
– Szálloda: NEM (rossz hírnév)
– LAPD: NEM (további költségek, bukta lehetősége)
– Szülők: NEM (lehet hazamenni Kínába a rizsföldekre! Azonosság nem stimmel, illegális bevándorlók vagytok?) Sok ilyenről írnak…
– Barátok: NEM (rendőrségi kihallgatások, macera)

Vizsgálnátok tovább??? – NEM
Konteósokon kívűl kinek áll érdekében vizsgálni?

🙂

jó 8

 609. petiba — 2014-04-25 23:08 

Az is felmerült bennem, hogy mivel nem itt a mi kis konteóotthonunkban merült fel először a hoax-vád, vajon mivel lehetne és kinek lenne érdeke továbbra is fenntartani a hoaxot, vagy éppen ellenkezőleg, bizonyítékot szolgáltatni rá, hogy a történet igazi.

Továbbgondolva, láttunk-e bárhol fotót, képet, szöveget (angolosok??) Elisa temetéséről? Lásd Bándy Kata…
Azért ez az ügy – nyilván a rejtélyekkel övezettsége miatt – eléggé világhíres lett. Akkor nem kellene, hogy lássunk egy két – ha nem is videót – de fotót, újságcikket a szegény kislány temetéséről?

 608. paris — 2014-04-25 23:01 

Sziasztok!

Évek óta olvasom a blogot, a Konteo1-et is megvettem és várom a második részt. Az első könyvet már apósom is olvassa :-)Gratula Tiboru 🙂

Most regisztráltam, ez jó eset.

Tény: Gőzöm nincs, hogy mitől halt meg, ha igaz a történet. Állást nem szeretnék foglalni…

Tények szerintem:
Videó:
– Nem tudjuk, hogy igaz-e a videó – szerintem mindegy…
– Nincs szemüveg a lányon. az biztos
– Próbáltatok szemüveg nélkül szemüveget keresni? 🙂 Nem egyszerű…
– 00:00-00:20-ig keresi a gombokat (szerintem normális, szemüveg nélkül)
– 00:25- A lift nem reagál,(piciti ittasan/….) próbál kinézni (fél, hogy a lift összezárja. Gondolom régi, már történt ilyen ((én is néha aggódom a liftben, hogy összezáródik)).
– 00:40-ig: mindenki félreáll a liftben. Napok óta figyelem. Próbáljátok ki: hova álltok a liftben belépéskor? Én: sarokba, falohoz…
– Továbbiak: picit ittas, nem fél
– 1:30: bejön a liftbe, szemüveg nélkül picit bódultan. Széttette a kezét.
– Gombokat ismét, lefelé nyomja. Kb. a 15-en van. lefelé szeretne menni. a lift le is megy.
– 2:00-tól picit táncol, picit játszik. Picit „jól van”, de, nem gázos…
– Továbbiak: lift lefelé megy

Egyéb „ténnyek”:
– „depis” volt
– talán ismert valakit az úton
– talán a szállodában volt néhány erőszakos ember
– Képek: Van néhány, de nem lehet felismerni senkit
– Ki és miért nem perelt? (fertőzés, halál, rossz íz a vízben…)
– Kinek áll érdekében perelni leginkábbb??? : Szülők!!!
– Szülők: Kína??? Hányan jönnek kamu útlevéllel át? Perelne egy illegális átvándorló?

Történet vége…

Köszi,
K

 607. petiba — 2014-04-25 22:51 

@djatlov:

Én is csavartam a betűket oda-vissza, de semmi heurékát nem találtam 🙂

 606. petiba — 2014-04-25 22:48 

@helga:

Az egyik „külső” tartály, „kifelé álló” fedélnyílással, létrával könnyebben megközelíthető, mint kisház tetejére felmenni a lépcsőn, aztán felmászni a tűzlétrán, majd onnan leereszteni a hullát – hogyan, kötéllel? Kézzel, közben itt-ott nekiütődik ennek-annak? Ha jól emlékszem, nincs sérülés a testen.

http://tieryas.wordpress.com/2013/05/02/elisa-lam-updates/

Ezen 3:43-nál látszik – felülnézetből a jobb „felső” a legkönnyebben megközelíthető tartálynyílás.
Amúgy ezen a felvételen a „bal alsó” tartályfedél még nyitva van.
Valamint az is látszik, (jé, tudok kínaiul 😛 ) hogy a tartályok 3 méter magasak, E. pedig 162 cm volt.

Hé, 3:30-nál mik azok az autók? Tetőparkoló a 15.emelet környékén?? A tartályoktól egy ugrásnyira? Ezt nem egészen értem. Néztétek?

Na, most jól összekeveredtem a linkekkel :O

A fenti link nem az, amit az előbb néztem :S

 605. rebel — 2014-04-25 22:40 

@rebel:
http://www.hotdog.hu/ordogok/veres-legendak/blair-witch-legendaja

http://www.origo.hu/filmklub/blog/osszeallitas/toplista/20080618-rekordbevetelu-kiskoltsegvetesu-filmek-the-blair-witch-project-super-size.html

„Bár különböző források különböző összegeket jelölnek meg a film költségvetéseként, a legmagasabb is csak 60 000 dollár, ami azt jelenti, hogy 248,6 millió dolláros összbevétele a minimális befektetés több mint 4100-szorosa! A Blair Witch Project sikere egyedülálló, hiszen nem magának a filmnek köszönhető, hanem a forradalmian új internetes marketingkampánynak, ami hozzá kapcsolódott és létrehozta az online víruskampány azóta is virágzó – bár a dörzsöltebbé és unottabbá váló közönség miatt hasonló eredményeket többé már nem produkáló – műfaját.”

 604. realcorpus — 2014-04-25 22:38 

@zizzi:
Egyes szám első személyben tervezte, jan. 5., 7. és 12.-én. De akkoriban már egy tetkós fiúról írt.
(A linkjeid között van néhány átvett/reblogolt is.)

 603. rebel — 2014-04-25 22:28 

@SLC:
A gondolatmeneted, bár érthető és racionális, ott hibádzik, hogy megfordítottad a következtetési sorrendet. Nem onnan ésszerű indulni hogy rétegfilmért felesleges az ekkora felhajtás, hanem ellenkezőleg; a nagy felhajtás és szenzáció és persze leginkább a borzongató rejtély, a rétegfilmből csinál, nagy nézettségű kasszasikert. Hoztam is példát korábban erre: a Blair Witch Projekt c, film. A kedvedért megismétlem. (ha láttad és ismered a sztorit akkor szorri)
Ott ugye bedobták a sajtóba (kb 10 éve volt), mint hírt hogy eltűnt x db diák egy erdőben, akik az erdő ősi legendás titka, egy ott élő démon vagy boszorkány után kutattak, parakutatóként. Majd kis idő múlva bejelentették, hogy meglettek az eltűnt fiatalok kamerája, majd holttestei (ha jól emlékszem, de ez utóbbiban nem vagyok biztos). A kamerafelvételekből pedig valaki csinált egy egész estés filmet, amit be is mutattak. Ekkor már jó néhányan gyanították hogy hoax és ment a nagy vita. De még a bemutató után is egy jó idővel később jelentették be, hogy igen bizony, gerilla-hoax volt a rémhír, a film promótálására. És valóban nagyobbat ütött sokkal a film, ha nem voltál biztos benne, hogy ezt most igaz, megtörtént eset vagy sem. (totál amatőr videokamerás felvételekből álló montázs volt, baromi élethűen megcsinálva ahogy a fiatalok döglenek meg sorra)
Minden idők legnagyobb kasszasikere lett a film, a befektetés arányában! 50 000 dollár volt kb a költsége és százmillió dollár körüli bevételt hozott…

Ha nincs ez a dili, egy felejthető, bukott rétegfilm lett volna, minimális bevétellel…
Lényegében én erre az esetre is alapozom a hoax koncepcióm, többek közt, amiket már kifejtettem itt…

 602. petiba — 2014-04-25 22:07 

@pszichopapa:

Walter Teague hadnagyról nincs túl sok véleményem, mivel a személyes keresgetés kimarad. Deprimál, hogy nem értem elég jól az angolt, vagy legalábbis nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit olvasok, szakszöveg (bűnügy, egészségügy, repülészet) meg teljesen felejtős, így inkább neki sem állok, meghagyom a feladatot és a játék örömét a nyelvileg fejlettebb kollégáknak.
Ugyan valóban nehezen elképzelhető, hogy álrendőr ez a Walter, és az is valószínűtlen, hogy a LAsünség oldalán bárki, bármikor bármit csinál, de azért teljesen nem merném kizárni a tévedés lehetőségét. Nem innék rá mérget, na! Amúgy – a főnök tudna erről mesélni – ha megalkotok egy álprofilt magamnak, akkor gondoskodom létező iskolákról, osztályokról, osztálytársakról, igyekszem begyűjteni minél több (ismerősgyűjtő vadidegen) ismeretséget a közösségiken, keresek olyan – lehetőleg századik fotóoldalon található idegen képeket, amelyek látszólag az új profilomat lefedik. Ha van idő, és szükség van rá, alkotok magamnak hasonló feltételekkel egy ellenkező nemű álprofilt, hogy legyen partner. Olyan iskolákat, munkahelyeket találok ki, amelyekhez volt valami közöm, viszont lehettem ott úgy, hogy ne mondhassa ki senki első pillantásra, hogy kamuszemély.
A dolog működik, de ezt persze csak hallomásból tudom…
Szóval ha Mr. Teague hadnagy „álreg” a LAsünségnél, akkor bizony kell, hogy találj róla mindenféle régi dolgokat is, különben első pillanatban bukta. Hogy ez TÉNYLEG működhet-e LAPD esetében, na erre nem tudok válaszolni. De nem merném azt mondani, hogy kizárt.
(elég sok ócskaamcsi filmet láttam ahhoz, hogy ott láttam, hogyan működhetne mondjuk LAPD esetében, de hát az ugye csak egy film 🙂

Hogy egy stúdió mit tehet meg, vagy mit sem, na, én úgy gondolom, hogy stúdiók és mindenféle gumitalpú egységek között nagyfokú, gyümölcsöző együttműködés folyik. Úgyhogy itt se mernék semmit kerek-perec kizárni.

Na, nem sokra jutottál a véleményemmel, de azért megtisztelsz, hogy kíváncsi vagy rá 🙂

 601. petiba — 2014-04-25 21:52 

@pszichopapa:

🙂

A lam-elisa-t csak a HIV-betegek TBC szűrésénél találtam meg, máshol nem, igaz, nem fektettem túl nagy energiát egy terelős mellékszál felgöngyölítésére 😛

Amit a megjegyzés-átsiklásról írtál, újabb remek példát tudok szolgálni, a Mester a posztban feketén-fehéren leírja, hogy „a hotel lapos tetején található négy víztartály közül az egyikben (amely háromnegyedig volt) „, mégis találgatunk, hogy mennyi víz lehetett benne. Háromnegyedig volt, az azt jelenti, hogy az öngyilkos verziót, legalábbis azt az alváltozatot, hogy E. magára csukta a tartály fedelét, kizárhatjuk. Ha tele van, akkor esetleg el tudom képzelni. Ha háromnegyedig, akkor a se a becsukást, se a játszunk-pancsizunk-strancolunk verziót nem támogatom 🙂

 600. petiba — 2014-04-25 21:44 

@realcorpus:

Nem emlék, most olvastam el, csak hetvenkilences cucc, még a tanácsi időkből 🙂

http://semmelweis.hu/igazsagugy/files/2012/06/06_mszlev.pdf

 599. SLC — 2014-04-25 19:52 

Megmondom miért nem tudok hinni a filmes hoax (gerillareklám) elméletben: ahogy elnézem ez egy horror lesz, abból sem túl eredeti. Vagyis eleve rétegfilm, nem túl nagy költségvetéssel, bizonytalan sikerrel, és vélhetőleg nem túl nagy bevétellel. Kétlem, hogy egy ilyen film kedvéért csináltak volna ekkora felhajtást, és amikor néhány fanatikus kivételével mindenki elfelejtette az ügyet, akkor kezdik csepegtetni a filmről az információkat. Egyszerűen túl kevés a várható bevétel ahhoz, hogy megérje egy ilyen gerillamarketinget bevetni ezért. Még ha egy Matrix jellegű projekt lenne, akkor talán, de felejthető horrorért ezt eléggé valószínűtlennek tartom.

Persze voltak már ilyen akciók, valamelyik Dexter évad előtt pl. az egyik – nem emlékszem melyik – amerikai nagyváros szökőkútjának vizét pirosra színezték… de nem helyeztek el egy feldarabolt hullát a strandon, pedig Dexterhez az illett volna jobban 🙂

 598. zizzi — 2014-04-25 18:48 

519. zizzi — 2014-04-24 11:06

ismet folhozom a “romantikus leanyregenyt”…..
csak a linkek nelkul, azokat az 519-ben megtalalhatjatok. Aki jol olvas angolul, ajanlom, nezze at, erdemes, a stilusa miatt is (kimasoltam a linkekrol) – leanylelek finom rezdulesei….?

Arrol van szo, hogy 2012 december 13-an a fiuja egy kis “szunetet” kert – ezt o azonnal szakitasnak fogta fol (na persze, az is ).

Ez utan napokon-heteken keresztul csak ez foglalkoztatta, nagyon megviselte a szakitas.

A fiatalembert ugz latom, Torontoban ismerte meg, valosyinu o maga is ott elt a legutobbi idoben. Kozben Ontarioba kellett utaznia valamiket elintezni, es mire visszatert, a fiu finoman bejelentette, hogy szakit vele.

A californiai utat talan meg a szakitas elott tervbe vette, az is lehet, hogy eredetileg kettesben mentek volna?

 597. realcorpus — 2014-04-25 17:04 

@vidra:
Február 22.-én írta, tehát az eset után. Ez volt az utolsó bejegyzése is egyben (Elisának). Ha ennek van jelentősége.

De, ha úgy gondolta, hogy öngyilkos lett, akkor az életet valóban elutasította. De az, hogy ennek így kellett lennie…?

Az oldalán elég vegyes témájúak a képek. De a szöveg abszolút kínai:
https://twitter.com/Memory1968

(Megjegyzem, ha valóban a ‘háromszögelők’ tették volna, akkor alighanem a családdal közlik finoman nemtetszésük eredményét és nem a lány – szülők által kitudja mikor megnézett – oldalán.)

 596. rebel — 2014-04-25 16:42 

@vidra:
Triádok?

 595. vidra — 2014-04-25 15:30 

@realcorpus:

这应该是蓝可儿的推号.

Ez lenne 蓝可儿 (Elisa Lam, kínaiul Kék gyermek) lökésszáma.

Ha szó szerint veszem, akkor a karakterek egymás után a következők:
这 – ez
应该 – kell, kellene
是 – lenni, létige
蓝可儿 – Lán Ke Er (Elisa Lam kínai neve, Kék gyermek)
的 – birtokos partikula
推 – lökés, elutasítás (felelősségé), hárítás
号 – szám.

A tui lökést, felelősség elutasítását jelenti, fogalmam sincs, van-e ennek értelme. Ha esetleg elhárítás, akkor lehet, hogy… óóóó. Lehet, hogy tényleg rá kéne feküdni a család kínai maffiakapcsolataira.

 594. miamai — 2014-04-25 15:07 

Érdekesegybeesések:

A Fekete víz (Darkwater) 2005-ös amerikai film főszereplője: Dahlia. Fekete Dahlia egy bizonyos Elizabeth Short, aki „az amerikai kriminalisztikaegyik leghíresebb gyilkosságának áldozata volt. Testét félbevágva, megcsonkítva találták meg egy Los Angeles-i parkban. A bűneset nagy médianyilvánosságot kapott, a lapok szenzációt keltő módon számoltak be a lány haláláról. Bár több tucat ember került feltételezett gyanúsítottként a rendőrség látókörébe, az elkövetőt nem találták meg. Számos elmélet született a máig megoldatlan gyilkosságról, mellyel kapcsolatos figyelem a mai napig nem hunyt ki teljesen. Az esetről több könyv és film is készült. (forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fekete_D%C3%A1lia ) A hölgyet még életében nevezték el Fekete Dáliának, egy a halálakor játszott film, a „Kék Dália” nyomán.

Akárcsak a 2005-ös filmben, a Sötét Víz (Darkwater) 2002-es japán filmben jó néhány filmkocka erősen emlékeztet Elisa Lam ügyben készült sajtófotókra.

Nem tudom, ezt az oldalt linkelte-e már valaki, de vannak jó képek (és megjegyzések is)

http://forum.bodybuilding.com/showthread.php?t=160329451&page=19

Külön felhívnám a figyelmet a Google maps street view fotóra az oldal alján, ami az idén februárban készült a Cecil hotel előtt.

Mindent egybevéve, a filmipar háttérmunkásai komoly erőkkel terelik a közvéleményt – úgy tűnik…

 593. rebel — 2014-04-25 14:36 

@realcorpus:
Én kizárom a baleset és az ügyetlen öngyilkossági kísérlet verziókat illetve az öngyilkosságot.

Baleset.
Ha beesett, bement fürdeni stb, akkor sírva könyörgöm (balesetnél), MIÉRT VETTE LE A BUGYIJÁT ÉS AZ ÓRÁJÁT BENT A TARTÁLYBAN???? Hiszen bent találták meg a cuccait. Azoké hogy levetkőzött balesetnél, hogy ne húzza le a ruha, de a bugyi meg az óra nem illik bele.
Az órával mellesleg tudott volna kopogni a tartály falán (esetleg ezét levehette talán) és ha egy napig sikoltozik tuti megtalálják, mivel a takarítók felmennek a lépcsőházban majdnem minden nap, legalább ők; de mivel a víz jól vezeti a hangot, kizárt hogy egy nap alatt senki nem hallotta volna meg.
Őrült meztelen éjjeli fürdés még tán ok lenne és benne ragadt a tartályban, de akkor a cucca mellette lett volna, nem benne.
Fürdeni strandolni mellesleg a hotel uszodájában szoktak teccik tudni (pláne 20 éves szingli csajok előszeretettel, mert pasizni is lehet), nem fent éjjel a hideg tartályban.

Öngyilkosság. Már írtam. Ha felmegy egy felhőkarcolóra (jó tudom ez LA-ban nem az, de azért eléggé magas ház), akkor LEUGRIK. Nem levetkőzik anyaszült meztelenre, bedobja a ruháit és óráját a tartályba, beugrik és magára zárja. Nincs ilyen öngyilkosság. Tökéletesen kizárt.

Gyilkosság. Legfeljebb az életszerű hogy megölték/meghalt drog-balesetben, s a gyilkos/vagy aki vele volt hirtelen jobb ötlet híján így akarta eltüntetni a hullát, hogy bedobta a tartályba cuccal együtt… Ha ragaszkodunk a gyilkosság teóriához kéjgyilkos lehetett esetleg, aki vagy elcsábított, akár droggal akár másképp és rendesen közösültek, vagy megerőszakolta viszonylag finoman, hogy a kiázott hullán mát nem találtak arra utaló nyomokat, ez lehet magyarázat a meztelenségre. Az lehet esetleg, hogy üres volt a tartály, és a hotelt jól ismerő gyilkos ölte meg, aki úgy gondolta, ezt hátsó tartály már nem használják és évek múlva találják meg a hullát.

De mivel nyilvánaló hoax, felesleges ezeken agyalni. 😉

 592. realcorpus — 2014-04-25 14:17 

@djatlov:
A sztaki sem ad több anagrammát. =)
De talán az ott élők nyelvén:
lama lies – láma hazugságok
alas lime – ó jaj, v. sajnos lime
allies am – szövetségesek vagyok
seal mail – lepecsételt levél?
a same ill – ugyanaz a beteg?
a la smile – a’la mosoly (ez ugyan kicsit franciás)
i same all – mindennel azonos vagyok?
alias elm – ebben az utcában rémálom volt…
Bónusz: Salam Eli https://play.google.com/store/apps/details?id=air.com.salameli.qarluq&hl=hu
=)

 591. djatlov — 2014-04-25 13:19 

@Attus Germanicus:
Nem gondolom el! (sikoly) Nem gondolom el! (sikoly) Már elgondoltam itt elégszer!!! Jííííí!
🙂

 590. djatlov — 2014-04-25 13:17 

@petiba:
Erre lehet egy egyszerű magyarázat. Mi is itt sokfélék vagyunk. Bizonyára akadt egy orvos, akinek szakmájából kifolyólag mondott az Elisa Lam név valamit. Egy teszt nevét. Ha kommentekben hangosan gondolkodott, onnan elterjedhetett…..

Én anagrammaőrült vagyok és nekem nem mondott semmit az Elisa Lam név egyik anagrammája sem (alma lesi, almaseli), esetleg ha találtak volna egy almát is a csaj mellett, akkor megemlítem….

🙂

 589. realcorpus — 2014-04-25 10:13 

@Attus Germanicus:
Ebbe belegondolni is szörnyű.
Ilyen esetben elmaradhat a ‘kijózanodás’? Úgy értem, ha pszichésen (vagy bármi más okból) ebben az állapotban marad, hogy üldözik/el kell bújnia, akkor ez fennmaradhat a végletekig?
Ha igen, akkor elképzelhető, hogy a halálba lebegte magát.
De, ha nem, akkor kellett volna maradni látható sérülésnek (legalább a kezén) a kényszeres menekülés miatt. De ilyen nem volt.

 588. realcorpus — 2014-04-25 10:03 

@helga:
Guglis időszűkítéssel is tucatnyi ilyen volt akkoriban. Ha valamelyikre el is ment, akkor vagy van nyoma a létszámban (jelentkezett rá), vagy nincs (csak úgy megjelent). Valamelyik fizetős, pár dollár fejében léphetsz csak be. Ha mégis részt vett ilyenen (regisztrálva), azt a csoportot csak leellenőrizték, ha feltételezzük az alaposságot és az eset valódiságát.

Az, hogy egy csomó emberrel szeretett volna találkozni… Hááát, nem tudom. Olyan világból kiábrándultnak tűnik néha. Az is, hogy egyedül ment, azt az érzetet kelti, hogy nem volt egy barátnő sem, akivel ezt a túrát végigjárta volna. Csapatban csak könnyebb lett volna. És most nem elsősorban a biztonságra gondolok, hanem a társaság szempontjából.

 587. Attus Germanicus — 2014-04-25 09:07 

@realcorpus: A többi képpel öszevetve beszennyeződött, vagy más, hasonló okból így szállított tűzoltó-felszerelésnek tűnik.

 586. Attus Germanicus — 2014-04-25 09:04 

@djatlov: Ha saját maga mászott/ugrott bele a tartályba, mondhatni öngyilkos szándékkal, az rettenetes halál lehetett. Gondold el, öngyilkos akarsz lenni, de összesen annyi történik, hogy csobbansz a vízben, maximum pár zúzódás, de amúgy nem történik semmi bajod. Aztán majd valamikor, órák, vagy akár napok múlva belefagysz a vízbe vagy elalszol a fáradtságtól, és megfulladsz. De közben százszor meggondoltad magad, már rég nem akarsz meghalni, csak egyszerűen nincs már menekvés.

 585. realcorpus — 2014-04-25 08:21 

Ezt nem címezem senkinek, mert többen is tárgyaltátok, hogy ez a LAM-ELISA teszt mire is való. Egyszer már belefutottam korábban, most sikerült ismét ráakadnom. Ugye, a keresőben nehéz mást találni ezzel a névvel, csak a Cecil-es eset van listán, kell plusz kulcs-szó, ha valami hasznosat szeretnénk.
Itt van többféle kiszerelés, különböző árakon:
http://www.mybiosource.com/datasheet.php?products_id=161231
http://www.mybiosource.com/datasheet.php?products_id=703901
http://www.mybiosource.com/datasheet.php?products_id=296461

De! Mindegyiknél ott van egy megjegyzés: „Precautions – This product is for research use only. Not for use in diagnostic or therapeutic procedures.”
Magyarán, ezt soha nem használhatták másra, mint kutatásra. És itt ne a Skid Row-ban a bacik felkutatására gondoljunk!
Ezek után nézd meg az 558.-ban a linket!

Ha valamit félreértettem, akkor természetesen az én klumpám. =)

 584. realcorpus — 2014-04-25 07:03 

Kutas eset a közelben:
http://www.index.hr/vijesti/clanak/vodocrpiliste-u-gornjoj-glavnici-gdje-je-pronadjeno-mrtvo-tijelo-zagadjeno-je-bakterijama-ali-nema-epidemije/696206.aspx
A gugli sem perfekt horvátul. De annyi talán kivehető, hogy holttestet találtak egy kútban, a falu víz nélkül maradt, de itt sem jelentett akkora veszélyt a szakértő szerint. Van valaki, akinek a horvát nem kínai?
Keresőbe: glavnica gornja (Képeknél óvatosan, vagy szűrővel! Ha valaki érzékeny…)

Más:
Hehe! Ez is mennyire így van:
>If she were ugly or anything but Asian, no one would give a fuck
>Murder cases are paranormal if the victim is an attractive Asian woman

 583. realcorpus — 2014-04-25 06:58 

Utolsó bejegyzésben https://twitter.com/lambetes
Akinek a kínai nem olyan kínai, pontosíthatna ezen:
https://translate.google.hu/?hl=hu&tab=wT#auto/hu/%E8%BF%99%E5%BA%94%E8%AF%A5%E6%98%AF%E8%93%9D%E5%8F%AF%E5%84%BF%E7%9A%84%E6%8E%A8%E5%8F%B7
Ha a kódokat nem tudná dekodólni a gugli:
Zhè yīnggāi shì lán kě er de tuī hào – Ez legyen a gyermek nyomja kék szám
Vagy: http://goo.gl/OfQXq1

 582. realcorpus — 2014-04-25 06:56 

Nem sok köze van az esethez, de érdekelne, ha valakinek van ötlete, mi célt szolgálhatott az a piknik-sátor, ami néhány képen szerepel.
http://latimesblogs.latimes.com/.a/6a00d8341c630a53ef017d4132cece970c-640wi
http://img.kenh13.info/f/2013/11/tim-thay-thi-the-1047406.jpg
http://g4.hexunimg.cn/2013-02-21/151324800.jpg

 581. realcorpus — 2014-04-25 06:52 

@petiba:
Nagyobb kép:
http://images.mstarz.com/data/images/full/9599/image.jpg
De még így sem tudom kivenni, mi lehet bennük.

 580. realcorpus — 2014-04-25 06:47 

@rebel:
Kínaiak? (A stáblista már nem volt ijesztő. =D)

Nézted volna meg délután, nem lenne ilyen problémád! =)

 579. helga — 2014-04-25 02:11 

@glenarvan: Koszi a linket. Erdemes mwgnezni a kinai videot, abbol az is latszik, hogy van furdokad a furdoszobaban.

Az utolso kep az emlitett linken, itt: http://tieryas.wordpress.com/2013/05/02/elisa-lam-updates/ azt is vilagossa teszi, hogy miert abban a tartalyban rejtettek el. Ha lenezunk a kis haz tetejerol, latszik, hogy onnan az a tartaly a legkonnyebben megkozelitheto! Csak eppen kellett hozza kulcs. Ez tovabb erositi a gyanut, hogy valaki a szemelyzetbol kovette el a gyilkossagot, vagy osszejatszott a gyilkossal a holttest eltunteteseben.

 578. rebel — 2014-04-25 01:13 

@rebel:
Ez a film baromi jó srácok… most nézem és szarom magam össze tőle most így in the middle of the night… szerintem lesz pár rémálmom….igencsak profin van megcsinálva halljátok…. 8-o Kik csinálták ezt?

 577. rebel — 2014-04-25 00:42 

@rebel:
Ja bocs. 2-3 másodpercet mond és nem 20-30-at. Amúgy nyilván amikor a szobájában mindig megnyitotta a csapot az után…

 576. rebel — 2014-04-25 00:39 

Itt egy csaj az elején azt mondja, hogy a víz 20-30 másodpercig FEKETE VOLT… nem életszerű… valami egész mástól lehetett fekete mint attól hogy benne van a tartályban egy hulla. Pl attól, amit már kollega itt felvetett egy ideje. Hogy nem is volt a tartályban a hulla, hanem mesterségesen büdösítették és színezték a vizet a hoaxolók és a műhullát vagy hullaházból szerzettet csak pár nappal a megtalálás időpontja előtt tették be a tartályba, pont azért hogy majd amikor a hoax kiderül, ne legyen botrány abból hogy veszélyeztették az emberek egészségét és életét, hulla-fertőzéssel… szerintem ez a feketeség is a hoax teóriát erősíti…

https://www.youtube.com/watch?v=50dg4UCYIyA

 575. pszichopapa — 2014-04-25 00:09 

@petiba:

én sem láttam a filmet sajnos.
valóban sok minden már-már túl rejtélyes, és szólhat a hoax mellett ezt én is 100%-ban elismerem. a ruha is, a nem látható időkód is pl, amiket említesz. Most már kíváncsi lennék még 2 dologban a véleményedre. Elkezdtem a rendőrség szálat is boncolgatni magamnak, és a következőket találtam.
Az eltűnést bejelenti egy rendőr egy olyan helyen ami valóban rendőrségi épületnek tűnik, úgy hogy a háttérben ott van a kanadaikínai kici calád. Ez lement különböző tv csatornákon. Itt megtudtam a rendőr nevét, Walter Teague hadnagy. A LAPD honlapján megkerestem, ott van a száma, 27451. Találtam ott is, és egyéb tv-s, hír és más oldalakon sok-sok olyan rendőrségi hírt, amiben ő szerepelt. Van ahol fényképpel, van ahol anélkül. A LAPD honlapján is több nyomozás vagy lezárt ügy kapcsán ott van a neve, sőt még valamikor 2003-ból vagy 4-ből ott van az előléptetettek között. Kénytelen vagyok – egy esetet leszámítva – elhinni, hogy létező rendőrről van szó. Ez az egy eset pedig, hogy valaki a LAPD honlapján azt csinál amit akar. Egyszer-egyszer fel lehet törni és vicces dolgokat csinálni szinte bárkinek a honlapjával, de folyamatosan nem. És azt sem hiszem, hogy csak mi vesszük észre, hogy egy kitalált rendőr szerepel a LAPD honlapján, és egy csomó álhírben nyilatkozik az igazi rendőrök nevében- néhol telefonszámmal. Szóval azt, hogy színészek játszották el a rendőrségi sztori nem áll meg.

Szerinted ?

Azt hiszem rebel kolléga írta, hogy amerika a filmből él, és egy stúdió mindent megtehet. Egyik állítással sem lehet egyetérteni. Márpedig a film konteohóz, ha már élő, szolgálatban lévő rendőrt használnak az kell, hogy simán elnézzék egy hivatalos, állami szerv sok sok dolgozójának.vezetőjének azt, hogy egy magáncéget reklámoztak poénból, és viccből adtak ki eltűnésről, halálesetről híreket, fotóboltos képekkel. Sőt, a jó marketing kedvéért még kamuvideót is feltöltöttek a LAPD honlapjára. Nekem ez is sok.

Szerinted ?

 574. rebel — 2014-04-24 23:56 

@pszichopapa:
De te most meg is mentetted a ravsz filmes hoaxolókat, hogy bemutattad, hogy sem nem új, sem nem rezisztens volt ez a TBC törzs, hanem egy natúr mezei. Annak tekintetében hogy hoax és szándékosan fertőzött hajléktalanok teljesen irreleváns, hogy ilyen-e a vírus vagy olyan, ami a lényeg, hogy a TBC vizsgálatához az Eliza-Lam tesztet használják. Továbbá az is irreleváns, hogy pont ezeknél a betegeknél használták vagy sem.. ezek mind sallangok, az asszociáció mindet túléli, marad stabilan. nincs olyan véletlen, hogy egy házban meghal egy Eliza Lam nevű lány, mellette az utcában meg TBC (tök mindegy milyen) terjed, s a mindenkori TBC-hez Eliza-Lam nevű tesztet IS használnak (mindegy hogy konkrétan ezekhez használták-e)… mellékes részletkérdéseken rágódunk.

 573. pszichopapa — 2014-04-24 23:47 

@petiba:

nem baj, maradj csak ülve 🙂
és most mintha hájjal kenegetnének : TBC-HIV tesztet írt valaki rajtam kívül. c’est magnifique ! 🙂
Ilyen progiról nem hallottam ( bár tényleg vicces lenne megtudni, mikor került fel )de a következőt gondolom a dologról.
Az amit a LA-i egészségügyis oldalról kiírtam a vírussal, izé basszus, bacival kapcsolatban az az , hogy nem új, bár ritka ott, és simán gyógyítható. Utánanézve egészségügyis lapokon azt is láttam, hogy milyen tesztek vannak, és hogy a TBC-HIV-nél használják ezt a LAM ELISAT, de ez csak egy a sok TBC teszt közül. De ha már gagyi híroldalt, és azok kommentjeit kezdem el olvasni, ott kimondottam csak a LAM ELISA teszt van, és hogy durva TBC járvány tört ki. És ahogy olvasunk, ami szimpibb vagy izgibb, megjegyezzük, ami nem azon átsiklunk – legalábbis a többség. És már adjuk is tovább a történetet, dezinformálva az új olvasót. ezen a blogon is tiboru azt írta tesztről, hogy : „…a gümőkór diagnosztizálásakor alkalmazott tesztek egyikét úgy hívják, hogy Lam-Elisa. ”
Ez volt 15-én, és ez így igaz is, de 20-án vagy 21-én már itt is feltűnik a posztok között, hogy ehhez az új törzshöz használták a LAM ELISA-t.
Szóval előfordulhat akaratlanul is a történet színezése, de az is lehet ( és inkább ebben hiszek ), hogy valami gagyi híroldal látogatottság növelés miatt, szőtte bele ezt a csúsztatásokkal teli szálat. Konteos szálnak remek, mert ha ilyen történt ott, vizsgálni kell, de hamar lejön, hogy felejtős vonal – szerintem.

 572. petiba — 2014-04-24 23:29 

Ja, és még valami, én nem láttam az eredeti filmet (Fekete Víz, vagy mi – többen látták) és ezért nem tudom, hogy valóban egyezik-e a liftes lány ruhája a filmben hordott ruhával, de mivel számomra a liftes lány is már a hoax-vonalat erősíti, a filmbeli ruhára hajazó öltözet a liftes filmen AMINEK NEM látható az időkodja…hát, nagyon nem győz meg.

 571. petiba — 2014-04-24 23:19 

@pszichopapa:

Ha nem baj, maradnék inkább ülve, állva nagyon kényelmetlen lenne irkálni.

A TBC történet nem meglepő, az már azonban az, hogy VALAKI ezt hozzákötötte az ügyhöz. Milyen alapon, illetve rossz a kérdés, MIÉRT?
Miért kötötte hozzá valaki az (esetleges) halálesethez a TBC-HIV tesztet?
Állítólag van valami jó kis progi (ma olvastam, szakértelmet ne várj az interpretálásban 🙂 ) ami bármilyen képről segít kideríteni, hogy ki (azaz hol) tették fel először. Nem tudom, hogy tényleg így van-e, nem tudom, tényleg működik-e a dolog, de ha igen, és én az ügyben nyomozó „hatóság” lennék, akkor az első szembejövő gépkezelő kollegát fülön fognám, és keress fiam…

Mindamellett, hogy ÉRZÉSEM szerint konteó, az információk alapján nem zárom ki, hogy van valami alap, de egésszé sehogy sem áll össze a sztori nekem.

 570. pszichopapa — 2014-04-24 23:09 

@petiba:

azonnal állj ! 🙂 olyat írtál, hogy most segíthetsz a lelkemnek,hogy átérezzem végre itt a hoax lehetőséget.
a vírus-baci dolgot először is köszi, ezt mindig keverem.
másodszor – és ez a fontosabb ! – abban végre valakivel egyetértek, hogy a TBC történetünk helyszínén egyáltalán nem meglepő. Abban is egyetértünk, hogy semmi, de semmi köze a storyhoz. És most segíts : akkor ez hogy erősíti, hogy hoax az Elisa Lam ügy ? Ez nálam annyi, hogy az alapsztori ugyan megtörtént, de ezt a TBC marhaságot csak belemagyarázzák azért, hogy az egész rejtélyesebb legyen. Ettől még nálam játszik az ügy.

Azért lenne hoax mert úgy tűnik, hogy ez belemagyarázott, csúsztatásokkal teli szál, ezért az alapból túl rejtélyes haláleset is inkább kamu ?

 569. pszichopapa — 2014-04-24 22:57 

@rebel:

még egy dolog.
„…a legjobb érv ezeken túl, hogy KÉSZÜL A FILM Eliza Lam haláláról…” Lefordítva : biztosan nem történt meg mert megfilmesítik. Ez tényleg egy hihető érv ? Ha ez egy logikus következtetés akkor pl. a 2002-es washingtoni mókamester is -aki tizenakárhány embert leszedett- szintén hoax volt ? Csak mert 2003-ban vagy 2004-ben kijött a DC Sniper című mozifilm ? ( próbáltam értelmes példát hozni és nem mondjuk a normandiai partraszállást, vagy a Titanicot 🙂 )

 568. petiba — 2014-04-24 22:52 

@pszichopapa:

Á, nem, ez nem akkora cucc!
Egyrészt a tbc bacilus, nem vírus, ami már csak azért se mindegy, mert a vírusok ellen nincs antibiotikum, viszont a baktériumokra meg nagyon is van. Azonban a bacikat is túlélésre programozta a Nagy Programozó, ezért „megtanulnak” ellenállni a kinyiffantásukra nem elég „tömény” antibiónak. Aztán egyre ügyesebbek és ügyesebbek, és egyszercsak azt veszik észre mondjuk pl. az újszülött-osztályon, hogy meghalnak a babák, és akkor lezárják az egész kócerájt – legalábbis egy időre. (közelmúlt szomorú sztorija)
A hajléktalanoknál meg lassan már alap lesz a tbc, már nálunk is egyre több súlyosan fertőző hajléktalan mászkál a fővárosban (meg nyilván máshol is)
Szóval ennek a tbc sztorinak szerintem alapvetően semmi, de semmi köze nincs a halálesethez, (már ha volt olyan) sőt, erősíti a hoax verziót a szememben.

 567. petiba — 2014-04-24 22:40 

@djatlov:

Igen, a 238-as hozzászólásomban (ömlengésemben) a 4.-es pontban magam is feszegettem a gondnokos fedélbecsukást és azt, hogy ennek mindenképpen a hullagázosodás előtt kellett megtörténnie, és tele tartálynál. Amíg a holttest a tartály aljában van, és még nem büdi, addig akár bele is nézhetett, hiszen az 50×50-es nyíláson a fény nem jut le a 2-3 méter mély, sötét tartály aljáig.A víz hőfokát ismerve nagyjából tudniuk kell a törvényszékieknek, hogy hány napig csukhatták rá a fedelet a hulla észlelése nélkül.

 566. pszichopapa — 2014-04-24 22:38 

@petiba:

köszi petiba !

 565. pszichopapa — 2014-04-24 22:32 

@rebel:

mea culpa, igazad van, ne haragudj. átsiklottam fölötte, hiba volt.

No de azért még egy kört futottam a betegséggel kapcsolatban, és a következőket találtam ( forrás a helyi egészségügyi erők, ha valami mégsem úgy van ahogy írtam, javítsatok bátran ):
– új, egyedi vírus ? nem, a törzs nem új, de – ahogy ők írják – unique Los Angelesben
– rezisztens ? nem, az összes TBC gyógyszerrel kezelhető, kb fél év a kúra. Szó szerint ezt írják : The skid row strain can be treated with all anti-TB medications. Treatment lasts six to nine months.
– ennek a törzsnek a vizsgálatához a LAM ELISA tesztet használják ? nem, egyrészt sehol nem írják ezt az egészségügyisek, másrészt ez a teszt sok éve használatban van. Egyszerűen ez egy teszt a sok közül a TBC-hez – ahogy tiboru is írja.

Most egy pillanatra eljátszanék egy gondolattal. Azt írtad rebel kolléga, hogy ez a vírus új, egyedi és rezisztens. Ennek tudatában azt írtad, hogy valaki, vagy valakik odamentek és szabadjára engedték az új vírust. Most egy kicsit félve kérdezem, hogy szerinted/szerintetek a hoax ( és/vagy a mozifilm még nagyobb durranásának, reklámjának ) kedvéért az USA területén 2013-ban valaki, vagy valakik elterjesztenek egy olyan fertőző vírust, amire az adott pillanatban nincs gyógymód, és amely betegségnek alapállapotában halálos lehet ? Ráadásul a „ nagy terrorizmus elleni harc „ közepén fertőző betegséget terjeszteni az USA-ban reklámcélból…Nem veszi be a gyomrom. Azért ennél kreatívabb reklámszakemberek vannak odaát. De ha most te is azt írod nekem , hogy HOLLYWOOD mindent megtehet, és ehhez még az elnök is asszisztál…:)

 564. petiba — 2014-04-24 22:25 

Aztakiskésit, a zember kiteszi a lábát pár órára, és betoldódik egy rakás komment, amitől a később írt komment hülyegyerekes lesz. Olyat kérdez, ami ott van előtte… 🙂

Miamai kollegina angol nyelvű lányregénye is kétszer, ami nem lenne baj, ha nem rettennék meg automatikusan egy ilyen hosszú idegennyelvű szövegtől…ez még a gimis orosz-olvasmányokból eredő iszony…zálátóje kálcó és társai, bloá…

Na, szóval, pszichopapa kérdezi a (jelenleg éppen még) 560-as kommentben, hogy (mínusz film) mitől hoax.
Mér, kedves PP, az olajfalók (remek példa volt!!) a magyarabok tréfa, médiaszívatás, aztán vannak a rosszindulatú, de legalábbis valamilyen nem túl korrekt céllal készülők, mint a bajai videó, ami hirtelen eszembe jutott, vagy ide tenném a rendőrségi vírusos hoaxot, ami tényleg vírus volt, csak a rendőrségnek nem volt hozzá köze.

 563. pszichopapa — 2014-04-24 21:33 

@djatlov:

tetszik 🙂
és egy ilyen elegáns, igényes helyen életszerű megoldásnak látszik a nyitott fedél problémára.

 562. djatlov — 2014-04-24 20:53 

Zizzi:

„Abban azt irtam, ongyilkossag parti lettem, de az a tartalyfedel… no az nagyon nem illik bele…”

Ezt már többen írtátok.

Mi van, ha mégis öngyi lett és akkor nyilván nem húzta magára a fedelet, hanem úgy maradt, viszont pár nap múlva feltűnt egy karbantartó vagy akárki, aki a „miaffene, hogy ez nyitva van, még beleesik a chemtrailes eső, na ne mérgezzük már legalább a fizető vendégeket” felkiáltással egy elegáns mozdulattal a helyére rántotta a fedelet (anélkül – természetesen -, hogy belenézett volna a tartályba, hát hiszen miért is tett volna ilyen botorságot…?)?

 561. vidra — 2014-04-24 20:11 

Nem tudom, hol olvastam, talán az egyik turistacsoport nézte meg, hogy működnek a tankok. A lényeg, hogy azért vannak, hogy a vezetékes víz nyomása egyenletesen jusson el a 10. emelet felé is, így gyakorlatilag csak átpörgeti a felzúduló vizet, aztán szétosztja az épületben. Nem lehet, hogy emiatt nem volt fertőzés? Ha folyamatosan kering a víz, akkor nem lehet, hogy hígult annyira, hogy ne érződjön brutálisan, csak az utolsó napokban, mikor már tényleg panaszkodtak?

 560. rebel — 2014-04-24 19:59 

@pszichopapa:
Olvass pontosabban légy szíves. Én is azt írtam hogy TESZT és nem hogy vírus, az Eliza-lam. Egy hónappal előtte nem mehetett oda valaki, akár a kiscsaj fertőzni? Semmi az egy hónap, semmit sem zár ki.
A hoax teória mellett épp az imént soroltam fel egy sor dolgot. De mi a legjobb érv ezeken túl, hogy KÉSZÜL A FILM Eliza Lam haláláról… vagy egy horrorfilm Elisa Lam, a halál-hotelben sorozatgyilkosokkal karöltve kisértő, gyilkos kínai szellemlány főszereplésével – nem tudom… Biztos kasszasiker lesz ezek után a film… rakd össze! 😉

 559. pszichopapa — 2014-04-24 18:23 

Egyébként akik a hoax mellett teszik le a voksukat, a filmen kívül milyen ok lehet még ? Próbálom megérteni. Köszi

 558. pszichopapa — 2014-04-24 18:19 

@rebel:

Egy mentálisan beteg, időnként akár full beszámíthatatlan ember minden cselekedetében én nem gondolom, hogy van értelme logikát keresni. Egy filmszakadásnál mindent csinálhat és annak az ellenkezőjét is. Ha meg mindenáron a logikát keresem, akkor viszont a Dark water copyt el is tudom hinni.
Az én álláspontom szerint a kiscsaj egyébként nem fertőzött senkit, tegnap csatoltam egy linket, amiben úgy látom, hogy az van, hogy januárban adták ki a riasztást a TBC miatt, akkor amikor még ott sem volt. LAM Elisa pedig szerintem nem egy TBC törzs, hanem egy teszt, amiről szintén írtam mire használják. Egyébként még szidják is, hogy alig 50% pontosságú.

 557. realcorpus — 2014-04-24 18:07 

@rebel:
De kellett 500 ahhoz, hogy eljussunk idáig, mert tiboru lehagyta az utolsó pontokat. =)
8.6.
a)Vegyifegyver-gyártás
b)Bill ‘patás’ Gates támogatásával
http://www.dailypaul.com/276169/ironic-my-prediction-has-gone-viral

Ha nem visz el a filmes vonal, akkor talán kitalálható lett volna ez is. Persze, tudom… Ami úgy kezdődik, hogy ‘ha’, az nem ér sokat.
Szerintem dobogós. És itt még lefizetni sem kell senkit, meg beavatni, titkolózni, elég bedobni az aduászt: ‘Államérdek!’. És rögtön beindul a terelő forgatókönyv, amin mi is rágódunk.

 556. rebel — 2014-04-24 18:00 

@petiba:
Tényleg az nagyon jó kérdés, hogy HOL A TÖBBI TÉRFIGYELŐ FELVÉTEL ELIZA LAM-RÓL???? Kéne legyen több órányi anyag, akár arról hogy a liftben ácsorog, vagy sétál a hotelben és környékén. Még akkor sem létezik, hogy nincs semmi más felvétel róla, ha 24 óránként törlik a környéken ill a hotelben a térfigyelők szalagjait. Azonban nyilván USA-ban inkább archiválnak, mintsem gyorsan törölnek; és USA-ban, pláne az egyik legnagyobb metropoliszban, nem túl városszéli, de nem is túl biztonságos környékén, 2013-ban GARANTÁLTAN MINDEN BE VAN KAMERÁZVA… százával kellene legyenek felvételek Elisa Lam-ról!!!!! (pszichológusok, pszichiáterek, bűnügyi elmeszakértők hadának kéne egy éve elemezgetni mindet, a viselkedése, mozdulatai stb alapján, milyen mentális állapotban volt)
Hol vannak ezek a felvételek???? Látott valaki csak egyetlen egyet is az ominózus liftesen kívül? Ha nincs más felvétel az nem kicsit büdös, hanem nagyon…

 555. rebel — 2014-04-24 17:52 

@zizzi:
Az öngyilkosság teória, nem csak a fedél miatt, hanem még sok egyéb sebből vérzik…

Pl egy öngyilkos jelölt, ha felmegy egy rohadt magas ház tetejére, (Nem tudom 15 emeletes vagy mekkora a hotel? Mindegy lényeg hogy bőven elég magas ahhoz, hogy ha leugrunk tuti meghaljunk), akkor 100-ból százszor LEUGRIK. Nem szöszmötöl azzal, hogy kinyit egy fedelet (amin meglehet riasztó és biztonsági zár is volt, bár nem biztos), levetkőzik szépen akkurátusan, az óráját is leveszi, majd felmászik egy víztartályba, bedobja a ruháit, óráját, belecsusszan, majd magára húzza a belülről nem igen zárható fedelet.. ugye ez így leírva is elég vicces… életszerűsége szinte nullla…

Egy öngyilkos jelölt nem veszi le a ruháit még akkor sem nagyon ha tengernek megy, hanem megy.. Még könnyebb és gyorsabb megfulladni ruhástul, semmi értelme levetkőzni főleg anyaszült meztelenre. Egy öngyilkos jelölt, ha vízbe is akarja fojtani magát, és tegyük fel, ad absurdum valami egyedi oknál fogva (pl pszichés zavarai vannak… ennek a lánynak speciel voltak) mégis úgy dönt kivételesen hogy levetkőzik, az óráját és az alsóneműjét miért venné le? Főleg egy fiatal lány, a női gondolkodásmód olyan, hogy még holtában is szégyenlős és legalább a bugyit fennhagyja, hogy akik megtalálják nem lássák már „úgy”…

Teljesen kizárt ilyen véletlen, de az is hogy maga a lány ilyen körültekintően és szofisztikáltan alaposan kitervelt kvázi rituális öngyilkosságot követ el, hogy az épület aminek tetején vízbe fojtja magát egy víztartályban, az a melletti nyomornegyedben, pont elterjed egy vírus (ráadásul egyedi, új rezisztens vírus), aminek vizsgálatakor pont a lány nevével, keresztnév és vezetéknév is PONTOSAN megegyező nevű laboratóriumi tesztet használnak. A véletlen szerintem abszolút kizárt, az pedig hogy ő maga a kiscsaj így ki tudta dolgozni, hogy még meg is fertőzte a közeli nyomornegyed hajléktalanjait ezzel a TBC törzzsel, megintcsak kizárt. Ezt csakis befolyásos, profi hoax gyártók tudják így kivitelezni.

Egyedül az hihető talán, hogy a lány tudatosan másolta a Dark Water filmet, ez az egy amit elfogadok. De ez az egy érv önmagában kevés ahhoz hogy elfogadhatóvá tegye az öngyilkosság teóriát.

 554. tiboru — 2014-04-24 17:52 

@realcorpus:

Dettó!

 553. tiboru — 2014-04-24 17:50 

@zizzi:

Ez is azért várt eddig, mert kézzel kellett engedélyeznem. Bocs.

 552. tiboru — 2014-04-24 17:49 

@realcorpus:

Manuálisan beengedve 🙂

 550. rebel — 2014-04-24 17:09 

A furcsaságok, amiket az utóbbi 10-30 kommentben taglaltok, mind a hoax verziót erősítik… 😉

 549. realcorpus — 2014-04-24 17:05 

@pszichopapa:
Moe-nál mindig lefagytam és nem tudtam egybeolvasni, csak egy idő után, de a többi megvolt. =)
De eljátszottam már a nővér nevével is. Sarah Lam Kiejtve, kicsit pálócosan? Szárálem. Ugye, hogy szerelem-gyerek! =)

 548. kilau — 2014-04-24 16:38 

@realcorpus:
Ha viszont úgy hagyták, akkor az felveti azt a kérdést, hogy egyáltalán mikor kerül használatra a negyedik tartály? Mert ha most működésképtelen, akkor igazából ázhatott benn a holttest 18 napot úgy, hogy ha mondjuk a ruhája vagy maga test eltömítette a lefolyót nem is került bele a körforgásba a víz, mert a másik 3 tartály maradéktalanul ellátta a feladatát. Mint azt teszi most is, ha már a 4-edik kvázi alján továbbra is ott a lyuk, ergo az a mai napig használhatatlan. Akkor lehet magyarázat arra, hogy miért nem lett fertőzés.

 547. pszichopapa — 2014-04-24 16:21 

@realcorpus:
506

Örülök, hogy valakinek azért leesett 🙂 És ennyit a véletlenekről : én nem nézem a Simpson családot, ennek ellenére betaláltam egy névvel és egy korral :)) vicces.

 546. realcorpus — 2014-04-24 16:19 

@petiba:
Akkor több emléked van halottkémügyileg, mint nekem.
Az itt is linkelt jelentésben részletesen fel van sorolva minden ruhája, a színtől a méreten át egészen a gyártóig/feliratig. A zsebében amit találtak (kulcs, meg még valami), arról meg semmi, merthogy átadták a nyomozóknak.
Ha nem volt rajta a ruha, akkor azokat nem a nyomozóknak kellett volna eltenni/laborba küldeni, mint bizonyíték?
Egy jelentésben kell részletezni az előéletet? Pl., hogy vonattal és busszal utazott, hova készült, stb. Szerintem pont érdektelen a boncolás szempontjából. Még ha valami ‘egzotikus’ helyről esett volna oda, az talán érdekes.

 545. realcorpus — 2014-04-24 16:09 

@petiba:
A fehér lepel? Nem láttál még Kopperfild Dávid előadást?! =D
Azzal akarták takarni a kíváncsi riporterek elől, hogy mi történik. Konteós fejjel: Ne lásd, amikor beteszik azt, amit ki fognak venni. Hiszékeny fejjel: Ne lássák, amikor az oszlásnak indult testet kiveszik. Igen, az utóbbinál felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért nem a tartályban rakták zsákba.

A fotós meg vagy azt nézi, hogy jó lesz-e a szépia, vagy csak ellenőrzi a Szmenát, hogy van-e benne még elég film. =)

 544. realcorpus — 2014-04-24 16:02 

@petiba:
Valódi eseteknél azért arra odafigyelnek, hogy ne érje szó a tisztességet, gondolom/remélem. Tehát nem fogják egy zsákban lehúzni a lépcsőn. Ilyen magas épületnél nem elképzelhetetlen (ha nem kötelező, bár régi kivitel) egy teherlift, ennek hiányában lépcsőzés.

Még talán annyit ki tudnának belőled húzni, hogy egy járvány-szerű eset is volt a közelben. =)

 543. petiba — 2014-04-24 15:46 

@glenarvan:

Az a két tűzoltó, akik valami átlátszó zsákokat visznek ki a Cecil bejáratánál, az szerintem amúgy két különböző zsák (azaz három). Hogy mi lehet benne, nem tudom, de biztos nem E. cuccai, mert azt gondolom nem tűzoltók vinnék, hanem a nyomozó hatóság. Valamint kesztyű sincs a kezükön, míg a tetőn van rajtuk fehér (gumi) kesztyű. Esetleg a vízzel, és/vagy hullával (már ha volt) szennyezett ruhákat viszik kifelé. Nem a hullát. Tényleg. A lesifotósok megörökítik a bandázást a tetőn, a tartályokat minden létező oldalról, de az nincs meg, amikor viszik a hullát a tetőn, vagy éppen megvizsgálják? (olvastam – igaz régi – halottkémes előírásokat, ott a helyszínen is végezni kell vizsgálatot). Vagy amikor kiviszik az épület valamelyik bejáróján a testet? Még közönséges autóbalesetnél is ott a fekete zsák, meg a fémtepsi, a hullaszállító autó stb. stb.

 542. petiba — 2014-04-24 15:35 

@glenarvan:

Sokáig nézegetve azt a zöld valamit, hát, igen, belátom, lehet éppen a hulla is, bár hogy ennyire fel legyen puffadva egy (valaki 2 fokos vizet említett) alig ötven kilós lány…Nekem elsőre – már bocs – de inkább egy disznó teste jutna eszembe arról, ami ott kilátszik a tűzoltók között.
Amúgy vajon mi lehet az a fehér lepedő kiterítve a korlátra? És mit fényképez a fotós a földön?

 541. petiba — 2014-04-24 15:26 

@realcorpus:

De legfőképpen szerintem egy nem nagyon szép bádogtepsibe teszik. Más kérdés, befér-e a liftbe,no meg hogy „közegészségügyileg” hogyan illendő. (no persze ahol ilyen undormány tartályokból isznak, fogmosnak, pancsolnak, ott ilyesmi nem biztos, hogy téma)

Amúgy ha úgy adódna a dolog, hogy valami fenyegetés (vagy megvesztegetés :)) okán-fokán össze kellene kaparnom, hogy mi az, ami teljesen biztos ebben az ügyben, akkor asszem annyit mondanék, hogy hát, sztem van egy olyan hotel LA-ben, amit CECILnek hívnak. Oszt ennyi.

 540. realcorpus — 2014-04-24 14:43 

Elvileg ez is az övé volt. Innen tért át a tumblr-re.
http://etherfields.blogspot.hk/
(A hk (Hong Kong) attól lehet, ahonnan hoztam a linket. Ha kattintok párat, átáll .hu-ra. Ki érti ezt…?)

 539. alice — 2014-04-24 13:24 

@habitat67: Hmm, a Driveban a karaktere tényleg elég pszichopata volt… 🙂

 538. habitat67 — 2014-04-24 13:17 

@alice: új gyanúsított: Ryan Gosling.

 537. realcorpus — 2014-04-24 13:07 

@helga:
Nem tudok visszafelé keresni. Még a tegnapit sem adja ki.

 536. realcorpus — 2014-04-24 13:01 

@glenarvan:
Lent megnyitottak egy csapot és kiengedték a vizet a csatornába. Ha volt a tartályban holttest, akkor neki már mindegy volt, hogy negyed órával később veszik ki.

 535. realcorpus — 2014-04-24 12:57 

@glenarvan:
Ha kellően elszánt vagyok és/vagy úgy érzem, hogy ez a legtutibb búvóhely, akkor simán. Addig könyökölök a szélén, míg a fedelet a fejemre hajtom, aztán elengedem magam. Kívülállónak ez a látvány öngyilkosságnak tűnik, de ha ‘kergetnek/űznek’ gonosz szellemek (vagy valós gonoszok), akkor ez az egyetlen esély elrejtőzni. Persze nem számolt azzal, hogy nem fog tudni kijönni.
A halottkém jelentése szerint voltak sérülések mindkét térdén. Akár kapálózás közben beletérdelhetett a tartály oldalába.
Ha így történt…

 534. realcorpus — 2014-04-24 12:44 

@glenarvan:
Ha fent zöld zsákba tették, akkor később nem rakják át átlátszóba. =)

 533. glenarvan — 2014-04-24 12:30 

bocsánat, kéthetes

 532. glenarvan — 2014-04-24 12:29 

Itt pedig lazán kiviszik a zacsiban az utcára a közel kétnapos vízihullát meg a ruháit ?!?

http://www.dailymail.co.uk/news/article-2281485/Elisa-Lam-Canadian-student-believed-floating-dead-water-tank-Cecil-Hotel-Los-Angeles.html

 531. glenarvan — 2014-04-24 12:25 

http://reporteroscom.blogspot.hu/2013_02_24_archive.html

Itt láthatóan visznek valami vízihullára emlékeztető dolgot a zöld zsákban. És itt látható a kivágott tartály. Mielőtt kivágták, vajon mennyi víz volt benne és hova tették a büdös fertőző vizet, mert a tartályból nem folyt ki. Minden száraz.

 530. alice — 2014-04-24 12:24 

http://space.wenxuecity.com/_gallery/201302/23/20130223_2454.jpg Ezt láttátok már? Elvileg egy része annak a képeslapnak, amit Elisa küldött a hotelből barátnőjének.

 529. glenarvan — 2014-04-24 12:21 

@realcorpus:

http://tieryas.wordpress.com/2013/05/02/elisa-lam-updates/

utolsó kép – kifelé teljesen kinyílt tartályfedél – ezt belülről – befelé nem tudja magára rántani.

 528. helga — 2014-04-24 12:08 

Ez a meet-up egy ilyen laza gyulekezesi lehetoseg a vilag szamos pontjan: http://www.meetup.com/meetup_api/apps/

Barki javasolhat egy tematikat, es utana meghirdetik es a helyiek v. akik eppen arra jarnak, jelentkezhetnek ra, es ha van eleg jelentkezo, tartanak egy ilyen talalkozot azonos erdeklodesu szemelyek reszvetelevel. Nyilvan szeretett volna egy csomo emberrel talalkozni a West Coast-on. Ha valakinek lenne turelme, kinyomozhatna, hogy milyen meet-up-ok voltak tartva v. tervbe veve abban az idoben LA-ben.

 527. realcorpus — 2014-04-24 12:06 

@zizzi:
Nekem akkor sem tiszta, hogy miért így említi. Miért nem úgy, hogy hazaugrok öt napra? Aki a gyógyszereit felírta, vancouveri doktornő, ebből azt gondolom, időnként kellett volna találkozniuk.
És így megint azon lovagolhatok, hogy a lakóhelyét miért úti célnak tekinti.=)

A tartályfedő lehet olyan is, hogy felfelé nyílik. Azt belibbenéskor magára tudja rántani. Mintha rémlene valamelyik képen, hogy az egyik így van felnyitva. Azon a képen, amin a tűzoltó matat, ott nincs fedél, de azt levehették a zsanérjáról is.

 526. zizzi — 2014-04-24 11:55 

es valoban jo lenne mar egy tiborus konteo, nemde, tiboru? 😉

 525. zizzi — 2014-04-24 11:53 

@realcorpus:
#522

valahogy igy van ez 😉

Bocsanat, hogy en is ujra bekuldtem a „romantikus leanyregenyt”….

Abban azt irtam, ongyilkossag parti lettem, de az a tartalyfedel… no az nagyon nem illik bele….

Vancuvert meg beleteszi a tervekbe, hiszen nem pont onnan indul.
Ahogy a tumblrt nezegettem, eleg sokat idozott a „szakitas” elott pl. Ontarioban, ha pontosan emlexem…. szoval megemliti V.-t.

Es talan Mexikoba mar nem megy, ha elobb mar jart San Diegoban…

No, asszem befejezem lassan ;), es liftbe egyelore nem szallok, plane miota a ghostos atverosdis kisfilmeket megneztem 😉

 524. realcorpus — 2014-04-24 11:44 

@vidra:
Az utolsó mondathoz:
Korábban linkelve lett a halottkémi jelentés. Abban nem láttam említve, hogy bármit is találtak volna a nyaki rész vizsgálatakor.

 523. realcorpus — 2014-04-24 11:34 

@petiba:
Ha megérkezik tiboru, akkor fogod látni. =)
(Kilépve én sem látom. Botor módon azt gondoltam, ha nekem megjelenik, akkor más is látja. Alighanem a túl sok link miatt nem kerül be.)

 522. glenarvan — 2014-04-24 11:31 

Én csatlakoznék a team-hoaxhoz.

 521. realcorpus — 2014-04-24 11:28 

@vidra:
Rágugliztam a kínai karakterekre. Első oldalon van is egy videó, ami már feldolgozás, kb. fél óra. Tehát nem mozi-változat, de olyasmi rövidfilm formában.
A történet adott, a feldolgozás távol-keleties. Aki nem szereti/bírja a horrort, ne kattintson rá!
http://www.youtube.com/watch?v=50dg4UCYIyA
Az első 1 perc az eset bemutatása, utána kezdődik a mozi. A lift-jelenet kb. 25:30-tól van, nem teljes hűséggel.

 520. realcorpus — 2014-04-24 11:18 

@vidra:
Ha a tumblr oldal az övé és Vancouverben élt, akkor ezeket a bejegyzéseket mivel lehet magyarázni?
418.-ból másolva:
01.05
Next leg of my whirlwind adventure: the West Coast
Meet-up applications now accepted for Vancouver, San Diego, Los Angeles, Santa Barbara, San Luis Opispo, Santa Cruz, San Jose and San Francisco.
SUGGESTIONS AND RECOMMENDATIONS HIGHLY HIGHLY APPRECIATED AND NEEDED!!!!
01.07
I just got my flightbook’d
Vancouver: Jan 18 – 22, San Diego: Jan 22 – 27
and the rest is to be written…
01.12
Planning planning planning for the West Coast tour…
Sigh turns out I won’t be making as many stops as I’d like
Vancouver, San Diego, Los Angeles, Santa Cruz and San Francisco
I really want to stop by San Luis Obispo but alas…we’ll see
Suggestions and meet-ups still highly appreciated
?

Ha pl. Érden laknék és egy európai körutat tervezek, akkor kevéssé valószínű, hogy Budapestet elsőnek veszem úgy, hogy repülővel érkezek és 5 napot ott töltök. Vagy ez így logikus másnak, csak nekem nem?

A képen akár ő is lehet, tekintve, hogy nem látszik az arca. De a többi képen sötétebb haja van, majdnem fekete. És a fru-fruja is hosszabb, már ha egyáltalán volt neki. A képen levőnek mintha le lenne vágva szemöldök-magasságban.

 519. realcorpus — 2014-04-24 11:08 

@petiba:
Akkor idemásolom neked:
A LAPD videóposztolása is érdekes. A nevezett videó ( http://www.youtube.com/watch?v=Zq4LmWiDiC0 ) valóban be lett ágyazva a lapdonline.org oldalára, meg is nézték hirtelen majd félmillióan, aztán ellaposodott a statisztika (Annak ellenére, hogy sok online újságnál ez van beágyazva.). Nem úgy Dennis Romero (egy helyi lapnál újságíró) oldalán ( http://www.youtube.com/watch?v=3TjVBpyTeZM ), akinél már 5,5 milliónál jár a megtekintések száma, ebből egy rész a megjelenés után, majd november körül megugrott és azóta kisebb nagyobb intenzitással gyarapodik. Ez az a videó, amit lassúnak tekintenek (azt hiszem), de minden fórumon erre hivatkoznak. Az, hogy dátum szerint egy nappal korábbi, mint a rendőrségi videó megjelenése, abból adódhat, hogy az utóbbit megszerkesztették másnap (levágták a végét, amikor üresen mozog a lift), így az a dátum lett megadva.
Korábban megjegyeztem, hogy milyen kevés (5db) videó van a rendőrség által feltéve. Nos, nincs kevés, sőt rengeteg van, csak nem ezen a fiókon, hanem a hivatalos csatornán ( http://www.youtube.com/user/LAPDONLINE1/videos ). Az 5db-os szett itt van: http://www.youtube.com/user/MrFrankPreciado/videos Látható, hogy Mr. Preciado készített egy csatornát a saját nevére és megosztását rögtön az esetünkben szereplő videóval indította. Mellesleg ő a sajtófelelős a városban, ha jól értelmezem ( http://www.lapdonline.org/home/content_basic_view/2028 ).

 518. zizzi — 2014-04-24 11:06 

Ahhhh… hajnali 1:40 fele foltettem egy „romantikus leanyregenyt”…..
Oszt most latom, nincs fonnn….
Potlom, mert szerintem NAGYON erdekes! 🙂
Itt van:

… december 13-an kezdodott, 2012-ben…..
Itt vannak a bejegyzesek.
Roviden: a fiuja egy kis „szunetet” kert – ezt o azonnal szakitasnak fogta fol (na persze, az is ) – ezzel az en szememben eloterbe kerult az ongyilkossag, bar eddig gyilkossag parti voltam….
Akinek van „kedve”, olvassa at a bejegyzeseket…. elszomorito.

(tilosradio-riport hallgatasa kozben keresgeltem….. Tiboru adta a formajat, nekem spec. a riporterek nem voltak szimpatikusak)

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37884347158/more-this-came-out-of-nowhere-my-boyfriend

This came out of nowhere

My boyfriend asked for a break

I don’t know what I feel/think about this.

I might still be in shock.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37890022672/more-lucidsolitude-replied-to-your-post-oh

lucidsolitude replied to your post

Oh dear, i hope you’re ok! 🙁

Thank you so much. You are very very kind.

That is the problem though…I am ok. I’m quite calm and um I really get why he wants to take a break? And I’m not angry but I think I should be but I’m not

so this is very confusing to me.

It might just need to take a few days to sink in.

PS//

Awesome tumblr!

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37964465844/i-am-trying-to-make-sense-of-the-world-through

I am trying to make sense of the world through writing

The shootings and stabbings, I just can’t.

I simply cannot because if I start I won’t be able to contain myself.

I was watching the news and a psychologist said the less you tell your kids the better.

But I don’t think that’s right. Terrible things happen and as much as you want to protect your children, keeping them in lalaland is not the way to go. I still think education is power. There’s that talk of children’s innocence but I don’t think telling kids about the realities of death is taking away any ‘innocence’ I believe that kids can know about terrible things but still be as optimistic and carefree as ever.

As for me, I am a bit numb.

I’m really trying to figure out what my reaction is to my boyfriend asking for a break.

I’m trying to figure out my emotions about a guy I met in Toronto.

I’m trying to sort out and process my Ontario trip and all the things that happened and what I did because now I’m back home and all I’ve done is sleep and stay in bed.

It’s very jumbled up and I suppose my defence mechanism is to make it background noise and ignore it going NOPE NOPE NOPE NOPE not dealing with it today tomorrow tomorrow!

I suppose I should talk to someone.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37970593796/more-soooooooo-i-spoke-with-my-sister-who

Soooooooo I spoke with my sister, who, unlike me, is not socially inept and explained to me what boyfriend meant by taking a ‘break’

HER INTERPRETATION IS:

Boyfriend is not happy in the relationship and wants to break up

BUT

being a good guy and not wanting to send me off into another emotional spiral of doom into a depression,

he is easing a way into a breakup by starting with a ‘break’

So yeaaaaahhhhhhhhh

processing it in my brain.

Once again, I am having a hard time registering an emotion.

It ought to be heartbreak, hurt, emotional turmoil and falling over and beating my chest in pain and going WHYYYYYYYY

but I am just….ok? Well that clears up my confusion?

So now I need to sit down and talk with him (ugh one of those ‘serious’ conversations)

and hopefully it won’t be too difficult aka full of tears and him getting all frustrated and angry and then bad ugly shouting breakup scene.

I suppose I will be more heartbroken when it actually does happen. He is a very very good guy and they do not make them like that very often. Sighhhh. Boys. Why do they take so long to grow up?

I suppose this means I’ve overcome the terror of being all alone. I’m an INDEPENDENT WOMAN WHO NEED NO MAN.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38087502229/maybe-its-because-its-that-time-of-the-year

Maybe it’s because it’s that time of the year again,

and for most of us on the internet, it is the very opposite of ‘happy holidays’,

and we still wonder whether the world is really going to end ( it’s going to end on 0/0/00 duh)

so I’d just like to give you a moment of my time to say

you’re a good person

you are not alone

and you deserve to be happy.

Here is a complimentary fist bump.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38128642747/please-dont-get-tired-of-me-it-happens-every

Please don’t get tired of me.

It happens every time. People lose interest in me. They get tired of me. Suddenly, they don’t bother hitting me up anymore. The conversations become shorter. They forget about me and I just become a distant memory. I wonder if it’s my fault sometimes. But then I realize that people never stay in my life. And there’s nothing I can do about it.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38129309535/148km-therealezrakoenig-i-dont-even

148km:

therealezrakoenig:

i don’t even really want to go to college i just want to move to chicago or new york and work in some bookstore or a coffee shop and go to bars and drink and have sex with attractive strangers and buy all my clothes from thrift shops and take pictures and people watch and have a nice little apartment with brick walls and wood floors and a record player

#I don’t want to go to college: I want my life to be a college AU.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38135147546/it-is-official-more-i-am-a-single-lady

It is official

I am a single lady again

and coincidentally so is my best friend

and now I’m going to do the single ladies dance with my dog

I am once again on track to becoming a crazy cat lady

WHEEEEEEEEEEEE

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38214435879/averymiacrissmas-this-might-not-be-the-same-for

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38216201949/finally-finished-writing-my-postcards-and-theyll

Finally finished writing my postcards and they’ll be off and hopefully received before Christmas. England, USA and The Netherlands look for my owl!

I also got my shoes that I ordered from an Australian site that got here REALLLLLY fast but DHL obviously charged me $40 for customs and taxes (UGHHH DHL) which was just….wtf but no worries because they’re splendid, a bit too roomy but yay new shoes!

I am now so incredibly broke so I need to get unsick fast so I can pick up some seasonal shifts and earn some money before I leave for California.

Tonight was my grandma’s 87th birthday and it was nice because I was able to sit down at the dinner table and it was not a big deal for me.

Yeah….a family dinner where I willingly sat down, made conversation and it was all very good. This is if anything, a miracle, and an indication I am doing much better.

I’m also not too distraught over breaking up with boyfriend WHICH BTW AS PREDICTED BY SISTER, it was because he wanted to get back together with his ex after not talking to her for…years?

My bff 5eva said what a jerk and “it was like he was never over her” and I suspected it early on that it would be he who would be the one to end the relationship (ahhh female intuition I will try to listen to you more often)

I am going to miss hanging around him and going to his place and talking with his awesome roommates and his ps3 to play katamari and his extensive Calvin and Hobbes and Mutts collection,

but I think we may end up as good friends. Which is the best kind of ending you could hope for in any romantic relationship.

My heart isn’t broken, I think only my pride is wounded for ending up being a consolation companion prize while he pined for his ex. He is a decent person and there are so very few of those people (and MATURE for a guy his age) I don’t wish to cloud it with ugliness and hate him for wanting to happy with someone who makes “his brain happy” (his words seriously there is a microchip in there I want to do a MRI)

He was a very good boyfriend and was there while I was going through a difficult time to which I am most grateful and could not ask for more.

BESIDES IT’S HIS LOSS BECAUSE I AM SO AWESOME I HAVE SUITORS LINED UP AROUND THE BLOCK KNOCKING ON MY DOOR.

Sigh,

it’s just a lot of time and bother having to meet new people and then see if they turn out to not be psychos and then also chemistry and all those stupid details of getting used to each other’s “quirks”

can’t you just give me your url so we can save time and go eat cake already?

 517. petiba — 2014-04-24 11:01 

@realcorpus:

Az 506-on? Ott nem látok linket!

 516. realcorpus — 2014-04-24 11:01 

@petiba:
Az volt a kérdésed, hogy ki tette közzé a videót. Ott van abban a hsz.-ban (506) a harmadik bekezdés.

 515. realcorpus — 2014-04-24 10:58 

@petiba:
Valaki linkelt két VVS-es (vertical video syndrome) videót, amiben két kicsi kínai filmezett. Abban az látszik, hogy később is úgy hagyták, kivágva a lyukkal.

 514. petiba — 2014-04-24 10:54 

@realcorpus:

???

 513. realcorpus — 2014-04-24 10:52 

@petiba:
506?

 512. petiba — 2014-04-24 10:49 

Az azóta készült fotókon látható bármi nyoma annak, hogy a hullás tartályt szétvágták és újraforrasztották-hegesztették-kicserélték újra?

 511. vidra — 2014-04-24 10:29 

Ami a kínai oldalakról plusz infó, azok a következők (és ezért erősködnek a szellemes teória mellett): Elisa kínai nevének jelentése Kék gyermek, amit a vízhez kötnek. A halála előtt nem sokkal képeslapot küldött egy iskolai barátjának, amiben olyanokat írt, hogy „ez kikészít”, „járás” (pilgrimage – vándorlás, sokan ezt szellemjárásként értették, nekem először amolyan önkéntes zarándokút jutott eszembe, amiért az USÁ-ba utazott, hogy helyretegye magát kicsit).
A tumblr oldala valós, több iskolatársa megerősítette (akiket említettek név szerint, azokra rákerestem, valós személyek, pl. Alex Ristea).
Többen emlegettek egy Anthony Wu nevű fickót, akivel az apja kapcsolatban lehetett, szerintem valamilyen maffia-kapcsolatot kerestek.

Ami új gyanúsítottakat vet fel, az két tényező: az egyik egy fénykép, ami lehet, hogy Elisáról készült és egy kínai oldalon találták meg: http://sphotos-g.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash3/574579_536149859740895_62737768_n.jpg

A másik, hogy egy médium végigpörgette az esetet, és arra jutott, hogy Elisa, bár depressziós volt, nem volt mentálisan gyenge, az utolsó napokban viszont negatív entitások csapódtak hozzá, ezekkel beszélget a liftben. Gyanúra ad okot, hogy a nő 2 héttel Elisa előtt szállt meg a Cecilben, de hogy ez az infó honnan jön, nem tudom. Lehet, hogy nem is ugyanarról a nőről van szó. Itt a link: http://chelseadamali.wordpress.com/2013/02/23/the-murder-of-elisa-lam-the-unexpected-psychic-reading/

A nő tévés médium, ez nálam sokat ront a reputáción. Személy szerint úgy vagyok vele, hogy nyitott vagyok más dimenziókra, nem minden az ember körül forog, és lehetséges, hogy történik ilyesmi. Azt viszont nagyon utálom, mikor szenzációhajhász módon, kritika nélkül elfogadják, hogy hjajj, lusták vagyunk tisztességesen nyomozni, biztos szellemek voltak. Én odafigyelnék az erőszakolós bácsi fogadott fiára, akit már emlegettek.

(Még pár részinfó, amit összeszedtem: a boncolás a rendőrség szerint az emberhiány miatt tartott ilyen sokáig. A magyar dolog irreleváns, a honlapján volt kint poszt a csárdásról, szerintem csak érdeklődött. A médium azt mondta, még élt, mikor a vízbe esett, a fulladását egy papírfecni okozta, amire volt írva valami. Ez olyan nesze semmi, fogd meg jól dolog, jó lenne látni azt a jegyzőkönyvet.)

 510. petiba — 2014-04-24 09:57 

Ja és az volt már, hogy ez az egy állítólagos Elisás liftes videót végül is ki tette közzé?

Tiboru, nem lehet, hogy ez is valamiféle Cicada? 🙂
Keressük a legjobban nyomozó konteósokat:

Aláírás: NASA, Europol, Interpol, CIA, FBI, KGB (a kínaiaknak nem tudom mijük van) vagy esetleg NWO, 51-es körzet, stb. stb. 😀

 509. petiba — 2014-04-24 09:50 

@pszichopapa:

Jómagam ritkán értek egyet bármiben is rebel kollegával, de azt kell, hogy mondjam, hogy ebben a témában valahogy a megérzéseim egyre inkább az ő variációja felé terelnek, mármint hoaxilag.
Ismét csak össze-vissza, ahogy eszembe jut.
Először is a „magyarabok” hoax jutott eszembe, amit teljesen benyaltak a népek, pedig csak egy viszonylag jól felépített hoax volt, évekkel ezelőtt. Azóta rengeteget fejlődött – sztem (de érteni nem értek hozzá) – a vizuális technika, és mindenféle eszköz, ami egy hoax felépítéséhez hozzájárul. ( a magyarabos hoax sztorit érdemes elolvasni, aki még nem ismeri, hogy a hoaxépítés elemeinek az alapjaiba belelássunk – pl. itt:
http://www.urbanlegends.hu/2007/05/afrika-madzsari-kongo-hoax/

Apropó, még mielőtt folytatnám, eddig senki nem tudta megmagyarázni nekem, hogy ha a liftes videó valódi, akkor hogyhogy CSAK EZ AZ EGY van Elisáról, ez volt az egyetlen alkalom, hogy abban a pár napban közlekedett a lifttel? Vagy véletlenül PONT az ő utolsó napja volt a még nem felülírt felvétel? Na neeee…

Ami újabban jutott eszembe: Ha volt is fürdőszobája E-nak, látta bárki, hogy ebben a lepukkant szállóban KÁDAK ??? vannak? Százat megközelítő nagyságrendű lehet az a szállodamennyiség 3 és 5 csillagos között, ahol – igaz, csak Európában – megfordultam az elmúlt 15 évben, de a kád az – jó, csak sacc – de kb. ha 30 %-ban volt, a többi zuhanyfülke. Talált bárki kádra utaló jeleket?Egy zuhanyfülkébe belefojtani sztem külsérelmi nyomokkal lehetne csak.

Vissza hozzád, pszichopapa. Nos, én úgy gondolom,bár ismétlem, nem értek hozzá, a tetőn készült tűzoltós, rendőrös képhez még fotóbizgentyűs progi se kell, csak néhány önkéntes, meg egy közeli jelmezkölcsönző.
Hogy tudnék-e bármilyen újság saját cikkének tűnő cikket készíteni egy linkkel? Valszeg igen, pedig amatőr vagyok. LA sünséget utánzó honlapot én már pl. nem tudnék készíteni. De ahogy otp-s, meg egyéb bankos oldalakat egyesek prímán tudnak készíteni, gondolom ez sem jelent túl nagy problémát mondjuk egy olyan csapatnak, amely NASA-s honlapokat is meghekkel, ha éppen akar. Még az eredeti honlapokra is fel tudnak rakni – mondjuk éjjel kettőkor – olyan képet, cikket, amely valódinak tűnik, vagy nem is tudom.
Boncolási, vagy nyomozási jegyzőkönyveket bármikor tudnék készíteni, ha kapok egy eredetit 🙂

A hozzátartozók bármit mondanak, ha
-egyáltalán tényleg hozzátartozók, akkor pénzért, vagy fenyegetésért
-ha nem, akkor meg pláne bármit

Hosszasan és részletesen kitárgyalhatjuk, hogyan kerülhetett a lány a vízbe, élve, vagy holtan, mekkora volt a víz, meddig élhetett benne, ha élve került bele, de senki nem magyarázta még meg, hogyan csukta magára a fedelet. Számomra erre egyetlen magyarázat lenne, ha a tartályban (ami szerintem egyébként logikus lenne) volt belső létra. De mivel itt valaki írta, hogy ő úgy tudja nem volt létra, ez szinte kilőhető.

Ha viszont beledobták volna, akkor nem önkib…ással a legnehezebben hozzáférhető tartályba. Külsérelmi nyomok nélkül, persze….

Teljesen kizártnak tartom, hogy se egy hasmenés-hányás, se semmi megbetegedés nem történt egy hullaméreggel fűszerezett vízzel.

Most tényleg, elemezgetünk egy videót, hogy mit csinálhat rajta a főszereplő, de gyakorlatilag azt se tudjuk, kit ábrázol, és mikor készült??? Ha kicsit profibb lennék, (és esetleg tudnék kínaiul) akkor lehet, hogy találnék még x db kínai lányos- liftes videót…

Pl. Elizát már előző nap megtámadták a liftben:

http://www.youtube.com/watch?v=t_1nJL7ypHs

Vagy ez megvan már? Egy időben pörgött rendesen:
Hogy mi minden történhet egy liftben ? 😀

http://www.youtube.com/watch?v=iH30Pb6XqZc

Az öngyilok verzió a tartályfedél miatt valószínűtlen, bár azért van rá magyarázat. De az, hogy van családja, akikkel VAN OLYAN KAPCSOLATA hogy naponta telefonálnak egymással, az a család elenged egyedül LA-ba (??) egy mentálisan labilis embert, EGYEDÜL, aki még tovább szándékozik utazni, hova is, Mexikóba, vagy hova?

Visszaugorva a rendőrség (?) dolgára, Ámerikáról, meg Hálivúdról én bármit feltételezek, meg bárminek az ellenkezőjét is. De emlékezzünk csak (aki már elég öreg hozzá)hogy volt nekünk egy-két olyan fantasztikus magyar filmsorozatunk, (legalább kettő) melyben a beöltöztetett színészeink mellett valódi katonák, laktanyák, hadi járművek szerepeltek 🙂 És az még hol van Hálivúdtól…

Egyre hitetlenebb vagyok.

 508. vidra — 2014-04-24 09:43 

Sikerült kideríteni Elisa kínai nevét (蓝可儿 – Lán Kě Er), most viszont gondom akadt a weiboval, érzi a dög, hogy mocskos kapitalista országból akarok belépni, és nem enged be. 🙁 Viszont sokkal több hozzászólást és videót jelenít meg, mint amink van, bár egyelőre úgy tűnik, hogy ők sem tudnak többet, viszont imádják a szellemes vonalat erősíteni. Ez van, ha a Chinese Ghost Storyn nő fel egy generáció.

 507. realcorpus — 2014-04-24 08:17 

@pszichopapa:
=D
Jó név- és címválasztások!
(Először a Moe nem esett le, mert a Simpsonos, kocsmás Moe ugrott be, gondoltam is, hogy ‘mi köze lehet ehhez?!’, de ő Szyslak, viszont szintén 47 éves. =) )

 506. realcorpus — 2014-04-24 08:05 

@pszichopapa:
Más már említette ugyan, de az idézett részek illhetnek ide is:
http://www.origo.hu/filmklub/19991217blair.html
„Mindezt fényképekkel, dokumentumokkal illusztrálva, neves szakértők, nyomozók és szemtanúk megszólaltatásával kiegészítve.”
„…tökéletesen kihasználva azt a marketing fogást, miszerint minél nagyobb a bizonytalanság egy termék körül, annál biztosabb a sikere.”
„…kultikus sikere tulajdonképpen az internetnek tulajdonítható.”

És amikor még nem volt internet:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Olajfalók
A film (végén beszélgetés a készítésről, utóéletről): http://www.youtube.com/watch?v=x3Ssx0ECTD4
Persze ez más műfaj és fajsúly.

A LAPD videóposztolása is érdekes. A nevezett videó ( http://www.youtube.com/watch?v=Zq4LmWiDiC0 ) valóban be lett ágyazva a lapdonline.org oldalára, meg is nézték hirtelen majd félmillióan, aztán ellaposodott a statisztika (Annak ellenére, hogy sok online újságnál ez van beágyazva.). Nem úgy Dennis Romero (egy helyi lapnál újságíró) oldalán ( http://www.youtube.com/watch?v=3TjVBpyTeZM ), akinél már 5,5 milliónál jár a megtekintések száma, ebből egy rész a megjelenés után, majd november körül megugrott és azóta kisebb nagyobb intenzitással gyarapodik. Ez az a videó, amit lassúnak tekintenek (azt hiszem), de minden fórumon erre hivatkoznak. Az, hogy dátum szerint egy nappal korábbi, mint a rendőrségi videó megjelenése, abból adódhat, hogy az utóbbit megszerkesztették másnap (levágták a végét, amikor üresen mozog a lift), így az a dátum lett megadva.
Korábban megjegyeztem, hogy milyen kevés (5db) videó van a rendőrség által feltéve. Nos, nincs kevés, sőt rengeteg van, csak nem ezen a fiókon, hanem a hivatalos csatornán ( http://www.youtube.com/user/LAPDONLINE1/videos ). Az 5db-os szett itt van: http://www.youtube.com/user/MrFrankPreciado/videos Látható, hogy Mr. Preciado készített egy csatornát a saját nevére és megosztását rögtön az esetünkben szereplő videóval indította. Mellesleg ő a sajtófelelős a városban, ha jól értelmezem ( http://www.lapdonline.org/home/content_basic_view/2028 ).

Rosszul gondolom, hogy így gyorsan törölhető a bizonyíték, hogy ott volt valaha? Aztán valaki próbálja bizonyítani, hogy márpedig az ott volt! Egy rendőrségi szóvivővel szemben… (De talán erre nincs is szükség. Lásd utolsó bekezdésem!)

Még az időrendhez: A videó később került nyilvánosság elé, mint az eltünés. 6.-án közzététel, 13.-án videó, majd csak 19.-én helyszínelés. És talán sok ember sem kell, hogy tudja mi történik valójában, talán 20-25 (kb. ennyien téblábolnak a tetőn is).
Azt tudja valaki, hogy ott milyen időkorlátok vannak ilyen ügyben? Mennyi időnek kell eltelni az eltünés után, hogy jelenteni lehessen, foglalkozzanak vele? Felhívást mennyi idő, milyen eredménytelenség után kell közzé tenni?

Az, hogy botrány lesz belőle, vagy sem, kérdéses. Láthattuk már korábban is, ha az a hír, hogy a Közel-Keleten valahol van egy csoport, aki veszélyezteti a demokráciát, Amerikát, a békét, stb. és emiatt lerohannak egy országot, az teljesen elfogadott. Ha valaki felelmeli a hangját ellene…
Itt simán közölhetik (a kasszasiker után), hogy nem volt áldozat, mindenki jól van és egészséges. És, ha nem történt bűncselekmény, nincs ügy sem. Ekkor a nép megnyugszik. De talán közölni sem kell, hogy svindli volt. Aki benne volt, az nyugodt, mert tud mindent, aki meg nem volt benne, annak meg semmi köze hozzá.

És ahogy rebel is célzott rá: Senkit nem hagyunk hátra! Filmet sem! =)

 505. realcorpus — 2014-04-24 04:59 

@alamuszinyuszi:
Ezt épp nem ő írta, csak átvette innen: http://my-ear-trumpet.tumblr.com/post/40674231437/books0977-the-etude-music-magazine-october , aki korábban szerezte innen: http://books0977.tumblr.com/post/40538058132/the-etude-music-magazine-october-1930-a-gypsy
Időrendben jan. 14., jan. 16., febr. 8., de ez abból adódik, hogy előre beállította, hogy 8.-án kerüljön ki nála.
Mellesleg lengyel plakátot is találni ott: http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/40189989055/typetoy-typetoy-tumblr-com

És itt is megjegyzem, hogy ez nem igazoltan az övé. Én legalábbis kétlem, hogy az volna.

 504. zizzi — 2014-04-24 01:34 

Nos…. december 13-an kezdodott, 2012-ben…..
Itt vannak a bejegyzesek.
Roviden: a fiuja egy kis „szunetet” kert – ezt o azonnal szakitasnak fogta fol (na persze, az is ) – ezzel az en szememben eloterbe kerult az ongyilkossag, bar eddig gyilkossag parti voltam….

Akinek van „kedve”, olvassa at a bejegyzeseket…. elszomorito.
Amugy meg elnezest a hosszu, cseppet sem romantikus leanyregenyert…..

(tilosradio-riport hallgatasa kozben keresgeltem….. Tiboru adta a formajat, nekem spec. a riporterek nem voltak szimpatikusak)

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37884347158/more-this-came-out-of-nowhere-my-boyfriend

This came out of nowhere

My boyfriend asked for a break

I don’t know what I feel/think about this.

I might still be in shock.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37890022672/more-lucidsolitude-replied-to-your-post-oh

lucidsolitude replied to your post

Oh dear, i hope you’re ok! 🙁

Thank you so much. You are very very kind.

That is the problem though…I am ok. I’m quite calm and um I really get why he wants to take a break? And I’m not angry but I think I should be but I’m not

so this is very confusing to me.

It might just need to take a few days to sink in.

PS//

Awesome tumblr!

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37964465844/i-am-trying-to-make-sense-of-the-world-through

I am trying to make sense of the world through writing

The shootings and stabbings, I just can’t.

I simply cannot because if I start I won’t be able to contain myself.

I was watching the news and a psychologist said the less you tell your kids the better.

But I don’t think that’s right. Terrible things happen and as much as you want to protect your children, keeping them in lalaland is not the way to go. I still think education is power. There’s that talk of children’s innocence but I don’t think telling kids about the realities of death is taking away any ‘innocence’ I believe that kids can know about terrible things but still be as optimistic and carefree as ever.

As for me, I am a bit numb.

I’m really trying to figure out what my reaction is to my boyfriend asking for a break.

I’m trying to figure out my emotions about a guy I met in Toronto.

I’m trying to sort out and process my Ontario trip and all the things that happened and what I did because now I’m back home and all I’ve done is sleep and stay in bed.

It’s very jumbled up and I suppose my defence mechanism is to make it background noise and ignore it going NOPE NOPE NOPE NOPE not dealing with it today tomorrow tomorrow!

I suppose I should talk to someone.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/37970593796/more-soooooooo-i-spoke-with-my-sister-who

Soooooooo I spoke with my sister, who, unlike me, is not socially inept and explained to me what boyfriend meant by taking a ‘break’

HER INTERPRETATION IS:

Boyfriend is not happy in the relationship and wants to break up

BUT

being a good guy and not wanting to send me off into another emotional spiral of doom into a depression,

he is easing a way into a breakup by starting with a ‘break’

So yeaaaaahhhhhhhhh

processing it in my brain.

Once again, I am having a hard time registering an emotion.

It ought to be heartbreak, hurt, emotional turmoil and falling over and beating my chest in pain and going WHYYYYYYYY

but I am just….ok? Well that clears up my confusion?

So now I need to sit down and talk with him (ugh one of those ‘serious’ conversations)

and hopefully it won’t be too difficult aka full of tears and him getting all frustrated and angry and then bad ugly shouting breakup scene.

I suppose I will be more heartbroken when it actually does happen. He is a very very good guy and they do not make them like that very often. Sighhhh. Boys. Why do they take so long to grow up?

I suppose this means I’ve overcome the terror of being all alone. I’m an INDEPENDENT WOMAN WHO NEED NO MAN.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38087502229/maybe-its-because-its-that-time-of-the-year

Maybe it’s because it’s that time of the year again,

and for most of us on the internet, it is the very opposite of ‘happy holidays’,

and we still wonder whether the world is really going to end ( it’s going to end on 0/0/00 duh)

so I’d just like to give you a moment of my time to say

you’re a good person

you are not alone

and you deserve to be happy.

Here is a complimentary fist bump.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38128642747/please-dont-get-tired-of-me-it-happens-every

Please don’t get tired of me.

It happens every time. People lose interest in me. They get tired of me. Suddenly, they don’t bother hitting me up anymore. The conversations become shorter. They forget about me and I just become a distant memory. I wonder if it’s my fault sometimes. But then I realize that people never stay in my life. And there’s nothing I can do about it.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38129309535/148km-therealezrakoenig-i-dont-even

148km:

therealezrakoenig:

i don’t even really want to go to college i just want to move to chicago or new york and work in some bookstore or a coffee shop and go to bars and drink and have sex with attractive strangers and buy all my clothes from thrift shops and take pictures and people watch and have a nice little apartment with brick walls and wood floors and a record player

#I don’t want to go to college: I want my life to be a college AU.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38135147546/it-is-official-more-i-am-a-single-lady

It is official

I am a single lady again

and coincidentally so is my best friend

and now I’m going to do the single ladies dance with my dog

I am once again on track to becoming a crazy cat lady

WHEEEEEEEEEEEE

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38214435879/averymiacrissmas-this-might-not-be-the-same-for

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/38216201949/finally-finished-writing-my-postcards-and-theyll

Finally finished writing my postcards and they’ll be off and hopefully received before Christmas. England, USA and The Netherlands look for my owl!

I also got my shoes that I ordered from an Australian site that got here REALLLLLY fast but DHL obviously charged me $40 for customs and taxes (UGHHH DHL) which was just….wtf but no worries because they’re splendid, a bit too roomy but yay new shoes!

I am now so incredibly broke so I need to get unsick fast so I can pick up some seasonal shifts and earn some money before I leave for California.

Tonight was my grandma’s 87th birthday and it was nice because I was able to sit down at the dinner table and it was not a big deal for me.

Yeah….a family dinner where I willingly sat down, made conversation and it was all very good. This is if anything, a miracle, and an indication I am doing much better.

I’m also not too distraught over breaking up with boyfriend WHICH BTW AS PREDICTED BY SISTER, it was because he wanted to get back together with his ex after not talking to her for…years?

My bff 5eva said what a jerk and “it was like he was never over her” and I suspected it early on that it would be he who would be the one to end the relationship (ahhh female intuition I will try to listen to you more often)

I am going to miss hanging around him and going to his place and talking with his awesome roommates and his ps3 to play katamari and his extensive Calvin and Hobbes and Mutts collection,

but I think we may end up as good friends. Which is the best kind of ending you could hope for in any romantic relationship.

My heart isn’t broken, I think only my pride is wounded for ending up being a consolation companion prize while he pined for his ex. He is a decent person and there are so very few of those people (and MATURE for a guy his age) I don’t wish to cloud it with ugliness and hate him for wanting to happy with someone who makes “his brain happy” (his words seriously there is a microchip in there I want to do a MRI)

He was a very good boyfriend and was there while I was going through a difficult time to which I am most grateful and could not ask for more.

BESIDES IT’S HIS LOSS BECAUSE I AM SO AWESOME I HAVE SUITORS LINED UP AROUND THE BLOCK KNOCKING ON MY DOOR.

Sigh,

it’s just a lot of time and bother having to meet new people and then see if they turn out to not be psychos and then also chemistry and all those stupid details of getting used to each other’s “quirks”

can’t you just give me your url so we can save time and go eat cake already?

 503. rebel — 2014-04-24 00:32 

@cerebrolavator:
Ugyanaz az érv szól a tanuvédelem ellen, ami Welsz Tamás esetében. Ha valakit el akarnak tüntetni így, azt NEM MÉDIAFÓKUSZBAN, milliók szeme előtt, hisztéria közepette csinálják, hanem minél csendesebben… akkor csak eltűnik valaki, valahol minél távolabb, minél lenyomozhatatlanabb módon, egy külföldi sport baleset vagy hasonló megoldással… profi hivatalok, szolgálatok SOHA nem tesznek ilyen nagy csintadratta közepette tanuvédelembe valakit… pláne nem USA-ban ahol az átlagnál még sokkal szofisztikáltabban csinálnak minden ilyesmit… tele vannak lóvéval… Tehát szerintem ez a verzió kizárt.

 502. rebel — 2014-04-24 00:20 

@pszichopapa:
„Meg egy ilyen botránynak ( mert ez botrány lenne ) azért lenne egy csepp politikai vonatkozása is, sőt szerintem egy picit zokon venné ezt a lakosság is. ”

Már írtam, USA-ban a film téma, az olyan mint mondjuk Szaud-Arábiában ALLAH… mindent visz. EBBŐL ÉL USA sírva könyörgöm, filmért bármit, az elvük, pláne Los Angelesben, Hollywood városában! Azt mondod ezt filmért kell csinálni, hogy legyen bevétel Amerikának, és nem hogy zsaruk, de katonák, politikusok BÁRKI HASRA ESIK és csinálja amit mondasz… IGEN SIMÁN BEVÁLLAL EGY ILYEN BOTRÁNYT EGY VÁROSI RENDŐRKAPITÁNY, SŐT KORMÁNYZÓ, POLGÁRMESTER BÁRKI AKÁRKI…. Szóval szerintem ezt kicsit gondold újra, gondold végig és próbáld eme aspektus birtokában átértékelni a dolgot! 😉

 501. rebel — 2014-04-24 00:08 

@pszichopapa:
Nade cseszdmeg. A tanu látta a könyvesboltban, az oké. De ami utána jön, azt ki látta? Honnan az infó? Netán a lepukkant fazon „hiteles” vallomása lenne, 3 perc tv szereplésért?

 500. rebel — 2014-04-24 00:05 

@alamuszinyuszi:
A kínaiak érzékenyek a magyarságra az ujgur (és ugyebár Tibet) téma miatt… ugyebár mind Tibetet, mind Ujguriát megszállva tartják, és mindkét nép morálisan teljesen alaposan tart igényt a területére. A tibetiek szelídebbek hiszen buddhisták, az ujgurok viszont kemény terrorizmussal próbálkoznak kivívni az elszakadást Kínától. (képesek öngyilkos merényletekre is, pár hónapja gépfegyveres terrorcsoport lőni kezdett egy pályaudvar civil utasait, sok tucat halálos áldozattal) Az ujgúrok a magyarok NAGYON KÖZELI rokonainak tartják magukat (egyes radikálisok szerint, onnan azaz UjgUriából vándorOltunk a Kárpát medencébe). Legalábbis emiatt kínában pontosan tudja minden legalább érettségizett ember, hogy kik vagyunk…

 499. cerebrolavator — 2014-04-24 00:03 

Sziasztok.
Tanúvédelem még senkinek nem jutott eszébe?

 498. pszichopapa — 2014-04-23 23:49 

Hihetetlen információk kerültek a birtokomba, és összeállt a kép !

Szóval Elisa utolsó napjának délutánján lement a The last bookstore-ba nézelődni, sőt vásárolni. Egy szemtanú – G. Titball – állítása szerint az Everything I want to do is illegal és a Dick-tionary című könyvet vette meg. A boltban megismerkedett Moe Lesterrel ( 47, munkanélküli ), aki vetkőzős pókerre invitálta Elisat a Cecil egyik víztartályának tetejére. A 22 éves diáklány ártatlanul, meggondolatlanul igent mondott. Felment a szobájába, olvasott egy kicsit, majd elindult a tetőre. A liftben először hezitál, kimegy a liftből, visszamegy, de aztán úgy dönt, hogy ott a helye, és a videó végén látszik, amint bemelegíti az ujjait a kártyázáshoz. Moe már várja a cinkelt kártyáival, és két üveg Balfi ásványvízzel. Ahogy elindul a játék, Moe Lester elkezdi itatni a lányt. Mikor a lány minden ruháját elvesztette, megbeszélik, hogy játszanak még egy visszavágót,csak előbb pisilnie kell. A lánynak volt egy eddig számunkra nem ismert betegsége, a TSS ( Toilet Seat Syndrome ). Vagyis kerülte a WC-t, és eddig is a tartályba járt fel elintéznie az anyagcserefolyamatának bizonyos részeit. Szóval, amikor kinyitja a tartály tetejét megszédül, és beleesik. Moe megijed, felpattan és elfut, a lány pedig ott marad a tartályban, és miután kimászni nem tud, egy idő után megfullad.

 497. habitat67 — 2014-04-23 23:33 

@alamuszinyuszi: oh na ez érdekes, még egy magyar vonatkozás…:D lehet szeretett valami magyar dolgot, zenét, vagy nem tudom, vagy volt valami magyar barátja. érdekes tényleg, hogy a Hungariant mondta hasonlatnak, sztem kb ez olyan random, mintha mi azt mondanánk, h „jaj nem ért meg senki, mintha csak észtül beszélnék hozzájuk”…xd

 496. alamuszinyuszi — 2014-04-23 23:16 

Pont azt írta „hungarian”?…
http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/42627418104/books0977-the-etude-music-magazine-october
elég tájékozott lány lehetett, de persze ki tudja, mit tanítanak a kínaiak a gyerekeiknek, mármint most a hunokra gondolok.

 495. pszichopapa — 2014-04-23 23:10 

@rebel:

Lehet, hogy naív vagyok, nem tagadom. De akkor ezek szerint a következőképpen néz ki a történet ( nem csak a nagyhatalmú embert cserélem ki, hanem a hullát is babára ha nem gond, azért azt te sem gondolod, hogy a reklámért megöltek valakit ) :
Szóval HOLLYWOOD MINT MEGRENDELŐ megrendelte azt a mókát néhány rendőrtől, vagy a nagyfőnöktől helyszíneléssel helikopterezéssel,+tűzoltósággal, családdal, tanúkkal stb amiben egy bábu hulla van. Gondolták jól jön a mozi reklámjához egy izgi videó is, ezért még egyszer megkérték a rendőröket egy apró szívességre, hogy postolják már a HOLLYWOOD által készített videót az lapdonline.org-on. Mindezt néhány térfigyelőért, vagy néhány millió dollárért. Majd a film végén kiírják, hogy special thanks to xy hadnagy, gipsz jakab őrmester ? Vagy special thanks to LAPD ? Vagy csak simán elmondják egy műsorban, hogy csak reklám volt ? Szerintem ezért egy hosszabb letöltendőt kapnak a rendőrök, akik tudtak róla, engedélyezték,benne voltak…. Azt a válaszodat kategórikusan visszautasítom, hogy HOLLYWOOD A MEGRENDELŐ ad pár millió dollárt a bírónak, aki nem ítéli el őket 🙂 Meg egy ilyen botránynak ( mert ez botrány lenne ) azért lenne egy csepp politikai vonatkozása is, sőt szerintem egy picit zokon venné ezt a lakosság is. Mi lesz a következő ? Gazdag papa valami szülinapi tréfára veszi igénybe a rendőrséget ? Gyanús porból mosóporreklám ? Abban az egyben egyetértek, hogy a pénz mozgat mindent, és a legjobb marketingesek és sales mesterek az USA-ban vannak. De ide azé karcsú a lé szerintem. Ha mégis a mozi változat jön be, megemelem a kalapom előtted és meghajlok, sőt egy sörre is a vendégem vagy mindamellett, hogy nagyot csalódtam a világban.
A TBC-ről meg, öhöm ühüm….szóval. Azt nem vonom kétségbe, hogy volt riasztás TB-re. Azt gondolom te sem, hogy nem meglepő a TB egy olyan helyen ahol nagyon kis területen pár ezer hajléktalan él ( bocs tiboru, te azt írtad nem volt előjele, de azért ahol ennyi csöves van, ohne higiénia, ott én nem hiszek abban, hogy ez meglepő volt : ) ) Én azt találtam, hogy a riasztást januárban adta ki az ottani hivatalos szerv, itt egy hír róla : http://newsroom.ucla.edu/stories/school-of-nursing-clinic-fights-246643
Na most akkor mi van, hogy januárban kezdődött….Akkor az lenne az összefüggés, hogy utána halt meg ? Találtam egy hírt amiben egy LAPD rendőr nyilatkozik ( 14 éve dolgozik a Skid Row és környékén ), hogy egyáltalán nem lepődik azon ami történt, ez már a sokadi eü riasztás ezen a környéken.
Nem vagyok doki, sőt mint kiderült már itt, angol guru sem, de kb az jött át nekem a tesztekkel kapcsolatban hogy van ELISA teszt, van LAM teszt meg ez az ELISA LAM teszt, amit HIV fertőzötteknél használnak : Clinical Utility of a Commercial LAM-ELISA Assay for TB Diagnosis in HIV-Infected Patients Using Urine and Sputum Samples
Egyébként az ELISA tesztet HIV-re is használják. Ha teszekről marhaságot írtam elnézést, a többit fenntartom 🙂

 494. pszichopapa — 2014-04-23 23:02 

@SLC:

Na azzal a nyavajás vízzel így hirtelen nem tudok mit kezdeni 🙂 Nemrég találtam valami diplomamunkát amiben disznókat pakoltak vízbe, sósba és édesbe. Oszt azt vizsgálja leendő doktorunk, hogy mit művel ott a kismalac. Tény, hogy nem LA hanem Texasban csinálja, ahol melegebb van, és töredék annyi vízben, de…hát szóval már a harmadik napon undorító a röfi is, meg a víz is…

Illetve várj, egy dolgot tudok mondani a vízzel kapcsolatban. Akár hiszek, akár nem az emberkének, aki azt mondta, hogy olyan a cecilben a vizecske, mint az óbudai gyémánt, hogy nincs hír arról, hogy valami ismeretlen ordenáré fertőzéssel párszázan kórházba kerültek. Ezt a vizet használták a lakók, a kávéző, az étterem. Talán a párszázzal keveset is mondtam, 18 napig fürödtek, ittak, kávéztak, főztek ezzel, sok embert érinthetett. Azt, hogy a lakókat szerte-szana a városban, az országban, a világban gyorsan megkeresték és elhalgattaták nem hiszem. Sőt, akiket említettem angol párt, akik szerepelgettek tv-ben, újságban, a balhé után másik szállodába mentek, és – ha jól emlékszem – a továbbiakban boldogan írtak Disneylandről meg minden francról.Nem panaszkodtak facebookon, hogy rohadt betegek lennének…

Elfogadod magyarázatnak ? 🙂

 493. realcorpus — 2014-04-23 21:18 

@miamai:
Most már nekem is. Akkor valami rövid szöveg volt, de nem valami megszokott hibaüzenet (404 és tsa.-i). Ne kérdezd, mi! =) Biztos csak átmeneti volt, bütykölhették az oldalt.

 491. SLC — 2014-04-23 20:03 

@pszichopapa: ezzel még egyet is tudnék érteni valamilyen szinten, de ott van egy csomó furcsaság, amit nem magyaráz meg. Pl, hogy-hogy nem kaptak fertőzést azok, akik 18 nap alatt abból a tartályból származó vízből ittak, fürödtek, fogat mostak benne, plusz a kávézó és konyha is állítólag onnan kapta a vizet? Hogyan mondhatott ilyen marhaságot egy szakértő, hogy semmi baj, túl sok vízben volt a holttest? Amikor a víznek színe, szaga, és íze volt, ami ugye nem a tiszta vízre jellemző tulajdonságok összessége.
A videót viszont tényleg a rendőrség tette közzé – én is utánanéztem -, vagyis kell lennie valami valóságalapjának, nem hiszem, hogy a LAPD ilyen szinten megvásárolható vagy megvezethető lenne.
Ugyanakkor tényleg elég keveset tudunk a családról és a háttérről, de mint utaltam rá, mi van, ha kínai oldalakon voltak aktívak? Ahogy az oroszoknak ott a VKontakte a Facebook helyett, a kínaiaknak is lehet valami hasonló, most nincs időm utánanézni, ahol saját nyelvükön és betűikkel írnak, és mi, lehet, hogy soha nem találjuk meg. Hacsak kínai szakértőnk be nem segít kicsit. 🙂

@blogelek: Én tovább megyek: miből utazott Elisa? Az étterem nem tűnik egy felkapott helynek. Aztán Sarah Lam Facebookján 2013 áprilisban olyan bejegyzések vannak, hogy Sanghaj, Csinkung, jet lag… annyi pénzük lett volna, hogy Elisa testvérét már áprilisban elengedik egy nagy kínai körútra?

Tehát akárhogy forgatom pro és kontra, valami nem stimmel ezzel a dologgal, teljes joggal foglalkozunk vele.

 490. realcorpus — 2014-04-23 19:52 

@realcorpus:
Nem a twitter, a tumblr. Ez: http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/archive
Bocsánat a keverésért, de nekem ezek olyan egykutyák…

 489. rebel — 2014-04-23 19:47 

@pszichopapa:
És persze még azt is tudta, hogy a szálloda melleti nyomornegyedben el fog terjedni egy rezisztens TBC vírus, aminek a vizsgálata során használják az Elisa-Lam tesztet.. még ezt is bekalkulálta a kínai kiscsaj, meg a másik hasonló MEGTÖRTÉNT esetet és a Dark Water filmet is…

Ennek a valószínűsége kb ekvivalens a gerilla-reklám, média hekk hoax-al. Még az is lehet hogy mű hulla volt, csak mivel Jött mondjuk az Universal Studiótól pár millió dollár a los angelesi zsaruk is belementek a disznóságba, mivel AMERIKA JOBBÁRA EBBŐL ÉL, a filmből.. ezért USA-ban pláne L.A.-ban, minden ami filmmel kapcsolatos szent és sérthetetlen és mindenek előtt van, ilyen kultusza az országban talán még a katonaságnak van semmi másnak. Vígan megtehetik hogy megkennek vagy akár meg sem kennek, csak elmondják hogy ezt a filmet így adjuk el és a bemutató után x idővel be fogjuk jelenteni hogy médiahekk átverés volt…

Szóval bocs de egyáltalán nem zártad ki objektíve a hoax-ot, legfeljebb szubjektíve magad számára.
Azt hogy, nagyhatalmú ember, mint gyilkos – helyettesítsd be HOLYWOOD MINT MEGRENDELŐ… reklám hoax a filmhez amit be fognak mutatni… Los Angelesben, szerinted csilliárdos vagyonú filmstúdiók nem tudnak BÁRMIT elintézni? Mert ha azt gondolod hogy nem, akkor eléggé naiv vagy…

 488. realcorpus — 2014-04-23 19:37 

@pszichopapa:
337, 340 Ezt nézd meg és utána vond ki a te szövegedből a hullát! Talán hihetőbb.
Akkor lemaradt a végéről, hogy azért az is benne van, hogy ezek az emberek felkerülnek a film végén a ‘Special thanks to’ dicsőséglistára.

Ha mégsem ez lesz, akkor lehet a baleset nálam is. Azért nem öngyilkosság, mert ha valóban megzakkant, akkor nem önpusztító szándékkal cselekedett az utolsó perceiben, hanem csak a zavara hajtotta. Ebben az esetben viszont soha nem fog kiderülni, mi történt akkor ott.

A másik, amit említettél, a twitter. Ha valóban Vancouverben élt, akkor az a twitter, amit mi neki gondolunk az biztosan nem az övé. És ez alapján kizárható minden olyan közösségi oldala, amiben erre, vagy amire ebből utal, hogy ugyanaz a szerzője. Tehát azokból a személyiségére következtetni nem lehet. Marad valami?

 487. blogelek — 2014-04-23 19:00 

Sziasztok!

Eddig csak zugolvastam, de én sem bírtam megállni, hogy ne regeljek, mert nagyon foglalkoztat ez a téma 🙂

Nem tudom, volt-e erről szó a kommentekben, de nekem úgy tűnik a normál sebességű videón, mintha a lány mosolyogna (első 30mp, amikor a lift sarkába húzódik). Szerintem egyértelműen jókedvű, teljesen fesztelenül viselkedik, az pedig, ahogy bependerül a liftbe, akár a spiccességének is betudható. A (számomra) megmagyarázhatatlan táncmozdulatait leszámítva nekem mindössze egy kissé jókedvűre iddogált fiatal lánynak tetszik.

Többen felvetettétek, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen fiatal lányt, aki ráadásul gyógyszeres kezelés alatt is áll, elengednek egyedül a szülei a vakvilágba – teljesen jogos felvetés, ugyanis hiába nagykorú az ottani törvények szerint is, ha a gyerekem ilyen képtelen ötlettel áll elő, hogy ő most elruccan egyedül utazgatni LA-be és még ki tudja, hová, ha meg nem is tilthatom neki, és lebeszélni nem is sikerül, minimum megkérem egy barátját, vagy a testvérét, hogy kísérje el (ha már rólam, mint útitársról hallani sem akar, mert milyen ciki az embernek a szülőjével utazgatni).

A másik, amit nem tudok elképzelni, hogy ha el is megy egyedül egy ilyen helyre, hogy jut eszébe ott mászkálni???? Ha nem tudom, hogy olyan gatte helyen van a szállás, csak akkor döbbenek rá, amikor megérkezem és kiszállok a taxiból a csomagokkal, az egy dolog, hogy esetleg nincs nálam annyi pénz, hogy visszapattanjak a kocsiba és drágább helyre menjek, de ha ott maradok, sötétedés után ki se dugom az orrom, nemhogy bulizni indulok és vadidegenekkel cuccozgatok. Ha erre tényleg képes volt, egyszerűen nem volt normális, és az életben maradáshoz szükséges minimális veszélyérzet sem volt meg benne 🙁

Egyébiránt arra hajlok leginkább, hogy tényleg hoax, túl kevés kép, túl kevés info a lányról és a körülményekről…leginkább azonban a teszt neve és az ő neve közti egyezés és a gombra ugyanolyan ruha zavar, mint a Dark Waterben – ilyen véletlenek egyszerűen nincsenek.

 486. pszichopapa — 2014-04-23 18:41 

bocsánat ha sok lett, de ez így hirtelen kiömlött most belőlem 🙂

 485. pszichopapa — 2014-04-23 18:40 

Szerintem mi zárható ki és miért a megoldások közül :
– hoax, kapásból a fent említett dolgok miatt
– megrendezett valami, igazi hullával – ezt megszervezni egy valag egész életen át hallgató szereplővel, rendőrség megvezetésével, hullalopással és gyalázással stb nem kis szervező munka nem kevés pénzből. És miért is pontosan ? Viccből ? Ahhoz egy kicsit sok az, amit ezért években mérne ránk a bíróság. Egy bemutatandó film kedvéért ? Vagyis elmondják, hogy átvágták a rendőrséget, hullát loptak stb. mert ez egy jó reklám nekik ? És le is ülik amit ezért kapnak ? Na nee….A szálloda másik felének megszerzéséért ? Lehet, hogy én vagyok az átlagnál anyagiasabb, de ez nekem kevés lenne azért cserébe, amit kockáztatnom kell ( a költségeimről nem is beszélve )
– ami nekem is nagyon sokáig tetszett, a gyilkosság. Fentebb leírtam, hogy mit tudok elhinni, és abban nincs szó külsérelmi nyomról. Anélkül meg nehéz megolni valakit – bár nem lehetetlen

Ami felé a legjobban hajlok : az a baleset vagy öngyilkosság. Azt úgy látom mindannyian elfogadtuk, hogy gyógyszereket szedett a depresszióra és még mit tudom én mire. A bipoláris depresszióban szenvedő embernél ha esetleg filmszakadás van a legnehezebb logikát találni a cselekedeteiben. Ezért érzem feleslegesnek azon vacillálni, hogy miért nem ugrott inkább, vagy minek utazott ide öngyizni, miért nem otthon tette ezt meg, miért nem ezt vagy azt csinálta, no meg hogy micsoda marhaságokat csinál a liftben. Sőt továbbmegyek azt írják az okosok, hogy attól még hogy egy emberke fejében ott motoszkál az öngyi gondolata, az, hogy valóban megtegye, a nagy részüknél egy pillanatnyi döntésen múlik. Kevesen csinálják gondosan megtervezetten. Egyszerűen átkattan az agya egy pillanat alatt , dönt, és teszi amit tesz. Simán belefér, hogy délelőtt könyveket vesz, este meg elintézi magát. De hogy egy kicsi csavart beletegyek, az is lehet, hogy ő abba a szűk körbe tartozik, aki előre tervezte tettét és direkt utazott ide. Járt dilidokihoz, szedte a gyogyikat, esetleg a twitteren mindenféle csűrt-csavart segélykiáltások vannak, amiket nem értett meg senki a környezetében. Látta a Dark watert, ismerte a szálloda történetét, nem véletlenül ott szállt meg, és egy ilyen helyen, egy ilyen kis csavarral lett öngyilkos, örök bizonytalanságban hagyva azokat, akik nem hallották meg a segélykiáltását, nem segítettek rajta. Vagyis a családját.

 484. pszichopapa — 2014-04-23 18:38 

Amit elhiszek a történetből, és amiért :
– volt hulla, mert : pl. gondolom viccből vonul ki a rendőrség és a tűzoltóság a tartályokhoz, csak hogy néhány képhez asszisztáljanak egy poén kedvéért; LAPD a honlapja látogatottságának növelésének kedvéért nem pakol fel kitalált, vicces ügyeket a honlapjára;
– a videó okés, mert : gondolom ahhoz, hogy egy videót közzétegyen a LAPD a honlapján pl egy eltűnt személy keresésével kapcsolatban, nem elég ha mondjuk Jose „9inches” Ramirez átküldi a gmailjéről a videófájlt, és azt írja, hogy nesztek. Szerintem joggal feltételezem, hogy egyrészt ők is csekkolják, hogy nem egy összevágott-hamisított valamit kaptak-e, hoztak-e el a szállodából, a keresett emberke van-e a videón és gondolom a hozzátartozóknak is megmutatják, hogy tényleg az ő emberük van-e a képen
– a boncolás eredményét, amit most egy kicsit hátulról jövősen magyaráznék meg  csak egy dolgot tudok mondani, hogy miért kamuzhattak esetleg : ha valami nagyon, nagyon befolyásos ( konkrétan a fél rendőrség a zsebében van ) ember verte agyon/fojtotta vízbe/vagy ölte meg akárhogy a lányt a lepukkant környék lepukkant szállodájának tetején. Ezt meg a megtalálás és a helyszín miatt nem tudom elhinni. Már eleve azt nem tudom mit keresne ott egy ilyen ember, de tegyük fel, hogy Mátyásként álruhában időnként körbejár a város mocskosabbik felében és időnként kevésbé Mátyásosként viselkedik. Szóval ez az ember elintézi a lányt és bedobja a tartályba. Azt nem hiszem, hogy azt gondolja, hogy sosem találják meg, ezért rögtön szól a rendőrhavernak, hoyg mi történt. Ha ez így történik, akkor nem tudom elfogadni, hogy egy ilyen megvett rendőr azt mondja tojjál rá, majd egyszer meglesz, amikor megtalálják tudom garantálni, hogy pont én leszek szolgálatban,én kapom az ügyet stb. Valszeg annyit mondana, hogy ok, gyorsan keresnek egy nyomorultat ( afroamerikait,erőszakos bűncselemkény matt büntetett előéletűt ) és kettő perc alatt rákenik az egészet. sőt, ha nagyhatalmú ember büntettét kell elsikálni gyorsba, legkevésbé sem a bizonytalan baleset vót valamikó pecsétet ütöm az aktára, nem úgy zárom le, hogy több mint egy év múlva is még a világ másik végén ücsörgő magyarok is ezt a csontot rágják… Szóval a megtalálásának körülményei, az ügy lezárása egyáltalán nem mondható hű de tuti lezsírozott dolognak. Vagyis elfogadom ,hoyg nincs pia, drog, külsérelmi nyom, szexuális etyepetye
– bipoláris depresszió – boncolási is írja, család is mondja, ő is írja magáról.

 483. pszichopapa — 2014-04-23 18:34 

@numspa:

igen, thx !

 482. rebel — 2014-04-23 18:32 

– Nem a tesztet nevezték el a lányról, hanem a lányt a tesztről – vagy szerencséjük volt és találtak egy ilyen nevű lányt, aki be is vállalta az egész bulit…

 481. rebel — 2014-04-23 14:41 

@lumi:
Ilyen véletlen nem létezik. Ha csak a keresztnév vagy a vezetéknév egyezne, még tán elfogadnám, hogy képtelen véletlen. De olyan nincs, hogy keresztnév is és vezeték név is, és pont a szomszéd utcában, pont a haláleset időszaka alatt pont egy adekvát vírus terjedt el, amihez ezt a tesztet is használják. Nem ez így már túl sok.

Az mire cáfolat hogy 50 éve létezik a teszt? Semmire.
Nyilván nem a tesztet nevezték el a lányról, hanem a lányt a tesztről, méghozzá a hoax gyártók… szerintem ez nyilvánvaló… és még gondoskodtak, arról is hogy TBC-vel fertőzzék meg a környékbeli hajléktalanokat, ha esetleg senkinek nem tűnne fel ez a név egyezés. Az hogy egy rezisztens törzs fertőzött ott, na az szerintem is véletlen. Mert eleve nem könnyű egy TBC törzshöz jutni (de aki hullaházból tud lopni/venni fiatal lány hullát, az nyilván ezt is megoldja), nemhogy vadonatúj rezisztenshez. Valszeg befertőztek pár hajléktalant (ezer módja van, adsz egy doboz sört neki, amibe betetted a vírust stb stb stb), csak azért hogyha senki nem venné észre a név egyezést, a fertőzés miatt, már hátha észreveszi, valaki, hiszen a show fontos része ugyebár ez a név egyezés… 😉

Konteó blogon vagyunk, gondolkozz kicsit konteósabban..! 😉

 480. lumi — 2014-04-23 10:43 

@helga:
A lamotrigin elsősorban epilepszia elleni szer (az alkalmazási előiratában ott van az I-es típusú bipoláris betegség is, de akut mániában vagy depresszióban nem javasolt) , a quetiapin antipszichotikum (pszichózisban, többek között skizofréniában is adják). Depresszióra állítólag venlafaxine-t szedett, ennek (is) lehet mellékhatása a hallucináció és az egyéb pszichotikus tünetek.

 479. helga — 2014-04-23 10:31 

@numspa: Most elolvastam a halottszemles jelentest, http://www.pdf-archive.com/2014/02/24/el-autopsy/preview-el-autopsy-20.jpg amelyben ezt irjak: „Clothing and shoes were also found in the tank.” Vagyis, ruhazatot es cipot szinten megtalaltak a tankban. Ez szerintem egyertelmuen arra utal, hogy azok nem rajta voltak, kulonben azt irtak volna, hogy „decedent was found fully dressed in the tank” v. valami hasonlot.

Utananeztem a gyogyszereknek, amit szedett, ebbol kettot, a lamotrigine-t es a quetiapine-t major depressziora, utobbit skizofreniara is alkalmazzak. A lamotrigine-nek lehetnek sulyos mellekhatasai, pl. emlekezetkieses, hallucinacio, agitacio, etc. Ez megmagyarazhatja a furcsa kezjatekat a liftnel. Amugy kicsit emlekeztet a tai-csi mozdulatokra, bar nem vagyok szakerto az ugyben.

Nekem tovabbra is az a benyomasom, hogy gyilkossag tortent, es a furdokadjaban fulladt meg (tenyleg volt furdoszobaja, tekintve, hogy a kapucnis kabatos selfie-t ott keszitette.).

 478. realcorpus — 2014-04-23 09:34 

@lumi:
A LAM pedig a lipoarabinomannan rövidítése és szintén nem új felfedezés.
Lehet véletlen egybeesés, de azért mégiscsak érdekes.

 477. lumi — 2014-04-23 09:22 

Szerintem a LAM ELISA teszt vonalat kihúzhatjuk a konteóból. ELISA teszt 1960 óta létezik és a megnevezés betűszó (enzyme-linked immunosorbent assay), szóval szerintem ez az egész csak véletlen egybeesés.
Valamelyik linkelt oldalon láttam egy fotót Elisa gyógyszereiről, megpróbálom kinyomozni, mik lehetnek azok.

 476. realcorpus — 2014-04-23 08:56 

Felvezető; 6.) A furcsa cég
„Ha erre a linkre kattintasz, láthatod, hogy a honlap összes információja csak regisztrált tagok számára hozzáférhető.”
Azon a linken még az is furcsa, hogy a jelszó nem x számú csillag/pont, hanem látható mit gépel az ember.
Egyébként belépés nélkül elérhető egy oldal, de nem a főoldalról, hanem a gugli segítségével: http://www.invisiblelight.tv/eriklee/
Az első egy animációs bemutató, a második videó elveszett/törölték.
Többet a gugli sem jegyez innen. Nade ki az az Erik Lee?!
Talán ő: http://www.linkedin.com/pub/erik-lee/2/81a/538 és egy másikon https://www.airbnb.hu/users/show/1363186
De megemlítik itt is: http://www.awn.com/vfxworld/sky-high-superpower-visual-effects („character animator” csapat tagja)
Vizuális manipulációk filmekhez? Most mit gondoljak a liftes videóról?

 475. realcorpus — 2014-04-23 07:28 

@numspa:
KI
Ezt csak az off-od miatt címzem neked.
Este, amikor olvastam épp elvonult az ablak alatt egy csacsogó csaj-csapat. És milyen nyelven beszélgettek? Igen! Spanyolul. =)
Csak akkor nem volt más érdemi megjegyzésem, így kihagytam.
BE

Innentől ‘közérdekű’.
Bill Lanting a linkedin-en http://www.linkedin.com/pub/bill-lanting/6/889/a2a
Úgy látom, az egész épületet bérelte, de csak a Stay-hez tartozó részt újította fel (1.5M dollár csak nem lett volna elég az egészre). A Hotelco-t elhagyta 2013 januárban(!) és csak a Stay-es vonalat vitte tovább a mai napig, meg mellette az első helyen említett beruházó céget. Meg egyébként is sok hotelt újított fel, adott-vett, de azoknál nem került képbe, hogy hasonló módszerekkel vinné le az árukat. 1-2M zöldhasú talán nem ér meg egy gyilkosságra felbujtás vádat.

Találtam egy blogot, ami a felújítás utáni, itt fel is szólal a Cecil védelmében. Felújított, kitette a dílereket, prostikat az épületből, stb. A blogolónak meg nem tetszik a stílus, jobban egy modern szálloda az előterével. Mondjuk ezt sem értem, hogy mit vár egy századeleji építésű hoteltől. (Csekély angol-értésemből nagyjából ennyire futotta.)
http://www.joeydevilla.com/2008/11/04/the-cecil-hotels-management-company-responds/

Ápdét!
Lehet foglalni a Stay on Main-be(ba). Most legalábbis meg lehetett kezdeni a foglalást és van szabad szoba is. Alighanem frissítették az oldalt, mert balra-le odakerült egy újabb opció is (valamiféle helyi bérlet-szerüség, Downtown Concierge).
http://www.stayonmain.com/default.aspx?pg=home

 474. Hysterica Nervosa — 2014-04-23 06:02 

@Eugenie Danglars:

Csak 215-ig olvastam a hozzaszolasokat, szoval bocs ha mar volt:

Valaki belinkelte ezt a videot: https://www.youtube.com/watch?v=1YO4QbaNDjI

Elolvastam alatta a hozzaszolasokat es akadt nehany erdekesseg bar a forras hiteesseget termeszetesen nem tudtam ellenorizni, szoval eszerint Elisa szedett egy Adderall nevu gyogyszert aminek a mellekhatasai kozott a zsibbadas is szerepel, es ha igy volt akkor a fura kifeszitett ujjak es kezkorzes magyarazata lehet, hogy igy akarta a zsibbadt ujjait „feleleszteni”.

Ezen kivul erdekes meg, hogy az mar vilagos, hogy a tetore nem volt nehez eszrevetlenul feljutni, Elisa lehetett valamilyen drog hatasa alatt, valaki vagy valakik tehettek vele valamit, vagy csak elveztek, hogy fel es igy kinozhatjak, belekenyszerithettek meg elve a viztartalyba ahol aztan megfulladt, de a szervezetebol addigra kiurult a drog. Azt olvastam a ruhai is a tartalyban voltak de nem rajta, erre tokeletesen logikus magyarazat ha elve kerult a vizbe akkor a ruhak lehuztak, kuzdott szegeny es levette oket, hogy a felszinen tudjon maradni.

Na olvasom a tobbi kommentet

 473. numspa — 2014-04-22 21:13 

@pszichopapa:
Elolvastam a cég működését. Lerobbant hotelokat futtatnak fel újra, brandől elkezde a külcsínyig. 15% részesedésért.

Off:
Lefordítottam neked tegnap a spanyol filmet, láttad?
On

 472. pszichopapa — 2014-04-22 20:58 

A cecilen meg a Lanting Hotel Group szerpel( de az is a a Bill gyereké) 2011-ben is egyedül tulajként. megtennéd, hogy belinkeled az oldal, ahol a 15% van ? nem találok mást és kíváncsi vagyok

 471. numspa — 2014-04-22 20:43 

@pszichopapa:
Igen. Erről beszéltem.:)

 470. pszichopapa — 2014-04-22 20:41 

Bill Lanting
Owner
Stay Hotels, LLC
July 2008 – Present (5 years 10 months)

I am also the owner and operator of the Stay hotel brand. Stay is an exciting, youthful, upscale hotel/hostel hybrid. Soon, Stay hotels will populate major urban and resort markets across the United States.

In July of 2008, we opened the first Stay hotel property in Los Angeles, California. „Stay” was designed to cater primarily to backpacking foreign tourists, students and young professionals who are looking for moderately priced but hip and youthful hotel accommodations.

We opened our second hotel in Waikiki Beach, Honolulu in October of 2011.

 469. numspa — 2014-04-22 20:40 

Egyébként pont most megy a Discovery ID-n egy fil, amiben egy bipoláris egyetemista fiú, miután kihagyta a gyógyszerei szedését, teljesen mániás állapotba kerül, eltűnik, még telefonál a családjának, hogy üldözik és ő most menekül. Idegen házakba tört be a barátját keresve. Még nincs vége, de kíváncsi vagyok.

 468. pszichopapa — 2014-04-22 20:38 

jaja, igazad lesz, az zavart, hogy nagy kalamajka volt az eladás-tulajdonlás körül. Hogy ezt sem tudták ott normálisan csinálni…

 467. numspa — 2014-04-22 20:38 

@pszichopapa:
Én nem úgy láttam, hogy a teljes Cecil az ő tulajdonában állna.

 466. numspa — 2014-04-22 20:36 

@pszichopapa:
2008-ban tette be a lábát a lanting cég a Cecile be 15%-os részesedéssel, volt egy kis kanyar a tulajdonlás körül.

 465. pszichopapa — 2014-04-22 20:19 

@pszichopapa:
pardon, lehet, hogy csak volt…na mindjárt még egyszer megnézem 🙂

 464. pszichopapa — 2014-04-22 20:16 

A Stay és a Cecil is a Lanting Hotel Group tulajdonában van, Bill Lantingé mindkettő. Hacsak nem skrizofén , nem hiszem, hogy a két szálló vetélkedne egymással 🙂
Utánakeresgéltem még a szállóknak kb 10 évre visszamenőleg, szidják mint a bokrot, és perelik mindig minden francért. Sok cikk van fent a szállóról.

 463. zizzi — 2014-04-22 20:08 

ismet csak ajanlani tudom a miamai altal talalt (#107) forumot, igaz, hogy nemetul van, de javareszt a linkjukkel szereplo angol cikkek forditasai es nagyon jo a kepanyaga!.
Itt olvastam azt is, hogy a telefonja nem volt a holttestnel, azt a szobajaban talaltak meg, tehat azzal nem fenykepezhetett, egyeb fenykepezogeprol nem szolt eddig egy cikk sem.

http://www.allmystery.de/themen/np98859-1

a 2. oldal legaljan ott van a liftes video 2 valtozata: amirol itt is beszeltunk, a hosszabb valtozat, ami a lelassitas miatt kisertetiesebben hat, mint a mellette futo helyes ideju verzio….

 462. rpd4 — 2014-04-22 20:02 

A gyilkos lehet egy elégedetlen alkalmazott pl.

 461. rpd4 — 2014-04-22 20:00 

Lehet, az ügy mesterségesen lett felnagyìtva, hogy így tüntessèk fel minél rosszabb színben a hotelt.
A felvétel egyébként biztos, hogy akkor és ott készült, nem egy későbbi hoax?

 460. habitat67 — 2014-04-22 19:53 

ha ő szerepel a videón, én hajlanék afelé, hogy alvajárt. wikipedia: Bizonyos esetekben az alvajárás tünetként jelenik meg mentális zavarok vagy pszichotróp szerek szedése következtében. Az alvajárás gyakrabban fordul elő skizofréniásoknál, vagy szorongásos zavarokkal küzdő pácienseknél, valamint 4–6-szor gyakrabban diagnosztizálják migrénben szenvedőknél, illetve Tourette-szindrómásoknál is.

Az alvajárás megjelenését segíthetik a következő pszichotróp gyógyszerek: chlorpromazine (Thorazine), perphenazine (Trilafon), lithium, benzodiazepine (Triazolam), amitriptylin (Elavel, Endep), Zolpidem (Ambien) és a béta blokkolók. (ezek hirtelen megvonása is okozhatja.)

azt tudjuk, hogy Elisa szedett kb 4 féle gyógyszert, voltak mentális problémái, ezek előhozhatták, illetve az utazással járó esetleges stressz is. a mozdulatai engem abszolút erre emlékeztetnek. lehet járt már előtte a tetőn, mondjuk fotózni, és alvajárás közben is ott kötött ki, majd nem talált vissza. ahogy valami spanyol szakértő mondta, mutogatta a liftnél, hogy majd úszni fog… nem csak egyszerű, de összetett cselekvések is megjelenhetnek alvajáráskor a wikipedia szerint (takarítás, autóvezetés is akár). szerintem ez logikus lenne, ha a videót akarjuk megmagyarázni. szemüveg sem volt rajta, táska sem volt nála, igaz cipőt (papucsot v szandált) és utcai ruhát(? hát végülis melegítőfelsőt, és rövidgatyát..) viselt. persze lehet, hogy nem egyből a video után halt meg. erről mit gondoltok?

 459. zizzi — 2014-04-22 19:46 

@realcorpus:
#444:

van tobb tetorol folvett esti es nappali „tajkep” is. Vannak valoban a sajat cipoirol is felvetelek, bogrekrol is, egyszoval eleg tematikusan gyujtotte a kepeket illetve fotozott a kislany.
A kezekrol mint korabban emlitettek, valoban van kulon gyujtemenye, emiatt en arra gondolok, hogy a lift elott, a tukornel valamifele kinai kezgyakorlatokat vegzett, amit „mi” nemigen ertunk meg, nem falun gong, nem kung fu, nem az ot tibeti, de valami erdekes, lehet, noi mozdulatsor. Talan a depresszio elleni gyakorlat…? mert a beirasaibol latszik, bizony bipolaris lehetett.
Vagy csak egyszeruen lebilincseltek a kezek…. 🙂

 458. numspa — 2014-04-22 19:42 

A Cecilbe nem lehet szobát foglalni, ellenben az ugyanabban az épületben működő Stay-ben igen. Más a tulajdonosi kör. A Stay terjeszkedik. A többit rakjátok össze.:)))

 457. numspa — 2014-04-22 19:40 

Ma beszéltem egy belgyógyász ismerősömmel, vázoltam a helyzetet, szerinte létezhetetlen, hogy ne kaptak volma bármilyen fertőzést azok, akik ezzel fürödtek, fogat mostak, sokan ittak belőle, ráadásul ahogy fentebb linkeltem a szálloda étterme is ezt a vízet használta. Ha pedig valamilyen fertőzést kaptak volna az ezzel kapcsolatos perekkel lett volna tele a sajtó.

 456. zizzi — 2014-04-22 19:38 

 455. djatlov — 2014-04-22 19:29 

Habitat67: Igen, én is most egyedül vagyok itthon, azt’ megy le a Nap…

OFF
Ráadásul még SLC Dyatlov honlapja is nyitva van, miután volt oly’ kedves és itt megemlítette, hogy van egy ilyen, mert nem tudtam róla. Ezúton is nagy köszönet, hogy megcsináltad! Nagyon jó!!! 🙂
ON

1-2 dolog.
Én is szemüveges-kontaktlencsés életet élek és én is teljesen máshogy nézek ki szemüveggel, mint anélkül. Úgyhogy a lány a liftben akár még Elisa is lehet. Ugyanide: nekem ugyan nem nagy a dioptriám, de ha nincs rajtam szemüveg (és kontaktlencse sem), akkor szerintem én is kábé 10 centire hajolok a lift-gombokhoz. Viszont: az idegbeteg összevissza nyomkodás gyanús. Még a szemüveghez: ha nincs rajtam (és kontaktlencse sem), akkor eleve van egy bizonytalanság érzetem, biztos, hogy nem ugrálgatok kifele meg befele a liftből. Esetleg csak ha be vagyok nyomva….

Hogy bonyolítsam és hogy hozzuk a konteós vonalat, érdemes utána nézni a Rotary Clubnak, mert ők bizony eléggé tudjukkik. (A középiskolás csoportképes fotó alján van kiírva.)

Ja! Még valami: a googlemaps azt írja ki a Cecil hotelre, hogy bezárt vagy elköltözött….

 454. alice — 2014-04-22 19:13 

Ha már kínai oldalak, egy angol fórumon találtam ezt a két linket. Két bátor kínai emberke elment felderíteni a Cecil hotelt, és hogy miképpen lehet feljutni a tetőre.

http://www.tudou.com/programs/view/E1bidKZeFeY/
http://www.tudou.com/programs/view/1h7_XyJLxE0/

Nem tudom mikoriak a videók, de érdekes, hogy ilyen könnyen fel lehet jutni a még mindig a nyitott tetejű víztartályhoz.

 453. tommi — 2014-04-22 18:32 

@tommi: Ja és persze felmerül a kérdés: BIZTOS, hogy ő van a felvételen???

 452. tommi — 2014-04-22 18:29 

A felvételen úgy tűnik, mint aki részeg/hallucinál. Szerintem.

Egyébként simán lehet, hogy a személyzet műve volt, hogy beledobták a víztartályba. Lehet, hogy külső hatásra cselekedtek, lehet, hogy már holtan találták a lányt. Nem tudom, de ez jutott eszembe.

 451. habitat67 — 2014-04-22 18:25 

@realcorpus: én már attól tartok, hogy majd a filmben lecsúszik az a fekete kapucni a tükrös szelfin, meg a liftben egyszer csak Elisa majd a kamera felé fordul közvetlen közelről, én meg szívrohamot kapok, bár már így is közel szoktam állni hozzá, mikor az éjszaka közepén is még ezzel vagyok elfoglalva 🙂
na jó, ne bagatellizáljuk el, azért az alapsztoriban én még nem kételkedem.

 450. realcorpus — 2014-04-22 18:19 

@habitat67:
A nagyfilm közben kiderül, hogy mi volt ezen infókból, filmekből az, ami az előzetes. =)

 449. vidra — 2014-04-22 18:15 

@alice linkelte a kínai oldalt. még nem fordítottam le teljesen, de azon túl, amit itt is olvashattunk és angolul is fent van, eddig három különlegességet találtam. az egyik, hogy több kép van elisáról, a családról és elisa volt barátjáról (megjegyzem, helyes :)). nem lényegesen több, de több, mint az a kettő, amivel mi dolgozunk. a másik, hogy a nyomozás során többen is jelezték, hogy jóslások alapján vízbe fúlhatott, mert többször jött ki valami kék, esetleg vízre vagy tartályra utaló jel. ehhez én nem értek, és lehet, hogy csak később adódott a sztorihoz, hogy a szellemes vonalat erősítsék. a harmadik, hogy egy nate nevű srác, akinek a kommentjét angolul lehet olvasni, szintén ott lakott, bár nem egy időben elisával. ő azt mondta, a legolcsóbb hotel volt a városban, neki nem volt pénze, de ott tartózkodása alatt kirabolták, zaklatták, megvádolták, szar volt ott lenni, és nem lenne meglepve, ha az ott lakó szexuális bűnöző fia lenne a tettes, aki maga is „manipulatív bűnöző, aki pénzért bármire képes”. Felhoztak még egy sátánista vonalat egy zenésszel kapcsolatban, de ott még nem tartok, csak amolyan következő rész tartalmából jelleggel hoztam fel. 🙂 a jóskártyás vonalat még ellenőrzöm, mert a fordítás sem tiszta, átnézetem anyanyelvűvel.

 448. habitat67 — 2014-04-22 18:10 

@realcorpus: eléggé rászállt a kínai média az ügyre, tényleg sok anyag van kínaiul, de nekem kicsit szenzációhajhásznak tűnnek, meg irreálisnak.valami death metal bandatagot akartak belekeverni a dologba, a fekete csuklyás fotót rakták be valami videoba elég rossz minőségben, bár nem tudom mit akartak kihozni belőle, meg mindenféle kísérteties videót, meg hírösszeállítást láttam hatásvadász zenével, stb. lehet lehetne találni érdekes dolgokat kínai fórumokon, de gondolom ugyanúgy spekuláció az is, végülis a legtöbb eredeti hírnek, nyomnak angolul kell lennie..

 447. realcorpus — 2014-04-22 18:05 

@SLC:
Nem hiszem, hogy ebből hátrány lenne. Van valami china.org-os oldal, ott is angolul van írva szinte minden, holott Kínában üzemeltetik. És ahogy a magyarok sem használnak általában magyar billentyűzetet külföldön, gondolom, hogy a kínaiak is hasonlóan az angol kiosztást használják, amin azért egyszerűbb angolul írni.

 446. realcorpus — 2014-04-22 17:58 

@sztalker:
Az ON rész elejéhez:
LAPD-nél ezen a számon kezdték: NR13034rf
Ebből talán az utolsó két szám utalhat a cselekmény-típusra. De ez már 02.06.-án nyilvános volt, így később bárhova lehetett írni.

 445. SLC — 2014-04-22 16:49 

@helga: Nekem pedig az jutott eszembe, hogy lehet, rossz helyen keresgélünk. Mi az angol nyelvű weben keresünk információkat, pedig lehet, hogy kínai nyelven egy csomó releváns és korrekt info van, amit mi nem találunk meg.

 444. habitat67 — 2014-04-22 16:35 

@sztalker: kínai mindkét szülője, első generációs bevándorlók, tipikus szigorú,keményen dolgozó, sokat elváró szülők, egy ismerősük aki sokat járt régen az éttermükbe, typical dragon mom-nak nevezte Elisa anyját, és szerinte Elisa-t favorizálták a nővérével szemben, jól tanult, jól sportolt, sokat olvasott. van róluk amúgy kép a neten, meg valami videoban is láttam őket LA-ben, szóval nem totálisan ismeretlen, arctalan a család.

 443. realcorpus — 2014-04-22 16:31 

@zizzi:
Ööö… melyik instragamosra gondolsz? Mert én csak cipőket, bögréket, meg lányos dolgokat látok itt: http://instagram.com/moulesmariniere

Ezt a többiektől is kérdezem:
Mit gondoltok erről, úgy, hogy tudjuk(?), mi történt?
http://instagram.com/p/PYLdaqsd5q/
(Persze lehetett akkor poénos.)

 442. realcorpus — 2014-04-22 16:19 

Ahogy nézem, az északi épületből lőhette a képet, nem a tetőről. A nagy parkoló alatt egy áruház van (vagy az áruházon van egy parkoló), az alatt a sarkon van az az épület (Bay Sushi Cafe van fölötte, akinek megjelenik), ami belóg a lány képébe alulról. A két épület között átjáró van, különböző akciós százalékokkal, így talán egyik sem lakóépület. Az átjárónál kellett, hogy legyen, mert a sarok felé levő oszlopok hengeresek és csak innentől szögletes, ahogy a képe jobb oldalán is látszik. Tehát ez kivételesen nem tetőre mászós kép. http://goo.gl/maps/BkuHS

Viszont! Ha a 418-asból indulok ki (Vancouver az első állomás a nyugati parti körutazásban), akkor egész más értelme is lehet a 431-ben levő, ehhez a képhez tartozó szövegnek: „The city is where I live and breathe” Itt már szabadnak érzi magát, elszakadt az otthon (nem feltétlen csak a család) kötelékéből.
De nem! Ez mégsem jó, mert ez az Instragamos kép dec. 22.-ei, ahogy a mellette levő éjszakai is, kicsit eltolva. Viszont így megintcsak nem értem, miért tervezi be az útba a lakóhelyét…

 441. sztalker — 2014-04-22 16:11 

OFF
63. djatlov
65. tiboru
66. hunterthompson
416. zizzi

Én is megnyugtatlak benneteket, hogy japán repülőkön meg nem találsz 4-es ülést, mert a „négy” jele meg japánul kiejtve a halál szóval azonos hangalakú, úgyhogy a 3/a után úgy jön az 5-ös, mint a pinty! (Japan Air Lines, All Nippon Airways.)

http://japanese.about.com/library/blqow7.htm

(Ázsiában a 8-as szám a „menő”, az hoz szerencsét, azt preferálják, ha lehet. Lásd a brit Barings bankház hongkongi brókerének csődjénél is: a kamu kötéseket mindig egy 88888-as számlára irányították, hátha szerencsét hoz majd nekik. Hát akkor az spec nem jött be. 🙂

http://en.wikipedia.org/wiki/Nick_Leeson

http://en.wikipedia.org/wiki/Numbers_in_Chinese_culture

ON:
Nagyon ügyes és okos kommenteket olvastam a lány haláláról, de én azér’ mégiscsak megnézném azt a rendőrségi ügyiratszámot, ami a szülőknek adott papíron van, utána meg ellenőrizném az ügyészségen v. a rendőrség adatbázisában nyilvántartottal (New York Times ide v. oda), nehogy végül az derüljön ki belőle, hogy ez csak vmi lopásos ügynek a száma v.közlekedési vétség volt…
(Tipikusan rutin újságírói munka, ha nem is teljesen legálisan, de biztos, hogy meg lehet ezt gyorsan szerezni. A boncolási ilyen szempontból kevésbé érdekel.)

A tartályokról:
A szomszéd épületekről, ha magasról rálátni, akkor sztem sokkal reálisabb, hogy egy olyan ember rejthette oda a lány holttestét, aki tudott ugyan a tartályok meglétéről (pl kukkolás közben kiszúrta ezeket, v eleve ismerte ezt a tárolási módszert), de nem tud(hat)ott a bennük levő vízmozgásokról, ezért rejtette oda a holttestet jóhiszeműen. (Még azt is tudhatta, hogy van-e fönt este vmilyen mozgás, kik járhatnak fel oda és mikor.) Csak a tetőhöz kellett megszereznie a kulcsot v. álkulccsal felmennie, ha le volt az a tető zárva egyáltalán. (Vagy még azt sem, ahogy olvastam.)

207. witchp
213. freca
218. numspa, 240. numspa
259. rebel
(és még sokan mások…)

Lehet a videó szándékos netes hoax a miszticizmust erősítendő.
Én sem vagyok meggyőződve arról, hogy a liftes jelenetnek van köze a halálához, az készülhetett utólag is simán, hogy misztifikálják az ügyet a médiában.

(Például minden kétséget kizáróan sikerült a lány hozzátartozóinak azonosítani őt a felvételen? Nekünk, akik nem ismertük őt, csak 1 db portré áll rendelkezésünkre, hogy azt összevessük a liftes videóval, de egy közeli ismerős azonnal észreveheti a különbözőségeket és az azonosságokat is. Pl. a magasság, a testalkat és tipikus gesztikulálások, mozgások nagyon is egyediek, profi színész legyen az, aki utána csinálja azt hiba nélkül. Aki már láthatta őt pl. részegen, v. jól betépve, izgatott v. játékos hangulatban — pl. vmilyen barátnője v. osztálytársai — azok segíthetnének ebben. A ruházkodásáról nem is szólva, ez meg lányoknál/nőknél lehet sokkal jellemzőbb, mint gondolnánk. Pl. egy lépést nem tenne mobil nélkül, vagy hogy az istennek se venne fel magára ilyen v. olyan színű, fazonú, márkájú cuccot, tornacipőt stb., ilyenekre gondolok A nőknél néha ezek valóságos rögeszmék, igazi egyéni axiómák lehetnek sokszor, ami segíthet az azonosításukban.)

Ha már a „láthatatlan” barátról v. ilyesmiről beszélünk: napi szinten hogy megy az a bizonyos szellemvilág, amiben az ázsiaiak és ázsiai származású emberek élnek (ők ténylegesen hisznek a közöttik élő ártó szellemekben, de a jókban is, a feng sui is a szellemek szabad útvonalát biztosítja tképpen), részesei lehetnek ilyen játszadozásnak, mint amit a lány csinált?

Szerintem nem, szerintem is csak „hülyülhetett” kicsit a csaj (ha nem hoax a felvétel), de azért mégiscsak többet kéne tudni erről a kanadai lányról. Milyen származású is volt, teljesen kínai szülők gyereke? Esetleg vegyes házasságból? Mi játszhat itt: sintó, buddhizmus, konfucianizmus stb. mennyire lehet ilyesminek szerepe egy mai modern iskoláslány életében, aki Kanadában nőtt fel? (És nem mondjuk Indonéziában v Burmában, Tajvanon, ahol kevésbé világi társadalomban élne egy kínai származású v. echte vallásos kínai.) Csak a depi miatt nem menne szerintem külföldre öngyizni, ehhez elég lenne a saját lakása is, ha nagyon akarja, ott is végezhetett volna magával pár pirula túladagolásával.

 440. vidra — 2014-04-22 15:51 

@alice:

valamennyire tudok kínaiul, ha adtok egy kis időt, le is fordítom szívesen, ha más nem, megkérem a tanáromat. 🙂

 439. realcorpus — 2014-04-22 15:47 

@pszichopapa:
A gugli szerint Seymour – W Georgia sarok, míg a másik vége W Georgia – Richards. http://goo.gl/maps/GyD2W

 438. realcorpus — 2014-04-22 15:33 

@alice:
Igen. Megvan a háttérben levő épület is a szívvel a tetején.
838 Hamilton St Vancouver, BC Kanada
Rosedale on Robson Suite Hotel
https://lh5.googleusercontent.com/-y4OUtQ9BnJM/UvGdOmPF9CI/AAAAAAEKiCs/4HlXM62wqUs/w684-h1026-no/photo.jpg

 437. pszichopapa — 2014-04-22 15:24 

Ez a tetős-fényképezős dolog tetszik !

 436. pszichopapa — 2014-04-22 15:22 

Az az épitkezés meg telusos épület Vancouverben van, kb a Seymour str és Kingston road sarka.

 435. zizzi — 2014-04-22 15:16 

@realcorpus:

#431:

az instagramos kepek kozott RNGETEG tetokon keszult kep van. Nem lehet, hogy azert maszott fol a tetore, hogy LA-rol is csinaljon egy ilyen kepet, es ott dekkolt valaki, aki azutan belefojtotta a tankba?????????? Hiszen mint annyian es annyiszor megirtuk, a teton kivaloan lehetett iszogatni, biztos tavolsagban a lenti utcai kaosztol. A telefonja (fenykepezogepe) lehetett a zsebeben is, bar mintha az nem hianyzott volna a szobajabol, most nem akarok visszakeresni ez ugyben.

 434. alice — 2014-04-22 14:22 

 433. realcorpus — 2014-04-22 14:16 

@habitat67:
Burnaby már majdnem Vancouver, annyira egybe van épülve.

 432. rebel — 2014-04-22 14:05 

@habitat67:
Mi van ha a hoax gyártói ezzel a magyarozással IDE NEKÜNK ÜZENTEK, mert észrevették, hogy itt mi járunk a legjobb nyomon, meg eleve ilyen intenzíven megy a nyomozás és spekulálás. Tehát lehet hogy ez a magyar nyelves bejegyzés nemrég került csak oda utólag.. 😉

 431. habitat67 — 2014-04-22 13:53 

@realcorpus: talán Burnaby? az volt a szülővárosa, ott volt a szűlők étterme. de az egyetem alatt már nem biztos, hogy ott élt, nem tudom.

 430. realcorpus — 2014-04-22 13:36 

@alice:
Az első linkeden azt állítja Felicia, hogy Elisa oldala az a tumblr-es és egy Instagram-osat is ír (http://instagram.com/moulesmariniere). Ott szerepel a képek között a Fitzgerald könyv (A nagy Gatsby) kétszer is, egy angol és egy francia nyelvű kiadás. Ezt említette LA-be érkezésekor is. (Nincs ezzel a könyvvel valami statisztika, mint a Zabhegyezővel?)
A második képet, ha valaki felismerné, megtudhatnánk, hol élt. Ezt írja hozzá: The city is where I live and breathe. (http://distilleryimage4.ak.instagram.com/239a0f044beb11e2965422000a9f18cc_7.jpg) A jobboldali épületen a TELUS egy kanadai telefontársaság, a daru lábánál az 1-es mellett BINGSTON, vagy KINGSTON. A b-sre semmi találtam, a k-s meg akármi lehet.

 429. realcorpus — 2014-04-22 12:52 

@helga:
Nem lehet, hogy 50 szobában volt _állandó_ vendég?

A kapucnis kabát az tényleg olyan, hogy azzal ‘beleolvad’ a környezetbe. Lepukkant környéken az ‘őslakosok’ napi viselete hasonló lehet esténként, így nem tűnik idegennek/átutazónak, akit megszabadítanának ettől-attól.

 428. szekertabor — 2014-04-22 12:51 

A felvételek egy részében a lány úgy tapogat maga körül, mint aki megvakult. Előtte pedig annyira közel hajol a liftben a gombokhoz, mint aki súlyos látászavarral küzd. Nincsen valami narkotikum, ami a tudatmódosítás mellékhatásaként vakságot is okoz?

 427. realcorpus — 2014-04-22 12:45 

@habitat67:
Talán, mert ez egy olyan nyelv, mint nekünk a kínai. A többi európai nép nyelvei sorolhatók egy-egy nagyobb csoportba, a mienk kiesik. Nem vagyok nyelvész, de alighanem így lehet. Persze mondhatott volna zulut is…
Attól, hogy depis volt, lehetett okos, értelmes lány, aki nem csak annyit tudott Európáról, hogy a víz túloldalán van.

 426. helga — 2014-04-22 12:42 

A viz homerseklete 36 F volt, ez megfelel 2 Celsiusnak. Erosen ketseges, hogy egy ilyen hideg vizbe akart volna bemaszni a lany.

Tiboru, valahol olvastam azt is, hogy csak 50 szobaban volt a 600-bol vendeg, igy lassabban fogyhatott a viz, mint ahogy kiszamoltad.

Meg az jutott az eszembe, hogy lehet, hogy azert nincs tovabbi informacio a lany halalarol, mert a film keszitoi „megvettek” azt. Elvileg van egy informacios torveny, mely szerint kotelezo publikusnak definialt informaciot kiadni, de nem tudom, hogy egy ilyen esetre vonatkozik-e. En ugy gondolnam, hogy igen, de persze, lehet, hogy ez szovetsegi torveny es az egyes allamok rendorsegeire mas szabaly vonatkozhat. Azert az biztos korrupcio, ha penzert kiadja valaki, de amilyen szornyu hely LA, hat ez biztosan megtortenik idorol idore.

Ja, meg annyit a kapucnis kabatjarol, hogy Amerikaban azt tanacsoljak, ha az ember (lanya) nem akarja, hogy belekossenek az utcan, nezzen ki minel furcsabban. Ebbol a megfontolasbol, mikor a 90-es evek vegen egy ugyancsak lepukkant varosban laktam, egy trencsko kabatban es napszemuvegben kozlekedtem keso estenkent, mikor hazamentem a munkabol (egyetemen dolgoztam), nem is kotott belem soha senki. Igaz, legtobbszor biciklivel.

 425. realcorpus — 2014-04-22 12:38 

@SLC:
Ezt bizony jó volna tudni.

 424. habitat67 — 2014-04-22 12:33 

egyébként a Hungarian-t sztem nem szó szerint értette, hanem kb úgy, mint mikor mi azt mondjuk h ez nekem kínai, hát ő beszélt kínaiul, szóval ezt nem mondhatta : D csak nem tudom miért pont a magyar jutott eszébe.

 423. SLC — 2014-04-22 12:30 

@alice: Ebből a tartályból ITTAK emberek? Na ne máááá!

 422. habitat67 — 2014-04-22 12:29 

@realcorpus: na hát, miért pont Hungarian-t írt, hogy juthatott eszébe?? 😀 lehet járt itt is, vagy ismert valaki magyart.

sztem eléggé átlagos tumblr,nincs sok eredeti tartalom, inkább csak reblogok, semmi külünleges téma. igen, kicsit depis, de hát ezt tudtuk Elisa-ról.

most akkor csak 29-én érkezett LA-be? korábban kellett volna neki nem? mindenhol azt írják, hogy 26-án. azt hittem azok az utána mászkáló mexikóiak és olaszok is LA-ben voltak, meg a Speakeasy is. ha elhagyta a telefonját, abból nem volt gond? mondjuk neten jelezhette a családnak.

 421. zizzi — 2014-04-22 12:27 

@alice:
420:
ugyanazt talaltuk, csak masutt:
http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/41414644630/today-i-slept-took-a-long-hot-shower-stuffed

Today I slept, took a long hot shower, stuffed myself silly with a $3 dinner. It has been most productive and enjoyable.

I seriously have done nothing in San Diego that is out of the my normal routine at home.

I DO WHAT I WANT

After all, I like my home comforts and every now and then I do something entirely impulsive and reckless like tell a guy I just met I like him…….

I do like people watching at the hostel.

Now that I’m rested and well, starting tomorrow I should venture outside more.

1. Seaworld…….

2. Th
==============
kulon figyelmet erdemel:

„I do like people watching at the hostel. ”

Hummm……

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/42069210210/brendayoga-yoga-for-runners

 420. SLC — 2014-04-22 12:24 

@realcorpus: tuti biztos 100%, hogy ez az övé?

 419. alice — 2014-04-22 12:20 

Kisebb-nagyobb keresés után rátaláltam erre az igen érdekes oldalra: http://felicadevers.blogspot.hu/2013/02/what-happened-to-elisa-lam.html

Rögtön az első görgetés után Elisa tumbleres posztja van a 4 fajta gyógyszeréről, és hogy milyen érzés ennyi mindent szedni.

Az oldal közepén elvileg Elisa facebook posztjait látjuk, amit ez az oldal http://www.douban.com/group/topic/36854905/?r=1 publikált. ( Nem sok mindent értek, mert kínaiul van, de elég érdekes képek vannak, és itt is a közepe fele van egy facebook poszt egy sráctól, aki leírja milyen is volt a hotelben élni. )

Ha az ő facebookjáról vannak a kiírások, akkor bizony tényleg találkozott valakivel, egy ismeretlennel, mivel ezt írja: „After all, I like my home comforts and every now and then I do something entirely impulsive and reckless like tell a guy I just met I like him…….”

 418. zizzi — 2014-04-22 12:16 

@realcorpus:
418:

huuuha, en is pont ezt tettem, de en „kesesben” vagyok, mert ugyan csak a januariakol kezdtem visszafele (nehany mar a februariban van) az idoben, de megneztem a tovabbpostolok egy reszet is, meg a kepeket is. Pontosan azt a jan. 29.- i bejegyzest szurtam ki, amit Te is, a „01.29
I have arrived in Laland…” -ot.

Eleg lehangolo olvasni, es ez a kep igencsak furcsa:

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/42001369468/rcruzniemiec-eugene-soloviev

A magyarnak gondolt besze’de’t en is furcsallom, ugyan kihez beszelt angolul, aki azt magyarnak velte…..eleg furcsa!! Nem lehet, hogy valamilyen nagyon fiatal, idegen tarsasagban probalt segiteni, akik kulfoldiek voltak – talan menekultek? meg nezegetem en is tovabb, ha az idom engedi meg…..

 417. realcorpus — 2014-04-22 11:03 

@habitat67:
Ezzel a linkkel jól behúztál a csőbe. Két óra volt, mire kiszabadultam. De így legalább még zavarosabb az egész. =)
Tényleg az övé? Mert, ha igen, akkor van ellentmondás a hivatalos történethez képest.
(Csak zárójelben: tagged -> mains; a szálló -> Stay on Main)

Elkezdtem nézegetni a bejegyzéseket, de erősen szűrve. A képeket alapból kilőttem, egy idő után az idézeteket is és a másoktól átvett szövegeket is. Önálló írása szerencsére(?) nem sok volt. Általánosságban elég depresszív az egész. Azt éreztem, hogy magányosnak érzi magát, szívesebben élt volna a (múlt)századelőn és néha úgy tűnt, hogy már belelovalja magát/bebeszéli magának, hogy pszichésen ‘nem normális’.
Nem időrendben, másolva, megjegyzésekkel:
Idézetek:
01.18
„Every mental state, even madness, has its equilibrium based upon self-esteem.”
01.18 és 01.26 (Igen, ez kétszer is szerepel)
„Don’t make everyone know about your sadness.”
Bejegyzések:
01.29
I have arrived in Laland…
and there is a monstrosity of a building next to the place I’m staying
when I say monstrosity mind you I’m saying as in gaudy
but then again it was built in 1928 hence the art deco theme so yes it IS classy but then since it’s LA it went on crack
Fairly certain this is where Baz Luhrmann needs to film the Great Gatsby
Tehát 29.-én (vagy előző este) érkezett meg LA-be. Az utolsó mondatot nem igazán értem. Az még nem probléma, hogy a filmet májusban mutatták be, de nem látok összefüggést, mert egyrészt NY-ban játszódik, másrészt Ausztráliában forgatták, ha nem tévedek és ezeket már lehetett tudni a bemutató előtt is.
Kicsit korábban:
01.27
The Speakeasy WAS AWESOME
except I lost a cellphone
SIGH
Ez a Speakeasy a ’20-as években volt az illegális alkoholfogyasztó-helyek neve. De, hogy ma mit jelent egy fiatalnak…? Nem tudom, de a telóját elhagyta közben. Ez nem az első eset, igaz, a korábbi más szituációban történt:
12.28
Unfortunately my cellphone is ‘misplaced’
Life tip #1820
Never EVER work in a shoe store and especially if it’s ladies shoes.
Run far far far away and hope you never need to stoop so low you have to sell shoes.
Men’s shoes are OK.
Vissza a körutazásba:
01.26
I’m going out tonight
I really hope no creeper comes near me
Seriously though
those Italian and Mexican guys go after you STRONG
Show the slightest inclination and they hound you
Ekkor elvileg San Diegoban kellett lennie. Ott is egy lepukkant környéken lakhatott. Ide így érkezett:
01.22.-én egy rövid beírás van, miszerint lusta csomagolni. Aztán egy hosszabb, aznap:
01.22
I got lost in the airport and missed my connecting flight
UGHH. Sleepover at the airport again.
Oh well. It could be worse.
United Airlines provides blankets
I have wifi
and I can pretend I’m Tom Hanks in the Terminal (not at all similar but SURELY if a fictional character in a movie can live in an airport than so can I)
Újra(!) egy repülőtéren alszik?
És a tervezési szakasz:
01.05
Next leg of my whirlwind adventure: the West Coast
Meet-up applications now accepted for Vancouver, San Diego, Los Angeles, Santa Barbara, San Luis Opispo, Santa Cruz, San Jose and San Francisco.
SUGGESTIONS AND RECOMMENDATIONS HIGHLY HIGHLY APPRECIATED AND NEEDED!!!!
01.07
I just got my flightbook’d
Vancouver: Jan 18 – 22, San Diego: Jan 22 – 27
and the rest is to be written…
01.12
Planning planning planning for the West Coast tour…
Sigh turns out I won’t be making as many stops as I’d like
Vancouver, San Diego, Los Angeles, Santa Cruz and San Francisco
I really want to stop by San Luis Obispo but alas…we’ll see
Suggestions and meet-ups still highly appreciated
?
Van közöttetek olyan, aki úgy tervezi meg az utazását, hogy az indulópontot/lakóhelyét beleveszi? Főleg úgy, hogy terv szerint 5 napot fog ott tölteni? Nem hiszem.
Nekem úgy tűnik, hogy a bejegyzéseket író Montrealban él(t). A következők alapján:
01.09
http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/40088596226/more-im-privatizing-the-living-crap-out-of
01.09
http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/post/40086207561/im-in-such-a-state-that-the-tiniest-things-are
Ezeket nem másolnám be, de egy erősebb angolos megerősíthetne, hogy jól gondolom-e. Az egyikben megemlít egy kisebb várost, ami Montrealtól nem olyan messze a tölcsértorkolat partján fekszik.
Csak egy rövid, nem a sztoriba illő idézet a másodikból, csakis az érintettségünk miatt. =)
„I’m just trying to speak English to them
and it’s as though they think I’m speaking Hungarian”
(Az angol szövegeket a gugli viszonylag értelmezhetően lefordítja. Csak azért másoltam, hogy ne legyen tele linkkel és meg is maradjon, ha bármi történne.)

Ha valóban ő írta ezeket, akkor alapjaiban megdől, hogy Vancouverben élt. Szerintem…

 416. SLC — 2014-04-22 10:40 

@vidra: A remete lapja nem csak a magányt, de a belső szörnyek megismerését, a velük való küszködést is jelenti. Elég kifejező.
A képeknél az idézet Chuck Palahniuktól van, aki a Harcosok klubja és hasonló – zseniális, de nem túl épeszű – regények írója.

 415. zizzi — 2014-04-22 10:32 

Jut eszembe: Kinaban, ill. a kinaiaknak nincs semmi bajuk a 13-al (marmintha nem keresztyenek, azoknak lehet), nekik a 4 es a 4-et tartalmazo szamok a „rosszak” a halallal kapcsolatosak.

Lehet, hogy EL nem akart a 14.-en lakni, fentiek miatt.

Meg mindig nem tudom, melyik emeleten lepett be a liftbe, es melyikre akart menni, es hol volt a szobaja….. Vagy a 15. vagy a 14. volt, ahol a liftbe be akart szallni, mert a lift uresjaratban a 14.-et torli eloszor. Lefele-menetben van. No van olyan lift, ahol az eppen tartozkodo emelet gombjat meg sem lehet nyomni – ebbol en arra kovetkeztetnek, hogy a 15.-rol akart nagyon gyorsan lemenni akarhova….
es minden bizonnyal ez volt az utolso utja, hoszen ha liftezett volna meg valamikor, akkor lenne kesobbi felvetel is rola. Es NEM akart kimenni az utcara, mivel nem volt beoltozve az irrrto csinos kis fekete kapucnisaba.

Mas: ha nem onszantabol ment fol a tetore, egy ilyen konnyu leanyt beletehettek pl. egy vallra vetheto „ikeas” szatyorba, fol a tartalyok folotti toronyra, onnan lecsusztathatta az elkoveto a legkozelebbi tartaly tetejere es ennyi….ehhez eleg egy eros ficko.

 414. vidra — 2014-04-22 10:26 

még valami. a társadalom okozta depressziója és kétségbeesése gyönyörűen lejön ebből és az alá írt tagekből:

„I want to see more girl monsters. Girl giants, girl dragons, hulks & trolls. Scylla and hydra. Girl monsters who are huge and whole. Teeth and plush fur and long muscled tails. Heads enough to see you anywhere. Gleaming green or brown. But girl monsters are usually zombies or vampires. Pale and thin, bleeding or dead. Not Lady Lazarus, not a phoenix from the ash. I want to see how you get strong without being broken first. Get strong and stay strong. Get big and bigger.”

Terror Incognita

#’getting strong without being broken first’ is like all i want from anything but especially girl monster stories #stop making women small before you let them be big #i am tired of revenge stories #i am tired of all my heroines hurting

 413. vidra — 2014-04-22 10:20 

a Tumblr-oldaláról:

– használhatta a queue-t, ha tudta, hogy utazgatni fog, ha nyárra elutazom vidékre az isten háta mögé, ahol tudom, hogy nem lesz net vagy időm, néha én is beállítom, hogy ne tűnjön halottnak a blog

– az általa posztolt dolgokból nekem az jött le, hogy a) nagyon szeret olvasni, b) rettenetesen komplexusos, amit okozhat maga a társadalom (sokat posztolt erős és/vagy gyönyörű nőkről, akikre hasonlítani szeretett volna) vagy a saját szülei elvárásai is

– átlagos lányblognak nézném, ha a bipolaritása nem mutatkozna meg abban, hogy egy vicces poszt után egy munch-féle borító és a remete kártyalapja jön

– a kezek szerintem szintén a komplexusaiból jönnek. ha megnézzük, hiába volt sikeres a tanulmányaiban, ezeket nem osztotta meg, a képek magas, vékony, gyönyörű európai-amerikai nőket ábrázoltak, a kezes képeken is hosszú, kecses, elegáns, sokszor művészien kifacsart végtagok vannak. feltételezhetően magát egy alacsony, csúnya, tenyeres-talpas ázsiai lánynak látta, aki sosem lesz képes elérni az általa kitűzött szépségideált. szomorú ezt mondani, de ilyen szempontból egy átlagos lány blogját láthatjuk. és most megyek, kielemzem, mit mond rólam a saját oldalam. 🙂

 412. SLC — 2014-04-22 09:28 

@Attus Germanicus: Nem hiszem, hogy életben maradt volna három napig, éjjel 10-14°C volt a hőmérséklet, simán kihűlt volna. De szerintem azok a tartályok nem voltak üresek soha, valószínűleg átfolyó rendszerben üzemeltek, így biztosítottak egyforma nyomást, ha mindenki egyszerre tusol este (legalábbis az új információk tükrében így látom). Vagyis amikor a lány belekerült, volt benne víz. A fürdőzést épp ezért kizárnám – legalábbis épeszű és józan állapotban -, mivel egyértelmű, hogy nem lehet belőle kimászni. Ha be voltak kábszerezve, akkor meg bármi megtörténhetett.

 411. SLC — 2014-04-22 09:07 

@rebel: a kapucnis képen a belógó hajtincsek és hajszálak miatt látszik barázdáltnak, a furcsa szín pedig azért van, mert a fényképező kijelzőjének fénye világítja meg az amúgy árnyékban lévő arcot.
A megtört hüvelykben nincs semmi furcsa, az én kezem is ilyen, laza az ízület meg a szalagok.

 410. menjekvagymaradjak — 2014-04-22 00:40 

@habitat67:

tényleg, a queue-ról megfeledkeztem, valóban lehetséges. Ekkor viszont az merült fel bennem, hogy miért állította be, hogy pl. júniusban, vagy decemberben posztoljon ki bármit is, ez nekem túl nagy időnek tűnik, de persze nincs kizárva.

A csuklyás képet én sem találtam, pedig pár hónapot visszatekertem. A januári-februári képek közt sincs, pedig ha a Cecilben készült, akkor ott kellene lennie. Hát ezek alapján nem lettünk okosabbak..

 409. almoragh — 2014-04-22 00:24 

@rebel: ez is megfordult a fejemben, kizárni nem lehet – ha van ott egy társaság, szinte biztos, hogy az öregúr valahogy kötődik hozzájuk, túl régóta van ott ahhoz, hogy csak úgy megfeledkezzünk róla. Persze ez az egész egy konteó, nem „hiteles”, csak egy lehetőség. Ha hoax, akkor igen ügyes hoax, a halottkémi jelentésekkel és egyebekkel – újsághírek – együtt.

Amit elvileg tudunk: egy csaj, aki halott, megszállt a hotelben. Van még egy felvételünk hozzá, meg pár adat. Semmi sem biztos. Nekem az tutinak tűnik, hogy nem öngyilkosságról van szó, ahhoz ez túl bonyolultnak tűnik.

No meg a film már elkészült, nem hinném, hogy kampány kéne hozzá. Lehet, hogy tévedek, persze, de valahol ez már megvolt. Na meg a Fekete Dália is működött…

 408. numspa — 2014-04-21 23:48 

@Attus Germanicus:

Magamról annyit tudok, hogy józanon is a harmadik próbálkozásra elfáradnék, aztán a tizenfokos vízben szép lassan kihűlnék.
Az emberek nagytöbbsége egy medencéből is alig tud kikászálódni létra nélkül. Beállva, 15 fokos vízben delfinezni, vékony acélperembe kapaszkodva kis nyíláson kihúzódzkodni… hááát…

 407. Attus Germanicus — 2014-04-21 23:41 

@numspa: Elsőre biztosan nem. De, ha az életem múlna rajta, és elég sokáig próbálkozhatnék, akkor sikerülne.

 406. numspa — 2014-04-21 23:37 

@habitat67:
Az a haja. Én nem látom furának azt a fotót.

 405. habitat67 — 2014-04-21 23:36 

@rebel: jaj ne, ilyen késő este már hanyagolnom kéne ezt az egészet, na mindegy 😀
egyébként nekem is feltűnt, hogy a kapucnis fotón furcsának tűnik az arca is, már amennyi látszik belőle, nagyon fehér, és mintha szemből a jobb oldalon furcsán barázdált lenne, de lehet csak belógó kis hajszálak.

 404. numspa — 2014-04-21 23:33 

És mondjuk, mi van akkor, ha 40 cm volt a vízszint és a tartály teteje közt, vagy 50.
Ezen a vékony peremen egyébként is baromi nehéz megkapaszkodni (szívesen megnézném, ahogy rebel teljesíti a produkciót, 30-40 húzódzkodással egybekötve:D). Még beszámítható állapotban is nagyon necces.

 403. rebel — 2014-04-21 23:31 

@habitat67:

Akkor nézzük kicsit a kezes vonalat! Ez a kéz motívum valahogy így már érdekes.

1. Fura kézmozdulattal – mondjuk, hogy ellenőrzi a lány a liftajtó szenzort – ami groteszk kiforduló torz és ijesztő, már-már horrorfilmbe illő (ugyebár van néhány kísértetes horrorfilmban, a megtört holtest, kicsavarodott végtagokkal mégis gyorsan mozogva, igencsak ijesztően, filmtrükkel szaggatott mozgással, ami még vérfagyasztóbb, kúszik a földön és megy gyilkolni)

2. Fura kifordult kézmozdulattal tartja a kapucnis selfie-n, a fényképezőt. Mellesleg ez is horrorisztikus, a fekete kapucni, arca nem látszik, sőt oldalt vagy fénytörés, vagy hajtincs, vagy photoshop, de furcsán redős az arca és zöldes szürkés, mintha már be lenne sminkelve egy vízihullának (szerintem ez a kép is már csinált)

3. Kéz fétisiszta gyanús a lányka, mivel a tumblr-én külön kezes szekció van kéz-fotókkal.. némelyik szintén eléggé nyomasztó (legalábbis szerintem)

Nos ezekből azt a következtetést vonom le, hogy a készülő – Eliza Lam horrorfilm koncepciójában a kéznek lesz jelentősége, ilyen vérfagyasztó torz kézmozdulatokkal fog mozogni és gyilkolni a kísértet… szépen beszaggatva, gyorsítva-lassítva, fehér szem, szürkéskék bőr… brrrrr….. jópofa kis horror lesz… 🙂
Ügyesen megcsinálták hozzá előre, akárcsak a Blaie Witch Projekt-hez, a gerillakampány hoax-ot… (konteó!)

 402. habitat67 — 2014-04-21 23:29 

@rebel: egy ismerősük leírásából redditen, aki járt régen az éttermükbe: I remember the mom’s pride with the younger daughter Elise, almost to the point of seemingly almost cruelly ignoring her older daughter. She bragged about Elise’s track and field accomplishments. Stereotypical dragon mom, she confided in me that her worry about her older daughter’s weight.

szóval Elisa jó volt atlétikában, de aztán ki tudja folytatta-e később, vagy csak gyerekkorában.

 401. numspa — 2014-04-21 23:27 

Szóval, simán lehet, hogy élt a tartályban, vagy önként mászott be, de ha akart is, egyszerűen nem tudott kimászni.

 400. numspa — 2014-04-21 23:25 

@rebel:

Látod a képeket, látod a lábát, ez a lány nem túl sportos, 1.6 m magas, ez nagyjából 54 cm hosszú lehet a karja. Tudom, van rá matematikai esély, hogy lebukik, delfinbe felugrik, hajlított karral elkapja a vékony fém peremet, és kihúzódzkodik, de valljuk be, ez az esély tényleg csak matematikai.

 399. rebel — 2014-04-21 23:21 

@numspa:
Attól függ milyen erős. Egy kínai lány, lehet hogy kungfuzik vagy wu shu-zik (stb), ha kisgyerek kora óta csinálja, akkor még egy karral is felhúzza magát úgy, hogy közben a lábát a nyaka fölött átkulcsolja. Tehát ismerni kéne a fizikai képességeit, sport előéletét a lánynak. Egy átlagos vagy az alatti fizikumú, semmi nem sportoló kiscsaj persze nyilván biztos hogy nem bírná így el a testsúlyát.

 398. numspa — 2014-04-21 23:15 

@rebel:
Oké, akkor egy 45 kilós nő fel tudja húzni magát, főleg a felvételen lévő állapotban?

 397. rebel — 2014-04-21 23:13 

@numspa:
Meg lehet csinálni, persze ha van hozzá bicepsze az embernek. Kirúgom magam a vízből felfelé, ha jól lendít az ember, akár egy métert is ki lehet így ugrani mint egy delfin, tehát úgy tudom elkapni a fejem felett fél méterre levő peremet, hogy nem is nyújtott már a karom (amivel ugyebár sokkal nehezebb fel húzódszkodni) hanem jelentősen behajlított, ebből a pozícióból röhögve felhúzom magam, még nyomok is neked, ha nagyon akarod 30-40 felhúzódszkodást előbb… 😉

 396. numspa — 2014-04-21 23:07 

@Attus Germanicus:

Attus, Tőled is megkérdem, Te erőből ki tudnád húzni magad, a jó esetbe, minimum fél méterre a fejed fölött lévő nyíláson át, úgy, hogy a vízben kapálózol?

 395. Attus Germanicus — 2014-04-21 23:04 

Ha élve, és eszméleténél került bele a tartályba:
Az ember étel nélkül, egyéb szükségletek pótlása nélkül napokig képes túlélni, ha van víz. Márpedig víz az volt.
Víz csak egy esetben hiányozhatott: ha a tartály üres volt, amikor a lány belekerült, és üres is maradt a haláláig. Ez a lehetőség szinte biztosan kizárható. Tehát fogadjuk el, hogy, ha élve került a tartályba, és a tartály nem volt légmentesen zárt, ott még napokig élhetett.
Kizáró ok, ha a tartályt feltöltötték vízzel, színültig, és a tetején lévő nyílás le volt zárva, ez esetben a lány ugye megfulladt. Ez viszont egészen biztosan idegenkezűségre utal, mert az aligha hihető, hogy valaki úgy zárta le a tartályt, hogy nem vette észre, hogy ott van benne egy élő ember.
Tiboru fent levezetett számítását ha erősen fellazítom, még mindig annak kell kijönnie, hogy legalább egyszer fel kellett tölteni a tartályt úgy, hogy közben a lány benne volt, és még élt. Ha a tartály tetején a nyílás nyitva lett volna, biztosan ki tudott volna mászni. Ellenvetés: ha a tartályokat sosem töltik színültig, hanem mindig marad a tetején fél métert meghaladó hely. Ez esetben kimászni nem tudott volna, viszont nem fulladhatott volna meg.
Ez esetben a halál oka az lehetett volna, hogy nem bír tovább ébren maradni, elalszik, elsüllyed és megfullad. De ez azt feltételezi, hogy kb. három napig benn volt és élt.

Mindezek persze akkor igazak, ha, bármilyen szándékkal, de élve és eszméleténél került be a tartályba.

 394. baum — 2014-04-21 23:01 

Az utolsó pillanatokban, amikor még làtható a làny a videón olyan mintha a hajàhoz kapna ,mintha annàl fogva húznà el valaki…bàr ebbe a videóba elég sokmindent bele lehet làtni

 393. habitat67 — 2014-04-21 22:59 

@menjekvagymaradjak: igen, elvileg ez a tumblr-je, írt benne az amerikai úton is, Los Angeles-ből is. a magyarázat a későbbi posztokra a queue használata lehet, vagyis előre beállította, hogy bizonyos időközönként magától posztol ki dolgokat. ez viszont akkor dől meg, ha olyan reblogokról van szó, amiket az eltűnése után rakott ki az eredeti posztoló, akkor ugye nem tudhatta berakni előre a queue-ba…. a csuklyás képre nem sikerült rábukkanom az archieve-ban, de valószínűleg csak én kerestem bénán, ert hát posztolva van.

egyébként teljesen átlagos, nem túl különleges tumblr, egyetlen érdekesség, hogy külön gyűjtött kezekről készült képeket, ki tudja miért: http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/tagged/mains

nem is tartanám hátborzongatónak, csak persze egyből eszembe jutottak miatta a hülye liftes kézmozdulatok 😀

 392. menjekvagymaradjak — 2014-04-21 22:49 

@habitat67:

Lehet, hogy félreértem, de ez a nouvelle-nouveau.tumblr.com volt a tumblr-je? Biztos? Csak mert a blog archív-nézetében kiderül, hogy 2013 márciusában, áprilisában, júniusában és decemberében is frissült még, bár jóval kevesebb aktivitással, mint azelőtt, februárig bezárólag.

http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/archive

Persze ez sem bizonyíthat semmit, mert akár egy társával közösen is blogolhatott, aki folytatta utána, bár tapasztalatom szerint ez inkább kifejezetten tematikus/egy konkrét témára fókuszáló tumblr-eknél szokott inkább előfordulni. Az ilyen mindenféle képeket, idézeteket stb. reblogolók inkább egyedül csinálják.

Ha pedig nem ez az ő tumblr-je, akkor a kép (ami állítólag Elisát ábrázolja)csak úgy kerülhetett fel rá, ha ezen blog tulaja azt reblogolta Elisa tumblr-jéről, ehhez még meg kell keresnem az archívban, hogy pontosan mikori.

 391. numspa — 2014-04-21 22:47 

@Attus Germanicus:
De legalább linkelhették volna az oldalt…

 390. Attus Germanicus — 2014-04-21 22:45 

@almoragh: Tuti innét vették az ötletet…

 389. neverafailure — 2014-04-21 22:27 

Végre valaki újra elővette a sztorit- kíváncsi vagyok az újabb elméletekre! Emellett nagyon jó volt a cikk is!

Megjegyzések: szerintem az az integetés az elején közvetlenül a lift ajtajának „szól”, mintha azt hinné, hogy érzékelős, és tesztelné a működését. Érdemes visszanézni, határozottan nem kifelé integet, hanem a liftajtó síkjában lendít egy párat. Előtte pedig, ahogy megnyomja a gombot és vár az indulásra, a liftajtó elkezdene becsukódni, de megáll: mintha tényleg manipulálnák, de nem hiszem, hogy közvetlenül arról az emeletről, mert az illetőt már előbb észrevette volna a lány.
A kommentárokat olvasva megnéztem, és az elbújásnál viszont tényleg mosolyog… a tánclépéseket egyáltalán nem tudtam hova tenni, mert már egyértelműen nem a liftet akarja „jobb belátásra téríteni”, szóval itt már komolyan számításba vettem, hogy be van rúgva… A nyomkodásokkal pedig mintha csak újra tesztelné, hogy történik-e valami, de ennek ellentmond az is, hogy határozottan beáll a liftajtóba, egyáltalán nem tart attól, hogy a liftajtó elindul és odacsukja- vagy ezek tényleg érzékelősek?

Jó lenne, ha fény derülne legalább ennek a jelenetnek az értelmére!

 388. rebel — 2014-04-21 22:13 

@almoragh:
Hát igen..
No és mi van, ha a szekta vezére ez a bizonyos 82 éves, korábban szexuális bűntettért elítélt öreg? 32 éve lakik a hotelben, pont ő hallotta a puffanást és pont az ő szobája ázott… Tehát elképzelhető, hogy ha valóban gyilkosság történt, pl ott fojtották kád vízbe a lányt… talán pont az öregember sátánista rituális sorozatgyilkos szektájának tagjai. Kézenfekvő hogy egy közeli szobát vett ki nekik. Nem fura hogy egy bizonyosan beteges ember, hiszen elítélt szexuális bűnöző, 32 éve lakik egy horror hotelban? Nyilván vonzódik a hely atmoszférájához, és vajon mivel üti el évtizedek óta nyugdíjas szabadidejét, csak nem toboroz magának fiatal lelkes szektatagokat… Érdemes lenne az öreg életét alaposan kivesézni, lehet hogy még néhány meghökkentő dolog kiderülne… 😉
Akár volt gyilkosság, akár hullaházból lopott a holtest és hoax, igencsak meglehet, hogy az öreg keze benne van a turpisságban…

Valaki írta hogy ha nem hoax, akkor még lehet gerillakampány a korábbi horrorfilmhez, vagy éppen az állítólag már KÉSZÜLŐBEN LEVŐ, PONTOSAN ERRŐL A SZTORIRÓL SZÓLÓ FILMBEN. Azaz megfilmesítik Eliza Lam halálát, vagy e halálesetből építenek fel egy jó kis zaftos horrort (a megölt kínai lány az elátkozott hotelben kísért és gyilkol kollégáival a sorozatgyilkosokkal és öngyilkosokkal, pont passzol a legalább 10 éve trendi japán lányos horrorok sorába ugyebár, tökéletes sztori)
Namost egy pillanat hol is vagyunk? L.A. Hoppá! Egy köpésre van Hollywood…
Ha emlékszünk még a Blair Witch Projekt filmre. Azt is úgy gerilla-kampányolták, hogy előtt bedobták a sajtóba az egész sztorit, mint megtörtént esetet, mindenki teljesen kész volt, majd megjelent a film, videokamera felvételekből összevágva, és úgy harangozták be, megtalálták az erődben eltűnt fiatalok kameráit vagy kameráját.. nagyon sokan a film bemutatása után is elhitték hogy valós a sztori… holott óriás hoax volt. A készítők pedig minden idők legnagyobb befektetés-arányos kasszasikerét érték el, hiszen kb 50 000 dollárból készült el a film, és százmillió dolláros bevételt hozott…

 387. tiboru — 2014-04-21 22:02 

@realcorpus:

Ez az, köszi!

 386. numspa — 2014-04-21 21:50 

Ezekben a tankokban kering a víz?
Bár tök mindegy, mert még a 4 tank együtt is olyan kis mennyiségű víztömeg, amiben megérezhető egy oszlásban lévő hulla.

 385. numspa — 2014-04-21 21:45 

@pszichopapa:
Megnéztem, csak írtam, ami fontos volt, bocs a hibákért:
ahogy telt az idő a rendőrség öngyilokkként zárta le az ügyet.
különböző szakértők nézik a videót, az első (Cabrerara, pszichiáter) szerint a lány félt és követték, el akart bújni, halálfélelem, pszichotikus
a második (Gaona, pszichiáter) szerint eleinte úgy tűnik mintha valakivel kommunikálna, de aztán teljesen kiszámíthatatlanná válik a viselkedése, ellentétesen viselkedik egyik pillanatról a másikra, harmadik szakértő szerint (gutiérrez, kriminál pszichológus) normális cselekedetei nem tükröznek normális viselkedésmintát, normális válaszcselekvéseket, olyan reakciók ezek, amelyek szélsőségesek ahhoz hogy érzelmi reakciók legyenek.

Video elemzése (saját imecode-ot használ)

– 0.00-0.6- normálisan lép be a liftbe, de a karja mozgása elárulja, hogy valami nem okés
-horizontálisan és 90 fokban mozgatja, egy normál ember nem mozog így, mintha ballettozna
-0.6-0.12- nyomja a gombokat,megnézzük a gombokat közelről, 14 emelet a földszinttől számolva, nincs 13. emelet és a 15-ösnél nincs gomb, hanem fekete matricával le van ragasztva.

Az egyik számsor volt ezek közül:
a.) 14,10,7,4,M és HOLD
b.)12,9,6,3,1 és HOLD
Megnzzük hogyan működik, ha benyomjuk (film)

-0.12-0.15: szomorú és lassú a mozgása, lógva hagyja, úgy tűnik, már vannak problémái a mozgással, a mozgása megmutatja, hogy működik a pszichéje.
-0.15-0.21-Lépeget és fülel várja, hogy lebukik, mert éppen a tetőre akar felmenni, figyeli nem követik-e. Megnyomja a gombokat és hold gombot, hog lassítsa a feljutásukat, ha megakadályozni akarnák abban, h feljusson a tetőre. Belépett a liftbe, hogy elbújjon és megnézze működik, ezért minden mozgása természetellenes. Csalódottság (a társadalomban)és önkontroll hiánya látszik, ezért lehet később öngyilkos.
-0.21-0.26: Körbenéz, így ellenőrzi felfedezték-e
-0.26-0.48: Mintha valamit meghallott volna, vagy őt hallotta volna meg valaki, nem akarja, hogy felfedezzék ezen az emeleten, mert célja az öngyilok a tetőn. A szakértők azt mondták, bipoláris volt, hirtelen öröm, mély derpresszió követték egymást
0.48-1.28: Megindul, néz balra, hogy figyelje, meghallották-e a zajait, figyeli az ablakot, mikor nyissa ki, aztán jobbra hallgatózik, jön-e valaki.
1.28-1.55: Mozdulatot csinál a kezeivel a fejével párhuzamosan
. Minthaegy kisgyereket akarna megnevettetni az ujjaival mórikál, kicsúfolja a kegyetlen társadalmat. Később más gombokat nyom meg, ahogy kifelé megy megérinti a haját, így értetve meg, hogy feljut a tetőre és kész megtenni, amit csinálni fog.
Sokkal határozottabban a mozdulatai, átvette az irányítást újra. Nem fél attól, ami történni fog, csak nem akarja, hogy meglássák, hogy ezen az emeleten van és hogy mindjárt kimászik a az ablakon keresztül a tetőre, hogymegölje magát.
1.55-2.20 A lehetséges exkluzív adalék: A furcsa kézmozgások úgy tűnnek, mintha egy kislány (nak)magyarázná, hogy úúú, nemsokára úszni fogok és mutatja, úszik, a másik 3x ismétli amozdulatot, mintha kicsavarna vízes ruhát.látszik, hogy egyre inkább erőlködik, h kicsavarja.Szerinte hallucinált,és az egészet önmagának csinálta, senki sem volt ott, önkéntelenül jott ki belőle, mint amikor magunkban beszélünk.
Nem lehet tudni, h látte a dark water filmet, de lehet, hogy erre készült.
(Megnézzük a mozdulatokat)
-2.20-: Elindul a tetőre a lift utazik.

Nagyon könnyű kijutni a tetőre a 14. emeletről.Tűzlépcsők, és a lépcsőház. Első esetvben egy vész. Tűzlétrán ment fel, körbejárta tetőt.
Lisa magassága 1.62 m volt, a tank 3 méteres, 3/4-ig volt vízzel, mélyebb volt, mint amilyen magas Lisa.
Volt egy blogja lisának, ahová írt a bajairól, hogy a szülei nem ismertélk fel a gondjait és megmutatta a pasztilláit és le is fotózta.
A tartály fedelét bárki ki tudta nyitni, a tűzoltók nyílást vágtak, h kiemeljék a testet a tartályból.
Lisa olyan volt, mint mi, az önygyilkosok sem rosszak, csak a sajtó fél hírt adni róluk. pont.

 384. realcorpus — 2014-04-21 21:37 

@habitat67:
Fogadjuk el, hogy amolyan tenyeres-talpas lány volt. A másik kézfeje is széles.
Ez ugyan nem számít, de ápoltak a körmei. Nincs lakkozva, de vágott, nem rágott.

 383. realcorpus — 2014-04-21 21:30 

@tiboru:
Korábban felvetődött, hogy azért ez lett a kiszemelt tartály, mert talán ez fog legkésőbb bekapcsolódni a rendszerbe.
Azt bizonyítottad, hogy mindegy, melyikbe kerül, nagyjából egyforma az esélye, hogy mikor találják meg.

 382. habitat67 — 2014-04-21 21:26 

@SLC: nekem nem a hüvelykujja volt furcsa rajta, persze, van akinek így hajlik, hanem a kézfeje, csuklója, ha kinagyítva, jobban meegnézem. túlzottan szélesnek tűnik, nem tudom, furcsa, nem mintha ezzel bárhova is ki akarnék lyukadni, csak észrevettem, valószínűleg optikai csalódás a szög miatt : )furcsán áll rajta a karóra is. egy részen olyan mintha a nyaka lenne már, de közben még az ujjai azok, nem tudom tényleg elmagyarázni, de nekem furcsa.

 381. realcorpus — 2014-04-21 21:24 

@SLC:
Numspa is ezt szúrta ki a szövegemben. De mint írtam, bárki meg tudja csinálni, akinek ilyen az ízülete. Csak nekem furcsa (akárhányszor látok ilyent), mert én nem tudnám törés nélkül kivitelezni.

 380. SLC — 2014-04-21 21:22 

@numspa: találtál valamit a lány cipőiről?

 379. realcorpus — 2014-04-21 21:14 

@tiboru:
Talán semmit. De legalább levezetted, amihez én lusta voltam. =)
„A méretéből adódóan (bár nem végeztem számítást) akár naponta is kicserélődhet a benne levő víz.”

 378. SLC — 2014-04-21 21:04 

@realcorpus: az én hüvelykujjam ugyanilyen laza, nincs benne semmi különös.

 377. tiboru — 2014-04-21 20:59 

@pomp:

Csak most vettem észre, hogy a sok link miatt várólistára tette a spamszűrő, úgyhogy beengedtem kézzel.

 376. SLC — 2014-04-21 20:57 

@tiboru: Talán azt, hogy nagyon gyorsan cserélődött a tartályokban a víz, nem volt ideje fertőzéssel telítődni.
Plusz én arra tippelek, hogy a lány ruhái kerültek a kifolyócső elé, azért voltak időnként nyomásproblémák. A fekete víz pedig lehetett a fekete póló miatt.

 375. almoragh — 2014-04-21 20:52 

@rebel: Ha ezt a témát vesszük elő, érdemes megnézni a fönti tageket is, illetve valahol olvastam, hogy a lány valami halálmetál banda egy tagjával járt… Végülis a szcénától nem idegen az ilyesmi, általánosítani kár lenne, no de láttuk, hogy mi történt pl. a Dissection vagy a Mayhem háza táján anno.

Ezen a vonalon elindulva viszont lehet, hogy valami kattant szekta dolgozik a háttérben, ott a hotel a világ seggl*kában, minden tele bűnözőkkel, a lakók között is akadt már sorozatgyilkos, erőszaktevő bőven… Lehet, hogy egy ekkora háznál, egy ilyen környezetben ez törvényszerű, egyszerű statisztika, de az is lehet – ahogy az talán elő is került itt -, hogy néhány őrült nekiállt megszervezni a bulit.

Van mondjuk négy-öt ember, a lakók állandóan cserélődnek, lehet, hogy kiszúrnak egyet-egyet (veszélyes játék, de lehet, hogy ha másokat is kipécéztek, azt másutt intézték el), elszórakoznak velük, a titok a körön belül marad, a helyet meg ismerik, így tudják, hol vannak a kamerák, hogy lehet kijutni stb… Ez már korábban is felmerült persze.

 374. tiboru — 2014-04-21 20:49 

@zizzi:

Egy gyors saccot követően kiderül, hogy a tartályban nem lehetett több 3 köbméter víznél. Ez ugye háromezer liter. Ha ebben ázik egy 51 kilós holttest, az azért elég tömény bír lenni…

Namármost ha a tartályokat egyenként 4 köbméteresre saccoljuk, az összesen 16 ezer liter víz egy 600 (más források szerint 700) szobás szállodának. Ha csak minden második szobában van lakó, az 300 vízhasználó. Egy vécélehúzás 5-7 liter víz, egy zuhanyozás minimum 30.

Hozzávetőlegesen tehát egy lakó naponta legalább 40 liter vizet elhasznál. Beleszámítva a személyzetet vegyünk 400 főt, ez bizony pont 16 ezer liter.

Röviden: félházas foglaltság esetén is mind a négy tartály kiürül naponta, tehát után kell tölteni (hacsak nincs több tartály, csak ez a négy). 18 nap alatt 18-szor ürült ki és töltődött újra mindegyik tartály.

Na, ezzel megvagyunk, csak közben elfelejtettem, mit is akartam ezzel bizonyítani 🙂

 373. rebel — 2014-04-21 20:37 

@almoragh:
A tükrös szekrény hátlapján a fura „üzenetek” közt a 666-ot véltem felfedezni… Esetleg a hotelben sátánista rituális gyilkosságokra utalhat?

 372. pszichopapa — 2014-04-21 20:36 

@numspa:

Akkor nem maradt más, mint levetkőzött bedobta a cuccait és beleugrott 🙂 Bár viccesen hangzik de tegnap írtam arról a Jamie Minor nevű csajról, aki ugyanebben a betegségben szenvedett ( bipoláris depresszió ) és hasonló okosságot csinált 2011 nyarán Texasban. Ő egy hotel éttermében melózott, és úgy gondolta, hogy egyszerűbb a szellőzőkön keresztül közlekednie, amibe beleragadt és konkrétan megfőtt ott. Őt az eltűnése után kb egy hónappal találták meg. Mondjuk nála találtak egy kis LSD-t a szervezetében.

Ez nagyon jó konteo ! nagyon idegesít, hogy sose találjuk ki, hogy mi történt 🙂

 371. numspa — 2014-04-21 20:17 

@pszichopapa:
Az van a rendőrségi iratokban, hogy félig háromnegyedig volt a tank, mikor belenézett, igaz. Amennyiben tele volt, levegőt venni csak a szűk nyílásnál tudott, ill, ha egy fejnyirész azért hiányzott a tankból, akkor pedig megintcsak nem tud kijönni. Én legalábbis biztosan nem tudnám vízből kihúzni magam fölfelé

 370. almoragh — 2014-04-21 20:16 

Na, némi spétreakcióval az Index is elővette az ügyet:

http://velvet.hu/sztori/2014/04/21/stay_on_cecil_helyszin/

 369. pszichopapa — 2014-04-21 20:14 

@numspa:

Köszi, kíváncsi vagyok

 368. numspa — 2014-04-21 20:11 

@rebel:
Ha akarod a lényegi részét lefordítom.

 367. numspa — 2014-04-21 20:10 

@pszichopapa:
Nem, ez van a rendőrségi iratokban, , hogy félig, 3/4-ig volt a halál pillanatában, de mindjárt megnézem újra.

 366. pszichopapa — 2014-04-21 20:08 

@numspa:

Egy jó Petrocelli erre azt mondaná, hogy félig, vagy hármonegyedig volt, amikor megtalálták a hullát, de a baleset/gyilkosság idején pont az volt tele, azért azt választották 🙂
Egyébként tudtam, hogy valami lemaradt. A szemüveg. Na az nem volt ott, és kontaktlencséről sem olvastam sem a rendősi sem a boncolási jegyőkönyvben. És azt nem tudom, hogy mennyire látott rosszul…

 365. rebel — 2014-04-21 20:04 

https://www.youtube.com/watch?v=n252sVw_AFs

Itt egy jó kis részletes összefoglaló, kár hogy spanyol.

A külső tűzlétrán szerintem nem mászhatott fel-le senki észrevétlenül. Van arra forgalom bőven, lett volna szemtanú, sőt külső utca-térfigyelők is, LA-ban vagyunk ugyebár, valameddig azokon is látszana.

 364. rebel — 2014-04-21 20:03 

@Attus Germanicus:
Megnyomta a „door hold” gombot is. Véletlen? Vagy nem is akart elmenni valójában onnan a lifttel?

 363. Attus Germanicus — 2014-04-21 19:57 

@mogorva:
„ő 5 centiről nézte a gombokat, nem láthatta, hogy volt-e kint mozgás”
Én nagyon erősen rövidlátó vagyok, szemüveg nélkül kb. 5 centiről látnám én is, hogy melyik gombot kell megnyomni. Az embereket szemüveg nélkül másfél méternél nagyobb távolságról már nem nagyon ismerem meg. De rendesen megvilágított helyen akár húsz méterre is látom, hogy van-e ott egy ember, vagy nincs, ill., hogy aki ott van, az hogyan mozog.

 362. SLC — 2014-04-21 19:52 

@mogorva: ami a videót illeti, teljesen egyetértek veled, legalább nem kellett begépelnem ennyi szöveget 🙂

 361. numspa — 2014-04-21 19:50 

@pszichopapa:

🙂 Fene se tudja, van egy ilyen ügynek egy bizonyos koreográfiája, amit el kell táncolni.

Az éjszakai fürcsi jó ötlet, ha nem a feléig, háromnegyedéig lett volna tartály, ez azt jelenti, ha bemész, nemigen jössz ki.
Esetleg az elképzelhető, hogy valami furcsa gondolattól vezérelve odabújt. Ha öngyilkot akart volna, leugrik. Ha valaki a tetőn meg akarja ölni, lelöki.

Ha valaki máshol ölte meg és a tartályba rejtette, nagyából olyan hatásfokkal dolgozott, mintha a szőnyeg alá rejtette volna, vagy azt akarta, hogy megtalálják.

A szülők LA-be jöttek azonosítani, a húg is, hogy aztán 4 nap múlva mehessen a divatmemutatóra, meg a buliba.

 360. FilcTroll — 2014-04-21 19:49 

Fene tudja, de én egy egyszerûbb megoldásban hiszek: nevezzük Elfajult Flörtnek. Ez a sztori csak annyi, hogy a lány egy kicsit becsiccsentve/beállva felment a tetõre valakivel, aki többet akart holmi nyelves puszinál. Lehetett gyilok vagy baleset (fürödjünk a víztartályban).

A liftes felvétel csak a lassítás miatt para; bár a kéztartások furák, de ki ismeri ki magát egzotikus gesztikulációkban? A tetõ és a tartály nyitva voltak, a szálló hazudik, hogy perelhetetlen legyen. Szemüveghiány: hiúság.

A koincidenciák pedig a mi fejünkben állnak össze értelmes mintává, mint a marsbeli „arcok” vagy a felhõsárkányok. Úgyhogy nincs itt semmi látnivaló, kérem, oszoljanak! 🙂

 359. pszichopapa — 2014-04-21 19:40 

Először is köszi numspa ! Akkor talán mégiscsak létező személyről van szó…

Szóval már a 59-es posztban patun kolléga bemásolt egy oldal jegyzőkönyvet. Több is volt ott, ahonnan az jött, összesen 27 oldal ( boncolásról, megtalálásról ). Abból nekem annyi jött át, hogy sem pia, sem drog nem volt a szervezetében, egyik testnyílásán keresztül sem „csinálták” ( elnézést nem tudom szebben írni ) meg, és a halálában közrejátszott a bipoláris depressziója. Felsorolják benne, hogy hol találták meg, hogy meztelen volt, és hogy a ruhája is tartályban volt. A ruhái között ott volt a szobakártyája és az órája is. Ennyit az ott található tényekről – most fogadjuk el ezeket annak. Engem leginkább az óra zavar. Órát akkor veszek le, ha fürödni indulok – akár strandon a medencébe, akár egy tartályba – és nem vízálló. Ebből tudok arra is következtetni, hogy valakivel felment, kitalálták a vicces fürdést a tartályban, de a másik személy még viccesebb volt, és bedobta utána a cuccait, majd rácsukta az ajtót vagy mit és ott hagyta meghalni. Vagy ha már a beszámíthatatlanság, levetkőzött, bevágta a cuccait, és beugrott a tartályba – bár ez nagyon idiótán hangzik, de bizonyos szempontból ő is az volt. És attól, hogy nekünk ez ordenáré baromság, lehet, hogy ez neki az adott pillanatban jó ötletnek tűnt.
Az, hogy valahol máshol vízbe/kádba fulladt,majd felöltöztették, felvitték, levetkőztették, órát levették akár lehet, de nagy macera. Akkor már ruhástól dobták volna bele, de nincs kizárva hogy ilyen marha cseles volt az elkövető.
A szülők egyébként szerintem nagyon is tisztában voltak a betegségével, és azzal is, hogy ön- és közveszélyes a lány. Erre az én kis agyammal abból következtetek, hogy ugyan én is aggódó szülő vagyok, de azért mert a kölök nem csörög haza egy nap, még nem ülök családilag rögtön másnap (!) repcsire és megyek az utolsó ismert tartózkodási helyére ( pláne, hogy Elisa felnőtt ). Márpedig itt az történt. Elisa minden nap hazacsörgött jan 31-ig. Egy nap kimaradt, és a szülők meg a tesók azonnal repcsire ültek és LA-be mentek.
Hirtelen ennyi 🙂

 358. numspa — 2014-04-21 19:35 

@realcorpus:
A dementoros kép szerintem nem manipulált. Szorította a fényképezőgépet, ilyen az ízülete, simán állhat így a kézfeje.

 357. numspa — 2014-04-21 19:33 

@realcorpus:

Szerintem nekem már az agyamra ment az egész.:)
Igaz nagyon rossz a képminőség, de simán belelátok bármit.:)

 356. realcorpus — 2014-04-21 19:30 

@habitat67:
Nem hozzáértőként:
A világos csík a fenti fény visszaverődése lehet az óra oldaláról/hátlapjáról.
A ‘megtörten’ álló hüvelykujj nekem is furcsa, de nem egyedi. Akinek ilyen az ízülete, simán utána csinálja.
Jobb oldalon látható halványan a tükröződése az üvegen, tehát ott állt és olyan csuklyaszerűben, ahogy látszik.
Az arca nem látszik, így nem látom értelmét, hogy miért változtatnának rajta.

 355. igazitrebics — 2014-04-21 19:29 

@mogorva:
A drogparti felejthető!
„Coroner says drugs not a factor in Elisa Lam’s mysterious death”

http://articles.latimes.com/2013/jun/21/local/la-me-ln-elisa-lam-coroner-death-20130621

 354. numspa — 2014-04-21 19:19 

@pszichopapa:

Igen, igaz, valóban indítottak peres eljárás veszélyeztetés okán, mehgatározhatatlan költségeket és a temetési költséget perelték.

Nincs további hír a perről. Illetve balesetnek nyilvánították az esetet, nem tudom, ez hogyan alakítja a pert, egyáltalán tart-e még, vagy bármi.

 353. realcorpus — 2014-04-21 19:19 

@numspa:
Elvileg 5 éve nem piszkálták:
https://quixapp.com/headers/?r=http%3A%2F%2Fwww.clubrunner.ca%2FData%2F5040%2F778%2FStory%2F104097%2FIMG_4730_10.JPG
Zárójelben megsúghatnád, mit látsz. =)
Ránézésre az árnyékok a helyükön vannak, a vaku elhelyezkedéséből adódóan. Ami távolabbi felületre vetül, csak az látszik: bal srác füle az ajtón, jobb oldali lány karja az ajtón és témánk alanyának keze a mögötte álló ruháján. Igaz, hogy hasonló vastagságú, mint az alvó lány kezének árnyéka, ezért lehetne vékonyabb talán. A minőségből adódóan ugyan ‘szálkásnak’ tűnik a karja, de hasonló a bal oldalon álló lányé is, igaz, ott a kisebb kontraszt miatt kevésbé feltűnő.

Ha beleboltolnék valakit a képre, talán meghagynám mindenki arcát láthatóra. Persze nem csinálok ilyent, így aztán tőlem lehet olyan, akinek ez a ‘kézjegye’. De egy emlék-képet igyekeznék olyanra készíteni, hogy senki ne legyen takarásban. Itt lehet, hogy a tanárnéni kattintott egyet, amolyan ‘az oldalra ez is jó lesz’ stílusban.

 352. habitat67 — 2014-04-21 19:17 

egyébként így tényleg marha nehéz őt beazonosítani a videóról, mert az összes képén szélesen, kilátszó fogakkal mosolyog, a liftben meg nem,a jellegzetes szemüveget sem viseli, meg hát az európai szem számára az is megnehezíti, hogy kínai… de egyre jobban el tudom hinni, hogy nem ő szerepel a videón.

 351. habitat67 — 2014-04-21 19:09 

@numspa: ezt kifejthetnéd, érdekelne, sajnos nem értek egyáltalán a PS-hez.(ha valaki igen, akkor azt a fekete csuklyás képet is megnézegethené, nekem nagyon furcsának tűnik valahogy a kézfeje rajta.)

 350. pszichopapa — 2014-04-21 19:02 

@numspa:

kedves numspa, találtam gyorsan még egy oldalt, de abból már csak kimásoltam a lényeget. nem vagyok angoltudós,simán lehet hogy félreértem, de ez nálam a már beadták kategória. ha nem légyszi javíts ki.
előre is köszi !

The lawsuit was filed Thursday in Los Angeles Superior Court on behalf of David and Yinna Lam of Vancouver, Canada, agains the owners of the Cecil Hotel, according to City News Service.

 349. rebel — 2014-04-21 18:52 

@realcorpus:
Nyilván ez a rafkó abban, hogy kínai. Ki a rosseb tudja megkülönböztetni őket európai emberek közül? Nekünk mind ugyanúgy néz ki… tehát ez sem véletlen, hogy kínai kiscsaj a hoax főszereplője…

 348. numspa — 2014-04-21 18:51 

@pszichopapa:

Ezt olvastam, de itt csak elméletben fogalmazódik meg, hogy perelhetnének, a mert a hotel nem nyújtott biztonságot, a benne megszállóknak.

 347. numspa — 2014-04-21 18:46 

@realcorpus:

Ezzel a képpel nekem van egy kis bajom, de nem akarom beledumálni, amit én látok. Ha valaki fotóboltol, nézze meg, ha ráér, hátha nem vagyok teljesen hülye.:)

 346. pszichopapa — 2014-04-21 18:46 

Találtam újabb dolgokat, amik -legalábbis nekem – érdekesek, mindjárt meg is osztom. Addig itt egy link, hogy Elisa szülei is perelnek.
http://www.huffingtonpost.ca/2013/09/20/elisa-lam-dead-parents-lawsuit_n_3965094.html

 345. mogorva — 2014-04-21 18:45 

Az a baj a videóval, hogy nem lehet tudni, kit látunk rajta és mikor.
De tegyük fel, hogy tényleg Elisa-t az eltűnése napján.
Két, nagyjából hasonló ötletem van a videóval kapcsolatban.

——————-
„A” verzió: Elisa videó eleji viselkedése (hirtelen kinézés, elbújás, újra kinézés) nekem nagyon ismerős, ilyet én is szoktam csinálni.
Amikor a macskámmal játszunk vadászósat/bújócskázást. 🙂

Mi történik a videón?
Jön balról, nem tudjuk, hogy a lift érkezéséig mit látott a folyosón a lifttől balra és jobbra.
Mondjuk egy kiskutyát, egy macskát, egy 2-3 éves kisgyereket.
Lehet, hogy már többször is találkoztak, játszottak egymással (pár szó, vagy egy simi).

Beszáll, gombokat nyomkod (tutira van benne valamilyen anyag).
Félrehúzódik a sarokba, mert kicsi a lift.

Aztán mivel nem indul és vicces kedvében van, óvatosan az ajtóhoz lép, majd hirtelen előrehajolva kinéz jobbra és balra, hogy a macska/kiskutya/gyerek, akivel játszik, láthassa, hogy ő hol van, aztán visszaugrik a fülkébe. Bújócskázik. (Én is ezt szoktam csinálni amikor játszunk.)

A mozdulatai túlzóak a benne lévő anyag miatt.

Viszont jobbra nincs senki, mert mi látjuk, hogy nem ment el senki az ajtó előtt, de ő 5 centiről nézte a gombokat, nem láthatta, hogy volt-e kint mozgás.

Ekkor jön az ötlet, hogy „elbújik” a sarokba, hogy akinek felkeltette a figyelmét az ne lássa meg őt azonnal ha keresi (viszont úgy bújik el, mint aki jobbról vár valakit, tehát a gyors kinézéskor senkit nem látott a folyosón -> szemüveg hiánya?). Ez alapján én inkább gyerekre gondolnék, egy kutyát v. macskát nem lehet így átverni.

A pia miatt nem jó az időérzéke, ezért türelmetlenné válik és rövid idő után megint az ajtóhoz óvakodik, vár kicsit, majd kilép, balra néz (mert ott találkozott a macskával/kutyával/kisgyerekkel a lifthez menet) és gyorsan játékból topogni kezd, talán mert mégis meglátta akit keresett. (Én ilyet akkor csinálok, amikor a macskával kergetőzünk és kicsit hergelem.)

Tehát egyáltalán nem olyannak tűnik, mint aki fél, ráadásul kit lehetne elzavarni egy gyors helybenfutással? 🙂

——————-
„B” verzió: szakadt környék, szakadt szálloda. Lehet, hogy egy rohadt nagy patkányt látott a folyosón, ezért bújkál és topog, hogy elijessze. Utána valakivel tényleg vált pár szót a lifttől balra (gesztikulál), majd 1:29-nél a fejét fogva bejön (tipikus „ne is mondjon nekem ilyet” kéztartás, biztos azt mondta neki a beszélgető partere, hogy tele van a szálloda patkánnyal), csak van benne anyag és bizonytalanul mozog, ezért kapaszkodik az ajtókeretbe.

——————–
A folytatás: sietne, de a lift nem indul, dühödten végignyom minden gombot amit lát. Kintről a beszélgető partnere azt mondja, hogy rossz/régi a lift, néha nem indul. Ő 1:58 körül visszamutat a liftbe, hogy „nézze meg, még mindig itt van, nem megy ez a szar”, közben hülyén lengeti a karját a lift ajtajában, majd széles gesztusokkal tovább magyaráz és az ujjain számolva mutatja, hányszor jár már így az elmúlt napokban.

Aztán elsétál balra, mert látja, hogy ebből már nem lesz semmi (jó lenne hangot hallani, esetleg sípol a lift v. ilyesmi).

Ekkor sokáig semmi, majd 3:00 körül látszik egy vágás, mert akadozik az on-screen időbélyeg és utána már csak az látszik, hogy a lift végigjárja a benyomott emeleteket.

——————–

Szóval én úgy gondolom, hogy itt a lift környékén még nem volt semmi baja, nem félt, nem üldözték, stb.
Viszont volt már benne bőven anyag.

Hogy hogyan került a tartályba, arra a következő ötletem van.
Lehet, hogy kint kóborolt az utcán, beleakadt valakibe, az megölte/együtt drogoztak és túladagolta, majd elrejtette a tetőn a tartályba.
Ez látszólag bonyolult, de az a környék csak neki volt ismeretlen, a környező bandák tagjai, a csövesek, stb. jól ismerhették akár az épület tetejét is (lásd tag-ek). Lehet, hogy csak fel akarták vinni a tetőre a hullát, mert ott általában senki nem keresi (ld. Másnaposok) és amikor felértek vele a tűzlépcsőn, akkor jött az ötlet, hogy dugják be a tartályba és csukják rá a tetőt.
De az is lehet, hogy jó poénnak tűnt fent a tetőn inni/szívni valakivel és ott történt a baleset, tehát még felcipelni se kellett a hullát.
Lehet, hogy ez ott a szállóban „szokás” volt, mert a tető biztonságosabb, mint lent az utca.

A tüdejébe meg úgy került víz, hogy bár halottnak látszott, valójában még élt és egyszerűen megfulladt.

A zárt tetőkijárat meg a tűzjelző bullshit. Biztos előírás, de tutira sose működött.
Járam jópár ilyen hostelben és még itthon Európában is elképesztő mennyire sittes helyek tudnak lenni.
Semmi különleges nincs abban, hogy egy ilyen helyen valaki észrevétlenül fel tud jutni a tetőre.

Egyébként nagyon király írás, a Djatlov óta nekem ez tetszik a legjobban, főleg a videó miatt, még ha nem is igazi összeesküvés.
Bízom benne, hogy mivel még csak bő egy éve történt, nem süllyedt túl mélyre az ügy és hamarosan kiderül a megoldás.

 343. numspa — 2014-04-21 18:31 

@zizzi:
Németül sajnos nem tudok, ezért anno nem is kattintottam a linkelt oldalra.

Igen, pont fentebb idéztem, hogy ezt nyilatkozták, hogy nagy volt a tartály, így kevés a fertőzés esélye.

Hááát, azért nem olyan túl nagy az, pláne, hogy csak feléif, háromnegyedéig volt benne víz.
Azt is nyilatkozták, hogy a legveszélyesebb a széklettel történő fertőzés, mert az az első naptól kimosódik a testből.

Hát, 19 nap, azért nagyon durva, annyira nagy mégsem lehetett a tartály, ha panaszkodtak a vízminőségre.

Hogy nem történt fertőzés, az bennem azt erősíti, hogy színezték és büdösítették a vízet valamilyen vegyi anyaggal…

 342. zizzi — 2014-04-21 18:22 

@numspa:
#340

nem is igazan en talaltam meg, csak _elolvasom_ masok ajanlasat is ;). A #166-ban mondtam epp koszonetet miamainak az altala belinkelt (nemet) oldalert, ott volt ez is…..

Most csereltek le valahol (tan epp az USA-ban?) egy teljes viztarozo vizet, mert egy tini belepisilt…. ott jegyeztek meg egyesek, hogy folosleges volt, mert nagy mennyisegu vizet nem „ront meg” nehany deci „mocsok”. Itt is erre hivatkoznak : http://www.vancouversun.com/news/Elisa+death+police+determine+foul+play+accident/7992016/story.html (detto a nemet forumrol vettem), azaz arra, hogy felnek ugyan a fertozestol, a vizet „nem ihatova” nyilvanitottak, de _ANNYI VIZBEN_ volt a hulla (khmmm khmmm), hogy minimalis a fertozes veszelye….. Ennek ellenere fertotlenitik a hotel vizellatasat.

 341. habitat67 — 2014-04-21 18:18 

találtam egy-két érdekességet külföldi oldalakon:

http://i.imgur.com/2JOOJhG.jpg
Elisa középiskolásként. a képen szereplő jó tanuló diákok kaptak egy 800$-os ösztöndíjat valami „Future Leaders” nevű dolog keretei között. az eredeti link, ahonnan származik a kép, már nem működik, én egy fórumra feltöltve találtam.
ez volt a szöveg a képnél: We were happy to give 7 high school students each a scholarship of $800 for their continuing education. Pictured from left to right: Andrea Boyer (accounting or real estate) Ryan Quistberg (heavy equipment) Saskia Vermeulen (elementary school teacher) George Vlahos (business law) Elisa Lam (environmental issues) Hanna Smyth (history and english) Emily Chen (pastry arts). Congratulations to all of you!

a másik kép már érdekesebb, elvileg Elisa szerepel rajta, és a Cecil-ben készítette magáról, a tumblr-jére töltötte fel: http://nouvelle-nouveau.tumblr.com/image/37526769464 azt a kommentet fűzte a képhez, hogy általában így öltözik fel, amikor éjszaka elmegy valahova, illetve hogy stílustanácsokat dementoroktól kap 😀

ha megnézitek a kilógó kockás ujjat a fekete kabát alól, valószínűleg ezt viselte alatta, amit ezen a képen is: http://kepfeltoltes.hu/140421/elisa_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

nem akarok nagy hülyeségeket mondani, de ha teljes méretben megnézitek ezt a fekete kabátos képet, és figyelmesen ráfókuszáltok a kamerát tartó kezére, főleg a karóránál, a csuklójánál, nekem nagyon furcsának tűnik, mintha valami photoshop lenne a dologban, bár nem tudom mi okból kifolyólag, de nekem furcsa…

 340. numspa — 2014-04-21 18:00 

@zizzi:
Ügyi vagy, hogy megtaláltad!

Ez viszont azt jelenti, hogy nem lettek betegek, az viszonylag hamar kiderült volna és bekerült volna a peranyagba is.

Ha van egészségügyis, írja le, legyen kedves, mit gondol, mekkora eséllyel betegszenek meg, akik ezt vízet eszik (étterem) és ebben fürödnek, öblögetnek.

 339. realcorpus — 2014-04-21 17:58 

@realcorpus:
Ezt továbbagyalva, háttérbe szorítom a hoax-ot és inkább a gerilla-marketing(?) felé húzok.
A Sony-nak megérheti előzetesen befektetni egy filmbe, a forgatás is csak 2-3 perc, ami ráadásul ingyen van. Mivel nincs áldozat, így könnyebben kezelhető az ügy. Rendőrség kap néhány térfigyelő-kamerát, a hotel újakat, akár korszerűsített rendszerrel, tűzoltók beltéri kamerákat a kocsikba, stb. Ami egy ilyen cégnek talán nem olyan nagy érvágás, de alapozáshoz tökéletes.
Ja, igen! Egy helikoptert is köröztettek egy kicsit.
Erről eszembe jut, hogy nincs olyan felvétel, amikor kiemelik a testet. Pedig még kikockázva/homályosítva is nagyot dobott volna a nézettségi mutatókon (vagy mifenében számolnak).

 338. zizzi — 2014-04-21 17:55 

Van legalabb egy hazaspar, akik feljelentettek a Hotel tulajdonosat a LA legfelsobb birosagon ( http://www.myfoxla.com/story/21253523/police-find-body-in-cecil-hotels-water-tank#ixzz2LRS671bM ) szinte azonnal (2013.02.19 hir), szerzodesszeges miatt, mely szerzodes a tiszta viz ellatasra vonatkozott. A kart nem specifikaltak (azaz kezzelfoghatoan nem adtak meg, mi is a karuk). Cottek febr. 2-an jelentkeztek be a hotelbe es 150$-t fizettek 2 ejszakaert. Karteritest kernek a szoba araert, elore nem lathatoan felmerulo orvosi dijakert es termeszetesen az ugyvedi dijert…..

Minden bizonnyal nem ok az egyetlenek, akik karteritest kertek. Olvastam meg valahol, hogy a viz nem csak budos volt, hanem edeskes is….brrrrrr

Egyebkent valoban nem szokas szallodakban a csapvizet inni, de fogmosashoz – Afrikatol es Azsiatol elteroen az USAban (meg a deli reszeken is) – termeszetesen azt hasznalja az ember.

 337. SLC — 2014-04-21 17:51 

@rebel: itt nyilatkozik az öreg 1.41-től: http://goo.gl/A5y1DE

 336. realcorpus — 2014-04-21 17:36 

@rebel:
Az egész történet a filmet készítette elő? Legyen misztikus és hagyjunk egy évet a konteósoknak, hogy köztudatba vigyék valamennyire?
Lehet.
Az biztos, hogy én nem tudnék különbséget tenni közte és a testvére (tételezzük fel, hogy tényleg az és nem egyazon személy) között:
https://pbs.twimg.com/profile_images/1782083666/s.jpg
A liftes videón akár ő is lehet…

(A spanyol REC átdolgozása talán nem hozta az elvártat, így készítenek egy saját terméket? Ha már hajléktalan vírus-áldozatok is képbe kerültek… =) )

 335. realcorpus — 2014-04-21 17:22 

@weirax:
„szerintem nem a földszinten, hanem valamelyik emeten készült a felvétel.”
Ebben lehet valami. A liftbe belépése nem olyan, mint aki épp várta és szemből belép. Majdhogynem a fallal párhuzamosan ér az ajtóhoz és aztán a nyíló liftbe libben.
Gondolatodon indulva: Ha úgy érezte, hogy követi valaki, felküldhette a liftet az elsőre, majd utána ment, hogy ott megnyomva sok szint gombját megtévessze a követőjét, hogy ne tudja, hányadikon lakik. Csak arra nem számított, hogy megkergíti a liftet és így közben utolérik.

 333. rebel — 2014-04-21 17:15 

Hát igen. Mondjuk az nagyon is lehet, hogy nem is létező személy ez az Eliza Lam, vagy legalábbis a név nem valós. Hiszen olyan nincs hogy Lam Eliza teszt egy TBC teszt, amit éppen a haláleset épülete melletti utcában akkoriban jelentkező új TBC variáns vizsgálatára használnak. Ez teljes képtelenség. Az lehet hogy valakik ismerték ezt a vírus tesztet, akár ők maguk fertőztek meg vírussal környékbeli hajléktalanokat, majd a hoax főszereplőjét a tesztről nevezték el szándékosan, hogy a szemfülesebb értelmesebb vizsgálódóknak főljön ezen a feje… Vagy pedig Mátrixban élünk és ez az egész hiba a mátrixban, egy programozó bug-ot felejtett bent a szoftverben.. még ez lehet… ;-D

 332. realcorpus — 2014-04-21 17:12 

@numspa:
„She was wearing black basketball shorts and a purple t-shirt.”
Ez akkoriban jelent meg több helyen is twitteren. Ez alapján lehetett ő a liftes jelenetben. Első nézetre valóban szoknyának tűnik, de az egyik kilibbenő oldallépésnél elválik a két szár és úgy már egyértelműen nadrág. Az, hogy a pólóra felvett egy pulcsit, azt engedi gondolni, hogy el szerette volna hagyni az épületet, vagy épp visszatért.

Más:
A LAPD YouTube-csatornáján (amit a lapok beágyaztak) van 5 db videó (amiből ez az egyetlen rossz minőségű, időbélyeget kitakaró). Ez az első, akkoriban került mellé három és idén még egy. Vagy nem a szerv oldala (és őket nem zavarja), vagy nem igazán aktívak videómegosztásban, mint az itthoniak.

 331. weirax — 2014-04-21 17:10 

Sok mindent akartam írni erről az esetről, de vagy leírták már előttem, vagy sok munka kellene hozzá, hogy rendszerbe szedjem, amire perpillanat nincs időm, de később pótolni fogom – így csak egy gondolat: ijesztő, hogy ennyi összefüggésnek tűnő „véletlen” vagy aberrált dolog vesz körül egy embert nap mint nap. Egy pillanatra megállok most körbenézni a saját környékemen.

Szerintem egyébként többen voltak, és nem szexuális bűntettről van szó.

Nem bírom ki úgysem, úgyhogy legalább ennyit leírok: szerintem nem a földszinten, hanem valamelyik emeten készült a felvétel. Nem azért nyomkodta összevissza a gombokat a liftben, hogy a mellé beszálló ne tudja, hová megy, hanem hogy azt tévessze meg, aki elől menekült (szerintem felfele jövet is már több szintet érintett és itt szállt ki) – valószínűleg vacillált – mi a jobb, ha beszáll a liftbe és lemegy valamelyik szintre miközben már felindult(ak) érte lépcsőn, vagy ha fenn tartja a liftet, ezzel is lassítva a követő(ke)t.

később még írok!

 330. rebel — 2014-04-21 17:10 

@miamai:
Jaaajjjj…. Tehát a hotelben lakik egy 82 éves bácsi, csupán csak 32 éve, aki egy korábban elítélt szexuális bűnelkövető (azaz megerőszakolt valakit) ????
És véletlen pont az ő lakása ázott be és ő hallotta a robajt… lol lol lol …. 😀

 329. numspa — 2014-04-21 16:57 

@realcorpus:
nálam sem megy…

 328. realcorpus — 2014-04-21 16:55 

@miamai:
Megszüntették a blogokat, vagy csak nálam elérhetetlen?
Nem csak a link, a blog-oldal sem található.

 327. numspa — 2014-04-21 16:54 

@SLC:
Nem akarom az ördög ügyvédje lenni, de megint nem közeli ismerős, barát nyilatkozik, fotókkal, visszakereshető sztorikkal, hanem egy illető, aki a kínai kajáldában látott egy 9 éves kislányt.

Nem kétlem egyébként, hogy Elisa létezett, de pl. ott van szegény Sz. Bence, vagy a kocogó nő, ha rájuk keresel, szinte megismered őket szeméyesen, fotókkal, családtagokkal, fb profillal, nyomozati anyagokkal…
Elisa esetében 4 fénykép és az eset leírása, semmi többet nem találsz. Nekem ez furcsa.

Ott van az általam állandóan emlegetett Adam Lanza, aki ugye meggyilkolt egy csomó kisgyereket, 2 tanárt, egy kis közösségben.
Senki nem ismerte a kisfelnőtt Adam Lanzat, csak gyerekkorából emlékeztek rá. A szomszédai sosem látták. Állítólag számítógépezett egész nap. Az egyetemen csak azt tudták, hogy 2 éve nem járt be. A bátyja sosem beszélt a haverjainak az öccséről.
Aztán a holttányilvánítás egy nappal a a mészárlás előtt megtörtént, mai napig ez szerepel mindenhol.
Ray pedig ugyanúgy néz ki, sőt ugyanolyan anyajegyeket, ugyanott hord az arcán mint a halott öccse.
Szerintem van párhuzam.

És még egyszer mondom, reménykedem, hogy van…

 326. SLC — 2014-04-21 16:40 

@numspa: Há’ nem tom. Itten valaki azt írja, hogy Elise kilenc vagy tíz éves volt, amikor megismerte: http://goo.gl/uumn2b

Egyébként a fentiekben igazad van.

 325. numspa — 2014-04-21 16:25 

@rebel:
ez mondjuk igaz, ha jobban megnézem az a nadrág elvileg lehet kosaras rövidgatya. A fekete póló nem stimmel. Ez csak annyiban lenne érdekes, hogy a liftes videó előtt, vagy után látta még élő ember.

 324. rebel — 2014-04-21 16:19 

@numspa: „A húg twitterén (az össz 10 bejegyzés közül az egyikben) azt állítja, febr. 1-én látták utoljára lisát, fekete rövidgtyában és pólóban (liftes videó kuka)”

Nem teljesen biztos. Miért ne öltözhetett volna közben át?

 323. numspa — 2014-04-21 16:15 

@numspa:

Sehol nem találni arról semmit, lett-e fertőzés. Ez csak azért érdekes, mert Amerikában nem ismeretlen a kártérítés, a bánatpénz fogalma, sőt. Minden lószarkáért pereskednek.
Namost, elképzelhetetlennek tartom, hogy legalább egy kis hasmenést ne okozott volna a hullás víz (már elnézést), amiért ne indítottak volna egyből dollármilliós kártérítési pert (megjegyzem, teljesen jogosan), és erről ne született volna leglább 3 újság cikk…

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de nekem egyre elképzelhetetlenebb ez az egész.
– a sosem látott, mostanra eltűnt szülők (akik ugye eladrák az éttermüket)
– a húg, aki mikor eltűnt a nővére divatbemutatókról posztolgat, majd a testvére megtalálása után 5 (ötös) nappal (febr.24) ugyancsak divatbemutatós, bulis fotókat posztol (nem egyet, sokat). Ja, és neki sincs közösségi hálós profilja 2011 októbere előtt.
– A húg twitterén (az össz 10 bejegyzés közül az egyikben) azt állítja, febr. 1-én látták utoljára lisát, fekete rövidgtyában és pólóban (liftes videó kuka)
– Nincs semmilyen hullamérgezés (pedig az étterem is ezt a vízet használta)
– Tobábbra sincs semmilyen nyom, sem hivatalos nyilatkozat, sem hivatalos feltevések
– A hotelbe nem lehet szobát foglalni.
-A Cecile felújításáért cserében egy másik hostel hálózat indult el a Cecil épületében a Stay (azonos épület, külön bejárat). Azóta kinőtte magát, hálózatot épített, évi 40 millás nettó nyereséggel. Utána lehet nézni, ki a tulaj, nem írom ide a nevét (nem, nem ismert).
-A szülők nem perelnek.
-A fertőzöttek nem perelnek.
-Senki sem beszél.

 322. rebel — 2014-04-21 16:12 

@numspa:
Nos ez meg megint csak alátámasztja, amit írtam, hogy egy (hullaházból) ellopott/megvett régebbi hullát tettek be a tartályba, ami hamarabb kezdett büdösíteni…

 321. rebel — 2014-04-21 16:10 

@numspa:
Ez szépen alá is támasztja a mit írtam. A reklám-hoax-ért kapott milliókat élvezi a család, buliznak és nem igazán gyászolnak… 😉

 320. SLC — 2014-04-21 16:04 

@numspa: hm. Ez így tényleg nem stimmel. Itt valami sokkal nagyobb disznóság van.

 319. numspa — 2014-04-21 15:50 

@SLC:

Ezzel csak az a gond, hogy pár nappal később már jelezték, hogy fura víz.

Itt egy cikk:
http://gawker.com/5985834/guests-at-la-hotel-spent-weeks-using-water-contaminated-by-a-dead-body

Ebből kiderül, hogy a szálló étterme is ezt a vízet használta!
Egy idős házaspár 8 napon át használta a vízet, mosakodásra, ittak belőle, teljesen kikészültek az ügytől, lelkileg.

A helyi egészségügyis vezető (hogy mondják ezt:) arra hivatkozott, hogy a fertőzés esélye a tartály nagy mértete miatt kevés. (He, nagyméretű tartály??? ). Valamint nagy kockázatot jelent a fekáliától való fertőzés (ez az első naptól mosódott ki).

Ennyi. Semmi kérdés, semmi következmény.

Ha ovisok százait szokták egy egy rosszul mosott, trágyázott eperadag okán kórházba vinni, akkor kevéssé tudom elképzelni, hogy 19 napon át az étteremtől a mosdástól senki sem betegedett meg. Olyannyira, és ezt nem győzöm eleget hangsúlyozni, hogy volt olyan szállóvendég, akit nem is figyelmeztették, nem is vizsgálták, és nem is tájékoztatták. Ugyanmár.

 318. SLC — 2014-04-21 15:32 

Ja, és Ophélie kapcsán megjelent cikkből idézve:
„Ugyanakkor az alkoholnyomok felkutatása is nehéz feladat egy hetek óta halott embernél. Gyakorlatilag nincsen használható folyadékminta az elhunytban. A vér és a vizelet már felszívódott, a szemben lévő csarnokvíz szintén nem áll már rendelkezésre. Ilyenkor az orvosok lehetősége, hogy a tüdőből préseljenek ki valamennyi vizsgálható testfolyadékot. Fontos mindezeken túl, hogy az emberi test bomlása során, miután cukor is képződik, így is kimutatható valamennyi alkohol.”
Forrás: fn.hir24.hu

 317. SLC — 2014-04-21 15:28 

Ez mondjuk sok mindent megmagyaráz:
„Rothadás vízben

Az emberi test kb. 3/4 része víz, s ezen víz éppen elégséges a rothadás megindulásához, sőt befejezésére is, ha az nem párolog el gyorsan. Nedvben bővelkedő ödémás hullák gyorsabban rothadnak. A vízben fekvő és átivódott holttestek a nagyobb víztartalom következtében azonnal rohamos rothadásnak indulnak, mihelyt levegővel érintkeznek. Ellenben, ha a vízben fekvő halott a víz tükre alatt maradt s a levegő hozzáférése akadályozva van, akkor a rothadás menete változást szenved, mely annál feltűnőbben különbözik a közönséges rothadástól, minél alacsonyabb a víz hőmérséklete. Ilyenkor bűzös rothadás helyett, a víz lassú áztató hatása folytán a hám előbb a fedetlen részeken 1-2 héttel később az egész testen táskásodik, majd 3-4 hét múlva a haj, a körmök, a bőr leválik. A vérpír a víz által kívülről és belülről kimosódik, a rothadási elszíneződés elmarad, a lágyrészek sokáig olyan állapotban maradnak, hogy az friss halottra emlékeztetnek, de közelebbi vizsgálódás alkalmával a fakó bőr (friss vízihulla bőre élénkpiros, mert a vízben lévő oxigén bediffundál a haemoglobinba), avas szag jellemző ezekre.”
Forrás: Wikipédia

Nézzétek meg Los Angeles időjárását 2013 februárban az Accuweather.com-on. Éjjelente elég hűvös volt, napközben vegyesen meleg és hűvös, vagyis ez a test bomlását – ha végig vízben volt -, jelentősen lassíthatta. Ez megmagyarázhatja, miért tartott 18-19 napig észrevenni a bajt.

 316. SLC — 2014-04-21 15:05 

@numspa: Neked meg nekem a monitor előtt ülve egyértelmű, de betépve/berúgva hirtelen egy nyakadba szakadt hullával nem biztos, hogy tudsz reálisan gondolkodni.
És ha nem volt bőrönd a környéken? 🙂
A szülők nekem nagyon furcsák. Ha az én gyerekemmel történik ilyen, vendettát fogadok, plusz akkora sajtóvisszhangot csinálok, amekkorát csak lehet, mint pl. a portugál kislány eltűnése esetében. Itt meg csak méla csend. Senki nem nyilatkozik, nem követeli a nyomozás folytatását, nem veri az asztalt… csak kitesznek egy cetlit az étteremre, hogy ez történt Elisával, egy hétig zárva leszünk. Ezt nem tudom megemészteni.

Más:
Olyan élményem nekem is volt, mint neked, csak nálam kábszer sem kellett, elég volt az alkohol. Egész éjjel kerestek, és még én sem tudom, hol voltam, csak azt, hogy mentem. Búzatáblában, síneken, földúton, erdőben… egész éjjel gyalogoltam. És egyáltalán nem éreztem magam részegnek, de gondolkodni nem tudtam. Szóval vannak furcsa dolgok, ha iszik az ember.

 315. numspa — 2014-04-21 14:04 

@SLC:

Aham, eladták az éttermet.

 314. numspa — 2014-04-21 13:55 

@SLC:

Ha nem akartak lebukni, akkor miért a víztartályba rejtik el a hullát?
Azért tették oda, hogy késbőbb megtalálják, szerintem ez tök egyértelmű.
Ha nem ezt akarták volna, akkor nagybőröndbe bele, erdőbe ki, földbe bele.

 313. SLC — 2014-04-21 13:44 

@numspa: Ha a ruhája mellette volt a tartályban, akkor én a következőt találtam ki: nem a saját szobájában halt meg, hanem valamelyik felső emeleten. Onnan könnyebb felvinni a tetőre a lebukás kockázata nélkül egy holttestet, mint lefelé indulni vele. Amikor meghalt (elájult, kiütötte magát, kómába esett), meztelen volt, nem akartak azzal kínlódni, hogy felöltöztessék, pánikba estek. El akarták rejteni a holttestet, és természetesen a ruháját is vele együtt, mert ha megtalálják a szobában, abból nagy baj lesz. Elindultak a tetőre vele, talán eleve azért, hogy az egyik tartályba dobják, talán csak ott jutott eszükbe ez a megoldás.
Ha a lány eleve megfulladt – pl. kádban -, akkor ez lehetett az egyetlen jó megoldás, különben simán lelökték volna a tetőről, és ráfogják, hogy nyitva maradt az ajtó, a lány meg öngyilkos lett. Viszont mivel víz volt a tüdejében, ezt nem lehetett eljátszani. Levinni és vízbe dobni veszélyes lett volna, túl nagy a lebukás kockázata. Maradt ez a megoldás.
A testet betekerték valamibe, felcipelték a tetőre, be a tartályba, és a ruháit utána dobták.

Egyébként a Google Earth-ben simán meg lehet találni a Cecil Hotelt, fotorealisztikus makettben is fent van, úgyhogy körül lehet nézni a környéken. Meg persze ott az Utcanézet is…

Persze az is lehet, hogy a lánynak tényleg semmi baja, a családot megvették kilóra, és valami általunk ismeretlen oknál fogva eljátszották ezt a színjátékot.
Ahogy elnézem, az éttermet pl. 2013 őszén átadták valaki másnak, ők pedig leléptek a térképről.

 312. freca — 2014-04-21 12:42 

Reális lehet valamilyen hibrid változat.
Gondolok arra, hogy talán a csajszi meghalt valamilyen balesetben vagy valaki megölte valami banális okból, és a szállodavezetés gyorsan kiötlött és összeberhált egy ilyen hókuszpókuszt.

 311. almoragh — 2014-04-21 12:39 

És tényleg, köszönöm. Ez a vége, ha az ember nem rendszerezi az olvasottakat:)

 310. numspa — 2014-04-21 12:37 

Kutakodtam tovább.
Elisa testvére (az egyetlen a családból, aki nyilatkozott Elisáról), Sara Lam. Sminkmester.

Itt a twittere, mit ád Isten, ez sem régi, 2012-ben indította, az eset után már nem is twittelt. Érdekes, hogy itt azt írja utoljára feb. 1-én látták Elisát élve, kosaras feketerövidnadrágban és pólóban. Upszi, akkor a liftes videót kukázhatjuk, hiszen tutira nem a halála előtt készült.

https://twitter.com/sarahlams

Oké, ez a twittere, de van neki fb oldala (a twittere fejlécén linkelve). 2011 októberében indította. Nézegessétek meg, mi mindent csinált 2013 elején. febr 2-án még valami divatshow-n vett részt, szünet, aztán márc 24-én már újra buli, pörgés. 5 nappal azután, hogy a húgát megtalálták a víztartályban. Nem azt mondom, dolgozni kell, de orrba-szájba posztolni a buliról, nem.

 309. numspa — 2014-04-21 12:22 

@almoragh:
A linkelt boncolásin az is szerepel, hogy ott volt a ruhája.
59. kommentben linkelve.

 308. almoragh — 2014-04-21 12:06 

Hopp, ezt benéztem, tavaly májusra várták a toxikológiát:)

 307. almoragh — 2014-04-21 12:03 

Sokan tűnődtetek rajta, hogy vajon hol volt a ruhája – az egyik linken azt olvastam, hogy nem lett meg. Tehát nem volt rajta, nem volt a tartály mellett, a szobájában sem… Valószínűleg a gyilkos megszabadult tőlük (már ha gyilkosság volt).

Valahol linkelték a boncolási jegyzőkönyvet is, a halál oka vízbefúlás, külsérelmi nyomok nincsenek.

Az viszont gyanús, hogy az eset után simán fölmehettek a népek a tetőre. Ha elfogadjuk, hogy előtte be volt riasztva, és le volt zárva, akkor most már miért nincs? A tűzvédelmi stb. előírások nem változtak.

Ha meg folyamatosan le volt zárva a tető, ki és mikor tagelhetett oda? Nem kizárt, hogy valaki feljutott, de a képeken mintha több különböző taget láttam volna. Valaki azt is fölvetette, hogy a 14. emeletről hozzáférhető tűzlépcső nem alkalmas arra, hogy felcipeljenek rajta valakit, ha ott ment föl, maga kapaszkodott a létrán. Jogosnak tűnik az a felvetés is, hogy egy ekkora hotelben, ami ráadásul youth hostel is – ráadásul ilyen tré környéken van – azért komoly biztonsági intézkedéseknek kell lenniük, nem csak egy-két őrnek.

A websleuthson azt is írják, hogy egy LA-i újságírótól származó információk szerint a toxikológiai vizsgálat eredményét május elejére várják (nem sietik el).

 306. numspa — 2014-04-21 11:45 

@numspa:
+Kicsit lenyomja a cecil árát, ha ilyen dolgok esnek meg a falai között.

 305. numspa — 2014-04-21 11:20 

Itt van egy lehetséges ok, indok a hoaxra:

A Cecile nem is egy hotel, hanem kettő.
Ugyanis 2008 óta 138 szobát a Stay nevű hostel visz. Ugyanazon a címen, ugyanabban az épületben 2 külön bejáratú szálláshely van.
A Cecile, kb. 470 szobával. 2007-ben átesett egy felszínes renováción, de a beszámolókat átolvasva, nagyon ogyi az egész, morgó személyzettel, sokszor piszokkal, omladozó falakkal.

És ott a Stay, ami valódi hostel, de színes, modernizált, tiszta. A fiatalok a Stayben szállnak meg inkább.
http://blogdowntown.com/2008/07/3465-boutique-stay-hotel-softlaunches-in-the-cecil

Közös ló, meg a túró. Mi van akkor, ha Totálisan meg akarják szüntetni a 470 szobás Cecile-t, teljeskörű renováció után (amibe beletartozik a rosszéletű állandó lakók kilakoltatása, ehhez jó indok az erőszakos cselekmények tömege), új, csili-vili hostelként újranyitni az egész kócerájt?

 304. realcorpus — 2014-04-21 10:48 

Üdvözletem a blog~ és ötletgazdáknak!
(A hölgyeknek külön egy virtuális loccs is jár. =) )
Már korábbi ‘helyszíneken’ is olvasó voltam, de úgy gondolom, talán nem csak a létszámot tudom növelni a rejtélyeket nyilvánosan bogozók táborában.

A cikkhez:
(Csak apró megjegyzések. Amik eszembe jutottak a hozzászólásokat is olvasva.)
A wiki-n nem sokat írnak a hotelről, de annak nagy részét a bűnös múltjáról. http://en.wikipedia.org/wiki/Cecil_Hotel_(Los_Angeles)
(Ha a zárójel-kódot nem kellett volna átírnom, akkor elnézést!)
Az utolsó mondatot nem tartom igazán hitelesnek:
„Cecil Hotel is now permanently closed and the website is redirected to another hotel.” (Tudom… wiki)
Ez a félreértés attól lehet, hogy az az oldal üzemelteti a Cecil-t, ahova át van irányítva a cím. A hotel oldalán nem tudtam helyet foglalni, de ez alighanem annak tudható be, hogy nem regisztráltam, vagy olyan IP-ről, ahonnan nem lehet (magyar). A helyfoglalás a booking oldalán nekem sikerült volna. Igaz, a legtöbb szobatípusnál megjegyzik, hogy csak 1 hely maradt. Viszont a november már ‘szellősebb’ (Vagy 4-5 szoba marad, vagy egyáltalán nincs korlátozva.).
A ‘kinek az érdeke?’ gondolatom itt meg is dőlt. Az új oldal nem tavaly, hanem már 2011-ben regisztrálva lett. Tehát nem a felvásárlást készíthették elő ilyen módon.
(Két épülettel odébb működik egy magyaros nevű fényképész hölgy. De ezen nem lepődtem meg, hogy kiszúrok ilyesmit.)

A tartályok (elnézve a közelben levő magasabb épületeket) elég mindennaposak, elterjedtek. Egy olyan környezetben felnövő embernek talán ez természetes is, csak nekünk kuriózum. Egyrészt nem kis szakaszokban erőlködik a rendszer motorja, hanem csak a tartály feltöltésekor, egyenletesen; másrészt (ha már tűzesetekre különösen felkészültek) oltásra is használható a tartalma. A méretéből adódóan (bár nem végeztem számítást) akár naponta is kicserélődhet a benne levő víz. A nyílásának megközelítése viszont elég körülményes akár lentről, akár fentről. Fentről talán azt a tartályt legcélszerűbb megcélozni, mert az ott levő csövek megfogják a testet, hogy ne csússzon le, de a kis épület tetejére felvinni ehhez a művelethez talán még nehezebb, mint megmászni egy létrán az oldalát. A létra magassága meg lehet épp akkora, hogy a nyílás méretébe ne zavarjon bele, ehhez csak be kell engedni a lyukon és a belső falnak támasztani. (Ez utóbbi mondat csak az 50×50-es méret határaihoz.) Mindenesetre én biztos, hogy nem kezdenék neki egy ilyen ‘bohóckodásnak’, még úgy sem, hogy este van és maximum egy járőröző helikopter szúrhatna ki. Az elrejtés megoldható lett volna úgy is (ha már mindenképp a tető a cél), hogy a tartályok alatt levő betontalapzat alá dugom az áldozatot, minél hátrábbra. Ezt ugyan szintén megtalálhatják, de talán később, mint egy az épületbe bekötött rendszerben. (Persze, nem csináltam még ilyent, így nem tudom, mennyire lehet ez másnak logikus. =) )

A videó egy 3 héttel korábbi esetet mutat be (ha így van) a megtaláláshoz képest. Mennyi szokott lenni az átírási idő? Én szerényen csak egy hetet feltételeztem volna. Ha van rendkívüli esemény, akkor az ennyi idő alatt általában kiderül. De, ha 3 hét, akkor még épp időben megtalálták a lányt, hogy a felvétel is meglegyen.
Elég szürreális előadást mutat… Ha ott és akkor találkozok vele, alighanem én ijedtem volna meg jobban.
Az időt jelző rész le van takarva annyira, hogy csak az látszódjon, hogy ‘számol’, de az nem, hogy pontosan mikor. Miért?

A ‘láthatatlan köpönyeg’ szerintem nem úgy láthatatlan, ahogy elképzelünk valamit, amit nem látunk, hanem csupán álcázás. A cég oldalán is látható, hogy nem varázslattal, hanem rejtőzködést segítő ruházattal, felszereléssel és azok fejlesztésével foglalkoznak. (De az is lehet, hogy az eredeti tevékenységüket rejtik e mögé. Ha nem írok többet, akkor beletrafáltam. =) )

Az, hogy nevesebb lap(ok) írt(ak) az esetről, nem hiszem, hogy igazolná azt, hogy minden úgy is történt, ahogy megírták. Ezt talán épp nem ők találták ki, csak közölték. (Ezzel nem azt mondom, hogy minden hír álhír, de található rá példa.)

Huhh! Így leírva már nem is maradt olyan apró megjegyzés, csak gondolatban volt egyszerű. Be is fejezem egyelőre…
(Szerintem is hoax-gyanús eset.)

 303. pomp — 2014-04-21 09:02 

Megtaláltam a testvérét vagy „testvérét”? 😉 Van facebook adatlapja, linkedin, és twitter ahol a testvérét kereste:
https://twitter.com/sarahlams
http://ca.linkedin.com/pub/sarah-lam/40/46/988
https://www.facebook.com/pages/SL-Photography-Makeup/172469679505099
https://www.facebook.com/sarah.lam.372

Elisa az LAPD oldalán:
http://www.lapdonline.org/newsroom/news_view/52943

Ez fontos infó lehet
sarah ‏@sarahlams 2013. febr. 8.
update on #elisalam. last seen morning of feb 1 at cecil hotel wearing black basketball shorts and t-shirt. RT #findelisa

Arról volt már szó, hogy miért utazgatott és miből? Olvastam, hogy december elején kapott munkát. A pénze csak ennivalóra volt elég. Ezért lehet érdekes, hogy miből fizette ezt az utazást.

Kellemes ünnepeket mindenkinek! 🙂

 302. petiba — 2014-04-21 08:02 

Csak én vagyok úgy, hogy nem is a haláleset (?) a legszörnyűbb? Hogy azt gondoltuk, nosza itt az információs világ, net, fénysebességgel tudunk meg MINDENT, ami a világban történik, tájékozottabbak leszünk percek alatt, mint a „régiek” órák alatt, és hol tartunk? Hogy totál el vagyunk bizonytalanítva. Hogy ellentétben a „régiekkel”, akik bármit elhihettek,- ha nem látták, akkor is, – mi meg lassan semmit nem hihetünk el kétségek nélkül, még akkor sem, ha látjuk.
Műanyag, műnő, műfütyi, művér, műkaja, műember, műkép, műfilm, mű(ál)hír, műélet…
Na jó, nem aludtam ki magam asszem…

Amúgy ha a hvg-t simán megvezették, vajon ez a LA Times-szal nem történhet meg? (a kérdés költői, fogalmam sincs,hogy megtörténhet-e) a LAsünségről sem tudom, mennyivel talpraesettebb a hazai tüskéseknél.

Apropó,talpraesettség…Főnök, egy titkárnőnél mit fed a talpraesett jelző 🙂 😛 (majd akkor írj, ha a zasszony nem figyel)

 301. numspa — 2014-04-21 01:05 

@tiboru:
Még az jutott eszembe, tiboru, ha nagy látogatottságú konteós blogom lenne, biztosan csinálnék egy exkluzív interjút a nyomozókkal (vagy legalábbis egy nyomozóval), és felpakolnám magyarul és angolul fizetős tartalomként.:P

Aztán az évi 6 nyaralásom közben blogolnék, feszt.:D

 300. rebel — 2014-04-21 00:51 

@numspa:
Mindkét szcenáriónál (kéjgyilkos és öngyilkos) tehát véletlen pont volt egy tökhasonló másik eset, egy nem is tökhasonló hanem mondhatni pont ugyanilyen horrorfilm, és egy ugyanilyen nevű TBC vírus vizsgálat, melynek véletlen pont a szomszéd utcában új vírusvariánsa bukkant fel… és akkor még nem beszéltünk a láthatatlanná tevő köpenyről… ez így mond tök reális… 🙂

 299. numspa — 2014-04-21 00:45 

@tiboru:
Hát, ezt sem tudjuk meg soha, vannak fent videók, ahol nyomozó fiatalok fejutnak a tetőre. Ez az eset után volt pár héttel, nyilván.

Nem fogjuk megtudni.

———————

Hihetjük, hogy az egyik szexuál bűnöző rágerjedt, elcsalta, kádba fojtotta (úgy, hogy nem hagyott külsérelmi nyomokat), felvitte több emeleten keresztül, felmászott a tartályra, bedobta a hullát , lemászott (miközben semmilyen nyomot nem hagyott).

Vagy bedrogozott, feljutott, felmászott, beugrott, miközben semmilyen nyomot nem hagyott.

 298. rebel — 2014-04-21 00:41 

Ok. Ezzel együtt is a hoax a legsanszosabb, mégpedig a horrorfilm és a pont ilyen másik eset miatt.. Egy magára adó pszichopata gyilkos, nem másol le korábbi eseteket és horrorfilmet együttvéve. A TBC-s dolog sem véletlen, s ezzel összefüggésben a hotel kiválasztása sem. Egy tini egyedül nem választ egy ilyen hotelt… Szerintem pontosan a TBC-s dolog az a kis „vízjele” a hoaxgyártóknak, amivel bejelezték szemfülesebbeknek hogy átverés az egész… persze a hívők hitét már semmi nem ingathatja meg nyilván…

 297. tiboru — 2014-04-21 00:38 

Én is úgy tudom (fenntartva a tévedés jogát), hogy február elseje előtt a tetőre vezető ajtót rendszeresen zárták és élesített riasztó védte. Hogy a falfirkák pontosan mikor és hogyan keletkeztek, fogalmam sincs.

 296. numspa — 2014-04-21 00:35 

@rebel:

Nem volt riasztva tetőbejárat, sőt a tűzlépcsőhöz vezető ablakot is riasztó nélkül lehetett kinyitni, legalábbis, ez szerepel a fórumokon.
Állítólag nem volt zárva a felvezető ajtó, de a szálloda ezt állította, hogy „védje a seggét” (idéztem). Ma itt olvastam erről:

http://www.abovetopsecret.com/forum/thread927981/pg11&mem=

A tűzlépcsőről, pedig valahol máshol: a gyilkosság után egy kisebb cspat ki akarta próbálni, avóban szól-e a riasztó, cigiket készítettek elő, hogy erre hivatkozzanak, ha felelősségre vonják őket, de nem történt semmi, simán kimásztak rá.

 295. numspa — 2014-04-21 00:30 

@numspa:
Nem volt teletaggelve, de volt rajta tag, helyesbítek. Az ajtó belső része van tele.

 294. rebel — 2014-04-21 00:28 

@numspa: A Tiboru posztban az van, hogy zárt volt a tetőbejárat riasztóval, zárt volt a tartály teteje megintcsak riasztóval… nem?

 293. numspa — 2014-04-21 00:26 

Nem, tele volt taggelve a tartály alsó része a helyszínelős fotókon (123.komment)

 292. numspa — 2014-04-21 00:25 

@tiboru:

De tiboru, az, hogy közlik az ügyet, az teljesen normális, hiszen erről szól. Nem kellett benne lenniük. Ellenben ők sem a nyomozóhatósággal készített interjút adnak közzé. Ahogy senki sem.
A sajttáj közleményében segítséget kérnek a nyomozáshoz.

Rákeresel az ügyre és az eset mindenféle megközelítésű leírását olvashatod, lényegi infók nélkül.

Közben a szálloda nem üzemel, mint szálloda, hiszen nem tudsz szobát foglalni.

Nem értem, na.:)

 291. rebel — 2014-04-21 00:23 

@Attus Germanicus: A konteó az, ha pl nekem van igazam és hoax… hiszen minden hoax ugyebár egy konspiráció… nemde? 😉

 290. SLC — 2014-04-21 00:22 

Ja, és ha már Gyatlovék (meg a koincidenciák): utolsó naplóbejegyzés: január 31. Otorteni Est dátuma: február 1.
Egyéb kérdés?

 289. Attus Germanicus — 2014-04-21 00:21 

Az USÁ-ban, ha nem tévedek, azért annyira nem ritka, hogy meghal egy ember, és soha nem sikerül felderíteni az esetet. Majd Tiboru pontosít, de gyanítom, még Magyarországon is vannak ilyenek (pedig azt mondják, a gyilkosságok felénél a házastárs a tettes, és a rendőrök úgy találják meg, hogy a kezében van a véres kés).
Elisa Lam esete látszólag egy a sokból.
Engem igazából az érdekelne, hogy mitől lett ennyire ismert, és jelent meg különböző konteós, és hasonló oldalakon? Hiszen gyakorlatilag az égvilágon semmit nem lehet tudni az esetről. OK, itt ez a videó, amin vagy Elisa van, vagy nem, vagy szándékosan lassították le, vagy véletlenül, vagy a videót nem is, csak a timecode-ot. És ennyi.

Azt nem kétlem, hogy Elisa Lam valóban létezett, és, hogy a tartályban talált holttestet az ő hullájaként azonosították.

Meg egyébként is: Mi a konteó ebben a sztoriban? A láthatatlan emberes szál? Na, azért őrizzük már meg a komolyságunkat 🙂 n nem látok mást, mint egy felderítetlen halálesetet, amit most itt a fórumozó társaság akar megoldani a LAPD helyett.

 288. rebel — 2014-04-21 00:20 

@numspa:
De a tag-elés és a selfie-zés már az esetünk UTÁN történt, amikor már minden szét lett barmolva. Az eredeti állapot ha jól tévedek, ez volt: lezárt tetőtér, riasztóval és lezárt tartály fedél riasztóval. Egyik sem kinyitható átlagember számára sem, nemhogy magányos betépett kínai kamasz lány számára.

 287. numspa — 2014-04-21 00:17 

@rebel:

Na most ezzel az a gáz, hogy a tetőajtó nem volt zárva (nincs rajta zár , lásd 123 kommentem, valamint egy csapat következő héten elment a hotelbe, 14. emeleten szállt meg, simán feljutott a tetőre, ahonnan szelfiztek ezerrel). A tartály nem volt lezárva, csak lecsukva.
A helyi kölykök feljártak a tetőre, tele van taggelve az egész, nézzétek meg a képeket.
Ha a víz magasan lett volna, magára tudta volna húzni a tetőt, de elvileg max 3/4-ig volt tele vízzel-

Szóval, bálam ez a kettő van. Menekülős, bedrogozott, vagy hoaxos koreogfráfia. Inkább a második.

 286. SLC — 2014-04-21 00:15 

@numspa: Oké, a honlapon fent van az e-mail cím, ha gondolod, írj egy levelet.
De most elhúzok aludni, alig látok már.

 285. tiboru — 2014-04-21 00:15 

Hát ha hoax, akkor szép munka, mert még a LA Times-t is sikerült bevonniuk 🙂

http://articles.latimes.com/2014/mar/04/local/la-me-ln-elisa-lam-death-movie-20140304

Ez pedig az LAPD honlapjáról az egyik hír:

http://www.lapdonline.org/newsroom/news_view/52943

A cikk végén ott az üggyel foglalkozó nyomozók neve és telefonszáma is. Volt sajtótájékoztató is.

 284. rebel — 2014-04-21 00:13 

@numspa:
A hoax gyártók koncepciója pontosan ez volt, hogy úgy tűnjön, be van LSD-zve vagy egyéb hallucinogén (gomba stb) hatása alatt volt. A liftgomb nyomogatás és furcsa gesztikulálás…
Majd innen már a fantázia: felment a tetőre, hatástalanította a bejárat riasztóját, ott – mivel előre nem tudhatta (képzeljük azt, hogy leugrani akart), konstatálta hogy, hopp itt vannak víztartályok (ááá de jó, akkor nem ugrom, hanem vízbe fojtom magam), levetkőzött, felmászott a tartályra, hatástalanított még egy riasztót, ami ugyebár védte a tartály fedelet illetéktelen felnyitástól, kinyitott egy ipari tartály tetőt, amit csak nyilván szakember tud, szerintem egy átlagos erős férfi sem igen egyedül pusztakézzel, majd kecsesen becsusszant, belülről szakszerűen magára zárta és megkezdte a büdösödést szépen… tök reális és életszerű… 😀

 283. SLC — 2014-04-21 00:12 

@petiba: egy másik hozzászóló is írja (2013. 11. 30.), hogy ki akarta próbálni az új vezetés alatt az éttermet. Nagyon sajnálja az előző vezetés veszteségét (feltételezem Elisára gondolt).
Szóval valami tényleg volt ott.

 282. numspa — 2014-04-21 00:07 

@SLC:
🙂 Hú, köszi, de bevallom, annyira telítődtem djatlovékkal, hogy sorozatos rémálmaim voltak, nem akarnék jobban belefolyni, de képileg szívesen összeállítok, kikupálok bármit.:)

 281. numspa — 2014-04-21 00:04 

@SLC:

– a videó ilyen szempontból teljesen lényegtelen, hiszen nem tudjuk beazonosítani, ki szerepel benne. Oké.

– engem már sajnos drogoztak be (italba keverve), mivel egyébként nem fogyasztok ilyeneket, ezért nagyon is meg tudtam különböztetni a hatását a sima alkoholtól. Az én esetemben is bolyongás volt a fóő tünet. Falusi vagyok, pont 2 utcát nem tudtam megtenni, ehelyett kilométeket vándoroltam a kétségbeeséstől űzve, miközben kiválóan tudtam kommunikálni. Mikor megtaláltak, akkor is, elmondtam, hogy itt vagyok, jól vagyok, de nem tudom, merre van az arra. Még az ujjösszeérintést és az egyenes vonalon mozgást is meg tudtam csinálni. Mégis folyamatosn kétségbe voltam esve, féltem. Szörnyű élmény volt, pedig ez nagyon lájtos történet. Ha őt bedrogozták (vagy magát dorgozta be), akkor én bármit el tudok képzelni. Ezért ez a verzió nálam még tartja magát.

– a tetőn volt létra tartályok közelében (a karbantartó létrája). Nem tudni, hogy oda volt-e támasztva, vagy a közelbe, de elvileg volt fent létre. Ellenkező esetben egy hullát, létra nélkül még nehezebb felszuszakolni a tartály tetejére, legalábbis nyom NÉLKÜL.

 280. rebel — 2014-04-21 00:03 

@pszichopapa:
Esetleg sorozatgyilkos vagy esetleg egy eset ami ötletet adott a hoax-gyártóknak..? Esetleg másik hoax? 😉

 279. SLC — 2014-04-20 23:58 

@numspa: Szia! 🙂 Örülök, hogy „látlak”.
Idő kellene hozzá, de abból egyre kevesebb van. Év elején itthon voltam vagy két hónapot, akkor foglalkoztam vele, de azóta el vagyok úszva mindennel.
Nincs kedved csatlakozni?

 278. SLC — 2014-04-20 23:54 

@petiba: Vegyük végig:
1. a fényképekkel én is bajban vagyok. Hol szemüvegben, hol anélkül, hol ilyen hajjal, hol másmilyennel, tényleg, mintha nem ugyanaz a lány lenne.

2. a videónál első kérdésem ez volt: honnan tudjuk, hogy tényleg Elisa Lam van a képen? Teljességgel azonosíthatatlan.

3. a videón egy-két furcsaságot találtam ugyan, de nagyrészt szerintem semmi olyan nincs, amit ne produkálna egy becsípett, jól felidegesített, kissé gyerekes, huszonéves lány, de mivel nem lehet azonosítani a rajta lévő lányt, nem is tartom relevánsnak az egészet. Talán ha a szálloda vezetősége hozta volna nyilvánosságra, olvasható időpecséttel, akkor más lenne a véleményem, de így… ugyan!

4. a tartály magasságát jól saccoltad meg, bár én magasabb vagyok az átlagnál, de ha felemelem a kezem, pont ütöm a 250 centit (megmértem egy 3 méteres mérőléccel). Szóval a tartály lehet 230-250 centi magas.
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy a vezetékes víz onnan menjen az egész szállodába, mind a 600 szobába (bár szerencsére nem vagyok épületgépész). Talán csak alacsony nyomás esetére használták kisegítő rendszernek, vagy valami hasonló funkciója lehetett.
Azon én is gondolkoztam, hogy ha a lány mászott fel oda és feszítette fel a tartályt, akkor hogyan úszta meg külsérelmi nyomok nélkül. Hogyan csukta magára az ajtót? Ez így rossz vicc.
Egy vízben bomló hullától mindenféle fertőzéseket össze lehet szedni, de mint írtam, ha csak kisegítő rendszerként működött, akkor elképzelhető, hogy nem olyan töménységben került a csapvízbe, hogy komoly problémákat okozzon.
Az nekem is szöget ütött a fejembe, hogy miért pont az a tartály volt, amelyikben megtalálták a lányt. Ha feltételezzük a belsős embereket, akkor lehet, hogy ismerték a tartályok használatának sorrendjét, és szándékosan abba tették, amelyikről tudták, hogy csak sokára kerül sorra. Ráadásul ha többen voltak, tudtak egymásnak alibit biztosítani.
Azt valahogy mindenki evidensnek veszi, hogy Elisa Lam esetleg felment a tetőre pancsikolni. De hadd tegyem fel a kérdést: már bocsánat, de honnan a merev lószerszámból tudta volna, hogy ott tartályok vannak? Aligha azért ment LA-ba, hogy szállodák tetejét fényképezze. Megint csak egy – vagy több – belsős ember – vagy régi lakó – érintettségét kell feltételezni.

6. koincidenciák (film, TBC teszt, LFÜ, stb.): érdekesek, de szerintem elterelik a figyelmet a valós problémáról: itt gyilkosság történt.

11. szellemek, démonos verziók: ebben az esetben szerintem nem játszanak szerepet. Elég hátborzongató az egész nélkülük is.

Viszont a Paul’s Restaurant úgy néz ki, tényleg létezik, és tényleg megemlékeztek arról többen is, hogy a tulajdonosok Elisa nevű lányát egy szálloda tetején lévő víztartályban találták meg.

 277. numspa — 2014-04-20 23:48 

@petiba:
Nekem még 3 kortynyi söröm van a mából.:)

Nem, én sem gondolom, de azt igen, hogy motiválta az újságcikk, hol költse el közzéteendő kulináris élményét. Márpedig, az ember önmagától, nem szívesen tér be az adott kajáldába… pedig nem vagyok finnyás.

Érdekes, hogy végigolvasva pár, az üggyel foglalkozó konteós fórumot, a végük többször az lett, hogy ez egy hoax…

Most a hivatalos közleményeket olvasom át, mit adott ki a rendőrség az ügyről. Vagy volt-e bármilyen sajttáj ezügyben. Nem találtam semmit.

 276. petiba — 2014-04-20 23:38 

@numspa:

Na, de legalább nem magaddal kell beszélgetned, mert én is rákattantam 🙂 Bár lassan integet a párna csücske, meg a fellőtt pizsu – azért még keresgetek.

Nem gondolom, hogy a csajszi katasztrófa turista lenne, egy csomó Burnaby-s, Vancouver-es, Deltás éttermet látogatott meg és írja le a tapasztalatait.

Még az is eszembe jutott, (de magam sem hiszem el) hogy lehet, hogy Elisa is afféle lumnitzernővérek volt, és csúnyán lehúzta (vagy készült lehúzni) a Cecil-t. De ehhez képest persze csak a booking.com-on is rakat ember húzza le a sárga földig a cuccost, és mégse történt Ceciles tömeggyilok.

De nagyon beült a fülembe a hoaxbogár :S Te is növesztetted a 266-os hsz.oddal…

 275. numspa — 2014-04-20 23:26 

@petiba:

(Bocs, hogy csak én kommentelek, olyan kellemetlen, de most beleizgultam a témába)
Szóval, a megjelent helyi újságcik (Burnaby News)k után nem csoda, ha valaki katasztrófa túristaként eszik ott, amiről olvasott, aztán beír a vendégkönyvbe.

 274. petiba — 2014-04-20 23:22 

@SLC:

A linkelt éttermes honlap hozzászólásai között 2013.04.02-i hozzászólás:

Debby D.
Burnaby, BC

51 friends
74 reviews

All I simply want to say to Paul and his family is that I am deeply sorry for your tragic loss. I hope you all can get through this difficult time and the community is all behind you.

Ha jól tévedek, ez a leányzó étteremkritikákat twittelget.

 273. numspa — 2014-04-20 23:12 

@SLC:
Igen, köszi, megtaláltam.
OFF
Hogy alakul a Djatlovos honlapod, mármint kitartásilag? Jó nagy fa, az biztos.:) (Én vagyok, aki átizélte a negatívokat, hogy jobban mutassanak a fotók:)
ON

 272. SLC — 2014-04-20 23:06 

@tiboru: Úgy tűnik, hogy ismét bennfentes információid vannak, amit nem oszthatsz meg velünk 🙂

@numspa: Elvileg ez az:
http://www.yelp.ca/biz/pauls-restaurant-burnaby
Legalábbis a Burnaby Now írása alapján.

Ez az egész tényleg annyira furcsa, hogy egyelőre nem is tudok véleményt alkotni róla.

 271. numspa — 2014-04-20 23:00 

@rebel:
Jaj, ezt már végigvettük. Erősködtem, hogy nincs lelassítva, de hajlok most már arra (így megkövetve Attus G-t), hogy mégis. De ez csak lassítás, ami lehet konvertációs hiba is. Kicsit jobban látod, kicsit hátborzongatóbb, de azt tartom, hogy vágás nincs benne. Tehát lényegi, tartalmi rész nem került ki belőle.:)

 270. numspa — 2014-04-20 22:57 

@rebel:

Már felvetettem, de mi van akkor, ha a hulla megtalálásáig színezik és egészségbarát módon büdösítik a vízet (régebben az ammóniát írtam, de ez biztosan hülyeség, de biztosan van hasonló, egészségre viszont kevésbé káros aroma). Felküldik a karbantartót a tetőre, hogy akkor, lassan 3 hét után ugyan nézze már meg, mire panaszkodnak a lakók. Előtte pár órával, két nylonba jól öltözött fiatalember egy emeleti lakosztályból felviszi a vízihullát, így teljesítve a küldetést. Én simán el tudom képzelni.

 269. rebel — 2014-04-20 22:57 

Itt aszongyák, íme a bizi, hogy manipulált a video…

https://www.youtube.com/watch?v=1YO4QbaNDjI

 268. numspa — 2014-04-20 22:14 

@rebel:

Én sem iszom máshol vízet csapból, csak itthon, de fogat mosni szoktam folyóvízzel Amerikában is (afrikában nem), zuhanyozni is azzal szoktam szerintem az pont elég egy kiadós fertőzéshez.
Ingatlanspekuláció? Mi van, ha teljesen elértéktelenítenek e gy hotelt (előtte megkapta már a reap fokozatot, mert túl sok erőszakos bűncselekmény történt benne), mint szálloda, de ettől az ingatlan értéke nem csökken és a teleké sem.
Miért nem lehet foglalni szobát?

Mi van, ha kivárnak még egy évet, aztán eladják valakinek.

 267. rebel — 2014-04-20 22:06 

@numspa:
Hmmm…. Érdekes hogy te is pont most ezzel foglalkozol, a holtest ázásának idejével és a víz állapotával… 🙂
Telepátia? 🙂
Vagy már ránk is szálltak a szellemek a hotelből és delejeznek minket? 😀
USA-ban senki nem iszik hotelben csapvizet, hacsak nem valami odatévedt afrikai csodabogár, aki életében először van civilizált országban.. Az amerikaiak ásványvizet, tejet, kólát, sört-bort stb stb isznak és soha nem csapvizet, ahogy mi magyarok sem igazán szoktunk ugyebár… pedig mi sokkal csóróbbak vagyunk mint az amcsik, akiknek sokkal kisebb terhet jelent megvenni boltban flakonokban, üvegekben nem olcsón, amiket megisznak…

 266. rebel — 2014-04-20 22:02 

@tiboru:

De Tiboru, konteósként hogy lehetsz egészen biztos benne? Láttad a jegyzőkönyvet?

Amit leírtam, kizárt szerinted?
Tehát hogy magas költségekkel valakik profin és mesterien megszervezték; egy fiatal lány holttestét megszerezték kórházból, vagy hullaházból. Az azonosításnál pedig sok esetben hozzátartozó nézi meg és rábólint, semmi több, sem fogak alapján, se dns alapján nem azonosítanak, ha nem nagyon muszáj (pl felismerhetetlen test tűzesetnél, vagy eloszlás miatt) ugyebár főleg USA-ban ahol nagyüzem van, egy nap meghalnak az országban több tízezren…
Írtam hogy érdekes lenne ALAPOSAN elemezni a holtest azonosításának körülményeit.

Továbbá még egy dolog.

Meg kéne nézni, hogy menni idő telt el a legvalószínűbb halál pillanat és a hotel lakói bejelentése közt, hogy büdös a víz. Ha nem sok idő, az is az én teóriám erősíti, hiszen jó pár napnak vagy inkább hétnek kell eltelni, hogy egy hulla már elkezdje megbüdösíteni a vizet, ha így egy tartályban van. Viszont egy hullaházból lopott (megvett) régebbi holtest ugyebár, sokkal hamarabb büdösít… nemde?

 265. numspa — 2014-04-20 21:37 

@tiboru:

Tiboru, utálom magam, hogy kötekedésnek tűnhet, amit mondok: de egy női holttestet találtak a víztartályban, 19 napos ázás után, akit Elisa Lam-ként azonosítottak, Vancouverből.
Szülei LA-be utaztak azonosítani, de én még nem találtam semmilyen interjút velük. Az apukát David Lamnek hívják, ami az egyik leggyakoribb vezeték (és kereszt) név a kanadai távol-keleti közösségben. Paul’s étteremmel kapcsolatban sem találtam meg a családot (aki igen, az linkelje, legyen kedves).
A lány nem vett igénybe semmilyen közösségi médiumot 2012 (kb) augusztusa előtt.
Semmilyen nyomozati eredményt nem tártak a nyilvánosság elé.
Az egyidőben ott tartózkodó lány (aki felsorolja ugyanazokat a vendégeket, akiket kérdezgettek később) semmit sem tudott az eseményekről.
Szegény Elisáról nyilatkozott 2 barátnő és a nővére, valamint az egyetem, hogy megszakította a tanulmányait (ez a momentum nagyon emlékeztet Adam Lanza esetére, bocs, hogy állandóan ezzel példálózom, de most ebben vagyok benne).
Semmilyen utóélete nincs az ügynek, a konteós berkeken kívül.

És nagyon érdekelne, ha valaki 19 napon át egy oszló hulla vízeiben fürdik, iszik/fogat mos, akkor nem lesz valami baja? Ill. ismerve az amerikai hírhajhászást, legalább egy eldugott hírecske nem lenne erről. Vagy bármiről, ami a nyomokkal (olyan szerintem tulképpen nincs, hogy egy hirtelen elkövetett emberölésnél, hurcolásnál, víztankra feltuszkolásnál nem marad valami).

Adná a Jóisten, hogy valóban egy beteg, furcsa célokat (az épület lebontását, a szálloda megszüntetését ?) szolgáló hazugság halmaz álljon a háttérben…

 264. rebel — 2014-04-20 21:22 

@petiba:
De hát leírtam.. A horrorfilm kiadója is adhatta a pénzt és vagy a köpenyes cég is, sőt még az új TBC vírus ellenvakcináját gyártó vállalat is. Hosszú a sor, hogy kiknek-miknek jó reklám ez. Szerintem mellékes hogy honnan a pénz. A lényeg hogy nagyon hoax-szagú…
Írtam azt is, hogy akár magán hoaxgyártó is lehetett, pl egy őrült milliomos, aki maga fizetett saját pénzből, ezesetben nyilván nem reklám volt a cél….

 263. tiboru — 2014-04-20 21:18 

@numspa:

Elisa tényleg meghalt és tényleg megtalálták a holttestét. Ez a része a sztorinak egészen biztosan igaz.

 262. Coradiel — 2014-04-20 21:18 

Engem az érdekelne, hogyha valaki megölte a lányt, akkor a lépcsőn cipelte fel 6 emeletet? Mert akkor nem lehetett olyan rossz erőben. Hisz ha a liftet használja, akkor őt is látni kellett volna a lift kameráján valamivel később. Szívesen megnézném az aznapi többi felvételt is a lány megjelenése után.

 261. habitat67 — 2014-04-20 21:17 

@petiba:
Randy Schmidt, a spokesman for the University of British Columbia, said Lam was registered in a class in August, but was not registered in any classes this year, according to records.”

vagyis az egyetem szóvivője, ahova járt, annyit tudott nyilatkozni, hogy Elisa regisztrálva volt (jelentkezett) egy órára augusztusban, de arra az évre, nem jelentkezett egyetlen órára sem a nyilvántartás szerint. kíváncsi lennék ennek mi az oka. depressziós volt, az igaz, lehet túl sok volt az elvárás a bevándorló kínai szülők részéről? lehet ennek köze van a több hónaposra tervezett amerikai utazáshoz?

 260. tiboru — 2014-04-20 21:17 

@petiba:

Hát ha lehet választani, egy talpraesett titkárnőnek örülnék 🙂

 259. petiba — 2014-04-20 21:13 

@rebel:

Nem mondom, hogy kizárt, amit írsz. Sőt. Egy nem létező személy arcát is össze lehet rakni, mint tudjuk. A kreált arc köré lehet nevet, családot, imázst építeni. (apropó, vajon egyetemi társak, osztálytársak nyilatkoztak-e valahol is, bárkinek? ) Anya, apa nem mérvadó, két személy nyugodtan állíthatja egy kreált fotóról, hogy valós. De egy (több) osztályközösséget, egyetemi csoporttársakat, leckekönyvet, stb. összerakni már nagyobb buktató. Amit kétlek az írásodban, az a dollármilliók. Ugyan ki és miért ölne „dollármilliókat” egy ilyen hoaxba, és főleg miért? A Cécile hotelnek annyi pénze nincs, hogy a fűtésrendszert megcsinálja, nézd meg azokat a lepra hordókat a tetőn, amiből elvileg a vizet szolgáltatják az X db szobának! De akkor ki? És miért?

 258. rebel — 2014-04-20 21:04 

Szerintem ez semmi más, mint egy zseniális hoax.

A kiscsajt felkérték a dologra a balhé kiötlői és ő eljátszotta szépen a főszerepet. Persze igen jó pénzért, amit majd a végén indoklok, hogy miért fizették meg busásan.

Tehát minden megrendezett, kitervelt és nagyon trükkösen megcsinált. (valószínűleg filmes hitech-et is alkalmaztak vagy az elrejtő köpenyt, lehet az alól bukkant ki egy nem odavaló láb, persze kellő pénzért meg lehet manipulálni egy biztonsági kamera felvételt is, csak le kell fizetni az éjjeli őrt, s jó pénzért a tartály riasztóját is ki lehet iktatni illetve feljutni a tetőre)

A hulla azonosításának körülményeit jó lenne ismerni, jegyzőkönyveket stb látni, abból sok minden kiderülne (milyen alapossággal vizsgálták, boncolás, azonosítás stb). Valószínűleg a rejtélygyártók szereztek valahonnan (kórház krematórium) egy fiatal női holttestet, az lett betéve a tartályba és annak az azonosításnál is trükk volt, pl a beavatott szülő nagy pénzért, rábólint, hogy igen ez a kislánya.

A célja az átverésnek nyilván a reklám, de ha netán nem, amúgy is van bőven őrült, aki csak hobbiból szeret nagy hátborzongató világszenzációs rejtélyeket kreálni.
Csodálatosan bereklámozza az eset ugyebár a hotelt, a bizonyos horrorfilmet és a bizonyos érintett vállalatot.

Elisa Lam pedig ezek után, nyilván valahol él mint hal a vízben és költi a dollármilliókat boldogan, amit kapott a kis mókáért…szerintem ennyi a talány megoldása… 😉

 257. habitat67 — 2014-04-20 21:02 

de nem úgy van egyébként hogy van megy hotel és egy hostel része is? a hotel szebb, saját fürdők, a hostel részben meg vannak olyan szobák, amikhez nincs saját fürdő/vécé, és gondolom ott élnek a tartós lakosok, szexuális bűnözők is… és azt hiszem Elisa ebben a hostel részben szállt meg.

egyébként pár utcára van a híres Skid Row, oda vannak száműzve a hajléktalanok, prostik, igazi bűntanya: http://media.npr.org/assets/img/2013/09/25/homeless_la_wide-b6d05e424833fb51d2753c15c06b91a54880ada5-s6-c30.jpg

 256. pszichopapa — 2014-04-20 20:59 

A két emberke, akikről lehet valamit tudni, az Sabina és Michael Baugh, angolok. Michel a facebookon 20-án éjjel kezdte el postolni, hogy mi történt a cecilben, meg hogy orrba-szájba interjút adnak. Ez a kamu ellen szólhat. Az viszont furi, hogy a 600 szobás szállóban csak őket interjúvolja mindenki.Ez meg amellett, hogy kerestek két bohócot, akik őszintén tudják telekürtölni a világot a kamu hírrel. De ettől függetlenül még mindig nem látom a hoax értelmét.

 255. numspa — 2014-04-20 20:59 

@petiba:

Nem, Peti, úgy van, hogy 60 dollár körül vannak az „európai” szobák, ezekhez közös fürdőhelyiség jár. 80 körül pedig saját fürdőset kapsz.

A környék nagyon veszélyes, rengeteg a csöves. Az a kislány, aki a 943-asban szállt meg, külön kis dolgozatott írt a környékről is. Egyszer lotyónak nézték és autóval követték (egy hajléktalan mentette meg azzal, hogy elkísérte a boltig, ahová indult), ill. futva közlekedett napközben is.

Azért érdekes belegondoni, hogy 80 éve, amikor a Cecile épült , ez volt LA-ben a legnagyobb szálloda. És valóban elég káprázatos a hallja. Gondolom, szépen elgettósodott a környék, így rántva magával a hotelt is, amiből aztán mindenféle furcsa ember ottthona lett.
Azért azt se felejtsük, hogy bár felújítás történt, a fűtésrendszer annyira lepukkant, hogy nincs. Ezért hűvösebb napokon elektromos melegítőkkel fűtenek az ott lakók.

 254. petiba — 2014-04-20 20:50 

Na, akkor a két magyar nyelvű értékelés ennyi:

Egyéni utazó
Magyarország
2013. december 6.

+ A kozelben volt buszmegallo,metro,etterem,vasarlasi lehetosegek.belvaros nevezetesegei gyalogosan is elerheto tavolsagra voltak pl.brodway,spring street,olvera…a reggeli finom volt.

– Depositot kernek.a hitelkartyan lezarolnak azonal 50usd,azt igerik,hogy kicsekolas utan felodjak azonal,miutan megneztek a szobat.nekem a mai napig nem adtak vissza a pezt,ugyhogy a bankom ma szolitotta fel oket a pezt visszaadasara!a kornyek sotetedes utan eletveszelyes,odakint a szalloda elott hajlektalanok,drogosok,alkoholistak fetrengenek az utcan,keregetnek.orankent szirenaznak a tuzoltok…
Hasznosnak találta ezt a véleményt?
5

Daniel&oti
Fiatal pár
Magyarország
2013. március 1.

+ A személyzet nagyon kedves volt. Mivel a hotelben kevés vendég tartózkodott aznap, saját zuhannyal rendelkező szobát kaptunk a közös zuhanyzós áráért 🙂

– A környék sötétedés után FÉLELMETES!!! Olyan mint a VIII. ker. Annyi csöves és drogos van az utcán, hogy fullasztó a fű és húgy szag. Ez most komoly. Csak zárójelben említem meg, hogy ez a hotel ugyan az, mint a Stay on Main (még a reggeli is ugyan ott van és ugyan az), csak az az épület 1-5, ez pedig a felsőbb szinteket foglalja magában…és ez is komoly 🙂

Azaz MÉGSINCS minden szobának saját fürdőszobája,a booking.com állításával ellentétben.

 253. petiba — 2014-04-20 20:42 

@numspa:

Neked is köszönet!

 252. petiba — 2014-04-20 20:41 

booking.com-on megnéztem, egyrészt ott is azt írják, hogy jelenleg nem lehetséges foglalás, másrészt alul a sok kis képet végignézve kevésbé lepukkant, mint gondoltam. Valamint kiderült, hogy valaki tévesen írta, hogy nem volt minden szobához fürdő, mert a booking-on azt írják, hogy minden szobához van. Az értékelése 268 szavazatból 5,8/10.
Most belekukkantok kicsit a szöveges értékelésekbe.

habitat67: Köszi, nagyon kedves vagy!

 251. numspa — 2014-04-20 20:38 

@petiba:
Én is segítek, ha kell.

 250. numspa — 2014-04-20 20:36 

@pszichopapa:

Hát ez az. Rákerestem, hogy egyáltalán működik-e a hotel, de semmi olyat nem találtam, ami szerint bezárták volna… Érthetetlen ez az egész.

Van köztünk orvos, vagy egészségügyis? A kérdésem az lenne, hogy egy ilyen víztartályban lévő ivóvíz (gondolom normál klórtaralmú vízről van szó, tehát nem klórozzák a tartályban még pluszban), 19 nap alatt nem fertőződik-e annyira, hogy a hotelben tartózkodók alaposan hullamérgezést kapjanak.

Másik: a hotelben tartózkodó másik lány (aki a 943-asban szállt meg), az ott léte alatt nem hallott semmit az eseményről, annyira, hogy hazaérkezése után, valaki rákérdezett, mi volt a Cecile-ben… Szóval, nem volt csoportos kihallga, mendemonda, pletyi… semmi.

 249. habitat67 — 2014-04-20 20:32 

@petiba: ha valami konkrétan érdekel, szívesen lefordítom/összefoglalom a lényeget.

 248. petiba — 2014-04-20 20:31 

@habitat67:
@numspa:
@pszichopapa:

Jók vagytok!

Nekem sajnos rémesen gyenge az angolom, alig van értelme angol oldalon böngészgetnem, a fordítók meg hát hm… nos azért jók persze, ha az ember röhögni szeretne egy jóízűt :S

 247. pszichopapa — 2014-04-20 20:30 

a hotels.com-on megpróbáltam 2015 májusig minden hónapban 3-4 napot foglalni. mindig az a válasz, hogy nincs hely. vagy ez a világ legjobb kihasználtsággal működő szállodája, vagy…..vagy nincs is ? 🙂

 246. pszichopapa — 2014-04-20 20:23 

@numspa:

azzzttaaa. Amíg írtam a választ látom próbáltál foglalni. Elég meredek :)Minnyá megpróbálok én is, meg rákeresek a nyilatkozó brit párra, aki reklamált a büdös vízre.

 245. pszichopapa — 2014-04-20 20:19 

@numspa:

ott a pont numspa  annyiszor írtam át, hogy a hülyeség maradt benne. Szóval ha összevetjük a sulis, vagy futós konteoval ( aminél vevő vagyok akár a hoax-ra is ), számomra az a különbség, hogy ott egy felsőbb célokat szolgál az esemény ( pl. az emberek szabadságáról való önkéntes lemondás, fegyverbeszolgáltatás ), míg itt nem tudok ilyet kitalálni. Az, hogy tudomisén Jose „nine inches” Ramirez lepukkant szállótulaj, vagy annak marketingese a jobb bolt érdekében egy ilyet megszervezzen, megcsináljon még nekem is sok. Bár meg kell mondjam, hogy a kamu mellett szólnak az általad feszegetett kérdések is, amikre tegnap éjjel én is keresgettem, és tényleg szinte semmi konkrétum nincs a neten…
A gyilkolós dolog akkor jutott eszembe mikor ezt a Jamie Minor nevű lányt, és az ő esetét megtaláltam. Sokban hasonlít Elisa Lam-ra.

 244. numspa — 2014-04-20 20:01 

@habitat67:
Köszi, megtaláltam, gugli barátom segített…hááát… nem jött meg az étvágyam.
Semmit nem találok a szüleiről.

Több fórumon olvastam, hogy többen rinyálnak azok miatt, amik miatt én is: nincs semmi infó semmiről. A rendőrség sem nyilatkozott.
Viszont nem tudok szobát fogalani a cécile-be a booking.com-on. Próbálkoztam több dátummal. Tele lenne???

 243. habitat67 — 2014-04-20 19:49 

@numspa: nem, Burnaby-ban van az éttermük, Vancouver melletti város. a második linknél van róla kép az előző kommentemben.

„Randy Schmidt, a spokesman for the University of British Columbia, said Lam was registered in a class in August, but was not registered in any classes this year, according to records.”

ez érdekes információmorzsa, érdekelne, hogy miért tartott szünetet az egyetemen.

 242. numspa — 2014-04-20 19:41 

@habitat67:
Ez lenne vajon?
http://www.yelp.com/biz/pauls-restaurant-vancouver

Hmm, ha semmi háborús bűn, vagy nwo-s bankos papa, akkor maradok az beszívott balesetnél, vagy a szemtelen hoax-nál.

 241. habitat67 — 2014-04-20 19:35 

a szüleinek egy étterme van Kanadában,Paul’s Restaurant a neve, szóval nem valami nagyágyúk. valamelyik videoban mutatták is őket LA-ben.
http://www.reddit.com/r/depression/comments/198p9d/elisa_lam_found_dead_in_a_water_cistern_on_top_of/ valaki itt ír kicsit a családról, és az étteremről.

http://www.burnabynow.com/news/condolences-notes-left-for-family-at-burnaby-restaurant-1.412375

 240. numspa — 2014-04-20 19:19 

Nézzétek, itt van a lift környéke, ahol a videó játszódik.
Tiboru, esetleg, kirakhatdnád a posztba ezt a képet, így könnyebb elképzelni:

http://kepfeltoltes.hu/view/140420/Screen_Shot_2014-04-20_at_19.16.38_www.kepfeltoltes.hu_.png

 239. numspa — 2014-04-20 19:10 

ÁCSI!
Szerintem, találtam valamit.
A szülei David és Yenna Lam.
Na most, gondolom, ő a nagypapa:

http://en.wikipedia.org/wiki/David_Lam

A II. VH-t követően települ át Kanadába, gondolom, nem jókedvéből, mi van, ha valami háborús gaztett vendettája ez az egész.

Ha minden igaz, apuka is nagyágyú, szerintem a bankszektorban, de van még néhány lehetséges jelölt:
http://ca.linkedin.com/pub/dir/David/Lam

B-verzió:
Ez az egész annyira hihetetlen. A Lam család sarja kirándul a lepukkant Cecilben száll meg. 21 éves, milleneiumi generációs és nincs rendes fb profilja (1 ismerőse volt), instagramja fél éves, tele bögrés és zöld teás képekkel. A twittere is elég friss volt utolsó bejegyzése: speakeasy.

Anyukája Yenna Lam, SEMMI nincs fent róla, ill. de, egy ausztrál vállalatnak ez a neve: Lam Yenna.

Eszembe jutott Adam és Ray Lanza… Akiről a konteósok derítették ki, hogy egy ember, csak Adamből tömeggyilkost csináltak, aztán papíron kinyírták, elvileg…

 238. habitat67 — 2014-04-20 17:52 

@petiba: igen, azt olvastam, hogy a tűzoltóknak egy részt ki kellett vágni a tartályból, a nyílás széléről, hogy ki tudják venni a testet. belül nincs létra.

 237. petiba — 2014-04-20 17:37 

Bennem – a történet idejében össze-vissza csapongva az alábbi dolgok, kérdések merültek fel – (ha elhangzott már, annál jobb a kollektív tudat megerősítése 🙂 )

1. Fotók. A két fényképet összehasonlítva, ha meg kellene esküdnöm rá, hogy ugyanazt a személyt látom-e, nem mernék. Igaz, a második kép elmosódottabb, homályosabb. Mindkettőn a jobb szem kicsit befelé bandzsít. A fülvonal nagyjából megegyezik. A homlok – belefésült hajtól függetlenül – a második képen jóval magasabbnak látszik. Az ajkak és az állcsúcs távolsága mintha eltérő lenne. De talán a második kép jóval korábban készült az elsőnél.

2. Azonosítás. A videón látható nőről meg még nagyjából sem tudnám megmondani, hogy azonos-e a fotókon látott nővel.

3. Videó. Ha 26-án (vagy 28-án) érkezett a lány a hotelbe, (nem kell bejelentkezni? hogyhogy bizonytalan az időpont?) és valszeg 1-én halt meg, akkor hogyhogy csak ez az egy videó készült/maradt meg róla? (már ha róla készült egyáltalán?) Ha csak ez az egy, akkor miért? Máskor ki se tette a lábát a szobájából? A többit pont véletlenül letörölték? Kinek van(volt) lehetősége hozzáférni a videóhoz? Ha a videón nem ő van, akkor mi volt a cél az elkészítésével? Ha ő van rajta, vajon ténylegesen mely napon készült, és kizárható-e, hogy manipulált a felvétel? (vagy hogy nem?)

4. Tartály. (kedvencem) Ez komoly, hogy egy ekkora házban ezekből az ócska tartályokból érkezik az ivóvíz??? Beszarás…KÖJÁL, ANTSZ arrafelé nincs még feltalálva? Ezt írja a főnök: „hogy a vezetékes víz rossz szagú, s némelyik szobában még a vízellátás is akadozik” Ezek szerint tényleg ebből ittak – bloááá…igaz, az ízét nem említik, lehet, hogy nem isszák, csak „fürdik”. ( vajon milyen ízű lehet a hullaízű víz – bocsánat – durván morbid, igazából nem akarom megtudni) Vajon az akadozásnak mi lehetett az oka? Kifogyott a víz, és alul van a kifolyó, és elzárta a test a kifolyónyílást? Milyen rendszer lehet ez? Mindenki egy vezetékből kap, és ha az kifogy, akkor átkapcsol a rendszer a másik tartályra, vagy különböző körök vannak, és csak a lakók szerencsétlenebb része ivott/fürdött a hullás vízből? Azért lovagolok a morbid kérdésen, mert ha gyilkosságra gyanakszunk és a házban van a tettes, annyira nem lehet idióta, hogy a saját vízét mérgezi a hullával. (bár ne próbáljunk egy idióta fejével gondolkozni) Tételezzük fel, hogy nem egy totál debil madár a tettes, akkor ha a rendszer közös, akkor nem a házban lakik. Ha külön körös, akkor ismernie kell, hogy mely lakásokhoz jut a „fekete vízből”. A tiszta vízkörösök gyanúsabbak.
Ha a tartály teljesen leürül, és nem átfolyós rendszerű, akkor mennyi ideig tart a tele-üres időszak? Ha leürülős, ki, hogyan mikor tölti fel, és honnan?
Ha feltöltős, nem zárhatta el a hulla, mert az ugye hamar a vízfelszínre kerül a bomlás során. Ha leürülős, akkor elzárhatja a víz útját – a következő feltöltésig. Bár gondolom csak a víznyomás miatt vannak a tartályok, azaz mini víztoronyként működnek, akkor viszont elvileg átfolyós rendszerűek. Akkor miért nem az elején volt „dugulás”, akadozás, amikor még a friss hulla a tartály alján van? Viszont még nem büdi?
Az öngyilkosságot kizártuk, mert hogyan is zárhatta magára a fedelet? Nos, nem kizárt a dolog, (legalábbis a fedél okán). Mert ha önszántából, vagy balesetileg került a tartályba, és nyitva maradt a fedél, az, akinek ez a dolga, hogy ellenőrizzen, a vízbe esés utáni pár napon belül simán rázárhatta úgy a fedelet, hogy nem látta a tartály aljában a hullát. („ki az az idióta barom, aki ezzel szórakozik, engem meg majd jól megszívatnak vaze” – és gyors visszazárta a fedelet, azóta meg még nagyobb kussban van)
Akár öngyilok, akár baleset, mindkettő oka lehetett tiltott drog, és ajánlott drog (gyógyszer – pl. prozac).
Ha gyilkos(ok) tuszmákolták bele a még élő (de akár kábított) vagy már halott lányt, na az fura, hogy hogy a bánatosba tudták sérülés nélkül felrángatni a testet, és belepasszintani az 50x50be?!
A tűzoltók pedig hogyan szedték ki úgy, hogy ne legyenek rajta utólagos sérülések, nyomok, az amúgy gondolom már eléggé megviselt testen? Az 50×50-en át nem tudom elképzelni…Szétvágták a tartályt?
Amúgy jobban megnézve a tűzoltós képet, azok a tartályok nem is olyan nagyok!! Alig tűnnek magasabbnak, mint egy kinyújtott kezű ember! Ha fekete ruhás, piros sisakos madarat melléállítom gondolatban, és kinyújtom a kezét, szinte eléri a tartályplafont, nem? Vajon van a tartályban belül létra? Ha nincs, hogyan jutnak be javítani, szűrőt tisztítani, stb. stb. ? Kívülről bedugott létrával nem hiszem, hogy 50 centi, mínusz létravastagság 10 centi ott befér egy egészséges felnőtt férfi. Vagy csak én vagyok kövér?
Ha nem átfolyós rendszerű, akár lehetett félig is a víz benne. Pancsolunk egy vicceset az új ismivel…Vagy egyedül…Aztán egyszercsak bejelez a szintjelző és bezúg a feltöltő vízmennyiség.
Mi az a fehér izé a másik tartályon? Javítás nyomai, átfestés? Miért tér el a kinézete a többiétől?
A második tűzoltós képen az a lánglovag gondolom nem önkicseszésből áll azon a helyen a létrával, ahol, hanem azért, mert onnan a legkönnyebb a megközelítés. Nincs előttem, hogy lehet oda felmászni, a csöveken átráncigálni majd a szűk nyíláson nyom nélkül letuszkolni a testet. Bár nem tudjuk, hogy a tűzoltó és a nyílás között mik azok a kriksz-krakszok a tartályon. Akár bármi is lehet …
Ha gyilkos dugta a tartályba, miért a lehető legnehezebben megközelíthető, nyílásával a legrosszabb helyre „néző” tartályba dugta? Miért nem az előtte állóba, aminek a nyílása a lehető legjobban megközelíthető, és keresztvezeték sincs rajta a nyílás közelében?

5. Tetőkijáró. Mivel az információk hiányosak, pontosabban nem egyértelműek, nemigen mernék belőle következtetést levonni.

6. Rossz aura a ház körül – ott lakó gyilkosok. Nos, ezzel úgy vagyok, hogy ebben a szállóban (épületegyüttesekben) annyi ember lakik, mint egy kisebb faluban. Nem tudom, létezik-e olyan falu, melyben soha nem lakott gyilkos, de amelyikben igen, azt sem tartom elátkozottnak, max. azt a személyt, aki erre vetemedett. (apropó, nálunk éppen bontják a Bándy Kata gyilkosának „otthonát”) Ha gyilkosság volt, a szörnyű tett szempontjából tökmindegy, hogy a házban lakott, vagy máshonnan érkezett. Csak a nyomozás szempontjából számít.

7. Film. A hasonlóság a Dark Water filmmel valóban szembetűnő. Vajon kinek szánták Dahlia szerepét? Nem láttam a filmet, nem tudok következtetni semmire. Valamint a film hatására gyilkolva is ismerni kell a tartály működését, szerkezetét.

8. Lam Elisa teszt. A nevét egy tüdőgyógyászon, laboroson kívül (na jó, tegyük fel bármilyen orvoson kívül) ki a csuda tudja? És ha tudja? Az egyszeri kéj(?)gyilkos csak nem várja ki a matematikai valószínűségét, hogy egyszercsak felbukkan egy ilyen nevű nő a közelben? No meg járványt se indít…A véletlenekben viszont nem hiszek, hajaj, akkor pedig? … persze lehet, hogy a gyilkos névre vadászott valamelyik közösségin. Jól is jön az a face ilyen aljadékoknak…

9. LFÜ – Majdnem NFÜ, hehe. Ahogy másnak is, nekem is a KÁF logó jutott eszembe, meg az Amodent fogkrém.
Azon erősen becsodálkozom, hogy olyasmi cég,amihez mondjuk Patriot, vagy Sidewinder köthető, az egy ilyen lepuki házikóban lenne székhelyileg érdekelt. Még áttételesen is furi. Amúgy meg: 167 db Anthony Vitrano-t talált a spokeo az Államokban.

10. Titkos szolik. Nabazz, ha mindenkit kinyiffantanának, aki kiposztol valamit a szolik napvilágra – bármilyen sajtótermékre kikerült – bulijáról, hát népirtás lenne belőle. Sztem. (itt is hullanánk, mint az őszi legyek a kemotoxtól)

11. Szellemek. Na, ez az a világ, amiről a létező legkevesebbet tudjuk. Szóval én nyitott vagyok és érdeklődő, és soha ne mondd, hogy soha, de a paravilágról túl keveset tudok és asszem nem is vágyom rá, hogy ennél többet tudjak.

Hát, hosszú, és biztos sok benne a spanyolviaszkosvászon, de ha lenne itt egy jó kis mátrix, akkor nem irkálnék ennyit.

 236. habitat67 — 2014-04-20 17:11 

a videóról elhinném, hogy nem valódi, vagyis nem Elisa szerepel rajta (elég durva egybeesés, hogy a japán Dark Waterben a csajon ugyanaz a ruházat van pl…), de azt nem, hogy meg sem történt a halála. vagy mégis mi lenne a hoax az egészben? nincs is Elisa? vagy vígan éldegél Kanadában? szerintem ennek semmi értelme nem lenne.

 235. numspa — 2014-04-20 17:06 

@helga:
-Nem tudjuk melyik emeleten lakott Lam.
-Nem tudjuk biztosan, hogy a ruhája mellette vagy rajta volt-e (mindkét verzió kering).
-Nem tudjuk, milyen biztonsági rendszer van/volt a szállodában (nem valószínű, hogy monitoron figyelnek, csak szalagra rögzít, ha gebasz an, megnézik… mint a vonatokon)
-Nem tudunk semmit a családjáról.
-Nem tudjuk találtak-e a ujjlenyomatokat bárhol (tűzlétra, lépvsőház, Lam szobája, stb.)
– Nem tudjuk melyik szobában szállt meg.

Ezek közül elvileg mindet tudhatnánk, sőt kellene is tudnunk, hiszen nem akadályozzák a nyomozást, sőt, egy normális országban, bűnügyi újságírók felteszik ezeket a kérdéseket, a nyomozóhatóság pedig készséggel válaszol rá.
Ha találok bármilyen fejestől hivatalos nyilatkozatot ezekre a kérdésekre, légyszi linkeljétek, mert én már feladtam.

Ezért hiszem (/remélem egyre) inkább, hogy az egész vagy tök egyértelmű lsd-s baleset, vagy pedig marketing-fogás (aka hoax).

 234. helga — 2014-04-20 16:23 

@numspa: Ha ket biztonsagi or van, abbol csak az egyik szokott kint allni, lehet, hogy a masik a monitorok elott ult, persze, lehet, hogy nem tudja manipulalni egy ilyen oreg liftnek a mozgasat. Szerintem akkor is benne kellett, hogy legyen a dologban a szemelyzet, mert az velemenyem szerint kizarhato, hogy a lany felmaszott a vizestartalyhoz, levetette a ruhajat, azt beledobta a tartalyba, es utana beugrott, es magara huzta gondosan a vizestartaly fedelet. Komplett nonszensz. Vagyis, tuti, hogy meztelen volt, mikor meggyilkoltak, es a gyilkos a holttesttel egyutt a ruhakat is eltavolitotta, hogy ne maradjon dns nyom. Ez nagy valoszinuseggel a lany szobajaban tortent, es valahogy tulsagosan sok lenne a veletlen egybeeses, ha pont aznap ejjel romlana el a vizvezetek, pont a meggyilkolt lany szobajaban.

Ekkor viszont, leven a 4. v. 5. emeletrol szo, egesz biztos, hogy a holttestet lifttel vittek fol a legfelso emeletre. Az is kiderul vmelyik forumon, hogy a 14. emeletet 2013. februarjaban ujitottak fol (elotte nyaron meg zold szinu volt a folyoson a fal, most meg barna). Miert? Nem lehet, hogy a bunjeleket eltavolitando? Ha gazdagok lettek volna a lany szulei, tuti, hogy nem zartak volna le azzal a nyomozast, hogy „baleset” volt. Annyi bunteny tortenik LA-ben, hogy nincs ra kapacitas, hogy melyebben vizsgalodjanak. Raadasul a lany turista volt, meg kulfoldi, igy senki nem forszirozta tovabb az ugyet. Elegge folhaborito.

 233. petiba — 2014-04-20 15:29 

Annyira rosszul esik a kis lelkecskémnek, amikor felmerülnek a hoax vádak 🙁

Mármint azért esnek rosszul, – ahogy ezt egyszer már meg is fogalmaztam, – merthogy a virtuális világban, azaz a teljes it környékén lassan már csak az a biztos, hogy semmi se biztos.

Az egyik első gondolatom mindig az, hogy mi van, ha hoax a sztori. Utána mindig megrovom magam ezért a gondolatért, mert hiszen a Mester azért csak nem etet minket műkajával, és ha valaki, hát ő biztos nem harap bele ilyesmibe. (ugye?????)

Ha már maga az alapsztori is megkérdőjelezhető, akkor értelme sincs tovább konteózni rajta brühühü…Az más, hogy hány agyament variációt ötletelünk össze, melyek között nagy valószínűséggel ott lehet a tény, a való, de ha már az alap is kérdéses…

Amúgy mekkora lenne, ha X mennyiségű komment után összeraknánk a kollektív tudatot, és készülne valamiféle összegzés…

Jó lenne tiborunak egy titkárnő (vagy titkár)…

 232. numspa — 2014-04-20 15:22 

@helga:
De Helha, nincs liftkezelő csak egy öreg, automata lift.
Két biztonsági őr van éjszakánként, ők is a bejáratnál állnak, hogy ne tudjon bemenni egy rosszarcú sem. Elég ótvar környéken van a szálló.

 231. helga — 2014-04-20 14:41 

Meg annyit, hogy az elobb idezett lany is azt allitotta, hogy a lift neha nem indult. Lehet, hogy a „liftkezelo” megallitotta neha, hogy jobban megnezze az illetot, lassa, hogyan reagal, stb. Az a no is egy eleg jokulseju fiatal lany volt. Meg kene vizsgalni, hogy vajon masoknak is volt-e ilyen tapasztalata, v. csak fiatal egyedulallo novendegeknek?

 230. numspa — 2014-04-20 14:28 

@pszichopapa:
Akkor a Boston Marathon és Sandy Hook ügy nem Neked való konteók.:D

 229. pszichopapa — 2014-04-20 13:43 

ah, valami lemaradt 🙂
dipoláris=bipoláris, elnézést elírtam.
A hoax nekem is eszembe jutott, de azért itt valszeg tényleg felmutatták a hullát, és nekem egy hoaxhoz képest túl sok a komolyabb hírforrás. Az meg hogy reklám lett volna kicsit erős ( nekem ). Tény hogy nehéz sales-ben meg marketingben überelni az amerikaiakat, de hullákat beszerezni/gyártani ilyen célra azért túlzás lenne még ott is. Az, hogy meglovagolják az esetet az oké, de a többi számomra nem.

 228. pszichopapa — 2014-04-20 11:44 

Ha szabad megcsavarnom a történetet, akkor ezzel állnék elő :
Elisa Lam Jamie Minor
helyszín, idő LA,szálloda/2013 Tx, szálloda/2011
hol találták víztartály szellőző
halál oka baleset baleset
– állítólag mindketten mentális betegek voltak, ráadásul mindkettőnél a dipoláris depressziót írták.
– mindkettőjüket több hét után találták meg ( Lamot előbb, Minor később )
– mindkettőjüknél több hónapos a toxikológiai vizsgálat
– annyi a különbség – de lehet, hogy nem is különbség – ,hogy Minor szervezetében az LSD-t kimutatták. Az LSD-vel remek tripeket tehetünk, de az esetleges rosszcsont hatását is szerintem mindannyian ismerjük. Pláne annak LSD, aki mentális beteg….
– mindkettőjüket felvette a biztonsági kamera valószínűleg közvetlenül a haláluk előtt
Még keresgélek, hátha találok hasonló esetet. Nekem mindenesetre gyanús. Esetleg sorozatgyilkos ?

 227. numspa — 2014-04-20 09:07 

@numspa:
magás= magányos fiatal lány 🙂

 226. numspa — 2014-04-20 09:06 

@helga:
Nincs liftkezelő. 🙂

Igen 20 dolcsi felárért adnak fürdőszobát.
Egyébként az a lány, aki a 943 (?) szobában szállt meg és leírta kissé érdektelen élménybeszámolóját, sok-sok képpel, na ő pl. olyan szobát kapott, ahol régebben megöltek egy nőt. Nem volt tömve a szálló, sőt. Mégis ezt a szobát kapta egy magás, fiatal lány és gondoskodtak a recepción, hogy alaposan megismerhesse a 60 években történt gyilkosság részleteit… Biztos vagyok benne, hogy ez is marketing része.

 225. helga — 2014-04-20 05:36 

Ja ennek a masik nonek a beszamolojabol (Pepinke linkjebol) az derult ki, hogy nem is volt minden szobahoz furdoszoba. Erdekes lenne tudni, hogy Elisanak volt-e furdoszobaja. Igaz, azt mondtak az idos lakonak alatta, h. volt vmi problema a vizvezetekkel, de ha szallodai alkalmazott volt a gyilkos, akkor ez lehet, hogy csak elterelo manover. A nyomozok helyeben utananeznek, hogy hivtak-e pl. szerelot.

 224. freca — 2014-04-20 05:01 

Láttam egyszer egy reklámot, valamelyik mobiltelefon-cégé volt, amiben a Balázs nevű médiapojáca mintha titokban sátánista vagy miafranc volna, és a Kurvára Okos Nagyközönséggel lepleztették le a fejükbe tölcsérezett árulkodó utalások alapján, és arra ment ki az egész, hogy amíg Kurvára Okosnak érezhettük magunkat, szépen célba ért a reklám üzenete.
Biztos ennek is van valami újmódi elnevezése, gerillareklám vagy mi a csuda.
Nagyon könnyen lehet, hogy ez az ázsiai csajos eset is ilyen cumi, és a sok önjelölt konteós van meghekkelve vele.

 223. freca — 2014-04-20 04:52 

Ez a láthatatlanná tevő ruha szerintem élből mese.

 222. freca — 2014-04-20 04:49 

A Zimmer Feri 2 arról szól, hogy a pangó szállodát kísértettel akarják fellendíteni.

 221. helga — 2014-04-20 04:14 

Szuper konteo, hatborzongato, koszi, Tiboru. Sztem a kovetkezo tortenhetett: a lany vmi szer hatasa alatt allhatott, ezzel egyetertek. A liftkezelo eszrevette, hogy mar napok ota jar egy ilyen furcsa lany egyedul a lifttel, es megallitotta a liftet, igy az nem ment tovabb. A lany gyalog indult a vegen lefele. Gesztikulalni azert gesztikulalt, meg azert viselkedett ilyen furcsan, mert eszebe jutott a lathatatlan emberrol szolo info, ill. a technologiarol szolo hir. Amikor nem ment tovabb a lift, feltetelezte, hogy esetleg egy ilyen lathatatlan alak szorakozik vele, es eloszor probalta valahogy kiprovokalni, hogy azt megis erzekelje vmi modon, talan beszelt is, meg tancikalt, stb. A vegere megijedt.

Kozben a liftkezelo gyalog follopozott a szobajahoz, majd bekenyszeritette a lanyt a szobajaba. Miutan elkabitotta, benyomta a vizzel telt furdokadba, es megfojtotta. Ez lehetett a tompa puffanas, meg a beazas oka az alatta lakonal. Utana, egy ovatlan pillanatban kikapcsolta a lift kamerajat, es folvitte a hullat a tetore es beledobta a vizestartalyba. Csak o tudta elerni, hogy a lift ne alljon meg sehol, hiaba hivjak. A liftkezeloknek van ilyen specialis kulcsuk. A lany eleg vekony, azsiai leven kicsi is lehetett, egy testesebb fickonak nem okoz gondot folvinnie a tartalyhoz a lepcson.

Azt is o tudta elerni, h. miutan a lany kiszallt, tovabbmenjen a lift, a benyomott hivasoknak megfeleloen.

 220. habitat67 — 2014-04-19 20:01 

http://www.websleuths.com/forums/showpost.php?p=8930125&postcount=258

lehetséges magyarázat a hangos „puffanásra”, amiről Diaz beszámolt.

 219. szp77 — 2014-04-19 19:37 

@habitat67:

Abból a riporterből simán kinézem, hogy ő fojtotta bele a tartályba.

 218. habitat67 — 2014-04-19 18:08 

első bejegyzés: http://lunaticoutpost.com/Topic-UPDATED-ELISA-LAM-MURDER-MAN-LIVING-IN-HOTEL-INTERVIEWED-BY-CNN-IS-SEX-OFFENDER?page=1

4 registered sex offender biztosan él(t) a Cecilben.
Alvin Taylor szerepelt egy CNN anyagban is, ott van a posztban a link. hozzátenném ezt is: http://i.imgur.com/LGOz0YV.png

illetve van egy meglehetősen érdekes, önjelölt riporternek tűnő sex offender úr is, aki pedig nem messze a Ceciltől, kb mögötte lakik: http://www.bustedoffenders.com/california/los-angeles/sex-offenders/jeffrey-d-kelly/1869527200022

http://www.youtube.com/watch?v=hIFSL9IYeJk több ehhez hasonló videót készített Elisa eltűnéséről, majd haláláról ennek a nagyon profin hangzó Universal Network News-nak (megtekinthetőek a youtube-csatornán, nagyjából se füle-se farka egyiknek se, csak a monoton beszéd, néha furcsa mosoly), ami igazából eléggé amatőrnek tűnik az egész, hát még ez a pasi. a youtube csatorna elisa eltűnése előtt kb két héttel lett létrehozva.

az ott élőknek lett volna motivációjuk a gyilkosságra, vagyis inkább arra, hogy elriasszák a vendégeket a hotelből. ilyen emberekből pedig sztem simán ki lehet ilyesmi nézni.igaz, hogy öregek, de ott van Alvin Taylor két rossz hírű mostohafia is a képben. ott van még a 90 éves Bernard Diaz is, aki szintén a Cecilben él, és hallotta azt az állítólagos marha nagy puffanást fentről, róla nem találtam semmit a neten, de lehet közülük való…
nem mondom, hogy ez mindent megmagyaráz, de elég érdekes dolgok, sok mindent lehet találni külföldi fórumokon az biztos…. számomra hátborzongató ez a sok ott élő bűnöző, akik még ilyen-olyan videokban is nyilatkoznak Elisa-ról…a legfurcsább ez a Jeffrey D. Kelly, nem is értem ezt a riporterkedést a részéről.

 217. numspa — 2014-04-19 14:11 

@freca:
Én is hajlok arra, hogy a Cecile, leszálló ágban lévő látogatottságát akarták így felpörgetni. Azóta kisebb-nagyobb csapatok látogatnak és konteóznak a falai között.

Nekem az a gyanús, hogy semmit nem tudunk semmiről (ujjlenyomatok, alibik, feltételezett útvonal, hullamérgezés a többi vendég esetében stbstb).

Mi van akkor, ha a hotel szórt egy kis színezéket és büdösítőt (ammónia) a vízbe, a rendőrség néhány megkent embere pedig belopott egy vízihullát, mikor eljött az idő.

 216. alamuszinyuszi — 2014-04-19 13:58 

@SLC:
hmmm, tényleg érdekes egybeesés…

 215. Eugenie Danglars — 2014-04-19 13:25 

Állati jó egyébként a német fórum, amit belinkeltetek. Már rábukkantam egy érdekességre. Azt vizslatják, fel lehet-e jutni észrevétlenül a tetőre. Az egyik ajtóra rá van írva, ha kinyitják, akkor az rögtön beriaszt. Aztán van egy ablakszerű cucc, ami a tűzlépcsőkre nyílik, és elvileg az is össze van kötve a kiírás szerint a riasztóval. Na, a kalandor németek, akik ellátogattak a helyszínre, cselhez folyamodtak. Kinyitották a tűzlépcsős ablakot, és előszedtek egy-egy cigit, hogy ha beriaszt, ártatlanul arra foghassák, hogy „jaj, elnézést, csak rá akartunk gyújtani, és gondoltuk, kinyitjuk az ablakot”. Vártak, vártak, de nem jött senki. Ergo, a tűzlépcsős kijárat nincs bevonva a riasztó rendszerbe, a gyilkos, vagy akár Elisa is közlekedhetett arrafelé.

 214. Eugenie Danglars — 2014-04-19 13:17 

Nem tudom, más hogy van vele, de nekem a normál tempóra felgyorsított verzió sokkal félelmetesebbnek tűnik, mint a lassított. Különösen az a rész hátborzongató, amikor úgy köröz a kimeresztett, tíz ujjas tenyerével. Azt valahogy semmilyen élethelyzethez vagy beszédszituációhoz nem tudom társítani, soha nem gesztikulálnék így.

A másik: ha feltételezzük, hogy Elisa elsején halt meg, és a videó a halála napján rögzült, akkor a lány majdnem 3 hétig a vízben ázott. Nem akarok túl bizarro lenni, de addig az emberek azt a vizet itták meg abban fürödtek, amiben egy hulla ázott? Még ha csak később is kezdett az a tartály működni, amiben ő volt, hány nap után büdösödik meg a víz egy benne oszló hullától? Hogyhogy senkin nem mutatkoztak gyomorrontás, hányás jelei? Nyilván nem egészséges halottas vizet inni….

 213. witchp — 2014-04-19 09:57 

Elisa Lam, megfordítva Asile Mal!!!

Mal – rossz, rosszul, fájdalom, gonosz
Asile – menedék, idegszanatórium, elmegyógyintézet

L’asile du Mal – A Gonosz menedéke

Nagyon szórakoztat, hogy ilyen gyönyörű bizonyítékot találtam a démonos verzióra, amiben egyébként egyszerűen képtelen vagyok hinni.

 212. freca — 2014-04-19 04:50 

Nekem mindenestül hoaxnak tűnik az egész.

 211. marcipan — 2014-04-19 01:58 

ez nagyon király!
a lift nem indulása nem olyan fura, elég sokat mászkálok egy olyannal, ami csak akkor csukódik-indul ha külön megkérem rá, de ha közben az érzékelő elé kerülök, akkor kérvényre sem egy darabig. párszor hüjét csináltam magamból, mire megtanultam használni 🙂

nem tűnik tisztának, olyan, mintha valakivel lenne: aki nem akar beszállni a liftbe és a lány kicsit szívatja, h eltűnik előle meg ugrabugrál.
de még ha tejszínhabos epernek is képzelte magát, elég nehéz elhinni, h létra/támogatás nélkül megmászta a víztározót és magára zárta a tetőt.
minden kommentet nem olvastam, úgyh lehet, már voltak ezek, de azt is el tudom képzelni, h többen szálltak el vmitől, marha jó ötletlen tűnt a tartályban fürdés, csakh a lány gyorsan megfulladt, a másik/többiek pedig halálra pánikolva rácsukták a fedelet (és mellesleg elvitték a létrát).
ugyanebbe a változatba passzol az is, h valakik szintén drog hatása alatt beleszuszakolták a lányt, esetleg simán csak azt hitték, meghalt és eltüntették.

az is lehet, h megerőszakolták és félájultan került a tartályba vagy mert halottnak hitték, de elég nehéz még egy 50 kilós tehetetlen testet is cipelni és felmászni vele – egyedül. ebben az esetben több gyilkosra szavaznék.
ezzel a verzióval viszont több bajom is van: egy erőszakot még talán elmos a víz, de ha annyira megerőszakolták, h ájult legyen, annak szerintem van későbbi nyoma. ahogy a fejbevágásnak, csigolyatörésnek is. ha magánál volt, akkor viszont meg kellett kötözni, és arról nem szól a sztori, h ilyen is lett volna.

tényleg, az oké, h a ruhái nem voltak a tetőn, de a szobában?

 210. numspa — 2014-04-18 22:34 

lélegzett

 209. numspa — 2014-04-18 22:33 

@witchp:

Ugyanazt mondjuk. 4 féle gyógyszert szedő lány, suicid hajlamú.
Véletlenül nem hal meg senki. Ha megölték, és erőszakos halált hal, ennek 19 nap ázás után is maradnak nyomai. A tüdőben víz volt, tehát vízet lélegzet, azaz megfulladt, ez az elsődleges halálok. Ez tény.
Egy felcipelésnek (önként felmászásnak) is maradnak nyomai,19 nap után LA-ben, még az év első hónapjaiban is (nem esik naponta az eső).

 208. witchp — 2014-04-18 22:11 

@numspa:
Nem ismerem az USA rendőrségét, de azért úgy képzelem, hogy ha eltűnik egy huszonéves lány LA-ban, azért nem vetik be a CSI összes eszközét. Csak max. megkérdezik a szomszédokat, hogy hallottak-e valami furcsát. 18 nappal később meg már igencsak késő lehetett.
Én tartom, hogy a részeg/drogos/gyógyszermellékhatástól/skizofréniától zavart (ott a pont többeknek: pszichésen terhelt előélet, húszas évek eleje)lányt valaki kihasznált, majd amikor VÉLETLENÜL meghalt, a hullát kétségbeesésében elrejtette. Ez a személyzetre és az állandó bentlakókra nézve terhelő, ugyanakkor viszont nem hiszem,hogy a nyomozók nem mentek rohadtul végig ezeken a vonalakon, főleg, miután botrány lett a esetből.

 207. SLC — 2014-04-18 22:07 

Ötletem van, csak most túl fáradt vagyok, inkább holnap.
De hogy kicsit gyarapítsam a koincidenciák számát: Elisa, víz, halál kulcsszavakra egy dallam jutott eszembe. Ott is három betűből áll a lány vezetékneve, és a második betű ott is ‘A’.
http://goo.gl/Tnq1XN

Jó éjt, kellemes húsvétot mindenkinek! 🙂

 206. witchp — 2014-04-18 21:59 

@numspa:

Összeesküvés-elméletes konteó (konteós összeesküvés-elmélet):
Nézd meg az internetes utóéletét az ügynek.
Semmi másért, mint azért van felrakva lassítva, mert így félelmetesebb, és könnyebb belelátni a „misztikus-démonos” megoldást, ami a legelterjedtebb a neten.
Amikor ez a téma először felmerült itt egy hozzászólásban (talán O.B.?), én rákerestem a neten. Megnézem a videót, és megvontam a vállam: semmi extra, egy kicsit becsípett lány, akit később megöltek. Amikor megnéztem az itt linkelt videót, megdöbbentem: ez a lány tényleg NAGYON furcsán viselkedik! Lassan, több órás keresgélés és videónézegetés után raktam össze, hogy a lassítás-gyorsítás alapvetően befolyásolja a benyomásaimat.

 205. numspa — 2014-04-18 21:50 

Ja, és, ha valaki puszta kéjből, feélájultan vízbe fojtotta, miért nem tekeri lepedőbe és cseni ki az épületből a testet, miért a munkahelye/lakótere víztárolójába rejti el??? Feltéve, ha nem akar lebukni.

Ha valaki felviszi a testet a tetőre, felvonszolja a tank tetejére, kinyitja, beledobja, visszazárja (és nem leon a profi és nem gyakorta be ezerszer a műveletet), szinte biztosan hagy egy fikarcnyi nyomot maga után. Mégsem találtak semmit.

Ja, és az is zavar, hogy miért nem találtak semmit. Miért nem adják közzé, megtalálták-e Lam tenyérnyomait a tankon, vagy bárhol a tetőn, ami arra utalhatna, hogy őrülettől hajtva bújt a tartályba.

Negyedinformációk birtokában elég nehéz, de találgatni persze jó móka. Ha valaki talált erre vonatkozó, megbízható infót, az írja meg, plíz.

 204. numspa — 2014-04-18 21:41 

@Attus Germanicus:
Ha le is van lassítva, az lehet a feltöltő hibája is, konvertációs baki, bármi. Senkinek sem áll érdekében, hogy jobban lásd az eseményeket.:)
Lényegében tök mindegy, hiszen nem a „gyilkos arcát”vágták ki belőle (erős sarkítással).
—————–

A kislányon nem találtak külsérelmi nyomot, semmilyen erőszakos cselekedetre utaló jelet.
Tiboru tudja sztem a legjobban, hogy persze akad pár olyan -jobbára titkosszolgálati- módszer, amelyek után nem maradnak nyomok, gondolok itt a mellkasratérdeplésre.
Lam halálát fulladás okozta. Ha valaki lenyomja a víz alá, biztosan maradnak dulakodásra utaló nyomok, ha valaki félájultan fojtja vízbe, akkor persze nem.

Engem az zavar, hogy nem tudjuk, hogy a ruhái rajta voltak, vagy mellette a tankban. Nem tudjuk, hogy a liftes felvétel melyik nap készült. Nem tudjuk a ragadozó bentlakó, és a többi bentlakó, az épület melyik szárnyában élt, hiszen ez az egész hotel nagyobb mint 3 darab 10 emeletes panelház, a turista szárny minden emeletén külön étteremmel.

Mivel a Cécile tulaja elég jelentős befolyású ember, gondolom, igen nagyon szorgalmazta, hogy kiderüljön, ki volt a tettes (így feltételezem, a szervek agyontutujgatták az összes lakót és a személyzetet), úgy, hogy a szálloda megkapta az eset előtt a reap minősítést, amely szerint túl sok erőszakos esemény történt (történik) az épületben.

 203. logiszton — 2014-04-18 20:31 

@hunterthompson:
44.hunderthompson

A logó a magyar kiváló áruk fóruma jelzésre hasonlít. nemtom, hogy még használják-e, de az interneten fennt van. Amúgy ez egy teljesen semmitmondó, háromszög alakú némileg egy torzított háromágú balirányú szvasztikára emlékeztet.

 202. witchp — 2014-04-18 19:00 

Többeknek: szó sincs arról, hogy 18 napig senki nem kereste volna.
Csak nem találták, lásd poszt.

 201. habitat67 — 2014-04-18 18:40 

@snug: nekem is feltűnt a szemüveg hiánya, de aztán ahogy kerestem róla képeket, kb ugyanannyin visel szemüveget, mint amennyin nem, szóval lehet, hogy használt kontaktlencsét is, vagy szimplán nem mindig hordta.(pl van vmi graduation fotó szerűség, ki van öltözve, és nincs rajta szemüveg) szóval ebből sztem nem szabad nagyon sok mindenre következtetni

 200. snug — 2014-04-18 18:18 

@habitat67: A táska hiánya még rendben lenne, ami igazán feltűnő, az a szemüveg hiánya. (A szobakulcs, mobil belefér a zsebbe is.) Szerintem ez azt jelenti, hogy a szállodán belül ment át egyik szobából a másikba. A videón azt látjuk, ahogy az illetővel bohóckodik. Lehet, hogy volt benne némi alkohol és/vagy drog is, de nem az a lényeg.
Ah, hogy a felvételen nem látjuk a másik személy(eke)t, ez is azt igazolhatja, hogy a személyzetből lehetett valaki, vagy az egyik ott lakó törzsvendég, akik tudták, hogy mit lát a kamera.

 199. habitat67 — 2014-04-18 18:13 

@Panther V: szóval akkor előre megfontolt szándékkal elindult a tetőre? jó igazából a melegítőfelső zsebében (gondolom volt neki zsebe) elférhetett 1-2 dolog, de sztem bárhova is ment volna (nem direkt a tetőre), vitt volna táskát.

 198. Panther V — 2014-04-18 18:04 

@habitat67:

A tetőre.

 197. habitat67 — 2014-04-18 17:57 

feltűnt egyébként a video kapcsán, hogy hová mehetett úgy, hogy nincs nála táska? még csak a szobakulcs (v kártya?), telefon v semmi más sem a kezében?

 196. snug — 2014-04-18 16:38 

@missmarple: OFF Az nem újoncavatás volt, egyszerűen csak rászálltak egy srácra a társai, aztán meggyilkolták. Tudtommal azóta sem derítették ki, mi történt pontosan, szépen eltussolták az ügyet. Lentiben történt 1989/90-ben.
ON
Ami pedig a szegény kanadai-kínai lányt illeti, szerintem is vagy egy szállodai alkalmazott, vagy egy régóta ott lakó törzsvendég ölte meg. Még az is lehet, hogy többen is benne voltak a dologban. Úgy nem nehéz felcipelni a holttestet a tetőre, ha ketten viszik, egy pedig őrködik. Persze a víztartálynál jobb helyet is találhattak volna, ami pedig arra utalhat, hogy nem profi gyilkosok voltak, hanem talán csak eldurvult valami, és hirtelen ezt sikerült kitalálniuk.

 195. alfredostroessner — 2014-04-18 14:07 

Így néz ki a folyosó. A mosdók felé dumálhatott, és a lépcsők felé indulhatott.

http://img819.imageshack.us/img819/5673/img0000037a26.gif

 194. alamuszinyuszi — 2014-04-18 13:31 

Régi olvasóként azt gondoltam, (még mindig túl naívan) hogy engem már semmi nem tud meglepni. Erre itt ez az új poszt és teljesen felborult a kis napi rutinom. 🙂 A tegnapi első olvasat és videó után az volt a véleményem, hogy a lány alvajáró, ezért viselkedik ilyen furán. Találkoztam már alvajáró emberrel, lehet velük beszélgetni is, de a cselekedeteik egyáltalán nem célszerűek. Második gondolat persze a droghatás volt, és hogy valószínűleg képzelődik, lehet, hogy egy gyereket képzelt oda, játszadozott vele, a kézmozdulatai először úgy tűntek, mintha valami láthatatlan alakot (egy gyerek fejét) simogatná.
Ma is megnéztem még egyszer a videót és most már azon a véleményen vagyok, hogy valaki a folyosón előre szólt neki, hogy a lift nem jól működik, jobb, ha kicsit nyomkodja a gombokat. A lány kicsit ittasan viccelődött ezzel az illetővel. Kilépett a liftből, hülyéskedett, újra nyomkodott, aztán teátrális mozdulatokkal, mint amikor valaki meghajol és előtte a kezeivel hadonászik, mintha azt mondaná, tessék, megnyomkodtam, még mindig nem megy. Aztán végül a lépcsőt választja. Akihez beszélt, pont nem látszik és nem is követi a lányt.
Az is lehet, hogy a gyilkosával a lépcsőházban találkozott, aki kihasználta a lány ittasságát, vagy drogosságát.

 193. Attus Germanicus — 2014-04-18 13:31 

@numspa:

„A felvétel ilyetén, direkt manipulálására (lassítás és/vagy rossz timecode), úgy gondolom, az én agyammal, senkinek semmilyen racionálisérdeke nem fűződhet.”
Így van. Ennek ellenére nyilvánvalóan megtörtént (a timecode biztosan hamis, hiszen lassított).
Ez arra utal, hogy van itt valami, amit nem tudunk, ami egy ilyen beavatkozást mégis megindokolhat.

„Neked nincs,nekem lenne kérdésem: szerinted kinek és miért, ill. ennek mi értelme,”
Ja, hát, ha tudnám, akkor nem itt osztanám az észt :-)) Fogalmam sincs. De mindenképpen arra utal, hogy valami nem tiszta a videóval kapcsolatosan.

 192. mufanatic — 2014-04-18 12:42 

Sziasztok! Én is régi read only motoros vagyok itt, gondoltam most előlépek a sötétből! Mondjuk lehet nem egy kioktató hsz-szel kellene nyitni, de szeretném megjegyezni, hogy nem kellett kellett senki, aki tartja a liftet, hiszen Tiboru is leírta, hogy az első gomb, amit szegény lány megnyomott a blokkolás volt, az meg szerintem, ha nem nyomod meg újra,csak egy időre tartja a liftet, ezért is indult utána el. Szerintem inkább várt valakit, aki kitudja miért, de nem érkezett meg…

 191. gritta — 2014-04-18 12:41 

http://www.youtube.com/watch?v=t4K0SR9QxTY

érdemes megnézni ezt a videót is, visszafelé folynak az események

 190. Eugenie Danglars — 2014-04-18 11:56 

@josip: nem tudom, mert soha egy részt nem láttam belőle. 🙂 De ne hasonlítsuk össze az ilyen Barátok köztös szarságokat egy Castle szintű sorozattal…

 189. specnaz86 — 2014-04-18 11:46 

@alfredostroessner:

Jó kis hotel, érdemes megszállni ott, ha arra jár az ember. Monjuk egy 14. emeleti szobában olvasgatni a blogot, a kommenteket, a borzongás garantált.
Már ha van wifi 😀 Gondolom a jelszó „chill.of.fear.level.100” vagy valami hasonló. 😀

 188. stockton — 2014-04-18 09:29 

Nos, szerintem én vagyok az első aki előbb mindent elolvasott, végig a hozzászólásokat is, majd utána nézte csak meg a videót. Én úgy érzem, hogy a csaj nem százas. A mozdulatai túl teátrálisak, egyetértek azzal, hogy a beszálláskor a jobb keze ahogy lendül a vezérlőpanelhez már „sok”. Én legalábbis nem láttam ilyen mozdulattal liftbe szállni senkit. Aztán ahogy elbújik, majd kinéz, kilép. Szerintem nem fél, az egyértelmű számomra, ha félne akkor futna, de nem nézelődne. Én azon a véleményen vagyok, hogy volt a szervezetében valami anyag. És nem nyomkodta senki a gombot kintről, egyszerűen a lift elektronikája volt kis fáziskésésben. Persze ez szubjektív vélemény.

Mindazonáltal úgy érzem, hogy ilyen állapotban képes volt felmászni a tetőre. De azt is biztosnak veszem, hogy nem egyedül volt. Abban a lepukkant szállóban ezt a lányt nem hiszem, hogy hagyták egyedül ebben az állapotban sétafikálni. Szóval valaki kihasználta a helyzetet, majd ez a csúnya vége lett.

 187. gtibor — 2014-04-18 09:08 

187. @vidra:

Pontosan erre céloztam. Nem kéne leragadni a kétes liftjelenetnél, lehetne keresni információkat elutazása okáról is.

 186. vidra — 2014-04-18 08:53 

OK, most elvonatkoztatok attól, hogy szegény lány milyen állapotban van, és a körülményekre koncentrálok.
– egy lepukkant, rossz környéken lévő hotelben szállt meg,
– 2013-ban járunk, és egy 21 éves lányról beszélünk,
– 18 napig nem keresi sem szobaszerviz, sem tulajdonos.

A teória a következő: neten ismerkedik meg valakivel, jóval az utazás előtt. Neten ugye mindenki felszabadultabb, több infót ad magáról, hamarabb bízhatott meg valakiben, hiszen milyen jókat beszélgettek chaten, fórumon, akárhol. Mikor eldönti, hogy utazni fog, ez az ismerős ajánlja neki a Cecilt – vagy azért, mert jól ismeri, vagy, és ez valószínűbb, ott is dolgozik.
Elisa helyismeretét és a bizalmi szintet mutatja, hogy a) Elisa a környékről semmit sem tudva ott szállt meg, b)az anyja is simán elengedte egyedül, hiszen van ott ismerős.
Hogy mi történt, azt nem tudom, de lehet, hogy több elkövetőt kell keresni. Az egyik, aki a liftgombot kívülről nyomkodja, és nem engedi elmenni, a másik a biztonsági őr, aki nyitja a riasztós zárat és hozzáfér a biztonsági felvételekhez. Lehet, hogy egyikük baromi jó hacker, vagy van egy harmadik is. (Ez még nem tiszta.)
A kérdés itt az, hogy hogyan lehet meghosszabbítani az ott tartózkodást – csak utalással, ehhez kell a kódtörés, vagy nagyon mély bizalmi szint, esetleg a recepción beírták neki a plusz két és fél hetet, és a szobaszervizt is ők kérték ki maguknak, hogy majd ők, vagy az egyik, mint jó ismerős, majd személyesen intézi a szobáját. Ehhez lenne jó tudni, hány alkalmazottja volt a szállónak és kik takarítottak, esetleg a lány nevében lemondták a szervizt, hogy senki ne keresse.

 185. gtibor — 2014-04-18 08:50 

Én azt is megkérdőjelezem, hogy csak úgy kirándulgatni ment Losziba, Santa Cruzba.

 184. 404notfound — 2014-04-18 08:15 

A tudatmódosító szereket zárjuk ki, ti. láttam már olyat párszor (természetesen videón), aki életében először kirándult cuccos dimenzióba és bepánikolt (ki ettől, ki attól, ki amattól). Érdemes végiggondolni, ki mit tenne ilyenkor. Ha pánikolva menekülnél egy zombi elől, küzdenél a lifttel? Vagy kifutnál a világból? Sikítanál, a fejedhez kapnál, kétségbeesetten, segélykérően pillognál körbe, toporzékolnál? Bedörömbölnél máshova, lépcső vagy fegyver keresése, vagy elbújás… Itt, a liftben nem erről van szó. A lánynak nincsenek hallucinációi, nem lebeg, nem utazik, tudatosan cselekszik. Az arca, a mimikája, a gesztusai, semmi zsongás, átszellemültség, vagy atavisztikus rémület…

A tetőre viszont ki kellett jutni, a tartályt megtalálni, nyitni, zárni – ez improvizációnak sok. Azaz, az elkövetőnek ismernie kellett a helyszínt. Nyilván azzal is kalkulált, hogy záros határidőn belül megtalálják a testet. Egy hét, kettő?

Éppen ezért a titkosügynököket kizárnám. Egy 50 kilós hullát egy nagyobb sporttáskában elvihettek volna onnan, hogy ne terelődjön a figyelem az épületre.

A szálloda személyzete (akár többen) lehet a hunyó. A lány talán valami ugratásra gondolt, incselkedett, de…

 183. missmarple — 2014-04-17 23:27 

@alfredostroessner:
Az egy fehéregér. 😀

 182. missmarple — 2014-04-17 23:12 

@Szimat:

Igen először jobbra néz, és mintha meg is látna valakit, olyan gyorsan szökken vissza.
Én arra saccoltam, hogy valakinek azt magyarázza, hányszor próbálta elindítani a liftet, és most mit tegyen? Másszon fel, mint pók a falon?

Az nekem nem volt meghökkentő, hogy a lány „balra el” – gondoltam, arra van a lépcső.

 181. habitat67 — 2014-04-17 23:11 

@missmarple: úgy jöttek rá, hogy probléma van a vízellátással, hogy elkezdtek panaszkodni a vendégek, hogy fura íze van a víznek, és akadozik az ellátás : )gondolom tudták a szerelők, hogy a tartályban kell keresni a hibát.

 180. alfredostroessner — 2014-04-17 23:10 

Ezt is érdemes végignézni. Igazi útvesztőkkel teli hely! Ráadásul sok elmebeteg választja direkt ezt a hotelt, gondolom nemcsak az ára, hanem a híre, hírhedtsége miatt is.

https://www.youtube.com/watch?v=bY2kiP8FVOY

 179. alfredostroessner — 2014-04-17 23:03 

Még egy videó a hotelből egy másik liftből. A számláló itt jól látható, meg lehet, hogy más is…
https://www.youtube.com/watch?v=mbM5Mes9Ch8

 178. missmarple — 2014-04-17 22:59 

A víztartály 50 x 50 cm-es nyílásáról jutott eszembe egy bő 20 éves laktanyai „baleset”. Akkoriban már nagyon eldurvultak az újoncavató „szertartások”. Egy alkalommal azt a verziót dobták be a köztudatba, hogy egy kopasz előbb savat ivott öngyilkossági célból, majd kiugrott a WC ablakán. Persze képtelenség, mert az az ablak is igen szűk volt.
Másrészt egy halottat sem lehet könnyű átszuszakolni egy ekkora nyíláson.
Harmadrészt ugyan vajon hogy jöttek rá a szállodai karbantartók a vízellátási hiba okára?
Valakinek eszébe jutott, hogy „ejnye, csak nem dugult el a tartály egy hullától?” Márpedig ott volt…
Artista, alpinista nem járt arra akkoriban?

 177. Wise Lady — 2014-04-17 22:09 

Tiboru a 4 perces videót rakta be. Itt hasonlítható össze a 3 perces gyorsabb változattal:
http://www.youtube.com/watch?v=1YO4QbaNDjI

Nekem a rövidebb valóságosabbnak tűnik, szerintem szándékosan lassították, hogy félelmetesebbnek tűnjön. A manipuláció miatt a videót elvetem, figyelemelterelésnek tartom. Viszont eléri a célját a manipulátor, mert mindenki erre alapozza a feltevéseit, elemzéseit.

 176. SzJoe — 2014-04-17 20:44 

Végre valami, amihez hozzá tudok szólni, de nem csak ökörséget.
A Timestamp feature-t minden DVR-be és kamerába beépítik, de gyártója válogatja, mi a default. Én pl. nem szoktam piszkálni, ha látszik, jó, ha nem, az sem baj. Az eltérések abból adódhatnak, hogy helytől függően a rendszergazda lusta lehet beállítani a pontos dátumot. Manapság (kb. 10 éve) már nem fogyasztanak a felvevők feleslegesen tárhelyet, csak akkor indul felvétel, ha a képtartalom-figyelő változást jelez a gépnek. Olyankor egy új file formájában kerül a video rögzítésre, amit a DVR progija fűz össze a többivel. Viszont ez olyan, mintha ugrana a felvétel. Ezek a cuccok hangot nem vesznek, mert több helyet foglal, mint amit megérne rögzíteni. Az USA-ban nemcsak a liftekben van kamera, hanem gyakorlatilag mindenhol. A tűzvédelmi rendszereknél megkövetelik azt, hogy a vészkijáratok nyitása riasztást váltson ki, átjelzéssel a Tűzoltóságokra. Azt pedig saját tapasztalatból tudom, általában a VGA-nál jobb minőségben kell rögzíteni, különben semmit sem ér a felvétel. Az utóbbi időben ezt simán hozzák a kamerák és a DVR-ek is. Azt viszont nem tudom, miért lett lassítva ez a felvétel.
Üdv: Joe

 175. Szimat — 2014-04-17 20:03 

Ha megnézitek a videót látszik, hogy először jobra néz, aztán kicsit később balra megy ki.Gyanús…

 174. shiri — 2014-04-17 18:57 

@alice8: „Nincs hosszú i-m”

Mindenkinek van hosszú i-je 🙂
jobb oldali Alt + j = í
jobb oldali Alt + I = Í

 173. numspa — 2014-04-17 18:55 

Egyébként tök mindegy, milyen gyorsasággal nézzük, ez az egész csak szőrszálhasogatás, mivel editálva nem lett, lényegi rész nem lett eltávolítva.

 172. numspa — 2014-04-17 18:53 

@alfredostroessner:
Úgy érti Germanicus, hogy ami itt is linkelve lett az már a lassított verzió. Szerintem meg ez a normál. Mivel a kislány be van állva, ezért e felvétel esetében valóban csak a gyorsítás marad (ezért hoztam példának az andalgó párt).

 171. alfredostroessner — 2014-04-17 18:48 

@numspa:
Ez a felvétel nem bírja el a lassítást, mert például amikor páros lábbal kiugrik, akkor úgy tűnik a lassított felvételen, mintha óvatosan próbálna kisasszézni, a szerintünk normál felvételen viszont csak kiugrik egyet kvázi játékból/lsd-zve stb. Van különbség a lassú, rettegő mozgás között és a gyorsabb, spontánabb, nem ijedt mozdulat között.

 170. numspa — 2014-04-17 18:47 

@numspa:
Mármint: kinek az érdeke, miért és ennek mi értelme?

 169. numspa — 2014-04-17 18:46 

@Attus Germanicus:

🙂 Nem értem, min rugózol. Úgy kezdődött (kezdted), hogy vágva van a felvétel. Megnéztem, szerintem nincs vágva. Utána, hogy rossz a timecode, vagy lassítva van a felvétel, szerintem nincs lassítva.
Hogy ki rakta rá a timecode-ot, említettem: fogalmam sincs. És nem is nézem a timecode-ot.
A felvétel ilyetén, direkt manipulálására (lassítás és/vagy rossz timecode), úgy gondolom, az én agyammal, senkinek semmilyen racionálisérdeke nem fűződhet.
Neked nincs,nekem lenne kérdésem: szerinted kinek és miért, ill. ennek mi értelme,

 168. Attus Germanicus — 2014-04-17 18:07 

@numspa: Értem. Szóval szerinted teljesen normális és szokványos, ha valaki egy biztonsági kamera felvételére utólag rátesz egy olvashatatlan, de a valóságnál mintegy 30%-kal lassabb timecode-ot.
Nincs több kérdésem.

 167. numspa — 2014-04-17 18:07 

Én úgy olvastam, hogy állandóan van ott létra.

A másik, végignéztem egy videót (La verdad sobre el caso Elisa Lam) ebben felvetődik egy olyan szál is, amely szerint hárman találták meg a holttestet, az egyikük annyira megijedt,hogy leesett a tartályról és fatálisan beverte a fejét. Sok csűrés-csavarás után kiderült, hogy a lány minden nap eljátszotta ezt a liftes mizériát, az utolsó napon (ez a felvétel elvileg eltűnt), látható, kinek mórikálja magát: egy nagy fekete, árnyékszerű alaknak.

No comment.:)

 166. numspa — 2014-04-17 18:01 

@alfredostroessner:
Én tartom, hogy nincs lelassítva. Nagyjából minden felvétel elbír 10%-os lassítást gyorsítást, természetesnek fog tűnni. Ez a csaj totál be van állva, ezért még több rápakolható. Ilyen alapon az andrássyn andalgó pár, feszes, de normál tempóban haladó emebereknek fognak tünni 30%-os gyorsítás után.

 165. zizzi — 2014-04-17 17:28 

Ismet erdekes konteot kaptunk, koszonjuk!

Zavart okoz a szovegekben, hogy hol a 4, hol a 14. emeletre teszik Elisa szobajat. En annak adok hitelt, amelyik a 14.-re teszi (ami valojaban a 13.), kulonben mit keresett volna ott fonn? Gondolom, nem a tetorol akart korbenezni. (A 89 esztendos!!) Diaz is a 14.-en lakott -erdekes, hogy akkora huppanast erzett folulrol, hogy „kiesett az agyabol”??? Egy holttest viztartalyba csobbanasa bizonyosan nem okoz ekkora zajt, viszont esetleg egy holttest ledobasa a tetoteri raktar tetejerol a viztartalyra mar igen!!
(a 14.emeletet innen vettem: http://www.allmystery.de/themen/np98859-1 – kosz miamai http://www.spokeo.com/search?q=Bernard+Diaz&sea5=t65&global=true#California:4190121141 ).

Valaki irta itt, hogy azt ajanljak az egyedul liftezo holgyeknek, hogy nyomjanak meg tobb gombot, ha valaki meg beszall a liftbe, ne tudja, hol akar kiszallni – szerintem ezert nyomott meg tobb gombot, es eszerint valaki meg a lift fele tartott. Kozel hajolt a gombokhoz, mert „vaksi” volt es a szemuvege nem volt rajta. Kozben az esetleg a lift fele tarto valaki eltunt a toiletben… (alaprjz is a fenti linken).
Nezzetek meg a felvetelt, mintha 0:35 korul beszelne, mozogna a szaja. Vajon dudolaszott, vagy valakihez kiszolt a liftbol??
Amikor kiszall a liftbol es morikalja magat, talan valoban valami zenet hall egyik szobabol, arra mozog, es a liftekkel szemkozti tukorben nezi is magat, illeg-billeg. Tolti az idot, amig vegre elindul a lift…?

Miutan vegkepp „foladja”, hogy ez a lift elviszi valahova, a masik lift ele all, hivja, de ami persze majd csak akkor jon, ha ez az eredeti mar elment….. es hogy utana mi tortent……..

 164. veszmadar — 2014-04-17 17:19 

A cikk szokásosan remek:)
Én csak annyit kérdezek halkan, hogyha a lány erősen szemüveges, szédülős, ne adj isten be van tépve, és ettől hallucinál, akkor hogyan jutott fel a víztartály tetejére?
Szédülős ember a mellette levő magasabb épületről szerintem nem próbálja meg. Ha esett, akkor hogy a fenébe került bele a tartályba?
A tartályoknál eredetileg nincs létra, azt ott a tűzoltók tették oda szerintem. Megmászni egy ekkora tartályt normálisan is kihívás, hátmég a fenti állapotban….

SZóval nekem ez bűzlik…

 163. alfredostroessner — 2014-04-17 17:05 

Tényleg le van lassítva a felvétel. Amikor lassítottat nézi az ember sokkal félelmetesebb a videó. Normális lejátszásnál jobban kijön, hogy a lány bohóckodik/nincs teljes tudatában a dolgainak. Mondjuk olyan jellegtelen és személytelen ez a szálló belülről, hogy bármi megtörténhet a hosszú, keskeny folyosóin. Én nem biztos, hogy pl. a szobámat megtalálnám ezen a helyen, vagy ha kint hangoskodik valaki, akkor kimerném nyitni az ajtómat.

Amúgy milyen időtájt készült a liftes felvétel? Mert pl. pulóver van a lányon, amikor napközben 24 fok volt L.A.-ban akkor, és csak este hűlt le 10 fok körülire.

 162. morat — 2014-04-17 15:52 

Ahogy végigfutottam a kommenteket nem láttam olyat, ami kiemelné, hogy a legegyszerűbb magyarázat, hogy valaki látta ezt a Dark-Water filmet és lemásolta.

Ez a valaki lehetett a szálloda alkalmazottja, vagy tartós (rendszeres) lakója. Megkattant, le akarta másolni a valóságban. Egyik verziójaként ebben a lány is benne volt, mert 1) hasonlóan zavart volt; 2) játéknak gondolta, nem hitte, hogy végigcsinálják. Amikor mégis rájött, hogy a másik tényleg pontról pontra végigvinné akkor vitatkozott/menekült, de túl későn és nem elég hevesen.

Másik lehetőség: a lányról tudjuk, hogy pszichiátriai gyógyszeres kezelés alatt állt és úton volt. Ha a gyógyszer kifogy, vagy az ember kicsit lazábban veszi és többet iszik rá, vagy ami a legrosszabb: tol valami (akár enyhe) kábítószert, akkor nagyon ronda dolgok tudnak történni. Simán lehet, hogy a lány került a Dark Water film hatása alá, simán lehet, hogy a „hangok” mondták neki, hogy merre menjen, mit tegyen.
És hogy jutott át a biztonsági rendszeren? Khm. egy 2,5 csillagos bevallottan lepukkant szállodában? Azt értem, hogy utólag azt mondják, hogy minden le volt zárva, de most komolyan… milyen rendszeren?

Mindkét sztoriba illik az alatta lévő szoba beázása is: előkészítés/szerepjáték/kevésbé súlyos, de már alakuló másolási tünetek: próbáljuk ki a hotelszobában -> jó, de nem elég -> irány a tető.

 161. specnaz86 — 2014-04-17 15:16 

@laaaguita:

Ne aggódj, a Tor nélkül nem érheted el a Darknet oldalakat, a Tor-on keresztül pedig „Ők” nem érhetnek el téged!

Azért nagyon ne vásárolgass, mert az árú amit veszel a fizikai világban is meg jelenik például az átvételnél és ott már kikerültél a Tor védőszárnyai alól! 😀

Magyarán, amíg csak böngészgetsz a Tor-on keresztül nem tudják, hogy te vagy.

 160. barbarossa — 2014-04-17 13:12 

@gtibor: igyekeztem 🙂

 159. laaaguita — 2014-04-17 12:47 

@tiboru: Bızonyam! 🙂 Es meg ılyenek ıs vannak: ğ ş ç 🙂

 158. laaaguita — 2014-04-17 12:45 

@komojtalan: Nahat, koszonom, ezt a trukkot nem ıs ısmertem 🙂 A vılagert sem akarok offtopıcoznı, de ez a tor nem a Darknet alapja? Bıztos jo ez nekem ha terrorıstakkal mozgok egy helyen? 🙂

 157. Deak Tamas — 2014-04-17 12:41 

Szerintem a hiányzó másodpercek attól is lehetnek, hogy a lift nem rögzített képet, ha nem érzékelt mozgást. Videós korszakban ez abszolút bevett volt, szalagkimélés miatt.

 156. alice8 — 2014-04-17 12:25 

De az is lehet, hogy a felvétel hamis, megcsinálták, hogy eltereljék a figyelmet, és most mindenki a videón lovagol, ahelyett, hogy észrevenne valamit az ügyben ami fontos lehet. Kezdek belezavarodni. 😀 Amúgy a képen ami a lift gombjait ábrázolja, miért 2010 van?

 155. numspa — 2014-04-17 12:21 

@alice8:
Az ajtó nem volt zárva, a képek alapján (123. komment). Ráadásul ott a tűzlétra, azon is feljuthatott.
Jártak is fel többen a tartályokhoz, hiszen agyon van tagelve a tartály és az odanyíló ajtó is.

 154. alice8 — 2014-04-17 12:15 

Oké, oké, de amint azt már egy másik kommentben is emlitette valaki, honnan tudott a viztartályról? Ha zárva volt az ajtó, hogy nyitotta ki úgy, hogy nem jelzett a riasztó? Vagy ha tudta, hogy nyitva van, honnan tudta? És legfőképp: egy súlyos mentális beteget miért enged el a családja egyedül akárhova is?

 153. lumi — 2014-04-17 12:10 

@alice8:
Magyarázatnak mit szólsz ahhoz, hogy esetleg kezdődő skizofréniája lehetett? 4 féle gyógyszert szedne egy depressziós beteg? Kicsit soknak tűnik… még úgy is, hogy mondjuk antidepresszáns+szorongásoldó+esetleg altató.
Skizofréniában viszont mondhatták neki a hangok a fejében, hogy „csak a víztartályban vagy biztonságban, ott nem láthatnak meg/nem kaphatnak el”.

 152. alice8 — 2014-04-17 12:06 

Közvetlen tünetként nem találtam a rémálmokat, csak gyors szivverést, fej- nyak- és hátfájást, a gyengeségérzést, a lehangoltságot, depressziót, de közvetve szerintem simán okozhat rémálmokat is, akár a depresszió, vagy a gyors szivverés kapcsán. Viszont még igy sincs megmagyarázva, hogy hogyan került a tetőre, úgyhogy mindenképpen vakvágányon vagyok.

 151. lumi — 2014-04-17 11:59 

@alice8:
Az MSG rémálmokat okoz? Tudsz ehhez adni egy linket?
Legjobb tudásom szerint a kínai étterem szindróma inkább pánikrohamot utánoz (a Mayo Clinic is így gondolja: http://www.mayoclinic.org/healthy-living/nutrition-and-healthy-eating/expert-answers/monosodium-glutamate/faq-20058196)

 150. alice8 — 2014-04-17 11:46 

Okozott panaszt korábban is. Hátfájás, fejfájás, depresszió, rémálmok, látásromlás. Orvoshoz is fordult vele (évekkel a halála előtt), és ott a depressziót tartották kiváltó oknak. Megkapta a 4 féle gyógyszerét aztán ment útjára. Az MSG nem egyik napról a másikra „öl”, szép lassan alakul ki. Az érzékenység és a lassú „túladagolás” közt nagy a különbség. Aki érzékeny, az egy marék chipstől is rosszul lesz. Te sem gondolnád egy adalékanyagról, hogy az okozza a kárt ha születésed óta fogyasztanád és csak szép lassan lennének tüneteid.

 149. lumi — 2014-04-17 11:39 

@alice8:
Ezellen csak az a kifogásom, hogy ha rendszeresen fogyasztott kínai ételt és MSG-érzékeny lenne, az már sokkal korábban is panaszt okozott volna nála és emiatt kerülte volna az ilyen ételeket.

 148. alice8 — 2014-04-17 11:24 

jajj, az kimaradt, hogy hol láttam meg a szédülést. Amikor 01:30-nál visszamegy a liftbe, látszik, hogy mereven előre néz, miközben az ajtóba kapaszkodik. A merev nézés bevált dolog szédülésnél, a kapaszkodás meg ugye az egyensúlyvesztés egyértelmű jele.

 147. alice8 — 2014-04-17 11:20 

Arról meg nem is beszélve, hogy fene tudja mit evett, ivott ami kölcsönhatásba léphetett az MSG-vel, és ez okozott nála egy nagyon durva hallucinációt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az MSG kárositja az agysejteket. Egy már eleve károsodott agy, rosszabbul reagálhat akár csak az alkoholra is.

 146. alice8 — 2014-04-17 11:17 

Sziasztok! Most már „csakazértis” regisztráltam! Nincs hosszú i-m előre szólok 😀 🙂 Első kör, OFF: tiboru! Örök hála, és a legmélyebb tisztelet a blogért.
ON: Röhögjetek ki, de a videót nézve látszik, hogy a lány szédül. Utána néztem, kiderült, hogy azért fordult szakemberhez, mert fájt a feje, a háta és rémálmok, viziók kisértették. Depressziót állapitottak meg nála, és ugye erősen szemüveges is volt. Ha összerakom a szédülést, a látászavart, a fej és hátfájást, rémálmokat, hallucinációkat, nekem nagyon kinai étterem szindrómának tünik. Már csak a származása miatt is. Azt nem mutatja ki a toxikológia, viszont elég erősen be tud flashelni tőle az ember, főleg nagy mennyiségben és hosszútávon. Mondjuk ez még mindig nem magyarázza, hogyan került oda, ahova, de ezen még dolgozom. 🙂

 145. numspa — 2014-04-17 10:25 

@Attus Germanicus:

A mozgókép nincs se lelassítva, se felgyorsítva. Az UTÓLAG (nem tudjuk ki által) rátett timecode (mert ugye nem timecode-dal rögzít a biztonsági kamera, hiszen honnan tudná, mi az eseményekben 0.00 pillanat), 0.3 mp-et húz. Ebből mire lehet következtetni? Nem értem, valóban.

 144. Attus Germanicus — 2014-04-17 10:15 

@numspa: A timecode nem olvasható, de a másodpercek ugrása világosan látszik rajta. Csakhogy nem másodpercenként, hanem kb. 1,3 másodpercenként ugrik egyet.
Egyszerűen nem értem, mit nem értesz.

 143. almoragh — 2014-04-17 09:16 

Az egyik linken azt is írják, hogy a gombnyomkodásra magyarázat lehet az is, hogy félt valakitől, aki beszállhatott volna mellé a liftbe. Valami utazós blogon azt tanácsolják a nőknek, hogy ha gyanús alakkal lifteznél, nyomj be minél több emeletet, így nem fogja tudni, pontosan hova is mész, el tudsz menekülni, esetleg beszáll valaki más stb.

Ezzel mondjuk az a probléma, hogy senki nem száll be mellé, de lehet, hogy hallucinált valamit. Oké, ez meg nem magyaráz meg semmit a halálából meg abból, ahol és ahogy megtalálták…

Nem tudom, hogy ez szóba került-e már, de egy vancouveri újságra mutató linken azt olvastam, hogy a tetőre vezető ajtó beriasztott volna, ha kinyitják, valami speciális kulccsal lehetett volna csak lelőni (OK, tűzlépcső, úgyhogy ez mindegy is), viszont a tartályok nem voltak lezárva, és a hír szerint az adott tartályhoz kívülről egy létrát rögzítettek (vagy támasztottak, valahol írták, hogy oda is láncolták). Belül nem volt se lépcső, se létra.

Ha a lány beleesett (betépve stb) a tartályba, akkor abban kevés víz lehetett csak, különben simán ki is mászhatott volna, elérhette volna a tartály peremét. Eleve el kellett érnie, ha önmaga után húzta vissza a fedőt, ami elég valószínűtlen.

Jó kis rejtély…

 142. lumi — 2014-04-17 08:22 

Sziasztok!

Köszönjük tiboru az új posztot! Őszintén szólva engem a hideg kirázott a videótól (lehet, hogy nem fáradtan, éjjel, sötétben kéne ilyenekkel foglalkozni?)

Mindenki más irányba indul el a gondolataival (és ez így van jól), bennem az merült fel, hogy esetleg valóban nem áll szer (alkohol, drog) befolyása alatt, hanem skizofréniás tüneteket mutat? A skizofrénia jellemzően a tizenéves évek végén, huszas évek elején kezdődik, ez magyarázná a hallucinációkat és talán a négyféle szedett gyógyszert is (de ezen még agyalok, végre egy téma, ami a szakmámba vág 🙂

 141. Panther V — 2014-04-17 00:31 

@miamai:

Csinál. Alkoholtól és drogtól is.
Olyan is előfordul, hogy ismerősei társaságában van (számukra) ő valójában teljesen máshol. Meg még sok ilyen érdekes esetről hallottam már.
Most viszont megnézem a tetőn miért csöpög valami a plafonról.

 140. gabeszpapa — 2014-04-17 00:27 

Egyet kihagytam. Amikor megnyomogatja a gombokat az ajtó megmozdul, becsukódna, de visszanyílik. Pont úgy, mint amikor ugyanazon a szinten valaki kívül megnyomja a hívógombot, hogy ne tudjon elmenni.

 139. gabeszpapa — 2014-04-17 00:17 

Amikor üresen elindul a lift, a világító gombok fentről lefelé alszanak ki, tehát a lift lefelé közlekedett. A lány egy oszlopban négy gobot nyomott meg, tehát valamelyik felső szinten volt, mindenképp a tizedik fölött.
A kézmozdulatai valóban furcsák, de esetleg csinálhat ilyet olyan ember, aki nagyon rémült, és az életéért könyörög, esetleg fogadkozik, hogy nem mondja el senkinek sem azt, amit ott látott. De nem engedték le, a liftajtó bezárult, utána…

 138. miamai — 2014-04-16 23:42 

@Attus Germanicus:
Én pedig még sosem voltam tudatzavaros állapotban (vagy csak nem emlékszem rá), de valahol azt olvastam, hogy pl. egy holdkóros ember sosem csinál olyat holdkóros állapotában, amit normál esetben legalább meg ne próbált volna. Ezért mondják, hogy háztetőn kinyújtott karral mászkáló holdkórosok csak a festők képzeletében léteznek, ténylegesen nem.
Hasonló tapasztalatom részeg emberrel is van, tehát sosem tudsz rávenni egy részeget, hogy olyan „mutatványt” csináljon, amit józanul ne tenne meg. Inkább arról van szó, hogy bátrabban tesznek meg bizonyos, korábban már megpróbált, de nem sikerült dolgokat.
Feltételezem, bár nem tudom, hogy egy bedrogozott ember is legfeljebb mélyebben hajol ki az ablakon (vagy a híd korlátja felett…), mint tenné józanul, de nem menne fel egy olyan tartály létráján, ahol azelőtt még sose járt.

 137. tiboru — 2014-04-16 23:38 

@witchp:

„mi az, ha a macska felugrik az asztalra és kialszik a villany”

Asszem azt nevezik szinkronicitásnak 🙂

 136. witchp — 2014-04-16 23:17 

Három momentum alapján szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy tudatmódosult állapotban volt:
1. amikor először beszáll a liftbe, és a gombok felé fordul, a jobb kezét nagy ívben fordítja a táblához. Tipikusan becsípett, feldobott, de még nem totálrészeg állapothoz tartozó eltúlzott mozdulat.
2.amikor visszajön a liftbe, és a két kezét az arca elé emeli: szintén tipikusan eltúlzott „gondterhelt” gesztus, főleg a hirtelensége miatt
3. amikor a folyosón a liftajtóban gesztikulál: mindkét kézfeje le van feszítve, az ujjait viszont mereven feltartja. Módosult tudatállapotban, modorosan viselkedő nőknél ezt sokszor lehet látni.

Biztos, hogy nem fél. A karját még az utolsó pillanatban is (2.20 után) lazán leejti maga mellett.

Szerintem szinte mindegy, hogy hallucinál, vagy tényleg van valaki a folyosón. Biztos, hogy vagy ott, vagy később a szobájáig vezető úton találkozott valakivel, aki kihasználva a zavartságát/öntudatlanságát megpróbálhatta megerőszakolni. Vagy önként ment fel valakivel/valakihez.
Egy kádba fulladhatott bele, vagy akkor vesztette el teljesen az öntudatát, és a víz alá merült, vagy a nyugtató/alkohol kombináció okozott szívproblémát. (Nem értek hozzá, lehet, hogy azt a boncolás kimutatta volna.). Az illető, akinek a kádjába fulladt, pánikba esett és elrejtette a holttestet. Lehet, hogy látta a filmet, és onnan jött az ötlete.

Ha nem tudnám, hogy csak egy-két napra ment a városba, és még aznap meghalt így értelmezném a videót:

enyhén becsípett nő beszáll a liftbe, megnyomja a gombokat és a várakoztatást, mert még vár valakit. Elgondolkozik, hogy „elbújik és megijeszti”, tehát bizalmas kapcsolatban van vele. Az illető nem jön, a lány leskelődik, majd kitoppant („gyere már”). Ismét kiles, és meglát valamit, ami gondterheltté teszi. (Az illető egy nagyobb társaság másik lánytagjával „beszélget” elmélyülten…) Újra leskelődik, majd zavartan kiáll a folyosóra: „Itt vagyok, várok!” Újabb zavartság után (mondjuk az illető azt mondja, hogy mégse jön), felháborodottan elkezd magyarázni. Olyan mintha azt mondaná:
1. gesztus: maga felé mutat: „Éééén? De hát…”
2. gesztus: furán magyaráz: „Te mindig ezt meg ezt csinálod”
3. gesztus: belelovalja magát: számolja az érveket, ahogy mondja: „én meg ezt is meg azt is megtettem érted…”

Kár, hogy az, hogy néhány napra jött, és egyedül, ezt teljesen valószínűtlenné teszi. Plusz a gombok másodszori össze-vissza nyomkodását sem magyarázza.

Ja, és a lam-elisa gyógyszer: elsőnek az jutott eszembe, hogy mi az, ha a macska felugrik az asztalra és kialszik a villany.

 135. numspa — 2014-04-16 23:10 

@outatime:
Nézd meg a 123-as kommentem, ott egy kép a lépcsőház ajtajáról, amely a tetőre vezet. Konkrétan nem zárható. 🙂

 134. outatime — 2014-04-16 23:08 

ja apropo:

Californiaban az 1906-os friscoi tuz utan kotelezo tuzletra, azt zarni tilos, ugy szoktak megoldani hogy illetektelenek ne masszanak fel rajta hogy a foldszintnel lehajthatos a resze. Szoval az hogy nem lehet felmenni a tetore eszrevetlenul a riasztok miatt az nem valos – nyilvan a tuzletran ment fel aki felment.

Csak mondom.

a videon meg nem idegen lab van, mert attol nem tudott volna ellepni a csajszi, ha meg megis idegen akkor az nagyon az intim szferan belul allt tehat minimum ismerhette a csajt jol – de ilyen meg nem volt.

 133. outatime — 2014-04-16 23:05 

vegre egy igazi semmibol jovo igazi jo kis konteo :))))

fel harcra hat cimborak! 😀

ezer koszonet tiboru!

( a tippem: LA ben nagyon olcso az east LA-i bandak miatt a crack hez hasonlo cucc, olcsobb mint a fu, allitolag valami mellektermek es legalis cuccokbol csinaljak: rendkivuli modon megviseli az embert aki hasznalja es par nap mulva visszatero hatasa van. lehet ez van a hatterben. A csaj vett valami neki uj cuccot, berantott tole, aludt ket napot ra aztan jott a second effect: lehet azt hitte hogy hal es vizben akart lenni – vagy ki tudja )

azert hianyolom a zsido-naci-ufo-kgb vonalat ! ( ez vicc volt, ez igy tokeletes ahogy van 🙂

 132. numspa — 2014-04-16 23:03 

@Attus Germanicus:
Ezt nem értem. Mérem stopperrel és a nem kivehető időjelzésen ugrik, vagy lassul a nem kivehető timecode?
A biztonsági rendszereknél (amelyek nem broadcast minőségben rögzít, az alacsony számú frame/sec miatt, a felbontásról ne is beszéljünk), előfordulhatnak fél mp-egész mp-es csúszások.
Én nem látok az anyagon vágásokat, de még ha ki is vágnak belőle érdemi részt a hotel tulajai (amit a rendőrség szakértői egyből kiszúrnának), egyszerűbb letagadni a felvétel létezését, ha pedig a rendőrség manipulált, akkor inkább titkosítanának.

 131. Attus Germanicus — 2014-04-16 22:54 

@numspa: Figyeld az időjelzést, és közben mérd egy stopperrel! Tapasztalni fogod, hogy kb. 3:4 arányban lassabb az idő a valóságosnál.
Az időjelzés nem olvasható (de legalábbis csak nagyon alapos elemzés árán olvasható), de a másodpercek ugrása világosan látszik rajta így is. Megszámolsz 12 ugrást, és közben a stoppereden 16 másodperc telik el.

 130. numspa — 2014-04-16 22:40 

@Attus Germanicus:
Ez igaz, bár én majdnem minden szállodát felderítek és megnézem a tetőt is.
Ugyanakkor, ha rajta volt az őrület, akkor a tűzlétrán is elindulhatott fölfelé.

 129. numspa — 2014-04-16 22:38 

@Attus Germanicus:

Én a mozgóképet néztem a timecode-ot nem, az hol van lelassítva? A videó nincs lelassítva, az szinte biztos. Ismétlődő szekvenciák sincsenek.

 128. Attus Germanicus — 2014-04-16 22:37 

Még valami most eszembe jutott. Én voltam már szállodában (nem olyan nagy dolog ;-)), volt, hogy több napig ugyanott, de még sosem jutott eszembe felmenni a tetőre, hogy megnézzem, milyen víztartályok vannak ott.
Ergo nagyon valószínű, hogy Elisa nem tudta, hogy merre van a tető, nem tudta, hogy ott vannak víztartályok. Ebből fakadólag még tudatzavaros állapotban sem nagyon juthatott eszébe, hogy ő akkor most kimegy a tetőre, és belemászik a tartályba.

 127. petiba — 2014-04-16 22:32 

@Attus Germanicus:

Sajnos ez nem így van, csak nem akartam a fél könyvet bemásolni. 🙁

 126. petiba — 2014-04-16 22:30 

@miamai:

Nekem sok különbség jutott még eszembe:

-O. francia állampolgár, E. kanadai.
-O. tanulni érkezett Bp-re, E. szórakozni, kikapcsolódni LA-be.
-O. egy családnál szállt meg, E. egy lepukkant szállón
-E. kínai származású, O. nem
-E. egyedül érkezett, és nem tudni arról, hogy a rövid idő alatt lett volna bármilyen fix társasága, pont ellentétben O-val.
-O-nak szerelméről is tudunk, E-nak nem.
-O. családjáról (azaz inkább apáról „érdekes” szálak derültek ki – a laptopmacera mindenképpen az – E. esetében ilyenről nem tudunk.
-O. holtteste (vagy amit annak vélünk) három hónap múlva került elő (ha jól emlékszem) E. 20-22 napra rá.

Arra nem emlékszem, hogy O. holttestét meztelenül találták-e meg, és most lusta vagyok visszakeresni, de te talán tudod.

Amúgy a gyilkosság + videó (?) verzióval két bajom van. Az, hogy miért a víztartályba rejti a holttestet egy gyilkos, mikor egyszerűbben is elrejthetné, azzal nincs baj, hiszen a gyilkosság éppolyan irracionális tett, mint a hulla elrejtése. Tehát nem a miérttel, hanem a hogyannal van gondom. Hogy a búbánatba vitte fel oda a holttestet valaki. Még felmászni, „önmagát felvinni” se lehet egyszerű, hát még egy ormótlan, tehetetlen, mászás közben rendesen megfoghatatlan testet…

Másrészt viszont gyilkossági teóriákat felépíteni egy olyan videóra, amiről csak egyet tudunk biztosan, hogy semmi nem biztos rajta.

 125. Attus Germanicus — 2014-04-16 22:30 

@petiba: Azt azért tegyük hozzá, hogy a Prozacot eleve olyan emberek szedik, akik már a szedés előtt is kedélyállapot-problémákkal rendelkeztek. Azaz hiba volna kijelenteni, hogy a Prozac miatt lettek öngyilkosok.

 124. Attus Germanicus — 2014-04-16 22:25 

@numspa:
1., A felvétel jelentősen le van lassítva, vagy esetleg a felvétel korrekt, csak az időjelzés van lelassítva. Mindkettő olyan manipuláció, amire én semmiféle racionális magyarázatot találni nem tudok.
2., A felvétel minősége le lett rontva. Erre sem látok semmilyen racionális magyarázatot.

És ezek nem vitathatóak.

 123. numspa — 2014-04-16 22:05 

Egyébként ha hirtelen felindulásból elkövetett emberölés és holttest elrejtése lett volna 1-2 dolog merülne fel:
1- miért házon belül rejti el valaki a hottestet?
2- a holttest cipelése közben elképzelhetetlen, hogy bármilyen nyomot ne hagyott volna az illető, főleg, míg feljut vele a tankra.
3- az emlegetett, 26 éve ott lakó szexuális bűnözőt gondolom, kívülről-belülről átvizsgálták, ellenőrizték.
4- ha valaki így akarja örökre beköltözős hotellé tenni (turista szálló helyett), annak nem jött be az ötlete, változatlan szobaárakkal működik elvileg a hely.

 122. numspa — 2014-04-16 21:57 

Nagyjából bárki feljuthatott a tetőre:
http://i.imgur.com/vnLZgZu.png

 121. miamai — 2014-04-16 21:44 

Az Ophelie posztban az egyik kommentben felmerült egy érdekes felvetés:
„493. SLC — 2014-01-30 19:22

@tiboru: OFF de engem nem is annyira Elisa esete érdekelne, hanem pont egy összevetés az ehhez hasonló bűncselekményekről. Abból lehet, hogy sokkal több kiderülne, mint egy esetleírásból. Hogy egy klasszikust idézzek, nem a tények hordozzák a szenzációt, hanem az összefüggések…”

Nos össze lehet szedni egy pár hasonlóságot és különbséget.
Hasonlóságok:
Mindkét alkalommal
– diáklány távol az otthonától, megszokott környezetétől tartózkodik
– mindkettőről az általános vélemény, hogy rendes, csendes, „jó házból való úrilányok”
– mindkét esetben vannak ugyan videófelvételek, de ezek megbízhatósága többé-kevésbé megkérdőjelezhető
– mindkettőjük holttestét vízben találták meg az eltűnésüket követő hosszú idő után,
– egyiküknél sem bizonyított, hogy ott haltak-e meg, ahol megtalálták őket
– mindkettejük esetében kicsi a valószínűsége (gyakorlatilag majdnem lehetetlen), hogy természetes módon kerültek oda ahol végül rájuk találtak
– mindkettejüknél szóba jöhet, hogy alkoholos/drogos állapotban voltak, de ugyanennek az ellenkezője is
– mindkettejük eltűnését követően nagy médiakampány keletkezett, számtalan önkéntes és hivatásos nyomozóval
– mindkettőjüknél a hivatalos rendőrségi álláspont: baleset vagy öngyilkosság

Különbségek:
– Los Angeles – Budapest (na jó… ez alacsony labda)
– Ophelie-t a Dunában (természetes folyóvíz), Elisát egy víztartályban találták meg

most hirtelen nem jut több az eszembe

 120. petiba — 2014-04-16 21:37 

@petiba:

bocs, egy helyen elírtam, fluoxetin helyesen.

 119. petiba — 2014-04-16 21:33 

A hideg kiráz a sztoritól. A videó kevésbé, mivel az se biztos, hogy a lány van rajta, az sem biztos, hogy a halála napján készült, szóval olyan van, de minek.
Az a tbc-s lam elisa teszt az kicsit durva.
De – előre is bocs a hosszúságért – muszáj idéznem elsőre offnak tűnő mondatokat egy éppen most olvasott könyvből. Dr. John Virapen, az Ely Lilly nevű gyógyszeripari óriáscég svédországi vezigjeként dolgozott. Mellékhatás: halál a könyv címe.

„Az alábbi felsorolás az amerikai életstílus-gyógyszer, a Prozac betegtájékoztatójából származik.Ez a gyógyszer Németországban Fluctin néven került forgalomba. Mindkét gyógyszernek fluoxetin a hatóanyaga, amit nem engedélyeztek Svédországban. Azóta számos mellékhatása vált ismertté, azt azonban nem tudom, hogy a lista teljes-e, mivel állandóan újabb rendellenességekre derül fény olyan betegek esetében, akik szedik ezeket a gyógyszereket.EZEK A MELLÉKHATÁSOK CSAK AKKOR KERÜLTEK A BETEGTÁJÉKOZTATÓBA, AMIKOR JOGI ÚTON, VAGY RÁTERMETT, FÜGGETLEN KUTATÓK KÖZZÉTETT EREDMÉNYEI RÉVÉN ERRE KÉNYSZERÜLT A GYÓGYSZERCÉG. Ilyesmire azonban csak ritkán és végső következményként kerül sor.
(itt most felsorol a szerző tíz teljes sor horror mellékhatást, majd a folytatás:) LIDÉRCES ÁLMOK, RENDELLENES GONDOLATOK, ZAVARODOTTSÁG, fokozott vérzési hajlam, FELDOBOTTSÁGÉRZÉS, verejtékezés, HOMÁLYOS LÁTÁS, viszketés, szívdobogásérzés, mellkasi fájdalom és duzzadás, hőhullámok és reumára jellemző fájdalmak. Testtömegcsökkenés. Ez utóbbi mellékhatás olyan kívánatos hatás volt, amely az elsődleges hatásoknál szerepelt. De mivel a fluoxetint a depresszió kezelésére engedélyezték, ez a hatás a mellékhatások közé került.
(itt újabb tizenöt !!! teljes sor rémes mellékhatás következik, majd így folytatódik:) …MAGATARTÁS-VÁLTOZÁSSAL, KÁBULTSÁGGAL ÉS SÚLYOS VEGETATÍV IDEGRENDSZERI ÁLLAPOTTAL JÁRÓ ÁLLAPOT (úgynevezett neuroleptikus tünetegyüttes)…
(még három teljes sor, majd jön a lényeg:)
Agresszív viselkedés, KÓROS GONDOLATOK, ÖNGYILKOSSÁGI GONDOLATOK ÉS ÖNGYILKOSSÁG.Hűha! A vége különösen lenyűgöző, ugye? Öngyilkossági gondolatok és öngyilkosság egy olyan gyógyszertől, amit a depresszió megszüntetésére ajánlanak? 1986-ban rengeteg öngyilkosság történt a klinikai vizsgálatok során: ezer Prozac-ot szedő emberből 12,5 öngyilkosságot követett el. … Egy későbbi, 1995-ös Prozac-kal végzett vizsgálat során az öngyilkosságok aránya hatszor nagyobb volt. És erről a Lilly tudott…
A fluoxetin még mindig forgalomban van (írja 2008-ban) Fluctin néven Németországban, Fluctine néven Svájcban és Ausztriában, valamint Prozac néven Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.Még mindig millióknak írják fel ezeket a gyógyszereket…”

Nos, nem csak öngyilkosságoknál, de gyilkos ámokfutók, „tömeggyilkosok”-ról is kiderült, hogy fluotextint szedtek. Nem tudom, hogy a szer nálunk fut-e valamilyen néven, vagy valami változata (egy molekulát kicserélnek benne)
Nektek nincs olyan ismerősötök, akik enyhe „depresszióra” gyógyszert kapva egyszercsak hipp-hopp öngyilkos lett? Nekünk kettő van 🙁

A prozacról pedig csak annyit hallottam eddig a könyvig, hogy az usákok kb. úgy szedik, mint a C-vitamint.

 118. miamai — 2014-04-16 21:22 

@habitat67:
Ebben lehet valami!
Az a bizonyos vendég, aki a robajt hallotta meg beázott a szobája, nos Bernard Diaz 82 éves, és 32 éve él a Cecilben folyamatosan…
http://latimesblogs.latimes.com/lanow/2013/02/residents-disgusted-after-womans-body-found-in-hotel-water-tank.html
Ezalatt történt ott egy s más…

 117. numspa — 2014-04-16 21:07 

Szerintem közel 100%, hogy nincs manipulálva a felvétel, direkt átkonvertáltam és megnéztem a vágóprogramomon is.
0.24- nél a légfuvallat abból fakad, hogy körülnéz, tehát nem csak jobbra, hanem villámgyorsan balra is fordítja a fejét.
Szerintem szép lassan beparáztatja magát, a végén be sem száll a liftbe.
A későbbiekben az őrület folytatódhatott, a tűzlépcsőn simán feljuthatott (felmenekülhetett a tetőre), ahol a kislétrán felmászott a tartályokra és bemászott, magára hajtotta a fedelet.

Amennyiben igaz az, hogy 4 féle gyógyszert szedett pszichés bajaira, erre elég, ha ráivott, vagy rányalt valamit (akár szándékosan, akár nem).

 116. specnaz86 — 2014-04-16 20:46 

Az éjjel miután felfedeztem az új posztot, újra néztem mindkét Dark Water filmet. Itt jegyezném meg, hogy szerintem egyik sem horror film! Jó néhány hasonlóság van a filmek és az Elisa Lam sztori közt az igaz, de nálam nem talált be az a húú bazz… ezek előre leforgatták a történetet érzés.
Arra is rájöttem, hogy az ázsiai filmekben a szellemeket teljesen másképp ábrázolják mint nyugaton. A japán szellemek inkább szomorúak, nem üvöltenek, vicsorognak stb.

A gyilkosság történtre szavaztam de a drog vagy pszichiátriai okokból fakadó bizarr öngyilkosságot is elképzelhetőnek tartom.

A videón én 1 pillanatra se láttam, hogy tiszta lenne, nem racionális a viselkedése. Viszont szerintem valamitől vagy valakitől aki a folyóson van fél! Hogy valójában ott van valaki vagy csak az elméje játszik vele nem tudom eldönteni. Mindenesetre vagy így, vagy úgy de csúnya kis játékot űztek vele!

A szálloda múltjához!
Ezt a Richard Ramirezt mindig az egyik legfélelmetesebb sorozatgyilkosnak tartottam, azt hiszem azért mert az „Éjszakai vadász” nem az utcán szedte fel az áldozatait hanem házhoz ment. Ez az éjszaka besurrannak a lakásomba és fejbe lőnek vagy összeszurkálnak esetleg átvágják a torkom nekem nem jön be, nagyon nem, akkor már inkább az utcán. Kifejezetten utáltam ezt a Ramirezt!

 115. habitat67 — 2014-04-16 20:39 

http://lunaticoutpost.com/Topic-UPDATED-ELISA-LAM-MURDER-MAN-LIVING-IN-HOTEL-INTERVIEWED-BY-CNN-IS-SEX-OFFENDER

lehetséges, érdekes magyarázat, dióhéjban: registered sex offender él a Cecil Hotelben, huszonvalahány éve, tehát ismeri a környezetet, épületet. attól félnek, hogy felemelik a bérleti díjakat, kirakják őket, ilyen emberek meg ugye nehezen találnak lakhelyet. a víztározó beszennyezésével botrányba akarják keverni a hotelt, távol akarják tartani a potenciális pénzesebb vendégeket…

 114. numspa — 2014-04-16 20:38 

Szerintem a lány akaratosan, vagy akaratlanul bedrogozott, vagy bedrogoztatták.
A rejtélyes láb az övé, 1.30-kor ugyanígy, 90 fokban teszi a lábait.
Szerintem nem mutogat, hanem táncol, valahonnan kiszűrődhetett némi zene.
A liftajtó csiki-csukija: eleve régi darab lehet maga az elevátor, beszámolók szerint normál működés során is hosszú másodpercekbe kerül, míg veszi a lapot egy-egy gomb megnyomása után. A lány egyszerűen kiütötte a rendszert a rengeteg gomb megnyomásával.
Szakmámba vág és majdnem biztosra mondanám, hogy a felvétel nincs megvágva 2.57-nél (ajtó csukódás).

 113. Attus Germanicus — 2014-04-16 19:53 

Maga a sztori, 21 éves egyedülálló lány, a nagyvárosban, egy hotelben, megölik/meghal, később megtalálják a hullát, a gyilkost viszont sosem, annyira tulajdonképpen (sajnos) nem extrém.

Csak hát a körítésben van nem egy gyakorlatilag megmagyarázhatatlan elem.
– Hogyan lehetséges, hogy az egész szállodában sehol nem volt biztonsági kamera, csak a liftben?
– Miért manipulálták a liftbéli kamera felvételét?
– Miért nem tűnt fel senkinek, hogy az egyik vendég 18 napja nem jelent meg?
És ezek csak a legalapvetőbbek.

 112. gajner — 2014-04-16 19:34 

Bedrogozott. Mozgása, reakciói irracionálisak de a kábszer miatt. Hangulata erősen ingadozó. Elfelejti hogy melyik emeleten lakik. Ezért megnyom pár/sok gombot. Azt nézi nem jön-e másik szállóvendég aki megszólná hogy mit baromkodik itt a gombnyomogatásokkal. Számolja az emeleteket az ujján, de nem jön rá… Végül a tetőn köt ki… Ja és nem fel, hanem LEmászik a tartályba a mellette található kis épületről, úgy könnyebb. Tető ajtaja már előtte, gondatlanságból nyitva volt. A lift beindul a felvétel végén, végigmegy pár emeleten a megnyomott gomboknak megfelelően. Ennyi. Apropó, ruhája megkerült? Kösz a posztot, Tiboru! Még, még!

 111. numspa — 2014-04-16 19:18 

Fú, de jó ez!
Még nem olvastam a kommenteket, de az biztos, hogy az első perctől nekem is a Fekete víz c. film ugrott be. Nem a remake, hanem az eredeti. Szinte szóról-szóra stimmel. Kiráz a hideg! Brrr.

 109. miamai — 2014-04-16 18:00 

@miamai:

helyesbítek: a víztartályokat nem a szomszédos háztetőkről, hanem ugyanarról, a szálloda tetejéről, de elég kacifántos úton lehet megközelíteni: https://fbcdn-sphotos-g-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash3/553068_555440761147883_2113505554_n.jpg
Nemigen valószínű, hogy egy bedrogozott lány ezt az utat magától megtalálná…

 108. hedgy — 2014-04-16 17:46 

Elkezdtem olvasni a cikket, megnéztem a videót és kapásból arra gondoltam, hogy ez a csaj tuti be van lsd-zve. Betámolygott a liftbe, szerinte gyorsan kiválasztotta a megfelelő emeletet (valójában ott kómázott egy csomót), közben meg fejben üldözte a dzsinneket és manókat. Ki-be szállt, keresgélte a titkos ellenséget. Valahogy felszabadult a tetőre, úgy érezte, a nagy tartályban biztonságban lesz. Észrevette, hogy víz van benne, és mivel az alapvető ösztönei működtek, rájött, hogy fürdeni ruha nélkül szokás. Ennyi.
Hogy hogyan mászott fel a tartályra és hogy zárta magára, arról a dzsinneket és koboldokat kérdezzétek… 🙂

 107. szp77 — 2014-04-16 17:09 

@tiboru:

Igazad van. És újra átolvasva a történetet, a puffanást is napokkal a halála előtt hallotta az alatta lakó.

 106. miamai — 2014-04-16 17:04 

Németeseknek egy nagyon jó és részletes feldolgozás. Újságcikkek és német+kínai civil kalandor „nyomozók” helyszíni beszámolói. Olyan konteósok mint mi (na jó, annyira nem olyanok…), csak ők elmentek a helyszínre.
http://www.allmystery.de/themen/np98859

A „Dark Water” filmhez:
A filmet 2005-ben forgatták, 8 évvel Elisa halála előtt. Ennek a filmnek kapcsán ír egy „szellem-hívő” meglepő egybeesésekről: „Dark water is this scary ghost movie about an asian girl who drowned in a water tank in the hotel. Some people think the Dark Water horror movie is related because of the body in the water tank. I was re-watching the original Dark Water movie some other day (that is „Honogurai mizu no soko kara”, the japanese one released in 2001) and it came as no surprise that I „discovered” this: http://i.imgur.com/5q3tptG.jpg There was a scene where Yoshimi came up the roof accompanied by a lawyer man to examine the water tank. This is the only instance where she appears in a dark red/purple top layered with a white t-shirt and a black skirt (not that we see her last in that scene though). So… Probably Elisa’s choice of clothes is just another „coincidence” (or synchronicity, if you like), as if she just wore her usual/random stuff that night; or might it be another hint that she wanted to point out for us?”

Tehát az egyik jelenetben, amelyben a főszereplő színésznő egy ügyvéddel felmegy a tetőre, hogy megvizsgálja a víztartályokat, ugyanolyan ruhában van, mint amilyent Elisa viselt 8 évvel később a halála előtt. Véletlen egybeesés?

Szerintem nyugodtan elképzelhető egy ilyen verzió is:
Valaki megölte Elisát a Cecilben – vagy valamelyik szomszéd házban. (Az előbbi linkben látható, hogy a tartályok a szomszédos házakból is megközelíthetők.) Mondjuk egy alkalmazott, vagy valaki, aki ismeri a helyszínt. Eszébe jutott a Dark Water, felvitte a holttestet a tetőre, benyomta az egyik tartályba, majd távozott.

A liftes videóról már más is írta, de ezen a linken is látható, http://www.youtube.com/watch?v=1YO4QbaNDjI, hogy technikailag manipulált. Lehet, hogy egyáltalán nem is akkor készült, mitöbb, talán nem is Elisa, hanem egy „színésznő” van rajta, csak ezt adta oda a szálloda, hogy bebizonyítsa a saját vétlenségét.

Apropos szálloda: kissé riasztó, hogy az ivóvíz nem közvetlenül a vezetékből, hanem tartályokból érkezik a csapokba (valaki panaszkodott is, hogy furcsa íze van…)
Ha nem is normális dolog, hogy emberi holtttest, de egér vagy bármilyen élősködő is lehet benne! Itthon az exköjál ezerszer bezáratna egy ilyet!

 105. almoragh — 2014-04-16 16:32 

Valahol másutt azt írják, hogy a ruhái sosem lettek meg, illetve azt, hogy a halált kiváltó ok vízbefúlás volt, így nem valószínű, hogy ráesett a szekrény vagy valami ilyesmi.

Diaz beszámolója miatt valószínűnek tartom, hogy valakivel összeveszhetett a szobájában, dulakodtak, és ott a fürdőben fojtották végül vízbe. Ez okozta a beázást. Az illető aztán pánikba esett, és elrejtette a testet a tartályban. Igaz, ez meg nem magyarázza a viselkedését… Mondjuk lehet, hogy be volt drogozva, és valamilyen ezzel kapcsolatos biznisz miatt szabadultak meg tőle.

 104. tiboru — 2014-04-16 16:14 

@szp77:

Hát ha én szállodaigazgató lennék, kisebb botrányt látnék abban, ha az egyik szobában a 600 közül meghal egy bedrogozott vendég, mint abban, hogy 19 napig az egyik szállodai víztartályban hever egy holttest.

 103. tiboru — 2014-04-16 16:10 

@laaaguita:

Erre gondoltam én is 🙂

És csak most látom, milyen jó kis török billentyűzeted van, a pont nélküli i betűvel 😀

 102. szp77 — 2014-04-16 15:38 

@norniron:

Semmi para! A focista NEM halt meg. A nyaki csigolyáknál kapott 1 rúgást idegbe, ezért lejtette azt a furcsa táncot. Kórházba vitték, felépült.

Elisa Lam halálával kapcsolatban pár szót.
Mikor vissza megy a liftbe és fogja a fejét, a kezével meg furcsa mozdulatokat tesz, szinte biztos, hogy valami tudatmódosító szer hatására teszi. Mint olvasható nem élt ilyen szerekkel, valószínű akaratán kívül került a szervezetébe. A folyosón nincs senki szerintem. Ha van, miért nem menekül?
A másik dolog a liftajtó. Miért nem csukódik be mikor először beszáll és megnyom pár gombot? 3 perc múlva meg tökéletesen működik! Persze az sem valószínű, hogy azért került a tartályba mert kiakarta vonni a vízből azoxigént.

Tehát az én teóriám a következő: A csaj italába kevertek valami cuccost, lényegtelen hol. Bekészülvén visszament a hotelba. Bénázik a lifttel, majd inkább a lépcsőt válassza. A szobában a helyzet fokozódik. Beparázott és magára borított valami nehéz tárgyat, mondjuk egy rosszul rögzített szekrényt, ami agyonnyomta. Ennek a puffanását hallhatta az alatta lakó. A hotel személyzetéből valaki felfedezi, szól az igazgatónak. A botrány és a felelősségre vonás elkerülése végett, elhelyezik a tartályba.
Tudom sokaknak sántít majd ez a verzió, és ha egészen őszinte akarok lenni, nekem is.

 101. komojtalan — 2014-04-16 15:21 

@laaaguita: Nem tudom mennyire van letiltva a Youtube Törökországban, de jobb klikkel kiírja a címet: Videó URL másolása. De ajánlhatom ilyen esetekre a Tor -t is. Ez egy mezei címről nyit egy böngészőt és onnan bárhova mehetsz: https://www.torproject.org/ . Terroristáknak ideális :-), ha egyszer beléptél a Tor hálózatba, onnan kezdve oda mész ahova akarsz, azt csinálsz amit akarsz, lenyomozhatatlan. Egyetlen hátránya, hogy iszonyú lassú, egy modem sebességével megy, de jobb a semminél.

 100. koxi — 2014-04-16 15:21 

Szerintem szegény lány be volt állva mint a szög. Semmi olyan tudatos és normálisan gondolkodó emberre utaló mozgást nem látok a liftes videóban mint amit az előttem szólók emlegetnek.
Addig oké az egész, amíg belép. Közelebb hajol, de innentől látszódik már, h valami nem oké, összevissza nyomogat mindent. Mikor először kilép, nem is kilép, hanem szinte kiugrik. Aki attól fél, h valaki követi, az sunnyogva néz ki, nem kiugrik. A „tánclépés”: Szó sincs tánclépésről. Zakkant módon balra lép egyet, majd hátra be a liftbe, mint egy kisóvodás mikor játszik. Amikor pedig a kezeivel hadonászik senkivel nem beszél, nem gesztikulál, táncol, mégpedig mint az indiai hastáncosok, totál úgy mozgatja a kezeit.
Ezek a jelek nekem mind egyértelműen arra utalnak, h a csaj nincs teljesen magánál, olyan dolgokat lát és képzel, amik nincsenek ott, feltételezem inkább azt sem tudja ő maga melyik bolygón van, de talán még a galaxis is kérdéses. Hogy most ez egy jó kis varázsgomba okozta hallucináció, vagy pszichiátriai ok nem tudom.
Ja, és az utolsó amit még akartam, a nyíló-záródó liftajtóval kapcsolatban:
a lift a sok nyomogatás után végre elindul a beadott emeletekre. Mindig másik emeleten áll meg, nem ugyanott ahogyan ti gondoljátok. De az egy 15 emeletes szálloda, nagy valószínűséggel a legtöbb emeleten ugyanazzal a padlóburkolattal, ugyanolyan ajtókkal stb. Ezt abból is gondolom, h az utolsó megálló már különbözik az előzőektől, akkor jutott a lift egy újabb szintre, ami azonban már különbözött a többitől, ezért gondolom, h a lift mozgásban volt és nem egyazon szinten nyitogatta az ajtaját.

A halál pedig szerintem egyértelmű baleset. A csaj feljutott a tetőre, bemászott a tartályba, ráhúzta a tetőt és ennyi. A mi házunk tetejére is egy szűk kürtőn lehet kijutni, a kürtőt egy fából készült aluval borított tábla zárja le. Nem könnyű bentról ráhúzni mikor már befelé mászunk, de közel sem mission impossible. Attól meg, h valaki be van állva, fizikálisan rendben van, tud mászni, mozogni stb, szerintem simán bejuthatott a tartályba. A dolgo lefolyását valahogy úgy tudom elképzelni, h hallucinál (maradjunk akkor ennél) először csak frankót, vidám dolgot, játékosat. Aztán durvul a szitu, onnantól, mikor a fejét fogva megy be a liftbe. Onnantól egyre jobban fél, a végén már menekül valamitől ami elől a tartályba bújik el.

 99. gtibor — 2014-04-16 14:50 

98. @barbarossa:

Hibátlan. 🙂

 98. laaaguita — 2014-04-16 14:38 

@komojtalan: Nem, nem, Tiboru jol csınalta 🙂 Ezt el tudom kuldenı valakınek otthon akı, khm, megszerzı es el tudja utana kuldenı nekem kesobb. Csak mıvel beagyazott vıdeo volt, ezert meg a cımet sem lattam. Itt mar csak ıgy megy.. 🙂

 97. barbarossa — 2014-04-16 13:31 

Sziasztok!
Többször is megnéztem a lányról készült kamerafelvételt, először úgy, hogy nem olvastam hozzá a sztorit, máskor úgy, hogy, hagytam, hogy az esemény befolyásoljon.
Véleményem szerint ez történt:
A lány pár napja már a Cecile Hotelban tartózkodott, könnyen lehet, összeismerkedett valakivel, barátságot kötött azzal, aki ott dolgozott a Hotelban. A kamerán rögzített felvételek szerint a lánynak jó kedve volt. Beszállt a liftbe, benyomkodta a gombokat, hogy megviccelje a barátját. (Talán viccesnek találta, hogy majd minden emeleten meg fog állni a lift) A liftben kereste a helyet, hogy elbújjon, hogy ráijesszen a liftbe belépő barátjára. Egy csomó idő eltelik, amikor először – szerintem kikiabál – majd visszamegy és vár. Az, hogy vár valakit, erre utal az a jelenet is, amikor hirtelen kilép a liftből, majd a lábával dobbant. (Egy rossz hangulatú depressziós ember nem viccel így.) Mivel hiába várta a barátját egy jó ideig, visszamegy a liftbe, majd ismét kiszáll, elhúzódik bal oldalra, miután jobbról meglátja a barátját, valamit magyaráz neki, sőt a bal kezén számolni kezd.(2:14) (Emiatt feltételem bal kezes lehetett a lány.) Valamit mondhatott, majd záródik a lift ajtó.
Az „ismerőse” aki mindvégig jobb oldalon lehetett, tudhatta, hogy a liftben kamera van, éppen ezért nem fedte fel személyét. Nem akart nyomot hagyni, mert esetleg könnyen felismerhető lett volna a szállodai dolgozók előtt.

Én úgy gondolom ebbe a játékba valami egészen véletlen dolog keveredhetett, olyan dolog, ami a lány halálát okozta. A barát viszont mindent megtett, hogy homályba felejtődjék a lány halála, ezért az általa jól ismert szállodai terepen egészen a tartályig vonszolta a lányt, majd oda beledobta, a tartály tetejét vissza rakta.
Lehet, hogy túl egyszerűnek hangzik ez a verzió, de véleményem szerint a tettes ismerte pontosan a szállodai járatokat, ajtókat, kulcsokat és azt, hogy pontosan mi van a szálloda tetején, a tartályokat, valamint azokhoz való feljutás módját.

 96. vittore — 2014-04-16 10:52 

@norniron: Hát az a focipályás cucc szerintem csak a szokásos hiszti egy kis arab virtussal megfűszerezve….

 95. josip — 2014-04-16 09:09 

@ poszt:
Kihagytad a listából a (szerintem) legvalószínűbbet.

A lányt meztelenül találták, a ruháival együtt
A nemnyitható tetőajtó nyitva volt, jelzés nélkül.
A liftajtó nem záródott be amikor kellett volna
Idegen láb (?)
Furcsa viselkedés.

Namost ha a szállodában van bármiféle biztonsági rendszer, az a biztonságiaknál fog csipogni. Valószínűleg nincs nagy őrség mint a filmekben, csak egy darab fegyvertelen őr szép egyenruhában valahol a recepcióközeli őrszobában.
A többi biztonsági rendszer jellemzője, hogy szintén az őrszobán vagy recepción futnak össze a ‘szálak’ (riasztó, tűzjelző központ, ezekhez kapcsolódóan a lift, menekülőutak és szellőzők legalább egy kibekapcsolója)

Tehát éppen visszaér a kislány a szállodába hogy kialudja a tripjét, részegségét, vagy éppen beteg és rohama van, azaz nincs teljesenmagánál.
Látja az őr a csinos, könnyen felszedhető kiscsajt, megpróbál nyomulni, de a lánynak nem tetszik. (lehet hogy az őrben is van valami, ami miatt nem teljesen beszámítható.)
Lány menne fel a szobájába, őr lekapcsolja a liftet, hogy utolérje/szóba elegyedjenek.
Nem megy a lift elé mert tudja hogy kamera van benne, amihez viszont nincs hozzáférése.

Lányt kicsalogatja, megfűzi, de valami történik. Lehet gyilkosság, vagy baleset (simán meghal túladagolásban, vagy a betegségében).
Őr felviszi a testet és ruháit a tetőre (van kulcsa), bedobja a tartályba, majd mivel ideges/részeg/stb ő is, elfelejti visszazárni az ajtót, majd az ajtónyitást törli a naplóból.

Fuss el véle.

 94. vittore — 2014-04-16 09:06 

@egyvik: Jól van na, megelőztél. Csak most vagyok ismét gépközelben… 🙂 Nehezen hihető, hogy egy agyonkamerázott országban ne lehetett volna több infot beszerezni a lány és esetleges ismerősei tevékenységéről.Korábban már felvetették: hol vannak a ruhák, miért nem tűnt fel senkinek, hogy nem jelentkezett ki a szobából…stb. Ezek annyira alapvető kérdések, hogy nem hiszem, hogy a zsaruknak ne jutott volna eszébe. Viszont akkor, hol a magyarázat ezekre?

 93. vittore — 2014-04-16 08:58 

@hunterthompson: Kiváló Áruk Fóruma?

 92. josip — 2014-04-16 08:48 

@Eugenie Danglars:
az ugye megvan, hogy egy barátokkközt rész megírásának kezdetétől az adásig 2 nap telik el?

 91. missmarple — 2014-04-16 04:14 

Szép hajnalt mindenkinek!
Azt hiszem, a 28-as poszt – kalapkabáté – mindent visz.
Ami a víztartályt illeti, lehetett baleset is. Semmivel sem jobb beleugrani akkor, ha történetesen üres, mintha tele van. Ha üres, esetleg nem tud kimászni, ha teli van, nem kap levegőt. Csak azt nem tudom, ki húzhatta rá a fedőt? Arra járt egy karbantartó, és azt gondolta magába: „Ejnye, no, miért áll ez olyan csáléra?” – és megigazította?

Megnéztem még két „echte” kínai viseót is kár hogy nem értem, de az biztos, hogy jól megdolgoztatta a kínaiak agysejtjeit is ez a retélyes eset. Nézegetés közben jegyzetelgettem, megosztom veletek, bár a videóból tényleg nem lehet kiindulni, sőt lehet, hogy tényleg szándékosan hamisították meg ilyen látványosan, és a szálloda akart magának reklámfilmet kreálni az angol kisértetkastélyok mintájára.

Előre is köszönöm a türelmeteket.

http://www.youtube.com/watch?v=6JIyJawW03M
Ezen viszont időbélyegző egyáltalán nem látszik.

2:40-nél mit „bogozgat? Mintha türelmét vesztve el is szakítana valamit.
3:33-nál a bal vállát jelölik a cursorral
4:27 – körberajzolva
4:31 – liftgombok kinagyítva
4:47 – egy fél emberi alak?
5:05 – négy gomb világít,de mi ez az emberi arc formájú vörös kijelölés?
5:11 – zárt ajtónál „átlátszó” emberi alak?
5:55 – felülnézet? – Cipő és cipőtalp összehasonlítása
6:27 – valaki leveszi a kabátját a liftben
7:38 – ketten vannak – rekonstruációs kísérlet?

http://www.youtube.com/watch?v=vEZ3ILnwmy8
0:46 -nál a szálloda makettjét mutogatja valakinek, majd
2:03-tól a egy fotót amelyen lift- és folyosóajtó látható

Egy másik szakértő a kézírásos üzenetét magyarázza:
„you can get
it is creeping me
Rayen Gosling and a Drive pilgrimage
places you …”

 90. ahmet — 2014-04-16 01:49 

Ha nem volt bedrogozva, akkor pszichológiai probléma. Van egy barátom, aki küzdött/küzd a betegséggel. Amit mesélt az átéltekről, az eléggé emlékeztet arra, amit itt a videón lehet látni. Tisztára, mintha egy láthatatlan személlyel kommunikálna. Sőt, mintha betuszkolná a liftbe. (Szóval a twitter bejegyzés, de akár a Bibliai utalások is passzolhatnak. Csak hát egyik sem kiváltó oka a halálának, csak része a tévképzetnek.)

 89. Eugenie Danglars — 2014-04-16 00:43 

@tiboru: ez így van. Nekem is eszembe jutott, miközben a posztot olvastam. Ami igazán különlegessé teszi a dolgot, hogy az epizód 2013 májusában lett bemutatva, tehát kb. 3 hónappal Elisa holttestének megtalálása után. Hogy ez most valamiféle emléket akart állítani neki, vagy totális véletlen volt, nem tudom. Szokás úgy forgatni ezeket a sorozatokat, hogy az évad eleje már megy is a tévében, de nem hiszem, hogy három hónap alatt forgatókönyvtől kezdve forgatásig, díszletig, vágásig, zeneileg mindent össze tudtak volna hozni, főleg egy olyan döntő fontosságú epizódnál, mint amilyen egy évadzáró. Azaz, ha teljesen véletlen az egybeesés, akkor még kísértetiesebb az egész. :S

 88. norniron — 2014-04-15 23:56 

Újra megnézve a videót, a lánynak valamiféle rohama volt, ahogy a kezeivel hadonászik, meg ahogy berogyasztja a lábait, teljesen abnormális. Ha lett volna ott valaki, aki lefogja, lehet, hogy pár perc után magához tért volna… De a halálát ez sem magyarázza.
Esetleg nem lehet, hogy ún. patológiás részegségben szenvedett? Az is produkálhat ilyen tüneteket, egészen elenyésző mennyiségű alkohol elfogyasztását követően, ráadásul kialakulásának oka nem egészen ismert, olyan is megtörtént már, hogy aki azelőtt teljesen normálisan tolerálta az alkoholt, egyszer ivott egy kisfröccsöt, és utána „meghülyült”.
http://www.webbeteg.hu/cikkek/szenvedelybetegseg/1672/a-patologias-reszegseg
„A beteg viselkedése énidegen, inadekvát, azaz a helyzetnek nem megfelelő. Nagyon gyakran agresszivitás tapasztalható, melyet ártalmatlan események váltanak ki – ezért a patológiás részeg potenciális veszélyforrásnak tekinthető. Hirtelen, heves indulatkitörések figyelhetők meg. Hallucinációkkal (érzékcsalódásokkal) jár, melyek leggyakrabban hallási észlelésekként jelentkeznek. Ezek tartalma leginkább üldöztetéses, fenyegető. A kommunikáció és a kapcsolatteremtés súlyos nehézsége alakul ki.”
Ráadásul:
„Az állapotot mély alvás követi.”
Tehát lehet egy olyan magyarázata a dolognak, hogy szerencsétlen csaj patológiás részegségében mászott bele a tartályba és vetkőzött le, az utána bekövetkező mélyalvásban pedig belefulladt a vízbe. És így a szerológiai vizsgálat eredménytelensége is érthetővé válik, hiszen lehet, hogy annyira kevés alkoholt kellett ehhez innia, hogy az egyszerűen elhanyagolható volt a vizsgálat során.

 87. robina — 2014-04-15 22:44 

hát. szerintem ez a téma már nagyon bulváros. de nem baj, néha kell ilyen is.

 86. Wise Lady — 2014-04-15 22:29 

@alteron:
A belinkelt cikkben a vágások és az időbélyeg filmkockáról filmkockára, karakterről karakterre elemezve van. Nagyon érdekes.
Ha a video hamisított is (márpedig számomra eléggé meggyőzően az, akár hoaxnak is nevezném), attól még nagy és izgalmas rejtély ez. Viszont akkor nem hivatkozhatunk a videóra.
Én egyértelműen gyilkosságra voksolok.

 85. norniron — 2014-04-15 22:00 

@habitat67:
Hú, de nem hiányzott. Persze megnéztem újra… :O

 84. habitat67 — 2014-04-15 21:57 

@alteron: http://www.youtube.com/watch?v=4je76lPo_Pc

itt van : ) nem volt olyan nehéz megtalálni 😀

 83. norniron — 2014-04-15 21:50 

@alteron:
Évekkel ezelőtt láttam, és nem igazán éreztem vágyat arra, hogy újra rákeressek… Elég ijesztő volt, az az igazság. Emlékszem még arra, hogy valami olyan magyarázatot adtak hozzá, hogy az ilyen rohamok áldozatairól a régiek úgy tartották, hogy elragadta egy angyal. Meg mintha valami arabok fociztak volna. Más segítséget nem tudok nyújtani, sajnos.

 82. norniron — 2014-04-15 21:46 

@zbaka:
De, a mai liftekben van mozgásérzékelő.

 81. alteron — 2014-04-15 21:45 

@norniron: Kaphatnék egy linket arról a „focis” videóról? 🙂 Köszi!

 80. norniron — 2014-04-15 21:43 

@Dale Cooper:
Nekem is a munkahelyemen a liftajtónak van mozgásérzékelője, ha a gombnyomás után ki-be járkálok a liftből, akkor nem indul el. Ne a magyar panelekben lévő, havonta meghibásodó liftek lebegjenek a szemünk előtt 🙂

 79. Attus Germanicus — 2014-04-15 21:41 

A videóról (napközben a munkahelyen nem tudtam megnézni):
– Megfelelően rossz minőségű ahhoz, hogy, ha egy kb. ugyanilyen magas ázsiai lány szerepel benne Elisa helyett, azt kb. senki nem venné észre, tán még a lány hozzátartozói sem.
– Az időjelzés rajta olvashatatlan, minden erer vonatkozó észrevétel bizonytalan, bármely vélt hiba fakadhat egyszerűen a nagyon rossz minőségből.
– Viszont: ha azt nem is ismerem fel, hogy mit mutat, a másodpercek változása, ugrása azért megfigyelhető. És onnantól kezdve csak stopper kérdése, és máris egyértelművé válik, hogy a videó kb. egyharmadával lassabb a valóságnál (30 másodperc a videón az 40 a valóságban).
– Viszont éppen az időjelzés rossz minőségéből teljesen egyértelmű, hogy ez egy utólag lerontott minőségű videó (mert az reális volna, hogy a kamera ilyen minőségű felvételt készít, de az nem, hogy olvashatatlanul rakja rá az időt).
– A videón a liftajtó a gombok megnyomása után néhány másodperccel (11 másodpercnél) elindul befelé, majd pár centiméter után visszanyit. Ez bizonyos lifttípusoknál teljesen természetes, ha közben valaki kívülől megnyomja a gombot. A lány viselkedése is erre utal: kihajol, hogy megnézze, ki nyomta meg, és miért nem száll be. Egészen addig, amíg ki nem lép, tulajdonképpen logikus a történet: látja, hogy valaki nyomja a gombot, és még valaki távolabbról is érkezik. Ő a falhoz áll, hogy azok be tudjanak szállni. De aztán nem szállnak be, akkor kinéz, hogy akkor mi a franc van már.
Onnantól kezdve viszont tényleg eléggé értelmetlen.
– Amikor 2:57-nél az ajtó elkezd ténylegesen bezáródni, ott vélhetően hekkelve van a felvétel, a másodperc tört része alatt kb. 20 centivel beljebb van az ajtó, majd utána normális ütemben záródik tovább.

 78. alteron — 2014-04-15 21:41 

@Wise Lady: Szerintem semmit sem jelent a 11-13-nál, hogy beakar csukódni az ajtó…

ez az, hogy beakart, de valami blokkolta, és nem ment tovább. Épp ez az, hogy rossz volt. Ez szerintem nem bizonyítja a vágást!

 77. habitat67 — 2014-04-15 21:34 

egyébként asszem youtube kommenteknél olvastam (érdemes beleolvasni, sok érdekességre rá tudnak világítani), hogy valaki szerint a mozgása az alvajárókéra emlékeztet. nem találkoztam még alvajáróval, de valahogy így képzelem őket.ez lehetséges? előidézhetik esetleg a gyógyszerei, vagy a pszichés problémák, hogy ilyen ‘éberebb’ módon nekiindult alvajárni?

 76. habitat67 — 2014-04-15 21:32 

régebben jó sokat olvastam erről az esetről, eléggé beleástam magam. két dolog van, ami leginkább szemet szúrt: a ruháit és a cipőjét bár megtalálták a víztározóban, de nem rajta a testen, hanem mellette. ha öngyilkos lett volna, elég furcsa lett volna, ha szépen leveszi a ruháit, majd bedobálja a tározóba, és melléugrik.
a másik a videoban van. 0.24-nél, amikor vehemens mozdulattal kihajol a liftajtón, nagyon erősen ‘megfújja’ valami a haját oldalirányba. mintha kb egy metró száguldott volna el az orra előtt. többször is kihajol, de csak ekkor történik így. a kihajolás lendületével szerintem egyáltalán nincs arányban a haja oldalra fújódásának mértéke. (jó hülyén hangzik, de remélem érthető).

 75. norniron — 2014-04-15 21:32 

Szerintem a bipoláris személyiségzavart kizárhatjuk, azoknak a mozgáskoordinációja nem esik így szét, nincsenek látomásaik stb-stb. Ez valami egyéb, neurológiai eredetű roham lehet, illetve a drogok sem kizárhatók. Ennél sokkal durvábbat láttam a youtube-on, focipályán a csávó ütközött valakivel, erre valami rohama lett, ami miatt megfeszült a teste, és elkezdett „szaltózni”, közben több méter magasra felrepült, mígnem a többiek a sokkból magukhoz térve elkapták szerencsétlent. Szóval az inadekvát viselkedésnek, furcsa mozgásnak lehetnek simán idegi okai, illetve a drogokat sem zárnám ki ezzel összefüggésben, a csaj kipróbált valami durvát, amitől rohama lett.
De ez nem magyarázza a csaj eltűnését és halálát. Ellenben a bipoláris személyiségzavar meg tudja magyarázni az egyik részletkérdést, hogy hogyan tudta ez az 50 kilós lány felfeszíteni az acélajtót: a bipoláris személyiségzavarban szenvedők azért rendkívül veszélyesek, mert amikor rohamuk van, rendkívüli testi erő kifejtésére képesek, még ilyen kis lánykák leállítására is 4-5 jól megtermett rendőr/pszichiátriai dolgozó szükséges, a veszélyes időszakban nem véletlenül tartják őket erős nyugtatókon.

 74. reneew — 2014-04-15 21:08 

remek írás ismét, köszönöm! nem mertem volna erre tippelni, hiszen a Mester az Ophelie-posztnál aszonta, hasonló tematikájú (rejtélyes haláleset) egyelőre nem lesz 🙂

a videó így sötétben nézve elég ijesztő annak ellenére, hogy nem most látom először…

 73. Wise Lady — 2014-04-15 20:28 

@kalapkabat:
A 28. hozzászólás linkjét érdemes tanulmányozni!
http://tribwatch.com/elisaLam2.htm
Ebből kiragadva néhány dolog, amelyet részletesen elemez és bizonyítani igyekszik:
– A video 3 helyen vágott
– Képkockák ismétlődnek benne
– Az időbélyeg hamisított rajta
– A video sebessége lassítva van, valójában 3 perc időtartamú
– Elképzelhető, hogy megrendezett, színésznő játsza
– stb.
Hosszú olvasmány, de nagyon figyelemre méltó.

Ha a 11-13 másodpercnél nézitek, az ajtó elkezd becsukódni, aztán megint nyitott.

 72. tiboru — 2014-04-15 20:22 

@Attus Germanicus:

😀

Benéztem.

 71. djatlov — 2014-04-15 20:19 

Kicsit off: hunterthompson: Értem. Azért a Nagy Pecsétjük meg a dollárjuk elég szép mennyiségben tartalmazza ezt a számot. Úgyhogy nem értem ezt a „szállodában viszont ne legyen ilyen emelet” ideát. Főleg, hogy attól még az csak a 13., még ha 14.-nek nevezik is.

 70. komojtalan — 2014-04-15 20:17 

Azt hiszem Tiboru nem figyelted a híreket, vagy pedig a kommentet. Pont az a gondja Laaguitanak, hogy a Youtube blokkolva van Törökországban, így hiába adtál egy direkt linket :-).

Sajnos külföldi konteó, ami már eleve negatívum, de ráadásul nem is biztos, hogy konteó. Mi van ha valami vicces ember (leány) a gyilkosság után eljátszotta ezt a valamit és becsempészte ezt a hivatalos felvételek közé? Nem tudom mennyi ideig őrzik és milyen feltételek mellett a biztonsági felvételeket, de gondolom nem egy NASA szinten. Volt már ilyen, nem is egyszer.

Vegyük azt, hogy igaz. Mi a bizonyíték, hogy akkor történt a gyilkosság, ha az volt? 2 hetes ázott hullánál nem lehet órára megmondani mikor történt, de lehet akár napot is tévedni. Ahogy írták hang nélkül ez bármi lehet. Nem sértésként, de amerikában egyetemistának lenni nem kell ész, elég a pénz. Lehetett akár egy hülye játék is.

Sajnos nem fogott meg a dolog, így értelmesen nem tudok hozzászólni.

 69. Attus Germanicus — 2014-04-15 20:08 

@tiboru: Felhívnám a figyelmedet, hogy a 14. után a 15. emelet következik a világon mindenütt, akkor is, ha van 13. emelet 😉

A többi amúgy stimmel, tényleg nem szokás ott sem 13. emelet, sem 13. szoba.

 68. tiboru — 2014-04-15 20:05 

@djatlov:

Köszönjük 🙂

 67. djatlov — 2014-04-15 20:05 

Ja és köszönet a posztért és az összes posztért Tiborunak! És köszönet minden hozzászólónak az első bejegyzéstől kezdve!!! Hogy a szerző zseniális nyelvi fordulatával éljek, szinte folyamatosan majd elcsöppent a nyálam gyönyörűségemben, mikor a posztokat és nem különben a hozzá tartozó zseniálisan intelligens, ötletes, kiváló humorú és helyesírású hozzászólásokat olvastam!!!

 66. tiboru — 2014-04-15 20:03 

@djatlov:

Rengeteget kerestem, de sajnos nem találtam háttérinfót róla, ezen kívül:

http://www.huffingtonpost.ca/2013/02/08/elisa-lam-vancouver-student-missing-los-angeles_n_2647593.html

Az egyik középiskolai osztálytársa csupa szépet és jót mond róla: törődő, kedves, sokat önkénteskedett, közösségi ember volt, blabla…

 65. hunterthompson — 2014-04-15 20:02 

@djatlov:

Lehet, h csak urban legend, de úgy tudom USA-ban babonából nem szoktak 13-mas szoba és emelet számot használni a szállodákban.

 64. tiboru — 2014-04-15 20:01 

@djatlov:

Amerikában elég elterjedt, hogy nincs 13. emelet. A 14. után a 15. következik 🙂

 63. djatlov — 2014-04-15 19:59 

Sziasztok!
De jó! Én is kerestem ezt a panelt.
Világért sem szeretnék babonásnak tűnni, de csak én nem látom a 13. emelet gombját?
Egyébként meg ez a mutogatás meg mintha valami láthatatlan törpének simizné a fejét, vérfagyasztó. Azzal együtt, hogy az én véleményem is az, hogy játszik valakivel, valakikkel és az is, hogy ezekben a percekben nem százas…..
A fürdős sztori is lehetséges.
Kár, hogy Bretnacher-rel ellentétben semmit nem tudunk a lány személyiségéről, sem a családjáról.

 62. tiboru — 2014-04-15 19:54 

Most mondta az egyik barátom, hogy a Castle c. sorozat ötödik évadjának záróepizódjában is hasonló bűnügyet oldanak meg: víztartályba rejtett holttest.

Látta valaki? Ott mi volt a megoldás?

 61. alteron — 2014-04-15 19:53 

Ilyen „ijesztő” posztok jöhetnek mag még Tiboru! 😉

 60. patun — 2014-04-15 19:43 

Upsz, bocsánat, mondom 2014 (vagy emlékezettörölt időutazó lettem. :D)

 59. patun — 2014-04-15 19:39 

Üdv Mindenkinek!

Kezdetnek gonosz leszek: Tiborunak egy nagy-nagy „feketepont” ez a blog függőséget okoz! 😉 (Köszönjük szépen!)

Egy kis kiegészítés a témához:
http://www.pdf-archive.com/2014/02/24/el-autopsy/preview-el-autopsy-20.jpg
Ezek szerint fel volt öltözve, a liftben viselt ruhát és cipőt is megtalálták, a szoba kulcsa(kártyája) és az órája is nála volt.
A nővére vallomása szerint 4 gyógyszert is szedett a depressziójára, bár öngyilkossági szándékot/kísérletet eddig nem mutatott/követett el.
A tartály fedele csukva volt, de nem volt lezárva.
http://www.pdf-archive.com/2014/02/24/el-autopsy/preview-el-autopsy-10.jpg
A hiányos/nehezen hozzáférhető vérmintákon ugyan végeztek szerológiai elemzést, ám ezek eredménye nem feltétlenül megbízható. (Kieg.: Ebben az esetben az általános vizsgálat mellett a nővére által említett gyógyszerek nyomait is keresték.)

(Ha átvertek a dokumentumokkal, így jártam – bár elég frissnek tűnnek (4014 feb. 24) a sorszámok változtatásával (1.jpg, 2.jpg, stb.) haladhatunk közöttük, inkább úgy néznek ki, mint az „igazi”-ak, bár persze – amúgy konteósan – ez simán megoldható.)

Egyelőre arra tenném a voksom, hogy megismerkedett valakivel, aki szépen belefojtotta a fürdőkádba, majd a tartályba tette, hogy minél később találják meg. (Nem vagyok tisztában a hotel vízellátásával, de ha ennyi ideig nem tűnt fel senkinek a „rossz” víz, gondolom egymás után használják fel őket – azaz, ha kifogy az 1-es, átkapcsolnak a 2-esre. Mondjuk ekkor nem ártott, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy éppen melyiknél is tartanak… )

 58. tiboru — 2014-04-15 19:29 

@pomp:

Más felvétel nincs, viszont megtaláltam a lift nyomógomb-paneljének fotóját, bele is tettem a posztba.

 57. alteron — 2014-04-15 19:22 

@barackmag: Ez szerintem tök logikus, és elképzelhető!

 56. tiboru — 2014-04-15 19:18 

@lilith18:

Csak annyit tudok, hogy a University of British Columbiára járt Vancouverben.

 55. hunterthompson — 2014-04-15 18:55 

@egyvik:

ÁÁÁÁÁÁ, bazz, tényleg 🙂 🙂 És megvan a magyar kapcsolat 😉

 54. egyvik — 2014-04-15 18:48 

@hunterthompson:

Kiváló Áruk Fóruma? 🙂

 53. kalapkabat — 2014-04-15 18:38 

Áh, mégsem, végülis le kell legyenek fedve ezek a kombinációk. Úgyhogy visszavonom. 😀

 52. hunterthompson — 2014-04-15 18:28 

Kínai srác nyomoz;

http://www.youtube.com/watch?v=Wy16_0HKZJE

6:40-től látható, hogy tűzlétráról simán megközelíthető a tető. A tartályok tetejére meg át lehet ugrani a mellettük lévő kis épületről.

Liftekről még;

http://www.biprofil.hu/index.php?p=cikkek_publikaciok&cikk=liftekrol

„De ezzel már el is érkeztünk a vezérlések netovábbjához, a gyűjtővezérléshez. Itt a vezérlés minden parancsot tárol (belsőt, külsőt egyaránt ), és egy bizonyos híváselosztási logika alapján rendszerezi ezeket. Megkülönböztetünk legyűjtős és mindkét irányban gyűjtő vezérlésű felvonókat, sőt, ha két- három (több) liftvezérlést összekötünk, kapjuk az úgynevezett duplex, triplex … vezérléseket. ”

Azaz valószínűleg az Elisa által összenyomogatott parancsokat hajtotta végre az üres lift a videó végén.

A videó elején játszik valakinek vagy csak magának. Drogozott vagy berúgott. Ha rettegne, akkor elfutna, ütné a lift ajtaját, próbálná behúzni, stb…

 51. kalapkabat — 2014-04-15 18:13 

A resetet visszavonom, akkor vsz új bemenetet kéne adni és azokra reagálna, nem pedig a régieket jegyezné meg (amiket benyomkodott). Időszakos bénításnak viszont megteszi – talán. Szerintem kb. minden lifttípus másképp van programozva és lehetnek ilyen anomáliák, amik lehetővé teszik ezt az egészet.

 50. barackmag — 2014-04-15 18:07 

Ja, és hogy került a tetőre?
Legyen mondjuk kéjgyilkosság. Az újdonsült szerető megöli – talán pont ezért is szedte fel – ,vízbe fojtja a fürdőben. A holttestet nekem célszerűnek tűnik ezután vízbe rejteni, és az épületben tartani. Jó rejtekhely a tartály. Egyszerűbb, mint az utcán/kocsiban hurcolászni. És még a nyomokat is eltünteti a víz, ha elég ideig ázik. Talán a gyilkos nem tudta, hogy az épület a tartályból kapja a vizet, és arra számított, hogy sokkal tovább titokban marad a hulla.

Egyedül utazó, fiatal, tapasztalatlan lány mindig több kockázatnak van kitéve. Nagyon ronda ügy, de talán nem olyan misztikus.

Érdekes lenne tudni, hogy kikkel ismerkedett meg amíg LA-ban volt, meg a hotelben kivel látták. Ha a zsaruk találtak valamit, és még mindig a baleset sztorit nyomatják, lehet elakarnak tusolni valamit. De az már egy másik konteo.

 49. kalapkabat — 2014-04-15 18:05 

Nincs valami liftgombos trükk egyébként? Magyarázná azt, miért adott sorrendben nyomogatta a gombokat. Lehet, hogy valaki mondta neki (akinek később magyarázott), hogy van ilyen trükk, próbálja ki. De nem működött, vagy nem úgy, ahogy a lánynak mondta. Aztán feladja, elsétál. A lift pedig egy idő után normálisan működik tovább. Vagy lehet, épp ez a trükk, hogy lebénítja a lift mechanikáját. Tanultam digitális technikát, tudtommal a lifteket is így programozzák be. Bizonyos kódolásnál szokás „don’t care” állapotokat hagyni, amikről feltételezi a kódoló, hogy sosem fog megvalósulni (pl. fura kombinációk), ehhez nem is kreál megfelelő kimenetet – ergo nem történik semmi. Vagy hiba történik, de szerintem reálisabb a semmi. Aztán talán van rá valami órajel-jellegű vagy reset kötve (a bemenetre), ami végül működésre bírja a gépezetet újra. Nem tudom, csak tipp.
A dont care állapotok mellett szólna, hogy ha van mondjuk 15 emelet, az 15 gomb, azért elég sok állapot keletkezne, ha minden létező kombinációt le akarnánk fedni.

 48. viveca — 2014-04-15 17:52 

Sziasztok!

Most találtam rá a blogra, nagyon tetszik, szinte egész nap csak ezt olvasgattam.
Nekem lenne egy elméletem, amit ha jól olvastam, még senki nem írt le.
Elisa megismerkedett valakivel, aki vagy a szállodában dolgozott, vagy ismert valakit, akinek ott volt a munkahelye. Drogoztak, piáltak, és jó heccnek tartották, hogy felszökjenek a tetőre. Ellopták a kulcsot, kikapcsolták a kamerát – a fű mellett simán meg tudták tenni… Fenn meglátták a tartályokat, és kitalálták, hogy fürödjenek. Elisa kezdte, levetkőzött, majd beleugrott. A hidegtől, vagy az ijedtségtől megbénult. Nem írtátok, hogy mibe halt meg. Megfulladt? Megállt a szíve? Szívinfarktust kapott? Agyvérzést? Ez mind lehet egy ilyen helyzetben. A barátja/ai megijedtek, és nem tudták mit csináljanak. A drog miatt a félelemtől ráhúzták a fedelet és leléptek.

 47. vittore — 2014-04-15 17:51 

Azt hiszem, este megyek a gyerekekkel lefeküdni, nem nézek semmilyen filmet… 🙂 Szerintem is valamilyen szer hatása alatt állhatott+ valaki „segített” neki. Az Instagramos fotóinak elég fura hangulata van.

 46. barackmag — 2014-04-15 17:49 

Érdemes szűzen megnézni a videót. Ha nem tudnátok, hogy a szereplő hamarosan meghal, mit gondolnátok az egészről?

Én ezt: Vár valakit a lifthez (talán a frissen szerzett „szerelmét”, akivel már túl vannak az első együttléten, ezért bizalmasak már, talán pont szex után mentek le (lépcsőn), és jönnek fel – ezért nincs szemüveg), akit szeretne megtréfálni. Először csak beszáll, majd kitalálja, hogy viccből megijeszti, ezért elbújik a célra legalkalmasabb sarokba. Mivel a másik nem jön, kiles. Majd kinéz hosszabban, látja, hogy a másik lemaradt, piszmog valamivel stb. Ekkor kitalál egy komolyabb tréfát, és felküldi a liftet mindenféle emeletekre, hogy aki beszáll, sokat „utazzon”. Aztán a másik még mindig nem jön, tehát ő is kiszáll, talán neki integet, esetleg szerelmes gesztusokat mutogat, majd elmegy, mondjuk fel. A lift a video szerint is több emeleten megállt.

Szerintem nem menekül, és nem beszívott. Viszont van ott valaki, akit nem lát a kamera. Talán a gyilkosa.

 45. pomp — 2014-04-15 17:46 

A videó elejét nézve olyan, mintha játszana. Várná, hogy jön az ismerőse, akit majd előugorva megijeszt. Annak lehet jelentősége, hogy pont az egymás alatti gombokat nyomta meg? Miért nem indult el azonnal a lift? Nem értek hozzá. Normális, hogy a számláló se látszik rendesen? Van esetleg egy jobb minőségű felvétel?

 44. hunterthompson — 2014-04-15 17:46 

Ez a „The Invisible Light Agency” logója (legalábbis az alja) valami retró magyar logó (irodaszövetkezet? tisztítószer?) de sehogy nem bírom megtalálni.

A nyíló/csukódó liftajtó szvsz annyi, hogy a lift megjegyezte az Elisa által lenyomott összes gombot és bejárta az emeleteket annak megfelelően.

 43. rdos — 2014-04-15 17:44 

@sztalker: Jó felvetés a játék, vagy játékosság. Headset sem biztos hogy kell egy jó akkusztikájú folyosón.

A jávai táncos mozgás közben azt a szöveget is el tudom képzelni; de kedves ismeretlenek – ismerősök, mi a bánatot várjak már ennyit, ennyi idő alatt gyalog is felértem volna! Ne húzzátok már az időt, nincs kedvem unalmamban táncikálni!

 42. sztalker — 2014-04-15 17:44 

Arról nem is szólva, ha én pl. a negyediken lakom (és még olyan öreg sem vagyok :))), ha nem megy a lift, hát megyek a lépcsőn, kakkor mi a fenének nem indult el gyalog? (Vagy a lépcsőház itt is csak vészhelyzetre való volt?)

Poggyásza nem volt, nem kísért senkit (aki az esetleg nehezen járt volna), nem volt felmosva a folyosó (vagy mittomén micsoda, hogy ne piszkolja össze a követ stb.)

Miért bohóckodott hát ott bent?

 41. regressziv — 2014-04-15 17:42 

@Attus Germanicus: Na, hát igen! Nem beszélve arról, hogy mint itt mindenki tudja, NEKIK eleve kell a minél több bekamerázott hely. Elég kevés alapon lehet összehasonlítani Magyarországot és az USA-t, de ha nálunk vannak egy egyszerű társasházban kamerák a folyosón vagy csak az előtérben, de a liftekben nincs, akkor ha ott van kamera a liftben, a folyosón minimum Janusz Kaminski-nek kéne ücsörögnie.

 40. rdos — 2014-04-15 17:28 

@Dale Cooper: Én meg azt nem értem, hogy ha nem is három, de szűk 1,5 percet várt a lift az indulással, mert hogy nekem egy kicsit soknak tűnik egy ilyen kicsi liftben. Korábban ki-be mászkált a lány, így a 1,5 perces limitet egyszer sem lépte túl.

A másik érdekesség hogy a 4.-en és a 7.-en csak tíz másodpercig volt nyitva az ajtó. Jó lenne a lift normál működését ismerni.

 39. sztalker — 2014-04-15 17:26 

Mintha egy fül mögé helyezett kis mikrofonon kapna utasításokat, vagy beszélgetne vkivel, vagy játszanának egy játékot (a fiújával/barátjával?), aminek az a lényege, hogy a lány rögtön végrehajtja azt, amit csak hall tőle, gondolkodás nélkül (ezért játék), de úgy, hogy az illető vhol nem messze lehet, ezért is bújik el a liftben először, majd kezd kukucskálni kifelé.

Azok a „tánclépések”, vagy mik, kifejezetten ilyen cselekedetnek tűnnek (mintha ráripakodna vki), hacsak tényleg be nem volt már lőve a szerencsétlen vmitől…

A karmozgásai is inkább egy jávai táncos gesztikulálás lehetne, mint kétségbeesés jelei v mutogatásé:

„– Most meg gyorsan csinálj úgy a karoddal, mint azok a jávai táncosnők.”

Vagy mintha közben zene szólna a liftben (liftzene, van ilyen, ugye, néha még eléggé ízléses is lehet), erről tudunk vmit esetleg? Talán arra lépegethetett? Lehetett a hotelben ilyesmi? Volt hangszóró a liftben? (Pl. tűzriadó esetére v. műszaki hibánál be szoktak szólni a bentrekedteknek, hogy mindenki őizze meg a nyugalmát stb. stb, nem lehet, hogy onnan jött vmilyen hivatalosnak tűnő utasítás?)

Tényleg, bizta, hogy nem lehetett rajta vmilyen miniatűr kis japcsi headset v. ilyesmi kütyü? Ezt teljesen kizárhatjuk a felvétel alapján?

De persze lehet, hogy ezeknek semmi közük a halálához, csak etetnek minket. Megint.

 38. vidra — 2014-04-15 17:24 

Én csak azt nem értem, hogy nem hallott senki semmit? Puffanást hallanak egy szinttel lejjebb, de azt az emeleten senki, hogy egy zavart lány veszekszik, kiabál vagy nem is tudom, mit csinál a folyosón?

 37. alteron — 2014-04-15 17:12 

Egy kérdés: Egy átlagos szekuriti cam nem vesz fel hangot? Mennyire elterjedtek a hangfelvevős kamerák? Lehetséges lenne, hogy hang is van, csak kivágták?

Elvégre ha lenne hang, az sok mindent megmagyarázna.

 36. Dale Cooper — 2014-04-15 17:11 

@Dale Cooper:
Igen, most már látom, hogy a videó végén a lift elindult, és szépen végigjárta az emeleteket, amiket korábban Elisa megnyomott.
De még mindig nem értem, hogy ezt miért csak közel 3 perc elteltével tette meg, amikor láthatólag senki sem akadályozta az ajtó záródását?

 35. zbaka — 2014-04-15 17:07 

„a (szerintem) zavart Elisa még ott volt, és a lift mellett, a folyosón is bóklászott, hadonászott még.”

a liftek nem úgy működnek mint a mozgásérzékelős ajtók

Az „ismerős” akivel beszélgetett lehetett simán egy szállodai alkalmazott akivel már többször találkozott, de egy vadidegen is aki a szállodában szállt meg és akkor találkoztak először. Ha tőlem kérne valaki tanácsot egy ilyen helyen valszeg én is úgy viselkednék vele (még ha kicsit be is vagyok állva) mint egy ismerőssel.

 34. Dale Cooper — 2014-04-15 17:03 

Nekem az a fura, hogy akármennyire is be van tépve valaki, az nem befolyásolja egy lift működését. Holott a videó alapján ez a lift is eléggé be volt tépve. Onnantól kezve, hogy Elisa belépett, és megnyomott néhány gombot, közel 3 perc telt el, amíg becsukódott egy ajtó. Utána meg becsukódott-kinyílt-becsukódott-kinyílt. (Vajon elindult, és más emeleteken nyílt ki az ajtó, vagy ugyanott? A folyosó ugyanúgy néz ki, de egy hotelben ez általában így van különböző emeleteknél.) Ez szerintem nem normális, és tuti, hogy köze lehet az ügy megoldásához. Vagy a szellemek szórakoztak, vagy valaki, akinek hozzáférése volt a lift vezérlőjéhez.
Némi droggal és egy-két ilyen speciális effekttel a liftben könnyen öngyilkosságba lehet hajszolni valakit. (Hangot ugyan nem hallunk, de lehet, hogy szép halkan azt ismételgette egy hang a lift hangszórójából, hogy „a tetőn a víztartályban biztonságban vagy”.)

 33. collaunch — 2014-04-15 16:58 

Sziasztok, hat a variaciok erdekesek, modfelett 🙂

2:57-nel tenyleg eleg furcsa a liftajto, nem „alaphelyzetbol” zarodik, tenyleg ugy tunik mintha meg lenne vagva a felvetel, vagy ugrana valamiert.

A lany gesztikulalasa 2 perc utan, (hozzateszem, en mar regebben is lattam ezt a felvetelt, tobbszor neztem meg), eloszor szet tarja a karjait, az ujjait, majd olyan, mintha szamolna, a jobb kezevel megfogja a bal huvelykujjat, majd a mutatoujjat es a kozepso ujjat, szamomra legalabbis igy tunik, mintha valamit felsorolna valakinek, vagy valakiknek, akik harman voltak?

Remelem, estere jo kis konteokat gyartotok 🙂

 32. alteron — 2014-04-15 16:50 

Ja, hogy itt nem lehet szerkeszteni a hozzászólást! Sebaj, ezer bocsánat mindenkinek a helyesírási hibáért! 😉 legközelebb átolvasom, mielőtt elküldöm!

 31. alteron — 2014-04-15 16:48 

Én is most regisztráltam, bízom benne, hogy érdemes lesz kommentelnem a cikkekhez! 🙂

Bennem csak néhány kérdés vetődött fel:

-Valami hivatalos magyarázata volt a lift működését illetően? Ha nem, akkor miért nem?
– Hol a többi felvétel a hotelból, és mért csak (pont ez) került nyilvánosságra?
– Ha van gyilkos, miért dobja bele egy tartályba a holtestet? Nem lenne ésszerűbb egyszerűen lelökni a háztetőről, öngyilkosságnak álcázva az egészet?
– Nem tűnt fel a hotel személyzetének, hogy nem jelenkezet ki egy vendég? Mi van a szobájával? Nem maradtak ott a cuccai?
– Hol vannak a ruhái?

+ Egyébként a videó 36. mp-nél, amikor a csaj a sarokban van, a liftajtó előtt kicsit van egy kis „bithiba”, azaz elmosódik egy kicsit a felvétel (a sárga valami mellet konkrétan). Hiba lenne, vagy igazolja, hogy valami láthatatlan csávóka sétált el ott. Mivan ha csak a csaj is hangokat halott, és mindig afelé nézett, azért nézelődött összevissza.

 30. rdos — 2014-04-15 16:48 

Mivel a liftbe lépéskor teljesen normális a lány viselkedése, az én magyarázatom a történtekre a következő. Hárman voltak a nem látható tettesek. Úgy tettek mintha valami miatt még nem tudnak beszállni a liftbe és megkérik a lányt, nyomja már meg a liftben a 7, 10, 14. emeletet, mindjárt pár másodperc és mennek ők is. A lány persze benyomja a magáét is, a 4. emeletet.

Hallja, a többiek csak nem jönnek, és/vagy lassan közben észreveszi a lift csak nem akar indulni, meglehet a beszélgetés addig hétköznapi témájú fonala is kezd durvulni.

Persze ez csak egy ötlet, elismerve hogy a 3 elkövető sok lehetőséget kizár.

 29. lilith18 — 2014-04-15 16:44 

És amikor először belép a liftbe, akkor sem úgy tűnik, mintha félne valakitől. A karját lazán lóbálja a csípője mellett: aki fél, görcsösen tartja a kezét, vagy összefonja a mellkasa előtt.

Tiboru, lehet tudni, mit tanult a leányzó? Amúgy gratula, jó kis konteó ez. 🙂

 28. kalapkabat — 2014-04-15 16:34 

http://tribwatch.com/elisaLam2.htm A videó részletes elemzése, érdekes olvasmány.

 27. lilith18 — 2014-04-15 16:33 

0:35 : a lány elmosolyodik a liftben. Játszik. Bujócskát játszik valakivel. Nem volt neki valami szívszerelme a városban?

 26. pabloconteosa — 2014-04-15 16:26 

Ha jobban megnézitek, akkor nem ugyanazon a folyosón áll meg a lift. Más színű a szembefal, de a padló színe nem változik, ebből arra lehet következtetni, hogy a világítás ugyanaz, de az emelet változik. Ez nem is csoda, tekintve, hogy legalább egy gombot megnyomott a kapcsolótáblán.

Sőt, kicsit más helyzetben van a liftajtó teteje felőli rész, az egyik emeleten van egy sárga folt, a többin nincs. Kis eltérés is van, ezt véletlenül vettem észre: amikor pörgettem a videot ugrott egyet a háttér, de a lift belseje nem.

Tehát csak amikor másodszorra illetve többedszerre nyílt ki az ajtó már másik emeleten volt a lift mindannyiszor.

 25. Attus Germanicus — 2014-04-15 16:21 

OK, hogy bizonyára a halál és a test megtalálás közti 18 napban fújt a szél meg esett az eső, meg minden, de, ha ő vetkőzött volna le, akkor a ruháiból legalább egyes darabok biztosan meglettek volna a tetőn, viszont úgy tűnik, hogy a ruhák nyom nélkül eltűntek.

Amúgy annak, hogy kik latak a hotelben évekkel korábban, nem tulajdonítanék nagy jelentőséget, szerintem LA kb. minden szállodájának történetében lehetne találni egy-két ilyet…

 24. Attus Germanicus — 2014-04-15 16:17 

@regressziv: Nem tudom, a CSI-ban mindig van biztonsági kamera a folyosókon is 🙂 Bár lehet, hogy két héttel később egyszerűen már nem volt meg a felvétel.

 23. egyvik — 2014-04-15 16:12 

Az is érdekes kérdés, hogyha gyilkosság volt, akkor az hol történt? Nem valószínű, hogy a 4.emeleti szobában ölték meg, aztán a holttestet felvitték a tetőre. Szerintem egy ilyet észrevétlenül megcsinálni nem olyan könnyű. Akkor viszont a gyilkossal együtt ment volna fel a tetőre? De az meg miért nem látszik sehol? Nem látta senki felmenni? Kamerafelvételek?

 22. regressziv — 2014-04-15 15:44 

Érdekelne, hogy a folyosónak nem volt kamerája? Logikus lenne. Annak a felvételével mi van?

 21. rrr9 — 2014-04-15 15:36 

Nem láttam a filmet, de abból kiindulva én szinte biztosra veszem, hogy vagy az áldozat vagy az elkövető azt követte- túl sok az egyezés. Ha megnézitek a filmet, 2:57-nél meg lett vágva, rendellenesen záródik az ajtó. Szerintem a gyilkos szórakozott a lánnyal, kívülről nyomkodta a gombot, azért nem záródott(akár egy személyzet is lehetett, vagy liftkezelő, esetleg a biztonsági őr). Aztán pedig van rá esély hogy aznap sem volt bezárva a fenti ajtó, kimentek és a gyilkos rakta a tartályba, de az szinte biztos hogy a lány tudatmódosító szer alatt állt. Persze az öngyilkosságot se lehet kizárni, lehet megnézte az adott filmet, összevetette azzal amit twitteren olvasott, és ez lett belőle. A bibliás idézet is fura volt, bár azt én nem láttam, de ha igaz az se lehetett véletlen.

 20. pomp — 2014-04-15 15:30 

Az instagram profilja: http://instagram.com/moulesmariniere#
🙂

 19. kalapkabat — 2014-04-15 15:15 

Maga a halála pedig.. őszintén kétlem, hogy öngyilkosság lett volna. Lehet, hogy Occam borotvája néha meg tudja csalni az embert, de azért itt sokkal inkább mondanám azt, hogy megölték.
Nekem nem tűnik pszichésen összeomlottnak. Beálltnak talán.. de ha csak az első pár mp-t nézném, azt mondanám, teljesen normális. Szerintem ez sem egy epizód alatt, sem lsd-vel (pl.) belőve nem így tűnne.

 18. kalapkabat — 2014-04-15 15:11 

@egyvik: kb. én is ezzel értek egyet.

Az előbb megnéztem sokadszorra, így már inkább olyan, mintha tényleg be lenne állva (akármitől), és a kinn lévő személynek mutogatja meg mondja, kvázi neki produkálja magát ezekkel a látványos liftesztelő mozdulatokkal :D, hogy nem nagyon működik a lift, aztán még magyaráz valamit. Bár hogy akkor a végén miért nem a személy felé indul el, nem tudom, talán mert indulna valahová és a lépcsőt választja. És azt sem értem, miért nincs rajta szemüveg, amikor gyenge a látása, ha pedig lencsés, nem is kéne olyan közel hajolnia. Az pedig, hogy senki nem magyarázta meg, hogy mi volt ez a fura liftes jelenet, arra enged következtetni, hogy a személy vagy felszívódott (mert bűnös volt), vagy nem is létezett ez a személy. És csak a lány volt beállva teljesen.

 17. egyvik — 2014-04-15 15:08 

@gyurma: De akkor épp emiatt elvileg a rendőrségnek is rögtön egy belsős emberre kellett volna gyanakodnia. Ha nekem kulcsom van valamihez, amihez másnak nincs (csak csak mondjuk 5 másik embernek), és pont ott találnak egy holttestet, akkor esélyes, hogy engem fognak először elővenni az 5 másik kollégámmal együtt.

 16. regressziv — 2014-04-15 15:06 

Ezt én is meg akartam említeni, hogy a tető ajtaja már korábban is nyitva lehetett, ha csak a helyszínelésnél derült ki. Mint ahogy azt is, hogy az a láb szerintem is Elisáé. Sőt, igazából totál nyilvánvaló.

Ha már újat mondani nem tudok, én is a pszichés zavarokkal értek egyet, már csak azért is, mert tanultam, érdekel, viszonylag sokat foglalkozom ezzel.

Az volt fura számomra, hogy a video végén a liftajtó többször nyílt és csukódott magától, de az a gyanúm, hogy ez amiatt lehetett, hogy a (szerintem) zavart Elisa még ott volt, és a lift mellett, a folyosón is bóklászott, hadonászott még.

A sima pszichés zavarnak szerintem mindenképp ellentmond, hogy a tartályban végezte, vagy legalábbis önmagában ez nehezen okozhatja. Többet kéne erről tudni. Aki drog hatása alatt áll vagy az elméje bomlott meg valamilyen módon, elképesztő dolgokra képes, de túl instabillá válik (fizikailag is) ahhoz, hogy a fentebb említett feltételek mellett felmásszon a tartályra, levetkőzzön, bebújjon, bezárja maga mögött, stb.

Szóval másnak (is) lennie kell a háttérben. Ha pszichiátriai eset volt, akkor mellette még kellett más tényezőnek is lennie. Ha nem volt megzakkanva, akkor ahogy viselkedett, az alapján igazi kísértetet kellett látnia, kábé, mint Az átokban.

Nagy NWO fan vagyok, de itt most kizárnám Vitranoékat. Szerintem, ha húsvér emberek üldözik, máshogy viselkedett volna.

 15. egyvik — 2014-04-15 15:05 

A liftes jelenettel kapcsolatban: én valami olyasmit tudok elképzelni, hogy volt vele valaki a szállodában, aki talán felment volna vele a lifttel, de aztán valamiért mégse ment. Olyan a lány, mintha azt várná, hogy jöjjön a másik ember, kinéz, integet, visszamegy, megint kinéz. Azt nem tartom valószínűnek, hogy menekülne valaki elől, mert akkor nem töltene ennyi időt az álló liftben, meg nem nézne ki folyton a liftajtón.
Közben szerintem totál be van tépve/lőve/rúgva, stb., ezért nyomkodja a gombokat össze-vissza. Ugyanezzel az emberrel csinálhatott valamit a szobában, amit Bernard Diaz hallott.
Szóval szerintem megismerkedett valakivel ott L.A.-ben, aki drogot adott neki, és valszeg ugyanez az ember ölte meg.

 14. tiboru — 2014-04-15 15:03 

 13. kalapkabat — 2014-04-15 14:58 

Még valami, szerintem időközben érkezett meg utána egy ismerőse, aki nem ment a kamera látóterébe végül. Amikor bemegy a liftbe és nyomogat, nem tűnik úgy, mintha várna valakit. Talán valaki utánament, akivel korábban már volt valamilyen kapcsolata. És neki magyaráz kinn a lift előtt.

 12. kalapkabat — 2014-04-15 14:55 

Na, még én sem kommenteltem, de majd most.

1. kizárt, hogy ez rettegés legyen, én ha mérsékelten vagyok megijedve, akkor is gyorsan cselekszem, ő meg úgy sétál be a liftbe, mintha minden rendben lenne. Olvastam, hogy nem nagyon jó a szeme, ezért nézi közelről a gombokat, bár elsőre ez is fura volt. Viszont az, hogy valaki miért nyomkod meg több gombot és miért nem próbálja a rossz látása ellenére megtalálni a megfelelőt, rejtély.

2. én is azt látom leginkább lehetségesnek, hogy
– vagy valaki kívülről manipulálta a liftet, ezért nem indult, ő pedig próbálja „lebuktatni” az illetőt azzal, hogy hirtelen kinézeget, meg a lift érzékelőjét teszteli (és mivel nem látta, itt bejön a láthatatlan ember szitu),
– vagy véletlenül megnyomta a tartást, ha volt ilyen, és ezért nem indult. De a liftekhez nem értek.

3. a heves kézmozdulatok.
– valamilyen hallucináció, drog vagy valami breakdown (mentális) hatására odaképzel valakit.
– van is ott tényleg valaki, de az a valaki tudja, hogy a liftben kamera van és meddig mozoghat, hogy ne vegye. Esetleg ezt a valakit várta a lány, de akkor miért nyomogatta a gombokat és miért várta, hogy induljon a lift?
Ha pedig nem várt senkit, miért gesztikulál úgy, mintha kvázi ismerné az illetőt? Idegenekkel nem hiszem, hogy így beszél valaki.

Egyelőre ennyi. Az, hogy semmit nem találtak a szervezetében, hát wow, vízben ázott..
A lába az a sajátja. Legalábbis szerintem.

 11. laaaguita — 2014-04-15 14:46 

Nagyon jo bejegyzes, koszonjuk szepen! 🙂

En pedig kulon koszonom a vıdeo leırasat, nalunk Torokorszagban meg mındıg nem elerheto az oldal. Vıszont valakı be tudna nekem masolnı egy hozzaszolasba ennek az elerhetoseget?

 10. rejtjel — 2014-04-15 14:37 

Az is lehet, hogy a tetőt már korábban nyitva hagyta valaki, ha febr 1 és 17 között nem tűnt fel senkinek, hogy nyitva van…

Amíg a felvételt nem láttam, tutira vettem, hogy gyilkosság (a tartály miatt), de a felvétel alapján pszichés zavar/drog tűnik a legvalószínűbbnek.
Ha egy rémült ember beszáll a liftbe, akkor gyorsan, célirányosan egy gombot nyom meg, aztán azt nyomkodja többször, ha nem indul. Ő kiszáll, beszáll, beszél, inkább zavartnak tűnik nekem.

Ha valaki üldözte volna, rég utolérte volna a liftnél, és látszódott volna a felvételen. Persze lehet, hogy kicsalogatta a lányt, de akkor is el kellett volna haladnia a lift előtt (a lány a másik irányba indult, mint ahova beszélt).

Szerintem a lány valamilyen okból hallucinált, be volt parázva, és a tartályban bújt el, ahonnan viszont nem sikerült kimásznia, és megfulladt.

Köszönjük az újabb agyalnivalót! 🙂

 9. pepinke — 2014-04-15 14:33 

Itt egy állítólagos beszámoló valakitől, aki akkor szintén a hotelben volt.
Nem tudom mennyire hiteles, illetve elég hosszú, így csak pár bekezdést olvastam el.
http://www.documentingreality.com/forum/f239/i-there-elisa-lam-136004/

 8. pepinke — 2014-04-15 14:27 

@gyurma: azért gondolom ezeket a lehetőségeket már kizárták. Persze bármi lehet.

 7. gyurma — 2014-04-15 14:24 

@egyvik: Valószínűleg egy takarító vagy karbantartó lehetett a tettes, akinek ugyan volt kulcsa a tetőhöz, de a biztonsági kamerához már nem fért hozzá.

 6. gyurma — 2014-04-15 14:22 

A „nincs drog a szervezetében” egy egy hónapos vízben oszlás után nekem túl magabiztos kijelentésnek tűnik.
Valami menetrendszerűen átutazó sorozatgyilkos bedrogozta, megölte (és/vagy megerőszakolta) aztán elrejtette a holttestet.

 5. egyvik — 2014-04-15 14:16 

@pepinke:

Ja, igen, ha a riasztó ki volt kapcsolva, akkor nyilván benne volt egy belső ember a szállodából. Akkor viszont hogyhogy nem tűnt el a videó?

 4. tiboru — 2014-04-15 14:16 

@egyvik:

Sajnos nem találtam szinte semmit a családról, csak azt, hogy beperelték a szállodát gondatlan veszélyeztetés miatt. Nem tudom, mi lett a per eredménye.

 3. egyvik — 2014-04-15 14:13 

Sziasztok kedves Konteósok! Eddig csak olvastam, most már írok is. 🙂
Szóval a lány tényleg nagyon furcsán viselkedik a liftben, szerintem simán lehet, hogy valami tudatmódosító szer hatása alatt áll.
Viszont az a lábfej szerintem nem gyanús, az az ő bal lába, csak kicsit kitekeredett a fordulásnál. Én is szoktam ilyet. 🙂

Ennél a lánynál nincsenek infók a családi háttérrel kapcsolatban, mint ahogy pl. Ophelie-nél volt?

 2. pepinke — 2014-04-15 14:11 

Az szerintem nem egy idegen láb, hanem a lány bal lábán levő papucs hátsó része…

A videó elég ijesztő.
Kérdés, hogy ha valóban rituális vagy titkosszolgálati ügy lett volna, akkor hogyhogy nem foglalták le a videófelvételt? Ez szinte állandóan így szokott lenni, miért pont itt nem figyeltek volna erre? Pláne, hogy ennyire fura az egész, tehát nem egy átlagos liftes szitu a lány utolsó életéből.

 1. jaydamasta — 2014-04-15 13:57 

Ez de fura. A lány mindenesetre nagyon zavartnak látszik.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök