2015-01-05–07:30

A Dreyfus-Zola konteók

drnyitAz elmúlt években számos posztban rávilágítottunk arra a konteóügyi alapvetésre, mely szerint a világ konteóirodalmának pillérei között két, évezredes hagyományokra visszatekintő, egymás szerves kiegészítőjeként definiálható tartóoszlop található. Az egyik szerint a Föld nemzeteinek biztonsága szempontjából a zsidók globális összeesküvése jelenti a legnagyobb kihívást. A másik teória pont ennek az ellenkezőjét bizonygatja, mégpedig azt, hogy ezt a kis népcsoportot (esetleg vallási közösséget – nem tudom, per pillanat melyik a politikailag korrekt meghatározás) az emberi civilizáció során a többiek mindig is meg akarták semmisíteni, mert a többség (magyarul: a nemzsidók, közismert héber szóval: a gójok) féltékenyek voltak sikereikre, életrevalóságukra, összetartásukra és a Biblia szerinti „kiválasztott nép” státuszukra.

A Dreyfus-ügy a hosszú 19. század talán legismertebb és legmediatizáltabb összeesküvés-elmélete, s mint ilyen, egyike a legjobban dokumentáltaknak is. Mai posztunkban összefoglaljuk a történetet, s (mivel mindenki jól viselkedett az ünnepek alatt, nem vitte túlzásba se az evést, se az ivást) hozzácsapjuk a kevésbé ismert kiegészítését, a Zola-konspirációt is. Dőljetek hátra: 2 in 1 poszt következik!

 

Lássuk először is röviden, ki volt az az arc, akinek családnevét (anti)szemitizmus-kutatók, (had)történészek, politikusok/politológusok és újságírók tucatjai használják rövid jelzőként, amikor nem akarnak azzal bajlódni, hogy hosszú mondatokkal írjanak le egy olyan szituációt, amikor valakit származása miatti előítéletek miatt, teljesen ártatlanul, koholt vádak alapján vonnak büntetőeljárás alá.

1.) Alfred Dreyfus

Mai első hősünk a zaklatott történelmű Elzász déli részének legnagyobb városában, Mülhausenben (francia nevén Mulhouse-ban) született 1859 októberében, egy sokgyerekes textilgyáros családjának legifjabb sarjaként. Noha Dreyfusék generációkra visszamenőleg a német (még pontosabban az elzászi) kultúrkörhöz tartoztak, s fr_alsotthon a német mellett a jiddis regionális változatát, az úgynevezett yédisch-daitschot beszélték, amikor 1870-ben a Badeni Nagyhercegség csapatai elfoglalják a várost és Mulhouse-ból ismét Mülhausen lesz, Raphael Dreyfus valami miatt úgy dönt, hogy feleségével és kilenc gyermekével együtt él a választás lehetőségével és inkább francia állampolgár marad a felajánlott birodalmi német helyett.

Az elzászi szellemiség és identitás megértése mindig is komoly fejtörést jelentett azoknak, akik a nemzeti önazonosságot és hovatartozást egy-egy családnévből, vallásból vagy a beszélt nyelvből képesek csak levezetni, s nem fogadják el, hogy létezik kettős, neadjisten hármas identitás is. Most felhozhatnám a transzilvanizmust, esetleg a magyar zsidók (ha valakinek jobban tetszik: a zsidó magyarok) példáját, de maradjunk inkább a franciáknál, ez mégiscsak az ő balhéjuk: Balzac kolléga így fogalmazta meg az elzászi fílinget a Pons nagybácsi című regényében:

„Fritz gyalogosan ment el Strasbourgba. Itt rátalált valamire, amit a tékozló fiú a bibliai földön hasztalan keresett. Ebből kitűnik, hogy Elzász felsőbbrendű ország. Mennyi nemes szív dobog ott, s valamennyi azt dobogja, mint egy vallomást Németország felé, hogy milyen szép a francia szellem és a német alaposság keveréke.”

(Kilényi Mária fordítása)

A választás költözéssel jár: Dreyfusék 1872-ben felcuccolnak s testületileg Párizsba hurcolkodnak, a kis LXAlfréd a nyolcadik osztályt már a francia fővárosban kezdi. Érettségi után a híres, annak idején a hadügyminisztérium által fenntartott műszaki főiskola, az École Politechnique
hallgatója lesz, ahol 1880-ban dicsérettel és alhadnagyi rendfokozattal végez. Az elkövetkező két év még mindig a sCyrtanulással telik: tüzértiszti továbbképzésen vesz részt, majd aktív hivatásosként különböző csapattiszti beosztásokban tűnik fel. 1891-ben felveszik a (már akkor is világhírű) Saint-Cyr-i Katonai Akadémiára, amit két évvel később ugyancsak kiváló eredményekkel fejez be. Megkapja az életkorának és képzettségének megfelelő legnagyobb szakmai elismerést: 1893-ban a francia hadsereg Nagyvezérkarához kerül, mint próbaidős százados.

Noha szakmai szempontból semmi kifogás nem merül fel vele szemben, származása miatt parancsnokai részéről meglehetős gyanakvás övezi: rotációs alapon a vezérkar valamennyi osztályára bebocsájtást nyer, kivéve az eufemisztikusan, az ellenség megtévesztésére „statisztikai irodának” nevezett hírszerzési részleget. Dreyfus ezt többször is sérelmezi, beadványokat ír, melyekben kikéri magának a negatív diszkriminációt, mindhiába: a titkosszolgálati terület tiltott zóna marad a harmincas évei derekán járó, ambíciózus és sokak által „nehéz természetűnek” aposztrofált Alfréd számára.

2.) A lista

Schw1894 szeptemberében a francia katonai elhárítás egyik, a párizsi német nagykövetségen takarítónőként dolgozó ügynöke (bizonyos Marie Bastian) rutinosan átnézi a német katonai attasé, Schwartzkoppen ezredes szemetesét, ahol egy kézzel írt feljegyzést talál, amely az akkori francia hadiipar egyik újdonságának és büszkeségének, a 120 milliméteres tarack (természetesen szigorúan titkos) műszaki jellemzőinek átadásáról szólt. Jólnevelt kémként azonnal jelenti a dolgot elöljáróinak, mellékelve magát a listát is. A párizsi elhárítás vezetője, Jean Sandherr alezredes (aki – a sors iróniája! – ugyancsak Mulhouse-i születésű elzászi) rögtön lecsap az ügyre, s mivel a nyomozás megállapítja, hogy az információk kizárólag a vezérkartól származhatnak, lázas felderítésbe fog. Írásmintákat gyűjtenek be a szóbajöhető gyanúsítottaktól, amelyeket összehasonlítanak a feljegyzéssel. Grafológus és írásszakértő barátaim nem fognak büszkélkedni az eredménnyel, de a történelmi hűség megköveteli a tárgyilagosságot: a kor profijai közül hárman (Edmond Belhomme, Émile Couard és Pierre Varinard urak) egyértelműen megállapítják, hogy Dreyfus százados kézírása megegyezik a lista készítőjével.

A kriminológia barátainak mondom: az egyik bevont külső szakértő a neves Alphonse Bertillon volt, aki nem volt ugyan grafológus, viszont annál jobban utálta a zsidókat, úgyhogy bátran nyilatkozott ő is a két kézírás azonossága mellett.

A 19. század végének katonai büntetőügyei nélkülözték a sallangokat, az időhúzást és a vég nélküli elnapolásokat, amelyek oly szórakoztatóvá bord1teszik napjaink nyomozásait és bírósági tárgyalásait. Sandherr ales három hét múlva előzetes letartóztatásba helyezteti a foggal-körömmel tiltakozó és minden vádat tagadó kapitányt, majd novemberben egy csinos, koherensnek tűnő vádemelési javaslatot tesz le a párizsi katonai bíróság asztalára, melyben – ha lett volna annak idején szövegkiemelő – biztosan citromsárga színnel be lettek volna jelölve a következő szavak: tüzértiszt, vezérkar, kézírás-azonosság, Patrie. Na és az, hogy „juif”, azaz zsidó.

3.) Az ítélet

A bizonyítékok meggyőzték a katonai bírákból álló héttagú tanácsot, mert december közepén egyhangúlag bűnösnek nyilvánítják a vádlottat: Alfred Deyfus hazaáruló. Büntetése lefokozás, valamint életfogytig tartó száműzetés és kényszermunka egy távoli helyszínen (a Francia-Guyanához tartozó, mindössze 14 hektáros dél-amerikai diableÖrdögszigeten, ahol – állítólag – a Pillangó című nagysikerű könyv szerzője, Henri Charrière is raboskodott vagy harmincakárhány évvel később). És Alfréd még olcsón megúszta, mert (noha sokan követelték a visszaállítását) Franciaországban a politikai bűncselekményekre vonatkozó halálbüntetést 1848-ban eltörölték.shd

Ha már bizonyítékokról beszélünk, nem feledkezhetünk meg arról a bájos körülményről sem, hogy a titkosszolgálat (régi jó gumitalpú szokás szerint) egy olyan dossziét is átadott a bíróságnak, amely bizalmasnak mondott dokumentumokat tartalmazott, s amelyeket a védelem nem tekinthetett meg. Az államtitokra való hivatkozás, illetve a katonai záróizom olyan jól működött, hogy a francia védelmi minisztérium csak 2013-ban angedélyezte ezek nyilvánosságra hozatalát. Igen, jól olvastátok: 2013-ban, vagyis alig két évvel ezelőtt, amikor is kiderült, hogy egyrészt a titkos dosszié semmiféle olyan információt nem tartalmaz, amely a kapitány egyértelmű bűnösségét alátámasztotta volna, másrészt pedig az anyagok egy részének valódiságával kapcsolatban komoly degradkérdőjelek merülnek fel. A cuccot itt lehet megnézni, franciául értők tetemes előnyben.

Gall barátaink mindig is adtak a külsőségekre: 1895. január ötödikén (vagyis ha jól számolom, napra pontosan 120 éve) a párizsi katonai főiskola alakulóterén felsorakozott katonai egységek, valamint a kordon mögött gyülekező és a terhelt vérét kívánó, hangoskodó tömeg előtt ünnepélyesen letépik a vállapjait és a zubbonyán levő sújtásokat, egyenruhájának gombjait levagdossák, s látványosan kettétörik tiszti kardját. Alfred Dreyfus pedig ott áll erkölcsileg megsemmisülve, s csak félhangosan, a megaláztatástól berekedve, könnybelábadt szemmel tudja mondani (mintha egy színes, szélesvásznú, szirupos hollywoodi szuperprodukció főszereplője lenne): Esküszöm, ártatlan vagyok! Megtiszteltetés volt a hadseregben szolgálnom! Vive la France, vive l’Armée!

HTivadarBónusz: A civil tömegben két érdekes figura is felbukkan, egyikükkel (Émile Zola) a későbbiekben foglalkozunk. A másik csávó a Neue Freie Presse című bécsi napilap budapesti születésű tudósítója, akit annyira elkeserít a Dreyfus-ügy kapcsán tombolva megnyilvánuló antiszemitizmus, hogy feladja addigi nézeteit (melyek szerint az európai zsidóság egyetlen járható útja az önkéntes asszimiláció) és megálmodja a zsidó állam (a Judenstaat) létrehozását. Őt úgy hívták, hogy Herzl Tivadar.

Lám, így vállalt közvetett, akaratán kívüli szerepet egy elzászi francia százados Izrael 53 évvel későbbi megalakulásában. Érdekes dolog ez a szinkronicitás, ugye?

A francia közvélemény és a politikai elit (az akkoriban roppant befolyásossá váló sajtó nyomásának engedve) szinte egyöntetűen Dreyfus-ellenes, és ebben nincs különbség jobb- és baloldal között. Az ex-századost a franciák 90%-a mocskos hazaárulónak tartja, aki eladta a Patrie-t az ősellenség németeknek, s csak kevesen vannak, akiknek gyanús az egész ügy. Nos, ha annó ismerték volna a “konteós” szót, biztosan ezzel bélyegezték volna meg ezt a törpe kisebbséget, s még az is lehet, hogy röhögtek rajtuk és a beteges fantáziájukon.

Március közepén megérkezik az Ördögszigetre, ahol a kényszermunkától nagyvonalúan eltekintenek. Mondjuk olyan sok munka nem akadt volna, maximum a moszkitókat lehetett volna szakmányban irtani, ezért azzal foglalja el magát, amivel tudja:Picq leveleket ír családjának, a köztársasági elnöknek, politikusoknak és egyáltalán, mindenkinek, aki eszébe jut. Egészsége folyamatosan romlik, na és pszichésen sincs valami jól, amit mondjuk meg tudunk érteni. Az sem tesz jót neki, hogy a hat őrtől eltekintve ő a sziget egyedüli lakója.

4.) Az új szál

Az Alfréd elítélését és száműzését követő hatodik hónapban, 1895 nyarán új ember kerül a francia katonai titkosszolgálat (a Deuxième Bureau) élére: Marie-Georges Picquart alezredes.

Tessék találgatni, hol született. Igen, nyert: Picquart strasbourgi volt. Mondtam én, hogy valamit nagyon tudnak ezek az elzásziak.

Szóval belép a képbe az új fiú, akinek már a kezdetektől elég büdös volt az egész Dreyfus-ügy. Kicsit jobban utánanéz a dolgoknak, bekéreti a már irattárazott 2emedossziékat, meghallgat néhány egykori tanút, megmozgatja az elkényelmesedett informátorokat, s láss csodát, a megzörgetett bozótból madarak röppennek fel (hogy ezzel a vadászmetaforával éljek): egy poros dosszié legmélyéről valaki előkapar egy táviratot, amit a már említett német katonai attasé küldött egy francia vezérkari tisztnek, bizonyos Charles Ferdinand Walsin-Esterhazy nevő őrnagynak. Picquart előveszi Esterhazy kézzel írt önéletrajzát, s a legnagyobb megdöbbenésére azt veszi észre, hogy FWEa magyar családnevű főtiszt kézírása nemhogy hasonlít a Dreyfus elleni per koronabizonyítékaként kezelt listán látható kézírásra, hanem gyakorlatilag megegyezik azzal.

Az „Esterhazy” név ne tévesszen meg senkit, Charles Ferdinand kábé annyira volt magyar, amennyire mondjuk Kenedi Jánost írnek tekintjük: apai nagyapjának az anyja tartozott az Esterházy család galántai ágához, s a nevet csak azért használta, mert francia katonakörökben nagyon jó csengése van (lásd még a francia Esterházy-huszárok).

Picquart figyelmét felkelti tehát ez a távoli Esterhazy-ivadék. Kicsit utánanéz és azt kell konstatálnia, hogy az őrnagy egy az egyben megtestesíti mindazt, amiről egy hírszerző csak álmodni mer, ha informátort keres az ellenséges táborban: megrögzött, de nem túl képzett szerencsejátékos, nagyon lelkes, de ügyefogyott tőzsdéző, aki sose csinált lelkiismereti problémát a hazudozásból, ugyanakkor mézesmázos modorával és magabiztos fellépésével probléma nélkül tévesztette meg környezetét. És nem utolsósorban szoros kapcsolatokat ápolt a francia szélsőjobbos botránysajtó zászlóshajójának számító La Libre Parole című napilap főszerkesztő-tulajdonosával,llp Édouard Drumont-nal, akinél habzóbb szájú zsidóellenes vezércikkeket senki sem írt a Dreyfus-per alatt, pedig azt kell mondanom, hogy elég erős volt a mezőny. A francia elhárítás azt is megállapítja, hogy Esterhazy rendszeresen találkozott a német és az olasz katonai attasékkal, s a randik során olykor komoly összegeket vett át tőlük.zurl

Picquart megállapításait és következtetéseit jelenti elöljáróinak, s előre dörzsöli a kezét, hogy micsoda szakmai elismerések fognak következni a kiváló munka miatt. Nos, rosszul számol: a hadügyminiszter, Émile Zurlinden altábornagy (megint lehet találgatni, melyik régióból származik ez a magasrangú francia katona) felmenti beosztásából és áthelyezi a gyarmatokra, konkrétan Tunéziába. Marie-Georges barátunkat igazságérzete azonban nem hagyja nyugodni, ezért rövid hezitálás után a rendelkezésére álló (és Esterhazyra terhelő) információkat átadja a sajtónak, a Dreyfus-családnak, valamint az ellenzéknek. Nagy botrány lesz belőle, Esterhazy ellen kénytelenek eljárást indítani, igaz, szemrebbenés nélkül fel is mentik, Picquart alezredest viszont szolgálati titoksértés miatt 1898-ban elítélik és közel egy évet katonai börtönben ül.

5.) J’accuse..!

A bennünket körülvevő természet működésének egyik alaptétele, hogy a kinyomott fogkrémet már nem fogplehet visszaerőltetni a tubusba: az új információk és bizonyítékok hatására egyre többen és egyre hangosabban követelik a Dreyfus-ügy újratárgyalását. Émile Zolán kívül (emlékszünk ugye, ő ott volt a lefokozásnál) a száműzött százados mellett áll ki például Anatole France (későbbi Nobel-díjas író), Octave Mirbeau (a kor egyik legismertebb és legkedveltebb újság- és szépírója), Léon Blum (későbbi többszörös miniszterelnök), Jean Jaurès (országggyűlési képviselő, a francia baloldal egyik emblematikus figurája, a L’Humanité című napilap későbbi alapítója és első főszerkesztője), Georges Clemenceau (későbbi többszörös miniszter és miniszterelnök), satöbbi.

Ez a Clemenceau ugyanaz a Clemenceau, aki a trianoni szerződést tető alá hozta negyedszázaddal később, úgyhogy ennél a névnél nyugodtan fintoroghatunk. Amúgy elég fura fickó lehetett, mert azt mesélik róla, hogy minden reggelire zabpelyhet, minden ebédre tojást és minden vacsorára kenyeret és tejet evett. Negyven éven keresztül. Ehhez csak annyit teszek hozzá: ha ez tényleg így volt, akkor meg is érdemelte.

Amikor Esterhazyt 1898. január 11-én felmentik és ezerötszáz híve várja lelkendezve a bíróság előtt, minden fronton kitör a parasztgyalázás: a Dreyfus-párti sajtó, a francia politikai elit republikánus érzelmű, antiklerikális meggyőződésű ballib része csap össze a hadsereg becsületét minden áron megóvni akaró jobboldali nacionalistákkal, royalistákkal és klerikálisokkal, akik nosztalgikusan tekintettek vissza a régi szép monarchiára és annak értékeire. Igen, jól érzékelitek: a Dreyfus-ügy 1898-ra már messze túlmutatott eredeti önmagán, s a huszadik századi, korszerű, szekuláris Franciaország létrejöttének szülési fájdalmait 2aképezte le – mondanám, ha szeretnék bombasztikusan fogalmazni. De nem szeretek, úgyhogy az előző mondatot tekintsétek úgy, mintha le se írtam volna.

Hogy Esterhazyt miért mentették fel ilyen gyorsan, arról 120 év után is megoszlanak a vélemények. Egyre komolyabb tábora van azoknak a nézeteknek, melyek szerint valójában kettős ügynök volt, s a francia elhárítás rajta keresztül etette használhatatlan, másodlagos frissességű információkkal a német hadvezetést. Ha ez így volt, akkor részemről riszpekt a Deuxième Bureaunak. Mindenesetre érdekes sztori ez, Ferdinánd még érdekesebb arc volt, egyszer talán megénekeljük a Tiborublog Kémek és hírszerzők fejezetében.

De ott tartottunk, hogy január 11-én felmentik Esterhazyt, s ez addig soha nem látott intenzitásúvá teszi a publicisztikai harcot: két napra rá a L’Aurore című közéleti-művészeti-irodalmi napilap címoldalán megjelenik JaÉmile Zola nyílt levele Félix Faure-hoz, a francia köztársasági elnökhöz, mely a kicsit bombasztikus J’accuse…! (Vádolom!) címet viselte (s amit állítólag Clemenceau javasolt Zolának). Az akkor már világhírű író semmit sem bízott a véletlenre: a 4570 szavas cikkben kristálytisztán, érthetően összefoglalja a Dreyfus-ügyet, annak ellentmondásait és nem szarozik akkor sem, amikor a felelősöket kell megnevezni. A cikket ezerszer elemezték már irodalmilag, zsurnalisztikailag, Ja_2szemantikailag, retorikailag és történelmileg egyaránt, biztosan magyarul is hozzáférhető ezek közül jó pár munka, úgyhogy most nem fogok elmélyedni benne. A lényeg: az általában 25 ezres példányszámú újságot aznap hatszor (!) kellett újranyomni, s estére 300 ezer példányban talált gazdára. Azt sem hallgathatjuk el, hogy hatására szerte Párizsban Dreyfus- és Zola-ellenes zavargásokra került sor, melyek keretében jó néhány pajeszes-kaftános embert megvertek, a zsinagógák ablakait pedig betörték a kor radikálisan nemzeti érzelmű franciái.

Mivel a nyílt levélben (név szerint és félre nem érthetően) bizonyítékok meghamisításával, hamis tanúzással, hatóság félrevezetésével és hasonló finomságokkal vádol meg több tábornokot és politikust, Zolát beperelik nagy nyilvánosság előtt elkövetett és jelentős érdeksérelmet okozó rágalmazásért. Ez nem éri váratlanul, hiszen többek között ezért csinálta: a bírósági tárgyalássorozatról francia és külföldi újságírók százai tudósítottak, olvasók tízmillióival osztva meg azokat a részleteket, amelyekről mindaddig csak a kiválasztott keveseknek volt tudomása. Az írót végül 1898 augusztusában a Btk. által lehetővé tett maximális tétellel (egy év szabadságvesztésselzola és 3000 frank mellékbüntetéssel) sújtják, s neki kell kifizetnie a perköltséget is, ami újabb 4555 frankot vett ki a zsebéből. És ami a legjobban fáj neki: visszavonják (egészen pontosan felfüggesztik) a Becsületrendjét, amit tíz évvel korábban megkapott.

Egy akkori frank vásárlóereje nagyjából 500 mai forinténak felel meg, tehát nem mondom, hogy semmiség, de az összeg biztosan nem vágta végleg földhöz sem Zolát, sem az újság szerkesztőségét, az egy év böri az viszont egy év böri, úgyhogy Émile barátunk fogja magát és átcuccol a Csatornán, a Brit Birodalom óvó szárnyai alá. Hogy innen kezdve mi történik vele, a poszt későbbi pontjaiban elolvashatjátok.

6.) A nyomozás újrakezdése

Zola merész lépésének számos következménye volt, többek között az, hogy az új hadügyminiszterhubhen elismeri a négy évvel korábbi Dreyfus-per során elkövetett szabálytalanságokat. A nyomozás felülvizsgálata során kiderülnek kisebb-nagyobb disznóságok, például okirathamisítások, hamis tanúzások és hasonló csemegék. Ezek elsőszámú felelősét (Hubert Henry ezredest a katonai elhárítástól, aki nem mellesleg Esterhazy ivócimborája is volt) büntetőeljárás alá vonják és egyre kínosabb kérdéseket tesznek fel neki az ügyben játszott szerepéről. Az ezredesnél elszakad a cérna, s 1898 augusztusának utolsó napja reggelén, a Párizs melletti Mont-Valérien erőd főtiszti fogdájának egyik zárkájában előveszi engedéllyel magánál tartott családi borotváját, a tükör elé áll és egy határozott mozdulattal átvágja a saját torkát. Legalábbis a hivatalos verzió szerint.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban: a sajtó ismét rárepül a Dreyfus-ügyre, a legalább négy hónapja hivatalban levő hadügyminiszter lemond, s a kormány az 1894-es büntetőper teljes anyagát átadja a Legfelső Bíróságnak.

Akkoriban a francia hadügyminiszterek biztosan nem vásároltak tartós tejet a hivatalban: az 1893 januárja és 1898 decembere között eltelt hat év alatt a Harmadik Francia Köztársaságnak 13 (tizenhárom) különböző hadügyminisztere volt, akik 27-szer (huszonhétszer) váltották egymást ebben az időszakban. Bezzeg Hende Csaba hat éve a Magyar Honvédség politikai elöljárója és a Honvédelmi Minisztérium első számú vezetője – mondhatnánk büszkén. Mi ez, ha nem stabilitás?!

1899 júniusában a Semmítőszék ünnepélyes ülésén kimondja az öt évvel korábbi ítélet semmisségét, s új eljárásra kötelezi a hendcsabkatonai bíróságot. Ez megtörténik, de a hadsereg még mindig erős: az új ítélet enyhébb ugyan, mint az eredeti (10 év száműzetés és lefokozás), a héttagú tanács sem egyhangúlag szavazott, hanem 5:2 arányban, de a dreyfusisták továbbra is elégedetlenek, s egy harmadik fordulóra készülődnek. A politikai hatalom megérzi, hogy 1935ebből csak rosszul jöhetnek ki, ezért 1899 szeptemberében Dreyfus kapitányt inkább elnöki kegyelemben részesítik, teljes rehabilitációjára azonban 1906 nyaráig kell várni.

7.) Dreyfus 1906 után

Miután visszakapta régi rendfokozatát, sőt, a Becsületrenddel is kitüntetik, Alfréd a hadseregben próbálja felvenni a 12 évvel korábban letett fonalat, harmatos részsikerekkel. Az első világháborúban tartalékos ezredesként, hátországi feladatok végrehajtásában vesz részt, mint egy tüzéralakulat helyettes parancsnoka. 1935-ben, 76 évesen hal meg, általános érdektelenség közepette.

8.) A Dreyfus-ügy folyományai

Hálistennek nem vagyunk szociológiai szemle, az antiszemitizmus sem tartozik kutatási területeink közé, azt viszont el kell mondanunk, hogy a Dreyfus-per és a körülötte 12 év alatt intézményesült cirkusz elég érdekes változásokat hozott a francia (és ezen túl az európai) politikai hétköznapokban. Szakírók első helyen emelik ki a zsidóellenesség általánossá válását a francia társadalomban. Ők azt mondják, hogy a Dreyfus-ügyig is létezett ugyan antiszemitizmus a szabadság, egyenlőség és testvériség hazájában, de csak a felsőbb társadalmi rétegekben, 1895-től kezdve viszont már a gyári munkások és a párizsi masamódok is elkezdtek teli szájjal zsidózni.demo

Ugyancsak innen kezdve számítják az antiszemita szövegek rendszeres felbukkanását a politikai választásokon induló jelöltek szóhasználatában, s nem csak Franciaországban.

A harmadik (az előbbiekben említetteknél azért valamivel kedvezőbb) következmény a sajtóval kapcsolatos: a Dreyfus-ügy megmutatta, hogy a sajtó tényleg megérdemli a „negyedik hatalmi ág” eposzi jelzőt. Noha voltak bizonyos előzmények, 1895-ig senki nem hitte igazán, hogy írott és kinyomtatott szavakkal, azt utcán pénzért árusított papírdarabokkal, egy-egy, megfelelő szavakba öntött vezércikkel nyomást lehet gyakorolni a nagypolitikára, s befolyásolni lehet a másik három terület (a jogalkotói, a végrehajtói és a bírói hatalom) működését, s (jó esetben, bizonyos országokban) még a demokrácia fenntartásában is segít.

A komolyabb nemzetközi következményekről (Herzl Tivadarról és a cionizmus megszületéséről) már említést tettem a poszt 3.) pontjában.

9.) Zola 2.0

Most lapozzunk vissza a bevezetőhöz, illetve a jelen poszt 5.) pontjának utolsó bekezdéséhez, amelyben azt ígértem, hogy Zolával még foglalkozunk. Ígéret szép szó, úgyhogy tessenek folytatni az olvasást. Hosszú hétvége áll mögöttünk, senki nem hivatkozhat arra, hogy fáradt!

Ott tartottunk, hogy 1898 júliusában Émile felül egy hajóra és gyorsan átkel a La Manche csatornán, mert úgy volt vele, hogy egy naturalista regényírónak fontosak ugyan a személyes tapasztalatok a Sötét Oldalon is, de ha lehet választani egy párizsi börtön és egy londoni szálloda között, hát naturalista író legyen a talpán, aki az zolapigelső verzió mellett voksol. Arról nem is beszélve, hogy elképesztő mennyiségű fenyegetést kapott szeretett honfitársaitól, akiktől a neki címzett „zsidóbérenc bevándorló” és a „Franciaország elvetemült ellensége” jelzős szerkezetek az enyhébbek közé tartoztak. A nagypolgárság ekkoriban kezdte a „zola” szót használni az éjjeliedényre, s mindezt persze roppant jópofának tartották.

Zola apja olasz hadmérnök volt (Francesco Zolla), aki munkát keresve érkezett Franciaországba, az Idegenlégió katonája lett (a hadnagyi rangig jut el), majd onnan leszerelve 1833-ban francia nőt vett feleségül; Émile már Párizsban született.

Közel egy évet tölt brit területen, majd a Semmítőszék 1899 júniusi ítélete után visszautazik Párizsba és bohó módon azt hiszi, hogy minden visszatér a normális kerékvágásban.

Hát nagyobbat nem igazán tévedhetett volna.

Először is döbbenten látja, hogy távollétében a francia igazságszolgáltatás bizony nem pihent, s minden ingóságát és a nevén levő ingatlanok egy részét is lefoglalta, majd értékesítette, elvégre szökevényként tartották számon, aki egy jogerős ítélet elől menekült el külföldre. A másik,af szintén kellemetlen hír az volt, hogy finoman tudtára adták: hiába adott be minden évben jelentkezési lapot a Francia Akadémia soraiba, a Dreyfus-ügyben vállalt szerepe (és főleg a J’accuse-cikk megírása) miatt erről a jövőben ne is álmodozzon. A harmadik meglepetés pedig az volt, hogy politikai ellenfeleinek (vagy inkább ellenségeinek) memóriája abszolút nem károsodott: Zola továbbra is a francia nacionalista sajtó elsőszámú ellensége, akiről naponta jelennek meg mocskolódó, rágalmazó, uszító és becsületsértő írások és karikatúrák tucatjai, rendszeresen kap fekáliával megtöltött csomagokatcroix „felháborodott hazafiak”-tól, s a katolikus La Croix napilap (minden bizonnyal a keresztény megbocsájtás jegyében) több olyan vezércikket közöl, melyekben nemes egyszerűséggel az író eltaposására és megsemmisítésére szólítják fel olvasókat. Hab a tortán, hogy 1901. augusztus másodikán pokolgépet talál a lakása bejárati ajtaja előtt, ami csak a készítője balfaszsága miatt nem robbant fel.

10.) Zola halála

Az 1902-es év nyarának második felét a Párizstól 22 kilométerre fekvő Médanban tölti, ahol 25 évvel azelőtt megvásárolt egy tanyát és a körülötte elterülő néhány hektáros kertet. A szeptember vége váratlanul hűvösre fordul, ezért feleségével, Alexandrine-nel 28-án úgy döntenek, hogy visszatérnek a fővárosba. A kilencedik kerületi, rue de Bruxelles 21/B. szám alatti lakásban is elég hideg van, ezért Jules (az inas) bruxazt az utasítást kapja, hogy azonnal fűtsön be a kandallóba. A pincébe felhalmozott fa is elég nyirkos, ezért Jules faszenet, majd brikettet tesz a parázsra, felszolgálja a vacsorát, majd saját lakrészébe távozik. A kandalló eléggé füstöl, úgyhogy lefekvés előtt Alexandrine még leszól a portásnak, hogy másnap reggel nyolcra hívjon egy kéményseprőt.

Szeptember 29-e, reggel nyolc óra. A kéményseprő pontosan érkezik (akkoriban még meg lehetett bízni az iparosokban), de a portás nem engedi felmenni Zoláék lakrészébe, mondván: meg kell várni, amíg az úr vagy az úrnő felébrednek. Eltelik egy óra, de semmi mozgás. coA portás felmegy és megkeresi Jules-t, aki elmondja, hogy a reggeli kávéval és vajas croissant-nal már bekopogott ugyan a hálószobába, de választ nem kapott, s már ő is nyugtalan. Még próbálkoznak további kopogtatással és néhány félhangos „Madame, Monsieur!” szólongatással, de az ajtó zárva, s belülről semmi hang nem hallatszik. Áthívnak egy lakatost a szomszédból, aki felnyitja az ajtót. Berohannak, Alexandrine az ágyon fekszik és szaggatottan hörög, az író az ágy előtt hever a földön, mozdulatlanul, mellette két kutyájuk, szintén életjel nélkül. Ablakot nyitnak, megpróbálkoznak hideg vízzel, újraélesztéssel, de a háziorvos (aki közben szintén megérkezett) már látja, mi a helyzet: szénmonoxid-mérgezés. Zola és a kutyák menthetetlenek, Alexandrine-t kórházba szállítják, ahol csak dél körül nyeri vissza eszméletét.

Kiérkezik a rendőrség, de nincs szükség különösebb szakértelemre: a kandalló égéstere tele van félig elhamvadt brikettel, ami alatt csendesen még mindig pislákol a parázs. A másnap végrehajtott boncolás is egyértelműsíti a halál okát: Bermann dokinak igaza volt, a gyilkos szénmonoxid nem kegyelmezett.

Azt tartom csak furcsának, hogy a földön heverő Zola és a kutyái megfulladtak, míg az ágyban fekvő felesége nem. A házaspár egy reneszánsz típusú ágyat használt, amely egy 35 centiméteres dobogón volt elhelyezve, tehát Alexandrine feje úgy egy méterrel magasabban volt, mint Émile-é. Igenám, de a szénmonoxid könnyebb a levegőnél (ha a forrásaim nem írnak hülyeséget), tehát előbb a magasabban található asszonynak kellett volna meghalnia, s nem a padlón fekvő írónak. Vagy valamit rosszul kalkulálok… 

11.) A vizsgálat

Most nem időzünk az író halálát követő napok közéleti és politikai eseményei felett, a temetés kommentálását is kihagyjuk (majd talán ti megemlítitek a hozzászólások között), koncentráljunk inkább kand1az összeesküvés-elméletekre, amelyek már aznap belengték Párizst.

Hogy a halál oka valóban szénmonoxid-mérgezés volt, azt senki nem kérdőjelezte meg, arról viszont, hogy baleset volt-e, vagy a kéményt szándékosan eldugaszolta-e valaki, számtalan találgatás született. A konteózás nem lehetett teljesen idegen Bourouillou vizsgálóbírótól sem, aki alapos vizsgálatot indít a rendkívüli haláleset miatt. Két műszaki szakembert is kirendel (bizonyos Debrie és Brunel urakat, a kandalló- és kémény-tudományok építész-szakértőit), s akik (két igazságügyi orvosszakértő társaságában) október nyolcadikán megjelennek a halál helyszínén és Jules segítségével rekonstruálják az eseményeket. Miután aprólékosan kikérdezik a személyzetet és meggyőződnek arról, hogy sem a kandallóhoz, sem a kéményhez nem nyúlt senki az elmúlt tíz napban, ugyanúgy tüzet gyújtanak, ugyanazt a típusú gyújtóst és szenet használva, mint 28-án. A szobában (ketrecekben és kalitkákban) három tengerimalacot és három madarat helyeznek el, majd az ajtót bezárják és csak reggel nyitják ki ismét. A kísérletet megismétlik október 11-én is.cob

Az első napot mindegyik állat túléli, a második kísérletnél két madár elpusztul, a többiek életben maradnak. Mindkét esetben vért vesznek az állatoktól, illetve mintát a szoba reggeli levegőjéből, de egyik esetben sem mérnek halálos dózist a szénmonoxidból. Kibontják a kéményt, szemügyre veszik a dugulás mértékét, s hivatalos szakvéleményükben azon meggyőződésüknek adnak hangot, hogy a dugulás általuk tapasztalt mértéke önmagában nem lehetett elegendő oka a halálos adag szénmonoxid lakótérbe történő visszaáramlásának, de a kémény belső faláról véletlenszerűen levált salak (más források szerint hamuzsír) valóban eltömíthette a kéményfuratban található könyök egy részét, ami okozhatta a balesetet. A véletlenszerűen leváló salak kéménya szomszédos épületben folyó felújítási munkálatok során, valamint a rue de Bruxelles-en igen élénk konflis- (vagy fiáker?) forgalom miatt keletkezett rezgések okán kerülhetett a könyökcsőbe. A szakértők kihangsúlyozták, hogy ezért felelősség sem a kéményseprőket, sem a kandalló építőjét, sem a bérfuvarozókat, sem pedig a szomszédokat nem terheli. Ha egyáltalán van felelős, akkor azok a háziak, hiszen ők mulasztották el a tőlük elvárható körültekintést a kandalló beüzemelése során.

Na, ez nem volt semmi bekezdés volt, remélem értékelitek.

A hivatalos vizsgálatot lezárták, a halálesettel jó ideig nem foglalkoztak tovább, noha a szándékos emberölést sokan továbbra is valószínűnek tartották. Ugyanakkor persze érthető volt a hivatalos szervek óvatossága is: ki a fenének hiányzott volna egy újabb botrány, amely az éppen csitulóban levő Dreyfus-ügy után nagy valószínűséggel ismét két részre szakította volna Franciaországot, egymásnak ugrasztva a Zola melletti és a Zola-ellenes tábort?

12.) A Zola-konteók

A Zola-ellenesek természetesen előjöttek a saját verziójukkal: szerintük az író öngyilkos lett, mert lelkiismeretfurdalása (amit azért érzett, mert rájött, hogy Dreyfust pártolva rossz oldalra állt) nem hagyta tovább nyugodni. Alexandrine asszony sem úszta meg: voltak, akik őt vádolták azzal, hogy altatót adott be férjének, majd az így magatehetetlenné tett Zolát ő fektette le a földre, közel a kandallóhoz, hogy az általa ideiglenesen eldugaszolt kéményből származó szénmonoxid biztosan megölje, míg ő az ágyon – ébren – biztonságban volt. Mindenesetre érdekes, hogy az első jelentések szerint a hálószoba asztalán egy kloroformos üvegcsétleg is láttak az ajtót felnyitók, ami aztán eltűnt, s a rendőrségi jegyzőkönyvekben már nem szerepel. És persze nem úszták meg a zsidók sem: voltak, akik őket gyanúsították meg azzal, hogy „a mór megtette kötelességét, a mór mehet” alapon tették el Zolát az útból, ráadásul arra játszottak, hogy úgyis mindenki a szélsőjobbot fogja gyanúsítani, tehát ez nekik (mármint a zsidóknak) csak jó lehet..

A Zola-pártiak jó része továbbra is a szélsőjobb gyilkos akciójának tulajdonította az esetet. Szerintük a kandalló kéményét szándékosan dugaszolták el akkor, amikor anegro házaspár nem tartózkodott otthon, arra számítva, hogy amikor majd hazatérnek, az fog bekövetkezni, ami meg is történt. A dugót pedig valamikor szeptember 29-e és október 8-a között eltávolították a kéményből, kihasználva a szomszédban valóban zajló átépítési munkálatokat. Maga Cornette főfelügyelő, a rendőrségi illetékes is olyasmit nyilatkozott, hogy a vizsgálat során „voltak hibák”, s azon meggyőződésének adott hangot, hogy „ha alaposabb a nyomozás, biztosan további gyanús körülményekre derül fény”.

1953-ban egy Jean Bedel nevű újságíró nagy port kavart, amikor a Libération nevű napilapban egy olvasói levelet, majd erre épülő cikksorozatot közöl, amelyben egy Pierre Hacquin nevű gyógyszerész a szándékos emberölés verzióját erősíti. Állítása szerint egy radikálisan jobboldali kéményseprő már 1927-ben bevallotta neki (mármint Hacquinnek), hogy egy társával együtt ő helyezte el Zoláék kéményében a dugót, amelyet szeptember 30-án a kora hajnali órákban távolítottak el, miután észrevették, hogy az író és felesége hazatértek és be is gyújtottak a kandallóba. Az újságíró utánanézett az olvasói levélben foglaltaknak s kiderítette, hogy a szóbajöhető elkövető azonos Henri Buronfosse-szal, akinek valóban volt ldpegy kéménysepréssel foglalkozó kis cége. Buronfosse pedig szerepelt a Paul Déroulède (francia nacionalista költő és író) által alapított Hazafiak Ligája (Ligue des patriotes) elnevezésű antiszemita és idegengyűlölő szervezet törzsgárdatagjainak névsorában.

Hogy így volt-e, azt biztosan soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre Henri Mitterand professzor, a párizsi Sorbonne és a New York-i Columbia egyetemek oktatója, a Zola-kutatás talán legnagyobb tekintélye is ezt a teóriát valószínűsíti, s ő írta az előszót Bedel könyvéhez is, amelyben szépen, 220 oldalon át kifejti a Buronfosse-féle gyilkossági verziót. Hogy nem csak egy bulvárkacsáról van szó, az is bizonyítja (szerintem), hogy a kötet nem valami Macilaci Bt., hanem az egyik legtekintélyesebb francia könyvkiadó, a Flammarion gondozásában jelent meg.

A Dreyfus-ügy ott szerepel a „Konteónak indult, majd bizonyosság lett belőle” fejezetben is, hiszen eleinte egy maroknyi csoporton kívül senki nem hitte, hogy a kapitány ártatlan, s hogy koncepciós per áldozata lett. Ami azt illeti, rólam tudjátok, hogy ritkán szoktam egyértelműen állást foglalni egyik-másik posztom verziói kapcsán, de most (körülbelül ötven forrás és ezen belül legalább 300 oldalnyi szöveg átolvasása után) azt kell mondanom, hogy szerintem Dreyfus tényleg ártatlan volt abban, amivel megvádolták. A franciák mindenesetre még ma sem beszélnek szívesen róla…

Hogy Zolát meggyilkolták-e, vagy végzetes baleset áldozata lett – na erről viszont nektek kell nyilatkoznotok.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,

24 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 24. logiszton — 2015-03-27 02:04 

Mindent mégegyszer átolvasva két dolgot nem értek az ügyben:

1. Konkrétan végül is mi miatt ítélték el Dreyfust? Az eddigiekből ez nem derült ki.Volt egy levél hadititoknak számító ágyúadatokkal Dreyfusnak tulajdonított kézírással német szemétkosárban. Namost, ez annyira semmi jelentőségű ügy, hogy a német nagykövetségen se el nem égetik, se páncélszekrényes dossziéba nem zárják, hanem a német alaposságot felejtve közzéteszik: takarítónő-szemetesember-papír és ronggygyűjtő útján. Más konkrét tett nem volt ellene?

2.Kinek volt érdeke és miért a cirkusz? Ha Dreyfus kellemetlen/és gyanús/ volt miért nem tették lapátra csendben? Adott a mondás, hogy minden főnök tud találni olyan feladatot a beosztottjának, amit az biztosan nem tud majd végrehajtani, és akkor érdemei elismerése mellett ki lehetett volna nevezni egy stratégiainak mondott szaharai vádi fenekére egy háromfős útelzáró osztag vezetőjévé örökre. Ehelyett bevállaltak egy nyíltszíni csinnadrattás, mindenféle külsős által piszkálható eljárást.
Dreyfus, mint elzászi jó alany volt kémvádra, de minek kellett maga a kémügy?

 22. iksz — 2015-01-26 14:24 

“a Dreyfus-ügy 1898-ra már messze túlmutatott eredeti önmagán, s a huszadik századi, korszerű, szekuláris Franciaország létrejöttének szülési fájdalmait képezte le – mondanám, ha szeretnék bombasztikusan fogalmazni. De nem szeretek, úgyhogy az előző mondatot tekintsétek úgy, mintha le se írtam volna.”

Imádom 😀

 21. gigabursch — 2015-01-08 08:03 

@gigabursch:
Még annyit tennék hozzá, hogy az ilyen karrier-bajnokok nekem mindig gyanúsak.

Egyrészt az az ember, aki alig idő alatt egy csomó helyen ddolgozott – az semmihez sem ért. Semmiben nem mélyedt el, semminek nem ismeri az érdemi tartalmát, a mögöttes mozgatórugóit (kedvenceim az önjelölt természet- és környezetvédők).
Mondjuk ha én lennék a munkaadó és alig pár év alatt egy csomó helyen jártot igazoló cv-t tenne elém – elhajtanám.

Ez alighanem sok ember csőrét zavarhatta a seregben.
Ami meg egy erősen hierarchikus szervezet.
Ott azárt általáéban a teljesítmény nélkül előretörő faszjancsikat előbb-utóbb megállítják egy rendes pofonosládával.

A pofonosláda mérete meg egy dologtól függ: A törtetés mértékétől.
Ugyanis a törtetés könyökléssel, taposással, seggnyalással jár együtt, és alighnem Háromláb annyit sem tudott az életről (előre elnézést kérek a hölgyektől, de nálunk meglett tanárok oktatták az alábbi bölcsességet, úgy hogy őket is meglett tanárom tanították rá): Amíg p…na van, segget nem nyalunk (nem Palesztinára gondoltam).
Mindehez feltűnik, hogy a kölök olyan helyre szeretne kerülni, ami ma itthon minimum C-típusú vizsgálatot takar (alighanem ez régen se volt másképp, máshol), veszedelmesen nyomul és ráadásul még a származása is necces (vsz, mindenkinek volt egy rokona, akit már vertek át), persze hogy a cél a Végképp Eltörölni.
Egy dolog nem jött be. Nem vitte el pl a malária 10 év alatt – vö: hogyan halt meg ferencferdinánd gyilkosa (TBC + köszvény egy nyirkos dutyiban).

Innentől kezdve méár csak egy kérdés maradt:
WE levele tartalmaz-e érdemi infót, vagy csak arra volt való, hogy kiborítsák a bilit egy koncepciós eljárás keretében.

 20. Deak Tamas — 2015-01-08 00:04 

Aki azt hinné, hogy a náci fajelmélet német eredetű, ajánlom figyelmébe a L’Essai sur l’inégalité des races humaines google keresést.

 19. nicolai — 2015-01-07 14:42 

Van néhány érdekes dolog azért Walsin-Esterházyval kapcsolatban is:

-miután bevallotta, hogy ő írta a bordereaut, miért nem emeltek ellene vádat?
-miért nem kérték a kiadatását a britektől?
-ha azért, mert álnéven élt, miért nem kérték meg az ottani hatóságokat, hogy kutassák fel és azután adják ki Franciaországnak?
-miért nem kérte fentieket a Dreyfus-család?

Szerintem WE békén hagyása az ő kettős ügynöki mivoltát hangoztatók állításait erősíti, bár nyilván ez nem biztos, hogy tényleg így van. De azért nekem nagyon furcsa, hogy miután gyakorlatilag kiderült, hogy WE nyakig benne van, mégsem folytattak ellene semmilyen eljárást. Egyébként, ha jól tudom a német attasé is bevallotta később, hogy vele állt kapcsolatban.

 18. numspa — 2015-01-07 12:56 

Szegény kutyák, madarak és tengerimalacok…:(
Szerintem ez nem konteó.

 17. piszkosfredakapitany — 2015-01-07 07:45 

@petiba: Azt sem tartom kizártnak, hogy olyan rejtőien (Rejtősen?) az első körben elbazilikáztak valamit, aztán egy darabig úgy voltak vele, mint a korántsem haladó szellemű családfő, aki a vasárnapi ebédnél nyakon akarta vágni a szöpörtyölő fiát, de az elhajolt és az asszony kapta a sallert, a tag ezt pedig egy “Ott is jó helyen van!” megjegyzéssel nyugtázta. Aztán akadt, aki szerint nem volt jó helyen, ennek hangot is adott, amit követett a hatalmas fennforgás, mert persze azok, akik az első körben mellényúltak, ezt nem nagyon akarták beismerni.
De továbbra is…vezérkari százados, ami már egy szint, de nem az a klasszik nagyhal. Ezt úgy értem, hogy biztos akadt olyan ajtó, nem is kevés, aminek a kitárulásához legalább félparketta kellett volna.
Annak viszont hagyománya lehetett – kicsit később és kicsit keletebbre volt is – hogy fiatal tisztek “csak úgy” bekopogtattak a hírszerzés HR-eséhez, hogy akad-e szabad hely. És persze, főleg a háború(k) alatt olyan is volt, hogy akkor “Maga fiam holnaptól a hadtest/hadsereg hírszerzésén van!”
A németek és franciák viszonya ezekben az években romlott meg véglegesen (az 1870-71-es háború után viszonylag hamar “normalizálódott” a kapcsolat, úgy értve ezt, hogy a németek legalább 30 évre leszoktak Franciaország megszállásáról, ugyanakkor az oroszok hitelezése és bankrendszere miatt elég komolyan összetolta a biciklit a két állam, persze ekkor (már és még) nem fegyveresen. De egy ilyen ügy erősen alávágott volna a dolgoknak; “Nézzétek a gonosz németek, a budiban is van ügynökük, ezzel vigyázni kell!” Lehet, hogy ez pár üzleti partnert el is tántorított – mint az, amikor a 30-as években kiderült, hogy a londoni szovjet kereskedelmi ügynökség alkalmazottai éjjeli portástól felfelé nem a Külügyminisztérium, hanem az NKVD szaknévsorában szerepelnek…
NA ez hosszú lett így kora reggel…

 16. petiba — 2015-01-06 20:52 

@piszkosfredakapitany:

Igen, a miértéppenalaszka bennem is felmerült, és jó sok kérdést hozott magával.
Hasonló sorrendben…
Csak ő volt az egyetlen zsidó, aki “magasra vitte” a seregben?
Ha igen, akkor miért pont ő?
Ha nem ő volt az egyetlen, a többiek is eljutottak a mindenhovábejárásig?
Ha ők nem, akkor ő miért?
Ha ők is, akkor a többiek miért nem hőbörögtek a “hetedik szoba” zárva maradása miatt?
Tiboru mester röviden bebiggyesztette, hogy nem volt túl szerencsés természete (“nehéz természetű”) bármit is jelentsen ez…

Aztán ott van az a bizonyos írásszakértői vonal.

“(Edmond Belhomme, Émile Couard és Pierre Varinard urak) egyértelműen megállapítják, hogy Dreyfus százados kézírása megegyezik a lista készítőjével.
A kriminológia barátainak mondom: az egyik bevont külső szakértő a neves Alphonse Bertillon volt, aki nem volt ugyan grafológus, viszont annál jobban utálta a zsidókat, úgyhogy bátran nyilatkozott ő is a két kézírás azonossága mellett.”

Tehát akkor most, mivel a három szakértő közül, az egyik nem volt írásszakértő, viszont utálta a zsidókat, TEHÁT a másik két írásszakértő véleménye is felejtős?

Aztán előkerül ez a bizonyos Picquart ales, aki me
Az Alfréd elítélését és száműzését követő hatodik hónapban, 1895 nyarán új ember kerül a francia katonai titkosszolgálat (a Deuxième Bureau) élére: Marie-Georges Picquart alezredes, és mit ad Isten,

“egy poros dosszié legmélyéről valaki előkapar egy táviratot”

Előkaparnak valamilyen fiókból valamilyen táviratot, aminek az ügyhöz semmi köze, (ÉÉRTEED, SEMMI KÖZE ÉS VÉLETLEN) de Picquart ales

“azt veszi észre, hogy FWEa magyar családnevű főtiszt kézírása nemhogy hasonlít a Dreyfus elleni per koronabizonyítékaként kezelt listán látható kézírásra, hanem gyakorlatilag megegyezik azzal”

Akkor most ales barátunk írásszakértő? Is? És neki egyedül (két szakértő véleményével ellentétben) rögtön elhittük, hogy az írás tökre egyezik FWE írásával.

És minél jobban belegondolok – hála Giga kollega éleslátásának és merész fogalmazásának – azt mondom, hogy ennek a Picquart alesnek a hirtelen felbukkanása a szoli élén talán nem véletlen.
És lehet, hogy ismét Gigának van igaza.

 15. piszkosfredakapitany — 2015-01-06 20:12 

Ami felmerült bennem, hogy miért éppen Dreyfus? Biztos volt rajta kívül sok fiatal, lelkes vezérkari tiszt, esetleg még gázosabb háttérrel is. Franciaország akkori cirka 38 milliós lakosságából 86 000 zsidó volt (1900), ez szerintem van akkora szám, hogy a katonatisztek közül se Dreyfus legyen az egyetlen – főleg, hogy a katonatiszti pálya népszerű volt az ő köreikben is akár pl. a Monarchiában.
Rosszkor volt rossz helyen? Vagy beszólt valakinek, mondjuk kritizált egy potrohos táborszernagyot? Esetleg az egész olyan, mint Rejtőnél a Menni vagy meghalni-ban, hogy minden klappol a tiszt bűnösségéhez első blikkre, de amúgy mégsem?

 14. komojtalan — 2015-01-06 13:32 

Kellett már egy új konteó, még ha ez nem is az :-). Amikor még a MTV normális filmeket is leadott (nem is volt más TV még), akkor láttam a Dreyfus ügyet. Persze fiatalon nem fogott meg, így jó volt újra olvasni róla. Dreyfusról picit más a véleményem a leírtak alapján, nem véletlen pécézhették ki, elég ellenszenves alak lehetett és még ráadásul zsidó is … Ideális alany. Esterházy kettős ügynökségét viszont kétlem, mert akkor egyszerűen nem hozzák nyilvánosságra mit találtak. Gondolom az akkori rendszer is olyan volt hogy azonnali eredményt követelt, jó lesz nekik Dreyfus. Utána meg már védték a mundért, ez sajnos most is ismerős.

Zola halála szerintem sima baleset volt, meg is lepett a szavazás állása. Ilyen módon nem lehet biztos eredményt elérni. A feleség teljesen kizárt, ő is ugyanolyan veszélyben volt. Egy fanatikus nem így végez vele, mert az a célja hogy felhívja valamire a figyelmet, a titkosszolgálatnál meg nem látok indokot akkor már. Ha Angliában történik nem sokkal az eset után az teljesen más.

 13. gigabursch — 2015-01-06 11:45 

Ami Háromlábat illeti (drei fuß).

Teljesen egyértelműen a háttér(világ)hatalom küldötte volt, hogy a titkosszolgálatot belülről átvegye.
Csak éppen akkor még a titkosszolgáűlatban volt elegendő belső vitalitás ahhoz, rendben volt az “immunrendszere”, hogy vagy így-vagy úgy, de kiöklendezze magából azt, aki nem oda való.
Kapóra jutott egy ügy, egy lehetőség, felhasználták.
Eltakarítása nyilvánvalóan politikai döntés volt. Biztonságpolitikai.

Érdemes lenne megvizsgálni, hogy 12 év alatt a megváltozott hangvételű lapok tulajdonos háttere hogyan változott.
Utána meg jönne majd néhány jéééé, meg nahááát.

Persze.
Csak Úgy lesz valaki titkosügynök, meg belsőelhárítás vezető operatív tisztje, hogy jelentkezek és majd én azt eldöntöm.
Én meg most jöttem le a falvédőről.

Mely páholyok álltak mögötte az előmenetelében, hány tanárt fogtak már akkor hátulról?
Ezek a kérdések.

 12. gigabursch — 2015-01-06 11:27 

“Azt tartom csak furcsának, hogy a földön heverő Zola és a kutyái megfulladtak, míg az ágyban fekvő felesége nem. A házaspár egy reneszánsz típusú ágyat használt, amely egy 35 centiméteres dobogón volt elhelyezve, tehát Alexandrine feje úgy egy méterrel magasabban volt, mint Émile-é. Igenám, de a szénmonoxid könnyebb a levegőnél (ha a forrásaim nem írnak hülyeségus ket), tehát előbb a magasabban található asszonynak kellett volna meghalnia, s nem a padlón fekvő írónak. Vagy valamit rosszul kalkulálok… “

Ami azt illeti, ha nincs erős termikus konvekció a szobában, akkor az alábbi módon rétegződnek a molekulák pusztán molekulasúly alapján fentről lefelé
CO
O2
CO2

Namost itt nyilván van keveredés, de arányaiban minél feljebb vagy, annál több a CO, lent meg a CO2.
A CO mérgez, lévén messze erősebben kötődik a hemoglibinhoz, mint az O2 vagy a CO2 (ami igazázában nem is kötődik, csak a vérplazmában oldódva közlekedik)-
A CO2 meg kizár.

Ezen felül, hogy kinek volt magasabb a pulzusa, gyorsabb anyagcseréje, azt innen már nem mondjuk meg, akárcsak azt, hogy ki volt mondjuk dohényzás miatt eleve terheltebb CO-val a vérében.

 11. petiba — 2015-01-06 10:06 

Bujjjék minden becsületben telelő szaktársnak.

“Imádom” ezt az ötperces játékot, amivel meg kell küzdeni, hogy a zember szóhoz juthasson …(belép, összes hozzászólás, ehhez be kell lépni,belép, újra összes hozzászólás, újra belép, frissítés, belépés, összes hsz, frissítés és hurrá)

A történet ismert, a “folyománya” (möszjő Tivadar “felbukkanása” és ennek következményei) azonban inkább képezi a konteóság forró talaját, mint Dreyfus ügye.
A zsidók iránt érzett ellenszenv, D-t bűnbakká változtató atavisztikus megvetés, kirekesztés, sőt, gyűlölet, melynek D. áldozata lett, illetve a zsidókat ért atrocitások, pogromok nem a huszadik század meg a bajszos piktor találmánya, és még csak nem is a XIX. századé. Egyszer olvashatnánk végre arról, hogy valójában miért, és hogyan alakult ki ez az évezredes dolog, na az lenne egy szembenézős történet, miért mondták azt, amit,- tudósok, művészek, uralkodók, hadvezérek, Cicerótól Aquinói Szent Tamásig, Luther Mártontól Mária Teréziáig, Diderot-tól Baconig, George Washingtontól Benjamin Franklinig, Liszt Ferenctől Mindszenty bíborosig, stb. stb.
Antiszemetezéssel, jelzők aggatásával ez a dolog egy soha meg nem oldódó gordiuszi csomó marad mindaddig, amíg a zsidóság szembe nem néz mindezzel és az okokat és következményeket a logika, illetve ok és okozat viszonyában nem gondolja újra,érzelmi és érdekközeli megközelítés helyett. Szerencsére van már több példa rá, hogy ezt meg lehet tenni. A zsidó Norman Finkelstein és David Cole a két legismertebb példa rá, hogy ezt a szembenézést meg lehet és meg is kell tenni.
Dreyfus igazi áldozat. De nem megalapozatlan buta, csak ellene irányuló előítéleté, hanem évszázadok alatt kialakult utóítélet áldozata. Szerencse, hogy nem kivégzéssel büntették az általa (valószínűleg) el nem követett bűnt.
No meg persze köztudott,hogy sok csúnya játékot játszott le a sok különböző fegyveres testület, szintén évszázados-évezredes története van a formális csoportok, testületek berkein belül zajló embertelen, igazságtalan, meggondolatlan, jóvátehetetlen bűnöknek, hibáknak, félreértéseknek,döntéseknek stb. Időben nem is kell hozzá utaznunk, elég ha térben elutazunk keletre (Észak-Korea,vagy Ciszjordánia, nyugatra Guantanamo, ill. a dél-amerikai katonai junták környékére)
.
Az azért elgondolkoztató, hogy “elő-utó”ítélet ide, vagy oda, azért csak felveszik D-t a világhírű katonai akadémiára, csak nagyvezérkari százados lehetett belőle, csak a vezérkari osztályok valamennyi osztályára “bebocsátást nyer”. Csak a hírszerzésre nem. Az is elgondolkoztató, miért tépi annyira az istrángot, hogy márpedig ő a titkosszolgálati területre is bejáratos akar lenni. Ha akkora a gyanakvás a parancsnokai részéről, akkor vajon miért irkál beadványokat, miért engedi kitörni a “nehéz természetét”, miért kér ki magának BÁRMIT? Egy HADSEREGBEN??? Kikéri magának azt, hogy nem jut be a titkosszolgálati területre? Vajon – rajta kívül – hányan nem juthattak be oda? PONT az a “jellemző”, hogy a titkosszolgálati területen jönnek-mennek az emberek…aztán aki nem, az kikéri magának…hát ezt így nehezen vizualizálom…ha érthető, hogy mire gondolok.
Ha EGYÁLTALÁN eljuthatott idáig, akkor nem biztos, hogy a csúnya előítéletesség miatt nem juthatott be a titkosszolgálat berkeibe. Csak esetleg – szokás szerint – rögtön ez volt az “érv”.
Valamiért bevillant Rudolf Hess ügye a börtönnel, meg az Ördögszigeten a hat őrével egyedül raboskodó D.
Ezt az “egyedül raboskodást” kicsit nem értem, mert a sziget már a 18. század végétől használatos büntetőtelepként, ráadásul köztörvényesek gyűjtője. Tehát nem lehetett D. az első, de a telep bezárása miatt se lehetett egyedül, mert jóval utána (harmincx év) Henri Charrière is sokadmagával raboskodott. Magánzárkáról meg nem esik szó. Szóval ez kicsit zavaros nekem.

Nem tért ki mesterünk a “nehéz természet” körülírására, mibenlétére, pedig akár ez is lehetett döntő tényező az ügy lefolyásában.

Zola halálát illetően szvsz. teljesen kizárt a merénylet. Ezen a módon. Ha valaki akkortájt pontosan tisztában volt a szénmonoxid gáz létével, hatásával az emberi szervezetre, akkor annak tudnia kellett, hogy túl sok a bizonytalansági tényező. Merényletre alkalmatlan megoldás. Egy rablógyilkosságnak álcázott kivégzés sokkal biztosabb. A feleség meg síkidióta lett volna, ha olyan módon végez a férjével, amibe nagy eséllyel ő is belehal.

 10. ujfiu — 2015-01-06 09:30 

@munci:

Osztom a véleményt. Házastársakról lévén szó, valószínűsíthető, hogy egymás mellett feküdtek az ágyon. Zola az éjszaka közepén valamiért felkelt (ez egyértelmű, hiszen reggel nem az ágyban találták meg), így a feje már közel két méter magasan volt, ami egy 3,5m-es belmagasságnál már majdnem a felső harmad. Aztán elindult a kandalló felé, ahol rosszul lett, összeesett.

A nő meg valószínűleg nem kelt fel, esetleg (mivel hideg volt, ezért fűtöttek be) még a takaró is a fején volt, így az is szűrhette neki valamennyire. Vagy akár a szén-monoxid mellett egyéb olyan anyagok is kerülhettek a levegőbe, amiktől a nő asztmás rohamot kapott (reggeli hörgés), és ezt tovább gondolva erre kelhetett fel Zola.

Számomra a kérdés az, hogy vajon a kutyákat hogy ölhette meg? De ezt is hozzá lehet kapcsolni a te állításodhoz. Az akkori belmagasságok, építészeti megoldások, a nyílászárók közel sem tökéletes szigetelése miatt simán keletkezhettek bent olyan légmozgások, amik – az én értelmezésemben a közvetlenül a kandalló előtt fekvő, ott melegedő – kutyák halálát okozták.

 9. skywalker — 2015-01-06 01:25 

Egy ilyen szénmonoxid mérgezéses gyilkosság ily módon való végrehajtása igen valószerűtlen. Írom ezt úgy, hogy nem olvastam a cikkben említett Henry Mitterand írását.
Több a valószínűsége, hogy máshogy sül el a történet. Kizárni persze nem lehet, de mint mások is rávilágítottak ezer és egy más módja lett volna a merénylet végrehajtásának.Egy utólagos beismerő vallomás (bár erről a konkrét esetről nem olvastam semmit) feltűnési viszketegseég is lehet,közhangulat keltés, vagy bármi más.
A cikk nagyon jó lett, bár én ebben annyi konteót látok, mint Buddy Holly halálában. Nyilván ott is lehet találni ezt-azt 🙂

 8. wacher — 2015-01-05 23:18 

Olyan kicsi a sűrűségkülönbség, hogy egyéb részletek (belmagasság, légáramlat, stb. – ahogy előttem már leírták) ismerete nélkül szerintem lényegtelen és lehet, hogy a házaspár egyik tagja hamarabb/később feküdt le mint a másik, vagy éjjel felkelt valamiért és azt sem tartom kizártnak, hogy egyéni jellemzők is befolyásolják a CO mérgezés mértékét, hatását. De ha elfogadjuk a Alexandrine asszony közreműködését, akkor ez a felvetés nem is kérdés többé.

Ugyanakkor ezt a CO mérgezős történetet én is erőltetettnek tartom, ha az asszony mégsem volt beépített áruló, akkor annyira kétséges lehetett a tervezett gyilkosság eredménye, hogy talán nem is beszélhetünk tervezett eseményről. Bizonyosan voltak legalább ilyen tiszta, de sokkal “hatásosabb” megoldások már akkor is. Ezért én a balesetre szavazok.

 7. 404notfound — 2015-01-05 20:32 

A Dreyfus-ügy tisztának látszik, neki kellett elvinnie a balhét, szóval Zola. Én mondjuk azt nem tartom meglepőnek, hogy volt otthon némi kloroform, elvégre egy úrinő azidőtájt nem létezhetett nélküle, de… Tegyünk fel, ő hozta össze a férje halálát, örökölt sokat? Hozzáment a tejesemberhez vagy mi lett vele ezután? Lehetett neki indítéka? Egy szélsőjobbos számára nem egyszerűbb a sötét utcán gyilkolni? Mert addig még ok, hogy eldugítják a kéményt, de mi van akkor, ha fűthetetlenségig tömik be? Vagy ha Zola és neje látva, hogy necces a fűtés, szállodába megy? Vagy még aznap este iparost hívnak seprésileg? Annyira profi módon eltömni egy kéményt, hogy valamennyire szeleljen is, de reggelre halottak legyenek a lakók, csak utólag tűnik egyszerűnek. Vagy Zola, a neje és az inas egyszerűen tudomásul vették, hogy működésképtelen a kémény és mentek aludni, hogy majd megjavul? Reggel meg úgyis jön a kéményseprő… Tartok attól, hogy itt a lustaság és a hanyagság okozott balesetet, mert merényelni egyszerűbben is lehet, főleg akkor, ha biztosra menne az ember.

P.s.: tiszteletem jeléül nagyon szívesen leülöm Dreyfus teljes büntetését a szigeten és ha kell, produkálok pár szökési kísérletet is a hosszabbításért.

 6. becsuszoszereles1k — 2015-01-05 20:11 

5.@munci:

“Nem tudom, milyen magas belterű volt a lakásuk? A moxi érdekesen tud viselkedni…”

Szvsz az Oktogon lehet egy jo kiindulasi pont, a kornyek ugyis parizsi epiteszeti minta alapjan keszult 1870 korul:

Az Oktogonna’l a lakasok belmagassaga 4 meter.
Ennyi minimum megvolt Parizsban is a rue de Bruxelles-ben, ahol Zolaek laktak.
Amugy, talalhato Parizsban atlag 5-6 meteres belmagassag is, sot, 9 meter (azert ez mar komoly kozepulet, nem csak ugy), illetve 22 meter belmagassagu, ami egy parizsi konyvtar…

 5. munci — 2015-01-05 14:11 

Möszjők!

A CO könnyebb a levegőnél, ezért mindig a légtér felső harmadában nagyobb a koncentrációja (csak extrém körülmények esetén lehet komolyabb eltérés, ám azt egy lakásban nem feltételezek)
Viszont! Magas koncentrációnál (talán 500 ppm felett, de ez nem biztos fejből) már egy slukk is gyors eszméletvesztéshez, majd halálhoz vezet. Elképzelhető egy olyan eset, hogy Zola felébredt a szagra (a moxival áró tökéletlen égés szagára, a moxi maga szagtalan)felállt, így feje jóval magasabbra került mint az asszony feje, a szennyezettebb légtérben igen gyorsan elveszthette az eszméletét, majd beállt a halál.
Alexandra életben maradásának lehet magyarázata egy akár egy enyhe huzat is. Nem tudom, milyen magas belterű volt a lakásuk? A moxi érdekesen tud viselkedni…
A fentebb vázoltak valószínűsége nem túl nagy, de messze nem csak elméleti!

Tisztelettel, Münci

 4. innercircle — 2015-01-05 11:17 

Különösen, hogy történelmi léptékű igazságszolgáltatás történt: kiderült, hogy Clemenceau már megbűnhődött Trianonért. Igazság szerint ennyire szar diétával negyven éven át már azért is megfizetett volna, ha az egész Tiszántúlt Románia kapja 😀

 3. specnaz86 — 2015-01-05 10:01 

Már épp készültem szét unni a napot, ez most jól jött! 😀

 2. be8ki — 2015-01-05 10:01 

lefelé helyett felfelé

 1. be8ki — 2015-01-05 10:00 

A szén-monoxid könnyebb mint a levegő, de csak nagyon kicsivel, ezért nyilván nem száll túl gyorsan lefelé és a levegőáramlatok is hatással lehetnek a mozgására.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök