2015-10-10–12:49

Voks populi 20.0

Ha jól számolom, úgy másfél éve nem volt témaszavazás a Konteóblogon, s néhányotokban így joggal támadhatott az az érzés, hogy a régi jó demokratikus hagyományainkat felszámoltuk, s határozott léptekkel indultunk meg azon az ösvényen, melynek végén (az örök napsütés és a madárfüttyös erdei tisztások helyett) a diktatúra és az elit önkényuralmának baljós árnyai sejlenek fel az utat szegélyező fák (és a közöttük megbújó migránsok) között.

Hát nem. Ezennel kiírjuk a szám szerint huszadik voksposztot, melynek résztvevőiről annyit kell tudnotok, hogy mindegyikük szerepelt már legalább két hasonló megmérettetésen, de eddig valahogy nem jött össze nekik.

Tekintettel a hosszú kimaradásra, most nem a hagyományos négy téma közül választhattok, hanem mindjárt ötöt tálalunk fel. Mindenki 3 (három) szavazatot kap, hosszas és alapos megfontolás után ezt a hármat kell szétosztania az öt lehetőség között. Ahogyan azt már megszokhattátok, a három szavazatot csak egyszerre, egy alkalommal lehet leadni. Persze ha csak egyre vagy csak kettőre szavazol, az se gond, ebben az esetben a fel nem használt voksaid/voksod elvész(nek).

1.) A frigyláda

Talán nem túlzunk, ha a titokzatos bibliai tárgyról (bútordarabról, kommunikációs és/vagy rituális eszközről, stb.) úgy beszélünk, mint az emberiség kultúrtörténetének egyik legrejtélyesebb objektumáról. Mi lehetett ez a doboz, honnan került elő, mire használták valójában és vajon hová tűnt? Ez a poszt eddig kétszer is második volt.

2.) A Nazca-vonalak

A távoli Peru egyik fennsíkján találhatók azok a titokzatos rendeltetésű, sok száz (más források szerint egyenesen kétezer) évesnek becsült vonalak, amelyekről a mai napig sem igazán lehet tudni, hogy mi célból készültek. Az viszont tény, hogy igazából csak a levegőből vehető ki, hogy miket is ábrázolnak: pókok, madarak, szabályos síkmértani alakzatok, távol minden civilizációtól. Tudósok tucatjai tanulmányozták (és tanulmányozzák) őket éveken keresztül, de nem tudtak konszenzusra jutni a “miért” vonatkozásában, úgyhogy itt az idő, hogy kisegítsük őket.

3.) A Shakespeare-konteók

A világ drámairodalmának egyik legnagyobb alakja, akinek személye köré már életében konteók sokaságát szőtték: vajon ő írta-e a híres színműveket, hányan is volt(ak) valójában, satöbbi… No és őt is sokan kérték – vélelmezem, a filoszi vénával megáldott konteósok. Az avoni hattyú eddig már többször szerepelt a választható témák között, de mindeddig nem sikerült az élen végeznie; egyszer második, kétszer harmadik volt. Talán majd most befut (?).

4.) A torinói lepel

Van-e olyan konteós, aki ne hallott volna a híres ruhadarabról, amelybe (állítólag) Jézus keresztről levett testét bugyolálták? Számos amatőr és szakvélemény született arról, hogy ez az állítás tudományosan (történelmileg, teológiailag, érzelmileg, stb.) alátámasztható-e. Ha úgy gondoljátok, mi is körüljárhatjuk a témát.

5.) A rózsakeresztesek

Újabb titkos társaság részletes ismertetését olvashatjátok majd, ha ez a téma lesz a szavazás győztese. Nem is szabadkőművesek, nem is illuminátusok, nem is templomosok – de talán mindegyikből egy csipetnyi, ugyanakkor teljesen egyediek. Az biztos, hogy tudtak valamit, hiszen olyan arcokat tudhattak tagjaik között, mint Comenius, Descartes, Newton, Spinoza vagy Leibniz.

Ezek tehát a témák, s nektek semmi más feladatotok nincs, mint kiválasztani azt a maximum hármat, amely közelebb áll a szívetekhez, voksoltok rájuk, majd hátradőltök és a kommentek között megvéditek a választásotokat (ha rászorulna).

Ne feledjétek: mint minden szavazás, ez az itteni is felelősséggel jár. És csak remélem, hogy senki nem próbálkozik sportszerűtlen eszközökkel befolyásolni a végeredményt (most szigorúan néztem!).

Szavazni egy kerek hétig, vagyis 2015. október 17-e, szombat délig lehet.

PS: Tudtad, hogy megjelent egy kémes könyvem?

Kategória: EgyébCímkék: ,

70 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 70. weirax — 2015-11-12 22:07 

@tiboru:
egyes elméletek szerint neki is volt dublőre, csak azért vetettem fel 🙂

 69. tiboru — 2015-10-22 20:00 

@weirax:

Nem akkora konteó az 🙂

 68. tiboru — 2015-10-22 19:59 

@lorgerm:

Nincs olyan kék gombod, hogy “összes komment”?

 67. lorgerm — 2015-10-22 19:42 

@tiboru: Hogyan találom meg az első kommentet? Itt speciel az én (38-as) kommentem a legalsó….

 66. weirax — 2015-10-20 22:38 

@tiboru: Pablo Escobar halálát esetleg nem lehetne belevenni a következő szavazásba? 🙂

 65. tiboru — 2015-10-19 15:47 

🙂

Akkor ezzel is megvagyunk! Köszönöm a tippeket, ma elkezdem a frigyládát.

 64. gigabursch — 2015-10-19 07:40 

@tiboru:
Maradva hűséges olvasód és kommentelőd.

Így már kezelhető és jól használható.

 63. becsuszoszereles1k — 2015-10-18 19:05 

@petiba:

Szalem alejkum! XD

Tiborunak koszonjuk szepen: most igy eleg furi, de sokkal jobb! 🙂 😀

 62. petiba — 2015-10-18 15:22 

Most, hogy “feljött a kommentablak”, plusz a számozás is megstabilosodott, XP (számfetisiszta kollégák kedvéért), már majdnem teljesen tökéletes minden.
Akinek ez így nem jó, hogy nem kell lapozgatni, keresgetni, összes komment csapdákba lépegetni, attól én kérek elnézést XD.

 61. tiboru — 2015-10-17 23:11 

@gigabursch:

Megértem én a bosszúságot, de az informatikus kollégából se csinálhatok hülyét azzal, hogy hetente kétszer igyekszem megfelelni az olvasók változó igényeinek 🙁

Ez most így marad: a legfrissebb kommentek lesznek legfelül, a számozás pedig stabil (a hozzászólások megőrzik a sorszámukat), a kommentablak pedig alul. Még dolgozik azon, hogy itt oldalt a posztokat az utolsó komment szerint is lehessen rendezni, ezután egy ideig már nem változtatunk semmin.

Köszönöm a megértést.

 60. tiboru — 2015-10-17 23:07 

Na, akkor vége a szavazásnak. A végeredmény:

1.) A frigyláda: 34,69%

2.) A Nazca-vonalak: 19,03%

3.) A rózsakeresztesek: 16,63%

4.) A torinói lepel: 15,45%

5.) A Shakespeare-konteók: 14,20%

Hamarosan nekiállok a frigyládának, köszönöm mindenkinek, aki szavazott!

 59. gigabursch — 2015-10-15 08:18 

@djatlov:
Pedig Janus OPannoniusnak (Csezmicei János) ennél több is sikerült. Igazolhatóan.

 58. specnaz86 — 2015-10-14 23:26 

@djatlov:

Francis Bacon irta az egész Shakespeare életmüvet a bizonyitékok a Kanada partjainál fekvő kis szigeten, az Oak Islandi un. pénzgödőr alján találhatóak. 😀

Égyébként a frigyláda is ott van a gödőr alján, benne a felbecsülhetetlen értékü kéziratokkal! 😀

 57. somitomi — 2015-10-14 20:55 

@tiboru: Speciel engem sokkal inkább érdekel egy ilyen “kevésbé ismert” téma, mint a mostani szavazáson választhatók bármelyike. Fene se tudja miért.
A kommentek sorrendjének megfordítása nem rossz ötlet, de a számozásnak kronológiai sorrendben kéne haladnia, mert most körülbelül öt percig néztem bambán, hogy a legelső hozzászólás ugyan mire válaszol, mire rájöttem, hogy nem időrendi a sorszámozás.

 56. djatlov — 2015-10-14 13:52 

@Aborepi Majom:
Na, hát nekem is ez a szívfájdalmam.
Két éve várok Shaekespeare konteóra.
Nem egy nagy szám, de tényleg elgondokodtató, hogy lúdtollal hogy lehet ekkora életművet maga után hagynia egy embernek. És ha nem ő hagyta, ki hagyta vagy kik hagyták? Miért nem vállalta a nevét? Ha egy ember írta, ki lehetett az, aki ilyen hihetetlen nagy műveltséggel rendelkezett? És még millió kérdés.
Remélem, egyszer Tiboru mester csupa érdektelen opciót ad meg Shakespeare mellé, hogy egyszer csak az nyerjen. 🙁
Ellenkező esetben már csak arra számíthatok, hogy még az én életemben elfogynak a “normális” konteók és csak Shakespeare marad.
🙁

 55. gigabursch — 2015-10-14 10:08 

@tiboru:
Kedves Tiboru!

Nekem ez a módi továbbra sem jön be.

Okok:
1.) Eddig nyomtam egy End gombot bármilyen esetben és ott voltam, ahol a történte véget ért.
Ezzel szemben most szanaszét görgőzöm a világot, hogy eljussak a cikk aljára.
Ez főleg olyan cikknél érdekes, ahol egy ideje nem szóltak hozzá

2.) Ha minden szándékom ellenére mégis kijelentkeztetett a rendszer, akkor az End gomb hatásárá ott voltam, ahol be lehet jelentkezni, ezzel szemben most a fentiek tükrében megy a kóválygás.

Szóval, szerintem ez nem jó.

No mindegy, fogok még ettől aludni, mindenesetre javasolnám egy átgondolás, és/vagy egy sorrendváltó gomb alkalmazásátá, amit néhány sütivel megjegyez a rendszerem.

 54. meggymag — 2015-10-13 22:42 

@Rumcájsz von Jicsin:

Bevallom, sunyi önzéssel, hogy a mexikóiak maguk nem nyugtalanítanának, nem jártam ott soha. De ha a kaktuszokkal teli ablakpárkányomra nézek, akkor már az elsö látásra a „k.va“-ra gondolok, mintsem a „jó“-ra.

Csak úgy mondom:
A szavazóbox is elkaktuszosodhatott egy oly hirtelen jött jó ötletre, persze láthatatlanul. Végül is egy konteós, meglepetéses blogon teljesít szolgálatot. Mosmeg elment szabadságra Mexikóba, az ottani kaktuszokhoz látogatóba, remélhetöleg térti jeggyel.

 53. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-13 09:04 

@petiba:

Nnna, az a helyzet, ha akarnék úrrá tudnék lenni a gondon, de nem akarok! Hogyan, miért?

A címsor baloldalán van egy pajzsszerű ikon, ha ballal rákatt, jön egy popup, miszerint a Firefox tartalmat blokkol ezen az oldalon, magyarán a követést blokkolja, azaz “Az oldalnak az Ön online tevékenységét követő részei blokkolva lettek”.
Ugyanezen a popupon van egy “beállítások” gomb, ahol ki-be lehet kapcsolni a védelmet.
Ha kikapcs, azaz követi az onlány tevékenységemet, akkor van savazó box!

Én azt gondolom, hogy ne kövessen engem!!!

– Momentán a Makár és a Rókus közt, de rövidesen ismét expat leszek. Valóban, a Dél-Dunántúl legszebb férfi felsőteste úgy eltűnt, mint szürkeszamár a ködben!

 52. rebel — 2015-10-12 22:50 

Graham Hancock: Jel és Pecsét c. könyvét ajánlom. Lebilincselő iromány ahogy egy oknyomozó parakutató a Frigyláda nyomába ered. Ő arra jut, hogy Etiópiában van a Frigyláda.

 51. petiba — 2015-10-12 22:34 

@Rumcájsz von Jicsin:

Naugyehogy ugye! Szeretnél te savazni piszkosul, csak nem tucc.
De megoldjuk okosban, fogjanak össze a jicsini pógárok! Mondjad, mire savaznál, és hányszor? XD
Majd én szavazok neked polgártárs. Apropó, merre állod az utat elfele? Jicsinben?
Kár, hogy nem jött össze tavaly a jicsini gyülekezet…Lassan egy éve lesz, hogy RealCorpus eltűnt, mint Damon Hill. 🙁

 50. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-12 18:51 

@meggymag:
Hogy én is hozzátegyem a magam véleményét: ez tipikusan olyan, mint a mexikóiaknak a kaktuszba ülés! Első látásra, átgondolatlanul, k.va jó ötletnek tűnhetett!
Gratulálok!!!

Csak úgy kérdezem:
A szavazó boxot nem muszáj láthatóvá tenni?

 49. meggymag — 2015-10-12 18:08 

@gigabursch:

Én is csatlakozom e kéréshez, ha lehet.

Nem lehetett volna legalább az eddigi hsz.-ket meghagyni úgy ahogy voltak? Vagy azok sorrendjét “visszacsinálni” és csak mostantól kezdve másképp számozni?

Különben pont olyan rengeteg pörgetéssel kell hszt.-t keresni mint eddig csak a másik irányba.

 48. gigabursch — 2015-10-12 13:03 

@tiboru:
A hsz sorszáma ha statikus, akkor kvesebb erőforrást igényel, hiszen a 219. hsz mindig is a 219. hsz marad, akárhonnan olvasom.

Értem én, hogy fordult a világ, de a hsz sorszáma – ha lehet kérni – ne változzon meg. (lásd pl. indexes fórumok)

 47. becsuszoszereles1k — 2015-10-12 12:33 

@becsuszoszereles1k:

@gigabursch: Most kapcsolok, hogy az a video lehetett (Papp), amirol az (ex?) 155.(?) hsz-odban van szo! Igaz? Az az, amit akkor nehanyan megneztunk (@meggymag, @rdos…)! Az bizony megfontolni valo informacio (tudas) -, am szvsz “valami ezo”-nak titulalna’k…

 46. becsuszoszereles1k — 2015-10-12 11:46 

@becsuszoszereles1k:

A Nazca-varasba mar beleuntam. Evtizedek ota olyan lassusaggal kezelik kirobbanasa ota a temat, hogy meg partot se mos…
Nem is akartam ra szavazni (egyelore legalabbis).

@giabursch: vagy volt valami attores? Azert szedtek le Papp Gabor eloadasat a youtube-rol?
Es mi volt benne? Te nyilvan lattad.

 45. becsuszoszereles1k — 2015-10-12 11:34 

2.@tiboru:

En speciel megszokni nem fogom (kronologia),
viszont belatom (perspektivailag)! Ami szinten egy igen jo konteos tulajdonsag. 😀

Ha nem repi felmeres, akkor nem repi. Az erdekelne viszont, hogy ha nehanyan, konteosok is csinalnank egy ilyet, osszehasonlitva mi jonne ki… De neeem dolgozunk helyettuk (tuggyukkik helyett)! 😀
*

Azt nem gondoltam volna, hogy Shakespeare a torinoi “lepedo” alatt vegzi, bar allitolag nagy csibesz volt szexcsatakban (de ha nem erdekel senkit… 😀 ) !

Mint megrogzott monogam-teista, a Frigy-ladara szavaztam, valamint Shakespeare-re (mert konteoilag sem ‘nem kell mindig kaviar’ – mindig is az egeszseges szauna-elvet kovettem), no meg, az eddig olvasottak alapjan nagyon izgalmasnak igerkezo Rozsakeresztesekre.

 44. tiboru — 2015-10-12 09:21 

@gigabursch:

Nem kell beírni a sorszámot (az változik), hanem csak a “válasz”-ra kell bökni.

 43. tiboru — 2015-10-12 09:20 

@lorgerm:

Így szerintem is kényelmesebb, nem kell letekerni esetenként több száz kommentet, hogy elolvashasd az utolsót…

Eleinte lehet, hogy szokatlan, de meg fogjuk szokni szerintem 🙂

 42. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-12 09:08 

@petiba:
Újabb molyolás:
Az Adblocker letörölve, az Adobe Acrobat kinyiffantva, savazó panel nincs!

Úgy döntöttem – mivel máshol nincs semmi problémám -, hogy az én gépem és konfigurációm jó, ergó molyoljon az aki akar!! 🙂

 41. gigabursch — 2015-10-12 07:25 

@tiboru:
De a kommentek sorszámozása NE VÁLTOZZON MEG!

Elég sokan elég sok helyen beírjuk, hogy hányas hsz-ra utalunk.
Nemost ez a feje tetejére állt.

Ez_így_sajna_nem_szupertuti.

Kéretik valamit rehabilitálni.

(találós kérdés: mi az amikor egy egyetemi tanárt megfosztanak tudományos fokozatától, majd visszaadják neki? Re-habilitáció…)

 40. gigabursch — 2015-10-12 07:21 

Személy szerint a Nazca vonalakról és ábrákról (nem ugyanaz a kettő!) nem nyitnék posztot.
Az előbbiről egy magyar tudós már egy 1982-es IPM-ben is részletes publikálást adott, az utóbbiról (ami a régebbi) Pap Gábor adott jó előadást , amit viszont a TeCső sajnos kinyírt

 39. lorgerm — 2015-10-12 05:14 

Uhh, azon nem lehetne állítani valahogy, hogy ne az utolsó hozzászólás legyen legfelül? Eddig nem így volt…

 38. lorgerm — 2015-10-12 05:12 

Én sem látom a szavazógépet.

 37. anthem — 2015-10-12 02:19 

@tiboru:

Hát akkor ezek szerint tényleg (szinte) csak az én fantáziámat mozgatta meg a téma… 🙁 Mindenesetre köszönöm szépen a gyors és korrekt választ! 🙂

Lehet hogy azért tetszik nekem ez a téma, mert valahogy a halálesetekhez, esetleg eltűnésekhez köthető konteók mindig jobban megfognak, a Djatlov-féle balhétól a mai napig feláll a szőr a hátamon, de az eilean mór-i esetnél se lettem volna ott szívesen. 😀

 36. tiboru — 2015-10-11 23:58 

@anthem:

Ihlet- és témahiányról nem igazán beszélhetünk, inkább időhiányról; pont a napokban számoltam össze és a várólistán 47 (negyvenhét) téma található 🙂

Amúgy a szűkebb környezetemben (többek között a privát leveled hatására) végeztem egy nem-reprezentatív közvéleménykutatást és az az igazság, hogy az általam megkérdezett 17 személy közül 4 (négy) mondta, hogy szívesen olvasna Rudolf-konteókat, további 2 (kettő) azt mondta, hogy “hát a fene se tudja…” és 11 (tizenegy) pedig kifejtette, hogy abszolút nem érdekli a téma 🙂 Még a kassai bombázás is többek fantáziáját mozgatta meg, pedig az se egy túl népszerű topik.

Szóval tényleg sajnálom, ha csalódást okoztam, de attól tartok, ezek alapján olyan sokan nem osztoznak veled a Rudolf-konteók iránti érdeklődésben… A Shakespeare-rajongók ugyanilyen csalódottak 🙂

De a következő szavazógépbe beteszem, aztán majd meglátjuk 🙂

 35. anthem — 2015-10-11 23:37 

Kezdjük a szokásossal: “hú de izgi, első kommentem itt, de már régóta olvasom a blogot, életem legnagyobb pillanata ez, egyedül az keseríti meg hogy nem én írtam az első kommentet ehhez a poszthoz stb.” Amúgy viccet félretéve, tényleg gratula az oldalhoz!

Most viszont azért ragadtam billentyűzetet, hogy a csalódottságomnak adjak hangot.

Már jó régen írtam tiborunak még privátban, hogy esetleg érdemes lenne megereszteni egy posztot Rudolf trónörökös igencsak rejtélyes haláláról, amiben a külföldi konspirátoroktól kezdve egészen Ferenc Jóskáig ármányos összeesküvők egész hadának lehet benne a keze. Sajnos azóta sincs szikrányi jele sem a posztnak… 🙁 Amikor megláttam a szavazást, reménykedtem benne, hogy hátha köztük lesz, de csak a már sok helyen kitárgyalt témák fogadtak (frigyláda, Nazca-vonalak stb.) Szóval jobban örültem volna, ha a téma tisztességes versenyben maradhat alul, nem pedig a fiók mélyére kerül mindörökre. 😀

Már arra is gondoltam hogy megírom én és beküldöm, csak most még erre sincs időm, meg nyilván tiboru jobban és alaposabban össze tudná szedni ha akarná. 🙂

Nem követelőzni szeretnék ám, de ha épp ihlethiány van, ez szerintem egy jó és összeesküvés-elméletekben bővelkedő téma lehetne. 🙂

 34. petiba — 2015-10-11 19:43 

Hú, így teljesülne minden kívánságom! Végre elöl az utsó hsz!
(na, jó, egy pirospont a narancsszínű osztályfőnöki intő mellé kijár) XD
Meg egy kémkönyv máris rendel 😉

@Rumcájsz von Jicsin:

Na az a pálya, hogy az egyenkénti letiltás itt se jött be. A sima frissítés se, meg mittoménmégmit művelt itt a bitmájsztró.
Csak ez a végső megoldás (hú,kapaszkodjunk) hozott sikert.
Nem is a savazás a fontos, hanem bosszantó, ha valami dafke mörfisködik a zember gépén.

 33. Aborepi Majom — 2015-10-11 19:38 

Emberek! A frigyládáról szóló anyagoktól szétszakad a net. Elismerem, a Nazca vonalakhoz mellékelt kép valóban vonzó, de akkor se nagy izgalom. Hát már senkit se hoz lázba a klasszikus irodalom?! Shakespeare!

 32. tiboru — 2015-10-11 19:31 

@petiba:

Nos, a kommentek kronológiája már meg is fordult, a másik kéréseddel a jövő héten foglalkozik a guru!

 31. nineteeneightyfour — 2015-10-11 18:39 

@bartush:
Igaz!

 30. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-11 18:00 

@petiba:

Háááát arra nem vetemedtem, hogy mindent lerúgjak, de szépen egyenként letiltottam mindent, utoljára hagyva a vírusvédőt. Nekem így semmi változás nincs. Úgy gondolom, nem is olyan fontos nekem az, hogy savazzak! El leszek nélküle is!
Másnak sem fontos!

 29. tiboru — 2015-10-11 17:44 

@joep:

Ezt tényleg nem ismertem, köszi!

 28. petiba — 2015-10-11 16:24 

@Rumcájsz von Jicsin:

Na, jicsini szomszéd, megvan a megoldás. Rögvest kiderült, hogy krómmal műxik minden, de ugye haladó konteós nem használ kémkrómot.
Letiltottunk mindent, amit lehetett, kapott pár újraindítást, de kevés volt.
Ja, nem tudom, nálad is hiányoznak-e az oldalról az alábbiak:
– kis piros fül jobbszélen, az aktuálisan jelenlevők számával
– címsor (Voks populi alatt) öt kis sárga csillagocska
– “Innen jöttök” – komplett boxhiány.
– minden frissítés után széteső csúszka, vagy egyéb fülszöveg, vagy dobozfelirat
Nálam mindez hiányzott, szétesett.

A varázslat végül is az alábbi módon jött létre.
A foxi beállítós oldalát lehúzva (az a három párhuzamos csík ott a jobbszélen) a súgóra kattint, (pici kérdőjel). Ott van egy ilyen, hogy “újraindítás letiltott kiegészítőkkel”. Rákkatt. Megkérdezi, hogy biztos le akarod-e takarítani az összes kiegészítődet. És igen, le akarod, de előtte azért nézd meg, mit használsz, mert újra kell őket telepítgetni. De ezen játszódás után szépen megy minden, aminek mennie kell, “megjön” a szavazópanel, aktuális létszám, minden.

 27. outatime — 2015-10-11 16:21 

a frigyladara szavaztam es VEZET :))))

meglattama voks populi headert es tudtam: a temak jok lesznek es nehez lesz a valasztas de a frigylada regi kivansag mondhatom ezt nyugodtan tobb konteo blog koveto tarsam neveben is azt hiszem.

amugy meg ugy vagyok hogy “nekem mindegy melyik uj autot nyerem” ha nem a frigylada nyer hat usse kavics :)))

 26. ngcs — 2015-10-11 15:17 

Ó, legyen végre frigyláda – ahogy most kinéz lesz is (:

Meg is nézem ma este Indiana Jones mit kezdett a ládikóval 😀

 25. petiba — 2015-10-11 14:50 

@tiboru:

Nanáhogy másra!

Még ráncfelvarráskor kértük páran, hogy a sorbarendezésnek legyen egy harmadik opciója. Jelenleg ugye rendezhetjük a posztokat cím,és a dátum szerint. A cím az oké, amikor az ember keres valamit (de mondjuk néha az se tökéletes) de a dátum szerinti sorrend majdnem felesleges, mert a az ember beüti a címsorba a blogcímet, akkor időrendi sorrendben (visszafelé) úgyis “idősorú” rendezés valósul meg. Tehát az lenne a jó, hogy vagy lenne harmadik opció, vagy a dátum helyett betenni a kommentidő-sorrendet. A “legutolsó hozzászólások” csak az aktuálisan pörgő 5 posztot mutatja. Ha az ember kihagy pár napot az olvasással, már nem tudja követni az “eseményeket”.
A másik nagyon jó dobás az lenne, ha az adott posztokon belül a hozzászólások sorrendje csökkenő lenne. Azaz a legutolsó hozzászólások lennének legfelül. Utálom, amikor bejön az “összes hozzászólás” fülecske, és azzal kell keresni a hsz-ok “alját”. Pláne mikor úgy dönt a drága, hogy kicsit szórakozik a lúzer júzerrel,és az összes hsz. fülre kattintva aszongya a drága, hogy akkor most jelentkezz be, öcsi. Öcsike újra bejelentkezik, oszt megint jön az összes hsz. Ezzel így el lehet játszani egy darabig, hacsak az ember nem találja el a megfelelő időpillanatot, amikor dob egy frissítést a mátrixnak XD

@tiboru:

Nem adobe, megnéztük. Felugró ablakok se. Okos ember itt mellettem majd még megnézi, mi lehet a bibi.
Lehet, Rumcájsznak van igaza és migiri-bűvölet 🙂
De biztos nem Jicsinnel van baj, kedves Rumcájsz kollega, mert a közönség segítségét kérve, mellettem két méterrel, másik masinán megy a szavazóblokk.

 24. joep — 2015-10-11 13:44 

Csak egy adalék, ha nem ismerted volna. Állítólag a Rocky Horror Picture Show is tele van rózsakeresztes utalásokkal. (Vizuálisan is, szövegben is.)
Pl. itt van az a rész, amikor Frank N Furter emberteremtése félremegy és a teremtmény (meg egy másik alien) furamód ezt énekli:
“Rose tints my world
Keeps me safe from my trouble and pain”

 23. ishadesu — 2015-10-11 12:16 

No, akkor meg is van a karácsonyi kívánságlista egyik eleme, remélem, hogy a fa alatt már a kémes könyvet olvasgathatom.

A Frigyláda érdekel leginkább, de Shakespeare is érdekesnek tűnik meg a Nazca-vonalak is, szóval mindháromra nyomtam egyet.

 22. meggymag — 2015-10-11 11:54 

@bartush:

Mégis szavazni, hátha megváltozik a sorrend.

 21. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-11 11:27 

@tiboru:

Drága Mesterem!
Az lehet, hogy ott van, de az is biztos, hogy én Firefox-al nem látom! Még ma sem!
Petiba kommentjét olvasva, az is lehet, hogy a migráncsok csináltak valamit vele, merthogy a délvidéken nem látható!

További jó savazást!

 20. tiboru — 2015-10-11 11:25 

@petiba:

Szerintem az Adblock szűri ki a szavazógépet, mert kéretlen felugró reklámnak érzékeli, nem?

 19. tiboru — 2015-10-11 11:24 

@petiba:

De hát itt jobbra van olyan oldaldoboz, hogy “Legutolsó hozzászólások”… Vagy valami másra gondoltál?

 18. petiba — 2015-10-11 10:57 

@tiboru:

Akkor jó kis álcázó berendezés műxik valahol, mert én sem látom.

Amúgy tessék mondani, ha most jó sok kémkönyvet veszünk boldog, boldogtalan rokonnak, barátnak és üzletfeleknek, akkor esetleg megoldódik az a bizonyos posztsorbaállítás, utolsó kommentek alapján? Merthogy az még mindig naon hiányzik.

 17. bartush — 2015-10-11 10:27 

Minek szavazni? Ebben a sorrendben tökéletes lesz.

 16. meggymag — 2015-10-11 06:30 

@tiboru
” Tudtad, hogy megjelent egy kémes könyvem?”

nem tudtam. Pompás a címe, ellenállhatatlan a bevezetöje.
(csak hogy tovább szöjjem:a tortalapok az elhárítás,rajta a hab pedig a konteóblog?)

 15. tiboru — 2015-10-11 00:28 

@Rumcájsz von Jicsin:

Ott van az pedig…

 14. SLC — 2015-10-10 23:22 

@Rumcájsz von Jicsin: Nézd meg a böngésződ beállításait.
Én mindig tartok egy böngészőt a gépemen, amire nem teszek fel semmilyen reklámblokkolót vagy hasonló kiterjesztést (most épp az SRWare Iron az áldozat), azzal szoktam használni ezeket a widgeteket. Alapvetően Firefoxot használok, de azzal megnyitva a honlapot, én sem látom a szavazópanelt.

 13. petiba — 2015-10-10 22:01 

Rózsakeresztesek.

 12. becsuszoszereles1k — 2015-10-10 20:24 

Manka biztos elpakolta…

 11. Rumcájsz von Jicsin — 2015-10-10 19:13 

Homok került a gépezetbe!!!
Nem látom a szavazó panelt!
Hogy savazzak?

 10. becsuszoszereles1k — 2015-10-10 18:16 

@becsuszoszereles1k: 1 ora mulva…
Kozel-keleti ido jarasjelentesunket hallottak.

 9. becsuszoszereles1k — 2015-10-10 18:12 

@FilcTroll:

Ra is ferne mar a bandara egy jo kis demon-danom!

De hallga csak: Mar 12 perce megy a konyvbemutato eloadas a Nyugati teren…

 8. FilcTroll — 2015-10-10 17:33 

Már látom is, ahogy tiboru az F betűs dobozból a Frigyláda dossziét emeli ki … Alig várom!

 7. tiboru — 2015-10-10 15:24 

@becsuszoszereles1k:

Működik az, legalábbis nálam…

 6. tiboru — 2015-10-10 15:23 

@becsuszoszereles1k:

Köszönöm 🙂

 5. becsuszoszereles1k — 2015-10-10 14:29 

@becsuszoszereles1k:

Miert nem mukodik a kekules?! 😀
PS: Tudtad, hogy megjelent egy kémes könyvem?

 4. becsuszoszereles1k — 2015-10-10 14:28 

@becsuszoszereles1k:

kémes könyvem? <<<< aranyos benne: "a Konteo 1-2 szerzojenek.." (Sztalkerrel egyutt igaz is) 🙂

 3. becsuszoszereles1k — 2015-10-10 14:16 

@rockkatona: 😀 …Mert osszeeskudni jo!

Valamint azert szavaztam, hogy lassam, mukodik-e me’g megbizhatoan a kozvelemeny erzekelo keszulekem. Nem panaszkodnek… 🙂

Kedves Tiboru!
Gratula a frissropogosuj, immaron harmadik fomuvedhez! 🙂
Sok sikert ma este a konyvbemutatodon!

 2. lilith18 — 2015-10-10 14:15 

Shakespeare érdekes téma lehet.

 1. rockkatona — 2015-10-10 13:34 

Gyerünk, Frigyláda, meg tudod csinálni.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök