2015-11-12–07:00

Shakespeare-konteók

wilnyitNoha mai főszereplőnk négyszer is szerepelt belső szavazáson, a konteósok mindegyik alkalommal úgy döntöttek, hogy más téma jobban érdekli őket. Mindeddig a Konteóblog vezetősége fejet hajtott a többség előtt és hanyagolta az Avoni Hattyút (tényleg, tudja valaki, honnan ered ez a fura becenév? Az Avont értem, de a hattyú..?), az utóbbi napokban azonban a bölcsészek által kifejtett nyomás olyan intenzívvé vált, hogy egy kibővített szerkesztőségi villámértekezleten (148:32 arányban, tizenkét tartózkodással, hat igazolt és egy igazolatlan hiányzás mellett) az a döntés született, hogy kerül, amibe kerül, novemberi főszereplőnk az általunk per pillanat ismert világegyetem drámairodalmának talán legnépszerűbb, legtöbbet idézett és legtitokzatosabb alakja lesz.

1.) Rövid (és kellőképpen homályos) életrajz

Vilmos valamikor 1564 áprilisában született a közép-angliai Stratford-upon-Avonban egy bőrdíszműves sua1(és önkormányzati képviselő, később polgármester) fater, illetve egy háztartásbeli mutter harmadik gyermekeként. Alapiskoláit is a településen végezte, aztán az apja manufaktúrájában ténykedett néhány évig. Úgy tűnik azonban, hogy a kesztyűkészítés,anne ami az öreg John Shakespeare egyik specialitása volt, nem kötötte le minden energiáját (mondjuk ezen nem csodálkozom), mert tizenhét éves is alig múlt, amikor megismerkedett egy Anne (más források szerint Agnes) Hathaway nevű, nála nyolc évvel idősebb helyi lánnyal (?), akivel minden bizonnyal más témájuk is akadt, mint az időjárás: 1582 novemberének végén a 18 (és fél) éves Vilmos oltár elé vezeti a 26 (és fél) éves Anne-t, aki az esküvő után nem egészen hat hónappal egy egészséges leánygyermeknek (Susanna) ad életet, majd két év múlva ikrek születnek: Hamnet (fiú) és Judith (kislány).

Egyes vélemények szerint Anne teherbeesése nem volt véletlen: egy elég módos parasztgazda családjából származott, komoly hozománnyal rendelkezett, míg a kesztyűkészítés meglehetősen alacsony profitot biztosított az akkor már a gazdasági csőd szélén billegő Shakespeare-családnak.

Az 1584 és 1592 közötti időszakot a Shakespeare-kutatók nem véletlenül nevezik elveszett éveknek: ebből a nyolc évből gyakorlatilag semmiféle megerősített információnk nincs a későbbi íróról, csak találgatások és helyi mendemondák. Holmi nemesi birtokon történő orvvadászat miatti feljelentésről is rebesgetnek, ami annak idején a súlyos bűnök közé tartozott, s a mi Vilmosunk állítólag a kilátásba helyezett büntetés miatt hagy hátra csapot-papot (és családot), s valamikor a nyolcvanas évek második felében a főváros felé veszi útját, ahol először állítólag a színházi közönség lovait őrizte az előadások alatt, majd statisztaként próbálgatja későbbi oroszlánkörmeit.london

Akárhogyan is történt, 1592-ben már ismert szerzőnek, dramaturgnak és színésznek minősül (ekkor datálódik az első fennmaradt írásos kritika róla), s nem kisebb társulat tagja, mint az I. Erzsébet királynő udvari szórakoztatásügyi minisztere (!!!), Henry Carey (udvari beosztásának megfelelő néven: a Lord Chamberlain) által menedzselt színházé, úgyhogy Vilmost ebben az időszakban nyugodtan tekinthetjük udvari szerzőnek. Ez a trupp 1599-től a híres Globe színházban monopólium-joggal adta elő a gyorsglobe egymásutánban megszülető (és Shakespeare nevével fémjelzett) drámákat, s nekik köszönhető, hogy hősünkből a századfordulóra London első (oké, egyesek szerint John Fletcher után csak a második) számú szerzőcelebje lett, 1601-ben pedig már színidirektor és színháztulajdonos is.

Dőlt a lóvé, egyre híresebb és híresebb lett, s 1600 körül megszólalt a családapai lelkiismerete: innen kezdve rendszeresen leutazott Stratford-upon-Avonba, meglátogatta nejét és két, még életben levő gyermekét (Hamnet 1596-ban, alig 11 évesen meghalt), házat vett nekik és szemmel láthatóan megpróbálta bepótolni mindazt, amit a hosszú évek alatt elmulasztott.

1603 és 1608 között a bubópestis (nem először és nem is utoljára) végigvágtat Londonon, s a járványveszély miatt többször több hónapra bezárják a színházakat. Barátunk ismét tartósan leköltözik vidékre, pestisahol megpróbál példás családapa lenni (ami – valljuk be – nem nagyon megy neki). 1612-ben ismét állandó fővárosi lakos lesz, de már nem a régi (legalábbis írói termékenységi szempontból nem, mert inni ugyanannyit iszik, mint fiatalabb korában).

1616 márciusában megírja végrendeletét (amelyben „tökéletesen egészségesnek” mondja magát), majd alig egy hónappal később (egy alapos italozás után, ahol rajta kívül még két londoni kolléga és cimbora, Michael Drayton és Ben Jonson vesz részt), három nappal 52. születésnapja előtt hirtelen meghal. Elhunytának oka és körülményei a mai napig nem ismertek (ez is jó konteó-alapanyag!), sírkövén azonban (régi jó egyiptomitomb szokás szerint) megátkozza azt, aki csontjait megbolygatni merészeli. Hogy az átok miatt tartózkodtak-e ettől, nem tudom, mindenesetre az elmúlt 399 évben a drámaíró háborítatlanul pihent szülőfaluja Szentháromság-templomában, ahol keresztelték. És persze rengeteg találgatás van arról is, hogy a koporsóban talán ott a rejtély kulcsa egy levél vagy más dokumentum formájában…

2.) A végrendelet furcsaságai

Az előző bekezdésben azt állítottam, hogy „megírja” a testamentumát, de ez nem fedi a valós helyzetet. Shakespeare (a kor talán legnagyobb írója) nem saját kézzel írja végrendeletét, hanem valakinek (valószínűleg az ügyvédjének, Francis Collinsnak) lediktálja azt. A háromoldalas dokumentum minden oldalát szignálja ugyan, de mindhárom alkalommal kicsit másként:aláírások

– az első oldalon mint William Shakspere
– a másodikon mint Willm Shakspere
– az utolsón mint William Shakspeare

Aztán említsük meg a sokak szerint a Mester által szándékos rejtvénynek szánt mondatot, az egyetlen célzást a feleségére. A korabeli helyesírás szerint ez így néz ki: „Item I gyve unto my wief my second best bed with the furniture„. Vagyis Vilmos barátunk a teljes ingó és ingatlan vagyonából (ami nem volt ám piskóta) összvissz „a második legjobb ágyát” és néhány bútordarabot hagy a feleségére, gyermekei anyjára, s (apró kivételekkel) minden mást két lányának, illetve azok majdani leszármazottainak szán. Tette ezt akkor, amikor csak Stratfordban négy ingatlana volt, a londoni házról és egyebekről nem is beszélve.test1

Ami azonban még az eddigieknél is furcsább és elgondolkoztatóbb: a 37 színművet és mintegy 150 további irodalmi alkotást (főleg szonettet) jegyző szerző egyetlen hanggal sem utal arra, hogy az ezekből származó jövedelem, vagy az esetleges kéziratok, neadjisten a tulajdonában levő könyvek kit illetnének.

Hogy ennek az utóbbinak az volt-e az oka, hogy (miként azt számos kutató állítja) a teljes Shakespeare-család analfabéta volt és nem tudtak volna mit kezdeni a könyvekkel, nem tudni. Az mindenesetre további szokatlan részlet lenne ebben a sztoriban, ha Vilmosnak tényleg nem lett volna egyetlen könyve sem, amiről végrendelkezik.üres

Ehhez a témához kapcsolódik még egy érdekesség: 1772-ben egy környékbeli nyugdíjas pap (James Wilmot) elhatározza, hogy kerül, amibe kerül, be fog szerezni magának legalább egy olyan könyvet, ami valaha a nagy drámaíróé volt. Stratford környékén több tucat településre látogat el, átböngész sok egyházi, világi és magánkönyvtárat, beszélgetésbe elegyedik több mint száz idős helybélivel, de egyetlen könyvet sem talál, ami egykoron Shakespeare-é lett volna és egyetlen olyan emberrel sem találkozik, aki akár csak hallott volna egy ilyen könyvről.

3.) Vallás és szexualitásmel

Nem mintha személy szerint a fenti két tényező közül bármelyiknek is különösebb jelentőséget tulajdonítanék, pláne egy Shakespeare-formátumú arc esetében (felőlem lehetett volna egyidejűleg animista és metroszexuális is), de ha már igyekszünk alaposan körüljárni a figurát, említsük meg, hogy az sem teljesen világos, anglikán volt-e vagy katolikus. Ha ez utóbbi, akkor bizony csak leplezetten tehette, mert akkoriban nem volt kifejezett életbiztosítás a vatikáni főnökkel cimborálni. Ami pedig a nemi irányultságát illeti, az elmúlt négyszáz évben számos találgatás látott napvilágot arról, hogy (feleség és három gyerek ide, további női skalpok oda) William barátunk legalábbis két kapura focizott, s híres szerelmes szonettjei egy részét bizony fiatal fiúkhoz írta.

4.) A kérdőjelek

A bevezető és a kedves olvasók viszonylagos képbe helyezése után lássuk akkor, hogy mitől vált gyanússá ez a jóravaló ember, miért jöttek létre a Shakespeare-konteók s miért állítják sokan, hogy a nevéhez fűződő drámákat és más költői alkotásokat nem is ő írta.

4.1.) A hiányos dokumentáció

Igaz ugyan, hogy Vilmos kora négyszáz évvel ezelőtt volt, de nehogy azt higgyük, hogy a korszakra vonatkozó általános dokumentációval híján lennének a kutatók. A már akkor is jól működő államszervezet, kereskedelem, közigazgatásrowe és az egyház meglepően sok feljegyzést hagyott az utókorra. Mindezek fényében tényleg furcsa, hogy hősünkről nagyon kevés információ maradt fenn, pláne az ugyancsak híres kor- és céhtársaival összehasonlítva. Arról nem is beszélve, hogy szinte minden, amit tudunk róla, az a halála után jó egy évszázaddal született első (rövid) életrajzból származik, amit Nicholas Rowe követett el.

Kezdjük a gyermek- és ifjúkorával. Ami biztos(nak tűnik), az a családi háttér és a általános iskolai végzettség. Noha sok helyen lehet olvasni, hogy középiskolába is járt, erről tudomásom szerint semmiféle írott anyag nem tanúskodik, pedig a környék valamennyi irattárát feltúrták a profi és amatőr sekszpirológusok. Megalapozott a gyanú (mondaná egy rendőrségi szóvivő), hogy barátunk semmiféle képzésben nem részesült az alapiskola négy (vagy mások szerint hat) osztályának elvégzése után.

Aztán ott vannak a már említett „elveszett évek”, 1584 és 1592 között. Ha elfogadjuk a hivatalos életrajzot, 1584 körül van az a bizonyos orvvadászati nincsafférja, majd valamikor ezt követően Londonba utazik és 1592-ig semmiféle fennmaradt feljegyzés nem említi.

Lássuk csak: egy képzetlen, írni és olvasni alapszinten tudó, huszonegynéhány éves vidéki ipari tanuló hátrahagyja kábé kétezer lelkes szülővároskáját, feleségét és három gyermekét és felköltözik a mintegy százszor népesebb Londonba, ahol hét-nyolc év múlva a leghíresebb színitársulat oszlopos tagja, s olyan időtálló remekművek ünnepelt szerzője, mint a III. Richárd vagy a Tévedések vígjátéka.

Nem túl szép ez így?

Aztán a már említett végrendelet. Egy színpadi szerzőről beszélünk, korának egyik legműveltebb, legjobb tollú, prímán fogalmazó drámaírójáról, aki szó szerint abból él, hogy ír és olvas. Ennek az embernek ne lett volna egy könyvtára történelmi, filozófiai, politikai és természettudományos művekkel, amelyekről végrendelkezik? Ez az ember megengedte volna magának, hogy (ahogy a kutatások alátámasztják) folio1gyermekeit ne tanította/taníttatta volna meg írni és olvasni?

Azt pedig talán sokan tudják, hogy barátunk egyetlen (mondom: egyetlen) kézirata sem maradt fenn, összegyűjtött munkáit először 1623-ban adták ki nyomtatásban (egyenként persze már életében megjelent a művei jelentős része), úgyhogy a grafológusokra és az írásszakértőkre se nagyon támaszkodhatunk. Saját kezű kézírása csak aláírásban maradt fenn, az is mindössze hat; ezek közül három az általunk is szóvá tett végrendeletben.

Ráérő nyelvészek persze rácuppantak az ismert univerzum egyik legismertebb szerzőjére és mindenféle kimutatást készítettek a műveiről. A statisztikusokról (és a velük cimborálókról) tudnivaló, hogy gerjednek a számokra, ezért a következő keretes részt elsősorban nekik és filológus barátaimnak ajánlom:

– összegyűjtött munkái cakkpakk 885 ezer szóból állnak (összehasonlításként: a Konteó 1 százezer szóból áll, a Kémek krémje 78 ezerből);
– műveiben 32 ezer különböző szót használt;
– kiszámolták, hogy a teljes (beszélt) szókincse kábé 65 ezer szóból állhatott;
– nyelvújítónak sem volt utolsó: mintegy 2000 új kifejezéssel gazdagította az angol nyelvet. Néhány példa az ilyesmiket gyűjtők kedvéért: champion, gloomy, majestic, blanket, manager, torture, hint, exposure, compromise, luggage, gossip.

Érdekességként mondom, hogy John Milton költő, az angol barokk irodalom talán legnagyobb képviselője, aki Cambridge-ben végzett és három nyelven írt verseket, akinél hatásosabb owepolitikai szónoklatokat kevesen írtak a cromwelli időkben, nos, ez az ékesszóló John Milton összesen 8500 (nyolcezer ötszáz) különböző szót használt a műveiben, s általános szókincse nem haladta meg a 20 ezer szót. Arany János állítólag 25 ezer magyar szót használt.

4.2.) A rejtőzködő figura

Egy, nem is akármilyen birodalom fővárosaként Londonban hemzsegtek az arisztokrata, a politikai, a gazdasági, a kulturális és a polgári felső tízezer tagjai, akik közül sokan (már akik tudtak írni persze) naplót vezettek, illetve leveleztek egymással, s ezekben az irományokban rendszeresen beszámoltak hétköznapjaikról. Ugyanezek az emberek színházba london2is jártak, s egészen biztosan sokan közülük találkoztak Vilmossal. Nos, egyetlen korabeli naplótöredékben vagy magánlevélben sincs említés ilyen személyes találkozóról, amely a drámaíró Shakespeare-re vonatkozott volna, ezzel szemben a színész Shakespeare-t néhány kortárs megemlíti.

Ha már kortársaknál tartunk: Robert Greene volt az egyik vetélytársa színpadi szerzőként (hat évvel volt idősebb nála), aki mellesleg azt a dicsőséget is a magáénak tudhatja, hogy ő volt az első angol, aki kizárólag az írásaiból meg tudott élni. Nos, erről a fickóról még azt is tudni lehet, hogy a 250 fős évfolyamban 115-ik volt, amikor az érettségijét megszerezte. Amúgy állítólag erről a Greenről mintázta William a Falstaff nevű címszereplőjét.

Nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy szerzőként Shakespeare nagyon visszahúzódó alak volt, ami (a jellemét, valamint színészi foglalkozását figyelembe véve) minimum meglepő. Nyilvánosan sohasem hencegett a műveivel, elzárkózott attól, hogy azok keletkezéséről beszéljen, nem fejtette ki nézeteit az irodalomról, nem írt és nem kapott személyes leveleket, bill1és bizony az se nagyon érdekelte, amikor beleegyezése és jóváhagyása nélkül zugnyomdák is kiadták a darabjait és pénzért árulták ezeket. Nem akarok senkit befolyásolni, de tényleg úgy vislekedett, mint aki magas ívben tesz az egészre. Vagy mint aki abszolút nem érzi a magáénak az egészet.

Vagy mint aki nem törődik a szövegekkel, mert nem ő írta őket.

4.3.) Tájékozottság, műveltség, lexikális ismeretek

Nem kell feltétlenül Shakespeare-ból doktorálnunk ahhoz, hogy belássuk: színpadi műveiben és szonettjeiben olyan komoly lélektani, történelmi, filozófiai, teológiai, jogi és más ismeretekről tesz tanúbizonyságot (oké, a földrajzi néminemű kívánnivalót hagy maga után, lásd a csehországi tengerpartot a Téli regében), amelyeket nagyon nehéz elképzelni egy vidéki suttyóról, aki londoni évei elején még a színházba látogatók lovainak abrakolásával és hintóik parkoltatásával volt elfoglalva. Nyelvészek és irodalomtörténészek q1esküsznek arra, hogy az imént felsoroltakon kívül Shakespeare-nek egészen biztosan tanulmányoznia kellett a klasszikus latin és ógörög szerzőket, az angolon kívül beszélnie kellett legalább franciául, sokat kellett utaznia külföldre, s képben kellett lennie a kortárs drámairodalom legújabb fejleményeivel: elég sok ötletet kölcsönzött a kollégáktól, igaz, azok is tőle; annak idején ez nem számított plágiumnak, miként az sem volt szokatlan, hogy többen írtak egy-egy művet, ami aztán csak egyikük nevén jelent meg. q2

Azt pedig történészek állítják, hogy az udvari szokásokkal (és a kifejezetten a felső arisztokrácia viselkedési kódexével) is képben kellett lennie és valószínűleg friss belső információkkal is rendelkezett a legfelsőbb körökből, q3hogy az általunk, hétköznapi emberek által gyakran már nem is igazán értett (és értékelt) célzásait olyan jól el tudja helyezni a királydrámáiban és a vígjátékaiban. Arról nem is beszélve, hogy orvostörténészek felhívják a figyelmet kora általános egészségügyi és orvostudományi ismereteit messze meghaladó tudására is. John Mitchell Shakespeare-kutató nemes egyszerűséggel csak úgy nevezte: az író, aki mindent tudott.

Mégegyszer megkérdezem (féligmeddig önmagamtól is): a stratfordi kesztyűkészítő kisiparos fiáról tényleg elképzelhető mindez? Hiszen – már amennyire tudjuk – nem volt egy túlzottan iskolázott és művelt fazon, nem beszélt és nem olvasott sem latinul, sem görögül, sem franciául, soha nem hagyta el London száz mérföldes sugarú körzetét, s az udvarba sem volt bejáratos.

4.4.) A temetés

Ha elfogadjuk (és miért ne fogadnánk, ha annyian mondják), hogy William kora egyik übersztárja volt, akinek színdarabjait sorra telt ház előtt játszotta a kétszáz londoni színitársulat szinte mindegyike, meglehetősen értetlenkedve fogadjuk az információt haláláról és temetéséről. Míg a kor többi drámaíró- és színészóriását (például Francis Beaumont-ot, John Fletchert vagy Ben Jonsont) hatalmas pompával, sokszáz fős gyászmenettel temették elstrchurch valamelyik londoni székesegyházban, Shakespeare végső, stratfordi búcsúztatásán a szűk családon és néhány baráton kívül senki sem volt, s egyetlen korabeli londoni újság vagy szórólap, de még egy élő írókolléga sem emlékezett meg róla.

Igen, jól olvastad: az 1600-as évek legelején a 200 ezres Londonban 200 színésztrupp létezett és mindegyik rendszeresen tartott előadásokat. Azért ne legyen félreértés: ez persze nem jelent egyúttal kétszáz állandó színházat is (ebből úgy 15-20 volt csak), a legtöbb társulat nagyobb kocsmákban, pajtákban vagy akár közterületen is fellépett, főleg vásárok idején. Számítások szerint a kor londoni lakosságának 10-15 százaléka legalább hetente egyszer megnézett egy-egy színdarabot.

De térjünk vissza az információhiányra Vilmos haláláról, illetve a hírnevéhez képest roppant kevés gyászolóra a temetésén. Ennyire hálátlanok lennének az emberek? Vagy valami más van a háttérben?

5.) A konteók

Az elmúlt 300 évben (igen, már az 1700-as években felbukkantak azok a találgatások, hogy Shakespeare műveit igazából nem is a stratfordi bárd írta) számos név felmerült a valódi szerzőséggel kapcsolatban. Vannak források, amelyek húsz, vannak, amelyek negyven, de egyes merészebb gyűjtemények egyenesen hetven potenciális elkövetővel is számolnak (az angolfrbac Wikipédia 86 nevet sorol fel). Mi most csak a legvalószínűbb jelöltekről ejtünk néhány szót, azokról, akikről talán még az itthoni közönség is hallott.

5.1.) Francis Bacon

A híres filozófus, természettudományos szakíró, költő, politikus és diplomata neve az elsők között volt, amikor a sekszpíri életmű valódi szerzőjéről kezdtek el beszélni az emberek. Alig három évvel volt idősebb Williamnél, s gyakorlatilag a legtöbb olyan feltételnek megfelelt, amiről a 4.3)-as pontban említést tettünk. 1886-ban még egy tudományos társaság is létrejött (a Francis Bacon Society), melynek tagjai 130 éve azon is dolgoznak, hogy a shakespeare-i életmű tanulmányozásával olyan bizonyítékokat gyűjtsenek, amelyek Sir Francist hozzák ki befutónak a népes mezőnyben.

Azt például már régóta hangoztatják, hogy az Erzsébet-kor írói mindig törekedtek arra, hogy szűkebb pátriájukat valahogy megörökítsék műveikben, ehhez képest Stratford egyszer sem szerepel a Shakespeare-féle 885 ezer szóban, míg St. Albans (Bacon kolléga közép-angliai lakóvárosa és állandó tartózkodási helye, már amikor nem a királyi palotában nyüzsgött) szám szerint tizenötször.

Nem mellesleg Sir Francis hátrahagyott magánfeljegyzéseiben több olyan célzást is találtak a kutatók, amelyek szerint önmagára mint „leplezett költőre és íróra” utal és sajnálkozik, hogy irodalmi tehetségét nyíltan sohasem fogja tudni megcsillogtatni.

5.2.) Christopher Marlowe

Ez a fickó a személyes kedvencem a listából (irtó jó fej lehetett), akinek a pályafutása (noha alig 29 évig élt) olyan izgalmas és fordulatos, hogy szerintem megérdemelne egy külön posztot a Tiborublog „Életrajzok” sorozatában. Igen, Christopher (túl azon, hogy olyan színműveket is írt, amelyekből későbbi Shakespeare-remekművek is inspirálódtak) a brit titkosszolgálatnak dolgozott odahazachris és a kontinentális Európában is. Korai halála homályos és gyanús körülményei arra engednek következtetni, hogy egykori munkaadója, a Sir Francis Walsingham által irányított angol hírszerzésnek vált kényelmetlenné. Az persze látszólag gyengíti az esélyeit, hogy (mint említettem) állítólag 1593-ban egy kocsmai szóváltást követően leszúrták, de ha visszaolvasunk, akkor feltűnhet, hogy nagyjából ez az az időszak, amikor Shakespeare munkái elkezdenek megjelenni… maeshakÉs mi van (kérdem én), ha Marlowe nem is halt meg abban az ominózus csetepatéban, csak megrendezte a saját halálát (volt neki néhány folyamatban levő istenkáromlási ügye, na meg szép summákkal tartozott holmi rosszarcú, hirtelenharagú hitelezőknek), s innen kezdve az ő műveit Vilmos barátunk nevén kezdi megjelentetni..? Hogy valóban így volt-e, nem tudhatjuk biztosan, de hogy a kortársak közül senki nem emlékszik sem Marlowe temetésére, sem sírjának pontos helyére, az fix (pedig ő is nagyon híres pasas volt ám!).

5.3.) Edward de Vere, Oxford 17. grófja (már ha az earl címet fordíthatjuk grófnak)

Az utóbbi száz évben ez a főnemes kapja a legtöbb szavazatot a „Ha nem Shakespeare, akkor ki?” versenyen, amatőröktől és profiktól egyaránt. Mondjuk ha elolvassuk Edward élettörténetét, nem fogunk devereezen csodálkozni; ha Francis Baconről azt mondtuk, hogy „a legtöbb” feltételnek megfelel, amiket a kételkedők a valódi Shakespeare-rel szemben támasztottak, akkor Sir Edwardról azt kell elmondanunk, hogy minden feltételnek megfelelt: devere2előélete, iskolázottsága, műveltsége, érdeklődési köre, utazási szokásai és Itália-imádata, a beszélt idegen nyelvek, a művészetekkel (főleg a drámairodalommal és a színjátszással) szembeni elkötelezettség, a jó fogalmazási készség… de nem is folytatom: Oxford grófja ideális Shakespeare-nek tűnik. Igaz, 1604 nyarán elhalálozik, de a hívőknek erre is megvan a magyarázata: az általa előre megírt remekműveket Vilmos bespejzolta és a gróffal előre megbeszélt időzítéssel vette elő az íróasztalfiókból.

Erről a verzióról szól a négy évvel ezelőtti Anonymous című mozifilm is. Ha nem láttátok, érdemes kikölcsönözni a sarki VICO-videótékából.

5.4.) A csoportos elkövetés

A „ki is volt a valódi Shakespeare?” játék külön műfaját jelentik azok a vélekedések, amelyek szerint a világirodalom eme gyöngyszemei olyan tökéletesek, hogy kizárt, hogy egyetlen ember tudta volna őket megalkotni, erre kizárólag együttműködő egyénekből álló, munkamegosztáson alapuló csoportok lehettek képesek. Eme teória zászlóvivőimas1 arra a kétségkívüli történelmi tényre alapoznak, mely szerint a 16-17. században nem volt szokatlan, hogy két vagy három szerző dobott össze egy-egy színpadi művet, ami aztán csak az egyikük nevén futott. Állítólag Shakespeare-től sem áll távol a hasonló ügyködés, írt ő közösen drámát John Fletcherrel (A két nemes rokon és a VIII. Henrik) és Thomas Middletonnal is (a Macbeth, vagy az Athéni Timon).

De vannak alteóriák, amelyek szerint szabadkőművesek, rózsakeresztesek és/vagy egy titkos jezsuita közösség tagjai hozták össze a műveket, egyrészt szórakozásból, másrészt pedig rejtett spirituális üzenetek továbbítása és a közvélemény befolyásolása érdekében.

5.5.) Futottak még

Ahogyan azt említettem, számtalan név és személy felbukkant, mint a Shakespeare-művek valódi írója (gyakorlatilag egyetlen olyan kortársa sem úszta meg, aki nem volt analfabéta), de ez itt mégiscsak egy blogposzt és nem az Irodalomtörténeti Közlemények, úgyhogy már whocsak egy rövid felsorolás következik a legizgalmasabb jelöltekkel:

Miguel de Cervantes (spanyol dráma- és regényíró, költő);
I. Erzsébet (angol királynő);
Sir Francis Drake (kalóz, kalandor, hajóskapitány);
Sir Walter Raleigh (nemes, költő, politikus, felfedező, suszter, szabó, baka, kém);
Anne Hathaway (Shakespeare felesége);
I. Jakab (angol király).

6.) De miért?

Logikus kérdés, biztosan sokaknak eszébe jutott már: miért kellett volna Oxford grófjának, vagy akár Francis Baconnak eltitkolnia szerzőségét és Vilmos neve mögé bújva, őt strómannak felhasználva megjelenteni a vita nélkül remekműveknek tekintendő darabokat?will7

Nos, a konteósoknak természetesen kész magyarázatuk van a felvetésre.

Először is: a színdarabok írása nem számított nemesekhez (pláne az arisztokrácia csúcsain tanyázó főrendekhez) méltó foglalatosságnak. A kékvérűek rendszeres színházjárók voltak ugyan, sokan támogatták is a művészeteket (és a művészeket), de nyílt közösséget vállalni a csepűrágókkal, egy tálból cseresznyézni velük, na ez nem nagyon volt komilfó. Aztán meg a korabeli színművek számos politikai és közéleti aktualitást tartalmaztak, botrányokra reflektáltak, kipellengérezték a politikai elit viselt dolgait. Ha egy vígjáték vagy tragédia helyszíne mondjuk Olaszország vagy még távolibb vidék volt is, vagy ha a múltban játszódott is le, az aktuálpolitikai áthallások sokszor annyira nyilvánvalóak voltak, hogy egy kormánytag, esetleg az udvar valamelyik tisztségviselője nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy a nevét adja az ilyenekhez.

Gondoljátok csak el, mennyire más szemmel olvasnátok itt, a Konteóblogon a kilencvenes évek olajszőkítéseiről szóló posztot, ha kiderülne, hogy nem is tiboru írta, hanem – mondjuk – Pintér Sándor. Vagy ha valamelyik tényfeltáró újságíró kinyomozná, hogy Drábik mester ezeroldalas, pénzügyi-társadalmi konteókat feszegető dolgozatai mögött valójában a Matolcsy György – Szijjártó Péter szerzőpáros áll? Ugye milyen hátborzongató lehetőségek?

Hát ennyi fért a mai posztba. Remélem, nem csak a bölcsészek és az angol irodalom szakavatott ismerői olvasták szívesen.

Mivel a lehetséges igazisekszpírekkel nem volt mód részletesen foglalkozni, s nem tudtam az összes pro és kontra bizonyítékot bemutatni jelöltségük mentén, ezért most nem arról fogunk szavazni, hogy konkrétan kit tartotok valószínűbb William Shakespeare-nek, hanem arról, hogy magához az alapkérdéshez hogyan viszonyultok. És azt talán már mondanom sem kell, hogy a kommentek között várom a kiegészítéseket és további adalékokat is a témához.Konteo3_bori.indd

Az angolul tudók ezen az oldalon mindent megtudhatnak Vilmosról, koráról és műveiről, itt pedig azok érvelnek (szintén angolul), akik szerint minden konteó hülyeség, Shakespeare Shakespeare volt és kész, de bennünket nem vernek át, a tudjukkik mozgatják őket is. És ha te is kételkedsz abban, hogy az a pali írta volna a híres színdarabokat és szonetteket, akit mi William Shakespeare-ként ismerünk, nem kell szégyenkezned: többek között Mark Twain, Walt Whitman, Henry James és Freud Zsigmond is ugyanezen a véleményen volt.

Ápdét: jelen poszt kibővített verzióját elolvashatod a 2016. december 2-án a könyvesboltokba kerülő Konteó 3-ban, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel és egy elméleti összefoglalóval együtt.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,

112 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 112. jani22 — 2019-05-29 18:40 

Talán nincs benne új, esetleg az Edward de Vere nevű angol nemes, aki Oxford 17. grófjaként Shakespeare kortársaként élte ekkoriban visszahúzódó életét. De ez sem az igazi, belenézni azért érdemes.

https://pervenimus.blog.hu/2019/05/28/ki_volt_az_igazi_shakespeare

 111. kaffer — 2017-03-30 16:37 

Témába vágó film, akit érdekel a Shakespeare sztori, annak
érdemes megnézni. Meg amúgy is 🙂

http://port.hu/adatlap/film/tv/anonymus-anonymous/movie-118832

 110. becsuszoszereles1k — 2016-10-25 20:47 

Ez meg aztán a Shakespeare-szuperkonteó! Háttérhatalmasok, akik nem királyok, nem hercegek, nem grófok, nem érsekek, pedig annak látszanak – és William, az ő kis szakrális történetirójuk.

https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwiN7OiCtKbPAhXEXSwKHYyfApoQFggaMAA&url=http%3A%2F%2Fheliopolisz.blogspot.com%2F2014%2F01%2Fwilliam-shakespeare-szakralis.html&usg=AFQjCNH0WaEvluN8G04hj6lPh3ik_miGgA&sig2=j4fEnlpqXulbh4zP9gvlHg&bvm=bv.133700528,d.bGg

 108. becsuszoszereles1k — 2016-05-08 13:03 

Kiterjeszteném a témát a krimi birodalmára! Illik hozzánk… 🙂

„Közben Barnaby Ross álnév alatt is megjelentetnek négy regényt (The Tragedy of X,1932, The Tragedy of Y, 1932,The Tragedy of Z, 1933 és Drury Lane’s Last Case, 1933). Ezek főhőse Drury Lane, a nyugdíjas Shakespeare-színész, amatőr detektív és az álcázás mestere. Lane barátja Thumm felügyelő, akinek rendszerint segít egy nem mindennapi bűnügy felgöngyölítésében. A két unokatestvér egész életükben szerették a krimi-rejtvényeket, logikai játékokat, szójátékokba elrejtett megoldásokat, s itt sem hazudtolták meg magukat, mert a „Drury Lane” egy londoni utca és színház neve. A sorozat utolsó regénye egyfajta „jutalomjáték” az általuk kreált hősnek, Drury Lane-nak, ugyanisDrury Lane utolsó esete-nek olvasásához előnyös ismernünk Shakespeare-t.”

Krimi Birodalom – Krimiírók: Ellery Queen – EKonyvespolc.hu
https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwiKw_jclsrMAhWDBSwKHRC6APwQFggkMAI&url=http%3A%2F%2Fekonyvespolc.hu%2Fkrimi-konyvek-szerzok-regenyek-novellak%2Fkrimiirok-ellery-queen%2F&usg=AFQjCNFv5gIiUJ0PHRXv_Mo-w_rVi3g3Wg&sig2=2ShbYLa-gXYZk7jIcFAVIA

 106. csuuzlee — 2016-03-24 18:02 

Itt egy jó kis cikk, amiből kiderül, hogy ellopták-e a koponyáját a sírból.

https://www.rt.com/uk/337043-shakespeares-skull-missing-stolen/

Vagy nem.

 105. kwazarz — 2016-01-04 20:22 

n

 104. kwazarz — 2016-01-04 20:22 

http://www.bbc.com/news/uk-35208362
A Királyi Pézverde emlék-kétfontosai.

 103. albu — 2016-01-02 16:28 

Az aláírás és végrendelet nekem nagyon gyanús. Egy író miért diktálna? Annál hitelesebb lenne a végrendelete, ha maga írja, és az aláírása összhangban van a fölötte lévő sorokkal.

Ha ennyire bűzlik a fickó, hogy vagy nímand volt, vagy nem is létezett: miért tanítják egyáltalán az önéletrajzát?! Mi a cél ezzel?

És hova tűnt a profit?

@tiboru: Szoromúan szembesülök a hozzászólások kronologikátlan sorrendjével:
— a legkényelmesebb az lenne, ha bejelentkezés után vagy a friss hozzászólást keresve elég lenne leütnöm az End billentyűt
— ugye most alulról felfelé kell olvasni, de ha egy hozzászólás hosszabb, mint a képernyő magassága, akkor ugrándozni kell (PgUp/Dn/Up).

 102. sztalker — 2015-11-23 13:52 

@collaunch:

http://www.life.hu/kult/20131113-ot-irono-aki-ferfinev-moge-rejtozott-a-siker-remenyeben.html

Most hamarjában csak ezt találtam olyan ismertebb férfi álnéven író női szerzőkről, akik szívesebben bújtak el — legalábbis még karrierjük elején — egy másik név mögé.
Egy nőnek a biztonság mindennél fontosabb lehet, pláne, ha nem rendelkezik saját kiszámítható jövedelemmel sem. Akkoriban pedig kevés nő élhetett úgy, hogy nem függött valamiképp a férjétől, mert nagy vagyont örökölt, esetleg gazdag özvegy volt. Ráadásul nem félt, hogy megszólják érte, ha a férfiak világában próbál sikeres lenni.
(Egyébként suttogták Bertold Brechtről is, hogy erősen támaszkodott barátnői segítségére műveiben, ha mondhatjuk így, de én nem akarom elvenni az irodalom-szakértők kenyerét, meg nem is nagyon szerettem-olvastam sokat Brechtet — csak ami kötelező volt tőle a suliban — úgyhogy vele kapcsolatban én mindent elhiszek, akár még ennek az ellenkezőjét is.)

Az viszont érdekes lehet, hogy talán épp azért is volt a maga korában annyira sikeres Shakespeare, mert mindig az érzelmi oldalát domborította ki a konfliktusoknak drámáiban, szinte már-már nem is férfias aggyal gondolkozva. Sok sikeres művész egyébként 2 agyú, azaz, ha férfi is az illető, de képes a témát időnként női aggyal is látni v. értelmezni (leszimulálni), ettől sokkal tágabb látásmódot és szélesebb befogadóközönséget is remélhet. (Ez nem jelenti feltétlenül az illető szexuális másságát, csupán agyának gondolkodásmódja és a feldolgozásmódja más, több, mint egy tisztán férfi v. női aggyal bíró személyé. Nem véletlen, hogy az irodalom v. színház, napjainkban a mozi és tévéfilmek lehetnek ideális terep az ilyen látásmódú művész számára, mert pl. tud olyan vígjátékokat írni, ahol mindkét nem jól megkapja a magáét, ehhez viszont ténylegesen ismernie kell a mások gondolkodásmódját is, nem csak azok szokásait.) Az a helyzet, hogy egy férfi már eleve nem úgy hoz meg döntéseket, és nem úgy gondolkodik pl. hatalmi v. csoportérdekek terén, mint egy nő. Mi hajlamosabbak vagyunk előbb inkább „kiradírozni”, likvidálni lehetséges ellenfeleinket (biztos, ami biztos alapon), mintsem előbb átérezni a másik fél lelkiállapotát v. indítékait. Ez a fajta megértésre való törekvés inkább a nőkre jellemzőbb, már csak azért is, mert ha mi, férfiak nagyon nekiálltunk volna így gondolkodni, előbb-utóbb otthagytuk volna a fogunkat a csatatéren, az tuti, vagy teljesen döntésképtelen helyzetbe jutottunk volna, ami majdnem ugyanaz. A nőtársadalomban viszont éppen ez a fajta együttélés-együttgondolkodás a sikeres taktika evolúciós szempontból. (A legújabb kutatások szintén megerősítik ezt a fajta túlzott elfogadóképességét a női agynak, ez nagyon hasznos lehet a konfliktusok elsimításában, de nem mindenféle konfliktus esetén jó, erőszakos v. gyors támadásoknál pl. egyáltalán nem sikeres ez a kissé jóhiszemű, rózsaszín szemüvegen át való látás, vagy túlzott együttérzés a másik ember iránt. Ugyanezt a túlzott empatikus hozzáállást láthatjuk a női csapatsportok esetében is: egy férfi kézilabda-edző kénytelen volt megtanítania a lányoknak, hogy akkor kell megsemmisíteniük az ellenfelet, mikor az vesztésre áll, mert azok hajlamosak voltak ilyenkor megsajnálni őket, és ezzel elvesztették a motivációjukat az újratámadáshoz, így veszélyeztetve a végeredményt is. Ez a férfiaknál épp fordítva van, és persze ennek is evolúciós okai vannak. Akit jobban érdekel ez a téma a férfi–női agy és gondolkodás különbözőségéről, az olvashat ezekről Mannhardt András: Lélektani lelemények cikkgyűjteményében pár igazán meglepő tanulmányt.)

Egy szó, mint száz: ez a túl „lelkizős” Hamlet és III. Richárd inkább a színpad termékei, és nem a valóság leképezései, ugyanakkor rendkívül árnyalt feldolgozásai az emberi jellemnek.

Az irigység pedig sajnos jóval erősebb hajtóerőnk, mint azt sokan gondolnák. Ez még a családon belül, testvérek v. házastársak között is gyakori, csak sokszor tudattalanul nyilvánul meg az egyén viselkedésésében, a férj pl. nem tudatosan irigyli el felesége sikereit (pl. a munkahelyi karrierjét). hanem valamilyen más szemszögből kezdi el bírálni őt, keresi a hibát benne, hogy egy ilyen összehasonlításból sikerüljön visszanyernije a saját önbecsülését és a családon belüli korábbi vezető pozícióját. A munkahely dettó ilyen hely, ezt mindenki ismeri, nem részletezem.(Természetesen ez a másik nem részéről is igaz, ők is elirigyelhetnek olyan sikereket a férjüktől, barátjuktól, amihez hasonlókat meg ők szeretnének megélni a saját területükön belül.)

Ezek az ötletelések persze nem lehetnek perdöntőek a Shakespeare-rejtélyben, mert még nem annyira egzakt a pszichológia tudománya, hogy csak ez alapján szűkíthető lenne az a kör, akik között a tényleges szerző(ke)t kereshetnénk.

 101. collaunch — 2015-11-21 21:20 

@sztalker: Nagyon otletes gondolat ez, en csak annyibol kerdojelezem meg, hogy ha azt allitjuk, hogy ezek a muvek egy embertol szarmaznak, es ahoz tobb nyelven kell tudni, szeleskoru ismeretekre van szukseg mas teruletekrol is, akkor ezzel a tudassal rendelkezhetett e egy no abban a korban? Ha feltetelezzuk, hogy igen, akkor mas leirasokban egy kiemelkedo tudassal rendelkezo not emlegetnenek, mint egy grof, baro, akarki lanyat, aki csillogtatja tehetseget.
A cikk, amit linkeltel, angolul sajnos nem tudok, igy spanyolul neztem utana Emilia Bassanonak, akit a cikkben emlegetnek. Azt irjak, hogy talan Shakespeare szeretoje is volt, es szegenysegben elte le az eletet. Ekkora szemetlada lett volna Shakespeare, hogy a szeretoje muveit megjelenteti sajat neve alatt, es hagyja, hogy a holgy szegenysegben tengodjon? Bar a gyermekeire sem forditott kulonosebb gondot. De mint egy konteo vonal, megeri ez is a tovabbgondolast 🙂

 100. sztalker — 2015-11-21 12:22 

Nincs mese, lehet, hogy meg kell barátkoznunk azzal a gondolattal, hogy mindannyiunk Vilmos bácsija valójában Vilma néni lehetett.
(Vagyis nő volt, hogy gyorsabban leessen a tantusz mindenkinek.)

http://inforadio.hu/hir/kultura/shakespeare-valojaban-egy-zsido-no-volt-202611

(Az már tényleg csak hab lenne a tortán, hogy esetleg még hosszabb is volt az orra a lakosság orrhosszát analizáló statisztikai haranggörbe-eloszlás függvényben, viszont nem elhanyagolta előnyként ekkor egyszerre már 2 db konteós verziót is kapnánk egy füst alatt: azaz nő+zsidó is, asszem ezt nem lehet kihagyni, kedves konteós barátaim, ugye?!)

Szóval jól gondoljuk meg.

A viccet félretéve, annyi esélyt azért mégis adnék ennek a teóriának, hogy ezzel meg lehetne magyarázni a shakespeare-i (de k@rva hosszú egy nevet választott magának az csajszi!) siker „anyátlanságát”. Vagyis azt, hogy miért is NEM aknázta ki teljesen (anyagi, társadalmi téren, pl. úgy, hogy pl. feljebb emelkedik a ranglétrán) a népszerűségét a saját zsenialitásának, ami belőle áradt, már ha ténylegesen 1 szerzőhöz lehet kapcsolni az életművet (amit azért én szívem szerint továbbra is vitatnék). Mivel a kudarc az mindig mostohagyerek (nincs se apja, se anyja, ugyebár), ugyanez viszont nem nagyon mondható el a sikerre, ezt mindannyian jól tudjuk, tehát egy nagyon is nyomós oknak kell a mögött állnia, hogy valaki évek óta bujkál a nyilvánosság elől (pl. közönséges bűnöző — lásd Villon, esetleg már halottnak hitt személy, akinek bujkálnia kell a hitelezői v. átvert áldozatai elől, esetleg olyan pozícióban van, hogy ez összeegyeztethetetlen lenne a további karrierjével, de ez utóbbi sztem csak magára a királyra, no meg a királynéra, és természetesen az utódhercegekre lenne feltétlenül igaz, véleményem szerint egy Marlowe v. Bacon kaliberű író nem hagyná ki azt a ziccert, hogy állva tapsoljon neki fél Európa. Nem mintha nem lett volna képes Bacon jó darabok megírására, de szerintem az úri felsőbb osztályok egyszerűen sajnálták volna annyi időt eltölteni egy-egy mű megalkotásával, amely időt inkább szívesebben fordítottak rókavadászatra, lakomákra, esetleg csajozásra, vagy csak úgy egyszerűen tengés-lengésre, ahogy akkoriban a playboyok éltek (meg sajnos azóta is élnek). Ezt a nő-elméletet inkább az irigység buktathatná le (ahogy minden művészi és tudományos közösségben is, mióta világ a világ), tehát meg kellene vizsgálni azt is, hogy a fent nevezett feltételezett férfi Shakespeare-dublőrök közül volt-e kifejezetten kritikus, irigy megnyilatkozás, tud-e ilyesmiről a szakirodalom? (Az egy dolog, hogy valaki állva tapsol a tömegben a darab végén — pl. Bacon– , de hogy vajon megeszi-e a sárga irigység belül, mert most nem az ő sikerének ujjonganak, hanem egy másik szerzőének, az sztem nagyon is fontos pszichológiai motívum lehet a Shakespeare-rejtélyben, ezzel előbb utóbb zöld ágra kellene vergődnünk, mert enélkül nekem nem teljesen hihető ez a nagy kussolás a szóban forgó szerzőtársak részéről. Előbb-utóbb minden sikeres — pláne sikertelen — rockbanda feloszlik, mert nem bírják elviselni egymás tehetségét (vagy tehetségtelenségét), de itt valahogy nincs ilyesmiről szó. Ha viszont egy olyan személy írta a drámákat (vagyis nő, és vallásánál fogva már eleve „kaszton” kívüli a korában), annak nem sok esélye lett volna arra, hogy elfogultság nélkül nézzék, olvassák a műveit. Nem nagyon kell messzire visszamennünk az időben, gondoljunk csak Rejtő Jenő álnevére, vagy a sok sci-fi szerző és ponyvaíró angolos, angolszász álneveire, melyekkel sokkal jobban el lehetett adni egy könyvet. Egyszerűen így működik az ember, már eleve egy fajta pozitív v. negatív előítélet szerint fogjuk látni és értelmezni a körülöttünk lévő világot, ebből kitörni, vagy ezt áttörni baromi nehéz.

Még valamit a stilometriáról. Nem azt állítottam, hogy ezzel Shakespeare-t lehet lebuktatni (akinek a fizikai személyéhez nem köthető sok írás), hanem csak azt, hogy igenis, ki lehet szűrni a lehetséges szerzők stílusát. Ha a kor ÖSSZES írott anyagát digitalizálják (méghozzá nem képként, hanem szövegként, vagyis nem arról van szó, hogy egy csak olvasható könyvtárat teszünk fel az internetre — ami már biztosan meg is van sok országban, így Angliában is valszeg — , hanem VALAMENNYI, a 16. századi Britanniában angolul íródott szöveg TEXT-formátumban is rendelkezésünkre áll — amihez sajnos fejlett szövegfelismerő szoftver kell, plusz emberi szakértelem is, azaz komoly utómunkálatok és persze idő — , azaz konkrét szavakra lehet majd keresni benne), akkor előbb-utóbb csak kibukhat, hogy ez a mi Vilmosunk/Vilmánk miféle egyéb irodalmi, esetleg közönséges levelezéseket is folytatott még. Mert nem hiszem, hogy csak ezek az irományok származhatnak tőle, aki ennyit ír, biztosan írt mást is, ma azt mondanánk, hogy „maszekolt”, fusizott is magának, vagy hobbiból, vagy dühében írhatott közönséges pamfleteket, gúnyiratokat, erotikus-sikamlós versikéket, mittomén még hogy miket… (Aki kicsit is ismeri a memoár-irodalmat, az jól tudja, hogy általában profi írók, újságírók vállalják az illető könyvének megírását — persze jó pénzért — , még ha nem is tüntetik fel mindig nevét az illetőnek, de a szakma látja a stílusból pl. Peterdi Pál keze nyomát egy-egy ilyen jól megírt sportoló v. színész önéletrajzában.) Nem hiszem, hogy ilyesminek ne lenne nyoma, és ezt egy alapos vizsgálattal tán fel is lehetne tárni, amihez még az irattárakban fellelhető összes magánlevelezéseket, meg különféle sajtcetliket is át kellene vizsgálni nagyon alaposan.

 99. meggymag — 2015-11-20 21:30 

@Rumcájsz von Jicsin:
„@gigabursch:
Te kis telhetetlen! Szmájli. A brit pénzrendszer ”

@kaffer:

Most már mégsem tudok valaminek ellenállani, ami már a vándorszínészkedésre rímelt nálam be:

„Vándorszinész korában Megyeri
(Van-e, ki e nevet nem ismeri?)
Körmölgeté, mint más, a színlapot.
Kapott
Ezért
Egyszer vagy öt forintnyi bért,
Amint mondom, vagy öt forintnyi bért.“ (Petöfi: A tintásüveg. 1844)

Megyeri Károly (1798-1842) a reformkor egyik legkiválóbb színésze. Nomád színészként bekalandozta az országot. /Még a születésnapját sem tudja a színháztudomány/ Pl. évekig játszott Shakespeare: „A velencei kalmár“-ban.

Petöfi Sándor (1823-1849), a tanulást 18 éves korában abbahagyva 1842 novemberében vándorszínész-társulathoz szegödött, színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. Színházi „mindenes” 1838-ban Pesten

[Minden szándék nélkül aziránt, hogy most a forintot fontosítsátok át.]

 98. taschek — 2015-11-20 21:08 

@gfarkas: zseniális 🙂

 97. meggymag — 2015-11-20 20:53 

@gfarkas:

„Na, abba is hagyom…” de nagyon érdekes és lehetséges korabeli konteó. Örülök, hogy nem bírtad ki, hogy ne írjál…
A link sajnos pdf, annak még „utánna kell járnom”

 95. gfarkas — 2015-11-20 19:29 

Ami még fontos: a blog és a poszt is remek, régi olvasó vagyok, de nem bírtam ki, hogy ne írjak. 😀

 94. gfarkas — 2015-11-20 19:28 

Van egy érdekes-vicces elmélet arról, hogy Tycho Brahe 16. századi dán csillagász valamiképpen kapcsolódik a Shakespeare-rejtélyhez. Van egy szép portré a csillagászról 1586-ból, s körülötte láthatók a nagy család címerpajzsai. Kettő közülük igen érdekes: Rosenkranz és Guildenstern. Ezek valós személyek voltak és valóban a dán király követeiként töltötték az idejüket az angol udvarban és ráadásul Wittenbergben tanultak (Hamlettel együtt, ahogy a drámában olvashatjuk). A legújabb verzió szerint az angol drámaírónak szüksége volt igazi dán nevekre, hogy megteremtse a couleure locale-t (ha belegondoltok ezenkívül nincs igazi dán név a drámában, még Hamlet is eredetileg Amleth volt Saxo Grammaticusnál). Előkerült még a 19. században egy levél, de olyan nagy jelentőséget nem tulajdonítottak neki sokáig, hogy Shakespeare országos cimborája volt Thomas Digges angol matematikus (tőle „lopta” pl. Giordano Bruno a végtelen világok elméletét, szerepel is a Hamletben), aki viszont kapott egy példányt ebből a metszetből ajándékba a dán csillagásztól. És mikor felugrott Shakespeare Diggeshez egy sörözés után (egymáshoz közel laktak a Hamlet írásakor Londonban) meglátta az asztalon ezt a képet. Wikipédián fenn van, nem linkelem be, ott megtaláljátok a címerpajzsokat. Aztán ebből kibomlott egy virtigli konteo, miszerint az új dán király, IV. Keresztély miatt kellett Tychonak elmenekülnie Hven szigetéről a bolond Rudolfhoz Prágába. S ennek az volt az oka, hogy a fiatal király rájött, hogy Tycho összeszűrte a levet anyjával, így apja nem a híres dán-norvég király, II. Frigyes, hanem a csillagász. Ezért ki kellett nyírni a biológiai apát, hogy ne derüljön ki: a fiatal uralkodó fattyú. Bérgyilkos megy Prágába és megmérgezi Tychot. És ez a Hamlet igazi értelmezése. Na, abba is hagyom… 🙂

 93. Rumcájsz von Jicsin — 2015-11-20 13:38 

@gigabursch:
Te kis telhetetlen! 🙂

A brit pénzrendszer

1971. február 15. előtt

1 guinea = 21 shilling
1 pound sovereign (font) = 20 shilling
1 crown (korona) = 5 shilling
1 half crown (félkorona) = 2 shilling 6 penny
1 florin = 2 shilling
1 shilling = 12 penny
1 penny = 4 farthing

1971. február 15. után

1 pound (font) = 100 penny

 92. gigabursch — 2015-11-20 12:26 

@nudniq:
Akkor már csak abban segíts, mennyi volt egy guinnie (ha jól írom)?

 91. bisztogyalla — 2015-11-20 10:50 

Nekem az is nagyon gyanús, hogy amikor az üres könyvespolcon átpörgetünk, az elmozdul.

 90. nudniq — 2015-11-20 02:00 

@individuale: nem rosszul számoltál, csak „új pennyvel” számoltál a régi helyett. 😉

Shakespeare korában (igazából a kora középkortól kezdve egészen 1971-ig) egy font az húsz shilling volt. Egy shilling az tizenkét pennyt ért (azaz 1 font = 240 penny volt).

(És nem állom meg: egy penny ért négy farthing-et, azaz egy font az 960 farthing („fitying”) volt).

De ezt tényleg OFF volt a részemről, és alig számít ahhoz képest,h Shakespeare korában 10 font egészen más értéket jelentett mint manapság 10 font. Csak mániákus vagyok, főleg brit hagyományok dolgában. 🙂

 89. hunterthompson — 2015-11-20 01:29 

Félig-meddig OFF, de a blog profiljába illő személyekről csak pontosan-szépen 🙂

sztalker:

„Aki már hallott a hírhedt Unabomber (magányos robbantó terrorista az USÁ-ban, a ’70-es, ’80-as évek egyik első számú közellensége), az tudja, hogy a profilalkotó kriminálpszichológusokon túl leginkább egy adatbázis-elemzésnek volt köszönhető, hogy végül is elkapták a fickót. Volt egy tipikus szófordulata, melyet már fiatalabb éveiben is használt egy panaszlevelében, és a későbbi zsaroló leveleiben is fel-feltűnt, ezen a szálon haladva már eléggé jól be tudták azonosítani az illető személyazonosságát, utána már csak az új lakhelyét kellett kikeresni a lakcímnyilvántartásból.”

Ted Kaczynski ámokfutása 1978-95 között tartott. Valóban a szófordulatain és a használt stílusán bukott le, de nem profilozással vagy adatbázis-analízissel, hanem testvére feleségének tűnt fel a családi levelek és az újságokban erőszakkal publikáltatott „manifesto”-jának a hasonlósága. A profilalkotók egyenesen kizárták a gyanúsítottak közül… A lakhelyéül szolgáló kunyhóba is a testvére vezette el az FBI-t.

Hogy konteó is legyen, Kaczynski egyetemistaként részt vett a hírhedt MKUltra program egy kísérletében és az addig is labilis idegzetű ember feltehetőleg attól roppant össze annyira, hogy elvonult a társadalomtól és nekiállt robbantgatni.

Ill Bill hírhedt konteó-rapper klippjét természetesen nem hagyhatjuk ki róla:

https://www.youtube.com/watch?v=nUEwTMIB2Xc

 88. déjvid — 2015-11-19 20:26 

85., @individuale:

Abszolút OFF, de ez csak 1971 óta van így, előtte olyan angolosan bonyolult volt a pénzrendszer is… http://mek.oszk.hu/00000/00056/html/223.htm

OFF vége és bocs 🙂

 87. meggymag — 2015-11-19 15:38 

@meggymag:
Ezer bocs, 73 sz. hsz-röl van szó.

 86. meggymag — 2015-11-19 15:37 

@kaffer:
Utalok a 43. hsz.-re, ott van egy érdekes feltevés arról, hogy mit csinált a 8 év alatt.
Ha tényleg úgy lett volna az sokmindent megmagyarázna, de nem bizonyítható.

 85. individuale — 2015-11-19 14:39 

@nudniq:

Sajnálom, ha nem jól számoltam. A Wikipédia szerint: „A font sterling (más néven a font) az Egyesült Királyság, a koronafüggőségek (Man-sziget, Guernsey, Jersey), a brit tengerentúli területek közül pedig Déli-Georgia és Déli-Sandwich-szigetek,[2] a Brit antarktiszi terület[3] és a Brit Indiai-óceáni Terület[4] valutája. Jele: £, ISO kódja: GBP; váltópénze a penny, amelyből 100 ér 1 fontot.”
Hát ezért kalkuláltam így, és írtam, amit írtam…

 84. bumbrum — 2015-11-19 10:47 

sorrend

 83. nudniq — 2015-11-19 00:37 

@individuale: „Ezer penny az 10 font.”

Ez csak kötözködés, de 1000 penny az csak négy font, három shilling és négy penny. 😉

 82. kaffer — 2015-11-18 23:37 

De mit csinált hősünk a homályos nyolc év alatt ?
Ez akár kulcskérdés is lehet..

 81. tiboru — 2015-11-17 17:53 

@koxi:

Igen, ez a bejelentkezős dolog valószínű.

 80. koxi — 2015-11-17 10:08 

@tiboru:
Dehát az nem lehet! Mikor elkezdtem írni a kommentet, még lefelé növekvő volt a sorrend, akkor láttam egy ugrást és változott meg mikor rányomtam az „ezt mondom”-ra.
Esetleg annyit tudok elképzelni, hogy szeptember óta csak olvastam, és nem jelentkeztem be, ezért ez a bevezetett változás nálam akkor vált aktuálissá amikor bejelentkeztem. Lehetséges ez tiboru? Mit mondanak az IT szakértőid?

 79. tiboru — 2015-11-16 19:41 

@koxi:

Ez volt az egyik testületi kérés, szeptember óta ilyen 🙂

 78. tiboru — 2015-11-16 19:40 

@koxi:

Ez is egy jó alkonteó, köszi!

 77. tiboru — 2015-11-16 19:39 

@padi:

Igen, a shakespeareauthorship.com-ot én is belinkeltem a posztom végén 🙂

 76. tiboru — 2015-11-16 19:38 

@sztalker:

„…de tán még a kémek álprofiljának — ez a „legenda” — kiagyalói is kénytelenek beépíteni valamit az illető valódi személyiségéből a hamis önéletrajzhoz, hogy ne nagyon lógjon ki az a a bizonyos lóláb, és tudjon az illető azonosulni az új szerepével…”

Ezt az én forrásaim is egyértelműen állították, úgyhogy meg tudom erősíteni.

 75. individuale — 2015-11-16 18:33 

@sztalker:

A stratfordi Shakespearetől nem maradt fenn – úgy tudom – semmilyen panaszlevél, vagy egyéb más hivatalos, vagy magán levél. Egyáltalán semmilyen írás. Ezért azt gondolom, hogy az általad említett szövegelemzési statisztikával nem lehetne megmondani, hogy ő írta-e az irodalmi alkotásokat.
Legfeljebb azt lehetne valószínűsíteni, hogy egy valaki írta az összes művet, vagy különböző személyek. Na, ez is érdekes lenne!

 74. taschek — 2015-11-16 17:58 

Hát nekem az jött le googlizás után, hogy igazából a technikájával robbantott nagyot. Itt jól össze van foglalva, hogy miben újított:
„A shakespeare-i dráma jellemzői:

Nem követi az arisztotelészi drámaelméletet és az ezen alapuló színjátszást, nem a görög hagyomány szerves folytatója. De rendkívül sokféle hagyományból merít, s felhasználja kortársai drámatechnikai és dramaturgiai újításait:

Senecatól veszi át a nagymonológokra való építkezést; a halállal szembenéző ember sztoikus nyugalmát.
A középkori drámából veszi át tér és idő szabad kezelését, a hangulati ellentételezést és a hangnemek kevertségét (Shakespeare-nél a műfajt mindig tragikum és komikum egymáshoz való viszonya és aránya dönti el).
Kortársai közül Kyd: Spanyol tragédia című műve, mint bosszúdráma a Hamlet előképének tekinthető. Marlowe-tól veszi át a nagyformátumú hősökre való építkezést és a verselést, a blank verse-t.”
(forrás innen: http://www.literatura.hu/irok/renesz/shakespeare.htm )

Vagyis ha nem is ő írta a szövegeket, de ő tudta, hogyan kell azokat előadatni. Persze lehet tévedek és még egy kicsit googliznom kellene.

 73. meggymag — 2015-11-16 17:08 

„Az 1584 és 1592 közötti időszakot a Shakespeare-kutatók nem véletlenül nevezik elveszett éveknek:”

Találtam egy jó tippet a hiányzó évekre: amikor is Shakespeare vándorszínészként járta az országot valamilyen truppal. Ez magyarázná, hogy milyen gyors sikerrel forgolódott Londonban a színház körül. Már letudta az inas éveket maga mögött.
Ha így volt, akkor nem csoda, hogy oly rövid idö alatt oly sokra vitte a londoni színházi életben. Az inas éveket már kijárta.
Sokmindent érthetövé tenne, azt is, hogy színdarabok írásával kezdte, jó színész volt, meg éleseszü mindenes, vállalkozó szellemü is /a szükséges paradox humorral/ tehát jól el tudta játszani a saját élete színdarabját is.
„a helyi iskola tanulója volt, ahol a korabeli tananyag szerint erőteljesen szerepelt a latin nyelv és irodalom oktatása: „ wiki.hu“
Több helyt nevezik Grammar School-nak a Shakespeare átal látogatott iskolát, ahol régi nyelveket, történelmet, erkölcstant, irodalmat is szoktak oktatni.

Szerintem egy pár „darabját“ tényleg ö maga írta, de nem az egészet. Életrajza biztos elemei sem utalnak egy különösen állhatatos lényre. A konteós változatokat már leírtátok…

Ha jól számolok, 18 évet tartózkodott W. Shakespeare Londonban: 1592-töl, ekkor 30 éves, 1610/11-ig, kb.46 éves koráig. Nem tételezi fel senki , hogy ezután még írt volna. Tehát, legalább a 37 színpadi müvét 18 év alatt írta meg egyéb elfoglaltságai mellett! Ha mégis hozzájönne a 4/5 év a haláláig, akkor is 23-34 évröl lehet szó.
Nem teljesen lehetetlen valakinél, aki semmi egyebet nem csinál és helyben ül. Vilmosunk azonban nem ült egy helyben.

 72. koxi — 2015-11-16 16:24 

Bakker, megfordult a hozzászólások listája. Miután beírtam a kommentetmet, a legutolsó került legfelülre, a legelső meg legalulra….

 71. koxi — 2015-11-16 16:23 

Na de mi van akkor, hogy ha tiboru kedvence ez a Christopher Marlowe tényleg elpatkolt akkor amikor. A mi Vilmosunk pedig valahogy rátalált a Marlowe úr kézirataira? Lehet sok lesz a ha, dehát konteózunk, nem? Mondjuk tudta, h a csávó ismertebb alak, vagy ismerte is, a srác meghalt, ő meg birtokába került a kéziratainak. Rájött micsoda szerencse pottyant az ölébe és eladta a cuccot mint saját termék.
Ünnepelt sztárt pedig azért nem csinált magából, mert tudta, hogy az ő képzettségével 2 mondatból levennék nem ő a szerző és már buktázna is. Ezért inkább előadta a kattant író című felvonást, mért tűnne fel valakinek egy nem teljesen 100as zseni, mikor a zsenik 99%-a kattant?

 70. padi — 2015-11-16 14:34 

@sztalker:

Vannak többé-kevésbé tudományosnak nevezhető művek, amik a stilometria(?) módszerével próbálják megállapítani, hogy másvalaki rejtőzködött-e Shakespeare neve mögött.

Összefoglalva az alábbi linkeket az alábbiakat lehet kijelenteni:
– Marlowe mint „általános helyettes” kilőve, viszont lehet, hogy egy/több darabot ő írt (első számú gyanúsított a VI. Henrik).
– Bacon kizárva -már ha elfogadunk egy 100 évvel ezelőtti elemzést ami a szóhosszúság gyakoriságának elemzésén alapult
– Van egy honlap, ahol a szerzők alapvetően azt akarják bebizonyítani, hogy Shakespeare márpedig Shakespeare volt és nem álnév. Bonyolult a logikájuk, nincs időm/kedvem beleásni magam, hátha más talál valami használhatót: http://shakespeareauthorship.com

https://cs.brown.edu/research/pubs/theses/masters/2012/ehmoda.pdf
http://llc.oxfordjournals.org/content/9/1/1.short
http://www.stat-d.si/mz/mz4.1/dabagh.pdf

 69. sztalker — 2015-11-16 12:39 

Pompás írás, régóta vártam már, de hiányolok egy tudományos megközelítésen alapuló vizsgálat felvetését, ami szerintem kissé rendet vághatna a hipotézisek közt.

https://en.wikipedia.org/wiki/Stylometry

http://e-nyelvmagazin.hu/2011/08/31/ki-a-szerzo-%E2%80%93-avagy-hogyan-profiloznak-a-laikusok/

Ezeket ajánlom hát (nem magamat… :-)), vagyis annak kellene utánajárni, hogy per pillanat hogy is áll ez a szövegelemzési statisztika Vilmos bácsi esetében, mert ide a rozsdás bökőt, hogy végeznek ilyet analizálást az ő (vagy „négereinek” — négernek hívják a szakmában a bújtatott szerzőt) a kéziratain. Ez az eljárás már régóta elismert igazságügyi módszer — tiboru majd meg fogja ezt erősíteni –, olyannyira, hogy simán ítéltek már el gyilkossági ügyben is ennek segítségével tettest, méghozzá jogerősen, az esküdtek egybehangzó többségével, a közvéleményt is meggyőzve a bizonyítékokkal.

(Aki esetleg még nem hallott volna a módszerről: lényegében egy szókincs-analízisről van szó, a delikvens szóhasználatát vetik össze a vizsgálandó szöveg — legyen az egy zsarolólevél v. akár maga a Biblia — szövegállományával, és kapnak egy statisztikai eredményt, ami bizonyos százalékban mutat majd egyezőséget a feltételezett személy nyelvhasználatával, melyben az illető kulturáltsága, műveltsége, személyisége nem elhanyagolható szempont. Noha ezt ma már számítógépekkel végzik, az eljárás már régóta ismert az FBI-nál, még jóval azelőtt, hogy minden irományunk digitális formában létezett volna a világhálón meg adathordozókon, mert a jellegzetes „szava járások” és szókapcsolatok, melyek ugyanúgy ujjlenyomatai mondjuk Arany Jánosnak, mint akár Lee Harvey Oswaldnak, nem nagyon hamisíthatóak. Vagyis eléggé jól le lehet buktatni azt, aki megpróbál a saját stílusától eltérő modorban írogatni. Bizonyos szófordulatok — „fixa ideák” — elárulják az embert, mert maga az írás is félig-meddig tudattalan motivációk hajtotta cselekvés, ahogy sokan nem is gondolják, de pl. a nickneveink v. választott avatarunk is az, jellemző ránk!, de tán még a kémek álprofiljának — ez a „legenda” — kiagyalói is kénytelenek beépíteni valamit az illető valódi személyiségéből a hamis önéletrajzhoz, hogy ne nagyon lógjon ki az a a bizonyos lóláb, és tudjon az illető azonosulni az új szerepével…
Jó hír, hogy itt, Vilmosunk esetében aztán van szövegállomány dögivel, tehát nem csak pár soros levelet lehet csak elemezni.)

Aki már hallott a hírhedt Unabomber (magányos robbantó terrorista az USÁ-ban, a ’70-es, ’80-as évek egyik első számú közellensége), az tudja, hogy a profilalkotó kriminálpszichológusokon túl leginkább egy adatbázis-elemzésnek volt köszönhető, hogy végül is elkapták a fickót. Volt egy tipikus szófordulata, melyet már fiatalabb éveiben is használt egy panaszlevelében, és a későbbi zsaroló leveleiben is fel-feltűnt, ezen a szálon haladva már eléggé jól be tudták azonosítani az illető személyazonosságát, utána már csak az új lakhelyét kellett kikeresni a lakcímnyilvántartásból.

Sőt, a módszer alkalmas a választóvonalak (több szerző esetén) meghúzásához is, hogy mikortól kezd egy szöveg egy másik szerző keze nyomához hasonlítani (persze ezek is csak statisztikai százalékok, de egyetlen szerző esetén nincsenek nagy hullámzások, vagy eltérő stílusok, hacsak nem évtizedekig „kotlott” egy szövegen. De akkor is kitűnhetnek „csúcsként” a szerzőtől teljesen idegen nyelvi elemek v. fordulatok.

Rossz hír a most tanuló diákoknak, hogy a módszer primitívebb változatát már használják a tanárok is a gyanúsan másolt benyomást keltő dolgozatok eredetének és szerzőségének megállapításához, tehát az ún. „beschmittelés” (CTR+c, CTRL+v=kikopizás és beillesztés), amit Schmitt Pali bácsi is művelt ujjgyakorlatként a doktorijánál, már nem eléggé kóser a csalóknak, ha ezt csak a a netről teszik, nekik újra fel kell venniük a kesztyűt, és egy „ellenprogrammal” kissé egyedivé szabniuk a kimásolt irományt. Szintén jó hír, hogy Vilmos bá’ korában még senki esze ágába nem jutott volna, hogy ilyesmit tegyen, úgyhogy megelégedtek egy közönséges stróman szereppel, ha ez volt csak a cél. Egyébként van még ilyesféle kitalált figura az európai kultúránkban, aki tanult matekot (tán kicsikét magasabb szinten), esetleg a tudománytörténetet ismeri nagy vonalakban, az találkozhatott Bourbaki nevével, ő a 20. század kitalált matematikus szerzője volt, mögötte pedig lelkes francia matematikusok álltak, akik az ő nevében írogattak cikkeket, hogy kicsinykét ellensúlyozzák olyan nagy külföldi tudósok (értsd: sajnálatosan NEM francia állampolgárok!) matek zsenik nemzetközi befolyását, mint pl. Newton, Leibnitz, Gauss stb. Biztos, ami biztos, a francia nem maradhat alul, éljen a csapatmunka! (Azt nem mondanám, hogy Shakespeare korában ez még ennyire tudatos állami program lett volna, ezt nem hiszem, de a 19-20 századra a team-munka kötelező realitássá vált a tudományos életben, ha sikert akartak elérni, és bizonyos egyéb kulturális területeken is, ennek elsöprő hatását látjuk a hülye amcsi filmek dömpingjében.)

https://hu.wikipedia.org/wiki/Bourbaki-csoport

 68. theodorus — 2015-11-16 12:30 

@tiboru: Akkor nincs más hátra, csak előre. Kell írni egy könyvet. 😀

 67. chatmansky — 2015-11-16 08:41 

@kwazarz: Ez csak egy feltevés a részemről. Mint ahogy szinte minden vele kapcsolatban. És pont, hogy nem sértő és bántó az ilyen emberekre nézve… Az meg, hogy Putyinra korábban ki mit sütött, nem tartozik ide.

 66. ahmet — 2015-11-16 03:07 

Azert 30 font akkor az mai erteken kb. 4500 font (2 milla HUF netto). Nem annyira rossz. Foleg, hogy nem kellet viz/gaz/villany/internet szamlat fizetni meg okostelefont venni. (Valaki ezt a szamot emlegette)

A fentiek alapjan en se gondolom, hogy maga irta volna a darabokat. Inkabb azt tudom elkepzelni, hogy egy barati tarsasag (nem mondanam, hogy titkos, de nem nyilvanos) vetelkedesenek volt a”eszkoze” Ki tud jobb darabot irni, illetve hogyan merjuk objektiven, hogy kie volt a jobb?

 65. eltiron — 2015-11-16 01:53 

‘sszameg, évek óta várok erre a posztra és pont akkor teszed ki, amikor még szarni sincs időm, nemhogy lényeges kommentet írni 🙁 Jó lett a poszt amúgy, csak 2-3 ponton tudnék belekötni 🙂

 64. individuale — 2015-11-16 00:15 

@djatlov:

A sírfelnyitásról jutott eszembe, hogy a mai világban már fel sem kell nyitni, hogy megtudják mi van benne:

http://mult-kor.hu/20090814_vegre_megoldodhat_a_shakespearetitok

Érdekes, hogy Vilmos sírját nem világították még át sem, /vagy nem publikus?/
No mindenesetre ebben a cikkben van még egy jelölt, az „igazi szerző” címre. Igaza van a posztnak, mindenki lehet jelölt, aki akkoriban élt.
Csak abban nem értünk egyet, hogy az analfabéták nem kerülhetnek gyanúba, mert ez a stratfordi Shakespeare nagyon is annak tűnik /vagy legalább félanalfabétának/.

 63. individuale — 2015-11-15 23:53 

@Aborepi Majom:

A hozzászólásod felkeltette az érdeklődésemet Anne Hathaway, Shakespeare felesége iránt. A Wikipédia szerint a papa szabad földműves volt, egy saját tanyával.
1581 szeptemberében halt meg és 6 font 13 shilling 4 penny-t hagyott Anne-ra, melyet esküvője napján kellett kifizetni neki.
Ezek alapján „gazdag földművesnek” semmiképpen nem mondanám, s Vilmost sem hozományvadásznak, vagy jó üzleti érzékkel rendelkezőnek.
Viszont tovább olvasva a feleségről szóló ismertetőt, ezt találtam:
„Egy ideig a worchesteri püspöki irattárban talált dokumentumok alátámasztani látszottak ezt a feltételezést /Shakespeare kényszerből vette nőül Anne-t/, ahol egy házassági engedélye találtak „Wm Shaxpere” és egy bizonyos „Annam Whateley” nevére kiállítva. Azonban a rákövetkező napon Fulk Sandells és John Richardson, a Hathaway család barátai, egy 40 fontos garanciát írtak alá „William Shagspere and Anne Hathwey” esküvőjére.[3] Frank Harris, a The Man Shakespeare (1909) című életrajz írója ezt úgy értelmezte, hogy Shakespeare egy másik nővel (Anne Whateley-vel akart összeházasodni), de amint ez kiderül, a Hathaway arra kényszerítette, hogy elvegye a terhes Anne-t. Harris értelmezése szerint a kényszerházasság miatt hagyta el Shakespeare szülővárosát, költözött Londonba és kezdte meg színházi karrierjét. Azonban Stanley Wells, az Oxford Companion to Shakespeare szerzője szerint, a legvalószínűbb és leginkább elfogadottabb értelmezés szerint a két név minden bizonnyal a püspöki írnok hibájából ered.”
Shaxpere? Shagspere? Whateley? Hathwey?
Hát ez nem semmi! Kik ezek az emberek? 🙂 /A „hivatalos iratok” ilyen elírásokkal „támasztják alá” a történteket. 🙂

 62. individuale — 2015-11-15 23:28 

Visszatértem elolvasni a hsz-eket, és elolvastam újra a blogot is. Az életrajzi résznél megállt a szemem az „apja manufaktúrájában tevékenykedett néhány évig”-nél.
Jártam abban a kis XVI. századi favázas házacskába, amit Shakespeare, a nagy drámaíró szülőházaként mutogatnak. Ha finoman akarok fogalmazni, akkor meglehetősen szerény a kesztyűkészítő háza, ahol Shakespeare született, és gyermekként, ifjúként élt. De mivel éppen egy főúri kastélyból /Warwick kastély/ mentem oda, inkább a nyomorúságos szó jutott elsőre az eszembe. Az előszoba, konyha, háló, és gyerekszoba parányi kis lyukak, siralmas berendezéssel. A kesztyűkészítő „műhely”, ami a család eltartását biztosította, egy ablakpárkány, amit manufaktúrának nevezni kissé nagyzolásnak tűnik.
Kortörténeti érdekesség a házikó, de könyv, valóban egy darab sincs benne. A szépen gondozott kertbe kész felüdülés kimenni a nyomorúságos házikóból. A kerti padok között színész tanulók Shakespeare művekből szavalnak nagy átéléssel az éppen aktuális közönségnek, korhű jelmezekben.

 61. tiboru — 2015-11-15 22:48 

@kwazarz:

Jaja, most már értem, de ahogy te is mondod, hagyok valamit az ügyvédi letétben is 🙂

 60. tiboru — 2015-11-15 22:46 

@theodorus:

Ja így már értem 🙂

Nem, nem volt poszt. Nagyon elfogult lennék, annó dolgoztam az ügyekben…

 59. kwazarz — 2015-11-15 21:49 

chatmansky: Ezt az autistának/aspergeresnek távdiagnosztizálást legutóbb Putyinnal próbálták elsütni. A ténylegesen érintettek számára elég bántó az ilyen besorolás. De Shakespeare-nél nem is tudom mi utalhatna erre (se a művekben, sem az ismert életében) Van akinél elég egyértelműen sejthető – Tesla pl., de minden furcsaságot ezzel magyarázni szerintem nem helyes kwz.

 58. kwazarz — 2015-11-15 21:42 

@tiboru: A tudtommal nem létező olajos poszton próbáltam poénkodni. Kicsit erőltetettre sikerült, azért nem volt érthető. Ezt tudd be légyszíves az izgatottságomnak, hogy ezt a rég várt témát láttam, főleg egy mondatban a bűnüldözés és szolgálatok mostani legelső szolgájával, aki emiatt izgalmas bennfentes dolgokat tudhat róla.
De megértem azt is, ha akartok hagyni a nyugdíjas évekre letétben is publikálni való posztokat.

 57. innercircle — 2015-11-15 20:50 

A kortársakat nem tudom a képbe rakni; olyan, mintha akkoriban MINDENKI vágta volna a szitut. Shakespeare szülőföldjén senki nem keresi a könyveit, mert mindenki tudja, hogy analfabéta. És még csak nem is hamisítanak (kb. ingyen lenne és egy vagyont érne!), pedig még Krisztus keresztjéből is eladtak egy fél erdőre valót. Sh. meghal, de senki se megy a temetésére, mert mindenki tudja, hogy egy nímand. Sh. szórja a pénzt, holott nincs bevétele, de ez senkit sem izgat, még az adószedőket sem. Szóval mindenki benne van a nagy blöffben, de senki, senki nem köpi el, írja fel stb. és pár évtized múlva elfelejtik. Ez teljesen hihetetlen.

 56. chatmansky — 2015-11-15 20:50 

Szerintem túlgondoljátok…
Szerintem Dárdahajító Vilmos egy autista/aspergeres zseni volt. Aki a nyelv területén alkotott maradandót. Az, hogy kevés róla a személyes infó, tudjuk be a szindrómájából fakadó visszahúzódó és a társasági életben nehezen kommunikáló személyiségének.

 55. theodorus — 2015-11-15 17:57 

@tiboru: A szőkítésre gondol. Azzal kapcsolatosan volt vendégposzt? Ha még meg van valamerre, akkor kérhetek linket? Érdekelne a téma. : )

 54. tiboru — 2015-11-15 17:53 

@kwazarz:

Hopp, ezt – bevallom – most nem értem kristálytisztán.

 53. seul — 2015-11-15 13:33 

Én személy szerint a következőkből indulok ki:

Anglia ekkor tájt válik gazdasági nagyhatalommá. Mind a Manufaktúrák elterjedésével, mind a spanyoloktól rabolt-zsákmányolt ezüstök-aranyak döntő mértékben gazdagították a kincstárat. Úgy tanultam akkoriban egy ország-birodalom gazdagságát az határozta meg, hogy mennyit szán a kultúrára. A pénz adott volt és akadtak tehetséges személyek, de a legjobb megoldás az lett volna, ha egy személyben testesítik meg a „Anglia kultúrális géniuszat”. Ezért úgy döntöttek, hogy a sok tehetséges művészt egy helyre gyűjtik és elindítják a közös alkotó munkát. Shakespeare-re hogy esett a választás nem tudom, de mindenesetre jó alany volt, mert ha netalántán balul sült volna el a dolog, akkor megoldásként szóba jöhet a Temze mélyére küldése. Hogy ezen művészek anyagi támogatói mecénásai kik voltak, a Szabadkőművesek vagy épp az angol királyi család nem tudom. De mindenesetre sikerült elérniük hogy Anglia jelentős kultúrális fejlődésen menjen keresztül és az akkori és a későbbi időkben is meghatározó kultúrális fogalom legyen. Akár színházi akár más művészeti irányzatokban. De valószínűleg a Viktoriánius kor nagy alkotói (Shelley Byron Oscar Wilde stb) is hasonszőrű okokból léphettek elő. Ti erről mit gondoltok?

 52. meggymag — 2015-11-14 23:12 

http://www.william-shakespeare.de/autorenfrage_02contra.html

Érdekes lehet a fenti link, vagy annak tárgya, amely azzal kezdödik, hogy:
12 July 1602
James Robertes. Entred for his Copie under the handes of master PASFEILD and master waterson. A booke called ‘the Revenge of HAMLETT Prince Denmarke’ as yt was latelie Acted by the Lord Chamberleyne his servantes.
(Arber III.212).
Így jelentette be J. Robertes nyomdász a Stationers´ Company-nál a Hamlet-tet, azért, hogy megkapja az engedélyt annak kinyomtatására. Ezért kis összegü díjat fizetett, viszont ezentúl országszerte más nyomda már nem nyomtathatta ki.

Németül folytatódik, és annyit már nem tudok németül hogy megbízhatóan megértsem a korabeli copyright bonyolultságait meg az abból származó következményeket.
Annyit mégis, hogy a kiadói, szerzöi, nyomdászi, tulajdoni, könyvkereskedési jogokkal, stb., foglalkozó illetöségek, azok bizonyos formájú „intézményesítése“ abban az idöben és ott, Londonban jött elöször létre. Vagy ha nem, de teljes üzemmel müködött.

Az ottani feljegyzések alapján is lehetne spekulálni a szerzöség/-ek felett. Amit már bizonyára nagyon sokan meg is tettek és amint látható, ök sem vergödtek zöld ágra.

Müködött már a hivatalos cenzúra is („corrector“) ami a London-i és a Canterbury-i püspökségek nevében adta meg a nyomtatványok leközlésre szóló ukázt. Ez az illetöség a Stationers´ Company nevet viselte, amelynek még egy ágazata volt a Court of Assistents, ami a „könyvterjesztésben“ érdekelt céhekböl állott, kik évi összejövetelükkor a kiadói, szerzöi, tulajdonosi nyomdászi, forgalomba hozatali, stb. kapcsolatos gyakorlati ügyes bajos, pereskedö dolgokat intézték. (még börtönük is volt)
A mindennapi esedékest egy három fokozatból álló, évente újra megválasztott ! testület végezte: a felvigyázó/the underwarden, a föfelvigyázó/the upper warden és a mesterfelvigyázó/the master of the wardens. Idézett esetben Waterson nevü. Ezek a fenti, összetartozó céheknél történö bejegyzések fölött örködtek.

[ilyen hármas testület nálunk is van, a gebra, az algebra és a fögebra]

1586-ban új sajtótörvényt hoztak (Star Chamber Decree), melynek következtében a püspökségi cenzoriális láttamozásra azontúl az „authority“ megjegyzés fog szolgálni. 1603 Febr. 7.-i dátummal ott áll pl. a „Troilus and Cressida“ mögött az „authority“.
Szerzö neve azonban nem, hanem azé aki a könyvet bejelentette. Nemcsak ebben az esetben, hanem máskor is.
Vagy például ez „A velencei kalmár“ esetében:
„xxij Iulij 1598 – Iames Robertes /Entred for his copie under the handes of bothe the wardens, a booke of the Marchaunt of Venyce or otherwise called the Iewe of Venyce./ Provided that yt bee not printed by the said Iames Robertes; or anye other whatsoever without lycence first had from the Right honorable the lord Chamberlen”

Úgy 1588 óta biztosították a szerzök törvényes fellebbezési jogát abban, hogy: ha elfogyott egy könyv, a nyomda azonban nem kezdte el önszántából a újranyomtatást, akkor az Stationer´Company megkövetelheti azt a többi céhek érdekeben. Söt ezúttal más nyomdához is fordulhat, hacsak a szerzö nem tiltja ezt le: ” so that the Aucthor of any suche copy be no hinderance thereunto”.

 51. kwazarz — 2015-11-14 21:12 

Tiboru, amit a végén a kékvonalas bekezdésben említesz: Ez ugye az a legendás, tényeket és összefüggéseket könyörtelenül feltáró adatgazdag poszt volt, amit akkor Te is megírtál saját tolladból. csak megsérült a pendrive amin volt, amikor majdnem megbotlottál a lépcsőn, azért végül a vendégposzt jelent meg róla? Mert az nagyon jó cikk volt így is. Ezek szerint megbízható forrásból.

 50. 404notfound — 2015-11-14 17:23 

@komojtalan: Jogos, de ugye a „zsaroló levél” poén megvan tőle, az jó sok helyet foglal és terjedelemre fizették. Valamint Rejtő nem nehézkes és darabos gót betűkkel írt, ami ugye nem igazán kompatibilis a folyóírással. Ezeket az aláírásokat elnézegetve bizony felmerül a kérdés, ez a kéz írt volna szonetteket? Ilyen kézírással még egy bevásárlólista is kihívás lenne.

 49. becsuszoszereles1k — 2015-11-14 16:30 

47.@FilcTroll:

OFF.: … ON.: …, mert en is szo szerint a „korabeli televizio”-nak neveztem magamban a szinhazi darabjatszast azokbol az idokbol [bar ma lenne ekkora az erdeklodes; vagy legalabb megreformalodna a fozocskezos-evos, elheveros (az inkabb romai stilus volt, deliriumban inkabb perzsa…), viszont hagymadobalos Kabuki-szinhaz iranyaba! 😀 ]

Bizonyitekom, hogy ugyanarra gondolvan valoban en is a tevere gondoltam: ket dologra is gondoltam! Nem csak a tevemusorra, hanem a nyilvanos kivegzesekre is, mint szorakoztato/kielegito/ventillalo – demokratikus reszvetelre a kozossegi eletben! Tehat mindenkepp egy panorama kepernyos, helyszini kozvetites megtekintesere, keppel-hanggal, sot, szaggal! 🙂

 48. komojtalan — 2015-11-14 10:07 

@404notfound: Azért a közelmúltból Rejtő Jenő sem volt épp tunya író. Sajnos keveset élhetett az ismert ok miatt, ahhoz képest rengeteg könyve jelent meg, rengeteg jelenetet írt. A mai világban nehezemre esik leírni a nevem(!) a számítógép miatt, miközben 30 éve folyamatosan tudtam írni. A bankban folyton szinte évente kell cserélni az aláírásmintámat, mert annyit változik (romlik) 1 év alatt. Valaki írta a középkori félanalfabétaságot, én már közelítek hozzá :-), :-(.

 47. FilcTroll — 2015-11-14 08:13 

@becsuszoszereles1k: Pont ezen agyaltam: milyen hatással voltak a művek a kor társadalmára, a szemléletmódra? Simán beleférhet, hogy a színház lévén az akkori tévé, azt használták a gyíkemberek a tömegek manipulációjára.

 46. becsuszoszereles1k — 2015-11-14 00:04 

38.@SLC:

Leginkabb ide csatlakoznek, de abban azert ketelkednek, hogy az alkotas oromeert irtak volna! Plane folyamatosan „nyomva a szoveget”!

Merjunk nagyobbat almodni, mert itt nem holmi iroszovetseg tagjaival allunk szemben! Hanem? Hanem…

Erdekes, hogy pont a Cromwellt megelozo idoben, tol-ig mukodott ez a nagy hatasu, szeles tomegekkel kommunikalni kepes, kozosen alkoto csoport, no es, hogy ilyen szerencsesen ossze is hozta a sors oket! Akiknek raadasul stromanra volt szukseguk mindehhez. Alkotoi periodus: 1588-1616.

Mi tortent ezalatt az ido alatt, amig a csoport um. alkotott, publikalt:
– I. Erzsebet halala, 1603
Angol forradalom:
– I. Jakab 1603-1625 (nyilt abszolutizmus, igy szembe kerul a parlamenttel; nyiltan homoszexualis)
– I. Karoly megolese
Angol polgarhaboru:
Cromwell
Csupan csak ennyi tortent.

Netan a korabeli angliai ertelmiseg, ellenzek, szurke eminenciasok szervezetet udvozolhetjuk szemelyukben, akik epp ezeket az idoket reformaltak meg, es keszitette’k elo” hazajuk tovabbi fellenduleset?!

Mas neven: netan ez maga volt a Kiralyi Titkos Tanacs (Privy Council)? Akiknek az I. Erzsebet ideje alatt viragzo irodalmi es muveszeti elet nyujtott biztos fedezeket politikai celjaik megvalositasaban?

„Összességében elmondható, hogy a Tudor-kor meghatározó fejezete az angol történelemnek, különösen ami a későbbi időszakra gyakorolt hatásait illeti. Ezek közül a legfontosabb az uralkodó és a Parlament közötti hatalommegosztás kérdésének rendezetlensége volt, ami végül elvezetett az angol polgárháborúhoz. Sok történész szerint Thomas Cromwell, VIII. Henrik főminisztere egyfajta „Tudor forradalmat” indított el a kormányzatban, és kancellársága alatt jelentősen megnőtt a Parlament szerepe. Mások szerint a „forradalom” egészen Erzsébet uralkodásának végéig tartott, hisz ez volt az az időszak, ami alatt lezajlott a reformok konszolidációja. A Királyi Titkos Tanács, amely Erzsébet alatt rendkívül hatékonyan működött, a királynő halálával háttérbe szorult.” [Wikipedia]

 45. meggymag — 2015-11-14 00:04 

Az alapkérdés:
„Mégegyszer megkérdezem (féligmeddig önmagamtól is): a stratfordi kesztyűkészítő kisiparos fiáról tényleg elképzelhető mindez?“

Addig amíg a Lamb féle Shakespeare meséit olvassa, színházba jár, vagy a megfilmesített darabjait látja az ember, néha egy-egy színmüvet el is olvas végig, miért ne? Az sem tünik fel, ha nem irodalmár, hogy a kötetek elején nem szerepel mindegyre Shakespeare életrajza, mint különben az más szerzöknél szokásos.

Aztán egyszer mégis a kezébe kerül az „egyoldalnyi“ életrajz és most a poszt, alig egy pár adattal, melyek érdekesebbje, hogy Április hó 23-án született, majd 52 év múlva szintén Április hó 23-án halt meg.

Szerintem egyértelmü, hogy nem ennek az életrajzzal ismert W. Shakespeare-nek az egyedüli „termése“ a neki tulajdonított óriási mü . Hogy ezt azt, töle nem elvárhatót is tudott, mint sok más ember is, a felidézett példák alapján, annak nem mondhatni ellent.

Az eddigi hsz.-khez már nem tudnék még mit hozzáfüzni. Esetleg az lehetne a kérdéses, hogyha mindazt Bacon írta amit W. S.-nek tulajdonítunk, akkor ki írta azt ami a Bacon neve alatt jelent meg, lévén, hogy az egész együtt megint csak kissé hihetetlen.

Vagy ha mégis úgy volt hogy a Vili zseniskedett egyedül, akkor az egy egyszeri csoda volt. szmájli.
Szerintem a Shakespeare-pro-k onnan származnak, hogy a kevésbé viccesebb szakik egyszerüen nem hisznek a csodákban. De olyanok is számosan akadnak akik az összeesküvésekben sem hisznek. S ha 400 évi keresés, kutatás sem hozott semmi ellentétes bizonyos bizonyosságot afelöl, hogy nem W. Shakespeare volt a teljes mü szerzöje, akkor azok számára az az igazság, hogy ö volt az. Bár azt sem bizonyítja meggyözöen semmi, de minek cáfolni azt, amit cáfolni sem lehet meggyözöen. Ergo, W. Shakespeare írta a W. Shakespeare név alatt futó müvet.

Kompromisszumos, szellemes megoldás a kétShakespeare válozata, aminek
Ráth-Végh István mellett -nagyon is találóan- még egy szerzöjére akadtam, mások szerint G. B. Shaw volt az.

 44. tiboru — 2015-11-13 23:25 

@mdmselle:

Hát többek között ezért vannak a törzskommentelők, hogy az ilyen infókat megosszák a többiekkel 🙂

 43. gtibor — 2015-11-13 23:19 

„Ha egy vígjáték vagy tragédia helyszíne mondjuk Olaszország…” Helyesen: Itália. 🙂

 42. 404notfound — 2015-11-13 21:58 

Számomra a mennyiségek árulkodóak. Ilyen volumenű életművet egész egyszerűen időben lehetetlen összehozni. Valaki megtehetné a kedvemért, hogy lemásolja az egészet kézírással és lemérni, hogy ez időben mennyi 🙂 De az egyszerű földi halandó számára talán a szakdolgozata lehet a legjobb analógia; témaválasztás, kutatás, anyaggyűjtés, konzulens, jegyzetelés, írás, miegymás, mondjuk munka és család mellett – halasztás. Ugye id. Dumas is komplett stábot tartott fent, s mi több, nemcsak a háttérmunkát adta ki, így lapátolt össze egy szintén tekintélyes életművet és jobban ráért írni. Ez ugye a csapatmunka-teóriát támasztja alá. Viszont akkor már a résztvevők nagy száma miatt tűnik számomra elképzelhetetlennek, hogy sehol sem volt „szivárgás”, (Meg ugye a színvonal is egyenletes.) aminek hiánya arra enged következtetni, hogy a konspiráció jó előre, precízen meg lett tervezve és a végrehajtásra sem lehetett panasz. Namármost, az ehhez szükséges, az egész országban egyenletesen érvényesülő befolyás inkább Bacon sajátja, akinek a lakóhelye is említést kap. Tehát, szerintem ő volt az író, az ész a csapatban és nemcsak termékeny volt, hanem praktikus is, azaz, más szerzők jó alapul szolgáló műveit is át meg átdolgozta. Ugye ilyesmit kell csinálni a már említett szakdolgozat alapjául szolgáló korábbi szakdolgozattal is, ha… De nem, írni kell egyet a nulláról, mert különben. Szóval egy bevált darab átdolgozása talán kisebb meló és ha a fészliftelt verzió jobb, érdekesebb, szórakoztatóbb, az magyarázza el a világot a népnek.

 41. mdmselle — 2015-11-13 20:56 

@SLC: Ha csoport alatt Sir Francis Bacont és Sir Tobie Matthew-t* érted, akkor egyetértek.

*Tobie Matthew – Bacon legjobb barátja és lelki társa, akiről azt írta, hogy „ő a másik én”, aki konkrétan leírta a levelezésében, hogy Bacon elképesztő munkásságát más neve alatt ismeri a világ (ráadásul ezt abban az évben írta, amikor megjelent a First Folio), aki két „Shakespeare-drámát” is megemlített cím szerint a leveleiben, olyan értelemben, mintha Bacon írta volna őket, és akinek a neve szintén benne van a First Folio-beli üzenetben.

Szerintem Bacon írta a darabokat, Tobie meg intézte a titkos intéznivalókat

 40. SLC — 2015-11-13 20:28 

@individuale: Az aláírását szemlélve ezzel teljesen egyet tudok érteni.

 39. SLC — 2015-11-13 20:26 

@mdmselle: Lehet, hogy hozzá futottak be a művek, és ő stilizálta azokat. Mint fentebb – vagy alább – írtam, én egy csoportra szavazok, de nyilván valaki kézben tartotta az egészet, és kapcsolatot tartott a Shakespeare nevű részeges színésszel is 😀

 38. SLC — 2015-11-13 20:24 

@morat: Ezzel részben egyetértek én is, bár kicsit más elképzelésem van.
Lehet, hogy a Shakespeare név csak egy brand volt, mint most mondjuk a Disney. Adott egy csoport, akik valamiért nem vállalhatják, hogy színműveket írnak, mint mondjuk Bacon és/vagy de Vere, és Shakespeare lesz a csatorna, akin keresztül kiadhatják az írásaikat.
Egyrészt tényleg sok területen tudott túl sokat, másrészt nehezen tudom elképzelni, hogy egy Rómeó és Júliát, Szentivánéji álmot, Machbetet, Makrancos hölgyet, III. Richárdot egy és ugyanazon ember írt volna meg.
Másrészt ezek nem annyira színművek, sokkal inkább szépirodalmi alkotások. Pl. a Hamlet előadása vetekedne a Sátántangó hosszával, senki nem vinné ténylegesen színpadra az egész művet. Akkor miért lett ennyire túlírva? Mert a szerző el akart mondani egy csomó dolgot a témában, és akkoriban ez volt az a műfaj, ami eljutott a tömeghez, amit miután megnéztek a színházban, meg is vettek és elolvastak.
Szóval szerintem nemesek laza szövetsége lehetett a valós szerző, akik az alkotás öröméért, és nem pénzért írtak. Azt is el tudom képzelni, hogy akkoriban ez afféle nyílt titok volt, amit nem mondtak ki fennhangon, nem írtak le, de valahol benne volt a köztudatban (mint most az, hogy mindenki belepisil az uszoda vizébe)(a francba, most leírtam!).

 37. mdmselle — 2015-11-13 20:08 

Kár hogy hiányzik a posztból pár érdekes bizonyíték Bacon szerzőségére, többet érdemelt volna, mint egy bekezdést. Már Shakespeare neve is, a Spear Shaker, Pallasz Athéné, Bacon választott istennője, meg hogy majndem minden műben szerepel egy Francis nevű ember valamilyen névvariációban, meg Bacon kis füzetkéje tele jegyzetekkel, szófordulatokkal, sajátos kifejezésekkel, amik a drámákba is bekerültek, meg a First Folioban lévő üzenet, egy csomó ilyen van.

 36. vadi — 2015-11-13 19:35 

nekem elég furcsa, hogy életében nem röppentek föl a szerzőségét megkérdőjelező találgatások (vagy csak nem tudok róla…). ezen kívül, vagy ehhez kapcsolódóan még két dolog nem kóser

(i) a kollégáknak, akikkel együtt színészkedett, partyzott stb. és maguk is a színházi, irodalmi világban mozogtak nem tűnt föl, hogy barátjuk intellektusa nem teszi alkalmassá őt shakespeare-i kaliberű művek írására. (pedig ha föltűnt volna és ezt megszellőztetik, lehet hogy szép summát kaphattak volna valamely korabeli bulvárlaptól)

(ii) a temetés kérdése… Shakespeare, korának ünnepelt drámaírója volt, mégsem mentek el túl sokan a temetésére. Miért? Ebből a szempontból tök mindegy, hogy valójában ő írta-e a műveit, ha a kor társadalma meg volt róla győződve hogy igen, akkor ez az érdeklődés hiány nagyon érdekes.

 35. individuale — 2015-11-13 19:29 

@Deak Tamas:

Az én véleményem szerint is a stratfordi Shakespeare félanalfabéta lehetett a szó régi értelmében. Tudott olvasni, de nem tudott írni. /Ma azt jelenti, hogy tud írni-olvasni, de csak nagyon kicsit: felismer néhány szót, nem ismer minden betűt, vagy csak a nevét tudja leírni./
A nevét sem volt egyszerű dolog leírni neki, mint a fenti blogból világosan kiderül. Mondjuk nem is csodálom, mert az angolban a beszélt nyelv, meg az írott nyelv két külön világ, nem véletlen, hogy betűző versenyeket tartanak az angol nyelvterületeken! 🙂
Olvasni tudnia kellett a szereptanulás miatt, bár a súgóra is nagyon támaszkodtak akkoriban.

 34. alien576 — 2015-11-13 15:49 

szóval akkor Shakespeare a reneszánsz Alan Smithee?

 33. Deak Tamas — 2015-11-13 14:32 

A középkorban amúgy az teljesen szokásos volt, hogy valaki tudott sok nyelvet, tudott olvasni és nem tudott írni. Nagy Károly császár folyékonyan beszélt frankul, latinul, görögül. Rendszeresen olvasott, és a nap végén, az ágyában ülve tanult írni egy viasztáblán. (aztán valamiért feladta, de legalább nem verhették át az írnokok.)

 32. morat — 2015-11-13 13:31 

Én a csapatmunka mellett tenném le a voksom. Ami engem erre sarkall, hogy az író nagyon jól ismerte a történelmet és korának tudományát, földrajzát stb. – ami sokkal könnyebb több emberből. Erre utal a 65.000 szavas szókincs is, ami ha jól értem 3x-osa minden idők legjobbjainak.
Szerintem a csapatnak biztos volt egy olyan arisztokrata tagja, akinek a maga műveltségével, ismereteivel, kutatásaival volt mondanivalója az angol politikának -> tőle származnak a királydrámáknak legalább az alapötletei. Viszont a társadalmi konvenciók miatt valószínűleg névvel nem vállalhatta fel a véleményét.
Biztos voltak a csapatban mások, akik (ahogy a poszt is sugallja) pl. az Itáliai reneszánszban voltak járatások, a vagy a kortárs drámákat ismerték stb.
Azt gondolom, hogy ez a baráti kör kb. szórakozásképpen írta a drámákat. Mivel nem tudtak megegyezni, hogy kinek a neve alatt fusson a projekt (egyaránt túl nagyravágyók vagy túl szerények voltak), ezért választották a színház körüli legalacsonyabb rangú munkást. Ezzel üzentek a nyilvánosságnak, hogy ugyebár világos, hogy valaki más áll a művek emögött. És a korabeli nyilvánosság úgy tűnik vette is a lapot, hiszen a drámákat falták, de a szerzőt ignorálták.

 31. morat — 2015-11-13 13:21 

@individuale:

A pénz szuper észrevétel! Különösen, hogy a poszt is írja, hogy Shakespeare kortársa volt az első, aki írásból meg tudott élni – erre Shakespeare is sőt, semmiből (polgári értelemben vett) nagyobb vagyont halmozott fel, miközbe oda sem figyelt a szerzői jogaira? Hmmm…

 30. tiboru — 2015-11-13 07:50 

@ngcs:

Hehe, talán nem véletlenül 🙂

 29. meggymag — 2015-11-13 02:14 

Köszönjük, nagyszerüre sikerült, és a képek! A legjobban mégis a kartotékos fiókban kotorászó tetszik.
Kétszer is elolvastam a posztot, amíg most még csak egyet tudok biztosan. Hogy a
Konteó blog szerzöje csakis a tiboru nevü Mester lehet. Stilusa ritkán haladja meg önmagát, aláírását a többedik pohár után sem variálja. A lúdtollat tartó keze még csak nem is reszket.

Ha Willink 7000 szóval többet használt mint Arany, akkor biztos hogy nem volt egyedül. Az engem sem érdekel, hogy ez meggyözö-e vagy nem. A fentiekböl az következne, hogy Aranyunk, mint elsö és fö fordítója 7000 szó erejéig laposította meg az övröt. Puszta matekes alapon, mondom, mert most belém bújt az irígység.

Tulajdonképpen mindegy, mert ha olvasom, az Wilmos nálam csak Arany által szólal meg.
Látom öket magam elött, Arany ül az ablak alatt álló íróasztalánál és ír. Néha felnéz, kicsit rágcsálja a tollát és ott hátrébb, mögötte, kissé mintha félhomályban, deklamál a Shakespeare fejét viselö színész. Néha ide-oda ugrál, de Arany nem fordul hátra.
Megelégelvén a dogot törét belemártja az ágy függönyébe, majd: el.

 28. individuale — 2015-11-13 00:45 

@specnaz86:

A „De miért?” címszó alatt a fentiekben olvasható a feltételezett válasz a kérdésre. Valószínűleg olyan valaki használhatta strómanként, akinek rengeteg veszteni valója volt, ha kitudódik, hogy ő a szerző. Akár a vagyonát, akár az életét, akár mindkettőt kockáztatta volna ezzel. Ne feledjük, hogy a Shakespeare királydrámák olyan korabeli problémákat feszegetnek, amikkel egyes főurak, vagy éppen maga a királynő nem érthetett egyet már „hivatalból” sem.
Egyébként pld. egy Edward de Vere grófnak valószínűleg csak aprópénz volt az, ami Shakespeare-nek a jólétet jelentette.

 27. specnaz86 — 2015-11-13 00:10 

@individuale:

Valóban ugy tünik, hogy nem lehetett ő a szerző!

Csak azt nem értem, hogy ki volt az az állat aki komoly ősszegeket fizetett Wili-nek azért, hogy learassa helyette a babérokat. Mindenesetre a karrier építés nem lehetett az erőssége.

 26. individuale — 2015-11-12 23:26 

Tavaly jártam Stratfordban, Shakespeare állítólagos szülőházában. Szerintem is állítólagos, mert én sem hiszem el azt, hogy egy kesztyűkészítő fia, aki a kis mezővároska iskolájában tanult /nem túl sokáig/ képes lett volna 16 komédiát, 10 tragédiát, 10 királydrámát, és szonetteket írni. Ne feledjük el, hogy lúdtollal írtak akkoriban, és némely színdarabja olyan hosszú, hogy színpadra állításához a rendezőknek – ízlésük szerint – ki kell hagyni egy részét, mert a színészek nem bírnák erővel, a közönség meg nem bírná fenékkel a teljes színdarab előadását. Közben egy családot kellett eltartania, színészként játszania, szerepeit megtanulni, próbákon részt venni. Ha soha mást nem csinál, mint minden idejében ír, amikor nem színészként dolgozik, akkor sem lett volna képes ennek a hatalmas életműnek a megalkotására. Ha délelőtt próbált, délután játszott a színpadon, akkor valószínűleg este, éjjel gyertyafénynél írta meg ezt a tömérdek alkotást. Ez számomra hihetetlen, és elképzelhetetlen.
A műveltség kérdése már alaposan ki lett tárgyalva a fentiekben, Valóban az emberiség szellemi kincsének tartott alkotásaihoz szükséges történelmi ismeretek, a filozófiai gondolatok, az emberi élet és a különböző érzelmek árnyalt ábrázolása egy sokkal-sokkal műveltebb, és olvasottabb írót feltételez.
De van egy harmadik dolog is amiért nem hiszem hogy Shakespeare volt a neki tulajdonított művek szerzője, az a pénz. A korabeli színészek, vagy drámaírók nem arról voltak híresek, hogy vagyonokat tudtak gyűjteni. Egy penny volt a belépő a Globe színházba, ahol Shakespeare résztulajdonos volt. Ezer néző talán összejött, ha jó volt az időjárás, és érdekesnek ígérkezett a darab. Ezer penny az 10 font. Egy hónapban az 300 font bevétel. Shakespeare 10%-ban volt a Globe tulajdonosa, tételezzük fel, hogy megkapta ennek a bevételnek a 10%-át, vagyis 30 fontot egy hónapban. Persze ennyit nem kaphatott, mert a színháznak fizetnie kellett a színészeit, takarítani kellett a nem túl rendes nézők után, borús napokon valamivel világítani kellett a színházban, díszleteket, jelmezeket kellett venni a színdarabokhoz. Feljegyezték, hogy az öltözködés, a divathajhászás a kor nagy szenvedélyei közé tartozott: a színpad királynői és hercegei sem jelenhettek meg kopott, divatjamúlt ruhákban. Egy-egy köpenyért, palástért 15-20 fontot is megadtak. Pontosan nem tudjuk, hogy mennyi pénz is ütötte színészként, és szerzőként Shakespeare markát, de azt tudjuk, hogy laknia kellett valahol, ennie kellett, öltöznie kellett, a családját el kellett tartania, és akkor még nem számoltunk a lúdtollak, tinták, pergamenek, és gyertyák költségeivel, amik az íráshoz kellettek volna.
Ilyen körülmények között nem tudom elképzelni, hogy meggazdagodjon, elegendő vagyont gyűjtsön össze ahhoz, hogy házat vásároljon London Blackfriars nevű negyedében, azonkívül megvegye Stratford akkori második legnagyobb házát is, a „New Place” néven ismert épületet. Shakespeare 1611 körül visszavonult Stratfordba, ahol módos polgárként éldegélt, házat vett a lányainak is, sírhelyet az egész családnak a templomban. Számomra mindez olyan jövedelemforrást jelent, amiről nincsen tudomásunk, de szépen összevág azzal az elmélettel, hogy ő csak a nevét adta a neki tulajdonított művekhez, és ezért a valódi szerző jól megfizette őt.

 25. Aborepi Majom — 2015-11-12 23:09 

Köszönöm szépen, ez a poszt nagyon kedvemre való! Ezerszer érdekesebb a Frigyládánál!

Szerintem Shakespeare úgy volt kora legnagyobb drámaírója, ahogy Edison volt kora legnagyobb feltalálója. Utóbbinak voltak saját találmányai is, de igazán kortársai ötleteinek üzleti felhasználásában volt nagy. Lándzsarázó is vélhetően nem író volt, hanem afféle producer. A darabok Globe-ba jutását tudta elintézni, az ő neve, részvétele a volt a belépő a színpadra. És talán nem is volt ebben semmi becstelenség. Egyszerűen ő volt a lovászból felkapaszkodott ügyes szervező, a védjegy, akire a színház és a közönség harapott. A címlapra írt név meg huszadrangú kérdés volt a honorárium árnyékában, láthatóan maga Vilmos sem tulajdonított neki nagy jelentőséget.

Élete végére szépen megtollasodott, de már az is az eredendően jó üzleti érzékére vall, ahogy megketyegtette a gazdag földműves vénkisasszony lányának biológiai óráját. (Jó, ma egy huszon-harminc éves menyecske friss húsnak számít, de akkoriban egy 26 éves hajadon durván vénlány volt már. Sok erdélyi vidéki közösségekben ma is annak számítana.) Emberünk két-három évet még becsülettel lehúzott a vénasszony mellett, de aztán kellett a távolság megszépítő ereje.

Az egy személy szerzőségét a szókincs gazdagsága kizárja. Egy jól művelt ember 5-6000 szót használ anyanyelvén, egy felsőfokú nyelvvizsgához kb. 2500-3000 szó már elég. Egy igen művelt ember tud 8-10 ezer szót. Tehát Shakespeare legalább 3-4 igen művelt szerző volt, de az átfedő alapszókincs figyelembe vételével inkább 30-40 ember. Mogorva géniuszok persze előfordulnak (ld. Tesla) de a leírások szerint William nem az a fajta volt.

Hogy miért hívták hattyúnak? Hát, talán reménykedtek benne, hogy az aktuális dala végre az utolsó lesz? 🙂

 24. ngcs — 2015-11-12 22:50 

Engem ez a poszt érdekelne, de nem találom. „a Konteóblogon a kilencvenes évek olajszőkítéseiről szóló posztot, ha kiderülne, hogy nem is tiboru írta, hanem – mondjuk – Pintér Sándor. „

 23. Estván — 2015-11-12 22:32 

@tiboru: Értettem.

Akkor ez az Atkins félrebeszél. 🙂

 22. tiboru — 2015-11-12 19:17 

@Estván:

Elég sok forrást átnéztem és biztos vagyok abban, hogy a mai napig Stratfordban nyugszik. A Westminsterben a Poet’s Corneren „csak” emlékszobra van, aminek talapzatán (többek között) az is olvasható, hogy BURIED AT STRATFORD-ON-AVON.

 21. Estván — 2015-11-12 18:57 

@djatlov: Érdekes, hogy az atkinsbookshelf.wordpress.com a következőt írja:

„Shakespeare was originally buried in Holy Trinity Church in Stratford. In 1741 he was buried in Poets’ Corner in Westminster Abbey in London.”

Minden egyéb helyen, ahol olvastam róla (magyar és angol nyelvű webhelyeken is), az áll, hogy Stratford-ban nyugszik.
Vajon csak tévedés volna a Westminster említése?

 20. tiboru — 2015-11-12 17:44 

@ancsimancsi:

Köszönöm!

 19. tiboru — 2015-11-12 17:44 

@rdos:

Hopp, igazad van, rosszul számoztam, javítva!

 18. becsuszoszereles1k — 2015-11-12 16:40 

@becsuszoszereles1k:

Csak a lenyeg maradt le: Ugyanis 5.@kalasz hsz. (Rath-Vegh I.) eseten nyugodtan vissza is terhetunk „A stratfordi fickó, William Shakespeare”-hez! :-O

 17. becsuszoszereles1k — 2015-11-12 16:35 

15.@Panther V:

A szavazas allasa szerint
5.@kalasz kollega tolmacsolasaban Rath-Vegh Istvannak van igaza, akinek a logikaja nem elhanyagolando:
„Shakespeare műveit nem Shakespeare írta, hanem egy másik szerző, akit szintén Shakespeare-nek hívtak.
Így foglalta össze a témát Ráth-Végh István egyik könyvében.”

En ebbe teljesen bele is nyugszom.

_____

Azert 13.@djatlov kivancsisagat – igaz, mindket iranybol – megfontolandonak tartanam… :-O Nem hinnem egyebkent, hogy az atok miatt nem kukkantottak eddig bele a sirba. Lehet, hogy mar de, csak nem publikus. ?

 16. becsuszoszereles1k — 2015-11-12 16:21 

9.@helix: 1-9. hsz-eket magam is osztom nagy kedvvel! 🙂

[A tobbit most olvasom majd…]

 15. Panther V — 2015-11-12 16:11 

Nagyon durva a szavazás állása. 400 év elteltével nem tudhatjuk ki is volt ő.

 14. becsuszoszereles1k — 2015-11-12 15:27 

Koszonjuk, Tiboru! Ez utan szinten megnyaltuk mind a 24 ujjunkat! 🙂
***

„Nem akarok senkit befolyásolni, de tényleg úgy vislekedett, mint aki magas ívben tesz az egészre. Vagy mint aki abszolút nem érzi a magáénak az egészet.

Vagy mint aki nem törődik a szövegekkel, mert nem ő írta őket.”

Szvsz: Vagy mert olyan tuti biztos volt magaban!!! Es miert ne?!
Volt mar ilyen a vilagtortenelemben! Peldaul ifj. Johann Strauss Becsbol. Ha eppen lerepult egy frissen lekottazott lap az epp kolte’s alatt levo zenemubol a kanape’ ala’, veletlenul sem nyult vagy kotoraszott utana idegesen; inkabb lazan ujra megirta. 😀

****
Szigoruan az arckepek alapjan, es szigoruan csak fiziognomiai szempontbol (tehat teljesen irodalmon es irodalmi erdemeken tul):
Marlowe, mind abrazatra, mind lenduletessegre (tekintet, hajzat, oltozek) az ifju Nagy Peter orosz carra (aki persze akkor me’g nem elt) hajazva meggyozobb figura lenne alternativanak. Ugyanakkor a W. Shakespeare abrazolas egy komoly vajdat kepez le (es melyik vajda nem komoly!). 🙂

Oxford grofja pedig, haaat, o” nagyon elfoglalt tarsadalmi szereplo lehetett… A maga mainstream merevsegevel (meg ha orokolte is a mainstreamseget, es nem viselhetett repkedo forradalmari zsabokat es mandzsettakat – hol van az meg! bar a sarkon mar epp befordul Cromwell a maga rovid es puha gallerjaval, pancel ide vagy oda…), szamomra nehezen elkepzelheto” a shakespeare-i eletmu letrehozojakent; bar nagyon is elkepzelheto, hogy tarsadalmi rabsaga (I. Erzsebet a „Szuz kiralyno” udvaraban!), ugyanakkor tehetos eletmodja antagonisztikus ellentete uzte az alkotas karjaiba! Lehet.
*

Hogy egy alkoto mesebe, mitoszba, legendaba burkolja mondanivalojat, nagyon nyomos oka kell, hogy legyen ra (az Earl klasszikus muveltsegerol asszocialva a kerdesre)! Bacon mint allamferfi (is), Oxford grofja szinten mint udvaronc – lehetett ra okuk.
[Mar anno a suliban el voltam ragadtatva ettol az alcazasi modszertol, fokent, hogy a „Lear kiraly” cimu dramaban (amit amugy kelta monda ihletett) a neveloapamat veltem felfedezni! 😀 ]
Hat meg, ha az ember a hatalom bugyraiban kenytelen botorkalni: Ki szereti, ha valami nagykutya az o” fejevel a hoher hona alatt setalgat…
*

Marlowe ur szvsz egy teljesen kulon tortenet, szinten a maga zsenialitasaban!
Annyi itt a konteo, mint egen a csillag!

__________

Ket kerdes a poszthoz:
1.) A lehetseges Shakespeare-szemelyekrol szolo gazdag eletrajzi adatok kozott felfedeztek-e egyaltalan a kutatok a fiuszerelemre utalo jeleket, amennyiben tovabbra is tartjak, hogy a szonettek ilyen jelleguek(et is tartalmaznak?)?
a) Francis Bacon – 1606-ban, homoszexuális vonzalmai ellenére – megházasodott. (wiki)
b) Edward de Vere, Oxford 17. grófja – masokat vadolt meg tobbek kozt ezzel (ha jol ertem); amugy allhatatlan, balhes, extravagans szemelyiseg. (wiki)

2.) Hatha a stratfordi William Shakespeare megiscsak a valodi szerzonk?! Kulonben minek maradt volna meg egy teljesen erdektelen manus eletenek amugy minden momentuma – London elott, kozben es utan?

Nagyon zsenialis volt ez a Sir Francis Bacon! [Talan vasarolt is egyszer Stratfordban jarvan egy finom par kesztyut…hmm. Esetleg a szonettek miatt…hmm. :-O ]

Na, en innentol kezdve teljesen lefaradtam, akar ne is irtam volna semmit!
Ugyanis, van itt egy tyuk is a sorban (no”, csaj, holgy, koltono”)! 😀 Nagyon vicces cimmel:
Amelia Francis Edward Shakespeare

„Amelia Bassano és John Hudson, Christopher Marlowe és Calvin Hoffman – két példa a szerzőségrejtély megoldására. Jól reprezentálják a többi ötven-egynéhány megoldási kísérletet, úgyhogy az utóbbiak közül csupán kettőt vennék szemügyre, a két legkomolyabb teóriát, a „Bacon”, illetve az „Oxford” néven ismert megoldásokat. Mindkettőnek nagy volt a hatása, mindkettő rangos híveket és befolyásos támogatókat szerzett magának, ezért érdemes velük foglalkozni. És azért is, mert az egyik („Bacon”) érdekes történeti tanulságokkal szolgál, a másik („Oxford”) pedig tulajdonképpen égetően aktuális.”

A tobbit mar olvassatok el magatok!

Itt a linkje: https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=0CBsQFjAAahUKEwiU36PWhYvJAhXC8Q4KHWR-BkM&url=http%3A%2F%2Fmagyarnarancs.hu%2Fszinhaz2%2Famelia-francis-edward-shakespeare-89834&usg=AFQjCNHUty_gYirhQVUJ7WcFDUrews4zHw&sig2=8P61V1TsLZ8rY07HTM-IgQ

 13. djatlov — 2015-11-12 15:11 

Én amondó vagyok, hogy csak fel kéne nyitni azt a sírt átok ide, átok oda.
Na, NA SEBI-sek? 😉

Engem az izgat, hogy kinek és miért állt érdekében eltűntetni ez a viszonylag nagy mennyiségű kéziratot?
Először arra gondoltam, hogy fusiban az asszonynak adta (az ágy mellé), hogy majd abból megélhet szerencsétlen. De ha a nő nem is használta fel és mondjuk egy gyereke sem, akikre szállt a halálával, akkor azok gyerekei már csak felhasználták volna értékesítés céljára, nem? Lehet, hogy később kihalt a Shakespeare-ág? De valahol akkor is kellene hogy legyenek ezek (hacsak nem égették el). Szerintem több köbméter papírról van szó.
És ha elégették, miért?
Lebukásveszély? Egyértelműen pl. Bacon kézírásával volt írva?

Az egésznek nem látom a miértjét.

 12. komojtalan — 2015-11-12 14:57 

Nem véletlen nem nyert szerintem sosem, ehhez képest a „Nem tudom, de nem is érdekel” elég kevés. Azért 1600 nem volt olyan rég, még Gutenbergről, meg sok mindenki másról is sokkal többet tudunk. Gondolom lehetne elemezni a stílust, abból mit állapítottak meg? Ha egyáltalán megállapítottak valamit. Én azt mondanám, hogy egy szerzői csoport volt, amelyik egy néven adta ki valamiért a műveket. Erre utal a rendkívüli szókincs pl. De az én szavazatom ez volt: Nem tudom és nem is érdekel :-).

 11. ancsimancsi — 2015-11-12 13:53 

Vegre! Meg nem olvastam el – majd este, ha a kiskoru elaludt – de gyorsan, mig el nem felejtem… Hogy Shakespeare miert „The sweet Swan of Avon” :

https://atkinsbookshelf.wordpress.com/tag/why-was-shakespeare-called-the-swan-of-avon/

 10. djatlov — 2015-11-12 13:03 

Hát kigrottak a szemeim a helyéről, azt hittem, behaluztam az indiai ebédtől!!!
Nem hiszem el!!!
Áj láv ju, men, áj láv jú!
Köszönöm szépen!!!
Máris nekilátok!
:)))))

 9. helix — 2015-11-12 12:02 

A három különbözö aláírásra talán magyarázattal szolgál az hogy az aláíró esetleg irgalmatlanul fejre volt állva….

 8. 404notfound — 2015-11-12 11:18 

Végre! De miért zaklatnak engem munkával?

 7. witchp — 2015-11-12 11:01 

Elolvastam a posztot, és tényleg komoly kételyeim lettek, hogy ő volt ő, vagy valaki más…
Egy halvány lehetőség jutott eszembe, ami megmagyarázza a furcsának ható viselkedését: iskolázatlanság, ugyanakkor széles körű ismeretek, kerüli a nyilvánosságot, úgy tűnik, hogy nem érdekli a műveinek sorsa, valamint a családja sem – enyhe autizmus? Bár a művek erősen érzelemgazdagok.
A végrendeleten lévő aláíráson kimaradt betűk – iskolázatlanság, diszgráfia, epilepszia? Valamikor, valahol régen azt olvastam, hogy a szifilisz is okozhatja, ez megmagyarázhatja a viszonylag gyorsan bekövetkező halált.

 6. taschek — 2015-11-12 10:45 

„ahol először állítólag a színházi közönség lovait őrizte az előadások alatt,” – vagyis egy olyan ember volt akit a kutya sem vesz észre, ő pedig láthat mindent ha van hozzá érzéke. Innen már csak néhány művelt, befolyásos ivócimbora kell. Más dolga sincs, mint menedzselni ezt a teamet, és hozzáadni azt a pluszt, amit a lovak mellől látott. Gondolom e plusz miatt olyan sikeresek a művei, de én a Hamletnél tovább nem jutottam, nem is fogok. Én teammunkára tippelnék, ha lehetne.

 5. kalasz — 2015-11-12 09:47 

Shakespeare műveit nem Shakespeare írta, hanem egy másik szerző, akit szintén Shakespeare-nek hívtak.
Így foglalta össze a témát Ráth-Végh István egyik könyvében.

 4. rdos — 2015-11-12 09:34 

A „No men est stróman” a nyerő a szavazáson, ahogy látom. 🙂 Bocsika a gagyi szójátékért.

A 6. pont alapján 5.3.-ra tippelnék. De kié a titokzatos (netán cenzúrázott) 5.4. pont? 🙂

 3. gigabursch — 2015-11-12 09:06 

Uhh, ez rejtélyesebb, mint gondoltam.

Nem lepődnék meg, ha egy adócsaló közösség lenne a megoldás.
Persze az is lehet, hogy WS menekülése mögött egy felsértett szerelem áll, Marlowe ágyékából.

 2. tiboru — 2015-11-12 07:47 

@stockton:

Köszi, az elütést javítottam!

 1. stockton — 2015-11-12 07:39 

Ez így nagyon kerek volt, köszönjük szépen! Kiváló poszt!
Voltaképpen annyira sűrű az egész sztori, hogy ezen még agyalnom kell, mi is lehet. Egy biztosnak tűnik számomra, Shakespeare inkább nem az akinek hisszük, mint hogy az lenne 🙂

És egy apró nyelvtani hiba: übersztrája szerintem übersztárja akart lenni 🙂

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök