2017-01-06–18:00

Vendégposzt – Horthy István halála

Ami a bloggazdát illeti, még nem állt rá a teljes 2017-es fordulatszámra, de Rókakígyó kolléga úgy döntött, hogy besegít az évkezdésben és egy magyar vonatkozású vendégposzttal próbálja ki konteós oroszlánkörmeit. Egy minimális szerkesztéstől eltekintve változtatás nélkül elétek tárom tehát Horthy István 75 évvel ezelőtti halálának történetét, Rókakígyó tolmácsolásában.

Mai posztunkban egy általatok gondoltnál sokkal ismerősebb történetet szeretnék elmesélni. Van ebben a hadseregtől kezdve a politikai összeesküvésen és hazafias kötelességen keresztül a rejtélyes balesetig minden, arról az erős áthallásról nem is beszélve, ami az eseményekben felbukkan. Érdekel a történelem, de őszintén szólva karácsonyig Horthy István balesete csak egy átlagos történet volt a többi hasonló légiszerencsétlenség között. Aztán karácsonykor, a cukorkómához közelítő állapotomban a Youtube keresőmezőjében bepötyögött keresőszavak és véletlenül feldobott találatok közt volt egy II. világháborús magyar pilótabeszámoló egy idős bácsitól, amelynek része volt a saját maga által felvázolt verzió a balesetről. Hogy jön ide akkor a konteó, kérdezhetné minden magyar összeesküvésrajongó. Azonnal nekem sem ugrott be, hogy ez egy mennyire konteós sztori, de ahogy kezdtem itt-ott olvasgatni róla, azt keresgélve, hogy vajon az idős úr verziója (a videó 34. percétől hallható-látható a bennünket most kiemelten érdeklő rész) igazolható-e valahogyan, rájöttem, hogy itt valami nem stimmel. Ezt szeretném nektek elmesélni, a poszt végén persze a már megszokott szavazással.

A történet szereplői részben a történelemkönyvekből ismert figurák, míg másokkal akár a mai magyar hétköznapokban is találkozhatnánk. Főszereplőnk Horthy István, aki 1904-ben született Pulában, ebben a mesés horvát, korábban osztrák-magyar városban, ahol Horthy Miklós a K.u.K. haditengerészetét erősítette. Apjával szemben ő nem a politikai vagy katonai pályát választotta, hanem műszaki végzettséget szerzett a BME-n. Miután diplomáját megszerezte, műhelygyakorlatra a Weiss Manfréd gyárba (a későbbi Csepel-művek) ment, majd az USA-ba a Ford Művekhez, később pedig (1930-ban) a MÁVAG-hoz került, ahol 1938-ra vezérigazgató lett. Nem sokkal ezután a MÁV elnökének nevezték ki. A teljes magyar politikai elitből mindössze a szélsőjobb tiltakozott a láthatóan politikai döntés miatt, ami révén a történelemben először (de mint tudjuk: nem utoljára) egy külsős került a MÁV élére. Történt ez 1940-ben, amikor hősünk 36 éves volt.

Olyan sem történt még korábban, hogy ennyire fiatal vezetőt jelöljenek egy ekkora állami vállalat élére, de igyekeztek mindenkit megnyugtatni, hogy Horthy Istvánt nem a politikai hátszél, hanem szakmai kvalitásai juttatták az akkor még a mainál is fontosabb cég vezetői székébe, így az ellenzék csak feleslegesen próbál megakadályozni egy kinevezést és kelti nemzetünk rossz hírét. Még ebben az évben megnősül, feleségül veszi Edelsheim-Gyulai Ilonát. A mellékelt kép akkor készült, amikor önkéntesként a fronton szolgált. Ilona amúgy nem volt apáca, csak az önkéntes nővérek egyenruhája hasonlított az apácáékéra.

A kormányzó javaslatára (idős kora miatt) hamarosan kormányzóhelyettest, azaz utódot neveznek ki, hogy fel tudjon készülni a fontos feladatra. Vajon kire esett a választás? Közfelkiáltással a fiatal és rendkívül rátermett Horthy Istvánra voksolt az országgyűlés, és bár volt némi tiltakozás a szélsőjobb felől a dinasztia-alapítási kísérlet miatt, ezek a hangok hamar elhaltak. Ne tessék félreérteni a helyzetet! A kormányzó és a kormányzóhelyettes (a “kiskormányzó”, ahogy az akkori köznyelv nevezte), bár tekintélyelvű volt, de igen jó kvalitásokkal rendelkezett: Horthy István kiemelkedő képességekkel bírt, többek közt a repülés terén. A polgári repülést támogatta és segítette, maga is jó pilóta. Egyszer üzleti tárgyalásra Budapestről Bombaybe repült, sőt nászútját is repülővel tette meg, feleségével az oldalán. Szakmai karrierje során sokat foglalkozik a repülés technikai oldalával. Az esküvő és a kormányzóhelyettesi kinevezése is 1941-ben történt. Az esküvő 1940. április 27-én, a kormányzóhelyettesi kinevezés 1942. február 19-én történt, pontosabban az eskütétel volt ezen a napon: a kormányzóhelyettesi intézmény bevezetéséről szóló 1942. II. törvénycikk elfogadása után 4 nappal, közfelkiáltással választották meg Horthy Istvánt – a Wikipédia szerint.

Az ország vezetésére való felkészülés jegyében a kormányzati péeresek jó ötletnek tartották, hogy a Szovjetunió ellen éppen megindult offenzívában résztvevő 2. magyar hadsereg kötelékében szerezzen harctéri tapasztalatokat. Az eddigiek alapján magától értetődő volt, hogy mindezt a légierő kötelékében pilótaként teljesítse.

Emlékszünk még Harry hercegre, aki állítólag egy Apache pilótájaként tette a dolgát az afgán fronton?

Annak rendje és módja szerint bevonult a szolnoki repülőtérre kiképzésre. Ez azt jelentette, hogy a meglévő polgári repülési tudását frissítette a magyar légierő akkori vadászgépére, a Reggiane Re-2000 Falco (Héja) típusra.

A Héja a maga kategóriájában jó gépnek számított. Mondhatnánk, hogy egy tipikus olasz jármű, gondoljunk csak egy Alfa Romeóra. Remekül nézett ki és viszonylag jól is repült, állítólag jobban, mint a Messerschmitt vagy a Spitfire. Csakhát azok az átkozott apró részletek… Műszakilag nem volt a megbízhatóság csúcsa, hajlamos volt az átbukásra, a dugóhúzóba kerülésre és a kigyulladásra is. A hazánkba került példányokat nem páncélozták megfelelően, ezért itthon raktak bele egy vastagabb üléspáncélt, amitől megváltoztak a repülési tulajdonságai. A források tanulmányozása során feltűnt, hogy egyes helyeken farnehézségről, máshol meg orrnehézségről írnak. Mindkettő igaz lehetett bizonyos helyzetekben, csak azon múlott, hogy a pilóta éppen mit akart csinálni a géppel. A lényeg, hogy a páncélozás miatt az amúgy sem kifejezetten tökéletes súlyelosztású gép még bizonytalanabbá vált. Egymás közt szólva ez az összes világháborús gépről elmondható volt. Az például köztudott volt, hogy az Me-109 a Spitfire motorja bizonyos harci helyzetekben elveszítette az üzemanyagellátását, amit a brit német pilóták tudtak és ki is használtak.

De térjünk vissza Horthy Istvánra.

Kisvártatva (1942 júliusában) vadászpilótaként frontszolgálatra jelentkezik a Dontól nem messze, Alekszejevka és Ilovszkoje (ma Ilovka) település közt, az ott működő repülőtéren. A hangsúlyozottan semmiféle kiváltságot nem élvező és arra igényt sem tartó Horthy István főhadnagyi rendfokozatban szolgál és vadászpilóta beosztása van. Szárnysegédje Szabó László vezérőrnagy volt, ami – a formális katonai rendfokozati különbséget nézve – kicsit talán tréfásnak tűnik, de miután ezt az infót több helyen láttam leírva, arra jutottam, hogy ez azért lehetett így, mert István kormányzóhelyettes volt. Napi kapcsolatot tart Jány Gusztáv vezérezredessel, a 2. magyar hadsereg parancsnokával, akivel rendszeresen találkoznak, de ezzel együtt aláveti magát a repülőtér parancsnoka utasításainak (Csukás Kálmán őrnagy), már amennyire ez értelmezhető egy ilyen helyzetben. Azt több helyen is leírják, hogy a reptér parancsnokai nem merték kritizálni, ami szintén nagyon ismerős lehet napjainkból és nem kapott jelzést semmilyen hibája miatt, ami azért lehetett volna érdekes, mert jó pilóta volt, de vadászgépet vezetni egy polgári gép után kábé olyan, mintha egy Opelből átülnénk egy Ferrariba. Amit ezen kívül lehet tudni a harctéri szolgálatáról az az, hogy rendszeresen részt vesz bevetéseken, azokon jeleskedik. Az egyik fényképén látható a német Vaskereszt, de számos egyéb kitüntetése is van.

A Vaskeresztet nem osztogatták csak úgy, még politikai alapon sem. Hitler például a kitüntetései közül a Vaskeresztjére volt a legbüszkébb, amit az I. világháborúban érdemelt ki.

Horthy lelő néhány orosz gépet, a leírások szerint többször kerül a német légvédelem baráti tűzébe, de ez nem volt annyira ritka dolog, hogy nagy ügyet csináljanak belőle. Szóval zajlik a frontszolgálat, ahogy akkoriban máshol is zajlott. A katonatársai szeretik, ez az érzés őszintének tűnik, több ilyen beszámolót is találhatunk a források közt. A magyar hadsereg 1942-es szovjet bevetése azért történt, mert a németek szovjet hadjárata kezdett túl hosszúra nyúlni és nem látszott, hogy bármelyik, még 1941-re kitűzött katonai célt teljesíteni tudták volna. Három fő célja volt a Barbarossa-tervnek: Leningrád, Moszkva és a kaukázusi olajmezők (majd ezt módosítva Sztálingrád) elfoglalása. A németek hosszas fenyegetéssel és rábeszéléssel elérik, hogy a velük szövetséges államok (Olaszország, Románia és Magyarország) a korábbi megállapodás ellenére csapatokkal biztosítsák a Don vonalát, míg a német csapatok Sztálingrádnál próbáltak felülkerekedni a szovjeteken.

Ekkora már a magyarok (de mondhatjuk, hogy a német szövetségesek nagy része) tudta, hogy a németek a háborút előbb vagy utóbb elveszítik. Ezt a véleményt osztja a Horthy család is és 1942-ben már ez képezi a háttérben folyó magyar külpolitika alapját. Az egyik legfontosabb lépés, ami ezt az elképzelést igazolja, Kállay miniszterelnöki kinevezése volt. Horthy Miklós és István, valamint Kállay miniszterelnök ebben az időben tudatosan és nagy erőkkel keresik a kapcsolatot az angolszász államokkal. Erről a törekvésről a németek hamar tudomást szereznek és szorosan figyelik a magyarországi eseményeket. Tisztában vannak azzal, hogy Horthy István kinevezése Magyarország háborúból való kilépésének előkészítése lehet és emiatt a Gestapo keze meg-megremeg a pánikgombon. Tudjuk, hogy 1942 júliusában Horthy István telefonbeszélgetéseit már rendszeresen lehallgatják.

Mint minden katona, Horthy István is jogosult volt szabadságra és a német vezetés, ahogy minden más katonának, egy külön villát biztosít számára, hogy Kijevben három napra fogadhassa a feleségét. Na jó, lehet, hogy nem éppen minden katonának. Mindenesetre ez volt az utolsó alkalom, hogy feleségével beszélni tudott. Ilona asszony későbbi elbeszéléséből tudjuk, hogy a szabadság ideje alatt, ahelyett, hogy más hasznos és/vagy élvezetes dologgal töltötték volna idejüket, Horthy István végig a kiugrási kísérlet lehetőségéről és annak megszervezéséről beszél. Ez azért is furcsa, mert tudták, hogy a Gestapo bepoloskázta az épületet.

A szabadságáról visszatérve egy újabb hír várta, amit személyesen Jány Gusztáv mondott el neki. A mondandó lényege, hogy hazarendelték a frontszolgálatról és azonnal indulhat, ha gondolja. De nem gondolta. Augusztus 19-én este visszatér az alakulatához és állítólag megünneplik a névnapját, ahol alkohol is fogy. Később hivatalosan mindkét állítást cáfolják: Horthy István nem augusztus 20-án ünnepelte a névnapját, inni pedig sosem ivott. Az viszont tény, hogy másnap hajnalban elvállalta az utolsó (szám szerint a 25-ik) bevetését, amit már nem is kellett volna elvállalnia és amiről nem tudta, hogy tényleg az utolsó lesz.

Az utolsó bevetés elvállalásának okait nem lehet pontosan tudni, valószínűleg a beosztás korábban elkészült és nem akarta társait cserben hagyni.

Tehát augusztus 20-án csütörtökön hajnalban két felderítőgép (más helyen hármat írnak) két-két vadászgép kíséretében elindul a Donhoz felderítő repülésre. A bevetés ellentmondásai már önmagukban is érdekesek. Az, hogy ki hogyan repült, elég alaposan regisztrálva volt, mégsem derül ki egyértelműen minden. Amit biztosan tudni lehet, hogy az egyik vadászgépen Horthy párja Nemeslaki Zoltán főhadnagy (őrmester?), a kísért gépet pedig Wágner Károly repülőzászlós vezette. A másik géppár egyik pilótája Bánlaky György főhadnagy, párja Szabó István hadapród őrmester (őt később nem kérdezik ki). A másik felderítő gép pilótája Baranyai Elek. Összesen tehát hat gép indul el: 2 közelfelderítő és 4 vadász. A rajt előtt a vadászgépeket átvizsgálják és hibát nem találnak. A négy vadászgép helyett öt gépet vizsgálnak át, aminek az oka az, hogy az egyik gép nem indul be, így egy másikat kell adni Horthy géppárjának.

A jelentés szerint a Héják tökéletes állapotban vannak. A felszállás kis késéssel megtörténik (később ezt egyesek Horthy másnaposságának, neadjisten ittasságának tudják be). A gépek még nem érik el a repülési magasságot, máris csinálnak egy bal fordulót, mert a felderítőgépek még nem érkeztek meg. A szűk fordulóból (amit a Héja nem kedvel), Nemeslaki gépével nagyobb ívű fordulót csinál, hogy ne kerüljön dugóhúzóba. Ezalatt Horthy a szűk fordulót végigcsinálja, de ő nem tudja elkerülni a dugóhúzót és beleáll a földbe. A gép fel van tankolva, ezért azonnal kigyullad és órákon keresztül ég. Akkora a hőség, hogy oltani nem nagyon lehet, később földet szórnak a motorra. A gép lezuhanását többen észlelik és azonnal jelentik a parancsnokoknak. Nagy figyelmet szentelnek a 21-es gép azonosításának (teljes kódjele V-421), a jelentésben felsorolják majd az összes kitüntetést, amit a gépben állítólag megtaláltak. Ez a pont biztos, hogy nem igaz. A kitüntetések bevetésre cipelésének semmi értelme nem lett volna. Mások látták, hogy a lezuhanás előtt a gép oldala égett, megint mások jelzőrakétát láttak. A baleset időpontját – Horthy becsapódáskor megállt órája alapján – 05 óra 07 percre teszik.

A gép – és benne a kormányzóhelyettes – gyakorlatilag porig ég. Földi maradványait cinkkel bélelt koporsóba helyezik és így szállítják Budapestre. Augusztus 20-án Budapesten ünnepnap van, Horthy Miklós a Szent Jobb körmenetre készül, amit hagyományosan ő vezet. A körmenet előtt mise van a Bazilikában, ekkor a miniszterelnök már tudja a szörnyű hírt, de azt a mise végéig nem közli a kormányzóval. Horthy a hír hallatán összeesik, magához tér, majd ismét elájul. Horthy István temetése Kenderesen történik, alapos vizsgálatot tartanak, majd gyorsan lezárják az ügyet.

Lássuk akkor, miért került ide ez a történet, jöjjenek hát a konteók!

A baleset után Horthy István özvegye azonnal elkezdte terjeszteni a merénylet teóriát, aminek legfontosabb forrása és alapja Horthy tisztiszolgája volt. Ő, mint a helyszínen tartózkodó szemtanú augusztus 19-én látni vélt (látott?) két németet, amint azok a repülőgépek körül ólálkodtak, mindenféle magyar kísérő nélkül. Sőt, azt is látta, ahogy a németek a 21-es gép mellől elküldik a magyar szerelőket. A vadabb verziók szerint a németek egyszerűen lelőtték Horthy gépét a repülőtér mellé elhelyezett légvédelmi ágyúval. Ennek a legendának annyi az alapja, hogy mivel a magyar hadsereg végig német parancsnokság alatt működött, ezért a németek rendszeresen jártak a repülőterekre ezt-azt megnézni.

Beszámolók szerint ezek a látogatások inkább barátiak voltak és többnyire szakmai alapon szerveződtek. Erről a látogatásról is van feljegyzés, a gépek és a személyzet téli elhelyezése volt a témája. Tény, hogy – augusztus lévén – elég korán kezdték a téli felkészítést, de tudjuk, hogy a németek precíz és alapos népség, nem hagynak mindent az utolsó pillanatra… Horthy özvegye egész életében terjesztette ezt a verziót, miközben figyelmen kívül hagyott olyan tényeket, hogy például a német vezetés mennyire pánikszerűen próbálta a baleset után megtudni, hogy mi is történt pontosan. Azt is meg kell említenünk, hogy Hitler Horthy özvegyét Németországba viteti, hogy érdeklődjön és részvétét fejezze ki, de az özvegy nem hajlandó Hitlerrel találkozni, így hazautazik Magyarországra.

A Gestapo módszereit ismerve sem túl valószínű, hogy pont ilyen módon akarták volna Horthyt félreállítani. Egy ilyen akciót sokkal körültekintőbben készítettek volna elő. A magyar repülőterek ebben az időben a németektől teljesen függetlenül működtek, így semmilyen módon nem keveredett a magyar és a német technika vagy személyzet a bevetések alkalmával. A repülőtéren nem állomásozott német katonaság. És arra is céloztunk már, hogy egyes kutatók szerint Horthy István gépét már július 31-én, illetve augusztus 8-án német baráti tűz éri (mindkettő után elnézést kérnek, úriember nem vaddisznó!), ami nem volt ugyan példa nélküli, de mindenesetre elgondolkoztatja a konteós hajlamú olvasót.

Van egy másik szabotázsos verzió is, amit sejtelmesen csak úgy említenek a források, hogy ha merénylet történt, azt biztosan nem német kezek okozták. A Horthy családnak ezidőtájt ugyanis elég sok ellensége volt Magyarországon, a betiltott pártok támogatóitól kezdve a korábban említett szélsőjobbos szerveződésekig. Elég lett volna csak egyetlen sorkatonát találni a szerelők közt, aki akár szándékosan, akár hanyagságból nem végezte megfelelően a dolgát és máris kész volt a halálos csapda.

Felmerült az orosz vonal is a találgatások között, bár ezt elég gyorsan elvetették. Ebben az időben ezen a környéken az oroszok nem folytattak háborús cselekményeket, ezt nagyjából mindenki elfogadta, bár ahogy a Tanúban is elhangzott: pont az a gyanús, ami nem gyanús. Napjaink orosz aktivitásából kiindulva bármi elképzelhető.

Behozhatnám még a Moszadot is a képbe, de ez 1942-ben talán még túl korai lenne 🙂

Most pedig jöjjön a saját konteóm. Az egykori repülőtér vélelmezett helyét magyar és orosz kutatók azonosították Alekszejevka és Ilovka között egy erdő szélén. A mellékelt ábra mutatja a pontos elhelyezkedését.

A repülők helye ma is felfedezhető. Az biztos, hogy Horthy állomáshelye az itt azonosított repülőtér volt. A korabeli beszámolók nem adják meg a lezuhanás pontos helyszínét és később is csak egy közelben elhelyezett emlékmű jelezte a körülbelüli helyet.

Óriási véletlen folytán és a gondos kutatásnak köszönhetően 2012-ben sikerült a pontos helyszínt megtalálni. A környék nem épp sík, kisebb-nagyobb dombokból elég sok van a területen. A gép helyének megtalálását az könnyítette, hogy egy jellegzetes mélyebben fekvő részre zuhant. A helyiek be tudták ezt a pontot azonosítani.

A jelentés szerint a balesetet emberi hiba (konkrétan Horthy István hibája), esetleg a gép meghibásodása okozta. A szemtanúk és a túlélők szempontjából nézve ez egy rendkívül okos hozzáállás, mert gondoljunk csak bele, hogy mi történik, ha egyértelműen kiderül, hogy a parancsnokok vagy a repülőtér személyzete valamennyire is felelőssé tehető az események alakulásáért.

A helyi személyzet alapvető érdeke volt, hogy a vizsgálat mielőbb (és rájuk nézve negatív megállapítás nélkül) lezáródjon. Ennek köszönhető, hogy például a vizsgálóbizottság egyik tagja a jegyzőkönyvet elsőre nem volt hajlandó aláírni. El lehet képzelni, hogy mi folyhatott a repülőtéren, hogy erre a döntésre jusson. A vizsgálat során csak kevés embert hallgattak meg, a jegyzőkönyvben hemzsegtek az ellentmondások. A magyar légierőben tiszthelyettes, sőt tisztes (!) is lehetett pilóta, de a jegyzőkönyv szerint egyetlen tiszthelyettest vagy tisztest sem hallgattak meg. Akiket meghallgattak, azok is sok helyen homlokegyenest ellenkező dolgokat mondanak.

A rendelkezésre álló adatok alapján készítettem egy kis vázlatot arról, hogyan történhetett ez a reggeli bevetés.

Az egyszerűség kedvéért csak a Horthy-féle géppárt rajzoltam be. Látható a repülőtér és a becsapódás helye. Az időpontok és a helyszínek elég fontosak.

Feltételezhetjük, hogy a repülés minimum 5-6 percig tartott, nagyjából 200 km/h sebességgel. Ez hat perc esetén 12 km megtett távot jelent, de lehet, hogy akár 20-25 km is volt. Így nagyjából kijön az az útvonal, ami a lezuhanás helyéből következik. Megjegyzendő, hogy mivel korábban sem a repülőtér helyét, sem a lezuhanás helyét nem ismerték, általában azt mondták, hogy a gép a repülőtér mellett zuhant le az erdőben. Ahogy a térképen látható, a lezuhanás helye és a repülőtér közti táv majdnem pontosan 5 km. Visszatérve a Youtube idős pilótabácsijának történetéhez és feltételezve, hogy a beszámolók tudatosan voltak zavarosak, elképzelhető a következő verzió:

Horthy gépével szűken veszi a fordulót, de nem áll bele a földbe (ez a megtett távolság alapján simán lehetséges). Kijön a fordulóból, gázt ad, de a gép pilótafülke alatti motorhengere a motor valamelyik alsó hengere kigyullad a vezeték szivárgása miatt. Mivel Nemeslaki nem látja, hogy égne a gép, de a földi megfigyelők igen, ezért ez a változat simán elképzelhető. Ami még fontosabb: Horthy maga sem látja a tüzet, csak azt, hogy a gép teljesítménye erősen csökken. Emiatt vissza akar térni a repülőtérre és le akar szállni. Több szemtanú szerint kilövi a jelzőrakétát, amit akkor szoktak kilőni, amikor azt akarták jelezni, hogy nem ellenséges gép érkezik a repülőtér légterébe. A gép a jobb alsó oldalán ég, Horthy pedig egy bal fordulóval akar a reptérre ráfordulni, amikor a forduló miatt a lángok becsapnak a fülkébe és a benyelt füst és forró levegő miatt Horthy azonnal meghal (de legalábbis eszméletét veszti) és a gépe emiatt zuhan le. Azaz lehet, hogy már a levegőben halott volt és a gépet senki nem vezeti a becsapódáskor.

A lezuhanás után a tűz minden nyomot megsemmisít, a rettegő személyzet és a parancsnokok pedig igyekeznek minden szálat összekuszálni, nehogy felmerüljön, hogy mulasztás történt a gépek karbantartásakor vagy a bevetés ideje alatt. Az mindenképpen gyanús, hogy a gépek a tervezettnél később szálltak fel, nem indultak azonnal a bevetési helyre, sőt visszafordultak. De az is lehet, hogy a szabotázs okozta a gép kigyulladását.

Hát ennyi. Lehet szavazni (három opció jelölhető be), elmélkedni, majd hozzászólni.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

76 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 76. petiba — 2017-05-23 20:58 

Ugyan nem a kormányzóról szól a poszt, de talán itt helyt adhatunk az emlékezésnek – éppen száz éve, 1917. május 15-én vívták meg az I. világháború második legfontosabb tengeri csatáját – az otrantói tengeri ütközetben Horthy Miklós, az OMM sorhajókapitánya vezetésével gyorscirkálókkal legyőzték az otrantói szorost blokád alatt tartó, jelentős túlerővel rendelkező antant flottát.
A sikeres hadművelet miatt az Otrantói szoros majdnem egy évig nyitva maradt.

 74. kaffer — 2017-02-17 10:49 

@000retrovintage:

Hát, nem tudom..
Mindenesetre egy jól jöhet pszichológus, ártani biztos nem árthat.

 73. 000retrovintage — 2017-02-16 18:37 

A nagyszuleim – amirol nem tudtam 2013 evvegeig – az az angol kiraly volt aki feladta a tront szerelembol, a hivatalo sztori – ami mas mint az igazsag, mert 1936 nyaran egy felvonulas alkalmaval ki akartak vegezni, Churchill haborut akart O nem. Viii. Edward/Eduard akit 1937-tol Duke of Windsor-nak hivtak, nagymamam pedig Wallis Simpson, akit felesegul vett, edesapam a fiuk…aki ezt 2008. Aug-26-i halalaig sem tudta! 2011-tol figyeltem fel arra, hogy kovetnek Siofokon ahol egyedul voltam kenyszerbol 8 honapig, utana pedig 2013/14/15-ben microhullamu fegyverekkel tamadtak mind Hollandiaban es mind itt Sopronban, ahol 2016 marciusa ota elek, mert el kellett menekulnom – a tamadasokban majdnem meghaltam. Ezt azert mondom el, mert az a teny, hogy edesapamat Magyarorszagra helyeztek szuletese utan, tovabba hogy edesanyam az orosz cari csaladbol szarmazik (ez is titok), befolyasolta a tortenelmet. Apai nagyapam es nagymamam is mindket oldalon lavirozott a II. Vilaghaboruban (kiveve az oroszokkal mert az elkepzelhetetlen), mint sokan masok, akik meg akartak akadalyozni a meszarlast, de a Windsorok eloszeretettel agattak ra a ‘naci’ kiraly jelzot, noha pont az ellenkezoje igaz. Szerintem ismerte Ifjabb Horthy Istvant es az Augusztus 20-an tortent baleset sem volt veletlen, hiszen akkorra mar el lett dontve a haboru es, hogy melyik orszag hova fog tartozni.Augusztus 25-en hasonlo modon halt meg ‘Prince George, Duke of Kent’ – szerintem van koze a ket ‘balesetnek’ egymashoz.A google + om utolso posztjan tobb info van. Egyebkent 1956-hoz is van koze a (meszaros)’csaladnak’ 2011 ota szinte hazifogsagban vagyok, Orban/Pinter/Lazar harmas eladta a lelket a gonosznak, tudnak rolam, mult evben majdnem tobbszor kivegeztek, megtamadtak ejjel nappal – nem szamit, fo, hogy az orszag a siker utjan halad! https://plus.google.com/105744814701260640875

 72. zizzi — 2017-01-29 13:58 

http://www.reptar.hu/palyazat.html

kéretik megnyomni a
“– Tovább olvasom –”
felhívást. Van benne újabb info is.

 71. meggymag — 2017-01-27 11:30 

@Rumcájsz von Jicsin:

68.rogál dorn azt is írja, hogy:
„Ha USA és Churchill idejében békét köt a németekkel, nyilván nem Hitlerrel, és Magyarországgal, meg lehetett volna állítani őket. (az oroszokat) „

Erre válaszoltam, talán túl terjedelmesen, hogy ilyenre nem lehet gondolni.

Csak nem a teheráni konferenciát idézve.

 70. Rumcájsz von Jicsin — 2017-01-27 10:39 

@meggymag:
“De mi van ha…”

A teheráni konferencia 1943 november végén volt!

– Megegyeztek, hogy a háborút a nácizmus teljes szétzúzásáig folytatják
– Nem kötnek különbékét
– 1944-ben létre hozzák a második frontot egy második frontot. Egy politikai döntés is született, a Balkán és Magyarország a szovjetek hadműveleti körébe fog tartozni.
– Meghatározták Lengyelország új határait.
– Elhatározzák a háborús bűnösök felelősségre vonását

Akkor miről lehet beszélni? Az angyalok szárnyáról?

 69. meggymag — 2017-01-27 09:14 

@Rogal Dorn:68.

De mi van ha sem az USA-nak, sem Churcill-nek eszük ágában sem volt megállítani az oroszokat Németo. elött, csak utánna? (A többi országnak meg az ö dolga volt, hogy mibe kerül az neki)

Miröl szólt és szól a régen megfogalmazott és a mindegyre ma is ismételt geopolitikai Maximuma az USA-nak, Európára vonatkozóan? Akármit meg lehetne türni, csak nem a német-orosz barátságot, összefogást, egymás békében hagyását!
Ez az együttmüködés lenne a legnagyobb, legsikeresebb, komolyan veendö konkurrencia az USA világhatalmi vagy a gazdasági érdekeivel szemben.

Trump pedig azt mond amit akar és még azt is ami még az eszébe jut, mint a többi elnöknél is. Történni meg az fog ami a hatalmakat erösíti, mint eddig is.
A többi meg arra való, hogy a média se haljon éhen meg a panem mellé cirkuszi elöadás is kerüljön.

 68. Rogal Dorn — 2017-01-25 11:23 

Horthy István az oroszokkal nem tudott volna kiegyezni, nem tartotta őket “gentlemannak”, jogosan. Az olaszországi partraszállás kifogta a szelet a balkáni vitorlából, Magyarország sorsa nem volt fontos a szövetségeseknél, csak azt nem akarták, hogy a Szovjetunió előretörjön Németországig. A románok mindig ezt csinálták, Erdély elvesztése miatti félelmükben, most már Trumptól is félnek nem csak Putyintól. Ha USA és Churchill idejében békét köt a németekkel, nyilván nem Hitlerrel, és Magyarországgal, meg lehetett volna állítani őket. (az oroszokat) A román kiugrás és átpártolás megpecsételte a sorsunkat.

 67. piszkosfredakapitany — 2017-01-25 07:27 

@becsuszoszereles1k: A szovjetek 43-tól annyira erőfölényben voltak, hogy nem nagyon kellett nekik tárgyalgatni, csak ha úri…bocsának elvtársi kedvük úgy tartotta. Románia kiugrása volt egy ilyen pl., de a finnekkel is megegyeztek, Magyarország viszont nem volt akkora tényező, hogy komolyan kelljen venni. A másik, hogy az általuk támogatott helyi kormányok (volt ilyen Lublinban és ott a mi debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormányunk is) igazából a jövőre nézve kellettek neki, hogy bebetonozzák a hatalmukat. Egy közép-európai (közép-kelet) ütközőzóna kb, Nagy Péter óta szerepelt a kívánságlistájukon, és most itt volt rá a lehetőség. A magyar vezetés emiatt igyekezett nyugatra orientálódni már 42 végétől-43 elejétől, de erre irányuló elképzelések sokkal korábban is voltak már. Az, hogy megússzuk a szovjeteket, egy ideig nem csak wishful thinking volt, Churchill sokáig akart balkáni partraszállást, valahol a mai Szlovénia vonalában + az első világháború tapasztalatai azt mutatták, hogy a Kárpátokon áttörni nem gyerekjáték, és bár az oroszoknak egyszer sikerült, hatalmas veszteségeik miatt a későbbiekben nem erőltették a dolgot. És hogy ne csak tiszta off legyek, itt jöhetett (volna) képbe Horthy István, aki tervezgette, hogy kirepül valamelyik angolok uralta területre – ilyen legközelebb a Közel-Keleten volt – és nekiáll egyezkedni + felállt volna a még Teleki által tervezett emigráns kormány, amihez pénzt is utaltak ki az USA-ba.

 66. becsuszoszereles1k — 2017-01-25 00:26 

65.@piszkosfredakapitany:

A történelmen és az egymásról a másik oldalon kidoboltakon már biztosan nem tudunk változtatni, de a történetiráson bizton lehetne pontositani. 😀
Lehet, hogy ha a Berlinig vezető utamba az ellenséggel szövetséges országok esnének, igyekeznék őket bevenni valahogy. Háborúban a háborús jog lehet a legkézenfekvőbb, de ahhoz kölcsönösen háborúban kellene állni. Hogy az ellenség elkerüli az országomat abban miért kell bizni? Hihetetlen… De az is lehet, hogy a szövetségesnek mégiscsak erőutánpótlásra van szüksége. Ennyi-kulacsosságnál szintén lehetetlen eligazodni. De az is lehet, hogy világ méretű háborúnál teljesen természetes a nemtelen játék… :-O

 65. piszkosfredakapitany — 2017-01-23 15:22 

@becsuszoszereles1k: Üdv! 🙂 Az biztos, hogy elég zavaros időszak volt, még ha papíron úgy is tűnik, hogy akkor mindenki tudta, ki-kivel van. És ha már konteó, mehetünk egy évvel visszább a kassai bombázásig, amiről a mai napig nem tudják, hogy ki volt, és persze ennek függvényében a miért-ek is erősen kérdésesek.
Az emlékműről eddig úgy tudtam, hogy az en bloc a hősi és repülőhalált halt pilótáknak készült, és csak később, lezuhanása után lett (volna) Horthy István emlékműve is.

Pont erre döbbentek rá a Don mentén (és ennek következtében Budapesten is), hogy itt már erősen befordultak a bukta utcába…hogy lett volna más út, az is jó kérdés. Még 44 elejéig bíztak abban, hogy legalább az országot elkerülik a szovjetek, de az sem jött össze. És ha már frontharcosok, az is egy konteó-szerűség, hogy valóban véráldozat volt a 2. hadsereg? És tényleg eleve “leírták” őket? Utóbbira a “nem” a válasz, de annyira gázos volt kint a helyzet, hogy a honvédtól az ezredesig mindenki ezen agyalt.

 64. becsuszoszereles1k — 2017-01-19 22:30 

63.@piszkosfredakapitany:

Helló! Üdv! Az öreg a korabeli jegyzőkönyveket sem mellőzte azért. Nehéz itt kibogozni egyáltalán ki kicsoda-micsoda abban a világban, és abban a konkrét politikai helyzetben. Az idők régi és új szálai úgy nyúltak mindenfelé, mint az ökörnyál: alig láthatóan és ide-oda lengedezve. A tehetséges avagy rátermett szegénylegények és akkurátus mentoraik -, az ember nem tud dönteni melyik csapáson induljon el, jóhiszemű legyen-e vagy hótthülye. 😀
Az is érdekes konteó volt, hogy a szobor előbb kész volt, mint maga a zuhanás, de ezt nyilván úgy kell érteni, hogy megelőzte a Szabadságszobor felállitását, ami értelemszerű lenne, de tudjuk, hogy a teljes történet cakli-pakli városi legenda.

A lényeg az, amit mondasz: Nyugodtan le lehetett egyszerűsiteni a helyzetet, mert ezek annyira lezáró lépések voltak. Ezek a főpolitikusok, az a kurzus már kifutott, és minden, ami hozzájuk tartozott esetleg. Valahogy két (több) politikai áramlat között a pad alá estek…
Megértem, hogy a frontharcosok nem finomkodtak, ami a konteózást illeti, márcsak a háborús prognózis miatt is, no meg a társadalmi hierarchia akceptálása is magától értetődő volt mindenki számára.

 63. piszkosfredakapitany — 2017-01-19 08:17 

@becsuszoszereles1k: Érdekes, amit az öreg pilóta mond, annyi biztos. És abban mindenképp igaza van, hogy 24 bevetéssel (ez nyilván nem mérhető több német pilóta több százas számához, de más viszonyok voltak) nem volt már zöldfülű Horthy István, a gépet is kiismerhette.
A korabeli jegyzőkönyvek-hivatalos iratok is lehetnek érdekesek, simán belefér, hogy egy koncepciót, vagy egy “légvárat”, ideális állapotot rögzítettek (akartak rögzíteni) bennük, vagyis a lehető legegyszerűbben lezárni az ügyet. Elképzelhető, hogy itt is úgy jártak el, mint a Don menti téli állások védelménél, hogy kiadták a parancsot, hogy miként készüljenek a télre, és minden rendben volt. A csapatoknál ugyanakkor nem volt elég anyag, pl. hadosztály- és ezredszinten “vasaztak” a honvédek, vagyis fémhulladékból készítettek szögeket, ácskapcsokat, de egyes helyeken volt külön burgonya- és tökszedő különítmény is. Vécsey Béla alezredes meg is írta a minisztériumba, hogy “Alázatosan jelentem, finggal nem lehet tojást festeni”, jól be is rágtak rá…
Csak érdekességnek: találkoztam néhány olyan visszaemlékezéssel is, amik arról szólnak, hogy a lezuhanás után azonnal megindult a konteózás a frontkatonák között, pedig nekik csak annyit közöltek, hogy a kormányzóhelyettes lezuhant. És nem csak a tisztek, de a tiszthelyettesek és a legénység is élénken gyártották (vagy csak összefoglalták naplóikban) az elméleteket.

 62. becsuszoszereles1k — 2017-01-16 10:12 

@becsuszoszereles1k:

P. S.: Jut eszembe: csak nehogy attól féljek, hogy nevezett kutatás csupán amolyan hirtelen ‘kiscserkész’ dolgozatocska a 70. évforduló alkalmából, ami hát épp 2012-ben vala. :-O

 61. becsuszoszereles1k — 2017-01-15 20:54 

58.@emmalisa:
“En nagyon szivesen elolvasnam a teljes vizsgalati anyagot, de sajnos sehol nem elerheto.”
______________________________

Most épp erre bukkantam a neten, idézek is egy fontos mondatot, bár bosszantó, hogy megint csak kijelent dolgokat:

“Amikor megközelítették a felderítő gépet, Horthy repülőgépe erősen szűkített fordulóval próbált besorolni, azonban a gépe kipördült és dugóhúzóba esett. A pilótának sikerült ugyan kivennie a gépet a dugóhúzóból, az alacsony magasság miatt mégis a földbe csapódott. Horthy István,”

Link: https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=6&cad=rja&uact=8&ved=0ahUKEwiQ1_Pd48TRAhWBNxQKHd3gCRQQFggoMAU&url=http%3A%2F%2Fmagyarmuzeumok.hu%2Ftargy%2F1503_roncsok_orok_alma&usg=AFQjCNHuPcFn2dQB4Kw5pG0VJFEKx2lqFQ&sig2=QtdWyFeiYbm4o3s3SS3byQ
***
Viszont lehetőségünk van összevetni egy szakértői helyzetelemzéssel, a posztban linkelt televiziós beszélgetésből. [Én is csak később néztem meg, bocs!]
Horváth Sándor (R.I.P.) – veterán zuhanó bombázó pilóta beszél a katasztrófáról.
https://youtu.be/-YXUJOM5QYk

Ha nincs több időd, a beszélgetést a repülés végső, végzetes perceiről 34:55-42:15 és 1:00:00-1:05:39 között találod.

 60. petiba — 2017-01-14 15:09 

@ender:

Köszi!

Az, hogy kiképzett Apache-pilcsi, azt jelenti, hogy van X repült órája is az adott gépen? Mármint “első” pilótaként, amikor ténylegesen ő vezette a vasat?

 59. meggymag — 2017-01-14 10:16 

@petiba:11.

Vagyis nem halász, se vadász, hanem madarász. Milyen tarisznyában kotorász…nyeregre akasztva vagy ló nélkül.

Persze hogy, mert a sólyom nemesebb mint a keselyü és nem dögevö.

 58. emmalisa — 2017-01-13 21:04 

En nagyon szivesen elolvasnam a teljes vizsgalati anyagot, de sajnos sehol nem elerheto.

Egy kicsit visszalepnek a “bepoloskazott villa” temahoz. Azt nem emlitette senkinek Horthyne, hogy ezekrol a dolgokrol milyen formaban beszelgettek, hogyan es pontosan hol. Ha nem szandekosan targyalta ki ezt a Gestapo fule hallatara Istvan akkor biztosan talalt ra modot, hogy valahogy titokban mondja el az asszonynak.
A masik ami nem lett figyelembe veve, hogy itt egy olyan korrol es olyan holgyrol beszelunk aki nem fogja leirni azt egy konyvben, hogy a harom nap alatt milyen forron szeretkeztek, mert ehhez senkinek semmi koze. Ezalatt meg igencsak foglalkoztathatta a ferjet a kiugrasi ugy es mondjuk beszelgethetett errol vele a kerti setak alatt.
Mert van olyan, hogy az ember hazastarsa/partnere aggodik valami miatt, ragodik valamin, es ezt szavak nelkul is siman eszreveszi az aki ismeri.

 57. becsuszoszereles1k — 2017-01-13 15:14 

52.@Rókakígyó:

Jó kis poszt!

Mondhatnók: Hálás téma…

Te a balesetet emelted ki az egész Horthy-témakörből, nem is vehettél bele ennyire civil szálat. De a komment-szekció annál inkább megteheti. A poszt témája körül keringő (amúgy nem lenne az off) adalékból az emlékmű mendemonda még a legonabb. :-))

50. molnibalage: A tökéletes bűntény… 😀

 56. piszkosfredakapitany — 2017-01-11 22:36 

Ez jó volt, köszi!
Amennyire tudom Nemeslaki Zoltán őrmester volt, és nem is léptették elő a háború végéig sem.

Horthy István halála mindenképp zavaros ügy, az a baj, hogy a “qui prodest” elv alapján képbe kerülhetnek a németek, ugyanakkor mégis csak repülésről, vadászrepülésről van szó, ami alapjáraton veszélyes üzem.

A visszaemlékezések alapján amúgy Horthy István egy laza, barátságos ember volt, aki Amerikában beállt a gyártósor mellé, a fronton meg együtt focizott a katonákkal (ez vicces helyzeteket is teremtett, amikor az egyik beosztott jelezte neki, hogy “Főméltóságodnak offszájdon tetszik állnia!”)

A németek és a magyar 2. hadsereg viszonyához egy kis adalék: kölcsönösen adtak egymáshoz törzseket (a németek hadtestig), így simán lehetett “átjárkálás”, de amíg a magyar törzsek kb. a parancsokat fogadták-továbbították, a németek arra készültek, hogy gebasz esetén (itt ellenséges műveletekre gondoltak főleg) a törzseik veszik át a magyar csapatok vezetését. Ez végül is csak részben jött be, a visszavonulás alatt a magyarok rendszerint utóvédek voltak, vagy réstörők, már ha ki kellett törni.

Egy kicsit a 44-es helyzethez: az is külön konteót érdemelne, hogy miért engedték ifjabb Horthy Miklós szabadon grasszálni a városban pár testőrrel, amikor is 1.) a “TOP VÉDENDŐ SZEMÉLYEK” listáján dobogós volt, 2.) kulcsszerepe (lett volna) a kiugrásban, 3.) előtte pár nappal rabolták el a szintén kíséret nélkül közlekedő, vitathatatlanul kormányzóhű és kellően tökös Bakay Szilárd altábornagyot. Oké, hogy testőrökkel ment ki (3 vagy 4 kísérte, ez azért nem az a betonvédelem), de a Várban ott volt egy zászlóaljnyi testőr (a szegedi ezred is feljött, de parancsnokuk lazán átállt 15-én)és aknazár is védte a kijáratokat.

 55. padi — 2017-01-10 17:13 

@Rókakígyó:

Volt barátnőmnek anno alaposan a fejébe verték a balatoni vitorlás-oktatáson, hogy ha egy hajót többen is vezethetnek és az egyik útközben vízbe fulad, nos, akkor *az* volt a kapitány, senki más.

A reptér parancsnokának lehettek rossz éjszakái. Lehet, hogy neki már lelkileg mindegy volt, ezért is vállalta fél évvel később a kockázatos kitörést, ahol aztán halálos sebet kapott.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Csuk%C3%A1s_K%C3%A1lm%C3%A1n

 54. ender — 2017-01-10 14:36 

@petiba: Harry herceg, bár kiképzett Apache-pilóta, nem pilótaként, hanem operátorként (fedélzeti lövész) szolgált Afganisztánban. Ez a második afganisztáni misszióján történt, mert 2007-ben az eredeti ezredével (Blues and Royals) már meglátogatta Helmandot, mint Forward Air Controller. Amikor 2007-ben vezényelték az alakulatát állítólag kiverte a balhét, hogy ha őt otthon hagyják, akkor leszerel.
Bár a teljes brit sajtó tudott róla, hogy megy, mégis sikerült titokban tartani, amíg a német Bild el nem pofázta. Akkor kénytelenek voltak hazahívni.
Egyébként a királyi családban a másodszülötteknél ez nem egyedülálló, nagybátyja, András herceg a HMS Invincible-n szolgált és egy Sea Kinget repült másodpilótaként a Falkland-szigeteki háború alatt. A vezérkar kifejezetten tiltakozott ellene, hogy bevessék, de az anyukája személyesen kérte, hogy hagyják meg a Falklandra induló hajó személyzetében. Az ő anyukájának pedig el szokás fogadni a kérését Nagy-Britanniában.

 53. padi — 2017-01-10 09:40 

http://www.rubicon.hu/megrendelheto/termek_megrendeles/horthy_istvan_elete_es_halala/1/1/0

A Történelemportálon megjelent cikk a Rubicon 2012/08-as számából átvett cikk(ek) rövidített változata. Az még meggyőzőbb volt volt a tekintetben, hogy baleset történt.

Leírták például, hogy a gépből (nagy terhelésnél) kitörő láng az normális dolog volt egy kipufogó nélküli motornál (ezt a repülősök nyilván tudták, de azt ezt látó szemtanú úgy emlékszem, nem repülős volt).

A többszöri, korábbi túlhúzással kapcsolatban pedig van valami szép idegen neve is annak a jelenségnek, amit itt cska úgy hivetkoztak, hogy “tekintélyszemély volt, akit az elöljárói nem mertek szembesíteni a hibáival”.

 52. Rókakígyó — 2017-01-09 13:55 

@becsuszoszereles1k:

Ezt már nem akartam beleírni:)

@molnibalage:

Megbeszéltük Tiboruval, hogy a pontokat ő szedi össze a szavazáshoz, szívem szerint betettem volna egy olyan lehetőséget (bár a 3 pont megjelölés miatt simán belefér), hogy a magyar szerelők hibájának elkenése és a gép gyengesége miatt egy kis emberi hiba miatt tragédia történt:) Szerintem a legerősebb konteós rész ebben a sztoriban az, ahogy a nyomokat különböző okok miatt igyekeznek eltüntetni. Erről a rossz emberi szokásról (ki a hibás, ha nem én) szintén sokat lehetne beszélgetni.

 51. molnibalage — 2017-01-09 13:42 

@csbig: Igen súlyos tévedés az, hogy vadász = instabil.

Minden repülőgépet a FBW korszakig pár igen elborultat (rekord döntésre használt gépek) leszámítva semleges vagy stabilnak építettek még a vadászokat is, mert ember nem tudott volna velük hosszútávon repülni. Még az agyomistenített MiG-29-es is semlegse kialakítású. Az F-16 volt az első instabil vadászgép tudtommal.

 50. molnibalage — 2017-01-09 13:33 

Fura, ez az első szavazás, ahol nem a konteós szavazatok győznek sőt, messze kisebbségben vannak.

 48. becsuszoszereles1k — 2017-01-09 11:49 

44.@untermensch4:

Nyócadik utas a: történelmi inercia. Ha csak nézőpont kérdése volna, hogy lendület-e vagy tehetetlenség(-i nyomaték), mert nézőpont és álláspont között legalább akkora a differencia, mint szövetséges és csatlós (a túl nagy inerciával rendelkező szövetséges) között. Mindenesetre lendületből való túlmozgás…

Ezek a kisérteties klisék, történelmi “szinkronicitások” meg nyilván az aktuális (világ)politikai törekvések és koncepciók inerciája(-ái), ’ember tervez Isten végez’ alapon.

*
Azért az olasz divat és a műanyagipar világhirű volt.

 47. Rókakígyó — 2017-01-09 11:12 

@untermensch4: A villás sztori az asszonytól származik, mármint hogy ott mi hangzott el. A poloska részt átvettem onnan ahol leírták. De nem életszerűtlen, hogy igaz.

 46. untermensch4 — 2017-01-09 11:08 

@Rókakígyó: Mondjuk ennek a motorkerékpáros márkának volt egy másik jellemzően olaszossága is. Az akkor még szerényen a világot tanulmányozó japánok tiszteletteljesen bekopogtattak az olasz tulajhoz hogy ez annyira de annyira jó hogy ők szeretnék megvenni a motorblokk licenszét. Erre olaszos lazasággal és életörömmel azt a választ kapták hogy “Itt van ajándékba srácok, kívánom hogy baromi jó motorkerékpárokat gyártsatok, sok sikert.”
Amikor a néhai alapító unokája összekalapozta nagy nehezen a márka feltámasztására a pénzt, annyi azért nem volt hogy hűdenagy tervezőgárda… elment tehát a japánokhoz, megkérdezni hogy khm.. kellemetlen de esetleg nagyon olcsón vmilyen motorblokk-licenszet esetleg eladnának-e neki. Japános komolysággal azt a választ kapta hogy “Tessék, itt van ajándékba, sok sikert.”
Mondjuk, ismerve az “olasz-ciklus”-t ez nem nagy versenypiaci kockázat a japánoknak… de akkor is szép gesztus.
És ahogy hirtelen ontopikba hasítunk vala:
Ha Horthy motorkerékpár-versenyző is volt meg leendő kormányzó, nekem nem tűnik valószínűnek hogy a semmiért felelőtlenül repkedett aztán emiatt lezuhant. Ha vmi jó kis harcérintkezésben tolja túl a dolgot és úgy hal meg, az esetleg. De a “tegyünk még egy kört a reptér felett amíg megérkezik a másik géppár” nem tűnik olyan adrenalinfokozó helyzetnek. Meg annyira hülyének se nézném hogy miután három napig beszélget a kiugrásról egy bepoloskázott villában, reggel esik le neki hogy “baszki, elqrtam” és az idegeskedés miatt nem tud koncentrálni.
Ezt a bepoloskázott villában beszélgetést sem tudom hova tenni (szintén a hülyének nézés kapcsán), lehet hogy túlbonyolítom de ilyen helyzetre kellett volna hogy legyen némi félkészre kisütött dezinformációjuk az asszonnyal. Legalábbis (nem lehallgatás de váratlan komplikációk esetére) mi kevésbé országos horderejű (és nem is halállal fenyegető) komplikációk esetére is rögtönöztünk vmit, legalább vázlatosan. Ha már beetetné a halakat. De ha már úgyis be van poloskázva a villa, esetleg áttérhettek volna a… dinasztiaalapítási vonalra abban a három napban. Csak a felesége mondta hogy miről beszélgettek ott vagy megerősítették ezt német fülek is?

 45. Rókakígyó — 2017-01-09 09:12 

@untermensch4: klasszik példa a fiat bravo. Az első széria annyira jól sikerült, hogy még ma is sok példányt lehet belőle látni, de aztán ez megszűnt: a minőség sokat esett. Ez a típus váltotta a tipot és egy új korszakot jelzett a fiatnál…. egy darabig:)

 44. untermensch4 — 2017-01-09 08:48 

@becsuszoszereles1k: Ez a klisé-dolog érdekes mert ugye debrecenben alakult egy “legitim”, minő véletlen, szovjetbarát kormány ami el is kezdett antifasisztáskodni. Ez kb analóg azzal amit De Gaulle is csinált, aki szépen kitakarja a francia kollaboránsokat (bár ketyeg a naptár a háború utáni francia nyomozati anyagok titkosságának lejárta kapcsán, ha jól emlékszem néhány éven belül jő a trauma a csigaevőknél a nagy(/déd)faterék viselt dolgai miatt). A szlovákokat meg kitakarja csehszlovákia és a (csatorna túlpartjára érve már) hősiesen a kezdetektől a németek ellen harcoló svejkék. Ha meg az utolsó harcolókat nézzük akkor a németek utolsó szövetségesei az oroszok voltak… 🙂
Ez ugyanolyan “érdekes” nézőpont-probléma mint az hogy Teleki öngyilkosságának kihatásaként végül magyar csapatok akkor lépték át a jugoszláv határt amikor a horvátok már kikiáltották a függetlenségüket, ergo megszűnt az az államalakulat amivel volt érvényes határ- (és örök barátsági) szerződésünk. Akár úgy is dönthetett volna mondjuk egy kongresszus vagy szenátus hogy a magyar királyság “védő hatalom” nem pedig megszálló. Legalábbis a lengyelekhez betoppanó vörös hadsereg esetében ez történt… 🙂
Elkezdhetnénk vidám cinizmussal is mulatni, minden hagyomány elkezdődött vhol és vmikor. Irigylem az angolok humorérzékét amikor nem hőbörögtek hanem “rájöttek hogy a B.E.F. rövidítése az hogy “back every friday”… 🙂
A “hun házmester” sztem nagyon gáz klisé. Ennél szinte csak jobbat érhetünk el. De ha mégsem, akkor is jobban éreznénk magunkat ha megőrizzük (és fejlesztjük) humorérzékünket.

 43. untermensch4 — 2017-01-09 08:31 

@Rókakígyó: Motorkerékpárok kapcsán volt egy “feltámadó” márkánál említve hogy az olaszok ciklusosan csinálnak egy nagyon jó gépezetet, versenyeknek nyerése, jó formaterv, aztán elkezdik gyártani és csődbemennek. Annyiban mi is hozzuk a színvonalat hogy helyből megy a becsődölés, a szétszaladó emberek meg a világban máshol csinálnak gépezeteket (pl “dízelpápa”…) 🙂

 42. Rókakígyó — 2017-01-09 07:14 

@albu: az olasz technológia milyenségéről nehéz egyértelmű kijelentéseket tenni. Én nagyon boldog lennék, ha mi magyarok is tudnánk hasonló színvonalú cuccokat csinálni.

 41. albu — 2017-01-09 04:24 

Az olasz cuccok mióta jók?! 🙂 Amúgy jó írás, főleg az ábra miatt. Meg a kiegészítések is, főleg a sólymosak.

Nagy veszteség volt a halála, az tény. Az ilyesmik szülik a szóbeszédeket (angolul urban lengend).

A kijevi villában való kiugrási hangos tervezgetés külön cikket érdemelne.

 40. becsuszoszereles1k — 2017-01-08 22:46 

29.@emmalisa:

Igen, de magam is meglepődtem, hogy ilyen egyértelműen eldőlt, sőt kiderült a baleset ténye, de kicsit érzékeltettem a maga korában történteket környező más szereplőket, környezetet is.
Nekem már csak azért sem annyira egyértelmű a baleset, mert az özvegy is másképp nyilatkozott, meg a politikai helyzet is cifra volt, hát még a katonai, ráadásul egy másik ország területén zajlik a történés, a pilóta pedig nem egy sima pilóta, hanem bonyolult szálakkal kapcsolódik a helyzethez az összes felsorolt és fel nem sorolt aspektus értelmében, de legfőképpen azért foglalnék el semleges nézőpontot a vizsgálatot illetően, mert nemhogy ki látta a vizsgálati anyagot, meg ami alapján készült, de a kevéske anyagban, ami egyáltalán emlitésre kerül nagyon kevéske publikációban, oldalon, fórumon, igazából inkább a kutatás eredményéről tartott sajtótájékoztató révén – mégcsak a vizsgálat időpontja, időszaka sem kerül emlitésre…hát akkor erről ennyit is, teljes tisztelet mellett.

Egyedül a mult-kor.hu oldalon találtam végre egy dátumot, magáról a sajtótájékoztató időpontjáról, ami gondolom a beszámoló dátuma előtti szerdára vonatkozhat, mivel maga a cikk 2012. július 11.-én jelent meg és mellesleg ki is derül belőle, hogy a kutatás azokban az időkben zajlott. Nem tudom elözetesen is volt-e sajtótájékoztató, egyéb beharangozás.

A legfontosabbról, a kutatásról pedig ennyit tudunk meg, bár azt kellően megtámogatva elkápráztatóan korszerű kifejezésekkel (ennyit a kor szerű tájékoztatás lazaságáról vagy ami még jobb: lelkes álrácsodálkozásáról evidens dolgokra, “meg is feledkezve” érdeklődve kérdezni/utánajárni; de még az oktatásig is vissza lehetne nyúlni, etc…. 😀 )

Ime a kutatásról mondottak: “A most végrehajtott baleseti kivizsgálás politikától mentesen, modern vizsgálati módszerekkel, aerodinamikai kísérletekkel, az orvostudomány, valamint az előkerült bizonyítékok segítségével történt – jelezte a kutató, aki 600 órát fordított rá, 1500 oldal dokumentumot nézett át, hogy az esettel kapcsolatos kérdésekre választ kapjon.” Hurrá! :-O

Ahogy Hofi mondta Jobba Gabi (R. I. P. mindketten) fád hangvételű ‘Talpra magyar’-szavalatára (Petőfi Sándor, Nemzeti dal): “Az is hülye, aki erre kardot ránt…”

 39. petiba — 2017-01-08 22:36 

“Emlékszünk még Harry hercegre, aki állítólag egy Apache pilótájaként tette a dolgát az afgán fronton?”

Tényleg, ezt csak én nem hittem el anno? Szakértő olvtársak mit gondolnak Őfenesége hadi-légi tapasztalatairól.

Levettem a hangot, csak néztem ezt a kis filmecskét, hogy ne befolyásoljon semmi más, csak a látvány.
Szerintetek?

https://www.youtube.com/watch?v=-gb34QaRvnA

 38. becsuszoszereles1k — 2017-01-08 20:45 

27.@untermensch4:

Ja ja, hát ez nekem is eszembe jutott, hogy a kormányzóúrőfőméltósága miért volt puha, vagy hogy’, de igazából nem tudtam volna kifejteni a gondolatot. 🙁 Meg a Tarantino is… 😀
Áááá, nem félnék én holmi klisétől, mert igy meg az a klisé, hogy csatlós, sőt ‘az utolsó csatlós’ – ‘sirva vigad a magyar’, tehát, ez most jobb?

 37. Rókakígyó — 2017-01-08 18:50 

@untermensch4: a sztori azért jó konteóra, mert itt rengeteg embernek volt érdeke, hogy ne derüljön ki mi történt… ez is egy ilyen pont

 36. untermensch4 — 2017-01-08 17:58 

@minorkavidor: Esetleg a pilótáknál hagyomány lehetett hogy a katolikus és a református névnapokat is megtartják (egy felekezeti konfliktus csírájában való elfojtása megér évente plusz egy névnapot…)? 🙂

 35. untermensch4 — 2017-01-08 17:54 

@emmalisa: @Salamancai űrhajós:
Miután három napot beszélget egy bepoloskázott házban a kiugrásról, állomáshelyére visszatérve kapja a hírt hogy akár azonnal haza is mehetne… Na itt történhetett a “B-terv” vagy rögtönzés. Feltéve hogy a “B” a halálának megrendezése. A rögtönzés meg az hogy talpig kitüntetésben átrepül a fronton tárgyalni mint Hess (mondjuk neki se jött be, de ha a “hazaúton balesetben meghalt” helyett ezt lehet kockáztatni, sportember esetleg vállalja a veszélyt.
Sportemberről jut eszembe, mintha motorversenyző is lett volna, abban a műfajban volt két “civil” balesete. Ha egy megrovása is az említett “orsózás” miatt, nem hiszem hogy akkora arca volt hogy várhatóan élete utolsó repülésén (nem úgy várhatóan utolsó…) az legyen a legemlékezetesebb (és politikai ellenfelek által muníciónak használható) dolog hogy “Már megint megfenyítették mert rendetlenkedett.”

 34. minorkavidor — 2017-01-08 16:38 

A névnap alkohollal történő megünneplésének szélsőjobber vádja már csak azért sem állja meg a helyét, mert Horthy István református lévén december 26-án ünnepelte meg.

 33. minorkavidor — 2017-01-08 16:31 

@untermensch4:

Ekkor már régen nem, maga az alapító,- Teleki- utaltatta vissza még halála előtt.

 32. Rókakígyó — 2017-01-08 16:21 

@Salamancai űrhajós: gyanús nekem, hogy 6-7 óra égés után mi maradt a karórából…

 31. Rókakígyó — 2017-01-08 16:15 

@emmalisa: Valóban volt erről szó valamelyik leírásban, mármint, hogy géppuskapróbát akart Horthy csinálni. A felkiáltójelet nem értem. Egyrészt ez egy dombos környéken volt. Sokan nem tudják, hogy az Ilovkától nem messze lévő Don jobb partja, azért lett kiválasztva, mint védvonal, mert egyrészt a Don itt folyik, másrészt a Donnak ez az oldala egy komoly fallal emelkedik a folyó szintje fölé, a másik oldal pedig jóval alacsonyabban van. Ez a rész is dimbes-dombos és szerintem rendszeresen csináltak itt géppuska próbákat. Azt nem értem, hogy ismerve a gép tulajdonságait miért ment volna bele egy ilyen kockázatos fordulóba… Nem volt képzetlen pilóta, mert a bevetések nagy részét ezzel a géppel csinálta.

Mezőlakit itt őrmesterként emlegetik. Kíváncsi lennék, hogy akkor mi volt a valós rendfokozata. Ez a hátránya netes forrásoknak, egy hibás közlés gyorsan elterjed.

Még egyszer végig gondolva lehet, ha lesz időm csinálok még egy rajzot a lehetséges repülési útvonalról.

 30. emmalisa — 2017-01-08 14:50 

Három esetet tudok elképzelni a kitüntetésekkel kapcsolatosan:
1. nem voltak ott, csak a jelentésbe betették, hogy így bizonyítsák a halott személyét,
2. ott voltak, hogy baleset esetén kétséget kizáróan bizonyítsák a halott személyét – ebben az esetben elképzelhető, hogy nem Horthy volt a pilóta hanem egy helyettes,
3. ott voltak, valóban Horthy vitte azokat magával (esetleg más személyes tárgyakkal együtt) mert tervei voltak, pl. lelépni és elrepülni a napfelkeltébe.

 29. emmalisa — 2017-01-08 14:31 

Én magam nem értek a repüléshez, ezért ebben a kérdésben nem tudok nyilatkozni. Viszont nagyon keveset tudok azért világháborús régészethez kapcsolódóan, és ezért számomra a legmeglepőbb részlet a történetben, hogy ott voltak a kitüntetései. Megkérdeztem egy kedves kollégámat akinek a harctéri régészet a specializációja, ezen belül repülési szakértő és pilóta, ő azt mondta, hogy teljesen elképzelhetetlen a kitüntetések magukkal hurcolása. Mindenképpen útban lettek volna neki.

Ahogy Becsúszószerelés írja ( @becsuszoszereles1k ) valóban úgy tűnik, hogy alaposan kivizsgálták az esetet a szolnokiak vezetésével.

Itt találtam róla bővebb beszámolót (bár nem ismerem ezt a portált, nem tudom mennyire megbízható/politika független, de végülis csak a kutatásról írtak bővebben):
http://tortenelemportal.hu/2012/07/tisztaztak-horthy-istvan-fohadnagy-halalanak-korulmenyeit/
Az előbbi cikk alatt is van egy érdekes hozzászólás:
“Dr. Farkas Jenő 2015-12-10 19:18
Tiszteletem a kivizsgálóknak, de
1. Egyikük sem repülte a “magyar” Héját sem, csak hozzá hasonló (?) típusokat. Mi akiket 1944. augusztus 20-án avattak mintegy 100 főt, akik aranysast kaptak, mindegyikünk repülte.
2 . Egyik “legérdekesebb” feladatunk volt a típus repülése során 3000 m.-en egy un. “dobott orsót végezni. Visszintes repülés közben bele kellett rántani a botba és a gép attól függően melyik lábad volt elöbbre, arra fele dobta magát a gép és egy szabályos orsót végezve, tehát nem vezetett orsót.
3. Kormányzó helyettes urunk – bevetés előtt – puskáit ki akarva próbálni egy domboldalon (!) kissé túlment a célon, és túl éles fordulót végezve, túlhúzta a gépet (ezért rezgett be Mezőlaki őrm. gépe) és a gép – akaratán kívűl – egy dobott orsót csinált és mert alacsonyan volt, elkapta a földet.
(Hasonló cselekményéért előző évben megfenyítették Szolnokon.
Kérem véleményem elfogadását és megválaszolását.
Dr. Farkas Jenő
ny. rep. ezds.”

 28. Salamancai űrhajós — 2017-01-08 10:59 

Már megint egy megálló karóra! A legkedvesebb toposzom emberhalál esetén! Egyszerre költői (az elszálló élet és a megálló idő), közhelyes és szupergyanús… habár egy gép földbe csapódásakor sokkal természetesebbnek hat, mint pl. egy ember Balatonba csúszásakor. ( http://konteo.blogrepublik.eu/2012/10/19/az-elbert-konteok/ )
Tehát most akár még igaz is lehet. 🙂

A kitüntetések megtalálása ennél sokkal furább. Ha tényleg ott voltak, az gyanakvásra ad okot (mindenképpen biztosítani akarták, hogy a holttest egyértelműen azonosítható legyen, márpedig egy kigyulladó és órákig égő gépben megjósolhatatlan, hogy mennyi marad az emberi testből). Elképzelhetőnek tartom azonban, hogy a vizsgálat során (vagy később, szájhagyomány útján) szövődött a történetbe. Biztosan tudjuk, hogy ez a jelentésben volt? Mert akkor felmerül a kérdés: mi értelme ennek, és kinek az érdeke ez?

A legmeglepőbb momentum szerintem mégis az, hogy a halála előtt három napot diskurált a kiugrásról egy olyan házban, amiről biztosan tudhatta, hogy minden szobára négy német fül jut. Ennyire naiv volt? Vagy érinthetetlennek hitte magát? Vagy ez az egész nem is igaz?

UI: Kiváló poszt, ráadásul hiánypótló, nagyon köszönöm! 🙂

 27. untermensch4 — 2017-01-08 10:52 

@becsuszoszereles1k: “bárki is lett volna a kiugrási politikai vonal örököse – és esetünkben ki, ha nem a kormányzó fiai -, az halál fia volt”
Ha megengedtetik egy kis tudománytalan “mi lett volna ha” -fantáziálás, éppen el tudok képzelni egy “jó” befejezést is.
Volt egy sztori amikor a kiugrás ügyében törökországban ügyködő ügynükeinkről tudomást szereztek a németek de azt nem tudták hogy tudjuk hogy ők tudják… és a két bátor tiszt úgy döntött előre kell menekülni, felkeresték hát Canaris-t hogy “Nézze kérem, minket megkörnyékeztek az usákok törökországban, adna vmi bölcs tanácsot?” Csak sajnos Canaris akkor már eléggé benne járt a saját, hasonlóan halállal fenyegető akciójában és gestapo-s beugratási próbálkozást gyanítva “nem dőlt be a provokációnak”. Pedig nem ez lett volna az egyetlen kettős(hármas?)ügynökös történet a háborúban.
No persze ha Canaris ugyanúgy bukik a kapituláció előtt akkor a “disznósággyanú” miatt vszeg előjáték nélkül kapjuk az aktust (meg a tisztikarban a túl sok német-szimpatizáns aránya egy titkos kiugrási szervezkedéstől nem változik meg).
Mondjuk ha megfilmesítenék a fikciómat akkor az akármikor bekövetkező “Mickey Mouse” után a Kormányzó besétál a rádióba és bejelenti Szálasi kinevezése helyett hogy “A németek elrabolták a fiamat és most hogy nem engedek a zsarolásnak meg is fogják ölni. Ettől a perctől semleges ország vagyunk, de ha ilyen dolgok történnek akkor hadiállapotba kerülhetünk németországgal.” A film következő jelenetében meg már nyilasokat lincselnének és a “megszállás vagy legyen semleges ütközőzóna, olajért cserébe”-stratégiai mítingen, a nyilasok és túl látványosan németbarát személyek sorsa kapcsán kerül elő az “ezek tényleg a hunok leszármazottai” -klisé…
Remélem ha lesz ilyen film, Tarantino rendezi. 🙂

 26. untermensch4 — 2017-01-08 10:34 

@gacsat: Inkább ide kéne küldened a linket:
http://www.urbanlegends.hu/
Főleg hogy a “genetikailag azonos a modern emberrel” -rész jól hangzik, de 1969 óta volt némi előrelépés a genetikában… tehát az a bekezdés nagyon hoax-tünetnek látszik.

 25. kaffer — 2017-01-08 00:23 

Egy nem túl jó géppel le lehet esni bármikor.
Ha meg esetleg rá is segítenek, akkor pláne.
Köszi az írást érdekes volt !

 24. tiboru — 2017-01-07 21:10 

A kommentekben megfogalmazott érdemi kiegészítéseket, helyesbítéseket átvezettük a poszt szövegébe, köszönjük!

 22. komojtalan — 2017-01-07 19:59 

Nem is kellett volna írni hogy nem Tiboru írta, látszott a stílusból :-). Nem mondom hogy rosszabb, más. De legalább új poszt.

Szerintem ilyen háborús helyzetben nem érdemes konteót keresni, főleg nem egy vadászpilótánál. Én pilóta hibára szavaztam, de műszaki hiba is lehetett. Minden esetre ma is tanultam valamit, nem tudtam erről. A többi? Konteó :-).

 21. becsuszoszereles1k — 2017-01-07 19:03 

11.@petiba:

1/2 off:
Igeen, és a csúúnya ’13-as!! még a tetejébe, Sátáni és a jelen vendégposzt között ott van még a ’14-es keltezésű Csubakka-féle izgalmas poszt is az ufó emberrablásokról… [Vendégposzt: az ufó-emberrablások 2014-11-28]

1/2 on: Falcon kocsonya 🙂

Akkor már itt is folytatnám onilag:
Az öccsét, Miklóst meg elrabolták a németek 2 évvel később, méghozzá az abszolút ász Skorzeny vezetésével, azaz nagyon fontos tétje volt az akciónak: “Horthy Miklós kormányzó kiugrási kísérletéről értesülve a német titkosszolgálat 1944. október 15-én kicsalta Miklóst a Budai várból, ahol az Otto Skorzeny vezette kommandó rövid tűzharc után elfogta, majd szőnyegbe csavarva elszállította (a német tervek ezt Mickey Mouse akciónak nevezték). Horthy Miklóst a németek az ő életével zsarolták, minek következtében a kormányzó akarata ellenére kénytelen volt a hatalmat átadni Szálasi Ferencnek. Miklós Bécsen keresztül a mauthauseni fogolytáborba került.” Wikipedia

Gondolom, azért már két évvel korábban épp úgy értesülve voltak a nácik a magyarországi kormányzati, diplomáciai mozzanatokról, de talán akkor még túl korai volt lépéseket tenni ellene, és eközben az elsőszülött fiú, a 1941-től államtitkár, az 1942-ben hozott törvény értelmében pedig kormányzóhelyettes el is hunyt a fronton repülőgép balesetben. Maradt tehát az öccs, Miklós, aki valóban át is vette a “kiugrási iroda” vezetését.

Ifjabb Horthy Miklós elrablása arra mutathat, hogy bárki is lett volna a kiugrási politikai vonal örököse – és esetünkben ki, ha nem a kormányzó fiai -, az halál fia volt. Ebből következően elképzelhető, hogy István gépének lezuhanása is merénylet volt, és sokkal valószinűbb, minthogy a sors keze.

Megjegyzendő, hogy a szolnoki repülőtéren képezték át vadászrepülésre a keleti frontra való jelentkezésekor (hmm, hová menekült, vagy valóban ilyen hősies bizonyitásra volt szükség akkoriban?), és pont az Alexejevka közeli Ilovkán volt a használatos reptér, ahonnan felszállt és felszállás után le is zuhant (deaktiválása előtti utolsó bevetése volt, magyarán: utána indult volna haza. Felmerülhet a kérdés, hogy “tiszteletből” teljesitették-e az akaratát, vagy éppen, hogy számitottak rá…avagy az első esetben igyekeztek mielőbb haza bocsátani vö. valóban az angol hercegekkel, illetve a nem is olyan gyors leszerelés utolsó bevetésére, erre a 25.-re tartogatták a meglepetést, amennyiben 24-et élve megúszna – belátom, ez már minden konteón túlmutat).

A szolnoki repülős múzeum dokumentumai alapján mind műszakilag, mind orvosilag bizonyitottnak látszik a baleset ténye. Ugyanitt értékes hagyatékokat találhatunk a ’41 áprilisától ’43-ig a keleti fronton, nevezetesen az ilovkai repülős bázison szolgáló, a szolnoki repülőtér állományából való egyik gépésztől, aki repülőgépek üzemeltetésével foglalkozott – több ottani helységben is (Kijev, Lemberg, etc.).
Link: http://www.repulomuzeum.hu/Adomanyok/Bosznay_Karoly/Bosznay_Karoly.htm

 20. rdos — 2017-01-07 13:39 

@untermensch4: Konteómat gyengíti hogy nem lett emigráns kormány és nem tűnt fel mellette a kormányzó helyettes. 🙁

“Mármint egy ennyire közismert arccal úgy eltűnni hogy fel tudjon bukkanni a leendő emigráns kormány mellett”

Megjegyzem, ha így volt, vagyis eljátszották a halálát, akkor annak akinek a kormányzó fiának a személye kínos lehetett (az amikra – ángliusokra és Sikorszky tábornokra gondolok pl.), könnyedén megölhette, hiszen egyszer már meghalt. 🙁

Napokban botlottam bele, e korszakról szól.

http://horthykorszak.blog.hu/

 19. lalla295 — 2017-01-07 11:20 

1937-ben a Weiss Manfréd gyárban létrehozták a WM-21 nevű kétfedeles közelfelderítő gépet, ez kapta a Sólyom nevet. 1939-ben vásároltak az olaszoktól 70 db Reggiane Re. 2000 vadászgépet. Mivel a Sólyom név már foglalt volt, így maradt a Héja…

 18. untermensch4 — 2017-01-07 11:13 

@rdos: “Mi van akkor ha a saját eltűnését szervezte, vagy eltüntetését szervezték így meg? Nyilván ehhez kellettek segítők is.”
Hát ha ebben az időben még futott az a projekt amiben az usa-ban volt elkülönítve kb 5m dodó a leendő emigráns kormány számára… igazán mesteri lett volna. Mármint egy ennyire közismert arccal úgy eltűnni hogy fel tudjon bukkanni a leendő emigráns kormány mellett.
Sztem dublőr pilótát az akkori helyzetben lehetett volna “gyártani”, vszeg akadt annyi, a kormányzóhoz+országhoz eléggé lojális ember akikből egy bátor önkéntes vállalja a névtelen halált hogy ne járjunk úgy mint a lengyelek.
Ha ezt a verziót megfilmesítenék, remélem Tarantino rendezi…

 17. gigabursch — 2017-01-07 11:01 

@csbig:
Eltörpülő probléma ez a névkezelés a karácsonyfákkal kapcsolatos kifakadásomhoz képest.

Egyébként a tudományos szétválasztás kapcsán volt némi mozgás a tudományos nevezéktanban az érintett madaraknál épp a XX-sz.ban. Többször.

Ezen már kár rágódni.

Viszont:
A sólyom az magasröptű madár és fentről vág le.
A héja alacsonyröptű madár, szinte a fák között vagy éppen felett megy és kíméletlen gyilkos.
Namost ez a gép nem a nagy magasságból való levágásra volt kitalálva.

Csakhogy:
A Magyarság címerállata évezredes szinten (de még régebben is): sólyom.
Érdekesség, hogy az általam méltán megvetett hapszbú’hok címerállata a Héja.
Persze a kettő közti különbség és annak állattani és viselkedési vizsgálata szintén csak az elmúlt alig 30 esztendőben történt meg, szóval ezért sem érdemes az akkori katonai névadást hibáztatni.

Amúgy:
Az írás mindenképpen érdekes volt. Köszönöm.

 16. rdos — 2017-01-07 09:32 

Egy kezdőnek semmiképpen sem nevezhető pilóta dugóhúzóba esik, illetve magával viszi a bevetésre az összes kitüntetését? Azt nem mondom hogy nem hiszem el, de azt igen, hogy gyanús.

Majd utána porrá ég.

Majd utána a kivizsgálás során kis túlzással minden és annak az ellenkezője is felmerül. Klasszikust idézve: Engem meg gyíkká változtatott! .. Már elmúlt!

Mi van akkor ha a saját eltűnését szervezte, vagy eltüntetését szervezték így meg? Nyilván ehhez kellettek segítők is.

Mondjuk ötletem gyengíti hogy későbbi felbukkanásáról szó sincs (jó kiállású ember lévén “játszhatott” egy háború utáni málenkíj robot is, akkoriban nem volt példa nélküli hogy valaki csak oda ment :-(), illetve valaki (a dublőr pilóta) belehalt a “mutatványba”. 🙁

 15. untermensch4 — 2017-01-07 08:58 

@petiba: Sztem azért Héja mert egyrészt a (2.) “vágómadár(félék)” nem ütős elnevezés egy vadászgépnek, latinul meg ki se lehet mondani ha iszik az ember.
Másrészt szintén morál és logopédia okán a “sólyomalakúak” sem a igazi.
Harmadrészt a gép olasz, az olasz etimológia és leiterjakabos fordítás lehet a megfejtés.
A millenium falcon meg nem olasz, jobbkormányos tehát angol… 🙂

 14. untermensch4 — 2017-01-07 08:50 

“Elég lett volna csak egyetlen sorkatonát találni a szerelők közt, aki akár szándékosan, akár hanyagságból nem végezte megfelelően a dolgát és máris kész volt a halálos csapda.

Felmerült az orosz vonal is a találgatások között, bár ezt elég gyorsan elvetették.”

A szerelő mint szabotőr kapcsán haverom nagyapjáék sztorija ugrott be. A nagyfater és annak cimborája repülőgép-szerelők voltak és illegális kommunisták. Pest ostromakor (vagy nem sokkal előtte, az oroszok már a spájzban voltak) kitalálták hogy egy ellopott géppel dezertálnak az elvtársakhoz. Haverom nagyapja lekéste a tervezett indulást, így látta ahogyan a cimbora elröppen a lopott géppel… aztán az orosz légvédelem úgy lelőtte ahogy annak a rendje.

Akármilyen szimpátiájú is lehetett Horthy gépének szabotőrje, az hogy a lezuhanó gép feltankolva nagyon elégeti a bizonyítékokat, valószínűsíthető volt.

 13. csbig — 2017-01-07 02:53 

@petiba:
Remek a National Geographic kihelyezett szabadegyeteme, de a reklamálást tessék a Magyar Királyi Honvéd Légierőnél eszközölni, ugyanis a típuselnevezés honosítása (így a Héja név) – tudtommal – az ő saruk 🙂

 12. petiba — 2017-01-07 00:15 

@csbig:

De még milyen hevesen ég a termit, élő közvetítésben láttuk!

https://www.youtube.com/watch?v=zZRyIdMxYzA

 11. petiba — 2017-01-07 00:05 

Na végre, új poszt, ráadásul vendég! Filctroll kollega remekbe szabott sátános posztja után egy újabb versenyző, de jó!

Mivel sem hadászathoz, sem repüléshez nem értek, csak egy kis etimológiaszerű ornitológiai szőrszálhasogatást (stílusosan tollhasogatást) tennék fel a falra.

“Annak rendje és módja szerint bevonult a szolnoki repülőtérre kiképzésre. Ez azt jelentette, hogy a meglévő polgári repülési tudását frissítette a magyar légierő akkori vadászgépére, a Reggiane Re-2000 Falco (Héja) típusra.”

Akárki akármikor is tévedett, mindegy (a téma szempontjából pláne) csak a pontosság kedvéért a Falco nem héja, hanem sólyom.

Aki nem szereti a bioszt, most gyorsan lapozzon tovább.

A sólyomalakúak (Falconiformes) rendjébe 4 család tartozik:

1. Sólyomfélék (Falconidae)
2. Vágómadárfélék ((Accipitridae)
3. Kígyászkeselyű-félék
4. Halászsasfélék

Az (1.) Sólyomfélék családjába 12 nem tartozik, ezek közül az egyik a Falco. A Falco nemhez pedig 38 még élő faj tartozik, de ezek mindegyike valamilyen sólyom, vagy vércse, de nem héja.

A (2.) Vágómadárfélék családjába 8 alcsalád tartozik, ebből az egyik a héjaformák (Accipitrinae), amihez tartozik 51 faj, ezek mindegyike héja, vagy karvaly.

(genetikailag elkülönülnek még más héjaszerű alcsaládok, de ez most mindegy).

A problémát talán az okozza, hogy a magyar nyelv rendkívül gazdag a pontos fajelnevezéseknél. Nálunk vannak sasok, keselyűk, sólymok, kányák, héják, ölyvek, karvalyok, meg még mindenféle családok, az angol nyelvből meg gyakran annyi jön le, hogy van a Falcon, a Hawk, a Condor (amit keselyűként fordítanak, holott a Condor az egy bizonyos keselyű, amúgy Vulturine), meg van az Eagle, oszt jónapot. Aztán az El Condor Pasa így lesz magyarul a “Sólyom szárnyán”…

Na, mai népfőiskolai előadásnak ezennel vége, el is nézést mindenkitől 😉

Meg különben is, ki ne tudná, hogy a Millenium Falcon, az Ezeréves Sólyom XD

 10. csbig — 2017-01-06 20:33 

@csbig:
Jut eszembe: a termit szikrát hányva, eléggé hevesen ég, a menetszél a kiégett lyukon át ki is tudja szívni a szikrákat, ezt vélhették a szemtanúk kilőtt jelzőrakétának is.
Így már kerek a sztori 🙂

 9. csbig — 2017-01-06 20:25 

Az én verziómat apámtól hallottam, aki szintén a légierőnél szolgált a háborúban. Kezdetben műszaki – sofőr – beosztásban, majd a gépszemélyzet fogytával jelentkezett hajózónak és Me-210-en volt fedélzeti lövész. Jópár bevetést repült (főleg a közeledő szovjet erők ellen a Kárpátokon átrepülve).
Egyszer le is lőtték őket, a Balatonba estek, akkor egyszer az amcsi bombázók ellen volt a bevetés. Egy P-38-ast nem vettek észre, mert a napból jött, eltalálva a pilótát (Mátraházi (vagy Mátraházy?) Sándor volt a pilóta neve – valaki tud róla, mert sehol se találtam egyéb forrást) is. Kiugrani nem tudott a zuhanó gépből, mert a vezérsík szétcsapta volna. De a pilótával együtt túlélték, bár sérülten.

Nos, apám is hallott Horthy István haláláról anno és ő azt hallotta, hogy a reptéren a balesetet megelőzően megjelent a reptér szélén egy német sátor, személyzettel, ami a baleset napján hirtelen eltűnt. Valószínű a merénylet és a szabotőrök ezek a sátrazók lehettek. Nem “bízták” az oroszokra a dolgot (harci veszteség), hanem még az utolsó pillanatban – hiszen ez lett volna Horthy utolsó bevetése – balesetnek álcázott merényletet követnek el ellene. A gép oldalán látható tüzet okozhatta egy jól elhelyezett termit-töltet, ami a pilótafülke alatt-előtt elhelyezkedő botkormány-mechanikára szereltek, megrongálva a kormányfelületek tolórudazatát. A gép irányíthatatlanná válik az eltörő rudaktól (a gép, mivel vadász, eleve instabil), vagy esetleg a forduló terhelése töri el a hőtől meggyengülő rudazatot. A termit persze nem válogat, kiégeti a gép oldalát is. Nincs robbanás, csak lezuhanás, így balesetnek jobban látszik (és műszaki- vagy pilótahibának), mintsem szabotázsnak. A töltet indítását akár távirányítással is meg lehet oldani, vagy időzítve, a motor elektromos rendszeréről indítva (kinek tűnne fel egy nem feltűnő színű plusz vezeték?), vagy kémiailag a motor hőjével beinduló gyújtótöltettel.
Mindenesetre a németeknek nagyon útban volt a nép körében is szimpatikus, okos és művelt, jó vezető képességű, az angolokkal szimpatizáló (őt valószínűleg az angolok elfogadták volna tárgyalópartnernek) kormányzóhelyettes, akiről tudták, hogy mit tervez. A gyász hatását is a maguk javára tudták fordítani, ütve egyet az öreg Horthyn.

Apám egyszer palotaőrségben volt a Várban 44-ben (minden hónapban más fegyvernem tagjai adtak őrséget, így került apám is oda) és így találkozott az öreg kormányzóval, mikor az sétát tett a szabad levegőn. Apám tisztelgett, Horthy csak lemondóan intett, szólván – “Hagyd csak, fiam.”. Apám nagyon megtörtnek, levertnek látta Horthyt, a járását is gondterheltnek írta le. Nem csoda…

 8. csbig — 2017-01-06 19:58 

Még egy kis pontosítás:
“de a gép pilótafülke alatti motorhengere” – ilyen nincs a gépen, tekintve, hogy a motor csillagmotor és elöl van, a gép orrában. Az jobban hangzana, hogy valamelyik alsó hengernél keletkezett a tűz.

“A gép a jobb alsó oldalán ég, Horthy pedig egy bal fordulóval akar a reptérre ráfordulni, amikor a forduló miatt a lángok becsapnak a fülkébe”
Ez így lehetetlen. A jobb oldali tűz bal fordulónál (a tűztől elfele fordulva) nem tud bejutni a gépbe, mivel így még a menetszél is elfele fújja, nem a gépre. Ha jobbra fordul, akkor volna gond. De egy külső tűz egy zárt (bár nem hermetikus) pilótafülkébe hogy jut be? Tobak Tibor (101. ezred, Drótkefe század – Pumák földön-égen c. könyv) az utolsó bevetésén megégett, a hátulról jövő Mustang-sorozat eltalálja a műszerfalat és az ott futó ellenőrző üveg benzincsövet és belső, erős tüzet okoz. És mégse hal bele, pedig egy kevés időt eltölt még a gépben, mire ki tud ugrani (nem akart lerepülni a kabindekni a vésznyitó karra).

 7. Rókakígyó — 2017-01-06 19:44 

@csbig: Igen. Köszi Prolteair-nek is:) A karácsonyi tespedésnek tudom be, hogy csak emlékeztem valamire, de nem ellenőriztem. Tiboru fog javítani, mert ő fér hozzá:) A lényeg, hogy jobb gépeknél is előfordultak problémák. Kis hadseregnek meg kicsit jó gép… Ez azóta is így van szerintem:)

 6. csbig — 2017-01-06 19:37 

A Re-2000 nem volt jó gép, elavult is volt, illetve orrnehéz, gyenge fegyverzettel (két 7,9 mm-es géppuska). Nagy hibája volt még az integrált üzemanyagtartály (a szárny burkolata egyben a tartály fala is volt), ami ugyan könnyebb, de tömítetlenségi problémák léptek fel, illetve nem volt robbanásbiztos találat esetén – nem volt öntömítő bevonata. A szárnyak is gyengék voltak, hajlamosak voltak éles felhúzáskor megcsavarodni. Túlhúzott fordulóban (ami légiharcban gyakran előfordul) hamar sebességet vesztett és hajlamos volt a fordulóval ellentétes oldalra dugóhúzóba esni, mert a szárnyról levált az áramlás. A motor nagyméretű volt, leszálláskor eltakarta a leszállómezőt, illetve köpte az olajat, amitől a szélvédőn egy idő után nem lehetett kilátni.
A Me-109 feltöltős, befecskendezős motorja (DB603 – DB605) soha sem hagyott ki negatív terhelésnél sem, ellenben a Spitfire-k Merlin motorjával, ami hagyományos porlasztós-beszívós rendszerű volt, így negatív G-erőknél megszűnt az üzemanyag ellátás. A német pilóta simán előrenyomhatta a botot, ha zuhanásba akart menni, az angol csak leborítással tudta volna követni, ami időbe kerül. Szóval a britek voltak hátrányban e téren, nem a németek.

 5. whitebeard — 2017-01-06 19:34 

Rekonstruálták a balesetet néhány éve.Itt olvasható:
http://tortenelemportal.hu/2012/07/tisztaztak-horthy-istvan-fohadnagy-halalanak-korulmenyeit/
Barkácsolt páncélozás,nem megfelelő kiképzés szerintem.

 4. Rókakígyó — 2017-01-06 19:20 

@Deak Tamas: Köszönjük a pontosítást. Javítani fogjuk. A Máv-nak utánanézek. Az utolsó ponthoz: a szovjeteket legkevésbé sem izgatta, ha valaki népszerű volt.

 3. proletair — 2017-01-06 19:19 

Engedtessék meg egy apró észrevétel. Az elején elhangzik, hogy a az Re2000 egy viszonylag jól sikerült gép volt. Ez igaz, aerodinamikailag korszerűnek számított, de ez csak a gyártás évében volt igaz, aztán gyorsan elavult. A magyar licenc gyártású Héja gépeket sem sikerült sokkal jobbá varázsolni, pedig WM csillagmotort és Gebauer géppuskát kapott. A Messerschmitt Bf-109 egyik kiválósága a Daimler-Benz befecskendezéses motorjában rejlett. A brit korai Spitfire vadászok Rolls-Royce Merlin motorjai porlasztósak voltak, emiatt pont a brit gépek nem tudtak olyan manőverekre, amilyenekre a német gépek igen.

Legalábbis Len Deighton “Vadászrepülők” című könyve szerint.

 2. Deak Tamas — 2017-01-06 19:13 

ja, és a szárnysegéde Ortutay Tivadar volt a harctéren, és az én egyik rokonom, O’sváth István ezredes a kormányzóhelyettesi tisztségében.

 1. Deak Tamas — 2017-01-06 19:11 

Pontosítások :
– Az esküvő 1940. áprilisában, a kormányzóhelyettes választás 1942. február 19-én volt.
– Horthy István eredetileg ugyanúgy a haditengerészethez került, 1918. januárjában ugyanúgy 14 évesen mint az apja 1882-ben megkezdi a tanulást, csak épp az év végére nincs már k. u. k. haditengerészet
– Arra én kérnék forrást, hogy miért tiltakozott volna a szélsőjobb a MÁV elnökség ellen, erről én soha nem hallottam. Annál inkább
– tiltakozott a szélsőjobb a kormányzóhelyettesi tiszt ellen, az összes mai napig ismert Istvánt rágalmazó hazugság (berúgás az Arizonában stb.) a nyilas röplapokból ered. Részletesen közli röplapokat a Serédi Jusztinián emlékirat a Sisak és cilinder sorozatban.
– A Horthy család kifejezetten nagyon népszerű volt Magyarországon, többek között ezért sem merték igazán megszervezni a kikérését, és háborús bűnös perbe fogni.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Átirányítás: 100 év Fátima2017-05-13
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök