2017-03-31–12:00

Kínos Clinton-konteók (részletek)

Régi jó szokásunkhoz híven (és számos olvasó kérésének megfelelően) most is alkalmat biztosítunk arra, hogy itt, a Konteóblogon kommentelhetővé tegyük azt a cikket, ami a legutóbbi (és valószínűleg a legutolsó) konteókönyv exkluzív anyaga. A Konteó3 ilyen szempontból eltér az elődeitől, hiszen két olyan írást is tartalmaz, amely nem jelent meg itt a blogon. Az egyik ilyen a Kínos Clinton-konteók címet viseli. Ahogyan az előző, hasonló két cikkel is történt (a Konteó1-ből a körmendi gyerekgyilkossággal foglalkozóval, illetve a Konteó2-ből a Balla Irma haláláról szólóval), most is csak részleteket közlünk; aki az egészet el szeretné olvasni, annak a könyvet ajánljuk.

Lássuk tehát, miről is szólnak a Clinton-konteók, vagyis azok a több évtizedes híresztelések, amelyek szerint az egykori elnök-házaspárnak köze volt több tucat, Bill és Hillary közvetlen környezetéhez tartozó ember nehezen magyarázható halálához.

1979-ben a Clinton házaspár résztulajdonosa lesz egy ingatlanfejlesztési cégnek, a Whitewater Development Corporationnek, amely azt tűzte ki célul, hogy az arkansasi Flippin városka melletti kilencven hektáros külterület belterületté minősítésével egy üdülő- és lakóparkot építsen a White River folyó partjára. Hosszas, évekig tartó totojázás után az első látásra ragyogónak tűnő üzlet végül meghiúsul (úgy látszik, az elmaradott USA-ban egy kormányzó és egy menő jogász is kevés volt a projekt megtámogatásához), a felvett, több tízmillió dollárra rúgó állami hitelek szőrén-szálán eltűntek, a nyomozók érzékeny orra pedig intenzív sikkasztásszagot érzett. Clintonék persze tagadták, hogy bármilyen törvénytelenségről tudomásuk lett volna, a másik társtulajdonos házaspár (Susan és James McDougal) pedig végül elvitték a balhét. Mindketten börtönbüntetést kaptak, Jim nem is keveset: 81 évet mért rá a bíró.

Később (1998-ban) a börtönből Jim vádalkut ajánl az ügyészségnek: büntetése csökkentéséért cserébe mindent elmond az akkor már elnök Bill Clinton és neje Whitewater-szerepéről, ráadásul bizonyítékokat is szolgáltat arról, hogy ők is nyakig benne voltak a csalással fűszerezett sikkasztássorozatban. Kenneth Starr nyomozóügyész erősen hajlott is az üzletre, de mit ad isten: még mielőtt aláírták volna a megállapodást, szegény, akkor 57 éves Jim hirtelen szívrohamot kap a magánzárkájában, s már nem tudnak rajta segíteni.

[…]

A különböző konteós listákon mintegy hatvan-hetven eset szerepel, amelyek közül a korrektség jegyében kirostáltam azokat, amelyek nyilvánvalóan erőltetettek, illetve azokat is kiszórtam, amelyek megtörténtét legalább két, egymástól független forrás nem erősítette meg. Figyelem, egy csomó név következik, de névsort nevek nélkül sajnos nem sikerült összeállítanom, pedig kétszer is megpróbáltam.

[…]

Judi Gibbs, 1986 január

A Penthouse című színes, szélesvásznú férfimagazinban is szereplő művésznő főállásban egy arkansasi luxusbordély üdvöskéje volt, s törzsvendégei között gyakran felbukkant egy, az akkori kormányzóhoz kísértetiesen hasonlító úriember. Judi sajnos elkövette azt a hibát, amit számos kolléganője: rejtett kamerával felvételeket készített nevesebb kuncsaftjai látogatásairól, majd ezek eredetijének átadását néminemű készpénz átadásától tette függővé, amit bolygónk valamennyi büntető törvénykönyve zsarolásnak nevez és büntetni rendel. Hogy pontosan mi is történt, talán soha nem fogjuk megtudni, mindenesetre egy zimankós hajnalon Judi benn égett a lakásában, két lépésre a nyitott teraszajtótól.

[…]

Conway LeBleu, Steve Willis, Todd McKeehan és Robert Williams, 1993 február

A szövetségi alkohol-, dohány- és fegyverellenőrzési hivatal, az ATF négy ügynöke akkor vesztette életét, amikor a rendfenntartók megostromoltál a hírhedt texasi szekta, a David Koresh által vezetett szélsőséges ádventisták fegyveresen ellenálló híveit egy Waco melletti tanyán. Önmagában az nem meglepő, hogy amerikai rendőrök olykor meghalnak a bűnözőkkel folytatott fegyveres összecsapásokban, az viszont igen, hogy az 1993 februári lövöldözésben mintegy 90 ügynök és rendőr vett részt, de mind a négy rendőr-áldozat Bill Clinton egykori testőre volt, még kormányzó korából. És az is szokatlan, hogy szemtanúk szerint mind a négy halott közelről kapott fejlövést, mintha kivégezték volna őket, márpedig szektatag ilyen közel nem jutott az ügynökökhöz.

[…]

Vincent Foster, 1993 július

Bill gyermekkori jóbarátja, Hillary egykori arkansasi ügyvédtársa, majd a Fehér Ház jogi tanácsadó testületének helyettes vezetője, Clinton elnök legközelebbi munkatársainak egyike. Alig hat hónappal kinevezése után Vince szétlőtt fejű holttestét egy virginiai közparkban találják meg, a hivatalos vizsgálat szerint öngyilkos lett. Zsebében egy darabokra tépett, hiányos, búcsúlevélként elkönyvelt lemondó nyilatkozatot lelnek. A papírlapon aláírás nem volt.

[…]

Stanley Huggins, 1994 június

Hillary hajdani jogászkollégája, aki a Whitewater-ügy egyik szálát vizsgálta. Állítása szerint egy 300 oldalas összefoglaló jelentésen dolgozott, amelyet elkészülte után az ügyészségnek szándékozott átadni. Egy memphisi szállodai szobában találnak rá, a halál hivatalos oka szívelégtelenség és vírusos hörghurut. A felesége későbbi beszámolója szerint a halála éjszakáján valakik betörtek otthonukba és minden feljegyzését elvitték.

[…]

Huszonhat ember halt meg tizennyolc olyan esetben, amelyek mindegyikénél kizárták Clintonék érintettségét, sőt, a legtöbb esetben az idegenkezűséget is.Tizennégyen balesetben, öten ismeretlen kezétől gyilkosság áldozataként, négyen betegségben és hárman öngyilkosság következtében hunytak el.

[…]

Az angolul nemes egyszerűséggel csak Clinton Body Count-nak, azaz Clinton-féle holttestszámlálásnak nevezett felsorolás első (később kibővített) változatát egy William Edwin Dannemeyer nevű, alig egy évvel korábban leköszönt kaliforniai republikánus kongresszusi képviselő állította össze 1994-ben.

[…]

Aztán színre lépett egy Linda Thomson nevű indianapolisi jogász, nehézsúlyú konteós és középszerű filmproducer, aki az Új Világrend esküdt ellenségeként már ezt megelőzően is letette névjegyét az összeesküvés-elméletek asztalára. Linda nagyon nem kedvelte az USA kormányát és Bill Clintont (és most rettenetesen finoman fogalmaztunk), úgyhogy lecsapott a Dannemeyer-listára, mint gyilkos bálna a beteg fókára. Kreatív lényként még nyomozott egy kicsit, majd kiegészítette ezt jónéhány névvel, történettel és összefüggéssel.

[…]

Vannak ugyan véletlenek, de ami sok, az sok. Bill és Hillary már a hetvenes évek végén megmutatta, hogy skrupulusok nélküli, a saját érdekeiket minden és mindenki elé helyező, törtető és lelkiismeretlen páros, akik sohasem riadtak vissza attól, hogy mások tönkretétele, akár ezek élete árán is érvényesítsék akaratukat. Ahogy egyre feljebb és feljebb került a társadalmi hierarchia lépcsőfokain, ahogy egyre befolyásosabb és magasabb pozícióba kerültek, úgy váltak egyre gátlástalanabbakká és félelmetesebbekké, bármit is sugallt a mosolygós, jópofa, könnyed és fiatalos elnöki páros imázsa.

[…]

Hogy lehet az, hogy például Paula Jones, aki feljelentette Clintont szexuális zaklatásért, megúszta élve? Vagy az a Monica Lewinsky hogy van még mindig életben, aki miatt az elnök majdnem elvesztette hivatalát? Ép ésszel tényleg el lehet hinni, hogy az USA teljes igazságszolgáltatási rendszerében, az arkansasi rendőröktől a washingtoni ügyészeken át a kaliforniai bírákig kizárólag olyanok dolgoznak, akiket Clintonék vagy lefizettek, vagy megfélemlítettek?

xxx  XXX  xxx

Ezek voltak hát a részletek a 3200 szavas cikkből. Mint mindig, most is a véleményedre vagyunk kíváncsiak. Pörgesd fel a nyomozói és értékelő-elemzői képességeidet, valódi konteósként illeszd össze a kirakós játék darabkáit és oszd meg velünk a következtetéseidet. És ha eddig nem tetted volna meg, egészítsd ki a trilógiát a téglavörös kötettel!

Kategória: EgyébCímkék:

69 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 69. déjvid — 2022-02-19 22:00 

Kacc-kacc, még egy öngyilkosság a zárkában…

https://444.hu/2022/02/19/jeffrey-epstein-baratjat-is-felakasztva-talaltak-a-cellajaban

Szombat reggel felakasztva találták egy párizsi börtönben Jean-Luc Brunelt, a divatipar egykor világszerte befolyásos vezetőjét. A francia rendőrség vizsgálatot indított, hogy felderítse a 75 éves férfi halálának körülményeit.

Brunelt 2020 decemberében tartóztatták le a Charles de Gaulle reptéren, mielőtt felszállhatott volna egy Dakarba tartó repülőre. A vádak szerint kiskorúakat zaklatott és erőszakolt meg, de az emberkereskedelem gyanúja is felmerült. Röviden mi is írtunk róla tavaly, mint az egyik divatpápáról, akiről évtizedek óta keringenek sötét pletykák, és az utóbbi időben ismert modellek sora tett bejelentést ellene szexuális visszaélések miatt. Közben olyan sztárokat fedezett fel, mint Christy Turlington vagy Milla Jovovich.

Novemberben óvadék ellenében szabadlábra helyezték, de aztán vissza kellett térnie a párizsi La Santé börtönbe.

Brunel újabban azért is került a figyelem középpontjába, mert szoros kapcsolatban állt Jeffrey Epsteinnel, aki fiatal lányok szexkereskedelmével foglalkozott, és hasonló vádakkal tartóztattak le. A gyanú szerint Brunel is kiközvetített neki több áldozatot. A két férfit az a Ghislaine Maxwell ismertette össze 1980-ban, akit tavaly ítéltek el mint Epstein kerítőjét. Egy 1989-es BBC-s tényfeltárás után a visszaélések elkövetésének gyanúba keveredett Brunel az USA-ba ment, ahol Epstein volt az új ügynöksége egyik befektetője.

Az ügy azért vethet nagy hullámokat most, mert Epstein kísértetiesen hasonló módon halt meg a cellájában, mint Brunel. Hivatalosan öngyilkos lett, de rengeteg összeesküvés-elmélet kering arról, mi történt valójában, mert a körülmények tényleg gyanúsak és abszurdak voltak.

😀

 68. déjvid — 2021-06-26 09:59 

Nem tudom, mennyire kapcsolódhat ide, de egy érdekes hír:

https://magyarnemzet.hu/kulfold/ongyilkos-lett-a-mcafee-virusolo-program-kidolgozoja-9986081/

Barcelona melletti börtönében öngyilkos lett John McAffe. Adócsalással vádolják a 2016-2018 időszak kapcsán, és a spanyol bíróság épp arról döntött, hogy kiadják Amerikának. Ott pedig 30 év börtön várt volna rá.

Egyrészt egy komplett iparág beindítója egyszemélyben. De ami miatt eszembe jutott, hogy ide való, az egy 2019. augusztus 10-én kélt tweetje. Azt találta írni, hogy „Megdöbbentett Epstein öngyilkossága. Bár gondolom nem annyira, mint magát Epsteint.”

🙂

 67. walking — 2019-10-10 18:19 

@walking:

https://444.hu/2019/10/10/vajna-timea-lett-andy-vajna-egyeduli-orokose-miutan-elveszett-az-eredeti-vegrendelet

Hmm…tévedtem úgy látszik.
Mondjuk hogy ez most hogyan és miért történhetett az is megérne egy konteót 😀

 66. walking — 2019-10-03 01:09 

@déjvid:

Vajna papa esete jut erről eszembe,azzal a különbséggel,hogy úgy hírlik ő 2 nappal a halála után is tudott végrendeletet írni.. 🙂

 65. déjvid — 2019-08-20 20:23 

Szerintem ezt kifejezetten a Konteoblog kedvéért tette:

A halála előtt két nappal írta alá a végrendeletét Jeffrey Epstein milliárdos, akit emberkereskedelem és kiskorúak megrontásának vádjával helyeztek előzetes letartóztatásba, és aki a hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett a börtönben – jelentette a New York Post című lap hétfőn este.

Az újság bírósági dokumentumokra hivatkozva közölte, hogy Epstein minden vagyonát egy ismeretlen összetételű társaságra hagyta. A részletek nem ismeretesek, így azt sem tudni, hogy kik a kedvezményezettek. Ami biztos: a végrendelet a több mint 577 millió dolláros – nagyjából 169 milliárd forintos – vagyonról és mintegy 56 millió dollárnyi – több mint 16 milliárd forintnyi – készpénzről rendelkezik.

A vagyon elemei között a milliárdos ingatlanjai, részvényei, továbbá műkincsei szerepelnek.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/201741/

Csodálatos lehet így látatlanban is ez az „ismeretlen összetételű társaság” 😀

 64. petiba — 2019-08-12 22:47 

Egyrészt. Emlékszünk még a nagy felháborodáscunamira a vérvád sztorik kapcsán? Minek ide bármilyen „vérvád”?
Az Epstein körüli dolgokról úgy tűnik igen sokan tudtak. Mégsem történt semmi. De elég csak a „főszereplők” nevét sorolni:

Epstein, Dershowitz, Kirscher, Maxwell, Shámír, Bárák, Wexner, Peresz, Greenberg…
Nekem nincs több kérdésem.

Másrészt. Ha már konteó oldal. Két variációt tudok elképzelni. Az öngyilkosságot nem.
Vagy kinyír(at)ták, – mondjuk ha már ennél a posztnál vagyunk, – például Clintonék. Vagy más nagyhatalmú gennyláda, akinek brutálszívás lett volna, ha Epstein duruzsol.
Vagy valaki mást tettek a helyére, és már másik személyként hörpölgeti hűtött piáját, ezért kellett leállítani a (video)megfigyelést és eltávolítani a cellatársat.

 63. déjvid — 2019-08-12 21:21 

Hmm… talán ide.

Jeffrey Epstein halálának okát a boncolás után sem lehet egyértelműen megállapítani, ehhez még több információra van szükség – közölte Barbara Sampson igazságügyi orvosszakértő vasárnap este New Yorkban. Az igazságügyi orvosszakértő nem mondott további részleteket: sem azt, hogy milyen jellegű információkra van még szükség, sem pedig azt, hogy gyanakszik-e valamire. Azt azonban elmondta: a boncoláson Epstein ügyvédjeinek kérésére részt vett Michael Baden magánorvos, patológus is.

A The New York Times című lap idézte New York város egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselőjét, aki azt mondta: Sampson doktor azt valószínűsíti, hogy Jeffrey Epstein felakasztotta magát, de ennek megerősítésére még további információkra van szüksége. Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádja miatt korábban előzetesbe került Epsteinre szombatra virradóra találtak rá manhattani börtöncellájában. Eszméletlen volt, azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség szombati közleménye szerint öngyilkosságot követett el. A The Washington Post című lap azt is tudni vélte, hogy felakasztotta magát.

Több politikus is magyarázatot követelt, kiváltképp azért, mert a különlegesen szigorú és biztonságos manhattani börtönben a 66 éves Epstein három héttel ezelőtt állítólag már megkísérelt öngyilkosságot. Akkor a börtönben szigorú megfigyelés alá helyezték, elkerülendő az újabb öngyilkossági kísérletet, ám szombaton kiderült, hogy ezt a megfigyelést július végén felfüggesztették. William Barr igazságügyi miniszter még szombaton közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: az ügy „komoly kérdéseket” vet fel. Egyúttal vizsgálatot rendelt el.

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már megkezdte a nyomozást Epstein halála körülményeinek feltárására. Közben az amerikai sajtóban a börtön tisztségviselőitől származó értesülések jelentek meg arról, hogy Epstein felügyelete nem mindenben felelt meg az előírásoknak. Nem tartották meg a félóránként esedékes ellenőrzést, és a cellájából máshová helyezték a másik rabot, holott az előírások szerint mindig két fogolynak kell tartózkodnia egy cellában. Rod Rosenstein, az igazságügyi tárca volt helyettese Twitteren azt írta: „a pedofíliával megvádoltaknál nagy az öngyilkosság kockázata, ezért különös figyelmet kell fordítani rájuk”.

A 66 éves Jeffrey Epstein halála „összeesküvés-elméletek” özönét indította el a közösségi médiában. Ezeket az elméleteket tovább táplálja egy – eredetileg szombaton a New York Postban megjelent, de azóta több médiumban is közölt – interjú, amelyet a manhattani börtön egyik volt rabja adott. Az illető névtelenül nyilatkozott, és elmondta: szerinte kizárt, hogy Epstein öngyilkos lett. „Egyszerűen nem lehet, hogy az a férfi öngyilkos lett. Én túl sok időt töltöttem azokban a speciális cellákban, és tudom, hogy ez lehetetlenség. A plafon és a padló között 8-9 láb (körülbelül 2,5-2,7 méter) a távolság. Nincs hová csatlakoztatni bármit is”. Majd részletezte, hogy a cellában ugyan vannak lepedők, de ezek papírvékonyságúak, nem elég erősek. „Kilencven kilós volt, nem bírták volna el” – utalt Epsteinre a volt rab. A lap két újságírójának kérdéseire válaszolva a volt rab azt is elmondta: az ágyra sem köthette fel magát a milliárdos, a priccs ugyanis acélból készült, mozdíthatatlan, tovább nincsenek villanykapcsolók és rácsok sem. „Nem adnak neked semmit, amit sikeresen halálos fegyverré alakíthatsz át. Ha levelet akarsz írni, akkor gumiból készült tollat adnak és talán hetente egyszer egy darab papírt” – fűzte hozzá.
(MTI nyomán)
Forrás: https://kuruc.info/r/4/201458/

A multimilliomos (…) rendelkezik egy privát szigettel, ahova gyakran repített ki neves és befolyásos embereket: (…) Bill Clinton egykori elnök például legalább 26 alkalommal utazott a szigetre, ahol a vádak és vallomások szerint szintén zajlottak fiatalkorúakkal szexuális cselekmények.

Epstein eddigi egyetlen bírósági ügye ezt érintően több mint egy évtizede volt. 2005-ben egy 14 éves lány szülei jelentették a rendőrségnek, hogy lányukat a férfi szexuálisan bántalmazta, aminek következményeként nyomozás indult Epstein ellen, megfigyelve őt és átkutatva egyik villáját. Húsz 14 és 17 közötti lányt azonosítottak, akik mind szexuális bántalmazásról számoltak be. Bírósági iratok szerint a nyomozók „egyértelmű jelét találták annak, hogy Epstein személyzete gyakran szervezett be 12 és 16 év közötti fiatal lányokat, minden nap, néha napi több alkalommal is”. Az egyik áldozat eskü alatt vallotta, hogy Epstein 13 éves korában kezdte el őt szexuálisan bántalmazni – írta a Fox News.

Epsteint ügyvédek serege védte, ahogy magánnyomozók is ráálltak az ügyre, igyekezvén az áldozatokról és érintettekről mindenféle kellemetlen dolgot megtudni. A védelem álláspontja szerint a lányok hazudtak haszonszerzés reményében. Dershowitz például azzal érvelt ezt a szavahihetetlenséget alátámasztandó, hogy az egyikük alkohollal látható egy a közösségi oldalán közzétett fényképen… A magánnyomozók magukat rendőröknek hazudva is próbáltak a lányok karakterét besározó dolgokat megtudni, követték őket és családtagjaikat, egy esetben az egyik lány apját az útról is leszorították. Közben a két nyomozásért felelős férfit, Michael Reitert és Joseph Recarney-t se kímélték: Reiternek a szemetét is átvizsgálták, hogy valami terhelőt találjanak, amivel eltántoríthatják az ügytől, feleségét is megfigyelték, felkutatták régi tanárait.

Végül nem az érintettek besározása vezetett eredményre, hanem a (…) főügyész, Barry Kirscher. Reiter és Recarey szerint Epstein emberei sikeresen rávették Kirschert arra, hogy fokozza le az ügyet, számolt be minderről a Miami Herald. Dershowitz személyesen is találkozott a főügyésszel. Idővel a főügyész kerülni kezdte a két rendőrt, és végül Epstein egy rendkívül enyhe ítéletet kapott: 13 hónap egy olyan börtönben, ahonnan napi 12 órát lehetett távol „dolgozni” heti hat napon át, tulajdonképpen csak aludni kellett bejárnia.

Az ítélet egy megállapodásnak volt köszönhető, amelyet ráadásul szabálytalanul, az áldozatok előzetes értesítése nélkül kötöttek vele, ennek keretében beismert bizonyos dolgokat az enyhe ítéletért cserébe. A megállapodás egyik fő felelőse a kubai származású Alexander Acosta floridai államügyész volt, aki egyszer azt mondta a megállapodás okáról: „Szóltak, hogy Epstein a »hírszerzéshez tartozik«, és hogy hagyjam békén”. Amikor az ügyet jól ismerő, és már 2003-ban Epsteinről leleplezően író Vicky Ward erre rákérdezett a munkaügyi minisztériumnál, melynek élén július 19-ig Acosta állt, azok nem válaszoltak. Ahogy a fentebb hivatkozott Miami Herald se kapott választ az azóta már nyugdíjba vonult Kirscher főügyésztől sem az enyhe ítéletben játszott szerepét illetően. Mindenesetre azóta Kirschert a zsidó Rágalmazásellenes Liga kitüntette a közösségért tett szolgálatáért és az általuk is képviselt szemlélet megtestesítéséért.

Izraeli és cionista szálak? Epstein az államügyész szerint „hírszerzéshez tartozik” tehát – de vajon melyik országéhoz? Itt lehet talán érdemes megjegyezni, hogy barátnője, Ghislaine Maxwell, a híres britanniai Moszad-ügynök, Robert Maxwell lánya. A férfiról egy 2002-es könyv is íródott Robert Maxwell: Izrael szuperügynöke címmel. Halálakor Jichák Sámír akkori izraeli miniszterelnök gyászbeszédét hat egykori titkosszolgálati vezető hallgatta, amikor is Sámír szerint Maxwell „többet tett Izraelért, mint amit ma el lehet mondani”. Epstein Izraeli kapcsolatai ezzel nem érnek véget: Ehúd Bárák egykori izraeli miniszterelnök és védelmi miniszter több alkalommal is meglátogatta Epsteint egyik villájában, amiről képek is tanúskodnak, bár mindezt Bárák „vérvád”-nak nevezi. Dershowitz pedig egyszer arról beszélt, hogy 1997-ben a milliárdos Les Wexner 60. születésnapján együtt volt Epsteinnel, és a vendégek között ott volt Simón Peresz egykori izraeli miniszterelnök és államfő is.

(Dershowitz jogászprofesszor és ügyvéd, pl. O. J. Simpsont is védte. Jelenleg a szexuális beleegyezési korhatár leszállításáért harcol – tegyük hozzá, 18-ról 16 évre, itthon ez ugye 14.)

De ki is maga Les Wexner, a Victoria’s Secret tulajdonosa? Epstein egy tőle kapott villában élt, amely Manhattan legdrágábbja is egyben, és amelyikben a fényképeket és útleveleket találták. Ezt az épületet Wexner 1989-ben vette, de sosem élt benne, és 1998-ban az Epsteinhez köthető NES LLC társaságnak adott el, de hivatalos tranzakcióról csak 2011-ből van papír, amikor Epstein saját maga írta alá az iratokat mindkét fél részéről, 0 dollárért – írja a Bloomberg.

Epstein eredetileg matematikát és fizikát tanított 1972-1976 között egy manhattani iskolában, itt diákja volt a Bear Stearns befektetési bank zsidó elnökének, Alan Greenbergnek a fia, amely ismeretségen keresztül Epstein csatlakozott a bankhoz 1976-ban (…). 1981-ben kivált, hogy megalapítsa saját cégét, de egy bankvezető szerint továbbra is közel maradt Greenberghez és Cayne-hez. Epstein pénzkezelési üzletének fókusza a kezdetektől az volt, hogy csak milliárdosokkal foglalkozik. Wexner volt Epstein eddig ismert egyetlen kuncsaftja (ezt a Bloomberg mellett a Háárec is így tudja) – de miért bízta vagyonának igazgatását egy milliárdos egy csak a húszas éveinek végén járó, pár éve még egyszerű tanárként dolgozó, új cégét éppen megalapító egyénre? Miért vette meg Manhattan legdrágább villáját, amelyben maga nem lakott, és adta oda Epsteinnek pár év múlva, homályos adás-vétel keretében? Bármi is legyen a válasz, az tudható, hogy Epstein multimilliomossá vált Wexner által rövid idő alatt – de könnyen lehet, hogy a pénz máshonnan (is) jött…

A New York Magazine utánakérdezett a furcsa meggazdagodásnak a pénzvilágban: [Douglas] Kass egy jó összeköttetésekkel rendelkező ember a Wall Streeten, ahol évtizedekig dolgozott, így hát elkezdett körbekérdezni. „Elmentem az intézményi brókerekhez, a kereskedelmi asztalukhoz, és megkérdeztem, hogy valaha üzleteltek-e vele. Ezt megtettem párszor, amíg le nem tartóztatták” – idézi fel. „Az intézményi kereskedelmi asztalok közül, legyen az elsődleges vagy másodlagos, senki se üzletelt Epsteinnel”. Ugyanaz a lap még 2002-ben is hasonlót közölt le: „Ez egy furcsa kapcsolat” – mondta nekik valaki a Wall Streetről, aki ismeri Epsteint: „Ez nem szokásos semmilyen hatalmas vagyonnal rendelkező személy részéről sem, hogy hirtelen odaadja a pénzét valami fickónak, akiről legtöbben még nem is hallottak” – tette hozzá.

Forrás: https://kuruc.info/r/9/201159/

„Esetleg” Epstein képes vagy hajlandó volt kiszolgálni Wexner olyan igényeit, amik túlmutatnak a bevett társadalmi konvenciókon…? (hogy finoman fogalmazzak…)

A magángépet, amin Clinton oly sokszor utazott a szigetre, a Washington Post csak „Lolita-expressznek” hívja 😉

És akkor az utolsó idézet:

Az emberkereskedelemmel és kiskorúak elleni szexuális visszaélésekkel megvádolt amerikai zsidó milliárdos, Jeffrey Epstein egyik áldozata politikusokat is megvádolt szexuális visszaélésekkel.

A New York-i ügyészi hivatal pénteken (2019. augusztus 9.) mintegy kétezer oldalnyi bírósági dokumentumot hozott nyilvánosságra, s ezekből a többi között kiderült: Epstein egyik áldozata, a jelenleg 33 éves Virginia Robert Giuffré már 2015-ben feljelentést tett szexuális zaklatásért és kényszerítésért Epstein és barátnője, Ghislaine Maxwell (…) ellen. Giuffré azt állította: Epstein és Maxwell a 2000-es évek elején, amikor ő még kiskorú volt, „szexrabszolgaként tartotta fogva” őt.

A nyilvánosságra került tanúvallomás szerint Epstein szexuális szolgáltatásokra kényszerítette Giuffrét két befolyásos demokrata párti politikussal is: Bill Richardsonnal, aki Bill Clinton kabinetjének tagja, majd új-mexikói kormányzó, és Barack Obama kormányzatának is tagja volt, valamint George Mitchell szenátorral, aki Obama közel-keleti ügyekkel foglalkozó különmegbízottja is volt. 2016-ban rögzített vallomásában az egykori áldozat azt is elmondta: befolyásos politikusokkal, külföldi vezetőkkel és tehetős üzletemberekkel kellett kapcsolatot létesítenie.

Mások mellett András yorki herceget is megnevezte. Bill Richardson a szóvivője révén tagadta a vádakat, közleményében leszögezte, hogy nem ismeri Virginia Robert Giuffrét, soha nem is találkozott vele, Epsteinnél pedig soha nem vett észre és nem is gyanított kiskorú lányokkal fenntartott „nem megfelelő viszonyt”. Hasonlóképpen tagadta a vádakat George Mitchell, aki a témával bő terjedelemben foglalkozó Fox televíziónak küldött közleményt. András herceg érintettségét a Buckingham-palota többször is tagadta.

Az Epstein-ügy hetek óta izgalomban tartja az amerikai politikai osztályt és a sajtót. Jeffrey Epstein zsidó milliárdost július elején – egy, a Miami Herald című lapban megjelent cikksorozat nyomán – tartóztatták le emberkereskedelem és pedofília vádjával, és a bíró óvadék ellenében sem engedélyezte szabadlábra helyezését.

Júliusi letartóztatása után egyre több egykori áldozat fedte fel magát és tett tanúvallomást arról, hogy hol és hogyan működött a szexkereskedelem, a sajtóban pedig egymás után jelennek meg részletek a milliárdos üzelmeiről. Kiderült például, hogy Bill Clinton volt elnök 26-szor vette igénybe Epstein magánrepülőjét, és többször vendégeskedett nála a privát szigetén – a karibi St. James szigeten -, amelyet a helybéliek csak „pedofil-szigetnek” neveztek. Donald Trumppal is mutatkozott Epstein, de az is kiderült, hogy amikor Trump észrevette, hogy Epstein fiatal lányokat zaklat, azonnal kitiltotta őt a floridai birtokáról, és megszakította vele a kapcsolatot.

Szombat (2019. augusztus 10.) reggel holtan találták manhattani börtön elkülönített zárkájában a gyereklányokból szexhálózatot építő Jeffrey Epsteint. Az amerikai milliárdos öngyilkos lett, írja több lap is, köztük az ABC. Részleteket egyelőre nem lehet tudni.

Korábban, július 25-én börtöncellájában találták meg sebesülten Jeffrey Epsteint, aki éppen előzetes letartóztatásban volt. A 66 éves Epsteinre akkor félig öntudatlan állapotban találtak rá cellájában. A nyakán eddig nem tisztázott eredetű sérülés nyomai voltak láthatók. (Index nyomán)

Vasárnapi frissítés: Nem mindenkit nyugtat meg az öngyilkos verzió

Az emberkereskedelem és kiskorúak megrontása vádjával előzetes letartóztatásban volt Jeffrey Epstein amerikai milliárdos öngyilkossága összeesküvés-elméletek sorát hozta felszínre az Egyesült Államokban – legalábbis Járai Judit, az MTI tudósítója szerint.

Paul Krugman közgazdász, a The New York Times című lap publicistája még szombaton – nem sokkal Epstein öngyilkosságának híre után – azt írta Twitter-oldalán: „akkor is nagyon gyanús lenne nekem Epstein öngyilkossága, ha kiderülne, hogy tényleg öngyilkos lett. Tudják miért? Az Epstein-ügy már önmagában is mutatja, hogy paranoid fantáziavilágban élünk”. Krugman bejegyzése volt az első, amely felvetette Amerikában, hogy gyanúsak lehetnek a milliárdos halálának körülményei. Azóta újságírók és politikusok egyaránt megfogalmazták kétségeiket, a közösségi médiát pedig elárasztották az öngyilkosság tényét kétségbe vonó bejegyzések és viták.

„Egy pasas, aki az információival tönkretehette volna gazdag és befolyásos emberek életét, meghal a börtönben. Kiszámíthatóan… az oroszok?” – írta Twitteren Joe Scarborough, az MSNBC televízió ismert szerkesztő-műsorvezetője. Claire McCaskill demokrata párti szenátor, szintén Twitteren fejtette ki véleményét. „Hogyan kötheti fel magát valaki, aki megfigyelés alatt áll. Ez lehetetlen. Hacsak nem…” – írta a missouri szenátor, nem fejezve be a mondatát.

Jeffrey Epstein már nem állt a korábbi öngyilkossági kísérlete miatti szigorú megfigyelés alatt.

A legnagyobb politikai vitát az keltette, hogy Donald Trump elnök – még szombaton – újra közölte Terrence K. Williams színész egyik Twitter-bejegyzését, amelyben a színész közzétette Epstein és a Clinton-házaspár fotóját, mellé pedig azt írta: „Jeffrey Epsteinnek információi voltak Bill Clintonról, és most halott. Már látom a Trump elleni megjegyzéseket, de tudjuk, hogy ki tette ezt!”. Elemzők szerint Donald Trump a megjegyzés újraközlésével a saját Twitter-fiókján népszerűsítette ezt az összeesküvés-elméletet. A CNN vasárnap tetemre hívta az elnököt, azt állítva, hogy „zavaros” és „beteges” konspirációs elméleteket mozdít elő. Jake Rapper műsorvezető egyben emlékeztetett arra, hogy nem ez az első eset: Donald Trump évekkel ezelőtt sokáig hangoztatta azt az elméletet is, amely szerint Barack Obama korábbi elnök nem az Egyesült Államokban született, tehát nem is jogszerűen lett elnök. Kellyanne Conway, az elnök tanácsadója vasárnap a Fox televíziónak adott interjújában jelentékteleníteni igyekezett Trump bejegyzését. Mint fogalmazott: az elnök „csak azt akarja, hogy mindent kinyomozzanak”.

A 66 éves Jeffrey Epstein, akit a múlt hónapban tartóztattak le, a manhattani börtönben várta tárgyalását, mivel a bíró nem engedélyezte, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Szombatra virradóra találtak rá eszméletlenül a cellájában, kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni. A rendőrség hivatalos jelentése szerint öngyilkosságot követett el. William Barr igazságügyi miniszter szombaton közleményben szögezte le, hogy az ügy „komoly kérdéseket vet fel”, és elrendelte a vizsgálatot. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már meg is kezdte a nyomozást. Geoffrey Berman államügyész bejelentette: az Epstein által elkövetett bűncselekményekben továbbra is folyik a vizsgálat.

Forrás: https://kuruc.info/r/39/201405/

Nakérem…

 62. gigabursch — 2017-12-08 12:44 

@petiba:
Amikor Daytonban Clinton-Arafat-Rabin megegyeztek egymással, akkor az is tiszta volt, hogy az AEÁ áthelyezi nagykövetségét ~15 km-rel arrébb.
Mondjuk nagykövetség lehet ezer és még egy helyen, de úgy tűnik, hogy az AEÁ-ban erről törvény kell, és ezt semelyik fatökű lepkevadász elnök nem merte aláírni, mert mire a törvény megszületett a törvényhozásban, Rabin már halott volt egy idióta zsidó miatt és hirtelen összeszarták magukat.
Pedig az volt épp a kegyelmi pillanat.
Megjegyzem ha az AEÁ értelmes lenne nyitna legalább egy palesztin konzulátust, aztán minden ilyen durrogós lufi ki lenne pukkasztva.

Szóval szerintem Trump semmi ördögtől valót nem tett, hanem csak bemutatott egy kis lazaságot a jenkik részéről (amit egyébként É-Korea kapcsán egyelőre képtelen).
Most elindul a szokásos csetepaté, ami talán sokkal szelídebb lesz, mert egyébként már mindkét fél kurvára fáradt és unja.
Ugyanis az X-Y-Z generációt baromira nem érdekli a nagy politikai szlogen, csak ax x-box meg a f@szbúk.
S ezzel az egyre trottyosabb politikusok képtelenek bármit is kezdeni, bármelyik táborban is állnak.
(Ez egyébként fontos infó elcsatolt magyarjaink helyzetbe hozása kapcsán is – de ez itt mellékszál)

 61. petiba — 2017-12-08 09:55 

Naugyehogyugye? Nem tudom már melyik posztban „veséztük” a Trump-győzelmet. Már akkor azt mondtam (kb.) hogy Trump egyetlen pozitívuma, hogy kiütötte a Clinton-féle bandát. Oszt jónapot, ugyanaz a farok mozgatja mindkét jelöltet.
Trump – nyilván legkedvesebb zsidó lobbistája, a vője útmutatásai szerint – Jeruzsálemet kipipálta izraeli fővárosnak.
Klassz, jó sokan fognak megint meghalni emiatt az ótvaros döntés miatt…Ezért nem vártam tőle sem semmi jót. Ahogy anno Jimmy Carter megmondta, az USÁ-t a zsidó lobbisták irányítják, és pont.

 59. ondres — 2017-06-17 15:25 

Egy újabb név Chris Cornell(Soundgarden/Audioslave énekese) – aki !állítólag! felakasztotta magát egy szállodai szobában 2017. május 18., Detroitban – azon volt hogy kiteregesse egy pedifol botrány részleteit. Igen, a fent említett kedves házaspár neve is felmerül a cikkben.

http://www.neonnettle.com/news/2255-chris-cornell-was-about-to-expose-elite-pedophile-ring-before-he-died

 58. meggymag — 2017-05-31 07:35 

@petiba:48.

Minden rendben van amit itt mondasz. (akkoriban nem válaszoltam, mert elutaztam és sokminden elmaradt )
Kiegészítésnek veszem ezt a hsz.-t, mert a @pandacsokinak írt válaszomban közvetlenül arra szorítkoztam, amiket felsorolt, hiszen nem láttam összefüggést az egyes állításai között, azonkívül, hogy elege van…

Szomorú, de az van ma „a kaptafával” amit írsz. Merjem azt mondani gondolni, hogy a migránsok se, de a terroristák aztán igazán nem kaptafáznak, nyílván, az ö szempontjukból.DE nem jóváhagyásként!

A Kassai állataival csak a szerintem furcsán használt „nemzethy”-re meg az ír kutyákra reagáltam, irónikusnak szánva, hogy akkor minden állatnak csakis magyar tenyésztésünek kéne lennie? (ha olyanok a Kassai L. hollói, amilyeneknek öket leírod -és hogyan ne lennének olyanok- arra lett egy ötletem, de nem dicsekszem el vele, lehet az teljes melléfogás is).

Az USA-ban élö indiánokról, indiókról tudok én is egy s mást, magánszorgalomból. Lélegzet elállító volt, gyalázatos, földbe döngölö, akkor szégyelltem magam elöször, hogy én is fehér ember vagyok. ( akkor is két ellel, ha csak 1 a helyes). Ugyanúgy az ausztráliai bennszülöttek esetében.
A hsz.-böl kimaradtak, mivel a külföldröl származók politikai karrierjéröl volt szó; a sziúkat, de a többieket sem „fenyegette” ilyenfajta veszély.

Szvsz. az Európai Kalifátusra nem kell 200 évet számolni, elég lesz annak a fele is, aztán meg úgy fognak élni itt is, mint „az olaj elötti” idökben a meghódított területekeiken. Prüsszel elég elökelö lesz ahhoz, hogy háremet csináljanak belöle, az európai genderológusok legnagyobb megelégedésére. Amellett kereskedhetnek majd tevekaravánok által, ahol nem marad meg a teve se egy púppal se kettövel, befogják a csacsikat, de azokat sajnálnám. Nincs az a neoballib ária ami felérne csak egyetlen, jól elindított I -Á -val is.

Egy bizonyos meteorológiai irányzat azt tartja (de most komolyan), hogy erre jö a höség, Európa közepe felé, jó része el fog sivatagosodni, a mediterráni éghajlat pedig felköltözik a skandináv szélességre. Azt már nem tudom, mit mondtak, hogy mi lesz az örökhóval és a jéggel. Nyilván, el fog olvadni, a vizek meg beljebb költöznek a szárazföldre. De ha nem, akkor sincs baj, hiszen nálik is van elég fagyos hely.

(A zeusok és a háromszázak majd áthúzódnak még idejében oda fel, vagy egy másik bolygóra. A többi fehér ember jó része bebézsül, szakállat ereszt, de fogadni mernék, hogy a migrisimogatóknak a kissebbik része, a maradék pedig olajért fog fúrni amíg bírja, vagy egymást)

 57. meggymag — 2017-05-28 08:16 

Annak ellenére, hogy igazán nincs szándékomban valakit is felbosszantani, (és amellett, hogy én a tudomásom szerint még nem loptam), de sejtem, hogy az mégsem fog sikerülni, vagy legalább csak felibe?, megkérdezem, hogy mi lenne az országban másképp, ha az „ovi” nem lopna?
Senki, még véletlenül se, még csak nem is teszi idézöjelbe, hanem országos elterjedésben, megegyezésesen hangoztatja és terjeszti kétségbeesetten és/vagy felháborodva, hogy Magyarország, a büszke európai, akárhogyan is vesszük, de minden magyar hazájának a miniszterelnöke LOP. Se célzás, se köntörfalazás,…

Egy megállapítás, amiröl legfeljebb még csak az eszkimóknak nincs tudomásuk, bár az sincs kizárva, hogy emiatt egy néppárti, magyar eus parlamenti képviselö hazafi egy szép napon hátizsákot vesz a hátára, felhúzza a hócipöit, elutazik Eszkimókiába és ott elmeséli, hogy márpedig a világ s az ország keservére, a magyar miniszterelnök, „gögös pukkancs” létére, amit igazán nem lehetne sok egyéb disznósága mellett sem, de még ezen eredményü ráhatást is a /per mindenikünké/ „öregre” csak úgy rákenni, szóval ez a miniszterelnök a pukkanccsága még lop is. Erre az északabbra lakó eszkimók nagy kedvvel hahotáznak, tömik a képviselöbe a legszebb szelet hideg, nyers, és zsíros fókaszeleteket, ugyanazzal megtöltik ajándékba a fönöke számára is a hátizsákját, hogy vigye haza, legyen annak is mit ennie. Azt hogy van neki de mégis lop, azt nem fogták fel, mert náluk olyan nincs.
Nem rossz összeállítás, a „gögös pukkancs” csattanós, a „lop” meg ütös, mint egy golyó vág át több rétegen is.

„Gyáva népnek nincs hazája” – – -széthúzó, egymásra ugrasztható, egymást pofozónak…?

 56. rammjaeger — 2017-05-09 11:14 

@becsuszoszereles1k:

Ez speciel semmit nem fog érni az illegális bevándorlás meg az ellenőrízetlen „menekülés” ellen.

 55. petiba — 2017-05-09 11:12 

@pandacsoki:

„a gyakorlatias, egyszerű, a büfében kapott zacskós cukrot gondosan eltevő, holott igen nagy jólétben élő német átlagpolgár azt mondja: mint ország, vagy szűkebben akár mint város, elég erősek, jól szervezettek vagyunk ahhoz, hogy bizonyos számú menekültet (nem bevándorlót) befogadjunk, ellássunk. És lehetőleg egyenként gondolskodjunk az integrációjukról”

A súlyos agymosásban, amnéziában, és jólétből eredendően elbutult németek EGY RÉSZE lehet, hogy ezt képzeli. Mindaddig, amíg nem szembesül azzal, hogy konkrétan neki, Udo és Ina Müllernek mennyibe is fáj annak az egy menekültnek, Ahmednek az ellátása, akinek eszébe sincs integrálódni, sem dolgozni, hiszen nem azért jött ide, viszont öt év múlva családegyesítés folytán idehozza még tizenkét testvérét, és az összes fel- és lemenőjét, akit majd szintén Udonak és Inának kell eltartania. Ettől Ina és Udo jóléte nagyban és folyamatos jelleggel csökkenés alá fog esni, és hiába akarják támogatni mondjuk egyetemista gyereküket, vagy idős szüleiket, arra már nem marad, mert a bruttó bérükből már eleve levonják Ahmed és teljes körű rokonsága, valamint feleségei által vészes iramban potyogtatott gyerekeinek ellátására a pénzt.
Másrészt a kevésbé agymosott, vagy kevésbé jólét-idióta pl. keletnémet honfitársaik egyáltalán nem gondolják azt, amit Ina és Udo, de mivel egyiküket sem kérdezték semmiről, mindegy, hogy mit gondolnak, vagy mondanak.

„Viszont mind a német politika, mind az átlagpolgár észrevette és nem vette jó néven, hogyan állt hozzá Magyarország a problémához, és ennek bizonyára lesznek következményei.”

1. Igazából az, hogy elhülyült, vagy méginkább haza- és Európa-áruló német politika „észrevette és nem vette jó néven”, hogy áll Magyarország a problémához, a kinemszarjale kategória. Azaz annak kellene lennie. Egy alkoholista, liberálmarxista, alulművelt, alulképzett Schulz, vagy egy tudjukki Merkel, és társaik mit gondolnak, vagy mondanak hazánkról??? Valójában az a helyzet, hogy minél rosszabbat, annál jobban csináljuk a dolgainkat. Hogy ne legyenek következményei annak, hogy nem követjük az idióta, mocskos ön- és közveszélyes baromságaikat, ezért kell kilépni mielőbb az unióból. Már belépni sem lett volna szabad.
2. Nincs olyan, hogy német átlagpolgár. A ballibbant migirisimogató eszement német véleménye még annyira sem számít, mint idióta vezetőiké. A normális németek többsége meg hazánkat dicséri, és hogy az egyetlen normális reakciót mi mutattuk a sáskajárás ellen. Csak a normális német megszólalni sem mer erről a témáról, max. családi és szűk baráti körben, mert a kommunista vezetők is elégedetten csettintenének a német véleményterror láttán…

„A megoldás mégse lehet az, hogy visszaküldjék az embereket a háborús térségekbe.”

1. A regisztrált menekültek nagyobb része (2014-ben pl. 4/5-e) NEM háborús övezetből érkezett, sima gazdasági bevándorlók, a nyugati jólétre munka nélkül áhítozó sáskák tömege. Őket azonnal, és vita – valamint maradék nélkül haza kellene zavarni. De nem repülővel. Minden állam a saját határáig vinné őket, ahonnan a következő állam ismét elviszi őket az ő határáig.Semmivel sem kell jobb körülmények között visszaszállítani őket, mint amilyennel ideérkeztek.
2. De. Pontosan a visszaküldés az egyetlen megoldás.
A háborúból érkezett nőket, gyerekeket fogadjuk be ideiglenes jelleggel. A férfiakat pedig vissza kell szállítani, kézifegyverrel ellátni, és tessék, harcoljatok a hazátokért, ahogy mi is tettük évezredeken át. Az ittmaradott nőknek, gyerekeknek pedig kizárólag természetbeli juttatás formájában kell megoldani az ellátását, és csak akkor, ha a kötelező iskoláztatást, európai normákhoz való szocializációs tanfolyamokat is hajlandóak elvégezni. Ha nem, az sem baj, akkor az integrációt megtagadó nőket és gyerekeiket is haza lehet szállítani. Mert ez itt kérem, Európa. Aki nem akar európai lenni, európai normák szerint élni, az maradjon otthon, vagy menjen haza. Ha már az öregapja érkezett ide, és még mindig nem sikerült a családnak integrálódni, akkor nem is akarnak. Akkor viszont bátran és gyorsan lehet visszatérni a saját kultúrának megfelelő származási országba. Ez egy ilyen egyszerű történet, csak senki nem meri meglépni, mert mindenki fél a kislétszámú, de nagypofájú véleményterrorizáló népség köpködésétől. Egyszer felbukkanna valahol egy olyan vezéregyéniség, aki a régi korokban még emberszázezreket mozdíthatott egy kézmozdulattal, akkor hamar rendet lehetne itt tenni.

Szóval nem a lehetőség hiányzik, hanem a szándék. Mármint az „uralkodó” kisebbség szándéka.

 54. Rumcájsz von Jicsin — 2017-05-09 10:18 

@orokkuruc:
„Az pedig, hogy a sok mocskolódásért elteszi (zsebre) a kárpótlást…”

Úgy gondolod, ha nem mocskolnák, akkor eszébe sem jutna „kárpótlásként” lopni?

 53. orokkuruc — 2017-05-09 08:39 

@pandacsoki: én evidenciának vélem, hogy az általános és folyamatos OVi támadások mögött az az egyszerű ok lapul, miszerint a folyton hangoztatott Soros-iskolában való képzése alatt olyan tudás birtokába jutott, amivel sok-sok borsot tud az érintettek orra alá törni. (valahol az eddigi életútja is ezt bizonyítja)
Az pedig, hogy a sok mocskolódásért elteszi (zsebre) a kárpótlást, hát az nem emberidegen tulajdonság.

 52. pandacsoki — 2017-05-08 22:42 

@petiba: komolyan azt feltételezed, hogy Orbán a Soros miatt lett ilyen gőgös pukkancs? Lehet, hogy sok disznóságot csinált az öreg, de ezt azért nem kenném rá.

 51. petiba — 2017-05-08 10:20 

@déjvid:

5/5pont! Ez mind így van!
És a második bekezdésed mindjárt visszacsatol pandacsokihoz: Az, hogy többé-kevésbé mindenhol (az utólag csatlakozott országokban) kevés a fizu, naná, hogy nem a saját poszt-, neokon- meg egyéb izéink műve. Ők csak helytartói a nagyfiúknak, teljesítik a tervet. És ez a nyüves disznyó akkor is csak tízet fial, ha 14 volt a terv…

Persze, hogy nem szolidális az EU, nem azért csatlakoztattak minket, hogy nekünk jó legyen!
Másrészről meg miért törődne az EU azzal, hogy az eü-s személyzet eredeti országában mi a helyzet, ha maguk a kivonulók sem törődnek? Ha kicsit mélyebben belegondolunk a történetbe, mennyivel különbek a tőlünk kitántorgó orvosok a hozzánk betántorgó sivatagiaktól? Egyik is gazdasági „menekült”, meg a másik is. De azért mondjuk az orvosainkról itthon sem a szegény, csóró pária jut eszünkbe…Mondjuk annyiban persze különbek, hogy ők legalább dolgozni akarnak. Kár, hogy nem azokra a csórókra, akik adófityingjéből kitanulták a szakmát, és akik itthon maradnak.

 50. petiba — 2017-05-08 06:20 

@pandacsoki:

„mindenkinek megvan az értékerendje és a véleménye, amit tiszteletben kell tartani”

Bocsáss meg, igazán nem akarlak megsérteni, de egy nagy szart kell minden idióta értékrendjét és véleményét tiszteletben tartani.
AZT az értékrendet és véleményt kell tiszteletben tartani, ami értéket képvisel. A selejt emberek selejt értékrendjét és véleményét mi a szent szarnak kellene tiszteletben tartani?
Ez pont az egyik síkidióta liberálfaszság, már el is nézést…
A példa kedvéért, mi a büdös fenének kellene tiszteletben tartanom annak a görénynek az értékrendjét, aki szerint az oké, hogy ötven évesen feleségül vesz egy tizenhárom éves kislányt, megerőszakolja, és persze megveri, ha a feleség „megérdemli”.
Vagy annak az ostoba fekának az értékrendjét, aki kivágja a csiklóját a kislányának, nehogy büdösribanc legyen belőle, vagy esetleg nyakon löttyinti savval.
Vagy annak a zsidónak, aki szerint mindenki nácirasszistafasiszta, akik szerint ők csúnya törvényszegő megszállói palesztin területeknek? Vagy aki szerint ő kiválasztott, és a gójok csak neki alárendelt csicskák.

„Ha a politikusok és holdudvaruk, bal, jobb, mindegy, ellopják ennek nagy részét, és a népesség sok tagja kénytelen kivándorolni, az is a globál összeesküvés műve?”

Miért? A kelet-európai államok becsatlakoztatása az unió alá, piacszerzési-, selejtáru értékesítési- és rabszolgatartási szándékból az helyiérdekű történet volt? Ugyan, naivitás lenne ezt feltételezni.
A tolvaj politikusok kinevelése ugyan hol történik? Nem a közgázos nemzetközi kapcsolatos, meg pl. a CEU-féle patkányneveldékben? Orbánt ki nevelte ki? Én, meg a családom, meg a barátaim, de még csak a városom se…Soros annál inkább…Ferike sem tőlem tanult lopni, hazudni, hazát árulni…
Ugyanazok a liba(tolvaj)képzők képezik a saját utódaikat, ezek ott vannak mindenhol. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nekünk nincsenek saját patkányaink. De ahogy mondják, egy patkány attól, hogy istállóban születik, nem lesz ló.
A posztkomcsi fiókákat sem a nemzeti elköteleződésű családok, iskolák (van ilyen?) nevelték, hanem a komcsi családok, iskolák. Az én kölykeim soha nem lesznek komcsik, a komcsik kölykei meg – gyanítom- soha nem lesznek nemzetileg elkötelezett, hazaszerető emberek, hanem – mivel a világproletár már ciki, – világpolgárok.
Ez ennyire egyszerű, csak néha nehéz vele szembesülni, hogy milyen erős is tud lenni az a predesztináció.

 49. petiba — 2017-05-08 05:59 

@petiba:

Eskü alatt vallom, nem szándékosan emeltem ki az egész hozzászólást XD. Ha így szerettem volna, nem sikerülne.

 48. petiba — 2017-05-08 05:57 

@meggymag</

"arra gondoltam, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, a költö írjon buzdító verset amiben páratlan, de ne menjen a harctérre, amire nem alkalmas. Azt pedig Petöfi személyesen ismételgette, hogy a hazáért tenni is kell, nem elég a mondás. Azért is ment a harctérre, hogy ne kelljen magát szájhösnek tartania. Miközben annyian szónokoltak de nem mentek! Hát ez a mondás onnan van és ezért van."

Alapvetően egyet értek. De azt hiszem, időnként eljön az a pillanat, amikor kaptafa ide, kaptafa oda, mindenkinek fegyvert kell(ene) kézbe vennie. Hogy ne vesszen oda minden. Úgy gondolom, hogy most is ilyen időpillanatokat élünk, de már se fegyver, se harcra kész emberek nincsenek. Illetve azt az egy-kettőt, akik mégis akadnának, azokat az aktuális hatalom mindig időben rács mögé dugja, és akkor még jól járt, hogy nem felrobbantották, megmérgezték, megfertőzték, agyonverték.
Néha elgondolkozom, ha az álszent hadviselés, hidegháború helyett eljönne az a pillanat, amikor kellene is, meg lehetne is fegyvert fogni, mi lenne…Szerintem – igen kis kivétellel – menekülnének a férfiak, amerre látnak, a nőkkel, gyerekekkel együtt. Vagy talán maradnának nők…
Amikor országszerte mentek a tüntetések az öszödi böszme és kormánya ellen, ha mindaz a szájhős, aki gyurcsányozott, utcára vonult volna, pillanatok alatt kormányt lehetett volna dönteni. Ehelyett mi volt? Jicsinben pl.? Volt egy 150-200 fős kitartó tömeg, oszt jónapot. Annak a tömegnek minimum a fele nő volt…

"Petöfi az elsö héten meg is halt, mi pedig itt maradtunk költö nélkül is meg szabadság nélkül is. Hogy ne mondjam, nemzeti szabadság nélkül."

Hogy Petőfi akkor és ott meghalt, az nem is olyan biztos de ez egy egészen más konteó témája lenne.
De ami a "nemzeti szabadságot" illeti, az meg egyre kevesebbeket érdekel. Ósdi baromságnak gondolják, éljenek a világproletárok, meg a világpolgárok, meg a multikulti.
Különben is az új almásteló, meg laposokos tévé sokkal fontosabb.

"A Kassai Lajos kutyáit úgyszintén; neki is csorba a tiszta nemzeti tudata mert ír farkaskutyákat tart? Továbbá mi legyen a hollójával és a macskákkal?"
annak is magyar tenyésztésünek kéne lennie, meg a macskáinak is, ha nem akaródzna Kassainak szájhösnek lennie?"

XD Macskát csak egyet láttam, egyértelműen magyar parlagi tenyésztésű XD
Holló viszont kettő van, de arra a kérdésre, hogy mi legyen a hollókkal, arra tudnék válaszolni, de nem lenne túl állatbarát gondolat. A Kassai igazi házőrzője a két holló, két olyan szemét dögöt még nem láttam, nagyjából az összes állat, még a két kutya is, igyekszik kitérni a két agresszív jómadár elől, mert azok megtámadnak mindent, még az élő fát is XD

"feltételezem, hogy annak sem mondana ellent ami a számomra kiegészítöen még jelentöséggel bír: a magyar történelem iránti komoly érdeklödés, a magyar kultúrtörténet, a hagyományok iránti is; mintegy a nemzeti lét folyamatosságának a bizonyítékai, egyúttal a jövö ígérete."

Persze, hogy nem mondok ellent – ezek alapvetőek. Akit nem érdekel a magyar történelem,a gyökereink, az autentikus kultúránk (nem a cigányzenére gondolok) azt hogy érdekelné a nemzeti lét, az identitástudat, az "isten, haza, nemzetség" hármasa? Vagy hogy magyar terméket fogyasszon, magyar kutyát tenyésszen, és magyarul tudjon rendesen a gyereke, mielőtt angol specializációra, vagy német fakra járna. (néha a fejemet fogom az általános helyesírási szint láttán – katasztrófa)

"hiszen az USA kezdetétöl fogva tipikus bevándorló ország, ott nincs senki, akinek ne volna európai v. egyéb nációjú öse."

Nananana, azért ehhez lenne egy-két szava a rezervátumokban élő észak-amerikai sziúknak. Sajnos a történelem-oktatás hiányosságainak és érték- helyett érdekelvű oktatásmódjának megfelelően hajlamosak vagyunk (mondjuk én nem) USÁ-t a bevándorlók földjének tekinteni. Ez olyan, mintha kétszáz év múlva az ausztrálok azt tanítanák Európáról, hogy az Ázsia muszlim bevándorlóinak országa, és emiatt nem egységes, mert sokféle államból érkeztek oda a telepesek.
A 18. század közepén vívták az indiánok hazájukért, földjeikért a betolakodó szerencselovagokkal az első indián háborúkat, persze a győzelem esélye nélkül, hiszen ezeket a háborúkat követően az amerikaiak szerződésekben kötelezték az őslakosokat földjeik átadására. Majd egyre nyugatabbra szorítva őket rezervátumokat jelöltek ki számukra. Na, az volt az igazi holokauszt.
De lehet, hogy kétszáz év múlva mi is (az utódaink) európai rezervátumokban fogunk élni az Európai Kalifátus részeként. Bár az iszlám ennél jobban tarol, nem fog rezervátumot fenntartani. Az már csak egy bónusz kérdés, hogy ki a bánat fogja őket eltartani itt, ahol olaj sincs, meg fagy is van…

 47. pandacsoki — 2017-05-06 09:11 

@meggymag: még egyszer: a gyakorlatias, egyszerű, a büfében kapott zacskós cukrot gondosan eltevő, holott igen nagy jólétben élő német átlagpolgár azt mondja: mint ország, vagy szűkebben akár mint város, elég erősek, jól szervezettek vagyunk ahhoz, hogy bizonyos számú menekültet (nem bevándorlót) befogadjunk, ellássunk. És lehetőleg egyenként gondolskodjunk az integrációjukról.
Ezzel szerintem se lehet nagyon vitatkozni.
A felelősség politikai szinten veszett el teljesen, a mértéktelennek tűnő invázió megengedésével és a menekültek és bevándorlók összemosásával.
Valaki azt mondta, hogy Merkel még egy osztálynyi gyereket se tudna irányítani, nem hogy egy országot. Ebben sajnos lehet valami.
Viszont mind a német politika, mind az átlagpolgár észrevette és nem vette jó néven, hogyan állt hozzá Magyarország a problémához, és ennek bizonyára lesznek következményei.
Libanon pármilliós népességének jelenleg a fele menekült, ami azt eredményezi, hogy a muszlimok miatt a keresztény kisebbség csomagol és menekül. A megoldás mégse lehet az, hogy visszaküldjék az embereket a háborús térségekbe.

 46. meggymag — 2017-05-04 23:19 

@pandacsoki:44
Most látok itt véleményt, ami elég elterjedt és elsö látásra nem is tudnék neki ellentmondani, akkor sem ha a mások véleményét nem akarnám tiszteletben tartani. (remélem, hogy eddig sem tiszteletlenkedtem a megengedett kereteket meghaladva).

Világos lett, hogy nem gondolkodunk és nem is kommunikálunk egy hullámhosszon.

Eddig az volt az érzésem, hogy legalább egy szomszédoson és nem is láttam a részedröl kialakult véleményt. A kezdeti két, címszóvá lett, tiszta nemzettudat és a liberális-ság „címén“ még annyi témát vetettél fel, hogy az elöször kapkodásnak tünt, azután keresésnek.
A felsorolt nagyhatalmú nyugati államfök, kiegészítve a brüsszeli kvótával, a vegyes házasságokkal, Merkel intézkedései, hogy nem támogatnád a migránsokat, Böjte atya véleménye, hogy mit tesznek Mészárosék vagy nem a zsebpénzükkel, az apa-fiú viszony, a külfödön élö magyarok s a Magyarországon élö külföldiek az írországi kirándulás, amiböl kiderült, hogy van ír sajátosság, de nem tudjuk biztosan, hogy mi a magyar; Arany János, Kassai Lajos kutyái. A magyarkodó is, csak úgy bedobva…

Hogy úgy mondjam, úgy néz ki, hogy egyik sem a valós témád, öszintén szólva most azt tartom, hogy vágtatva lasszóztál itt.

Bocs, a következök nem reálpolitika, nem a vélemény dolgai, hanem közhelyek. Tények ismerete, azok számba vétele nélkül kialakított vélemény, abból származhat demagógia, írja a fogalommagyarázó kézikönyv. (Vagy az értekezést megnehezítö, elsietett puffogtatások).

x „demagóg“
x „agyamosott“
x „középút és valódi politikai akarat“ – honnan hová, többféle, szorosan kötelezö nemzetközi szervezet tagjaként? Több milliós bevándorlás idején,amikor azoknak a még többszöröse áll a startban.Plusz még a hidegháború is.
x „…az is a globál összeesküvés műve?“
( Kérdés, hogy mi nem az a rendszerváltással együtt, vagy már azóta, hogy a globálizáló szót nyilvánosan is kiejtették az ideológusok)

„Nem, ez a saját tenyésztésű, nemzethy vagy éppen posztkomcsi fiókák műve.“

Valóban az. Az is, saját tenyésztésü is, mint minden ami a történelem során Magyarországon történt.
Ebben az értelemben is eldölhet a nemzethység tudomásul vétele. Magyar elödök leszármazottja vagyok és ma is magyarnak tartom magam úgy és akkor is ahogyan az a mai helyzetben lehetö?, vagy ha azt látom, hogy az EU-s nyugaton jobban zajlik az ottaniak élete, akkor emiatt csakis a nemzethy a felelös, én nem; a nemzethy szívat, a liberális ígér és kitárja még a b..i ajtót is. Nincs nekem sok közöm ehhez a mostani nemzethyhez, szia

Lehetett volna ilyesmivel is kezdeni.De nem úgy volt…

(Eltekintve azoktól az emberektöl, akik tényleg és kénytelenek az eus nyugaton pénzt keresni!!!)

Nemcsak Magyarország van ilyen helyzetben, hanem az összes posztrendszerváltó ország a 2.VH utáni „komcsi közjátékkal“ ami után usgyi neki, vesdelmagad, fejest ugrani a már NEM szociális piacgazdaságú kapitalizmusba, annak gyakorlatát nem ismerö hazai „szakemberekkel“ és a kap.-t valóban ismerö külföldi szakemberek irányító, önzetlen segítségével.
Csehországban, állítólag, korrupció miatt mondott le a kormány; ott nem lop senki? És máshol sem?,… Nem tartom bocsánatos dolognak, de úgy néz ki, hogy nehezen vagy nem is elkerülhetö. Vigasztaló volna, ha csak a minimálisat lopnák.

Hogyan változott nyugaton is a társadalmi élet és felfogás, a kormányok eljárási módszerei?…az adó nem bevallás, a lefizetések,…ami ott még jó az tényleg jó vagy jobb is, de az már csak az örökségük, nem termelik újra…

Az az én véleményem, hogy régebb is, de manapság még sokkal erössebben keveredik a nemzethy, annak a világos érdekei, a külsö befolyással. Nem, vagy ritkán járó elönnyel, a méltányosság felejtése közben.
A politikára jellemzö módon, hogy minél nagyobb lett az átláthatóság mint „érték“ és annak a hajtogatása, annál ritkábban mosódnak meg az ablakok. Ergó, annál gyakrabban érdeklödöm más irányban is, ahol csak lehet.

Sajnálom, hogy kioktatásként, vélemény befolyásolásaként fogtad fel azt amit eddig írtam. Nem az volt a szándékom. Úgy véltem, hogy egy labirintusba, útvesztöbe kerültünk, ahol tájékozódni kell.

 45. déjvid — 2017-05-04 15:42 

OFF az OFF-on belül:
„Nem akarok belemenni reálpolitikába, csak annyit: egy ország vagyona mégiscsak véges. Ha a politikusok és holdudvaruk, bal, jobb, mindegy, ellopják ennek nagy részét, és a népesség sok tagja kénytelen kivándorolni, az is a globál összeesküvés műve? Nem, ez a saját tenyésztésű, nemzethy vagy éppen posztkomcsi fiókák műve.”

Azért vándorolnak ki, mert kint jobb a fizetés, ÉS mert kivándorolhatnak. Húsz éve nem volt nyitva a nyugati munkaerőpiac. Most igen. Ez nem Orbán-Gyurcsány meg elmúlt akárhány év; az utóbbi több évtizedben, Lengyelországtól Bulgárián át hazánkig mindenhol ez a helyzet: szar a fizu Nyugathoz képest.

Megfordítom a kérdést: mennyire szolidáris valójában az az EU, ami elszívja a világszínvonalon képzett egészségügyi személyzetet ötszörös fizetés ígéretével, nem törődve azzal, hogy mi lesz az ő eredeti országukban a helyzet…? (És még sok ilyen szakma van)

 44. pandacsoki — 2017-05-02 22:51 

OFF
@meggymag: oks, mindenkinek megvan az értékerendje és a véleménye, amit tiszteletben kell tartani.
Arany sokat álmodott Petőfivel, pl. visszatérően, hogy valahol Keleten raboskodik! Lehet ebben valami. A Keresztury féle életrajzban volt.
Nem akarok belemenni reálpolitikába, csak annyit: egy ország vagyona mégiscsak véges. Ha a politikusok és holdudvaruk, bal, jobb, mindegy, ellopják ennek nagy részét, és a népesség sok tagja kénytelen kivándorolni, az is a globál összeesküvés műve? Nem, ez a saját tenyésztésű, nemzethy vagy éppen posztkomcsi fiókák műve.

 43. meggymag — 2017-05-02 19:14 

@pandacsoki:31.

Ezt a választ megírtam még annak idején, de elnyelte a számítógépem, csak ma találtam meg. Közben olvastam a többi hsz.-t és ez itt nem is nagyon különbözik a többitöl, mégis ideteszem és még egy másikat is mert ez a téma tartósan lesz aktuális, ha odafigyelünk az eseményekre.

„És kinek van olyanja, hogy tiszta nemzettudat? Ugye ez állítólag olyan (Arany János szerint is), hogy minél hangosabban mondja valaki, annál kevésbé hiteles.“

Nem olyan. Vagy ha olyan akkor a minél hangosabban mondás akárminek szükítheti a hitelét, nem kell ahhoz spec nemzettudat. Másképp, a hitelesség nem egyedül a nemzettudat mércéje.

Még akkor sem „olyan“ ha Arany János annak idején pontosan ebben az összefüggésben használta.

Most nem vettem elö az Arany János életrajzát -nyugodjék békében- de nagy a gyanúm, hogy az általad idézett felkiáltása a 48-as események idején, után hangozhatott el, amikor Petöfi (születési neve Petrovics!) is elesett, elmondhatatlan fájdalmat okozva Arany Jánosnak is. Nekem is, csakhogy majdnem 200 év után és nem lévén költö, arra gondoltam, hogy a suszter maradjon a kaptafánál, a költö írjon buzdító verset amiben páratlan, de ne menjen a harctérre, amire nem alkalmas. Azt pedig Petöfi személyesen ismételgette, hogy a hazáért tenni is kell, nem elég a mondás. Azért is ment a harctérre, hogy ne kelljen magát szájhösnek tartania. Miközben annyian szónokoltak de nem mentek! Hát ez a mondás onnan van és ezért van.
Arany János szerint is, de mások szerint is nem annyian és nem azok mentek a harctérre akik ahhoz jobban értettek volna. Ahelyett itthon „pofáztak“ teliszájjal és vetegették a mentéiket a vállukon át.
Petöfi az elsö héten meg is halt, mi pedig itt maradtunk költö nélkül is meg szabadság nélkül is. Hogy ne mondjam, nemzeti szabadság nélkül.

Ez egy teljesen más fejezet, ahhoz képest hogy ma a nem a láthatóan véres harctéren dölnek el a nemzeti szabadság ügyei. Ha pedig valaki védö, szabályozó kerítést épít akkor tele torokkal ordít a neoballib száj és galádul reklamál olyan dolgokat … uff, legalább Aranyt kihagyhattad volna a buliból.
A Kassai Lajos kutyáit úgyszintén; neki is csorba a tiszta nemzeti tudata mert ír farkaskutyákat tart? Továbbá mi legyen a hollójával és a macskákkal? annak is magyar tenyésztésünek kéne lennie, meg a macskáinak is, ha nem akaródzna Kassainak szájhösnek lennie?

A globalizáló és a nemzeteket megszüntetni/ felszámolni akaró, a nem láthatóan véresen folytatott háborúnak (egyben mégis háború hiszen sokmindent megsemmísit, elfolglal) az elöljáró, legideologizáltabb, leghatalmasabb csapata a nemzetközi neoballiberális tömörülés, amely ezt a háborút a nemzetek nevében!!, s a zunión keresztül is folytatja. Príma ötlet, szívet megdobogtató magasságos célkitüzés! Mi az, ha nem háború amikor pár nagy cég, bank csak úgy nyeli, semmisíti meg a kissebbeket. Mind több kissebb de még kezdeményezö, vállalkozó önállóság szünik meg; válik kiszolgáltatott kiszolgálóvá, kivitelezövé, írnokká és gombnyomogatóvá. Nem világos, hogy ezek az erösödö tendenciák még fontosabbá teszik a kissebb egység létét, az ugyanazon nyelvet beszélök és szokásúak életének kiszámíthatóságát, az elkövetkezö idök jövönek „nevezhetöségét“? Mi lehet az, ha nem a nemzeti ország?

Szerintem @petiba nagyon találóan és szépen írta le, hogy mit jelenthet a „tiszta“ nemzettudat. Elég kimerítöen; feltételezem, hogy annak sem mondana ellent ami a számomra kiegészítöen még jelentöséggel bír: a magyar történelem iránti komoly érdeklödés, a magyar kultúrtörténet, a hagyományok iránti is; mintegy a nemzeti lét folyamatosságának a bizonyítékai, egyúttal a jövö ígérete. Amellett, hogy hivatalosan (kissé túlzok) a finno-ugrincs kategóriával kezdödik a magyarság.
Ki magyar és ki nem az?, hát aki magyar szülöktöl magyarnak születik az az is marad a haláláig. Ez azonban egy állapot, szerintem, és nem minöség. Minöség a hazafi, a jó magyar a rossz magyar, a magyar polgár, a haza- vagy a nemzetáruló, ezeket @petiba letárgyalta és a habot is feltette a tortára: „A lényeg más. Aki tudja, tudja, annak úgysem kell magyarázni. Aki nem tudja, annak meg nem érdemes magyarázni, mert úgysem fogja érteni, de főleg érezni nem fogja.“– ez az ahonnan nincs tovább.

„És ha egy gyerek megtagadja az apját, akkor kinek a gyereke lesz?“

A magyar, vagy egyéb nemzetiségü apa fia mindig is magyar is, ill., a saját apja leszármazottja lesz (legfeljebb nem „az apjafia“). Ha az országban marad, akkor felveszi „a minöségeket“, egyúttal az apjával egyetértésben, vagy nem, vagy vele ellentétben. De megmarad a kölcsönösen müködö viszony, ez lehet jó, rossz, közepes, drámai, a nemzetséget, a nemzetit illetöen is.
Egyébként nem rossz ha ez a „megtagadja az apját“ minél hamarabb semlegesítödik, különben „öröklödhetik“. Nem biztosan, de lehetséges, hogy az apját megtagadó gyerek gyereke is erös konfliktusba kerül az apjával.

Ha meg a fia kivándorol és ott is marad, akkor a fiú visszakerül a magyarság állapotába, legtöbbször azonban minöség nélkül. Az apja pedig fájdalmas elkeseredésbe esik, dühös lesz, szomorú, vagy másként éli át ezt a veszteséget.
Ez által a változás által az apa elveszti szeretett, nemzeti identitásának a folytatását, a saját jövöét! Otthon nem marad meg a neve, nincs magyar fia és nem lesznek magyar unokái, akik valamit is továbbvisznek a hagyományokból, akikre hagyhatja a tudását a tapasztalatait, akiknek örökséget tudna hátrahagyni amint neki magának is hátrahagyta a saját apja azt amit ö örökölt az ö apjától. A fiú és távoli családja nem dolgoznak, élnek otthon, -nem ott mennek az orvoshoz, nem ott isszák le magukat, nem ott járnak iskolába, nem otthon szórakoznak, nem ugyanazokat a filmeket látják, nem ugyanazon a politikán vitatkoznak, -hogy ilyen vagy olyan minöségben, de köze lehessen az apának „a saját folytatásához“. Biológilailag ugyan ott van a fiában, az unokákban és az azok gyerekeiben is a változó százalékokban, de abból se neki se a hazájának, se a memzetének nincs semmi féle fajta részesedése. Itt megint csak a @petiba szava érvényesül, ezt valaki vagy fel tudja fogni, meg- és átlátni, vagy nem. Hiába ragoznánk tovább, hogy de ha…, meg majd jönnek látogatóba, mi több, a nagyszülök nevére kereszteli a gyerekeit…, az az apa szelleme és létfelfogása, a jövöje szempontjából mese habbal. Az apa halálával megszünik mindaz amit ö eddig képviselt, aminek természetszerüen értelmét látta.

Hasonlóan van ez a vegyes házasságokkal is. Eddig is megtörtént mindkettö, de a 20. században nem billentették még fel a nemzeti egyensúlyt.
Azóta azonban, amióta kihírdetetten világos a Láthatatlan globalizáló akarata, a nemzetfelszámolást megcélzó konkrét törekvései, azóta nagyobbak és „pusztítóbb“ hatásúak a kivándorlások, a vegyeskedések és a keveredések az országot, kiemelten a nemzetet érintö következményei. Egyúttal mind több lesz a tényleges veszélyt félö, elkeseredett nemzetiek száma, és nö a labancéké is. A Láthatatlan hatalom az ö oldalukon áll, vagy ök állanak a hatalom alatt, a másik oldalon viszont mind erösebben, hangosabban, elkeseredettebben veszik tudomásul, hogy mily micsurini nagyszerüséget eredményezett a következetes komcsi+neokon ideológia keresztezése. Erröl még nem tudjuk, de nagyon is sejthetjük, hogy mi lesz a folytatása. (elégtétellel röhögcsélnék ha kb., hasonlóan végzödne, amit egyes maradi biológusok valaha így szemléltettek: óvatos kérdés: és mi lesz akkor ha majd Micsurin összekeresztezi a jobb lábát a ballal? Hát s&ggre esik, válaszolá rögtön egy meggondolatlan kezdö ).

Aránylag keveset kellett mindkét oldalon csíszolgatni és máris katt, katt, passzolnak egybe a két ideológia fogaskerekei, mozgatják a közös óramutatót, hogy biza, késöre jár és ti, szánalmas populistatrappisták aligha fogtok a hatalom közelébe jutni, hogy a nemzetit megóvhassátok, találunk mi akármikor, legalább egy részeges Paprika Jancsit, Hollós Mátyás helyett egy Ludas Matyit ….

Az általad felhozott atlanti-nyugati prominenciák példája igencsak kérdéses, hiszen az USA kezdetétöl fogva tipikus bevándorló ország, ott nincs senki, akinek ne volna európai v. egyéb nációjú öse. Az észak-dél polgárháborúja után született meg hivatalosan az amerikai nemzet, akinek a tagjai a mai napig is kimondottan patrióták és totál büszkék az amerikai nemzeti voltukra. Nem arra, hogy honnan származnak.

Annak idején a Barack O. elnöki jelöltsége kapcsán heves viták folytak arról, hogy egyáltalán meg lehetne-e öt választani amerikai elnöknek?
Az USA alkotmánya kimondja, hogy csak olyan amerikai polgár indulhat az elnöki választáson aki: az USA területén született mint amerikai állampolgár (polgárok gyermekeként) , legalább 35 éves, és ebböl az idöböl legalább 14 évet töltött egyhuzamban az USA-ban! Lehetöleg társadalmi, közéleti, politikai érdeklödésü legyen, aki olyan mértékü amerikaias életmódot folytatott, amennyire az csak lehetséges.
Vajon miért? Mert a nemzeti hovatartozás ténye és érzése mindegy ?
Vagy mert egy létezö nemzeti ország vezetése, az érdekeinek a megvédése feltétlen és maradéktalan elkötelezettséget kíván meg, amit az ottani, helybeni születéssel és az ottani neveltséggel akar Amerika magának biztosítani? Egy olyan elnök által, akinek a NEMZETI tudata és érzése nem megosztott, hanem kizárólagos!
Miért hajtogatta D. Trump a kampánya alatt, hogy „elsösorban Amerika!!“ ?

„Ha mondjuk évtizedek óta ott élnék, akkor a tudatom, az érzésem nyilván valamennyire ír is lenne.“

Hát ez az amit biztosítani akarnak, hogy nem „valamennyire … is“, hanem egészében az legyen.

„Pl. Trump nagyszüleli Rajna menti németek voltak. Bizonyára van benne valami belőlük,… nem zárja ki egymást a kettö“
dehát hogyan is zárhatná ki egymást ebben az esetben a kettö ha pontosan és Ámerikában nincs is olyan ember, aki ne máshonnan származna!

Hasonlóképpen volt ez Franciao.-ban is, ahol államföként csak évszázados, vagy nagyon régi, megszakítatlan francia múlttal rendelkezö családok tagjai jöhettek számításba, minden Respublika mellett.

Ezek a kötelezettségek „töredeznek“ lassan a neoballib eszmei hatalma bevonulásával, lásd a Barack O. jelöltsége körüli vitákat, lásd a kortársát, Sárközyt vagy Sarkozyt, aki ugyan Franciao.-ban született, de nem ott gyökerezö családban. Az apja 56-ban vándorolt ki, az édesanyja sem született francia, hanem bevándorolt, amint írják, görög zsidó. Sarkozy maga pedig elsö generációs francia polgár. A magyaros származását csak akkor találta a sajtó érdemesnek sürün felemlegetni a kormányzása idején, amikor valami eltéröt (nyugati értelemben vett skandallumot) okozott.

A neolibsik szemében ha valaki a nemzeti zászlót lobogtatja akkor magyarkodó. Ccc … A tulajdonképpeni magyarkodók azonban ök azok, hiszen csak annyiból áll a magyarságuk, hogy magyar nyelven ócsárolnak mindent ami nemzeti. Privátilag pedig szinte már hogy egyenesen igyekeznek minél több idegen szót használni. Régebben ezt sznobságnak tartották, ma ebböl kétes divat lett.

Ebben a pillanatban jut eszembe, hogy meggondoljam, ha két (2 darab) ír farkaskutyának az ismerete (egy 10 milliós lakósság tagjaként) kiérdemelte a „beépülést“ a Moszad + KGB nevü „mozgalmakba“, akkor nekem most kijárna pluszba még a CIA, az FBI, a DCRI nevü mozgalmakkal (hogy is van azzal a „mozgalommal“?) kapcsolatos nem is tudom minek nevezzemje.

 42. becsuszoszereles1k — 2017-04-30 18:40 

41. @rammjaeger

Itt egy kiragadott, de idevágó példa:

Bosznia-Hercegovina – Konzuli Szolgálat – Kormany.hu

„…a 2017. április 7-én életbe lépett, a Schengeni határellenőrzési kódex szisztematikus ellenőrzésekre vonatkozó módosítása (az Európai Unióban szabad mozgási joggal rendelkező polgárok úti okmányait is ellenőrizni kell be-, és kilépéskor) miatt jelentősen megnövekedett a várakozási idő a Horvátország és a schengeni tagországok közötti határokon, beleértve a horvát-magyar határt is. A rendelkezés miatt az eddigi tapasztalatok szerint megnövekedett a várakozás a Bosznia-Hercegovina és Horvátország közötti határátkelőkön is.”

 41. rammjaeger — 2017-04-30 15:11 

@pandacsoki:

A „ne jöjjön” módszernek, meg bármiféle középútnak is része kellene, hogy legyen a tényleges határvédelem, vagyis az EU határait ténylegesen védeni kellene, a papírok nélkül érkezőket begyűjteni, szükség esetén erőszakkal, és őrizni stb. Ez meg ugye az európai sznob politikus, bürokrata meg átlagpolgár számára vállalhatatlan. Szóval nem, nincs középút.

 40. petiba — 2017-04-29 09:00 

@pandacsoki:

Kutyabarát vagyok, a beépülésről meg nem beszélhetek, mert ha beszélnék, akkor meg kellene hogy öljelek XD

Na, akkor ezt a franchouillard szót is ugyanazok találták ki, akik a magyarkodót.

 39. pandacsoki — 2017-04-28 19:17 

@petiba: nana, többet tudsz arról a két farkaskutyáról, mint a KGB meg a Moszad együttvéve. Te beépültél a mozgalomba!

Olyan szó, mint a magyarkodó… van a franchouillard, az főnév, de ugyanaz a lényege (typically French (in a pejorative manner)).

 38. petiba — 2017-04-27 16:17 

@meggymag:

Egyetértek. Hozzátenni valóm nincs is, csak némi plusz adalék:

Egyértelmű, hogy a „fejlettnyugatnak” nem kellettek a szegény szomszédok, semmi másról nem szólt a sztori, mint piacszerzésről. Nagyon nem véletlen, hogy sehol nem látod a konkrét számokat, hogy uniós támogatások ide, vagy oda, nagy büdös mínuszban vagyunk. Amikor a sok – látszólag – értelmes ember jajong, hogy jaj, csak nehogy kilépjünk az unióból, mert mi lesz velünk, tönkremegyünk, elszaladnak a multik, nem lesz mit enni (!!!) összeomlik a gazdaság, nem épül több út, játszótér, meg focicsarnok. És hogy csak kapjuk a sok jót az uniótól. Mert a nettó egyenlegünk az pozitív. De két dolgot mindig gondosan kifelejtenek a matekozásból – hogy mi az a bevétel-tömeg, ami az unió és az oda vezető privatizációs útvonal miatt kiesett az államkasszából, valamint kifelejtődik az iszonyatos pénz, amibe a (kicsit korrupt)uniós bürokrácia kerül.

Nem akarok senkit számokkal untatni, de a valós egyenleg kiszámításakor – azért vannak még korrekt közgazdászok, ha nem is sokan – brutális a helyzetünk.
Itt asszem csak 2005-ig vannak adatok, de az is durva. Hát még az azóta eltelt több, mint tíz évet is hozzáadva, hol tarthatunk most…

http://mek.oszk.hu/06800/06897/html/0909.htm

Ha nem lenne szomorúbb annál, szétröhögném a fejemet, amikor az aranyhalaknak címzett fidesz-egyoldalas-parasztvakító hirdetéseket olvasom, hogy a zunió el akarja venni a rezsicsökkentést (meg legyen tánc). És hogy „Ön szerint mit tegyen Magyarország”?…”Állítsuk meg Brüsszelt”
Mit, passz+, lépjünk ki, de izibe. Most, amíg még talán lehet…Nem Brüsszelt kell megállítani, a Titanic-ot se akarta senki megállítani, amikor süllyedni kezdett. Csak ki kell szállni és minél messzebb evezni, hogy ne rántson magával. Megállítani, persze…

Hogy Böjte-atya mit mondott, azt én nem tudom, bár munkásságáért már ha ezentúl csak baromságokat beszélne, akkor is tisztelném. De. Nézzük, mit mond Böjte-atya főnöke:
„Minden keresztény fogadjon be egy migránst”. „Nem szabad bezárni előttük a kapukat”…A migránsok mai elkerített gyűjtőpontjait a náci koncentrációs táborokhoz hasonlította.
„Elegendő lenne, ha minden család egy-egy embert befogadna.”
Na, most a Szentatya efféle baromságaira mit lehet mondani? Hogy atyuskánál elmentek otthonról? Egy frászt,nem hülye az öreg, csak szarházi, mint azok mind, akik odaültették őt.Ő egy küldött ember, annyi köze van a kereszténységhez, mint az ószövetség népének. Lázadoznak is ellene a „kispapok”, csak ugye nyíltan senki nem mer kiállni az egyházfő ellen, egy-két kivétellel, mint pl. Henry Boulard. Na, ő pl. jó pápája lenne a katolikus kereszténységnek, de az ő fajtáját soha nem fogják trónközelbe engedni a senki-által-nem-választottak…

 37. petiba — 2017-04-27 15:44 

@pandacsoki:

„bocs, ezek szerint tényleg nem voltam érthető: az apa-megtagadással arra gondoltam, hogy ugyanúgy a gyökereit, múltját, eredetét stb. tagadja meg, mint azzal, ha kijelenti, hogy neki márpedig nincs magyar (ír, szlovén stb.) nemzettudata. Igazából szerintem nem tudja teljesen megtagadni, hisz továbbra is benne vannak az apja tulajdonságai, amiket tőle örökölt, és szerintem hasonló áll a nemzettől “kapott” tulajdonságokkal.”

Szerintem ez valahol mindig emberi minőség kérdése. Először a szülők emberi minősége, mert az elsődleges szocializációs közegnek a legnagyobb a hatása – de hozzuk is magunkkal valahonnan a puttonyt, évtízezredek mélyéből. Minőségi emberanyagnak minőségi gyereke lesz többnyire. A minőségi emberanyaghoz – az én felfogásom szerint – egyrészt persze a gének is hozzáadják a magukét, de minimum annyira, ha nem jobban, hogy a gyerek mibe nő bele. Egy „bevágom a gyereket mielőbb bölcsibe, mert megőrülök otthon, meg különben is kell a zsé a zújtelóra, lerakom a tévéelé, mer megőrülök tőle, majd jön a bébiszütyő, mert karrierépítek” szülőanyag nem fog produkálni minőségi gyerekanyagot, vagy ha esetleg mégis a gének, vagy egy másodlagos szocializációs közeg kihozza a gyerekből a legjobbat, akkor a gyerek hátat fordíthat a szülőnek, és megtagadhatja a nihil-központú múltat, gyökereket, vagy éppen a gyökértelenséget.
Vagy fordítva, ha a második (sokadik) szocializációs közeg negatív hatására a minőségi szülőktől(maximálisan odafigyelő, tudatosan nevelő, és pozitív dolgok felé terelő, jó példát mutató szülő) származó gyerek tagadja meg a gyökereket, a szülőket, ott a leszármazott a silány emberi minőség. És igen, teszek rá, hogy ez mennyire pc, vagy sem. Minőségi szülő minőségi gyereke nem fogja megtagadni a múltat, a gyökereket, a kultúráját, a szüleit. Ragozhatnánk még oda-vissza, de minek.
A „nemzettudat-lista” természetesen egy adott pillanatban eszembe jutott gondolatsor, és naná, nem azt jelenti, hogy ez így mind együtt szükséges. Egyéni sorsát éli meg mindenki, ezen belül kell megtennie mindent, amit a lehetőségei megengednek. Mármint ha erre van igénye. Hogy neki legyen olyanja.Egyértelmű és magyarázatra nem szoruló nemzettudata. Egy igazi liberósnak azoka dolgok, amiket így hirtelenjében belistáztam, semmit nem jelentenek. Valszeg lányos zavarában körberöhögne, ha ezeket így felsorolnám neki, hogy na, ez megvan-e neked ecsém…

Amit a vegyes házasságról írsz, nem tudom megítélni. Eszembe sem jutna külföldivel, más anyanyelvűvel összekötni az életem. Mondhatnám azt is, hogy más vallásúval meg pláne nem, de vallásosnak nem tartom magam, így nem a más vallással, hanem a más kultúrával lenne gondom.

Kassai kutyái Ajsa és Búza, ők ír farkasok. A birtokra látogató tömegeket békén hagyják, sőt, nagyon barátságosak az emberekkel, de a birtokra tévedő dúvadakat összeszedik és kinyiffantják. A kuvaszok is ezt tennék, de ők valszeg a látogatókkal is 🙂 Viszont Kassai nem kutyatenyésztő, aki magyar helyett ír kutyát tenyészt.

„fogalmam sincs az ír liberálisok galád nemzettagadó voltáról, és szégyellem, de a magyarokéról se sok”

Azért azt a szót már biztos hallottad ugye, hogy „magyarkodó”? És más nyelven, más nemzettől hallottál hasonlót?

 36. rammjaeger — 2017-04-26 17:26 

 35. meggymag — 2017-04-25 22:09 

@pandacsoki:28.
„Mészáros/Vajna/Habony éves zsebpénzéből + uniós támogatásból párezret elláthattunk volna, amennyit a csúnya Brüsszel kért.“

Az a csúnya Brüsszel nem kér, hanem követel vagy zsarol. A zsarol szó ismeretlen a diplomáciában. (Ilyenkor úgy szól a jelentés, hogy a sikeres kétoldalú megbeszélések idején az ellenkezö meggyözödött arról, hogy neki milyen elönyös, ha feladja eddigi tiltakozását.)
De Brüsszel volt még fiatalabb is és ami ennél sokkal fontosabb, akkoriban kimondottan szebb és vonzóbb volt. Nem is tudtak neki sokan ellenállani, csak úgy hullottak a karjaiba. Brüsszel nem nézett félre, szorította az ölelkezést, közben szépen privatizálta közép- és keleti tagjainak az iparát, mezögazdaságát meg még mindent amit lehetett. Ez volt. Most meg az van, hogy a tagjai, például Magyarország is befizeti a tagsági díjat, majd megkapja az uniós támogatást.
Ami miatt sokan helyesnek látják a zunió iránti különös köszönetteli hálát. Lehet, hogy igazuk van (személyes hehe), ha azt nézzük, hogy az uniós Magyarország maga szinte hogy semmit nem állít elö, hanem mindent meg kell vennie és arra megy ez a pénz. Kitöl vásárol jó állapotban levö használt vasúti vagonokat, autóbuszokat? Nyugatabbról, a „fejlettebb“ technikával rendelkezö uniós országoktól. Kivel építteti az utakat, mivel és honnan vásárolja még a Kotányi füszereket is? Uniós pénzzel Ausztriától. Ugyanígy a cukrot, ami már nem terem meg Magyarországon, ugyebár, pedig valamikor még kivitele is volt belöle. Valamikor volt a Ferihegyen teljesen saját adminisztrációs léghajós kikötöje, amiböl a lég most is a Ferihegyen van, de a tulaji meg egyéb aszpektusok, hát Istenem, kiköthettek azok másoknál is.
Summa summárum, az uniós támogatás nagyrésze így szépen visszamegy a fájintosabb, tiszta véletlenül, de csak nyugatabbra fekvö uniós országokba. Magyarországon pedig a magyar alkalmazottak elvégzik a kivitelezö munkákat a máshol tervezett autókon, a bolti eladók eladják a máshol megtervezett és elöállított árukat; kereskedelem szinte hogy nincs mert nyugat fele alig tud valamit eladni. Ha pedig megpróbál a „ -sztán“ országokkal kereskedelmet folytatni, akkor ö a zunió elárulója, a Putyin cipöjének a fényesítöje, a Spiegel nemrég egyszerüen lepáriázta a magyar miniszterelnököt!!

Pedig ha szinte semmit nem tervez és nem maga állít elö, ez a lakósságra nézve eltompulást eredményez. További szellemi eltompulás eredményével látogathatja a diák azt, azokat az ominózus George S. féle intézeteket, ahol abban képezik ki öket, hogyan zavarogjanak a már különben is függövé vált kormányok és nemzetgazdaságok ellen/miatt. Kissé túlozva, de kérdem én, hogy hogyan biztosítson egy kormány további munkahelyeket, ha a gazdasága nagyrészben multi firmák kezében van. Ha pedig vissza akarja öket szerezni, akkor a zuniót és annak értékeit veszélyeztetö populista közellenségnek kiáltják ki?

A németnyelvü Internetben megjelent egy interjú, amit az Öttinger úrral (uniós gazdasági mufti) készítettek. A brexites apropóra szóbakerült, hogy nem lessz e az hamisan csábító példa egy pár elvetemültebb kormány számára -ilyenkor garantált hogy az Ungarn/Hongrois/Hungarian nevet ki sem kell mondani- mire feljajdult az Öttinger úr, hogy aszongya, hogy JézusMáriaSzentjózsef, de nehogy, mert akkor hova exportálunk mi oly jó sok mindent mint eddig is?…
Tehát nem kell korlátolt, provinciális uniós ellenségnek lenni ahhoz a felismeréshez, hogy az uniós támogatást fölösleges Magyarországon lelkiismereti ügynek kinevezni. Magyarul: a zuniós pénzes támogatás nagyrésze pontosan oda származik vissza, ahonnan jött. Minek akkor a valós etikát vakon és hiábavalóan ingerelni?

Három nap múlva eltünt az interjú a zinternetböl.
[Mire vezethet -gondoltam én- ha mértéken felül kóstolgattya Öttinger úr a zajándékba kapott magyar borokat Brüsszelben a másik kiválósággal, a Junkerrel együtt, egy esös és borús délutánon]

Egyébre kb. az ezek után megmaradó összegecskére futja a zuniós támogatásból. Amivel mosse valami hazai dolgot intézzünk, hanem a kötelezöen kirendelt, Brüsszelben szeretettel csomagolt migránskvótát tartalmazó pakkot bontsuk ki amivel a lojális és humanitárius értéktiszteletünket jutalmazzák, és nem is túl nagy darabszámmal, egyelöre.

A nem sok, a pár ezer személy, de az hogy az így is marad, -tehát az adott ország teherbíró képességeit nem lépik túl- az nem egy szavatolható állapot. Az eddigi tapasztalatok alapján. Ha a kimondottan háborús menekültek esetében el is lehetne képzelni, hogy pár év múlva biztos, hogy hazamennek, az eddigi migránsok döntöen nagy része nem az, tehát nem fog hazamenni. Nyilvánosan ismeretes adat, hogy míg az európaiak szaporodási rátája a 2-es mutató alatt van, a muszlimeké viszont a 4-es mutató fölött van, tehát egy pár év múlva elég sok az apró gyerek, már amiatt sem lehet hazamenni, mert itt eltartják öket, a háború utáni otthoni országban pedig nem. Még a társadalmi elöregedésre hivatkozva sem jelent ez a szaporulat sok reményt és ígéretet arra, hogy ha legalább 18 éves korukig kizárólag a befogadó viseli az esedékes költségeket de az majd megtérül. Semmi de semmi nem biztosítja azt hogy legalább a nagyrészük, ha nem is mindenikük, de probléma mentesen beépül az ország rendjébe, dolgozni fog és adót fog fizetni. Vagy ha munkanélküli, de legalább látogatja a végtelen továbbképzéseket és nem csinálnak maguk körül No Go zónát, hogy abban zavartalanabbul csempészhessenek, vagy más, hasonló épületes dologgal foglalkozzanak, ami bünözéssel jár és így erejükön meg anyagi és alkalmazottai lehetöségein felül foglalkoztassák az ország ilyen ügyekkel foglalkozó intézményeit.

Nem beszélve a lakósságról, akinél egyéb, építöbb témák helyett folyamatos foglalkozássá válik az iszlámmal feldúsított multikulti képviselte konfliktusok tartós jelenléte, az ellentétes és kibékíthetetlen értékek harca. A tartóssá váló közéleti nyugtalanság, a bevált szokások kérdésessé válása, az ez okozta bizonytalanság, a ki kit gyülöl és így tovább… Megélt, jelenlevö tapasztalat a bevándoroltatott országokban.

A bonbonok cukorkája, hogy a zunió azért jött létre, úgymond, hogy a népek megszeressék egymást és ne legyen Európában többé háború. Addig igyekezett a zunió e nemes célt követni, míg az lett belöle, hogy az értékvédöi már nem is tudják, hogy még mit és hogyan tiltsák, cenzúrázzák a mindinkább szaporodó, általuk gyülöletnek nevezett lakóssági kifakadásokat, tiltakozásokat a szabad véleménnyilvánítás értékének nevében.

Minden tiszteletem, részbeni megértésem mellett is megkérdezném, hogy Böjte atya nem hallott- minderröl? Vagy mindezek ellenére sem lehetséges neki a krisztusi parancsot nem betartani: ha jobboldalon arcul ütnek, tartsd oda a balt is? Hogy ezt a parancsot szószerint kell-e venni, eltekintve attól is, hogy egy bizonyos számú pofánvágás után elpusztul a pofonvágott?
Hogy mindenkin segíteni kell, aki arra rászorul! Az pedig nem a keresztény dolga megítélni, hogy ki a valós rászorult és ki nem az? Akkor is segítsen, ha annyi a rászorult, hogy egy idö után a segítönek uccu neki, vesd el magad, ki a házadból, irány a sivatag ott meditálni?
Hogy egy ország „világi urának“, mai megnevezéssel egy/a kormányának az a hivatása arról gondoskodni, hogy a lakóssága csak a gyógyulásra képes pofonok mennyiségét kapja?, annyit segítsen, hogy attól még a saját lakóssága ne szoruljon segítségre! Másképpen az történik, hogy végtelenül tovább delegáljuk a szükséget is és a segítséget is. Ez megfelelö helyen van a prédikációkban, a szónoklatokban mint hatásos erkölcsi szándék és eszme.
A közönséges mindennapban azonban mégsem hatásosan béketeremtö állapot, ha túl sokáig tart/müködik ez az eszme, a test viszont sorvad. Ez demagógia?

Igazán nincs egyedül Böjte atya abbeli elképzelésében, hogy Európában technikai civillizációt tanul a háborús menekült, majd értékesíti azokat otthon, a hazamenetele után! A feltételezett hazamenök és a maradók arányáról, azok várható demográfiai alakulásról már volt szó, azokról értesülhetett a civillizáló frakció is.
Ha mindazon bevándoroltatott népesség tényleg meg akarná ismerni az európai technikai civillizációt és annak a mértékében dolgozni is, akkor azt már rég elsajátíthatta és alkalmazhatta volna, 2015 elött! Arra számtalan lehetöség lett volna! (hogy csinálták azt a kínaiak éveken keresztül?) Csakhogy lehetne-e egy ilyen rasszistasötöbö gondolatnak hangot adni, vagy azon képzelödni, hogy a készet használni v. elvinni sokkal egyszerübb és takarékosabb mint azt hendméjd elöállítani? Amikor az emberi méltóságot tisztelö humanitás fölülmúlhatatlan értéke azt diktálja és arra kötelez, hogy mint a túzok a fejemet a homokba be, ne szólj szám, nem fáj fejem, ha meg akarok maradni? Mint aktív politikus, hatványozottan. Ez már inkább hajaz a demagógiára, szvsz.

A Mészáros és Co. zsebpénzéhez: a vagyont illetö dolgokról nem sokat tudok, mivel nekem olyan nincs.
Az nagyösszegü adakozásoknak eléggé körülhatárolt jogi formái vannak, amiket be kell tartani és a számomra nem ismert, de bonyolult következményei is lehetnek, amiket egymásközt le kell mérni.
Évekkel ezelött, hozzád nagyon is hasonlóan magam is azon törtem a fejem, hogy tessék, ott van Görögo. meg Ukrajna. Az ukrán oligarcháknak és az Onassisoknak többszörösen, rengeteg zsebpénzük van. Mégis mindkét országban az van ami van, pedig ezeknél a honfitársaikról lenne szó, melyek egynéhánya akár éhen is halt, nem beszélve az öngyilkosságokról. .. Talán érted, hogy miért emlegetem fel ezeket az országokat, anélkül, hogy valamit is ténylegesen értenék, vagy meg tudnám magyarázni. Tény azonban, hogy nem fizetnek, nem teszik. Ez lehet az eset a Mészároséknál is, ugyanaz az ok.

 34. pandacsoki — 2017-04-23 23:51 

@petiba: bocs, ezek szerint tényleg nem voltam érthető: az apa-megtagadással arra gondoltam, hogy ugyanúgy a gyökereit, múltját, eredetét stb. tagadja meg, mint azzal, ha kijelenti, hogy neki márpedig nincs magyar (ír, szlovén stb.) nemzettudata. Igazából szerintem nem tudja teljesen megtagadni, hisz továbbra is benne vannak az apja tulajdonságai, amiket tőle örökölt, és szerintem hasonló áll a nemzettől „kapott” tulajdonságokkal.
A „nemzettudat-listád”, oké, nagyjából egyetértek, bár szvsz az egyéni szempont mindig fontosabb, és felül tudja írni kb. mindegyiket amit írsz, pl. egy vegyes házasság esetén (ami magyaroknál mintha sokkal gyakrabban lenne olyan felállás, hogy a magyar lány nyugati pasival jön össze, mint bármi más kombináció, de ez csak személyes benyomás, nyugodtan ki lehet javítani), szóval ilyen esetben logikus, hogy csak az egyik házastárs országában élhetnek, és akkor ezt választja, mert fontos neki a férje (felesége), de ettől sztem a nemzethez való viszony nem változik. Vagy egy konkrét példa: a magyar lovasíjász sport újbóli megteremtője, Kassai Lajos pl. nem magyar kutyafajtát tart, hanem vmi ír dogot (?), itt megint az egyéni preferencia felülírja a „nemzetit”. Most hirtelen ezek a példák jutnak eszembe erről.
Őszintén szólva helvány fogalmam sincs az ír liberálisok galád nemzettagadó voltáról, és szégyellem, de a magyarokéról se sok.

 33. petiba — 2017-04-23 16:47 

@pandacsoki:

Érteni vélem, amit írsz, de ne keverjük a szezont a fazonnal. Amikor liberálist írunk, és mondunk, akkor azért (bár alapos az átfedés) nem egy (bizonyos) népről beszélünk. Az, hogy kedveled az íreket, az rendben van, de nem írekről és/vagy németekről beszéltünk, hanem liberálisokról. Vannak magyar állampolgár liberósok, meg vannak ír állampolgár liberósok, egyiket sem vádolhatod meg hazafisággal. Az ír liberós pont úgy tesz az „írségre”, mint a magyar a magyarságra. Csak az ír liberónak nehezebb dolga van, mert az írek többsége már helyből, génből, helyzetből erősen patrióta, az ír hazafiak nem szaladtak el egy kis függetlenségi harcocskától sosem, mind a Sinn Féin, mind az IRA a katolikus hazafiak kemény története. Na, ezek között a patrióták között egy liberós sincs, sem volt soha, erre elég komoly tétet megjátszanék. A katolikus ír hazafi tökéletes ellentéte egy liberális figura.
Trump németsége teljesen lényegtelen. A kérdés az, hogy szektás vője irányítja-e őt,és általa a világ egyik legnagyobb atomhatalmát, a neki megfelelő (nem biztos, hogy amerikai) érdekek mentén, vagy sem.
Ha egy gyerek megtagadja az apját, annak két oka lehet. Vagy az apa silánysága, vagy a gyerek silánysága (vagy mindkettőé) Ez megint nem liberális – vagy nemzeti(hazafi, patrióta) szembenállás kérdése.
Sarkozy semennyire sem magyar, maximum az ősei voltak azok, de szerintem azok sem, maximum magyar állampolgárok.
Én nem akkor érzem magam máshogy, amikor nyugat felé átlépem a határt, hanem akkor, ha bárhonnan átlépem hazafelé a határt. Szeretek hazaérni. Magyarországra is, és az otthonomba is.
Tiszta nemzettudat kinek van? Hú, sok időd van?
Bárkinek, aki egy bizonyos nemzethez kötődik,és annak leszármazottja, tevékeny része és alkotóeleme, aki nem afféle világpolgár, (aki a világ bármely részén egyformán jól érzi magát – nem nyaralásról beszélünk, hanem élettérről).
Akinek honvágya van szülőhazájába, aki ott akar boldogulni, és ezért mindent megtesz, aki a gyerekeit is ott akarja felnevelni, semmiképpen sem máshol, aki vállal rosszabb körülményeket is azért, hogy itthon marad, de minimum – lélekben, tiszta szívvel – vágyik rá, hogy ha normalizálta az életét, a megélhetését, akkor haza akar térni.
Aki kényelmetlenséget, hátrányos megkülönböztetést, netán verést és börtönt is bevállal, ha rákényszerül a hazája érdekében.
Aki baj esetén nem a nyúlcipőt fogja és menekül, mint a patkány a süllyedő hajóról, hanem fegyvert fog, hogy megvédje a házát, a családját,a városát, az országát. Aki az adományra szánt pénzét nem az amazonasi indiánok, meg a kameruni négerek, meg az antartktiszi pingvinek megmentésére ajánlja fel, hanem a magyar szegénygyerekeknek, koraszülötteknek, rákbetegeknek, vagy a határontúlra szakított erdélyi, csíki, csángó, felvidéki magyarság megtartására, a délvidéken terrorizált magyarok megsegítésére, az állampolgárságuktól megfosztott felvidékiek jogvédelmére, stb.
Aki nem ír szettert,pekingi pincsit, vagy prieneusi medveölőt tenyészt, hanem mondjuk pulit, magyar vizslát, vagy kuvaszt, komondort.
Aki nem vesz fel magára idegen nemzet zászlaját.
Akinek csípni kezdi valami a szemét, ha magyar fiúk-lányok állnak a dobogó tetejére, vagy tisztaszemű, szépséges beszédű csángókat hallgathat valahol, vagy csak meghallja szilveszterkor a magyar himnuszt.
Aki egy vidám nyári vacsorán odainti a prímást, hogy húzza el neki a Székely himnuszt, de a hegedű első szavára kicsit megszakad a szíve és milliók fájdalma száll a lelkére, amíg hallja a muzsikát.
Hát, sorolhatnám még hosszan, hosszan, mi mindent jelent az, hogy tiszta nemzettudat. De persze Arany Jánosnak is igaza van, elég pártunk és elnökünk szavait hallgatni. Mindig vannak, akik a nemzet és hasonló hívószavak mögé bújva intézik pitiáner, vagy arcpirítóan pofátlan nagy ügyeiket. Persze, van ilyen is. Ahogy állítólag sok kis nyilasból lett sok kis ávós is. A lényeg más. Aki tudja, tudja, annak úgysem kell magyarázni. Aki nem tudja, annak meg nem érdemes magyarázni, mert úgysem fogja érteni, de főleg érezni nem fogja. Egyetlen patrióta írnek sem kell elmagyarázni, mit jelent az, hogy patrióta, katolikus ír. Mindent tud róla. Mindent tud, és mindent érez.

 32. meggymag — 2017-04-22 23:23 

@zizzi:

Köszi szépen.

 31. pandacsoki — 2017-04-21 16:54 

azért mégis OFF
@petiba:
Én pl. kedvelem az íreket. Ha mondjuk évtizedek óta ott élnék, akkor a tudatom, az érzésem nyilván valamennyire ír is lenne. De még így is, hogy nem élek ott, mivel ismerem az érzést és valamennyire látom, mi az ír sajátosság (szavakba foglalni nem tudnám), ez nem csak külső tudás számomra, hanem át is élem. Ha meg ott is születtem volna, magyar szülőktól, akkor ha akarnám se tudnám kikerülni az „írséget”.
Pl. Trump nagyszüleli Rajna menti németek voltak. Bizonyára van benne valami belőlük, mondjuk valami szívósság, vagy talán más is, nem ismerem annyira ezt a fajtát, de másrészt meg tipikus nagy szájú amerikai. Nem zárja kii egymást a kettő.
És ha egy gyerek megtagadja az apját, akkor kinek a gyereke lesz?
Sárkozy már inkább zsidó, mint magyar, de leginkább francia, szerintem.
De visszatérve az írséghez, én már akkor is másként érzem magam, ha nyugat felé átlépem a határt.
És kinek van olyanja, hogy tiszta nemzettudat? Ugye ez állítólag olyan (Arany János szerint is), hogy minél hangosabban mondja valaki, annál kevésbé hiteles. Nem tudom. Jó, most ennyi, sorry, ez így üsszefüggéstelen, most ilyen napom van.

 30. zizzi — 2017-04-21 16:15 

29. petiba — 2017-04-20 22:48
és
27. meggymag — 2017-04-20 09:34

de jó, hogy kultúráltan válaszoltatok, én nehezen fogtam vissza magam 😉

 29. petiba — 2017-04-20 22:48 

@pandacsoki:

Itt nincsenek kibicek, mindenki benne van a játékban, meg különben sem doktori disszertációkat írogatunk, hogy bűnbánóan offoljunk XD

„“tiszta nemzettudatba” miért ne férne bele, hogy vannak a nemzetnek olyan tagjai, akik liberális felsőbbrendűnek képzelik magukat, és erről ki akarják oktatni a többieket? Ők is magyarok. ”

Van-e olyan víz, ami tűz is, vagy van-e olyan rosszlány, aki szűz? Magyar nemzettudattal egyetlen „igazi” liberális sem rendelkezik, sőt, ha ezzel megvádolod, nagyon meg fog sértődni. Magyar útlevéllel, anyanyelvvel, bejelentett lakcímmel, sőt, még állampolgársággal is rendelkezhetnek mindenféle fura szerzetek is. Nem minden magyar magyar állampolgár, és nem minden magyar állampolgár magyar.
Meg ugye egérke attól, hogy istállóban születik, még nem ló.

„És liberálisként miért ne tisztelhetném a magyar kultúrát?”
Mert magyar, mert nemzeti, mert értékelvű, ahelyett, hogy multikulti lenne, vagy idegen (mert az idegen az mindig szebb ugye), ezért járnak a fiatalok amerikai, meg brit zászlókkal „díszített” dorkóban, pólóban, sapkában,táskákkal és ezért nem járnak – tisztelet a kivételnek – magyar lobogóval, címerrel, kulturális emlékekkel díszített ruházatban. Mert nem falloszokkal, onanizáló katonákkal, buzikkal, kurvákkal, vagy öncélú pucérkodássl ábrázol történelmi személyeket, eseményeket, műveket, hanem ósdi jelmezekben, ósdi elvekkel, ósdi értékekkel. Amelyik liberális fazon valóban értékeli, tiszteli és szereti a magyar kultúrát, az már nem lehet igazi liberális.

„se Merkel “jöjjön mindenki, megcsináljuk…”-jával nem értek egyet, se azzal, hogy ne jöjjön menjenek vissza melegebb éghajlatra? Nincs-e középút?”

Szerinted mi a középút? Jöjjön, de ne érjen el idáig, táborozzon le a Földközi tengeren, de ne kelljen visszamennie? Valahol lennie kell. Nyilván, hogy nem itt. Se annak, aki régebben jött és nem tudott (akart) integrálódni, se annak, aki most jön, vagy még ezután. Te majd számolsz, hogy na, minden európai a családján kívül tartson el még három embert, és majd számolod, hogy százmillió-hétszáztizenhatezer-negyvenhét, most stop, állj, a következő már nem fér a keretbe, maradjon a tengeren? Vagy? Hogy állapítod meg, hogy hol, kinél, és mennyinél húzzuk meg a vonalat? És miért pont ott? És kitől várod az eltartásukat, mert azt mondod, ja, te nem akarsz eltartani egyet se. Oké, na de akkor ott a nagy kérdés, hogy akkor ki a tököm tartsa el őket, és miért pont ők, és miért nem te? És ez még nagyon csak a felszín kapirgálása. Szerintem MINDENKIT, aki nem akarja visszaküldeni őket (de a húsz éve integrálatlanokat is) azt kötelezni kell arra, hogy tartson el annyit, amennyi a jelenlevőkből arányosan rá jut az összes migránsbarát közül. Aki nem akar húsz pakit eltartani az eltartott három-négy (évről évre hatványozódó számú) hazai indiaiak mellett, azt ne lehessen kötelezni arra, hogy eltartson olyanokat, akit nem ő hívott, nem részesül a belőlük származó haszonból. Akit pedig kár ér a betántogottak miatt, az kapjon kártérítést mindazoktól, akik bátorították, segítették a migrációt, vagy gátolnák a hazazsuppolását a sok ingyenélőnek, „a hatóság látókörében vígan éldegélő terroristának”.
Látod, ez is a hatalmas különbség egy liberális és egy nemzetben,családban, vérségben gondolkozó (nem csak magyarokról beszélve) között:
A nemzeti a saját családját, szegényeit, elesettjeit, honfitársait akarja támogatni. A liberális bárki mást, aki nem a nemzetéhez tartozik. Remek példa volt, amikor anno a mohamedán szíreknek, pakiknak, egyéb gyüttmenteknek „aranytálcán szervírozták” a pickszalámis szenyókat (nagy előrelátással), a magyar hajléktalan meg mehetett a fenébe.
A liberáltak egymással tartanak össze, és ez nem véletlen. Mondjuk a legnacionalistább csapat, csak persze nem „nemzetileg nacionalisták”…Más kötelék köti össze őket, nem a nemzettudat, és minden más népnél, legyenek bármilyen állampolgárok, sokkal összetartóbbak és sokkal kirekesztőbbek, de erről nem pc beszélni…

„én magam nem fogok egy menekültet se befogadni, viszont az államomtól, vagy a közösségemtől elvárnám, hogy minimálisan vegye ki a részét a fogadásukból”

Ember, álljunk már meg! Az államod te vagy! A közösséged te vagy! Az államnak, a közösségednek (itt vajon kikre gondoltál?) nincs pénze, csak amit te, Kovács Józsi, Gipsz Jakab beadózol. Mit gondolsz, az a k. sok pénz, amit hajékra, orvosi ellátásra, utaztatásra, kajára, piára, oktatásra költenek a menekültügyi ilyen-olyan szervek, az honnan a bánatból van? Abból, hogy leadózol, majd nekik adják a te pénzecskédet. Meg a mások pénzecskéjét is. Akik esetleg idős szüleiket támogatnák inkább, vagy gyerekük taníttatását. Vagy te nem fizetsz adót? Hogy van ez? Ha nem akarsz egyet se befogadni, akkor kikre lőcsölnéd ezt a „remek” feladatot? Fogjuk meg és vigyétek? Más farkával csapkodjuk a csalánt? Vagy mi? Bocs, de én ezt nem értem, hogyan gondolod?

 28. pandacsoki — 2017-04-20 19:34 

OFF
@meggymag: jó, én különbséget tennék a német politikusok valóban felelőtlen hozzáállása, meg az átlagpolgáré között. Az átlagpolgár hozzáállása sztem az, hogy: nekem kb. megvan minden anyagi javam, az ország is nagyjából stabil egyelőre, akkor miért ne segítenék (illetve az adóm révén az állam) a valódi szír menekülteken. Az már az állam és a média nagy felelőtlensége, hogy összemosta a menekülteket a migránsokkal és a szerencsevadászokkal, illetve átestek a ló túloldalára, illetve valóban kiépült a menekültipar. Pl. a netes társkeresés is sajnos egy jövedelmező iparág egyeseknek, de attól még valós igényt elégít ki.
Igen, mi szegényebbek vagyunk a németeknél, de sztem Mészáros/Vajna/Habony éves zsebpénzéből + uniós támogatásból párezret elláthattunk volna, amennyit a csúnya Brüsszel kért. Böjte atya ötlete volt, hogy ha már civilizáltabbak vagyunk, akkor akár taníthatnánk őket értelmes dolgokra, hogy ha hazamennek, otthon azt felhasználják. De az ilyen hangok ellen győzött az egyoldalú demagógia – szerintem.

 27. meggymag — 2017-04-20 09:34 

@pandacsoki:

Bocs, hogy én is kibekibicelek és nem is volnék mindenféle összeférhetetlenség párti. Oktassák ki a liberális felsöbbrendüek a többieket. Miért ne? Vitatkozzanak róla, miközben mindkét oldal nyugodtan élhesse azt a nemzettudatát ami nekije van.
Ha viszont tény, hogy egy olyan ideológia nevében és szellemében teszik, amelynek a képviselöi annyi hatalommal és befolyással rendelkeznek, hogy ezt az ún. „tiszta nemzettudat“ tudatát, gyakorlatát, tanítását a mai idökben a legnagyobb, legveszélyesebb, az emberség és az emberiség ellenségének kiáltják ki, a tiszta nemzettudat szerint élöket bünnek számító minösítésekkel látják el, akkor biza hogy összeférhetetlenséget keltenek.
Ki mondja, hogy liberálisként nem lehet tisztelni a magyar kultúrát? A fent említett módon, azonban, s ha ez a liberális, akkor az egyszerüen nem történik meg. Akkor sem ha magyar emberröl van szó, ha német, svéd vagy egyéb népekröl. A neoballib ideológia egyik alappillére szerint mindent ami „ nemzeti“ le kell cserélni.
Ne játsszunk már ovódásdit!

A konkrét példához: lett volna középút, ha lett volna rá politikai akarat.
De a „lett volnára” nem ad a pék. Addig amíg lehetett volna, senki de senki nem mozgatta meg még a füle tövét se.
Úgy is fel lehetne tenni a kérdést, hogy mi szükség volt arra, befejezett tények elé állítani az egész Európát, majd demagóg pofátlansággal szolidaritásra apellálni, meg a folyamatot mindegyre átkeresztelni, amíg aztán a legújabb, Humanitásnak nevezett hazugságon törjön ki a normális ember foga. A fiatalság pedig hangosan és öntudatosan handabandázhat, mert úgye, a humanitás az egy megérintethetetlen idea. Mindenféle demográfiai értesülés, tapasztalat, tudás nélkül!!

És ez más, mint ahogy magad is írod?:
„Úgy értem, hogy én magam nem fogok egy menekültet se befogadni, viszont az államomtól, vagy a közösségemtől elvárnám, hogy minimálisan vegye ki a részét a fogadásukból)“.
Szerinted ki az állam és ki meg hol van az a közösség, amely ezt tegye, de nélküled!?

Semmit de semmit nem hallottál arról, hogy az a rengeteg elégedetlen ember a hosszú évek óta gyülekezik a Földközi tenger partjain körbe karikába? Van-e látható jele annak, hogy a mindent uraló EU az eltelt hosszú évek során törödött ezekkel a táborokkal, holott a mai modern világban mindenki tud mindenröl? Arról is rég tudtak, hogy jobb híján azok mind Európába készültek/ készülnek?

„…mi van akkor, ha se Merkel “jöjjön mindenki, megcsináljuk…”-jával nem értek egyet, se azzal, hogy ne jöjjön menjenek vissza melegebb éghajlatra?“

Semmi sincs! se ekkor, se akkor. Merkel nemhogy téged nem kérdezett meg, hanem picit kissé kompetensebb államföket sem. De az ö nagy és rémes gazdag országánál sokkal kissebbeket és szegényebbeket sem.
Már annyira naiv a mondásod, miután harmadik éve tombol a legközvetlenebb módon a bevándoroltatás, hogy csak azt tudom rá felelni, nézzél utánna a német és más befogadó országok sajtójában, hogy mennyibe kerül egy menekült, hány szervezet él abból, hogy terrorizálja a befogadókat a befogadottak életszínvonala miatt [ mit tudna Magyarország biztosítani kevesüknek is, ha jobban kell öket eltartani mint ahogyan sok hazai ember él? Ha meg nem, akkor jön a nemzetközi ódium ].
ha kiszámíthatatlan nemcsak az újabb jövevények száma, hanem az is, hogy melyik ittlevö még hány rokonát hozatja törvényesen be? És így tovább.. a nyilvános renddel, a megeröszakolásokkal, stb.

Csak török már annyi van Németo.-ban, hogy Erdogán személyesen jár oda rendszeresen a dolgaikkal törödni.

„…se azzal, hogy ne jöjjön menjenek vissza melegebb éghajlatra?“
Ezzel sincs semmi.
Kérdezd meg a Merkelt vagy aki neked jobban tetszik a német kormányból -egész biztos, hogy válaszolni fog- ha nem sikerült még utánna olvasnod annak, hogy hány százezer euróba került nekik csak egy repülö járat 6 vagy hét teljesen jogtalanul betolakodottat hazaszállítani.

Kérdezd meg elöször a német kormánytól, hogy hány százezer külföldi él ott mindenféle nyilvántartás nélkül + vagy 40 ezer kiskorú!! – ami teljesen törvénytelen helyzet, akármelyik ország alkotmányát tekintve- azután meg kérdezd meg magadtól, hogy mindazt amit csak Németo.-ról megtudtál, de akár Svédo.-ról és máshonnan is,
hogy akarnál-e ilyen állapotokat a helységben, ahol élsz. Természetesen azzal együtt, hogy a szükséges költségeket elkerülhetetlenül a magad vagy a hozzátartozóid zsebéböl kell kifizetni.
Akkor lenne valami, ha eszedbe jutna emiatt is tüntetni többedmagaddal és mindenki számára érthetö plakátokkal.

Most jut eszembe, hogy ilyen kérdést felvetett valaki már 2015-ben egy hsz.-ben. Pont ez volt benne, hogy legyünk jó emberek, hozzuk be a másik kultúrájú szegény embereket, én persze -mármint a hsz. írója- nem megyek oda segíteni, csinálja és finanszírozza az állam és a közösség.
Pont így. Nesze neked!
És ki az állam és a közösség?
„..Lehet, hogy sokan vannak egyik vagy másik táborban, akár egy családon belül is megoszolva, de szerintem senki sem rabja a szélsőségeknek, legalábbis amíg nem kezdik mosni az agyát.“
Tessék, a közhellyé lett neoballib duma: nemcsak a népesség, hanem eddig összetartó családok is meg vannak oszolva, de mindez még mindig nem komolyan veendö, fenyegetö veszély, igazi és valós gond, hanem agymosás!!
Szerinted most kinek van az agya meg- ki-/mosva? És ki az agymosó?

A liberális aki szerint nem gond az együttélés olyanokkal akiknek minden törvényük ellenkezik az ittenivel, azonkívül biztosítani kell nekik anyagilag az európai szintü életszinvonalat? Különben pedig akkor húzza el a csíkot, ha máshol több a zsebpénz?
Utánna meg a visszatoloncolás a teljes herce hurcával?

A konzervativ illiberális, aki nem tudja vállalni a felelösséget egy ilyen ellenörizhetetlen, több mint kétes kimenetelü multikultiért (amire már rengeteg példa is van) ami nem az európai törvényeknek és szokásoknak megfelelöen zajlik le? Amit nem tud anyagilag sem felvállalni, honnan? Hogy a rendörsége, bírósága, az egészségügye naponta ilyen gondokkal legyen megterhelve a meglevök mellé pluszba ?

 26. rammjaeger — 2017-04-19 15:36 

@tiboru:

Nem tudom, kimeríti-e az „összeesküvés” fogalmát, amit ebben a kérdésben ők vád(?) gyanánt mondanak. Mindenesetre pl. az usákoknál sem lesz valami automatikusan fősodrú elmélet csak azért, mert Trump sajtótájékoztatón emlegeti.

 25. pandacsoki — 2017-04-17 21:26 

24. petiba

bocs, hogy kibicként közbeszólok, és külön bocs az OFFolásért, de miért ne férne meg a kettő együtt? Nem inkább az volna az igazi? Úgy értem, a „tiszta nemzettudatba” miért ne férne bele, hogy vannak a nemzetnek olyan tagjai, akik liberális felsőbbrendűnek képzelik magukat, és erről ki akarják oktatni a többieket? Ők is magyarok. És énszerintem így is kell viszonyulni hozzájuk. És liberálisként miért ne tisztelhetném a magyar kultúrát?
Konkrét példával: mi van akkor, ha se Merkel „jöjjön mindenki, megcsináljuk…”-jával nem értek egyet, se azzal, hogy ne jöjjön menjenek vissza melegebb éghajlatra? Nincs-e középút? (De van, volna, és nem is volna olyan bonyolult elérni, ha volna rá valódi (politikai) akarat. Úgy értem, hogy én magam nem fogok egy menekültet se befogadni, viszont az államomtól, vagy a közösségemtől elvárnám, hogy minimálisan vegye ki a részét a fogadásukból).
Lehet, hogy sokan vannak egyik vagy másik táborban, akár egy családon belül is megoszolva, de szerintem senki sem rabja a szélsőségeknek, legalábbis amíg nem kezdik mosni az agyát.

 24. petiba — 2017-04-16 23:14 

@tiboru:

A „nagyjábóljóllátom”-ot dicséretnek veszem. (most kétszer balvállonveregetem magam)

Erős meggyőződésem, hogy azok a bizonyos Vona-féle elfogadható megnyilvánulások, azok pont azok, amelyeket én elfogadhatatlannak tartok.

Azok, akik Téged náciznak,
1. nyilván semennyire sem ismernek téged, de az írásaidat sem
2. nem is érdekled őket
3. aki téged balkézről lenáciz, az olyan madár, akitől a lenácizást dicséretnek kell felfogni – valamit jól csináltál.
4. az a portál, amely a bannercserés ígéretét visszavonta szélsőjobbos eszmék támogatásával megkínálva Téged, az NEM MENŐ. Max bizonyos – totál nem menő – törpe minoritás számára számít menőnek. Annyira lehet, menő portál, mint amennyire menő a CEU, és valszeg pont azoknak menő. Az, hogy leszarod őket, említésre sem méltó alapvetés. Az, hogy azokat is, akik lezsidóbérenceznek, (akikre az 1-2-3- pont szintén vonatkozik), szintén evidens, hogy magasról teszel.Nincs ezzel semmi baj. De én az elmúlt sokX évben soha nem találkoztam olyannal, hogy valaki se nem anód, se nem katód, vagy egyszerre mindkettő. Nem lehetsz egyszerre a mágnes két pólusa, és persze szűz, meg kiöregedett madám sem egyszerre. Nem lehetsz egyszerre meg nem alkuvó, kőkemény, tiszta nemzettudattal élő magyar, és liberóbarát, meg csárli, mert a kettő etikailag és ontológiailag eleve kizárja egymást. Sokminden lehetsz egyszerre (bélyeggyűjtő sziklamászó, szerető apa és férj, menő blogger és orchideagyűjtő, meg még sorolhatnám oldalakon át, de vannak dolgok, amelyek egymásnak annyira ellen-tett-ei, ahogy nem lehetsz egyszerre tűz és víz. Kényelmes és kockázatmentes dolog egyfajta langyos semlegesség (látszatában) létezni, de nyilván azért a sokbélyegű (és bizonyára szép, magas) homlok ellenére is tudod, hogy a harmincfokos víz tojásfőzéshez hideg, fröccsnek forró… XD
Természetesen mindezt emberi mivoltunkra értem. A bloggerség az persze más műfaj.
Az, hogy ennyi bélyeg „ráfér a homlokodra”, az pont olyan, mint az, hogy melyik könyvet akarja a legtöbb eszme tűzre vetni, vagy mely blogot akarja a legtöbb csoportosulás bezáratni.
Igen, valamit jól csináltok. Azt meg senki nem várhatja el (még Tőled sem) hogy mindent jól csinálj (és mindig, mindenkinek tetszőt írj, pláne, ha még magad sem tudod mindig, mi a jó.

„If you immediatley know the candle light is fire then the meal was cooked a long time ago” 😉

 23. tiboru — 2017-04-16 16:43 

@rammjaeger:

Azt hittem, hogy az a téma, amiről a miniszterelnök és a kormány jeles tagjai hetente tartanak sajtótájékoztatókat és amiről a kormánysajtó gyakorlatilag kizárólagosan szól, az fősodornak minősíthető.

 22. rammjaeger — 2017-04-16 09:34 

@tiboru:

Attól, mert te sokat hallasz róla, még nincs a média fősodrában.

 21. tiboru — 2017-04-14 18:10 

@innercircle:

😀 😀 😀

 20. innercircle — 2017-04-14 14:35 

@tiboru: én egyértelműen arról a konteóról hallok a legtöbbet, hogy valaki szervezetten elhülyíti a világot, de ezt nem hiszem, mert teljesen fölöslegesen strapálná magát az illető. Ezt? Még hova? 😛

 19. becsuszoszereles1k — 2017-04-12 17:55 

A mai napra rendelt szent encia:
„Már puhaságunk se a régi.” [Ismeretlen LXXD gumi talp]

Hepi Eszter! 😉

 18. tiboru — 2017-04-12 12:38 

@petiba:

🙂

Nagyjából jól látod, noha az is igaz, hogy az utóbbi időben például Vona egészen, hogy is mondjam, szóval bizonyos megnyilvánulásai már nem tűnnek számomra elfogadhatatlannak. Hangsúlyozom: BIZONYOS megnyilvánulásai.

Amúgy engem már náciztak jó kedvvel, bőséggel (például amikor Skorzenyről írtam elismerő szavakat is egy bloggal odébb), menő portál vonta vissza a bannercserés ígéretét, mert „rokonszenvezek a szélsőjobbos eszmékkel”, de ezt ugyanúgy leszarom, mint amikor a másik oldal zsidóbérencezett Elijahu Kohen kapcsán. És voltam keresztényellenes söpredék (Jézus-konteók) meg bolsevik nosztalgiázó (amikor például Sorge doktor vagy Abel ezredes munkásságát énekeltem meg).

Én ezt úgy élem meg, hogy valamit biztosan jól csinálok, ha ennyi bélyeg ráfér a homlokomra. Ha lenne olyan a palettán, hogy nemzeti szocdem liberális hajtásokkal, biztosan oda szavaznék. Irigylem (vagy sajnálom – sose tudom…) azokat, akik egyetlen címkével fel tudják díszíteni a homlokzatukat, én sajnos (vagy hálistennek) nem tartozom ezek közé.

Písz.

 17. tiboru — 2017-04-12 11:45 

@rammjaeger:

Aha, köszi. Azt hittem, a Soros által levezényelt világ-összeesküvés lesz az, erről hallok ugyanis a legtöbbet mostanában 🙂

 16. rammjaeger — 2017-04-12 09:16 

@tiboru:

„Mainstream konteó” objektíve olyan összeesküvés-elméletet jelent, melyet a közbeszéd fősodrában előadhatsz a retorzió bármilyen formája, ill. általában véve a társadalmi státuszod bármilyen csorbulása nélkül, mivel a hegemón narratívával összhangban van. Mainstream konteó pl. a patriarchátus-elmélet vagy a fehér előjogok elmélete, vagy az, hogy Németországban tömegesen követnek el nemi erőszakot az orosz titkosszolgálat migránsnak álcázott ügynökei.

 15. tiboru — 2017-04-11 16:28 

@bandita:

Akkor vegyük sorjában.

1.) „De ez ugye, nem fér bele a mainstream konteóba, akkor nem vennék az emberek, ezért muszáj szelektálni.”

Szerintem ha a legeszementebb, leggyomorforgatóbb konteókat belevenném és részletezném (nem csak itt, hanem számos másiknál is), többen vennék a könyveket – ha már az eladásokat említed. Amúgy a „mainstream konteó” kifejezést nem igazán tudm értelmezni. Én arról írok elsősorban, ami engem érdekel, ami le tud annyira kötni, hogy posztonként 15-20 órát, esetenként többet azzal töltsek, hogy utánanézek dolgoknak, majd további 4-5-öt, hogy megírjam, még 3-at a szerintem megfelelő illusztrációk kereséséhez, majd még rádobok két órát és beszerkesztem. És mindezt (az eddigi 3 poszton kívül) ingyen jelentetem meg a blogon – ha esetleg nem tűnt volna fel 🙂

2.) „De már évek óta inkább ötletadóként használom az oldalt, hogy azután utánanézzek a valóságnak.”

Akár hiszed, akár nem, nekem aztán tökmindegy, hogy ki minek használja az oldalt: ötletadóként, unaloműzésnek, tájékozódásként, felháborodni vagy bibliaként.

3.) „Így kerültem képbe a H1N1 oltással kapcsolatban is. Először az index.hu-n olvastam róla, de hónapok után tudtam meg az igazságot az egészről. És némelyik esetben előbb mint ahogy itt megjelent volna.”

Ennek örülök, már csak azért is, mert emlékezetem szerint én nem írtam a H1N1-ről 🙂 És ha már megtudtad az „igazságot”: mi az?

4.) „Szóval nem kell-e félni attól hogy ez az oldal is elássa saját magát a profitba?!”

Profitba? Mint említettem, a blog ingyenes, noha sokan javasolták az elmúlt években, hogy tegyem előfizetésessé, de nem tettem. Ami pedig a könyveket, ezek reklámozását illeti, ugye nem kérdőjelezed meg azt, hogy az ide befektetett, mintegy 8 éve tartó munkámért próbáljak meg valami anyagi ellentételezést is kapni? Mellesleg elárulom azt, amit a könyvkiadással egy kicsit is képben levők talán tudnak: egy-egy eladott példány után a szerző a könyvre nyomtatott árnak a 7-9%-át kapja (természetesen bruttóban). És ha azt is elmondom, hogy az eddigi három konteókönyvből összesen nem kelt el annyi, mint ahány egyéni olvasója (nem oldalletöltése, hanem egyéni olvasója) a blognak egy hét alatt van (igen, egy hét alatt), akkor a „profit” szó hallatán talán te is elmosolyodsz egy kicsit 🙂

Nem utolsósorban azért lett kevesebb a poszt az utóbbi időben, mert nekem is meg kell élnem valamiből, márpedig ez a valami nem a bloggerkedés és nem is a könyvkiadás.

5.) „Szóval szerintem nem kéne kihagyni az igazán gyomorforgató részeket csak azért mert azzal esetleg olvasókat veszítesz. Lehet hogy így veszítesz többet…”

Azokra az olvasókra nincs szükségem, akik csak az esetleges gyomorforgató részletek miatt olvasnának. És ha emiatt veszítek, hát fix leszarom, az ilyenek nézzenek darabolós videókat, kurvasok ilyen van (ingyen is!) a neten 🙂

Barátsággal,

tiboru

 14. Rogal Dorn — 2017-04-11 13:35 

@petiba:

Én tiborunál találkoztam először a „konteo” igényesen és szórakoztatóan tálalt formájával. Azóta sokan rárepültek erre a műfajra, ami így egyre jobban bulvárosodik és aprozódik. Itt inkább a minőség a mérv adó. De tartani kell a frontot, és a megszerzett olvasótábort. Nem tudom és nem is szeretném tudni, hogy rentábilis-e a blog, de a magánvéleményem az, hogy nem. Vagyis, egy-két keményebb téma beleférne. Minden tiszteletem tiborué, ahogy helyt áll. 🙂

 13. petiba — 2017-04-09 15:29 

@bandita:

Érdekes, amit írsz.
Természetesen tiboru forevőő, de nekem is mindig volt olyan érzésem, – annak ellenére, hogy mindig nagyon gondosan ügyelt mesterünk önmaga semlegességének a látszatára – hogy azért az elektromos töltés kicsit magasabb az egyik oldalon. Amikor elkezdtem olvasni ezt a blogot, az volt az érzésem, (de tévedhettem!) hogy enyhe többségben vannak a balliberális olvasók. És talán feléjük volt mesterünknek (Allah növessze térgyig a szakállát) némi megfelelési kényszere. Aztán el-elmaradoztak a keményvonalasék, vagy csak változtattak a stíluson meg a nicken, és azóta talán ez a kényszer kicsit csökkent. Legalábbis én így érzem, de most is tévedhetek.
Úgy gondolom, elég kényes egyensúlyi helyzetet kell fenntartania a főnöknek. Megtartani az érdeklődést, az olvasókat és persze a hozzászólókat is, de megúszni azt is, hogy valaki „jelentse” az oldalt az ilyen-olyan média- és egyéb felügyeletnél, hatóságnál, Tett és Véderő-jellegű csipet-csapatoknál, stb. stb.
Az, hogy itt még viszonylag szabadon lehet kommentelni, az egyrészt köszönhető mesterünknek, hogy mindig nagyon ügyelt a „merre-meddigre”, az olvasóknak, akik nem tolják túl a bicajt, no meg persze a gumitalpúaknak, akik valszeg többet engednek meg itt, mert szemmel lehet tartani a szólásra jelentkezőket XD
Annyit mindenesetre nem várhatunk el egy ilyen „névvel-címmel-szerverrel” blogtól, mint mondjuk az (elvileg)(viszonylag) jól rejtőző kuructól, egyéb hasonló oldalaktól.
A kuruc már 2010-ben írt az éppen szabaduló (szintén zenész) pedofilról. De a kuruc olvasói fegyelmezetten tudomásul veszik azt, ha megírja a kuruc, hogy ez az undormány alak egyrészt Clinton nagy spannja, plusz pedofil börtöntöltelék, meg még zsidó is.
Az itteni olvasók egy része rögtön vért hányna, és lenácirasszistaturistafasisztázná a bloggazdát, ha ezt így, egy mondatban leírná ide. És tessék tudomásul venni, hogy ma egy átlageurópai jobban fél attól, hogy lenácizzák, mint attól, hogy átmegy rajta a sétálóutcában egy kóbor kamion.
Jómagam is sokszor sokat „utánolvasok” egy-egy poszt témájának. De nem is veheti fel a versenyt egyetlen blog a neten található millió információval. Vegyük azt is tudomásul, hogy ma, az sms-ek korában egy X sor feletti betűmennyiséget tartalmazó poszt, cikk, riport egyesek türelmét, felfogási képességét, figyelmének lekötését, kitartását már erősen megviseli. Ha akarna, sem tudna minden infót begyömöszölni egy posztba. De még így is messze a legkomolyabb, legkorrektebb és (megint csak szerintem) legellenőrzöttebb konteóoldal. (és itt az ellenőrzöttséget nem csak a gumitalpú háttérre értem, de arra is, hogy sztem mesterünk a lehető legalaposabban utánajár dolgoknak.
Szerintem. De vállalom, hogy esetleg nincs igazam.

 12. bandita — 2017-04-09 03:40 

@pandacsoki:

Köszönöm pandacsoki, ez nagyon ott volt!

Tiboru, neked azt tudom mondani hogy évek óta olvasom az írásaid, és nagyon (nem élvezem) örülök hogy megjelennek ilyen információk magyar nyelven is, de nem mentél el egy kicsit nagyon abba az irányba amit én – rólad jutott eszembe – úgy nevezek hogy: „mainstream conteo”?!

Az rendben van hogy a Clintonékról nem jelenik meg minden ingyen, hogy legyen miért megvenni a könyvet, de már évekkel ezelőtt láttam csak a youtube-on több felvételt áldozatok tanúvallomásairól akiket szexuálisan bántalmaztak. Nem csak Bill, hanem Hillary is. Nőt is.
De ez ugye, nem fér bele a mainstream konteóba, akkor nem vennék az emberek, ezért muszáj szelektálni.

Vagy nem ez az ok?

Mert a Judi Gibbs esetében írtaknál egy „szkeptikus” simán elintézi azzal a dolgot hogy más befolyásos embereket is zsarolt, nem kell okvetlenül Clintonékhoz kötni. És lehet hogy valóban ez az igazság.

De ha egy tanúvallomás olyan dolgot tartalmaz ami aztán valóban „kiveri a biztosítékot” akkor már csak ezért is kimarad a válogatásból – pedig esetleg hitelesebb.

Tudom hogy akinek van hozzáfűznivalója az itt megteheti, ahogy most én is. De már évek óta inkább ötletadóként használom az oldalt, hogy azután utánanézzek a valóságnak.
Ugyanígy használom az index.hu-t. 🙂
Így kerültem képbe a H1N1 oltással kapcsolatban is. Először az index.hu-n olvastam róla, de hónapok után tudtam meg az igazságot az egészről. És némelyik esetben előbb mint ahogy itt megjelent volna.

Szóval nem kell-e félni attól hogy ez az oldal is elássa saját magát a profitba?!
A profit nem baj, sőt jó, mindaddig amíg el nem kezdi szolgálni saját magát.
Konteo 3?! Rejtvények és feladványok? Örülök neki. 🙂

Tudom, nem kötelező olvasni. 🙁

Szóval szerintem nem kéne kihagyni az igazán gyomorforgató részeket csak azért mert azzal esetleg olvasókat veszítesz.
Lehet hogy így veszítesz többet…

 11. pandacsoki — 2017-04-06 21:47 

kicsit gyomorfotrgató, de itt is felmerül a neve:

https://www.youtube.com/watch?v=o1GQehNcZZw

 10. tiboru — 2017-04-06 14:46 

@wacher:

Sajnos a válaszom egy határozott nem. Az eddigi kettő értékesítési számai alapján a kiadóval közösen úgy döntöttünk, hogy a K3 megmarad hardcopynak, bocs…

 9. wacher — 2017-04-06 14:17 

Tiboru, várható K3 ebook formában?
Az első kettőt már megvettem úgy, de most nem tudom kiegészíteni a sort. Szomorú lennék, ha két epub mellé egy hardcopyt kellene vennem 🙁

 8. warr — 2017-04-04 12:52 

„Mikor Clinton beül a Lincolnba, mintha valamit titkolna…” 😛

 7. erika — 2017-04-02 13:45 

Érdekes ez a lista, a konteó meg nálam a nem tudom mit gondoljak-kategória.
Gondolom, a kulcs Clintonék érintettsége (és annak jellege, mértéke) a Whitewater sikkasztásban, ez viszont gyanítom, sosem fog kiderülni.

 6. untermensch4 — 2017-04-01 21:35 

@gonczi: Vagy 1b.) hallottak már a hölgyek a Clinton Body Count -ról és tettek némi feltételesen aktiválódó nyilvánossági ellenintézkedést, vagy legalábbis hitelesen elhitették. Utána meg már túl híresek lettek, csak rontott volna a helyzeten ha meghalnak.

 5. puffogo — 2017-04-01 18:26 

Nekem teljesen belefér a képben. A demokrácia arról szól, hogy azt választják meg, aki a legtöbbet teszi a pozícióért. Akit a törvényes vagy erkölcsi apróságok visszatartanak már a legelején kihullik…

 4. vamiklos — 2017-04-01 14:03 

Minden elnöknél találhatók ilyen hipotézisek és/vagy tények Nyugaton és Keleten, Délen és Északon, bármelyik országban csak nem tudunk róla!
Ilyen hiedelmek és tények voltak, vannak, lesznek, teljesen életszerűek!
Nincs ebben semmi különös, különösen akkor, ha egészben vagy részben dezinformációra alapul, amit szintén nem tudunk!

 3. gonczi — 2017-04-01 13:50 

Így összeszedve az egész szépen összeillik, mint egy puzzle darabkái.
Kivéve talán a két hölgyet az írás vége felé.
(Paula és Monica)
Két dolog lehetséges:
1. Hozzájuk nem mertek nyúlni, mert túl nagy volt a nyilvánosság és a szexuális töltöttség miatt a szervek érzékenysége.
2. Az összes többi balhé ellensúlyozására beépített, az amerikai társadalom egy része számára ‘elfogadható’ (szex) támadási felületet – és egyben ellenpéldát – képezni a már létező vádakkal (bérgyilkosságok) szemben. Paula és Monica tehát nem támadták, hanem inkább védték az elnököt és nejét az egyéb, sokkal súlyosabb vádakkal szemben?
Ez a második verzió elég jó életbiztosításnak tűnik a két hölgy esetében, legalábbis míg Bill és Hillary cselekvő/fizetőképesek.

 2. Rogal Dorn — 2017-03-31 22:23 

„És ha eddig nem tetted volna meg, egészítsd ki a trilógiát a téglavörös kötettel!”

Kedves Tiboru, boldog lennék, ha már „kvadrológiánál” tartanál, mert így kiegészíthetném a trilógiát. De sajnos így csak a du(u)lógiát tudom trilógiává kiegészíteni. Lehet, hogy csak szőrszálhasogatás….akkor viszont bocs. 🙂

 1. rdos — 2017-03-31 17:59 

Hogy akár csak egy politikus is visszaélne a hatalmával? Kedves tiboru!

Még a feltételezés is olyan hogy sem megerősíteni, sem nem … tudom. 🙂

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök