Az elmúlt 72 óra legnagyobb sajtóvisszhangot kiváltó haza botránya megsuhintotta a Konteóblogot is, nem véletlenül tartottuk a ma hajnali szerkesztőségi értekezletet egy uszodában. Az előzményekről mindenki hallott/olvasott (aki nem, az vagy füllent, vagy kedd óta be van falazva egy ablak nélküli Faraday-kalitkába), úgyhogy nem vesződünk ezek ismertetésével, csak beteszünk egy linket. Blogunk irányultságának megfelelően az úszóedzős ügy összeesküvés-elméletes vetületeit vizsgáljuk, de ez nem jelenti azt, hogy az olvasói reakciók nem térhetnek ki az eset erkölcsi tanulságaira, az élsport vagy a gyermeksport árnyékos oldalaira, az olimpiai és világbajnoki aranyak hátterében meghúzódó mérhetetlen munkára és szenvedésre, egyszóval azokra a témákra, amelyek vizsgálata nélkül elég nehéz tiszta képet kapni mindarról, amiről ma az egész ország beszél.
A Lumière fivérek 1895-ös bemutatóját követően (számomra megmagyarázhatatlan és általam felfoghatatlan módon) a világ filmművészete hosszú-hosszú évtizedeket várt azzal, hogy a küzdősportos műfajt felvegye a választékba. Ha az elveszett, a világ leghosszabb filmjének, illetve legelső filmsorozatának kikiáltott 1928-as kínai művet, A Vörös Lótusz kolostorának leégése című némafilmet nem számítjuk, egészen 1941-ig 1943-ig és Kuroszaváig kellett várnunk arra, hogy az ázsiai küzdősportok – fő látványelemként – megjelenjenek a filmvásznon. Azóta (de főként a nyolcvanas évek óta) a bőség zavarával küzdünk, hiszen olyan nevek fémjelzik a műfajt, mint Chuck Norris, Jean-Claude Van Damme (tudtátok, hogy az egyik neve Kamilla?!), hogy az utolérhetetlen mimikájával is népszerűségi csúcsokat döntő Steven Seagalról ne is beszéljek.
De legyünk bármennyire is elvakult Chuck Norris-hívők, azt nem vitathatjuk, hogy az igazi nagy úttörő, a megkérdőjelezhetetlen Mester, a műfaj vonatkoztatási rendszerének origója az az ember, akiről mai posztunk szól. Lássuk tehát a Bruce Lee-konteókat.
A Konteó2 előkészítési munkálatai okán átnéztem az eddigi posztokat és megdöbbenve láttam, hogy politikusok, művészek, bankárok, titkosszolgák, tengerészek és pilóták visszatérő szereplői az itt kitárgyalt összeesküvés-elméleteknek, de sportolóval eddig még nem találkoztunk.
Mivel demokratikus meggyőződésem, hogy egyetlen társadalmi alcsoport képviselőit sem szabad ilyen méltánytalan helyzetbe hozni, a hiányt gyorsan pótoljuk: a Konteóblog első sportolós cikkét olvashatjátok!
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!