2016-11-23–15:39

Rejtvényjáték – 3. forduló

gond3Akik játszanak, azok tudják, hogy ez itt alul micsoda és azt is, hogy mi ezzel a teendő. Ennél a posztnál egyelőre nem lehet kommentelni, pardőz, majd a megfejtések beérkezése után (ápdét: már lehet kommentelni is!). Aki be akar szállni, még nem késő, de előtte olvassa el a rejtvényverseny általános tájékoztatóját.

És akkor tessék parancsolni, itt a szöveg a kattintás után. Jó munkát.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,

Rejtvényjáték – első forduló megfejtése

megoldasA három nappal ezelőtt meghirdetett rejtvényjáték első, hétfői fordulója meglepően nehéznek bizonyult. A határidőig (kedd estig) érkezett 34 megfejtési kísérlet, de ezek közül mindössze 2 (kettő) volt helyes. Ezek szerint túl nehézre sikerült, ami nem állt szándékomban. Eredetileg nem akartam külön posztban foglalkozni egyetlen rejtvénnyel sem, de hogy a jogos kíváncsiságotokat kielégítsem, most megírom, hogy mire is gondoltam, s azt, hogy hogy nézett volna ki egy jó (és eredményes) megfejtés.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,
2016-11-14–10:58

Programajánló – Seuso-kedd Székesfehérváron

kiskepSokan és többször kérdeztétek, hogy hol és mikor lesz alkalom személyes találkozásra, esetleg dedikálásra, beszélgetésre. Többen (teljesen jogosan, teszem hozzá) finoman azt is a szememre vetették, hogy ilyen rendezvényekre eddig csak a fővárosban került sor, a vidéki olvasókat mintha elhanyagolnám. Nos, úgy tűnik, hamarosan köszörülök egyet a csorbán. Kaptam ugyanis egy roppant megtisztelő meghívást a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a Fehérvár Médiacentrum közös rendezvénysorozatának következő eseményére.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,
2016-11-13–10:17

K3 reklámverseny – Brigi

sztalkerposzt_nyitA Konteó3 reklámpályázatának utolsó elődöntőjéhez érkeztünk, s ennek keretein belül Brigi pályamunkáiról szavazhattok. A szabályok változatlanok, de tuti ami biztos, röviden azért összefoglalom őket itt is. A poszt legvégén egy szavazógépet láthattok (legalábbis azok, akiknél a Firefox nem tiltja le ennek megjelenését). Ott két képet jelölhettek be a háromból, s ez lesz az, amelyik esélyt kap arra, hogy a jövő csütörtökön lebonyolítandó döntőben szerepeljen. Itt a blogon 2016. november 16., szerda, 12.00 óráig voksolhattok. Ugyanezt a három képet a Facebookon is megnézhetitek és ott is szavazhattok rájuk egy-egy lájkkal. A Facebookon erre csak 24 órátok van, vagyis 2016. november 14., hétfőn délig szabad a gazda.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2016-11-12–18:41

K3 reklámverseny – Francisco

sztalkerposzt_nyitFrancisco barátunk három képpel nevezett a reklámversenyre, s ha jól számolom, időrendben ő az utolsó előtti, aki az elődöntők folyamán a figyelmeteket kéri. Tényleg nem akarom cifrázni, a lényeget már mindenki tudja: az elődöntők során azt a képet lehet kiválasztani, amelyik a döntőben képviseli az alkotóját. Az elődöntők a blogon és a Facebookon párhuzamosan folynak, jelen esetben keddig, 2016. november 15. 12.00 óráig lehet, a Facebookon (ahol lájkolással nyilváníthatod ki a véleményed) erre csak 24 óra áll a rendelkezésedre.

Következzen hát Francisco három munkája:

Kategória: EgyébCímkék: , ,

K3 reklámverseny – Andrea

sztalkerposzt_nyitNe pánikoljatok, a hétvége sem fog elmúlni pályaművek bemutatása nélkül. Ma Andrea négy alkotásáról kérjük a konteósok műértő véleményét. A tét (miként eddig is) a döntőbe jutás. A poszt legvégén látható szavazógép segítségével nyilváníthatjátok ki, hogy melyik legyen a befutó. Mint eddig mindig, most is maximum háromra szavazhattok, minden szavazat egyenlő és csak egyszerre lehet leadni. Persze annak sincs akadálya, ha csak egyre vagy csak kettőre voksolsz. 

Ha esetleg te is azok közé tartozol, aki Firefoxot használnak és a biztonsági beállítások letiltják a szavazómodult, nyugi, a Facebookon is elérhetők a poszterek. Itt a blogon szavazni három napig, kedd, 2016. november 15. 12.00 óráig lehet, a Facebookon (ahol lájkolással nyilváníthatod ki a véleményed) erre csak 24 óra áll a rendelkezésedre.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2016-11-11–10:54

K3 reklámverseny – Butykó

sztalkerposzt_nyitEredetileg nem akartam két szavazóposztot kitenni egy nap alatt, de az élet kegyetlen; bele kell erősítenünk, mert hálistennek sok pályamunka érkezett. Most Butykó öt művéről szavazhattok: melyik legyen az, amelyikkel a kolléga a döntőben veheti fel a kesztyűt vetélytársaival? Biztosan unjátok már, de azért mindig leírom, mert lehet, hogy valaki pont ezzel a poszttal kezdi a reklámverseny értékelését: azok a beküldők, akik több munkával jelentkeztek, csak eggyel vehetnek részt a döntőben, s ezt ti döntitek el. A Facebookon is lehet ezekre szavazni, s amennyiben a két helyen nem ugyanaz a kép nyer, mi itt, a szerkesztőségben fogunk dönteni a kettő között. Három szavazatotok van (a poszt végén látható a voksgép), amit csak egyszerre lehet leadni. A határidő (ennél a posztnál) 2016. november 14., hétfő, 16.00 óra.

És akkor Butykó barátunk képei következnek:

Kategória: EgyébCímkék: , ,

K3 reklámverseny – Krvsrnko

sztalkerposzt_nyitFolytatjuk a pályaművek bemutatását egy másik, roppant termékeny olvasó munkáival. A rejtélyes Krvsrnko nicket választó kolléga híres embereket a K3 társaságában ábrázoló képei közül az fog a döntőbe kerülésért küzdeni, amelyik a legtöbb szavazatot kapja a poszt végén található szavazógépen. A Facebookon is voksolhattok (csekkoljátok a mai ottani posztot), az ottani és az itteni első közül a Konteóblog szerkesztősége fogja kiválasztani a döntőst.

Mindenki három képre szavazhat, a szavazatokat csak egyszerre lehet leadni. Ne szaporítsuk a szót, lássuk a posztereket.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2016-11-10–16:54

K3 reklámverseny – sztalker

sztalkerposzt_nyitAkinek járt a kezében a Konteó1, talán emlékszik arra, hogy a Gyatlov-incidenses posztban (253-256. oldal) egy exkluzív, két ábrával alátámasztott elmélet olvasható arról, hogy hogyan és miért is haltak meg a túrázó fiatalok. Nos, a verziót kidolgozó sztalker kolléga is benevezett a reklámversenyre, ráadásul nem kispályázott: mindjárt nyolc pályaművet is beküldött. Ezeket nézhetitek meg itt alul.

Szavazni most is lehet, sőt kell. A tét az, hogy sztalker művei közül melyik legyen az, amelyikkel a döntőbe kerül. A poszt legvégén ismét megtaláljátok a szavazógépet, már aki megtalálja… A visszajelzésekből arra következtettem, hogy bizonyos Firefox-használóknál – a böngésző biztonsági beállításai miatt – ez nem jelenik meg. Ezen sajnos nem tudok változtatni, maximum annyit javasolhatok, hogy látogassatok el a Konteóblog Facebook-oldalára, 17.00 órától ott is lehet voksolni. A győztes képet a két nyertes közül (már ha itt a blogon másik nyer, mint a Facebookon) a blog szerkesztősége fogja kiválasztani – ennyi felelősség hadd jusson nekünk is az egészből 🙂

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2016-11-08–12:17

K3 reklámverseny – videók

reklamnyitk3Amint azt a három héttel ezelőtti posztban olvashattátok, a tegnap este lejárt a pályázatok beküldésére kiírt határidő. Nem panaszkodhatunk, sokan érezték úgy, hogy ötleteikkel felvésik nevüket a globális reklámszakma gránitszilárdságú márványtömbjére (vagy márványszilárdságú gránittömbjére). Elkezdjük hát a pályaművek bemutatását, méghozzá a videóanyagokkal.

Nincs más teendőtök, mint a linkeken megtekinteni a mozgóképeket, majd a poszt végén látható szavazógép segítségével eldönteni, hogy az öt kisfilmből melyik legyen a győztes. Ennél a kategóriánál csak ez az egy forduló lesz, tehát amelyik a legtöbb szavazatot összegyűjti, az lesz a nyertes, alkotója pedig egy dedikált Konteó3-at kap elismerésként. Még nem dőlt el, hogy mikor és hol veheti át a jutalmat, de idejében tájékoztatni fogom.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2016-10-17–12:56

Szolgálati közlemény: K3 reklámverseny!

nyitreklam1Hogy ne sokat teketóriázzak: a hír, ami hetek, hónapok óta terjed Alaszkától Új-Zélandig, a Szíriusztól a Phobos-ig, amit sokan csak suttogva mertek kiejteni, nos, ez a hír igaz! A háttérhatalom minden áskálódása hiábavalónak bizonyult, a Jó erői győzedelmeskedtek a sötét seregek felett. Most már egészen biztos, hogy lesz Konteó3, s nem is kell túl sokat várni rá: valamikor november második felétől lesz megrendelhető és megvásárolható a szokásos helyszíneken (ezekre majd akkor visszatérünk). De addig is a közreműködéseteket kérem, szokás szerint a reklámötletek terén.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,
2016-09-22–17:40

Szolgálati közlemény: őszi nagytakarítás

spamKedves konteósok,

az elmúlt hetekben igencsak megszaporodtak a kéretlen reklámlevelek és a furcsa karaktereket tartalmazó hozzászólások, amik egy részét megfogta ugyan a spamszűrő, de másik részük bekerült a rendszerbe és manuálisan kellett kigyomlálgatnom őket. Megnéztem a regisztrált olvasók listáját és bizony meglepődtem: sok ezer (igen: sok ezer!) olyan nemlétező júzerre bukkantam, amelyek/akik nagy valószínűséggel nem vérből és húsból, hanem nullákból és egyesekből állnak. Rájöttem, hogy itt drasztikusabb megoldásra van szükség, ezért meghirdettem az Őszi Konteós Nagytakarítást, melynek első lépéseiről már sokan értesülhettetek a nektek küldött levelekből.

Kategória: EgyébCímkék: ,
2016-04-21–20:32

Szolgálati közlemény: 1540 nap után

0nyitstatKedves olvasó,

mai szolgálati közlemény egyfajta visszatekintés az elmúlt 51 hónapra (emlékeztetőül: 2012 februárjában indultunk itt, a BlogRepublikon), de leginkább egy, az aktuális helyzetet rögzítő pillanatkép, melynek keretein belül – mindenféle titkolózást és mellébeszélést nélkülözve – a lehető legteljesebb képet szeretnénk adni a Konteóblogot (és az ennek csatolt részét képező Facebook-oldalt) látogató közönségről. Ha majd egyszer egy szociológia- vagy szociálpszichológia-szakos hallgató ebből akar szakdolgozatot írni, biztos vagyok abban, hogy figyelemreméltó, talán továbbgondolásra is érdemes adatokat talál ebben a posztban, egyúttal – mint mindig – arra bátorítok mindenkit, hogy a hozzászólásoknál fejtse ki a véleményét bármelyik, itt olvasható adat- vagy információsorral kapcsolatban.

Kategória: EgyébCímkék: ,
2016-02-04–10:02

Szolgálati közlemény: programajánló

0nyit

Nikola Tesla, ez a zsenibe oltott látnok (vagy fordítva) sokunk nagy kedvence. Ilyen szempontból nem jelent kivétel a bloggazda sem, aki egy kétrészes poszt erejéig (az első rész itt, a második pedig itt olvasható) már évekkel ezelőtt letette a garast a Mester mellett. Most egy olyan programot ajánlok olvasóink figyelmébe, amely egyfelől róla szól, másfelől pedig egy olyan helyszínhez kapcsolódik, amit (szerintem igazságtalanul) még a műszaki és kultúrtörténeti érdeklődésű  budapestiek is hajlamosak figyelmen kívül hagyni.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,
2015-12-10–10:46

Konteóblog születésnap!

7nyit0Kedves barátaim,

december tizedike számos érdekességgel írta be magát az emberiség történelmébe. Az ilyesmire szakosodott oldalakat böngészve láthatjuk, hogy ez az emberi jogok világnapja, ezen a napon hunyt el Alfred Nobel, s ugyancsak december tizedikén (1961-ben) szakította meg egymással a diplomáciai kapcsolatokat Albánia és a Szovjetunió (számos nagyszerű témát szolgáltatva a kor politikai elemzőinek és humoristáinak).

De számomra/számunkra mégiscsak attól válik fontossá, hogy hét évvel ezelőtt, 2008. december 10-én (ha jól emlékszem, valamikor kora délután) jelent meg egy messzi-messzi galaxisban a blog.hu-n frissen létrehozott blogomon az Üdvözlet az olvasónak, s kezdetét vette az, amit ma Konteóblognak nevezünk.

Kategória: EgyébCímkék:
2015-11-21–18:20

Szolgálati közlemény: reklámverseny!

Poszter_kicisKedves barátaim,

ezennel ünnepélyesen kiírom “A konteókönyvek és a Mikulás”, esetleg “A konteókönyvek és a Karácsony” (na jó, összefoglalva: “A konteókönyvek és a tél”) című fotópályázatot.

A feladat roppant egyszerű: olyan fotókat (esetleg fotómontázsokat, grafikákat, festményeket, mozgóképeket, plakátot, stb-t) kell készíteni és eljuttatni a szerkesztőségbe (FB-üzenet vagy email-csatolmány formájában), amelyek azt hivatottak ábrázolni, hogy a konteókönyvek (mindkettő!) és a tél (a Mikulás, a Karácsony) ideális párosítást alkotnak. Nem titok, hogy a legsikerültebb pályaművet a könyvek decemberi promóciójához szeretném felhasználni (értelemszerűen a beküldők ezt tudomásul veszik és minden további esetleges követelésről lemondva ebbe beleegyeznek), de az se kizárt, hogy borítónak felteszem a konteókönyvek FB-oldalához.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,
2015-11-04–22:03

Szolgálati közlemény: Konteó2 e-book!

Konteó2ebook2Kedves konteós barátaim,

amíg az új poszt elkészül, egy érdekes, házon belüli kísérletre hívlak (fel) benneteket. Amint azt biztosan sokan tudják, a tavaly december elején (úgy Mikulás környékén), sokak kérésére a Konteó1 megjelent e-könyv alakban is, amihez ezen a linken lehet hozzájutni. Az ekönyv.hu bestseller-oldalán látható, hogy a kötet (az örök-ranglistán) per pillanat a hatodik, az évesen pedig a második, ami szép eredmény ugyan, de szerintem lehetne szebb is.

Az utóbbi időben ismét sokan kértétek, hogy a tavaly májusban hardcopyban megjelent Konteó2 ugyancsak hozzáférhető legyen e-book formában is. Nos, hosszas tárgyalásokat követően a könyveimet gondozó Göncöl Kiadóval egyetértésben elhatároztuk, hogy a kérésnek eleget teszünk, amennyiben egy jól mérhető, objektív és aprócska feltétel teljesül. Ez nem más, mint az, hogy a Konteó1 a jelenlegi hatodik helyről tornássza fel magát a negyedikre (az ekönyv.hu örök-ranglistáján, ott, ahol most a hatodik). Szerintünk Frei Tamás és Kondor Vilmos is magunk mögé utasítható, E. L. James legyőzéséről egyelőre még nem szövögetünk konkrét terveket.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2015-10-10–12:49

Voks populi 20.0

Ha jól számolom, úgy másfél éve nem volt témaszavazás a Konteóblogon, s néhányotokban így joggal támadhatott az az érzés, hogy a régi jó demokratikus hagyományainkat felszámoltuk, s határozott léptekkel indultunk meg azon az ösvényen, melynek végén (az örök napsütés és a madárfüttyös erdei tisztások helyett) a diktatúra és az elit önkényuralmának baljós árnyai sejlenek fel az utat szegélyező fák (és a közöttük megbújó migránsok) között.

Hát nem. Ezennel kiírjuk a szám szerint huszadik voksposztot, melynek résztvevőiről annyit kell tudnotok, hogy mindegyikük szerepelt már legalább két hasonló megmérettetésen, de eddig valahogy nem jött össze nekik.

Kategória: EgyébCímkék: ,
2015-09-23–10:40

Szolgálati közlemény: Platán-program!

Platán0Kedves konteósok,

leadtam az új könyvem kéziratát, úgyhogy szusszanhatok egyet: holnap (2015. szeptember 24., csütörtök, 17.00 óra) az Óbudai Platán Könyvtárban tartok egy kábé egyórás előadást az összeesküvés-elméletekről, majd alkalmunk nyílik arra is, hogy (amennyiben igény van rá) beszélgessünk egy kicsit erről a – szívünknek oly kedves – témáról. Ami engem illet, minden esetleges olyan kérdésre kész vagyok válaszolni, amelyet a gyíkemberek és a szabadkőművesek előzetesen jóváhagytak. Nincs belépti díj, nincs kötelező fogyasztás, nincs nyakkendőviselési elvárás, de titkosszolgálati igazolvány felmutatásával még fotójegyet sem kell váltani!

Kategória: EgyébCímkék: , , ,
2015-09-07–22:00

Apró-cseprő konteóink

smallthingsPetibá kolléga írta ezt a minap egyik kommentjében: 

Kellene végre egy morgolódós topik. Ahol a mindennapi élet mikrogrammnyi konteóit lehetne megvitatni. Például mindennapi morgolódásaink – kommentposzt. Vagy ilyesmi. Az embernek csökkenti a vérnyomását, ha más is szív.

Javaslatát (amit – ha jól értek – nagyon jónak tartok) a gyakorlatba átültetve ezennel megnyitom ezt az új vegyesposztot, s mindenkit meghívok kommentelni olyan (többé-kevésbé) konteótémákról, amelyek a szíveteket nyomják, de poszt nincs belőle, mással meg nem akarjátok megbeszélni. Felkérem tehát petibát, hogy első kommentelőként mindenekelőtt fejtse ki egy kicsit részletesebben, mire is gondolt.

És igen, igazi poszt is lesz, de még egy kicsit várni kell rá.

Kategória: EgyébCímkék:

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök