2011-01-31–11:00

Holdraszállás-konteók

Közel negyvennégy évvel ezelőtt, 1969. július 20-án Neil Alden Armstrong amerikai űrhajós kilépett a holdkomp ajtaján, csizmás lábával megérintette a Hold felszínét, és elmondta az azóta egészen pontosan 1.989.576.214-szer idézett mondatot: „Kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek”. Pár perccel később csatlakozott hozzá társa, Edwin Aldrin is. Szívszorító, elképesztő pillanat volt, talán az egyik legnagyszerűbb fajunk pár tízezer éves történelmében.

Vagy mégsem így történt? Mai konteónk összefoglalja azt az eseménysort, amelyet egyesek a világtörténelem legnagyobb, valóban univerzális összeesküvésének tartanak.


1961. május 25-én John Fitzgerald Kennedy drámai bejelentést tett az amerikai törvényhozás két házának együttes ülésén. A jenkik nagyon nehezen nyelték le az orosz űrbékát, vagyis azt, hogy az első szputnyik 1957-es fellövését követően a vörösök továbbra is a nemzetközi űrverseny élenjárói voltak: a beszéd előtt alig hat héttel Gagarin hadnagy (első emberként) megkerüli a földet egy űrhajóban – katt ide a sztoriért, majd épen és egészségesen visszatér Oroszország Szovjetunió Anyácska ölelő karjai közé.

(Igen, a Gagarinos dolgot is sokan vitatják, de ez egy másik posztunk, amit majd szintén olvashattok).

A lényeg: Kennedy, az USA és a NASA ott áll, ahogy mondani szokás: farkával a markában és csak néz ki ostobán a fejéből – legalábbis a bulvárújságok ezt sugallták elkeseredett jenki olvasóik tízmillióinak, akikkel ráadásul minél hamarabb el kellett feledtetni a Disznó-öbölbéli szégyenteljes kudarcot is. Valamit tenni kell, ha nem akarunk tömeges öngyilkossági hullámot elindítani – tanácsolhatták a Fehér Ház péeresei az alig négy hónapja hivatalban levő elnöknek, aki értett a szóból: kiállt tehát a Kongresszus és a nemzet elé, s a következőket bírta mondani: „Még az évtized vége előtt embert küldünk a Holdra, és épségben vissza is hozzuk őt a Földre!

Ha az Ovális Irodában dolgozó hivatalnok megígér valamit, ráadásul cirka kétmilliárd rádióhallgató, tévénéző és újságot olvasó ember nyilvánossága előtt, annak bizony súlya van. Egy akkora erőfeszítés-sorozat vette kezdetét, amihez fogható (jelentőségében, illetve a megmozgatott energiákban és pénzekben mérve) az USA történelmében talán csak egy volt: a Manhattan-projekt, vagyis az atombomba negyvenes évekbeli előállítása.

Mai árakon számítva a különféle fedőneveken (Mercury, Gemini, majd végül Apollo) futó programok össz-költsége meghaladta a 200 milliárd dollárt (a statisztikákban 32-35 milliárd akkori dollár szerepel, és ugye annak idején 10 dollárból egy négyfős család lazán megvacsorált egy gyorsétteremben), és nagyjából fél millió ember dolgozott rajtuk nyolc éven keresztül. Kennedy ragyogónak induló pályafutása végére ’63 novemberében egy, a dallasi tankönyvraktár hatodik emeletéről (?) Lee Harvey Oswald által (?) leadott lövés tesz pontot, de az őt követő elnököket kötötte az ígéret.
Nem időzünk a megvalósítás körülményeinél, hiszen nem ez a célunk. Összpontosítsunk inkább azokra a hangokra, amelyek szerint a hatvanas évek második felének technológiájával elképzelhetetlen (és főképp: megvalósíthatatlan) volt három embert egy kisteherautónál nem nagyobb szerkezetbe zárva elküldeni 400 ezer kilométer távolságba, ott kitenni a Holdon, majd épen, egészségesen vissza is hozni. Maga Armstrong is azt találta nyilatkozni egyszer, hogy előzetesen ötven százaléknál jóval kisebb esélyt adott annak, hogy minden a tervek szerint alakul.

Lássuk, mivel is érvelnek azok, akik szerint a Capricorn One című (idehaza a sokkal beszédesebb Földi űrutazás címen vetített), 1978-as amerikai film az egykori valós történésekből táplálkozott, és Armstrong egy nevadai katonai bázison kialakított stúdióból harsogta világgá történelmi szavait.

Mellesleg magát Stanley Kubrickot is belekeverték az összeesküvésbe, amikor rásütötték, hogy az Űrodüsszeia 2001 előtt ő rendezte a holdraszállást, majd ezt követően rendszeresen bedolgozott a NASA-nak, amikor – minőségi látványt produkálva – kamuzni kellett.

Az alap-dolgok és kérdések, amiket egy magára valamit is adó konteós kívülről fúj, a következők:

1.) Az állítólag a Hold felszínén készült fotók egyikén sem láthatóak csillagok, noha egy légkör nélküli égitest „egén” a földi állapothoz képest tízszer-húszszor fényesebbeknek és sűrűbbeknek kellene lenniük;

2.) A felvételeken miért látszik lobogni az amerikai nemzeti zászló, ha egyszer az ovisok is tudják, hogy a Holdon nincs levegő, tehát nincs szél és semmiféle légmozgás nem képzelhető el?

3.) Az űrkomp fúvókái a holdatérésnél hogyhogy nem alakítottak ki mélyedést (krátert) a homokkal fedett talajon?

4.) A Holdon az egyedüli fényforrás a Nap; akkor miért látszanak olyan árnyékok, amelyek nem párhuzamosak?

5.) A képek jelentős része nagyon szépen megkomponált, ami azért furcsa, mert a kamerák az űrhajós-öltözékek és a sisakok elejére voltak szerelve, és az űrhajósok nem láthatták, hogy éppen pontosan mit fényképeznek – magyarán: nem volt nézőkéjük;

6.) Egyes képeken a kamera „célkeresztjei” közül több a fényképezett tárgyak mögöttinek látszik – amire nincs logikus magyarázat, ha ezek valódi fotók;

7.) Ha a Holdon felvett mozgóképeket két és félszeres sebességgel vetítjük, pontosan olyan mozgást látunk, mintha a filmet a Föld gravitációjában rögzítették volna;

8.) A kételkedők által idézett csillagászok némelyike esküszik arra, hogy a hatvanas években nem létezett olyan anyagú szkafander, amely az űrhajósokat megvédte volna az instant megfővéstől abban a pillanatban, amikor a Hold (légkör nélküli) felületén rájuk süt a Nap, de a Földet körülvevő Van Allen övezet sugárzása már jóval azelőtt legyilkolta volna őket, mielőtt kiértek volna a világűrbe.

Az összeesküvéselméletes forgatókönyv szerint az USA nem engedhette (volna) meg magának, hogy a hatvanas évtizedben ne küldjön embert a Holdra, mert az oroszok aztán olyan vérszemet kaptak (volna), hogy abból semmi jó ki nem sült (volna).

A megoldás egy óriási svindli volt, melynek keretében az egyik, isten háta mögötti katonai bázison (Area 51?)  felépítettek egy frankó stúdiót, kráterekkel, homokkal, holdbéli tájjal meg mindennel, ami kell, az űrhajósokat odavitték, mindenkivel aláírattak egy olyan titoktartási nyilatkozatot, amelynek még a betűtípusától is égnek állt az emberek haja és belevágtak az Orbitális Átverésbe.

Az „űrhajósok” (szerintük csak így, idézőjelesen) még speciális pszichológiai tréningen is részt vettek, ahol megtanították őket egyrészt roppant hihetően hazudni, másrészt pedig arra, hogy ne érezzék magukat úgy, mint egy köbméter erjedő fekália akkor, amikor majd emberek százmilliói fogják ünnepelni őket úgy, mint hősöket és az emberiség élcsapatát.

A kilövés napján egy teljesen üres Saturn V rakéta hagyta el Cape Canaveralt Kennedyt, majd – miután a sajtó kamerái leszakadtak róla – szépen visszazuhant az óceánba. Az úgynevezett visszatérésnél meg a legénységet berakták egy kívülről profi módon összeégetett és összekalapált űrmodulba, amit jól belelöktek a vízbe, ahonnan később az emberiség üdvrivalgásai közepette kiszedték őket.

Mindez persze nem ment egyik napról a másikra. Először 1966-ban merte kimondani valaki, hogy a Kennedy-féle „még ebben az évtizedben” deadline tarthatatlan. Ekkor kezdték el szervezni (úgy, ahogy a sünök szeretkeznek: nagyon-nagyon óvatosan) a maszkirovkát. Állítólag akadt pár tökös ember, aki nem óhajtott részt venni benne, és megfenyegette a NASA-t és a kormányt, hogy mindent ki fog tálalni. Nos, egyikük volt Virgil Ivan „Gus” Grissom űrhajós-jelölt (az az Ivan keresztnév, az kemény; csoda, hogy eljutott addig, ameddig eljutott), szóval Gus Grissom alezredes belengette, hogy ezt a disznóságot az ő mormon gyomra nem veszi be és borítani fog. Sajnos, nem kerülhetett rá sor, mert két, hasonlóan karakán kollégájával (Roger Chaffee-vel és Ed White-tal együtt) 1967. január 27-én halálos balesetet szenvednek, amikor az Apollo-1 tesztelésénél valaki (?) rosszul állítja be az üzemanyag-befecskendezést és egy ezüsttel borított, szigeteletlen rézdrót is rossz helyen van: szikra, villanás, robbanás, majd a rögzített kabin (benne a három pilótával) hét perc alatt elszenesedik. A képen itt fent az Apollo-1 legénysége. Béke poraikra.

Rajtuk kívül több NASA-alkalmazott, illetve alvállalkozó is tisztázatlan gyanús körülmények között halt meg az évek során. Ott volt például egy Thomas Baron nevű minőségellenőrzési felügyelő, aki az Apollo-1 fenti tragédiájával kapcsolatosan fejtette ki aggályait a Kongresszus egyik albizottsága előtt, további bizonyítékokat ígérve. Nos, Baront kirúgták (ez mondjuk természetes; egy kenyérsütödéből is kirúgnák azt a péket, aki fikázza az ott készülő mindennapinkat), majd fogja magát és autójával (családostól) egy vonat elé hajt. Állítólag öngyilkosság volt. Ja: a 300 oldalas jelentése pedig valahová elkeveredett, azóta sem találják.

(Az Apollo-13 hajszál híján történt pusztulása szintén megtervezett botrány volt – mondják ugyanezek a konteósok; vissza kellett hozni az űrhajózást az emberek érdeklődésének homlokterébe, és erre egy ilyen, végül szerencsés végű dráma tökéletesen alkalmas. Lovellék egy percig sem voltak valódi veszélyben – ott ücsörögtek a már jó bevállt hangárban és maximum az leselkedett rájuk, hogy többször is el kell próbálni egyik-másik jelenetet; merthogy természetesen minden felvételről ment).

Azt mellesleg tudtátok, hogy csak az itt is bemutatott két hivatalos Apollo-jelvényről (a 11-esről és a 13-asról) hiányoznak az űrhajósok nevei?! Erről máshol nem olvastam (persze nem kizárt, hogy már másnak is feltűnt, ezért hálás lennék, ha tudnátok ezzel kapcsolatban további infót adni. Köszi). Összesen 12 jelvény született (plusz egy az egész Apollo-programnak).

És hogy ne maradjunk adósok a hivatalos válaszokkal az előzőekben idézett nyolc alapkérdésre, tessék a NASA kincstári reflex-szövege; ne engem tessék szidni, ha nem minden szó tűnik hihetőnek. Köszi.

1.) Azért nem látható egyetlen csillag sem, mert az expozíciós idő túl rövid volt;

2.) Nem lobog, csak össze volt gyűrve és a rugalmas szövet pont kiugrott;

3.) Kialakítottak azok, csak egy kicsit; a Földön azért lesz nagyobb egy ilyen kráter, mert itt a levegő is hozzájárul a por odébblökéséhez, míg a Holdon csak a kiáramló gázok teszik ugyanezt;

4.) Az egyedüli fényforrás valóban a Nap, de a sziklák is, meg maga a talaj is visszaveri a fényét, azért több árnyék látható, amelyek nem feltétlenül párhuzamosak;

5.) Több tízezer fotó készült és a nyilvánosság csak a legjobban sikerülteket látta;

6.) Hülyeség vagy optikai csalódás;

7.) Na és? A Holdon a tömegvonzás a töredéke (kábé egyhetede) a földiének.

8.) De, létezett.

Még szegény Nixon is megkapja a magáét, így utólag; nem véletlen – mondják ezek a galád konteósok -,  hogy az Apollo-11 idején az az ember ült az elnöki karosszékben, aki később a Watergate-botránnyal írta be magát a politikai emlékkönyvekbe. Ilyen embertől semmi sem meglepő – szól a verdikt. Na és Vietnámról is el kellett terelni egy kicsit a figyelmet.

Egy lelkes (vagy botránykedvelő) újságíró és műkedvelő filmrendező 2002 szeptemberében egy los angelesi szálloda halljában megállítja az éppen egy „lakossági fórumra” igyekvő Edwin „Buzz” Aldrint, és az általa idejében odacsődített médiahiénák gyűrűjében felszólítja, hogy „esküdjön meg a Bibliára, hogy járt a Holdon!”

Az akkor 72 éves űrhajós agyát elönti a vér és csontos öklével akkorát bemos az újságírónak, hogy annak betörik az orra. A tárgyi hűség kedvéért azért hozzátesszük: Aldrin nem esküdött meg a Bibliára.

A Gallup felmérése szerint az amerikaiak 7 százaléka meg van győződve arról, hogy az Apollo-11 holdraszállása (és az összes többi, ezt követő) kamu volt. A Fox TV hasonló témakörben végzett közvéleménykutatása ezt a számot közel 20 százalékra teszi.

Tény, hogy vannak tisztázatlan (avagy nem eléggé tisztázott) momentumok az Apollo-11 (majd a további programok) körül. Ezeket a NASA sem tagadja:

– Az első holdséta eredeti videofelvételei eltűntek; a publikum (illetve a tudományos közvélemény) kénytelen megelégedni az utólag feljavított (tehát hivatalosan is megváltoztatott) kópiákkal;

– Ugyancsak hiányoznak olyan adathordozók, amelyeken a holdraszállás telemetrikus (vagyis távmérési) részletei voltak;

– A hivatalosan a Holdon hagyott cuccokról (például a több felhasználásra is alkalmas, speciálisan tervezett holdjárművekről) utólag egyetlen felvétel sem készült, pedig egy időben elég nagy volt ott a forgalom.

A konteósokat a Holdról hozott kőzetminták sem hatották meg. Egyikük kiderítette, hogy Wernher von Braun (emlékszünk még a Fallaci-féle Ha meghal a Nap-ra?) 1967-ben a NASA megbízásából az Antarktiszon járt, s tán az volt a feladata, hogy a Holdról származó meteoritokat gyűjtsön „tudományos célból”.

Te melyik táborba tartozol? Kételkedsz, noha a NASA-tól kapod a fizetésed? Hiszel a holdraszállásban, mert meggyőztek a bizonyítékok? Nem érdekel az egész, mert azokkal értesz egyet, akik szerint előbb az influenzát kéne megelőzni tudni, meg az allergiát, s csak aztán kószálni az űrben?

Itt az alkalom, hogy elvidd a balhét. Vallj színt a kommentekben! Cáfold (vagy védd) meg a NASA-t, szedd elő a nachtkasztniból az eddig rejtegetett bizonyítékokat! Ha te magad is jártál a Holdon, küldd be a mobiloddal ott készített fotókat!

Ápdét: a holdraszállás-konteók 47%-kal kibővített verzióját elolvashatod a 2014 május elején a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.

 

Kategória: EgyébCímkék: , ,

424 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 424. albu — 2020-03-10 15:10 

A videó közvetlenül: https://www.youtube.com/watch?v=afbSsMTbaEU

Ember a Holdon? Mekkora kamu!
384,028 views•Aug 5, 2019
9.6K 604
Index.hu 52.7K subscribers

Ötven évvel ezelőtt az egész világ Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins sikeres küldetését ünnepelte: azt, hogy 1969. július 20-án ember lépett a Holdra. Aztán teltek-múltak az évtizedek, és mintha a holdkráterek árnyékos lejtőiről kúsznának elő, egyre több fórumon jelentek meg olyan vélekedések, hogy a holdra szállás nem is történt meg, egy globális összeesküvésben hazudik a NASA az egész emberiségnek.

Csakúgy mint a laposföld-hívők, az oltásellenes konteósok, a holdraszállós hoaxosok is leginkább az internetnek köszönhetően tudják hallatni a hangjukat, újabb és újabb elméleteket kovácsolva arról, hogy miért volt átverés az Apollo–11 és az azt követő öt holdra szállás.

A fotelszakértőket nagyban segíti, hogy az Apollo-program szinte teljes írásos és képi dokumentációja, minden fotó- és filmfelvétel szabadon kereshető és kutatható, és javarészt meg is található a NASA internetes archívumában. Semmi erőfeszítésbe nem telik egy-egy fotót vagy videórészletet a kontextusából kiragadni, és olyasmit belemagyarázni, ami nincs ott. Az a szerencséjük a hoaxvadászoknak, hogy ugyanez az eszköz számukra is rendelkezésre áll, így a józan ész mellett a saját fegyvereiket is a konteógyártók ellen tudják fordítani.

A hívőket persze nehéz meggyőzni, nem hatnak rájuk az észérvek és bizonyítékok: meggyőződésüket, hogy az amerikai kormány csal és hazudik, szinte lehetetlen lebontani, annak ellenére, hogy mindig cáfolható az összes bolondság, amivel újra és újra előállnak. Mindet persze lehetetlenség egy pár perces videóban megmutatni – nincs is igazán koherens rendszerük, inkább csak ebbe-abba belekötnek –, úgyhogy csak a legviccesebb és legnépszerűbb elméleteket vesszük most sorra, és persze azt, hogy melyik miért ordas nagy butaság.

A videó 2019.07.20-án jelent meg az Index.hu oldalán.

 423. gigabursch — 2019-07-22 10:11 

Az index szerint minden konteo cáfolata megvan.

https://index.hu/video/2019/07/20/hold_apollo_hoax_kamu_kepbehozo_konteo_holdraszallas_alhir_atveres_megtevesztes/

Nekem akkor is kedvenc konteóm, főleg a díszlet összeborulós…
A legjobb mémek ehhez a konteóhoz tartoznak.

 422. fubar — 2017-08-06 22:56 

Holdraszállás
https://www.youtube.com/watch?v=-uTFXo_EEnQ
….
alább olvasható

Fubar

 421. fubar — 2017-08-06 22:43 

…érdekes módon az előzőekben megjelölt youtube link
a holdraszállásról már nem elérhető… ???? 🙂
Csak nem rátapintottam valamire ???????????
Majd keresek egy másik videót és az említett
két jelenetet kikeresem és ide megírom.

Fubar

 420. fubar — 2017-07-12 21:24 

Holdraszállás
https://www.youtube.com/watch?v=lnU9j6I-dxg

„A szerteágazó terepgyakorlatok szintén új színfoltot jelentettek a kiképzésben.
Ezek egyik fajtája volt a holdműveletek szkafanderben történő gyakorlása, amelynek során……
A másik szimulációs terület a mozgás gyakorlása volt, a Hold gyengébb gravitációs környezetéhez való szoktatás.
Ehhez az űrruhás űrhajósokat úgy függesztették fel rugalmas szalagok segítségével, hogy a nehézségi erőt a valóságos
gravitáció egyhatodának érezzék……..”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Apollo%E2%80%9311

konteo 1.
20:00p felugrás
Tehát, a felugráskor az űrhajós bakancsáról leszóródó homok azonnal a földi gravitációhoz hasonlóan
1mp alatt hullik vissza. Ezalatt az űrhajós a szimulációs rugók segítségével még a levegőben van és
kb 3mp alatt esik vissza.!?
Nem vagyok fizikus, valaki megvizsgálhatná ezt az összefüggést tudományos alapon!

konteo 2.
21:24p az ürhajós elengedte a zászló póznáját, és a zászló még mindíg mozog, mintha egy szellő meglendítené.!?
A két űrhajós között látszik nagyon röviden és szinte észrevehetetlen.

„Egyebet nem tudok…” 🙂
Fubar

 419. rdos — 2017-06-03 23:09 

Miért nem látszanak a csillagok téma. Linkelem az ISS fedélzeti kamerájának élő képét. Hol megszakad, hol az éjszakai féltekén van, de sokszor látszik.

https://eol.jsc.nasa.gov/ESRS/HDEV/

Az látványos, amint a napfényről bemegy az éjszakába. Az éjszakai útjának kb a negyedéig egyre halványabban de látszik a horizonton a légkör egyre gyengébb szórt fénye. Aztán már az sem. És, a csillagok sem. Talán 15 perc múlva a hátranéző kamerája látni fogja a Holdat? Meglátjuk.

 Visszajelzés418. KONTEÓK | HOAX INFÓ — 2017-04-06 09:35 

[…] HOLDRASZÁLLÁS-KONTEÓK […]

 417. csbig — 2016-07-21 08:11 

Kicsit későn, de már informáltabban: voltak holdraszállások ember által.
A hátrahagyott nyomokat az LRO űrszonda remekül lefotózta.
Link: http://spaceref.com/news/viewpr.html?pid=34522

Persze lehet hülyeségeket feltételezni a kamuságot erőltetendő, de most már minek?

 416. arhun — 2016-03-04 11:45 

@grigorij (törölt):

Azért falaznak, mert közös a project.

 415. gigabursch — 2015-11-17 14:03 

@falseflag:
Meg a nagyváradi könyvtár Bólyai-hagyatéka szerint is.

 414. theodorus — 2015-11-17 10:01 

A csillagok azért nem az expozíciós idő rövidsége miatt, hanem a holdról és a földről visszaverődő napsugaraok miatt nem látszanak.
A földkelténél, szerintem legalább két ok miatt látszik tök sötétnek a föld egy része. Vagy áramszünet volt akkor a bolygó azon részén, vagy akkoriban még az oly gyenge fényszmog nem jutptt át a légkörön + a kb. 400.000 fennmaradó kilóméteren.
+1: Tesla megtervezte az időgépet, amit az amcsik megépítettek mégis fennmaradt feljegyzései alapján, s azt felhasználva, visszamentek az időben, mikor még a Van Allen övezet sugárzása gyengébb volt, vagy nem is létezett, hogy bírja a ruhájuk értitek, s akkor még nem volt ugye áram a földön(!!!). : D

 413. 404notfound — 2015-10-05 20:56 

Na, a maszkírovka csúcsra járatva így néz ki: https://www.flickr.com/photos/projectapolloarchive/albums

 412. h1jcsaba — 2015-08-05 20:16 

@falseflag: Köszönöm a linket kedves falseflag – érdekes -Henri barátunk alapos figura , még néhányszor át kell rágni magam a cikkén 🙂 DDD

 411. falseflag — 2015-08-03 14:09 

@blackcat666:
Lehet, hogy Einstein is megérdemelne egy konteot?
Legalábbis Henri Poincaré tisztelői körében…

http://www.bibliotecapleyades.net/esp_einstein.htm

 410. blackcat666 — 2015-08-03 12:13 

@h1jcsaba:
Amennyiben tényleg nekem szól a hozzászólás:
Nem vagyok a relativitáselmélet szakértője, igy nem nyilatkozom a tudomány álláspontjáról ebben a kérdésben.
Az biztos, hogy a relativitáselmélet sem a tudás csúcspontja, és nyilván tovább fogják fejleszteni/pontositani.

Az pedig, hogy Einstein Bolyai (és még sok más matematikus, fizikus) munkáit felhasználta, az nem titok, úgy tudom, ez ő maga is kijelentette.
De minden tudományos felfedezés az elődök munkáján alapul, ez természetes velejárója a kutatásnak.
Nem lenne pl. a repülőgép vagy internet ha valaki egyszer nem rakott volna tüzet, meg talált volna fel kereket.
Amihez persze még előbb kőbalta kellett…

 409. gigabursch — 2015-08-03 12:01 

@h1jcsaba:
A problémára magad is rájöhetsz egy csomó ,agyra népmesére.

Mikor a táltos paripa megkérdezi a kiszabadítóját:
– Mond kisgazdám, milyen gyorsan szeretnél menni? Mint a szél (Newtoni-fizika), mint a villám (Einsteini-fizika) vagy mint a gondolat (ez ma még a sci-fi része, úgymint Dűne, SW, Alapítvány és társaik).

Szóval a népmeséink már elég rég óta tudják, hogy lesz egy harmadik válasz is.

Amúgy meg:
Egy tudós népszerűsége egyenes arányban áll azzal, amennyire hátráltatta a tudomány fejlődését.
Ez Instein esetében a no comment.

Ami meg a marosvásárhelyi-incidenset illeti.
Hogy ez mende-monda (gyk: urban legend) vagy valóság. Tudnák r konteót elképzelni.

 408. h1jcsaba — 2015-07-31 13:05 

@blackcat666: Tisztelettel érdeklődnék, mi a tudomány mai álláspontja ? A relativitás elmélettel problémák vannak, mert az egyenlet csak úgynevezett.: lambda operátorokkal teljesül. És ez a feltevés . Mi történt a hagyatékkal?

Mi igaz ebből? „1914 tavaszán Marosvásárhelyre érkezett egy idegen, ismeretlen tanár. Olyan kiváló ajánlólevelekkel, hogy azok alapján megkapta betekintésre a Bolyai János-ládába zárt hagyatékot. Ezek között a már említett relativitáselméletet felölelt munkát. A tanár – akit Einstein Albertnek hívtak – elutazása után került a hiányt jelentő feljegyzés a Théka naplójába.”

 407. blackcat666 — 2015-07-31 10:16 

@falseflag:
„A Föld mágneses mezeje és a légköre megvéd bennünket a röntgensugárzástól, atomi részecskéktől.”

A mágneses tér csak az elektromos töltéssel rendelkező részecskesugárzástól véd, a gamma és röntgensugárzás nem ilyen, ez, illetve az általa a légkörben gerjesztett másodlagos sugárzás lejut a Föld felszinéig, (kozmikus háttérsugárzás, amiben évmilliók óta élünk)
A légkör kémiai uton (ozonképződés, lásd ozonlyuk) véd a veszélyes (és a mágneses téren szintén akadálytalanul átjutó)ultraibolya fénytől, ami viszont nem hatol át az ürhajó fémből készült falán.

A sugárzások káros hatása az erősségüktől illetve a hatás időtartamától függ. Mivel egy Hold-expedició csak néhány napig tartott, ezért valószinűleg nem volt jelentős a káros hatás. Azt a kockázatot, hogy néhány tized százalékkal nagyobb eséllyel kaphatnak rákot az űrhajósok, azt bevállalták.
Egy Mars-expedició éves időtartama persze már más nagyságrend, itt komoly védőpajzsra lenne szükség, ami elvileg nem lehetetlen, de az űrhajó jelentős sulynövekedésével, és igy a költségek növekedésével járna.

A fenti cikkek a kitettség mértékére vonatkozóan semmi konkrét számitást nem tartalmaznak, csak hatásvadász szövegekkel operálnak,
pl. „A világűr borzalmas környezet, hasonlóan egy atomreaktor belsejéhez”.
Az alábbi forrás más véleményen van:
http://www.moonlandinghoax.org/6.html

 406. falseflag — 2015-07-30 19:21 

Mivel úgy tűnik a téma sok mindenkit érdekel, előkerestem néhány érdekes weboldalt.

https://thenibirusunset.wordpress.com/moon-landing-hoax/

http://www.abovetopsecret.com/forum/thread569901/pg24

Egyszer, úgy 20 évvel ezelőtt egy nyugalmazott szovjet űrkutató azt nyilatkozta, hogy nem lehet embert küldeni a Holdra, a sugárveszély miatt. Erről akkor nem találtam infokat, de a net korában könnyű volt:

„A NASA felfedezte, a napfény a világűrben tele van röntgensugárral, protonokkal, és más atomi részecskékkel.

A Föld mágneses mezeje és a légköre megvéd bennünket a röntgensugárzástól, atomi részecskéktől. Sok ultraibolya fényt is meggátol a légkör, különösen a magas frekvenciájú ultraibolya fényt.

A NASA gamma sugárzást is fölfedezett az űrben. Bár ennek nagy része nem a Napunktól jött. Helyette, a gamma sugárzás a világegyetem minden irányából jött.

Még meglepőbb, a NASA fölfedezte több gamma sugárzás jön a Holdról mint a Napról. A Hold gamma sugárzás kibocsátásának oka, hogy a Holdat a naprendszerünkön kívülről jövő atomi részecskék bombázzák, és az a bombázás okozza a Holdfelszín gamma sugárzását.

Ez a hatás látható részecskegyorsítókban, atomreaktorokban, és röntgengépekben. Egy röntgengépben egy vastárgyat bombáznak nagysebességű elektronokkal. A fém atomjai röntgensugarak kibocsátásával reagálnak. Minél gyorsabb az elektron mikor ütközik a tárggyal, annál erősebb a röntgensugár.

A Hold felszínét a világűrből jövő atomi részecskék bombázzák. De a Holdba csapódó részecskéknek nagyobb a sebessége mint a röntgengép elektronjainak. Ennek eredményeként a Hold erős gamma sugárzást bocsát ki, nem gyenge röntgensugarakat. A Hold egy bolygóméretű tárgy egy „kozmikus (méretű) gamma sugár gépben”.

A világűr borzalmas környezet, hasonlóan egy atomreaktor belsejéhez, bár az űrben lévő sugárzás nem annyira koncentrált, mint az atomreaktorban.

Hogy védte meg a NASA az űrhajósokat a röntgensugárzástól, gamma sugárzástól, és az atomi részecskéktől?
Ha egy űrhajós utazna a Holdra, először át kellene haladnia a Van Allen sugárövezeten. Ezt a területet magas koncentrációjú protonok és elektronok alkotják.

Ha egy űrhajós a sugárzási övezeten belül utazik, ki lesz téve gamma sugárzásnak, röntgensugárzásnak, atomi részecskéknek, és meteoroknak minden irányból.

Mi történik egy élőlénnyel amint keresztülutazik a Van Allen sugárövezeten? Meddig képes egy élőlény túlélni az övezeten belül? És meddig képes túlélni a világűr sugárzását? ….”

Teljes cikk:
http://hugequestions.com/Eric/Conspiracies11-H.htm

 405. falseflag — 2015-07-29 12:17 

@Rumcájsz von Jicsin:
Így van, a Lunoholdról akartam is írni. Nemrég volt a tv-ben (ha jól emlékszem a Duna tv-n) egy film, a program 40 éves évfordulójára készült, páratlan felvételekkel, a középpontba helyezve a holdjáró megépítését, a még életben levő tudósok, szakemberek visszaemlékezéseivel, technikai és politikai háttérrel, titkolózással. (Az évforduló kapcsán a volt szovjet tudósok és az amerikaiak találkoztak Amerikában)
Ez nincs összefüggésben azzal, hogy sokak szerint nem volt emberi Holdra szállás 1969-ben….
Az űrkutatás történetében elképesztő mennyiségű titok lappang.

 404. Rumcájsz von Jicsin — 2015-07-29 08:48 

@falseflag:
„…hogy kamu Holdra szállás volt.”

Remélem, azt viszont a sok bizonyíték miatt elhiszed, hogy a Lunohod 1 az viszont járt a Holdon, nagy területről részletes panorámafelvételeket készíteni, mérni a talaj fizikai-mechanikai tulajdonságait, kémiai összetételét, lézer-távméréseket elősegíteni, röntgentávcsöves és kozmikus sugárzási vizsgálatok végrehajtani. 11 hónapon keresztül éjjel nappal.
Eztán jött még a Lunohod-2 amely körülbelül 4 hónapon keresztül üzemelt, a tudományos információk megszerzésén-továbbításán kívül 37 kilométeres utat tett meg a Holdon felszínén, 86 panorámaképet és 80 000képet készített a Hold-térkép kidolgozásához. 700 talajvizsgálatot végzett különböző helyszíneken.

Ez mind igaz?

 403. falseflag — 2015-07-28 20:18 

@blackcat666:
Mivel ez egy konteos oldal, hozzáteszek egy régebben olvasott elméletet: a Hold kutatásokat bankok és a „háttér” finanszírozta, de csak az érdekelte őket, van-e arany a Holdon. Miután abszolút bizonyossá vált, hogy arany nincs, nem adtak rá több pénzt. Ez megerősítheti az Ön véleményét, a mindig messzebbre elvet, és ahol nincs arany, azt máris dobjuk, és megyünk tovább.
Kicsit messzire elkanyarodtunk az eredeti témától, a Holdra szállástól, és én még mindig fenntartom, hogy kamu Holdra szállás volt. A sok konteos bizonyíték (szovjet űrhajósok véleménye, Kubrick barátainak véleménye, sok rejtélyes haláleset) mellett számomra feltűnő a NASA indiszponáltsága az ügyben.

 402. jukeey — 2015-07-28 19:55 

Hogy a holdon mi van, az innen is látszik: szikla. Testközelből megnézni inkább csak bizonyítás volt, és már nem aktuális. Inkább pl robottengeralattjárót terveznek a Szaturnusz bolygónyi méretű Titán holdjára:
http://index.hu/tudomany/2015/02/16/mit_keres_az_urben_egy_tengeralattjaro/

 401. blackcat666 — 2015-07-28 10:50 

Lehet, hogy egy ujabb holdutazás technikailag már csak ujgyakorlat lenne, de emberekkel végrehajtva elég drága gyakorlat volna. Gépeket küldeni sokkal olcsóbb, mivel kevésbé érzékenyek, mint egy élőlény.

Nem látok bele sem a NASA, sem a többi ürkutatási szervezet költségvetésébe és projectjeibe, de ugy látom, hogy a Hold helyett inkább a távolabbi, esetleg életet hordozo objektumok kutatása került előtérbe. Lehet, hogy egy holdutazás árából több marsjárót is el lehet küldeni.

És persze az igaz, hogy nyilván rengeteg felfedeznivaló van a Holdon, de még a Földön is lenne mit felfedezni, pl. a tengerek mélyén.

Ismét: ez mind erőforrás/pénz kérdése, és dönteni kell, mire költjük a korlátozott mennyiséget, valami előre, más meg hátrább kerül.

 400. falseflag — 2015-07-27 18:24 

@blackcat666:
A probléma pont ez, ma már elképesztően fejlett technika áll a kutatók rendelkezésére, tehát, a Holdon leszállni, sétálgatni, kutatni csak egy ujjgyakorlat lehetne. De meg sem próbálják….Pedig nyilván vannak még a Holdon titkok.
Amit írtam persze általánosságban írtam. A klasszikus titkos dolgok eltűntek a napi hírekből…Már nem lehet egyszerűen csalni.

 399. blackcat666 — 2015-07-27 12:42 

@falseflag:
Éppen azért, mert mára már megvalósult a leszállás a Marson, iletve a Geraszimenko üstökösön, A Cassini nemrég érte el a Szaturnusz környékét, a New Horizont most fotózta a Plutót, miért hitetlenkedik sok ember azon, hogy 50 éve el tudtak jutni a Holdra?
A Pluto távolsága kb 4 ezer millio km, mig a Hold csak 0.4 millio km-re van, vagyis 4 km a 40 centihez….

Vagy az egész űrkutatás csak hamisitvány????

Talán azért nincs szó Holdra szállásról, mert most más (izgalmasabbnak gondolt)területekre megy a pénz, ami persze itt is véges.

 398. h1jcsaba — 2015-07-27 10:58 

@petercsanki: Kedves Péter! Már az indiánok is tudtak a (nap-) széllel szemben vitorlázni de pisiléskor háttal álltak :DDD Még mindig őrzöm a fokosod -Baráti ölelés- mikor jársz nálunk ? Áldásom

 397. petercsanki — 2015-07-26 12:24 

 396. falseflag — 2015-06-19 13:09 

Assange:

http://worldnewsdailyreport.com/wikileaks-documents-reveal-apollo-program-was-a-fraud-moon-landings-never-happened/

Szerintem:
A legérdekesebb a Hold programokban, hogy most, amikor elképesztő technikai tudás van a hatvanas évekhez képest, szó sincs Holdra szállásról….Ma már nem lehet csalni, a műholdak mindent látnak. És ez az összes többi csalásra is igaz, amiket sokan figyeltek. Ma már nincsenek pl. Bermuda-rejtélyek sem….(Igaz, van helyette pár eltűnt-lelőtt maláj és Germanwings gép…. )

 395. zizzi — 2015-06-19 12:31 

https://kuruc.info/r/4/144635/

Vizsgálná az ember holdra szállásával kapcsolatos „zavaros részleteket” az orosz szövetségi nyomozóhivatal – derült ki szóvivőjének közléséből.”

 394. jukeey — 2015-04-12 02:46 

Az akkori NASA-góré, Abraham Silverstein választotta ezt a nevet az ő kebelbéli projektjének, mert olyan „fenségesen” hangzik:
„I was naming the spacecraft like I’d name my baby”

 393. lilith18 — 2015-04-12 00:24 

Az Apolló elég fura név egy holdraszállás projectnek. Miért egy napisten, miért nem Artemisz?

 392. jukeey — 2015-02-07 14:12 

Át kéne ugrani azért a pár zsák trutyiért, szerintem jobb áron lehetne eladni, mint anno a guanót 😀

http://index.hu/tudomany/til/2015/01/28/tobb_zsak_kakit_hagytunk_a_holdon/

 390. satol — 2014-08-23 14:53 

Na, itt aztán van bőven olyan komolytalan hozzászólás, amihez semmi értelme bármit hozzáfűzni, de a gondolkodók megnyilvánulásai között is látni komoly tévedéseket (na jó, elnézést a szóhasználatért, akadnak olyanok is, akik poénnak szánják írásaikat, ez még nem indok arra, hogy ne soroljam őket a gondolkodók közé).
De mielőtt kitérnék az általam felfedezett tévedésekre, még két érvvel erősíteném a konteókat elutasítók táborát. Először is mi célja lenne a hamisításnak? Ugye tipikus konteós válasz az űrverseny, csakhogy ennek semmi értelme, hiszen ha el akarják hitetni a nagyközönséggel, hogy embert küldtek a Holdra és hoztak vissza onnan, annak sokkal olcsóbb, egyszerűbb és hitelesebb megoldása az, hogyha embert küldenek a Holdra és visszahozzák onnan, mint ennek látszatát kelteni a Földön. Az, hogy a földi szimulációkhoz használt eszközöket a hamis felvételek elkészítésére szolgáló díszleteknek állítják be (mert ez történik, csak az összeesküvés elmélet gyártók ezeket úgy állítják be, mintha semmi más értelmes magyarázat nem lenne a létezésükre, minthogy hamis felvételeket akarnak gyártani), arra utal, hogy az ezt állítók soha nem látták (se élőben, se fényképen) ezeket a kísérleti helyeket, ezek vizuális megjelenése ugyanis nem alkalmas a Holdra szállásnál készített felvételekhez hasonlók rögzítésére (nem is ez volt a cél, hanem az űreszközök biztonságos, ellenőrzött körülmények közötti tesztelése). A másik érvről csak egészen röviden: rádióamatőrök. (Ugyanez vonatkozik Gagarin űrutazására is.) A NASA-nak (és a szovjeteknek is) ezrével voltak beépített emberei a világ minden táján, egészen konkrétan minden ismert rádióamatőr közösség (volt egy pár) a befolyásuk alatt állt?

„a folyamatos mikrometeorit-eső okozta erózió alapján megállapítható minden cuccról, hogy több mint ötven éve ott van”
Mivel napjainkig semmilyen arra vonatkozó kísérletet nem végeztek még, hogy a Holdon a mikrometeorit-eső milyen sebességgel erodálja a felszínt (avagy az otthagyott tárgyakat), ezért ez lehetne az első ilyen irányú kutatás, azaz feltételezve, hogy az amerikaiak nem hazudtak, és tényleg több mint 50 éve ott vannak a tárgyak, meg lehet állapítani az erózió sebességét, ami alapján később a Holdon talált, nem ismert időpontban odakerült tárgyak ott töltött idejére vonatkozóan lehet majd becsléseket tenni, az alapján, hogy mennyire erodáltak. Arra viszont nem alkalmas az erózió mértékének vizsgálata, hogy eldöntsük, tényleg akkor került-e oda, amikor állították, ehhez ugyanis kéne legalább egy (de inkább több) megelőző vizsgálat, amihez viszonyítani lehet.

„Tudod milyen brutál leszállóegység kellett volna, ha csak a szökési sebbesség van mint adottság, de lenne légkör? (persze ami fizikailag lehetetlen, mert a gravitáció miatt van mindekettő).” A zárójeles részre reagálnék, bár nem kötődik szorosan a témához, de azért nem kéne ennyire egyértelmű összefüggést húzni a légkör és a gravitáció között. Ott van például a Vénusz, amelynek felszíni gravitációs gyorsulása 0,9-szerese a földinek, mégis 9,2 MPa a légköri nyomás, azaz a földinek közel 100-szorosa.

„képtelenség a Holdra leszállni a légkör miatt” Na erre muszáj reagálnom (csak mert úgy tűnik, hogy a leírója komolyan gondolja). Mégis milyen légkör az, ami megakadályozná a leszállást? Ha már megemlítettem a Vénusz légkörét, oda is szálltak már le űrszondák, pedig annak aztán igencsak extrém körülmények vannak a légkörében, ill. a felszínén (jaj bocsánat, ilyen érvvel itt ne is próbálkozzak, mert rögtön megkapom, hogy az összes Vénusz szonda kamu volt). Igaz ugyan, hogy azok az űrszondák nem is működtek sokáig, na de ha a Holdon hasonló körülmények lennének, az arra utaló jeleket innen a Földről, szabad szemmel is igen jól látnánk (eleve ha számottevő légköre lenne, már az látható lenne).

„jóval nagyobb és nehezebb a Merkúrnál, kicsivel még a Marsnál is” Wikipédián pillanatok alatt megtalálni mindhárom égitest tömegadatait (ill. a hiteles forrásokat is, ha ez nem elég), és máris látható, hogy a három közül a Hold a legkisebb (csak oda kell figyelni a hatványkitevőre is: igaz, hogy a Merkúr tömege 3-mal, a Marsé 6-tal, a Holdé pedig 7-tel kezdődik, csak éppen előbbi kettőnél 23, míg utóbbinál 22 a hatványkitevő). Ettől még az természetesen igaz, hogy nem könnyen szabadul el róla kőzet.

„legalább ezt az egyet kihagyhattad volna, mert ez csak gyengíti a “bizonyítékaidat”, nem erősíti” Viszont ha kihagyta volna, azzal a blog lényegét gyengíti, hiszen akkor távolabb állt volna a teljeskörűtől az elméletek bemutatása (na ezzel is hiába próbálkozom, hányan próbálták már ezt itt elmagyarázni, mind hiába).

A lábnyomokról olvastam még, de nem találom (lehet, hogy egy link mögött volt, nem is közvetlenül itt), hogy ahhoz, hogy megmaradjanak, vizesnek kéne lennie a talajnak, márpedig a Hold állítólag igen száraz. Akik ezt állítják, azok annyira Földhöz ragadtak (direkt írom így), hogy bele se tudnak gondolni abba, hogy a Földre nem jellemző körülmények között úgy viselkedhetnek bizonyos anyagok, ahogy földi körülmények között soha. Nevezetesen a légkör hiányára gondolok. A Földön a száraz homok tele van levegővel, ha rálépünk, az összenyomódás miatt megnő a homokban a légnyomás, ezért a terhelés megszűnésére expandálódik, így a lábnyom széthullik. Ellenben ha nincs semmilyen gáz, ami a homok szemcséi közé beszorulhatna, akkor nagyon hatékonyan lehet tömöríteni (ez a gyenge gravitáció ellenére viszonylag mély lábnyomokat is magyarázza), a terhelés megszűnésekor pedig nincs semmi, ami szétfeszítené a nyomot, így az a száraz porban is megmarad. (Erről a témáról egyébként eszembe jutott az „Utazás az univerzum peremére” című film, amiben elhangzik, hogy a légkör hiánya miatt Neil Armstrong első lábnyoma az idők végezetéig ottmarad a Hold felszínén. Az idők végezete ezek szerint a holdkomp felszállásakor jött el, amikor a hajtóművekből kiáramló gázok elsöpörték azt. 🙂 )

 389. bornagain — 2014-08-23 02:04 

Két módon látom bizonyíthatónak az állítást, hogy a holdraszállás kamu. Odamegy valaki és lefotózza, -videózza a semmit, ahol lennie kell a leszállóegységnek, vagy amennyiben ez nem lehetséges, elismert tudományos szaklapban bizonyítja be, hogy ember nem élheti túl a Föld mágneses terén kívüli sugárzást / képtelenség leszállni a Holdra / tetszőleges valós indok.
Mindaddig elfogadom tényként, és ehhez nem érzem,hogy fel kellene adnom a szabadságomat, az egyéniségemet, vagy igazából bármit. A téma viszont kétség kívül szórakoztató, a blog pedig egyenesen remek.

 388. bornagain — 2014-08-23 01:34 

Számomra a legérdekesebb, ahogyan az igazság bajnokai megfordítják a felosztást a JFK-Apollo11-911 szentháromságban. Hívő és nyitott szemmel ébredő lesz belőle, pedig az állítás az, hogy NEM Oswald-Armstrong-Bin-Laden, ezeket az állításokat kellene bizonyítani, vagy hinni benne,jobb híján.
Hidegháború,űrverseny, az USA eléri a kitűzött célját, mindenki boldog, az oroszok is elismerik a teljesítményt. Arra balga módon senki nem gondol a NASA-nál, hogy bizonyítékokat gyűjtsön/rendszerezzen minden apró mozzanatról, mert 20-30 év múlva ezt bizonygatni kell. A furcsa inkááb az lenne,ha a legapróbb repedés nem lenne a sztoriban, minden kérdésre azonnal mindenkit meggyőző válasz érkezne.
De biztos az én agyam van fordítva bekötve, illetve kimosva.

 387. rdos — 2014-07-17 10:00 

 384. jukeey — 2014-02-16 10:58 

Challengert olvasva kaptam kedvet hogy inkább egy régebbi, jelentősebb űrkamutémát olvasgassak át érdekességképp (bármennyire is meg vagyok győződve arról, hogy az Apollo lényegében fulligaz).

„mayanxibalba” eszmefuttatása ragadta meg figyelmemet, főképp ez:
„Összegyűjtök 30 kiló Hold-meteoritot és aztán légüres térben széttördelem a kőzetet, csak ki kell válogatnom a kőzet magját, és már is kész a sértetlen holdkőzet”

Igen ám, csakhogy nem 30 kilót hanem négy mázsát gyűjtöttek (nem mintha 30 kilót olyan könnyű lenne a Földön összekotorni), és szétosztották az egész társadalom tudósai között (Magyarorságnak is van belőle). Egy kis Antarktiszról szervált sziklamorzsalékkal vagy megbuherált meteoritokkal nem baszták volna át világszerte az összes szakembert annótól napjainkig.

Pláne hogy a Luna, a Föld holdja szerkezetileg, méretileg-tömegileg bizony egy „bolygó”, jóval nagyobb és nehezebb a Merkúrnál, kicsivel még a Marsnál is. A bolygókról pedig nem szoktak csak úgy kövek elszálldosni napi rendszerességgel, hogy meteorittá válhassanak :D.
Léteznek ugyan olyan meteorok, melyek a Naprendszer ifjabb korában bekövetkezett nagyobb szabású becsapódások során kerültek az űrbe a kisebb és gyér légkörű vagy épp légkör nélküli sziklabolygókról, de ezek ritkák és egyértelműen megkülönböztethetők egy igazi, felszínen gyűjtött friss darabtól. Ráadásul amíg nincs minta magukról a bolygókról, addig qrvára bajos egy meteorról feltételezni hogy valamelyikükről származhatott, a ritka marsi meteorokról is csak onnan tudják hogy valaha a Marsból szakadhattak ki, mert már ténylegesen megvizsgálták a marsi kőzeteket, így van mihez viszonyítani. Egy világűrt, légkörbelépést és régi darab esetén még eróziót is megjárt meteorról elhitetni egy geológussal hogy a minap gyűjtötted a helyszínen, kábé olyan mintha egy tasakos gombalevesről be akarnád nekem magyarázni hogy most szedted a réten, így nőtt a fű közt zacsistul.

 383. lengyel — 2013-11-26 08:25 

Üdv mindenkinek!

Szeretném megkérdezni, hogy ki hogyan reagálna akkor, ha megfenyegetnék, hogy mivel amiben dolgozik a legtitkosabb dolog, és államérdek a végrehajtása, s ha eljár a szája, nemcsak a feleségét, de a gyerekeit, és az unokáit, valamint apját, anyját, testvéreit is kiírtják? Elsőként, figyelmeztetésként, csak a gyerekeit…

Hány embert lehet így megokosítani? Akár több ezret is?

 382. macsacska — 2013-09-02 17:38 

@sztalker:

„Azzal egyetértek, hogy maga az övezet (van Allen) elhagyása még nem bizonyíték magára a holdi leszállásra, de azt se felejtsd el, hogy sokan vannak, akik még az űrhajósok fellövését is vitatják (mármint hogy csak egy üres hordozórakéta hagyta volna el a Földet emberek nélkül, kábé úgy, ahogy a Földi űrutazás c. moziban mutatták).”

Nem bizonyitek, valoban.
Es meg a Van Allen elhagyasat se bizonyitottuk. Hiszen eppen az o” beszamolojuk (es vele egyutt a „hivatalos” allaspont az amit itt igazolni, vagy cafolni igyekszunk; nem hasznalhatjuk az o” eszleleseiket (szikrazas szmbecsukaskor) ugyanannak az alatamasztasara.

Egyebkent, ha nem tortent holdraszallas, akkor szerintem is valoszinu es logikus, hogy ki se lottek az urhajosokat.

Talan nekunk is kiserletezni kene, mint azoknak a kozepiskolasoknak, akik ballont bocsatottak fel a sztrato-(?)szferaba, egy gumikacsaval, mint utassal, kis radioadoval es kulonbozo muszerekkel felszerelve:-). A sajat, kozvetlen tapasztalat lenne a legbiztosabb modja az igazsag kideritesenek.

 381. sztalker — 2013-09-02 13:19 

@macsacska:
Azzal egyetértek, hogy maga az övezet (van Allen) elhagyása még nem bizonyíték magára a holdi leszállásra, de azt se felejtsd el, hogy sokan vannak, akik még az űrhajósok fellövését is vitatják (mármint hogy csak egy üres hordozórakéta hagyta volna el a Földet emberek nélkül, kábé úgy, ahogy a Földi űrutazás c. moziban mutatták).

Azt viszont kétlem, hogy a rakéta/űrhajó borítását ilyen kis részecskék veszélyeztetnék, azok inkább a mikrometeoritok, és azok is inkább a sebességük miatt (kb borsszem nagyságúak ugyan, de nagy az impulzusuk és tényleg roncsolnak), viszont az Apollók előtt épp a Lunar Orbiter szondák mértek kifejezetten ilyen feladattal háttérsugárzást és meteoritsűrűséget a Hold körüli zónában. Mindegyiket elviselhető mértékűnek találták.

Ma ez a részecskeveszély inkább a fejlett elektronika finomsága miatt létezik (a hatvanas években még nem voltak finoman maratott csipek, mint most, ezzel legalább nem volt gondjuk a mérnököknek :)), mostanság viszont gond, mert a legkorszerűbb technológia egyben a legsérülékenyebb, a nanoméretek hajszolása miatt pont ezek hibásodhatnak meg a legkönnyebben fent az állandó ionáramtól, tehát jól kell védeni, tokozni őket. Viccesnek tűnik, de nagyon sokáig a 386-os „ótvar lassú őskövület” procikat használták fent az űrhajósok, pl. az űrsiklón is ez a technó volt rendszeresítve mint szabvány, pedig már régen lett volna sokkal gyorsabb, viszont ezeknek a régieknek még annyira durva volt a kialakításuk, hogy jobban bírták a sugárzás okozta „gyűrődést”, nem hibásodtak meg könnyen.

 380. macsacska — 2013-09-01 19:27 

„Félreértés ne essék, természetesen ezek a magas hőmérsékleti számok nem azt jelentik, hogy ott fenn ennyire meleg van (olyan forróság, hogy fürdőruhára kellene vetkőznünk :)), mivel a hőmérséklet nem azonos a HŐÉRZETTEL, azaz mi ott azonnal meghalnánk a kis nyomástól és elképesztő hidegtől.”
Nem is a strandolas miatt kerdezzuk:-)
De azert jo hogy ezt kiemelted, nem lenne jo barkit is ok nelkul megijeszteni.

„…akár köbkilométerenként ha van egy-egy ilyen „árva” részecske. Igaz, ezek rendkívül gyorsan mozognak!”

Es nemcsak a reszecskek mozognek rendkivul gyorsan, hanem a kerdeses raketa is. A reszecskek feltehetoleg minden iranyban, veletlenszeruen, mig a raketa egy adott iranyban. Hany piszok-gyors reszecske utkozik a piszok-gyors raketaba? mennyit bir el egy ilyen 60-as evekbeli raketa femboritasa? Ahogy mondjak, az ordog a reszletekben van. Tudjuk, ezt mar valakik ki kellett hogy szamitsak, csak az eredmenyt lenne jo tudni.
Sajnos a szembecsukaskor eszlelt szikrazassal nem igazolhatjuk, hogy az esemeny valoban megtortent; ha nem volt holdraszallas, akkor is mondhatjak az urhajosok, hogy ezt eszleltek.

 379. sztalker — 2013-09-01 13:53 

@macsacska:

Félreértés ne essék, természetesen ezek a magas hőmérsékleti számok nem azt jelentik, hogy ott fenn ennyire meleg van (olyan forróság, hogy fürdőruhára kellene vetkőznünk :)), mivel a hőmérséklet nem azonos a HŐÉRZETTEL, azaz mi ott azonnal meghalnánk a kis nyomástól és elképesztő hidegtől.

Az emberi hőérzet nem csak a részecske(a levegő molekulák) gerjesztettségétől, hanem azok MENNYISÉGÉTŐL (adott térrészben lévő sűrűségétől) is függ, a földfelszínen pedig hiába alacsony ezeknek a részecskéknek a hőmérséklete (gerjesztettsége), a sűrűségük óriási, milliárdszor milliárd kis „tűszúrás” okozza a hőérzetünket egy köbmilliméternyi kis kockában, fent viszont (akár a termoszférában, akár a magnetoszférában — ide tartozik a van Allen-öv is) viszont akár köbkilométerenként ha van egy-egy ilyen „árva” részecske. Igaz, ezek rendkívül gyorsan mozognak!

A sugárzás viszont valódi veszély jelenthet mind a műholdakra, mind az emberekre ilyen magasságokban.
Van egy olyan momentum, ami mégiscsak azt bizonyíthatja, hogy az űrhajósok elhagyhatták ezt az övezetet (tehát átjutottak rajta), ez pedig a következő:
Nagyon kellemetlen élményről számoltak be minden szemlecsukásuk, szempillantásuk alatt az asztronauták, mert apró pici felvillanásokat, amolyan „szirázó tüzijátékokat” észleltek a szemükben, ami nem járt fájdalommal, de nagyon idegen és idegesítő volt, soha azelőtt nem tapasztaltak ilyet.

Mint később kiderült (már lent a földi vizsgálatok során), ők gyakorlatilag a világűrből, a Napból érkező nagyenergiájú részecskék becsapódásait észlelték a testükben, amolyan természetes részecskedetektorként, mint egy részecskegyorsítóban a ködkamra, buborék-, szikrakamra-detektorok, amivel a láthatatlanul pici részecskék nyomait lehet közvetett módon kimutatni (ha nem is látjuk az oroszlánt, de attól még a lábnyomai látszanak a homokban).

A szemük retinája detektálta a becsapódást, jelet küldött az agyukba, ami egy nagy felvillanással tudatosította náluk ezt a részecskeáramlást. A földi légkört már nem érik el az ilyen nagy energiájú részecskék (pl a van Allen-öv védelme, a magnetoszféra miatt), ezért szerencsére nem tapasztalunk ilyen jelenségeket a hétköznapi életünkben.

 378. macsacska — 2013-08-30 19:03 

@sztalker:

Koszi a linkeket, nem ismertem ezeket az oldalakat:-)

Igen-igen, figyelembe kell venni a kitevoket is.
Igy 10 MeV 10x 10 a hatodikon szor 8.62 x 10 a minusz otodiken Kelvin foknak felel meg. Az 10x 10×8.62 =8620 Kelvin fok.

50 MeV otszor ennyi, azaz 70,000 (hetvenezer!) Kelvin fok.

Tehat a belso Van Allen Belt homerseklete 8600 es 70,000 Kelvin fok kozott valtozik.

Ugyanez a kulso Van Allen Belt eseteben „csak” 0.1-10 MeV, azaz 75K- 7500K kozott van.

 377. sztalker — 2013-08-30 12:46 

@macsacska:

http://nagysandor.eu/AsimovTeka/tevatron_hu/electronvolt.html

Meghagynám a hivatásos fizikusoknak a pontos választ a kérdésedre (majd úgy is kifejtik itt bővebben), én csak a hatvány előjelére hívnám fel most a figyelmedet, ami NEGATÍV (mínusz jel van a hatvány előtt, vagyis a nevezőben van annyi nulla, amit leírtak, azaz baromi pici a tört értéke), vagyis ne tévesszen meg ebben az esetben a „mega” előtag, és a „Volt” mértékegység sem, itt nem az otthoni hálózati feszültség nagyságrendjében kell gondolkodnunk.

Az elektronvolt kifejezetten az elemi parányok (pl. atomi részecskék) mikrovilágában használatos mértékegység, atomfizikusok és csillagászok „örömére”, hogy így mondjam. 🙂

A kulcsszó tehát az „elektron” ebben a kifejezésben.

1 eV = 1,602 x 10 –19 joule

(Tehát a mínusz! tizenkilencediken, azaz rendkívül kicsi ez az érték… Még akkor is, ha ennek vesszük a mega — azaz milliószorosát.)

Egyébként még jóval a Van Allen öv alatt, a Föld légkörének felső része, a termoszféra (a nevében benne van a hő kifejezés)is ilyen „becsapós”, mer’ hát az ember előszőr úgy okoskodik, hogy feljebb minden egyre ritkább és tán hidegebb lesz, de valójában ebben a zónában (80–500 km magasan) a Napból érkező részecskék képesek gerjeszteni az itt lévő gázokat akár 2000 C fokig is.
(Nagy a részecskemozgás.) Ezért nevezték termo(hő)szférának. (Mikor illusztráltam egyszer egy ilyen oktatási táblát, az egyik szerkesztő vissza akarta javíttatani azzal, hogy itt valami elírás lehet a számokkal, de nem, tényleg ennyire „vad” ez a zóna..)

http://hu.wikipedia.org/wiki/Termoszf%C3%A9ra

 376. macsacska — 2013-08-29 20:13 

Ez kimaradt: A külső öv nagyjából 6000-10 000 km vastag, legsűrűbb része 15 000-20 000 km magasságban van.

 375. macsacska — 2013-08-29 20:10 

A 8. pontra szeretnek reagalni. Mar egy ideje vesszoparipam a Van Allen „Belt”. Idezojelben irom, mert ha beleasunk, kiderul hogy egyaltalan nem egy „ov”. Az ov egy keskeny, lapos valami, ami korulfog egy testet. A Van Allen „Belt”-rol meg kiderult hogy

1. korbefogja az egesz Foldet, csak a sarkokon lukas.
2. baromi vastag. Ha meretara’nyos hasonlatot keresnenk, egy nagy (alul-folul lukas) barack lenne a Van Allen, a magja meg a Fold.
3. Iszonyuan forro plazma alkotja. Hogy milyen forro, arra nem talaltam adatot, de ki lehet szamitani. (csak eros idegzetueknek!)
A belső öv a Föld felett 2000 km-től 5000 km-ig terjed és 10-50 MeV (=megaelektronvolt) energiájú protonokból áll, melyet a kozmikus sugárzás hoz létre. A külső övben 0,1-10 megaelektronvolt energiájú elektronok mozognak.

1 degree kelvin= 8.621738 X10-5 eV

Szoval…az eredmeny olyan megdobbento, hogy mar majdnem el is felejtjuk a Holdutazas temat. Az biztos, hogy a nasa valasza a Van Allen problemara (marmint hogy az urhajosok ott szeltek at nagyon gyorsan ahol gyenge) – nem igazan ul. Es akkor mar nem is fontos hogy lobog-e a zaszlo, meg a tobbi…
Sot, olyan megdobbento, hogy elkezdunk gondolkodni…tenyleg egy bolygo vagyunk? Vagy egy vedett mag egy tuzgomb belsejeben???

http://hu.wikipedia.org/wiki/Van_Allen_sug%C3%A1rz%C3%A1si_%C3%B6v

http://vanallenprobes.jhuapl.edu/common/content/pdfs/VanAllenProbes_FS_Press.pdf

http://www.nasa.gov/home/hqnews/2013/feb/HQ_13-065_Van_Allen_Probes_Belts.html#.Uh-I79JwpVc

Nagyon szeretnem hallani errol nalam hozzaertobbek velemenyet; meggyozodesem hogy ezeken az oldalakon hatalmas szellemi potencial osszpontosul – csadajo az oldalad, Tiboru:-)

 374. nyeviga — 2013-08-24 01:46 

Hallgassuk csak figyelmesen az öreg szövegét (1.40-nél):
http://www.youtube.com/watch?v=oWLByMshYIU
🙂

 373. outatime — 2013-08-14 07:52 

annak idején 10 dollárból egy négyfős család lazán megvacsorált egy gyorsétteremben

— helyesbitenek: egy jo etteremben. A Dennys ben akkoriban $1.69 volt a steak dinner egy pint sorrel. Mar azota nincs szesz a Dennysben de a T-Bone steak az $11.99.

5cent volt akkor egy burger a McDonaldsban, ma egy cheeseburger $1 +tax

 372. tigris — 2013-05-29 18:34 

Azért ezek se túl meggyőző válaszok a NASA-tol…

1.) Azért nem látható egyetlen csillag sem, mert az expozíciós idő túl rövid volt;

2.) Nem lobog, csak össze volt gyűrve és a rugalmas szövet pont kiugrott;

3.) Kialakítottak azok, csak egy kicsit; a Földön azért lesz nagyobb egy ilyen kráter, mert itt a levegő is hozzájárul a por odébblökéséhez, míg a Holdon csak a kiáramló gázok teszik ugyanezt;

4.) Az egyedüli fényforrás valóban a Nap, de a sziklák is, meg maga a talaj is visszaveri a fényét, azért több árnyék látható, amelyek nem feltétlenül párhuzamosak;

5.) Több tízezer fotó készült és a nyilvánosság csak a legjobban sikerülteket látta;

6.) Hülyeség vagy optikai csalódás;

7.) Na és? A Holdon a tömegvonzás a töredéke (kábé egyhetede) a földiének.

8.) De, létezett.

 371. sztalker — 2013-05-22 11:12 

@petercsanki:

Jogos…
De az is lehet, hogy rájöttek: a szórakoztató elektronika jobban hoz a konyhára a kormányoknak, érdemesebb abba fektetni a fejlesztést, mert a siker és a pénz garantált (cirkusz, amit az emberek maguknak csinálhatnak és jól eljátszanak vele a divatmajmok, milliókat köt le, hogy egymással szórakozzanak és egymás képét nézegessék meg randizgassanak, cseteljenek, továbbá ez HOZZA a pénzt nekik és nem viszi!), a kudarcokat (Komarov, Apollo 13, Challenger, Phobosz stb, stb) meg nem kell megmagyarázni, titkolgatni. Biztos siker és pénz kudarcélmény nélkül. Persze az űrhadviselés azért halad tovább a maga útján.

A földönkívüli reverse engineering (mérnöki visszafejtés) technológiája, amiről beszélsz nekem is kedvenc konteóajánlatom, de azért azt is próbáld elképzelni, hogy vajon mit csinált volna pl. Archimédesz v Héron (a két ismert ókori görög zseni), ha mondjuk találnak a tengerparton egy törött mobiltelefont?
Valszeg a tulajdonosa nélkül semmit. Ahhoz komoly segítség kell, hogy előbb kijavítsa (mert hát törött, nem működik), aztán meg használja is az ember.(Egyáltalán rájönni arra abban a korban, hogy mire való egy ilyen izé, már az is képtelenségnek tűnik, igaz?) Mindkettőhöz tudás, technológia (alkatrész), sőt komplett rendszer (itt pl. átjátszóállomás is) kell. Pedig ők tényleg megelőzték korukat a maguk idejében, nem akárkik voltak. Valahogy így tudnám elképzelni ezt az együttműködést egy nálunk 8-10 ezer évvel fejlettebb világgal. Nagyon kevés embernek lehet bejárása ezekhez a dolgokhoz, ha léteznek egyáltalán. A tudomány meg nemzetközi, nem nagyon lehet hosszú ideig eltitkolni valamit, ha sokaknak van róla tudomása. (Az atomprogram sem csak azon a mintegy száz kíváló elméleti és kísérleti fizikuson múlt, akik vezették a projektet, hanem az alattuk dolgozó vagy tízezer mérnökön és technikuson, akiket szintén koordinálni kellett.) Ha meg keveseknek, akkor azok a kevesek meg komoly háttérsegítségre szorulnak, értsd: azt mondanak nekik az EBÉK, amit akarnak, és ők azt is fogják szépen megcsinálni…
Na, innen indulna az én konteóm.

 370. petercsanki — 2013-05-22 04:04 

@andzsin:

” 64. andzsin — 2008-12-21 15:54

Nekem egy tök eccerű kérdésem lenne: ha valóban ott jártak, tessék mondani az elmúlt fél évszázadban miért nem mentek oda még többször??? és érdekes módon ezzel az oroszok sem próbálkoztak, vajh miért? miért húzódik már annyi évtizede a marsraszállás? az elmúlt 50 évben kb. 1000x nagyobbat fejlődött az űrtechnika is, simán meg lehetne csinálni, csak valamiért nem akaródzik.”

Hali.

Lehetséges okok:

1: Ott az orrukra koppintottak hogy mars innen! ( ez sem rossz konteó téma egyébként )

2: Találtak ennél sokkal lenyűgözőbb és érdekesebb játékszert, mint pl. több EBE nációval való kapcsolatfelvételt, csereüdültetést ( mint ahogy az a Reagan tájékoztatóban is van ) így – mivel ők jöttek ide- nekünk már nem kellett oda menni…

3: A ketteshez kapcsolódik de anyagi természetű: – Ami lehullott csak úgy az égből, vagy az EBE – ktől kapták kölcsön, azon járművek technikai megoldásainak a kutatása, másolása, próbálgatása is elég energia – erőforrás és pénz igényes, így inkább – mivel sokkal kézenfekvőbb hasznot hoz – ezzel foglalkoztak és ölték bele a nem kis mennyiségű pénzt ahelyett hogy egy poros vasgolyón rugdalják a port ( itt visszatérve az egyeshez..) és talán finoman el is tanácsolták őket….

4: Járnak még, csak olyan dolgot találtak és/vagy olyan technikát használnak az oda vissza közlekedésre amelynek a létezése nem tartozik a publikumra ( mindre vannak utaló információ, nekem egy orosz videó pl. nagyon tetszik: Két Vadászgép kisér a hegyek fölött egy szép nagy kerek járművet. Nem üldözik – kisérik….

 368. fearfactory — 2013-01-23 14:56 

Hálás téma..itt majd ölre mentek a skacok:)
az én véleményem az univerzumról:egy perverz khötsög.
S,hogy miért is, mert mindenre a válasz annyira egyszerű és a képünkbe van tolva ,hogy az már betegesen perverz.
amúgy itt szeretnék közhelyes lenni:
SAJTBÓL VAN A HOLD……

 367. tattwamasi — 2013-01-20 11:19 

Ha abban az időben volt olyan szkafander-anyag, amiben túléltek egy holdra-szállást, akkor miért nem készitettek egy olyan zászlót, ami nem gyűrődik? Gondolom nem kell bemutatnom az amerikaiak csillagos-sávos lobogó iránti fanatizmusát, a Függetlenség Napja remek alkalom eme tömegpszichózis antropológiai jellegű megfigyelésére, olyankor még a legeldugottabb Kentucky Állam beli marhaistállót is kb. 200 amcsi zászló dekorálja… a zászló letűzése a gyarmatositás óta egyet jelent az adott föld- (esetünkben holdterület) uralom, birtok alá vételével…elképzelhetetlennek tartom, hogy a mindenre remekül felkészült és részletekre kényesen ügyelő amerikaiak ne gondoltak volna rá, hogy az összegyűrt lobogó hogy fog hatni az emberi világtőrténelem legjelentősebb képeein. Véleményem szerint a holdraszállás smafu…

 366. trenk48 — 2012-12-23 19:54 

A konteokat alátámasztja az a tény, hogy évtizedek óta nem utazott hős amerikai a Holdra. Ma, amikor a hatvanas évek technikája egyszerűen kőkorszaki a mai technikához képest!!!!!
Ma már nem lehetne senkit sem becsapni…

 365. csubakka — 2012-12-06 19:37 

UFO támaszpont-gyanús objektumok szempontjából ebben is vannak érdekes dolgok (bár maga a film eléggé elszállt).

http://www.youtube.com/watch?v=O6ggirhnTm4

A film hosszú, az érdekes rész kb. 10:50 és 15:00 közt van.

 364. csubakka — 2012-12-04 23:54 

@179283:

“A hamis felvételek szerintem nem azt jelentik, hogy az amcsik nem voltak a Holdon, hanem sokkal inkább azt, hogy voltak, de amivel ott találkoztak, azt nem merik közzétenni, ezért kellett valami kamu film.
Furcsa, hogy ez a verzió sosem jön elő, pedig ez tűnik a leglogikusabbnak.”

Nagyon is előjön, a net tele van ilyen elméletekkel. Miszerint UFO-kkal találkoztak, földönkívüliek által üzemeltetett holdbázisokba botlottak, vagy a legenyhébb esetben is egy évezredekkel vagy évmilliókkal ezelőtt eltűnt földönkívüli civilizáció holdbázisainak romjaira bukkantak.

Ezek közül az elméletek közül néhány egész hihető, néhány meg nagyon elszállt.

http://www.youtube.com/watch?v=WlLN_Jcg1pc

http://www.youtube.com/watch?v=Pjn10Of2hPs

http://www.youtube.com/watch?v=jjYRREo8LIU

http://www.youtube.com/watch?v=WAwRYqij9MI

http://www.youtube.com/watch?v=64N-TtyjpUg

 362. Rogal Dorn — 2012-07-20 15:43 

@kofetto:

Én sem vagyok hozzáértő, de a Hubble-nak túl közel van a Hold. 😀 De amúgy vizsgálta a Holdat.

http://hirek.csillagaszat.hu/fold_es_hold/20051104_hst_hold.html

 361. kofetto — 2012-07-20 13:21 

Nem vagyok hozzáértő, meg lehet már kérdezte is valaki, de ott az a Huble, biztos drága lenne odafordítani a hold felé…..gondolom ellát odáig. Utána minden tisztázódna. 🙂

 360. darius2012 — 2012-07-16 18:49 

Sajnos, csak most olvastam ezt a cikket. Két dolog jutott eszembe: 1. Egyszer (nemrégen…)egy öreg orosz űrhajós nyilatkozta, hogy képtelenség a Holdra leszállni a légkör miatt. 2. Érdekes módon, most amikor elképesztő nagyot fejlődött a technika a 60-as évekhez képest, senki nem akar Holdra utazni…miért?????? Mert ma már senkit nem lehetne átverni az akkori trükkökkel?

 359. omega3 — 2012-04-14 15:40 

Ha még nem merült fel elég kérdés,akkor nézzétek meg ezt a filmet :
http://pumacipo.blogspot.co.uk/2012/03/szasz-nehany-eve-lattam-ket-ufot-az.html

Ez elég jól megmagyarázza,hogy miért van akkora titkolózás a hold körül.Bizony,az UFO-k.Megjegyzem,hogy ennyire meggyőző filmet a témáról még nem láttam.

Akit esetleg érdekel az a néhány(esetlegesen téves) következtetés,
amit erről levontam:
http://pumacipo.blogspot.co.uk/2012/04/ufo-teoria.html

Szerintem ez a film már önmagában megérne egy posztot,ugyanis
eléggé megdöbbentő…

 358. kémikus billy — 2012-01-07 00:55 

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20110907-apollo-expediciok-a-lunar-reconnaissance-orbiterurszonda-kepei-a-hold.html

„A hivatalosan a Holdon hagyott cuccokról (például a több felhasználásra is alkalmas, speciálisan tervezett holdjárművekről) utólag egyetlen felvétel sem készült, pedig egy időben elég nagy volt ott a forgalom.”

 357. 178996 — 2011-08-22 08:20 

[mayanxibalba](#11573253):

Érdekes észrevétel, nekem fel se tűnt… De igazad van: én is úgy tudom, hogy a NASA logó a szív oldalán (tehát balodalt) kéne legyen…

 356. mayanxibalba — 2011-08-22 08:18 

[siridar](#11568549): Szeretettel ajánlom számodra a South Park: Frászbook című epizódjának megtekintését. 🙂

 355. mayanxibalba — 2011-08-22 08:06 

A cikkhez illusztrált egyik képen, ahol három űrhajós áll, (mögöttük valamilyen piros állványzat) az amerikai zászlók a bal váll helyett (ez a hagyományos helye a zászlónak) a jobb vállon vannak, és a NASA logó is a másik oldalon helyezkedik el. Fordított negatív előhívásra gondoltam de ez nem lehet, mivel a szövegek helyesek a pozitív képen. Valakinek van erre magyarázata?

 354. siridar — 2011-08-19 10:23 

[miamai](#11568367): bocs, de nem igazán értem, milyen kényszer lehet, ami nem engedi, hogy a szavazás két hete alatt valaki egyszer 3 percet áldozzon arra, hogy létrehoz egy e-postafiókot, majd ezzel beregel a FB-ra?!

Mindegy is, nem akarok itt ezen filozofálni, amúgy is mennem kell, de ez a hozzáállás, ez a szolidaritáshiány annyira tipikusan magyaros :(((

 353. siridar — 2011-08-19 10:19 

Szerintem több százan felvetették a GB oldalain és más fórumokon, de szarnak a közönség véleményére, a kritikus kommenteket egyszerűen törlik és kész.

Szerintem sem fair, nem igazságos a FB-on történő szavazás, de ha egyszer nincs mit tenni ellene, hát alkalmazkodunk.

Nekem sem volt profilom, mert nem akartam (a továbbikban sem akarok), de, mint mondtam, ekkor áldozathozatal nekem belefér. Többet az életben nem szándékozom belépni a FB-ra, úgyhogy azt csinálnak az ‘adataimmal’, amit akarnak :))))

 352. F-l — 2011-08-19 10:06 

[siridar](#11568184): Sztem ha nem offence, akkor meg vicc volt, amit írtál. Mi lett volna, ha valaki felveti inkább azt, hogy nem fair egy ilyen szavazást FB-n lebonyolítani, mert bizony lehet, hogy sok olvasó nem rendelkezik profillal, pl. azért, mert nem akar ilyet magának?

 351. miamai — 2011-08-19 09:07 

[siridar](#11568184): mi is hasonlóképpen tettünk, és meglepve láttuk, hogy egy csomó mindent titkosítani lehet a képeskönyvben.

Ami a regisztrálást illeti: sokaknak nem áldozat, hanem kényszer, hogy még szolidaritásból sem regisztrálhatnak, még kamu adatokkal sem. Kár lenne kitiltani őket az olvasótáborból. Persze egy Tibi csoki a hűségeseknek azért jöhet!!!

 350. siridar — 2011-08-19 07:33 

Én kifejezetten a konteó miatt hoztam létre egy FB profilt kamu adatokkal, szavaztam, majd elfelejtettem az egészet.

Nekem ennyit megér, hogy legalább ennyivel honoráljam a blogba fektetett munkát. No offence, de elég szomorúnak tartom, hogy mások ennyire sem képesek.

Tiboru, azt kéne valahogy megoldanod, hogy csak azok olvashassanak, akik egy ilyen tényleg minimális áldozatot képesek meghozni.

 349. F-l — 2011-08-18 16:18 

[tiboru](#11564518): Ne haragudj, de most ezért nem fogok facebook oldalt létrehozni. Egyébként simán szavaztam volna a blogodra. Tudom mindenkinek van, de így is el vagyok maradva, mert pl. a lassan világklasszis konteósnak, Jesse Venturának, aki egyébként magyar és egy ideje azt gondolja magárol, hogy szlovák (régebben csehnek vélte származását), soha nem volt mobilja, és azt mondta nem is lesz, pedig ő kormányzó is volt, nekem meg lassan 5 éve már van. Szóval túl sokat kérsz tőlem. Keep up the good work!

 348. F-l — 2011-08-18 16:17 

[tiboru](#11564518): Ne haragudj, de most ezért nem fogok facebook oldalt létrehozni. Egyébként simán szavaztam volna a blogodra. Tudom mindenkinek van, de így is el vagyok maradva, mert pl. a lassan világklasszis konteósnak, Jesse Venturának, aki egyébként magyar és egy ideje azt gondolja magárol, hogy szlovák (régebben csehnek vélte származását), soha nem volt mobilja, és azt mondta nem is lesz, pedig ő kormányzó is volt, nekem meg lassan 5 éve már van. Szóval túl sokat kérsz tőlem. Keep up the good work!

 347. 178996 — 2011-08-17 07:23 

Szia!

Örülük, hogy tetszik a Konteóblog. Ha még nem tetted volna meg, szavazz ránk itt jobbra legfelül!

 346. F-l — 2011-08-16 20:52 

Egász jók az itteni posztok, szorgalmasan olvasgatom őket.

Nálam ez az igazi szakítópróba. A holdraszállás. Ezzel el tudom dönteni, hogy valaki elfogulatlanul gondolkodik, és csak a logikáját és kombinatív képességeit használja, amikor valaminek a valóságtartalmát mérlegeli, vagy érzelmi benyomásokra hagyatkozik.

Mi lett volna az oroszokkal ha leleplezik, hogy a holdraszállás csalás? Gyerekjáték lett volna számukra bebizonyítani. Pontosan azért nem tették, mert tisztában voltak a következményeivel. Nemcsak kiröhögték volna őket (mert az emberek még véletlenül sem a szemüknek hisznek), hanem alapjában megrendült volna a bizalom a társadalomban. Kiszámíthatatlanná váltak volna a geopolitikai viszonyok. A legnagyobb teljesítmény, amit ember elért, hogy meghódított egy másik planétát, tulajdonképpen egy floridai stúdió kellékei között játszódik.

 345. 90423 — 2011-08-13 10:21 

[Gliese_581_g](#11558058):
Pedig erről a verzióról most lesz egy mozifilm is:
http://en.wikipedia.org/wiki/Apollo_18_(film)

 344. picitigris — 2011-08-12 22:04 

@stoppos:Ha jártam volna a Holdon, vagy bemosok az úságírónak, vagy továbblépek egy fölényes mosollyal. Ha nem jártam volna a Holdon, biztos bemosok neki tehetetlen dühömben.

 343. 179283 — 2011-08-12 19:07 

[Interlock](#11508810): Hagyd, nem érdemes. Nagyjából a „bizónyitás”, „erőssen” és „kiebrudálják” környékén jöttem rá, hogy túl sok tudást nem szívhatok magamba ebből a kebelből. 😛

[byterider](#11286381): „A hamis felvételek szerintem nem azt jelentik, hogy az amcsik nem voltak a Holdon, hanem sokkal inkább azt, hogy voltak, de amivel ott találkoztak, azt nem merik közzétenni, ezért kellett valami kamu film.
Furcsa, hogy ez a verzió sosem jön elő, pedig ez tűnik a leglogikusabbnak.”

Nahát, erről a verzióról tényleg nem nagyon lehet hallani. Pedig logikailag eléggé adja magát. 🙂

 342. Nyikoláj — 2011-08-10 22:54 

„… felszólítja, hogy „esküdjön meg a Bibliára, hogy járt a Holdon!”

Az akkor 72 éves űrhajós agyát elönti a vér és csontos öklével akkorát bemos az újságírónak, hogy annak betörik az orra.”

Sértette az igazságérzetét! Vagyis ott járt! 🙂

 341. mayanxibalba — 2011-08-08 09:48 

Néhány reakcó a kommentekhez:

whitebeard:
„Valamint gondoljatok bele a 400.000 km átsugárzásához milyen adó teljesítmény kellett és annak mennyi a fogyasztása.”

A világért sem akarlak megbántani de ez tévedés, néhány wattos adóteljesítménnyel áthidalható ez a távolság, az irányított
rádióhullám (parabola antenna) már ekkor használatos volt (II. VH óta általánosan használják). Az űrben pedig minimális veszteséggel terjed a rádióhullám. Tulajdonképpen ha a vevő oldalaon megfelelő érzékenységű az antenna (több méteres parabola tükör), akkor akár milliwatt nagyságrendű adás is fogható. Ez tehát önmagában nem cáfol semmit. Ha jól tudom, akkor rádióamatőrök is fogták az adást, persze ez sem bizonyít semmit, hiszen egy kamu rádióforgalmazást nem nagy dolog volt összedobni, már akkoriban sem.

„Az akkori időszak kamerái nehezek voltak (felesleges súly), sokat fogyasztottak (elektroncső). ”

1960-ban már TV kamerával ellátott rakétákat alkalmaztak.
Tehát ezt az érvelést is elvethetjük. Nyilván nem stúdió kamerákat vittek magukkal (amennyiben valóban ott jártak), egy célirányosan kialakított, kis súlyú kamera, néhány órára tervezett működéssel valószinűleg probléma nélkül legyártható volt a hatvanas évek végén. Nem hinném, hogy pont egy kamerán bukott volna el a dolog, ha már később állítólag egy holdjárót is magukkal vittek.

wagabound:
„Baromság. Ekkora átverést nem lehet keresztülvinni; túl sok ember együttműködése kellene hozzám és amit ugye két ember tud, az már…”

Minél lehetetlenebbnek tűnik kivitelezni egy átverést a laikusok szemében, az átverés annál hitelesebb.

„Egyébként is, a megoldás kurva egyszerű. Ha a zászló ott van, akkor az amik is ott voltak. Ha nincs ott, akkor nem voltak ott. Az ellenérvek között erről szó sincs. Vajh miért?”

Tudod még nem találtam olyan utazási irodát, ami fapados járatokat indítana a Holdra, de amint lesz ilyen, elugrok oda, és lecsekkolom a zászlókat.

algi:
„Ha stúdióban vették fel, akkor honnan jött a szél, ami lengette a zászlót?
Szerintem a ’60-as években nem állt rendelkezésre az a technológia, hogy ezt a felvételt elkészítsék.”

Először is, a zászló nem lebeg! A zászlóba merevítő anyag volt belevarrva, hogy szél hiányában is jól mutasson a felvételeken. A közelebbi
fotokón ezek a merevítők látszódnak is, ez régóta ismert.
Amúgy pedig, ha stúdióban készült, akkor nyilván imitálhatták volna ventillátorokkal a szelet, amit már az első némafilmeknél is lakalmaztak.
Mondjuk vicces érvelés, hogy filmtrükkileg nem volt kivitelezhető a Holdraszállás, sokkal könnyebb és olcsóbb összehozni ezt filmen, mint a valóságban. Azt javaslom nézd meg Fritz Lang: Metropolis című sci-fi moziját, 1927-ből, olyan trükköket alkalmazott, hogy kétséged nem lehet, 1969-ben már bármit meg lehetett volna csinálni filmen (ha akarják).

leonov:
„Ravasz ez a NASA azóta trükkösen elhelyezték a leszállóegységek darabjai is a holdon, meg húztak pár csíkot a talajon, hogy lábnyomnak látszódjon.”

Lehet hogy ravaszak, de jó lenne inkább, ha előállnának az eredeti, vágatlan felvételekkel. Amikről hivatalosan azt állítják, hogy egy raktár átköltöztetésekor elvesztek.

Lotterfeld Boholy:
„Az oroszok nyilván árgus szemmel figyelték az Apollo programot, a rádió forgalmazást, minden egyebet. Nem volt akkor olyan viszonyban a két ország, hogy egy ekkora kamu ne derüljön ki.”

Már a fentiekben írtam, hogy egy kamu rádió-forgalmazást nem nagy cucc összehozni, rákevernek némi zajt, leveszik a sávszélességét, kilövik az
éterbe, és ember legyen a talpán aki megmondja, hogy ez felvétel-e vagy sem. A két nagy „ellenség” nem igazán leplezte le a nyilvánosság előtt a másik
kummantásait. Ez afféle betyár becsület.

„Mostanában olvastam valahol, hogy befotózták a holdat csillió megapixel felbontásban. Simán lehet látni az Apollo-11 összes hátrahagyott cuccát.”

Nos, ha az UFO-hívők által mutogatott felvételekre a szkeptikusok állandóan azt mondják „ez csak fotó, manipulálható, tehát nem bizonyít semmit” akkor, most én is ezt mondom. Photoshoppal akár a Szabadság-szobrot is rávarázsolom neked bármely Holdfelszínről készült felvételre.

KEME
„robot is lesz háztartási eszköz még ebben az évszázadban.”

Gondolom, hogy nem vettél csak azért két automata mosógépet, mert az egyiken billeg a teknő. Lehet, hogy újdonságot mondok vele, de egy automata mosógép már robot kategória :))

rdos:
„A légköri megpróbáltatások hatása, a meteoriton jól látható, jellegzetes üveges, kerekített, feketedett felszínnel.”

Összegyűjtök 30 kiló Hold-meteoritot és aztán légüres térben széttördelem a kőzetet, csak ki kell válogatnom a kőzet magját, és már is kész a sértetlen holdkőzet. Senki nem mondja meg, hogy ez most meteorit vagy Holdkő. A mai napig vitatkoznak egy, a Mars-ról származó meteoriton, hogy a Földön szennyeződött-e meg szerves anyaggal vagy már így jött ide a Marsról. Szóval ezek a közetek igen gyenge bizonyítékok önmagukban.

Geldrin:
„…Pontosabban azokat a konteósokat, akik minden áron be akarják bizonyítani a magukét.Miért jó ezeknek az embereknek abban a tudatban élni, hogy soha sem volt egy olyan kor, amikor az emberiség (cseppet sem békés okok miatt, de hát tudjuk, hogy a háborúk viszik előre a technológiát, szóval)
minden erejét összeszedve képes volt egy ilyen hihetetlenül bátor tettet végrehajtani? Akik ezt állítják, azok egyszerűen csak kishitűek.”

Te nem nézel kicsit sok Michael Bay filmet? :))

Vagy csak egyszerűen a konteósok megszokták, hogy a hatalmi szervek úgy hazudnak mint a vízfolyás. Lásd MK ultra kísérletek, Kennedy ügy, Októberi szoc. forradalom, Watergate-botrány. És ki tudja még mennyi manipuláció és félrevezetés. Amit te kishitűségnek hívsz azt mások önálló gondolkodásnak. De a világért se vedd bántásként. 🙂

„4) Az árnyékok:
Ez is egy nagyon buta érv. Ugyanezt a jelenséget egy óvodás is elő tudná állítani, ha akarja, nincsen ehhez köze semmilyen fotómanipulációnak, vagy többszörös fényforrásnak. Ha valakit érdekel, egy amerikai sorozatban, név szerint a mithbusters-ben kicsinyített modellekkel sikerült a jelenséget reprodukálni.(Egyébként is csak akkor lenne ez az érv meggyőző, ha mondjuk a képeken ellentétes irányú árnyékokat lehetne felfedezni. De tudtommal nem találtak ilyet)”

Jómagam is kedvelem a Mythbusters sorozatot és láttam is a szóban forgó adást, de azért egyik-másik kísérletük erősen kétségbe vonható. Saját kísérleteiket is
megcáfolják néha, ha követed a sorozatot… Igen, valóban buta kísérlet volt, hiszen nem párhuzamos fényforrást használtak, hanem egy reflektort. Az izzólámpa fénye pedig egy sugár irányból kiindulva hoz létre egymástól széttartó fénysugarakat, melyek természetes, hogy elhajló árnyékokat fognak eredményezni. A Nap fénye, a nagy távolság miatt PÁRHUZAMOS, pont ezért használhatóak a napórák is, azonos földrajzi helyen, azonos időt mutat két napóra. Mert párhuzamos fény esik mindkettőre, és azonos szöget zárnak be a Föld síkjával.

Amúgy maga az űrverseny is megérdemelne egy konteos cikket, de talán erről majd Tiboru gondoskodik.
Tiboru, remélem, hogy azért marad időd a blog folytatására, mert kiválóak az írásaid. Isten áldjon a munkádért!

 340. 182991 — 2011-07-16 12:14 

[Certina](#11506779): Na, bírom ám az ilyet nagyon. Idejön, lebegtet, de a konkrét tények helyett csak a lelkibeszéd megy. Amikor megpróbálják a tényközlés felé orientálni, akkor meg sértődötten jobbra/balra el.

T. Certina! Ha már magázódunk (részemről nem muszály): amennyiben „véletlenül” mégis erre járna, arra kérném, hogy ne foglalkozzon azzal, mennyire lesz esetleg nehezen emészthető az a sok minden, amit állítólag el tudna mondani nekünk. A befogadás lelki gyötrelmeivel majd megküzdünk, ahogy tudunk 🙂 Tárja elénk azt, amit (talán) szeretett volna, de nem kellenek nagy szavak, sem egyéb körítés. Tények, vagy legalábbis olyan állítások, amikkel vitatkozni lehet, na, az annál inkább. Itt senki sem a 2+2 igazságában kételkedik, de ha – kiragadott példaként – valaki azt állítja, gond van a fénysebesség értelmezésével, azt bizonyítékok nélkül egy normális ember végig sem gondolja.
Tények nélkül az Ön hozzászólásai nagyjából annyira vehetők komolyan, mint az évente kétszer, menetrendszerűen felénk járó jehovisták kiselőadásai arról, hogyan menthetném meg bűnös lelkemet…

 338. 185293 — 2011-07-15 13:53 

Nos, a fent említett témákban leírt konkrétumokra továbbra is kíváncsi vagyok. Magamról írtam, ha ezt magára veszi bárki, akkor…
Nem én vagyok a blog-gazda, tehát kitiltani sem tudok. Nem is tettem, annyit kértem, ne utaljon rá, ha nem ír konkrétat.

Egyébként nőnemű vagyok. 🙂

 337. 186438 — 2011-07-15 13:07 

Tisztelt sanyandy!

Erőssen leminősiti irásomat,én az önével ezt nem tettem és ki is akar innen küldeni.
Nézze uram,ha igy állunk ha ennyire nem tiszteljük más véleményét csak mert az önnek nem tetszik és ennyire nem is kiváncsi rá és csak sértegetni tud kulturált,civilázált kommunikáció helyett akkor hagyjuk.Én önt sohasem bántottam.
Ráadásul kiforgatja szavaimat mert én sohasem irtam olyat,hogy gonosz vagy sátán.
Szerettem volna feltárni önöknek a rejtett információkat amik egy része elérhető mert feloldották az X-akták titkositását a „holdra szállást” illetően,hogy mért kellett váratlanul vissza fordulniuk.
Szerettem volna beszélni a fénysebességről is,hogy mért nem hiteles mérőeszköz a hatalmas univerzumban.
Szerettem volna beszélni arról,hogy a Holdon egy nálunk sokkal fejlettebb civilizáció él.Mostani és több ezeréves bizonyitékokkal alátámasztva,ám azokat a Vatikán gondosan elrejtette,és persze a NASA is!
Szerettem volna beszélni a Dogonok és a Védák meghökkentő csillagászatáról amelyet a NASA még csak most fedezett fel azt már réges-rég lejegyezték.
És szerettem volna beszélni arról is,hogy mért nem végtelen az univerzum,amiről ugyszintén mélyen hallgatnak egyesek a tudós társadalomban mert félnek.
És még számos NAGYON bizalmas információkat (ezt persze csak a végére hagytam volna) a Nappal kapcsolatban.
Nem kell,hogy engem bárhonnan kiebrudáljanak elmegyek én innen magam is.Minden jót sanyandy és a többieknek is.

 336. 185293 — 2011-07-15 07:52 

Az agymosó szöveg rám hatástalan, a tényekre vagyok mindig kíváncsi. Bizonyítékokkal, levezetésekkel, konkrétumokkal. Ilyet prezentálj, Certina, kérlek. Vagy ha nem megy, akkor inkább ne is utalj rá.

Csak halkan mondom, hogy az a sötét energia, amit szorgosan kutatnak, mert magyarázat lehet a kérdéseinkre, az nem egyenlő a sátánnak (vagy gonosznak)tulajdonítottal.

Remélem, Tiboru nem fog kiebrudalni innen. (reménykedőszmájli)

 335. 90423 — 2011-07-14 20:13 

[Certina](#11504906): Most már igazán kíváncsi vagyok a témához kapcsolódó konkrétumokra is 🙂

 334. 186438 — 2011-07-14 16:36 

Kedves biziclop és interlock!

Először had válaszoljak biziclop-nak aki a 332.bejegyzést irta.
Ha arra gondol,hogy Krsna-tudat vallásu lennék ez igaz is meg nem is.Nagyon sok vallással foglalkoztam már életemben,ez elengedhetetlen ha valaki egy szélesebb látóköre szeretne szert tenni,nem hagyhat ki semmiféle vallást,még a Dogonok-féle vallást sem,stb stb.
Kedves Interlock nem szabad kiforgatni másnak a szavait,én senkire nem mondtam,hogy vak,hülye,miegymás bár el kell ismerni és ezt ön is tudja,hogy vannak ilyen emberek,sőt még rosszabbak.Mért érzem ugy,hogy kicsit ellenséges velem?
A másik,biztos kicsit félreértette soraimat,ez előfordul.Én nem irtam olyat,hogy kételkedni rossz dolog.Ámbár azt már igen hogyha valami teljesen egyértelmü akkor már nincs értelme tovább kételkedni.

„Kételkedni természetes dolog ám amit már bebizonyitottak hibás dolog utánna is kételkedni.”

Ha megértjük,hogy 2+2 az 4 akkor (mint pl bizónyitás) akkor,hogyan mondhatja azt,hogy még kételkedjünk mert az előbbre visz?????
Ami előre vihet az az őszinte kiváncsiság természetes kételkedéssel vegyitve persze.De miután megkaptuk a bizonyitott választ a kételkedésnek el kell tünnie.
De ez nem mindig van igy….bizony bizony……ez sokkal bonyolultabb mint hinné.
Volt olyan,hogy valakinek már több oldalról is elmagyaráztam dolgokat bizonyitott tényekkel alátámasztva,de mégis mintha egy megmagyarázhatatlan köd lebegett volna szeme előtt.És többször volt már ilyen esetem.
Meg kell érteni,hogy mindig is lesznek olyanok akiknek SOHASEM lesznek elegendőek a bizonyitott tények.Nem tehetünk mást tiszteletben kell tartani tudatlanságát IS.Ennek is megvan az oka és én erről is irtam,mint pl a Sötét Energia amelyet a NASA is kutat a Déli-sarkon.

 333. 182991 — 2011-07-13 22:59 

[Certina](#11502479): igaz, hogy nem nekem írtad, de nem tudom megállni szó nélkül: a köszönést leszámítva 1360 karaktert írtál be anélkül, hogy bármiféle értelme lett volna.
Ha már valaki elkezd „bizalmas információkat” csöpögtetni, ráadásul mindezt tudományos témában teszi, az a minimum, hogy indokol, alátámaszt, bizonyít. Mondjuk számokkal, és / vagy forrásmegjelöléssel.
Ha ez nem megy, kár azzal hergelni a népet, hogy vak, hülye, miegymás.

„ne higgy semmiben,senkiben csakis a bizonyitott információban” — alig várjuk a bizonyítást.

„A kételkedés ilyenkor nem tul jó tanácsadó” — http://9gkontyfa.blogspot.com/2010/01/napi-idezet.html. Ami előre vihet, az a kételkedés.

 332. 90423 — 2011-07-13 19:55 

Kṛṣṇa-szagot érzek?

 331. 186438 — 2011-07-13 15:46 

Kedves sanyandy!

Köszönöm őszinte érdeklődésedet.Hol gondolja,hogy találkozhattál velem és mikor?Irja meg pontosan,talán ez is fontos lehet ugyanis NAGY dolgokról van szó igy aztán láthatatlan harc folyik a bizalmas információkért.Amit én épitek az „mások” lerombolhatják.
Egy jó tanács ne higgy semmiben,senkiben csakis a bizonyitott információban.
Ám amiket én irok mégha be is bizonyitom nehéz megérteni hiszen ha el is jut hozzád az információ a harc még mindig folytatódik ott legbelül.A kételkedés ilyenkor nem tul jó tanácsadó.
Kételkedni természetes dolog ám amit már bebizonyitottak hibás dolog utánna is kételkedni.
Persze én sem irhatok azonnal nehéz dolgokat hiszen nem birná el.Az elme szeret elutasitani dolgokat és néha sokat gondolkodik,még azon is ami teljesen egyértelmü.Ám az elmén tul ott a lélek,az igazi önvaló amely magasabbrendübb az elménél.
Ha rosszul van irányitva az elme félrevezetheti a lelket (vagyis téged)is.
Iszonyu sulyos dolgok vannak szemed előtt melyeket hiába is látsz mégsem érted,igy aztán valójában SEMMIT sem látsz a valóságból.Még magadról sem tudod,hogy ki vagy és mért vagy itt ahol vagy.
Ha igy nézzük az emberiség valóban bajban van és szinte mindenki alszik.
Te fel akarsz ébredni???Szeretnél öntudatodra ébredni,hogy meglásd mi folyik itt???

 330. 185293 — 2011-07-13 09:01 

[Certina](#11498767): Fejtsd ki kérlek az egyéb fizikai törvényeket, különös tekintettel az stb-re.
Egyre inkább az az érzésem, hogy egy másik blogon már találkoztam veled. Vagy azzal, amit képviselsz.

 329. 186438 — 2011-07-12 12:08 

Kedves Tiboru és többiek!

A Holdra-szállás NEM történt meg.Ezt egyéb fizikai törvények és stb nem engedélyezik.
A müholdak a föld körüli pályára való állitása még belefér korlátozott szabadságunkba és az ürszondák a naprendszerben való expedicióra,de ennél tovább SOHASEM juthatunk.EZT EL KELL FOGADNUNK,ez a szigoru valóság.
A Hold sokkal több mint gondolnátok,és méretileg és távolságilag is más mint amit nektek tanititottak az iskolapadban.
A Hold névileg még megállja a helyét ám szószerinti hold már nem.
Ahogy a Napról ugy a Holdról sem mondtak el mindent nektek.
Nemcsak arról van szó,hogy a NASA 5 millió dollárt költ hetente,ez csak egy a sok közül mért is éri meg nekik halgatni és csalni.A többiröl inkább nem is szólok.

 328. Rogal Dorn — 2011-06-10 06:55 

„A Földtől mintegy másfélmillió kilométerre lévő szonda helyi idő szerint délután 5 óra 10 perckor kezdte meg a manővert, miután hat hónapos küldetését befejezve április elsejéig elvégezte valamennyi alapfeladatát – tudatták a nemzetvédelmi kutatásokat felügyelő hivatal illetékesei.

A kutatók úgy döntöttek, hogy az űrjárművet további megfigyelésekre használják, mivel az űrszonda még rendelkezik tartalék üzemanyaggal. Korábban már tudni lehetett, hogy a holdszonda 134 millió dolláros programjába „belefér” még vagy egy bolygóközi út a kínai vezérlőrendszerek próbájául, vagy pedig ugyancsak tesztként: egy, a Föld közelébe vezető út.

A 2010 október elsején felbocsátott Csang’o-2 nagyfelbontású felvételeket készített a Hold felszíni részleteiről, különösen is a Szivárvány-öbölről, ami a tervek szerint a következő kínai holdszonda leszállóhelye lesz.

A sorban következő Csang’o-3 önjáró szonda prototípusa már készen van, űrbe juttatására, illetve a leszállóegység landolására valószínűleg még 2013 előtt sor fog kerülni. Másfél méter magas, kétszáz kilogramm tömegű holdjárója vélhetően több hónapig végez majd kutatásokat, talajelemzéseket.

A kínai Hold-program részeként 2008-ban a Sencsou-7-tel (Shenzhou) három kínai űrhajós hajtott végre űrutazást, egyikük űrsétát is tett. A három szakaszra osztott program szerint még 2017 előtt egy újabb lépés lesz majd a Holdról származó minták begyűjtése, majd 2024 körül mindezt a kínai űrhajós holdra szállása követné.

Kína a Szovjetunió és az Egyesült Államok után a világon a harmadik ország, amely saját fejlesztésű űreszközzel embert küldött a világűrbe. Az első kínai űrhajós, Jang Li-vej (Yang Liwei) volt, a Sencsou-5 űrhajón utazott 2003-ban.

A kínai holdkutatás célja többirányú: a tudományos, nemzetgazdasági és nemzetvédelmi szempontokon túl Kína bizonyítani szeretné, hogy magas technikai és technológiai háttérrel rendelkezik, korszerű rakéták előállítására, piacképes műholdak gyártására és felbocsátására képes.”

(MTI)

Lássuk, a kínaiak mit szólnak! Megtaláljás az usákok nyomait?

 327. Geldrin — 2011-04-13 18:53 

Én ezt a konteót sosem értettem.
Pontosabban azokat a konteósokat, akik minden áron be akarják bizonyítani a magukét. Miért jó ezeknek az embereknek abban a tudatban élni, hogy soha sem volt egy olyan kor, amikor az emberiség (cseppet sem békés okok miatt, de hát tudjuk, hogy a háborúk viszik előre a technológiát, szóval) minden erejét összeszedve képes volt egy ilyen hihetetlenül bátor tettet végrehajtani? Akik ezt állítják, azok egyszerűen csak kishitűek.

Az összes érv -hogy is mondjam-, hihetetlenül buta és megalapozatlan.
Csak a fontosabbakat említve:

1) csillagok: Ha bármelyik önjelölt konteós csupán egy picit is tisztában volna a fénytannal, vagy a fényképezés fizikájával kapcsolatban, akkor nem állítana ekkora marhaságot.
Vegyünk egy példát. Ha egy nagyvárosban a patyolat tiszta égboltról készítünk képet, nem fognak látszódni a csillagok, akármilyen modern gépet is használunk. Az expozíció mellett két okból is: egyrészt a fényszennyezés miatt, és a közvetlenül az objektívbe jutó fény miatt.
Ugyanúgy elnyomja a csillagokból érkező fény erejét, mint például a föld körüli pályán készített képeken a föld felszínéről visszavert fény. Ugyanis azokon sem látszanak a csillagok. Ergo ugyan ez a helyzet a holdon is. Vagy esetleg az űrsikló program is hazugság volna!?

2) A zászló:
Erre csak egy kérdéssel tudok válaszolni.
Miért mozog továbbra is kötél, miután lemásztam róla?

4) Az árnyékok:
Ez is egy nagyon buta érv. Ugyanezt a jelenséget egy óvodás is elő tudná állítani, ha akarja, nincsen ehhez köze semmilyen fotómanipulációnak, vagy többszörös fényforrásnak.
Ha valakit érdekel, egy amerikai sorozatban, név szerint a mithbusters-ben kicsinyített modellekkel sikerült a jelenséget reprodukálni.
(Egyébként is csak akkor lenne ez az érv meggyőző, ha mondjuk a képeken ellentétes irányú árnyékokat lehetne felfedezni. De tudtommal nem találtak ilyet)

7.) A felvétel sebessége: Ha feleolyan lassan mozgok, akkor kétszeres sebességgel lejátszva úgy tűnik mintha normálisan viselkednék…
Ez is egy nagyon erős érv.

Aztán van egy fontos pont, ami fölött az összes Apollo konteós elsiklik.
Ez pedig nem más, mint a holdküldetések alatt elhelyezett tükrök, amelyek segítségével a hold-föld távolságát mérték le. Most is ott vannak, és a mai napig kimutathatóak.

Én egyet értek abban, hogy minden forrást meg lehet hamisítani, és hogy a nagyhatalmak nem félnek semmilyen eszköz bevetésétől, de akkor sem hagyhatjuk figyelmen kívül a rengeteg infrastruktúrát, kutatólabort és űreszközt, amit akkoriban építettek.
Ha józan ésszel belegondolunk, hogy az Amerikai kormány megépített egy csomó labort, létesítményt, kilövőállást, Saturn5 hordozó rakétát, speciális hajókat, plusz még pénzelte azt a rengeteg embert, akik akár csak egy lehelletnyit is sejthettek a „hazugságból”…. nos, az nagyobb feladat lehetett volna, mint tényleg végrehajtani a küldetéseket.

 326. byterider — 2011-04-13 08:17 

A hamis felvételek szerintem nem azt jelentik, hogy az amcsik nem voltak a Holdon, hanem sokkal inkább azt, hogy voltak, de amivel ott találkoztak, azt nem merik közzétenni, ezért kellett valami kamu film.
Furcsa, hogy ez a verzió sosem jön elő, pedig ez tűnik a leglogikusabbnak. Nyilván ufo-k bezavartak.

 325. Nanem — 2011-03-31 10:23 

Az igazán nagy felfordulást az keltené, ha az Oroszok bejelentenék, hogy ellátogatnak a holdra és ugyanott fognak leszállni, ahol az amik.

:DD

 324. 179283 — 2011-03-21 09:30 

„Azt mellesleg tudtátok, hogy csak az itt is bemutatott két hivatalos Apollo-jelvényről (a 11-esről és a 13-asról) hiányoznak az űrhajósok nevei?!”

Érdekes, ez még nem tűnt fel. 🙂
A logikát követve a Gemini IX-A projecttel is kell lennie valami gubancnak (June 3, 1966), mert csak annál az egynél hagyták le az űrhajósok nevét. A Mercury projectnél mindegyik jelvényen szerepel az űrhajós neve.

 323. rebells — 2011-03-03 11:06 

Mindössze két dolgot tennék hozzá. Bocsi, ha már valaki megtette előttem.
Az egyik: a verseny a két hatalom között gigászi volt, ezt kár vitatni. Namármost mindenki kételkedik a holdraszállásban, csak az oroszok nem! Teljesen logikus, ha kamu lett volna, az oroszok kiabáltak volna a leghangosabban. A másik a zászló ügy, ezt már az 1969-es tv közvetítés magyar riportere is mondta, hogy az egy kimerevített zászló. Azért olyan mert a Holdon nincs szél, viszont lehessen látni, hogy mi is az.
Kicsit röhejes előjönni vele 30 évvel később.

 321. Őszinte — 2011-02-09 13:07 

Minden ember magából indul ki, és én is azt teszem, amikor elképzelem, hogy melyik oldal helyében, mit is tennék.

Az tudjuk, hogy az orosz-amerikai versenyt komolyan vették, tehát, ha megígérték, szállítani kellett az eredményt. Ha lehetetlen, akkor is. (Nem tudom megítélni, hogy lehetetlen volt vagy sem.)
Ugyanakkor, ha már valamit hazudok, akkor egy hatalmas agytröszttel a háttérben nem vétek a köz számára is egyértelműen érthető hibákat. A zászló jó példa: az első gondolatom az volt, hogy én biztosan olyan anyagból vinnék fel zászlót, ami látszólag „lobog”, hiszen tudom, hogy ott nem fog belekapni a szél, és milyen hülyén néznének ki a képek egy rúddal, amin egy rongy lóg, sejtetve, hogy az egy amerikai zászló. Vagy a képek tökéletessége, leszálló egység kráter nélkül: mivel nem látom, hogy mit fényképezek, a médiának nem adhatok ekkora anyagi erőfeszítések után bénán sikerült képeket, vagyis biztosan összevágnám az embert és az űrhajót egymás mellé, hogy a népem ne azt mondja: erre dobták ki az adómat… még egy jó képet sem képesek összehozni.
Ezek hirtelen jött gondolatok, biztosan alaposabb töprengés után sokkal kreatívabban látnám a válaszokat.

 320. KEME — 2011-02-07 01:16 

A MIR, a nemzetközi űrálomás, a mars járók, sőt a műholdak, és a telefonodban lévő gps is egy világméretű összeesküvés része. Tovább megyek, lehet hogy a mátrixban élünk. Occam borotvájának elve azt mondja számomra, hogy sokkal egyszerűbb elmenni a holdra, mint egy ekkora összeesküvést megvalósítani. Amikor egy átlag embernek megmutatom mire képes a csúcskategóriás okos telefonom ámulni szoktak pedig a technológia minden része már egy évtizede rendelkezésre áll csak túl drága volt a tömeggyártáshoz. Járt ember a holdon és az én életemben a Marsra is el fogunk jutni, sőt robot is lesz háztartási eszköz még ebben az évszázadban.

 319. rdos — 2011-02-03 11:13 

[molnibalage](#11115071): Igazad van 32. sorszámú észrevételedben, logikus az érved.

További érv a valódi Hold kőzetminták, mellett, hogy a meteorit, amikor a légkörünkön átszáguld, a felszíne akár a sárga – fehér izzásig is megolvad. Ez pár ezer K hőmérsékletet jelent, 1000 K hőmérsékletű feletti tárgynak már látszik a hőmérséklet sugárzása, világítása. Ezért látjuk éjszakai égen a meteoritot (hullócsillag).

Ha a meteor elég nagy ahhoz hogy ne égjen – párologjon – súrlódjon el a földet érés előtt, akkor lesz belőle meteorit.

A légköri megpróbáltatások hatása, a meteoriton jól látható, jellegzetes üveges, kerekített, feketedett felszínnel.

Kalapált, gyűjtött kőzetminta nem ilyen!

 318. sys_64738 — 2011-02-03 07:13 

Az űrhajós, zászlós kép nem az Apolló-11 hanem az Apolló-15 küldetésből van. Ha nem lenne a széle a leszálló egységnél levágva, még a holdjáró is látszódna 🙂

http://hu.wikipedia.org/wiki/Apollo-program

 317. 1589 — 2011-02-02 15:33 

[tiboru](#11137726): Ja, direkt elszúrták ventilátorokkal. 🙂

Huge metal fans on the Moon.

 316. 178996 — 2011-02-01 17:30 

[Lotterfeld Boholy](#11138793):

Írta itt fent valaki, hogy az oroszok hallgattak az Apollo-átverésről, cserébe a jenkik a Gagarin-féle kamu(flázs)ról 🙂

 315. Lotterfeld Boholy — 2011-02-01 16:53 

Először is üdv az új helyen. Remélem, NEKIK ide már nem ér el a kezük:)

Nem olvastam végig a kommenteket, lehet hogy ismételni fogok:

Az oroszok nyilván árgus szemmel figyelték az Apollo programot, a rádió forgalmazást, minden egyebet. Nem volt akkor olyan viszonyban a két ország, hogy egy ekkora kamu ne derüljön ki.

Mostanában olvastam valahol, hogy befotózták a holdat csillió megapixel felbontásban. Simán lehet látni az Apollo-11 összes hátrahagyott cuccát.

Viszont írhatnál erről még egy posztot „Hogy a vérbe’ érték el az amerikaiak a Holdat az ötvenes-hatvanas évek technológiájával?” címmel.

Sok sikert!

 314. leonov — 2011-02-01 14:45 

Ravasz ez a NASA azóta trükkösen elhelyezték a leszállóegységek darabjai is a holdon, meg húztak pár csíkot a talajon, hogy lábnyomnak látszódjon.

http://www.nasa.gov/mission_pages/LRO/multimedia/lroimages/apollosites.html

 313. 35591 — 2011-02-01 12:25 

Az jutott eszembe, ha jártam volna a holdon Aldrin helyében én is bemostam volna az újságírónak.

 312. 178996 — 2011-02-01 09:02 

[algi](#11137718):

Azért ventillátorok már a hatvanas években is voltak 🙂

 311. 1589 — 2011-02-01 08:55 

Ha stúdióban vették fel, akkor honnan jött a szél, ami lengette a zászlót? Szerintem a ’60-as években nem állt rendelkezésre az a technológia, hogy ezt a felvételt elkészítsék.

 310. mxplanet — 2011-01-31 21:12 

[tiboru](#11136949): hat akkor csak iparkodjanak, mert ajanlas nelkul nehez az iget terjeszteni

 309. 178996 — 2011-01-31 20:56 

[mxplanet](#11136579):

Igen, ezt már mások is jelezték, én meg továbbjeleztem az itteni illetékeseknek.

Remélem, hamar orvosolják, noha úgy tudom, ez nem csak a Konteóblog problémája…

 308. mxplanet — 2011-01-31 19:01 

Tiboru,

folyamatos hibakuldesek vannak, ha fooldalra, vagy facebookra akarom ajanlani.

 307. Nagroth — 2011-01-31 14:30 

[jones5555](#11115343):
igen, ez alapján én is úgy gondolom, hogy nagy az esélye annak, hogy tényleg leszáltak akkor a holdra, az a rész meggyőzött engem is 🙂

 306. jones5555 — 2011-01-24 14:50 

Ajánlom mindenki figyelmébe a Mítoszvadászok ide vágó epizódját. A fényképeket teljesen jól lemodellezik, amiből kiderül, hogy tényleg készülhettek a holdon!! Nem kamu!

 304. Jani2 — 2010-11-26 12:12 

jnos csak most találtam ide.

Grat. tiboru, remek poszt.

A hozzászólások némelyikénél majd leestem a székről röhögésileg.

Az Apollo programban én is részt vettem :). A világ amatőrcsillagászait felkérték, hogy vulkángyanús jelenségeket (ez komoly) keressenek a Holdon, nehogy lefejeljék a lávát. A miskolci csillagda távcsövével egyet én is észleltem, kb. 23 másodpercig pulzált szabálytalan a pontszerű fényforrás az Aristarchos kráter mellett. Az észlelési adatok el lettek küldve a Smithsonian Intézetnek.

A csill. Szakkörben le lett vetítve mind a 7 Apollo küldetés filmje. Kb 20 perces volt és csak szűk körben publikálták. A holdjárgánnyal ralliztak is. Verte a port rendesen. 🙂

A holdra szállást nem hogy az amatőrök távcsövével de még nagyobbal sem lehetett látni.

A SzU N-1 rakétáival a hajtóműgondok végeztek. Nem tudtak negyméretű-nagy teljesítményűt összehozni. Talán a 20 db kicsinek az összehangolása okozott gondot.

Műholdfelvételek a Holdon maradt cuccokról, meg űrhajós ösvényről.

http://www.origo.hu/tudomany/vilagur/20090726-holdkomp-eloszor-fotoztak-le-az-apollo11-leszalloegyseget-a-magasbol.html

A kapcsöltartásban az ausztrál rádiócsillagászok segítettek.

Soha nem látott felvételek bukkantak elő a holdra szállásról

http://www.mno.hu/portal/739298

Hogy miért nem volt Apollo-18?

(Saját konteóm: Az Apotto-11 Sas egysége azért nem szállt le, mert a leszállási célterület a Nyugalom tengere (latin nevén Mare Tranquillitatis) volt és éppen 5-ös erősségű vihar tombolt.)

 303. nandras01 — 2010-09-17 01:26 

na, végigolvastam 🙂

a kommentek legalább olyan élvezetesek, mint a poszt – főleg a „nemisjártakaholdon” felkiáltással kezdődőek, majd az utána utána következő eszement érvelések.

 302. yippyupp — 2010-08-20 18:38 

300% hogy kamu. akkor biztos nem tudták megcsinálni, szerintem most talán meg lehetne oldani. a marsraszállást majd megnézzük megint „élőben”

 301. gothmog — 2010-07-09 19:55 

@whitebeard: A képet meg a hangot analóg rádiójelen továbbították. Szóval nem igazán van értelme sávszélességről beszélni. Az oké, hogy a jel gyenge volt, de az meg csak vevőantenna kérdése. (értsd:jó nagy tányér kell hozzá) A Voyager-szondák párwattos rádióját ~15 milliárd kilométerről is képesek fogni. (horribile dictu:programozni is)

A ’66-67-es Lunar Orbiter valódi fotófilmet használt, helyben előhívta, egyfajta analóg módon szkennelte, és úgy továbbította a Földre. Rádiójelet visszajuttatni sokkal olcsóbb (és biztosabb) mint kapszulát.

 300. whitebeard — 2010-07-08 08:04 

@gothmog: Azt próbáltam érzékeltetni a filmes példával, hogy komoly probléma lehetett az akkori technikával, sávszélességgel megfelelő minőségű képet real time sugározni. Nagyon korlátozott felbontást ill. fps-t biztosíthatott. Ezért is használtak filmet ahol lehetett.

Hallgattam annak idején a NASA és az Apollo közötti kommunikációt: a hangminőség igen-igen gyenge volt(cca MP3 12mbs). Kép sugárzáshoz pedig ennél jóval nagyobb sávszél kellett. A többi problémáról nem is beszélve.

 299. gothmog — 2010-07-03 09:57 

Ni:

lroc.sese.asu.edu/news/index.php?/archives/142-Apollo-11-Landing-Site.html

lroc.sese.asu.edu/news/index.php?/archives/138-Apollo-17-Landing-Site.html

(jó, régi hír már, de itt a helye)

@whitebeard:

„A műholdak ha jól tudom még a 70-es években is filmet használtak a fényképezéshez amit kapszulában lőttek vissza a földre.”

A műholdak lehet, de a Holdszondákról már a ’60-as években is rádiójeleken jött az adat. Szóval rosszul tudod.

 298. whitebeard — 2010-03-19 22:53 

Nagyon jó blog !!!

Véleményem szerint megtörtént a Holdra szállás. A SzU leleplezte volna , ha nem így történik. Meg voltak azok a rádióiránymérők, radarok, távcsövek stb, amivel bizonyítani lehetett volna a kamut.

A Holdról küldött tv közvetítés azonban kamu. Az akkori időszak kamerái nehezek voltak (felesleges súly), sokat fogyasztottak (elektroncső). Valamint gondoljatok bele a 400.000 km átsugárzásához milyen adó teljesítmény kellett és annak mennyi a fogyasztása.Hiradósok előnyben.

Mikor állította fel Armstrong a sugárzó antennát ?

Mi biztosította az áramot ehhez?

Akku ? Qrva nehéz és kicsi a kapacitása még ma is.

Napelem ??? Ma sincs ekkora teljesítményű kezelhető méretben.

Generátor ? ☺))

Az energiával és összeköttetéssel, még rádió szinten is problémák voltak a leszállás egyes fázisaiban.

A NASA nem engedhette meg a holiwúúúdon szocializálódott nézőknek, hogy csak recsegő hangfoszlányokat kapjanak azért a temérdek pénzért amit 10 év alatt beleöltek. Igy a megfelelő pillanatokban átkapcsoltak a „tartalékvonalra” ahonnan jött az „adás” megfelelő minőségben.

A műholdak ha jól tudom még a 70-es években is filmet használtak a fényképezéshez amit kapszulában lőttek vissza a földre.

Tehát az én konteom: Volt Holdra szállás, csak sminkelve.

 297. capture3 — 2010-03-17 10:36 

A Capricorn One az nem ’77-es film?

http://www.imdb.com/title/tt0077294/

 296. gogo boly — 2010-02-01 18:56 

Hurrra! Ha egy kicsit utanna szamolunk az APOLlO programban közel 40 000 munkatars dolgozott es a 40 ev alatt mindenki tartj a szajat ?????????????? EZ IGEN !!!!!!

 295. plimplim — 2009-11-28 19:05 

Gondolom, ezt a videót mindenki látta már :)))))))

http://www.youtube.com/watch?v=mouUUWpEec0

 294. SirNyeteg #69 (törölt) — 2009-10-26 02:48 

Sziasztok! Azért írok, mert egyszer valaki azt mondta nekem: „fiam, a megoldás mindig a két szélsőség között van”. Megpróbálok erre alapozni. Van egy tébor, aki azt mondja ott voltunk a Holdon. És van egy másik, mely szerint nem. Mi lehet a köztes igazság?

Megpróbálok válaszolni: szerintem az fekszik mindkét oldal igazságállításának, hogy voltunk a Holdon, de meghamisítottuk a képeket. Mit is jelent ez? Kb. annyit hogy ott voltak az emberek Holdon, de olyan dolgokat fényképeztek le, amik vagy érthetetlenek voltak, vagy egyszerű halandó szemei elé soha nem tárható tények. Ott voltak, de olyan dolgokat vettek fel, amit sosem szabad látnunk. És ezéárt hamisították meg a felvételeket.

De ha megengeditek egy személyes véleményt közétennék. A legelső apollo-program űrhajósai bent égtek az űrhajóban. Szerény véleményem szerint ŐK voltak az elsők akik elindultak a HOld felé. Kilőtték őket, de amint áthaladtak a Van Allen-övön a halálos sugárzás megölte őket. A NASA ekkor visszahívta az űrkabint, és látta a hihetetlen emberi holttesteket. Gyorsan csinltak egy kamu-kilövést, és szénné égeték azokat az embereket, hogy soha egy nyom se legyen arról mi történt velük. És utána elhatározták, hogy azon az övön túlutni nem lehet, de mivel még senki sem járt a Holdon, senki sem fogja tudni bizonyítani annak ellenkezőjét – hitelesen. Azok az emberek az űrben a sugárzás miatt haltak meg, és itt a Földön szénné égették őket, hogy soha senki meg ne tudja milyen állapotba kerültek akkor.

Ugyanez a véleményem a holdraszállásról. Képzeld el hogy összejössz a világ legjobb nőjével. Te nem kérkednél vele? Ők nem kérkednének a HOldraszállással?

Szerintetek körülbelül mennyi pénzt fizetnének a multimillárodsok hogy a Holdra jussanak? És ezek az emberek megvonják maguól ezt a pénzt? ha-ha. Egyszerűen nem képes földi lény túljutni a Van Allen-övön. Vagy ha igen, olyan dolgot lát ott, amit soha enm tudhatunk meg. Racioálisan az első elméletem beleillik mindkét oldal tudományos összefüggéseibe. Viszont szerény személyem a második elméletben hisz igazán. Azok az emberek az űrben haltak meg, itt meg felgyújották őket.

Vannak emberek akik azzal jönnek: azért nem megyünk 40éve a Holdra, mert ennyi pénzt költeni pá precért nem éri meg. NEM?? Mennyi pénzt fizetett CHarles Simonyi hogy kimenjen az űrbe? Mennyi pénzt fizetnének ha a HOldra mehetnének? És aki ekkora pénztől képes elvonni magát.. az igazából képtelen arra, amiről szó van.

Egyébként nagyon tetszik az oldal, és ha tetszenek a hozzászólásaim, szívesen írnék én is, eddig rejtett témákról.

Köszönöm, aki elolvasott

Peace

 293. Attus Germanicus — 2009-07-22 10:26 

@Halálkufár: Én is voltam már Rómában, mégis szívesen visszamennék megint 😉

Arról nem is beszélve, hogy egy barátom járt már Argentínában, és én is szívesen elmennék, mert még nem voltam.

 292. Halálkufár — 2009-07-22 09:48 

Ha volt holdraszállás, miért akarnak mostanában visszajutni oda? Kína, India, Japán és az USA?

 291. Loxon — 2009-07-21 10:12 

@states: Egész jó elméletek, és szerintem meg is valósíthatók. Például egy bábszínházban én is aranyozott csokipapírból csinálnám meg a Napot, nem forrongó gázokból. A Holdat meg ezüstből. Na meg, ha a Föld gömbölyű volna, akkor az embernek arról sem lehetne fogalma, hogy mi az a „lapos”.

 290. tiboru — 2009-07-20 22:47 

@berciXcore:

Ejnye, hiszen tudhatnád, hogy ebben a szakmában nincsenek véletlenek…

Amúgy gratula, hogy észrevetted!

 289. states — 2009-07-20 21:02 

Nem csak az derült ki, hogy az amerikaiak soha nem jártak a Hold közelében sem, hanem az is, hogy a Föld is, meg a Hold is lapos, jól látszik a felvételeken, és a Nap pedig aranyozott csokipapírból van. Na kábé ez a színvonal a kommentek zömében…

 288. berciXcore — 2009-07-20 20:00 

Azt meg csak most látom, hogy maga a bejegyzés szintén egy híres űrbeszédhez köthető nap évfordulóján jelent meg.

A híres „In the beginning…” az Apollo 8 fedélzetén hangzott el, és az pont 1968. 12. 21.-én startolt.

Nem tudom ez szándékos volt-e a részetekről. 🙂

 287. berciXcore — 2009-07-20 19:31 

Ja, amúgy a Gemini 9A jelvényén sincs ott a legénység neve, míg az összes többién igen.

Akkor a Gemini 9A is kamu?

 286. Loxon — 2009-07-20 18:20 

No, mit találtam:

1. Aldrin szabadkőműves, és vitt magával egy zászlót:

dcpages.com/gallery/House-of-the-Temple/DSC05397.jpg.html

2. Aldrin UFO-ról beszél:

Itt:

http://www.youtube.com/watch?v=NKkMtgyx7b8

És itt, hosszabban, felvétellel:

http://www.youtube.com/watch?v=KpfvhdmhQy4

A Daily-Telegraph is összefoglalta az „Apollo-út cáfolás” 10 „bizonyítékát”:

http://www.telegraph.co.uk/scienceandtechnology/science/space/5780272/Moon-landing-anniversary-10-reasons-the-Apollo-landings-were-faked.html

Kommentárokkal együtt érdemes olvasni, meg ezzel a videóval:

http://www.youtube.com/watch?v=-ez-NpFVwQw

Ez volt Aldrin válasza.

De találtam ilyet is:

http://www.youtube.com/watch?v=MWkGTJEK0Mc&feature=related

Csupa érdekesség. Kérdés, ki nagyobb holdkóros, az „összeesküvők” vagy a „leleplezők”?

 281. tiboru — 2009-01-17 17:22 

@WFR:

És ezért nem buknak le a poligráfos vizsgálaton sem…

Hm, ügyes…

 280. WFR — 2009-01-17 12:12 

Nem is!Van jobb!

Megtanulták irányítani a Philly-generátort, fellőtték őket, 15 perc sitty-sutty pár fotó+egyebek, és már vissza is tértek.

Naaaaa?!

(Köszönjük Emese:)

 279. WFR — 2009-01-17 12:07 

@tiboru, én kiraktam a tutit.Aldrinékat a szuperkatonás cuccal kezelték, ezért ők valóban úgy tudják, hogy jártak a Holdon.

Na ez mekkora konteó apám, pihent vagyok mi? 😀

 277. novi — 2008-12-30 09:54 

szó sincs köpködésről, azt tartogatjuk a júdea népe frontnak 🙂

igazából én a 2008-as 2. részre gondoltam (zeitgeist addendum). állítólag az első rosszul összerakott zagyvaság, a 2. valóban normálisan felépített szövegelés volt.

 276. tiboru — 2008-12-30 08:00 

@Empty:

Köszi!

Cserébe te leszel az első, aki megtudja: 10 másodpercen belül lesz új poszt!

🙂

 275. Empty — 2008-12-29 21:24 

@tiboru:

Szerintem nem sokat vesztettél, de egyszer érdemes megnézni, ha van hozzá – vagy inkább utánra -, valami jó ital.

Itt nézhetô:

zeitgeistmovie.com/

[Itt egy kritika: http://www.halado.hu/zeitgeist.pdf ]

 274. tiboru — 2008-12-29 20:21 

@novi:

hű, most biztos megköpdöstök, de én nem láttam (már ha a 2007-es filmről van szó…)

 273. novi — 2008-12-28 23:06 

valóban, ma láttam én is a zeitgeistet és érdekelne szeretett főbloggerünk lábjegyzete a témához 🙂

 272. immortalis — 2008-12-24 16:56 

@ VRbagoly 2008.12.21. 20:27:35

„Csináld magad apollo 14 control központ”

http://www.ibiblio.org/apollo/

 271. Before — 2008-12-23 20:45 

Ugyan nem kenyerem más farkával verni a csalánt, de így karácsony környékén aktuális lehet egy kis zeitgeist-feldolgozás… 🙂

 270. pooh_aki_pooh_volt_a_regiszt_elott — 2008-12-23 16:49 

Tiboru:

Monus Miklos: O es Az

 269. Empty — 2008-12-23 14:30 

 268. Empty — 2008-12-23 14:26 

Ez a Radar hatalmas találmány, s ezt is a Holdlakóknak köszönhetjük.

RADAR MEN FROM THE MOON (1952) Serial Trailer

http://www.youtube.com/watch?v=KTJgW2l393c&feature=related

 267. tiboru — 2008-12-23 14:07 

@Empty: konzervatív gondolkodásúként vállalom, hogy He.

Mi ketten jól elvagyunk.

 266. Empty — 2008-12-23 13:32 

@Tilikov: Mi a helyzet Velük, s emezekkel?

A fordítási probléma eszerint: NepSzat-ról torzult NemSzocra? Elképzelhetô, s örülök, hogy ilyen felvilágosult, s széles látókörû ember ajándékozott meg hozzászólásával.

 265. Empty — 2008-12-23 13:29 

tiboru, He or She? Az It egyelôre hanyagolható.

 264. tiboru — 2008-12-23 12:28 

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem a fejemben lakik egy Ő.

Vagy egy AZ?

 263. Tilikov — 2008-12-23 09:38 

Empty. Vannak bizonyos értesüléseid, de természetesen teljesen félreértelmezed őket. A náci holdbázis valójában a szövetséges Neptunusz-Szaturnusz érdekkörébe tartozik, és egy fordítási hibából kifolyólag hiszik róluk egyesek, hogy ŐK Nemzeti-Szocialisták. És ŐK nem összetévesztendő EZEK-kel, mert ŐK már akkor megtelepedtek a holdon, amikor EZEK, AZOK, és AMAZOK még valahol az Androméda-ködben bolyongtak.

 262. molnibalage — 2008-12-23 09:36 

„Eredetileg a mercury küldetéseken robbanószerkezet is volt az ajtókon, azt levették, mert ha jól emléxem Shepard leszállása után magától berobbant, és elmerült a kabin.”

Az Grissomnál volt és teljesen irreleváns. A Mercury kapszulának és az Appoló visszatérő részéhez semmi köze egymáshoz.

 261. Empty — 2008-12-22 20:58 

nately, az csak egy fikció, mint te is. A lábnyom még ott van. Nemrég láttam kutyasétáltatás közben.

 260. nately — 2008-12-22 19:36 

Mi itt a probléma?Ha jól emlékszem a Függetlenség Napja című filmben,mikor jöttek a földönkívüliek,akkor elmosódott a Holdon hagyott emberi lábnyom.Kell-e ennél több bizonyíték?

 259. gothmog — 2008-12-22 18:39 

Tilikov, nem „ŐK” hanem „EZEK”. Kérjük pontosan használni a nyelvezetet.

 258. Empty — 2008-12-22 16:37 

Tilikov, van valami az állításodban, de az amerikaiakat megelôzték:

Nazi moon base and secret space program

http://www.youtube.com/watch?v=XdIeFyPy3Ks&feature=related

 257. Tilikov — 2008-12-22 16:24 

Ti mind el vagytok tévedve. A holdraszállás valóban megtörtént, és az amerikaiak már a hatvanas években felvették a kapcsolatot a holdi kormányzattal. Csak azért nem publikus mindez a világ közvéleménye előtt, mert ŐK így akarják. Háborúra készülnek a föld ellen, és jelenleg beszivárognak az államok felső vezetésébe, hogy könnyebben menjen a hatalomátvétel. Kennedy után már az összes amerikai elnök ufonauta volt, Obamát egyenesem a plútóról hozták . Az egyetlen reményünk az lehet csak, hogy a hold katonai vezérkarában sok félvérű magyar-jupiteri van

 256. tiboru — 2008-12-22 16:15 

Empty,

ami jó, az jó 🙂

 255. Empty — 2008-12-22 15:41 

ifsz, 5 részes trilógiákat olvasol? 🙂

 254. ifsz — 2008-12-22 15:27 

A konteósok le vannak maradva a holddal kapcsolatban: nemhogy a holdon nem járt ember, de még a földön sem. Az is csak a CIA trükkje.

 253. zoli_ — 2008-12-22 14:25 

„És befelé nyílt asszem elsőre… A földi tűz után az egész kabint kegyetlenül áttervezétk. Az egyik mérnök szerint, ha nem lett volna a tűz akkor igen valószínűtleg, hogy összejött volna a holdutazás ’70 előtt”

Eredetileg a mercury küldetéseken robbanószerkezet is volt az ajtókon, azt levették, mert ha jól emléxem Shepard leszállása után magától berobbant, és elmerült a kabin.

 252. Empty — 2008-12-22 14:07 

Ha köztünk marad elárulom: az amcsik máig is rendszeresen járnak a Holdra, ott vásárolják a zufóktól a gyorséttermekben árult kaját.

 251. gothmog — 2008-12-22 09:06 

ufoszövetség, mi? helyben vagyunk.

 250. molnibalage — 2008-12-22 09:03 

„Csak sajnos annyira biztonságos volt, hogy percekig kellett nyitni, ráadásul csak kívülről, ha jól rémlik. Aztán a katasztrófa hatására újratervezték az ajtót, egy tényleg biztonságosabbra.”

És befelé nyílt asszem elsőre… A földi tűz után az egész kabint kegyetlenül áttervezétk. Az egyik mérnök szerint, ha nem lett volna a tűz akkor igen valószínűtleg, hogy összejött volna a holdutazás ’70 előtt. Akkor derültek ki súlyos hibák. A kapkodás vezetett a balesethez. Ha a Hold felé repülve történt volna ilyen, akkor egy örök rejtély maradt volna a baleset…

 249. molnibalage — 2008-12-22 08:59 

„Egyrészt a japánok részben az atombomba miatti jogos félemükben falaznak most az amiknak.”

He?

 248. Empty — 2008-12-21 22:35 

Egyrészt a japánok részben az atombomba miatti jogos félemükben falaznak most az amiknak. Az atombombát komoly földönkívüli (részben magyar) segítséggel hozták létre. Oppenheimer egyébként is kommunistákkal tartott kapcsolatot mint késôbb bebizonyosodott.

Másrészt a NASA-nál lényegesen komolyabb szervezet kételkedik:

League of Hungarian U.F.O. Research

http://www.ufoszovetseg.hu/content.php?a=holdraszallas

 247. gothmog — 2008-12-21 22:21 

Ja, a 200 éves amiknak atombombát se sikerült építeni, bezzeg a japánok, meg a németek… Remek érvelés.

 246. gothmog — 2008-12-21 22:09 

empty, ezen a linken(harmadszor):

http://www.jaxa.jp/press/2008/05/20080520_kaguya_e.html

épp a japánok bizonyítják a saját küldetésük sikerét az amerikai holdraszállás tényével.

Neked meg az összes érved közül az maradt, hogy nem tudod elképzelni, tehát nincs.

 244. gothmog — 2008-12-21 21:55 

Értem. Nincs több kérdésem.

 243. Empty — 2008-12-21 21:52 

gothmog, jelenleg az a gondom, hogy ugye lehet Isten 5 perce minden emlékével együtt teremetette a világ rajtam kívül essô részét, s csak nekem van szabad akaratom. Tehát azt kell mondanom nem tisztázódtak.

A svájciaknak vagy a németeknek, sôt a japánoknak is elhinném: jártak a Holdon. Dehogy pont egy alig több mint 200 éves nemzet… Nem valószínû, lássuk be.

 242. gothmog — 2008-12-21 21:38 

Hát, hacsak úgy nem…

Egyébként tisztázódott a kételyeid közül legalább néhány?

 241. Empty — 2008-12-21 21:12 

Hol itt az ellentomondás? Leszállni ÉS visszajönni nem lehet. Odautaztak, megkerülték a Holdat, a sötét oldalon látták az UFO városok fényeit, oda- és visszafele meg az odaigyekvô ûrhajókat. 🙂

 240. gothmog — 2008-12-21 21:08 

Ja, egyébként az ufó-hívők ilyenek: Holdra szállás nem volt, ufók viszont léteznek, a holdra utazó amerikaiak látták is őket, csak eltitkolják… Mondatonként minimum kettő önellentmondás, és észre se veszik.

 239. Androsz — 2008-12-21 21:04 

szabiaki, gothmog, az oxigénben nem csak a tépőzárak és a ceruza veszélyesek. Nem tudom, hol olvastam, de nem a Blikkben, az biztos, hogy tiszta oxigén közegben még az aluminium és égni képes. Nyilván kell hozzá valami indító tényező, persze. Szóval egy életveszélyes rakás volt az Apollo kabin, elsőre biztosan.

Az ajtót tulajdonképpen nem kicserélték, hanem az új fejlesztésű kabinra a régi, kirobbantható ajtó helyett valami újat, biztonságosabbat terveztek. Csak sajnos annyira biztonságos volt, hogy percekig kellett nyitni, ráadásul csak kívülről, ha jól rémlik. Aztán a katasztrófa hatására újratervezték az ajtót, egy tényleg biztonságosabbra.

Csapos, olvasd át a korábbi kommenteket is, érdekes dolgokat fogsz találni, a Gorsky-ügyet is.

 238. Empty — 2008-12-21 21:03 

gothmog, akkor ez tökéletes volt, én meg kifejezhettem a kételyeket, melyek felmerülnek sokakban. 🙂

 237. gothmog — 2008-12-21 21:01 

😛

 236. gothmog — 2008-12-21 21:00 

Empty, nem akarlak megyőzni, csak jó céltábla vagy. Rajtad keresztül kényelmesen elmondhattam amit akartam.

 235. Empty — 2008-12-21 20:59 

Nemere egyébként az amerikaiaknak mindent elhisz, a szovjeteknek semmit.

 234. Empty — 2008-12-21 20:55 

gothmog, te miért akarsz engem ennyire meggyôzni?

Nemere egyébként, persze. Meg Verne Gyula. 🙂

 233. gothmog — 2008-12-21 20:50 

Empty, ki akkor a hiteles forrás? A kínaiak nem, nem leszel a hajón. A japánok nem, fosnak az usától. A nasa nem, mer’ úgyis hazudnak.

Akkor ki a hiteles? Nemere?

 232. gothmog — 2008-12-21 20:48 

Empty, oké, nem figyeltem. Nem állítod, hogy nem volt ember a holdon. Tehát akkor csak az apollo11-ről vitázunk? Tényleg azt gondolod, hogy azóta suttyomban odavitték a felszereléseket, nehogy lebukjanak? Miközben minden egyes küldetés levezényléséhez többezer ember összehangolt munkája kell?

Fotók, mégegyszer:

Ha a fenti összeesküvés-elmélet igaz, akkor az amerikai fotó hamisítvány, egy földi stúdióban készült, és semmi köze a Holdhoz.

Ehhez képest a japánok azt mondják: Nézzétek milyen pontosan működik a szondánk a Hold körül, Az adatai alapján pontosan ugyanazt a képet kapjuk, ami a negyven évvel ezelőtti amerikai fotókon látszik. Pontosság: ellenőrizve.

Az egyik lehetőség hogy a japánok most hazudnak, a másik, hogy a nasa akkor -és most is- igazat mondott.(látod a lábnyomokat ugye?)

 231. Empty — 2008-12-21 20:36 

Mellesleg a NASA pontosan annyira hiteles forrás ebben a témában, mintha Isten létét a katolikus.hu-ra való linkekkel bizonyítanám. 🙂

 230. Empty — 2008-12-21 20:31 

gothmog:

Empty 2008.12.21. 20:49:24

Zárójeles rész.

Bármit lehet hamisítani. Egy fotót igazán nem nehéz. Nem állítottam, hogy hamis!

Miért hazudnának a japánok? Pl. cserébe az amerikaiak nem vetnek ki büntetôvámot a japán termékekre.

 229. gothmog — 2008-12-21 20:11 

http://www.nasa.gov/centers/langley/news/factsheets/Apollo.html

Ezek adják az alapot a „Stúdióban vették fel” elmélethez.

 227. radiris — 2008-12-21 20:08 

Tiboru, ne erőlködj, vannak kommentelők, akiknek nem érdemes tízszer elmondani 🙂 Hagyd meg őket a hitükben és legyints

 226. gothmog — 2008-12-21 20:06 

Empty? Fotók? Hazudnak a japánok?

 225. gothmog — 2008-12-21 20:03 

alf, meg onnan, hogy több „leszállást gyakorló” szimulátort is építettek, szimulált holdfelszínt vevő tévékamerákkal, meg darukkal mozgatott landerrel.

 224. tiboru — 2008-12-21 20:03 

states 2008.12.21. 20:51:49

Az Isten szerelmére, hányszor kell leírnom, hogy ezek NEM az én bizonyítékaim, hanem a konteósoké..?

Az ész megáll…

 223. states — 2008-12-21 20:02 

Itt valaki azt írja, hogy az oroszok azért nem indultak a Holdra, noha készen állt az útra egy Szojuz, mert nem jött a parancs Moszkvából. Erről tud valaki ennél többet, mert ez azért érdekesebb, mint ez a gyermeteg összeesküvés-elmélet az Apolloról..

 222. a csapos, aki beleszól — 2008-12-21 20:00 

Olyan világban élünk, amikor minden igaz, és mindennek az ellenkezője is.

http://www.urbanlegends.hu/2005/05/05/urtoll-vagy-ceruza/

A cikk szerint az oroszok és az amik is ceruzát használtak, mert azért valljuk be, a grafit nagyobbik része felkenődik és nem morzsolódik. A toll pedig valóban létezik, csak nem felkérésre, hanem egy emberke önálló kezdeményezésére. _A cikk szerint._

A Gorsky pedig tudomásom szerint sokkal későbbi vicc.

 221. TetraB — 2008-12-21 19:55 

A csillagokról még valami: nézzetek meg mai dokufilmeket, azokon sincs csillag. Két IMAX-os DVD-m van itthon, tele föld közeli űrfelvételekkel, egyiken sincsenek csillagok. Még a mai fényérzékenység sem elegendő, hogy látszódjanak.

 220. gothmog — 2008-12-21 19:55 

Empty, nem leszel a fedélzeten. Kínaiak lesznek a fedélzeten. Az ötvenéves nasa fotó és a zsírúj selene-kép egyezése? Mivel magyarázod?

Konrad, igen, valami olyan volt, hogy a tűztől megnőtt a nyomás a kabinban és megfeszült az ajtó. Elötte olyan volt, hogy vészhelyzet esetén ki lehetett robbantani, de azt lecserélték valami újabb módira.

 219. Empty — 2008-12-21 19:54 

1953, látod, én észre sem vettem. 🙂

 218. alf — 2008-12-21 19:54 

Hogy az eredeti kérdésre visszatérjünk. Logikázzunk kicsit.

1. A kor műszaki színvonalán minden további nélkül elképzelhető volt, hogy az amatőr rádiósok figyelemmel kísérjék az eseményeket. Meg is tették, nem ártana néhányuktól begyűjteni a felvételeket.

2. A kor műszaki színvonala minden további nélkül lehetővé tette, hogy az amatőr csillagászok kövessék az eseményeket pusztán optikai úton. Gondolom számtalan fotó is van a birtokukban.

Amiről valójában a Kubrick féle összeesküvés elmélet szól, az inkább az, hogy a NASA felkérte Kubrickot egy földi forgatásra, mert abban nem voltak biztosak, hogy a közvetítés sikeres lesz.

És ez aztán sok összeesküvés elméletre okot adott.

 217. 1953 — 2008-12-21 19:52 

Tiboru!

Jó az irás,de legközelebb a végén sorold fel a felhasznált irodalmat,mert valaki még beperel jogsértésért.Összeesküvéselméletek szinte már mindenről születtek,én hiszem,hogy járt a Holdon ember.

Ui.:azt hittem,hogy végre van egy poszt,ahol nem emlegetik legalább egyszer Orbán Viktort és a Fideszt,erre megjelent a szinem buta megjegyzésével „Surayana”.

 216. states — 2008-12-21 19:51 

Gagarin útjával kapcsolatban is elhangzottak hasonlók, mármint, hogy nem történt meg, és az akkori szovjet viszonyok miatt az még hihető is volt, de komoly szakértők azt is a fantazmagóriák körébe utalták, leszámítva Nemerét, aki gyorsan kaszált egy kis pénzt ezzel a témával a rendszerváltás után. Ugyanezt állítani az Apolló-programról nevetséges kitaláció. A legárulkodóbb hülyeség, hogy az Apollo 1 űrhajósait szándékosan eltették láb alól, legalább ezt az egyet kihagyhattad volna, mert ez csak gyengíti a „bizonyítékaidat”, nem erősíti…

 215. Konrad — 2008-12-21 19:49 

gothmog: igen, oxigén, közben rájöttem. És amikor ki akartak menni, nem tudták kinyitni az ajtót…

Kár értük, nagyon.

 214. Empty — 2008-12-21 19:49 

gothmog 2008.12.21. 20:12:37

Meg. Amennyiben a saját szememmel látom (értsd a fedélzeten vagyok), vagy megfelelô a juttatás. 🙂

[A tréfát félretéve: egy percig nem állítottam, hogy nem volt ember a Holdon. Pusztán kérdések merülnek fel bennem, melyekre érdekel a válasz.)

 213. gothmog — 2008-12-21 19:49 

Filctoll? Lecsökkented a nyomást-> kifossa a belét.

 212. Konrad — 2008-12-21 19:48 

othmog: és ráadásul nem NASA fejlesztés volt, hanem külsős 🙂

 211. Empty — 2008-12-21 19:46 

gothmog 2008.12.21. 20:45:18

Jogos, bocs.

 210. Empty — 2008-12-21 19:45 

gothmog, igaz. Filctoll?

[Nem alkoholos. :-)]

 209. gothmog — 2008-12-21 19:45 

Empty, én nem ezt kérdeztem, ezt nem én kérdeztem.

 208. Empty — 2008-12-21 19:44 

Bobby Baccala 2008.12.21. 20:20:32

Már említette valaki: pl. az amerikaiak cserébe nem pedzegették a Gagarin témát.

 207. gothmog — 2008-12-21 19:43 

ugynezen okból sántít egy másik legenda is:

„Az amerikaiak egymillió dollárt költöttek egy olyan toll kifejlesztésére, amivel lehet a súlytalanságban írni.

Az oroszok ezalatt ceruzát használtak.”

(a toll egyébként létezik: http://www.thespacereview.com/article/613/1 )

A ceruza száraz fa és morzsolódó grafit(=szén). Oxigéndús környezetben nagyon rossz ötlet.

 206. Zzoorroo — 2008-12-21 19:42 

A Gorskys dolgot később megcáfolták, pedig tuti sztori lett volna :))

 205. Empty — 2008-12-21 19:41 

Amennyiben a Columbia tényleg olyan modern volt, miért ô volt a flotta egyetlentagja – tudtommal -, amely nem tudott az Ûrállomáson dokkolni?

 204. a csapos, aki beleszól — 2008-12-21 19:40 

Azért nem szabadna megfeledkezni a ‘kis lépés’ után elhangzott ‘Sok szerencsét Mr. Gorsky!’ -ról sem! :)))

 203. Empty — 2008-12-21 19:39 

gothmog, azt hogy a Föld kerek nem hiszem el. Szerintem gömbölyû.

Láttam a Holdról. Te biztos csak a 2D-s képet láttad. 😉

 202. szabiaki — 2008-12-21 19:39 

Igen oxigén, nem levegő, elírtam.

Morfondir, nem volt pénz kidobás, sok embernek adott munkát éveken át, és haszna is volt igen sok és lesz is még.

 201. Hanzsi — 2008-12-21 19:38 

Igen, biztosan kamu az egész program! Nagyon drága lett volna kivitelezni!

Hogy jól átverjék a világot, az amik még építettek egy olyan stúdiót is, ami bírja a vákuumot. Hisz az fillérekbe kerül.

marsforgatni.blog.hu/2008/09/10/toll_vs_kalapacs

Meg a 3 db lézertükör is barbatrükkel került fel égi kísérőnkre.

Tuti így volt.

 200. morfondir — 2008-12-21 19:36 

Kis lépés egy embernek, nagy pénzkidobás az emberiségnek.

 199. gothmog — 2008-12-21 19:35 

Konrad, tiszta oxigén kell a csökkentett nyomás miatt. Alacsony nyomáson a tüdő nem tudna elég oxigénhez jutni egyszerű levegőből.

A balesetnél a tiszta oxigénnel telített kabinban elektromos szikra keletkezett, és begyulladt a belső szigetelés, ami az oxigéndús környezetben nagyon hevesen égett.

+ kicserélték a kabin ajtajának zárszerkezetét is új típusra, amiről ekkor derült ki, hogy hiba volt.

 198. Allesmor Obranna — 2008-12-21 19:32 

A Columbia valóban a legrégibb űrsikló volt, de a Space Shuttle rendszert 100 repülésre tervezték/gép és az ominózus madár még messze volt ettől a számtól.

De nemhogy messze volt, az egyetlen gép volt, amelyiket egy nagyjavítás után, a legmodernebb elektronikával láttak el.

Így a Columbia valójában a legmodernebb és „legfiatalabb” volt a flottából.

A katasztrófájának köze nem volt sem a tervezéséhez, sem a kialakításához, de még az állapotához sem.

Oroszok is nagyon szerettek volna menni a Holdra, de az N-1 program mind a négy rakétája felrobbant, emberek nélkül.

1968 decemberében adódott csupán egyetelen egyszer, hogy az oroszok emberekkel megcélozták a Holdat, ez a Leonov-Kubaszov csapat volt, egy Proton hordozórakétára szerelt Szojuz-származékban, de Moszkvából végül nem jött az indítási parancs, míg Pete Conrad-ék az Apollo-8-cal egy héttel később, Karácsonykor megkerülték azt.

 197. szabiaki — 2008-12-21 19:28 

Konrad, az a speciális gáz a nagynyomású levegő amiben a tépőzárcsíkok amiből jó sok, volt, hogy lehessen a cuccokat hova rakni szinte robbanás szerűen égtek, ha kaptak egy kis szikrát.

 196. Konrad — 2008-12-21 19:28 

gothmag: öööö… lehet, de mintha más is lett volna benne. Vagy nem. Régen olvastam erről, annyi maradt meg, hogy nem normál levegő 🙂

 195. VRbagoly — 2008-12-21 19:27 

Jah, abban a korban azért nem tökmákok voltak az informatikusok, amikor a fejlesztőeszközök csúcsát egy fortran fordító jelentette, meg a 48 kilobájt .. valamelyik Apollo filmben (dokumentumfilm vagy izé, fogalmam sincs) volt egy jó rész.. amikor valami szöget kellett kiszámolni, és kiszámolta először az űrhajós, közben vele párhuzamosan három csóka a földön, logarléccel, aztán többségi alapon megszavazták az eredményt:) .. elég ijesztő, hogy voltak informatikusok, akik képesek voltak megcsinálni a holdraszállást akkoriban .. dehát az acm programozási versenyt is megnyerik egyesek, pedig még a második fordulóba is mission impossible átjutni.

 194. gothmog — 2008-12-21 19:27 

Konrad, az a speciális gáz a tiszta oxigén volt.

 193. Konrad — 2008-12-21 19:24 

Pár megjegyzés (bár az összes kommentet nem olvastam):

– szerintem is megtörtént a Holdraszállás

– Aldrin által leütött újságíró nemcsak a kérdése miatt kapta a pofont (nem előzmény nélküli az ügy)

– a Fox News -khm – nem éppen a haladó emberek csatornája (republikános, neokon adó, no)

– nem volt síma ügy a Holdraszállás. Voltak hibák, pl. nem tudtak az erdetileg tervezett helyen leszállni, így szemmel navigáltak, és majdnem elfogyott a leszállásra szánt üzemanyag

– (nem volt róla szó a postban, de) azért nem szálltak ki azonnal, mert az eredeti repülési terv szerint a leszállás megrázkódtatásait ki kelltt pihenniük. Persze nem aludtak semmit, csak behazudták a központnak

– olyan dolgok derültek ki, amikre korábban egy scifi író sem gondolt. Pl. a szálló por ráragadt a ruhákra, és amikor visszaszáltak, minden tiszta trugyi lett

Az Apollo1 legénysége elsősorban a kabinban lévő speciális gáz miatt halt meg, amely bár jól működött az űrben, de iszonyúan éghető volt. Később nem is használták.

Egyébként szeretem az összeesküvés elméleteket, néha jobbak, mint a valóság 🙂

 191. Bobby Baccala — 2008-12-21 19:20 

Empty 2008.12.21. 19:41:58

mondj egy jót!

 190. dryanal — 2008-12-21 19:19 

igaz mondás – messziről jött ember, mondhat akármit

🙂

érdekes, annyi embert mozgatott meg a dolog, hogy lehetetlen igazságot megállapítani.

de gyanunk merül fel, a megasztár énekeseinek pontozásában is….

akkor a holdra szállásba ne lenne gyanunk?

ugyan már

volt és kész – tessék elhinni

jézus is létezett

tessék elhinni

i believe in me – az az igazság

 189. szabiaki — 2008-12-21 19:16 

Az Apollo 11 jelvényén nincs amerikai zászló, nincsenek nevek sem, csak egytelen szó APOLLO /amit a világon minden ember kitud ejteni ebben mondjuk nem vagyok biztos/, azért lett ilyen, mert nem egy nemzet, nem 3 ember hanem az egész emberiséget képviselő 3 ember, a sas a holdkomp neve miatt van rajta és amerikát is szimbolizálja, mert mégis csak ők juttatták fel őket.

Az 13-nál nem tudom miért nem volt név.

Az Apollo 17-el már utazott egy félig meddig civil Harrison Schmit eredetileg geológus a korábbi missziók űrhajósainak kiképzésében is szerepet játszott. A hold geológiai kutatása eredetének meghatározása miatt is fontos volt.

Az új verseny a Holdért azért fog zajlani, mert míg a földön a hélium 3 izotópjának „csupán” 10-20 tonnája található addig a holdon millió tonnás mennyiségben. A fúziós energiatermelés fontos alapanyaga lehet ez az izotóp. Kína energia igénye pedig csak nőni fog, ahogy az USA is szeretne függetlenedni a fogyatkozó olajtól.

 188. Ejoy — 2008-12-21 19:15 

Empty@ Azt bátorkodtam érzékeltetni, hogy a kínaiak jelenleg tartanak ott, hogy 2020-ra terveznek holdraszállást.

Ugye senki nem gondolja, hogy

A) anyagilag

B) technikailag

jelenleg nem engedhetnék ezt meg maguknak, ha ez a hatvanas években már sikerült valakinek?

 187. dryanal — 2008-12-21 19:14 

ja, tényleg honnan tudjuk hogy kerek.

nekem 51 %ban igaz hogy már jártak a holdon

és hogy miértnem járt azóta ott senki? mert a költésge nagyon durva, és nem lenne akkora szám – másodszor a holdon – kit érdekel – egyszer már eljátszották

nem lenne nagy durranás – nem hozná vissza a költségeket

meg ha jol tudom, valamelyik pilota a három közül öngyilkos lett, vajon miért…..

egyéként nem hiszem hogy jártak volna a holdon – 1969 – ben… fejletlen technologia – még mikro sem volt, meg semmi az ég világon

butábbak voltak akkor az emberek. könnyebben elhittek mindent

NEM???????

 186. gothmog — 2008-12-21 19:12 

Na jó, Empty, most komolyan, hagyjunk minden elméletet, pro és kontra. 2020 van, a kínaiak leszállnak, ott van minden szajré, sőt, a folyamatos mikrometeorit-eső okozta erózió alapján megállapítható minden cuccról, hogy több mint ötven éve ott van.

Meggyőzne-e ez téged?

 185. radiris — 2008-12-21 19:11 

Pláne hogy az amiszok fordították rá, nem én :)))

 184. agoni — 2008-12-21 19:10 

Empty: Mégis milyen bizonyítékot tartanál elfogadhatónak? Ilyen elven azt miért hiszed el, hogy a föld kerek? Lehet, hogy azt is csak egy stúdióban vették fel az 51-es körzetben 🙂

 183. radiris — 2008-12-21 19:10 

Robis cimbora, te azért elég egyszerű lélek lehetsz. Megsaccolhatom: IQ 85?

Androsz, az űrhajózással kapcsolatos technológia nélkül sokkal szegényebbek lennénk – szerintem már a tépőzár és a kerámialapos tűzhely önmagában megérte a több milliárd dolláros ráfordítást 🙂

 182. surayana — 2008-12-21 19:10 

OVI győzelme esetén nemcsak olimpia lesz, meg focivb, de magyar ember is repül a Holdra. Majd írja a MN és a MH, hogy aszongya: Magyarok a zűrben! És az EU átáll a forintelszámolásra, meg mindannyian milliomosok leszünk majd(pont annyi lesz egy havi BKV bérlet). És a legfontosabb, monnyon le…

 181. Androsz — 2008-12-21 19:08 

>Tudod milyen brutál leszállóegység kellett volna, ha csak a szökési sebesség van

Én nem akartam ebbe belekötni, de igazad van, csatlakozom. Olyannyira, hogy megemlítem, a holdkomp formája cseppet sem volt áramvonalas, mert nem volt rá szükség. Ha áramvonalas visszatérő modult kellett volna csinálni, az egy csomó súlytöbbletet meg munkatöbbletet okozott volna.

 180. Empty — 2008-12-21 19:05 

Androsz, egyrészt kommentem vége ez volt:

[Persze, most ezt nem oszthatnám meg veletek :-)]

Az más kérdés, hogy ezek a dolgok szerinted jók, s a haladás frankó, nekem errôl kissé árnyaltabb a véleményem, de ez nem tartozik a témához.

 179. Francois Pignon — 2008-12-21 19:04 

pisces,

a fizetős űrturizmus persze az oroszok találmánya, de az amerikaiak már a nyolcvanas években elindítottak egy „civil az űrben” programot. Szerencsétlen módon az első (és emiatt utolsó) amerikai civil a felrobbant Challengeren ült.

És csatlakozom pár előttem szólóhoz, Tom Wolfe „Az igazak” című könyvét olvasni kell.

 178. tiboru — 2008-12-21 19:03 

Robis 2008.12.21. 20:00:16

Köszönöm, hogy itt jártál. És köszönöm a tanácsaidat is.

Attól tartok, a szarrá rágásban te is részt vettél, de ne bánd; más ennél cikibb helyzetekbe is került már életében.

 177. Androsz — 2008-12-21 19:02 

>műholdas telekommunikáció, teflon, inkontinencia-betét, időjárás-előrejelzés, Google Earth, igazolják a befektetések megtérülését.”

>Azért ezek nélkül is egész jól meg lehet lenni. Szerintem nem érte meg.

Az inkontinencia-betét megszületett volna másképp, rendben van. A Google Earth és a műholdas előrejelzés közös tőről fakad, űrhajózás nem kell hozzá, de űrtechnika, műholdak, rakéták igen. Az időjárás előrejelzése cseppet sem lényegtelen, csak nem az a legfontosabb, hogy holnap esik-e majd a kiránduláson. Halászhajók, tartályhajók, repülőgépek szabják meg az útjukat az előrejelzés alapján. Mellesleg műholdképek alapján készül számtalan mezőgazdasági, erdészeti, geológiai és régészeti felmérés, pontos térképek, építészeti terepfelmérések. A távolsági telefonok, tévéadások és az internet jelentősen támaszkodnak a műholdas távközlésre. A GPS navigáció, amelyet a hajók és a repülők is nagyon használnak, szintén műholdas eszköz. A teflon pedig nem pusztán a serpenyő bélelésére használható, hanem kiváló kenőanyag ipari felhasználásra. Én egyet sem látok ezek közül nélkülözhetőnek. Ha valamelyik nélkül „jól el lehet lenni”, akkor ugyanennyire a tévé, telefon, robbanómotor, számítógép nélkül is el lehetne lenni. De aki ezt állítaná, az nagyon sokat gondol a jelenlegi földi társadalmi és gazdasági berendezkedésről.

 176. Robis — 2008-12-21 19:00 

Azt a baromságot honnan vetted, hogy a zászló azért lobog, mert pont kiugrott? Ha jobban megnézed a zászlót egy vízszintes ród tartja kinyújtva. Ezt mionden óvodás tudja. Nagy ökör vagy, ráadásul ez a téma már szarrá lett rágva. De igaz az is, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Olvass többet a neten, mielőtt ennyiféle marhaságot összeírsz, ráadásul lopkodva máshonnan. Marha

 175. Empty — 2008-12-21 18:59 

gothmog 2008.12.21. 19:53:55

Magamra ismertem. 🙂

 174. gothmog — 2008-12-21 18:59 

Empty:

A Fotó:

http://www.jaxa.jp/press/2008/05/img/20080520_kaguya_07l.jpg

amerikai, a fenti elmélet alapján hamisítvány, stúdiófelvétel, mivel szákereszt van rajta.

B Botó:

http://www.jaxa.jp/press/2008/05/img/20080520_kaguya_06l.jpg

A Selene fotóiból és domborzati adataiból összeállított generált kép. (render)

Akkor most vagy ugyanazt a stúdiót haszálják a japánok, mint anno a nasa, ugye?

 173. molnibalage — 2008-12-21 18:57 

Az Igazak tényleg jó kis könyv.

—-

„de a szökési sebesség már minden további szempontot tartalmaz”

Tévedés. Mivel nincs légkör, nincs tolrlónyomás sem. Tudod milyen brutál leszállóegység kellett volna, ha csak a szökési sebbesség van mint adottság, de lenne légkör? (persze ami fizikailag lehetetlen, mert a gravitáció miatt van mindekettő).

 172. tiboru — 2008-12-21 18:55 

Before 2008.12.21. 19:52:35

Isteni, köszi! :-))))

 171. Empty — 2008-12-21 18:54 

Ejoy, én sajnos nem. 🙂

 170. gothmog — 2008-12-21 18:53 

 169. Empty — 2008-12-21 18:53 

gothmog, a japcsik nem feltétlen hazudnak, de nem láttam egyetlen kólásdobozt vagy mekis csomagolópapírt a képeken. Valami leszállt ott. Rendben. Arra továbbra sincs bizonyíték, hogy embert is vitt, s vissza is hozott. Arra sincs, hogy az amerikaiak voltak.

Tehát, én kétkedek tovább. 🙂

 168. Ejoy — 2008-12-21 18:53 

Kurva sok hozzászólás van, mert szerintem is rohadt jó a post!

Egyetlen egy dolgot szeretnék mondani csak, és nem akarok belemenni tudományos fejtegetésekbe, mert közgazdász vagyok, műszakilag meg analfabéta Szóval:

KÍNA 2020-RA KÉSZÜL EMBERT KÜLDENI A HOLDRA…

Ugye mindenki érti…?

 167. tiboru — 2008-12-21 18:52 

lifelike 2008.12.21. 19:46:11

Mindenki szavazhat, lifelike, mindenki, függetlenül az IQ-jától… Persze sokan vitatkoznak ennek a jogosságán, de ez nem az a blog 🙂

 166. Before — 2008-12-21 18:52 

Nemtom, ismeri-e mindenki, de szerintem a legzseniálisabb videó a témában:

http://www.youtube.com/watch?v=7_GzwzaJuwY

 165. pisces — 2008-12-21 18:50 

Hát igen, a hagyományos rakétáknál jobbat még nem tud az emberiség produkálni. Gyakorlatilag az űrsikló is egy béna kacsa ezek nélkül, hisz ezek gyorsítják fel arra sebességre és viszik fel abba magasságba, ahonnan el tudnak szakadni a Földtől.

Érdekes, hogy az oroszok találták ki az űrtúrizmust, szvsz, ha nem lennének annyira pénz szűkében nem engednének a rakétáik közelébe outsidereket.

Az amik most kezdenek rástartolni erre az üzletre a polgári űrrepülésen keresztül. Bár a Virgin Galactic és a Space Ship „még csak” az űrugrásokra képes. De a hangsúly a polgárin van.

Vagyis egyre elérhetőbbé válik az űrutazás.

 164. Empty — 2008-12-21 18:47 

 163. tiboru — 2008-12-21 18:47 

pisces 2008.12.21. 19:34:20

Csatlakozom: Az igazak olyan könyv, amit én kötelező olvasmánnyá minősíttetnék (ha ez nem jelentené automatikusan az iskolások útálatát is…)

 162. lifelike — 2008-12-21 18:46 

conspiracy theory fuggok az agyamra mennek

es a legrosszabb hogy azok a vonal alatti iq-val rendelkezok akik beszopjak ezt a sok faszsagot azok koztunk jarnak

ijeszto

 161. gothmog — 2008-12-21 18:45 

Empty, ügyesen megpróbáltál kitérni. Szóval a japánok. Hazudnak vagy sem?

http://www.jaxa.jp/press/2008/05/20080520_kaguya_e.html

kérdeztemvalamit, basszameg!

 160. wiseguy — 2008-12-21 18:45 

amúgy akik kételkednek, jobbára a képekkel jönnek, meg a filmmel.

csillagászati és fizikai témájú kétkedések nincsenek.

én még soha nem hallottam gyakorló csillagászt, vagy fizikust kételkedni!

 159. is — 2008-12-21 18:44 

egy „fontos” hozzászólás 🙂 : valaki itt írta, hogy mennyivel egyszerűbb a Holdról felszállni, mert a szökési sebesség, meg a levegő hiánya (súrlódás), meg a pályasugár. lehet, hogy ő is így gondolta, de a szökési sebesség már minden további szempontot tartalmaz, nem jön rá semmi. persze a levegő hiánya miatt nincs szél, ezért könnyebb ferde hajítást számolni. meg a pályasugár is igaz, mert közelebbre kell lőni, de a szökési sebességet ez sem módosítja.

és még valami: lehet, hogy én emlékszem rosszul, de a megadott adatok mintha inkább a második szökési sebességek lennének, az első az valahol 8km/sec alatt van. márpedig a holdkompnak csak az első kell, a második pedig a visszajövő űrhajónak.

 158. Empty — 2008-12-21 18:44 

,,műholdas telekommunikáció, teflon, inkontinencia betét, időjárás előrejelzés, Google Earth, igazolják a befektetések megtérülését.”

Azért ezek nélkül is egész jól meg lehet lenni. Szerintem nem érte meg.

[Persze, most ezt nem oszthatnám meg veletek :-)]

 157. wiseguy — 2008-12-21 18:42 

végignéztem itt apollo.sese.asu.edu/SUPPORT_DATA/index.html egy pár képet, és a NASA-nál vagy annyira pancserek hogy felraknak egy csomó olyan képet ahol nem látszik a lunar modul alatt kráter, vagy az egyszerűen nem csinál krátert.

 156. Empty — 2008-12-21 18:41 

Bobby Baccala, ha más volt az érdeke: Nem.

 155. Bobby Baccala — 2008-12-21 18:41 

lehet itt okoskodni..de..ha akkora kamu lett volna a holdraszállás, mint ahogy páran állítják..akkor az egykori szovjetunió nem ragadott volna meg minden alkalmat hogy azt bizonygassa ez bizony kamu volt gyerekek?!!

 154. Thor az igazi — 2008-12-21 18:39 

http://www.youtube.com/watch?v=RdZd30FHiBo&feature=related

Azért ez érdekes adalék Aldrin-hoz:

A riporter nem azt mondja itt, hogy: „Kedves Uram, esküdjön a Bibliára, hogy járt a Holdon!”, hanem inkább ilyeneket, mint: „Maga azt állította, hogy járt a Holdon, pedig nem!” azután pedig: „Maga gyáva! Maga hazug!”

Egy holdutazással a hátam mögött én is kiütöttem volna. 🙂

 153. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 18:39 

pisces 2008.12.21. 19:34:20

ott a pont

 152. Empty — 2008-12-21 18:39 

gothmog, a japánokról nem beszélnék, elfogultság okán. Rokonok lennénk vagy mi a szösz. 🙂

 151. gothmog — 2008-12-21 18:38 

agoni, hogy jön ide Bono? 😀

 150. Empty — 2008-12-21 18:38 

agoni, az U-2-vel volt akinek könnyen ment…

 149. Empty — 2008-12-21 18:36 

Az oroszknak inkább gyümölcsözik a jó öreg technológia, hordják fel a sok ûrturistát. A jenkiknek még ez nem megy. 🙂

 148. agoni — 2008-12-21 18:36 

Empty: Hát még az U-2-vel 🙂

 147. gothmog — 2008-12-21 18:36 

Empty, a japánokkal mi van, arról beszélj!

 146. gothmog — 2008-12-21 18:35 

A Challengerrel kapcsolatban nézz utána:

Feynman jelentés.

 145. pisces — 2008-12-21 18:34 

Ha valakit érdekel a kor hangulata (az amerikai) javaslom olvassa el

Tom Wolfe : Az igazak című könyvét.

Az amcsik szó szerint pánikba estek az első szovjet műholdról, aminek a teljes szókincse a bip-bip volt. De úgy érezték, hogy ennyi erővel atom bombát is lőhetnének fel az oroszok, amit egyszerűen a fejükre pottyanthatnának.

Szabályos országos, nemzeti hisztéria keletkezett amit az akkori amerikai kormányzat tudatosan gerjesztett, hogy indokolni tudja az irgalmatlan nagy pénz szórást, amibe az űr program került.

Mellesleg ez nem volt egészen indokolatlan, hisz az oroszok is a haditechnikában megszerzett ismereteiket vitték át az űrtechnikába.

Kemény hideg háborús évek voltak, nem hiszem, hogy aszisztáltak volna egymás kamuzásához.

Kőkemény verseny volt, amiben eleinte az oroszok vezettek: az első szputnyik, az első élőlény, az első ember az űrben.

Az amcsik az előre menekülést választották, ezért célozták meg a Hold utazást, kerül amibe kerül.

Került is irgalmatlan sok pénzbe, amit az oroszok már nem tudtak megfizetni, ezért lett nekik csak Lunohod-juk.

Persze miután kiderült, hogy az amik is csak presztízs győzelmet arattak a nagy versenyben, gazdasági haszna egyenlő a nullával, ők is leálltak a Hold kutatással.

Nem véletlen, hogy a jelenlegi űrprogramban már nemzetközi összefogással dolgoznak. Az űrállomást is így építik, a fejlesztéseket is igyekeznek egymás közt elosztani.

Mi magyarok is számos sikeres fejlesztéssel járultunk hozzá az űrkutatáshoz (pl Pille nevű sugárzás mérő műszer).

Nagy pénzeket kell bele tenni, de ma már ez is gazdasági alapon működik. Már az ezred forduló előtt úgy számoltak, hogy egy fellövésnek meg kell termelnie a saját költségeit, és az utána következő fellövését. Sajnos nem tudom, hogy ez az arány szám jelenleg hol tart, de ismerve a folyó kutatások irányát (Mars program, naprendszeren belüli is kívüli kutatások) amiknek a közvetett gazdasági hasznossága elenyésző, inkább a tudományos ismereteinket bővítik, gyanítom nem sokkal jobb.

De menni kell ezen az úton tovább. Azok a csúcs technológiák, melyeket már mi is élvezhetünk, műholdas telekommunikáció, teflon, inkontinencia betét, időjárás előrejelzés, Google Earth, igazolják a befektetések megtérülését.

 144. Empty — 2008-12-21 18:34 

gothmog, miért ne tudnák? Amerikáról még senki nem is hallott mikor az egész ismert világ már Indiába akart eljutni. 😉

 143. InteriorLulu — 2008-12-21 18:33 

„…mindenkivel aláírattak egy olyan titoktartási nyilatkozatot, amelynek még a betűtípusától is égnek állt az emberek haja…”

:-DDD Ez zseniális, grat!

 142. Androsz — 2008-12-21 18:31 

Egyébként a hajó kora eddig nem is játszott szerepet. A gyorsító rakétákból minden útra újat készítenek, mégis ott van a Challenger, ugye. A központi üzemanyagtartályt minden esetben felújítják, de a hővédő hab mégis le szokott válni. Az, hogy a hab bajt okozott, szintén nem a hajó hibája. Ez a hővédő kerámia elképesztően, hihetetlenül csodálatos anyag, de sajnos úgy törik, mint az üveg. Ha rossz helyen találják el, akkor nem állja az ütést, márpedig a felszálláskor jó kis sebességet ért el a habdarab, mire a szárnynak ütődött. A sikló maga eközben tulajdonképpen lehetne negyven éves is, eddig mindegy volt.

 141. gothmog — 2008-12-21 18:31 

Empty, mert az indiaiak meg tudják csinálni titokban, amit az USA nem? 😛

 140. Empty — 2008-12-21 18:31 

A Blackbird zseniálisan gyönyörû! Fel- és leszállni vele viszont nem lehetett egy leányálom.

 139. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 18:31 

veresmancs- igazad lehet, az amikor a farok csóválja valóságtartalma megcáfolhatatlan, mint bármelyik hollywoodi alkotás. Az usa jövendőbeli elnöke pedig tud repülni valójában, és majd ha elnök lesz, akkor a többi képességgel rendelkezőt táborokba zárja. Ezt az öccse látta, amikor időutazás során ott járt:)

Már ne is haragudj, de erre alapozni:)

 138. Empty — 2008-12-21 18:29 

Androsz, a Columbia `78-ban az Endeavour, ha jól tudom `91-ben épült.

Az összköltségvetéshez képest a tömítés ára ,,néhány”dollár. A Columbia volt az egyetlen a flottából amely nem tudott dokkolni a Nemzetközi Ûrállomáson.

 137. agoni — 2008-12-21 18:27 

dark future: Nézz utána egy kicsit, hogy miket csináltak már a 60-as években.

pl: hu.wikipedia.org/wiki/SR%E2%80%9371_Blackbird

 136. agoni — 2008-12-21 18:25 

Empty: 40 éve még javában zajlott a hidegháború, mások voltak a preferenciák. Akkor az űrverseny meg a fegyverkezési verseny volt a téma, most meg főleg a Lehman Brothers 🙂

 135. Empty — 2008-12-21 18:25 

Az indiaiak már odavitték a cuccot, amit a kínaiak majd jól lefényképeznek. Mindezt a NASA fizeti, mert rájöttek, hogyígy több pénz marad munkabérre, s egyéb személyi juttatásokra.

 134. Androsz — 2008-12-21 18:25 

Empty, már válaszoltak a kérdésedre, de talán nem minden részlet került szóba.

A NASA építtetett négy űrsiklót, aztán még egyet. 86-ban a Challenger felrobban, marad négy. Ezeket forgásban használták, bár volt olyan, hogy az egyiket kivonták egy időre, mert a hővédő csempékkel volt valami helyzet. De hogy miért a legöregebbel repültek? Hát mert éppen az volt soron. Egyébként körülbelül egyidősek voltak a gépek, nem is értem, mit számítana a koruk. Minden felszállás előtt ellenőrízték, javították őket, még a fedélzeti elektronikát is lecserélték, amikor már jobbat tudtak csinálni. A Columbia nem azért esett le, mert öreg volt, hanem mert nem gondoltak egy problémára, amely, mint azóta kiderült, többször korábban is, és később is látható volt a felszállások képein. A Columbiánál éppen rossz helyre ütődött a habdarab, halálos sérülés volt, csak nem tudtak róla előre.

A Challenger balesetekor okolható tömítés nem „pár dolláros” darab volt. Tűzálló, mérettartó, rezgésálló spéci gyűrű, vagy hat méteres darab. Bár az elemekből összerakott gyorsítórakéta eleve veszélyes koncepció, nem lett volna baj, ha a gyűrű az indítás előtt nem fagy meg a szokatlan hidegben. Volt, aki számított a bajra, volt, hogy szólt is előre, nem törődtek vele, megtörtént a baleset.

 133. gothmog — 2008-12-21 18:22 

Egyébként akkor a japók is hazudnak:

http://www.jaxa.jp/press/2008/05/20080520_kaguya_e.html

 132. veresmancs — 2008-12-21 18:20 

Empty:a harmadik baleset utan majd tudunnk egy jol kozelito atlagot:-)

 131. moophlander — 2008-12-21 18:19 

A Kínaiak azt mondták, hogy majd ők mondják meg a választ a ’69-es holdraszállás valódiságáról, mert ők lesznek a következők akik el fogják érni a holdat! A leszállást pedig ugyan arra a helyre tervezik! Most vagy tényleg jártak ott az amcsik, vagy kúrva gyorsan oda kell hordani a cuccokat! Ha az amcsik újra hodutazást terveznek mostanában, akkor gyanús a dolog! 🙂

 130. Empty — 2008-12-21 18:19 

agoni, egyetértek. Pont ez a gondom. Ekkora költségvetés mellett itt tart. 40 éve mi a csoda történt? Valami olyasmi mint 2000 éve valahol a közel-kelleten?

[:-)]

 129. veresmancs — 2008-12-21 18:18 

errol keszult egy remek film is.dustin hofmannal.amikor a farok csvalja!ki hova teszi de az pont errol szolt.aki eleg szuk latokoru hogy feltetelezze hogy az usa akkori vezetesenek nem ert meg par milliard zoldhasut hogy belerondithasson a kommunizmus kepebe nezzen korul a mai vilag remek peldai kozul.GEORGIA!!!

 128. wiseguy — 2008-12-21 18:17 

a fényképeket itt meg lehet nézni sorozatban ahogy készültek. Itt sem mindegyik látszanak a keresztek és és nem mindegyik újságba való minőségű, de az én kétségeimet a fényképekkel kapcsolatban eloszlatta.

apollo.sese.asu.edu/SUPPORT_DATA/index.html

 127. Empty — 2008-12-21 18:17 

A Columbia a 28. felszálláson megsemmisült. A Challenger a 10.-en. Az Endeavour most tart 22-nél. Összefüggés? Nincs.

[:-)]

 126. gothmog — 2008-12-21 18:15 

ebben az a szép, hogyha majd 2020 környékén -ha a fene meg nem eszi- visszatérünk a Holdra -kína, india, az usa, vagy az oroszok, ez most mindegy- akkor lehetőségük felkeresni a leszállóhelyeket. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy ott lesznek a hátrahagyott holmik, a lábnyomok, a zászlók, minden.

Ezek az okosok meg majd kitalálják, hogy akkor azokat nyilván mind utólag tették oda, !titokban! Vagy, az akkori utazásokról is kitalálják majd, hogy csalás.

Hogy beismerjék, hogy tévedtek? Uggyan kérem!

 125. agoni — 2008-12-21 18:14 

Empty: A Columbia katasztrófájának nem sok köze volt ahhoz, hogy hány éves a gép, bármelyik űrsiklóval megtörténhetett volna ugyanez, ilyen a konstrukció.

 124. molnibalage — 2008-12-21 18:10 

„Miért a legöregebb Coolumbiát küldték fel 2003-ban?”

Nem a naptéri év a fontos. A felszállások száma. Talán azt nézd meg.

 123. dark future — 2008-12-21 18:06 

Informatikusként én is el szoktam gondolkodni azon a ’69-es holdraszáláson… Ahhoz képest, hogy tíz évvel ezelőtt még egy rohadt szövegszerkesztőt sem tudtak megírni rendesen, elég hihetetlen. Az elmúlt évtized marsszondáinak egy részével is gond volt, pedig azóta mennyit fejlődött a technika.

 122. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 17:48 

RelakS 2008.12.21. 18:41:33

Az eredeti mondás tudtommal így van: egy kislépést nekem, egy hosszúlépést a többieknek 🙂

 121. Empty — 2008-12-21 17:48 

A Hold valójában benzinbôl van úgy tudom. A középsô réteg dízelolaj, a mag nagytisztaságú uránt rejt.

 120. tiboru — 2008-12-21 17:47 

RelakS 2008.12.21. 18:41:33

Jogos, javítom. Köszi.

 119. _alerob — 2008-12-21 17:45 

scsaba1 2008.12.21. 17:45:22

Beleolvastál már ebbe az oldalba? Az oldal szerzője se mondja, hogy minden igaz, mert vannak olyan dolgok, amiket érdekességképp lefordított (pl. Lecarta interjú). Mellesleg, ha nem olvastál bele, ne minősíts („gyakorló elmebeteg”).JA! és akinek köze van az űrakadémiához, nem hiszem, hogy annyira „elmebeteg” lenne.

És végre a témához. Szerintem az amerikaiak jártak a holdon, sőt nem is egyszer. Lehet pont nem akkor és nem úgy, ahogy azt az emberekkel elhihetik.

Egyébként, rengeteg NASA kép van átvariálva, meghamisítva. Ki tudja mi van a Holdon amit el akarnak titkolni?

 118. tiboru — 2008-12-21 17:42 

agoni 2008.12.21. 18:28:22

Nem, dehogy, nem értelek én félre, de ugyanazt tudom mondani, mint a marilynes poszt kommentelőinek: annál sokkal lustább vagyok, semhogy mindent beleírjak a posztba és nektek is szeretnék valami melót hagyni 🙂

 117. Empty — 2008-12-21 17:41 

agoni, hát klasszul felújították.

 116. RelakS — 2008-12-21 17:41 

Miért olvasok mindig kis lépést, meg hatalmas lépést?

Az eredeti:

That’s one small step for [a] man, one giant leap for mankind.

Ferdítés elvileg: Ez egy kis lépés (egy) embernek, de egy hatalmas ugrás az emberiségnek.

Egyébként még a Stargate-ben is O’neill kis lépés nagy ugrás dolgot emleget :]

 115. agoni — 2008-12-21 17:39 

„Miért a legöregebb Coolumbiát küldték fel 2003-ban?”

Miért mit csináltak volna vele? Ha leselejtezik, akkor a következő gép lesz a legöregebb 🙂 Ezeket a szerkezeteket amúgysem pár éves időtartamra tervezik, a nagyjavítások alkalmával meg gyakorlatilag az egész gépet kicserélik az utolsó csavarig, szóval túlképp majdhogynem lényegtelen, hogy mennyi idős maga a gép.

Ha már 51-es körzet, pl oda is ezer éves Boeing 737-200-asokkal szállítják a jónépet, mostanában kezdik csak lecserélni a gépparkot (http://www.dreamlandresort.com/info/janet.html).

 114. Empty — 2008-12-21 17:36 

zoli, s itt visszautalnék: a pech is közrejátszott, a híd rossz helyen volt, váltó is volt.

 113. zoli_ — 2008-12-21 17:34 

„Mindettőre figyelmeztettek, csak elakadt a dolog. ”

A hannoveri közlekedési társaság levélben figyelmeztette a DB-t (deutsche bahn, német vasutak), hogy a gumibetétes acélkerek repedésre hajlamosak (azon hannoveri villamosokon, amelyek itt járnak most) és ezért szigorítsák a felülvizsgálatot, mert baj lehet belőle. A hannoveri bkv kidolgozta megfelelő rendszert, szemben a DB-vel, ahol xartak rá. Zseblámpával ellenőrizték a kerekeket. Meg is lett az eredménye, az ICE-bahn 200km/h-nál kisiklott, és lebontott egy hidat. Sok ember halt meg ott.

 112. nemlak — 2008-12-21 17:31 

Egy leleplező fotó az űrutazás kezdeteiről:

napielet.hu/a_te_napod/post/2941/az_urutazas_kezdete

 111. molnibalage — 2008-12-21 17:31 

„5 MILLÁRD EMBER BEVETTE, mindenki élőnek gondolta!!!!”

1. Ne vedd sérésnek, de 5 milliárd biztos nem látta.

2. Nekem érdekes módon feltünt egyből. Tisztán látszott, hogy trükkfelvétel.

 110. zoli_ — 2008-12-21 17:30 

A 40 éves hajdú centrifuga valóban működik, miért is ne? De azért egy ürsikló egy „picit” bonyolultabb szerkezet. Én is lassan negyven vagyok, mégis egész jól működök :))))

 109. molnibalage — 2008-12-21 17:29 

„A Challenger egy néhány dollaros tömítés miatt élôben felrobban. Majdnem 20 évvel késôbb az amerikaiak felküldik a legöregebb ûrsiklójukat a Columbiát – visszatéréskor megsemmisül. Ezek jártak volna a Holdon?”

Mindenhol előfordulnak tervezési hibák. Mindettőre figyelmeztettek, csak elakadt a dolog.

 108. zoli_ — 2008-12-21 17:28 

„Amire ki akartam lyukadni, hogy eltelt lassan 40 év, s mégis mennyi még mindig a probléma. 🙂 ”

Valóban eltelt negyven év, 30 éve az ürsiklók működnek, most meg az ISS az egyetlen új dolog, a MIR után. Nincsenek dollár milliárdok arra, hogy nagyobb dolgokat alkossanak. Az ürhajózásban nagyon nagyon nagyon sok a probléma, sok a bibi, sok a baj. De még a polgári repülésben is, ami azért viszonylag kiforrott technologia. Mindennaposak a hajtóműleállások, a megdöglő szivatttyúk, elromló szelepek, stb. De azért vannak légikatasztrófák is. Nem is kevés.

 107. agoni — 2008-12-21 17:28 

Az még kimaradt, hogy az amerikaiak még arra is figyeltek, hogy azért a holdra telepítsenek egy TV adót, ami az adott időben sugározza a földre a holdraszállás képeit, merthogy a jelet egyébként konkrétan a holdról vette több figyelő állomás is (pl : en.wikipedia.org/wiki/Parkes_Observatory). Vagy csak őket is megkenték a többi százezer tudóssal, mérnökkel együtt? 🙂

Tiboru ne érts félre, jó ez a blog, de szerintem kicsit jobban utána mehetnél a cáfolatoknak is. Persze értelmes ember nyilván nem hiszi el ezt a sok hülyeséget, de így ebben a formában csak a hülyéket erősíti meg a hitükben.

 106. Empty — 2008-12-21 17:25 

Az örökölt, lassan 40 éves Hajdú centrifugám még mindig mûködik, csak gumibakot cseréltem benne a nyáron mintegy 100 HUF értékben. Tudom egyszerûbb szerkezet, de az ára is lényegesen kevesebb volt, mint a zûrhajóké, és zûrsiklóké. 🙂

 105. Empty — 2008-12-21 17:23 

Zoli, köszönöm, hogy megerôsítesz. Amire ki akartam lyukadni, hogy eltelt lassan 40 év, s mégis mennyi még mindig a probléma. 🙂

 104. zoli_ — 2008-12-21 17:23 

AG:

„Ha Kubrick csinálta volna a holdraszállást, sokkal jobb lett volna… ”

Csinált, nagyon jó lett :))))

Amikor az igavonó barom leszáll a holdon, miközben szól a kék duna keringő ááááááhhhhhhhhh Nagyon ott van az a jelenet.

 103. zoli_ — 2008-12-21 17:20 

„A zûrállomás ezredakkora távolságra van mint a Hold, mégis sok a gond?!”

Tudod mennyi gond volt kilövés közben az apollo hajóknál? Amstrongék majdnem becsapódtak, maradt vagy 20 kiló üzemenyag leszállás után. Nem akart összekapcsolódni a holdkomp, és az apollo, számítógép hiba holdraszállás közben, a leszállóradar megdöglend, miközben közelítettek a holdra (majdnem abortálták a leszállást), a középső hajtómű elhalt miközben földkörüli pályára álltak az SB-IV fokozatnál, ismeretlen rezonancia kilövés közben a hajtóműben, ami majdnem katasztrófához vezetett, bedöglött vezérlőfúvóka, Amstrong majdnem ottmaradt föld körüli páylán örökre, stb, stb. Soroljam még, hogy milyen problémák voltak az apollo program alatt?

 102. zoli_ — 2008-12-21 17:15 

„hogy miért a legöregebb ûrsiklót küldték fel?”

1. nem tudom, de miért baj? Nézd meg a NASA kilövési naptárat (elérhatő http://www.nasa.gov) és ott a három ürsikló kilövési naptárában ki fog derülni, hogy minden 3. esetben a legöregebb ürsikló fog repülni a háromból.

 101. zoli_ — 2008-12-21 17:13 

Aki meg azon nyühög, hogy azóta miéer nem voltak a holdon, olvasson történelemkönyvet.

Azért törölték az utolsó hold expediciókat, mert megnyerték az ürversenyt. Már nem volt ezen rész érdekes, megmutatni a szovjeteknek, hogy mennyivel többet tud amerika. Volt x költségvetés, abból elkezdték az ürsikló, és a skylab programot. Erre futotta. AZóta nem igazán volt, aki finanszírozná a holdutazást. Most az ISS-t építik, de pár éven belül jön az új orion ürhajó, és akkor lassan újra indulnak a hold felé. Vagy nem.

 100. tiboru — 2008-12-21 17:12 

Dwimorberg,

persze hogy örülök minden kiegészítő információnak és véleménynek, még akkor is, ha egyik-másik fura módon van becsomagolva 🙂

Zzorroo,

ne aggódj, kaptam én már ennél sokkal durvább kritikát is blogger-fennállásom óta 🙂

 99. Empty — 2008-12-21 17:12 

zoli, tisztában vagyok ezzel. A kérdéemnek azt a részét nem válaszoltadmeg, hogy miért a legöregebb ûrsiklót küldték fel?

Miért nem járt azóta senki a Holdon?

A zûrállomás ezredakkora távolságra van mint a Hold, mégis sok a gond?!

[:-)]

 98. zoli_ — 2008-12-21 17:08 

„zoli, az Apollo még régebbi szerkezet, azóta miért nem csináltak jobbat? Miért a legöregebb Coolumbiát küldték fel 2003-ban? Csak nem leselejtezni akarták?”

Az apolló egy pici kis kabin, amiben három ember éppenhogy elfér. Szemben az ürsiklóval, ami egy böhöm nagy szerkezet, raktérrel, és hét embernek való élettérrel. Teljesen másra való ürhajó mind a kettő. Másképp is indulnak. A NASA most akar visszatérni az apollóhoz, orion néven. Keress rá.

 97. Zzoorroo — 2008-12-21 17:06 

Persze az lenne a tutiság, ha valaki egy saját elmélettel jönne elő :))

Nagyon komálnám!

 96. zoli_ — 2008-12-21 17:05 

Changeburg:

„mert akkor az oroszok is küldtek volna oda embert. Miért nem tették? ”

Hogy miért nem? Meghalt közben az a zseniális orosz rakétatudós, aki el tudta volna juttatni a ZOND szerkezetet a holdra, merthogy az oroszoknak is megvolt a holdraszálló izéjük (keress róla képeket, fogsz találni!)

 95. LordPicard — 2008-12-21 17:02 

Nem tudom, szerintem tiboru is örömmel veszi Zzoorroo, ha megosztjuk az észrevételeinket, nem? 🙂 Nem a szerzőt kérjük számon, én legalább is tuti nem 🙂

 94. Zzoorroo — 2008-12-21 17:01 

AG, tudtommal egyetlen orosz sem járt a Holdon, csak a gépeik.

 93. changebug (törölt) — 2008-12-21 17:00 

Itt páran pedzegették – és látok benne rációt, hogy lehet kamu az egész holdraszállás – mégpedig azért, mert akkor az oroszok is küldtek volna oda embert. Miért nem tették? Azért mert nem voltak hülyék kussoltak, nem kellett feleslegesen pénzt kidobniuk, mert tudták, hogy az amcsik kamuznak. (és ez így számomra teljesen logikus és racionális magyarázat lenne) Költöttek inkább a nagy hatótávolságú nukleáris rakétákra.

Az amcsiknál meg aki tudott róla valószínű élete végéig 0% adót fizet… Én is hallgatnék mint a sír.

 92. LordPicard — 2008-12-21 17:00 

Sorry, nem elmagyarázták, megcáfolták a konteósok állításait 🙂

 91. Zzoorroo — 2008-12-21 16:59 

Emberek, ez egy összeesküvéselméletekről szóló blog, ahogy az a szerző és többen is többször pontosították.

A blogbejegyzésen számon kérni az elméletek tarthatatlanságát olyan, mintha egy sertésekről szóló blogban azért támadnátok a szerzőre, mert a disznók büdösek.

Olyan nehéz ezt megérteni?

Igen, ezek szerint sokaknak nehéz. Pedig amióta kötelező regisztráció van, reménykedem, hogy kevesebb lesz a nagyon hülye kommentező.

 90. AG — 2008-12-21 16:59 

Tehát soha senki nem volt a Holdon?

Merthogy az oroszok pár évvel később folyton oda járkáltak, volt is egy Lunohod nevű fedeles önjáró bilijük.

Ha 69-ben nem tudtak volna odamenni, akkor a 70-es években egy sokkal primitívebb technikával hogyan voltak képesek rá?

Aztán a zászló, amit nem találnak.

A Hold, bár innen kicsinek látszik, azért elég nagy.

Vegyük csak Budapestet. Ha én itt, az Apáthy utcában leszúrok egy fél négyzetméteres zászlót, találja már azt meg nekem valaki, aki az égből idepottyan és a legkisebb gondja is nagyobb annál, hogy a célobjektum éppen merre fordult, hova érkezik pontosan.

A kamera Hasselblad volt, ami önmagában garancia a jó képre.

És hát Stanley Kubrick…

Éppen tegnap néztem meg a 2001-et újra, ami szerintem a világ legjobb filmje, egész egyszerűen tökéletes és 40 éves, hihetetlen…

Ha Kubrick csinálta volna a holdraszállást, sokkal jobb lett volna…

 89. LordPicard — 2008-12-21 16:59 

S még valami 🙂 Azt hiszem a Discovery-n láttam egy dokumentumfilmet, melyben a konteósok észrevételeit magyarázták el. Ami a legjobban megmaradt, az a csillagokkal kapcsolatos, s egy jobb digitális képpel ki is próbálható otthon. Be kell állni egy utcai lámpa alá s úgy fényképezni felette az eget (persze éjszaka), a csillagok nem lesznek rajta 😉 Ez történt itt is, olyan fényes volt a hold felszíne, hogy a majd 40 évvel ezelőtti technikával nem tudták volna vissza adni a csillagok fényét is. Ha az egész megrendezett lett volna, szerintetek pont erre nem figyelnek? 🙂

 88. Empty — 2008-12-21 16:58 

zoli, az Apollo még régebbi szerkezet, azóta miért nem csináltak jobbat? Miért a legöregebb Coolumbiát küldték fel 2003-ban? Csak nem leselejtezni akarták?

A pech, az meg jöhet bármikor.

[:-)]

 87. LordPicard — 2008-12-21 16:56 

Újabb nagyszerű poszt tiboru 🙂

Igen, szerintem is volt Holdra szállás. Kizárt dolognak tartom, hogy ennyi emberrel a programban ez csak kamu lett volna. Persze, hogy utólag képesek egyesek lemodellezni az egészet egy studióban, hónapokat rákészülve. S túl jóban sem volt a SZU és USA, hogy ilyen titkokat ne áruljanak el egymásról.

A Kennedy posztot várom én is nagyon, mert kb. 5 éve láttam először a JFK – A nyitott dosszié c. filmet, s azóta erről a témáról is elég sok dokufilmet láttam 🙂 Speciel erről az egészről Oliver Stone filmjét tartom a leghitelesebb „dokumentumnak” 🙂

 86. zoli_ — 2008-12-21 16:55 

Empty:

„A Challenger egy néhány dollaros tömítés miatt élôben felrobban.”

Tudod miért robbant fel a challenger? Ne hidd, hogy egy néhány dolláros tömítés volt csak az egyetlen ok. Pech is közbejátszott, nem keveset. De az egész ürsikló olyan anyagokból van megépítve, ami háááát, szóval nem feltétlen a high-tech kategória. Ja és már harminc éves szerkezetekről beszélsz….

 85. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 16:54 

agoni- a 7%-al kapcsolatban nekem is pont ez jutott eszembe:) igaz, én olyan vagyok, mint móriczka, mindenről a pina és a south park jut eszembe:D

 84. Empty — 2008-12-21 16:53 

Szovjetunió kérdése: kéz kezet mos.

 83. zoli_ — 2008-12-21 16:53 

Oké, elhiszem, hogy az első hold küldetést, az apollo 11-et studióban vették fel. Rendben. De akkor mi a fenének csináltak volna még 6-ot???? Ott voltunk, itt a film, nesztek. Egyszerűbb lett volna.

De mi inkább hülyék vagyunk, és felveszünk pár részt, hogy legyen mit adni? Az a maradék közel százezer ember, aki a holdraszálláson dolgozott, az meg mind hazudik?

 82. Empty — 2008-12-21 16:51 

A Challenger egy néhány dollaros tömítés miatt élôben felrobban. Majdnem 20 évvel késôbb az amerikaiak felküldik a legöregebb ûrsiklójukat a Columbiát – visszatéréskor megsemmisül. Ezek jártak volna a Holdon?

[:-)]

 81. scsaba1 — 2008-12-21 16:51 

Másrészt ne ragadjuk ki kontextusából az Apolo 11-et. Az egész Apollo-program a Holdraszállásról szólt.

hu.wikipedia.org/wiki/Apollo-program

Persze tudom, az egész Apollo programot levajazták, stúdióban vették fel.

 80. agoni — 2008-12-21 16:49 

Rég röhögtem ennyit 🙂

Az egész összeesküvősdiből csak a leglényegesebb dolog maradt ki: És mit szólt ehhez a szovjetunió? A KGB ügynökei a hidegháború idején elég komoly szinten voltak beszivárogva az USA kormányszerveibe (emlékezzünk csak az atombomba terveire, vagy Aldrich Ames-re), elég kicsi a valószínűsége, hogyha valóban lettek volna egyszerű összeesküvéshívők által is fellelhető nyomok, akkor azt a szovjetek ne találták volna meg és ne tárták volna ország-világ elé, bizonyítva, hogy a mocskos imperialisták itten kamuznak.

Nameg hol máshol lehetett volna felvenni a titkos felvételt mint az 51-es körzetben 🙂 Persze, hisz amerikában nyilván ez az egyetlen szupertitkos (de egyébként mindenki által ismert) katonai (helyett légi) bázis, hát hol máshol lehetne stúdiót építeni. 🙂 Najó.

Hogy az egyik kedvenc South Park epizódomból idézzek: „one-fourth of Americans are „retarded” and will believe conspiracies”

 79. phaidros — 2008-12-21 16:48 

Nézzétek, pár év múlva a kínaiak felmennek. Ha van eszük, oda ahol az amcsik voltak. S akkor jöhet a következő konspirációs elmélet – hova tűntek az ami leszállás nyomai. 🙂

 78. scsaba1 — 2008-12-21 16:45 

„A blog elolvasása után ajánlom mindenki figyelmébe a következő szájtot:

aranylaci.fw.hu

Lehet, hogy találni itt pár hihető választ is a kérdésekre!”

Remélem csak viccből linkelted be ennek a gyakorló elmebetegnek a lapját.

 77. Androsz — 2008-12-21 16:42 

Hát persze Zzoorroo, andzsin is ezt írta. De Aldrin vagy a Hold felszínén járva látta azt, vagy pedig a Hold felé vezető úton, amelyről mellesleg egyáltatán nem lehet csak úgy hipp-hopp visszafordulni, csak a filmekben. Hol látta tehát?

 76. A szerelő — 2008-12-21 16:41 

Nem tudok állást foglalni a témában, viszont a hozzászólásokkal kapcsolatban van észrevételem. Mégpedig az, hogy a hivatalos álláspontot képviselők között aggresszív, lekezelő, bántó hozzászólások vannak. Aki meg unja, az miért olvassa el, sőt, miért szól hozzá?

És még valami, miért ne kételkedhetne bárki is bármiben?

Az meg nem érv, hogy azért történt meg, mert túl sok embert kellett volna beavatni.

 75. Zzoorroo — 2008-12-21 16:36 

Azt igazolja, hogy látott UFO-t. Az UFO pedig se többet, se kevesebbet nem jelent, mint azonosítatlan repülő tárgy. Nem azt jelenti, hogy földönkívüli űrhajó.

 74. Androsz — 2008-12-21 16:32 

andzsin>nemrégiben Aldrin elismerte, mondván, hogy most már beszélhet, hogy ő látott azonosítatlan repülő tárgyat.

Ha látott ilyet, az nem azt igazolja, hogy a Holdon járt?

 73. bbandi — 2008-12-21 16:19 

egy csomó cáfolatot leírtak már, kettőt hozzátennék:

Valahol olvastam, hogy maga Van Allen is azt mondja, veszélytelen átkelni a róla elnevezett öveken.

És az Apollo 17. Mégis miért „forgatták volna le”, ha senki nem nézte? (ha jól tudom semelyik TV társaság nem adta)

 72. Androsz — 2008-12-21 16:18 

Bányapeat>Atombombát sem dobtak le kettőnél többet, aztán mégis van.

😀 bizony. Kiváló riposzt. Egyébként valóban, akkoriban az USA gazdasága még jobban ment, ráadásul a hétköznapi emberek számára is nagyon fontos presztízsmeccsről volt szó, így aztán beleöltek, amennyi csak kellett. A szovjetek is, csak Koroljov halála után valahogy nem sikerült egy új zsenit találni, aki ráncba szedte volna a mindenfelé kapkodó mérnököket, aztán így elszúrták, nem sikerült időre működő holdrakétát, pontosabban holdűrhajót elővarázsolniuk. De eszméletlen pénzt fogyasztott mindkét oldalon, ezt pedig már nem volt okuk megismételni. Számottevő tudományos eredményt már nem hozhatott volna a többi út, legalábbis nem annyit, amennyi megérte volna magát az utat.

A kínaiak egyébként keresztbe-hosszába végigfotózták már a Holdat, és érdekes lenne tudni, hogy a felszínen maradt kilövőaljak nem mutatnak-e bármilyen apró árnyékpöttyecskét egy szerencsés megvilágításban készült fotón. Nem hinném, de nem tudom, milyen felbontású fotók készültek. Érdekes lenne.

 71. Silcon — 2008-12-21 16:15 

A Discoverin a mítoszvadászok csináltak egy halom kísérlatet, az jött ki, hogy valódi volt az esemény.

Mythbustin’ the Moon: Mythbusters tackle moon landing hoax claims

http://www.collectspace.com/news/news-082608a.html

 70. Empty — 2008-12-21 16:09 

min, és ez bánt téged? Akarsz beszélni róla?

[:-)]

 69. min — 2008-12-21 16:05 

Már kicsit unalmas, hogy időről időre felhozzák ezt az összeesküvés témát. Számtalanszor elmagyarázták tök logikusan a hozzáértők, hogy mi miért van akkor nehogy már egy két otthon ülő unatkozó emberke fogja megfejeteni a Nasa „rejtélyeit”. Nevetséges és ostoba teoriák

 68. Shopping — 2008-12-21 16:04 

Az élő adásról…

A Pekingi olimpián a nyitóünnepségen a tűzijáték FELVÉTELRŐL ment!!!

5 MILLÁRD EMBER BEVETTE, mindenki élőnek gondolta!!!!

Utólag beismerték, hogy féltek attól hogy nem sikerül jól.

NEM TUDOD MEGKÜLÖNBÖZTETNI, hogy mi igaz a TV-ben és mi nem

(még Clevelandből sem )

 67. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 16:03 

andzsin- „ha valóban ott jártak, tessék mondani az elmúlt fél évszázadban miért nem mentek oda még többször?”

Atombombát sem dobtak le kettőnél többet, aztán mégis van:)

A holdraszállásnak az volt a lényege, hogy az usa és a szu közti versengést megnyerjék. ez megtörtént. aztán, a holdraszállás kurva drága dolog ám, nem éri meg egy-két fényképért ismét felmenni. mert mit is csinálnának ott fent?

 66. tiboru — 2008-12-21 15:57 

blügy-blügy 2008.12.21. 16:49:28

Több volt az:

Apollo-11, -12, -14, -15, -16, -17.

 65. andzsin — 2008-12-21 15:55 

ja és még egy: a hülye ufókutatókból is évtizedekig hülyét csináltak, akik váltig állították, hogy Armstrongék láttak valamit, amit nem kellett volna, nemrégiben Aldrin elismerte, mondván, hogy most már beszélhet, hogy ő látott azonosítatlan repülő tárgyat. És azt is elmondta biztos benne, hogy nem földi eredetű szerkezet volt, akkoriban még nem is nagyon lehetett. na puff neki!

 64. andzsin — 2008-12-21 15:54 

Nekem egy tök eccerű kérdésem lenne: ha valóban ott jártak, tessék mondani az elmúlt fél évszázadban miért nem mentek oda még többször??? és érdekes módon ezzel az oroszok sem próbálkoztak, vajh miért? miért húzódik már annyi évtizede a marsraszállás? az elmúlt 50 évben kb. 1000x nagyobbat fejlődött az űrtechnika is, simán meg lehetne csinálni, csak valamiért nem akaródzik.

az hogy túl sok embernek feltűnt volna, ez tökk eccerűen kivédték: azt meg tudták csinálni, hogy felküldik az űrhajót, hát felküldték, azt mindenki tudta, hogy kint vannak, de a holdraszállás az már stúdió volt és az űrből valóban visszajöttek. az azért elég beszédes, hogyha pont a 2x-ére gyorsítjuk az eredeti felvételeket, akkor egy zsép földi mozgást látunk:) talán azért, mert a kamerák akkoriban nem nagyon tudtak törtekkel dolgozni.

 63. Before — 2008-12-21 15:53 

Ha minden egyébtől eltekintünk, egyszerűen sokkal nehezebb megoldani egy ekkora kamuprojekt leszervezését, biztosítani minden érintett hallgatását, stb.

 62. tiboru — 2008-12-21 15:50 

molnibalage 2008.12.21. 16:36:50

Tehát ha valamivel nem értünk egyet, azzal foglalkozni sem kell?

Mondjuk én nem értettem egyet sem a fasizmussal, sem a kommunizmussal – a huszadik század történelmének jelentős részéről akkor ne is vegyek tudomást?

Költői kérdés volt.

 61. blügy-blügy — 2008-12-21 15:49 

ha egy műhold készítene pár fotót a holdon hagyott űrszemétről, az meggyőző lenne. Igaz, azokat le is lehet dobni. Az első még ha kamu is, a többi az igaz nem? Hányszor szálltak le a holdra, háromszor?

 60. molnibalage — 2008-12-21 15:45 

„@molnibalage, a holdjáró járműveket több alkalomra tervezték, ezért (is) hagyták ott.”

Mégis hogy a túróba? ELŐRE tudták, hogy mindegyik leszállás olyan messze lesz egymástól, hogy ez szóba sem jöhet.

 59. molnibalage — 2008-12-21 15:44 

„Arról, hogy eltűntek filmek… Olvastátok azt nemrég, hogy egy nő a garázsában megtalálta (!) azokat a mágnesszalagokat, amelyeken valamelyik holdszonda tévéfelvételeit rögzítették?”

Robert Capa-tól is nemrég találtak 5000 eddig soha nem láttott felvételt. Hasonló helyzet. Elkeveredhetnek dolgok. Ne tudjátok meg, hogy az egyes dolgok nyilvántartása mennyire elhanyagolt. Pl. a közművek helyzete és a régi távvezetékek hely is ilyen.

 58. molnibalage — 2008-12-21 15:40 

„4.) A hepehupás talajon az lenne a fura, ha lenne két párhuzamos árnyék. Egy kis ábrázoló geometria jót tenne a hőbörgőknek.”

Annál kicsit több kéne. Gimnáziumi fizika is nagy lépés lenne első körben.

 57. molnibalage — 2008-12-21 15:39 

„A másik oldalon viszont ott van az, hogy azért egy ilyen átverésnél sokkal több embernek kellett feltünnie a dolognak, jó pár dolog el is tünt…”

Te még soha nem vesztettél el semmit a lakásodban vagy kavartál el valamit? Akkor képzeld el ezt a NASA léptékű cégnél a számítógépes adattárolás előtt. Eh… Isteni csoda, hogy csak ez tűnt el. A műszaki terveket is már istentudja honnan mentették meg a múzeumok számára, mert még azok egy része is eltűnt. Nem érdekelt senkir a nagy rohanásban megőrizni az utókornak. Van is gáz belőle, mert az új koncepció szerint a jövőben „Apollo 2.0” hajók lesznek. Jó lenne látni, hogy mit alkottak PONTOSAN az elődök. Egyszerűbb úgy tervezni.

 56. molnibalage — 2008-12-21 15:36 

„ugye nem kell többedszer is leírnom, hogy a blog összeesküvéselméletek bemutatásával foglalkozik és nem az a címe,”

Ennyi erővel elmebetegek bemutatásával is foglalkozhatnál. Nagy külnöbség nincs.

 55. Androsz — 2008-12-21 15:36 

>Kína kivételével minden ország élőben közvetítette a holdraszállást, Magyarország is.

Ez biztos? Azt olvastam, hogy mi sem közvetítettük. Annyira még emlékszem, hogy a szüleim nézték, de én hét évesen nem tudtam ébren maradni hajnalban. De lehet, hogy ők akkor a cseh tévét nézték, ez elképzelhető.

 54. I-brahi — 2008-12-21 15:34 

Lali

A leszállóegységnek két része van, az alsó szerkezet szolgál kilövőállásként. A Föld és a Hold közötti arányok (Wikiből másolt adatok):

Szökési sebesség a Földről: 11,186 km/s

illetve a Holdról: 2,38 km/s

Tehát kb. 4-szeres a különbség, ehhez az alábbiak jönnek hozzá:

A pályaadatokat nem tudom, de az is nyilvánvaló, hogy a Hold esetében lényegesen kisebb a pályasugár pont emiatt, azaz kisebb távolságot kell megtenni a Holdkomppal a dokkolási magasság eléréséhez.

Ezen felül a Holdnak nincs légköre, azaz nincs súrlódás, ami nem elhanyagolható tényező, amikor ki kell lőni. És persze minél kisebb az izé, annál kevesebb üzemanyag kell a mozgatáshoz.

A kompnak vannak vezérlő-, gyorsító illetve fékezőfúvókái, azaz elég jól irányítható. És persze repülési terv van, azaz pontosan megvan, hogy mikor kell felszállni, pont azért, hogy elcsípjék az űrhajót.

Ja, és bármilyen furcsa is, az automatizált le- és felszállás nem túl nyerő, az ember ugyanis lehet hogy nem manőverez olyan szépen, de sokkal jobban tud korrigálni. Nem véletlen, hogy a hagyományos repülőgépeken is az emberek manővereznek, míg ha nincs irány- illetve sebességváltozás, akkor bekapcsolják a robotpilótát.

 53. tapangász — 2008-12-21 15:32 

A helyzet az, hogy én ’69 nyarán, 15 évesen Cleveland-ben nyaraltam (ún. meghívó utlevéllel, 10 USD-vel, persze ismerősöknél, akik fizettek mindent…), és velük néztem az egészet a TV-n.

Órákat kellett várni, hogy kilépjenek a holdkompból, mert mindent leteszteltek, mielőtt kinyitották az ajtót. Azalatt valóban mutattak stúdió képeket, maketteket, hogy ez fog kb. történni. Gondolom az elmélet elindítója elaludta az élő „kilépőt”…

Emlékszem, hogy amikor Armstrong-ék egymást fotózták a zászló előtt, a kommentátor (az akkori leghíresebb ott, Walter Cronkite) benyögte , hogy „the first tourists on the Moon”…

Egyébként meg mindmáig őrzöm a Life magazin különkiadását, eszméletlen fotókkal.

Volt egy olyan gond is, hogy az oroszok is kb. ugyanakkor indítottak egy automata állomást a holdra, és nem voltak hajlandók megadni a pályáját, a jenkik meg izgultak, nehogy karambolozzanak. Azután az orosz hajó becsapódott a Holdba, és ennyi.

Ja, és Kína kivételével minden ország élőben közvetítette a holdraszállást, Magyarország is.

Szóval részemről semmi kétely, leszálltak és visszajöttek.

 52. Linkovic Csumoszky — 2008-12-21 15:29 

Az összeesküvéselmét-gyártás divatos hóbort. Miután a holdraszállás szenzációja elült, kellett egy újabb szenzáció: hogy meg sem történt. Ugyan miért nem kételkedik egyetlen, világszerte elismert tudós sem a holdraszállás hitelességében? Miért csak otthon ülő, unatkozó nímandok gyártanak ilyen teóriákat?…

 51. Androsz — 2008-12-21 15:28 

Lali>nincs se kilővőállomás, se kifutó, szóval csak elindul felfele, mint egy csészealj?

Ne komolytalankodj. Kifutó? Egy állvány volt, a holdkomp alja, amelyet a leszálláskor magával vitt, persze többféle funkcióval. A holdkomp indítása sokkal kevesebb részegység összehangolását kívánta, mint a teljes rakétáé. A visszatérési pályát pedig a földi irányítás számítógépei számították ki, a fedélzeti számítógép hajtotta végre, és a holdkomp pilótája pontosította a művelet végén, kis fúvókákkal. Egyáltalán nem volt veszélytelen dolog, de az egész útra igaz ez.

 50. radiris — 2008-12-21 15:26 

@tiboru, elolvasta de nem biztos hogy meg is értette 🙂

akárhogy is, ezen túl úgy maradsz meg sok ember picike kis agyában, mint a fickó, aki csontra hisz ebben a sok hülyeségben.

@molnibalage, a holdjáró járműveket több alkalomra tervezték, ezért (is) hagyták ott. Az Apollo 15, 16 és 17 is használta (volna), de a NASA honlapján ez tanulmányozható (most lusta vagyok kikeresni a linket, de ott olvastam vagy egy éve erről)

 49. Androsz — 2008-12-21 15:22 

>az Űrodüsszeia 2001 előtt ő rendezte a holdraszállást

Kubrick a 2001: Űrodüsszeiát 1968-ban készítette, az Apollo 11 1969 júliusában járt a Holdon. Apróság.

1.) Platonnál a pont, ekkora kontrasztnál, mint a szurokfekete ég és a szikrázó napfényben fürdő talaj, elképzelhetetlen lenne a film elégetése nélkül a csillagokat fotózni.

2.) Nem biztos, hogy a 11-nél készült, de emlékszem egy képsorra, amelyen az űrhajós szépen rakja össze a zászlót. Hát persze, hogy össze volt gyűrve, majd éppen a zászlót szállítják kivasalva abban a csöpp kasztniban. A tetejét egy vízszintes pálca tartja, ez azonnal látszik. Sokakat az zavarhat, hogy amikor a holdkomp felső része visszaindul, a kilövellő gázok a kicsit túl közelre tett zászlót majdnem elfújják. A gázok, nem a szél.

3.) A Hold felszíne szilárd, rajta nem túl mély porréteggel. Ezt előre nem tudták, ezért készültek mindenféle módon arra, hogy a holdkomp lába megsüllyedhet, de nem volt semmi ilyen probléma. Azt nem tudom, hogy a visszatérő egység fúvókájának az „állvány” alján mennyire volt nyílás hagyva, de ha a gázsugár elfújja a port, az nem fog valami mély krátert kivájni a szilárd talajban. Már amennyire a gázsugár elérte ott a talajt. Lehet, hogy csak oldalt fújt ki, a meghajtás szempontjából mindegy.

4.) A hepehupás talajon az lenne a fura, ha lenne két párhuzamos árnyék. Egy kis ábrázoló geometria jót tenne a hőbörgőknek.

5.) Az űrhajós mellére szerelt kissé széles látószögű kamerával azért be lehet állni nagyjából előre. Aztán amelyik kép nem sikerült, azt minek mutogassák. Lehetett ilyen jó pár.

6.) Én eddig csak egy ilyet láttam egy hülye könyv kis méretű fényképén. Hogy mi okozta, még találgatni sem lehet ennyi birtokában.

7.) Ez marhaság. Én már kipróbáltam, úgy néznek ki, mint a régi némafilmek hadonászó alakjai. Emlékeztek arra a veszedelmes részletre, amikor egy űrhajós elesik, előrefelé, fekvőtámaszba, aztán a kezével-lábával kapálózva próbál felállni? Veri fel a port, meg nyújtott karral, „ujjból” löki fel magát tíz-húsz centinyire többször is, amíg sikerül feltápászkodnia. Na, ezt gyorsítsa fel valaki, aztán röhögjön nagyon. Marhaság.

8.) A van Allen-öv sugárzásáról nem tudok adatokat mondani, de a Holdon is kaptak a sugárzásból rendesen. Ez is azon okok közé tartozik, amiért nem engedték az űrhajósokat túl sokáig botorkálni a felszínen. Ennek ellenére nyilván ártott nekik a sugárzás, csak éppen még elviselhető mértékben. A szkafander anyagát védelmezni nem tudom. Ez olyan dolog, amit senki sem tud cáfolni, mert soha nem lesz módja megtapintani azt, így akármit lehet róla megtorlatlanul állítani. A hátizsák egyébként nem csak légpalackokat tartalmazott, hanem egy komplett keringető és hűtő-fútő rendszert. Nehéz is volt, mint a dög. A jelek szerint használt.

Az utólag Apollo 1-nek elnevezett próbajáratnál nem értem, mi van az üzemanyag-befecskendezővel, elektromos szikra okozta a tüzet, amely a tiszta oxigénben tökéletesen megfékezhetetlen volt. Nem kellett hét perc a kiégéshez, egy perc alatt vége volt az egész kapszulának. A tiszta oxigént azért használták, mert így az oxigén parciális nyomását a földi értéken tarthatták anélkül, hogy az 1 atmoszférás belső nyomást kibíró burkot kellett volna szerkeszteniük. A ruszkik megcsinálták, nekik ezért kellett a gömb alakot választaniuk.

Az, hogy Grissom meg mások hőzöngtek időnként, az nekem természetes. Volt még jó pár eset, fogadok. Olyan is volt, amiről már olvastam is. Ez így megy.

Az Apollo 8 azért ment el a Holdig komp nélkül, mert már fel akartak mutatni valamit a világnak, csakhogy a komp még nem volt üzemkész. Tehát bizony sok problémájuk volt a határidőkkel, de elképzelhetetlen meló volt az egészet végigcsinálni, kár is szót vesztegetni a csúszásokra.

Aldrint már harminc éve hallgatja a műkedvelő zsenik baromságait a csalásról. Én nagyon megértem, amikor egyszer végre bemosott egy ilyen alaknak. Sokáig várt vele.

Arról, hogy eltűntek filmek… Olvastátok azt nemrég, hogy egy nő a garázsában megtalálta (!) azokat a mágnesszalagokat, amelyeken valamelyik holdszonda tévéfelvételeit rögzítették? Ott volt még a leolvasó berendezés is, amelynek a kezelésére jószerével már csak ő emlékezett. (Én is szeretnék egy ilyen garázst.) Hát így bánnak az értékes felvételekkel a NASA dolgozói, és azt még ki is hagytam, hogy valaki egyszerűen ellopta, és most gyűjtőknek árulja feketén.

A többszöri felhasználásra készült holdjárművekről olvasni nagyon mulatságos volt.

elemes2>addig bogarásztam, amíg megtaláltam az űrhajók és az irányítóközpont közötti rádióforgalmazás komplett szövegét.

Esetleg van egy linked hozzá?

 48. tiboru — 2008-12-21 15:16 

Tisztelt sokan,

ugye nem kell többedszer is leírnom, hogy a blog összeesküvéselméletek bemutatásával foglalkozik és nem az a címe, hogy „tiboru elméletei az emberiség nagy rejtélyeiről…”

Köszönöm, hogy mindenki elolvasta ezt a kommentet.

 47. Lali_ — 2008-12-21 15:16 

Hát szerintem kamu volt, a Fizika tanárom is azt mondta 🙂 Persze nem hivatalosan 🙂

Azért azt se felejtsük el, hogy kellett még pár dolog:

-Egy űrhajó, ami beáll a Föld körüli pályára

-Onnan kijön egy kis kapcsula, ami pont nem placcsan szét a Hold felszínén és nem is ég el és még a homokot sem lapítja szét.

-Ezt még a Marson sem tudták megcsináli pár éve, szépen belement a felszínbe, pedig az csak egy mini szonda volt (igaz, hogy távolabb van jóval, de ez automatizált és nem pista bácsi irányítja a NASÁ-nál)

-Szépen fotozkodnak stb, rendben.

-Aha, és akkor most felásznak egy bádogdobozzal, jó hogy kisebb a g, de azért magától nem reppül és nincs se kilővőállomás, se kifutó, szóval csak elindul felfele, mint egy csészealj??

-És pont úgy meg vissza az űrbe, hogy elkapja a Hold körül keringő űrhajót, átdokkolnak, nem mennek túl a keringő űrhajónál, majd visszajönnek a Földre, mint egy ürrepülő és megint nem ég meg, nem úgymint jó pár éve, amikor a pajzs megsérült….

Szóval szerintem kamu

A másik oldalon viszont ott van az, hogy azért egy ilyen átverésnél sokkal több embernek kellett feltünnie a dolognak, jó pár dolog el is tünt….Szóval tényleg gyanus, meg ha Holdra akarnak menni, akkor azóta miért nem voltak, szó volt egy Holdbázisról is, persz a válság miatt tuti, hogy nem lesz belöle semmi….Ma talán megoldható lenne, de akkor még szerintem nem..

 46. brutusbrutalis — 2008-12-21 15:13 

Akár voltak a Holdon, akár nem, Gagarin pedig akár repült, akár nem, a történelem úgy fog emlékezni, hogy ők voltak az elsők.

Gagarin autogramja itt megtekinthető egyébként, jövőre pedig megmutatjuk Neil Armstrongot is:

autogram.blog.hu/2008/11/08/autogram_jurij_gagarintol

 45. glabla — 2008-12-21 15:05 

Ja és a statisztikák meg csak azt mutatják hogy az amerikaiak 7 vagy 20% hülye. Valami hasonló horrorisztikus statisztika van az evolúció elfogadásáról is.

 44. I-brahi — 2008-12-21 15:04 

Ászi

Éppen ezt nézegetem, de ha kontextusában nézed a honlapot, egyszerűen nevetséges. Amúgy megmegnéztem a „Marsraszállással” kapcsolatos aloldalt, hát visítva röhögtem az egészen. A legjobb a real-time beszélgetés a Marson lévő űrhajósok és a földi irányítás között. A Föld-Mars távolság akkor is 65m km, ha a Mars Földközelben van. Ha a rádióhullámok kb. fénysebességgel terjednek, bizony akkor is 200s telik el aközött, hogy az egyik helyen beszélnek és a másikra odaér a hang…

 43. glabla — 2008-12-21 15:03 

Ez kb az a kategória mikor emberek nem értik meg hogy működik az evolúció de hogy van egy Isten aki idepottyantott egy Ádámot meg egy Évát azt sokkal egyszerűbb felfogni.

Na persze a hordraszállásnak nincs sok köze Istenhez de sztem azok az emberek kételkednek ebben 1: akik unatkoznak 2: túl hülyék hogy megértség a dolgokat.

 42. karit — 2008-12-21 15:00 

A nem párhuzamos árnyékokhoz: lapos napnál szúrj le két függőleges pálcát a homokozóba, a pálcák árnyéka alatti homokot alakítsd lejtősre, a másiknál emelkedőre. Ha oldalról nézed, az árnyékok nem lesznek párhuzamosak.

Előbb-utóbb lesz mai fotó a leszállás helyéről, a zászlóról, talán a lábnyomokról is.

 41. amondó (törölt) — 2008-12-21 14:55 

Mégegy dolog: az összeesküvéselmélet szerint a 60-as évek színvonalán nem lehetett volna kivitelezni a holdraszállást. Azt elfelejtik, hogy a trükkfelvételek eszköztára is kisebb volt a 60-as években, mint most. Akkor nem lehetett csak úgy „eltüntetni” egy belógó huzalt a felvételekről, mint ma a digitális technikával. Akkor nem lehetett hátteret festeni, kiretusálni egy mozgóképnél.

 40. Ronald — 2008-12-21 14:55 

Szerintem meg Király Tamás keze van ebben is.

Már akkor azon munkálkodott, hogy később majd a Holdra is eljuttathassa a majdan megszületendő Viktorkát.

Ez nem vitás, hogy így történt – hisz milyen jól megmanipulálta a Megasztárt is – a Blikk is megírta…tehát igaz.

Ehhez képest mi neki egy NASA?

Ő volt, tuti.

.

 39. Malachi — 2008-12-21 14:54 

Ott voltak, naná. Mellesleg a Mythbusters csapat is megmutatta már, hogy az összeesküvéselmélethívők mindenben mellé lőttek.

 38. Platon — 2008-12-21 14:43 

Ha már NASA egyébként akkor itt egy másik kissé frissebb NASA „konteó”

Kék ég a marson:

http://www.libertythink.com/totalinformation/BlueMars.htm

A cikkben minden kép igazi, és hiteles, mégsem helyes a végkövetkeztetés. Jól példázza a félműveltség veszélyeit.

 37. Collingwood — 2008-12-21 14:36 

Egy régi vicc:

– Min esik át az amerikai űrhajós, mikor kilép a Hold felszínére?

– Szovjet vámvizsgálaton…

Komolyra fordítva a szót, aki az Apolló program valódiságában kételkedik, azt már úgysem lehet bizonyítékokkal meggyőzni. De poénnak azért jók ezek az összeesküvés-elméletek.

„Buzz” Aldrinnak pedig teljesen igaza volt, amikor beverte annak a firkásznak az orrát.

 36. Ászi — 2008-12-21 14:35 

A blog elolvasása után ajánlom mindenki figyelmébe a következő szájtot:

aranylaci.fw.hu

Lehet, hogy találni itt pár hihető választ is a kérdésekre!

 35. Platon — 2008-12-21 14:29 

Hülyeség az egész.

Mindössze abba kellene belegondolni hogy vajon az oroszokat hogy vették volna rá az együttműködésre?

Ugyanis a rádióhullámoknak van egy olyan fránya tulajdonságuk hogy egyenesvonalban terjednek. Ha az Apolló jelei nem onnan jönnek ahonnan kellett volna, az az oroszoknak ugye feltűnt volna talán. Pláne hogy a videó csatornák mindenféle kódolás nélkül jöttek, az oroszok, és mások végignézték az egészet.

Persze naiv módon lehet azt hinni hogy egy üres berendezést küldtek a holdra és hoztak vissza onnan egy átjátszó adóval, csak hát ugye ha átjátszás van, akkor akkor a késés a párbeszédben pont a duplája, ami szintén feltűnik talán.

Mindezeken túl előre be volt jelentve a landolás helye, és a kirakandó tükrök is. Előtte nem villantak vissza, utána igen.

A zászló pedig merevítőkkel volt beállítva hogy látszódjon belőle valami ne csak lógjon. A korabeli TV kamerák pedig nem voltak elég érzékenyek hogy egyszerre vegyék fel a jól megvilágított talajt, és a halvány csillagokat. De próbáld ki bármelyik mai kézi kamerával egy sötét este felvenni a megvilágított verandát, és a csillagokat egyszerre. Igen meglepődnék ha sikerülne összehoznod.

ps.

Kíváncsi vagyok a KGB törpe mikor kerül elő. 🙂

 34. kamasuka — 2008-12-21 14:23 

Ahogy Jim Carrey is mondta:

„Ember a Holdon? Hogy mik vannak …”

 33. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 14:15 

SCUMM 2008.12.21. 14:37:25

Hmmm, eddig nem is gondoltam ebbe bele. Azt hiszem ideje, hogy újragondoljam a tanulmányaim:)

 32. molnibalage — 2008-12-21 14:14 

„A hivatalosan a Holdon hagyott cuccokról (például a több felhasználásra tervezett holdjárművekről) utólag egyetlen felvétel sem készült, pedig egy időben elég nagy volt ott a forgalom.”

No offense, de ez baromság. Hogyan lett volna töszörösen felhasználható?

1. Nem arra tervezték.

2. Akkor el kellett volna hozni a Holdról haza. Tudod te az mennyi plusz teher lett volna a komp visszatérő egységének? Mennyi plusz hajótanyag a visszatérő egységen? A plusz üzemanyag miatt ami abban van még plsz üzemanyag indításkor + teljesítmény?

3. Minden leszállás máshol volt tervezve.

—-

„A konteósokat a Holdról hozott kőzetminták sem hatották meg. Egyikük kiderítette, hogy Wernher von Braun (emlékszünk még a Fallaci-féle Ha meghal a Nap-ra?) 1967-ben a NASA megbízásából az Antarktiszon járt, s tán az volt a feladata, hogy a Holdról származó meteoritokat gyűjtsön „tudományos célból”.”

Mi a túrónak egy rakétamérnököt küldenének aki semmit nem tud a geológiáról?

Tudom, hogy ez egy összeesküvés blog, de aki ilyenekben hisz, az nem normális. Ezerszer meg lett válaszolva mindien idióta kérdésük.

pl. itt:

http://www.sg.hu/listazas.php3?id=1117973040

 31. pörgekalap — 2008-12-21 14:11 

Tulajdonkeppen a vilag keletkezesere is van egy osszeeskuves elmelet, sot ki is adtak nehany peldanyban.

 30. Karmoss (törölt) — 2008-12-21 14:08 

vannak videok a youtubeon ahol a zaszlot allitjak be. Miutan nem nyulnak hozza, egy mm-t se mozdul el. Vagy jartak a Holdon, vagy a studioban is vakuum volt.

 29. Nűnű — 2008-12-21 14:02 

Sosem tagadta senki, hogy szondák (vagyis ember nélküli gépek) jártak a Holdon, orosz és amerikai egyaránt,tükröt éppen azok is vihettek…

Nekem az a bajom ezzel az elmélettel, hogy túl sok embert érint ahhoz, hogy titokban lehessen tartani, ha kamu lenne…

(És én leírom, hogy nem akarom, hogy ne jártak volna a Holdon. Hiszek benne, mert hinni akarok.)

 28. imrus100 — 2008-12-21 14:00 

A Google segítségével hamar kiderül, hogy fake volt az egész, jobb, ha nem feszegetitek, ezek is hogy jártak:

http://www.youtube.com/watch?v=lYVLpC_8SQE&feature=channel_page

 27. I-brahi — 2008-12-21 13:55 

Pont most néztem végig a Tom Hanks-féle sorozatot az Apollo-programról. Valóban hihetetlenek a dolgok, de az orbitális összeesküvéselméletek azért fájnak. Egyébként a kisebb gravitáció imitálását nehéz lenne a 2,5-szeres lassításra fogni, ti. akkora cuccban helyből Bob Beamon sem bírna akkorákat ugrani. A sorozatban is sokkal ügyesebben oldották meg a dolgot: Az oxigénpalacknak látszó tárgy valójában héliummal volt töltve, és így a felhajtóerő miatt pont olyan lett a mozgásuk mint egy hatod- (nem heted) akkora gravitációs mezőben.

 26. zero — 2008-12-21 13:43 

Klassz írás …

 25. Martian — 2008-12-21 13:43 

A holdon ott van egy sarokprizmás tálca, amit azóta is lézeres távméréshez használnak, magam is láttam egy ilyen mérést (a visszaverődő lézer késleltetési idejével elég pontosan lehet mérni).

Adódik a kérdés, hogy ha az Apolló-expedíció csak filmtrükk, akkor hogy került a tálca a Holdra?

Lehet, hogy a Hold is csak egy filmtrükk?

:)))

(a hatvanas évek végének technológiai színvonala mellett a tálca pontos lerakását robottal nehezebb lett volna megoldani, mint emberrel… az igazi cáfolathoz sokkal markánsabb bizonyíték kellene, mint elméleti feltevések és néhány optikailag félreértelmezhető fotó)

 24. TetraB — 2008-12-21 13:41 

Egyébként a NASA-nak vannak részletesebb válaszai, csak így jobban mutat, hogy az összeesküvés milyen gondosan átgondolt, a NASA meg csak pár béna mondatott tudott összerakni.

 23. TetraB — 2008-12-21 13:40 

A lézertávmérőhöz használt tükröt ki vitte oda, az UFÓk?

 22. Mészáros Laci — 2008-12-21 13:38 

tiboru,

a kínaiak nemrég állítottak pályára egy hold-feltérképező műholdat, a képek felbontása bőven elegendő lesz a hold-expedíciók (Surveyor, Apolló, Lunohod) nyomainak felkutatására.

persze, biztos a Kínai Kommunista Párt is benne van az összeesküvésben 🙂

 21. SCUMM — 2008-12-21 13:37 

Bányapeat · banyapeat.blog.hu 2008.12.21. 14:06:27

te komolyan azt hitted, hogy az USA és a SZU ellenségek voltak? 😀 Ezt a holdraszállás-összeesküvést is csak azért találták ki, hogy eltereljék a figyelmet!… 😀

 20. Mészáros Laci — 2008-12-21 13:33 

grigorij,

Az apolló program során (mint egyébként MINDEN nagy projektben) folyamatosak voltak az súrlódások a project management, a műszakiak és az űrhajósok között. amikor történt egy-egy baleset, utána átmenetileg — kényszerből — javult a kapcsolat.

az apolló 13 baleset kivizsgálasa során is megtalálták a robbanás okát, pedig ott aztán semmi tárgyi bizonyíték nem volt, csak az űrhajósok mérései és az elkövetett hibákat pontosan rögzítő gyártási dokumentáció.

 19. SCUMM — 2008-12-21 13:32 

szerintem a nácik. Vagy a zsidők. De lehet, hogy a cigányok.

 17. szeme közé, laposan! — 2008-12-21 13:30 

Yessss! Csak kérnem kellett, és máris itt a poszt!:) Bár így menne minden…;) Szóval akkor mikor lesz Kennedy-gyilkosságos?:):) Amúgy sztem voltak a Holdon, ez túl nagy kamu lett volna.

 16. Mészáros Laci — 2008-12-21 13:29 

re zászló,

még a fotón is látszik, hogy a zászló tetejét egy vízszintes pálca tartja.

az összeesküvés-hívők lelkét simogatandó, a többieknek meg jó poén:

http://www.youtube.com/watch?v=mouUUWpEec0

 15. grigorij (törölt) — 2008-12-21 13:28 

Bányapeat : dehogy értem félre!

Azért írtam már az elején, hogy ez gyakorlatilag generációs dolog!

Néhány évente előkerül, elvitatkozgatnak rajta, stb.

Az a baj, hogy soha egyetlen tény nem hangzik el sem az egyik, sem pedig a másik oldal részéről!

Pontosan ezért említettem az Apollo 1 kérdését! Az a baleset pontosan dokumentálva lett, az elemzések után a teljes Apollo programot módosították is…

Ráadásul a tiszta oxigén probléma nem űrhajós dolog, hanem a repülésben bevett eljárás! Most akkor csak itt, ebben az esetben nem kell ezt figyelembe venni? Hogy az oroszoknál is volt hasonló baleset?

De mondom, semmi gond, csak akkor a blog elején kellene jelezni, hogy itt az Egely és a Nemere hívők szentélyébe botlott a gyanútlan…

 14. Mészáros Laci — 2008-12-21 13:24 

Bányapeat,

Igen, a Mr. Gorsky csak UL, egy amcsi humorista találta ki a kilencvenes évek közepén. Annó dacumál, amikor először hallottam ezt a viccet (zseniális), addig bogarásztam, amíg megtaláltam az űrhajók és az irányítóközpont közötti rádióforgalmazás komplett szövegét. Nincs benne Mr. Gorsky (egyébként kár)

 13. Mészáros Laci — 2008-12-21 13:23 

4. a talaj nem vízszintes és nem sík, de a megszokott közbenső árnyalatok hiánya miatt ezt nehéz felmérni

6. szerintem a kamera a filmre nem rak célkeresztet, az csak a nézőkében szokott lenni, és a fotókat (papírképeket) az elemzéshez utólag osztják szektorokra („B3 mező jobb alsó sarkában levő nagyobb kő”, stb).

 12. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 13:14 

wow, 195 olvasó egyszerre.

Grigorij- szvsz félreérted a blog lényegét. Nem állást foglal, hanem az elméleteket mutatja be. Az, hogy a szokásos sztereotípiák… Hát mit kellene akkor tartalmazzon? Egy teljesen úgy elméletet találjon ki? Nem ez a cél, hanem az, hogy akit érdekel a téma, elvitázgasson róla.

 11. szs. — 2008-12-21 13:14 

Az oroszok hallagtnak a kamu holdraszállásról, cserébe az amik hallgatnak a kamu Gagarin repülésről. Lenne benne logika, nem? 😉

 10. grigorij (törölt) — 2008-12-21 13:07 

Ém örülök annak, ha az újabb és újabb generációk rendszeresen felfedezik azt a bizonyos „viaszt”…

Az írás eleje a szokásos sztereotípiákat tartalmazza a klasszikus válaszokkal.

A csoda számomra az Apollo 1 katasztrófájának a leírása és indoklása…

„Apollo-1 tesztelésénél valaki (?) rosszul állítja be az üzemanyag-befecskendezést…” stb.

Ez tetszik! Szó sincs a baleset valódi okáról, minek, hiszen az csak összezavarná a jól megkomponált összeesküvés elméletet. Pár év múlva már az arabok tettek a kapszulába dinamitot…

Csak azt nem értem, hogy az oroszok miért falaznak az amcsiknak évtizedek óta?

 9. Thaddeus Griffin — 2008-12-21 13:06 

A konteó ellen számomra a legnagyobb érv: ha tényleg megrendezték, akkor a SZU bebizonyította volna.

Egyébként, a „Sok szerencsét Mr Gorsky” szerintetek csak UL?

 8. tiboru — 2008-12-21 13:06 

A zászlót azóta sem sikerült lefotóznia egyetlen arra járónak sem, a Földről meg nem lehet (200 méteres teleszkóp kéne).

Ez persze semmit sem jelent, csak megemlítem.

 7. wagabound — 2008-12-21 13:03 

Baromság. Ekkora átverést nem lehet keresztülvinni; túl sok ember együttműködése kellene hozzám és amit ugye két ember tud, az már…

Egyébként is, a megoldás kurva egyszerű. Ha a zászló ott van, akkor az amik is ott voltak. Ha nincs ott, akkor nem voltak ott.

Az ellenérvek között erről szó sincs. Vajh miért?

 6. tiboru — 2008-12-21 13:00 

Hohó, kérek szépen mindenkit, hogy tartsa vissza az indulatait; itt a bloggazdát szabad csak szidni, egymást nem.

Köszönöm.

 5. Ghunner — 2008-12-21 12:56 

Elnézéstkérek: neked meg anyád volt az amikor a világra szart.

 4. fkorbi — 2008-12-21 12:54 

sztem a konteósok esküdtek össze. Pár érv elég béna, pl. hogy nem látszanak a csillagok, valsz ha süt a nap, fényerejük nem olyan nagy, és direkt oda kéne exponálni a képet, hogy látszódjanak.

 3. pooh_aki_pooh_volt_a_regiszt_elott — 2008-12-21 12:48 

Nekem van egy nagyfelbontású fényképem a NASA weboldaláról (cca 6-7 éve), ahol kis túlzással még a zászló szövetének szálait is meg lehet számolni.

Na ott úgy látszik, hogy össze volt hajtogatva és a kibontás után gyűrött maradt.

Gyengébb felbontásnál pedig úgy néz ki, mintha lobogna.

 2. elnézéstkérek — 2008-12-21 12:47 

szar a blogod

 1. MTi — 2008-12-21 12:46 

Hát… nem tudom.

Engem mind a két oldal meg tudna győzni – jó pénzért.

Az Ovális Iroda csak Clinton óta Orális?

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök