2011-03-04–09:00

Cigánygyilkosságok

Bármennyire is szerettük volna azt hinni, hogy a Konteóblog független a napi aktualitásoktól, az utcán járva, emberekkel beszélgetve rá kellett döbbennünk, hogy nem tudjuk kivonni magunkat a közvélemény nyomása alól.

Megszakítjuk tehát a konteóblog tervezett pihenését, s mai friss posztunkban (haladó hagyományaink szellemében) megkíséreljük felvázolni az elmúlt egy év hazai cigánygyilkosságainak lehetséges hátterét, magyarázatát, indítékait. Előrebocsájtjuk, hogy sem a melegvizet, sem a kanálban a mélyedést nem fogjuk ismét feltalálni, mindössze rendszerezni szeretnénk az emberölés-sorozattal kapcsolatos elméleteket. Persze a Molotov-koktélos és más jellegű erőszakos, megfélemlítő esetek is ebbe a körbe tartoznak, még ha külön nem is emeljük ki ezeket.

Hogy a száraz tények mit is mutatnak, szerintem mindenki tudja, aki az elmúlt hónapokban akár csak egyszer is fellapozott egy újságot, megnyitott egy hírportált vagy leugrott a sarki kocsmába bedobni egy unicum/dreher kombót. Nem áll szándékomban kriminalisztikai (főként pedig nem kriminológiai) elemzésbe fogni, ezért elégedjetek meg annyi előzmény-ismertetéssel, hogy az elmúlt tíz hónapban hat cigány embert lőttek agyon mindeddig ismeretlen elkövetők; a borsodi Nagycsécs (2), a szabolcsi Tiszalök (1) és Kisléta (1), valamint a Pest megyei Tatárszentgyörgy (2) neve mellé szúrhatunk be egy-egy fekete zászlót a képzeletbeli Magyarország-térképen.

Az amatőr átlagembert természetesen ugyanaz érdekli, ami a profi nyomozót és a politikusokat, vagy a hazai és nemzetközi civil szervezeteket is: ki tette és miért? Az illetékes magyar bűnüldözőknek az ügyben felmutatott (szakmai és kommunikációs) szerencsétlenkedésére is több magyarázat van, amit mindenki hozzáképzelhet az adott konteók olvasásakor.

És akkor lássuk, hogyan szólnak a fontosabb összeesküvéselméletek arról, hogy kik, kinek a megbízásából, milyen motiváció által vezérelve gyilkoltak meg (eddig) hat, cigány származású magyar állampolgárt Magyarországon.

1.) Politikai szélsőségesek tették

1.1.) A szélsőjobb volt

A nyomozástan egyik (ritkán, s akkor is csak a csavaros sztorijú bűnügyi regényekben cáfolt) empirikus alapvetése, hogy az esetek többségében a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb magyarázat lesz a helyes (lásd még az Ockham/Occam borotvája néven elhíresült elmélet, amit Conan Doyle-tól Umberto Eco-ig sokan, számtalan műben felhasználtak még a virtuális nyomozók által folytatott felderítések során is).

Vagy ahogy az amerikaiak egyik kedvenc közmondása állítja: ha valami úgy néz ki, mint egy kacsa, úgy totyog, mint egy kacsa és úgy hápog, mint egy kacsa, nos, az nagy valószínűséggel tényleg egy kacsa lesz és nem mondjuk orrszarvú.

Szóval: a hazai szélsőjobb tette. Arról, hogy konkrétan a Magyar Gárda, vagy a jó pár ismert (és legalább ennyi, a nagyközönség által nem ismert) epigon-szervezet valamelyikének tagjai voltak, a vélemények ugyancsak megoszlanak, de ez már olyan részletkérdés, amivel nem bontjuk tovább az elméletek piramis-struktúráját. Esetleg majd olvasóink, a kommentek között.

Céljuk egyértelmű: tele van a zsákjuk a „cigánybűnözéssel”, na és meg akarják mutatni, hogy ki is az úr ebben az országban. Járulékos eredményként természetesen örömmel fogadnák, ha egyik nagy kedvencük, a jelenlegi kormány igazságügyi és rendészeti minisztere belebukna a sikertelen rendőrségi nyomozásba – merthogy sikertelen és eredménytelen marad, abban az elkövetők nem kételkednek.

1.2.) A szélsőbalhoz kötődő csoport volt

A gyilkosok ideológiailag olyannyira távol állnak a szélsőjobbtól, hogy kénytelenek vagyunk őket szélsőbalosként aposztrofálni, noha a klasszikus anarchisták nem feltétlenül arról híresültek el, hogy sörétes puskával ötéves gyerekeket lőjenek hátba, de ne feledjük: a Baader-Meinhof társulat vagy a Vörös Brigádok azonban úgy harminc-negyven évvel ezelőtt tudtak ám véres jeleneteket produkálni…

A tettesek csavart visznek a dologba: mivel tudják, hogy automatikusan (majdnem) mindenki gyűlölt ellenségeikre, a szélsőjobbra (nácikra, fasisztákra, nyilasokra, fajvédőkre, stb.) fog gondolni, belevágnak hát a cigányok elleni hajtóvadászatba, abban bízva, hogy a társadalom előbb-utóbb olyan, elemi erejű felháborodással fog a politikai paletta jobbszéle felé fordulni, amely aztán minimum a Jobbik betiltását fogja eredményezni. Na és persze azt sem bánnák, ha a mélyben állítólag már szerveződő roma önvédelmi csoportok egy kellemes, nyárutói hajnalon bekopognának mondjuk Vona Gábor ajtaján és az igazságszolgáltatást a kezükbe véve kategorikus pontot tennének az ügy végére. 

Hogy az 1.1.) vagy az 1.2.) mögött áll-e számottevő, parlamenti erő… nos, a vélemények itt is megoszlanak: a háttérben felmerül természetesen a Fidesz, az MSZP avagy az SZDSZ (az ellenszurkolók szemében egyformán sátáni) körvonala, és Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc vagy (izé, ki is a szadesz mostani főgonosza..?) luciferi mosolya is komoly szerepet kap bizonyos elképzelésekben. Ők lennének a felbújtók, a rémtettek eszmei szerzői, kiötlői.

Ide tartozik az az oldalhajtású konteó is, hogy egyenesen a kormány (ezen belül  Szilvásy ex-, valamint Ficsor és Draskovics jelenlegi miniszterek tervelték ki az egészet, a teljes jobboldal lejáratása és az emberek figyelmének elterelése céljából.

2.) Politikai mozgalomtól független csoport tette

2.1.) Aktív és nyugállományú rendőrök az elkövetők

A Köztársaság különböző fegyveres testületein belül uralkodó cigányellenesség senki számára nem meglepetés; tessék elolvasni például Moldova György „Bűn az élet” című könyvét, vagy tessék elmenni egy olyan kocsmába, ahol rendőrök a törzsvendégek.

Szóval a rengeteg hiábavaló nyomozásba belefáradt, tettre kész (khm) egyenruhások és civil nyomozók kis csoportja összehajolt egy sörfoltos asztal fölött, elhatározva, hogy a dél-amerikai igazságosztó bandák mintájára megalakítják saját társaságukat. Ennek célja a hazai bűnözésből messze a demográfiai arányszámaik felett részt vállaló romák megleckéztetése, megfélemlítése, illetve jelzés küldése a többségi társadalom felé: nem vagytok egyedül, mi itt vagyunk és őrködünk, vigyázunk rátok.

A rendőrök, akiknek elegük van a szabadlábon védekező kőkemény bűnözőkből, a nevetséges büntetéssel sújtott rablókból, a házkutatásokkor a pofájukba röhögő orgazdákból, az egyre gyakoribb „családi” tömegverekedésekből, ahol azért kockáztatják testi épségüket, mert tucatnyi, egyenként tíz évet már a fegyházban töltött, egymást késekel és fejszékkel fenyegető részeg barmot kell szétválasztaniuk, akik aztán egyesült erővel ellenük fordulnak…

Hiszen ki ismerné a rendőröknél jobban a nyomozástechnikai és –taktikai módszereket, a helyszínelés, a nyomrögzítés tudományát, a tanúkutatás csínját-bínját, a térfigyelő kamerákból nyerhető információk felhasználási lehetőségeit, a mobiltelefonok cellapozíciói értékelésének és a híváslisták elemzésének korlátait? Ki tudna esetleg még a nyomozás során is beavatkozni és a véletlenül figyelmen kívül hagyott apróságokat eltüntetni (vagy éppen ellenkezőleg: elhelyezni ilyeneket a megfelelő helyszíneken?)

Kiknek vannak formális és informális kapcsolataik a közigazgatás minden szintjén? Ki tud egy igazolvány felmutatásával bárkitől információt szerezni? Kikhez futnak be az alvilági besúgók hírei, értesülései? Kik bánnak jól a fegyverekkel, kiknek esetében nem meglepő, ha dzsekijükből esetleg lőporszag árad, vagy ha hajnali háromkor érnek haza a „nem tervezett, sürgős szolgálati felada” ellátásából? Kiktől fogadja el szemrebbenés nélkül a család, az ismerősök, a barátok, hogy „na, erről bocs, de nem beszélhetek!”.

Nem is folytatom. A rendőrök összetartása, a mundér becsületének védelme érdekében kifejtett erőfeszítésük közismert. És még az sem zárható ki, hogy a csapat egyre csak bővül, hiszen a „sikerek” láttán új érdeklődők is kinyilváníthatják csatlakozási szándékukat. No, ez lesz talán a vesztük is, hiszen a belső elhárítás (a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata)  előbb-utóbb biztosan lecsap a lehetőségre.

És emlékezzünk csak: az utóbbi időben az illetékesek mintha elkezdték volna adagolni a közvéleménynek ezt a lehetőséget; finom célzások már elhangoztak hivatalos szájakból is arra vonatkozóan, hogy hát, izé, nem zárható ki, az elkövetők jól kezelik a lőfegyvereket, valahol jártasságot szereztek, talán egykori rendőrök is lehetnek közöttük, satöbbi…

Egyetlen – komoly – kérdés merül fel ezzel a verzióval kapcsolatban: miért nem közismert bűnözőket végeznek ki? Miért egy dohányszedésből élő 48 éves nőt, miért ötéves gyereket, miért éppen hajnalban dolgozni igyekvő fiatalembert?

Gyávák lennének? Vagy ez csak ezután jön? Meglátjuk.

2.2.) Spontán szerveződő állampolgári csoport

Az embereknek tényleg kezd elegük lenni a cigányság külső imázsát meghatározó antiszociális elemekből. Elegük abból, hogy a vidéki közbiztonság helyzete lassan a apró településeken a legtragikusabb (pedig ez évtizedeken keresztül nem így volt); hogy sem a majorság, sem a zöldségeskert terményei, sem a gyümölcsfák nincsenek biztonságban; hogy betörik az ablakokat, hogy idős embereket bántalmaznak (néha gyilkolnak) pár ezer forintért, hogy a nyolcgyerekes anya a segélyt és a családi pótlékot három nap alatt eljátékgépezi és/vagy elissza, aztán megy cirkuszozni a polgármesteri hivatal elé…

De legfőképpen abból van elegük az embereknek, hogy az Állam (látszólag) semmit sem tesz az áldatlan állapotok ellen. És mi ilyenkor a teljesen logikus, abszolút prognosztizálható lépés, ami csak idő kérdése?

Igen, önvédelmi csoportok fognak szerveződni (talán a meglévő polgárőrség vázára, esetleg azzal párhuzamosan; emlékezzünk csak, hogy egyes polgárőrök már tettek is egy-két olyan lépést, amely arra enged következtetni, hogy ennek a verziónak is megvan a maga valóságmagja…), tehát csoportok szerveződnek, amelyek a saját kezükbe veszik az igazságszolgáltatást. Mindegyikük elvesztett már valamit vagy valakit, s a veszteségért (jogosan vagy jogtalanul – ez itt most nem számít) a cigányokat okolja. Katonaviselt ember a legkisebb településen is akad, egy-egy vadászfegyvert és lőszert beszerezni nem olyan nagy kihívás, s Charles Bronson óta tudjuk, hogy a bosszúvágy az egyetlen számbavehető, komoly alternatív energiaforrás…

2.3.) A cigányok maguk csinálják

A tavalyi év folyamán a romák világlátottabb és militánsabb körei (igen, nekik is vannak katonaviselt embereik, akiket ilyen-olyan okokból nem vettek fel sem a Honvédséghez, sem a Rendőrséghez, de ettől még ugyanúgy rá bírnak izgulni a fegyverekre és a militarista külsőségekre), szóval a cigányság egyes csoportjai rájöttek, hogy a Földön végigrobogó világgazdasági válságnál jobb alkalmat keresve sem találhatnak arra, hogy önnön kiszolgáltatottságuk, a többségi társadalom általi állandó és egyre hangsúlyosabb megbélyegzésük felett érzett elkeseredésüknek ilyen véres módon adjanak hangot.

A Jobbik megerősödése, a Magyar Gárda (és csatolt részeinek) megjelenése csak olaj volt a tűzre: rádöbbentek, hogy itt előbb-utóbb pogrom lesz, de akkor ez kicsúszik az ellenőrzésük alól.

Borzalmasnak hangzik, de ugyanazt a szabályrendszert és gyakorlatot követték, mint amit annó az indián regényekből mindenki által ismert Old Shatterhand, aki úgy menekült meg a préritűztől, hogy maga is tüzet gyújtott. Ezt a szakirodalom (J. F. Coopertől Karl Mayig) ellentűznek nevezi. Az ellentűz hatására a főhős közvetlen környezetében elégett minden száraz kaktusz meg kóró, úgyhogy mire az igazi tűz odaért, már nincs éghető anyag a környéken, vagyis Old Shatterhand (esetleg Winnetou vagy maga az Utolsó Mohikán) életben marad.

Na meg aztán abban is reménykedtek, hogy a sorozatgyilkosságokra való hivatkozással, az ártatlan áldozatok minduntalan felemlegetésével a Jobbik és a Magyar Gárda lába alól is kirúghatják a sámlit; ez a magyarázata annak, hogy tényleg szerencsétlen nyomorultakat gyilkolnak halomra, nem pedig szabadlábon levő, kőkemény roma bűnözőket, akikért a szorosabb családon és üzleti körön kívül (alig pár ezer emberről beszélünk) senki egyetlen könnycseppet sem ejtene.

3.) Titkosszolgálati műveletről van (volt, lesz) szó


3.1.) A hazai titkosszolgálatok voltak

Azt, hogy minden intelligens szervíznek van egy olyan speciális egysége, amely kifejezetten a mocskos műveletek végrehajtására szakosodott, mindenki tudja, aki akár csak egyetlen Ludlum vagy John Le Carré könyvet is elolvasott. Hogy Különleges Osztagnak, Rendkívüli Ügyek Referatúrájának vagy simán – teszem azt – Y Ügyosztálynak hívják, teljesen mindegy.

Nos, kedves barátaim, a hazai srácok sem csinálják ezt másképpen. A hadrendi számukat és/vagy azt, hogy pontosan mi is áll a fejlécükben, nem ismertjük (ha ismernénk, akkor sem írhatnánk ide), de a lényeg változatlan: bizony-bizony sem a belső elhárítással és az alkotmányos rend védelmével megbízott Nemzetbiztonsági Hivataltól, sem a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivataltól nem idegen a „különleges” jelzővel ellátott műveletek, játszmák, kombinációk vagy operációk végrehajtása – feltéve, ha a politikai akarat (és az erre vonatkozó engedély, esetleg csak a néma, de bátorító jelenlét) adott a megfelelő döntéshozók részéről.

Persze van, aki szerint a titkosszolgálatok lerázták magukról a politikai béklyót és önjáróak lettek (ezen verzió fogyasztóinak ajánlom utóételként Laborc Sándor lemondását, Ficsor miniszter belengetett – és ugyancsak szeptemberre ígért – távozását, satöbbi), de a lényeg nem változik: a nemzetbiztonsági szolgálatok tervelték ki az egészet, annak érdekében, hogy

ad egy: a társadalom figyelmét eltereljék a valós (szociális, egzisztenciális, stb.) problémákról;

ad kettő: a nekik is folyamatos fejfájást okozó jobboldali szélsőségek lába alól kihúzzák a szőnyeget.

A klasszikus nyomozóhatóság, vagyis a rendőrség – valódi szaró galamb módjára – csak ide-oda toporog, hiszen profik állnak a sorozat mögött; olyan szakemberek, akik Moszkvában, Langleyben és Tel Avivban tanulták a szakmát. Hogyan is vehetné fel a versenyt ezekkel a vérprofikkal az RTF-en nemrégen végzett, 24 éves nyomozó hadnagy, aki talán még mindig elhányja magát, ha egy szitává lőtt óvodás tetemét helyszíneli…

3.2.) Külföldi titkosszolgálatok voltak

Itt megint lehetne legalább három vagy négy al-alpont, a román SIE-től kezdve az oroszokig, de akkora különbségek nincsenek az elméletek között, ezért az alábbiakban a legvalószínűbbnek tűnő szlovák SIS-en keresztül modellezzük a határon túli felforgatók indítékait.

Szóval északi tót szomszédaink (a nagyon alkoholista és legalább annyira buggyant Slotáékkal karöltve) jól kifundálták, hogy Magyarország nemzetközi megítélésének kifejezetten ártana egy olyan eseménysorozat, amely arra világít rá, hogy Budapest nemcsak elnyomja és asszimilálja a területén élő nemzetiségeket, hanem felelőtlen belpolitikájának köszönhetően – olyan helyzetet is teremt, amelynek hatására gyakorlatilag hajtóvadászat folyik a különféle etnikai kisebbségek ellen. Az Aranykéz utca óta tudjuk, hogy Pozsonyban nem szívbajosok irányítják a szlovák titkosszolgálatot, de hogy erre ilyen csattanós és véres bizonyítéksorozat is megkeletkezik, na, ezt nem hittük volna…

A SIS – nagyon ügyesen – a jelentős számú szlovákiai roma kisebbség érzelmeire is apellál, akik ily módon (ha választaniuk kell érzelmileg a magyarok és a szlovákok között) automatikusan a tótokat fogják preferálni. Persze odaát is vannak cigányellenes megmozdulások, de egy-két szórványos pofon és üres üveggel történő megdobálás azért elég messze van a gyermekeket sem kímélő sorozatgyilkosságtól…

A nemzetközi szervezeteknél is kiválóan lehet érvelni Magyarország ellen: ezek ugatnak kisebbségi jogokról, autonómiatörekvésekről, anyanyelv-használatról? Ezek, ahol rendszeresen mészárolják az etnikai kisebbségek – amúgy teljesen ártatlan, hétköznapi életet élő – tagjait?! Ugyan már, tisztelt EU, kedves Európai Parlament, áldott Amnesty International… Vigyázó szemetek Magyarországra vessétek és szörnyűlködjetek!

Összefoglalva: egy alapos helyszínfelmérést és környezettanulmányt követően átlag háromhavonta átjön egy szlovák kommandó a schengeni határon (nem nagy durranás, mindannyian tudjuk), eltesz láb alól egy-két magyar cigányembert, majd dolgukvégeztével visszavonulnak és kalap-kabát; a magyar bűnüldözők meg nyomozzanak, a politikusok meg harapják át egymás torkát, és Magyarország lehetőleg minél gyorsabban lépjen rá a (virtuális vagy valódi) polgárháború felé vezető ösvényre.

Ha a szomszédaim telkén kizárólag csilivili paloták állnak, az én sima családi házam szánalmas és nevetséges lesz; de ha akár csak egyetlen szomszédom is düledező, bevert ablakú putriban lakik, ahonnan az emésztőgödör bűze szállingózik a nagyvilágba, a máskülönben alsókategóriás portám rögtön elfogadhatóvá válik, és már az sem szúr szemet, ha nem nyírom rendszeresen a füvet.

4.) A szervezett bűnözés tehet róla

A nemzetközi kapcsolatokkal bőven ellátott hazai bűnözők elemi érdeke, hogy a nyomozók ki se látsszanak a melóból. Nem tudom, el bírja-e képzelni a kedves olvasó, hogy a hírekben is felbukkanó száz (illetve legújabban 120) fős nyomozócsapat energiáit bizony máshonnan vonják el.

Azért csak gyorsan – és szigorúan jegyzőkönyvön kívül – teszem hozzá, hogy nem kell ám ezt a 120 főt olyan komolyan venni; Bencze főkapitány és stábja sohasem az igazmondásáról volt híres; egy kicsit füllentősök, na.

Ha lenne egy tökös, bevállalós politikus vagy újságíró, aki utánamenne és megpiszkálná ezt a bombasztikus kijelentést, biztos vagyok abban, hogy kiderülne ám perceken belül, hogy a bűvös 120 fő úgy jön ki, hogy a havonta egyszer egy eligazításon részt vevő szabolcsi körzeti megbízottakat ugyanúgy beleszámolták, mint azt az értékelőtisztet, aki hetente egyszer a frissen beszerzett, gyanús mobiltelefonszámok híváslistáit 40 perc alatt átfuttatja a speciálisan ilyen célból beszerzett (és vélelmezhetően nem olcsó), amúgy csapnivaló szoftveren. Szóval a százhúsz jó esetben mondjuk negyven (esetleg harminckettő), de ez akkor is kurvasok, ha azt vesszük, hogy egy átlagos kapitányságon ennél kevesebb a bűnügyes.

Tehát a szervezett bűnözés kidolgozott egy – mindeddig működőképesnek tűnő – forgatókönyvet, melynek hatására kevesebb rendőr foglalkozik az embercsempészéssel, fegyverkereskedelemmel, kábszerrel, rablásokkal – de legalábbis kevesebb ideje marad rá.

5.) A kiképzés-verzió

Van egy konteó-verzió, amely szerint a bűnözők (vagy a titkosszolgálatok, esetleg külföldi zsoldosok, netán terrorcsoportok, mint az IRA vagy az ETA) egyfajta kiképzési témaként, illetve alanyként használják a szerencsétlen magyar cigányokat: itt gyakorolnak a majdani bérgyilkosok; és mivel nálunk tényleg minimális a lebukás veszélye (lásd még az általunk is feldogozott móri ügyet, ahol több tucat rendőr, ügyész és bíró szemrebbenés nélkül ráverte a balhét arra a két balfékre, és csak egy orbitális véletlen miatt került látókörbe a megboldogult Nagy László és a még hülyébb Weiszdorn Róbert), olyan ez nekik, mint egy szafaripark a kezdő vadászoknak, mielőtt belekóstolnának az igazi mulatságba.

Szóval gyakorolnak szorgalmasan, mert félnivalójuk a lebukástól nem sok van… Előbb-utóbb persze mindig akadnak áldozati bárányok, akik belekerülnek a szórásba és a móri fiaskóból ismert Kaiser-Hajdú pároshoz hasonlóan kikiáltják őket elkövetőknek meg első számű közellenségnek (a nép megnyugtatását tartva szem előtt), de ne ugorjon be senki ezeknek a próbálkozásoknak: a cigánygyilkosságok valódi elkövetői még nagyon-nagyon távol állnak a lelepleződéstől; talán majd ők maguk fognak lökni egy koncot, egy-két huszadrangú senkit, aki ellen majdan az összes tárgyi bizonyíték szólni fog… Száz millió forint szép summa, még a szervezett bűnözés számára is…

És még egy apró, de figyelemreméltó körülmény: talán nem véletlen, hogy egyetlen közjogi méltóság sem ment el a legutóbbi temetésre… Véleményem szerint ők már tudnak valamit, s ez a valami olyan jellegű, hogy hetek, hónapok (vagy akár évek múlva) visszamenőlegesen is nevetségessé tenné a megjelenésüket. Nem, nem tudom, mi lehet, de úgy hallottam, hogy például a miniszzerelnök és a köztársasági elnök is komolyan fontolgatta a temetésen történő részvételt, de a rendőri vezetők jelentését, valamint a nemzetbiztonsági bizottság ülését követően mindketten – gyorsan és furcsán – letettek megjelenési szándékukról… Lehet, ők már tudnak valamit, amit mi, közönséges halandók még nem.

6.) A tettesek sima elmebetegek

Noha ezt a verziót igen kevéssé tartom valószínűnek, mégis megemlítem. Eszerint jó pár igazi őrült szaladgál odakint, fekete terepjáróval, vadászfegyverekkel, akiknek cselekedeteit hiába is próbálnánk racionálisan elemezni; lehet, az Úr hangját vélik hallani, de az is lehet, hogy a Sátánét. Elképzelhető, hogy egyszerűen sportból teszik, amit tesznek, s nem zárható ki, hogy olyan hasadt személyiségek, akik másnap elhűlve olvassák az újságokban a gyilkosságokról szóló beszámolókat, mert vagy nem emlékeznek rájuk, vagy egészen másként.

Kedves olvasók, várjuk a kiegészítéseiteket, megjegyzéseiteket, bizalmas információitokat. Kérünk benneteket, hogy igyekezzetek megtartóztatni magatokat az öncélú gyalázkodástól, az etnikai, faji, nyelvi vagy vallási különbözőségeken alapuló mocskolódástól.

Ápdét: a cigánygyilkosság-konteók 85%-kal (!) kibővített és aktualizált verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , ,

519 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 Visszajelzés519. Van egy cigid? Színházjegyre kéne | Droidövezet — 2021-09-14 19:48 

[…] ekkor történtek azok a gyilkosságok, amelyek közül Tatárszentgyörgyöt szokták kiragadni. Ebben a leírásban 3.1-gyel tudok azonosulni. Ha már cigánysajnáltató színdarabot dobtak össze, […]

 518. déjvid — 2020-06-07 23:22 

@albu: Puzsérral kapcsolatban mindig vegyesek az érzelmeim, van egyébként, hogy mélységesen egyetértek vele, és van, amikor pedig a lehető legkevésbé. Ez most az utóbbi. Lehetne hosszan ragozni, hogy pl. ha elismeri, hogy az elvileg legjobban bekamerázott, rendőrökkel fokozottan ellenőrzött Deák téren egy emberölés nem közbiztonsági kérdés, akkor mi? (Mert ebben egyet értek vele amúgy) Ugye? És ha megválaszolná ezt a kérdést, akkor nem merengene azon, hogy egy alaposan megfizetett szociális munkás mire ment volna „evvel a fiúval”.

De számomra ott válik hiteltelenné először, amikor közli, hogy „mint kiderült, nem is roma”. Hát ha arra gondolunk, hogy a baloldali sajtóban az elkövetőt „erdélyi magyarnak” titulálták, akkor oké, de ez elég gyomorforgató húzás, mert amúgy láttuk a képeket az illetőről.

Másodszor akkor, amikor fél percen belül közli, hogy Orbán diktátor és egyedül ő van döntési helyzetben, majd rögtön ez után azon háborog, hogy Orbán nem akar végrehajtani egy bírósági ítéletet. Ez nem ellentmondás…? Még annak is örülök, hogy ez nem közbiztonsági kérdés ugyan, de azért nem lett rend két hét alatt.

Nyilván nem lehet megmondani a tutit egy végtelenül összetett probléma kapcsán, de azért lassan harminc éve ott tartunk, hogy a probléma puszta létéről folytatunk kilátástalan vitát…

 517. albu — 2020-06-03 18:37 

,,Gryllus Dorka minden drámai erejével olvassa a súgógépből, hogy egy olyan ügy áldozatai, amelyben a Magyar Állam felelőssége megállapítható.
Érezd magad bűnösnek!
Az elkövető az X Kommunikációs Központ. Érdemes szétnézni a honlapjukon. Utána már nem csodálkozik az ember, hogy mért nem firtatják, hogy milyen összefüggés van az ügy és a Moszad között Cs. István és a KBH (In-Kal security) segítségével.
Hozzászólások persze ügyesen letiltva!
A lényeg, hogy te, barátom, tudd! Te vagy a rasszista rohadék bűnös!!!´´ Innen idézem: https://www.facebook.com/levoletezo/posts/644932678861553
A csatorna: https://www.youtube.com/user/XKKhungary/about

Puzsér a Deák téri eset két oldaláról: https://www.youtube.com/watch?v=DftRXoXxAE4

 515. meggymag — 2015-04-15 19:28 

@miamai:

Hálásan köszönöm, ez egy pehely könnyü óriás ez a macskás (valami).Úgy bevezetni „Azt álmodtam, hogy…” szerintem nem válik elönyére.

Én is ismerem már a blogos drogos konteós elvonós visszavonós hegedüszót.

 514. miamai — 2015-04-15 13:16 

@meggymag: 🙂 🙂 A szomszédban írtam éppen, hogy néha önkéntes konteó-elvonásra vonulok, mert annyira magával ragad, hogy elvonja a figyelmemet, energiáimat mástól, tiszta drogként működik…, és néha szükség van egy kis szünetelésre. Azután jön valami jó téma, és mindennek vége, újra belemerülök nyakig.

Ami a macskás idézetet illeti, így szól: „Álmomban két macska voltam és játszottam egymással.” (Van, ahol úgy írják, hogy „Azt álmodtam, hogy…”) Karinthy Frigyes az Ötórai Záróra c. szösszeneteiből való.

 513. meggymag — 2015-04-15 12:28 

@miamai:

Örülök, hogy megint erre jársz és rögtön ki is használom
Légyszíves, írd (egy „d” vagy kettö?)meg nekem alkalom adtán Karinthy macskás elmélkedését amit a HZ posztban idéztél; mivelhogy az már nem elérhetö.Esetleg azt is, hogy hol található meg? Sok „Karinthyt”olvastam, de ezt biztos, hogy nem. Köszönöm.

[„Majd meghálálom, jó tett helyébe jót várj”, mondjáka mesében. Ha nem egyébként, gondolatban]

 512. miamai — 2015-04-14 23:23 

@tiboru:
A kommentelők se piskóták!
A egyikük még a konteóblogot is belinkeli (a móri gyilkosság kapcsán), de az azért elég gyomorforgató, amikor az áldozatokat dehonesztálják szinte egyhangúan….

 511. tiboru — 2015-04-14 22:23 

Ápdét:

http://444.hu/2015/04/14/ciganygyilkossagok/

No comment, sajnos most nincs időm részletekben reagálni az interjúra, de azt hiszem, nem csak nekem furcsa itt néhány apróság…

 510. gigabursch — 2014-10-06 09:27 

Félig OFF:

Jut eszembe, Budaházy ügye már lezárult?

ON

 509. h1jcsaba — 2014-10-04 13:07 

@tiboru: itt is olvasható, bár csak elterelés a valódi gyilkosokról és felbújtóikról:

„A vizsgálat szerint H. Ernő több hibát is vétett a Csontossal való kapcsolattartásban. Megsértette a szolgálati szabályzatot azzal, hogy fedett munkakörben dolgozó tisztként az informátora megismerhette H. Ernő családi körülményeit. Csontos tudta H. Ernő telefonszámát, és járt H. Ernő lakásán is. H. Ernő a szaktárca által elrendelt belső vizsgálat szerint számos információt nem dokumentált, a találkozókról szóló írásos jelentése sem teljes. Az ügyben súlyos mulasztásokat elkövető felső és középvezetőket már korábban eltávolíttatták a KBH éléről.

Korábban az is kiderült, hogy Kiss Istvánt, a romagyilkosságok egyik elkövetőjét az NBH megfigyelés alatt tartotta az első gyilkosság előtt. Lett volna ok meghosszabbítani a megfigyelését, de ezt a hatóságok nem tették meg.”
forrás:
http://index.hu/belfold/2014/10/03/romagyilkossagok_vadat_emelhetnek_a_katonai_elharitas_tagjai_ellen_is/

 508. MiaMai — 2014-10-03 23:12 

@h1jcsaba:
🙁 el kell hogy kedvetlenítselek: nem is tudod mennyire közel… 🙁 🙁
Persze ehhez ismerni kell Indiát is, vagy legalább egy kicsit belőle.

 507. h1jcsaba — 2014-10-03 22:33 

@MiaMai:
Kedves MiaMai!
Megnéztem a 2. rész 34.percétől végig érdekes a befejezés amiben van az általam belinkelt pár perc. Szerintem ezt biztosan nem fogják nálunk szinkronizálva vetíteni.
El kell temetni minden illuziót, ahogy a kazettákat is elásta. Ezt akarják a liberálbolsik ránk eröltetni-nem fog menni. Ez a kultúra nem a miénk.:) India messze van tőlünk.

 506. MiaMai — 2014-10-03 16:24 

@h1jcsaba:
Azért érdemes megnézni a teljes filmet.
A mondanivalója egészen más, mint amire ebből a részletből következtetni lehet.
https://www.youtube.com/watch?v=JIxLVULbkR0
https://www.youtube.com/watch?v=QZr-1tuS2V0

—————-

Az aktualitás okán újra elolvastam a posztot. Különösen az első mondat vágott szíven:
„Bármennyire is szerettük volna azt hinni, hogy a Konteóblog független a napi aktualitásoktól…” – igen, szerettük volna ezt hinni… – de az utóbbi két év mintha egyre kevésbé hajlana efelé… 🙁 🙁

 504. Rumcájsz von Jicsin — 2014-10-03 13:51 

OFF
Bár ez csak első blikkre annyira off! 😆

„Már nem nyomoznak a magánnyugdíjpénztárak miatt”

„Részben bűncselekmény hiányában, részben pedig bizonyítottság hiányában szüntették meg a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásával összefüggésben indult összes nyomozást – számol be a Magyar Nemzet csütörtöki száma.”

„Most akkor hogy is van ez kéremszépen kezitcsókolom?”
Ez olyan, mint a hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon?
Lehet, hogy már a népek el is felejtették?

http://propeller.hu/itthon/2995535-megsem-bunosok-magannyugdijpenztarak

 502. rdos — 2014-09-26 10:43 

Tiboru 498. linkje elképesztő. Fel-fel merül a laikus érdeklődőben, a politikusoknak vannak szolgálataik (állítólag ez a helyzet), vagy a szolgálatoknak vannak politikusaik (szerintem meg ez a látszat)? 🙁

 501. h1jcsaba — 2014-09-25 23:28 

@FilcTroll:
Szerintem meg érdemes újra megvizsgálni:
„Miért adták utasításba Csontos egykori tartótisztjének, hogy hazudjon? És miért hamisítottak közokiratokat? Kit vagy milyen érdeket próbáltak, s próbálnak még ma is védeni?”

Nagyon gladió szaga van-bűzlik.

 500. becsuszoszereles1k — 2014-09-25 22:03 

@tiboru: Csak nem ertem, pluszban minek bele meg az intrika (vegzettseg; vagy az tkp. akkor beindult tema?)! Akkor itt egy mindent behalozo konteot lehetne rittyenteni… 🙁

 499. FilcTroll — 2014-09-25 21:34 

@tiboru: Érdekes, és valószínűleg oktalanság lenne túl mélyen megpiszkálni.

 498. tiboru — 2014-09-25 17:18 

Ezt láttátok? Nem mai darab, de számos érdekes kérdést felvet, amelyekre a mai napig nincs válasz.

http://www.parameter.sk/rovat/paravelemeny/2013/09/06/zsakuz

 497. igazitrebics — 2014-06-14 10:59 

@realcorpus:
Se könnyeket, sem tengerit nem kell morzsolgatni! 🙂

I’m afraid, én legalább egy generációval „szépkorúbb” vagyok! Így aztán nekem ezek rutinból mennek!

 496. realcorpus — 2014-06-14 08:22 

@igazitrebics:
Az első még ismerős, de a többi… (csak a ‘barátommal’)
Mehetek, morzsolhatok egy kis tengerit a sarokba? =)

 495. igazitrebics — 2014-06-14 08:01 

@realcorpus:
Osztán Timúr és csapata, Zoja Kozmogyenszkaja, Oleg Kosevoj is megvoltak-e? 🙂

 494. realcorpus — 2014-06-14 07:18 

@gigabursch:
Látom, más is tett könyvajánlót, de mégiscsak neked címzem, mert egyrészt te hoztad fel, másrészt te vagy az, akinek ha azt mondom, hogy fás téma, akkor nem a karalábéra gondol. =)

Ifjúi koromban mi is játszottunk kovbojos-indiánost, de akkor még nem olvastam kalandregényeket (vagy, ha igen, nem maradt meg ez a rész), így az iskolában ismerhettem meg ezt a módszert, ha nem tévedek, orosz órán, amit 3.-tól tartottak, akkor nem meglepő módon. Szóval ott a nagy tajgán játszódott a történet, ahol pusztított az erdőtűz, talán egy várost is veszélyeztetve. Ekkor gyújtották fel az erdőt egy sávon (Oleg, vagy valami más orosz név javaslatára, aki talán még úttörő is volt?), minek következtében a két tűz-terület egymás felé kezdett közeledni (fizikai magyarázattal, légmozgás kialakulása), majd kihunyt. Persze heroikus küzdelemként leírva az eseményeket, ahogy az elvárt volt az orosz mentalitás megértésének és csodálásának kiváltására.
Most megnéztem a lánglovagoknál, használják ezt, csak nálunk nem olyan gyakran.
Amikor a sereg létszámát gyarapítottam, akkor Győr környékén volt nagyobb erdőtűz. Tőlünk is vittek eszközöket, többek közt a Bika névre hallgató lánctalpas szörnyet, ami a tolólapja segítségével hasított sávot az erdőbe, így vágva el a többi részt a tűztől, de ez egy másik módszer.
Minek írok ennyit?! (Tegnap még tudtam, miért neked akarom írni, most nem jut eszembe. =( )

A lényeg: Olvasva a posztot élmény, mint mindegyik. Viszont ez a példa nem igazán találó, hisz még ‘tüz’ sem volt, amire ez lett volna ellenreakció. Ez akkor lett volna így, ha elkezdenek hullani azok, akik keményen bűnöző életet élnek.

 493. realcorpus — 2014-06-14 06:38 

@petiba:
Nem voltál elég konkrét, hogy 3.1, vagy 3.2, s még neveket sem látni, így megúszod egy általános ‘figyelemmel kísérés’-sel. =)

Egyébként már eleve az áldozatok kiválasztása is azt az érzetet keltette, hogy itt nem egyszerűen arról szól a történet, amit kihoztak belőle és széles körben erősítettek, szerintem. Aztán később megerősítette a hivatalok viselkedése és ahol most tart az ügy.

 492. petiba — 2014-06-13 20:48 

@tiboru:

Most nem azért az egyhúszért…
De úgy komolyan és bensőségesen…
Vajon van olyan ember, aki követte az eseményeket, híreket (és nem CSAK az éppen aktuális királyi médiából tájékozódik), akiben nem merült fel, hogy ez egy tisztán gumitalpú akció volt?
(ez most lehet, hogy kommentbűnözés volt tőlem, kellene neked egy állandó jogász, Maestro!)

 491. tiboru — 2014-06-13 13:24 

Ápdét:

http://nol.hu/belfold/oldalakon-at-hazudtak-1467865

Innen is gratulálok a katonai elhárítóknak 🙁

 490. petiba — 2013-09-30 23:02 

:*-(
Adjon az Isten örök nyugodalmat a kínhalált halt és megerőszakolt Kardosné Krisztinának. Remélem özvegy férje, anya nélkül maradt gyermekei is kapnak állami kárpótlást, és Áder János sürgősen elmegy Soroksárra és részvétét fejezi ki a családnak.

 489. FilcTroll — 2013-09-18 22:15 

@bobby: Szerintem Karl May, Winnetou sorozat, harmadik kötet (Old Firehand), vonatrablási jelenet. Ponka indiánok gyújtják fel a prérit, ha jól emlékszem. 🙂

 488. bobby — 2013-09-05 08:10 

@gigabursch:
Abban is volt,de Old Shatterhand is csinálta,amikor valami sivatagosabb részen mentek.De ez nem a klasszikus Winnetou volt,hanem egy különálló rész.Talán a Medveölő fia című könyvben volt?

 487. rdos — 2013-09-04 10:06 

Még nem olvastam el, de szerintem ide tartozik.

http://www.honvedelem.hu/cikk/39813

 486. gigabursch — 2013-08-27 12:24 

„Borzalmasnak hangzik, de ugyanazt a szabályrendszert és gyakorlatot követték, mint amit annó az indián regényekből mindenki által ismert Old Shatterhand, aki úgy menekült meg a préritűztől, hogy maga is tüzet gyújtott. Ezt a szakirodalom (J. F. Coopertől Karl Mayig) ellentűznek nevezi.”

James Fenimore Cooper: A Préri

Ott játszódik le a történet.

 485. petiba — 2013-08-13 09:39 

Még csak pár kommentet nyomtam (igyekszem bepótolni a sokéves elmaradást kommentek és cikkek teljes során) ezért nem tudom, hogy linkelni szoktatok-e, ha új infó van egy konteóhoz, vagy esetleg bekopizni is. (én a linkeket ritkán nyitom meg, lusta dög vagyok)

Mai hír a „cigánygyilkosságokról” :
„Jelenleg is a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) állományában van H. Ernő, a cigánygyilkosságok miatt első fokon tizenhárom év fegyházra ítélt Csontos István egykori tartótisztje. Ismert, Csontos, mielőtt az állítólagos gyilkosok sofőrje lett, hivatásos katonaként szolgált, s ezalatt a Katonai Biztonsági Hivatal (korábbi katonai elhárítás) beszervezte. Ezt először nemcsak H. Ernő, hanem a Honvédelmi Minisztérium (HM) korábbi vezetése is tagadta. A volt tartótiszt nem mondott igazat az ügyet vizsgáló parlamenti vizsgálóbizottságnak sem, és hamis tanúzás miatt a bíróság is feljelentette.
A mostani honvédelmi vezetés ugyanakkor elismerte, hogy Csontos István a Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) ügynöke volt, és belső vizsgálatot folytatott le az ügyben. H. Ernő fegyelmit kapott, de a Magyar Nemzet úgy tudja, nem bocsátották el, mert felsőbb utasításra, akarata ellenére tagadta le a kapcsolatot. A volt tartótiszt a lap információi szerint szerette volna feltárni az igazságot, de nem kapott felmentést a titoktartási kötelezettsége alól.”

(MNO nyomán a kurucról)

 484. petiba — 2013-08-13 09:32 

@tiboru:
Egy villámkonteóba szerintem minden belefér, nincs a témában több, ezzel egyet értünk.

Ha nem volt törlés, az jó. Egyrészt azért, mert igyekszel tabumentesen tartani a műsort, (persze nyilván a figyelő szemekre tekintettel) de ezek szerint nem keverednek errefelé nagyon klasszikus, lógótaknyú trollok (Harry Potter pálcáján lógó anyagra gondolva 🙂

 483. tiboru — 2013-08-13 09:01 

@petiba:

Nem tudom, a hasbara-konteó megérne-e egy teljes nagyposztot, de egy rövidet lehet, hogy megeresztek róla a nyári szünetet követően 🙂

 482. tiboru — 2013-08-13 08:57 

@petiba:

Amennyire vissza tudok emlékezni: nem, nem volt törlés.

 481. petiba — 2013-08-12 14:22 

Ja, hogy ki ne hagyjam, a másokat lehülyéző Megfigyelő és (a más nézetű konteósokat „európán kívülinek”) tekintő alternickje (Neocon) kivételével a rendkívül forró téma ellenére kulturáltan megnyilatkozó hozzászólóknak is gratula. Ha („ésamennyiben” nélkül) tényleg nem volt törlés (Tiboru ?) Szerintem az eltérő nézetek ellenére meglehetősen korrekt konteós társadalom jött itt össze.
duplaoff – Bevásárlókocsis Licus nagyi előélete engem is felcsigázott, szerintem a szép körték nézegetése között szeme élesen jár, mindent lát, mindent megjegyez,mindennek villámgyorsan utána néz. Tán csak nem ő a 008-as ügynök? 😀
My name is Bond. Jane Bond.

 480. petiba — 2013-08-12 14:03 

Szép, kerek szám az a 480, gondoltam írok pár sort.
Ugyan Andrást leszámítva egy éve áll a kommentelés, de ez nyilván az (állítólagos) tettesek lekapásával és a várakozó állásponttal van összefüggésben. Nem hiszem, hogy hozzátehetnék bármi pluszt a konteóhoz, inkább a hozzászólásokkal kapcsolatban tenném. Első pillantásra lehet, hogy off, de sztem nem. Nincsenek véletlenek. Szerintem.
Sokadmagammal együtt nem kedvelem, sőt, icipicit zavar, ha hülyének néznek. Ha valaki ráadásul azzal indokolja ellentétes mondandóját, hogy a másik HÜLYE, oszt jónapot, akkor kicsit ugrálni kezd az izom a jobb karomban. Pl. Bülbülszavú, barátságos, kőkemény érvekkel dorongoló Megfigyelő cimbi, aki szó szerint ezzel a komoly érvvel söpri le az övével nem egyező nézetet képviselőt, hogy az illető „hülye”.
Egyik kedvencem, (kétszer is elolvastam, mert nem hittem a szememnek) a 246-os hsz. Mivel mindenki szó nélkül és kb. válasz nélkül átsiklott a hsz-on, engedtessék meg, hogy én ne tegyem ezt.
1-es pontban ott az állítás, hogy vannak szőke cigányok (meg fehér négerbabák, tegyük hozzá). Én ezt az állítást elfogadom. Azzal a kitétellel, ha nem egyoldalú a kijelentés. Azaz, ha valaki cigány módon beszél, viselkedik és gyilkol (szerintem vannak itt páran, akik tudják,miről beszélek) bár szőke, akkor ne tessenek azt mondani, hogy ja, ő szőke, nem cigány, ugye, hogy nincs olyan, hogy cigánybűnözés…A kettős mérce nagyon rossz tanácsadó, mert megnöveli a ló lábát, aztán egyszercsak jól kilóg.

2. „A Jobbik és gárdája egyértelműen ( ha te mondod, mMgfigyelő…) szélsőjobb (neo)nyilas????? azaz általános értelemben vett fasiszta szervezetek; ennek belátásához minimális iskolázottság elégséges”

Na, kérem ez itt egy nagyon jellemző gyűlöletkeltésre alkalmas mondatocska. A szélsőjobbnak (mint ahogy a klasszikus értelemben vett „jobbnak”, „balnak”) semmi értelme – lásd maoista mucika a nagyondemokratikus eu élén, milliárdos „baloldaliak” nálunk. De ez még elmegy, nem mindenki ismeri az eredeti (napoleoni) jobb – és bal fogalmát, és többen bekönnyeznek a meghatottságtól, amikor Bajnaiék elzúgják, zengik a „Föl, föl te éhes proletár”-t.
Az viszont hogy a Jobbik neonyilas, fasiszta szervezet, hát egy kicsit (na jó,nagyon) durva, és ennek az állításnak a megfogalmazóját vagy iszonyat tudatlannak, vagy mérhetetlenül pofátlannak minősíti. Mármint maga a saját állítása. Arról az apró dologról már nem is beszélve, hogy a Fővárosi Bíróság március közepe felé kelt ítéletében kijelentette, hogy nem neonácizható a Jobbik és ezzel a Karsai nevű „úr” pert vesztett. (ja, lehet, pont ezért „neofasiszta” a kijelentés? – mondjuk fasisztát nyilassal keverni, megint érdekes, és egy jellemző irányba mutató kijelentés)
Dr. Takács Péter Attila bíró úgy tűnik nem végezte el a minimális iskolát se, de hogy a túróba lehet nyócáltalánossal bíró?? (na,persze hosszú bírói jövőt egy ilyen „felháborító” ítélet után ne jósoljunk neki)
Nekem igaz, hogy csak két szaros diplomám van, no meg azok a buta egyetemisták is (tán Bp. kivételével) ostoba módon a Jobbikot preferálják a pártszimpátiáik alapján. Aki nem hiszi, járjon utána, kap pár ezer találatot.

Nézzük, mit feszeget a Megfigyelő (tényleg, vajon ki ő, és mit figyel meg? Csak nem egy lelkes kis hasbarás? Jaja, tudom, nincs is hasbara, ez is csak „hülye összeesküvéselmélet” 😛 )

3. „A volt rendor kombinacio azert valoszinutlen, mert a magyar rendorok meg a cegnel rendszeresitett fegyverekkel sem tudnak celozni. Vadasz (hivatasos vagy nagytapasztalatu hobbi-vadasz) realisabb. AZ NBH BEKEVERESE TERMESZETESEN HÜLYE ÖSSZEESKÜVÉSELMÉLET”

Látod, Megfigyelő gyermekem, ez a legnagyobb baj ezekkel a fránya összeesküvéselméletekkel, hogy nagyon pofátlan módon megvalósulnak. Mi meg csak pislogunk, mint sziámi harcoshal a pontyos szákban.

4.” A kulfoldi sajto (es minden ertelmes magyar ember) helyesen latja, hogy itt rasszista sorozat-gyilkossagokrol van szo. Mas magyarazat ugyanis nincs. Az biztos, hogy a Jobbik erdekeben allnak a gyilkossagok, de lehet, hogy csak ideologiai felbujtokent van resze bennuk.”
Na, most akkor ehhez egyetlen kommentet kellene csak hozzáfűzni: „No comment” – de nem bírom ki, hogy csúnya, gúnyos vigyor kíséretében ne ismételjem meg: „A KÜLFÖLDI sajtó (és minden értelmes MAGYAR ember) helyesen látja” …….hogy márpedig itt a csúnya rasszistafaszistanácistahungaristaturista Jobbik érdekében állnak a gyilkosságok… 😀 Hát, kicsit mellényúlt ez a sok „értelmes külföldi sajtó és magyar ember”.

Elnézést a terjedelemért, de ennyi helyreigazítás kijárt ennek a nagyon öntudatos polgártársnak.

Kedves tiboru, gratulálok a témaválasztási merészséghez, de nekem is egyre gyanúsabb vagy 🙂
Valaki nem írná már meg a tiboru konteót? 😛

Esetleg tiboru, meddig terjed (jó, jó tudom, ameddig ŐK engedik) a merészség? Erősen érdekelne egy hasbara konteó, mert meggyőződésem, hogy kőkeményen itt nyomják a melót. Vajon lehet neked ilyet?

 479. András — 2013-07-18 10:43 

Nem olvastam végig csak feléig a kommenteket.
Bennem az merült fel, hogy választási csalás, voksvásárlás csak Petőfi Sándor idejében történt, nem is lett Országgyűlési képviselő.
2010-ben láttam itt ahol élek, hogy egy A8-ból osztották a kavicsot.Meleg nyár volt, elképzelhető hogy egy fata morganat láttam. Sőt biztos.
Az a verzió jutott az eszembe, hogy azért volt ilyen diffúz a legyilkoltak köre, hogy figyelmeztessék a lassan többségben lévő kisebbséget, hogy szavazáskor nem átb@szni senkit, mert nincs kímélet és könyörület!
Bocs ha ez egy gyenge konteónak bizonyult.
Így leginkább a Római Vezetők valakikkel szövetkezve lehetnek a háttérben, bizonyítva, hogy a csoportot továbbra is vezérlik.

 478. quentaur — 2012-07-25 15:47 

Manipulatív és piár tevékenységnek (legyen az bármely szervezet) ez eléggé szétszórt és kis számú… lényegében gyenge próbálkozás… Vagy nem profi magyarok voltak, ami ugye szintén ciki, vagy a legáltalánosabb vélemény… belső konfliktus…

Én még összekötném az akkoriban csúcson lévő (illetve arra felé törő) roma uzsorázással… Egy roma esetében azért azért magasabb az ingerküszöb, mint a magyaroknál, sarokba szorítás sesetén… Elképzelhető, hogy szegény romabanknak szankciókat kellett kihelyeznhi, jólé láthatóan, hogy a heti kamat biztosan visszajöjjön a tisztelt beruházónak, mert ez mégiscsak üzlet ahol az ember szava ritkán ér sokat…

 477. tiboru — 2012-07-07 10:48 

Köszönöm a reklámot! Szóljatok is hozzá, ne csak olvassátok 🙂

 476. winters — 2012-07-06 23:04 

Ja bocsi még egy!
@tiboru: nagyon-nagyon szuper ez a blog!! már ajánlottam vagy 5 ismerősömnek akik azóta rendszeres olvasóid!!
csak így tovább hajrá!!!

 475. winters — 2012-07-06 23:02 

Másik!
Akiket ért már „romaatrocitás” és természetesen az ítélet egy ejnye-bejnyével le volt rendezve, azokat fűti a bosszúvágy, ha nem egy, hanem több ilyen ember összeverődik és felerősíti egymást akkor nem elképzelhetetlen egy ilyen ‘halálbrigád’ kialakulása.Mivel a célpontok senkiházi romák voltak, ezt fogjuk fel bemelegítésnek.

 474. winters — 2012-07-06 22:57 

Véleményem szerint ez egy kiképzés része volt, láttam erről filmet is. (sajnos nem jut eszembe a címe… 🙁 ) Ott leendő elitosztagosokat képeztek ki afrikai nyomornegyedekben… Ha jól emlékszem akkor drogokkal is befolyásolták őket, de voltak olyanok akiknek nem kellett ajzószer. Na belőlük lettek az igazi Jason Bourne-ok.

 471. adler30 — 2011-05-24 11:58 

ugh
Teljesen okés a gondolatmeneted,én is erre jutottam.Az ország eláztatását kinézném Izraelből(vagy Szlovákia).Amit még könnyebben el tudok képzelni az,hogy egyik párt a másikat akarta volna leszopatni,azaz sima belügy.A gyerekgyilkossághoz viszont tényleg nincs mentség,kötelet neki.

 470. ugh — 2011-05-24 09:47 

Szerintem ez az agesz „rendelesre” ment.
Az ,hogy ki all a hetterben (tuti politikai erok) kb. sosem fog kiderulni. Volt megrendelo, de a tervezest es a vegrahajtast az elkovetokre biztak. (Nem lennek meglepve ha az orszag
elaztatasa lenne a cel).
Es valszeg a tervek szerint a bunosok sosem kerultek volna elo.
De albasztak meghozza kurva amator modon.Es most mennek a daraloba.
Persze azt „tanacsoltak” neki, hogy tartsak a pofajukat mert nem ok hanem a csaludjuk lesz „elintezve”.Igy most kussolnak es magukra vallanak mindent.Az ugyvedjuk valoszinu, hogy megfelelo nyomasra elarulna kik uzentek esetleg rajta keresztul az elkovetoknek …
uff

 468. zsukov — 2011-04-18 13:15 

A hirekben volt hogy az elkovetoknel talatak egy tobb tizmilliot ero sniper puskat. Nem hiszem el hogy amatorokhoz veletlen kerulne ilyen fegyver. Nem tudja valaki mi volt a hivatalos verzio hogy kerult hozzajuk?

 467. Rogal Dorn — 2011-04-12 09:33 

Nem beszélve arról, hogy sok bűnöző, csaló, gazember érinthetetlen szinte, lásd. Hajdú-Bét, Motim Rt. Mal Rt stb. Ha őket nem ítélik el, akkor ki és milyen jogon kér jogkövető magatartás az állampolgároktól? Ha ilyenek, mint Tasnádi, Császár Előd, Stohl, szabadon garázdálkodhatnak, jelképes büntetéssel megússzák, akkor talán ha nem is értünk egyet az önbíráskodással, megérteni, azért valljuk be, megértjük…

 466. néha tévétnéző — 2011-04-11 22:44 

Szó szerinti idézet a Hír TV Célpont 2011. ápr. 11.-én vetített (ekkor láttam, de azt hiszem, hogy az előző napokban is vetítették) műsorából. Sajnos a honlapjukon nem lehet megnézni az adást.

Egy ügyész olvassa a per során(képben-hangban látható, hallható!):

„1999. jan 24-én a hajnali órákban egy barátjával az egyik debreceni szórakozóhelyről hazafelé tartva II. rendű Kiss István verekedésbe keveredett egy félig roma származású kidobóemberrel és annak társaival. A dulakodás közben súlyos, életveszélyes szúrt sérüléseket szenvedett el, a lépét el kellet távolítani.”

A továbbiakban a riporter elmondja, hogy az életveszélyes sebeket okozó férfi elleni büntetőeljárás évekig húzódott, a vádlottat először elítélték, majd 2003-ban másodfokon hatályon kívül helyezték az ítéletet. Az elkövető időközben megszökött a hatóságok elől. 2008-ban elfogták, újrakezdték a tárgyalást és megint felmentették. Ez az ügy 9 éve folyik eredménytelenül. A halálbrigád tagjai nem bíztak az igazságszolgáltatásban. Önbíráskodásba kezdtek.

Nem menti a gyilkosokat ez a sajtóban nem közölt előzmény, de talán a jogászok munkájának felelősségét is feszegetni lehetne a történetben. Az újságírók hitele is elveszett, mert ezt a jelzett műsor előtt és után sehol nem mondták el.

Nem igazolhatja a bűnösök tettét, hogy sérelmet akartak megtorolni, hiszen ártatlanokon álltak bosszút. Olyan romákon, akik éppen a jó példát jelentették: normális életet éltek, dolgoztak, a környezetükkel is békében éltek. Gyerek megölésére különösen nincs mentség.

Nem egyedi eset, amikor a jog által szolgáltatott ítélet messze áll az igazságérzetünktől. Gondoljunk csak a Baumagra és a többi korrupciós gaztettre. Nem találkoztam még olyan optimista emberrel, aki azt mondta volna, hogy igen, ezt a bűnével arányosan meg fogja büntetni a bíróság. Pedig mondjuk a Baumagos úr miatt lettek öngyilkosok, őrültek meg emberek. Kap pár évet, majd eltűnik az országból valószínűleg már régen kimentett vagyonnal.

Azt nem tudom, hogy a politika bíróságokkal kapcsolatos mostani törekvései mit jelentenek, merre vezetnek, de abban biztos vagyok, hogy az ország rosszkedvében élen járnak a jogászok-ügyvédek-bírók-közjegyzők által naponta produkált olyan események, melyek borzolják idegeinket és elveszik a kedvünket a tisztességes viselkedéstől. Vannak közöttük biztosan jóravalók, de azt hiszem, hogy zömében kiérdemelték azt az undort, ami a közéletben feléjük megnyilvánul.

 465. Rogal Dorn — 2011-04-06 14:50 

 464. rdos — 2011-03-26 12:51 

Kérdezem az ehhez értőket. 25 rabolt lőszerrel hogyan lehet 78 lövést leadni? Én arra tippelek, sehogyan. Honnan szerezhettek lőszert az elkövetők? Persze meglehet ez csak egy érdektelen részlet, vagy az is lehet, a nyomozók kiderítették, csak nem említették meg a medejának.

http://www.naplo-online.hu/fooldal/20110325_romagyilkossag/print

 462. 178996 — 2011-03-09 16:03 

[natloz](#11219919):

Köszönöm, és maradj velünk!

 461. natloz — 2011-03-09 12:41 

@tiboru: Igen,tenyleg elkerulte…bocsanat!Koszonom a valaszt,tovabbra is erdeklodessel olvasom az igen erdekes irasokat,amikhez csak gratulalni tudok.Minden jot,sok sikert a tovabbiakhoz!

 460. 178996 — 2011-03-06 12:35 

[natloz](#11214234):

Lehet, elkerülte a figyelmed a poszt utolsó, sárgával kiemelt sora…

Amúgy a konteók egyik ismérve, hogy kortalanok. A templomos összeesküvés például közel ezer éves.

Köszönöm a hozzászólást.

 459. natloz — 2011-03-05 22:36 

2010. október 27. 07:55

Újabb két személyt tartóztatott le a rendőrség a romagyilkosság-sorozattal összefüggésben – írja szerdai számában a Magyar Nemzet A gyanúsítottak házának átkutatása során eközben megtalálták a gyilkosságsorozatnál használt fegyvereket.
Ennyire friss ez az oldal???

 458. jujdejo — 2011-01-19 18:31 

minden alnok kommentelönek, aki nagy szajjal aliteli a ciganygyilkossagokat(közben meg a pokolra kivanja sz összeset), itt egy nagyon szep kis video a kilencvenes evek derekarol…

videa.hu/videok/emberek-vlogok/csinto-ZfPbxoIsOitWLkhX

kicsit tanulsagos…föleg a föszereplö elö-uto-elete

szerintem siman babok az allitolagos tettesek, a helyükben en azonnal a „krémbe”(dagadt fuxos disznok) csaptam volna egyenesen!!!

 456. tiboru — 2010-08-25 09:24 

@rdos:

Köszi a linket!

 455. rdos — 2010-08-25 09:18 

@tiboru: Kedves tiboru!

hvg.hu/velemeny/20100825_titkosszolgalatok_sorozatgyilkossag

3.1.-es verziód izmosodik.

 454. tiboru — 2010-08-22 10:06 

Noha Tarjányi Péterről (különösen, mint „számos hazai és határon átnyúló titkos akció” résztvevőjéről) megvan a magam különbejáratú véleménye, az itt olvasható következtetései jelentős részével egyetértek:

nol.hu/belfold/a_romagyilkossagok_es_a_titkosszolgalatok__hazugsagok_halozata_

 453. rdos — 2010-08-16 13:17 

@tiboru: Kedves tiboru!

Megtudtam Tőled, a bizonyos (IQ?:-) szint feletti politikusok „érinthetetlenek” (csak nem páriák ?:-).

Sajtóból megtudtam, a 4 elkövetővel szemben a bizonyítékok „megdönthetetlenek”.

Lám, lám, van pár biztos pont. Node.

Barikádon olvasom, azért lehet pár kétséges „tény”(barikad.hu/node/59566). Ha a fele igaz, az is gáz.

Stopon olvasom, a DNS teszt is hibázhat (http://www.stop.hu/articles/article.php?id=720528).

Az biztos(?) hogy valaki(k) öltek. Gátlástalanul, aljas módon, ártatlan, dolgos népeket. Miért jut erről az ügyről eszembe tán Dürrenmattnak az egyik novellája? Amiben az átkosbeli Németországban 7 db szélső balos, vagy jobbos ember alkot egy illegális sejtet, amiből 6 db beépített ügynök. És egymásról jelentenek :-).

 452. Bluesmen — 2010-08-15 22:09 

@tiboru:

Na igen…

Itt egy érdekes konteo(?) ezzel kapcsolatban:

konzlib.blog.hirszerzo.hu/?todo=entry&vid=19465

 451. tiboru — 2010-08-15 17:30 

@Georgiana:

A regisztrációval odaát néha sajnos gondok vannak… Az infót pedig köszönöm!

 450. Georgiana (törölt) — 2010-08-15 17:03 

@tiboru: Köszönöm.

(off: elmentem a blogodra kíváncsiskodni, de nem tudtam regisztrálni. Nem vagyok egy gyakori író, annyit akartam csak az Oradour, a mártírfalu bejegyzés egyik kommentjéhez írni, hogy a könyv címe: Út Oradourba – Max Hastings írta.)

 449. tiboru — 2010-08-15 16:43 

@Bluesmen:

A KBH a kis lépések taktikáját követi: először minden kapcsolatot tagadnak, aztán a pusztán formális kapcsolatot elismerik ugyan, de kizárólag a régmúlt vonatkozásában, aztán már azt is, hogy alkalomadtán persze adott információt, de csak külföldről jelentett, majd beismerik, hogy idehaza is találkozgatott a tartótisztjével…

Ezt nevezzük fejlődésnek, nem?

 448. tiboru — 2010-08-15 16:41 

@rdos:

A politikusok érinthetetlenek egy bizonyos szint felett. És ez alatt nem kizárólag azt értem, hogy ha tilosban parkolnak, akkor sem büntetik meg őket….

 447. tiboru — 2010-08-15 16:40 

@Georgiana:

Üdv a fedélzeten!

 446. Georgiana (törölt) — 2010-08-15 12:15 

Tiszteletem! A blognak is, a hozzászólásoknak is.

A Vastagbőrről jutottam ide, végigolvastam és … megrázott.

Sokáig – alapból – idealista voltam, csak az utóbbi két-három évben jutottam el hasonló gondolatokra, mint például Halálkufár.

Nevetséges módon akkor, amikor először hallottam arról, hogy a cigányok mennyire utálják a magyarokat és miket gondolnak/beszélnek róluk.

Ahogy a csúnya afrikai apartheidet is elítéltem mindaddig, amíg nem olvastam egy keveset arról, amiről napjainkban már többet lehet, de még mindig lefátyolozottan, hogy mi történik Dél-Afrikában.

Súlyos problémák, melyekről beszélni kellene, így, ahogy itt történik, a tényeket és „reális” elképzeléseket latolgatva.

Szerintem jelen esetben simán felhasználták őket.

A politika már rég nem „úri huncutság”. Sajnos.

 445. rdos — 2010-08-14 09:06 

Ennyire titkos szolgálataink vannak? Hmmmm.

Azt várom, a politikusokig eljut-e a történet? Szerintem nem. A balhét az enbéhá, és/vagy kábéhá ügyeletes diszpécsere fogja elvinni.

„Ne mondjátok meg anyámnak, hogy politikus lettem, ő szegény, azt hiszi, hogy egy kuplerájban zongorázom!”

 443. Thaddeus Griffin — 2010-08-12 10:44 

@tiboru: Biztosan lesz, különben nem hinnék a konspirációban 😀

 442. tiboru — 2010-08-12 07:42 

Hm. Vajon tényleg meglepetések várhatók?

nol.hu/archivum/nagy_meglepetes_lesz_a_romagyilkossagok_ugyeben_

 441. tiboru — 2010-08-09 14:40 

@Thaddeus Griffin:

Hallottam már egyet s mást, de még hagyom ülepedni a dolgokat…

 440. Thaddeus Griffin — 2010-08-09 13:39 

@tiboru: Az Indexnek van olyan riportere, aki hiba nélkül dolgozik? 🙂 És ez még egy kisebb baki,szvsz.

Az alsóörsi gyilkosság ügyével kapcsolatban nincsenek már konteók? Mert ahogy követem a híreket, eléggé kusza az is…

 439. tiboru — 2010-08-09 12:16 

@Thaddeus Griffin:

Az Index megint rossz fülű riportert küldött az Aradi utcába: a bűnügyi főosztályvezetőt Dócs Andrásnak hívják és nem Tóthnak.

 437. tiboru — 2010-08-08 21:41 

 436. odamondó — 2010-04-21 20:38 

Jó ez a blog tetszik, de ezt a posztot töröljétek már. Belem kifordul. Talán beszélünk arról kokszos testvéreink hány embert vernek raknak el láb alól hetente… ehhez még konteó se kell semmi.

 435. sárgasál — 2009-11-29 11:39 

A Gulyás-jelentés után talán folytatni kéne kutakodásunkat. Miért is állítatta le a feltételezett neonáci elkövetők megfigyelését az NBH főnöke, bizonyos Laborcz elvtárs? Csak nem született valamely titokszobában egy egészen elképesztően aljas forgatókönyv?

 433. tiboru — 2009-09-16 14:34 

@James T. Kirk:

James T. Kirk megmondta!

(Hát kellett ez neki..?)

 431. James T. Kirk — 2009-09-15 14:51 

@tiboru: hát nem csodálkoznék. mikor olvastam az általad precízen összeállított anyagot, kicsit mosolyogtam mikor eszembe jutott a moszad. de amikor olvastam hogy az egyik gyanusított eltöltött egy kis időt kamillaszedéssel (bocs, ez egy szállóige nálunk a kibucra :-)), már nem is volt olyan vicces.

még az is lehet hogy a sokat szidott rendprök tenyereltek bele valami kisiklott nbh/katonai elhárítás által elb.elrontott akcióba…

ha nem írok többet ide, akkor tedd már meg hogy beírod helyettem hogy ugyemegmondtam 🙂

 429. tiboru — 2009-09-14 17:57 

@James T. Kirk:

Nekem valami azt súgja, lesz itt még meglepetés.

 428. paranoid T.R. marcipan — 2009-09-14 17:33 

@tiboru: egyre gondoltunk, ugyanezen szálltam el a pppn, délután.

 427. Thaddeus Griffin — 2009-09-14 17:32 

@tiboru: Egyes konteok szerint nem is tévednél nagyot. Már ha a Munkáspártból lehagyod a u n k á p á r t szavakat és feltöltöd őket o z a d- al 😀

 426. James T. Kirk — 2009-09-14 12:56 

@tiboru: na ez a pont az amikor a fagyi visszanyal, és a sok elborult összeesküvés-hívővel együtt csak tátott szájjal bámulok …

 425. tiboru — 2009-09-14 12:49 

@Attus Germanicus:

Hááát, ilyenkor inkább azt szeretném, ha a konteók megmaradnának konteóknak 🙁

Amúgy meg az egyik mai Index-cikkben:

index.hu/velemeny/eheti/2009/09/14/elneztek/

a szerző, bizonyos Magyari Péter ezt bírja írni:

„…egy másik gyanúsított pedig a katonai elhárítás titkos kapcsolata volt, *VAGYIS* [kiemelés tőlem. tiboru] az NBH ügynöke.”

Hát tényleg olyan kurva nehéz felfogni, hogy a katonai elhárítás és az NBH az két különböző cég?!

A katonai elhárítás (Katonai Biztonsági Hivatal, KBH) _nem azonos_ a polgári elhárítással (Nemzetbiztonsági Hivatal, NBH).

Hetek óta erről pofázik a magyar sajtó, és ennyit nem lehet végre megtanulni?

Elképesztő a magyar újságíró-társadalom értelmi színvonala. Mit szólnának, ha azt mondanám, hogy „…XY az Index újságírója, vagyis a Munkáspárt zsurnalisztája.”

 424. Attus Germanicus — 2009-09-14 12:04 

Érdekes egyébként, hogy amikor ezt a témát felhoztad, akkor ez még olyan „csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja” jelleggel mehetett, ma meg az élvonalbeli sajtó is azt boncolgatja, hogy hogyan vett részt a történetben a titkosszolgálat.

Tiboru, Te törted át a gátat 🙂

 423. One China — 2009-08-28 21:01 

@tiboru:

A reakciójuk is gyors néha.

 422. tiboru — 2009-08-28 20:57 

@One China:

Hát igen. A titkosszolgálatok mindig erősek voltak véletlenekben.

Ezt véletlenül tudom.

 420. Krétázok... — 2009-08-27 19:46 

Az izraeli szálhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy:

„aki-buc, aki nem-buc, lövök!”

 419. abandi — 2009-08-27 15:18 

Napi hírek, percről-percre:

postaimre.tk/

 417. A titkosszolgálatok már a spájzban vannak? — 2009-08-27 13:16 

A Fidesz és a fideszes média a Kislétai gyilkosság után többszös kérdőjelezte meg cigánygyilkosságok rasszista voltát és finomabban keményebben titkosszolgálatokat sejttettek az ügyben (pártosan itt, itt és itt, a Magyar Nemzetben i…

 416. abandi — 2009-08-27 12:24 

@Licus:

Szerencsére a tarnabodi tró nem esett áldozatául a hosszantartó „kirekesztésnek”!

Újult erővel -és némi kártérítéssel-illeszkedhetnek vissza a társadalomba…Már a maguk módján…

Már, ha igaz…

 415. Licus — 2009-08-26 18:46 

Ahova csak nézek, konteó – fricska.blog.hu/2009/08/26/loki_siker_utan#comments (konteó a főszövegben, és a kommentelők is csípőből konteálnak…)

Más: illusztris személy is beszállt az itt gyúrt témába. Fontos a dátum – ez aug. 20-ai hír, még nem volt szó senki elfogásáról: http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=283897Erdő Péter: Bűn azonnal rasszizmust kiáltani egy tisztázatlan hátterű bűncselekmény kapcsán

Ebben az a szomorú, h ezt kijelenteni manapság már IGEN bátor tett (gondolom, lessz is rá mindenféle reakció) – mert az „előbb gondolkodjunk, aztán mondjunk véleményt” elv sajnos igencsak kiment a divatból.

 414. Droli — 2009-08-26 06:38 

Elkészült a konteo paródiája a blogparódián: hogyan halt meg Petőfi?

blogparodia.blog.hu/2009/08/26/konteo_petofi_halala

Fogadjátok sok szeretettel, s egy szavát ne vegyétek komolyan 🙂

 413. sárgasál — 2009-08-26 05:57 

Keleti Arcvonal, Nemzetbiztonsági Hivatal, rendőrségi kapcsolat,izraeli szál, mint Szabó Albert esetében, hallgatag Drugics. Izgalmas kis csoportosulás. Mondhatni: a XXI. századi Magyarország misztériuma. Nem irigylem Bencze József Országos Rendőrfőkapitányt. Nehéz úgy nyilatkoznia az ügyben, hogy le ne leplezze a konspirációt. Felülről könnyen „fejberúghatják” egy-egy nem kellően átgondolt mondatáért.

 412. tiboru — 2009-08-25 19:45 

@One China:

Az a bűnöző, aki ezt nem tudja, megérdemli a kötelet.

Azaz megérdemelné… Köszönjük, Alkotmánybíróság!

 410. One China — 2009-08-25 19:06 

@Licus:

hvg.hu/itthon/20090824_neten_gyalazta_ciganyokat_romagyilkossag.aspx

Egyébként nem azonosságot tételeztem fel csak érdekes hasonlóság a névválasztásban.

 409. Licus — 2009-08-25 18:57 

(Enyhén off, ill. @One China: Télleg hagyjuk szegény Halálkufárt – én csak azt nem szerettem volna látni, h a blog légypapírrá váljon netalántán… Lusta vok keresni, de ha valaki venné a fáradságot és összeszedne némi szöveget mindkét nicktől (minnél több, annál jobb, de min. 500-1000 karakter), annak részletes összevetést küldök cserébe, alapos érvekkel azonosságuk/különbözőségük alátámasztására.)

 408. tiboru — 2009-08-25 18:24 

@Licus:

Hinnye Licus, kezdek ám elgondolkozni azon, hogy vajon milyen területen is zajlott le a szocializációd 🙂

 406. Licus — 2009-08-25 17:59 

@tiboru: Jaj aranyoskáim, há nem itt szoktak kételkedni mindenben? És ha odamegy valamely site rendszergazdájához egy jólfésült úr némi hivatalos cetlivel a zsebében, majd néhány nick/jelszó párral a szütyőjében távozik? Attól kezdve az ír X nickjével, aki… akinek ez munkaköri kötelessége. Bizony ilyen ez a fránya virtuális világ ;-(

 405. tiboru — 2009-08-25 16:28 

@One China:

Hacsak az Aradi utcai fogdában az őrizeteseknek nem jár alanyi jogon internet-hozzáférés, Halálkufár tiszta: ma délelőtt nyomott egy hozzászólást a comment-com-ra…

 404. One China — 2009-08-25 14:30 

,,Az első romák elleni támadás 2008 július 21-én történt Tarnabodon; Cs. István tavaly márciusban szerelt le a honvédségtől. Tehát nem kizárt, hogy még kapcsolatban volt a honvédség pszichológusaival, amikor már szervezte a gyilkosságokat, és Csontrabló néven a haon.hu, illetve a sportmotor.hu oldalakon a cigányok kiirtására buzdított.”

inforadio.hu/hir/belfold/hir-299254

Hmmm. Csontrabló és Halálkufár?

 403. James T. Kirk — 2009-08-25 12:49 

@tiboru: gyanús vagy, nagyon gyanús… :-)))))

 402. James T. Kirk — 2009-08-25 12:48 

@tiboru: pedig nem is biztos hogy ártatlanok… annyira csöpögtetve adják az infókat, és hadd ne higyjem el a kurucinfós és hasonló ezoterikus híreket, mert ott néha több és teljesebb híreket olvasni.

azt sem verték nagy dobra, hogy ott nem romák voltak a kiszemelt áldozatok… nem baj jobb lesz a statisztika.

tényleg nehezemre esik elhinni hogy a valódi elkövetőket fogták el, azon sem csodálkoznék ha illegális cd másolással is meggyanúsítanák őket, meg még ki tudja mivel.

 401. tiboru — 2009-08-25 12:46 

@James T. Kirk:

Francba, pedig a Moszad-szálat direkt kihagytam a konteók közül, mondván: ami erőltetett, az erőltetett 🙂

 400. tiboru — 2009-08-25 12:45 

@James T. Kirk:

Na, akkor ismét kinéz egy (három) csinos per, aminek a végén a Rendőrség (olv.: az adófizető) kicsenget szépen fejenként egy-két-több millió forint fájdalomdíjat a sok hónapot előzetesben töltött paliknak.

 399. James T. Kirk — 2009-08-25 11:42 

kabaré….

nol.hu/belfold/elengedtek_a_harom_tarnabodi_gyanusitottat

most erre mit lehet mondani, nincs ártatlan ember, csak felületes nyomozás…

 398. James T. Kirk — 2009-08-25 11:36 

@tiboru: „Előre megcsinálják a DNS-egyezőségi tesztet”

vagy a hivatásos állományban lévő titkosügynököknek úgyis van mintájuk leadva, nem is kellett fáradni 🙂

http://www.origo.hu/itthon/20090825-romagyilkossagok-k-arpad-gyanusitott-portreja.html

„egy időre abbahagyta a zenélést, és elköltözött Izraelbe, ahol egy kibucban dolgozott, mintegy másfél évig, ami az ismerősök szerint újabb jele annak, hogy biztosan nem eredendően rasszista.”

ajajjj… illetve ajvé 🙂

ez nagyon úgy néz ki mintha egy fedett ügynök vezette volna a társaságot… ő képezte ki őket, gondolom megfelelő kiképzésben részesült itt is meg kint is.

szerintem a szlovák szál kezd halványulni… a megbízók/valódi felbújtók így kezdenek még érdekesebbé válni…

 397. tiboru — 2009-08-24 17:44 

@Licus:

Nem tudok semmit hozzátenni a levezetéshez, annyira kerek és találó.

Engedelmeddel a „Conteo, ergo sum!”-ot kölcsönveszem és használni fogom, hacsak nem ígérted már oda másnak 🙂

 396. Licus — 2009-08-24 17:13 

(Ezt nyugodtan tessék átugorni, mert hosszú és általános lesz. Bocs ha ismétlek bármit, ami leíródott itt már más témák kapcsán, de én még nem olvastam vissza az ÖSSZES korábbi témát az ÖSSZES kommenttel együtt.)

Mit történt tehát és mi mit teszünk itt? H egy klasszikust idézzek:

„1. Politikai szélsőségesek tették

1.1.) A szélsőjobb volt

A nyomozástan egyik (…) empirikus alapvetése, hogy az esetek többségében a legegyszerűbb, legkézenfekvőbb magyarázat lesz a helyes (lásd még az Ockham/Occam borotvája néven elhíresült elmélet (…) „

Most ez a verzió a köztudott, tehát lehet, h Occam borotvája jól vágott. A nyomozati eredmények (túlzott) jólfésültségével kapcsolatos kételyeim most lényegtelenek. A kérdés az: miért lázadozunk, hitetlenkedünk, kontesztálunk továbbra is?

Mitől jött le az emberszabású majom a fáról (hívőbbeknek: mi volt a tiltott gyümölcs a Paradicsomban, amiből Ádám evett)? Az, h az ember szeretné, ha VOLNA kivétel a szabály(osnak tűnő) alól. Ha a feldobott kő néha nem esne vissza, vagy az alma nem lefelé, hanem felfelé esne a fáról. Nem szeretjük az unalmas, pocsolyaszagú rutint. Mondhatnánk elegánsabban, h az ember metafizikai hajlamokkal bír – de a lényeg az, hogy ha NEM lennénk ilyenek, akkor Occamnek NEM kellett volna (nagy szellemi teljesítmény gyanánt) a fenti elvet kimondania. Conteo ego sum – kételkedem, tehát vagyok.

Mitől lett ilyen pezsgő a topik? Attól, h ez a bőrünkre megy. Kennedy meg az UFÓ-k is fontosak, de itt az én jövőmről van szó, meg a tiedről, a gyerekeinkéről. Mert tudni szeretnénk, merrefelé halad a világ(unk). Pl. hogy 2058-ban Magyarországon milyen erők fogják kergetni (ne adj’ Isten gyilkolni) egymást. Mert más lesz itt a világ, ha a mostani esetre a szlovákos konteó az igaz, vagy ha a Moszad-os (bocs, ilyen nem volt:)), az ultrajobbos, az ultrabalos. Tehát azért (is) elemezzük a jelent, mert a jövőbe szeretnénk látni. Szeretnénk látni a jövőnket.

 395. tiboru — 2009-08-24 16:07 

Kicsit off:

Ki fogad velem, hogy tíz napon belül legalább két, szenzációhajhászó, összecsapott és nagyon felületes könyv fog megjelenni a „Négyek Bandájáról”?

 394. tiboru — 2009-08-24 15:42 

@James T. Kirk:

Meggyőződésem, hogy „operatív eszközökkel” már hetek óta beszereztek DNS-mintát a gyanúsítottaktól.

Csak találgatok persze, de nem olyan ördöngösség lenyúlni egy általa eldobott csikket, egy poharat, amiből ivott, ilyesmi.

Előre megcsinálják a DNS-egyezőségi tesztet a bűncselekmény helyszínén talált (?) mintával, aztán az elfogás után már hivatalosan (és nyugodt lelkiismerettel) lehet megírni a vizsgálati kérelmet és nyilatkozni a sajtónak.

Olyat is hallottam ám egy képzeletbeli ország rendőrségéről, hogy a figyelők úgy gyűjtöttek be DNS-mintát, hogy a célszemély éppen, khm, egy útszéli prosti szolgáltatásait vette igénybe, aki nézett egy nagyot, amikor a kuncsaft távozását követően az általa tisztálkodásra használt és eldobott papírzsebkendőt két civilruhás faszi felkapta és örvendezve-öklendezve betette egy nejlonzacsiba, majd gázt adtak és elporoltak 🙂

OFF: tényleg, ezt majd megírom a katonasztorik blogba 🙂

 393. James T. Kirk — 2009-08-24 15:40 

@tiboru: ünneprontás ügyben nyithatsz egy újabb pontot, hogy vajon miről terelték ezzel el a figyelmet, hogy a dreamteam teljes gőzzel másra koncentrált…

konteónak ez is jó lehet 🙂

 392. tiboru — 2009-08-24 15:34 

@Karikásostor:

Hogy az NNI-nél gyakorlatilag hetek óta nem nagyon aludt senki egyfolytában 3-4 óránál többet, az biztos. És hogy a siker hány százaléka a mieinké és hány százalék az FBI érdeme, nem annyira érdekes.

El lehet mondani egy csomó negatívumot a magyar bűnügyesekről (leginkább a csúcsvezetőikről), de azért ha egy ekkora gépezet teljes sebességre kapcsol, ott azért röpködnek a forgácsok.

És egy kis ünneprontás: azért kíváncsi lennék, hogy egyéb (értelemszerűen kisebb volumenű, de azért jelentős) ügyek nyomozásában mekkora elmaradást hoztak össze az aradi utcai srácok…

 391. James T. Kirk — 2009-08-24 15:33 

tényleg és az nem fura hogy a letartóztatás után néhány órával már a dns mintára hivatkoztak, illetve az egyezőségre? volt mindenkinek kész dns tesztje? merthogy az nálunk nem úgy megy, mint a helyszínelőkben…

„elnézést bíróúr ez az ítélet volt…”

 390. tommybravo — 2009-08-24 15:30 

@tiboru: Persze az is lehet, hogy a mi sorozatgyilkosaink ennyire közhelyszerűek 🙂

 389. tiboru — 2009-08-24 15:26 

@Licus:

:-)))

Aranyos vagy, tényleg…

 388. tiboru — 2009-08-24 15:24 

@tommybravo:

A profilos dologgal kapcsolatban egyetértek; PsyOps-ozott egyet József tábornok 🙂

 387. James T. Kirk — 2009-08-24 13:04 

@Karikásostor: hát ettől lett volna lehetetlen szinte elkapni őket.

vagy elhallgatják a feladót hogy ne kelljen kifizetni a 100 milliós díjat, vagy megint találtak pár bűnbakot akikre rákennek majd mindent…

 386. Karikásostor — 2009-08-24 11:42 

http://www.stop.hu/articles/article.php?id=534017

És szövegről mi a véleményetek?

„Ezt az ügyet a magyar rendőrök, vagyis mi oldottuk meg. Az érdem nem az FBI-osoké, nem is egy nyomravezetőé, sőt még csak a megsebesült kislány sem játszott szerepet. Ezt éjszakába nyúló agyalással mi pörgettük fel” – mondta büszkén az ügyben dolgozó egyik rendőr, aki szerint éppen azért volt nehéz megfogni a bandát, mert a profiktól eltérően teljesen logikátlanul, összefüggéstelenül hajtották végre a bűncselekményeket.

 385. James T. Kirk — 2009-08-24 09:39 

de még ha el is hisszük hogy a feltételezett elkövetőket fogták el – a rendőrség utóbbi néhány évben mutatott produkciója alapján jogos a kérdés és nem is igazán konteo 🙂 – ki az aki azt gondolja, hogy 4-5 ilyen szalonnáci hobbyból szervezte és hajtotta végre az akciókat.

a másik hogy kiderül-e ha valamelyik eset nem fér bele a „profilba”, vagy ráhúzzák oszt jónapot úgyis mindegy, csak a statisztikán javítson…

 384. Licus — 2009-08-24 08:57 

@tiboru: Ez off lesz, csak azér írom, h lássátok, MIRE KÉPES ez a blog. Sokat olvastam életemben, de krimiket nem, filmműveltségem pedig nulla – krimiszerű akármikbe még leginkább éjjel, elalvás előtt néztem bele néha (de nem végig) a NatGeo, Discovery „tényfeltáró” műsoraiban. Pár hónapja olvaslak titeket, és MÁRIS VÉRESLELKŰ KONTEOISTA lettem!!! Amúgy pedig kinézetre és természetre az a bevásárlókosaras anyó vok, akit 100 ember közül először szólítanak meg („Hol a Só utca?” „Van-e itt posta?” „Hol teccett venni ezt a szép körtét?”) ügyekben, tehát elég jól álcázom magam:)

 383. Karikásostor — 2009-08-24 08:50 

@tommybravo:

A Google Earth térképként való alakalmazásákor Tiboru arra a felvetésre reagáltam, amely szerint ezekről a faluszéli nyomortelepekről gyakran nincs is aktuális, pontos nyomtatott térkép.

 382. tommybravo — 2009-08-24 06:30 

@abandi: Csak nekem tűnik ez a múltheti profilalkotós csapat túlságosan profinak? 4-5 elkövető, akik között rokonok vannak, páran kiváltak, ex-katona (vagymi), aki fegyvert szerzett…

Nekem inkább tűnik úgy, hogy a rendőrök mindent tudtak már a profil kiadásakor, csak alájuk akartak még gyújtani, hátha hibáznak.

A nyomtatott térképet nem érzem akkora hibának: most komolyan, ha te sorozatgyilkosságot tervezel (hangsúlyozom, tervezel), akkor pont a google-on fogod megnézni az, melyik autópálya-lehajtó van közel?

(Ja, és a HVG is beszállt a konteó játékba: hvg.hu/itthon/20090824_romak_elleni_gyanusitottak_tagadas.aspx )

 381. abandi — 2009-08-23 21:04 

Azért annál faszább nincs is, ha van telefon lehallgatásos, rajtaütéses („bizonyítottan rászísta” tetkós)egészcsapatos, fegyvermegtalálásos kurvannyukat felderítés…hipp-hopp…

100Mft azonnal visszavonva…

Mi van a tiszaújvárosi(?) cigány „vajda” dumájával???

 380. abandi — 2009-08-23 20:53 

@tiboru:

Hát, ja …

Állítólag ennek ellenére 6(?) esetben voltak ők és még dezsvírpár is volt a cspatban…

A profilalkotó (dr Bubó) megkapja a lóvét és a főnök (Csőrmester) jelent az állatok királyának… A Küldönc meg jelent a sajtónak…

Büdös ez nekem b+, mint a nylonzacskóban felejtett hónapos zoknihalom!

 379. tiboru — 2009-08-23 20:32 

@abandi:

Aki olyan hülye, hogy nem ismeri a mobilok ilyen jellegű hátrányait, megérdemli a lebukást.

 378. tiboru — 2009-08-23 20:29 

@Licus:

Ejnye, Licus, szerintem az egyik kedvenc szerződ John Le Carré…

 377. abandi — 2009-08-23 19:15 

@Licus:

Halálkufár egyszerű belpol helyzetértékelést írt.

Ellenben az, hogy a „mobiltelefonok alapján „gonzsölítették” fel őket…hát brávó!

Gondolom a Lütyő felügyelő is segítette a medanszényi adathalmaz kiértékelését…

Mázsom úr!

 376. Karikásostor — 2009-08-23 18:56 

@tiboru:

Bár Te biztos járatosabb vagy ezen a területen (mármint rendvédelemben), de azért a térképet gondolom nem kell feltétlen szó szerint érteni.

A Google Earth (jó néha 2-3 éves felvételek vannak fent) pl. remek térképként szolgálhat.

 375. Licus — 2009-08-23 18:37 

@tiboru: Bennem az merült fel (idült conteoitis addictivus, itt kaptam el, korábban nem volt ilyen kórságom…), h valaki itt jól „kibeszélte magát”, oszt kiderül, h ő a hal, ez az egész itt meg a horog volt:(

 374. James T. Kirk — 2009-08-23 17:56 

@tiboru: ja mint a fenyő ügyben az albán szál amit hány évig is lebegtettek?

tényleg egy zsebtolvajlásnál komolyabb ügyben most már mindig ez lesz hogy találomra lecsuknak pár embert akik vagy megszöknek vagy öngyilkosok lesznek? jó anyag a topiknak…

 373. tiboru — 2009-08-23 17:07 

@James T. Kirk:

Mindenesetre soha jobb nemzetközi helyzetet ahhoz, hogy (már ha tényleg van szlovák SIS-szál a dologban) a magyar illetékesek előhozakodjanak legalább valami csöpögtetéses információadagolással a pozsonyi kezet illetően.

 372. James T. Kirk — 2009-08-23 15:09 

@tiboru: tényleg érdekes dr falke szlovák kalandja, pedig éppen kezdtem azt hinni hogy a draskovics terelése a valószínű…

ismerve néhány hasonló horderejű ügyet, valami sorsoláson találhatták az elkövetőket, akik szépen sorban öngyilkosok lesznek a cellában. és tényleg érdekes lenne hogy ha a következő nagyobb események mindig akkor történnének, mikor éppen elterelik valami másról a figyelmet…

 371. James T. Kirk — 2009-08-23 15:05 

simán belefér a konteóba amik felmerültek itt a vélelmezett elkövetők elfogása óta.

az autó ügyben meg azért lehetett ez a csúszás bizonyíték ügyben, mert Nissan Navara-t kerestek , pont mint amilyenekből sokat kaptak a rendőrök…

 370. tiboru — 2009-08-23 14:49 

@Karikásostor:

Engem főleg az zavar, hogy ennyi tárgyi bizonyítékot találtak. Majdnem egy éven keresztül minden arról szólt, hogy milyen profik az elkövetők, most meg kiderül, hogy térképet (TÉRKÉPET!) készítettek, amelyen pl. be volt jelölve egy nógrádi település cigánysora, aholvá a következő rajtaütést tervezték.

Térkép, egy Nógrád megyei kis falu cigánysoráról… Mintha egy zsé-kategóriás, csapnivaló krimit néznék, ahol egy kurvanagy piros X van a térképen, egy szerencsétlen putrit megjelölendő. Valószínűsíthetően egy olyan településen, ahol összvissz van vagy ötven ház…

Meg egy söröző falába beépíteni a fegyvereket…

Érdekes amúgy ez a Sólyom-féle incidens; bevallom, nekem is megfordult a konteós agyam egyik rejtett zugában, hogy milyen érdekes az egybeesés.

 369. Karikásostor — 2009-08-23 12:58 

@tiboru:

index.hu/bulvar/2009/08/23/atszallitottak_a_romak_elleni_tamadasok_gyanusitottjait/

A legfrissebb híreket olvasva egy pár dolog elgondolkoztatott. Nagyon kíváncsi lennék a nálam tapasztaltabbak véleményére.

A híradások itt már jelentősebb fegyverarzenálról és három terepjáróról beszélnek + egyéb technikai berendezésekről.

Azért ezek a dolgok valahogy meghaladják számomra az egyszerű portások átlagos szintjét.

Ezek beszerzése tömegével, még az éjszakában sem olcsó mulatság, és talán nem is csak a sima „katonák” szintjén mozog.

Pár évvel ezelőtt még tisztában voltam hozzávetőlegesen az éjszakai portás tarifákkal, de mezei ajtónállók még ha kicsit keményebb dolgokat is bevállalnak nem keresnek ennyit.

Azt gondolom érdemes elgondolkodni azon, hogy mégis ki lehetett a megrendelő/felbujtó?

És még egy konteoba való gondolat:

Mi történt még ugyanazon a napon. Sólymot kitiltották Szlovákiából…

Ti mit gondoltok?

 368. tiboru — 2009-08-23 10:28 

@Licus:

Be lehet az IP-cím alapján, de sima bloggazdaként erre momentán nincs lehetőségem (és megfelelő programom sincs telepítve), max. a blog.hu adminjei.

Licus, úgy látom, egyre komolyabban foglalkoztat a gondolat, hogy Halálkufár tényleg debreceni lakos…

 367. Licus — 2009-08-23 06:45 

@Krétázok…: Végy valakit, aki nem szokott túl sokat írni, nincs 5 diplomája, de van viharos és elszánt lelke, biztos elolvasott sok érdekes kalandregényt (talán főleg a légióban játszódókat…) és olyan körben mozog, ahol az (egyszerű) emberek igenis szoktak sorskérdésekről beszélgetni (egymás közt). Ez Halálkufár stílusa. Valaki kb. 100 kommenttel feljebb elkezdte kérdezgetni, h be lehet-e mérni (pontosan), ki honnan írdogál. Lehet???

Továbbra is kérdezem, megvagy-e még Halálkufár?

 366. Krétázok... — 2009-08-22 17:24 

Nem is tudom, miért gondolom azt, hogy „Halálkufár” biztonsági őrként dolgozott egy debreceni szórakozóhelyen…

Ez már-már egy újabb konteo alapja lehet!

Minden esetre szép volt, ahogyan a rendőrök a sajtón keresztül az orruknál fogva vezették a népet! Sajtón az elektronikus sajtót és „egyes” blogokat is értek. 🙂

 365. tiboru — 2009-08-22 12:53 

@Neocon:

Ha ez egy énblog lenne, akkor érdemben válaszolnék 🙂

De itt a konteókkal foglalkozunk, úgyhogy senki sem kíváncsi a lelkemre, a világnézetemre vagy a hasonló finomságokra.

Örvendezzünk inkább, hogy Bencze tábornok „felelősen kijelentette”: a Debrecenben elfogottak bűnösségét számtalan tárgyi bizonyjték is alátámasztja.

Egy picit azért aggaszt az a félmondata, mely szerint „a mestermunka, a bizonyítás azonban most következik”…

Ezt hívták úgy annó, hogy nyitva hagyta a kiskaput egy B pontos megszüntetésnek (ez a „bizonyítottság hiányában” történő nyomozás-megszüntetés).

 364. Neocon — 2009-08-22 09:34 

@tiboru: Persze, de nem azt irtad, hogy kedves Halalkufar ebben a tonnanyi szarban, amit itt osszeirtal kb. 3 olyan mondat van, amivel egy felnott, civilizalt, 21. szazadi (a szo minden ertelmeben) europai ember, aki az orranal tovabb lat egyetert es en is kozejuk tartozom, hanem „Jó hosszúra sikeredett, de nem rossz… Sőt. „. Szerintem a ketto messze nem ugyanaz, meg ha rendkivul udvarias akartal lenni, akkor sem.

 363. tiboru — 2009-08-22 08:16 

@Licus:

Igen, olykor a mennyiség magában hordozza a minőség ígéretét 🙂

@Neocon:

Biztosan ismered a példázatot a több tonna homokkal, amiből végül kimosnak két gramm aranyat 🙂

 362. Licus — 2009-08-22 06:01 

@ MTi @Neocon: @tiboru: Rövid szöveg, kevés információ – hosszú szöveg, sok információ… Úgyhogy Halálkufár, megvagy még???

 361. Neocon — 2009-08-21 23:54 

@tiboru: Na ne, most nagyot csalodtam benned. 🙁

 360. MTi — 2009-08-21 18:43 

@tiboru: csak nem te profiloztad? :)) Szerintem igen!! :))

 359. abandi — 2009-08-21 18:19 

Hurrá! Akkor megvannak!

„Meglátjuk… És legyünk derűlátók.”

Mondja a konteos…

Brávó!

 358. tiboru — 2009-08-21 12:36 

HA a valódi elkövetők akadtak horogra, gratulálok az illetékeseknek.

Meglátjuk… És legyünk derűlátók.

 356. akar — 2009-08-21 10:23 

kuruc.info/r/35/45381/

közben kiderült az egész, hétfőn nyilatkozat-áradat várható.

 355. Attus Germanicus — 2009-08-20 14:46 

Ma hallottam egy új, számomra eddig ismeretlen verziót:

Igazából egyetlen embert akartak megölni, azt a fiatal férfit, aki Tiszavasváriban, az Alkaloidában dolgozik (vagy nem is tudom, hogy hívják most azt a gyárat).

Ez a gyár eredetileg kábítószer-gyártásra épült, és bár ma már nem ez a fő profilja, ma is nagy mennyiségben találhatók ott kábítószer-alapanyagok (mák-alapúak). És a férfi a kábítószer-bizniszben volt benne valahogy, anyagokat csempészett ki a gyárból, de vagy lebukott, és a gyár lövette le, vagy megijedt, nem szállított, és a megrendelő kábítószer-maffia lövette le.

A többi eset meg csak azért volt, hogy erről az egyről eltereljék a figyelmet, és mindenki etnikai okokat keressen.

 354. Gyalogtank666 — 2009-08-20 13:57 

Igazán nem vagyok szakértő, de szöget ütött a fejembe, hogy miért becsületes, dolgozó embereket lőnek halomra, miért nem bűnözőket, hiszen ez utóbbi változat sokak tetszését elnyerné. Nem lehet, hogy ilyesmivel kezdték, csak a kutya nem figyelt rájuk, a rendőrség elkönyvelte alvilági leszámolásnak és kész? Nagyon feltűnő, ha Magyarországon egy cigány kábítószer-kereskedőt, lányfuttatót agyonlőnek? Bekerül az újságokba? Nem lehet, hogy az első támadást megelőzte három-négy másik, de mivel ott bűnözők voltak az áldozatok, senki sem nyomozott az ügyben? A tettesek pedig le kellett hogy vonják a következtetést: Ebből sohasem lesz „ügy” itthon. Így aztán taktikát váltottak és inkább nyilvánvalóan ártatlanokat ölnek, mert ennek nagyobb a visszhangja?

A kérdés: Történt -e hasonló alvilági leszámolás az utóbbi időben?

 353. gyepetto baggio — 2009-08-20 06:41 

unicom meg dreher kép helyett értelmesebb lett volna egy térkép a helyszínekről

 352. tokmányos — 2009-08-19 18:53 

@tiboru: Köszi.Elolvastam.

 351. James T. Kirk — 2009-08-19 17:29 

@tiboru: áááá dehogyis, semmi irónia nem volt benne 🙂

a profil egy részét természetesen le lehet vezetni a nyomokból/fegyverekből, elkövetés módjából, de az rettentő kevés, ha nem tudják hozzátenni a nagyszámú esetből származó tapasztalatot.

tényleg nem akarom bántani szegényeket, van elég bajuk, de azért csak megkérdezném nagy nyilvánosság előtt mikor nagy arccal nyilatkoznak a témában, hogy mi alapján profiloznak, ha bevallottan ez az első eset? hmmm…..

100+ fős dreamteam, 100 milliós nyomravezetői díj… ötletszerű nyilatkozatok hogy megvan az elkövető… tényleg nem akarok ellendrukkerkedni, de ez már kezd szánalmas lenni.

 350. tiboru — 2009-08-19 17:08 

@Zig Zag:

Igen, nekem is ismerős a Teve utca személyzeti/kiküldetési politikája, úgyhogy el bírom képzelni 🙁

 349. tiboru — 2009-08-19 17:06 

@tokmányos:

Hát sajnos erre már tényleg nem futná az időmből…

 348. tiboru — 2009-08-19 17:05 

@James T. Kirk:

Van annak vagy tíz éve, hogy az első komolyabb magyar profilozó eset megtörtént. Ha jól emlékszem, a Seres-gyilkosságot követően került rá sor.

Mondanom sem kell: eredménytelenül. Sokat röhögtünk akkoriban, olyan szánalmas próbálkozás volt 🙂

 347. tiboru — 2009-08-19 17:00 

@James T. Kirk:

Mintha rejtett iróniát vélnék kicsengeni a kommentedből 🙂

 346. tiboru — 2009-08-19 16:58 

@tokmányos:

Ezt is tudom ajánlani Quantico-ügyben:

http://www.hirsarok.hu/node/14729

 345. tokmányos — 2009-08-19 11:39 

@James T. Kirk: Üdv! Köszönöm a felvilágosítást.Még mondja valaki,ezután hogy hülyeség a blogok olvasása,írása.

 344. James T. Kirk — 2009-08-19 10:16 

@tokmányos: Quantico az FBI kiképzőbázisa, kvázi campusa 🙂

szoktak oda járni külföldiek is, rendvédelmisek mehetnek oda, mintha egyetem lenne, vannak speciális kurzusok is. magyarok is jártak oda, és remekül tudják felhasználni a tanultakat a magánszektorban, ahova elüldözik őket…

 343. James T. Kirk — 2009-08-19 10:14 

FBI ügyben én dobtam fel a labdát, de én nem „mezei” ügynökökre gondoltam, hanem a profilozókra, akik ezt kitalálták annak idején.

ne hasonlítsuk már őket akár egy sima ügynökhöz se, bár már egy ideje a normál kiképzés részeként is tanulnak alapismereteket ebből a tárgyból is.

és eléggé irritál ha ilyet mondanak itthon pl. ebben az ügyben, mert a profilozást egy hatalmas több százezres vagy milliós bűnügyi adatbázis feldolgozásával alapozták meg, mintákat, sémákat keresve. beszéltem már itthon is olyan törvényszékis kollegéval, aki magánszorgalomból olvasott utána, és igen hasznos ötletei voltak, de őt valószínű nem hívták meg ebbe a dreamteambe, ha jól tudom leszerelt miután ki akarta csinálni egy ügyész, akit valószínűleg megvett a vádlott anno. és ezzel nincs egyedül, nehogy bárki azt higyje, hogy a felesleges és nélkülözhető emberek mentek el a bűnüldözésből az elmúlt pár évben.

 342. tokmányos — 2009-08-19 08:30 

@Zig Zag: Háj!Segíts már légyszi .Mi az a Quantico ? Biztos egy kiképző tábor.De hol? Meg milyen jellegű a kiképzés? Nem akarok bután meghalni. Köszike!

 341. tokmányos — 2009-08-19 08:22 

T. Tiboru!A viccet,meg az iróniát félre téve,javaslom :indíts egy – van -e interneteten keresztüli „lehallgatás „című blogot.Természetesen minden normális ember tudja ,hogy figyelik,feldolgozzák az adatokat.De nem mindegy, mire használják fel az infókákat!A címet módosítsd,ha jobb öt leted van.Üdv toki.

 340. Licus — 2009-08-19 08:00 

@tiboru: Kutyám nincs (annál sokkal vérengzőbb állatot tartottam, de elpusztult szegény – nem most!!!!!!!) Én viszont álmos vok. (Szólhattál volna előbb is, minek főzöm és iszom én azt a sok drága kávét, ha úgyis mindegy…)

 339. Zig Zag — 2009-08-19 07:53 

@tiboru: most is van kint Quantico-ban magyar rendőrtiszt. azt azért ne kérdezzétek meg, mennyi időt dolgozott az illető a „frontvonalon”, azaz olyan feladatkörben, mint a nyomozás, felderítő munka, vagy akár a járőrözés… kb mint József tábornok 🙂

 338. tokmányos — 2009-08-19 07:48 

@tiboru: Helló kicsi rendnek őre!Én most már teljesen beszartam….A kiskutyám mostanában sokat alukált,én meg azt hittem frontérzékeny…..Meg tényleg új postás hozta a nejem munkanélküli segélyét!Hát abban sok minden nem volt, de lehet,hogy belevarázsoltak egy csipszet,vagy mi a gecit? Ha má jó kapcsolatban vagy a csipszesekkel szójjá má be nekik,hogy a a drága jó, olajos barnabőrű csudálatosan szíp feketeszemű szomszédjaimnak javíccsák má meg a tévéjüket!Hátha nem engem baszogatnának a rend okos őrei, meg a vpo ,vagy mi fasz a nevük, mondjuk hajnal öt -kor!Sietek kimosni a gatyámat.

 337. tiboru — 2009-08-18 20:55 

@Valandil:

Azért ne feledd, hogy Quanticóba a mi fogalmaink szerinti másoddiplomások mennek; mindenkinek van már minimum egy BSc-je.

Öt hónap (ha jól tudom, kábé 480 elméleti és 350 gyakorlati óra oktatás-kiképzés) meg nagyon hosszú idő, főleg, ha kizárólag szakmai tárgyakat tanítanak és nem szaroznak töltelék-marhaságokkal…

Aztán ott vannak a szakosodási tanfolyamok (4-12 hét), ahol egy-egy szakterület embereit csiszolják…

Nem vagyok egy jenki-fan, de egy átlagos FBI-ügynöknek pont elég az a Quantico, meg átlagosan háromévente a továbbképzési hónap.

 336. wlakos — 2009-08-18 20:41 

Üdv mindenkinek!

Kicsit elcsépelt de én is gratulálok a poszthoz.

Végig olvastam a hozzászólásokat, nagyon elgondolkodtatóak vannak benne.

Különösen akik szakmai szemmel nézik.

 335. tiboru — 2009-08-18 20:05 

@Licus:

No, akkor magánmélben kérem a frankónak vélt megfejtést…

 334. tiboru — 2009-08-18 20:04 

@Zig Zag:

Az új postás még hagyján, de végre a kábeltévések is kijönnek és jól megmérik, hogy hogyan lehetne még tisztább képet és hangot szolgáltatni a havi előfizetésért 🙂

Licus, ha a kutyád kicsit álmos mostanában, nem a véletlen műve 🙂

 333. Zig Zag — 2009-08-18 13:55 

@Licus: szerintem nem így történt. előszöris ip címedet bemetszették, beazonosítottak ki vagy, majd rövid úton feltették a telefonodat halló-hallóra 🙂 kb itt tartanak most a feldolgozásodban. holnap meg új postás viszi hozzátok a levelet 😉 jó, jó, kicsit konteósra sikeredett.

 332. Licus — 2009-08-18 12:42 

@Halálkufár: Szöveged (ami sokat elmond a szavakon túl is) alapján 2 tippem van:

a) te is egyike vagy a tettesek nyomát bottal ütő, elkeseredett (évek hosszú során át elkeserített), ám alapjában jóakaratú szerv-tagoknak,

b) már mennek érted; nem tettesként akarnak begyűjteni, csaaak… kicsit elbeszélgetnének veled.

Tiboruról meg most már kb. meg tudom tippelni, mikor és miért ment/küldték nyugdíjba 🙁

 331. Licus — 2009-08-18 12:37 

Csendesik a topic, ami (a szürke állomány pezsgését tekintve) nagy kár, ugyanakkor alapjában véve ez a jó, mert eszerint nincs újabb zrí, újabb baj… A szunyókálást mutatja, h én (=a csendes hallgatóság, bevásárlókocsis piacrajáró nénike) egyre többet szövegelek. A piac azér lényeges, mert én a közhangulatot nem a kocsmából, hanem a piacról ismerem!

 330. Valandil — 2009-08-18 12:18 

Az FBI-tól nem lennék annyira hasraesve: 20 hét a képzés. Persze technikájuk és adataik vannak, de ennyi idő alatt ügynököt képezni… Az RTF elvégzése se jelentette azt soha, hogy az ember kész nyomozó, hanem odarakhatták egy öreg róka mellé, és megtanulhatta a szakmát. Csak az elmúlt 20 évben kicsit hiányos lett ez a szakmai lánc.

 329. Valandil — 2009-08-18 12:12 

@Fantómas: Ne feledjük, Tatárszentgyörgyön a ház környéki fák ágait is lekapta valami. (A házból is lőttek kifelé.) Tehát egyáltalán nem szívbajos(ak) az elkövető(k) – mármint, ha egyezik a személye/ük a többi esettel.

@tiboru: 120 embert összefogni nyomozásnál nem lehet, és nem érdemes. Emlékszem, még anno K. belügyér oktatott ki engem egy lakossági fórumon, mert az olajvonatos nyomozás taglalásánál hangosan nevettem. (K. belügyér nem volt rendőr, én igen, 12 évig – talpasként kezdtem, kunbéla, rtf, stb. (ja igen, cigányvonalas voltam sokáig, csak Tonhauser volt jobb nálam ebben a témában, de neki volt korelőnye))

 328. tiboru — 2009-08-18 08:49 

@Halálkufár:

Jó hosszúra sikeredett, de nem rossz… Sőt.

 327. tiboru — 2009-08-18 08:48 

@éniszteri mitkár:

Na, erről beszéltem/beszéltünk. És ettől féltem/féltünk…

 325. Halálkufár — 2009-08-17 23:33 

Hát persze, hogy jó gyerek voltam 🙂

Egyébként én is olyan vagyok már mint Willard az Apokalipszis most-ban, csak nézek csendben magam elé és nem tudom eldönteni, hogy a valóságban vagyok e még, pl most is TV2 híradóban: „Két feltételezett magyarok nyilai tagot fogtak el, akik segíthettek kiképezni a terroristákat” Az, hogy ez az ország abszurdisztán, teljesen értelmet nyert, totális őrület ami itt van, a médiát gyakorlatilag semmi sem kontrolálja, de látszik egy amolyan vádolj meg valamit, valakit és akkor téged nem fognak taktika, pl leplezz le egy jelentéktelen alak hatalmas végkielégítését vagy korrupciós ügyét és addig se a tiéden rágódnak, vagyis folyamatosan keress magad helyett más bűnösöket, pl cigányokat utálja a társadalom ne őket, vagy pl figyeljük meg, az ORTT minden faji, szexuális vagy agresszió nem megfelelő besorolásánál sötétítéssel bűntet, de az, hogy a híradóba gyakorlatilag hazudnak, vagy nem megfelelően mutatják a tényeket, (pontosan tudják és tanulják, hogy kell ezt) ez nem érdekli őket. Aztán mielőtt gondolkodnának az emberek, add a szájukba a tényeket, mielőtt maguknak kellene összerakni a tényeket (Híradó-média)

Megértem, hogy sokan azt hiszik, a cigányságot negatívan érinti ha mindig odateszik a híradóban, hogy xy embert cigányok támadták meg, nem azt mondják 20-30 helyi lakos kapákkal kaszákkal, nos 1 ez sértő a teljesen más szociológiai szinten lévő törzsgyökeres lakosságra nézve, 2 hogy ki nem tudja anélkül, hogy kimondanák 20-30 cigány az a 20 30 ember, nem tudom elképzelni, talán azok a kisnyugdíjasok akik már a szárazkenyeret is szárazkenyérrel eszik de még mindig Feri a hős aki népéért él, aki bár milliárdos de anyja ha főz, odamegy a rezsóhoz, hogy ne fázzon. Szóval megértem, hogy sokan tartanak az általánosítástól de azt is hiszem, hogy az embereknek van szeme és látja, hogy a cigányságra bizonyos viselkedési fajták, bűnelkövetési formák jobban jellemzőek mert a szocializációjuk nem tart olyan rég óta, mint az un, magyaroknak. Tudom, hogy vannak olyanok (szerencsére egyre kevesebben) akiknek a Kínai nő és a cigánylány is magyar, pedig szerintem ez szerintük sem igaz, vagyis ez őket is sértené, de el kell fogadni, hogy a cigányságot a Rákosi rendszer egyszerűen betelepítette a régi polgári házakba, azok meg felszedték a szőnyeget, mert nem tudták mi az, pontosan olyan ez mint az Aveyroni vadfiú, akit az 1800-as években próbáltak 12 év totális szabadláb után a társadalmi normákhoz igazítani, nem sikerült, ráadásul a cigányoknál ezt rosszul is csinálták. Egy részüknek sikerült de a nagyrészük még mindig képtelen ezt a szocializációs szakadékot behozni és engem is felháborít, hogy ez a nem bántsuk a rasszokat elmebaj manapság így eluralkodott mindenen, mert itt már rég nem erről van szó, a cigányokkal sem az a baj, hogy Indiából származnak, hanem, hogy a szocializációs szakadék miatt a viselkedésük és megnyilvánulásaik nagy átlagban tolerálhatatlanok a többségi társadalomnak. A hiba itt is azzal a csendes és felzárkózásban sikeres tisztességes réteggel van, akik hallgatnak egy Cozma gyilkosság vagy egy Balatoni menetelés esetén is és sőt, még mondják, ne legyünk rasszisták, pedig nekik ők is tudják, hogy ennek a faji maszlagnak ehhez már rég nincs köze. Még mondják de már rég nincs benne patron, olyan erőtlen ez a faji sz@rkeverés és egyre jobban látni fogják, hogy nem azzal van a baj, hogy a cigány cigány, vagy, hogy cigánynak vagy romának hívjuk, vagy nem azzal van baj, hogy Londonban már szinte csak feketét, indiait, ázsiait vagy arabot látsz, azzal van a baj, hogy ezek a harmadik világbeli etnikumok sokkal gyorsabban szaporodnak mint a fehér ember és mivel csak kb 100-200 éve erőltetjük ezekre az un. fehér demokratikus über kultúrát (persze rosszul és helytelenül tettük) de ezek a népek a saját normál kultúrális sajátosságaikkal és számunkra lemaradott vagy más szocializációjukkal nem képesek beilleszkedni a törzsgyökeresek un. többségi társadalmába és minden rasszizmus és nácizmus nélkül (mert az antifasiszták is nagyon okos gyerekek, semmi mást nem tudnak csak ezt fújni minden gondolkodás nélkül) szóval rasszizmus nélkül is azt látom ami Európában van, az nagyon nem megy a fehér ember számára jó irányba. A rasszizmus elleni harc egy önfelörlő mehanizmus, mert azt mondja a világ legyen sokszínű vagyis ezt a sokszínűségét ami már adott, fogadjuk el de pont ezzel felörőlnek már adott pl az Európai sokszínűséget, mert amíg egy Franciaországi városban egy hónapban születik 5 fehér és 20 bevándorló gyerek, akkor az mindent jelent csak azt nem, hogy a fehér ember 100 év múlva is tényező lesz Európában. Vagyis ezek a görcsösen egyenlőséget hírdetők és liberálisok pont azt ben veszik észre, hogy jelenleg is szorul háttérbe Európa lakossága, persze majd csak akkor vesszük észre mint a cigizéssel a tüdőrákot, de akkor már késő lesz, kimutatták az elmúlt pár év születési statisztikájából, hogy 100 év múlva minden második állampolgár itt cigány lesz, mert más gyorsasággal születnek a gyermekeik és ez ha nem tetszik, akkor rasszista vagy, pedig csak azért nem tetszik mert elvégre ez a magyarok hazája, Európa a fehér ember földje, nem hinném, hogy a világot így összekellene keverni a könnyebb uralhatóság érdekében. Minden ember lehet egyenlő, de a saját földjén és nem érdekel, hogy ott mekkora gáz van, tegyék rendbe és ne hagyják, hogy Burmai drogbárók, tálib idióták vagy komcsi párttitkárok irányítsák az országukat és előbb útóbb kifog pattani a feszültség az Európai fehérek és a bevándorlók, vagy a magyarok és a cigányok között, ez van, lassabban szaporodunk fehérek de háttérbe nem szorulhatunk a saját földünkön. Bírnám, ha pl a sziget antirasszista közönsége kiruccanna pl valamelyik afrikai országba, ahonnan egész európába jönnek át táskaárús fekák, és ott magyaráznák, hogy minden ember egyenlő, nem jönnének vissza egyhamar. Totálisan megörjítették az embereket itt, a kommunizmussal és a liberalizmussal is. A kommunizmus azt mondta, neked nincs lakásod, a liberalizmus azt mondta, ha mégis van, engedd be a saját területedre a máshol lakókat. Be is jöttek és ettek ittak a hűtőből, de annyian lettek végül, hogy neked kellett megszöknöd a saját lakásodból, ahonnan ők jöttek ugyanis, nem voltak ilyen lakások és nem tudták, hogyan kell benne viselkedni, hogy azzal elnyerjéj a házigazda bizalmát, de szerintem nem is akarták. Itt jön képbe a fehérrasszizmus, vagyis, hogy a rasszizmus nem csak ide, hanem oda felé és működik, lényegében egy gondolkozási, voltaképpen egy nem gondolkozási forma, ami a fehér ember ellen ugyanazon módszerek szerint irányulhat mint a feketék ellen pl, de erről senki sem beszél, mert ez nem trendi. Majd ha az Angol elnöktől kezdve a pápáig mind szinesbőrűek lesznek egy kicsit elgondolkoznak a békedumával meghülyített tömegek, csak akkor már később lesz, mert a többség mindig erőszakot tesz a kisebbségen és ha mi leszünk a kisebbség, fehér emberek, akkor szívni fogunk és majd meglátjuk mit ér a liberalizmus. Kicsit azt hiszem ez a világösszeolvasztó vörös és sárga legyen kék katyvasz a mi védelmünk előkészítésére jó, mert ha sokat hangoljuk a világot az elfogadásra, minket fehér embereket is elfognak fogadni, de ebbe nem hiszek, inkább kamatostul megfizetik majd a gyarmati időket. Elnézést a miséért.

A megoldás ugyis az lesz, hogy erősödni fog a nacionalizmus ami minden nép természetes önvédelmi mehanizmusa és visszakellene szerezni az elcsatolt területeket egy erősebb állam érdekében, persze HongKong, a szudéta vidék vagy Izrael visszakerülhetett azoknak a kezébe akik igényt tartottak rá talán jogosan, csak mi vagyunk antifasiszta egyszerűséggel fasiszták ha az 1000 éves országunkról álmodozunk. Szerintem a cigányságnak és a zsidóságnak sokkal erősebben kellene persze a saját indentitása megtartása mellett a törzsgyökeres lakossághoz és kultúrájához, szocializációs fejlettségéhez viszonyulnia, kellenének az Európai országoknak rendelkezések, hogy ennyi bevándorló még maradhat ha nincs más választás de több nem jöhet + erősíteni kellene a nemzeti identitást és a fehér lakosság szaporodását. Ha ezek a gyilkosságok valóban egy a helyzettől bekattant ember által történnek (lelehet menni pl a Hevesi cigánysorhoz, jó próbatétel beavatásokhoz bátorsági próbaként) meglehet tapasztalni ott aztán a világ sokszínűségét és végsősoron teljesen mindegy miért szúrnak hátba kérdezés nélkül, miért szaladgálhatnak gyakorlatilag állati szinten reagáló román cigány késelő tolvaj gyerekek a Blahán, minden rossz kivált valamilyen reakciót, ami ezt a rosszat likvidálja és hazudozhat a média, az SZDSZ lehet itt teszetoszáskodni a szavakkal cigány roma, gyerekcsíny a kislány levetkőztetése és kirablása, megélhetési bűnözés, kirekesztés stb, a társadalom reakciója nem biztos, hogy emberséges lesz ha betelt a pohár.

 324. miezitt (törölt) — 2009-08-17 14:35 

@Zig Zag: pff, kosz. holtig…

 323. James T. Kirk — 2009-08-17 11:18 

Licus

magyarországon nincsenek profilozók, legjobb esetben is találgatnak. a profilalkotás hatalmas statisztikai adatbázison alapszik, nagy vonalakban lehet átvenni belőle az FBI-tól, de lényegében az itthoni bűncselekményeket és elkövetőket kellene feldolgozni.

de legyünk már reálisak és kellőképpen szerények, még a számadatoknak (hány darab ilyen vagy olyan cselekmény stb) sem hihetünk, nemhogy ilyen részletes adatokkal dolgoznának…

sajnos amit jelenleg csinálnak az tippeléssel egybegyúrt kínlódás, biztos vannak olyanok akik tanultak kriminalisztikát vagy jártak isibe Quanticóban, de egy buszbérlettel és maglite lámpával nem fognak senkit elkapni.

 322. Licus — 2009-08-17 08:39 

@Zig Zag: Bocs, nem a BLOG-ra mint egészre gondoltam, hanem erre az egy témára csak!

 321. Licus — 2009-08-17 08:38 

@Zig Zag: Tehát akkor most néhány profilírozó v h híjják ezeket a manókat vadul tartalom- és stíluselemzi eddigi szavainkat?!

Az egész topikra vonatkozóan pedig: azér ez sem semmi, élőben krimimegoldósdit jáccani, mintha Agatha Christie valamelyik regényében egy kis vidéki hotelben összeverődött társaság lennénk… Kicsit morbid meg szomorú, de naon izgi.

 320. Zig Zag — 2009-08-17 08:33 

@Licus: ez a konteó azért nem állja meg a helyét, mert a konteo blog nem most indult, a zsernyákok meg nem hiszem hogy ennyire előrelátók lennének. …. vagy mégis?

 319. Zig Zag — 2009-08-17 08:31 

@Licus: nem ez lenne az első eset 🙂

 318. Zig Zag — 2009-08-17 08:28 

@miezitt: szvsz = szerény véleményem szerint

 317. Licus — 2009-08-17 06:48 

De nem csak ők. Privát konteóm:

A zsernyákok vakarják a fejüket, sehol nem láccik az elkövető. Hopp, jön egy jó ötlet: csináljunk ebben a témában egy „üzenőfalat”, hátha az (önelégült) elkövető is megszólal, bízva a névtelenségben… Hiszen az Unabomber is azon bukott le, h nyilvánosan szövegelni kezdett! Tehát ez a téma most egy csali:)

 316. Licus — 2009-08-17 06:44 

Ahogy a sajtóhíreket olvasom, naon az az érzésem, h az újságírók is alaposan kijegyzetelték a fenti szövegeket…

 315. miezitt (törölt) — 2009-08-17 06:43 

tom, hogy ho’t ciki, de valaki mondja mar meg, mi a peknek a roviditese az „Szvsz”?

 314. tokmányos — 2009-08-16 17:38 

@Halálkufár:Helló! Örülök,hogy válaszoltál.Nem vitatom, az ember életét kioltani bűn.Sokat gondolkodom,hogyan lehetne frappánsan definiálni például azt az uralkodó elitet akik ebben az országban is vezető szerephez jutottak.Meg úgy általában a világban.Nem lehet egyértelműen :zsidózni,maszatozni,moszatozni, kommunistázni, multinacionalistázni stb…De kimerem jelenteni a mi országunkban ez a 6 cigány megölése semmiség.Hiszen minket a többséget LASSÚ HALÁLRA ÍTÉLNEK!!!!Hitlernek , Sztálinnak, sokkal emberségesebb technikája volt.Említést teszel a TANÁCSADÓKRÓL .Egyet értek.Ennek a tetű Gyurcsánynak még tanácsadók sem kelletek.Rendkívüli retorikai képessége van, amúgy biztosan elmebeteg.Ahogy táncol???? Nem ismeri a testbeszédet?? Vagy akkora genya ,hogy benyomott egy dupla csavart,általam nem ismert céllal.Búcsúzom,azért nem válaszoltál,hogy mennyire voltál vásott gyerek.

 313. Jurganov — 2009-08-16 17:31 

@Halálkufár: nagyon igazad van. viszont a nép nem fog belátni semmit, sajna tényleg meg kell mondani nekik, hogy mi van. az átlagember(csak a mónika só meglegyen) olyannyira buta, hogy nagy részük nem fogja fel azt sem amit hall vagy lát. megszokta, hogy gondolkodnak helyette. ez a szomorú.

a náci-kommunista dologról meg annyit, hogy a nácizmusból valakiknek nagyon sok pénze van, ezért nem hagyhatják, hogy elhomályosítsa valami .

 312. Halálkufár — 2009-08-16 11:43 

nincsenek formális szabályok Tokmányos, ami kicsiben igaz, az nagyban is az. Az emberek ne hidd, hogy valóban megváltoznak azzal, hogy öregszenek, az emberiség 90% légy nyugodt, hogy a gyerekek szintjén van, csak a módszereik mások. A lényeg a valóban egyszerű példában ugye a figyelem elterelés volt, hogy a közösség tagjai egy valóban drámaibb problémával foglalkozzanak. Pontosan tudják, hogy működik az ember, milyen módszerekkel lehet 10 embert és 10 milliót megvezetni, nincsenek formális keretek, egyként, szerintem rosszul reagálunk le dolgokat de a többség reményeim szerint előbb útóbb átlát ezeken, mert kiismeri őket. A demokráciáknak nevezett korunkban az a legborzalmasabb, hogy még nem ismertük ki eléggé és sose valósult meg, de az ember életért még ennél kevésbé aljasabb rendszerekben sem volt kár. Kialakítottak itt egy mesterséges tébolyt totálisan kettős mérce nélkül. Most is az Auch@nban egy szigetes faszi vörös barettben volt, rajta vöröscsillag, de valamiért az embereknek nem szúrt szemet, ha horogkereszt lett volna, biztos beszólnak neki, pedig itt az egyik legaljasabb formája volt a kommunizmusnak, a világon pedig kb 100 míler ember halt meg áldásos ideológiája miatt és egylapon kezeljük a nácizmussal? Na már most az emberek, akik ennek megértésére sem képesek, úgy vezetik meg profi pszichológus tanácsadók ötleteivel, hogy csak nézünk, ezek a szarból visszatudják hozni a kormányzást, félelmetesen magas IQ-ja van a tanácsadóiknak, de nem csak itt, mindenhol. Szerintem ha távolodunk az országtól akkor látjuk, hogy kinek az érdeke az, hogy a fő kérdés ez legyen, ne az, hogy hogy a p.be lehet megélni 60.000ft minimál bérből? De mindegy, ki foglalkozna ezzel, amikor borzalmas gyilkosságokat követnek el? Ne legyünk már annyira anyagiasak nem?

 311. tokmányos — 2009-08-16 06:25 

@Halálkufár: A Tiboru helyett jól összefoglaltad az eddigi írásokat.Nincs is különösebb megjegyzésem,talán csak annyi,hogy a helyedben kihagytam volna az ellenőrzős,kishúgot lelökős párhuzamot!Hallom hogy kérded,hogy miért? Nem vok cucológus,picológus,vagy mi szösz,de nagyon vásott gyerek lehettél!A húgod jól van?

 310. tokmányos — 2009-08-15 23:27 

Nem mondok semmilyen jelzőt,de nem volt egy kreatív gondolatotok sem.Többnyire a média sugalta történetekkel rukkoltatok elő. És ha az UFÓK csinálják a cigány gyilkosságokat? Mérik a szegény cigók tűrőképességét!A balfasz magyarokét már rég bemérték: a végtelenbe tart….(meg is érdemlik)Nem gondolod Tibborúúú,hogy helyettetek fogok gondolkodni,ill.ötletet adni.Dolgozzatok meg a fizetésetekért.Há tesó,ha te nem oarra doggozó akkor bocsika.

 309. saul — 2009-08-15 17:52 

@Nash vs. Keynes:

persze hogy nincs, van fogalmad

mit gürizik itt mindenki, hogy erre ne is gondoljon?

 308. Nash vs. Keynes — 2009-08-15 12:25 

basszus sehol semmi moszad vagy szdsz szál? 🙂

amúgy ha titkosszolgálat akkor nyilván a politikai hasznot kell keresni. Küldföldön a szlovákokat, nálunk az mszp szdsz-t lehet, ezek ugyanis konkrétan és tényszerűen építik fel ezekre a rettenetes akciókra a politikai kampányukat.

 307. Halálkufár — 2009-08-14 09:29 

Teljesen jók a felvetések, szinte bármelyik elképzelhető. Voltak esetek, gyújtogatások, ahol kiderült, hogy az uzsorások tették, a gyilkosságok sem elképzelhetetlenek tőlük, de ennek ellentmond, hogy mindig a falú végén álló házban élőt ölik meg. Ami gyanús, hogy Mohácsi Viktória egyből az egyik gyilkosság reggelén azt mondta, ezt faji okokból tették, holott erre semmi bizonyítéka nem volt. Én a Jobbikot, pláne a gárdát nem hibáztatnám, sosem ártottak a gárdisták senkinek, az, ha van köztük olyan aki erre képes, nem minősítheti az egész szervezetet, emlékezzünk amikor Cozmát leszúrták: ne általánosítsuk az összes cigányra, mondták. Akkor ezt se általánosítsuk minden fehér emberre. Vannak profi gyilkosok, vagy olyanok akik megtudják szervezni de a Titkosszolgálatok mindenképpen sárosak, vagy azért mert politikai okokból nem akarják helyén kezelni az ügyet, ha pl a szlovákok voltak, kiderülne, azzal kialakulhatna akár egy háborús állapot is a két ország között. Érdekes azonban, hogy pont akkor történt a legutóbbi gyilkosság, amikor Draskovics szarban volt. Nézze meg mindenki az amikor a farok csóválja c. filmet, és mindenki megfogja érteni, hogy a háttérben kegyetlenül erős pszichológiai és média tanácsadó réteg dolgozik, a nép figyelmét elkellett terelni, az egyetlen ami a komcsi időkből talán még megmaradt Pavlovi reflex, az a fasiszta veszély, ennek egyik építő eleme az, hogy folyamatosan azt sugallják a többségi fehér lakosságnak, nekik semmit se szabad, a cigányok meg bármit megtehetnek, az egyszerű embereknek ez jön le. Harminc Árpádsávos összejön, ott van a fél rendőrség, több száz szamurájkardos cigány védelmipénzbiznisz menetet tart a Balatonon, az nem. A népet meg kell osztani, hogy uralkodni lehessen rajta, minden etnikai, ideológiai és társadalmi csoportot egymás ellen kell fordítani, hogy azok egymással foglalkozzanak, ne azzal, hogy gyakorlatilag az IMF gyarmata vagyunk és 3-4 nap alatt se jutsz be az APEH-hez, annyira semmi sem működik ebben az országban. Draskovicstól Gyurcsányig ezek olyan emberek, akiket Sánta Ferenc az ötödik pecsétben timoteusz tachaticinek nevezett, ezeknek semmi veri ki a biztosítékot és bármeddig elmennek a hatalom érdekében és annyira nem kár pár faluvégi cigány emberért, hogy azt leírni is kár. Azért valljuk be, ha baloldali valaki (egyébként ez a kormány sose volt az Medgyessytől kezdve se) szóval ha valaki baloldali is, azért ebbe a kamu bombás dologba bárhol belebukott volna bármelyik ország Draskovicsa és dumál róla az ország, hát nem megtörténik a gyilkosság, a híradót meg ki kell tölteni valamivel, ha nincs tv, ha nincs gebasz, akkor el kell kezdenie az embereknek gondolkodni, akkor rájönnek az igazi nagy hírekre. Magyarországon nincs olyan szélsőjobbos aki ne látná be, hogy a cigányságtól egészében nem lehet megszabadulni, de sokkal jobban lehetne őket a rendszerhez igazítani, mert a mi korunk nagy kérdése az lesz, hogy az Európában élő rengeteg etnikum, szerintem Európa fele már rég nem fehér ember, tudnak e igazodni az un többségi törzsgyökeres lakossághoz és kultúrához, vagy ez elveszti hatalmát és a világ valóban sokszínű lesz mint a zene a rasszizmus ellen színes zongorája, csak a fehér hang fog hiányozni róla, ahogy a reklámképen is.

A mártírizálás egyenes következménye a cigány gyerekek és un. ártatlanok megölésének, ez szerintem egyetlen hardcore jobboldalinak se célja. A kormány ma már lássuk be, csak ezt tudja kijátszani, én nem tartom Szarközitől Bushig egyetlen államfőt és országot se szentnek, a WTC be volt robbantva, hogy lehessen megint 10 évig bizniszelni a hadiiparban, a mi kormányunk meg Demszkytől ( aki a múltkori választások előtt pár nappal odaállt egy reklámjában a rommá égetett tv palota elé: ezt akarjátok stílusban) egészen Draskovicsig,ezek csak ezt tudják már kijátszani, ez még mindig tud némi figyelem elterelést adni nekik. Tudják jól, az elbaszott ügy elburjánzik mint egy rákos daganat, ha adnak neki időt, ezért nem hagyhatták a bombás balhét, elvették a figyelmet ezzel és Draskovics ahogy hazajött a balhéból már megmentőként léphet fel, aki mélyen megrendülve mindent megtesz, mi az, hogy ezt az embert sározzák, különben is rosszul tájékoztatatták szegényt, és mi az az ügy ehhez képest? A szélsőjobb veszély, a tüntetéseken beépült provokátorok, a zsidó megverése a zsidó negyedben, a cigánygyilkosságok, ezek mint egy terv szerint haladnak. Először elérték, hogy kialakuljon egy szélsőségesnek bélyegezhető réteg, beépült Gárda vezérrel, provokátorokkal akik hónapról hónapra átrendezték Budapestet. Aztán amikor ez a köztudat része lett, megengedett szélsőjobbos tűntetésekkel, meleg felvonulás mellé adott tüntetési lehetőségekkel, a Hanuka emlékezés Hősök terére engedésével ütötték tovább a vasat és most jönnek a gyilkosságok, majd jönnek a fehér gyilkosságok és ha szerencséjük van a két fél egymásnak ugrik majd és minden ok meglesz a diktatórikus módszerek bevezetésére. Ma ezek a gyilkosságok egyedül és 100%-osan a kormány érdekét szolgálják, a jobbiknak nem érdeke, Vona a napkeltében még Tiszeszlárról sem akar beszélni, tudja, hogy csendben kell lennie, mert csak enged a provokálásnak, a Fidesznek egy érdeke van, minnél mélyebbre süllyedjünk, annál inkább lesz tele a f.a mindenkinek és szavaz rájuk, nekik nem érdeke ez, a fő rivális az MSZP legyen 3-5%-os, miért adnának neki most kegyelemdöfést, a jobbikot majd később kicsinálják mint a többi kis igazán jobboldali, vagy jobb radikális pártot. A többi felvetés is jó, de ez valószínűbb, gondoljuk csak el, ha gyerekek lennénk (kormány-pl Draskovics) és tele lenne az ellenőrzőnk intővel és egyesekkel, már rég nem mutattuk meg (nem számoltunk el az országnak) már megakarnánk nézni, milyen jó lenne ha lelöknénk a kishúgunkat az lépcsőn és az kezét törné, (gyilkosságok) máris lenne min aggódni (média) és akkor szarnának is az én ügyemre én meg tovább lophatnék vagy most már inkább a szökést tervezném.

 306. Attus Germanicus — 2009-08-14 06:27 

@James T. Kirk: Azt gondolom, hogy a felsorolás bizonyos esetei nyilvánvalóan nem illenek a sorozatba, azok feltehetőleg elszigetelt esetek, amelyek teljesen függetlenek a sorozatgyilkosságtól.

Ezzel együtt 4 vagy 5 eset olyan jellegzetességeket mutat, amire más racionális magyarázat nincs, mint egy szisztematikus, sorozatos elkövetés.

 305. sárgasál — 2009-08-14 06:05 

A tatárszentgyörgyi esetnél egy parajelenség is lezajlott. Nevezetesen: a hópihék kikerülték a lőszerhüvelyeket. Arra gondolni sem merek, hogy valaki a reggeli órákban dobta a hótakaró tetejére a hüvelyeket.

 304. Vics — 2009-08-13 19:42 

Szerintem pedig a politikai elit rendelte meg a gyilkoságokat a feszültség szításból. Ha valaki tényleg meg akkarná mutatni hogy ki a legény a gáton akkor nem nőket,gyerekeket és dolgozó cigányokat lőnének le,hanem az igazi bűnőzőket, mivel ezzel még szinpátiát is tudnának ki vívni a magyarok között, meg valószínűleg nem is lenne belőle ekkora cirkusz hisz mindenkinek jó ha a rosszak minusz 4 méteren vannak.De a feszültság szítás nekik jó hisz nem arra figyel az ember menyi pénzt nyúlnak le,sikasztanak hanem a gyilkosságokra. Így kormány váltás előtt még így megtudják magukat szedni.választások előtt meg megtalálják a gyilkost(rá verik valakire) és még lesz egy kis ingyen kampány is.

 303. Ren42 — 2009-08-13 18:56 

Ha valakinek van még infója, kérem egészítse ki:

2008.07.22 Galgagyörk:

– legalább 10-15 lövés a házakra, vegyesen sörétessel és maroklőfegyverekkel.

– Gyujtogatás, sérült nem volt. Nem a falu szélén lövöldöztek, illetve voltak egyéb történések pár héttel korábban itt, amik előzményei lehetnek az ügynek

2008.08.08 Piricse:

– Felgyújtott házból kirohanó(k)ra lőttek, 1 sérült. Kb 3-4 lövés volt, valószinüleg sörétesből

2008.09.05 Nyíradony-Tamásipuszta:

– Két lövés (legalábbis ennyi lövésnyomról beszéltek). Fegyver tipusárol nincs infóm. Sérült, gyújtogatás nem volt.

– Itt határozottan írták, hogy volt korábban uzsorakölcsön (bár az elmondások alapján visszafizették)

2008.09.29 Tarnabod:

– Volt gyújtogatás, elég sok lövést adtak le (legalább 15), de sérült nem volt.

– Elfogtak három férfit, akiket az elkövetéssel gyanusítottak. (Az ügy további fejleményeiről nem találtam semmit)

2008.11.03 Nagycsécs:

– Molotovval felgyújtott házban lévőkre lőttek, 2 halott. Kb 6 lövést adtak le, sőrétessel. A „szakértők” szerint nem célzott lövések voltak.

2008.12.15 Alsózsolca:

– Távolról rálőttek egy 19 éves fiura, aki fát vágott az udvaron, súlyosan megsebesült. 2 lövést adtak le, valószinüleg golyós vadászpuskából, elég távolról (pár száz méter)

– Az eset délután 17 órakor történt

2009.02.23 Tatárszentgyörgy:

– Molotovval felgyújtott házból kirohanókra lőttek. 2 halott és 2 sebesült. Sörétessel lőttek, lövések számáról nem találtam infót.

2009.04.22 Tiszalök:

– Este munkábainduló férfit lőttek le, közelről, maroklőfegyverrel

2009.08.03 Kisléta:

– Házba betörve támadtak, 1 halott és 1 súlyos sebesült. Sőrétessel lőttek, lövések száma ismeretlen.

Egyebek: Az első esetet kivéve, majdnem mindegyik helyszín a falu szélén van. (Van néhány olyan kicsi település, ahol csak széle van gyakorlatilag)

A tarnabodi, nagycsécsei, tatárszentgyörgyi és kislétai eset vasárnapról hétfőre virradóra történt.

Tatárszentgyörgy, Tarnabod, Nagycsécs és Alsózsolca kifejezetten közel helyezkedik el valamelyik autópályához

 302. James T. Kirk — 2009-08-13 14:32 

tommybravo

talán utánzók? túl sok részletet adtak ki túl korán ahhoz hogy másolhassanak…

már ha nem a drazsé szervezi figyelemelterelésből, mint ahogy azt határozottan állítják sokan.

 301. tommybravo — 2009-08-13 14:11 

@ohrana: Ha nem egy sorozatgyilkos(csoportról) van szó, akkor a fél ország hirtelen telelett támadásokkal? Miért pont most? Konteónak jó, de nem a legstabilabb szerintem.

 300. James T. Kirk — 2009-08-13 14:04 

ohrana

nem feltétlenül lóg ki, és szerintem adja magát a pont a négy megye határán… biztos ott a legerősebb a földsugárzás talán…

fizessünk már elő szegény fakabátoknak a kábeltévére nézzenek meg pár criminal minds epizódot, és másolunk nekik pár alapművet is bárányok hallgatnak, stb. bár szerintem könyvben tán jobb is de hátha vizuális típusok 🙂

 299. ohrana — 2009-08-13 13:41 

@James T. Kirk: A térképen elég jól látszik, hogy a Galgagyörki és Tszentgyörgyi kilóg a sorból. Aztán az is látszik, hogy amit kilencnek mondanak (ami 11 is lehet…) abból csak nyolc van a képen, Tarnabod nincs rajta, a rendőrök szerint pedig az is.

Mondjuk, az világos hogy egy helyen tömörülnek, ahol nincstelen cigányok élnek. (Az érdekes az lenne, ha mondjuk Enying is felkerülne a térképre.)

Az szerintem is elég világos, hogy itt nem egy sorozatról van szó, hanem több elkövetőről, akik egy virtuális sorozatgyilkost utánoznak.

o

 298. M. Péter György nyílt levele a magyarországi rasszizmusról Los Angelesből — 2009-08-13 11:25 

"-Ez egy könyv? -Nem, ez a plafon." (egy életcentrikus orosz nyelvkönyvből) Kedves honfitársaim! Roma barátaim! Szomorú vagyok, szomorú, mint a farkatlan füles a szivárvány tövében. Lógathatnám kamillába csepegő orro…

 297. James T. Kirk — 2009-08-13 10:45 

http://www.hetivalasz.hu/cikk/0908/gyilkos_elmek

kommentek azért ott vannak a szeren, de a térképen remekül fel lehet rajzolni egy kiindulópontot…

 296. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-13 10:20 

@ismeretlen helyi lakos: Még utoljára csak annyit, hogy a blogmotor úgy tűnik nem az igazi.

 295. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-13 10:17 

@ismeretlen helyi lakos: Az utolsó mondtaból lemaradt a NEM! (Pedig hangsúlyosnak szántam 🙂

 294. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-13 10:14 

@ismeretlen helyi lakos: Az utolsó mondatomból lemaradt a NEM.

 293. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-13 10:10 

@tiboru: Én nem azt mondtam, hogy mindannyian bűnözők lettek volna. Pontosan az a lényeg, hogy az egyik eset biztosan nem illik a sorba, és ez felveti azt a kérdést, hogy vajon tényleg sorozatnyilkosságról van-e szó, vagy csak a rendőrségi vezetés döntött úgy, hogy valamilyen – mondjuk pl. politikai – megfontolásból így fogja ezeket a bűneseteket kezelni.

 292. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-13 09:53 

@Zig Zag: Figyusz, amit én tudok azt a rendőrség is tudja, és nem azért mert valaki bejelentette, hanem mert a nyilvántartásaikban minden személy kapcsán valamennyi korábbi eljárás szerepel.

Nyilván megvan annak az oka, ha a nyomozók a saját nyilvántartásukban szereplő tényekkel nem akarnak semmit sem kezdeni.

Mindenesetre ezt a témát én tovább már inkább boncolgatnám….

 291. tiboru — 2009-08-13 07:10 

@ismeretlen helyi lakos:

Nézd, az egyik áldozatról azt hallani, hogy rovott múltú volt (hogy uzsora vagy más, nem tudom).

De itt egy sorozatról beszélünk. Ha mindannyian bűnözők lettek volna, a képlet egyszerű.

De ugye nem tételezzük fel, hogy valamennyien (a gyereket is beleértve) másfél méteres priusszal rendelkeztek?

Továbbra is állítom: nem lehet mindegyik emberölés indítéka a vissza nem fizetett kölcsön vagy az uborkalopás.

És Zig Zagnak igaza van: ez egy konteóblog és nem a zöld szám. Sajnálom, de ennél többet (és részletesebben) nem tudok reagálni a felvetésedre.

 290. Zig Zag — 2009-08-13 07:00 

@ismeretlen helyi lakos: figyusz, mindenre nem lehet reagálni. úgy tűnik azonban, hogy úgy gondolod tudsz valamit, ami előmozdíthatja a nyomozást. csak bíztatni tudlak és egyben arra kérlek ne tartsd vissza az információt, hanem oszd meg a Rendőrséggel. Tegyél náluk bejelentést, írj nekik levelet, küldj e-mailt. Tudod: nemzeti ügy, hogy mihamarabb meg legyen a tettes.

 289. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-12 20:49 

@tiboru: Gondoltam én, hogy az én kérdésem itt nem lesz megválaszolva. Ja, persze, elfelejtettem, hogy nem mainstream és csak nem is szórakoztató.

 288. tiboru — 2009-08-12 18:51 

@Zig Zag:

Talált!

 287. Zig Zag — 2009-08-12 18:34 

@tiboru: ez az ország csak nem Zimbabwe?

 286. tiboru — 2009-08-12 18:17 

@Zig Zag:

Egy messzi-messzi országban láttam én már olyat, hogymeg kellett erősíteni a – mondjuk – ebzárlati egységet a rendőrségen, mert ezt kérte ettől az országtól a Piréz Szövetség.

Nos, papíron két nap alatt kimutatták, hogy az addig 20 fő helyett immáron hetvenen zárlatozzák az ebeket. Sima ügy volt, mert az adott magasabb szervezeti egységnél létezett egy – nevezzük így – vidéki kontingens, és azoknak a srácoknak megmondták, hogy ha kérdezik, ti valamennyien az ebzárlatos osztaghoz tartoztok. Végül is addig is foglalkoztak ebekkel is meg zárlatokkal is, úgyhogy kegyes füllentésnek minősült az akkori vezetés szemében.

És a Piréz Szövetség adott 30 számítógépet meg vagy tíz autót az új, hetven fős ebzárlati alakulatnak.

És ezeken a gépeken aztán a magas beosztású (idegen nációjú, hangsúlyozom!!!) rendőrök titkárnői játszották a passziánszot, meg az autókkal nem ám a nyomorult talpas rendőrök jártak házkutatni, hanem mindenféle főszóvívők és logisztikai-gazdasági tótumfaktum tábornokok vadászni és fogadásokra – kit érdekelt?

Amikor jött az ellenőrzés, az ótók közül párat lemosattak és beállították őket az ebzárlatosok garázsába, a számítógépekről meg levakarták a speciális matricát és átragasztották őket azokra, amelyeket a végeken használtak, oszt jónapot.

Bizony, ilyen dolgok is megtörténtek pár évvel ezelőtt abban a távoli országban, hogy rohadna le minden illetékes gazember hímvesszeje ebben az áldott pillanatban…

Kiegészítés: Nem, nem rohad le; sokan közülük ma is ennek a messzi országnak a címerét viselik az ezredesi-tábornoki tányérsapkájukon.

Uff, kidühöngtem magam.

Szép napot mindenkinek.

 285. Márai Coelhó — 2009-08-12 18:07 

Nono. Már eddig is rezgett néhányszor a léc. 😉

 284. tiboru — 2009-08-12 18:04 

@ohrana:

Ha semmi máshoz, de a tanúvédelemhez hozzá szeretnék szólni.

Szóval ne tévesszük össze a büntetőeéjárás alatti védett tanút a különösen védett tanúval, de főleg ne a tanúvédelmi program alanyával.

A legelső (védett tanú) lófütty; az adatait zártan kezelik, de ennyi (és ezt a hajára kenheti).

A különösen védett tanú már keményebb; ő nem fog megjelenni a tárgyaláson és a nyomozási bíró hallgatja ki, csak ő tudja a valódi adatait; az ítélkező bíró sem. Ilyen státuszban van például a fedett nyomozó.

Na és van a tanúvédelmi program, ami annál azért sokkal komolyabb, semhogy egy kommentben el lehessen intézni, de akinek van kedve hozzá, olvassa el a 2001. évi LXXXV. törvényt.

jab.complex.hu/hjegy.php?docid=A0100085.TV

Egészen véletlenül én olvastam, és higgyétek el, érdekes.

PS: Lehet, hogy a lemilen egyszer majd írok egy posztot erről…

És megnyugtatásul azoknak, akik most felkapták a fejüket és már fenik a kést: nem, semmiféle titoksértés nem lesz, csak ismeretterjesztés.

 283. Zig Zag — 2009-08-12 17:15 

@sárgasál: Nem, nem én voltam, hanem Raka1885

 282. sárgasál — 2009-08-12 15:06 

Többen jól megélnek a rákellenes küzdelemből, mint ahányan belehalnak. Igen színvonalas életvitelt tudnak felmutatni a drogellenes szervezetek, személyek. Nem kizárt, hogy az antirasszizmus is egy oloajozottan működő holtbiztos EU-s pénzcsap lesz. Lehetséges, hogy e csap ideológiai megteremtése,(SZÜKSÉGESSÉGÉNEK IGAZOLÁSA!) majd üzemeltetésének megkaparintása érdekében zajlanak, az utolsó 3 esetben már konspirált, tragikus gyilkosságok. Azt hiszem Zig Zag Úr/Úrnő mutatott rá helyesen és elsőként az eseménysorozat többkörös voltára, amihez gratulálok. Drazséék előre igazolni akarják, hogy az antirasszizmus elleni küzdelem pénzügyi finanszírozása választási verességük után nem lenne jó helyen a Fidesz – Jobbik kollaboráns – kormány kezében, tehát, ezt a várhatóan hatalmas EU-s pénz kezelését az ellenzékbe kerülő baloldalnál kell hagyni. A pénzkezelést Gyurcsányi,- vagy hogy hívják,

– állítólag már a Táncsics Alapítványnál gyakorolja.

 281. James T. Kirk — 2009-08-12 14:56 

ohrana

hát kb. olyanok a profik ellen, mint amikor a lokálhíró shotokan bajnok bemászik egy K1 ringbe és az első maflás után sírni kezd hogy jé itt ütnek…

emberanyag?

kiképzés?

pénzhiány?

 280. ohrana — 2009-08-12 14:27 

@James T. Kirk:

A nyomravezetői díj szerintem is gázos.

1. Úgy tudom, még nem fizettek ki nyomravezetői díjat. (A móri ügyben konkrétan tudom, hogy a megtalálót még meg is bacták a pénz helyett.)

2. 5 miláról még elhiszi a nép, hogy +kapja – de 100-ról??? Ez már akkora összeg, amivel nyíltan üzenik, hogy lónak izéjét a seggetekbe, na AZT kapjátok.

3. Tanúvédelem. Ne röhögtessenek. Pár hónapja valaki feldobott egy sokmilliárdos kartell ügyet. A tanúvédelem abból állt, hogy a munkahelyére (!!) kézbesítették az idézést, és nemhogy jutalmat nem kap az ügy felfedéséért, de még a telefonjait is ki kellett kapcsoaltatnia, mert azon zaklatták.

El kellene gondolkodni, hogy miért van, hogy a rendőrség NEM képes őrizni a rendet, és amikor tucatnyian dobálnak kővel, akkor is csak ártatlanokat tudnak összeszedni, meg összeverni. Miért?

o

 279. James T. Kirk — 2009-08-12 13:35 

na ha már belelendültem egy kicsit az elkövetők profiljáról:

az elkövető(k) tehát aki(k) meghúztá(k) a ravaszt, azok nyilván parancsot/tervet követtek, hiszen nem várható el egy ilyen személyiségtől, hogy tervezzen, terepszemlét tartson úgy hogy ne tűnjön fel satöbbi satöbbi. volt légiósok a legjobb elöltek, nagy valószínűséggel végeztek ilyen „munkát” már korábban. csapatban dolgoznak, nem árulják el a bajtársakat. kevésbé hiszem hogy meggyőződésből teszik, az ilyenek sokkal labilisabbak, és kiszámíthatatlanok, nem lehet tudni mikor fordulnak szembe a megbízóval.

ráadásul még egyszer leírom a véleményemet, ha magányos elkövető lenne vagy 2-3 szabadságharcos, azok kevésbé jelképes módon csinálnák, hangtompítóssal, nem vadászpuskával/sörétessel, és hát ugye ők több mint biztos hogy nem találnának „véletlenül” ilyen becsületes áldozatokat a célcsoportban.

kell lennie egy logisztikai háttérnek, ami egy kicsit valószínűsíti a külföldi titokszolgálatok részvételét.

akik irányítják a terepeszemlét, a kiválasztást, a menekülési útvonalat biztosítják, esetleg járműcserét, satöbbi.

na most ez tutira nem 2-3 gárdista… inkább elhiszem hogy a drazsé szervezi 🙂

ráadásul ha valaki ilyet kitalál és megszervez, ahhoz tényleg teljesen profikat kell beszerveznie, akik nem fosnak be ha lőni kell, és főleg nem pofáznak utána.

és itt jön a fontos kérdés, hogy mi a céljuk mit akartak elérni vajon, és mit értek el ténylegesen?

tény hogy a nem is olyan kevés kirívó eset a túloldalról most elhaványulni látszik, tényleg ez lett volna a cél?

és ez kinek jó?

 278. James T. Kirk — 2009-08-12 13:15 

külön írom inkább, de a kriminalisztikai/rendőrszakmai kérdések is lehetnek érdekesek. csapongani fogok, lehet felületesen, de az olvasás közben továbbgondolva ezek jutottak eszembe.

– nyomozócsoport: hát hogy ne sértsem meg azokat, akik tényleg képzik magukat és rengeteget dolgoznak… de nézzük a párhuzamot egy másik üggyel, ami azért tényleg mellbevágott egy egész országot, a móri ügyet.

kezdve azzal, ahogy az orbán főkapitány és sleppje betrappolt a bűntény helyszínére, (telán) tönkretéve némi bizonyítékot is.

az ügyben kiket tartóztattak le, kiket ítéltek el, satöbbi satöbbi.

nagyjából és egészében annyit lehetne mondani, hogy a rendőrség még mindig a 60-as 70-es években tart, amikor még nem alakult ki az 56-ban kivándorolt bűnözői réteg utánpótlása, plusz még hihetetlen hatalmuk volt, elszámolási kötelezettség nélkül.

ugye milyen kényelmes volt, nem volt joga az elkövetőnek, pofánvághatták és kész (ez ma sem ritkaság).

az meg külön röhejes, hogy kicsit úgy tűnik nekem a nyilvános nyilatkozataik alapján mintha a nyomozás for dummies könyv elején tartanának… nyomás alá akarják helyezni az elkövetőket… hahaha … azt sem tudják kivel állnak szemben, és ennek megfelelően nem kezd el pl. ámokfutni nyomás alatt… gratulálok

– nyomravezetői díj: akinek nem villantottak a piros fénnyel, az bizony emlékszik hogy egynél több esetben volt vita ezügyben és frankón előfordul hogy a rendőrség azt mondja hogy mégsem volt olyan fontos a bejelentés oszt jónapot… szóval 100 milla ide vagy oda, akik esetleg tudnak valamit azok szerintem jogosan nem bíznak abban hogy meg is kapnák

– fegyver: ha külföldi titkosszolgálat lennék, és ilyen ügyben keltenék zavart, én bizony utánajárnék hogy rendőri vagy politikai vezetőknek milyen vadászfegyvereik vannak, elcsórnék egyet (még jobb, kicserélném egy ugyanolyanra, mikor venné észre, részegen szokta látni úgyis), és azt használnám.

és akkor bátran otthagynám a hüvelyeket, vizsgálják nyugodtan… egyébként meg nem hagynám ott ha annyira profi vagyok. (bár akkor meg hangtompítóssal dolgoznék és még rohannom se kéne az autópálya felé a terepjáróval, bringával is simán eltűnhetnék).

 277. James T. Kirk — 2009-08-12 12:54 

huh a végére értem megint 🙂 először is dícséret tiborunak (ha még nem tettem volna) amiért nem hagyta hogy elszabaduljanak az indulatok ebben a kényes témában. (vagy az nbh-s kollégák visszafogták magukat hátha így többet tudhatnak meg :-P)

olvasás közben látom rajtam kívül másnak is feltűnt a terepszemle/előkészület, illetve hogy talán kicsit elsikkadnak az érdekes mozzanatok, a környezetének nem feltűnő felderítés – és valljuk be, ilyen környezetben könnyen lehetne vicces jelent, mint a viccben a fekete bőrű kém Szibériában… – és ami ebből következik.

mert ha tegyük fel valaki nem tűnik ki a bőrszínével, vagy álcázza magát valahogy, akkor sem hiszem, hogy ki tudja választani a legbecsületesebb patyolattiszta áldozatokat, ehhez ismernie kell a közösséget. és ki tudna ebben segíteni nekik? ugye ezek a kérdések….

 276. ohrana — 2009-08-12 10:05 

Hát szerintem a dolog ennél bonyolultabb (egyszerűbb) Szvsz az a 9 eset, amit az nni önkényesen egyben kezel, nem egy. (Sőt én kapásból még két esetet tudok mondani, ahol hasonló dolgok történtek, de nem vették bele ebbe a 9-be…)

Valószínűleg van(nak) esetek, amit az uzsonnások követtek el, talán vannak, amit bosszúból, és teljesen nyilvánvalóan vannak (főleg az utolsók), amik hivatásos szakemberek kézjegyét(golyónyomát) viselik.

Itten nincs hely leírni a 11+ esetet, az AKKORI nyilatkozatokkal. De például az egyikben – amiben most nyomoznak – másnap két vagy három helyi kimondhatatlan nevűt őrizetbe vettek.

A legelső eset előtt pár nappal éppen abból a faluból a kimondhatatlan nevűek elüldöztek két magyar családot a házukból.

Két esetben is maguk az áldozatok (!) nyilatkoztak, hogy volt kapcsolatuk uzsonnásokkal, de már elmúlt…

Tszentgyörgy teljesen gáz, hiszen ott maguk az áldozatok SEM beszéltek a lövésekről, a hüvelyek is a hó tetjén voltak. Az áldozatokról is hazudoztak – még élt, azonnal meghalt…

A későbbieknél pedig az áldozatok kiválasztása olyan, hogy kifejezetten sajnálatot keltsen, az egyik ráadásul vszeg nem kimondhatatlan nevű.

Szóval én 3 lekövető kört feltételezek, a végén a titkosszolgálattal, aki majd ráugrik valamelyik első elkövetőre (szerintem már tudják kik azok, csak politikailag melyik a legjobb?), aki szvsz nem is ölt, de elfogásakor öngyilkos lesz. Ezzel az utolsó, szolgálatok által kreált ügyek is „megoldódnak”, ahogy az uzsonnások által megölt emberek ügye is. (Ha jól tudom, halott embernek nem tartanak tárgyalást. bemondásra elhiszik, hogy ő volt.)

 275. Zig Zag — 2009-08-12 09:47 

a PCF kapcsán eszembe jutott a legendás Georges Marchais és felrázó cikkei a l’Humanité-ban…

http://www.flickr.com/photos/20385372@N02/1984620581/

tempsreel.nouvelobs.com/file/503557.jpg

 274. Koczeka, a pampák királya (törölt) — 2009-08-12 09:46 

@tiboru: „Hm, miért van egy olyan érzésem, hogy többet és alaposabbat is tudnál kommentelni, ha akarnál..? ”

Nyilván azért, mert többre és alaposabb infókra lenne szükséged… csakúgy mint mindannyiunknak:-)

Amúgy nem értek hozzá, de szvsz az ideális nyomozócsoport 6-8 főből áll, akiket egy főnök átfog/átlát, a munkájukat szervezi. Az hogy ezek a háttérben hány „négert” bíznak még meg figyeléssel, listák böngészésével vagy éppen módszeres kikérdezéssel… nos ez a szám 1-től kb. 15.000-ig terjedhet, azaz ha kell, az ország összes nyomazója ennek a 6-8 embernek fog dolgozni, de!!!: valakinek a szálakat kézben kell tartani…

Visszatérve a belinkelt kérdésedre: talán csak nem verik nagydobra… de ebben az ügyben azért az első 24-48 óra nagyon meghatározó, az ország teli van kamerákkal és mobil-átjátszókkal… ha ennyi eset után, ennyi idő után semmi de semmi párhuzamot nem találnak, az nagyon rossz előjel: profik csinálták, akik nem használnak kétszer egy telefont, kétszer ugyanazon autót, nem mennek ‘találomra’ stb-stb… és ezek után azt mondják, hogy több helyszínen ugyanaz a sörétes fegyver szólt??? Ezt miből olvasta ki? A szórásképből? Vagy a profi elkövető mindig ‘puszta kézzel’ és ‘direkt’ hagyta a helyszínen a töltényhüvelyeket, rajta a megegyező ujjnyomokkal?

Egy biztos: ide mifelénk vakítás folyik, Drazsé bácsinak nagyotmondási hajlamai vannak („csak illusztráció”=Magyarok Nyilai… LOL)… én úgy érzem, hogy úgy lesz ez meg, mint az Aranykéz utcai robbantó:-(((

 273. Zig Zag — 2009-08-12 08:48 

Na még egy:

http://www.hetivalasz.com/article/0902/stalin_lives

@tiboru:

Hú, Tiboru, te aztán nem vagy egy ijedős. Feszegetni egy fantom-nyomozócsoport ügyét és rázni, mit rázni? hevesen cibálni a pofonfát? 😛

Hisz’ én magam is láttam olyan parancsot (a metrón ülve természetesen), hogy valakit vezényeltek ebbe a nyomozó csoportba, tehát vannak iratok, amely a főkapitány szavai mellett alkalmasak a nyomozó csoport létének igazolására.

Az is igaz viszont, hogy akinél a papírt láttam, soha a büdös életbe „nem ért oda” a nyomozó csoportba – ami azt is jelentheti, hogy papír van, de nyomozó csoport nem annyira. De azt is jelentheti mindez (v.ö. van egy olyan bárány Skóciában, amelynek egyik oldala fekete), hogy egyedi esetről van szó és az illetőn kívül mind a 100, akarom mondani 120 nyomozó kezéből kiesett minden addigi munka (ami jelentős többletterhet eredményezett másoknál) és számos (ezres nagyságrendű) aktát kellett másokra átszignálni, aminek ugye szintén kell, hogy nyoma legyen. Vagy te mindezt hogyan értékeled, csak hogy provokáljalak még kicsit?

 272. Zig Zag — 2009-08-12 08:25 

@Alc: könyvben is megírták már ezt. Volt egy mitting Pesten, ahol a Jane’s egyik főembere azzal állt elő, hogy az orosz titkosszolgálat szervezte és pénzzel támogatta a zámolyi romák Strassbourgba menetelét.

index.hu/kulfold/mndkjg1115/

Meg még ez is jó összefoglaló:

„2001. MÁRCIUS (…)

A tekintélyes brit biztonságpolitikai szaklap, a Jane’s Intelligence arról számol be, hogy

a zámolyi romák kivándorlása orosz titkosszolgálati operatív akciók eredménye. A hír

kapcsán kirobbant botrány az egész hónap során élénken foglalkoztatja a politikusokat:

• Demeter Ervin, a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter sem

megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Jane’s Intelligence információit.

• Orosz diplomáciai források komolytalannak nevezik, hogy a KGB utódszervezete

bujtotta föl a Magyarországról kivándorló romákat.

• A Jane’s Intelligence cáfolja, hogy a magyar a titkosszolgálattól származik az infor-

mációjuk (Magyar Nemzet, 2001. március 6.)

• Hack Péter (SZDSZ) az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága rendkívüli ülésé-

nek összehívását és Demeter Ervin meghallgatását kezdeményezi. Az ülésen Demeter

Ervin fenntartja az álláspontját: nem erősíti meg, de nem is cáfolja a brit sajtó értesülése-

it.

• A Jane’s Intelligence főszerkesztője szerint a zámolyi romák támogatója a francia

kommunista párt, amely a múltban szoros kapcsolatban volt a KGB-vel.”

menedek.hosting1.deja.hu/files/docs/romamigracio/11.pdf

 271. Licus — 2009-08-12 08:24 

(Bocs, pontatlan voltam. Nem arról beszélek, ahogy a média EZT az ügyet tálalta – hanem arról az általános szennyáradatról, amit információként csapnak a nyakunkba. Tisztelet a kivételnek…)

 270. Licus — 2009-08-12 08:17 

Ez némileg off lesz, de én vok a hűséges, csendes hallgatóságotok…

Ha a tömegtájékoztatás/média olyan érdekes és színvonalas lenne, mint ez a blog (óránként gyüvök az újabb kommenteket olvasni), akkor az állampolgárok NEM lennének (annyira) birkák, mint ma. Akkor ez egy másik ország lenne. És eccerűen nem lenne miről írni itt, mert mindez nem történhetett volna meg…

Tehát vadássza már le valaki a médiát:(

 269. Márai Coelhó — 2009-08-12 08:17 

Heh, most látom, milyen pofás a 4) pont poligonálisan elrendezett ábrája. Gratula 🙂

 268. Attus Germanicus — 2009-08-12 08:12 

Meglátásom szerint a legutóbbi eset után egy dolog már világosan látszik: az elkövető kifejezetten odafigyel arra, hogy a társadalom egészében részvétet támasszon a megtámadottak iránt. Egyetlen olyan eset sincs, ahol az áldozatról akár a legkisebb negatívum utólag kiderült volna, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett, vagy akár részeges volt, és verte a családját (kisgyermek esetében ez eleve kizárt ugyebár).

Ha egyszerűen véletlenszerűen kezd el valaki cigányokat ölni, akkor, az ebben a társadalmi rétegben sajnos igen elterjedt bűnözés miatt törvényszerűen lett volna legalább egy, de inkább kettő-három bűnöző az áldozatok közt, de itt nincs senki. Sőt, több esetben az derült ki, hogy az illető rendszeres munkával rendelkezett, ami szintén eléggé kevéssé jellemző a magyarországi cigányságra.

Szóval az áldozatokat tervezetten, kifejezetten azzal a szándékkal választhatták ki, hogy részvétet ébresszenek.

Ilyet biztosan nem csinál a szélsőjobb, se a cigánygyűlölő egykori és jelenlegi rendőrök, se Sesum bosszúállói, meg úgy általában senki, aki elsőre eszünkbe jutna, hogy cigányok ellen lép fel.

Ez egy eset után nem volt nyilvánvaló, de most már egyre inkább az.

 267. Jurganov — 2009-08-12 07:21 

@housemd: erre sajnos nagyon nagy esély van…

@saul: ebben is van valami.

@Megfigyelo: faék, kicsit nyisd már ki a szemed 🙂 ha meg csak a tv2-rtlklub-m1 vonalon tájékozódsz, legalább ne írd le.

@tiboru: mo-n jelenleg bizonyítékot hamisítanak, embereket rángatnak bíróságra koncepciós perben elitélik. szerinted nem merik eltitkolni?

végigolvasva ezeket és továbbgondolva csak egy dolgot nem látok. mi lesz a vége? és most nem arra gondolok, hogy ezt is rákenik valami szerencsétlen hülyére.

 266. Bélapáti Béla — 2009-08-12 04:53 

@Megfigyelo: „Az NBH bekeverese termeszetesen hulye osszeeskuveselmelet.”-tudod milyen blogot olvasol?

@scsaba1: „Egy Remington azért nem terem minden bokorban, úgy mint egy kiszuperált bock vagy más dióverő.”-hát ez az és továbbra is marad a kérdés, 1 fegyver 4 emberre?

Ja, a szőkecigányoshoz. Ha én faji alapon vadászok, az áldozatom mutatni fogja a fajtajegyeket. Egy szélsőjobber erre vigyázna. Mint ahogy szvsz arra is, hogy ne csak ártatlanokat és gyerekeket őljön. Szerintetek van Mo-n olyan képzettségű ember aki képes sorozatban gyereket ölni ideológiai megfontolásból? Mert ehez már képzés kell szerintem.

 265. Kozmokrator — 2009-08-12 00:22 

Jó lett a bejegyzás, mostmár legalább össze van foglalva.

 264. saul — 2009-08-12 00:17 

Tetszenek a levezetések, nagyon látszik, hogy mindenki szakember itt (rajtam kívül, hehe)

A nagyon amatör néhány kis mondatocskámat szeretném azzal felvezetni, hogy a gyilkosságsorozat legföbb jellemzöje, amit a községi rendfenntartók is röptiben felismertek, hogy tudatosan tervezett akciók.

innentöl kezdve belecsúszkálnak az elméletek a szakmaiság friss szagló guanojába, mert a technikai részletek nem minden esetben adják meg a legföbb utasító-elrendelö nacionaléját. Ebben az esetben sem, mivel az eksön elérte a célját.

Ha abból indulunk ki, hogy kb 50 évvel ezelött kezdett kirajzolódni az a politikai törekvés, hogy a cigányoknak egy nyomatékosabb politikai szerepet adni, mégha az nem is jár a szükséges társadalmi felzárkóztatással, a benszülöttek lefelé nivellálása azsurba hozta a látszatot. A cigányok életszínvonala messze meghaladja a legszegényebb dolgozó benszülöttekét, s a vezetö rétegük már kitermelte a belsö arisztokraciát, a politikusaik valami akkorahangon interpretalják a jogaikat, hogy nosza… Most a bünözési statisztikákat hagyjuk, mivel azt ti jobban ismeritek, de dominant a többi etnikai csopihoz képest.

Tehát végbement egy politikai szempontból felülrölvezérelt folyamat, ami nagyon hasonló a 60-as évektöl az USA-ban játszódó feketéket felhozó politikai mozgalmakhoz, amiknek kisértetiesen hasonló lett a lecsengése is. A két vonulat csak annyiban tér el egymástól, hogy nálunk csak nyomokban történik valami erötlen halandzsa, ami a romákat a munka erányába taszajgálná. Az UsÁban nemcsak az ellenzéki, náci, meg hasonló elemzök jajonganak amiatt, hogy a feketék egy hatalmas, népességet sakkbantartó erövé váltak, hanem a saját ideologusaik nem haboznak ezt világgá nyiatkozni, ugyebár sorolhatjuk a legnevesebbeket…

Na akkor ez lenne az egyik vonulat, ami csak úgy kialakulgatott, most ne ragozzuk milyen politikai iniciativaból pár évtized alatt. A másik, a terror a frissen kialakított történelemformálók ellen. Népiesen szólítva cigánygyilkosságok. Ezeknek a jellegzetességeit nagyon szépen felsoroltátok, az ember csak ámul-bámul, mik vannak. Tehát azért csak röptiben emlitsük meg:

-szakember, nem vitás

-mindegy hány, csak a meló meglegyen nyom nélkül

-tudja tartani a pofáját

– van egy jellegzetes minta, ami visszatérö, hogy

gyerekek, nök, fokozza a felháborodást a benszülöttek ellen, ami késöbb örvendetesen kiterjeszthetö lesz egy általános, nemzetközi benszülöttellenes legorombítássá.

Namost ez az egész lényegében az egyes szamu fejezetnek a pandantja, csak éppen most más, véresebb eszközökkel, de mindenképpen az egész nagyon jól kitervelten az ellen irányul, aki ellen kell.

Ami az itten föltett kérdésekre azért kicsit segít hajazni, az úgy szólna, hogy tök mindegy, hogy hazai vagy külföldi, mert legnagyobb valószínüséggel is-is, ez esetben nyugodtan lehet emelni a fejpénzt még néhány 100millióval, az annyi, mintha az Abdulnak igérnének egy reserv-tankot… tehát az egész szörnyüség jóval magasabb szinten zajlik, mint egypár koporsó egy falusi temetöben…

 263. tsimmy lee — 2009-08-11 22:57 

És ehhez mit szoltok urak?

Ki hitte volna 🙂

http://www.kkklan.com/negroklan.htm

 262. ReWriter — 2009-08-11 22:40 

A szlovák vonal azért életszerű, mert van benne egy rész, ami ellentmondásos. És ez abból adódik, hogy máshogyan gondolkodnak, mint mi. Lehet, hogy úgy gondolják, hogy ez egy ráerősítés a jobbikos problémákra. A kommunkációjukkal is ezt erősítik. Viszont egyedül a jobbiknak nem jön jól egy ilyen esemény sorozat. Ezekben a tragédiákban az emberek kivétel nélkül együtt éreztek az áldozatokkal. És sokan úgy gondolják, hogy ez már a jobbik kommunikációjának a hatása. Viszont ha az emberek a jobbik „ellenségét” sajnálják, akkor kicsi az esély arra, hogy támogassák. Tehát a szélsőjobbos ráerősítés pont az ellenekező hatást váltja ki.

Mondjuk éppen azért lehet olyan megoldás is, hogy az egész a jobbik ellen van. Mert sokaknak hiányzik az a tizenvalahány százalék.

 261. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-11 22:09 

@tiboru: És ha ez több alkalommal nagyobb összegekre nézve történt, úgy, hogy a rendőrség is indított eljárást az illetővel szemben?

 260. scsaba1 — 2009-08-11 22:05 

@tiboru:

Aki bosszút állhatna, az viszont örökre börtönben marad – ha egy kis, 4-5 fős csoportról van szó. CSak az egyik változat a csoporton belüli áruló.

Ha vérségi alapon szerveződött csapatról van szó, akor azok egyébként sem nyomják fel egymást, ill. nagyon kicsi a valószínűsége.

Nálunk nagy hagyománya van a feljelentgetősdinek, ha jól tudom, ebben az esetben is százszámra kapja rendőrség bejelentéseket. A szomszéd józsibácsi azt is feljelenti, akinél csak egy dugóspuskát látott tavaly nyáron.

——

Az amatőr-vonal ellen szól az is, hogy idáig nem igazán hibáztak, nincs elhagyott kesztyű, bekapcsolva felejtett mobil (cellainformációk összehasonlítása az összes helyszínen).

Egy műkedvelő a 2.-3. esetnél elkövet valami kardinális hibát.

Nincs róla infó, de nagyon valószínű, hogy ismétlőpuskát használnak az elkövetők (ketőnél több lövés, szétszórt hüvelyek) Egy Remington azért nem terem minden bokorban, úgy mint egy kiszuperált bock vagy más dióverő.

SZintén ez ellen szól az áldozatok véletlennek látszó, ám mégis módszeres kiválasztása. Bár ez a „szlovák-vonalat” is gyengíti, mert ehhez két csoport, vagy két művelet kell, ami viszont a lebukás esélyét növeli meg.

 259. abandi — 2009-08-11 22:01 

Állítólag van egy „magyargyilkosságok” című akta is…, meg egy zsidót is életveszélyesen könnyűsértettek…(Állítólag vmi viccel még meg is gyalázták…, jujjjj)

Azzal sem ártana foglalkoznod „tiboru”!

 258. tiboru — 2009-08-11 21:36 

@ismeretlen helyi lakos:

Minimálisat. Egy ilyen összefüggés-komplexumban az a tény, hogy az egyik áldozat adott-e 20 ezer forintot három hónapra úgy, hogy 40 ezret kell visszafizetni – inszignifikáns. Szerintem.

 257. ismeretlen helyi lakos — 2009-08-11 21:20 

Mennyiben módosítana a teóriákon, ha bebizonyosodna, hogy az egyik áldozat maga is adott uzsorakölcsönöket?

 256. mialenyeg — 2009-08-11 21:18 

Kimaradt a bosszu-verzio: annak a kulfoldi sportolo hozzatartozojanak valami olyasfele kivansaga volt talan, hogy pusztuljon el sok artatlan cigany ember.

 255. sárgasál — 2009-08-11 21:06 

agyarországon egy szélsőséges párt van, az MSZP. Szélsőségesen posztkommunista. Jellemzője a gátlástalan haszonelvűség, a harácsolás, a 100 milliós lenyúléások, az ország erkölcsi, lelki, szellemi,lezüllesztése. Van mitől tartaniuk a rezsimváltás után. Szerintem ők azok, akiknek érdekük mindent elkövetni, ha kell konspirált NB módszerekkel is hatalmuk fenntartása érdekében. Rendkívüli állapotra játszanak. Én még emlékszem elődpártjuk akasztgatási módszereire, majd a „puha” diktatúra politiki ellenfeleit likvidáló kisérleteire.

 254. Mainframe — 2009-08-11 21:04 

Nekem is a Slotás verzió ül a legjobban, hiszen ő (és a SIS) az akit nem lehet felelősségre vonni még ha ki is derülne a dolog valami csoda folytán, illetve ő ugat a leghangosabban mióta van ez az ügy, mintha csak előre készült volna szövegekkel. (Na nem mintha olyan bonyolultak lennének…) És ezzel az eggyel vág össze az is hogy nem a kemény bűnözőket ölték meg hanem kb. átlag cigányokat.

Mert ez kb. egyik másik csoport érdekeit sem szolgálná. (Főleg a lista elejére gondolok: jobboldal, rendőrök, polgári csoport.)

A Kiképzős dolgot azért nem tartom valószínűnek mert aki erre veszi a fáradtságot hogy idejöjjön ilyen alakokat gyilkolni (ami egyébként sem hiszem hogy nagy kihívás lenne nekik), az megteheti akár otthon is hogy szintén filmes jelleggel „megvesz” pár csövest vagy hasonló lecsúszott alakot, és azokon gyakorol. Sokkal egyszerűbb, és a hatásfok ugyanolyan, csak ott tényleg 0 a lebukás esélye.

Az őrültes verzió azért nem fekszik nekem, mert azokat már valószínűleg elkapták volna, hiszen egy átlagember sem túl profi nyomeltüntetésben, nem hogy egy zavarosfejű idióta.

 253. tiboru — 2009-08-11 20:54 

@Bicskas:

Első megközelítésben persze rengeteg pénz, de ha lefordítod:

Százmillió forint az kábé 350-400 ezer euró.

Nyugaton (mondjuk Ausztriában) egy vidéki családi ház kezdődik ennél az összegnél, és még nem rendezted be, nem járatod a gyerekeidet iskolába, nincs állandó bevételi forrásod; még egy valamirevaló plasztikai sebész sem fér bele ebbe az összegbe.

Szóval pofára estünk a száz millertől, de aki külföldön akarja folytatni (idehaza nem sok esélye lenne az árulónak), annak ez bizony édeskevés.

Tanúvédelem? Na, erről egyszer majd írok egy posztot, ha megfelelő hangulatban leszek 🙂

 252. Bicskas — 2009-08-11 20:46 

az hogy a 100 millio nyomravezetoi dijra nem ugrott meg senki a titkosszolgalatokat valoszinusiti

minden mas variacioban megerne valakinek kopnie ennyi penzert

 251. housemd — 2009-08-11 20:45 

@tiboru: hát igen, setét hangulatban vagyok…remélem, tévedek, abban bízom, hogy tényleg csak szimplán őrült gyilkosok, de még akkor sem függetlenek mindannyiunktól. mert akkor ezek is velünk együtt szocializálódtak. valahol, ilyenkor, az egész ország az áldozat – ezt szeretik elmondani a politikusok, olyan felemelő – de az egész ország az elkövető is… mint ahogy Ausztriáról is mindig eszünkbe jutnak (pár évig még legalábbis) az őrült pinceásó pedofilok.

na mindegy, nem akarok itten sötétíteni, klassz, amit csinálsz, ez az írás is hasznos, legalább néhányan kiírhatjuk a keserűséget. ez terápiás jellegű.

 250. tiboru — 2009-08-11 20:37 

@Koczeka, a pampák királya:

Hm, miért van egy olyan érzésem, hogy többet és alaposabbat is tudnál kommentelni, ha akarnál..?

 249. tiboru — 2009-08-11 20:32 

@housemd:

Hú, komoly és súlyosan megfontolandó dolgokat írtál – nem tudom, PC-e egy bloggazdának azt írnia egy kommentről, hogy kurvára remélem, hogy 100%-ban tévedsz?

Ugyanakkor attól tartok, hogy nem. A káosznak mifelénk – sajnálatos módon – sokkal komolyabb történelmi szerepe van, mint tőlünk nyugatra.

Szar ügy…

 248. housemd — 2009-08-11 20:16 

Tiboru: grat, szokás szerint nagyon jó lett, ráadásul most nagyon aktuális is. nincs erőm végigolvasni az összes hozzászólást, de azért elmondom a véleményemet:

én nem igazán hiszek abban, hogy ebben az országban / világban jól szervezett csoportok rángatják a marionett-szálakat. szerintem az egész sokkal kaotikusabb. ezért én azt gondolom, hogy néhány őrült, akinek agyára ment a jobberkedés, aki komolyan vesz szélsőséges politikai lózungokat és dalszövegeket, és sérült lelkük valahogy katonaimúlttal is találkozott (Balkán háborúk? idegenlégió? – szegény Eduardó-Rózsa stb. életpályája kísért). az eredmény ez a rettenet.

a bosszúálló rendőröket kizárnám, azért, amit te is írsz: ezek az áldozatok ártatlanok. nem hiszek az önmerényletekben sem (baloldal, kormány, hazai tikosszolgálat, OCÖ stb), és nem tartom valószínűnek, hogy a jobboldali szerveztek szervezetszerűen benne vannak – sokat árt ez nekik.

egyedül még a szlovák titkosszolgálatot tartom gyanúsnak: nekik stratégiai érdekük fűződik a befeketítésünkhöz. Amíg csak a gárdától volt hangos a nyugati sajtó, addig lehetett őket operett-nácizni, ebben a kombóban azonban már tiszta Weimarnak tűnünk, és irdatlan sebességgel, megállíthatatlannak tűnő módon sodródunk a legsötétebb balkáni megítélés felé. ebből nehezen mászunk ki: eljutunk oda, hogy már akkor sem hisznek nekünk, amikor egyértelműen igazunk van. ez rosszabb, mint fél tucat Fitch-leértékelés. Egyre kevesebb kedvem van ebben az országban élni, soha nem gondoltam volna 20 éve, hogy eljutunk idáig.

üdv

greg

 247. tiboru — 2009-08-11 20:16 

@SchA:

Jajj…

 246. Megfigyelo — 2009-08-11 20:15 

@Justice: 1. Vannak szoke ciganyok is.

2, A Jobbik es gardaja egyertelmuen szelsojobb (neo)nyilas, azaz altalanos ertelemben vett fasiszta szervezetek; ennek belatasahoz minimalis politikai iskolazottsag elegseges.

3. A volt rendor kombinacio azert valoszinutlen, mert a magyar rendorok meg a cegnel rendszeresitett fegyverekkel sem tudnak celozni. Vadasz (hivatasos vagy nagytapasztalatu hobbi-vadasz) realisabb. Az NBH bekeverese termeszetesen hulye osszeeskuveselmelet.

4. A kulfoldi sajto (es minden ertelmes magyar ember) helyesen latja, hogy itt rasszista sorozat-gyilkossagokrol van szo. Mas magyarazat ugyanis nincs. Az biztos, hogy a Jobbik erdekeben allnak a gyilkossagok, de lehet, hogy csak ideologiai felbujtokent van resze bennuk.

 245. tippelnék — 2009-08-11 20:14 

1,1.) a tehetetlenség és az elkeseredettség miatt viselt önkényuralmi jelképek, fekete egyenruha, a menetelések, meg a koszorúzások elég távol állnak a 3 méterről lelőtt gyerekektől. ha mégis komolyabb előjel nélkül lenne ilyen csoport, ekkora kockázattal, befektetett „munkával” sokkal nagyobb számú áldozatot ölhetnének meg.

1,2.) ugyan már csak sör legyen.

2,1.) egy katona vagy rendőr nem menne 200 méternél közelebb. lefeküdne az „enyingek” határában egy pickup platójára és sorban szedné le a problémás alakokat. ráadásul már reggelre 1cm-es darabokra lenne szétfűrészelve a puska.

2,2.) nem fog 3-4 kb 10-15 éve leszerelt sorkatona puskákat, terepjárókat venni. akciót tervezni hetekig-hónapokig, puskával a csomagtartóban furikázni, gyerekeket lelőni aztán hazamenni a sajátjaihoz. ilyen szintű gyilkoló géphez talán statisztikailag kevés a 10 milliós lakosság. 3-4-hez biztos.

2,3.) csodálom, hogy elsikkadt. két szakértő is nyilatkozott arról, hogy a helyszíni felmérésben kreol bőrű, sötét hajú személynek is részt kellett vennie, különben ilyen kis közösségekben egyből feltűnt volna a mozgolódás.

2,3,1.) uzsora, de nyilván nem behajtás céllal. vannak olyan települések/megye részek, ahol az a kérdés, hogy az 50 vagy 70%-kát érinti a segélyezetteknek az uzsorakölcsön. elég a következő 25 évben megjegyezni: tudod mi történik…

2,3,2.) nagyjából 1-2 tucat erőszakos, pofátlan, aljas bűncselekmény történt az utóbbi egy évben, amit bizonyíthatóan romák követtek el. ártatlan, tisztességes családok kiirtását nyilván már a közepesen jóérzésű emberek, hírességek is elítélik. előbb természetesen a temetések, aztán jönnek itthon/szomszéd országokban a roma megemlékezések (megvolt a szlovák), aztán lesz egy két emlékmű, esetleg roma áldozatok napja, stb. ráadáskánt szintén legalább 25 évig lehet majd ezekre mutogatni bármilyen bűncselekménynél. más kérdés, hogy valószínűleg nem tudnák egyedül kivitelezni.

3.) mindenük megvan hozzá.

4.) most már több, mint fél éve foglal le több száz nyomozót/járőrt a nyomozás. ennyi idő után talán már meg kellett volna kezdődnie az ehhez kapcsolódó ügyeknek.

5.) nem túl életszerű, hogy befolyásos ír, spanyol, stb döntéshozók tömegével élnének pár száz fős falvak szélén, ajtó meg zár nélküli házakban. a gyilkolás rutinjáért meg talán nem utaznának ennyit.

5,1.) itthoni gyakorlatozók. a kormányváltás után, a figyelem középpontjából kieső/visszavonuló káderek, strómanok, egyéb botrányhősök lehetnek célpontok.

6.) egyszerre többen és ilyen precízen?

7? (új)gazdag fiatalok. régebben megvolt pár bankautomata/benzinkút rablás, esetleg 1-2 gyilkosság is, de talán nem voltak elégedettek a visszhanggal vagy nem volt elég adrenalin. akkor ez csak „szórakozás” és kiválasztották az általuk legkevésbé értékesnek vélt életek – értékes célpontok variációt.

mit értek el vele:

– elvették a bizonyíthatóan romák által elkövetett bűncselekmények élét.

az elmúlt hónapokban mintha csökkentek volna az ilyen esetek, így ennek valószínűsége talán csökken.

– elvették a gazdasági/kormányzati töketlenkedések, kormányváltás, stb élét.

emlékez(tet)hető távolságban volt az eu szavazás is. a választásokig és utána is aktív ok marad.

– a szlovák nyilatkozatokkal együtt elveszik a szlovák nyelvtörvény, az egyetemista lány és a focimeccs ügyek élét.(esetleg pár nagyobb beruházás is képbe kerülhet. a debreceni eu-s központ sem valósul meg.) egyre erősödő ok lehet.

mit nem értek el vele:

– a jobboldal gyengítése egyértelmű kudarc

eszközök:

– ártatlan, dolgozó családok, GYEREKEK! meggyilkolása – szánalmat ébreszt az áldozatok felé, biztosan nagy vihart kavar. (kevés fajgyűlölő akarná, hogy az áldozatát sajnálják.)

– a „józan ész” ellenében kevés fegyver, biztosan azonosítható legyen a sorozatgyilkosság, vagy a végén nagyon egyszerűen ráverhető legyen egy balekra.

saját tipp:

40% külföldi profik

40% belföldi profik

10% felkészült itthoni amatőrök, esetleg „edzenek”, (akkor hatalmas bajban vannak a végkielégítéses, sikkasztásos, ingatlanos, autópályás ügyek résztvevői)

10% minden más

 244. tiboru — 2009-08-11 20:12 

@CZZ:

Ne feledd, hogy ők egyszerű emberek, na meg a hatósági „nem kéne mondani semmit, mert elszelelnek a gyilkosok és Mária szelleme visszatér kísérteni!” felszólítás még működik…

 243. njoy87 — 2009-08-11 20:09 

Azt írtam tényként, hogy Sesum apja bosszút esküdött, és hogy van katonai tapasztalata, a végkövetkeztetés az lett volna h ez egy kicsit elgondolkodtató, ebben semmi tényállás nincs, a másikban amiben kifejtettem a dolgokat 19:10 perc környékén, ott van a legelső szó ami úgy szól, hogy lehet, így az egész feltételes módot kap, de semmi gond, én is olvashatok félre dolgokat:)

 242. Koczeka, a pampák királya (törölt) — 2009-08-11 20:09 

‘Estét

Nem olvastam végig, de reflektálnék, a magam szájíze és véleménye szerint:

1.) Politikai szélsőségesek tették

1.1.) A szélsőjobb volt

1.2.) A szélsőbalhoz kötődő csoport volt

Szvsz a szélsőjobb – a mostani boszorkányüldözés közepette – feltehetően kevéssé a ‘népszerűségre’ törekszik, számos csoportjuk a bulvár illetve az NBH kereszttüzében meharcolja a maga ‘igazát’ pl. a „Magyarok Nyilairól” és egyéb, rémséges(nek tűnő) ‘terrorszervezetről… Ha én szélsőjobb lennék, most a figyelmet inkább próbálnám valaki/valami másra irányítani…

2.) Politikai mozgalomtól független csoport tette

2.1.) Aktív és nyugállományú rendőrök az elkövetők

A rendőrök nem „teljesen” hülyék, tudnak különbséget tenni ‘bodzatermesztő milliárdos’ és normál hétköznapi életet élő csalásfő/anya között. Tudtommal…az áldozatok egyikénél sem volt kimutatható a cigányságra jellemző bűnözési forma (sem), a célpontok tkp nagyon jól megválasztott, cigánysága ellenére minden oldalban egyértelmű részvétet keltő emberek voltak (munkahely, tisztes múlt, GYERMEKKOR!!!), szemben azzal, hogy bármelyiktől jobbat egy esti kocsmatúra alkalmával tucatjával lehetett volna találni, olyan áldozatokat, akiért a rokonságon kívül senki nem hullat könnyeket… itt ellenben olyan áldozatokat vettek célpontba, akiket magyar és cigány egyaránt szám, azaz érzelmeket, indulatokat kelt mindkét félben…

2.2.) Spontán szerveződő állampolgári csoport

A spontaneitás ellen szól szintén az, hogy az áldozatok kizárólag makulátlan életvitelűek, illetve gyermekkorúak…

2.3.) A cigányok maguk csinálják

Ha valami uzsora vagy bármi szóba került volna, lehetségesnek találnám… azonban ha cigányok lettek volna, – feltételezve a hasonló motívációt – a valódi áldozatokat a sorban számtalan EGYÉB cigány áldozatnak kellett volna megelőzni… de ezek mind csupán ‘rosszkor voltak rossz helyen”

3.) Titkosszolgálati műveletről van (volt, lesz) szó

3.1.) A hazai titkosszolgálatok voltak

3.2.) Külföldi titkosszolgálatok voltak

Részemről ide teszem a voksot, a „kinek az érdeke” című kérdés a tisztázatlan, azaz külföldi titkosszolgálatnak megéri-e ilyen szintű akciókba kezdeni, mikor az aki szóba jöhetne, mindnek megvan a ‘maga cigánya’…

A belső zűrzavar viszont egyértelműen belső érdekeket szolgál (elvileg lehet egyik is, másik is), magam részéről a voksot ide teszem…

4.) A szervezett bűnözés tehet róla

A szervezett bűnözésnek megvannak a maga ellenségei, és ezzel együtt a célpontjai. Bármennyire is rosszul hangzó kifejezés, bizony a szervezett bűnözés Gipsz Jakab és gyermeke halálából max. annyit profitál, hogy ha a Rendőrség komolyan tudná venni, akkor most maga keresné a tettest, csak hogy a Rendőrség békén hagyja…

5.) A kiképzés-verzió

Lehetne, de ehhez miért kellene kizárólag egyetlen népcsoportra koncentrálni???

6.) A tettesek sima elmebetegek

Nem kizárt, csupán valószínűtlen…

Az esetek nagy részében az M3 autópálya melletti falvak a célpontok, azokon belül is a szélső házak. Az áldozatok többsége kevésbé problémás ember, tehát halála mindenképpen felzúdulást kelt, fajtól és kortól függetlenül… viszont arra alkalmas, hogy megosszon és ezen keresztül ‘uralkodásra’ adjon lehetőséget.

Fura számomra a sörétes fegyverek azonosítása… remélem alaposa okkal tettek ismétlődésre utaló megállapítást, de mondjuk a szakvéleményt megtekinteném…

Még egy tűnik fel: az áldozatok kiválasztása miatt erős a gyanúm, hogy az akció előtt több napos/hetes KT előzte meg a megfelelő áldozat kiválasztását… csak úgy 8-szor beballagni egy találomra kiválasztott ‘cigány házba’ és ekkora szerencsével MINDIG szimpi áldozatot mészárolni… no ez az ami a spontaneitást nálam kizárja, maradnak a szervezett – méghozzá komolyan szervezett – alakulatok és formációk…

Ja: és a legvégén lesz majd egy balek… egy olyan ‘éttermi fogyatékos’, aki minden balhét elvisz, van vadászpuskája és mindenre csak bólogat… „maga dilettáns hülye: igen, igen. Kapott Nobel-díjat: igen-igen. elkövette a gyilkosságokat: igen-igen. Ártatlannak gondolja magát: igen-igen”

 241. sárgasál — 2009-08-11 20:07 

Megfigyelő Elvtárs!Meglehetősen rákaptál a hülyézésre. Érveléstechnikának ez gyengécske.

 240. scsaba1 — 2009-08-11 20:06 

sárgasálnak ment volna a válasz…

 239. scsaba1 — 2009-08-11 20:04 

@Megfigyelo:

Ahhoz ez kevés. Ahhoz minimum heti egy gyilkosság kellene. Ez csak pont ilyen zavarkeltésre elég. Arra viszont tökéletes.

 238. Megfigyelo — 2009-08-11 20:01 

@sárgasál: Hulye.

 237. Alc — 2009-08-11 20:00 

Ja, és akkor mostmár egyértelmű? A rendőrszékházas ügy is elég egyértelműnek tűnik, mégsem bizonyított, hogy rendőrök voltak. De legyen igazad, még akkor is rengeteg érv szól a szlovákok mellett.

 236. scsaba1 — 2009-08-11 20:00 

@Alc: Hát a drágakedvesbolgárúr… 🙂

 235. Megfigyelo — 2009-08-11 20:00 

@njoy87: Ezt nem ertem: Te nem feltetelezeskent, hanem tenykert irtal dolgokat – legalabbis en igy ertettem.

 234. SchA — 2009-08-11 19:59 

A népszerűség átka:

„A konspirációs teóriák (konteó) blog jól sikerült összefoglaló anyaga következik a cigánygyilkosságok lehetséges elkövetőiről.”

kuruc.info/r/35/45011/

 233. Megfigyelo — 2009-08-11 19:58 

@Alc: Nyilvan, ha lettek volna perrendtartasilag felhasznalhato bizonyitekok, akkor mar felhasznaltak volna. Azert gyakran van olyan, hogy szeles korben tudott valami, megha formalisan nem is bizonyithato… (Pl. Grippen ugy: miert dontott Orban az utolso pillanatban maskepp, mint a szakertok javasoltak?)

 232. njoy87 — 2009-08-11 19:56 

@Megfigyelo: Kozolted ezt a meggyozodesedet a rendorseggel? Ha komolyan gondolod, akkor allampolgari kotelesseged feljelentest tenni, hiszen Te nev szerint tudod, ki a gyilkossagok szervezoje! Ha meg nem gondolod komolyam, akkor ne beszelj butasagokat!

…..ezért kell mindig meggondolni kinek mit hogy, mert a fagyi bizony néha visszanyal…..

 231. Megfigyelo — 2009-08-11 19:54 

 230. sárgasál — 2009-08-11 19:52 

S mi van akkor, ha valakik arra játszanak, hogy a tavasszal esedékes választások időpontjára annyira eszkalálódik a helyzet, hogy a posztkomcsik kénytelen-kelletlen bejelentik a rendkívüli állapot bevezetését, s a választások elhalasztását bizonytalan időpontig.Ettől a Gyurcsányi, Draszé, Laborcz, Ficsor vonaltól ez is kitellik. He?

 229. Alc — 2009-08-11 19:49 

@Megfigyelo: Igen? És mi bizonyítja?

 228. Jani1968 (törölt) — 2009-08-11 19:46 

1. Nem 6 cigány áldozat van, hanem 5. A hatodikról hosszan beszéltek a hírtévében, ő nem volt cigány. (Szerintem a fehér bőrű férfi lehet a nem-cigány áldozat, amelyiknek olyan nagy cigány temetést rendeztek a megélhetési rasszistázók.)

2. A Jobbik és a Magyar Gárda az nem szélsőjobb, hanem radikális nemzeti. A cigánybűnözéssel meg a baloldali embereknek is tele van a hócipőjük. És miért ölne a szélsőjobb becsületes cigányokat és egy becsületes magyart? Ennek semmi értelme.

3. A rendőr és nyugállományú rendőr elkövetők teóriájában van ráció, mert egy rendőrt (aki nem mellesleg cigány volt, ahogy a társa is) egy kézigránátos támadás után már elfogtak. De nem igazságosztásról lehet szó, mert akkor nem a becsületeseket ölnék meg, hanem a bűnözőket.

Az NBH-rendőrség kombó nagyon valószínű, de az is lehet, hogy valakik a politikai elitből felbéreltek pár bérgyilkost, mert az emberek a Jobbikra szavaznak, úgyhogy ez a legjobb út a besározásukhoz. Már ha van olyan hülye, aki elhiszi, hogy a Jobbiknak bármi köze lenne a gyilkosságokhoz. (Már pedig nem hiszi el senki, mert annak nem lenne értelme.)

Arra emlékeztek, hogy vagy egy éve egy csomó cigányt vittek be a rendőrségre, hogy kiképezzék őket? Ez volt a nagy ötlet, aztán bukott az egész, mert mind bűnözni kezdett és nem maradt egy cigány se a rendőrség kötelékében. De azért a kiképzést megkapták. Okos ötlet volt ilyesmikre kiképezni a bűnözőréteget.

Azért nem semmi, hogy bár semmi bizonyíték nincs semmire, a külföldi sajtóban mégis kizárólag a „rászístá” gyilkosságokról lehet olvasni. Na ez az ami nem véletlen.

 227. Megfigyelo — 2009-08-11 19:45 

@Alc: Eleg altalanosan ismert, hogy az 1998-as robbantasokat a francia jobboldal altal a Fidesz tamogatasara MO-ra kudott „piszkos ugyek szakertoi” hajtottak vegre.

 226. CZZ — 2009-08-11 19:44 

@1116001:

„Hiszen remek munícióval szolgál a lassan veszélyesen nagy táborral rendelkező szélsőjobb ellen”

Én úgy veszem észre, hogy ha bárki kiejti a sélsőjobb, náci, vagy fasiszta szavakat, azonnal nő a Jobbik népszerűsége. Szerintem ez kormánykörökből is jól látszik.

 225. Megfigyelo — 2009-08-11 19:42 

@Jurganov: Be tessek mellebeszelni: reg tudnank, ha lett volne egyetlen hasonlo merenylet nem-cigany aldozat ellen is, plane ugyanazzal a fegyverrel. Csak annak nem egyertelmu a rasszista inditek, aki a napot is le akarja tagadni az egrol. Itt teljesen vilagos az abra: csak faluvegi ciganysorokon, csak semmihez sem kotheto cigany emberek (sot gyerekek!) ellen elkovetett gyilkossagok hasonlo modszerekkel…

 224. takacs — 2009-08-11 19:40 

szerintem nagy valószínűséggel Remington ismétlő sörétes fegyver volt (egy „rejszolós”,ahogy egy előttem szóló nevezte) mivel egy duplacsövű puskából kézzel veszi ki az üres hüvelyt,és azt egy amatőr sem szórná szét,ha már a kezében van, zsebre rakja.Ezzel szemben az ismétlő puska hüvelykivetős,ami 4-5 méterre is eldobja az üres lőszert,ezt sötétben nehéz lehet megtalálni,így maradhatott a helyszínen.

 223. Alc — 2009-08-11 19:34 

Egy bekezdés a Felvidék Ma portál egyik tavaszi cikkéből:

Emlékezetes, 1998-ban a szlovák titkosszolgálat és vele összejátszó bűnszervezetek robbantások sorát hajtották végre Magyarországon. Nagy vihart kavart például 1999 februárjában, hogy a szlovák titkosszolgálat (SIS) megvált azoktól az ügynökeitől, akik felforgató tevékenységet folytattak a szomszédos országokban. Az egyik „célország” a Cseh Köztársaság volt, és Vladimír Mitro, a SIS akkor kinevezett igazgatója elismerte, hogy a szlovák ügynökök a NATO- és az EU-csatlakozás ellen keltettek hangulatot a szomszédos országban. Mitro a ČTK hírügynökség kérdésére közvetetten megerősítette, hogy a SIS előző igazgatója, Ivan Lexa vezetése alatt többször szerveztek a Cseh Köztársaság alapvető érdekeit sértő cselekedeteket. A repertoár tartalmazta az újfasiszta mozgalom felélesztését, fajgyűlölő megmozdulások szervezését és a cigánykérdés elmérgesítését – tudósított az MTI. A cél az volt, hogy megakadályozzák Prága euroatlanti csatlakozását. A szlovák titkosszolgálat Magyarország elleni ez irányú aktivitásáról konkrét tények nem láttak napvilágot, bár Szlovákiában elismerték, hogy más szomszéd államok ellen is dolgoztak” – olvasható az InfoRádió honlapján.

Utólag egyébként több szakértő is azt tartja valószínűnek, hogy a szlovákok az oroszokkal együttműködve ötlötték ki ezeket az akciókat.

 222. pandacsökiboborján — 2009-08-11 19:33 

na és?meddig tart kicserélni egy ütőszeget?De mivel nincs indíték(amit tudunk az alapján a fél ország gyanusítható) és érdemi nyom, szerintem a faszi még ezzel a fegyverrel fog ügyködni egy darabig.Amíg valakinek fel nem tűnik,hogy hiányzik egy NBH-s fegyverszobából.

 221. CZZ — 2009-08-11 19:30 

@mrs. white:

„ha a tett helyszínére odaszartak akkor már tudták hogy roma származású az elkövető”

Réges-régen én is olvastam ezt. Babonából tették, hogy ne fogják el őket. Viszont az írás folytatása az volt, hogy ma már (akkor) ők is kesztyűben és sísapkában dolgoznak, hogy még egy hajszál se maradjon a helyszínen.

 220. CZZ — 2009-08-11 19:26 

@tiboru: És gondolod, hogy egy ilyen információt magukban tartanának (a rokonok)? Bármelyik bulvárlap milliókat adna bármiért.

 219. mirko vosátka — 2009-08-11 19:23 

amióta megtörtént a legutolsó gyilkosság (ami egyébként minden szempontból tragikus), és megindultak a médiában a találgatások, meg sándoristvánpapa, finsztergéza vándorlása stúdióról stúdióra, azóta vártam, hogy a konteo összeszedje a teóriákat. abszolút a blog témájába vág.

úgyhogy köszönjük tiboru és grat 🙂

 218. scsaba1 — 2009-08-11 19:20 

@tiboru:

A figyelőn olvastam egy cikket, miszerint: ha a puskában kicserélik az ütőszeget és a hüvelyvonót, akkor nem tudják beazonosítani a puskát.

 217. schwalbe — 2009-08-11 19:20 

és ha jövôre a Fidesz gyôzelem után (és Pintér Sándor belügyminiszterségének kezdete után 3 nappal kb.) varázsütésre nem lesznek már ilyen ügyek, akkor lesz még egy elmélet visszamenôleg? 98-ra biztos emlékeztek még.

 216. Alc — 2009-08-11 19:18 

A szlovák titkosszolgálatos verzióhoz egy adalék:

Magyarország és Csehország NATO csatlakozása előtt a SIS-nek több hadművelei terve is volt a csatlakozás megakadályozására. A Neutron fedőnevű titkosszolgálati hadművelet célja az volt, hogy Csehország NATO-tagságának kérdésében megossza a cseh közvéleményt. De tudjuk, hogy Magyarországon is volt néhány akciójuk.

A másik hadművelet neve Dezo (Dezső) volt. A SIS-akció forgatókönyve szerint úgynevezett „aktív intézkedésekkel” törekedett egy csehországi újfasiszta, fajgyűlölő kampány beindítására. A szlovák titkosszolgálat arra számított, hogy ha Csehország polgárai körében jelentős mértékben felfokozzák a romaellenes hangulatot, azzal végső soron sikerül megakadályozni Csehország euroatlanti csatlakozását.

Vagyis nem ez lene az első eset. A hasznuk szerintem többek között abban áll, hogy feltehetik a kérdést: milyen jogon ugatunk mi bele a nyelvtörvényükbe, amikor nálunk cigányokat gyilkolásznak? Hogy ez nem elég nyomós ndok? Gondoljuk végig a Malina Hedvig tortúrát.

 215. njoy87 — 2009-08-11 19:14 

@Megfigyelo: Úgy látom kissé el vagy tévedve. Ez egty összeesküvés elméletekről szóló blog, nem „reálispolitikainézeteketfelsorakoztatoállamipénzbőlmegcsinálthonlap”

Tehát itt arról van szó, hogy valaki eszkábál egy konspirációt ahogy én tettem vagy ahogy tiboru már jó sokat pályafutása során. Szerintem ő sem rohant az amerikai hadbírósághoz feljelenteni az Amerikai Hadsereg Vezérkarát, hogy atomotot robbantottak az egyik kikötőben, pedig leírta.

Szóval kedves megfigyelő ez teljesen a ha nem szóltál volna bölcsebb lettél volna esete, de tudjuk mindenki hülye csak te vagy az okos.

 214. sóskatáska — 2009-08-11 19:08 

a kilőtt töltényhüvelyeken ugyanott van az ütőszeg becsapódási helye, ebből lehet azonositani a fergyvert, nem a kilőtt lövedékből

 213. Ren42 — 2009-08-11 19:08 

Én is nagyon kiváncsi lennék, hogy miből szűrték le, hogy ugyanaz a fegyver volt. Amit el tudok képzelni:

– duplacsovű sörétes vadászpuska volt, ahol két különböző kaliberű csőr van és jellemzően ezeket találták meg több helyszínen is

– „pumpálós” shotgun volt és pl a hüvelykivetésnél marad némi nyom

– esetleg az űtőszeg hagy egyedi nyomot

– ugyanolyan töltényhüvelyeket találtak (bár ez eléggé közvetett bizonyíték csak)

 212. tiboru — 2009-08-11 19:06 

@pandacsökiboborján:

A töltényhüvelyen (más források szerint a csappantyún) maradt nyomok alapján egyértelműen azonosítható egy vadászfegyver is.

Hogy miért nem szedték össze a hüvelyeket – nem tudom. Talán nagyon siettek.

 211. Takacs666 — 2009-08-11 19:04 

Kicsit eluszott a hozzászolások témája az összeesküvésektől az utolso pár kommentben.

 210. tiboru — 2009-08-11 19:01 

@pikula:

Hm, ne szaladjunk ennyire előre 🙂 Majd előbb-utóbb fene se tudja…

 209. scsaba1 — 2009-08-11 18:55 

@Bélapáti Béla:

Annyira nem vagyok járatos vadászberkekben, de rejszolós (csúszókaros) puskákba simán befér 4 töltény.

 208. pandacsökiboborján — 2009-08-11 18:53 

És Zyklon-B töltetű volt a sörétes lövedék?

Amúgy egy sörétes puskából kilőtt lövedékről(sok sörét)nem lehet visszaigazolni az adott fegyvert,mint golyós fegyverek esetében.Kár,hogy hangos így gypsy kingék felébredhetnek.Valami halkabbat kéne találni Drazsé!

 207. pikula — 2009-08-11 18:53 

@pikula: ja es meg valami: konyvben nem lehet kapni/nem tervezed ezt kiadni? mert mindent elolvasnek innen, de a hosszabb (virtualis) iromanyokat nagyon nem birja a szemem.

 206. pikula — 2009-08-11 18:51 

@tiboru: hat a linkelt cikkben is latszik, hogy ki kezdte ott (is) a faszkodast.

kibekurt egy nepseg az, amelyik raadasul allando kisebbsegi komplexusban szenved, amiota csak a Dohany utcabol Tivadar ba megalapitotta az orszagukat.

 205. 1116001 — 2009-08-11 18:50 

Szerintem néhány önbíráskodó elmebeteg csinálat, akik max ideológiában köthető a szélsőjobbos szervezetekhez. De amúgy tök önálóak.

Ami ráadásul kapóra jön a titkosszolgálatoknak és a politikai „elitnek” Hiszen remek munícióval szolgál a lassan veszélyesen nagy táborral rendelkező szélsőjobb ellen.

 204. tiboru — 2009-08-11 18:49 

@Bélapáti Béla:

Korrekt; köszi a kiskaput 🙂

 203. khmm... — 2009-08-11 18:47 

Egy másik blogból származó értesülés:

Doomhammer ·

tirpakbokretas-reloaded.blogspot.com/

2009.08.05. 15:39:46

Tessek, beszallok en is egy osszeeskuvesteoriaval. Nem a cigany no es

a lanya volt a celpont, hanem a polgarmester, aki nagyban termeszt

dohanyt a videken. Az indexes videobol kiderul, hogy a no a

polgarmesternek dolgozott. A ficko igencsak idegesen pislogott,

mikozben az interjut adta.

 202. Bélapáti Béla — 2009-08-11 18:45 

@tiboru: mondjuk úgy, hogy nyitva hagyod a kérdést, a passzolásnak van egy kis kibújás jelleg. 🙂

 201. Utcamacska — 2009-08-11 18:45 

@tiboru: én megmondtam, hogy jönnek a vizesek is.

 200. scsaba1 — 2009-08-11 18:43 

Másrészt már 100 miller a vérdíj. Ez olyan, mint egy lottóötös. Ennyi pénzből jó sokáig el lehet élni gondtalanul.

Ennyiért már a legtöbb érdeközösség felbomlik, ennyiért már én is simán feljelenteném a szomszédot, ha valamikor besörözve elköpte volna nekem, hogy van egy kiszuperált sörétespuskája, amivel rabsickodni szokot, mert hátha… (Csak viccelek, természetesen)

 199. tiboru — 2009-08-11 18:43 

@Bélapáti Béla:

Hát, ha lehet, passzolnám 🙂

 198. tiboru — 2009-08-11 18:41 

 197. Bélapáti Béla — 2009-08-11 18:37 

@tiboru: ennél tévedett már nagyobbat is a rendőrség, meg nem tudom, mennyire könnyű 100%-osan kijelenteni egy sörétes patronról, h. ugyan abból a fegyverből lőtték ki. Különben hány fegyverről van szó? Egyről? Tudtommal legutóbb 4 lövást adtak le, újratöltött közben a támadó? A 4 elkövető 1 fegyveren osztozik? Nekem nem annyira életszerű.

Az, hogy a cigányságuk az egyetlen közös pont, nem zárja ki a politikai gyilkosságot sem, sőt.

Amúgy te melyik verziót támogatod? Vagy mint bloggazda, ezt a kérdést inkább passzolnád?

 196. tiboru — 2009-08-11 18:34 

@dex.ion:

Mingyá’ nézem…

 195. pikula — 2009-08-11 18:33 

fasza iras.

azert a vizet se felejtsuk ki a lehetseges inditekok kozul, zsidoek annak igencsak a hijan vannak.

 194. tiboru — 2009-08-11 18:33 

@Jurganov:

Persze nem ismerjük a teljes nyomozás adatait; remélem azért, hogy ilyen horderejű infókat (pl. hogy ugyanazzal a fegyverrel elkövettek-e esetleg más, nem-cigány sérelmére emberölést) nem mernek eltitkolni.

Tájékoztatásul azoknak, akik nem ismernék a számokat:

Magyarországon évente 150-180 körül mozog a gyilkosságok száma (saccra mondtam, aktuális és nagyon pontos statisztikai adatnak most nem néztem utána). Ezek 75%-a „anyu leszúrta aput, majd sírva bement a rendőrségre” típusú, viszonylag könnyen (átlagban egy hónap alatt) felderíthető – és felderített – ölés.

Marad évente úgy 35-45 „igazi” gyilkosság, vagyis ahol tényleg nyomozni kell. Nos, az eddigi cigánygyilkosságok ennek máris a 15%-át jelentik. Az életes nyomozóink nagyon jók, de úgy érzem, ide ennél több kell…

Ja: és köszönöm az elismerést.

 193. dex.ion — 2009-08-11 18:28 

@tiboru: küldtem neked emilt innen, nem tudom, h eljutott-e hozzád

 192. Professor Pizka — 2009-08-11 18:23 

Kétféle merénylet van a lövős meg a koktélos. Ez már érdekes. Az autópálya-környéki elkövetés vagy nagy amatőrség, vagy nagy terelés, önmagában nem mond semmit. Az amatőr elkövető nem valószínű, ahhoz túl jól dolgozik. Az uzsorásokat azért nem tartom valószínűnek, mert ahhoz túl nagy a földrajzi szórás (ha igaz a történet az ugyanazon puskáról. De azért sem, mert a cigány uzsorás az jól feltérképezett elkövetői kör, minden rendőr tudja, hogy a területén ki a strici, ki uzsorázik, stb. Ha a helyi rendőrség esetleg bizonyos okoból nem tudna hatékonyan lépni, a pesti faszagyerekek pillanatok alatt lokalizálhatják a helyben működő uzsorás társaságokat és le tudják őket nyomozni.

 191. Jurganov — 2009-08-11 18:22 

@tiboru: kedves tiboru, ha teszem azt romániában, temes megyében agyonlőnek egy magyart és onnantól kezdve azt sulykolja a média, hogy rasszista az indíték. mondhatnak-e bármi mást? az x cigány mellett ha agyonlőttek ua a puskával még 1-100 magyart, benne van-e a sorozatban? vagy csak mint másodlagos állampolgár kidobják a szemétre az aktáját?

amúgy grat, tetszik az írás.

 190. Shopping — 2009-08-11 18:15 

@Megfigyelo:

Így volt, vagy nem így volt?

A tényekről nem érdemes vitázni.

Mondhatnám azt is, hogy a képviselő asszony:

„ügyesen meglovagolta a kialakult helyzetet, és a származását felhasználva, a korábbi elkövetőre terelte a gyanút”.

Az eredmény ugyanaz.

A vér nem vélik vízzé.

 189. ZOLDMANO (törölt) — 2009-08-11 18:13 

Szavaznék: szerintem izrael van a dolog mögött.

Ha netán kiderül, hogy mégsem, akkor is ők voltak.

 188. tiboru — 2009-08-11 18:10 

@Jurganov:

A mai hírek szerint a négy helyszín közül háromnál ugyanazt a sörétes puskát használták.

Jelenlegi ismereteink szerint az áldozatoknak egyetlen közös vonásuk van: cigányok.

Mindaddig, amíg más információk nem állnak a rendelkezésünkre az esetlről, illetve a meggyilkoltakról, alappal feltételezhetjük, hogy etnikai alapon végezték ki őket.

Ha – teszem azt – Romániában, Temes megyében (ahol a magyarok aránya 8-10%) tíz hónap leforgása alatt agyonlőnének hat magyart (közülük négyet ugyanazzal a puskával), és ezen emberek között semmi, de semmi kapcsolat nem lenne, és az egyedüli közös nevező az, hogy magyarok, szerinted mi lenne az első (természetes) reakciónk?

 187. Jurganov — 2009-08-11 18:05 

@Megfigyelo: hallod te vagy uszító vagy, vagy egyszerűen iszonyú sötét.

 186. Jurganov — 2009-08-11 18:02 

@Megfigyelo: ” Akarmennyire nem tetszik a kommentelok rasszista reszenek, nyilvanvalo, hogy valakik szervezetten olik a ciganyokat, csak azert mert ciganyok.”- ez így honnan jön? ha agyonütöm a szomszédot nem azért teszem mert-mittomén- kopasz, hanem mert-megint valami- meglopott. tehát hiába mondja a szép, hazudós média, hogy rasszista attól még nem biztos, hogy az. sőt.

@Utcamacska: kérdést lásd mint fenn.

 185. Megfigyelo — 2009-08-11 17:57 

@Shopping : Azert, mert a media hulye, neked nem kellene hulyenek (vagy alattomosnak?) lenned…

 184. tiboru — 2009-08-11 17:56 

@Kúrcsány Ferenc:

De én úgy tudom, ő inkább a magyarokat gyűlöli.

 183. tiboru — 2009-08-11 17:53 

@dex.ion:

Á, van még egy dobásod. És meg is vásárolhatod a jóindulatom majd egy sörrel.

 182. tiboru — 2009-08-11 17:52 

@mrs. white:

Az babona is náluk. Amikor ez kialakult, még nem volt mikrobiológiai azonosítási procedúra, a DNS-laborról nem is beszélve 🙂

 181. Kúrcsány Ferenc — 2009-08-11 17:51 

Szerintem Keyser Söze volt.

 180. tiboru — 2009-08-11 17:50 

@scsaba1:

Résen vagyok, de büszkén jelentem, hogy eddig egyetlen kommentet sem kellett törölnöm, noha – természetesen – nem mindegyikkel értek egyet.

Megenné a fene az egészet, ha csak egy vélemény kaphatna nyilvánosságot.

A nagyon durva dolgokat persze szemrebbenés nélkül törölni fogom, de – még egyszer – eddig ilyen nem bukkant fel.

 179. Fantómas — 2009-08-11 17:49 

@mokas_gizi: Mikor nyert választást a Jobbik?

Ott még nem tartunk azért hál’ Istennek

 178. Megfigyelo — 2009-08-11 17:48 

@njoy87: Kozolted ezt a meggyozodesedet a rendorseggel? Ha komolyan gondolod, akkor allampolgari kotelesseged feljelentest tenni, hiszen Te nev szerint tudod, ki a gyilkossagok szervezoje! Ha meg nem gondolod komolyam, akkor ne beszelj butasagokat!

 177. Shopping — 2009-08-11 17:47 

Azért megemlíteném, az első „cigánytámadás” után mi történt.

Egy cigány (valami képviselő nő), felgyújtotta a saját házát biztosítási csalási szándékkal.

A média lihegett hogy jaj, már megint.

Kérdezem én.

Milyen ember az, aki a saját fajtájának nyomorából akar előnyt kovácsolni?

A választ tudjátok…

 176. Bélapáti Béla — 2009-08-11 17:47 

@scsaba1: hát, a nevét azt nem tudom, de azt hirdették, hogy Mária szkíta hercegnő volt, és a zsidók a magyarsága miatt nem fogadták el Jézust. És tényleg gitárral járták a papjaik az országot. 🙂

Tiboru, a tárogató már oszmán-török elhajlás, igaz szkíta abba nem fúj bele!

Visszatérve a poszthoz, én főleg Szlota János túrókészítő mester kirohanása óta vagyok a szlovák vonal híve. Szerintem elég esélyes, az érdekük is megvan hozzá, az erejük is, és tényleg, láttunk már ilyet tőlük…

 175. dex.ion — 2009-08-11 17:46 

@tiboru: bocs főnök:) gondolom most nyírjam ki magam, ugye?:S

 174. mrs. white — 2009-08-11 17:44 

A sógorom forrónyomos nyomozó volt. Csak annyit szokott hozzátenni ehez hogy a bűnesetek nagytöbbségét a cigányok követik el(nem a fehérgallérisra gondolok). például ha a tett helyszínére odaszartak akkor már tudták hogy roma származású az elkövető. Ilyet ugyanis a felfokozott állapot okoz, de csak náluk veri ki ennyire a biztosítékot, hogy odarittyentenek.

 173. Megfigyelo — 2009-08-11 17:43 

@Takacs666: Tenyleg hulye…

 172. scsaba1 — 2009-08-11 17:36 

Egyébként le a kalappal az olvtársak nagy többsége előtt is. Van vagy 170 komment, és nagyon durva cigányozás még nem nagyon volt.

Vagy Tiboru villámkézzel moderál… 🙂

 171. tiboru — 2009-08-11 17:35 

@dm:

És a pihenéshez való alkotmányos jog, az smafu?

 170. dm — 2009-08-11 17:26 

peter petrelli megmenti a világot!

megint

inkább postolni kéne hetente legalább, nem ilyen bulvár szarságokkal alibizni.

 169. tiboru — 2009-08-11 17:25 

@scsaba1:

Gitáros?! Kobzos kéne, vagy nyenyerés, esetleg tárogatós vagy citerás. De gitáros? Ez olyan latin fíling, s mint ilyen, sértő!

 168. Utcamacska — 2009-08-11 17:24 

@scsaba1: a hazai ezotéria vidám, napsütötte egén mindenféle túlkapás belül van a normális mértéken. Amúgy ne offoljunk 🙂

 167. tiboru — 2009-08-11 17:23 

@Utcamacska:

Hát ez az… Valaki(k)nek nagyon komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy teljesen nyilvánvaló legyen az indíték etnikai jellege.

 166. Art Mooney — 2009-08-11 17:22 

ja, mint azt vki korabban kifejtette, egy 2.4 is beillesztheto lenne: olyan erdekkorok, akik a ciganysagra szant magyar es eu-s es mindenfele szurke forrasbol szarmazo penzek felett diszponalnak, es szerepuket nemhogy megoriznek, meg az eszkalacioban is erdekeltek.

 165. scsaba1 — 2009-08-11 17:22 

@Bélapáti Béla:

„Jézus Krisztus Magyar Volt Egyház”

Ilyen tényleg van? És tényleg gitáros papjaik vannak? 🙂

 164. Utcamacska — 2009-08-11 17:20 

Még egy elmélet:

Ha roma származású „maffiózókat” ölnének, akkor rá lehetne fogni, hogy valami alvilági leszámolás volt. ha viszont gyerekeket ölnek faji alapon, akkor egyértelmű, hogy nem bandaharc, hanem csak egy ok van, egy közös nevező: Cigányság.

 163. tiboru — 2009-08-11 17:19 

@dex.ion:

Te kis cserfesszájú…

 162. scsaba1 — 2009-08-11 17:19 

@Takacs666:

Nettó nagyotmondás, arcoskodás. Vagy rajoskodás, talán ez a legjobb szó rá.

 161. tiboru — 2009-08-11 17:18 

@CZZ:

Hát eddig is látszott, hogy nem vagyok az uzsoráselmélet élharcosa, de erre objektíve csak azt tudom mondani, hogy lehet ám, hogy a rendőrségnek már bedobták, de nyomozástaktikai okból még ezt az információt nem hozták nyilvánosságra.

 160. Bélapáti Béla — 2009-08-11 17:16 

@CZZ: konteo 6.7.8.9 Bedobták, csak bizonyos köröknek (Mohácsi Viktória, Drazsé, stb) nem érdeke nyilvánosságra hozni?

 159. tiboru — 2009-08-11 17:16 

@Bélapáti Béla:

Hagyd csak, szórakoztató történet volt, köszi 🙂

 158. states — 2009-08-11 17:15 

A kiképzés-verziót leszámítva, az összes többinek ugyanannyi esélye van. A kérdés az, hogy ez a futóbolond-gazember Draskovics és a mögötte álló kormány és kormánypárt mennyire érdekelt az ügy valódi felgöngyölítésében. Semennyire. Ez abból is látszik, Bajnai nem hajlandó leváltani ezt a jelzők nélkül nem körülírható rendészeti minisztert. A sorozatgyilkosság kapóra jött nekik a figyelem elterelésére és politikai ellenfeleik lejáratására. Ebben az ügyben ez az egyetlen biztos tájékozódási pont, minden egyéb bizonytalan.

 157. dex.ion — 2009-08-11 17:15 

2.1

és tiboru a csoport főnöke:)

 156. Utcamacska — 2009-08-11 17:15 

@CZZ: Én úgy gondolom, hogy egy lázadáshoz, amit annak nevezhetünk, releváns és egy célra ugró tömeg kell – faluhelyen ilyen mennyiségileg nincs, városban pedig minőségileg. Nincs továbbá sem pénz, sem szervezettség, sem szervező, (vezető) erő. Nincs igazán gettó sem, releváns tömeggel, ami nem lenne leverhető órák alatt. A lincselés és fosztogatás nem lázadás. A lázadásról volt szó – szerintem irracionális elképzelés ma cigány lázadást emlegetni, a fentiek miatt. (Egyébként helyen NEKIK és nem „ezeknek” ugyanis egy embercsoportról és nem tárgyakról beszélsz)

 155. tiboru — 2009-08-11 17:13 

@Utcamacska:

Nocsak, nocsak… Erről még érdemes beszélnünk.

 154. CZZ — 2009-08-11 17:12 

@Bélapáti Béla: Uzsorásügyben már régen bedobták volna a rokonok az okot.

 153. Takacs666 — 2009-08-11 17:12 

@Utcamacska: Egy roma vezető pár hónapja az nyilatkozta hogy mindenféle komolyabb erőfeszités nélkül tudnának polgárháborut szitani.egykét telefon a pénzes cigány vállalkozoknak akik elnyomnak egykét robbantást nyilvánosan és máris kirobban a polgárháboru.Ezt konkrétan cozma halála után kb egy héttel olvastam,az illető névtelenül nyilatkozott.Tehát egy cigány magyar polgárháboru egy telefonon is mulhat akár.Ha felrobbantanak mondjuk pár magyar embert és „véletlenül” kiderül hogy cigányok csinálták máris kész a balhé.Cozma után elég forro volt a hangulat az országban.És ő még csak nem is volt magyar állampolgár.Szerintetek ha jopár ember felrobbantanának mi lenne belőle?

 152. Bélapáti Béla — 2009-08-11 17:11 

@Utcamacska: bevallom, elég műveletlen vagyok ebből a szempontból. Ismereteimet egykori szomszédom tanításaira alapozom, aki vegaként kezdte, majd miután kivágták a suliból mert elmesélte a gyerekeknek, hogy ha húst esznek, élve falják föl őket a férgek belülről, és este sírva adták vissza anyunak a zalais zsemlét, ilyen jógi próbált lenni. Aztán lelevitált a házuk tetejéről, így 3 hetet kórházban töltött. Ez idő alatt kitalálta, hogy nyit egy vegaboltot baranyában. Ez sem jött össze neki, és nagy csalódásában beáll a Jézus Krisztus Magyar Volt Egyház vándor gitáros papjának. Bocs az offolásért, többet nem fordul elő.

 151. CZZ — 2009-08-11 17:11 

@Utcamacska: A vezető az menet közben vagy megterem, vagy nem. Igazából nem számít. Néhány jó kis lincselés, fosztogatás, gettólázadás éppen elég lenne. Ezeknek sincsenek vezetőik.

 150. CZZ — 2009-08-11 17:09 

@scsaba1: Ehhez nem kell tenniük semmit. Az EU-n belül ez az ügy nem oszt, nem szoroz. Szépen félreteszik, azzal, hogy megint a magyar nacionalisták ugrálnak. Láttunk már ilyet sokszor. Ha mondjuk valahogy a rendőrségre, vagy a magyar titkosszolgálatra lehetne kenni, az más lenne, de akkor ez már régen megtörtént volna.

 149. njoy87 — 2009-08-11 17:09 

@tiboru: Hagy álljak ki kicsit még a magam elmélete mellett 🙂 Lehet látva a délszláv háborúk utáni bírósági döntéseket, tudva, hogy bizony már 20 évvel idősebb, tudva azt, hogy Magyarország picivel ( de tényleg csak picivel…) kulturáltabb ország, továbbá tudva azt, hogy Szerbiában megvan a megbecsülése, a cége által az anyagi biztonsága így kicsit visszábbvesz a szerb erkölcsből és „szokáésjogból”, hogy így büntethessen, és miért az elkövetőket bántsa, ők nem hiányoznának sok embernek, inkább azokat akik tiszteletre méltóbbak abból az etnikai csoportból akik köztudottan elkövették a fia sérelmére a késelést.

Egyébként rendszeres olvasó vagyok, nagyszerű posztjaid vannak, és ez is az úgy, hogy így tovább. Most tényleg meleg kásába nyúltál, de helyesen tetted 🙂

 148. Utcamacska — 2009-08-11 17:08 

@CZZ: az is max 15 beijedt ember hőbörgése lenne – a felkelés a lázadás az bizony összefogottságot – és mint ilyen, egy vezetőt igényel. Kire hallgatnának ma a hazai romák egyöntetűen???

 147. scsaba1 — 2009-08-11 17:06 

@njoy87:

El, de a szerb szabadcsapat Enyigen kezdené, mert _konkrét_ családokon állna bosszút, aminek üzenetértéke lenne az elkövetők felé.

 146. CZZ — 2009-08-11 17:05 

@Utcamacska: Például a következő alkalommal agyonverik a HírTV riportereit, és felgyújtják az autójukat. Esetleg az összes tv-s kocsival ezt teszik. Ebből aztán akármi kialakulhat. Nem kell ehhez Dózsa, szervezés.

 145. Utcamacska — 2009-08-11 17:04 

@Bélapáti Béla: de a merkabákkal elhúzhatunk előlük a fenébe. Melchizedek tanításait sem olvastad, mi? Kénytelen leszek egyszer a hazai spirituálezotrizmus összeesküvés elméleteiből egy posztnyit összeszedni neked- ha Tiboru lehozza.

 144. Takacs666 — 2009-08-11 17:03 

@Megfigyelo:

Nem hülye, realista.Te pedig nézz körül az országban hogy kik vásárolnak fel miket és hogyan nyomulnak/nyerészkednek.Szerinted a városban lévő megaplázákat kik épitik?Nem azt mondtam hogy az összes uj lakásba beköltöző ember zsido lenne hanem azt hogy a terepet nekik készitik elő.A válasz a miért éppen Magyarország kérdésre:Mert itt vannak olyan politikai körök akiket meg lehet pénzért venni.Az országnak elég komolyan jo a földrajzi fekvése és van még pár kincsünk szerintem,ami jol jöhet nekik ujabb haszonszerzés céljábol.Szerinted miért éppen a Velencei tóhoz épitenék az a bazi nagy kaszinót ami kiemelt beruházás lett Bajnai gordon szerint is?Na vajon miért?Gondolkozz!Azt mondják nincs pénz semmire meg nincs fejlesztésekre pénz,satöbbi…kaszinora van?Ahol kaszino van ott megjelennek a maffiák is.Sokmillios védelmi pénzek,adomentesség az épittetőnek satöbbi.Ja ésa Velencei tó turisztikai szempontbol se egy haláltanya.Ergo kurvasokat lehet vele kaszálni.Az hogy tönkreteszünk egy természeti területet az kit érdekel?Pénz legyen!Na kik gondolkoznak igy?

 143. scsaba1 — 2009-08-11 17:03 

@Megfigyelo:

Vádalkuval, tanuvédelemmel fel lehetne göngyölíteni, hogy ki, kitől és honnan kapta az utasítást, kivel volt kapcsolatban. Ez nem gazdasági bűncselekmény. Hiába fekete ruhába öltözött békaemberek adtak át a parancsokat ürgebőrbe varva. Ezért nem fogház meg felfüggesztett jár,itt nem mosdat ki egy sztárügyvéd sztárgázsiért hanem 1500 év. Ha lenne nálunk halálbüntetés akkor meg az. Még Drazsénak is felajánlanának 10 évet az életfogyt. helyett, egy külön zuhanyzós-tévés szobában valami szanatórium jellegű börtönben, csak mondja azt, hogy Fletó is tudott a dologról, (és persze legyenek rá bizonyítékai is).

 142. Bélapáti Béla — 2009-08-11 17:02 

@Utcamacska: szerinted ér az bármit is a szíriuszi halálsugár ellen? Ugyan, a szittyákat még Cézár sem tudta legyőzni!

 141. tiboru — 2009-08-11 17:01 

@njoy87:

Az öreg Sesum előkapta volna a cigány bűnözőket és adott volna nekik, nyilvánosan és látványosan; a délszláv erkölcs és szokásjog azt diktálná, hogy mindenki számára váljon nyilvánvalóvá a büntetés.

 140. tiboru — 2009-08-11 16:58 

@Noked-Lee:

Amennyire én tudom, ezek a szerencsétlenek nem tartoztak a klasszikus kölcsönfelvevők, majd nem fizetők közé.

Meg tízezres nagyságrendű vissza nem fizetett tartozása (sajnos) több százezer embernek van ebben az országban, cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt. Ennyiért egy kiadós verés még belefér, sorozatgyilkosság meg… hát, fene se tudja, túl nagy és aránytalan a kockázat, szerintem. Az uzsorások sem hülyék…

Persze lehet, hogy pofára fogok esni.

 139. Utcamacska — 2009-08-11 16:57 

@Bélapáti Béla: „a szíriusziak elmélete a tudjukkik által irányított második honfoglalásról Szittyahon csakráktól szabdalt földjén…”

Egy ideje már én is csak a Merkabákban bízom…

 138. Márai Coelhó — 2009-08-11 16:55 

Sajnos ez a téma vonzza a begőzölt politikai szélsőségeket.

 137. Bélapáti Béla — 2009-08-11 16:55 

@tiboru: éreztem egyfajta személyes sértettséget és ezen meglepődtem, nem szoktál te ilyen lenni. 🙂

Amúgy ez: „Eppen arrol van szo, hogy azok az allatok minden ciganyt (es persze zsidot) meg akarnak olni, a „ciganybunozes” emlegetese csak urugy, hogy ehhez megteremtsek a kozhangulatot. A gyilkossagokkal bemutatjak, hogy az Endlosung megkezdodott, ezentul ok hatarozzak meg, mi tortenik az orszagban…” kábé annyira „injekciós” elmélet mint a szíriusziak elmélete a tudjukkik által irányított második honfoglalásról Szittyahon csakráktól szabdalt földjén…

 136. njoy87 — 2009-08-11 16:54 

Nem tudom arra emlékeztek-e amikor Cozma halálakor, ugye Sesumot vesén szúrták ha jól emlékszem ( de a lényeg az, hogy megkéselték ), akkor Sesum apja ( akinek jelenleg kezében van Szerbia legnagyobb biztonsági cége, továbbá forradalmárként harcolt a szerb háborúkban ), tehát fegyveres, katonai tapasztalt van, külföldi lakhely stb, azt mondta, hogy ezt meg fogja bosszulni fia sérülését…azért ez kicsit elgondolkodtató szerintem….

 135. Utcamacska — 2009-08-11 16:54 

Hol van az a cigány Dózsa, aki a talpasokat, mezítlábasokat összefogja? Hogy a túróban lenne cigány lázadás? Mivel lázadnának? Kik? Kik vezetnék?

 134. szmoker /segílyes/ — 2009-08-11 16:51 

@Megfigyelo: „Eppen arrol van szo, hogy azok az allatok minden ciganyt (es persze zsidot) meg akarnak olni”

Hát persze, a zsidókat mindig mindenki meg akarja ölni, mi is lenne velük ha hirtelen senki nem akarná megölni őket?

Mondjuk hogy ez hogy jön a cigánygyilkosságokhoz, nem tiszta, de eddigi aktivitásodból ítélve ez nálad hit kérdése, márpedig azzal nem vitatkozok.

Amúgy ha itt akár egy zsidót is – bizonyítottan faji alapon – megölnének, hát az qrvaisten, hogy az egész világ összes zsidója habzó szájjal támadna Magyarországra.

Abba beledöglenénk, mind.

 133. itoh — 2009-08-11 16:50 

@Bélapáti Béla: Szerintem az uzsorás vonal a nyerő.

 132. bridgeman — 2009-08-11 16:49 

@mokas_gizi: teljesen őszintén, még mindig érdekre hivatkozol. Abból meg ugye azt hozunk ki, amit csak akarunk.

 131. Noked-Lee — 2009-08-11 16:48 

jó írás, de kicsit hiányolom az uzsorás-vonalat. volt már erre néhány péda…

 130. scsaba1 — 2009-08-11 16:48 

@CZZ:

Dehogynincs. Autonómia-törekvés, nyelvhasználat stb.

„Mit akarnak ezek, éppen csak egy kicsit korlátozzuk a kisebbségi jogokat, náluk bezzeg halomra ölik a cigányokat… Ezek papolnak kisebbségi jogokról…”

 129. tiboru — 2009-08-11 16:48 

@Bélapáti Béla:

Persze, belefér, kettős mércét ezentúl sem fogok alkalmazni.

De az az új lakás-vásárlásos dolog mellbevert 🙂

 128. tiboru — 2009-08-11 16:46 

@scsaba1:

Logikusan érvelsz. És köszönöm az elismerést; ha bármi gáz lenne, az olvasók megvédenek 🙂

 127. Bélapáti Béla — 2009-08-11 16:46 

Az uzsorás változatot „nem öljük meg az adóst” kitétellel kizáróktól kérdezem, hogy nem lehet hogy nem az adóst ölik meg, hanem egy rokonát? Ezért nincs közvetlen kapcsolat az uzsorásokkal? Én ezt tenném ha uzsorás lennék.

Tiboru, ha valaki zsidó összeesküvésről beszél, az már nem frankó? Eddig nem alkalmaztad ezt a kettős mércét, szerintem ezután sem kéne. Itt összeesküvés elméletekről van szó elvileg, abba belefér Takács úr verziója is, nem?

 126. Megfigyelo — 2009-08-11 16:46 

@scsaba1: Nyilvan nem a felso vezetok mennek lovoldozni, attol meg ok allhatnak mogotte. Minden mas magyarazat fantazmagoria. Ismetlem, „cui prodest?”

 125. tiboru — 2009-08-11 16:44 

@Utcamacska:

🙂

Már alig várom.

 124. Megfigyelo — 2009-08-11 16:42 

@CZZ: Helyesen szoltal!

 123. scsaba1 — 2009-08-11 16:41 

Nem akarom úgy kezdeni, hogy semmi bajom a szlovákokkal, nekem is vannak szlovák barátaim, de…

Szvsz a külföldi titkosszolgálati akció a valószínű. Azért is valószínűsítem, mert mindegyik helyszín az ország északi felén van – kivéve Tatárszentgyörgy, ami viszont az új M0-ás-M5 útvonalon gyorsan megközelíthető.

Tehát véletlenül sem Baranyában vagy Békésben.

A magyar titkosszolgálatokat meg a politikai manipulációt kihagynám, túlontúl nagyot buknának egy esetleges elszámoltatás után. Durva lenne, ha fél szoci vezérkart lecsuknák jövő télen Drazséstól-Gyurcsányostól-Bajnaistól. 🙂

A mi kis radikaljobbereink meg túl nagy balfékek az ilyen akciókhoz ill. nagy valószínűséggel lehalgatják/figyelik az összes vezetőt középszinttől felfelé. Ez nem anonim szájhősködés meg zsidózás a fórumokon/blogokban vagy menetelés a főutcán, itt _valóban_oda_ kell menni, _valóban_meg_kell_ húzni a ravaszt, kockáztatva a lebukást vagy azt, hogy bennük merítik meg a nagykést.

Ami szóba jöhet a SIS-en kívül: az önszerveződő állampolgári csoport vagy a magányos elkövetők – akár családi alapon is szerveződve, akiket az utóbbi években valami durvább, cigányok által elkövetett bűncselekmény közvetlen érintettjei voltak.

Egyébként gratula! Nagyon bátor és jó post! A megszokot magas színvonal…

 122. Megfigyelo — 2009-08-11 16:40 

@Takacs666: Hulye!

 121. Megfigyelo — 2009-08-11 16:39 

@mokas_gizi: Eppen arrol van szo, hogy azok az allatok minden ciganyt (es persze zsidot) meg akarnak olni, a „ciganybunozes” emlegetese csak urugy, hogy ehhez megteremtsek a kozhangulatot. A gyilkossagokkal bemutatjak, hogy az Endlosung megkezdodott, ezentul ok hatarozzak meg, mi tortenik az orszagban…

 120. Utcamacska — 2009-08-11 16:37 

@tiboru: tudod, most jön az ezós magyarázat (egy kis szívcsakrás mélymagyar dobszóló, amit összekavarnak a kaballisztikus mágiával) és az édesvíz kincsről szóló teória.

 119. TD223 — 2009-08-11 16:36 

Occam borotváját említve Slota az 1-es jelölt.

 118. itoh — 2009-08-11 16:35 

@7esbusz: A szlovákoknak nem éri meg ilyesmibe energiát fektetni azok annyira gátlástalanok, hogy még egy földrajzi névből is képesek összeesküvést kreálni,ezenkivül azért szaporodhattak kis szláv hegyi törzsböl ötmilliósra, mert életükben nem háboruztak komolyan senkivel csak lapitottak és várták az alkalmat,hogy mikor tudják a meggyengült szomszéd földjét elvenni.

 117. tiboru — 2009-08-11 16:35 

@Takacs666:

Gondolom, azért akarnak kitúrni bennünket, mert a Magyar Köztársaságnál nincs jobb hely az egész földkerekségen egy igazi zsidónak…

Mellesleg két éve vettünk egy új építésű lakást Pesten. Zsidó-e vagyok?

 116. mokas_gizi — 2009-08-11 16:35 

@mokas_gizi:

Én most nézem itt mindent összefoglalnak tényleg érdemes megnézni…

 115. mokas_gizi — 2009-08-11 16:28 

@CZZ:

Kihagyhatatlan: Izraelbe küldte a méltatlan kérdéseket feltevő Bettelheimet Vona:

kuruc.info/r/34/44944/

Kapcsolódó pártatlan videó…!!!

 114. Takacs666 — 2009-08-11 16:28 

Igazábol a nagy titok annyi hogy az Izraeli titkosszolgálat csinálja ezt az egészet hogy összeugrassza a magyarokat a romákkal.Ha összeugranak és családok halnak ki-lesz helyük/üres lakások hogy betelepedjenek a zsidok.Ilyen egyszerü.És ezt nem azért mondtam mert én ilyen szélsőséges vagyok.Ha valaki végiggondolja hogy a nagy beruházások lakóparkok kinek az érdeke bizony maga is rájöhet hogy ez sajna igy van.Miért is épül ennyi lakopark?A magyaroknak?Frászt.A magyaroknak ennyi pénze nincs és ennyi ember sincs aki ilyenekbe beköltözne.viszont láttam hallottam személyesen is már idegen nyelven társalogni jopár ember ujépitésü lakoprkokban..és mondanom sem kell hogy nem angolul vagy németül beszéltek.A Velencei tavi kaszinó is ilyen csoportok érdeke.Pénzről szol az egész.Kell a lové hát nyerészkednek.A margit hidnál kitalálták hogy épitsenek pontonhidat a margitszigeten keresztül hogy a Westend forgalma ne essen vissza.Sajnos ez a kőkemény valoság bármennyire is nem tetszik.Sapkásaink kőkeményen megprobálnak minket kiturni innen.

 113. Kapitány_1 — 2009-08-11 16:23 

Akárki is volt, gyáva és aljas.

A mocsodékoktól, fukszosoktól be van szarva, a szerencsétlen ártatlanokon, nőkön és gyerekekeken éli ki magát.

Valószinüleg impotens köcsögök mind.

 112. mokas_gizi — 2009-08-11 16:23 

Kállai, cigánygyilkosságok: nem mehet be észrevétlenül egy fehér a telepre

kuruc.info/r/35/44981/

 111. CZZ — 2009-08-11 16:23 

Nézzük, milyen eredmény várható a merényletektől: szerintem egy cigánylázadás. Talán éppen ezért nem ölnek bűnözőket, mert velük nem lenne szolidáris a cigányság.

Ki húzná ebből a legnagyobb hasznot? A cigányok és pártfogóik nyilván nem, mert a döntő többségében cigányellenes társadalom kikényszerítené az erőszakos elnyomást. Még ha elszigetelt bosszúállásokra is kerülne sor, csak tovább romlana a cigányok megítélése. Ez szerintem csak azoknak kedvezne, akik ma is a cigánybűnözés felszámolását, a csendőrséget követelik.

A szomszédaink igen keveset nyernének vele, nem szükséges már régen Magyarország rossz hírét kelteni, és pillanatnyilag nincs is semmilyen jelentős, konkrét ügy, amelyben a külföldi „pártfogóinkat” kellene eltávolítani tőlünk.

A baloldal és a liberálisok nyilvánvalóan veszítenének egy cigány bosszúállással (lásd feljebb).

Egy elmeháborodott nem oldaná meg ilyen tisztán és gyorsan a gyilkosságokat. Aki élvezetből öl, az igyekszik ki is élvezni az ölés körülményeit.

Nem gondolom, hogy szervezet áll a gyilkos(ok) mögött (akkor már régen lebuktak volna), de a cél szerintem a legnagyobb valószínűséggel a cigánylázadás, és azt ezt követő elsöprő szélsőjobbos előretörés előidézése.

 110. itoh — 2009-08-11 16:21 

Lehet, hogy szegényes a fantáziám, de mást nem tudok elképzelni mint, azt, hogy uzsorások zsarolásáról van szó. Az elképzelhető, hogy a megfélemlitést profi bűnözőkre bizzák, akik (csak)itéletvégrehajtók, igy akár külföldi bérgyilkosok is lehetnek.Abban nem hiszek,hogy minden racionális indíték nélkül valaki csak gyilkolásszon.

 109. tiboru — 2009-08-11 16:21 

@Raka1885:

Ugye van dupla és tripla csavar is a szakmában: úgy fogom elkövetni, hogy a jelek rám utaljanak, hiszen senki nem fog olyan hülyének tartani, hogy úgy kövessem el, mintha tényleg én tettem volna, már ha valóban én voltam. Ergo biztosan más volt a tettes.

És ezt lehet folytatni, amíg az emberi agy képes felfogni a csavarokat.

 108. mokas_gizi — 2009-08-11 16:20 

@bridgeman:

Teljesen öszintén:

Túl sok furcsa dolog történik itt, ezenfelül túl sok lejárató kampány folyik Magyarország ellen az utóbbi 6 hónapban…

Mielőtt jobbik választást nyert a Magyar sajtó is tele volt lejárató kampányokkal, rasszizmusból elkövetett gyilkosságokkal, olyan mértékben egyértelműen hazudik a média hogy ez már több mint nevetséges…

Most jobbiknak hála ez megszűnt, mert Jobbik feljelentett egy csomó olyan embert/kiadót stb akik hazudtak azóta már a Magyar sajtó nem hazudozik olyan mértékben…

Ezek a gyilkosságok nagyon jól meg lettek szervezve, mint fent is írtam több szakértő is azt mondja, hogy ezeket csak profik vihették végre…

Bizonyos körök jobbik miatt félték a hatalmukat… Izrael meg különösen nem örül hogy az emberek kezdenek felébredni…az embereknél kezd betelni az a bizonyos pohár…

 107. One China — 2009-08-11 16:19 

@Reggie:

Igaz, de ha egy magasabbrendû élôlény vírusként mûködik az betegnek tekinthetô.

 106. tiboru — 2009-08-11 16:16 

@Thaddeus Griffin:

A titkosítás ténye ne tévesszen meg senkit. Minden komoly bűncselekménnyel párhuzamosan folyik egy titkos adatszerzés (tessék megnézni a büntetőeljárásról szóló törvényt, ez önmagában nem államtitok), s az ide kerülő anyagok startból titkosak (vagy szigorúan titkosak) lesznek mindaddig, amíg meg nem szüntetik a minősítést; általában akkor, amikor az itt összegyűjtött adatokat felhasználják majd a bizonyítási eljárás során.

Tehát egy 90 évre titkosított anyagot is nyílttá lehet tenni tíz perc alatt – ha bizonyos érdekek ezt kívánják.

 105. Utcamacska — 2009-08-11 16:15 

Akkor végül is mindenkinek érdekben áll szegények megölése? Egyszerűen csoda, hogy eddig nem tették már meg? Hiszen mi sem kézenfekvőbb ezeknél a gyilkosságoknál?

 104. Raka1885 — 2009-08-11 16:14 

Először én is a szlovákokra gondoltam. Ha jól emlékszem az első eset Dunaszerdahely után volt 2 nappal. De ha ők lennének, akkor nem egy sorozatgyilkos művének kellene látszani a dolognak, hanem egymástól független eseteknek, igazolva a nálunk „terjedő rasszizmust”.

Könnyen lehet, hogy az elkövető annyira tapasztalt fegyverforgató, mint Mór „légiósai”.

 103. abandi — 2009-08-11 16:14 

Mit mondanak a tanú?

Semmit?

Na, ja: előtte a földeken dolgozak és ezért mély álomba szenderegve tudják le a szokásost…

Nem félek…miért félnék…?

 102. paranoid T.R. marcipan — 2009-08-11 16:13 

biztos forrásból tudom, h a szlovákok azok. még azt is, h konkrétan kik. jópénzért persze megosztom az infót.

 101. bridgeman — 2009-08-11 16:12 

@mokas_gizi: ingoványos talajon jár, aki érdekre hivatkozni. Merthogy bármit ki lehet hozni belőle. Pl. „A nácik érdeke, hogy úgy tűnjön, a a titkosszolgálatok érdeke” Vagy: „a titkosszolgálatok érdeke, hogy úgy tűnjön, hogy a nácik érdeke az, hogy úgy tűnjön” stb.

 100. Utcamacska — 2009-08-11 16:11 

@mokas_gizi: én rákerestem – nem leltem sehol ráutaló hírt. Nem lehet, hogy Urban legend??

 99. CZZ — 2009-08-11 16:10 

@James T. Kirk: Három esetben. A hüvelyek karcolásai alapján.

 98. James T. Kirk — 2009-08-11 16:08 

pl. a rendorseg kozolte, hogy a fegyverszakertoi vizsgalat szerint az orszag kulonbozo reszeiben ugyanazzal a fegyverrel oltek.

mindenféle él nélkül: egy sörétes fegyver esetében ezt azért 100%-ra nem jelenthetik ki szerintem…

 97. Reggie — 2009-08-11 16:07 

@One China: Vagy csak nem valogat. Mint pl a virusok.

 96. mokas_gizi — 2009-08-11 16:06 

@Thaddeus Griffin:

Erről nem is halottam hogy titkosították az ügyet, de utána nézek, ha ez tényleg így van akkor már nyilvánvalóbb pár dolog…

 94. Thaddeus Griffin — 2009-08-11 16:04 

Nagyon jó poszt. Amit viszont hiányolok, hogy bizonyos adatokat 25 évre titkosítottak. Vagy ez csak legenda?

Mert ha így történt, akkor az valami magasabb ügy érdekében történt, ami számomra az összetettebb indokkal foglalkozó elméleteket erősíti.

 93. One China — 2009-08-11 16:01 

Mindenestre bárki is az elkövetô, egyben elmebeteg is, ha gyereket képes ölni.

 92. mokas_gizi — 2009-08-11 16:01 

@Megfigyelo:

Ezzel amit írtál csak az a baj, hogy a ha „Nácik” tették volna akkor nem ártatlan becsülettel dolgozó beilleszkedett cigányokat öltek volna meg…!!!

Hanem olyan cigányokat akik falvakat, városokat felemlítenek meg…

Az ok hogy egy szűk, de igen befolyásos réteg a szélsőjobbra akarná terelni a dolgokat, meg is tesz ezért mindent mind itt, de főleg külföldön…

De ez a Náci dolog nem igazán áll meg sem most sem előtte…

Különösen úgy nem hogy az összes romák ellen elkövetett támadásról kiderült, hogy cigány az elkövető…sőt mi több nem egy esetben Roma önkormányzati vezető…!!!

 91. Utcamacska — 2009-08-11 15:59 

@Márai Coelhó: ha. HA megcsípik.

 90. 7esbusz — 2009-08-11 15:59 

Az azért lássuk be, senkinek nem jön olyan jól, mint a szlovákoknak….

 89. Márai Coelhó — 2009-08-11 15:58 

@okoska100: Ezek biztosan megkapják a tényleges életfogytot, ha megcsípik őket.

 88. okoska100 — 2009-08-11 15:57 

Nem sajnálom azokat cigányokat akik kizárólag a búnözésből élnek,gátlástalanul lopnak ,csalnak,striciskednek,akik képtelenek a társadalomba beilleszkedni akiknek esze ágában sincs dolgozni,akik élősködnek a többi cigányon,meg szegény emberen. Ezeket írtani is kellene,tüzzel vassal,de gyerekekre azért nem kéne lövöldözni ,ez valóban felháborító dolog.Nem is értem ,hogy az elkövető hogy tud ennyire embertelen lenni.Még a bérgyilkosok,terroristák sem szoktak gyerekeket kivégezni.Az a baj ha el is kapják őket a jó kemény magyar törvények miatt ülnek majd 5-10 évet aztán mehetnek haza.

 87. ravens01 — 2009-08-11 15:55 

@tommybravo: igazad van, ez így más. De a végkövetkeztetés magától is megállhat a talpán…

 86. whatever the weather be (törölt) — 2009-08-11 15:55 

én még több vért akarok látni

VÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉR

egyébként pár óra alatt el lehetne kapni a tetteseket, egyszerűen le kell kérni a netszolgáltatóktól h kik látogatják a jó öreg kuruc honlapot naponta többször mint az indexet, és ellátogatni ahhoz a pár ezer emberhez, mindet gyilkossággal gyanusítani, fenyegetni, nyomkodni a torkát, majd elszólják magukat.

 85. Megfigyelo — 2009-08-11 15:55 

Akarmennyire nem tetszik a kommentelok rasszista reszenek, nyilvanvalo, hogy valakik szervezetten olik a ciganyokat, csak azert mert ciganyok. A tenyekkel semmifele uzsora-ugy, belso leszamolas stb. nem osszeegyeztetheto: pl. a rendorseg kozolte, hogy a fegyverszakertoi vizsgalat szerint az orszag kulonbozo reszeiben ugyanazzal a fegyverrel oltek. A gyilkosok az aldozatok kivalasztasaval hangsulyozzak, hogy csak a ciganysaguk volt az ok, amiert megoltek oket. Ez a gyilkossag-sorozat Magyarorszag torteneteben a II. Vilaghaboru ota a legnagyobb szegyen es a legsulyosabb valsagot fogja eredmenyezni (ill. mar eredmenyezte). Semmilyen mas gyilkossaggal nem vetheto ossze,

mert azokban bunozok valakit valamilyen konkret celbol oltek meg. Itt meg csak a bore szineert.

Ilyenkor fel kell tenni a kerdest, hogy „cui prodest” (kinek az erdeke) — nyilvanvaloan a szelsojobbnak, amelyik a „ciganyugyet” tette fo temajanak es igy akar hatalomra kerulni. Mint a poszt helyesen hangsuklyozta „Entia non sunt multiplicanda praeter necessitataem”: van egy kezenfekvo magyarazat (es pillanatnyilag csak ez az egy van, a tobbi komolytalan), amig meg nem cafoljak, ne keressunk masikat.

 84. One China — 2009-08-11 15:54 

Kirk kapitány megelôzött.

 83. James T. Kirk — 2009-08-11 15:54 

de ha már elmélet….

az előző hozzászólásom verzióját ki lehet egészíteni azzal, hogy valakik kintről bíztatták fel és segítették a szervezőket/kivitelezőket… vagy ez már túl vad lenne?

 82. One China — 2009-08-11 15:53 

A MOSZAD szál a legkézenfekvôbb, nyilván azért maradt ki. Van egy párt, s egy cigány képviseleti réteg aki jó ideje csak a cigányok ún. érdekképviseletébôl próbál(t) megélni.

 81. S. Annyi — 2009-08-11 15:53 

Bírnám, ha kiderülne, hogy Mortimer volt……

de draskovics abban a pillanatban váljon takonnyá!!!!!

 80. James T. Kirk — 2009-08-11 15:52 

sokan leírták hogy az uzsora-leszámolás vagy a „bűnözők közötti” leszámolás nem illik rá mindegyik esetre.

szerintem egy olyan alváltozat is valószíná, hogy a cigány vezetők (önkormányzat, egyéb országos szervezetek) lehet a dologban – megfejelve a hatossal persze, hiszen elmebetegek ha így van.

nem megy az érdekérvényesítés, azok a fránya esetek (felgyújtott és megerőszakolt lány, veszprémi baleset, ahol sikerült egy mindenki által kedvelt és ismert sportolót megölniük), valamit tenni kell.

az áldozatok kiválasztása és a látszólagos értelmetlensége mutat szerintem ebbe az irányba, ha tényleg 1-es lenne a megoldás (ofkorsz hatos itt is bejátszik) akkor csak becsúszna egy-egy illusztris nepper/strici/bodzatermesztő. így viszont hogy kisgyereket lőnek hátba miután kiszalad a felgyújtott épületből, tán még azok szimpátiáját is fel tudják kelteni akik legjobb esetben is közömbösek lennének.

de ami a legérdekesebb kérdés, az, hogy sehol semmi gyanús nem volt – legalábbis ezt mondják -, pedig ebben az országban mindent és mindenkit feljelentenek ha csak ferdén parkol le a háza előtt… ha nem feltűnőek azok, akik a terepszemlét végezték, az lehet hogy azért van, mert nem lógtak ki a tömegből, az öltözködésükkel és az egyébbel sem…

úgyhogy én egy 2.3.1 változatot tartok hihetőnek.

 79. Fantómas — 2009-08-11 15:51 

Az uzsorásnak nem érdeke hogy megölje az adóst, mert akkor soha nem kapja vissza a pénzt. Nevetséges hogy egyesek egyfolytában az uzsoratartozásokat sulykolják lehetséges indokként, holott ez egyáltalán nem valószínű, tiszta hülyének kell lenni hogy valaki ezt komolyan gondolja. De majd kiderül az biztos. Nemtom’ hogy ki vagy kik voltak de azt tudom hogy ezek az akasztanivaló gyáva férgek, akik éjjel a kertek alatt settenkedve sörétespuskával ártatlan nőkre, gyerekekre vadásznak, ha egyszer akció közben megbuknak, akkor méltó büntetésben részesülnek az biztos. Ott a helyszínen fogják őket meglincselni és felkoncolni a…

 78. Art Mooney — 2009-08-11 15:50 

@tiboru: azert az olajszokitesek koruli bunugyek is meghatarozo fontossaguka voltak, megse tisztazott meg ma se h mi is tortent.. a gondolatmenet folytatasat mindenki tegye meg maga:)

 77. tommybravo — 2009-08-11 15:49 

@ravens01: Az index szerint „Petőfi Attila elmondta, vizsgálják a romák sérelmére elkövetett korábbi atrocitásokat is, rengeteg olyan embert ellenőriznek, akik erőszakos bűncselekmények elkövetői voltak egy adott időintervallumban, de ezeknek a vizsgálatoknak még nem értek a végére.”

Tehát romák sérelmére elkövetett bűnügyeket vesznek elő. Romák által elkövetett ügyeket egyébként sem tudnák elővenni, mivel ezt így nem is tarthatják nyilván.

 76. Paxton — 2009-08-11 15:47 

Gratula a cikkhez, szokás szerint nagyon jó. Már nagyon vártam, hogy valaki összefoglalja ezt a témát.

Véleményem szerint az áldozatok kiléte (többségükben – ha nem mindannyian – dolgozó, ártatlan emberek) némileg szűkíti a lehetséges elkövetők listáját. A magyar szélsőjobbnak csak árt ez az ügy, támogatókat veszítenek vele. Persze, ha közismert (Sztojka-féle) bűnözőket végeznének ki, akkor én is először a Jobbik/Magyar Gárda vonalra gondolnék, esetleg a rendőri kapcsolatra.. De így.. Szerintem a szlovák SIS a hunyó.

 75. Utcamacska — 2009-08-11 15:46 

@tiboru: 5 éven belül… hmm. ez olyan ezoterikusan hangzik, mint a telejósda. Húzzak rá kártyát? Magyar vagy cigánykártyát? 😉

A lényeg amúgy a fel és el-bujtók lennének. – ők nem valószínű, hogy előkerülnek, sőt az is lehet, hogy a port verik el majd valakin, hogy legyen megoldás a „birka népnek”.

Egyébként: RÉSZVÉT minden áldozatnak!

(Amúgy a roma holokauszt évfordulóján volt az utolsó gyilkossá – a holokauszt döntően nőket és gyerekeket érintett, s az áldozat is egy anya és egy gyereklány voltak)

 74. Márai Coelhó — 2009-08-11 15:45 

@tiboru: Azt látom a rendőrségi kommunikációban, hogy nem kifejezetten idegen titkosszolgálatra számítanak, ui. profikat ezzel a komuunikációval nem tudnak befolyásolni. Arra tippelek, hogy fogalmuk sincs arról, hogy milyen elkövetőket keressenek, ezért megpróbálkoznak a szélsőséges ideológiai csoportot megcélzó lélektani ráhatással, amiből baj nem lehet és talán bejön.

 73. Szűcslaci — 2009-08-11 15:44 

@tommybravo:

Na, ebben igazad van. Bár, nem hinném, hogy cigány barátainkat bárki is az eszükért szeretné. Még ha mégoly uzsorások is.

 72. grigorij (törölt) — 2009-08-11 15:44 

@tiboru: OK, akkor csak engem zavart meg a jelkép…

Sajnos az anarchizmus egyaránt a legfőbb elensége mind a jobb, mind a bal félnek!

Hiszen az állásukról van szó…

 71. ravens01 — 2009-08-11 15:43 

Én egy dolgot nem értek (ami itt nem lett megemlítve, igaz nem konteó, de…): az esetek kapcsán, azt írják, kb. 1300 bűnügyet kezdenek el átvizsgálni – hátha valamelyik áldozat bosszújáról van szó. Hogy micsoda kérem? Most már van kdvük intézkedni. De egy kis rablás, lopás, mittoménmi, a kutyát nem érdekli. Volt már több szomorú tapasztalatom a magyar rendőrséggel ilyen ügyben. Legútóbb egyik barátom mesélte, miután megrövidítették kb. egy millával, tudja ki a tettes, majd amikor a tettes telefonon megkereste, azonnal szólt a rendőröknek, hogy bemérhetik a mobilja alapján – csak simán lerázták. (Mi az az egy milka, azé’ nem érdemes nekik melózni…) Bennem csak az merül fel, hogy ha a rendőrök rendesen végezték volna a dolgukat a nevezett 1300 (és a többi, meg nem nevezett) esetben, akkor lehet, 6 áldozattal kevesebb lenne ma…

 70. tiboru — 2009-08-11 15:43 

@EdinaEdina:

Hja, ezt hívja a szakirodalom bomlasztásnak… Néha beválik.

 69. tiboru — 2009-08-11 15:42 

@Utcamacska:

Szerény véleményem szerint egy ilyen horderejű ügy (már ha elfogadjuk, hogy EGY ügy, EGY elkövetői körrel), tehát egy ilyen ügy Magyarországon örökre nem maradhat titokban.

Az sajnos elképzelhető, hogy még évekig találgatunk, de – és akkor ez fogadásra felhívás – öt éven belül megtudjuk, hogy NAGYJÁBÓL mi történt és ki tette…

A felbújtókra persze mindez nem vonatkozik; lehet, hogy ők a homályban maradnak.

 68. EdinaEdina — 2009-08-11 15:42 

@Márai Coelhó: 2009.08.11. 17:31:44 Igen, igazad van. Valóban lehet, hogy az elkövetők változtattak taktikát, ill. hogy a rendőrség próbálja őket most megosztani.

 67. mokas_gizi — 2009-08-11 15:41 

@mokas_gizi:

Itt kimaradt egy szó:

Vagy Magyar vagy Izrael titkosszolgálatok keze van a dologba /Bár a kettő az egy és ugyanaz/…aki tájékozottabb egy kicsit az tudja miért…

 66. tiboru — 2009-08-11 15:38 

@Reggie:

Ez kemény, de nem rossz 🙂

 65. Utcamacska — 2009-08-11 15:38 

Jó összefoglaló. Azért az unikum-sörös kocsmai teóriák ennél kicsit szaggatottabbak -apai ágon ugyanis járok kocsmába, mert szeretek. (A vizes kóla például öreg retrókedvencem, a meggy márka után)

Az az igazság, hogy a részletek tökéletes elhallgatása jellemzi az ügyet, így a fekete macskát kergetjük a sötét szobában, és még egy árva kajakonzerv sincs nálunk, amivel odaédesgessük.

Mivel azonban nem érdeke a nyomozóknak többet elárulni, marad a fogdások és összeesküvések rendszere. Érdekes népi játék, és beszédtéma addig is, míg a kisstílű tolvajra figyelve a nagy lóvét kigordonkázzák a zsebünkből.

Biztos nem uzsorás, vagy roma elkövetők vannak a háttérben (illogikus). Biztos, hogy valakik parancsra, vagy meggyőződésből vagy ebből a kettőből tették. Hogy kik? Akárkik is lehetnek, lehet, hogy soha nem tudjuk meg.

 64. tiboru — 2009-08-11 15:37 

@Márai Coelhó:

Jól látod; Petőfi Attila végre megkérdezett egy pszichológust és egy kommunikációs szakértőt is.

Ügyesen csinálja, noha egy picikét átlátszó a taktika 🙂

 63. mokas_gizi — 2009-08-11 15:36 

@mokas_gizi:

Ehhez még az is hozzá tartozik, hogy Magyarországon rasszista indítékból elkövettet indíték max 1-2 volt az utóbbi években…!!!

/Természetesen azokat az eseteket nem számoltam bele amikor a média rasszista indítékról beszélt gyilkosság/támadások kapcsán, de kiderült hogy Roma volt az elkövető…/

Ezenfelül meg több szakértő is azt mondja, hogy ezeket a gyilkosságokat profik követték el…

Vagy Magyar vagy Izrael keze van a dolgokba…aki tájékozottabb egy kicsit az tudja miért éppen Izrael…

 62. Reggie — 2009-08-11 15:35 

 61. Swind — 2009-08-11 15:34 

Abszolut nem logikus, hogy ilyen nagy kozfigyelmet, es hatalmas rendori apparatust megmozgato gyilkossagsorozatot bunozok, illetve uzsorasok kovetnek el behajtasi celzatbol/megtorlasbol.

Meg a legszerevzettebb hagyomanyos maffia is lapitana most evekig, annyira szem elott lennenek. Az elso kettonel meg l;ehettek volna uzsorasok is, de ez mar reg kiesett a paklibol. Konyorgom esszel gondolkozzatok mar, ne begessetek birka modjara.

Fantikusok meggyozodesbol, vagy parancsot teljesitenek. Esetleg mindketto.

 60. Kis Leokádia — 2009-08-11 15:33 

@tommybravo: A földrajzi távolság egy dolog, de van-e az áldozatok között kapcsolat? Ezt meg csak az elkövetők és a nyomozók tudhatják.

 59. abandi — 2009-08-11 15:33 

Állítólag Kéti a neve a túlélőnek…

Meg-Ketty-ent világ ez!

 58. Márai Coelhó — 2009-08-11 15:31 

@EdinaEdina: A rendőrség most kezdett el célirányosan kommunikálni: megpróbálják lélektani nyomás alá helyezni az elkövetőket és érdekellentétet kreálni vagy növelni közöttük, hátha elpattan a leggyengébb láncszem. Ezért hangsúlyozzák a csoport bomlását, ami csak feltételezés. Mert ugyebár az is lehetséges, hogy egyszerű taktikai változás volt: egy végrehajtó bemegy, a többiek pedig a háttérből biztosítanak, szükség esetén lesállásból leválasztják az üldözőket, ha valami balul alakulna stb…

 57. EdinaEdina — 2009-08-11 15:29 

@==T==: 2009.08.11. 17:24:59 Amit most leírtál, azt ugye te se hiszed el? 🙁

 56. Csimasz — 2009-08-11 15:27 

@Szűcslaci: Es mindegyik soretes puskaval „hajtja” be a tartozasat? Erdekes lenne.

Innen meg mar mindenki hajtogatja a nezeteinek megfelelo hulyesegeket, komolytalan…

 55. Art Mooney — 2009-08-11 15:27 

@tiboru: van. az egy dolog, h artatlan civileket konnyu olni, de nem biztos, h ez a fo szempont. pld. az 1.2 es 3.x pontok eseten csak konnyites a vegrehajtashoz, semmi tobb.

a civil aldozatok valasztasa pedig meg arra is utalhat, h egyszerre akarjak h a szelsojobbot mocskolhassak, de nem akarjak h a szelsojobb megerosodhessen (ami meg is tortenne ha cigo bunozoket gyilkolnanak).

 54. tommybravo — 2009-08-11 15:27 

@Szűcslaci: Személyeskedsz? Kezdő…

Igen van mindenhol uzsorás banda, ezért írtam a második opciót, hogy „akkor most az összes uzsorás rászokott a gyilkolásra”? Nekem eléggé szürreális, hogy egy bűnöző meglátva, hogy baz-megyében lelőttek több cigányt, megkockáztatja, hogy beszáll a buliba, így felkeltve a rendőrség figyelmét.

 53. tiboru — 2009-08-11 15:25 

@SchA:

Tudod, gyáva népnek nincs hazája 🙂

 52. Szűcslaci — 2009-08-11 15:25 

@tommybravo:

Nem, szűk képzeletű barátom, hanem mindenütt van uzsorás maffia. Külön-külön is. Ugye, milyen különös?

 51. ==T== — 2009-08-11 15:24 

Az utolsó esetnékl az is előfordulhatott, hogy egykikosarazott kérő vagystrici áltbosszút, amiért nem kapta meg a 13 éves (tudjuk, hogy ez a cigányoknál már szülőkor) lányt.

 50. EdinaEdina — 2009-08-11 15:24 

Egy uzsorásnak érdeke lehet megfélemlíteni az „ügyfelét”, de kinyiffantani nem. Ha megöli az adósát, akkor kitől fogja megkapni a tartozást?

 49. mokas_gizi — 2009-08-11 15:24 

Szerintem nem nehéz kitalálni hogy kik voltak ezek profik voltak ez egyértelmű tény…!!!

Az állítólagos „nácik” meg miért ölnének meg olyan cigányt aki beilleszkedett és becsületesen dolgozik…

Ez az egész egy szűk csoport érdeke, akik szándékos lejárató kampányt csinálnak a külföldi világsajtóban…

/Bár azt nem igen értem hogy a különböző újságokat, TV-t stb-t miért nem perlik be hiszen egyértelműen hazugságokat állítanak Magyarországról… Pont ez az egy birka országban az egész Földön akivel bármit megtehet az a állítólagos „kisebbség” akik inkább már többség…/

 48. Csimasz — 2009-08-11 15:24 

@tommybravo: Ja, nem valoszinu…inkabb sokan ezt szeretnek latni/hallni, es akkor lehetne mondani, hogy „latjatok….”

 47. Szűcslaci — 2009-08-11 15:24 

Annyi biztos, hogy magasabb szempontok és érdekek mozgatják a szálakat, semmint azt nyilvánosságra hoznák a közeljövőben, még ha sikeres lesz is a nyomozás.

A kommunistákról – és a megélhetési kommunistákról – bármit, azaz BÁRMIT el tudok képzelni. Semmiféle szélsőjobbos vonás nincs ezekben a gyilkosságokban – hiába gondolja ezt némely alacsony bitszélességű aggyal megáldott humanoid.

 46. tiboru — 2009-08-11 15:23 

@Lord_Cica:

Ott van, csak figyelmesen kell olvasni 🙂

„…Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc […] luciferi mosolya is komoly szerepet kap bizonyos elképzelésekben.”

 45. SchA — 2009-08-11 15:22 

Tiboru, te aztán bátor ember vagy 🙂

300 komment alatt ez meg sem fog állni.

 44. tommybravo — 2009-08-11 15:22 

@Kis Leokádia: Nézd meg térképen a halálos áldozatokat követelő eseteket: elég nagy távolságok vannak (tinyurl.com/lpkyo2). Most akkor vagy van egy, a fél országra kiterjedő uzsorás maffia, vagy az összes uzsorás rákapott az öldöklésre?

 43. Is — 2009-08-11 15:19 

@tiboru: Egyrészt kösz a részvétet. Régen volt már, de azért ez a félmondat a több helyütt hallható hírekben kicsit kiverte a biztosítékot.

Igen, értem egyébként a hátterét, csak a(z akármilyen: cigány, ázsiai, fekete stb.) kisebbség kárára elkövetett esetekből jelkép válik, míg az általuk elkövetett esetekben mindenféle mentőkörülményre, illetve boszorkányüldözésre hivatkoznak, illetve az nem is létezik, csak elszeparált esetek.

De mondom, értem egyébként a hátterét a dolognak.

 42. Lord_Cica (törölt) — 2009-08-11 15:17 

Kimaradt a Gyurcsány!

 41. Cigánynak lenni rossz — 2009-08-11 15:16 

Magyarországon valakik cigányokat gyilkolnak. A sorozat teljesen nyilvánvaló, az indíték még nem, de ez a cigánysoron élő romák szempontjából mindegy. Lényegtelen, hogy rasszista-e a motiváció, esetleg csak vicc. A cigánysorról nyilvánvalónak tűnik, ho…

 40. tiboru — 2009-08-11 15:16 

@grigorij:

A Baader-Meinhofot nem az anarchisták, hanem a vérengző szélsőbal példájaként említettem…

 39. kutya_zzr — 2009-08-11 15:16 

Gyanús ami gyanús… ki kiabál a leghangosabban ( egy hét alatt harmadszor ? )a történtekről ?

Na ugye: kutya-vilag.blog.hu/2009/08/06/szar_hely_lett_a_homokozo

 38. Kis Leokádia — 2009-08-11 15:16 

Az elkövetőnek az az érdeke, hogy

a, ezek az emberek haljanak meg, VAGY

b, ártatlan emberek ártatlan emberek legyenek az áldozatok, hogy ne lehessen maffia-leszámolásra fogni.

Szerintem az uzsora és a titkosszolgálat játszik. A jobbos, vagy rendőr bűnözők után ment volna.

 37. abandi — 2009-08-11 15:15 

Majd, mi adunk éceszt, dikk mán…!

(Hogy az elkóvető(k) szóhasználatával éljek..)

Ahoj, popacsek, hogy a rák egye ki a beled…

 36. Csimasz — 2009-08-11 15:14 

@Krunpli: Az a baj az uzsoras dologgal, hogy ijesztegetesnek tul sok a 6 v agy nem tudom mennyi aldozat, sztem egy utan is fizetett volna mindenki, aki tartozott, amugy meg ki az aki levagja a haztajit, amibol el, megha kesve is fizet…nagyobb a fustje, mint a langja..

 35. tommybravo — 2009-08-11 15:13 

@Krunpli: Elég impotens a magyar rendőrség, de ha „csak” uzsorás ügyről lenne szó, akkor talán már felhajtottak volna néhány elkövetőt, abban eléggé biztos vagyok.

 34. tiboru — 2009-08-11 15:13 

@Is:

Tudod, arra gondoltam (és nem csak én), hogy ezek a gyilkosságok egy bizonyos szögből jelképként is felfoghatók: a hat halott egy etnikai kisebbség elleni hajtóvadászat jelképe (lehet – és akkor fogalmazzunk feltételes módban, mert semmi sem biztos, ugye…)

A bátyád (akinek haláláért fogadd őszinte részvétem!) nem azért halt meg, mert magyar – legalábbis feltételezem. A sorozatgyilkosság áldozatai (ismét mondom: feltételezve) azért haltak meg, mert cigányok voltak.

Na, szóval érted. A motiváció, a gyilkost mozgató indíték a szűrő. Szerintem.

 33. grigorij (törölt) — 2009-08-11 15:13 

Érdekes és roppant elgondolkodtató összeállítás, szerintem az emberek elég nagy része hasonlóan gondolja a történetet!

Egy apróság:

„a Baader-Meinhof társulat vagy a Vörös Brigádok azonban úgy harminc-negyven évvel ezelőtt tudtak ám véres jeleneteket produkálni…”

Ők ideológiai alapokon működő TERRORISTÁK voltak, semmi közük az anarchistákhoz!

****

wikiből:

Vörös Hadsereg Frakció – Baader-Meinhof csoport.

… radikális baloldali politikai csoport … A szervezetet törvénytelennek nyilvánították, majd az 1970-es évek elejétől kommunista terrorszervezetként, vagy városi gerilla csoportként definiálták….

Vörös Brigádok

… egy szélsőbaloldali terrorista csoport volt Olaszországban … A Vörös Brigádok tagjai önmagukat kommunista városi gerilláknak határozták meg …

Ennyivel tartozom a legtisztább ideológiának!

 32. EdinaEdina — 2009-08-11 15:12 

Itt felvetettétek az uzsorás verziót! De az uzsorásoknak az a jó, ha él az adósa. Egy halott embertől már nem fogja megkapni a tartozást.

 31. Csimasz — 2009-08-11 15:12 

@pierre bayle: Ja, igy belegondolva a leszamolas gaz…

Nekem egyre jobban a kulfoldi titkosszolgalatos es a szelsojobbos elmelet tetszik.

A rendoros csoport sztem kifektetett volna masokat is, nem csak romakat.

 30. Korbuly — 2009-08-11 15:11 

Szerintem a zsidók voltak.

 29. EdinaEdina — 2009-08-11 15:10 

Napok óta azt a helyszíneken talált nyomok alapján verziót erősíti a rendőrség, hogy az elkövetők eleinte hárman-négyen lehettek, majd a nagycsécsi eset után lecsappant a számuk. S hogy most már 1 „ember” gyilkolászik. (Ha ez így van, akkor pár itt felsorolt lehetséges verzió kiesett.)

 28. Krunpli — 2009-08-11 15:09 

Szerintem senkit sem haragít magára… Felsorolta a manapság népszerű konteókat az esettel kapcsolatban, egyik mellett sem foglalt állást.

Korrekt az írás, de én is hiányolom a tényleg legvalószínűbb verziót, az uzsorás-leszámolásokat.

 27. pierre bayle — 2009-08-11 15:08 

Milyen cigányok közti leszámolás? Nem bírtak megadni 200 forintot a dohányszedő asszonynak oszt inkább lelőtték? És az ország különböző pontjain? Ugyan már…

Ha tippelni kéne, szerintem vmi bekattant ultrajobbos.

A titkosszolg. vonal elég ijesztő szerintem. Mi is csinálunk ilyet a tótocskáknál? Tiszta MI5.

 26. Is — 2009-08-11 15:08 

Simán el tudom képzelni az ex-rendőr/katona felállást.

Aztán persze lehet, hogy egy-két még jelenleg is aktív tag belülről tolja nekik a belső infót.

És egy apróság azzal kapcsolatban, hogy a nagy közjogi méltóságok nem mentek el. Hm. Miért is kellett volna? Úgy értem, naponta több ember hal meg, és több embert ölnek meg. Na most akkor vagy mindekiére menjenek el, vagy senkiére. A bátyám temetésére sem jöttek el, akit fényes nappal az utcán szúrt le egy koszovói albán szemétláda, mert zavarta a menekülésében. Szóval miért is kellett volna megjelenniük?

 25. tiboru — 2009-08-11 15:08 

@Csimasz:

Egyet kell értenem veled; én is hasonló magyarázatra gondoltam…

De hátha van más vélemény is.

 24. rognork — 2009-08-11 15:08 

a bregyók voltak, tutira.

 23. tiboru — 2009-08-11 15:05 

@Themuezzin:

Nem; sajnos nem volt off 🙁

 22. Csimasz — 2009-08-11 15:05 

@Bélapáti Béla:

Valszeg azert nem bunozoket olnek, mert azoknak altalban van fegyveruk, ejszaki eletet elnek, sokkal nehezebb celpont mint egy csoringer csalad/no/gyerek a falu vegen. Raadasul az eredmeny kozel azonos.

 21. tiboru — 2009-08-11 15:05 

@ZöPö (inda):

Hehe, elővigyázatosan külföldről élesítettem a posztot 🙂

 20. moszkvicssluszkulcs — 2009-08-11 15:04 

Nekem csak az fáj, hogy az elmúlt évek több száz, cigányok által meggyilkolt magyar áldozata nem érdekli a qrmányunkat…

 19. Csimasz — 2009-08-11 15:03 

Sztem:

1,SIS

2,Gárda/szélsőjobb

3,Belső/Önbíráskodás

 18. Bélapáti Béla — 2009-08-11 15:01 

@amerika kapitány: szerintem nem tartozik nagy kisebbségbe. Minden normális ember elítéli ártatlan emberek, gyerekek lemészárlását.

Tiboru, én egy dolgot hiányolok, a szélsőjobbos pontban, méghozzá azt a kérdést, amit máshol feltettél, hogy miért nem bűnözőket ölnek?

Amúgy örülök ennek a posztnak, reméltem hogy meg fog jelenni, mert ide illik! (Valójában nem örülök mégsem, mert ehez meg kellett történnie néhány szörnyűségnek…)

 17. Themuezzin — 2009-08-11 15:01 

persze lehet, hogy en vagyok a bolond, de ha nem lehetne minket magyarokat egy felmondattal egymas ellen forditani, ez nem jutott volna idaig. barmelyik verzio is legyen igaz a fentiek kozul, az alapproblema az orszag megosztottsaga, ebbol kovetkezik a zavarosban halaszas, aminek egy utolso lepese a ciganygyilkossag. lehet mondani, hogy ilyen vagy olyan kulso ero szervezkedik a magyarok ellen, de a kutya nem itt van elasva. ez off volt?

 16. ZöPö (inda) — 2009-08-11 15:00 

Hát, tiboru, tartós tejet már ne vegyél. Ahány csoportot magadra haragítasz ezzel a (szokás szerint remek) összefoglalóval…

 15. lifelike — 2009-08-11 14:59 

vegigolvasni nem tudtam, naon hosszu de biztos erdekes

engem csak 1 kerdes erdekelne: miert ilyen szerencsetlen a legynek se arto ciganyokat lonek le, miert nem a fuxos gyoker kigyurt kopasz tomegbeverodve kozlekedo kotekedo gyoker ciganyokat?

 14. 1rem1 — 2009-08-11 14:56 

Hehe…

A témában nemrég nyitottunk egy szavazást további remek teóriákkal:)

1rem1.com/faluvegi-ciganyvadaszat/

 13. Hu (törölt) — 2009-08-11 14:41 

@Pistabá: Na és a tömeges öngyilkosság?

 12. Pistabá — 2009-08-11 14:29 

Valószínűségi sorrend (szerintem)

1. külföldi titkosszolgák

2. belső leszámolások (uzsora téma)

3. néhány elszigetelt őrült vagy önbíráskodó

 11. stokkür — 2009-08-11 12:55 

Amikor a cigányság által szervezendő polgárvédelmi csoportok felállításáról hallottam, azonnal az jutott eszembe, hogy bárki is legyen a gyilkosságok kitalálója/megrendelője, most eléri a célját. A Gárda és a Cigánygárda összeeresztése garantált polgárháborús helyzetet teremt nulla időn belül. Most már csak az a kérdés: kinek áll ez érdekében? Vagy nem is kérdés?

 10. kopa. — 2009-08-11 12:47 

És a MOSZAD hol marad? O.o?

 9. Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor — 2009-08-11 11:50 

@Elektro: Csak idő kérdése ^_^

 8. Elektro (törölt) — 2009-08-11 11:48 

Kíváncsi vagyok, kiderül-e valaha, hogy ki vagy kik voltak…

 7. Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor — 2009-08-11 11:15 

Elképzelhető extrémum még az idő-ügynök[1] verzió is (szvsz a Tourist Guy is ilyen!). Valakik a jövőből nyúlnak vissza és beavatkoznak nálunk és máshol is a világban.

Céljaik egy kicsit érthetetlenek, de mindenképpen veszélyes következményekkel járnak. Nem először – lásd a történelem eddigi rejtélyes eseteit, ahol a lehetséges magyarázatok közül nagyon nehéz választani, a kiegyenlítettségük miatt. A kauzalitás a legerősebb fegyver az univerzumban[2] (a halálcsillag után[3]).

Egy ilyen időbehatolás viszont tachyon nyomokat hagy[4], amit műszeres mérés hiányában csak időérzékeny médiumok képesek detektálni[5] (mellékesen, néhány (nem minden) deja-vu érzet is ennek a hatása – változtatnak valamit a mátrixon[6]).

A fantáziáláson túl pedig, a Nagy Testvér pontosan tudja, kik a felelősek [7].

Forrás:

[1] Star Trek Voyager 5.24: Relativity

[2] Star Trek Voyager 4.9-4.10: Year of Hell

[3] Star Wars IV: New Hope

[4] Watchmen

[5] Medium

[6] The Matrix

[7] 1984

 6. JClayton — 2009-08-11 10:17 

A 2.3-as verziónak régebben volt egy olyan alváltozata (ma már kicsit kevéssé lenne hiteles), hogy az enyingi klán önkéntesen inkognitóba vonult része ezekkel a gyilkosságokkal szeretne szimpátiát kelteni és a kézre került Raffael/Sztojka családtagok elleni eljárást akarnák befolyásolni.

 5. tiboru — 2009-08-11 10:10 

@macskafaraok:

Hát igen; ha mondjuk a Bajnai fülébe azt súgták egy héttel ezelőtt a főrendőrök, hogy „miniszterelnök úr, nem etnikai alapú gyilkosságok ezek, hanem úgy néz ki, hogy a szerencsétlenek nem adták meg a tartozásukat az ugyancsak cigány uzsorásoknak”, akkor nem csodálom, hogy nem ment el a temetésre…

 4. macskafaraok — 2009-08-11 09:43 

az egyszerű cigányok közötti leszámolás, mint pl.: nem fizették a delikvensek a pénzt, stb. kicsit kimaradt, de látom az előttem szolók is ezt hiányolják.

Persze abban nincs összeesküvés, csak sima cigánybűnözés

ami ugye nincs, ezért nem is lehet írni…

 3. amerika kapitány — 2009-08-11 09:39 

@Lac1:”Egyébként meg mélyen elítélem a tettes(eke)t”

ezzel a kijelentéssel a sokkal nagyobb kisebbségbe tartozol. itthon is és főleg a külföldi médiában is megjelentek azok a cikkek amelyek azt taglalják, hogy a magyarok mennyire közömbösek az üggyel kapcsolatban. amin nem vagyok meglepve.

 2. amerika kapitány — 2009-08-11 09:34 

örülök, az új posztnak és szerintem mindenki de azért arra én is kíváncsi lennék, hogy mi van a saját fajtájukkal. tartozás, uzsora??? nem lennék meglepődve ha ez lenne a „végeredmény”.

 1. Lac1 — 2009-08-11 09:28 

Nahát, egy pont kimaradt, illetve csak érintőlegesen volt róla szó. Mégpedig az, hogy a cigányok saját köreiben való leszámolásról van szó, de semmi köze holmi politikai-gazdasági-etnikai indíttatásnak, egyszerűen családi/rokoni leszámolás, esetleg adósságbehajtás vagy védelmi pénz áll a háttérben, vagy valakik összekaptak valakikkel, és valaki más meg arcoskodott, és ez lett a vége.

Egyébként meg mélyen elítélem a tettes(eke)t, akárkik is voltak, mindenféle etnikai/nemzeti/politikai hovatartozást figyelmen kívül hagyva, ugyanis semmilyen hasonló ürügy nem igazol ilyen szörnyű cselekedetet. De az is felháborító, hogy egyesek kihasználják mások tragédiáját saját boldogulásuk érdekében, gondolok itt a média szenzációhajhászására, vagy ahogy politikusok vagy egyes romák próbálnak hasznot húzni a dologból, és saját malmukra hajtani a vizet.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök