2011-04-28–15:45

Szolgálati közlemény – Villámkonteók

A kedves olvasók hamarosan forradalmi kísérlet szemtanúi lehetnek itt, a Konteóblogon. Naba nickű hűséges kommentelőnk javasolta a múltkor, hogy – a hagyományos, kidolgozott és terjedelmes posztok mellett – fontoljam meg a “rövidhír” típusú alkalmi írások megjelentetését, ahol csak egy-egy ötletet (alapkonteót) dobok fel, amit aztán a hozzászólók frankón szétcincálhatnak.

A bloggazda világéletében rugalmas volt, ugyanakkor fogékony az érdekesnek tűnő kísérletekre, ezért a Konteóblog főszerkesztősége a mai napon soron kívüli értekezletet tartott, ahol döntés született a (főosztály jogállású) Villámkonteó Osztály létrehozásáról.

Ez azt jelenti, hogy – ha az első után a visszajelzések pozitívak lesznek – ezentúl időről időre jelentkezünk rövid (300-500 szavas) írásokkal, amelyek elsődleges célja, hogy (egyfajta intellektuális katalizátorként) megindítsák olvasóink fantáziáját és kipiszkálják belőlük írásos véleményüket az adott témával kapcsolatban. Reményeink szerint a rövidhíreknek több pozitív hozadéka is lesz: több témát tudunk érinteni, gyakrabban lesznek új írások, no és a csoportkohézió, kedveseim, a csoportkohézió..!

Kérem tehát a közreműködéseteket, véleményeteket, ötleteiteket, és máris szólok, hogy még ma élesedik az első villámkonteó, amelyet ŐK jóváhagytak, s melynek beszerkesztése ezekben a percekben is folyamatban van!

Kategória: EgyébCímkék: ,

26 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 26. miamai — 2011-05-19 11:24 

[tiboru](#11343174):
és sínekkel és művészekkel? (a sok aktuálpolitika után egy kis desszert?)

 25. Rogal Dorn — 2011-05-19 10:41 

Értettem…csak úgy mondtam 😀

 24. 178996 — 2011-05-18 17:23 

[Rogal Dorn](#11343066):
[Rogal Dorn](#11343106):

Sínekkel és álamfőkkel nem foglalkozunk 🙂

 23. Rogal Dorn — 2011-05-18 16:17 

Schmitt Pál ellen merénylet készült Szerbiában…Őrület. Tiboru ezzel a villámkonteós műfajjal felkavarta az állóvizet.

 22. Rogal Dorn — 2011-05-18 15:37 

Nem bírják a “nagy meleget” a sínek – újabb púposodás a fővárosban

“Vágánykivetődés” miatt nem jár Budapesten az 1-es villamos a Reitter Ferenc utca és a Bécsi úti végállomás között – közölte az MTI-vel Takács Renáta, a BKV fődiszpécsere.

A vágányhibát feltehetően a folyamatos napsütés okozta. A műszaki szakemberek már a helyszínen vannak, a közlekedés egy órán belül helyreáll, addig a Bécsi út és Reitter Ferenc utca között pótlóbuszok közlekednek – mondta.

Erről nem lehetne valamit összehozni, hogy vajon kik állnak az események háttérben?

 21. Rogal Dorn — 2011-05-10 09:38 

Ma meg már kedd…

Hol a heti jól megérdemelt konteónk? 😀

 20. Rogal Dorn — 2011-05-09 09:26 

Ránéztem a naptárra, és mit látok? Hétfő van…

 19. 178996 — 2011-05-02 07:17 

[anarchoid](#11317001):

Megjelent, lehet kommentelni:

http://konteo.freeblog.hu/archives/2011/05/02/Villamkonteo_20_-_Oszama_halott/

 18. 48159 — 2011-05-02 06:46 

johetne egy villam konteo bin ladenrol , meghalt-e most oltek -e meg stb (oszama ujravalasztatja magat aztan hopp meghal binladen, ez koneo gyanus)

 17. Bisztő Gyalla — 2011-04-29 10:52 

Meglehet, hogy megírom a félpár zoknik problematikáját, amejnek semmi köze nincs a kis manókhoz, mer azok eggy másik alkalommal szoktak előjönni, amej megin eggy másik konteó tárgya lehet, ami szintén gyanura adhat okot, hogy mindig amikor az enber megold eggy kényes ügyet ott tornyosul mögötte a másik, éshogy ezt ki intézte így ezen a módon meghogy kinek lehet az érdeke, a zoknis írást pedig pájamunka gyanánt beküldöm, és amikor majd jól nem engedik meg, hogy leráncsam a zoknirol a leplet, megjelentetem majd máshol, még mielött valakinek feltünik, hogy végre valaki foglalkozott majd a kérdéssel.

 16. Dani — 2011-04-29 06:07 

Király! Remélem több ilyen lesz:)

 15. naba — 2011-04-28 22:27 

[tiboru](#11311559): na látod, ez a nagy meghatódottság közepette fel sem tűnt:)

 14. 178996 — 2011-04-28 22:13 

[naba](#11311484):

Görcsösen szoktam ragaszkodni a nickek eredeti írásmódjához (én is tiboru vagyok…), de mégiscsak mondatkezdő szó volt 🙂

 13. naba — 2011-04-28 20:59 

@Interlock: egy genetikailag módosított fehér egér az acme labs new york-i laborjából. tiszta lapokkal játszom – magabiztos vagyok, egy este a világ úgyis az enyém lesz:)

@tiboru: rendesen meghatódtam hogy megemlítettél, a nagy enn pedig olyan megtisztelő:)

megyek is olvasni, éljen soká a mester!

 12. 182991 — 2011-04-28 19:48 

Elsőre azt mondtam volna, hogy ne már, minek ezt a jó kis blogot hígítani, aztán csendben korrigáltam magamat: jó ötlet. Gyors véleménycsere akár aktuális dolgokról is, na meg sokkal könnyebb így jelentést írni a közhangulatról (és egyénekről), mint ezer más blogban turkálva.
Ügyes, nagyon ügyes 🙂 Itt az ideje annak, hogy kielemezzük: ki is lehet az az ötletadó Naba? 😀

 11. Aranka — 2011-04-28 17:56 

Nagyon tamogatom az otletet! Remelem, igy Kurt Cobain is belefer majd.

 10. 178996 — 2011-04-28 17:38 

[zsolt.mazlo](#11311089):

Igyekszem majd olyan témákat feldobni, amihez nincs szükség konteós diplomára; szerintem hozzá tudsz majd szólni a mai első villámposzthoz is 🙂

 9. 183132 — 2011-04-28 17:36 

fúú, hát az a baj h én kezdő konteós vagyok, szal nemigen tudok majd hozzászólni :S nembaj, jó5letnek tűnik, egy honlapnak sosem árt a megújulás, legyen az tartalmi vagy kinézeti. Utóbbi azt hiszen nem szükséges (márha így lehet dícsérni a dezájnt) és gyakorlatilag az elsővel sincs gond, de játékként is fel lehet fogni.

 8. sm — 2011-04-28 17:25 

az pont megfelelő terjedelem 🙂

 7. 178996 — 2011-04-28 17:17 

[sm](#11311047):

Ez a poszt 180 szavas volt, a legutóbbi nagyposzt (a Skull & Bones) például 2700.

 6. sm — 2011-04-28 17:11 

egyértelműen támogatom!

csak tájékoztatásul: ez a poszt hány szavas volt v. mennyi az a 300-500 szó?

 5. ngeri — 2011-04-28 17:03 

Én sejtek valamit a háttérben…

 4. Gyugyó — 2011-04-28 16:38 

Várjuk!

 3. 179420 — 2011-04-28 16:32 

lájk! akárcsak a voynichnál!

 2. Rogal Dorn — 2011-04-28 16:11 

Akkor most ez a szolgálati közlemény című villámkonteó? 😀

 1. 179277 — 2011-04-28 15:53 

finally!

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök