2011-11-12–01:20

EU-konspiráció

Mai témánk tetemes előnnyel végzett az élen múltkori szavazásunkkor, ami – szerintem legalábbis – azt mutatja, hogy földrészünk gazdasági-politikai jelene (és jövője) élénken foglalkoztatja a konteós közösséget. Az Európai Unió szereti magát úgy bemutatni, mint a világ legtranszparensebb és legdemokratikusabb intézménye, amely végső célja hányatott múltú földrészünk valamennyi lakójának egyéni és közösségi boldogulása, a gazdasági, intellektuális és spirituális jólét megvalósítása…

…azonban tudjuk, hogy a konteósokat nem lehet gyönyörű, felemelő szavakkal elvakítani. Lebbentsük fel közösen a tizenkét aranycsillaggal díszített, kék színű fátylat, s pillantsunk be egy posztnyi időre a brüsszeli színfalak mögé.

Elöljáróban szeretném elmondani, hogy a mai poszt nem véletlenül fog többekben olyan benyomást kelteni, mintha kilógna a sorból. Amikor elkezdtem gyűjteni az anyagot, azt hittem, hogy sikerül majd egy klasszikus konteóposztot összehozni, egymástól viszonylag jól elválasztható verziókkal és alverziókkal, egyértelmű érdekekkel és összefonódásokkal, ellentmondásokkal és ellenérvekkel. Gyűjtőmunkám során azonban egészen korán szembesültem az anyag elképesztő gazdagságával és változatosságával, a kisebb-nagyobb (EU-val összefüggő) konteók burjánzásával. Ezeket csak felsorolni is legalább két posztot tett volna ki, annyi időnk (és energiánk) azonban nincs. Szinte találomra szemelgettem tehát, s a poszt elkerülhetetlenül hiányos maradt, de – ahogyan azt ilyenkor mondani szoktam – legalább a kommentelők is lubickolhatnak egy kicsit a kedvenc alteóriáikkal.

Összefoglalva: egy kicsit salátaposzt-jellegű olvasmányt láttok a képernyőtökön, s a hiba nem bennetek van.

Nos, akkor vágjunk bele.

Előre is elnézést kérünk a Konteóblogot szorgalmasan olvasó hazai és külföldi EU-szakértőktől, valamint azoktól a diákoktól, akiknek fájó és keserű emlékeik vannak az Unióval kapcsolatos tantárgyak ismeretanyagának számonkérése kapcsán (magyarul: akiket megszopattak a különböző vizsgákon), de kénytelenek vagyunk egy történelmi visszapillantással kezdeni, hogy azok is világosan lássák a honnan jött? – hová tart? tengelyt, akik közösségi ismeretek helyett mondjuk makromolekuláris polimerizációból vagy alsóvégtagi érszűkületből írták a szakdolgozatukat. Ígérem, nem lesz túl hosszú.

1.) A múlt és az előzmények

Annyi időnk nincs, hogy felsoroljuk az elmúlt évezredek valamennyi olyan próbálkozását, amelyek a földrész államainak (régióinak) politikai és/vagy gazdasági összefonódását célozták, ezért csak hívószószerűen: Cézár, I. (Nagy) Károly, Tadeusz Kościuszko, Napóleon, Saint-Simon, Giuseppe Mazzini – csupa kreatív arc, akik különböző eszközökkel ugyan, de ugyanarra gyúrtak: egy egységes Európára.

Nem mehetünk tovább anélkül, hogy legalább egy bekezdés erejéig ne emlékezzünk meg egy izgalmas figuráról, aki szülővárosában (a messzi Tokióban) a szent keresztségben a Richard Nikolaus Eijiro nevet kapta. Édesapja (Heinrich von Coudenhove-Kalergi gróf) a Monarchia diplomatája volt Japánban, édesanyja (Aoyama Mitsu) egy nemesi származású japán olajmágnás lánya. Richárd barátunkat tartják a páneurópai eszme megfogalmazójának és megteremtőjének. Nem volt még 30 éves, amikor (az egyik bécsi szabadkőműves (!) páholy anyagi támogatásával és hátszelével) 1923-ban megjelenik „Páneurópa” című könyve, amely fő mondanivalója az volt, hogy egy újabb világháború kirobbanásának megakadályozása kizárólag egy politikailag és gazdaságilag egységes Európa létrehozásával biztosítható. Ezt a könyvet számos nagy ember elolvasta és kedvtelve idézett belőle; hogy mást ne említsünk, csak Winston Churchillt, aki a híres zürichi beszédét Kalergi gróf mondanivalójára építette fel.

Tényleg stramm csávó volt, érdemes utánaolvasnotok. Richard von Coudenhove-Kalergi, riszpekt neked.

Közszolgálati perceinket hallották.

A második világháború legelején (amikor minden jel arrafelé mutatott, hogy az Adolf-féle Reichnek nincs érdemi ellenfele) német nagytőkések, pénzemberek és közgazdászok is szorgalmazták egy európai gazdasági közösség létrehozását egységes pénzzel, vámok és más pénzügyi korlátok nélkül, a munkaerő, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának biztosításával… Ismerős szavak, ugye?

Az új Európában, mely a népei közti szolidaritás és együttműködés alapján fog állni, a határok megszűntével beköszönt a bőség kora!” – szerintetek kit idéztem? Nem, nem talált. Ezt a mondatot, amelyet mostanában naponta olvashatunk a vezető európai politikusok nyilatkozataiban, 1940-ben mondta egy Arthur Seyß-Inquart nevű náci főtisztviselő, egykori varsói, bécsi és hágai birodalmi helytartó, Hitler egyik láncos kutyája, akit a nürnbergi perben halálra ítéltek és kivégeztek a szövetségesek.

1946-ban Sir Winston (a fentebb már említett zürichi beszédében) az USA mintájára létrehozandó Európai Egyesült Államokról beszél; három évre rá megalakul az Európa Tanács, majd 1951-ben az Európai Szén- és Acélközösség (becenevén a Montánunió), amelynek hat tagja (Nyugat-Németország, Franciaország, Olaszország és a három Benelux-tagország) becsszóra vállalta, hogy megosztják egymással a széntartalékaikat és összehangolják acéltermelésüket annak érdekében, hogy gazdasági okokból többé ne legyen háború Európában. Az ötlet mozgatórugója a francia külügyminiszter, bizonyos Robert Schuman volt.

Hat év múlva a Montánunió hatásköre elkezd bővülni: 1957-ben a tagállamok aláírják az Európai Gazdasági Közösségek alapító okiratát (az úgynevezett Római Szerződést), aminek az volt a lényege, hogy megszüntetik a belső vámokat.

És akkor nyújtsuk meg virtuális lépteinket, mert ez mégse egy EU-blog (ahhoz Brüsszelnek utalnia kéne valami zsozsót): 1973-ban csatlakozik Dánia, Írország és az Egyesült Királyság, 1981-ben Görögország, 1986-ban Spanyolország és Portugália, 1995-ben Ausztria, Finnország és Svédország, 2004-ben Ciprus, Csehország, Észtország, Magyarország, Litvánia, Lettország, Málta, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia, valamint 2007-ben Románia és Bulgária. A partvonalon melegít Horvátország, a törökök meg hiábavalóan feszítik meg bicepszüket – de erről itt és most csak ennyit.

Itt tartunk most: 27 tagállam, 500 millió lakos, négy és fél millió négyzetkilométer, a bolygó GDP-jének 30 százaléka…

A históriai bemelegítés után lássuk, miből élünk. Első körben regionális fenntartásokkal és konteókkal foglalkozunk.

2.) A brit para

Amióta eszüket tudják, a britek mindig is gyanakodva pislogtak át a Csatornán, s egykori nagyhatalmi státuszuk romjain üldögélve szilárd meggyőződéssel vallották, hogy minden újítás, ami a kontinensről jön, imádott Britanniájuknak csak oltári nagy szívás lehet. Ha meg ráadásul ennek az újításnak a születésénél a két ősellenség (a franciák és a németek) is ott bábáskodott (ahogyan az az EU bölcsője körül történt), a képlet a végletekig leegyszerűsödik; hogy Milo Minderbinder halhatatlan mondását kicsit megcsavarjuk: ami jó az Uniónak, az rossz Britanniának – vallják.

Az EU egyik legmegveszekedettebb brit ostora a 86. életévében járó dr. Ian Paisley tiszteletes, az északír Demokratikus Unionista Párt örökös tiszteletbeli elnöke, Ulster hajdani első embere. Ian doktor nem kispályás, s ami a szívén, az a száján; úgy huszonegynéhány évvel ezelőtt, az Európai Parlamentben elhangzott egyik beszédében II. János Pál pápát egyszerűen Antikrisztusnak nevezte, aki a hajdani Német-Római Birodalom újjáélesztését, továbbá a római katolikus vallás egyeduralkodóvá tételének lehetőségét látja az EU-ban.

Arthur Noble professzor (amúgy Paisley országos cimborája) lelkesen csatlakozik a tiszteletes mondanivalójához, s felhívja a figyelmet a katolicizmus (vagyis a Vatikán) globális, anglikán-ellenes nyomulásának olyan rejtett oldalaira, mint például a Gibraltáron kiadott 20 pennys érme, amelynek egyik oldalán Szűz Mária látható, ezzel a felirattal: A mi európai nagyasszonyunk.

Arthur barátunk amúgy sem panaszkodhat a képi fantáziájára; szerinte a brüsszeli EU-épületek és -közterületek visszatérő díszítőeleme (amely a közismert jelenetet ábrázolja, amikor a bika alakjában megtestesülő Zeusz elrabolja a türoszi király lányát, Európét) nem más, mint a Jelenések Könyvének azon része, amikor a szerző a Babiloni Szajhát mutatja be a rajongóknak:

„Gyere, megmutatom neked a nagy kéjnő ítéletét, aki a nagy vizek fölött ül. Vele bujálkodtak a Föld királyai, és a Föld lakói megrészegültek kéje borától.

Lélekben elvitt a pusztába. Ott láttam egy asszonyt, skarlátvörös vadállaton ült, amely tele volt káromló nevekkel, s hét feje és tíz szarva volt. Az asszony bíborba és skarlátba öltözve, arannyal, drágakővel és gyöngyökkel ékesítve. Kezében undoksággal és tisztátalan kéjjel telt aranyserleg. Homlokára egy titokzatos név volt írva: „A nagy Babilon, a föld utálatra méltó kicsapongóinak anyja.”

A megfejtés a Napnál is világosabb: az EU maga a Babiloni Szajha, akivel a Föld királyai (vagyis a tagállamok vezetői) bujálkodnak, elkábítva az Unió polgárait.

Az EU-t brit kormánytagok is meg-megvádolták mindenféle összeesküvéssel. Itt érdemes megemlíteni Clare Shortot, aki 7 éven át (1997-től 2003-ig) volt az Egyesült Királyság nemzetközi fejlesztésekért felelős kabinetminisztere, s mint ilyen, nem nevezhető sem kívülállónak, sem amatőrnek.

Nos, Ms. Short (aki nem mellesleg 2004-ben nyilvánosságra hozta, hogy a brit titkosszolgálatok rendszeresen lehallgatják az ENSZ vezetőinek telefonjait, s azóta elég kevés barátja van a gumitalpúak között) röviden és velősen azt mondta, hogy becsületes brit semmiféle közösséget nem vállalhat azzal az EU-val, amely (agrárszubvenciós politikáján keresztül) szándékosan teszi lehetetlenné az afrikai mezőgazdasági termékek európai piacokon történő megjelenését, s ily módon mesterségesen tartja fenn a nyomort a fekete földrészen.

Akárhogyan is van, mindenki láthatja, hogy az európai integrációban London csak fékezett habzással vesz részt; se euró, se Schengen… Akit érdekel a brit euroszkeptikusok véleménye, ide kattintva dúskálhat a linkekben.

2.) A jenki gyanakvás

A Nagy Vízen túli embertársaink között is akadnak olyanok, akik nem fukarkodnak a jelzős szerkezetekkel, ha az EU-ról és annak vezetőiről van szó. Ott van például Myron Ebell, a Competitive Enterprise Institute (Versenyképes Vállalkozási Intézet) egyik igazgatója (nem mellesleg George W. Bush elnök egykori tanácsadója), aki nagyjából egy évtizede hajtogatja, hogy a globális felmelegedést az EU találta ki, mégpedig kizárólag azért, hogy (önös érdekből) lehetetlenné tegye az USA gazdasági fejlődését.

Thomas Roy Reid (a Washington Post főmunkatársa, egykori londoni és tokiói tudósító) 2004-ben egy egész könyvet (United States of Europe: The New Superpower and the End of American Supremacy – Európai Egyesült Államok: az új nagyhatalom, avagy az amerikai felsőbbrendűség vége) szentelt azon meggyőződése kifejtésének, mely szerint az öreg földrész egyedüli célja véget vetni az amerikai gazdasági, katonai és politikai dominanciának.

De hagyjuk az angolszászokat az üldözési téves (?) eszméjükkel együtt, s foglaljuk egy helyre kis salátacsokorba azokat az EU-ellenes konteókat, amelyekkel nap mint nap akár a pesti flaszteren is találkozhatunk. Terjesztői között (a kozmetikusok, autószerelők és alanyi költők mellett) szép számmal vannak közgazdászok, jogászok, történészek és politológusok is, tehát ne tessék olyan feltűnően kuncogni ott a hátsó sorokban.

3.) Az EU, mint szuperállam

Minden újságolvasó, netbúvár és más hírfogyasztó tudja, hogy az Unió (megalakulása óta) lassan, de módszeresen szorítja vissza a tagállamok nemzeti önrendelkezési képességeit. Kezdődött mindez a vámok lebontásával, márpedig az adók mellett ez az a forrás, amely biztosíthatja egy szuverén állam pénzügyi stabilitását. A központi szabályok és előírások egyre sokasodtak, s az uniós bürokrácia (az egykori lopakodó üzemmódról) mára már a nyílt, nemzetállamok elleni fellépésre, ezek kiszolgáltatottságának pofátlan kihasználására kapcsolt. Most nincs arra mód, hogy részletesen végigvegyük a brüsszeli szuperállam gyarapodásának elmúlt hatvan évét, de hívószavak szintjén (mintegy véletlenszerűen) felvillantunk pár gondolatot, amelyek bizony akkor is egy irányba mutatnak, ha az idealista olvasó kizárólag a legjobbakat tételezi fel az Unióról.

3.1.) Jogszabályi hierarchia

Ez a kifejezésszörny nem többet és nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy egyetlen tagállam egyetlen belső jogszabálya (egyszerűsítve: törvénye) sem überelhet egyetlen közösségi előírást sem, mert ez utóbbi magasabbrendűnek fogadtatik el. Példa: ha Brüsszelben hoznak egy szabályt, mely szerint holnaptól tilos a 120 forintos elektromos izzók forgalmazása, s helyettük csak a 800 forintos „takarékos” világítótestek használhatók, onnan kezdve nincs apelláta sem Lisszabonban, sem Budapesten, sem Helsinkiben. A portugál (magyar, finn, stb.) emberek (esetleg nemzeti kormányok) véleménye senkit nem érdekel.

3.2.) Élelmiszeradalékok

Mindenki hallott már a híres-hírhedt „E-összetevőkről”. Ezek azok az adalékanyagok (pontosabban azok kódjai), amelyeket gyakorlatilag minden (főként csomagolt) élelmiszer tartalmaz. Nem akarok belemenni részletekbe, ezért csak röviden: az élelmiszerek csomagolásain gyakran olvasható kódokat számintervallumok szerint csoportosították (az E-100-tól az E-199-ig színezőanyagokat, az E-200-tól az E-299-ig a tartósítószereket, míg pl. az E-600-tól az E-699-ig az ízfokozókat jelölik. Így – teszem azt – az E-940 nem más, mint a freon-12, az E-363 a borostyánkősav, míg az E-173 az alumínium. És igen,  továbbra is élelmiszeradalékokról beszélünk).

Mindenki találkozott már két hétig elálló paradicsommal, tejnek látszó „reggeli itallal”, húskészítményszerű, szupertartós valamivel, természetes gyümölcsöt még nyomokban sem tartalmazó (de annál illatosabb) üdítővel és hasonló borzasztó termékekkel, amelyekért pénzt adunk a multik kezében lévő szupermarketekben…

A nagy kérdés, amely hosszú ideje ott lebeg az E-számok fölött: valóban veszélytelen összetevőkről van-e szó (ahogyan azt a brüsszeli bürokratát állítják), vagy olyan anyagokról, amelyek előre meghatározott arányú keveréke negatív kereszthatással lehet az emberi szervezetre? Vajon milyen (fizikai és/vagy mentális) elváltozásokat okozhatnak? Igaz-e, hogy (a fluoridizációhoz hasonlóan) fogékonyabbá tesznek bennünket külső utasítások végrehajtására?

Röviden: az élelmiszeradalékokkal szántszándékkal mérgezi-e lakosságát az Unió csak azért, hogy befolyásolhatóbbá, birkábbá, türelmesebbé tegye az embereket, így is megkönnyítve az Új Világrend lassanként történő bevezetését?

3.3.) Nemzeti szuverenitás

„A nemzetállamok kora lejárt; lassan már a fogalom maga is anakronisztikus!” – halljuk egyre gyakrabban az Unió döntéshozóinak szájából. És minden jel arra utal, hogy komolyan is gondolják: Brüsszel egyre több és komolyabb hatáskört kap, a hétköznapi élet egyre apróbb rezdüléseit figyeli és szabályozza. Hogy ne menjünk messzebb, nézzünk csak körül a saját portánkon: már egy nyomorult újpesti lángossütőde vagy gyáli lacikonyha felszerelését is európai szabványok állapítják meg (az ezerszer emlegetett HACCP-rendszer). Beleszólnak a disznóvágási, libatömési és kenyérsütési hagyományainkba, standardizálják az uborkák méretét és az aludtej zsírtartalmát, s megtiltják a magyar kormánynak, hogy úgy támogassa a saját ipart és mezőgazdaságot, ahogyan jónak látja.

A nemzeti szuverenitás egyik fokmérője (lenne) az állam saját erőszakszervezeteinek ütőképessége és ereje. Nézzünk körül: hajdani százezres hadseregünket egy húszezres operettgála szintjére züllesztették (a NATO-val közösen), a rendőrségünk olyan, amilyen, vám- és pénzügyőrségünk tevékenysége gyakorlatilag kínai alsónadrágárusok zaklatására és cigarettacsempészek hajkurászására korlátozódik… míg ezzel párhuzamosan egyre komolyabban foglalkoznak az integrált európai haderő (az úgynevezett „szinkronizált európai hadsereg”) felállításával, amely közvetlenül Brüsszelből kapná a parancsokat, s szükség esetén az EU bármelyik pontján bevethető lenne.

Az Europolt sokan ismerik, de nem tudom, hányan hallottatok arról, hogy az Uniónak (egészen pontosan annak vezetőinek) máris a rendelkezésére áll egy többezer fős elithadsereg, az Európai Csendőri Erők (European Gendarmerie Force, EUGENDFOR). Ők azok, akik már most beavatkozhatnak bármelyik tagállamban, ha az adott ország illetékesei (honvédelmi, illetve belügyminiszterei, továbbá a kormányfő) ebbe beleegyeznek. Nem kell hozzá túl nagy fantázia kitalálni, hogy mi lesz a feladatuk, ha bármelyik tagországban netalántán Unió-ellenes zavargások törnének ki…  

Aztán ott van a Frontex, a közös határőrizeti szerv. Alig két hetes az az új uniós jogszabály, amely szerint az új rendszerben a Frontexnek már nemcsak koordinációs, hanem tényleges határvédelmi feladatai is lesznek. Magyarán: a szerb-magyar határ közelében bármikor feltűnhetnek mondjuk osztrák, német vagy francia határőrök, aki teljes intézkedési jogosultsággal igazoltathatnak mindenkit a határsávban (mondjuk akár téged is, a saját hazádban…)

A 2007 végén aláírt Lisszaboni Szerződés végleg kirúgta a sámlit a nemzetállami szuverenitás amúgy is fuldokló eszméje alól, s az egyenrangú nemzetek Európája helyett utat biztosít a már-már birodalmi ízű, föderatív alapokon nyugvó struktúráknak. Nem telik el tíz év, s a nemzetállamoknak (köztük Magyarországnak) kábé akkora mozgástere lesz az Unióban, mint amekkora mondjuk jelenleg van Szászországnak Németországon (vagy inkább mint Baskírföldnek Oroszországon) belül. Lassan megszűnnek a tagállami kül- és védelmi politikák, s egy minta alapján, a nemzeti sajátosságok figyelmen kívül hagyásával szépen kicombosodik az Unió második pillérének nevezett közös kül- és biztonságpolitika (Common Foreign and Security Policy, CFSP).

3.4.) Az euró-szál

Nem véletlenül vezették be (előbb elszámolási egységként, majd fizikai valójában is) az egységes európai valutának szánt pénzt, hiszen egy olyan államban, amelynek központi nemzeti bankja gyakorlatilag már csak reprezentációs feladatokat lát el, a monetáris politikát az Európai Központi Bank (EKB) diktálja. Az eurózóna tagállamai fokozottan ki vannak szolgáltatva a frankfurti székhelyű (de ugyancsak Brüsszelből irányított) EKB-nak, hogy csak Görögország roppant aktuális problémáit említsük. Ha az Unió valakit nagyon meg akar büntetni, az első körben gazdaságilag fogja ellehetetleníteni. Ugye senki nem gondolja, hogy az európai bankárok önzetlen szívjóságból öntik az euró-százmilliárdokat az athéni feneketlen vödörbe..? Biztosan megvan már az a névsor, amelyen azok szerepelnek, akik tutira nagyon jól fognak kijönni ebből a helyzetből.

4.) Ki is a valódi Főnök?

Posztunk negyedik részében (ugyancsak röviden, mert lassan elérjük a 15 ezredik leütést, márpedig innen kezdve a Konteóblogra is érvényes az alkoholokra, cigarettákra és a gázolajra vonatkozó jövedéki adóemelés) felvázoljuk azokat a találgatásokat, amelyek az EU mögött álló erőkre próbálják irányítani a nyilvánosság reflektorának mindent leleplező fénykévéjét (hogy tegyünk egy kis engedményt a szerző – mélyen lappangó – költői ambícióinak is).

4.1.) A zsidók

Az Uniót (és valamennyi elődszervezetét) természetesen a zsidók készítették elő és hozták létre. A gondolat már a 19/20. századfordulós oroszországi pogromok során megfogalmazódott bennük, majd az 1935-ös nürnbergi törvények adták meg a végső lökést azon elhatározáshoz, hogy (természetesen keresztények előtérbe helyezésével) elkezdjék szervezni a nemzeti gondolatot elutasító, kozmopolita Európát.

4.2.) A szabadkőművesek

A releváns két konteóposzt el-, illetve újraolvasása után mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy a maszonok állnak az EU megalakulása és működtetése mögött.

4.3.) A németek

A Reichsadler valójában soha nem tett le arról, hogy Európát karmai közé kaparintsa, de (okos madár lévén) nem hiába kapott a huszadik században két méretes tockost: rájött, hogy a kardcsörtetés, a rikácsoló hangon elmondott beszédek és a Panzerek motorjainak dübörgése túl feltűnővé, nyilvánvalóvá (és riasztóvá) teszi a hódítási szándékot. Kitalálták tehát előbb a Montánuniót, majd az Európai Közösségek gondolatát, elhitetve elsősorban Franciaországgal (továbbá a többi nyugati szomszédjukkal, később az egész világgal), hogy mostantól minden másképp lesz… A nemzetközi közösség pedig készségesen benyelte, amit a németek megetettek vele, noha attól, hogy a farkast kétszer oldalba rúgták, még nem fog füvet legelészni a játszi európai lankákon.

Az EU-ban – kisebb taktikai engedményektől eltekintve – már a kezdetektől fogva az történik, amit Bonn (majd Berlin) akar. A Deutschmarkot 12 éve eurónak hívják ugyan, a Deutsche Bankot pedig EKB-nak, de hát ez a felszín; nem véletlenül egy német zeneszerző műve az Unió himnusza…

4.4.) Az USA

A jenkik eredetileg azért kardoskodtak az Unió mellett, mert úgy voltak vele, hogy a saját jövőbeli konkurenciánkat akkor tudjuk a legjobban ellenőrizni, ha azt mi magunk hozzuk létre. Olyan ez, mint az okos, stratégiai gondolkodású pártvezér (egy messzi-messzi Galaxisban), aki a kormányzati szerepre készülve már önmaga gondoskodik a saját jövőbeli ellenzékéről. Vagy ahogy a politológiai bon mot mondja: ha nem tudod elkerülni a változásokat, állj az élükre.

No, az USA az élükre állt, de úgy tűnik, az EU függetlenítette magát a létrehozójától és önjáróvá vált. A további aktuálpolitikai párhuzamokat pedig mellőzöm.

4.5.) A Vatikán

Annak az elméletnek, mely szerint az EU mögött valójában a római katolikus világegyház áll, főként angolszász hirdetői vannak (ahogyan ezt már említettük a „brit para” című alpontnál). Nem akarom az ott leírtakat ismételni, ezért csak egy olvasnivalót ajánlok: Adrian Hilton brit politológustól (és közírótól) az 1997-ben megjelent tanulmányát, amely a sokatmondó The Principality and Power of Europe – Britain and the Emerging Holy European Empire (A hercegség és Európa ereje – Britannia és a feltörekvő Szent Európai Birodalom) címet viseli. A szerző érdekes (és kétségkívül létező) párhuzamokra világít rá, amelyek az EU és a katolikus anyaszentegyház között fennállnak (hogy itt és most csak a nemzetekfelettiség mindent belengő atmoszféráját említsük).

Az Unió lobogójában látható 12 aranycsillag is azokra a klasszikus Madonna-ábrázolásokra emlékeztet – érvel Hilton –, amelyeknél a Krisztus anyjának feje körüli glória pontosan 12 csillagot ábrázol.

Ez tehát az Unió – mondják a konteósok –, az az Unió, amelyre állítólag büszkének kellene lennünk. És ha megkérdezzük őket, hogy egy mondatban foglalják össze a fő problémát, hát ilyesmit fognak mondani:

Az az alapgond, hogy ugyanolyan kevesen olvasták el 1957-ben a Római Szerződést, mint amennyien 32 évvel korábban a Mein Kampfot…

Ha van véleményed az Unióról, ne habozz ezt megosztani velünk. Tedd meg, amíg megteheted.

Ide kattintva olvashatjátok az EU-konteó eredeti verzióját a kommentekkel együtt, amelyet a freeblog.hu 2011 augusztusában minden magyarázat nélkül „elvesztett” (további öt konteóposzttal együtt) és a kisujját sem mozgatta annak érdekében, hogy visszaállítsa. Köszönet mdmselle-nek, aki ezt a lementett verziót a rendelkezésemre bocsájtotta!

Kategória: EgyébCímkék:

143 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 143. walking — 2022-05-09 12:50 

@qdiace:

Már a választások előtt mondogattam h ez lesz,most is kizárólag azért vagyunk még tagok,mert várják még a lophatót.
Amint az elfogy (7-es cikkely itt bejátszhat) abban a pillanatban fognak kiugrani,egy sima parlamenti 2/3 elég hozzá…
A közös értékek sosem érdekelték azokat,akik mindent pénzben mérnek és diadalittasan rázzák az öklüket minden egyes ledobott ruszki bombánál.
A nép aki ezeket megszavazta pedig hősként fogja ünnepelni őket,mi európaiak néhányan pedig vagy elmegyünk,vagy beletörődünk ahogy szoktunk 🙁

 140. walking — 2021-11-30 01:29 

@Tökös Ákos:

Borotváját. De ezen nem veszünk össze.. 🙂

Szerintem az lesz,ha a birkák ezeket mégegyszer megválasztják (v újra elcsalják) szóval akárhogyis,de ha ezek maradnak,a szűrünket szépen kiteszik az Unióból a kövi ciklusban.
Most őszintén,egy tolvaj cigányt és a bandáját én sem tűrnék meg az otthonomban,még akkor sem ha nekem személy szerint lehet velük kölcsönösen előnyös üzleteket kötni…
Szerintem e felé mutatnak a jelek (lásd még USA-Mo külpolitikai kapcsolatok) de ne legyen igazam semmiben!

 139. Tökös Ákos — 2021-11-28 17:47 

@walking: Ajánlom Occam pengéjét. Ha azt használod, megérted.

 138. walking — 2021-11-27 22:05 

@Tökös Ákos:

Nem is értem én se ez megint mi,mikor ugye tart a forrásmegvonás,és folyamatban a 7-es cikkely szerinti eljárás?
Azt gondoltam azért megvárják a jövő tavaszt,hátha sikerülhet demokratikus úton eltakarítani ezt a hulladékot meg a rendszerét 🙁

 136. Tökös Ákos — 2021-10-23 15:45 

Mi az adott mondat Occam pengéje elv szerinti megfejtése?
1) A zeunak fontosabb az olcsó (még a keleti vendégmunkásokénál is olcsóbb) munkaerő, mint a jogállamiság
2) Egy megélhetési politikus beszél össze-vissza
x) Egy megvesztegetett megélhetési politikus védi a védhetetlent, magyarázza a magyarázhatatlant és vállalja a vállalhatatlant
+1) Üresek a gáztározók

https://444.hu/2021/10/22/von-der-leyen-a-europai-birosag-donteseig-nem-leptetik-eletbe-a-jogallamisagi-mechanizmust-magyarorszaggal-szemben

 135. Tökös Ákos — 2021-10-20 19:15 

A jó öreg Tuskó Hopkins trükk új köntösben. Tuskó Hopkins azért olvasta a névsort, nehogy feltűnjön: ő nincs is rajta. A zeu szervei meg azért keltik a civakodás látszatát, nehogy feltűnjön: nincs is semmiféle jogállamisági mechanizmus.
https://444.hu/2021/10/20/az-europai-parlament-bepereli-az-europai-bizottsagot-a-jogallamisagi-mechanizmus-miatt

 134. walking — 2021-10-18 22:09 

@Tökös Ákos:

😀
Te amúgy honnan tudod mindezt,ott voltál,részese vagy?
Honnan tudod biztosan hogy nem lesz választás a vírus miatt?Másra is tudnál ilyen pontosan jósolni?

Egyelőre annyit tudtam hozzátenni,hogy leadtam a szavazatom a megfelelő jelöltre,és bízom az ellenzéki összefogás erejében a maffiával szemben.
Lehet hogy naiv vagyok…
Lehet persze h ha úgy állnak majd a számok,akkor elhalasztják a választást,az is lehet hogy elcsalják,az is lehet h a ge.i addig köztársasági elnökké választtatja magát,az is lehet h MZP ellen merényletet követnek el.Bármi lehet.
Bízni nem lehet?

 133. Tökös Ákos — 2021-10-18 17:41 

Miért, mi kezdődött el, mi történt? Egy megélhetési politikus állást foglalt bizonyos diktatúrák mellett? Egy csapat óvodás demokratikus választást játszott, miközben mindenki tudja hogy tavasszal nem lesz semmiféle választás a vírus miatt? Mi történt? Történt valami egyáltalán?
Te hol és hogyan tudsz ehhez hozzátenni valamit? Én hogyan tudok hozzátenni valamit? Hogyan tud bárki hozzátenni valamit, amikor kalapos emberek előre eldöntött játszmájáról van szó?

 132. walking — 2021-10-18 00:36 

@Tökös Ákos:

Már el is kezdődött,nem én kezdtem mert én nem vagyok senki,csupán a parányi kis részemet vettem ki belőle.De ma boldog,és bizakodó vagyok!

 131. Tökös Ákos — 2021-10-16 19:07 

@walking: Herceget meg fehér lovat nem várok, de azért ilyen hozzáállást sem:
https://telex.hu/kulfold/2021/10/16/angela-merkel-europai-bizottsag-europai-unio-birosaga-magyarorszag-lengyelorszag-jogallamisag-mechanizmus
Szinte látom lelki szemeim előtt, hogy amikor az egyik zeus ország fővárosában a kormány a tüntetők közé lövet, s ugyanez az ember azt mondja: – Ne a támogatást vonjuk meg ettől a kormánytól, hanem először tárgyaljunk vele!

PS: Valami eltakarításról beszéltél. Te pld. hogyan kezdenél hozzá? Seprűvel a kézben próbálnád eltakarítani a sz.rt, miközben 5 vagon/perc mennyiségben zúdul rád ugyanaz? Vagy először valahogy a vagonok bejutását akadályoznád meg? Vagy eltakarító brigádot szerveznél, aminek a jelszava: „Sok seprű vagont győz!”

 130. walking — 2021-10-16 00:42 

@Tökös Ákos:

Legyünk őszinték,a maffiát eltüntetni nem az ő feladatuk,nem az ő hatáskörük lenne.
Amilyen teszetosza,himihumi ez a szervezet,már az csoda szerintem ha egy tagállam vezetésével szemben ilyen súlyú kritikákat sorozatosan megfogalmaznak.
Biden konkrétan le „gazember”-ezte orbánt.De ez is csak egy szó,takarítani nekünk kellene.
Vagy mit vársz?Herceget a fehér lovon?

 129. Tökös Ákos — 2021-10-10 11:47 

A héten Agyarországon járt a zeu valamilyen küldöttsége, hogy a jogállamiságról és hasonlókról tájékozódjon. Az eredmény egy felemás nyilatkozat, konkrétumok nélkül, aminek a lényege, hogy a helyzetet ‘aggasztó’-nak (vagy ‘nem megnyugtató’-nak?) nevezte.
A kiszivárgott információk szerint a küldöttség csak általában vizsgálódott, konkrétumokra nem kérdezett rá (pedig itt van pld. a visszamenőleges törvénykezés kérdése).
Elméletem szerint mindez szándékosan történt. Direkt küldtek ilyen impotens küldöttséget, mert a zeut a háttérből irányító nemezetközi karvalytőkének érdeke a status quo fenntartása. Ha másért nem, az olcsó, még a keleti vendégmunkásokénál is olcsóbb munkaerő miatt. Occam pengéje, avagy Q.E.D. 😀

 128. Tökös Ákos — 2021-10-07 18:39 

@walking: Jó-jó, hogy a működés finommechanika részletei, de például a szabadkőművesek nem állítják magukról, hogy ők demokratikusan meg átláthatóan működnek, míg a zeu igen.
És mindeközben: https://hvg.hu/eurologus/20211006_Helyreallitasi_alap_ep_vita
Ez megint nem valami bizalomfokozó információ.

 127. walking — 2021-10-05 23:55 

„Tudom persze, hogy a világ körülöttünk sokkal bonyolultabb, így a zeu 20 évvel ezelőtti keleti bővítését sem a demokrácia iránti elkötelezettség meg a jótékonyság motiválta, hanem az extraprofittal kecsegtető olcsó (még a t…k vendégmunkásoknál is olcsóbb!!) munkaerő meg az a tény, hogy a kiszemelt új tagállamokba lehetett exportálni azon technológiákat, amik környezetszennyező jellegük miatt az eredeti zeuban részben vagy teljesen tiltva voltak”

Remélem azért került oda a smiley,amiért én gondolom,varázslatos mondat tényleg 😀 Maxima respect!

Hú ez a „fedőszerv” dolog meg hát…
Vannak szerintem olyan dolgok a világban,mint az ‘élet’ a halál után.Már ha érthető az analógia…
A jéghegy csúcsát látjuk,és az apró igazán fontos finommechanikai dolgokra-amik a tényleges működést garantálják,amik a tényleges célt szolgálják- kb sosem lehet rálátásunk.
Most írhatnám persze,hogy ezt is a Rotschildok finanszírozták-pusholták h jöjjön létre,vagy a földkéreg alatt élő,és onnan irányító gyíkemberek 😀
Ha csak itt a Földön minden ilyen működést képesek lennénk átlátni a maga részletes valójában,szerintem már attól felrobbanna az agyunk,ott halnánk meg agyvérzésben a helyszínen.Ezt nem viccből írom…
És akkor még nem ejtettünk szót a nálunk nagyobb,a mi világunkon kívül létező rendszerekről,entitásokról,dolgokról.

De vissza a Földre,azon belül is kishazánkba!
Azt azért látjuk ugye,hogy az EU-s pénzcsap egyelőre zárva,na ilyenazért pl nem volt még eddig…
A választási-osztogatós adakozós hitelből sem az EU-sat vette igénybe a ‘bölcs vezér’,hanem más forrás után nézett…
Ennek is lehet köze a dologhoz.Nem látunk tényleg bele.
Lehet az EU is kivár ’22 áprilisáig?Lehet arra vár,amire mi itt?
Ez szerinted jó vagy rossz nekünk? 😀

 126. Tökös Ákos — 2021-10-04 17:16 

@walking: Az emberek csoportjainak (ha tetszik: a közösségeknek) megvannak a maguk belső szabályai és megvan a belső működési rendje. A csoport tagjainak e szabályokat és működési rendet követniük kell. A szabályok célja, hogy a csoportot fenntartsák, adott esetben a tagok saját érdekeit is korlátozva.
A csoporthoz csatlakozó tagoknak természetesen el kell fogadniuk a működési rendet és a szabályokat. A szabályok kötelezettséget jelentenek a tagokra nézve, de cserébe bizonyos jogokat is kapnak. Ha a szabályok betartása kontra a kapható jogok több hátránnyal mint előnnyel járnak, akkor a tagjelölt egész egyszerűen nem csatlakozik a csoporthoz (persze vannak csoportok, ahová muszáj csatlakozni, a legismertebb ilyet ‘társadalom’-nak szokás nevezni, de a zeu pont nem ilyen muszáj csoport).
A csoportnak – önmaga védelme érdekében – fel kell készülnie és eljárásrendet kell kidolgoznia arra az esetre, ha valamelyik tag nem tartja be a szabályokat, elvégre a demokráciának nevezett valamit is azért hozták létre, mert az emberek rosszak. A szabályok be nem tartóinak, a be nem tartás jellegétől és súlyosságától függően vagy valamilyen büntetés jár (pénzbírság, börtön, tagi jogok ideiglenes korlátozása) vagy a csoportból való kizárás (száműzetés, elmegyógyintézet, kivégzés).
Ha a zeut ilyen szempontból nézzük, nem lehet nem észrevenni, hogy a szabályok betartatására érdemi eszköze nincs. Vannak folyamatok, bizottságok, viták, amiknek a hivatalos végkifejlete egy határozat vagy állásfoglalás. Nemhivatalos kiegészítő, hogy a zeu olykor a határozat mellé még toppant is egyet a lábával. Tényleges büntetés vagy pláne kizárás nincs az eszközök között.
Vajon miért nincsenek ilyen eszközei a magát a demokrácia afféle fellegváraként, élharcosaként, zászlóshajólyaként (nem kívánt törlendő!) feltüntető zeunak?
Tudom persze, hogy a világ körülöttünk sokkal bonyolultabb, így a zeu 20 évvel ezelőtti keleti bővítését sem a demokrácia iránti elkötelezettség meg a jótékonyság motiválta, hanem az extraprofittal kecsegtető olcsó (még a t…k vendégmunkásoknál is olcsóbb!!) munkaerő meg az a tény, hogy a kiszemelt új tagállamokba lehetett exportálni azon technológiákat, amik környezetszennyező jellegük miatt az eredeti zeuban részben vagy teljesen tiltva voltak 😀
Ha konteóra gondolunk, a megoldás megint Occam pengéje egyszerűségű: a zeu csak fedőszerv. Hogy kinek vagy minek a fedőszerve, azt még ki kell deríteni.

 125. walking — 2021-10-02 00:10 

@Tökös Ákos:

Mert őket nem ismerem 😀
Na jó,Téged sem,de feléd legalább van ez a csatornám..
Az EU kritikád továbbra is jogos,de azért lássuk be azt ők sem láthatták jönni h egy K-európai diktátor az asztal közepére szarik,miközben kirabolja őket,és a képükbe röhög támadónak titulálva a közösség túlnyomó részét,hogy aztán magát a közösséget is belülről bomlassza…
De nem kontrázom tovább,ha nem vagyunk egy platformon,akkor jegeljük egyelőre tényleg,mert csíplek!

 124. Tökös Ákos — 2021-09-30 19:04 

@walking: Nem vagyok döntési helyzetben. A kérdésed valahogy azt a hangulatot idézi, amikor a kisembereket akarják felelőssé tenni a klímaváltozásért, miközben gyárkémények milliói ontják a füstöt és repülőgépek ezrei szennyezik kerozin égetésével levegőt.
Van a zeu, aki vall bizonyos alapelveket és lefektet bizonyos szabályokat. Működtet bizonyos testületeket, amelyeknek az elnevezése azt sugallja, hogy az elvek érvényesülése és a szabályok betartása miatt hozták létre őket. Most van a sokadik eset, amikor kiderül, hogy ezeknek a testületeknek semmilyen hatásköre nincs. Hangsúlyozom, nem arról van szó, hogy nem él a testület a jogosítványaival, hanem hivatalosan deklarálva van, hogy a testületnek nincs is semmilyen hatásköre, tehát nem tud sem elveket érvényesíttetni, sem szabályokat betartatni. Ennek ellenére nem mondanak le tömegesen ezen testületek vezetői, harakirit sem kísérelt meg egyik testület vezetője még mutatóban sem.
Ezeket a testületeket közvetve mi tartjunk fent az adónkból. Te is, én is, minden zeus ország minden egyes állampolgára is.
Ezek után milyen alapon kérdezed tőlem, hogy mit tennék, ha döntési helyzetben lennék? Miért nem a döntési helyzetben lévőktől kérdezed meg, hogy miért nem tesznek semmit, ha már egyszer döntési helyzetben vannak?

 123. walking — 2021-09-29 22:34 

@Tökös Ákos:

Persze ez igaz.Egyrészt nézhetjük innen is,másrészt onnan is hogy Orbánék folyamatosan a „nemzeti szuverenitás” miatt sírnak,azt támadja a köcsög Brüsszel,aztán úgy látszik nincs azzal a szuverenitással semmi probléma…
Te mit tennél ha ott döntési helyzetben lennél?Mit LEHET egyáltalán tenni,ha egy tagállam renitens?
Talán nem pont azt,ami jelenleg is zajlik Mo-val szemben?

 122. Tökös Ákos — 2021-09-29 18:24 

@walking: Tegye fel a kezét, aki meglepődött: „Ugyanakkor az még nem világos, hogy amennyiben az EU kifogásolja a szerződést, akkor van-e lehetősége a tartalmának megváltoztatása érdekében bármilyen lépést tenni”
Tehát a vízfej már annyira vízfej, hogy beismeri: ő csak egy vízfej :-ooo

 119. walking — 2021-08-28 03:34 

@Tökös Ákos:

„Innen kezdve minden további eszmecsere felesleges.”
Igen,ezért is javasoltam a lezárást.

De egy kérdéssel azért még kontráznék a szokásos kérdéssorodra,ami számomra még ezeknél is fontosabb: Orsós miért nevezi magát Magyarországnak,magyarságnak?

 118. Tökös Ákos — 2021-08-27 18:35 

@walking: Hozzászólásod közvetett bizonyítéka annak, hogy – bár zeu-párti vagy – nem tudod a választ két egyszerű kérdésre:
1. Mi adja a legitimációját a zeu nevében Szorosországgal tárgyaló Merkelandi politikusnak?
2. Miért nem egy zeu lisztségviselő trágyal a zeu képviseletében?

Innen kezdve minden további eszmecsere felesleges.

 117. walking — 2021-08-26 01:27 

@Tökös Ákos:

K.va Merkel,köcsög EU! (csak h lezárjuk végre 🙂 )

„Vagy a zeuban van egy olyan szabály, hogy ha a vétkes rá tud mutatni valaki más hibájára, akkor mentesül vétkének következményei alól?”
Na speciel ez is inkább nálunk divat,de jogos a megjegyzés!

 116. Tökös Ákos — 2021-08-22 19:37 

@walking: Mint írod: „Hozzánk is jár a Putler rendszeresen…” Abban teljesen igazad van hogy az ilyesmi elítélendő, ezt nem is vitattam. Ugyanakkor nem lehet mentség a merkelandi politikus számára. Vagy a zeuban van egy olyan szabály, hogy ha a vétkes rá tud mutatni valaki más hibájára, akkor mentesül vétkének következményei alól? 😛

A legújab hírek szerint, már ha e hírek igazak, a merkelandi politikus a zeu nevében is tárgyalt Szorosország vezetőjével: „…és nagyon világosan kijelentettük, hogy európai keretek között támogatjuk az új szankciókat…” (https://hvg.hu/vilag/20210822_angela_merkel_ulttumatum_vlagyimir_putyin_gaz_eszaki_aramlat_2)
Most akkor kinek nevében tárgyal? A sajátjáéban? Az országa nevében? A zeu nevében? Utóbbira ki hatalmazta fel és mikor és milyen nyilvánosság mellett?
Feltéve, hogy a zeu nevében tárgyal, még mindig van egy bökkenő. A zeu, mint szervezet, tele van külöféle …ügyi biztossal meg tárgyalóval meg egyéb tisztségviselővel (a … helyébe tetszőleges téma írható, pld. bővítés, maszturbálás, állatvédelem, sörminőség, űrkutatás). Ha viszont van egy csomó tisztségviselő, aki a zeut képviseli, miért egy külsőst küldenek tárgyalni, miért nem a gázvezetékügyi biztost?

 115. walking — 2021-08-22 01:00 

@Tökös Ákos:

Milyen egyik? Ha már „Merkeland” 😀

Amúgy pedig,és?Észak-Koreával is szoktak tárgyalni,ő pedig Németo.-t képviselve ment oda.Nem értem a problémát.
Hozzánk is jár a Putler rendszeresen (volt is,hogy mostanában is jön,csak aztán mégsenem),meg az Orsós-slepp nyelve is oda van ragadva Moszkvához.
Számomra EZ valahogy sokkal problémásabb topik,mint hogy most kiment a leköszönő Mutter ruszlandba jópofizni.

 114. Tökös Ákos — 2021-08-21 17:22 

@walking: Merkeland egyik vezető politikusa – a zeu fölött átnyúlva és más országokat szájbasz@rva – tárgyal Szorosország vezetőjével #minekmentoda
Ami külön konteó az ügyben, hogy a szájbasz@rt országok kussolnak.
https://hvg.hu/vilag/20210820_Putyin_targyalas_Merkel

 113. walking — 2021-08-18 22:15 

És hogy a kérdésedre is válaszoljak,mondjuk már leírtam sokszor.
Nyilván lehet és kell is kritizálni az EU-t,de akkor most gödör helyett legyen az,hogy „a másik szemében a szálkát is”.

Egy kritika -szerintem- akkor tud hiteles lenni,ha valamiben különbek vagyunk a másiknál,de legalább egy szinten mozgunk vele.
Ha és amennyiben ezt nem tartod,akkor lemész a szememben az egyszeri fideszdroid szintjére (tudom h nem vagy az,csak újabb példa) hogy hát „azok is loptak!!”.
Valóban loptak,csak a MÉRTÉK nem mindegy.
Az EU sem a tökéletes,sőt sajnos messze van tőle.Viszont ebből a mocsárból jól odamondani olyan mint a falrahányt borsó.
A migránspolitikára ráérzett Orsós,mondjuk ezt is a -hogy is mondjam?-maga módján csinálja,de alapjában ebben szerintem igaza van,és ebből alakították ki tudatosan azt a jolly jokert,amire aztán bármit rá lehet építeni,húzni,mert bizony az átlagember tényleg ennyire hülye,ami a félelmetes hogy a másik fele pedig még annál is hülyébb…

Hidd el kérlek,én örülnék a legjobban,ha ez lennéne a legnagyobb problémáink itt,amiket felvetettél.
Az EU pedig senki „fölé” nem helyezi magát,pontosan láthatod Orsósék vétós ügyeiből.El is cseszik szerintem egyébként,mert súlyozni kellene szerintem,az ahol 1 entitás véleménye felülírhatja az összes többiét,az nem igazi demokrácia.
Szerencsére kezdenek is rájönni erre,de ahogy már írtam előtte is,ilyenekkel nem számolhattak előre.
Tudna ez működni,akár még így is ha nem egy gumicsizmás gonosz tolvaj paraszt azonosítaná itt önkényesen magát az országgal.

(Semmiről sem szeretnélek meggyőzni,főleg mert ha megfigyelted folyamatosan hangsúlyoztam is,hogy tulképp igazad van.)

 112. walking — 2021-08-18 21:56 

@walking:

Figyi Tesókám!

Kórházakra,óvodákra,iskolákra,játszóterekre gondoltam konkrétan.
De pl nálunk most új központi tűzoltóság is épül a kohéziós EU-s forrásból.
Orsós kizárólag stadionokat vagy templomokat épít/újíttat fel ‘saját’ pénzből.Jó részét már nem is csak országhatáron belül…
Na erre gondoltam kézzelfogható címén,nem a 30cm-es ‘kilátókra’ vagy a térkövezett lófaszokra.

Na ezek a dolgok nem csak a mi életszínvonalunkat emelik,hanem szerencsére az ágazatokban dolgozóknak is jobb körülményeket biztosítanak a munkájukhoz.
Számunkra pedig jobb túlélési esélyeket ugye.Mer’ az a gonosz korrupt EU nem törődik az emberekkel ám!

EU nélkül itt olyan diktatúra lenne már mint fehéroroszéknál,vagy a törököknél-faszomisztánoknál.
Nem véletlen hogy abba az irányba smirglizik a fárajó.

EU-s források nélkül pedig MINDENBŐL nézegetnénk a szockó idején épített ‘csodákat’,ugyanabban az alapállapotban,természetesen a 40-50-60 éves erodációval csökkentett tartalommal.
Tisztelet az első bekezdésben említett kivételeknek,mert az élsportolók és a valláskárosultak nyilván egyenlőbbek lennének akkoris.

 111. Tökös Ákos — 2021-08-13 21:30 

@walking: Nem ugyanazt értjük kézzelfogható alatt. Az természetesen remek, hogy az egyébként alig ezerfős településen a sokadik térkövezett közösségi teret adják át zeus állami beruházás eredményeként. Ugyanakkor ettől nekem nem fog nőni az életszínvonalam és ugyanúgy minimálbérhez közeli a keresetem, mint a zeu csatlakozás előtt. Mielőtt a közösségi terek kézzelfogható előnyeiről kezdenél értekezni, gondolj bele, hogy hány nemneres rendezvényt engedélyeznek ezen közösségi tereken megtartani. Természetesen lehet, hogy az egész zeu kohéziós alapoknak nem célja a lakosság életszínvonalának emelése, sőt kifejezett cél, hogy az életszínvonal stagnáljon, de ezt illene egyértelművé és világossá tenni.

Ami a második bekezdésedet illeti, megint relativizálsz, de a kérdésemre nem válaszolsz. Egyébként van bennem kritikai hajlam Agyarország dolgait illetően, de ennek a topiknak a témája a zeu. Szkeptikus álláspontom, hogy ha egy államszövetség a tagállamok fölé kívánja helyezni magát, akkor erkölcsiségből, szabálykövetésből és következetességből példát kell mutatnia a tagállamok felé. A tiéd ezzel ellentétes, így aligha tudjuk meggyőzni egymást.

 110. walking — 2021-08-12 22:51 

@Tökös Ákos:

Kézzelfogható azért az a sokezer milliárd is,ami az évek alatt ide jött/jön/jönni fog fejlesztésekre.
Valahogy akárhány állami nagyberuházást látok,99%-nál ott a tábla,hogy milyen összegű az EU-s forrás,amiből megvalósult.Közben pedig ugye megy ellenünk a kötelezettségi eljárás,de már arra is tettek azóta pár lapáttal.

Én értelek amúgy,továbbra sem mondom hogy nincs igazad,de amíg itthon egy konkrét bűnözői kör vezeti az országot,és szarik a közös asztalra,addig szerintem nem illene kötözködni.
A vakcinaigazolványos-utazós stb dologban szintén igazad van egyébként.
Mondjuk az azért -zárójelben jegyzem meg- érdekes h az itthoni dolgokkal kapcsolatban nincs meg benned ez a hű de nagy kritikai hajlam,vagy ha meg is van,itt egyelőre nem találkoztam még vele.

 109. Tökös Ákos — 2021-08-11 17:31 

@walking: Kíváncsi lennék, milyen axiómából vezetted le, hogy egy tagország nem megfelelő viselkedése súlyosabban esik a latba, mint egy államszövetség nem megfelelő viselkedése? És miért nem fordítva van?
Az, hogy ő sem különb a deákné vásznánál, helyzetleírásnak elmegy, de a konkrét esetben nem érv. Ha érvként fogadjuk el, pont azt kérdőjelezzük meg vele, amiért a zeu létrejött: bizonyos egységes szabályokat meg viselkedési formákat. Ha a deákné érv, akkor mindenki azt csinál, amit akar, mégpedig arra hivatkozva, hogy a másik is szabálytalanul/nem etikusan/erkölcstelenül járt el. Ahhoz, hogy mindenki összevissza, áltudományos nyelven szólva dezertáló stratégia mentén cselekedjen, nem kell semmiféle államszövetség.
Akkor persze más a helyzet, ha az államszövetség működésének valódi célja az újragyarmatosítás és az extraprofit. Ezesetben az extraprofitért cserébe elnézhető, hogy nem mindenki és nem mindig követi a szabályokat. Ehhez persze nyíltan el kellene ismerni, hogy újragyarmatosításról van szó. Hivatalos szinten ez annyira nincs meg, hogy még a kérdés sem vetődött fel. Nem mellesleg az újragyarmatosítás egy lehetséges magyarázatot ad arra, hogy azon tagállamok, akiket Merkeland szájbasz@rt a zöldház szabálytalan vásárlásával (és akiknek az említését a hozzászólásaidban gondosan kerülted), nem mondanak és nem tesznek semmit.
És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az egész zeu dolognak az egyén számára milyen konkrét hozadéka van. Ez a deákné meg szövetség dolgok az átlagember számára elvontak, nem érzi azt, hogy a szabálytalan zöldház vásárlástól az ő életszínvonala mennyivel lesz jobb vagy rosszabb. Ami kézzelfogható volt, az a határok átjárhatósága: a schengeni zónán belül mindenki szabadon mozoghatott, útlevélvizsgálat meg egyéb formalitások nélkül. Jelenleg ez sincs, hanem országa válogatja, hogy milyen igazolást, teszteredményt vagy akármit kérnek belépéskor meg kilépéskor. Nincs magyarázat arra, hogy ezt a helyzetet miért nem lehet egységesen kezelni, sőt a kérdést sem vetette fel senki.
Kérdések és válaszok hiányában az egyénnek nem marad más, mint a szkepticizmus.

 108. walking — 2021-08-11 02:07 

@Tökös Ákos:

De érted ahol Paks2,Fudan egyetem,kínai lélegeztetőgép-biznisz-Pegasus botrány és hasonlóak vannak terítéken,onnan hogy szólsz be hitelesen a ruszki gázért/importért?
Most nem arról van szó,hogy jogos vagy nem?
Hát hogyne lenne jogos!
Arról van szó,hogy ez az ország-vagy legalábbis a jelenlegi ‘elitje’ sem különb a Deakné vásznánál….

 107. walking — 2021-08-11 01:59 

@Tökös Ákos:

Természetesen teljesen igazad lenne,ha nem fordítottad volna meg a szavaimat,az akció-reakció irányát.
Szerintem nem arról van szó,hogy a makro hivatkozik a mikrora,hanem arra gondoltam hogy amint mikro szinten is teljesen (de legalábbis nagyjából) rendben van minden,onnantól lehet kritizálni a makro szintet.
Meg lehet nézni hol tartunk az originál EU-s tagállamokhoz képest,az összes lényegesebb mutatóban,de leginkább azt,hogy hol tartunk a hasonló K-európai tagállamokhoz képest?
Már rég nem az az elcsépelt kérdés merül fel,hogy „Mikor érjük utol Ausztriát?”
Jelenleg ott tartunk,hogy „Mikor érjük utol Szlovákiát/Romániát?”

Lehet-és szerintem is kell is- kritizálni az EU-t,csak mikor innen van ‘jól’ odamondva,az nekem mindig kicsit olyan érzés,hogy Na!Kiszólt a gödörből a lyuk…

Ettől függetlenül nem vagyok híve annak hogy azt nézzük ki mondja,és nem azt,hogy mi a mondanivaló,egyszerűen olyan keserűség van bennem a Hazánkkal kapcsolatban,amit nem tudok magamban felülírni.
Most ezt vagy megérted,és elfogadod hogy ebben ezek szerint más vagyok mint pl te,vagy tovább ragozod addig amíg bebizonyítod hogy neked van igazad.
De tudod mit,megkönnyítem.Neked van igazad.
Full racionálisan nézed,én pedig emocionális-illetve racionális szempontokat IS figyelembe veszek.
De csak hogy mégegy példát ideszúrjak-ami talán jobban átmegy mint az előző esetleg szerencsétlenebb.
Ha én 2 hete nem fürödtem és a bűzöm egy disznóóléval vetekszik,akkor nem biztos hogy beszólok a ‘főnökömnek’ hogy milyen igénytelen már a koszos körme.

 106. Tökös Ákos — 2021-08-10 19:25 

Megint véded, de legalábbis mentegeted a zeut.
Az, hogy ezt eddig is tudtuk, meg hogy az sem újdonság, nem indok sem arra, hogy ennek ellenére a zeu-t ‘jó’-nak kiáltsuk ki, sem arra, hogy ne várjunk el valamiféle nyilvános beismerő vallomást. Arra meg végképp nem, hogy ne is gondoljunk semmiféle változás szükségességére.

A sepregetéses háztájis hasonlatod sántít, akárhogy nézem is.
Ha mondjuk Kisvárosra gondolok, ahol az önkormányzat helyi adót szed, arra hivatkozva, hogy a beérkező adóból közfeladatokat kíván ellátni, például közparkokat gondozni és folyamatosan tisztán tartani. Igenám, de végül a közparkok gondozatlanok és piszkosak maradnak. Amikor az önkormányzatot kérdőre vonják, hogy miért nem tiszták a közparkok, azzal érvel, hogy a helyi lakosok (akik a helyi adót fizették) nem tartják rendben a saját házuk táját, ezért vannak a közparkok is elhanyagolva. Ugye érzed, hogy mennyire hülye helyzet ez és mennyire hülye magyarázat ez?
Ha meg mondjuk a Nagyvárosi járásra gondolok, akkor a járás, mint településszövetség legitimációját az adja, hogy bizonyos feladatokat a járás központilag, egységesen és a külön-külön eljáró településeknél hatékonyan old meg. Igenám, de amikor kiderül, hogy a járás székházának udvarát nem gondozzák rendesen, akkor a járási vezető arra hivatkozik, hogy azért ilyen, mert a szövetség számos tagjának is gondozatlan a kertje. Ugye érzed, hogy mennyire hülye helyzet ez és mennyire hülye magyarázat ez?
Ha pedig mondjuk a valóságot akarom modellezni, akkor az egyszeri gazda jut eszembe, akit mindenféle előnyökkel kecsegtetve rávesznek, hogy lépjen be a gazdaszövetségbe. Amikor már belépett, akkor kiderül, hogy a gazdaszövetség szigorúan megszabja: melyik gazdának mit szabad termelni a saját kertjében, a saját tulajdonú földjén. Van, akinek például cukornádat nem szabad termelnie, ezért kénytelen megvennie a más gazdák által termelt nádból előállított cukrot, méghoozzá sokkal drágábban, mintha a saját nádjából a saját kertjébn előállította volna ugyanazt. Ugye érzed, milyen hülye helyzet ez?

 105. walking — 2021-08-10 01:33 

@Tökös Ákos:

Oké jól érezted,vannak mértékek,sőt akár értékek.
Merkel pl a migránspolitikát is elszúrta,azóta tett is lépéseket az ügyben az EU.Ezek a nagy és túlbonyolított technológiájú malmok lassan,és sokszor alacsony hatékonysággal őrölnek,ezt eddig is tudtuk.
Németek befolyása a legnagyobb,ez sem újdonság.
Aztán lehet majd ebből is lesz ‘ügy’ bár az már nem a Mutti ügye lesz,ugye 🙂

Szóval nem azt gondoltam megfogalmazni hogy nincs baj,csupán annyit hogy mielőtt a közpark tisztaságát ekézzük,nézzünk körül a saját házunk táján is némi sepregetnivaló után,aztán ha már nagyjából tiszta a portánk,akkor joggal lehet kritizálni a nagyobb egységet hisz mi mennyivel jobban csináljuk kicsiben.

 104. Tökös Ákos — 2021-08-09 17:29 

@walking: Lehet, hogy nem akartad védeni, de a feltett kérdésed relativizálásnak hangzik. A relativizálással pedig többnyire a bűnöket akarják elbagatellizálni.
Az természetesen vicc, hogy minden országnak külön konteófóruma van. Ugyanúgy vicc, mint a zeu (mint államszövetség) sikere vagy sikertelensége alapján Agyarország (mint állam) állapotára következtetést levonni.

Van aki hisz a zeuban. Ezt elfogadom.
Van aki zeu-szkeptikus. Mégpedig azért, mert a sajtóból elérhető információdarabkák alapján úgy látja, hogy a zeu-ban olyan dolgok történnek, amik végsősoron azt jelentik: a zeu nem működik.

Példa:
A zeu gazdasági büntetőintézkedéseket alkalmaz a diktatórikusnak nyilvánított Szorosország ellen. Az intézkedések lényege, hogy a zeu minél kevesebb árut vegyen Szorosországtól.
Igenám, de az egyik zeu tag, Merkeland úgy dönt, hogy ő zöldházt vesz Szorosországtól, sőt Szorosországgal közösen egy új zöldházpályát is épít, a szállítás gyorsítása érdekében.
Merkeland e lépésével lovat ad a szoros diktátor alá és nem mellesleg szájbasz@rja azokat a zeu tagokat, akik igyekeznek betartani a büntetőintézkedéseket.
Ebben a helyzetben nem csak, hogy nincs válasz arra a kérdésre, hogy Merkeland miért alkalmazott dezertáló stratégiát, de még maga a kérdés sem hangzott (vagy hangozhatott?) el.
Ilyenkor egy zeu ország (ideértve bármelyik országot, akár Merkelandot is) polgára teljesen érthető módon válik zeu-szkeptikussá. Ezt a zeu-szkeptikusságot lehet elfogadni, lehet nem elfogadni, sőt akár tenni is lehet ellene.

 103. walking — 2021-08-07 14:45 

@Tökös Ákos:

Nem „védem” de én pl EU-párti vagyok,még akkor is,ha esetleg ez Tökös Ákosnak nem tetszik 🙂
Magyarország (még) az EU része,tehát szerintem lehet róla kérdést feltenni az EU-s topikban,a tagországok külön topikjait pedig sajnos sosem láttam itt,pedig az összes konteót elolvastam,volt amelyiket többször is.

 102. Tökös Ákos — 2021-08-05 18:27 

@walking: Miért véded az EU-t? Lehet geológiai meg történelmi szükségszerűségek mögé bújni és íly módon ködösíteni a plebs irányába. Ettől még az EU-nak nevezett valami a háttérhatalmak által irányított, teszetosza, megelhetési politikusokkal feltöltött impotens vízfej marad és nem is tűnik úgy, hogy változni akarna.
Egyébként meg ez itt egy EU-s topic, ahol EU-s témákat tárgyalunk. A tagországoknak külön topikjuk van.

 101. walking — 2021-08-05 00:11 

@Tökös Ákos:

Egyrészt oké,de ennek nyilván geológiai és történelmi okai is vannak.
Másrészt,ha az EU a „teljes sikertelenség”,akkor ezen belül Mo. jelenleg szerinted hogyan jellemezhető? 🙂

 99. Tökös Ákos — 2021-07-07 20:45 

Kedves Nézőink! A „Vakulj paraszt, vakulj!” C. folytatásos komédia legújabb epizódját látták.
https://telex.hu/kulfold/2021/07/07/europai-parlament-strasbourg-vita-a-homofob-reszeket-tartalmazo-pedofilia-ellenes-torvenyrol

 98. Tökös Ákos — 2021-07-01 19:14 

@walking: Dönteni lehet, de ha jobban meggondolod, végkifejlet mindenképpen rossz a zeu imázsa szempontjából.
Ha valaki úgy gondolja, hogy az eu tisztán gazdasági szövetség, akkor gondolja azt is hozzá, hogy gázt Keletről vesz (mert nem tudja megoldani a saját energiaellátását a szövetségen belül), mikroelektronikát a Távol-Keletről vesz (mert nincs saját félvezetőipara), szoftvert meg az USÁból szerez be. Ez teljes sikertelenség! Van egyáltalán olyan területe a gazdaságnak, ahol az EU vezető szereppel bír?

Ha valaki meg úgy gondolja, hogy az Eu afféle alapvető értékeken alapulő közös érdekszövetség, gondoljon azon tagállamokra, ahol lábbal tiporják az emberi jogokat. Persze gondolhat a politikusok szakértelmére (akár úgy is, mint a nab@zdmeg! tipikus manifesztációjára): „Ilyen eseteket, mint az új magyar törvény, nem láttak előre a jogalkotók”
https://hvg.hu/itthon/20210630_Jourova_jogallamisagi_mechanizmus_melegellenes_torveny

 97. walking — 2021-07-01 01:22 

@Tökös Ákos:

Pontosan ezért lehet egy Orsós szintű provokatív kiskakas tényező,abszolút jogos kritikája az EU-nak.
Lassan ideje lenne eldönteni h ez pusztán egy GDPEU,vagy egy ténylegesen közös,nem kizárólag materiális értékeken,érdekeken alapuló valódi értékközösség?

 96. Tökös Ákos — 2021-06-29 21:02 

@déjvid: Azt ugyan várhatjuk! A zeunak kifinomult mechanizmusai vannak arra, hogy úgy tegyen, mintha érdemben foglalkozna valamilyen konkrét üggyel.
A lentebbi melegveréses ügyben is csak a szokásos lépések várhatóak: látványos felháborodásnak álcázott megszólalás, valamint ígérgetés arra, hogy két éven belül határoznak arról, hogy három éven belül összehívjanak egy közgyülést, ami dönt egy négy éven belül létesítendő vizsgálóbizottságról, amely öt éven keresztül vizsgálódik majd. Ugye magad sem gondolod komolyan, hogy az ügyben bármilyen érdem lépés történik a zeu szintjén? Elvégre, ha meggondoljuk a zeu sem létezik már, csak a folyamatok tehetetlensége miatt tűnik úgy, mintha lenne.

 95. déjvid — 2021-06-29 12:11 

@walking: Köszönöm, ez így teljesen korrekt. 🙂

Az adók kapcsán most már értem, mire gondoltál. Hát maradjunk annyiban, hogy majd meglátjuk 😉

A globálisabb, univerzálisabb irányba való elvitelt én is támogatom, de semmiképpen sem az EU-topikban…

* * * * *

Kicsit (?) más.
Megvertek két meleg fiatalt Pécsett. Nyilván azért, mert melegek. Tehát a genderlobbi-ellenes törvény rossz, és már mártírjai is vannak. Szörnyű. (Valóban az.) Aztán kiderül, hogy az elkövetők romák. Na mostantól lesz érdekes a folytatás. Kíváncsian várom… 😉 Az EU szerveinek és prominenseinek megnyilatkozásait is, az Amnesty International narratíváját is…

 94. walking — 2021-06-29 01:13 

@walking:

Az utolsó bekezdés végéhez még annyi gondolat,hogy én ezt az egész beszélgetést el tudnám vinni egy nagyon mély irányba,a fajunk jövőjét (értsd:racionálisan gondolkodó,az otthonunkkal és az Univerzumban összhangban lévő entitásként továbbélését)/nem jövőjét (értsd:esetleges kihalását) boncolgató irányba,de az egy nagggyon hosszú diskurzus lenne,ennyi karaktert hogy ezt elkezdjem perpill. nem érzek magamban,és többen joggal mondhatnék hogy nem is ide való,de amennyiben jelentkezik rá tényleges igény,fogadóképes és nyitottan gondolkodó kereslet,úgy én sem zárkózom el némi értelmes,tiszteletteljes diskurzustól.

 93. walking — 2021-06-29 00:59 

@déjvid:

Nem bántottál meg,és a lekezelést én kezdtem,nincs miért elnézést kérned,de értékelem.

Amit nem értettél -szerintem- az az,hogy ez is egy folyamat.Nyilván először az adózással ‘fogják meg’ őket,a pénz az pénz.Bár am megjegyzem,kint azért van annak kultúrája,hogy ‘felkérdezik’ ezeket a nagy tech cégeket is,biztos láttad Cuki is miket izzadott ilyen szenátusi meghallgatásokon.Ez önmagában nyilván édes kevés,de ha valami/bármi ami ennél már 1 fokkal több elindul,azt én már haladásként értékelem. (ezért is írtam h reméljük idővel,a folyamat kövi fázisaiban akár majd államilag fel is darabolják ezeket a cégeket,vagy legalább odatesznek a nyakukra egy korrektül működő felügyelő szervet)

Lényegében amúgy egyetértek a gondolataiddal,és remélem így érthető miért láttam én ezt a fejleményt inkább relevánsnak,mint nem.Abban talán hibáztam h nem fejtettem ki részletesebben a miértjét,ezért akkor most én is elnézésed kérem!

Ja és ami még fontos,abban hogy a multik/techcégek irányítják a világot szintén egyetértünk (mondjuk ezen Rotschildék lehet megsértődnének-vagy nem mert,mert.. 🙂 )
Ez által nyilván a fogyasztói kosarunk mellett az aktuális trendeket,jórészben a politikát és a populáris kultúrát is irányítják.
Amúgy nem vagyok arról meggyőződve hogy ez nem egy,a civilizációs,technikai ‘fejlődésből’ következő,akár természetes kifutásúnak is nevezhető folyamat.
Már ha ez így most (remélem) érthető 🙂

 92. déjvid — 2021-06-25 23:24 

@walking: OK, nem akartalak megbántani, valóban lekezelőn fogalmaztam. Elnézést érte.

Részletesebben:

– azt írtam, hogy a nyolcvanas években változott meg „a világ”, a kapitalizmus mint olyan, a pénzpiacok liberalizálásával, a pénzmozgás szabad globális mozgásával. Ettől a pénzpiac gyakorlatilag kikerült az egyes kormányok felügyelete alól. Eleve, „pénzpiaccá”, globális egységgé vált, sok kicsi pénzpiac helyett. (Erről nagyon szívesen beszélgetek amúgy, mert nem vagyok közgazdász, úgyhogy csak a felszínt kapargatom… egyetlen adalék: vajon az Iszlám Állam által felügyelt területeket lekapcsolták a globális bankrendszerről…? Ó dehogy.)

– majd azt írtam, hogy 2020-ra kiderült, hogy a nagy tech-cégek ugyanígy csúsztak ki az egyes kormányok irányítása alól, ráadásul ugyanúgy képesek (?) a politika befolyásolására, mint a pénzpiac. A közbeszéd, közízlés befolyásolására viszont nagyon is képesek; twitter és facebook nélkül se genderlobbi, se „cancel culture” nem lenne. Hogy ez jó vagy sem, az egyéni ízlés kérdése, nyilván az idő kerekét nem lehet visszafordítani. (Ezekről a témákról is nagyon szívesen beszélgetek amúgy, például olyasvalakivel, aki szerint nincs is genderlobbi)

– ezekre írtad, hogy Biden ezeket ugyanígy látja, majd beidéztél pár cikket a globális minimumadóról. A globális minimumadó a nagy multik adóparadicsomos trükközésére lehet válasz. Nem biztos, hogy jó válasz, hiszen valószínűleg a nagy gazdaságoknak kedvez majd. (Az adók miatti versenyképesség megszűnik, és ezen a kicsik veszítenek úgyis) A globális minimumadó NEM szünteti meg a pénzpiacok liberalizációját. Sőt a techcégek politikai / médiabeli túlhatalmát sem töri meg az, hogy minden telephelyükön ugyanannyi adót kell becsöngetniük. Ettől nem múlik el sem a cancel culture, sem az egyoldalú moderálás gyakorlata, az info bubble, az echo chamber, sem a többi aggasztó fejlemény. (Ráadásul a harmadik cikked pont arról szól, hogy a globális minimumadó koncepciójából enged Biden a techcégek esetén.)

– bátorkodtam megjegyezni, hogy a három cikk az általam írtak kapcsán nem releváns. Erre butasággal és/vagy rosszhiszeműséggel vádoltál meg.

Holott lehetséges, hogy csak félreértettem valamit. Vagy te.

Alapvetően tojok bele, hogy teszerinted igazam van-e vagy sem. Nem ismersz és én se téged, és alapvetően nem érdekel, hogy a bejegyzéseiden kívül milyen vagy, mert én itt bejegyzésekkel kommunikálok bejegyzések által. Mondhatjuk, hogy akkor lezártuk a témát, vagy elmondhatod, hogy mit nem értettem a koncepciódban. Én ez utóbbira is kíváncsi lennék, őszintén és gúny nélkül. De persze túlélem, ha nem 🙂

 91. walking — 2021-06-25 19:40 

@déjvid:

” Annyi meg nincs benned, hogy beismerd: félreértettél valamit.”

Ehhez pedig csak annyit,hogy konkrétan itt a fórumon petibá kollégával voltak nem egyszer durva hozzászóláscsatáink a korona kapcsán,majd beláttam hogy egy csomó dologban neki van igaza,ez után privátban még meg is köszöntem hogy olyan dolgokra világított rá,amire esetleg magamtól nem jöttem volna rá,szélesítette a nézőpontomat,illetve segített bizonyos döntések meghozatalában.Nyugodtan megkérdezheted tőle,h így történt-e?
Nem szégyen tévedni,ahogy azt elismerni sem.Viszont ebben az esetben nem látom hol tévedtem volna.
De ha konkrétan ide tudod tenni,akkor hajlandó vagyok elismerni,természetesen.
Az hogy „totál irreleváns :)” viszont ehhez kevés lesz.

 90. walking — 2021-06-25 19:10 

@déjvid:

Húú baszod.. 🙂

Nyugodtan hülyézz le,anyázz vagy ami jólesik,nyilván nagyon magamra veszem majd 😀
De ezt hagyjuk is inkább.

Írtál valamit,ami érdekes volt,tetszett mert én is szoktam gondolkozni rajta.Erre pont olvastam h Biden részéről ez irányba is vannak tervek/konkrét lépések,ezért megemlítettem,hátha Te is láttad.Úgy tűnt nem,úh linkeltem pár forrást.
Most ha itt az összefüggést nem látod/nem akarod látni,akkor nyilván az én anyámat 😀
Semmiféle saját álláspontot nem szándékoztam bemutatni,egyszerűen próbáltam rámutatni h vannak ilyen irányú törekvések is a világban.
Mivel úgy tűnik te jobban lenézed a számodra ellenszenves új amcsi elnököt,mint hogy megpróbáld átgondolni,mi történik körülötted a világban,így úgy voltam vele nincs miről tovább „eszmecserélni” itt,mert vagy hülye vagy(amit amúgy nem gondolnék) vagy elvakultan ignoráns.

De tudod mit: IGAZAD VAN 🙂

 89. déjvid — 2021-06-25 15:02 

@walking: az egyszavas választól, ami adná magát, elsősorban tiborura tekintettel megkíméllek.

Személyeskedni nyilván kényelmesebb. Gondolom mostanra jöttél rá, hogy igazam van, tehát nem érdemes elmagyarázni az álláspontodat. Annyi meg nincs benned, hogy beismerd: félreértettél valamit.

Bennem lenne. Nyitott is lettem volna az eszmecserére. De ahogy érzed. 🙂

 88. walking — 2021-06-24 01:31 

@déjvid:

Akkor sajnálom,és egyben elnézésed kérem hogy összetettebb értelmet feltételeztem a részedről,mint ami adott/amit mutatni szándékozol.Én nem teszek szmájlit.

 87. déjvid — 2021-06-22 09:09 

@walking: még mindig nem értem 🙂
Az általam írtak kapcsán ezek a cikkek totál irrelevánsak. 🙂

 84. Tökös Ákos — 2021-06-18 17:57 

A hatalom színháza:
https://azonnali.hu/cikk/20210618_amit-az-europai-bizottsag-csinal-most-nemetorszaggal-azert-mas-kormanyokat-cseszegetni-szokott
Vajon miről akarják a figyelmet elterelni ezzel a mondvacsinált incidenssel?

 83. walking — 2021-06-08 16:57 

@déjvid:

„nem tudom, Biden hogy jön ide”

Talán így:
„A kettő a világ végérvényes, visszavonhatatlan és maradandó megváltozása a nyolcvanas években, amikor a pénzpiac globálissá vált és liberalizálódott, ami enyhe eufémizmussal annak megfogalmazása, hogy a pénzügyi világ kicsúszott a kormányok ellenőrzése alól. Ez nem azt jelenti, hogy valahol New Yorkban ül tizenkét kalapos ember, és kedvükre manipulálják a kormányokat. Ennél sokkal rosszabb a helyzet. A kormányok a globális pénzpiac szabályai szerint próbálják befolyásolni a globális pénzpiacokat, és a tizenkét kalapos ember is ugyanezt teszi, csak őket se gátlások se politikai megfontolások nem kötik. Semmi meglepő nincs abban, hogy 2020-ra a “nagy techcégek” feljöttek ugyanerre a szintre. Egyetlen kormány sem tudja ellenőrzés alatt tartani őket. Ők viszont finomabb és durvább eszközökkel döbbenetes hatékonysággal tudják befolyásolni a közbeszédet és a közgondolkodást. ”

„Kizárólag az üzlet, a profit számít. Az ezt esetleg gátló-fékező régi értékeket lebontják, az új “értékek” pont a fogyasztást nem gátolják.”

https://hvg.hu/gazdasag/20210531_Biden_a_gazdagok_es_a_vilagcegek_megadoztatasabol_akarja_finanszirozni_elkepzeleseit

https://hvg.hu/gazdasag/20210406_Globalis_minimum_tarsasagi_adot_szeretne_az_uj_amerikai_penzugyminiszter

https://infostart.hu/kulfold/2021/05/26/techcegek-globalis-adoztatasa-joe-biden-ujabb-engedmenyt-tett

 82. déjvid — 2021-06-08 13:55 

@walking: nem tudom, Biden hogy jön ide 😀
Amúgy nem, nem szimpatikus… a perverz nagybácsis allűrjei se, az időnkénti nyilvánvaló demens ködösülései se, de leginkább az, hogy majdnem nyíltan báb csupán a Fehér Házban „szolgáló” stábja előterében… Tulajdonképpen a következő elnök lehetne egy aranyos kutyus vagy egy profin kivetített hologram is.

 81. walking — 2021-06-07 22:58 

@déjvid:

Ezek szerint te is kedveled Bident?
Am azt sem zárom ki,hogy következő lépésként esetleg feldaraboltatná a tech gigacégeket,de legalábbis kormányzati megbízottakat tennének a felső vezetésekbe.
Lenne benne ráció..

 80. walking — 2021-06-07 22:53 

@Tökös Ákos:

Ez viszont legalább már egy -szokatlan módon- kézzelfogható valami:
https://hvg.hu/vilag/20210607_veto_europai_unio_magyarorszag_heiko_maas
Bár ami a hetes cikkelyes eljárás kapcsán is évek óta zajlik,az alapján nem vagyok túl bizakodó…

 78. déjvid — 2021-05-31 12:24 

Hát, én továbbra is azt mondom, hogy ebben konteó vagy összeesküvés egy gramm sincs. Egyszerűen így működik a politika. 🙂

Az EU-nak két útja van:

Vagy a teljesen független, mindenki által tiszteletben tartott szuverenitású tagok szoros szövetsége abból a célból, hogy a tagok egymás között többé ne háborúzzanak, sőt gazdaságilag se akadályozzák egymást. Eredetileg ez lett volna az EU.

A másik lehetőség az Európai Egyesült Államok, ahol a tagállamok már nagyon sok szuverén jogukról mondanak le a szövetségi kormány javára. Lásd USA: a tagállamoknak nem lehet saját fegyveres ereje (csak rendvédelme), saját belbiztonsági apparátusa (csak bűnügyi célú hírszerzés), saját külpolitikája, saját hírszerzése. Lehet persze saját büntetőjoga, magánjoga, bírósági rendszere, börtönei stb., de ettől még vannak olyan bűnügyek és egyéb ügyek, amik szövetségi hatáskörbe tartoznak.

El tudjuk képzelni, hogy a franciák és a németek (vagy amagyarok és románok) azt mondják, hogy oké, mostantól becsszó nem kémkedünk egymás ellen, és ezt be is tartjuk. Sőt, saját hadsereg sem kell, hisz az EU Air Force Eastern Division 2. úgyis Kecskeméten állomásozik, az EU Naval Force Black See Fleet 1. meg Romániában…

Nem, nem tudjuk elképzelni. Az EU számos ereje mégis ebbe az irányba akar továbblépni, számos ereje meg nem. És mivel történnek lépések és visszalépések, most valahol a kettő között vergődünk. Ami a két rendszer hátrányait egyesíti csak.

Ez az egy.

A kettő a világ végérvényes, visszavonhatatlan és maradandó megváltozása a nyolcvanas években, amikor a pénzpiac globálissá vált és liberalizálódott, ami enyhe eufémizmussal annak megfogalmazása, hogy a pénzügyi világ kicsúszott a kormányok ellenőrzése alól. Ez nem azt jelenti, hogy valahol New Yorkban ül tizenkét kalapos ember, és kedvükre manipulálják a kormányokat. Ennél sokkal rosszabb a helyzet. A kormányok a globális pénzpiac szabályai szerint próbálják befolyásolni a globális pénzpiacokat, és a tizenkét kalapos ember is ugyanezt teszi, csak őket se gátlások se politikai megfontolások nem kötik. Semmi meglepő nincs abban, hogy 2020-ra a „nagy techcégek” feljöttek ugyanerre a szintre. Egyetlen kormány sem tudja ellenőrzés alatt tartani őket. Ők viszont finomabb és durvább eszközökkel döbbenetes hatékonysággal tudják befolyásolni a közbeszédet és a közgondolkodást.

Ez vezetett oda, hogy 2020-ra az „európai eszme” vagy „az európaiság” tökéletesen kiüresedett, illetve önmaga karikatúrájává vált. Platón, Arisztotelész, Aquinoi Szent Tamás, Augustus Caesar, Marcus Aurelius, Nagy Károly, Napóleon stb. ma már nem igazán trendi. A görög filozófia, a római jog még tartja magát, a kereszténységből „zsidó-kereszténység” lett majd inkább szégyenné vált. A mai „európai értékek” mind negatív dolgok, tagadások, tartózkodások: nem különböztetünk meg senkit, nem tesszük ezt, nem tesszük azt. 2020-ra eljutottunk oda, hogy megkérdőjelezi a jogállamot, ha nem részesítünk pozitív diszkriminációban egy kisebbséget. Agyrém.

Kizárólag az üzlet, a profit számít. Az ezt esetleg gátló-fékező régi értékeket lebontják, az új „értékek” pont a fogyasztást nem gátolják. Régen a politikát, diplomáciát művelt heteroszexuális fehér férfiak művelték. Ha azt mondták valamire, hogy „ez aggasztó”, az sárga lap volt; ha azt mondták valamire, hogy „ez elfogadhatatlan”, az piros lap volt. Egy Erdogăn-kaliberű rablóvezér a közelébe nem mehetett volna egy diplomáciai tárgyalásnak, mert nem áll azon a kulturális szinten, hogy partnernek tekintsék. (Száz éve a dzsentri a dzsentrivel párbajozott, a cigányra ráeresztették a kutyákat. Nem azért, mert féltek tőle…) Erdogăn röhög a markába, mert a gyengeség jelének tekinti az „ez aggasztó” kifejezést. Más meg nincs, mert a nyolcvanmilliós Törökország olyan illatos, csábító falat a piacnak, hogy bármilyen elzárkózás egyszerűen elképzelhetetlen. Szerintem az nem konteó, hogy nem valljuk be: minden a pénzről szól. Hiszen ez köztudott. Az se konteó, hogy ezt nem mondjuk ki nyíltan. Hiszen ez nyilvánvaló. Az se konteó, hogy falból-mázból politikai értékekről beszélünk… páran ezt még komolyan veszik, szóval politikai jelszóként beválik.

A balos újságíró elmondja Horthyt minden mocsoknak, mert német szövetségesei unszolására nekiment az oroszoknak. Ehhez persze joga van. De egy bekezdéssel kéőbb a jelenlegi kormányt mondja el minden mocsoknak, mert a német szövetségesei unszolása ellenére nem megy neki az oroszoknak. Ehhez is joga van. 😀 De azért furcsa. Mindezek után szilárd értékrendről is joga van írni, csak akkor ne üdvözölje a Jobbik és DK összefogását a lap alján… bocsánat, elkalandoztam.

Összefoglalva: a politika mocskos. A politikus mást mond, mint amit tesz. A politikai jelszó az emberi jog, de vámmentesen engedjük be a gyerekrabszolgák által készített olcsó ruhákat (amivel mellesleg a hazai iparunkat is tönkretesszük). De ez ettől még nem összeesküvés, nem konteó.

Szerintem. 🙂

 77. walking — 2021-05-29 00:46 

@Tökös Ákos:

Teljesen igazad van,én sem azt mondom h az Unijó alapvetően „jó”,csupán annyit,h a tolvaj cigényvajdáék brancsánál bári jobb,egy guruló krumpli,vagy egy tétlen kavics is,ugyanis garantáltan kevesebb kárt tud okozni,miközben az érdekeinket is legalább uannyira védi 🙂

 76. Tökös Ákos — 2021-05-27 19:30 

@walking: Ahogy mondod, a lényeg a látszat.
Valójában a színfalak mögött folyt az alku, ami például akár arról is szólhatott, hogy ha bizonyos államok nem vétózzák meg a NemfeketePoroszország elleni fellépést, akkor a jogállamisági eljárást csak a csak a soronkövetkező választások után kezdik meg ellenük.
Történik mindez egy olyan államszövetség keretein belül, amely szövetség állandóan jogállamiságról, demokráciáról és transzparenciáról papol.

 75. walking — 2021-05-26 23:18 

@Tökös Ákos:

Ahogy látom,ez nem EU-specifikus,hanem világszintű tendenciává kezd válni.Sajnos el kell ismernem,petiba kollégának volt igaza,ezeknek a bőrünk kell,aki pedig beáll a sorba,az 1 birka.

 74. walking — 2021-05-26 23:15 

@Tökös Ákos:

Megjött a válasz,ebbe még a Viktátor és csahosai sem mertek beleállni,így a választások közeledtével…
A látszat fenntartásra került,minden ok,semmi aggodalom a pánikra 😀

 73. Tökös Ákos — 2021-05-24 19:05 

Van ez a NemfeketePorosz gépeltérítési zavaros ügy.
Szerintem ez egy vízválasztó a Zeu ügyében. Vagy lép határozottan, vagy mindenki látja, hogy csak fedőszervről van szó, amit a mindenkori háttérhatalom irányít.

 72. Tökös Ákos — 2021-05-22 20:23 

Az EU értékeinek többsége, valljuk be, az átlagember számára meglehetősen absztrakt és megfoghatatlan dolg. Mit kezdjen egy polgár azzal, hogy jogharmonizáció, meg soros elnökség intézménye?
Ami igazán kézzel fogható, az a határok útlevél és vízum nélküli szabad átlépése. Volt.
Jelenleg a határátlépés a vírus miatt kiinduló és célországtól függő módon és mértékben korlátozott. Júliustól az változik, hogy a korlátozás egységes lesz.
Most akkor az EU csak egy fedőszerv és a mögöttes háttérhatalom akarata érvényesült? Vagy ennyire idióták az EU úgynevezett vezetői? Esetleg az EU széthullásának vagyunk épp tanúi?

 71. Tökös Ákos — 2020-12-25 09:59 

@déjvid: Az, hogy mindkét fél mindig minden megállapodást, szavazást és hasonló eseményt a saját győzelmeként állít be, megszokott dolog. Hogy személyszerint nekem az ilyesmitől hányingerem van, az egy másik kérdés.

Ha viszont kicsit olvasunk a sorok között kiderül, hogy:
A megállapodás teljes szövegét még nem hozták nyilvánosságra. Így tehát nem csak az nem egyértelmű, hogy melyik félnek előnyös a megállapodás, hanem a demokrácia (ami állítólag alapértéke az EU-nak) is kapott egy nagy gyomrost és az EU még egyet lépett a hiteltelenség és bizalmi deficit irányába.
A sokáig vitatott halászat témában a megállapodást öt év múlva felül fogják vizsgálni, tehát ez nem egy végleges valami.
Igazából az sem tiszta, hogy mi lesz az ír – észak-ír határral.
A megállapodást az EU különböző szintjein még jóvá kell hagyni és sajtóhírek szerint ez az idén már nem történik meg (persze lehet, hogy a láthatatlan EU-ban a színfalak mögött ez már rég megtörtént, csak a népet hülyítik az egész jóváhagyási procedurával). Ettől függetlenül a megállapodás jan. 1-től érvénybe lép. Ez megintcsak a demokrácia (mint egyik EU alapérték) arculcsapása, ezzel nagy lépés a hiteltelenség és a bizalmi deficit irányába.

Szóval úgy állapodtak meg, hogy igazából nem állapodtak meg 🙁

 70. déjvid — 2020-12-25 00:03 

@Tökös Ákos: szerintem ebben sok konteó nincs, ez tiszta politika. Az EU nagy arculcsapást kapott, amikor egy erős és nagy ország kilépett belőle. Nem volt elég jó, nem kínált olyan előnyöket. Ezért félig-meddig bosszúból megkísérelt behajtani az angolokon annyit, amennyit lehet. Azt, hogy ezt sikerült ésszerű keretek közt megtárgyalni, és nem fagytak bele egy évekig tartó (kicsinyes, szőrözős stb.) bojkott-, vám- és határzár háborúba, tulajdonképpen mindkét félnek győzelem. Az, hogy kisebb-nagyobb alkudozások az utolsó pillanatig folytak, megint csak érthető. Nagyon nem szart egyik se a másik szájába, ezért aztán mindenki győztesnek tekintheti magát.
Az nem konteó, hogy ezt így is adják elő „otthon”. 🙂

Az se konteó, hogy ez az EU történelmi pofonja, aminek tuti lesz következménye közép- és hosszútávon.

🙂

 69. Tökös Ákos — 2020-12-24 11:18 

Aktuális téma a Brexit körüli megegyezés és annak hiánya.
Szerintem a helyzet ugyanaz, mint a 7 éves költségvetésnél: a színfalak mögött már egy hónapja megegyeztek. Amit kifelé mutatnak, az egy látszatvita és csak híveiknek szól. A határidő lejárata előtt pár órával nyilvánosságra hozzák a megegyezést, pont ugyanúgy, mint a 7 éves költségvetésnél. Utána mindenki nyilatkozik, hogy milyen győztesen jött ki a dologból. A gyapjasok továbbá az erre a célra felbéreletek meg lelkesen tapsolnak.

 68. Tökös Ákos — 2020-08-28 16:47 

Az Eu című operett következő felvonását látták:
https://hvg.hu/gazdasag/20200826_Jogallamisagi_zaradek_EU_koltsegvetes_Europai_Parlament

Amúgy ugyanúgy a sajtón keresztül üzengetnek, mint az itteni politikusok. Lehet, hogy ezek ugyanazok?

 67. walking — 2020-07-28 23:54 

@Tökös Ákos:

Elnézést kérek akkor Tőled,teljesen jogos,valid érvek,valószínűleg én értettem félre valamit.

 66. déjvid — 2020-07-27 20:39 

Elnézést, hosszú idézet lesz, ráadásul bő négy éves…

Ana Blandiana, francia Becsületrenddel kitüntetett román költőnő beszéde 2016 márciusából, amikor a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem díszdoktorrá avatta.

A történelem, mint jövő

Azzal a kéréssel szeretném kezdeni, ne tekintsék furcsaságnak, hogy egy olyan íróember, mint én, történelemről kezd el beszélni. Ez csak a legutóbbi évszázad végének szemszögéből tűnik természetellenesnek, amikor a költészet inkább a játékhoz került közelebb, mint a valláshoz. A preklasszikus Görögországban éppen fordítva volt, az aédek nemzedékről nemzedékre voltak a kollektív emlékezet hordozói, mely egyaránt volt költészet és történelem, a mitológiában pedig az Mnémoszüné, az emlékezés istennője volt minden múzsa anyja.

Annak a beszédemnek, mellyel erre az ünnepélyes alkalomra készültem – és amiről még csak álmodni sem mertem azokban a hosszú években, amikor az volt a mértéktelen reményem, hogy egyszer e híres egyetem hallgatója lehetek – A történelem, mint jövő a címe, ami nem jelenti azt, hogy történészi szerepben merek majd tetszelegni és tanulmányt fogok előadni e cím alatt, sokkal inkább, vagy éppenséggel ellenkezőleg lehetővé teszem a bennem lévő írónak, hogy szubjektív múlttervek forrásaként tekintsen a történelemre, melyek annál inkább felkavaróak, hogy képesek egészen a korunkig, vagy azon túl is kiterjeszteni az árnyékukat.

Az a tény, hogy az Európai Tanulmányok Kara kezdeményezte azt a megtiszteltetést, amiben ma részesülök – mely kezdeményezéshez mind a Bölcsészkar, mind a Történelem és Filozófia Kar is csatlakozott – arra késztetett, hogy elmélkedésem ne országunkról, hanem arról a kontinensről szóljon, melyhez tartozunk és mely ma nagyobb bizonytalanságban és fenyegetettségben van, mint korábban.

Nincs semmi kétség azt illetően, hogy az emberiség ma válságban van. De vajon van a hosszú történelmében akárcsak egyetlen pillanat is, amikor nem volt válságban? Etimológiai szempontból a krízis szó az ógörög krinein igéből származik, mely ítélkezést, elemzést jelent. Voltaképpen ez az értelmezés és a következményei egyben a próbálkozás hasznos oldalát is jelentik. Miközben Európa jelenleg minden elve megkérdőjeleződésével szembesül – melyek azzá tették, ami, és melyek tiszteletben tartásáért nemcsak a maga részéről is megtett mindent, amit lehetett, de a többieket is megpróbálta erre rábírni –, most arra kényszerül, hogy megálljon a profit és a haladás irracionális hajszolásában (Cioran szavaival: „un elan vers le pire”), nagy levegőt vegyen és ítélkezzen, elemezzen, visszapillantó tükörként nézzen bele a történelembe – melyben a gépkocsivezető látja, hogy kit előzött meg és ki szándékozik őt megelőzni –, hogy helyesen haladhasson előre. Winston Churchill különben ezt így fogalmazta meg: „Minél messzebbre nézel hátra, annál messzebbre látsz előre.”

A végtelen múltban pedig úgy sorjáznak a válságok, mint cérnaszálon a gyöngyök, egyik a másik után, de nem egymás mellett és melyeket a cérna göbjei, rövid békés, nyugodt időszakok választanak el egymástól, melyek visszatekintve boldogoknak, szinte csodába illőknek tűnnek. Atlantisz, Periklész kora, Augustus birodalma, a „la belle epoque”, a XX. század 60-as évei. A gyöngyök nem egyforma nagyságúak és egyesek képesek újra sorra kerülni, visszatérni, mások nem. Az időnek pedig már nincs türelme és egyre inkább egy olyan keverőgép benyomását kelti, mely egyre gyorsabban forog, és azzal fenyeget, hogy robbanással áll majd le. Íme, csak 25 év telt el azóta, hogy az volt az érzésünk, véget ért egy fejezet az emberiség történelmében és a most átéltek mintha arról árulkodnának, hogy szintén mi leszünk a tanúi a következő fejezet lezárásának is. Olyan korszakok, melyek az emlékezet előtti múltban évezredekig, civilizációnk történelmében pedig évszázadokig tartottak, most alig-alig tartanak tovább néhány évtizednél.

Egy dolog biztos: a jelenkori történelem nemcsak a türelmét, hanem a fantáziáját is kezdi elveszteni. A velünk történő dolgok egyre inkább egy copy-paste művelet benyomását keltik, mintha csak egy némileg – ha egyáltalán! – megváltozott előadásban ismétlődnének. Egy fárasztó déja vu érzéssel élünk át katasztrófákat és tragédiákat, mintha egy second hand történelmet kaptunk volna.

Senki előtt sem titok, hogy korszakunk megdöbbentően hasonlít a római birodalom végóráira. Ugyanaz az idény-, hatalom-, világvégi hangulat. Idézzük fel: A rómaiak már nem hittek az isteneikben és már nem is igazán ismerték őket, mert elvesztek a meghódított népektől kölcsönzött istenek sokaságában. Különben már maguk a rómaiak is nehezen ismertek magukra a meghódított nemzetségek sokaságában, melyek a központ felé áramolva meghódították azt. Úgy tűnik, hogy a kereszténység betörésekor Rómában a rómaiak már nem voltak többen hatvanezernél az egymilliós lakosságon belül, a többiek a bolygó más térségeiről érkeztek. Itt nem a vándorló népekre gondolok, hanem a rasszok és etnikumok keveredésének vegyi folyamatára, amit a saját győzelmei áldozatává vált Róma egymás utáni hódításaiból következő óriási melting pot feltételezett. Ma London lakosságának több mint 50 százaléka nem angol, Párizs vagy Rotterdam külvárosában pedig sokszor el kell ismételgetned magadnak, hogy hol is vagy valójában, nehogy elfeledd, hogy Európában tartózkodsz. Nyilvánvalóan az ókorban, akárcsak most is, a meghódítottból lesz a hódító, a régi gyarmatok lassan-lassan beveszik a központot, melyet aztán egy kifinomult bomlasztással sikeresen felszámolnak, mely bomlasztásban az eltérő mentalitások, hitek, hagyományok erősebb fegyverek a ténylegeseknél, főleg akkor, amikor a volt hódítók már nem tisztelik azokat és már nem is emlékeznek a sajátjaikra. És mivel szabad szemmel látható, hogy a történelem megismétli önmagát, akkor csak azt kellene megértenünk, ami volt, hogy felfedezzük azt, ami lesz.

A globalizálás nem a XXI. század találmánya. A történelem folyamán minden nagyhatalom, a hettitáktól, perzsáktól, babiloniaktól, föníciaiaktól, görögöktől, rómaiaktól egészen a brit, vagy szovjet birodalomig, megpróbált világhatalommá válni, és ezt erejétől és a világ ismert méreteitől függően meg is tette. Nagy Sándor és Cézár két olyan európai volt, akiknek megvolt az ambíciójuk és bátorságuk ahhoz, hogy összekeverjék az ismert világ népességeit, megváltoztatva a szokásaikat, a nyelvüket, befolyásolva vallásaikat, átalakítva őket, hogy uralhassák azokat, vagy éppenséggel a megváltoztatásért uralva őket. Ma nem lehet tudni azoknak a nevét, akik a keveredésről döntöttek: a hatalom fogalma a demokratizálásával és liberalizálásával együtt, paradox módon, egyre okkultabbá vált, méretei pedig, melyek már meghaladták az emberi léptéket, akadályozzák személyessé válását. De még akkor is, ha egy objektív, a műszaki fejlődés által kiváltott folyamatról lett volna szó, a világfalu nemcsak információkat, hanem népességeket is egy helyre gyűjtve össze, ez nem jelenti azt, hogy nem létezik egy többé-kevésbé bűnös előre megfontoltság, ha nem másért, akkor azért, mert Istent merészel játszani. Ez a játék a bábeli toronnyal kezdődött, mindig rosszul végződött és állandóan újrakezdték és megjelenési formái közül hozzánk a végül a népek migrációja által lerombolt római birodalom áll a legközelebb.

Mindaz, ami az utóbbi fél évben Európával történik, a – gyakran okkult – politikai jellegű motivációkon túl, kötelező alkalom arra, hogy elgondolkodjon saját magán, az anyagi érdekek mániájának vastag árnyéka alatt elfedett és szinte teljesen figyelmen kívül hagyott szellemi állapotán. Komolyan el kell gondolkodnia az önmeghatározásán. Nyilvánvaló, hogy a civilizációk összeütközése kivédhetetlen, Európa szemmel láthatóan vesztésre állva, de nem azért, mert nincsenek forrásai, hanem mert nincs hite. És nemcsak az Istenbe vetett hitre utalok, bár nyilvánvalóan erről is szó van, hanem egyszerűen arról, hogy hinni kell valamiben. Egy olyan összecsapás, melyben az egyik erősen meg van győződve hite igazságáról, bármilyen észbontó is lenne az az igazság, a másik viszont kételkedik bármennyire is ragyogó eszméi igazságában, mindig az előbbi győzelmével ér majd véget.

Szavaimmal nem a fanatizmus, hanem az önbizalom és a határozottság mellett érvelek. Emlékezzünk vissza a nem túl sok éve lezajlott vitára, melynek nyomán az Európai Unió az „Európa keresztény gyökerei” megfogalmazás elutasítása mellett döntött, megtagadva ezzel saját történelmét és kulturális önmeghatározását. Azt fogják erre válaszolni nekünk, hogy Európa a szabadságban hisz. Ez igaz. De a szabadság egy bizonytalan peremekkel rendelkező fogalom, mely bármire képes, de ugyanakkor nem mentség bármire. A demokrácia szülei, amikor megírták az Emberi Jogok Chartáját, sajnos elfelejtették megírni az emberi kötelezettségek chartáját is. „Ahol nincs kötelezettség, ott nincs jog, mondta I. Károly, ahol pedig nincs rend, ott nincs szabadság sem.” Amint a több millió bevándorló léptei szétzúzzák az európai rendet, Európa szabadsága csak egy egyre kevésbé létező tartalmú veszélyes forma marad.

Emlékszem, hogy mennyire lenyűgözött, amikor Lech Walesa elmesélte, hogy a szabadságért munkásként folytatott több évnyi harc után elnökként arra ébredt rá, hogy a szabadságból a gonosz több hasznot húz, mint a jó. És nem tudom ezt nem annak a magyarázatának tekinteni, hogy az Európai Uniónak azok a tagországai, melyek átmentek a kommunizmus traumákat okozó tapasztalatán fenntartásosabbak, gyanakvóbbak és szkeptikusabbak, mint nyugati kollégáik, akiknek évtizedek alatt kívülről betanult politikai korrektsége felelőtlenül terpeszkedik az önzés és a naivitás között. A keletieket a szervezett vad elnyomás és a tudós és ördögi manipulálások megtanították arra, hogy keressék és megtalálják a beépített gonoszságot, bármilyen csalókák is lennének a látszatok.

De az inváziónak tervezett menekülés elmélete mellett szóló meggyőző érveken túl és a gyanakváson innen – a gyermekeiket egy idegen kontinens vasútvonalai mentén a karjukban cipelő fáradt emberek végtelen sorait nézve – nem kerülheted el, hogy ne hasítson beléd a szánalom, a rajtuk segítés kötelessége pedig ne váljon olyan szükségletté, mely nemcsak az övék, hanem a mienk is, ezzel nemcsak az emberi jogokat tartva tiszteletben, hanem a felebarát szeretetének, sőt a másik orca odafordításának végtelenül régebbi és mélyebb törvényét is. Függetlenül attól, hogy kicsoda és függetlenül attól, hogy milyen bűnös céllal kongatta meg ennek az exodusnak a gongját, nincs jogunk közömböseknek lenni, sem ezzel az emberi szenvedéssel, sem bekövetkezésének magyarázataival szemben. Mert ezek a világ útjain bolyongó száz- és százezrek nemcsak az otthonuk elvesztése, a fáradtság, az éhezés és a hideg miatt szenvednek, hanem a manipulálás, az indoktrináció, a fanatizálás miatt is, ez pedig még inkább, kétszeresen is áldozattá teszi őket. És még ha tudjuk is, hogy áldozatnak lenni nem egy jó magaviseleti igazolás, hanem egy sohasem ártatlan erőviszony drámai eredménye, azt is tudjuk, hogy nincs jogunk nem törődni és megoldásokat kell találnunk úgy a megmentésükre, mint ahogy a saját megmentésünkre is. És az, hogy együttérzést váltanak ki bennünk, nem akadályozhatja meg, hogy felszítsák nyugtalanságunkat és aggályunkat is A Bizánci Birodalom és a Nyugatrómai Birodalom többé-kevésbé hasonló körülmények között adót fizettek a feléjük sodródó népeknek, megállítva őket a limesnél és ezáltal néhány évszázaddal elodázva a történelem kivédhetetlen menetét. De történelmünk folyamatos cenzúrázásával odajutottunk, hogy már nem is ismerjük.

Ha elfogadjuk, hogy a jelenlegi történelmi időszak sok tekintetben hasonlít a római birodalom összeomlásának korszakához, akkor – a hasonlatot egy viszonylag eltérő konzisztenciájú terepre víve át – azt is elfogadhatjuk, hogy ma az emberi jogokért folytatott harc az, amit az előbbi bukásában a kereszténység képviselt. Az Új Testamentum és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata közötti különbségek túl nagyok, hogy a párhuzam ne tűnjön kockázatosnak, de mégis létezik két hasonlóság, melyek a logikusság terepén tartják. Ez az altruizmus és a manipulálhatóság. Most nem megyek bele a hasonlat részleteibe és nem fogok azokról az átalakulásokról beszélni, melyeket a primitív kereszténység elszenvedett, amikor államvallássá változott, de nem kerülhetem el annak kihangsúlyozását, hogy egy eszme életében nincs nehezebb pillanat annál, amikor úgy tűnik, hogy győzhet és nincs a manipulálásnál jobban kitett eszme, mint a győzedelmes eszme. A szinte vallás és több mint politika politikai korrektség az emberi jogokat a hit szintjéről a dogmáéra helyezte át, olyan dogmáéra, mely – mint bármelyik dogma – a kritikus szellemen kívül fejlődik és szokatlan helyzetekben fenyegetővé válhat. A jelenlegi körülmények között, az Emberi Jogok Chartája szerint, Európának az egész világot be kell fogadnia, de ha befogadná az egész világot, akkor Európa saját lépése által számolódna fel és szűnne meg Európának lenni. Azok, akiknek szélsőségesnek tűnik egy ilyenfajta megállapítás, megfeledkeznek arról, hogy Európa írta az Emberi Jogok Chartáját és amennyiben Európa eltűnik, az emberi jogok is vele együtt tűnnek el.

A történelem, mint jövő egyik fő példája a political correctness-szel kapcsolatos kérdésekből indul ki, mely fogalmat általában angolul használják, mert lefordítva elveszti az idézései által tartalmazott ironikus töltetet. A politikai korrektség jóindulatúbbnak tűnik, amiről vitázni lehet, aminek kérdéseket lehet feltenni (Ki határozta meg? Milyen célból? Betartása érthetőbbé teszi a világot? Jobbá az embert?), míg a political correctness egyszerűen egy parancs, amit nem vitatni kell, hanem végrehajtani és akik ezt nem teszik meg, azoknak viselniük kell a következményeket. Nehezen tudnám megmondani azt az úgy-ahogy pontos dátumot, amelytől kezdve ez a politikai–intellektuális diktátum működni kezdett. Az azonban világos, hogy egy 1989 előtti időszakról van szó és hogy annak idején nekünk nemcsak más gondjaink és elsődlegességeink voltak, de túlságosan terrorizált bennünket az öncenzúrává vált cenzúra és túlságosan elvakított minket a nyugati szabadság csillogása, hogy észrevegyük a napfoltjait.

De miután a sötétben látáshoz edződött szemünk hozzászokott a fényhez, a szabadsággal együtt megállapítást nyert, hogy a totalitárius dogmatizmust megismerőket a nyugati értelmiségieknél sokkal nehezebb volt meggyőzni arról, hogy elfogadjanak egy másfajta dogmatizmust, bármilyen nemesek is lettek volna a szándékai. Végső soron a kommunizmus is egy szép utópia tragikus megtestesülése volt. A keletiek számára a political correctness csak az öncenzúra egy másik formája volt, melyet mindig veszélyesebbnek tartottunk az egyszerű cenzúránál. És ennél még súlyosabb volt az a tény, hogy annak az idomitásnak az erőltetésével, melynek szabályai akadályozták az elítélését, felmerült a gyanú, hogy a történelem megismétlődhet, hogy íme, a régi társadalom egyik magját – annak tilalma, hogy saját belátásod szerint ítéld meg a világot, melyben élsz – a jövő álmainkban szereplő kertjeibe is elültették, melyeket így az a veszély fenyeget, hogy a múlt gaznövényei lepik majd el. Mindig is szerettem azt hinni, hogy a történelem nem hajt végre marche arrière-t, de most azt fedeztem fel, hogy – még megtévesztőbb módon – nem egy tiltott visszatérésről van szó a múltba, hanem a múlt csíráinak öröklött jelenlétéről a jövőben.

Egy másik téma, melyet a jelen átvesz a történelemtől, ezúttal a viszonylag közelmúlttól, az a nemzeti eszméhez viszonyulás. A XIX. század fáradtságosan létrehozott építményét, mely kohéziót és értelmet adott a nemzetállamoknak, belehelyezték a demitizálás és dekonstrukció savfürdőjébe, hogy a letarolt terepre egy másik építményt lehessen építeni, tegnap még a proletariátus világdiktatúráját, vagy ma a világfalut… A nemzet, nemzetiség, nacionalizmus fogalmak proletár internacionalizmus vagy political correctness általi ördögivé lefestése, még ha eltérő célokból is, ugyanolyan erőszakosan és ugyanazokkal az áldozatokkal nyilvánul meg: hagyomány, az ősöktől kapott örökség büszkesége és a nemzettségedhez tartozókkal szolidarizálás, a nemzettség itt egyaránt jelentve nemzetet és családot is. Mert, bár úgy tűnik, mintha nem lenne kapcsolat, egy társadalom súlyos megbetegedésének első jelei az alapsejt szintjén jelentkeznek, a családi kötelékeknek azokról a meggyengülésével, melyekről David Cooper beszél a Család halálában. A múlt évszázad totalitarizmusai megpróbálták a családi kohézió fölé helyezni az ideológiákat, rettegve a benne rejlő hagyomány kemény magjától. Emlékszem, hogy az iskolában Pavlik Morozovról tanultunk, egy hatodikos diákról, aki feljelentette a kulák nagyapját, mert megpróbált a szovjet hatalom elkobzása elől némi gabonát elrejteni. A CNSAS (Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács – E-RS) irattáraiban több száz akta van olyan gyermekekről, akiket csellel vagy erőszakkal rávettek, hogy saját tanáraik vagy saját családjuk besúgói legyenek és a titok megőrzése érdekében hazudjanak a szüleiknek. Az elnyomás legfojtogatóbb korszakaiban potenciális ellenfélnek tekintették a családi kohéziót, mert a családba, mint az őrülettel szembeni utolsó végvárba visszavonulás volt az ellenállás legáltalánosabb, passzív, de legyőzhetetlen formája. Annál felkavaróbbnak tűnik ma az, hogy egy túl jól táplált, túlságosan hedonista, túl kevéssé spiritualizált társadalom eltunyulása, elfáradása nemcsak az erkölcsi szigorúság és hagyományok visszaszorulásában nyilvánul meg, hanem a születésszám csökkenésében is, ami a családi kohézió gyengülésének közvetlen következménye. A mai Európa esetében az a furcsa, ahogy erre a némiképp objektív és – nyilvánvalóan – veszélyes helyzetre reagálnak: az államok ahelyett, hogy a születésszám növekedését gazdasági eszközökkel serkentő programokat fokoznák (tekintettel arra, hogy az európaiaknál átlagosan 1,2 gyermek van családonként, míg az iszlám hitűeknél 8 ), Európában az olyan családok házasságának törvényesítése a legfrissebb politically correct trend, melyekben természetes módon nem születhetnek gyermekek. Nem ez az egyetlen európai reakció, amiről a bálnák talányos pszichológiája jut eszembe, melyek időnként és ismeretlen okokból valamelyik part felé úsznak és kivetik magukat a saját világukból, öngyilkosságot követve el.

Mindenesetre nem tagadhatjuk, hogy a harmadik évezred kezdete inkább katasztrofálisnak mondható. Alig kezdett el egy kicsit tompulni a nácizmus és a kommunizmus, a huszadik század két szégyenletes őrületének visszhangjai, máris egy még totálisabb abszurditás, a terrorizmus avatta fel, hogy úgy mondjuk, az új évszázadot egy emberiség történelmében példátlan gyilkossággal, az ikertornyok lerombolásával, ami a sci-fi irodalom műszaki kitalációinak, a középkori típusú fanatizmus intenzitásának és a sötét sorozatok szado-mazochista perverzióinak a kvinteszenciája. De az élő közvetítések által biztosított látványos jellegnek nem szabad eltörölnie a szemünkben a múlt évszázad (mely – sajnos – a mienk volt) és az új évszázad gyilkosságai közötti kapcsolatot.

A gyűlölet, mint a történelem üzemanyaga, nem újdonsült találmány: a kommunista osztálygyűlölet és a náci fajgyűlölet veszélyesen kapcsolódik a terroristák vallásinak mondott öngyilkos gyűlöletéhez. Emlékezzenek arra, hogy a szovjet irattárak megnyitása – még ha csak részlegesen is – megmutatta, hogy a 70-es, 80-as évek terroristái a keleti országok lőterein gyakorlatoztak, és hogy az írországi, baszkföldi vagy közel-keleti merényleteknél mindig cseh vagy szovjet gyártmányú fegyverek bukkantak fel. Főleg arra emlékezzenek, hogy ha alaposabban megnézzük, akkor a XX. századot lezáró jugoszláv tragédiával feltűnik a kommunizmus és a nácizmus egyidejű epilógusa és a szeptember 11-i apokalipszis prológusa is. Mert akárcsak az öngyilkosságra nevelt fiatalok esetében, a balkáni népek – melyek azt éreztették, hogy készek kölcsönösen felkoncolni egymást egy középkori típusú vallásháborúban – nem egy hirtelen rájuk tört természetes őrület, hanem egy olyan politikai színjáték prédái voltak, melynek színészei még akkor sem tudták, hogy színészek, amikor legyilkolták őket a színpadon.

„Az iszlámizmus politikai ideológiával kapcsolatos, nem a vallásos hittel – írja Thierry Wolton, egy nemrég megjelent és monumentális mű, a Kommunizmus világtörténelme szerzője –, ezért volt képes felváltani a becsődölt kommunizmust és válhatott új térré az utópia számára.” Kifinomult és furcsán igaz megállapítás, amihez csak azt a megjegyzést fűzném hozzá, hogy a becsődölt kommunizmus nemcsak egy romhalmazzá vált fél kontinenst hagyott hátra maga után, hanem zseniális manipulálási technikákat is, melyek továbbra is működnek még az ellentétes előjelű ideológiákra alkalmazva is. A manipulálások közül pedig az volt és maradt a legveszélyesebb és leghosszabb életű, mellyel megpróbálták tompítani, vagy éppenséggel eltörölni az emlékezetet. A múlt századi társadalmak, politikai formájuktól függetlenül és zömmel a kommunizmus, mint eszme megjelenése előttiek emlékezeten alapuló társadalmak voltak. A hagyományos társadalmaknak az emlékezet állt létük középpontjában. Az egyik nemzedék az előző nemzedékek lábnyomában haladt előre. Olyan hagyományos társadalmak voltak, melyekben a gyermekek azt tették, amit a szüleik, a szüleik pedig azt, amit a nagyszüleik. Tehát egy bizonyos értelemben könnyű volt megőrizni a kontinuitást, könnyű volt felfedezni, mi az, ami lényeges. Különben azt, ami lényeges volt stabilizálták, tabusították, mítosszá változtatták és egyik nemzedékről a másikra hagyományozódott át. Egy olyan időszakban, amikor ennyi dolog változik egyszerre (a politikai rendszer, a kommunikációs rendszer, sőt még a klíma is), akkor végtelenül nehéz megállapítani, hogy mit kell folytatni. Mert végső soron az emlékezet arról szól, hogy mit válaszolunk a következő kérdésre: az előttünk lévők által átéltek közül mit kell nekünk is folytatnunk. És nyilvánvalóan erre csak akkor próbálkozhatunk meg legalább válaszolni, ha tudjuk, hogy mit éltek át ők. Ebből következik a történelemtankönyvek és a tantárgy tanrendben szereplésének fontossága, ebből fakad a felháborodás, hogy valakinek az lehet a célja, hogy a fiatal nemzedékekhez már ne érjen el a múlt emlékezete. Az emlékezet az emberi társadalom váza és amennyiben azt szétzúzzák, a társadalom egyfajta puha, artikulálatlan szörnyeteggé válik, melyet bármivé átalakíthatnak az éppen legerősebb óhaja szerint, bármennyire kriminális is az. Amennyiben nem tudjuk, hogy mi történt korábban, nem tudjuk feltételezni, hogy mi lesz és azt sem tudjuk felismerni, hogy a múlt milyen mértékben tükröződik a jövőben. „Az ismerés felismerés” – mondta Arisztotelész.

A múlt század utolsó évtizedének egyik leginkább idézett mondata André Malraux véleménye volt a XXI. századról, mely „vagy vallásos lesz, vagy egyáltalán semmilyen”. Vajon az iszlám vallásra gondolt Malraux? Mert ha igen, akkor a keresztes hadjáratok megbosszulására tervezett észbontó háborúk és egy olyan Istenben való fanatikus hit tényleges megjóslása volt, akinek gyilkosságokkal és öngyilkosságokkal hoznak áldozatokat. Mindenesetre a vallásos hátterű vagy ürügyű terrorizmus lett a XXI. század fő gondja. Vagy legalábbis így tűnik a világot vezető politikusoknak. Mert valójában a több tíz merénylet, a maguk több száz, vagy akár ezer áldozattal messze nem olyan veszélyesek, mint bevándorlók millióinak lassú és alattomos előrehaladása, akik eltökélten nem akarnak integrálódni, és akik belülről fogják felszámolni a XXI. századi Európa kultúráját és mentalitásait, bizonyos középkori típusú meggyőződések imperatívuszaival váltva fel azokat. Ez egy fizikai és egy vegyi folyamat közötti különbség. Európa meghatározására és túlélésére nézve a terrorizmusnál is veszélyesebb az a szellemi és kulturális poggyász, amit ezek az újonnan érkezettek hoznak magukkal és mellyel – az európai szabadságok alkalmazásával és az őslakosok és a bevándorlók közötti reménytelen demográfiai kiegyensúlyozatlansággal – felváltják az európai kultúrát és szellemiséget.

„Belül mindnyájan egyformák vagyunk. A kultúra adja a különbséget” – állapította meg több ezer éve Konfuciusz. Európa nem azért érzi magát fenyegetve, mert több százezer emberi lény közeledik hozzá, akiknek menedékre van szükségük, és akiknek befogadása saját életszínvonalának csökkenését jelenti, hanem azért, mert ezeknek az emberi lényeknek rendkívül különböző mentalitásuk és kultúrájuk van (a vallás ennek fontos része lévén), és egyáltalán nincs meg bennük a szándék és talán a képesség sem, hogy azoknak az életviteli szabályaihoz és kulturális formájához igazodjanak, akik készek befogadni őket. Magát az európai toleranciát sem erénynek tekintik, hanem a gyengeség jelének, és tényleg az is, amennyiben a másokkal szembeni tolerancia nem jár együtt az önmeghatározásunk iránti tisztelettel és annak megvédéséhez szükséges bátorsággal. A Harvard Egyetemen 1978-ban tartott, Egy szétesett világ című beszédében Alekszandr Szolzsenyicin – akinek nemcsak a kommunizmus, mint rendszer végét sikerült kirobbantania, hanem a kommunizmus, mint illúzióét is – a bátorság hanyatlásáról beszélt Nyugaton, „mely hanyatlás elsősorban a vezető rétegben érzékelhető és döntő módon az értelmiségi világban”. Még ha egy olyan észbontó történet, mint a néhány héttel ezelőtti olaszországi eset, amikor a római szobrokat paravánokkal takarták el, hogy az ókori meztelenségek ne bántsák az iráni elnök szemét, úgy is tűnhetnének, hogy igazat adnak neki, nem osztom a nagy író pesszimizmusát, ellenkezőleg, azt hiszem, hogy minden rosszban van valami jó és az a lelkiismereti válság, amin Európa ma keresztülmegy, regeneráló tényezőként fog működni. Mert meggyőződésem, hogy Malraux sejtése annak szükségességére vonatkozott, hogy ki kell lépni az anyagi érdek kizárólagosságából, hogy újra felfedezhessük szellemi és kulturális értékeinket, a vallás pedig ezek egyike. Ezáltal újra felfedeznénk azt a meghatározásunkat, mely mindig ahhoz a patetikus szükségletünkhöz kötődik, hogy igazán higgyünk valamiben, egy olyan hitet, melybe többek között az egymás iránti bizalom is belefér, mely nemcsak a billentyűzeten keresztül könnyedén és közömbösen osztogatott like-okban nyilvánul meg, hanem a nyílt, közvetlen emberi kapcsolatokhoz való visszatérésben, melyben az annyira elavult, nevetségessé tett lélek fogalom visszakapja tartalmát és megbecsülését.

Azt olvastam valahol, hogy a kínai nyelvben két jellel ábrázolják a válság szót: a veszély és a lehetőség jelével. Esetünkben a veszélyt már nem kell bizonyítani. A lehetőség az lehet, hogy rákényszerülünk saját kulturális meghatározásunk és saját történelmi tudatunk átgondolására.

Ilyen bizonytalan és nyugtalansággal terhes háttérrel nekünk – és ezúttal kimondottan a románokra utalok –, akárcsak minden más népnek is, nemcsak az a kötelességünk, hogy kövessük a sorsunk, hanem hogy meg is értsük. Olyan vonalra helyeztek, melyet Európa térképén már sokszor elhajlítottak és mindig az elszakadás veszélye fenyegeti. Nemcsak az a kötelességünk, hogy mindent elkövessünk ennek megakadályozásáért, de csökönyösen meg kell maradnunk egy esetleges szakadás Nyugat felé eső oldalán. Mert nemcsak nekünk van szükségünk Európára, bármennyire kritikusan is szemlélnénk, hanem Európának is szüksége van ránk, bármilyen kevéssé is fogná fel, hogy az általunk, keletiek által átélt szenvedés tapasztalatában megőrződött egy emberi autentikusság – mindazzal a jóval és rosszal, ami egy ilyen kifejezésbe belefér –, amit az integráció révén hozományként visszük a közös európai örökségbe.

Hiszen a szenvedés örökség, olyan örökség, mely – minden korban – képes volt kultúrát generálni. És ha – Lovinescu szavaival élve – „a kultúra minden társadalom végcélja”, akkor az a mi esélyünk, a mienk és Európáé, ha megvédjük a kultúránkat, hogy rajta keresztül magunkat mentsük meg. A szabadság hiányában tegnap hatékony kultúrán keresztüli ellenállás ma, a szabadság-túladagolásban még inkább szükséges, amikor már nemcsak egy eszköz a költők megmentésére, hanem önmagának a civilizáció megmentésének a célja. Hiszen ne feledjük, a költők nem teremtői annak a világnak, melyen keresztülmennek. Mert ha költők teremtették volna, a világ teljesen másképp nézne ki.

eurocom.wordpress.com/2016/03/28/a-tortenelem-mint-jovo/

 65. Tökös Ákos — 2020-07-25 15:33 

@walking: Nem állítottam, hogy ennek oka az EU. Azt sem mondtam, hogy ne kezdjük el az okokat elemezni. Ellenkezőleg, rögtön írtam okokat is.

Egyébként meg korábban egyetértettünk abban, hogy mindenki a saját érdekeit nézi. Ebből kiindulva a miért jó nekem az EU? kérdést lehet feltenni az előnyöket illetően. Az általad felsorolt előnyök közül a határok átjárhatósága, azaz a korlátozás nélküli utazás lehetősége az, ami mindenki számára közérthető és nyilvánvaló.
A többi felsorolt előnyök sokkal kevésbé konkrétak. Például a rengeteg forrás akkor lenne nyilvánvaló előny, ha valaki közvetlenül a zsebébe kapná. A gyakorlatban ott megakad a dolog, hogy e pénzek felett a mindenkori állam rendelkezik, a polgár meg nem érzi még közvetve sem, hogy neki miért jó, hogy új állatkert épült EU forrásból.

 64. rdos — 2020-07-25 13:04 

@walking: Apróság és persze hogy megint off. Mondtad.

„A mi politikusaink …”

Kérdezem. Mitől a mieink, ha egyszer ellenünk vannak? 🙁 A kollaboráns kollaborál. 🙁 Kérdés, kinek az érdekében árulják szó szerint a hazájukat, a népüket? Mondjuk szerintem Tuvalut vagy a Tonga szigeteket kizárhatjuk. 🙂 Máris szűkült a kör. 🙂

 63. walking — 2020-07-24 19:12 

@Tökös Ákos:

Nem írtam,hogy ez csak ránk vonatkozna.
De mentalitásban azért léteznek különbségek,ami igenis számít.Értem ez alatt,hogy nézd meg a kecske..szó nőverő arabot,vagy a jófejeskedő,small talkot nyomó,mosolygós amerikait.Ha intelligenciában nincs is nagy különbség,életfelfogásban mindenképp.
Mielőtt elkezdenénk,az átlagemberekre gondolok.

A mi politikusaink mindent kiüresítettek már,de ez is csak nézőpont kérdése.A szavak,a mögöttük lévő értékek és tartalom sokkal tovább jelen lesznek,mint ezek a senkiháziak.Átmeneti állapot.

 62. walking — 2020-07-24 19:03 

@Tökös Ákos:

És akkor ennek az oka nem maguk az emberek,és nem is az általuk választott kormányok,hanem:az EU?
Rohadt érdekes módon más országokban a társadalom többsége tud profitálni belőlük.Esetleg ne azt vizsgáljuk meg inkább,hogy nálunk miért nem?
Vagy várj,inkább csak szidjuk tovább a köcsög büdös libsi EU-t!
Mennyivel egyszerűbb…

 61. Tökös Ákos — 2020-07-23 18:11 

@walking: Ezek az előnyök akkor érnek valamit, ha a társadalom többsége profitál belőlük. Lássuk be, hogy a többség nem sokra megy – mondjuk – a határok átjárhatóságával. Mert nem tud nyelveket, mert nincs pénze utazni.

 60. Tökös Ákos — 2020-07-23 18:10 

@walking: „Színtiszta meggyőződésem,hogy 10-ből 9-9,5 ember sajnos nincs azon az értelmi-érzelmi szinten hogy akár a leg triviálisabb összefüggéseket is képes legyen nagyjából átlátni és/vagy egyszerűen igénye sincs mindezekre.”
Nekem meg az, hogy ez más országokra, ideértve a nyugatiakat is, igaz. Csak ők más történelmi háttérrel rendelkeznek.

„családunk boldogságánál amúgy sem fontosabb semmi”
Sajnos mára a család fogalmát is kiüresítették a politikusok. E szó akkor szerepel a politikusok beszédében. Ha el akarnak a polgároktól venni valamit vagy ha az állampolgárokban lakozó ősi ösztönt kihasználva szaporodásra akarják őket rávenni 🙁

 59. rdos — 2020-07-23 12:22 

@walking: Csak 5% (tízből kilenc és fél ember)? 🙁 Vagy harminc évvel ezelőtt készült egy felmérés arról hogy kishazánk lakosságának hány százaléka fogadja el a kapitalista berendezkedést (úgy hogy akkoriban tucatszámra dőltek be olyan ipari zászlóshajók mint Videoton, vagy Ikarus). Emlékezetből 6o% fogadta el.

Azóta elborzadva látom, hogy az a generáció amely nem ismerhette a létezett cucializmust, egyrészről visszasírja, másrészről a létezett cucializmus munkamorálját tartja a természetesnek. 🙁 Nem mindenki ilyen de sokan ilyenek. 🙁

Szóval akár igazad is lehet ezzel az 5%-al. 🙁

Eu-ra visszatérve. 1 nappal az eu-s csúcs után mit üzent túl kedves vezetőnk az Eu-nak és az egész világnak? Lekapcsolta az index-et. 🙁 Nesze neked jogállamiság (és közlekedés biztonság – nehogy már előre jelezze hogy a futóval melyik irányban fog lólépésben kanyarodni, na ezért kellett kikapcsolni az index.hu-t ha élhetek ilyen gyermeteg képzavarral:-))

 58. walking — 2020-07-22 22:32 

@rdos:

„…mert az Eu szerencsésebbik nyugati fele nem tapasztalta meg a komenyizmus – bolsevizmus – cucializmus valódi, nagyon embertelen, szinte már sátánpista természetét. ”

„“az EU egyrészt nem számított erre,mert nyugaton nem ez a mentalitás.””

Megint kicsit összefésültem a hozzászólásainkat 🙂

A második felével is tökéletesen egyetértek,annyi hogy szerintem ez nem fog megtörténni,vagyis én nem látom azt hogy ez ebben a formában bármikor a jövőben bekövetkezne.

Az értelmesebbik fele vagy szopik tovább és szavazgat 4 évente a változás megújuló hitében a semmiért,vagy előbb-utóbb lekoccol innen-ha megteheti.
Tökéletesen megértem amúgy a Puzsért,hogy miért nem csinál országos ellenzéki alternatívát.Azért a 3-5% tényleg gondolkodni tudó és minden szinten változást akaró emberért sajnos nem éri meg.Anyagilag,neki nyilván megérné,de pont ettől látom benne az egyetlen értelmes alternatívát,hogy ő csak ezért pont nem fogja ezt megtenni.
Itt szerintem nem a politikával,a korrupcióval,a rendszerrel van az igazi baj.Az emberekkel van.
Jórészt még csak nem is a posztszovjet-posztkommunista gondolkodásra fognám.Színtiszta meggyőződésem,hogy 10-ből 9-9,5 ember sajnos nincs azon az értelmi-érzelmi szinten hogy akár a leg triviálisabb összefüggéseket is képes legyen nagyjából átlátni és/vagy egyszerűen igénye sincs mindezekre.Ez alatt természetesen az ellenzék(i szavazók)jó részét is értem egyébként 🙁

Lassan csak egyetlen megoldást látok,szépen elmerülni a saját kis világunkban,amennyire csak lehet mindentől és mindenkitől függetlenül.A saját lelki békénknél,a családunk boldogságánál amúgy sem fontosabb semmi.
Egyszerűen felesleges a hülyékkel/ért küzdeni,kapják csak meg pontosan azt amit érdemelnek.

 57. walking — 2020-07-22 22:13 

@rdos:

Egyetértek,ez a legfőbb.
De azért a szabad kereskedelmet,illetve munkaerő-áramlást,a nyitott határokat és a temérdek Uniós forrást sem felejteném ki az egyértelmű előnyök felsorolásából.

 56. rdos — 2020-07-22 18:49 

@walking: Azért kilátástalan az egész „posztszojvet mai napság”, mert az Eu szerencsésebbik nyugati fele nem tapasztalta meg a komenyizmus – bolsevizmus – cucializmus valódi, nagyon embertelen, szinte már sátánpista természetét. Az alapja ennek az ideológiának ugyanis nem más, mint a lopás (nyilván a 3 halmazati tényálladékkal együtt – köztörvény, folytatólagos és bűnszervezet), megspékelve egy kis szadizmussal. 🙁

Az Eu előbb utóbb remélhetőleg rájön arra hogy a komenyistákkal (Kína, É-Korea, …) és a posztkommunistákkal (pl moszkoVitya) nem lehet korrekt üzleti, vagy akármilyen kapcsolatot létesíteni. 🙁 Pont olyanok ugyanis az eftársak és a nertársak mint a pico- és cociopaták. 🙁

Nincs eszköz arra hogy európéer módon megneveljed őket. 🙁 Ezeket csak kiirtani lehet, vagy bevarrni a kóterba 586 évre. Lehet hogy van ennél finomabb megoldás is, én mást sajna nem látok. 🙁

 55. rdos — 2020-07-22 14:26 

@Tökös Ákos: Lehet az Eu-t szeretni vagy nem, esetleg pont azonos indokkal. 🙂 Az ízlések és a pofonok már csak ilyenek. 🙂 Szerintem.

Hogy az Eu-nak mi köszönhető? Szerintem az hogy példátlanul hosszú ideje nem volt háború az Eu tagjai között. Jó, ehhez kellett a múlt évezred végén 2 nagy világégés is. 🙁

 54. Tökös Ákos — 2020-07-21 18:15 

@walking: „A mai világban ki NEM a saját érdekeit tartja elsődlegesen szem előtt?”
1. Nem állítottam, hogy nem így van.
2. Az, hogy így van, nem indok arra, hogy az EU-t bármilyen formában dícsérjük. Te pedig burkolt formában bár, de ezt teszed.
3. Te is a saját érdekeid mentén cselekszel, én is, más is. Ezzel együtt összességében nem okozunk akkora kárt, mint az EU, WHO és más kamu nemzetközi szervezetek külön-külön. Továbbá nem szónokolunk emberi jogokról, szolidaritásról meg egyéb, mára már kiüresedett fogalmakról.

„nem a megbízó ülteti le oda azokat a gyerekeket,hanem a kivitelező.”
A megbízó nagyon jól tudja, hogy a kivitelező gyereket, bolgár ápolónőt, … fog oda ültetni, ennek ellenére aláírja a szerződést. Inkább befogja a szemét és az orrát, mert a gyermekmunka révén elérhető extraprofit mindent felülír.

 53. walking — 2020-07-21 01:08 

@Tökös Ákos:

A mai világban ki NEM a saját érdekeit tartja elsődlegesen szem előtt?
Erre írtam az élni-és élni hagyni-t,a mérték egy elég fontos dolog.

„Miképpen az sem tartozik erre az államra, ha egy messzi országban esetleg gyerekmunkával állítanak elő terméket itteni értékesítésre? Nyilván kötöttek valami szerződést, amiben a távoli országban élő partner nyilatkozik, hogy nem foglalkoztat gyermekeket.”

Ez is (sajnos) mindenhol így működik,a mértéket tudnám ismét előhozni,illetve azt hogy nem a megbízó ülteti le oda azokat a gyerekeket,hanem a kivitelező.
Most ezzel még véletlenül sem mentegetni akarom a minősíthetetlent,de a világ ebbe az irányba megy az elmúlt évtizedekben,miért várnánk hogy pont az EU lenne ebben a kérdésben a szent?
Ettől most akkor a keleti/balkáni tagországoknak szabad azt tenni amit tesznek?
Ez kb. az a retorika miszerint „az MSZP is lopott,hát akkor a Fidesznek akkor miért is ne lehetne?”
A megelőző bűnelkövetés nem ment fel az azonos bűntett alól,de az arányok azért továbbra is kardinálisak.

 52. walking — 2020-07-21 00:49 

@rdos:

Hmm.. a mellett hogy tisztellek,becsüllek bevallom néha nem igazán értelek.De akkor összefésülöm kicsit,hogy lásd hogyan is beszélünk mind a ketten ugyanarról:

Én:itt konkrétan egy ország van kirabolva,és ehhez is alig van 1-2 szavuk,néha kapnak kint egy ejnye-bejnyét.

Te: Szerintem nem csak mi tudjuk hogy mi van pontosan itt nálunk, meg a posztszojvet térségben, vagy a kínai Újguriában (kényszermunkások dolgoznak a német és egyéb külföldi cégeknek), hanem az Eu is.

Én:Félre ne érts,nem azt mondom hogy ott ne létezne korrupció,lobbi,érdekek mentén politizálás,csupán annyit hogy ott nem ennyire rendszerszintű a történet.
A másik dolog pedig az,hogy egyrészt nem nagyon tudnak,másrészt (és akkor itt jön be amiket te mondtál) nem is áll kifejezetten érdekükben beavatkozni …

Te:Ne legyenek vágyálmaink. Az Eu az eus tőkét védi, de persze ez nem európai sajátság, a világon mindenhol így van. 🙁

Ahogy pont nemrég írtam is itt vkinek,tök szeretem amikor úgy ‘vitatkozunk’ hogy lényegében egyetértünk 🙂

Másrészt:”Most is van valami 7 éves eu-s pénzköltési osztozkodás. moszkovitya majd megígéri, hogy eu-s (amis) cégeket nem rabol és minden megy a szokásos félgyarmati mutyiban. 🙁”

Kvára elszomorít,hogy megint ez történik és még mindig itt tartunk 🙁 Annyira kilátástalan így ez az egész.
Az emberek nem lesznek hirtelen okosabbak vagy igényesebbek,így konkrétan arra várunk,hogy a szó szoros értelmében éhesebbek legyenek (mint pl. most amcsiban egy bizonyos réteg)

 51. Tökös Ákos — 2020-07-20 18:28 

@walking: „az EU egyrészt nem számított erre,mert nyugaton nem ez a mentalitás.”
Egy lehetséges olvasat, hogy így történt.

Egy másik olvasatban nem csak hogy számított rá, hanem gondosan felmérte e mentalitást sőt hatástanulmányt is készíttetett róla, mielőtt belengették az EU bővítését.

„nem igazán a német államra tartozik az,hogy egy bolgár ápolónő mennyi fizetést kap attól a cégtől amivel szerződésben áll.”
Miképpen az sem tartozik erre az államra, ha egy messzi országban esetleg gyerekmunkával állítanak elő terméket itteni értékesítésre? Nyilván kötöttek valami szerződést, amiben a távoli országban élő partner nyilatkozik, hogy nem foglalkoztat gyermekeket.

 50. rdos — 2020-07-20 00:33 

@walking: Szerintem nem csak mi tudjuk hogy mi van pontosan itt nálunk, meg a posztszojvet térségben, vagy a kínai Újguriában (kényszermunkások dolgoznak a német és egyéb külföldi cégeknek), hanem az Eu is. 🙁 Az un. szabad világ is.

Az Eu az eu-s tőkét védi.

Még egyszerűbb történet, mikor harminc évvel ezelőtt az endéká beolvadt az eneszkába. Ott (nyugat)német tőke rabolt a (kelet)némettől. A saját fajtájától. 🙁 Elég gátlástalanul. 🙁

Miből gondoljuk, ha a saját véreiket kizsákmányolta a német tőkés, akkor majd minket (számukra egzotikus gulásh magyarokat) jobban védene a sajátjaitól?

Ne legyenek vágyálmaink. Az Eu az eus tőkét védi, de persze ez nem európai sajátság, a világon mindenhol így van. 🙁

Most is van valami 7 éves eu-s pénzköltési osztozkodás. moszkovitya majd megígéri, hogy eu-s (amis) cégeket nem rabol és minden megy a szokásos félgyarmati mutyiban. 🙁

 49. walking — 2020-07-19 21:21 

@Tökös Ákos:

Nézd,nem mondom hogy nincs igazad de pontosan tudjuk mi van nálunk,itt konkrétan egy ország van kirabolva,és ehhez is alig van 1-2 szavuk,néha kapnak kint egy ejnye-bejnyét.
Két dolgot gondolok,az egyik az hogy az EU egyrészt nem számított erre,mert nyugaton nem ez a mentalitás.
Félre ne érts,nem azt mondom hogy ott ne létezne korrupció,lobbi,érdekek mentén politizálás,csupán annyit hogy ott nem ennyire rendszerszintű a történet.
Jobban érvényesül az élni-és élni hagyni elv.

A másik dolog pedig az,hogy egyrészt nem nagyon tudnak,másrészt (és akkor itt jön be amiket te mondtál) nem is áll kifejezetten érdekükben beavatkozni ezeknek az országoknak a belügyeibe.

Hogy a konkrét példára is reflektáljak megint,nem igazán a német államra tartozik az,hogy egy bolgár ápolónő mennyi fizetést kap attól a cégtől amivel szerződésben áll.Kiszolgáltatottnak/hülyének lenni mindenkinek jogában áll,nem kell mindig minden körülmények között az állambácsitól várni a megoldást.

 48. Tökös Ákos — 2020-07-19 16:08 

@walking: Amit leírtál, az az egyik lehetséges olvasata a történteknek.
A felmerülő kérdés, hogy a más hozzászólásokban már emlegetett teszetosza, hatékonytalan és hasonló jelzőkkel illetett EU ezt miért tűri vagy támogatja? Egy Occam pengéje alapú válasz a kétfenekű bőröndre emlékeztető EU. A felszínen működő szervezet „nem tudja megakadályozni” azt, ami a mélyben működő igazi EU-nak elemi gazdasági érdeke. Ez sem valószínűtlenebb magyarázat, mint a tiéd.

 47. walking — 2020-07-18 23:31 

@Tökös Ákos:

Ez nem „az EU igazi arca” szerintem,hanem azé a K-Európai/Balkáni ügyeskedős-okoskodós tömbé,ami az EU része lett ugyan papíron,de a gyakorlatban a viszonyok kevéssé változtak,azt leszámítva hogy sokkal több lett az ellopható pénz mennyisége és a lehetőség ennek kivitelezésére.

Most egy bolgár ‘munkaközvetítő’ cégnek mi köze szerinted a nemzetközi karvalytőkéhez,de komolyan?
Ezeknek a minielnöke az ötszáz eurós kötegekkel megtömött éjjeliszekrényén heverő pisztollyal alszik(és még így is puritánabb ember a miénknél).
Mit gondolsz a német nem fizette ki a 2500-3000 eurót annak a cégnek a munkáért?Az,hogy a munkát valóban elvégző éhbért lát belőle kizárólag a közvetítőn múlik.
Amennyiben jól értelmeztem,pont ennek a helyzetnek a tarthatatlanságáról szól amúgy a per.Mert az ott egy jogállam ugyebár.

Építőiparba,húsiparba,vendéglátásba uígy viszik ki ezek a közvetítő cégek az embereket keletről,sokszor még fizetést sem kapnak,és a hazaútra is kölcsön kell kérniük 🙁
Biztos hogy ez a német/osztrák/francia hibája és nem azoké akik ezeken az embereken mint rabszolgáikon élősködnek?
Nyilván vannak kivételek is,bármely oldalon de a nagy képet én-abból amit eddig a kintlevőktől hallottam,illetve olvastam-így látom.

 46. Tökös Ákos — 2020-07-18 18:46 

Az EU igazi arca? https://hvg.hu/kkv/20200717_Nemet_munka_bolgar_fizetesert_szazezrek_kovetik_egy_vendegmunkas_peret
Úgy tűnik, hogy a nemzetközi karvalytőke már a látszatra sem nagyon ügyel.

 45. Tökös Ákos — 2020-07-11 11:05 

@walking: Lehet, hogy nem elvtelen, hanem profitorientált?
Az EU hivatalosan valamiféle gazdasági szövetség. Ha gazdaság, akkor profit.
A profittal meg egyre inkább baj van. A fejlett országok dolgozói öntudatosak, jogaik vannak és e jogokat szakszervezetbe tömörülve védik, magas fizetést és kafeteriát kérnek. Szóval velük nem lehet igazán nagy profitot előállítani.
A balkáni és hasonló országokban a munkaerő sokkal olcsóbb, nincsenek jogok, nincsenek szakszervezetek, szabad a túlmunka, akár túlóra nélkül. Észszerű következtetés, hogy itt kell minél több terméket előállítani, a profitot meg visszavinni a gazdag anyaországokba.
A profit érdekében minden eszköz megengedett. Az is, hogy kampányban támogassunk olyan balkáni politikusokat, akik várhatólag EU párti kormányt hoznak létre. Ha nincs ilyen politikus, akkor meg akár bábkormányt is létre lehet hozni.

 44. walking — 2020-07-07 23:58 

@Tökös Ákos:

Félreértés ne essék,elvtelen politikus ..cik ezek is!
Ha másból nem,az Orbihoz való hozzáállásukból már kiderült.Szal,ne várjunk saslengést 😀

 43. Tökös Ákos — 2020-07-06 16:32 

Nem is dupla, hanem egyenesen tripla:
https://hvg.hu/vilag/20200706_von_der_leyen_hovat_kampany

Az, hogy mindezt elintézik egy elnézéskéréssel, egyrészt a cinizmus non plusz ultrája, másrészt felsejleni engedi a duplafenekű Európa rémét.
Nem lehet, hogy ezt akarták a laptop lopással eltussolni?

 42. Tökös Ákos — 2020-07-04 12:59 

A duplafenekű EU elmélet egy újabb alátámasztása:
https://hvg.hu/elet/20200704_Laptopokat_loptak_az_Europai_Parlamentbol

Miközben mindenki azzal van elfoglalva, hogyan történhetett ez meg, hogy történik a be- és kiléptetés ha csak úgy ki lehet vinni a laptopokat, titkosítottak voltak-e vagy sem gépek adathordozói, szóval miközben mindenki ezzel van elfoglalva, a háttérben az igazi EU folytatja titkos tevékenységét.

 41. walking — 2020-05-16 19:36 

@Tökös Ákos:

Igazad van,ez is egy lehetőség ami egyáltalán nem zárható ki.Főleg a mai pénz-érdek-és lobbi vezérelt világban.

Ez a rész „vagy ami mégrosszabb egyáltalán nem is áll szándékában.” vonatkozott kb. erre,csak ugye nem mentem bele részletesebben.

 40. Tökös Ákos — 2020-05-16 15:48 

@walking: Ami most van a zEu-val, nem biztos, hogy azonos azzal, ami látszik! Lehet, hogy ez az egész olyan, mint egy duplafenekű bőrönd?
A felszínen van egy látványosan terjengős, bürokratikus, tehetetlen és működésképtelen szervezet. Annyira látványos mindez, hogy adja magát a következtetés: amit látunk, az csak álca és az igazi EU valami más.
Hogy mi az igazi EU és kik irányítják, azt nem tudni, legfeljebb sejthetjük. Miképpen az is, hogy mi az egésznek a célja. Ha az EU egy gazdasági szövetség, a cél a profitmaximalizálás lehet. Mivel nem látható szervezetről van szó, valószínűsíthető, hogy az ezközökben sem válogatnak: kizsákmányolás, gyarmatosítás, bábkormányok, ilyesmik.

 39. walking — 2020-05-13 15:42 

@petiba:

Végre egyetértünk akkor valamiben 🙂

Én még hiszek benne,a nagy számok törvénye alapján,kell hogy legyen.Szerencsére számunkra mondjuk ez mindegy is..

Amit még hozzáfűznék,hogy szerintem nem önmagával az EU-val van a probléma,ez igenis egy életképes és mki számára hasznos,gyümölcsöző szövetség is lehetne.
Hisz lényegében a kultúrkör,az életszínvonal,a szocializáció eléggé hasonló.
A baj szerintem főleg az,hogy nemzeti és Uniós szinten is a vezetők nagy része alkalmatlan ennek a korrekt kivitelezésére,vagy ami mégrosszabb egyáltalán nem is áll szándékában.
Ez viszont nem a szövetség hibája,hanem ismét csak az embereké.
Nézd meg az USA-t,igaz nem teljesen hasonló,mivel az ugye egy országnak számít,de mégiscsak államszövetség.Rengeteg szuverén,és rengeteg általános törvény és szabályozás szépen megfér egymás mellett.

Az Uniót szerintem sokan a SzU miatti ellenszenv okán utasítják el,holott hatalmas a különbség.Nem lehetetlen szerintem a nemzeti szuverenitás megtartása úgy,hogy mellette legyen egy valóban életképes közös szerveződésünk.Sőt,abszolút racionális dolognak tartom.

Összességében ami most van az szerintem sem túl jó,de a hiba -mint mindig- az emberekben és a gyakorlati kivitelezésben van,nem magában az elképzelésben.

 38. petiba — 2020-05-12 18:54 

@walking:

Nos, sikeresen össze lettél te is zavarva, a radikális szó nem egyenlő a szélsőséggel, csak össze lett mosva. Ha már rohad valaki lába, mert sokat dohányzott és itt-ott leállt a vérkeringés, akkor radikális, de kb. egyetlen életben tartó megoldás a láb levágása. Tudom, nem szereted a példákat, de ez egy TÖKÉLETES példa arra, mit jelent a radikalizmus. Ha egy társadalmat, vagy kisebb közösséget, belülről rothaszt valami/valaki, akkor azt nem lehet kenegetni, nem lehet rózsavízzel meggyógyítani, mert az üszkösödés miatt szétesik a társadalom, a csoport. Ott a rothadást okozó egyedeket, eszméket ki kell vágni az egészséges szövetig, különben ott is élve elrothad a közösség. Volt egy mondása régen a Jobbiknak (vagy Vonának – már nem tudom, de nem is lényeg). Valahogy úgy szólt, hogy a magyarok 2/3-a jobbikos, csak még nem tud róla. Nos, én úgy gondolom, minden értékközpontú ember radikális, csak még nem tud róla, és van is rá törekvés, hogy ne is tudjon róla. Megvan rá a törekvés, hogy a radikalizmus és a szélsőség (jelentsen ez bármit is) összemosódjon, hogy az emberek féljenek attól, hogy egyáltalán megismerjék a radikális gondolatokat. No meg persze ott vannak az ellenérdekeltek, akik szeretnek a homályosban kavarni. Nekik igen-igen ellenükre van a rendpártiság, és én ezt persze meg is értem. De én meg szeretem a rendet, a szó nemes, klasszikus, emberöltőkön átívelő jelentését is, meg az egyszerű, mindennapos otthoni, vagy munkahelyi rendet is, valamint a természet rendjét is szeretem.

„A szélsőségből jó nem sülhet ki,ahogy írtad is,egyik ilyen szélsőségnek néz téged-a másik olyannak,de egyiknek sem jó lenni.”
Tévedés. Mivel számomra az a szélsőséges, ami eltér a „központtól”(Isten, haza, nemzetség – ahogy eleink mondták -lásd még középpont) ezért teljes mértékben hidegen hagy, hogy egy valódi szélsőséges – úgynevezett „liberális demokrata” („bal”, vagy „jobb” egyremegy) – önmeghatározása szerint) mit hisz rólam, vagy mit nem.

Arany középút? Az hol van? Mindenkinek máshol. Az ún. szegregált cigányoknak megítélt százmilliós (adóforintból – azaz általunk – fizetett) kártérítésénél hol az arany középút? És miért kellene ebben a témában arany középút? Vagy a migricek témájában hol az arany középút? A pokolba vezető út is lehet arany középút.

„Ez itt a bajok fő forrása szerintem,túl nagynak,túl jelentőségteljesnek hisszük magunkat,túl sok az ego.”

Amikor Hornyula mondta ezt először (merjünk kicsik lenni) akkor sem jött be.

Alázatnak kizárólag a Teremtő, (Intelligens Tervező stb.) és/vagy a Szent Anyatermészet felé elvárható és el is várandó emberi viselkedés. Senki ne legyen alázatos a másik embertársa iránt, ellenben élje úgy az életét, hogy ne legyen szüksége se alázatosnak lenni, se másoktól alázatot elvárni. Bár vallásos nem vagyok, a hét fő bűn mindent elmond az emberi természetről, és arról, mi a valódi akadálya az „élni és élni hagyni” elv érvényesülésének világunkban.

 37. petiba — 2020-05-12 18:32 

@petiba:

(helyesen: létezik)

 36. petiba — 2020-05-12 18:32 

@walking:

Ezzel nincs mit vitázni, maximum kérdésessé vált (legalábbis számomra) hogy valóban létezeik normális muszlim. Egy időben hittem benne, hogy igen, ma már kevésbé. De persze tévedhetek.

 35. walking — 2020-05-12 01:49 

@walking:

Még annyit,hogy ezért is ellenzek radikálisan bármilyen féle,akár vallási-akár nemzeti radikalizmust.
A szélsőségből jó nem sülhet ki,ahogy írtad is,egyik ilyen szélsőségnek néz téged-a másik olyannak,de egyiknek sem jó lenni.
Pedig a mai világ pont erről szól,amennyire lehet legyél beskatulyázva,miközben persze kifelé Te mekkora hatalmas Egyéniség vagy (szeretnél lenni) am különben!

Az ‘arany középút’ lehet hogy nem is aranyból van,lehet nem is létezik a gyakorlatban,de mégis inkább azon próbálnék elindulni,mint ezeken a kétséges kerülőkön.

Ez itt a bajok fő forrása szerintem,túl nagynak,túl jelentőségteljesnek hisszük magunkat,túl sok az ego.
A valóságban pedig semminek semmi jelentősége,semmi hozzáadott értéke nem létezik.Ez csak a gyengék fegyvere.A csordához való tartozás,az annak való megfelelni akarás igénye.
Totálisan paradox módon pont ettől várják azt,hogy önálló entitásként legyenek kezelve.
Még ennél is paradoxabb módon,egy „globális csorda” létrehozása sem jelentheti a megoldást,így azt hiszem nem is létezik igazi megoldás,csak problémák-ellentétek keletkeztetése ilyen-vagy olyan módon.
Nem jósolnék hosszú jövőt ennek a fajnak,hacsak nem köszönt be valamiféle csodával határos megvilágosodás ami szerint majd’ minden értelmetlen és erősen önpusztító,ami itt jelenleg zajlik.

Megkockáztatom,még a sokat hangoztatott ilyen-olyan szeretet sem hozhat békét és fejlődést,inkább az alázat hozhatna,nem egyes személyek/vezetők/országok/népek/vallások iránti alázat,az Univerzum,és abban elfoglalt kivételes helyünk,lényünk,lehetőségünk iránti alázat.
Csak most ezt értesd meg egy olyan emberrel,aki „fehér keresztény nemzeti radikális” entitásként definiálja magát…
(Elnézést ha erősen off,és kicsit érthetetlen,higgyétek el,az én fejemben ez így összeáll valahogy,de ha vki szerint nem lennék normális,azt is vállalom,mert egyrészt nem érdekel,másrészt semmi következménye)

 34. walking — 2020-05-12 01:10 

@petiba:

Hogy ne csak ellenkezzek,hanem végre egyet is értsünk vmiben,ezt a hozzászólást úgy ahogy van adom!
Amit még hozzátennék,hogy ez a modern kori rabszolgatartás egy formája,ott a külföldiek,sokszor még a K-európaiak is azokat a melókat végzik,ami egy született tősgyökeres britnek már „büdös”.
Nyilván vannak kivételek mindkét oldalon,értsd létezik brit kertész/kukás is,ahogy román topmanager,de a fő csapásirány nem ez.

A ‘fejlett’ világ úgy ahogy elbaxta ezt a migránskérdést,ez nem kérdés.
Ahogy az sem,hogy hiába is riogat a Viktátor,ide a 12200 családiért,22800 munkanélküliért,vagy az 54000 közmunkáért be sem tennék a lábukat.Annyit még otthon is megcsinálnak,vagy legalábbis az annak megfelelő színvonalat.

Ebben a kérdésben a Trumpival értek egyet (nyilván ott már mégnagyobb a probléma) miszerint vasszigor,és kibaxunk a pibe ha nem vagy tényleg nélkülözhetetlen/már amcsi állampolgár.
Egyszerűen megengedhetetlen és elfogadhatatlan hogy egyes népcsoportok parazita módjára kívánnak élősködni,miközben a saját „kultúrájukat” hozva kívánnak élni,és ha ez esetleg a valóban oda tartozóknak nincs ínyére,akkor még ők vannak megtámadva.
Úgy baxnám ki az összeset,mint a macskát…
Amennyiben nem értékes,törvénytisztelő,balhémentes tagja a társadalomnak,úgy generációkra visszamenőleg akár.Nem érdekel,oldja meg.

Kínában,a többi távolkeleti fejlődő országban v Oroszo sok részén sincs már olyan rossz sorsa az embereknek.Vajon ezek miért nem arrafelé migrálnak?
Mert lehet azt túl sem élnék,nem hogy még ők diktáljanak bármiben..

Sokan nem tudják,de az arab Dzsihád az nem csak a nyílt színi háborút jelenti,hanem a vallásuk minden áron való terjesztését,más országokba való beférkőzést és azok ‘szétszülését’ stb…
Az összes vallást átverésnek,megvezetésnek tartom (nem vagyok pedig teljes ateista) de ezeknek a radikalizmusát kifejezetten gyűlölöm.
Tudom,van normális muszlim is.
Akkor az ha így ragaszkodik takarodjon vissza Mekkába,úgy könnyebb arra felé imádkozni 🙂

 33. petiba — 2020-05-11 16:47 

@Tökös Ákos:

A Brexit még túl közeli ahhoz (legalábbis szerintem) hogy megítéljük, (vagyis ők megítéljék) hogy „bejött-e” a brexit. Azonban ami tény, az oda kitántorgott honfitársaink és kelet-közép-észak-dél európai sorstársaink többnyire tényleg melózni mentek ki, és nem új hazát keresni. (néha persze összecsúszik a két dolog). A közeli és távolabbi keleti, nálunk pigmentáltabb népek nem feltétlen a sok, kemény, de legalább ottani viszonylatban keveset fizető munka miatt mentek a szigetekre, hanem a szocellátás rendszere miatt. Azonban őket nem küldik haza, mert az rácccizmus, míg a kk-európai fehér népességet haza lehet küldeni, mert az nem rácccizmus. Az csak szimpla hülyeség, és most erre kezdenek azért ők is rájönni. No meg nyilván a rendkívül veszélyes és halálosan tomboló koronavírus miatt is sokan hazamentek félelmükben (hogy nem tudnak esetleg miatta hazajutni) meg nyilván sokan el is veszítették munkájukat, ahogy itthon is, a leállított gazdaság miatt. Szerintem inkább csak ennyi van a sztoriban.

 32. Tökös Ákos — 2020-05-06 16:04 

A hírekben szerepel, hogy az Egyesült Királyságban problémát okoz: nincs elegendő munkaerő a mezőgazdaságban, mivel az ilyen jellegű munkákat eddig (kelet-)európai vendégmunkások végezték. A probléma megoldására az egyik kelet-európai országból röptettek vendégmunkásokat az Egyesült Királyságba.
A hírben az a gyanús, hogy pont a koronavírus okozta korlátozások közepette utaztatnak vendégmunkásokat repülőgépszámra.

Két eset van és, lássuk be, mindkettő egyformán valószínű és jelen helyzetben az igazságtartalmukat nem lehet ellenőrízni:
Vagy nem jött be a brexit és tényleg úgy kell vadászni a munkaerőt.
Vagy bejött a brexit és minden jól meg náluk, de az EU-nak érdeke, hogy brexit problémáiról, nem pedig a vírusról, gazdasági nehézségekről, válságról, versenyképesség hiányáról szóljon a közbeszéd.

 31. gigabursch — 2020-05-05 14:24 

Évfordulóra
https://kuruc.info/r/2/211919/

16 év az EU-ban – A Mi Hazánknak lenne egy Momentum-fájdító számvetési javaslata Reklám A Momentum minden bizonnyal tűkön ülve várta már május elsejét, hogy végre nyilvánosan is megünnepelhesse hazánk gyarmatosításának 16. évfordulóját, vagy ahogyan ők nevezik, az EU-s csatlakozást.

Ez részükről nem meglepő, hiszen egy globalista, szélsőliberális párt üdvözöl mindent, ami árt nemzetünknek – írja közleményében Gyebnár Dávid, a Mi Hazánk választókerületi elnöke. Alább a folytatás. Gyebnár Dávid Sokkal meglepőbb viszont az a széles körű hiedelem, miszerint mi nettó haszonélvezői lennénk ennek az átbürokratizált, inkompetens rendszernek. Ha a magát „nemzetinek” valló „szabadságharcos” kormányunk legalább csak fele annyira lenne valóban nemzeti, mint amennyire előszeretettel állítja magáról, akkor már az első 2/3-os ciklus felénél elkészült volna egy mindent átfogó tanulmány, mely a tények sziklaszilárd öklével zúzta volna szét azt a cukormázas liberális mantrát, miszerint mi mindent az Uniónak köszönhetünk.
Egy átfogó, mindenre kiterjedő kutatás megmutatná, hogyan építették le mezőgazdaságunkat az elmúlt 16 évben, hogyan tették tönkre a magyar ipart…
Elég csak a magyar libamájra gondolnunk, mely konkurenciát jelentett a franciáknak, ezáltal sorsa megpecsételődött. A Mi Hazánk már eddig is tabudöntögető állásponton volt a helytartókkal szemben Mindenki számára kézzelfogható adatokkal bizonyítaná, hogyan lettünk az értelmetlen beruházások és indokolatlan körforgalmak országa. Ez a tanulmány végleg leszámolna azzal a balliberális hazugsággal, mely szerint az Unió maga a megtestesült jóság, ami önzetlenül segítene, „de hát a korrupt kormányunk ellopja a pénzt”.
Ezen kutatás megmutatná, az elnyert uniós források hány százaléka tűnik el a hazai oligarchák és politikusok zsebében, viszont arra is rávilágítana, hogy hány százalékát osztják vissza a német és francia építőcégeken keresztül, és meglátnánk, ki is az, aki valójában jól jár hazánk uniós tagságával
Ne legyenek illúzióink, és ne dőljünk be a helytartók demagógiájának! Mi az Uniónak csak mint gyarmat kellünk. Mi legyünk az olcsó munkaerő, az autógyárak összeszerelő üzeme, és mi vásároljuk fel a nyugaton eladhatatlan, kétes minőségű árucikkeket? Tényleg egy ilyen közösséghez akarunk tartozni?”

 30. rdos — 2020-05-03 18:43 

Boccs, ez a vuhani poszti 363 Tökös Ákosnak is ment.

 29. rdos — 2020-05-03 18:41 

Covid 343 Petibá!

Ott mondtad, itt válaszolok, hogy vuhanit ne offoljuk szét.

„Nem csupán az elszámoltatásuk maradt el, de szobrot is avattak Marxnak, jelképesen felmentve ezzel a kommunizmus bűneit – a németországi Gelsenkirchenben pedig már áll a Lenin-szobor.”

A zEu nem azért állít szobrot Leninnek mert olyan nagyon kommunista lenne, hanem azért, mert nem szabad. 🙁 Még egyszerűbben, nem szabad neki nem szobrot állítani. 🙁

Az Eu tagjainak a nagy része egyben NATO tag és hogy ki ennek a védelmi szövetségnek a vezetője, az nem kérdés. Ahogy az sem kérdés hogy az előző évszázad két borzalmas izmusát (nemzeti szoci és bolseviki) mely ország pénzelte. Dolfit a Bush család (igen, az a Bush család, aki később két elnököt is adott az amiknak). 6.leninéket pedig keleti parti bankár körök finanszírozták a puccsuk időszakában de a 2.vh európai kirobbanása előtt az USA ingyen és bérmentve átadta a szojveteknek emlékezetből a DC-3-as utasszállító repülőgép (Il-2 lett a szojveteknél, az amiknál Dakota volt a beceneve) teljes dokumentációját. Ezt meg miért tette az USA? Iljusin és csapata 2 évig számolta át a „négyzetláb per hüvelyk” angolszász doksit SI-re.

A Szu „összedőlése” (döntötték, azt a komancs evtársak de ezt most hagyjuk) után az USA a Szu utód Oroszország május 8-i győzelmi parádéján magas szinten képviselteti magát a mai napig (pár nep múlva meglátjuk, már persze ha lesz győzelmi parádé)? Miért, ha egyszer 1945 után volt egy hidegháború a szojvetek ellen? Hát szerintem azért mert közöttük ez csak idegháború volt, a gyarmati végeken pedig forró. 🙁

Véleményem szerint a mai napig titkos szövetségesek és az egyikük a jó rendőr, a másikuk a rossz, nézőpont kérdése hogy kinek melyik a jó. 🙁

Most pl. Szíriában bombázzák vissza a kőkorszakba a szíreket, kurdokat, szunnikat, siitákat, ja és a daesh-t ki ne hagyjam …

Miért teszik ezt? Fogalmam sincs. Az oroszokat még talán értem is, kell nekik egy meleg tengeri kikötő a Boszporuszon túl, ezért Aszadot ezért támogatják. Mondjuk végül is ezt sem értem mert Gibraltárnál ugyanúgy megfoghatók, de nem vagyok én stratéga. 🙂

 28. petiba — 2018-08-28 16:35 

Múlt csütörtöki hír (MW)

„Sokat spórol a magyar büdzsé a brexittel”
Az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésével a magyar büdzséből kikerülhet 2021 után a briteknek fizetett korrekció, ami évente több, mint húszmilliárd forintos kiadás – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) a Világgazdaság megkeresésére. A Brexit tervezett dátuma 2019 március vége, de a jövő évi büdzsé még elkülönített 21,8 milliárd forintot a britek kárpótlására (???)

Magyarország a 2004-es EU-s csatlakozás óta finanszírozza a brit korrekciót, és 2017-ig összesen már 243 milliárd forintot utalt át ezen a címen az uniós kasszába.
Az Egyesült Királyság kárpótlása – az erről szóló megállapodás még 1984-ben jött létre – a szigetország költségvetési egyensúlyhiányának csökkentését szolgálta, mivel a britekre akkor gazdagságukhoz képest túlzott uniós költségvetési teher nehezedett.

A mechanizmusról évtizedek óta zajlik vita Brüsszelben, ugyanis a több, mint három évtizeddel ezelőtt még valóban méltánytalan helyzet a britek számára mára már megszűnt.
Az Egyesült Királyság az EU egyik legjómódúbb tagállama, egy főre jutó bruttó nemzeti jövedelme bőven felette van az uniós átlagnak. A korrekció kritikusai sérelmezik, hogy a britek a mai napig a tőlük gazdaságilag visszamaradottabb országoktól kapnak támogatást.”

???

Hát, úgy tűnik, van még néhány hiper-szuper titkos része ennek a jó kis uniós csatlakozásunknak…

 27. petiba — 2018-02-13 12:45 

Magyarország nettó befizetője az uniónak!

Tetszettek olvasni, hölgyek, urak?

Több profit megy ki Magyarországról Nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön – nettó befizetők vagyunk.
Nem igaz, hogy Magyarország óriási adományokat kap az uniótól támogatások formájában.
A francia professzor, Thomas Piketty most kiszámolta, hogy hazánk vált az egyik leginkább külföldi tulajdonú gazdasággá a kilencvenes évek óta. Ez az oka annak, hogy Magyarországról sokkal több profit megy külföldre, mint bármely más közép-európai országból, és annál is több, mint amennyit az ország uniós támogatásként visszakap. A sztárközgazdász a Makronómnak nyilatkozott.

Bukott éltanuló, avagy Magyarország eladó.
Egy pszichológiai kutatás szerint nem azok a diákok viszik a legtöbbre, akik jeles bizonyítvánnyal rendelkeznek, mert ők kevésbé tudnak fontossági sorrendet felállítani az életben. Magyarország sem tudott: éltanulónak számított a privatizáció során a közép-európai országok között és a lecke minden részét kritika, koncepció és hosszú távú karriertervek nélkül magolta be. A külföldi tudás és technológia megtermékenyíti a szabad piacokat, a frigyből pedig innovációk és jólét születik a szocialista magyar ugaron – ismételgették a leckét a szocializmust elég jól, de a kapitalizmust még kevésbé ismerő közgazdászok. Bár a nagymértékben központosított kelet-ázsiai országok piacnyitása csak fontolva haladt, a közép-európai országokban azonban mintegy öt év alatt privatizálták az állam piaci vagyonának több mint ötven százalékát, általában jóval a könyv szerinti érték alatt. Ennek oka, hogy a döntéshozók – különösen hazánkban – általános csodaszerként, túlzott elvárásokkal tekintettek a privatizációra. Ez a kor szabadpiac-párti ideológiájának való megfelelési kényszerrel társulva a stratégiai szemlélet, a vízió és a szakértői kapacitások hiányával együtt oda vezetett, hogy a kritikus infrastruktúra külföldi befektetők kezébe került, a stratégiai befektetők leépítették a több évtizedes tudástőkét felhalmozó vállalatokat, a magyar cégek pedig elvesztették piacaikat – írja György László Egyensúlyteremtés című könyvében. Olyan országokban, amelyek határozott célokkal rendelkeztek, például meg kívánták védeni a munkahelyeket és állami tulajdonban igyekeztek tartani a stratégiai fontosságúnak tartott cégeket, a privatizáció sokkal mérsékeltebben haladt, sőt Lengyelországban meg is akadt, mert a kormányzat a neoliberális politikát követő magyar kormánnyal ellentétben szociális szempontokat is figyelembe vett és ebben a szakszervezetek támogatását is élvezte. A külföldi tőke térségbeli térnyerését Thomas Piketty új cikke is megerősíti, mely szerint a nyugati befektetők fokozatosan megszerezték a posztszocialista gazdaságok állótőkéjének negyedét (a lakáspiacot is beleértve), a vállalatokat tekintve ötven százalékát, a legnagyobb cégek esetében pedig még többet.

A cikk folytatása a kurucon.

https://kuruc.info/r/9/182520/

 Visszajelzés26. A torontói jegyzőkönyvek - Tudatos Társadalom — 2018-02-06 01:08 

[…] is feldolgozott szabadkőműveseket, illuminátusokat, a Bilderberg-csoportot, a CFR-t, az Európai Uniót, de tán még a templomosokat, az ufókat és a feketébe öltözött embereket […]

 25. zizzi — 2017-09-09 16:45 

no, ezt a cikket annyi helyre föl lehetne tenni, talán ide teszem, egész Európa sorsa is függ ettől…. sajnos 🙁

http://polgarportal.hu/az-ordog-vigyora/

 24. petiba — 2017-08-31 12:56 

„A Nyugat makacsul ragaszkodik a melegparádéjaihoz…Nálunk ez nem lesz, mert ortodox keresztények vagyunk.”…”Az EU-val kötött társulási szerződést illetően a nemzeti érdekek alapján kell eljárni. A nagyobb befektetések ígérete ellenére a nyitott piac politikája ténylegesen megöli a helyi termelőket, mert a helyi termelők képtelenek versenyezni az EU által támogatott termékekkel.”

Igor Dodon, moldáv államelnök

Lám, lám, vannak azért még eldugott helyeken normális, előrelátó, nemzeti érdekeket szem előtt tartó államelnökök is…

 23. eltakaritono — 2016-03-21 09:24 

@falseflag:

Nekem az a tapasztalatom, hogy nem érdemes a magyarokat leostobázni. Nézzük meg a németeket, franciákat. Egy átlag brit háziasszonyt. A gondtalan jólét nagy valószínűséggel negatív hatással van az intelligenciára, az éberségre, a kreativitásra.
Nem véletlenek azok a rasszistának tartott kutatások, és/vagy gondolkodók, akik megállapítják, hogy a meleg égövön azért nem születtek tudósok, feltalálók, gyárak, üzemek, mert a létfenntartáshoz adott volt minden (hogy azóta hogyan, miképp lettek kizsigerelve a meleg éghajlat adottságai, az már egy másik kérdéskör). Nem kellett küzdeni az ételért, a melegért, a télire való élelem raktározásáért, tartósításáért, téli, melegen tartó ruhaneműk létrehozásáért, közlekedésért, stb.
Ma a – főleg nyugati államokban található – jólét lustaságra, ezáltal testi és szellemi eltunyulásra kárhoztat. Mint a birkák a kövér legelőn.

Nem véletlen, hogy a szélsőjobboldalinak tartott (nevezett) pártok által követelt általános uniós mérleg elkészítésétől úgy tartanak a bürokratáink, mint ördög a tömjénfüsttől.

Amúgy még rengeteg tényező kimarad a támogatás/befizetés egyenletből. A kereskedelmi mérlegadatok nincsenek egyensúlyban a centrumállamok és a perifériák között, így számunkra a pl. a vámok elmaradása is nagy érvágás.

Amin csodálkozni szoktam, hogy a legegyszerűbb alapvetésen, bevétel-kiadás mérlegen milyen sokan annyit sem gondolnak végig, hogy az a hatalmas apparátus, az uniós tisztségviselőktől kezdve a szakértőkig, állandó tudósítóktól az utolsó intézmény-takarítóig, az uniós intézmények közüzemi díjaiktól a tisztségviselők utaztatásáig micsoda horribilis költségeket szakítanak le a befizetésekből, tagdíjakból. Tehát ha még egy fillért sem osztottak ki semmilyen támogatási alapokból, pályázati pénzekből, akkor is hihetetlen összegeket emészt fel csak maga az unió léte.
Az a baj, hogy olyan szabadságok adtunk – szereztek maguknak – a képviselőink, hogy szinte lehetetlennek érzem azt, hogy a tisztségviselőink ellenében bármilyen lépést megtegyünk, mi, akik úgymond „felhatalmaztuk őket”. Javarészt persze nem arra, amit tesznek, meg mondanak, de ez már őket legkevésbé sem zavarja.
Jövőbe tekintő, sürgős lépés lenne az unióból való kilépés, annak minden nehéznek tűnő következményével együtt.
Mert egy igen fontos tételt kihagytál abból, hogy mit is tudunk mi itt Európában még gyártani. Sok-sok egészséges élelmiszert.

 22. falseflag — 2016-03-20 22:08 

AZ EU (és a népvándorlás) téma komoly dolog. Rólunk van szó. Nem Glenn Miller, nem egy gyíkember, nem Djatlov, stb, hanem mi magunk.
Az első komoly EU konspiráció 1990-ben kezdődött. Érdemes visszaidézni Antall József, akkori magyar miniszterelnök keserű
reagálásait arra tényre, hogy ő naívan azt hitte, az EU mennyire örülni fog a magyarok szabadságának….
Az EU akkori nagyvállalatai viszont kétségbe voltak esve: mi lesz ott, ha a keleti ipari potenciál és olcsó munkaerő nekik versenyt állít…..
Rövid idő alatt tönkretették az ipari potenciálunkat. A magyarokét volt a legkönnyebb, a magyar kommunista vezetés kiprivatizált magának fillérekért mindent, és bezárta a fontosabb nyugati konkurrenciákat vagy átpasszolta nekik…..
Ekkor jött a második konspiráció. Berántottak bennünket az EU-ba, két dolog volt a cél: felvevő piac a saját termékeiknek, és olcsó munkaerő, mert a nyugatiak nem nagyon akartak már akkor sem dolgozni….A kutyát nem érdekli, hogy velünk mi lesz….
Az ostoba magyarokat könnyű volt elkapni: a politikai vezetés mohó és korrupt volt, a nép pedig korlátolt,
megtévesztették őket a határok átjárhatóságával, a magyarok összekeverték a kettőt, és a magyaroknak ez mindennél fontosabb volt….

Az Unió ma átláthatatlan bürökrata rendszer. A rendszer alapja a könnyű pénzszerzés a politikusoknak, akik cserébe mindent elfogadnak és aláírnak.
Elképesztő, látszólag demokratikus intézményrendszerek vannak…….de aztán jön Merkel és Hollande, és ők döntetek…
Hogy is van ez? És a legnagyobb kérdés, hogy róluk kik döntenek….
Az EU vezetése semmivel nem törődik, csak azzal, hogy a nemzeti érdekeket mindenütt drasztikusan elnyomják.
Kérdés, pl: az EU-s támogatások alanyi alapon járnak, vagy jutalmazási alapon?
Aki jól viselkedik,az kap, aki nem, az nem kap?
Hogy is van ez? Fizetni mindnekinek be kell a közösbe, de csak a jók kapnak vissza támogatás címén?
Ahol pályáztatási rendszer van, ott mindig van korrupció. Mindig, mindenütt.
Nemrég egy doku filmben egy olasz maffiózó mesélte el, hogy ma már a maffia is az EU-s pénzeket hajtja…
A sor hosszú felsorolni, kisebb-nagyobb ügyeket átnézve mekkora csapdában is vagyunk, és milyen reménytelen helyzet alkult ki…

Egy apró utolsó kérdés: miért kerülnek az új autók az EU-ban majd kétszer annyiba, mint az USA-ban?
Az autók, amiket itt gyártanak, hisz autókon és vegyipari termékeken kívül az EU nem tud semmit sem gyártani….

 21. logiszton — 2016-03-20 19:47 

@falseflag:
18.falseflag
A mibe kerül nekünk az EU? kérdéskörben az egyik legnagyobb átverés, hogy csak a támogatások és a befizetések összegeit hasonlítják össze. azt is manipuláltan a tgsági lét javára.
Igazából az EU-nak fizetett összeghez hozzákellene adni a munkanélküli segélyek/korábban ui. nem volt munkanélküliség/, szociális és „átképzési” támogatások, a nem termelő/korábban nem volt/ őrző-védő cégekre fordított kiadások összegeit is.

Természetesen még más egyéb Unió által generált kiadás is létezik, amit figyelembe kéne venni, de a fentieket mindenképpen, hiszen ezek folyamatosan terhelik a költségvetést.
Szóval irdatlan összeget adunk az Uniónak folyamatosan és ezen tételekkel még a cikkben sem számolnak.

 20. theodorus — 2016-03-19 07:15 

Az eu szimpatizánsoknak:

„Duncan Smith a BBC televíziónak nyilatkozva a minap kijelentette: Nagy-Britannia „nagyot lépne a fény felé”, ha távozna az Európai Unióból, mivel szerinte az EU nem gazdasági, hanem jóval inkább politikai képződmény, amelyet a migrációs válság miatt az összeomlás veszélye fenyeget.”

http://www.hirado.hu/2016/03/19/lemondott-a-brit-munkaugyi-miniszter/

 19. qdiace — 2016-03-15 23:28 

Hinnye, maj’ 5 éves a post, és én csak most veszem észre…

Ha van véleményed az Unióról, ne habozz ezt megosztani velünk

Miután — saját normáival is szembe menve — engedi a két cselák utódállamnak a Beneš-dekrétumokat, minősíteni sem tudom az EUSSR-t. 🙁

 17. rdos — 2016-03-13 15:15 

http://blog.atlatszo.hu/2016/01/onleleplezo-miniszterelnoksegi-kiadvany-az-unios-penzekrol/

Nem az Eu „gyarmatosít” minket, hanem a saját? többpártunk és kormányunk. 🙁

 16. petiba — 2014-10-24 23:04 

@FilcTroll:

Azaz az Európa Tanács jelképe. A brüsszeli gyíkok kitűzője. Nincsenek véletlenek, bloá :Q

 15. petiba — 2014-10-24 23:00 

@FilcTroll:

Elsőre szemnek nézném…Aztán eszembe jutott a halak csillagjegy szimbóluma, de az se az igazi.
De nem csak neki van ijennnye, lám, a többi hüllőn is van:

http://m.blog.hu/mi/minuszos/postimage/jelveny_1414077753.jpg

Megvan! Ez az!

http://www.pokolraveluk.com/content/index.php?option=com_content&view=article&id=36:eu-jelkepek&catid=6:titkos-tarsasagok&Itemid=43

 14. FilcTroll — 2014-10-24 21:58 

Ma OV beszélt az EU-ban, itt egy kép:

http://bit.ly/1ruMxLL

Mit ábrázol a jelvénye?

 13. rebel — 2014-10-22 23:48 

Az EU nem különben összeesküvés, mint a planétán bármely már ELIT ÁLTAL ALKOTOTT szerveződés. Akkor ugyanígy konspiráció az USA, az ENSZ, a Nato és sorolhatnánk még… Bizony a mindenkori elit (nevezzük azt arisztokráciának, nagytőkének vagy ahogy akarjuk) vagy ha tetszik hatalmat birtokló (bitorló?) tényezők kvázi konspirálnak érdekeiket mind lokálisan mind globálisan igyekeznek érvényesíteni és egyeztetni, szinkronba hozni, különféle paktumok formájában. Ezen érdekek leges legvégén van a kisember, a rabszolga tömeg… Ebben mi a fura? Teljesen „normális” elvárható és kiszámítható tőlük… Mitől nagyobb összeesküvés az EU, mint amit más világhatalmi tényezők tesznek, akár az iszlám hatalmak, akár Putyin, USA vagy épp ázsiai érdekkörök. Hát persze hogy mind egy aspektusból legalább konspirál, ahogy az egész elit mint olyan mindig is konspirált és konspirál a tömeggel szemben, amin élősködik, amit elnyom… Biztos van itt látnivaló? Van itt mit leleplezni? Szerintem önmagában az EU vagy hasonló globális szövetségek túl nagy vízfejek, túl sok tényező (prominens személy, állam vállalat stb) bólintott rá ahhoz, hogy az egészet egy nagy konspirációnak értelmezzük. Inkább ami érdekes lehet szerintem, hogy BENNE milyen – mint kukac az almában – igazán káros konspirációs tényezők vannak..???!!! A teljes nagy rendszer mint olyan, mint konteó értelmezése és leleplezése szerintem nem értelmezhető. Azonban a rendszeren belül szub-rendszerek mint konspiráló tényezők már nagyon is. Gondolok itt pl – bizony nem iránytalanul – az ilyen félbolond lózungokra, mint „Európa keresztény lesz, vagy nem lesz..!”… 😉

 12. h1jcsaba — 2014-10-22 11:50 

@h1jcsaba:
„Putyin elképzelése egy a független nemzetekre épülő új világrend.”
Innen:
http://hungarianrealnews.com/news.php?readmore=411&honnan=Nemzeti_Hirhalo

 11. h1jcsaba — 2014-10-22 11:07 

Kedves Albu!
Tőled kiragadva:…”nemzet és kultúra tkp. hetven éve megszűnt, és haladónak mondanak minden rájuk telepedett hazaárulót. Ügynökállam az egész,..:) DDD
Nálunk sem jobb a helyzet, ládd:
https://kuruc.info/r/9/56499/

 10. albu — 2014-10-22 10:21 

Elsősorban a mezőgazdasági jellegű Franciaországnak volt érdeke a német ipar hasznának lefölözése. (Arról ne is beszéljünk, hogy tíz évvel korábban a teljes német ipar leszereléséről és a töredéklakosság föltúrásra átállításáról, tkp. éhínség-lélekszámcsökkentésről majd Németország farmmá alakításáról is szó volt.)

Az ESZAK elveszi a németektől, ami kell, cserébe van bor és sajt.

*

Ennek ellenére feltűnő, hogy Németországot (bármit is jelentsen ez a fogalom) nem lehet megállítani, tkp. az egyetlen működő állama az EU-nak (csak a lakossága utálja a hazáját). A konteók akár együtt is igazak lehetnek, hiszen a német nemzet és kultúra tkp. hetven éve megszűnt, és haladónak mondanak minden rájuk telepedett hazaárulót. Ügynökállam az egész, csak a hivatalos nyelv maradt meg (talán a bűntudat fenntartására).

*

Mindkét nagy keresztény felekezet (r.k. és gör.kel.) magyarellenesség eszembetűnő. Csoda, hogy nem megy nálunk is nyíltan, de az államhatárokon túl már igen. Pl. évszázadok óta nem küldenek magyarul is beszélő papot Moldvába, pedig akkor pl. a városi lakosság negyede magyar volt. A román ortodoxia hagyományos és mély magyargyűlöletét talán nem kell bemutatni.

 9. rdos — 2014-08-06 12:01 

EU-konspiráció. Aki volt struktúrák része, az tudja hogy jóformán minden szervezetnek van olyan része, amiről a kívülállók nem tudnak, nem tudhatnak. Hogy ez „természeti törvény”, vagy csak ennek a „bájos”, fölé-alárendeltségen, (újabban korlátozott fedezetű) pénzrendszeren, valamint katonásdin-rendőrösdin alapuló világra szóló zsarnokság miatt van-e, azt nem tudom. Ez a tapasztalat. Sok minden konteónak indult, aztán kiderült hogy nem is. 🙁

Eu. Szerintem. Kellett hozzá két nagy háború a XX. században, hogy az európai győztesek is rájöjjenek arra a vérontás, az erőszak semmit sem old meg. Úgy meg főleg nem, hogy a győztesek (majdnem) azt kapták jutalmul, amit a vesztesek büntiből. Az angolok és franciák a 2. háború utáni hidegháborúban lényegében „elvesztették” gyarmatbirodalmukat. Nem figyelmetlenek voltak, hanem akaratuk ellenére, sok véráldozat mellett vesztették el.

Látva az 50-es évek amerikájának nagy gazdasági sikereit, ha nem akartak végletesen lemaradni, nem is lehetett más megoldásuk, mint a gazdaságaik „egybenyitása”, a nagy belső piac megteremtése érdekében. A demokrácia, a népek? országok? önrendelkezésének mára egyedüli exportőrének ez ellen nem lehetett kifogása.

Szerintem az Eu alapvetően jó, békés kezdeményezés, ettől az Eu-t alkotó nemzetállamok között zajlik a verseny, a dolgok mai állása szerint a németek erősen nyerésre állnak.

„Jogszabályi hierarchia” Azért szabályt erősítő kivétel is van, Abszurdisztán (kis hazánk). Eu-ra hivatkozással köttetik rá a kis települések közműves ivóvízzel ellátott, de szennyvíz közművel nem rendelkező lakóit az „arany árban” készülő szennyvíz hálózatra. Eu ilyent nem írt elő soha. Csak arra kötelez, hogy úgy adjam vissza a természetnek a vizet, ahogy azt kaptam „tőle”, vagy valami hasonló. Hogy akkor Eu miért nézi ezt el nekünk … Dehogy nekünk. A mindenkori politikai vezetésünknek? Szerintem két okból.

Mert az integráció mellett verseny is van (ha 40 cm-es kilátóra költik a böszme magyarok az Eu támogatást, hát tegyék).

Belpolitikai témákban meglehetősen visszafogott az Eu, tudja, erre ott vannak a nagyfiúk. A szokásos leosztást ma is láthatjuk Ukrajnában. Az amik a „jó fiúk”, a Szu, mára Oroszország a „rossz fiú”. Eu csak kapkodja a fejét, az ukránok, oroszok Luhanszkban elég forrónak érzik az új hidegháborút. Az anyukáknak meg a szive szakad meg.

Egy jó dolog van csak ebben. Végre fehéren feketén kiderült a kágébésekből lett oligarchák és politikusok nem a népük érdekét képviselik. Persze ez már off, másrészt sokaknak régen leesett már a tantusz, szóval csak ne örömködjek itten a minden rosszban valami jóval.

Jelen posztban 1 dolog zavar egy kissé, ahogy tiboru mester többi posztjában is. 4.1.

Miért a „zsidók” megnevezést alkalmazza tiboru, mikor a „cionista” a korrekt megfogalmazás. Hiszen a legtöbb zsidó nem is cionista, és sok cionista nem is zsidó. Az első halmazra egy link.

http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2014/08/a-cionista-izraeli-allam-valodi.html

Na, de ez már télleg Off.

 8. nkristof98 — 2014-01-07 20:50 

Szabadkőművesek?!
Sajnos manapság léteznek (tényleg)titkos szervezetek…

 7. toldimiklos — 2012-04-18 20:05 

A szatelit országokban első lépésben tönkreteszik az agrárgazdaságot,majd az ipart. Az ország saját termelő tőke hiányában, szinte mindenből behozatalra,és állandó hitelekre szorul,majd reménytelenül eladósodik. Végül az egész országot megszállja a külföldi tőke,a haszon a bankokba áramlik. Brüsszelen keresztül megvalósul a totalitárius rendszer,mely megfosztja a nemzetállamok népeit szabadságuktól,önrendelkezési joguktól,a földhöz,vízhez,energiához,és ásványi kincsekhez való természetes tulajdonjoguktól.Minden tulajdonjog a banktőke kezére száll.
A határok lebontásával és a szabad utazás lehetővé tételével egyidőben megkezdődik a kulturális elsekélyesedés,a nemzeti jellegzetességek megszüntetése. Ma már ott tartunk,hogy az árukínálat a tagállamokban kb.80%-ban azonos. Megszűnik az utazás értelme is lassan,tehát az egyetlen pozítív vívmány is jelentőségét veszti.
Aki elavultnak tartja a nacionalista szemléletet,ami természetesen alakult ki világszerte,annak figyelmébe ajánlom,azt a tényt,hogy az internacionalizmus erőltetése sehol nem hozott békességet,egyenlőséget,és testvériséget az elkevert nemzetek között. Minden fajta természetes ösztöne,az önmagához hasonló egyedekhez való vonzódás,az idegentől való elhatárolódás. Ezért folyik ma gőzerővel a kulturális rombolás,hogy a nemzetek közti különbségeket erőszakkal megszüntessék. Én magyarnak születtem,és így egy fél évszázad élettapasztalatával állítom,hogy minket például ez az erőszakos kultúrarombolás igen érzékenyen érintett. Az elhülyülés iszonyatos méreteket öltött.
Ezer év kultúrája,és tudása néhány évtized alatt köddé foszlott. Húszmilliós egykori nemzetünk fél millióra zsugorodott,a többi már kulturálisan nem tekinthető a magyar nemzetközösség tagjának,mivel már semmiben nem őrzi a nemzeti jellegzetességeket,beleértve a nyelvet is. (magyar holokauszt)
Azok a nemzetek,akik előtte sem voltak sokkal fejlettebbek kulturálisan a Homo Erectustól,-nem sínylették meg ennyire a csatlakozást.
Ezek a tendenciák azt a célt szolgálják,hogy kialakítsanak egy hatalmas,sötét tömeget,közben egy igen szűk elitnek jólétet teremtenek azon az áron,hogy elárulják nemzettestvéreiket. Az igazi tudás,és minden hatalom azonban,mindössze pár száz ember kezében öszpontosul.
Első lépés Európa leigázása,majd Amerika,és Ázsia jön teveik szerint.
Ezen dolgozik a szabadkőmüvesség már jóideje,de most egybeolvadtak a Bilderbergesekkel,meg az többi okkult barommal a világ leigázására.

 6. axiomer — 2012-02-10 21:05 

Freeblogos fájlra linkelsz, nem tudom, nem lenne jobb esetleg ezt is átköltöztetni.

Ui.: tudom, hogy a blog.hu átköltöztető hibája, de gondoltam szólok.

 5. kekec — 2011-11-18 17:48 

A Bécsi út „másik végén” olcsóbb a ser és jobb, a Bécsi út másik végén az órabérek is mások…
1848 utána kiegyezés, a kontinens első földalattija, Ganz, Weis Manfréd
1956 utána legvidámabb barakk
1989 a köztársaság kikiáltása utána
Ganz–>Milenáris park
MOM–>MOM park
Csepelművek — Csepeli ipari park

A sort bárki tudja folytatni

A kiutat a történelem megmutatta…

 4. En — 2011-11-13 20:30 

Az összes magyar szolgáltató egy nagy nulla. Jó hogy ingyenesek, de ezért még az is sok. A legalapvetőbb a napi mentés egy szerveren, még ha nincs is raid, ami korántsem lenne túlzott elvárás. Nem vagyok blogos, sőt többek között miattad is kedveltem meg, de vidd külföldire. Ahogy a freeblogra, oda is követnének sokan. Persze reklámozni is kellene akkor, de ott a többi blog ahol írsz. Valamint én is talán Tunguzka miatt találtam meg a blogodat a Google segítségével. Ha nincs ilyen írásod véletlen, akkor mást kerestem, de viszont egy újabb téma :-).

 3. 179283 — 2011-11-13 01:08 

(Jaaaaj, de jó, hogy megmenekültek a posztok és a kommentek! Nagy vagy, Tiboru! 😀 És mindenki, aki segített neki!)

Ezt találtam, és elgondolkodtatott benne egy bekezdés:
http://www.mindennapi.hu/cikk/tarsadalom/egy-even-belul-levalthatjak-orban-viktort-/2011-11-11/9523?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_11_13&utm_campaign=index

„A görög „mentőcsomag” egyébként egy hatalmas privatizációról szól, amelyben a vízművek, a villamos energia és a kikötők is szerepelnek az eladásra váró tételek között. Róna Péter portálunknak kifejtette: „jelenleg az zajlik, hogy a periféria országaiban a megválasztott politikai vezetőket az EU lecseréli a saját embereire. Az új görög miniszterelnök, Papadémosz az európai jegybank alelnöke, Mario Monti, aki valószínűleg Olaszország miniszterelnöke lesz, a brüsszeli európai bizottságnak volt belső piaci biztosa. Ez azt jelenti, hogy Olaszországban is lesznek privatizációs folyamatok, és ezt már le is írták. A valutaalap és az IMF levélben szólította fel Silvio Berlusconi olasz miniszterelnököt: Olaszország nevezze meg, hogy évenként miként tud 5 milliárd euró állami vagyont, ingatlant eladni, amely összeget teljes mértékben az adósság törlesztésére fordítaná.”

Szóval, amiről nem nagyon beszélnek a híradóban és a nyomtatott sajtó sem nagyon emlegeti: a görögök és az olaszok megmentésében a lényeg a privatizáció, a privatizáció és a privatizáció. Persze, biztos, hogy lehet rá ésszerű és elfogadható gazdasági magyarázatot adni, csak sajnos nekem a Zeitgeist jutott az eszembe. Annak is a likvidátorokról szóló része…

 1. Aaron — 2011-11-12 22:33 

A cél a világkormány… ergo, szabadkőművesek. 😉

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök