2013-11-21–13:10

A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)

Sokan kértétek, hogy a Konteókönyvben megjelent, de az online-választékból hiányzó témát is meg lehessen beszélni. Kicsit tétováztam ugyan, de végül beláttam, hogy az elmúlt évtizedek egyik legfelkavaróbb magyar bűnügye nem maradhat említés nélkül itt, a Konteóblogon sem. Már csak azért sem hallgathatunk róla, mert a nyomozás első perceitől az elkövetőként végül elítélt személy szabadulásáig az eset köré font teóriaháló sűrűsége és kuszasága kiválóan igazolja az összeesküvés-elméletek keletkezésének egyik ökölszabályát: minél nagyobb a homály, annál több a konteó. Az alábbiakban pár bekezdést olvashattok a könyv Tánczos-konteójából, majd ezt követően a kommentek között mindenki elmondhatja véleményét, ahogyan azt a többi témánál már megszokhattuk.

1998. április elseje van, borongós szerdai nap, délelőtt még esett is. Körmenden járunk, ebben a Vas megyei csendes, nyugodt kisvárosban, az osztrák határtól alig tíz kilométerre. H. Zsófi, egy 11 éves helybéli kislány 17.20 óra körül indul haza a zenei különóráról, miután édesapja (előzetes ígérete ellenére) nem várta a suli előtt. Mivel az ilyen esetekre a gyereknek van lakáskulcsa, s a zeneiskola még egy kilométerre sincs a lakástól, 17.35-kor már otthon is van, egy többlépcsőházas lakótömb harmadik emeletén. Hazaútja során több ismerőssel is találkozik, tehát mozgását percnyi pontossággal rekonstruálni lehetett.

[…]

Tánczos Gábort húszszor hallgatják ki, ebből vagy hat alkalommal beismeri a tett elkövetését, s körülbelül ugyanennyiszer vissza is vonja egyre összefüggéstelenebb vallomásait.

[…]

A rendelkezésre álló információkat összevetve a gyilkosságra nagy valószínűség szerint valamikor 17.35 és 17.55 között kerül sor. Ha a hivatalos verziót figyelembe vesszük, ez az az időablak, amelybe Tánczos cselekményének be kell illeszkednie ahhoz, hogy ő legyen az elkövető. Húsz perce van ahhoz, hogy bemenjen a H. család lakásába, ott szóváltásba keveredjen áldozatával, dulakodjanak, belökdösse a nappali szobába, az ágyra lökje, elvágja a torkát, majd fizikailag és érzelmileg lehiggadjon, s a harmadik emeletről felmenjen a negyedikre beszélgetni az ismerősével.

[…]

Szexuális agressziónak nyomát sem találták Zsófi testén. Sem a ruháját nem kísérelték meg letépni, sem nyál- vagy ondónyomot, sem harapást nem fedeztek fel a kislányon vagy környezetében. A lakásból semmi sem hiányzott, tehát klasszikus rablógyilkosságról sem lehet szó, úgyhogy a nyereségvágy szintén kizárható.

[…]

Mennyire vall szakmaiságra, hogy a rendőrség két nyomozója tudomásul veszi egy gyilkos beismerő vallomását, majd minden további nélkül hazaengedik anélkül, hogy ezt jegyzőkönyvbe foglalnák?

[…]

Miért kellett az igazságügyi orvosszakértőnek a lépcsőházban közel három órán át (este tíztől hajnali háromnegyed egyig) várakoznia arra, hogy beléphessen a lakásba és megállapíthassa a halál beálltát? Igaz-e, hogy ezalatt odabent rendőrök tevékenykedtek? Tényleg rendőrök voltak? És vajon mit csináltak?

[…]

Kitől származhatott a Zsófi körmei alatt talált, „feltehetően vérrel szennyezett bőrmaradvány”? Egy biztos: nem Tánczos Gábortól, mert ezt ellenőrizték.

[…]

Azt hiszem, nem vagyok egyedül a kíváncsiságommal: annyira, de annyira szeretném tudni, hogy mi is történt valójában azon a borongós körmendi késő délutánon, s miért alakultak úgy a dolgok, ahogy végül alakultak.

Kommentelésre fel tehát! Ha még nem ismernéd a Tánczos-konteókat, nincs más dolgod, mint kézbevenni a Konteó 1-et, elolvasni a húsz oldalas cikket, majd visszatérni ide és elmondani a véleményed az ügyről.

A könyv bolti ára 2940.- forint, de az on-line felületeken jelentős (akár 20%-os) kedvezménnyel is találkozhat a vásárló, például a Göncöl Kiadó oldalán, ahol külföldre szóló rendeléseket is felvesznek, természetesen az érvényes postázási költségek fejében. Ezen kívül a Librinél, a Molyboltban, a Polc.hu-nál, illetve a Bookline webshopjában is hozzáférhető (amíg el nem fogy). Aki idegenkedik a netes vásárlástól (vagy zsebbe kapja a jövedelmét és nincs bankkártyája vagy folyószámlája), az bemehet a Libri vagy az Alexandra könyvesboltjaiba és ott veheti birtokba a kötetet.

És mivel ez egy ilyen kurtafurcsa poszt, a szavazás is hasonló lesz: nem vesztegetjük az időt finomságokra és árnyalatokra, csak arról kell véleményt nyilvánítsatok, hogy:

Kategória: EgyébCímkék: , ,

329 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 329. qdiace — 2023-04-19 08:04 

@albu: Rákos ember halála nem is annyira rejtélyes…

Ilyenkor szokott az lenni a scenario, hogy maradt az igazi tettesben egy szemernyi lelkiismeret, s a hosszú ideje tartó vívódás kiírodott a testre.

Namost az lesz neki egy gigabukó, ha bevallja, és gyógyulásnak indul, mert akkor aztán „öri böri”*, és nem lesz olyan közeli a megváltó halál!

Mennyi az annyi? Szántai Attila és ügyvédje kerek egy milliárdról nyújtottak be keresetet, amiből elsőfokon 80 millát ítéltek meg, majd ma másodfok 100-ra emelte.

Mindezt úgy, hogy Szántai 6 évet ült. Namost akkor Tánczoséknak…

*Ha helyes a jogértelmezésem, a gyilkos nem is kaphat tényleges életfogyit. A gyilkosság ui. olyan Btk. hatálya alatt történt, ami csak nagyon extrém esetekben, gyakorlatilag kiszabhatatlanul tette lehetővé a ténylegest.

 328. albu — 2023-04-17 22:19 

Remélem, nem hallunk rákos beteg rejtélyes haláláról, és Tánczoséknak lesz lehetősége széjjelperelni az életüket tönkretevőket, és nem a mi pénzünkből, hanem az illetékes elvtársokra ráterhelik: https://tenyek.hu/video/megsem-o-a-gyilkos
https://tenyek.hu/cikkek/kormendi-gyermekgyilkossag-25-ev-elteltevel-nyilatkozott-tanczos-gabor-anyja

 327. adani — 2019-05-10 13:37 

@qdiace:

Igen, ez is igaz, ott sem érdekelte a bíróságot a tények. Ott voltam az ítélet hirdetésen is.

És hát igen lehet valaki, annyira sebezhető meg labilis, hogy még fizikailag nem is kell bántani, elég a kiadós lelki terror meg pszichikai nyomás, akár hangosan ráordítás meg fenyegetés órákon át esetleg ÁVH-s vallató módszerek mint pl. szembe világítás, alvásmegvonás stb. hogy azt is beismeri ha kérik, hogy ő lőtte le Kennedy-t, csak hagyják már ezt abba. Így meg ráverhetnek bármit.

 326. qdiace — 2019-05-10 13:09 

@kaffer:

Biztos naiv vagyok, én azért még remélem hogy nem úgy oldanak meg egy gyilkossági ügyet, hogy itt egy pszichésen labilis gyerek, verjük rá, aztán gyerünk sörözni.

Én meg már nem merem remélni ezt sem. 🙁 Szeptember 4-én írtad ezt, pontosan 10 nappal később született elmarasztaló ítélet a Tolvajkergetők ellen, akik merészeltek önvédelemből leütni egy rájuk támadó, becuccozott drogost. Ld. még a mellékelt ábrát, vagyis a megelőző 3,5 évet. 🙁

Ha úgy gondolod, hogy TG a tettes, akkor plz kíséreld meg megválaszolni a 210. kommentben írt kérdéseimet.

 325. petiba — 2018-09-06 08:55 

@kaffer:

Nos, az összes többi konteós oldallal szemben azért ragadtam le ennél az oldalnál, mert
1. hosszas kutakodás után (:D ) úgy döntöttem, hogy tiboru számomra hiteles figura
2. a konteók felépítése mindig azzal kezdődik, hogy tiboru leírja, hogy mi az, amit TUDUNK, és mi az, amit csak a fix infókból megpróbálunk kitalálni, azaz az ellenőrizhető valóságból milyen elméletek következHETNEK. A tények a makacs dolgok, az azokból következő konteók pedig engedékeny és simulékony dolgok 😀

Tánczos Anyjának összeveréséről, Balaton Balázs összeveréséről, és dr. Lépoldné összeveréséről tudomásom szerint látleletek és rendőrségi feljelentések születtek, melyeket ismeretlen tettessel szépen „lezártnak nyilvánították”.

Az alábbiak pedig, úgy gondolom, az én vélekedésemet támasztották alá:

285. tiboru — 2017-04-05 16:48

@balatonbalazs:

Kedves Balaton úr, engedjen meg két megjegyzés.

1.) Az információim zömét saját forrásból és kútfőből szereztem, s ha ezek megegyeznek az ön információival, az azt jelenti, hogy vagy mindkettőnk rendőr volt 1998 tavaszán (én igen), vagy mindkettőnknek jó forrásai voltak (nekem igen), vagy mindketten egyformán értékeltünk bizonyos tényeket, amelyek nyílt forrásból hozzáférhetőek voltak az első percektől kezdve. Vagy mindhárom eset fennáll, nem tudhatom. De ha két szerző ugyanarról a bűncselekményről ír, és mindkettő RAGASZKODIK AHHOZ, AMI MEGTÖRTÉNT, akkor óhatatlanul előfordulnak azonos tények. Szerintem. És ha ön (is) megírta, hogy – például – 1998. áprilsi elseje szerdára esett és én is, akkor ön szerint én ezt az ön könyvéből vettem? Sajátos észrevétel és álláspont.

2.) Nyilván nem olvasta a cikket a Konteó 1-ben, ahol a 378-379. oldalakon (ahol önt név szerint kétszer is megemlítem, mint “a körmendi ügy egyik legszakavatottabb ismerőjét”) kifejezetten fejet hajtok az ön újságírói munkássága előtt, a Mai Napban megjelent cikksorozatáról és könyvéről külön megemlékezve. Azért mondom, hogy nyilván nem olvasta a teljes cikket (amelyből ez a poszt csak részleteket tartalmaz, miként a címe is mutatja), mert máskülönben nem tenne ilyen fellengzős, kicsit sértődött hangulatú kijelentést. Nyilván.

Ha a fentiek alapján esetleg elnézést szeretne kérni a bújtatott plágium-vádért és/vagy másért, itt nyugodtan megteheti a kommentek között. Gerincesen, egyenesen, ahogyan az egy korrekt újságírótól szerintem joggal elvárható.

Üdvözlettel további jó munkát és eredményes tényfeltárásokat kívánok,

tiboru
Válasz ↓

 324. kaffer — 2018-09-06 00:15 

@petiba: Balaton Balázs könyve nem volt a kezemben, de sok idézetet olvastam belőle itt ott. Tudod, sokan azt nem hiszik el, hogy Tánczos a hunyó, én meg az fordítva vagyok bekötve, a könyvet nem veszem készpénznek. Mert az írójának vagy az volt a célja, hogy tényleg feltárja az igazságot, vagy az hogy kurva sok fogyjon belőle és csörögjön a kassza. Így aztán vagy valóban megtörténtek a verések, vagy csak jól néztek ki a könyv promójában. Mindig ez a rohadt bizonytalanság, de hát végül is konteózunk 🙂

 323. petiba — 2018-09-05 21:12 

@kaffer:

Az teljesen tuti, hogy nincs ki az összes kereke a gyereknek, afféle agyonkényeztetett kockafejű („nem is vagy te kockafejű, Petike…)
Amit az anyjáról írsz, az is rendben van, az már kevésbé, hogy őt is összeverték. Meg az írásszakértőt, meg az oknyomozó Balatoni Balázst. Ez már önmagában nagyon más és eltérő az „átlaggyilokhoz” képest.
Nem tudom, elolvastad-e a B.B. könyvét, azért ez – én úgy gondolom, – elég megdöbbentő. Ha „csak a megveretésekről lenne szó”, akkor azt mondom, lehet éppúgy a maffia, mint a gumitalpúak, és fohászkodjunk az Első Tervezőhöz, hogy a kettő ne legyen ugyanaz. DE. Mivel ott az a titkosításos ügy is, na az (még) nem a maffia feladata (lehetősége). (Bár talán nem csak én találkoztam azzal, hogy gugli barátunk a Pintér Sándor neve mellé mit társított első találatként, elég sokáig.)
Az szerintem elég nagy valószínűséggel megállja a helyét, hogy nem ez a zavart madár volt a tettes. De hogy ki volt a gyilkos, és mi volt az ok, azt valszeg tényleg nem fogjuk megtudni, de majd az utódaink igen, csak őket már irtóra nem fogja érdekelni. Hacsak nem lesz egy tökös kormány, amelyik megszünteti ezeket a tenyérbemászó titkosításokat.

 322. kaffer — 2018-09-04 11:20 

@petiba: Nyilván, hall az ember ilyesmit, lát filmeket a témában. Ami nekem biztosnak tűnik, hogy Tánczos nem 100-as, erről azt hiszem felesleges vitát nyitni. Az anyukáját meg kit védjen 10 körömmel, ha nem a „beteg” fiát, ez így van rendjén, ha bűnös, ha nem. Biztos naiv vagyok, én azért még remélem hogy nem úgy oldanak meg egy gyilkossági ügyet, hogy itt egy pszichésen labilis gyerek, verjük rá, aztán gyerünk sörözni. Az igazán elgondolkodtató az lenne, ha kiderülne, hogy tényleg nem Tánczos volt. Mert a környéken sem előtte, sem utána nem történt még csak hasonló eset sem.. De attól tartok ez is a Gyatlov sztori kategóriájába fog tartozni, sosem derül ki a dolog. Aztán ha valami kiderülne, mondjuk bizonyítva lenne hogy valóban Tánczos volt, azt sem hinné már el az emberek nagy része, mert biztos ez is csak félrevezetés.

 321. petiba — 2018-09-03 13:44 

@kaffer:

Én is befejeztem a „követést” 😀
A kérdésedre válaszolva azért lenne egy-két ötletem.
Némi „fizikai és biológiai következményekkel járó rábeszélés” biztos könnyíthet a helyzeten, plusz még esetleg egy kis pszichokémia is. A metamfetaminról szerintem átlag krimi-, akció-filmrajongó biztos hallott, de a még ismertebb, kémfilmek kötelező alkatrésze az „igazságszérum” is szóba jöhet, amennyiben az „igazság” befolyásolható. Ha nem befolyásolható, akkor mondjuk visszájára fordulhat a helyzet.
Ha tényleg nem ő követte el, akkor valszeg kell hozzá egy eleve labilis ideg- és/vagy elmeállapot, plusz még a kellő – gyaníthatóan ritkán reklámozott és a munkaköri leírásokban még ritkábban szereplő gumitalpú „befolyásoló képesség”, kellő „ráhatás-képesség” is.
Tánczos tanúként lett beidézve egy csomószor a rendőrségre, majd egyszer csak váratlanul beismerte, (?!) hogy ő a gyilkos, majd visszavonja, így nem készül a beismerőről videó, de a rendőrségről ezután HAZAENGEDTÉK !!!

A későbbiekben ez hangzik el az anyától:

„Lehet, hogy a gyilkos terelte Gáborra a gyanút, de az is lehet, hogy a rendőrök kiverték belőle a vallomást és ezzel elintézettnek tekintik az ügyet.

– Kiverték a fiúból a vallomást? Egy ország figyeli a nyomozást. Ekkora bakit mégsem követhetnek el a rendőrök!?

– Nem csak verték, de gyógyszert is adtak neki – folytatja.

– Verés és gyógyszer? Ennél súlyosabb vádakat ritkán hallani a rendőrséggel szemben.

– Másképp nem tudták volna rábizonyítani Gáborra a gyilkosságot. Maga mit tenne, ha hetekig nem hagynák aludni, egy százas körtébe nézve kellene eldiskurálnia tizenkét órán keresztül, szünet nélkül a nyomozókkal, miközben végig azt mondanák: ?Te beteg vagy, téged nem lehet elítélni. Egy ország fog ünnepelni, ha beismered a gyilkosságot! Úgysem kerülsz börtönbe, mond meg, hogy te voltál!?

– Ezt mondták a rendőrök?

– Igen. Az egyik hajnalig tartó kihallgatás után Gábor hazajött, leült az ágyam szélére. Reggel hatig mesélte, mit csináltak vele Szombathelyen. Akkor mondta ezt is. Miért hazudna nekem? Én vagyok az egyetlen, aki segíteni tud neki. Mindig, mindent megbeszéltünk egymással. Titkolózás nélkül éltünk mindig – hozakodik elő a család belső dolgaival is Gyöngyi, csak hogy bizonyítsa igazát.”
Balaton Balázs
https://reakcio.wordpress.com/category/balaton-balazs-a-tanczos-dosszie/

 320. kaffer — 2018-09-03 11:00 

Jól elmaszatoljátok itt a „vért”. Általában elolvasom az új hozzászólásokat, de bevallom ezt egy ideje már nem követem. Inkább azt mondja meg valaki, hogy vallhat be valaki többször egy olyan gyilkosságot, amit nem követett el.

 319. déjvid — 2018-09-02 22:14 

Szégyenkezni…? 😀 Mégis miért…??
(Remélem feltűnik, hogy amikor írok neked valamit, akkor azt mindig előzetes alapos utánanézés előzi meg. Ha ez nem tűnik fel, akkor most mondom… Igen, előfordul, hogy egy későbbi hozzászólásban javítom magam, de általában ezt is jelezni szoktam.)

1. Azt, hogy szó sincs a vér elfogyasztásáról, egy petiba nevű felhasználó szólta hozzá 2017. 03. 30-án 17.32-kor. Majd 2018. 08. 27-én 9.26-kor petiba beidézte ezt a korábbit, kiegészítve egy Eötvös Károly idézettel, ahol a „tehát szó nincs a vér elfogyasztásáról” mondatrész vagy petiba sajátja, vagy még az Eötvös Károly idézet része, számomra nem pontosan derül ki.
Sok más forrásban is olvastam azt, hogy a vér felhasználása nem az elfogyasztás, hiszen az tilos; és hogy a zsidók mindig élesen kikelnek a vérvád ellen, merthogy az (szerintük) a vér elfogyasztásával vádolja őket; holott mi átlátunk a szitán, nem elfogyasztják a vért, hanem felhasználják mindenféle vallásos / okkult dologra.
A kérdésem tehát áll: az a számtalan középkori vérvádas eset, amiben pont hogy a vér maceszba sütése volt a vád, akkor most „igaz” vagy „nem igaz”…?
Ha nem érted, hogy miért kérdezem ezt, akkor jelezd kérlek 🙂

2. Legelőször valóban azt írtam, hogy a zsidók nem használják semmire a vért a vallásuk során, az egyiptomi tíz csapás során az ajtó megjelölése egyedi eset volt, ami a kultuszban nem ismétlődik. Miután megnéztem a Bibliát, rájöttem, hogy ebben tévedtem, Mózes a szövetségkötéskor használt vért, illetve később is (bizonyos jól körülírható esetekben) használtak vért az áldozatbemutatás során. Ezek az alkalmak azonban nem a pészáchoz kapcsolódnak. A pészach esetében, mint általában az áldozatbemutatások esetében, a vért hulladékként kezelik, eltávolítják az áldozati állatból és az oltár mellé öntik. Amíg állt Jeruzsálemben a nagy templom, addig minden reggel és este mutattak be ilyen áldozatot. A templom pusztulása után ezt a szokást nagyrészt feladták. Mutattam neked egy videót, hogy hogy néz ki egy ilyen áldozatbemutatás, van ugyanis olyan fanatikus csoport, amelyik a templomhegyhez a lehető legközelebb mutat be ilyen áldozatot manapság is, és éppen pészachkor. (ezt a videót a hozzászólásom vonatkozó részével ignoráltad, amit onnan vettem észre, hogy legutóbb nagy mellénnyel elém tártad mint „bizonyítékot”) Mindezekkel együtt a zsidó vallásban ma is mondják, hogy pészachi áldozatok, ami azonban a legtöbb zsidó esetében az utóbbi ezerkilencszáz-akárhány évben nem az élő állat megölését jelenti. Ahogy régen se: amint írtam, régen minden reggel és minden esete volt áldozat a templomban, a pészach alkalmával nem volt semmilyen rendkívüli ezekben az áldozatokban (amennyire tudom).

3. Az istenítéleteket (tetemre hívás, párbaj, tűz- és vízpróba) az egyház betiltotta a 13. század elején és megtiltotta az egyháziaknak, hogy ilyesmiben részt vegyenek. A szokás ettől még természetesen élt a világi törvénykezésben.
Az inkvizíció, ami eleve gyűjtőfogalom, nem ítélt halálra senkit. Börtönre igen, vagy vezeklésre (kereszthordás stb.), de halálra nem. A legsúlyosabb büntetés az „elbocsátás” volt, az a fajta kiközösítés, aminek során az illetőt az egyház elbocsátotta magából; ezeket az elbocsátottakat aztán a világi hatalom megégette máglyán. A középkori (nem a spanyol) inkvizíció, bármilyen furcsa is, az eretnekgyanús elemek védelmét szolgálta a lincselésekkel és a világi hatalom tisztogató akcióival szemben (pl. Barbarossza Frigyes akire azt mondta, hogy eretnek, annak kitépték a nyelvét vagy megégették…) Kötelezően betartandó szabályok mentén teológiailag magasan képzett kolduló szerzetesek folytatták le az eljárásokat, és messze nem mindenki halt abba bele (pl. egy Bernard Gui nevű főinkvizítor hat év alatt 600 embert vonatott eljárás alá, ebből egy esetben alkalmaztak kínvallatást)
A spanyol inkvizíció alapvető feladata a frissen betért keresztények (zsidók, mórok) védelme volt a népharagtól és az előítéletektől. Eljárásuknak döntő többségében ezért megkeresztelkedett, de nem keresztényi életet élő zsidók voltak. Működésének 350 éve alatt kettőszázezer embert fogtak perbe, ebből tízezer embert végeztek ki inkvizíciós eljárásokat követően.
Az inkvizíció az egyház illetve a sötét középkor szimbólumává vált, a tetteit jelentősen eltúlozzák az egyház- / vallásellenes erők kb. a felvilágosodástól, francia forradalomtól kezdve (a francia forradalom során több embert végeztek ki, mint eretnekség / boszorkányság miatt előtte összesen… ennyit erről)

4. Jézus, János evangéliumának nyolcadik részében…
…az megvan, hogy ezt a beszélgetést azokkal folytatja le, akik hinni kezdenek benne? (Jn. 8:31)
…illetve hogy nem veszik észre a zsidók, hogy az Atyáról beszél…? (Jn. 8:27)
…illetve hogy alaposabban végigolvasva nem (vagy nem csak) Isten – ördög, hanem Ábrahám – ördög ellentét van ebben a tanításban?
Maradjunk akkor Jánosnál.
Jn. 5:18: „az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel”
Vagy ez: „Dicsőséget emberektől nem nyerek. De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek: Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok. Mimódon hihettek ti, akik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, amely az egy Istentől van, nem keresitek? Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek. Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő. Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?” (Jn. 5:41-47)
„csodálkozának a zsidók, mondván: Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!” (Jn. 7:15)
„Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek.” (Jn. 4:26)
„Én és az Atya egy vagyunk. Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt. Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem? Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.” (Jn. 10:30-33)
Stb.

Atya – Fiú – Szentlélek: Szentélek szerepel az evangéliumokban is, de akár a teremtés könyvében is. Hogy melyik kereszténységben van szentháromság? Amelyik a Bibliára épül. A többivel nincs dolgom, mivel esélyesen nem kereszténység (max a nevében).

Jézus nem mondta, hogy Jahve az atyja, mert ez a szó tabu volt, a főpap mondhatta ki évente egyszer a Szentek Szentélyében. Az írásokban a Jahve nevet Adonajnak (Úr) olvasták ki, vagy Elohimnak (Isten). A szó olyannyira tabu volt, hogy az ejtésében máig bizonytalanság van, legvalószínűbb a jahve, de a héberben ugye csak j-h-v-h van, ennek olvasata a „Vagyok A Vagyok” vagy a „Vagyok Aki Vagyok”. A jelenlegi zsidó vallásban hassém: „a Név” jelöli az Istent, az előbbieken túl. De ez mindegy is: láthatóan a korabeli zsidóknak nem okozott gondot, hogy összerakják: Jézus az Isten fiának és egyben a Messiásnak hirdette magát.
Sőt, kis pikáns a végére, Jn. 8:58 „Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.” – én vagyok, az olyan mint a vagyok a vagyok (és erre majdnem megkövezik!)

5. Ariel Toaffot nem a zsidók támadták és nem antiszemitizmus miatt, hanem a történészek támadták alapvető szakmaiatlanság miatt. De ezt leírtam. A könyvéből ki is szedte azokat a részeket, amik történész szemmel nem állják meg a helyüket. És nem arról van szó, hogy „érzékeny” témát érintett, hanem hogy forráskritika nélkül átvette egy középkori, kínzással kicsikart vallomásokra épülő per anyagait, és azt megtörtént tényállásként ismertette. Mintha az ötvenes évek ÁVH / koncepciós per stb. témában úgy írnál tanulmányt, hogy kizárólag korabeli hivatalos magyar forrásokat használsz…

6. Holokauszt kapcsán: „Nácileszármazottakként egyetlen népcsoportnak fizetünk kárpótlást. Rendben van. Biztos nem a holokausztra gondoltál, amikor a háborúban elszenvedett eseményekre hivatkoztál, hanem valami egész másra…” Tehát…?

7.
„7. ld. 6.”
Ezt mind válaszolod, miután beégtél a kamu talmud-idézeteiddel…?

8. „az évi kb. 10.000-ről már évi 16-17.000 körülire ment fel évente az eltűnt gyerekek száma” OK, ezt nem tudom. De kíváncsi vagyok, megpróbálok utánanézni, utánakérdezni.

9. Nekem úgyse hinnél, de Tiboru biztos el tudja neked mesélni (illetve utána tudsz nézni annak), hogy mi az a nyílttá tétel… meg hogy pl. egy titkos nyomozás során begyűjtött bizonyítéknak mi lehet a sorsa. Meg hogy mindezekkel együtt mennyire képzelhető el az, hogy van titkosított bizonyíték „A” ellen, de azt valamiért nem használják fel (eddig ez bőven elképzelhető!) de megvádolják és több fórumon egységesen elítélik „B”-t ugyanebben az ügyben úgy, hogy nem volt hozzá semmi köze. Nem tévedhetetlenek a bíróságok nyilván, de azért ez túlzás…

10. A grafológus szakértőnek arra van (volt) szakértői kompetenciája, hogy 1.) feltett kérdésekre adott írásos válaszok alapján megállapítsa, a leírt válasz igaz vagy hamis; 2.) megállapítsa, hogy az adott írás elkészítésekor milyen lelkiállapotban volt az illető; 3.) általános személyiség-jellemzést adjon. (2006-ban megszűnt a lehetőség, hogy grafológus szakértővé váljon bárki is, 2016-tól pedig törölték az összeset a névjegyzékből, mert nagyrészt áltudományos baromság, kisebb részben pedig nem validálható a módszer.) Amíg működött grafológiai szakértés a büntetőügyekben, addig az első lehetőséget jogilag tartotta több bíró aggályosnak (mert a hazugságvizsgálatra aprólékos és szigorú szabályok vonatkoznak); a harmadik pontot elvétve vette figyelembe a bíróság, mert a szakmai közvélekedés szerint nettó áltudomány. (Szigetszentmiklósi gyilkos szülőknél az első fok figyelembe vette a grafológus véleményét, hogy „a szülők 99%-ban nem gyilkosok”, a másodfok ezt gyökerestül takarította ki az ügyből…)
Amikor Lépoldné felkérésre egy faxolt íráskép alapján állást foglal abban a kérdésben, hogy az író személy „nem gyilkos”, akkor a saját áltudományos szakterületének szabályain is messze túlterjeszkedik. Legfeljebb olyanokat írhatott volna le, hogy „alapvető természete nyugodt, kiegyensúlyozott, a szélsőséges hangulati ingadozásoktól alapvetően mentes” stb.
Mindezek mellett amikor azt mondja, hogy ő tudja, ki az igazi gyilkos, de „az esküje” miatt ezt nem mondhatja el, akkor hazudik a szakértői esküjével kapcsolatban. Mondja azt, hogy fél a zsidó maffiától, vagy valami… azt elhinném.
(Ezek után a kisördög megkérdezi a bal fülem mögötti kispolcon, hogy Lépoldné megverése vajon mennyire valóságos történet…?)

11. „egy elfogulatlan ember minimum elgondolkozzon azon, hogy közel egy ezredéven át miért pont ugyanazt a népcsoportot miért pont teljesen ugyanazzal a váddal illetnek teljesen különböző időpontokban, helyszíneken, társadalmi közegben élt emberek.”
Miért, az eretnekeknél miért visszatérő elem az orgiák tartása és a csecsemők feláldozása…?
A zsidó kisebbségeket alapvetően a történelem során mindenhol utálták, mert asszimilálhatatlan, szándékosan kívül álló és elkülönülő, felsőbbrendűként tetszelgő, és alapvetően gyanúsan nem keresztény népek voltak. Nem keresztényként pl. a kánonjog nem vonatkozott rájuk, így szedhettek (uzsora)kamatot a keresztényektől; a gazdagságot sokszor váltották politikai hatalomra, ahova a saját rokonaikat-barátaikat vitték magukkal.
John Douglas, az FBI Viselkedéstudomány Részlegének (BSU, a „profilozók”) megalapítója írja, hogy a történelem során mindig is voltak sorozatgyilkosok, kéjgyilkosok; amikor az áldozataikat megtalálták, akkor többnyire a vérfarkasra / vámpírra fogták a dolgot…
…mert az ember alapvető természete, hogy ilyet mi normális emberek nem teszünk, nem tehetünk; csak valami kívülálló. Abból meg voltak kéznél sokan, és elég sokszor a zsidók.

12. Ahhoz, hogy megfontoljam a körmendi gyerekgyilkosság zsidó véráldozat jellegét, kellene látnom bármilyen bizonyítékot arra, hogy a zsidók embert áldoznak, illetve a vért elrakják későbbi felhasználásra. Zsidó emberáldozatra írtad Jefte lányát, Jerikó megalapítását, Ábrahámot és a chérem törvényét. Ebből Jefte lánya esetleg megáll mint egyetlen egy izraelita emberáldozat, hangsúlyozom hogy esetleg (és akkor durván megsérti pl. azt a törvényt, hogy az áldozati célra felajánlott embert KÖTELEZŐ kiváltani, azt a törvényt, hogy csupán négyféle élőlény mehet áldozatra és az ember nincs ezek közt, továbbá a ne ölj törvényét is…) A többi tuti nem izraelita emberáldozat, de taktikusan nem is írtál rájuk semmit, ugye. Az összes vérvádas „bizonyíték” vagy ellenőrizhetetlen mendemonda, vádaskodás (hasonló komolyságú, mint a boszorkányperek), vagy kulcsszó szerinti, kontextusból kiragadott szemezgetés a Bibliából, vagy nettó hazudozás (minden széljobb oldal ugyanazokat a kamu talmud-idézeteket ismétli pl.) Amikor kiderül, hogy a Biblia / Tóra kifejezetten tiltja az emberáldozatot, illetve élő áldozatnak csak nagyon szigorúan meghatározott jószágot nagyon szigorúan szabott szertartásban lehetett megölni, akkor hirtelen kiderül, hogy ja a Biblia amúgy ezerszer át lett írva meg különben is… stb. Az, hogy a vért elkülönítik az áldozatól, hogy hókuszpókusz legyen vele, annak nyoma sincs sehol a vérvádas történeteken kívül. Az, hogy az utóbbi kétezer évben használnának vért bármilyen szertartásos célra, megint csak a vérvádas történetekben szerepel csupán. Azon a kiinduló tézisen kívül, hogy „T.G. nem követhette el”, nincs más alapja a zsidó vérvádnak; T.G. ártatlanságának legfőbb alapja pedig, hogy hiszen zsidó vérgyilkosság volt… Maguk a szakértők azt írták, hogy a bűnjeltárgyak több részletben érkeztek a laborba. A védelem által kirendelt és megfizetett magánszakértő szerint egyszerre érkeztek be, és egymást összeszennyez-HET-ték. A Legfelsőbb Bíróság ezt a kérdést vizsgálta a legalaposabban, és az első szakértői munkát minden szempontból hitelesnek és aggálymentesnek találta, ahogy Strasbourg is. (Tekintve, hogy a helyszíni szemle és a T.G-nél tartott házkutatás közt napok telnek el, én inkább hajlok arra, hogy tényleg nem egyszerre voltak ezek beszállítva…)

 318. petiba — 2018-09-01 11:47 

@petiba:

Jav.: természetesen (2014-2015-ben vol)t…, nem 1914-ben)

 317. petiba — 2018-08-31 16:37 

@déjvid:

„Nem provokáltam, tényleg kíváncsi voltam, hogy az alternatív magyarázatok kizárását követően miért a zsidó rituális gyilkosság a legvalószínűbb forgatókönyv…”

Szerintem senki nem állította, hogy a „legvalószínűbb”. Ha elolvastad (volna?) végig a hozzászólásokat, akkor olvashattad (volna) az én kis „mátrixomat” is a „forgatókönyvekről”. Amúgy már akkor gyanút kellett volna fognom, amikor másodszorra kezdtél el hosszasan magyarázkodni olyan résztémákon, amelyeket már egyszer hosszasan megvitattunk. De láthatóan te voltál az, aki vagy nem olvasta el már akkor sem az, amit a másik ember(ek) írtak, vagy kívül estek a figyelmeden.

14. „Az inkvizíciót ne keverd az istenítéletekkel (utóbbiakat az egyház be is tiltotta a tizenharmadik században)”

Ne keverjem??? Én? És mit tiltott be az egyház a 13. században?

„Az inkvizícó működése

A kiátkozás az egyik legsúlyosabb büntetés volt a középkorban, akit kiátkoztak, nem vehette magához a szentségeket, bárki büntetlenül megölhette, a kiátkozott gyakorlatilag kívül került a társadalmon. Aki gyanúba került, hogy ERETNEK, ANNAK BIZONYÍTANIA KELLETT ÁRTATLANSÁGÁT. ERRE GYAKRAN ISTENÍTÉLETTEL KERÜLT SOR, AMELYNEK TÖBB FORMÁJA VOLT, PÉLDÁUL A VÍZPRÓBA, amikor gyanúsítottat megkötözve vízbe vetették, és ha nem merült el, akkor bűnösnek tartották, mert nem fogadta be a víz. Aki elmerült a vízben, az ártatlannak minősült, de gyakran megfulladt, mire kihúzták. Az istenítélet egy másik formája a tűzpróba volt, melynek során tüzes vasat kellett a kezébe fognia az elítéltnek, utána bekötözték a sebét, és pár nap múlva megvizsgálták, ha elfertőződött, elítélték, ha gyógyulni kezdett, amire a korabeli higiéniai viszonyok miatt kisebb volt az esély, ártatlannak nyilvánították.
AZ EGYES ESETEKET KIVIZSGÁLÓ INKVIZÍCÓS BÍRÓSÁGNAK mindig több tagja volt. Élén az inkvizítor állt, neki volt alárendelve a helyi püspök.”

http://tortenelemcikkek.hu/node/383

Vagy: Istenítélet – Vízpróba:
„A bizonyítási eljárás különösen népszerűvé a 17-18. századi boszorkányperekben vált. Hazánkban a híres-hírhedt szegedi boszorkányperekben három asszony fulladt vízbe, hogy bizonyíthassa ártatlanságát.”

17-18.század…

15.”Ebben is futottunk már egy kört anno. Jézus az ószövetség alapján tekintette magát a megjövendölt messiásnak.”
„Ha nem az ószövetségi Istent nevezte volna atyjának, a farizeusoknak semmi problémája nem lett volna vele az ég egy adta világon. “Sajnos” azonban nem csak az ószövetségi Istent tekintette atyjának, hanem még rávilágított arra is, hogy a farizeusok nem megfelelően követik az Istent (finoman szólva).

Dehogy. Jézus teljesen elkülöníti az ő Mennyei Atyját a Zsidók atyjától, akit sátánnak nevez:

„Jn 8.42
Jézus ezt válaszolta: „Ha Isten volna az atyátok, akkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.
Jn 8.43
Miért nem értitek a beszédemet? Azért, mert nem vagytok képesek meghallani a szavamat.
Jn 8.44
A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja.
Jn 8.45
Mégis, bár az igazságot hirdetem, nekem nem hisztek”

A zsidók azóta is várják az ő különbejáratú Messiásukat, aki csak a zsidó népet emeli fel a több nép fölé, Jézus pedig minden embert megváltott az áldozatával.
De ha valahol ezt olvastad, hogy azt mondta volna, hogy Jahwe az ő Atyja, akkor mutasd, hol!

Aki csak kicsit is figyelmesen tanulmányozza a Tórát és az Újszövetséget, annak komolyabb magyarázatot nem kell fűzni ahhoz, hogy a Tóra bosszúálló, népirtó istene nem lehet ugyanaz, mint Jézus Mennyei Atyja, aki önfiát adta áldozatul !!! az emberek (nem csak a zsidók!) megváltására, mert annyira szerette őket. Ez olyan kb., mint a zsidókereszténység…egy vallásos zsidó körberöhög a szó hallatán. Ha ravaszabb, akkor sűrűn bólogat, és csak a szakálla alatt röhög ki 😀

Sajnos egyedül Bulányi atya volt olyan merész, aki ki merte mondani, hogy az Ótestamentum NEM Isten igéje…

16. Melyik „kereszténységben” azonos a Szentháromság Istennel? 😀
Az eredeti keresztvetés mágikus szavai így szóltak – teljesen logikusan – „Az Atya, az Anya, és a Fiú nevében” A – lényegében semmit nem jelentő – „szentlélek” az anyaisten, a női princípum helyére került be, amikor „nőtlenítették” az egyházat. Mint tudjuk ugye, Jézusnak teljesen rendben volt, hogy nőket is tanít, a hímsoviniszta zsidók ezen is hörögtek, és istentelennek tartották érte.
Majd pont azok mondják meg, ki a keresztény, akik elfordultak Jézus tanításaitól?
Jézus egyháza mára már rég elfordult Jézustól,erre kismilló példát hoztam már, szerintem a Jézus-konteóban meg is található, nem kezdem újra. Egészen konkrétan a mai katolikus egyház valóban egy zsidó-keresztény katyvasz, ami láttán Jézus alighanem csak annyit mondana, „na, ezért kár volt…”Hogy ki a keresztény, én ezt mint keresztény inkább Jézusra bízom, majd ő eldönti, ha eljön az ideje 😀 Egyetlen földi embert, még magát a pápát sem érzem arra jogosultnak, hogy erről ítélkezzen (jó, a jelenlegit meg konkrétan semmire nem tartom alkalmasnak a kereszténység szétrombolásán kívül) De ha már annyira meghatározásokhoz kötjük az emberi létünket, keresztény az, aki Jézust követi. A többi csak duma. De főleg melléduma.
A keresztény vallás Jézus óta silányul, mert minden, amit emberek tettek hozzá, az csökkenti Jézus tanításának erejét. És pontosan tudjuk, hogy az ún „Szentírást” vagy ötszázan írták, módosítgatták vagy ezer év alatt.
Ha nem érted, akkor olvasd Bulányi atyát. Kisujja körme többet ért a jelenlegi pápánál pl.

17. A nácileszármazott irónia, a kárpótlás nem. Mi az a holokauszt? Mármint nem a szó jelentése, mert tudom, hogy mit jelent ez a görög szó égő áldozat. Mint pl. Drezda ostroma alatt elégetett civil német lakosság, vagy a foszforbombáktól csontig égett húsú palesztinok. De nekik nem fizetünk semmilyen kárpótlást.

19. Egy ismerősnek eltűnt a gyereke. Szerencsére egy hét múlva meglett. A nyomozó, aki foglalkozott az üggyel, azt mondta, hogy az évi kb. 10.000-ről már évi 16-17.000 körülire ment fel évente az eltűnt gyerekek száma (1914-ben vagy 15-ben volt), de szerencsére ezek kilencven százaléka előkerül. A tíz nem. Hát kb. így számoltam ki elnagyoltan.

Na, akkor részemről ennyi, így is sok új forrást hoztam neked asszem 😀 Szerintem van min gondolkoznod. Ha szerinted ezután sincs, akkor asszem ne pazaroljuk egymás idejét. Salom aléchem, hogy stílusos legyek XD

 316. petiba — 2018-08-31 12:55 

@déjvid:

7. ld. 6.

8. „Nagy részük szerint persze azért gyilkoltak a zsidók, hogy a maceszba belesüssék a vért, de azt ma már nem divat mondani, mert felületes bibliaismerettel is beláthatóan hülyeség. (Sőt ma már ott tartunk, hogy soha nem is volt szó a vér megevéséről…) Hadd kérdezzem meg: ennek ellenére akkor azok igazak…?”

Felületes Bibliaismeret sem szükséges ahhoz, hogy egy elfogulatlan ember minimum elgondolkozzon azon, hogy közel egy ezredéven át miért pont ugyanazt a népcsoportot miért pont teljesen ugyanazzal a váddal illetnek teljesen különböző időpontokban, helyszíneken, társadalmi közegben élt emberek. És ezzel még mindig nem állítom azt, hogy BIZTOS ez történhetett, mert nem voltam ott (szerencsére, vagy ha ott is voltam, nem emlékszem rá, ami szintén szerencse). Ellenben te olyan magabiztossággal állítasz valamit, amit pont úgy nem tudhatsz biztosan, mert te sem voltál ott.

Minimum elgondolkodtató, hogy ha ha valaki ezerrel tagadja azt is, hogy van olyan, hogy pészachi áldozat, és az FŐLEG NEM élőlény leölése, vérének eresztése,(mert olyan az egyiptomi ügy óta sosem volt) és közben kiderül, hogy ez nem igaz, mert nagyon is van a mai napig pészachi áldozat, méghozzá amolyan igazi vércsapolós, akkor vajon a többi állításának miért kellene több hitelt adni? Számomra úgy tűnik, tájékozatlanabb vagy a témában, mert megcáfoltam az állításaidat – azaz nem én, hanem maga a Tóra, a Talmud, történelmi források, plusz még a mai rögvalót szinte élőben követő és közvetítő média segítségével.

Legfeljebb te tartasz ott, hogy soha nem is volt szó a vér pászkába sütéséről és elfogyasztásáról. Én mindössze azt állítottam, hogy nem csak erről lehet szó a vérvád esetében, hanem „meghintésről”, „felszentelésről” ( a szentek bocsánatát kérem a kifejezésért 🙂 ) is.
Én sokkal óvatosabb vagyok a soha, és a biztos szavak használatával.

” tökmindegy, hogy zsidó, keresztény, hetero- vagy homoszexuális, a kéjgyilkos kb. egyforma mindenhol.”
Fenét egyforma, még a kéjgyilkos is ahány, kb. annyiféle, másra, mástól, máshol, máskor gerjed, és máshogy öl.
De itt szó sincs kéjgyilkosságról, rituális gyilkosságról beszélünk.

„, Tiszaeszlár kapcsán azt írtam, hogy valószínűleg ilyen jellegű kéjgyilkosság történt, valószínűleg zsidó elkövetővel, de a vérvád történetbe emelése miatt ez akkor sem derült ki és már nem is fog.”

Hát persze, a tiszaeszlári zsidó tanút is nyilván csúnya nácikok tanították be, hogy azt kell mondania, amit…
Aztán valamilyen „rejtélyes” oknál fogva a zsidók maguk dobták be a köztudatba a vérvádat.

10. Hát persze, csakis és kizárólag. Vagy nem. Vagy tévedsz. Ebben is.

11. Ariel Toaffról én is írtam már. Megírta a maga könyvét, pedig nem egy csúnya magyar náci, hanem egy zsidó ember. A zsidók tudják a legjobban, hogy amit leírt, azt a legjobb tudomása szerint tette. Ezért támadták, félemlítették meg, a régi jó módszereik szerint. Ha mesekönyvet írt volna, a kutya sem törődött volna vele. Aki tudja, hogy igazat írt, az ő maga, meg a zsidók, akik elhiszik, azokat kell nácinak nevezni, akik képtelenek elhinni, azokat meg demokratának kell nevezni, ilyen egyszerű ez…

13. Tetteted, hogy nem érted, vagy tényleg nem érted, vagy csak érvelési mismásolással kened el a lényeget?

Ami pedig az ötven éves titkosítást illeti, legalább a konteó hozzászólásait olvastad volna végig, mielőtt leállsz vitázni a témáról:

105. firmware — 2013-12-02 17:57

Biztosan az én figyelmemet kerülte el valami, de miért kezelik itt többen tényként az 50 éves titkosítást? Számomra ezidáig ez csak egy kósza mendemonda volt egy érintett, számomra nem túl meggyőző szereplő félmondatos kiszólásából indult. Van erre bármi bizonyíték?

106. tiboru — 2013-12-02 19:01

@firmware:

Attól tartok, nem kósza mendemonda. Gyilkossági ügyekben (akárcsak más súlyos bűncselekmények esetén) MINDIG elrendelnek egy titkos nyomozást is a nyílt büntetőeljárás mellett. Megbízható forrásból tudom.
Ennek részletes szabályai nem nyilvánosak ugyan (egyelőre), de a Rendőrségi Törvény VII. fejezetét érdemes átolvasnia mindenkinek, aki a titkos információgyűjtés iránt érdeklődik.
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99400034.TV

„(Arról ne is beszéljünk, hogy Lépoldnénak nincs szakértői kompetenciája nyilatkozni arról, hogy Tánczos megölt-e valakit vagy sem; másrészt – állítása szerint – tudja ki a gyilkos, csak az esküje miatt nem mondhatja el, ez meg leginkább sírva röhögős lenne, ha nem volna végtelenül tragikus)”

Na, ez lenne a sírva röhögős kategória, de olyan pofátlanul tudatlan, hogy inkább tragikus. Lépoldnénak nincs szakértői kompetenciája? Nos, azt gondolom, ennyire komolytalan és tájékozatlan emberrel rég folytattam ilyen hosszas vitát, és ezentúl valszeg nem is fogok, mert nem érzem feladatomnak, hogy a mélységes információhiánnyal, viszont ennek megfelelően tudálékos előadási móddal tarkított kinyilatkoztatásaidat állandóan helyretegyem.
Ugyebár, ha (mint minden lelkiismeretes konetóblog-olvtárs, aki köszönetképpen a sokévi munkáért) megvette(d) (volna) a konteó könyveket, akkor nem mondanál ilyen sértőt. Vagy nem csinálnál magadból hülyét, már el is nézést.

Tényleg, ígérem, utoljára állok le veled vitázni, és olyan felvilágosításokért „neked dolgozni”, amelyeknek magad is utána járhattál volna, mielőtt ilyen butaságokat mondanál. Akkor idézek neked a Konteó1-ből:

„Azt, hogy egy nyomozás során a rendőrség a legkülönfélébb szakértőket is bevonja az eljárásba, mindenki tudja. Orvosok, mérnökök, vegyészek, fizikusok és pszichológusok mellett egyre gyakrabban felbukkannak olyan szakemberek is, akik a kevésbé ismert területek professzionális művelői. Közéjük tartozik dr. Lépold Józsefné, aki az események idején a Magyar Grafológus Társaság elnöke, egyetemi oktató, s az Országos Igazságügyi Kamara tagja volt. Harminc évig dolgozott a rendőrségnek is, pszichológrafológiai szakvélemények tucatjait adva a rendelkezésére bocsátott írásminták alapján. Állítólag soha sem tévedett.
Nos, 1998. április 10-én kap egy faxot az ORFK-tól, amelyben azt kérik tőle, hogy mondjon véleményt a mellékelt írásmintáról. Ez Tánczos Gáboré (amit természetesen a szakértő nem tud). Dr.Lépold Józsefné megnézi az írást, elemzi, értékeli a csak általa felfedezhető apró jeleket, majd egyértelműen kimondja: az az illető, aki ezt írta, nem gyilkos. Az ORFK meghökken, s végül úgy döntenek, hogy hivatalosan nem is rendelik be szakértőként, visszajelzését nem veszik figyelembe. Tanúként beidézik ugyan a bíróságra, ahol eskü alatt kétszer is elmondja ugyanazt: szerinte a gyilkosságot nem Tánczos Gábor követte el, punktum. Idáig olvasva csak legyinthetünk: oké, egy szakértő, akinek következtetése nem egyezik a hivatalos állásponttal. Van ilyen, a Föld forog tovább, tévedni emberi dolog. Igen ám, de történik egy furcsaság: az egyik bírósági tárgyalás után dr. Lépold Józsefnét ismeretlenek megtámadják, s olyan súlyosan bántalmazzák, hogy több bordája eltörik, enyhe agyrázkódást és számos zúzódást szenved. Az elkövetők kilétére (tudomásom szerint) a mai napig nem derült fény.”

Akkor most hagyok időt, lehet gondolkozni, és kicsit szégyenkezni.

 315. déjvid — 2018-08-31 01:54 

Kedves Petibá!

Lassan azt kell feltételeznem, hogy Te nem is olvasod el a hozzászólásaimat…

Milyen videó, milyen videó…? 😀 Amit a múltkor behivatkoztam neked, tudod akkor, amikor írtam a jeruzsálemi Templomhegy közvetlen közelében pészachkor bárányt áldozó zsidó fanatikusokról… nem rémlik…? Gondolom nem, mert akkor nem „találnád meg” és dörgölnéd az orrom alá a róluk szóló cikket nagy mellénnyel…

(A témánkhoz kapcsolódó észrevételeimet ott megírtam)

A jelek szerint még mindig nem érted, hogy az állatáldozat esetén a vért nem HASZNÁLJÁK (a legtöbb esetben, pl. a pészach videon is) hanem eltávolítják az állatból, majd az oltár mellé locsolják… (betartva a mózesi törvényt)

Wiki ide vagy oda, eldönthetnéd végre, hogy akkor most belesütik a maceszbe a vért vagy sem. 😀

Wiki ide vagy oda, Josephus Flavius idejében már üldöztek keresztényeket Rómában (de ezt biztos te is nagyon jól tudod, hiszen Te kerested nekem a forrásokat), és az Apión ellen című könyvében amúgy azt írja, Khairémón (Néró egyik tanítója) vádolta a zsidókat vérváddal. Merész feltételezés akkor, hogy a keresztények irányába is elhangzott ilyesmi…? (Néró tanítójától)

A moábiták szemita nép voltak, mint arrafelé akkoriban nagyjából úgy mindenki, de nem zsidó vallásúak. Szemiták voltak az egyiptomiak és az asszírok is, de ennek sok köze nincs a témához. És kapaszkodj meg, Ábrahám sem volt zsidó, se vallásilag, se egyébként. Az unokája, Jákob lesz az,illetve a leszármazottai, az ő mellékneve Izrael (Jiszrael).

A 3Móz 27:28-29 az úgynevezett cherem törvénye, a halálra ítéltekre és kiközösítettekre vonatkozott, akik nem válthatták meg magukat és más sem válthatta meg őket. (A halálra ítélt kivégzése azért csak nem emberáldozat…) Alá tudom támasztani több más igeszakasszal, de csak akkor állok neki, ha valóban érdekel…

„6. “Every goy who studies the Talmud and every Jew who who helps him in it, ought to die.” – Sanhedryn, 59a, ” Csak hozol egy újabb Talmud-idézetet… 😀 Érdekel az eredetije is?
Az egyik rabbi szerint minden pogány (azaz nem zsidó vallású), aki a tórát (!) olvassa, halált érdemel, mert az 5Móz. 33:4 alapján a tóra csakis a zsidók öröksége, és aki elolvassa, az ellopja az örökséget. Mire egy másik rabbi azt mondja, hogy a 2Móz. 18:5 viszont „az emberről” beszél, nem izraelitákról, papokról vagy levitákról, tehát a pogány is olvashat tórát.
A segítő zsidók halála nincs a Sanhedrin 59a-ban, az Avoda Zarah 8a-ban és 8b-ben még csak hasonlókról sincs szó. Szagiga nevű könyv nincs a Talmudban.

Felőlem hisztizhetsz meg idézgethetsz a kurucinfóról, azt a cikket amúgy ismerem, sőt Luzsénszky Alfonz könyvét is ismerem. A gond az, hogy az általad idézett mondat egy olyan könyvre hivatkozik (valamelyik Jálkut Simoni a kettő közül…), ami nem része a Talmudnak, ráadásul a kettő közül egyikben sincs a megadott 245 C szakaszban olyasmi, amiről az idézet szól (nem egyszerűen nincs, hanem teljesen másról szól az egész). A másik feltüntetett forrásmű értelmezhetetlen (elgépelték Mózes harmadik könyve elejének héber címét…?) Az idézet ebben a formában, ezekkel a hivatkozásokkal kizárólag magyar széljobber oldalakon van fenn. A jelek szerint valaki egyszer így leírta (Magyarországon), utána a sok kis lelkes írócska kritika nélkül átvette. Erre nem magyarázat az, hogy kétféle talmud van. (Amúgy valóban kétféle, van a jeruzsálemi meg a babiloni…)
És ezt nevezheted sikálásnak, ha akarod; én elemi szellemi igényességnek nevezném inkább 😉

d.

 314. petiba — 2018-08-30 10:41 

@déjvid:

6. Na, ez az a pont, amiről egyáltalán nem fogok hitvitát tartani, hogy mi van benne a Talmudban, mi nincs, hogyan kell értelmezni a Talmudot.

Egy – többmondatos megállapításom, egy kérdésem és egy kimerítő választ adó linkem van erre a pontra válaszul.
A megállapításom annyi, hogy ma az a forrás, amely nem fekszik le a zsidó cenzúrának, az antiszemita. Mármint persze a zsidók szerint.
Már az árulkodó, hogy kizárólag a gőgös kiválasztotti tudattal rendelkező népnek van saját, különbejáratú szava arra, ha valaki nem szereti őket. (legalábbis szerintük). Ha mondjuk én nem szeretem a franciákat, vagy az angolokat, akkor nincs olyan szó (legalábbis használatban) hogy antifrancia, antibrit, vagy netán antibuddhista, antirasztafari 😀
Úgyhogy innentől az antiszemitázás maximum vicces (vagy inkább szánalmas), és ha nem verték volna bele a fehér, európai közösségbe a bűntudatot, hogy aki nem szereti mondjuk a zsidókat, az nyilván egy rothadék, aki meg akarná ölni az összes zsidót ha tehetné, akkor maximum szánakozva mosolyognánk azon, ha valaki nekiállna fröcsögve mutogatni, hogy ez meg az antiszemita. Mintha nagyobb bűn lenne nem kedvelni a zsidókat, mint az indiánokat, vagy mondjuk a mexikóiakat, vagy a fekete-afrikaiakat.
A kérdésem arra vonatkozik, hogy amikor elkezdi valaki a „sikálást”, hogy de ez nincs is benne a talmudban, vagy nem úgy van benne, vagy máshogy kell benne ezt, vagy azt értelmezni, akkor maximum annyi kérdése lehet az érdeklődő embernek, hogy mégis melyik talmudban tetszik gondolni?
A link pedig ennyi, (kb. az egyetlen cenzúrázatlan oldalról, amit ballib, jobblib egyformán elszánt lihegéssel akar betiltatni, felszántani, sóval bevetni):

https://kuruc.info/r/39/14258/

Csak néhány részlet az elég részletes cikkből, ami megmagyarázza, miért nem megyek bele senkivel talmud-vitákba:

„Dr. Israel Shahak a héber egyetemről egy egész könyvet írt ‘Zsidó történelem, zsidó vallás’ címen, amely a zsidó vallásos írások, mint pl. a Talmud gój és keresztényellenességét bizonyítja.”
(és nem, nem csak csúnya „antiszemita” magyar oldalakról van találat Shahakról 😀 )

„1994-ben Tzvi Marx, a Jeruzsálemi Shalom Hartman intézet alkalmazott oktatási osztálynak az igazgatója figyelemre méltó módon elmondta, hogy hogyan adtak ki régebben a zsidók két szöveget: az egyik szöveg a hiteles Talmud-szöveg volt, amelyet a talmudiskolák használtak a zsidó ifjúság tanítására, a másik, a cenzúrázott és javított kiadást pedig a hiszékeny gójok rendelkezésére bocsátották nyilvánosan megvásárolhatóan. Marx rabbi azt mondja, hogy Maimonides könyvének nyilvánosan megvásárolható változatában Maimonides az mondja, hogy aki embert öl, az törvényt sért. De, Marx rabbi hangsúlyozza, hogy ez csak a cenzúrázott és javított szövegben van így, az eredeti szövegben csak az ‘aki egy izraelitát megöl’ verzió áll. (Tikkun: Kéthavi zsidó kritika, 1994. május-június). Hesronot Ha-shas, a zsidó könyv („ezt távolították el a Talmudból” William Popper, a zsidó könyvek cenzúrája, 59. oldal) fontos ebből a szempontból. Hesronot Ha-shas-t 1989 a Sinai kiadó Tel-Avivban újra kiadta. A Hesronot Ha-shas azért különösen értékes, mert kinyomtatja mind az eredeti talmudszöveget, mind a később megváltoztatott vagy kivágott részt és a hamisított szöveget, amelyet a gójoknak, mint hitelest eladnak. Popper (59. o) azt mondja, hogy nem mindig cenzúráztak hosszú részeket, sokszor csak egyes szavakat hagytak ki… Gyakran ezekben az esetekben más változtatási módszert alkalmaztak mint az elhagyást és belevevést. Például az angol Soncino változat fordítói a héber gój szót különféleképpen fordítják mint pl. ‘pogány, Cuthean, egyiptomi, bálványimádó’, stb., de valójában ezek mögött mind a gój (nem zsidó) szó húzódik meg. A Talmud Soncino kiadásának 5. lábjegyzetében áll: ‘Cuthean (Szamaritciai) itt az eredeti gój helyett van betéve’. A farizeusok alapvető félreinformálási gyakorlata az az, hogy tagadják a rasszista Talmudrészletek létezését amelyeket mi idéztünk, azt állítva, hogy ezek ‘antiszemita kitalációk’.”

„Dr. Israel Shahak művében, ‘Zsidó történelem, zsidó vallás’ és Bernard Pick ‘Jézus a Talmudban’ 57-es 105-16 oldal), mindketten alátámasztották a gyűlöletet és a rasszizmust, ami a Talmudban található. Azok a zsidók, akik tagadják a tényleges talmudi tartalmat, hazudnak.

És hogy nem csak csúnya magyar nácirasszistaantiszemitatrappista népek mutatnak rá a talmud legrasszistább mivoltára, és hogy milyen szánalmasan aljas a reakciójuk az érintetteknek:

1994-ben a 80 éves dowageri hölgyet, Jane Birdwoodot őrizetbe vettek és elítéltek, mert egy röpiratot terjesztett, ‘A legrégebbi gyűlölet’ címmel, amelyben azt a valóságnak megfelelő állítás volt, hogy a Talmud tartalmaz gój és keresztényellenes részeket. A gondolatbűnözési perben, amelyről az USA-beli média nem számoltak be, a vád tanúja egy rabbi volt. A rabbi folyamatosan tagadta, hogy a Talmudban gój és keresztényellenes részek vannak, és a rabbi ‘presztizse’ miatt az idős hölgyet 3 hónapi börtönre és 1000 dollár büntetésre ítélték.

https://cintayati.wordpress.com/2014/09/10/what-the-talmud-teaches-about-you/

6. “Every goy who studies the Talmud and every Jew who who helps him in it, ought to die.” – Sanhedryn, 59a, Aboda Zora 8-6, Szagiga

És ezzel részemről mindennemű értelmetlen talmud-vita is lezárva.

 313. petiba — 2018-08-29 23:20 

@déjvid:

3. „A pészachi áldozat nem valamilyen élőlény feláldozását jelenti. Az állatáldozat és a vérének FELHASZNÁLÁSA a jom kippur ünnepén volt szokás anno, nem pészachkor. Igen, pészach alkalmával azt ünneplik, hogy megszabadultak Egyiptomból, aminek alkalmával akkor egyszer valóban felhasználtak vért, de magára a vér egyiptomi felhasználásra nem emlékeznek meg semmilyen szertartással.”

Akkor , egyszer használtak vért? Ahamm, vagy tévedsz. Figyeld a dátumot!

„2017-04-10
Szélsőjobboldali vallásos aktivisták IDÉN MÁR (!) Jeruzsálem Óvárosában hajthatták végre a pészachi bárányáldozatot.

Bárki, aki már belefáradt – vagy még nem volt ideje beleásni magát az izraeli történelem és politikai élet rejtelmeibe, könnyen átsiklott az alábbi híren: vallásos csoport pészachi bárányáldozatot hajtott végre Jeruzsálem óvárosában. A furcsaságot legfeljebb az jelenti majd számukra, hogy az áldozatokat a második templom elpusztítása óta tudvalevőleg nem ajánló zsidók ezúttal bizony alaposan legyilkoltak egy bárányt. Az azonban senkit sem akasztott meg, hogy az áldozat hol történt – és kiknek a jelenlétében. Nézzük hát, miért is érdemes alaposabban körülnézni.”

Pészachi áldozatot a Tóra szerint a templomban kell végrehajtani, a részletekbe menő leírást pontról-pontra követve.

A probléma elsősorban az, hogy a templom nem áll.”

Van azonban egy (vagy több-mondom én) politikai-vallási kisebbség, akiket mindez nem tántorít el és 6 éve (!!!) titokban-féltitokban igenis végrehajtják a pészachi áldozatot, azzal a nem titkolt céllal, hogy felélesszék a hagyomány.

https://izraelinfo.com/2017/04/10/peszachi-aldozat-hegy-toveben/

Tehát. Hogy összefoglaljuk.Amit annyira komolyan próbálsz sulykolni, azt egyetlen rövid, gyors kereséssel, kb. az első találatok egyikével – még gondosan ügyelve arra is, hogy a forrás eléggé autentikus legyen számodra 😀 dokumentáltan cáfolható. Mert
1. van legalább egy vallási kisebbség, amely
2. a mai időkben
3. pészach idején
4. bárányt áldoz, és sakter vágással a vérét ontja.
Tulajdonképpen most kellene azt mondanom, hogy
A.) Nincs több kérdésem
B.) Kérek egy kávét, két stevia bogyóval, friss tejjel. Nem baj, ha nem kóser egyik sem 🙂

4. Melyik videó?

5. Az előbbiekre való tekintettel szerintem a „ki a hülye, vagy ki játssza azt” kérdésben inkább ne nyissunk vitát.

Maradjunk annyiban, hogy MÉG A BIBLIA IS, (fogalmazzunk pontosabban, a Talmud is) ad rá bizonyítékot, hogy létezett a bibliai időkben szemita emberáldozat. A Jefte família mellett azért el ne felejtkezzünk Ábrahámról.

„Ábrahám, miután fiának beleegyezését elnyerte, fájdalomtól sajgó szívvel ugyan, de dicsérte Istent, hogy ilyen gyermeke van. MEGKÖTÖZTE IZSÁK KEZÉT ÉS LÁBÁT (ÍGY VOLT SZOKÁS MINDEN ÁLDOZATNÁL) (!!!) és fiát az oltáron lévő fára tette. Majd rendíthetetlen hittel és bizalommal, töretlen engedelmességgel felemelte a kést, hogy lesújtson az áldozatra.” (C.B. Haynes: Isten küldött egy embert, 1987. 15-16.l.) A téma, azaz a vita szempontjából teljesen lényegtelen, hogy a végén Jahve küldött neki egy üzit, hogy bocsesz, csak szívattalak, és végül nem áldozta fel a fiát, de ez nem rajta, nem a szokáson, és nem a késen múlott.
Lehet mellébeszélni még százoldalakon keresztül is erről, de a sallangot és a mellébeszélést félretéve beláthatod, hogy ja, a Tóra is mutat példát az emberáldozatra. Asszem ezt a témát is kivégeztük.

Ugorgyunk, mondaná Pósalaky bácsi.

„Amúgy biztos kényelmesebb azt gondolni, hogy zsidó vagyok, de el kell keserítselek… nem vagyok az, legalábbis nem tudok róla (sőt, a mai mainstream közízlés szerint sok megnyilvánulásom nyilvánvalóan antiszemita… 😀 )”
Hát, nem tudom, milyen szempontból nem vagy zsidó, de minden esetre a „nyilvánvalóan antiszemita”megnyilvánulásaidra azért kíváncsi lennék. No meg persze az, hogy valaki zsidó, az egyáltalán nem zárja ki azt, hogy antiszemita legyen.
Azt már csak apróbetűkkel említem, hogy el nem tudom képzelni, miért keserednék el azon, hogy te nem vagy zsidó?? Zsidó származású (de megkeresztelt) cimbimmel szoktunk erről szakmányban diskurálni, a „mi a magyar” mintájára a „mi a zsidó” kérdéskörről. Érdekes dolog erről egy kiválasztotti tudattól mentes zsidó származású emberrel dumcsizni.

” Az első dokumentált vérvád az ókeresztényeket érte, az úrvacsora miatt (titokban megették a megváltójuk húsát és megitták a vérét, rendszeresen!!) még a római birodalomban.”

Frászt. Neked gugli nem a barátod? Annyira unom már, hogy forrásokat keresgessek neked, amelyekkel aztán nem foglalkozol, hogy egyre komolytalanabbnak tartom a disputánkat. De nézzünk a wikit, ugye az nem antiszemita oldal?

„Vérvádat – mint emberáldozat, emberevés vádját – először a zsidóság ellen emeltek az ókorban a hellenisztikus keleten. Valószínűleg első említése Iosephus Flavius Apión ellen című munkájában jelenik meg.”

A vérvád a szokásos elnevezése a zsidók ellen emelt azon vádnak, hogy keresztény gyermekeket meggyilkolnak és vérüket rituális célokra, különösen a húsvéti (pészah) kovásztalan kenyér (mácah vagy macesz) sütésére felhasználják. A vérvád keletkezése az ókorban dívó emberáldozatokra, valamint azon ősrégi babonás hitre vezetendő vissza, mely JÓSLÁSRA, BOSZORKÁNYSÁGRA ÉS KURUZSLÁSRA használta a CSODAERŐVEL FELRUHÁZOTT EMBERVÉRT. A zsidók szent könyve, a Héber Biblia, ÁBRAHÁMTÓL KEZDŐDŐEN (!!!) megtiltotta az emberáldozatot, helyette állatáldozatokat írt elő.”

Azért ennek a mondatnak az értelmezése nem olyan nagy kihívás. Ábrahám ELŐTT bizony nem állatokat áldoztak a zsidók, hanem embereket.

Van még bármi értelme a vitánknak? Én úgy érzem, mintha egy protanópiásnak próbálnám bizonygatni, hogy piros, bordó, rőt, pink között van különbség, nem csak egymás sötétebb, vagy világosabb árnyalatai.

Na, jóéjt.

 312. petiba — 2018-08-29 22:23 

@déjvid:

Igazából eléggé unalmas már ez a téma, de akkor fussunk még egy kört, utoljára. Valszeg csak apránként küldöm el,nem akarok már annyi időt elcseszni erre a témakörre egyhuzamban. majd folyt.köv.

1. „Evvel együtt fenntartom, hogy nem ölte meg”
„mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az Úré, és megáldozom azt egészen égőáldozatul”.
Egyértelmű,de aki nem akarja érteni, az mellébeszél. Másrészről a teológiai tanítása ebben a vitában továbbra sem érdekes, mert nem hitvitát tartunk, hanem egyetlen vitatott kérdés körül forgolódunk, követhet-e el rituális gyilkosságot – sok más vallás (vagy inkább „vallás”) követőjével egyetemben zsidó ember.

Aztán- ha még mindig rugózunk a Biblián: “De semmi, a mit valaki teljesen az Úrnak szentelt, mind abból a mije van, akár ember vagy barom, akár mezei birtokából való, el ne adassék, és meg se váltassék; minden, a mi teljesen néki szenteltetett, igen szentséges az Úrnak.
Senki, a ki teljesen az Úrnak szenteltetett az emberek közül, meg ne váltassék, hanem HALÁLRA ADASSÉK BIZONYNYAL.”

(III. Mózes 27:28-29)

2. Moáb népe szemita nép, Lót leszármazottai.
„Ősapja a Lót és idősebbik lányának nászából született Móáb (1Móz 19,30-38). Így teszi érthetővé az ÓSZ, hogy nyelve szinte azonos a h.-rel (ld. MÉSA-OSZLOP). A rokonság miatt tilos volt a honfoglaló izráelitáknak megtámadniuk (5Móz 2,9).”
https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/m-CA1F3/moab-CA311/

 311. déjvid — 2018-08-29 20:52 

A te pontjaidra írom a válaszokat 🙂

1. Ha Jefte fogadalomból valóban megölte a lányát, akkor mégis tekinthetjük emberáldozatnak, ebben az esetben is azonban ez az egyetlen emberáldozat leírás a Bibliában, és a legkevésbé sem tűnik úgy, hogy ennek bármilyen előzménye vagy folytatása vagy jóváhagyása lenne. (Teológiailag maga a történet arra tanít, hogy Istennel nem üzletelünk és nem alkudozunk, mert rábaszunk) Evvel együtt fenntartom, hogy nem ölte meg. A Jerikó építése kapcsán elkövetett „emberáldozathoz” valami megjegyzés…? Vagy vehetjük úgy, hogy azért nem írtál, mert igazam volt? 🙂

2. Királyuk Moáb királya, így szerepel a Bibliában. A moabiták pedig nem voltak zsidó vallásúak, legalábbis abban a korban tuti nem.

3. A pészachi áldozat nem valamilyen élőlény feláldozását jelenti. Az állatáldozat és a vérének FELHASZNÁLÁSA a jom kippur ünnepén volt szokás anno, nem pészachkor. Igen, pészach alkalmával azt ünneplik, hogy megszabadultak Egyiptomból, aminek alkalmával akkor egyszer valóban felhasználtak vért, de magára a vér egyiptomi felhasználásra nem emlékeznek meg semmilyen szertartással.

4. Pl. az a video meggyőző volt.

5. Remélem csak játszod a hülyét 😀 tehát döntsd el, hogy a ZSIDÓ véráldozatot akkor most alá lehet támasztani a Bibliával vagy sem.

Amúgy biztos kényelmesebb azt gondolni, hogy zsidó vagyok, de el kell keserítselek… nem vagyok az, legalábbis nem tudok róla (sőt, a mai mainstream közízlés szerint sok megnyilvánulásom nyilvánvalóan antiszemita… 😀 )

Nem rugóznék akkor a zsidókon. Emberáldozat (vallási jellegű szertartás során megölni egy embert) nincs a kereszténységben se, az iszlámban se, a buddhizmusban se, meg még gondolom csomó más vallásba se. Van (volt) a hinduizmusban, a kínai vallásban, a prekolumbián amerikai vallásokban, a római vallásban stb. Az első dokumentált vérvád az ókeresztényeket érte, az úrvacsora miatt (titokban megették a megváltójuk húsát és megitták a vérét, rendszeresen!!) még a római birodalomban.

6.
„(Jalk. Sim. 245c. Bemidb. r. p. 23., 229c.)”
A Jálkut Simoni (Yalkut Shimoni) nem része a talmudnak; de ez mindegy is, két Jálkut Simoni szöveg is van, mindkettőnek van 245 C szakasza, egyikben sincs még csak hasonló sem. A „Bemidb.” fogalmam sincs, hogy mi lehet, a Bámidbár az Mózes negyedik könyvének első négy része (4Móz. 1:1 – 4:20), a zsidók „népszámlálása”.
Gyanús, hogy a fenti hivatkozásra rákeresve kizárólag magyar nyelvű és kizárólag antiszemita oldalak jönnek be… külföldön nem tűnt fel senkinek, hogy a gójok vérét ontani áldozat lenne…? 😉
Hogy a Tóra vagy a Talmud az elsődleges, arról a Talmudban találunk olyan útmutatást is, hogy a Tóra a teremtés előtt is létezett, az egész teremtés a tórakedvéért történt, és hogy Isten maga is olvasott a tórából a teremtés előtt…
…a talmud lényegében hitviták, szövegértelmezési viták tömör, kivonatos ismertetése. Azaz szövegkörnyezetből kiragadva a mondatokat nagyon nem szerencsés idézni belőle. (Még kevésbé, mint a Biblia esetében…) Ugyanis általában megtalálod a mondatot és a mondatnak az ellentétét is, majd hogy a kettő közül melyik az igaz. Pl. leírhatnám, hogy antiszemita vagy, pedig nem is vagy az. Ebből annyit idézni, hogy „antiszemita vagy”, meglehetősen aggályos. 😉

12. Ide kívánkozik. Valamelyik középkori (?) rabbi felmenti a zsidókat az üzleti tisztesség alól a gojokkal szemben. Ez nem azt jelenti, hogy mindig és automatikusan be kell csapniuk minden gojt, hanem hogy ha lehetőségük van rá és megteszik, akkor nem esik valláserkölcsi tilalom alá. (Mondjuk mint a keresztesek: nem tartottak szervezett népirtást, de lelkiismeretfurdalás nélkül vágták le a „hitetleneket” a csatában, ha kellett)
A devizahitelesek kapcsán én is élcelődjek azon, hogy te biztos érintett vagy…? 😀 Van egy rossz hírem: az nem számít átverésnek. Ugyanis leírták, hogy rábaszhat az egyszeri ember, és rá is baszott. Nem játszották ki a világi törvényeket sem. (Más kérdés,hogy ők írták 😀 ) Az ember körültekintően, szerelő haverral egyeztetve vesz használt corzát háromszázezerért, és gyorsan aláírva mind a harminc oldal apróbetűst vesz fel harmincmillió hitelt harminc évre. Ehhez nem kell talmud…

7. Már nem is csodálkozom… 😉
„What is the purport of the Scriptural text: And, furthermore my son, be admonished: Of making many books etc.? My son, be more careful in [the observance of] the words of the Scribes than in the words of the Torah, for in the laws of the Torah there are positive and negative precepts; but, as to the laws of the Scribes, whoever transgresses any of the enactments of the Scribes incurs the penalty of death. In case you should object: If they are of real value why were they not recorded [in the Torah]?” Talmud, Eiruvin 21b.

Ez a Prédikátor 12:14-hez fűzött értelmezés vagy mi. „Gondosabban” kell olvasni a talmudot, mint a tórát, mert a tórában sokféle parancs van, de a talmudban csak olyan, aminek a megszegése halállal büntetendő. Viszont az idézet folytatódik: ha ez ellen kifogást kell emelni, akkor kérdezz rá: ha ezek valóban olyan fontos előírások, miért nem a tórában vannak?

(Ugyanitt szerepel, hogy a talmudon gúnyolódók szarban fognak főni, de aztán a másik rabbi tisztázza, hogy a Préd. 12:14-ben szereplő „a sok tanulás fáradságára van a testnek” (húsnak) igeszakasz értelmezésekor félreolvasta a másik rabbi a „tanulást” „gúnyolódásnak”; majd ő is félreolvassa, így lesz belőle az, hogy „aki tanul, az megérzi (megkóstolja) a húst”

Szerintem hagyjuk 😉

8. „I.sz. előtt kb. 200-tól a 19. század végéig vagy száz leírt, fennmaradt eset volt, ami az ellenkezőjét írja le annak, amit írsz.”

Iiiiiiigen. Nagy részük szerint persze azért gyilkoltak a zsidók, hogy a maceszba belesüssék a vért, de azt ma már nem divat mondani, mert felületes bibliaismerettel is beláthatóan hülyeség. (Sőt ma már ott tartunk, hogy soha nem is volt szó a vér megevéséről…) Hadd kérdezzem meg: ennek ellenére akkor azok igazak…?

Egy másik csoportot azok az esetek alkotnak, amikor húsvét környékén (Nagypénteken, lehetőleg) egy keresztény kisfiút keresztre feszítenek. Ezt, hogy a középkorban Európában ilyesmi mondjuk 10-20 évente megtörtént (persze ennél kevesebbet írnak le) nos ezt elhiszem. Minden további nélkül elhiszem. Ennek van értelme, van alapja, van üzenete.

Az olyan esetek, hogy „híre ment, hogy a zsidók meg akarnak támadni egy templomot, hogy legyilkolják a keresztényeket” megint csak simán elhiszem. Na nem azt, hogy meg akarták támadni, hanem hogy híre ment. Ha érted, mire gondolok.

Zokszó nélkül elhiszem továbbá, hogy voltak olyan esetek, amikor (a mai fogalmaink szerinti kéj- vagy sorozatgyilkosként) egy zsidó férfi olyan nőket-lányokat ölt meg, akik nem a közvetlen szomszédai voltak (és ebből következően nem zsidók). Ebben viszont vallási vonatkozást felesleges keresni, vércsapolást és maceszt is; tökmindegy, hogy zsidó, keresztény, hetero- vagy homoszexuális, a kéjgyilkos kb. egyforma mindenhol. Ha visszagondolsz vagy visszaolvasol, Tiszaeszlár kapcsán azt írtam, hogy valószínűleg ilyen jellegű kéjgyilkosság történt, valószínűleg zsidó elkövetővel, de a vérvád történetbe emelése miatt ez akkor sem derült ki és már nem is fog.

9. Nem érvnek szántam 😉

10. A „vérvád” egy közönséges hétköznapi emberölésre vagy eltűnésre felkínált magyarázat, ami szerint nem közönséges eltűnés / emberölés történt, hanem valami titokzatos rituálé, aminek során megölték és / vagy eltüntették az áldozatot „valakik”, akiket a vérvádban általában meg is neveznek… 😉 (Valakik alatt nem a zsidókat értem feltétlenül)

11. A pápuák kapcsán komolyan nem érted, mire gondoltam, vagy szándékosan értetlenkedsz?

Ariel Toaff könyvéről meg már írtam.

13. Értem, tehát mivel húsvét idején a Traubiüzemek felavatásához általában vérre van szükség, és az oknyomozó újságíró kiderítette, hogy igazi saktervágás végzett a kislánnyal, adta magát a következtetés.

Az ötven éves titkosításra van bármilyen adatod azonkívül, hogy Lépoldné elmondta az Újbuda TV-nek, a Bors (?) meg szenzációként lehozta, majd utána egy csomó más média is átvette…? (Arról ne is beszéljünk, hogy Lépoldnénak nincs szakértői kompetenciája nyilatkozni arról, hogy Tánczos megölt-e valakit vagy sem; másrészt – állítása szerint – tudja ki a gyilkos, csak az esküje miatt nem mondhatja el, ez meg leginkább sírva röhögős lenne, ha nem volna végtelenül tragikus)

Nem provokáltam, tényleg kíváncsi voltam, hogy az alternatív magyarázatok kizárását követően miért a zsidó rituális gyilkosság a legvalószínűbb forgatókönyv…

14. Az inkvizíciót ne keverd az istenítéletekkel (utóbbiakat az egyház be is tiltotta a tizenharmadik században). A spanyol inkvizíció a spanyol katolikus közösséget volt hivatva megtisztítani a látszólag kikeresztelkedett, valójában nem keresztény, aknamunkát végző (vagy evvel vádolt) zsidóktól. Sok évtized alatt néhány ezer áldozat. Máshol az inkvizíció nyomozóhatóság volt, és nem ítélt halálra senkit; a halálos ítéletet a világi törvénykezés szabta ki és hajtotta végre, az inkvizíció „csak” nyomozott – igen, kínvallatással, ahogy akkor az összes többi „nyomozó hatóság” is ezt tette. A „boszorkányságot” meg az „istenkáromlást” a király világi törvénykönyvei büntették.
Az emberáldozathoz ennek semmi köze.

15. Ebben is futottunk már egy kört anno. Jézus az ószövetség alapján tekintette magát a megjövendölt messiásnak. Ha nem az ószövetségi Istent nevezte volna atyjának, a farizeusoknak semmi problémája nem lett volna vele az ég egy adta világon. „Sajnos” azonban nem csak az ószövetségi Istent tekintette atyjának, hanem még rávilágított arra is, hogy a farizeusok nem megfelelően követik az Istent (finoman szólva).

16. A zsidó-keresztény szöveget általában a nem keresztények használják… vagy nem tudom. És általában a kultúrára, nem a vallásra. A kereszténységben az Isten a Szentháromság, Atya, Fiú, Szentlélek – aki ezt nem fogadja el, az nem keresztény, és a keresztény vallásnak ahhoz semmi köze nem lehet.
Az Ószövetség pedig része a Szentírásnak, függetlenül attól, hogy Bulányi atya erről mit gondol. Más kérdés, hogy Jézusra tekintettel értelmezzük a tanításait és a történeteit is. Hogy „nem része a liturgiának”, avval nem tudok mit kezdeni, nem értem a dolgot.

17. Nácileszármazottakként egyetlen népcsoportnak fizetünk kárpótlást. Rendben van. Biztos nem a holokausztra gondoltál, amikor a háborúban elszenvedett eseményekre hivatkoztál, hanem valami egész másra… 🙂

18. Ha ez megvigasztal, akkor emellett a lehetőség mellett még nagyon sok másikat is kizárok, pl. ufó, alien, démon, szellemvilág, szimuláció, gömbvillám, tanúvédelem, KGB stb.

19. Honnan veszed, hogy évente ezer gyerek végleg eltűnik…?

20. Nekem az is elég lett volna, ha az említett hozzászólásomat elolvasod…

 310. petiba — 2018-08-29 10:53 

@déjvid:

1. „Jefte lánya akkor sem érv a zsidók általi emberáldozatra, ha az apja tényleg megölte (ami legalábbis vita tárgyát képezi a Biblia szövege alapján)”

De, ha az apja rituálisan feláldozta a lányát, akkor természetesen érv. Miért ne lenne az?

2. Moabiták, moábok – egy ókori szemita népcsoport a Közel-Keleten, királyuk a Moáb király 😀
A Tóra szerint Lót lányának született az apjával való vérfertőző kapcsolatából a Moáb nevű fia, és a Tóra sztori (Ter 29,31-38) arra mutat, hogy a zsidók ismerték, de kicskét szégyellték a moabita rokonságot.

3. „– pont azt írtam, hogy az első pészach idején felhasznált vér egyszeri esemény volt, és semmilyen hagyomány nem követi.”

Nem. Pont ezt írtad:

” Az engesztelő áldozat, aminek során Mózes idejében a vérrel megkenték az “oltár szarvait”, a legkevésbé sem a pészach-hoz, hanem a jom kippur ünnephez kapcsolódik.”

Erre írtam, hogy:
„Kérdésük, panaszuk eredménye egy új micva, a „második Peszáchi áldozat” bevezetése lett, miáltal bizonyos esetekben az az ember, aki Niszán hónap 14. napján nem tudott áldozni, ijár hónap 14. (idén 2009. május 8.) napján pótolhatta ezt.”
Azaz a mai napig (legalábbis 2009. május 8-ig) VAN pészáchi áldozatbemutatás. (sőt, „második peszáchi áldozat is lehet, ha valaki nem tudott áldozni az első áldozási időpontban)

4. „– mérget konkrétan nem vennék arra, hogy sok-sok évszázada nem használnak már vért, sőt tudod mit, simán elhinném egy valódi forrásnak.”

És te kit tartanál valódi forrásnak? 😀 Egy olyan témakörben, melynek már a vizsgálata, sőt, a felvetése is büntetőjogi kategóriába esik?

5. „– döntsd el, hogy a véráldozatot szerinted akkor most alá lehet támasztani a Bibliával vagy sem…”

Miért kellene BÁRMIVEL alátámasztani, hiszen régészeti leletektől bűnügyi történetekig, eléggé „alátámasztott” hogy az emberiség a történelem előtti időktől a mai napig használt áldozatként mindenféle élőlényt. Növényt, állatot, embert, az ember különböző testrészeit, többek között pl. a vért is. Ezt kétségbevonni teljesen értelmetlen, a vita mindössze kettőnk között és lényegében „világszerte” azon folyik, hogy a „kiválasztott, különleges, egyedi és utánozhatatlan nép”, a zsidóság is érintett lehet-e a dologban. Szerinted nem (gondolom érintett vagy), szerintem meg igen, mert én meg nem vagyok érintett (bár ezt nem tudhatom, maximum négy-öt generációig vannak ismereteim és papírjaim az elődeimről). Számomra a zsidó nép nem különb a többinél, szerintük meg ők azok. Ebből ered mindenféle vita, legalábbis olyan, amiben én hajlandó vagyok részt venni. A ki kellene irtani minden zsidót típusú vitákban viszont nem vagyok hajlandó még rész venni sem, különös tekintettel arra, hogy egyik legjobb ősbarátom anyukája még táborlakó volt, Isten éltesse a kilencvenedik évében.

6. “Ha van/volt olyan elfajult szekta a közösségükben, amely embert áldozott, az a szekta nyilvánvalóan nem a Tóra követője, hanem a Talmudé, amely szerint viszont a gój nem számít embernek, inkább állatnak” – és a feláldozható állatok közül melyiknek? Tulokfélének, birkafélének, kecskének, galambnak vagy gerlicének…? Vagy ez akkor hirtelen nem számít…? A gójt elmondják minden alantas lélektelen féregnek, de áldozatra (ahova ép állatot kellett adni mindig) na arra jó. Oké.”

„Aki az istentelenek vérét ontja, áldozatot mutat be Istennek.” (Jalk. Sim. 245c. Bemidb. r. p. 23., 229c.)

7.”Arról nem beszélve, hogy nem létezik olyan, hogy a Talmudot követik, de a Tórát nem… a fordítottja elképzelhető.”

A Talmud a zsidóság legszentebb könyve (Valójában egy könyvgyűjtemény). Elsőbbséget élvez az egyébként ugyancsak brutális Ótestamentum fölött a zsidóknál. Maga a Talmud bizonyítja ezt, Erubin 21b, (Soncino kiadás): „Fiam, az Írások szövegeinek tanulmányozására fordíts több figyelmet, mint a Tóra (Ótestamentum) szövegeire.”

Nagy-Britannia Zsidó Krónikája 1993. március 16-án azt állítja, hogy a zsidó vallási iskolában (jesiva) a zsidók magukat teljesen a Talmud tanulmányozásának szentelik, kizárva minden mást.”

8. „Összefoglalva: az, hogy a zsidók vért gyűjtenek, hogy valahova elvigyék és ott szertartást végezzenek vele, nem hogy nem vezethető le a zsidó vallásból, hanem egyenesen ellentétes vele. Az, hogy emberi lényt feláldoznak, nem hogy nem vezethető le a zsidó vallásból, hanem egyenesen ellentétes vele.”

I.sz. előtt kb. 200-tól a 19. század végéig vagy száz leírt, fennmaradt eset volt, ami az ellenkezőjét írja le annak, amit írsz. Nyilván mindegyik eset idióta szemét nácik irománya, akik pont ezt a népcsoportot, vallást kínálták meg ezzel a vádponttal. (meg persze még sok másikat is, mert hasonló leírásokkal ugyanúgy találkozhatunk a világ más tájairól hazavetődött felfedezők, tengerészek, hittérítők leírásaiban) A Talmuddal – mint a zsidók elsődleges könyvéből pont az derül ki, hogy aki nem zsidó, az nem ember, és feláldozható.

9. „Kacc kacc.”
Na, ez komoly érv volt, meggyőző erejű 😀

10. „bocs, vérvád létezik. Más kérdés, hogy azért hívják vérvádnak, és nem sima emberölésnek, mert fejben hozzátesznek valami pluszt: rituálét, konteót, akármit.”

Persze, hogy létezik, úgy tűnik nem jött le az irónia. A vérvád egy rituális gyilkosság. Semmit nem kell hozzátenni, vagy „hozzágondolni”. Volt, van még ma is, és attól tartok, lesz is még egy darabig. Egy beteg, babonás hiteken alapuló beteg dolog a világ minden tájáról.

11. „A pápuáknál dokumentáltan létező hiedelemről van szó, ami jelen van a mindennapokban, és ennek szerves része a kannibalizmus. A zsidóknál pontosan milyen hiedelemről van szó? Ennek a hiedelemnek van bármi nyoma a vallásukban? Jelen van bármilyen módon a mindennapjainkban?”

Ma már a pápuáknál sem része a kannibalizmus a mindennapoknak, de a hetvenes években még volt rá példa. Állítólag.
A zsidók hidelemeivel és a vérváddal elég sokan foglalkoztak már, és könyveket is írtak róla. Egyik legismertebb Ariel Toaff: Véres húsvét című könyve. Magyarul is megjelent, olvasd el.

„A mű a krimik izgalmasságával vetekedik. A középkori zsidóság kultúrtörténetével foglalkozik a XII – a XVI. századig terjedő időszakban. Az Európában élő zsidók, különösen az askenáziak küzdelmes életét – szokásaikat, üzleti tevékenységeket, ünnepeiket, rituáléikat, vallási előírásaikat, titkos tanításaikat stb. – ismerhetjük meg.

„Nem lehet olyan téma, bármennyire is kényes legyen, amelytől a történelemmel foglalkozó szakembernek távol kellene magát tartania. Természetesen kockázattal jár a meggyökeresedett paradigmák felrúgása, de e nélkül nem létezhet tudományos kutatás.
A zsidók történetéről írni nem ugyanaz, mint zsinagógában prédikálni, illetve nem is arról szól, hogy a népünk szentjeit és mártírjait ünnepeljük állandóan. Épp ezért a történész munkája mindig nehéz, néha fájdalmas és bizony egyáltalán nem hálás.
Bojkottálásommal a zsidó kultúra egyik alapvető jellemzőjét, a nyílt vitát tagadják”.
(Ariel Toaff)

https://www.magyarmenedek.com/products/3802/Veres_husvet_-_Ariel_Toaff.htm

12. „És akkor az egész alá van támasztva avval, hogy a Talmudban szerepelnek olyan (kb. középkori) idézetek, hogy a zsidónak be szabad csapni a nem zsidót (az is benne van, hogy ezért a nem zsidó országában viszont nyakon basszák a zsidót, ha kiderül?)”

A Talmud ma is a rabbinikus zsidóság legfőbb könyve. És az, hogy a zsidónak be szabad csapnia a nem zsidót, az a legenyhébb kitételek közé tartozik.
A „nem zsidó országában” nyakoncsapják a zsidót, ha kiderül, hogy átverte a gojt? Ez a nap vicce. Baromira nyakon csapták a deviza-hiteleseket átverőket, hogy csak egy sokakat érintő „becsapásocskáról” tegyünk említést. Amióta a „zsidó emancipáció” beköszöntött, nagyon ravaszul (de nagyon okosan és szervezetten) a „nem zsidók” országait is többnyire zsidók vezetik, mind politikai, mind gazdasági, mind „igazságszolgáltatási” téren. Ettől fogva pedig a „zsidók „nyakonbaszásáról” beszélni csak poénszámba megy.

13. „Tehát megkérdezem egyenesen: ha nem sima emberölés történt, amit egy 19 éves fiatal követett el, akkor miért PONT zsidó rituális gyilkosság történt a vér elvétele érdekében…? Kaphatok erre egyenes választ?”

A tettestől biztos egyenes választ kapnál. Vagy hazudna.
Hogy miért PONT a vérvád, mint zsidó rituális gyilkosság merült fel?
Mivel nem voltam ott, és nem én vetettem fel a rituális gyilkosság lehetőségét, csak tippelni tudok, de szerintem ha erre a kérdésre tényleg szeretnél választ kapni, és nem csak provokációnak szántad, akkor megkímélhetnél attól, hogy másokat idézgessek.
Azért azt persze le tudom írni, mit gondolok erről. Mivel a lakásból nem vittek el semmit, szexuális gyilkosságra sem utalt semmi nyom, a nyomozás során sem találtak semmilyen valós indokot azon kívül, hogy szerencsétlen Tánczos megölte, mert éppen úgy tartotta kedve, az emberek keresni kezdik a valós okát, hogy miért kellett meghalni ennek a kislánynak.
Mert oknyomozó újságíró könyvet írt az esetről. Mert valaki felhívta rá a figyelmet, hogy bár rettentő nácirasszistafasisztaantiszemétizé, de hogy a gyilkosság végrehajtása rituális gyilkosságra, kóser vágásra utal, meg még ráadásul ott volt az a szerencsétlen körülmény, hogy húsvét idején jártunk, meg még a Berkowitz és a Traubi üzemavatóról is többen tudtak a kelleténél, és ezek között volt olyan is, aki vagy még sokkal többet tudott a kelleténél, vagy csak olvasottabb volt az átlagnál, és összekötötte a dolgokat. Aztán ugye a különböző tanúk, ügyben érintettek, oknyomozók elhullása, összeveretése, no meg az ötvenéves titkosítás is arra utalt, hogy ez az ügy valami egészen más, mint amikor apa részegen hazamegy és a falhoz csapja a hisztis kölököt, vagy egy drogos cigány felgyújtja áldozatát, miután (mielőtt, miközben) megerőszakolta és megkínozta.

14. „az inkvizíció soha egy percig nem volt emberáldozat, kár idekeverni.”
Ó, dehogynem! A „bűnös tévelygőket” a talmudi gyűlölethez hasonlóan feláldozták a keresztény vakhit elkorcsosult, bemocskolt oltárán. Rituális gyilkosságok történtek – az elkövetők szerint Isten nevében, az „ördög követőit” feláldozva. Ha vízbe dobok egy boszorkányt, és elsüllyed, akkor nem boszorkány, Isten megmenti a lelkét, bár a teste kínhalált szenved, ha nem süllyed el, akkor az az ördög műve, tehát máglyára vele! Tisztára mint a Talmud rémségei. Egykutya.

15. „Jézus saját bevallása szerint nem azért jött, hogy eltörölje a Törvényt, hanem hogy beteljesítse.”

Persze, csak nem Jahve törvényét, hanem az ő Teremtő Atyjának a törvényét.

38.
Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.
42.
Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
43.
Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
44.
Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
47.
A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.
János 8:44

16. „A kereszténységet pedig – és ezt hívő keresztényként mondom – ugyancsak hiba szeretetvallásként aposztrofálni… a (hiteles) tanítások szerint az emberiség nagy része megy az olthatatlan tűzre, ahol az ő férgök meg nem hal 😉 (de ilyen beszélgetést tuti folytattunk már mi ketten is…) És pont a kereszténységben pont Krisztus kereszthalála egyszeri de tökéletes áldozat volt…”

A ma kereszténységként ismert ún. „zsidókereszténységet” én sem nevezném szeretetvallásnak. De én nem is erről beszéltem, hanem a VALÓDI Jézusvallásról. Ami nem zsidókereszténység, mert az fából vaskarika. De érdekes módon csak a keresztények vannak hülyítve ezzel az abszurdummal, kérdezz meg egy vallásos zsidót a „zsidókereszténységről” kb. körberöhög.

Arról beszélek, amiről Bulányi atya beszélt, hogy semmi közünk a Tórához, az ÓTestamentumhoz nekünk, keresztényeknek, Jézus követőinek. És a liturgiában sincs helye a Tórának. A Tóra nem Isten igéje.

17. Továbbra sem említettem a Holokausztot. Ha egyes háborús áldozatok vég nélküli kárpótlása jelenti a holokausztot számodra, akkor azért remélem fogod, hogy ezzel mit állítasz ? 😀

18. „Honnan kéne tudnom, hogy speciel benned miért merül fel bármi”

A.) Ez a kérdés nem válasz a kérdésemre.
B.) Nem bennem merült fel, csak – egyesekkel szemben – másokkal egyetemben én nem zárom ki a lehetőséget, és a vitáinkban kizárólag az a cél vezet, hogy rámutassak, nem zárható ki ez a lehetőség SEM. Ahogy teljesen az sem zárható ki, hogy tényleg Tánczos volt a gyilkos, vagy hogy esetleg az apa. Majd ha a titkosítás ideje lejár (vagy egy tökös, nem zenész és nem maffiózó belügyéer egyszer feloldaná a titkosítás alól az ügyet) akkor talán megtudjuk, hogy mi történt. Ja, nem, mi már nem, gyanítom – bár egészségesen élek – nincs már a tarsolyomban plusz negyven-ötven év. 😀

19. ” Mondjuk évente 2-5 eset lehet, talán (plusz a szülő nő által megölt újszülöttek, további tíz-tizenkettő). Ezek nagy része gondolom (az emberölések nagy részéhez hasonlóan) a közvetlen környezetben, családon belül történik, tehát túl sokat nem lehet konteózni.”
Jaja, meg évente eltűnik kb. 14.000-17.000 „darab” gyerek, akik nagyja megkerül, de átlag évi 1.000 (!!) soha többet nem lesz meg! Hogy ezekből donorszervek, drogos hulladékok, szerencsétlen gyerekprostik, szexuális, vagy rituális gyilkosságok áldozatai lesznek, na ez az, ami soha nem fog kiderülni.

20. Majd megnézem a sólyi ügyet is, de most már szeretnék mással foglalkozni, mint rituális gyilkosságokkal 😀

 309. déjvid — 2018-08-28 22:49 

A nyomkereszteződéses választ köszönöm, ezt az anyagot nem olvastam még (csak azt tudtam, hogy a későbbi bírói fórumok mindegyike elvetette, kivétel nélkül).

A pontokba szedett hozzászólásommal cáfolni akartam azokat az idézeteidet, amikkel alá akartad támasztani azt, hogy a zsidó vallás (mint olyan) ismeri / ismerte / megengedhetőnek tartja az emberáldozatot. Ha ez nem érdekel, akkor oké.

De azért még egy-két válasz a legutóbbi felhozatalra:
– Jefte lánya akkor sem érv a zsidók általi emberáldozatra, ha az apja tényleg megölte (ami legalábbis vita tárgyát képezi a Biblia szövege alapján)
– „Moáb” egy ország volt, és nem, nem zsidó.
– pont azt írtam, hogy az első pészach idején felhasznált vér egyszeri esemény volt, és semmilyen hagyomány nem követi.
– mérget konkrétan nem vennék arra, hogy sok-sok évszázada nem használnak már vért, sőt tudod mit, simán elhinném egy valódi forrásnak.
– VAN ugyanis olyan szekta, ami (amúgy pont pészach-kor) bárányt áldozott (pl. tavaly és tavalyelőtt), és a régi előírás szerint a vért az oltár mellé öntik, majd a testet elégetik (na jó, megsütik). Mindez Jeruzsálemben, a lehető legközelebb a Templom-hegyhez, mert (utánanéztem) áldozatokat a templom pusztulása óta nem szokás bemutatni (templom híján). Ímhol: https://youtu.be/k55jsLZ3xjg Mielőtt megörülnél: a vért itt (is) kb. hulladékként kezelik, lecsapolják az áldozati állatból, hogy ne maradjon benne, majd az oltár mellé öntik (mert csak Isten illetheti)… Illetve látszik az is, hogy egy ilyen szertartás nem zajlik le 25 perc alatt egy panellakásban…
– döntsd el, hogy a véráldozatot szerinted akkor most alá lehet támasztani a Bibliával vagy sem…

„Most komolyan, tényleg úgy gondolod, hogy a mai zsidó szektások (merthogy belőlük is van egy csomó, a haszidokon kívül is 🙂 ) ugyanazok, mint a mózesi idők zsidói?” – ezt költői kérdésnek veszem, mert egész eddig arról írtam, hogy dehogy ugyanazok…

„Ha van/volt olyan elfajult szekta a közösségükben, amely embert áldozott, az a szekta nyilvánvalóan nem a Tóra követője, hanem a Talmudé, amely szerint viszont a gój nem számít embernek, inkább állatnak” – és a feláldozható állatok közül melyiknek? Tulokfélének, birkafélének, kecskének, galambnak vagy gerlicének…? Vagy ez akkor hirtelen nem számít…? A gójt elmondják minden alantas lélektelen féregnek, de áldozatra (ahova ép állatot kellett adni mindig) na arra jó. Oké.
Arról nem beszélve, hogy nem létezik olyan, hogy a Talmudot követik, de a Tórát nem… a fordítottja elképzelhető. A talmud értelmezi és magyarázza a tórát, egyes vallástudósok véleménye, bírói-tanácsi döntések stb., ki is forgatják a mi fogalmaink szerint (pl. amikor a bálványimádókra vonatkozó bibliai tanításokat minden nemzsidóra értelmezik), de hogy nyíltan szembe mennének vele, azt nem nagyon látom.

„(apropó, az emberi test az ugye kóser?)” Hát persze.

Összefoglalva: az, hogy a zsidók vért gyűjtenek, hogy valahova elvigyék és ott szertartást végezzenek vele, nem hogy nem vezethető le a zsidó vallásból, hanem egyenesen ellentétes vele. Az, hogy emberi lényt feláldoznak, nem hogy nem vezethető le a zsidó vallásból, hanem egyenesen ellentétes vele.

„Most, ha ennyire komolytalanul, minimális háttérinfók nélkül állítasz valamit “teljes bizonyossággal”, akkor mennyire vehető komolyan bármely más kijelentésed?”
Kacc kacc.

„Hogy mi a vérvád? Tulajdonképpen semmi, mert olyan nem is létezhet, nem? Írjanak bármit bárkik a történelem évezdredes folyamában, az csak tömény idiotizmus,” – bocs, vérvád létezik. Más kérdés, hogy azért hívják vérvádnak, és nem sima emberölésnek, mert fejben hozzátesznek valami pluszt: rituálét, konteót, akármit.

„És a zsidókat illető vérvád sem jelent mást, mint amikor a pápuák ették az ellenség agyát, mert akkor hiedelmük szerint az ellenség esze és ereje beléjük költözött. Ugyanaz a kategória.” – a pápuáknál dokumentáltan létező hiedelemről van szó, ami jelen van a mindennapokban, és ennek szerves része a kannibalizmus. A zsidóknál pontosan milyen hiedelemről van szó? Ennek a hiedelemnek van bármi nyoma a vallásukban? Jelen van bármilyen módon a mindennapjainkban? (Ugye arról beszélsz, hogy az utóbbi harminc év száz gyerekgyilkossága közül miért pont ez az egy a vérvád. Meg 120 évvel korábbról Tiszaeszlár. A kettő közt…? Biztos volt csak nem tudunk róla? Évi egy? Évi tíz? Komolyan kérdezem.) És akkor az egész alá van támasztva avval, hogy a Talmudban szerepelnek olyan (kb. középkori) idézetek, hogy a zsidónak be szabad csapni a nem zsidót (az is benne van, hogy ezért a nem zsidó országában viszont nyakon basszák a zsidót, ha kiderül?) meg hogy a bibliai „ember” szóhasználat a zsidókra vonatkozik csak…

Tehát megkérdezem egyenesen: ha nem sima emberölés történt, amit egy 19 éves fiatal követett el, akkor miért PONT zsidó rituális gyilkosság történt a vér elvétele érdekében…? Kaphatok erre egyenes választ?

„Az erőszaktól hemzsegő Tórával szemben lépett fel Krisztus szeretetvallása, ezért elvileg – ellentétben a tömeggyilkosságokra vallási ünnepként tekintő zsidókkal szemben – születést, önkéntes áldozatot ünneplő kereszténynél valóban elképzelhetetlen lenne az emberáldozat. Azonban már maga az inkvizícó is folyamatos emberáldozat volt, azaz megdől annak a vélelme is, hogy a szeretetvalláshoz nem köthető emberáldozat.” – az inkvizíció soha egy percig nem volt emberáldozat, kár idekeverni. Jézus saját bevallása szerint nem azért jött, hogy eltörölje a Törvényt, hanem hogy beteljesítse. A kereszténységet pedig – és ezt hívő keresztényként mondom – ugyancsak hiba szeretetvallásként aposztrofálni… a (hiteles) tanítások szerint az emberiség nagy része megy az olthatatlan tűzre, ahol az ő férgök meg nem hal 😉 (de ilyen beszélgetést tuti folytattunk már mi ketten is…) És pont a kereszténységben pont Krisztus kereszthalála egyszeri de tökéletes áldozat volt…

„Hol említettem meg a holokausztot? Kizárt, hogy ilyet leírtam volna.” vö. „ahogy mi, “nácileszármazottak” a mai napig kárpótlást fizetünk egyetlen népcsoportnak a háborúban elszenvedett eseményekért, ugyanúgy a megvádolt közösségnek is tűrnie kell”

„Nem mellékes az sem, hogy mondjuk a renccerváltás óta eltelt – elnagyoltan – harminc évben – a többtíz (vagy esetleg többszáz?? passz) gyerekgyilkosság közül miért PONT ebben az esetben merült fel szinte kizárólag a vérvád gyanúja”
Honnan kéne tudnom, hogy speciel benned miért merül fel bármi…? 😀
Darabszámot azért nehéz mondani, mert az előző évezredben nem volt külön tétel a 14 éven aluli sértett sérelmére elkövetett emberölés, ellenben volt külön újszülött megölése, ami 2003-ban megszűnt. Mondjuk évente 2-5 eset lehet, talán (plusz a szülő nő által megölt újszülöttek, további tíz-tizenkettő). Ezek nagy része gondolom (az emberölések nagy részéhez hasonlóan) a közvetlen környezetben, családon belül történik, tehát túl sokat nem lehet konteózni. Amikor meg nem ez a helyzet, akkor… jééé… még május 22-én írtam a vegyesfelvágott topikba a sólyi gyerekgyilkosság kapcsán 😉 nem neked írtam, de itt válaszolj rá valamit, ha megkérhetlek erre 🙂 előre is köszi.

d.

 308. petiba — 2018-08-28 16:13 

@petiba:

Bocsi, a 4-es pontnál kimaradt a mondatvég:

„Most komolyan, tényleg úgy gondolod, hogy a mai zsidó szektások (merthogy belőlük is van egy csomó, a haszidokon kívül is 🙂 ) ugyanazok, mint a mózesi idők zsidói?

 307. petiba — 2018-08-28 16:09 

@déjvid:

1. Számomra baromira mellékes (érdektelen) hogy mely időkből származik elsődlegesen a zsidó vallás áldozati szertartása. Mind általánosságban a vérvád témakörben, mind a körmendi ügyben teljesen lényegtelen.
2. Továbbra is mindegy, hogy a mózesi időkben (egyes közösségekben) éppen hogyan áldoztak. Arról az apróságról már akár el is feledkezve, hogy a Biblia vagy ezer éven át íródott, vagy ötszáz szerző által, és gyakorlatilag az újkori embernek halvány segédfogalma sincs róla, hogy kik, mikor, mit, és miért takarítottak ki belőle. Ennél nagyságrendileg fontosabb, hogy a Tóra holtvágányon sincs a Talmudhoz képest.

„Elsőbbséget élvez az egyébként ugyancsak brutális Ótestamentum fölött a zsidóknál. Maga a Talmud bizonyítja ezt, Erubin 21b, (Soncino kiadás): „Fiam, az Írások szövegeinek tanulmányozására fordíts több figyelmet, mint a Tóra (Ótestamentum) szövegeire.”

„Nagy-Britannia Zsidó Krónikája 1993. március 16-án azt állítja, hogy a zsidó vallási iskolában (jesiva) a zsidók magukat teljesen a Talmud tanulmányozásának szentelik, kizárva minden mást.”

Forrás: https://kuruc.info/r/39/14258/

3. „A vér egyetlen rituális felhasználása a meghintés volt; de leginkább ez is a mózesi időkben volt divatos. Jézus idejében – amennyire tudom – már egyáltalán nem.”

Szerinted egy 21. századi bűnügyben, ha felmerül a rituális gyilkosság témaköre, mennyiben döntő az, hogy te „mennyire tudod”, hogy Jézus idejében a rituális gyilkosságok (lásd áldozati szertartás) hogyan folytak? Aztán az, hogy csak meghintés, vagy nemcsak meghintés, mennyiben érdekes ez esetben? Nem mellékes az sem, hogy mondjuk a renccerváltás óta eltelt – elnagyoltan – harminc évben – a többtíz (vagy esetleg többszáz?? passz) gyerekgyilkosság közül miért PONT ebben az esetben merült fel szinte kizárólag a vérvád gyanúja – (de ha ez annyira bántó számodra, nevezhetjük rituális gyilkosságnak is.)

4. Mózesi időkben volt lehetőség nőstényt áldozni? Most komolyan, tényleg úgy gondolod, hogy a mai zsidó szektások (merthogy belőlük is van egy csomó, a haszidokon kívül is 🙂 ) Ahogy nyilvánvalóan a mai (katolikus) kereszténységnek sincs már sok köze az ókeresztényekhez, pláne az igazi Jézuskövetőkhöz…

5. „Legyen akkor Bír 11:30-40 az ige, Jefte lánya. Először is egyáltalán nem biztos, hogy őt bárki megölte; egyes teológusok értelmezése szerint”

Ne! Ez most komoly? A vérvád (bocsánat, rituális gyilkosság) cáfolására azért kicsit kevésnek érzem azt, hogy „egyáltalán nem biztos, hogy őt bárki megölte” – Ezzel a logikával (minimum) az sem biztos, hogy nem ölték meg. Vagy hogy „egyes teológusok értelmezése szerint” – Más teológusok meg máshogy értelmezik. Szintén teljesen irreleváns.

„Egyébként megsúgom, a Bibliában VAN emberáldozat, pl. 2Kir. 3:26-27a. És ott benne van, hogy ehhez hogy viszonyultak az ószövetségi zsidók. Nem, nem véletlenül nem idézik…”
???
És? Ezzel mit szeretnél mondani?
A Királyok könyve nem a Tóra része véletlenül? Ja, de.
Ki volt Moáb, aki feláldozta elsőszülöttét? Zsidó.
Akkor most mit cáfoltál?

6. .” A 3. pont szerinti meghintés vér helyett vízzel vagy olajjal történik, mondjuk kétezer éve (legalább).”

Erre mérget mernél venni? 😀 Én biztos nem.

” Az engesztelő áldozat, aminek során Mózes idejében a vérrel megkenték az “oltár szarvait”, a legkevésbé sem a pészach-hoz, hanem a jom kippur ünnephez kapcsolódik.”

Ki a fenét érdekel az „oltár szarvai”??

Tessék, a wiki írja a pészach-i áldozatról:

„A bibliai tíz csapás (mely Egyiptomot érte) közül az utolsó volt az elsőszülöttek halála, ezt a csapást az izraelieknek nem kellett elszenvedniük, mert házaikat megjelölték egy bárány vérével, így a halál elkerülte fiaikat. A csapás után a fáraó engedélyezte, hogy a rabszolgaként élő zsidók elhagyják az országot. Éppen ezért nevezik a szabadság ünnepének (hág háhérut) is.”

Azaz PONT pészachi a véráldozat!

Vagy: „A Tóra leírja azok panaszát, akik átmeneti rituális tisztátalanságuk miatt nem hajthatták végre a sivatagban a Peszáchi állatáldozatot. Így kiáltottak Mózeshez[1]: „Lámá nigárá!” – „Miért csorbíttassunk meg abban, hogy nem mutatjuk be az Örökkévaló áldozatát”? Kérdésük, panaszuk eredménye egy új micva, a „második Peszáchi áldozat” bevezetése lett, miáltal bizonyos esetekben az az ember, aki Niszán hónap 14. napján nem tudott áldozni, ijár hónap 14. (idén 2009. május 8.) napján pótolhatta ezt.”
http://zsido.com/fejezetek/a-lubavicsi-rebbe-peszach-seni-sohasem-keso

Most, ha ennyire komolytalanul, minimális háttérinfók nélkül állítasz valamit „teljes bizonyossággal”, akkor mennyire vehető komolyan bármely más kijelentésed?

Ma is áldoznak pészach-kor, nyilván már kevesen tehetik meg a modern viszonyok és modern életterek között, hogy állatot áldozzanak, de vannak még, akik megtehetik.
(apropó, az emberi test az ugye kóser?)
Az megintcsak semmit nem jelent, hogy a „te tudomásod szerint” van-e az ősi áldozati szertartásoknak autentikus, de modern változata. Azt viszont nagyon jól tudjuk, hogy ma, a huszonegyedik században is tele van a világ idióta agyament szektákkal, akik tömeges gyilkosságokkal, vagy öngyilkosságokkal, csonkításokkal, stb. operálnak a „vallási” szektás előírásaikat betartandó.

7. „De persze azt az ugyanott leírt mózesi törvényt, hogy milyen állatokat lehetséges feláldozni, már nem tartják be. ”
Ki mondott ilyet? Én biztos nem.

„Sőt az állatot utána nem ajánlják fel teljesen égő áldozatnak, holott az a lényeg, az áldozati állat vérének felhasználása szinte csak mellékes az áldozati szertartásban.”
Ki mondta, hogy mellékes az áldozati vér felhasználása?

Hogy mi a vérvád? Tulajdonképpen semmi, mert olyan nem is létezhet, nem? Írjanak bármit bárkik a történelem évezdredes folyamában, az csak tömény idiotizmus, ilyenre még gondolni is, legyen az akár Tacitus, Aranyszájú Szent János, Aquinói Szent Tamás, Luther, Shakespeare, Goethe, Nietzsche, Schopenhauer, Wagner, Liszt, Szolzsenyicin, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, Berzsenyi Dániel, Bartha Miklós, Sértő Kálmán, Kodolányi János, Veres Péter, Wass Albert, és még sokan mások.

Ami a Rücker-aknai cigányokat illeti, még sosem hallottam olyat, hogy gyerekeket ennének, de ha így lenne, akkor semmivel sem lenne más esemény, mint amikor a holodomor idején gyerekeket ettek. Dögkútból sem azért esznek, mert nem szeretnék jobban a 0-2Celsiuson, 70-80 %-os párában hetekig érlelt wagyu vagy angus steak-et.
És a zsidókat illető vérvád sem jelent mást, mint amikor a pápuák ették az ellenség agyát, mert akkor hiedelmük szerint az ellenség esze és ereje beléjük költözött. Ugyanaz a kategória. Számomra nem jobb, vagy rosszabb egy zsidó, egy cigány egy páuánál, egy inkánál, vagy egy aztéknál. Én nem vagyok rasszista, számomra nem elítélendőbb a kígyóisten, vagy napisten előtt áldozó inka, vagy azték, vagy egy démonhitű, mint egy Jahve előtt áldozó. Számora egyre megy, csak valamiért a kiválasztottak érzik mindezt máshogy.

„És amikor embert áldoznak, akkor megszegik a tízparancsolatnál is ősibb, még Noénak adott parancsolatokat is… (1Móz. 9:5-6)”

Ha van/volt olyan elfajult szekta a közösségükben, amely embert áldozott, az a szekta nyilvánvalóan nem a Tóra követője, hanem a Talmudé, amely szerint viszont a gój nem számít embernek, inkább állatnak, azaz gójt áldozni nem emberáldozat.

„A zsidó írások azt állítják, hogy a Talmud részben azoknak a hagyományoknak a gyűjteménye, amelyeket Mózes adott nekik szóbeli formában. Jézus idejében ezt még nem írták le. Krisztus elítélte a Misnah (a korai Talmud) tanításait és azokat, akik azt tanították. (írások és farizeusok), mivel a Talmud hatálytalanítja a Szent Bibliát és annak tanításait.”

A „gój” szó alatt a Zsidó Enciklopédia a farizeus talmudista felfogás szellemében az alábbiakat írja: „A farizeusok azt tartották, hogy csak az izraeliták az emberek, a gójok nem emberek, hanem barbárok.”

„Mindezek alapján továbbra is azt mondom, hogy elképzelhetetlen, hogy zsidó (vagy akár keresztény) vallási vagy akár csak távolról vallásos jellegű tevékenységébe beleférjen az, hogy megölnek egy embert azért, hogy a lecsapolt vérével később szertartásokat végezzenek”

Mindezek alapján én meg azt mondom, hogy egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egyes félresiklott zsidó szekták továbbra is ősi módon áldoznak fel állatokat. Állatfogalmaik közé pedig belefér a Talmud által állatnak tartott gój is. Az erőszaktól hemzsegő Tórával szemben lépett fel Krisztus szeretetvallása, ezért elvileg – ellentétben a tömeggyilkosságokra vallási ünnepként tekintő zsidókkal szemben – születést, önkéntes áldozatot ünneplő kereszténynél valóban elképzelhetetlen lenne az emberáldozat. Azonban már maga az inkvizícó is folyamatos emberáldozat volt, azaz megdől annak a vélelme is, hogy a szeretetvalláshoz nem köthető emberáldozat.
Ráadásul még egyetlen percig nem beszéltünk olyan szektákról, ahol a véráldozat nem jár feltétlen gyilkossággal, mert nem az élet elvétele a fontos, hanem a vér „széthintése” általi „megszentelés” – már amennyiben elfogadjuk, hogy pl. Lucifer Esthajnalcsillag egy az angyalok közül 😀

Az óbégatással nem bántottál meg, csak pontosítottalak.

Hol említettem meg a holokausztot? Kizárt, hogy ilyet leírtam volna. Amúgy pontosan tudom, mit jelent a holokauszt, és bár nem helyeslem, nem is tagadom, viszont – mint tudományosan nem kutatható esemény- baromira nem érdekel.

Nyomkereszteződés:

„A peranyagban fellelhető iratok szerint az ORFK Bűnügyi Szakértői Intézetébe 1998. IV. 7-én a sértett és a terhelt ruházatát együtt szállították a sértetti lakásból származó egyéb tárgyak között egy 2 x 3 m-es mustárszínű szőnyeggel. A tanúvallomások szerint egy PE zsákban voltak ruhaneműk, és vittek még bűnjeleket legalább egy papírdobozban, mely(ek) tartalmát a tanúk nem látták.

Vizsgálatunkkal azt akartuk igazolni, vagy cáfolni, hogy amennyiben a bűnjeltárgyak PE tasakokba voltak csomagolva, de a 2.18. jelű 2 x 3 m-es szőnyeget csomagolás nélkül raktározták, ill. szállí­tották, előfordulhatott mikronyom-transzfer. Az a feltételezés, hogy a szőnyeg nem volt becsomagolva nem mond ellen F. I. bírósági vallomásának, mivel a bűnjelek kezelési módját előíró 117/1984. (IK.12.) IM-BM-PM-Leg.Ü. együttes utasítás 3. § (4) bekezdése szerint olyan bűnjelek esetén, amelyeknek a csomagolása nehézségekbe ütközik, elegendő csak (megfelelően kitöltött) bűnjel­címkét alkalmazni.

A 63/01. sz. vizsgálati jegyzőkönyvünk eredményei azt mutatják, hogy a bűnjelek kezelésekor ezek véletlen transzferrel is átkerülhettek a terhelt ruháira.”

http://www.pasinszkilabor.hu/tanczos_ugy.html

 306. déjvid — 2018-08-28 00:30 

Reagálok sorban 🙂 Pontokba szedem, hogy érdemben tudjunk beszélgetni.

1. „A papi törvényhozás azután mindenféle áldozatot külön szóval jelzett: égő-, engesztelő-, étel-, ital-, illatáldozat. Ez a gyakorlat a fogság után alakult ki egészen, de sok ősi elemet is megőrzött a pátriárkák, Mózes és a királyok korából.” idézet a hozzászólásodból, te meg a wikiről vetted.

A zsidó vallásnak több korszaka van; annyira nem értek hozzá, tehát nem biztos, hogy pontos; van a pátriárkák kora Mózesig, van Mózes kora, vagy a próféták vagy királyok kora, van a babiloni fogság, van a fogság után (kb.)a farizeusok kora, aztán a diaszpóra kora stb. A babiloni fogság idején, templom híján, nagyon sok szertartást nem tudtak elvégezni vagy nem végeztek el. A középkorban spanyol területen pl. a zsidók nagyon sok misztikus dolgot vettek át a móroktól, ami utána kikopott a vallásból. Röviden: ami az egyik korban gyakorlat volt, az a későbbiben már nem biztos. Lássuk.

2. A mózesi időben az engesztelő áldozat vérét rákenték az oltár szarvaira, illetve az oltár köré öntötték, majd az állat „kövérjét” elégették. Ez benne van a Bibliában. (Ez a fajta mózesi áldozat a jeruzsálemi templom építése körüli időkben kimegy a divatból, mert akkor elvben már csak a templomban lehetne bemutatni ilyet.) A vért azért kellett az oltárra kenni, illetve köré önteni, mert az kizárólag Istené volt, azzal az ember nem rendelkezhetett. A „véresáldozat” azt jelentette, hogy nem égették el egészen az állatot, hanem lehetett belőle enni.

3. A vér egyetlen rituális felhasználása a meghintés volt; de leginkább ez is a mózesi időkben volt divatos. Jézus idejében – amennyire tudom – már egyáltalán nem. Erre még visszatérünk. A meghintés az áldozattal egy időben történt, valami nagy dolog megszentelése érdekében, és utána az állatot, aminek a vérét vették, elégették. Ez volt a módszer.

4. Rosszul írtam, a mózesi időkben volt lehetőség bizonyos célokból nőstény állatot áldozni; Ezékiel idejében azonban már pl. kizárólag hím állatok feláldozásáról van szó. Viszont a 2Móz vagy ha úgy tetszik Leviták 3. részében van, hogy kizárólag tulokféle, juhféle, kecske, a 14. részben pedig hogy gerlice vagy galamb lehet áldozati állat, és pont. Más nem.

5. „Ez a tudat néha a környező népek hatására emberáldozathoz is vezetett (Bír 11,24; 1Kir 16,34) de az ilyen áldozatot az igazi vallási törvény mindig elítélte.”

Legyen akkor Bír 11:30-40 az ige, Jefte lánya. Először is egyáltalán nem biztos, hogy őt bárki megölte; egyes teológusok értelmezése szerint a szent sátor szolgálatára adták (ezért ment el elsiratni a szüzességét). Másrészt az egész bibliai történet arról szól, hogy a mindenható istennel nem üzletelünk. Mert arra csak ráfázunk. Jefte önmagában akkor hibázott, amikor „üzletelt”, alkudozott Istennel. Ha ezek után valóban megöli a lányát, avval csak még tovább ront a helyzetén. A lány meghalt-e vagy sem, mindegy; ezt az igeszakaszt úgy értelmezni, hogy a judaizmusban „volt” emberáldozat, legalábbis hiba.

Nézzük az 1Kir 16:34-et. A wiki miért csak ezt idézi…? 🙂 Miért nem teszi mellé a Józs. 6:26-ot…? Ja mert úgy egész más megvilágításba kerül az egész, és rájövünk, hogy ezt aztán végképp nem lehet emberáldozatként magyarázni…? 😀 Ejnye ejnye.

Egyébként megsúgom, a Bibliában VAN emberáldozat, pl. 2Kir. 3:26-27. És ott benne van, hogy ehhez hogy viszonyultak az ószövetségi zsidók. Nem, nem véletlenül nem idézik…

6. A 3. pont szerinti meghintés vér helyett vízzel vagy olajjal történik, mondjuk kétezer éve (legalább). Az engesztelő áldozat, aminek során Mózes idejében a vérrel megkenték az „oltár szarvait”, a legkevésbé sem a pészach-hoz, hanem a jom kippur ünnephez kapcsolódik. A jom kippur alkalmával áldoztak bűnbakot (régen). Ma vajon divat véres áldozatot bemutatni jom kippurkor? Nem. A maradványa a régi szertartásnak a kápárá (nem biztos, hogy minden magánhangzót jól írok 🙂 ), amikor egy kakasra „teszik át” a bűneiket a zsidók, de a kakast persze nem ölik meg. Az első pészach idején az ajtófélfára és a szemöldökfára felkent vér teljesen egyedi dolog volt, tudtommal nincs semmilyen olyan szertartás, ami ezt ismételné (hacsak az ajtófélfába rejtett háziáldást nem vesszük annak, de azt nem vérrel írják…)

7. Jól van, tételezzük fel, hogy vannak olyan zsidó szekták, akik vért használnak meghintésre, akár napjainkig. Rendben. Betartják ezt a régi mózesi törvényt. Igen. De persze azt az ugyanott leírt mózesi törvényt, hogy milyen állatokat lehetséges feláldozni, már nem tartják be. Sőt az állatot utána nem ajánlják fel teljesen égő áldozatnak, holott az a lényeg, az áldozati állat vérének felhasználása szinte csak mellékes az áldozati szertartásban. És amikor embert áldoznak, akkor megszegik a tízparancsolatnál is ősibb, még Noénak adott parancsolatokat is… (1Móz. 9:5-6)

Mindezek alapján továbbra is azt mondom, hogy elképzelhetetlen, hogy zsidó (vagy akár keresztény) vallási vagy akár csak távolról vallásos jellegű tevékenységébe beleférjen az, hogy megölnek egy embert azért, hogy a lecsapolt vérével később szertartásokat végezzenek…

Abban viszont most már távolról sem vagyok biztos, hogy a vérvád szót ugyanabban az értelemben használjuk. Tény, hogy a történelemben volt emberáldozat, és tény, hogy ma is létezik rituális gyilkosság. A vérvád nem az, hogy ezekre a tényekre felhívjuk a figyelmet. A vérvád (általában) az, ha egy közösséget megvádolnak avval, hogy titokban rituális gyilkosságokat hajt végre. Az nem vérvád, hogy a pápuák embert esznek (csak leegyszerűsítés), az se vérvád, hogy a holodomor idején megették a gyerekeket (csak általánosítás); az viszont, ha azt mondom, hogy a Rücker-aknai cigányok gyerekeket esznek, mint ahogy a cigányok már máskor is lebuktak ilyesmivel, na az vérvád lesz – még akkor is, ha alátámasztom a kiskorú eltűntek számára vonatkozó statisztikai adattal.

Bocsánatot kérek, ha az óbégatással megbántottalak, fogalmazhattam volna visszafogottabban is; de örömmel látom, hogy jogos felháborodásodba belefért még egy kis holokauszt is 🙂 (apropó, a holokauszt görögül jelenti azt, amit a Biblia egészen égő áldozatnak fordít…)

A nyomkereszteződésnél félreértettél szerintem. Még mindig tényként kezeled, hogy nyomkereszteződés történt. Megtudhatom, hogy miért? (Előző hozzászólásomban kifejtett tippem alapján azért biztos a nyomkereszteződés, mert hiszen az egész gyilkosságot úgyis a zsidók csinálták; ráhibáztam?)

 305. petiba — 2018-08-27 09:26 

@déjvid:

😀
Ezeket a köröket már lefutottuk néhányszor, kedves olvtárs.

„A zsidóknál a vér tabu. Olyannyira az, hogy külön szakma (a sakter) hivatott arra, hogy érintkezzen a vérrel.”

(idézetek korábbiakból)

„Általában a vérvád (véráldozat) ellen lázadók mindig a vérivással jönnek, holott a véráldozat nem azt jelenti, hogy elfogyasztják az áldozat vérét, hacsak nem utalunk az Eucharisztia szentségére. Leginkább Máté szavai idevágóak:
„Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” (Mt 26,26–28) Tehát itt a bor átlényegül Jézus vérévé, aki önként adja “vérét” (majd a kereszten), tehát ez önkéntes véráldozat. Hívek milliói fogyasztják Krisztus testét és vérét hetente, azaz véráldozatot mutatnak be 😀 ” A vér szerzi meg az engesztelést az élet számára”

” A bibliai idézetek teljesen nyilvánvalóan nem embervérre vonatkoznak”

A wiki nem a kuruc, (egyesek kedvéért) de még a wiki is ezt írja áldozat szó alatt:

“Formáját tekintve leghatékonyabbnak mindig a véres áldozat számított a vérben föltételezett életerő miatt. Az emberáldozat nyomai is sokfelé megtalálhatók, mint gyermekek, szüzek, foglyok föláldozása. Az aztékok külön hadjáratokat szerveztek ilyen foglyok kézrekerítésére. A kelták öregedő királyaikat áldozták föl, a rómaiaknál szokás volt az önfeláldozás (devotio), másutt a holtak temetésénél föláldozták szolgáikat, rabnőiket vagy feleségeiket (India). Az önfeláldozásnál gyakran a halál helyett csak egyes testrészeket adtak oda: hajat, ujjat, nemi szerv részeit (kasztráció)”

És minő antiszemétizmus, ugyanez a wiki cikk mit ír?:

“Áldozatok a zsidóságban
Az ószövetségi kinyilatkoztatásban központi helyet foglal el az Istennek bemutatott áldozat. Általánosságban az áldozatra nincs külön szavuk, hanem inkább fölajánlást, szent adományt (kadasim, kerem, minha) emlegetnek. A papi törvényhozás azután mindenféle áldozatot külön szóval jelzett: égő-, engesztelő-, étel-, ital-, illatáldozat. Ez a gyakorlat a fogság után alakult ki egészen, de sok ősi elemet is megőrzött a pátriárkák, Mózes és a királyok korából.

Az áldozat elsősorban Istennek felajánlott ajándék. Keleten az alattvaló ajándékkal fejezte ki hódolatát ura előtt. Így a vallásos ember sem járulhatott üres kézzel Jahve elé (Kiv 23,15; 34,20; MTörv 16,16). Az ajándék az adakozót urához köti, az viszont az elfogadással jelzi, hogy a magáénak vallja az ajándékozót. De az ember csak azt adhatja Istennek, amit tőle kapott (MTörv 16,16; Oz 2,7). Mégis, az áldozatban benne van a lemondás, azért a nagyobb adomány értékesebb áldozat (Mik 6,6). Ez a tudat néha a környező népek hatására emberáldozathoz is vezetett (Bír 11,24; 1Kir 16,34) de az ilyen áldozatot az igazi vallási törvény mindig elítélte.”

Ezek szerint azért volt mit elítélni…

„mert a vérvád nettó baromság, akkor is az volt és most is az”

Imádom ezeket az öntudatos, merész kijelentéseket. XD

Ha elvonatkoztatunk attól a rettenetről, hogy aktuálisan a zsidók vannak megkínálva vérváddal, akkor a történelmi időkre visszagondolva, különböző népek, vallások, szekták, ősi kultúrák mítoszaira, istenképeire, hitvilágára gondolva mégis mivel támasztod alá ezt az ec. kijelentést, hogy a „vérvád nettó baromság”? Szerintem ilyet kijelenteni nettó baromság, de minimum hiányos ismereteket jelent a világtörténelem, a kultúraközvetítés „diszciplínák” körében.

„Már Eötvös Károly – aki a tiszaeszlári perben védte a zsidó vádlottakat – azt írta könyvében, hogy a zsidó rituális gyilkosság egyik célja a keresztény, szűz lány vérével az új ház küszöbe körül a “falat efecskendezik”. Tehát szó nincs a vér elfogyasztásáról.”

„Ajánlott szakirodalom: Országos Széchenyi Könyvtár, Theologiai Szaklap 12. évfolyam
“Az Ó-testamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége.”

http://epa.oszk.hu/02300/02360/00042/pdf/EPA02360_theologiai_szaklap_1914_01_009-019.pdf

„Védelmet jelentett a zsidók számára: ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével jelölték, így megóvták elsőszülötteiket a tíz csapás öldöklő angyalától (Kiv 12,22–24). Az élet és a lélek székhelyének tekintették, fogyasztása ezért tiltott (MTörv 12, 16; 12,22–25; Lev 17,14). A mensest tisztátalanságnak tekintették, amely után csak szertartás által tisztulhattak meg az asszonyok (Lev 15,19–30). A megtisztulást az áldozati vér biztosítja: „a test élete a vérben zajlik. A vért azért adtam nektek, hogy az oltáron elvégezhessétek vele az engesztelés szertartását életetekért, mert a vér szerzi meg az engesztelést az élet számára” (Lev 17,11).

SAUL-PÁL AZ ÓSZÖVETSÉGI VÉRÁLDOZATOT ÍGY MAGYARÁZZA: “…A TÖRVÉNY SZERINT MAJDNEM MINDENT VÉRREL TISZTÍTANAK MEG ÉS VÉRONTÁS NÉLKÜL NINCS BŰNBOCSÁNAT” (ZSID.9,22)

„. Aki a vérvádról óbégat, annak jusson eszébe, kinek a szekerét is tolja evvel éppen”

Nos, én úgy vélem, hogy akik itt (valamint a vérvád konteóban) foglalkozni merészeltek azzal a gondolattal, hogy esetleg rituális gyilkosság történt, azok a legkevésbé „óbégattak”, inkább forrásokat kerestek magyarázatként, hogy miért merülhetett fel a vérvád lehetősége. Akik itt ezerrel óbégattak, illetve fröcskölődve gyűlölködtek, azok pontosan az „ellenoldal” képviselői voltak. Biztosan szar lehet (erkölcsi, hitbéli, vallási, vérségi, eszmei) kapcsolatban lenni a megvádolt közösséggel, de ez nem teszi semmissé a lehetőséget arra, hogy megtörténhetett ebben a közösségben is az, ami világszerte sok más közösségben megtörtént az évezredek során. De ahogy mi, „nácileszármazottak” a mai napig kárpótlást fizetünk egyetlen népcsoportnak a háborúban elszenvedett eseményekért, ugyanúgy a megvádolt közösségnek is tűrnie kell, ha számára kényelmetlen dolgokkal vádolhatják meg a közösségét, melyhez kapcsolódjon akár csak távoli, eszmei – világnézeti ponton is.

Ami a nyomkereszteződést illeti. Vagy szándékosan, vagy igen súlyos gondatlanság következtében nyomkereszteződést előidézni súlyos dolog. Véleményem szerint olyan súlyos, hogy ezeket a nyomokat ettől fogva bizonyítékként használni már kimeríti a szándékosság fogalmát.

 304. déjvid — 2018-08-21 21:47 

A vérvádhoz néhány gondolat, engedelmetekkel:

1.) A zsidóknál a vér tabu. Olyannyira az, hogy külön szakma (a sakter) hivatott arra, hogy érintkezzen a vérrel. A rituális kivégzés is a megkövezés volt, hogy ne szennyeződjenek vérrel az abban részt vevők. (Valahonnan biztos ismerős a „vére rajtunk és fiainkon!” kifejezés…) A véráldozat továbbá nem jellemző a judaizmusra, ott égőáldozat volt a divat. De a legfontosabb: az élőáldozat mindig és kizárólag hím nemű lehetett. A középkori vérvád-történetekben is kisfiúk tűnnek el, legalábbis legtöbbször.

2.) Utánaolvastam a zsidó történészprofesszornak. A középkori askenázik életéről szóló művében valóban szerepelt az, hogy a vérvádnak lehetett alapja, zsidó bosszúként az üldöztetésre, és ezt alátámasztja _középkori_ forrásokkal, méghozzá egy vérvád kapcsán lefolytatott büntetőper irataival… Erre olyan kritikai össztüzet kapott a történettudományi berkekből, hogy gyorsan javította a vonatkozó részt. (Tudod, mintha a szegedi boszorkányperek anyagának tudományos feldolgozásával bizonyítanám, hogy boszorkányok márpedig voltak, és ennek az ad legitimációt, hogy amúgy én is magyar vagyok…) A faszi történészprofesszorként igen komoly presztízsveszteséget szenvedett el; más kérdés, hogy a középkori askenázik életéről szóló könyve biztos nagyon jól fogyott, elvégre magyar kiadása is van.

3.) Paradox módon a vérvádon pont a zsidók nyernek, mármint a „sötét középkor” óta…
Tiszaeszlár kapcsán olvastam, hogy a magyar hatóságok soha nem is céloztak vérvádra vagy rituális gyilkosságra. A dolgot a korabeli (zsidó) sajtó dobta be, azonnal tematizálva a közbeszédet: emberölés, és zsidó vádlottak…?! Jahkérem, az évszázados képtelen vérvád, annyiszor és ismét…!! A tematizálás sikeres, rövidesen mindenki vérvádról beszél az egyik oldalon, rituális gyilkosságról a másik oldalon… és felmentés lesz a vége, mert a vérvád nettó baromság, akkor is az volt és most is az. Az ügyben van egy szerencsétlen lány, aki teljesen nyilvánvalóan valamilyen szexuális jellegű indítékból kifolyólag áldozatául esett egy zsidó fickónak, aki akár sorozatgyilkos is lehetett vagy azzá fejlődött volna. Ráadásul a családja / barátai próbálnak segíteni rajta. Egy normális büntetőeljárás során elfogtak és elítéltek volna egy gyilkost, meg mellette két-három bűnpártolót. Ehelyett felmentették az egész társaságot, mert nyilván nem vérgyilkosság történt… nem tudom, érthető-e.
A mai napig Tiszaeszlár kapcsán vannak a vörös ködben úszó agyú hőbörgők, hogy véééérvááááád, meg vannak a zsidók, akik rá tudnak mutatni, hogy a lusta magyar paraszt mennyire buta és gyűlölködő volt (már akkor is!), az államhatalom meg mennyire tehetetlen / cinkos / cinikus. És kész. Két ál-valóság hömpölyög egymásnak. A diszkurzióból kiesett a valódi áldozat és a valódi elkövető. Aki a vérvádról óbégat, annak jusson eszébe, kinek a szekerét is tolja evvel éppen… 😉

T.G. ügye kapcsán:
„a legfontosabb kérdésekre nincs válasz, (pl. a szándékos nyomkereszteződések, vérmennyiség, stb. )”
Ezek egy része álkérdés. Kicsit a gombhoz keresett kabát esete. Pl. alátámasztja bármi a szándékos nyomkereszteződést, azon kívül, hogy biztos a zsidók tették…? 🙂 (Meg szándékosság esetén azért lehetett volna látványosabb is a dolog; hajat vagy vért nem tudtak volna nyomkeresztezni…?)

 303. qdiace — 2018-08-20 18:16 

@paracelsus: Ha végigolvasod a kommenteket, láthatod, hogy kérdéseid már többször is feltétettek.

Egyre tudok egy részleges válasszal szolgálni:

Ha tényleg Tánczos volt, miért csak 13 évre ítélték, és miért szabadult még ennél is korábban, 2008-ban?

Az akkori Btk. nem ismerte a kiskorú sérelmére való elkövetést minősítő körülményként, egyéb ily körülmény hiányában pedig az emberölés alapesetét állapították meg.

Ez persze nyitva hagyja azt a kérdést, hogy a különös kegyetlenség miért nem állapíttatott meg.

13 évnek a 3/4-e 9 év 9 hónap; Tánczosnak a ’98. ápr. 20-ai őrizetbe vételétől ennyi telt el 2008. jan. 20-áig, vagyis mikor megkapta a feltételes szabit.

 302. petiba — 2018-08-20 14:45 

@paracelsus:

Ugyan „híve” nem vagyok a vérvádnak, csak nem tartom kizárhatónak.

Érdekes módon egy zsidó professzor jelentette ki, hogy nem alaptalan.

„Az olasz Corriere della Sera c. napilap tudósítása szerint Ariel Toaff rabbi és történész (a volt római főrabbi fia) sokkolta az olvasókat, mert szerinte a középkorban egyes zsidók valóban követtek el rituális gyilkosságokat. Ariel Toaff, a Jeruzsálemi Egyetem professzora hamarosan megjelenő könyvében azt állítja, hogy a 11–14. század között egy fundamentalista zsidó csoport keresztényeket ölt meg, hogy vérüket rituális célokra használja. A következtetésre korabeli vallatások jegyzőkönyvei alapján jutott.”[3]

Ha ezt egy zsidó professzor mondja, azért minimum illik elgondolkodni rajta.
Hogy miért nincs (vagy nem volt) a közelmúltban ilyen per, ennek több oka lehet.
1. Nem tudhatjuk, hogy volt-e hazánkon kívül bárhol a világban.
2. Ha eleve tagadjuk, (ezerrel tagadják) hogy ilyen bármikor is megtörténhetett, akkor milyen bíróság fogadná el a vádat, mint létezőt?
3. Pláne ha az „igazságszolgáltatásban” döntési pozícióban levők jó része eleve szintén zenész.
4. A józan ész minden olyan tettel szemben tiltakozik, amely ellentmond a józan észnek. Elvileg kannibálok már Dél-Amerikában sincsenek, pedig az emberevés előfordul a mai napig a „fejlettnyugati” kultúrkörökben is. Csak persze nem tudjuk elképzelni, hogy van Európában vagy Amerikában szocializálódott ember, aki ilyet tesz. Pedig van, bár nyilván elmebetegnek tekintjük az ilyeneket – már ha rájuk találunk, ha kiderül a beteg tettük.

Amúgy feleslegesen merülök el a témában, mert az alábbi linken a kérdéseidre elég pontosan válaszol a cikk.

http://magyarmegmaradasert.hu/kozerdeku/figyelemre-melto/item/4704-z

A drogos, hajléktalan kölyök esetleg nem szűz, vagy nem elég „tiszta a vére”, passz, – ehhez megint olyan fejjel kellene tudni gondolkozni, amilyennel a kannibál, vagy egy sakter rendelkezik, átlagember nem. Az a baj ezekkel a kérdésekkel, hogy ezek részletkérdések. Amíg a legfontosabb kérdésekre nincs válasz, (pl. a szándékos nyomkereszteződések, vérmennyiség, stb. ) addig az, hogy miért pont ez a kislány halt meg Körmenden, mellékes. Amíg a konkrét történések, események között hatalmas kérdőjelek pörögnek, addig a miértek még ráérnek. Szerintem…

 301. paracelsus — 2018-08-18 10:26 

Azért a vérvád hívei közül valaki magyarázzon már meg nekem valamit…
Ha – tételezzük fel – bizonyos zsidó rituálékhoz elengedhetetlen egy keresztény gyerek vére, akkor hogy lehet az, hogy az elmúlt két-háromszázakárhány évben (hatalmi ágak szétválasztása, független bíróságok, stb. elterjedése óta), egyetlen olyan perről sincs tudomásunk, amelyben bizonyítottan zsidó elkövetőről és rituális gyilkosságról, kivéreztetésről beszélhetünk?
Tudjuk pl., hogy pedofília létezik, van is egy csomó jól dokumentált bírósági eljárás, amelyben pedofilokat ítéltek el. Perek, amelyekben sátánisták, sorozatgyilkosok, politikailag motivált elkövetők ügyét tárgyalták. Ha bizonyos, ismétlődő zsidó rituálék megkövetelnék keresztény gyerekek megölését, hogy lehetséges, hogy egyetlen nyamvadt ítélet sincs a kezünkben?
(Tiszaeszlárról szólva – ötven nappal Solymosi Eszter eltűnése után, holttest nélkül, egy ötéves gyerek elbeszélése alapján emeltek vádat, miközben Eötvös Károly, a védő bizonyította, hogy a gyerek a kulcslyukon át nem is láthatta (volna) a rituálét, amit előadott.)

Az olyan elméleteket, mint egy domonkos szerzetes 1263-as teóriája, miszerint „Isten egy szörnyű betegséggel sújtotta a zsidókat Krisztus megölése miatt, amelynek egyetelen gyógymódja, ha keresztény gyerekeket ölnek, és megisszák a vérüket” nehéz komolyan venni.

(Egyébként ha már véráldozat kell az üdcsigyárhoz, miért egy középosztálybeli, rendezett körülmények között élő gyerekre támadnának rá, akiről tudni, hogy keresni fogják a gyilkosait? Nem lenne egyszerűbb Pesten a Népliget környékén vagy a Nyugati aluljárójában összeszedni egy drogos hajléktalan kölyköt, akit nem keres a kutya se? Vagy a vérvád vagyoni cenzushoz kötött, csak jól szituált család gyereke lehet az áldozat?)

Egyébként a fene tudja… Ha tényleg Tánczos volt, miért csak 13 évre ítélték, és miért szabadult még ennél is korábban, 2008-ban? Nem vagyok jogász, de ha valami, ez minősített emberölés kellene, hogy legyen.
A bíróság sem volt biztos a bűnösségében, de eredményt kellett felmutatni, ezért rávarrták az ügyet, de – lelkiismeret megnyugtatása céljából, vagy mert kétes ügyeknél ez a bevett szokás – nem nyomták meg olyan vastagon a ceruzát az ítélet kiszabásakor?
Vagy épp ellenkezőleg – Tánczosról, a viselkedéséről ordított, hogy ő a tettes, de csak közvetett bizonyítékok voltak ellene, ezért jött ez a középutas megoldás?

 300. gigabursch — 2018-08-16 17:39 

@qdiace:
S nem lepődnék meg, ha a szálak egy ilyen „átvállalásért” Sintérig megy Gyárfásig mennének…

 299. qdiace — 2018-08-15 12:17 

A nap idézete, minden egyéb kommentár nélkül.:(

Az ezért elítélt H. István ártatlanul ül

https://index.hu/belfold/2018/08/14/rohac_prisztas_gyilkos_alvilag_vallomas/

 298. petiba — 2018-01-07 20:50 

@qdiace:

Semmit nem vitatok a fentiekből, de kíváncsi vagyok, mi lett volna, ha nem jelentkezik tanúnak szerencsétlen. Kire kenik.

 297. qdiace — 2018-01-05 22:40 

Csak kifelejtettem két dolgot…

1.

@petiba: „Ráadásul saját magát tálalta a rohadékoknak”

A könyvből nekem az jött le, hogy a tanúkénti jelentkezés még önmagában nem pecsételte meg TG sorsát.

Azonban dr. Kovács Lajos r. ezr. néhány nappal később a helyszínre ment eszet osztani, de sem szakértőként, sem tanúként nem hallgatták meg, noha az ő fejében fogant meg először az, hogy Tánczos lehet a gyilkos.

Somos két metaforával illusztrálja Kovács szerepét. Egyrészt az általa elvetett magokból olyan dús gyom sarjadt, amely mögül sem a többi rendőr, sem a bíróság nem láttak ki, másrészt gombot adott a „vazsi” nyomozóknak, akik a gombhoz kabátot kerestek.

2. Amikor a könyv még nem is került elém, már akkor gyanús volt nekem a mikronyomos história, pontosabban a szóösszetétel mikro- előtagja.

Dinamikus bűncselekményről beszélünk. Nem arról van szó, hogy 20 m-ről fejbe lövi, de még csak nem is arról, hogy mögé osonva a saját sáljával fojtja meg az áldozatot.

Ha tényleg TG követte volna el, akkor komplett nyomarzenált hagyott volna a két ruházat egymáson, nem beszélve arról, hogy TG is összekenődik Zsófi vérével.

Aztán még jönnek olyan apróságok, hogy TG-nek a legfelső ruhadarabjára (dzseki) hogyan nem kerül cserépnyom, miközben az ingére igen, stb…

 296. petiba — 2018-01-03 19:24 

@qdiace:

Egy „péntek-kaliberű” delikvens esetében a jogvédők már kirinyálták volna a rácsok közül az elkövetőt, ha az alsógatyája vérben úszott volna, és webkamera rögzítette volna a teljes gyilkosságot, akkor is. Nem véletlen, hogy egy ilyen szerencsétlent vontak bele az ügybe. Ráadásul saját magát tálalta a rohadékoknak…
Az, hogy a szocik, és a fideszék is egyaránt hagyták a susnyásban ezt a szerencsétlen flótást, ez sajnos eléggé egy irányba mutat – egy érinthetetlenre…

 295. qdiace — 2018-01-03 16:53 

Újra elolvasván dr. Somos Zoltán könyvét, ismét elszántam magam, hogy kiírjak magamból ezt-azt.

A könyv lényege két ponton fogható meg. Először is, mikor idézi dr. Fejes Péter ügyésznek a megismételt elsőfokú eljárásban tett könnyelmű kijelentését, miszerint ejti a vádat, ha a védelem megmagyarázza, mi módon kerültek egymásra a vádlott és a sértett ruháinak nyomai.

Majd jött a 13 évre szóló ítélet, s ekkor kérte fel Tánczosné Somost a védelem további ellátására.

És így érkezünk el a másik sarkalatos ponthoz: Somos tudta azt mondani, hogy mikor kereszteződtek a nyomok, ugyanis a Pasinszki-laborral elvégeztette a kísérletet.

A kísérlet elmondása után Pasinszki József még megjegyzi, hogy egyszer egy kollégája visszeresen vérző kezét kötözte be, és még az alsónadrágja is véres lett, képtelenség tehát, hogy Tánczos ne szennyeződött volna Zsófi vérével, ha tényleg ő ölte meg, s ez okozta a nyomkereszteződést.

A lapok előre leosztását sugallja az is, hogy Tánczost — Somos indítványa ellenére — nem hallgatták meg vádlotti vallomás keretében, noha összefüggéstelen és ellentmondásos korábbi vallomásai közt illett volna rendet tenni.

Szintúgy lefújta a bíróság Somosnak azt az indítványát, hogy Pasinszkit hallgassák meg szakértőként.

Ha feltesszük, hogy felsőbb szintekről szóltak le a hatóságoknak, akkor ki kell mondani, hogy a Fidesz hatalmas luftot rúgott, két ízben is.

Először is, ’98-ban, rögtön a választások után hatalmasat guríthattak volna azzal, hogy felmentik Tánczost, és világgá kiáltják, hogy amit az MSZP hagyott maga után, az nem közbiztonság, hanem kupleráj, lám, még a szerencsétlen TG-t is megvádolták, és idejekorán osztogattak kitüntetéseket.

A megismételt eljárásban 2001 februárja hozta el az elsőfokú ítéletet, ami épp egy évvel később mászott jogerőre. A választások hajrájában egy hatalmas ziccer lehetett volna, amit az előző bekezdésben vázoltam.

Mi volt az indíték? A kommentek közt szerepelt a tanú-elhallgattatás. Ezt azért tartom valószínűtlennek, mert azt nincs miért így kivitelezni. Ha tényleg csak annyi a cél, akkor az elkövető arra fog optimalizálni, hogy minél kevesebb időt töltsön a sértetti lakásban, és ezt praktikusan néhány (akár egy) jól irányzott szúrással, vagy egy jól irányzott lövéssel fogja kivitelezni, de akár megfojtással.

A tettesnek tudnia kellett, hogy a holttestet az apa fogja fellelni. Nyilvánvaló, hogy a tettesnek célja volt az is, hogy aki felleli a tetemet, azt — a gyilkosság puszta tényén felül is — sokkoló látvány fogadja, ez viszont már azt jelentené, hogy az apát valaki ily módon büntette és fenyegette egyszerre, vagyis maffiatevékenység.

Emellett a szeretőverzió (avagy Bence-verzió, ld. a 221. kommentet) sem vetendő el.

Bár a vérvádat én sem érzem valósnak, azt azért meg kell említenem, hogy a politikai paletta jobb széle felé találkoztam olyan véleménnyel, miszerint Kaiser esetében azért lehetett perújrafelvétel, mert a valódi móri elkövető nem zsidó.

Bármelyik is igaz ezek közül, arra nincs magyarázat, hogy miért egy „elnézést kérek a légytől, mielőtt lecsapom” kategóriás szerencsétlenre verték rá a balhét ahelyett, hogy valami Péntek Laci-kaliberűt keresnek, hogy tisztuljon az utca.

Végül egy személyes mikrosztori. Végzős egyetemista voltam, akkor még működött az iWiW, a koliban néztem a rendszert, hát látom, hogy ismerősnek jelölt az „Aki hisz Tánczos Gábor ártatlanságában” (vagy valami ilyen nevű) klub.

Körmendi szobatársam (ekkor volt elsős, ráadásul Zsófival kb. egy időben született) épp ránézett a monitoromra, és pillanatok alatt felment nála a pumpa, azt mondta, hogy el ne higgyem ezt, Tánczos tette, ő egy „rohadt gyilkos”. Észérvek persze nem hangzottak el, a szót is belém fojtva, kategorikus verdiktként tolta a képembe TG bűnösségét.

 294. warr — 2017-12-22 09:46 

@zsolthy: Megtörtént, ott van az első Konteókönyvben.

 293. zsolthy — 2017-12-22 09:16 

nem lehetne részletesebb változatot írni?! :/

 292. qdiace — 2017-11-04 01:02 

@fruitmuesli11: Prekoncepció mentén rákenés, aztán minden ennek elfedésére — sajnos e szavak, mint a kesztyűujjak, úgy illenek a Tolvajkergetők ellen folyó eljárásra. 🙁

https://www.youtube.com/watch?v=DHRIfib9gAY

@tiboru: Bocs az offért, de a Tolvajkergetők-per akár már anyag is lehet a „Konteónak indult2 rovatba. 🙁

 291. bushido — 2017-08-31 10:53 

@tiboru:

Úgy látom erre várhatunk egy darabig 🙂

Teljesen abszurd már a felvetés is. Szegény tanáremberek az iskolákban. Mind-mind egymástól lop, miközben oktatja a gyerkőcöket! 🙂 🙂

 290. megkerdematutit — 2017-06-08 15:53 

Apát kellene megkérdezni így 20 év után is.
1. Ki és hol találta meg a kislányt?
2. Ha én apa vagyok, akkor ennyi kérdést nem hagyok nyitva. Tudni akarom mi lett a lányommal. Nem engedem lezárni az ügyet negyedennyi nyitott kérdésnél sem.

 289. adani — 2017-04-24 14:32 

Várvád elméletnél is vannak kételyek:

Egy vérrel felszenteléshez kb. mennyi vérre lehet szükség?

Kell hozzá több liter vagy elég egy kis fiola?

Több liter vért egy tálban nem egyszerű kicsempészni egy lakásból feltűnés nélkül pl. Na meg a vér elég hamar megalvad utána már hogyan lehet vele bármit felszentelni?

És akkor miért így? Elrabolni az áldozatot, a helyszínen megölni és ott felhasználni a vérét nem kisebb kockázat? Netán találni olyan áldozatot, aki mondjuk árvaházban lakik, alig vannak barátai és minuszos hír lesz csak ha eltűnik az n+1-es „gyermekotthonból megszökött azóta nem láttuk” között, amire csak legyint mindenki, hogy 0 99%-uk 24 órán belül előkerül, mert jó bulinak tűnik elcsavarogni nincsenek szabályok, nem mondja meg senki mit csinálj, de mikor nincs kaja, nincs hol aludni stb. már nem az és visszamegy.Aztán majd sosem fog előkerülni ,de már az se lesz hír.

Eleve szokás a zsidókról azt írogatni egyes oldalakon, hogy övék a pénz, övék a hatalom mindent tudnak stb. akkor hogy nem okozott gondot ez?

A tiszaeszlári esetnél sem került elő soha Solymosi Eszter se holtan se élve, csak egy prosti került elő a Tiszából a ruháiba öltöztetve. Vérvádról viszont abban az esetben sem volt szó, érdemes elolvasni a bírósági tárgyalás leírását, a bíró korrekten vezette a tárgyalást, nem hangzott el soha a vérvád, ilyen kérdéseket sem engedett feltenni, csak közszájon forgott ez a kifejezés. Gyilkosságként kezelték az ügyet és a gyilkosokat keresték, arról is megvan az írás részletesen ,hogy hogyan fenyegették meg a bírót, maga Tisza miniszterelnök ment le hozzá, hogy tolmácsolja az üzenetet, hogy ha elítélik a gyilkosokat, akik történetesen zsidók voltak, pénzügyi machinációkkal tönkreteszik az országot.

Annyi biztos, hogy a gyilkos felkészült volt ,bárki is volt az, ez zárja ki TG-t mint bűnöst. Tudta hová megy, előre eltervezett mindent, tudta, hogy nem lesz otthon csak az áldozat, nem zavarja meg senki, felkészülten ment oda, hidegvérrel gyilkolt ,amjd hidegvérrel és csendben tüntetett el nyomokat és hagyta el a lakást. Mindezt kb. 10-12 perc alatt, ilyet nem tud megcsinálni olyan valaki ,aki csak hirtelen felindulásból gyilkol és először. TG-t nézve amik amellett szólnak ,hogy nem ő volt:
– Nem tudhatta, hogy van-e otthon épp valaki, hiszen nem ismert a családból senkit csak a házban járt párszor max. összefutott valakivel a családból a lépcsőházban, de max. köszönésig társalogtak. Biztosan nem hesszelte hetekig a családtagokat, hogy megismerje a napirendjüket.
– 10-12 perc volt, amivel nem tudott elszámolni, ez pedig kevés mindenre. Pláne arra, hogy még le is higgadjon egy ilyen véres gyilkosság után és kedélyesen cseverésszen a haverral, aki semmit nem vesz rajta észre. Ugye azt mondta éppen mosogatott és
de azért bármennyire is nem a haveromra figyelek, aki épp nálam van, ha mondjuk véres a ruhája vagy ideges meg zavart, mert épp frissen gyilkolt azt észreveszi az ember.
– Hirtelen felindulásból gyilkoló nem gondolkodik, nem tervez előre, azért is hirtelen felindulás, nem torkot vág el profi módon fülltől-fülig hanem mondjuk pl. verekedés, veszekedés hevében mondjuk belevágja a baltát a komájába, vagy a vasvillát akár nem is egyszer, felkapja az első tárgyat, ami a kezében van és azzal csépeli vagy ha kést ragad meg szurkálja ahol éri.
Volt rá példa nem egy kriminalisztikában . 80-as években kocsmai verekedés utáni szóváltás, felkapta a vasvillát és és belevágta párszor a komába, később már a bíróságon azzal védekezett, hogy részeg volt és meg akart támaszkodni és akkor esett bele a vasvillába. A bíró felvetette, hogy hát 32 szúrásnyom volt rajta, 32x egymás után esett bele? Hát nagyon dülöngélt.

Rémlik egy eset asszem ezt korábban is leírtam Kecskemétről. Kissé ketyós gyerek tizenéves, a barátnője szakítani akar vele ezt a lakásán a konyhában mondja el neki ,veszekedés stb. gyerek felkapta a konyhakést és úgy 50x legalább szúrt vele ahol érte.

Itt van:
http://hvg.hu/itthon/20100531_tinigyilkos_kecskemet_itelet

Ez egy hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, kés volt a közelben ezért azzal, és nem foglalkozott azzal ,hogy precízen pár vágással, sem a nyomok eltüntetésével.

Rémlik valami Kaposvár környékéről is, mikor két gimnazista kővel verte agyon az egyik osztálytársukat, mert valamin összevesztek. Ugyanez, első keze ügyébe kerülő dologgal csapkodta a fejét aztán max. azután gondolkodott ,hogy felfogták mit csináltak. Bedobták a hullát a vízbe és balra el.

A beismerő vallomásokon is látszik ,hogy azt diktálták, mert ilyet ember nem mond magától ,hogy pl. ” felkaptam egy 12 cm-es pengehosszúságú kést” Na meg ha állítólag a második kihallgatáson beismert mindent akkor hogy engedhették el? Egy egész országot sokkol a bűntény, a rendőrségen nyomás ,hogy a gyilkost meg kell találni, mindenki ezen dolgozik még a takarító néni is emiatt túlórázik, erre bejön egy ember tanúvallomást tenni és elmondja kihallgatás közben, hogy ő volt. A rendőr meg erre azt mondja, köszönjük itt írja alá és mehet isten hírével? És ha mondjuk lelép a bolygó túlsó végébe és sosem látják viszont?

– Meg ugye voltak a mikronyom egyezések de a védelem megcáfolta hiszen mivel egy zsákban szállították szállítás közben is odakerülhettek. Ha járt a lakásban TG valami nyomott hagynia kellett akár mikroszkópikust is, amire biztosan nem gondolhatott és lehetetlen eltüntetni. Bőrmaradvány, izzadtságcsepp, cipőlenyomat ujjlenyomat ( valamit csak meg kellett fognia), hajszál stb. Mindegykből kimutatható a DNS minta. Csak akkor járhatott ott nyomtalanul ha teljesen zárt öltözékben volt, vegyvédelmi ruha, űrhajós szkafander vagy ilyesmi. Abban viszont nem lehet feltűnésmentesen közlekedni az utcán.

10-15 perc alatt egy profi gyilkosnak is nagyon kevés idő, hogy mindent precízen megcsináljon és nyomokat is eltüntessen és aztán higgadtan ccseverésszen

 288. petiba — 2017-04-20 22:04 

@qdiace:

A gyulai kislánynak csak a csontjait találták meg, Natasa Kampusch pedig meglett élve. Ez a hatszázhatvanhatos oszthatóság, ha agyoncsapnak sem jutott volna eszembe XD

 287. qdiace — 2017-04-20 12:32 

@bastyaelvtars: Nyilván Szathmáry Nikire gondolsz:

http://magyarnarancs.hu/belpol/megtalaltak_a_harom_eve_eltunt_gyulai_kislany_holttestet_a_varos_keres_egy_gyilkost-62131

—————

Plusz abban az évben tűnt el Natascha Kapmusch, plusz ism. körömben is történt egy eltűnés.

A figurát kicsit komolytalanra véve, 1998 osztható 666-tal…

 286. bastyaelvtars — 2017-04-20 10:36 

Arra gondolt valaki, hogy abban az esztendőben Gyulán is történt egy hasonló eset?! Lehet, hogy ugyanaz a tettes??? P.I. ?

 285. tiboru — 2017-04-05 16:48 

@balatonbalazs:

Kedves Balaton úr, engedjen meg két megjegyzés.

1.) Az információim zömét saját forrásból és kútfőből szereztem, s ha ezek megegyeznek az ön információival, az azt jelenti, hogy vagy mindkettőnk rendőr volt 1998 tavaszán (én igen), vagy mindkettőnknek jó forrásai voltak (nekem igen), vagy mindketten egyformán értékeltünk bizonyos tényeket, amelyek nyílt forrásból hozzáférhetőek voltak az első percektől kezdve. Vagy mindhárom eset fennáll, nem tudhatom. De ha két szerző ugyanarról a bűncselekményről ír, és mindkettő ragaszkodik ahhoz, ami megtörtént, akkor óhatatlanul előfordulnak azonos tények. Szerintem. És ha ön (is) megírta, hogy – például – 1998. áprilsi elseje szerdára esett és én is, akkor ön szerint én ezt az ön könyvéből vettem? Sajátos észrevétel és álláspont.

2.) Nyilván nem olvasta a cikket a Konteó 1-ben, ahol a 378-379. oldalakon (ahol önt név szerint kétszer is megemlítem, mint „a körmendi ügy egyik legszakavatottabb ismerőjét”) kifejezetten fejet hajtok az ön újságírói munkássága előtt, a Mai Napban megjelent cikksorozatáról és könyvéről külön megemlékezve. Azért mondom, hogy nyilván nem olvasta a teljes cikket (amelyből ez a poszt csak részleteket tartalmaz, miként a címe is mutatja), mert máskülönben nem tenne ilyen fellengzős, kicsit sértődött hangulatú kijelentést. Nyilván.

Ha a fentiek alapján esetleg elnézést szeretne kérni a bújtatott plágium-vádért és/vagy másért, itt nyugodtan megteheti a kommentek között. Gerincesen, egyenesen, ahogyan az egy korrekt újságírótól szerintem joggal elvárható.

Üdvözlettel további jó munkát és eredményes tényfeltárásokat kívánok,

tiboru

 284. balatonbalazs — 2017-04-05 13:05 

Örülök, hogy a könyvemből ilyen sok-sok infót sikerült kimásolni… Nyilván majd valahol fel lesz tüntetve a nevem is egyszer.

Balaton Balázs

 283. gigabursch — 2017-04-04 09:59 

@Rogal Dorn:

Az ezzel jövő zseniktől mindig megkérdezem, hogy melyik ABC szerint?
Mert mondjuk a magyarban nem, de a cirill betűsben sem, sőt még a német ábc-ben sem (ugyanis az ezzel hőzöngők rögtön elfelejtik az umlautos a-t…)
Aki ezzel a 88 egyenlő Soká éljen Dolfi bácsi, azokkal nekem több vitám nincs.

 282. petiba — 2017-04-01 22:28 

@Rogal Dorn:

Jaja, emlékszem az Ariel balhéra, amikor a göngyölegre hatalmas számokkal írta fel a nácIRAsszistafasisztatrappistaturista Procter & Gambler, hogy 88 mosásra elég. XD

http://www.spiegel.de/wirtschaft/unternehmen/ariel-wirbt-mit-88-dem-kuerzel-fuer-den-hitler-gruss-a-968582.html

A véleményterror nem igazán pontos kifejezés XD

 281. petiba — 2017-04-01 22:19 

@Salamancai űrhajós:

Új avatar???Egyet használok évek óta, Kertai Zalán lovasíjászát.

„1.
“másrészt majd jelentkezz, ha több témakörhöz szólsz hozzá és gyakrabban, mint én.” – szóval akkor most én is csapjam le a “magas labdát”? Vagy akkor ez most hirtelen érv lett bármire? Ha (mostanában, teszem hozzá) többet kommentelsz, mint én, az ad valamiféle előjogot?”

Ha nem sajnálnám rá az időt, elgondolkoznék rajta, hogy vajon tényleg ilyen nehezen érted meg, amit írok, vagy csak úgy teszel, „mintha”.
Látom ezt sem értetted, hogy mire írtam, hogy több témához szólok hozzá, mint te. De elmagyarázom, nem adom fel ilyen könnyen, hogy megérts egy információt. 🙂 Mivel beciklizálva monomániázol, erre válaszoltam azt, hogy úgy gondolom, több témakörhöz szólok hozzá, mint te, azaz a monomániázásod tartalmatlan személyeskedés. Ellentétben veled, semmilyen előjogot nem tulajdonítok magamnak, csak megcáfoltam a személyeskedésedet.

2.
“Ki, és hol cigányozott? (mármint rajtad kívül?)”
Te, és itt:
266. petiba — 2017-03-24 22:31
@Salamancai űrhajós:
És a 20 esetből megtudhatjuk az etnikai arányokat is esetleg?
A beidézett szövegem pedig a következőképp folytatódott: “Burkoltan, persze, ahogy azt szokás.” Aporpó! Legközelebb ne vágd le a számodra kellemetlen szövegrészt, csúnya dolog. Ja, ha már érvelési hibák! Ennek a neve: nem igazi skót.”

Nem csúnya dolog a lényegtelen részeket nem kiemelni. 🙂 Ebben a mondatban hol szerepel a cigány szó?
„És a 20 esetből megtudhatjuk az etnikai arányokat is esetleg?”
Te képzelted oda, és „vártad el tőlem”, hogy cigányra gondoljak. Mert szerinted nekem arra kell gondolnom. Na, erre mi a megfelelő kifejezés? XD
Amúgy tökmindegy mit hiszel, magánügyed. Én kíváncsi vagyok, hogy a teljes lakosság etnikai arányaihoz képest milyen a %-os megoszlása ennek a 20 esetnek. Te talán arra gondolsz, hogy a cigány népesség aránya túlreprezentált a lakosságarányukhoz képest ebben a húsz esetben? Ezért próbáltad belemagyarázni a mondatomba azt, ami nincs benne?

„Csak megjegyezném, hogy ugyanezek a helyszínelők nem találtak egy cseppet sem abban a csapban, amibe elmondása szerint TG és az apa (!) is belemosta a kezét.”

?? Kinek az elmondása szerint mosta a csapba TG a kezét? ÉS még az apa is odamosta?”

Félretéve azt a megállapítást, hogy ez a mondat így kicsit értelmetlen, megpróbálom értelmezni.

Valaki (nem derül ki, kire utalsz) azt mondta, hogy a csapban nem volt vér.
Tegyük fel először, hogy ez igaz. Nem volt a csapban vér. Most azt megint tegyük félre, hogy hülyeséget írtál, mert a csapba biztos nem folyt vissza vér, de talán a mosdókagylóra gondoltál. Szóval mondjuk a mosdóban nem találtak vért. Ennek három oka lehet (ha tényleg nem találtak)
1. Nem is volt benne vér. A gyilkos a torok átvágásánál vattát, papírvattát, „Szilviát”, vagy hasonló erősen nedvszívó anyagot használt, első pillanattól kezdve, majd ezeket magával vitte, és nem használta a mosdót.
2. Volt benne vér, de azt a gyilkos(ok) úgy kihipózta(k), vagy kisavazta(k), hogy nem mutatta ki a luminol.
3. Nem vizsgálták meg. Mert bénák voltak, vagy mert valamilyen okból nem akarták megvizsgálni, így nem is találhattak.
Sajnos semmi konkrét dolgot nem bizonyít egyik variáció sem.

Másik variáció. Valaki (nem derül ki, kire utalsz) azt mondta, hogy a csapban nem volt vér.
Most tegyük fel azt, hogy ez nem igaz. Volt vér a csapban.
Függetlenül attól, hogy nem tudom, kire utaltál, hogy ezt mondta, ez sem bizonyít semmit. Maximum gyanút fogalmazhatunk meg, hogy ha kellett a vér „elvitelre”, akkor a gyilkos biztos nem állt neki nagytakarítani. Begyűjtötte amennyi kellett, és elhúzott. Maximum kezet mosott. Az biztos, hogy nem állt neki nagytakarítani, összeszedni a vért és a mosdóba öntögetni. Ha nem vérbegyűjtés volt, akkor akárki is ölte meg a gyereket, nem állt érdekében a gyerek vérének a feltakarítása. Ha az apa volt, neki sem állt érdekében az, hogy rendőr ismerősöket belevonva takarítson. Maximum a saját ruházatát kellett eltüntetnie, és pont az apa az, akinek ott van egy rakás ruhája, helyben, azaz fogja a holmiját, belevágja egy nagy nájlonzsákba és elviszi magával, és szépen tisztát húz. Neki arra sincs szüksége, hogy nyomokat takarítson, hiszen tele a lakás az ujjlenyomataival, hajszálaival, ugyan mit kellene azon stresszelnie, hogy megtalálják valamilyen genetikai nyomát a lakásban.

„Ha az a kérdés, hogy hihető sztori-e az, hogy az ezredforduló környékén egy magyar kisvárosban, fényes nappal egy csapat zsidó lecsapolja egy kislány vérét gyárszenteléshez egy panellakás nappalijában, akkor miért a Bohemian Grooves-szal és az aztékokkal érvelsz?”

Mert szerinted a huszadik-huszonegyedik században ilyen nem történhet, hogy valaki emberáldozatot hoz egy babona miatt. Mondtam példákat, hogy miért ne fordulhatna elő? Déjvid kollégának konkrét gyerekgyilkosságokra, köztük babonás baromságból kiindulót is felsoroltam.

“Ha tudni akarod, hogy ki uralkodik feletted, vizsgáld meg, hogy ki az, akit nem kritizálhatsz”
E mondat mögé elég sokan szeretnek bebújni egy bizonyos politikai-világnézeti oldalon. Szerintem pedig attól még, hogy valaki bizonyíthatatlan ostobaságokat szajkózik, nem lesz belőle próféta. Egyébként nagyon érdekelne, hogy mi köze van ehhez Voltaire-nek, mivel az idézetre bárhogy is keres rá az ember, a találatok 80%-a széljobber oldal.

Ááá, kibújt a szög a zsákból! 🙂 Széljobbernek a szél-ballibbantak hívják a nemzeti oldal képviselőit.
Na, innentől fogva mindent értek, azt a sok mellébeszélést, személyeskedést, a gyűlölködés kivetítését, kezdhetted volna ezzel is, nem fárasztom magam feleslegesen.
Egyébiránt az a szép ebben a Voltaire-nek tulajdonított mondatban, hogy múltra, jelenre, családra, munkahelyre, politikára, az élet minden területére igaz, teljesen függetlenül attól, hogy tényleg Voltaire bölcsessége-e, vagy sem. (valszeg ezért választotta a 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen nevű facebook csoport ezt a mondatot jelmondatának)
Persze bizonyos politikai-világnézeti oldalon nagyon utálhatják ezt a mondatot, mert nem szeretik a meztelen király effektust.

5.
“Nyilván nem olvastad a sajátodon kívül eső hozzászólásokat”
Nyilván, te már csak tudod.”

Nem tudom, de ha figyelmesen olvasnád mások hozzászólásait, akkor mondjuk azért tudnál róla, mit írnak mások. Nagyjából.Akkor pl. nem akarod nagy mellénnyel megosztani pont velem, hogy van egy olyan poszt, ami a vérváddal foglalkozik, úgy, hogy én pölö hozzászóltam ahhoz is. (és te?)

„Ha a végén kiderül, hogy ugyanott végeztünk, nagyot fogok röhögni.”

Kizárt. Vidéki vagyok, egyetemre is itt jártam, és nem egy fővárosi libakeltetőbe XD

” nekem nem kell félóra ahhoz, hogy legépeljek 3-4 bekezdést”

Hát, az attól függ, mekkora az a bekezdés.

A változatosság persze gyönyörködtet, de csak bizonyos dolgokban és bizonyos határig. Pl. nem gondolom, hogy valaha is a változatosság kedvéért megpróbálnám a saját nememmel, több emberrel, vagy egy kecskével. Ezen a téren tényleg „monomániás vagyok” XD

Elfelejtetted leírni, hogy miből következtettél a „gyűlölkedésemre”. Szembesíts, pls.

 280. Rogal Dorn — 2017-03-31 22:09 

@petiba:

Akkor helyben vagyunk! A 88 jelentése sokak szerint egy náci köszöntés, Heil Hitler. 🙂 Kár, hogy nem illik bele a sorba. :-S
Ez a számmisztika számomra (haha) olyan mint a klasszikus viccben:-„Ha van rajta sapka azért, ha nincs, azért!”
Biztos komoly tudomány, ha már olyan nagy koponyák művelték és művelik, de valószínű egy élet sem elég a kutatására.
Ja és még valami.
„A 888 számot a keresztény kultúrkörben Jézus Krisztus számaként/szimbólumaként tartják számon ( a gemátriát alkalmazva Jézus görög nevének betűinek összege 888 lesz ) , más esetekben a 8 szám jelentésének hangsúlyozása.”

forrás:http://hu.iranyitok.wikia.com/wiki/888_(sz%C3%A1m)

 279. petiba — 2017-03-31 21:40 

@déjvid:

Hali!

Mondhatnám, hogy ezzel konkrétan a wikis skacokat keresd meg, de inkább itt egy wikis vita, pont a kifogásolt mondattal kapcsolatban.

Pár részlet:

” A Bírákban kifejezetten élteti az emberáldozatot, mint kivételes alkalamat, csakúgy mint másik három helyen (Gen. 22, Num.31, 2Királyok 23). Az 1Királyokban kifejezetten megparancsolja a bibliai isten az emberáldozat elkövetését (ezt követik el a 2Királyokban).”

Elve: Nem olvasok félre semmit. Sőt, az Újszövetség kötelező gyakorlatként előírja a rituális emberáldozatot. Továbbá egyik helyen SEM ítélik el azokat a zsidókat, akik bemutatják az emberáldozatot (se Ábrahámot, se Jeftét, se Mózest, se senkit).
Tgr:
Bírák 11.30-39 a kérdéses rész, nem az amit te hamis módon ideraktál:

30 És fogadást tőn Jefte az Úrnak, és monda: Ha mindenestől kezembe adod az Ammon fiait:
31 Akkor valami kijövénd az én házamnak ajtaján előmbe, mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az Úré, és megáldozom azt egészen égőáldozatul.
32 És kivonult Jefte az Ammon fiai ellen, hogy hadakozzék velök, és kezébe adá néki azokat az Úr.
33 És veré őket Aroertől fogva mindaddig, míg mennél Minnithbe, húsz városon át, és egész Abel-Keraminig nagy vérontással, és az Ammon fiai megaláztattak az Izráel fiai előtt.
34 Mikor pedig méne Jefte Mispába az ő házához: ímé az ő leánya jött ki eleibe dobokkal és tánczoló sereggel; ez volt az ő egyetlenegyje, mert nem volt néki kivülötte sem fia, sem leánya.
35 És mikor meglátta őt, megszaggatá ruháit, és monda: Óh leányom, de megszomorítottál és megháborítottál engem! Mert én fogadást tettem az Úrnak, és nem vonhatom vissza.
36 Az pedig monda néki: Atyám, ha fogadást tettél az Úrnak, úgy cselekedjél velem, a mint megfogadtad, miután az Úr megadta az ellenségeiden: az Ammon fiain való bosszút.
37 És monda az ő atyjának: Csak azt az egyet tedd meg nékem; ereszsz el engem két hónapra, hadd menjek el és vonulhassak félre a hegyekre, hogy sírjak szűzességemen leánybarátaimmal.
38 És ő monda: Menj el. És elbocsátá őt két hónapra. Az pedig elment és az ő leánybarátai, és siratta az ő szűzességét a hegyeken.
39 És a két hónap elteltével visszatért atyjához, és betöltötte az ő felőle való fogadást, a melyet tett, és ő soha nem ismert férfiút. És szokássá lett Izráelben,
Nem értem hogy nem rendelkezel az alapvető szövegértéssel. A 30-31-ben Jefte fogadást tesz hogy égőáldozatot fog bemutatni. A 39-ben megteszi amit fogadott. Az áldozat a saját lánya. Ez tehát emberáldozat bemutatása, isteni jóváhagyással.”

A teljes wiki-vita itt található.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Vita%3A%C3%81ldozat_(vall%C3%A1s)

Végigolvastam, bár engem ennyire az egész sztori nem tud bevonni, és rendkívül unnám, ha nekem kellene a Bibliát bogarászni, pro vagy kontra témákat keresgélve. Szerencsére vannak mások, akik ezt megteszik helyettünk 🙂

Száz szónak is egy a vége. A világon sok helyen alkalmaztak emberáldozatot, véráldozatot, ilyen-olyan szakrális okokból, számtalan képi és írásbeli forrás utal arra, hogy a zsidók is. Valamilyen – általam egyébként nem ismert okból – nem a norvég, a bantu, a litván nép, vagy a sinto, hindu estébé vallásnak tulajdonítják ezek a források (nyilván már a középkorban is tele volt a világ nácival) hanem a zsidóknak. A 19-20. századi források a haszid szektát kínálják meg elsősorban a vérváddal, utalva a régi zsidó babonákra, tévhitekre, stb.
És akkor a körmendi esethez visszakanyarodva. Volt sajnos kismillió gyilkosság az elmúlt 20-40 évben, és közte sok gyerekgyilkosság. Itt merült fel a vér hiánya, és a vérvád. Mivel egyikünk sem volt ott, mindannyian találgatunk. Mesterünk nyilván sokkal többet tud nálunk, valószínűleg még annál is többet, mint amit itt leírt. De gyanítom, sok mindent még ő sem tud. Tehát találgatunk, találgatunk. De a véletlenekben nem hiszek. Az, hogy PONT ennél az esetnél merült fel a vérvád, az sem hiszem, hogy véletlen. De itt továbbra is csak hitekről beszélünk. Meg sok-sok furcsaságról, ami az ügy körül történt.Azt gondolom, sokadmagammal vagyok úgy, hogy nem állítjuk, hogy egy pajeszos zsidó ember követte napokon át a kislányt, majd egy megfelelő pillanatban megölte és vérét vette, hogy valami ostoba babonából azt használja áldozatként, DE másokkal szemben mi úgy gondoljuk, hogy esetleg megtörténhetett. Ahogy megtörtént, hogy szülők fénnyel „etették” halálra a saját gyereküket, hasonló ostoba babonából lettek saját gyerekük gyilkosa, vagy azok az emberalatti lények, akik patkánnyal és fekáliával etették a saját gyereküket, vagy Pándy, aki a saját rokonait ölte meg, maratta szét savban, és hordta a helyi mészárszékre. Idióta gyilkosok mindig voltak, miért ne lehetett volna egy ilyen idióta Zsófi gyilkosa? Mi zárhatja ki egyértelműen ezt a történetet? Attól, hogy a kiválasztottak már a gondolattól is nácit fröcsögnek? Ugyan…Amúgy akár inka, vagy azték is lehetett a vérbegyűjtő, csak ők arányaikban sokkal ritkábban fordulnak elő az utóbbi századokban, pláne ritkán avatnak nálunk mondjuk Machu Picchu sörgyárat. Ellenben a traubis madár ugye pont haszid, meg még ráadásul mindenféle eljárás is folyt ellene megkárosított cégek, intézmények, kifizetetlen számlák miatt. Így jöhetett ő a képbe. De minden más csak találgatás. Ami talán a legbiztosabb ebben a szövevényes ügyben, az az, hogy nem TG volt az elkövető.

Ami emlékem az egykori sajtóhírekről megmaradt, az pont nem az ájulás (erre egyáltalán nem emlékszem), hanem az, ahogy a gyilkos arcát mutatták orrba-szájba, a lehető legelőnytelenebb fotókon (jó, belátom, ez nem volt nehéz) hogy „jól látszódjon”, hogy erről a fazonról lesír, hogy gyilkos feje van.

Lépoldné szakértéséről asszem a privátkopó írta, (bocs, ha tévednék) hogy eredetileg nem ő volt a felkért szakértő, de aztán az ORFK mégis bevonta az ügybe, és „lekérték” a szakvéleményt tőle (is).
Személyesen nem ismerem a hölgyet. De az általad használt kifejezéseket túl erősnek tartom.
” halottlátó, tisztánlátó, igaz-szóló, vajákos, táltos, mágus” Abba most ne menjünk bele, így is túl hosszú lett megint a szöveg, hogy ugye egyes (nem kicsi) államok vezetői még ma sem restek egy-egy „jós” véleményét kikérdezni, és most nem Delphoi környékére gondoltam.
De. Én kíváncsiságból voltam egyszer egy írásszakértőnél. Tökkomolyan mondom, kb. annyit vártam tőle, mint egy tenyérjóstól, de aztán majd leestem a székről, amikor egyoldalas írásomat átadtam neki. Más város, tökismeretlen ember, csak a keresztnevemen mutatkoztam be. Ennél már csak akkor esett le mélyebbre az állam, amikor odaadtam egy másik írást, ami nem az enyém volt. Először arról nem akart beszélni, mondván, nem az én írásom. Na, azóta hiszek a grafológiában, mint Harrison Schmitt az ufókban.

Vasi zsaruk tökössége, mert megvernek egy írásszakértőt? Hát, szerintem ez valami egészen más. Pont nem tökösség…És nem is vicces…Szerintem. De mint tudjuk, nem csak Lépoldnét verték meg az ügyben. Hanem az ügyre rákattanó figurák közül is kaptak páran, no meg Tánczos édesanyja is…érdekesek ezek a vasi rendőrök, jók a nőverésben, ezek szerint.
Mondjuk kissé hímsovinisztának érzem azt a gondolatot, hogy azok a férfiak,akik nőket vernek, tökösek lennének…
Hát, most akkor erről ennyit, részemről.

 278. Salamancai űrhajós — 2017-03-31 15:36 

@petiba: Menő az új avatárod!

1.
„másrészt majd jelentkezz, ha több témakörhöz szólsz hozzá és gyakrabban, mint én.” – szóval akkor most én is csapjam le a „magas labdát”? Vagy akkor ez most hirtelen érv lett bármire? Ha (mostanában, teszem hozzá) többet kommentelsz, mint én, az ad valamiféle előjogot? Ha többet írsz, akkor nagyobb igazad lesz? Ha te kommentelsz többet, akkor te vagy a Besenyő Nekem Mindig Igazam Van Űrhajós István? (szabad ferdítés tőled)
Vagy már azt is elfelejtetted, hogy mivel fikáztál engem a múlt héten?
Te egyre szórakoztatóbb vagy, esküszöm! 😀

2.
„2. Ki, és hol cigányozott? (mármint rajtad kívül?)”

Te, és itt:


266. petiba — 2017-03-24 22:31
@Salamancai űrhajós:
És a 20 esetből megtudhatjuk az etnikai arányokat is esetleg?

A beidézett szövegem pedig a következőképp folytatódott: „Burkoltan, persze, ahogy azt szokás.” Aporpó! Legközelebb ne vágd le a számodra kellemetlen szövegrészt, csúnya dolog. Ja, ha már érvelési hibák! Ennek a neve: nem igazi skót.

3.
„A luminolról én annyit tudok, hogy gyakorlatilag láthatatlan, eltakarított, százszor felmosott vért is megmutat.”

Csak megjegyezném, hogy ugyanezek a helyszínelők nem találtak egy cseppet sem abban a csapban, amibe elmondása szerint TG és az apa (!) is belemosta a kezét. Ezek után hitelesnek tekinteni a helyszíni vizsgálatokat, főleg a vérnyomokra vonatkozó részeket, nem logikus. A helyszíni vizsgálat eredményeiből kiszedegetted azt, ami téged igazol, (nem találtak elég vért a test körül, tehát elvitték a gyíkzsidók), s kizártad a vizsgálatból azt, ami kétségbe vonja a vizsgálat hitelességét (ezeket korábban felsoroltam). A vizsgált elemek halmazának önkényes leszűkítése: mazsolázgatás.

4A.
Ha az a kérdés, hogy hihető sztori-e az, hogy az ezredforduló környékén egy magyar kisvárosban, fényes nappal egy csapat zsidó lecsapolja egy kislány vérét gyárszenteléshez egy panellakás nappalijában, akkor miért a Bohemian Grooves-szal és az aztékokkal érvelsz?

4B.
„Ha tudni akarod, hogy ki uralkodik feletted, vizsgáld meg, hogy ki az, akit nem kritizálhatsz”

E mondat mögé elég sokan szeretnek bebújni egy bizonyos politikai-világnézeti oldalon. Szerintem pedig attól még, hogy valaki bizonyíthatatlan ostobaságokat szajkózik, nem lesz belőle próféta. Egyébként nagyon érdekelne, hogy mi köze van ehhez Voltaire-nek, mivel az idézetre bárhogy is keres rá az ember, a találatok 80%-a széljobber oldal.

5.
„Nyilván nem olvastad a sajátodon kívül eső hozzászólásokat”

Nyilván, te már csak tudod.

6.
„Ha neked ez a mazsolázgatás, akkor szerintem nem tudod, mit jelent az érvelési hibák közt a mazsolázgatás.”

Persze, honnan is tudnám.

7.
„Pszichológus én sem vagyok, de a tíz félévből mondjuk volt vagy négy, amikor kénytelen voltam pszicho-szigorlatokra tanulgatni.”

Ezzel én is így vagyok. Ha a végén kiderül, hogy ugyanott végeztünk, nagyot fogok röhögni. 🙂

8.
„Például azt is, hogy miért “nem tudsz foglalkozni” azzal, amivel félórákat töltesz mégis”

Ki kell, hogy ábrándítsalak: nekem nem kell félóra ahhoz, hogy legépeljek 3-4 bekezdést.

9.
„Barátok meg nem vagyunk, de még lehetünk, csak ugye similis simile gaudet.”

Szerintem is lehetünk még barátok. Similis simile gaudet? Varietas delectat. 😉

 277. déjvid — 2017-03-31 13:58 

Hali.

Petibá, a wikis idézethez: „emberáldozathoz is vezetett (Bír 11,24; 1Kir 16,34)” – megnéztem a két hivatkozott igeszakaszt a Károli-fordításban. Hát nagyon élénk fantázia kell ahhoz, hogy emberáldozatot lássunk bele. A Bírák könyve szerint Izrael figyelmezteti Ammon fiainak királyát, hogy az Isten által Izrael útjából elűzött népek öröksége Izraelé lett. Semmi emberáldozat. A Királyok könyvében meg csak annyi van, hogy Jerikó alapításakor Hiel elsőszülött fia meghalt a város alapjainak lerakásakor, második fia pedig a kapu építésekor. De nem derül ki, hogy ez szándékos rituális emberáldozat lett volna, a legkevésbé sem.

A Lapos Földet megettem, főleg, miután nekiállt magyarázni a bizonyítványt. Nem ő írta, hogy csak vicc volt az egész. (Amúgy remélem tényleg csak vicc volt.) 🙂

A bíróság illetve a másodfokú bíróság szerintem az esetek döntő többségében még egymással se vehető egy kalap alá, nem hogy a rendőrséggel vagy ügyészséggel. Sőt. (Ugye mindenki szeret sokkal okosabb lenni, mint azok a bugrisok, akik őelőtte az ügyön dolgoztak.) De ez nyilván egyrészt a magánvéleményem, másrészt meg persze, nem minden egyes esetben igaz, tehát pont ez az ügy lehet a kivétel. Akár 🙂

Abban viszont – gondolom – mind egyetértünk az idézett cikkel, hogy a sajtó meglehetősen egyoldalúan számol(t) be az ügyről. Szegény T.G. ahogy mindig elájul az ítélethirdetéskor stb.

Lépoldné esetében én nem szeretnék olyan erős kifejezéseket használni, hogy mondjuk hazudik; nem ismerem az ügyet annyira. De akkor döntsük el: kirendelt szakértő volt vagy sem? Ez egy. A kettő: ő grafológus. A kompetenciája, az igazolható szakértői kompetenciája addig terjed (és nem tovább), hogy kijelentse: T.G. a vizsgált sorok írásakor valószínűleg feszültebb, fáradtabb, nyomottabb volt a szokásosnál vagy valószínűleg nem. Az írott kis g betű farkincájának kunkorodásából következtetni a szexuális preferenciákra (nem vicc) inkább nem annyira tudományos, bár egyik-másik újságban jól mutat.
Az más kérdés, hogy adott esetben tényleg készített egy „szakvéleményt”, „szakértői” kompetenciáin messze túlterjeszkedve, amit valóban csatoltak a nyomozási iratokhoz, de ez szó szerint semmit nem jelent. (Kb. mint a halottlátó, tisztánlátó, igaz-szóló, vajákos, táltos, mágus stb.)
Miután kicsit kutyapicsázza a sajtóban a gyilkossági ügyön dolgozókat, „valaki” jól elveri 😀 ez nem a hitelességét növeli a szememben, hanem a vasi zsaruk tökösségét 😀 (jó, tudom, biztos nincs ilyen soha, meg egyáltalán nőt megütni)

Amúgy abban sincs semmi túl rendkívüli, hogy van T.G. mellett egy ügyvéd, és T.G. elviszi a balhét. Majd jön egy új ügyvéd, és T.G. visszavonja a beismerést. Az egyik ügyvéd nevére ugyan ki emlékszik már, a másik még ma is erről nyilatkozik, sztár lett. Vajon melyik melyik…? 🙂

 276. petiba — 2017-03-30 18:39 

Na egy kis matek (a kabbalához nem értek sajnoshálisten)

191: A hetedik Szábit-prímszám.
A Szábit-számok olyan egész számok, melyek felírhatók 3 ⋅ 2 n − 1 alakban, ahol n természetes szám.
Ráadásul, ha ez nem lenne elég, a 191 barátságos szám is, de hogy miért, ennek járjon utána,aki akar, mert a matek sem volt kedvenc tárgyam.

A bölcsek bölcse Molnár F. Árpád (XD) levezetett egy komoly kabbalikus elemzést, de ehhoz én nagyon kevés vagyok, nem tudtam követni nagystílű elemzését, így feladtam a kb. második számnál, de hátha valaki maaargit és tudja „őtet” követni (megaikszdé)

„Solymosi Esztert 1882. április 1-én ölték meg. A dátumban, ha a 88 mellett összeadjuk a többi számjegyet is, akkor ismét 8-at kapunk: így 888, mint a kicserélt Emberiség. A körmendi gyermekgyilkosság – melynek elkövetésével Tánczos Gábort vádolták meg, minden jel szerint ártatlanul – ugyanezen a napon került végrehajtásra, április 1-én, csak éppen 1998-ban. Igen, ugyanazon a napon! Nem mondta el senki? Hát persze, hogy nem! Ugyanazon a napon, 04.01-én, 116 évvel később, ami kétszer 58 év. Kétszer 58 év. De ha már a 116-nál tartunk, nézzünk még egy kétszer 8-ast (és 2-szer 16-ost): A körmendi gyilkosság dátuma számjegyeinek összege 32, ami 4-szer 8, azaz 8+8+8+8, míg ha a tiszaeszlári gyilkosság számjegyeit adjuk össze, akkor pedig 24-et kapunk, azaz 3-szor 8-at, tehát 8+8+8-at.”

Hátha valaki jobb nálam molnárefárpizmusból 🙂
XD

 275. petiba — 2017-03-30 18:00 

@zizzi:

Én is április 1-re gondoltam, de kíváncsiságból megnéztem, és durván egyenes a légvonal (merazolyan) Körmend, Bp, Tiszaeszlár viszonylatban XD
Ejnyemár, jöhetne egy igazi kabbalista 😛

 274. petiba — 2017-03-30 17:49 

@Rogal Dorn:

Jaja, hát jön niszán hónap tizenötödik napja XD
Ne olvassátok Ariel Toaff rabbit!

 273. petiba — 2017-03-30 17:32 

@déjvid:

„valaki feljött a “lapos Föld” elmélettel, és ezt alátámasztotta olyan “fizikai” érveléssel, ami az általános iskolás fizikatanulmányok alapján is látványosan baromság”

🙂 Az illető poénkodott 🙂 Ezt asszem később odakacsintással jelezte is, komolyan vetted? Szerintem tökjó szöveget nyomott, jó poén volt, nekem tetszett, volt benne meló.

„A vérvádas konteóknál látszik, hogy Tiboru ismertet 6 (hat) esetet a középkori Európából. Tulajdonképpen mindegyik minimum kétes megalapozottságú.”

Általában a vérvád (véráldozat) ellen lázadók mindig a vérivással jönnek, holott a véráldozat nem azt jelenti, hogy elfogyasztják az áldozat vérét, hacsak nem utalunk az Eucharisztia szentségére. Leginkább Máté szavai idevágóak:
„Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik a bűnök bocsánatára.” (Mt 26,26–28) Tehát itt a bor átlényegül Jézus vérévé, aki önként adja „vérét” (majd a kereszten), tehát ez önkéntes véráldozat. Hívek milliói fogyasztják Krisztus testét és vérét hetente, azaz véráldozatot mutatnak be 😀 ” A vér szerzi meg az engesztelést az élet számára”

” A bibliai idézetek teljesen nyilvánvalóan nem embervérre vonatkoznak”

A wiki nem a kuruc, (egyesek kedvéért) de még a wiki is ezt írja áldozat szó alatt:

„Formáját tekintve leghatékonyabbnak mindig a véres áldozat számított a vérben föltételezett életerő miatt. Az emberáldozat nyomai is sokfelé megtalálhatók, mint gyermekek, szüzek, foglyok föláldozása. Az aztékok külön hadjáratokat szerveztek ilyen foglyok kézrekerítésére. A kelták öregedő királyaikat áldozták föl, a rómaiaknál szokás volt az önfeláldozás (devotio), másutt a holtak temetésénél föláldozták szolgáikat, rabnőiket vagy feleségeiket (India). Az önfeláldozásnál gyakran a halál helyett csak egyes testrészeket adtak oda: hajat, ujjat, nemi szerv részeit (kasztráció)”

És minő antiszemétizmus, ugyanez a wiki cikk mit ír?:

„Áldozatok a zsidóságban
Az ószövetségi kinyilatkoztatásban központi helyet foglal el az Istennek bemutatott áldozat. Általánosságban az áldozatra nincs külön szavuk, hanem inkább fölajánlást, szent adományt (kadasim, kerem, minha) emlegetnek. A papi törvényhozás azután mindenféle áldozatot külön szóval jelzett: égő-, engesztelő-, étel-, ital-, illatáldozat. Ez a gyakorlat a fogság után alakult ki egészen, de sok ősi elemet is megőrzött a pátriárkák, Mózes és a királyok korából.

Az áldozat elsősorban Istennek felajánlott ajándék. Keleten az alattvaló ajándékkal fejezte ki hódolatát ura előtt. Így a vallásos ember sem járulhatott üres kézzel Jahve elé (Kiv 23,15; 34,20; MTörv 16,16). Az ajándék az adakozót urához köti, az viszont az elfogadással jelzi, hogy a magáénak vallja az ajándékozót. De az ember csak azt adhatja Istennek, amit tőle kapott (MTörv 16,16; Oz 2,7). Mégis, az áldozatban benne van a lemondás, azért a nagyobb adomány értékesebb áldozat (Mik 6,6). Ez a tudat néha a környező népek hatására emberáldozathoz is vezetett (Bír 11,24; 1Kir 16,34) de az ilyen áldozatot az igazi vallási törvény mindig elítélte.”

Ezek szerint azért volt mit elítélni…

Amit a konkrét nyomozásról, helyszínelésről írsz, ahhoz nincs mit hozzátenni, csak ismételném magam.
Ehhez azért hozzáfűznék még valamit:

„Kiegészítésként: a megismételt elsőfokú eljárás nagyon komolyan megvizsgálta a bűnjelek kezelését és szakértői feldolgozását, hogy a véletlen nyomkereszteződést illetve a szakértői tévedést ki tudja zárni. Mindent rendben talált (ahogy az ezt megelőző eljárás is), majd ezt jóvá hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) és később Strasbourg is.”

A szervek megvizsgálták magukat, hogy jól végezték-e dolgukat, majd megállapították, hogy természetesen. Nyilván. Nem is várnék mást. A nyomkereszteződésről egészen mást olvastam, nyilván mindenki más hazudik, csak a mundért védők nem. Hogy a LB, no meg SB mit hagy jóvá, vagy mit nem, na erről az utóbbi időkben szinte csak negatív tapasztalataim vannak.

Az ötven évnyi titkosítást én Lépoldné, igazságügyi írásszakértőtől hallottam először. Lépoldné nem a kirendelt szakértő volt az ügyben, őt az ORFK bűnügyi főigazgatósága kereste meg az ügyben, és 9 nappal a gyilkosság után készített felkérésre szakvéleményt Tánczos kézírása alapján. Az általa készített szakvélemény a Privát Kopó szerint a nyomozási iratok részét képezi. Majd miután Lépoldné kijelenti, hogy nem TG az elkövető, és hogy ötven évre titkosítottak anyagokat. Erre a Vas Megyei RFK feljelenti Lépoldnét, becsületsértésért (most nem azért, de van a VM RFk-nak saját „becsülete”? Főleg miután leültették TG-t?) Majd a Veszprémi Járási Bíróság első fokon felmenti, mert „a feljelentésben szereplő cselekmény nem valósított meg becsületsértést, csupán egy jogerős ítélet kritikájaként értékelhető”. Nem tudom, mi lett az ügy vége jogerősen, de már ez nagyon feszegeti a „mit rejteget az ORFK” kérdését, annak tükrében pláne, hogy a nyilatkozata után összeverik az idős hölgyet. De az is lehet, hogy hazudik és valójában átesett egy vak komondoron, vagy önmagát verte meg, mint Malina Hedvig.
Szóval ENNEK a rendőrségnek kellene elhinni, hogy tényleg nincs titkosítás, hogy Lépoldné szándéka a saját munkaadójának az „becsöletének mögsértése”? Fűcsomó legyek, ha ezt ÍGY beveszem.

 272. petiba — 2017-03-30 16:24 

@Salamancai űrhajós:

„Nagy mellénnyel utalgatsz arra, hogy nem ismerem eléggé a blogot, és azt sem tudom, mi az a konteó.”

Nem. Te jöttél nagy mellénnyel leidiótázni a konteós társakat, mert esetleg elhisznek egy olyan konteót, amit te elképzelhetetlennek tartasz. Ezek után próbáltalak emlékeztetni, hogy aktuálisan melyik blogon jársz, mert nagy mellényed és mások lefikázása arra utalt, hogy elfelejtetted.

” Én leírom, hogy nem így van”

Nem. Elkezdtél fikázni, hogy te már akkor is itt voltál, amikor én még nem is ismertem ezt a blogot, mintha ez bármire feljogosítana téged.

„Továbbra sem értem, hogy hogy jön ide a holokauszt.”

Ha aprólékos szájbarágás után még mindig nem érted, akkor a hiba a te készülékedben van.

„Ez ugyanis sem hasonlatként, sem párhuzamként, sem bármiféle összehasonlító elemzésként nem értelmezhető e téma kapcsán. Innentől kezdve csupán annyi, amennyit írtam: a monomániád.”

Nem. Az, hogy te nem tudod értelmezni, az nem jelenti azt, hogy más sem. Az csak azt jelenti, hogy te nem tudod értelmezni. Elég pontosan elmagyaráztam számodra, hogy mi a különbség hit, és tudatlanság (hd. idiotizmus) között.
Az, hogy te valamit részletes magyarázat után sem tudsz értelmezni, semennyire sem engem minősít. Érvek helyett ismét jöttél a monomániámmal. Ami önmagában csak egy szegényes érvelési hiba, másrészt majd jelentkezz, ha több témakörhöz szólsz hozzá és gyakrabban, mint én. Figyelni fogok, ígérem 🙂

„Ja, például mélyen hisztek a szülő és gyermek közti Szent Kötelékben, majd amikor a statisztikákkal szembesítenek titeket, nekiálltok cigányozni.”

1. fejedelmi többesemhez szólsz, kedves alattvaló, vagy mire fel ez a többes szám? XD
2. Ki, és hol cigányozott? (mármint rajtad kívül?)
3. Nem mellesleg én tényleg hiszek a szülő és gyerek közötti „Szent Kötelékben”. Éppen ezért pl. a Lindbergh-bébis ügyben nehezen álltam rá arra, hogy apuci lehetett elkövető, de a rendelkezésünkre álló információk miatt magam is arra jutottam, hogy apa benne volt az ügyben. De mit akartál ezzel az érthetetlen és adott témához nem kötődő mondattal mondani? Akarsz beszélni róla?

“A vérvád mellett igazán nem kell senkinek érvet felhoznia, de hogy volt ilyen (és ki tudja bizonyítani azt, hogy ma már nincs ilyen) ez sajnos nem kérdés”
Mely kultúrákban, mely vallásokban, melyik évszázadokban és pontosan milyen lény vérével.”

1. Tudjuk, hogy több kultúrkör használta a véráldozatot, állati és emberi formában is.
2. Nem tudjuk bizonyítani ( valaminek a NEM megtörténtét nehéz is lenne) hogy mikor fejeződtek be az áldozati szertartások, vagy befejeződtek-e egyáltalán.
3. Említsük csak meg a Bohemian Grooves bandát – ha akkora szakértő vagy itt a konteós oldalon, akkor emlékezned kellene, hogy ezt a bandát elég sokan vádolják rituális gyilkosságokkal. Az,hogy nem jutott be még oda senki, aki ezt rájuk bizonyíthatta volna, nem jelenti azt, hogy ártatlan cserkészgyűléseket tartanak a fiúk. És ez csak egy példa a sok közül. Sátánisták is vérét veszik időnként egy-egy szerencsétlen rosszkor rosszhelyen jártnak.
4. Hogy mondjuk egy tradicionális szektáról mit tudunk elképzelni, vagy mit nem, ez bármilyen fájdalmas számodra, továbbra is csak hit kérdése marad, nem idiotizmusé.
5. Az Ószövetségi véráldozat (Tudod, a Tóra) az most akkor számodra milyen kategória?

” Hagyjuk a maszatolást! Továbbra is fenntartom: ez csak a kurucinfón lehet érv.”

Továbbra sem érv az, hogy a kurucinfó nem érv. Ha ezerszer írod le, akkor sem. Ha az MTI leír egy hírt, amit ugyanígy a kuruc is leír, akkor ez hitelteleníti az MTI hírt? Vagy csak az a hír hiteltelen, amit az MTI nem ír meg, csak a kuruc? A szájzártörvény, a cenzúra mióta lett a hitelesség letéteményese?
A kevésbé feledékeny emberek még emlékeznek a nagy kópéra, a libertinus Voltaire-re, állítólag ő mondta, hogy „Ha tudni akarod, hogy ki uralkodik feletted, vizsgáld meg, hogy ki az, akit nem kritizálhatsz.” Ha ezt sem érted, hogy jön ez a kuruchoz, akkor ne várd, hogy tovább magyarázzak,mert aki érteni akarja, az úgyis érti. De azért segítek még egy mondattal: Mindig azt a hírnököt mentsd, akire a legtöbben lőnek.

„“luminol” – na igen, baromi hitelesnek tűnik az esetet követő rendőri vizsgálat. Három órán át nem mehetett be az orvosszakértő, embereket fenyegettek és vertek meg az ügy kapcsán stb. Ha már az “érvelési hiba” kifejezést használtad, a tiédet úgy hívják: mazsolázgatás.”

Nem. Megint nem találtad meg a mondandó lényegét, az ok-okozati kapcsolatot. A luminolról én annyit tudok, hogy gyakorlatilag láthatatlan, eltakarított, százszor felmosott vért is megmutat. Ha rosszul tudom, majd szakértő kollégák megcáfolnak. Nyilván nem olvastad a sajátodon kívül eső hozzászólásokat, így az enyémet sem, ahol kétségeimet fejeztem ki a helyszínelésről, mentősökről, megvert emberekről, vagy az igazságügyi írásszakértőről. Hasonlóan vélekedünk a holttest feltalálásának körülményeiről, szerinted se Tánczos a tettes, szerintem sem, szerinted az apa, szerintem meg ő sem. Ha neked ez a mazsolázgatás, akkor szerintem nem tudod, mit jelent az érvelési hibák közt a mazsolázgatás.

„Az írásod többi része két csoportra osztható: gyúnyos személyeskedés és saját gyűlölkedésed ventillálása.”

A gúnyos személyeskedést te kezdted, a gyűlölködésedet pedig rám vetíted ki, de ha esetleg tényleg a mondandómból gyűlölködést éreztél ki, akkor tedd meg kérlek, hogy idézel, hogy mely mondatok, kifejezések testesítették meg számodra az általad érzett és nekem tulajdonított gyűlöletet, mert azt látatlanban kijelenthetem, semmiféle gyűlölet nem munkálkodik bennem, de rettentő kíváncsi vagyok, mit fogalmazhattam meg olyan félreérthetően, amiből azt a következtetést vontad le, hogy gyűlölnélek.

„Egyikkel sem tudok sajnos foglalkozni, mivel nem vagyok pszichológus.”

Pszichológus én sem vagyok, de a tíz félévből mondjuk volt vagy négy, amikor kénytelen voltam pszicho-szigorlatokra tanulgatni. Szakmailag soha nem volt rá szükségem, de a hétköznapokban sokat segít megérteni emberi problémákat. Például azt is, hogy miért „nem tudsz foglalkozni” azzal, amivel félórákat töltesz mégis 🙂

 271. zizzi — 2017-03-30 00:59 

@Rogal Dorn:

Naná, mindjárt ápr. 1….. 😉

Amúgy ha megfigyeltétek, nem csak 191 km a távolság Bp-től, de Körmend-Bp-Tiszaeszlár egy vonalon is van a térképen…. 😉

 270. Rogal Dorn — 2017-03-29 13:54 

Gyerekek, gerekek, beindult a tavaszi zsongás? 🙂

 269. titan — 2017-03-27 14:44 

Hello,

Most kezdtem beleolvasni a kommentekbe es megutotte a szemem valaki, az egyik hozzaszolo irja, meg zsidotol fultol fulig vagast nem viszont ukrantol mar igen. Vagyis inkabb az utobbiak alvilagahoz tartozokra jellemzo. (En nem tudom csak idezem) Ebbol ered az az elmeletem, mi van ha rablas van a dologban.
A rablo mar bent volt a lakasban (tudta, hogy ures), es pont akkor ert haza a kislany is. A rablo talan elveszitette a fejet megtortent a gyilkossag, kozben meghalotta Tancos Gabor lepteit aki eppen akkor tartott fel a baratjahoz, panikba esett az ertekeket otthagyva menekult el.

 268. déjvid — 2017-03-25 22:18 

Hali.

Abszolút mellékszál, de engem képes felidegesíteni, amikor a konteó címkét megalapozatlan, tarthatatlan hülyeségek elé is védőpajzsként emelik. így volt pár hete, amikor valaki feljött a „lapos Föld” elmélettel, és ezt alátámasztotta olyan „fizikai” érveléssel, ami az általános iskolás fizikatanulmányok alapján is látványosan baromság. Ez most részemről és itt nem konkrét személy ellen íródott, csak valóban legyen bennünk egyfajta minimális szellemi igényesség…

A vérvádas konteóknál látszik, hogy Tiboru ismertet 6 (hat) esetet a középkori Európából. Tulajdonképpen mindegyik minimum kétes megalapozottságú. John Douglas, az FBI Viselkedéstudományi Egységének megalapítója (a Bárányok hallgatnakban Scott Glenn játssza a figuráját) elmondja, hogy sorozatgyilkosok mindig is voltak, a szexuálisan aberrált kínzó-csonkító fajtából is; legfeljebb a középkorban azt mondták az áldozatra, hogy a vérfarkas meg a vámpír ette meg… vagy a zsidók / örmények / izmailiták tették, ugye. A bibliai idézetek teljesen nyilvánvalóan nem embervérre vonatkoznak; az egyetlen zsidó „emberáldozat” Izsák lenne, ami (a Biblia szerint legalábbis) az apa részére próbatétel, és végül nem is kerül rá sor.

A Bándi Katás beszélgetés kapcsán amúgy megfogadtam, hogy ehhez a témához nem szólok hozzá… 😀 Eddig tartott a fogadalom, most három megjegyzést ide szúrok.

Nem biztos, hogy igaz, de T.G. úgy kerül képbe, hogy amikor tanúként kihallgatják, hogy mit tud az esetről, ő bedob egy ismeretlen férfit, aki a bűncselekmény idején a házban járt. Amikor elkezdik faggatni az illetőről, meg megpróbálnak róla fantomképet készíteni, T.G. belezavarodik a személyleírásba, majd a vallomásba, majd amikor egyre nagyobb ellentmondásokba keveredik, a harmadik kihallgatás során összeomlik és elismeri az emberölést. Mindezt (állítólag) úgy, hogy az emberölés másnapján valami helyi presszóban meséli, hogy a helyszínen járt és vannak információi; ezt hallja egy ott lévő szolgálaton kívüli rendőr, aki mondja neki, hogy ha igazat mond, akkor talán menjen be a kapitányságra.

„Miért kellett az igazságügyi orvosszakértőnek a lépcsőházban közel három órán át (este tíztől hajnali háromnegyed egyig) várakoznia arra, hogy beléphessen a lakásba és megállapíthassa a halál beálltát? Igaz-e, hogy ezalatt odabent rendőrök tevékenykedtek? Tényleg rendőrök voltak? És vajon mit csináltak?”

Az alábbiak hitelességét (általánosságban, tehát nem a konkrét nyomozásban) viszont elég sok forrásból meglehet erősíteni…
Szóval. Az igazságügyi orvosszakértő nem a „halál beálltát” fogja megállapítani (mivel folyik a helyszínelés, a halál tényét valószínűleg már ismerik…) hanem a halottszemlét fogja elvégezni. Magyarán a holttest helyszíni vizsgálatával nyilatkozni fog a halál lehetséges okaira és körülményeire, leírja a látható sérüléseket, meg ilyenek. Ez a tevékenység nem feltétlenül a helyszínelés elején történik. Magyarán a helyszínelés folyik, és majd amikor úgy döntenek, hogy oké, jöhet a holttest szemléje, akkor kezdik azt. Ennek lehet számtalan oka, egy példa: ha annyi nyom van, hogy a lehető legkevesebb mozgással, lépésről lépésre kell azokat összeszedni, így eljutva a holttestig; ebben az esetben a bent lévő két-három helyszínelő dolgozik, a többiek kint várnak.

És egy másik, egy idézet:
„…az ügyről a magyarországi bulvársajtó, az internetes újságok, a napilapok és valamennyi tévéállomás több mint 150 (!) alkalommal tudósított, és írt értékelő elemzést az elmúlt négy évben. Az ügy külön tanulsága lehet a sajtó hatásának vizsgálata, hiszen a bulvárlapokban megjelent valamennyi (!) tudósítás a gyanúsítottat, a gyanúsított családtagjait, a gyanúsított védőjét szólaltatja meg, és ezek az újságok még kísérletet sem tettek a vizsgálatot végző hatóságok, a rendőrség, az ügyészség, valamint a gyanúsított szempontjából elmarasztaló szakértői állásfoglalások ismertetésére.
– (…) A bizonyítási eljárás során több részletben érkeztek a bűnjeltárgyak a laboratóriumunkba.
– A helyszínen eltört cserép darabjai tűntek először az elkövetés eszközének, ez azonban nem igazolódott, mert nem találtunk mikroméretű cserépdarabokat a kislány nyakán lévő sebben.
– A kislány elkövetéskor viselt ruházatán, a rajta lévő – idegen eredetű – mikroméretű anyagmaradványok részletes vizsgálata során találtunk olyn mikroméretű cserépdarabokat, amelyek a helyszínen eltört cseréppel megegyeztek, mikroméretű szivacstörmeléket, ami a helyszínen lévő ágy szivacsdarabjaival egyezett meg, valamint több textil elemi szálat, amelyek közül néhány T. Gábor narágjának és ingének elemi szálaival volt megegyező.
– A helyszínről vizsgálatra érkezett tárgyak között volt néhány igen apró, többrétegű festéklapka, amelyről bizonyítható volt, hogy a kislány eltört hajcsatjából származik.
– A helyszínről származó ágyhuzaton találtunk olyan – idegen eredetű – textil elemi szálakat, amelyek T. Gábor nadrágjának és kabátjának elemi szálaival megegyező minőségűek.
– A helyszínen eltört cserépárgy egyik törött darabján beakadva találtunk olyan textilszálat, amely T. Gábor kabátjának szálaival azonos minőségű.
– AT. Gábor ruházatán lévő idegen eredetű mikroméretű anyagmaradványok között találtunk a kislány pulóverének szálaival megegyező minőségű textil elemi szálakat, a kislány helyszínen eltört hajcsatjának többrétegű festékével megegyező minőségű, két különböző festéklapkát, a helyszínen lévő ágy szivacsanyagával megegyező minőségű szivacstörmeléket, az ágyhuzat anyagával megegyező minőségű textilszálakat, valamint mikroméretű cserépdarabokat, amelyek a helyszínen eltört cseréptárgy anyagával megegyező minőségűek.
(…)
(…) Az LB a szakértői bizonyítás minden részletére kiterjedően ellenőrizte a törvényességet, és elutasította a védelem minden olyan indítványát, amely a mikroméretű anyagmaradványok hiteles biztosításával, a vizsgálat szakszerűségével kapcsolatban felmerült.”

Sándorné Kovács Judit – Gál Tamás: Kriminalisztikai mikroméretű anyagmaradványok a szakértői bizonyításban; Belügyi Szemle, 2002. 11-12., 137-148., az idézet a 145. oldalon kezdődik.

Kiegészítésként: a megismételt elsőfokú eljárás nagyon komolyan megvizsgálta a bűnjelek kezelését és szakértői feldolgozását, hogy a véletlen nyomkereszteződést illetve a szakértői tévedést ki tudja zárni. Mindent rendben talált (ahogy az ezt megelőző eljárás is), majd ezt jóvá hagyta a Legfelsőbb Bíróság (LB) és később Strasbourg is.

* * * * * *

Arról nem is érdemes beszélni, hogy ennek az összeesküvés-elméletnek van pár olyan eleme, amit Tiboru nem is szerepeltet itt (nyilván nem véletlenül). Ilyen az ötven évre titkosított nyomozás (egész egyszerűen nem igaz); vagy hogy „beszédes”, hogy nem a helyi (körmendi) zsaruk nyomoztak, őket félreállították és Szombathelyről jöttek nyomozók (igen, ez igaz; emberölést a megyei rendőrök nyomoznak, ez nem helyi sajátosság) Stb.

 267. Salamancai űrhajós — 2017-03-25 15:44 

Nagy mellénnyel utalgatsz arra, hogy nem ismerem eléggé a blogot, és azt sem tudom, mi az a konteó. Én leírom, hogy nem így van. Erre te ezt valamiféle „magas labdának” véled, és lecsapod. Egek…

Továbbra sem értem, hogy hogy jön ide a holokauszt. Ez ugyanis sem hasonlatként, sem párhuzamként, sem bármiféle összehasonlító elemzésként nem értelmezhető e téma kapcsán. Innentől kezdve csupán annyi, amennyit írtam: a monomániád.

„Tudod, mi kolbászevő vidéki parasztok nem vagyunk ráutalva pszichoterápiára, mi még egészségesen élünk, és helyén van a lelkivilágunk XD”
Ja, például mélyen hisztek a szülő és gyermek közti Szent Kötelékben, majd amikor a statisztikákkal szembesítenek titeket, nekiálltok cigányozni. Burkoltan, persze, ahogy azt szokás. Valóban, roppant egészséges lelkivilág.

„A vérvád mellett igazán nem kell senkinek érvet felhoznia, de hogy volt ilyen (és ki tudja bizonyítani azt, hogy ma már nincs ilyen) ez sajnos nem kérdés”
Mely kultúrákban, mely vallásokban, melyik évszázadokban és pontosan milyen lény vérével. Ez az idézetekre is vonatkozik. Hagyjuk a maszatolást! Továbbra is fenntartom: ez csak a kurucinfón lehet érv.

„luminol” – na igen, baromi hitelesnek tűnik az esetet követő rendőri vizsgálat. Három órán át nem mehetett be az orvosszakértő, embereket fenyegettek és vertek meg az ügy kapcsán stb. Ha már az „érvelési hiba” kifejezést használtad, a tiédet úgy hívják: mazsolázgatás.

Az írásod többi része két csoportra osztható: gyúnyos személyeskedés és saját gyűlölkedésed ventillálása. Egyikkel sem tudok sajnos foglalkozni, mivel nem vagyok pszichológus.

 266. petiba — 2017-03-24 22:31 

@Salamancai űrhajós:

És a 20 esetből megtudhatjuk az etnikai arányokat is esetleg?

 265. petiba — 2017-03-24 22:29 

@Salamancai űrhajós:

„Drága Petibá, én mát akkor itt (pontosabban két oldallal előbb) kommenteltem, amikor te még a blog létezéséről se tudtál. De azért nagyon köszönöm, hogy megengeded, hogy hozzászóljak a témához. Nem áll jól a magas ló, szállj le róla.”

Gondolom belátod, hogy ez olyan magas labda, amit vétek lenne nem lecsapni.

1. A kor ugyebár nem érdem, csak egy állapot, ez a te ősi kommentátori rögvalódra is vonatkozik.
2. Lehet, hogy te már sehol nem leszel, amikor én még itt nyomom a sódert.
3. Ha tinikorban lennék, ahogy szerencsére nem, akkor csak egy szót írnék: és?
4. Ha előbb olvastad a blogot, mint én, az ad valamiféle előjogot, vagy bónuszpontot számodra?
5. Ha előbb követted kedvenc bloggerünket, az pattint neked egy szilánkot a bölcsek kövéből?
6. Ha te voltál itt előbb, akkor te lettél minden később érkezővel szemben a Besenyő Nekem Mindig Igazam Van Űrhajós István?
7. Hol engedtem meg, hogy hozzászólj a témához?
8. Te se vagy az a huszáralkat, de tőlem nyugodtan maradhatsz lóháton, engem nem zavar a nagy arc, sőt. Lehet vele viccezni.

„Pontosan hogyan is jön ide a holokauszt? Csak azért kérdezem, mert hosszú bekezdéseken át erről írogattál nekem.” Ha ez a monomániád, azt inkább a terapeutáddal beszéld meg.

1. Mindig érdeklődve figyelem, mikor valaki előjogot formál a magas paripák kiválasztásához, de egész egyszerű hasonlatot, utalást, rávezetést, összehasonlító elemzést nem képes értelmezni.
2. Akkor elmagyarázom kicsit lebutítva ovis szintre. Szerinted aki a vérvád fogalmán akár csak elgondolkozik, az egy szellemi dögkútból előbújt idióta. Erre elmagyaráztam neked, hogy idióta az, aki kétség nélkül elhisz fizikai képtelenségeket, aki meg „elhiszi” a vérvádat, az nem idióta, mert nem fizikai képtelenséget hisz el, hanem csak rosszat feltételez (okkal, vagy ok nélkül – ez már másik kibontani való kérdés), elő- vagy utóítéletes, ha meg konkrétan a vérvád gondolata foglalkoztatja, akkor meg nyilván és csakis egy büdös nácirasszistafasisztaturistagyilkosantiszemitaizé, de nem idióta. Remélem, eddig tudtál követni.
3. Ad hominem? Béna érvelési hiba személyeskedni, és terapeutát emlegetni. Ez mindig annak a jele, hogy hiányoznak a valódi érvek, maradt a gyenge személyeskedés.
4. Tudod, mi kolbászevő vidéki parasztok nem vagyunk ráutalva pszichoterápiára, mi még egészségesen élünk, és helyén van a lelkivilágunk XD

„“Amennyiben a “maszatolás, mint zsidó szokás” mondatrész viselt meg ennyire, akkor olvass Norman Finkelsteint, vagy Shlomo Sandot, esetleg Jack Cornt.”
Olvasson a halál.”

Antiszemita vagy, tudod? Nem olvasol zsidó szerzőket? Ejnye-ejnye, nem lesz ez így jól!
Viccen kívül, ha olvasnád ezeket a zsidó származású szerzőket, akkor nem kellene ilyen kirohanásokat intézned, értetlenkedned, mert sok mindent megérthetnél, amit most láthatóan nem értesz. (vagy nem akarsz érteni, de az már más állapot, sőt, másállapot- gondterhes -hú, bsz ezt biztos értékelné:) )

” A holokauszt történelmi kérdés”.

Történelmi kérdéseken el lehet vitatkozgatni, kétségbe lehet vonni, vizsgálni lehet, adatokat, eseményeket, mértékeket lehet vizsgálni, és nem büntetőjogi kategóriába esik a történelmi kérdés feszegetése. Így ez a mondatod (sajnos) nem igaz. Annak kellene lennie, de nem az. Demokráciában nem verhetnének össze, rabosíthatnának, és ítélhetnének több évi börtönre olyan embereket, akik valamely történelmi esemény tényét, vagy méretét, esetleg egyediségét nem hajlandóak kritika nélkül elhinni. (gondolatbűnözők)

„ahogyan nem érdekel a holokauszt-tagadók ostobasága, úgy nem érdekel a holokauszt-démonizálók, mások halálából remek üzletet kreálók ostobasága sem. Egyébként pont ez a két szélsőséges zombiklub akadályozza meg, hogy tisztán lássunk a kérdésben, és végre túl tudjunk lépni rajta.”

Az általad szélsőséges zombiklub tagjának tartott emberek pont azon lennének, hogy számoljuk fel a kérdéseket, lássunk tisztán, számoljuk fel a hazugságokat, a csúsztatásokat, nézzünk szembe a valósággal. CSAK a valósággal, de AZZAL viszont nézzünk szembe, és lépjünk túl rajta. Csakhogy amíg ezeket az embereket üldözik, büntetőjogi felelősségre vonással fenyegetik, addig szó sem lehet szembenézésről, tisztánlátásról, és túllépésről sem.De ennek ők nem okai a helyben toporgásnak, hanem elszenvedői.

„Akkor esetleg hozzatok fel valami ÉRVET a vérvád mellett.”

A vérvád mellett igazán nem kell senkinek érvet felhoznia, de hogy volt ilyen (és ki tudja bizonyítani azt, hogy ma már nincs ilyen) ez sajnos nem kérdés, mesterünk a vérvádas posztjában elég alaposan utánajárt a témának, így azt nyilván nem kell neked külön bizonygatni, hogy a vér, mint spirituális áldozati eszköz használatos volt a történelem folyamán. Tehát a vérvád, mint olyan alapvetően NEM idiotizmus és nem egy fizikai képtelenség megtörténtté színezése. Volt véráldozat a történelem folyamán. Pont.
Ez egy tény. Ami adott esetben kérdés marad, hogy mondjuk bizonyos zsidó szekták (akiknél szintén használatos a vér, mint áldozati eszköz) „mikor hagyták abba”?
Nem tudom, mit értesz jelen esetben „érv alatt”, de nézzük csak az alábbi két mondatot a Bibliából:

„A MEGTISZTULÁST AZ ÁLDOZATI VÉR BIZTOSÍTJA: „a test élete a vérben zajlik. A vért azért adtam nektek, hogy az oltáron elvégezhessétek vele az ENGESZTELÉS SZERTARTÁSÁT ÉLETETEKÉRT, MERT A VÉR SZERZI MEG AZ ENGESZTELÉST AZ ÉLET SZÁMÁRA” (Lev 17,11).”

„Pál apostol az ószövetségi véráldozatot így magyarázza: „…a TÖRVÉNY szerint majdnem mindent VÉRREL TISZTÍTANAK MEG, és VÉRONTÁS nélkül nincs BŰNBOCSÁNAT” (Zsid 9,22). ”

Érvnek nem tudom érv-e, de magyarázatnak magyarázat.

„maximum a kurucinfón lehet érv.”
Újabb érvelési hiba.

„Ja, vagy van egy harmadik lehetőség: ott volt a vér, de feltakarították.”
Ez nem lehetőség. Nincs az a takarítás, ami a luminol elől eltünteti a vér nyomait, de erről mesterünk talán bővebben tudna mesélni, ha akarna.

„kommentemben felvetettem féltucat kételyt az ügy körül, melyek az apával és a szervek esetleges érintettségével kapcsolatban felvetnek pár érdekes kérdést. Persze a kutya sem törődött velük, mert a vérivó zsidókra fröcsögni sokkal menőbb dolog.
Sokkal érdekesebb ez az ügy, mint hogy ilyen sekélyesen, a zsigeri ellenszenv és félbabonák mentén beszélgessünk róla.”

Nos. Ebben a két mondatban profilozásra alkalmas információkat osztottál meg. 🙂
Egyrészt van benned sértettség, amiért a csúnya olvasók nem foglalkoztak a te kitűnő elmélete(id)del. Ennek okait tovább boncolgathatnánk, de végül is nem a személyed a fontos. Másrészt:
1. az apa körüli dolgokat rajtad kívül még többen is felvetették, megrágcsáltuk,lenyeltük, kiköptük, foglalkoztunk a témával ugyanúgy, mint minden más témával.
2. A vérvád téma a vér hiánya miatt merült fel, egyébként a „vérvád” nem egyenlő a „vérivóval”. Nem vámpírokról beszélünk, ugorj vissza Pál apostolhoz.
3. Az, hogy kitárgyaljuk a vérvád kérdését, nem fröcsögés, és nem zsigeri ellenszenv, főleg nem babona, hanem a történelem folyamán megismert áldozati szertartás. Az, hogy itt, vagy bárhol máshol szóba kerül a véráldozat, mint (pl. engesztelő) szertartás, az nem jelenti, hogy a jelenlevők, (akik nem zárják ki helyből a vérvád kérdését), bármilyen módon „fröcsögve ellenszenveznének” mindazzal a néppel, akik a történelem során valaha is éltek a vér, mint áldozati, szertartási kellék felhasználásával. A tőled eredő fröcsögő, lenéző gyűlölködés mindezek irányába, az azért árulkodó.

Amúgy – mivel maja, inka, sátánista, kabbalista, satöbbista véráldozatot bemutató – szakértő feltehetőleg nincs köztünk, fogalmunk sincs róla, hogy egy esetleges szertartáshoz mégis mennyi vérre lenne szükség, ezért bíráltam felül magamat valahol pl. az általad is idecitált mondatomat illetően is.

„6.
Szavaiddal élve: ha nem vagy lusta egyébként utána lehet nézni, kik és milyen célból terjesztették el a vérvádat. Például ezen a blogon is lehet róla olvasni, ha eddig nem tűnt volna fel.
https://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/03/a-vervad-konspiracio/

Ha eddig nem tűnt volna fel, a vérvád-konspirációt is gazdagítottam pár hozzászólással, úgyhogy nekem nyilván feltűnt, hogy van olyan poszt, és nem voltam hozzá lusta 🙂 viszont te ezek szerint nem olvastad el a posztot és hozzászólásokat, mert akkor tudnád.

„Nem vagyok zsidó, úgyhogy az ilyen személyeskedő szurkálódásokat lehet mellőzni. Amúgy is lehet mellőzni, mert a végén nagyon csúnya anyázásba csap át a diskurzus, az meg senkinek sem jó. Mindenesetre ezzel a mondatoddal kiállítottad magadról a szegénységi bizonyítványt, barátom.

Miért, ha azt hinném, hogy zsidó vagy, az téged szurkálna?
Ezt sértésnek érzed, hogy esetleg zsidónak véltelek? Vagy anyázásnak?
Engem asszem még soha nem tartottak zsidónak, talán mert nem beszélek úgy. 😉
Hát, ha ezzel megsértettelek, hogy feltételeztem, hogy talán származásilag, vallásilag, de minimum ideológiailag az vagy, akkor igazán sajnálom, hogy ilyen számodra sértő dolgot gondoltam.

Szegénységi bizonyítvány? Újabb érvelési hiba.
Szerintem ragaszkodj a témához, inkább arról vitázzunk. Ha van még min.
Barátok meg nem vagyunk, de még lehetünk, csak ugye similis simile gaudet.

 264. Salamancai űrhajós — 2017-03-24 12:48 

@petiba: „Én úgy vagyok ezzel az “apa, mint gyilkos, de minimum tettestárs” elmélettel, hogy az elmélet legcsekélyebb mértékű elfogadásához is egy “legemberibb”, “legalapabb” törvényt vesz semmibe – a szülő – gyermek köteléket.”

Nagyon szép, romantikus elképzelés ez a vérségi kötelék nagyszerűségéről, csak sajnos a tények homlokegyenest mást mutatnak.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet például kissé másképp látja.

„Hazánkban a gyermekbántalmazás 80 %-át családon belül követik el, 41 %-ban a vér szerinti apa, 39 %-ban pedig a vér szerinti anya a bántalmazó, illetve gyakran az egy háztartásban élő nem vér szerinti szülő (nevelőapa, nevelőanya)”
( http://www.ogyei.hu/upload/files/gyermekb_modszertani_ajanlas.pdf )

Hogy egy 2012-es statisztikát idézzek: évente átlagosan 30 gyermeket ölnek meg Magyarországon, és ebből 20 esetben valamelyik szülő az elkövető.

 263. Salamancai űrhajós — 2017-03-24 12:30 

@petiba:

1.
„Ez itt, ha nem tűnt volna fel, egy konteó oldal. Ha nem vagy lusta egyébként utána lehet nézni, kik és milyen célból terjesztették el a konspirációs teória kifejezést.”

Drága Petibá, én mát akkor itt (pontosabban két oldallal előbb) kommenteltem, amikor te még a blog létezéséről se tudtál. De azért nagyon köszönöm, hogy megengeded, hogy hozzászóljak a témához. Nem áll jól a magas ló, szállj le róla.

2.
Pontosan hogyan is jön ide a holokauszt? Csak azért kérdezem, mert hosszú bekezdéseken át erről írogattál nekem. Ha ez a monomániád, azt inkább a terapeutáddal beszéld meg.

3.
„Amennyiben a “maszatolás, mint zsidó szokás” mondatrész viselt meg ennyire, akkor olvass Norman Finkelsteint, vagy Shlomo Sandot, esetleg Jack Cornt.”

Olvasson a halál. A holokauszt történelmi kérdés, és ahogyan nem érdekel a holokauszt-tagadók ostobasága, úgy nem érdekel a holokauszt-démonizálók, mások halálából remek üzletet kreálók ostobasága sem.
egyébként pont ez a két szélsőséges zombiklub akadályozza meg, hogy tisztán lássunk a kérdésben, és végre túl tudjunk lépni rajta.

4.
„Akkor nosza, próbáljuk meggyőzni egymást, hogy kinek miért van igaza, vagy miért téved.”

Akkor esetleg hozzatok fel valami ÉRVET a vérvád mellett. Mert két város távolsága, két évforduló egybeesése, meg az, hogy „há’ vót ott egy üzem, ami éppen nyílt, oszt zsidóé vót az is” maximum a kurucinfón lehet érv.

5.
Hopp! Találtam egy érv-szerűséget, pont nálad!
„Szóval egészen egyszerű ez a vérvád kérdés, vagy ott volt a vér, akkor hülyeség, vagy nem volt ott, akkor meg nem kérdés.”

Ja, vagy van egy harmadik lehetőség: ott volt a vér, de feltakarították. Miért nem engedték be három órán át az orvosszakértőt? Mi történt ott addig? Mi ez a zavar a kislány ruházata körül? Miért engedték meg idejekorán a helyszín kitakarítását? Stb.
Én a ” 244. Salamancai űrhajós — 2017-02-14 00:32″ kommentemben felvetettem féltucat kételyt az ügy körül, melyek az apával és a szervek esetleges érintettségével kapcsolatban felvetnek pár érdekes kérdést. Persze a kutya sem törődött velük, mert a vérivó zsidókra fröcsögni sokkal menőbb dolog.
Sokkal érdekesebb ez az ügy, mint hogy ilyen sekélyesen, a zsigeri ellenszenv és félbabonák mentén beszélgessünk róla.

6.
Szavaiddal élve: ha nem vagy lusta egyébként utána lehet nézni, kik és milyen célból terjesztették el a vérvádat. Például ezen a blogon is lehet róla olvasni, ha eddig nem tűnt volna fel.
https://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/03/a-vervad-konspiracio/

7.
„Ha csak a talált-süllyedt effekt miatt zavar ennyire a mondatrész, akkor ne olvasd el, mert súlyosan sérülni fog az önképed.”

Nem vagyok zsidó, úgyhogy az ilyen személyeskedő szurkálódásokat lehet mellőzni. Amúgy is lehet mellőzni, mert a végén nagyon csúnya anyázásba csap át a diskurzus, az meg senkinek sem jó. Mindenesetre ezzel a mondatoddal kiállítottad magadról a szegénységi bizonyítványt, barátom.

 262. petiba — 2017-03-24 11:22 

@Salamancai űrhajós:

„Miféle szellemi dögkútból bújt elő ez a temérdek idióta?”

Hát, az biztos, hogy nem a 444, a hvg, vagy az index drogos szellemi dögkútjából.
Mert ezekben a dögkutakban a 21.században egyetlen drogos, belpesti idióta sem csodálkozott el azon a biológiai, fizikai és kémiai képtelenségen, amit az ilyen-olyan díjas állítólagos holokauszt-túlélő (természetesen nem a holokausztot kívánom relativizálni, nem vagyok én gondolatbűnöző) szóval az a bizonyos férfi, aki állítólag Ellie Wiesel, (bár soha, senki nem látta a tetovált tábori számát) állítása szerint vérgejzír tört fel a föld alól.

„Egy szemtanú elmesélte nekem, hogy a föld hónapokkal a vérengzés után sem szűnt meg mozogni, és időről-időre, mint valami gejzír, vér tört elő a földből.” (Against Silence: The Voice & Vision of Elie Wiesel, Vol 2 (1985), Elie Wiesel & Irving Abrahamson)

Ez itt, ha nem tűnt volna fel, egy konteó oldal. Ha nem vagy lusta egyébként utána lehet nézni, kik és milyen célból terjesztették el a konspirációs teória kifejezést.
Szóval, ez itt nem egyetemi doktorik megvédésének a helye, de még csak nem is egy mezítlábas tankönyv, ahol a gyerekek fejébe simán beleverték, hogy a gyűjtőtáborokban a zsidókból szappant főztek. Az, hogy miből készül a szappan, természetesen az ideológiát készítők számára nem volt kötelező tudomány, így észre sem vették, hogy tömény kolbász-böfögést adnak a gyerekek millióinak a szájába, tananyagként.

Összegezve: Az, hogy elföldelt tetemekből feltörhet-e a magasba „vérgejzír”, vagy hogy készíthető-e zsiradék nélkül szappan, ezek fizikai törvények kérdése. Ezek nem ismerése, az tényleg idiotizmus kérdése. Az, hogy feltételezünk-e bizonyos emberekről bizonyos dolgokat, el tudjuk-e hinni, hogy megtesznek-e súlyos bűnöket bizonyos célok érdekében, ez pedig kizárólag hit kérdése. Elhiszem-e X.Y-ról, hogy elkövet-e valamilyen bűnt, valamilyen érdekből. Ezt a hitet erősíti egy előzetes tapasztalat, vagy bármilyen előzetes információ hasonló bűntettről, vagy nyilván csökkenti ezek hiánya. Méginkább csökkenti a hitet, ha X.Y. bármilyen módon köthető hozzánk.

Egyébként az, hogy te mit tudsz elképzelni, mit nem, és más mit tud elképzelni és mit nem, ez megint csak a szimpla hit és elő- vagy utóítélet kérdése.
(szintén érdemes tanulmányozni, hogy hadiállapotban harcolni, meghalni nem akaró, ellenben mindennapjaikat normálisan élő, de akaratuk ellenére katonának behívott német férfiak millióiról mit feltételeztek egyesek, mert ahhoz képest a vérvád még nagyon gyenge elképzelés)
Amennyiben a „maszatolás, mint zsidó szokás” mondatrész viselt meg ennyire, akkor olvass Norman Finkelsteint, vagy Shlomo Sandot, esetleg Jack Cornt. Ehhez nincs mit hozzátenni:
Jack Corn: Őszintén a holokausztról
http://alfahir.hu/node/13295
Ha őszintén csodálkoztál, miért szalad ki e rettenet („elmaszatolni, jó zsidó szokás szerint) miazhogynagyonis kolléga billentyűzetén, akkor Mr. Corn-t olvasva talán megérted.
Ha csak a talált-süllyedt effekt miatt zavar ennyire a mondatrész, akkor ne olvasd el, mert súlyosan sérülni fog az önképed.

Szóval idiótázhatsz te itt nyugodtan, mert ez is megengedett, itt még némileg szólásszabadságot biztosít nekünk a blog, de attól, hogy leidiótázol másokat, mert más véleményen vannak, még nem biztos, hogy mások az idióták. Amúgy meg volt itt már olyan hasbara kommandó, hogy ihaj, aztán rájöttek talán, hogy semmi értelme a helyi tevékenységüknek, így feladták, ezáltal sok felesleges idiótázástól és felesleges és teljesen meddő vitáktól kímélték meg a helyi közösséget.

A szabad vélemény-nyilvánítás híve vagyok, még akkor is, ha egyikünk véleménye nem tetszik a másiknak. Akkor nosza, próbáljuk meggyőzni egymást, hogy kinek miért van igaza, vagy miért téved. Az idiótázás nem érv. Akkor sem ha te használod, akkor sem, ha én. Meg a kolbász-szagú böfögés felidézése sem teszi igazzá felháborodásodat. Ha érted, miről beszélek…

 261. gigabursch — 2017-03-24 11:05 

@Salamancai űrhajós:
Ami azt illeti, számomra az egyik járható út a történetben még mindig a vérvád.
Természetesen egyszerű, kézenfekvő és sohasem kihagyandó szál.

A másik, hogy apuka (ehhez kapcsolódóan) mit tett és nem tett.

Sosem volt róla szó sehol, de legalábbis nem találkoztam vele, hogy őapukának esetleg volt valami nagyon-nagyon súlyos tartozása és ha nem is csuklás nélkül, de beáldozta a lányát, vagy beáldoztatták a lányát.

 260. Salamancai űrhajós — 2017-03-24 00:40 

@kaffer: Budapest és Lapáncsa távolsága 191 km. Hogy mi történt Lapáncsán? Az égvilágon semmi. De miazhogynagyonis biztosan ki tudna kockáspapírozni erre is valamit. 😀

Egyébként is már csak nyolcat kell aludni 04.01-ig, és akkor majd jól leölnek a gonosz gyíkzsidók egy lapáncsai szüzet, hogy a vérével felszenteljék a kisbudméri aranyhörcsög- és macskaeledel gyárat.

Minden viccet félretéve: egyszerűen döbbenetes számomra, hogy ezt a vérvád-teóriát ennyi ember képes komolyan (?) venni. 2017-ben, Európa közepén ennél kicsivel több értelmet, józanságot, műveltséget és egy picivel magasabb szellemi szintet várnék el az emberektől.

Ez a blog eddig mindig értelmes és szellemes embereket vonzott. Minden második konteónál előkerültek hol a zsidók, hol Izrael állam – néha viccből, néha teljesen komolyan.
Azonban ez a középkori sötétség, no és az „ezt a tényt nem lehet elmaszatolni, jó zsidó szokás szerint” színvonalú kolbász-böfögések eddig teljesen idegenek voltak ettől a helytől.

Miféle szellemi dögkútból bújt elő ez a temérdek idióta?

 259. kaffer — 2017-03-22 00:18 

@miazhogynagyonis:

A kövek biztos ott vannak.

„1882. április 1-jén Tiszaeszláron,
1998. április 1-jén Körmenden”

Még azt kéne valahogy kideríteni, a két eset
közti 116 évben, meg azóta, honnan szerzik a
vért ezek a gonosz zsidók.. 🙂

 258. miazhogynagyonis — 2017-03-21 21:16 

Zavart érzek az erőben. A 191-es km-kő mindkét településen ott van, ezt a tényt nem lehet elmaszatolni, jó zsidó szokás szerint.

 257. kaffer — 2017-03-20 22:15 

@miazhogynagyonis:

Az, hogy ha valaki tud egy rövidebb utat, akkor bukhat a projekt. Mondjuk mindkét helyen pont 2430 méterrel tudnak a légvonalnál rövidebb utat, az komoly kérdéseket vethet fel 🙂

 256. becsuszoszereles1k — 2017-03-20 21:54 

255.@miazhogynagyonis: Ugyanaz, mint amit te kérdeztél. Arra mutatott rá.:-D

 255. miazhogynagyonis — 2017-03-20 07:56 

@kaffer:
És ennek mi köze a zsidó kabbalista számmisztikához?

 254. kaffer — 2017-03-19 20:43 

@miazhogynagyonis:

Légvonalban 191 km , rendben van.
De vidéken mindig van egy két helyi szakember, aki tud egy rövidebb utat..

 253. miazhogynagyonis — 2017-03-19 14:52 

Csak szólok,

Tiszaeszlár-Bp légvonalban 191 km.

http://www.futas.net/terkep/tavolsag/budapest-tavolsaga-terkepen.php?cim=Tiszaeszl%C3%A1r

Körmend-Bp légvonalban 191 km.

1882. április 1-jén Tiszaeszláron,
1998. április 1-jén Körmenden

Várom a kabbalisták válaszát.

 252. becsuszoszereles1k — 2017-03-19 13:08 

251.@qdiace:

Őszinte elismerésem! 😀 😀 😀 Ekkora dumát életembe’ nem hallottam! :-)))

Racion!!!

 251. qdiace — 2017-03-19 12:17 

A vérvádat alapba’ én sem tartom valószínűnek, azonban ha mégis elfogadjuk igaznak, az nálam egy akadémikus kérdést feszeget: ezt így kellett 1998-ban?

Mégis egy palackozó üzem felszenteléséhez mennyi vér kell? Nem lehetett leszólni a gyerekorvosnak, hogy küldje el vérvételre, aztán az így nyert anyaggal szenteljenek? Megmaradó káposzta feat. jóllakott kecske…

 250. dandalion — 2017-03-12 11:24 

Apu és anyu többet tud az esetről, mint gondolnánk. Aput nagyon védi valaki, ezért lettek nyomok eltüntetve, ezért lett Tánczosra kenve az egész. Nem mondom, hogy apu volt, de hogy van vaj a fején, az biztos. Micsoda véletlen, hogy épp akkor utazott külföldre anyu és tesó. Micsoda véletlen, hogy életében először kapott lakáskulcsot Zsófi. Micsoda véletlen, hogy pár utcányira volt apu terepjárója a gyilkosság időpontjában, pedig állítólag elakadt az erdőben…

 249. meggymag — 2017-02-18 11:20 

@microlany:

Egyetértek @petibával a gyerekgyilkosságról, pontosabban a saját gyermek meggyilkolásáról szóló írásában. Az az utolsók között is a legutolsó. Attól még megtörténik, sajnos.

Sokkal inkább tippelek akármiféle, még oly hihetetlen, de idegenkezü gyilkosságra. Egy „tizednormális”, szeretetlen családban is nehezen elképzelhetö a saját gyermek meggyilkolása. Hát akkor itt, ahol ez az öntudatos, okos, normális és nem komplexusosként számontartott, érdeklödö és barátkozó, egyúttal élesnyelvü lányka 11 év folyamán felnövekedett.

Az meg, hogy a rendörség falazott és falaz, az a bizonyosságot illetöen nem is éri meg az emiatt leírt szavakat. Ellenben kimondottan súlyosbító körülmény a szándékos titkoltság/titkosság, hiszen rendöri körökben, de a bebörtönzött gyilkosok körében is a gyermekgyilkosság számít az utolsók legutolsójának. Másképp nem is lehet megnevezni mert azután már nem is létezik semmi.
A rendes rendörség az ilyet ügyet egyszerüen nem képes nyugodni hagyni, szülök ide vagy oda s a hagyomány szerint a rabtársak sem türik meg a gyerekgyilkost. Már rég kinyírták volna TG-t a börtönben ha ö lett volna a tettes, nem hogy évek multán ártatlanként szabadlábra helyezhessék.

Csakhogy semleges kérdezöként felmerül egy pár, nehezen magyrázható ellentmondás. Szóval, az lehetséges/biztos, hogy az apa belekeveredett a történésbe valahol, valami módon. Bonyolultabbnál bonyolultabb összefonódások lehetségesek abban a külföldiek + orgazdák &Co + csempészek által „belakott“ környezetben. Szerintem ezek miatt nem egyértelmüek az apa nyilatkozatai, mert azt gondolhatta, hogy nem mondhat el mindent/akármit, a saját kárára mehet. Elég „ rázós“ lehet amit tud, esetleg neki is van vaj a fején, de úgy is százszor inkább zsarolás, bosszú, figyelmeztetés vagy más valami történhetett, mint akár az apa jelenléte is, nemhogy…

Kicsoda az apa?
Akárhogy is vesszük, ha sokat is tud, mégiscsak egy vadászmester egy vadászegyesületben.
A helység kis-közepes nagyságú, ahol sok mindenki sok mindent tud, jól ki tud igazodni, és ezt természetesen a helyi rendörségtöl is el lehet/kell várni.

Mi mindent vitt/nem vitt véghez a rendörség, már az elsö helyszíneléskor?, és azután végig?
Az mind megtalálható a tiboru elsö könyvében, nem ismétlem. Ezért a „tudós“ vadászért?

Csak annyit: azzal kezdik a helyszínelök, hogy felmosnak, a már nem élö gyereket átöltöztetik, az orvost majnem csak 3 óra eltelte után engedik be egyáltalán a lakásba, a sértettröl videót vesznek fel, amit a továbbiakban alig láthat valaki! Végül pedig titkosítják az ügyet 50 évre!

Tiboru említette, hogy a küszöbön álló választások nagy nyomással nehezedtek a rendörségre; a gyors és sikeres nyomozás parancsa érthetövé tesz sietséget, felületességet, azokból származó hibákat, a T.G., letartóztatását is. Mégis, már csak az amit fenntebb felsoroltam, már az rettentöen gyanús: hogy az elsö pillanatban tudva változtatnak a hivatalosságok a gyilkosság helyszínén!
Vagy ök gyanusítanak valakit, vagy tartanak valamitöl, valakitöl, hogy elöre preparálják a megmutatni valót? Az persze hogy parancsba ment, de kitöl és miért?

Mindezt egy fövadász miatt?, az elsö este ugyan nem tudhatták (de T.G.-röl sem volt még fogalmuk), de ha az apa lett volna, hogy nem derült ki az a késöbbi nyomozás során? Csak hosszasabb „tanakodás“ és kísérletezés után esett T.G.-re a választás. De akkor aztán végleg!
A kriminalitás az kriminális, végül is akármi elöfordulhat; de nem tudok az apára mint tettesre vagy mint jelenlévöre gyanakodni. Akkor már rég beszámíthatatlan félbolondnak kell lennie. Az igaz, hogy nem olvastam Balaton Balázs könyvét.

Lehet, hogy tévedek, nagyjából azonban mégis a Seuso mintája jut eszembe. Sokkal régebbi az ügy és elég bonyolult is, nagyobbak a halak is, de végül is manapság egy kis helységben, szintén pár négyzetkilométer feltárásáról lenne szó. Hogy ne vegyem elö az ásó divatja múlt szerszámát. Ami egyszerüen nem lehetséges, minden technikai, tudományos és egyéb civillizációs módszer hozzáférhetösége mellett sem, annak ellenére vagy azzal összhangban.
Nem, nem, nem és nem.
Nohát akkor elöre, világ minden bünözöi egyesüljetek…,ha a rendörség tagjai mindegyre megkapják a csalit amire nem harap a hal. Mikor meg túlontúl fázik a lábuk a parton akkor elöléptetik és hazaküldik öket, a bíróság meg titkosít.

 248. microlany — 2017-02-14 15:57 

@petiba:

A kislány édesapja állította, Balaton Balázs könyvében olvasható, hogy életében először adott kulcsot a kislánynak.

Az apának az alibije nem megalapozott. A saját vallomása, a rendőr vallomása nem egyezik meg a bejelentés időpontjáról. Arról végképp ne beszéljünk, hogy állítása szerint a kislány az előszobában volt, a jegyzőkönyvek és tanúvallomások szerint a szobában. Állítása szerint átölelte kislányát, majd kezet mosott a fürdőszobában. Ez szintén ellentétes a hivatalos szakértői véleménnyel, mivel hivatalosan nem találtak vért a lefolyókban, tehát ott senki kezet nem mosott… Még TG sem…

 247. petiba — 2017-02-14 15:37 

@microlany:

Gyereket elrabolni azért nem annyira egyszerű történet.
Honnan egyszerű az elrablás? Iskolából? Fényes nappal az utcáról? A harmadik emeleti lakásból?

A vérvád kérdése mindössze annyi, hogy tényleg hiányzott a kiontott vér, vagy ott volt a lakásban (vagy a holttestben). Ez ennyire egyszerű, és gondolom ezért megy a maszatolás a vér körül. Mert hol azt írják, hogy szinte semmi vér nem volt se a lakásban, se a gyerekben, hol meg azt olvashatod, hogy ez hülyeség, nem hiányzott a vér. Szerintem azért egy orvosszakértőnek pontosan tudnia kell, hogy minimum-maximum mennyi vérnek kellett lennie abban a kicsi lányban. A boncolás meg nyilván „megtalálta benne”, ha nem tűnt el, vagy a helyszínen volt elfolyva. Szóval egészen egyszerű ez a vérvád kérdés, vagy ott volt a vér, akkor hülyeség, vagy nem volt ott, akkor meg nem kérdés. Más téma, hogy az igazsághoz való hozzáférésünk mennyire korlátolt, sőt kizárt. Főleg egy esetleges vérvád esetében.

„Azon túl, még mindig érdekes momentum számomra, hogy az apa miért adott – életében először – a kislánynak lakáskulcsot?”
Ez honnan jön, hogy akkor kapott életében először kulcsot? Az elsődleges forrásunk (tiboru) ezt írja a kulcsról:

„17.20 óra körül indul haza a zenei különóráról, miután édesapja (előzetes ígérete ellenére) nem várta a suli előtt. Mivel az ilyen esetekre a gyereknek van lakáskulcsa”

Azt persze nem vitatom, hogy apa belekeveredhetett az ügybe, de nem elkövetőként. Az lehet, hogy zsarolták, pénzt akartak kihúzni belőle, de nem fizetett, és ez lett az ára. Lehetett figyelmeztetés is, következmény is, ha ő zsarolt valakit, stb. stb. Szóval azt nem állítom, hogy apa nem ismerheti a gyilkost, de az, hogy ő ölte meg a kislányt mert lebukott a szeretőjével … te megölnéd a gyereked, ha lebuknál előtte egy szeretővel?

 246. petiba — 2017-02-14 15:18 

@microlany:

Én úgy vagyok ezzel az „apa, mint gyilkos, de minimum tettestárs” elmélettel, hogy az elmélet legcsekélyebb mértékű elfogadásához is egy „legemberibb”, „legalapabb” törvényt vesz semmibe – a szülő – gyermek köteléket.
Az, hogy egy szülő megcsalja a párját, lebukik, elválnak, szétköltöznek egy harmadik miatt, ez igen gyakori. De még az elhagyó, megcsaló férj (feleség) is ragaszkodik a gyerekéhez, megkockáztatom: hűtlenség ide, vagy oda, többségük ugyanúgy tűzbe menne a gyermekéért. Szerintem életszerűtlen, hogy bármilyen szerető kedvéért, a lebukást megelőzendő egy apa megölje a gyerekét, de még akár csak passzívan is részt vegyen saját kislánya életének kioltásában. Ahol a szülő megöli a gyerekét, mert sajnos azért ilyen is előfordul, ott már régóta jelek vannak, ordenáré verés, bántalmazás, súlyos elhanyagolás, stb.
De hogy egy szerető kedvéért…Még azt is teljesen hihetetlennek tartom, hogy a szerető, egy nő (!) a szerelmének a gyerekét „leüti” és/vagy megöli.
A szerető a lebukásból inkább jól jön ki, hiszen esélye lesz rá, hogy a szeretett férfi és felesége összevesznek, és szétköltöznek, azaz szabad lesz a pálya a pasihoz. Az meg még életszerűtlenebb, hogy a kislány nekimegy apja szeretőjének. Mondjuk ha bántalmazzák, bepánikol, és az életéért küzd, akkor persze más, de hogy rambót játszik és nekimegy egy felnőtt nőnek, na, ezt sem tudom elképzelni.

„Plusz egy fő, aki szintén az apához hasonlóan jártas a gyilkolászásban”
Hát, én aztán tényleg mindig az állatok pártján vagyok, és csak akkor tartanám sportnak a vadászatot, ha a vadaknak is lenne jóféle sörétes puskájuk, de azért egy vadászra azt mondani, hogy „jártas a gyilkolászásban”, erős túlzásnak, mondhatni csúsztatásnak tartom.
No meg egy vadász azért alapvetően nem késsel esik neki a vadak torkának. (mindjárt kevesebb vadász lenne)
A torokátvágás nem vadászmódszer, háztáji.

Nehéz lenne engem meggyanúsítani azzal is, hogy túlzottan pártolnám a mai sünállományt. De azt nem hiszem, hogy egy szimpla vadásztársnak elintéznének egy gyerekgyilkosságot. Ahhoz egy vadászcimbi szerintem túl kicsi figura a sakktáblán. Még egy megyei vezető sem hiszem, hogy beleállna egy ilyen gázos témába. Kivéve, ha a parancsa „még annál is” feljebbről jön.
Szerintem.

 245. microlany — 2017-02-14 07:33 

@kaffer:

A vérvád azért nem állja meg a helyét, mert egyszerűbb, gyorsabb, „biztonságosabb” megoldás lett volna, ha elrabolják a gyermeket, a helyszínen rituálisan kivégzik, majd a kis testet, mint tették azt Solymosi Eszterével, eltüntetik.

Ha nem is az apa, szerető, plusz egy fő hármas a befutó, az apa személye vitathatatlan a gyilkosságban való „részvételben”. Akkor az apa munkája folytán keveredett bele valamibe, erre bizonyítékok lehetnek a papírok, melyek a helyszíneléskor a lakásban voltak. De az apa zavaros vallomása, az összeegyezhetetlen időpontok, a helyszínelés körülményei, továbbá, hogy ezek tények a rendőrség, a bíróság által nem kerültek megbolygatásra, szintén erre engedtetnek következtetni.

Azon túl, még mindig érdekes momentum számomra, hogy az apa miért adott – életében először – a kislánynak lakáskulcsot? Tálcán kínálta fel a kislánya életét, vagy csak a véletlenek egybeesése lehet a magyarázat? Miért ír levelet a kislány az apjának? Tehát a kislány reggel nem találkozott az apával, de tudta, hogy apja napközben hazamegy, és látni fogja a neki szóló irományt? Hol volt reggel az apa?

 244. Salamancai űrhajós — 2017-02-14 00:32 

Pár gondolat, ami nem hagy nyugodni…

1. Miért mondta azt az apa, hogy átölelte a gyerek testét? Elmondása szerint abba a mosdóba mosta bele a véres kezét, melyben egy molekulát nem találtak az áldozat véréből. Aztán ott van a vérhab emlegetése. Külön érdekes, hogy TG is behazudta ezt a kézmosás dolgot.

2. Az elakadt terepjárós sztorit ellenőrizte valaki? Állítólag az apa segítséget is kért. Ez mikor történt? Kik a tanúk? Rábahídvég és Körmend között csak 15 perc az út kocsival.

3. Utánanézett már valaki annak, hogy az apa kiknek szervezett vadászatot február 11 és április 1 között? Igen, gyanús számomra a Fenyő-gyilkosság napjának közelsége. Lehetséges, hogy az apa véletlenül meghallott valamit, amikor politikai vagy bűnszervezeti nagykutyákkal vadászgattak. Esetleg az egyik bepálinkázva elszólta magát a kívülállónak számító apa előtt, és így akarták megfélemlíteni. Mivel a nőügyei ismertek voltak, a gyerek kezébe adott női hajszállal és az apára utaló kés használatával (amit a nő ugye elemelhetett) a szeretőre akarták terelni a gyanút. Aztán jött TG, és „így se rossz” alapon ebbe az irányba tolták tovább az ügyet.

4. A 3. pont magyarázhat még egy furcsaságot: a profira utaló eszköz (vadászkés) és az ügyetlen vágások. Egy igazi vadász tudja, hogyan kell egy mozdulattal, minél kevesebb szenvedést okozva ölni. Egy nő, aki életében először fog vadászkést, ügyetlen vágásokat ejt… pontosabban az, aki azt akarja elhitetni, hogy a szerető a tettes.

5. Kissé fura, hogy közben volt egy kormányváltás, az ügy mégis haladt a saját medrében. Ha politikamentes lenne az ügy, vagy csak valami sekélyes politikai szál lenne a háttérben, a nyomozati baklövések remek lehetőséget biztosítanának az új kormánynak, hogy azt mondják: „Látjátok, micsoda kupleráj volt a rendőrség az elődeink alatt? Na majd most rendet teszünk.” Valamiért a Horn- és az Orbán-kormánynak egyaránt megfelelt a gyanús emberverések és nyomozati hibák fémjelezte ügymenet.

6. És végül a legordítóbb ellentmondás, amiről sosem esik szó. A kislány által _véletlenül_ résnyire nyitva hagyott ajtón besurranni alkalomszülte gyilkosság. Vadászkést magammal vinni – ez tervezettségre utal. A résnyire nyitott ajtóra van tanú? Meglepne.
És ne felejtsük: minden 11 éves gyerek jól ki van okítva arra, hogy kiben bízhat és kiben nem. Ajtót nyitni nem szabad idegennek, de szabad például ismerősnek, rokonnak, vagy… egyenruhás embereknek. Azt a lehetőséget senki sem vizsgálta meg, hogy a kislány esetleg maga nyitott ajtót a gyilkosnak, mert *ismerte*? Vagy, ami még elgondolkodtatóbb, főleg az ügy későbbi menetét (gumibotos újságíró-verés az út szélén, korlátolt bíróság, nyomozati hibák tömege stb) ismerve: mi van, ha a gyilkosa valamilyen hivatalos(nak tűnő) egyenruhát viselt? (És innen GO TO 3. pont…)

 243. kaffer — 2017-02-13 23:09 

@microlany:

Mondjuk hogy konteonak jó, de teljesen életszerűtlen.
Ettől már csak a vérvád életszerűtlnebb.

 242. microlany — 2017-02-13 20:32 

Mindaddig, míg el nem olvastam Balatoni Balázs könyvét, erősen hajlottam a vérvád, mint lehetséges indíték felé. Miután elolvastam a könyvet, szinte bizton állítom, ha nem is az apa az elkövető, de szinte biztos, hogy tudja, ki volt az.
Legkevésbé valószínűleg azt tartom, hogy a kislány meglepte apát a nász alatt. A kislány összeszólalkozik a szeretővel, a hajszál a kislány kezében azt bizonyítja, hogy tettlegességig is fajul a dolog. A szerető leüti a gyermeket, aki ájultan esik össze. Megijednek a szerelmesek, így már nem csak a házasság forog veszélyben, de akár nehéz börtönévek elé is nézhetnek. Apa gyakorlott a gyilkolásban, saját életét mentve még a gyereke élete sem szent neki. Elvetve, hisz valószínű az apa nagyon is jól tudja mikor ér haza a lánya az iskolából, nem akkora fogja a szeretővel a légyottot tervezni. Valaki egy korábbi kommentben az óraátállítás elmaradását írta, mint lehetséges ballépést, ami a lebukáshoz vezetett. Ezt azért nem gondolom relevánsnak, hisz először (és utoljára, rövid kis) élete folyamán kap lakáskulcsot az apjától Zsófi. Aki egyébként levélben írja meg apjának, hogy mikorra menjen érte az iskoláshoz. Két kérdés merül fel, amit sem a rendőrség, sem a bíróság figyelmét nem keltette fel? 1. miért kap a gyerek lakáskulcsot, ha megy érte az iskolához az apja? 2. Miért ír a gyerek levelet az apjának, ha az a reggel folyamán egy légtérben, lakásban tartózkodik vele? Az apa valószínűleg vagy már, vagy még nem tartózkodott otthon reggel, mikor Zsófi iskolába indult? Hol volt? A szeretőnél? Akinek létezéséről a kislány beszámolni készült hazatérő anyjának?
És most térjünk rá, mit gondolok a lehetséges elkövetésről. A szerető, az apa, plusz egy fő felállás szerintem, ami közelebb hoz minket a megoldáshoz. Az apa és szeretője félnek a lebukástól, talán a férj személye döntő lehet. A szerető és a plusz egy fő (férfi, aki később az anya telefonját is felveszi, aki talán az apa egyik vadásztársa), az apától korábban kapott lakáskulccsal bemennek a lakásba. Rá akarnak ijeszteni Zsófira, tartsa a száját, ne mondja el édesanyjának a látottakat, félve attól, ha kiderül a románc, komolyan megüthetik a bokájukat. Zsófi mit sem törődve a kéréssel, talán nekimegy a szeretőnek, kitépve annak haját, tépve ruházatát. Plusz egy fő sem rest, fejbe vágja a kislányt, a keze ügyébe eső búsuló juhásszal. Még tart a dulakodás, már érzik vesztüket, és tudják, ebből az egészből csak úgy tudnak kikecmeregni, ha végképp elhallgattatják a kislányt. Plusz egy fő, aki szintén az apához hasonlóan jártas a gyilkolászásban, előkapja saját vadászkését, és inkább félelemtől vezérelve, riadtan próbálja elvágni Zsófi torkát, mintsem határozottan fellépve. Ebből fakadhat a háromszori próbálkozás ténye. A szerető felhívja, az akkor már hazafelé tartó apát, tájékoztatja az események eképpeni végkifejletéről. Az apa, és plusz egy fő, mivel hivatalos vadászok, valószínű elég sok rendőrt ismernek vas megyei legfelsőbb köreiből. Eleresztenek egy-két telefont, mire megkapják a segítséget a nyomok elmaszkírozásához, eltüntetéséhez. Mire a rendőrségre befut a hivatalos bejelentés és segítségkérés az apa részéről, már a nyomok legjava eltüntetve, a maradék a rendőség hivatalos kiérkezése utáni órákban történik meg. Erre valószínűleg azért van szükség, mert ha az összes nyomott el akarták volna takarítani, akkor a hivatalos bejelentésnek éjfél után kellett volna befutnia (kb. abban az időben, mikor is a halottkémet odaengedték a kislány testéhez). Ez meg ügye felvetett volna elég sok kérdést az apa „holtartózkodását” illetően.

„Röviden” ennyi, a többit meg már tudjuk.

 241. francesco dott — 2016-12-02 10:59 

Ezek a nezettsegek is erdekesek, mert en most nem is nezem a blogot, mert ez egy szigoruan zart allami szerver – legalabbis remelem, hogy ennyi szivessegert rendes bootnetet adtak, mert ha nem, legkozelebb lesz rosszallas 🙂

 240. petiba — 2016-11-30 21:37 

Index feldob egy semmitmondó cikket, „hogy él ma Tánczos Gábor” és megugrik a konteón a körmendi gyerekgyilkosságos poszt nézettsége 🙂
Az LTF-en volt, hogy négy helyszínen is ezt böngészték 🙂

 239. joeperry — 2016-11-12 20:44 

Csak most volt alkalmam elolvasni a teljes írást a könyvben. Emlékszem az ügyre és azt kell mondanom, nekem Tánczos az első pillanattól fogva gyanúsnak tűnt, de NEM gyilkosnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy volt valamiféle köze az ügyhöz, DE nem direkt ő volt az elkövető. Defenzív, önvádoló, szellemileg kissé visszamaradott srácnak tűnt mindig is, aki rögtön menekülni próbál a valóság elől, ha támadják.

Anélkül, hogy részletes leírásra vállalkoznék, szerintem egyszerűen annyi történt, hogy Tánczos a lépcsőházban járva fül- (és nyitott ajtó esetén akár akár szem-) tanúja lehetett az eseményeknek, talán tipródott is egy ideig, végül mégsem mert közbeavatkozni. Később aztán győzött a lelkiismerete és mégis bement a rendőrségre vallomást tenni, de nem merte elmondani a teljes igazságot (ez talán még érthető is), inkább ködölni próbált a kritikus pontokon (rosszul). A zsaruk akár meg is neszelhették, hogy itt nem egy szimpla önjelölt szemtanúval állnak szemben, hanem a srácnak akár köze is lehet az ügyhöz, így kicsit „megdolgozták” (jelentsen ez bármit is). Innen az egymásnak ellentmondó, csapongó vallomások. Mivel a közhangulat miatt gyorsan eredményt kellett felmutatni, szerencsétlen egy személyben vitte el a balhét, az igazi gyilkos pedig a mai napig röhöghet a markába.

Összegezve: Tánczos szerintem nem a gyilkos, de mindenképpen köze van az ügyhöz, akár ismerhette is az elkövetőt, és mindenképpen megérdemelte a felelősségre vonást. Az pedig a rendőrség sara, hogy az igazai gyilkos kilétét a mai napig nem ismerjük.

 238. nygniko — 2016-10-31 14:28 

@Adani:

Pár pontosítás:

Balaton Balázs a könyvében azt írta, hogy Zsófi és Gábor ismerte egymást, ugyan nem egy korosztály, tehát nem bandáztak együtt, de tudták egymás nevét.

Csak tételezzül fel, hogy TG volt az elköveő:

Lehet hogy az egész az „alkalom szüli a tolvajt” alapon ment. Adódott egy olyan helyzet, ahol minden ideális volt a tett elkövetéséhez, éppen ekkor szólt be a nagyszájú kiscsaj a srácnak, hogy „mi van nagyfejű, mit nézel?” a többi már ismert…

Hogy egy adott esemény/szituáció mennyire ráz meg, azt csak akkor tudod meg, amikor már átélted, tehát van, akit pl nem zavar a holttest, vér, stb látványa.

Ha esetleg mégis Ő ölt, akkor azért tagadja, hogy pl ne köpjék le az utcán élete végéig ..

 237. adani — 2016-01-20 11:14 

Részlet Balaton Balázs könyvéből:

„Ezek után csak három kérdés marad megválaszolatlan. Az édesapa hogyan láthatta meg a lakásba belépve, az előszobában lánya holttestét, amikor az a belső szobában volt? Hogyan láthatta a habzó vért, amikor elmondása szerint kilenc óra után ért haza, a gyilkosság pedig bizonyítottan több mint három órával korábban történt? A vér, szakértők szerint nem habzik három órát, általában egy órán belül megalvad. Mitől volt olyan biztos az édesapa abban, hogy senki nem mosta le a kezét aznap délután a lakásban? Miért talál ki olyan dolgokat, amelyek meg sem történtek?

Itt nem csak a már említett hosszú, fekete hajszál kérdése merül fel. Fogadjuk el: az édesapa beragadt a sárba. Autója viszont az erdészháznál parkolt. A család járművéhez szinte megszólalásig hasonló autót láttak a gyilkosság idején a Németh Mária utca 3. szám előtt. A volánnál egy férfi ült, napszemüvegben. Erre tanúk vannak.

Képzeljük el, hogy a kollégák látják kimenni az erdőbe az édesapát. Autója ott parkol, nem áll semmiből beülni, a kulcs vagy az erdészházban, az asztalon van, vagy pedig korábban már másolatot készítettek róla. Beül két kolléga az autóba, elmennek a város széli lakótelepre, s várnak. Egyszer csak látják, hogy Zsófi barátnőjével sétál hazafelé. Megvárják, amíg elbúcsúzik egymástól a két diáklány. Egyikük kiszáll, s Zsófi után megy a lépcsőházba. Felér a harmadik emeletre, benyit a lakásba. Találkozik a kislánnyal, de az nem kezd kiabálni, nem ijed meg. Hiszen a bácsi az apu kollégája. Már többször járt nálunk vendégségben. De vajon mit keres itt? Hol van apu? Ebben a pillanatban lendül az erős vadászkéz.

Egyszer, kétszer, sokszor. Előkerül egy váza, azzal folytatja az ütlegelést. A kislány ájultan a földre esik, betört koponyájából folyik a vér. Előkerül az éles vadászkés és szakértő módjára az illető átvágja Zsófi torkát. Elvégre ez a szakmája, nap mint nap ezt csinálja. Ezután lemossa a kezét és a gyilkos eszközt, zsebre teszi a kést, s mint aki jól végezte dolgát kisétál a lakásból. Igen ám, de nem várt meglepetés: egy fiú jön föl éppen a lépcsőn, s meglátja a gyilkost. Talán maradhatott egy kis vér a kabáton, vagy éppen be lehetett látni az ajtó résén a lakásba, s a fiú – nevezzük az egyszerűség kedvéért Gábornak – rádöbben, hogy egy gyilkosságba csöppent. Próbál továbbmenni, aztán magyarázkodni, hogy soha, senkinek nem mond semmit, de hiába. A vadász kérlelhetetlen. Először nem tudja mit csináljon. Ölje meg őt is? Mégsem irthatja ki az egész lépcsőházat. Aztán lassan rájön a megoldásra. Megfenyegeti a fiút, hogy mondja azt, ugyan itt járt, de nem látott semmit. A gondolatok azonban tovább pörögnek. Másnap majd bemegy a rendőrségre a vadász, s megkér valakit, vegyék szemügyre ezt a fiút. Megteszik neki, elvégre barátok, vadásztársak vannak ott. Ha az ember együtt vadászik egy magas beosztású rendőrrel, akkor legalább annyi haszna legyen belőle, hogy egy kis gyilkosságot elsimít neki. Miből áll az manapság? Nem oszt, nem szoroz. Múltkor én is szemet hunytam afölött a három szarvas fölött, amit a kedves kolléga engedély nélkül lőtt ki – gondolkodhatott magában a vadász. A megfélemlített fiú továbbmegy a barátjához, ahova eredetileg indult. Félelmét próbálja titkolni, viccelődik. A baráttól lefele jövet még hall valami nyöszörgést a harmadik emeleti lakásból. Szól barátjának, de akkor már csönd van. Mindketten tovább mennek. A fiú hazamegy, s álmatlanul forog egész éjszaka ágyában. Másnap, amikor bemegy az egyik helyi vendéglőbe, meghallja, hogy egy 11 éves kislányt előző nap megöltek. Hol is történt? Melyik lépcsőházban? De hiszen én ott voltam tegnap! – kiállt fel önkéntelenül. Talán elfelejtette már a tegnapi találkozást azzal a férfival a lépcsőházban, vagy csak az első, önkéntelen reakciója volt a felkiáltás. Ezt nem tudja senki. Mindenesetre beviszik a kapitányságra, kihallgatják. A fiú elmondja, hogy látott egy férfit kijönni a lakásból, sőt azt is elmeséli, hogy állt a ház előtt egy autó, abban egy férfi várakozott. A rendőrök először hisznek neki. Fantomkészítő szakembert hívnak Gáborhoz, pontról pontra elmeséltetik vele a történteket.

Aztán hirtelen megszakad a bizalom. Valószínű, hogy a vadász eljutott a megfelelő emberig, elmesélte a sztorit, s a magas beosztású rendőr intézkedett. Innentől kezdve a fiú sorsa megpecsételődött. Rákenik a gyilkosságot, ütik, verik, gyógyszerezik, csak azért, hogy a beismerő vallomást – amit egyébként diktálnak neki – leírja. A fiú fél, nem meri elmondani az igazat. Megfenyegették, hogy őt is megölik, ha beszél. Így nem beszél, tűri a meghurcoltatást, a bűnbak szerepét tölti be.

De vajon miért ölték meg a kislányt? Az édesapa vadász. A határ közel van, elképzelhető, hogy olyan csempészakciót látott meg, amit nem kellett volna. Esetleg egy több milliós orvvadászatot akadályozott meg, ami nem maradhat büntetlenül. Nem lehet tudni, ahogy azt sem, esetleg csak a vadászok voltak benne a gyilkosságban, vagy esetleg mások is?

Ez csak egy, az igazságtól talán nem is annyira elrugaszkodott gondolatmenet. Azonban változatlanul fennáll az a verzió is: az édesapának barátnője van. A bíróság előtt is tanúskodó emberek vannak, akik elmondták: amíg Zsófi édesanyja és testvére külföldön voltak, az apát és annak kedvesét kétszer is rajtakapta a kislány a családi fészekben. Nem üzleti tárgyaláson. Zsófi megmondta a hölgynek, hogy amint édesanyja hazajön, elmondja neki a látottakat. A mama a hét végén jött volna haza, a gyilkosság szerdán történt. Az idő sürgető fogságában volt a gyilkos.

Ez is csak egy gondolatmenet.

Ahogy a következő kérdésekre sem kapott választ senki: Honnan tudta a gyilkos, hogy a kislány egyedül lesz a lakásban? Mi van akkor, ha a testvére betegen fekszik otthon, és nem egy üres lakásba ér haza a kislány? Akkor a bátyja is meghalt volna? Honnan tudta a gyilkos, hogy az édesapa nem megy az iskola elé? Honnan tudta, hogy beragadt a sárba, s csak több órás késéssel ér haza a családfő? Ki az, aki ilyen bizalmas információk birtokában lehet? Egy egyszerű kéjgyilkos, vagy pedig egy, a családot jól ismerő ember? Mondjuk egy kolléga? Miért volt biztos a dolgában a gyilkos, amikor felment a harmadik emeletre? Honnan tudta, hogy a kislány be fogja engedni a lakásba? Honnan tudta, hogy kinyitja az ajtót Zsófi, amikor egy idegen becsönget a lakásba? Lehet, hogy nem is idegen csöngetett be, hanem a család régi jó barátja, aki biztos volt benne: kinyitják neki az ajtót? Vagy kulcsa volt a gyilkosnak a lakáshoz, s már a kislány érkezése előtt bement? Lesben állt az ajtó mögött, s amikor Zsófi a vécén ült, védekezésre képtelenül, akkor támadt? Zsófit nem erőszakolták meg, a lakásból nem vittek el semmit. A rabló, – vagy kéjgyilkos verziót ezen a ponton ki lehet zárni. Kizárólag a bosszú vezérelhette az elkövetőt. A kislánynak nem valószínű, hogy ellenségei lettek volna. A tanárnő édesanya sem csinált olyasmit, ami ilyen brutális cselekményre vezetett volna valakit. A tizenéves testvér is könnyen kizárható ebből a sorból. Ki marad a végén? Az apa. Az ő munkája adhat okot a kegyetlen bosszúra, s annál nincs kínzóbb érzés, mint amikor a saját gyerekemet találom vérbe fagyva. Egy életen át gyötrődik a kiszemelt alany: mégsem kellett volna akkor, s azt tennem… Talán élne a lányom, ha nem buktatok le egy csempészbandát, vagy nem fülelek le egy vadorzó társaságot?

 236. adani — 2016-01-19 12:26 

Ami még érdekes, hogy ha ott járt a lakásban és ujjlenyomat nem is maradt utána, de valami nyomnak kellett. Izzadtságcsepp, DNS, bőrmaradvány Cipőlenyomat stb. Kivéve persze ha végig zárt vegyvédelmi ruhában volt, abban viszont nehéz feltűnésmentesen közlekedni az utcán.

 235. adani — 2016-01-15 11:35 

Most olvasom Balaton Balázs könyvét az végefelé pont az ítéletet cincálja és igen elég katyvasz az egész, minden mondatba bele lehet kötni. Ez alapján elítélni valakit nonszensz, még az ítélet is tele van ellentmondásokkal.

 234. adani — 2016-01-13 12:34 

@catarina:

Sőt találtak az ajtón egy füllenyomatot is, ami nem az övé volt. A köröm alatt talált DNS-t megvizsgálták és szintén nem az övé volt. Nem találtak tőle ujjlenyomatot sem a lakásban.

Semmi más nem volt ellene csak a szabálytalanul szállított ruhákon található mikronyom egyezés, de mivel egy zsákban szállították ez törvényszerű volt. Ami még volt az a tucatnyi később visszavont kényszer alatt született egymásnak is ellentmondó beismerő vallomásai. Eleinte cserérdarab mint gyilkos fegyver, később mikor kiderült ,hogy nem az volt, hanem egy juhászos szobor akkor meg az. továbbá a lakás belső elrendezését sem sikerült jól leírnia, pedig ha járt ott akkor ismernie kéne.

Azt el tudom képzelni, hogy csak hírnévre vágyott és azért ment be tanúnak és mondott olyanokat, hogy látott egy embert kijönni a házból, aki mediterrán külsejű volt ill. hogy hallott furcsa hangokat a lakásból (bár a szakértő igazolta, hogy valóban hallhatta). Ez esetben valójában semmit se látot ill. hallott, de mivel ott járt és vágyott a hírnévre gondolhatta azt ,hogy ha mond valamit tanúként és elkapják később a gyilkost akkor felvághat azzal ,hogy ő is segített elkapni, mert tanú volt. A hírnevet megkapta, csak nem úgy, ahogy képzelte.

Az is tény, hogy ha nem jelentkezik önként tanúnak akkor 99%, hogy soha a büdös életben nem került volna látókörbe, de tuti nem sittelik le. A barátján kívül senki sem tudta, hogy járt ott, őt meg ha ki is kérdezik nyilván annyit mondott volna, hogy otthon volt a családdal és épp egy barátjával beszélgettek az Amway ügynöki munkáról (asszem erről volt szó, ezért ment át TG hozzá), asszony, gyerek, és esetleg TG is igazolja ezt és annyi).

Anno poligráffal is megvizsgálták TG-t és az is azt hozta ki ,hogy nem hazudik. Mert jó a poligráfot át lehet verni ,de nem egyszerű és nem megy csak úgy, arra tudatosan kell készülni és úgy se biztos a siker.

 233. catarina — 2016-01-07 11:19 

Amennyiben nem Tánczos Gábor bőrmaradványait találták meg a kislány körme alatt, meg régebben olvastam azt is, hogy fekete hajszálat találtak, Gábor pedig szőke! Milyen alapon ítélték akkor el?

 232. qdiace — 2016-01-07 08:09 

@adani: „Na meg miért hangoztatná az ártatlanságát még most is, ha nem lenne az?”

Fórumhozzászólásként olvastam, hogy TG talán a krónikus hazudozás állapotában leledzik, vagyis annyit ismételgette az ártatlanságát, míg végül önmaga is elhitte.

Emellett a komment szerzője is adós marad a válasszal a 210-ben feszegetett kérdéseimre.

 231. adani — 2016-01-04 11:01 

Mi volt az indíték ugye ez örök kérdés.

Csak a teória kedvéért tételezzük fel, hogy tényleg TG ölt, de mivel az áldozatát nem ismerte, hiszen sosem találkoztak korábban, nem ismerhette, így az előre eltervezés kizárható, hiszen ahhoz alapos előkészület kell tanulmányozni a napirendjét ,előre felkészülni, hogy pl. mikor ér haza és tervet készíteni a tökéletes bűntényhez. Marad a hirtelen felindulás, bár az elkövetőt nem ismerik erőszakosnak, sőt épp ellenkezőleg beszélt róla mindenki. De ok, elfogadható, hogy volt nála valami baj, ami eddig nem mutatkozott, volt erre példa, hogy valaki hirtelen bekattant és mondjuk lemészárolta a családját. Na, de ha ilyesmi történik, akkor hogy öl egy gyilkos? Teszem azt valami miatt felhergeli magát pl. az áldozata rálép a lábára, aki neki tök ismeretlen, utánamegy be a lakásba és ott elkapja? Vagy össze-vissza üti-vágja vagy ha talál valaki arra alkalmas eszközt akkor össze-vissza szurkálja, és nem érdekli más. 2009-ben történt Kecskeméten egy ilyen eset, ahol egy gimnazista az otthonában halálra szurkálta a barátnőjét, aki szakítani akart vele.

http://hvg.hu/itthon/20100531_tinigyilkos_kecskemet_itelet

Hirtelen felindulásból felkapta a konyhakést, ami a közelében volt és ahol érte szúrta-vágta az áldozatát, majd a nyomok eltüntetésével se sokat foglalkozott inkább elmenekült. Nem illik a képbe TG esetén semmi, hiszen egy hirtelen felindulásban gyilkoló nem higgadtan cselekszik, hogy egy precíz vágást ejt az áldozatán, majd alig 10 perc alatt a nyomokat is eltünteti. Mert igen, van az az idő, ami alatt akár a móri banki mészárlás nyoma is eltüntethető, de egyrészt nem 10 perc másrészt nem egy hirtelen felindulásból először gyilkoló által. Egy profi úgymond takarító brigádnak sem elég 10 perc minderre. Azonkívül egy profi sokszor gyilkolós sem képes arra, hogy percekkel utána lenyugodjon és mintha mi se történt volna kedélyesen csevegjen egy haverjával a szomszédban. Még a pszichopaták sem.

Na meg miért hangoztatná az ártatlanságát még most is, ha nem lenne az? Már nincs semmi értelme, a büntetést le is ülte már. Ameddig el nem ítélik a bűnöst sokan hangoztatják, hogy ártatlanok mindenhol, gondolva arra, hogy beépített ember lehet még a cellatárs is, ill. a bíróságon is, mondván hátha segít valamit, de miután már elítélték jogerősen felhagynak vele, mert már nincs semmi értelme. Ha meg már le is ülte a büntetését akkor meg pláne semmi, hiszen már semmit sem veszíthet vagy nyerhet vele.

 230. falseflag — 2015-11-28 19:49 

@falseflag:
Húúúú, bocsánat, ezeket nem ide szántam!!!!!!!!

 228. becsuszoszereles1k — 2015-11-28 19:46 

Az uj kommentek menten hirtelen az jut eszembe, hogy valahogy milyen jol jott mindenkinek TG szemelye…

Ha nem jar aznap a hazban, nem setal be magatol (?) a rendorsegre, nem olyan szemelyiseg, amilyen, akkor hogyan talalnak ra’ – ha mar egyszer o” a gyilkos? Hogy nem ilyen flottul, az biztos.

A baratja, akinel ott jart a hazban, ahol a kislany is lakott (csak egy emelettel lejjebb), nem volt gyanusitott? -, mert ennyi erovel lehetett volna…

 226. falseflag — 2015-11-28 19:09 

@individuale:
Ez túl sikamlós téma, ebbe ne menjünk bele.
Zsidók és gójok. Ennyi.

 225. individuale — 2015-11-28 00:04 

@gigabursch:
222.
Volt egy jó vérvád konteó itt a blogon valamikor 2011 tavaszán.
A vérvád az én egyéni véleményem szerint úgy hülyeség, ahogy van. Hiszen a zsidó vallás nem engedi a vér fogyasztását, mely az étkezési előírásokban is visszatükröződik. A húsból sózással és pácolással távolítják el a vért. A magyarázatot a Tóra adja meg: „Mivel minden állat lelke a vérében van, a vér nem fogyasztható el.” Vagyis a vér, maga a lélek.
Minek ölnének vérért amikor tilos nekik elfogyasztani, /még azt is, ha a fogínyüktől esetleg véres lesz a kenyerük/? Minek kevernék a macesz gombócba, hogy ne ehessék meg?
A bajokat rákenni a zsidókra már olyan régi történet, hogy már nem is ismerjük az elejét, legalább kétezer éve folyik. Minden korban bűnbakok voltak, a társadalmi bajok általános okozói. Mindent kapcsolatba lehet velük hozni, kellő fantáziával. Bármi történik valahol, a közelben csak akad belőlük pár, akikre rá lehet kenni a balhét.

 224. individuale — 2015-11-27 23:31 

@qdiace:
221.
Na, ez is egy érdekes szempont, hogy miért is nem nyomozta ki a nyomozás a „titokzatosságot” és a szerető szerepét az ügyben?
Az egyéni véleményem szerint egy nőben nincsen akkora erő, hogy egy ekkora gyereket lefogjon, és megöljön.
Ráadásul a szerető valószínűleg ugyanolyan amatőr a gyilkolásban, mint Táncos. Egy amatőr mit csinál, ha ölni akar? Elvágja a nyaki ütőeret, és kész. A halál biztos. Nem bajmolódik azzal, hogy fültől fülig átmetssze a nyakat.
Más tészta, ha valaki ehhez van szokva, mert a vadászatnál fontos az elejtett vad kivéreztetése, hogy a a kimúlt állat fertőző bélflórája az érrendszerben rekedt pangó véren keresztül a tetembe visszaáramolva ne szívódhasson fel az értékes
húst jelentő izomszövetbe. Ja, akinek rááll a keze…

 223. individuale — 2015-11-27 23:11 

@kaffer:

220.

Nem tudom mennyire volt alapvetően normális családapa H.
De az egyéni véleményem az, hogy egy IDEGEN gyilkos nem fogja fel a torokátvágás nyomán kiömlő vért, mert nem érdekli, hogy véres lesz a lakás, nem öltözteti át a kislányt másik ruhába /steril bugyi, amin még vizeletnyom sincs, pedig, ha reggel óta viselte volna, akkor ez elképzelhetetlen lenne/, nem rendezi át a lakást, nem mosogatja el a konyhai dolgokat, nem dobja ki a véres bútorszövet darabokat.
Ilyen „otthonosan” csak az viselkedik aki otthon van…
A vallomása ellentmondásairól nem is beszélve, amiket senki sem firtatott.

 222. gigabursch — 2015-11-27 09:18 

@individuale:
Oké, elfogadom az elképzelést
Egy dolog viszont nyugtalanít.
Szerinted lehetséges-e (nyilván lehetséges, csak a hogyan, meg a mennyire), hogy az apukában volt olyan szikra, hogy terelésképp rákenje az egészet az akkori zsidó eseményekre?
Ehhez nyilván ismerni kéne az apukát jobban.

(persze lehet, hogy itt most elrontottam, s holnapután a média megtalálja az apukát, hogy nyomorult gyilkos, aki ráadásul még nácifasisztatrappistatúristaterrorisabesenyőpista, mert olajat adtam a tűzre)

 221. qdiace — 2015-11-26 11:17 

@individuale: Ha ezt a vonalat követjük (Szita Bence esete nyomán Bence-verzióként emlegetve ezt a scenariót), akkor a titokzatos szeretőre gyanakszom inkább.

@kornflakes: Tudtommal november, de aki tudpontosabbat, helyesbítsen plz.

 220. kaffer — 2015-11-26 10:52 

@individuale:

Ja, egy alapvetően normális családapa brutálisan megöli a saját kislányát. Ez tényleg életszerű. És ezt tudják a nyomozók is, de inkább Táncost keverik gyanúba..

 219. individuale — 2015-11-25 23:20 

@fruitmuesli11:

Tyűha! Teljesen egyetértek Veled! Mindjárt az elejétől ez volt a véleményem nekem is az ügyről. Nem mondtak sokat /azt is összevissza/ a tényekről, de a kevés tény alapján amit közöltek én is úgy gondoltam, hogy a kislány apja volt a tettes.
A Tánczos meg egy ötbetűs fiú, aki fel sem fogta, hogy mekkora lekvárba keveredett.
Nekem csak az óraátállítási szempont nem jött be a képbe, de így még kerekebb a dolog!

 218. kornflakes — 2015-10-25 23:27 

Sziasztok!Engem is nagyon erdekel hogy mi tortent valojaban.
Ha esetleg valaki tudja TG szuletesi adatait es megosztja velem,azt megkoszonom!
Az evet tudom csak.Koszonom!

 217. qdiace — 2015-07-16 08:42 

@maki: Ha így gondolod, akkor ld. a három kérdést, amit a 210. kommentben írtam. A linken nem leltem választ rájuk…

Bónuszkérdés: miért az emberölés alapesete állapíttatott meg? TG önmaga ismerte el, hogy nyögdécselést hallott, amiért is simán megáll a különös kegyetlenség, mint minősítő körülmény.

 216. maki — 2015-07-14 14:44 

A sok teória az ügyesen tálalt ügyvédi fogásokból eredt és az internet egyszerű népe tényként kezelte azt, amit az ügyvéd bedobott.

Itt van jópár dokumentum, ami választ ad nagy kérdésekre.

http://112press.hu/hirek/reszletek/tanczos_gabor_bunos_itelet_vegzes/

 215. bilkis — 2015-06-17 18:07 

Egy kis saját adalék az ötleteléshez. Elolvastam a Konteó 1 könyvben leközölt tényállást, és az alapján ezekre jutottam:
A haszid zsidók konteó szerintem a tényállás alapján – ha lehetek ennyire morbid – kapásból „elvérzik”. Egyrészt egy sakter arra van kiképezve, hogy egy vágással, fájdalmat nem okozva, azonnali halált okozzon, úgy hogy a vér maradék nélkül elhagyja a vágóállat testét. Ha tényszerűen kerültek rögzítésre a halál körülményei Tiboru könyvében, akkor azok egy sakter technikájának ellentmondanak: az elkövető három vágással vágta el a nyakat, fő eret nem ért a roncsolás, ezért az első percekben csak fél liter vér távozik, utána összesen negyed liter még. Szóval hol a vér? Az áldozat testében. Korábban valaki utalt már rá, és egyet értek, ha vérgyilkosság a cél, érdemesebb lett volna elrabolni a kislányt és a szertartás helyszínén kivéreztetni, gyakorlott sakter módon: egy vágással, fájdalom nélkül, azonnali halált okozva. Solymos Eszter esetében inkább valószínű a vérvád, hiszen ott az áldozat eltűnt, ha jól tudom, a hulláját meg sem találták.
Nagyon lényeges momentum szerintem, hogy a cselekményt a lakásban követték el, hiszen ennek idegen elkövető esetében csak akkor lenne értelme, ha hirtelen elhatározással dönt úgy, hogy bemegy a lakásba, bármi is legyen a célja, a kislány molesztálása vagy rablás. De ezek egyike sem történt meg. Lehet az is, hogy az események nem úgy alakultak, a kislány vadabbul reagált, mint a támadó remélte, így előbb megölte, és aztán már nem maradt „lelki ereje” a többihez, csak elhagyta a helyszínt.
Mégis valószínűbbnek tűnik számomra, hogy a kislányt nem egy olyan valaki ölte meg, aki bement utána a lakásba, hanem valaki, akit ott talált.

 214. qdiace — 2015-06-17 08:20 

@qdiace: Csak elírtam én is, szóval: együtt — bocsi. 🙂

 213. qdiace — 2015-06-17 08:19 

@koxi: „el nem tudom képzelni ˙[…] eggyütt tudnának élni azzal a gondolattal”

Ne haragudj, koxi, de ez végtelenül naiv hozzáállás. 🙁 (Amúgy egygyütt — rövid gy-vel.)

Saját történet, államvizsgám félévében egyetlen tárgyam volt, bejelentkeztem a legelső vizsgára, hogy állvizsre annál több időm legyen tanulni.

Úgy vágott ki, hogy simán egy hármast ért a tudásom, másodszorra szintén köcsög volt, végül úgy jött ki a lépés, hogy hétfőn másod UV, kedden védés, szerdán államvizsga.

Mikor utóbbin nagy nehezen túlestem, megpróbáltam a tanár urat rávenni, hogy legalább utólag, immáron tét nélkül ismerje el, hogy ez nem volt szép, és az utánam jövő hallgatók ellen ezt már ne művelje le.

Nagyon magas lóról osztott ki, és foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy az a tudásom elégtelent ért…

—————–

Docens volt akkor is, és docens még e sorok írása alatt is. Semmi pluszt nem zsebelt be. Mit kellett volna elismernie? Azt, hogy indokolatlan mértékben (mértéktelenségben?) nehezítette meg egy végzős hallgató dolgát.

Most akkor el tudod képzelni, hogy amikor karriereket és életpályákat alapoz meg az ügy, akkor elismerni, hogy egy gyerekgyilkost futni hagytak, és egy ártatlant + családját tették tönkre — ugyan kérem…

Amúgy meg MAGAD adtad meg a választ kommented végén, nagy számok törvénye, előbb-utóbb valaki elszólja magát, de az TG-n nem biztos, hogy segít.

 211. falseflag — 2015-06-13 18:04 

Ezt sok felé pletykálják….

 210. qdiace — 2015-06-11 15:13 

Hétvégén leértékelésben jutottam hozzá a Somos-féle könyvhöz. Idézi az apa hívását fogadó rendőrt, aki felidézi, hogy aznap este játszott a Real a Borussia Dortmunddal, de késve indult a meccs, mert összedőlt a RM kapuja, és a hívás és a dőléskor futott be.

http://www.youtube.com/watch?v=cdzzf4Plj_I

Ezen a linken látható, hogy 20:43-kor történt a borulás, s innentől megint csak nem tiszta vmi a fater körül, aki azt állítja, hogy negyed tíz körül hívta a rendőrséget.

Felidézi a könyv a haver gyerekének vallomását, miszerint TG épp akkor lépett be a lakásba, mikor véget ért egy gyerekműsor a Duna TV-n, amit a műsroszóró 17:49:24-re datál.

Egy nyugger zsernyák (ezt már nem dr. Somos könyvévől tolom) azt matekozta ki a papírokból (már amelyikekhez hozzáfért), hogy Zsófi 17:51-kor ért haza, s innentől nincs további kérdés Tánczost illetően.

Akik TG bűnösségét mantrázzák, azokat 3 kérdéssel szoktam megkínálni:

1. Mi volt a motívum?
2. Mé’ úszta meg 13 évvel?
3. Az első beismerés után mé’ kellett 2 hét, hogy bekóterolják?

Dr. Somos könyve a 2. pontra ad egy részleges választ.

 209. kaffer — 2015-04-01 00:55 

Engem egy dolog zavar, Táncos hat beismerő vallomása. Normális ember ilyet nem vall be, ha agyonütik sem, pláne hatszor. Más kérdés, hogy szegény Táncos kinézetre sem volt teljesen 100-as.
Ez is Djatlov kategória, valószínűleg sosem derül ki az igazság

 208. darkfuture — 2015-02-18 20:40 

Nem olvastam a kommenteket,de leírom.Egy csapatnyi haszid zsidó járt aznap körmenden busszal.Az egyik megölte a kislányt és lecsapolta a vérét.Az új traubi gyár felszenteléséhez használták fel az áldozati vért berkowitzék.Ördögtől való nép ez ne kérdezzétek miért volt erre szükség.

 207. fruitmuesli11 — 2015-02-18 13:38 

Mivel feltételezés az egész, ez pedig nem a Helyszínelők legújabb része, elnézést az erősebb nyelvezetért, ha nincs igazam, pláne. Töröld is a hszt kedves bloggazda légyszíves.

 206. fruitmuesli11 — 2015-02-18 13:29 

Nem tudom, a könyvben van-e említés róla, de a dátumnak szerintem nem mellékes szerepe van. Április 1-e, az órátállítás hétvégéje után.
Occam borotvájának elve alapján nekem a legegyszerűbb megfejtés: az apa és szeretője a tettes. Anyuka elutazott a másik gyerekkel Finnországba, minden adott a megcsalásra.
Otthon megy a kufirc, a még átállítatlan faliórára-karórára pillantva megállapítják, hogy van még idő a gyerekért menni, aztán egyszercsak betoppan a kislány. Megdöbben, nekiront a szeretőnek, hajszálakat tép ki belőle, az apjával kiabál, közli, hogy azonnal telefonál anyának, amúgy is lehordja mindennek. Apuka vadász, ennélfogva elég nagy valószínűséggel (bocs, de ez a magánvéleményem a típusról…) hibbant. Átmegy agresszív állatba, ütlegelni kezd ő, talán a szeretője is, majd látván mit tettek, teljesen módsodult tudatállapotban, most már nem csak a megcsalás, hanem az összeverés miatti valószínű börtönbe vonulás okán is vélgeg elhallgattatják szegény kislányt… Apa vadász, tehát azt a fültől fülig vágást ő végre tudja hajtani, amit egy tök gyakorltallan Tánczos Gábor nem (lásd 116. hsz).
Apa még a vallomásában is elszólja magát: “ott volt a habzó vér a nyakán, ahogy levegőt akart venni.”, ezt este kilenckor nem láthatta volna.
Az összes többi a rendőri balf@szkodás eredménye, pocsék helyszínelés, utána az első gyanús alakra prekoncepció mentén rákenés minden a gyors eredmény érdekében, mint Balla Irma, a móri bankrablás, meg rengeteg más bűntett esetében. Az összes további titkolózás már csak ennek elfedésére szolgál, az ártatlan elítélt és a szabadon rohangászó gyilkos sokadrangú szempont a testületben. Esetleg ha nagyon konteózgatni akarunk, valamely főrendőr lehetett épp Apuka vadásztársa és személyes ismerőse, de szerintem még ez sem kell a rendőri intézkedések megmagyarázásához…
Persze a könyvben leírt részeleteket nem olvastam, nem tudom, van-e alibije a kislány apjának, és mennyire erős az, de ha indítékot és az elkövetésre fizikailag képes személyt keresünk, akkor minden (a Finnnországba gyerekkel elutazó anyuka – üres lakás – elcseszett óraállítás – vadász apa – hosszú hajszál a kézben – furcsa vallomás) egyfelé mutat. Ha azt biztosan kizártuk, legfeljebb akkor érdemes másfelé keresgélni szerintem.
that’s my two cents

 205. holleanyo — 2015-02-07 14:11 

Véleményem szerint, ez az ügy szintén azok közé az ügyek közé fog tartozni, ahol az igazság sosem derülhet ki.
Biztosan vannak és lesznek olyan emberek a történetben akik esetleg nem bírják a teher súlyát, és talán kotyognak is néhány „nem fontos” információt. Őket viszont vagy likvidálják, vagy majd más mederbe terelik a dolgokat az okosok.
Nem meglepő az igazságszolgáltatás működése sem ebben az ügyben, hibák sorozata, mintha mindenki hülye lenne, pedig pont az ellenkezője.
Utána olvasva a dolgoknak, az a szomorú, hogy azon túl hogy egy ártatlan kislány meghalt, egy másik embert is „beáldoztak” a „cél” érdekében.

 204. Panther V — 2014-09-06 00:09 

@petiba:

Próbáld ki, hogy bejelentkezés után frissítesz.

 203. petiba — 2014-09-05 11:24 

Biztos az én készülékemben van a hiba? Ez a harmadik poszt, amit olvasok. Az első kettőhöz hozzá akartam szólni, mindkettőbe külön be kellett ezért jelentkeznem.
Ebben a posztban a hozzászólások végét csak úgy tudtam elolvasni, hogy bejelentkeztem. Immár harmadszor.

 202. sirdaniels — 2014-09-05 11:19 

egy kósza vámpír tette szerintem, azóta már valószínűleg megbüntették

 200. petiba — 2014-02-13 21:13 

Még nem ittam semmit, de harmadszorra sem találom az archivumban…

 199. tiboru — 2014-02-12 22:44 

@holgazan:

Azért még várok egy kicsit vele 🙂

 198. petiba — 2014-02-12 11:52 

@gigabursch:

Hát még ha a titkosított cuccok is felkerülhetnének ide, hajaj, az szólna csak nagyot 🙂

 197. gigabursch — 2014-02-12 09:22 

@holgazan:
Szerintem is eljön lassan az ideje, hogy ne csak részletek, hanem a teljes írás felkerüljön ide.

 196. petiba — 2014-02-10 21:46 

@holgazan:

@warr:

Én értem. A Tánczos-ügy sem PC. Nem illik nagyon feszegetni. Aki megtette, esetleg ráfázott. Ki jobban, ki kevésbé.

 195. warr — 2014-02-10 16:03 

@holgazan: Igen, én sem értem a kevés kommentet…

 194. holgazan — 2014-02-07 23:45 

Szerintem ez a téma méltatlanul kevés posztot kapott.

Értem én, hogy ez a bonus track a könyvben, de akit érdekelt a konteo téma vagy támogatni akarta a blogot, az már megvásárolta a művet.

Szerintem jó ötlet lenne a teljes cikket posztolni, mert vevőt emiatt már nem veszítesz.

 193. aston87 — 2014-01-29 21:12 

Hi!

Én úgy tudom, h a sztori úgy néz ki, h a rendőröknek fingjuk nem volt, h merre kellene elindulni.
Aztán megjelent ez a bohóc, aki nem tudott elszámolni 20 perccel sőt, kiderült, h hazudott.
Valami olyasmin bukott meg Tánczos vallomása, h elmondta első körben, h munkaügyben ment fel az ismerőséhez, de az épület bejáratánál összefutott egy másik ismerőssel.
Állítása szerint ez volt mondjuk fél négykor.
Ezt követően állítólag azonnal az ismerőséhez ment.
Bekopogott, bement, majd leültek a nappaliban és az ismerőse kikapcsolta a tv-t, hogy ne zavarja őket.
Mindezt fél 4 után 5 perccel.
A nyomozók rákérdeztek, h mi ment a TV-ben.
Tánczos állította, h a német RTL 2 vetített egy rajzfilmet.
Nem szaroztak, kikérték a német csatornától a programot és kiderült, h az a bizonyos rajzfilm 15 óra 45 perckor kezdődött, az a bizonyos rész pedig 55 körül mehetett.
Tehát nem tudott elszámolni 20 perccel.
Persze kérdőre vonták, de csak fújta a hülyeségét és nem vett róla tudomást, h 20 perc lóg a levegőben.
Akkor a nyomozók úgy gondolták, h meg van a tettes, hiszen mi mást csinálhatott volna a gyökér?
Beindult az igazságszolgáltatás és szépen kivertek belőle egy vallomást, mert megunták, h hülyének nézi őket meg ugye a felettesi, média nyomás elég rendesen hajtotta őket.
Na már most valóban gyanús, de az is igaz, h ez, h valaki nem tud 20 perccel elszámolni nem jelenti feltétlen azt, h ő volt a gyilkos.
Ami számomra még furcsa, h az ilyen esetekben szokásos pletyka nem terjedt el, valahogy mindenki tartja a száját.
Nem egy konteo van, ami igazából nem is az, ha kicsit járatos az éjszakában/megfelelő helyen az ember.
Tehát a tipikus ellopják a postás biciklijét és se a rendőrök, se a postás se senkinek még csak lövése sincs, viszont lent a soron még a 3 éves Ronaldo is tudja, h a biciklit Armando csente el.
Ezzel kapcsolatban pedig a fenti sztorin kívül semmit nem sikerült összeszednem…

 192. petiba — 2014-01-20 22:48 

@Eugenie Danglars:

A más kérdésre gondolom tiboru – részben – tud válaszolni 😉

 191. Eugenie Danglars — 2014-01-20 21:59 

Az apa nekem továbbra is sárosnak tűnik.

Mi lett a családdal? Gondolom, elköltöztek. Azóta a másik gyerek bőven felnőtt, hogyhogy nem hallani, hogy a húgával történtek miatt magánnyomozásba, stb.-be kezd? Ha az én testvéremmel történt volna ilyesmi, ha beledöglenék is, addig mennék, míg meg nem találtam volna a gyilkost.

Más kérdés: miért 50 év a titkosítás? Mert addigra az esetleges érintett már meghal, a rokonait fel lehet venni tanúvédelmi programba? Vagy ennyi után elévül az eset, és így ha még él is a tényleges bűnös, nem vonható se ő, se családtagjai (akik tudhattak tettéről) felelősségre?

 190. warr — 2014-01-04 19:16 

@tiboru: Értem, köszi 🙂
Hmmm, akkor még egy „előléptetés” volt az ügyben?

 189. tiboru — 2014-01-04 00:02 

@warr:

Egy ilyen ügyre szerintem ugranak az ügyvédek. Hatalmas médiafelület, sokszori megjelenés, élénk érdeklődés, komoly reklámérték. Nem bántom én Somos Zoltánt, tényleg rengeteget dolgozott az ügyben, csak megjegyeztem, hogy ilyen aspektusa is van a kiemelt eseteknek. Amúgy ő csak 2001 óta védte Tánczost, előtte egy Tóth László nevű ügyvédé volt az ügy, aki nem mellesleg évek óta a Vas Megyei Ügyvédi Kamara elnöke.

 188. tiboru — 2014-01-03 23:53 

@xira:

Szia! Köszi a kommentet, gyere máskor is! És ha elfogyott volna a könyv, jelezd és megoldjuk 🙂

 187. warr — 2014-01-03 21:37 

Azt lehet tudni, hogy TG ügyvédje kirendelt védő volt-e, vagy fogadott? Ha utóbbi, honnan volt rá pénze Gábornak vagy a családjának? Ha viszont kirendelt volt, akkor meglehetősen korrekten és lelkiismeretesen tette a dolgát, nem rajta múlt, hogy a bíróság minden javaslatát lesöpörte…

 186. warr — 2014-01-03 08:39 

Szóba került, hogy ugye milyen kés az, amivel egyrészt fát vágnak, másrészt esznek vele. No, szerintem nem kell ahhoz favágás meg vadászat-kempingezés, éppen elég egy sima mezei átlag konyhai kés, egy fa vágódeszka meg bármilyen étel (szalonna, hagyma, paprika, stb), és meg is vannak a nyomok. 🙂
Szóval ez a része megint csak nem dönt el semmit, ettől még lehet előre eltervezett meg hirtelen felindulásos is.

 185. xira — 2013-12-28 19:16 

Kedves Mindenki!

Nagyon régóta követem a konteokat és a hozzászólásokat, de eddig nem kommenteltem, de most úgy döntöttem hozzászólást érdemel a dolog.

Először is többek kedvéért leszögezném, nem vagyok bérkommentelől. 🙂

Lenne itt pár dolog.

Először is nem minden hírszerző és elhárító él luxus körülmények között… De munkából kifolyólag nem bukkanhat-e bele, bármely akár hányadik beosztott olyan információba, amibe nem kéne?

Amennyiben valós hogy a kislányt napok óta követik, és ezt hangoztatja is, ki az az őrült aki hagyja egymagában csámborogni a gyermekét, de hamár hagyja, miért engedi be a gyerek a lakásba azt aki megtámadta?

Mi lett a mentősökkel?
(Korábban felmerült előnyt élvez-e a halál megállapítása mint a nyomrögzítés. Igen. Bármilyen nyilvánvaló is a halál beállta hivatalos személy állapítja meg azt, mentőtiszt, vagy orvosi végzettséggel rendelkező szakember.) Amennyiben a mentő személyzete (sofőr, mentőápoló és az orvos) egyöntetűen vallomásában teszik, hogy a., a test nem a rendőrség álltál rögzített feltalálása helyen volt b., nem abban a ruhában c., más elrendezésben, akkor velük is kellett hogy történjen valami… Előléptetés, hirtelen jobb keresett, vagy sok érdekes baleset, betegség…

Vérvád…
Na, most lehet majd mutogatni, meg bérencezni… 🙂
Történelmileg a vérvádnak pontosan annyi alapja van mint a vámpírok létezésének. Hiszen azt is számtalan, köztiszteletben álló személy tanuvalomása támasztja alá.
De ok, higyjük el, hiszen konteósok vagyunk. 🙂 Akkor viszont ügyebár minden pészahra kell véráldozat minden egyes közösségben… Mindig gyerek. Mindig keresztény. Miért pont ilyen bénán vitelezték volna ki ezt, ami után a komplett állami igazságszolgáltató rendszernek, a belsőelhárításnak, stb. kőkemény munkájára van utána szükség, mikor minden nap tűnnek el gyerekek Magyararországon? Miért nem rabolták el simán? Aztán bekerül az eltűntek közé, azt’ mehet ad acta…

Kérdés továbbá mennyi időbe telik meghamísítani a boncolási jegyzőkönyvet, hamár a helyszínt megdolgozták?
Lehet a vér nem azért hiányzik, mert lecsapolták, hanem mert nem ért ütőeret, csak a légcsövet vágta át, így a halál ok nem kivérzés hanem fulladás. De nem jobban hangzik, hogy eltűnt a vér?

Az időpontok kérdése is felmerül, mint azt többen írták. Apuci megígéri hogy a kislányért megy, majd ezek után csak állítólag 9re ér haza. Lekértek cellainfókat, abból lehet tudni hogy mikorra ért haza a kislány. És Apuka? És hamár mindent manipulálnak, nem lehet ezt is manipulálni?

Jó gondolkodást mindenkinek!

Ui.: Köszönöm Tiboru a sok kellemes, fejtöréssel töltött órát! Nagyon szeretem a blogot, és épp a könyv beszerzésén „fáradozom”. 🙂

 184. ipadre — 2013-12-18 23:27 

http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/tanczos-gabor-magyarorszag-elleni-ugye-3033202

A link alatt található a Kúria honlapján közzétett, a Tánczos kontra Magyarország emberijogi bírósági per záró határozatának összefoglalása.

A kétkedők és a határozottak számára…

 183. holgazan — 2013-12-18 18:11 

Na tessék, itt is volt beismerő vallomás és később lett meg a gyilkos:

http://index.hu/belfold/2013/12/18/egy_gyilkossaggal_gyanusitottak_kettot_vallott_be/

 182. goblin — 2013-12-17 16:36 

@ipadre: Lehet, hogy a lelki/anyagi nyomor miatt nem izeg-mozog-zsizseg… Vagyis hétköznapi magyarázat ez lenne nekem, a konteós az az, hogy megfélemlítették, a nemtommilyen meg az, hogy vagy mégis ő volt…
Pusztán fantáziálgatás szintjén, lehet, hogy azért nem ölték meg, mert tippelgettek arra cikkekben, hogy esetleg a szabadulása után „öngyilkos” lesz…

Más. Most olvastam végig a kommenteket, és gondolom, hogy én lehetek a haszbarás bérkommentelő. Sajnos, nem kaptam még egy árva sékelt sem a számlámra: ( de majd valami nokiás dobozt remélem, kapok. Először is, őszintén elnézést kérek, hogyha valakit megbántottam, egyáltalán nem szerettem volna. Nem hülyéztem le senkit, csak legfeljebb úgy tűnhetett, mert felhúztam magam azon, hogy úgy éreztem, hogy pusztán az eleve létező gyűlölet miatt, valódi indokok nélkül született ez az elmélet, ez nekem olyan volt, mintha a melegekre vagy bármilyen más csoportra lenne ez fogva, szóval számomra nem az volt itt a lényeg, hogy midókról van-e szó, vagy sem. Aztán meg azért tűntem el, mert eleve nem szoktam kommentelgetni(akkor sem kellett volna, ne szólj szám, nem fáj fejem – Mrs. Lipton), illetve a Djatlov incidens már több mint egy éve annyira leköt, hogy mást nem is látok-hallok nagyon, ha benézek a konteóra, egyből a gyatlov kommenteken kezdek csámcsogni, mert még csak 1500~ komment körül járok, és még nem is nyálaztam át minden orosz oldalt guglifordítóval, ide meg nem jöttem, mert az elmúlt 3 hónapban sokat agyaltam az ügyön megint és éppen belefáradtam. Most meg megtudtam, hogy zsidó vagyok, anyám meg azt hiszi, római katolikus, (én meg valami harmadikra tippeltem eddig) atyaég, mi lesz ebből!:D
Na jó, hagyjuk ezt, szóval tényleg elnézést mindenkitől aki úgy érezte, hogy lehülyéztem. Nem akartam. Én voltam a hülye.

Szóval az idő tényező az tényleg nagyon nyugtalanító ebben a sztoriban.
Mert már éppen hajlamos voltam beadni magamnak, hogy nincs itt semmi rejtély, tényleg csak vagy arról van szó, hogy hirtelen kellett tettes a nagy nyomás miatt, utána meg már védeni kellett a teóriát, vagy tényleg Gábor volt. Nade az időbeli dolgok, amiket boncolgattatok, számomra kizárják ezeket…
Amit viszont szintén nem értek, hogyha azt a verzót veszem alapul, hogy G. ártatlan, valaki helyett balekként vitte el a balhét, és neadjisten az a valaki még 6Almas vagy annak rokona is, akkor hogy-hogy ilyen hamar szabadult? Vagy még a börtönben is eshetett volna baja, vagy elküldik kényszergyógykezelésre, vagy báááááármi, amivel kiiktatják hosszabb időre.

 181. ipadre — 2013-12-17 01:50 

Egyébként az is furcsa, hogy (lehet, hogy én nem követem eléggé az eseményeket) nem igazán lehet látni, hallani Tánczost, hogy izegne-mozogna, pezsegne és olyan hű de nagyon bizonyítani akarná ártatlanságát. Vagy lemaradtam valamiről? Ha egy összeesküvés áldozata és állítólag sorra halnak az ő verzióját igazoló tanúk, akkor nem furcsa, hogy ő még életben van? 15 évvel a szörnyű gyilkosság után is? Senki nem akarta végleg elhallgattatni?

 180. ipadre — 2013-12-17 01:45 

Nincs meg valakinek véletlenül a jogerős ítélet? Abból sok mindent ki lehetne mazsolázni. Vagy azt is titkosították a titkos nyomozati anyaggal együtt?

 179. weirax — 2013-12-16 18:30 

Kiegészítés az előző kommentemhez: azt nem írtam hozzá, de a ne menjünk tanúskodni alatt nem azt értettem, hogy egyáltalán ne segítsünk, csak lehet hogy többet ér az, ha először a lehető legtöbb emberrel megosztjuk az információt, ez is adhat némi védelmet a hasonló esetek ellen :/

 178. weirax — 2013-12-16 16:38 

én inkább hajlok a vérvád-verzióra az eddig hallottak, az elolvasott dokumentumok, a megnézett filmek után (bár attól, hogy mind erre mutat az én értelmezésemben, még nem jelenti azt, hogy ez az igaz).

Azt kicsit furcsának találom én is, hogy az apa-anya nem szólal meg riportokban, bár ez lehet a gyász és a család bensőséges viszonyai vagy a félelem miatt is (hiába mondja szerintem sok ember, hogy ő azonnal lőne. Ha van más gyermeke is, vagy felesége, édesanyja, akinek az életét félti). Szóval ezzel teljes mértékben magyarázhatónak tartom. Mellesleg egy ilyen tragédia után a családot nyilvánosság elé cincálni egyébként is roppant kényes dolog.

Az én véleményem szerint talán nem lehet annyira rossz az anyagi helyzet fővadászként, általában többszázezer forint (sok esetben majdnem egymillió vagy még több is) a tagsági díj egy-egy vadásztársaságba. Nem azért írom, mert turkálni akarok benne, hogy vajh mennyit kereshetnek, de az, hogy van egy lakótelepi lakásuk, még nem jelenti azt, hogy csak az az egy lehet, és nincs vadászház, hétvégi ház, nyaraló és egy lakás a fővárosban.

Az, hogy miért pont Zsófi:
1. a saját viselkedése miatt – pl. nagyszájú, valakinek megjegyzést tett, stb: nem esélyes, akkor ezt mondta volna a barátnőjének, akinek jelezte, hogy valaki követi. Hozzátette volna, hogy az az ember követi, akit pár nappal előtte kinevettek stb.

2. Ha a vérvád-teóriát vesszük: az általam olvasott konteók – vérvádas feljegyzések azt írják, hogy keresztény gyermek volt az áldozat a vérvád-esetekben. Talán hogy hordott a nyakában keresztet vagy templomba járt, ez már elég a figyelemfelkeltéshez.
Ami viszont furcsa a vérvádas konteókban, hogyha jól emlékszem, a korai írásokban keresztény fiúgyermeket írnak, de nem tudom, hogy ez kizáró-e. Tudom, Solymosi Eszter sem fiú volt, csak hozzátettem, hogy az egyik legkorábbi feljegyzés fiúkat említ, mint a bizonyos kultúrkör rossz szokásának áldozatait.

3. Nyilván elképzelhető, hogy egy harmadik elmélet közelebb áll a valósághoz, példának okáért a maffia.Tartozás, zsarolás, ahogy a többiek írták fentebb.

Szerintem mind a vérvád, mind a maffia-teória megmagyarázná a (persze nem létező) 50 évre való titkosítást.

és még valami megmagyarázná: anno Székesfehérváron volt egy nagy-nagy maffiabotrány, ahol a fél kapitányság benne volt a buliban. Amikor bedőlt a kártyavár, akkor az aktákat 50 évre titkosították a rendőri vezetők érintettsége miatt.

Nagyon sok rendőr tisztességesen dolgozik és végzi a munkáját – de ennek az esetnek a kapcsán az egyetlen nagy tanulság számomra ugye, hogy eszedbe ne jusson tanúskodni, mert ahol ilyen a rendőrség, ők nem hogy segíteni nem fognak, de örülhetsz, ha megúszod annyival, hogy párszor megvernek, és hamis vallomásra kényszerítenek (rosszabb esetben a saját családod bánja).

Szóval ha ilyen megtörténhet, miért ne történhetne meg, hogy egész egyszerűen egy bekokózott rendőrkapitány ölte meg a kislányt? Indíték? lehet, hogy annak is érdemes lenne utánajárni, nem volt-e véletlenül vadászbaleset nem sokkal előtte…

 177. petiba — 2013-12-14 21:21 

@miamai:

A „miért pont Zsófi” kérdéskörből a véletlent egyre inkább kihagynám, az őt napokon keresztül követő akárki miatt. Ha napokon át követte a kislányt, nem lehet véletlen, sőt, még a tévedést is kizárnám, mert ha napokon át követte, csak kiderült volna, hogy rossz alanyt követ a gyilkos.

A nyakvágás az egyik legalaposabban körbejárandó kérdés.Vajon:
1. A cél csak az volt-e, hogy mielőbb és egészen biztosan haljon meg a gyerek. Itt ugye nem igazán eldönthető a kérdés, hogy mikor volt „gyakorlott” vagy „felkészült” a gyilkos. Ha egyszer, de gyorsan és alaposan átvágja a torkát, biztos gyors halál, viszont sok vér. Vagy több, kisebb vágás, amikor lassabban áll be a halál (előkerülhet valaki idő előtt) viszont kevésbé intenzív a vérzés, könnyebb megúszni a szennyeződést a nyomokkal.
Vajon melyik eset vallana a profira? Az első, vagy a második, ami meg is történt?
2. Talán a legkonteósabb verzió – a vérvád. Ha kellett a gyerek vére, (és ide mindig visszapöndörödünk, hogy akkor most eltűnt-e vér és mennyi) akkor a cél nem a nagy, mély vágás, spriccelve, ha össze kell gyűjteni, akkor könnyebb „megcsapolni”. (a nyomok ezt a verziót támasztanák alá) Ha a vér kellett, vajon mennyi? Kis fiola, vagy több, vagy szinte az összes? Mivel tudjuk, hogy vegyszerrel átvizsgálták a lakást (TG ruháit is) és nem volt nyoma, hogy a lakást „beterítette volna a vér”, akkor annak valahol lennie kellett, és egy i.ü.szakértőnek – gondolom – nagyjából tudnia kellett, hogy mennyi vérnek kell (ene) lennie. Ez a kérdés – szerintem – nincs megnyugtatóan lezárva (vagy csak mi nem tudunk róla) mert ha vittek el vért, akkor azt gondolom, ez egy alapmomentum, és ha valamit fedező sztorival, bűnbakkal kell elsumákolni, akkor ez az eset egészen biztosan az lenne. Ezt kellene megnyugtatóan tisztázni, mert akkor tovább lehet lépni a kérdésekkel. De ki tudja, lehet, hogy ezt titkosították ezer évre ? Mert talán legnagyobb közriadalmat az okozta volna, ha kiderül, hogy sátánisták, vagy más egyéb szektások öltek kislányt, a vére miatt. Ez akkora botrány, és pánik okozó esemény lett volna, ami a leginkább megborítja a közvéleményt. Mert egy maffiózó, vagy bármilyen besározódott figura családjában történt gyilkosságot a KÖZ elkönyveli, hogy hát igen, ezek így élnek, és lám, ez lett belőle, és kisember megnyugodva konstatálja, hogy nem jár sötétített fekete merdzsóval vagy bömbivel, de legalább nem kell tartania, hogy bosszút állnak a családon. De egy ilyen esettel a KÖZ nem tudna mit kezdeni. A KÖZ nem tudná feldolgozni. Szerintem.

 176. miamai — 2013-12-14 13:32 

@shiri: Egy titok birtokában (t.i. gyilkosság) a legjelentéktelenebb figura is főszereplővé válik.
Bár kérdés, hogy vajon ő miért nem „szenvedett eddig balesetet”?

Valamint továbbra is kérdés, hogy miért pont Zsófi?
1. figyelmeztetni akarták az apát?
2. véletlenül? (szemtelenkedés, nem őt akarták…)
3. hirtelen felindulás? (őrült szál)

Ja, és még valami: Milyen balesetet szenvedett a volt barátnő? Elütötte egy autó? Hol, milyen körülmények között?

Ejj, túl sok minden nem stimmel itt!

 175. shiri — 2013-12-14 12:44 

@papszi: Ha az apa ilyen ügyekben töltött be kulcsszerepet, akkor ennek látszania kellett volna a vagyoni helyzetén. Nem lakótelepen élt volna, dolgozó tanárnő feleséggel, számmotevő javak nélkül.
Ebből nekem az következik, hogy csak jelentéktelen figura lehetett, ha volt ilyesmi szerepe, és irreálisnak gondolnék ekkora erők mozgósítását miatta.

 174. papszi — 2013-12-12 22:16 

Számomra még mindig az apa szerepe a kulcs…

Felvetés: 1998-ban még a nyugati gyepü adott volt bizonyos üzleti tevékenységek zöldhatáron való lebonyolítására. A biznisz szépen fel volt építve. Adott volt egy magas rangú személy, aki az egészet kordinálta és egy személy, aki szabadon mozgott ezen a területen, hisz vadász volt és kivülről-belülről ismerte a területet, továbbá mindig tudta merre mozoghat, hiszen kapta a füleseket.

Ment is ez szépen, míg porszem került a gépezetbe. Valaki nem fizetett ki valakit, elveszíthetett egy csomagot, pénzt…
A másik oldal erre berágott, és megfenyegette azt akivel kapcsolatban állt. Mint ilyen esetben előfordulhat, nem közvetlenül rá irányult, hanem a szeretteire.
A figyelmeztetést tettek követték. Zsófit követték, pontosan tudták, hogy hogy az anya és a testvér nincs otthon, az apa pedig „küldetésben” van. Mivel a fenyegetés több hete nem hatott, tettek követték.

Az apa hazaért nem sokkal a történtek után, az első sokkot követően észhez tér. Tudja, hogy, ha ebben a pillanatban rendőrt hív, lebuknak. A főnök és a ő pontosan tudja az indítékot és azt, hogy a lakásban az üzleti tevékenységre utaló nyomok hemzsegnek. Ebben a helyzetben a veszteség halmozott. Idő kell, de a nyomokat muszáj eltüntetni, amely a tevékenységre, illetve az indítékra utalnak. Addig a főnök előkészíti a másik oldalt. Nyilván van pár talpnyaló, elkötelezett akit ilyenkor lehet mozgósítani és befolyásolni a kellő módon.

TG egy szerencsés véletlen (az ő szemükben), aki szó szerint belesétált az ügybe. A többi ismert…

 173. wintersturm — 2013-12-12 20:37 

@firmware:
Ez egy egész jó teória, elvileg még 6almas nélkül is működik, ha az apa jóban van a helyi főrendőrökkel.
Apa rajtakapja + megöli a gyilkost (aki simán lehet valami senki), a helyi rendőrök falaznak neki és később a felülről jövő nyomás miatt produkálják Tánczost.
Ilyen esetben a rendőrök lelkiismerete is tiszta (Tánczostól eltekintve), tehát nem érdekük teregetni a szennyest.
Ebben a 6almas dologban az a zavaró, hogy hatalmas embereknek hatalmas ellenségeik is szoktak lenni, akiktől nem állna messze némi névtelen kiszivárogtatás.

 172. wintersturm — 2013-12-12 20:27 

@petiba:
Annyira nem értek a pszichológiához, de elvileg egy pszichopatától kitelik ilyesmi, bár eléggé ritka lehet. A könyvben az van, hogy fő eret nem ért vágás, szóval a nyakig véresen mászkálás semmilyen gyanúsított esetén nem játszik. Így simán elképzelhető gyilkosság, majd csevegés a baráttal scenárió is. Bár az a nagyon valószínű, hogy ilyen szintű pszichopataságot kiszúrtak volna a szakértők Tánczosnál.
Hülye helyzet, hogy ezt a teóriát védem, mert szerintem sem Tánczos volt. Nekem az apa ezzel a habzó vér sztorival elég gyanús, ha nem is ő volt valamit biztos kavart, Lehet hogy
Igazából az indítékot kellene kitalálni. Szerintem a következők lehetnek (vagy nem lehetnek):
-Hitelen felindulás: senki nem írta de ez ellen szól, hogy ilyenkor inkább szúrkálni szoktak a késsel. Ez is szólhat Tánczos mellett, ha ő csinálja valószínűleg szúrkált volna.
-Szemtanú elhallgattatása: ez a félresikerült betörés teória esetén feltételezi, hogy a kislány ismerte az illetőt. Elég valószínű, hogy egy sima „mezei” betörő, rajtakapás esetén esetleg leüti a kislányt aztán iszkol, míg ugye ismerős esetén el kell hallgattatni. Esetleg a kislány tudott (látott) valamit, amit valaki titokban akart tartani. Ide lehet még alpontként -Molesztálási kisérlet: apa vadásztársa, rokona, ismerőse, stb molesztálni próbálja kislányt aki azonban védekezik, aztán már nem lehet hagyni hogy beszéljen. (Állítólag a legtöbb gyerek molesztálásnál a gyerek ismeri a tettest.)
-Apa megijesztése vagy valamiért bosszú az apán: a megijesztés szerintem logikátlan, elég komoly az esély, hogy ilyenkor átmegy az apa terminátor-kamikáze üzemmódba és megindul az ijesztgető ellen. Az apa vagy kislány szimpla megverése hatékonyabb ijesztgetés szerintem. Szimpla bosszú az apán már inkább lehetséges, bár az illető ilyenkor is kiteszi magát az estleges reakciónak.
-Élvezetből ölés (mint Dexter, csak gyerekre ráizgulva): ebben az esetben vagy Tánczos volt, vagy az apa és/vagy rendőrök tuti elintézték az illetőt, mert szerintem nem állt volna le egy gyereknél.

 171. weirax — 2013-12-12 19:36 

Készült erről egy Pesty Fekete dobozos anyag is, azt nem tudjátok, hogy hol tudnám megnézni? sajnos a weboldalon a videó felénél, a legérdekesebb résznél megáll és nem megy tovább. Máshol eddig nem találtam meg.

 170. petiba — 2013-12-12 14:48 

@firmware:

Ez egy elfogadható, könnyen elképzelhető verzió. Egészen hajlanék rá, hogy valahogy így történhetett, csakhogy ez esetben – már nem él a gyilkos – mi szükség van a titkosításra, az „eltolt”, elkavart nyomozásra? Simán lezárhatták volna az ügyet ismeretlen tettessel, ahogy már annyiszor. De ezt leszámítva nagyon jó verzió.

 169. petiba — 2013-12-12 14:45 

@wintersturm:

Ha zavarodott, felindulásból cselekszik, akkor mennyire életszerű, hogy utána lazán felmegy a haverjához, és elcseverészik, mintha mi sem történt volna. Ha nem zavarodott, akkor nem lehet annyira hülye, hogy besétáljon abba a lakásba, ahová bármikor hazaérhetett bárki. Ő nem tudhatta, hogy a szülőknek mikor kell hazaérniük, ahogy azt se, hogy nyugodtan bemehet a lakásba, mert a szülők nem lesznek otthon.
És ne felejtkezzünk el a kislányt napokon át követő bajuszos fazonról.

 168. petiba — 2013-12-12 14:40 

@miamai:

A kislányt az elsőnek kiérkező mentős távozása UTÁN öltöztették át – a mentős vallomása szerint.

 167. petiba — 2013-12-12 14:36 

@firmware:

Csak ismételni tudom magam, amit sztalker kollegának is már mondtam:

„Ha tényleg TG gyilkolászott volna, akkor semmi ok sem merült volna fel az ezeréves titkosításra. Ölt, kinyomozták, leültették, megbűnhődött, jónapot, viszontlátásra.”

 166. petiba — 2013-12-12 14:33 

@sztalker:

Sztalker kollega, nagyon hasonló srófra jár az izzó a burámban nekem is.

„Hááát… Ha spec nekem gyilkolják meg az ártatlan gyermekemet (vagy akár a szeretett kutyámat, macskámat, az most sztem mindegy), és én TUDOM, hogy ki a gyilkosa, akkor már indulok is… (Lehet, hogy közben telefonálok is, azt nem mondom, hogy nem, de hogy nem a gyilkos főnökének, az is biztos. Ez persze személyes vélemény, ki-ki másként reagálhat ilyenkor, elismerem.)”

Mondjuk macskám gyilkosával mit tennék, azt nem tudom, (nincs macskám) de a gyerekem gyilkosa helyett egészen biztosan én mennék sok évre a böribe.

Az időfaktoros vesszőparipám mellett ott nyihog egy másik folyton. Ha tényleg TG gyilkolászott volna, akkor semmi ok sem merült volna fel az ezeréves titkosításra. Ölt, kinyomozták, leültették, megbűnhődött, jónapot, viszontlátásra.

 165. petiba — 2013-12-12 14:25 

@firmware:

Szerintem mi, akik pont itt olvasgatunk, írogatunk, mi alapjában véve bármit el tudunk képzelni, meg az ellenkezőjét is 🙂
De viccet félretéve – még csak Vizoviczki ügyig sem kell elmenni ahhoz, hogy el tudjak képzelni olyan érdekköröket, amelyeket ilyen szinten „érdekvédjenek”…
Most hadd ne mondjak névvel példát arra, hogyan úsztak meg „védett” egyedek gyilkosságot, más „védettek” adócsalást, hogyan váltak – gondos odafigyeléssel – elévültté akár Ptk.-ba, akár Btk-ba ütköző esetek, mit csinál ma vajon a postabankos herceg, mit csinálnak a KH-s VIP ügyfelek, és brókereik, mi van egyesek házi uszodájával, mások bányáival, az egyik szobor leöntéséért mi jár, és miért nem jár ugyanaz a másik szobor leöntéséért, stb. stb.
Te vagy tényleg túl naiv vagy, vagy még nem találkoztál a mindent átszövő kettős mércével.
De alapvetően úgy gondolom, te is azzal küzdesz, hogy „józan, paraszti, törvénykövető kisemberi” ésszel nagyon nehéz feldolgozni, ha éppen nem lehetetlen, hogy egyes csoportok, személyek hogyan tehetnek meg szinte BÁRMIT, amit akarnak, büntetlenül. Azért ügy még mindig ez az ügy, mert rettenetesen sötét erőket sejtünk a háttérben, és ezt nem igazán lehet feldolgozni. Nem akarja az agyunk befogadni, hogy ilyen lehetséges. Pedig miazhogyde, nagyonis.

 164. firmware — 2013-12-12 13:47 

@oberon:
Természetesen bárki hihet amit akar, hihet abban amiben akar. Az én problémám személy szerint pont az, hogy ebben az ügyben akkora a katyvasz, hogy még hit szintem sem nagyon tudom elkötelezni magam egy vagy több teória mellett.
Egyszerűen nincs olyan teória amibe a jelenleg ismert koordináta rendszeren belül nem lehetne belekötni.
Én ezért is probáltam több saját teóriát felállítani, ill. meghallgatni, átgondolni, belefolyni mások teóriáiba hátha eljutok oda, hogy becsukhassam ezt a „könyvet” és lezárhassam magamban megnyugtató módón az ügyet. Nem az abszolut igazságra gondolok, mert az talán sosem derül ki.
Már attól is megnyugodnék ha lenne legalább egy verzió amit ha mással nem is de legalább hittel elfogadok.
Sajnos nincs ilyen.

 163. oberon — 2013-12-12 12:45 

Néhány észrevétel:————————————-

Ha az apa megöli a Zsófit meggyilkoló tettest, akkor annak az édesapja, akiről magasabb körökhöz való kapcsolódást feltételeztek, miért ne tenné el láb alól Zsófi édesapját is? Mégis csak megölte a fiát valaki. Ilyenkor egy apánál (a szó általános értelmében) szerintem egy picit lemenne a roló. Ráadásul ott van a szeme és a keze előtt az elkövető..
Ahogy jogos volna Zsófi édesapjának a dühe, jogos lenne valahol a gyilkos apjáé is. Ha ahhoz társul egy kifejlett arrogancia is, mennyire törődne a világegyetem egyensúlyával, hogy a mérleg nyelve egálon áll? Szerintem semennyire. Ott nem 2, hanem 3 áldozat lenne. Ha nem is egyből, de évekkel később biztosan. Azonban Zsófi édesapja tudtommal él. Ez némiképpen megkérdőjelezi a dolgot.

Ha TG leüti a lányt, aki eszméletlen, miért hagyja ott? Mennyi esélye van, hogy felmegy adni a show-t, majd kicsi ottlét után lemegy és elrendezi a dolgot? Mi van, ha éppen kijönnek a haverjával a lakásból, és ahogy menne le a lépcsőn, Zsófi vánszorog ki a lakásukból. Ahogy meglátja Tánczost, sikít meg mutogat és a többi. Ez már a 20-ra lapot esete.. : )
Miközben írtam, látom, hogy @tiboru is említi és még mások is írták korábban, a havertól való távozás után TG-nek egész jól rekonstruálva van az eltöltött ideje.
Ha visszament volna a még mindig eszméletlen lányhoz és utána vágja el a torkát, akkor bizony véres lett volna. És úgy véresen jött volna ki a házból, amire valószínűleg felfigyelnek. Lehet pont a szigetelők, akik a sötét alakot is látták. Ez nem történt meg, ami elég figyelemre méltó. Ha valóban ismerték TG-t Körmenden, ahol ez elképzelhető, nehogy már legalább 1 ismerőse, aki véletlenül összefut vele, nem veszi észre rajta a vért. Ha kabátot lopott volna Zsófi apjától, annak eltűnése/feltűnése is kiderült volna előbb-utóbb. Ez megint csak nem történt meg.

A vágásokból jutott eszembe, hogy megkérdezzem. Van valami bizonyítéka annak valahol, amihez mi is hozzáfér(t)ünk, hogy a vázával valóban leütötték Zsófit? Nem lehet, hogy az ajtónál elkapta a tettes, az egyik kezével a száját fogta be, a másikkal pedig a kést szorította a torkához, majd miközben vonszolta be az ellenkező lányt, valamelyikük lesodorta vagy lelökte a vázát?

Miért van elszámolatlan idő? Miért kellett várni a mentősök után a kiérkező szakértőnek? Miért nem stimmel az apa által látott az orvosi véleménnyel, miszerint a habzást nem láthatta volna? Miért van a kanapéra ültetve? Miért lett átöltöztetve a kislány? Miért nincs legalább 1 szemtanú, aki félreérthetetlenül belefut a gyilkosba? Hol a kés? Stb..

2 következtetés vonható le ezekből a kérdésekből. Az első, hogy vagy előre eltervezett gyilkosság volt, amit 1 már tapasztalt gyilkos végzett. A második, hogy egy betörést ért éppen tetten a lány, amit a rabló rablásból rablógyilkossággá minősít át.
A baj csak az ezekkel, hogy 1-ik miatt sem titkosítanának.
A titkosításra is 2 lehetőséget látok. Az első, hogy védték a gyilkost. A másik, hogy álcázták a kudarcukat.
Ha a gyilkost védték, akkor az már 1 megrendelt gyilkosságnak tűnik, ahol már az is meg volt, hogy kik mennek ki a helyszínre a hatóság részéről, kik rögzítik a nyomokat, kik beszélnek a szemtanúkkal stb.. Ez nagy befolyású embert enged sejtetni. Egy ilyennek lehetősége lett volna megvalósítani eme egyáltalán nem könnyű tervet, még kicsiny korrupt hazánkban is.
Ha a kudarcukat álcázták, TG kapóra jött és ezen hullámot meglovagolva mindenki egy-egy kincses szigetre vetődött, az bár elszomorító, sajnos elképzelhető.
Ezek közül csak az elsőt tudom elképzelni, mivel a kudarc leplezésének esetében már a gyilkosság megtörténtekor plusz-mínusz órák alatt tudják, hogy el kell rendezni már most a helyet, mert bukó lesz az ügy? Hol volt még TG, amikor már rendezték a helyszínt? Remélem senki nem gondolja komolyan, hogy ez a kis hajcihő TG miatt mehetett..
Előre tudták, hogy TG holnap majd besétál, és már ahhoz csinálták meg a platz-ot? : )
Nagyon úgy tűnik, hogy oda már felkészülten mentek. Ami eléggé kizárná, hogy Zsófi beszól X-nek, aki hirtelen felindulásból megöli. Apu megjön, megöli X-et, telefonál és X-apja rögtönöz egy szerintem elég faszán megrendezett nyomozást, majd az ügy után kutakodókat még évek múltán is atrocitások érnek, hogy fejezzék be, amit csinálnak. Nem tudom, meg van e mindenkinek a Polip című sorozat. Na annak a keze szokott ilyen messzire elérni.
Értem én, hogy romantikusabbnak tűnik 1-2 verzió, de sajnos az ’’Alvilágnak/Politikának nincs romantikája’’…

Mindenki szabadon eldöntheti, hogy miben hisz. De egy történet akkor kerek, amikor simán végig gurul az elejétől a végéig. Apró horpadások megengedettek, de amik akadályozzák vagy eltérítik a haladásban, azok már nem. Ezekre a horpadásokra próbáltam többek között felhívni a figyelmeteket.

 162. tiboru — 2013-12-12 11:12 

Többen felvetették a kommentek között, hogy esetleg Tánczos első körben „csak” leütötte Zsófit, aztán (a barátjánál tett látogatás után) ment vissza meggyilkolni a kislányt.

Ennek ellentmond, hogy (ha jól emlékszem) a barátjától történt távozása után gyakorlatilag percre pontosan rekonstruálták a teljes estéjét, s a nyomozás megállapította, hogy nem ment vissza.

 161. firmware — 2013-12-12 11:09 

@miamai:
Az általad vázolt verziót boncolgatva azt is el tudnám képzelni, hogy az apa amikor megtalálja GY.L.-t a lánya holtteste mellett akkor simán kivégzi. Ezután telefonál, megszületik az alku, hogy megúszod a kivégzést ha hallgatsz Gy.L. tettéről, ezután indulnak be a takarítók, ennek a vége az, hogy az apa sztorija zavaros, a helyszínen sok minden nem úgy van ahogy lennie kellene, ezért nincs vérnyom senkin.
Végeredményként 6Almas gyermekéről nem derül ki, hogy mit tett, a család neve érintetlen, apa pedig megúszta azzal, hogy élete végéig hordozza a szörnyű titkot.

Ebben az esetben felmerül, hogy hol van Gy.L. holtteste?
Mivel más vért nem találtak, lehet, hogy a kivégzés „tisztán” zajlott. Mondjuk fojtás vagy leütés.
De lehet, hogy volt vér csak az nem derült ki.
Gy.L. ezek után eltűnhetett nyom nélkül. Vagy a gazdag szülők gazdag gyereke túladagolta magát, vagy „felakaszotta” magát szerelmi bánatában. Esetleg valami balesetet szenvedett.
Kérdés voltak-e estleg ilyesmi ügyek abban az időben. Persze ha csak elásták az erdőben akkor nem, de azért valószínűleg 6Almas sem ennyire érzéketlen, hogy simán elásatja a gyerekét az erdőben. Ezért gondolnék inkább valami nyilvános fedőtörténetre amiket fentebb soroltam.

Szárnyal a fantázia. Remélem egyszer kiderül az igazság és az hogy van-e itt valami hasonló kesze-kusza kavarás a háttérben, vagy mint sokszor máskor, a rejtély valójában csak egy hétköznapi, banális történet.

 160. wintersturm — 2013-12-11 23:08 

A hatóságok falazásához – elvileg az is lehet hogy tudták ki a gyilkos. Akit aztán az erdő mélyén szépen csöndben el is kapartak, minek fárasszuk a bíróságot, meg 20 év múlva ne jöjjön vissza az akkori gyerekeket kerülgetni. Csak közben országos figyelem terelődött a témára és prezentálni kellett valakit. Tánczos épp kapóra jött, de úgy rendezték, hogy a bíróság elvileg eljárási hibák miatt fel kellene, hogy mentse. Csakhogy a bíróságnak is teljesíteni kellett.

 159. wintersturm — 2013-12-11 23:01 

@firmware:
Ez egész életszerű tud lenni – úgye Tánczosnak a haverja a lépcsőházban lakik, akkor lehet hogy legalább látásból ismerhette a kislány kb. olyan szinten hogy „a harmadikon lakó Józsi haverja”. Így simán lehet, hogy találkoznak a lépcsőházban a kisány beszól valami olyasmit, hogy „Mit nézel hülyegyerek.” Tánczos bepöccen leüti szoborral, majd elmegy dumcsizni a haverral,menetközben leesik, hogy bukta van ha a kislány beszél, és visszamegy megölni.

 158. rommel — 2013-12-11 21:54 

@miamai:

Magyarországon el lehet. Körmenden nem.

 157. miamai — 2013-12-11 21:35 

@holgazan:
Azért egy fővadász
1. azonnal felismeri a menthetetlen halottat
2. extrém esetben is képes hideg fejjel gondolkodni és cselekedni
3. ki tudja, nem verte-e félholtra Gy.L.-t mielőtt telefonálni kezdett

Az apa azt mondta, hogy látta a habzó vért, amiről itt többen állítják, hogy 3 óra elteltével nem lehetséges.

Ebből számomra az következik, hogy az apa nem akkor, hanem sokkal korábban érkezett haza. Ugyancsak erre utal, hogy a kislányt átöltöztették, és a ruháján nyoma sem volt olyan nyomoknak, amiknek egy egész nap viselt ruhán jelen kellene lenniük. (pl. izzadság)

Abból, hogy az elkövetési eszköz egy vadásztőr volt, nem feltétlenül az következik, hogy az apa volt, hanem az, hogy valaki, akinek és akinél volt vadásztőr, amit egyébként rendeltetésszerűen használt az erdőben (faforgács, szalonna).

Szóval, szerintem az apa tudja, hogy ki volt a tettes…

Egyébként a hipotézisben szereplő 6Almas-ról az elképzelésemet annyiban módosítanám, hogy nem feltétlenül politikai szereplő lenne, de mindenképpen hatalmi eszközök birtokában lévő személy (pénz, befolyás, zsarolási motívumok stb.)

 156. holgazan — 2013-12-11 20:59 

@miamai:
„Az apa közvetlenül a cselekmény után hazaér, és ott találja a gyermekét és Gy.L.-t. Azonnal felhívja 6Almast”
Nos szerintem egy ilyen helyzteben az apák 99.9% nem telefonálgatna, hanem gondolkodás nélkül kivégezné Gy.L.-t vagy legalábbis megpróbálná.

Mások is írták, hogy nem nagyon tudnak elképzelni olyan (helyi) potentátot aki miatt a rendőrség testületileg ilyen szintű konspirációba kezdene. Sokkal reálisabb a trehány rendőri hozzáállás, nem megfelelő bizonyítékkezelés. És pontosan, ahogy Sztalker is írta, ilyen bizonyítékok alapján egy esküdtszék sosem ítélte volna el TG-t.

@firmware:
Nagyon érdekes és megfontolandó teória az, hogy TG esetleg visszament az összevert és eszméletlen kislányhoz, pláne, hogy lefelé menet a barátjának megjegyezte, hogy a lakásból hörgő hangot hall.

Az általad leírtak (TG üt, idegen gyilkol) akár fordítva is megeshettek. TG hallja a hörgést, kíváncsi lesz és miután elköszönt a barátjától visszamegy, megtalálja az eszméletlen kislányt. Valami pillanatnyi hülyeségből (meg akarja menteni az életét, hős lesz gondolja, ezért nem mentőt hív, hanem megpróbál gégemetszést végezni, ami így sikerült.)

 155. miamai — 2013-12-11 20:29 

@holgazan:
Hihihi
A cikk utáni kommenteket egy kicsit megritkították! Többen is hivatkoznak és válaszolnak egy beírásra, (igazságos izom tibor | 2012. november 19. | 12:01:31) ami viszont sehol sincs….
Ki lehetett és vajon mit írt?

 154. miamai — 2013-12-11 20:14 

@firmware:
„ti el tudtok képzelni Magyarországon olyan személyt, személyeket, csoportot, érdekkört akik el tudnák érni, hogy rendörök, ügyészek, bírók, szakértők, összesen több tucat ember, ezek főnökei, felettesei, kontrol szervei mind-mind beálljanak valaki, valakik mögé és mindez ebben a formában átmenjen érdekből?”

El. Ha például nem egyéni, hanem egyfajta közösségi (vagy annak vélt) érdek mentén gondolkoznak.
Pl.: Ha adva van egy társadalmilag általánosan elfogadott és magasra értékelt, pozitív üzenetet és gyakorlatot hordozó szervezet. Mondjuk annak egyik tagja valami disznóságot csinál (kicsit vagy nagyot, ez most éppen mindegy). Ezt valahogy a közelálló bennfentesek megtudják (mert azért igazából nincsenek titkok ezen a világon, csak sok titok nem válik nyilvánossá). Minél magasabb szinten áll az elkövető ebben a szervezetben, annál inkább beállnak mögé az alacsonyabb szinteken állók, hiszen „a dolognak nem szabad kitudódnia, mert rossz fényt vetne az egész szervezetre”.

A Tánczos ügyben el tudok képzelni egy ilyesfajta forgatókönyvet:
Adva van egy család, amelynek egyik tagja magas politikai szinten álló, közismert és befolyásos személy. Nevezzük őt 6Almasnak. Egy másik családtag mondjuk orvos, (nevezzük őt Dokinak), és egy harmadik mondjuk „pszichiátriai eset” (drogos, alkoholista vagy egyéb ok miatt nem beszámítható). Nevezzük őt a Gyenge Láncszemnek. A család minden tagja ugyanannak a vadásztársaságnak a tagja. Nem feltétlenül azért, mert mindannyian vadásznak, de ez amolyan társadalmi pozíció is, kapcsolati tőke. A családtagok mind egyetemet végzettek, a Gyenge Láncszem sem úgy gyenge, hogy debil és zárt intézménybe való, hanem inkább csak amolyan „csendes őrült”, akiről csak a közelállók tudják, hogy vigyázni kell vele.

Nos, Gyenge Láncszem hirtelen felindulásból, vagy vélt/valós sérelem miatt előre eltervezetten megöli a kislányt. Az apa közvetlenül a cselekmény után hazaér, és ott találja a gyermekét és Gy.L.-t. Azonnal felhívja 6Almast, aki megmondja neki, hogy mit csináljon, illetve hogy majd csak az utasítások végrehajtása után hívja a mentőket, rendőrséget. Ezidő alatt odaküldi Dokit, aki higgadtan szemrevételezi a helyzetet, majd elviszi a helyszínről Gy.L.-t. Ezalatt 6Almas izzítja a saját vonalain a rendőrség megfelelő felsővezetőit, akik a helyzetnek megfelelő gyenge utasításokkal irányítják a hivatalos ügymenetet. (időhúzás, szakszerűtlen intézkedések stb.) Valószínűleg van egy középszintű valaki is, aki közvetlenül fogja a kezében a szálakat és jelent a felső vezetőknek.
Később 6Almas saját vonalán hasonló módon befolyásolja a további ügymenetet egészen az igazságügyi szakaszig.

Ebben a hipotézisben a közösségi érdek a család érdeke. T.i. a család nevének tisztántartása.

Nagyon elképzelhetetlen?

 153. miamai — 2013-12-11 19:45 

@SLC: Valahogy erősödik az az érzésem, hogy itt a kommentek már kerülgetik a megoldást…
MÁS

Azt lehet tudni, hogy melyik vadásztársaságban dolgozott az apa? És az adott társaságnak kik voltak a tagjai abban az időben?

 152. SLC — 2013-12-11 17:24 

@sztalker: Amikor az apa hazaért, ezt látta: „ott volt a habzó vér a nyakán, ahogy levegőt akart venni.” Ez csak úgy történhetett, hogy nem sokkal a gyilkosság után ért haza, különben nem láthatta volna a habzó vért. Később mégis azt mondta, hogy csak este kilenc után érkezett meg. Bennem is felmerült, hogy nekiindult megkeresni a gyilkost egy puskával, de valószínűleg nem találta. Még az is lehet, hogy felhívta az adott ismerősét, és közölte vele, hogy a rokonát most lelövi mint egy kutyát.
Persze ez csak a fantáziám – azzal meg el vagyok látva – műve, semmi több.

@firmware: nyilván nem tudott róla mindenki, csak a legfölső szint. A többieknek csak parancsot adtak, ők azt sem tudták miért kell így vagy úgy cselekedniük, tették a dolgukat. A rendőrség amúgy is iszonyú politikai nyomás alatt állt, simán lehetett azzal – és a sietséggel – magyarázni az esetleges furcsaságokat.
Az újságíró és a grafológus megverése mégiscsak furcsa egy kicsit; ha TG a tettes, akkor miért történt volna meg ez?

 151. sztalker — 2013-12-11 15:24 

Végig azt érezni, hogy a nyomozó hatóságok nem akartak megdolgozni a pénzükért, hogy így mondjam. Még a hazugságvizsgálat — ami persze nem perdöntő bizonyíték — is lehetne egy kiindulási alap, hogy érdemes-e tapogatózni Tánczosnál vagy sem. (Többször is el kellett volna végezni, többféle szakemberrel. Az ügyvédje is noszogathatja őket, hogy ismételjék meg, ez éppen a védelmet segítené.) Én addig nem szálltam volna le a srácról, amíg így v. úgy, de sarokba nem szorítom. Ha annyira intelligens (csak megjátssza a hülyét), hogy át tudja verni a poligráfot, akkor addig kérdezgetem, amíg csak összezavarodik, ha meg annyira primitív, hogy nem nagyon mérhetőek a reakciói és ezért megy át a teszten, akkor meg orvosokat „küldök rá”, hátha így is kibukik majd belőle valami. Mindenképpen hiányérzetem van az ő szerepével kapcsolatban, akár bűnös, akár nem.

Nem tudom, hogy alkatilag képes volt-e TG egy már eszméletlenül fekvő gyereket később késsel meggyilkolni, lehet, de én inkább az erős felindulásra tennék zsetont. Sajnos teljesen le kellene modellezni minden mozdulatot, ami abban a lakásban történt, az összes lehetséges módját a vércseppek fajtájának, kialakulásának, az áldozat mozgásának, teljes analízist minden nyomról, amit csak lehet vizsgálni, ahogy ezt az ismeretterjesztő dokumentumfilmekben látjuk.

Így viszont csak várhatunk egy perdöntő bizonyíték v. tanú felbukkanásáig, ami/aki kétséget kizáróan meg nem cáfolja TG bűnösségét, hasonlóan a móri esethez.

 150. firmware — 2013-12-11 15:00 

@firmware:
Egy másik vonal amin szintén sokat gondokodtam, hogy mi van ha az eseményeket nem is egy ember követte el?
Mondjuk Tánczos elvégezte a dolgot odáig, hogy leütötte a lányt, ahogy fentebb vázoltam, de nem ő ment vissza hanem valaki más talált rá így a kislányra akinek pont kapóra jött amit talált és a gyilkosságot már ez a más követte el. Hogy ez ki volt és miért állt érdekében a kislányt brutálisan megölni?
Megint csak újabb kérdések……

 149. firmware — 2013-12-11 14:51 

@sztalker:
„Az emberi közömbösség mások problémái….iránt sok mindent megmagyaráz….”
Időközben nekem is eszembe jutott a híres mondás ami – valóban – ebben az esetben is megmagyarázhat több mindent:
A gonosz győzedelmeskedéséhez elég a jók tétlensége.

„Még az időpontokhoz és TG beszámíthatóságához:
Ha Tánczos tényleg véghezvitte ilyen rövid idő alatt a gyilkosságot úgy, hogy láthatóan még a keze sem remegett utána, nem volt véres sehol (még át is tudott öltözni vhol?), majd végigcsinált egy obligát vendégeskedést is a haverjánál, akkor simán pályázhat a Színház- és Filmművészeti Egyetemre színésznek, mert tuti nagyobb tehetség, mint akár Edward Norton barátunk…”

Ezzel kapcsolatban van nekem egy elméletem, feltételezve, hogy a valódi gyilkost ítélték el.
Tánczos – vegyük most indítéknak az egyik lehetséges okot – a gúnyolódások kapcsán végleg elvesztette a kontrolt és bement a kislány után, hogy majd most jól számonkéri, esetleg megleckézteti. A lakásban, szóváltás után dulakodni kezdtek, majd Tánczos azzal a bizonyos dekor szoborral leütötte. A lány eszméletét veszti és összeesik. Tánczos kitisztul kicsit és rájön mit tett. Egyelőre nincs a fejében a megoldás de érzi, hogy innen menni kell. Ekkor felmegy a barátjához, nem túl feldúltan – legalábbis egy nyakátvágós gyilkossághoz képest – vérnyomok nicsenek, a barát pedig, ahogy vallotta is nem nagyon figyel oda rá és nem is vesz észre rajta semmi különöset. Hozzáteszem ezen a ponton nincs is nagyon mit észrevenni, max némi zavartságot. Elbeszélgetnek, aztán lemennek, majd elbúcsúznak.Ne felejtsük rengeteg ideje van. Ha minden igaz csak jó 3 órával később fedezik fel a kislány holttestét.
A barátnál töltött idő alatt, illetve az elválás után Tánczosban folyamatosan érik az úr isten mit tettem gondolat. Mivel betegesen fél attól, hogy mit gondolnak róla, meg attól, hogy megszégynül, lassan-lassan ráébred valamelyik ponton, hogy a kislányt örökre el kell hallgattatnia. Lehet, hogy ez azután töténik csak amikor visszamegy megnézni, hogy mi lehet a kislánnyal, aki továbbra is eszméletlenül fekszik a földön, ahogy hagyta. Ekkor jön teljesen beszükült tudatállapotban a gyilkosság – mint végső megoldás az elhallgattatásra – gondolata. A teszetosza, csak harmadszorra sikerült nyakátvágás.
Visszajuthatott, hogy senki nem látta. Leléphetett, hogy senki nem látta.

Hangsúlyozom ez csak egy a sok közül teória ami a fejemben kavarog és némi magyarázatot adhat azokra az időbeliségi problémákra amit a hivatalos verzió felvet. Mert hogy a hivatalos verzió szerintem is az egyik olyan változat, ami teljességgel kizárható abban a formában ahogy az papírra íródott.

Ugyanakkor itt is számtalan kérdés merül fel. Miért nem említett ilyen jellegű forgatókönyvet Tánczos egyik beismerő vallomásában sem? Ennyire okosan vezette volna az orruknál fogva a nyomozókat? Nem hiszem. Mikor vett magához kést? Az hol van? Miért nem lett véres a ruhája? Vagy ha ruhát cserélt akkor az hova lett amiben elkövette a gyilkosságot? Stb stb stb.
Szóval sokkal nem kerültünk közelebb a megoldáshoz….

 148. sztalker — 2013-12-11 13:24 

143. firmware:
147. firmware
:)))

Az emberi közömbösség mások problémái (melyek előbb-utóbb a mieink is lesznek mindig, igaz?) iránt sok mindent megmagyaráz ebben az ügyben. Vidéki hatalmasságok és szakszerűtlen nyomozás megspékelve egy félfeudális gondolkodásmóddal és félelemmel mindentől és mindenkitől, aki nekünk árthat.

Miket is tanultunk az iskolában a polgári erényekről? (Vigyázat, ez nem a teljes lista!)

— ellenőrzés
— közteherviselés
— szolidaritás
— példamutatás

No comment…

Lehetünk mi itt köztársaság v. királyság v. akármilyen szövetségi államforma, kutyából (hipp-hopp) nem lesz szalonna.
Szerintem.
:(((

144. SLC:

„- az apa korábban ért haza, és elsőnek nem a rendőrséget hívta, hanem a gyilkos “nagy hatalmú” rokonát.”

Hááát… Ha spec nekem gyilkolják meg az ártatlan gyermekemet (vagy akár a szeretett kutyámat, macskámat, az most sztem mindegy), és én TUDOM, hogy ki a gyilkosa, akkor már indulok is… (Lehet, hogy közben telefonálok is, azt nem mondom, hogy nem, de hogy nem a gyilkos főnökének, az is biztos. Ez persze személyes vélemény, ki-ki másként reagálhat ilyenkor, elismerem.)

Még az időpontokhoz és TG beszámíthatóságához:
Ha Tánczos tényleg véghezvitte ilyen rövid idő alatt a gyilkosságot úgy, hogy láthatóan még a keze sem remegett utána, nem volt véres sehol (még át is tudott öltözni vhol?), majd végigcsinált egy obligát vendégeskedést is a haverjánál, akkor simán pályázhat a Színház- és Filmművészeti Egyetemre színésznek, mert tuti nagyobb tehetség, mint akár Edward Norton barátunk…

Vagy „télleg” annyira beteg mentálisan (esetleg egy lappangó — látens — formában létező zavarodottsággal, amin átsiklottak az orvosok), ami meg felveti (szerintem) a közveszélyességet, mert esetleg újra előfordulhat (kitörhet) nála, ha nem kezelik szakemberek. (Én róla most mint betegségtől szenvedő emberről beszélek most, nem akarom minősíteni a tettet, ill. tettét, ha ő volt ténylegesen, akkor sem, egyszerűen ez a hivatalos jogi hozzáállás egy ilyen súlyú büntetőügyben.)

Ezzel pedig megint ehhez a dilemmához érkeztünk: ha bűnös, akkor kérnénk szépen azt KÉTSÉGET KIZÁRÓAN BIZONYÍTANI A VÁD (AZ ÜGYÉSZSÉG) RÉSZÉRŐL, és ha lehet, akkor ne ilyen hézagosan, botrányosan, ahogy tették, ha meg nem bűnös, akkor ÚJ NYOMOZÁST ELRENDELNI a valódi gyilkos felkutatására. (Értelemszerűen ezzel együtt megsemmisíteni az ő ítéletét, priuszát eltörölni, mint Kaiseréknél tették a Móri ügyben.)

Amennyiben betegen gyilkolt, úgy teljesen feleslegesen küldték börtönbe, mert nem büntethető (már most jogosult vagyoni és nem vagyoni kártérítésre, amit esetleg a kirendelt gyámja — ha nem beszámítható TG — kezelhet helyette), plusz ebben az esetben felelősség terheli a perben eljáró hivatalos embereket, szerveket, szakértőket gondatlanul végzett tevékenységük miatt.

Még csak egy költői kérdést a hatóságok felé: ha teszem azt nálunk is esküdtbíróság dönthetne a bűnösség megítélésében, mit tetszenek gondolni, vajon elítélték volna Tánczost?
(Mondom, nem kell rá felelni, inkább csak elgondolkodni kicsit.)

 147. firmware — 2013-12-11 10:57 

Több kommentben is felmerült, ill. az egyik általános vélekedés szerint a hatóságok fedeznek valakit, valakiket az ügyben.
Ezzel kapcsolatban szeretném feltenni a következő kérdést, talán naivnak tűnhet, de teljesen komlyan kérdezem: ti el tudtok képzelni Magyarországon olyan személyt, személyeket, csoportot, érdekkört akik el tudnák érni, hogy rendörök, ügyészek, bírók, szakértők, összesen több tucat ember, ezek főnökei, felettesei, kontrol szervei mind-mind beálljanak valaki, valakik mögé és mindez ebben a formában átmenjen érdekből?
Mert én nem. Szerintem nincs, nem volt senki akinek ekkora befolyása hatalma lenne, lett volna.
Nem tudom elképzelni, hogy ha akkor, anno lett is volna valami hasonló, hogy akkor az 15 évig titokban marad. Ennyi ember, akit a kvázi közös bűn tart csak össze, nem tud egyszerűen 15 évig megmaradni egy érdekkörben úgy hogy sehol senki egy kicsit se kerüljön ellenérdekelt helyzetbe, ne válljanak egykori barátok ellenséggé, stb stb stb. Még csak egy halvány pletykat sem tudunk felmutatni ezügyben ami legalább részben megmagyarázná a történteket.
Tehát mégyegyszer, én nem tudok elképzelni senkit ilyen hatalommal, befolyással, de ha lett is volna, nem tudom elképzelni, hogy az 15 év alatt ne kerüljön felszinre valamilyen, akár csekély formában, másként fogalmazva tökéletes titokban maradjon ennyi ideig.
De mondom, lehet, hogy én vagyok túl naiv.

 146. petiba — 2013-12-11 10:07 

@SLC:

1. Ha az apa sáros, akkor csak azt tudom elképzelni, hogy ő a gyilkos. Azt viszont csak akkor tudom elképzelni, ha nem normális. Erre mind megelőzőleg, mint utólag utalniuk kellett volna bizonyos jeleknek. Főleg egy fegyverrel dolgozó madár esetében.
Nem tudom elképzelni, hogy az apa úgy sáros, hogy bármely „nagyhatalmú” ügyfelét fedezné, aki a gyermekét megölte. Ráadásul ha az apa ismeretségi körében van a gyilkos, aki zsarolni, vagy figyelmeztetni akarta volna valamire az apát, akkor sokkal kevésbé veszélytelen helyen is elkaphatta volna a gyereket,mint a családi otthon.
Ráadásul, ha zavart ember követte volna el a gyilkosságot, és őt kellett volna fedezni, kisebb a baj, mert beszámíthatatlanság miatt egészen hamar rácson kívül lehet, nem érdemes seregnyi rendőrt, szakértőt, tán még az igazságszolgáltatást is bevonni a „fedezésbe”.
2. Ha nem az apa a „nagyhatalmú” alak, akit fedezni kell, legkönnyebb őt lett volna besározni. Nagyon simán ráverhették volna az ügyet. Ha viszont ő volt, lásd első pont. Amikor az apa hazaért, ő miért hívta volna a gyilkos „nagy hatalmú” rokonát, honnan tudta volna az első rettenetes pillanatban, hogy ki lehetett a gyilkos? Ha volt mobilja, amúgy is követhették a cellainfós nyomait, nem is beszélve a híváslistákról.
3. Az előzmények szerint a mentők érkezése és a halottkém érkezése között ment a rendrakás. Tehát apa hívta a mentőket és/vagy a rendőröket, a mentők megérkeztek, megállapították a halál beálltát, és elmentek. Mire háromnegyed óra múlva megérkezett a halottkém, már ment a rendrakás. A mentők kiérkezéséig nem tudjuk mi történt, de a vallomások alapján a mentők UTÁN biztosan volt változtatás.

 145. petiba — 2013-12-11 09:54 

@firmware:

Fogalmam sincs, hogy a helyszínelés előnyt élvez-e a nyomrögzítés miatt a halottkémmel (ő az i.ü. orvosszakértő – gondolom) Tiboru biztos tudja, de akkor a mentős se mehetett volna be még a halottkém előtt. Vagy nem?

Szerintem is az a szörnyű az egészben, hogy BENNE KELLETT lennie a nyomozó hatóságnak NYAKIG, mert itt nem egy ember szarkeverése kellett, hanem soké. Plusz az ügyészség ? És most akkor ezt itt nem is akarom talán tudni. De azt viszont nem felejthetjük el egy pillanatig sem, hogy ez a szerencsétlen, esetlen, kicsit fura kölök is áldozata lett valami sötét erőnek. Két életet áldozott fel valaki valamilyen rejtélyes indokkal.

 144. SLC — 2013-12-11 00:33 

@petiba: Én is fennakadtam a fentieken, és a következő feltételezések születtek meg a fejemben:
– az apa sáros. Tudja ki a gyilkos, aki ráadásul egy nagy hatalmú alak valószínűleg enyhén zavart elméjű rokona. Valószínűleg mindketten az apa kliensei voltak (mint vadásztársak).
– az apa korában ért haza, és elsőnek nem a rendőrséget hívta, hanem a gyilkos „nagy hatalmú” rokonát.
– az illető elrendezte a dolgokat, az apa csak utána hívta a rendőrséget. A továbbiakat elnézve a fickó nem akárki lehet.

A többit tudjuk.

 143. firmware — 2013-12-10 23:16 

@petiba: nem lehet, hogy olyan esetben amikor az áldozat nyilvánvalóan nem él, akkor a helyszínelés, nyomrögzítés prioritást élvez a halottkém ténykedésével szemben?
Mert ebben az esetben el tudom képzelni, hogy abban a 3 órában amíg nem engedték be az orvosszakértőt, hogy kimondja az amúgy is nyilvánvalót, „hétköznapi” helyszínelés, nyomrögzítés zajlott?
Ismeri valaki a hivatalos protokollt ilyen esetekre?

Emellett pár gondolat erejéig visszakanyarodva a sztalker által írottakhoz: ebben az ügyben a kínzó bizonytalanság mellett tényleg az az ügy talán legelképesztőbb vetülete, hogy miként maradhat egy ilyen ügyben 100 meg 100 elemi kérdés megválaszolatlanul, illetve hogy zárulhat le egy ilyen ügy _ilyen_ formában?
Hogy nincs, hogy nem volt a hivatalos szervek egyikénél sem senki aki felemelte volna a szavát az ellen a képtelenség ellen ami ebben az ügyben folyt és ahogy az zárult (a Legfelsőbb Bíróság első határozatát leszámítva)? A kapcsolódó szakmai szervezetek közönyéről nem is beszélve.

Azt kell mondjam, hogy a kislány tragédiáján keresztül megismert ezen dimenzió olyan szintű sötét mélységekbe enged beláttatni amitől az ember életkedve is elmegy majdhogynem. Ezen vetület rémisztő valója mellett az hogy Tánczos ártatlan-e vagy bűnös, szinte már elhanyagolható részlet….. kis túlzással élve.

 142. petiba — 2013-12-10 15:51 

A könyv, meg mostanság a poszt miatt is gyakrabban agyaltam a témán. Folyton mátrixugrás érzetem volt. Mintha valami fontos dolog kimaradt volna a diskurzusokból. És ma eszembe jutott, hogy mi nem jutott eszembe eddig, pedig ott ficergett hátul az agyamban. Az idő. Vagyis annak hiánya. Vagy nem is tudom.
Szóval ott keringek körbe-körbe egy ideje, hogy a kiérkező rendőrök honnan tudhatták rögtön, hogy maszatolni kell? Mindjárt kifejtem, de nézzük, mit ír tiboru. (meg még mások is máshol)

„Miért kellett az igazságügyi orvosszakértőnek a lépcsőházban közel három órán át (este tíztől hajnali háromnegyed egyig) várakoznia arra, hogy beléphessen a lakásba és megállapíthassa a halál beálltát? Igaz-e, hogy ezalatt odabent rendőrök tevékenykedtek? Tényleg rendőrök voltak? És vajon mit csináltak?”

Szóval. A kislány halála 18 óra közelében állt be. Apa kb. 3 óra múlva 21 körül ér haza. Ő hívja ki a rendőröket. Honnan tudhatták ELŐRE a helyszínelők (???) hogy az orvosszakérőt megelőzve ott takarítani kell? Honnan tudták már szinte az első pillanattól kezdve, hogy „kavarni” kell? Mert utólag visszatekintve, ha bármi is igaz a „köztudott” dolgokról, akkor már az elejétől fogva ment a szarkeverés. Mintha készen állva várták volna, hogy amint megtalálják a holttestet, a „takarítók” érjenek ki először. Az számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy ne egy orvosszakértő legyen az első, aki megállapítja a halál beálltát. De én persze dilettáns vagyok.
De az nyilvánvaló, hogy a maszatolás nem a remek bűnbak alany megtaláltával kezdődik csak el. Hanem már a helyszínen. És ez von maga után elég durva következtetéseket.

Erre hajaz a legelsők között kiérő mentőorvos vallomása is, hogy a lakás nem úgy nézett ki a helyszínre érkezésekor,mint ahogy az későb a rendőrségi jelentésekben volt?És hogy a kislányon az ő helyszínre érkezésekor még másik ruha volt?

Az idő, már megint az idő…

Apa bejelenti a szörnyű eseményt. Kiérnek a mentősök, a rendőrök, nem tudjuk mikor. De mire az igazságügyi orvosszakértő kiér a helyszínre, (kb. 22 óra) már nem mehet be a lakásba.(csak 00:45 körül) Tehát 21:15 apa hazaér, telefonál,mentősök, rendőrök megérkeznek, és 22-kor már ott vannak a „takarítók”. Na, ez az én problémám.

 141. firmware — 2013-12-09 17:44 

@76vintage:
Amiket felsoroltál azok nagyjából rendben vannak, egyetértek velük.
Viszont ezek nem jelentik, hogy Tánczos ártatlan.
Ahogy korábban írtam, szerintem mindenképp fel kellett volna menteni _bizonyítékok hiányában_.
Ezzel együtt az ártatlansága „ügyében” nem nagyon tudok dűlőre jutni magammal sem. 🙂

 140. miamai — 2013-12-09 13:45 

@morzsa: És ez az a szakvélemény (feltételezem), amit a bíróság nem vett figyelembe. Vajon csak ez az egyetlen „alternatív” szakvélemény készült? És vajon milyen alapon választotta ki az ügyvéd pont őket?

 139. rommel — 2013-12-09 13:41 

@FilcTroll:

Ja, még az önként besétálás amit sokan Tánczos mellett hoznak fel, pedig szerintem pont ellene kellene. Nem példa nélküli, hogy az elkövető belefolyik a nyomozásba, hogy akár információkat szerezzen, akár tévútra vezesse a nyomozást. Tánczos – ha bűnös – pont ez utóbbit tette az állítólagos gyanús alak említésével.

 138. rommel — 2013-12-09 13:39 

@FilcTroll:

Ismerem Körmendet, ha ilyesmi lett volna a háttérben, elképzelhetetlen, hogy nem indul el pletyka. És továbbra sem az olajháromszögben vagyunk, ahol ekkora hatalmú bűnözők flangálnának.

A jutalmakat meg kontextusba kell helyezni, választások jöttek, kellett a pozitív sajtó, főleg maffialeszámolós időszakban. Szerintem ha valami helyi kiskirály lett volna érintett, azt odafent pont leszarják, nekik kis hal, de a sajtóban ezerszer jobban mutatott volna, hogy lám, megoldottunk egy gyilkosságot, és még a szervezett bűnözésre is lecsaptunk.

Továbbá az elkövetés módja sem profira vall. Volt nála kés(?), de a leütésnél improvizált, lakásban talált tárgyat használt, nem egy tervet követett. Az üzenet értékét rontja a bűnbak előkerülése is, így mindenkinek tudnia kellett volna a városban, hogy valójában miért történt, de semmi ilyesféle szóbeszéd nem volt.

A szeretős történet se áll össze nekem. Nem tudom volt-e az apának, hangsúlyozom, de nézzük a sztorit meg úgy is, hogy volt. Mit keresett volna akkor a lakásban? Pontosan tudhatta, mikor ér haza Zsófi, miért kockáztat? Azt se tartom életszerűnek, hogy az apa elakadva őt hívja fel, hogy nézzen a lányára. Sokkal kisebb rizikó egy szomszédot megkérni, illetve ha volt nála mobil, annak a híváslistáját biztosan ellenőrizték. Az sem áll össze, hogy esetleg azért ment oda, mert Zsófi tudott róluk, és ez fajult veszekedéssé, hisz úgy kellett tudnia a szeretőnek, hogy az apja fogja hazavinni, ha ilyesmit akar, más helyet és időt talál rá.

A vérádról csak annyit, ha Tánczos ártatlan, tehát igazat mond, a vért pedig lecsapolták, akkor hogy hallhatott nyöszörgést 10-20 perccel azután, hogy látta a gyanús figurát kimenni a házból?

Nem mondom száz százalékra, hogy Tánczos volt, de lehetett indítéka (még egyszer írom, lényegében az anya munkahelye mellett lakott, sokszor találkozhatott ott is a lánnyal, meg ugye nem egy hatalmas városról beszélünk), és elvileg a lehetősége is. Az, hogy utána hogy tudott nyugodt maradni a barátjával jó kérdés, egy átlagembernél. Tánczosról el tudom képzelni, hogy bekattant, és teljesen más idegállapotban hidegvérű és nyugodt tudott maradni.

Tánczos után a legvalószínűbb lehetőségnek egy megzavart betörést tartok. Nem mond ellen ennek, hogy nem tűnt el semmi sem, ha a gyilkos elvisz valamit a lakásból, azzal késöbb könnyen hozzáköthető lett volna az ügyhöz.

 137. FilcTroll — 2013-12-09 05:28 

@rommel: Talán az apa „magas” kapcsolatokkal rendelkező orvvadász/csempész/egyéb bűnöző bandára bukkant, akiket megfenyegetett vagy megzsarolt. A kislány megölésével nem csak őt, hanem mindenki mást is „figyelmeztettek” a városban, hogy hallgassanak. Ha egyszerűen csak megölik az apát, az sokkal kisebb erejű üzenet. A gyerekei életét senki sem kockáztatja, míg a sajátját esetleg igen.

Tánczos persze kapóra jött, a rendőrséget és a bíróságot már a nyomás és a tehetetlenség vitte előre, nem kellett ott manipulálni semmit. Ahogy fentebb olvashattuk, a tanúk későbbi halála is inkább egybeesésnek tűnik.

De mindez puszta spekuláció.

Az előléptetésekkel kapcsolatos furcsaság nekem az, hogy mi jutalmazni való van azon, hogy a később elítélt gyilkos magától besétált a yardra?! Bár Tánczosról amúgy is hamar kiderült volna, hogy ott járt, no de akkor is. Nem bántanám a rend szorgos őreit, de sztem ekkora kitüntetés-cunami talán túlzás volt.

 136. rommel — 2013-12-09 01:05 

@scala:

Fél perc gugli: Sat. 11 April 1998 Pesach*

 135. rommel — 2013-12-09 01:03 

@jukeey:

Továbbra is egy poros kisvárosról van szó, tanár anyáról és vadász apáról. Maximum orvvadászokat, esetleg csempészeket láthatott az apa. Előbbi már rég fel lenne addigra jelentve (egy esetleges bosszú vonalat meg csak végigvisz a rendőrség..), bármilyen durvább kaliberű bűnöző meg miért menne a gyerekre, ha az apa sem nehezebb célpont? Helyette évekig tanúkat eltüntetni, rendőrséget, bíróságot manipulálni, ez neked életszerűnek tűnik?

 134. rommel — 2013-12-09 00:57 

@scala:

Volt egy határőr laktanya, de az már régen megszünt, a rendszerváltás óta rendészeti szakközép (akkor még határőrképző) működik az épületben. A BM-hez viszont csak ’99-ben került át.

Tudtommal a szerető csak feltételezés.

 133. rommel — 2013-12-09 00:38 

@miamai:

Finnországban volt, a gimnáziumi osztályával. Ezt a vonalat szerintem lehet hanyagolni..

 132. rommel — 2013-12-09 00:29 

@koxi:

Tánczosék az édesanya munkahelye mellett laktak, többször is belefuthatott a család bármely tagjába. Nem százas a gyerek, lehet egy rossz nézés, egy beszólás, egy kinevetés volt az utolsó csepp, amitől bekattant. Tudhatta azt is, hogy az anya nem lesz otthon, mert külföldön van.

 131. rommel — 2013-12-09 00:20 

@sempronius89:

Hm, most eltekintve attól, hogy nem tartom túl valószínűnek a zsidó vonalat, ha én úgy akarnék vért csapolni, hogy utána ne legyen szembeötlő nyoma, ejtenék egy apró vágást az artérián, majd miután végeztem, „felülvágnám”, akár fültől-fülig. Ez vajon mennyire lenne szembeötlő, vagy egyáltalán észrevehető egy boncoláson?

 130. morzsa — 2013-12-08 18:26 

Szia tiboru ,szia Mindenki!

Régi olvasó, de vadiúj kommentelő vagyok. Nagyon nagy érdeklődéssel olvastam végig gyakorlatilag az összes témát, de ez valamiért különösen magával ragadott (már ha élhetek ilyen furcsa kifejezéssel jelen helyzetben). Éppen ezért szeretnék belinkelni egy szakvélemény kivonatot, ami elég valószínű, hogy a könyvben már hivatkozva lett (amit december végére végre én is a kezemben foghatok), de hátha van még rajtam kívül valaki aki nem olvasta, látta.
Szerintem módfelett érdekes az eddigiek olvasatában.
http://www.pasinszkilabor.hu/tanczos_ugy.html

Üdv, morzsa

 129. 76vintage — 2013-12-06 11:08 

Szerintem itt nem a titkosítás a legfontosabb kérdés. Ez csak egy következmény. Én inkább azért gondolnám, hogy ártatlan, mert a „rengeteg” bizonyíték közül, csak olyanokat tudtak felhasználni ellene, mint a ruhaszálak kereszteződése egy erősen megkérdőjelezhető tárolási, szállítási folyamat után. Attól, hogy ő bevallja, attól még bizonyítani kell, hogy akkor, ott és úgy történt, ahogy a gyanúsított elmondta.
Sem a talált DNS mintákat nem tudták felhasználni ellene, sem a kislány körme alatt talált bőrmintákat, sem a hazugságvizsgálatot, ujjlenyomatot, semmi érdemlegeset csak egy kétes vallomást, meg az egy zsákban szállított ruhákból származó nyomkereszteződést.
Szerintem ez a legbeszédesebb adat. Én azt gondolom, hogy ha ilyen sima az ügy, akkor minden adat, bizonyíték klappol, logikailag összeköthető, nincsenek ekkora „hézagok”.
Persze, az más kérdés, hogy logikailag sem áll össze a dolog, teljesen irreális a vád állítása, ha valaki józan fejjel belegondol nem hiheti komolyan, hogy minden úgy történt, ahogy a hatóság állította és amiért Tánczost elítélték.

 128. oberon — 2013-12-05 20:17 

A tikosításnak biztosan nyomós oka volt. Ha a kudarcot akarták volna ezzel leplezni, akkor nem hiszem, hogy a rendőrség, aki a nyilvánossággal ellentétben tisztában lehetett az eltitkolni kívánt bénázásokkal, hozzájárult volna a ’’bénák’’ előléptetéséhez. Ennek ellenére az ügyből számos résztvevő futott be ugyebár szép karriert.
Nem szeretnék senkit sem leminősíteni, csak azt mondom, nem minden arany, ami fénylik.
Ellenben ha egy maffiózó/politikus/ügyvéd/közszerepelő vagy bárki, akinek megvan a megfelelő kapcsolatrendszere (ami ilyenkor vagyonnal is szokott járni) egy ilyen volumenű dolog eltusoltatásához, nem lehet kispályás. Ebből az jön le nálam, hogy azoknak, akinek köszönheti a szabadságát, tartozik valamivel. Ezen tartozás kiegyenlítése lehetett 1-1 poszt ígérete is xy-nak, aminek betöltetése meg is történ(hetet)t a későbbiek során.

@firmware a 122-höz:
Titkosítás mellett sajnos nehéz lenne eldönteni, melyikünknek lehet igaza (vagy egyikünknek sem..). Az én olvasatomban a két vágáskezdemény az inkább a kés erős torokra szorítása miatt keletkezett felületi sérülés is lehet. Az, hogy artériát sem ért, betudható annak is, hogy a tettes minél kevesebb ’’piszokkal’’ akart dolgozni. Kétlem, hogy két béna próbálkozás után harmadikra egy tiszta és egyenletes mélységű fültől-fülig vágás sikerült volna neki. Az is előfordulhat, hogy tisztában volt az elkövető azzal, hogy a kislány nincs az eszméleténél, ezért a kevésbé mély vágás által is elérte a hatást.

 127. sztalker — 2013-12-05 15:26 

118. miamai
120. scala
123. firmware
🙂

Köszi a pozitív visszajelzéseket, sok újat nem tudok hozzátenni, most csak annyit reagálnék ezekre (nagy általánosságban jogi téren, mint amatőr), hogy beszélni kell jó büntetőperes védőügyvédekkel (de inkább teljes irodákkal, csoportokkal, mert ez komoly ügy!), akik átlátnak ezeken a jogi szöveteken, hézagokon. Az biztos, hogy a modern jogrend mindent bizonyításhoz v. vélelmezéshez köt, egyszerűen szólva Tánczosnak (vagy védőjének, ha úgy tetszik) BIZONYÍTANIA KELL a bíróság előtt (v. ügyészség is lehet, nem tudom), hogy tőle erőszakkal csikarták ki a vallomását. Ez hát a nehéz dió, innen szép nyerni, ugye…

De meg lehetne próbálni azt is (vigyázat, én nem vagyok jogi szakember, ne hivatkozzatok rám!), hogy már eleve a büntetlenségére apellálunk, ami akkor állhat fenn ilyen esetben, ha az elkövető pl. nem beszámítható (elmebeteg, mentális zavarodottság, tudatra is ható betegség, vagy ami gyakoribb eset: korából fakadóan cselekvés- ill. korlátozottan cselekvésképtelen, pl. ilyenek ugyebár a gyerekek, fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények, akár még gyilkosságok is).

Ekkor egy orvosszakértői vizsgálat (hercehurca és oda-vissza csörteváltás következik szokás szerint, ezt tudjuk), ami ha azt mondja ki, hogy a gyilkosság pillanatában Tánczos nem volt beszámítható (nem volt „magánál”), akkor büntetlenséget élvez. A jogban ennek megvannak a pontos kritériumai (élettanilag, pszichológiailag), tehát itt most nem jönne be az kézenfekvő megoldás mondjuk, hogy pl. részeg volt és úgy követte el, aztán megbánta amit tett, mert ez a kitétel csak az önmaga cselekvőképességének hiányát nem ismerő személyekre, tettüket nem belátókra vonatkozik.

Jó példa lehet még ida a közismert „holdkórosság” és Münchausen-szindrómás elkövetők esetei: ha orvosi szakvélemények alátámasztják azt, hogy te mondjuk alvajárás közben megölsz egy embert és nem vagy ennek tudatában, mikor elköveted ezt a tettet, akkor értelemszerűen fel fognak menteni a vád alól, de gyógykezelésre küldhetnek. A Münchausenesek (akik érzelmi kötődéseket keresve, saját maguk sajnáltatásával, fontoskodásukkal mások figyelmét felkelteni vágyó személyek, gyakran megmérgezik, kínozzák, meg is ölhetik saját hozzátartozóikat, gyerekeiket, hogy az orvosoknál, nővéreknél ők is fontosak lehessenek egy kis időre, minden figyelem őrájuk irányuljon) szintén a BETEGSÉG SÚLYOSSÁGÁNAK FÜGGVÉNYÉBEN lehetnek büntethetőek, ezt is szakorvosok, igazságügyi szakértők dönthetik el, még ha az ügyvéd erre is alapozza a védelmet, biztosan komoly vizsgálatokat kell
elvégezni több alkalommal, hosszú-hosszú ideig. Van rá precedens, hogy ítéltek el ilyen embereket, majd felmentették őket, és van eset arra is, mikor az „okos” gyilkos megpróbálta kijátszani egy ilyen betegség szimulálásaval a bíróságot, de nem sikerült, mert az orvosi szakvélemény megdönthetetlenül bizonyította a szándékosságot. (Azaz „rájátszott” a családja által közismert holdkórosságára a férj, és vízbe fojtotta a feleségét a kerti medencénél este, majd visszament „aludni”, mintha mi se történt volna, de az ő esetében képtelenek voltak a szakértők azokat az agyhullám-típusokat fellelni a hónapokig tartó vizsgálatok alatti, amik már a teljes beszámíthatatlanságot jelentenék, tehát bűnös volt.)

Én tehát újra elvégeztetnék egy pszichikai vizsgálatot Tánczoson, mert ha esetleg van remény hogy így kárpótlást nyerjen, talán ez a legrövidebb út, és ezzel együtt már nincs is értelme az esetleges valódi bűnöst megkeresni, mert nem a bűncselekmény elkövetésének tényét, hanem annak jogalapját kérdőjelezzük meg (elmebetegség). Persze ez meg a korábbi orvosszakértők állításait (akik épelméjűnek mondták) negligálja, tehát ezzel meg ők nem fognak egyetérteni, vagy éppenséggel az ő szakértelmük csorbításából adódóan újabb orvosi vizsgálatokkal állhatnak elő, a maguk igazát és tekintélyét védjék (joguk van rá, ismerjük el), de ebben is (mint mindenben egy jogállamban, kedves állampolgárok, szokjuk meg!) bizony, sajnos csak bíróság (igaz, különféle szinteken) dönthet csak. Legalábbis egyelőre, bár ahogy haladnak errefelé a dolgok… :(((

De jó lenne, ha nem ilyenekről kellene beszélgetnünk, igaz?

 126. tiboru — 2013-12-05 12:56 

@firmware:

Persze, benne van a pakliban, lásd a könyv 381. oldalán az 5.1. verziót 🙂

 125. firmware — 2013-12-05 12:52 

@tiboru:
értem, értem, persze, csak sehogy se fér bele az elméletembe, hogy titkolnak valami lényegeset és próbállak meggyőzni :)))
vagy ha bele is fér akkor az max a már említett módon, miszerint ezek egyszerűen tényleg ilyen balf@szok és valójában ha van bármi, akkor ez az egyetlen dolog amit palástolni próbálnak. 🙂

 124. tiboru — 2013-12-05 12:32 

@firmware:

Nem tudom már, hogy ki és milyen apropóból mondta, s azt sem, hogy pontosan hogyan hangzott a kérdés, amire válaszolt, de valami fejes olyasmit mondott (fejből idézem), hogy „az üggyel kapcsolatban semmiféle minősített információval nem rendelkezünk”. Ami (szerintem) kizárt. Nem azt mondom, hogy a titkos aktában van a frankó megfejtés, hanem azt, hogy igenis „rendelkeznek az ügygel kapcsolatos minősített információkkal”. És nyugodtan mondhatta volna azt, amit te említettél, hiszen a totkos információgyűjtés konkrétumai titkosak, nem az, hogy ez egy legális lehetőség a nyomozók kezében.

Mondok egy példát: már nem tudom mikor, de az igazságügyi minisztérium nyilvánosságra hozta, hogy a tárgyévben x darab telefonlehallgatásra adtak engedélyt a nyomozási bírák, illetve maga a miniszter. Nem mondta meg (természetesen), hogy milyen számokat hallgattak le (ez minősített adat), de önmagában az, hogy a nyomozó hatóságok és/vagy a titkosszolgálatok lehallgatnak évente x (vagy y) telefonszámot, az nem titok.

Nem tudom, sikerült-e laikusok számára is érthető módon megfogalmaznom, mi a bajom a „nincs itt semmi látnivaló, kérem oszoljanak!” típusú hivatalos kommunikációval.

 123. firmware — 2013-12-05 11:48 

@sztalker:
egyetértek. sajnos a konkrét ügy illetve annak általad vázolt vetülete csak egy példa a számtalan sok közül ami mind arról szól, hogy a társadalmunk milyen szinten erodálodott és züllött le erkölcsileg az utóbbi 10-20 évben.
gyakorlatilag az élet szinte minden területéről lehetne példákat sorolni, amelyekben látványosan szebmesülünk a civil és szakmai kontrol mechanizmusok teljes hiányával vagy legalábbis az erre hivatottak teljes érdektelenségével.
tisztelet a kivételnek.

 122. firmware — 2013-12-05 11:36 

@oberon:
Érdekes amit írsz, hogy profinak tűnik a gyilkosság.
Bennem pont az ellenkezője fogalmazódott meg.

Amikor olvastam, hogy a „fő” vágás mellett volt még kettő vágáskezdemény, egyfajta vágáskísérlet, ami csak felületi sérülést okozott, ill. hogy maga a „fő” vágás is relatíve gyengén volt kivitelezve, mert semmilyen komolyabb artériás vagy vénás eret nem ért, szóval mindez számomra amatőr elkövetőre utal.

Főleg a két kis végés nagyon gyanús. Egy profi, aki esetleg már csinált ilyent, megfogja és egy határozott mozdulattal átvágja. A kétszeri sikertelen probálkozás és a harmadik gyenge kivitelezés is egyfajta bizonytalanságra utal, a már eszméletlen kislányt el kell halgattani örökre, de „nem is akarom én ezt csinálni igazából, de ha már belefogtam valahogy végig kell csinálni”.

((Mielőtt valaki érzéketlen hentesnek gondol el kell mondanom, hogy pusztán a fentiek leírása és a leírottakba való némi belegondolás is rosszullét közeli állapotba hoz. Kisgyermekeim vannak nekem is, és ez az egész ügy alapvetően elképesztően kegyetlen, brutális és felfoghatatlan.))

 121. firmware — 2013-12-05 11:13 

@tiboru:
Számomra ez logikailag nem kerek.
Amikor feltették a kérdést Pintérnek, vagy bárkinek, hogy titkosítottak-e adatokat, nyomozati cselekményeket arra az volt a válasz, hogy nem. Ez számomra nem azt jelenti, hogy a titkos nyomozást letagadják, hiszen az titkos amúgy is, arról elviekben nincs is tudomása senkinek, nincs rá ok hogy tagadják, mert laikus számára az nem is létezik.
Másképp fogalmazva, azt kellene mondaniuk, hogy nem titkositottunk semmit, de igen, van amúgy egy hipertitkos párhuzamos nyomozás, ami egyébként bevett gyakorlat, de arról semmit sem mondhatok?
Ennek semmi értelme.
Persze nem tisztem, hogy védjek bárkit is, mert simán lehet, hogy sumákolnak, :).
Pusztán számomra semmi nem igazolja azt, hogy a Lépoldné kiszólásából táplálkozó és hangulatkeltő „50 évre titkosították” meg titkolóznak -bocsáss meg, számomra továbbra is- mendemondáknak alapja van.

De mondjuk tegyük fel, hogy nem jól látom és valóban takargatnak valamit. Simán lehet, hogy a titkos nyomozás ugyanolyan felületes, elcseszett és impotens volt mint az ami a szemünk előtt zajlott a publikus nyomozás során. Tehát, nem lehet, hogy nem valami kolosszális összeesküvést takargatnak, hanem a komplett csődjüket?

 120. scala — 2013-12-04 23:15 

@sztalker:
Riszpekt, tetszett.

Meglátásom szerint az erőszakkal kivert vallomás, ha azt visszavonta pláne, nem jelenti, hogy elismerte.
Mit mondott ez a Tánczos az utolsó szó jogán? Az megvan valakinek?

 119. scala — 2013-12-04 23:06 

@wintersturm:
Teljes mértékben így gondolom én is.
Szeretném ismét kérdezni, hogy a szeretőnek nincs-e, volt-e HM-es/BM-es rokona, (ex-)férj pl.

 118. miamai — 2013-12-04 20:22 

@sztalker:
Kedves Sztalker!
Minden szavaddal mélységesen egyetértek! Mindaz ami az ügyben történt nemcsakhogy szakmaiatlan és korrupt, de gyáva, piti, sunyi alakok produkciója.
Egy kérdés: Valóban, azzal, hogy Tánczos bevallotta az elkövetést, elveszítette a jogi, anyagi rehabilitációjának a lehetőségét? Marad neki az erkölcsi, ha egyáltalán????

 117. sztalker — 2013-12-04 13:47 

Engem meg az szomorít el leginkább ebben az ügyben, hogy a jogban jártas emberek mennyire nem érvényesítik a szavukat, tudásukat ilyenkor, mikor látszik, hogy rá akarják verni a balhét egy meglehetősen zavarodott mentális állapotban lévő állampolgárra (Tánczos). Már csak szakmai büszkeségből is kijárt volna egy profi védelem a srácnak, hogy ilyen justizmord ne fordulhasson elő. Erre nem lehet azt mondani, hogy aki gazdag, az meg tudja fizetni a jó ügyvédet, a szegény meg szenvedjen. Ilyen egyszerű vállrándítással nem lehet kezelni az alapvető hibákat, amiket elkövettek az eljárás során a vádlottal szemben, a bizonyítékok gyűjtésekor, tárolásakor stb., függetlenül attól, hogy Tánczos ártatlan vagy sem. Egyszerűen nem tudnám elképzelni, hogy pl. Amerikában egy ilyen verdikt megszülessen tömegfelháborodás nélkül, de még más nyugat-európai országban is lenne belőle nagy balhé a rendőrségen belül (gondoljunk most csak az osztrák molesztáló-gyerekrabló Priklopil esetére, ott fejek fognak hullani, mert csesztek precízen végigjárni rendesen a gyanúsítottakat, bejelentőket, a bűntárs még szabadon élhet vhol), de nálunk csak a „civilek”, meg egy-két szemfüles újságíró ugrik neki ennek az ügynek, nem pedig az egész jogásztársadalom, ügyvédek sokasága, ahogy illene.

Jó példának a philadelphiai kacsahajó balesetét tartanám, ahogy hozzá kellene állni egy igazán demokratikus államban egy ügyhöz: magyar turisták külföldön balesetet szenvednek, a helyi (philadelphiai) ügyvédi iroda (irodák) pedig összefogva a többi jogásszal kizárólag az áldozatok (két magyar fiatal megfulladt, amikor kétéltű sétahajójuk összeütközött egy szabálytalanul vontatott uszállyal) hozzátartozóinak a védelmére siet, pedig nem is helyi lakosok, nem is tudják őket megfizetni, mégis szívesen ellátják a jogi képviseletüket a kártérítési perben. Nem csak a jutalékért, de pl. a reklámért is, amivel híresebb lehet az irodájuk. Viszont ez nincs ellentétben azzal az alapvetően korrekt hozzáállásukkal, hogy mindenkit megillet a tisztességes jogi védelem. Nálunk meg mindenki csak sajnálkozik, csámcsog a bulvárhíreken és örül, hogy ő speciel nem került még ekkora sz*rba. Ha legalább felvilágosítják ezt a szerencsétlen Tánczost, hogy ne vallja be a bűncselekményt, mert így még talán jogosult lehet később kártérítésre is az elszenvedett börtönévek miatt, ha esetleg egyszer meglesz az igazi elkövető, már az is nagy eredmény lett volna. Így viszont ez a lehetősége is ugrott (mert oda-vissza állította, hogy ő volt, majd meggondolta magát), legfeljebb az erkölcsi elégtétel marad, esetleg írhat (vagy megirat mással) egy könyvet a sztorijával, vagy filmet csinálnak majd belőle. Nincs mentség az ilyen trehány nyomozati eljárásra, akár ő volt, akár nem, egyszerűen az ilyesminek ki kellene vágni a biztosítékot minden civil állampolgárnál. (Ha meg mentálisan beteg, akkor szakszerű kezelésre szorul – függetlenül a tettétől –, ez is mindannyiunk érdeke lenne, nem csak az övé.)

Egyébként ha már itt tartunk, a Balla Irma-ügy se semmi lesz, akárki meglássa.

 116. oberon — 2013-12-04 10:47 

Azt szeretném most leszögezni, hogy fültől fülig elsőre nem szoktak vágni az emberek.
Ha elsőre torkot vág valaki, szerintem örül ha egyáltalán sikerül. Ember esetében ez a mentális megterhelés mellett figyelemreméltó művelet lenne elsőre. Egy TG típusú embernél elképzelhetetlennek tartom ezt. A hirtelen felindulás után az elkövető is kimerül általában, lévén nem gyakorlott gyilkos. Túlságosan hidegvérűnek és ’’profi’’-nak tűnik a dolog. A váza azért lehetett, mert a kislány észrevehette a gyilkost, akinek rögtönöznie kellet, hogy ne tudjon menekülni vagy sikítozni az áldozat. Miután ártalmatlanná tette megejtette a vágást majd a legvégén a kanapéra ültette a kislányt. Ha ezt kicsit megrágjuk, még mindig úgy tűnik, mint egy nagyotmondó tinédzser hirtelen felindultsága? Ráadásul az időt meg a teret is hajlította mellé..

@petiba: ’’Szerintem joga van megismerni a titkosított dolgokat Tánczosnak, a szülőknek, és bárkinek. Akárki és akármiért ölte is meg ezt a gyereket, nem tudok olyan “államérdeket” végiggondolni, amely miatt egy gyermekgyilkosság elkövetőjét államtitok védje.’’

Teljesen egyetértek. Ha államérdekről van szó, akkor arról tudnia kellene az embereknek is, mivel az ő sorsuk és az államé kéz a kézben jár(na) egymással.
Bármennyire is rideg, vannak dolgok, amikért életeket kell áldozni. Sajnos ez örök keresztje az emberiségnek. Ha ez valóban ilyen dolog volt, kötelessége lenne akkor is a tettesnek és adott esetben a felbujtónak is vállalnia a tettét. Ha tettük tehát államérdek volt, bár vállveregetést nem kapnának, de büntetést sem, mivel a „közjó” érdekében a ’’köz’’-ért cselekedtek.
Emberéletet nem lehet pénzben kifejezni, de mindenképpen anyagi és mindenféle támogatás megjárt volna a családnak amellett, hogy tiszta képet kapnak az esetről, ami által tovább tudnak lépni.

Visszatérve a valóságba megkérdezném én is, hogy mi az a dolog egy amúgy egyszerűnek feltűntetett gyerekgyilkosságban, ami 50 éves titkosítást igényel? Miért nem lehetett egy lezáratlan ügy belőle? Hoztak volna 1-2 álgyanúsítottat, akikről idővel bebizonyosodik, hogy sorry, mégsem, aztán mikor elül a média visszhang, bedobni a döglött akták közé, nyilvánvalóan megfelelően megszerkesztett dezinformációkkal, hogy a későbbiekben kutakodóknak se legyen kapaszkodója.
Ha előveszem a józan paraszti eszemet, én is azt mondanám, valakit vagy valakiket ki kellett húzni a szarból. Ez még érthető is lenne pénz beszél, kutya ugat alapon.
De azért, hogy ez megtörténjen, miért kell még egy ártatlan életet feláldozni?
Ha a rendőrfőnökök lépéskényszerben voltak, hogy minél előbb előállítsanak valakit, őszintén, miért nem lehetett volna TG helyett egy megátalkodott közveszélyes bűnözőre rávarni az egészet, ha már ez a módi? Legalább tisztult volna az utca..
Ha nyilvánvaló volt, hogy ki a tettes, a megtörtént eseménysorral őt vagy őket védték. Ez szerintem tényként kezelhető.
Ebből az ügyből számomra az a legszomorúbb, hogy ha bármelyikünk lett volna akkor és ott a lépcsőházban, majd később segítségnyújtóként a rendőrségen, az ugyanígy járhatott volna..

 115. tiboru — 2013-12-04 09:59 

@firmware:

A bűnügyi titkos információgyűjtés végső célja a büntetőeljárás sikerének biztosítása, tehát nem öncélú valami (mint pl. néha a titkosszolgálatoknál). Ha megvan az elkövető, ráadásul le is ülte a büntetést, nem nagyon kéne titkolni, hogy volt ilyen.

Pont az a gyanús, hogy ilyen vehemensen tagadják. Ez óhatatlanul arra enged következtetni, hogy olyan információk derültek ki a titkos nyomozás során, amiket 15 évvel a gyilkosság után sem tanácsos nyilvánosságra hozni. Ha ugyanis a titkos információgyűjtés ugyanazt támasztaná alá, amit a nyílt nyomozás és a bírói ítélet, nem kéne sumákolni.

Szerintem.

 114. holgazan — 2013-12-03 23:51 

„Kodba Ferenc munkája újra reménnyel tölti el Tánczoséket. Tudni kell, hogy a bírósági ítélet szerint a gyilkosságot Tánczos 17 óra 35 perc és 17 óra 45 perc között követte el Zsófiáék harmadik emeleti lakásában. A férfi 17 óra 49-kor már egy negyedik emeleti lakásban volt, az egyik ismerősénél (aki semmi gyanúsat sem látott Tánczoson). Kodba a rendőrségi és bírósági vallomásokból és a mobilszolgáltató adataiból viszont egyértelműen azt olvasta ki, hogy Zsófia 17 óra 51-kor ért fel a család lakásába. Vagyis akkor, amikor Tánczos az ismerősénél tartózkodott. Onnan az ismerősével együtt jött le és távozott a házból, tíz perccel később. Így nem gyilkolhatott, véli a nyugdíjas rendőr.”

http://nol.hu/belfold/20121119-az_exnyomozo_ujravizsgaltatna_a_tanczos-ugyet

 113. holgazan — 2013-12-03 22:59 

@firmware:

Pontosan ugyanezt gondolom én is.

Emellett azért bízom abban is, ha bármilyen szerv ilyen jellegű titkos nyomozati anyagai alapján feltételezhető lenne az, hogy nem a valódi tettes került elfogásra és ült le tizenévet, nem intéznék el annyival, hogy majd 50 év múlva kiderül, hogy XY volt, TG meg már öregember lesz akkor, ha megéli.

@bloodm:

Érdekes felvetés! Egyedül ott hibádzik nálam, hogy a kedves urak csak figyelték volna a családtagok mozgását miközben a lakásban operálnak pont az ilyen eseteket megelőzendő. Hiba persze mindenhol lehet, de óriási amatőrizmus lenne ezt benézni, hisz állandó időben állandó helyről (iskola) érkezett a kislány.

Osztom azt a véleményt, hogy a jelenlegi információk alapján sosem fog kiderülni az igazság, találgatni lehet és jó, de ugyanaz a helyzet, mint a Djatlov esetnél. Adott x mennyiségű infó, ráadásul vagy igaz, vagy nem. Az érdekes az, hogy egy normális oknyomozó nem repül rá a témára (már ha még van ilyen…), hogy pl. felkeresse pl. azokat az exrendőröket (Kodba Ferenc jut eszembe), akik foglalkoztak az üggyel, tettest ígértek, majd eltűntek a semmibe. Balaton B. könyvét olvastam, kissé szenzációhajhásznak érzem és elfogultnak TG mellett.

Még valami: talán pont Kodba kapcsán olvastam arról, hogy mobiltelefon cellainfók is TG ártatlanságát igazolják. Erről tud valaki bővebbet?

 112. bloodmn — 2013-12-03 21:43 

A kislány családi hátterét komolyabban kutatta valaki? Hogy ki az apa, anya? Hol, milyen helyeken dolgozott, milyen körökben mozgott, utazott-e a rendszerváltás előtt nyugatra, nyugodt volt-e a családi életük (bár ez nem mérvadó)?
Az egyik 3 (na jó, ez pont 4) betűs intézmény munkásságát még nem említette senki.
Simán lehetséges, hogy nyugisan kutlásztak a kéróban, a kiscsaj hazatévedt a kis kulcsával, ezek meg pánikból ráreagáltak. Ahelyett, hogy rajtakapott betörőként lazán elfussanak, pánikszerű hirigbe kezdtek. Aztán jött a takarítóbrigád, majd kerestettek a helyi macsókkal egy madarat, akire könnyen rá lehet kenni a vérfürdőt. Nem bonyolult ez sem.

 111. firmware — 2013-12-03 11:40 

@tiboru:
Köszi tiboru, ezt nem tudtam.
Ugyanakkor ha ez MINDEN esetben van és szupertitkos, akkor ebben az ügyben ez miért olyan érdekes?
Ha jól értem ez mindig így van gyilkossági ügyekben, tehát a konkrét ügyben sem szabadna hogy bármilyen pikantériát adjon az eseményeknek.
Vagy valami még mindig elkerüli a figyelmemet. 🙂

 110. gothmog — 2013-12-02 22:04 

Ez még kb. a magyarországi internet fiatalkorában történt, nem volt youtube, stb, de akkor már terjedt az alábbi kép. Bár meg nem tudnám mondani, mikor láttam először, nyilván csak véletlen egybeesés, de akkor is húzós ha emellé a cikk mellé tesszük. Mert amúgy egy vicces kép lenne.
http://gezenguz.com/wp-content/uploads/2013/11/uzenet1.jpg

 109. wintersturm — 2013-12-02 20:22 

Sziasztok,
Az nem lehet, hogy a titkosítás csak a rendőrök által elkövetett hibák fedezésére szolgál, a tettes személyétől függetlenül. Ahogy a könyvben is áll, amihez hozzányúltak azt elrontották. Miután prezentálták Tánczost, már csak a fedezzük a hátsónk stratégia miatt is ki kellett tartaniuk. Ez megmagyarázná a későbbi grafológus és újságíró veréseket, ha kiderül valami lehet, hogy sok akkori főrendőr bukja a jólfizető állást.
Hogy legyen tipp is:
Szerető és/vagy apa. Ha igaz hogy gyereket rendesen összeverték, ez erős felindulást feltételez. A szókimondó kiscsajok azért tudnak beszólogatni, a tettes bepöccen, jól összeveri aztán:
a; az összevert gyerek mondjuk nyöszörögni kezd, és a gyilkosban még mindig benne van az indulat, és felkapja a lakásban ott heverő (vagy nála lévő) kést
b; megijed mi lesz, ha kiderül és inkább megöli, hogy ne beszéljen a kislány. Bár ez elég hidegvérű, krimibe illő.
c; reflexből előkapja kést

Az egész gondolkodás alapja amúgy, hogy a kislány össze volt verve, erre nem emlékszem a könyvből, csak hogy valami szoborral leütötték, ami szintén a spontán jellegű gyilkosságra utal. Illetve ha voltak köröm alatti minták, akkor lehet olyan eset s hogy a kislány „támadt” először. Dulakodás közben a tettes felkapja a szobrot, és onnantól a fentiek összeverés nélkül. Ehhez az elképzeléshez jó volna tudni hogy fizikailag mekkora volt a kislány illetve esetleg a szerető. Egy 120cm magas kislány simán nekimehet egy 150cm magas nőnek, bár ha nagyon felkapja vizet akkor akárkinek.

 108. tiboru — 2013-12-02 20:12 

@holgazan:

Pintér azt tagadta (mert nem cáfolat volt…), hogy a büntetőeljárást titkosították volna, amúgy teljesen jogosan: a büntetőeljárást nem titkosították, csak az ezzel párhuzamosan folyó titkos információgyűjtést, ami (ahogy a neve is mutatja) titkos.

Azt, hogy (általánosságban) mi az a „szigorúan titkos”, „titkos”, „bizalmas”, „nem nyilvános”, „korlátozott terjesztésű”, annak pontosan utána lehet nézni jogszabályokban, elég nehéz lenne egy komment keretein belül kifejteni.

A minősített anyag mindenki előtt zárt marad, akinek nincs hozzáférése a titokhoz. Mivel mondjuk ezek általában védett objektumokban találhatók, s ott is páncélszekrényben, senki nem „próbálhat meg” csak úgy beléjük tekinteni. Aki pedig az azokban foglalt információkat olyanoknak adja át, akik nem jogosultak a titok megismerésére, az titoksértést követ el („visszaélés minősített adattal”, Btk. 265.§.) és szopni fog. Akár éveket.

 107. holgazan — 2013-12-02 19:18 

A titkosításról én is csak Blikk és társai szintű írásokban találkoztam (Lépoldné kapcsán), innen vette át a többi média. Az Országgyűlésben is feltették Pintérnek a kérdést, aki kategorikusan cáfolta a titkosítást (ami ugye nem perdöntő azért… )

http://www.alon.hu/vas-megyei-rendorseg-beperelte-tanczos-ugy-irasszakertojet

Engem inkább az érdekelne, hogy mit jelent jelen esetben az, hogy titkos? Ki előtt az? Hol ütközne a titkosítás szabta gátakba az, aki megpróbál betekinteni a „titkosított” anyagokba?

 106. tiboru — 2013-12-02 19:01 

@firmware:

Attól tartok, nem kósza mendemonda. Gyilkossági ügyekben (akárcsak más súlyos bűncselekmények esetén) MINDIG elrendelnek egy titkos nyomozást is a nyílt büntetőeljárás mellett. Megbízható forrásból tudom.

Ennek részletes szabályai nem nyilvánosak ugyan (egyelőre), de a Rendőrségi Törvény VII. fejezetét érdemes átolvasnia mindenkinek, aki a titkos információgyűjtés iránt érdeklődik.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99400034.TV

 105. firmware — 2013-12-02 17:57 

Biztosan az én figyelmemet kerülte el valami, de miért kezelik itt többen tényként az 50 éves titkosítást? Számomra ezidáig ez csak egy kósza mendemonda volt egy érintett, számomra nem túl meggyőző szereplő félmondatos kiszólásából indult. Van erre bármi bizonyíték?

 104. keba — 2013-12-02 14:18 

Véleményem szerint simán lehetett a Tánczos Gábor az elkövető, egy nem teljesen épp elméjű emberrel állunk szemben, a fejéről lerí, plusz mindenhol olvasni az anyja és a közte lévő kapcsolatról ami valljuk be nem túl egyszerű. Szóval Tánczos családi hátteréből, kapcsolataiból magáról az emberről simán feltételezhető, hogy a kislány beszól neki ez meg elvágja a torkát, nem muszáj szexuális indítéknak lenni, vannak impotens, és épp ezért dühös emberek, akik simán képesek egy hirtelen felindulásból ilyet tenni. Láttunk sok ilyet a filmekben

DE

Mindemellett a konteókat támasztja alá a rendőrségi mismásolás és az ügy titkosítása 50 évre. Ezt pszichopata gyilkosságoknál nem szokták megtenni.

ÉS

Valóban el tudok olyat is képzelni, hogy egy koncepciós perrel állunk szemben, ahol az ügy forgatókönyve előre megírott, a rendőrségi és bírósági színjáték előre megkonstruált és a szereplők előre kiválasztottak. Amit meg a „csatornákon” (sajtó, hivatalos tárgyalások, hivatalos jegyzőkönyvek, helyszíni szemlék, stb.)keresztül eljuttatnak a nagyérdeműnek az kamu.

VISZONT

Az üggyel kapcsolatosan a „valószerűtlenségi mozzanat” nézőpontjából vizsgálva (az az eset a legvalószínűbb ami ténylegesen a legvalószínűtlenebb) a vérvád is elképzelhető 🙂

 103. petiba — 2013-12-02 10:33 

@FilcTroll:

Igen, az apa is benne van a zsákban, de a kutakodók egyszer sem húzták ki a nevét. Úgy értem, az eddigi infóim szerint egyik oknyomozó (riporter, exrendőr stb.) sem futott rá erre a pályára, pedig igen sok eltitkolt, meghamisított nyomot felgöngyölítettek.Arról sem tudunk, hogy az apa feltűnt volna bárhol (akár megelőzőleg) rendőrségi, vagy politikusi körben, pedig vannak fotók szana meg szerte széjjel olyan bulikról, ahol politikusok, maffiózók vígan koccintgatnak, dumcsiznak egymással. Ahhoz képest viszont hogy egy noname kis senki lehet ő bármilyen bandában (azért az a lakótelepi kecó nem vall egy magasabb kápófejre) ahhoz képest viszont kőkeményen ment a rendőrségi, bírósági terelés. Nem tudom összeegyeztetni a nyomozás során elkövetett nyomhamisításokat, nem is beszélve a titkosításról, egy pitiáner méztolvajjal.
Ha az indítékot nézem, az ismeretek(?) birtokában csak az alábbiakat tudom elképzelni.(szigorúan abc sorrendben)
A – Bosszú.
B – Pszichiátriai rémtett.
C – Véletlen. (ez megköveteli valamelyik indokot a másik három közül, itt csak az áldozati szerep lett tévesen leosztva)
D – Vérvád.
(lehet két-két indíték párban is)

Az elkövető személyét tekintve az alábbiakat tudom elképzelni a bizonyítékhamisítások, titkosítások tekintetében
1 – Nagyon gazdag médiaszemélyiség, óriási „lehetőséggel” megvesztegetésre, és/vagy zsarolásra
2 – Politikus, vagy valamilyen magas rangú rendőr, katona, ügyész, bíró (gumitalp) stb. (lehet magyar is, vagy külföldi is)
3 – Valamelyik hatalmi ággal „összefonódott” maffiózó
4 – Egy OPNI-ból kiengedett, vagy oda való pszichopata
5 – Vérvád – zsidó(k)
(lehet több csoport tagja is az elkövető)

Ezekből most készülhetne egy príma mátrix 🙂 de nem.

A – irányulhat a *szülők ellen
*gyerek ellen
*lehet véletlen

B – amennyiben egy „sima, mezei bolond”, nem lenne titkosítás – ezt én kizárnám az indokok és az elkövetők közül egyaránt.

C – Itt az áldozat személyét félre kell tenni, mert csak az elkövető az érdekes, szegény gyermek más helyett halt meg.

D – Itt viszont pont az áldozat személye érdekes, miért pont ő lett a „kiválasztott”? Van-e valami „egyedi” a személyében, genetikájában? Van-e a környezetben (család, barátok, ismerősök között) (ortodox?) zsidó?

Folytathatnám vég nélkül, az alapvető bajom az, ami a Gyatlovnál is. Nem tudhatjuk, hogy azok az infók amelyek elvileg rendelkezésünkre állnak, mekkora igazságtartalommal rendelkeznek, és hogy mekkora az az infóhalmaz, ami titkosított.

Mivel a moszadot kipipálhatjuk 5/D okán, az ufókat se hagyjuk ki, lehet, hogy nekik volt szükségük a vérre.(persze itt se tudjuk, hogy mennyire, fiolányira, vagy sokra)

 102. FilcTroll — 2013-12-01 19:19 

@petiba: Politika+alvilág elég kézenfekvőnek tűnik. Apuka vszeg nem a mocsárban volt elakadva aznap, hanem a mézesbödönben. Nagyon komoly helyismeret kellene ahhoz, hogy ezt a szálat ki lehessen bogozni, ráadásul a gyilkos igen aktívan igyekszik azóta is elhallgattatni a kutakodókat. Bátor körmendiek, szevasztok.

 101. petiba — 2013-12-01 17:06 

@scala:

És vajon KI lehet a klimaxos szerető, vagy az édesapa, aki miatt (aki érdekében) a rendőrség képes bizonyítékokat hamisítani, a bíróság ártatlant leültetni, illetve milyen szerelmi bosszú, vagy alvilági üzenet lehet az, amit aztán ötven évre titkosítanak?

 100. scala — 2013-12-01 15:47 

@n1m1:
„Az én olvasatomban ennek inkább valamilyen fenyítés, büntetés jellege van. Valakinek köd ereszkedett az agyára, néhány percnyi blackout, egy dühroham.”

Egyetértek a leírtakkal!
Erre írom, hogy a) klimaxos téboly – a szerető
b) alvilági üzenet – 1. a téves áldozat, mert a vállalkozó gyerekét akarták 2. apa/kislány belekeveredett valamibe (külföldi ember iratai a lakásban), ami miatt üzentek, hogy nem kellene feszegetni

 99. scala — 2013-12-01 15:39 

@oberon:

Tánczos tálcán kínálta fel magát a nyomzóknak: teljesen egyetértek!

Van egy konteó a „téves áldozatról”. A vállalkozó, akinek hasonló korú gyereke van, és a szomszédos lépcsőházban lakik, a Zsade bisztró tulajdonosa – bár nyilván több érdekeltsége is van – ez a vállalkozó. Egyik itt dolgozó (a vállalkozó neje?, mert annak is hasonló korú a gyereke és ott lakik) biztatja Tánczos Gábort a tanúvallomás tételére! Az egyik linkelt cikk szerint legalábbis.

http://vasihazafi.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1545:a-tanczos-uegy-rejtelyes-reszletei-i&catid=2:vasi-aktak&Itemid=4

„A gyilkosság másnapján egy akkoriban 18 éves fiú, Tánczos Gábor ment be a körmendi Zsade bisztróba, ahol – mint akkoriban egész Körmenden és az országban is – természetesen a gyermekgyilkosság volt a téma.
(…)
„A rendőrök még forró nyomon dolgoznak, amikor Tánczos Gábor április másodikán bemegy az egyik körmendi bisztróba. Ott dolgozik egyik ismerőse, akivel korábban váltott már pár szót, köszönőviszonyban vannak. A hölgynek szintén tíz év körüli gyereke van, s abban a lépcsőházban lakik, ahol a gyilkosság történt. Gábor aggódva kérdezi: ugye nem az ő kislányát ölték meg? Az eladónő megnyugtatja, hogy nem. Erre Gábor elmondja: ő a gyilkosság körüli időben a környéken volt, sőt bent volt a lépcsőházban, amikor éppen barátjához ment. A nő azt tanácsolja, mondja el a rendőröknek amit tud, lehet, hogy segíthet a nyomozásban. A barátok nélküli, magányosan éldegélő, mindig kirekesztett fiúnak felcsillan a szeme. Nagyotmondásai miatt kevesen vannak, akik közel állnak hozzá. Ő pedig mindig is úgy állt a világhoz: majd meglátjátok, egyszer híres ember leszek, egy hős! Most itt a nagy lehetőség – gondolta! Koronatanú lehetek egy gyilkosságban! Mindig is nagy dobásra készült, olyat akart tenni, amiért felfigyelnek rá az emberek, irigykednek majd rá a srácok és a város legszebb lányai esedeznek kegyeiért. Mi más lehetne ez, mint az egész országot lázban tartó emberölés? A fiú meglát egy civil ruhás rendőrt, akit korábban csak látásból ismert, s odamegy hozzá. Elmondja: ott járt az előző napi gyilkosság helyszínén, s esetleg tud újabb információkat. A férfi felhívja a kapitányságot, ahol azt mondják neki: küldje be a szemtanút.

Gábor önként megy be késő délután a kapitányságra. Megvan az első tanú. Megkérik, működjön közre a gyilkos kézre kerítésében.”

Erről valami vélemény? Hogy a Zsade tulajdonost akarják figyelmeztetni? Ukránok pl.

 98. scala — 2013-12-01 15:26 

@fabo:
Fúj! 🙂

 97. scala — 2013-12-01 15:22 

@jukeey:
Pontosan arrafelé kutakodnék én is! (lásd kérdéseim a 95-ben)

 96. scala — 2013-12-01 15:20 

@goblin:

Amúgy a zsidó húsvát, a Pészáh is egy mozgó ünnep, nem? A keresztény az pl. a holdnaptárhoz igazodik.
Tehát az, hogy Tiszaeszláron a 19. század végén április 1-én ölték meg Solymosi Esztert, majd 1998-ban H. Zsófit is, így önmagában nem egy szenzációs bizonyíték…

 95. scala — 2013-12-01 12:03 

Sziasztok!
Az 54. kommentig tudtam most elolvasni, mivel nem találom csráját sem, ami nekem beugrott, teszem fel a kérdést.
Először pedig szeretnék csatlakozni a szakrális véráldozat teória teljes tévút csoporthoz! Nem érdekem jót mondani a zsidókról, azonban ebben az ügyben fals és szövevényes, széles tévútra terel bevonni őket a képbe.
Teljesen felesleges részletekbe menően rekonstruálni ebből a nézőpontból a gyilkosságot, szerintem.

Másodszor szeretném kérdezni Tiborut vagy aki bővebben utánaolvasott (a linkekre nem volt időm), hogy az apa szeretője, férjezett asszony volt-e illetve a volt férje nem katonai beosztásban volt-e. Körmenden van/volt egy laktanya, és nekem valahogy oda kötődik az eltussolás forrása. Írjátok, hogy az indíték is köthető, tanúja volt az apa vagy Zsófi valaminek.

Harmadik kérdésem, hogy hány éves az apa szeretője Zsófi halálakor, felmerült bennem, hogy a Szita Bence felbujtó nő és az ő klimaxos tébolya generálta szegény kisfiú kínzását, ásóval (!) megölését, nekem valami hasonló bekattanás ugrott be a hajszál és a köröm alatt talált vérmaradványok miatt, majd a hirtelen frizuraváltás kapcsán. Felindulásból megölte, akár olyan brutálisan is, ahogyan történt: váza, bicska, majd a férj, ex-férj segített eltussolni, mert a botrány MINDENKINEK rémesen kellemetlen lett volna.
Kérem az infókat. Thx!

 94. petiba — 2013-12-01 01:29 

@gigabursch:

Korrekt. (Sajnos) minden szavaddal egyet kell, hogy értsek.

Engem az allábiakról (de az ellenkezőjéről sem!) tudott semmi meggyőzni.
Három kulcskérdés a vér(mennyiség), a torokátvágás, és végül, de nem utolsóként az indok.
Magam sem állítom, hogy ez pészachra begyűjtött vér lett volna. DE. Az okot kizárni, meg lemarhaságozni – teljesen mindegy, kit, hogyan érint ez a lehetőség – nem lehet. Egy „sima kis gyilkosságnál” nem titkosítanak percig sem. Az tehát nyilvánvaló, hogy valami nagyon titkolni való az elkövető személye. Akinek a sündőrség kőkeményen falazott és falaz a mai napig, illetve még vagy ötven-nyolcvan évig. A vérvád, mint olyan, eléggé „közeli” forrás szerint sem tüntethető el a magyarázatok közül, lásd Ariel Toaff Véres Húsvét könyve. (amit komoly, halálos fenyegetések után „meggondolt”.)
Érdekesen ír az orosz zsidó, Israel Shamir is a kérdésről.
A közelmúltban pedig egy vérfagyasztó videót láttam, egy nő nyilatkozott arról, hogy gyermekkorában milyen áldozatbemutatásokon kellett részt vennie, saját szektás szülőit rituális gyilkossággal vádolta. Nem találtam még meg újra a vidit, de keresem.
Amúgy anno a környék cigánytelepeit is átfésülték a süngyerekek, mert „mediterrán jellegű” embert keresve, nekik a cigánytelep ugrott be. De ha ott kutakodnánk, az se lenne PC.
Azon a vonalon is el kell gondolkozni, amit itt felvetettek páran, hogy esetleg valamelyik szülő, vagy az állítólagos szerető lehetett a gyilkos. Nos, ezt nem lehet kizárni, de azt, hogy hármuk közül bármelyik miatt a rendőrség félrenyomoz, majd apa, anya, vagy vörös (?) szerető kedvéért hosszasan titkosít… Pont ez utóbbi miatt ki kell zárnunk az ő érintettségüket. Amúgy én sem értek az áldozati vér begyűjtéséhez, de a vérmennyiséggel is az a baj, hogy a gyerek korából, magasságából, súlyából (gondolom) elég pontosan meg lehet saccolni, hogy mennyi vérnek kellett lennie, és azt is, hogy kb. mennyi maradt a helyszínen. De mindezt hiába, ha nem tudjuk, ha a vérre volt szükség, akkor MENNYIRE?? Egy literre, félre, egy decire? Vagy esetleg egy fiola is elég? És ha erre a kérdésre nem tudjuk a választ, akkor sajnos a vérmennyiség kérdése sem igazán segít rátalálni a megoldásra. Én azért kőkeményen elvárnám, hogy azt a titkosítást oldják fel, de izibe. Akárkit is védenek, Berkowitzot, vagy valami meghibbant politikusgyereket, hatóságot lefizető maffiózót, vagy bárkit. Szerintem joga van megismerni a titkosított dolgokat Tánczosnak, a szülőknek, és bárkinek. Akárki és akármiért ölte is meg ezt a gyereket, nem tudok olyan „államérdeket” végiggondolni, amely miatt egy gyermekgyilkosság elkövetőjét államtitok védje.

 93. outatime — 2013-11-29 23:57 

@miamai:

hat lehet azert titkositottak mert valami nagy fejes lement „majd en megmutatom mi az a nyomozas” aztan jol elkurta, aki tudott rola az kapitany lett, aki meg nem tud rola az nem is tudja meg x evig.

siman elkepzelheto ez is.

 92. miamai — 2013-11-29 21:01 

@gigabursch:

Bocsánat, csak most vettem észre a válaszodat.

1. „Én tudok egy országot Európában, ahol jó rend van és nincs semmi rendőrség, ahol tökéletes biztosság mellett senkit sem háborgat a hatóság; és ami legfőbb, egy olyan hely, ami „extra ictum” esik: lőtávolon kívül.” (forrás: mek.oszk.hu)
Bizony ez már abban az időben is csak romantikus regényekben fordult elő…

2. Ma nekem, holnap neked 🙂

3. sok vs kevés vér: ld. itt:
25. tiboru — 2013-11-22 15:41

Többen kérdeztetek a vérről. Nos, én úgy tudom, hogy volt a helyszínen, nem is kevés.

———-

4. „Vajon miért titkosították?” – Hát ez az!!!
Valaki nagyon benne volt ebben az ügyben. Ha tudnánk, hogy miért pont Zsófi lett az áldozat, ha a barátnő nem hal meg közlekedési balesetben, ha az apa-anya-egyéb rokonság megszólalna ha… ha… ha…
így azonban csak maradnak rossz és még rosszabb legendák, álhírek, valamint a jó és még jobb konteók. Szerintem – már megint – itt lesz a jó megoldás valahol…

 91. korika — 2013-11-29 18:49 

Üdvözlet minden konteósnak….

Érdekes és egyben titokzatos. Sokat forgatott, sokszor megforgatott téma (sokan kotnyeleskedtek hülyeségekkel, legendákkal, dezinformálással), ami kicsit nehezíti a tisztán látást/vélemény alkotást.

Gratula tiboru a tied lehetne a kizárólagosság ez ügyben, és ez nem vitás. Mester munka, mester tollából…:-)))

De maradjunk a konteónál:
Több szempont alapján megközelíthető és több irányú értelmezés is elégtelen lehet a pontos cselekményi láncolat ismerete nélkül. (sajnos kapott egy ?szép? „több pecsétes, több évtizedes „psszzt”” az ügy bizonyos részletei, és a titok-gazda sem alszik nyugodtan!)

Viszont véleményt nem fogalmaznák, amíg a könyvet el nem olvasom.

Tehát a kommentem: FOLYT……… később…..

További szép napot…

 90. hagyma8 — 2013-11-29 11:11 

@tiboru: no ezt át is ugrottam. Akkor átolvasom. Viszont az interjúban tényleg mondtál valami hasonlót 🙂

 89. tiboru — 2013-11-29 09:30 

@hagyma8:

„Ami meglepő, hogy a Kulb Rádiós riportban, pontosan azt emlegette tiboru, hogy egy vérvádakról szóló konteón dolgozik, illetve nemsoká lesz.”

Nem pont ezt mondtam 🙂 Vérvád-konteó pedig már van:

https://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/03/a-vervad-konspiracio/

 88. hagyma8 — 2013-11-29 09:18 

Tegnap benéztem egy Alexandra könyvesboltba, mert különösen érdekelt ez a plusz konteó. És hogy tiboru mit ír róla.
„papszi” linkjeit elolvastam, és engem eléggé meggyőzött (ahogy a tiszaeszlári esettel kapcsolatban is megvan a véleményem).
Miközben kerestem a linket, láttam hogy itt azért vannak olyanban is kérdések, amik általában a „tények” részben szokott lenni. Pl valaki szerint nem volt vér, valaki szerint meg bőven volt. Ez azért elég fontos, és sajnos nem egyértelmű ahogy látom.

Tegnap csak fél percre olvastam bele a könyvbe, és ami zavart, hogy a vérvádas konteónak a végén azt írja tiboru, hogy „ezzel nem is szabad többet foglalkozni”. Kérdem én, miért? Igaz, hogy nem olvastam el hogy mi van a fejezet többi részében, de ahogy látom, itt is sokan e mellett a konteó mellett állnak ki. Engem pl érdekelne kicsit bővebben. Vagy azért nem szabad, mert valakiknek nem tetszene? 🙂 Mondjuk sok hasonlót írt már, nem hinném hogy ez lenne a baj. Másrészt meg az is egyértelmű, hogy nem „A Zsidók” csinálták, ha egyáltalán ők voltak, hanem egy szélsőséges zsidó csoport. Mint ahogy a cigánygyilkosságokat sem A magyarok követték el, hanem pár igazán szélsőséges magyar. ÉS itt nem a Jobbik szimpatizánsokra gondolok, mert azok nagy többsége is normális, csak az agresszívabbja nem. Ahogy a Gyurcsány-képet az ebédlőben tartó 80 éves mamikák sem, akik kimennek egy kicsit tüntetni, „kurvaorbánozni”, Orbán szobor fejeket rugdalni, természetesen a szolidaritás és demokrácia nevében.
Ami meglepő, hogy a Kulb Rádiós riportban, pontosan azt emlegette tiboru, hogy egy vérvádakról szóló konteón dolgozik, illetve nemsoká lesz. Ebbe a cikkbe szerintem ez is beleillene, egy kicsit bővebben. Külföldön több vérvád is beigazolódott úgy tudom, mégis a másik oldalról, azt mondják állandóan, hogy ez csak „mese”, meg hogy a mai világban nincsenek már ilyenek. ÉS, ha igen?

A könyvvel kapcsolatban azt jegyezném meg, hogy meg fogom venni legkésőbb karácsonyra. IGaz, hogy a konteókból szinte mindet olvastam itt a blogon, és tényleg nem tesz jót a könyvnek az, hogy alig vannak benne képek, amik valóban nagyon kellenének.
De szeretném, hogy ott legyen a polcon az összes könyv majd, és esténként egy-egy konteót elolvassak, újra felelevenítsek, az újabb kiegészítésekkel természetesen.
Azt is megjegyezném, hogy az Alexandrában a Lurdy házban, nem a kipakolt „újdonság”, meg az ilyen könyvszigetekre volt pakolva, hanem a történelem részlegen legfelül, fejmagasságban legelöl.
Ami egy jó hely szerintem, ha valaki tényleg történelmi könyvet keres, nem valami új szennyt.

 87. outatime — 2013-11-29 05:36 

valami nem stimmel.

a vervad az hulyeseg, ha nekem “friss ver” kene azt nem egy lakotelepen akarnam megszerezni, tuti. Bar meg ssem kerultem ilyen szituba. Mindenesetre az kihuzva.

Sherlock Holmes mondta: ha a logikus magyarazatok nem johetnek szoba akkor az illogikusokat kell atgondolni.

szerintem a kislany szerencsetlen meglatott valamit, amit neki nagyon nem kellett volna – lehet orakkal, napokkal azelott. Lehet elvitt haza valamit jatekbol ami masnak nagyon kellett? Azt nem lehet megtalalni egy szobaban ami sokkal elotte ott se volt. Lehet abban a lepcsohazban tortent akkor valami erdekes aminek szemtanuja lehetett.

Valami azt sugja a tamado ismerhette a kislanyt, de az nem Tanczos volt.

Az hogy a rendorseg munkajaban voltak hibak – hat kerem ez a magyar rendorseg, itt minden elofordulhat.

 86. firmware — 2013-11-27 19:14 

Tánczost bizonyítottság hiányában fel kellett volna menteni a gyilkosság vádja alól és ezzel egyidőben elrendelni a kényszergyógykezelését.
Ehelyett gyilkost csináltak belőle, aki lehet, hogy előbb-utóbb gyilkolni is fog. És lehet, hogy nem először.

 85. zizzi — 2013-11-26 20:47 

@gigabursch:
82. gigabursch — 2013-11-25 14:27

Koszi szepen, kepben vagyok ;). Nem ugy gondoltam, ahogy szerinted gondoltam ;), hanem nyilvan az o testet soha nem talaltak meg, csak egy, a ruhaiba oltoztetett MASIK noi testet halasztak ki honapokkal kesobb.
Ami igencsak figyelemremelto….

 84. pakesz — 2013-11-25 15:28 

Balaton Balázs oknyomozó újságíró irt egy kis könyvet az esetről, Tánczos dosszié- kérdések könyve címmel, meggyőződése szerint ártatlanul itélték el a srácot. Ja, aztán 99-ben kapott egy jó kis verést Ő is, hogy maradjon már nyugton.
Mi folyik itt?

 83. n1m1 — 2013-11-25 15:13 

Személy szerint én emlékszem a halottszemléről készült rendőrségi videóra. Talán egy vágott néhány perc volt, amit az akkori Kékfény, ami akkor Juszt vezetésével Kriminális néven futott bemutatott.Az MTV archívumában meg kell lennie.Még arra is emlékszem, hogy úgy zárul a felvétel, hogy a kamerát kezelő ráfókuszált a kislány kezében lévő hosszú hajszálra és utána elhomályosul a kamera és így ér véget a felvétel.Emlékeim szerint a pornólapok szintén feltűntek a felvételen, talán valamilyen asztalon voltak néhány pillanatra de jól látszódtak, azt hiszem ÖKM-ek voltak.
Valaki erősítsen meg, hogy látta ezt videót.

 82. gigabursch — 2013-11-25 14:27 

@miamai:
Hogy én is egy klasszikus idézzek (sajnos nem megy szó szerint).
„…A lányt olyan országba visszük, ahol nincs rendőrség, mégis rend van…”
(Jókai Mór: A névtelen vár.)
Tehát az alkalmatlan/feladatát nem ellátó/stb rendőrség és csatolt részei évente 300 mrd FT-ba kerülnek. S akkor még nem beszélek a fölösleges programokról.

80. miamai
Neked. Nekem nem.

Hogy honnan tudjuk, azt nem tudom. De hogy honnan valószínűsíthető? Az, hogy – egyes írások alapján – gyakorlatilag nem volt vér a lakásban.

Megmondom neked őszintén, bár már voltam párszor disznóvágáson nem tudom megkülönböztetni azt az eret és sebet amit még éltében vágtak meg attól, amit (friss) holtában.

Tehát az ismert adatok kérdése.
Mit ismerünk és mit titkolnak 50 évre?
Mert amit titkolnak, ott lehetne sokmindent keresni.
Vajon miért titkosították?
Hogy az ismert adatokkal lehessen manipulálni.

79. zizzi
Az a test egyértelműen nem volt Solymosi Eszteré, amire Te gondolsz.
Viszont pár link – bár inkább a Vérvád konteóben lenne a helye.
Az, hogy ez mind kurucos, ne zavarjon, ugyanis összefogott, összeszedett írások és mint linkcsokrot, innen volt egyszerű megkeresni.
http://kuruc.info/r/9/38166/
http://kuruc.info/r/9/38401/
http://kuruc.info/r/9/76453/
http://kuruc.info/r/9/76684/
http://kuruc.info/r/9/77090/
http://kuruc.info/r/7/94297/
http://kuruc.info/r/7/94541/
http://kuruc.info/r/9/95133/ – külön felhívom erre a figyelmet.
S hogy visszakanyarodjunk az eredeti témához
http://kuruc.info/r/39/14186/
http://kuruc.info/r/26/14705/

 81. miamai — 2013-11-25 13:49 

@gigabursch: Még valami, csak hogy ne legyen már ennyire komor ez az amúgyis szürke nap:
„…a rendőrség maximálisan használhatatlan arra, hogy az eredeti feladatát ellássa…. Rendet őrizni nem tud,…”
Ha az ilyen ügyek megelőzésére vetítem, akkor egy klasszikust tudok idézni: Nem lehet minden őrült(vagy bérgyilkos) gondolatai mellé rendőrt állítani.

Őrültek (gonoszok) mindig voltak, és attól tartok, lesznek is.

 80. miamai — 2013-11-25 13:43 

@gigabursch:

Honnan tudjuk, hogy először “lecsapolták”, majd UTÁNA vágták el a nyakát?
—-
Bár ezekben a dolgokban nem vagyok annyira járatos, csak gondolkozom…: Ha valóban rituális gyilkosság lenne, akkor a kislánynak valamiféle „beavatáson” kellett keresztül esnie, nem? Vagy ő is ortodox zsidó volt? Ha nem, akkor „tisztátalan”, így nem használhatták volna fel szakrális cselekményhez?

Számomra az egyik elsődleges kérdés: miért pont ő?
1.) véletlenszerű kiválasztás alapján
2.) a gyilkos előre kinézte magának
Az ismert adatok alapján ez utóbbi látszik valószínűbbnek, és akkor az ismerősök körében kellene keresgélni…

 79. zizzi — 2013-11-25 13:42 

@gigabursch:
78.
Csak egy kis hozzaszolni valom van: en bizony ugy tudom, hogy Solymosi Esztert SOHA nem talaltak meg…
Megtalaltak par honappal kesobb, a ruhaiba oltoztetve egy 20 ev koruli, mas hajszinu vizihullat.

 78. gigabursch — 2013-11-25 11:52 

@miamai:
Ezt dolgozta fel Passuth László a Sárkányfog c. regényében.


Amúgy a vérvád kérdéshez (bérkommentelők külön kedvéért)*:
Az, hogy valakit „lecsapolnak” és UTÁNA átvágják a nyakát fültől-fülig nem egy bonyolult művelet.
Solymosi Esztert sem akárhogy találták meg.
S függetlenül a bírósági döntéstől, meg annak hátterétől az, hogy Eszter nem rituális áldozat volt nekem senki nem magyarázza meg. Pont.
Lehet vitatni, ellenkezni, lehülyézni, attól még a véleményem ebben a kérdésben adott. Pont. Ahogy Eva Rezesovát is betenném büntetése idejére Vácra az életfogytosok közé. Csak hat évre. 7/24-be. De ez csak egy vélemény.

Tánczos Gábort az elejétől fogva szintén áldozatnak éreztem, akit odalöktek. Koncnak.
Zsófika tragédiája meg a „nem zörög a haraszt” kategóriába tartozik.
Akkor is, ha emiatt a létező összes dobált jelzőt megkapom.
Ugyanis a rendőrség maximálisan használhatatlan arra, hogy az eredeti feladatát ellássa. Aki mégis megteszi, az hogy-hogynem mind öngyilkos lesz, vagy történik valami. Hányan lettek az olajügyben „öngyilkosok”?
S az volt mindig is.
Itt addig volt rend, amíg nem volt rendőrség.
Rendőrségünk sosem volt alkalmasabb, mint a Tűzőrséggé vedlett egykori Tűzoltóság a 476°F c. regényben.
Rendet őrizni nem tud, de nem is érzem, hogy akarna.
Csak látszat rendet.

Továbbá:
Az, ha már kinéztek valaki(ke)t áldozatnak, vajon mennyi ideig tart megoldani, megszervezni, hogy anya itt, apa ott.
Esetleg apát olyan feladatra, cselekedetre „bevinni”, hogy örökre marja magát a „miért?” hegyek miatt, ugyanakkor sohase vallhassa be tetteit, felelősségét (amiért nem volt otthon), mert a zsarolás terhe örökre rábélyegződik.

_______
*az, aki nem bérkommentelő, csak nem ért velem egyet, az ne vegye ezt magára. Az ő véleményüket tiszteletben tartom, legfeljebb nem értek egyet. De azok, akik jönnek, elmondanak bárkit bárminek, majd eltűnnek mint a kámfor, nos azok tehetnek egy szívességet…

 77. miamai — 2013-11-24 21:40 

@tiboru:

Szegény Tánczos, akkor egy életre viselnie kell egy bizonytalan (kis eufémizmus…) ítélet következményeit!?
A móri mészárlásnál is egy korábbi betonbiztosnak kikiáltott vádból lett semmi, miután előkerültek a tényleges elkövetők. Igaz, ott valami egész más ügyben fogtak el valakit, aki azután bevallotta a bank ügyet is. Szóval ott sem a rendőrség kiváló utómunkálatai következtében cserélődtek le a vádlottak.

Nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy Tánczost egyszerűen behúzták (beleverték?) a csőbe – nem lehetett nehéz – majd jól otthagyták. És ez így volt kényelmes minden szereplőnek, rajtakívül. Ő pedig senkit sem érdekelt.

Node most? Azért van mozgolódás!

 76. zizzi — 2013-11-24 20:13 

@tiboru:
75.

kiállít egy bizonyítványt magáról, amiben de jure ez áll: hülye vagyok, nem értek a szakmámhoz.
El tudod te ezt képzelni Magyarországon?

Hahaha….

Mi az hogy! Nagyon is! 😉

kapasbol:

lasd a bankigazgatot, aki kijelenti, fogalma sincs, mit irt ala, hiszen szegenynek annyi alairnivaloja van naponta…

vagy egyik exME-t, aki kijelenti egy liba-ugyben, hogy „nem ertettunk hozza”

vagy felmento itelet egy ugyben, ahol szegeny sukoroi lakos „nem ismerte a vonatkozo torvenyt” valamint „nem beszel magyarul”….

hadd ne folytassam ;), ez ma Magyarorszagon bizony ervenyes hivatkozasi alap a felmenteshez. Szomoru…

stb,

 75. tiboru — 2013-11-24 19:04 

@miamai:

Egy olyan ügyet, ahol az „elkövető” már le is ülte a büntetését? Hát ha azt mondom, hogy megalapozott gyanú, keveset mondok…

Meg aztán gondold csak át: egy ilyen ügyújrafelvétel gyakorlatilag azt jelentené, hogy a hatóság (a rendőrségtől az ügyészségen át a komplett bírósági rendszerig) kiállít egy bizonyítványt magáról, amiben de jure ez áll: hülye vagyok, nem értek a szakmámhoz.

El tudod te ezt képzelni Magyarországon?

 74. miamai — 2013-11-24 13:46 

Mi kell ahhoz, hogy egy lezárt ügyet újból felvegyen a rendőrség/bíróság? Szakértelem nélküli kérdés, de valóban érdekel.

 73. abigel — 2013-11-24 08:40 

A grafológiával is az a baj, hogy sok a kontár-grafológus,aki hiteltelenné teszi az igazi profikat.
Én igazi tudománynak tartom. 15-20 év tanulás kell hozzá, hogy valaki grafológusnak mondhassa magát.Kevés ilyen van, de van.

 72. ishadesu — 2013-11-23 23:41 

@miamai: Alapvetően nincs nekem a grafológiával magával semmi bajom, el tudom képzelni, hogy bizonyos dolgokat meg lehet állapítani az emberről az írása alapján, na de azt, hogy tüszős mandulagyulladása van, azt azért egy kicsit kétlem. Meg azt is, hogy egy darab aláírásból messzemenő következtetéseket lehetne levonni. Amennyire tudom, a grafológiában számít sok olyan tényező is, amihez minimum pár sort le kell írni, hogy az írás elemezhető legyen (sorközök, margók, satöbbi). De lehet, hogy csak én vagyok túl korlátolt, és van akinek mégis megy mindez egyetlen szignóból.

 71. tiboru — 2013-11-23 23:32 

@miamai:

A grafológusokban nem nagyon hittem mindaddig, amíg nem találkoztam olyan szakvéleményekkel, amelyek olvastán felállt a hátamon a szőr, mert olyan találóak voltak…

 70. miamai — 2013-11-23 23:30 

@tiboru: Hát igen, furcsa is, ha komolytalannak, súlytalannak tekintették a grafológust, akkor vajon mi oka lehetett a megveretésének? Arról nem szól a fáma, hogy a pénztárcáját akarták volna elrabolni…

Az édesanyáról csupán egy fél mondatot találtam a könyvben, de lehet, hogy figyelmetlenül olvastam. Igaz, annyira szörnyű, hogy bizonyos részeket csak úgy nagyjából, két-három sorokat átugorva olvastam…

 69. miamai — 2013-11-23 23:22 

@ishadesu: Köszönöm a linket! Úgy 25 évvel ezelőtt olvastam egy érdekes könyvet a történeti grafológiáról a cikkben is említett Rákosné Ács Klárától. Ebben ír az egyik erdélyi fejedelemről (talán Báthory Zsigmond???, elő kéne horgászni valahonnan a könyvet 🙂 ), szóval ez a fejedelem sikeres politikus és hadvezér volt mindaddig, amíg házasságot nem kötött. Onnantól fogva egy bábbá változott, le is kellett mondania. Rákosné Ács Klára az írásából megállapította, hogy impotens volt. Mindezt olyan középkori oklevelekből, aláírásokból, amelyekről nem tudta, hogy kitől származnak. A „hír” egyébként igaz volt, a történészek tudták is ezt a fejedelemről, csak bizonyosságot akartak szerezni, hogy nem valami más politikai oka volt-e a lemondatásának.
Szóval, valóban érdekes tudomány ez a grafológia, kár hogy csak keveset tudunk róla. Mondjuk egy-két apró tulajdonságot még én is könnyen felfedezek egy íráson, de ilyen pszichológiai mélységbe azért nem tudnék menni…

 68. tiboru — 2013-11-23 23:11 

@miamai:

És Lépoldnéval kapcsolatban ott az a másik (minimum furcsa) eset, amikor az egyik bírósági meghallgatása után (amikor kijelenti, hogy szerinte nem Tánczos a gyilkos) ismeretlenek megtámadják és csontját törik.

 67. tiboru — 2013-11-23 23:08 

@miamai:

Az anyával kapcsolatos válaszok egy része benne van a könyvbéli cikkben 🙂 Teljesen biztos alibije van arra a napra, éppen akkor Finnországban tartózkodott.

 66. miamai — 2013-11-23 22:57 

@mikkamakka86: Az „a másik”, aki „szimpla közlekedési balesetben” halt meg kb. 20 évesen, nem más, mint Zsófi barátnője, akinek a gyilkosság előtt megmutatta az őt követő embert (embereket?)
Valóban „szimpla közlekedési baleset” volt?

 65. ishadesu — 2013-11-23 22:02 

@miamai: „A kislány, Zsófi édesanyjáról csak annyit tudunk, hogy külföldön volt. Hol? Miért?”
A kurucinfós zsidó-konteóban azt írják, hogy tanárnő volt, és épp Finnországban volt a gyilkosság idején a fiával (vmilyen rendezvényen képviselték a gimnáziumukat)

A grafológushoz csak annyit, hogy olvasgattam/nézegettem vele készült interjúkat, ahol azért voltak bizarr megjegyzései a tisztelt szakértő asszonynak, és ami alapján nekem az a benyomásom, hogy Lépoldnét inkább alkalmazták amolyan látóként, mintsem grafológusként. (A hölgy -elmondása szerint- kislánykorában ébredt rá veleszületett tehetségére, nevezetesen, hogy pusztán egy aláírás alapján sok mindent meg tud mondani az illetőről. Pl. keresztanyja egy leveléből első blikkre megmondta, hogy a tantinak tüszős mandulagyulladása van…) Na, az ilyesmi nálam kiveri a biztosítékot.

http://alfahir.hu/otven_evre_titkositva_hogy_ki_olt_tanczos_helyett_kormenden-20120913

 64. mikkamakka86 — 2013-11-23 21:54 

hm… Érdekes ezt újra olvasni… Mint helybéli, mint úgy, hogy ismerek mindkét családból embereket… 400 méterre laktam az eset helyszínétől…

Tuti, hogy nem a Gábor volt az elkövető.. Idősebb fejjel visszaolvastam az akkori cikkeket. Döbbenetes nyomás volt akkoriban a rendőrségen. Eredményt kellett produkálni, bármi áron, és meglett az eredmény.

Amúgy meg az mennyire életszerű, hogy valakinek elvágják a torkát, akkor a vér nem spricceli össze az elkövetőt.

Másrészt az hogy lehet, hogy amikor a kihívták az ügyeletes orvost (orvosnőt, aki a látottak hatására elég rendesen elkezdett újra inni egy időben) tiszta vér minden, de mire kiérnek a rendőrök, arra minden tiszta.. Hihető..

Az meg milyen érdekes, amit bizony tanuk vallottak…

Városi szóbeszéd volt, hogy találtak egy hosszú vörös hajszálat a lány mellett… Erről sem sokat lehetett hallani később.

http://www.borsonline.hu/20130210_sorra_halnak_tanczos_gabor_koronatanui -> Baromságok tömkelege, a vállalkozó (ismerős) gyors lefolyású hasnyálmirigy-gyulladás áldozata lett. A másik meg szimpla közlekedési baleset volt

 63. miamai — 2013-11-23 21:08 

A Lépoldné részhez még ennyit:
Ezek szerint a szakértő kapott egy írásmintát, ami szerinte egyértelműen gyilkostól származik.
a) bármilyen gyilkostól
b) valakitől, aki ebben az ügyben érintett, de nem gyanúsították meg a gyilkossággal.

Vajon kié lehetett az a második írásminta?

Ki a magánnyomozó és kinek a felhatalmazására nyomoz?

 62. miamai — 2013-11-23 20:57 

Egy több mint egy évvel ezelőtti cikk a NOL-ról. http://nol.hu/belfold/megsem_tanczos_gabor_a_kormendi_gyerekgyilkos_
Az utolsó bekezdés olyat is ír, amit eddig még sehol nem olvastam:
idézet kezdődik: A Vas megyei rendőrség közlése szerint ők nem Lépoldnét, hanem egy másik grafológust rendeltek ki az ügyben szakértőként. Lépoldnét az ORFK kérte fel, egy gépelt oldal terjedelmű szakvéleménye a bűnügyi aktában megtalálható volt az eljárás lezárultáig, így azt a védelem megismerhette…

Lépoldné Tánczos kézírásának tanulmányozása alapján egyébként a következőket írta szakvéleményében:
„A szöveg tartalmával egyébként nem azonosult az író személy. Olyan, mint aki egy elkövetett bűncselekményre félrevezető magyarázatot tett, vagy tenne. Tudatos, következetes, jól betanult előre. Felkészült a kihallgatásra, amelyből győztesként szeretne kivonulni. Nyereséget remél, azonban erős a félelme, hogy kiderül az igazság. Nem mondható vezéregyéniségnek, inkább könnyen befolyásolható. Félelme azért is erős, mert az őt felbujtó személyre úgy gondol, mint aki jó kapcsolatokkal rendelkezik, ezért vesztes csak ő lehet. Az erőfölény fizikai és szellemi értelemben is a felbujtó javára értendő. A fent leírtak alapján feltehetőleg ragaszkodik félelemből az eredeti vallomásához”.

Ez az a szakvélemény – állítja a rendőrség –, amelyet ma már sokan úgy aposztrofálnak, hogy LÉPOLDNÉ már akkor megmondta: nem Tánczos a körmendi gyermekgyilkos. A NOL megkeresésére, hogy ha valóban tudja, ki a gyilkos, árulja el, a szakértő úgy pontosította az Újbuda tv-ben tett nyilatkozatát, hogy AZ ÜGYBEN FOLYTATOTT (MAGÁN)NYOMOZÁS SORÁN KAPOTT EGY OLYAN ÍRÁSMINTÁT, AMELY BIZONYOSAN GYILKOSTÓL SZÁRMAZIK. NEM „A GYILKOSTÓL”, TEHÁT NEM BIZTOS, HOGY H. ZSÓFI – ÚGYMOND – VALÓDI GYILKOSÁTÓL, DE AZ SZERINTE BIZTOS, HOGY EGY OLYAN VALAKITŐL, AKI MÁR ÖLT EMBERT. (kiemelés tőlem: MiaMai)

A rendőrségnek ez azonban kevés ahhoz, hogy a jogilag lezárt ügyet újra elővegye. Talán majd egy hónap múlva, ha a magánnyomozó ígéretéhez híven felmutat valamit…– idézet vége

———–
A vérvád kérdéséhez:
Alaphelyzetben (a törvény szerint) zsidó vallási alapon nem ölhet embert. Egyetlen kivétel van: az „átokesküvel” az Istennek véglegesen felajánlott (odaszentelt) ember. Ezt nem lehet visszavonni (ld. Mózes III. vagy Leviták könyve 27: 28,29). Ennek alapján vállalta Jézus is a kereszthalált.

Feltételezhető egy ultraortodox zsidőról, hogy pont ezt a törvényt ne tartsa be, amikor egyébként mindent a vallása előírásainak übertúlzott megtartása alá rendel?!
Amúgy itt a konteóblogon is van egy jó kis Vérvádkonteó, érdemes újra elolvasni.
https://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/03/a-vervad-konspiracio/
——–

Még valami:
A kislány, Zsófi édesanyjáról csak annyit tudunk, hogy külföldön volt. Hol? Miért? Mikor jött haza? Honnan tudta meg, mi történt?
Elég rémes ez a történet, de nekem egy még rémesebb is eszembe jutott: Mi van, ha az édesanya „bekattant” (drog, ital, idegkimerültség a férj külső kapcsolata miatt stb.), megöli a kislányt. Felfordulás, vérfürdő, majd hazajön a férj és meglátja, mi történt. Eltünteti az asszonyt valami rokonnál, hazamegy, valamennyire elrendezi a helyszínt, majd hívja a rendőrséget. Két nap múlva a rendőrségtől visszakapott kulccsal és az asszonnyal hazamennek, kitakarítanak, összecsavarják a szőnyeget stb.stb.
A rendőrség pedig örül az önként jelentkező szemtanúnak, Tánczos Gábornak. Innentől pedig már ismerjük a történteket. Az apa esetleg még személyes kapcsolataival és néhány őz-szarvas-muflon ajándékkal még „besegít” a nyomozásba…

 61. n1m1 — 2013-11-23 18:43 

A kislány testén 23 ütésnyomot találtak.
Az én olvasatomban ennek inkább valamilyen fenyítés, büntetés jellege van. Valakinek köd ereszkedett az agyára, néhány percnyi blackout, egy dühroham.
Egy profi vagy legyen csak egy átlagos felnőtt, aki felkészült és óriási hendikeppel indul a célpontja pedig egy kislány(vére)az nem ütlegel perceken keresztül egy kislányt vagy nagyon valószínűtlennek tartom.

 60. oberon — 2013-11-23 15:37 

Vérvád: Elég bizarr, de ahogyan néha vélekednek a goj-okról, fundamentalista zsidóktól számomra is elképzelhető. Az, hogy ez pont Körmenden történik, Magyarországon, még talán az is. Viszont az, hogy a kivéreztetést 1!! ember végezte csak el, ráadásul elég profin, mivel miközben tartotta ( milyen testhelyzetek lehetségesek ilyenkor?)az akkor elméletileg eszméletlen testet, gondosan ügyelt arra is, hogy minél több vérhez jusson. Ez már kicsit nehezen elképzelhető. Ha ezt megtette mégis, a kabátjába rejthette a vért, mondjuk egy vértasakba. Ha így történt, hol van például egy edény vagy bármi, amibe előtte leengedte? Ilyen esetben mindenképpen elsőre egy széles szájú dologra kellene gondolni, már csak a vágás terjedelméből kifolyólag is. Elmosogatta volna azt is? Ez is nehezen hihető. Felmerülhet, hogy akkor többen voltak, azonban a többiek hol és mikor távozhattak az épületből? Esetleg kivárva, külön-külön léphettek le? Őket miért nem látták?
Ahogy tudjuk a napra pontosan 116 ével korábbi esetből, ott is többen végezték a rituálét, ahogyan a srác vallomásából később kiderült.
Nem tartom kizártnak a vérvádat, de számomra érthetetlen, hogy egy objektíve necces áldozatot néztek ki, mivel a tömbház a városban elég forgalmas hely mondjuk egy kertvároshoz vagy 1 faluhoz képest. 19-re lapot húzásnak tűnik, hogy pont egy ilyen helyen élő kislányt szemelnek ki, kockáztatva, hogy bárkibe belefuthatnak a lépcsőházban vagy a szomszéd hallja meg a dulakodást.

OFF/
A Breaking Bad sorozatban a ’’ Dead Freight’’ című epizódban a szereplők miután sikeresen végrehajtottak egy tervezett vonatrablást, a nagy örömködés közepette feltűnik 1 kisrác, aki éppen arra motorozott a sivatagban. Rövid hezitálás után int a társaságnak, az egyik tagja vissza is int, majd lelövi a fiút, akinek a hulláját biztos úton el is tüntetik. A szülők kereshetik, soha sem fogják megtudni, mi történt és hol van a gyerekük…
Szerintem bármennyire is zord, a valóság is ugyanez. Két hasonló esemény találkozik, aminek mindig tragédia és örök tanácstalanság a következménye a hozzátartozók részéről.
/ON

Tánczos Gábort nem tartom bűnösnek, inkább ahogy fel is merült pár helyen, két gyerek tragédiájáról van szó, Zsófiéról és Gáboréról.
Én azt mondanám, hogy a kislány rosszkor lehetett rossz helyen és ezért kellett meghalnia.
Valószínű, hogy olyan dolgot láthatott, ami megkövetelte ezt az elintézési módot. Ez felveti a kapcsolatot magasabb szintekkel is, amit a rendőrségi nyomozás mikéntje is sajnos alátámasztani látszik. Tánczos Gábor pedig lehetséges, hogy tálcán kínálta fel magát, mikor önszántából segítséget akart nyújtani a nyomozóknak, miután értesült az esetről.
Számomra előre eltervezett gyilkosságnak tűnik, ahol is már a lakásban várhatta a gyilkos a kislányt, esetleg némiképpen előkészítette a helyszínt, (például egy leterített fólia) és csak később került az áldozat a kanapéra. Majd miután végzett, sietősen távozott nem bajlódva semmivel, mivel tudta a ’’takarítás’’ nem az ő feladata…

Lényegét tekintve lényegtelen, hogy melyik verzió történt meg. Maga a történet megtörténte a legelszomorítóbb. Emellett még az is, hogy Tánczos Gábor elítélése óta a legtöbb felhozott bizonyíték megdőlt, mégsem változott semmi. Ha ártatlanul tölti le az éveket, ami alatt megtörni látszik, akkor egy görbe tükröt állít a világunk elé.

 59. fabo — 2013-11-23 13:12 

@sempronius89:
Köszönöm, pont erről beszéltem. Egy szóval nem írtam, hogy szerintem vérvád volt, de máris bekerültem én is a kategóriába.
A vallási meggyőződésre írtam egy példát, és rákérdeztem egy jelenségre.
Te tényként leírod, hogy a józan ész kizárja. Még egyszer mondom, egy blogon, ahol Antarktisz, föld alatt élő nácik, UFOk is témák, de te tényként leírod, hogy ezt a józan ész kizárja.
Mellesleg szerintem azt is kizárja a józan ész, hogy a rabbi körülmetélés után a szájával szívja el a vért:
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2304793/Two-babies-stricken-HERPES-ritual-oral-blood-sucking-circumcision-New-York-City.html
http://edition.cnn.com/2013/04/07/health/new-york-neonatal-herpes/
http://www.jewishpress.com/news/113901/2013/04/03/
És a végére: még mindig nem írtam egy szóval sem, hogy zsidók gyilkolták meg rituálisan.

 58. sempronius89 — 2013-11-23 12:49 

@fabo:
Nem faszság a vérvád csak a józan ész és az alapvető anatómia ismeretek zárják, ki de te is ” vallásos vagy” úgy látom szóval fölösleges a témát tovább boncolgatni.

 57. fabo — 2013-11-23 12:38 

@goblin:
Miért hisznek benne? Mert vallás. Sok focista keresztet vet, mielőtt pályára, lép, és elbukja a meccset, a következőn akkor is keresztet fog vetni. De szerintem vallási meggyőződésre akárki mondhat ezer példát.

Miért van az, hogy amint előjön a vérvád, akkor viszont össztűz zúdul rá, és vagy hülye aki ebben hisz, vagy csak gyűlöletet akar kelteni? Miért van, hogy bármelyik más vallásról nyugodtan le lehet írni akármi elméletet, az jó úgy, csak róluk nem? Most mondjam azt, hogy haszbara ?
Furcsállom, hogy pont ezen a blogon, ahol jóformán szó szerint minden előkerült mint téma, erre mégis élből rávágja a többség, hogy ez f@szság? Ha hinnék az összeesküvés-elméletekben, azt gondolnám, tényleg vannak fizetett kommentelők, akik ilyenkor visszaállítják a világ rendét a tudatlanokkal és antiszemitákkal szemben. Mert ez viszont elég sok helyen látható.

 56. abigel — 2013-11-23 12:23 

@igazitrebics: igen 😉

 55. jukeey — 2013-11-23 12:20 

A máshol való megölés mindenképp ugrott, a harmadik emeletre kellett volna vérmentesen felhurcolni egy hullát úgy, hogy eléggé vérzett ahhoz, hogy a helyszínen még félméteres vértócsa keletkezzen (meg idő se lett volna rá). De vértől függetlenül is egyértelmű hogy a megtalálás helyszínén történt a tett: pl az ott levő cserépfigurával való fejbevágás, a helyiségben szétrepült cserép és hajcsatmaradványok.

Még talán az újabb őrületekre (pl „ezó”) jellemző lehet hogy haladnak a korral, de a régebbiek esetén inkább az ősibbre törekvő irányzatok hajlamosak hentelni, ők viszont különösképp ragaszkodnak az eredeti formulákhoz. Nem hangzik reálisan hogy sebtiben rárontanak valakire délután egy „társas” ház harmadik emeletén, vesznek tőle egy fél deci vért (classic gyilkos, bár csak harmadjára sikerült nyakelvágással), majd rohannak a szertartásra amíg friss, vagy modern módszerekkel tartósítják és esetleg több alkalomra is beosztják. De bármilyen rituális indíték (legyen bár ősi vagy „neo” szar) és vérfelhasználási módszer esetén sokkal valószínűbb hogy az áldozat szőrén-szálán eltűnt volna, ennél nyugisabb helyszínről, és mindent megteszek azért, hogy elő se kerüljön.

Nincs „igazi” indíték, de ez elég sok többszörös gyilkosságról is elmondható, ahol semmilyen kétség nem merült fel a végül kézre került elkövető bűnösségével kapcsolatban. Ha nem a nagyfejű a tettes, akkor a hozzátartozók háza táján kéne inkább szétnézni, szokatlanul kevés infó van róluk, feltűnően gyorsan lerázták és hatékonyan távoltartják a sajtó vérebeit is. Nem feltétlenül olyasmire gondolok hogy köztük is lehet a tettes, hanem pl mély kakában kotorászott és nagyon rosszfiúk üres szócséplés helyett picit nyomósabb formában akartak a lelkére beszélni, megbüntetni, példát statuálni.

 54. igazitrebics — 2013-11-23 12:12 

@abigel:
Miazhogy, nagyonis!! 🙂
Fokozom: egy orbitális baromság!!!!

 53. abigel — 2013-11-23 11:28 

@goblin: egyetértek, a szakrális vonal egy nagy baromság.

 52. goblin — 2013-11-23 11:25 

Na nem a gyilkossághoz jó-e a száraz, hanem a rituáléhoz, vagy mihez, fogalmam sincs.
De hagyjuk is ezt…
Ezt a verziót zárom ki én, meg azt is, hogy Gábor volt….
Még 16 éves voltam, amikor ez történt, emlékszem, ahogy mondták be a tévében, én meg felkaptam a fejem, mert rengeteg rokonom körmendi vagy szombathelyi. Később nagyon lesokkolt, hogy van beismerő vallomás… Valamiért egyáltalán nem hagyott ez a sztori azóta sem nyugodni, nagyon felkavar az egész, évről évre eszembe jut, akkor utánaolvasok minden új hírnek, ha van, ami elérhető számomra a témában, aztán pár hétig kattogok rajta, majd mivel úgysem tudom meg az igazságot, lassan megfeledkezem róla, de fél-egy éven belül tuti megint rámtör. Csak annyi a szélsőséges gyűlöletkeltő írás a témában, hogy nagyon nehéz tájékozódni, meg úgy alapból az élettől is elveszi az ember kedvét az a sok mocsok, amit találni ezzel kapcsolatban.
Valamiért mindig is ártatlannak képzeltem Gábort. Aztán már párszor pár pillanatig megfordult a fejemben, hogy mi van, ha mégis, hasonló gondolatok mentén, mint amit sempronius89 is írt az 50. komment második felében.
Nagyon erősen kívánom, hogyha valóban ártatlan(én ebben hiszek), ez a fiú, akkor kapja meg az igazát, iszonyat ez az egész: (

 51. goblin — 2013-11-23 11:09 

Nagyon meg vagyok döbbenve, hogy itt is ennyire erős a véleményekben a „vérvádas” vonal…

Akik szerint egy bizonyos népcsoport volt, egy bizonyos ősi rituálé keretében, satöbbi, satöbbi…

Szerintetek:

1. Az a bizonyos üdítőgyár nem lett valami nagy biznisz(sőt). Miért nem?! Hiszen elkövették a „szakrális gyilkosságot”, akkor hogyhogy nem működött? Miért bukott le a főgonosz szakrális gyilkosság megrendelő üzletember sok-sok csalásával, miért veszített pereket, hogyha ennyire bebiztosította magát még véráldozattal is?
Vagy ez a varázslás nem is működik? Csak ők hisznek benne, és pár ezer év alatt még nem jöttek rá, hogy nem működik, és azért folytatgatják, hogy hátha mégjobban utálják őket az emberek, ha eddig esetleg még nem eléggé?

2. Mikor(melyik napon) nyitották meg azt a bizonyos Szombathelyi üzemet? Vajon elég friss volt-e még akkor a vér, vagy a szakrális gyilkosságokhoz jó a száraz is? vagy fagyasztott? vagy instant? nem tudom… De remélem, valaki igen, aki ebben a verzióban hisz.

Elnézést, kicsit felhúztam magam.

 50. sempronius89 — 2013-11-23 10:37 

@ishadesu:
Nincs olyan rituálé ami megkövetelné a fültől-fülig vágást.
Bár felesleges bizonygatni és észérveket felhozni ellene, aki a gonosz midók bűnének, aki hinni a gyilkosságot annak fogja hinni és ez így van jól örülnek az elkövetők és örülnek a kurucok is, hogy van valami amibe kapaszkodhatnak win-win.

Tánczost én sem tartom itt gyilkosnak, de egy labilis ember képes lehet arra, hogy a sokadik „nagyfejűre” egyszer csak bekattanjon.
Főleg, ha azt egy kislánytól, nőtől kapja, aki talán tetszik is neki..

 49. ishadesu — 2013-11-22 23:44 

@sempronius89: Én ettől még nem zárnám ki a szakrális gyilkosságot. Egy fanatikus, aki ősrégi „hagyományokat” követve öl, nem úgy fog nekilátni, ahogy egy mai kórházban csapolnak vért mondjuk a polcitaemia veras betegeken, hanem úgy, ahogy azt a rituálé megkívánja, az meg simán lehet fültől-fülig vágás.

@shiri: Szerintem Tánczos addigi életében már jó párszor megkapta a „nagyfejű” jelzőt, el tudom képzelni, hogy fiatal kora óta csúfolták, miért épp Zsófit ölte volna meg emiatt?

 48. jukeey — 2013-11-22 22:41 

http://www.pasinszkilabor.hu/tanczos_ugy.html
Ez legalább hitelesnek tűnik, bár szerintem nem éppen bizonyító erejűnek.

„nyakmetszés ellenére a halott körül csak kis (50 – 60 cm) kiterjedésű vértócsa”. Tehát volt vér, nem pár csepp, bár lehetett volna több is.
Boncolási jegyzőkönyvből kivonatot sem találtam, de nyilván feltűnő és nehezen elsúrolható lett volna egy vérszegény helyszínről szóló nyomozói jelentés, meg egy teljesen kivérzett hulláról szóló hentespapír. Az apa furcsa nyilatkozatában is használja a „vérbe fagyva” kifejezést.

„szemből, orrát-száját befogva két felületes és egy mélyre hatoló metszéssel”. Ez szerintem inkább kezdőre utal (legalábis nyakmetszés terén); és a szájtáj-lefogás, fejbeverés, lefogás miatt laikusként elképzelhetőnek tartom, hogy a korábban ért sokkok és fuldoklás miatt nem vérzett nagyon és sokáig, de ezt úgyis csak egy boncolásról készül írásból tudnánk meg rendesen.

Viszont ekkora szarvashibát nem tartok valószínűnek; és tekintettel arra hogy máig ismeretlen eredetű nyomok meglétét sem tagadják le, ilyen pofátlan hazugságot sem. Tehát nem szakszerű hóhérmunka; akik a „fültől-fülig” és a „saktervágás” kifejezéseket hírbe hozták, egész biztos kamuztak, hiszen ők is csak hivatalos közleményekre, médiába került összefoglalókra alapozhattak – volna, de inkább légbőlkaptak.

Ez meg jogi hadova, nekem megfexi a gyomrom, nem kérődzök rajta:
http://kuria-birosag.hu/hu/ejeb/tanczos-gabor-magyarorszag-elleni-ugye-3033202

A strasbourgi bíróság elutasította az ügyet, ezt végképp nemtom hogy műxik, de biztosan nem zárható ki, hogy egy szép kerek hivatalos magyar verzió megvezette őket; A lónak is négy lába van, és csak két füle.

 47. shiri — 2013-11-22 21:22 

@koxi: Mi lehetett az indíték:

„Sokszor és nagyon részletesen elmondta a bűncselekményét: azon a tavaszi napon Zsófi, a körmendi kislány, egy barátnőjével beszélgetett az utcán. Gábor már korábban is figyelte a szőke lányt, aki észrevette, és beszólt neki: „Mit nézel, te nagyfejű!” Ettől lett dühös. Amikor a gyilkosságról mesélt, kérdezgettem, és leírtam, amiket mondott. Egy este rajtam rekonstruálta, hogyan vágta el a 11 éves gyerek torkát. Bal karjával lenyomta a mellem, szabad kezével mutatta, hogyan vágott. Azt is mondta, hogy a vérnek legalább 50 centiméterre kellett volna spriccelnie, nem érti, miért nem így történt.”

http://www.nol.hu/archivum/archiv-435044

 46. SLC — 2013-11-22 18:32 

Előre is elnézést kérek a részletekért!
Ha rosszul tudom, nyugodtan javítsatok ki!
@papszi: Ezt ne úgy képzeld el, hogy ha valakinek elvágják a torkát, akkor vér teríti be a falakat, a plafont, a padlót és mindent. Ha nem nyitják szét a sebet, a vér ugyan spriccel és bugyog, de nem fog úgy kinézni a helyszín, mint egy Kill Bill jelent után. Ráadásul egy 11 éves kislányról beszélünk, nem egy megtermett felnőttről, tehát a vér mennyisége messze nem lesz olyan sok. Vagyis egy ilyen gyilkosság után elég sok vért fognak találni, de mondom, nem lesz ott véres a plafontól a szőnyegig minden.

 45. sempronius89 — 2013-11-22 18:26 

@papszi:
Hát nem fültől-fülig vágással azt elhiheted. Körülbelül az hozzá a legszakszerűtlenebb módszer amit el lehet képzelni.

A kevés vérre csak egyetlen logikus magyarázat van, hogy takarítottak, bármi más kb kizárt.

(Az még más kérdés, hogy valóban mennyire volt láthatóan kevés vér, mert elég Urban legend a dolog, van aki egy csepp vért is tagad, van aki egy kicsi vérről tud, van aki azt állítja, hogy vérfürdő volt.)

 44. papszi — 2013-11-22 18:21 

@sempronius89:

Megmondom őszintén, elképzelésem sincs, hogy kell vért csapolni.
Csak ellentmondás számomra az, amiről az LB ír (akár a vér mennyiség, akár a két tanúvallomás).
Úgy gondolom, hogy ha vki ilyen vágást ejt, akkor abban a helységben vér van mindenhol.

 43. SLC — 2013-11-22 18:20 

Egyébként micsoda véletlen egybeesések: Kiskunlacházán Horák Nórát 2008. november 22-én éjszaka – vagy 23-án kora hajnalban – gyilkolták meg, vagyis napra pontosan öt éve. Egy magas, vörös hajú, enyhén értelmi fogyatékos ürgét fogtak meg tettesként, akit korábban kihallgattak már tanúként is – vagy tanúként idézték be, nem emlékszem pontosan már.
Szerény magánvéleményem – és nem is nagyon hangoztatom -, hogy ott is csak ráverték a fickóra a gyilkosságot. Kellett a bűnbak a felfokozott hangulat miatt.

 42. papszi — 2013-11-22 18:09 

@tiboru:

Bocsánat, de ha sok!? vért találnak a kanapén (v. ágyon) és a szőnyegen, akkor nincs ellentmondás, csak a száraz tény, hogy hol történt az eset.

 41. igazitrebics — 2013-11-22 18:05 

@sempronius89:
Erre próbáltam utalni én is, mert már ordítani tudnék!!

 40. sempronius89 — 2013-11-22 17:59 

@papszi:
1: A szakrális gyilkosságot pont az ész érvek szerint lehet kizárni.
Akkor ha vért akarsz csapolni nem így teszed meg, mint ahogy az elkövetés történt.

 39. papszi — 2013-11-22 17:54 

@sempronius89:

Nem az a cél szerintem, hogy ok nélkül vádaskodjunk, hanem két lényeges kérdésre megpróbáljunk választ keresni, mégpedig észérvek szerint.

1: Indíték. Ezért lehet fontos a vér kérdésköre, mert, ha valóban nem volt annyi, mint a cselekmény szempontjából indokolható lenne, az számomra azt jelenti, hogy szakrális, okkultista inditattás volt.

2: A nyomozó hatóságok és az igazságszolgáltatás szakszerű és precíz munkájának kérdésköre. Ezt úgy gondolnám nem kell részletezni.

 38. n1m1 — 2013-11-22 17:50 

@papszi:

„A Legfelsőbb Bíróság szerint tisztázni kell, hogy H. Ferenc, az édesapa hol, milyen körülmények között találta meg lánya holttestét, mert Tánczos vallomása és az apáé között ellentmondás van. ”

Ezen már én is rengeteget agyaltam.Nyilván a Legfelsőbb Bíróság sem véletlenül emelte ezt ki.

Tánczos vallomása(i) szerint a szobában a kanapén ölte meg a kislányt, ahol később megtalálták.

Az apa vallomása szerint mintha az előszobát említenék a holttest feltalálási helyének.Mondjuk érthető reakció, ha önkívületi állapotban felemeli valaki a gyermekét a padlóról és beviszi a szobába. DE

Mindkét vallomás nem lehet igaz !!! Valamelyik hamis vagy egyik sem igaz.

Ez egy régi cikk de elég jól összeszedte az ellentmondásokat. http://www.napiaszonline.hu/bunugy/tanczos_gabor__gyilkos_vagy_aldozat_3538

 37. tiboru — 2013-11-22 17:37 

@igazitrebics:

Jogos. Egy egy-másfél centi vágás bőven elég ahhoz, hogy egy embert kivéreztessenek – már ha ez a cél, nem kell oda vérfürdő…

 36. tiboru — 2013-11-22 17:36 

@papszi:

Bocsánat, de a lakásban (az ágyon főleg, de a szőnyegen is) volt látható vér, nem kellett hozzá luminol.

 35. tiboru — 2013-11-22 17:34 

@papszi:

Az, hogy ki és miért takarított, benne van a konteós cikkben 🙂

 34. sempronius89 — 2013-11-22 17:34 

@igazitrebics:
Na ez meg a másik dolog amit te mondasz.

Akkor ha valaki vért akar venni nem fogja fültöl-fülig felvágni az áldozat torkát….

 33. igazitrebics — 2013-11-22 17:26 

A vérnyommal kapcsolatban szeretném kérdezni: ha valaki szeretné begyűjteni a vért, akkor tokától bokáig felnyitja az áldozatot? Az arteria carotis communison keresztül pillanatok alatt elvérzik a delikvens. A vért pedig felkanalazhatják!
Esetleg nem praktikusabb ügyesen leereszteni a vérét, megfelelő kanülökön át mindjárt egy edénybe?

 32. sempronius89 — 2013-11-22 17:11 

@papszi:
Erre írtam, hogy érdemes megnézni a nyomozók életpályáját, mind fejes lett…

Nem végezték el egyszerűen a limunilos vizsgálatot és kész.

Nem szívem csücske egyébként a „kiválasztott nép”, de az ő szálukat itt most durva terelésnek látom.

 31. papszi — 2013-11-22 17:06 

Akkor ez nem állná meg a helyét:

A nyomozók a lakásban úgynevezett luminolos eljárással vérnyomot kutattak, de nem találtak semmit!

Erről az eljárásról tudni kell, hogy egy vegyszert (luminolt) permeteznek szét a helyszínen, ebben az esetben a lakásban, s a luminol megfelelő fényviszonyok között a szemmel láthatatlan, tehát a már felmosott, eltüntetett vért is kimutatja. Azonban ezzel az eljárással sem tudtak vért találni a lakásban!

 30. sempronius89 — 2013-11-22 16:56 

@papszi:

Volt a tetteseknek kb 3 órája a halál feltételezett beállta és aközött, hogy az apa rátalált a kislányra.

 29. papszi — 2013-11-22 16:50 

Én ezt úgy értelmezem, hogy a nyomrögzítés után a lepecsételt lakást öt nap múlva vki kitakarította. Ez nem változtat azon az állításon, hogy „nem volt nagyobb kiterjedésű vérnyom a halott kislány körül”.

 28. sempronius89 — 2013-11-22 16:20 

@sempronius89:
Például a kislány biciklizett a város szélén egy elhagyatott vidéken és egyszer csak látja, hogy az egyik öltönyös bácsi, nagy bőröndöt ad a másiknak, majd elhajt…..ilyesmire gondolok.

 27. sempronius89 — 2013-11-22 16:17 

@papszi:

Volt vér, csak kipucolták a lakást a kieső időtartamokban.

Én a további életpályákat (rendőri előléptetések és lefokozások) is figyelembe véve azt tartom valószínűnek, hogy a kislány, vagy az apa akár akaratlanul is tanúja lett valaminek amit nem kellet volna látnia és így üzentek, vagy tüntették el a nyomokat.

Tánczos, a vérvád, a gyilkos szerető/apa mind csak elterelés szerintem.

 26. papszi — 2013-11-22 16:00 

Idézet: in: http://www.scribd.com/doc/152417543/Balaton-Balazs-A-Tanczos-dosszie-pdf , 51p.

A Legfelsőbb Bíróság szerint tisztázni kell, hogy H. Ferenc, az édesapa hol, milyen körülmények között találta meg lánya holttestét, mert Tánczos vallomása és az apáé között ellentmondás van. Az elsőfokú bíróság nem tisztázta azt sem, miért nem volt nagyobb kiterjedésű vérnyom a halott kislány körül, ugyanis a kanapén, ahol megtalálták, túl kevés vér volt ahhoz képest, amennyit a kislánynak veszítenie kellett a gyilkosságkor. Azt is ki kellene deríteni, ki járt öt nappal a gyilkosság után a lezárt lakásban, ki takarított ki, ki mosogatott el és miért? Ki kellene deríteni, hogy a gyilkosság után lezárt és lepecsételt lakásba ki mehetett be kulccsal, s a rendőrök az egyik helyszíni szemle után miért szállították a lakáskulcsot vissza Magyarlakra, a szülőkhöz. A másodfokú bíróság szerint ?… nincs magyarázat arra, miért volt erre szükség.?

 25. tiboru — 2013-11-22 15:41 

Többen kérdeztetek a vérről. Nos, én úgy tudom, hogy volt a helyszínen, nem is kevés.

 24. ngcs — 2013-11-22 14:45 

@n1m1:
Persze, sejthető volt, hogy a kislány valamit látott/hallott megtudott, talán a papától vagy annak barátaitól. A halála üzenet volt (nem eltűnt, hanem csúnyán elvágták a torkát). A nyomi Tánczos-t meg gondolom más miatt meg akarták ijeszteni/tartozott/szimplán rátaláltak, hogy csinálja ezt végig. A buliban benne volt a rendőrség is valamiért, ezért lett az egész elcseszve és ilyen nagy visszhangú ügy belőle, mert nem voltak olyan ügyesek akik elrendezték a helyszínt, a tárgyalást, mint a gumitalpúak/tapasztaltabb gengszterek. Ez nem pont gengszertváltáskor volt? Ez magyarázná a hozzánemértést (:

 23. n1m1 — 2013-11-22 14:17 

„A szombathelyi nyomozócsoport tagjai, akik Tánczos ügyben nyomoztak, hihetetlen karriert futottak be. Dr. Kovács Endre Sárvár rendőrkapitánya, Faller Ferenc Kőszeg rendőrkapitánya, Szendrődi Barnabás Körmend rendőrkapitánya lett. Eközben a gyilkosság helyszínén kint járó körmendi rendőrkapitányt, dr. Hajós Jánost a XIV. kerületbe helyezik át, tanúként nem hallgatták meg…

Dr. Bene Lászlót 1998. április 24-én dandártábornokká léptetik elő, majd – mikor eljön az idő – országos rendőrkapitánnyá… 1998. április 29-én a körmendi sajtótájékoztatón dr. Bene László mellett az ORFK-t a bűnügyi igazgató, Ignácz István képviseli, akit hamarosan Pest megyei rendőrkapitánnyá léptetnek elő. Természetesen Kuncze Gábor (SZDSZ) belügyminiszter megjelenik a sajtótájékoztatón, előléptetések mellett pénzjutalmakat osztogat, az 1998-as választások javában tartanak…”

Nem tudom, hogy minden úgy igaz-e, ahogy a levélben szerepel, de a fentiek szerint 30 ezer forintnál sokkal többről volt itt szó.Ez az ügy életpályákat alapozott meg karrier,kiugrási lehetőséggé vált rendőrnek, politikusnak, bírónak, ügyvédnek.

http://www.rimaszombat.polgarinfo.hu/modules.php?name=News&file=print&sid=631

 22. vittore — 2013-11-22 13:58 

@koxi: „Valaki szerintem biztosan kinyitná a száját, csak idő kérdése. Nem?” Ha csak meg nem hal addig. Pl. szívroham közben elüti egy autó…. A kocogó soroksári hölgy, móri mészárlás, a pécsi rendőrlány vagy külföldről Madeleine esete és még lehetne sorolni. A külső szemlélők valószínűleg jogosan gondolják úgy , hogy soha nem fog az igazság kiderülni ezekben az ügyekben. Ha néhány év (tized) után jelentkezik egy tanu, vagy a tényleges elkövető, akkor már a hatóságoknak csak nyűg lesz újra elővenni az ügyet, inkább mismásolnak amíg lehet.

 21. SLC — 2013-11-22 12:36 

@petiba: az az igazság, hogy én egyáltalán nem foglalkoztam az esettel, úgyhogy most teljesen laikusként tudok csak hozzászólni, de… amit eddig olvastam, az alapján szerintem erre a kérdésre soha nem fogunk kielégítő választ kapni. Így aztán ez az ügy is felkerül a polcra a Gyatlov rejtély mellé, mert legalább annyira tragikus és felfoghatatlan az egész.

@koxi: mióta van egy ördögi tündér kisfiam, én is sokkal érzékenyebben reagálok az ilyesmire.

 20. petiba — 2013-11-22 12:17 

Az ügyben kulcskérdés a vér. Ha valóban hiányzik, (ezt én nem tudom, ezt akartam kérdezni tiboru, hogy ez igaz-e) akkor megvan az indíték. Mert nincs az a bosszúálló szerető, apa, bárki, aki indulatból kinyír valakit, és ahelyett, hogy menekülőre fogná, begyűjti a vért. Azért az nem tíz másodperc, míg elvérzik valaki, még sakter vágás esetén sem.Szóval ha vér nincs, az indíték megvan. Ha megvan az indíték, megvan a magyarázat a nyomozati hibákra (nevezném inkább bűntetteknek) és megvan a magyarázat az emberöltőnyi titkosításra, a korán haló tanúkra, a sürgős bűnbakkeresésre.
Ha a vér hiánya mese, akkor viszont egészen más a történet.

 19. igazitrebics — 2013-11-22 11:14 

@koxi:
Az utolsó bekezdésedre, ami csupa kérdés, én még egyet kérdezek, ami szerintem válasz az összes kérdésre.

Mondd „koxi” hallottál már a móri mészárlásról?

 18. koxi — 2013-11-22 10:17 

@papszi:
Elolvastam a teljes cikket (mindkét részt) és komolyan mondom a hányinger kerülgetett. Ilyen részletességgel leírva mind Eszter mind a Zsófi halálát és sérüléseit… gyomorforgató. Hihetetlenül letaglóz ennek a kislánynak az értelmetlen halála. Azt hiszem most kell egy kis idő, hogy újra visszazökkenjek az eredeti lelkiállapotba. Jelenleg még azt is durvának tartom, h egyáltalán ebben az ügyben itt kommentelgetünk, miközben a kislány halálával a család élete is teljesen tönkrement. Régen talán nem döbbentem volna meg ennyire, de egy kislány apjaként, ez most sokszorosan jobban megrendít.

De most megpróbálom ezeket az érzéseket félretenni, és leírni azt a két dolgot, ami a cikkek elolvasása után bennem felmerült:
Az első, h Gábornak látszólag tényleg az égvilágon semmi indítéka nem volt. És még a magamfajta a rendőri ügyekhez laikus is tudja, h találd meg az indítékot, meglesz a tettes.
A másik pedig az, h el nem tudom képzelni egyik rendőrről sem, hogy mittudomén egy 30.000Ft-os jutalomért eggyütt tudnának élni azzal a gondolattal, h egy ártatlan kislány halálának NEM felderítésében működtek aktívan közre.
Szerintetek van olyan ember, aki tudja, h oltári bakit csinált, egy ártatlan kislányt brutális kegyetlenséggel megöltek, egy szintén ártatlan embert ítéltek, de ő évekig ül és hallgat erről a dologról? És nem egy ilyen ember van, hanem több? Valaki szerintem biztosan kinyitná a száját, csak idő kérdése. Nem?

 17. SLC — 2013-11-22 01:19 

 16. sztikk — 2013-11-22 00:47 

amit nem olvastam a könyvben, viszont az évek során néhányszor hallottam, hogy állítólag egy csepp vért sem találtak a kislány körül. erről hallottatok valamit? Tiboru? esetleg azért nem írtad bele, mert ez csak egy kósza, hamis állítás volt, ami megdőlt, csak én lemaradtam róla?
az ügy teljes mértékben felháborító, és ijesztő, hogy bárkivel megtörténhet. ezek után legyen segítőkész az ember?
egy dologban az elejétől fogva eltántoríthatatlanul biztos vagyok, hogy nem Tánczos Gábor tette. szerintem ezzel nem vagyok egyedül. én több teóriát is elvetnék a könyvben felsoroltak közül, pl. túl komplikált ahhoz az ügy, hogy a szerető legyen, inkább magasabb körökben keresném a választ. annál is inkább, mert ezt a sok (szándékos!?, vagy véletlen!?) hibát elfedni, keresztül vinni a bíróságon a vádakat megalapozott bizonyíték nélkül, titkosíttatni az anyagokat évtizedekre, nem ment volna, ha nincs meg a megfelelő embertől, szervezettől a ráhatás. valószínűleg sokan tudják a választ, de nem biztos, hogy nyugodtan alszanak el este.
azért aki ebben benne volt (mind Zsófi, mind Gábor tekintetében), annak nem sok jót kívánok…de kerülhet ő is egyszer a másik oldalra!

és személyesen már ugyan megtettem, de ezúton is gratulálok a könyvhöz:)

 15. ishadesu — 2013-11-22 00:23 

OFF
Sziasztok! Régóta olvasom a blogot, de eddig túl lusta voltam regelni és kommentelni, de most elérkezettnek láttam rá az időt.
Grat tiboru a bloghoz és a könyvhöz is!

ON
Azok alapján, amiket eddig olvastam az ügyről, elég nehéz határozott véleményt formálni arról, hogy mi történhetett valójában. Rengeteg ellentmondásos állítást találni a neten az ügyről (pl. itt az a bizonyos hajszál. Erről is olvastam mindenfélét: van, aki szerint a gyerek jobb kezében volt, van, aki szerint meg a nadrágja alatt, a combjához tapadva – nagyon nem mindegy!), az viszont biztos, hogy a TG elleni bizonyítékok elég soványak.

A gyerek átöltöztetésének kérdését is -gondolom én- könnyen el lehet dönteni: ha egész nap abban a ruhában volt a gyerek, akkor kell lennie a ruhán ennek valamiféle jelének (izzadtság a felsőn, vizeletmaradvány a bugyin, ilyesmi), ha meg tiszta ruhát adtak rá, azon nincs semmi ilyesmi(hacsak nem a tegnapi szennyest húzták rá) viszont oda nem illő vérnyomok annál is inkább (nehezen tudom elképzelni, hogy úgy adnak rá egy átvágott torkú gyerekre egy garnitúra ruhát, hogy annak a belseje nem lesz véres). És ezt -szintén csak gondolom- egy össze-vissza küldözgetett, zsákban, szakszerűtlenül tárolt ruhaneműn is ki lehetne mutatni, később is. Ha pedig valóban átöltöztették, az megint TG ártatlansága mellett szól, ennyi ideje végképp nem lett volna.

Nekem a zsidó-teória és az apa-szerető-teória a leghihetőbb, ezekben legalább van némi indíték, de ezeket sem gondolom elég meggyőzőnek.
1.) Zsidók: miért nem rabolták el inkább a gyereket, hogy a gyár közelében áldozzák fel, a friss vérét felhasználva? Mit lehet kezdeni egy órák/napok óta kifolyatott, megalvadt vérrel? vagy netán annyira profik, hogy citrátos edényekbe fogták fel a vért, és vitték el a helyszínről? de akkor meg hogyhogy nem tűnt fel senkinek, hogy valaki üveggel/kannával/akármivel a hóna alatt sietősen távozik a lakásból? a szemtanúk szerint aznap volt egy férfi, aki meglehetőst zaklatottan és sietve távozott az épületből, viszont azt sehol nem említik, hogy lett volna nála bármiféle edény. vagy a véráldozathoz elég egy fiola is, ami elfér a kabátzsebben? de akkor meg miért nem úszott a szoba vérben, hol a többi vér? vagy többen voltak és pont nem annál volt az edény, akit láttak a szemtanúk?
2.) Apa-szerető: az apát nem gondolnám, hogy ilyen brutálisan képes lenne kivégezni a saját lányát, annál is inkább, hogy vadász volt, márpedig a fegyvertartáshoz rendszeres pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon kell átesni, az meg szerintem kiszúrná az ilyesmire való hajlamot. az viszont mindenképp gyanús, hogy miért hagyja egy apa egyedül a 11 éves lányát késő estig, még akkor is, ha éppen elakad a kocsija. nem az lenne ilyenkor az első, hogy hagyom a kocsit a fenébe és addig gyalogolok, míg találok egy telefont (azért akkoriban még talán nem volt mindenkinek mobilja), hogy legalább a szomszédasszonyt felhívjam, hogy ugyan nézzen már rá a gyerekre, míg én hazaérek. vagy mi van, ha jobb híján pont a szeretőt kéri erre meg, aki oda is siet, de a kislány kiborul rajta, hogy az apja már-már nyíltan vállalja ezzel a kapcsolatot, és megfenyegeti az asszonyt, hogy kitálal az anyjának, erre a nő megöli? de miért ilyen brutálisan? a kerámiavázás fejbevágás után minimum elkábulhatott a gyerek, nem lett volna elég egy párnát a fejére szorítani, miért kellett ilyen véresen kivégezni?

 13. kuklopsz — 2013-11-21 19:24 

„Lehet, hogy ilyen akkor történik, ha bizonytalan a bíróság is.”
Pontosan ez a bíróságokon a bújtatott gyakorlat. Jó pár ilyen jogesettel találkoztam már.

 12. szomgy — 2013-11-21 17:16 

Furcsa ítélkezés volt az ügyben.I fokon 14 év szabadságvesztésre ítélték Táczost, amely ítéletet az akkori Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezett. A megismételt eljárásban 13 év szabadságvesztést szabtak ki I. fokon, amelyet a Legfelsőbb jóváhagyott.
Tekintettel arra, hogy a bűncselekmény büntetési tétele -mivel minősített emberölés történt – életfogytig szólt, az ítélet igazából nem valami szigorú. Határozott időtartam kiszabása esetén is 15 év kiszabására lett volna lehetőség.
Lehet, hogy ilyen akkor történik, ha bizonytalan a bíróság is.

 11. gigabursch — 2013-11-21 16:10 

Személy szerint Tánczos Gábort az elejétől fogva ártatlannak tartom.

UFF!

 10. Deak Tamas — 2013-11-21 15:55 

Azt kellene tudnunk, hogy a könyybeli cikkben írt sokféle infók közül melyek vannak 1000%-ig megerősítve. Mert itt túlságosan is bőviben vagyunk most az információknak, az alapján nehéz szűrni.

 9. 76vintage — 2013-11-21 15:50 

Szerintem ezzel a zsidó vonal lebegtetésével inkább azt akarják elérni, hogy komolytalanul tekintsenek a témára az emberek, és sajnos a sok szélsőséges média „ráharapása” a témára csak elősegíti az ügy elbagatellizálását.
Ez mindenképpen jól jön az elkövető(k)nek és a hibát hibára halmozó nyomozóhatóságnak is.

Én máshol keresném a megoldást, inkább olyasmire gondolok, hogy egy ismerős (apa?, szerető?, harmadik fél?) gyilkolt, a hatóságok meg a balek megtalálása után már nem akartak utána menni a valódi elkövetőnek, és egyre jobban beleragadtak az ügybe, így már nem volt lehetőség a meghátrálásra, az igazi elkövető felderítésére, elfogására. Elég nagy gáz lett volna, ha a kitüntetett vezérkar bejelenti, hogy „bocs, tévedtünk…más volt a tettes.”

 8. igazitrebics — 2013-11-21 15:28 

@zeropage:
Íziben elszomorítalak és megrendítem a nagy magabiztosságod!
Többet láttam fültől-fülig, ukrán kivitelezésben! Zsidót viszont, egyet sem! 🙁

 7. robina — 2013-11-21 15:24 

@76vintage: plusz „a másik az ütésektől bedagadva” én nem értek ehhez, de ha valakit megütnek, akkor neki még legalább órákig kell élnie ahhoz, hogy egy duzzanat kialakuljon egy traumát követően, nem? ha megütik, és ezt követően azonnal elhalálozik, akkor már nem tud reagálni a szervezet… vagy igen? nemhiszem…

 6. zeropage — 2013-11-21 15:20 

A zsidók voltak.
Nem, nem holmi antiszemitizmus mondatja velem, de a fültől fülig vágás és a lakásban (alig) talált vér mennyiség erősen erre utal.

 5. 76vintage — 2013-11-21 15:09 

Sztem az apa vallomása és a rögzített nyomok/időpontok közötti eltérés is elég durva:

„- Felment a harmadik emeletre, kinyitotta az ajtót, és…

– És úgy éreztem, hogy vége az életemnek. Iszonyú volt. Ott feküdt Zsófi az előszobában, vérbe fagyva. Kékre-zöldre összeverték, teste ki volt csavarodva. Feje félrebillenve, egyik szeme még nyitva, a másik az ütésektől bedagadva, már végleg lezárult. A bejárati ajtó nem volt bezárva….Leguggoltam hozzá, s láttam, már nem él. Kis nyaka fültől fülig át volt vágva, élete utolsó másodperceiben még küszködött, ott volt a habzó vér a nyakán, ahogy levegőt akart venni. Vadász vagyok, tudom, mekkora erő kell egy állat nyakának átvágásához.”

Ehhez képest:

„Ezek után csak három kérdés marad megválaszolatlan. Az édesapa hogyan láthatta meg a lakásba belépve, az előszobában lánya holttestét, amikor az a belső szobában volt? Hogyan láthatta a habzó vért, amikor elmondása szerint kilenc óra után ért haza, a gyilkosság pedig bizonyítottan több mint három órával korábban történt? A vér, szakértők szerint nem habzik három órát, általában egy órán belül megalvad. Mitől volt olyan biztos az édesapa abban, hogy senki nem mosta le a kezét aznap délután a lakásban? Miért talál ki olyan dolgokat, amelyek meg sem történtek?”

Nem semmi. Érdekes ügy, az biztos…

 4. Wendiii — 2013-11-21 15:05 

@igazitrebics:

Igen, ez lenne a kézenfekvő magyarázat. 🙂

 3. igazitrebics — 2013-11-21 14:59 

@Wendiii:

„Én arra is kíváncsi lennék, hogy kinek/kiknek volt útjában Tánczos Gábor és miért.”

Szerintem nem útjában volt valakinek, hanem rosszkor (illetve pont jókor)volt rossz helyen! Nem egy kiforrott személyiség, könnyen befolyásolható. Szerintem szellemileg is van egy kis deficitje. Magyarán bevitték az erdőbe és máris megvolt, hogy ki viszi el a balhét!

 2. Wendiii — 2013-11-21 14:50 

Ez nem ér, december végéig nem tudom elolvasni. 🙁
Én arra is kíváncsi lennék, hogy kinek/kiknek volt útjában Tánczos Gábor és miért.
És szerintem nem ő követte el.
Annak idején láttam a tévében az ítélethirdetést, egy elmebeteg – vagy nagyon is hidegvérű – gyilkos nem lenne rosszul, pláne nem esne össze, mikor meghallja az ítéletet.
Anno Édesanyámmal mi is furcsán néztünk, mikor láttuk, hogy kit vádolnak, és milyen szerencsétlenkedés megy a bizonyítékok és vallomások körül.
Nem tudom ki tehette, és lehet, hogy erre sosem fogunk választ kapni.

 1. robina — 2013-11-21 14:30 

olvastam a könyvben is, és megdöbbentő az egész. csak arra tudok gondolni, hogy a rendőrség valamit takargatni akart.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök