2014-06-12–09:09

Gyíkember-konteók

Gyakorló konteósként – miután egyik-másik különös történet vagy esemény lehetséges hátteréről kifejtettem véleményem – gyakran megkaptam a magukat jópofának tartó szkeptikusoktól, hogy „na és hol maradnak a magyarázatok közül a gyíkemberek?”, majd hamiskásan csippentettek a szemükkel. A gyíkemberes beszólást ugyanis sokan olyan aduásznak tekintik, amely minden vitában überel minden ellenérvet, s amely nyilvánvalóan arra irányul, hogy hiteltelenítsen minden, az alternatív magyarázatok kifejtésére irányuló konteós próbálkozást.

Hogy végre-valahára tiszta, lehetőleg fluoridmentes vizet öntsünk a pohárba, összeszedtem pár dolgot a gyíkember-elméletről, amely főként az angolszász világban tenyészik ugyan (2013-as adatok szerint az amerikai szavazók 4%-a hisz benne), de idehaza is vannak szurkolói. Arról nem is beszélve, hogy valljuk be: gyíkemberes poszt nélkül egyetlen konteóblog szerzője sem tudna tiszta lelkiismerettel az olvasók (remélhetően kör alakú pupillájú) szemébe nézni. Következzék hát egy kifejezetten látókör-tágítási szándékkal született írás, amihez jó szórakozást kívánok. Ahogy mostanában mondani szokás: ha ma csak egy gyíkemberes posztot olvasol el, ez legyen az!

Ahhoz, hogy egy viszonylag objektív képet alkossunk magunkban erről az első blikkre talán sokak számára meghökkentő, esetleg nevetséges teóriacsoportól, elég messzire kell visszanyúlnunk az időben. No nem a dinoszauruszokig (egyelőre legalábbis nem), noha számos néprajzkutató tartja elgondolkoztatónak az emberiség kultúrtörténetében, mitológiájában rendre felbukkanó sárkányokat, amelyeket egyes merészebb gondolkodók a kollektív emlékezet számlájára írnak. Bizony, még akkor is, ha az utolsó dinók és az első emberek között alsó hangon is 65 millió évnyi szakadék húzódik (legalábbis a mainstream tudomány szerint).

Mellesleg én is láttam a középkorra datálható dinó-ábrázolást, amiről itt emlékeztem meg.

1.) A sumér (sumer?) gyökerek

Az X bolygóról szóló poszt olvasóinak bizonyára nem lesz ismeretlen Zaharija Szitcsin (Захария Ситчин, esetleg Zecharia Sitchin, vagy Zaxariya Sitçin) neve. Ha most, ebben a döglesztő kánikulában nem lenne kedvetek visszakattintani (amit azért nem tanácsolok), gyorsan összefoglalom azt, amit róla tudni érdemes: egy azeri-orosz-zsidó gyökerekkel rendelkező amerikai íróról és könyvkiadóról van szó, aki a sumér agyagtáblák hosszas tanulmányozása során felállított egy nagyon pofás elméletet az emberi faj kialakulásáról. Zaharija kolléga teóriája (röviden) azt állítja, hogy a ma ismert emberség gyakorlatilag egy hosszas kísérletezés eredménye, s a kísérletekért egy földönkívüli faj képviselői, az anunnakik (más verzióban: annunakik) felelősek, akik nagyjából úgy félmillió évvel ezelőtt (vagyis a pleisztocén közepén) érkeztek a Földre egy óriási, intergalaktikus anyahajón (bizonyos elméletek szerint ez lehetett a Nibiru).

Nem megyek bele részletesen a levezetésbe, nem ismertetem a teória alapjául szolgáló sumér, akkád vagy babilóniai mítoszok és legendák állításait (ezek egy kis guglizással magyarul is hozzáférhetők a neten), sem Szitcsin aprólékos következtetéseit nem fogom elismételni, csak annyit mondok, hogy a hátramaradt szobrok és domborművek tanúsága szerint az anunnakik (legalábbis külsőleg) eléggé… hogy is mondjam… eléggé hüllőszerűek voltak, legalábbis meglehetősen gyíkfejük volt szegényeknek.

Az anunnaki-teóriáról a Konteóblog egyik olvasója írt egy teljes könyvet, amit most nem találok ugyan, de amint megvan, bekommentelem a linket.

2.) Gyíkemberek a kultúrtörténetben

Hüllőszerű fizikai tulajdonságokkal felvértezett emberekről nem csak a mezopotámiai mítoszok számolnak be. A kínaiak négyezer éve egyfolytában a sárkánykirályok és -istenek bűvöletében élnek, az aztékoknak és a majáknak is volt kígyóistenük (Tlalok, illetve Kukulkán), de ne menjünk ilyen messze: Európából most csak a görög Ekhidnát, a Gorgókat vagy Szküllát említjük, s az arab hitvilág több olyan dzsinnt ismer, akik váltogatták alakjukat az emberi és a hüllőkülső között.

És hogy ne csak legendákkal foglalkozzunk: egy kanadai paleontológus, Dale Russel harminc évvel ezelőtt nem kis hullámokat gerjesztett a „smartasaurus” (vagyis okos gyík) elméletével, aminek az a lényege, hogy természettudományos alapon nem zárható ki egy olyan dinoszaurusz-faj kifejlődése, melynek intellektuális képességei megközelíthették (volna) a humanoidokét. Vagy ott van a sokak által ismert és tisztelt Carl Sagan, aki „Az Éden sárkányai” című művében levezeti, hogy ha a 65 millió évvel ezelőtti (és a mai napig ismeretlen okokkal bíró) Nagy Kihalás nem következik be, a dinók Saurornithoides neméből lazán kifejlődhetett volna egy olyan gyíkfaj, melynek utódai most vígan uralhatnák a bolygót. Hasonló véleményt képvisel Harry Jerison amerikai pszichológus és még sokan mások.

Látjuk tehát, hogy a hüllők és az emberek közötti párhuzamok távolról sem olyan meredekek, mint az első látásra tűnhet.

3.) David Icke

Ha azt mondom: gyíkember-elmélet, azt is mondom, hogy David Vaughan Icke. Aki nem hallott volna a humanoid reptiliánok (angolul reptilian humanoids vagy humanoid reptilians, esetleg lizzard people) pápájáról, az jól figyeljen. A többiek addig szotyolázhatnak egyet, vagy zuhanyozzanak le hideg vízzel. Én biztosan ez utóbbit választanám.

David (akinek családneve simán ájk-nak ejtendő) jelenleg 62 éves, és ha jól számolom, eddigi élete felét áldozta a nevével immáron elválaszthatatlanul összekapcsolódó elmélet oltárán, pedig ifjúkorában semmi sem utalt arra, hogy sorsa ilyen hajtűkanyart vesz majd. Focibolondként nőtt fel Angliában, harmad- és negyedosztályú csapatokban játszott kapusként, majd egy krónikus ízületi gyulladás gerincre vágta sportkarrierjét. Na és mit csinál ilyenkor egy írástudó brit labdarúgó? Nem, nem találtátok el: nem politikus, hanem újságíró lesz, méghozzá a BBC-nél sportkommentátor. Először csak a regionális stúdiókból jelentkezik, de 1981-től már a központi csatorna, a BBC1 fő sportműsorának, a Grandstand-nek lesz az állandó munkatársa.

A nagypolitikával is nagyjából ekkor kezd el kacérkodni: a nem túl széles brit palettán először a liberális demokraták, majd a környezetvédők állnak hozzá a legközelebb, s az 1985-ben megalakuló Brit Zöld Pártban kezd el nyüzsögni. Mivel a pártosztódás nem kisgazdás (és nem is szocialista) sajátosság, a brit zöldek 1990-ben (területi határok mentén) háromfelé szakadnak, s David barátunk az angliai-walesi utódpárt egyik vezetője lesz. Olyan politikusi és debattőri kvalitásokat mutat fel, melyek arra késztették az elemzőket, hogy „a zöldek Tony Blair-je”-ként hivatkozzanak rá.

Ez a jelző a későbbi brit miniszterelnöknek nem kis fejfájást okozott, de ez legyen az ő baja.

Aztán – ahogy mondani szokás – valami eltört benne (vagy nő került a képbe). Kuruzslókhoz kezd járni (az idült ízületi gyulladások nagyon fájdalmasak bírnak ám lenni), egyre jobban belemerül a New Age-féle dolgokba, mígnem 1991 elején, egy perui utazása során (egy ősi temetkezési hely közelében) látomása támad, amit ő úgy fogalmaz meg, hogy egy láthatatlan erő hirtelen aktiválta valamennyi csakráját. Én azt mondom, ne feszegessük, hogy mi is történt valójában, elégedjünk meg az eredménnyel: David hazatér, bőszen jegyzeteket készít, majd egy hónappal később lemond minden politikai beosztásáról, s minden idejét spirituális újjászületésnek szenteli.

Csak most kapcsolok, hogy a poszt nem Davidről szól, úgyhogy gyorsítunk egy kicsit.

1994 és 2001 között négy könyvet ír (majd még vagy tucatnyit), amelyek elég nehezen kategorizálhatók: van bennük transzcendentális eszmefuttatás, valós történelmi események újszerű értelmezése, a formálódni látszó Új Világrend elleni szenvedélyes felszólalás, a globalizáció elutasítása, a szabad szellem iránti elkötelezettség, mindenféle diktatúra, zsarnokság és önkényuralom határozott elvetése, satöbbi. Mindezek ellenére (talán nem meglepő módon) a legnagyobb hatást a könyveken végigvonuló fő gondolat váltotta ki. S ez a fő gondolat a következőkben foglalható össze:

Bolygónkat (s ezen belül az emberiséget) évezredek óta egy titokzatos, hüllőszerű, alakváltásra is képes lényekből álló zárt és rosszindulatú csoport uralja (összefoglaló nevükön a Babylonian Brotherhood, vagyis a Babiloni Testvériség), melynek egyedei (természetesen emberi alakot öltve) évezredek óta ott vannak civilizációnk politikai, gazdasági és katonai elitjének testében, az ókori sumér királyoktól kezdve az egyiptomi fáraókon és a középkori királyokon át Barack Obamáig és Vlagyimir Putyinig (hogy hazai példát most ne is említsek). A gyíkemberek (már amikor nem öltenek emberalakot) föld alatti alagutakban és barlangokban élnek (lásd még az „üreges Föld” elméletét).

David nem szívbajos: felsorolja azokat a csoportokat is, amelyeket a gyíkemberek hoztak létre és ellenőriznek a mai napig: az Illuminátus Testvériség, a szabadkőművesek, a CFR, a templomos lovagok, a Bilderberg-csoport – hogy csak azokat említsem, amikről már mi is írtunk. A hüllőszerű humanoidok végső célja természetesen az Új Világrend, az emberiség totális ellenőrzése, testi, szellemi és intellektuális uniformizálása. Mindezt változatos erőkkel, eszközökkel és módszerekkel kívánják elérni: háborúk, járványok és gazdasági válságok mesterséges előidézésével, az emberek számára hozzáférhető ismeretek korlátozásával, genetikailag módosított növényekből és állatokból készített élelmiszerek terjesztésével, a bulvármédia segítségével történő módszeres agymosással – hogy csak a legismertebbeket hozzam szóba.

Még mielőtt bárki is gúnyosan elhúzná a száját, s nyomdafestéket nem tűrő szavakat kezdene mormolni, emlékeztetem, hogy Icke elmélet-komplexumát per pillanat úgy ötmillió rajongó tekinti szentírásnak világszerte, könyveit sokszázezer példányban veszik, előadásain (amelyeknél hosszabbakat csak Fidel Castro produkált fénykorában) ezrek és ezrek vesznek részt (de stadionokat is meg tud tölteni, ha akar), a vele készített interjúkat tízmilliók nézik, hallgatják és olvassák Vlagyivosztoktól Berlinen és Fokvároson át Los Angeles-ig. És nem mellesleg: különféle szociológiai és pszichológiai kutatások szerint ő a legbefolyásosabb összeesküvéselmélet-hangoztató a világon, akit egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Bármi is legyen a véleményünk róla, David Icke csattanós választ adott azokra a kérdésekre, amelyek azt feszegetik, hogy meg lehet-e élni konteózásból.

4.) Néhány érdekesség

A gyíkemberek történelmének és viselkedésének tanulmányozása során David és követői – mindannyiunk örömére – számos kuriózumot feltérképeztek. Ezek közül (mintegy kóstolóként) összegyűjtöttem egy párat.

a.) A gyíkemberek a Földtől mintegy 300 fényévnyi távolságra elhelyezkedő Alfa Draconis kettős csillagról származnak, melynek másik neve (a Thuban) az arab thu-ban (kígyó) szóból ered;

b.) Genetikailag nincs ám akkora különbség köztünk és köztük: a két faj egyedei például párosodni is képesek egymással. Az egyik első gyíkember-humán keverék valószínűsíthetően maga Ádám volt.

c.) A gyíkemberek valódi méretei általában meghaladják az emberekét: 3,2-3,5 méter magasak, testi erejük ennek megfelelően a két- vagy háromszorosa egy emberi lényének;

d.) Mindegyik monoteista világvallást (a zsidót, a kereszténységet és az iszlámot) az anunnakik hozták létre, hogy ily módon is megosszák az emberiséget, gyűlöletet, ellenségeskedést és egymás kiirtására való állandó törekvést generálva;

e.) A Hold valójában az anunnakik (azaz a gyíkemberek) anyahajója és bázisa, ahol (ahonnan) egy dimenzióközi átjáró is nyílik, amely időgépként is funkcionál;

f.) Az eredeti gyíkemberek (tehát nem a keverékek) legfinomabb csemegéje az emberi vér, mert abban olyan nyomelemek vannak, amelyeket más forrásból csak nagyon körülményesen tudnának pótolni. Persze arra nagyon vigyáznak, hogy (ha nem muszáj) ezzel ne okozzák a megcsapolt ember halálát.

g.) A legnagyobb földi bázisuk valahol Skócia altalajában található, ahol egy jól őrzött királyi birtok (a legsanszosabb a Balmoral kastély körüli terület) sziklái között lehetne rábukkanni a bejáratra – már ha azt nem őriznék II. Erzsébet legelitebb katonái.

h.) A hüllőemberek uralkodási stratégiája talán ismerős lehet azoknak, akik olvasták a Chomsky-posztot itt, a Konteóblogon (vagy máshol, mert legalább száz blog és más internetes médium vette át szerény, zanzásított fordításomat). David az alábbiakban fogalmazza meg az alaptételt:

You want to introduce something you know the people won’t like… So you first create a PROBLEM, a rising crime rate, more violence, a terrorist bomb… You make sure someone else is blamed for this problem… So you create a „patsy,” as they call them in America, a Timothy McVeigh or a Lee Harvey Oswald… This brings us to stage two, the REACTION from the people – „This can’t go on; what are THEY going to do about it?” … This allows THEM to then openly offer the SOLUTION to the problems they have created…

Vagyis magyarul:

Be akarsz vezetni valamit, amiről tudod, hogy az embereknek nem fog tetszeni… Az első teendőd egy PROBLÉMA keletkeztetése: növekvő bűnözés, több erőszak, egy terrorista bomba… Gondoskodsz arról, hogy valaki elvigye a balhét, úgyhogy létrehozol egy bűnbakot, egy Timothy McVeigh-t vagy egy Lee Harvey Oswaldot… Ezzel elérkezel a második lépcsőfokhoz, az emberek REAKCIÓJÁHOZ: „Ez nem mehet így tovább, vajon ŐK mit fognak tenni ellene?”… Ezt hallva ŐK nyíltan egy MEGOLDÁST fognak javasolni azokra a problémákra, amelyeket ők maguk okoztak…

Ugye, milyen pofonegyszerű, ugyanakkor mennyire ismerős…

i.) A gyíkemberek legkedveltebb fű- és serkentőszere az úgynevezett monoatomikus arany (?). David rengeteg szakemberrel beszélt, akik kivétel nélkül (!) megerősítették, hogy ennek az anyagnak a fogyasztása olyan elképesztő (pozitív) hormonális és intellektuális változásokat produkál, amikről az átlagos halandóknak fogalmuk sincs. A monoatomikus aranyról annyit lehet tudni (magától Davidtől), hogy fehér por formájában nyilvánul meg, kétdimenziós atomi struktúrája van (szemben a normál arany háromdimenziós valóságával), és tényleg versenytárs nélküli roborálóanyag, amelynek a hüllőemberek az alakváltoztatási képességüket is köszönhetik.

j.) A hüllő-testvériség által átszőtt emberiség legmagasabb lépcsőfokán az úgynevezett Vörösruhások állnak. Ők azok, akik teljesen híján vannak a lelkiismeretnek és a szabad akaratnak, hiszen ők a „hüllőszoftver” hordozói: szemrebbenés és hezitálás nélkül végrehajtják a kapott utasításokat, nincsenek erkölcsi aggályaik, s teljes személyiségük alávetette magát a gyíkemberek akaratának. Ők a totális kollaboránsok, akik különféle előnyökért kilóra eladták magukat.

A következő, alacsonyabb szint (már úgy értem, hogy a gyíkemberek szempontjából alacsonyabb) az úgynevezett nyáj. Ezt azok az embertársaink alkotják, akik mindent elhisznek, amit a Vörösruhások mondanak nekik, s nem kérdőjelezik meg a fentről jövő utasításokat. A nyáj a legnépesebb embercsoport, s ők alkotják a gyíkemberek legfontosabb szellemi energiaforrását, hiszen az ő agyuk által generált „mikrohullámokkal” táplálkoznak. A nyáj egyedei csak ismételni tudnak. Megismétlik, amit a híradókban hallottak, megismétlik, amit a politikusok mondanak, s megismétlik, amit a hivatalos források állítanak. A nyáj tagja sohasem tesz fel kérdéseket, nem kételkedik, nem akadékoskodik, s fenntartások nélkül hisz a politikai és kereskedelmi hirdetéseknek.

A harmadik szint pedig a kételkedők (én azt mondanám: nagyjából a konteósok). Ők átlátnak a szitán, nem lehet átverni őket másodosztályú trükkökkel. Ezt az alcsoportot (amely létszámát tekintve sajnos a legkisebb) gyakran futóbolondnak bélyegzik, akik veszélyesek lehetnek a társadalomra. A Vörösruhások éberen őrködnek, nehogy a kételkedők (vagy akár a nyáj dezertőr tagjai) „felhígítsák” a gyíkemberek vérvonalát, mert a kérdések feltevése, az öntudatra ébredés komoly veszélyekkel járhat rájuk nézve.

k.) Hüllőszerű humanoidokat alkalmanként olyanok is szoktak látni, akik nem ismerik személyesen David Icke-ot. Az észlelések összegyűjése, értékelése és tudományos elemzése alapján úgy tűnik, legalább három alfajuk van, a klasszikus (mondhatni mezei) gyíkemberektől kezdve a szárnyas, draco-nak nevezett modellig, akik (a jelek szerint) a reptoidok arisztokráciáját képezik. Úgy tűnik, valamikor a messzi múltban a DNS-ükbe bekavarhatott egy alacsony (másfél méter magas), szürke altípus is, mert ilyen verziókkal is találkoztak már a vétlen alanyok.

5.) Az árják

Ahogy telt-múlt az idő, Icke mester egyre több információ birtokába került – hogy honnan, az maradjon az ő titka. A 2001-ben megjelent Children of the Matrix (A Mátrix gyermekei) című könyvében egy olyan új húrt pendített meg, amivel magára haragította az antiszemitizmus elleni globális harcot a zászlajára tűző Anti-Defamation League-et (Rágalmazás Ellenes Liga) – és ezzel erősen alulértékeltük az amerikai szervezet reakcióját, pedig azt, hogy a szerző zsidóellenes lenne, tényleg nem lehet mondani.

Mi is történt.

Nos, David egy valóban forradalmi hírrel lepte meg sokmilliós fan-klubját. Az általa felvázolt eseménysorozat szerint valamikor nagyon-nagyon régen régi ismerőseink, a gyíkemberek találkoztak egy másik, ugyancsak földönkívüli fajjal (akiket az egyszerűség kedvéért csak nordic-nak, azaz északinak nevez). Hogy melyik fél volt a kezdeményező, az a múlt diszkrét homályába vész, de a lényeg, hogy a gyíkemberek bizony elháltak jó pár éjszakát az északiakkal (akik nem túl meglepő módon kék-, illetve kékeszöld szeműek és szőke hajúak voltak). A frigyekből egy új alfaj született, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy a máskülönben rabszolgának szánt emberiség egyfajta elitje legyen, s egyúttal a gyíkgazdák és a plebsz között ellássák egy átmeneti kaszt szerepét. Ők lettek az árják (Aryans).

Az így létrehozott rend mindkét szülői ágtól örökölt egy csomó mindent: a gyíkemberektől (vagyis azoktól, akiket akkoriban még anunnakiknak neveztek) a hidegvért (szó szerint és átvitt értelemben is), az uralkodnivágyást, a szigorú hierarchia s a külsőségek, valamint a különféle ceremóniák iránti olthatatlan vágyat, az északiaktól pedig a szőke hajat és testszőrzetet, a kék szemeket, a hosszúkás fejformát, továbbá a savanyúkáposztás csülök és a szűretlen sör feltétel nélküli szeretetét.

Oké, a savanyúkáposztás-csülkös-sörös részt már csak én tettem hozzá. De tényleg csak azt, a többi valódi David Icke-gondolat!

Na, ez az árjás forgatókönyv verte ki az ADL biztosítékait, mert szerintük David ezzel a szélsőjobberek alá adta a lovat, akik így még egy tromfot kaptak az árja felsőbbrendűséget bizonygató érveik sorába. Pedig megismétlem: Icke mester nem antiszemita, s elutasítja a fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőségesek ideológiáját. Egyszer egy ilyen észak-amerikai radikális csoport meghívta eszmecserére, mert ez az árjás dolog nagyon bejött nekik. David meghallgatta őket, majd ezt mondta: Uraim, bevallom, nem tudom, melyik verzió lenne rosszabb az emberiségnek: ha a gyíkemberek által megálmodott világ jönne el, vagy az önöké.

6.) A Windsor-ház

David brit alattvaló, ő is emberből van (noha vannak, akik ez utóbbit megkérdőjelezik), tehát nem tud és nem is akar elvonatkoztatni személyes érzéseitől. Noha a Rotschildok és a Rockefellerek sem kifejezetten örvendenek szimpátiájának (talán mondanom sem kell, hogy mindkét említett társaság ereiben hüllővér csörgedezik, akárcsak az amerikai Bush családéban), a Mester megkülönböztetett figyelmét (és rosszallását) mégiscsak a brit királyi család vívta ki.

Icke – ellentmondást nem tűrő határozottsággal – a teljes Windsor-házat egyértelműen hardcore gyíkembernek tekinti, a megboldogult, 102 éves korában 2002-ben elhunyt anyakirálynétól kezdve Károly hercegen keresztül az uralkodóig, II. Erzsébetig és ennek férjéig, Fülöpig. Davidet és rajongóit nem lehet átverni: többen látták már Őfelségét, amint nyilvános rendezvényeken egy kicsit elbambult, s amikor nem figyelt oda, szemgolyója előtt hirtelen egy furcsa membrán, egyfajta hályogos, opálos, félig áttetsző második szemhéj futott át, akárcsak a hüllőknél.

David tényleg nem bánik kesztyűs kézzel a Buckingham-palota lakóival. Talán mondanom sem kell, hogy szerinte Dianának is azért kellett meghalnia, mert a Károllyal közös háztartásban eltöltött tizenegy év során kénytelen volt szembesülni férje valódi (értsd: hüllő) természetével, s ezt az információt készült nyilvánosságra hozni (David közreműködésével), számtalan tárgyi bizonyíték kíséretében. Márpedig ezt a család nem hagyhatta. Hasonló összefüggések merültek fel a 19. század végén, amikor a hírhedt Hasfelmetsző Jack garázdálkodott a londoni nyóckerben. A nyomozás eredménytelensége annak tudható be, hogy a valódi tettes a család tagja volt, akiből időről időre erőszakosan törtek elő a gyíkhormonok, s ezért gyilkolt meg több prostituáltat.

Hogy a királyi családdal valami nincs rendben, az nem csak Davidnek szúrt szemet. 1988-ban a DPA (nyugat)német hírügynökség idézte a királynő férjét, Fülöp herceget, aki ezt bírta mondani:

In the event that I am reincarnated, I would like to return as a deadly virus, in order to contribute something to solve overpopulation.

Azaz:

Abban az esetben, ha újjászületnék, legszívesebben egy halálos vírusként térnék vissza, hogy ily módon közreműködhessek a túlnépesedés megoldásában.

Jó fej, nem?

7.) Bónusz tipp

Mint ahogyan azt a poszt elején említettem, a gyíkember-konteók embertársaink milliói számára jelentik magát a megfellebbezhetetlen Igazságot, tehát – szerintem – nem szabad egy kézlegyintéssel elmennünk mellette. Igen, én is ismerem a mondást a százmillió légyről és a tehénylepényről.

De.

De mi van akkor, ha David ezt az egészet egyfajta didaktikus állatmesének szánta? Ha egy mesterien kódolt oktatósorozatot hozott létre? Ha egyfajta modern Ezópusz vagy La Fontaine bőrébe bújva, isten tudja milyen megfontolásokból metaforákat használ. Csípem ugyan David buráját, de nem akarom a Szentlélekhez hasonlítani, ennek ellenére emlékeztetek mindenkit, hogy ma már egyes teológusok is egyetértenek azzal, hogy a Szentírás is tele van példabeszéddel, párhuzamokkal, allegóriákkal, vagyis (remélem nem köveznek meg ezért) nem lehet mindent szó szerint venni, ami benne áll.

Próbáljátok meg egyfajta behelyettesítéses módszerrel átolvasni például a 4.) pont egynémely állításait, s azt kell mondanom, hogy már nem is fognak olyan meredeknek tűnni. Azt mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy például Balmoral helyett melyik város nevét tenné be, a gyíkemberek helyett kiket olvas, hogy kik lehetnek a Vörösruhások, mi is valójában a monoatomikus arany… És gondolkozzunk el többek között azon a már-már filozofikus, humanista kijelentésen, mely szerint „a gyíkemberek az emberi félelemmel, gonoszsággal és rosszindulattal táplálkoznak; ha ezeket megszüntetjük, éhen fognak pusztulni.

De nem folytatom, érdekes kísérlet, jó kis agytorna.

Mint mindig, most is óhatatlanul kimaradtak részletek, részben szándékosan (hadd dolgozzatok ti is egy kicsit), részben pedig azért, mert képtelen voltam a téma minden rezdülésének és finomságának utánanézni. Mindenesetre mostantól senki nem mondhatja, hogy fogalma sincs, kik is azok a gyíkemberek.

A nyári szünet és a blogot érintő ráncfelvarrás előtt ez volt az utolsó nagyobb írás. Ha úgy alakul, egy-két villám- vagy rövidposzt, esetleg szolgálati közlemény még belefér majd, amúgy pedig minden konteósnak kívánok elviselhető nyarat és jó pihenést. A Facebook-oldalunkon azért a nyári hónapokban is igyekszem majd tolni a kontentot, legyetek résen!

tiboru

Kategória: EgyébCímkék: , , , , ,

159 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 159. pozsolt — 2021-03-01 21:50 

Mi van akkor, ha David Icke egy ügynök, akinek az a feladata, hogy az ufós témát nevetségessé tegye? Egyre több helyen látom, ha szóba kerülnek az ufók, nem telik el öt perc, és hasukat fogva, röhögve gyíkembereznek a delikvensek. Ha nekem az lenne a dolgom,hogy dezinformációkkal nevetségessé tegyem az ufókat, hát keresnék egy David Icke féle pacákot! Szerintem jó munkát végzett!

 158. Tökös Ákos — 2016-02-15 20:14 

Az M3 csatorna most ismétli a Szindbád nyolcadik utazásáról szóló sorozatot.
A főcímben van egy rész, amikor egy női szempárt látunk egészen közelről. A nő lassan becsukja a szemét, majd lassan kinyitja. Ekkor már hüllőpupillái vannak.
Lehet ez csak a véletlen műve?

 157. taschek — 2015-11-05 17:20 

Eddig ebben a könyveben találtam egyedül gyíkemberes történetet:

https://www.antikvarium.hu/konyv/karig-sara-a-tuoi-fonok-40712

 156. darkfuture — 2015-01-17 08:56 

Látják az igazságot, de nem fogják fel.

http://youtu.be/mbSNmDcQ-eo

 155. jukeey — 2015-01-16 10:22 

Hát bizony sem a fantáziát, sem az elmebajt nem mostanában találták fel, csak a mostani megnyilvánulásai kissé látványosabbak:
https://www.youtube.com/watch?v=ojLia2AXVug

 152. paracelsus — 2014-11-24 10:05 

Harry Harrisontól az Édentől nyugatra jut eszembe a posztot olvasván. Nem tudom, mennyi egy értelmes faj kialakulásának és civilizációs felfutásának „szükségszerű” ideje, de a dinoszauruszok megjelenése és kipusztulása közt több idő telt el, mint a kihalásuk óta napjainkig összesen.

 150. realcorpus — 2014-11-22 05:32 

@darkfuture:
És a csigák békések, vagy szintén világuralomra hajtanak?

 149. darkfuture — 2014-11-22 02:37 

@realcorpus:

Valami olyasmi.Ez az információ elérhető bárhol az interneten, én csak azért írtam le,mert valami nagyon hasonlót mondott nekem egy idegen lény álmomban még mielőtt ezt a történetet hallottam, olvastam volna.
Akármilyen hihetetlen ez az egész,de pontosan így nézett ki a lény csak több mint 3 méter magas volt:

http://pretty-little-africa.gportal.hu/portal/pretty-little-africa/image/gallery/1298625702_84.jpg

 148. realcorpus — 2014-11-22 02:17 

@darkfuture:
Megmondták a hangok?! =)

 147. darkfuture — 2014-11-21 18:37 

A gyíkok egy másik univerzumból(másik galaxisból vagy multidimenzióból) jöttek ide a mi galaxisunkba több millió évvel ezelőtt.Az Orion,az Arcturus,az Alfa Draconis, és a Rigel rendszerekben telepedtek le.Idővel meghódították a Szíriusz rendszer egy részét is.

A hódító multidimenzionális hüllőfajok szövetsége egy elnyomó és kizsákmányoló harcos kaszt amely meg akarja hódítani az univerzumot.Több fajuk is létezik az uralkodó fajtól a harcos klánon át a dolgozókig.

Jelenleg is egy csillagközi háború közepén vagyunk ugyanis a hüllő frakció hadban áll a galaxis más frakcióival ami már ősidők óta tart.
A földet az Anunnanik foglalták el és menedzselték nagyon sokáig, ők 4 méter magas hosszú kezű nagy fejű humanoid lények(hüllő génekkel) akik pár ezer éve elhagyták a földet és a hüllőkre bízták haszonbérbe a bolygót.Az eredménye az lett,hogy a földi hüllők átvették a hatalmat a hybrid vérvonalak mentén. Ezt idővel az uralkodó hüllő osztály is elfogadta bár ugyanúgy lenézik a hybrideket is,mert nem tisztavérűek.

A rotschild és a többi vezető család Rigeli és Orioni reinkarnációban születnek mindig újjá itt a földön.Tehát esélyünk sincs ellenük,ha nem ébred fel az emberiség.

A mai ember is idegen-hybrid ugyanis több idegen faj is buzerálta a génkészletünket az idők folyamán.

Sok féle hüllő létezik: a hologramos alakváltó egy eszközzel és elméjével vált alakot,az ember-hüllő hybrid dns szinten tud átalakulni, több harcos hüllő a 4.dimenzióban garázdálkodik itt a földön.Ezek a végrehajtók.A főnökök a fent említett csillagrendszerekben élnek: a szárnyas gyíkok,a sárkányok.

Na egyelőre ennyit a végére még annyit,hogy magyarországon is vannak hüllő-hybridek a szórakoztató ipartól kezdve a legfelsőbb szintig.

 146. becsuszoszereles1k — 2014-09-07 23:38 

@pusztafamusztafa:

Meg mindig az OV temara:
Valoban emlekezetes nap volt – sem a pikkelyek sem az uszonyok nem latszottak meg rajta…
ettol fuggetlenul, de facto egy egesz orszag zokogott fel a tavolbol egymagaban lepdelve feltuno ferfin a *Szekelyfold* tabla alatt…
[Az aznapi teljes magyarorszagi radiokozvetites szovege: https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=5&cad=rja&uact=8&ved=0CD4QFjAE&url=http%3A%2F%2Fhatarnyitas25.kormany.hu%2Fdownload%2F9%2F05%2Fa0000%2F1989_06_16.pdf&ei=icYMVL7sCaLXyQOKsYG4DA&usg=AFQjCNEMYTg7jWNtgZJ_FBs47yX4CJV1QA&sig2=XSTT81ruUYaCTW-ee8VH2w ]

 145. pusztafamusztafa — 2014-09-07 14:28 

Még mindíg az OV témára:
Emlékezetes volt az illető beszéde 1989. június 16-án. E dátumot azóta a magyar szabadság najának a rendszerváltás kezdetének és hasonló nagy dolgoknak nevezik.
Rá 25 évre, azaz idén június 16-án a miniszerlenöknek dolga akadt „valahol EUrópában”. Olyan fontos dolog lehetett, hogy nem tudta sem más napra átteni, és valamelyik kormánytagot vagy más politkust sem tudott küldeni maga helyett. Jobb hiján a 25 évvel ezelőtti beszédjét játszották le videoról. Hmm!
Egyik lehetséges magyarázat lehet, hogy nem akarja leleplezni magát, ezért nem állt a nyilvánosság elé.

 144. valerianna — 2014-09-06 19:39 

@tarko26: Ez is egy nagy kacsa lehet…Mert az FBI olyan ám, hogy lezáratlan aktái csak úgy kikerülnek nyilvánosságra.
Amúgy az emberekre jellemző, hogy elhiszik a távolkeleti buddhista ürességet, de nem hiszik Jézus Krisztus valóságát. Pedig ez itt volt, és kétezer éves történet csak…De elhiszik a sumér pártusherceg baromságot. Mert ugye az egyház eltüntette a nyomokat, és a rovásírás milyen korszerű is lenne…Egész európai kultúra épülhetne rá? Eltüntette az egyház? Frászt…nem is volt arra bizonyíték soha, töredékek maradtak, írni sem tudott mindenki, árvizek, földmozgások, földrengések, tűzvész, háborúk…ami maradt, az látható a múzeumokban, de akinek van ideje, és tényleg végére akar járni Jézus pártushercegségének, annak itt a lehetőség. 😉
http://www.magyarkurir.hu/hirek/ujabb-bibliai-szovegu-holt-tengeri-tekercseket-azonositottak
http://www.magyarkurir.hu/hirek/interneten-lathatoak-holt-tengeri-tekercsek
http://www.magyarkurir.hu/hirek/online-hozzaferhetoek-vatikani-konyvtar-egyes-biblikus-szovegei
(…)titkosírással készült dokumentumok,
az öt földrészről származó kéziratok és
kódexek tárulnak elénk.
Nyolcvanöt kilométernyi polcrendszeren
650 levéltári fond,
30 ezer pergamen és
több millió dokumentum található.
(…)
http://www.magyarkurir.hu/hirek/dokumentumfilm-keszult-vatikani-titkos-leveltar-kincseirol-0

 143. becsuszoszereles1k — 2014-08-30 04:10 

@jukeey: Latszik, hogy reg jartam itt a gyikemberesen, eszre sem vettem ezt a linket!
Nem szavaznek, inkabb egy vicz, ami a ropke videocskarol eszembe jutott:
Eger mama es eger gyerek a spajzban falatoznak icaka,
mikoris a kisablakon berepul egy eltevedt denever. Mire a kiseger felcincog:
– Anya! Neeezd! Angyalka!
***
**
*

 141. scaevola — 2014-08-06 09:32 

Gyíkemberek, gyíkemberek… Ashtar Sherannal mi a helyzet?
/:=)

 140. realcorpus — 2014-08-01 07:47 

@zefyr93:
Ha itt már a feléig eljutottál, talán ott is elolvashattad volna azt a 15 darabot, és az utolsó hozzászólásnál láthattad volna, amit itt fentebb is írtak már neked. =)

 139. kvantum — 2014-07-31 23:44 

@zizzi:

Igen, én írtam róluk az X bolygónál, hogy jó eséllyel kamu. Pont azt keresgéltem én is. 🙂
zefyr93 kolléga megtalálja ott a hozzászólásaim közt.

 138. kvantum — 2014-07-31 23:42 

@zefyr93:

Dogonok már nem trendi, lásd lentebb! 🙂

 137. zizzi — 2014-07-31 11:45 

@zefyr93:
#135

Dogonok mar „kipipalva” ;), valamelyik temanal mar elobujtak, talan az X-bolygonal – most nincs idom rakeresni.

 136. zizzi — 2014-07-31 11:43 

@realcorpus:
#134
dejszen a konteo blogon vagyunk…… 😉

 135. zefyr93 — 2014-07-30 23:30 

Hm. Ugyan nem olvastam végig az összes kommentet, de a felénél járván úgy tűnik egy igencsak idevágó konteó eleddig minden kollega figyelmét elkerülte. Beleértvén Tiborut is. Gondolok itt a dogonok eredetmítoszára, ami mint kitűnő téma amúgy igencsak megérdemelne már egy frappáns konteót!!! E szerint e spártai luxusban, na jó, kőkorszaki kényelemben élő belső-afrikai törzs minden asztrofizikai tudását valamiféle gyíkszerű csodalényeknek, az ún. nommoknak köszönheti, akik több ezer esztendővel ezelőtt a Szíriusz B-ről Prométheuszként (annunakikként?) szálltak alá jelzett népcsoportnál. Majd megoszták tudásukat a dogonokkal, akik olyan csillagászati ismeretekkel rendelkeznek minimum 800 esztendeje, amelynek egyes tételeit a modern asztrofizika csak a 20. század végén igazolta. Na de ebbe most ne menjünk bele, remélhetőleg megteszi ezt helyettem Tiboru. Mindenesetre adott egy Flinstones kaliberű, Közép-Afrika izzó homok- és porsivatagai által évszádokon át teljesen elszeparált törzs elképesztő csillagászati ismeretekkel, s mindezt saját hitvallásuk szerint e fura, gyíkszerű „félistenektől” kapták. http://erdekesvilagunk.blog.hu/2013/10/01/a_dogonok_rejtelyes_tudasa

 134. realcorpus — 2014-07-27 17:07 

@zizzi:
Felugró ablakban: „likold” Hát persze!

Az eredetinél, Gyanakvótól a (z épp most) harmadik hsz. meggyőzőbb. =)

 132. gigabursch — 2014-07-24 07:16 

@pmll:
Azon a videón nem csak egy gyík van…
🙂

 131. pmll — 2014-07-24 00:25 

ez hogy maradt ki a cikkből?
http://www.youtube.com/watch?v=f5YkIaY58ng
én belinkeltem volna 🙂

 130. tiboru — 2014-07-08 15:39 

@benedictus:

Szia!

Csak most vettem észre, hogy a spamszűrő várólistára tette a kommented, mert sok volt benne a link. Manuálisan beengedtem, és köszönöm a hozzászólást!

 129. benedictus — 2014-07-07 23:38 

Hello! Csak ez a gyíkemberes írás miatt regisztráltam. Az oldal nagyon igényes, tetszenek az írások, jól összeszedettek, viszont ez az cikk számomra kissé felszínes lett. Természetesen megértem, hogy a szerző nem kívánt napokat ilyen tartalmak olvasásával tölteni, de talán pont emiatt kimaradt belőle pár olyan részlet, ami „súlyt” adhat az egyébként kigúnyolt elméletnek.
Én olvastam David Icke nem egy könyvét, illetve rengeteg kapcsolódó anyagot elolvastam a „gyíkemberes” témában más szerzőktől (mert igen, nem csak ő merészelt kitalálni, ne adj’ Isten látni ilyen lényeket). A földönkívüli-elrablásos történetekben, sátánista/okkult rituálék állítólagos áldozatainak beszámolóiban, titkos földalatti katonai projektek állítólagos dolgozóinak, sámánok, illetve „látó” (médium) emberek beszámolóiban is előkerülnek ehhez hasonló lények.

Akit érdekel, összeszedtem pár idevágó linket illetve gondolatébresztőt. Természetesen tisztában vagyok vele, akit eddig is érdekelt, az utánajárt alaposabban, aki szerint meg elmebaj az egész annak felesleges bármilyen érvet felhozni.

Sajnos számos tartalom angol nyelvű, de vannak köztük magyarok is:
http://www.bibliotecapleyades.net/sumer_anunnaki/reptiles/reptiles.htm

-2012-es Londoni olimpia egyik rituális táncosának sminkje:
http://divinecosmos.com/images/image/olympic450.jpg

-állítólagos „interjú” egy ilyen lénnyel:
http://aranylaci.freeweb.hu/lacerta/lacerta.htm

-dél-afrikai sámán beszámolója:
http://americankabuki.blogspot.hu/2013/01/a-rare-astonishing-and-fascinating.html

illetve pár egyéb gondolatébresztő utalás a hüllő-témához:

-hüllőagy:
https://www.google.hu/webhp?sourceid=chrome-instant&ion=1&espv=2&ie=UTF-8#q=h%C3%BCll%C5%91agy

-kékvérűek:
http://www.ma.hu/tudomany/15815/Miert_kekveruek_az_arisztokratak

-embrionális farok az emberi fejlődés során a méhben

-Vlad Tepes
http://hu.wikipedia.org/wiki/III._Vlad_havasalf%C3%B6ldi_fejedelem

-Báthori Erzsébet
http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1thori_Erzs%C3%A9bet

 128. becsuszoszereles1k — 2014-06-29 17:28 

@cseko46: Gondolom, az Antarktisznal megvilagitod jobban. ?

 127. cseko46 — 2014-06-29 15:23 

@becsuszoszereles1k:

Ha a téma eről van felvetve.És érdekes.
Szólhat másról is. De a fejlécen . Azt lenne dicséretes látni.
Egyébként van ilyen tematizálás az érdeklődést kifejtők körében. Igaz hogy nem mindenkit érdekel .Én el is tudom fogadni.

 126. jukeey — 2014-06-28 17:02 

@rebel:

Talán a belső földbe; megyek is a kertbe elkezdem az ásást, csak nehogy épp egy gyíkkeltető fölött lyukadjak ki xd.

 125. becsuszoszereles1k — 2014-06-28 15:19 

121.@cseko46: Nem is ez a kerdes, hanem h. konkretan mi – ezen torjuk a fejunket. Vagy? Oszinten?: fogalmam sincs a melyebb ertelmezesrol sem. Vagy ez csak egy irany sugallas reszedrol? Cseko46, ne menj el Dionuszosznak!:) Konteosok vagyunk, nem gondolatolvasok… 🙂 Jokat irsz, abba ne hagyd – csak nehezek!

 124. rebel — 2014-06-28 14:47 

@404notfound:
Tyáha Britney is reptilda…? Jéééézusmááária…

Gyíkemberek… gyíkemberek mindenütt….!!! 8-o

De hová lehetne elbújni..? 😀

 123. realcorpus — 2014-06-28 11:19 

@404notfound:
Csak egy Smiley… =)

 121. cseko46 — 2014-06-25 22:41 

@becsuszoszereles1k:

No hát figyel , a fenébe is jó lenne tudni teljes egészében mi történik és történt e bolygó kapcsán.

EDIG AZ LÁTHATÓ AZ ISMEETEK SZINTÉZIST ALKOTNAK.

Csak érzékelhetően a mélyebben lévő adatokban töményebben van jelen az igazság – valóság. Mint teszem azt a felszinre kozmetikált publikációnak.Ám amikor azt mondják figyelj hogy mit mond a szelem az olvasónak. .aZ AZ ÉRZÉSE TÁMAD AZ EGYSZERÜ EMBER FIÁNAK HOGY A MÉLYEB ÉRTELMEZÉS A HEJÉN VALÓ. dologban

 120. petiba — 2014-06-25 21:00 

@becsuszoszereles1k:

@realcorpus:

Na jóvan, a zengendelmes, zudvarias népek lelkivilágát óvandó irány a Sátános.

 119. becsuszoszereles1k — 2014-06-25 17:20 

@realcorpus: @ „”‘Realpetiba'””! Nem tudnank 1 helyen tomorulni?! =====) satani szobaban? =)

-[csendben, ja…]

– ugrok a linkedre (uj ablakban)

 118. realcorpus — 2014-06-25 17:01 

@becsuszoszereles1k:
[Csendben olvassák a szórakoztató párbeszédeteket. =) ]

Ha már (nem homár) beszélő fejek, mint ti is! =) Mit összekerestem már egy ideje azt a klipet, amiben piramis-erdőt építenek Afrikában élelmiszer-segélyes zsákokból (Egy közelin épp „Instant corn-soya milk” felirat olvasható.). Na, de meg lett! Igaz, hogy nem az a rövid, amire emlékeztem, hanem a teljes anyag. Amolyan elő-, ős-baraka szerűség. Az említett piramisos rész a „Big Business” vége felé van, de szerintem nem veszteség az egészet végig (élvezni) nézni, hallgatni:
http://www.youtube.com/watch?v=DjDDXc4PEIk
(Korábban nem értettem ezt az irdatlan mennyiségben szállítást, de most (az azóta csekély mértékben, de fejlődött tudásanyaggal) már érteni vélem.)
Mai nap is rengeteg szállítmány teszi meg az utat Afrika, Dél-Amerika, Közel-Kelet, Észak-Korea irányába…

 117. becsuszoszereles1k — 2014-06-25 16:30 

@petiba: Epp benyitottam (ki-) a konnyuzeneis szobat, amikor jobbszelen latom, h. van uj comment, na igy most megint itt..
– a hangveteled nekem neha szigoru (szamonkero szeru, bar nem hinnem, felreertos vagyok, de azert az insztinktjeimre barmikor rabizom magma); pl. evidenciak menten az egyensuly pl. – ha nem veszem magamra, hanem, akkor inkabb orulhetnek, na de – mintha tolem fuggnenek a dolgok? hat, en is megsertodhetek vegul is. Most az a bajod, h. nincs vagy az, h. paradox modon: egyensuly van?! 🙂 Tehat, lathatod e kis tanjelenetbol, hogy nem vagy egyszeu, hanem bonyolult. Ne a sasosban pillangozzon az ember, bar a Balcsi mar lassan nem mas. Szoke kerdesem: akkor kiussem vagy epp hogy ne? Es melyik fa dameggy?! S.O.S. Petiba’!!:D

Tovabbi fittyhanyas a nagy konnyuzeneiben (huhh! neked satani!):D

[Te, a tobbiek sziesztaznak, hogy ekkora a hattercsond?]

 116. petiba — 2014-06-25 15:46 

@becsuszoszereles1k:

Ez a bonyolultságérzet vajon miből jöhetett le neked? Tényleg érdekelne 🙂 Elgondolkoztam, tényleg bonyolult-e, de hiányzik a viszonyítási alap. Mihez képest bonyolult? Olyan életet szeretnék élni, amilyet élek 🙂 Hogy ebbe a bonyolultság belefér-e? Passz.
Te meg ha közelebb vagy egy datolyafához, mint egy meggyfához, akkor nálam jobban kiütöd a bonyolultsági mércét, nem?

Többnyire nekem is tetszik, amit írsz, még ha nem is mindig értem, no meg vannak atavisztikus ellentétek is a gondolkodásmódunkban és a világképünkben, de végül is az élet akkor érdekes, ha bonyolult, és tökuncsó lenne, ha mindenki egyformán gondolkozna, nem? Szinte orwelli…Bár azért persze van pár alap dolog, melyek mentén olyan evidenciáknak kellene működniük, amelyek fenntartanák az egyensúlyt. (a mindenféle egyensúlyt)

Bowie. Nemrégiben olvastam róla, sajna a forrásra már nem tudok rájönni, ott nagyon lehúzták, felfújt lufinak, devianciáival érvényesülő tömegzenésznek tartva őt, amivel mondjuk nem értek egyet, de azt is érteni vélem, miért íródik róla ilyen igazságtalan kritika.

Mondanám, hogy irány a Sátánzenés szoba, de jellemzően fittyet hányok (néha egy-két udvariassági kör) a KI-BE kérdésre. Elvégre nem a doktori disszertációnkat írjuk itten, amibe nem fér bele, hogy a rántást jobbról vagy balról kavarjuk, vagy csalánlével vagy rothasztott zsurlóval permetezzük-é a levéltetveket.

Szeretek zenei ötleteket olvasgatni, és ha valamit, (a konteóblogon kívül, :PPP -> némi nyelvműködés) a tecsőt csúcsra értékelem az e-világban. Van, hogy hetekig kimarad a zene a zéletből, oszt jön egy-két jó ajánlat és akkor adok neki. Olyankor hajlamos vagyok beciklizálni. Múltkor a Sátánzenés szobának köszönhetően JCSS-maratont tartottam, most – azt a bizonyos közepesen unalmas tinivámpírosdit bambulva filmzeneként felbukkant a Psycho Killer, és beugrott, hogy ezer éve nem hallgattam Talking Heads zenéket, pedig a Best Of cdt agyonhallgattam anno.

Psycho Killer, eredetiben:
http://www.youtube.com/watch?v=O52jAYa4Pm8
Filmben: http://www.youtube.com/watch?v=6phqcuRUgIo

Nálam most ez megy, délelőtt persze Bowie Best Of 🙂

Hogy visszakanyarodjunk az annunakikhoz, ezt többször megnéztem. Van valami a gyerekben.
http://www.youtube.com/watch?v=FNNWZHe43JE

 115. becsuszoszereles1k — 2014-06-25 14:29 

@becsuszoszereles1k: :))
Tenkes kapitanya?? Waa! 🙂 De csak Zenthe miatt, akinek polgari foglalkozasa epitesz volt, es mint tudjuk: minden Einstein egy epitesz…:) [http://youtu.be/vvnMzGf7FGk Wir sind Einstein]

Most meg epp ez megy nalam:
https://www.youtube.com/watch?v=RjiLVv3Fx6c#t=941
Hello***

 114. becsuszoszereles1k — 2014-06-25 14:11 

@petiba: Bonyolult lehet az eleted, de ertem amiket nem mondasz! Es meg tetszik is. 🙂 Bowie fajos, hat meg a muzeuma (tegnap atolvastam rola mindent – zseninek lenni fajos, plane menetrendszeru visszhangtalansagban, kitevedezve mindenbol)!

Akkor engedelmeddel belebrekegek egy kis zenet [[=O]]; es vegtelenul sajnalom, hogy nincs ekezetem, sorry! 🙁 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=MU36uzr_ggo#t=351

 113. petiba — 2014-06-25 11:58 

@becsuszoszereles1k:

Ez itt pedig a belebrekegős oldal 🙂
Gondolatolvasás ügyében pedig csak egészen közeli családtagok tekintetében vannak sikerélményeim, úgyhogy sajna a te gondolataidat még nem hallom, de dolgozom rajta 🙂

A megrökönyösödési mutató, vagyis a meghökkenés mértékegysége – újra átgondoltam – valójában hosszú ékezetekkel az igazi, tehát frissítek: inkább HŐ , azaz H=O 😉

Nem ismerem Eörsi költészetét, (50-es évek? Pláne nem) sztem nem is fogom megismerni. E nélküli Örsi az jó volt, amennyiben a Tenkes kapitányával megelégszik az ember. Én meg.

Bowie nagy kedvenc, TOP 30 összebújós számban ott van a Little China Girl. A film-klip meg a Once In A Lifetime, hát valahogy olyan…fájós…vagy mi.Nekem nem jó nézni.

„Bar a megnyitos Pitbull mint ‘kebelbarat’, erdeklodik a kozonseg irant (facse mutatja).”

Nos, megmondom az őszintét, ebből a mondatból nagyjából semmit nem értek.
Facen meg minden hülye fenn van, tehát én nem 😛
De ez csak egy rossz vicc volt, medvebocs és hamu!
Viszont tényleg nem voltam, nem vagyok és nem leszek a pofakönyvben. Pedig én vagyok az, aki szerint sose mondd, hogy soha.

 112. becsuszoszereles1k — 2014-06-25 02:14 

@becsuszoszereles1k: Szoval: oriasi a klip (1976) es Bowie (Tomas Jerome Newton)es a tobbi kulcsszereplo, vagyis a film!!:) En legalabb is, el vagyok ajulva azota is egyfolytaban!

 111. becsuszoszereles1k — 2014-06-25 01:36 

@petiba: Elnezesedet kerem, de ugy ertettem, hogy: gondolatban (ugyanis @logisztonnak cimezted:O, es nem akartam belebrekegni)!

Igen, Bowie es a szam „infrastrukturajarol” tajekozodva vagyok, de ez mit sem von le a talalat pontossagabol (es fontossagabol)! A heh:o kombo, az ugy, tkp. hohe…Summa: igen, az aktualitasa erosen erzekelheto a klipnek, mondhatnam orokzold. – Tini vagy nem, az nem kepezi a munkalatok lenyeget (vo. Eorsi I. ’50-es evekbeli kolteszete/ha most jol tevedtem) – meg ha ignoralod is a VB-t, ami ertheto. Bar a megnyitos Pitbull mint ‘kebelbarat’, erdeklodik a kozonseg irant (facse mutatja). 🙂 OFF-ON

 110. petiba — 2014-06-24 22:26 

jav. pupillával

 109. petiba — 2014-06-24 22:26 

@becsuszoszereles1k:

Nem látom a választ. Bejelentkezve sem.

107. Ha megnézted a videót, láthattad Bowie-t szép, hüllő írisszel, bár eredetiben is eléggé vérfagyasztó a kétszínűszemű, és egyebekben is „bi” madárka, aki egy a sok közül, aki Jaggert nem dobná ki az ágyából.
A zene meg TH – Once In A Lifetime.

És különben is, nem he!? Hanem hö… Sőt HÖ H:O

A VB-ről én totál megfeledkezem, -amennyire hagynak- ugyanis egyetlen picike pillanatig sem érdekel,sőt.

Ellenben – eléggé elítélhető módon – arra alkalmas munkálatok közepette tini vámpírfilmmaratonokat tartok. De ez már erőst kint van, szóval vissza a gyíkokra 😉 de azok nincsenek benne, ellentétben a „THE MAN WHO FELL TO EARTH”-el, amiben viszont van. De csak az aktualitás kedvéért.

 108. becsuszoszereles1k — 2014-06-24 21:35 

106.@petiba: Erre valaszoltam am! 🙂

107. he!? 🙂
Na, akkor zene!

Vilagbajnoksagrol se feledkezzunk meg!

https://www.youtube.com/watch?v=7-7knsP2n5w

 107. petiba — 2014-06-24 19:32 

David Bowie, a gyíkember, meg Talking Heads.

http://www.youtube.com/watch?v=h1iiAvlFYhU

 106. petiba — 2014-06-24 12:17 

@logiszton:

Mondjuk ez a madár
a.) nem Medve bácsi, hanem egy ufó és hazudik
b.) nem Medve bácsi és nem hazudik
c.) Medve bácsi és hazudik
d.) Medve bácsi és igazat mond

(igaz, sose tudtam elég jól oroszul)

http://www.youtube.com/watch?v=SbyG6FO02JU

Ez vajon tényleg Reagan bátyó, vagy csak egy alakváltó? 🙂
És tényleg az ENSZ, vagy csak egy jó nagy fanta, buli, haverok?

http://www.youtube.com/watch?v=GqrDunKztRw

Igaz, ánglisul se tudok elég jól…Nehéz így összeesküvőzni…

Hogy ő e Kanada exvédelmi minisztere? Hát, nem voltam ott a beiktatásán,és lehet, hogy ez csak egy mesefilm.

http://www.youtube.com/watch?v=98sM14521sk

Ő pedig nyilván a leggyengébb láncszem, hiszen ki ismerhet egy exCIA-s madarat, én is mondhatom, hogy az voltam 🙂 Hehe, de nem mondom, viszont láttam olyat, amit nem akartam volna látni.

http://www.youtube.com/watch?v=HGd4i0T84vM

 105. becsuszoszereles1k — 2014-06-24 11:40 

@realcorpus: :))
Hat, ugye, csak a porthu-t(neztem a neten…) felejtettem el belole…:)) De koszi!=)

 104. realcorpus — 2014-06-24 06:49 

@becsuszoszereles1k:
56., amihez megjegyzést is fűztél a 60.-ban.
Tudom… Már egy hete volt és ~40 hsz.-sal korábban. =)

 103. becsuszoszereles1k — 2014-06-24 02:22 

@realcorpus: e e? Ha Te tudod mirol beszelsz, akkor tedd azt!
akkor most szoljak? szolok. ????? 😀

 102. realcorpus — 2014-06-23 23:20 

@becsuszoszereles1k:
A másik: Szólhattál volna, hogy a porthu nem elég. Dehát néma gyereknek… =)

 101. realcorpus — 2014-06-23 22:47 

@becsuszoszereles1k:
Ééén?! Semmin se. =)

 100. becsuszoszereles1k — 2014-06-23 22:36 

96.@alert89: Koszonet a link kozrebocsatasaert! En legalabbis nem ismertem. Megnezem. 🙂

95.@realcorpus: Hat most csodalkozol? =) 😉

 99. becsuszoszereles1k — 2014-06-23 22:31 

@cseko46: He’, he’, he’!:)
Cseko46! Metamorfozisod, ugye nem csak atmeneti csoda!?:)
IS! DE! Es meg ezt is O”ra’ mondjak: „ECCE HOMO” Jan. ev. 19:5 🙂

 98. cseko46 — 2014-06-23 21:21 

@becsuszoszereles1k:

Há bizony.

A fenti irás nagyon régi kulturális hagyatékon mint fundamentumon áll.
Akit érdekel, keresheti az arról való tudást.

„AMI FENT AZ LENT IS”

A békés szemlélődés a megalapozott tudás ajándéka is lehet . Vagy nem.

 97. alert89 — 2014-06-23 20:55 

Erről a témáról szól az Elpusztíthatatlanok (They live) c. film is:

http://vidto.me/vk4tztw1o3qz.html

 96. realcorpus — 2014-06-23 20:41 

@becsuszoszereles1k:
Az a pár hónap csak nem számít olyan sokat.
Valahol olvastam, hogy ott van az Oxford Egyetem híres emberei felsorolásban, a XX. sz.-i részen. Hát nincs ott. =)

 95. cseko46 — 2014-06-23 20:27 

@hazitroll:

Hát azt látom tud egyet és mást.

Im hol az ember olyanná lett mint közülünk egy.
(De meg tanultak irni és olvasni.)

És bizony a nem éret, rátermet tipusok ki próbálták, anno.

 94. realcorpus — 2014-06-23 20:27 

@pusztafamusztafa:
Köszi! =) A cikk tetszett.

Képek keresésében a wiki nem igazán hasznos, a gugli többet ad. Lehet találni róla korai fotókat, csak az talán nem igazán domborítja a mai képét (mármint a róla alkotott/mutatott képet).
http://alfahir.hu/orban_viktor_50_eve
http://www.imdb.com/name/nm1476808/?ref_=ttfc_fc_cl_t28
Ez utóbbi csak az előtte levő filmes utalás miatt.

 93. becsuszoszereles1k — 2014-06-23 19:38 

Nem Oxfordban tartozkodott? Vagy Kasmirban, mint Jezusrol feltetelezik.

 92. pusztafamusztafa — 2014-06-23 19:23 

@realcorpus: A link ez:
http://hello90.444.hu/2014/03/18/el-a-gyanu-orban-viktor-alakvalto-gyikleny-lenne/

Mint a közelmúltban többször emlegették a sajtóban, az illető karrierje 1989-ben kezdődött, az újratemetésen elmondott beszédével. Való igaz, hogy csak 1998-tól lett miniszerelnök. Parlamenti képviselőként viszont a politikai közéletben jelen volt, felszólalt, cikkeztek róla. Ennek ellenére a vikipedia nem talált képeket 1997 előttről. ’97-ből két kép van, egyik a másiknak a képkivágása és az óráját nézi, nem néz a kamerába.

 91. becsuszoszereles1k — 2014-06-22 22:53 

89.@cseko46: Ez nagyon szep volt!:) Miert vagy rezignalt?

 90. cseko46 — 2014-06-22 20:55 

Na.

Ez a fikció nem fikció.

A felvezetőben nevesitet bolygóról 36 db 4,2 m magas lény érkezet egy urhajón a földre. Hogy itt aranyat termeljen ki az afrikai sivatagban.(A bányákat feltárták azóta.)Azért kellet az arany. Mert bolygójukat ugy mint a miénket fogja .Tönkre tette az ózon jukak rengetege.Ezt a népet egy 16 esztendőt látot fiunak nevezet szép arcu egyed vezette.LÁSD A FÁRAÓ HALOTI MASZKJÁT. A kigyókból tovább fejlődott emberek ezek Hermafroditák. A FOLD BOLYGÓN eredetileg egy madár szerü lény fejlőddöt-getet lassan. Ám ezek a lények az arany bányászásba belle faradva.Ugy döntöttek hogy e trógeroló feladatra a saját genetikai adotságukal felturbozák az itteni madárszerü lényt. Társultak egy az óceánjainkat meg száló fajal az inteligens delfinekkel.MEGALKOTAK egy berendezést amit az okultistának nevezet ismeretek. Az élet virágának neveznek. Ebben hozták létre az embert ugye.Ez az ember 3,5 m magas volt és hára csucsosodó felye.És hermafrodita.Egyébként a biblia is mondja hogy az angyalok közre mükodésével óriások éltek a bolygón.

A HIREKBEN EZÉRT RÉMÜLDÖZHETTEK A NÉPEK HOLMI JETIKTŐL ugy 6-7 éve halottam méng..
EZEK egy Édennek nevezet nagyon szép kertben laktak (lakó park)
napkelet felől,MEG IS TALÁLTÁK A HELYET PAKISZTÁN TERÜLETÉN modern kutatók.

No enyit e meséről , ha csak ugyan mese. vagy nem az!!!!!!

 89. logiszton — 2014-06-22 20:01 

@petiba:
80.petiba
Minden tiszteletem a személy és a fejtegetés iránt, de a Medvegyevnek tulajdonított mondás utolsó mondata tamássá tesz:

„Ezeket a jelentéseket az a titkos ügynökség készíti, amelyik az országunkban tartózkodó földönkívüliek feletti ellenőrzést végzi.”

Az orosz titkos ügynökség képes ellenőrzés alatt tartani olyan lényeket, amelyek mondjuk tetszőleges alakot ölthetnek, ismeretlen technológiával a világegyetem különböző pontjai között ide-oda száguldoznak amikor csak akarnak, és akiknek érkezését-távozását kommunikációját senki más nem észleli.
Akkor ez a titkos ügynökség csak Timur és csapata lehet.

Az amerikaiakról nem beszélek.Dszíájdzsó mindenre képes, pláne Dzsíájjaneval együtt.

Forrásmegjelölés?

 88. logiszton — 2014-06-22 19:41 

@sempronius89:
78.sempronius89
„Az a” konteo már megjelent:

A Chomsky-tízparancsolat

 87. logiszton — 2014-06-22 19:36 

@szinva24:
76.szinva24
Izé, ha szemmel nem látható, akkor honnan tudod, hogy ott van a kapszulában? „Megnézted”?

Az egész a pí-vízre hasonlít.

Tesztjavaslat:
Mérj le egy kapszulát, aztán nyisd ki és öntsd ki-kapard ki a belsejét vagy azt ami benne van vagy lehet/esetleg rázással bizonyosodni beltartalom jelenlétéről. Azután ujra mérd le az üres kapszulát és a súlykülönbség lesz a csodaanyag létének a bizonyítéka. Persze, ha nemcsak láthatatlan, de súlya sincs, háát akkor…………

 86. logiszton — 2014-06-22 19:22 

74.untermensch4, 75.FilcTroll
Ebből az jön le, hogy a Gyíkemberek gonoszak/már a rejtőzködésük eleve gyanússá teszi őket erre, meg a többi ilyenfélét is/.
Ezzel szemben a szocialista/szovjet/ tudományos-fantasztikus irodalom földönkívülijei mindig barátságosak és segítőkészek. És cseppet sem szokásuk a rejtőzködés.

Ezért ez valahogy a jövőben, önmagában és másokban bízó szocialista embertípus/jó, én is tudom, hogy nem valósult meg, de legalább cél volt/ jövőképe, és a mai kapsta ideg és tudatbeteg, semmilyen társadalmi jövőképpel nem rendelkező ember szemléletének a megjelenése irodalomban vagy összeesküvés elméletben. Mivel nem vallásos, neki nem az Isten van mindenütt jelen, hanem a „gyíkemberek”.

Az egész egyre inkább tudati kivetülésnek látszik. Kevéssé valószínű, hogy a kormányok titokban kapcsolatokat tartanának fenn földönkívüliekkel úgy, hogy évtizedeken és teljes kormányzati apparátus cseréken keresztül ne akadjon senki, aki ebből ne adjon ki a nyilvánosság felé felé semmit, még pld. a halálos ágyán sem/mindig akad egy Snowden/.

 85. becsuszoszereles1k — 2014-06-22 02:19 

83.@petiba: „…némileg paranoiás, de attól még üldözhetik. XD”

Mint Hemingwayt? Akit inkabb uldoztek, mint forditva!:):( De tudjuk, legalabbis tanitjak, hogy a paranoia (skizofrenia) un. ‘tarsadalmi’ megbetegedes (kornyezet altal indukalt), ami annyit tesz, hogy akkor eri utol es uralkodik el valakin, ha uldozesben van resze (fokent, ha tarsadalomban el) – es hat pont ugy, mint „Pavlov kutyajanak” a kondicionalasa, persze annal lenyegesen spontanabb – de asszem ezt ma mar leirtam valahol (vagy a mandzsettamra)…

Meg, ha ismeritek a mondast: „Ha ugy latod, figyelnek: jol latod!” (asszem tengereszgyalogos mondas, vagy pedig I. Yethro, kushi fopap emlitette egy partyn).:))

 84. petiba — 2014-06-21 23:19 

@FilcTroll:

Nem is állítom, hogy igaz Icke elmélete. De azt sem merném állítani, hogy nem igaz.
Az a sok bárki meg azért valahogy nem dob fel hetente ötezer új elméletet 🙂 Ettől persze lehet, hogy Icke szegény kissé, sőtmégpláne némileg paranoiás, de attól még üldözhetik XD

Annunakiék meg benne vannak a kollektív tudatalattiban. A tudatalatti programozásáról MI még ma is nagyon keveset tudunk. ŐK meg ezt nem nagyon akarják nekünk megtanítani. Úgy tűnik.

 83. FilcTroll — 2014-06-21 20:43 

@petiba: Én például ha ûrbéli, gyarmatosító mókusember lennék, akkor azt terjeszteném, hogy a gyíkok a hibásak. Mivel azonban valójában medúzaember vagyok, ezért még csak le se sz#rom. 🙂

A baj az egész Icke-elmélettel, hogy teljesen légbõl kapottnak látszik. Ilyet bárki ki tud találni. Az annunakikkal kapcsolatos hagyomány persze más, de azt se olvasták túl sokan eredetiben.

 82. kvantum — 2014-06-21 02:56 

@szinva24:

Távol álljék tőlem, hogy megbántsalak, de ezt tényleg komolyan gondoltad vagy csak ironizáltál?

„Tavaly fedeztem fel pár írást róla és nem hittem el,hogy ilyen kétdimenziós anyag,ami számunkra szemmel nem látható,és a szervezetre kitűnő hatással van,valóban létezik.”

Jobb lett volna ha nem hiszed el! Én tudok neked mondani egydimenziósat is, sőt most akcióban megkapod a nulladimenziós változatát, a LEVEGŐT! Szemmel nem látható, viszont ez legalább tényleg kitűnő hatással van a szervezetedre!
Komolyan mondom, ha felnőtt vagy és úgy gondolod vettél valamit, ami tényleg kétdimenziós… Két dolgot tudnék ajánlani, ami legalább elviekben kétdimenziós, (persze a gyakorlatban korántsem), a Möbius szalagot és a Klein kancsót. Előbbivel ipari futószalagokon vagy ékszíjként találkozhatsz dupla élettartamuk okán, utóbbival pedig kiállításokon talán. Keress rájuk, érdekes tárgyak, rögtön megérted, mi a trükk bennük!

„Bizonyíték az is,hogy B2-es szintről indulva 1 hónap alatt megszereztem németből a felsőfokú nyelvvizsgát.”

Keress rá a placebo-hatásra is! 🙂 Akár érdekes lehet még Derren Brown sorozatának azonos témájú epizódja.
Hidd el, fantasztikus a nyelvérzéked (nemkülönben az önszuggesziós képességed), de ezt ne egy külső tényezőnek vagy akármilyen szernek tulajdonítsd! Bízz magadban!

Megkérdezhetem mennyiért rendelted Amerikából ezt a szőlőcukorport? 🙂 Most komolyan érdekel.

 81. petiba — 2014-06-20 22:33 

@sempronius89:

Nos, azért ne feledjük, hogy ez itt nem az Önök kérték.

Hogy ki és mit hisz, vagy sem? Én úgy gondolom, amíg az ellenkezőjét nem bizonyították, az elmélet még akár igaz is lehet. Meg akár teljesen téves is. Minden esetre nem árt az óvatosság, amikor másokat hülyézünk le, amiért valamiben hisznek. Voltak emberek, akik hittek benne, hogy a Föld nem lapos, hogy nem a Nap forog körülötte, és hogy nem esik le a hajó a semmibe, ha az ismert tengereken túl is hajózik. Őket az akkori mainstream síkidiótának, sőt rosszabb esetben égetni való bolondnak tartották, és volt akinél ezt szó szerint is értették.
Húsz-harminc éve gúnyos mosollyal néztük az antianyagos bummokat a sci-fi filmecskékben, most meg a CERN-ben stabil antianyag előállításán dolgoznak a bátor, sokat-sokat tanult, de lehet, hogy mégis nagyon-nagyon tudatlan tudósok. Szóval szerintem érdemes óvatosan bánni a fel-felbukkanó elméletekkel. Igazából ez az oldal arra is nagyon jó, hogy okosan eljátsszunk a gondolattal, hogy mi lenne HA igaz lenne az elmélet. Nem foglalkozva azzal, hogy hihető-e, valószínű-e, létezhet-e ilyen. Azért sem érdemes azzal foglalkozni, hogy ex cathedra kijelentéseket tegyünk, mert túl kevés az információnk. A kormányok, mindenféle rövid nevű szolgálatok, hadseregek távol tartják tőlünk az információkat. Még azt is, hogy kikkel, honnan, miért paktáltak le, és miért kell kiperelni információkat NASA-tól, FBI-ból,ahogy ezt bátor és leleményes emberek megtették a Holddal kapcsolatban az USA-ban, az információ szabad áramlását biztosító törvényre hivatkozva. A brit Védelmi Minisztérium közzétett UFÓ dokumentumokat. Peter Hill-Norotn tengernagy a brit véderő vezérkari főnökeként ( a Lordok Házának tagjaként) folyamatosan bombázta a védelmi minisztériumot parlamenti kérdéseivel. Emberek milliói kapnak röhögőgörcsöt, ha valaki UFÓkról beszél, pedig Medvegyevtől egy nyugdíjas CIA-tiszten át a volt kanadai védelmi miniszterig tényként beszélnek az idegenekkel már meglevő kormánykapcsolatokról, zárt területekről. Ha meg már tényként kell tekintenünk a idegen civilizációk ittlétét, bátran mosolyoghatunk-e azon, hogy az egyre többet emlegetett három-négy különböző, jelen levő civilizáció ill. faj képviselői között nincsenek hüllő jellegű biológiával rendelkező lények? Én nem mernék mosolyogni.

Medvegyev-2012 decemberében: „…A nukleáris indító kódokkal együtt az elnöknél vannak Top Secret feliratú dossziék is. Ezekben minden megtalálható a bolygónkat látogató idegenekről. Ezeket a jelentéseket az a titkos ügynökség készíti, amelyik az országunkban tartózkodó födönkívüliek feletti ellenőrzést végzi”

Volt CIA tiszt, 2013. március 5-i riport: ” … az S4-es létesítményhez. Ott különböző hangárajtókat nyitottak ki nekünk, és ezek mögött különböző csészealj formájú járművek voltak. A legelsőben volt a Roswell mellett lezuhant jármű. …minden, ami itt van, egy szürke idegennel folytatott beszélgetés eredménye.”

Paul Hellyer, volt kanadai védelmi miniszter: ” Legalább négy faj látogatja a Földünket több ezer éve…Különböző fajokról van szó, és ennek megfelelően eltérő céljaik is lehetnek…Az egyik faj, amelyről nemrég értesültem, ezek a fehérek, az Egyesült Államok légerőbázisán éltek…Együttműködtek az Egyesült Államok légierejével, és technológiát osztottak meg velük…”

Óvakodnék tőle, hogy a hüllő jellegen akadjak fel, és hogy kétségbe vonjam ezeknek a – nálam sokkal informáltabb emberek – józan eszében.

 80. holgazan — 2014-06-20 21:40 

@sempronius89: Egyetértek. Kövezzen meg a tisztelt úri közönség, de kimondom: úgy érzem a könyvek sajnos a blog rovására mentek. Értem én, hogy nincs annyi idő rá, de az irány nem jó.

Mindegy, reméljük jön még jobb is! 🙂

 79. sempronius89 — 2014-06-20 18:09 

Most komolyan van aki ezt a zs kategóriás 1000 helyen vérző és támadható elméletet elhiszi?

Itt inkább az a konteo, hogy hogyan lehetséges az, hogy a nyugati társadalmakban egy mérhető tömeg még mindig olyan értelmi szinten van, hogy hisz egy ilyen elméletben.

Rendes rejtélyes, de a valóságtól nem teljesen elrugaszkodott konteokat akarok, mint a Djatlov, Ophelie, pápaválasztás stb stb, a hsz-ek számát nézve nem csak én.

 78. realcorpus — 2014-06-20 16:32 

@szinva24:
Hasonló történet: Csúcshatás.

Nem vonom kétségbe azt, hogy valami megváltozott benned, de azért kétkedek az anyaggal(?) kapcsolatban.

Az anyag azét lett kérdőjeles, mert a két-dimenzió ugyan létezik elméletben (szélesség-hosszúság, vastagság nélkül), de a gyakorlatban nem látott olyant még senki. Ez, ha aranyból van, akkor legfeljebb atomnyi vastagságú, amit azért szemből látni lehetne valahogyan. (De ez nem biztos, nem tudom, raktak-e már össze hasonlót.)

A monoatomos arannyal meg óvatosan kell bánni, mert kis nyomáson és iszonyú hőmérsékleten létezik. De, ha minden atomot külön bevontak kerámiaburkolattal, akkor nincs gond.

Ha nem felejted el (márpedig a szer miatt nem fogod, ugye), akkor egy év múlva megírod, hogy meddig jutottál?

 77. szinva24 — 2014-06-20 13:57 

Sziasztok!

Én most regisztráltam,de már több mint 10 éve érdekelnek a „konteók”.Még a Leleplező + Hihetetlen c.folyóirattal kezdtem,amikor még a neten nem volt annyira elterjedve ez a műfaj.
Örülök,hogy itt lehetek!
Kérem ne tekintsétek reklámnak a következőket,de le szeretném írni,hogy nem gyíkemberként szedem a monoatomos aranyat.
Nos,ez tényleg csodálatos anyag.Tavaly fedeztem fel pár írást róla és nem hittem el,hogy ilyen kétdimenziós anyag,ami számunkra szemmel nem látható,és a szervezetre kitűnő hatással van,valóban létezik.Kiderült,hogy földi halandók is megvehetik kapszulák formájában.
Februárban az USA-ból,az anyacégtől rendeltem egy kisebb kiszerelésű üvegcsét tesztelésre.
Tudni kell rólam,hogy alacsony a vérnyomásom,sokszor feledékeny,aluszékony és nem mindig tudtam koncentrálni. Már az első kapszula után éreztem a javulást.Mintha kinyílt volna az elmém és sokkal frissebbnek éreztem magam napközben is.Tudtam tanulni, koncentrálni és fizikailag is erősödni.
Bizonyíték az is,hogy B2-es szintről indulva 1 hónap alatt megszereztem németből a felsőfokú nyelvvizsgát.
4 hónapja szedem és ettől jobb vitalizálót nem találhanék.

 76. FilcTroll — 2014-06-20 11:13 

@logiszton: Inkább sárkány, hüllõ irányból érdemes ezt közelíteni, a gyíkember kifejezés már ebbõl vulgarizálódott elõ. Icke arra is hivatkozik, hogy bennünk is van hüllõagy, ami pl. a félelemszülte, ösztönös agresszív reakciókért is felel. (Ha van itt agyász olvtárs, javítson, ha ez fals.) Ez volna hüllõ-viselkedésünk oka és eredõje, mert a gonosz célú genetikai rabszolgatenyésztés során került bele az emberbe. Azért ez így tényleg eléggé úgy hangzik, mintha Cartman találta volna ki.

De ugye akit egy sárkány megba…rapott, az a gyíktól is fél.

 75. sempronius89 — 2014-06-20 11:13 

Tiboru mikor lesz már olyan normális konteo a blogon ahol rejtély azért van bőven, de nem ilyen elrugaszkodott faxság az egész?

Például Djatlov incidens, Ophelie, pápaválasztás stb. A hozzászólásokból is látszik, hogy ezek érdeklik a népet.

Itt a gyíkembereknél inkább az a konteo, hogy hogyan lehetséges az, hogy olyan fejlett országban, mint Anglia hogyan tudnak elhinni ilyen Sci-Fi-nek is erősen zs kategóriás elméletet.

 74. untermensch4 — 2014-06-20 11:03 

@logiszton: Szóval mért pont Gyíkok?
icke bácsi potenciális piaca a keresztény kulturzónában van. a biblia elején a gonosz – kígyó. ez így kézenfekvő. ha kína is előlép potenciális piaccá, a monoatomikus arany fogadok hogy jellemzően jádezöld színű lesz 🙂

 73. logiszton — 2014-06-19 21:43 

Nademostakkor, mért pont gyíkok ezek a gyíkemberek?

Mért nem óriás tarantula-pókok, vagy delfinek esetleg kenguruk? Mert hogy igazából semmi sem szól a gyíkság mellett néhány ó/ős/kori ábrázolás mellett.De az ókóri egyiptomban pld.:
– Hnum: kosfejű
– Ré: sólyomfejű
– Szahmet: oroszlánfejű.
És asszem a hinduizmusban vagy a brahmanizmusban(?!) van valami elefántfejű istenség is.
Továbbá a sámánok is szívesen vettek/húztak a fejükre állatfejeket a felsőbbrendűség kifejezéseként. Ábrázolás alapján ők is esélyesek. Nem beszélve a kinai majomkirályról/jaj, ezt a Majmok bolygólya mű már elsütötte!/ A gyík tán éppen a legkedvezőtlenebb emberszerű „nemember”.

40.noniron
Pont erre gondoltam én is. Megtoldva azzal, hogyha ezek a gyíkemberek nem földi „gyíkok”, akkor mért pont gyíkok? Mért nem valami más formációk, ha egyszer földönkívüliek?
Nagyon nagy az áthallás a földi gyíkokra, amiket az emberek többsége a kígyókkal, békákkal együtt utál, és ezért kiválóan alkalmasak negatív szerepre.

Szóval mért pont Gyíkok?

 72. rdos — 2014-06-18 13:59 

Moldova György mondta, nem tudom pontosan idézni. Diliflepnis ember féltéglával betört egy kirakatot. Rendőr lefogta a rongálót, majd igazoltatás után elengedte. Kérdi Gyuribá a rendőrt, miért engedte el? Mert diliflepnie van. Miért, kérdi, azzal szabad? A válasz; igen. Mármost ez az alaposan kifejett gyíkember história diliflepni nélkül is kapásból megkérdőjelezi Icke kollega ép elméjét. Hagy süketeljen, nyilvánvalóan bolond!

Tiboru 7. opciója lehet a megoldás egyik része. Ha a gyíkemberes részt kivonom David mondandójából, a többi – sajnos – egészen hihető. 🙁

Plusz bónusz, a hitelesítő tereléssel (gonosz gyíkemberek) egyben démonizál is. Legyet, szúnyogot lazán lelkiismeret furdalás nélkül megölünk. Ez a vonal kicsit embertelen, hacsak nem igaz az hogy ….

ezek a sántánpisták valóban félig hüllők. 🙂

 71. realcorpus — 2014-06-18 07:52 

@becsuszoszereles1k:
Pontos számadatokkal nem szolgálhatok, legyen elég ennyi:
Brokkoli jóvoltából megismerhetjük egy flamand fa-átiratában Dr-fejszét (aki persze nem doktor) és Magyal Jófej kisasszonyt (aki persze doktor), kik a GG útmutatásait sajátosan értelmezik. A történet szerteágazik a bolygón, majd az űrben fejeződik be, minek során megismerhetjük egy jó (erős) pofa ember és Dolly (de nem a bárány) ahhoz hasonló románcát, mint amit egy másik, macskajajos történetből ismerhetünk, ahol disznó módon ér véget egy papírjaguár is. Természetesen a sztori heppienddel ér véget miszter ‘rázva, nem keverve’ jóvoltából. További információért keresse fel a Hold-gereblyézőket!

 70. realcorpus — 2014-06-18 07:46 

@becsuszoszereles1k:
Alighanem abból adódóan, hogy bár olvastam róla, kevés képpel lehetett kiegészítve, vagy csak mellszobrot, plakettet ismerhettem, így a beazonosítás részemről megbukott. És bár az ominózus kép első sorában levők ‘megvoltak’, egyszerűen gondolkodtam a mögöttük állókról. Nem sokat forgolódok ilyen helyen, így azt feltételeztem, hogy a vádlottak csak elöl lehetnek, mögöttük meg bárki. Az, ahogy utaltál, az jó volt, csak nekem nem esett le. Mentegetőzés vége.

 69. becsuszoszereles1k — 2014-06-17 21:58 

66.@rebel: Akkor Kilian (Gyorgy) is reptilian lehetett – jobb is, h. nem volt meg a Lenin korut bulvar sajto akkoriban!

 68. becsuszoszereles1k — 2014-06-17 21:46 

62.@realcorpus:
Ez a mutermi remkep, ezzel kapcsolatban szeretnek kerni egy objektiv viszonyitasi pontot es pontos koordinatakat a Dracon-Hec-Haarec univ. triangulumhoz viszonyitott sinus per tangentem derekszog alatt: a tyuk a nagy vagy a krapek a kicsi!

Noshat: pont azert nem mondtam be elsore, dajrektli es fesztufesz! Ticceletem!:)

Az folyik, hogy en mindig a hatterben tartozkodom…Emerencia van a 7-dik csigolyamra lezergravirozva es aluszurke a ridikulom („Zona Reticularis”, valodi bo”rbol!!), es teknockeretes napszemuveget hordok mind a harom szememen („Kuklops&Faberger Mmecurie”

 67. becsuszoszereles1k — 2014-06-17 20:58 

61.@realcorpus: Hehe(sic)! Koszi a dicseretet!:))
Neked inkabb annyi eszed van, hogy nem egyedul is sok lenne (masoknak), no meg az operativitas, az elso es legfontosabb (milyen kamerat hasznalsz?)!:) Nekem is kene valami kereses. Persze raer. Carpenter az optikus, ugye? Ez a sved szmajli nekem nem tetszik amugy.

A maradek kommentekre: Maletert nem felismerni!!
Akkor a gyikembereket hogysmint!??? Ja, a szemuveg miatt – de csak, ha a kezukben tartjak azt, mert kulonben meninblackek (helyesen ejtettem – inglisul?). Aztan majd rossz gen-bankba tevedunk be…, deplane, ha a Monsantohoz, ajjaj!:)

 66. rebel — 2014-06-17 17:02 

Húha… aggasztóan reptilián-szerűek azok a szemek…. 🙂

https://www.youtube.com/watch?v=eXkDqYPu30Y

https://www.youtube.com/watch?v=-CZ9bNpVX_E

 65. FilcTroll — 2014-06-17 13:29 

@igazitrebics: Maléter Pál

 64. realcorpus — 2014-06-17 11:26 

@igazitrebics:
Nem ismertem fel. Nem tudtam. Viccem durva volt és sértő. Visszavonom.

 63. igazitrebics — 2014-06-17 09:56 

@realcorpus:
Tudjátok ki ő? Egyébként halálra ítélték és kivégezték!

 62. realcorpus — 2014-06-17 08:58 

@becsuszoszereles1k:
59.-hez: De hát mondta, hogy nem arra gondol! =D
Mindig láss a dolgok mögé! Lényeges, mi folyik a háttérben.
Segítek (?): http://es.web.img2.acsta.net/medias/nmedia/18/62/90/83/18992183.jpg =)

 61. realcorpus — 2014-06-17 05:47 

@becsuszoszereles1k:
56.-hoz: Azt a filmet korábban láttam, nem volt nehéz összekötni. Persze nem ez az egyetlen film, amit Carpentertől ismerek. =)
(Ezt a ‘nem egyedül vagyok’-at már a zindexfórumon is megkaptam. =( Pedig csak annyi eszem van, hogy tudjam, mit hol kell keresni. =) )

 60. becsuszoszereles1k — 2014-06-17 02:27 

56.@realcorpus::))…nem lett komp!
– neked egesz csapat (munkanelkuli/onkentes)Siva rantja elo a szukseges linkeket (es meg meg is nezi kozben .il-e!:))??

57. Ezen kifekudtem: leszallo/’buszmegallo’ – hunyorod hatartalan!:))

58.@djatlov: majdnem azt hiszi az ember, hogy a Djatlovon van (poszt). OFF-ON Ez egy romantikus combo(ROCOCO)? Tepozar(RAMBO) szerintem modernebb.

59.@Panther V.: Pedig ot is szerette valahol valaki.:( (Vagy aki belenez a gepbe? Ot is.:()

 58. djatlov — 2014-06-16 15:01 

@sztalker: Én a helyedben legelőször egy hosszú cipzárt próbálnék találni rajta, hátha az álgyík csak egy nagy jelmezbe bújt két ember lenne (egy különös este után).
🙂

 57. realcorpus — 2014-06-16 10:41 

@FilcTroll:
Interplanetáris, de nem annyira összeesküvés, mint inkább egy leszállóhely. Kialakításában is szokatlan egy átlag stadionhoz képest, és földrajzi elhelyezésében kevésbé feltűnő, mintha Budapest közepén szállingóznának az idegenek. Kényelmi szempontból is tökéletes, hisz ki akarna sokat gyalogolni a ‘buszmegállóhoz’. =)

 56. realcorpus — 2014-06-16 10:31 

@koxi:
Csak egy spéci napszemüveg kell és egyből ki lehet szúrni, kik azok. =)
http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=41860

 55. koxi — 2014-06-16 08:29 

Nekem tetszett, már rég szerettem volna olvasni róla. Azt nem hinném, h gyíkemberek irányítanak minket, de hogy élnek köztünk földönkívűliek abban biztos vagyok, kár, h nem tudom felirmerni őket.
Kösz a cikket tiboru.

 54. FilcTroll — 2014-06-16 00:48 

@pusztafamusztafa: Ha Viktorunk gyíkember, akkor a Pancho Arena interplanetáris összeesküvés eredménye? A Sárkány csillagképtõl Felcsútig érnek a szálak… Az olvtársak a tanúim, hogy eszement elméletekben is találok megfontolható elemeket, de ez nekem így egy kicsit már kicsúszik az érvekkel jól védhetõ tartományból. 🙂

 53. realcorpus — 2014-06-14 19:14 

@pusztafamusztafa:
És a helyzet a hozzászólások elolvasásával?
Ha például azt veszem, hogy a 2. hsz.-ben meg lett említve az általad felhozott személy, mozgóképpel megtámasztva, máris adott a kiindulópont. Ugyanő képeiből, ha nem is kérünk, de a cikket megnéztük volna, de nem linkelted be.
Vajon miért?
=)

 52. pusztafamusztafa — 2014-06-14 18:52 

És a helyzet a gyíkemberek hazai jelenlétével?
Ha pédául azt veszem, hogy a miniszterelnök gyíkember mivoltát feszegette az egyik hírportál a közelmúltban, máris adott a kiindulópont. Ugyanő képeiből a Vikipidea csak az újabbakat hozza. Vajon miért?

 51. rebel — 2014-06-14 17:27 

Na és ezt az ide kötelező anyagot hogy bírtátok eddig kihagyni? 😀

https://www.youtube.com/watch?v=fmnTXhm2Its

 50. jukeey — 2014-06-14 04:33 

Ez a lacerta-interjú legfeljebb akkor párbeszéd, ha az írója nem csak szimpla szélhámos, de súlyos tudathasadásban is szenved :D. Az első bekezdéstől az utolsóig ordít hogy emeletes kamu, ráadásul nemhogy egy átlagos scifi kedvelőnek gyenge, H. G. Wells-től is le van maradva vagy száz évvel. Na ezt most leöblítem egy kis Lovecraft-tal, az sokkal hitelesebb is.

 49. nandras — 2014-06-13 17:07 

@joeperry:
aranylaci egy aranybánya 🙂

 47. sztalker — 2014-06-13 14:27 

@norniron:

Éppenséggel a dinók közt lehettek akár melegvérűek is:

http://hvg.hu/tudomany/20091114_melegveru_dinoszauruszok

De alapvetően pl. egy ragadozó már eleve intelligensebb lehet, mint egy növényevő. (Az emlősök csak egy megüresedett helyet vettek át, amikor arra lehetőség nyílt a dinók tömeges pusztulásakor.)

Ugyanakkor nem lenne szabad túlértékelni azt véleményt, hogy „mi lett volna, ha továbbfejlődnek a dínók”, mert ezzel az erővel a cetekkel, vagy a gerinctelen puhatestűekkel is (kalmárok, polipok is nagyon okosak) is eljátszhatjuk ezt a játékot. De ugyanígy lehetnének majd intelligens csótány csabik is az ember után az ízeltlábúak közül.

Mindenesetre, ha majd látok a 7-es buszon egy 3 méteres fazont, azt biztosan követni fogom mindenhová, konteós becsületszavamra legyen mondva, előlem nem menekül, amíg át nem röntgeneztetem, vért nem veszek tőle (de azért a vele való párzást kicsinykét mellőzném még egy kis ideig), azt én most itt megígérhetem!

 46. realcorpus — 2014-06-13 12:32 

@bloodorange:
Nem volt szerencsém még látni előadást az ötletgazdától.
Ő is ennyire részletesen elemző, vagy ez már betudható a lelkes követőknek? Mert nem lenne mindegy.

 45. bloodorange — 2014-06-13 12:05 

@befigyelo: Pontosan, én is így gondolom. Ha metafora lenne, akkor nem vesznének el ennyire a részletekben.

 44. realcorpus — 2014-06-13 09:47 

@becsuszoszereles1k:
Az nem én vagyok, hanem Besenyő MMIV István. =)

Usztyinovok közül ki? Az U-variáns gazdája? Vagy Péter „A kételkedés serkenti a gondolkodást. Minél pontosabban tudom, mit kell gondolnom, annál kevésbé tudom, mit gondolok valójában.” kijelentése miatt? És mivel kapcsolódik a gyíkokhoz, ha nem az utóbbi?

 43. becsuszoszereles1k — 2014-06-13 08:16 

@realcorpus: csak a sargainges keprol beszeltem – amugy globalisan igazad van. Miert-miert, mert…

 42. realcorpus — 2014-06-13 06:15 

@becsuszoszereles1k:
Nekem a vízszintes volt feltűnőbb, mintha a szemüveglencséket összekötő rész lenyomata lenne. A sárga inges képen, a 3., róla szóló rész elején meg eléggé Delon-os, ha eltekintünk a homlokredőktől.
S miért pont 40-én jönnek, 35-e túl korai volna?

 41. becsuszoszereles1k — 2014-06-13 00:39 

T.,koszonjuk!
In medias res – azonnal megragadott Icke homloka (kivulrol): nagyon furcsa a ket szeme kozott az a fuggoleges redo /jel. Nem tudom, ki mit lat bele. A masik, hogy elegge Usztyinovot juttatja eszembe ( nem konkretan a marsallt). A gyikemberek – bar szvsz vannak – majd majus 40-ben fognak elojonni. A 4-es pont tenyleg a legkomplexebb gyerekjatek [poszt: 7.) Bonusz tipp]! Summa cum ur’im (es tum’im): Jovo lesz a meno”!
OFF – rengeteg ismeretlen nicknev kommentelt most – gyikemberek vagy gyiklenyek vagy tok? A @tarko26 volt a legszimpatikusabb nev, nagyon eredeti. – ON A komment viszont erdekes.

 40. norniron — 2014-06-13 00:37 

Ezek a „gyíkemberek”, ha egyáltalán léteznek, semmiképpen nem lehetnek a földi hüllők leszármazottai. Ugyanis az a fejlett technológia, gondolkodás, társadalomszervezési képesség, amit Icke nekik tulajdonít, komoly intelligenciát, a komoly intelligencia pedig fejlett, az emberével összemérhető idegrendszert feltételez. Azonban a hüllőkben ilyesmi nem alakulhat ki, ugyanis az ember agya rendkívül energiaigényes szerkezet, és többek között folyamatos megfelelő üzemi hőmérséklet szükséges a megfelelő működéséhez. Mind a testhőmérséklet tartós (akár néhány órás) felmelegedése vagy lehűlése agykárosodást okoz. Ennek elkerülésére az emlősök és madarak egy igen komoly elhárító mechanizmussal rendelkeznek, az állandó testhőmérséklettel, azaz tkp. belső hőforrással. Éppen az állandó testhőmérséklet teszi lehetővé a fejlett idegrendszer fenntartását. Ha egy embernek olyan mértékben ingadozna a testhőmérséklete, mint egy hüllőnek, igen hamar súlyos agykárosodást szenvedne el. A hüllőknek meg azért van egyszerűbb felépítésű agyuk, mert az kevésbé sínyli meg a mostohább körülményeket. Tehát ezeknek a „gyíkembereknek” is állandó testhőmérsékletűeknek kell lenniük, de akkor viszont már szükségképpen nem hüllők, legfeljebb megjelenésükben hasonlítanak rájuk. A dinoszauruszok bizonyos csoportjai – köztük a madarak – rendelkeztek állandó testhőmérsékletükkel, de azok már igen messze voltak a pikkelyes ősi hüllőformáktól, vélhetően a testhőmérsékletük fenntartása érdekében rendelkeztek valamilyen szigetelőréteggel (tollal), de a „gyíkembereket” nem ilyennek ábrázolják.
Az meg, hogy az „árják” félig gyíkok, mert „hidegvérűek”, akkora súlyos ostobaság, hogy arra nincs szó. Szegény jó evangélikus erdélyi szász őseim forognak a sírjukban 🙂
Én hiszek a földönkívüli értelmes életben, még arra is hajlok, hogy a Földet is látogatták/látogatják, de Mr. Icke már tényleg az elmebaj határát súrolja.
OFF
Icke mellett másik kedvencemről, a méltó párjának bizonyuló Benjamin Fulfordról és világrengető munkásságáról is lesz szó valamikor? [Bár ebben az esetben félő, hogy ez a blog pszichiátriai szakrendeléssé alakulna át:)]
ON

 39. rebel — 2014-06-13 00:16 

@zltn:
Az ultimate, sőt EPIC konteó, bár gonosz leigázó alien gyíkembereket is bele lehet építeni, de alapvetően szerintem nem gyíkemberes (mondhatni a gyíkemberek csak részletkérdés ebben); inkább az őskortól, Atlantiszról származó, A NAGY ÉS EGY titkos társaság, mely az ősi tudást őrzi kizárólagosan (jöjjön az űrből ha tetszik), és az egész felszaporított és kitenyésztett, rabszolga faj, az emberiség leigázása illetve igában tartása (hiszen ha belegondolunk, volt-e egyáltalán kor amikor a többség nem volt leigázott… rab? Nem volt!!!), és hatalma fenntartásának kiszolgálása miatt eleve ide tenyésztett és betelepített populáció megalkotóiról és rabszolga civilizációjuk fenntartásáról szól. A szokásos konteó sztárok, Szabadkőművesek, Illuminátusok, Cionisták, Rockefellerek, Bilderbergek, Templomosok (aki csak tetszik, szabad a vásár) és persze köztük mindig ott lehettek az álcázott, alakváltó, beépülő gyíkfajok közül jött képviselők…
A X-Aktákat most nem volt jó hogy konteótárs ajánlotta, mert rákattanok, töltöm és hetekig azt fogom nézni.. 8-o

 38. befigyelo — 2014-06-13 00:08 

Elég nehéz úgy metaforát emlegetni, hogy képeken elemzik ki az emlegetett közszereplők pupillaformáját, illetve hogy tévés bemondók nyelvformáját nézegetik kimerevített 360 p-s videók képein.

 37. zltn — 2014-06-12 23:49 

Jó ez a poszt, főleg azért mert minden eddig írottnál jobban közelít az „ultimate összeesküvés” kivesézésének lehetőségére a kommentek között. Bár az eddigieket végigolvasva nagyon sok szűklátókörűséget látok, főleg az zavar hogy senki nem veszi figyelembe Tiboru „metafora” feltevését, aki pedig megteszi úgy tűnik semmi lehetőségét nem látja annak hogy az értelem nem az anyagból formálódott hanem épp ellenkezőleg. Ezzel arra próbálok kilyukadni hogy Icke bácsi talán nem arra gondol hogy biológiailag hüllők lennének ezek gyíkemberek, hanem egy más fajta lényeggel rendelkező tagjai ennek a földi kollektívnek, talán kívül is állnak a mi lélek „pool”-unkon. Hogy úgy mondjam lehet velük kevésbé vagyunk egyek mint egymással. Na elég a new age bullshitemből, lehet oltani.

 36. 404notfound — 2014-06-12 23:32 

Na jó, lebuktunk. Az van, hogy mi, az ún. gyíkemberek egy párhuzamos dimenzióban élünk alapesetben, de miután sok a hasonlóság, néha átjövünk körülnézni. Amióta történelem is van, sokszor egészen érdekes. A tunguzka egy erősebb születésnapi buli miatt… Szóval bocs’. Jó, van, aki harácsolni jön, van, aki szimpla szexturista, de én például csak úgy idenéztem, hátha találok valami érdekeset. Sikerült 🙂

 35. befigyelo — 2014-06-12 23:23 

Ajánlanám mindenkinek az X-akták 5. évadának „Megbújik a fényben” (Folie a Deux) c. részét. Nagyon tetszett, pedig vagy 10 éve láttam már. Az óta nem megy ki a fejemből, hogy mi van, ha nem csak képletes, hanem valódi tekintetben is vannak emberek, akik egyszerűen mást is látnak valamilyen okból a környezetünkben azon kívül, amit a legtöbben látnak amúgy. Minden ember más, franc se tudja, mi az igazság.

 34. etomi90 — 2014-06-12 22:56 

Hát Icke bácsi elméje igen érdekesen működhet. Földönkívüli gyíkemberek, akiknek ízlik a vérünk miért épülnek be közénk? Miért fejlesztik a civilizációt? Nem lenne elegendő, ha pusztán a kezdeti társadalmak szintjén tartanak minket meggátolva minden technológiai áttörést. Emellett a fejlettebb eszközeik által generált néhány szemfényvesztéssel elhitetik, hogy ők valójában istenek. Így önként és dalolva áldozzuk fel magunkat számukra. E szerint a forgatókönyv szerint baromság, hogy nem szabnak gátat a technológiai fejlődésünknek. Mi van, ha nem elég körültekintőek és egy szép napon kicsúszik az irányítás a kezük közül? Akkor bizony nem botokkal és kövekkel, hanem mondjuk termonukleáris fegyverekkel (vagy még rosszabbal) esünk nekik. A szó szerinti olvasat nekem nagyon bűzlik…

A metafora/allegória értelmezés azonban kifejezetten tetszik, megmozgatja a fantáziámat. Simán el tudom képzelni, hogy a Icke úrnak igen sötét véleménye van bizonyos társadalmi folyamatokról, meg úgy általában a történelem menetéről. Azonban egy standard összeesküvéselmélettel nem biztos, hogy ismert lett volna, ezért ráhúzta az egészre a hajmeresztő (de mindenképpen figyelemfelkeltő) gyíkköntöst. A gyíkemberek szerintem lehetnek akár egy konkrét titkos társaság is, de úgy általában véve az emberi jellem/lélek sötét oldala is. Utóbbit tartom valószínűnek, főleg a monoatomikus arany miatt. Ez lehet a drogok metaforája, melyet az ember sötét oldala (a lelkében rejlő gyík) akar, és fogyasztásának hatására az egyébként megszokottól nagyban eltérően viselkedik az emberi psziché. Továbbá a emberi vér, amit a gyíkok isznak természetesen a pénz és egyéb materiális javak, amit az alávetett emberek termelnek a rangban fölötte álló számára.

A földönkívüli származást azzal magyarázom, hogy Icke valószínűleg úgy gondolja, hogy az ember alapvetően a jóra törekszik. A gyík-jellemet úgy szedtük össze valahonnan a fejlődésünk során, a legbelső valónktól, a legalapvetőbb céljainktól azonban igen távol áll. Csak sajnos egyszer felütötte a fejét a történelem során, és egy makacs rákos daganathoz hasonlóan folyamatosan terjed, mert sajnos agresszivitása miatt igencsak jó az érdekérvényesítés terén. Szerintem e folyamat a darwini természetes szelekióval jellemezhető a legjobban: az agresszívabb egyedek kitúrják a hatalmi pozícióból a békésebbeket, őket azonban legfeljebb egy még agresszívabb egyed tud eltávolítani. Minél agresszívabb egy egyed, annál följebb jut a hierarchiában. Így végül olyan társadalmak jönnek létre, melyeket a leggátlástalanabb egyedek vezetnek. Ők pedig híresek arról, hogy mind maguk számára, mind (egy természetes ösztönből adódóan) utódaik számára szeretnék biztosítani az általuk birtokolt erőt. Ezt az erő-átruházási láncot pedig csak egy még erősebb fél szakíthatja meg és vonhatja el. Így a társadalmak vezető elitjében egyre csak agresszívabb, érdekérvényesítés szempontjából azonban egyre életképesebb egyedek lesznek.

A föld alatti élettér pedig szintén egy egyértelmű metafora: a hatalmon lévő emberek légvárakat építenek maguk köré. A társadalom valóságát minél jobban próbálják kirekeszteni, úgymond levonulnak a föld alá. A szemellenzős látásmód bizony gyakran a hatalommal rendelkező emberek sajátja, az elbeszélések szerint egy bizonyos Gautama Buddha is úgy kezdte karrierjét, hogy a fene nagy jólétből véletlenül sikerült rácsodálkoznia az élet árnyoldalára.

Elképzelhetőnek tartom, hogy Icke-nak szemet szúrt az, hogy a történelmet alapvetően mindig is a legagresszívabb, leggátlástalanabb emberek formálták jelentős mértékben. Olyan emberek, akiknek a lelkük egy-egy kapzsi és veszedelmes sárkány, egy-egy emberbőrbe bújt hüllő. És bizony, ha továbbra is ezeket az embereket választjuk meg fontos pozíciókba, akkor sok jóra nem számíthatunk. Mert az igazi kapzsiság határtalan, mindig egyre többet és többet akar, nem elégszik meg kevesebbel a lehető legtöbbnél.

 33. seul — 2014-06-12 22:28 

Néhányszor láttam már interneten egy olyan kérdést, melyben egy Bibiliai idézet olvasható. És hogy ez az idézet nem-e egy Dinoszauruszt ábrázol-e?
A régi időkben biztos kísérletekeztek az emberekkel, a monda-legenda világunkban benne vannak (kentaur vagy épp az indiai Istenek Ganésa példaul)

 32. zigzag — 2014-06-12 21:42 

A gyíkokról mindenki tudja, hogy hosszú a farkuk. De ezeknek a lényeknek nincs farkuk. Legalább is nem látható. Egyébként pedig akadályozná őket az emberi forma felvételében (kivéve Rocco Siffredi-ének a felvételében.)

 31. rebel — 2014-06-12 21:17 

Jézusom! Mi a rosseb az a gyíkember? Ne ijesztgessetek már… ez biztos hogy nem komoly konteó, hanem már paranoid őrület… 😀 (nem olvastam még el… 😀 .. de amúgy sejtem miről van szó… ;))

 30. untermensch4 — 2014-06-12 20:50 

@nandras: sajnos a memóriám már nem a régi és régen is sz@r volt… 🙂
annyi rémlik a történetből hogy yucatán-félsziget, a kérdéses földréteg 2millió év körüli és c-? vizsgálattal alatta-fölötte oké, ott nem. erre szólt be nekik egy (valahogy a problémáról olvasó) fizikus hogy „korlátozott atomháború”. aztán volt némi agyalás arról hogy 2m év után még az aszfaltutak stb (lényegében semmi tárgyi) vizsgálható lelet sem lehetséges… mondjuk aki a geológiai-fizikai részét értette a dolognak már akkor is rájöhetett hogy hoax (ha az), nekem most eszembe jutott. azért bátorkodtam itt feldobni, hátha vki pontosabban emlékszik az esetre

 29. befigyelo — 2014-06-12 19:39 

Nekem mindig is egészen eredetinek tűnt az elmélet, és amikor kb. ilyen szinten utánanéztem, miről szól, jó konteósként el is raktároztam magamban az ötletet, ahogy kell. A földönkívüli beavatkozásoknál semmivel nem meredekebb történet, annyi esélye ennek is lehet, mint annak, hogy időnként 22 ezer trillió fényévnyiről idejön(nek) valaki(k), és így-úgy beleszólnak az életünkbe gabonakörökkel vagy direktebben. Miért ne lehetne őshonos furcsa népség is nálunk?

A kriptozoológia hívei az unikornisra meg a szumátrai erdei kisemberre meg a kongói sárkányra vadásznak, nem beszélve a jetiről, mi a fenéért ne létezhetnének megokosodott gyíkok is, elvégre nem 2 éves fejlődésről lenne szó részükről. Az meg, hogy ebben az esetben bandáznának, az teljesen érthető lenne, főleg ha kevesen volnának.

 28. SLC — 2014-06-12 19:33 

@felhasznalo: szerintem a 0.18-nál látható alak egy UFO!
A kopasz fickó simán csak testőr, láttam róla jó minőségű képeket, magas, vékony, kopasz, de ennyi.

 27. SLC — 2014-06-12 19:27 

@szazadokrendje: No most lebuktattad a forgatókönyvírókat: valójában ők időutazók, akik lopják Icke ötletét. De ez már egy másik konteó 😀

Komolyra fordítva a szót: elkezdtem nézni a fickó egyik előadását, és sok olyasmit mondott, amit magam is tapasztaltam. Meg is lepődtem, kezdtem volna örülni, hogy végre valaki hasonlóra leltem. De ami hülyeséget aztán összehordott…
Legalábbis az én világnézetem szerint hülyeséget, úgy tűnik sok ember van, aki ezt komolyan veszi. Lelkük rajta, mindenkinek joga van abban hinni, amiben neki tetszik.
Az én magánvéleményem az, hogy a fickónak vannak spirituális tapasztalatai, de nem tudja szétválasztani a fantáziát és a valóságot, így egy óriási katyvaszt hozott össze. Én nem tudom komolyan venni.

Olvastam olyan véleményt is róla, hogy ő az NWO megbízottja, és pont az a dolga, hogy minél több hülyeséget elhintsen – természetesen némi igazsággal fűszerezve -, ezzel terelje el az emberek figyelmét a valós irányítók személyéről.

 26. nandras — 2014-06-12 19:06 

@untermensch4:
azok a mexikói tudósok nem lehet, brit tudósok voltak?
már csak azért, mert a c-17- tel nem tudom, hogy mit akartak kezdeni…
és ha kétmillió éves távlatban akarták a c-14 módszert alkalmazni, akkor innen kezdve értékén lehet hírt kezelni.
vagyis a legjobb esetben is hoax 🙂

 25. felhasznalo — 2014-06-12 19:04 

Nahát mit találtam a youtubon Obama testőre egy reptoid?:
http://www.youtube.com/watch?v=kgREBbJsMts
Csak nehogy David Icke legyen a következő L. Ron Hubbard.

 24. tarko26 — 2014-06-12 18:03 

@gigabursch: nem. Ez egy sorozat volt a discoveryn es abbol volt egy resz

 23. untermensch4 — 2014-06-12 17:21 

mexikó. geológusok több helyen c-17-tel „nem stimmelő” rétegeket találnak kb 2milió év tájékán. egy fizikus azt mondja rá: ha atomháború lett volna ott és akkor, pont így térnének el az eredmények.
emlékszik még vki erre rajtam kívül, mert ennél sokkal többre én sem, de valahol nyomtatásban megjelent már ez korábban (a valahol alatt a hihetetlen magazin fölötti színvonalat értem)?

 22. realcorpus — 2014-06-12 17:08 

@wendrinerpiroska:
1: A gyík nő tojást, az ember nő gyereket.
2: Le vagyunk, csak nem veszünk róla tudomást.
Most már mindent értesz. =)

 21. wendrinerpiroska — 2014-06-12 16:57 

Remek poszt volt, köszönöm Tiboru. Bár én azt mondom, az emberiség a gyíkemberek nélkül is elég ostoba és önző, ilyesmiben nem szorulunk külső világbéli segítségre. Az ősi sárkánygyík mítoszok viszont biztos nem véletlenül maradtak meg a közös tudatalattinkban. (Nekem Krishna is gyanús a kék fejével.)

Csak két dolgot nem értek: ha tudunk velük szaporodni, akkor a nőnemű szülő tojást rak, vagy elevenszül? A másik meg, hogy ha le akarnak igázni minket, akkor mi a csudára várnak?

 20. gigabursch — 2014-06-12 16:49 

@realcorpus:
De! Arra gondoltam.

 19. realcorpus — 2014-06-12 16:45 

@gigabursch:
Az Őrült Stone, avagy 2008 a patkány éve? Az jó kis film.
De a leírás alapján valamelyik Godzillás film is lehetne. =)

 18. jukeey — 2014-06-12 16:36 

Ez a Fülöp herceg igazán tehetne többet is egy kósza elszólásnál, eh…

A Lord Valentin Kastélyát olvastam valaha, lehet felelevenítem egy kicsit ha megvan még valahol 🙂

Ickén tényleg nehéz legalább egy fejcsóválás nélkül átsiklani.

 17. gigabursch — 2014-06-12 16:06 

@tarko26:
Te nem a Patkány Éve c. mozira gondoltál?
Mondjuk azt is vagy két évtizede láttam.

 16. wendrinerpiroska — 2014-06-12 15:58 

A gyíkember szóról nekem mindig Beavis és Butthead ugrik be.

Na mindegy, megyek elolvasom a posztot, biztos megint szuper lesz. 🙂

 15. oldboy — 2014-06-12 15:20 

a témához ajánlanám P.K.Dick: Az akasztott idegen c. novelláját…

 14. tarko26 — 2014-06-12 15:03 

Előre bocsátom nem hiszek a gyíkemberes konteoban illetve nem igy. Azt Viszont megjegyezném, hogy ha jol emlékszem van egy lezáratlan FBI akta egy ilyen gyiklenyes esetről amirol egy sorozat resz is keszult a lezaratlan aktakban. Ezt kb 15 eve lattam. A lenyege. Htobb ember eltunt egy amerikai varos csatornarendszereben. Pontosabban egy topartra epitett csatornakifolyo korul. Furcsa hulloszeru labnyomokat talaltak az FBI nyomozoi. Bent pedig eleg komoly keresoakcio utan ilyen embernel magasabb gyikemberre bukkantak akin alig fogtak a golyok. Illetve tobb ilyen leny is volt odalent. Ennyire emlekszem belole. A lenyege h nem tudtak hova tenni a dolgot az egyik ilyen lenyt le is lottek ugy remlik. A Folytatas homaly. Keressetek utana

 13. nandras — 2014-06-12 14:39 

@gigabursch:
párosodni egy konyakosüveggel is lehet, de szaporodni…

 12. gigabursch — 2014-06-12 14:37 

Teljesen természetes, hogy az ember sokmindennel tud pársosdni.
Elég csak megnézni a 70-80-as évek német és olasz pornófilmjeit.
Ami ott nincs, az nem is létezik.

 11. nandras — 2014-06-12 14:18 

egészen addig hümmögve csóváltam a fejem -pontosabban leginkább hüledezve, hogy ilyen agyament baromságnak egyáltalán bárki is hitelt adhat-, amíg el nem érkeztem az osztályozásig, ott is a birkákig.
na, itt elbizonytalanodtam 🙂

 10. shanalyl — 2014-06-12 13:19 

@Kvasztics Fedor:

Nekem is egyből ez jutott eszembe.

 9. szazadokrendje — 2014-06-12 13:06 

Gondolom, Icke is, mint minden valamirevaló brit kiskamasz a generációjából, a Doctor Who című családi fantasysorozaton és nemzeti intézményen nőtt fel. Hacsak a forgatókönyvírók nem utaztak a TARDIS-szal az időben, nem gondolnám, hogy ők vették volna kölcsön a sziluriánok, az ősidők óta a föld alatt élő, az emberekkel rivalizáló, erős és intelligens, gyík- (vagy krokodil-) szerű humanoidok ötletét.

 8. Kvasztics Fedor — 2014-06-12 12:31 

A Star Trek Voyagerben volt egy olyan rész, ahol a Voyager legénysége egy olyan bolygó hüllőszerű lakosaival találkozott, akikről kiderült, hogy a földi dinók leszármazottai, ugyanis valóban létrejött még itt a Földön egy értelmes dinófaj, csak elmenekültek a nagy kihaláskor. Gondolom a forgatókönyv írók Sagantól vették az alapötletet 🙂

 7. lojzi — 2014-06-12 12:05 

Ez az elmélet kb. olyan mint a Lord Valetine kastélya c. scifi-ben a metamorfok, mintha azok is hüllőformájuak lennének alapesetben, de már nem emlékszem. Ott is megpróbálják a hatalomátvételt, de ott épp ők az őslakosok, akiket az emberek rezervátumba zártak.

 6. csbig — 2014-06-12 11:47 

Remek rágcsálnivaló, köszönjük 🙂
A csülkös mondaton vinnyogtam egyet 🙂
Ha kérhetjük, legközelebb, a melegre való tekintettel, lehetne „ic(k)ecube” vagy „ic(k)eberg” betűtípussal írni? Javítaná a klímát 😀

Hogy hozzá is hablatyoljak egyet: az arany dologról máshol is hallottam. A „bölcsek kövét” is nevezték „iható aranynak”.

Aztán más forrás: Elizabeth Haich Beavatás című könyvében olvastam egy indiai módszerről, ahol a helyi „guru”, aki az apjától tanulta a mikéntjét (és csak férfi lehet), aranytartalmú gyógyszert készít (és nem ilyen fent ábrázolt ketyerével). Ha jól emlékszem, ez szilárd formájú. A lényege itt is valami kolloidális megoldás, de ezt „élővé” kell tenni, ez a beavatott guru feladata. Az ő magas energiájával válik gyógyítóvá, pontosabban a gyógyító erő hordozójává.
Viszont aki ilyet akar készíteni, annak le kell mondania mindenfajta szexualitásról, viszont meditálnia kötelező. Ne legyen energiakeveredés, vagy -szennyezés. Japánosan szólva: Nukupina Chakima :-). Ezért mindig előbb a leendő tudás-örökösnek családot kell alapítania, hogy gondoskodjon utódokról, aztán mikor ez megvan, válhat elixírkészítővé. (Az asszonynak meg vesz bérletet a helyi chippendale-klubba, vagy egy vibrátort 😀 ).

A „troublemaker”-ségről annyit, hogy 9/11 óta napnál világosabb, hogy ebben van valami 🙂

 5. fagyostekintet — 2014-06-12 11:28 

Na, pár év olvasás után regisztráltam 😀

@komojtalan
Miért ne érhetnénk meg a harmadik világégést? Szerintem már erősen gyülekeznek a viharfelhők.

@hazitroll
Az írástudásos hozzászólással egyetértek.

@poszt
Én még „gimis tanulmányaimból” úgy emlékeztem rá, hogy a gyíkemberek a Földről elszármazott dínók akik visszajöttek. A posztban ez nem volt világos számomra. Akkor most innen származnak, vagy űrbenszülöttek?(kinnszülöttek??)

 4. komojtalan — 2014-06-12 10:02 

A poszt maga kiváló lett, egy a bajom vele: Miért nem valami elmetudományi oldalon jelent meg :-). Ennél még Orson Scott Card is jobbat írt a Végjátékban, pedig ő azt sci-fi -nek szánta. Van 5 millió követője? És? Azért csak 5 millió, mert a többi 20 még nem hallott róla. 7 milliárdból 5 millió az 0.07%, ennél sokkal több elmebeteg van, legfeljebb ők másban hisznek.
Bármilyen fájdalmas Fülöp hercegnek igaza van, ennyi embert hosszútávon képtelen eltartani a Föld, a természet majd kiegyenlíti a dolgot. Legvalószínűbb egy 3. VH amikor a természeti kincsek kezdenek elfogyni, de ezt mi valószínűleg már nem érjük meg.

 3. hazitroll — 2014-06-12 10:00 

Húbazmeg… Tiboru, nem akarom lehúzni a posztot, mert az írás amúgy technikailag jó, csakhát a tartalom… Én már azt sem értem, hogy ha a gyíkemberek így meg úgy tudnak minket kontrollálni, akkor miért hagyták egyáltalán kifejlődni az emberiséget? Jó, tudom, kaja vagyunk. De én nem hagynám, hogy a disznók megtanuljanak írni, az hétszentség.
Aztán Icke szerint ha tudunk párosodni, az hogy lehet? Mert ha a csimpánzoktól kevesebb, mint 1%-kal különbözik a DNS-ünk, akkor velük is kellene, hogy lehessen. (és tuti, hogy valakik, valahol már kipróbálták)
Szintén Icke, aki a gyíkemberek magasságából levezeti a testi erőt… Nos, azt hiszem, ó sem érti a lineáris változások és a testek köbös mérete közti összefüggést. (most nem mondom, hogy egy pont háromszor akkora valami ne lenne pont háromszor olyan erős, de ez még mindig rengeteg faktor függvénye)
A többire reagálni is feleslegesnek érzem.
Azt mindenesetre elismerem, hogy két évvel a Mátrix film megjelenése után Mátrixra hivatkozó könyvet kiadni tényleg klassz húzás, biztos jól lehet keresni veled, de remélem, Tiboru te nem mész el ilyen populista zagyvaság irányába.

 2. realcorpus — 2014-06-12 09:56 

„…az egyiptomi fáraókon és a középkori királyokon át Barack Obamáig és Vlagyimir Putyinig (hogy hazai példát most ne is említsek).”
Talán nem lesz baj belőle, ha én említek.
https://www.youtube.com/watch?v=DSY42108jM4
A címben szereplő diagnózis téves. Egyértelmű, hogy a nyelvmozgás gyíkemberi mivoltát leplezi le. =D

4.c.) Ha olyan magasak, rohadt kényelmetlen lehet egy 170-180 centi magas bőrbe belebújni.

4.f.) Milyen szegényes étkezéseik lehettek, míg ide nem értek…

A 7-esre szavazok, de még nem fejtettem meg a kódolását.

 1. realcorpus — 2014-06-12 09:21 

Hurrá! A várva várt. =)
Szép termetes poszt, neki is állok (ülök) olvasni.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök