2011-02-05–07:00

John Lennon halála

Amikor 1980. december nyolcadikán, hétfő este tizenegy óra körül a New York City-béli Dakota-ház előtt egy Mark David Chapman nevű, 25 éves, zavart agyú fiatalember egymás után ötször meghúzza 38-as kaliberű revolvere elsütőbillentyűjét és ezzel kioltja a Beatles egyik alapítójának életét, senkiben nem merülnek fel kérdőjelek; mindenki elfogadja, hogy egy őrült, magányos rajongó lőtte agyon minden idők egyik legismertebb zenészét. Ha azonban egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk az ügy hátterét, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk.

John Lennon életénél és munkásságánál többször (és alaposabban) feldolgozott pályafutás kevés van a könyvtárakban és a neten, úgyhogy kérlek benneteket, nézzétek el nekem, de tizenhétmillió-kétszázötvenhétezer-hatszázhetvenharmadszor nem fogom leírni a mindenki által ismert előzményeket. Maradjunk annyiban, hogy Lennon – túl azon, hogy éveken keresztül, zenészként, íróként és képzőművészként százmilliók kedvence volt – utolsó periódusában igen tevékeny békeaktivistaként is beírta nevét az emberiség kultúrtörténetébe.

Azon a bizonyos estén, egy elég zsúfolt nap után Lennon feleségével, Yoko Onóval igyekezett vissza a Dakota-házban található lakásukba. A halálos lövések itt érik; az elkövető meg sem kísérli a menekülést, noha a ház bejáratától a metrólejárat mintegy húsz méterre található. Csendesen leveszi a kabátját, a földre tesz, majd bevárja a rendőröket. Egy bámészkodó megkérdezi tőle: Tudja maga, mit tett? A válasz: Az imént lőttem agyon John Lennont.

Mielőtt továbbmennénk, pár mondatot azért ejtsünk Chapmanről (akinek rabosítási fotóját itt láthatjátok balra fent).

A texasi születésű fiatalember katonacsaládból származott ugyan (apja a légierő tiszthelyettese volt), de soha életében nem érzett magában semmiféle elkötelezettséget az egyenruha iránt. A mindig kövérkés, elég előnytelen külsejű, nehezen mozgó srácnak már kamaszkorában voltak furcsa dolgai (többször megszökött otthonról, a kábítószereket is viszonylag korán kezdi kóstolgatni, a lányokkal-nőkkel való viszonya is bizonytalan, kiegyensúlyozatlan személyiségre enged következtetni), majd egy istentagadó periódust követően szélsőségesen vallásossá válik. Kedvenc együttese a Beatles, kedvenc könyve pedig a Salinger-féle Zabhegyező (ez utóbbit a gyilkosság estéjén is magánál tartotta).

Chapman az első percektől kezdve elismerte tettét (mondjuk elég nehéz is lett volna tagadnia, hiszen jó pár szemtanú jelenlétében tette, amit tett), de ennek ellenére ügyvédei hat hónapot szánnak arra, hogy védelmét előkészítsék. Nem kímélték sem energiájukat, sem idejüket, mert például olyan nagyágyút is megszólaltatnak mellette, mint dr. Bernard L. Diamond pszichiátert (itt balra, aki – nem mellesleg – itt, a konteóblogon is előbb-utóbb feldolgozásra kerülő Robert Kennedy-féle gyilkosság perében is felbukkan, ahol Sirhan Sirhan beszámíthatóságát kérdőjelezte meg). Nos, Diamond doktor paranoid skizofréniát állapít meg Chapmannél.

És most még szándékosan nem tesszük fel a kérdés, hogy honnan volt erre Chapmannek körülbelül nyolcezer dollárja (ennyi volt ugyanis a pszichiáter költségtérítése), annak a Chapmannek, akit csak abban az évben (1980-ban) négy munkahelyről rúgtak ki alkalmatlanság miatt és a legmagasabb keresete heti 150 dollár volt, amíg egy egészségügyi komplexum nyomdájában dolgozott, mint lótifuti inas.

Diamond szakvéleményét a bíróság nem veszi figyelembe, úgyhogy minden további nélkül életfogytra ítélik azzal a kiegészítéssel, hogy legkorábban húsz év múlva kérheti feltételes szabadonbocsátását. No, ez az idő 2000-ben letelt, Chapman azóta hatszor kérelmezte a szabadságot, de eddig nem kapta meg.

Még pár érdekesség, mielőtt belevágnánk a konteókba.

Sokan azt állították, hogy feltűnési viszketegségből tette, amit tett. Ennek viszont ellentmond az, hogy összesen két nagyobb interjút ad (James Gainesnek a People-től, illetve Jack Jones-nak egy rochesteri napilapban). A People-nek a következőket mondja arról a bizonyos estéről: „Lennon elhaladt mellettem, s akkor azt hallottam, hogy egy hang azt súgja: tedd meg, tedd meg, és újból és újból… Nem emlékszem, hogy céloztam volna… nem volt bennem iránta sem düh, sem más érzelem.” Rengeteg riportkérelem érkezett hozzá az elmúlt évtizedekben, de (ügyvédei tanácsa ellenére) ezektől következetesen elzárkózik.

Az is furcsa, hogy (amire már céloztam fentebb) meg sem próbált menekülni, noha volt nála jó pár hitelkártya, tartalék l
őszer és kétezer dollár készpénz (ez utóbbi ismét felvet bizonyos kérdőjeleket egy olyasvalaki esetében, akinek ez az összeg minimum háromhavi nettó jövedelme volt).

Az öt lövésből négy telibe találja Lennont, ami igazán elismerésre méltó teljesítmény attól az embertől, aki nem volt katona, világéletében irtózott a fegyverektől és egyetlen tanút sem sikerült felkutatni, aki akár csak egyszer is látta volna céllövészeten.

Akkor lássuk az összeesküvéselméleteket. A mai posztban kísérletezni is fogok egy kicsit: az első verziót részletesebben fogom kidolgozni, a többieket viszont csak felvillantom és benneteket kérlek, hogy egészítsétek ki azokat, ha rendelkeztek további releváns információkkal. Így az olvasók és kommentelők még nagyobb szerepet kapnak, amit – tapasztalataim szerint – nagyon tudnak értékelni.

1.) Az agymosás-teória (a CIA piszkos mancsa)

Fenton Bresler könyvében (Who Killed John Lennon?) azt sugallja, hogy Chapman elmebetegsége a CIA mesterkedésének eredménye, az amerikai titkosszolgálat ugyanis ugyanolyan kezelésnek vetette alá, mint annó Sirhant vagy a JFK-gyilkosság feltételezett elkövetőjét, Oswaldot, az általunk is kivesézett MK-Ultra program keretein belül.

Ez a verzió meglehetősen figyelemreméltó előzményeket vonultat fel Chapman életéből, aki a hetvenes évek végén egy gyermekvédelmi egyesület önkénteseként számos egzotikus országban dolgozott: Libanontól Indokínáig megfordult menekülttáborokban, ahol óhatatlanul kapcsolatba került Langley embereivel is, és ahol (akarva-akaratlanul) szem- és fültanúja volt/lehetett azoknak a kísérleteknek és próbálkozásoknak, amelyek a CIA-t minden háborús konfliktus környezetében jellemzik.

Amikor 1976-ban (hangsúlyozom: mindössze 21 évesen!), bejrúti  tartózkodása során először kap idegösszeomlást, hazautazik (mármint az USA-ba), és elsőosztályú kezelésben részesül egy hawaii pszichiátriai intézetben, ahol… ahol szerintetek kiket kezeltek? Igen, nyert. Olyan amerikai katonákat és „más kormányalkalmazottakat” (ugye, milyen szép körülírása a gumitalpú srácoknak?), akik „az USA érdekeinek külföldi védelmében mentális károsodásokat szenvedtek”.

Arthur O’Connor, az a new yorki nyomozó, aki az emberölési ügy gazdája volt, kifejezetten és szó szerint azt állítja, hogy „I studied him intensely. He looked as if he could have been programmed” (Aprólékosan tanulmányoztam őt. Úgy nézett ki, mint akit akár előre programozhattak is volna”.)

Ha átnézzük Chapman rövid, de annál változatosabb élettörténetét, még pár érdekes, külföldi vonzatú dologra lehetünk figyelmesek: ez a képesítés nélküli fiatalember 1978-ban (ismét az életkorán vagyok kénytelen lovagolni: 23 évesen) fogja magát és világ körüli útra indul. Ötven napos bolyongása során érinti többek között Svájcot, Indokínát, Japánt, Indiát, Dél-Koreát, az Egyesült Királyságot és… és Izraelt. Ezt részben 1980 októberében (tehát két hónappal a gyilkosság előtt) megsimétli, amikor újból ellátogat Svájcba és Írországba.

A konteó ezen pontján jogosan tevődhet fel a kérdést: miért is akarta (volna) a CIA (vagy fogalmazzunk tágabban: az amerikai kormányzat) meggyilkolni John Lennont? Miért akarták holtan látni az Imagine vagy a Give Peace a Chance szerzőjét és előadóját?

Hát mert sokkal több volt (legalábbis 1980-ra sokkal többé vált), mint sima előadóművész. Békeaktivista, a vietnámi háború elkötelezett ellensége, szókimondó fenegyerek, polgárpukkasztó hippiszármazék, a CND (Campaign for Nuclear Disarmament) szószólója, aki naponta okozott fejfájást a politikai establishmentnek Londonban és Washingtonban egyaránt.

Nixonnak és az általa irányított republikánusoknak kezdett nagyon elege lenni ebből a torzonborz britből, aki szerintük csak azért utazott át az óceánon és telepedett le az Újvilágban, hogy aláássa a konzervatív értékek Amerikájának nemzetbiztonságát. Lennon tényleg képes lett volna bármelyik tetszőleges amerikai nagyvárosban 24 óra alatt egy egymilliós tömeget az utcára vinni, s ezért az FBI főnöke, J. Edgar Hoover maga írta rá Lennon megfigyelési dossziéjára csupa nagybetűkkel és aláhúzva, hogy „All extremists should be considered dangerous!”, vagyis „Minden szélsőségest veszélyesnek kell tekinteni!”. A célszemélyt lehallgatták, megfigyelték, környezettanulmányozták, továbbá ahol tudták, megpróbálták hitelteleníteni.

A titkosszolgálatokon kívül a nagypolitika szemét is csípte; James Strom Thurmond szenátor (itt jobbra) hatszor szólalt fel a felsőházban azzal a témával, hogy John 1968-as angliai marijuána-ügyét felhasználva akadályozzák meg számára a zöld kártya kiadását. Egy másik szenátor, Frank Church ugyancsak többször néven nevezte őt, mint az „államellenes új baloldal kiemelkedően veszélyes képviselőjét”.

Már 1973-ben közel állt a kiutasításhoz (akkor ultimátumot is kapott, melynek értelmében két hónapon belül el kell hagynia az USA-t), de végül megúszta. Amikor 1974-ben Nixon belebukik a Watergate-ügybe, kap egy kis laufot a sorstól, de amikor a republikánusok 1980 januárjában ismét beköltöznek a Fehér Házba, már sejteni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy Reagan kampányfőnöke az a William Joseph Casey volt (itt balra), aki másfél hónappal a Lennon-gyilkosság után elfoglalja a CIA igazgatói székét…

Sean Lennon (John és Yoko fia, jobbra lent) 1998 áprilisában a következőket nyilatkozza a New Yorker magazinnak: „Apám veszélyt jelentett a kormányzatra nézve. Ha azt mondta volna: ’holnap robbantsátok fel a Fehéz Házat!’, ezernyi ember látott volna hozzá. A pacifista forradalmárokat hagyományosan a kormányok szokták meggyilkolni.”

2.) Az oroszok voltak

Moszkva jó ideig rokonszenvvel figyelte Lennon „béketevékenységét” (fel is használta olykor az amerikai felforgató-bomlasztó tervei érdekében), de az afganisztáni bevonulásukat követően a Kreml (és a KGB Első Főigazgatósága) elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy egy halott (látszólag az amerikaiak által meggyilkolt) Lennon sokkal több hasznot hajt a kommunista internacionalizmusnak, mint az egyre többet kábítószerező és egyre kiszámíthatatlanabb művész. Chapmant Svájcban szervezték be 1980 októberében, természetesen idegen zászló alatt; az idióta amerikai azt hitte, hogy egy hozzá hasonlóan zavaros ideológiai és vallási elveket követő csoport akarja eltenni láb alól a már-már antikrisztusi fényben tündöklő énekest.

3.) A britek voltak (a jenkikkel közösen)

Igaz ugyan, hogy Lennon élete utolsó évtizedében főleg az USA-t boldogította, de ne feledjük, hogy John eredendően II. Erzsébet alattvalója volt – legalábbis közjogi értelemben. A CIA és az MI6 lepacsizták a dolgokat: Lennonnak meg kell halnia, hiszen mindkét angolszász szövetséges hivatalos politikájának óriási erkölcsi károkat okozott.

4.) Paul McCartney szervezte meg

Paul nagyon dühös volt Johnra, mert 1969 augusztusában cserben hagyta a Beatles-t, de még inkább Yoko Onóra, akit nemcsak a zenekar felbomlásáért tartott elsődleges felelősnek, hanem azért is, mert 1980 januárjában Japánban őrizetbe vették és tíz napot fogva is tartották közel negyed kiló indiai kender birtoklásáért. McCartney szerint Yoko szervezte meg az egészet és a nő által felbérelt magándetektívek csempészték a marijuanát a csomagjába. Paul tudta, hogy Yokónak John halála mindennél nagyobb megrázkódtatást fog jelenteni, s ily módon mindkét emberen (Johnon és Yokón is) bosszút tud állni.

5.) A Ku Klux Klán tette

A Klán soha nem bocsátotta meg Lennonnak azt az ominózus kijelentését, mely szerint „a kereszténység haldoklik és a Beatles népszerűbb, mint Jézus Krisztus!”.

6.) Yoko Ono áll a háttérben

A japán nő imádta a nála hét évvel fiatalabb Johnt, de ez a szeretet nagyon kisajátító és roppant önző volt. 14 év ismeretség és 11 év házasság után John rájött, hogy mi mindentől fosztotta meg magát azáltal, hogy hagyta Yokót ennyire eluralkodni magán. Elkezdte pedzegetni, hogy talán mégis érdemes volna újrakezdeni a Beatles-t, visszamenni Angliába és bizony Paullal is ki szeretett volna békülni. Yoko mindezt nem tudta volna elviselni, ezért közvetett úton felbérelte Chapmant, hogy gyilkolja meg a hűtlenné vált társát.

7.) Stephen King az elkövető

Bizony, egy különösen kedves elmélet szerint (melynek fő terjesztője egy Steve Lightfoot nevű kaliforniai konteós) a gyilkosság helyszínén ott tartózkodott a világhírű horrorregények szerzője, a méltán kedvelt Stephen King (itt balra King 1980-ban, jobbra pedig napjainkban), és ő húzta meg a ravaszt. Steve elmélete (amely a napilapok szalagcímein és cikkein keresztül küldött speciális kódoktól kezdve az LSD-ig terjed) olyan összetett és – sajnos – annyira nehezen követhető, hogy ennél több időt most nem is szánnék rá, de a bevállalósabb (és angolul értő, ugyanakkor rengeteg szabadidővel rendelkező) olvasók kattintsanak ide; ígérem, jól fognak szórakozni.

Ha további elméleteid vannak Lennon halálával kapcsolatban, esetleg hiányolod Izrael (és a Moszad) felbukkanását, ne habozz: ennél jobb alkalmad sosem lesz, hogy lerántsd a leplet a valódi felelősökről.

És közben persze tegyél fel egy Lennon-lemezt; én is azt hallgattam, miközben a posztot írtam, noha – és most tessenek megvetni – nem tartozik a kiemelt kedvenceim közé.

Ápdét: A Lennon-poszt kibővített, 15%-kal hosszabb verziója is elolvasható (29 másik konteó mellett) a Konteó 1 című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , ,

106 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 Visszakövetés106. Piano Blog — 2017-02-15 02:51 

Hal Leonard John Lennon

[…] enesként. Lennon különben 1975 és 1980 között hallgatott, pár héttel a h […]

 105. qdiace — 2017-02-10 14:01 

Nem látom a lehetséges forgatókönyvek közt a szélsőjobbot.

Gondoljunk John emblematikus nótájára, az Imagine-re.

Imagine there’s no heaven
[…]
No hell below us
[…]
And no religion, too

Csak az anyagi világ, elutasítva mindennémű túlvilágot — amolyan komcsi módra.

Boldogult Peterdi Pali most mondaná: “Ez még mind semmi, tessék!”

Imagine all the people
Sharing all the world

…ami pedig a “nemzetközivé lesz holnapra a világ” idézet átfogalmazva.

Még engem is irritál, ha néha meghallom, egy vér- és sörgőzös szélsőjobbos (talán annyira nem is szélső) a halálba kívánja az ilyet — és esetleg nem is csak kívánja, de teszi (vagy végrehajtatja).

Bonustrack, ha már Konteó blog:

Imagine there’s no countries

Ahogy haladunk a politikai paletta jobb széle felé, egyre erősebb az a hit, hogy ők eltüntetik a nemzeteket, hogy az egész világ egy arctalan tömeggé váljon, stb.

Ennek alkalmazásában John az ő bérencük volt — plusz egy milligramm ólom a neki szánt lövedékbe.

 Visszakövetés104. Chance Blog — 2017-01-03 19:23 

Hal Leonard John Lennon Give

[…] előtt adott ki a feleségével közösen új lemezt, amelyen hét saját szám […]

 103. lego — 2013-10-30 19:09 

Túl azon, hogy biztos hogy magában a gyilkosságban nem volt szerepe -el se tudom képzelni- Yoko Ononak, megállapítható hogy ő egy végtelen rossz kisugárzású ember. Szinte ordít róla a számító hidegség, és egyáltalán, van benne valami megfoghatatlanul taszító (nem az hogy bűnronda), hanem valami más.
Hogy Lennonból sikerült neki papucsot csinálni, az nyilvánvaló. Sőt, video felvételeken látni, hogy Lennon néhol olyan volt, mint aki nincsen magánál. Egy roncsot lehetett látni. Nem tudom hány idegösszeomlása volt(mert volt pár), és attól ment-e ennyire tönkre, vagy ez a némber szívta ennyire a vérét. Olyan dolgokat követett el ellene, amit ember nem tesz az ellen se nagyon, akit utál.
És ide tartozik az is, hogy Lennon halála utáni “gyásza” egy nap alatt elmúlt. De komolyan. Még annyit se tett meg, hogy a fiával közölje a szörnyű hírt. Ez egy hihetelen nő.
Lennon mikor elkészült az utolsó (amúgy véleményem szerint elég gyenge) lemeze, minden valószínűség szerint szeretett volna visszatérni a politikába is. Azelőtt nagyon benne volt -sokan nem is tudják mennyire-, és most megint kezdett volna aktivizálódni.

Na, és itt jön az a gondolat, hogy valóban egy elmeroggyant lőtte le, vagy egy agymosott, irányított szerencsétlen.

Én az utóbbira hajlok inkább.

 102. tiboru — 2013-01-22 15:19 

@mutu:

Szia és isten hozott minálunk!

Köszönöm az elismerést, s csak biztatni tudlak, hogy máskor is jöhetnek kommentek – tudod, egy bloggernek ez a legnagyobb elismerés és a legszívesebben vett visszajelzés arra vonatkozóan, hogy érdemes folytatnia 🙂

Üdv,

tiboru

 101. mutu — 2013-01-22 12:38 

Kedves Tiboru!

Amióta tudomást szereztem a konteó blogról, elég sokat csüngök rajta, amikor csak időm engedi, itt vagyok, mondhatni idáig “csendes” olvasód voltam (épp az imént regisztráltam). Jó magam is blogíró lennék, de egy teljesen más jellegű témában alkotok. Az összeesküvés elméletek mindig is foglalkoztattak (kit nem?), különösen a Beatles-szel kapcsolatos dolgok érdekelnek. Így jutottam el hozzád, és meg kell mondjam (bár már biztos sok embertől hallottad) nagyon jól írsz. Elhatároztam, hogy el fogom olvasni az összes posztodat, ha 20 évbe telik, akkor is! Eddig nem csalódtam, bár még a negyedénél sem tartok, és talán azért haladok lassan, mert a kommenteket se hagyom ki. Némelyik elég informatív, és sokat hozzáadnak az amúgy is fantasztikus írásaidhoz. Szerintem így sokkal élvezetesebb és szórakoztatóbb is történelmet tanulni, hiába hiányos 1-1 poszt, ha már az érdeklődést fel tudja kelteni valami, az már fél siker. Csakis biztatni tudlak, hogy így tovább, ne törődj a rosszakarókkal, buta, irigy emberek sajnos mindig is lesznek. :/

A témához és a konteókhoz kapcsolódóan: úgy gondolom, minden okkal történik, nem hiszek a véletlenekben. Szerintem minden előre meg van írva, de befolyásolni tudjuk a sorsunkat. Másik, hogy ha az ember nagyon akar valamit, azt eléri. Nehéz eldönteni mi az igazság, pláne minél több idő telt el, de találgatni mindig jó. 🙂

Én személy szerint a Yoko szálat tartom legvalószínűbbnek, mert veszélyben érezte a “pozícióját”. Lennon halálából ő húzta (volna) a legtöbb anyagi hasznot, ráadásul a bosszúvágy is igen erőteljesen hajtotta. Nem titok, hogy John a későbbiekben (vagy már korábban is?) ott csalta meg ahol csak tudta. Szerette ő a maga módján Yoko-t, de ahogy egy kommentelő is írta, ez inkább volt anyakomplexus, mint szerelem.

Utólag is elnézést a szóáradatért, ígérem többet nem fordul elő, a továbbiakban is maradok (csendes) hű olvasód. 😉

Üdv,
Mutu

 100. erfolg78 — 2013-01-04 04:02 

Meg egy pillanat:

ha annak az embernek atlag sihi suhi munkai voltak az nemhinnem hogy a vilagjaro kategoria…ellentmondas? a sok penz pedig lassuk csak : drogozott? honnan tudjuk hogy nem arult IS!!!! e drogokat??? hiszen abbol nem hogy ezreket hanem milliokat is meg lehet keresni nem bejegyzett dollar ezrek..nem kell geniusznak lenni hogy ezt kitalaljak persze nem a leirtak cafolasa vegett irom csak ugy eszembe jutott :)\

 99. erfolg78 — 2013-01-04 03:59 

Persze erdekes okfejtesek ezek mindazok ellenere, hogy mennyire nem szamit, hogy halt meg. YOko Ono ugy volt noi ideall ahogy egy soros uveg..Marilyn Monroe vagy Audrey Hepburn az az volt! Nem hinnem hogy a tarsadalom legyen az lazado, vagy akar sznob egy ilyen formedvenyt valasztott volna noi ideallnak. Szinte jeghideg mar mar bodult merevsegben tunt fel valamennyi videon. Egy szipirtyo volt latszik rajta a japcsik amugy is nagyon hidegveruek…kozhely???! mindegy. En sajnalom hogy lelotte az a barom meg biztos nagyon sok jo szamot irt es enekelt volna. o John Lennonnak szuletett ez az idiota felesege meg atlag csaladapat egy papucsot akart krealni belole illetve el is vegezte a dolgat figyelmesen sikerult is neki ….nem csodalkoznek ha o olette volna meg azon sem egy hidegveru zsarnok mindenkin kepes keresztul gazolni hany ilyen kering a vilagban . azonban megis azt tartom a legvaloszinubbnek hogy atlag rajongoi elmezavarrol van szo. Mar onmagaban a beteges rajongas sem egeszseges. Nekem is vannak kedvenceim de nem hazalok leskelodok vagy veszek fel szokasokat. amugy ha mar itt tartunk a legujjabb politikat korul olelo filmek mind mind egybe fojnak a kezdetektol..gondolom nem surprise??? miert lett volna kivetel ez alol 73 ? 75 ? 80 ? napjainkig megy a hipnozis …sajnos nem hinnem hogy robbantasra keszult volna az nagyon messzi meno otlet , de gondolom a fia is csak peldakent penditette meg hogy “HA” APU ugy akarna…es ezt seggestul kiforditottak…vagy nem ?? elnezest hogy kicsit lemaradtam a kommentel…nem idozavarban szenvedek, csak most talaltam ra…mellesleg a Beatles mult jelen es jovo mindig lesznek rajongoi, hallgatoi lemezei vasarloi….ugyhogy nemhiszem hgoy elkestem ..minden jokat !
p.s. YOko nem laccik nonek…grudge-nak latszik….

 97. zeko7526 — 2011-03-08 17:23 

Nem kérdés ez Amerika,senki sem akarta úgy a halálát mint a CIA.Ha egy JFK-t elintéznek {mellesleg szarul},akkor egy zenész mit tud tenni.Sajnálatos.

 96. LaszloRobi — 2010-12-08 10:44 

Bizony, ma 30 éve. És ha az amerikaiak/ruszkik/Ku Klux Klánék (ezen szórakoztam a legjobban) nem nyírják ki, akkor körülbelül így nézhetett volna ki az életműve az elmúlt harminc évben:

quart.hu/cikk.php?id=5433

Hosszú, de érdemes elolvasni, nem az “Elvis él”-színvonal, garantálom.

 95. T. Norbert — 2010-12-08 08:54 

Valaki írja már le, hogy hogy hangzik a Stephen Kinges konteó.

 94. tiboru — 2010-12-08 08:46 

@turorudi:

Sajnos Jacóról elég kevesen hallottak, legalábbis Lennonhoz képest, márpedig egy konteó annál érdekesebb, minél ismertebb személyhez kötődik…

 93. tiboru — 2010-12-08 08:42 

Ma harminc éve halt meg John Lennon.

 92. ZéBé — 2010-12-07 22:44 

 91. Super aGyuri — 2010-07-29 14:12 

@Eugenie Danglars: A nemrégiben feltöltött Paul/Billy konteo alapján egyértelmű, hogy a 4. verzió az igaz.

“Chapmant” pedig azért nem engedték ki 20 év után a börtönből (és nem is fogják soha, hiába is kérelmezi), mert ő nem más, mint Elvis Presley. Lásd: rabosítási fotó.

 90. megegyszer (törölt) — 2009-10-26 11:56 

Igen, ez egy nagyon érdekes téma lenne, hogy tulajdonképpen mi miért is vagyunk – a Lao-ce álmától a kozmikus kísérletekig.

 89. turorudi — 2009-10-19 20:51 

Javasolnám Jaco Pastorius halálának feldolgozását. Szintén zenész, és legalább ennyi konteo szőhető köré.

 88. Eugenie Danglars — 2009-10-19 16:31 

Köszönöm. 🙂

Mindenesetre az egybeesés kísértetises volt. 😀

 87. tiboru — 2009-10-18 20:44 

@Qnba:

Koszi az elismerest es foleg a legutolso tippet 🙂

 86. Licus — 2009-10-17 06:48 

@sertésmájkrém: azt hiszem, ezt gép fordította – ált. iskolai emléknyomaim alapján ezt írnám:

“Üdv! Az XY site egyszerűen szuper. Ott bármely telefonról jövő üzeneteidet elolvashatod és azt is megtudhatod, honnan hívtak. Nézd meg (ezt a site-ot) te magad is!”

Sajnos csak reklám! Pedig szép lenne egy olyan konteó, amelyben így küldenek lényegi információt a kutatónak:(

 85. sertésmájkrém — 2009-10-17 01:13 

@Eugenie Danglars: Google translate? 🙂

“Fordítás: orosz » magyar

Всем привет! Сайт просто супер. Там можно прочитать сообщения с любого телефона и узнать, куда он звонил! Сами смотрите

All greetings! A helyszín egyszerűen szuper. Ott tudsz üzenetet bármilyen telefonról, és megtudja, hol hívják! Látják magukat”

🙂

 84. sertésmájkrém — 2009-10-17 01:10 

@molnibalage: Az, hogy vkit békepártinak neveznek el, miért zárná ki az erőszak használatát (főleg a “bűnösökkel” szemben) hogy céljait (a békét) elérje? A (sokkal) magasabb jóért, ugye.

 83. Korbuly — 2009-10-16 07:04 

Szerintem a Moszad áll a háttérben. Természetesen.

 82. Eugenie Danglars — 2009-10-15 20:25 

Emberek, ma valami rendkívül fura dologra lettem figyelmes. Regisztrálva vagyok az orosz facebookon, a vkontakte.ru nevű közösségi oldalon, és a minap egy Tai “John Lennon” Tai nevű férfi az alábbi kommentet fűzte az adatlapomhoz:

Всем привет! Сайт просто супер. Там можно прочитать сообщения с любого телефона и узнать, куда он звонил! Сами смотрите…..

Kb. tízig tudok elszámolni oroszul, szóval nem tudom, mit jelenthet. Valaki?

😮

 81. Qnba — 2009-10-14 10:16 

@Qnba: Jav.: Széchenyi of course

 80. Qnba — 2009-10-14 10:13 

HEllo Tiboru!

2 nap alatt összes írásodat ( ezen a blogon legalábbis ) vigyorgo gyomorremegéssel olvastam.

Javasolt téma:

1. Széhényi István és Döbling ( öngyilk. vagy sem )

2. A legnagyobb konteo: saját életünk, mint megrendezett átverés ( bár ez bonyolult lenne, és a Mátrix trilógia lehet, már lelőtte ).

Továbbra is hasonlókat, gyakran nézz a hátad mögé 🙂

 79. Licus — 2009-10-13 16:57 

@Eastbay1: Épp ezt mondom – a NAGY embereknek is többnyire banális a halála, de nekünk ez nem elég: lelke mélyén minden ember kalandfilm- és sci-fi író.

Lehet h gyomorrontásba hal bele egy CELEB, de a világnak ez kevés, tehát keresgél egy vadabb, heroikusabbb forgatókönyvet.

Elvis haláláról meg ne is beszéljünk, hiszen él, nemde????

(Én se voltam Lennon legvadabb rajongója, de h pont egy ilyen ifjú-Chapman kinézetű végzet jutott neki – ez elég durva… Öregen télleg emberibb a kinézete.)

 78. Eastbay1 — 2009-10-13 14:24 

Azt megfigyeltétek egyébként, hogy Chapman mennyire lefogyott a sitten? Egész emberi formája lett. Vagy szar a kaja, vagy együtt jár gyúrni a fekákkal, vagy mindkettő.

 77. Eastbay1 — 2009-10-13 14:19 

@Licus: Akkor Elvis átlagember volt?:)

 76. boogieee — 2009-10-13 13:46 

Érdekesek ezek az elméletek, de szerintem nem kéne már ezt feszegetni, 20 év eltelt azóta, tisztelni kell Lennon munkásságát, és kész! A gyilkosa meg rohadjon meg a börtönben, akármi is volt az indítéka!

 75. tiboru — 2009-10-13 04:56 

@Licus:

Az ötlet nem rossz…

Amúgy meg most egy kis ideig nélkülözni lesztek kénytelenek a társaságomat; semmi konteó, csak egy kis aktív szabadság október 24-ig 🙂

Legyetek jók!

 74. Halálkufár — 2009-10-12 20:59 

@tiboru: csak kívánni kellett 🙂

 73. Licus — 2009-10-12 20:26 

@Gloria Mundi: Közel jársz a valósághoz… sztem is Lennon bérelte fel ezt a Chapmant (némi tudatmódosítás/beetetés/pénz/fű segítségével, de Yokot akarta lelövetni. Csak félrement az agymosás egy picit ;-D

 72. Licus — 2009-10-12 20:20 

Hahó Tiború! Beválni láccik az önkiszolgáló konteózás… Volna egy ötletem:

Találj egy megkonteózhatatlan történelmi eseményt (vagyis olyat ami tuti magyarázhatónak tűnt – EDDIG), és írj ki versenyt azzal kapcsolatos konteóra, “Megindul az agyunk” jelleggel. Attól félek, h még téged is überolni fogunk (bár nem okadatolásban, tudásban és stílusban).

 71. Gloria Mundi — 2009-10-12 20:07 

Sztem Lennon öngyilkos akart lenni, hogy halhatalan legyen (nem ment a szekér, muszáj volt kitalálni vmit), de nem volt benne elég kakaó, ezért felbérelte az epigonját ill. utánzóját, ezt a Chapmant. Még az is lehet, h az egészet csak megjátszották, nem halt meg, és azóta is vígan éli életét (szerencsére Yoko nélkül), akárcsak Elvis (Elvis is Yoko nélkül 🙂 Nincs rajtuk a nyomás, h megint alkossanak vmi zseniálisat.

 70. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 19:33 

@gothmog: S.K. mester igencsak szereti a Beatlest, ahogy egy raklapnyi más előadót is, szerepelnek a könyveiben rengetegen zenészek. Megjegyzem, jó zenei ízlése van az öregnek.

 69. tiboru — 2009-10-12 16:46 

@Halálkufár:

I. János Pálról volt itt poszt:

konteo.blog.hu/2009/02/15/egy_papa_halala

 68. Halálkufár — 2009-10-12 16:38 

@BennyPP: Vagy I János Pál pápáról és 33 napos uralkodásáról, valamint a Vatikáni bank maffia szerepéről.

 67. SchA — 2009-10-12 16:03 

Én már korábban megtaláltam a neten az igazságot Lennon haláláról:

http://www.wulffmorgenthaler.com/strip.aspx?id=ea716256-ecb4-40b2-8969-e2f5c78f8223

 66. gothmog — 2009-10-12 15:46 

A King-szálhoz: A Setét Torony-sorozatban időről időre felbukkan a Beatles “Hey Jude”-című száma, mint aminek különös jelentősége van a történet világában (ez egy régi tradicionális dal ott). Szóval időről időre felbukkan, mintha jelentősége lenne, de King sohasem fejti ki, hogy mi volna az. A történet és a világok tengelye (King világai-é) a Torony prdig egy bizonyos módon azonos magával az íróval. Szóval ezen a ponton adódik a kérdés: milyen jelentősége van King számára a “Hey Jude”-nak, amit nem mond el?

Amellett egy portréfilmben elmondta, hogy Charles Manson (megint ő) újságbeli fotója hatására kezdett horrorokat írni.

Tehát a lehetőségek: King tette, Chapman tette, Chapman tette, de eközben Randall Flagg befolyása alatt állt, az alakváltó mágus Randall Flagg tette személyesen (ez utóbbi két eset feltételezi, hogy a Torony története valóság) vagy -végül- King hasadt személyiség, a másik énje maga Flagg, és Lennont Flaggkét végezte ki.

Ennyit bírtam hirtelen kitalálni erre. És nem csapott pofán a billentyűzet. Bár nem sokon múlott. 🙂

 65. Glory — 2009-10-12 15:32 

ha vki irta mar akkor bocsi, de szerintemtuti hogy az UFOK VOLTAK!!! ez egyertelmu, igy nem is kell semmi bizonyitek 🙂

 64. Linux fan — 2009-10-12 12:45 

@huncut_kata: Ha jól emlékszem, ugyanez a Havadtőy szokta mesélni, hogy Yoko verte John-t, mármint valóban, fizikailag abúzálta. Ez összhangban lehet az anyakomplexussal – Lennonéval, Havadtőyével, vagy mindkettőével 🙂

 63. Nathan D'Xantine — 2009-10-12 12:36 

@Gildor Inglorion: Jimmy nem volt ilyen jó lövész!

 62. BennyPP — 2009-10-12 12:28 

Jim Morrison is megérne egy posztot!

 61. fehérzaj — 2009-10-12 12:26 

“- 1978-ban már volt egy boltom Amerikában és a kirakatban volt két egyiptomi stílusú szék. Jött be két hippi, akiket nehéz volt felismerni akkortájt és megvették a székeket. És én úgy viccelek, hogy a szék árában én is benne voltam, mert utána négy házat rendeztem be nekik 80-ig.

A két hippi pedig John Lennon és egykori felesége, Yoko Ono volt. Onnantól kezdve Sam élete teljesen megváltozott. A hatalmas szerelemből Lennon halála után kapcsolat lett, és Sámuel később például egy időre a Beatles lemezek kiadójának irányításában is segédkezett. Ezt az emlékét lakásának eldugott zugában néhány névreszóló album őrzi.”

“Paul McCartneyt mosolygós jófiúként ismerte meg a világ a Beatlesben, de a napokban megjelenő életrajzi könyv szerint Macca a valóságban szexőrült, önző és a végtelenségig öntörvényű férfi. A szerző, Christopher Sandford megdöbbentő szenzációval állt elő: az énekes Yoko Ono szeretője volt. ”

A szerző szerint Macca, mielőtt elvette volna feleségül Lindát, meglehetősen szilaj életet élt, ágyában egymást váltották a szeretők. John Lennon özvegye, Yoko Ono és az énekes közismerten ki nem állhatja egymást. A könyv szerint azonban ez nem volt mindig így, sőt Yoko Paul ágyában is megfordult. A japán művésznő akkor gyűlölte meg, amikor a zenész egy szenvedélyes éjszaka után elhagyta és megalázta.

McCartney 1966-ban találkozott először az akkor 33 éves Yoko Onóval, aki rendszeresen a háza körül ólálkodott. Ono állítólag azért csöngetett be a világhírű énekeshez, mert meg akarta nézni a Beatles-dalok kéziratait. A világ eddig úgy tudta, McCartney John Lennonhoz irányította Yokót, de Sandford szerint nem így történt.

“McCartney behívta a házába, ahol többen tartózkodtak, ők mesélték el a történetet. Macca és Yoko felment a felső szintre, és csak egyhttp://www.szinesbulvarlap.hu/cikkek/pics/szines_vilag/yoko0208.jpg óra múlva jött le onnan. McCartney azzal a jellegzetes, kaján vigyorával búcsúzott el Yokótól, amelyet akkor lehetett az arcán látni, ha megkapott egy nőt” – írja Sandford. A könyv szerint Yoko később számos alkalommal felhívta McCartneyt, hogy találkozzanak, de a férfi mindannyiszor kikosarazta és kinevette. Yoko Ono ekkor gyűlölte meg őt igazán, és ekkor határozta el, hogy viszályt szít közte és későbbi férje, John Lennon között.”

 60. tiboru — 2009-10-12 12:21 

@huncut_kata:

Hoppá… Na tessék, mondtam én, hogy lesznek még itt meglepetések! Köszi az érdekes kiegészítést!

 59. huncut_kata — 2009-10-12 12:15 

Rosszindulatú Vászka 2009.10.12. 12:32:36

kiadási jogok vannak Michael Jacksonnál (illetve a pulyáinál), a szerzői jogokról nem lehet lemondani, mert azok személyhez kötöttek (ergo csorog a lé a két gyereknek, meg gondolom valamicske Yokonak is)

Hiányolom a magyar szálat. Havadtőy Sámuel, magyar származáső régiskereskedő az utolsó éveikben ismerkedett össze a párral, szoros barátságba kerültek. Lennon halála után oda is költözött Yokohoz, hogy ne legyen egyedül, aztán addig-addig vígasztalta, mígcsaknem 23 évig együtt maradtak ( a budai Várban is volt házuk, azért volt nálunk oorrba-szájba Yoko).

Szóval lehet, hogy Sámuel már előbb szemet vetett Yokóra, és így még pénzt is nyert vele. 🙂

 58. Halálkufár — 2009-10-12 11:49 

A nem átlagos embereknek nem tudunk átlagos halált elképzelni és ezért túlkombináljuk a dolgot. 1, csepmen gyűjthette is a pénzt, 2, nem volt teljesen normális, 3, a béke aktivistákat én is utálom és valahol, hogy ezt Lennon meglovagolta, ugyanaz amikor ma pl Pink vagy Madonna egyik nap ilyen másik nap olyan, csak akkor lassabban változott. Azóta bebizonyosodott, hogy a hippi békepárti álhumanizmus és életatomizálás nagyobb károkat okozott a társadalomban, mint Nixon vagy Vietnám, ők voltak azok akik csecsemőgyilkosnak és mindenféle szemétládának nevezték és leköpdösték a hazatérő Rambo-t és azokat a sorköteles katonákat akik tisztességesen bevonultak, nem elmentek drogozni és csövezni, I’m pink…I’m Invisible 4, Oswaldot még csak viccből se nevezzük Kennedy gyilkosának, egyszerű áldozat volt, aki elvitte a balhét. 5, Lennont nem ölhette meg a CIA! Ki nem látná előre, hogy a mártírizálás pont az ellenkezőjét éri el? Ennyi erővel jó pár sokkal nagyobb tevékenységet folytató háború ellenes aktivistát is megölethettek volna.

 57. Licus — 2009-10-12 11:43 

Ha a te fejedre esik egy teherautó platójáról egy marharanda beton maxi kerttörpe: tucatügy. Ha egy hírességére: NAGY ember halt meg, nagy embernek pedig csak NAGY halála lehett a megszokott hősi dramaturgia szerint, ami belénk nevelődött (képregényen, filmeken, Homéroszon stb. keresztül – széles a választék, de mind egyfelé mutat).

Mi a NAGY halál? Aminek oka, célja, háttere van, nem csak úgy “véletlenül” történik meg az illetővel akkor és ott.

Innentől pedig konteó indul…

 56. Austin — 2009-10-12 11:40 

némileg OFF

@larry:

én úgy emlékszem Polanski abban a házban lakott, ahol korábban a Mason-t elitélő bíró (vagy az ügyész?) lakott, tehát nem ő volt a célpont.

ON

amúgy nagyon sokan gondolják úgy ma is az USA-ban (és nemcsak a politikusokra gondolok), hogy az egyesült államok erkölcsi romlása (és ezzel együtt minden rossz…) onnan indult, hogy a négy brit fiatalembert szállító gép leszállt a reptéren

 55. fehérzaj — 2009-10-12 11:24 

“Hitlernek voltak emberkísérletei, amiknek egy része a tömeges tudatmódosítással foglalkoztak. A kísérletező orvosokat soha nem vonták felelősségre, viszont őket is az USA-ba szállították a háború után azonnal, mint Werner von Braun kutatócsoportját. Ott a legkedvezőbb feltételek mellett folytatták a kísérleteiket, – azzal a különbséggel, hogy nem tudjuk, a II. Világháború óta a tömeges tudatmódosítás gyakorlati alkalmazása napjainkra milyen szintre jutott el……

Az ötvenes években az USA-ban volt egy botrány, amikor mozikban a filmkockák közé a mozinézőkre vonatkozó utasításokat csempésztek. A filmet néző emberekben nem tudatosult a felszólítás, de a tudatalattijukban rendkívül erősen és ennek megfelelően cselekedtek – tehát magatartásukat befolyásolták, szabad akaratuk ellenére cselekedtek… A botrányt mindenki elfelejtette és eltelt bő ötven év !”

“Néha láttunk pár elgondolkodtató filmet, mint például a Colombo felügyelő gyilkossági sorozatát, ahol a „rózsabimbó” kulcsszó kimondására történik egy gyilkosság. Tehát hosszas tudatbefolyásoló tevékenység végeredményeképpen, egy kulcsszó beindít egy bizonyos magatartásformát !”

“Napjainkban a médium alkalmas a tudatunk befolyásolására és valószínűleg meg is teszi – mivel a média egy, azaz egy adott erő birtokában van !!!!!!!!.”

 54. Kúrcsány Ferenc — 2009-10-12 11:16 

Lehet, hogy a Benkő Dániel bérelte fel a gyilkost, nem bírta elviselni hogy Lennon népszerűbb volt mint ő a Bakfark Consorttal.

 53. Rosszindulatú Vászka — 2009-10-12 11:14 

@Droli: már bocs, de nem :)))

Uyge mikor békülni akart először és elrepült hozzá, simán kibaszta az ajtóból, hogy: “bocs Paul, nem jelentetted be magad” :DDD

A CIE meg ülhet akár, ha Ruby-t nézzük. Nem volt ojan messze az a hirig.

A KLK meg megin tartható, ott sok volt a fanatikus majom. Bár nekem is talányos, hogy lehet fehérembert (bocs, nem etnikázás, csak statisztika) fanatizálni öngyuilkos merényletre.

Szal több sörös fles sztori ez kéremszépen.

 52. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 11:03 

@tiboru: Szerintem az anyáskodó fellépésével betalálta Lennon nem gyenge anyakomplexusát (lásd pl. a Julia c. nótát, ami a Yoko korszakban keletkezett, elvileg a mutterjáról szól, de Yokoról is). Érdemes megnézni a Let it be c. filmet, a búbánatos aszottmajom fejével folyton ott ücsörög a stúdióban, amikor meg éppen nem vesznek fel, abajgatja Lennont, mint valami szaros kölköt.

 51. fehérzaj — 2009-10-12 11:02 

@Droli:

Ha az őrült Chapman kinyitja a száját?

Na ezaz , ha beszélne is , ki hinne egy állítólagos őrültnek?

Van egy Mel Gibson film , ami egy hasonló témát feszeget ,abban először senki sem hisz az “őrültnek”.

 50. tiboru — 2009-10-12 11:00 

@fehérzaj:

Hát vagy lóvéja volt sok, vagy valamit nagyon-nagyon tudott, hogy John ennyire rákattant…

 49. s_timcsi — 2009-10-12 10:58 

Nagyon jó poszt! A téma meg örök! 1980-ban történt a gyilkosság, de még ma is beszédtéma! Az eszmefuttatás nagyon jó, és tényleg elgondolkodtató!

 48. Droli — 2009-10-12 10:57 

Jó poszt lett, csak az elméleteket könnyű cáfolni.

Paul McCartney kizárható; igaz, hogy 1970 környékén kevésbé voltak jóban, de 1980-ra már normalizálódott a kapcsolatuk. Yoko Ono is eléggé kivolt a gyilkosság után, nem hinném, hogy ő tette. Orosz, brit, Ku Klux Kán vonal – nincs olyan erős indíték, ami miatt érdemes megkockáztatni a gyilkosságot. Pláne az orosz és a Ku Klux Kán – ha ők tették volna, azt igencsak propagálták volna az amerikaiak.

A CIA érdekesebb kérdés, ők tényleg nem szerették Lennont, de ha ők csinálták volna, akkor lelövik egy ablakból, nem hagynak ilyen nyomokat, mint Chapman, aki “ha egyszer kinyitja a száját…”. Szóval szerintem is az őrült Chapman egyedül tette.

 47. otvospeter — 2009-10-12 10:49 

Taps, taps, jó a téma, bár a 4. számú konteó orbitális hülyeség 🙂 Tisztelettel kérem a “Paul is dead” sztori feldolgozását 🙂

 46. fehérzaj — 2009-10-12 10:40 

Yoko nem egy japán bankár család sarja?

 45. Rosszindulatú Vászka — 2009-10-12 10:34 

@fehérzaj: nem külalkot, hangzóanyagot reklamáltam. Az a vinnyogás egy nagy szar nekem, ráadásul a közös lemezeken is csak leélősködte Johnt, sztem.

 44. Rosszindulatú Vászka — 2009-10-12 10:32 

Még egy ötlet:

állítólag az a vinnyogós csaj, még a kajapénzt is beosztotta Lennon úrnak, mikor lezavarta soppolni. Gyanús, holott a jogdíjak düböröghettek, hiszen Joe Cocker, Jimi Hendrix, a Deep Purple, Ike és Tina Turner és még sok más hasonló kisebb és nagyobb jelentőségű művészek azóta is nyomják a bítlisz nótákat, aminek vicces módon van egy érdekessége: John és Paul még annak idején meg4egyeztek, hogy minden dalukat, mint közös szerzeményt jelentetnek meg. Fles ugye?

Persze az amcsi kiadók is hirigelhettek, azok, akik pl. Ray Charlest akarták kinyírni, és a producerekete nem is említettem.

Na és akkor jelenlegi jogtulajdonos, Michael Jackson???

Ez egyre zavarosabb 😛

 43. fehérzaj — 2009-10-12 10:27 

Mindenkinek saját joga Yoko Ono-ról véleményt mondani , de kb. akkora nőideál volt Lennon , mint amekkora férfiideál Yoko.

Az 1968 után született képein szegény Lennon bűnronda a hosszú hajával szakállával.

 42. Maestro — 2009-10-12 10:26 

@Rosszindulatú Vászka: ez nagyon, nagyon, nagyon rossz. Eddig csak bosszantott ez a némber, de most már kifejezetten rühellem.

WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁáááááÁÁÁÁÁÁáááÁÁááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

 41. Rosszindulatú Vászka — 2009-10-12 10:19 

Az meg még nekem örök talány, honnan van a lúzer egysejtű csóresz jenkiknek sokszáz dodós stukkere? És nekem mérnem?

 40. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 10:15 

@Rosszindulatú Vászka: Bakker, ez valami iszonytató. Hiába na, ennyit, tud, nem többet.

 39. Rosszindulatú Vászka — 2009-10-12 10:07 

Az volt már, hogy egy házba laktak Leonard Bernstein úrral a Jóeszéjben? Ugyehogy ugye???

Jelzem, mint öreg fotelrokker és egyaltalán nem bítliszfan, szilárd meggyőződésem, hogy ma más lenne a hanglemeztérkép, ha aszt a vinnyogó rizsevő libancot kilövi egy rokkerhumanista, mielőtt ivarérett lett volna (mármint az özvegypóknőstény :)))

Adalék ehhez itten:

http://www.youtube.com/watch?v=VH3cZb8XZek&feature=fvst

 38. tiboru — 2009-10-12 10:05 

@The Welsh:

@tiboru:

Nem erőszakoskodni akarok, de tényleg nagyon érdekelnének az általad említett olyan tárgyi tévedések, amelyek nem a konteókhoz tartoznak és amelyeket én követtem el a posztban.

Köszönöm előre is.

 37. JohnWatt — 2009-10-12 10:01 

Kár érte, jól nyomták úgy együtt!

 36. Bisztő Gyalla — 2009-10-12 09:51 

@jack o’neill: Nőnek láccik?

 35. tiboru — 2009-10-12 09:48 

@Lófasz Hadnagy:

@jack o’neill:

@Maestro:

Hát Yoko még fénykorában sem volt az a “japán csaj” 🙂

japancsaj.blog.hu/

 34. molnibalage — 2009-10-12 09:44 

@tiboru: Érettségi után asszem. Azért az max. a küszöbe. 🙂

Érdekelt, hogy mire gerjedtek a Mel Gibsonos filmben. 🙂

 33. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 09:43 

Egyetértek, Yoko Ono tragédia, nem csak idióta, de k*rva ronda is volt világ életében. Dehát ugye, a szerelem vak…

 32. jack o'neill — 2009-10-12 09:41 

Jó poszt! Grat.

Zabhegyező? Középsuliban kezdtem bele, mondjuk úgy hogy nem az én világom….

@Maestro:

Egyetértek. Attól a nőnek látszó ízétől a víz lever……

 31. oldboy — 2009-10-12 09:41 

csak a Zabhegyezőről…

anno elolvastam, még tetszett is, de nem hagyott bennem különösebb nyomot (Golding Legyek urája jobban tetszett), viszont van egy közeli ismerősöm, aki valóban bekattant a könyvtől, méghozzá annyira, hogy komoly pszichiátria lett a dologból….

 30. Maestro — 2009-10-12 09:32 

OFF:

én yoko hatására kifutok a világból iszonyat ellenszenves nőszemély, a hülye jhonny fiú meg beszívta nála.

mondjuk lennontól is hülyét kapok, az a kép ahol pucéran pózolnak yokóval… ezt szerintem nem érdemelte a világ.

ON:

ugyanakkor simán hihető, hogy valamelyik poltikai szereplőnek csípte a szemét, elvégre iszonyatosan népszerűek voltak a beatles-sel, ha valamelyik párt maga mellé tudta volna állítani, nagyjából bármit megtehettek volna…

 29. Papp Sanyi — 2009-10-12 09:26 

A Zabhegyező szerintem kissé túlértékelt mű. Legalább is nekem nem jött be. A poszt hozza a szokásos minőséget, köszi!

 28. rognork — 2009-10-12 09:14 

a zabhegyező a kamaszoknak tényleg jó, mert nem értik, viszont csepeg belőle a világfájdalom. másnak nem ajánlott.

 27. tiboru — 2009-10-12 09:11 

@molnibalage:

Ezek szerint már te is felnőttkorban olvastad 🙂

 26. molnibalage — 2009-10-12 09:02 

@Eugenie Danglars: Én elolvastam. Bár tudnám, hogy miért Dögunalmas volt.

 25. HalivudEstevez — 2009-10-12 08:56 

Jó volt, olvasmányos, jó a stílus.

 24. tiboru — 2009-10-12 08:40 

@The Welsh:

A konkrétumok (tehát nem a konteók) közül felsorolnál párat, kérlek? Csak hogy okuljunk.

 23. The Welsh — 2009-10-12 08:38 

Kár, hogy rengeteg tárgyi tévedés van a posztban.

 22. Enok mester (törölt) — 2009-10-12 08:34 

Lennon igazából kevésbé volt békeharcos és politikailag aktív, mint amilyennek elképzeljük. Ebbéli tevékenysége 1969 és 1972 között zajlott. 1973-ban szakított azzal az ultrabalos értelmiségi csoporttal, amit a szárnyai alá vett Amerikába költözésekor, és igazából nem foglalkozott többé nyilvánosan politikával. Legalábbis nem többet, mint más popzenészek.

A gyilkosság elkövetésekor Reagan már válaszott elnök, de még a demokraták viszik az adminisztrációt. Carter elnök beiktatási ceremóniáján, 1977-ben Lennon is jelen volt, öltönyben, egyáltalán nem rendszerellenesként. Lennon különben 1975 és 1980 között hallgatott, pár héttel a halála előtt adott ki a feleségével közösen új lemezt, amelyen hét saját szám hallható, köztük egyik se politikai tartalmú, ráadásul egészen a gyilkosságig nem is volt különösebben sikeres a lemez. Mindezek szerintem erősen megkérdőjelezik a kormányzati közreműködést.

 21. larry — 2009-10-12 08:34 

Néhány adalék, amin érdemes elindulni. A Beatles kapcsán rengeteg teória él, ezek azonban nagyon sokszor “összeérnek”:

– a “kicserélt” Paul legendárium

– Paul és Charles Manson állítólagos ismerettsége még a Tate-LaBianca gyilkosságok előttről

– Mark David Chapman és Charles Manson levelezése a ’70-es évekből

Ezt az egészet pedig gyönyörű keretbe foglalja az konteo alap, ami a chapter 27 című filmben részben el is hangzik a Mark David Chapman-t játszó Jared Leto szájából (érdekesség: a filmben John Lennont egy Mark Lindsay Chapman nevű brit színész játsza!)

– Lennon lakása a Dakota házban volt, ahol a Rosemary gyermeke c. filmet forgatták 1968-ban. A sátánistákról, a sátán gyerekéről stb. szól. A történet elején a ház kapujában egy idős pár arról beszél, hogy itt valakit lelőttek. A rendező az a Roman Polanski, akinek a feleségét a Manson család ölte meg 1969-ben, Charles Manson direkt/indirekt felszólítására. Manson rögeszméje viszont a világvége volt, amit az apokalipszis négy angyalának (Mansonnál 4 angyal=Beatles) eljövetele jelez. A gyilkosságok helyén teleírták vérrel a falakat, a Beatles White albumának szövegeivel, vagy azokra való utalásokkal. Ám ami még ennél is érdekesebb, az a Manson “család” háza a Halál völgyében, ahol 1969 augusztusában, miután letartóztatták őket, a rendőrök újabb csomó firkát találtak. Pl. “1,2,3,4,5,6,7, all good children go to heaven”. Ez a sor a Beatles kb. egy hónappal később(!) megjelenő Abbey Road-ján hangzik el…

Charles Manson a börtönben rendszeresen kapott leveleket MD Chapmantől, sőt, leveleztek.

 20. Gloria Mundi — 2009-10-12 08:25 

Békeharcos antikrisztus? Bár lehet, hogy a békeharcos imázs csak a beetetés része volt, oszt tényleg jött volna a robbantás … Mindenesetre a tragikus vég biztosítja az igazi halhatatlanságot. Öregen és elfeledve meghalni korántsem olyan érdekes.

 19. spájdernecc — 2009-10-12 08:15 

@Eugenie Danglars:

ha elmúltál tizenhat ne erőltesd 🙂

Lennon egy kor ideológusa volt

/ eper és vér /

addig volt veszélytelen, amíg tümmedt és sajnálta magát, egy ” újratöltött” Lennon sokkal kényelmetlenebb tud lenni.

Mindezek ellenére azt hiszem a hivatalos verzió ezúttal igaz 🙂

 18. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 08:14 

@fehérzaj: Hát, voltak kemény korszakai Lenonnak, de amikor lelőtték, pont hogy kijött belőle. Mindegy.

“Megkérdőjelezhető számomra Lennon nemi identitása is.”

Ezt egy pöppet bővebben is kifejthetnéd, főként, hogy mire alapozod.

Amennyit én tudok a témáról, hogy a buzgár Brian Epstein próbálta befűzni (a rossz nyelvek szerint eleve azért kezdte el menedzselni a Beatlest, mert erősen szerette volna fütyivégre kapni Lennont), de az elhajtotta a náthás f*szba.

 17. tiboru — 2009-10-12 08:14 

@Eugenie Danglars:

A Zabhegyezőt kamaszkoromban átlag kéthavonta elolvastam, aztán úgy tíz évvel ezelőtt megint elővettem és bevallom, hogy már távolról sem tűnt olyan jónak, mint egykoron…

 16. tiboru — 2009-10-12 08:11 

@olias:

Igen, én is azt akartam mondani, hogy ’77 és ’80 között demokrata adminisztráció volt (Jimmy Carter), ’80 decemberében már Reagan készülődött a költözésre.

De jure persze ’81 januárjától lett republikánus a washingtoni vezetés, de facto azonban már ’80 novemberétől ők irányítottak a háttérből…

 15. fehérzaj — 2009-10-12 08:06 

@Lófasz Hadnagy:

Ez nem változtat azon , hogy ebben a házban idejének nagy részét bezártságban , szárnyalva töltötte depressziósan ,hogy ebben mekkora szerepe volt a feleségnek azt nem tudhatom.

Megkérdőjelezhető számomra Lennon nemi identitása is.

Az elkövető viselkedése nem igazi zavartságot tükröz , hanem gyógyszerekkel elkövetett , szerves úton létrehozott zavartságot .

 14. Fedor — 2009-10-12 08:02 

Azért elég aljas húzása volt tőled, tiboru, hogy a Stephen Kingest nem fejtetted ki legalább egy bekezdésben. Így délelőtt még nem olyan jó az angolom, hogy egy klasszikust idézzek. Gondolom abból indul ki, hogy King hasonlít Chapman-re. No de az indíték?

Az egyes verzió meg egy az egyben az Összeesküvés-elmélet sztorija. Mármint a filmé…

 13. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 07:56 

@fehérzaj: “John Lennon a Dakota házban töltött idejéről elég elképesztő dolgokat lehetett olvasni , állítólag depressziós volt , alig mozdult ki és marihuanat szívott”

Pont, hogy éppen 1980-ban tervezte a Nagy Visszatérést, aminek a kezdete az az új lemez volt, aminek a felvételéről ment haza a stúdióból, amikor MDC lelőtte. Olvasd el az uccsó vele készült interjút, nagy tervei voltak, újra lelkes volt és leállt a keménydrogokról, élvezte az apaságot stb.

 12. Eugenie Danglars — 2009-10-12 07:56 

Nem is az igazi Paul volt, hanem a hasonmás. 😉

Zabhegyezőt még sosem olvastam, valahogy kimaradt az életemből. Lehet, hogy be kellene pótolni. Kíváncsi lettem. Megyek, megnézem a Stephen King-féle szálat. 🙂

 11. Gildor Inglorion — 2009-10-12 07:52 

szerintem zámbó jimmy volt…

 10. fehérzaj — 2009-10-12 07:48 

A Beatles tagok ugye távolról sem ismerték a marihuanat:)

Sir Paul McCartney -t a volt felesége éppen kábítószerfogyasztással vádolta pár éve , talán nem véletlenül , bár gyilkosnak nehéz lenne elképzelni a még mindig kisfiús képű sztárt , de gyanítom nem olyan jó fiú ő amilyennek mutatja magát.

A CIA agymosásos témája mindjárt hihetőbb , ilyenekkel már a nácik is kísérleteztek , sok tudóst sikerült az amiknak az USA-ba menekíteni , ők vitték a kutatási eredményeiket is.

Egy biokémikus , aki az 50-es években részt vett a programban a CIAemberei nyírtak ki , kilökték egy emeletes épületből , persze előtte igyekeztek pszichikailag kikészíteni és öngyilkosságnak álcázták az esetet.

“A New York Times ilyen kísérletként említi még dr. Frank Olson esetét, aki polgári kutatóként részt vett a szigorúan titkos biológiai fegyverkísérletekben Fort Detrick-nél. Frank Olson e szerint a neki beadagolt nagymennyiségű drogoktól depressziós lett és 1953. őszén állítólag kiugrott az egyik manhattani szálloda 10. emeleti szobájának az ablakából. ”

Évtizedekkel később a család kérésére elvégzett exumálás után az igazságügyi orovsszíkértő bizonyította be , hogy gyilkosság történt.

John Lennon a Dakota házban töltött idejéről elég elképesztő dolgokat lehetett olvasni , állítólag depressziós volt , alig mozdult ki és marihuanat szívott …….

 9. olias — 2009-10-12 07:45 

“Amikor 1974-ben Nixon belebukik a Watergate-ügybe, kap egy kis laufot a sorstól, de amikor a republikánusok 1980 januárjában ismét beköltöznek a Fehér Házba, már sejteni lehetett, hogy ennek nem lesz jó vége.”

Az elnökválasztás 80 novemberében volt,Reagan 81 januárjában tette le az elnöki esküt.

Lennon halálakor még a demokrata Carter volt az elnök,hogy precizek legyünk.

 8. Lófasz Hadnagy — 2009-10-12 07:43 

@Kilgore Trout:

“ha kiengednék, egy hónapot sem élne.”

Háát, szerintem meg még 10 mp-et sem…

Egyébként meg ha van olyan esemény a világtörténelemben, amikor nincs ok kételkedni a hivatalos verzióban, akkor ez az.

 7. Kilgore Trout — 2009-10-12 07:33 

Hát, nehéz mit mondanom, több okból is. Lennon mindig is zenei példaképem volt, és talán még ma is az. Akkoriban szimatszatyros fasziként évekig magamnál hordtam a halála után kiadott könyvet, és nagyon sokszor elolvastam, az abban közölt utolsó interjúját, amit a nyuszis magazinnak adott. A konteo-hoz: hogy honnan lehetett Chapmannak annyi pénze, hogy neves pszichiátert fogadjon fel? Szerintem sehonnan. Ez olyan, mint amikor történik valami, a média figyelmét felkeltő bűnügy, sokszor itthon is a leghíresebb ügyvéd védi a gyanusítottat, egyszerű reklámfogásból. Az, hogy honnan volt pénze a világkörüli utakra, meg a 2 rugó készpénzben, az már érdekesebb lehet. Kimaradt, hogy Chapman mindenben (vagy sokmindenben) utánozta Lennont. Pl. ázsiai származású barátnője volt. Az is elterjedt róla, hogy olyan szinten beleélte magát Lennon szerepébe, hogy azért ölte meg, hogy ő legyen az “egyedüli Lennon”. Azt is tudjuk, hogy egész nap ott téblábolt a Dakota ház előtt, és kapott is autogrammot Lennontól, és egy alkalmi ismerőse (mindig volt néhány rajongó a ház környékén) le is fotózta a jelenetet. Állítólag azt mondta neki Chapman, hogy ilyen alkalma nem lesz több. Szóval az biztos, hogy jó előre készült rá. Szerintem zavart elméjű ember, nem kellett őt programozni, egyszerűen azt próbálta ki, hogy egy bálvány, az ő személyes bálványa, akit megpróbált utánozni, nem istenség és ugyanolyan halandó, mint bárki más. Amúgy valószínűleg, a saját érdekében, ott van a legjobb helyen, ahol van, mert szterintem, ha kiengednék, egy hónapot sem élne.

 6. rognork — 2009-10-12 07:26 

az az agymosós kép üt. nekem jobban bejönnek a kidolgozott konteók.

 5. Csülök — 2009-10-12 07:26 

“és most tessenek megvetni – nem tartozik a kiemelt kedvenceim közé.”

OK! 🙂

 4. molnibalage — 2009-10-12 07:25 

Ja, az meg hogy vetnámot ellenezte hol számított 1980-ban? Csak 7 évvel azelőtt vonultak ki.

 3. molnibalage — 2009-10-12 07:24 

„Apám veszélyt jelentett a kormányzatra nézve. Ha azt mondta volna: ’holnap robbantsátok fel a Fehéz Házat!’, ezernyi ember látott volna hozzá. A pacifista forradalmárokat hagyományosan a kormányok szokták meggyilkolni.”

Egy békpárti aktivistálól igen érdekes lett volna. Biztos a békepárti aktivista követők is robbantotta volna ugye? Jaj…

 2. Titus Pullo Urbino — 2009-10-12 07:21 

Lennon? Nem Lenin?

 1. VanWilder — 2009-10-12 07:20 

Érdekes, elgondolkodtató kis eszmefuttatás.

Fasza írás lett.^^

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök