A Konteóblog fennállásának hat és fél éve alatt számtalan, érdekesebbnél érdekesebb ötletet, javaslatot és tippet adtatok arról, hogy mivel is érdemes foglalkoznia egy vérbeli konteósnak. Most is azért szakítom meg a múltkor beharangozott szünetet, mert Balázs egy olyan levelet küldött, ami megmozgathatja a fantáziátokat. A Facebook-oldalunkon már folyt egy kis paláver a történetről, de ott megfejtés nem született. Talán majd itt.
Kereken száz napja foglalkoztunk utoljára titokzatos, összeesküvés-elméletektől csicsegő halálesettel itt, a Konteóblogon (a boldogult emlékezetű Palme miniszterelnök kapcsán), s nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem már hiányérzetem van. Szegény Sümegh Jóska esetét már többször is körberágtuk, s itt az idő, hogy valami friss témát tálaljunk elétek a nyári punnyadás után.
Ma a huszadik század utolsó negyedének egyik legtitokzatosabb médiacézárjáról, Robert Maxwellről, életéről és (főként) haláláról beszélgetünk.
Mai posztunkban az elmúlt három évtized azon slágergyanús témáját járjuk körül egy kicsit, amely lassanként olyan médiastátuszra tett szert, mint egykoron a labdarúgás, az államháztartási reform, vagy a különféle fogyókúrás topikok: tényleg mindenki ért hozzá, de legalábbis mindenkinek van róla véleménye, s nem fél ezt nyilvánosságra hozni.
Az éghajlatváltozásról és a globális felmelegedésről, ennek vélt (vagy valós) okairól és következményeiről értekezett már alanyi költőtől kezdve harangöntőn át amerikai alelnökig mindenki, tán még éghajlatkutató is; majd pont a konteóblog marad ki az össznépi hejehujából! Írásunkhoz jó szórakozást, kellemes tavaszi hőmérsékletet és (átlagos olvasási gyorsaság mellett) minimum 9 perc szabadidőt kívánunk.
Azt, hogy az amerikai vagy az orosz titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.
Egy biztos: úgy tűnik, tömegpusztító fegyverekkel foglalkozni nemcsak a biológiai vagy kémiai hatóanyag miatt lehet veszélyes. És az is tuti, hogy ezek a szemetek tényleg megölték Kennyt Kellyt!
Az emberi történelem során a véres sztorik mindig fokozott közérdeklődésre tarthattak számot. Akár bevalljuk, akár nem, mi emberek híresek vagyunk arról, hogy embertársaink erőszakos halála felkelti figyelmünket, s borzongva bár, de részletek után vágyunk. Hatványozottan igaz ez az olyan esetekre, amikor az elkövető valódi személyazonossága az összeesküvéselméletek fátylába burkolózva 122 év elteltével is homályban marad. Mai posztunk a kriminalisztikatörténet egyik legismertebb, ugyanakkor legtitokzatosabb gyilkosával, s a köréje font konteókkal foglalkozik. Hölgyeim és uraim: következzék Hasfelmetsző Jack!
Mi mindannyian egyéniségek, akarom mondani régi motorosok vagyunk a szakmában, ezért magabiztosan jelenthetjük ki, hogy híres emberek erőszakos halála szinte automatikusan vonzza a konteókat.
Természetesen nem vagyunk ostobák: nem akarjuk azt állítani, hogy egy mezei, futottak még kategóriájú ENSZ-vezető renoméja alkalmas lehet arra, hogy akár csak megközelítse – teszem azt – egy valóságshow szereplőjének vagy egy korrupt közszolgának a hírnevét, de a világszervezet (időrendben második) főtitkárának közel ötven évvel ezelőtti halála szerintünk megér egy posztot.
Mielőtt a mindenkit sokkal jobban érdeklő utolsó felvonásról beszélnénk, röviden azért foglaljuk össze, hogy ki is volt és honnan jött ez a svéd diplomata.
Állítólag egy yorki hittudós, bizonyos Ealhwine mondta először, valamikor a setét nyolcadik században, hogy vox populi: vox Dei (a nép szava Isten szava), noha már ő sem értett vele egyet, de ez gonoszkodó mellékszál.
Csak azért kezdtem ezzel a klasszikus (amúgy szerintem mélységesen áldemokratikus) mondással, mert a mai témát (a korábbi Bermudás és a Hasfelmetszős poszthoz hasonlóan) ti, az olvasók szavaztátok meg, és ki vagyok én, hogy vitatni, megkérdőjelezni merészeljem döntéseteket?
Lássuk tehát legújabb konteónkat, amely két olyan topikot is magába foglal, amely szinte mindenkit érdekel: a nácikat és az aranyat.
Igen, jól látjátok: bárhogyan is próbáltam, akármennyire is igyekeztem, ezt sem tudtam elkerülni. Úgy jártam, mint a JFK-gyilkossággal: a téma szerepeltetése nélkül folyamatos hiányérzetünk lenne, hiszen konteóblog szabadkőművesek nélkül olyan, mint disznóvágás pálinka, swingerklub dugás, vagy politikai elit korrupció nélkül: nem az igazi.
Lássuk akkor, miről is beszélünk.
Mivel is zárhatnánk stílszerűbben ezt a gyönyörű évet, mint egy olyan konteóval, amelyben a klasszikus (és titokzatos hátterű) gyilkosság mellett felbukkan a nagypolitika, ismert közéleti személyiségek, a sugárzó anyag, s amelyben különféle titkosszolgálatok töltenek be nagyrészt (és mindeddig) tisztázatlan szerepet.
Oké, tudom: nincs benne se holdraszálló űrhajó, se teleportált hadihajó, se jégheggyel ütköző luxushajó, de még egy csókos szájú szexszimbólum sem, de érdekes lesz, higgyétek el!
Mai összeesküvéselméletünk főszereplője egy – minimum kettős – ügynök, aki azzal írta be magát a világtörténelembe, hogy ő az első (?) dokumentált halálos áldozata annak, amit a bulvárújságok, valamint Tom Clancy egyaránt nukleáris terrorizmusnak neveznének.
Hölgyeim és Uraim: következzék a Litvinyenko-gyilkosság!
Az elmúlt közel ötven évben a Beatles minden felsőfokú jelzőt megkapott, amit rockzenekar csak megkaphat. Ízléstől függetlenül jóformán mindenki kénytelen elismerni, hogy a négy liverpooli srác ott van azok között, akik egy intergalaktikus panoptikumban a huszadik század földi zenéjét lesznek hivatottak jelképezni.
A Beatles tagjai közül John Lennonnal, illetve halálával már foglalkoztunk ezeken az oldalakon; itt az idő, hogy a kánikulára fittyet hányva górcső alá vegyük azt az elméletet és bizonyítékait, amelyek Paulra (és egyesek által valószínűsített) korai halálára vonatkoznak.
Örömmel láttam, hogy a reggeli bemelegítő poszt szép látogatottságot produkált. Remélem, a második rész sem okoz csalódást.
Akkor lássunk munkához. Mai posztunk megadja a választ a ki sem mondott kérdések zömére is, egyetlen egy kivételével: férfi olvasóink hiába is szeretnék tudni, hogy Diana [moderálva]-e, azt továbbra is titok övezi. Szerintünk a válasz igen, de nem látunk ebben semmi perverziót.
Lássunk munkához, de előtte mindazok, akik nem olvasták az első részt, sürgősen tegyék meg!
Ha a világsajtó képviselői a – reményeink szerint előbb-utóbb megnyíló – Nemzetközi Konteó Akadémia rektora mellének szegezik majd a kérést, hogy mondjon már egy olyan összeesküvés-elméletet, amely magában hordozza a műfaj valamennyi ismérvét, van arra egy komoly tippem, hogy a konspirációkba beleőszült agg professzor rövid (inkább csak a kameráknak szóló) hezitálás után a Diana hercegnő halálával kapcsolatos spekuláció-csokrot fogja megemlíteni. Jogosan.
Sajnálom, de a téma olyan óriási, hogy kénytelen vagyok két részletben elétek tárni, hiszen egy 22 ezer karakteres posztot senki nem olvasna el egyhuzamban. Te sem, ne ingasd a fejed!
A Titanic óceánjáró 96 évvel ezelőtti tragédiája minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő tanulsággal és szívszorító mikrosztorikkal, ahogyan azt a méltán híressé vált fimből is tudjuk. Nézzünk tehát a jéghegy mögé egy kicsit és borzongjunk együtt.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!