2011-02-22–07:00

A Fenyő-gyilkosság

Közel két hónappal ezelőtt a blog törzsközönsége meggyőző többséggel amellett döntött, hogy a következő összeesküvéselmélet, amelyről olvasni szeretnének, a Fenyő János élete (pontosabban halála) köré szőtt titokzatos eseménysorozat legyen.

Lássuk tehát a hazai rendszerváltozás hajnalán az egyik gazdasági sikertörténetnek kikiáltott Vico Rt. létrehozójának és tulajdonosának fordulatos életét és továbbra is rejtélyek által övezett halálát. Előre szólok, hogy a poszt nagyon hosszú lesz, tessenek felkészülni rá!

Először is lássuk azt a keveset, amit nekünk, egyszerű földi halandóknak mai posztunk főszereplőjéről tudni lehet és érdemes.

1.) A kezdetek

Fenyő János 1954 tavaszán született Budapesten. Édesapja (Fenyő Imre) sokáig a Magyar Fotóművészek Szövetségének titkára, nem kell tehát csodálkozni azon, hogy János már kisiskolás korában megkapta élete első (valószínűleg Pajtás 6×6 típusú) fényképezőgépét, amit kicsivel később egy Flexaret VI követett. A srác imádott fotózni, s nem volt még 12 éves, amikor a Lovag utcai lakásukban saját „labort” kapott mindennel felszerelve, amiről az analóg fényképezés korszakában egy pesti kiskamasz csak álmodni tudott.

Noha intellektuális képességei vitán felül alkalmassá tették volna egy egyetem elvégzésére (a család állítólag feltétlenül doktort szeretett volna csinálni belőle, de ő sem a jogi, sem az orvosi pályáról nem akart hallani), az érettségi után alkalmi fényképezgetéssel foglalkozik, külföldről ilyen-olyan módszerekkel behozott szaklapokat olvasgat (állítólag kifejezetten ezért tanul meg angolul és németül), majd 1974-ben leteszi az állami fotós szakmunkásvizsgát. Alig húsz éves, amikor felfedezi magának (hogy úgy mondjuk…) az akkoriban mindössze 16 éves Sütő Enikőt, akiről (pontosabban: akinek a meztelen hátáról) aztán a híres Fabulon-reklámfotó készült. 1977 tavaszán elvégzi az Újságírószövetség másfél éves szakiskoláját, fotoriporter specializálódással; időközben (atyai hátszéllel) a Magyar Távirati Irodánál helyezkedik el és a nemzeti hírügynökség fotóarchívumában dolgozik műszaki segédmunkatársként.

Érdekes momentum (amire később még visszautalunk), hogy 22 éves mezei világosítóként (legalábbis egy hajdani MTI-munkatárs szerint) többször megfordult a fotótár zárt részlegén is, ahová csak a jól kipróbált, minden szempontból megbízható elvtársak nyerhettek bebocsájtást; tudniillik itt tárolták azokat a (hazai és külföldi forrásokból származó) anyagokat, amelyeket a politikai cenzúra (ilyen-olyan okokból) nem engedett nyilvánosságra hozni.

Fényképészként egyre jobban elismerik; díjakat nyer, s olyan lapok is foglalkoztatják, amelyeknél már akkoriban is komolyan vették, hogy egy fotó többet ér száz szónál: Képes Sport, Új Tükör Magazin, Ez A Divat, Ország-Világ.

2.) Külföldön

János azonban sokkal nagyobbra tör, mint a lokális sikerek. Belátja, hogy hiába a tehetség, hiába a kiváló (politikai, sajtós és művészvilágbéli) kapcsolatok, neki nem pálya egy háromezer forintot érő címlapfotó a Habselyem Kötöttárugyár export minőségű fehérneműjében pompázó leányzóról, vagy egy tízezer forintos fényképsorozat a kohászok által elért ózdi sikerekről. És mivel nem csak a pénzt szerette, hanem a csinos lányokat, a márkás italokat, a kubai szivart és úgy általában az imperialista dekadencia valamennyi megnyilvánulási formáját is, a nyolcvanas évek elején úgy dönt, hogy tartósan külföldön marad: első körben a francia Lui magazinnak dolgozott, ahová művésziesnek szánt, (fél)meztelen lányokat ábrázoló fotói jelentek meg.

A „művészies” szó itt azt jelentette, hogy a Lui-ban megjelent fényképeken az akkoriban még főként borotválatlan ágyékú lányok nem tárhatták szét lábaikat fényképezés közben.

Boldog békeidők…

Nemzetközi pályafutását az USA-ban folytatja. Erről az időszakról elég kevés információ áll rendelkezésre; annyit lehet biztosra venni, hogy főként Kaliforniában időzik, ahol a filmezéssel kacérkodik: producer szeretett volna lenni. Sokan tudni vélik, hogy belekóstol a los angelesi pornóbizniszbe is, ami akkoriban (az Internet-korszakra még pár évet várni kell) elég szépen gyarapította a vállalkozókedvű, akár rázósabb témákat is bevállaló, feltörekvő fotósok és mozisok számláját. Rosszakarói holmi szoros szálakról is rebesgettek, amelyek Fenyőt a kaliforniai (zsidó és/vagy magyar) maffiához kötötték. Ezen források szerint hősünk a szervezett alvilág pénzének tisztára mosásában serénykedett volna.

3.) Újra itthon

1987 végén úgy dönt, hogy – immáron amerikai útlevéllel és egy körülbelül 70 ezer dolláros fedezetű bankkártyával a zsebében – hazatér.

A hetvenezer dollár Fenyő saját bevallásán alapuló összeg; egyes visszaemlékezések szerint ezt egy további nullával nyugodtan kiegészíthetjük, ha az alany valódi tőkéjére vagyunk kíváncsiak.

Mindenesetre 1988-ban a HUF/USD árfolyam úgy 48-52 körül mozgott, ami annyit tesz, hogy a 70 ezer dollár nagyjából 3,5 millió (akkori) forintot ért, vagyis körülbelül egy combosabb fővárosi öröklakás árát; a 700 ezer pedig értelemszerűen tízszer ennyit.

Hazatérése után pár hónapot tájékozódik, rengeteg régi ismerőssel felveszi a kapcsolatot, majd 1988-ban elkezdi a videóbulit: először csak úgy finoman, majd (a sikereken felbuzdulva) egy év múlva megalapítja a Vico nevű céget (akkor még nem Rt.), amely elsődlegesen nagysikerű (főleg külföldi) mozifilmek videókazettán történő forgalmazásával (eladásával, illetve kölcsönzésével) foglalkozik, de a vállalati stratégiában már akkor szerepelnek olyan mozzanatok, amelyek a későbbi médiabirodalom csíráját jelentik. Szűk baráti körben többször kijelentette: aki a kommunisták (amúgy már előre látható) bukása után elsőként teszi rá a kezét a hazai sajtó legkiemelkedőbb lapjaira, óriási nyereségre és politikai befolyásra tehet szert.

Megtörténtek a ’90-es választások, a kommunisták tényleg megbuktak, s Fenyő János következetes maradt másfél évvel korábbi önmagához: elkezdte megvalósítani nagy tervét egy sajtóbirodalom létrehozásáról. Elsőként a legsikeresebb hazai hetilapra, a Nők Lapjára tette rá a kezét, majd a többszázezres példányszámú Rádió- és Televízióújság következik.

És itt még távolról sincs vége. Fenyő – a sikeres nyugati mintákat lekoppintva – minden olyan sajtótermékre rávetette magát, amely haszonnal (és/vagy befolyással) kecsegtetett. Nem volt válogatós; a már említetteken kívül egyformán kellett neki a Vasárnapi Hírek, a Buci Maci, a Bravo-lapcsalád, a Családi Lap, a Tina, valamint (1994-től) a Népszava is. És ha Fenyő János valamit meg akart szerezni, azt meg is szerezte.

A Vico-birodalom által kiadott sajtótermékek havi példányszáma 1994 végére meghaladta a 12 milliót.

Menedzseri és vállalatvezetői stílusáról oldalakat lehetne írni, de nem ez a célunk. Lényeg, hogy kíméletlen, olykor kegyetlen módszerei voltak, amelyek rengeteg ellenséget generáltak az üzletembernek. Legyőzött versenytársai közül sokan olyan zsidónak (finomabban: „a protestáns etikát nélkülöző, mediterrán típusú üzletembernek”) tartották, aki miatt a többség utálja a zsidókat: szerintük Fenyő abszolút prioritása a haszon volt, majd a befolyás, majd a hatalom, s újfent a pénz. Gyakran valódi hűbérúrként viselkedett, jutalmazásban és büntetésben egyaránt. Imádott ordítani és agresszíven lépett fel mindenkivel szemben, aki akár csak a legenyhébb ellentmondást is megengedte magának a Főnökkel szemben. Márpedig ő Főnök volt, méghozzá igazi oligarcha-típus.

Lakásügye a jéghegy csúcsának a hegye, de tipikusnak mondható:

Budapest egyik legszebb (nem mellesleg természetvédelem alatt álló) területén, a XII. kerületi Alkony úton (nem túl messze a Béla király úti kormányvendégháztól) kihasított magának egy másfél hektáros erdős területet, körbekerítette, majd a szintén engedély nélküli területrendezést és erdőirtást követően felépített rá egy villát (úszómedencével, parkkal, sétányokkal), amelynek bekerülési értéke már 1995-ben meghaladta a 350 millió forintot. A fegyveres őrség természetesen külön épületet kapott, a telket és az ingatlanokat összesen negyven biztonsági kamera és kéttucatnyi külső mozgásérzékelő vigyázta.

A Vico 1992-ben alakul át részvénytársasággá. Alaptőkéje 600 millió forint, ami (ha Fenyő hivatalos verzióját nézzük) nagyon jó eredmény az eredeti, alig négy évvel korábbi 70 ezer dollárhoz képest. A videóbiznisznek lassan bealkonyul, ugyanis több amerikai filmstúdió (például a Fox és a Columbia) rájön, hogy alkotásaikat Budapesten mindenféle engedély nélkül  másolják és forgalmazzák. Beperlik a Vico-t, s három évnyi bírósági procedúra után végül megegyeznek abban, hogy Fenyőék fizetnek százezer dollár fájdalomdíjat és abbahagyják a jogtalan kazettaforgalmazást. János barátunk így teljes energiájával (és maradék pénzével) a média felé fordulhat.     

Az idők szavára hallgatva beszáll az elektronikus médiába is: megalapítja a Stáb TV-t s ezen keresztül érdekeltséget szerez a Gyárfás Tamás-féle Nap TV fő produkciójában, a Nap-keltében.
A kilencvenes évek közepétől aktív szereplője lesz a magyar társasági életnek; minden olyan komolyabb rendezvényen megjelenik, ahol a politikai és gazdasági elit tagjai felbukkannak. Minden olyan szereplővel készül legalább egy fotója, aki (egyik vagy másik oldalon) akár csak egy kicsit is számít: Demszky Gábor, Pintér Sándor, Friderikusz Sándor, Horn Gyula, Csintalan Sándor, stb. Bizniszel Princz Gáborral, a már említett Gyárfás Tamással, s állítólag Csányi Sándorral, Demján Sándorral és Széles Gáborral is voltak üzleti kapcsolatai.

S ha már
közismert nevekkel dobálózunk: tudjátok-e, hogy a Fenyő-gyilkosság után a Vico-lapok és -ingatlanok értékesítésével megbízott CA-IB Értékpapír Rt.-nek ki volt akkor (1999-ben) az ügyvezető igazgatója, majd vezérigazgató-helyettese? Nos, az akkor 31 éves fiatalembert Bajnai Gordonnak hívták (aki ezzel egyidőben a Danubius Rádió igazgatósági tagja is). És ki volt a vezérigazgató? Hát egy Simor András nevű arc.

4.) A gyilkosság

A számtalan homályos pontot és összetevőt leválogatva a gyilkosság tényei az alábbiakban foglalhatóak össze:

1998. február 11-ét írjuk. Szerda délután van, röviddel múlt fél hat. A budapesti Margit körút – Margit utca sarkán járunk, a forgalmi csúcs közepén, ahol Fenyő  fekete 600-as Mercedese (a Rózsadombon található Vico-székházból távozva) éppen megáll a pirosat mutató közlekedési lámpánál. Egyszer csak a mögötte közlekedő, világos színű Mitsubishi Galant anyósüléséről egy férfi ugrik ki, aki pár gyors lépéssel a Merci mellett terem, és egy horvát gyártmányú, Agram-2000 típusú hangtompítós géppisztolyból (itt alul),  egészen közelről mintegy húsz-huszonöt lövést ad le a vállalkozóra. A lövedékek közül legalább tucatnyi Fenyő Jánost éri (kilenc a koponyáját, a nyakát és a mellkasát); a halál gyakorlatilag azonnal beáll.

A lövések után az elkövető a fegyvert az egyik közeli autó alá dobja, majd a Margit körúton sietve távozik a Széna tér felé; közben az egyik kapualjban lekapja magáról sapkáját és a rövid kabátját, amelyeket a földre dob (később ezekről a ruhadarabokról rögzítenek DNS-mintát a nyomozók). Lazán továbbfutva befordul a Rómer Flóris utcába, ahol szem elől tévesztik (vélelmezhetően egy másik kocsiba száll, de az sem zárható ki, hogy az őt szállító, s a gyilkosság helyszínéről a lövésekkor azonnal elhajtó Mitsubishi vette fel).

5.) A nyomozás

A gyilkosságot követően a nyomozó hatóságok (a titkosszolgálatok bevonásával) azonnal mozgásba lendültek. A Rendőrség csúcsszervének számító (és az azóta dicstelen szakmai véget ért Kiss Ernő tábornok által irányított) Központi Bűnüldözési Igazgatóság (a továbbiakban: KBI) rögtön magához vonta a felderítést. Voltak hangok, amelyek szerint Fenyő János személye és tevékenysége már 1996-tól kezdve felkeltette az illetékesek érdeklődését, s az összes, rendelkezésre álló erővel, eszközzel és módszerrel figyelték a médiavállalkozót: lehallgatókészülékeket szereltek az irodájába és a gépkocsijába, telefonjait lehallgatták, környezetébe informátorokat küldtek, üzleti partnereit és személyes kapcsolatait figyeltették.

Nem tudni, mennyi igaz ezekből a hírekből, az viszont ma már világos, hogy Fenyővel szemben nem csak a klasszikus rendőri arzenált vonultatták fel, hanem a nemzetbiztonsági szervek lehetőségeit is kihasználták, különös tekintettel az áldozat roppant összetett politikai és gazdasági kapcsolataira.

Már a nyomozás első napjaiban felmerült egy koszovói albán, bizonyos Salihi Mead neve (mint elkövető), aki azonban hamarosan tisztázta magát. Ezután egy másik koszovói, Acifi Nijazi került célkeresztbe (itt alul éppen kiszáll a kocsiból), de miután (hosszas alkudozás után) sikerült őt meggyőzni, hogy önként (?) utazzon be Magyarországra és vesse alá magát a DNS-vizsgálatoknak, egy év elteltével őt is ki kellett zárni a gyanúsítható személyek köréből. Újabb albán (Sefedini Gvin, más források szerint Gzin) következett a potenciális bérgyilkosok sorában, de a Nemzeti Nyomozó Iroda (a KBI utódszervezete) vele is lyukra futott.

Persze a hasonló ügyekben a nagy kérdés mindig a megbízó személye. A klasszikus kriminalisztikai cui prodest (kinek használt?) logikai fonal azonban hamarosan olyan kuszává és átláthatatlanná vált, hogy a szóba jöhető nevek szaporodtak ugyan, a nyílt, bíróság előtt is felvállalható bizonyítékok viszont továbbra is várattak magukra – legalábbis a közvélemény ezt érzékelte. Cseppet sem túlzás azt állítani, hogy Fenyő János halála tucatnyi hazai és külföldi (politikai és gazdasági) potentátnak, érdekcsoportnak és intézménynek jött jól. Ezekre a konteók felsorolásánál kicsit részletesebben kitérünk.

A nyomozást 2002-ben felfüggesztették, majd közel három év elteltével (2004 késő őszén) hirtelen ismét elővették. A Rendőrség huszáros kommunikációs offenzívába kezdett, s Garamvölgyi László, az ORFK akkori szóvivője (itt jobbra) naponta átlagosan négyszer jelentette ki (délutánonként már igencsak csillogó szemekkel), hogy jó nyomon vannak, szorul a hurok a bérgyilkos, valamint a megbízó nyaka körül. A közvélemény feszülten várta a megfejtést, a bulvárújságok naponta eresztettek meg merészebbnél merészebb találgatásokat, de ma, 2010 késő őszén hivatalosan kábé ugyanannyit tudunk, mint öt (vagy akár tizenkét) évvel ezelőtt: ismeretlen fegyveres (ismeretlen megbízóval a háta mögött) agyonlőtte Fenyő János vállalkozót…

6.) A Perczel-vallomás

2004-ben (halála előtt pár hónappal) a rák végső stádiumában lévő Perczel Tamás (Fenyő János közeli barátja és pszichológusa, itt balra) egy húszórás videófelvétel-sorozaton mondja el sejtéseit, véleményét és meglátásait Fenyőről, ennek üzleti tevékenységéről, politikai és gazdasági kapcsolatairól, valamint a gyilkosság vélelmezett hátteréről és összefüggéseiről. A rögzítettekből egy hatórás vágott anyag készül Számvetés címmel, majd a Kapu Filmstúdió ezt a nyilvánosság számára is hozzáférhetővé teszi; 2005-ben még a Magyar Filmszemlén is bemutatják.

Perczel nyíltan nem vádaskodik, de kendőzetlenül mesél Fenyő üzleti kapcsolatrendszeréről, s (neki már minden mindegy alapon) kihangsúlyozza (egyebek mellett) Gyárfás Tamás, Princz Gábor, Kiss Ernő, Horn Gyula, valamint Székely Herbert (Fenyő üzleti örököse) helyét és szerepét egykori barátja kapcsolati hálójában. Egyértelműsíti: ezeknek az embereknek (számos más személyhez hasonlóan) biztosan érdekében állt a vállalkozó elhallgattatása.

Akit érdekel: a neten fellelhetőek a film részletei; a húszórányi (tehát vágatlan) anyagot a Rendőrség 2005 tavaszán lefoglalta, s tudomásom szerint ezt (mármint az eredetit) azóta sem látta senki. Azt mondják, hogy a nyomozati anyag mellékleteként valamelyik speciális irattárban pihen.

Perczel végkövetkeztetése: 1997 végére „a politikusok elengedték János kezét, mert elfogyott az iránta addig érzett politikai bizalom”, s ezt Fenyő ellenségei azonnal megérezték. Onnan kezdve már csak hetek kérdése volt, hogy mikor fogják végleg eltenni az útból a kényelmetlenné vált egykori szövetségest.

7.) A konteók

És akkor lássuk, szorgos népünk milyen izgalmas elméleteket dolgozott ki az elmúlt 12 évben Fenyő János erőszakos halála kapcsán.

Az esetleges feljelentések (lásd például a Gyárfás-Bencsik csörtét 2005 februárjának végén) vagy más retorziók elkerülése érdekében ismételten felhívom mindenki figyelmét a blog címére és tematikájára. Köszönöm.

7.1.) A köztörvényes szál

Az, hogy Fenyő János világéletében meglehetősen, khm, rugalmasan értelmezte az üzleti tisztesség fogalmát és a Btk. törvényi tényállásait, még azoknak sem lehet meglepetés, akik eddig csak felületesen olvasták el az eddigieket.

7.1.1.) Az amerikai maffia

Kacérkodása a szervezett alvilággal már egészen korán, konkrétan az USA-ba történő távozását követő időszakban elkezdődött. Körülnézett a kaliforniai bizniszlehetőségek között és rájött, hogy igen kicsi a valószínűsége annak, hogy egy friss kelet-európai bevándorló reklám- és művészfotók készítéséből meg tudjon gazdagodni. Amerikában a Fabulon-plakátokkal és az Ez A Divat-illusztrációkkal dicsekedni olyan lett volna, mintha Tokajba, Szekszárdra vagy Villány környékére hirtelen megérkezne egy kanadai polgár és arra való hivatkozással akarna Magyarországon borász-karriert csinálni, hogy egyszer már ivott európai bort és vannak további ötletei.

Szóval Jánosnak döntenie kellett, és bizony belevágott a pornóüzletbe. Az első hónapokban még reménykedett abban, hogy az Európából magával hozott 18 ezer dollár elegendő lesz a kezdeti nehézségek áthidalására, de rá kellett jönnie, hogy ennyi pénz maximum a Duna partján, a hétkerben számít soknak. A forgatókönyv a klasszikus szabályokat követte: tartalékait gyorsan felélte, tartozásokat halmozott fel, ezeket törlesztendő kölcsönöket vett fel, elzálogosította ingóságait, újabb kölcsönök (ezúttal uzsorakamatra), satöbbi…

Mivel értelmes és talpraesett pasi volt, a neki kölcsönző alvilág rájött, hogy ebben a fazonban van fantázia. Meghallgatták hosszútávú terveit, utánanéztek európai kapcsolatainak és úgy döntöttek, hogy Fenyőt egyrészt pénzmosásra fogják felhasználni, másrészt pedig belé is fektetnek. Amikor 1987-ben úgy dönt, hogy hazatér, meggyőzte az üzlettársait, hogy Magyarországon hamarosan győz a kapitalizmus, márpedig a rendszerváltozás első éveiben óriásit lehet majd kaszálni. A maffia értett a szóból és meglehetősen szép összeggel szállt be János mellett a kazettakölcsönzési üzletbe – és nem csak ebbe.

Az ilyen fekete pénzeknek azonban van egy olyan tulajdonsága, hogy igen kemény kamatot számítanak fel utánuk. Fenyő ezt fizette, amíg fizette, majd ahogy erősödött idehaza a pozíciója, úgy vált egyre magabiztosabbá. 1998-ra már eljutott addig, hogy beintett a maffiának, abba a tévhitbe ringatva magát, hogy ő már érinthetetlen (Fenyő János halálakor a Vico Rt. vagyonát 15-17 milliárd forintra becsülték). Tévedett…

7.1.2.) A hazai alvilág

Nem tudom, olvasóink közül hányan emlékeznek a kilencvenes évek második felében lezajlott hazai erőszakos bűncselekménysorozatra. Voltak robbantások, olajszőkítés, eltűnések, ContiCar, Energol, Xénia Láz, Dietmar Clodo, no és számos bérgyilkosság (Prisztás József, Domák „Cinóber” József, Szlávy Bulcsú, Zubovics Gyula, Molnár Péter, Németh Zoltán, Nagy András, Boros „Aranykéz utca” Tamás, Döcher György, Seres Zoltán – hogy csak az ismertebbeket említsük).

Nem akarok itt kriminológiai, közgazdasági vagy szociológiai fejtegetésekbe bocsátkozni, ezért csak annyit mondok: az elsődleges felhalmozás időszakát éltük; azon ominózus „első millióknak” az összegyűjtése folyt, amelyekről (legalábbis a bon mot szerint) utólag nem szokták megkérdezni a milliárdosokat.

Ebben a környezetben egy Fenyőhöz hasonló arcnak óhatatlanul térfelet (ergo szövetségest és ellenséget) kellett választania, arról nem is beszélve,
hogy a pénzmosási szolgálataira és politikai kapcsolataira a hazai alvilágnak is szüksége volt. A képlet egyszerű: az alvilág készpénzzel (és különféle szolgáltatásokkal) kisegíti Fenyőt, ha a vállalkozó üzleti érdekei úgy kívánják, cserébe a Vico Rt.-n keresztül megfuttatja a szervezett bűnözői körök piszkos pénzeit, kifehérítve (vagy legalábbis halványítva) azok eredetét.

A maffiával azonban még akkor sem lehet viccelni, ha
kicsi, savanyú és magyar; Fenyő 1998 legelejére jutott el addig, hogy azt gondolta: már nincs szüksége az alvilágra. Ki akart szállni, kifizetni azonban nem tudta (vagy nem akarta) őket. Vesztére… Halála üzenet volt mindenki számára:

Aki dudás akar lenni,
pokolra kell annak menni.
Ott kell néki megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.

7.2.) A politika

Emlékszünk ugye, hogy Fenyő 1987 végén tér haza, majd 1988-ban kezdi el a kazettabizniszt? Nos, nem vesztegeti az időt, mert tudja, hogy egy rezsim utolsó, illetve első éveiben a gazdasági hatalom politikai hátszél nélkül illékony, mint a kéjgáz. Jánosunk már a létező szocializmus utolsó két évében elkezdi a dörgölőzést azokhoz, akikben fantáziát lát, s akikről feltételezi, hogy egy rendszerváltozás esetén szavuk lehet az új körülmények között.

Óvatos duhajként viselkedik, ráadásul akkoriban a vagyona még „csak” milliókban és nem milliárdokban volt mérhető: teljesen nem kötelezi el magát egyik nagy ellenzéki tömörülés mellett sem, de értelemszerűen inkább a liberális SZDSZ, semmint a konzervatív, nép-nemzeti húrokat pengető MDF áll közelebb a szívéhez. A Fidesz akkoriban a „futottak még” kategóriában versenyzett, Fenyő csak legyintett rájuk; állítólag nem látott bennük „gazdasági fantáziát”.

Az SZDSZ-szel, valamint a szocialisták liberálisabb ágának egyik-másik képviselőjével az 1990-es jobboldali győzelem után is tartja a kapcsolatot, de leginkább a pénzre, az üzletekre koncentrál. Szűk körben többször hangoztatja, hogy „ezt a négy évet térdepelve is ki kell bírjuk”. Megalapítja a Vico-t, vagyona gyarapodik, ő pedig 1993 nyarától kezdve egyre többet szaunázik, vacsorázgat és szivarozik baloldali, illetve liberális politikusokkal, s komoly pénzeket fizet be az (akkor még) ellenzéki pártok kasszájába, ilyen-olyan támogatás és adomány címén. 1994 februárjától ezek az összegek megsokszorozódnak: itt a választási kampány…

Fenyő természetesen nem Róbert bácsi szerepét játszotta; tökéletesen tisztában volt azzal, amivel a gazdasági szereplők a mai napig élnek és visszaélnek: hogy egy jól megválasztott pártkasszába a választási kampányban befizetett forint a sikeres szereplés után minimum tízet, de az is lehet, hogy százat vagy ezret fial. János csengetett hát rendesen, s közben arra is ügyelt, hogy ne csak úgy általánosan, a pártoknál szerezzen jó pontokat, hanem személyesen is lekötelezzen pár kulcsembert. Beszélnek Fenyő által szponzorizált és 100-120 válogatott meghívott részvételével lebonyolódott házibulikról, születésnapokról, több ezer dolláros, névre szóló szivar-, whisky- és borszállítmányokról, általa beutaztatott, színesbőrű, egzotikus és fenemód készséges lányokról és fiúkról, továbbá hazai és külföldi vadászatokról.

Ugyanakkor Fenyő nagyon precíz is tudott lenni, ha érdekei úgy kívánták. Svarc kiadásairól korrekt (és diszkrét) kimutatást vezetett: mikor, kinek és mennyit fizetett. Rossz nyelvek szerint a bulikról olykor még színes-szagos felvételek is készültek, amelyeken a szereplők nem mindig előnyös oldalukról mutatkoztak be…

1994-ben kormányváltás volt, s a közhatalom új szereplői között szép számmal bukkantak fel olyanok, akiktől Fenyő János joggal várhatta el, hogy viszonozni fogják azt a rengeteg szívességet, amit a magyar sajtócézártól az elmúlt években kaptak. Voltak, akik értettek a szóból, de akadtak, akik immáron nem szívesen vállaltak közösséget ezzel az izgága, bizánci típusú, autokrata vezetési stílusáról hírhedt alakkal. Fenyő ilyenkor nem habozott emlékeztetni őket mindarra, amivel tartoznak neki…

1997-re hősünk elérkezett arra a pontra, amikor áttekintette a múltat és új stratégiát dolgozott ki. Röviden megfogalmazva: csalódott az MSZP-SZDSZ koalícióban, s az ekkorra már szépen összeállt Vico-sajtóbirodalom lehetőségeit figyelembe véve (elsősorban a konzervatív nézeteit nyíltan is felvállaló Perczel Tamás egyre erősödő hatására) komolyan fontolgatta, hogy „átáll” a Fidesz oldalára. A hagyományosan baloldali Népszavával akarta kezdeni a nagy kísérletet, amit a többi (kevésbé politikus) sajtótermék követett volna. Számításai szerint naponta több, mint egymillió választópolgár olvassa a Vico-birodalom kiadványait, s ha ezek közül csak minden ötödiket sikerül rávenni arra, hogy 1994-hez képest 1998 tavaszán a baloldal helyett a jobboldalra szavazzanak, máris ő lehet az új királycsináló.

1997 augusztusában ultimátumot intézett a Horn-Kuncze kormányhoz. A következő választás elé állította a koalíciót: vagy melléállnak és segítenek neki kinyírni két gazdasági ellenlábasát (fogalmazzunk inkább egyenesen: ellenségét), Gyárfás Tamást és Princz Gábort, vagy a Vico Rt. „hadban állónak tekinti magát az MSZP-SZDSZ koalícióval”. Azt is elmondta: tudja, hogy a KBI főigazgatója
(a már szóba került Kiss Ernő tábornok) a Postabank vezérének csókos cimborája, de reméli, hogy ez nem fogja megzavarni sem Horn, sem Kuncze „éleslátását”.

Horn egy kis időt kért, majd 1997 szeptemberében magához kérette Fenyő Jánost és arra kérte: „a saját és a köz érdekében is” vonja vissza fenyegetéseit és törekedjen megegyezésre Gyárfással és Princzcel, továbbá Kiss Ernővel. Emlékeztette továbbá arra, hogy információi szerint a Vico-nak több, mint 500 millió forintos tartozása van, amit az állami-kormányzati reklám- és hirdetés-megrendelések elmaradása még súlyosíthat. Fenyő – állítólag – kikérte magának a burkolt fenyegetést, de nem akarta végleg elmérgesíteni viszonyát a kormányfővel, ezért ígéretet tett arra, hogy „részéről mindent meg fog próbálni”. Ezt azonban sem ő nem gondolta komolyan, sem Horn Gyula nem hitte el.

Négy hónap múlva a Margit körúton golyót (golyókat) kapott a fejébe.

7.3.) A gazdaság

Fenyő János elsősorban és mindenek előtt üzletember volt. Ha morbidok szeretnénk lenni, azt is mondhatnánk, hogy élt-halt a bizniszért. Lássuk hát, hogyan.

7.3.1.) A Gyárfás-vonal

Ahogyan azt már említettük, Fenyő már 1995-től kezdve ki akarta terjeszteni befolyását a Gyárfás-féle Napkeltére. Nem elégedett meg holmi szürke eminenciási szereppel, hanem komoly beleszólást akart a műsorszerkesztésbe is. Fenyő a saját képére akarta formálni a Napkeltét, riportereket akart futtatni, témákat meghatározni, reklámpolitikát írni, dizájnt rajzolni, Gyárfás Tamásban azonban emberére akadt.

„Ami nem megy gazdasági módszerekkel, menni fog politikával és a közvélemény befolyásolásával!” – gondolhatta Fenyő, és kétfrontos háborút indított.

Az első csapásirány páncélos éke a Népszava lett, amelyben 1996-tól kezdve számos leleplező cikk, gazdasági elemzésnek és véleménynek álcázott „tényfeltárás” jelent meg a Nagy Ellenség viselt dolgairól. Ahogy Perczel Tamás fogalmaz: halálos, kegyelmet nem ismerő, vérre menő és roppant sportszerűtlen küzdelmet folytattak sajtóban, a Fővárosi Bíróságon, továbbá a láthatatlan fronton, vagyis mindkét fél mozgósította rendőrségi és titkosszolgálati kapcsolatait annak érdekében, hogy a másikról minél több (és minél mocskosabb) információ birtokába kerülhessen.

A második offenzíva bekerítő jellegű volt: Fenyő (pontosabban az általa fizetett rendvédelmi, banki és nemzetbiztonsági szakemberek) egy kerek évig dolgoztak azon, hogy 1997 nyarára Gyárfásról összeálljon egy kötetnyi anyag, amelyben körülbelül kéttucatnyi (főleg gazdasági) bűncselekmény történeti tényállása szerepelt, állítólagos bizonyítékokkal alátámasztva. A 120 oldalas dossziét hat példányban sokszorosította, majd ezek közül ötöt szétküldött; mindazok megkapták, akiktől Fenyő érdemi lépést várt az ügyben: Horn Gyula miniszterelnök, Kuncze Gábor belügyminiszter, Katona Béla Nikolits István titkosszolgálati miniszter, Medgyessy Péter pénzügyminiszter, valamint Keleti György honvédelmi miniszter.

Pár hét elteltével Fenyő rendőri informátorai jelezték neki, hogy az anyagot Kuncze átnézte, majd „intézkedésre” átadta Forgács Lászlónak, az ORFK akkori vezetőjének. A vezérőrnagy nem sokat lacafacázott, s azonnal kiszignálta… na kinek? Igen, eltaláltátok:
Kiss Ernőnek, a KBI főigazgatójának, aki viszont (mint már írtuk) Princz Gábor személyes jóbarátja volt. Márpedig akkoriban Princz és Gyárfás igencsak egy hajóban eveztek – legalábbis ha az ember Fenyő oldaláról nézte a versenyt. Külön érdekesség: Fenyő informátorai szerint az Aradi utcai KBI-központba megérkezett anyagból hiányzott mintegy 15-20 oldal – azok, amelyek a leghúzósabb Gyárfás-bulikról szóltak.

1998 februárjának első hetében a Vico-kiadványok tele voltak az úszóbotrány legújabb fejleményeivel; javában folyt a Zemplényi-per, s az úszómenedzser által elmondottak miatt az OTP megvonta a támogatást az úszószövetségtől, melynek főtitkára Gyárfás Tamás volt.

Zemplényi György (aki méltán pályázhat a leghíresebb magyar csalónak járó, aranynak tűnő rézéremre) máskülönben szűk egy évvel éli túl Fenyő Jánost; 1999 januárjában hunyt el, állítólag tüdőembóliában.

Gyárfás kedden, február tizedikén felkeresi Csányi Sándort, majd az OTP-székházból kijövet – az összegyűlt, szenzációra éhes zsurnaliszták előtt – spontán sajtótájékoztatót tartott „a személyét ért újabb, minden eddiginél gusztustalanabb” támadások miatt. Sokan hallani vélték, amint a sajttáj után Gyárfás magából kikelve ezt kiabálja: „Fenyő minden eddigi határt átlépett, keservesen meg fogja bánni!”

Másnap 17 óra 40 perckor Fenyő Jánosnak azonban semmire sem maradt ideje, keserves megbánásra sem.

7.3.2.) A Princz-vonal

Gyárfás Tamás mellett Fenyő másik nagy ellensége és gazdasági vetélytársa Princz Gábor volt, aki azzal hívta ki maga ellen a Vico Rt. tulajdonosának haragját, hogy a Postabankon keresztül mecénást játszott, pénzintézeti hátszéllel segítve talpon maradni olyan lapokat, amelyek (legalábbis Fenyő szerint) enélkül veszteségesek lettek volna, s mint ilyenek, rövid időn belül megszűntek volna. Ily módon a Vico-sajtóbirodalom olyan konkurenciával volt kénytelen szembesülni, amely nem a piacgazdasági törvények alapján működik.

Egyes állítások szerint Fenyőnek már az 1997-es Postabank-csődpánikban is könyékig benne volt a keze, s ezt Princz nem bocsájtotta meg neki. A bankár szemet vetett a Vico-termékekre, ezt viszont Fenyő gyomra nem tudta bevenni.

Hogy Gyárfás és Princz szövetkeztek volna a Fenyő-probléma megoldására, vagy csak az egyikük lépett, netán egyikük sem… ez is az egyike azon magyar közéleti rejtélyeknek, amelyeket valószínűleg sohasem fogunk tisztán átlátni.

7.4.) A Moszad

Az izraeli titkosszolgálat még 1985-ben, Amerikában figyelt fel az ambiciózus, törtető, sikerorientált fiatal magyar zsidóra. A los angelesi toborzótisztjük (katszájuk) többször beszélgetett vele, kifaggatta terveiről, elképzeléseiről, s végül (Tel Aviv jóváhagyásával) beszervezte. Első körben az volt a feladata, hogy általános szajjánként dolgozzon.

A szajján a Moszad nemhivatalos és önkéntes segítője; olyan zsidó, aki a diaszpórában élve bármikor készen áll arra, hogy az izraeli titkosszolgálat kérésére (ingyen és bérmentve) segítse azt azon a területen, amelyen dolgozik és amelynek szakértője. Egy orvos szajján kérdés nélkül elsősegélyben vagy gyógykezelésben részesíti a Moszad sebesült vagy beteg ügynökét; egy autószerelő megjavítja az operatív kocsit, az újságíró olyan cikket ír, amely megfelel a zsidó állam érdekeinek, a panziótulajdonos szállást ad neki, a határőr átsegíti egy államhatáron, a bankár pénzzel, a katona fegyverrel, az ügyvéd jogi tanáccsal látja el.

Becslések szerint a világon több ezer szajján él és dolgozik; sokan közülük csak egyszer-kétszer kerülnek olyan helyzetbe, hogy konkrét esetben segítsenek a Moszadnak, de vannak olyanok, akik egy-egy ügyben akár hónapokat vagy éveket is őshazájuk hírszerzésének szolgálatában töltenek – természetesen titokban.

Los angelesi szajjánként Fenyő János eleinte apró-cseprő feladatokat látott el: autót bérelt, amelyet aztán pár napra „továbbkölcsönzött”, segédfotósként idénymunkát adott „ismeretleneknek”, fényképezési tanácsokat adott ügynökönek és laborját ezek rendelkezésére bocsájtotta, stb. Miután a hazai helyzet úgy alakult, hogy világossá vált a hamarosan bekövetkező rendszerváltozás, azt a feladatot kapta, hogy települjön haza és építsen ki egy sajtóbirodalmat, amelyen keresztül Izrael érvényesítheti befolyását a magyar médiapiacon. Az újrakezdéshez tetemes mennyiségű pénzt kapott a Moszadtól; többszázezer dollárról (egyes források egyenesen milliós nagyságrendről) beszélnek. Ekkor vált sima, mezei szajjánból a LAP (Lohamah Psichlogit, vagyis Lélektani Hadviselés) hivatalos közép-európai rezidensévé.

A LAP a Moszad negyedik ügyosztálya; feladata az Izrael-párti propaganda globális terjesztése, a külföldi műveletek lélektani előkészítése és támogatása, valamint a megtévesztő-félrevezető akciók megtervezése és lebonyolítása. Belső szlengben simán csak Dezinformnak becézik.

Fenyő eleinte készségesen teljesítette feladatait, de a könyvelés sohasem volt az erőssége, ráadásul – hogy úgy mondjuk – nagyvonalú is volt: nála a pár száz dolláros kiadások nem számítottak tételnek. Ezt a Moszad pénzügyi ellenőrei (akik állítólag a legkekecebbek az egész szakmában) nagyon nem nézték jó szemmel, de amíg János szállította az eredményeket és (nem mellesleg) fialtatta a pénzt, elnézték neki ezt a lezserséget.

1997-re azonban Fenyő egyre inkább önjáróvá vált. Annyit ismételgette, hogy kizárólag a maga erejéből érte el mindazt, amit elért, hogy már maga is elhitte. Elkezdett a sajátjaként bánni a pénzzel, és egyre kevesebbet egyeztetett az összekötőjével. Komoly tartozásokat halmozott fel (1997 végére már 500-600 millió forinttal lóg különböző üzlettársaknak, 25 polgári peres eljárásban alperes, további öt büntetőügyben terhelt), ráadásul agresszívvé is vált: megfenyegette a Moszadot, hogy ha nem szállnak le róla (magyarán: ha nem teheti azt a Vico Rt. pénzével, amit akar), hatalmas botrányt fog kavarni azzal, hogy nyilvánosságra hozza a LAP módszereit, technikáit, illetve mindazok nevét (számlaszámmal és átutalási összegekkel együtt), akik a magyar közéletben (a politikában, kulturális területen és a médiában) „kettős identitásúként” inkább Izrael, semmint Magyarország érdekeit tartják legfőbb vezérlő elvüknek.

Ha ehhez még hozzáadjuk Fenyő azon kósza tervét, amely szerint a ’98-as választási kampányban lapjaival átpártol a jobbközéphez (1997 második felétől
kezdve egyre több fideszessel és emdéefessel szaunázott és vacsorázgatott), el bírjuk képzelni a tel avivi reakciót. Adtak még neki egy esélyt, amikor 1998 januárjának végén (egy nyugat-európai üzleti út legendájával) Izraelbe repítették és megkísérelték elmagyarázni neki, hogy miért nem lenne jó mindaz úgy, ahogyan folytatni kívánja. Akkor (látszólag) engedett, de amint visszatért Budapestre, találkozót beszél meg a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójával. Közvetlen környezetének azt mondja, hogy a Gyárfás- és Princz-ügy újabb fejleményeiről szeretné tájékoztatni Vidus Tibort, de úgy tűnik, hogy a Falk Miksa utcában akad valaki, aki (talán szajjánként) megneszel valamit és teszi, amit tennie kell…

Az NBH-főnök nagyon elfoglalt, de Fenyő mégiscsak egy olyan ember, akinek kiváló politikai kapcsolatai vannak; telefonon még viccelődve vissza is kérdez: Fenyő úr, ha nem babonás, pénteken, 13-án várom az irodámban.

Fenyő János nem babonás, viszont két nappal a találkozó előtt agyonlövik.

Utólag kiderül: az irodája melletti pihenőszoba falába süllyesztett páncéldoboz (amelynek a nyitókódját még legközelebbi bizalmasai sem ismerték, s amit a hagyatéki eljárás során, 8 órás megfeszített munkával sikerült csak felnyitnia a Hamburgból speciálisan ebből a célból érkezett két szakembernek) teljesen üres.

7.5.) A magyar hírszerzés

Vannak, akik szerint Fenyőt a nyolcvanas években a III/III képezte ki, majd kölcsönadta a III/I-nek, hogy a komancs hírszerzés a rothadó kapitalizmusba küldje azzal a céllal, hogy a tengerentúli magyar emigrációról írjon jelentéseket. Mások szerint Fenyő eleve szigorúan titkos állományú tisztként dolgozott itthon és külföldön egyaránt, tehát nem informátor volt, hanem hivatásos. Emlékszünk még az MTI zárt fotótárába való belépéseire..?

Akárhogyan is történt, a forgatókönyv egyszerűnek tűnik. A rendszerváltozás küszöbén hazarendelik, mondván: most hagyjuk a külföldet, hiszen idehaza kell átmenteni a politikai horizonton feltűnő új rendszerbe mindazt, amit csak lehet: pénzt, ingóságot, elvtársakat, kapcsolati hálót, információt, adatbázisokat. És van-e alkalmasabb erre a feladatra, mint egy hazatért, minden gyanú fölött álló, módos amerikai-magyar kettős állampolgár, aki egy kisebb vagyonnal és hatalmas tervekkel lát neki sajtóbirodalmat építeni?

És innen kezdve lásd a 7.4-es alpontnál felsoroltak: önjárósodás, a jobboldallal történő kacérkodás, a céges (akarom mondani: a Céges) pénz sajátként való kezelése, zsarolás holmi ügynöklistákkal és/vagy rejtett felvételekkel… És hát ilyenkor az egykori III/I-esek utódszervezete, az Információs Hivatal sem kegyelmez, arról az apróságról nem is beszélve, hogy 1998 elején a magyar polgári hírszerzésben (is) azért még elég sok olyan arc dolgozott, akik alig tíz évvel korábban még a proletár internacionalizmus emlőit szopkodták – hogy ilyen finoman fogalmazzak.

Az IH-vezetők között most is sokan vannak ebből a dicső kasztból (akárcsak a többi hazai gumitalpú cégnél), de ez nem tartozik szorosan ide, csak úgy megjegyeztem.

Nos, kedves barátaim, itt fel is függesztem a konteók felsorolását, hiszen így is a blog eddigi leghosszabb posztját olvashattátok. A kommentekben biztosan szó esik majd további lehetőségekről (a CIA, az oroszok, netán a triviális „féltékeny feleség” megoldás, esetleg a sima, házon belüli leszámolás), de mindez a feladat már rátok vár. Persze csakis a szavazás után.

A voksolás előtt azért engedjétek meg, hogy beidézzem dr. Kovács Lajos nyugállományú rendőr ezredest (itt balra), aki többek között a Fenyő-gyilkosságban is nyomozott, s akivel a Nemzeti Nyomozó Iroda (a KBI jogutódja) azért nem hosszabbította meg az idén a tanácsadói szerződést, mert (miután megírta a véleményét a móri ügy teljesen elcseszett nyomozásáról és a jelenlegi NNI-vezetés számára elég kínos kérdéseket feszegetett), ilyeneket mert leírni az egyik könyvében (kiemelések tőlem. tiboru):

„A Fenyő-ügyben négy év folyamatos, szöszölős, alkudozásokkal és kudarcokkal övezett-tarkított, de eltökélt nyomozása után egészen pontosan tudni lehet a történtek lényegét, a bűntett hátterét, és a gyanúsításokra, a vádemelésre csak azért nem kerülhetett sor, mert a szereplők több szempontból prominens személyisége miatt az ügyészség képviselői – nagyon helyesen – nem adták hozzájárulásukat, engedélyüket; csak abban az esetben tették volna ezt, ha valamilyen, legalább egy közvetlen tárgyi bizonyítékot produkálunk a közvetettek meggyőző láncolatához. A detektívek istene – a szerencse – viszont ez esetben elpártolni látszott tőlünk. 

Hiába tudsz valamit, ha nem tudod bizonyítani.

És most szavazásra, majd kommentelésre fel!

Ápdét: A Fenyő-poszt kibővített, 10%-kal hosszabb verziója is elolvasható (29 másik konteó mellett) a Konteó 1 című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,

403 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 402. déjvid — 2023-11-28 06:29 

Egy kis privatizáció-történet.

https://pestisracok.hu/borvendeg-zsuzsanna-sorozata-a-rendszervaltas-kornyeken-az-adojogszabalyokat-is-a-rablovezerek-igenyeire-szabtak/

Kedvenc toposzunk, miszerint „lehet, hogy amazok is loptak, de nem ennyit”, ugye.

Ja, a Facebook ezt az oldalt lőtte le végleg. Nem ezért a cikkért, nyilván. Nem az ilyen cikkekért. De az ilyenek miatt kár.

 401. walking — 2021-08-05 00:08 

@rdos:

Kíváncsi vagyok mikor kapja meg Gyárfás is a jogos életfogytot?Ja várjá’ ő hithű fideszes,akkor akár gyilkolhat is.Szerintem kérjenek már tőle elnézést!

 Visszajelzés399. 2 ÉV UTÁN – VK-Mo’18/5: Memento Mori – Emlékezz az elmúlásra – Világkormányzás és Magyarország 2018 | Magyar Hon — 2020-03-28 07:46 

[…] ott van a bizonyítékok között a mintegy tízezer oldalnyi nyomozati irat mellett.“6. A Fenyő-gyilkosság « Konteó , […]

 398. petiba — 2019-11-21 11:47 

@gigabursch:

A magyar nyelv találó, te meg biztos jól kipihented magad a hétvégén XD
Szal, ja. Jó lett 🙂

 397. gigabursch — 2019-11-19 12:03 

Közben bevillant nekem, hogy a magyar nyelv mennyire találó tud lenni.

Mi a fenyő végzete?
Hát egy fa gyár?
Ki a tulajdonosa a fa gyárnak
hát a gyárfás…

 396. sztalker — 2019-11-13 15:22 

Sztem „B-terv” lehetett a felújított Fenyő(Gyárfás)-ügy a kormány részéről, ha a mostani választásokon nem alakulnak eléggé simán a dolgok, akkor azokkal párhuzamosan bedobják a médiában a show-t (lásd: Megosztás és figyelemelterelés, Konteó-enciklopédia ide vágó szócikkénél). Ehhez viszont eléggé korán el kellett kezdeni az előkészítést/”felmelegítést” (lásd: A parázs folyamatos táplálása a Közel-Keleten a kívánatos időpontig, idézett műben, ugyanott), hogy véletlenül pont egybeessen majd a két esemény.

Valahogy úgy képzelem, hogy lett volna egy amolyan kicsi (magyarosch) O.J. Simpson-ügy (kicsi ország, kicsi per…) belőle, de az tuti, hogy mindenki inkább erre lett volna kíváncsi, mint az ellenzéki szájtépésekre, vagy azok reakciójára, ha komolyodott volna a helyzet a médiában vagy az utcákon. (Persze mindig exkluzív kiszivárogtatásokkal a részletekről a megfelelő csatornákon és platformokon.) De nem volt rá szükség.

Mellesleg Rohac barátunk még nem vállalta magára az összes Kennnedy-merényletet is, pedig ennek éppenséggel nincs matematikai akadálya. Sem. Ja, meg a Palméét, de azt meg má’ biztosan intézik.

(Valszeg Gy. lóg még valakinek valamennyi lével, amit egykor elfelejtett megadni, s most ezzel a színjátékkal letörlesztheti, amíg bizonyítékok hiányában le nem fog szépen záródni a dolog.)

 395. rdos — 2019-11-12 16:37 

45%-on állt itt a szavazásnál a ma megvádolt Gy.T.. Tízezer feletti szavazattal (tippel).

https://index.hu/belfold/2019/11/12/gyarfas_tamas_per_portik_fenyo_gyilkossag_elso_targyalas/

Azért ha „véletlenül” úgy alakulna a bizonyítási eljárás során, hogy a „Perczel vallomás” vágatlan eredetije dobozban fog maradni, akkor maradni fog még valami. A rossz érzésem. 🙁 Az az érzésem, hogy rossz lesz az érzésem. 🙂

 394. déjvid — 2019-09-18 18:50 

Idézet 😀

„November 12-én tartja az előkészítő ülést a Fenyő-gyilkossággal vádolt Gyárfás Tamás ügyében a Fővárosi Törvényszék – értesült a PestiSrácok.hu. Az előkészítő ülésre a vádhatóság csak Gyárfást és védőjét idézné, ugyanakkor, ha a bíróság tárgyalásokat is kitűz majd, akkor a főügyészség több tucat tanú meghallgatását indítványozza. Közéjük tartozik Kuncze Gábor volt SZDSZ-es belügyminiszter is, akit a rendőrök korábban Fenyő János titkos dossziéjáról faggattak. Kunczét azért kérdezték a rejtélyes iratokról, mert a médiamogul bizalmasa, Perczel Tamás egy korábbi dokumentumfilmben azt állította, hogy Fenyő Gyárfás Tamás gazdasági visszaéléseiről egy százhúsz oldalas dossziét adott át Kuncze Gábornak, ám mire a dokumentum eljutott a hatósághoz, hiányzott belőle legalább húsz oldal. Az ügyészség emellett még Friderikusz Sándor, Tasnádi Péter és a Fenyő-ügy volt főnyomozója, Kovács Lajos meghallgatására is igényt tart, továbbá elkülönített helyiségben tehet majd videóvallomást az MSZP karitatív tagozatának volt elnöke, Dósa István András is, akinél Portik Tamáshoz köthető hangfelvételeket foglalt le tavaly a rendőrség.”

https://pestisracok.hu/a-birosag-elott-faggathatjak-fenyo-janos-eltunt-bizonyitekairol-kuncze-gabort/

Hááát… 😀

 393. gtibor — 2019-07-31 15:23 

394. @tiboru:

Ha valóban tudják, akkor egyértelmű bizonyítékok is vannak. Akkor pedig az ítélet is egyértelmű. Naiv vagyok?

 392. tiboru — 2019-07-30 18:17 

@qdiace:

Kérdés, hogy van-e politikai akarat az ítélethez is… Mert azt, hogy mi, hogyan és miért is történt, már évek óta tudják az illetékesek.

 391. qdiace — 2019-07-30 09:23 

A szavazásban Gyárfás vezet, közel 45% az övé. Az ügyészség is így gondolja:

https://index.hu/belfold/2019/07/30/vadat_emeltek_gyarfas_tamas_ellen_fenyo_megolese_miatt/

 390. rdos — 2019-07-07 16:07 

@gigabursch: Pedig ha az ismert tényekből indulunk ki, akkor a kérdés nem is bonyolult.

A bűnözőket, na jó, a jogerősen elítélteket (ugye ettől még lehet akár ártatlan is) jobban védi a magyar állam mint a saját szabad polgárait. 🙁

Egy elítélt ha nem kapja meg időben a kosztját, joggal perelhet, mert neki a koszt jár. Ha dolgozik a büntiben, ha nem.

Én meg szabad állampolgárként szabadon éhen halhatok, ha nincs pénzem ételre. 🙁 Nyilván nem az elítélttől sajnálom az ételt, hanem az a gondom, hogy szabad emberként kevésbé vigyáz rám a magyar állam mint egy elítéltre. Eszerint a magyar állam inkább bűnöző barát, mint polgár barát. 🙁

Pragmatice. Na jó. Ha nem lesz pénzem ételre, ellopok egy bocicsokit az őrző védő szeme előtt, így bevarrnak a kóterba, koszt és lakhatás megoldva. 🙂 Szerintem ez ugyan nem normális, de sajna így „működünk”. 🙁

 389. gigabursch — 2019-07-05 08:54 

@rdos:
Igen, ezen már én is elmerengtem:
Amíg nagy erőkkel keresnek valakit (tehát gyanúsított), addig a fényképe elérhető.
Amint megvan és előzetesbe kerül, kitakarásra kerül a feje.

Értem én csak nem értem…

 388. rdos — 2019-06-28 20:34 

Na jó. De ki lehet ez GyépontTamás? 🙂

https://444.hu/2019/06/28/rendorseg-a-megalapozott-gyanu-szerint-gy-tamas-adott-megbizast-fenyo-janos-megolesere

Az valami döbbenet, hogy „Kovács 2 József” footballista közszereplő, vagy Mari néni (tömbházmester) neve publikus, de a megalapozottan gyanúsított neve személyiségi? jog alapján nem publikus.

Ez lehet hogy üldözési mánia (talán itt még elmegy), de az egy vicc, hogy a bűnöző jobban védett, mint Mari néni. 🙁

Bűnöző ország vagyunk? Ha így van, tessék mondani! Hova álljanak a belgák? Akarom mondani a nem bűnözők?

 387. rdos — 2019-01-18 02:06 

Mai hír volt, csak már nem találom, hogy a Gyárfás azzal védekezett, hogy a Nap TV-t már 1997-ben visszakapta a Fenyőtől választott bíróság útján. Ezért neki már nem állt érdekében 1998-ban megöletni és bízik benne hogy a fellelt hangfelvételek őt igazolják.

Wiki ugyan, de tényleg az időrend Gyárfást igazolja.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Nap_TV

Meglátjuk (hallhatjuk?) a hangfelvételeket? Vagy ez is titkos lesz, mint a már nem élő picológus barát huszonórás videója? 🙁

 385. qdiace — 2018-04-25 14:41 

7.4-hez: nem lehet, hogy a szélsőjobb volt? Ne feledjük, hogy feb. 11-e számukra (sőt, kevésbé szélső egyedeiknek is) a Becsület Napja, hát ekkorra időzítették.

Idézed Kovács ezredest. Ha már épp 1998-ról van szó, az ő szavait fenntartásokkal kezelem annak tudatában, amilyen lavinát elindított Körmend ügyében. 🙁

https://konteo.blogrepublik.eu/2013/11/21/a-kormendi-gyerekgyilkossag/

 384. gtibor — 2018-04-23 11:23 

Legnagyobb kormánypárti portálon olvasom, hogy Gyárfás tejelt Tasnádinak, csak azzal magyarázta, hogy az szimpla tartozás volt.

 383. gtibor — 2018-04-19 21:42 

375. @gtibor:

Elnézést, most vettem észre, hogy ez nem jó poszt alá született hozzászólás. Csak az előzményeket olvasva bukott ki belőlem.

 382. avecdesmots — 2018-04-19 19:06 

@petiba: Nem a DK, hanem az Együtt a Kormányváltók. A többi stimmel. 🙂 A DK plakátján az esélyes jelölt szlogen volt és a kutatások alapján írták ki, azaz nem minden jelölt plakátján volt.

 381. avecdesmots — 2018-04-19 19:00 

@mirage253: Csiripelt. Ibolya úr hálás is. Nem páran idegesek, és nem csak itthon. Lelki szemeimmel benéznék egy-két _szisz_ irodába is. XD

 380. avecdesmots — 2018-04-19 18:52 

Szép, irányított, többedik szándékra játszó művelet volt. Az önfeljelentés kódolva volt.

 379. mirage253 — 2018-04-19 17:17 

@petiba:

Bezony! :))
..
talán már csiripelt is…
..
szerintem páran azért idegeskednek most!

 378. mirage253 — 2018-04-19 17:11 

@petiba:

„Végül azzal zárnám a “kirakós dobozkáját”, hogy nyolc éve van ún. “nemzeti” kormányunk. (igaz, soha nem volt mellétéve, hogy melyik nemzeté..) Ha nyolc év nem volt elég az aktuális politikai kurzusnak arra, hogy lejegelje ezt a jómadarat, akit Gyárfás néven ismerünk, annak megint jelzésértéke van. És üzenete…
Szerintem.”

:))
Kártyában sem játszuk ki mindig az ütőlapot, van olyan is!
..
Mondom, figyelj az időzítésre!!
Mióta van meg az állítólagos hangfelvétel, mióta tudnak róla???
..
na ez az!

 377. mirage253 — 2018-04-19 16:57 

@petiba:

Ha megpróbálnád megemelni a horizontodat és nem a személyes és kicsinyes indulataid homályán keresztül látni a dolgokat – mert feltételezem erről van szó, ugyanis nem a Kormányt támogattad április 8-án a szavazatoddal – akkor észrevennéd az „össze nem illő” darabkák által kirajzolt képet. Vagy legalább felsejlene…
Ebben a történetben nem Gyárfás a lényeg! Pont!
..
Olvastam a Platón-párti összeállítást, végignéztem.
Nettó Bullshit!
Anomáliák, hibázások mindig vannak, amiket ki is kell annak rendje szerint vizsgálni, de ez hangyafasznyit sem fog változtatni a lényegen, az első helyezett Fidesz-KDNP ~1.700 ezer szavazattal kapott többet mint a 2. helyezett Jobbik és ~ 2.100 ezer szavazattal kapott többet mint a 3. helyezett MSZP, nem akarom folytatni…
Ez éppen az az eredmény, ami várható volt az előrejelzések alapján, ennyi.
https://en.wikipedia.org/wiki/Opinion_polling_for_the_Hungarian_parliamentary_election,_2018
..
A globalista oldal meg pontosan érthető, aki LÁT és nemcsak bámészkodik az LÁTJA IS!
(röviden: valamilyen oknál fogva a „háttérhatalmi főnökség” gépezetében zavar támadt, nézeteltérés alakult ki. Globalista/népelkeverős/nyílt társadalmas LMBTQ vonal, kontra hagyományokat jobban preferáló/népelkeveredést nem támogató vonal, nevezzük jóindulatúan és idézőjelesen „konzervatívnak”.
Előbbiek: amerikai Demokreta Párt és establishmentje, Angela Merkel, Macron, Ferenc ellenpápa és európai ballibernyák oldal ámblokk, skandináv államok.
Utóbbiak: amerikai Republikánus Párt, Trump, neokon & újprotestáns kisegyházak, Erdogan, Netanjahu, Putyin, ortodoxia ámblokk, Orbán Viktor, V4-ek (egyelőre együtt a szlovákokkal a kigolyózott Robert Fico után), Mateusz Morawiecki és a katolicizmus a liberális felsőpapságot leszámítva stb.
billegő: Ausztria, Olaszország, Brexit utáni Egyesült Királyság
..
Szóval a fentebbi lenne a konstelláció nagyjából. A háttérhatalmi törés valós okait (már ha nem megjátszott és nem csak színlelt) nem ismerjük, elemzése nagyon messzire vezethetne, saccperkábé az emberiség valódi eredetéig is. Az egész népelkeverősdi kulcsa ez egyébként szerintem!
..
Szóval ebben a felállásban zajlott le az április 8-ai választás, ahol a globalista ballibernyák versenyzők akkora sallert kaptak hogy csak na. Érdemes megnézni, hogy a fentebbi törés mentén micsoda helycserés helyezkedés zajlott le csak a magyar belpolitikai térfélen; Heller Ágnes!, DK, MSZP, LMP és Jobbik neológ zsidóság egy oldalon, másfelől Németh Sándor/Hack Péter, ortodox zsidóság és Fidesz a másik oldalon.
..
A Vucic barátunk ide is dörgölőzik, meg oda is, lásd leszbikus miniszterelnök Szerbiában történet!, de ettől függetlenül a nagybetűs és ortodox Szerbség sem a globalista oldalon van! Soros Dzsordzsiéknak kulcsfontosságú a Balkán, mert onnan lehet a négereket beönteni, lásd korábban Macedón kormányválság tavaly.
Nem véletlenül keresik hát a kapcsolatot a szerbekkel.
..
Az ÜZENETKÜLDÉSTŐL természetesen a háttérhatalom egyáltalán nem szarta magát össze, de azok a hazai csatlósaik mindenképpen (vagy legalább is egyesek), akik egy esetleges Majdan-típusú felforgatási kísérlet esetén részben hangadók lehetnének. LEHET BÖRTÖN IS, EZ A LÉNYEG!
..
Budaházy sehova sem nyalt be, egész egyszerűen hányingert kapott a Jobbik árulásától és átállásától.
Mellesleg itt egy jó elemzés Novák Elődtől:
https://kuruc.info/r/2/184684/
..
Az elsőfokú ítélettel világosan és egyértelműen leválasztotta, vagy remélhetőleg elejét is vette a Kormány annak, hogy az elégedetlen radikális és a 2006-os eseményekben a gerincet alkotó embertömeg részt vegyen egy euromajdanos hacacáréban. ennyi.
..
Gyárfás ebben a sztoriban csak a „postagalamb”!!
Azért nehogy a sorosista karvalyok áldozatául essen. Néhány héttel ezelőtt világossá vált Ján Kuciák és menyasszonya példáján, hogy mennyivel hasznosabb katalizátora egy-egy jól irányzott haláleset a felforgatásnak, mintsem azt korábban gondoltuk volna!

 376. petiba — 2018-04-19 16:47 

@mirage253:

Hogy az időrendünkből ki ne maradjon egy „mellékes” esemény, „Házi őrizet elrendelését indítványozta csütörtökön a Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében gyanúsítottként kihallgatott Gyárfás Tamás ellen a Fővárosi Főügyészség, ennek értelmében a volt úszószövetségi elnököt hazaengedik.”
Forrás: https://kuruc.info/r/2/185013/

 375. petiba — 2018-04-19 16:45 

@gtibor:

Lehetséges lett volna, ha nem a politikai paletta ellentétes oldalairól kellett volna összefognia az ellenzéknek. De ezt egyik szavazótábor sem nyelte volna le. Ebbe bukott bele Vona is, hogy bevette a ballib támogatás lehetőségét. Holott a ballib tábor nyilván elg jól kimatekozta, ha átszavaznak a Jobbikra, akkor lehet, hogy be se jutnak a küszöb alatt bekúszva sem. Szal, Vona kikukázta a ballib véleményvezéreket, de vagy azok is átverték, vagy a szavazók nem vették komolyan a „szavazzunk a náci Jobbikra” iránymutatást. A Jobbik meg – (minden ripostos, lokálos szennylap hazugsága ellenére) nem koalázott előre a se gyurcsival, se másokkal, és nem lépett vissza sehol, hacsak az időközi „Hajdú6-ot” nem számítjuk, de ott se visszalépés volt. Szóval szerintem, bár nem veszem magamra a „tanult politológus” jelzőt, de jogilag semmi akadálya nem lett volna, ez biztos.

Nem csak a DK plakátjain, hanem a Jobbikén is az volt, hogy ők a kormányváltók. Mondjuk a legnagyobb esély náluk lett volna, valszeg. Az LMP azért volt szorult helyzetben (szerintem) mert ők voltak azok, akikkel sem bal, sem jobb oldalról (konkrétan) nem zárták ki az együttműködést.

 374. qdiace — 2018-04-19 14:58 

@mirage253: Az utóirathoz: állítólag Budaházynak a bűnhalmazatba belevontak olyan bűncselekményt, amelynek idején Vácott tárolták előzetben.

Erről valaki tud pontosabbat? Ha ez igaz, akkor ez önmagában az ítélet hatályon kívül (és a kukán belül) helyezéséért kiált…

 373. gtibor — 2018-04-19 13:43 

Tanult politológus kollégáktól kérdezem, hogy valódi ellenzéki összefogással de jure lehetséges lett volna-e, hogy minden körzetben egyetlen közös kihívója van a Fidesznek, aztán ha a többségi szavazattal megnyerik a mandátumokat, belső megállapodás értelmében megegyeznek a helyek sorsáról?

Ehhez tartozik, hogy mindenki a béna LMP-n veri el a port, holott a DK plakátjain rendre azt lehetett olvasni, hogy legesélyesebb ellenzéki jelölt. Ez elég megosztó, bomlasztó.

 372. petiba — 2018-04-19 12:37 

@mirage253:

Az a baj a kirakóssal, hogy össze nem illő darabokból próbálunk képet kirakni.

A mi kirakósunk darabkái valahogy nem adják ki a hurráoptimista narancskeretes képet, és ez baj. Nem „nekünk” baj, hanem mindenkinek. rdos barátunk hozott anyagát áttekintve „ha nem zárható ki teljes bizonyossággal a csalás lehetősége,akkor a demokratikus választás intézményébe vetett általános társadalmi bizalom olyan drasztikus és elementáris módon sérül és megrendül, hogy új választás kiírása indokolt széleskörű nemzetközi megfigyelői jelenléttel, és a közbizalmat helyreállítani képes garanciákkal.”

https://drive.google.com/file/d/1zK0mtSheJsU7eF7JC6dK_WnZmlFEqpgl/view

Amikor a bevándorláspárt oldal gyomrosáról beszélsz, akkor melyik bevándorláspárti oldalra gondolsz? Amelyik nyíltan vállalja, hogy bevándorláspárti, vagy arra, amelyik kampánymeséiben „ide egyet se” retorikával titokban hozza be a kvótás és a kötvényes csoportot? Ha nem határozzuk meg pontosan kiről beszélünk, akkor az se lesz érthető, hogy miről.

A globalista oldal sem érthető, mivel senki nem kampányolt a globalista unióból való kilépés mellett.

Dzsordzsi bácsi fiacskájának jó cimbijével, Vuciccal együtt adta át Orvbán Viktor a felújított szabadkai (???) zsinagógát, amit magyarok pénzéből újítottunk fel a szerbiai (???) kb. kettőszáz darab szabadkai zsidónak. Tehát mit akarunk Szőrszoros jr.-el?

„Miközben Orbán és Vucic különösen jó viszonyt ápol egymással már hosszú évek óta – hazánk elkötelezett híve és szószólója Szerbia mielőbbi uniós csatlakozásának –, a magyar kormányt cseppet sem zavarja, hogy Vucic újabban előszeretettel találkozik Soros Györggyel és fiával. Mint a szerb média korábban megírta, a szerb államfő szeptemberében tárgyalt a milliárdos befektetővel és fiával, Alexander Sorossal, aki egyben a Nyílt Társadalom Alapítvány igazgatóságának elnökhelyettese is.”
https://mno.hu/kulfold/orban-viktor-soros-fianak-baratjaval-adja-at-a-felujitott-szabadkai-zsinagogat-2456040

Az „üzenetküldéstől” most összeszarta magát az egész „háttérhatalom” – ja, nem. Pláne nem, mivel annak az Orbán által választott popó is része.

https://kuruc.info/r/2/184980/

Ha már üzenetküldés, inkább arra tippelnék, hogy nehogy Gyárfás véletlenül salamonbélásat játszódjék.(„ha én egyszer kinyitom a számat, ha én egyszer elkezdek beszélni”)…

Ami szegény Budaházyt illeti, bejött az egyenlet, érdemes volt a szabadságért benyalni a Fidesznek. Kicsit gusztustalan, Stockholm-szindróma szagú volt az egész, miután a nagy „nemzeti” kormány még nyolc évig jegelte Budaházyt, ott, ahol Polt Péter nem a sarki cukrászda fagyikimérője. Úgy látszik, ennyi ideig tartott Gyurit megtörni. Kár érte, de nem szólhatunk egy szót sem, nem sokan „dicsekedhetnek” a nagy nyugati liberáldemokráciában, hogy politikai foglyokként ülnek egy olyan kormány idején, amely mellett az aktuális politikai fogoly pont kiállt. Eléggé jelzésértékű ez az üzenet.

Végül azzal zárnám a „kirakós dobozkáját”, hogy nyolc éve van ún. „nemzeti” kormányunk. (igaz, soha nem volt mellétéve, hogy melyik nemzeté..) Ha nyolc év nem volt elég az aktuális politikai kurzusnak arra, hogy lejegelje ezt a jómadarat, akit Gyárfás néven ismerünk, annak megint jelzésértéke van. És üzenete…
Szerintem.

 371. mirage253 — 2018-04-19 10:58 

..na akkor időrendben, csak hogy egyben is lássuk a kirakósunk darabkáit:

2018. április 8.
Hatalmas gyomrost kap a globalista-ballibernyák(bevándoroltatáspárti) oldal, a Fidesz-KDNP (harmadszor is!!!) 2/3-át szerzi meg az országgyűlési képviselői helyeknek. Döbbent csend napokig…

2018. április 14.
Teljes népfrontba szerveződve a globalista oldal (Tucsek-Tóth-Toroczkai-tól Gyurcsányig bezárólag) tömegtüntetést tart az eredmény ellen.

2018. április 16.
Dzsordzs Soros sebtében Brüsszelbe repül tisztázandó a kialakult helyzetet és megteendő a további előkészületeket.
https://magyaridok.hu/belfold/kormanyszovivo-timmermans-a-spekulans-embere-3009046/

2018. április 17.
Kedd délután beviszi és előállítja a rendőrség Gyárfás Tamást.
https://pestisracok.hu/tag/gyarfas-tamas/

..
mindeközben jön a hír:
Dzsordzsi bácsi fiacskája nemsokára Budapestre érkezik…
hmm…???
http://www.origo.hu/itthon/20180418-soros-gyorgyfia-magyrorszag-tamadasa.html

Napnál világosabb, hogy történetünkben Gyárfás Tamás egy lényegtelen elem csak és az egész előállításnak egyetlen célja van csupán, mégpedig az ÜZENETKÜLDÉS!!!! (háromszor aláhúzva)
ami pedig valahogy így hangzana:

Nem félünk (mármint mi a magyar Kormány) és nem hagyjuk, hogy Budapestből is Kijevet csináljatok, harcolni fogunk és készek vagyunk egyenként leszedni és bebörtönözni azokat akiket kell!
Mert sokakról tudunk bizony sokmindent. Pont.

utóirat AZ ÜZENETHEZ:
2018. április 19.
https://pestisracok.hu/hatalyon-kivul-helyeztek-budahazyek-elsofoku-iteletet/

 370. petiba — 2018-04-19 09:50 

@kawabazsy:

Hoppárézimi! 😀
Lám, az itteni konteós népek előrébb járnak a nyomozati események felgöngyölítésében XD
Nem véletlenül olvasgatják a mindenféle gumitalpúak a konteóblogot, valahonnan ötleteket kell gyűjteni, ha megáll a szekér.
Mert politikai leszámolósdit még csak véletlenül sem sejtünk a meglepően gyors (csak húsz évet késő) felderítés mögött.

 369. petiba — 2018-04-19 09:46 

@tiboru:

Csak most jutottak el a „szervek” a konteóoldalon a Fenyő-gyilkosság posztig 😀

Mert arra a durva dologra mégsem gondolhat az egyszeri kispolgár, hogy a jelenlegi politikai maffia végzi ki az előző maffia túl sokat tudó tagjait…Ilyenre még csak nem is gondolhatunk, sőt, azonnal el is határolódunk még önmagunktól is.

 367. bigthor — 2018-04-17 21:47 

2018. 04. 17., k – 21:35
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A megalapozott gyanú: felbujtás.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) 2017. október 31. óta folytatja a nyomozást a Fenyő János sérelmére 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében. A KR NNI munkatársai 2018. április 17-én a kora délutáni órákban Budapesten elfogták, majd előállították a 69 éves Gy. Tamás budapesti lakost, akit gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vettek. A KR NNI Gy. Tamást – hasonlóan az ugyanebben az ügyben 2018. március 22-én gyanúsítottként kihallgatott 50 éves P. Tamáshoz – emberölésre való felbujtással gyanúsítja.

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugyek/fenyo-ugy-bunugyi-orizet

 366. bigthor — 2018-04-17 21:09 

Jó látni a szemnek és hallani a fülnek, amint a ‘porticus oszlopai’ dominóként dőlnek.
Engedelmével, igazoltnak vesszük [tiboru] hiányzását 😉

 365. kawabazsy — 2018-04-17 18:39 

@tiboru: Hoppá! S a szavazást is a gyanúsított vezeti! 🙂

 364. déjvid — 2018-04-17 17:55 

@tiboru: nem akarok túl fellengzős lenni, de erről egy igazi klasszikus ugrott be:
„Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.” Lk.8:17 😀

 362. spacemann — 2018-04-10 16:16 

Sziasztok, alákapcsoltak megint a lecsónak…

http://hvg.hu/itthon/20180410_fenyo_ugyben_folytatja_a_nyomozast_a_rendorseg#article-comments

Erről az egészről csak az jut eszembe, hogy milyen pici ez az ország. )-:

 361. petiba — 2018-01-07 20:22 

@kaffer:

Ugye? Én is a lehető legteljesebb mértékben elhatárolódom magamtól.

 360. kaffer — 2018-01-04 18:09 

@petiba:

Hogy miket nem írogattok..
Én ha úgy alakul, azt is letagadom, hogy elolvastam 🙂

 359. petiba — 2018-01-03 19:16 

@déjvid:

Jaja, tudom, emlékszem, nem vagy bennfentes, de azt a nyüves disznyót (nem a 10-et fialóst) azért ismerted (tán személyesen is 🙂 ) ott Nagykozár környékén. Már ha jól emlékszem.

A rendőrségi szakértők munkavégzésének akadályozását el sem tudnám képzelni, pont itt a Kéthétalattrendlett országban? Á, az totál lehetetlen. Teljesen elhatárolódok még a gondolattól is. Amúgy meg, ha már szakértők, dr. Lépold Józsefné, igazságügyi írásszakértő megveretése óta (Tánczos – ügy ) még az is csoda, hogy bárki véleményt mer mondani. Mármint „felelőset”, nem elvártat…

 358. déjvid — 2018-01-03 13:10 

🙂

Igazad van, Petibá, én nem mertem Tiborut „felkérdezni” a véleményéről, hogy a 94-es rendőrségi törvény és a 98-as Be. mennyiben nehezítette meg a gyakorló rendőrök dolgát, de szerintem nagyon.

Annyira nem vagyok bennfentes, elárulhatom, hogy fent van a neten az Országgyűlés „olajbizottságának” anyaga, és abban foglalják össze nagyon szépen a gazdasági jogszabályok hajlítgatását (utaltam a Gt-re, de őszintén szólva nem tiszta, hogy pontosan mi volt benne a svindli, talán egy könyvelő vagy közgazdász meg tudja mondani…) illetve végigveszi a gazdaság (bűnügyi) védelmének 89-91 közti tönkretételét. Tehát ez nem saját anyag 🙂

A többi dolog (Doszpot, Vizó) netes, wikipédiától a Pesti Srácokig… Hetessy tábornok szakcikke meg itt van mellettem egy ízléses hófehér kötetben (PhD Tanulmányok 4., a Pécsi Tudományegyetem kiadványa, 2005.)

Még egy apróság, ami beleillik (talán) ebbe a sorba (jogalkotás a bűnüldözés ellen): 2007-re egy tollvonással szétvágják a rendőrségi szakértők munkáját. Az indokolás nevetséges, papíron természetesen emberi jogok meg demokáré, a gyakorlatban viszont ezért van, hogy a cigánygyilkosságok helyszínén „mezei” körzeti orvos vizsgálja a holttesteket. Na most képzeljük el, hogy ugyanez pl. írás és okmányszakértőknél ugyanígy lehetett…? És akkor a maszek írásszakértő (adott esetben frissen nyugdíjba menekült rendőrségi szakértő) x összegért igazat mond, 2x összegért meg azt, amit hallani akarok…? (És akkor sietve elhatárolódok, tehát természetesen ilyen még véletlenül sincs, még külföldön se, nemhogy idehaza!)

🙂

 357. petiba — 2018-01-02 22:21 

@petiba:

Azt természetesen és nagyon gyorsan még hozzáfűzöm, hogy nyilvánvalóan semmilyen szinten sem tudom még csak elképzelni sem, hogy pótolhatatlan belügyminiszterünk bármilyen szempontból, akár a legcsekélyebb mértékben is érintett lett volna az olajügyben, még akkor sem,ha a gugli barátunk jó darabig első találatként dobta fel a Pintér Sándor maffiózó szókapcsolatot. Ez egyébként teljesen nyilvánvalóan Soros miatt van, (volt) mert a gugli is az ő kezében van, és ők rendezték úgy, hogy ha egy gyanútlan magyar honpolgár beírta kedvenc belügyminiszterének a nevét, az a mocsok gugli képes volt rögtön melléírni ezt a csúnya szót, hogy maffiózó. Egyébként már nem. (rögtön)

 356. petiba — 2018-01-02 22:14 

@déjvid:

Neked is BUÉK, kedves kolléga!

Gyanítom, a kiemelten színvonalas poszt háttere az, hogy mesterünk és tanítónk igencsak benne lehetett (úgymond nyakig) a Fenyő-ügyben. Mármint persze nyomozásilag XD

De te is olyanokat írsz, mint aki benne van a fentesben XD.

A Xénia-láz a nagyobb kölököknek bejött, így nálunk elfoglalta egy darabig a képernyőt. Egy darabig próbáltam magam is követni az eseményeket (ne nézzen már egy kölök se ellenőrizetlen szarságot) Egy darabig a Schulz-abszurd elvitte a sztorit a hátán, de aztán a bárgyúságmutató kilengett, és bemondta az ifjúság az unalmast.
Szegény Sörös Sanyi, meg a Szombathy mit kínlódhattak, Szulákék Andreája meg már akkor sem volt több, se kevesebb, mint Szulákandi.
Hogy aztán kik, mennyit, és hogyan zsebeltek be ebből a szarságból,azt már megtudni úgysem fogjuk, a lenyúlt pénzeknek nem szokott hivatalos gazdája lenni.

Amit Don Kéthéttől Vizóig leírtál, azt meg asszem inkább tudni sem szeretném, nemhogy átlátni :S Az egész úgy sz@r, ahogy van, és rémisztő, amikor az embernek „zsizseg” a bőre is a gondolattól, hogy a szervezett alvilág nálunk lényeges átfedésben van a törvényhozással, és a sündőrséggel.

Egy időben megvettem Posta Imre két könyvét, akire mindent mondtak, főleg azt, hogy idióta. Nincs azzal semmi gond, lehet, hogy nem százas a madár, hol vagyok én attól, hogy akár megerősítsem, vagy megdöntsem ezt a vélelmet, de amikor egyszer egy előadására odatévedtem (na nem véletlenül) akkor teljesen összeszedettnek, és értelmesnek tűnt a madár. Sajnos ha a könyveiben leírtakat (szervezett alvilág és bűnüldözők összefonódása) 10-el, (vagy akár százzal)elosztom, és csak annyit hiszek el, az is nagyon (nagyon-nagyon) durva.

Számomra az egyik legdöbbenetesebb ügy az a szerencsétlen rendőr „öngyilkossága” volt,aki beleásta magát az olajügyekbe, és jól „megöngyilkolták”. Már nem emlékszem a nevére, de a vére száradjon mindazon gazemberek lelkén, aki ma kőgazdagon, vígan élik az életüket.
Emlékszem még az olajbizniszes Nógrádi fivérekre, rohadt nagy a csend körülöttük, vajon élnek-e még? Az olajszőkítős ügyben Pintér Sándorra kereken „rávalló” Nógrádi Zsolt és testvére.
(„Nógrádi Zsolt az RTL Klub Akták című műsorában újabb politikus hozott összefüggésbe az olajmaffiával. Nógrádi állítja: látta, amikor Pintér Sándor belügyminisztert megvesztegették. A lefizetett rendőrök a pénzért cserébe vigyáztak az olajszőkítők telepeire” ( http://www.origo.hu/itthon/20000730nogradi.html )

(kis emlékeztetők Lakatos Pál oldaláról:
http://www.lakatospal.hu/index.php?page=kategorizalt&kat_id=1&id=2332&lakatos-pal-az-elit-es-egykori-penzcsinaloi

A másik ügy, ami azóta is fekszi a gyomromat, a rendőrkocsiban „afrikai mérget” benyelő Welsz Tamás-féle ügy, de ezt meg már jól körberágcsáltuk tiboru (villám?) konteójában. Szal, szerintem „boldogok a lelki szegények”… 🙁

 355. déjvid — 2018-01-01 17:48 

Ez továbbra is egy döbbenetesen magas színvonalú írás, és kifejezetten emel rajta a rengeteg komment, illetve a sok behivatkozott cikk.

Xénia-láz, egek 😀 „Célközönség” voltam, és konkrétan emlékszem, hogy _kötelező_ volt nézni a tévéműsort, legalábbis az első néhány héten. Sőt rémlik a kérdőív is, de vissza biztosan nem küldtem (felnőtt családtagok kiakadtak a politikai nézeteket firtató kérdéseken…) De emlékszem: ha az iskolában mondták, hogy ez jó is és kötelező is, akkor néztük mint a kisangyal. Végtelenül ocsmány így visszaélni a gyerekekkel. Pár hónap után aztán elhalt / érdektelenné vált az iskolában, bennem meg átütötte az ingerküszöböt a gagyisága…

Nem akarok elfogódni egyik politikai oldal irányába se, de nekem gyanúsan és borzasztóan büdösen az egész leszámolósdi nagyrészt baloldali belügynek tűnik. (Don) P. S. érintettsége (ha valóban volt, és nem csak karaktergyilkossági kísérlet) valószínűleg a korrupt tábornoké, és nem a maffiózóé (nem mintha az felmentené bármi alól, megkockáztatom: sőt). Az, hogy 98 után „egycsapásra” véget ér a leszámolósdi, az (talán) valóban lehet annak következménye, hogy más szelek fújnak, és ne adj’ Isten egy helyszínen hagyott DNS-t most már fel is dolgoznak, annak rendje szerint. Vagy esetleg egy lehallgatási anyagot fel is használnak.

Félig-meddig kívánkozik ide, mellékszálként, a „sztárzsaru”, Doszpot; gyerekek, ma ki a „sztárzsaru”…? Ja hogy nincs…? Igény pedig volna rá…? (Ja hogy nem?) Van egy derék sztárzsarunk, akit 1996-ban csoportvezetőből neveznek ki a BRFK Életvédelem osztályvezetőjének, majd indulnak a leszámolások, „eredménytelenül”, de ő sztár lesz… Mit tesz Isten, az Aranykéz utcai ügyben hiányzik pár kulcsfontosságú kamerafelvétel, a Cinóber-ügyben a híváslista (amiből kiderülne, hogy ki hívta le a ház elé meghalni…), jaj de pár, ügyhöz nem csatolt video azért előkerül a sztárzsaru irodájából az Aranykéz kapcsán. Persze akkor ő már nem rendőr. És mit is csinál egy sztárzsaru, ha leszerel…? Beül a magyar Országgyűlésbe, MSZP színekben.

Portikról kb. a Prisztás-vagy a Cinóber-ügy másnapján tudják, hogy érintett; piti gazdasági bűncselekményekkel körözik, külföldre megy, majd hazajön az elévülések után, mikor? 2003. Soha senki nem kérdezi eztán a gyilkossági ügyről. Elfogásakor (itt alább hivatkozta valaki) a hvg ír róla; a hűvösen távolságtartó, józan, picsaokos HVG szinte kedvtelve írogat a „szegény sorból” gazdag, becsületes üzletemberré emelkedő egykori intézetis fiúról, akit ökölvívó múltja segített abban, hogy portás legyen (portás, emberek; nem ám szar agresszív kidobó, kopasz kigyúrt sittes, mer’ azok fideszesek vagy jobbikosak, amint az közismert; szóval portás, pofám leszakad, talán fehér cérnakesztyűje is volt…) És hát lebegteti a mértékadó, elfogulatlan lap, hogy ez a szegény srác lesz a bűnbak, aki elviszi a balhét majd mások helyett… persze profi a cikk, mert szinte magadtól jutsz erre a felháborító következtetésre.

Messzebbről nézve… a „rendszerváltás” (rendszerváltás?, rendszerváltozás?, rendszer-változtatás…?) megfelelő jogalkotási előkészítése (kacc-kacc), ide értve a 1988:VI.tv. (Gt) stb., az állami kereskedelmi monopóliumok megszűnése, a gazdaság (büntető)jogi védelmének leszerelése és kiherélése stb. stb. stb. oda vezetett, hogy „jogszerűen” bármekkora svindlit meg lehetett tenni, ellenőrzés nélkül. Már ha volt tőkéd, mondjuk betörésből, prostitúcióból, állami vállalat vezetőjeként fizetésből stb.
Ez talán közismert ma már.
Ahogy az is (?), hogy az első (már nem népi, hanem csak simán) demokratikus Országgyűlésben ott ült az MDF, FKGP, SZDSZ soraiban egy csomó besúgó, pártállami titkosszolga.
Az mennyire közismert vajon, hogy a ferrocén, ami „hivatalosan” a motort károsítja, így előzve meg a háztartási tüzelőolaj üzemanyagkénti felhasználását (és színezi pirosra), nos hogy a ferrocén nem károsítja a motort, és ezt a Magyar Szénhidrogén Kutató-fejlesztő Intézet tudta! 1990-ben az ÁFOR a SzKFI-ra hivatkozva terjeszti elő, hogy a ferrocén lehetetlenné teszi a háztartási olaj üzemanyagkénti használatát; a SzKFI a saját (ezt cáfoló, az ÁFOR-róla leplet lerántó) jelentését egész egyszerűen nem küldi meg a minisztériumnak! (Felelős vajon van? Ó… nincs.)
1989-től folyamatosan szervezik át a rendőrség gazdaságvédelmi egységeit, oly sikerrel, hogy 1990-ben az ORFK-n már nincs is ilyen egység. A területi szerveknél van, de központi irányítás nélkül nincsenek a helyzet magaslatán. A gazdasági jogszabályok ráadásul viharos gyorsasággal változnak, volt olyan módosítás, amit hét napon belül követett az újabb. N.B. nincs ám internet meg online jogszabálytár…
1991-ben lesz az ORFK-n 20 fős gazdaságvédelmi osztály, 1993-ban negyven fős főosztály. 1994-ben létrehozzák a kormány gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottságát, ami egyszer ülésezik, majd a választásokat követően (MSZP-SZDSZ kétharmad) egy évig össze se hívják.
1994-ben megszületik a Rendőrségről szóló törvény, ami „végre szabályozza” (a gyakorlatban: pokolian megnehezíti) a titkosszolgálati eszközök felhasználását a bűnüldözésben… 98-ra elkészül (ugyanebben a szellemben…) az új Büntetőeljárási törvény; a kormányváltás megakadályozza a hatályba lépését, 2003-ban lép csak hatályba (MSZP-SZDSZ, akik anno megszavazták) Hogy értsük: a titkos adatszerzés eredményeinek felhasználása célhoz kötött; ha lehallgatok egy autótolvaj bandát, és a felvételen ott egy emberölés, akkor (mivel autótolvajok ellen kaptam a lehallgatási engedélyt) b*szhatom, nem használhatom fel… Még jobb: Gipsz Jakabot hallgatom le (engedéllyel), ő beszél Sóska Jóskával, én ezt hallgatom; Sóska Jóska elmondja, hogy megölt valakit, és (tádámm!) ezt is b*szhatom, mert nem kaptam engedélyt Sóska Jóska hallgatására. Szép, nem?
Hetessy tábornok, a nemzetbiztonság egyik vezetője ezt pl. leírta egy szakcikkben 2004-ben; azt (tudtommal) soha senki nem kutatta, hogy a maffia típusú bűncselekményeknél a „sajnos nem lehet bizonyítani” milyen mértékben alapul a felderítést gátló jogszabályi környezeten… gyanúm szerint „öléggé”.

Mindezek után pl. Vizo úr kapcsán egy apróság, mondjuk zárásként. A (természetesen sok kritikával illetett) NVSZ-t létrehozza, megerősíti a 2010 utáni új kormány. Kisvártatva borul a bili, Vizó megy a levesbe, számos BRFK-s és NNI-s vezetővel együtt… a hírek arról szólnak (most tessék figyelni!), hogy a korrupt rendőrökre úgy dolgoznak (figyelsz?!), hogy az alvilágból (is) gyűjtenek adatokat… Nagy levegő. Tehát úgy derítik fel, hogy ki a korrupt rendőr, hogy megkérdezik az alvilágtól, hogy szerintük ki veszteget meg kit. Zseniális. Nem zseniális? Az arisztotelészi logika és a kizárt harmadik alapján (ezek szerint) eddig ez a felderítési módszer nem merült fel… 🙂 Hát nem édes…? (A Vizó bukása után hirtelen elővett korábbi halálesetek kapcsán vajon szintén tűnt el korábban DNS…??)

Csapongó lett, és csak távolról (?) kapcsolódik Fenyőhöz, úgyhogy elnézést 🙂

BUÉK…!

 354. Rogal Dorn — 2016-12-09 18:09 

@petiba:

Csak a nagykutyákra gondolsz, vagy mindenki aki az alvilágba beletartozik? 😀

 353. petiba — 2016-12-07 14:16 

@Rogal Dorn:

Nagyságrendileg kisebb csoportra gondolok. Max. párszáz szerintem.

 352. Rogal Dorn — 2016-12-06 10:53 

@petiba:

Van egy pár sztori a múltban amit össze lehetne kötni egymással, és szinte biztos, hogy a szálak hogy-hogynem egyszercsak összeérnének. ’89-től az összes pénzügyi illegális manővert, ami napvilágra került, egy Hungaroring méretű területet lefoglalva, szépen egyenként felhelyezni a „tablóra” és az ismétlődő személyek esetén összekapcsolgatni…Csak a csőrmesterek felett akik kiderítheték az igazi összefüggéseket, vagy palimadarak, vagy héjják esetleg keselyűk fészkelnek. Nekik mindez aranytojást tojik. Ebben a sajnos kis országban, ahol szinte mindenki ismer mindenkit, az alvilág sem lehet olyan hatalmas. Néhány ezer emberről van szó. (szerintem)

 351. petiba — 2016-12-05 20:24 

@francesco dott:

Asszem azt a lexikont akkora papírra kellene nyomtatni, hogy kihajtogatva beterítene egy focipályát, ha a kapcsolati hálót is megpróbálnánk grafikusan ábrázolni :S

De amúgy tényleg nagyon érdekelne, hogy vajon a gumilábú sünség összekötötte-e a 2008-as cikkben leírtakat a közelmúltban „aktualizálódott” Buda Cash nyomozati eseményekkel, eredményekkel. Persze lehet, hogy ehhez nincs elég Kojak a „szerveknél”…vagy esetleg van elég, csak hamar fátyol borult az előzményekre (mit fátyol, padlószőnyeg)…

 350. francesco dott — 2016-12-02 10:38 

Utoirat: Katinka, Daniel es tarsaitok, gratula, irjatok privibe, ingyen megtanitalak titeket rendesen banni mindenfele gyalogsagi „bekefenntarto” eszkozzel, mint peldaul kozervnyito 😀 De addig is, ovatosan napnyugta utan!

 349. francesco dott — 2016-12-02 10:32 

@petiba: Kedves petiba, ez tenyleg „mekkora” 😀 Gondoltam egyszer, kellene irni egy Nagy Magyar Zsivanylistat – „Aki ebbol kimarad, lemarad”, hihihi 😀 De inkabb a Magyar Elit – Ki Kicsoda cimu vaskos lexikon lenne az igazi, szocikkekkel: elet es halalrajzi adatok, viselt nevek, kapcsolatok, aldozatok listaja, becsult lopott ertek, esetleg jelenlegi pozicio ha meg nem lottek neki, stb. De mivel konkurrenciat jelenthetne a Konteo III.-nak, varjuk meg, amig elfogy a tizedik kiadas 😀

 348. petiba — 2016-11-30 22:04 

Ez mekkora!

Kicsit olvasgattam a Fenyő gyilok körül, és érdekes dolgot találtam.

Buda Cash mikor is bukott be? 2015 elején valamikor. Az index az alábbiakat írja (többek között) a BC „brókerbotrányról”:

„15 év, 90 milliárd, 120 ezer ügyfél, négy bank, egy brókercég. Erre a hétre még sokáig élesen fogunk emlékezni, ami a Buda-Cash brókerháznál zajlik, az ugyanis nagy eséllyel az év, ha nem az évtized pénzügyi botránya lesz.”

„A Buda-Cash összforgalma szerint a harmadik legnagyobb brókerház volt a magyar piacon”

„A sztori elég hamar eszkalálódott: hétfőn este még csak azt lehetett tudni, hogy a rendőrség razziázott a Buda-Cash brókercég Ménesi úti székházában, kedd reggel kiderült, hogy az MNB felfüggesztette a céget, negyed 12-re pedig már azt is megtudhattuk, hogy a Buda-Cash 15 éve vezette orránál fogva a hatóságokat és az ügyfeleket is.”

„Jelenleg annyit tudni az MNB-től, hogy a Buda-Cashnél nagyjából 90 milliárd forint tűnhetett el, amiből 60-65 milliárd a brókerház bankjaitól jött, 30 milliárd pedig a saját ügyfelektől . Azoknak az értékpapíroknak a nagy részével, amik az ügyfeleknek küldött kimutatások szerint a részükre tart a Buda-Cash, a brókerház nem tud elszámolni, azok egyszerűen nincsenek meg. Windisch László MNB alelnök szerint ráadásul a cég meghamisíthatta a felügyeletnek küldött adatait is, így bírta 15 éven keresztül kijátszani a hatóságot.”

„Az is várható, hogy a károsultak tömegével indítják majd a pereket a Buda-Cash, azok vezetői, a bankok, vagy akár az MNB, mint felügyelő ellen. Ez utóbbit elvileg azért lehet perelni, mert a korábbi vizsgálatoknál nem vették észre, hogy nagyon nagy a baj, bár ezt a felelősséget bizonyítani valószínűleg nagyon nehéz lenne. A Buda-Cashnél utoljára 2010-ben tartott átfogó vizsgálatot az akkor még önálló PSZÁF, ekkor elvileg már 10 éve mehettek a csalások, az MNB-be integrált felügyelet pedig januárban, a svájci frank emelkedése kapcsán vizsgálta át a brókercégek kereskedését.”

TEHÁT 2015-BEN BUKIK MEG A BUDA CASH.
EHHEZ KÉPEST AZ ALÁBBI CIKK 2008-AS:

” Lakatos Pál: Vörös milliárdosok Kőrösi Imre az eltűnt húszezermilliárd nyomában
MAFFIÁK, BRÓKEREK, LESZÁMOLÁSOK

A politikusok gyilkoltatnak?

– Mint azt a sajtó hírül adta, nemrégiben Budapesten, Grand Cherokee Jeep típusú terepjáró-jában lelőtték a 46 esztendős R. Ignácot, a London Bróker Részvénytársaság tulajdonosát. A tettes ismeretlen, a nyomozók nyilván nyomoznak, a sajtó és a közvélemény meg találgat, ahogy az már közepesen fejlett, ám fölöttébb fejlődőképes demokráciákban lenni szokott. Kőrösi Imre nem találgat – neki kész, határozott verziója van.

– Az elmúlt tíz év politikai hatalom birtokosai azokkal a tulajdonosokkal vagy strómanokkal fognak leszámolni az elkövetkezendő időben, akik túl sok titkot tudtak meg az építkezési maf-fiáról, a telekmaffiáról, a brókermaffiáról vagy az olajmaffiáról.

– A London Brókerháznál mekkora pénzmozgásról beszélhetünk?

– Ez a cégcsoport, amelybe beletartozik a BUDA CASH ÉRTÉKPAPÍR, a London Bróker Értékpapír, a HBW Westminster Takarékszövetkezet és sorolhatnám még azt a hatalmas tulajdoni rend-szert, amely lazán egymáshoz tartozik, messze több már, mint 100 milliárd forintos csomag. Tehát itt már valóságos tulajdonról van szó – szállodaláncok, több brókercég, ezeknek az értéke –, ezért félve mondom ki, százmilliárd. De lehet, hogy lényegesen több, de semmilyen módon nem kevesebb.

– Azt mondja, hogy az elmúlt tíz év politikai hatalmasságainak váltak ezek az emberek feles-legessé.

– Ezek az emberek tevőleges segítséget nyújtottak az ilyen brókerek által megmozgatott hatalmas pénzügyi tranzakciókhoz. A brókercégek, ha valakik istenigazából tudták a bankok mellett, hogy hol forgatják a pénzeket, ők tudták. Tudták, hol forgatják át részvény formájába, hol forgatják át olajmaffia formájába, hol van a gépkocsi behozó, úgynevezett saját céges Mercedeseknek a helye. Sajnos, annyi titok lappang, hogy vélhetően még jó pár embert el-tesznek láb alól. Azért nem maffia-leszámolásokról van itt szó, mert ha észrevesszük, a maffialeszámolásoknak rendszerint megvolnának a tettesei, itt pedig az elmúlt tíz évben egyetlenegy tettes sincs meg – sem a robbantásos, sem a gyilkossági bűncselekményeknél, tehát a golyószórós gyilkosságoknál sem. Annyira nincs meg a tettes, hogy egyetlenegy esetben sem találták meg még a megbízót sem. Megbízó nélkül pedig nagyon nehéz tettest találni. Akár a Fenyő-gyilkosságról beszélünk, akár az Aranykéz utcai gyilkosságról, akár erről a mostaniról.”

ÉS MOST JÖN A JAVA:

„Ön 1999-ben találkozott és beszélgetett a London Brókerház most meggyilkolt vezetőjével, tulajdonosával.

– 1999. augusztus közepén találkoztam vele, megdöbbentem én is, hogy Ő KERESETT FÖL, ÉS MONDTA EL, HOGY A LONDON BRÓKER MEG FOG BUKNI, MERT MINTEGY NYOLCEZER EMBERNEK A PÉNZÉT ÖSSZESZEDTÉK, KÖRÜLBELÜL KÉTMILLIÁRD FORINTOT, ÉS EZT OKTALANUL KIFIZETTÉK, ÍGY FIZETÉSKÉPTELENNÉ VÁLTAK. Ő TUDJA, HOVA KERÜLTEK EZEK A PÉNZEK, DE SEMMILYEN JELZÉSRE NEM KAPOTT REAGÁLÁST. A RENDŐRSÉGNEK, A PÉNZTÁRFELÜGYELETNEK JELZETT. Egy nagyon ijedt, szerencsétlen embert ismertem meg ekkor benne. Akkor annyit mondtam neki, ha valóban ennyire meg van ijedve, tegyen följelentést, és ne bejelentést, mert a feljelentésre harminc napon belül válaszolni köteles úgy a rendőrség, mint a pénztárfelügyelet. Ő is talán azon áldozatok közé tartozik, aki ezek után sírba vitte titkát.

– Azt, hogy kitől, vagy milyen körtől félt, tudhatjuk?

– Ő azt mondta, hogy az INGATLAN- ÉS AZ OLAJMAFFIÁTÓL FÉL, AKIK HATALMAS PÉNZEKET, RÉSZVÉNYEKET TETTEK BE A LONDON BRÓKERBE, A BUDA CASH-BE. De aztán, megmondom őszintén, pillanatok alatt befejeződött a beszélgetés, utána már nem találkoztam vele. Az egyik maffiózónak ugyanis megjelent a gépkocsivezetője, és én még embert nem láttam így megijedni. Hangsúlyozom, az egyik maffiózó gépkocsivezetője ennek a beszélgetésnek a legvégén majdnem hogy szemtanú volt. Azt a rémületet én nem kívánom még egyszer senkinek az arcán látni.”

http://belvaros.blogspot.hu/2003/08/fenyo-janos-villaja-normafa-friderikusz.html

Tehát, ha jól értem, már 2008-ban tudott volt, hogy nagy a gáz a BC körül. A rendőrségre és a pénztárfelügyeletre bejelentést tett R. Ignác. Akit ezek után lelőnek. Ezek szerint – minden krimin felnőtt egyed pontosan tudja – a rendőrségen és/vagy a PSZÁF-nál ott ültek a maffia emberei. Most meg kellene lepődni, és felháborodni, de ezen 2016-ban már senki nem lepődik meg. És 2008-tól még nyolc éven keresztül folytathatja a két brókerház a mocskostolvajüzelmeket. Ez azért durva. Vajon a BC ügyben 2015-16-ban nyomozó xy szervek nem olvastak erről azóta sem?
Á, nem ciki. Kicsit sem.

 347. petiba — 2016-11-30 21:12 

Na most az van, hogy kipróbáltam, él-e még a szavazóblokk. És igen. És érdekes, vagy nem, megalapozott, vagy sem, de a „helyi konteós esküdtszék” Gyárfást bűnösnek találta Fenyő kinyiffantásában. Gondolom az alábbi hír jól esik minden esküdtnek 🙂

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke. A sportvezető ezt szerda reggel közölte az MTI-vel.

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka november 15-én, kedden több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás Tamás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, „nincs rend” a magyar úszásban. Aznap még csatlakozott hozzájuk a többek között Bernek Pétert képviselő cég, majd csütörtökön a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn, valamint Kozma Dominik jelezték, egyetértenek abban, hogy vannak gondok a sportágban, és a magyar úszósport jövőjét érintő reformokat szorgalmaztak. November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edzők közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”. „Az általunk kívánt helyzet megvalósulásának legfontosabb feltétele, hogy a Magyar Úszó Szövetség jelenlegi, közel 20 éve regnáló vezetése – amely mögött megszűnt az az egység és bizalom, amivel az úszótársadalmat képviselni tudja – távozzon, és adjon teret az új korszak megszületésének” – áll a nyilatkozatban.

M4Sport

Vajon mikor kerül ez az emberszabású az igazi helyére? (természetesen nem a nemzetközi úszószövetség elnöki pozíciójára gondolok)

 346. petiba — 2016-02-15 13:26 

@gigabursch:

Ellustult a kedves kolléga, vagy összeveszett az ő barátjával? 🙂

Sztem a „kötőszó” a Fotex, meg Várszegi, meg Bodnár. (is)

Index:
2001-ben „Az Indexnél már csak 100 milliós tartalékalap maradt. Áprilisban már tőkét sem tudtak bevonni, májusban megalakult a válságstáb. 150 alkalmazott volt eredetileg, ezért a létszámot a felére csökkentették. Míg a korábbi stratégiának megfelelően kiszervezték a szoftverfejlesztést, a webdesignt, az e-commerce-t és az integrált üzleti megoldásokat, kineveztek egy krízismenedzsert és új vezérigazgatót kerestek.
Csepi Lajos 2001 júniusában csatlakozott, aki előtte az Állami Vagyonügynökség igazgatója és a Fotex Rt. vezére volt.” (wiki)

Fotex:
„…a kaszinóügyben érintett Várszegi Gábor magyarországi karrierjének kiinduló pontja ugyancsak kapcsolódik Demján Sándorhoz. A Fotex alapját képező első gyorselőhívó berendezést Várszegi a Demján igazgatta budai Skála áruházban helyezte üzembe. A fotótechnikai eszközt attól a Putter Tamástól örökölte meg a későbbi milliárdos vállalkozó, akinek holttestét saját gépkocsijának csomagtartójában találták meg, Los Angelesben – több lövéssel végzett vele az ismeretlen tettes…
Bodnár György a ’90-es években szédítő karriert futott be – és óriási pénzeket keresett – hazánkban: a kaszinózás és a Szaknévsor megjelentetése mellett hosszú évekig cége, a Football Duó Kft. kizárólagos tulajdonát képezte az NB I-es labdarúgó-mérkőzések televíziós közvetítési joga, valamint beválasztották a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségébe is. Nem mellékesen: jelentős mértékben ő finanszírozta – az érdekeltségébe tartozó HTD Kft. és a Ribbon Kft. révén – a Gyárfás Tamás nevével fémjelzett Nap TV indulását, és működésének első éveit (a televíziós vállalkozásban 1991 és 1993 között szerepet vállalt a Princz Gábor irányítása alatt álló Postabank és Takarékpénztár Rt. is).
Bodnár, Gyárfás és Princz a Ribbon Kft-ben is egy gyékényen árult. A társaság tagjai között tartották nyilván 1989 és 1991 között a Bodnár tulajdonában álló, Kaliforniában bejegyzett Marketing Data Compilation Ltd. nevű társaságot, 1990 és 1998 között a Postabank Takarékpénztár Rt-t (illetve annak különböző leányvállalatait), valamint 1989 és 1991 között Gyárfás Tamást (aki az elmúlt negyedszázadban többször is összeveszett Bodnárral, de végül mindig kibékültek).
Bodnár „hátterét” jól illusztrálja egy, az 1990-es évek elején történt súlyos közlekedési baleset. A vállalkozó személygépkocsijával a Városligetben elgázolt egy – a kijelölt gyalogátkelőhelyen szabályosan közlekedő – állapotos fiatalasszonyt. A kismama – és a szíve alatt hordott magzat – elhunyt. Ilyen esetben, általában, egy „mezei” sofőrt a helyszínen őrizetbe vesznek a rendőrök. Bodnár azonban nem volt „mezei”: másnap reggelre már el volt „sikálva” az ügy, eltűnt az akta, nem történt semmi, arra sem járt, sem ő, sem a halálra gázolt nő…
Ahogy dolgoztak Gyárfás estében is, 1994-ben. E sorok íróját a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyik gazdaságvédelmi nyomozója azzal kereste meg, hogy dokumentumokkal alátámasztott információkat szolgáltatna a médiavállalkozó ingatlan-beruházásaival összefüggésben elkövetett, áfacsalások gyanúját felvető visszaélésekről. A rendőrtiszt azt ígérte, hogy néhány napon belül jelentkezik a sztorival. Eltelt közel három hét – semmi. Telefon a rendőrségre, a válasz: a nyomozó már nem tartozik a testület kötelékébe. Mint később kiderült, két lehetőséget vázoltak fel neki felettesei: vagy azonnali hatállyal „önként” leszerel, vagy ellehetetlenítik, kicsinálják. Az előbbit választotta. „Nagyon kérem, felejtsük el azt az ügyet, mert még élni szeretnék egy kicsit” – mondta megtörten a telefonba.”

De lehet, hogy hibás következtetéseket vonok le…

Mindenesetre itt egy jó kis cikk, ha van időd, kedved, türelmed bogozgatni a Nagy Magyar Maffiózókapcsolatokat.

http://www.privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=joghalo&AN=totkokszolgak&MN=joghalo&LN=hungarian

 345. gigabursch — 2016-02-15 12:46 

A múltkori indexes Dezső „CIA-meleglobbi” András cikk óta azt veszem észre, hogy az index alolodalain (blog.hu) tömegessé váltak a Hosszú Katinkát ekéző írások (van kivétel is, pl. noemisszó).
Mondja már meg valaki: Van Gyárfásnak köze az Index Média Zrt-hez?

 344. petiba — 2016-01-08 08:08 

@gigabursch:

GyF ? Gyurcsány Ferikére gondoltál, vagy Gyárfás Tamásra? 🙂
Mondjuk gazember mindkettő, tehát majdnem mindegy, de gondolom GyT-re gondoltál, nem?

 343. gigabursch — 2016-01-07 11:53 

Szar lehet GYF-nak, ha egy eredményes úszó csuklás nélkül kimondja róla, hogy semmire sem való ember az úszószövetség elnöke.

Előbb-utóbb sok-sok svindli ki fog róla derülni, így pl. a Gyuri-nénis eset is (gyk: Zempléni György)

 342. csocsirocsi — 2015-12-30 03:59 

@Lófasz Hadnagy:

A C válasz a helyes. Az olajszőkítéses bizniszben is mindenki benne volt. A szemünk előtt osztották szét a lapokat, ki-hova kerül. Azért nem borul semmiféle bili, mert bizony mindenki vastagon benne van, minden szinten.

 341. csocsirocsi — 2015-12-30 03:09 

@ipartelep:

A szervezett bűnözés nem úgy működik, hogy én lentről be akarok vágódni, mert egy-egy ilyen malőr bizony kockára teheti az egész szervezetet. A fontos döntések mindig fölül születnek.

 Visszajelzés340. Szeretlek Magyarország — 2015-10-19 10:01 

[…] Elbert János állítólagos öngyilkosságát?2. Kinek állhatott érdekében eltenni láb alól Fenyő Jánost?3. Mi történt a móri bankfiókban 2002-ben?4. Nagy Magyar Rendőrkorrupció Konteó5. Hogyan és […]

 338. witchp — 2014-07-28 08:27 

@tiboru:

Mivel a megrendelő úgyis az első volt, aki megtudta, a közvélemény meg hátha elsiklik felette.

 336. miamai — 2014-07-09 12:12 

Egy éve halt meg Dóri Sándor, a los angelesi illetőségű kaszinó-bizniszman. Ezzel kapcsolatban egy érdekes régi cikkre bukkantam:
http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AGM=&AN=losangeles&MN=Fooldal&LN=Hungarian

 335. miamai — 2014-07-07 12:18 

Érdekes cikkek érdekes szerzőtől – nemigazán bulvár

http://velvet.hu/sztori/2014/07/07/az_egesz_alvilag_ra_vadaszott/
erre hivatkozik:
http://velvet.hu/sztori/2014/07/04/aranykez/

 334. cseko46 — 2014-06-24 10:23 

Hát.
Én a felvezetőben azt olvastam hogy, egy biznic men, partikra invitálta a gazdasági élet szinte öszes kulcs emberét.( AKIK ugye egy verseny alapu fogyasztói társadalomban teszik az élet akciójává a holnapot )Meléjük felsorakoztatta a politikai szereplők karát is.
Meg is ismert sok mindenkit, sőt fiukkal lányokal is traktálta őket.Méng üzletet is kötötek e partikon a résztvevők.

Mit tartot céljának ezen emberünk.

Befolyásolni ezen fogyasztói társadalom szekxuális, sport, és tájékoztatási fogyasztását.

A KÉRDÉS A PRAKTIKUS ELEMZÉS ASZTALÁN.

Tehát kinek lehetet ez stratégiai célja . A SZÁRAZ FÖLD EZEN RÉSZÉN.

És ki nem akarhatja ezt .

Egyébként a Lelin idejében A CSEKA VEZETŐJE INTÉZTE IGY A KIVONÁSOKAT A HARC SZINTÉRŐL.

 333. realcorpus — 2014-06-04 08:43 

Fegyházbüntetést kértek a Fenyő-gyilkosság két vádlottjára
(A mellékbüntetés a főbüntetés után lép életbe?)

 332. ipartelep — 2014-05-15 11:39 

Teljesen valószínűtlen, hogy Fenyő bármelyik üzleti életben mozgó ellenfele adott likvidálási megbízást egy bérgyilkosnak. Nekik egyszerűen nem ezek a módszereik, nem így működnek, nincs erre szükségük, és nem vállalnak ekkora kockázatot. Hanem, úgy tűnik, hogy a gyilkossággal Portik (valószínűleg Drobilich jóváhagyásával, de legalább tudtával) akart jó pontokat szerezni Gyárfásnál. A piszkos munkát elintézte Rohác…

 331. miamai — 2014-04-03 23:34 

@shiri:
Akkor eszerint éppen most mossák tisztára a vizi-világbajnokságot idehozó szuperembert???

 330. shiri — 2014-04-03 21:57 

@pobeda: Ja bocs, most látom, a tied is ugyanezt írja. Eddig csak a címét néztem, hogy „ismert ember”.

 329. shiri — 2014-04-03 21:55 

@pobeda:
http://pestisracok.hu/tasnadi-gyarfas-megbizott-likvidaljam-fenyo-janost/

„Tasnádi Péter tett tanúvallomást csütörtökön a Fenyő János meggyilkolása miatt indult büntetőperen a Fővárosi Törvényszéken. A tanú elmondta, hogy a Nap Tv egykori tulajdonosa, az úszószövetség jelenlegi elnöke, Gyárfás Tamás egy négyszemközti beszélgetésen a Rubin Hotelben megbízást adott Fenyő János meggyilkolására. Tasnádi úgy emlékezett, Gyárfás azt mondta, ezt az embert „tüntesse el, likvidálni kell, meg kell ölni”. A törvénnyel többször összeütközésbe került, jelenleg jogerős börtönbüntetését töltő nehézfiú 10-20 milliós megbízási díjra emlékszik. Azonban a megbízást nem teljesítette. Emiatt a törvényszék meg sem hallgatta Gyárfás Tamást.”

 328. pobeda — 2014-04-03 11:24 

 327. necrofaust — 2014-01-23 17:13 

A leszámolás sorozat idején egy másik, akkoriban meggyilkolt alvilági szereplő (cinóber) melletti házban laktunk. Tízenéves voltam ekkor, de elég jól emlékszem a történtekre.

cinóber csajok leginkább csajok futtatásával foglalkozott (ugye a K2-ben is szerepelt bőven korábban, és a ’90-es években a Ferihegyi felhajtótól a Klinikákig volt, hogy 30nál is több lányt számoltunk össze az Üllői út mentén) de benne volt kisebb drog ügyletekben is. Ezen kívül érdemes tudni, hogy a lakótelepi házban ahol élt, VICO videótékát üzemeltetett. Elég sokat jártunk oda filmet kölcsönözni, dübörgött a VHS őrület ekkoriban.

A meggyilkolása előtt (már nem tudnám megmondani mennyivel) elég szépen helyben hagyta pár baseball ütős alak egy este a tékában. Úgy összeverték, mint állat, de nem verték halálra. Legjobb tudomásom szerint ez egy figyelmeztetés volt, mert bizonyos körök (olajosok v. akárkik) fostak attól, hogy megkörnyékezték a zsaruk és köpni fog. (emlékszem, hogy meg voltam sértődve mikor zárva találtam a videó tékát, de kurvára meglepődtem mikor pár nappal később megláttam a téren, kutyasétáltatás közben, hogy mennyire szét van verve, begipszelt kéz, rommá csapott, sebes arc, azt hiszem még botja v. mankója is volt).

A meggyilkolásának estéjére is emlékszem, ’96 decembere ha jól rémlik. A környéken szinte minden lakásba bekopogtak, csöngettek a rendőrök. Mindegy, nem is ez a lényeg. Anno édesapámtól azt a tutira tudni vélt sztorit hallottam, hogy cinóber már rég óta tégla volt és informálta a rendőröket, sőt egyéb kormányhivatalokat is (vélhetően összebalhézott az olajszőkítőkkel, ki akart szállni és gondolta, hogy védelmet tud magának szerezni az információkkal). Később viszont egy kisebb fordulat állt be a kapcsolatukba és az akkori sztori szerint azért tették el láb alól mert nem akart többé információkat kiszivárogtatni sem az olaj bizniszről sem másról. Ismerőseim tutira tudni vélik, hogy nem a pesti szervezett bűnözés végzett vele, hanem közvetlen a pintér. A maffiának pedig még szívességet is tett ezzel, előbb-utóbb ők is ugyanezt tették volna.

Lehet is benne valami, ugyanis ’96ig volt rendőrfőkapitány, bár ha jól emlékszem, akkor a Zemplénis ügybe bukott bele a hamisításos dologgal. (emlékszem, hogy mennyire meglepő is volt, hogy ’98-ban a vitya belügyminiszternek nevezte ki…)

Lényeg, ami lényeg, hogy ne offoljak tovább: Fenyőt is az akkori vezetés tette el az útból, ebben biztos vagyok, hogy gyárfással szövetkezve, vagy nélküle, az megint csak nyílt titok. De könnyen össze is rakható a kirakós. Rengeteg embernek/rétegnek útjában állt. Az hogy fizikailag egy dél-szláv v. egy itthoni figura húzta meg a ravaszt (hülyén hangzik de) lényegtelen.

 326. panPeter — 2013-12-11 11:42 

Csak mostanában kezdtem olvasni a blogot, ezért a megkésett reakció…
Ami a Fenyő-gyilkossságról eszembe jut…
Messziről indul. Jó régen olvastam valami amerikai politológus tanulmányról, a 80-as évek végéről. Ebben azt a korszakalkotó felismerést vezetik elő, hogy a választópolgároknak legalább a fele nő (mármint nem „növekszik”, hanem nő-nemű). És ők nem feltétlenül a politikai lapokat olvassák, hanem a „női lapokat” (sütés-főzés, divatlapok, pletykalapok). Ezeken keresztül befolyásolni pártszimpátiájukat, szavazási hajlandóságukat, óriási, eddig eléggé ki nem használt lehetőség.
Mit tesz Isten, Fenyő János elsőként a Nők Lapját vásárolja meg, és később sem a politikai kiadványokat preferálja elsősorban.
Nomármost… Tudjuk-e, hogy az általa működtetett lapokon keresztül hány szavazót szerzett az 1994-ben győztes politikai oldalnak ? Lehet, hogy sokat, és ha ez így van, akkor FJ-nek akár Horn Gyulával is lehetett tárgyalnivalója arról, hogy mit kér a további támogatásért. Az is lehet, hogy közben másvalaki — mondjuk egy rendszeres napkeltei TV-műsorral — bejelentkezett, hogy ő is tud hozni szavazókat. És FJ és HGy nem tudtak megállapodni…
Szóval én ebben a szálban is látok némi fantáziát.
Az, hogy a konkrét gyilkosság kivitelezése hogyan történt, szerintem nem visz közelebb a tetteshez — a megbízó és a tettes közti „többlépcsős távolság” miatt.
(Ha jól emlékszem, az is fölmerült, hogy Portik csinálta, mármint megbízóként, azért, hogy Gyárfásnál jó pontot szerezzen. És Gyárfás ezt nem nagyon honorálta.)

 325. tiboru — 2013-10-24 15:28 

@gab800:

Ha akarják, eredmény napokon belül lehet.

 324. gab800 — 2013-10-24 12:24 

Vajon csak találgatnak, vagy komoly dolog? Mikorra lehet eredmény?

http://index.hu/belfold/2013/10/24/szovetmintat_vettek_portiktol/

 Visszajelzés322. Kishatározó: Magyarország legkomolyabb gengszterei a kilencvenes években #2 | SzuperBlog — 2013-08-05 09:37 

[…] évek vállalkozóinak mintapéldánya volt, (erről és haláláról remek cikket olvashatsz a konteo blogon) sőt több is annál. Vidókazetta-kölcsönzésből, aztán magazin kiadásból épített […]

 321. deniro — 2013-07-10 20:55 

http://hvg.hu/itthon/20130709_Fenyougy_kallodo_bizonyitek_tobb_verzio

„A médiavállakozó megölésének hátteréről, hogy miért kellett meghalnia, több verzió is kering. Egy a lehetséges változatokat összegyűjtó blog például többek között üzleti vitáról, alvilági és politikai szálról, sőt hírszerzői vonalról is beszámol.”

Tiboru, gratula! 🙂

deNiro

 320. abigel — 2013-03-19 11:12 

@tiboru:
lesz egy két „öngyilkosság” vagy „baleset” a közeljövőben

 318. tiboru — 2013-03-19 10:21 

@bobbie:

Reméljük, előbb-utóbb ezt is megfilmesítik… És köszi az elismerő szavakat!

 317. bobbie — 2013-02-02 03:27 

@tiboru:
en a facebook-rol jutottam ide. fantasztikus iras! gratula! nekem mar lepergett a sztoribol irodott film is a szemem elott olvasas kozben.

 316. tiboru — 2013-01-31 14:23 

Hm, tudja valaki, hová tették ki ezt a posztot? Csak mert hirtelen megugrott az olvasók száma.

 313. vakalak — 2012-12-11 11:12 

Sziasztok! Friss húsként (… 😀 :D)hadd ne akarjam elengedni a ifjak „kezét”. Eléggé takarásban maradt a fidesz vonal-pedig szerintem ott is érdemes körülnézni….a hajdani rivális legbőkezűbb támogatóját látványosan kiiktatni elég jó figyelmeztetés bárkinek is (+ csapkodhatjuk a palávert,hogy a …közbiztonság).Időzítésnek sem rossz a választások előtt 🙂 Az után meg a Keller halála a furcsa… :/
Mindenesetre,ha nem lesz 2 hónapon belül más hozzászólásom-belenyúltam 😀 😀

 312. rdos — 2012-11-17 11:17 

Az ügyben csak nemrégiben következett be fordulat, amikor zöld utat kapott a nyomozás, és az akkor rögzített DNS-minták alapján azonosították Jozef Rohácot (55) és társait.

http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/vadalku-a-fenyo-ugyben-2120059

 310. zigzag — 2012-08-02 11:27 

@tiboru: Meg aztán jönnek elő a jobbnál jobb kérdések. Pl. Ha sikerült DNS-t rögzíteni az elhajított kabátról/sapkáról, azt miért nem vetették össze a referencia adattárral, illetve ha össze is vetették, akkor miért nem tették meg újra mag újra, ahogy bővült a referencia adatbázis?

Azon persze nem lepődök meg, hogy a Konteó blog jó régi posztja tartalmazza azt a változatot, ami a legújabb hírek szerint körvonalazódik 🙂

 309. tiboru — 2012-08-01 17:40 

@zigzag:

Érdekes lesz az augusztusunk (is).

 307. miamai — 2012-05-23 15:05 

Kavarják, ezek mindig kavarják…
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/05/23/06/Fordulat_johet_a_Fenyo_ugyben.aspx

(pedig a Kapitány előtt csak pohár egy málnaszörp volt…)

 305. tiboru — 2012-04-11 16:22 

Hát én szurkolok a bűnüldözőknek, de bevallom, nagyon meg lennék lepve, ha a sofőr teljes, feltáró jellegű beismerő vallomásba menne át…

 304. sirdavidbowli — 2012-04-11 15:27 

Nocsak, nocsak:

http://index.hu/belfold/2012/04/10/ujabb_gyanusitottat_fogtak_a_fenyo-ugyben/

Tehát akkor egyre inkább az én kis saját konteóm látszik beválni, miszerint a végrehajtó: Jozef Rohac, a megbízó: Ivan Lexa szlovák ex-titokminiszter, a megrendelő: Vladimir Meciar, szlovák ex-miniszterelnök. A dolog már az elejétől Omega-szagú volt, Rohac előszedése is ezt látszott alátámasztani, de hogy a sofőr is szlovák, így már nagyon erősen valószínű a dolog. Sejtettük (ahogy itt sokan ki is fejtettük), hogy igen-igen magasra vezetnek a szálak, de szerintem sokan nem gondolták volna, hogy egyenesen egy szomszédos ország kormányáig…

 303. DOMINO — 2011-12-15 14:21 

@bioLarzen: talán a rendőrség utcájával szemben a kőruton az oszlopon van kamera az is láthatta ha egyáltalán akkor ott volt ?

Grat ! a cíkk nagyon olvasmányos főleg a linkre eldobott gépfegyver és a kapualjba tett egyébb apróság hozza a párhuzamot a leszámolásos gyilkosságoknál ahol „hazai” volt feltehetőleg az elkövetői kőr de úgy álltalában sem szokás a helyszínen hagyni ilyeneket hacsak nem elterelésből . Ha történetesen össze tesszük az események időpontját
a FJ halálának időpontja éppen abba az időbe esett amikor a leszámolások történtek .
Ilyen gondolat menet mentén „adok kapok” alapon ki lehet bogózni ki kivel volt , id értve a FJ-t örző védő „brigádot is” ki kinek az embere ? A csoportosulásokat nálamtól jobban ismerők biztos eljutnak oda is, hogy GYT-t kik védték abban az időben, és kik maradtak ki ebből a biznicből , csak azért írom mert sztem – a dolgok összekapcsolódnak . A politikának ilyen formán semmi köze FJ-hez
ha lenne akkor már egymást is leöldökölték volna ,szerintem .

 301. 67555 — 2011-12-05 13:17 

Nem tudom, de ha akadna momentán ennyi pénzem, vinném is azonnal. A sors fintora, hogy a Török utcára nyílik a parkolóm, szóval amikor kiállok és nem a Moszkva tér fele megyek a körúton, mindig arra fordulok meg, ahol az esemény történt.

 300. miamai — 2011-12-04 21:45 

@Sir_David_Bowli: meggondolandó… De ki az eladó????? Szerintem próbáljunk alkudni, azzal az érvvel, hogy lyukas az oldala…

 299. 67555 — 2011-12-04 14:32 

 298. 67555 — 2011-12-04 14:30 

De hátha eltűnik a hirdetés, mire valaki idetalál: http://www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/s_600/mercedes-benz_s_600_sel-4785165

 296. Firebreather — 2011-11-15 07:19 

Tegnap este ez az írás és a kommentek elolvasása volt a programom, kimondottan tetszett 🙂
Személy szerint én is gyárfásra tippelnék. Egy kis magánadalék. Én vidéken nőttem fel, de pár éve úgy alakult az életem, hogy a fővárosban találtam munkát. Egy minisztériumi háttérintézménybe kerültem, ahol a nagyfőnököm AB volt, egykori békávé-góré (mindenki tudja, kire gondolok). Az, hogy régebbi munkahelyén mit tett vagy mit nem tett, különösebben nem érdekelt soha, egyrészt mert én nem voltam ott, másészt velem és a kollégáimmal mindig tisztelettudó és barátságos volt. Az biztos, hogy nekem sosem tett keresztbe és nem is lettem beerángatva semmi szarba.. Szóval, az öreg néha szeretett sztorizni, és a fenyő-ügy kapcsán (amiről persze hallottam, de voltam akkor 20 éves, mikor történt, ki a f…t érdekelt akkoriban, engem nem) is a szavazást itt fölénnyel nyerő úriember neve merült fel. .. Továábi adalék az úszószövetség elnökével kapcsolatban, hogy anno magát, AB-t is burkoltan megfenyegette, mert amaz nem volt hajlandó a részére „kedvezményes” reklámfelületeket biztosítani a buszokon, villamosokon. „nem félsz attól, hogy a gyerekeidet bármikor baleset érheti?” Ez hangzott el állítólag..
A lényeg, hogy az ilyen patkányoknak semmi sem drága, de amíg egymást irtják, addig rendben van a dolog.

 295. siridar — 2011-08-27 18:51 

[bandy](#11582239): Jörgöt (a legnagyobb sajnálatomra) megint leszavazta a műértő közönség. Reméljük azért, hogy a bloggazda nem tett le róla végleg.

 294. bandy — 2011-08-27 14:18 

Azt a Fenyő-JFK párhuzamot nemigazán értettem /kommentek közt volt asszem/ – hacsaknem a monogramja. Ő sokkal inkább a mi ..Werszácsénk
:s

más: Haider cikk már régóta, be van reklámozva – nem lesz? mikor ? Bár ott csupán egy konteós teória állna meg szvsz, márha volt persze..

 293. 185293 — 2011-07-07 13:00 

[Lófasz Hadnagy](#11127920): Most értem ide az olvasásban. 🙂
Helyi lakosként a környékről: A Rómer Flóris utca meredeken halad a dombra fel (ez azért a hosszantartó felfutást szerintem kizárja). Az autóklub kamerái leláthatnak az utca torkolatáig, ha ott autóba ült a vetkőzős elkövető, az szerepelhet a felvételen. Persze, ha akkor éppen működött a kamera.
Viszont az utcatorkolatnál bal oldalon van egy pici park, ritkán lakottan kutyasétáltatókkal. A park fölött-mögött van egy eldugott ösvény, ami felvezet a II. kerületi önkormányzat épülete mellé (az ottani tereptárgyat mi gyerekek csak papramorgó-kútnak ismertük). Onnan pedig lesétál a lépcsőkön a Mechwart-ligetbe, ahonnan oda megy, ahová csak akar.
Ha volt is autó a Rómerben, az szerintem megtévesztés volt a kamerák miatt. Az elkövető pedig az ösvényen ment tovább. Február 11-én délután fél hatkor már teljes sötétség volt…
Jut eszembe, a Margit körút- Török utca- Margit utca kereszteződés nagyon széles, az OTP kamerái nemigen látnak át a Vasedényhez. A tetthely pedig amúgy is feljebb, az utcaszakasz közepén volt. A távolságból második lehetett a kocsi a lámpánál állva, majd a gyilkosság után egyedülállóként maradt ott. Előle-mögüle eltűnt az autó.

 292. miamai — 2011-07-06 12:28 

[tiboru](#11319387): Két hónap az nagy idő Elemér!

 291. cucc — 2011-07-05 20:40 

most is épp meg a Duna Autonómián…mindig megrázó egy halál előtti ember mondandója, no pláne ez.

 290. 179277 — 2011-05-03 10:39 

[tiboru](#11319387): epp linkelni akartam en is.
hihetetlen hogy ennyi ido utan is meg valaki ott van, aki bekussoltat.

 289. 178996 — 2011-05-03 09:59 

[tiboru](#11319384):

De természetesen nem vagyok idealista, ezért kizártnak tartom, hogy a valódi felelősök fognak szopni (mondjuk az NNI-nél). A fejesek maradnak, legfeljebb valami kisrendőr vagy alsegédszakértő fog szívni…

 288. 178996 — 2011-05-03 09:55 

Ápdét: Jozef Rohác déenese felkavarta a fekáliát az ügyészségen és a rendőrségen

http://www.origo.hu/itthon/20110503-ugyeszsegi-vizsgalat-indult-a-fenyogyilkossag-gyanusitottjanak-dnse-miatt.html

 287. 178996 — 2011-04-07 07:05 

[artemisiagentileschi](#11275991):

Elbert János halála is felvet bizonyos kérdéseket, ezért ez az ügy is ott van a listán…

És köszi a jókívánságot, üdv ismét köreinkben!

 286. 182707 — 2011-04-06 21:35 

Ja, és sok sikert az új oldalon!

 285. 182707 — 2011-04-06 21:33 

[briganti](#11230331): Saját tapasztalat. Jó hasznát veszi az ember a dugókban való araszolgatáshoz. Amiről te beszélsz, az a rögzítőfék, aminek semmi köze az általam leírtakhoz.

Üdv Tiboru!
Sajnos az új blog nem engedi a régi nevemen való regisztrálást (artemisziadzsentileszki/Artemisziadzsentileszki) ezért egy meglepően új néven futok.

Most ért véget a Duna TV-n a Halál sekély vízben c. nagybecsű darab. Légyszíves tégy igazságot Elbert Jánossal kapcsolatban!

 284. Onogur — 2011-04-06 14:50 

[miamai](#11274946): Nem értelek, Perczel Tamás beszél a videón.

 283. miamai — 2011-04-06 10:05 

@Onogur: az ugye (nem)csak a véletlen műve, hogy P.T. által mondott szöveg nem hallható sem ezen a videón, sem egy tetszés szerinti másikon sem – míg a háttérzörejek (mondhatni légyzümmögés is – kiválóan?!?!?!

 282. Onogur — 2011-04-06 06:52 

A Perczel Tamással készített filmet nemrégiben leadta már a Duna Tv, mintha talán nem vált volna be a halála előtt, a film utolsó képkockáin tett tett jóslata.

http://www.youtube.com/watch?v=yxXttbNaJ0w

„Ha igaz (…)a szervezett bűnözési egységnél lévő informátora tájékoztatta rémülten a Fenyő Jánost arról, hogy a Princz-féle ütközés után Kiss Ernő bekérette Gyárfás Tamást, megmutatta neki azt az anyagot, ami a Fenyő Jánostól került Kunczén keresztül a Kiss Ernőhöz, beszámoltatta Gyárfás Tamás előtt a nyomozással foglalkozó rendőrtisztet (milyen finoman érezhette magát…), ezzel nyilvánvalóvá tette, hogy melyik oldalon áll. (…)

’98 januárjában megjelenik egy furcsa ember, akinek a neve, a beceneve, amin ismerték, az Öcsike volt, korábban a Jánosnak volt egy darabig titkára, de sok minden miatt elkergette őt (…) Akkor történik valami, aminek vagy nincs semmi köze a dologhoz vagy ez a magyarázat, egyik pillanatról a másikra összeomlott a béke a Gyárfással. (…)

De – mik voltak akkor együtt? Ott volt a Fenyő páncélszekrényében az eredeti és a meghamisított mérlege a Postabanknak. (…) Ott voltak az egyre erősebb követelések mind MSZP-, mind SZDSZ -oldalról, hogy a VICO álljon sorompóba, és mindent megtagadtunk. Közben folytak tapogatódzások részben a Deutsch-, részben az MDF-es vonalon is, hogy hogyan tudunk határozottabban kiállni egy változás mellett. (…) És itt volt a mi Székely barátunk, ami azért furcsa csak, mert ő nem tűnt el később. Fenyő halála után öt nappal elvitte az özvegyét két hétre Angliába és egy kicserélt nő érkezett vissza, egy kimosott agyú nő, aki a teljes VICO-vagyont rábízta erre az emberre (…) ez egy szempont, amit azért én nem hagynék figyelmen kívül. (…)

Valakik levették a kezüket a Fenyőről és ezt érezték. Megszegte a szavát, amit a Hornnak adott, lehetetlen helyzetbe hozta a Kunczét (…), szembekerült a Kiss Ernővel, teház ezen az oldalon szembekerült az egész hivatalos Magyarországgal. (…)

És ez nem úgy kell, hogy történjen, hogy azt mondják a magas szinten, hogy Fenyő Jánost le kell lőni, hanem azt mondják, hogy ez borzasztó, hogy valamit kellene tenni, hogy lehetetlen, amit csinál, hogy ez nagyon kínos… és ez megy lejjebb és lejjebb, és valaki azt gondolja, hogy ő most tehet egy szívességet, valakiknek, akik ezért hálásak lesznek vagy elintézhet vele valamit, amit nem tudott elintézni… és az szól valakinek és az szól a negyediknek, amíg megtalálnak egy embert, aki az egészről nem tud semmit, de közelről tud lőni.”

 281. 179327 — 2011-04-03 10:16 

Úgy látom, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy a legújabb „bizonyíték” inkább erősíti, mintsem csökkentené a konteó-hitet a témában.

 280. crisps — 2011-04-03 09:26 

Hát nem tudom de azért az érdekes hogy ez a Rohác ül Mo.-n 2 évet előzetesben és azalatt az idő alatt nem futtatják le a dns vizsgálatot csak most.
Ha ezek után elítélik miatta még akkoris nagyon sokakban felmerül majd a kétely hogy mégsem ő volt. Kb. mint a móri rablásnál már tökmindegy ki tette mert annyira el lett barmolva hogy azt se hiszik már el az emberek ami igaz is lehetne.

 279. Dick Esmen — 2011-03-31 13:46 

Egy lehetőség kimaradt.Mi van ha a Pintér vezette maffia ölte meg?(szerintem ők)Mert ugye akkor nagy leszámolások voltak Budapesten a két főbanda között de amikor Pintér lett a belügym. akkor abba maradtak(rögtön,tehát a rendőrségnek nem lett volna ideje megszüntetni)vagyis az egyik fél győzött.

 278. 178996 — 2011-03-30 22:40 

[Zig Zag](#11265038):
[Lieutenant Horsepick](#11265076):
[e(x)](#11265182):

Hát nektek bevallom, hogy nekem valami eléggé bűzlik. Amennyire én tudom, Roháčot és lelkes cimboráit alaposan lecsekkolták annó (és azóta vagy tízszer), de arról, hogy a hajszál a sapkából az övé lett volna, eddig senki nem beszélt.

Roháčnak meg minden mindegy, egy tényleges életfogyt pont addig tart, mint egy háromszoros; ki tudja, mit ígértek neki, ha elviszi ezt a balhét is.

 277. e(x) — 2011-03-30 20:31 

Úgy tűnik, az index ma összekapta magát, és igyekszik minden függőben lévő konteohoz érdemi információt fűzni:

http://index.hu/bulvar/2011/03/30/roha_olhette_meg_fenyo_janost/

Ha így haladunk, húsvétra itthon lesz a Seuso lelet is..

 276. Lieutenant Horsepick — 2011-03-30 19:41 

Vajon ez porhintés, vagy valóban lehet benne valami: http://index.hu/bulvar/2011/03/30/roha_olhette_meg_fenyo_janost/

 275. Zig Zag — 2011-03-30 19:25 

Ápdét: Roháč ölhette meg Fenyő Jánost
http://index.hu/bulvar/2011/03/30/roha_olhette_meg_fenyo_janost/

* Index/MTI

2011. március 30., szerda 20:45 | 10 perce frissítve

Az RTL Klub híradójának információi szerint [1] elképzelhető, hogy megtalálták Fenyő János gyilkosát.

A tettes egy közeli kapualjban hagyta kabátját, sapkáját és fegyverét. A sapkában a nyomozók egy hajszált találtak, ami a DNS-vizsgálat szerint Jozef Roháčé.

Az ügyről a rendőrség nem nyilatkozott.

A Blikk március 18-án arról írt, [2] hogy Jozef Roháč két éve a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak több olyan információt mondott el, amelyek új lendületet adtak a már évek óta döglött ügyek nyomozásának.

Egy magát megnevezni nem kívánó rendőr közölte, hogy „gyakorlatilag az összes nagyobb robbantás, merényletkísérlet és merénylet hátterében ugyanaz az elkövetői kör áll, ide tartozik a Fidesz Lendvay utcai székházánál és több politikus otthonánál elkövetett robbantás, ahogyan az Aranykéz utcai merénylet is. Igen, a Fenyő-gyilkosság is ehhez a csoporthoz köthető”.

A férfi jelenleg kiadatási őrizetben van Szlovákiában. A Nyitra megyei bíróság kedden úgy döntött, [3] Roháčot kiadják Magyarországnak, mert ellene európai elfogatóparancs van érvényben. A férfi fellebbezett, így a végső szót a szlovák legfelsőbb bíróság fogja kimondani. A magyar hatóságok nem hozták nyilvánosságra, [4] miért körözik Roháčot.

Fenyő János vállalkozót, a Vico Rt. vezetőjét 1998. február 11-én lőtték le Budapesten, amikor a Margit körút és a Margit utca kereszteződésében megállt a pirosnál.

A cikkben hivatkozott linkek:

* [1] http://www.rtlklub.hu/hirek/belfold/cikk/361197
* [2] http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/megoldodhat-a-fenyo-gyilkossag-ugye-2046852?nocache
* [3] http://index.hu/bulvar/hirek/2011/03/29/a_legfelsobb_birosag_dont_roha_kiadatasarol/
* [4] http://index.hu/bulvar/2011/02/25/magyarorszagon_elengedtek_szlovakiaban_orizetbe_vettek_jozef_rohacot/

 274. rdos — 2011-03-21 11:13 

@D4D: 174. sorszámú bejegyzésed alapján („Jobbról a harmadik kapu alatt találták meg a ruhákat.”) valamit nem értek.

Tettes a poszt 4. pontja szerint a gyilkosság után a Margit utcából jobbra a Margit-körútra fordul (itt már akár szaladhat is, nem lesz ettől feltűnő, hiszen körútról nem látszik a lövöldözés, hangtompító miatt pedig nem lehetett hallani). Itt az első utcán (Rómer Flóris) megint jobbra fordul, majd szűk 50 m-t hegynek fel futva ismét jobbra fordult és ezzel visszaért a Margit utcába!

És ha 174. sorszámú bejegyzésed helytálló, akkor 3 jobb kanyar és 260 m megtételét követően bekerült egy egyirányú utcába, amin ha (tettestársa) személygépkocsijával közlekedik, akkor 95 m múlva visszaérnek a tetthelyre (persze ha gyalog folytatta útját akár mehetett felfelé, forgalommal szemben is)!

Ha volt másik segítő gépkocsi (tettestárs), akkor nyilván a Margit utca és a Rómer Flóris kereszteződésében várta, így „csak” 230 m-t kellett megtennie gyalog a tettesnek, gépkocsiba ülve ruháit leveszi, majd az előre odakészített „félrevezető ruhákat” kidobja az anyósülésről jobbra, a 3. kapualj alá.

Visszamentek megnézni a gyilkosság „eredményét”? Időbe talán bele is fért volna (valaki kommentben sacc 5 percet említ a rendőrség érkeztéig). Azért ez a verzió számomra abszurdnak tűnik. Vagy a profik így csinálják?

Ha nem volt segítő gépkocsi, akkor a tettesnek a (Rózsa)dombra fölfelé feltűnés nélkül el lehetett sétálgatnia bármerre.

 273. 178996 — 2011-03-14 09:05 

[briganti](#11230331):

Tényleg bizarr jelenet lehetett…

 272. briganti — 2011-03-13 22:11 

[Artemisziadzsentileszki](#11128020):
nem tudom hol hallottad azt, hogy a fékre lépés rögzíti a kocsit elektronikusan, ilyesmiről szó sincs. baloldali kis pedál a rögzítőfék, fölötte a műszerfal alsó részén meghúzod a kioldót, elektronika nincs. A történet pedig a következő módon zajlott: kb. fél órával az akció után érkeztem a helyszínre, a kocsi motorja nem járt, de a féklámpa égett. ebből már akkor tudtuk a heverommal, hogy mókás lesz a jelenet, mert az elernyedt test súlya nyomja a pedált, esetleg össsze is akadtak a lábai a pedálokkal. kb egy órával később kezdték kiszedni a holttestet, úgy lett, ahogy sejtettük: ahogy elkezdték ketten kihúzni a kocsiból, a lába lecsúszott, és a kocsi kezdett kigurulni a margit körútra. ijedt visszaejtés, majd utána tanakodás (mi föntről kiabáltunk, hogy P-be kell tenni) aztán előkerült egy rendőr aki már látott automata kocsit, berakta P-be, majd kivették. az összes ismerőse, kurvaja, stb ott állt a korlátnál addigra és végignézte a jelenetet, a legbizarrabb mégis az volt amikor a végén jött egy fkfv-s unimog, és a forgókefével, szárazon fölkefélte az alvadt vérbe ragadt szilánkokat és koszt az útról.

 271. 178996 — 2011-02-22 18:39 

[efes](#11191035):

A gratulát köszönöm, a többihez meg csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy [moderálva]!!!!

 270. 139565 — 2011-02-22 13:43 

Tiboru, gratulálok. Nem tudom megállni azonban, hogy ne éljek azzal a konteóval (nem tudom, elsütötte-e már valaki), hogy te tudod az igazságot, de az nincs benne az itt felsoroltakba, hiszen mindez csak dezinformáció. Hogy kik a megbízóid, azt csak te tudod, én csak tippelhetek. De nem teszem, mert az ő kezük még az én hálószobámba is elér… 🙂

 269. William C. — 2010-12-15 12:11 

@tiboru: Na, azért van néhány „saját” kép is… :))

 268. William C. — 2010-12-15 12:09 

Valamikor egy regényben olvastam: „Ha egy háborút a legteljesebb kegyetlenséggel vívsz meg, ezer háborút a híred vív meg helyetted”. Mao pedig valami olyasmit mondott, hogy „Ölj meg egyet, megfélemlítesz ezret”. Innen nézve minden erőszakos tett a lélektani hadviselés eszköze.

Számomra az a leginkább figyelemreméltó, hogy kivégezték. Nem álcázták semminek, hanem kivégezték, nyilvánosan, rengeteg ember szeme láttára. Nem volt „betörés”, „rablótámadás”, „betegség”, „szívroham”, méreg… Még „hirtelen felindulás” sem volt valamelyik megalázott alkalmazott részéről.

Bizonyára elég sok embernek szánták figyelmeztetésül.

 267. Scala — 2010-12-13 23:52 

@Artemisziadzsentileszki: nekem is tetszett! 🙂

 266. Scala — 2010-12-13 00:37 

@tiboru: Lopás!

Sajnálom. 🙁

 265. tiboru — 2010-12-12 21:06 

@Artemisziadzsentileszki:

Á, ezek után nem merem megtenni, mert asszem megütne a guta…

 264. Artemisziadzsentileszki — 2010-12-12 20:39 

Szerintem másolj be pár cikkedről mondatokat a google-ba, s bosszankodj…

 263. Artemisziadzsentileszki — 2010-12-12 17:43 

@tiboru:

Én már meg akartam kérdezni Tőled, hogy it is publikálsz-e,vagy ez is amolyan pörlháboros affér?

 262. csumakker — 2010-12-12 17:38 

@tiboru: Jéé,ezt nem te írtad? Nem gyenge,így egy az egyben…

 261. tiboru — 2010-12-12 17:13 

@Artemisziadzsentileszki:

Asszem megvan, de nem fogom elkotyogni 🙂

 260. tiboru — 2010-12-12 17:10 

@Artemisziadzsentileszki:

Szellemes 🙂

 259. tiboru — 2010-12-12 17:08 

Szerintetek ez lopás vagy sima pofátlanság?

http://www.maffiak.eoldal.hu/cikkek/magyar-maffia/fenyo

 258. Artemisziadzsentileszki — 2010-12-12 17:05 

A fenébe! Most vettem észre, hogy van benne egy kronológiai bukfenc. Remélem, ti nem fogjátok észrevenni.

 257. Artemisziadzsentileszki — 2010-12-12 16:41 

1997 végén Fenyő János régóta dédelgetett álmát gondolta megvalósítani. Szerette volna megvetni a lábát a divatszakmában is. Látva hogy az üzleti életben sikeres Harris Györgynek mennyire bejött a Boss divatmárka magyarországi képviselete, profitot szimatolva ólálkodott a divat berkein belül. A kedves olvasók talán még emlékeznek az akkori parlamenti viták televíziós közvetítésére. Sok becsületes, választóit messzemenően tisztelő honatya zakójának ujján virított az ottfelejtett ráfércelt címke: Hugo Boss, Le Krokodil, Le Tahó, stb. Régi kedves ismerőseivel, Sütő „ügyvédke” Enikővel, illetve Pataki „fabulon” Ágival konzultálva megkereste az akkor már elismert Zoób Kati tervezőt, és üzletet ajánlott neki. Katinak akkoriban más elképzelései voltak, de maga helyett egy közeli barátját, a tehetséges Náray Tamást ajánlotta Fenyőnek. Náraynak imponált a felkérés, és addig dédelgette az ötletet, míg beleszeretett…

…Fenyőbe. Eleinte harcolt az érzelmeivel, s próbálta a közös üzletet beindítani. Később belátta, hogy ez nem fog menni. Találkozót beszélt meg Fenyővel a lakásán, ahol bevallotta neki az érzelmeit. Jánosunk élből elküldte őt a francba, majd egy jól irányzott tökönrúgás után elviharzott (a rúgást ő adta –a szerk.megj.) Az üzlet a tervezővel együtt elszállt. Náray nem tanult az esetből, elkezdte zaklatni Fenyőt. Telefonálgatott, üzengetett, magyarázkodott –de hiába. Ekkor bosszúból terjeszteni kezdte, hogy Fenyőnek sem közömbös az ő személye. Ez persze hiba volt, ami majdnem Náray veszte lett. Fenyő ugyanis annyira bepöccent, hogy el akarta tetetni láb alól a divattervezőt…Ez viszont Fenyő veszte lett (és nem csak majdnem).

Mi történt?

Pristina, HQ KFOR (Film City) 2… április 10.

xy ezredes egy rendőri jelentést tartott a kezében, mely valami érdektelen leszámolásról szólt két koszovói albán csoportosulás között. Már épp hagyni akarta az egészet, mikor egy csatolt dokumentumban a „ hungary” szón megakadt a tekintete. Valami régi jegyzőkönyv volt, mely csupán a jelentés egyik szereplője révén kapcsolódott nagyon halványan az ügyhöz. Xy épp a magyar titkárnőjére gondolt, emiatt kapta föl a fejét arra a bizonyos szóra, bár e szót eddig teljesen más konnotációban, azaz kopulációban ismerte meg a hölgy révén. Mint majd ma este például.Fogta az egészet, és besüllyesztette a táskájába a bilincsek mellé, amivel a fent említett hölgyet szokta néha furcsa pózba kényszeríteni.

Ja igen…részletek a jegyzőkönyvből…

-Miért nem tudtunk Rozaje-ban találkozni, mint a legutóbb? Nem kellett volna kibaszott 40 eurót kifizetni ezeknek a korrupt koszovói határőröknek a zöldkártyára.

Fatmir végignézett a nőn. Alacsony, dekoratív és jól öltözött. A szemében valami bekattant elszántság lobogott, amitől ő, a sokat próbált bérgyilkos is visszahőkölt. Halványan, de ismerte a történetet. A nő saját lelkiismeretének megnyugtatása végett akarta ezt a Fenyő gyereket eltávolítani az élők sorából, vagy mi…

Mi? Valami kedves barátjának az életét próbálta megmenteni Fenyőtől. Úgy érezte, ő tehetne annak haláláról…

Eh, akárhogy is van, nem fontos. Itt ül a nő vele szemben, kérdőn és indulatosan nézve Fatmirra.

-Hölgyem –kezdte udvarias hangnemben. Bizonyos okok miatt nem akartam átmenni Montenegróba, de ez nem magára tartozik. Azt a 40 eurót leeheti ebben a jó kis albán cukrászdában, a vendégem. Mást is le…

Xy ezredes eddig jutott az olvasásban, mert megszólalt a mobilja. A magyar titkárnő búgott bele a telefonba:

-Édes, siess haza! Van egy meglepim a számodra.

Pristina, szolgálati lakás, 2… április 10 éjjele

Az ezredes végignézett a lányon. Egy szédületes csipkekölteményt viselt a csupasz bőrén, mellbimbói dárdaszerűen fúrták át az anyagot…

…pár órával később az ezredes rápillantott a lány mezítelen testére, ahogy halkan szuszogott az ágyon. A ruhaköltemény gyűrödten hevert a padlón. A férfi fölemelte, beleszippantott, és kíváncsian megnézte a címkét. Döbbenet és zavarodottság fogta el. Valami nem stimmelt. Nagyon nem! A táskájához rohant, kivette a bilincseket…

…majd visszarakta. Izgatottan lapozott bele a jelentésbe. Hogy hívták azt a magyar nőt? Igen. Stimmelt. Ránézett a csipkeköltemény címkéjére, majd a jelentésre. A név ugyanaz volt.

Ekkor a lány kéjesen nyújtózott egyet az ágyon, majd az ezredesre mosolygott. A férfi ránézett a jelentésre, majd visszamosolygott a lányra. Egy mozdulattal az iratmegsemmisítőbe tette az egész paksamétát, s odament a lányhoz.

CUPIDO ATQUE IRA PESSIMI CONSULTORES.

 256. rdos — 2010-12-04 12:28 

@tiboru: ”

Igen, ez nekem is feltűnt, de – miután büszkén kidüllesztettem a mellkasom – aztán józanságra intettem magam és kizárólag a véletlennek tudtam be a poszt megjelenése után mintha tényleg elszaporodó, témába vágó sajtójelenségeket.”

Véletlen? Jó. De ennyi? Szűk fél hónapos a poszt. A gúgli az elmúlt 1 hónapra szűrve talált kb 470 linket.

Az elmúlt egy évre (aminek ugye része az elmúlt hónap is) 770-et. Tehát a megelőző 11 hónapban volt 300 cikk a témában. Ez 27 cikk/hó, „egyenletes” időbeli eloszlást feltételezve.

Saccra meg húsz-szorozódott „FJ intenzitás” a net magyar részén.

 255. Artemisziadzsentileszki — 2010-12-02 13:10 

Némely Mercedesnél(illetve más márkánál is) az automata kivitelben elég, ha erősebben rálépsz a fékre, amivel az elektronikusan rögzíti a kocsit. Egy hasonló pedálmozdulat, s a fék oldva lesz. Azt is meg lehet tenni, hogy a kocsi ab ovo fékezve van, s csak a gáz lenyomására indul, gázelvételre automatikusan lefékez. Ez főleg araszolásnál lehet hasznos.

 254. Dale — 2010-12-02 12:45 

Kár, hogy csak most jutottam el idáig, és nincs időm végigrágni magamat a kommenteken 🙂 Egy dolgot biztosan tudok: a magyarországi albán diaszpóra tényként kezeli, hogy koszovói albán volt az elkövető, és azt is, hogy felbérelték (tehát nem albán maffia meg ilyen hülyeségek). Minden más csak konteó 🙂

 253. gergel — 2010-12-02 11:13 

Ahogy, U. A. ról sem tudunk sokat, úgy Fenyő meggyilkolásának oka is homályba vész. Nem életbiztosítás ‘üzletembernek’ lenni és politikai szárnyakat bontogatni.

 252. Lófasz Hadnagy — 2010-12-02 07:39 

Mercedes-problematika: ha jól tudom, ezeknél az autóknál a rögzítőfék egy kis pedál a vezető bal lábától balra, amit aktiválni értelemszerűen bal lábbal rálépve lehet, oldani meg a hidraulikus fékre lépéssel, mert akkor felpattan és old. Teljesen életszerű, hogy hősünk nem akarta taposni a féket, ezért amikor megállt, rányomott a rögzítőre, sárgánál rálép a nagyfékre, amivel oldja a rögzítőt, majd zöldnél átlép a gázra. Nincs ebben semmi rejtélyes.

 251. Appaloosa — 2010-11-30 10:58 

A 90-es években folyt a nagy „össznépi” privatizáció, no meg az olaj.

Egész szerelvények tűntek el a síneken, hogy az elhagyott kerozin tárolókba fejtsék le az olajat.

Volt is pár öngyilkosságnak álcázott rendőrhalál.

Gergényi Kecskeméten egy hasonló ügyet kent el, ezért is kapta a magas pozíciót.

Itt egy része a rendőröknek, politikusoknak, vezetőknek, ma is ezekből a klientúrákból áll.

Maffiózók, gyilkosok ők, akiktől jobban kell félni, mint az igazi keresztapáktól.

 250. odamondó — 2010-11-30 09:22 

Embertelen és nem azért mert konteó. Egyszerűen az a tény, hogy annó 90-00 közt naponta mentek az ilyen gigászi szintű események. Robbantások gyilkosságok stb. Ment az adok kapok. Ezeket a sorokat olvasva ma a „csendesebb” magyarországon az embernek több félnivalója van mint régebben. Ma már mindenki beült a padba. Mint viktor meg a gyurcsány és tudom ne politizáljunk, de balga az aki azt hiszi ezek egymást fel fogják akasztani. Itt már rég nincs erről szó.

 249. Paola — 2010-11-29 00:29 

@Scala: Tudtam, hogy csak helyi nevezetesség lehet :-(((

Jól van, jól van, így becézve még nem hallottam 😀

 248. kasu — 2010-11-27 17:09 

Végigrágtam magam… remek cikk, sok jó felvetés. Nem tudható ki és milyen megbízásból, de tudjuk, sokaknak útjában volt. A „munka”, a kivégzés profi. Nincs kérdés, ezt tanítják, tervezik és sose derül ki, vagy csak árulás során. Azért profik, hogy ne tudd meg hogyan csinálták, hova lettek, miért hagyták ott a ruhát és kiét, meg hogyan léptek le. Nincsenek véletlenek, egyedül volt, a páncél autója nélkül, sietett(?), P-be tette-e a váltót, le volt-e tekerve az ablak… miért Galant és az is hova lett? Nem kérdés. Mint az sem, hogy miért nem tudunk többet, szerintem sokan tudják az igazság egyes részeit, eetleg az egészet, de nem érdeke a politikának, a ‘szakmának’ a dolgok felfedése, magyarázata. Gyanítom a JFK vagy a Monroe gyilkosságról is van igaz történet, de ugyanezekért soha nem fok feketén fehéren kiderülni, vagy inkább kikerülni a széfekből, a fejekből, akik sokat tudnak.

Nagyszerű a téma, az összefoglalás, és azt is tudni kell, hogy a konteok is lehetnek dezinformációk, ez is komoly titkos munka, ha a cikkíró nem is… de hogy sokan olvassák, akiknek ez a dolguk, azt biztosra veszem.

 247. Rammjaeger83 — 2010-11-26 18:20 

@tiboru:

Csak hogy az olvasóknak se áruljak zsákbamacskát: lényegében arról, hogy több jel szerint Obama és a szülei is mind a CIA emberei voltak.

 246. tiboru — 2010-11-26 16:35 

@Rammjaeger83:

Köszi, átnézem. A címekből kiindulva asszem tudom, miről lesz szó bennük 🙂

 245. Rammjaeger83 — 2010-11-26 14:33 

Kiváló cikk, tiboru!

Közben ajánlanék egy potenciális cikktémát:

isteve.blogspot.com/2010/04/obama-and-cia.html

isteve.blogspot.com/2010/08/obamas-family-and-cia.html

isteve.blogspot.com/2010/09/obama-yankee.html

Magyar szemszögből nyilván nem annyira érdekfeszítő, mint ez a gyilkosság, és lényegében csak találgatás, de talán tudsz kezdeni vele valamit.

 244. WaseK — 2010-11-26 12:43 

@Puch:

Akkoriban még nem létezett az automata kézifék? Vagyis, hogy csak egy apró gázadáskor enged ki és nem kell taposni a féken?

 243. Scala — 2010-11-26 01:42 

@Puch: bizony, bizony a neurózis nagy úr! 🙂 Logikusan gondolkodsz, de pont az ilyeneknél átláthatatlan-kiszámíthatatlan mikor-mit-miért tesz. Ja, a P helyett a D is jó, ha már baszkurálta a váltót, mert uncsi volt a lámpánál.

ami még eszembe jutott:

Egyszerűen csak nem csúszott le a lába a pedálról… Vagy beleakadt a lába a pedálok közé, ezáltal lenyomva tartotta?

Vajon hogyan festett ez az egész (szélvédő/ablak, vér), valaki képet tud linkelni? Azt tudni, hogy a motor járt? És ha a gyilkos a gyújtást kikapcsolta, miután be tudott nyúlni a szétlőtt ablakon? 15 szekundumnyi időveszteség… viszont értelme van, ha üzenni akarnak a kivégzéssel, hogy másban (személyek, vagyon) ne essen kár, csak ‘a rohadékban’.

S mivel elég laza menekülési útvonalat és ritmust vizionál Tiboru – komótosan a semmiből a semmibe – belefért neki.

Lehet hogy a gyilkos volt, levette a gyújtást.

 242. Puch — 2010-11-25 23:18 

@Scala: Igen ez előfordulhat, de mint magadról is írod, nem rakod P-be. És egy ilyen pörgős, ingerült, néhol agresszív emberről nem igazán tudom elképzelni, főleg az USA-ban töltött

évek után, hogy kirakná P-be… azt meg főleg nem, hogy kímélte volna váltó+fékrendszer kombót, mivel gondolom naponta vehetett volna magának újat,mármint kocsit 🙂

 241. Scala — 2010-11-25 23:03 

@Puch: Tényleg érdekes felvetés, sztem a lámpánál betette FJ P-be, hogy a jobb lábát se kelljen tartani pedálon.

Az elkövetőnek pont jól jött volna, ha az autó továbbcsúszik, annál nehezebb rekonstruálni mi történhetett, hol lőttek.

Én persze nem teszem P-be a lámpánál, de ha valakinek benne van a kezében a boogie, és a seb.váltás a korábbi autós tapasztalatokból, vagy tudja, hogy az a lámpa irtó lassan vált, simán elképzelhető így rögzül a gyakorlatban.

 240. Puch — 2010-11-25 22:48 

@tiboru: egyszerű technikai felvetés, nem akarnám túl variálni a dolgot,de mégis furcsa. A filmekben is hülyére röhögöm magam mindig az autós blődségeken,de ez nem film volt, bérmennyire is oda illő lenne a sztori. viszont vissza olvasva a röpke irományomat: elnézést mindenkitől a sok elgépelésért….

 239. tiboru — 2010-11-25 22:40 

@Puch:

Szia!

Ez érdekes, amit az automata váltóról írsz, erre nem gondoltam…

 238. Puch — 2010-11-25 21:50 

Jó estét szevasztok!

Nem írtam még ide, ezért is nagy beköszönés!

Először is gratula a poszthoz. Kellően alapos és nem utolsó sorban az egyik kedvenc témámat feszegeti. Van még egy pár, amit a végén felsorolnék, ötlet gyanánt.

De akkor kezdeném az én „konteomat”. Hogy hitlesebnek tűnjek egy két apróság: a gyilkosság környékén cseperedtem és töltöm ki a teret még mostanság is, tehát rendőrzsargonnal élve rendelkezem helyismerettel. Némi alaposnak mondható műszaki ismerettel bírok, ami felhívta a figyelmemet egy dologra már akkor, több hasonszőrű barátommal egyetemben, és akkor végre a lényegre:

F.J. egy Mercedes Benz 600 SEL (W140-es) kocsival érkezett a lámpához. Egyéni véleményektől függetlenül , ez akkoriban az autógyártás csúcsát képezte, ami csak nálunk lett méltatlanul bunkóbálnagengszterrobbanós kategóriába degradálva. Namármost, ez egy V12es 400 valahány lóerős autó, ami csak és kizárólag AUTOMATA!!! váltóval szereletek. Kérésre sem gyártottak manuálisat, meg ki is akart volna akkor annyi pénzért váltogatni. Innen a lényeg: F.J. megáll a pirosnál, lábát leveszi a gázról mivel egy éles jobb kanyar után van a lámpa és fékez, bal lába semmit sem csinál, mint minden rendes automatás balláb:). Tehát áll a lámpánál a féken. Ekkor odalép gyalogrollerrelgalantból akárhogy a ditmárklodóniaziterrorista és tüzet nyit. Mint le is volt írva, F. J. azonnal meghal. Namármost, azt kell tudni az automata autókról, ha lelépnek a fékről, a kocsi magától ill. a 400 lóerejétől elindul, ha nem is gyorsan, de elindul. Magyarul, ha valaki meghal és nem nyomja a féket akkor a kocsi tovább megy. Ez a kocsi meg pláne!!!! Nem akarok semmiféle következtetést levonni ebből de elég izzadságszagú, hogy mondjuk leállította a milliárdos környezetvédő a lámpánál, hogy ne szennyezze a Margit körutat vagy spóroljon a 25 literes átlag fogyasztáson egy negyed köbcentit. tehát mi történhetett?? Mert ha járt a motor, akkor a holttesttel együtt el kellett volna mászni a közel 2 tonnás autónak vagy bele az OTP-be vagy a moziba vagy fel hídra. Vagy a ijedtében levette a gyújtást? Vagy a gyilkos vitte el a kulcsot?? vagy mi?? Tessék ezen gondolkozni, hátha van valakinek ötlete! Apró szösszenetként annyi, hogy ott voltam a helyszínen. Aki csúnya blöffnek hinné, még a TV hiradóban is látszódtam(barátaim nagy örömére). Épp hazafelé tartottam, már dugó volt a pesti oldalon is. A Margit utca korlátjánál álltunk,. A holt test szerencsére már le volt takarva, így nincsenek rémálmaim.

Bocs a hosszú kommentért, még így is visszafogtam magam,mad még írok eről egy-két dolgot!

Kedvenc témáimra vissza térve: Seuso évekig lázban tartott, kíváncsian várom. De van még 2 témám :

– Carlos itthoni tartózkodása(egyzser volt egy műsor, amiben mutattak egy villát, mint búvóhelyet, szintén a II.kerületben, na most véletlenül ismertem azokat akik abban az időben, tehát a 80as években ott laktak)

-Melinda utcai telek, erről is volt már egy műsor, azóta sem építettek oda semmit, pedig a XII. ker egyik legjobb részén van, ehhez van személyes kapcsolatom, kíváncsi lennék rá, ki mit tud róla!! ???

tehát akkor abbahagyom és megyek veszek egy új klaviatúrát!!

 237. tundrazuzmo — 2010-11-25 15:47 

Tegnap éppen tömegközlekedtem, és ezt a cikket láttam papíron:

http://www.helyitema.hu/A_het_temaja/Magyar_megbizo_rendelhette_meg_a_Fenyo_Janos_elleni_merenyletet.html

Szóval itt valaki nagyon tud valamit, éppen most megjelenni a konteón, amikor felmelegítik a témát, hát…

Tiboru, szerintem a szálak magasabb körökbe vezetnek, ebben még a konteó blog is benne van. 🙂

 236. tiboru — 2010-11-25 13:00 

@Circus:

Nem látom; szerintem elveszett 🙁

 235. Circus — 2010-11-25 12:46 

most elveszett a hozzászólásom, vagy darázsfészekbe nyúltam???

 234. Super aGyuri — 2010-11-24 12:15 

@tucano: Nem kérdés, Németh Sándor áll a Samsung mögött. Is. Erre utal a „Spica” és a „Galaxy” elnevezés is. Főleg az előbbi. Spica, ami egy szójáték a magyar „spion”, „cion” és „cica” nevekkel, nyilvánvalóan arra enged következtetni, hogy rengeteg fiatal, csinos izraeli ügynöknő (cionista spioncica) van a gyülekezetben.

@Lófasz Hadnagy: Arra utalsz netán, hogy a Dalai Láma valójában JFK, aki nem halt meg, csak átoperálták tibeti szerzetessé? Merthogy őt szokta (volt?) – az ezek szerint szintén meg nem halt – Monroe kisasszony sz*pogatni, mint az közismert. Le. És fel. És mindenhogyan. 🙂

 233. tucano — 2010-11-24 03:08 

@Lófasz Hadnagy: Egyik sem, egy soha ki nem adott nyomozóriport szerint a Hit Gyüli. Persze nem én írtam, de azt mondta a szerző, hogy tud dokumentumokat mutatni, mondjuk aztán végül nem mutatott. Persze ettől függetlenül hiszek neki:)

 232. Lófasz Hadnagy — 2010-11-23 19:47 

@Lófasz Hadnagy:

Hopp, a „le” kimaradt.

 231. Lófasz Hadnagy — 2010-11-23 19:39 

@Super aGyuri:

Jaja, én meg a Dalai Láma vagyok és most sz*pott Marilyn Monroe. 🙂

 230. Super aGyuri — 2010-11-23 19:26 

@Lófasz Hadnagy: ugyan már, rágalom. Az egy színtiszta spirituális alapokon nyugvó lelki közösség. Távol tartja magát a gazdasági ügyektől, akár a Vatikán a bankoktól. 😉

 229. Super aGyuri — 2010-11-23 18:56 

@zack: Fogalmam sincs. Én a 32 nevűnél lemaradtam. A hatnevűnél hiányoztam törióráról 🙂

(Várszegi?) 🙂

 228. Lófasz Hadnagy — 2010-11-23 18:52 

@Super aGyuri:

Inkább a szciók szerintem.

 227. Super aGyuri — 2010-11-23 18:50 

@tucano: Neb@zz… már megint a mormonok? 🙂

 226. IdomitottFoka — 2010-11-23 16:52 

@mátéé: Akkor a minimaffiózó meg lett volna találva és kitömve kiállítják. Egyrészt a rendőrség azért csak megtalálta volna, másrészt akármennyire kapóra jött akármilyen nagypályás körnek Fenyő halála, nem szerették volna, ha az marad meg a nem annyira nagypályás bűnözőkben, hogy piti ügyek miatt következmények nélkül lemészárolhatják a nagymenőket. Persze lehet azért nem lett meg az elkövető, mert már szerves részét képezi vhol egy betonalapnak.

 225. Lófasz Hadnagy — 2010-11-23 16:51 

@Héttörpe (az SZDSZ elvette az emberek örömét):

Logikus amit mondasz, de szerintem túlságosan is 2010-es fejjel gondolkodsz. Akkoriban nem voltak messze sem ennyire elterjedve a robogók, sőt, motor is sokkal kevesebb volt (a gyilkosság előtt egy hónappal vettem az első autómat, szóval valamennyire közlekedési eszközök tekintetében képben voltam). Emlékeim szerint a ma az utcaképet már nagyban meghatározó robogók sehol sem voltak, csak Linda, a nyomozólány rótta az utakat sárga Babettán a tévében. Akkoriban egyszerűen nem volt téma a robogó.

De az autós megoldás is teljesen biztonságos (mint 12 évvel később be is bizonyosodott). Ülsz egy lopott, nem feltűnő autóban, haverod kiugrik, lelövi a célszemélyt, te meg mielőtt bárki is felocsúdna, a zöldnél kilősz és halál f*szán jársz. Átmész a hídon, a túloldalon pl. a Nyugati környékén lerakod egy mellékutcában, ott elséta a tömegben a metróig és csókolom, köddé is váltál. A zsaruk meg b*szhatják a lopott autódat, főleg, ha volt annyi eszed, hogy kesztyűben meg sapkában vezesd, az akkor viselt ruhádat meg amint a biztonságos menedékhelyedre értél megsemmisítsd pl. elégesd.

 224. zack — 2010-11-23 16:29 

@Super aGyuri: Elnézést kései válaszért de nem néztem be pár napig.

Nem mondtam, hogy Várszeginek bármi köze is lett volna hozzá. De ki lehetett a fórumbeli hozzászóló által emlegetett „hatnevű ember”?

A medikusok nem vehettek részt a boncoláson (ezt tévesen állítottam) csak a kiterített holttestet nézhették meg, akit akkor vittek be az igazságügyi patológiára amikor nekik éppen gyakorlatuk volt.

 223. mxplanet — 2010-11-23 16:28 

Gyurcsany kimaradt a listabol :)))

 222. tucano — 2010-11-23 16:25 

@Super aGyuri: Az általad említett gyár egyébként konteokedvelők szerint egy Magyarországon is jelenlévő erős amerikai kapcsolatokkal rendelkező vallási közösségé.

 221. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 13:32 

@Super aGyuri: Ne má’… Pont AZT mondod mint értéket???

Nem a termékeik minőségével van bajom…:-(

Csak ez nem konteo…

 220. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 13:21 

@Az átok visszaszáll!!!: Hogy úgymondjam: ‘magánügy’…

Neutron-bomba biztosan van, lehet ki is próbálták, azért van ennyi rákos beteg a világban…

Ha nem használják, pont az elvében rejlő ellentmondás: csak az élő szervezetben okoz pusztítást, viszont nem kíméli azt se aki kilőtte, így b.szhatják a sértetlen infrastruktúrát:-(((

Amúgy Csernobil óta tudjuk, hogy egy atomerőművet sem tudnak a határon megfogni amikor elszáll, mihez kezdenének a radioaktív ázsiai tájfunokkal???

Sz’al: MAGÁNÜGY!!! Nem lesz Lacetti, oszt kész… Megint tarolnak a Seat Leon TDi-k a WTCC-n…

Bármi lesz, Jugoszlávia után kétszer is meggondolják, hogy odamenjenek-e ahol még olaj sincs… Meg aztán ha mégis odamennek, az Dél-Koreának se lesz occsó:-(((

Nincs is jobb annál, mint amikor nem kell háborúba menni, mert „házhoz jön”:-(((

 219. Super aGyuri — 2010-11-23 13:19 

Merthogy a nemzetközi egyezmények csak azokra a hülyékre vonatkozik, akik betartják őket.

Ezért van az, hogy csak a gyilkos ölhet embert, őt viszont tilos megölni. Furcsa világ ez.

 218. Super aGyuri — 2010-11-23 13:15 

@Az átok visszaszáll!!!: OK, de ebből az következik, hogy Kedves Vezetőék holnap Szöult fogják ágyúzni, esetleg lerombolják a Samsung-gyárat.

(Ami persze semmilyen megrázkódtatást nem fog okozni, mert ma már a Samsung-termékek is kínai hulladékok… fogalmam sincs, hogy Kínán kívül gyártanak-e még bárhol bármit…)

 217. Super aGyuri — 2010-11-23 13:11 

@Az átok visszaszáll!!!: Albán!

Esetleg délszláv.

De szinte biztos, hogy a balkáni háborúban harcedzett.

Vagy nem!

:))

„Nemet mondok, de hajlok az igenre” – mondta van Helsing, amikor megkérdezték, szerinte Drakula gróf-e a vámpír.

Egyébként meg a középkor óta tudjuk, a társadalomnak nem az számít, hogy a tényleges elkövetőt vonják-e felelősségre, hanem az, hogy ne maradjon olyan bűntett, amelyért VALAKIT nem vonnak felelősségre, viszonylag rövid időn belül. A többit az inkvizíció megoldja 🙂

[Jut eszembe, Tánczos-konteo mikor jön?] 🙂

 216. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 13:10 

@Super aGyuri: „Az egy külön konteo lehetne, hogy mi akadályozza meg az Egyesült Államokat, hogy egy kisebb teljesítményű neutronbomba ledobásával véget vessen Észak-Korea garázdálkodásának.”

Hát… pl. nemzetközi egyezmények, aztán ott van még a szomszédban Kína, meg annak amolyan barát-féle… Roccия

 215. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 13:04 

@Super aGyuri:

„…a bérgyilkos szinte bizonyosan balkáni (albán, esetleg délszláv) volt…”

Bocs, de mókás: akkor szinte melyik volt?

„szinte bizonyosan”=tkp. nem-bizonyosan:-)))

A Rendőrséget meg túlbecsülöd… bár nagy részükben szerintem van gyanúsítható személy, csak nem áll(t) meg a vád:-(

http://www.origo.hu/itthon/20050411600gyilkos.html

Ha évente 120-at elkapnak (3-6-szor annyit mint amennyit nem) akkor mára ledolgozták a hátrányukat… kivéve ezt az egyet:-o

 214. Super aGyuri — 2010-11-23 13:02 

@Az átok visszaszáll!!!: Az egy külön konteo lehetne, hogy mi akadályozza meg az Egyesült Államokat, hogy egy kisebb teljesítményű neutronbomba ledobásával véget vessen Észak-Korea garázdálkodásának. Állítólag a csótányok kivételével élő szervezet nem maradna az elnöki bunker környékén.

Sajnos megint azt látom, hogy a gonosz az erős, mert a dél-koreaiak nyilvánvalóan nem mernek visszacsapni, mert félnek az észak-koreai atomtól.

Nem pont az ilyen esetekre találták ki a neutronbombát, ami lepottyan, szivárog egy kicsit, majd a teljesítményétől függően meghatározható néhány km sugarú körben minden élő szervezet elpusztul?

(Kivéve a csótányok)

Amúgy létezik egyáltalán a neutronbomba? Vagy ez is csak egy félrevezetés, azért nem pottyantották még le az afgán-pakisztáni határon? 😀

 213. Thaddeus Griffin — 2010-11-23 12:51 

@Az átok visszaszáll!!!: Én pusztán az általad felvázolt bűntény elkövetésének vonalára reagáltam, nem az összeesküvésekre 🙂 Igen, egyetértünk abban, hogy robogóval egy ilyet sokkal praktikusabb elintézni, ahogy azt az olasz tervezőmérnökök is beépítik a hazai piac igényei miatt, de ha most feltételezésekbe bocsátkozunk, akkor elterelésnek beválhat hogy kocsiból ki, a gyilkos ugye nem abba szállt vissza, kocsi elhajt, beáll egy garázsba, esetleg egy megfelelő, a közelben várakozó teherautó rakterébe és már nincs szem előtt. A rendőrök keresik az autót, ők meg már rég egy kávézóban ülnek adott esetben. Millió forgatókönyv létezik. Imádom a krimiket, na 😀

 212. Super aGyuri — 2010-11-23 12:49 

@Az átok visszaszáll!!!: Azt azért ne felejtsük el, hogy a bérgyilkos szinte bizonyosan balkáni (albán, esetleg délszláv) volt. Ez maga a tökéletes gyilkosság.

A bűntettek jelentős része (a súlyosabbakra gondolok, amelyekre „van kapacitása a rendőrségnek”) azért nem marad felderítetlenül, mert az elkövető az elkövetés után hibát követ el 🙂

Tipikus példa, hogy elkezd költekezni. Esetleg újabb bankot rabol, mert örül, hogy jól sikerült az előző. Vagy a közhely: előbb-utóbb visszamegy a helyszínre. Netán önzetlen baráti segítségét ajánlja Columbo hadnagynak már a helyszínelés alkalmával.

A profi az életben egyszer követ el (egy nagyon súlyos) bűncselekményt és a környéken sem jár soha. Csak hála Istennek a bűnözők jelentős része mániákus és/vagy idióta. Ennek köszönhetik a rendőrök (és mi) az emberölési és egyéb súlyos bűnügyek jó felderítési arányát.

A bűnöző olyan, mint aki nyer a ruletten, majd utána addig marad a játékteremben, amíg az utolsó fillérig el nem játssza a nyereményt. Sőt, még el is adósodik.

A profi nyer, odalép a kasszához, felnyalábolja a pénzt, hazamegy, majd 25 év múlva vesz egy luxusyachtot a Kajmán-szigeteki offshore cége nevére Uruguayban, amit halála előtt átírat a gyerekére. Ezt fogd meg.

 211. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 12:37 

@Thaddeus Griffin: Elveszem Tiboru élvezetét: attól konteo a konteo, hogy az összes lehetőség többé-kevésbé logikus és racionális, de nem bizonyított:-)))

Pl. É-Koreát meg sem említette, pedig ugye hogy ugye??? Csak nem logikus… se nem racionális… per pillanat…

 210. Thaddeus Griffin — 2010-11-23 11:57 

@Az átok visszaszáll!!!: Logikus amit írsz és teljesen racionális, csakhogy, nem tudjuk, hogyan történt a menekülés. Arról nem is beszélve, bárhogy tették, mai napig nincsenek meg. Amit tudunk, az kevés. Simán elképzelhető, hogy aki vezetett, ő is átszállt pár sarokkal később

 209. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 11:55 

@Héttörpe (az SZDSZ elvette az emberek örömét): Ja, a gondatlanság kapcsán: ez olyan mint a betörés… aki komolyan be akar menni, azt holmi zár meg riasztó sem akadályozza meg.

Ha nem mozdul ki a házból, akkor marad az RPG… az is be tud kopogtatni zárt ajtón/ablakon is… persze ha kerülni kell a profizmus látszatát, akkor csak amatőr módon:-)

 208. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 11:50 

@Héttörpe (az SZDSZ elvette az emberek örömét): Szerintem a profi nem megy oda a helyszínre, nincs bűntársa, ellenben van ideje, tanulmányoz és csapdát állít (ha tudott nem is akármilyen fegyvert szerezni, tud kumulatív aknát is keríteni, a rákötözött teherautó mellett elhaladva azt se köszönte volna meg FJ)…

Persze lehet hogy a módszer is a terelés része és ezek nem profik, hanem vér-profik:-D

 207. Héttörpe — 2010-11-23 11:40 

@Az átok visszaszáll!!!: Értem, mit mondasz, de nekem az autó akkor is szúrja a szemem. Könnyen megállapítható a típusa, nehéz vele elmenekülni, még ha csak a szomszéd utcáig is kell menni, és ott vár valaki egy másik autóval. Nem vall profi megoldásra. (Persze én sem vagyok profi bérgyilkos, csak műkedvelő :))

Más. Fenyő nem érezte a veszélyt, vagy nagyon elbízta magát? Ahhoz képest, hogy a házában-telkében hogyan óvta magát, itt eléggé gondatlan volt, nem?

 206. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 11:17 

@Héttörpe (az SZDSZ elvette az emberek örömét):

Szerintem többen elgondolkodtak már azon, hogy egy bizonyos tipusú bűncselekményt hogyan lehetne végrehajtani, mondom ezt annak biztos tudatában, hogy egyesek ilyen fantáziálások papírra vetésével és kiadásával gazdag krimiírók is lettek:-D

Bevallom, én is megtettem (mármint hogy elgondolkodtam) és arra a közhelyszerű következtetésre jutottam, hogy előre kitervelt módon sem létezik 100 %-os biztonsággal tökéletesen végrehajtható bűncselekmény.

Ha van tervezési fázis, abban annyi ismeretlen tényező van (a lehetséges véletlen események száma szinte végtelen, a tengerentúlról épp akkor hazatért iskolatárstól kezdve a katonai díszszemléig minden), hogy még a reális események közül is el kell hanyagolni azokat, amelyek valószínűsége nem ér el egy határt, vagy beláthatatlan számú opcióban folytatható.

Szerintem az autó-opció azért eshet ki, mert ez a jármű az, amelyikkel a leggyorsabban és relatív biztonsággal el lehet menekülni/vegyülni, ugyanakkor nincs összenőve az emberrel, ha dől a terv, ki lehet szállni, elfutni, másik autót rabolni, stb.

A közelmúltban hány olyan rablás volt, amiben az elkövető robogón vagy gyalog távozott??? Miért, az autó nem gyorsabb a helyszín elhagyására??? De igen, csak hol van az leírva, hogy GYORSAN kell a helyszínt elhagyni? Mindenki menekülő, azonosítható járművet-embert keres, ezzel szemben rendszám nélküli robogót könnyebb lopni mint autót (ugye, sajátjával tényleg csak lúzerek járnak, mint az a rendőr, aki ráadásul a takarék előtt állt meg vele:-D) vagy ha gyalogos tömeg van, hasznosabb sétálni mint szaladni: nem feltűnő mert mindenki más szimplán siet, meg nehezebb is elesni, akadályba ütközni.

A Galant akkoriban nem szúrt szemet, elég sok használt nyugati futott már akkor, a rendszámról (sőt, magáról az autóról is) meg nem tudhatjuk hogy nem a félrevezetés része volt-e?

Pl. ha ma kellene valami autó, valószínűleg egy pár éves Astrát vagy Fabiát használnék: a kora miatt a rendőr nem vesz ki a forgalomból, mert jó eséllyel rendben vannak a papírjai, a tipus alapján meg cseppben a tenger (vagy fordítva)…

 205. Héttörpe — 2010-11-23 10:37 

Egy dolog kiváltképpen nem tiszta előttem. Ahogy tiboru írja és megtörtént, a gyilkos az esti forgalmi csúcsban egy mitsubishi galantból ugrott ki a piros lámpánál és végezte ki Fenyőt. Nem logikus számomra ez a módszer. Ha autó helyett robogó lett volna, máris jobban érteném. Hiszen a tettestárs, aki elhajtott a galanttal, nem lehetett benne biztos, hogy ezt akadály nélkül megteheti. Lehetett volna baleset, nagy dugó, akármi, ami ezt megakadályozza. Józan paraszti ésszel én nem így tettem volna. Lehetséges, hogy a megbízó előre gondoskodott így a balekokról, akik elviszik a balhét esetleg más bemártásával? Abszolút nem logikus, hogy a gyilkos és a tettestárs így el tudott menekülni a tetthelyről. Bocs, ha valaki már leírta ezt előttem, nem olvastam el minden hozzászólót.

 204. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 08:22 

@Valandil: Vannak „gáz” ügyek a nyomozások történelmében:-(

Nem mindenkinek van olyan szerencséje, hogy pénz/ember hiányra foghatja a sikertelenséget:-)

Ahogy egy öreg kolléga mondta: „Némelyik ember mind egyforma!”:-D

Amúgy nem én ismertem közvetlenül KL-t, csak munkássága néhány fejezetéről hallottam, ami elismerést váltott ki belőlem. Hogy felsőbbrendűnek, okosabbnak tartotta magát a kollégáinál??? Ó, bár ő lett volna az utolsó… még mindig ott dolgoznék:-(

Ehhez a munkához kell egy egészséges felsőbbrendűségi tudat, anélkül igen hamar, harc nélkül adja fel a ‘nyomazó’…

Amúgy FJ a magyarok JFK-ja, amennyivel kisebbek vagyunk, annyival értéktelenebb az áldozat is…

Az viszont meglep, hogy GyT így beelőzte a többi verziót… Az a leszámolás olyannyira más mint a többi, egyértelműen kizárólag bűnözésből élő ellen irányult merénylet, hogy nehéz elhinnem, nekünk EZT kell mértékadó politikai/gazdasági indíttatású bérgyilkosságnak tekinteni!

Annyi finomabb, elegáns módszer létezik még egy befolyásos, vagy közismert ember félreállítására is, hogy ilyen otromba mészárlásra az Aranykéz utcáig példa sem volt, de hát az meg benne volt a levegőben, úriember nem kötött volna fogadást Boros életére…

Kizárólag az akkori közállapotok érzékeltetésére, és hogy honnan fajultak az események, szervezetek, személyek és a politika oda ahol most van… hátha valakinek ez újdonság lesz (nem a személyt kell nézni – bárki bármit mondhat, nem tudjuk hogy mi igaz és mi nem -, de a korkép szerintem stimmel):

zona.hu/article/672/az-aranykez-utcaban-tort-kette-a-karrierje.html

Igaz hogy nem Fenyőről szól, de érzékelteti a miliőt…

 203. Valandil — 2010-11-23 07:16 

@Az átok visszaszáll!!!: FH ügyében a helyi rendőrök gyakorlatilag már az első percben közölték KL főnyomozó úrral, hogy Csapó a hunyó – csakhogy neki vidéki bunkók ne pofázzanak!

 202. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-23 06:50 

@Valandil: Innen „vidékről” nézve azért tett is le az asztalra, nem csak vitt róla…

Nálunk „bejött”:-)

 201. Scala — 2010-11-23 00:08 

@Paola: Szia. :-)))

Én vágtam a Pufit. 😀

Ma tájékozódtam – sztárfodrász téma, Hunyadorom, kezdetek óta, 2003-tól. 😉

 200. Paola — 2010-11-22 23:44 

@Super aGyuri: Á, leeshetett volna, köszi 🙂

 199. Super aGyuri — 2010-11-22 23:39 

@Paola: Horn Gyula. (Gondolom, a „Pufajkás” rövidítése a Pufi. Így szokták nevezni belső körökben :))

 198. D4D — 2010-11-22 22:14 

@Mr Falafel:

norc.hu

 197. Brády: Perczel - Számvetés — 2010-11-22 20:13 

Perczel Tamás (elvtárs?) országirányító családok leszármazottja – volt. "Elismert pszichológus, remek tanulmányok szerzője, több tudományos társaság elnöke – volt. Mindezek mellett jeles üzletemberek, politikusok, bankárok tanácsadója (p. VICO, Sy…

 196. Brády: Perczel - Számvetés — 2010-11-22 19:20 

Perczel Tamás (elvtárs?) országirányító családok leszármazottja – volt. "Elismert pszichológus, remek tanulmányok szerzője, több tudományos társaság elnöke – volt. Mindezek mellett jeles üzletemberek, politikusok, bankárok tanácsadója (p. VICO, Sy…

 195. tesz-vesz — 2010-11-22 18:53 

Fenyő csak legyintett rájuk; állítólag nem látott bennük „gazdasági fantáziát”.”

de azért csak-csak ott van pintér a képen.

a régi hatalmasok ott vannak a fidesz mögött is, ne aggódjunk

 194. Mr Falafel — 2010-11-22 18:18 

@D4D:

Köszi az infókat! Úgy tucatnyi kamera van az utcában mindenfelé. Annak idején egy része rejtett volt. Az ellenséget kémlelte. Szerintem mindenképpen látnia kellett volna az elkövetőket.

A rendőrség épületéről nincs képed?

 193. tiboru — 2010-11-22 18:04 

@rdos:

„Fenyő ügyben hosszú csend után gyors egymásutánban már vagy fél tucat újságcikk, riport, vélemény született.”

Igen, ez nekem is feltűnt, de – miután büszkén kidüllesztettem a mellkasom – aztán józanságra intettem magam és kizárólag a véletlennek tudtam be a poszt megjelenése után mintha tényleg elszaporodó, témába vágó sajtójelenségeket.

 192. tiboru — 2010-11-22 17:58 

@Super aGyuri:

Ezt eddig nem láttam, de a poszt (forrásmegjelöléssel) szabadon felhasználható… És ahogy tapasztalom, elég sokan meg is teszik.

Sebaj, majd előbb-utóbb pénzt fogok kérni az utánközlésért, és olyan leszek, mint egy igazi (újság)író 🙂

 191. rdos — 2010-11-22 11:07 

@ezüstérem: Igen. Bár kicsit off. Úgy találom, nálunk semmi sem az, aminek látszik. Konkrétan a Jobbik mennyire van pórázon? Jó kérdés. Hát hiszen a többi párt esetében sem tudjuk, csak hát sanszos valami függés :-(.

On. Az olvasási élményen túl arra mindenképpen jó lett tiboru posztja, Fenyő ügyben hosszú csend után gyors egymásutánban már vagy fél tucat újságcikk, riport, vélemény született.

Még a végén valami kiderül?

Csak nehogy a „zalai magányos fenyőfa árus vonal”, mint „magányos merénylő” legyen a megoldás 🙂

 190. Valandil — 2010-11-22 11:05 

@Az átok visszaszáll!!!: Annyira azért nem zseni. Csak annyit mondok: Farkas Helga.

@FIDE SS Obersturmbannführer Pál: Kunczéhoz volt szerencsém Szegeden egy lakossági fórumon. Gyöngyöző homlokkal ecsetelte, hogy 80 nyomozó éjt napallá téve dolgozik az ügyön – erre én csak röhögtem, amit ő nehezményezett.

„Az a fiatalember csak ne csóválja a fejét! Maga nem ért a nyomozáshoz!” Ekkor a K. mellett ülő tábornoki slepp röhögve borult az asztalra… 😀 Ők ismertek engem, és tudták, hogy egy „picit” konyítok a nyomozáshoz – ellentétben a belügyérrel.

@tiboru: A számomra legvalószínűbb esetet nem írtad le: A VICO-birodalom pártpénzből lett gründolva (pártvagyon kimentése), de F. beintett Hornéknak, amikor azok kérték volna vissza.

 189. pcr — 2010-11-22 09:06 

Egyébként Labanc rendőr kocsiját nem Tasnádi gyújtatta fel?

 188. pcr — 2010-11-22 09:05 

Zsidró Tamáshoz ment este 6 körül?

Nem nagyon stimmel a dolog, hol voltak a testőrei?

Mennyi idő kellett volna egy igazi holttest odacsempészéséhez, akire szükség volt, azért, hogy őt lőjék agyon a Fenyő helyett.

Ha mégis Fenyő volt az áldozat, akkor az elkövetés módszere elég húgyagyú bandára utal, oroszok, szerbek, albánok- ilyen primitív eszközökkel ők gyilkolásznak.

A kultúra hiánya ugyebár, a majmoknak nem a farka nagy, csak hülyék.

 187. ezüstérem — 2010-11-22 07:19 

Egyébként én úgy tudom, hogy fodrászhoz ment, nem pedig holmi politikushoz.

 186. ezüstérem — 2010-11-22 07:09 

@rdos: Ez magyarázatot adna arra is, hogy egytől egyig ugyanazzal az utálattal viseltetnek a jobbik iránt. Félnek, hogy a parlamenten belülről könnyebb boritani a bilit, ha pedig netán kormányra is kerülnének, akkor meg félelmetesen ki lennének szolgáltatva nekik. Ha csak nem valóban a titkosszolgálat műve Vona pártja is 🙂

 185. Blogger Géza — 2010-11-21 21:03 

 184. Paola — 2010-11-21 20:02 

@Super aGyuri: Ó, tájékozatlan vagyok, Pufi bácsi kicsoda?

Nagyon-nagy gratula a poszthoz, Szlávy Bulcsún nem gondolkoztál még?

 182. Super aGyuri — 2010-11-21 19:49 

@zack: Várszegi hogy jön ide? Együtt kezdték a bizniszt Fenyővel, mindkettő zsidó származású, de hogy köze lenne Fenyő meggyilkolásához, az teljesen kizárt.

 181. Super aGyuri — 2010-11-21 19:48 

A Magyar Demokrata nevében Bándy Péter újságíró és Bencsik András főszerkesztő az Országos Sajtóközponton keresztül közleményt tett közzé, mely szerint „a Magyar Demokrata hetilap a 2005. február 24-én megjelent számában a Megvan Fenyő gyilkosa című cikkében szándékainkkal ellentétben sajnálatosan azt a hamis látszatot keltette, mintha Gyárfás Tamásnak, az Nap TV elnökének bármi köze lenne Fenyő János meggyilkolásához. Ezért Gyárfás Tamástól nyilvánosan bocsánatot kérünk és kijelentjük, hogy mindazon állításainkat, amelyek a hamis látszat keltésére alkalmasak lehettek, visszavonjuk. Őszintén sajnáljuk, hogy Gyárfás Tamás jóhírének és személyes megbecsülésének ezzel a közléssel ártottunk.”

Hahhahhahahahhaha. Lehet, hogy nem ő volt a felbújtó – én is rá szavaztam, mert itt Pest-Budán minden élő ember Gyárfást tartja Fenyő gyilkosának -, de hogy „jó híre” meg „személyes megbecsülése”…. Hahahahhahahhahhahahahhahahaa

 180. Super aGyuri — 2010-11-21 19:44 

Minden eddiginél zseniálisabb poszt.

…de…

A közismert városi legenda azért kimaradt belőle:

„Állítólag” a Fehér Házból (képviselői irodaház, Jászai Mari tér) kapott egy hívást egy magas rangú politikustól, aki nemrég (!) még miniszter is volt, hogy azonnal jöjjön, mert egy nagyon fontos ügyben várja valaki (nem tudom, kicsoda, de a poszt alapján egyre inkább úgy vélem, hogy az öreg Pufi bácsi).

Ez volt a beugratás.

Fenyőnek az új páncélozott Mercije épp szervizben volt és csak a második autója állt rendelkezésre. A valakik ezt is tudták. Fenyő nem akart menni, mert érezte a halál szelét, de a hívó fél nem tágított.

Fenyő elindult, toronyiránt lefelé a Rózsadombról, a Margit utca felé. A többi már történelem.

 178. rdos — 2010-11-21 08:04 

Niné! Mit látok indexen?

index.hu/belfold/2010/11/20/a_titkosszolgalatnak_nincsenek_lezart_ugyei/

Idézem; „A volt hírszerzési ezredes felidézte hogy 1990-ben az FBI igazgatója, amikor a hírszerzéshez látogatott, azt kérte, hogy a szolgálat adja át amerikai ügynökeinek listáját, merthogy megállapodott erről a politikai vezetéssel. A hírszerzők felhívták Boross Pétert, a terület kormányzati felelősét, aki cáfolta, hogy ilyesmi szóba jött volna, úgyhogy elutasították a kérést. Földi szerint két héttel később a CIA-től telefonáltak hasonló ügyben.”

No. Akkor megmaradt a moszkvai nagy testvér, mint felettes szerv? Mert hogy átkosban tudható volt Moszkva és Budapest titokszolgáinak a viszonya (abban talán nincs vita, nem Bp csicskáztatta Moszkvát).

 177. rdos — 2010-11-21 06:50 

@Lófasz Hadnagy: A mentalitásuk is azonos, stílusuk is azonos, és gazdasági teljesítményük is azonos (0 és a minusz végtelen között valahol). Azért az egy vicc, hogy a kapitalizmus építésének 22. évéből az első 1/2-ben (Németh Miklós kormánya) történt a legtöbb struktúrális – törvényi változás!

Azt mondod, mondandóm off.

Pedig ha teóriám igaz, tiboru teóriái, vélelmezett tettesei közül több szereplő ua.

A magyar szervezett alvilág = Az MSZP-SZDSZ koalíció = Gyárfás Tamás = Princz Gábor = A magyar titkosszolgálatok

Meghökkentő? Az.

Ki tudod zárni?

 176. bioLarzen — 2010-11-21 00:57 

@D4D: A dombot valóban meg kell mászni, de azért van ott lépcső 🙂

bio

 175. bioLarzen — 2010-11-21 00:55 

@tiboru: Szia,

értem, és logikus, amit mondasz. Én csak arra gondoltam, hogy azért nem mindegy, hogy egy konteo 95% tényen és 5% találgatáson alapul, vagy 5% tényen és 95% találgatáson. Konteo mindkettő, ergo mindkettőnek itt a helye – csak jó lehet tudni az arányokat. Ennyi, nem több.

bio

 173. D4D — 2010-11-20 20:14 

@Mr Falafel:

„Az Autóklub és a rendőrség épülete között el lehetett jutni a Mechwart térre. A szűk, sikátorszerű utcácska is be volt kamerázva.”

maps.google.hu/maps?f=d&source=s_d&saddr=47.513249,+19.033567&daddr=47.513997,19.03236+to:47.512738,19.03244+to:47.512286,19.03398&geocode=&hl=hu&mra=mi&mrcr=2&mrsp=3&sz=18&sll=47.512542,19.03398&sspn=0.002665,0.003449&ie=UTF8&ll=47.513363,19.033476&spn=0.002664,0.003449&t=h&z=18

A – Autóklub parkolója

B – Rendőrség

C – Önkormányzat épülete

D – Sikátorszerű utca

A rendőrség és az autóklub között sehova nem lehetett eljutni.

A parkolóból el lehet jutni a sikátorba a focipálya mellett. A parkolóból el lehet jutni a Mechwart térre, az Önkormányzat épületének megkerülésével, bár ahhoz dombot kell mászni, és ott a focipálya és a mellette levő játszótér törzsközönségének feltűnik az idegen.

 172. D4D — 2010-11-20 20:04 

@Mr Falafel:

http://www.norc.hu/embed.aspx?id=9542bf5d880ff8ae709a20c39771ce7a&ppa=291.7&r=283.4&vla=-4&lz=60&acc=b18dc43c-86a0-4044-b632-582f3fa541cf

Jobbról a harmadik kapu alatt találták meg a ruhákat. A kép jobb szélén van egy lépcső lefelé a Rómerre, a Margit krt irányába. Tudtommal ha ezt az útvonalat választotta a gyalogos menekülő, odáig nem látott el a kamera. Kérdés, hogy a sarkon a Díjbeszedőnek volt-e akkoriban kamerája.

 171. tiboru — 2010-11-20 19:29 

@Lófasz Hadnagy:

A gasztronómiai szakirodalom ismer olyat, hogy „utolsó csepp a pohárban”.

 169. Lófasz Hadnagy — 2010-11-20 17:10 

@rdos:

Szerintem ez már a po-fi határán is túl van, azért nem picsi-pacsiznak azok annyira össze. Bár a mentalitása kb. az egész politikai elitnek ugyanolyan, ez tény.

Tiboru:

Ez úgy istenigazából csak most szúrt szemet:

„Sokan hallani vélték, amint a sajttáj után Gyárfás magából kikelve ezt kiabálja: „Fenyő minden eddigi határt átlépett, keservesen meg fogja bánni!”

Másnap 17 óra 40 perckor Fenyő Jánosnak azonban semmire sem maradt ideje, keserves megbánásra sem.”

Azért azt ugye nem gondoltad te sem komolyan, hogy valaki, akármekkora fejes is legyen, egy ilyen akciót össze tud szervezni nyomorult egy nap leforgása alatt?

 168. Harald Blåtand — 2010-11-20 16:09 

@tiboru: Ha lehet pofátlanul témát javasolni (bár gondolom van terv dosztig)egy Pier Paolo Pasolini-gyilkosságot dobnék a várólista legvégére.

Amúgy meg: Fenyő János nem fizetett százalékot Chuck Norrisnak a Delta Kommandó 2 Vicos fusikazetták árbevételéből, azt’ így járt.

 167. rdos — 2010-11-20 11:26 

@Lófasz Hadnagy: Szerintem azért nem borították ki a bilit, mert egy csapat ez (ez is egy elmélet :-). Ki az egy csapat? Minden pártunk egy átverés, mindet pártállami titkosszolgálataink tartják ellenőrzésük alatt.

Kik ezek a pártok? Hát a fiatal demokrata magyar szocialista munkás párt, a szabad demokrata magyar szocialista munkás párt (bocsi, ez azóta kimúlt), a magyar demokrata fórum magyar szocialista munkáspárt (eh, ez is :-), ….

 166. tiboru — 2010-11-19 22:03 

@Babilen Tatarszkij:

Talált 🙂 A Seuso-ügyre is sort kerítünk még a tél folyamán – ha minden jól megy…

 165. Babilen Tatarszkij — 2010-11-19 21:20 

Állati jó poszt, gratulálok!

A móri poszt végén van egy ilyen bekezdés: „Ha minden jól megy, ezzel a spiritisztával, illetve az általa felvázolt egyik forgatókönyvvel még fogunk találkozni, amikor egy másik magyar ügy kapcsán elmélkedünk majd a hazai összeesküvéselméletekről.”

Ez mikor lesz, Tiboru, és melyik eset lesz ez? Seuso-ügy? Már alig várom! Addiktív ez a blog 😀

 164. tiboru — 2010-11-19 19:41 

@Lófasz Hadnagy:

Egy dactilus tökéletes erre a célra. Tá-ti-ti. Ez a morzéban a D betű. D, mint death.

 163. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 18:14 

@tiboru:

Könnyen lehet, hogy le is zárhatod a kommentelési lehetőséget, mert itt a gyilkosság valódi oka: valami bölcsész kultúrarc megnézett pár VICO filmajánlót és bepöccent. Bár egy ilyen inkább agyonverte volna egy verslábbal…

 162. tiboru — 2010-11-19 18:06 

@Lófasz Hadnagy:

Hát ez kemény volt. Megyek, darabokra töröm a VHS-videópléjerem.

 161. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 17:49 

Elképesztően gagyi, ritka ótvar szinkronnal súlyosbított, kegyetlen gány minőségű filmek ajánlója a VICO kínálatából: http://www.youtube.com/watch?v=-ghgKm6QwRQ&feature=related

 160. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 16:39 

Ha hiszünk Frei Tamásnak (khm, a Mirigy szerint „nem kell nekem zimmer frei, falsch riporter Thomas Frei”), az ő könyvében utalnak rá, hogy egy bizonyos „magyar médiamogul ellen Albániában kellett a merényletért fizetni, és aztán Szerbiából jött a gyilkos.” Ez pedig a Mercedes-incidens teóriát támasztaná alá.

 159. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 16:22 

@Thaddeus Griffin:

Szintúgy a C. és D. verzióra lövök.

 158. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 16:21 

Remek, nem veszett el, akkor egy kis kieg.:

D.: Hornék tudtak róla informális csatornákon keresztül, hogy Gy.T. és/vagy P.G. mire készül és megüzenték nekik, hogy oké, eljátszuk a három bölcs majmot, nem látunk, nem hallunk, nem beszélünk, de diszkréten intézd, öcsi, mert ha bármi szál hozzánk vezet, mi magunk csinálunk ki – elképzelhető és ez megmagyarázná, hogy miért nem volt később biliborulás.

 157. Thaddeus Griffin — 2010-11-19 16:19 

@Lófasz Hadnagy: Velem van a baj, hogy számomra a harmadik opció a leghihetőbb?

 156. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 16:14 

Nemár, hogy elveszett a legutóbbi kommentem…

 155. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 16:11 

Másik kérdés, ami felmerült bennem: ha benne volt az akkori hatalom, nevezetesen a Horn-Kuncze kormány, hogy a viharba nem borította a teleszart bilit az őket váltó Orbán-Torgyán kormány? Vagy éppen a mostani 2/3-os Orbán-kormány miért nem borítja a bilit? Minden eszköz a kezükben van és mint tudjuk, se gátlásosnak, se szégyenlősnek nem mondhatóak. Csak profitálnának egy biliborításból, sőt, ha az általuk nagyon rühellt Gyárfásra rá tudnák húzni a vizes lepedőt, az csak külön gyönyörűségükre szolgálna.

Szerintem három lehetőség állhat fenn:

A.: Hornék/cimbijeik benne voltak, de sikerült minden nyomot eltüntetniük – kizártnak tartom, túl sokan kellettek volna egy ilyen akcióhoz, egészen biztosan maradt volna nyoma és/vagy eljárt volna a szája valakinek,

B.: Hornék/cimbijeik nem voltak benne – elképzelhető, sőt, valószínűnek tartom, azért egy ilyen akciót nem nézek ki belőlük,

C.: Hornék/cimbijeik benne voltak vastagon/ők csinálták, de a későbbi hatalmaknak sem volt érdeke a biliborítás, mert az ő cimbijeik (khm, Don Pintér) is úgyanúgy buknának, szóval a jó öreg „kéz kezet mos” paktum van a háttérben – simán el tudom képzelni.

 154. tiboru — 2010-11-19 15:59 

@Mr Falafel:

A Rómer Flórisnak van (volt) még egy külön bája: ha jól emlékszem, a II. kerületi Rendőrkapitányságon kívül annó ott székelt a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Osztálya is…

Újabb alkonteó-lehetőség 🙂

 153. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 15:58 

@Mr Falafel:

Tehát akkor tuti készült felvétel a gyilkosról is és az autóról is, ráadásul nem is lehetett nagyon ótvar minőségű (ergo használhatatlan), ha a rendszámokat fel lehetett írni a képe alapján.

Akkor miért is nem hallott soha, senki (na jó, legalábbis én) semmilyen felvételről a Rómer Flórisban? Ezek szerint kellett lennie, hova tűntek el?

 152. tiboru — 2010-11-19 15:55 

@bioLarzen:

Ha a posztokat teleraknám olyan jelzésekkel, mint amelyekről beszélsz, szerintem pont a sava-borsa veszne el egy-egy eszmefuttatásnak. A konteókban véleményem szerint pont az a lényeg, hogy összemosódnak a bizonyított és a fiktív „tények”.

Aki pedig a szétválogatás mellett voksol, a lehetőség adott 🙂

 151. Mr Falafel — 2010-11-19 15:48 

@Lófasz Hadnagy:

A kamerák egészen biztosan működtek a Rómer Flórisban. A technikusi szobában voltak a monitorok és a magnók. mindent rögzítettek, és rendszeresen vitték az anyagot a BM-be. Aki nem tudná,a második kerületben van a legtöbb diplomata rezidencia és lakás. Az átkosban minden diplomata rendszámú autót fel kellett írni, ha a rendőr találkozott vele. Észrevette a kocsit, RK-lapot vett elő, és már írta is a dátumot, időpontot, a kocsi típusát és a rendszámot. Szóval, minden eszközzel figyelték a környéket. Az Autóklub és a rendőrség épülete között el lehetett jutni a Mechwart térre. A szűk, sikátorszerű utcácska is be volt kamerázva.

A rendszerváltás után már nem dolgoztam ott, de a Törökvész úton laktam tizenévig. Minden nap elmentem autóval egykori munkahelyem előtt. Öt éve költöztem el, akkor még működtek a kamerák. Ha jól emlékszem, pont az irodám ablaka mellett volt a kamera. Majdnem 100%.

 150. Regulator — 2010-11-19 15:27 

Útban volt, mint nyáron a szánkó.

Egyébként pedig, gratulálok a szerzőnek, igen jól összeszedett gyűjtemény a lehetséges okokról, elkövetőkről, a külföldi titkosszolgás szálakat azonban, mint többen is előttem, elvetném.

 149. bioLarzen — 2010-11-19 12:41 

@Lófasz Hadnagy: Ja, bocs, azt hittem, a gyilkosság helyszínéről van szó.

bio

 148. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 12:23 

@bioLarzen:

Nem.

A kollega a Rómer Flóris utcáról beszél, ami a Margit krt.-on a következő sarok a Széna tér felé, a Margit utca alsó részével párhuzamosan. Az official version szerint a gyilkos miután lelőtte Fenyőt, lerohant a Margit krt.-ra, ott elszaladt a Vasedény, majd a könyvesbolt előtt, a sarkon jobbra befordult a Rómer Flórisra, ahol is (állítólag) felvette egy másik autó. Namármost valóban ott figyel az Autoklub, mellette pedig a II. ker. kapitányság épülete, tehát effektíve a yard pofája előtt kellett felkapni a tagot. Itt két kérdés merül fel:

I.: Valóban voltak-e már akkor is kamerák, amik a Rómer Flórist skubizták?

II.: Ha voltak, rögzítették-e az eseményeket, ha igen, hol vannak azok a felvételek?

A margit krt.-i OTP fióknak nem hinném, hogy voltak kamerái, de ha voltak is, nem nagyon láthattak el érdemben a Margit utcáig.

 147. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 12:12 

@bioLarzen:

Ugyanmár, nincs mit.

 146. bioLarzen — 2010-11-19 12:10 

Ha jól elékszem, ott, azon a sarkon már akkoriban is az a Vasedény volt, ami utána – és tán még most is – volt. Nem tudom, ők működtettek-e biztonsági kamerát. A Bem mozié, ha volt egyáltalán nekik, valószínűleg nemigen fogja be azt a területet. A Bemmel szemben van egy OTP-fiók, nem tudom, akkor is volt-e már. Náluk tuti volt kamera, hogy arrafelé is nézett-e egy, az jó kérdés.

A többi meg magánház…

bio

 145. bioLarzen — 2010-11-19 12:07 

@Lófasz Hadnagy: Szia,

aha. Így érthető.

Köszi.

bio

 144. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 11:55 

@Mr Falafel:

Basszus, tényleg. Mit lehet biztosan tudni az akkoriban tuti létező és működő kamerákról, illetve az általuk esetlegesen rögzített felvételekről? Egy tökös oknyomozó újságíró (ha van ilyen egyáltalán) rákérdezhetne/utánakapirgálhatna.

 143. Lófasz Hadnagy — 2010-11-19 11:49 

@bioLarzen:

Nincs itt ellentmondás. Ha a saját pénzéről volt szó, amit azért költött másokra, hogy később emlékeztethesse őket arra, hogy miért cserébe vár ellenszolgáltatást, vagy ha neki lógtak, akkor precízen számontartotta. Ha nem az ő lóvéja volt, csak költötte, akkor nem. Szerintem teljesen egyértelmű.

 142. bioLarzen — 2010-11-19 11:40 

„Ugyanakkor Fenyő nagyon precíz is tudott lenni, ha érdekei úgy kívánták.”

„Fenyő eleinte készségesen teljesítette feladatait, de a könyvelés sohasem volt az erőssége, ráadásul – hogy úgy mondjuk – nagyvonalú is volt: nála a pár száz dolláros kiadások nem számítottak tételnek.”

Ez a két – egyaránt a cikkből származó – mondat mintha ellentmondana egymásak.

Ez visszavezet egy régi mániámhoz, amit már felvetettem itt korábban, de nem jött válasz: sztem igen haszos lenne, ha valahogy jelölve lenne, hogy a felvázolt scenáriókban mely megállapítások bizonyítottak és melyek feltételezések/következtetések (akár a szerzőé, akár a forrásoké). Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy baj, ha következtetésk/feltételezések szerepelnek a cikkekben – a blog alaptémáját tekintve ez eléggé érthető 🙂 – csak épp jó volna tudni, hogy mi a bizonyított, dokumentált ténymag és mi a ráépülő teória része. Ebben a cikkben is nem kevés olyan megállapítás van, ami abszolút másként cseng, ha tény, illetve ha „csupán” feltételezés/nem bizonyított info.

bio

 141. Bisztő Gyalla — 2010-11-19 10:41 

@Nakedape: Jesszus, mijen igaz!

 140. Mr Falafel — 2010-11-19 09:40 

Jó kis olvasmány!

A Rómer Flóris utca, ahová az elkövető befutott, majd ott eltűnt, a Magyar Autóklub székházának és a BRFK II. kerületi Rendőrkapitányságának utcája. A merénylő futásának iránya felől nézve balkézre rögtön az Autóklub, majd a következő két épület a rendőrség. Ez összesen három agyonkamerázott objektum. Az épületeken már a 80-as években is minden irányban kamera figyelte a környéket. Tudom, ott dolgoztam. Ezek a kamerák mindent rögzítettek, így a gyilkost is. Ebből következik, hogy Fenyő ellenségei nem akárkik lehettek.

 139. tiboru — 2010-11-19 09:37 

@kvarcman:

Köszi!

Az elgépelést meg máris javítom.

 138. kvarcman — 2010-11-19 08:51 

Tiboru Mester, mindig is tudtam, hogy Mester vagy, de ez a poszt egyszerűen ZSENIÁLIS!!!

Micsoda visszatérés, köszönöm szépen! 🙂

(Nem szőrszálhasogatásként vagy kötözködésként, van egy elgépelés a 2. pontban „producer szerett volna…” :)))

 137. tundrazuzmo — 2010-11-18 22:24 

Én dezinformálni jöttem, hogy eltereljem a figyelmet a valódi gyilkosokról. Természetesen mi voltunk, a fiúkkal. A végrehajtás egyszerű volt: Albán alkalmazottakkal fedőtevékenységként nagyban nyomtuk a karácsonyfa bizniszt, amikor februárban azt a feladatot kaptuk, hogy tüntessük el a kimaradt fenyőket. Azokat amik senkinek sem kellettek, amikért senki nem fizetett volna, hogy mellettük legyen. János is belekerült a szórásba, aztán ez lett a vége.

 136. Nakedape — 2010-11-18 22:21 

igazából szerintem karácsonyig azért várni kellet volna a posttal

 134. Lófasz Hadnagy — 2010-11-18 17:31 

Eddig is keményvonalas konteoblog fanek voltunk asszonnyal, de ez mindkettőnk szerint is a valaha volt legjobb konteo. Hatalmas respect Tiborunak!

Valaki írta feljebb, hogy akkoriban a Margit krt.-on melózott és aznap este pár perccel a lövések után járt arra, megdöbbentő élmény volt a mindenhonnan érkező szirénázó-villogó rendőrök látványa. Hát, köszi szépen, ismerős az élmény, mivel szintén zenész. Kiléptem a házunk kapuján, amikor látom, hogy a Török utcából három, a Margit krt. felől vagy négy, a Margithídon dettó legalább négy zsandárverda, a Török utcán meg legalább 5 motorosrendőr száguld nagy vijjogva. Gondoltam, nabazz, kirabolták a sarki postát. Felszálltam a vilire, amikor kanyarodott a köruccán, akkor láttam a sz*rrálőtt Mercit, benne a kormányra bukott Fenyővel. Az első zsaruk abban a pillanatban értek oda kiszállva a kocsikból meg leszállva a motorról. Nagyjából egy-másfél óra múlva mentem haza, akkor már ott volt fű-fa-virág, Juszt Laci állt szemben a kamerával és beszélt a mikrofonba (akkoriban ment a Kriminális c. műsora, aminek csúnya vége lett, de ez egy másik történet), ott állt a Tv2 (akkor még) zöld közvetítőkocsija, mindenhol zsaruk, kordon, miegyéb. Agyfaszt tudtam volna kapni tőle, hogy nem lehetek ott, úgyhogy elhatároztam, hogy vagy zsaru leszek, vagy riporter. Persze nem lettem egyik sem… 🙂

 133. severin (törölt) — 2010-11-18 17:09 

miért gondolják legtöbben hogy Gyárfásnak köze van a halálához? ilyen kis országban(..) nincs különvélemény

 132. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-18 15:57 

@Styxx: Szerintem akkoriban még iü. szakértői bizottság végezte az ilyen boncolásokat – no nem mintha Fenyő esetében kétséges lett volna a halálok – és ha olyan volt a proszektúra hogy a medikák nem voltak láb alatt (pl. üvegfal, galéria), szerintem bemehettek.

Bár kicsit lassabban reagált akkoriban a világ internet meg 0 Ft-os beugróval vehető mobil híján, de se a gyilkosság, se a módszer nem volt olyan nagy titok… bár ha pl. egy gravírozott golyó lett volna…:-)))

 131. Várúr — 2010-11-18 15:49 

Túl sok a „ha”.

 130. Styxx — 2010-11-18 15:26 

@tiboru:

Gr, komoly meló.

Azt én is furcsálom, hogy egy ekkora Mamuttfenyő volumenű, bérgyilkos módszerekkel meggyilkolt holttest boncolására miért engedtek be medikusokat, de ennek akár banális magyarázata is lehet. Figyelmetlenség, „erre akkor senki sem gondolt alapú” rendőrségi mulasztás.

Kívülállóként úgy gondolom, hogy egy ilyen boncoláson a szükséges számú, C-tipusú átvilágításon átesetteken kívül senkinek sincs helye.

De majd tiboru mester, vagy valaki más elmondja, hogy mi erre a protokol.

 129. Circus — 2010-11-18 13:25 

@tucano: dehogynem, és mégcsak nem is odaát van – hanem valahol középen. Na, azt a közepet nehéz megtalálni 🙂

 128. Zig Zag — 2010-11-18 13:00 

Gratula, nagyon jó anyag! Egyébként csak egy dolog nem derül ki belőle, hogy a valódi megrendelő:

 126. tucano — 2010-11-18 10:23 

@Circus: A 3. kérdés paradoxon, mert olyan, hogy igazság, na az nem létezik.

 125. tiboru — 2010-11-18 10:15 

@Circus:

:-))))

Ez jó volt, köszi!

A tippjeim:

1C (remélem)

2C (szintén remélem)

3C (sajnos)

 124. Circus — 2010-11-18 10:10 

Tiboru, javasolnék egy újabb, kiegészítő szavazást az alábbi témakörökben:

1, Szerintetek olvasta-e már a valódi megrendelő ezt a blogot?

A, nem, mert már ő sem él

B, nem, mert nem érdekli

C, igen, de nem érdekli

D, igen, és már úton is van a fekete autó

2, Szerintetek olvasta-e a blogot az illetékes vagy bármely nyomozóhivatalból bárki is?

A, igen

B, igen, és már kommentelt is

C, igen, és már kommenteltek is több helyről

D, igen, kommenteltek is és most megpróbálnak rövidesen dezinformációt szivárogtatni

3, Szerintetek kiderül valaha is az igazság?

A, nem

B, nem, soha

C, nem, nem, soha

 123. Appaloosa — 2010-11-18 09:52 

” A leszámolássorozat Prisztás József kivégzésével kezdődött, akit Óbuda egyik csendes utcájában lőtt agyon egy kerékpáron érkező merénylő. A nyilvánosság előtt csak most vált ismertté, hogy a merénylet után rövid idővel megszólalt Prisztás mobiltelefonja, a hírek szerint a Xénia Láz-ügy kapcsán elhíresült Félix Film Kft.-től keresték az ekkor már halott vállalkozót. Az országgy?lés most készül vizsgálóbizottságot létrehozni többek között annak kivizsgálására, volt-e kapcsolat a Xénia Láz Egyesület, illetve politikusok és az alvilág között. Rövid idővel Prisztás meggyilkolása után rálőttek az áldozat akkor már rejtekhelyen tartózkodó barátjára is. A merényletek 1997-ben folytatódtak: már január 1-jén páncéltörő rakétát lőttek a Szépvölgyi úti Secret Night Clubra. Október 9-én a klub közvetlen közelében egy kerékpárra szerelt távirányítós bombával merényletet kíséreltek meg Hoffman István ellen, akit Prisztás utódjának tartanak. Ez volt az első alkalom, amikor „kívülállók” is megsebesültek. Még az 1997-es év krónikájához tartozik Zubovics Gyula szentendrei vállalkozó terepjárójának felrobbantása, aki ugyan a merényletet túlélte, de később a kórházban fertőzés következtében meghalt. Augusztus elején Molnár Péter veszprémi vállalkozót, november elején Szegeden pedig Németh Zoltánt ölték meg gépkocsijaik felrobbantásával. Dóri Sándor kaszinótulajdonosra és egykori üzlettársára, Boros Tamás vállalkozóra, ismeretlen tettesek rálőttek, de ők megúszták a merényletet. 1996 eleje óta több mint hetven robbantás történt, a rendőrség hét ügy feltételezett tettesét fogta el.”

 122. Appaloosa — 2010-11-18 09:11 

ugynoklista.freeblog.hu/

Engem az lepett meg, hogy még Kristyán Judit is úgy nyilatkozott a férjéről egy későbbi időpontban, mint egy kíméletlen emberről, akinek elsősorban az üzlet a fontos, azután következhet a család.

Érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy Kristyán Judit(volt manöken) barátnőjének Pataki Áginak és férjének mitől indult be annyira a karrierje 98 után, talán Judit pénze kellett hozzá.

Az özvegy állítólag azért menekült amerikába, hogy a gyermekeket ne érje semmilyen lelki sérülés az iskolában az apjuk miatt, ez érdekes ferdítés, mert szerintem a félelem miatt menekült, tehát ők is veszélyben voltak, nem volt véletlen a szigorú fegyveres őrizet a házban.

 121. tiboru — 2010-11-18 09:01 

Fenyő feleségét (Kristyán Juditot) a gyilkosság után pár nappal Székely Herbert kiviszi Angliába (kímélési szándékkal, no meg hogy távol legyen a magyar médiától), majd amikor pár hét múlva Judit hazatér, Herbertet nevezi meg teljhatalmú üzleti örökösnek.

Ez azért is érdekes, mert kiutazása előtt Juditnak nagyon konkrét elképzelései voltak, hogy mit és hogyan kell csinálni a jó pár milliárd forintot kitevő Vico-vagyonnal.

 120. Appaloosa — 2010-11-18 08:20 

Los Angeles-i maffia nem lehet a körben, mivel a család a kivégzés után pont ott telepedett le.

A „nem halt meg jelenleg tanúvédelem alatt áll” ötletet erősíti, hogy a kivégzés estéjén Fenyő mindenféle fegyveres őrízet nélkül közlekedett, holott köztudott volt, hogy a házát fegyveres őrők védték.

Mégjobban megerősíti ezt az elképzelést az, hogy az igazságügyi boncolásra több egyetemistát is beengedtek.

Ilyen horderejű bűncselekményeknél ez nem szokás.

 119. chevyfan — 2010-11-17 23:51 

@tiboru: annyira nyilvánvaló, hogy nem lehetett ügynök (akármilyen), hogy az már gyanús. A fedősztorija szerint miért ne lehetett volna egy olyan ember, aki tipikusan anti-ügynök? Csak ezekbe a sokszoros csavarokba nagyon bele lehet gabalyodni (ők nem tudják, hogy mi tudjuk, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk…), eltévedni. És ezért jó (nekik).

 118. Gryllus Villamos — 2010-11-17 22:33 

Tudni kell időben lelépni. Lehet, hogy ő is tudta ezt és valaki más volt az alu koporsóban? Üres páncélszekrény 🙂

 117. tiboru — 2010-11-17 22:29 

@Thaddeus Griffin:

Roberto Calvi már legalább háromszor volt második egy-egy KBK-szavazáson…

 116. Thaddeus Griffin — 2010-11-17 22:23 

@tiboru: Hú basszus, akkor kerüld el Londont,pláne a hidakat!!!

 115. tiboru — 2010-11-17 22:21 

@Thaddeus Griffin:

Az is lesz egyszer, ha megérjük 🙂

 114. tiboru — 2010-11-17 22:20 

@Várúr:

A Pollard-ügy olyan stádiumba jutott, hogy már nem lehetett benyelni.

No meg aztán van olyan, hogy dupla-tripla csavar; teszem azt ez abban is megnyilvánulhat, hogy olyan embert szervezek be, akiről senki el nem tudná képzelni, hogy be van szervezve. Vagy titkosszolgálat létemre szándékosan úgy teszek el láb alól valakit, hogy senkinek a fejében meg ne forduljon, hogy ez titkosszolgálati meló volt, annyira atipikus.

De ezek pusztán csak elmélkedések; a fene tudja, hogyan csinálják ezt élesben. Agyalni persze lehet rajta, ez benne a szép 🙂

 113. Thaddeus Griffin — 2010-11-17 22:14 

@Tiboru A P2 nincs fönt a listán?

 112. Várúr — 2010-11-17 21:55 

Különben is Fenyő kívégzése túlságosan primitív volt. Az efféle feladatot a hírszerző közösség tagjai nem így oldják meg. Üzenni sem akartak senkinek, a jóembert egyszerűen el akarták tenni láb alól.

 111. Várúr — 2010-11-17 21:32 

Hát kedves Tiboru, az amerikaiak elég jóba vannak Izraellel, ennek ellenére a Pollard ügyet nem rejtették véka alá. A németek sem annak a hamisítónak az ügyét, aki (állítólag) a Dubaiban megölt palesztin terrorista gyilkosainak az útleveleivel bíbelődött. Én sem tudhatom, mi van a színfalak mögött, de temérdek (nyugati, nem arab) ország hírszerzése széles mosollyal égetné a Moszadot, politikusaik pedig eljátszanák, hogy lám, fellépnek Izrael ellen is. Nos, csak annyit akartam mondani: a Fenyő-Moszad vonal nézetem szerint kizárt. Az a fickó túl feltűnő és élből arrogáns volt. Ráadásul önmagán és némileg Sütő Enikőn kívül köze nem volt semmilyen érzelemhez, elköteleződéshez, stb. (Személyesen ismertem, magyarországi reklámfotós kora óta, mint fura idiótát, aki egy-egy fotózás alkalmával riasztópisztollyal lövöldözött). Idegesítette is a stábot… Ilyen emberre esetleg piszkos pénzt bíznak, komoly-félkomoly hírszerző feladatot aligha.

 110. spamdog — 2010-11-17 21:27 

@tiboru: Ezt az időzítést, a Frizbi-ben a Hajdú is erről a témáról fog beszélni vasárnap este.

 109. The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) — 2010-11-17 21:11 

Ez a poszt nagyon ott van, megérte ennyit várni rá. Gratula, tiboru mester!

 108. tiboru — 2010-11-17 20:44 

@duggongg:

A sapkától és a kabáttól (bizonyos források szerint a parókától) történő megszabadulás szerintem is valami elterelő, dezinformációs célú művelet lehetett.

Már ha valóban megtörtént és nem az összeesküvés szerves része ez is.

 107. duggongg — 2010-11-17 20:28 

Mellekszal, de ugye a DNS vizsgalat tisztazott 3 potencialis alban jeloltet.

Namos ha majd en fogok bergyilkolni es a puloveremet meg a sapkamat ott hagyom a helyszinen akkor majd biztos nagyon fogok vigyazni ra hogy egyik se erintkezzen a testemmel, viszont elotte jo alaposan beaztatom valaki masnak a verejtekebe (egyeb testnedvek is szoba johetnek).

Tenyleg, arra van valami elkepzeles hogy miert vetkozott neki a gyilkos?

Hogy ne ismerjek fel? Hat…

 106. Szalacsi_Dezső — 2010-11-17 20:11 

Ja és az első híradóhír így szólt. „Lelőtték Fenyő Miklóst.”

:-))

 105. Szalacsi_Dezső — 2010-11-17 20:09 

aztak..va! zseniálisan összeszedted, hogy van erre időd. Tudsz vmi „incepciós” technikát, amit a leonárdó di kapribogyótól tanultál?

Btw, akkor terjedt el maffiakörökben az alábbi jókívánság: Hogy rajzoljon körbe téged a Doszpot Péter.

 104. ezüstérem — 2010-11-17 20:00 

Érdekes figura volt ez a Fenyő. Tudta élvezni az életet, az egyszer tény, meg a pénzt és a hatalmat is. Ha egy piti nyóckeres senki lett volna, akkor is ugyanilyen könnyen végezhette volna hullaházban, de annál azért okosabb volt, pechére nem eléggel. De igy legalább kiélvezte, amit csak el tudott érni. Túl gyorsan, túl magasra, túl hamar ért földet. Elég gyakran előfordul. Ha csak egy kicsit óvatosabb, három milliárddal vékonyabban, de még mindig vidáman élne…

Egyébként szerintem a kormány és/vagy gyárfás lehet a felbújtó.

 103. ehhh — 2010-11-17 18:10 

miért nem kérjük meg dr kovácsot, hogy írjon egy „regényt” fiktícv nevekkel? megtudnánk hamar mindent. amúgy komoly poszt, akárki is ölte meg, az azért látszik, hogy kis ország, hány „prominens”sel dörgölőztek össze, pintér, demszky, stb…

 102. szobatars — 2010-11-17 17:57 

A Gyárfás-szálhoz néhány tény:

-akkoriban zajlott a tv-frekvenciák kiosztása és Gyárfás komolyan érintett volt a tv2-ben. Fenyő kavarásának köszönhetően a németek megszakították a kapcsolatot Gyárfással, aki így nem lett társtulajdonos. Gyárfás így -közvetve – évi 10-12 milliárd Ft reklámbevételtől esett el. (megjegyzés: a NapTV „fénykorában” évi 2,5 milliárd Ft reklámbevétellel gazdálkodhatott)[forrás: Gyárfás nyilatkozata az ÉS-ben]

– Gyárfás az előbbi kapcsán saját maga mondta, hogy „lett volna okom kicsinálni, de nem én tettem”. E kijelentés ellenére soha, sehol, senki nem hallgatta meg még tanúként sem az ügyben! [ forrás: maga Gyárfás Tamás az ÉS-ben]

– Gyárfás -a már említett hetilapban- úgy nyilatkozott, „kibékültem vele, a halála előtt pár nappal még kezet is fogtunk” (megjegyzés: csak nem így „jelölte meg” a célszemélyt az őt nem ismerő elkövetőnek (lásd még: Júdás-csók)????)

 101. tiboru — 2010-11-17 17:57 

@HúszTíz:

A nagyik (és implicit a fodrászatok) olykor igen értékes HUMINT-forrásnak bizonyulnak 🙂

 100. HúszTíz — 2010-11-17 17:52 

@HúszTíz: Persze mindezt a fodrászatban hallotta; ezt elfelejtettem hozzá tenni 😉

 99. HúszTíz — 2010-11-17 17:51 

HIHETETLEN ÚJ FEJLEMÉNY =D

Megkérdeztem nagyimat az esettel kapcsolatban, és most próbálom szó szerint idézni, amit mondott –>

„Ja, persze, hogy ismerős név. De tudod ugye, hogy a zsidók ölték meg… ? Mert, hogy adták neki az izét, hogy fektesse be, és akkor meg Fenyő kezdett lecsippenteni a pénzből, és tudod, hogy a zsidók olyanok, hogy ezt nem szeretik… meg volt a villája, meg az üzletei, és nem adta vissza a pénzt a zsidóknak, meg megromlott a viszonyuk, mert volt az izé, az alvilági kapcsolatai… szóval ez nem tetszett a zsidóknak, hogy lenyúlta a pénzüket, és akkor így meggyilkolták.”

Hát nem bámulatos okfejtés ?! :-DDD Szóval, akkor mégis csak a zsidók voltak.

 98. tiboru — 2010-11-17 17:48 

@HúszTíz:

Igen, ez is fent van a listán… Amúgy szavazni szoktak az olvasók a témáról itt:

kozossegek.inda.hu/konteo/

Lehet, hogy most a legközelebbi téma nem szavazós lesz, de az azutáni már igen – majd meglátom 🙂

 97. HúszTíz — 2010-11-17 17:40 

Jaj, még valami. Tiboru, hol lehet Tőled kérni, hogy mi legyen legközelebb ?? Ha már hazai híres-hírhedt gyilkosságok, akkor a Tánczos Gábor-féle esetről nem csinálnál egy posztot ? =))

 96. Korbuly — 2010-11-17 17:39 

Hibátlan post, megérte ennyit várni.

CSak azért keltem fel negyed 9kor h olvashassam végre 😀

Amúgy szerintem az amerikai és a tanúvédelmi szál zárható ki egyedül, az összes többi hihető és meggyőző. 🙂

 95. HúszTíz — 2010-11-17 17:37 

Gyárfás Tamással kapcsolatban szinte pont azokat írtad, amiket én is gondoltam. Amúgy én Gyárfásra szavaztam, mint lehetséges „okra” Fenyő halálával kapcsolatban. Szerintem nyilvánvaló, hogy ő volt, és ehhez még nem is kell annyira az összeesküvés-elméletek irányába elmenni, hiszen elég, ha megnézzük a gazdasági kapcsolataikat, Gyárfás érdekeit Fenyő halálában.

Szerintem ez azon ügyek egyike, amikről nagyjából mindenki tudja, hogy ki lehetett a felbujtó/elkövető; adott esetben még azok is, akiknek kötelességük lenne nyomozni az igazság nyilvánosságra kerülésének ügyében, de „valami miatt” nem teszik.

Valójában Gyárfásnak Fenyő halálával sem sikerült a helyébe lépnie. Nem EGY ember követte őt, hanem sok. Tehát nem egy ember töltötte be az utána következő űrt az üzleti életben.

 94. tiboru — 2010-11-17 17:04 

@Várúr:

„Nem véletlen, hogy segítőt Izrael kikiáltása óta még sose sikerült lebuktatni. Hírszerző is egyetlenegy (Jonathan Pollard) bukott.”

Amennyire olvasmányélményeimből tudom, az ilyen ügyeket mindenki meglehetősen diszkréten intézi; nem biztos, hogy egy-egy lebukás után ezzel lennének tele a hírműsorok.

Annó elég sok szovjet (és általában keleti) kém bukott le Nyugaton, de viszonylag kevésről értesültünk. És nem csak azért, mert a kommunista propaganda elhallgatta, hanem mert ilyenkor első körben a felek mindig egyezkednek a színfalak mögött, és bizony demokráciában is előfordul, hogy a nagyközönség fülébe nem jutnak el kém-lebukások vagy -kiszorítások.

Csak ha a szervek nagyon szarul dolgoznak 🙂

Szerintem.

 93. éberség elvtársak — 2010-11-17 16:58 

De gyorsan lekerült az index címlapról…

 92. KariKa — 2010-11-17 16:51 

Nekem azt mti zárt részébe való bejárás, ha igaz, kulcsmomentum. Mert nem fér bele egyetlen másik verzióba sem. Ha igaz, akkor biztosan ügynök volt.

De persze több szálon futnak az események. Magyar-zsidó kettős ügynök volt, rengeteg politikai, üzleti mocsok, klasszik korai 90-es évek sztori szadeszostul, horn nyuszistul.

Valszeg az lehetett, hogy olyan ügyesen vágta maga alatt a sok fát, hogy végül védtelen maradt.

Amikor már fizikailag is védeni kell magát egy ilyennek, ott közel a vég.

Amíg valaki a fő-főkolomposok közt van, addig védik a kapcsolatai, a tudása, aminek birtokában van.

Amikor kezdik kizárni maguk közül, és megérzi, hogy egy sorral lejjebb került, akkor lesz páncélmerci, testőrök, kamerák.

Aztán ez a vége.

 91. Várúr — 2010-11-17 16:27 

Állítólag egy kivétel volt: a cseh zsidó származású Robert Maxwell brit sajtócézár, akit a Moszad tett el láb alól (méghozzá nyomtalanul, nem nyíltszíni kivégzéssel). Na de Fenyő Maxwellhez képest a fasorban se volt. A Moszad szerepe ezügyben is puszta feltételezés.

 90. zack — 2010-11-17 16:22 

A nejem végzős orvostanhallgatóként igazságügyi orvostan gyakorlaton részt vett FJ boncolásán. Látta a kiterített hullát, a tanuvédelmes változatot kizárhatjuk.

Ezt meg az index fradi fórumáról másolnám ide:

Ezt írja az index:

„Letartóztattak Los Angelesben négy férfit, akiket azzal vádol a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI), hogy bűnszövetkezetben egy üzletember elrablására, gyilkossággal való megfenyegetésére és 5 millió dollár kizsarolására készültek.

A 70 éves, ausztriai K. István, a 64 éves, Arizonában elfogott K. László, valamint a Magyarországról érkezett 35 éves B. Attila és S. Zsolt a Los Angelesben ékszerboltokkal és marihuána-gyógyszertárral rendelkező Vadim Shapiro elrablására szövetkeztek.”

Nyilvánvaló, hogy az idősebb „urak” a még mindig működő Los Angeles-i magyar maffia jeles tagjai. Itthonról hívtak ki (rendeltek meg) két surmót, hogy irányításuk alatt a „melót” elvégezzék.

A hetvenes-nyolcvanas években hasonlóan járt el az a fehérnyakkendős bűnbanda, amely okiratok, valuta és váltók hamisítására szakosodott. A LA-i olimpián megjelenő, akkori magyar pénzügyminiszterrel is gyümölcsöző kapcsolatokat ápoltak… Részben az ő segítségével „rendeltek” meg két fiatal fotóst Budapestről, akik az alapszakmájukban (hamisítás) segíthették őket. A LA-i bűnbanda egyik feje a hatnevű úriember volt… Most itthon boldogítja a szerinte „balek, tökkelütött” magyarokat.

Később a két fotós hazajött és a „semmiből”, pénzügyminiszteri segítséggel dúsgazdaggá küzdötte fel magát. Az egyik lapokat, nyomdákat stb. adott-vett, végül valakik lelövették. A másik kereskedett, NBI-es csapatot vett, fiatal focistákkal kereskedik. Jól elvan. A Fradi történetében is szerepel…

Aki tudja, helyettesítheti az alakokat nevekkel. Csak magának. Ha netalán be meri írni a rovatba, rögtön kipenderítik.

na ez is egy érdekes szál. Ki a „hatnevű” úriember?

 89. Várúr — 2010-11-17 16:21 

A Moszad-vonal teljesen irreális. Fenyőt, mint erőszakos, exhibicionista, örökös reflektorfényben nyomuló vigécet az izraeliek messze elkerülték volna. Nem véletlen, hogy segítőt Izrael kikiáltása óta még sose sikerült lebuktatni. Hírszerző is egyetlenegy (Jonathan Pollard) bukott. A médiabefolyásoláshoz Fenyőre ugyancsak nem volt szükség – ami különben sem ilyen direkt, tulajdonoson keresztül megvalósuló hatás. Sokkal összetettebb, alapvetően érzelmileg motivált folyamat és nagyon kis mértékben pénzkérdés. Az akkor hatalmon lévő szedsz próbálkozott (igen amatőr és kontraproduktív módon). Izrael elsősorban politikusokat befolyásol – mint bárki más – és nem kérészéletű, vegyes hatásfokú újságírókat vagy azok főnökeit.

 88. Blogger Géza — 2010-11-17 16:15 

Nem csak a poszt a terjedelme, hanem a minősége is kimagasló. Ezúttal nem tudok belekötni semmibe. (Brühühü.) Grat.

 87. bög — 2010-11-17 16:06 

szép volt tiboru, erre megérte várni. A blog eddigi legjobb írása!

 86. ave — 2010-11-17 16:00 

Vajon hanyan sirattak ezt a szemetet?

 85. dobro — 2010-11-17 15:49 

Tudni, csak valaki/k/ tudják…(a megbizók) a többit bizonyitani kellene… Soha nem fogjuk megtudni…

 84. krj — 2010-11-17 15:48 

régen, a középkorban létezett a törvényen kívüliség intézménye. akkor egy város (közösség) mondta ki egy adott emberről, általában gonosztevőről vagy gazemberről, hogy törvényen kívüli. az ilyet büntetés nélkül meg lehetett ölni, bizonyos esetekben még jutalom is járt érte. nos, F.J. saját maga intézkedett a törvényen kívüliségéről azáltal, hogy neki gátlástalanul mindent szabad volt. az ilyen ember előbb-utóbb mind így jár. no vale ni una puta lágrima.

 83. KarbatettKezűZoltán — 2010-11-17 15:45 

A sorok között ott van az igazság, de jelen esetben a szerző sem tudja mi is az.-)

 82. Kara kán — 2010-11-17 15:38 

Csak szólok, hogy nemrég volt a TV-n Hajdú Péter műsora (frizbi?), és ott a meghívott rendőr, …. Ferenc is erről a témáról beszélt, és ő is azt mondta, hogy tudja ki volt a megbízó, de nem mondja meg. Úgy látszik, hogy a megbízót már mindenki ismeri, csak nem akarják kimondani a nevét.

 81. 65éves — 2010-11-17 15:37 

mindamellett, hogy már anno azon dilemmáztunk ( konteóztunk ? ), honnan volt alaptőkéje ( a „nép” felé a gazdag feleség eredetű vagyon volt kommunikálva ), meglehetős valóságalapja van annak a verziónak is, hogy egy hölgy – ismerve a néhai ellenkező nemmel szemben tanúsított, az üzletire hasonló arroganciájú és diktátori stílusú viselkedését – haragudhatott meg rá annyira, hogy akár családi, akár ismeretségi körből bízhatta meg az elkövetőt, amit – valljuk be – akkoriban könnyen ki lehetett vitelezni.

nem vette emberszámba a nőnemű alkalmazottait, mondhatni, az egyes számlaosztályon tartotta őket nyilván, lehet, az egyik nagyon lelkére vette a megaláztatást ( és ki tudja, még mit ), elpanaszolta a család „albán” ágában, többi ismeretes 🙂

 80. Ephraim unokaöccse — 2010-11-17 15:35 

Uraim (Hölgyek)! Egy lehetséges változatot el lehet olvasni a Solaria internetes folyóirat novellái között, címe: Egy bérgyilkos uzsonnája. Figyelemre méltó történet, és lebontva róla a sci-fi tartalomnak kényszerűen megfelelő sallangokat, akár még igaz is lehet. Teljesen máshol keresi a megoldást, mint az egyébként kiváló és precíz poszt. Jó olvasást!

 79. AutosVilli — 2010-11-17 15:32 

Jó a cikk ,gratulálok.

Gyártok én is egy elméletet.

Ö

sszecsaptak a feje felett a hullámok,oda piszkitott ahol evett,rájött hogy nyomorultan börtönben fogja leélni az élete nagyrészét,ezért megrendezte saját megölését.Inkább választotta a Hirhed véget,mint a nyomorult és csoró megöregedő életet.

Mivel sok ellensége volt senkinek eszébe nem jutna ez.

 78. a katona fehérben — 2010-11-17 15:25 

@snakekiller23: És még a GTA-sorozatból is van benne valamennyi…

 77. ideasz — 2010-11-17 15:23 

Ma is él a schönbrunni állatkert madárházában. Kaukázusi kefírrel tartják életben….

 76. snakekiller23 — 2010-11-17 15:16 

Azért olvasgatva ezt a Fenyő-storit az egésznek van valami sajátos (vad)kapitalista Citizen Kane/There Will Be Blood szerű romantikája. Az amerikából pénzzel kitömve hazajött kapzsi zsidó expat, aki nagy játékos lett a rendszerváltás után, amíg valaki nála is nagyobb kaliberű el nem intézte. Ha volna valami amit meg lehetne filmesíteni az elmúlt 20 évből az ez. 🙂 A posztszoci K-Európa kvintesszenciája az egész.

 75. molnibalage — 2010-11-17 15:12 

@kubatov_kommunista: Mondom, albán atombomba Timbukuban! 🙂

 74. Bobby Newmark — 2010-11-17 15:09 

@kubatov_kommunista: Szerinted EZ a poszt mi, ha nem megszellőztetés..?

 73. kubatov_kommunista — 2010-11-17 14:52 

sok az albán a történetben…

délszláv háborúk is voltak…

sima fegyvercsempészet/üzlet esetleg nem játszik?

amúgy szinte mindegy, ahogy olvasom.

a háttérbe kell(ett volna) maradni, mert ilyen fokú arrogancia mellett bárkitől megkaphatta

valaki azért legalább „megszellőztethetné” a dolgot…

1-2 név, ilyesmi

 72. mallac — 2010-11-17 14:48 

Egy titkosszolgálat diszkrétebben oldotta volna meg az ilyen problémát.Baleset,szénmonoxid mérgezés(ugye nem ellenőriztették a kéményeket…ejnye)öngyilkosság stb.Bár éppenséggel a maffialeszámolás is lehet megrendezett.

 71. laci_52 — 2010-11-17 14:46 

Már nem érdekel, ki ö(et)te meg. Még néhány ilyen szemétládának hasonlóan kellene végeznie, hogy rájöjjenek, nem tehetnek meg mindent és túl sok ellenséget szereznek maguknak. Kész csoda, hogy a Tasnádi még él…

 70. Appaloosa — 2010-11-17 14:46 

Fenyő él?

 69. jack o'neill — 2010-11-17 14:34 

Nem semmi poszt! Gratulálok.

 68. Scala — 2010-11-17 14:32 

@Frank Columbo: jogos a párhuzam, nézd meg az 1985. évi szépségkirálynő zsűrit. 😉

http://www.molnarcsilla.hu/

/A verseny/

Mindazonáltal VG – egy fokkal – jobb, mint… szvsz. Még ezekben a szférákban is lehet distinkciót tenni. 😉

A felesége autóbalesete kicsit betett a családnak… nem VG-nak, inkább a gyerekeknek, láttam.

 67. Scala — 2010-11-17 14:21 

@Naumov: Sőt mi több Friderikusz annyira betojt miután lelőtték F-t, hogy külföldre akart költözni, ugyanis egy fúziót terveztek, pár héten belül véglegesítették volna, így létrehozva az ország legnagyobb médiabirodalmát. Tehát ugye volt mitől tartania,rossz oldalra állt…

A ház is igaz, csak nem tulajdonos, bérli.

 66. Csimasz — 2010-11-17 14:04 

Egyébként ott dolgoztam abban az időben a Margit körúton,pont mentem haza, sztem percekkel a lövések után érhettem a sarokra, akkor érkeztek az első rendőrautók.

Sokkoló élmény volt (még úgy is, hogy nem láttam semmit)….

 65. tucano — 2010-11-17 14:03 

Nagyon jó a cikk. Látszik rajta az átgondoltság, mégpedig évekig tartó átgondolás:)Undorító évek voltak azok és nem keveset fogunk még mélytorkozni azért, ahogy sikerült akkor leosztani a kártyákat.

 64. a szomszéd cigányember — 2010-11-17 14:03 

szuper cikk! az hogy Gyárfás ölette meg valahogy folyamatosan kúszik be évek óta a társadalmi tudatba…

 63. mojszipupi — 2010-11-17 13:50 

Napokban nyilatkozott egy akkori nyomozó faszi, hogy az elkövető felhívta a gyilkosság után az egyik akkor rendőri vezetőt…erre bizonyíték van, és ez egy nagyon rövid hívás volt, tehát valószínű jelentette a gyilkosság megtörténtét. Tehát a külföldi szálakat kizárnám

 62. nagymagyarmagyar — 2010-11-17 13:49 

„Emlékszem a bérgyilkosság-sorozatra abból az időszakból, valami félelmetes néhány év volt az, Aranykézestül, mindenestül”

Hát igen, Pintér Sanya tudja hogy kell feldobni a hangulatot, annak idején nyomta az „ittnincsenközbiztonság” szöveget éjjel nappal a fidesz, ugye Kuncze volt a belügyminiszter és választások előtt álltunk, milyen jól jött akkor a robbantássorozat meg a sok gyilkosság a közbiztonságért rettegő fideszeseknek. Aztán a választások után elcsendesült mindent. De biztos véletlen, na.

 61. kej — 2010-11-17 13:46 

@tiboru: csak egy apró példa fenyő hatalmára. a népszavában közelgett a lapzárta. az utcában éppen útfelújítás volt. sikeresen elszakítottak vmi vezetéket, ami által a székházban elszállt a villany. a sónak azonban mennie kelett. fenyő et felemelte a telefont, s nem sokkal később egy onvédségi aggregát már nyomta is az elektronokat az újság szerkesztőségébe. (ez ugyan mellékes, de a hóna alatt min dig ott fityegett egy pisztoly) ez viszont nem mellékes: hajlok arra, hogy gy. tamásnak volt vmi köze hozzá. akadnak emberek a környezetéből, akik ennél (hajlok rá) sokkal messzebbre mennek…

 60. Frank Columbo — 2010-11-17 13:38 

Fenyő egy elképesztően gátlástalan, agresszívan nyomuló, gusztustalanul kapzsi alak volt, folyamatosan nagyon sok embernek keresztbe tett és nem csak a hozzá hasonlóaknak a pénz és a hatalom vágy meg ki tudja mi miatt. Csak idő kérdése volt, hogy mikor ér el arra a szintre amikor már valaki fontolóra veszi a végleges likvidálását. Fenyőt érdemes lenne összevetni a Fotex elnök Várszegi Gáborral aki szintén zsidó gyökerekkel rendelkezik, szintén megjárta amerikát és szintén a szocializmusból privatizált birodalmat épített ki politikai befolyással stb, még pofára is hasonlítanak. Egyes vélemények szerint Fenyő saját bevallása szerint is Várszegi volt a példaképe, aki ma már Luxemburgba jegyezte ki a Fotexet, az adókerülés és a mérhetetlen kapzsisága miatt. A cikk nagyon jó, bár kicsit hosszúra sikerült és még így sincs benne minden lehetőség, több a mai napig vezető üzlet ember hiányzik a listáról, akiknek ugyanúgy keresztbe tehetett, mint ahogy Princznek vagy Gyárfásnak. Mellettük persze külföldi szálak is erősen lehetségesek, de az autótolvaj maffia visszavágását nem tartom annyira valószínűnek.

 59. Az átok visszaszáll!!! — 2010-11-17 13:38 

1. Sirály a fegyver, mintha direkt ilyesmi célra tervezték volna, vétek volt a helyszínen eldobni, még ha ez főszabály is a „Bérgyilkosok kézikönyvében”.

2. „…Garamvölgyi László … délutánonként már igencsak csillogó szemekkel…”

Arra gondolsz, hogy bizonyosan nem hallgatta az UV-sugárzás adatokat a hírek után??? Sajnos, az erős napsütés gyakorta okoz szemgyulladást:-)))

3. Abban az időben elég sok hasonló eset volt, röpködtek a kézigránátok is az autókereskedéseknél, pedig soha senki nem haragudott rájuk… Persze ennek 10 perc alatt vége szakadt, amikor megérkezett PS belügyér, áldja meg a Jóisten mind a két kezével…

HAZAI ALVILÁG!

Kovács Lajos ny. ezredes meg egy el nem ismert zseni – anno hallottam a móri ügyről beszélni… félelmetes határozottsággal bírálta az akkori nyomozást… és félelmetes, hogy mennyire igaza lett (kezdettől fogva állította hogy nem Kaiserék voltak).

Az mondjuk elvárható lett volna, hogy Tiboru megkeresse és kiverje belőle a valódi konteót:-DDD

 58. Deuce Bigalow — 2010-11-17 13:33 

kiváló elmélet, de valahogy úgy érzem ebben a cikkben jóval több a tény, mint a fantazmagória!

de én inkább nem kommentelek ide, mert ezt az oldalt biztos figyeli az NBH!

oooops….

 57. bierkamp — 2010-11-17 13:25 

Orbán volt, mert neki nem adott elég pénzt a kiskirálykodáshoz, sőt Fenyő azt mondta: te kis gonosz beteg törpe 🙂

 56. belagezabela — 2010-11-17 13:22 

ja ja Gyárfás lehet a tippem, mármint hogy a naptv -t ő vezette, csak az óvatosság miatt. 😛

 55. MVMV — 2010-11-17 13:17 

@Bellagio: Azért egy részük annyira nem éldegél víygan – igaz más miatt – ld. „kecskeméti maffiaper.”

A post iránt érdeklődőknek meg ajánlom Kormos Valéria Kiiktatás c. könyvét ( alcíme, ki gyilkolta meg FJ-t ) .

 54. Naumov — 2010-11-17 13:16 

@Scala: Ezt a szépségkirálynő-fotózásos történetet én is hiányoltam az egyébként kiváló összefoglaló cikkből. Valahol olvastam egy olyan verziót is, hogy Fenyőnek pont emiatt a sztori miatt lett kissé forró a talaj itthon a lába alatt, és ment ki jóakarói tanácsára az USA-ba.

Továbbá innen datálódik a Friderikusszal való ismeretsége is, aki annak idején riportkönyvet írt Molnár Csilláról, és ennek kapcsán meginterjúvolta Fenyőt és az ügyben érintett másik fotóst is. Aztán évekkel később, amikor Fenyő már gazdag üzletember volt, megkereste Friderikuszt, mert be akart szállni a Friderikusz Show gyártásába, és innentől aztán rendszeresen találkoztak. Nem tudom, mi igaz belőle, de olvastam olyat is, hogy Fenyő halála után a nevezetes Alkony utcai villát is Friderikusz vette meg, és most ő lakik benne

 53. jani70 — 2010-11-17 13:10 

Gyárfás és a szervezett magyar alvilág között mi is a különbség???

 52. G.d.Magister — 2010-11-17 13:06 

Szuper poszt! Egyben a 90es.blog.hu rajongóinak is melegen ajánlott, mivel lehet nosztalgiázni, milyen Vadnyugat volt itt akkor…

 51. Bellagio — 2010-11-17 13:05 

Nagyon jo iras, kicsit ugy ereztem magam, mint anno amikor Bartus Laszlo – Maffiaregeny cimu konyvet olvastam az olajosokrol. Kivancsi lennek, hogy abbol peldaul mennyi igaz. Mara persze nem emlekszik ra senki es – szerintem – az akkori Energol-osok vigan eldegelnek.

 50. na__most__akkor — 2010-11-17 13:01 

Megérdemelte.

Ennyi.

 49. tiboru — 2010-11-17 12:56 

@huncut_kata:

Székely Herbert (is) egy roppant érdekes arc. Guglizz rá, de le fogom tagadni, hogy én adtam a tippet 🙂

Csak egy apró érdekesség ízelítőül:

vastagbor.blog.hu/2009/05/27/szetesik_a_felujitott_kalasnyikov_ilyen_orszag_nincs_is

 48. währenßhöhleigkeitigchen — 2010-11-17 12:54 

@Baribál: Ha azért albán a szál, mert az a teszkó gazdaságos, akkor biztos magyar a megbízó 🙂

De különben mintha azt olvastam volna a posztban, hogy mindegyik albán tisztázta magát a DNS-e alapján. Akkor nem lehet, hogy az albán vonal erőltetése egyszerű porhintés? (Vagy meg lehet állapítani a DNS-ből, ki honnan való? Költői kérdés, mielőtt valaki megmagyarázná.)

Az egyszerű tyúkszemre lépős dolog valszeg igaz, csak nem tudjuk, kinek lépett a tyúkszemére. Úgy értem, min. valakit meg kellett kínoztatnia (ha nem öletnie) ott ukrajnában, vagy hol, hogy az illetőnek vagy örököseinek érdemes legyen szolgálati útra küldenie egy emberét. Akkor már valószínűbb, hogy valakinek (továbbra is tök egyszerűen) komoly anyagi kárt okozott, és ezt folytatni is akarta. Ez volt az olajos gyilkosságok mögött is, szvsz. (Azokról lesz még szó?)

 47. huncut_kata — 2010-11-17 12:48 

@popsilyuk édes ízei:

a könyve szerint csak béreli az örökségét kezelő alapítványtól

Erről az üzleti örökös emberről (Herbert) lehet valami bővebbet is tudni?

 46. tiboru — 2010-11-17 12:48 

@snakekiller23:

@chevyfan:

És mindazoknak, akik magánlevélben aggódtak értem:

Köszönöm, de nagyon bízom a magyar bloggertársadalom erejében, magyarán: abban, hogy majd megvédtek, ha zeng az ég…

Szmájli.

 45. fingerbangs — 2010-11-17 12:43 

jó post! thx

gyárfás volt, de ez már kb. 5 éve nyílt titok

 44. snakekiller23 — 2010-11-17 12:42 

Valakinek itt elment az életkedve látom. Gyrfs Tms nevét egy mondatban leírni Fenyőével igen komoly bátorságra vall.

 43. JayDaMasta — 2010-11-17 12:38 

@mátéé: kösz Neked is 🙂

 42. mátéé — 2010-11-17 12:36 

@JayDaMasta: Tehát: sokak szerint egészen egyszerűen annyi történt, hogy Fenyő egyik autóját ellopták – akkoriban egészen elképesztő mennyiségű autót loptak Budapesten, úgy naponta(!) 20-30-at is. Az autók mentek ki Ukrajnába/Moldáviába/Tunéziába. Na, Fenyő egyik autóját is ellopták, neki eldurrant az agya, és mindent megmozgatott, hogy szerezzék vissza, aztán meg is lett ukrajnában/moldovában, természetesen aki ellopta, az nem teljesen jószántából adta vissza. Ezt követően a megalázott senki ukrán/moldáv/albán minimaffiózó úgy gondolta, hogy a saját törvényei szerint visszavág, neki úgy különösebben nem mondott semmit a Fenyő név, csak azt tudta, hogy ha ütnek, akkor üss vissza. És ennyi az egész.

 41. Circus — 2010-11-17 12:34 

ez szép volt így együtt, gratulálopk…

tartok tőle, ez csak majd évtizedek múlva derül ki (ha kiderül)… akkor meg már nem sok jelentősége lesz.

 40. eezandwizz — 2010-11-17 12:33 

Csatlakozom az előttem szólókhoz — szuper visszatérés és nagyszerű poszt! Gratula!

 39. coucou — 2010-11-17 12:28 

@Bisztő Gyalla: Ezeket mindig összekeverem, mert egymás után vannak a lexikonban!

 38. popsilyuk édes ízei — 2010-11-17 12:22 

Fridinek kellett a háza, amit aztán bagóért meg is vett.

 37. Szvesnyikov — 2010-11-17 12:22 

Nagyon jó cikk.

Nekem összességében az tűnik fel, hogy a felsorolt választási lehetőségek (a tanúvédelem kivételével) nem vagylagosak, hanem legalább néhány (de akár az összes) összefogása is „okozhatta” fenyő kivégzését.

 36. rognork — 2010-11-17 12:22 

Szép visszatérés!

Manapság miért nem irtják egymást ezek a rosszfiúk?

 35. Scala — 2010-11-17 12:15 

@Stoney Hill Billy: ha más pénzét költi nem precíz; a sajátjával igen, pláne ha a dokumentálással zsarolni is…

Nincs ellentmondás sztem.

 34. Makumba4 — 2010-11-17 12:12 

Most már csak abban bízhatunk, hogy Kovács Lajos előttünk hal meg, és utolsó momentumként kipakol, mint Perczel doktor. Az utóbbi időben felröppent Zoltai-pletykák szépen rímelnek a szajjános és egyéb vonalra.

 33. Hz — 2010-11-17 12:11 

And the winner is: Gyárfás Tamás!

 32. Eugenie Danglars — 2010-11-17 12:11 

Egyébként lehet, hogy az a találka Vidus Tiborral már jóval előbb megtörtént, a dátummal való viccelődés meg csupán az esetleges lehallgatások miatt volt szükségszerű, és ezért volt üres a „széf” Fenyő úr szobájában…

 31. Stoney Hill Billy — 2010-11-17 12:10 

Jó kis olvasmány, de vannak benne ellentmondások:

„Svarc kiadásairól korrekt (és diszkrét) kimutatást vezetett: mikor, kinek és mennyit fizetett.”

„a könyvelés sohasem volt az erőssége”

hm?

 30. paranoid T.R. marcipan — 2010-11-17 12:10 

vagy pont az újaknak volt útban. médiabirodalom egy komcsikhoz kötődő kezében? nem lehetett meggyőzni, h váltani kellene, hát akkor ki kellett iktatni.

üdv köreinkben újra:)

 29. 1kutya — 2010-11-17 12:06 

fene sem gondolkodik ezen a sok variáción! egyszerűen kérdezzük meg Dr. Kovácsot:)

 28. 1rem1 — 2010-11-17 11:55 

Te atyaúristen de jó cikk.

Gratulálok, további jó munkát.

 27. A Hannibal Lektűr-attitűd — 2010-11-17 11:53 

árulkodó, hogy az albán heroincsempész vonal kimaradt

te tucc valamit:)))

 26. Thaddeus Griffin — 2010-11-17 11:51 

Hmm, érdeklődő kisgyerek lehettem, mert a felsorolt példák 80%-ára emlékszem 😀

Az autótolvaj szál számomra vicc. Mármint, oké, megölik érte, rendben. De 12 évig nem találják meg, akiknek ilyen gazdasági és politikai kapcsolatai voltak? Még ha egyre kínosabbá is kezdett válni és tán’ még örültek is neki.

Biztos túlságosan sok rosszat feltételezek a gazdasági-politikai elit egyes tagjairól, de számomra Dr. Kovács Lajos igen csak meggyőző

 25. JayDaMasta — 2010-11-17 11:41 

@ZöPö (inda): köszi az infókat

 24. Eugenie Danglars — 2010-11-17 11:37 

Ütős. Emlékszem a bérgyilkosság-sorozatra abból az időszakból, valami félelmetes néhány év volt az, Aranykézestül, mindenestül. 🙁

Gyárfás mindig is nagy zsivány volt, de ennyire én sem ismertem, meddig el nem ért a keze. Két dudás egy csárdában, tudjátok…

A szavazás utolsó pontja (tanúvédelem) nagyon elmés, a poszt olvasása közben eszembe sem jutott. De végülis van benne valami…

 23. ZöPö (inda) — 2010-11-17 11:36 

@JayDaMasta: A (legenda szerint) (nagy valószínűséggel albánok) ellopták Fenyő Mercedesét, megalkudtak a visszavásárlásban, vissza is vitték az autót, de Fenyő úgy gondolta, nem fizet.

A poszt alapján ráillik Fenyő profiljára.

 22. ZöPö (inda) — 2010-11-17 11:33 

@mátéé: ezazezaz! A visszaadott, de ki nem fizetett autó! Stimmel, pontosan így szólt a pletyka.

 21. Scala — 2010-11-17 11:31 

A Lui magazinhoz (hogyan jutott Fenyő modellhez a képek valutáért értékesítése érdekében), lényeges adalék, itt:

http://www.molnarcsilla.hu/

Művészet menü alatt.

Szép, de szomorú valóság – részlet:

„-A szoborral sem jártunk jobban – veszi át a szót Molnár István. – A verseny első három helyezettjéről egész alakos szobor készítésére kapott megbízást egy Pauer nevű szobrászművész. Csillát felvitték Pestre modellt állni, majd előtte szinte erőszakkal készítettek róla néhány úgynevezett munkafotót. Ráadtak egy átlátszó leplet, rosszabb volt, mintha meztelen lett volna, Csilla azt mondta, mindene kint volt.”

(Molnár István nyilatkozata, Vas Népe, 1986. szeptember 4.)

„Ha emlékezetem nem csal, akkor az 1985-ös magyar szépségkirálynő-választás első botránya akkor tört ki, amikor a nyugaton megjelenő Lui című, kulturálisnak éppen nem nevezhető lap közölte a helyezést elért magyar hajadonok fotóit. A lányokon nem volt ruha, feltárulkozott a meztelen igazság. A képek címe csak annyi volt: Elvtársnők a vörös Budapestről. Minderről bárki meggyőzödhet, aki beül a mozi nézőterére, és megtekinti a Szépleányok című új magyar filmet. Láthatjuk a Luit, és láthatjuk a lányokat.”

(Kisalföld, 1987 május)”

Molnár Csilla Andrea, az első „újkori” magyar szépségkirálynő anno 1985. Mindenki emlékszik, hogyan s miként végezte másfél évvel később, 17 évesen…

(nem, azért azt nem írom, hogy FM ölte meg! :-D)

 20. JayDaMasta — 2010-11-17 11:31 

@mátéé: márhogy ki lopott el milyen autót?

 19. mátéé — 2010-11-17 11:31 

Kimaradt két érdekes dolog: az egyik a testőr probléma, miszerint mindig volt, csak most nem, hozzátéve azt, hogy az autónak szinte végig követnie kellett Fenyőt, a kusza utcák miatt, így elképzelhető a belső, akár családi merénylő is.

A másik: a Tocsik-ügyet is a Népszava robbantotta.

 18. chevyfan — 2010-11-17 11:31 

Zseniális munka, gratulálok!

Sosem fordult meg a fejedben, hogy van, amit nem kéne nagyon boncolgatni? Mert az Elvis, Jim Morrison konteo „nem veszélyes”, de az ilyenek… ki tudja.

Egy jó kis konteo: a kommentelők közül ki lehet az vajon, aki nem „szimpla” olvasó, érdeklődő? Pl szerintem Bisztő Gyalla moszad ügynök…

Csak így tovább!

 17. mátéé — 2010-11-17 11:28 

Nekem az a tapasztalatom, hogy mindig a legegyszerűbb változat a jó, úgyhogy én a magam részéről azt az autó lopós, visszaszerzős, lelövős verziót gondolom jónak.

Azzal, hogy Gyárfás lelöveti, mit ért volna el? Az összes titkosszolgálat el tudja intézni a dolgot máshogy is, Hornéknak meg ez a gyilkosság belekerült egy pár százalékba a választásokon.

Valami suttyó autótolvaj lelőtte, úgy gondolom.

 16. Narancsország — 2010-11-17 11:09 

Magyar titkosszolgálat? Olyan nincs 😛

 15. Bisztő Gyalla — 2010-11-17 10:22 

299 792 458 m/s

 14. Enok mester — 2010-11-17 10:14 

Kis pontosítás: a Népszava már 1993-ban Fenyőé, illetve a Vicóé volt. Lehet, hogy korábban is, de pl. 1993 őszén a Népszava újságíró-iskoláját Fenyő nyitotta meg.

 13. Nathaniel Arthur Parrott — 2010-11-17 10:01 

Szép kis poszt.

Szóval akkor ezért tűntél el, hogy minden nyomot eltüntess magad után, mielőtt ezt a posztot fellövöd.

Csak még egy kérdés, honnan tudsz te ennyit a Moszad belső működséséről?:)

 12. Baribál — 2010-11-17 09:49 

@proletair: Itt inkább az albán „szakértők” olcsósága, és profizmusa dominált. Akkoriban elég sok hazai, és környező országbeli incidenseknél jelent meg az albán bérgyilkos vonal.

 11. Titan89 — 2010-11-17 09:43 

@molnibalage:

Ott a pont 😀

Tiboru hatalmas poszt volt!!! Végre betekintés lehetett nyerni a magyar gazdasági és politikai elit életében. Nagyon tetszett, ahogy összekötötted Simor és Bajnai közös múltját.(ilyenekből még sokat látnék szívesen:)

Bárcsak össze lehetne rakni ezeket a kis mozaik darabkákat egy könyvbe(könyvekbe)…

Nagyobbat szólna mint a Havasi féle Annácska könyv ;D

Személyes véleményem, hogy a gyilkosságban csak magyarok vettek részt, dr. Kovács Lajos sorai igencsak meggyőzőek voltak ebből a szempontból.

 10. molnibalage — 2010-11-17 09:34 

Tiboru, miért nem mész el regényírónak? Fogd az összes konteót, gyúrd egybe őket párhuzamos cselekményszálakkal, ahogy Forsyth csinálta gyakran.

Fenyő Gyilkosság, Rainbow Warrioros öko terrosisták és szept 11. vatikáni és moszados cselszövéssel, az albán atombumba után nyomozva Timbuktumban, miközben lemiles külnlegesek vadásznak hidegháborús mester kémekre, akik a Kitty Szalon 2.0-ban találkoznak, miuitán boroztak az moldovai borospincékban. Tuti bombasiker. Ha bejön felezünk. 🙂

 9. ZöPö (inda) — 2010-11-17 09:19 

@proletair: valami maffiatartozásról szólt a pletyka, amit nem akart megadni, pedig szépen kérték előtte.

 8. ZöPö (inda) — 2010-11-17 09:17 

Lényegtelen akadékoskodás: a „Tetthely0.jpg” képen a piros karikát kb. 2 cm-rel balra (nyugat felé) el kellene tolni, a következő képen is látszik, hogy a Mercedes nem közvetlenül a lámpánál („pole position” :-)), hanem a szerpentines Margit utca utolsó szakaszának közepénél állt.

 7. proletair — 2010-11-17 09:04 

Amindenit, micsoda poszt lett!

Viszont az elkövetők között (vagyis akiket gyanusítottak) elég sok az albán. talán az albán maffia tyúkszemére is ráléphetett, és nekik kicsit kisebb volt az ingerküszöbük, és azonnal kinyírhatták. Nem is érdekelte őket, hogy a magyar politikai-gazdasági mocsárban hogyan alakul ezek után a varangyok brekegése.

 6. vén betyár — 2010-11-17 08:59 

Hol maradt a moldáv-szál?:)

 5. JayDaMasta — 2010-11-17 08:51 

remek poszt, csak felületesen ismertem eddig ezt az ügyet, de minden perc munkakerülést megért

 4. bdj — 2010-11-17 08:34 

ez tényleg hosszú volt!

….Foglaljuk össze kérem, h mit tudunk… A pontos időn kívül semmit Vágó Úr!….

de jó kis összeállítás, köszi!!!

 3. novi — 2010-11-17 08:27 

Nagyon komoly poszt, 20 perc munkakerülésbe került. Minden perce aranyat ért 🙂

 2. Adaptive-Biocinetic-Reactive-Ablative-QuantumArmor — 2010-11-17 08:09 

Szerintem egy elvakult zöld ölte meg, amiért természetvédelmi területre építkezett.

 1. ezüstérem — 2010-11-17 08:07 

csak, hogy senki ne jöjjön, hogy ő akar az első lenni 🙂

Egyébként vele talán ma kicsit másképp lennének a dolgok…

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök