Ami a bloggazdát illeti, még nem állt rá a teljes 2017-es fordulatszámra, de Rókakígyó kolléga úgy döntött, hogy besegít az évkezdésben és egy magyar vonatkozású vendégposzttal próbálja ki konteós oroszlánkörmeit. Egy minimális szerkesztéstől eltekintve változtatás nélkül elétek tárom tehát Horthy István 75 évvel ezelőtti halálának történetét, Rókakígyó tolmácsolásában.
Hat nappal ezelőtt zuhant le a Francia Alpokban a német fapados légitársaság 9525-ös járata (mindenekelőtt: az áldozatok nyugodjanak békében, részvétünk a hozzátartozóknak!), s minden eddigi információ arra enged következtetni, hogy az összes feltétel adott ahhoz, hogy az ügyből az európai légiközlekedés egyik legkomplexebb konteója kerekedjen ki. A szerkesztőség krónikus kapacitáshiánnyal küzd, úgyhogy részletes elemzésre most ne számítsatok, legalábbis a felvezető szövegben nem; a kommentek között viszont szabad a gazda, bárki elmondhatja a frankót.
A belengetett blográncfelvarrás küszöbén állunk, de az élet (és a konteógyártás) nem vesz tudomást a lokális problémáinkról. Minden bizonnyal olvasóink 99%-a értesült a tegnapi tragikus hírről: Kelet-Ukrajnában lezuhant a maláj légitársaság egyik, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe, nagy valószínűség szerint egy föld-levegő rakétával lőtték le. Jelenleg az ukrajnai konfliktus három főszereplője (az ukrán hadsereg, az oroszbarát szakadárok, illetve Oroszország) egymásra mutogat, s mindannyian határozottan tagadnak.
Miamai kollegina javasolta, hogy ha poszt nem is születik (sajnos tényleg nem fér most bele…), legalább a témával kapcsolatos kommenteknek biztosítsunk valamiféle fórumot, mert jelenleg a Vegyesfelvágott posztban foglalkoztok az eltűnt maláj gép ügyével (na és a Facebook-oldalunkon is kialakult egy beszélgetés róla).
Semmi jónak nem vagyok az elrontója, úgyhogy ide tessenek a legújabb (vagy akár a régi) infókat beírni. Tényleg úgy néz ki, hogy a rejtély nem fog a hétvégén megoldódni…
tiboru
Amikor 1983. szeptember elsején, helyi idő szerint hajnali háromkor (GMT szerint még csak augusztus 31-én, 13:00-kor) a dél-koreai légitársaság KAL-007-es járata tankolás után felszállt az alaszkai Anchorage repteréről, minden jel arra utalt, hogy egy eseménytelen (semleges, illetve baráti légtéren keresztül vezető) hétezer kilométeres út előtt áll végcéljáig, Szöulig. A 246 utas és a 23 fős személyzet egy sima, nyolc órás rutinrepülésre készült.
A szovjet légierő azonban másképp gondolta. Nagyon másképp. Lássuk, mi minden lehetett a háttérben.
Noha sokáig húzódoztam a téma megérintésétől, számos olvasói komment és levél meggyőzött arról, hogy – az angol amerikai eredeti verzió után a nemzetközi közbeszédben is simán kilenc-tizenegy (Nine-Eleven) néven elhíresült, ma éppen a nyolcadik évfordulóját ülő – amerikai terrortámadás-sorozatot nem kerülhetjük meg. Olyan sorsfordító momentuma ez a kortárs világ történelmének, hogy egyes – formabontó – szakemberek egyenesen innen számítják a huszonegyedik századot.
Hölgyeim és uraim! Vegyünk mély lélegzetet és kezdjünk el közösen emlékezni arra a keddi napra, illetve valós (vagy annak vélt) hátterére, magyarázataira. Megint szólok előre, hogy hosszú-hosszú (több, mint 25 ezer karakteres!) poszt következik; készüljetek fel rá…
Olvasók tucatjai kérték (mit kérték: követelték!), hogy a konteóblog biztosítson soronkívüliséget és számoljon be a Szmolenszknél bekövetkezett légikatasztrófáról, amelyben életét vesztette a lengyel államigazgatás csúcsvezetőinek jelentős része.
A biznisz az biznisz: ti fizettek, a konteóblog szerkesztősége pedig fejet hajt a tömegek akarata előtt: következzék tehát a történelmi lengyel-orosz kapcsolatok legújabb szakítópróbája, a 97 áldozatot követelő rendkívüli esemény feldolgozása.
A légiközlekedés kockázatait (mindenféle statisztikai adatra támaszkodva) minimálisnak szokták nevezni; talán emiatt is kap hatalmas nyilvánosságot minden légikatasztrófa, na meg azért, mert – noha a repülőgépek lezuhanása tényleg ritka – , az ilyen balesetek után igen kevés esetben szoktak túlélők beszámolni arról, hogy mi is történt valójában.
Ne csodálkozzunk tehát, ha az összeesküvéselméletek dúsan tenyésznek minden olyan helyszín közelében, ahol egy-egy repülőgép roncsai hevernek. A TWA-800-as járat történetét nyugodtan nevezhetjük a műfaj iskolapéldájának.
Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.
Van azonban egy olyan konteóföldrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: ma – közkívánatra – a Bermuda-háromszögről beszélgetünk egy kicsit.
Ma már épeszű ember nem vitatja, hogy az USA belépése a második világháborúba sorsdöntő jelentőségű volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő, nemzetek közötti fegyveres konfliktus későbbi eseményei szempontjából.
Adolf két év alatt maga alá gyűrte Európát, a Leningrádot ostromló Wehrmacht már több, mint egymillió négyzetkilométert elfoglalt a Szovjetunióból. Az antifasiszta koalíció szénája tehát elég szarul állt – és az óceánok másik partján ott volt az „európai háborút” mindaddig tisztes távolból szemlélő, izolacionalista Amerika, a maga érdekeivel és értékeivel.
Talán már említettük egyszer, s most csak megerősíteni tudjuk, hogy szép hazánk nemcsak termálvízben, vízilabda-aranyakban és gyengeelméjű politikusokban állja az erős nemzetközi verseny kihívásait, hanem összeesküvéselméletekben is. A sors úgy hozta, hogy repülés-konteóban sem kell szégyenkeznünk: 34 éve csak találgatni tudjuk, mi történt valójában a Malév 240-es bejrúti járatával…
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!