2015-10-21–17:11

Kommentposzt: 11B X 1371

11BA Facebook-oldalunkon már javában folyik a találgatás, Brigi kollegina viszont azt javasolta, hogy ide is tegyem ki. Azt hiszem, különösebb magyarázatra nincs szükség, a 24.hu cikke minden szükséges információval ellátja a rejtélykedvelőket.

Ha úgy gondolod, hogy vannak ötleteid, várjuk őket ide a kommentek közé. Most a frigyládaposzt megírásával vagyok elfoglalva, remélem, a megjelenéséig (hamarosan!) jól ellesztek ezzel a csemegével 🙂 

Találgatásra fel hát, hadd dolgozzanak azok a kis szürke agysejtecskék!

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2015-10-12–20:49

Villámposzt: a Waffle Rock

wr00Amíg a huszadik témaszavazás végeredménye nyilvánvalóvá nem válik (noha ahogy elnézem, a jelenlegi állást elég nehéz lesz megváltoztatni), arra gondoltam, hogy egy nyúlfarknyi poszt erejéig bemutatok egy természettudományos érdekességet, amin lehet egy kicsit agyalni, már ha ebben a szar időben van érkezésetek ilyesmire. A szóbanforgó kuriózum egy több tonnás szikladarab, ami az USA-beli Maryland és Nyugat-Virginia határán fekvő Jennings Randolph víztározó partján várja a látogatókat (pontosabb helyszínt nem sikerült belőnöm, hiánya néztem negyven percen keresztül a guglitérkép műholdas verzióját).

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2014-09-04–08:05

Villámposzt: Zsombok tábornok lemondása

zsombokEgy hónappal ezelőtt történt, de a szélesebb közvélemény csak a tegnapi napon értesült a magyar rendvédelem legújabb botrányáról: ittas vezetés miatt lemondott magas beosztásáról a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgató-helyettese, Zsombok György tábornok. Gyorsreagálású médium lévén, a Konteóblog Facebook-oldalán már 8 órával ezelőtt lecsaptunk a hírre, de többen javasoltátok, hogy villámposzt is legyen belőle. Mivel ritkán tudtok olyat kérni, amit ne teljesítenénk, íme.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,
2014-08-06–16:46

A Horváth Zoltán – villámkonteó

Kedves barátaim, perceken belül történelmi pillanat szemtanúi (és konteóhistóriai esemény részesei) lesztek. Csak figyeljetek erősen, mert azt nem tudom garantálni, hogy könnyen emészthető szellemi táplálékot kaptok, arról viszont minden további nélkül biztosíthatlak benneteket, hogy ilyen testközelben kevesen voltak egy konteósorozat születéséhez és kibontakozásához.

Na, hogy hangzik? Ugye izgalmasan? Akkor vágjunk bele.

Kategória: EgyébCímkék: ,
2014-07-18–10:30

Villámkonteó: a maláj gép lelövése

A belengetett blográncfelvarrás küszöbén állunk, de az élet (és a konteógyártás) nem vesz tudomást a lokális problémáinkról. Minden bizonnyal olvasóink 99%-a értesült a tegnapi tragikus hírről: Kelet-Ukrajnában lezuhant a maláj légitársaság egyik, Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe, nagy valószínűség szerint egy föld-levegő rakétával lőtték le. Jelenleg az ukrajnai konfliktus három főszereplője (az ukrán hadsereg, az oroszbarát szakadárok, illetve Oroszország) egymásra mutogat, s mindannyian határozottan tagadnak.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , ,
2014-03-26–15:30

Villámposzt: itthon van a Seuso!

A miniszterelnök ma délben, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a 15 darabos Seuso-kincsből hét darabot meg-, azaz inkább visszaszereztünk. Gondolom, sokunk fantáziája meglódult, s most rengetegen filóznak azon, hogy ez hogyan történhetett. Noha nekem sincs több konkrét információm a dolgok hátteréről, mint bármelyik szorgalmas konteósnak, kíséreljük meg közösen felvázolni, hogy melyek lehetnek a legfontosabb verziók, amelyek szóbajöhetnek a kétségkívül örvendetes esemény magyarázatául.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,
2014-03-01–17:26

Villámvillámkonteó: lesz-e háború Ukrajnában?

Az elmúlt napokban rettenetesen okos(nak tűnő) emberek tucatjai nyilatkoztak a kijevi helyzettel kapcsolatban. Ha jól számolom, úgy 90%-uk kizártnak tartotta, hogy Oroszország (az emberi jogok és a demokrácia közismert bajnoka, ahogyan azt az egyik hazai politikai hetilap főszerkesztőjétől megtudhattuk) fegyveres erővel avatkozzon be Ukrajnába.

Ehhez képest pár órával ezelőtt Putyin Gazda a moszkvai törvényhozás felsőházának jóváhagyását kérte „a Krímben nemzetközi szerződések alapján állomásozó orosz katonák és civilek védelme érdekében” történő katonai beavatkozáshoz. Sokkoló dolog történt: a felsőház rendkívüli ülésén szemrebbenés nélkül megszavazták, hogy a dicsőséges Vörös Hadsereg utódai mostantól fogva bármikor átlépjék az orosz-ukrán határt. Ha jól értem, nem csak a Krímben, hanem bárhol a 2300 kilométeres szakaszon.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , ,
2014-01-13–16:55

Villámkonteó 24.0 – A budapesti bankrobbantás

Annyian kértétek, hogy írjak villámposztot a ma hajnali bankrobbantásról, hogy noha megpróbáltam ellenállni, nem bírom tovább a konteósok részéről megnyilvánuló nyomást. A Facebook-oldalunkra ma délelőtt kiraktam ugyan egy erről szóló frissítést, de úgy tűnik, a hardcore olvasók egy része inkább a jól bevált BlogRepublik-nick biztonságát választja Zuckerberg kolléga fóruma helyett.

Lássuk, mi is történt és azt, hogy az események óta eltelt 12 óra alatt milyen elméletek születtek.

Kategória: EgyébCímkék: ,
2013-10-21–10:03

Villámkonteó 22.0 – A bajai videó

Hiába próbáljuk magunkat görcsösen távoltartani a hazai aktuálpolitikától, van olyan helyzet, hogy be kell vallani a kudarcot. A múlt hét második felének videós botránya olyan magas labdát adott a hazai konteósoknak, amit bűn lenne kihagyni; ha ezt megtennénk, a Konteóblog szerkesztőségét joggal sújthatná a dolgozó nép a választópolgárok megvetése. Blogunk olvasói (a magyar társadalom szerves és roppant aktív részeként) abszolút érthetően követelik a véleménynyilvánítás jogának gyakorlását. Nagyon röviden beszámolunk hát a történtekről, s természetesen szavazásra bocsátjuk a történtek valódi hátteréről szóló találgatásokat.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2013-07-02–19:04

Villámkonteó 21.0 – Az ex-miniszter és az ufók

Töredelmesen be kell vallanom, hogy amikor úgy két-három héttel ezelőtt először láttam Paul Hellyer elhíresült nyilatkozatáról az első írásos beszámolókat, még azt hittem, hogy orbitális hoaxról van szó, aminek kamu voltát órákon belül világgá repíti a net.

Aztán megjelentek a videófelvételek, a cáfolat pedig késett… Az elmúlt napokban körülbelül ötven olvasó jelezte, hogy szívesen venne egy villámposztot az ügyről, s végül beadtam a derekam, noha tényleg eléggé elfoglalt vagyok mostanában.

Kategória: EgyébCímkék: ,
2013-06-27–11:00

Villámkonteó 20.0 – Az e-cigaretta

Mai villámkonteónk témáját ismét a hazai politika dolgos hétköznapjai szolgáltatják, amiért nem tudunk elég hálásak lenni demokratikusan megválasztott döntéshozóinknak. Az e-cigaretta ellehetetlenítése (hogy azt ne mondjam: betiltása) olyan lépés, amely mögött nem túl nehéz felfedezni a konspiráció sejtelmes árnyékát, s ehhez nem is kell konteósnak lenni. Elég, ha az ember – a posztíróhoz hasonlóan – nikotinfüggő, s a leszokás rögös útján történő elinduláshoz az elektronikus cigaretta segítségére is számított. Ahogy kinéz: hiába.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,
2013-05-23–18:01

Villámkonteó 19.0 – Az Őszödi Konteó

A napokban a magyar belpolitikai konteók egy olyan daliás példánya szökkent szárba, amely mellett akkor sem tudnék szó nélkül elmenni, ha szemem-fülem-orrom-szám légmentesen el lenne zárva a külvilágtól. Noha tudjátok, hogy – ha lehet – nem foglalkozom aktuálpolitikával, ezt a magas labdát nem bírtam kihagyni. Hogy senkit ne befolyásoljak, igyekszem olyan szárazan és röviden fogalmazni, amennyire csak tudok, s mai villámposztunkat tényleg csak vitaindítónak szánom, a téma kivesézését – mint már annyiszor – rátok bízom.

A történet dióhéjban például itt olvasható, a cuccot kiteregető személyéről pedig itt szerezhettek néminemű háttérinformációt.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2013-04-16–11:12

Villámkonteó 18.0 – A bostoni robbantások

Mindannyian tudjuk, hogy a villámposztok egyik jellegzetessége a tervezhetetlenség. Amennyire a bloggazda időbeosztása és pillanatnyi leterheltsége engedi, igyekszünk reagálni az olyan napi eseményekre, amelyek megmozgatják a konteósok fantáziáját, s a tegnap esti bostoni terrorcselekmény tipikusan ilyen. Ma délelőttre eredetileg egészen más program szerepelt a naptáramban, de elismerem, hogy (a postafiókomba és a blogkommentek közé érkezett számos olvasói jelzésnek megfelelően) a tegnapi történések mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , ,
2013-02-25–07:00

Villámkonteó 17.0 – A Nagy Gazdasági Fellendülés

Hiába terveztem úgy, hogy februárban már nem lesz poszt (három régebbi is szépen pörög, ha a kommenteket nézzük), Széles Gábor azonban nem engedte.

A kilencedik leggazdagabb magyar (2012-es adat, Napi Gazdaság Top 100-as listája) folyó év február 18-án 09.45-kor (gondolom, már a reggeli kávé után, tehát a koffein jótékony hatása alatt) egy sokat sejtető kijelentéssel kezdte a dolgos hetet. Egy olyan kijelentéssel, amely mellett magára valamit is adó konteós nem mehet el szó nélkül akkor sem, ha közben állítólag recsegnek-ropognak a Vatikán eresztékei, a Péter utónevű bíborosoknak egyre nagyobbak az esélyei a pápaságra, s D.B. Cooper titkához is olyan közel járunk, amilyen közel ember még nem járt.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,
2012-09-04–12:36

Villámkonteó 15.0 – A Safarov-összeesküvés

Az utóbbi négy napban számtalan (többé-kevésbé sikerült) elemzés, blogposzt és találgatás látott napvilágot az azeri gyilkos kiadásának körülményeiről, vélt előzményeiről, lehetséges következményeiről. Megnyilatkoztak újságírók, biztonságpolitikai szakértők, politikusok, továbbá amatőr és profi váteszek, főállású próféták és műkedvelő háziasszonyok, pékek, kőművesek és úriszabók. A Konteóblog nem engedheti meg magának, hogy kimaradjon ebből az össznépi társasjátékból, ahol – a látszat szerint legalábbis – mindenki, aki ebben a lángoktól öleltben él, minimum okleveles Kaukázus-szakértő és alsó hangon is van neki három örmény, továbbá két azeri jóbarátja.

Nincs is ezzel semmi baj, az ilyen talaj- és légköri viszonyok ideálisak a konteók szaporodásához. Ezt a lehetőséget lovagoljuk meg most, s megbeszéljük a baltás gyilkos esetével kapcsolatos összeesküvés-elméleteket.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , , , ,
2012-08-02–19:21

Villámkonteó 14.0 – A Zelnik-Seuso – konteó

A nyári uborkaszezon, valamint a harmadik londoni olimpia kellős közepén egy kétkezi, hétköznapi magyar milliárdos méretes kavicsot dobott nemcsak a hírpocsolyába, hanem a hazai konteósok egyik kedvenc témájának, a Seuso-ügynek a kellős közepébe is.

Noha ezekben a napokban a bloggazda fő elfoglaltsága (olvasóink többségéhez hasonlóan) az árnyékban fogyasztott hűsítő italok mértékletes élvezete, nem mehetünk el szó nélkül a téma mellett: mai (hőségriadó által keretezett) villámkonteónk dr. Zelnik István ajánlatával foglalkozik.

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,
2012-06-11–10:04

A nagy rendőrkorrupció-konteó

A magyar közélet ismét maga alá temette elképzeléseimet az új szavazóposztról. Eredetileg azt terveztem, hogy újabb nemzetközi csemegéket kínálok fel választási lehetőségként a Nagyérdeműnek, hogy alapos megfontolás után kiválassza a neki leginkább tetsző témát, amit a bloggazda – a nyári politikai uborkaszezon és a foci EB árnyékában – majd komótosan kifejt.

Ehhez képest az történt, amit a napokban mindannyian olvashattunk: az írott és az elektronikus médiumok „minden idők legnagyobb magyar rendőri korrupciós ügyéről” számolnak be, s a cikkekben hajmaresztőbbnél hajmeresztőbb állítások váltogatják egymást a rendőrségen uralkodó vesztegetési állapotokról. A Konteóblog – nem utolsósorban a számos olvasó által kifejezett kérésnek megfelelően – ismét rugalmasan reagál a hírkeresletre, s villámposzt formájában tisztelettel elétek tárja a Nagy Magyar Rendőrkorrupció-Konteót.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,
2012-05-02–01:56

Villámkonteó 12.0. – A Gyurcsány-konteó

Aki az elmúlt hosszú (és a hosszánál is forróbb) hétvégén akár csak egyetlen egyszer is rámozdult a belpolitikai hírekre, velem együtt örülhetett annak, hogy a magyar közéleti hétköznapok szorgalmasan szállítják a villámkonteós ötleteket.

Noha nekünk nem főnökünk Szalai Annamária (ettől függetlenül nem szeretnénk vele álmodni), a kiegyensúlyozott témaválasztás a mi etikai kódexünkben is kiemelt helyet foglal el; a múltkori Schmitt Pál – féle poszt ellenpólusát olvashatjátok, ugyancsak villámkonteó formájában.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2012-03-29–12:00

Villámkonteó 11.0 – A Schmitt-konteó

Bármennyire is megpróbáltunk kimaradni a napi belpolitikai aktualitások orrfacsaró kigőzölgéseiből, az események maguk alá temették a Konteóblog arisztokratikusnak szánt távolságtartását.

A Semmelweis Egyetem Doktori Tanácsának ma délelőtti döntése (melynek értelmében – rövid vita után – 16:2 arányban javasolják az elnök doktori címének visszavonását) áttörte zsigeri ellenkezésünket, s mivel már többen kértétek a téma felbukkanását, ismételten kénytelenek voltunk fejet hajtani a tömegek nyomása előtt.

Kategória: EgyébCímkék: , ,
2012-01-08–11:00

Villámkonteó 10.0 – A Steve Jackson-kártyák esete

 

Egy újabb villámkonteóval igyekszem felkelteni és fenntartani a kicsit talán lankadó figyelmeteket. Ismét szólok, hogy hogy emberi számítások szerint úgy két hét múlva (január 20-a körül) indul az új portál, egyúttal megköszönöm kicsiultra nickű olvasómnak, hogy másodszor is eszembe juttatta a mai témát.

 

Kategória: EgyébCímkék:

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök