2014-05-03–21:18

Georgia Guidestones

Tíz nappal ezelőtt a Tilos Rádióban eltöltött két óra alatt sok mindenről szó esett (ha még nem tetted meg, itt meghallgathatod az adást). Többek között megemlítettük azt a furcsa építményt (emlékművet? műemléket? szobrot?) is, amit angolul Georgia Guidestones-ként emlegetnek a konteósok. Ezt talán georgiai irányköveknek lehetne magyarítani, de elég hülyén hangzik, úgyhogy a továbbiakban simán GG-ként fogok hivatkozni rájuk.

A műsor után végeztem egy kis maszek közvélemény-kutatást, s meglepődve tapasztaltam, hogy közvetlen környezetemben is akadnak olyanok, akik még nem hallottak róluk. Ezen közvetlen hozzátartozóim személyazonosságát tapintatból most nem hozom nyilvánosságra (az ember ne égesse publikusan a feleségét), viszont megragadom az alkalmat, hogy erre a sajnálatos tényre hivatkozva egy egész posztot szenteljek a témának.

A dél-angliai Stonehenge-ről szerintem mindenki tudja az alap-dolgokat, s meggyőződésem, hogy ha a szabadkőművesek megszorongatnák őket, a konteósok 90%-a még egy hevenyészett vázlatot is papírra tudna vetni arról, hogy hogyan is néz ki ez az őskorinak saccolt kőépítmény. Nos, ha Stonehenge vizuálisan megvan, nem lesz túl nehéz elképzelnetek a GG-t sem (amit sokan Amerika Stonehenge-ének neveznek), de a gyengébb vizuális fantáziával megvert kollégák kedvéért azért iderakok egy áttekintő fotót is róla.

Azt már ennyiből is látjuk, hogy a GG nem valami régi darab, úgyhogy jogos lehet a vélelem, mely szerint egészen biztosan mindent tudunk róluk. És itt következik a rejtély első felvonása.

1.) Ki, mikor, hogyan, hol?

A történet 1979 júniusában kezdődik. Georgiában vagyunk, az amerikai Dél egyik emblematikus államában, amely olyan alkotások helyszíneként is szolgált, mint a klasszikus Elfújta a szél, vagy a nemkülönben népszerű Szomszédok The Walking Dead sorozat. Az állam északkeleti részében járunk, a dél-karolinai határ mellett, Elbert megyében, ennek is a székhelyén, a roppant kreatívan elnevezett Elbertonban.

Aki a „megyeszékhely” szó hallatán valami combosabb, nyüzsgő városra gondol, az egy kicsit felülértékeli az amerikai megyeközpontok pezsgését. Elberton lakossága háromezer háztartásból áll, melyekben kábé hétezer ember él, s a legfontosabb helyi munkaadók között meg kell említenünk a környék kőfejtőit. Amerikában minden település legfontosabb célja, hogy valamilyen területen kiérdemelje a „leg” szócska használatát. Ennek megfelelően Elberton büszkén viseli a saját maga által kitalált címet: A Legtöbb Gránitot Kitermelő Város, vagy másképp: A Világ Gránit-Fővárosa. Nem tudom, hogy lehet ezt normálisan megfogalmazni, mindenesetre állítólag az egy főre eső gránittermékek tekintetében kenterbe ver minden más települést. És hogy az aktuálpolitikát se nélkülözzük: van neki egy 15 ezer férőhelyes stadionja is, melynek építése során százezer tonna… na mit? Nem, nem cementet, hanem gránitot használtak fel. Százmillió kiló gránit – az ember szájában még a nyál is összefut.

Nem mellesleg mondom: a Granite Bowl építésekor a helyiek (magánszemélyek és vállalkozók) ingyen és bérmentve dolgoztak, úgymond társadalmi munkában, s a költségek mindössze 10%-át fedezték közpénzből.

Mondom én, hogy hülyék ezek a georgiaiak.

De térjünk vissza a történetünkhöz. A számos helyi kisiparos egyike, Joe Fendley, az Elberton Granite Finishing Company nevű cég ügyvezető igazgatója éppen az irodájában ült (minden bizonnyal egy gránitból készült íróasztal mögött, s a gránitcsészéjéből kortyolgatta a jeges-gránitporos limonádét), s az alkalmazottak fizetési csekkjeit töltögette, amikor egy úriember kopogtatott az ajtón. Belépett, tisztelettudóan köszönt, majd megkérdezte, hogy jó helyen jár-e, ha egy gránitból készült emlékművet szeretne rendelni? Joe – a hagyományos déli úriemberek modorában – udvariasan biztosította Robert. C. Christiant (az ismeretlen ugyanis ezen a néven mutatkozott be), hogy jobb helyre nem is tévedhetett volna. Hellyel és limonádéval kínálta, majd rátértek az üzletre.

Christian megköszörülte a torkát, elővett mindenféle papírt, amin skiccek, számítások és szöveges utasítások voltak, majd elkezdte sorolni, hogy mit is szeretne. Egyre jobban belemélyedt a részletekbe, Joe Fendley szeme pedig egyre jobban kikerekedett, s tíz perc elteltével csak azért nem hívta fel a megyei pszichiátriai sürgősséget egy rohamkocsiért, mert látogatója – mondandója komolyságát alátámasztandó – felvillantott egy elég tekintélyesnek tűnő pénzköteget. Miután megegyeztek a végső árban (500 ezer dollár), Christian megkérdezte, hogy a cég melyik bankban vezeti a számláját. Az információ birtokában átballagott a Granite (naná) City Bankba, ahol a bank elnökével, Wyatt Martinnal letisztázták az átutalás körülményeit: a félmillió dollár több államból, kisebb-nagyobb részletekben, fokozatosan fog megérkezni a kivitelező számlájára. Mielőtt elköszönt volna, a megrendelő a legteljesebb titoktartást kérte a bankártól, akárcsak Joe Fendley-től: soha, semmiféle körülmények között egyikük sem adhat információt sem róla, sem az üzlet részleteiről.

Ezután Christian már csak Martinnal tartotta a kapcsolatot, s vele is kizárólag telefonon (na jó, tán kétszer még ebédeltek is együtt). Utasította például, hogy vásároljon egy  kéthektáros területet a megye legmagasabb pontján, a helyi csiroki indiánok egykori spirituális központjában (akik szerint itt található a Világegyetem centruma), mert a kész emlékművet oda szánja. A földterület egykori tulajdonosa, Wayne Mullenix annyira elégedett volt azzal, hogy Christian egy centet sem alkudott le az ötezer dolláros kikiáltási vételárból, hogy még azt is elvállalta, hogy az emlékmű elhelyezéséhez szükséges földmunkákat és alapozást puszira megcsinálta. Ezt hallván Christian kiegészítette az adásvételi szerződést azzal, hogy Wayne és családja még két generáción át legeltetési jogot kaptak ezen a két hektáron is, így még a szarvasmarhák is jól jártak. Win-win + win szituáció.

Az Elberton Granite Finishing Company gőzerővel nekiállt a munkának, természetesen Christian roppant aprólékos szóbeli és írásos utasításainak, illetve az általa átadott kis makettnek megfelelően. Tíz hónapig fúrtak, faragtak, csiszoltak és vágtak, mígnem 1980. március 22-én, mintegy kétszáz érdeklődő (többek között a körzet kongresszusi képviselője) jelenlétében a GG-t fel nem állították és le nem leplezték a kijelölt dombtetőn, nem messze a 77-es állami autópályától. Robert C. Christian nem volt jelen, s képviselőt sem küldött. Az utolsó részlet pár nappal később rendben megérkezett Joe számlájára, aki (ígéretéhez híven, az eredeti feltételeknek megfelelően) ekkor minden, a munkálatokhoz kapcsolódó dokumentumot megsemmisített, majd elégedetten hátradőlt és újabb adag limonádét töltött magának.

2.) Robert C. Christian

Hiába telt el 35 év, a megrendelőről továbbra is nagyon keveset lehet tudni. Ami biztos: hatvan-hatvanöt év körüli, az átlagosnál kicsit magasabb, vékony testalkatú, erősen kopaszodó, konzervatív ízléssel öltözködő, ápolt, halkszavú férfi, aki az amerikai angolt beszélte, enyhe kansasi vagy nebraskai akcentussal. Maradék sötétbarna haja egy csíkban őszült. Hudson Cone, a kőfaragók művezetője szintén találkozott Christiannal úgy negyed órára, amikor az a megrendelés során a pontos méreteket átadta. Hudson barátunk azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy az ügyfél metrikus rendszerben adta meg a tudnivalót: méterekben és centikben fejezte ki magát, ami arrafelé (pláne 1979-ben) meglehetősen szokatlannak minősül.

Martin még arra is visszaemlékezett, hogy Christian tett egy olyan megjegyzést, mely szerint az emlékművet húsz éven át tervezte a barátaival.

3.) A Georgia Guidestones maga

Lássuk akkor, milyen fontosabb fizikai paraméterekkel rendelkezik az alkotás. Először nézzük a méreteket (metrikus rendszerben, ahogy Christian megadta):

– Teljes magassága 5,87 méter
– A négy oldalkő, valamint a középső kő magassága egységesen 4,98 méter
– A zárókő méretei: 2,95 x 1,98 x 0,48 méter

Aki szereti a térmértant és kinyomozza a felhasznált, Pyramid (!) Blue márkanevű gránit átlagos sűrűségét (segítek: 2860 kg/köbméter), könnyen kiszámíthatja, hogy az ugyancsak gránitból készült alapozással együtt az egész installáció több, mint 100 (száz) tonnát nyom.

A GG-nek nem csak a méretei impozánsak, hanem a tájolása is érdekes. Mondanom sem kell, hogy ezt is Christian útmutatásai tartalmazták. Ahogy Joe-nak mondta, az emlékmű óraként, naptárként és iránytűként is szolgál majd az eljövendő generációk számára. Ennek megfelelően az égtájak, a Sarkcsillag helyzete, továbbá a Nap járása és zenitje is meghatározta a kőlapok állását és az egyik lapba fúrt lyuk pozícióját. Most nem akarok elveszni az asztronómiai részletekben (utána lehet nézni a neten a GG csillagászati finomságainak), elégedjetek meg azzal, hogy Christian semmit sem bízott a véletlenre. Igaz, Joe-nak és embereinek egy profi csillagász tanácsait is ki kellett kérniük, amikor ehhez a lépcsőhöz értek.

Jópofa dolgok ezek a hardveres és tájolási cuccok, de a GG igazi érdekességét mégiscsak a szoftver adja. Vagyis az eszmei mondanivaló.

4.) A feliratok

A négy oldalkő két-két oldalán (lapján), nyolc különböző nyelven (angolul, spanyolul, szuahéliül, hindiül, héberül, arabul, kínaiul és oroszul) a következő… nem is tudom, hogy mondjam… szóval tízparancsolat szerepel:

1. Tartsd az emberiség lélekszámát 500 millió alatt, a természettel állandó egyensúlyban

2. Bölcsen irányítsd a szaporodást az állóképesség és a sokszínűség javításával

3. Egyesítsd az emberiséget egy élő, új nyelv segítségével

4. Urald józan értelemmel a szenvedélyt, a hitet, a hagyományt és minden más dolgot

5. Óvd az embereket és a nemzeteket igazságos törvényekkel és bíróságokkal

6. Engedd, hogy a nemzetek belügyeiket saját maguk intézzék, míg külső vitáik fölött egy világbíróság ítélkezzen

7. Kerüld az álnok törvényeket és a haszontalan hivatalnokokat

8. A személyes jogok és társadalmi kötelezettségek között tarts egyensúlyt

9. Értékeld az igazságot, a szépséget, a szeretetet, s törekedj a végtelennel való összhangra

10. Ne légy a Föld rákfenéje, hagyj teret a természetnek, hagyj teret a természetnek

Ezen kívül a zárókő oldalaiba négy holt nyelven (egyiptomi hieroglifákkal, ógörög betűkkel, továbbá szanszkritül és babiloni ékírással) belevésték a GG alapvetését: Legyenek ezek iránykövek az Értelem Korszakához.

Az emlékmű nyugati szélétől pár méterre egy (ugyancsak Christian útmutatásai alapján készült), a földbe süllyesztett tájékoztató tábla látható, amelyen a létesítménnyel kapcsolatos magyarázó szöveg olvasható. Ezen a méretekkel és a tájolással összefüggő dolgok mellett olyan információk is találhatók, amelyek a tervezők szándékára utalnak. Így például ez a mondat, ami a zárókőről már ismerős: Let these be guidestones to an Age of Reason (Legyenek ezek iránykövek az Értelem Korszakához). Ugyancsak itt olvasható, hogy egy időkapszulát helyeztek el hat lábnyira a GG alatt, de az elhelyezés ideje és felbontási dátuma valahogy üresen maradt. Végezetül olvasható az alkotó neve: R. C. Christian, s alatta (apró helyesírási hibával) az, hogy ez álnév („pseudonyn” a „pseudonym” helyett). Szponzorokként pedig ez szerepel: A small group of Americans who seek the Age of Reason (Az Értelem Korszakát kereső amerikaiak egy kis csoportja).

The Age of Reason: egy Thomas Paine nevű amerikai forradalmár által írt háromkötetes könyv címe, melynek első kötete először 1794-ben jelent meg, s melyben a szerző gyakorlatilag felrúgja az évezredes zsidó-keresztény kultúrkör betokosodott világi és vallási hagyományait, hogy az általa lefektetett új ideológiai alapokra helyezze a frissen megalakult Egyesült Államok teljes társadalmát.

Szerintem most már minden alapinformáció a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy közösen elkezdhessünk azon gondolkozni, valójában ki is áll a GG mögött, s ami talán még fontosabb: megpróbáljuk kitalálni, mi volt a célja ezzel az egésszel. Ahogyan azt megszokhattátok, adok pár tippet és ötletet a kezdéshez.

5.) A konteók

Az elmúlt 35 év egy jottányit sem vitt közelebb a megfejtéshez. A konteósok persze mozgásba lendültek, s a legfontosabb verzióik az alábbiakban olvashatók.

5.1.) Ügyes reklám

Az egész bulit Joe Fendley és Wyatt Martin találta ki, hogy Elbertont (illetve az Elberton Granite Finishing Company-t) feltegyék a világtérképre. Értelemszerűen a titokzatos Robert C. Christian nem egy valós személy és a mögötte levő rejtélyes csoport sem létezett soha. Minden idők egyik legszellemesebb, legütősebb és leghatékonyabb marketingfogását láthatják azok a tízezrek, akik évente meglátogatják a GG-t. S időközben persze Elbertonban és környékén szállnak meg, az ottani éttermekben kajálnak, a helyi benzinkutaknál tankolnak, majd távozásuk után szanaszét viszik az USA-ban és a világban a hírt, a fotókat, soha nem látott publicitást biztosítva a kisvárosnak. Becslések szerint a GG létrehozásának önköltsége nem haladta meg a 200 ezer dollárt, ami 1979-ben persze szép summa volt (a mostani ugyanennyinek kábé a háromszorosát érte vásárlóerőben), de korántsem minősült csillagászati összegnek egy amúgy is jólmenő vállalkozó és pláne egy bank szemszögéből.

Az Elberton Granite Finishing Company megrendelései 1980 után megugrottak, mindenki ugyanabból a gránitból akart műemléket, szobrot és fittyfenét, mint amiből a GG készült. Márpedig (mit ad isten) az a kőbánya (a Pyramid Quarry), ahonnan a Pyramid Blue származik (emlékszünk ugye?), az bizony a Fendley család tulajdonában van. No és arról se feledkezzünk meg, hogy az Elberton Granite Finishing Company már 1981-ben kiadott egy ötvenoldalas brossúrát a GG-ről, amit eddig több, mint ötvenezer példányban adtak el, darabját 4,99 dollárért.

Joe az üzleti vetületen kívül is jól járt: 1980-ban (vagyis a GG felavatásának évében) hatalmas többséggel választották meg polgármesternek úgy, hogy politikai kampányra gyakorlatilag nem költött, s hét éven át irányította a megyszékhelyet. Ezalatt a városka (és a helyi gránitkitermelési és feldolgozási ipar) olyan fejlődési szakaszon ment át, amiről addig csak álmodoztak. Felfutott például az Elberton Graniteer Magazine című szaklap, amelyet ma már 11 ezer (!) példányban adnak ki (1978-ban ez a szám kétezer volt), s Tokiótól Sidney-ig vannak előfizetői. Felújították az Elbertoni Gránit-Múzeumot, amelyet évente 4000 látogató keres fel (1978-ban mindössze ötszázan nézték meg a minden bizonnyal lélegzetelállító gránitkiállítást). Elberton tényleg az lett a gránitiparnak, ami a Vörös tér a szovjeteknek oroszoknak, vagy a Pont d’Alma a Diana-hívőknek: megkerülhetetlen, emblematikus viszonyítási pont.

5.2.) A rózsakeresztesek

A Rózsakeresztes Testvériségről még nem írtunk, ezért röviden engedjetek meg pár szót erről a titkos társaságról.

A 15. század legelején hozta létre egy Christian Rosenkreutz nevű német kisnemes, aki a Közel-Keleten és Egyiptomban tett utazásai során felcsipegetett egy csomó mindent az arab ezoterikus tanokból, orvoslásból és más természettudományokból. Hazatérése után megalapította a társaságot, melynek fő célja az emberiség gondolkodásmódjának és életvitelének általános megreformálása volt. Eszmevilága és filozófiája sok szempontból rokonságot mutat a szabadkőművesekével, nem véletlen tehát, hogy sokak szerint ennek az egyik alágaként működött. A rózsakeresztesek foglalkoztak az alkímiával, a pszichokinézissel, az emberi tudat feltérképezésével és lehetőségeinek maximális kiaknázásával, az asztrálprojekcióval (időutazás, térugrás), keresték a Szent Grált, ötvözni igyekeztek a tudományt a vallással, hittek az ember autonóm önmegvalósítási képességeiben, megszállottan és tudományosan kutatták az érzékelésen túli, de emberi világot, nem csoda hát, hogy az intézményes egyház sokáig üldözte és eretneknek tekintette őket.

Állítólag Sirhan Sirhan (Robert Kennedy feltételezett gyilkosa) is részesült rózsakeresztes oktatásban, csak aztán ő az Erő sötét oldalát választott, akárcsak Darth Vader kolléga egy (vagy több) galaxissal odébb.

Szóval egyes konteók a rózsakeresztesek kéznyomát vélik felfedezni a GG-ben. Erre utal például a megrendelő fedőneve (R. C. Christian) is, valamint a tíz jótanács szellemisége, amely sok tekintetben tényleg hasonlít egyes klasszikus rózsakeresztes tanok kivonatához.

Hogy a rózsakeresztesek (tisztára jószándékkal) egy posztapokaliptikus világra próbálják felkészíteni az emberiséget a GG-vel és ennek tanácsaival, vagy egy globális megtisztulás jegyében ők maguk akarják ezt előidézni – a vélemények megoszlanak. Melody Moore Jackson, a Georgiai Műegyetem keretein belül működő BrainLab (Agylabor) vezetője mindenesetre azon a véleményen van, hogy az általuk (mármint a rózsakeresztesek által) belőtt egyik cél, amely az emberi elme képességeit és a műszaki tudományok lehetőségeit akarta ötvözni, már itt kopogtat az ajtónkon, s hamarosan pusztán gondolataink segítségével fogunk tudni például tárgyakat mozgatni. Erre (Jackson doktor szerint) a jelenleg élő emberek húsz százaléka már most is alkalmas, ha megfelelő felkészítést kap. Érdekes módon Rosenkreutz (úgy hatszáz évvel ezelőtt) kábé ugyanezt állította.

5.3.) Ted Turner

A jólismert médiamágnás, a CNN alapítója, Amerika legnagyobb magáningatlan-tulajdonosa sokak szemében esélyesnek tűnik arra, hogy ő legyen a GG valódi ötletgazdája és finanszírozója. Egyik becenevét (Mouth of the South, vagyis A Dél Szája) onnan kapta, hogy nagyon sokszor elég kendőzetlenül és egyenesen kimondta azt, amit gondol. Így például többször hangoztatta azon véleményét, mely szerint bolygónk ideális lakosságszáma a fél- és egymilliárd körül mozog, márpedig a jelenlegi létszám (7 milliárd) messze meghaladja ezt. Ugyancsak ismert a természettel kialakítandó globális harmónia iránti elkötelezettségéről, s arról, hogy magánvagyonából egymilliárd dollárt utalt az ENSZ környezetvédelmi és más, hasonló alapjai számára. Az is igaz, hogy a GG tízparancsolatából kiolvasható szerénység és alázat nem igazán jellemző rá.

5.4.) L. Ron Hubbard

A Szcientológiai Egyház alapítója sem maradt ki a szórásból. Egyesek meggyőződéssel állítják, hogy a GG a B-kategóriás scifi-szerző és önjelölt filozófus ötlete volt, amellyel mintegy teszteli akarta a világot, mennyire fogékonyak az emberek a szcientológiai eszmékre. Eredetileg egy coming outot is tervezett, de aztán úgy alakultak a dolgai (lásd még a hírhedt Snow White művelet 1978-as bukását), hogy ezt végül nem tartotta produktívnak, úgyhogy maradt a mesterséges homály.

5.5.) A New World Order

Konteósok között vagyunk, úgyhogy ez a kifejezés nem igényel túlzott magyarázatot. Az Új Világrend szekértolóiról és láncos kutyáiról jól tudjuk, hogy miket forgatnak a fejükben. Az emberiség feletti totális hatalom lázában azért odafigyelnek arra, hogy egyelőre cukormázzal vonják be és mézbe forgassák a keserű pirulát: harmóniáról, egyenlőségről, egyetértésről és békéről beszélnek, de a szög makacsul kibújik ám a zsákból: nem véletlen, hogy a tíz jótanács közül az első háromban kódolva ott lapulnak a valódi alapelvek:

a.) Soha nem látott tömeggyilkosságra, népirtásra való felhívás (a hétmilliárd jelenlegi földlakóból csak félmilliárd maradhat),

b.) Az emberi faj természetes fejlődésébe történő külső beavatkozás (eugenetika, génmódosítás), ami először úgy igazából, össztársadalmi szinten Hitlerék ideológiájában jelent meg (lásd még a náci fajelméletet),

c.) Egységes nyelv az emberiség jobb ellenőrzésének és hatékonyabb befoyásolásának érdekében.

A többi tiszta rizsa, de nekünk azért van szemünk, hogy lássunk, s fülünk, hogy halljunk.

5.6.) A szabadkőművesek

Több forrás fontosnak tartja kiemelni, hogy Joe Fendley egész felnőtt életében hithű maszonként tevékenykedett (ebből soha nem is csinált titkot), s munkatársai közül többen is ugyanannak a páholynak voltak a tagjai (a helyi Philomateának), amelyet ő vezetett, 32. fokozatú szabadkőművesként. Ugyancsak testvér volt Wyatt Martin és Hudson Cone is, a másik két arc, aki (állítólag) valaha is találkozott és szót váltott Christiannal. És újfent felhívom a figyelmet annak a gránitfajtának a fantázianevére, amelyből a GG készült: Pyramid Blue, vagyis piramis-kék. Ugye nem kell emlékeztetnem senkit, hogy a piramis a szabadkőművesek legelterjedtebb szimbóluma..?

6.) Zárókérdések

Mintegy intellektuális afrodiziákumként még három kérdést engedjetek meg, hogy ezeken is elmerengjetek:

a.) Miért pont ez a nyolc nyelv lett a kiválasztott? Mert ezek bizony nem a legelterjedtebbek a világon, de még az USA-ban sem. Hol marad például a portugál, amelyet legalább hússzor annyit beszélnek a Földön, mint mondjuk a hébert? Vagy miért nem szerepel a japán (125 millió), a német (100 millió) vagy a bengáli (190 millió) és mit keres ott a szuahéli, a maga összesen 15 milliójával? Oké, legyen afrikai nyelv is a palettán, de akkor miért nem mondjuk a szomálira (19 millió) esett a választás?

b.) Vajon a véletlen műve-e, hogy a GG fő oldaloszlopainak méretaránya (1:4:9, az első három egész szám négyzete) megegyezik a 2001: Űrodüsszeia című filmben látható monolitéval?

c.) Miért éppen Alaszka Georgia? Miért pont erre a vidékre esett a választás? Miért nem (mondjuk) New York, Washington, Los Angeles, esetleg Egyiptom vagy Párizs? Van-e bármiféle köze a helyszín kiválasztásának ahhoz az elmélethez, amely a híres misztikus és ezoterikus angol parafenomén, Edgar Cayce nevéhez fűződik, s melynek rövid összefoglalója a következő:

Földünk hatalmas és pusztító változások elé néz. Földrengések, a felszínbe becsapódó aszteroidák vagy üstökösök, tűzvészek, éghajlatváltozás, napkitörések várnak ránk a közeljövőben, melyek valódi apokalipszist eredményeznek majd. A kevés túlélőnek egy új emberi civilizációt kell majd létrehoznia. És ezek a túlélők azon kevés helyszín valamelyikén fogják újrakezdeni, melyek viszonylag érintetlenek maradnak az Armageddont követően. És igen, kitaláltátok: az egyik ilyen biztonságos zóna Georgia északkeleti részében lesz, Elberton környékén – mondta ezt Cayce úgy hetven évvel ezelőtt.

Még a voksgép előtt emlékeztetek mindenkit, hogy három hét múlva, 2014. május 24-én jelenik meg a Konteó2, harminc újabb (és kibővített) összeesküvés-elmélettel! Kísérjétek figyelemmel a Konteóblogot, ennek FB-oldalát, illetve a Göncöl Kiadó FB-oldalát, ahonnan a legfrissebb, könyvvel kapcsolatos hírekről is értesülhettek!

Most pedig maximum három verzióra szavazhattok, majd lássatok neki a Georgia Guidestones rejtélyének megoldásához. Sok sikert!

Kategória: EgyébCímkék: , , , ,

228 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 228. walking — 2023-01-18 22:08 

@mnandi:

Ebből a pöcegödörből én nem „Brüsszeleznék” a helyedben…
(már ha nem te is kintről vagy hatalmas mogyoró)
Amúgy is nyugi,Viktor gazdád lecsapolja a ‘mocsarat’ IS.

 227. mnandi — 2023-01-18 20:01 

„7. Kerüld az álnok törvényeket és a haszontalan hivatalnokokat”
– ezt vajon olvasták Bruxellesben es? 😀

 226. rdos — 2022-08-01 21:42 

@walking: Ja? Hogy területet számolunk és nem köbözünk? Visszaolvasva, én értettem félre.

A hosszú távú trend, ha az emberi élet minősége a fejlődőknél is javul valóban létszám csökkenést fog eredményezni. Ettől függetlenül, vagy függően a technika, az agrotechnika fejlődik és valóban a fenntarthatóság irányába.

Kicsit off, de kishazánkban a fenntarthatóság érdekében (természetesen mi más néven mint Nemzeti) Fenntart Hatóság-ra lenne a nertársak részéről igény. 🙂 Illetve inkább így emósünök. 🙁

On. Szoborparkot a georgiai guidestones maradványoknak és szilánkoknak!? Hol máshol mint az eredeti helyén? Jól van na. Csak vicc volt. 🙂

 225. walking — 2022-07-24 10:42 

@rdos:

Elnézést nekem is késő volt,lehet félreérthetően fogalmaztam…
A térfogat (vízkiszorítás) lényegtelen,területileg értettem úgy km² szintjén. Lehetne nyilván más,területileg hasonló nagyságú helyet említeni,csak a Balaton az olyan jól érzékelhető,azt minden magyar el tudja képzelni úgy nagyságban még szemre is 🙂

„Tippem, hogy még sokáig megmaradunk sártekénken. Mert nagyon találékonyak vagyunk.”

Ja hát maximum ezért, de a lélekszám szerintem átmehet erősen lecsökkentbe ilyen-vagy olyan okok miatt.A jelenlegi életvitel pedig nyilván abszolút fenntarthatatlan.

 224. rdos — 2022-07-23 23:47 

@walking: A felrobbantást én sem értem. 🙁 Sokak sokat dolgoztak érte, olyan mint egy sírkő, csak kicsit nagyobb és több (volt) rajta a felirat.

Már ehhez késő van, de a Balcsi olyan hetven km hosszú, tíz km széles és olyan o,oo4 km átlagos mélységű. Szorozni kéne 8 mrd-ot nyolcvan literrel (átlag ember térfogata), de ezt a matek házit meghagyom másnak. 🙂

 223. rdos — 2022-07-23 23:36 

@walking: Na. Ezt sem nekem mondtad, de azért válaszolok rá. Így jártál. 🙂 És off.

„nem adok 100-200 évnél többet és kinyírja magát/a maga számára még élhető Földet a fajunk.
Az ember-bármennyire is azt gondolja magáról- szerintem nem túl intelligens lény,és semmiképp sem a “teremtés koronája”.”

Így igaz. A ló a teremtés koronája az őslényesek – biológusok szerint. Mert annyira specializálódott, hogy csak na.

Ha az agytérfogatot nézem élőlény tömegére vetítve, a lábasfejűek (tintahal, polip, kalmár), vagy a tengeri emlősök (delfin, bálna, orca) vernek minket embereket. Mégsem a lábasfejűek népesítették be sártekénket. Ki se jöttek a vízből. Na jó, a tengeri emlősök egy kicsit, de az már elmúlt. 🙂

Invazív faj vagyunk mi emberek. Rengeteg más fajt kipusztítottunk. Ez mind igaz. 🙁 A Föld története már csak ilyen. Fajok jönnek – mennek, mostanában mi emberek állunk nyerésre. Tippem, hogy még sokáig megmaradunk sártekénken. Mert nagyon találékonyak vagyunk.

Ha meg nem? Akkor tévedtem. 🙁

 222. walking — 2022-07-23 22:45 

@rdos:

Ja még az előző hsz-ben idézett mondatodhoz,lazán kapcsolódik csak..Nem emlékszem hol olvastam,de tökre megmaradt bennem:
Ha az összes ma élő embert szorosan egymás mellé állítanánk,akkor körülbelül a Balaton területén elférne mindenki.A hitelességét nem ellenőriztem le,de elvileg térfogat alapján kiszámolták.
(Az külön érdekes lenne,hogy a folyamat közben jópáran meghalnának,és mégtöbben megszületnének a helyszínen 🙂 )

Ez a Guidestones pedig szerintem így önmagában egy ártatlan valami volt,nem értem miért kellett felrobbantani.

 221. walking — 2022-07-23 22:33 

@petiba:

Nana! Azért azt lásd be van annak egy diszkrét bája,mikor a csőnáci turbómagyar „nácizza” a hazáját,nemzetét vérével védő ukránt…
Ezekkel lehetne persze jópofizni,csak ugye minek?
Ettől nem „ballib” leszek (a te szemedben nyilván igen) hanem érző emberi lény. A stílus mögött tartalom is van,még az ilyen esetekben is.

„Hová tűnt ez a rengeteg kommentelő? ”
rdos,itt emlékeim szerint már jónéhány éve eltűnt az a rengeteg, 4-5en írogattunk lényegében egymásnak az esetek úgy 90%-ában…

„A legújabb agrotechnikákkal akár tízszer 8 mrd embert lehetne etetni”

Kérdés inkább szerintem hogy a jelenlegi civilizációs szintünkön megérdemelné-e ezt az emberiség?Itt konkrétan arra gondolok,hogy épp ma mondtam páromnak hogy ha így haladunk nem adok 100-200 évnél többet és kinyírja magát/a maga számára még élhető Földet a fajunk.
Az ember-bármennyire is azt gondolja magáról- szerintem nem túl intelligens lény,és semmiképp sem a „teremtés koronája”.

 220. rdos — 2022-07-23 22:28 

@petiba: Jó, megengedem, legyen sátánpista gránit jelkép (a gránit fővárosban :-O).

Ettől miért kell felrobbantani?

Kijutott nekünk a jóból (az átkosban). A szocreál szobrok (ismeretlen katona, meg az osztja penkó) ha jól tudom Érden egy szoborparkban lettek letárolva, unokáink számára – épülésére.

https://www.google.com/maps/@47.4264183,18.9993803,3a,37.3y,30.94h,91.38t/data=!3m8!1e1!3m6!1sAF1QipMVpdxp5fAyBdh3r-2zqn4Lo2GXJm1qTWFjhhZA!2e10!3e11!6shttps:%2F%2Flh5.googleusercontent.com%2Fp%2FAF1QipMVpdxp5fAyBdh3r-2zqn4Lo2GXJm1qTWFjhhZA%3Dw203-h100-k-no-pi-0-ya354.4891-ro-0-fo100!7i5374!8i2687

Ezeket a gránit megalitokat pedig tárolhatták volna a „gránit fővárosban”. Az ő gránitjuk (volt, míg meg nem vette egy pénzember bármi áron – nem hiszem, mert egy pénzember azért pénzember, mert a fogához veri a garast, kizárt hogy úgy fizetett mint egy katonatiszt, ha pénzember volt).

 219. rdos — 2022-07-23 18:22 

@petiba: Igazad van, kb. azonos kör. Már amennyit lehet róluk tudni. 🙁

Trágárság? Rövid válaszom mindig bejön. 🙂

„Tyű de szépen beszélsz, ja és én is szeretlek.” 🙂

 218. petiba — 2022-07-22 17:22 

„Hová tűnt ez a rengeteg kommentelő?”

Egy bizonyos részük szerint túl sok itt a náci. A nácik szerint meg túlságosan ballib az oldal és egyoldalú emiatt. Személy szerint – bár nem engem kérdeztél – én a trágár, bunkó stílus elől mindig elegánsan ellépek. De ez a hír azért visszatekert ide.

„Egy reklámmal kevesebb (a szavazók bő harmada szerint). 🙁 Az új világrend hívők szerint (szavazók negyede) pedig egy jelképpel kevesebb.”

Valójában 37,1 % szerint reklámfogás, és közel 60 % szerint a NWO/vakoló/rózsakeresztes/Ted Turner a tettes…(ez utóbbiak ugyanis kb. azonos körnek számítanak).

A többivel egyetértek.

 217. rdos — 2022-07-12 14:17 

Hová tűnt ez a rengeteg kommentelő?

Egy reklámmal kevesebb (a szavazók bő harmada szerint). 🙁 Az új világrend hívők szerint (szavazók negyede) pedig egy jelképpel kevesebb.

Amúgy valamikor a közeli napokban éri el sártekénken az emberiség lélekszáma a 8 mrd főt. 🙂 Éz a fél mrd optimális létszámú emberfő egyszerűen csacsiság. A legújabb agrotechnikákkal akár tízszer 8 mrd embert lehetne etetni (kulcs szavak, hidropónia, aeropoónia). Technikailag mondom, pénzügyileg nem tudom hogy megérné-e? A fegyverbiznic lehet hogy jövedelmezőbb. 🙁

 216. déjvid — 2022-07-09 20:25 

Idézet egy másik honlapról is:

„(…)július 6-án ismeretlen tettesek felrobbantották az amerikai Stonehenge néven is ismert Georgiai Útmutató Köveket. Talán nincs emlékmű, amit több rejtély övezne, mint ezeket a köveket. UFO-któl kezdve, a szabadkőműveseken át a „nácikig” már mindenkit meggyanúsítottak az emlékmű felállításával, de a valódi „tettesek” nyomára továbbra sem derült fény. Egyesek a „sátán oltárának” titulálják, vélhetően a szöveg miatt, amely a gránitköveken szerepel.

A robbantók valószínűleg túl buzgón reagáltak egy, a köveket övező összeesküvés-elméletre, és olyan súlyosan megrongálták az amerikai Stonehenge-t, hogy a maradékát végül a helyi önkormányzat bontatta le. Magyarországon az emlékmű kevésbé ismert – így magyarul íródott ismertető is kevés van róla – tehát nem Ön a hibás, ha még nem hallott róla. A felrobbantásának híre azonban a hazai média egy részéhez is eljutott, halvány reflektorfénybe húzva ezzel a köveket. De mik azok a Georgiai Útmutató Kövek, ki vagy kik állíttatták, és mi áll rajtuk, ami ennyire kiverte a biztosítékot?
Műemlék-gyorstalpaló következik.
A Georgiai Útmutató Kövek (Georgia Guidestones) rejtélyéhez – hiába kutattak már utána történészek, különböző háttérrel rendelkező tudósok – nem sikerült közelebb kerülni az évtizedek során. A műemlék a georgiai Elbert megyében, Atlanta városától mintegy 150 kilométerre, Elberton várostól 15 kilométerre (volt) található. Kietlen területen volt, de a Georgia Highway-ről lehet látni, illetve egy lehajtósáv is segíti az érdeklődő autósokat. Az emlékmű 5,87 méter magas volt, és 6 gránitlapból készült, úgy, hogy az öt tetején állt a hatodik, egyfajta „zárókőként”, négy tömb pedig csillag alakzatban vette körbe az ötödiket. Létezik (létezett) egy ezektől különálló hetedik gránitkő is, mely magyarázó feliratokat tartalmaz a többi kövön található szövegekhez, illetve hiányosan utal egy, az emlékmű alá temetett időkapszulára is, ám ennek létezése több mint kétséges (a kövön az elásásnak és felnyitásnak a dátumai üresen maradtak).

A műemléket 1979-ben rendelte meg egy Robert C. Christian nevű ősz hajú, jó megjelenésű úriember az Elberton Granite Finishing Company-nál. A Robert C. Christian természetesen álnév volt, a szerkezet megrendelését a „hűséges amerikaiak kis csoportjának” nevében adta le. Joe Fendley-n, a cég munkatársán kívül Christian egyetlen emberrel találkozott még személyesen, a Granite City Bank igazgatójával, Wyatt Martinnal. Mivel az igazgató közölte vele, hogy álnévvel semmilyen tranzakciót nem lehet lebonyolítani, elvileg ő az egyetlen ember, aki ismeri (jobban mondva ismerte, hiszen egy gyászjelentés szerint 2021 december 15-én elhunyt) Christian valódi kilétét, de ezt a megrendelő csak örökös titoktartás mellett volt hajlandó elárulni. Wyatt tartotta a szavát, titkát (ha valóban tudta) a sírba vitte. A pénzt különböző bankokból, különböző számlákról utalták, hogy ne lehessen lenyomozni (ez mai szemmel már nyilván furcsa, de 1979-ben járunk, ezt ne feledjük).

Az építkezést 1980-ban kezdték meg, március 22-én pedig már le is leplezték azt Doug Barnard kongresszusi képviselő jelenlétében. Christian még 1979-ben a területet is megvásárolta, ahol az emlékmű áll(t), de azt később átruházta Elbert megyére, amely választ ad arra a kérdésre is, miért bonthatta el az önkormányzat az emlékmű csonkját. A kövek asztrológiai szempontból is tökéletesen tájolva vannak, ehhez az építéskor Christianék pontos és részletes tervrajzokat mellékeltek, hogy ne fordulhasson elő hiba.

De mi a „probléma” az emlékművel? Nyilván nem az, hogy titokban épült. A Georgiai Útmutató Kövekhez „meglepő módon” útmutatás is készült, szám szerint tíz db (mint a Tízparancsolat), nyolc nyelven. Ha az óramutató járásával megegyező irányban haladunk északról az építmény körül, úgy ezek a következők: angol, spanyol, szuahéli, hindi, héber, arab, hagyományos kínai és orosz. Az útmutatás a megrendelők szerint azért íródott, hogy az Apokalipszist túlélőknek lehetőségük legyen Új Világot építeni és irányítani, hiszen – ahogy azt Christian elvileg Mr. Fendley-nek mondta – „az egyértelmű, hogy ezt a világot tönkretesszük”.

Az útmutatások a következők (sorrendben):
1. Maintain humanity under 500,000,000 in perpetual balance with nature.
2. Guide reproduction wisely – improving fitness and diversity.
3. Unite humanity with a living new language.
4. Rule passion – faith – tradition – and all things with tempered reason.
5. Protect people and nations with fair laws and just courts.
6. Let all nations rule internally resolving external disputes in a world court.
7. Avoid petty laws and useless officials.
8. Balance personal rights with social duties.
9. Prize truth – beauty – love – seeking harmony with the infinite.
10. Be not a cancer on the Earth – Leave room for nature – Leave room for nature.

Magyarul:
1.Tartsátok 500 millió alatt a népességszámot, összhangban a természettel!
2. Irányítsd bölcsen az utódnemzést – javítva az erőnlétet és a sokféleséget!
3. Egyesítsd az emberiséget egyetlen élő nyelvvel!
4. Tartsátok a hitet, szenvedélyt, tradíciókat észszerű keretek között!
5. Védjétek az embereket és a nemzeteket igazságos törvényekkel és bíráskodással!
6. Hagyjátok, hogy a nemzetek önmagukat irányítsák, de a nemzetközi vitákat világbíróság döntse el!
7. Ne legyenek piti törvények és haszontalan hivatalnokok!
8. Legyenek egyensúlyban az egyéni jogok és a szociális kötelezettségek!
9. Értékeld az igazságot, szépséget, szeretetet (szerelmet), keresd a harmóniát a végtelennel!
10. Ne légy rosszindulatú daganat a Föld testén! Hagyj teret a természetnek! Hagyj teret a természetnek!

Ezen felül négy ősi nyelv (babilóniai ékírással, egyiptomi hieroglifákkal, szanszkrit és klasszikus görög) is szerepel a kövek oldalain, de ezeken a nyelveken nem lettek lefordítva az útmutatások.

Nos, ezek alapján lett céltábla a gránitkövekből. Az összeesküvés-elméletek mennyisége megszámlálhatatlan, a „sátán szavaitól” kezdve egészen az UFO-elméletekig. 2008-ban antiglobalisták megrongálták és globalizmus-ellenes feliratokat fújtak rá, 2022. július 6-ának reggelén pedig ismeretlenek megsemmisítették a köveket. Nyilván nem szorul magyarázatra, mik verték ki elsősorban a biztosítékot. A népesség szabályozása, a világkormány és világbíróság belengetése, vagy bibliai szemszögből az „egyetlen élő nyelv” iránti óhaj, ami bűnnek számít, ugye.

Azonban, ha nem rögtön a robbanószerért nyúlunk, felfedezhetünk ellentmondásokat is a tanácsok között. Világbíróság, világkormány és közös nyelv mellett nem akarták megszüntetni a nemzetek létét (sőt, az irányítást is meghagyták volna ezek kezében, igaz, azt nem részletezik, milyen mértékben), de az „erőnlét javítása” is érdekes pont, hiszen – főleg a Covid-nyomán – a háttérhatalmakat azzal gyanúsítják (nem alaptalanul), hogy pontosan le akarják építeni az emberek egészségét. A kettő együtt márpedig nem megy, még akkor sem, ha az Apokalipszis utáni létre gondolunk, hiszen tönkretett emberek kevés eséllyel nemzenek, nevelnek egészségtől kicsattanó utódokat. A természet megóvása pedig (amit többször, egymás után is nyomatékosítanak), nem éppen egy olyan mottó, amit az ördög szájából „várnánk”.

Az atomkatasztrófától való félelem (kvázi Apokalipszis?) is érdekes kérdés. Ismét aktuális lehet és ne feledjük, hogy Christian korában is az volt, hiszen még javában dúlt a hidegháború. Lehetséges, hogy a kövek keletkezését ez a páni félelem szülte? Egyébként abban, hogy „ezt a világot úgyis tönkretesszük”, nagyon úgy fest, hogy Christianéknak igazuk volt. Hogy ez visszafordítható-e? Kérdéses. A népességszám pedig… nos, nem bocsátkoznak részletekbe, mégis milyen eszközökkel tartsák azt 500 millió alatt, de annyi szent, hogy a népességrobbanás óriási probléma, de természetesen nem a fehér ember, hanem a harmadik világ és a fejlődő országok (India, Pakisztán stb.) miatt. Ezzel pedig egyértelmű, hogy kezdeni kell valamit, mert ennyi embert a Föld egész egyszerűen nem fog elbírni. A baj csak az, hogy a jelenlegi világrend céltábláján – az alacsony szaporulat ellenére – a fehér ember szerepel.

A Georgiai Útmutató Kövek valódi szándéka legalább annyira ködös, mint a keletkezése. Komoly útmutatás az Apokalipszist túlélő emberek számára, hogy még egyszer ne essünk ugyanazokba a csapdákba? Egyszerű tréfa, hogy legyen miről beszélgetnie (és vitáznia) a hétköznapi embernek? A háttérhatalmak elnagyolt menetrendje (mondjuk, ha így van, azt mégis miért tennék közszemlére egyfajta tanács-sorozatként)? Stb-stb.

Az is világos, hogy a megannyi elmélet, amely a készítőket övezi, nem fér meg egymás mellett. Hacsak nem egy fehér felsőbbrendűséget hirdető sátáni földönkívüliről beszélünk, aki mellesleg a szabadkőművesek között is tagsággal rendelkezik (külön-külön értve mindegyik elmélet napvilágot látott). S akkor az ideológiai ellentétekről még nem is beszéltünk, hiszen több jobboldali aktivista (vagy éppen a georgiai republikánus kormányzói előválasztáson induló egyik jelölt idén májusban) szólított fel az emlékmű megsemmisítésére, megint mások egy dokumentumfilmben (a 2015-ös Dark Clouds over Elberton – Sötét fellegek Elberton felett) viszont azt állították, hogy a kövek megrendelője és a szöveg írója egy orvos, aki lelkes David Duke-támogató volt.

Talán sosem derül ki, de, hogy felrobbantani a semmi közepén tök felesleges volt, az egészen biztos, mert ennyivel is csökkent az esélye, hogy valaha többet megtudjunk róluk. Ha nem rossz szándékú emberek műve, akkor azért volt felesleges, ha meg igen, akkor azért, mert ezzel nem számolták fel ezt a lehetséges gonosz erőt, hiszen azt nem a semmi közepén, hanem a nagyvárosok üzleti negyedeiben, az „elitnek” rendezett összejöveteleken, a „sötét szobákban” kell keresni.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás: https://kuruc.info/r/7/245893/

Idézet vége 🙂

 215. tiboru — 2022-07-08 19:20 

 214. petiba — 2022-07-07 19:31 

@Merlyn:

Na, erre a hírre azért csak visszanéztem ide!

Ez – remélem – jót jelent.

Időnként eszembe jutott, hogy vajon mikor esik valami baja ezeknek a sátánista jelképeknek. Ahogy olvasgatom a hírt más oldalakon, nem voltam ezzel egyedül…
Sokáig úgy tűnt, a nemlétező háttérhatalom, (sátánisták, vakolók, illuminátusok, NWO-sok, stb. – kinek, mit jelent a háttérhatalom) jelképe ellen senki nem mer fellépni. És nyilván nem véletlen, hogy a sátánista jelkép megsemmisítése rögvest a „szélsőségesek” „javára” lett írva, jelentsen is ez bármit az „érintetteknek”…

Az az ötszázmillió feletti nemkívánatos „mennyiség” meg majd megpróbál lavírozni a nyakába zúdított pusztító eseményeknek.

 213. Merlyn — 2022-07-07 01:40 

Georgia Guidestones explosion – live: ‘America’s Stonehenge’ demolished after being wrecked by bomb

https://www.independent.co.uk/news/world/americas/georgia-guidestones-explosion-investigation-latest-b2117353.html

 212. jukeey — 2014-10-01 10:00 

Az ilyen Isomer-féle hozzáállás rendkívül aggasztó 😀

 211. becsuszoszereles1k — 2014-10-01 06:34 

@jukeey:

„Maga ne aggodjon Isten helyett!” [Szt. Isomer bizanci remete]

 210. jukeey — 2014-10-01 02:08 

Ahogy vesszük. Mindenesetre -bár a feliratok tanúsága szerint nem annak szánták- sokszor elhangzott már itt a műemlék/emlékmű szó, és ez lesz a nyerő. Egy síremlék annak amit védeni akart, semmi több; van még hely egy halálozási dátumot ráfaragni.

 209. becsuszoszereles1k — 2014-09-30 23:00 

@jukeey:

Arra gondoltam, hogy olyasmire gondoltal, ami a tablarol nem ertelmezheto. Azert jo volt olvasni. Meg egyet is ertek.

210.@Filc Troll: nem tudom. A megsemmisites tenye azert sokat elarul. De melyik melyik? 🙂

 208. FilcTroll — 2014-09-30 22:19 

@becsuszoszereles1k: Akkor ezt az új követ valaki kívülálló partizánkodta oda, hogy emléket állítson magának (J.A.M és M.M. monogram), és a tulajdonosok az eredeti állapotnak megfelelően helyreállították a táblájukat.

 207. jukeey — 2014-09-30 18:07 

A két első és két utolsó pont arra alapszik, hogy az emberi populáció továbbra is ökológiai lényként fog létezni. Ezért a természet megóvását az első és utolsó pontban elsődleges prioritásként határozza meg és nyomatékosan hangsúlyozza. Tehát elsősorban egy olyan „világrendet” véd, amely 4 000 000 000 éves (négymilliárd), egyben az emberi populáció bölcsője és egyelőre még hellyel-közzel lételeme is. Ezzel az „emberi mivoltukat” is védi. Akik az üzenetet összefirkálják és elpusztítását szorgalmazzák, épp az „új világrend” legelvakultabb képviselői, és a régi-jelenlegi legelvetemültebb pusztítói közé tartoznak. Olyan okok, különbségek miatt teszik, melyeket a tábla a 4-8 pont között megpróbál összebékíteni egymással és a „régi világrenddel”, ha nem is orvosolni (legalábbis így a felszín fölött közszemlén).

 206. becsuszoszereles1k — 2014-09-29 20:35 

„Martin még arra is visszaemlékezett, hogy Christian tett egy olyan megjegyzést, mely szerint az emlékművet húsz éven át tervezte a barátaival.”

Husz ev alatt biztosan rajottek erre az apro akadalyra is (hogy nem lesz kinek uzenni), igy a ko” kompozicio magaban kell hogy rejtse a megoldast. Abbol gondolom, hogy eleve belevesette’k:
„Legyenek ezek iránykövek az Értelem Korszakához.” 🙂

Nem tudom mire alapozod a pesszimizmusodat… 😀 Milyen idok jonnek (vilagvege helyett)? Remelem, addigra lesznek alaptanfolyamok az onkenyes ujjaszuletes elsajatitasara. Mondjuk az sem erdekelne senkit… 😀

Mit lehet ebbol a rejtelybol kiolvasni, fogalmam nincs. 1959-1979/1980-ban volt valami, amit osszefuggesbe lehet hozni a kovon levo „jotanacsokkal”?

 205. MiaMai — 2014-09-29 20:23 

Azért annyira nem köztiszteletben álló, szent hely ez:
http://www.infiniteunknown.net/wp-content/uploads/2014/05/Georgia-Guidestones-2.jpg

 204. jukeey — 2014-09-29 19:11 

Ha élnek még a kő céljában illetékes egyének és komolyan is gondolják, talán már rájöttek hogy ha nem kapcsolnak az emberek most (vagy inkább már tegnap), akkor az üzenetet megette a fene, ezen a bolygón nem lesz többé értelmes címzett (pedig nem lesz kevesebb ember, sőt; csak nem „világvége” következik, hanem annál sokkal rosszabb).

 202. becsuszoszereles1k — 2014-09-29 12:01 

@FilcTroll: Az elobb lattam a neten, hogy ezt is kicsereltek, v. valamit erre csereltek? Most nem tudom hol talaltam, de az biztos, hogy egy meglevo konek (feliratnak) a csereje volt… ?

*
Platon barlang-hasonlata 🙂

http://vigilantcitizen.com/latestnews/platos-allegory-of-the-cave-video/

 201. FilcTroll — 2014-09-29 10:54 

Nohát! Valakik „frissítették” a köveket, beépítettek egy vadonat új, „20 14” feliratú kockát a rendszerbe. Erről sem tudni szinte semmit, akit érdekel itt van cikk (angol) és kép is:
http://vigilantcitizen.com/sinistersites/new-strange-2014-addition-georgia-guidestones/

 200. rdos — 2014-09-25 09:49 

@Rumcájsz von Jicsin: 🙂 Köszi, annó bejártam a környéket gúglimepszen. Elég lehet az archív felvétel is, mint a Lehel téri „bankrobbantásnál” is. Azóta tudjuk, egy fekete ruhás fehér, de ismeretlen típusú enduró motoron közlekedő személy volt a tettes. Biztos rosszul alszik, hiszen ez alapján bármikor lefülelhetik. 🙂

 199. Aborepi Majom — 2014-09-24 22:16 

@rdos:
Eddig arra tippeltem, hogy az emlékmű helyi erők trükkje volt, hogy feltegyék a térképre a várost. Ha nem kamu a videó, és tényleg átalakították, akkor most már biztos is leszek benne. Eljátszották megint ugyanazt, csak most már jóval olcsóbban. Most majd lehet webkamerát telepíteni, naponta ráklikkelni, hogy mikor kerül fel újabb rejtélyes kocka… Hiába, a XXI. században egy passzív statikus emlékmű már elavult.

 198. Rumcájsz von Jicsin — 2014-09-24 18:55 

@rdos:

„Ha helybéli lennék lehet hogy bewebkameráznám az ’emlékművet'”.

Láttad már a Gugli mapon, hogy hol van a remekmű? Mert szerintem egy hangyányit a „világ végén”! Eltart egy ideig amíg odaérne valaki, ha figyeli is a monitort.

Gugli map: 34°13’55.1″N 82°53’40.1″W

http://tinyurl.com/kka73jb

 197. rdos — 2014-09-24 18:21 

@drumma: 198. Nagyon úgy fest, „ápdételték” a követ. 2014. évi frissítés a 2014 négyjegyű számmal. Vagy a 20 és a 14 két számmal. „Bájos”. 2014-09-17-i a videó. A frissítés ennél korábbi kellett hogy legyen.

Ha helybéli lennék lehet hogy bewebkameráznám az „emlékművet”.

 196. drumma — 2014-09-23 09:43 

Friss: https://www.youtube.com/watch?v=j31V_2RmudM

Ti mit gondoltok erről?

 195. realcorpus — 2014-09-14 12:01 

@csuuzlee:
KI
Időnként benézek a spam-mappába, hátha van valami nem oda illő, eltévedt üzenet. Egyből ez a Kryptos jutott eszembe, igaz, ez nem annyira kódolt (+14, vagy 16, vagy 18-as karikás =) ):
https://drive.google.com/file/d/0B8qCYqZ8sUjaQ0JEQ2owXzdab1k/edit?usp=sharing
BE

 194. eltakaritono — 2014-07-25 21:41 

@cseko46:

@cseko46:

Aki ilyen szinten kerékbe töri anyanyelvünket, az egyéb gazemberségre is képes …

 193. cseko46 — 2014-07-25 20:52 

BOCSÁNAT NEM JÓL EMLÉKEZTEM O,5 MILIÁRDOTT AJÁLTAK ESZMÉNYI KERETNEK! BOCS

 192. cseko46 — 2014-07-25 20:44 

NO 198O-ban
Egy egylet hozott egy határozatot, melyszerint, egy émlékmüvet kel létesiteni.
AMELYEN HOLMI TULÉLŐK SZÁMÁRA KIVÁNNAK AZ EMBERI KULTURA VOLT ÉS MÉNG VAN NYELVEIN.
Ajánlani egy teljesen ujjat.

Utmutatást nyujtanak hogy a fejvesztet pánikban hogyan épitsék fell a jövőjüket.
Örökül kivánván hagyni az irány elveket .
Az elkovetkezendő emberi populáció számára.
E populáció akoriban 4,4 miliárdnyi volt számszerüen.

ŐK 5 MILIÁRDBAN LIMITÁLTÁK AZ ESZMÉNYI EMBERISÉGET.

Lehetséges lenne hogy kiszámitoták hogy talán már csak évek vannak hátra,és mindennek vége.

 191. realcorpus — 2014-07-25 14:25 

„a pseudonyn”
Ez az elírás lehet, hogy nem is elírás.
Ugye, latinul egyetlen szó sem szerepel egyik kövön sem, pedig lehet mondani, hogy akkor is az volt az egyetlen élő holt nyelv. Viszont ógörög nyelven van, és a pseudo görögül is ált, hamist jelent, a nyn jelentése pedig most, a jelen időben ( http://biblehub.com/greek/nun_3568.htm ). Tehát valami olyasmi lehet, hogy R.C. Christian állíttatta egy hamis jelenben/korban.
Így van értelme az utána levő résznek, ahol a szponzorok az értelem korszakában reménykednek.

Vagy anagrammázhatok is, ha duplacsavarral oldahtó meg a megbízó személye:
undone spy – visszavont kém
doyens pun – rangidősek szójátéka, vagy a végén s-sel: rangidős szójátékai
Aztán lehet kevéssé esélyes formája is:
sunny dope – napos kábítószer
nudes pony – póni aktok
spy no nude – nem meztelen kém (Erről a Meztelen diplomata – Vesztegzár a Grand Hotelben jut eszembe. =) ), vagy más szórenddel a meztelen nem kém
Esetleg R. C. Christianra:
sir can’t rich – nem gazdag úr
sir cinch art – nyeregheveder művész úr; egyszerű művész úr
crints chair – jóbarátok ( http://hu.urbandictionary.com/define.php?term=crint B-változat) széke, megbízottja, ha ~man
(A magyarítás magyaros, nem vagyok annyira angolos.)

 189. gigabursch — 2014-07-24 07:04 

@pmll:
Van kiemelkedő talapzat és nem egyáértelmű, hogy a talapzat hol szerepel a magasságban, ill. szerepel-e

 188. pmll — 2014-07-24 00:32 

Ha számokat látok, számolok. Kár, hogy így indul a cikk, vagy csak én nem értem?
„Teljes magassága 5,87 méter
– A négy oldalkő, valamint a középső kő magassága egységesen 4,98 méter
– A zárókő méretei: 2,95 x 1,98 x 0,48 méter”
Eszerint a teljes magasságnak 5,46 méternek kellene lennie.
Honnan jön még 0,41 méter?
???

 187. gigabursch — 2014-06-19 08:20 

Találtam egy érdekes előadást a TeCsőn, amit behivatkoztam a Rákgyógsszer Konteó c. irásba is, alapvetően életmódról és szervezeti működésről szól, de behivatkozik egy Kissenger által jegyzett memorandumot is.

A TeCső előadás meg itt van

Mindenesetre érdemes végighallgatni, mert jópár hasznos életmódtanács van benne.

Magáról a Kissinger féle memorandumról
itt
és
itt
lehet olvasni többet.
Ennek tükrében a GG téma is érdekesebb.
(Itt már csak kereszthivatkozást csináltam

https://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/21/a-rakgyogyszer-konteo/comment-page-12/#comment-link-62689

 186. gigabursch — 2014-06-12 16:02 

@zizzi:
Ezt leginkább Bástya elvtárs támaszthatná alá kezében egy jóféle (egykori) soproni Bástya sörrel.
(Az egy nagyon finom barna sör volt.)

 185. zizzi — 2014-05-30 21:13 

@gigabursch: #182
Magyarorszag nem res, hanem eros bastya”
🙂
ON

 184. miamai — 2014-05-30 11:09 

@becsuszoszereles1k:
UFFtam eleget, UFFon most már más is! (copyright: kis indián)

 183. miamai — 2014-05-30 11:08 

@petiba:
http://www.jenniferart.com/PeaceHandshakeTN.jpg

(csak annyi még ehhez, hogy az öncenzúra és az önkontroll két különböző dolog…)

 182. becsuszoszereles1k — 2014-05-30 05:06 

@realcorpus: Igy mar meg se kerdezem: miert nem alszol?=)) Gyakorolj tovabb, varom uj forrasaidat, es kivalo az autentikus szovegek ertelmezesed (is). Dehat, [tiboru2] az illetekes itten.=) Sajnalom amugy, hogy lehorzsoltad a terded Lam tartalyaban (de hadd ne menjek mar at arra a posztra!)! En a milanoi spagetti szornyre eskuszom, mar ha szoknek eskudozni!:-) De tilos ennyit offolni, mert irasos trecselezesnek minosul! Amugy, nyari poszton leszek.=) OFF-ON

 181. realcorpus — 2014-05-30 04:59 

@gigabursch:
Ez akár még a 11. pont is lehetne a nagy kőtömbökön. =)

 180. gigabursch — 2014-05-30 04:52 

@realcorpus:

Az a cserkész fiúk jelszava, hogy „Légy résen!”.

A cserkész lányoké meg az, hogy „Rés készen.

Legalábbis én így tanultam hamvas ifjúi koromban.
🙂

 179. realcorpus — 2014-05-30 04:35 

@becsuszoszereles1k:
Ha nő lennék, akkor Vénusz mosolyogna rád a kis képen.
Milói, nem willendorfi! Nem gondolod?
(Persze épp megtéveszthetek is.)

 178. becsuszoszereles1k — 2014-05-30 03:57 

@realcorpus: Ez megerne egy-ket taccsra hanyast – leven, hogy miert is hittem eddig, hogy te no” vagy! a befejezesed azert remenyekre ad okot, a szimpla bar, de idezojelek miatt.=)OFF-ON

 177. realcorpus — 2014-05-30 02:45 

@becsuszoszereles1k:
Nagyapám nadrágszíjának csatján volt/van egy felirat: Légy résen!
Nekem megtetszett, elfogadtam, ‘magamévá tettem’. =)

 176. becsuszoszereles1k — 2014-05-30 02:37 

176.@realcorpus: Hello*** David! Nem ott uffolok, hanem itt! Latom eberen olvasgatsz…=)

 175. becsuszoszereles1k — 2014-05-30 02:33 

172.@petiba:
Mindig onnan jon az aldas, ahonnan nem varjuk!:) Koszi szepen!:) Hat, ez a het, meg a jovohet utan lesz a szulinapom, ugyhogy konteobajtarsi ajandeknak veszem!
De hogy Te honnan veszed, hogy Rebel urfi ifju?:)

Az is igaz, hogy a poszthoz meg me’g nem szoltam hozza, bar parszor mar hozzakezdtem. Nagy szenzacio volt a maga idejen. Szerintem a valodi irany a titokzatos megrendelo (R. C. Ch.) volna.
„A történet 1979 júniusában kezdődik.” – sokminden tortent akkoriban tenyleg (leginkabb Nyers Rezso tudna errol meselni a Keleti-blokkbol, de legalabb a nagytobbsegnek eleteben egyszer rohogve telt telikabatra)!
Az egesznek az alapvetesebol egyelore annyit konteoztam ki, hogy: „Legyenek ezek iránykövek az Értelem Korszakához.” Legalabb is az otvenezredikhez…

 174. realcorpus — 2014-05-30 02:12 

@becsuszoszereles1k:
Itt UFF-olsz, ahelyett, hogy aludnál ilyenkor… =)

 173. becsuszoszereles1k — 2014-05-30 01:54 

UFF! (copy @sztalker:)

 172. tiboru — 2014-05-29 18:23 

@petiba:

Csak egy félmondatra reagálnék. Erre:

„…erős fogadást ajánlanék arra, hogy még tiboru sem mer (vagy mert valaha is) mindent kimondani, amit gondol egy csomó témában.”

Hát szó mi szó, igazad van, de nem a „merni” igét használnám 🙂

Nagyjából nyolc éve bloggerkedek, eddig összvissz úgy tíz blognak voltam az adminja/szerzője/gazdája és megtanultam, hogy ebben a minőségben az ember jobb, ha nem túl exhibicionista, legalábbis nem a kommentek között. A szerző elsősorban a posztokban nyilvánuljon meg, a hozzászólások a kommentelők terepe. Sokszor előfordul, hogy szívem szerint keményebben, egyértelműbben fogalmaznék, de az évek alatt rájöttem, hogy ez nem lenne szerencsés. Miként az sem, ha a bloggazda akarna primadonnáskodni, ráerőltetni véleményét az olvasóira, s orrba-szájba ő akarna lenni a diskurzus közepe.

Szóval önmegtartóztatás is ám az admini szerep, úgyhogy ne irigyeljétek 🙂

 171. petiba — 2014-05-29 16:23 

@rebel:

Nincs mit elnézi, mert bennem nincs (nem is volt) harag. Ne vedd magad olyan komolyan, és ennyi.
Nem sértettél meg, tényleg, ugyan mivel tetted volna? Ha meg szándékod lett volna rá, van kardom, pajzsom és párbajképes vagyok 😉

Akció-reakció kérdését mindig is vitatni fogjuk, asszem.

Egy dolog kicsit fájt, az se magam miatt. Az a szerencsétlen, akinek 2006-ban kilőtték a rendőrök az egyetlen jó szemét, aztán öngyilkos lett. Na ott kicsit lehet, hogy túlléptél valamit. Nos, ha valakitől elnézést kellene kérned, az max. Csorba Attila lenne, nyugodjék békében meggyötört lelke. 🙁

Törölni meg kár lenne bármit is, hidd el. Majd ha megfontolt öreg ember leszel, és ez a blog még valahol létezik majd, örülni fogsz neki, ha mindent újra olvashatsz, azt is, amit legszívesebben már kitörölnél.Én szoktam tanulni a saját hülyeségeimből. Kemény, de tartós.
Remélem egyszer majd személyesen is találkozunk, lesz mit megvitatnunk 🙂

 170. petiba — 2014-05-29 15:58 

@miamai:

Most vettem csak észre, hogy megszólíttattam. Gondolkoztam, válaszoljak-e, vagy felesleges.
De nem. Nem felesleges.

„Az istenért”, hát nem vettem észre. Mondhatnám röviden, hogy a blogkomment nem a széplelkek vidéke, és lezárhatnám itt is. De nem.Hosszú leszek.

Idézhetném félig rebel kollegát is, hogy „Ezt elég lett volna ha a rebelnek írod. Mivel baromira nincs igazad; ha rám is érted ezt!” (ezen besírtam 🙂 )
De aztán itt meg is állhatnék, mert az ovis korból én már kinőttem, hogy az óvónéninek szóljak, hogy tiboru-óvónéni, ugyehogyugye nem is én kezdtem…

Ifjú rebelnek szoktam írni, amilyen az adjon isten, olyan a fogadjisten.
Ő meg van győződve róla, hogy én „kötögetek” bele, én meg arról, hogy nem tud korrekt módra vitázni, ha ellentétes véleménnyel találkozik. Valamint önkritika nuku, és tényleg, néha érdemes lenne őt visszaolvasni.
De annyira meg persze nem érdekes az egész.

Jómagam nem nézegetem, hogy ki, mikor „vonul ki”.
Kellene?

Naivitás lenne azt gondolni, hogy pont itt kívül maradna az emberek világnézeti beállítottsága. Alapvetően a mi vitáink ebből adódnak. Más kérdés, hogy visszafogjuk magunkat. Hogy mikor, miért és kinek fogjuk vissza magunkat, és mennyire, az a kardinális kérdés.
Egy szellemi párbajnál kevés izgalmasabb dolog van, de van akinek az idegrendszere (vagy az érvrendszere) ezt nem bírja, és akkor jön a személyeskedés, arra meg a tromf. Nos, én úgy gondolom, mindabból, ami itt tiborunál van, mindannyian tanulunk. Ismereteket szerzünk, szórakozunk, és igen, vitázni is tudunk. Ez – pont egy ilyen jellegű blognak – elengedhetetlen járuléka. És ugyan néha ifjú rebellel elszalad a ló, amit én lehet, hogy időnként túlreagálok, (rajta kívül még asszem egyetlen ilyen indulatos figurával találkoztam csak a blogon, talán a marihuánás posztban), de az ifjú rebel is inkább meggondolatlanságból, mint gonoszságból, vagy rosszindulattal telve dühöng, személyeskedik és cseszdmegezik. (egyszer-állítása szerint – némi pálinka is hozzájárult)
De mivel VELEM személyeskedik, és pl. még soha nem küldött el anyámba, engem ez nem zavar, és úgy gondolom, bőven belefér a blogtér keretei köré, amit ő megenged magának. Ahogy úgy gondolom (erősen törekedem rá) én sem küldtem el senkit úgy igazán melegebb éghajlatra.

Szerintem ha zavar kettőnk vitája, ugord át, tudod, ignore…

Jómagam kedvelem azokat a vitákat, amelyekben eszmék, meggyőződések, elvek, olvasmányélmények, hitek, egyebek kerülnek pergőtűzbe. (viszont gyűlölöm a tabu témákat, sőt provokációnak tartom)
Megjegyzem, mindamellett, hogy jókat tudok hm… mosolyogni ifjú rebel indulatkitörésein ( a 159-es kommentje a nap csúcsa) mindamellett, vagy mindezek ellenére rebel kollega bent van nálam a Kommentelők TOP 10-ben. (és ez nem vicc)

Szóval szerintem ne vedd a lelkedre a dolgot.
Ha konkrétan a GG témáját (vagy még csomó másikat) vesszük górcső alá, akkor VAGY tabuként kezelünk bizonyos dolgokat, melyek kapcsolatban lehetnek a bizarr ötlettel, VAGY NEM. Ha tabu témákat kell átugrálni egy konteó(!!!) poszt környékén, mert valakik megsértődnek valamelyik téma-, vagy megoldás- felvetésen, akkor az egésznek semmi értelme. És ha abban a naiv hitben éldegélnénk, hogy itt amúgy mindenki kimond mindent, és lám milyen kulturált a blog, akkor csendben megjegyezném, hogy erős fogadást ajánlanék arra, hogy még tiboru sem mer (vagy mert valaha is) mindent kimondani, amit gondol egy csomó témában. Nos, ez ellen én lázadok, és fogok is. Ha rebel, vagy másik top 10-es kollegina lenácizza, leantiszemitázza petibát, szamárság, de bármikor kivágnám az arénát amiatt, ha ezért törölné őket, vagy hozzászólásukat bárki, bárhol. És az öncenzúrát sem várom el tőlük. Ellenben nagyon zavarna, ha valaki elkezdene káromkodni, mocskolódni, b+ezni, vagy elküldene a pébe.Mert én meg erre vagyok „érzékeny”.
Ha valakit szándékomon kívül bántottam meg, azt igazán sajnálom, de remélem ilyen nem volt.(a szándékos pedig csak visszapassz) Ha valaki popón billent, úgy kell nekem, de akkor én se leszek jó fej. Ezután se. De szerintem máris túldramatizáltuk (én meg még ehhez képest is túllihegtem) a dolgot.

 169. gigabursch — 2014-05-29 15:43 

@realcorpus:
Sebaj…
Én pl. örültem neki.
De így se lett rossz a hangulatom.

 168. realcorpus — 2014-05-29 12:52 

@tiboru:
Azt hiszem erre mondhatom, hogy benéztem, de nagyon.
Pedig átnéztem a ‘szomszédba’ (Tiboru, Lusitania, stb.) is, ahol ~2500, ~400-as sorszámokkal jelzettek a hsz.-ok, így azt gondoltam, itt is a helyi értéknek megfelelő, de az nem szúrt szemet, hogy amit 60ezrediknek néztem, jóval korábbi, mint a 40ezres hír.

 167. tiboru — 2014-05-29 12:33 

@realcorpus:

Ja, értem 🙂 A hatvanezres szám az egész BlogRepublikra vonatkozik, a konteón most tartunk a 40380-nál.

 166. realcorpus — 2014-05-29 12:20 

@tiboru:
„május 20.
Megszületett a Konteóblog negyvenezredik kommentje! Az elkövető a „becsuszoszereles1k” nickű kedves olvasó.

Köszönjük!”

Nem tudom, hogy lehet kiemelni egy hírt, így csak bemásoltam a szövegezést.
Amire most írom, az így látszik részletében: „#comment-61610” tiboru (hivatkoztatás nélkül) Gondolom, ez a szám jelzi, hányadik hsz. a konteón.

 165. tiboru — 2014-05-29 11:46 

@realcorpus:

Valamiről lemaradtam? Milyen 50 és 60 ezerről van szó?

 164. realcorpus — 2014-05-29 11:27 

@tiboru:
Láttam az előbb a fészen, hogy megemlékeztél a 40000. kommentről. Ez a 60000. szerénységből nem lett megemlítve, gondolom. =)
(Talán az 50ezredik is te voltál?)

 163. 68nyara — 2014-05-27 08:15 

Azért 500000 dollár kissé sok ezért a melóért. A kő árával és a melóval együtt, ez itthon cirka 15 misi lenne (drága gránitnál legyen 20 milla), a munkára fordított idő, meg úgy egy hónap. Ez nem egy igazán problémás meló. Szóval ok, értem én, hogy USA-ban minden drágább, de ez azért nekem túlzásnak tűnik. 79-es dollárral számolva meg pláne. Én maradok az ügyes reklámfogásnál. Nyakon öntve a 70-es évek amerikai gondolkodásának szomorú bizonyítékával. 🙂

 162. becsuszoszereles1k — 2014-05-19 00:51 

Akkor ezennel hala a Magassagosnak! Amen!:))
[Bolgar kozmondas: „Hajo utja a vizen nem latszik!” (Nagyon nyers forditasban!:))]

 161. miamai — 2014-05-19 00:01 

@rebel:
Ez nagyon szép és bátor tett! 🙂 🙂
http://vse.kz/uploads/monthly_08_2013/post-335643-0-08239400-1376250560.jpg

Isten óvja a bloggazdát és Allah növessze hosszúra a pofaszakállát!

 160. rebel — 2014-05-18 22:59 

@miamai:

Teljesen igazad van! Abszolút baromság belemenni ilyen parttalan és primitív civakodásokba. Nem kellett volna a kesztyűt soha felvennem, csak hát nem bírtam megállni…

Szégyellem is, mert tényleg elég szánalmasak az ilyenek belátom… :-s
(nyilván jó sok baromságot hordtam össze én is…)

Bocsánatot kérek!

Ezúton elnézést kérek mindenkitől, akinek miattam ment el a kedve a konteó blogon kommentelni! Petibától is elnézést és bocsánat a sértő és tiszteletlen szavakért és stílusért! (még akkor is ha szerintem reakció volt mind valamire, szerintem alapos okkal)

Főleg elnézést Tiborutól, hogy rontottam a blogja színvonalát…

Többet ilyen igyekszem nem csinálni!
Tényleg egy nagyon jó, hanem a legjobb magyar blog és közösség és nem volt szép belerondítani…

(de amúgy az ilyeneket nyugodtan lehetne törölni is)

 159. becsuszoszereles1k — 2014-05-18 22:01 

@rebel: Nem olyan fabol faragtak Teged! Meg tudod oldani!:)

 158. miamai — 2014-05-18 20:40 

@rebel:
Annyi de annyi fórum, blog, chat van a neten, ahol ez a fajta stílus (a tartalommal együtt persze) a magasabb nívót képviseli. Nos ezek azok, amiket első olvasás után már nem keresek többé, bármennyire is érdekes témával foglalkoznak. A konteóbloghoz pedig éppen a tartalom és a társaság miatt vagyok szinte a legelejétől fogva hűséges. (Na jó, már volt egy hosszabb távolmaradásom, de az éppen a függőség miatti önkéntes szünetelés volt.)

Néha olyan jókat tudtok írni mindketten. Nekem a konfrontációval van bajom. Kétségtelen, hogy vannak akikre ez inspirálólag hat, de ez a blog nem egy vívópást – ezt már sokszor kitárgyaltuk.

És azt sem lehet nem észrevenni, hogy nem egy hagyományos törzsolvasó vonult már ki olyan posztokról, ahová már írtak, de egy idő után a kommentek bizonyos ingerküszöböt átléptek.

Vannak olvtársak, akikkel nem értek egyet, mégis élvezettel olvasom az eszmefuttatásaikat, mert a maguk helyén rendben vannak, és nem támadóak sem azokkal, akiknek/akikhez szólnak, sem általában senkivel sem.

Nem szeretnék ezzel a témával tovább foglalkozni, végülis ez egy individuálisan folytatott (majdnem) virtuális közösségi műfaj. Majd meglátom, ahogyan eddig is, mire reagálok és mit lépek át.

Ez a poszt pedig, mármint a Georgia Guidestones, sokkal de sokkal többet ér annál, mint hogy holmi szubjektivitással szétoffoljuk.

 157. rebel — 2014-05-18 19:26 

@miamai:
Aha és ezen felbuzdulva látom most akkor inkább úgy döntöttél hogy te is személyeskedsz egy jót… 🙂
Ezt elég lett volna ha a petibának írod. Mivel baromira nincs igazad; ha rám is érted ezt!
Kérdezd csak meg Tiboru-t! Én csak és csakis akkor személyeskedem, ha előbb bekóstolnak.
Minden egyes vitánk itt van a konteón visszanézheted. Ha egyet mutatsz ahol én betámadtam valakit előzmény nélkül, kapsz egy láda sört tőlem!
Továbbá itt az összes beírásom is ugyebár; van több száz itt, látható: SOHA nem kezdek el személyeskedni ok és előzmény nélkül. Viszont ha engem bekóstolnak, már engedtessék meg, hogy ne hagyjam magam…!!
Gondold át tehát újra testvér, nézd át ha ennyire érdekel a beírásaim, és láthatod, SOHA nem üldözök el senkit sőt, nagyon is jókat társalgok, nagyonis ontopik, mindig A TÉMÁHOZ SZÓLVA ÉS NEM SZEMÉLYESKEDVE SOK ÉVE… A kulturált és értelmes vita keretein belül és tiszteletben tartva a kulturált és értelmes vitázót/társalgót…. Ha viszont valaki nem így társalog, azt ne rajtam kérd számon…!!!
Az oké, hogy az ilyen veszekedések miatt esetleg elmegy valakinek a kedve, csakhogy azokat nem én generálom általában.
Tehát te valamit nagyon benézel…

De kérdezzük meg a blog gazdát! Tiboru! Kérlek légy ebben bíránk. Nekem van most igazan vagy Miamai-nak?
Én elüldöztem a erről a blogról bárhol bárkit?

 156. miamai — 2014-05-18 18:47 

@petiba:
@rebel:

Az istenért, hát nem veszitek észre, hogy ahol egyikőtök-másikótok elkezd kommentelni, onnan a többi egyszerűen kivonul (elmenekül)? Plánesőt, ha egymással kezdtek el „vitatkozni”!

Ez itt egy személyeskedéstől mentes, kultúrált, intellektuális beszélgetős hely! (volt???)

Mi a csodának kell itt bárkit bármiről meggyőzni? Nem lenne elég, ha csak a szükséges információt adnátok meg?

Ha a témához, az adott rejtélyhez nem tudtok hozzátenni, akkor inkább privátban levelezgessetek!

 155. gacsat — 2014-05-18 17:37 

A szuahélit vagy 130 milióan beszélik. Közvetítő nyelvként tanítják az iskolában. Mozambi barátom 15 nyelven beszélt, mind az iskolában tanulta. Meg az utcán.

 154. gacsat — 2014-05-18 17:24 

Ez nyilván egy poszt armageddon útmutató. Amúgy nagyon hasznos, és helyes.

 153. petiba — 2014-05-16 21:19 

@rebel:

Te valahol el vagy tévedve 🙂
Ha egy kommentoldalra téved magasságos mindenttudó személyiséged, akkor ott ilyen kérésnek nincs helye, de értelme meg aztán semmiképpen 🙂

Hogy elolvasod, vagy sem, lényegtelen. A lényegét úgysem befolyásolja.

Szóval ébresztő, ez itt egy kommentoldal, nem a Felvonulók kérték!

 152. rebel — 2014-05-16 16:19 

@petiba:
Remélem nagyon nem bántódsz meg, hogy nem olvastam el az irományod, de még csak bele sem néztem. Kértelek hogy ne válaszolj ugyebár… Javaslom, használd az időd, magas intellektusod és energiád valami hasznosabbra, mint értelmetlen szócséplésre… 😉

 151. netuddki — 2014-05-16 13:19 

45500000000 – Kb. ennyi kiló rothadó hússal és járulékos cuccal ( gázok, földszennyezés stb.)kell szembe néznie a hirtelenharagu elitnek, ha tartani akarják a limitet.

 150. gigabursch — 2014-05-14 12:42 

@gigabursch:
@rebel:
@djatlov:

Itt van az előadás két részben:
https://www.youtube.com/watch?v=3z8kAg_g6LU
https://www.youtube.com/watch?v=DBD4BFqSCUA

Megjegyzem a 17. perc mélyen rámutat a mai ukrajnai válság mélyére is.

 149. petiba — 2014-05-13 16:50 

@rebel:

Vicces, amikor te siránkozol a stílus miatt 🙂
Vissza kellene olvasnod egy-két régebbi hozzászólásodat.
A „csak egy szem” után örülhetsz, hogy szóba állok veled, mert azzal a bizonyos „csak egy szemmel” minden olyan biztosítékot kivágtál, aminek vészvillognia/jeleznie kellett volna a fejedben.
A személyeskedésről meg csak annyit, hogy ha egy normális hangnemben írt kommentemre nagyjából velem együtt mindenkit leidiótázol, aki esetleg egy kicsit többet tud (ezúton a „több” csak a szigorúan informálódásra használt és rendelkezésre állt időegységek hosszúsága miatt több – ) és/vagy máshogy gondolkozik, mint ahogy te szocializálódtál, plusz körberöhögéssel „fenyegetsz meg” 😀 akkor ne csodálkozz, hogy amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten. Honnan is ismerős ez a mentalitás? Ja, megvan.
A trollkodásról csak annyit, hogy ha valakinek más a véleménye, mint neked, és ezt nem is rejti véka alá, az nem fedi a trollkodás fogalmát. Tévképzeted van trollilag.

Az agymosottságod egyáltalán nem a konteós lényeddel/érdeklődéseddel függ össze,hanem a „csakegyszemségeddel”. Hogy a „csakegyszemséged” megnyilvánul a konteós lényedben is, az már csak egy következmény.

Az, hogy te mit tartasz hitelesnek, vagy mit nem, számomra nem jelent semmit. Én meg azt nem tartom hitelesnek, amit te tartasz annak. Mondhatnám, hogy patthelyzet, de nem az, ugyanis nemhogy hiteles forrás, de semmilyen forrással nem támasztottad alá azt, hogy szerinted valami miért hiteles, vagy miért nem. Talán nem csodálkozol, hogy számomra a csupasz „szerinted” nem tényező.

Beszéljünk cseppet a tényekről.Természetesen nem tudtad tényszerűen, higgadtan, netán (hiteles) forrásokkal alátámasztva megindokolni (mondjuk nem csodálom) hogy azt a narratívát miért kellene hitelesnek elfogadni, amely csonttá-bőrré soványodott emberek zsírjából való szappanfőzéséről, emberbőrös lámpaernyőkről mesél.
Hogy erről kicsit ciki beszélni? Igen. Ciki. De legyen annak ciki, aki ezt – vajon milyen céllal – köztudatba dobta valamikor 15-20 évvel a háború befejezése után.
Ha te még most is ebben a narratívában hiszel, (egyébként hiszel?) akkor melyikünk is az „irreális konteók kábulatában révedező”?

Majd ha lesz időd a sok korrektforráskeresgetésben, akkor majd lécc tedd meg azt a nagy szívességet ábrándos konteós fejemnek, hogy beidézed, hogy mely részleteket tartasz paratudományosnak a kommentemből. És akkor majd jól megnézzük mely része a para, mely része a tudomány. 🙂
Ha nem teszed meg, hogy kiemeled a para részeket, akkor megint buktázol egyet!

„Alapfogalmakat nem értesz; pl össze akarod mosni a horogkeresztet ami létező és történelmi tényeket takaró szimbólum egy abszolút teoretikus szimbólummal, majd az ilyen önkényes összemosásaidra próbálsz építkezni mint alapra, óriási légvárakat…”

Duma, mese, mellébeszélés, terelés. Az alapfogalmakat vagy te nem érted, (merülj el a szimbolika rendkívül szórakoztató tudományában) vagy szimplán megpróbálsz terelni. (amit megint csak megértek)

Ezt írod: „Ilyen elkeserítő ostobaságokkal vagdalkozol, hogy “bármire ki lehet jelenteni hogy megkérdőjelezhető”
Nos, ha a szövegértésed ennyire gyenge, akkor van okod elkeseredni. Azonkívül ha valakit idézel, akkor vagy pontosan tedd, vagy ne tedd idézőjel közé, mert különben csalsz.
Én ezt mondtam (idézni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen) 🙂 :
„A vicc az, hogy te bármire kijelentheted, hogy MEGKÉRDŐJELEZHETŐ, míg ha valaki (én persze nem!!! ) azt mondom, hogy a gázkamrák léte MEGKÉRDŐJELEZHETŐ, akkor az meghurcolható”
Mecsoda különbség a két „idézet” között…

Hogy hol maradtál alul? Nos, tényleg van némi kihívás a szövegértésed környékén. Vagy csak ellenvélemény által okozott düh következményként fellépő figyelmetlenség?

Nos, itt maradtál alul:

TE:“a kerti gyomról tudjuk biztosan hogy káros és a legjobb kiirtani, emberekkel kapcsolatban nem tudunk ilyet, de még ha tény is lenne hogy egyik ember a másik alá való, káros és legjobb lenne likvidálni, EMBER EMBER ÉLETÉNEK BÍRÁJA SOHA NEM LEHET! (ez alapvető etika, aki nem érti, az sajnálatos)”

ÉN: „Hát, ha ez az alapvető etika, akkor szerintem eresszük szélnek az összes büntető ügyekkel foglalkozó bírót 🙂 Ne viccelj, hogy ne lenne káros egy olyan patkány, akinek a kertjében húsz kislány van elásva, akiket haláluk előtt megkínzott, megerőszakolt, majd feldarabolva, vagy egyben elásott? Hogy ne lehetne az ő BÍRÁJA bárki? És hogy ne lenne alapvető érdek likvidálni egy ilyen ember alatti lényt.
És ha ember ember életének bírája soha nem lehet, akkor mondjuk a nürnbergi ítéletekkel mi van?

Amúgy persze, hogy lehet emberiségellenes bűncselekményekkel rendbe rakni a glóbuszt, de az nem lesz sem emberséges, sem igazságos.”

TE:”Cseszd meg, nem kéne itt belemenni ilyen társadalom etikai vitába túl mélyen! Sehová nem vezet…”

Na, itt szúrtad el. Mert elegánsan visszavonulhattál volna azzal, hogy igen, bizonyos esetekben tényleg indokolt lehet a halálbüntetés. És benézted,nem gondoltad végig, kapkodtál, mert persze hogy megítélhet ember embert. Marha sokat kell érte tanulnia, eléggé ósdi fekete talárba kell magát csomagolnia és máris ítélhet embert. Van, ahol akár halálra. És ha ezt így végiggondolod, nem buktázol. A „cseszd meg” és a „nem kéne itt belemenni” vesztes mondatok egy vitában.

Idekint egyébként tényleg másik világ van, mint amibe eddig beleszocializálódtál. Valószínűleg ezért vagy dühös mindig, amikor ellenvéleménnyel találkozol. Nem szoktál hozzá. De épülésedre szolgálhat minden itteni edződés a való világhoz.

Hogy melyikünk fejében van nagyobb káosz, azt majd az idő eldönti. Bízom benne, hogy még az én életemben.
Az etikus vitát én a helyedben nem emlegetném. Csakegyszemes hozzászólásoddal az etikus vita fogalmától fénysebességgel kerültél távol egy másik galaxisba.

Hogy ne keveredjenek számodra a dolgok annyira, hogy nem tudod követni és ezért csúsztatásokkal vádolsz (éppen te, muhahaha) ezért most keveredés, barokkos körmondatok helyett,szigorúan egymás alatt, hogy nehogy elcsússzanak számodra a dolgok, megismétlek pár nevet.
– Leopold von Mildenstein
– Naedim Giladi
– Shlomo Sand
és különös tekintettel:
– Neutrei Charta.

„Próbáld megérteni, hogy nem a valóságot igazítjuk a teóriánkhoz, hanem fordítva, a teóriát igyekszünk megfeleltetni a valósággal és ha ez nem sikerül, akkor nem megerőszakolni kell hisztérikusan a valóságot, hanem belátni, hogy az adott teória bizony gyenge, nem állta ki a próbáját annak, a minimum kritériumnak sem, hogy egyáltalán komolyan vehető legyen… ”

Elie Wiesel (a tetoválásmentes túlélő) elmeséli könyvében,(Az éjszaka) hogy egy fogolytársa tanúja volt annak az állítólagos tömeggyilkosságnak, amelynek során sok zsidót mészároltak le. A tetemeket a földbe hányták, de „még hosszú hónapokkal később is, időnként, mint valami gejzír tört fel a vér a földből”.
Ez az ember Nobel békedíjas. Pedig az orvosi kar anatómiavizsgája nélkül is érezhető, hogy vannak bizony, akik tényleg a valóságot igazítják a teóriához. De ezt ne nálam tessék keresni.
Hogy te teóriádba más mesék illenek bele, mint az én teóriáimba, az csak annyit jelent, hogy nem vagyunk egyformák. Nagyon nem 🙂

„Légy szíves ne válaszolj! Köszi! :)”

Na, már bocs, ez az abszolút lúzer befejezés 🙂
Ezzel azt fejezed ki, hogy megfutamodtál a további vita elől. Amit megint csak megértek, de legalább ici-picit elegánsabban próbálj visszavonulót fújni, és ne egy ilyen űberlúzer mondattal.

Végül,hogy hosszas kerülők és mellékutak után visszatérjünk a GG-hoz:

San Francisco, Fairmont Hotel 1995. szeptember 27.
Háromnapos találkozó. Gorbacsovnak létrehoztak egy alapítványt amerikai mecénások. A találkozóra Gorbi összehívott 500 vezető polikust, gazdasági szakembert, tudóst, affél brain stormingot. Ez a „globális agytröszt” (G. kifejezése) már „úton van egy új civilizáció felé”, (G.) azért jött össze, hogy megmutassa a XXI. századba vezető helyes utat. A világ fölötti uralkodás tapasztalt vén rókái (pl. G. Bush) a földgolyó olyan új uraival adtak itt találkozót egymásnak, mint pl. a CNN vezér Ted Turner, aki éppen akkor készült összeolvadni a Time Warner médiavállalattal, létrehozva a világ legnagyobb médiakonszernjét. A vitaindítóknak öt percük volt a témafelvetésre, hozzászólások max. 2 percesek. A Sun Microsystem topmenedzsere elmondta, hogy „kiváló indiai agyakat” alkalmaznak, akik addig dolgoznak, ameddig csak bírnak. Kb. 16ezren dolgoznak a cégnél, de valójában 6-8 (!!!) alkalmazottra lesz csak szükség. Hogy mit hoz a jövő, azt a hotelben ülésezők egy aránypárral írták le: húsz a nyolcvanhoz. Az elkövetkező évszázadban a munkaképes lakosság 20 százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. A munkavállalók 80 %-ának pedig szörnyű gondjai lesznek, mert megszűnnek a munkahelyek. „Te eszel, vagy téged esznek meg”.
Ez a véleménye Jeremy Rifkin írónak is, a The end of the Work című könyv szerzőjének is.
A konferencián a „tittytainment” kifejezést Brzezinsky tette közzé (titty-cici, entertainment-szórakozás => kenyér és cirkusz kb.). Az elkábító szórakozás és az elégséges táplálkozás biztosításával elérhető a frusztrált lakosság lázadásának elkerülése.
Max Singer és A. Wildawsky könyvükben azt állítják, hogy az emberiség döntő részére nincs szükség ahhoz, hogy a maradék kevesek jól éljenek. Szerintük a világot két részre kell osztani: „béke- és zűrzavarövezetekre”. A gazdag világ megmarad békés és biztonságos övezetnek, ahol nincs háború, a Föld maradék 60-70 %-án pedig zajlanának a fegyveres viszályok.
Pat Roberson: amerikai baptista lelkész, Republikánus Párt befolyásos tagja, volt elnökjelölt, egy tévéadó tulajdonosa.Szerinte a Földön néhányan úgy döntöttek, hgoy fel kell számolni a nemzetek szuverenitását, (Eu?)világkormányt, világrendőrséget (interpol?) világbíróságot (EU bíróság?), világbankot (pipálva), világvaluta-rendszert kell létrehozni, valamint egy világelitet ezek irányítására. Robertson szerint vannak, akik úgy gondolják, hogy esetleg 2-3 milliárd ember halálára is szükség lehet, míg mások a javak újrafelosztását (ismerős valahonnan?) illetve a kereszténység felszámolását is elengedhetetlennek tartják. (miért pont a kereszténységet vajon?)

Na, hirtelen ennyi kivonat B.Zs. könyvéből. Hozzátéve, hogy mennyi sületlen, álmatag konteóst hord magán a Föld, felháborító! És egyesek nem átallanak elnökjelöltségig is felkapaszkodni, ejnyenohát!

 148. gigabursch — 2014-05-13 12:47 

@djatlov:
Az én értékítéletem alapján – jó úton jársz.

 147. djatlov — 2014-05-13 11:21 

@gigabursch:
Ez nekem is megütötte a szemem, csak nem akartam írni, mivel ebben a vitában ez egy félénk hang lenne a hátsó sorból.
De mindenképpen egyetértek, Tóth Ferit ismerem és szeretem. Kedvtelésből is szoktam ma már felvenni az útszéléről valami gyomot, hogy aztán a otthon a neten kiderítsem, hogy akkor én most megyek vissza begyűjteni az összeset, mert erre, arra, amarra kiváló. Ilyen a parlagfű is egyébként. Igen.

 146. gigabursch — 2014-05-12 16:48 

@rebel:
Na azért lenne érdemes megkeresnem az érintett előadást.

Ugyanis megértenéd (de legalább szembesülnél vele (és bárki más) – tanulságos), hogy más szemlélettel kezelve a „gyom” a fő termesztési cél számár mekkora segítség lehet.
Eléggé tabudöntögető előadás (miként az összes többi), rádöbben az ember arra, hogy a fölös szelektálás több kárt okoz mint hasznot.

 145. rebel — 2014-05-12 16:39 

@gigabursch:
Leragadtál egy teljesen általános megállapításnál, sőt még annak is egy részleténél.
Persze, nyilván egy bizonyos aspektus szerint, minden létező növénynek van valami haszna. Pl csodálatos orvosságokat illetve egyéb hasznos készítményeket lehet alkotni, a gyomnak tekintett növényekből is, még akár a parlagfűből is. Minden létező növényben vannak hasznosítható anyagok.
Azonban.
Minden ilyen megállapítás egy cél irányában van relativizálva. Ugyebár nyilvánvaló, a kertnél a cél, hogy bizonyos növények a mi kedvünkre/hasznukra éljenek ott és más számunkra haszontalanok, pláne olyanok amik előbbiekre károsak, megölik, kitúrják stb, de akár esztétikai megfontolás is lehet csupán a likvidálásuk.
Igen, ezt tudjuk. Nyugodt lelkiismerettel rámondható. Az említett aspektus keretein belül kijelenthető, hogy tudjuk.
Egyetemeken is tanítják. Dísznövények, haszonnövények termesztése, a gyomnövények kiiktatása e cél érdekében a képből.
Az aspektus mindig fontos. Ha azt nem jelöljük meg generálisan nyilván más a helyes és igaz.
DE HA KILÉPÜNK AZ ADOTT ASPEKTUS KERETEIBŐL MÁR MÁS A TÖRTÉNET NYILVÁN…

Amiért erről írtam, csupán analógia volt a nácik embernemesítés elképzelésére, s az analógia iránya ugyebár ponthogy pozitív irányú, hiszen amellett érveltem vele, hogy nem fogadható el, az emberek ilyetén minősítgetése (hogy melyik értékesebb, melyik károsabb, melyik jobb, melyik rosszabb, melyiket lenne e legjobb kiirtani). Ez téves, torz, beteg agresszív bűncselekmény, még gondolati szinten is. Nemde?

Tehát e bizonyos analógiám aspektusából irreleváns, amit írtál a gyomok egy alternatív megítéléséről. De biztos hogy amúgy nagyon érdekes téma…. 😉

 144. rebel — 2014-05-12 16:26 

@petiba:
Sajnálom de ilyen stílusban nem folytatom ezt a „vitát”.
Kb minden második bekezdésedben legalább egyszer minősítgeted a vitapartnered és személyeskedsz. Ezt trollkodásnak nevezik manapság.

Egy konteóst agymosottozol le (aki konteókkal foglalkozik, marhára agymosott ám persze általában), miközben égbekiáltó urban legendek és a legvadabb irreális konteók kábulatában révedezel…
Folyamatosan nem hitelesített, komolytalan, underground paratudományos (de inkább pszeudo-tudományos) forrásokkal próbálkozol igazolni a teóriáid, amikben hiszel.

Alapfogalmakat nem értesz; pl össze akarod mosni a horogkeresztet ami létező és történelmi tényeket takaró szimbólum egy abszolút teoretikus szimbólummal, majd az ilyen önkényes összemosásaidra próbálsz építkezni mint alapra, óriási légvárakat…

Ilyen elkeserítő ostobaságokkal vagdalkozol, hogy „bármire ki lehet jelenteni hogy megkérdőjelezhető”… Bár absztrakt filozófiai szinten igaz ez, azonban az oknyomozás, konteózás egy teljesen más terület; ahol igenis vannak a tények, meg vannak megkérdőjelezhető dolgok, és hamis dolgok, és persze a féligazságok… (ezekből van túl sok a gondolataidban sajnos, jól láthatóan)
Nem érted ezen szintek közti különbségeket és önkényesen váltogatod, ahogy a szubjektív elképzeléseidnek épp megfelel…

Nem olvasod végig amit írok, hanem az első sorra már reagálsz… Hol maradtam én alul?
Bent a buksidban legfeljebb… idekint egy másik világ van haló..! 🙂

Nagyon nagy káosz van a fejedben, szerintem fordulj szakemberhez!
Zárjuk le ezeket a kéjes kis társalgásokat! (ha jól emlékszem, volt már pár összeakadásunk régebben is)

Mivel nem vagy tisztában sem az érvelés, sem a bizonyíték, sem tisztelet és etikus vita fogalmaival, vagdalkozol és zagyválsz össze-vissza…
Orrba-szájba mosol össze dolgokat és keversz dolgokat, csúsztatsz, manipulálsz folyton, ami épp a szubjektív teóriádnak megfelel.

Próbáld megérteni, hogy nem a valóságot igazítjuk a teóriánkhoz, hanem fordítva, a teóriát igyekszünk megfeleltetni a valósággal és ha ez nem sikerül, akkor nem megerőszakolni kell hisztérikusan a valóságot, hanem belátni, hogy az adott teória bizony gyenge, nem állta ki a próbáját annak, a minimum kritériumnak sem, hogy egyáltalán komolyan vehető legyen…

Légy szíves ne válaszolj! Köszi! 🙂

 143. gigabursch — 2014-05-12 13:35 

@rebel:
„a kerti gyomról tudjuk biztosan hogy káros és a legjobb kiirtani”

Tudjuk?

Mindaddig én is szo-szo így voltam, amíg Dr. Tóth Ferenc PhD, egyetemi docens előadásait el nem kezdtem hallgatni a TeCsőn.

Már meg nem mondom melyik előadásában volt (az összeset érdemes végighallgatni), de krumpli-gyom-rovarok kérdéskörét faggató előadásában rátalálsz egy megdöbbentő válaszra.

 142. gigabursch — 2014-05-12 13:31 

@petiba:
Mennyinek kell maghalnia
– jelenlegi születési /(vagy inkább) fertilitási ráta mellett?
– Annál alacsonyabb vagy magasabb születési /(vagy inkább) fertilitási ráta mellett.

 141. gigabursch — 2014-05-12 13:27 

@caliban:
Köszi!
Ezen még emésztem magam.

 140. petiba — 2014-05-12 09:50 

@rebel:

Ez a „semmi sincs bizonyítva” ez olyan kis vicces 🙂
Nem véletlenül kérdeztem, hogy számodra mi számít bizonyítéknak, ha bemondják az atv-ben, vagy megjelenik a hetek.hu-n? Esetleg ha a Wisenthal-központ kiadja közleményben? 🙂
Bizonyítékok vannak dögivel, más kérdés, hogy az ellenérdekelt csoport agresszív módon sumákolja el ezeket, valamint elgondolkozhatnál azon (ha nem lennél full agymosott) hogy miért tiltott, büntetendő cselekmény egy esemény kutatása, miért verik össze, rabosítják azokat a kutatókat, melyek dogmatikus kijelentéseket puszta adatokkal, tényekkel szeretnék alátámasztani VAGY elvetni.
Módodban áll rengeteg információt megkutatni, de nyilván nem teszed, ha jól bevált világképedet megdöntené (arról már ne is beszéljünk, akinek még anyagi érdeke is, hogy ezek az információk maradjanak a szekrény mélyén).
A vicc az, hogy te bármire kijelentheted, hogy MEGKÉRDŐJELEZHETŐ, míg ha valaki (én persze nem!!! ) azt mondom, hogy a gázkamrák léte MEGKÉRDŐJELEZHETŐ, akkor az meghurcolható. Ez pontosan olyan, mint amikor a katolikus egyház dogmáit feszegetők is meghurcolhatóak voltak.
Én adtam neked egy-két nevet, amire te „boldogan rákereshetnél, és boldogan elolvashatnád”, de egyrészt eszed ágában sincs, másrészt meg nagyon nem lennél boldog, ha valóban elolvasnád.
Nehogy náci irodalmat ajánljak? Mi számít nácinak? Amire te „aszondod”? 🙂 Akkor ugye én is körberöhöghetem a mai PC irodalmat, mely szerint a zsidók bőréből lámpaernyőt készítettek, és belőlük szappant főztek. Azoknak az „irodalmát” kell elfogadnunk, akik szerint a csontig soványodott emberekből SZAPPANT FŐZTEK? Muhahaha, ebből is kiderül, hogy nem árt, ha mese és valóság némileg közel van egymáshoz, már csak annál az apró körülménynél fogva is, hogy szappant ZSÍROKBÓL és NaOH (nátrium-hidroxidból) főznek. ZSÍRBÓL – az úgy megvan képileg, hogy a százkilós zsidó táborlakókat „levágnak” és kisütik a zsírjukat? Na, ez az „irodalom” a hiteles, de a náci nem, ugye? És mi a náci irodalom? Amit a szappanfőzős „irodalmárok” annak tartanak. És akkor bocs, de most én „röhöglek körbe”.

A náci hadi üzemekről, I.G. Farbenről, ESSO-ról azért nem csak a te konteós „polcodon” lehet ám olvasni 🙂
Szabad néha fejedet a homokból kiemelni, és nem elhinni mindenről, hogy „csúnya náci irodalom „.
Hidd el, a tájékozódás nem szégyen. (azt már nem is említem, hogy az „ellenséget”, (illetve az annak véltek), tanulmányozni minden nagy hadvezér kiemelt feladata. Jó, persze, tudom, nem vagy hadvezér, bár olyan merész kijelentéseket teszel, mintha annak tartanád magad.

„Nekem a tudomány mint olyan jelenti a bizonyítékot, ha tetszik ha nem. Ha a tudomány integrált valamit és tényként kezel valamit, azt elfogadom bizonyítéknak. A nácizmus tudományos tény, de hát még emlékeznek is rá élő emberek, tehát nem nagyon lehet hazudozni. Az NWO olyannyira nem tudományos, nem plauzibilis elmélet, hogy időt sem nagyon pazarol rá a tudományos világ… nemde? Ha legalább egy extrém elméletként számítana vele a tudomány, de még csak az sem… ha nem tévedek”

MESE. Melléduma. Neutrei Chartát kérdeztem. Ők azok az anticionista zsidók, akik gyakran tüntetnek a cionizmus ellen, és emiatt gyakran összeverik őket a toleráns közel-keleti mintaállamban. Is.
Akkor újra felteszem a kérdést, tudsz-e róluk, ismered-e őket, elveiket, hitvallásukat, gyökereiket.A NC léte nem tudomány kérdése (és akkor itt most kihagyok egy jelzőt, amit szívesen idetennék) hanem konkrét tény. Egészen nagyon konkrét.

„“Hát, ha ez az alapvető etika, akkor szerintem eresszük szélnek az összes büntető ügyekkel foglalkozó bírót 🙂 “

Cseszd meg, nem kéne itt belemenni ilyen társadalom etikai vitába túl mélyen! Sehová nem vezet…”

Miért is? Ha valamiben melléfogtál, akkor azt egyrészt „cseszd meg” te, másrészt pedig elég gáz, ha olyannal kerülsz szembe egy vitában, amiben alulmaradsz, akkor „abba ne menjünk bele”. Dehogynem, nagyon fontos társadalom-etikai kérdés, hogy mit tegyünk a többszörös gyilkos emberállatokkal. Pl. De hanyagolhatjuk is a kérdést, csak jelzem, te hoztad fel, eléggé meggondolatlanul.

„Azok a hosszú oldalak, már konteósok agymenései. Linkelj tényeket! Prominens emberek tanuskodását amellett hogy létezik egy (vagy több) háttérhatalom mely a NWO-t tűzte ki célul. Nem fog menni… mivel nincsenek ilyen tények…”

😀
Ez az idézet itt most éppen tőled pontosan egy rebel nicken írogató konteós agymenése.
Fogalmazd meg, mik számodra a „tények”, és kik a „prominens” emberek. Pl. Bush család prominensnek számít? Oder?
Annyira naív lennél, hogy ha nem hirdetik az origón, indexen, és ezek külföldi megfelelőin, napi felbonatásban fizetett hirdetésként a NWO apró részleteit, „prominens” irányítóinak a nevét nem sorolják fel rebel-félék kedvéért szigorúan ABC sorrendbe szedve, akkor az biztos, hogy nem is létezik? Hadviselésről hallottál már? Adott társadalom, kultúra, vagy akár törzsi közösség leigázása, kiirtása, vagy csak rabszolga sorba taszítása, kifosztása az elmúlt tízezer évben kb. két forgatókönyv szerint történt. Erős túlerővel lerohanva, vagy – hogy klasszikus példával éljek – trójai faló felhasználásával. Se egyiknél, se másiknál nem plakátolták ki a törzsfőnök kunyhójára, a faluházára, a királyi palotára, vagy esetleg a városházára, hogy gyerekek, úgy készüljetek, hogy folyó hó huszadikán lerohanunk benneteket, ezzel és ezzel a módszerrel, fegyverrel, hadvezéreink Kovács Pistike, Szabó Bálintka, Mr. Julius Cézár, vagy Frau Cleopatra kisasszony. Hát ha azt várod, hogy majd téged külön értesítenek arról, hogy kik, miért és hogyan valósítják meg a NWO-t, akkor a naiv jelző túl finomkodó.

” van helyette Drábik, Icke és Moore és sokan mások, őket biztos hogy kilométereken át lehet linkelgetni, tények nélkül…”
És ezek a „sokan mások” nyilván mind nyócáltalánossal sem rendelkező buta prolik, akik túl sok tündérmesét olvastak és ezért kitalálják a maguk felnőtt meséit. Ha mondjuk egyszer valami óriási véletlen folytán mondjuk Drábik könyv kerül a kezedbe, ne olvasd el, nehogy megzavarjon, viszont nézd meg az irodalom és forrásjegyzékét. Egymásra mutatnak a fiúk, vagy esetleg olvasnak még mást is?
Az általam fentebb ajánlott könyv, melynek címe Az Új Világrend tízparancsolata, és címlapján a GG van, majdnem hatvan oldalas irodalomjegyzékkel, forrásanyaggal rendelkezik. Csak néhány (talán :P) általad is ismert szerző,vagy sajtóorgánum: Marx, Harald Schumann, New York Times, Hamvas Béla, Mircea Eliade, Bellinger, Plutharkosz, M. Gimbutas, Mózes, Freud, Újváry Péter, Flavius, Szt. Ágoston, Graetz, Kiszely Gábor,Pokol Béla, Ariel Toaff, Der Spiegel, Spengler, Fejtő Ferenc, J.F. Montgomery,Háárec, The Independent, The Guardian, Financial Times, Noam Chomsky, Daily Mail, Le Monde, Desmond Tutu, John Perkins, Bakay Kornél, Berze Nagy János, Plinius, Nemeskürty, Dr. Kohn Sámuel, Szekfű Gyula, J.F. Dulles, Lenin, Dr. Marácz László, Vatikáni Figyelő.
És így tovább, majd’ hatvan oldalon át.
Ez azért tudod, mit jelent…Amiből idézünk, azt azért olvastuk is többnyire. Már ha érted, hogy mire is akarok utalni.

Az, hogy pontosan mennyi infó van a szabadkőművesekről és/vagy a háttérhatalomról, egyrészt lásd 9. bekezdésem, másrészt irreleváns is az összehasonlítás, mert a két csoport között nagyrészt átfedés van. Létük, terveik és tetteik pedig, hát, hogy is legyek udvarias, kurvára nem függ attól, hogy te mit hiszel (vagy mit nem) róluk.
Az, hogy itt most polemizálunk róluk, szintén nem véletlen, mert dumcsizhatnánk Harry Potterről, Gandalfról, vagy esetleg Némó kapitányról is, de a tündérmesékből mindketten kinőttünk, csak te még szerenél bennük hinni. (én meg a Mikulásban szeretnék, de bassz, mindig nekem kell belopakodnom a gyerekszobába éjjel a csokikkal, így baromira nehéz…

” Én szerintem speciel a bilderberg gyűléseken pusztán és profán módon, csupán OSZTOZKODNAK és semmi több. Milliárdosok, oligarchák, a golbálelit, szépen egymást közt vajazzák le évente, hogy a világ javait, hogy és miként osztják fel maguk közt. ”

Ismét kénytelen vagyok mosoly-jelet küldeni 😀
Miről is beszélgetünk itten? Egy eléggé befolyásos, de nem véletlenül titkolózós bandáról, akik a háttérben
újraosztják az általunk megtermelt javakat, megdumcsizzák hogy hol, mi és hogyan történjen, kiket kell kiemelni, elsöpröni, megszüntetni, betiltani, felszámolni.
Tudod. Titkolóznak is, meg hatalmuk is van. Azért ugye a bilderberges Martonyit lehet szeretni, meg utálni, de azt azért nem tagadjuk, hogy volt (van és lesz is) „hatalma”. No meg ebben a témában elég titkolózós is. Titkos (háttér). Befolyásos (hatalom) Rakd össze. Ennyi.

„Pontosan utána járható (viszonylag), hogy mennyi milliárdosnak mekkora vagyona van és hogy bitorolja el az emberiség 90%-át nyomorban tartva a javakat…Szóval ebben a témában meg nem kell konteózni túlzottan mert ismertek az infók erről az emberiségellenes bűncselekmény sorozatról, amit a globálelit elkövet a javak elbitorlásával embermillárdok nyomorban tartásával…”
Na, én is ezt mondom. Te konteózol állandóan, aztán meg saját magadat cáfolod meg.

„Ezeket a jelképeket és elnevezéseket hol láthatjuk? A dollárra gondolsz pl? Mert ha igen, és hasonlókra. Az megintcsak nem fogadható el, mivel NINCS ALÁÍRVA, nincs címkézva. a dolláron látható Illuminátus szimbólumok alá nem írtak oda hogy ez az új világrendre törekvő titkos háttérhatalom logója… hanem mi konteósok odaképzeljük. Ha valaki kiírja hogy New World Order, akkor megintcsak vitatkozhatunk, hogy most ez titkos háttérhatalmi felirat vagy egyszerűen valaki úgy gondolja, hogy pl a II Világháború után új világrend van, mert hogy tényleg az van ugyebár, és csak erre utal… Nincs ott a kis R-betű, nincs kizárólagosítva, kvázi levédve az NWO fogalma, ezért bárki használhatja. ”

Óriási marhaság. Ha ez így lenne, akkor ma pl. nyugodtan használhatna bárki horogkeresztet, hiszen nincs aláírva, hogy éljenek a nemzeti szocialisták, és ugyebár a horogkereszt mégiscsak egy ősi szerencsejel.
Ha ma egy horogkeresztes, vagy egy vörös csillagos (ja nem, azt nyugodtan) fityegőt lógatsz a nyakadba, akkor a mindenféle rettegők a mögötte levő dolgokat „csak odaképzelik”, ugye? És a horogkereszt fölé sincs odabiggyesztve se a pici R, se a TM, tehát nincs kizárólagosítva, levédve. Mégis,azért mi, itt Európában tudjuk, miről van szó, akár svasztika, akár vörös csillag. Sőt. Azt is tudjuk, hogy piramis, egyszem, és NWO. Egyik sem hit kérdése. Jelképek, logók, szimbólumok. Megfejthető háttérrel. Az már a te dolgod, hogy a mikulásban, vagy a húsvéti nyusziban szeretnél hinni. De vagy mindkettőben, vagy egyikben sem.

 139. rebel — 2014-05-11 23:02 

@petiba:

A náci-zsidó konteót ismerem, azt nem kell részletezd, azonban az is csak egy konteó. Vagy igaz vagy nem. Ami viszont érdekes benne hogy szinkronba hozható az antiszemiták és cionisták jó néhány agyréme, tehát ugyanazt képzelgik drappban. Ezekről az égvilágon semmi sincs bizonyítva, az a probléma.
Még Hitler báb-mivolta is kétes kérdés és hosszan lehet róla vitázni, hogy valóban ő mozgatta-e a szálakat részben-egészben, vagy őt rángatták dróton valakik a háttérből részben-egészében. De ez a vita meddő, mivel NINCS AZ ÉGVILÁGON SEMMI BIZONYÍTÉK. Minden, ami be van dobva alátámasztásként, kvázi bizonyítékként, vagy legalábbis gyanus jelként, MEGKÉRDŐJELEZHETŐ… innen kezdve én nem tudok ezzel mit kezdeni, egy – bár valóban nagyon érdekes – konteó a sok közül, ment a polcra a többi közé… de ha tudsz olyan infóról ami csak egy betűt igazol eme konteó struktúrából, boldogan fogom elolvasni… (de nehogy náci irodalmat ajánlj mert körberöhöglek… 😀 .. a nácik voltak a legnagyobb konteósok, minden szart beszopta, Atlantisztól kezdve, a mágián keresztül, a klónozáson át az UFO-kig ezeregy dolgot kutattak fanatikusan, teljesen hiába)

„Szerinted ki finanszírozta a csóró festőlegényt, illetve pártját? Bank of England, Kuhn & Loeb.
Jó kis náci hadi üzem volt I.G. Farben, a BUNA kaucsukot szállították gumiabroncsként. Kik is? Warburgék. Aztán üzemanyag. Texaco, Standard Oil. (igen, S.O.)”

Szerintem ugorj az előző bekezdésre! Ez is nagyon érdekes konteó, de ez sincs bizonyítva.. ment a polcra a többihez… 😉

„A nácizmus létezett, az NWO nem? És mi jelentene neked bizonyítékot arra, hogy dettó ugyanaz a kettő?
És akkor ezzel kapcsolatban az utolsó kérdés, a Neutrei Chartáról hallottál már?”

Nekem a tudomány mint olyan jelenti a bizonyítékot, ha tetszik ha nem. Ha a tudomány integrált valamit és tényként kezel valamit, azt elfogadom bizonyítéknak. A nácizmus tudományos tény, de hát még emlékeznek is rá élő emberek, tehát nem nagyon lehet hazudozni. Az NWO olyannyira nem tudományos, nem plauzibilis elmélet, hogy időt sem nagyon pazarol rá a tudományos világ… nemde? Ha legalább egy extrém elméletként számítana vele a tudomány, de még csak az sem… ha nem tévedek…

„Hát, ha ez az alapvető etika, akkor szerintem eresszük szélnek az összes büntető ügyekkel foglalkozó bírót 🙂 „

Cseszd meg, nem kéne itt belemenni ilyen társadalom etikai vitába túl mélyen! Sehová nem vezet…

Mutass nekem csak egy EU-ban praktizáló bírót, aki halálra ítélt bárkit is életében! Miről beszélsz ember?
Szerinted a halálos ítélet miért van eltörölve a fejlettebb társadalom többségében? EME ETIKAI ALAPELV MIATT IS (nyilván sok más megfontolás is van még) Mint írtam, SAJNÁLATOS, ha valaki nem érti… EQ-t nem nagyon lehet tanulni… 😉
Az lehet hogy még élnek nyugdíjas bírók, akik amikor még létezett halálbüntetés bizonyos országokban adtak ilyen ítéletet, és az is lehet, hogy elmaradott országokban még van halálos ítélet, illetve USA néhány őrültebb államában, de alapvetően már egy 12 éves is tudja, a halálbüntetés NEM ETIKUS. Nem dönthet ember ember élete fölött, akármilyen is az a bűnös. Kinek értelme van rá, érti, a többi reménytelen.. 😉
Mellesleg vicces, hogy általában a halálbüntetés pártiak, nagy keresztények (gondolom te is az vagy) és A Biblia fontos parancsolata hogy „ne ölj”, mitöbb Jézus fontos tanítása, hogy „Az ítélet az Ietené és soha nem emberé” és amúgyis: „ne ítélj, hogy ne ítéltess”….
Náci irodalom helyett javaslom olvasd a filozófia más irányzatait is, pl keleti filozófiákat, hátha ráeszmélsz erre a triviális emberi igazságra végre…

„Nem egy-két mondatfoszlány, csak nem linkelhetek neked ide hosszú oldalakat kigyűjtve.”

Azok a hosszú oldalak, már konteósok agymenései. Linkelj tényeket! Prominens emberek tanuskodását amellett hogy létezik egy (vagy több) háttérhatalom mely a NWO-t tűzte ki célul. Nem fog menni… mivel nincsenek ilyen tények… van helyette Drábik, Icke és Moore és sokan mások, őket biztos hogy kilométereken át lehet linkelgetni, tények nélkül…

„A Szabadkőművesek annyira “titkos” társaság, hogy egy csomó páholynak megtalálod még a magyar honlapját is.”

De nem jutsz be sem a székházukba, sem a honlapjuk mélyére. Van pár külsőséges infó, ám nem tudod meg mivel foglalkoznak valójában, nem tudod kik a tagjaik stb stb. Pont ezt magyarázom, hogy a Szabadkőművesekről ezerszer annyi infó van mint az NWO-ról és még így is titkos társaság…;)

„Hogy hol a NWO székháza, honlapja, brossúrái, tagjai?
Rossz a kérdés. Egyrészt az NWO nem maga a társaság, a csoport neve, az NWO módszer, ideológia,tervsorozat.”

Teljesen mindegy. Hogy most magáról módszerről beszélünk vagy a módszert végző csoportól, ugyanarról beszélünk. NWO vagy éppen Bilderberg csoport, Illuminátusok, ha tetszik, egykutya. Azonban az sincs bizonyítva, hogy akár az Illuminátusok, Bilderberg csoport és hasonló állítólagos háttérhatalmi konspirálók a NWO kiötlői és végrehajtói.. csak találgatások vannak és konteók.. (megismétlem nagyon érdekes izgalmas konteók, én is imádok olvasgatni róluk, független attól, hogy nem hiszek bennük)

” A tagjait pedig ott találod mindenféle speciális, a terv végrehajtásához szükséges szervezetben ,melyek közül a legtöbbet tiboru szépen fel is sorolt ott a jobboldali listán.”

Ok, csak az a bibi, hogy innen kezdve nem a realitás, pláne nem a tények talaján járunk, mivel ezekről a Bilderberg tagokról nem tudjuk, hogy ők vajon NWO-sok-e, sőt azt sem tudjuk, hogy a Bilderberg csoport egészen pontosan mit akar. Mivel az üléseik titkosak, zártak. És nekik sincs sem brossurájuk, sem honlapjuk és hasonló, ahol publikálnák a céljaikat, elveiket, stratégiáikat, koncepcióikat… tehát az egész egy nesze semmi fogd meg jól. Én szerintem speciel a bilderberg gyűléseken pusztán és profán módon, csupán OSZTOZKODNAK és semmi több. Milliárdosok, oligarchák, a golbálelit, szépen egymást közt vajazzák le évente, hogy a világ javait, hogy és miként osztják fel maguk közt. Bár ez már önmagában egy konspiráció nyilván, azonban ebben semmi titkos nincs. Pontosan utána járható (viszonylag), hogy mennyi milliárdosnak mekkora vagyona van és hogy bitorolja el az emberiség 90%-át nyomorban tartva a javakat…Szóval ebben a témában meg nem kell konteózni túlzottan mert ismertek az infók erről az emberiségellenes bűncselekmény sorozatról, amit a globálelit elkövet a javak elbitorlásával embermillárdok nyomorban tartásával…
Teháthogy a Bilderberg csoport egyenlő lenne a titkos NWO-ra törekvő háttérhetalommal is egy konteó, szintén a polcon van, szép konteó, jó konteó, de konteó, ergo NEM BIZTOS, nem tény, nem igazság, csak sejthető, gyanítható, leginkább csak hinni lehet abban is…

” most már bátran használhatják elnevezéseiket, jelképeiket, és dolgozhatnak a terv megvalósításán – nyilvánosan.”

Ezeket a jelképeket és elnevezéseket hol láthatjuk? A dollárra gondolsz pl? Mert ha igen, és hasonlókra. Az megintcsak nem fogadható el, mivel NINCS ALÁÍRVA, nincs címkézva. a dolláron látható Illuminátus szimbólumok alá nem írtak oda hogy ez az új világrendre törekvő titkos háttérhatalom logója… hanem mi konteósok odaképzeljük. Ha valaki kiírja hogy New World Order, akkor megintcsak vitatkozhatunk, hogy most ez titkos háttérhatalmi felirat vagy egyszerűen valaki úgy gondolja, hogy pl a II Világháború után új világrend van, mert hogy tényleg az van ugyebár, és csak erre utal… Nincs ott a kis R-betű, nincs kizárólagosítva, kvázi levédve az NWO fogalma, ezért bárki használhatja. Még csak azt sem tudhatjuk biztosan hogy pl Bush, amikor emlegette az új világrendet, vajon pontosan mire is utalt, egy titkos háttérhatalmi tervre vagy csak az új világrendre, ami pl akár a hidegháború után és a globál-kommunizmus bukása után lett vagy a második VH után lett, vagy éppen a nagy válság utáni nagy gazdasági átalakulás után lett… Mind-mind egy-egy új világrend. Egy csomó új világrend van és volt. Egy rakás aspektusból beszélhetünk új világrendekről a történelem során újra és újra… Nincs kor szinte, amikor nem lett egy régi után egy újabb világrend… tehát bizony ez a nagybetűs Új Világrend is csak egy nagy bizonytalan és bizonyítatlan katyvasz…

 138. petiba — 2014-05-11 20:33 

@rebel:

NWO célja szerintem meg pontosan ugyanaz, mint a náciké, csak a célcsoport más. Bár, ha belegondolunk, hogy kik is támogatták Hitlert, és micsoda lúzer volt a kis kefebajszos a nagyfiúk marionettzsinórján. Mond neked valamit az a név, hogy Leopold von Mildenstein?
Szerintem nem mond. A wiki nem éppen náci irodalom,javaslom nézz utána, addig is elöljáróban annyit, hogy ő kérem szépen egy zsidó származású SS-tiszt volt, a cionizmus csodálója, aki lobbizott a tervért, hogy a zsidókat önkéntes Palesztinába vándorlásra kell ösztönözni.
Naedim Giladi ( נעים גלעדי))megvan? Zsidó figura, azt állítja könyvében, hogy a cionizmus nem zsidó érdekvédelmi, hanem aljas céljai érdekében időnként zsidóirtást szervező ideológia és politika! Leírja, hogy hogyan szerveztek izraeli titkosszolgálatok véres zsidóellenes merényleteket pl. Irakban, hogy megsürgessék az alijázni nem kívánó, az országot hazájuknak érző ottani zsidókat.
Szerinted ki finanszírozta a csóró festőlegényt, illetve pártját? Bank of England, Kuhn & Loeb.
Jó kis náci hadi üzem volt I.G. Farben, a BUNA kaucsukot szállították gumiabroncsként. Kik is? Warburgék. Aztán üzemanyag. Texaco, Standard Oil. (igen, S.O.)
A nácizmus létezett, az NWO nem? És mi jelentene neked bizonyítékot arra, hogy dettó ugyanaz a kettő?
És akkor ezzel kapcsolatban az utolsó kérdés, a Neutrei Chartáról hallottál már?

„a kerti gyomról tudjuk biztosan hogy káros és a legjobb kiirtani, emberekkel kapcsolatban nem tudunk ilyet, de még ha tény is lenne hogy egyik ember a másik alá való, káros és legjobb lenne likvidálni, EMBER EMBER ÉLETÉNEK BÍRÁJA SOHA NEM LEHET! (ez alapvető etika, aki nem érti, az sajnálatos)”

Hát, ha ez az alapvető etika, akkor szerintem eresszük szélnek az összes büntető ügyekkel foglalkozó bírót 🙂 Ne viccelj, hogy ne lenne káros egy olyan patkány, akinek a kertjében húsz kislány van elásva, akiket haláluk előtt megkínzott, megerőszakolt, majd feldarabolva, vagy egyben elásott? Hogy ne lehetne az ő BÍRÁJA bárki? És hogy ne lenne alapvető érdek likvidálni egy ilyen ember alatti lényt.
És ha ember ember életének bírája soha nem lehet, akkor mondjuk a nürnbergi ítéletekkel mi van?

Amúgy persze, hogy lehet emberiségellenes bűncselekményekkel rendbe rakni a glóbuszt, de az nem lesz sem emberséges, sem igazságos.

Nem egy-két mondatfoszlány, csak nem linkelhetek neked ide hosszú oldalakat kigyűjtve.
A Szabadkőművesek annyira „titkos” társaság, hogy egy csomó páholynak megtalálod még a magyar honlapját is.

Hogy hol a NWO székháza, honlapja, brossúrái, tagjai?
Rossz a kérdés. Egyrészt az NWO nem maga a társaság, a csoport neve, az NWO módszer, ideológia,tervsorozat. A tagjait pedig ott találod mindenféle speciális, a terv végrehajtásához szükséges szervezetben ,melyek közül a legtöbbet tiboru szépen fel is sorolt ott a jobboldali listán.
Ahogy anno a vakolók is addig voltak titkosak, míg a nyilvánosság veszélyt jelentett rájuk, a NWO kitervelői már olyan szinten betöltötték mindenfelé a döntéshozói szerepeket, hogy most már bátran használhatják elnevezéseiket, jelképeiket, és dolgozhatnak a terv megvalósításán – nyilvánosan. Még valami. Attól, hogy mondjuk egy átlag újságíró, riporter nem juthat be a Bilderbergék konferenciáira, a demonstrálók is csak kapun kívül zizeghetnek, amíg szét nem zavarják őket a biztonságiak, attól még nem gondoljuk azt, hogy odabent arról tárgyalnak, hogy a következő évtől hogy változzanak a golf, vagy a ritmikus gimnasztika szabálykönyvei.
Tudod mit, tegyünk egy próbát.

 137. rebel — 2014-05-11 16:38 

@petiba:
Egy-két célzás, egy-két elejtett mondat-foszlány… Ennél több van a Szabadkőművesekről is, mégis titkos társaság.
Akkor lenne nem titkos az NWO, már ha létezik egyáltalán. Ha tudnánk, pl hol a székháza; ha lenne honlapja és brossúrái, amiben részletesen leír magáról mindent, céljait, programját, törekvéseit, stratégiáit, koncepcióit, tagjairól minden adatot; s ha egy újságírónak kedve van, akkor készségesen mehet hozzájuk kérdezősködni. Nos ez egyik sem mondható el az NWO-ról… néhány suta Bush mondat, sok lelkes (és köztük sok aggasztó elmeállapotban) konteós agymenése és semmi több infó róluk… tehát bizony titkos társaság, ha egyáltalán létszik… legalábbis szerintem…

 136. rebel — 2014-05-11 16:34 

@petiba:
Senki nem vitatja hogy a nácik „jót akartak”, saját beteges aspektusukból jó és nemes volt a cél, az emberiség nemesítése, kigyomlálása. Ahogy a kertből is ugyebár nem bűn kiirtani a gazt és kártevőt és csak a nemes növényeket bent hagyni. Ez volt a nácik „jó” célja (többek közt). Analógiát lehet(ne) csinálni persze a NWO-val, csak igencsak erőszakos és hibás több okból.
Néhány pl:

– nácizmus létezik, NWO nem tudjuk biztosan hogy létezik

– a kerti gyomról tudjuk biztosan hogy káros és a legjobb kiirtani, emberekkel kapcsolatban nem tudunk ilyet, de még ha tény is lenne hogy egyik ember a másik alá való, káros és legjobb lenne likvidálni, EMBER EMBER ÉLETÉNEK BÍRÁJA SOHA NEM LEHET! (ez alapvető etika, aki nem érti, az sajnálatos)

– az időtáv igen fontos, a nácik rövid idő alatt likvidálással, tömeggyilkossággal, emberiség ellenes bűncselekménnyel gondolták megoldani a problémát, mind a lokális túlnépesedés és a fasza embereknek élettér szerzését, mind a nemfrankó emberek eltüntetését; az NWO tegyük fel, hogy úgy gondolja, hogy tudományosan alátámasztott születésszabályzással kívánja ezt elintézni, hosszabb időtávon, ez jóval kevésbé embertelen; nyilván a chemtrail-al és fluoriddal stb stb akarja elérni ezt, akkor nem különb a náciknál, csakhogy akkor balfaszok is, hiszen rosszul csinálják, mert az emberiség rohamosan szaporodik, nemhogy csökkenne, hiába is van folyamatos tömegpusztulás

Ergo lehet emberiségellenes bűncselekménnyel megpróbálni rendberakni a glóbuszt, és meg lehet próbálni viszonylag korrekten emberségesen és igazságosan is…. talán…

 135. emmalisa — 2014-05-11 15:07 

@emmalisa:
Na ez lemaradt: a Gardiner Egyptian grammar elso kiadasa 1927-ben jelent meg,a masodik 1950-ben, en a harmadik, javitott kiadassal dolgoztam amit 1957-ben adtak ki es azota valtozatlanul ujranyomtak ezekben az evekben:
1964, 1966, 1969, 1973, 1976, 1978, 1979, 1982, 1988, 1994, 1996, 1999…

 134. emmalisa — 2014-05-11 15:03 

@stephanos:
Stephanos, abbol indultam ki, hogy mondjuk nem volt nekik egyitologusuk, hieroglifa-szakertojuk es esetleg csak elovettek a jo oreg Gardinert.

Harom jelcsoportot azonositottam belole, az elso csoport az elso negy jel – a Gadiner szerint ‘give’, ad, ajandekoz – felteve ha a negyedik also jel egy kez
a masik jecsoport pedig ket káka vizjellel, ami azt jelenti, hogy ‘this’ – ez.
A harmadik, amibol arra kovetkeztettem, hogy a ketcsucsos vonal a vizjel egyszerusitett valtozata az az elso sor utolso negy jele, ami ‘stone’ azaz kovet jelent.

 133. petiba — 2014-05-11 14:16 

@rebel:

Ezzel viszont nem értek egyet. Annyira nem titkosak ők, és bizony tele van velük tévé, napilap, a netről már nem is beszélve.
És ez nem azért van, mert mi, akik kívül esünk az ő kis köreiken, mi olyan ügyesek vagyunk, hogy lelepleztük őket, nem, azért nem olyan titkosak, mert ők már nem is titkolják létüket, szándékaikat sem.

A sok példa közül csak néhány:
– az öreg Bush, aki a ” hidegháború vége és a kommunizmus bukása után elsőként fogalmazta meg az Új Világrend koncepcióját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok külpolitikáját.”
-„A nacionalista individualizmuson alapuló rendszernek mennie kell… A szuverén államok korának végét éljük… A Nyugati Világszocializmus felállításáért folytatott harcban a mai értelemben vett kormányok megszűnhetnek létezni… Rengeteg ember fogja gyűlölni az új világrendet… és meghal az ellene folytatott tiltakozásban.” – H.G. Wells, Az Új Világrend, 1940
-„Egyesek azt feltételezik, hogy mi egy titkos összeesküvés része vagyunk, amely az Egyesült Államok érdekei ellen dolgozik, „internacionalistának” nevezve engem és családomat, akik egy szorosabban integrált globális politikai és gazdasági szerkezet létrehozásáért szövetkeznek másokkal. Hívhatjuk egységes világnak is. Ha ez a vád, bűnös vagyok és ezt büszkén vállalom.” – David Rockefeller emlékiratai, 405. Oldal
-A következő évszázadban a nemzetek, ahogyan ma ismerjük őket, megszűnnek. Valamennyi állam egyetlen, globális hatalmat fog elismerni. A nemzeti szuverenitás mégsem volt olyan jó elképzelés.” – Strobe Talbot, Bill Clinton kormányának külügyminiszter helyettese a Time magazinnak nyilatkozva, 1992
– Akongresszus nem egy szokványos kereskedelmi megállapodásról dönt, hanem egy új nemzetközi rendszer szerkezetéről… ami az első lépés egy új világrend irányába.” – Henry Kissinger a NAFTA-ról, Los Angeles Times
-„Az Új Világrendet alulról felfelé kell felépíteni, nem fentről lefelé… de végül a nemzeti szuverenitást megkerülve, illetve apránként lerombolva sokkal többet érhetünk el, mint egy hagyományos szemtől-szemben kivitelezett direkt támadással.” – Külkapcsolatok Tanácsa (CFR) tag Richard Gardner, a CFR folyóirat 1974. áprilisi számában

Hol itt a titok, a bújkálás? Azon a fázison már túl vannak.

 132. petiba — 2014-05-11 14:04 

@rebel:

Most jutottam csak el oda, hogy ezt a remek posztot és a hozzászólásokat végigolvassam. Csak a végén akartam hozzátenni egy-két, már a képek láttán megfogalmazódott gondolatot.
De végigolvasva a hozzászólásodat, muszáj rögtön szólnom. Egyrészt, amikor a te hsz-ra reagálok, nem véletlenül teszem hozzá, hogy egy egy koordináta-rendszerben mi valószínűleg egy egyenes két végpontján helyezkedünk el. Aztán időnként írsz valamit, amivel meg teljesen egyet kell értsek. Pl. ezzel a hsz-oddal mindenképpen, de nem emiatt még nem írtam volna rögvest, amiért mégis ezt tettem, az az utolsó bekezdés. Ugyanis PONTOSAN ezen gondolkozom már jó ideje magam is. Hogy mi van akkor, ha az NWO célkitűzések megvalósítása az egyetlen módja annak, hogy egyáltalán fennmaradjon az élet a földön. Az elitizmusuk teljesen nyilvánvaló, meg is sértődhetünk rajta, de egyet is érthetünk vele. Más kérdés, hogy mi a különbség a nácizmus és az NWO elitista célkitűzései között. Ha goromba akarok lenni, akkor azt mondom, mindössze az előítéleteid. Ha finomabban fogalmazok, akkor hogy emésztenéd (velem együtt) azt, hogy mondjuk a NWO képviselői a nácik „egyenesági” vagy akár csak szellemi leszármazottai? Ezt azért esik nehezedre, mert beléd táplált előítéletekkel, és persze történelemhamisításokkal megtűzdelt dolgot próbálsz összevetni egy nagyon hasonló dologgal.
És itt akkor most azért elárulom, hogy a „mi van akkor, ha valójában jók az NWO”-sok gondolatsor végére érek, mindig azt mondom, hogy nem, nem jók. Ugyanis az elitista szemlélet nem akarhat jót a „bolygónak”, már ha a bolygóba beleértjük a különböző kultúrák népességét. Hogy milyen időtávban akarják megvalósítani az általuk ideálisnak tűnő lakosságmennyiséget, az csak általad, a te gondolkodásmódod szerint „nácizmus” ha rövid idő alatt megy végbe. Ugyanis egyrészt mi az a rövid idő? Kinek rövid idő? És vannak-e mesterséges módszerek, hogy ezt a „rövid időt” a lehető leginkább lerövidítsük? (márminthogy „ŐK”) Amennyiben elfogadjuk, hogy a német nemzeti szocialisták célja valóban a zsidóság kiirtása volt (nekem azért vannak megalapozott kétségeim, de ugye ha ezt nagyon feszegetném, hogy mit, miért gondolok, akkor megint jönnek a küldött huhogók – csak annyit tennék hozzá, hogy a kiirtásnak a könyvekben tanultaknál ezerszer hatékonyabb, gyorsabb, nyom nélkülibb módja lett volna,ahol túlélők sincsenek, és itt most bezárom ezt a zárójelet) szóval ha tételezzük fel, a nácik célja tényleg az lett volna, hogy kiirtsák a zsidóságot, akkor mennyivel lett volna kevésbé „náci” az, hogy az állítólagos gáz helyett akár egy-másfél évnyi iszonyú kínokkal járó rákmegbetegedéseket szabadítunk az általunk felesleges népszaporulatra, megbetegítjük az élelmiszerüket, génmódosított, ionizált sugárral fertőzzük őket, gyógyszer helyett halálos mellékhatású szerek tömegeit adjuk nekik. Azaz kérdezem inkább úgy, melyik humánusabb, ha „népet akarunk irtani”? Vagy esetleg ragadjuk meg a kérdést a gordiuszi csomónál? Hogy KIK (voltak) a nácik, és KIK a NWO kitalálói, végrehajtói? Lehet, hogy éppúgy fajelmélettel van dolgunk, csak ezúttal egy másik „faj” „nácizmusa”?
Azt a 10 évet meg azért gondold végig. Nézd meg hány embernek kell meghalnia, ha 10 év alatt kell lecsökkenteni a népességet a jelenlegiről ötszázmillióra. De még ha tízszer annyiban, mondjuk száz évben gondolkozunk, akkor mennyinek kell évente meghalnia?
Visszatérve az eredeti gondolathoz – ahogy magam is többször és hosszasan elgondolkoztam már azon, hogy mi van akkor, ha ők a jó fiúk, – ez a gondolat csak azért merülhet fel bennünk, mert megdolgoznak érte a fiúk (ŐK) hogy ilyen gondolatokat ültessenek el bennünk.
Amúgy tetszett a hsz. és egyet értek vele. De azért gondolkozz el te is azon, amit én írtam.

Végül pedig azt, amit eredetileg röviden írni szerettem volna:

Konteósoknak kötelező olvasmány:

http://www.magyarmenedek.com/products/4478/Az_Uj_Vilagrend_tizparancsolata__avagy_a_Szent_Gral_elrablasa__-_Bunyevacz_Zsuzsa.htm

Címlapon a GG-nal.

 131. caliban — 2014-05-08 23:56 

@gigabursch:
Itt volt:

http://www.ozy.com/acumen/world-population-decline/4357.article#b04g26f20b14

az egyik első ábrán ki is van emelve, hogy a nyugati világ átlaga nem éri el a 2-t, Európa nagy része 0.8 alatti és a világ nagy része is 2.5 alatt van. Érdemes az egész cikket elolvasni.

 130. realcorpus — 2014-05-08 17:16 

@djatlov:
Nincs miért. Én sem voltam egyértelmű az idézett rész miatt.

 129. djatlov — 2014-05-08 16:26 

@realcorpus:
Akkor ezt most félreértettem. Bocsánatot kérek!

 128. FilcTroll — 2014-05-08 15:29 

Érdekes koincidencia, hogy Edward T. Hall könyve akadt a kezembe a napokban, aminek az első részében kb. arról ír, hogy a szubjektív térhiányból adódó stressz kiirtja a populációkat még táplálékbőség esetén is. Ezt a szervezetek a saját biokémiájuk megzavarásával érik el, a derék mellékvesék hathatós segítségével. Sok kísérletben bizonyították, hogy a zsufi-stressz miatt szinte ellehetetlenül a szexuális élet és az utódgondozás, egyben erősödik a hímek közötti agresszió. A csoport oly gyorsan kipusztul ilyen-olyan kórokban és csatákban hogy csuda.

Mindezt az emlősök, a halak, a madarak is tudják, mert ez az élőlényekbe épített, túlszaporodás-gátló folyamat — amin meg sem lepődünk, hiszen ezek a fajok csak pihe-puha lények egy hatalmas, évmilliárdokban üzemelő bolygón.

Mindez a Kövekhez két módon kapcsolódik: a szerintük optimális emberi létszám, illetve a katasztrófaálló emlékmű állításának a gondolata.

 127. realcorpus — 2014-05-08 13:15 

@djatlov:
Nem azt mondtam, hogy az az indíték. Csak arra céloztam, hogy akkori fejjel kellene gondolkodni.

 126. djatlov — 2014-05-08 12:20 

@realcorpus:

Hát, nem tudom. Azért a hippik addigra elég jól bevitték a köztudatba a „mindenkinek mindent szabad” elvet és ez szerintem elég jól látszik a kor amerikáján dél ide vagy oda.

De ha mégis így van, akkor kinek a „vérét akarták lázítani” ezzel?

 125. ahmet — 2014-05-08 00:42 

@tiboru:
Ezt mondom én is. A költség biztos, hogy jóval kevesebb volt. Nekem úgy tűnik, hogy építettek valami szart, hogy legyen teljesítés a számla mögött. Tiszta Magyarország. 🙂

 124. realcorpus — 2014-05-08 00:02 

Konteó a konteóban! =)
A ‘Robbanás Port Chicagóban’-tól ‘Az eltűnt atombombák’-on keresztül eljutottam ‘A Zippo’-hoz (http://tiboru.blogrepublik.eu/2011/02/27/a-zippo/).
És mit látok ott?!
„…George G. Blaisdell (a továbbiakban: GG…”
„…éppen a helyi Country Club teraszán üldögélt, limonádét szopogatott

Ilyen egy átlagamcsi? Körüllengi a GG-rövidítés és limonádét fogyaszt? =)

 123. realcorpus — 2014-05-07 23:26 

@nudniq:
Ez az!
„… igazán finom kis trollkodás lett volna még a hetvenes évek végén is.
Mármint ez az amit eddig nem fogalmaztam meg. =)

Egy konteónál – ahogy esetünkben is – bele kell képzelnünk/élnünk magunkat az akkori korba/korszellembe. Ez vihet közelebb a megoldáshoz/megértéshez.

 122. nudniq — 2014-05-07 22:35 

@rebel:

A rózsakeresztesekről Szerb Antal Pendragon legendájában olvastam vagy 15 évvel ezelőtt, akkor hallottam róluk először.

Ettől függetlenül annyit írtam,h az R.C.Christian (bevallottan álnév) olvastán nekem elsőként a Római Katolikus Keresztény feloldás jutott eszembe, mert ez ott, a mélységes mély amerikai Délen igazán finom kis trollkodás lett volna még a hetvenes évek végén is. (Ma már nem annyira.)

 121. rebel — 2014-05-07 14:31 

@gigabursch:
Sok könyvnyi iromány van róla. Egy érdekesség belőlük: egyes ezoterikus keresztény irányzatok úgy tartják, ő Jézus reinkarnációja, sőt mitöbb maga Jézus bukkant fel újra… (és ma is köztünk él, mindig is köztünk élt és él más-más neveken).. legalábbis ők ebben hisznek….

 120. djatlov — 2014-05-07 14:27 

@vittore:
Ha kemény diktatúra lenne, akkor ez nagy mértékben nem a népen múlik…

 119. vittore — 2014-05-07 09:04 

@djatlov: Ötszáz millió ember. Kb. az EU lakossága. Nem olyan nagy szám. Simán lenne egy diktátor aki tudja a „frankót” és a birka nép meg követi. Szerintem a kezdeti megrázkódtatás után, semmi nem változna… 🙁

 118. gigabursch — 2014-05-07 06:59 

@rebel:
Én nem.
Anno egy Voks Populin kérdés volt a Rózsakeresztesek konteója, de nem ők győztek és hagytam magam a „majd megvilágosodok” kategóriában.

 117. rebel — 2014-05-07 01:24 

@nudniq:
Esetleg nem ismered a legendás Christian Rozenkreutz, azaz Rózsakereszt Krisztián történetét?

 116. nudniq — 2014-05-07 00:16 

Érdekes, senki sem írta még, de nekem az „R. C. Christian” rövidítést olvasva azonnal a „Roman Catholic Christian” feloldás jut eszembe.

Előbb, mint a rózsakeresztesek.

 115. djatlov — 2014-05-06 19:27 

@jukeey:
Ha olyan a katasztrófa, aminek az előidézője egyértelműen az emberiség és ami akkora pusztítást végez, hogy kinyír 6,5 milliárd embert, akkor lehet, hogy a maradék azt mondja, hogy márpedig akkor ez az út véget ért és úgy, ahogy eddig, úgy soha többet. El is bírom képzelni, hogy hirtelen átmegyek zenbe, miután eltemettem 6,5 embert és látom a Föld pusztulását vagy majdnem pusztulását.

 114. jukeey — 2014-05-06 18:12 

„Legyenek ezek iránykövek az Értelem Korszakához”
„Tartsd az emberiség lélekszámát 500 millió alatt”

Teszem azt atomcsapásokkal vagy egyéb mesterségesen előidézett katasztrófákkal kilóra/darabszámra 7 milliárdból kiirtanak 6,5-et, attól a maradék félmilliárd értelmesebb lesz? Vagy akár csak megtalálja a követ és megszívleli tanácsait? 100 év nem kéne hozzá, hogy többen legyenek mint voltak és rosszabbak mint valaha.

Esetleg mondjuk 10 000 személy rávesz vagy rákényszerít 499 999 000-re afféle „szabályokat”, „törvényeket”, attól értelmesebbek lesznek? Még a 10 000 sem, hisz idejét, életmódját, életét kell áldoznia a tömeg terelésére. Ha ez útmutató az „értelem korszakához”, akkor a közszemlére tett tíz javaslat csak első állomás lehet egy ennél nagyobb úton.

 113. djatlov — 2014-05-06 16:14 

Na, akkor merek nagyot gondolni. Mi van akkor, ha tényleg az irányítók állíttatták? Mi van, ha be van tervezve valami nagyobb pusztító dolog, ami után tényleg 500 m alá kerül az emberiség létszáma? Mi van, ha azért ezeken a nyelveken íródott, mert ezen nyelvű emberek maradnak életben és ez egyfajta génválogatás?
„Bölcsen irányítsd a szaporodást az állóképesség és a sokszínűség javításával”
Ha a katasztrófát megtervezik, megtervezhetik azt is, hogy hol üssön be, hol ne, melyik népcsoport maradjon életben, melyik ne. És nekik íródik a tábla. Mármint az életben maradtaknak. (Nem, azt nem tudom, hogy hogyan fognak éppen oda eljutni a Föld minden tájáról…)

Ez a teória alá támaszthatja azt is, hogy miért nincs dátum a felbontásnál. A katasztrófa tervben van, de egyelőre még nem tudják, mikor lesz rá alkalmas a helyzet…

Nekem az elírás is szöget ütött a fejembe:
„(„pseudonyn” a „pseudonym” helyett). ”
Kizártnak tartom, hogy elírás legyen. Pont a zárókövön. És pont úgy hagyták. Pedig az egész követ az egész emlékmű elkészítési idejéhez képest elég hamar összedobhatták volna újra, ripsz-ropsz.

Azt nagyon sajnálom, hogy Tiboru kihagyta a csillagászati vonalat, szerintem fontos lenne. Nem értek ugyan hozzá, de szerintem fontos. Mivel bármi lehet, még az is lehet, hogy majd valamikor valamilyen csillagállás mellett a napsugarak úgy esnek át két oszlop közt, hogy beindítanak valamit. Mondjuk egy katasztrófát, minek során 500 m alá esik az emberiség lélekszáma.

Na. Mertem nagyot gondolni.

 112. djatlov — 2014-05-06 15:23 

@tiboru:
„amely minden elképzelhető katasztrófát túlél”

Nos, akkor ha eredetileg párhuzamos és szabályos volt az emlékmű, mostanra meg nem az, mert a marhák félrelegelték, akkor ez a kívánalom máris nem fog teljesülni.

 111. barbarossa — 2014-05-06 15:00 

@tiboru:

Én is köszi a posztot!
Még annyit olvastam, – nagyon marginális – a kőfaragó, miközben a 4000 karaktert faragta, hangokat és érthetetlen zörejeket, hangos beszélgetéseket hallott. Szerinte ezek a hangok a kőből jöttek, vagy többnyire a levegőből. Ennek a kijelentésnek nem tulajdonítottak túl nagy jelentőséget a helyi lapban.

Azt nem tudom, Mr. Martin mennyivel fejelte meg a napi díját. Erről nem szól a írás. 😀

 110. rdos — 2014-05-06 14:57 

@morat: 68.

“tarts a lélekszámot 500M alatt”. Nagy különbség!

Jogos. Azonban ezt a lélekszámot már régen meghaladtuk sártekénken.

 109. rebel — 2014-05-06 14:53 

A Rózsakeresztesek nem sátánisták, hanem ezoterikus keresztények, semmi rossz céljuk nincs az égvilágon, hanem ellenkezőleg, az ember és az emberiség nemesítése, magasabb szintre hozása; a szerintük Krisztus valódi céljának és tanításának helyes végrehajtása. És ennyi. Minden más mítosz és legenda…
Tehát ha a Rózsakeresztesek kövei ezek a georgiai kövek és ők akarják mindazt véghezvinni, ami a kövekre van írva, akkor szerintem semmi baj sincs, teljesen nyugodtak lehetünk.
Azaz egy apró bibi van, a Rózsakeresztesek sem nem háttérhatalom, sem nem egy globális nagy hatalmú titkos társaság (sőt egyáltalán nem titkos társaság) hanem egy – bár nem aprócska és elég régi és némileg valóban titokzatos – EGYHÁZ. Egy szimpla egyház a sok közül, semmi több. A titkos társaságuk is inkább legenda, legalábbis most. Az biztos, hogy a középkorban titkos társaság voltak, mivel kénytelenek voltak az lenni, különben máglyára kerültek volna, okkult (azaz ezoterikus) tanaik miatt (meg egyáltalán, mindent irtott-üldözött ugyebár tűzzel-vassal a katolikus egyház, ami nem ők)…

 108. jukeey — 2014-05-06 14:36 

Látom, ráfaragták, oké

 107. jukeey — 2014-05-06 14:30 

A tábla elhelyezése: Valaki említette miért nem főváros, pl Moszkva területén. Először is egy népesebb település közelében az itt közismert denveri lószobornál jóval nagyobb ellenkampányt kapott volna és már rég bezúzták vagy eldugták volna (pláne ahol nem védik az u.s.a. törvényei). Másodszor háború esetén épp a népesebb települések a főbb célpontok, és egy közönséges bombatalálat széttörné (Moszkva esetén esetleg el is párologna mert az tutira núkot kapna, nem is egyet). De akkor miért nem valami kiesebb helyre dugta? Azt akarta hogy jobban szem előtt legyen, a ma élők is olvashassák, a híre gyorsan messzire szálljon. A táblán vajon meg van említve hogy ott turkálni is érdemes?

 106. tiboru — 2014-05-06 14:23 

@barbarossa:

Igen, a Rosy Cross az a rózsakeresztes társaság, amiről a posztban is szó van 🙂

Ezt a hazugságvizsgálós dolgot nem tudtam, köszi!

 105. barbarossa — 2014-05-06 14:19 

Annyi szent, hogy a nagy misztikummal övezett történetbe mégiscsak egy érdekes szál is bekúszott, méghozzá Mr. Fendley (a kivitelező) és Mr. Martin (a bankár) Elberton Civic Centerben (nyomásra vagy anélkül) hazugságvizsgáló tesztet is kitöltöttek, melynek eredménye negatív volt. Ezt az eredményt másnap az Elberton Star helyi press le is hozta, „They had both passed convincingly” főcimmel, bő tartalommal ecsetelve a történet hitelességét, valamint azt, hogy Fendley és Martin egy és ugyanazt állít.
2005-ben megjelent „The Resistance Manifesto ” Mike Dice tudományos alapokra, kutatásokra támaszkodva a könyvében sátáni erőkről, sátáni hitről ír, s mindvégig bizonygatja, hogy a követ össze kell törni ezer darabra. Szerinte Christian egy magas rangú luciferi társaság tagja, a New World Order követője.
Más feltevés szerint R.C Christian nevében előtagként szerepelt rövidítés jelentése Rosy Cross, annak a titkos és titoktartó társaságnak az előljárója lehetett.
Mr. Martin ( a bankár) mindeközben jó barátságba kerül R.C. Christian-al, találkoznak, együtt vacsoráznak, néha telefonbeszélgetést is bonyolítanak. Megtudja ki ő, megtudja a célt is miért emletetett az emlékmű, 2009-ben elhatározza, hogy megírja az igazságot, aztán valahogy legyint, „jó ez így, ahogy van” felkiáltással lemond ebbéli szándékáról.
Lehet, hogy még jót is nevetgélt magában… ki tudja.

 104. tiboru — 2014-05-06 14:18 

@ahmet:

Nem a költsége volt 500 ezer, hanem az az összeg, amit a kivitelező kért érte. Maga Fendley is elismerte később, hogy szándékosan jócskán eltúlozta az árat, mert így akarta letesztelni, hogy Christian komolyan gondolja-e. És ő volt a legjobban meglepve, amikor ez utóbbi azonnal rábólintott.

 103. jukeey — 2014-05-06 13:49 

Az árat épp a leírtak tartalma indokolhatja. A megrendelőnek tudnia kellett hogy közbotrány, közfelháborodás, közröhej és egyéb kollektív ellenérzések kiváltója lehet, és ezzel a terület „illetékese(i)” is tisztában lesznek. Ezért kínálhatott kapásból magas árat és bólinthatott rá a föld megvásárlására is. A viszonylagos szólásszabadságban (amelyik kutya ugat az pitizik) ezen a közigazgatásilag aktív területen sem lett volna „jogi” akadálya hétköznapi üzletként lebonyolítani, normál áron a polgármester mégis kapásból elküldte volna a jófenébe az ürgét. Az időkapszula kinyitásának akkor jön el az ideje, ha valaki(k) úgy gondolják; ideális esetben akkor, ha megfogadják a tanácsokat és elérkezettnek látják az idejét. Vicces lenne, ha most illetékes polgártársak kíváncsiságból elrendelnék és ilyesmit olvashatnának: Remélem, a fent leírtakat megfogadtátok, és látjátok az eredményt. Akkor megtettétek az első lépést, jöhet a következő: 1 Csökkentsétek a populációtokat 50 millióra; 2 oszlassátok fel az államszervezeteket, mostmár nem kell ettől függenetek; satöbbisatöbbi :D.

 102. ahmet — 2014-05-06 12:41 

Annyira nem is nagy ez az építmény. Nem hinném, hogy a költsége 500.000 dollár lett volna. Pláne, hogy a kőbánya tulajdonosa csinálta, és még csak messzire se kellett vinni. Gyanús, hogy a melósok az üresjárati órákban ezt faragták, úgyhogy a rezsin kívül nincs benne gyakorlatilag semmi. A megrendelőn kívül nincs semmi rejtélyes benne. Ok, a feliratok, de azok is inkább csak értelmetlenek.
Pénzmosás?

 101. rdos — 2014-05-06 11:35 

@gigabursch: Üdvözöllek kollega.

Jószerencsét!

 100. realcorpus — 2014-05-06 09:03 

=)
Elképzeltem a jelenetet egy poszt-apokaliptikus film zárójeleneteként.

 99. vittore — 2014-05-06 08:34 

@realcorpus: Tudom, hogy nem egyszerű, csak olyan jó volt elképzelni, ahogy egy elszánt kis csoport az éj leple alatt vérverejtékes munkával kiássa és még az első kakasszó elött a hajnal első sugarainál megcsillanó kapszulát kinyitva elolvassa: „állíttatta Elberton Önkormányzata az Úr 1980 as évében ehehe…)Az ídő elött kiásás meg relatív, mivel ha jól tudom nincs meghatározva, hogy mikor kell kinyitni…

 98. realcorpus — 2014-05-05 19:56 

@vittore:
Azért nem lehet olyan egyszerű hozzáférni. A 6 láb még 2 méter sincs. A beton alap elég masszív, nem lehetetlen, hogy épp ilyen mély és az aljába van ágyazva. (Már, ha egyáltalán tényleg elhelyezték.) És egy lincselést sem fog bevállalni senki, ha esetleg észrevennék. Mostanában meg már esélytelen. Ha minden igaz, bekamerázták a sok festegetés, összekenés miatt.

Amúgy valami miatt nem szoktak ilyeneket csinálni. Legalábbis nem hallottam még olyanról, hogy valahonnan idő előtt kiásták volna, pedig van egy pár kapszula eltemetve az utókornak.

 97. jukeey — 2014-05-05 18:48 

@rebel:

Igen, többek között ezért is mondtam hogy még legalább tízzel el kéne osztani egy ténylegesen természettel egyensúlyban élő (legalább azt nem csak lassabban pusztító) emberi populációhoz (félmilliárd még muslincából is sok). Köztudott hogy pl a vulkánosság az éghajlat és az élővilág globális változásait okozza állandó jelleggel a Földön, hát szerintem szemét, por és hőkibocsájtásban egy átlagos megyeszékhely simán kenterbe ver egy vulkánt, pláne ha hozzávesszük hogy annál jóval nagyobb földterületet tarol le az ellátása érdekében (plusz elektromágnesesség, rádióhullámok és egyéb nyalánkságok). De egy igazi titkos konspiratív szervezet (vagy ismert hatalom) pontosan tudná hogy egy ilyen kőtábla nem sok vizet zavar, és meglenne a módja hogy kapásból hatékonyabb tömegbefolyásoló módszerekhez folyamodjanak. Beláthatnák hogy ha kinyírják a Földet, könnyen annyi a strandjaiknak, a vadászházaiknak meg a jachtjaiknak, unokáik mehetnek bunkerba zselét zabálni, és szkafanderes patkánylövészet marad kellemes szabadtéri programnak. De szerintem ha van is köztük olyan aki ezt meglatolja, olyan nincs akit érdekelne. Nincs igény a lakosokban mozgásra, élettérre, valódi dolgokra. Az „elitnek” sem a tartalom számít, csak a különbözet a tömeggel szemben. Az ők többsége is jól megvan egy kockában nyomorogva csöves-csempés vízzel, és szabad térben egyre többen már egy szippantástól vagy egy méhcsípéstől kórházban kötnek ki. Nincs igény fűben hancúrozásra, sőt, inkább a növényzet legigénytelenebb, még magától nőni próbáló maradékát is irtják mert sokak már attól is rosszul vannak. Jól meglesznek fedett helyen műkaját zabálva, és ha elhárul a termeléstől való függőség, nem lesz akadálya hogy igen rövid idő alatt alatt az egész bolygót lebetonozva milliárdos nagyságrendről billiósra váltsanak, géntechnikával ellensúlyozzák amire tesióra, tévétorna meg csodapirula nem vált be. Lesz meló is, kurva sok új, a környezettől hermetikusan elzárt létesítményt kell majd felhúzni és bekábelezni (vagy legalább az azt végző gépeket felügyelni). Aztán mire odáig jutnak hogy na irány a Mars vagy a sztárvársz, a „terraformálásnál” mi sem lesz könnyebb, hisz csak le kell kicsit egyengetni a területet. A Földön vízben és kajakészítésre alkalmas vegyületekben azért szerintem nem lesz hiány, az óceánokat csak nem illantják el az űrbe. De ha jobban belegondolunk, a víztelen bolygókon sem feltétlenül probléma, hiszen a kőzetek anyagának nagy része mindenütt szilícium-oxid, tehát oxigén van dögivel, csak legyen némi hidrogéntartalmú cucc és szerves vegyületek előállítására alkalmas egyéb elem a bolygókéregben (szén, nitrogén, etc).

http://www.origo.hu/tafelspicc/hirek/20130729-kesz-az-elso-eheto-muhus.html
Bármilyen titkos vagy nyilvános szervezet tutira inkább errefelé ókumlál. A lakosok meg tapsikolni fognak örömükben, csak a génmódosításuk ki-továbbfejlesztését fogják egyre inkább sürgetni, mert közben generációról generációra egyre leépültebbek lesznek, szükségük lesz rá.

http://en.wikipedia.org/wiki/IBM_(atoms)
Ezen a képen meg 35 atom látható egy felirattá rendezve egyszerű elektronmikroszkóppal 1989-ből; technikailag már nemhogy módosítani, de akár atomokból összelegózni is lehetne géneket, csak idő kérdése, és hogy megérje. Az élővilág jelentős része pedig talán örökre megmarad – hátértárolókon bitekként http://www.ncbi.nlm.nih.gov/. Legalább arra az esetre, ha valami hóbortos „elit” mégiscsak ragaszkodna valami kis parkféleséghez, hát majd csinálnak neki gondosan sterilizálva a lakosok („és rózsaszín bodzafát parancsol vagy kárminvöröset?”).

Az az üzenet (ha nem valami kamu) sosem lesz igazából kézbesítve, hiába tervezték tartósra.

 96. vittore — 2014-05-05 17:33 

Szerintem egy kicsit túl van misztifikálva a dolog, hajlok az „önkormánzati megrendelés volt” voksra. Ha annyira érdekelné az embereket, biztosan lett volna már valaki aki kitúrja az időkapszulát. Így viszont sokkal izgalmasabb, még a végén kiderül a Zigasság’….

 95. gigabursch — 2014-05-05 17:23 

@rdos:
…s Kiss Csaba a. Balhés Charley óta tudjuk, hogy:
Zuhanó kasban nincs ateista bányász…

 94. gigabursch — 2014-05-05 17:17 

@caliban:
„negyedrészt a népesedési ráta globálisan leesett 2.1 alá,”

Ezt hol olvastad?
Európában a fehér lakosság körében általános, de hogy világszerte?
[tiboru]-val ellentétben nem 7.0 mrd, hanem 7,5 mrd ember(szabású) császkál és zabálj a kőolajat.

 93. tiboru — 2014-05-05 17:10 

@stephanos:

Köszönjük! És üdv a kommentelők között 🙂

 92. gigabursch — 2014-05-05 16:38 

„(az ember ne égesse publikusan a feleségét)”

Mert Könyves Kálmán óta tudjuk, hogy boszorkányok márpedig nincsenek.

 91. rebel — 2014-05-05 15:06 

@jukeey:
Ez az érvelésed is arra mutat, hogy az a társaság, akik ezt a követ állították és elveit gondolják, nem biztos, hogy rosszat akarnak az emberiségnek. Nem biztos hogy a komisz titkos háttérhatalom, hanem meglehet hogy az ellenpólus, hiszen a Földnek nagyon jó és az emberi populációnak is ha nincs így extrém módon túlnépesedve és nem extrém beteg urbanizációk keltetőjében vegetál a tömeg, agymosott, agyhalott zombi rabszolgaként, mint ahogy ugyebár most…

Az viszont persze nem teljesen helytálló szerintem hogy a rossz (tehát embertelen önkényuralmat akaró) globális háttérhatalomnak hátrány lenne a kb félmillárdos létszám. Nekik is inkább jó lenne.

Hiszen nagy tömegre már nincs annyira szükség mint 50-100 éve, mivel a technológiák egyre inkább ésszerűsítve, egyszerűsítve GÉPESÍTVE vannak. Látható ez már most, a fejlett országok munkanélküliségén. Az a nagyipari technológiai folyamat, amihez akár csak néhány évtizede mondjuk 100 munkás kellett, azt ma már akár egyetlen hi-tech gép kiváltja, feleslegessé vált a túlszaporított tömeg és egyre feleslegesebbé válik. Nem beszélve arról, hogy jelen 7 milliárdnyi ember többsége ugyebár nyomorgó országokban él. Az elitnek teljesen mindegy hogy léteznek vagy sem, mivel számukra semmi hasznot nem hoznak, nem termelnek, nem dolgoznak, kevés kivétellel, mert lehetőségük sincs rá, csak vegetálnak és tizedelődnek (csak a nyomor miatt közvetlenül, minden nap kb 100 000 ember pusztul el a bolygón), tehát úgykábé 4-5 milliárd ember létezése a globálelit számára abszolút irreleváns, szinte semmi vizet nem zavarnak. A maradék, fejlettebb országokban élő, többnyire dolgozó-termelő 2-3 milliárd ember is valójában SOK NEKIK. Már nem kell ennyi, mint imént említettem. Effektív hatalom és gazdagság különbséget jelen fejlettségi szint mellet már nem jelent hogy fél milliárd vagy 2 milliárd emberből áll össze a civilizáció. Nem beszélve arról, hogy bár élettér van, hiszen az extrém urbanizáció oda vezetett, hogy 10-20 milliós metropoliszokba van zsúfolva a rabszolgatömeg, irtózatos nagy területek vannak üresen, helyileg akár több 100 milliárd ember is elférne a bolygón. Azonban az erőforrások miatt is megint csak a komiszaknak is lehet érdekük a drasztikus populáció csökkenés, hiszen ha minden így megy tovább 50-100 éven belül felélünk több létfontosságú erőforrást, nem csak az olajat, de a vizet, az élelmiszert és a levegőt is (ha így megy tovább a környezetszennyezés és erdőirtás)… Ezzel a létszámmal, pláne ha ugyanígy növekszik majdnem hogy évtizedei vannak hátra az emberiségnek jelen életmóddal. Tehát komisz globális diktatúrát akaró rosszfiúknak sem rossz a félmilliárd, emiatt sem. Ennyi emberen is lehet uralkodni és nagy teljhatalmú – bármit megtehet – önkényuralkodónak lenni, bőven elég hozzá.

 90. jukeey — 2014-05-05 13:11 

Semmiféle „világuralomra” törekvő szervezet nem szorgalmazná a népesség „drasztikus” csökkentését, hiszen ha az egyének jól megvannak nagyobb szerveződések nélkül, akkor nincs kin „uralkodni”, nincs kiből „megélni”. A tábla kiagyalói nem terveztek semmit; tehetetlenek, ahhoz hogy tegyenek valamit, minimum generációkon át ugyanolyanná kellene válniuk mint a milliárdok elitje, bele kéne olvadniuk, elfelejtenék hogy miért is kezdték, vagy elvetnék az ügyet. Csak üzenni próbáltak, bármily reménytelen is. Nincs értelme „szabályozni a lakosokat”, akkor megette a fene az egészet; maguktól kéne legalább megérteniük, de inkább átérezniük. Ez az üzenet csak megpróbálja a természetes életet a mesterséges létezéssel és nagyjából a jelenlegi ideológiájával egymás mellett úgy-ahogy elférővé tenni a Földön. Hogy ez a félmegoldás is mennyire hiábavaló volt, azt jól mutatja hogy jobbára vallási okokkal, ezotériával, ufókkal ágáló idióták verik magukat mellette vagy ellene. Ha a lakosok így folytatják, nem kell új világrenddel „génpiszkálkást” rájuk erőltetni akármiféle húdetitokzatos és húdealjas, húdemindenrőlőktehetnek szervezetek által; maguk fogják üvöltve követelni, hisz már szülni, felnőni alig tudnak komoly külső beavatkozások nélkül a fenenagy életterükön. A „világrendet” nem egy „szervezet” alakítja, hanem perpill néhány milliárd lakos, és pontosan lehet tudni hová tartanak, nem kell ehhez semmilyen parlament, maffia vagy páholy. Életmód 2 kockában (meló/suli és „otthon”), köztük egy csíkon gurulva, plusz olykor teszkó, kocsma, satöbbi. Ezt nem lehet ellensúlyozni egy újabb kockában vasdarabokat emelgetve és szolizva, meg egy másikban orvosi kezelésekben részesülve. A túlnépesedés nem mostanában kezdődött probléma, hanem úgy 100 ezer ével ezelőtt, azóta csak súlyosbodik. Az újdonsült lakosok sosem alkalmazkodtak a mérsékelt és a hideg égövekhez (az alkalmazkodás szót manapság a köznyelvben inkább bólogatási hajlamra és nyalási mélységre értik). Úgy „egyensúlyban” lenni a természettel és növelni az állóképességet, hogy 500 millióból vagy 400 az év nagy részében plusz energiát termelve létesítményekben bujkálva a puszta közeg elől vagy/és szinte „szkafanderben” élve, és tartósítástól rossz minőségű élelmet fogyasztva? Osszuk el még tízzel…

 89. realcorpus — 2014-05-05 04:43 

@stephanos:
Lehet, csak egy lelkes amatőr tükörfordítása angolról, és azért lett furcsa egy hozzáértőnek?

 88. stephanos — 2014-05-05 03:59 

Üdvözletem!

A görög szöveg láttán felbuzdulva regisztráltam a honlapra, gondoltam ezzel kapcsolatos észrevételeimet a nagyközönség tudtára adom, hátha valamiképp hasznukra lesz.

Átírásban így néz ki:
οἵδε οἱ λίθοι τὴν ὁδόν
δεικνύντων αἰῶνι σωφροσύνης

Pontos magyar fordítása:
Ezek a kövek az utat
mutassák a bölcsesség/józanság korszakának.

Néhány stilisztikai furcsaság nekem feltűnik. Egyrészt eléggé nyelvtankönyvszagú a mondat: a többesszám 3. személyű imperativus, azaz felszólító mód kissé fura, mármint az elmúlt 5 év alatt még nem nagyon találkoztam ilyen alakkal, másrészt a tárgyat én alapból az ige után helyezném el. Bár lehet, hogy hangsúlyozni szeretné ezzel az „utat”.

A görög szöveg egyébként nyelvileg rendben van, még az ékezéseket is pontosan helyezték el, leszámítva, hogy a ὁδόν-t nem végélésen, hanem tompán kellett volna ékezni (ὁδὸν), mivel mondat közepén vagyunk, de a sor vége lehet megtévesztette az írót.
A betűk formája a modern ógörög nyelvű könyvek betűire vezethetőek vissza, bár észrevehető benne némi bizonytalanság.

Egyébként görögöst meg szanszkritost simán találhattak, ami érdekesebb szerintem az az egyiptomi hieroglif és a babiloni (akkád nyelvű?) ékírásos szöveg, hogy az mit takar egészen pontosan.

Tisztelettel:
Stephanos

 87. realcorpus — 2014-05-05 03:00 

@rdos:
Ez egy ismertető füzet, sok képpel:
http://www.wired.com/images/multimedia/magazine/1705/Wired_May_2009_Georgia_Guidestones.pdf
Ahogy néztem, nem a szabadban faragták, így nem találnál semmilyen műholdképet.

Az alap elég masszív, hogy ne dőljön meg idővel, így csak a gyors felállítás miatt lehetnek ferdék a tömbök. De arra figyeltek, hogy a tájolás meglegyen, mert az alapból tüskék állnak ki, amikre a köveket ráengedték.
A képeken mindenki annyira boldog, mintha a ‘saját gyereke’ lenne a mű.

(Még valami, ami szintén aznap történt: „1980. március 22.-én az amerikai slágerlista első helyezettje lett az angol Pink Floyd együttes Another Brick in the Wall című dala.”)

 86. nandras — 2014-05-05 01:32 

@FilcTroll: nincs ezzel semmi gond.
nincs az előírva, hogy küldetéstudatos megszállottak csak a zusában élhetnek 🙂

 85. FilcTroll — 2014-05-05 01:22 

És ha misztikus síkba helyezzük, és azt mondjuk, hogy valóban közel az idő, amikor a jók és a rosszak mérlegre tétetnek? A Jelenések Könyve és a több forrás is gazdagon tárgyalja mindezt.

Tegyük fel, hogy eljön az ítélet, ezt 500 milliónál kevesebb jó ember éli túl a bolygón. Mindezt a kövek állítói nem előidézik, hanem egyszerűen csak tudják és tudomásul veszik a bekövetkeztét.

Innen nézve a kövek az új Aranykor újjáépítésének alapvetéseit tartalmazzák a túlélőknek.

Gondolom, a telekárak is eléggé felmentek a környéken. Értékes a stabil gránit-alapzat! Erősíti azt a feltevésemet, hogy civilizációnkat a Föld gyomra fogja valahogy elnyelni. Én a helyében vulkánt, földrengést és víznyelőket használnék, de főleg vulkánt, mert akkor nincs többé gond a sok lassan bomló szeméttel.

 84. lilith18 — 2014-05-05 01:15 

A képek alapján nem tűnik túl stabil építménynek. Egy 6-os erősségű földrengés szerintem simán lerombolná. Nektek nincs ilyen érzésetek ezzel kapcsolatban?

 83. realcorpus — 2014-05-05 01:09 

@vidra:
Ha őskori körülményekről és azon fejlettségi szintről kezdődik az újjáépítés, akkor elég kockázatos arra hagyatkozni, hogy majd egy kialakult nyelvvel lefordítják/kikódolják a tábla szövegét. Ezt azért elősegíthették volna egy ábrával, hogy hol van az időkapszula, amiben egy képes szótár is lapul.
Ha nem tévedek, akkor a ma is ismert letűnt civilizációk szövegeit is akkor fordították már, amikor az összlétszám bőven meghaladta az 500 milliót.

 82. morat — 2014-05-05 00:50 

@logiszton:

Jah, hát mondjuk az egész nincs túlgondolva bármi is (volt) a célja. Mintha huszonévesen évesen a haverokkal kottarészegen kellett volna egy TOP10 megoldás a Föld minden bajára listát összeállítani (mínusz az 500M, természetesen).

 81. realcorpus — 2014-05-05 00:32 

@zizzi:
Akkor arról fordíthatták magyarra a guglival. Így már értem.

 80. rebel — 2014-05-05 00:19 

@zizzi:
Aha…. Tehát mégis csak vannak őrült milliomosok… 😀

 79. zizzi — 2014-05-05 00:18 

OFF

Magyar Demokrata
1999. augusztus 26.

ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKNEK

Én, Zabó Gábor filmproducer, augusztus 20-i személyes megbeszélésünk után írásban szólítom szövetségre Orbán Viktor miniszterelnököt. Arra kössünk szövetséget, hogy a saját ezeréves örökségünkből, szellemi, kulturális és természeti adottságaink kitermelésével a Filmiparra és a Sugárzásra épülő önálló gazdaság kifejlesztésével építsük fel Magyarországot a következő 1000 évre. Ez a kincs itt van, 1000 évre elegendő ez az örökség, ha magunk termeljük ki magunknak, de hamar elfogy, ha más termeli ki a maga számára. Ezt nekünk kell kiaknázni a saját hasznunkra, összefogással, hittel, öntudattal Magyarország javára.

Úgy, ahogy személyes beszélgetés során Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy Magyarország filmnagyhatalom volt a múltban, én, Zabó Gábor producer azt mondom, hogy Magyarország nagyon rövid időn belül filmnagyhatalom lesz, mert a Kárpát-medence földi méretű Amfiteátruma a most következő évezredben a filmiparra és sugárzásra van determinálva. A vetített és sugárzott kép világméretű terjesztésével a Kárpát-medencéből, Magyarország nemcsak a régió, hanem Európa és Amerika között kialakuló egyensúly stabilizáló tényezőjévé válik, és egyszerre nyer jelentős politikai presztízst, és a filmiparra épülő gazdasággal egyszerre lesz Európa vezető Állama.

Ennek a megvalósításához nagyon kemény munka kell, erős szövetség és összetartás, a magyarság hitének és önbizalmának helyreállítása, de ez semmi máson nem múlik, csak rajtunk, mert minden adottságunk és feltételünk megvan hozzá. Ennek megvalósítására szövetkezzünk, mert most van a most, mert ha nem szövetkezünk most, később már nem lesz mire szövetséget kötni.

Erre kell most szövetséget kötnünk, minden Magyarnak, aki Magyarnak érzi magát, hogy együtt, a saját szellemi és geopolitikai örökségünkből, a látvány kiaknázásával a saját erőnkből felépítsük Magyarországot a következő 1000 évre.

Zabó Gábor elnök,
WERCOM Rt.

ON

 78. zizzi — 2014-05-05 00:10 

@FilcTroll:
#79.
Nem akartam elhinni…. de megneztem a guglin, es valoban, ott all a tabla angolul is az epuleten, bal oldalt…..

 76. tommi — 2014-05-04 22:56 

@chph: Ez a hiba a mátrixban. 😉

 75. vidra — 2014-05-04 22:50 

@realcorpus:

Nem értelmetlen, ha a rózsakeresztes/szabadkőműves/ufógyíkember/akármilyen irányzatból indulunk ki. Mivel erősen befigyel a lélekvándorlás, nincsenek fizikálisan túlélők, hanem az emberek születnek vissza a földre, mint új civilizáció, és kezdődik minden az elejéről. Valószínűleg bíztak abban, hogy ezután még tudnak olvasni legalább egy nyelven a 8 közül (gazdasági nagyhatalom és/vagy kulturális, ezoterikus gyökerű majdnem mindegyik).
Ezek tényleg az atomcsapásra készültek, és kikotyogtak pár dolgot. Erős a gyanúm egyébként, hogy ha tagok is voltak bármely szervezetben, nem lehettek túl magasan, legalábbis a pontok elég ellentmondásosak, ha azt nézem. Szabályozd őket a szaporodásban, legyenek felettük világszervek, így lesz szép új, szabad világ. Értem én hogy Berlin pozitív és negatív szabadsága nagy hatást gyakorolt rájuk, de ez a tábla mégiscsak egy hatalmas baromság. Ráadásul egy őslakos spirituális központra rakták, amiért külön jár a szidás.

 74. komojtalan — 2014-05-04 21:14 

Reggel láttam az új posztot, de olyan nehéznek találtam, hogy inkább el sem olvastam, ellenben meghallgattam a rádió riportot és valahogy nem tetszett. Te jó voltál, a riporterek sem voltak rosszak, mégsem jött át a lényeg. Ha lesz folytatás, valahogy kevesebb témára kellene koncentrálni, bár így is csak 5 konteó volt. Nem gondoltam, hogy 2 óra ennyire kevés, mondjuk a tiszta duma 1.5 óra sem volt. Hiába a netnek nincs ellenfele, én legutóbb 6 éve hallgattam rádiót, az Olimpia alatt.

Amerikában sok dilis él, szerintem egy szervezet állította, csak saját maguk által ismert célból, nem hiszem, hogy akkora titkot rejtene a dolog. Persze titokzatos körülmények között állították, nem ismert célból, minden adott egy konteóhoz. Szerintem kár leragadni, hogy miért ez a nyelv és miért az, mondjuk volt szuahéli támogatójuk, azért lett pont az és nem más. Érdekesnek tartom, hogy nyelvészek nem foglalkoztak vele, biztos kiderült volna valami. Csillagászatilag is sok mindent meg lehet állapítani, de nem jelent semmit, egy ilyen szervezetben miért ne lehetne olyan aki ért hozzá? 500k$ persze nagy pénznek tűnik, de akár egy 1-2 ezres szervezetnél, főleg ha vannak gazdag tagok nem jelentős összeg.

 73. leninahuxley — 2014-05-04 19:50 

Kedvenc főbérlőm anno 2007-ben már megjósolta, hogy néprtás készül. Hülye volt szegény, de ebbe akár bele is traflhatott. Szabadkőművesek,Illuminati – egyre megy. Egy szűk elit irányít, és ha vilgrendváltozásra kerül sor, vagy armageddonra, ők élik majd túl, nem mi. Nem hiszek a hoaxokban – kis képzavarral. Ebben a témában nem létezik hoax. Próbálgatják a határaikat, tesztelik az embereket.

 72. logiszton — 2014-05-04 19:40 

@morat:
68.morat
Többnyire az a jelenség, hogy a fejlődéshez szükségszerű a növekedés. Stagnálás pedig igazából nem létezik, mert magában hordozza a visszaesést, amit már nem vagy nagyon nehezen lehet megállítani.
Kínában pld. megállították a növekedés növekedését/húú ez jó!/ és az eredmény a lakosság kezdődő elöregedése lett. Az öregek meghalnak -egyre többen egyidejűleg-, a kevesebb fiatal miatt kevesebb a gyerek is = fogyás.
Úgy néz ki, hogy a népességszámtartás nem lehetséges. Legfeljebb importból/=Európa/.Vagyis lehet a létszámot 500 m alatt tartani, de az folytonos csökkenést jelent majd. Eddig ez látszik.
Mivel a -hogyan- utasítás nincs a kövön, ez rossz tanács, bár a megoldást énsem tudom.

 71. logiszton — 2014-05-04 19:20 

@nandras:
67.nandras
Pont erre gondoltam.Mármint a másodikra.Ha hozzáadjuk, hogy Findley szabadkőműves volt, akkor a misztifikáció is bejön. Úgy vettem észre, hogy az ilyen „szektások”-nak a mindennapi ügyeikben is eléggé meghatározó a „dogma”.

 70. realcorpus — 2014-05-04 17:57 

@rebel:
„…reklám soha nem készült…”
Ha megnézed, amit tiboru írt az 5.1.-ben, akkor azért a statisztikai adatokból mégiscsak az következik, hogy történt valami abban az évben és utána.
Még akkor is, ha a bajnokság szünetében épp nem is volt reklámja a tv-ben. =)

 69. grofzero — 2014-05-04 17:54 

Szerintem a balett-táncosok bízták meg a kőfaragókat 🙂

 68. morat — 2014-05-04 17:12 

@rebel:

Az összevetés a nagy piramissal azért nem jó, mert azt egy egész civilizáció kiemelt projektként építette, itt meg – szerintem – egyetlen ember művéről van szó, mindenféle társadalmi támogatás nélkül.
És hogy hogyan költheti ember ilyen hülyeségre a pénzét? Szerintem leginkább végrendeletben… Meghagyta egy korrekt és jó ügyvédnek, hogy mit csináljon a vagyonával, az meg profin és kötelességtudóan végrehajtotta és megőrizte az ügyvédi titkot.

 67. realcorpus — 2014-05-04 17:08 

@404notfound:
Tiboru is feltette a kérdést: „…és mit keres ott a szuahéli, a maga összesen 15 milliójával? Oké, legyen afrikai nyelv is a palettán, de akkor miért nem mondjuk a szomálira (19 millió) esett a választás?”

A szomálit azok beszélik, akiknek az a nyelvük. A szuahélit viszont közvetítőnyelvként többszörös létszámban használják.
(A pontos számban a wiki elég szétszórt (ahány nyelven néztem, mindenhol más számok voltak), de általában 7-10-szerese a beszélők száma, mint az anyanyelvűeké.)

 66. morat — 2014-05-04 17:00 

@rdos:

Nem azt mondja, hogy csökkentsd a lakosságot 500M-ra, hanem, hogy „tarts a lélekszámot 500M alatt”. Nagy különbség! Ezért is gondolom, hogy a tábla egy olyan kornak készült, amikor már 500M alatt lesz a népesség, az intelem pedig az, hogy ne hagyják növekedni.

 65. nandras — 2014-05-04 16:59 

nincs itt kérem semmiféle összeesküvés, lehet eltolni a biciklit 🙂
két reális magyarázat lehetséges
– unatkozó és jómódú futóbolondok (vagy megszállottak- egyremegy) állíttattak emlékművet a mániájuknak
– jól kifundált és szellemes reklámfogás joe fendley részéről

magam mindkét magyarázatnak egyforma esélyt adok, de szívem szerint a második a szimpatikusabb, mert azon túl, hogy szellemes, még eredményes is 🙂

 64. gtibor — 2014-05-04 16:55 

Abban az országban, ahol a maja világvége-jövendölés előtt családok vonultak elhagyatott területekre, barlangokhoz, jó előre felkészülve konzervekkel, fegyverekkel (megtanítva gyermekeiket használatukra), simán elképzelhető, hogy ha pénz is társul az ilyen degenerált elmebajhoz, pár mániákus szekta híve összefog, és építtet egy ilyen „szentélyt” saját elhivatott tanai világgá kürtölésére, ami nem mellesleg nem csekély anyagi hozadékkal is párosul szeretett városuk, cégük, családjuk számára.

 63. SLC — 2014-05-04 16:28 

@tiboru: erről nekem is a Kryptos jutott eszembe elsőnek 🙂

 62. 404notfound — 2014-05-04 16:25 

Én azt gondolom, hogy nagyon gazdag és művelt emberek unatkozták össze a dolgot, hiszen húsz évig tervezték… A szuahéli nyelv egy érdekes kapaszkodó, ebből látszik, hogy amerikaiul gondolták össze dolgot avagy a többi nyelvhez képest a szuahéli annyira más, ami segíti a dekódolást…

 61. rebel — 2014-05-04 16:25 

@cocola:
A gondolatmeneted akkor állna meg, ha deklarálnánk, hogy ez a bizonyos titkos társaság már uralja a bolygót, kontrollál mindent, planetáris szinten mindenható. Ezesetben fura hogy azóta majdnem megduplázódott az emberiség.

Node ki mondja/gondolja, hogy ők vannak a topon? Lehet hogy nagy hatalmuk, befolyásuk, sok pénzük van, de lehet, sőt nyilvánvaló, hogy még messze vannak attól, hogy mindent ők határozzanak meg a bolygón. Nyilvánvalóan van még néhány hasonló brigád. A magyarázat ilyen egyszerű arra, hogy nem fogy hanem növekszik az emberi népesség. Tovább az is lehet, hogy elbukta, elcseszték. Lehet, már nem is léteznek. Mivel titkos társaság, nincsenek benne a napilapokban a velük kapcsolatos hírek, nincsenek könyvtárakban, archívumokban, levéltárakban a múltbéli ügyködéseik. Nem tudunk róluk semmit. Talán megpróbálták és feladták vagy elbuktak, mert valaki megbuktatták őket vagy mert sokat akart a szarka és nem bírták, vagy mert elrontották, kudarcot vallottak és szétszéledtek és sorolhatnám…

Miért kéne tehát, abból kiindulnunk, hogy ez egy tökéletes, teljhatalmú golobál-háttérhatalom, akik amit akarnak véghez viszik és nem hibáznak? Mert csak ezesetben lehetne az egész történet szemére vetni, hogy de hát hogyhogy több mint 7 milliárdan vagyunk már azóta? Továbbá mivel határidő nincs, mint az imént már említettem, ezért honnan tudhatnánk, milyen határidőre tervezték ezt a létszámot? Nincs odaírva hogy 2014-re legyen az emberiség 500 000…. Akkor mi alapon kérnénk ezt számon és milyen logika mentén gondolnánk kudarcnak azt, hogy most még ez nem sikerült. Mi van ha 100 éves terv ez vagy akár 500??? Nem tudhatjuk. Tehát ez az érved amelett hogy átverés, bár elsőre felületesen jónak tűnik, de sajnos nem áll meg, legalábbis szerintem.

 60. rebel — 2014-05-04 16:13 

A hoax és reklám ellen szól, a túl nagy energia (ami ugye a magas költségeket is és rászánt időt is jelenti többek közt) befektetés, túl precíz kivitelezés. Sem átverés sem reklám soha nem készült, és nem ésszerű készíteni, ekkora belefeccöléssel. Lehetne persze mondani, hogy őrül milliárdos dilije, csakhogy a milliárdosok nem szoktak őrültek lenni, vagy ha igen, nem egyedül rendelkeznek a vagyonukkal, hanem kontroll alatt vannak, hogy eszetlen hülyeségeket mégse csináljanak, pl ne kezdjék el a pénzüket dobálni aki az ablakon.

Ez egyértelműen egy fanatikus közösség (mi más mint titkos társaság?) mementója.
A posztapokaliptkus üzenet sem nagyon tűnik számomra reálisnak, kvázi a Nagy Piramis analógiájára (hiszen egyesek szerint ugye azt is egy nagy globális katasztrófa előtt építették prehisztorikus szupercivilizáció fiai, nekünk, hogy intsenek bennünket, ezért van ennyi minden belekódolva és ezért ilyen rejtélyes).. Nos ez ellen meg az szól, hogy NEM ELÉG MONUMENTÁLIS… azaz egyszerűben szólva, ehhez- erre a célra – picike. Ezeket a köveket, egy felső középkategóriás földrengés vagy szökőár vígan ledöntené. És akkor még nem beszéltünk atomrobbanásról, aszteroid becsapódástól stb. VAgy egész prózai módon ELBONTÁS. (a Nagy Piramist próbálja valaki elbontani! Az arabok ezer év alatt sem bírták, pedig szorgosan bontogatták ugyebár)
Tehát az emberiség egy nagy pusztulat miatt kihal/megtizedelődik, nagy lutri, hogy ezek e georgiai kövek megmaradnak-e vagy sem. A Nagy Piramis, na az igen! Arról hamarabb el lehet hinni, hogy ilyen céllal épült. Némelyik köve a sok tízezerből csak önmagában akkora mint ezek a georgiai kövek együttvéve.

Tehát túl kicsi posztapokaliptikus mementónak, túl drága, értelmetlen és macerás, babrás átverésnek vagy reklámnak.
Marad a titkos társaság saját mementója, egyfelől erődemonstráció, másfelől provokáció, harmadrészt pedig kultikus szent hely, szent mementó. Szerintem ez a legésszerűbb teória és mellesleg ez a jó kis zamatos konteó… és meglehet hogy kivételesen pozitív konteó…
Az Új Világrendet építgetők nem biztos hogy rosszat akarnak, bár elitisták, de ökológiai szemszögből a céljaik nagyjából helyesek. A „tartsd 500 000 alatt/körül az emberiség létszámát”, nem egyenlő a „mészárold le, írtsd ki az emberiség 90%-át”-al ugyebár… Mi van ha a New World Order jót akar bolygónak és az emberi fajnak hosszú távon? Mert nyilván ha ezt rövid távon akarják megvalósítani, akkor nettó nácizmus lenne… De ez sincs odaírva, hogy mondjuk 10 év múlva legyen fél milliárd az emberiség. Nincs határidő szabva.

 59. realcorpus — 2014-05-04 16:12 

A 10. pontnál csak én nem értem, miért kellett megismételni a végét?
Olyan, mint amikor a filmekben a haldokló végrendelkezik, de már elfogyott az erő és csak az utolsó szavakat ismétli.

 58. realcorpus — 2014-05-04 16:05 

@noti1975:
Nem tudom, mennyire elég nagy távolság Atlantától 150km, vagy a legközelebbi vízerőmű (a 3-ból) a maga 30km-ével, ha már a lehetséges célpontokat nézzük. És itt linkeltem, hogy a dél-keleti erőművek központja pont ebben a faluban van (’50 óta).
Ha ilyen létesítmények az ellenség listáján vannak, akkor ez a hely sem ússza meg egy kis porfelhővel.
(Nem vagyok hadász, így csak gondolom, ha a közművekre koncentrálnak, akkor a kimaradások miatt a tömeg ingyen megoldja a létszámleépítést egy idő után.)

 57. noti1975 — 2014-05-04 15:29 

nos, új kommentelőként, először is üdvözlök mindenkit, külön tisztelettel a bloggazdát! régebben magam is szerkesztgettem 1-2 blogot, így tudom, mi munka rejlik egy ilyen bejegyzésfolyam mögött. kezdve a témák kiötlésétől, a gyűjtögetésen át a kidolgozásig, hogy aztán mindenki számára „emészthető” formában kerüljön tálalásra. érdekes, sokszor izgalmas témák, igényes kidolgozásban, mindenképp megemelem képzeletbeli kalapom Tiboru előtt!

a bejegyzésben olvasott „tízparancsolat” láttán, pláne az első „parancsolatokkal” kapcsolatban, nekem elsőre egy bizonyos Adolf Hitler ugrott be. no nem az, hogy ő rendelte volna meg ezt az „emlékművet”, sokkal inkább az ugrott be, hogy mintha az ő tanai köszönnének vissza belőle. ha nem is pont egy 500 milliós civilizációról álmodozott a kis kefebajszú, azt egyértelműen kinyilatkozta, hogy véleménye szerint az emberiség csak egy szűk részének van joga ahhoz, hogy szaporodjon és benépesítse a Földet. nekik kell a megfelelő életteret megteremteni. ők ugye az „árják”. a többiek feladata, hogy szolgálják őket, majd idővel (nyilván több lépcsőben) eltűnjenek a bolygóról, nem foglalva tovább azt a bizonyos életteret. a szaporodás „irányításával” szintén próbálkoztak a nácik, nyilván nem génmanipuláció útján, hanem egy nem olyan hatékony, de mindenképp sokkal egyszerűbb módszerrel, nevezetesen a természetes kiválasztódásba nyúltak bele, mikor bizonyos egyedeket kiválasztottak szaporításra, míg bizonyos népcsoportokat kasztráltak.
elképzelhető, hogy ugyanazok az erők állnak mindkét dolog mögött? ezek az erők lehetnek éppen az „új világrend” lovagjai is, hiszen nyilvánvaló, hogy nem új gondolat a „neworder”. lehet, hogy már a III. Birodalom is az ő elfuserált kísérletük volt. gondolták, hóna alá nyúlnak ennek a Hitler gyereknek és a németeken keresztül egy világméretű háború útján rövidre zárják a történetet. pusztul akinek pusztulnia kell, majd az így kialakuló világbirodalom elintézi a maradék melót. csak nem jött össze a dolog, mert minden támogatás ellenére Hitler elbukott, így kénytelenek voltak más, finomabb módszerekkel operálni a továbbiakban. (vagy hiba csúszott a számításba, Hitler önjáró üzemmódba kapcsolt, így elvesztették a kontrollt és úgy döntöttek, hogy inkább visszavonulót fújnak)
az, hogy eme „emlékművet” egy ilyen, gyakorlatilag elhagyatott helyre teszik, szerintem teljesen logikus lépés. ha valakik egy armageddon-kaliberű háborúra készülnek és azt akarják, hogy az „útjelző köveik” nagy eséllyel túléljék ezt a gigantikus pusztítást, akkor nyilván nem egy tízmilliós nagyvárosban helyezik el őket, hiszen logikus, hogy egy ilyen háborúban ezek a nagyvárosok lennének a bombázások, rakétatámadások (atomcsapások?) első számú célpontjaik, míg egy párezres, poros kisváros minden bizonnyal (viszonylag) könnyedén átvészeli ezt az időszakot.

 56. chph — 2014-05-04 15:09 

@tiboru:
oké, értem, persze 🙂 Aztán a pénz az pénz alapon megcsinálták 😀

 55. csuuzlee — 2014-05-04 14:05 

@tiboru:

Bizony. Legalábbis a híradások szerint. Aki eljutott a végéig, ott azt olvashatta, hogy „Most nézd meg, mennyi időt elbactál ezzel ahelyett, hogy a parkban frizbiztél volna a kutyáddal. Hülye vagy!”. Na ezért nem verik nagydobra, inkább minden megfejtő csendben elsétál a parkba.

realcorpus:

Igen. Az antik világban a természet szépségének állítottak szobrokat – lásd a pucér fickót az avatarodon 🙂 – az Újvilágban a saját hülyeségüknek állítanak szobrokat az emberek.

Kivéve a floridai Korall Kastély. Az szobor?

 54. realcorpus — 2014-05-04 13:41 

@csuuzlee:
Alias Kovakövi Frédi? =)

 53. tiboru — 2014-05-04 13:35 

@csuuzlee:

A Kryptosra gondolsz? Csak mert annak a 75%-át megfejtették.

http://en.wikipedia.org/wiki/Kryptos

 52. csuuzlee — 2014-05-04 13:27 

A megrendelő eredeti neve Frederick Flintstone, és újabban Langleyben dolgozik. Oda is rakatott hasonló szobrokat, csak modernebb kivitelben.

A bejárat előtt állnak és szupertitkos handabanda van rajta, aminek megfejtésén a világ legnagyobb mágusai ügyködnek teljesen feleslegesen.

 51. rdos — 2014-05-04 13:19 

@realcorpus: A megalitikus hatás? Végül is akinek nincs régisége, az csinál magának. 🙂 Bocsi, gonoszkodtam a kétszáz – négyszáz éves történelmű országgal.

„De egy csapat túlélő nem hiszem, hogy ez alapján kezdene társadalmat kiépíteni.” Szerintem sem. Ahogy a szavazás állását nézem a „gránit reklám” vezet, valszeg terelés ez a szöveg.

Nem mellékesen nem kellene megvárni az összeomlást, hanem evolúcióval és nem revolúcióval kellene megváltoztatni az élhetetlen struktúrákat.

Ebben segíthet feltáratlan múltunk.

https://konteo.blogrepublik.eu/2011/03/08/a-noellenes-vilagosszeeskuves/

155. kommentje.

 50. witchp — 2014-05-04 13:17 

Hogy mikor kell kinyitni az időkapszulát?

„Post CXX annos patebo…”

 49. realcorpus — 2014-05-04 12:52 

@rdos:
A zárójeles lehetett a cél.

De egy csapat túlélő nem hiszem, hogy ez alapján kezdene társadalmat kiépíteni. Nagyon jól fogják tudni, mi vezetett ahhoz, amiben vannak/lesznek. Talán hatásosabb lett volna egy figyelmeztetéssel indítani: Ne ess abba a hibába, ami pusztítást hozott a Földre! Vagy valami hasonló. Így csak egy álmodozó, szentimentális, megalomegalitmániás ember emlékművének tűnhet.

 48. tiboru — 2014-05-04 12:13 

@chph:

Fendley megkérdezte, hogy mégis mi a szösz lesz ez, mire Christian olyasmit válaszolt, hogy olyan emlékművet akar, amely minden elképzelhető katasztrófát túlél. És hogy iránytű lesz az Armageddon túlélőinek arra vonatkozóan, hogy hogyan építsék fel és működtessék az új világot.

 47. rdos — 2014-05-04 11:55 

@realcorpus: 48. Közben megnéztem tiboru által linkelt gúglimepsz foto galéria 65 képét. Hazai kőműves szinten is „gányolt”, na jó, kis költségvetéssel elkészült, „hamar-hamar munkának” látszik a kőfaragás is, az összerakás is (és/vagy rusztikus, megalitikus hatást akartak kelteni az alkotói).

 46. realcorpus — 2014-05-04 11:47 

@rdos:
A középső is. És, ha az ferde, akkor az általad észrevételezett tégla még ferdébb.
De lehet, csak ebből a kép-állásból látszik ilyennek.

Egy kép az összerakásról:
http://rockysmith.files.wordpress.com/2010/03/guidestones1.jpg?w=500
Nem látok sok műszert a pontos kivitelezéshez. Talán az egyik oszlop mellett egy vízmérték fekszik…

 45. tiboru — 2014-05-04 11:45 

@realcorpus:

Válaszoltam 🙂

 44. chph — 2014-05-04 11:43 

@tiboru:
Akkor biza máshol olvastam. Vagy megálmodtam.
Az biztos, hogy akkor amikor először találkoztam ezzel, ugyanúgy a fél milliárdos populációs stop döbbentett meg.

Mert ki a túró akarná ezt meghatározni így? Épelméjű-e, vagy egyenesen zseni?
Amúgy jobban utána gondolva a denveri repülőtér háttérkutatásai közt bukkantam erre a témára.

És még egy apróság, vajon egy jó vezető gondolkodás nélkül megcsinálja a kért megrendelést, vagy azért feltett 1-2 kérdést, hogy ez mégis micsoda?

 43. igazitrebics — 2014-05-04 11:40 

@tiboru:
A tengerentúlról jelentem c. blogban „tinkmara” írt egy jó kis posztot!
Csak közben a freeblog meghót és minden eltünt!! 🙁

 42. realcorpus — 2014-05-04 11:37 

@tiboru:
Vonzáskörzettel lehet annyi.

Nem történt semmi, nem te tehetsz arról, ha valahol el is írnak valamit. Nyomozunk, vagy micsoda. =)

(Eggyel korábbi posztban felvetett kérésre (https://konteo.blogrepublik.eu/2014/04/15/elisa-lam-halala/comment-page-37/#comment-link-59837) reménykedhetünk kedvező válaszra? Akár a vegyesfelvágottba is írhatod az álláspontod, hogy itt ne legyünk helyfoglalók. Igaz, én is kérdezhettem volna ott. =) )

 41. tiboru — 2014-05-04 11:29 

@chph:

Bevallom, nem emlékszem, hogy szerepelt volna témaszavazáson…

 40. chph — 2014-05-04 11:21 

@tiboru:
Sejtem 😀
Mondjuk nem volt megversenyeztetve valamikor régen?

 39. Deak Tamas — 2014-05-04 11:17 

Ez nekem Jones tiszteletes dolgaira hajaz, akiről Tiboru már megemlékezett.

https://konteo.blogrepublik.eu/2011/02/08/a-nepek-temploma-rejtely/

Megpróbálok keresni az összes feliratról nagyfelbontású képeket, akkor le tudom ellenőriz(tet)ni a fordítások jó részét.

A szuahéli nyelvről sajnos nem közismert, hogy egy nagyon szép nyelv, nagyon gazdag irodalommal és közvetítő nyelvként is működik Afrikában sok népcsoport között (ahogy pl. Herczeg Ferenc is megemlíti, hogy Versecen a magyar, szerb és német árusok leginkább a számukra legkönnyebben megtanulható román nyelvet használták a piacon)

 38. rdos — 2014-05-04 11:06 

@realcorpus: Persze hogy nem biztos a húsz év, már ha a bányatársaság reklámja verzió az igaz.

Amúgy igazad lehet, a középső oszlop lehet a ferde.

 37. tiboru — 2014-05-04 11:03 

@realcorpus:

Hm, akkor valamit benéztem, bocs. Egy 2012-es cikket olvastam valahol a városról, ott hétezres populációról írtak, ezek szerint vagy tévedtek, vagy hozzászámítottak környező településeket is.

Mégegyszer elnézést 🙁

 36. realcorpus — 2014-05-04 10:54 

@rdos:
Nekem a középső oszlop is ferdének látszik, mintha jobbra dőlne. (A bal oldali résbe felül belefér a csavarhúzó feje (ezzel mértem), alul már nem.)

A talaj nem volt rendesen ledöngölve (ingyenmunka…), a marhák nem egyenletesen legeltek, ezért megdőlt az egész. =)

 35. realcorpus — 2014-05-04 10:45 

@rdos:
Nem biztos, hogy 20 évig farigcsálják, ha önreklám.
Pl. az 1997-es(?) bevételüknek az 500e csak 0,33…%-a. Ha azt nézzük, hogy ’80-ban még nem volt olyan nagy forgalmuk, de önköltségen készítették, akkor is többszörösen megtérült.

 34. realcorpus — 2014-05-04 10:30 

@tiboru:
2000 (amikor népszámlálás volt) – 4743
2010 (a jobb oldali keretben) – 4653
2012 – 4499
http://www.city-data.com/city/Elberton-Georgia.html
Szóval, inkább fogynak. =)
Ettől függetlenül, nekem arányaiban furcsa, hogy majd’ 100 cég megél ebből egy ekkora városban.

 33. rdos — 2014-05-04 10:30 

@rdos: 34. „A középső oszloptól jobbra hátul lévő téglatest-oszlop alul még éppen nincsen takarásban van a középső oszlophoz képest, felül saccra tíz cm-es hézag van a középső oszlophoz képest”

helyett

A középső oszloptól jobbra hátul lévő téglatest-oszlop alul még éppen nincsen takarásban a középső oszlophoz képest, felül saccra tíz cm-es hézag van a középső oszlophoz képest.

Boccs

 32. rdos — 2014-05-04 10:23 

Lehet hogy nem fontos, de. Tiboru jelen posztjának 3. képén erősen úgy tűnik, bár „roppant aprólékos szóbeli és írásos utasításainak, illetve az általa átadott kis makettnek megfelelően” készítették, de pl az oszlopok párhuzamosága sem valósult meg. A középső oszloptól jobbra hátul lévő téglatest-oszlop alul még éppen nincsen takarásban van a középső oszlophoz képest, felül saccra tíz cm-es hézag van a középső oszlophoz képest. Vagyis ha az oszlopok szabályos hasábok ÉS minden élük függőleges, akkor így nem láthatnánk azokat.

Ebből következik, hogy vagy nem szabályos hasábok, vagy nem függőleges élűek. Vagy eleve ilyen szabálytalanra álmodta meg az alkotója? Ezt nem hinném.

 31. tiboru — 2014-05-04 10:08 

@saimonsais:

Ha jól emlékszem, a tulajdoni lapon annyi szerepel, hogy „tulajdonos: Robert C. Christian, teljes joggal felruházott képviselő (visszavonásig) Wyatt Martin”, vagy valami ilyesmi.

 30. rdos — 2014-05-04 10:05 

@saimonsais: 28. Ha a vevő pl. a város számára vette meg a területet (szerintem megteheti), akkor a telek tulajdonosa a „nyomozás” szempontjából máris érdektelen. 🙁

 29. tiboru — 2014-05-04 10:03 

@realcorpus:

„Wiki szerint 1274 család él a városban.”

A wiki adatai 14 évvel ezelőttiek. Azóta majdnem megduplázódott a lakosok száma.

 28. rdos — 2014-05-04 09:55 

29. javítás, ‘türelmes nagyon’ = ‘nagyon türelmes’

 27. rdos — 2014-05-04 09:55 

@tiboru: 23. Elnézegetve egy környékbeli kőbányát, hát? Az ötletem megvalósítását türelmes nagyon embernek javasolnám.

http://wikimapia.org/#lang=hu&lat=34.163037&lon=-82.849024&z=19&m=b

 26. saimonsais — 2014-05-04 09:45 

Na jó de a fazon megvette a földet is. A pénz útja bankokban nehezen nyomozható bírósági jóváhagyás nélkül, de a földterületek tulajdoni lapjai nálunk könnyen hozzáférhetőek és szerintem kint is azok.

Nyilván erre nem én jöttem rá elsőnek – de fura, hogy erről nem szól a fáma.

 25. realcorpus — 2014-05-04 09:44 

Amiken elgondolkodtam:

Az amerikai gránitosok gyakran azonosulnak a piramisokkal. Jó benyomást kelt egy megbízható alap, ami már évezredek óta áll Egyiptomban. Persze azokban csak töredék a gránit, de ezt az átlagvásárlónak nem kell tudnia, elég, ha stabilitást, hosszútávúságot érez a kővel kapcsolatban.

Wiki szerint 1274 család él a városban. Az EGA (Elberton Granite Association) oldalán fel van sorolva közel 100, csak a városban székelő cég (+ vannak a szomszéd településen egy páran), amelyek valami módon a gránitból élnek. Ha csak cégenként 2 embert alkalmaznak, akkor a város negyede függ az üzlettől, nem számolva a kiszolgálókat (szervizek, boltok, stb.).
A honlap küllemében sokat változott másfél évtized alatt. De pl. a szövegezés ugyanaz. Pl.: „More than 250,000 granite memorials…”, „…represents more than 150 member firms.” Elismerem, ha most a duplája, akkor is igazak a ‘több mint’ részek, de azért csak követném a változásokat egy nyitóoldalon. =)
http://web.archive.org/web/19971222120841/http://egaonline.com/
A GG-ről semmit nem találtam az oldalon (vagy nem voltam elég alapos). Pedig büszkék is lehetnének rá.

(6.c. Miért éppen…?)
Az EGA-t 1951-ben alapították, mint gránit-világfőváros. Egy évvel azután, hogy egy nem elhanyagolható intézmény székhelye is lett. http://energy.gov/sepa/southeastern-power-administration
Ha el akarom dugni az almám, kirakok egy táblát, hogy itt vannak a legnagyobb körték. (Persze, mint minden hasonlat, ez sem a legjobb, de talán érthető.)

A ‘mű’ lehet reklám, lehet terelés és lehet egy társaság önmegvalósítása. Utóbbinál érthető, ha névtelen marad, így (ha a világvége-részt vesszük) nem nevet rajta hangosan mindenki 5-10 év után, hogy ‘Lám, mégse lett az, amitől rettegtetek!’. Az, hogy nincs meghatározva a kapszula kiásásának ideje, ezt feltételezi. Egy világégés túlélőinek a feladata lesz, gondolták.

Már cirill betűs kiegészítő felirata is van. Igaz, nem eredeti, de kiderül, hogy nem szereti a kőműveseket. =)
http://rockysmith.files.wordpress.com/2010/03/guidestones-3.jpg?w=500

A nem végleges szavazatom: 1, 3, terelés (ez nem szerepel a listán)

 24. rdos — 2014-05-04 09:38 

@tiboru: Bányászok és kőfaragók. A kőfaragókra nincs rálátásom, a bányászokra kissé nagyobb. Mondjuk nem kicsit „bányászsovén” képzést kaptunk, de találóan fogalmazta meg 15 éves találkozónkon a hazai bányászat leépülése után az élet minden területén szanaszét dolgozó kollegák beszámolója után az elnökünk.

Lám bebizonyosodott, a bányász mindehez ért. 🙂

 23. rdos — 2014-05-04 09:35 

@tiboru: Nem a kő hiányára gondoltam, hanem a bánya udvaron az obeliszkekre, elismerve ehhez megfelelő minőségű – felbontású felvételek kellenének, meg persze szerencse (én a bányavállalkozó helyében azonnal vittem volna fedett kőfaragó műhelybe, amint kivágtam a bányafalból, pont azért hogy kandi tekintetek elől rejtsem). Vagyis ha 5.1., akkor kicsi rá az esély hogy megpillantsuk egy archív felvételen.

 22. tiboru — 2014-05-04 09:23 

@rdos:

Amúgy meg ha hónapokkal, évekkel 1979 nyara előtt elkezdték volna, az szerintem 35 év alatt kitudódik valahogy. Ezek nem titkosszolgák, hanem kőfaragók 🙂

 21. tiboru — 2014-05-04 09:21 

@rdos:

Azért 100 köbméternyi kő hiánya nem hinném, hogy egy kőbányában feltűnne (nagyjából ennyi volt a bruttó mennyiség, amiből aztán a 30 köbméternyi nettót kifaragták).

 20. rdos — 2014-05-04 09:04 

@tiboru: 19. Akkor marad az 5.1.

Egyszerűen le is lehetne elelnőrizni szerintem. Ha ez csak egy reklám a kőbánya társaság részéről, akkor vélelmezhetőleg nem 1979. májusában kezdték a munkát, hanem jóval korábban (akkor faragnám ezeket a köveket, amikor éppen nincs munka, ez így akár húsz évig is eltarthatott). 1979-80 előtti műholdas és légi fényképek kellenének a bányagödörről, azon kis szerencsével látható lenne a kőtömbök kivágása. Google Earth-on van időgép (historical imagery, vagy valami hasonló, de sajna nekem nincs Earth-öm).

 19. tiboru — 2014-05-04 09:01 

@realcorpus:

Fendley eleinte csak „hatszámjegyű” rendelésről beszélt, majd (ha jól emlékszem) Martin valamikor később (egy újságírói kérdésre válaszul) elkotyogta, hogy „ötössel kezdődött”.

 18. realcorpus — 2014-05-04 08:48 

@tiboru:
Bezzeg azt az információt valaki kikotyogta, hogy mekkora összeg került átutalásra. =)

Szóval, kicsit fura, hogy ez a nagy titkolózás 500e dollárnyi.

 17. tiboru — 2014-05-04 08:45 

@rdos:

„…az nem minősülne tömeggyilkosságra felbujtásnak?”

Ez szerintem sima véleménynek minősül, pláne az USA-ban. Nem mondja, hogy erőszakos, bűnös módon képzeli a létszám kezelését. Bármelyik bíró előtt 5 perc alatt megbukna a vád, ha lenne is olyan ügyész, amelyik felvállalja.

 16. rdos — 2014-05-04 08:39 

@tiboru: 16. Mondtad; „hiszen semmiféle bűncselemény nem történt”.

Nem vagyok jogász ember, de ha mondjuk én, nem anonim módon kőbe vésetném, mint 13 freca városában ezt a szöveget, mondjuk magyarul, az nem minősülne tömeggyilkosságra felbujtásnak? Elismerve, a hasonlat annyiban sántít, hogy a hazai „jogrend” alapján bármit, de annak az ellenkezőjét is bíróságon be lehet „bizonyítani”. 🙁

 15. tiboru — 2014-05-04 08:28 

@rdos:

„A banki utalások alapján nem lehet felderíteni a megbízó(ka)t?”

Nem volt (és most sincs) jogalap a hivatalos nyomozáshoz, hiszen semmiféle bűncselemény nem történt. Az USA-ban komolyan veszik a banktitkot, a Granite City Bank körmeszakadtáig védi ezt az információt (is).

 14. rdos — 2014-05-04 08:23 

Hogy mondta tiboru? „átutalás körülményei: a félmillió dollár több államból, kisebb-nagyobb részletekben, fokozatosan fog megérkezni a kivitelező számlájára.”

Ha jól értettem így is lett. A banki utalások alapján nem lehet felderíteni a megbízó(ka)t? Szerintem ez még évtizedekkel később is megoldható lenne.

Ha rejtőzködve szeretném a pénzügyi teljesítést megoldani, nem lenne egyszerűbb 1 db helyről (számlaszámról) utalni, és utána azt az 1-et, annak nyomát gondosan eltüntetni? Nem kicsit vagyok járatlan az efféle dolgokban, de számomra ez lenne a logikusabb.

 13. cocola — 2014-05-04 08:09 

Ami nekem furcsának tűnik,az a népességgel kapcsolatos gondolatmenet.
Ha ez nem egy átverés lenne /ahogyan szerintem az/,és a háttérhatalom gaz tervét tartalmazza,hogy fél milliárd ember éljen a Föld nevű bolygón /és nem a Világon,mert a Világ nem a Föld…/,akkor valahogy nem igazán haladnak a terv kivitelezésével,mert 1980-ban durván 4.4 milliárdan éltek a Földön,ráadásul 20 évig tervezték ÁLLÍTÓLAG a reklámtáblát,azaz 1960 környékén kezdték el,akkor meg nagyjából 3 milliárdan éltek itt.
Szóval nem kapkodják el a népesség szabályozást 😀
Ááááá,ez egy vicc.

 12. freca — 2014-05-04 04:01 

Van a városunkban egy nagyon buta, de gazdag Vállalkozó. Néha heppjei támadnak. Egyszer az jutott a nyakába, hogy emlékművet állít az ősmaygaroknak. Vásárolt egy szikladarabot, és telerajzoltatta cikornyákkal ősmagyar jelek gyanánt, és a városnak ajándékozta. Az akkori szintén kegyetlenül buta, nyócosztályos polgármester infantilisan örvendezett minden ilyen felhajtásnak, és kirakatta a cikornyás követ a Tanácshá… izé, Városháza elé. Most is ott van.
Ez a GG ugyanez habbal.

 11. morat — 2014-05-04 02:14 

Szerintem ezt egy armageddon utáni világ számára emeltette egy gazdag amerikai, aki ezt jó ötletnek találta. 1979-ben javában dúlt a hidegháború és az atompara. Úgy emlékszem akkoriban mi is azzal a tudattal éltünk, hogy bármely nap előzmény nélkül véget érhet a világ.
Szerintem a „mecénás” akart egy olyan emlékművet csinálni, ami elég stabil és számottevő, hogy amikor a civilizáció már elpusztult, sőt, talán épp csírájában kezd újjáéledni akkor az emberek megtalálják és elgondolkodjanak azon, hogy:
* voltak már itt elődeink, akik tudtak ilyet építeni,
* amiben egy csomó matematikai és csillagászati összefüggés is van és
* amit tudunk „holt” nyelvek lefordíására is használni.

Gondolom azt remélte ettől, hogy posztapokaliptikus utódaink megértik, egyetértenek, esetleg vallásos áhitattal fogadják és e szerint élve egy jobb világot építenek majd.
Maga az ötlet szerintem nem is lenne rossz, hogy az utókor számára összegezzük, hogy szerintünk hol szúrtuk el, de értelme csak akkor lenne, ha ez vmi konszenzus alapján történne, nem úgy, hogy valaki leíratja, hogy SZERINTE mi (volt) a probléma.

 10. sebi5700 — 2014-05-04 02:09 

Na engem azért érdekelne az is,hogy mi lehet abban az időkapszulában…. Biztos nem a munkások ebédje 🙂

 9. rebel — 2014-05-04 02:03 

Ezek a kövek hardcore konteós berkekben alapismeretnek számítanak. Fura hogy eddig nem is írtál erről Tiboru. A globális összeesküvés konteó pápái, Icke, Moore és Drábik is többek közt, sokat írtak erről.
A Szabadkőművesek mellett az Illuminátusokat kiemeltem volna még, bár tudom hogy egy páholyukból indult, tehát az Illuminátusok tul.képpen Szabadkőművesek, azonban már eléggé leváltak róluk, amióta megalakultak, mondhatni már külön titkos „világösszeesküvő” társaság.
A main stream konteó szerint az Illuminátusok illetve az Új Világrend konspirálói, karöltve a Bohemian Grove / Bilderberg csoport, naszóval a globálelit és a hozzá kapcsolódó titkos társaság állította a köveket nagyjából annak „örömére” hogy összeállt az Új Világrend koncepció, a kövek állítása az origó, a nulladik év és óra, azaz a kövek felállításától, megindult az Új Világrend projekt, ami nyilván nem két hét, hanem évtizedes nagyságrendű. De ha 1980 utáni kort nézzük, a hidegháború végét, az informatikai forradalom, majd globális internet, az EU kiteljesedését, az angol nyelv világszabvánnyá válását, a globalizáció ill. globálmultik őrületes terjeszkedését és a nagy világválságokat, illetve a nyilvánvalóan közelgő nagy összeomlást (amiket meglehet művileg generálnak).. (és persze hozzá vehetjük rák elképesztő terjedését, a Chemtrailt, a Fluor-konteót, a gyógyszerlobbis konteókat stb stb); beleláthatjuk, hogy a folyamat zajlik, azaz az emberiség megtizedelése, a létszámcsökkentés ésatöbbi..

 8. freca — 2014-05-04 01:49 

Küldtünk már tiltakozó táviratot arról, hogy aggódunk az amerikai demokrácia miatt? Toporzékoltunk és fenyegetőztünk már nekik? Küldtünk már ügynököket a helyszínre a vakegereket hergelni?

 7. freca — 2014-05-04 01:47 

Szerintem nem nagyon kell komolyan venni ezt az egészet. A jól ismert infantilis amerikai ripacskodás.

 6. caliban — 2014-05-04 00:21 

Szerintem pont a népesedés-megjegyzésből lehet tudni, hogy nem az armageddon hírnöke a tábla, hanem egy akkor korszerű hírverés. Mostanra több tanulmny is kijött, ami szerint egyrészt nem pazarló műveléssel el lehet tartani jóval több embert, mint amennyi most van, másrészt a jelen populáció röhejesen kis helyen elfér, harmadrészt a népességnövekedést nem háborúkkal vagy chamtraillel, illetve titkos oltásokkal lehet megállítani, hanem jólettel, negyedrészt a népesedési ráta globálisan leesett 2.1 alá, ami egy faj túléléséhez kellene. Azaz rövidebben nemcsak, hogy lehetnénk többen, de globálisan fogyunk, csak éppen ez nem megy egyik napról a másikra.

De a lényeg, hogy a túlnépesedés-para abban az időben indult, mikor ezeket a táblákat összerakták, egyszerűen arra reflektálnak.

A többi pedig annyira megfoghatatlan és hosszú távú, mint bármelyik jóslat a történelemben. Különösen a time capsule-rész, minden dátum nélkül… jajjmá. Így könnyű.

 5. helga — 2014-05-03 23:28 

Nagyon erdekes konteo, most hallottam rola eloszor. Itt van egy blog vagy mi, amely szerint a brossurabol kiderul, hogy tenyleg az uj vilagrend proponaloi hoztak letre ezt az emlekmuvet, ill. iranykovet: http://vigilantcitizen.com/sinistersites/sinister-sites-the-georgia-guidestones/

Itt van egy passzus, aminek van relevanciaja a magyar tarsadalom szamara is:

„“Irresponsible childbearing must be discouraged by legal and social pressures. Couples who cannot provide a decent income and support for a child should not produce children to be a burden for their neighbors. Bringing unneeded children into an overcrowded lifeboat is evil. It is unjust to those children. It is harmful for the other occupants and all living things. Society should not encourage or subsidize such behavior.”

Vagyishogy, felelotlenul senki ne hozzon a vilagra gyereket, akinek nincsen meg a gyerek felnevelesehez szukseges bevetele es tamasza, az nem kene, hogy szaporodjon, es ezzel a szomszedai terhere legyen. Egy mar amugyis zsufolt mentocsonakba uj gyerekeket nemzeni gonoszsag, es igazsagtalan azokkal a gyerekekkel szemben. A tarsadalomnak nem kene batoritani vagy finanszirozni az ilyen magatartast.

 4. tiboru — 2014-05-03 22:52 

Nem állítom, hogy én írtam először ezekről a világtörténelemben 🙂

 3. chph — 2014-05-03 22:41 

Olyan mintha olvastam volna már erről, vagy csak álmodtam az egészet?

 2. SLC — 2014-05-03 22:02 

Uh. Na erről még én sem hallottam. Még egyszer elolvasom az egészet és átgondolom.

 1. zizzi — 2014-05-03 21:59 

Ohh, hat ebben a vilagon semmi konteo nincsen….
Teljesen vilagos a szereposztas.

Elbert Janos volt R.C. Christian….. O akarta a neki nevet ado varoskat vilaghiruve tenni, csak majdnem pontosan napra harom evvel az avatas utan erre rajottek, s a Balaton sekely vizebe fojtottak……

(Bocsanat……. 😉 )

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök