2011-08-19–08:30

Fluorid-összeesküvés

Nagyjából a huszadik század közepe óta számos állam, önkormányzat és egészségügyi hatóság szorgalmazza az ivóvíz fluoridizációját. Az egyik visszatérő érvük az, hogy az emberi szervezetbe ily módon bejuttatott fluor megelőzi a fogszuvasodást. A velük szemben állók viszont azt állítják, hogy az említett vegyi anyag káros a csontokra, az agyműködésre, vagyis magára az emberi (fizikai és szellemi) egészségre. Akárhogyan is van, a statisztikai adatok szerint pillanatnyilag az USA lakosságának mintegy 62-65 százaléka ellenzi a fluoridizációt, s az amerikai településeknek csak az 55-58 százaléka döntött úgy, hogy fluorral dúsított ivóvizet szolgáltat az embereknek.

Előrebocsájtva, hogy orvosi szakvéleményt nem tudok (és nem is akarok) kinyilvánítani, s mindössze mezei konteósként osztom meg veletek az innen-onnan összeszedett pro és kontra érveket, lássuk tehát a fluorid-konteót, ahogyan azt megrendeltétek másfél héttel ezelőtt. Formai szempontból a mai poszt egy kicsit eltér az eddigiektől (ma nem számozzuk és nem kategorizáljuk a verziókat), de ezt kizárólag a célszerűség diktálta, miként azt is, hogy a megszokott, poszt végi szavazásnál sem konkrét konteókra voksolhattok.

Kezdjünk egy laza bemutatással és definícióval:

A fluor (a nyelvújításkor a folyany nevet adták neki) a periódusos rendszer kilencedik eleme, s mint ilyen, a halogének csoportjába tartozik (vagyis alapból gáznemű). A fluoridizáció (avagy fluorizáció, netán fluoridálás) a negatív fluorionok vízbe (vagy más hordozóanyagba) történő keverése azzal a szándékkal, hogy az az emberi szervezetbe kerüljön, majd ott különböző hatásokat váltson ki. A vízhez általában nátrium-fluorid (NaF) formájában keverik; senkinek ne legyenek előítéletei csak azért, mert ez a szer egyike a leghatékonyabb patkányirtóknak.

És egy fogadalom: ebben a posztban ellenállok a Gonosznak és egyetlen szó- vagy képviccet sem fogok elsütni a kilencedik elem és napjaink egyik celebjének beceneve (?) közötti hasonlóságról.

A kezdetek

A fluorpara nem új. Stanley Kubrick 1964-es filmjében (Dr. Strangelove) az egyik főszereplő, bizonyos Jack Ripper légierős dandártábornok így kiált fel: A fluoridizáció az egyik legszörnyűbb és legalaposabb kommunista összeesküvés, amit valaha is átáléltünk!
Negyven évvel később a San Diego-i önkormányzat népszavazást írt ki a témában, s (mivel a lakosság az eljárás ellen szavazott), kizárólag azért döntött az eljárás mellett, mert Arnold Schwarzenegger kormányzó komoly retorziót helyezett kilátásba, ha nem teszik meg. Az indianai Connersville 1999-es helyhatósági választásán a fő kampánytéma a fluorid volt, de olyan intenzitással, hogy a CNN is kiszállt tudósítani, s a videóanyagnak ezt a címet adták: a fluorid-konspiráció…

A fogászok

Ha átnézzük a vonatkozó irodalmat, észrevehető, hogy a fluorid legnagyobb jenki támogatójának az Amerikai Fogászok Egyesülete (American Dental Association) tűnik, amely – évtizedek szívós munkájával és elképesztő menyiségű, ilyenolyan zsebekbe tömködött pénzzel – megnyerte az ügynek az Amerikai Környezetvédelmi Ügynökséget, az Amerikai Orvosok Egyesületét és az ugyancsak amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiát. Ezek közösen készítettek egy tanulmány (Health Effects of Ingested Fluoride, vagyis A lenyelt fluorid egészségügyi hatásai), amelyből fehéren-feketén kiderül, hogy a fluorid maga a tökéletes és biztonságos megoldás nemcsak a fogszuvasodás ellen, hanem számtalan más nyavalyára is. Már-már olyan, mint a Bölcsek Köve, csak egészségügyi területen.     

Egy érdekesség: tudtátok, hogy az USA-ban van egy olyan felsőoktatási intézmény, hogy Colgate University? Igen, az a Colgate – a világ legnagyobb, fluorid-tartalmú fogkrémgyártójáról van szó. Ennek a magánegyetemnek – természetesen – van pszichológiai tanszéke is, melynek vezetője hosszú éveken keresztül egy dr. George Estabrooks nevű fazon volt. És ha utánanézünk Estabrooks doktor szakmai pályaívének, rájövünk, hogy ő volt a második világháború alatt az amerikai titkosszolgálatok első számú hipnózis-szakértője, aki – többek között – azzal dicsekedett, hogy „kémiailag megfelelően előkészített” hipnózissal olyan befolyásolhatóvá tud bárkit tenni, mint egy jól irányított zombit.

Már csak azt kérdem: vajon milyen az a „kémiailag megfelelően előkészített” hipnózis?

Az édesség-konteók

A másik oldal sem ült karbatett kezekkel. 1971-ben egy Phoebe Courtney nevű szakíró (aki többek között a CFRés Nixon elnök sajátos kapcsolatát is feszegette egy másik művében), szóval Phoebe papírra vetett egy dolgozatot, How Dangerous is Fluoridation? (Mennyire veszélyes a fluoridizáció?) címmel. Ebben máris felvázolja az egyik legkorábbi konteót a témával kapcsolatban, ami így foglalható össze: az egész egészséges fluor-mesét a cukor- és édességipar (élén a Coca Colával) találta ki, mert ily módon hamis biztonságérzetbe ringatják a szülőket, akik ezentúl lelkiismeretfurdalás nélkül annyi cukorkát engedélyeznek a gyerekeiknek, amennyit azok akarnak, hiszen a fogszuvasodás réme már nem leselkedik rájuk. Talán mondanom sem kell, hogy (legalábbis a szerző szerint) a bonbonmaffia mögött a kommunisták állnak, akik ily módon akarják aláásni Amerika nemzetbiztonságát.

Az Új Világrend

Ian Stephen (a konteókkal, megmagyarázhatatlan jelenségekkel, geopolitikai kérdőjelekkel és sok más egyéb izgalmas témával foglalkozó Nexus című, tucatnyi nyelven kiadott folyóiratban) a fogaknál nemesebb emberi szerv védelmében szólal fel. Orvosi és pszichológusi kutatásokra hivatkozva egyértelműen kimondja: az emberi szervezetbe rendszeresen bejuttatott, bármilyen kis mennyiségű fluorid már egy-két év fogyasztás után megtámadja az agy bizonyos területeit, csökkentve annak vérellátást. Ezen agyi területek működésében felmerülő rendellenességek csökkentik az egyén ellenállását bármiféle külső pszichikai kényszerrel szemben, ráadásul 5-7 év múlva egy lappangó függőség is kimutatható, amit csak újabb és újabb fluorid-adagokkal lehet kielégíteni.

Ian nem kispályás: belevetette magát a második világháború orvostörténelmi dokumentációjába és rájött, hogy már a nácik is előszeretettel kevertek fluoridot a megszállt területek ivóvizébe, mert felfedezték, hogy nemcsak az agyi tevékenységek intenzitását és hatékonyságát csökkenti (parasztosan: butít), hanem a fajfenntartó funkciókét is. Magyarán: a férfiaknál leszorítja a spermiumszámot, a nőknél pedig csökkenti a teherbeesési képességet. A szerző nemzetközi statisztikákkal és összefüggésekkel igazolja, hogy az ivóvíz és a fogkrémek fluortartalmának emelkedésével egyenes arányban növekszik azon házaspárok száma, ahol (konkrét szervi probléma nélkül) elmarad a várt gyermekáldás.

A tanulmánysorozat végső következtetése: a fluoridizáció végső célja az emberiség kiszolgáltatottá tétele, az uralkodó gazdasági és poltikai elit hatalmának megerősítése, valamint a lakosságszám növekedésének visszaszorítása – s mindezzel az Új Világrend globális bevezetésének előkészítése folyik. Valódi (ellenőrizhető és türelmes) birkanemzetekre van szükség, s ezen cél elérésének egyik legeredményesebb eszköze a fluorid.

Az Alcoa-összeesküvés

A szégyenpadra nem csak a kormányok és az őket kiszolgáló titkosszolgálati szervezetek kerültek ám. Számos konteós az Amerikai Alumínium Trösztöt (Aluminum Company of America, közismertebb rövidítéssel Alcoa) nevezi meg, mint minden rossz okozóját.

Alumínium?! De mi a jó franc köze van egy alumíniumipari cégnek a fluoridhoz? – kérdezhetjük álmélkodva.

Nos, kedves barátaim, az alumínium előállítása során (emlékszünk még a bauxitra?) a technológiai folyamat egyik járulékos eredménye az a sokezer tonnányi nátriumfluorid, amit a huszadik század harmincas éveiig nem igazán tudtak mire felhasználni. Jött akkor a híres/hírhedt (német) IG Farben, amelynek vegyészei rájöttek, hogy ennek az anyagnak bizony érdekes tulajdonságai vannak, már ha – infinitezimális, de annál rendszeresebb adagokban – az emberi szervezetbe kerül… És érdekes módon az IG Farben frankfurti kutatólaborjai kivétel nélkül megúszták a szövetségesek második világháborús szőnyegbombázásait, majd 1945-ben a jenkik (tokkal-vonóval, valamint tudósokkal együtt) az egész dokumentációt a legnagyobb titokban átvitték az USA-ba, ahol az ottani titkosszolgálatok cuppantak rá a dologra…

A Mellon-család

A fluorid állítólagos jótékony hatásairól 1940-ben jelent meg egy amerikai tanulmány, melynek szerzője (patkánykísérletekre hivatkozva) kijelentette, hogy a vegyület megelőzi, illetve megállítja a fogszuvasodást, ezért hamarosan emberi fogyasztásra is ajánlottá teszik. A dolog szépséghibája az, hogy a tanulmányt egy Mellon Institute nevű magánalapítvány kutatólaborja adta ki (és terjesztette 500 ezer példányban). Na és? – kérdezhetjük; számtalan kiváló magánlabor létezik és létezett már akkor is az USA-ban.

Oké, rendben; de a helyzet az, hogy a Mellon Institute a Mellon család pénzéből működik. Annak a családnak a pénzéből, amelynek tagjai a már említett Alcoa alapítói és mindmáig legnagyobb részvényesei. És még nincs vége a Mellonoknak: 1941-ben az Amerikai Közegészségügyi Szolgálat (US Public Health Service, az ottani ÁNTSZ) engedélyezte a fluoridszármazékok folyóvizekbe történő ürítését, mondván: többet használ, mint árt. És ki volt akkor a US PHS főigazgatója? Igen eltaláltátok: egy Andrew Mellon Jr. nevű fickó, akinek édesapja pár évvel korábban az USA pénzügyminisztere is volt…

Négy évvel ezelőtt kisebbfajta média-porfelhőt vert fel egy ártatlannak tűnő kérdés az Egyesült Államokban, amely így szólt: vajon miért rendel a washingtoni törvényhozás, továbbá az összes minisztérium és főhatóság logisztikai szolgálata (beleértve a Fehér Házat is) kizárólag olyan palackozott vizet, amely „garantáltan fluoridmentes”? És miért nem válaszolt akkoriban George W. Bush stábja arra a – médiában töbször feltett – kérdésre, hogy az elnök fogkrémjében megtalálható-e ez a vegyület?

Az urán-verzió

A fluorid születéséről létezik ám egy másik teória is. Eszerint az amerikai atombomba előállítása alatt (lásd még Manhattan Project) az egyik urán-beszállító a DuPont konszern volt, s a dúsítás során ők bukkantak először (ugyancsak melléktermékként) a fluoridra. Mivel nem igazán tudták, hogy hogyan szabaduljanak meg tőle (a környezetvédelmi előírások annak idején sokkal lazábbak voltak, mint napjainkban), simán beleöntötték a környező (New Jersey-i) vizekbe. Amikor aztán számos esetben mindenféle furcsa betegség és tisztázatlan indítékú öngyilkosság történt a környékbeli farmokon, a hadsereg lezárta a területet, s a Vegyi Hadviselési Szolgálat (US Army’s Chemical Warfare Service) vette kezelésbe az ügyet. Ez a „kezelés” kapta a „Program F” fedőnevet, s innen bontakozott ki később az a kutatássorozat, melynek eredménye az volt, hogy nagy koncentrációban a fluor tényleg gyorsan ölő méreg, de a megfelelő mértékben hígítva és adagolva bizony nagy szolgálatot tehet azoknak, akik az emberek szubliminális (vagyis érzékszervek, illetve tudatküszöb alatti) befolyásolására törnek.

Tudatküszöb alatti befolyásolás: olyan üzenetek eljuttatása az agyhoz, amelyet az ember észre sem vesz, de hatással van rá. A klasszikus példa: ha filmvetítés közben minden kétszázadik (ezredik, mittudomén) képkocka az a feliratot tartalmazza, hogy „Igyál kólát!”, akkor ez nem fog benned tudatosulni, de – magad sem tudod, miért – a film után az első dolgod az lesz, hogy rohansz a büfébe és veszel egy kólát…

Oscar színre lép

A hivatalos fluoridizáció első nagypályása egy Oscar Ewing nevű ügyvéd volt, aki a fentebb már említett ifjabb Andrew Mellont váltotta a US PHS főigazgatói székében. Ő 1951-ben megszavaztatott egy törvényt az ivóvizek „opcionális” fluoridizációjáról az USA-ban, majd másfél évvel később megnyerte élete legnagyobb csatáját: meggyőzte az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy ez globálisan támogassa az ivóvizek fluoriddal történő „felütését”. A WHO a mai napig harsogva ismétli, hogy a fluorid nagyszerű dolog…

Érdekel valakit, hogy Oscar barátunk hol jogászkodott, mielőtt ebbe a magas állami beosztásba került volna? Hát, nem fogjátok elhinni: 12 éven keresztül ő volt az Alcoa vezető jogtanácsosa…

És az, hogy ki volt akkoriban (1953 körül) a WHO vezetőségébe delegált amerikai szakértő? Nos, egy Harold Hodge nevű katonaorvos, aki a második világháborúban a „Program F”-et irányította (itt felül meséltünk róla…)

Egy kis körkapcsolás

Amint láttuk, a vizek fluoridizációja alapjaiban amerikai találmány (esetleg náci – az egyik ismertetett verzió szerint), de napjainkban már számos országban használják. Talán nem meglepő, hogy első körben az angolszász államok voltak, amelyek (különböző mértékben) bevezették: Ausztrália, Kanada, Egyesült Királyság, Új-Zéland (érdekes, ezek az Echelon-rendszer tagjai is – csak mondom…), majd a dél-amerikai régió és Nyugat-Európa következett, s a nyolcvanas években Kína is elkezdte. A víz mellett sok helyen a konyhasót is feldobják egy kis fluoriddal, a napi használatú fluoridos fogkrémekről pedig már említést tettünk.

Érdekes módon olyan példák is vannak, amelyek a visszalépést jelentik: egyes nyugat- és észak-európai államok (Svédország, Finnország, Hollandia, Svájc, stb.) fokozatosan megszüntetik az ivóvíz fluorral történő keverését – márpedig ezekről igazán nem lehet azt mondani, hogy félvállról vennék lakosságuk egészségét. Sőt, úgy tűnik, Anglia is visszavett a kezdeti lendületből: 2010-ben már csak a lakosság 10%-a kapott hivatalból fluoriddal kezelt ivóvizet, noha a hetvenes években ez az arány jóval magasabb volt. A Wales-i Vízművek odáig ment, hogy egyenesen „erősen toxikus vegyszernek” tartja a fluoridot, szembemenve az Egyesült Királyság egészségügyi miniszterével (Alan Arthur Johnsonnal), aki még 2008-ban is azt javasolta, hogy az ország minden vízművét kötelezni kéne a fluoridizációra.

Talán az se volt véletlen, hogy a londoni kormány a hetvenes években pont Észak-Írországban erőltette a víz kezelését… A fluoridot fogyasztó írekkel kevesebb a probléma – gondolhatták.

Zárásul

Az utóbbi években egyre több tanulmány jelenik meg, amelyekben a szakemberek olyasmikre hívják fel a figyelmet, mint a máj- és a csontvelőrák és a fluoridfogyasztás közötti összefüggések… Azt már szinte minden gyermekfogász mondja, hogy a fluorid-túltengés több kárt okoz a gyermekek fogaiban (és általános egészségi állapotában), mint a nyakló nélküli cukorkarágcsálás.

Idehaza – tudomásom szerint – nagypari fluoridozásra nem került sor; vagy csak jól titkolják az illetékesek; ha vannak erről információid, örömmel olvasnánk őket a kommentek között. Fogkrémeink jelentős hányadában  a fluor azonban továbbra is ott van.

Gondolkozz el tehát ezeken az apróságokon, ha legközelebb fluoridos cuccal mosol fogat, netán ha olyan országban iszol csapvizet, ahol ezt fluorral kezelik. Senkit nem befolyásolok, és hangsúlyozom, hogy ez egy konteóblog, nem pedig orvostudományi szemle.

Végezetül – angolul olvasóknak – egy kis gyűjtemény. És persze várjuk véleményed, személyes tapasztalataidat, exkluzív információidat!

Ápdét: A fluorid-poszt kibővített, 35%-kal hosszabb verziója is elolvasható a Konteó 1 című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

151 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 Visszajelzés151. Nem ismertem olyan konteóst az elmúlt tíz évben, aki rájött volna, hogy amit gondolt, hülyeség – interjú a Konteó-könyvek szerzőjével | Forbes.hu — 2020-09-21 05:30 

[…] amúgy megtörtént a fluorid-összeesküvéssel kapcsolatos blogposztom után, azt ugye feldolgoztam, még munkásságom kezdetén. Úgy hívták fel a figyelmem erre az […]

 Visszajelzés150. Hazánkban kísérleti jelleggel titokban végeztek mérgező fluorid kísérleteket – ijesztő beszámolók láttak napvilágot! | Titkok Szigete — 2019-12-17 06:13 

[…] között a konteo.blogrepublik.eu erről a témáról szóló bejegyzése alatt is megjelentek érdekes […]

 149. rdos — 2017-08-18 12:11 

Lehet jót is tenni az ivóvízbe oldott – oldódott ionokkal. Nem mai hír, de csak most botlottam bele. Lítium, mint hangulatjavító, mint öngyilkosság és egyéb erőszak csökkentő. 🙂 Nagyon kis koncentrációban is. 🙂

http://index.hu/tudomany/egeszseg/2014/09/16/litium_az_ongyilkossag_ellenszere/

 148. csilla — 2017-06-12 21:32 

@Wise Lady:

Ez így igaz, általános iskolában mi is kaptuk a fluoridos tablettákat (két kicsi sárgásfehér tabletta volt) és felügyeltek a tanárok, hogy be is vegyük. A tízóraiszünetben kaptuk.
Egy párszor be is vettem, aztán szólt a padtársam, hogy ez nem jó, mert neki azt mondták otthon, hogy ez méreg (hisz patkányméregként is használják).
Nagyon megijedtem és csak ekkor meséltem el otthon, hogy valami fluoridos tablettát adnak nekünk az iskolában. A szüleim erröl addig semmit sem tudtak.
És persze ezután a barátnöimmel már nem nyeltük le a tablettákat, hanem titokban kiköptük amikor nem figyeltek.
Ez az egész kb. `87-`89 körül lehetett.
Többre nem emlékszem.

 147. kgpro — 2017-06-09 07:36 

@gacsat:
“Amerikai Fogászok Egyesülete (American Dental Association) tűnik, amely – évtizedek szívós munkájával és elképesztő menyiségű, ilyenolyan zsebekbe tömködött pénzzel ”

Ugyan miért tette volna? Hogy rontsa a saját üzletüket?”

A kérdés teljesen jogos, nekem is ez jutott még a cikk olvasása közben eszembe, de később az egész anyagot tekintve, vagy akár a személyesen megélt fluor adagolások következményét olvasva kiderült, hogy nem javítja, hanem rontja a fogakat, vagyis olyanok voltam mint egyes autószerelők, beépítették a hibát, hogy legyen később munkájuk.
De nézzük a másik oldalát, azaz, hogy pénzt nem kímélve „győzték meg” a megfelelő szervezeteket. Képzeljük úgy, hogy a Fogászok Egyesülete úgy működik, hogy belép az újdonsült fogász a klubba, és befizeti az éves tagságit, amit aztán közös döntések mentén eltapsolnak erre-arra.
Azt nem hiszem, hogy ebből a klubtagságiból futja ennyire, de azt már inkább, hogy – és most jusson eszünkbe, hogy egy, az alumínium gyártása során keletkezett, nem kis mennyiségű NaF -tól való megszabadulás volt a nyitány – az Alcoa gazdaságilag mérlegelte, hogy mi a megfelelő veszélyes anyag megsemmisítési módszer, és valószínűleg a Fogorvosok klubja lényegesen kevesebbe került, mint bármi egyéb, ráadásul ha törvénybe került a Fluor ilyetén felhasználása, onnantól már nincs további folyamatos megsemmisítési költség. …és a klub is jól járt…

 146. gacsat — 2017-02-22 10:02 

„Amerikai Fogászok Egyesülete (American Dental Association) tűnik, amely – évtizedek szívós munkájával és elképesztő menyiségű, ilyenolyan zsebekbe tömködött pénzzel ”

Ugyan miért tette volna? Hogy rontsa a saját üzletüket?

 145. user7 — 2016-11-09 23:22 

Mohács mellett,Bárban kísérletileg adagolták a fluoridot ivóvízhez.Valakik ezért PÉNZT kaptak.
Az iskolás gyermekeket szervezetten vérvételre hordták tanórák helyett,hogy milyen hatása van a fluoridnak.Borzasztó ronda sárga fogaink lettek,utáltam a véradásokat.Nem tudtam meg,hogy milyen eredménnyel járt a kísérlet,de nagyon utáltam .Fogaink felületén gödörszerű mélyedések,árkok keletkeztek.Tanulmányi átlagunk romlott,gyakrabban voltunk betegek.
A fogkrémbe és ivóvízbe kevert fluoridot a II. Világháborúban a rabok sterilizálására és megszelídítésére használták valamint patkánymérgek készítéséhez.Szerintem minket kártérítés illet meg.Ki tudna ebben segíteni?

 144. Wise Lady — 2016-03-30 17:11 

Még a legelején írtam egy hozzászólásban, hogy 1980-as évek végén a magyar gyerekek óvodában és iskolában egy Dentocar nevű tablettát kaptak hetente egyszer, a szülők megkérdezése nélkül, kötelezően. Hatóanyaga a nátrium-fluorid. Szülők felháborodására és harc után értük el, hogy csak az kapta, akinek kérték a szülei. Az én fiam nagycsoportos volt (pont a fogváltó korszakában), és közel 1 évig kellett szednie. A maradó fogaiba beépült a fluor, és csúnyán szürkére változott a fogainak színe. Az évek folytán lassan elhalványodott, de még ma is szürkés árnyalatú. A fogromlást sem kerülte el.

Ide kapcsolódik a Béres csepp is. Amikor újdonság volt, és üldözték Béres Józsefet miatta, más összetevői voltak mint most. Azután engedélyezték, az öreg Bérest kiszorította a fia, felépítette az üzletet (nem kevés támogatással). Kivettek pár összetevőt, beletettek helyettük másikat, köztük a fluort. Plusz csökkentették az összetevők koncentrációját is. Ma egy adag csepp egyes nyomelemekből még az ajánlott napi mennyiséget sem éri el, nemhogy megadózisban tudnád szedni. Anyukám szedte anno, arról jó véleménye volt. Viszont a régi összetételt ő sem tudja. Szelén biztos volt benne, fluor meg biztos nem.

Akik ásványvizet isznak csapvíz helyett, szintén fluor túladagolással találkozhatnak, persze függ attól, hogy milyen fajta ásványvízről van szó.

 143. blackcat666 — 2016-02-21 11:00 

Bocsika, ezt félrenézted.
Éppen azt irják, hogy mivel korábban abbahagyták a fluorid adagolását, romlani kezdtek a fogak.
Bár ez nem irják, de ebből az következik, hogy ujra kell kezdeni.

@gigabursch:

 142. qdiace — 2016-02-19 15:43 

A legelső konteó, amit valaha halottam a fluoridról (űrmagyar ismerősömtől), az az, hogy apolitikussá tesz.

Vagyis: ha bejuttatod az egyszeri halandó szervezetébe, akkor a komrány bármit megtehet ellene, csak csüggedt vállrándítással fogja kezelni.

 139. meggymag — 2015-11-10 13:50 

@rdos:

Köszi. Minden rendben.

 138. rdos — 2015-11-10 07:21 

@gigabursch: 141 meggymag Nem mondtam, de természetesen a hazai viszonyainkra gondoltam, nem pedig a trópusi esőerdőkre.

 137. meggymag — 2015-11-09 16:07 

@rdos:
@rdos, @gigabursch

Csak tisztázni szeretném hogy ha helytelent mondtam, az honnan származott, és az én részemröl se maradjon annyiban. (konzultáltam a két lábon járó lexikonomat is)

A sokszor hallott, „az erdö csinálja az esöt“ az népiesen összevont tapasztalat eredménye
de nem úgy van szószerint.
Hozzájött még a trópusi öserdöket esöerdönek is a megnevezése.
Azonkívül a tény, hogy ahol masszívan erdötlenítettek többezer éve ott lakhatatlanná váltak nagy területek. Ilyenröl tényleg olvastam, de az öskorral foglalkozó történészeknél.

Ahogy már állítottátok, a klímaváltozás és az „elpusztásodás“, stb. közötti összefüggések sokkal bonyolultabbak, részben nem is ismeretesek, minthogy azt az általam használt mondás kifejezhetné. Tovább népieskedve, ezúttal összekevertem a szezont a fazonnal.

 136. rdos — 2015-11-09 12:02 

@gigabursch: Igen, az erdő megváltoztatja a saját klímáját, azaz a mikroklímáját. Ez mért, bárki által könnyen ellenőrizhető tény.

Az is igaz, hogy az erdő talajszintjén közel 100%-os a relatív páratartalom és az is tény, hogy a vízpára könnyebb a levegőnél (vízpára molekula tömege 18, átlagos levegőé 29 gramm/mol emlékezetből), azaz felfelé száll. Tudnál olyan mért számokkal idősorokkal és hibahatáron túli, terepi vízháztartási vizsgálatot adni ()link is elég , ami kijelentésed alátámasztja?

Komolyan érdekelne.

 135. gigabursch — 2015-11-09 04:14 

@rdos:
Az erdő nem esőt csinál, csak párát hoz, ami magával hozza az esőt is.
Megváltoztatja a klímát.

 134. rdos — 2015-11-08 03:13 

@meggymag: Pont ezen a blogon talán nem szükséges mondanom, a sajtó, a pártok, a „hivatalos tudomány”, a szakmai szervezetek, úgy kb. annyira függetlenek mint „Pelikáneftárs Virágeftárstól”.

„Nem panelben kezdeni”. Kicsit más, de hasonló téma. Kulcsszavak „Solanova Dunaújváros”, vagy „Drake Landing Solar Community”

http://www.naplopo.hu/referenciak/tarsashazak-panelhazak/190-solanova-epuelet-dunaujvaros

http://www.dlsc.ca/how.htm

Az első egy „kiterjesztett panelfelújítás” (talán a legfontosabb benne a hőcserélős szellőztetés), a második pedig a nyári nap melegét teszi el télire (sarkkörtől nem messze, ezer méterre a tenger szintje felett Kanadában).

Mindegyikből az első gúgli találatot adtam, nem százas hogy ezek a legjobb ismertetők.

A műszaki szakmák ÉS a fogyasztói igények – nyilván nálunknál jóval polgárosodottabb és gazdagabb – világban együttesen apránként ki fogják kényszeríteni az autonóm házakat (passzív ház lassan évtizede szabvány a Bécsi út túlsó végén, sőt újabban az „aktív ház” is terjed), az önellátó vagy önellátóbb településeket. Látszólag nincs köze ennek sem a vízhez, pedig ehhez is víz kell. Kulcsszó „aeropónia”.

http://365.reblog.hu/epul-a-vilag-legnagyobb-talaj-nelkul-termelo-fedett-farmja

Még az esővíz iváshoz. Gibraltáron a mediterráneumban sok helyen esővizet gyűjtenek (meg tárolnak meg szűrnek meg kezelnek ami „csak” abból áll hogy kissé megkeményítik /CaO tartalmát pusztán az által hogy pl. beton aknában tárolják megnövelik/). Nem ismeretlen ez a vízellátásban csak felénk nem szokvány.

És még a települési – kommunális szennyvíz és szemét témában is rengeteg ígéretes fejlesztés van. Sokkal – sokkal több mint az átlag halandó gondolná.

Az erdő csinálja az esőt témához. Röviden, nem. Nem az erdő csinálja, bár meg kell jegyeznem a hidrológiai ciklusban pont a párolgás és növényi párologtatás mérése a legnehezebb, ezért nem kizárt hogy pontosabb mérések esetén kiderülhet az erdő egy kis eső csináló hatása. Az erdő „csak” kiegyenlítettebbé teszi a terület klímáját, a vízháztartását. Mint egy szivacs, úgy kell elképzelni az erdőt az aljnövényzetét. Ha kivágjuk az erdőket (mediterráneumban megtették) attól még lesz eső, csak szélsőségesebb lesz a vízfolyások vízhozama.

A „földalatti vízkészletek” (felszín alattinak mondjuk, de értem) és erdők kapcsolata ezek alapján már érthető. Jóval fontosabb az óceánok a tengerek nettó többlet párolgása és a szárazföldek nettó csapadék többlete, ennyire egyszerű. A felszín alatti készletek fogyásába meg tényleg ne menjünk bele, mert még a gyakorló szakma egy rész sem érti a statikus és dinamikus készlet fogalmát, még egyszerűbben fogalmazva, ahogy a felszínen, úgy odalent is minden folyik (na jó, néha csak szivárog).

 133. meggymag — 2015-11-07 22:10 

@rdos:

Köszönöm szépen, nagy érdeködéssel olvastam el a belinkelt szöveget. Valóban nagyon fontos a téma.
Rögtön jönnek a kérdések is.

„A TELESŐ rendszer rövid ismertetése magyar nyelven többek között a Biokultúra XV.évf. 1. számában jelent meg (2004 január-február) a 31. oldalon, « Esővizet inni? Természetesen! » címmel. „

Bár nem ez a tud. lap az egyetlen ahol a TELESÖ rendszer ismertetése megjelent, de fontosságát tekintve, nem lehetne-e leközöltetni komolyabb magazinokban, újságformában is megjelentetni, hogy a lakósság szélesebb körében is ismeretessé váljon? TV- müsorban?
Azt tudom, hogy az örökölt központosításra hajlamosan müködö társ. olyan amilyen, csakhogy ha nincs már erö, hogy azt folyamatos igyekezettel fellazítsuk, magától nem következik be.
Azt is tudom, hogy a PC-m billentyüit sokkal könnyebb lenyomogatni ilyen bölcs tanácsok leírásakor mint valamit kezdeményezni. Mégis, nincsenek még fel nem fedezett, kihasználható lehetöségek ezeknek az ismereteknek, söt, a gyakorlatban is bevált tapasztalatoknak a terjesztésére? Egyesületek, fórumok, pártok vagy pártocskák útján? A közjónak elkötelezetteb polgármestereken keresztül?
Akkor is ha megnehezítö törvények vannak, de ha sok helyröl sok kis hang kezd el kórussá összeállani? A terjesztéshez persze sok nem fizetett, tiszteletbeli vállalkozóra volna szükség. Ha jól értettem akkor a prof. maga sincs mindig kéznél, Országh József.

Valahogy áttörni azt a gátat, hogy nemcsak kormányszinten, hanem a lakósság körében is érvényt lehetne szerezni helyi vagy egyedi megoldásoknak.
Egy ilyen TELESÖ rendszert nem központilag és 10 emeletes panelnél elkezdeni…
Hogy van az az önkormányzatokkal?

Az is fennáll, mint olvasom:
„Látszólagos műszaki egyszerűsége ellenére, a TELESŐ rendszer tudományos alapjai bonyolultak. Megértésük széleskörű ismereteket igényel nemcsak az elektrokémia, hanem a termodinamika és a biológia terén is. Részben ez is magyarázza, az egyetlen tudományos témakörre szakosodott szakemberek értetlenségét a TELESŐ rendszerrel szemben…..
Minőségét illetően tehát magunkra kell vennünk a vízművek felelősségét. Bár nem kíván különleges szaktudást, csak egy kis figyelmet, a TELESŐ rendszer egy tervszerű és megelőző karbantartást (TMK-t) igényel. „

Szvsz. ez ténylegesebb környezetvédelem lenne mint egy újabb kuka felállítása vagy mi további környezetszennyezés pl. a rengeteg csomagoló anyag és azok mind sürübbeni és színesebben történö díszitése. Apróság, de fölöslegesen növeli a festékes és a müanyagos szemetet.

A TELESÖHÖZ esö is kéne, állapítom meg különös éleslátással.
Csal-e a továbbiakban az éleslátásom, ha azt látom, hogy mindenhol Európában mind többet és többet építenek, következésképp mind kevesebb az erdö, amiröl még régebb azt tanították, hogy „az erdö csinálja az esöt”?
Hogy a közelkeleti, afrikai, stb. sivatagok valamikor erdös, termékeny vidékek voltak, ahol rendre kiírtották azokat további „szántóföldek“ és emberi települések érdekében?
Vagyis összegezödne a földalatti vízkészlet csökkenése az esöcsináló erdök fogyásával?

Ezekre a kérdésekre nem lehet válaszolni egy konteós hsz. keretében. De lássad, hogy mennyire érdekfeszítönek (a szó legszorosabb értelmében) találtam a vízzel foglalkozó linket.
Azonkívül elegen és elég nyomatékosan jósoltak már meg exisztenciális, nem tudni hova vezetö világméretü konfliktusokat a belátható vízhiány miatt.

 132. falseflag — 2015-11-07 15:28 

„Egy veszélyt az emberi egészség jólétjére, Dr. Clymer nátrium-fluoridként azonosított. A fluoridról azt állítják, a vízhez és fogkrémekhez adják azért, hogy megvédje a fogakat a fogszuvasodástól.

Dr. Charles E. Perkins, akit Dr. Clymer személyesen is ismert, az Egyesült Államok kormánya Németországba küldött, hogy segítsen átvenni az IG Farben vegyi üzemet, a második világháború végén. A következőkben abból a levélből idézünk, amelyet Mr. Perkins írt a Lee Alapítvány Táplálkozási Kutató Intézetébe, Milwaukeeba, Wisconsin államba 1954 októberében.”

Mr. Perkins levelében kijelenti:

“A német vegyészek egy nagyon ötletes és távlati tervet dolgoztak ki a tömegek szabályozására, amelyet el is fogadott a német vezérkar. A terv az volt, hogy irányításuk alá vegyék a lakosságot egy adott területen azzal, hogy gyógyszerezik annak ivóvíz ellátását. Ezzel a módszerrel irányítani tudták egész területek lakosságát, a víz gyógyszerezésével és a nők sterilizálásával csökkenteni tudták a népességet. Ebben a rendszerben a nátrium-fluorid kiemelt helyet kapott.

“Azonban – szeretném nagyon határozottan és nagy nyomatékkal kijelenteni, hogy az ivóvíz fluorozásának valódi oka nem a fogak állagának javítása. Ha ez lenne az igazi ok, számos módja lenne annak, ahogy ezt meg lehetne tenni, mégpedig sokkal egyszerűbben, olcsóbban és hatékonyabban. Az igazi cél a víz fluoridálásában az, hogy csökkentse a tömegek ellenállását, ellenőrizhetővé tegye őket és megtörje szabadságukhoz való ragaszkodásukat …

Dr. Clymer emellett egy 1956-ban íródott levelet is idéz, amit az akkori new yorki “víz biztos”: Arthur C. Ford írt. A levélben, Ford nyíltan nevezi a fluoridot “… nagyon mérgező anyag …”-nak.

“Tudjuk, hogy a fluoridok rendkívül mérgező anyagok, és bizonyítékok vannak arra nézve, hogy még a javasolt szinten: egy rész vízhez milliomod rész fluoridot adva az ivóvízhez, a fluoridált közösségeket kár érte- írja Ford.

“A fluorid, amellett, hogy mérgező anyag, nem választódik ki teljesen a szervezetből, és jelentős hányada halmozottan a szervezetben marad. Az ivóvízhez való bármilyen koncentrációban való fluor adása káros az emberi szervezetre nézve.”

Magyarországon nem adnak fluort a vízhez, de vigyáznunk kell a fogkrémek és a fluort tartalmazó palackozott vizek vásárlásával. Az utóbbiak esetében a BPA veszély is fenn áll.

Az emberiség nyíltan zajló kémiai módosítása folyik, amit csak azzal lehet kikerülni, ha figyelmeztetjük egymást a veszélyekről. Ezek sajnos olyan kihívások, amelyekkel nem csupán mi, de a jövő generáció is szembe fog nézni….”

…”A mai nyugati világ tudósai folyamatosan problémáznak azon, hogy jelentős szintű biszfenol A (BPA) szennyezést találnak az italokban és az ételekben. A BPA pedig egy szintetikus ösztrogén. A BPA talán egy sokkal nagyobb veszélyt jelent, mint a korábbi sztilbesztrol, annak a ténynek köszönhetően, hogy ez nem csupán a húsokban van jelen, hanem megtalálható számos háztartási termékben és táplálékban. Az elvégzett vizsgálatok szerint, a BPA a felnőttek 95%-ának vizeletében megtalálható, az 1988-1994 között gyűjtött mintákat elemezve, a 2003-04 közt tesztelt gyermekek és felnőttek vizeletének 93%-ában volt azonosítható.
Ahogy Dr. Frederick vom Saal fejti ki egy helyi Fox News adásban, a BPA egy gramm trillionod részének mennyisége már megváltoztatja a sejtek működését és növekedésüket. Emellett azt találták, hogy a BPA táplálja a rákos sejtek növekedését és hatással van a patkányok reproduktív rendszerére…..”

Dr. Clymer 1958-ban írt: “Your Health and Sanity in the Age of Treason” -az “árulás” korára utal, amelyben az embereket különféle mérgező élelmiszer-adalékanyagoknak és fluorid hatásainak teszik ki. Könyvének legtöbb érvét, mai fő tudományos kutatásokkal ellenőrizni is lehet. Ami ezt a könyvet egyedülállóvá teszi, az az a tény, hogy Dr. Clymer egyike volt az első emberek közül, aki rámutatott arra, hogy “ezeket a toxinokat szándékosan adagolják a népnek “… a tömegek szellemi és erkölcsi romlásának előidézése érdekében.”

Az egész könyv angolul itt tölthető le, a “University of Michigan” gyűjtő munkájának köszönhetően.

(Most bukkantam a cikkre irataim rendezése közben…..)

 131. rdos — 2015-11-07 08:34 

@meggymag: 🙂

n1m1 130 hozzászólásához linkelem Országh József prof. vízönellátó rendszerét. Ha már a „vízcsapból is a rezsicsökkenés folyik”. 🙂

http://www.eautarcie.org/hu/03a.html

 130. meggymag — 2015-11-06 15:20 

@rdos:

Levontam. Csak azt a kis átmeneti elhalálozási intermezzót hagynám ki részemröl,a buliból.Annyit dícsérik az öregkor szépségeit, hogy mostmár meg szeretném érni azt, hogy majd 99 évesen még kosárlabdázhassam. szmájli

 129. theodorus — 2015-11-06 13:43 

Mint sok más ez a cikk is igen tetszett. : )
Nekem főleg az Alcoa-s rész. Ezzel kapcsolatosan egy új hír:
http://privatbankar.hu/reszveny/fordulat-127-ev-utan-ezt-is-elhappolja-kina-amerikatol-287203
Kérdem én, ha nem lesz elegendő utánpótlás nátrium-fluoridból majd Kínából importálnak? 😀

 Visszajelzés128. Fogaink védelme | WAY TO LIVE YOUR LIFE — 2015-08-25 21:33 

[…] Bővebben nem szaporítanám erről a szót. Érdemes utána olvasni. (kezdetnek itt van 3 cikk: link, link, link,) […]

 127. rdos — 2014-08-01 08:29 

@n1m1: Előre mondom, az élettanunkhoz nem értek. Ha abból indulok ki, hogy a vizet oldószernek használjuk, logikus a kis oldott ion tartalmú esővíz ivása. Mosásra pl. a régiek nagyon is használták, mert kevesebb mosószerrel is jól tisztít az esővíz. Ezzel együtt szerintem a kérdést „túllihegjük”.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Deut%C3%A9rium

Valahol régen olvastam, hogy tiszta nehézvízzel itattak patkányokat, amitől elhaláloztak. A kísérletet tovább folytatták, egyre nagyobb részben cserélték le a vizet nehézvízre, és így már a patkányok apránként hozzá tudtak szokni akár a tiszta nehézvízhez is! Itt jött a csavar. A nehézvízre szoktatott patkányok tiszta vizet kaptak, amibe belepusztultak. A kontroll csoport viszont – szintén apránként – visszaszoktatható volt a tiszta vízre!

A következtetést vonja le mindenki maga.

 126. n1m1 — 2014-07-31 19:48 

Éjszaka kitettem a poharamat az óriási viharban az esőbe és fantasztikus milyen finom íze volt az esővíznek.Soha nem ittam még ilyen jót, még forrásvízből sem. Miért is szoktunk le egyáltalán az esővíz ivásról?
http://www.felsofokon.hu/ut-a-fenntarthato-fejlodes-fele/2013/03/01/az-elolenyek-kozul-csak-az-emberre-karos-az-esoviz

 125. harang — 2014-02-28 00:50 

@tundrazuzmó: Akkor ezért ilyen magas a degenerált tinik száma… 🙂

 124. biziclop — 2014-02-19 19:59 

http://index.hu/tudomany/2014/02/19/ujabb_gyermekbutito_idegmergeket_talaltak/

„A mangán, a fluorid, a klórpirifosz, az évtizedek óta betiltott DDT rovarirtó, a tetraklór-etilén nevű oldószer és az égéskésleltető polibrominált difenil-éterek alkalmazása összefügghet a gyermekek idegrendszeri fejlődési zavaraival, állapította meg egy új amerikai kutatás.”

 123. wwww — 2013-07-08 18:30 

Én is sokáig kerestem mentes fogkrémet. Egyet találtam,amit szinte mindenhol lehet kapni:

sensodyne classic

 122. aliz — 2013-03-17 15:20 

Fogászati higiénikus vagyok, ezért veszem a bátorságot,hogy a témához szóljak.
Kezdjük az elején. Mi kell a fogszuvasodáshoz? Fogak, baktériumok, szénhidrát és idő. Ez az idő pedig csupán 20 perc. Ennyi, pont elég a kis baciknak,hogy feldolgozzák a szénhidrátot és savat csináljanak belőle. Minél többen vannak, annál többet és minél többet eszünk össze-vissza annál többször.Főleg, ha vannak olyan helyek,amit meg se mosunk rendesen, mint például a fogközök.
Ez megy éveken keresztül és egyszer csak azt mondja a fogzománc, gyerekek kemény vagyok, de ez már nekem is sok és szép lassan feloldják a savak. Mi meg rohanunk a fogorvoshoz, hogy fáj a fogunk és nem tudjuk miért.
Viszont a mi generációnk már olyan szerencsés, hogy ott van neki a fluorid, amitől ellenállóbbak lesznek a fogak és simán végig lehet élni egy életet egy darab lyukas fog nélkül is.
Sőtt, már abban is segítenek nekünk, ha nem vagyunk tehetősek,hogy megvegyük a fluoridos fogkrémet, vagy akár semmilyet se használunk, hogy néhány városban a csapvízhez adnak fluoridot, hogy mindenkinek ugyan annyi esélye legyen megóvni a fogait.
Az a helyzet,hogy fluorozist azért nem olyan könnyű kapni.Legalábbis én még a való világban, csak a fehérre pettyezett fogakat láttam tünetként. Ez is valójában, csak esztétikai dolog, igazából ezek a fogak sokkal erősebbek.
A fluorozishoz nagy mennyiségben kell bevinni az anyagot például egyszerre tablettában, vízben és néhány kanál fogkrém elfogyasztásával naponta.
Rendben, ha valaki mégis úgy érzi,hogy neki nem kell ez az extra védelem, mert nincs egy szuvas foga se, szabályosan sorban állnak a fogai és így mindegyiket alaposan meg tudja tisztítani napjában többször a megfelelő eszközökkel, nincsen tömött foga, ami idővel alászuvasodhatna, vagy koronája, ami alatt a fognyak csodásan el tud rohadni és egy harapással kidőlne a sórból. Nem vérzik az ínye a lepedék irritálása miatt és nem azért mert dohányzik és a jó kis mérgező gáz megfolytja a nyálkahártya ereit, hát akkor szive joga, minek is a fluorid.
De a többiek csak nézzék meg mennyit tartalmaznak a fogkrémek és ha 1450 ppm-nél kevesebb akkor rakják csak vissza a polcra, ha nem a gyereknek veszik, akinel a kevesebb is elég, mert Ő viszont még lenyeli.
Öszintén, sokszor napi 20 -30 beteggel találkozom, abból elég soknak van protézise de még egy se mondta,hogy ez a műanyag bigyó a szájában volt élete legjobb döntése.
Mind sajnálja,hogy már késő bánja és már nem lehet visszacsinálni.

 121. gacsat — 2013-02-02 18:07 

Ja, az egyik link arra utal, hogy a fluorid csökkenti az IQt.
Nekem mind1. A hülyeség nem fáj, a fog igen.

 120. gacsat — 2013-02-02 18:06 

A zsidók is felismerték a tudatmódosítás fluoridos lehetőségét, és ipari mértékben akarják átvenni az irányítást az agyak fölött. Ahogy országuk megitélése áll, szükségük is van rá.

http://www.isracast.com/article.aspx?id=14

http://www.youtube.com/watch?v=y7bqwy8gIEA

http://www.youtube.com/watch?v=y7bqwy8gIEA

 119. joedunai — 2012-10-31 17:41 

Nagyszerű bevezető a témába. Aki valóban fogta az adást és megértette miről van itt szó, vagyis hogy mi ennek az egésznek a célja, annak nem kellene leragadni a fogkrémeknél.

Az emberek a fluoridokat automatikusan a fogkrémmel asszociálják, mert a tömegmédia propagandája ezt ismerte el, és ezt fogadtatta el a néppel. Sajnos a fluoridokat nem csak a fogkrémekbe teszik, hanem sok minden másba is amiről a nép nem tud. Pl Csapvízbe, palackozott ivóvízbe, alkoholos italokba, alkoholmentes italokba, konyhasóba, tejbe, tejporba, bébi ételekbe stb. Hogy konkrétan melyik ország melyik városában mikor mibe teszik és mennyit, az a helyi körülményektől és politikától függ.

A lényeg az, hogy az uralkodó osztály (királyok, elnökök, bankárok, politikusok, katonaság stb) hatalmát minden eszközzel biztosítania kell; a népet engedelmességre kell kényszeríteni. Ez mindig is így volt az emberiség történelme során, csak régebben más eszközökkel valósították meg (pl háborúkkal ritkították a népességet).

A túlnépesedés jelenti az egyik legnagyobb veszélyt a népelnyomó társadalmi rend, és annak fenntartói számára. A túl sok felvilágosodott ember, akik ismerik az igazságot az elnyomásukkal kapcsolatban, és nem félnek harcolni szabadságukért végzetes veszélyt jelent az uralmi renszer számára. Ezért kényszerítik a fluoridot és egyéb mérgeket, génmódosított élelmiszert, mesterséges járványokat stb. az emberekre.

Magyarország az elsők között volt európában akik fluoriddal mérgezték a lakosságot, csak jól rejtették az ezzel kapcsolatos információt. Erre utaló adatok találhatók az alábbi linkről letölthető ezzel kapcsolatos részletes tanulmányban.

Kevin Mugur Galalae
WATER, SALT, MILK KILLING OUR UNBORN CHILDREN
(A VÍZ, SÓ, ÉS A TEJ MEGÖLI A MEGNEMSZÜLETETT GYERMEKEINKET)

http://shiftfrequency.com/ppfep.pdf

Ez a tanulmány nagyon alapos, és konkrét bizonyítékok tömkelegét tartalmazza 205 oldalon, tehát ez egy renkívül fontos könyv. A könyv nem csak a fluorid mérgezésről szól, hanem a rejtett népirtó módszerek egyéb eszközeiről is amiről a népnek fogalma sincs. Azt is említi, hogy hogyan lehet védekezni ezek ellen. Sajnos nem találtam Magyarra fordított változatot.

Ezért kérem, hogy akik tudnak Angolul és akarnak segíteni a Magyarajkúaknak (akik nem nem értik az Angolt), fordítsák le ezt a tanulmányt Magyarra. Vagy legalább készítsenek egy gyűjteményt fontos szemelvényekből és részletes összefoglalót. A tanulmány értéke a részletes bizonyítékokban rejlik, amit nem lehet átadni néhány mondatban, ezért kellene az egészet lefordítani. Sajnos nekem jelenleg nincs időm ekkora vállakozásra, de a közösség ezt könnyen megolhatja.

A tanulmányban említett calcium gluconate-en kívül a boraxot is fel lehet használni a szervezetben felhalmozódott fluoridok kitisztítására. Erről itt van egy további link (szintén Angol):

http://educate-yourself.org/cn/boraxconspiracy03jul12.shtml

 118. szigi07 — 2012-10-13 16:44 

pár egyszerű lépés hogyan lehet visszafordítani (a leírásban):

https://www.youtube.com/watch?v=1zCxVswwMkA&feature=related

 116. trissza — 2012-04-02 18:38 

@rdos: Na mostmár tuti, hogy fluoridos a fogkrémem!!! nekem csak most esett le dinitrogén-monoxid!

 115. Gellért — 2011-11-18 21:53 

Egy kicsit túl van pörögve ez a dolog. (1) A fluorid (ami egy ion) a legegyszerűbb szervetlen ionok egyike. A mérése vízben pofonegyszerű. Magyarországon (is) temérdek labor villámgyorsan kimutatná a túlzott jelenlétét. Ha valaki arra törekedne, hogy – egyébként dilettáns módon – egy vegyülettől várja az álságosan butító hatást, nem a fluoridot választaná. Javaslatom a Főgonosznak: adjon sört az embereknek minden nap. Na az butít.
(2) Ha már a vízről van szó, a gyógyszergyárakat kellene megkérdezni, ugyan kerül-e tőlük az ivóvízbe valami. Az én tippem: kerül.
(3) Csatlakozom sztupihoz. No h2o, no fluorid. so simple.

 114. Ella — 2011-11-13 17:16 

Mindennapi eledeleink közül legnagyobb mennyiségben a burgonya héja és a tengeri halak húsa tartalmaz fluort. De valamilyen mértékben szinte az összes ismert zöldség és gyümölcs szintén. A rendszeres és mértéktelen szervezetbe jutással van a gond, mely napjainkra jellemző inkább. Vízben és fogkrémben teljesen értelmetlen a jelenléte, ezt többször megerősítették már kutatók! Én vízbe és fogkrémbe nem engedélyezném belerakni!

 113. koborló — 2011-08-26 13:03 

A fluorid-ot az uránium-dúsításnál is használják, urán-hexafluorid, UF6 formájában.
http://ob121.blog.hu/2011/02/14/a_stuxnet_es_hatasai_elso_resz

 112. mm — 2011-08-26 08:52 

én aquafrest használok mióta az eszemet tudom utóbbi pár évben a nagy tubusost, már majdnem 30 vagyok de egy két lyukat kivéve még nem volt gond a fogaimmal

 111. luluk — 2011-08-25 18:40 

Én is kaptam kb 8-9 éves koromig naponta Dentocart. Nincs is egy darab lyukas fogam sem nekem, sem az öcsémnek.

 110. Arita — 2011-08-25 16:34 

Anno a fogorvosom nem ajánlotta a fluoridos fogkrémek használatát, mert szerinte azok csak a fogzománcot védik, de alatta simán elromolhat a fog. Például, ha a fogíny alól kilátszik a zománc által nem védett fognyak – és ez sokaknál előfordul – akkor a dentin lazán kirohad, míg esetleg a zománc ép marad. Nem tudom, mennyi ennek a veleje, én nem értek hozzá, de a doki ezt mondta. Egyébként a DM-es Dontodent fogkrémre (fluoridot tartalmaz) rá van írva, hogy hat éven aluli gyerekek számára nem alkalmas… Vajon miért?

Fluortablettát egyébkétn velünk is szedettek általános iskolában.

 109. eMM2 — 2011-08-25 10:07 

[stoppos](#11577111):
A zsenialitás önmagában nem örökölhető.Olyan körülmányek is kellenek hozzá hogy kifejlődjön a „zseni”. Táplálkozás,tanulás stb…A fluorid ezt remekül megakadályozhatja ha valóban eltompítja az elmét.

 108. Ekker Dávid — 2011-08-24 13:42 

Ez egy igazán érdekfeszítőre sikeredett cikk lett kedves Tiboru! Nálunk az Alföldön is érdekes dolgok mennek. Ahhoz képest hogy minden média az arzénes vízzel volt tömve egy időben, a hisztériára két évvel megszaporodtak a közkutak még kisebb falvakban is. Meglepő, de van fogyasztás.

 107. 35591 — 2011-08-24 11:39 

Én csak azt nem értem, hogy mi a fráskarikáért akar valaki egy csapat birka felett uralkodni? Ráadásul, ha elhülyül a nép akkor sokkal kisebb az esélye, hogy zsenik szülessenek. Vagy a zseni gén átüti a fluórfelhőt?

 106. eMM2 — 2011-08-24 10:10 

[nemtombaje](#11576447):
Baj.
Ha igaz akkor még nagyobb baj.

 105. 64872 — 2011-08-24 05:51 

Charles Eliot Perkins 1954-ben ezt mondta más gyógyszerekre gyakorolt hatásáról:
„A víz Fluorral való kezelésének az igazi célja csökkenteni a tömegek ellenállását az uralommal és az ellenőrzéssel az elvesztett szabadsággal szemben és mint tudós legkomolyabban és legőszintébben mondhatom hogy közel 20 éven át végeztem kémiai biokémiai fiziológiai és patológiai kutatásokat a Fluoriddal:bármely személy aki mesterségesen Fluoridizált vizet iszik 1 vagy több éven át soha nem lesz többé ugyanaz a személy sem lelkileg sem fizikailag mint aki korábban volt.”

1987. augusztus 12-én a brit parlamentben Harley Rivers Dickinson, a liberális párt tagja a következőket mondotta:”A II. világháború végén az Egyesült Államok kormánya Charles Eliot Perkinst, a kémia, a biokémia, a fiziológia és a patológia tudományos kutatóját küldte Németországba, hogy vegye át az óriás Farben vegyi cég irányítását. Miközben itt tartózkodott, német vegyészek elmondták neki, hogy milyen kísérleteket végeztek a háború alatt és abból mit vett át a német tábornoki kar. Ez arra vonatkozott, hogy miként lehet bármely adott térség lakosságát ellenőrizni az ivóvízbe adagolt nagy mennyiségű vegyi anyag segítségével. Ebben a tervben a nátrium-fluorid játszott kiemelkedő szerepet. Egészen kicsi mennyiségű fluorid ismételt adagolása egy idő múlva csökkenti az egyén erejét ahhoz, hogy ellenálljon az uralomnak, lassan mérgezve és narkotizálva az agy egy meghatározott részét, és ily módon engedékennyé válik azok akaratával szemben, akik irányítani akarják őt. Mind a németek, mind az oroszok nátrium-fluoridot adagoltak a hadifoglyok ivóvizébe, hogy tompává és engedelmessé tegyék őket.”

baj-e?

 104. 178996 — 2011-08-23 20:22 

[Stockton](#11575212):

Hú, ez jó lenne, előre is köszönöm!

 103. 178996 — 2011-08-23 20:22 

[Wise Lady](#11574037):

Köszi, és úgy legyen!

 102. 178996 — 2011-08-23 20:21 

[Babilen Tatarszkij](#11571439):

Utánanéztem az Odze-könyvnek. Valóban az Elbert-ügyet dolgozza fel, de bevallottan regényesített formában. Ez azt jelenti, hogy ahol úgy gondolta, élt az írói szabadsággal…

Ettől függetlenül megvettem persze 🙂 Kösz a tippet, fel fogom tudni használni az Elbert-konteónál…

 101. eMM2 — 2011-08-23 19:44 

@”Rogal Dorn”:
Jó üde lehet a lehellete:)

 100. Rogal Dorn — 2011-08-23 13:27 

Egy ismerősöm mondta egyszer: ” A sör a fogkrémem és cigi hozzá a fogkefe..” Ő nem fluorid túladagolásban fog meghalni… 😀

 99. eMM2 — 2011-08-23 13:26 

[Stockton](#11575212):
Azt is kérdezd meg hogy ő iszik e csapvizet.

 98. 188114 — 2011-08-23 11:17 

Érdekes a téma, nem gondoltam, hogy ennyire érdekfeszítő lesz, gratulálok hozzá tiboru!!!

Az egyik közeli rokonom az egyik vízműnél dolgozik és tudom jól, hogy ezekben a témákban nagyon ott van. Meg is kérdeztem tőle, hogy mit tud róla, mennyi fluor a csapvízben és kik teszik bele, mit tud erről az egészről.

Még várom a választ, de majd kirakom ide ha megtudok valamit!

 97. Wise Lady — 2011-08-22 16:28 

Én is gratulálok a blog helyezéséhez. Nem egyszer volt már rá példa, hogy egy verseny 2. helyezettje sikeresebbé vált, mint a nyertes. Szerintem most is ez játszik!

 96. Szofia — 2011-08-22 15:21 

Én olvastam egy cikkben valahol a fluoridról, hogy az a természetben is megtalálható az ivóvizekben, különböző mértékben. A legmagasabb koncentrációban pl. Afrika kb. 2/3-án volt. Szóval ha ártalmas is, de a gyereknemzésre nemigen lehet hatása. Az amiknál meg szintén volt egy kisebb terület, ahol olyan magas volt a koncentráció, hogy a csapvíz ihatatlan kategóriába tartozik.
Én is kaptam valami tablettát alsóban és k. szarok a fogaim, mint anyámnak, a húgom nem kapott, neki meg tök jó, mint apámnak (genetika rulez)- tényleg csak butítani adták – bár rajtunk nem volt mit…

 95. Killen — 2011-08-22 14:32 

@KrE: férc, kedves KrE, férc

 94. eMM2 — 2011-08-22 12:29 

[boogee001](#11573476):
Ezért egézségesebb zuhanyozni.:)
Egyébként ha megiszod közvetlen az emésztőrendszerből tuti hogy jobban szívódik fel.

 93. sztupi — 2011-08-22 12:20 

@e(x): A dihidrogén-monoxid nagy mértékben fulladásos halált okozhat. Tiltsuk be !
Ja a Műegyetemisták a múltkor kampányoltak is a betiltása mellet . Sokan alá is írták az íveket 🙂

 92. GTibor — 2011-08-22 11:12 

…hogy mi a különbség HA természetes formában…

Így jár az, aki nem olvassa át küldés előtt a kommentjét. 🙂

 91. GTibor — 2011-08-22 11:09 

Azt megírhatná valami biokémikus vagy orvos, hogy a fluorid milyen vegyületeiben veszélyes, illetve, hogy mi a különbség a természetes formájában jut a szervezetbe (pl. gyümölcsök, zöldségek, tengeri hal, stb.).
Habár a tengeri hal esetében nem biztos, hogy természetes a dolog, amennyi szenny ömlik az óceánokba…

 90. boogee001 — 2011-08-22 10:12 

Sziasztok!
Gratulálok a Goldenblog helyezéshez!

Arra gondolt már valaki, ha nem is issza meg a fluoridos vizet, azért csak abban fürdik!?
A bőrön keresztül jobban felszívódik!

 89. 178996 — 2011-08-22 09:42 

[Szabolcska Mihály](#11573311):

A gratulát köszi, az elemzés pedig kiválóra sikeredett 🙂

 88. Szabolcska Mihály — 2011-08-22 08:36 

Gratulálok a GoldenBlog helyezéshez! Itt egy rövid elemzés a kategóriátokról:

http://kigondoltam.blog.hu/2011/08/22/a_goldenblog_verseny_margojara

 87. eMM2 — 2011-08-22 08:20 

[fzoli415](#11571762):
Neked a vascső amúgy a természetes táplálékod?:) Ahhoz vasfog is kellene.
Akkor én inkább fluoros fogkrémet eszem illetve nem eszem.
Én a 65-ös ckke hozzászólásának adnék igazat miszerint a fogkrémet nem esszük meg tehát azzal nincs gond.
Úgyhogy én maradok a jó öreg amodentnél abból is a természetes íznél mert nem vagyok ínyenc.:Ö)
Azért idéznék egy kis Csukás Istvánt miszerint:
„Mosson fogat amodentel, az én fogam is attól ment el”

 86. eMM2 — 2011-08-22 08:04 

Amúgy el tudom képzelni hogy az ovónénik és tanárnénik meg voltak róla győződve hogy jót tesznek a fluortablettákkal mert azt mondták nekik hogy az jó és ha azt mondja az orvos akkor az úgy is volt nem volt vita.
Nekem pld azt mondta a tüdőgyógyász(aki dohányzott) hogy TBC-m van és kész.Hiba lett negatív a teszt 2X is.Persze nem az volt de azért a tök felesleges és nem veszélytelen tüdőtükrözést csak megcsinálták feleslegesen.Rá is ment a mandulám.
Vagy ha már fog példa.Korombeliek emlékezhetnek az iskolafogászatra.Az elgondolás jó volt a gyerekek foga legyen alapból kontroll alatt illetve ellátva ha kell.
A gyakorlatban meg úgy nézett ki hogy a 30 fős osztályt évente elhajtották a fogászatra a és a drága jó doktornéni futószalagon lezavarta az egészet egy délelőtt minimális érzéstelenítéssel mert persze arra se volt idő hogy hasson.Így egy egész nemzedékbe sikerült már gyerekkorban belekondicionálni a rettegést a fogorvostól.
Amikor már később eljutottam normális fogorvoshoz (persze fizetősre mert a felnőtt SZTK-s is egy vágóhíd volt)komolyan meg voltam döbbenve hogy jé a fogorvosi beavatkozás az nem is fáj.

 85. 179236 — 2011-08-22 07:38 

[mrs.starkey](#11572863): Arnie nekem fel se tűnt, teljesen természetesnek vettem a róla készült portrét 😀
De tényleg nagy poén :DDD

 84. amorph — 2011-08-22 07:13 

[h1n1](#11573168): vesszek meg, ha nem ugyanezen gondolkodtam tegnap este fogmosás közben

 83. h1n1 — 2011-08-22 06:59 

És mi van akkor hogy ha azokban a fogkrémekben, vizekben amikre rá van írva hogy fluorid mentes van a legtöbb fluorid? Hiszen azoknak az embereknek kell adni sokat, akik direkt olyat keresnek amiben nincs, mert valószínűleg valamit kapizsgálnak róla :)?

 82. mrs.starkey — 2011-08-21 23:31 

nagggggony jó!!!! végre!!!!!! örülök hogy ki bírtam várni a te verziódat és nem kerestem rá sehol.
(arnold schwarzenegger képéért egy óriási pacsi!!! lefordultam a székről a röhögéstől kábé. :DDD)

 81. 178996 — 2011-08-21 22:46 

[Krisztina13](#11572792):

Ragyogó intuíció volt, köszi a szavazatot!

 80. 178996 — 2011-08-21 22:45 

[andrej_](#11572644):

Ja 🙂

 79. 178996 — 2011-08-21 22:19 

A határidő letelt, úgyhogy büszkén jelenthetem, hogy a Konteóblog kategóriájában a második lett!

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki szavazott! Egy kicsit bővebben akkor értékelek majd, ha a végeredmény hivatalossá válik!

Jó pihenést mindenkinek!

 78. Krisztina13 — 2011-08-21 21:53 

Én azt olvastam, hogy a fluor a csecsemőmirigyre hat, és ezáltal csökkenti a kreativitást és a rendszerben gondolkodás képességét, az intuíció is nehezebben működik általa. Ezekre a képességekre ugye nincsen szüksége egy rendes polgárnak, ha az új világrend szerint nézzük… Mindenesetre valamiért nagyon nyomják ezt a fluoridos fogmosás témát, ami ugye innentől gyanus… Én több mint 2 éve nem veszek magamhoz fluort (legalábbis nem tudok róla…) sokkal intenzívebbek az álmaim és az intuícióm is jobban működik.

Amúgy a foreveres fogkrémben sincs fluor, és szerintem nem olyan drága, 1800 Ft, de csak egy borsónyi kell belőle, kb egy fél évig elég egy embernek.

UI: szavaztam én is és a fluormentes élettől felerősödött intuícióm azt súgja, hogy dobogós lesz a konteo-blog, ami persze virtuális pezsgőbontást von maga után :)))

 77. andrej_ — 2011-08-21 20:18 

[tiboru](#11572246): Mármint a témát jegelted? 🙂

 76. andrej_ — 2011-08-21 20:16 

[Agorn](#11571672): A Weleda az egyik legjobb Bio/natur terméket gyártó (véletlenül német) cég. Ott van még mellette a Logona (ez is német) is, akinek szintén van teljesen természetes fogkrémje. Az áruk ezeknek sajnos nem túl pénztárca barát, de valószínüleg nem „vegyi kockából reszeltek” és jóval kisebb mennyiség készül, mint az ismert tömegfogkrémekből.

Gyártó: http://www.logona.com/Startseiten/Startseite_E/index.html
Hazai nagyker oldala: http://bio.presto.hu/bio-kozmetika/fogapolas.html

A nagykeres oldalon egy halom forgalmazó van, de inkább webáruházban lehet megrendelni ezeket és érdemes rákérdezni, hogy szállítható-e.

A reklámért elnézést, de mi is használjuk ezeket és tényleg fényévekkel a tömegcuccok előtt vannak. Mindezt úgy, hogy nincsenek mindenféle vegylaboros műizével felturbózva. Az is, hogy kell egy kis idő, amíg az ember megszokja, hogy mondjuk napraforgó szagú a folyékony szappan (Sodasan gyártmány, ami persze német cég) és nem „tengeri szellő” fúj belőle. Igen, volt ilyen webáruházunk, onnan vagyok képben, de már rég bezártam.

Az is megérne egyébként egy külön konteót, hogy a mindenféle kozmetikumot mennyiféle cuccal turbózzák fel, amikor relatív egyszerű természetes összetevőkkel is jó eredményt lehet elérni.

 75. Babilen Tatarszkij — 2011-08-21 18:02 

Köszi a válaszokat!

 74. 178996 — 2011-08-21 17:47 

[teotwawki](#11572223):

Hehe, a jó öreg gyógyszer-konteó… Az itt ott figyel a potenciális témák között ám!

 73. 178996 — 2011-08-21 17:40 

[Babilen Tatarszkij](#11571439):

Az Elbert-ügy ott van a várólistán, még távoli hozzátartozó is ígérte, hogy segít, aztán úgy döntöttem, hogy jegelem egy kicsit…

Mindenesetre köszi, hogy eszembe juttattad, elő is veszem a jegyzeteimet.

 72. 178996 — 2011-08-21 17:39 

[Barkochba](#11571329):

A gratulát köszi, a mag-konspirációs anyagot pedig majd talán a GMO-összeesküvésről szóló poszthoz fogom felhasználni.

 71. 178996 — 2011-08-21 17:34 

[mayanxibalba](#11571153):

Óóó, ne csináld, mert belepirulok, amire 2006 áprilisa óta nem volt példa 🙂

És persze köszi a virtuális Pulitzer!

 70. 178996 — 2011-08-21 17:33 

[naba](#11570887):

Úgy tűnik, a könyvre (szponzor hiányában) még várni kell, de reménykedjünk, hogy a mostani második hely a roppant tiszteletreméltó „Egyéb” kategóriában 🙂 hátha megmozgat valami mecénást, aki lát fantáziát bennünk 🙂

 68. mayanxibalba — 2011-08-21 16:03 

69. fzoli415 (Válasz erre)
70. Lófasz Hadnagy (Válasz erre)

Nem akarlak elkeseríteni benneteket és senkinek sem kívánom, de 35 év felett kezdődik a fogproblémák zöme, tehát még nem biztos, hogy a fluor a nyerő.

A tünet mentességet inkább genetikai adottság, és egyéb körülmények határozzák meg: pl: nyál mennyisége, nyál PH-ja, csontozat milyensége, rágási szokások.

 67. mayanxibalba — 2011-08-21 15:42 

[Babilen Tatarszkij](#11571439):
Nem akarok reklámot csinálni ezért csonkítva írom ki, van egy ilyen por alakú „gyógyfogpor” D….min, igazából neten rákeresve megtalálod, eléggé kedvező áron van. Kicsit furcsa a fogkrémhez képest, de szerintem meg lehet szokni. Nincs benne fluorid.

 66. Lófasz Hadnagy — 2011-08-21 15:35 

Jelzem, oviban (1983-1986 között) velem is szedették a Dentocart. Nem vettem észre, de ami lényegesebb, más sem vette észre soha, hogy debil, birka, vagy bármi más lennék, ellentétben nemsokára megütöm a 32 éves kort és soha_nem_volt_semmi_probléma_a_fogaimmal. A fogfájásról onnan tudom, hogy létezik, mert ismerek olyan embert, akinek már volt, láttam filmen, olvastam róla stb.

 65. fzoli415 — 2011-08-21 14:52 

1. Kaptam Dentocart az óvodában (88 körül).
2. 92 körül játék közben letörtem 1/3 metszőfogamat egy vascsövön. A fogorvos azt mondta az orvoshallgatóknak: „Na, látjátok, ez a Dentocar.”
3. Luykas fogam azóta sincs.
Az igazság odaaát van!

 64. Agorn — 2011-08-21 14:01 

Én már kb 2 hónapja fluoridmentes fogkrémet használok. Nagyon meg is örültem, mikor megláttam, hogy ebből fog készülni egy poszt és nyomban szavaztam is rá. Nagyon jól lett összeszedve a tartalom én csak negyed ennyit találtam ezidáig a neten. Már szavaztam is a blogra a versenyen 😉

@Babilen Tatarszkij

A DM mind a közel harminc fogkréme közül én csak egyet találtam, ami fluorid mentes. Mondanom se kell, hogy az is ropog a sótól, nem habzik rendesen és drága (ha jól emlékszem, -igaz régen volt már- 1700 forint). nem a legjobb élmény vele a fogmosás az már igaz, de tudom, hogy egészséges legalább. A márkája egyébként Weleda.

Azért azt le merném fogadni, hogy annak van valami oka, hogy ilyen rossz a kínálat a DM-ben. biztos van a DM vezetőségben valami kapcsolat egy fent bemutatott személlyel. Bár lehet hogy, már csak nincs olyan fogkrémgyár napjainkban, ami nem volna a fluorid mellett elfogult.

 63. Babilen Tatarszkij — 2011-08-21 11:14 

Sziasztok! Ma a Rossmannban és a DM-ben sem találtam fluoridmentes fogkrémet, pedig minden márkát átnyálaztam. Tudja valaki, hol lehet ilyet kapni?

Más: Az Alexandrában most leértékelve, 500 forintért kapható egy könyv A halál oka: politikai gyilkosság címmel. Elbert János haláláról szól, amire, ha jól emlékszem, Tiboru is utalt egyszer egy régebbi posztban, bár kifejtve nem lett a téma sajnos 🙂

 62. Barkochba — 2011-08-21 09:31 

Grat a bloghoz!
Ennek nézz majd utána: seed conspiracy. Ez is elég durva téma…

 61. ccke — 2011-08-21 07:16 

Csak kis kiegészítés: orvosi egyetemen volt téma ez, amit nekünk tanítanak (gondolom nem egységes a szakma, de az a hivatalos egyetemi álláspont):

Fluorid jó a fogaknak, főleg a fejlődő fogaknak, de leginkább helyi hatása van. Ezért a fluoridos fogkrém, szájvíz, ecsetelő hasznos. Ezeknek a dózisát jól lehet szabályozni, senki sem mos 15x fogat egy nap. Felnőttnél szinte lehetetlen mérgezést okozni, de gyereknél előfordulhat(nem a konteós-tudatbefolyásolós, hanem valódi tünetekkel), ha pl. megeszik egy fél tubus felnőtt fogkrémet.

A fluoridos vizet, sót, tablettás fluorid pótlást már nem ajánlják, mert a szervezetből felszívódva, sokkal kevesebb hatása van a fogakra. Ráadásul nagyon eltérő, hogy ki mennyi csapvizet, sót fogyaszt, és az hogyan szívódik fel ehhez hozzájönnek a fogkrémek, és kiszámíthatatlan az összdózis.

 60. mayanxibalba — 2011-08-21 06:49 

[hirokin](#11570494): Szinte az összes anyag lehet mérgező, ha egy bizonyos dózis felett jut a szervezetbe. Itt inkább az lenne a lényeg, hogy milyen mennyiségig van rá szüksége a szervezetnek, és milyen koncentrációban. Van-e értelme külön bevinni, vagy a kellő mennyiséget eleve tartalmazza a táplálék.

Tiboru, szerintem a Te blogod a legjobb a magyar blogok közül, én sajnos nem tudok szavazni FB hiányában, de virtuálisan megajánlok neked egy Pulitzert. 😉

 59. naba — 2011-08-20 23:33 

hát ez ismét nagyon jó volt. ha netán jönne már egy könyv, válság ide, válság oda, én minimum hármat vennék (mindig akad pár reményteljes hitetlen)

egy kérdés: aki nem iszik vizet, az hogy? és a vízivást nélkülöző dolgok milyen úton-módon jutnak el a szavazásig? én itt egy rendkívüli méretű titkot vélek látni… 🙂

amerikában az egészségügy színtiszta és kőkemény business. magyarul az ADA tanácsait követni egyenlő bármely cég reklámanyagait hiteles, objektív, a közjót szolgáló információforrásnak tekinteni
-ezt még a legmegátalkodottab összeesküvés-ellenzőknek is be kell ismerniük, ellentétes esetben indulhatnak a konzumidióta címerek ünnepélyes átadására

a vita/félreértés dologhoz annyit hozzátennék, hogy a konteóblog egyik legvonzóbb tulajdonsága a nagyszerű fogalmazás. úgyhogy nem kell parázni:)

üdv

 58. 178996 — 2011-08-20 17:53 

[hirokin](#11570506):

Ami jó, az jó, ami minőség, az minőség…

🙂

Az erkölcsi győzelem akkor is a miénk lesz, ha az ezüstöt csípjük meg. Erre azonban még ne igyunk előre, hátra van 28 óra…

Aki még nem szavazott, nyomjon gyorsan egyet a Konteóra!!!

 57. hirokin — 2011-08-20 16:54 

Tiboru, még mindig vezet az apa-fia 🙁

 56. hirokin — 2011-08-20 16:44 

Orvos ismerősöm szerint a fluor sejtméreg, ezért végstádiumú rákosoknak adják ártani-már-nem-árthat-de-hátha-használ alapon.
Erről tud valaki valamit?

 55. 182991 — 2011-08-20 13:30 

[KrE](#11569980): hopp, benéztem, nem is kicsit. Utólag is bocsánatot kérek a megjegyzésemért, és ha miattam lépnél át read-only módba, ne tedd, inkább én hallgatok.

 54. mayanxibalba — 2011-08-20 13:00 

[mayanxibalba](#11570309): az első mondatom kérdőmondat akart lenni. sorry…

 53. mayanxibalba — 2011-08-20 12:57 

Ha a fluor fontos szerepet játszik a fogszuvasodás megelőzésében, akkor nem kellet volna drámaian visszaesniük a szuvasodásra visszavezethető fogbetegségeknek. Nincsenek reprezentatív mintáim, de mintha a fogorvosok arról panaszkodnának, hogy egyre korábban romlik a gyerekek foga.

Ha ennyi ideje vitás ez a dolog, akkor mondjuk egy 1000 főre kiterjedő kísérlet keretében meg kéne vizsgálni, hogy milyen hatással van 500 főre a fluor tartalmú dolgok használata, a másik 500 fő pedig ellenőrzötten nem kapna ilyesmit. Valaki tud ilyesféle vizsgálatról?

Más:
Mára divat lett mindent feldúsítani ilyen-olyan vitaminokkal, ásványokkal és még ki tudja mivel. Szerény véleményem szerint ez csupán marketing trükk, hiszen ha az átlagpolgár leemel egy dobozt a polcról, akkor sokkal könnyebben megveszi mert úgy tudja, hogy a vitamin +stb az jó.

Más:
Egyre nehezebb elvégezni a számtani műveleteket a komment elküldéséhez. Ez most azért van mert túl sok fluort ettem, vagy okosodik a anti-spam robot?

 52. 178996 — 2011-08-20 12:22 

[KrE](#11569980):

Semmi probléma; minden általam belinkelt anyagot nem tudok szaklektorálni 🙂

Az olvasók meg azt hitték, az én szövegemből idézel 🙂

Gyere máskor is és kommentelj bátran!

Kellemes hétvégét neked és mindenkinek!

 51. 54136 — 2011-08-20 09:15 

érdekes
amúgy erről már a taxis Mel Gibson is huhogott a híres konteo filmjében.. 🙂
mobil csak szoveget láttam bocs ha kint van videón.

 50. KrE — 2011-08-20 08:44 

Mindenkitől elnézést kérek, akit megbántottam, bár meg sem szólítottam és ezzel a kedélyeket ennyire felborzoltam.
A továbbiakban visszatérek a readonly állapotomba és inkább csak a tiboru írásait fogom olvasni, ahogy ezt korábban is tettem, így megelőzhető olyasmibe kössek bele, ami érzékenyen érint másokat.

Tuboru! A blogodat nagyon köszönöm, mindig érdekes és érdemes olvasni. Látszik minden írásodon, hogy nem egy délután alatt összecsapott félcmunka, hanem rengeteg időt és erőt felemésztő áldozatos kutatómunka eredménye, így a továbbiakban is figyelemmel fogom követni.

További szép napot és kommentelést mindenkinek

 49. KrE — 2011-08-20 08:38 

[Interlock](#11569501): Egy csöppnyi műfaji különbség van egy komment és egy tudományosnak ható publicisztika közt. Próbálok odafigyelni mindig, ha leírok valamit, viszont míg egy gyorsan bepötyögött kommentet nem feltétlenül olvasok vissza kétszer, egy a tiboru által linkelt írást fokozottan ellenőrzök, mielőtt kiadom a kezeim közül.
És igen, egy mondat is képes minősíteni egy egész írást, mivel ebben az esetben nem helyesírási, vagy gépelési hibáról van szó, hanem a negatív és a pozitív szó nem megfelelő értelmezéséről, innentől felmerül a kérdés, hogy egyéb idegen szavakat, amikkel dobálózik, megfelelően használ-e a szerző.

Erről a greenpeace blogon nem rég, az atomenergia elleni, felettébb „tudományos” kiáltvány jut eszembe, ami a sok tárgyi tévedés és stilisztikai hiba mellett még a szénhidrát szót is tartalmazta a szénhidrogén helyett. Igen, egy ilyen hiba erősen megkérdőjelezhetővé teszi a teljes mondanivalót!

Érdekes a „nyelvtannáci” érvelés és ellentámadás, mivel nem egy gépelési hibán lovagoltam, hanem egy orbitális, a mondat értelmét pont az ellenkezőjére változtató gondolati hibáról írtam.

 48. KrE — 2011-08-20 08:27 

[tiboru](#11569452): Véletlenül sem akartalak megsérteni és neked még ha fizetnél sem osztogatnék ilyen tanácsokat, mivel neked nincs rá szükséged. Épp ezért olvasom örömmel a te írásaidat, mivel igényes, átgondolt, stílusos, rád nem jellemzőek a fent idézetthez hasonló hibák.
A válaszodból úgy értelmezem, hogy személyed elleni támadásként élted meg a soraimat, miközben ez egyáltalán nem állt szándékomban téged bántani.
Te az idézett szerzővel szemben nem szoktál tudományosnak beállított maszlagot közölni helytelenül használt hatásvadász kifejezésekkel és a te írásaid pont ezért jók és hitelesek.

 47. Circus — 2011-08-20 07:43 

[Interlock](#11569510): elsősorban a Siemens – ALCOA párosra próbáltam rámutatni, előbbi együtt van emlegetve az IG Farben-nel ittott. (utóbbi cég meg közel állt hozzám egy darabig, így Klaust ‘ismertem’. OFF vége)

Remélem, kiskorúak nem olvassák, de akkor tulajdonképpen a nemfogmosás is tud segíteni a fluormentesség elérésében, de persze itt genetika is kell, hogy ne romoljanak a fogak szanaszét. Ettől függetlenül a rendkívül csinos fogorvosnénimnél rákérdezek a flórra, lassan úgy is esedékes egy ellenőrző randi.

 46. Dani — 2011-08-20 00:28 

http://www.zoldbolt.hu/termek/tulasi-ayurvedikus-fogkremek
Mi itthon már csak ezt használjuk, kb egy éve. Akkor hallottam először erről a fluorid konteóról , s ezt a fogkrémet ajánlottak a többi vacak helyett. Bár a DM-ben is láttam fluor mentes fogkrémeket, az jóval drágább is. Bocs a reklámért:-)

 45. 182991 — 2011-08-19 23:38 

Mai utolsó linkem: http://hu.wikipedia.org/wiki/Fluor. Azt hiszem, elég finoman fogalmazok akkor, ha azt mondom, nem sok jót írnak róla.

 44. 182991 — 2011-08-19 23:15 

[tiboru](#11569555): igazán nincs mit 🙂
Akinek van ideje, olvassa el ezt is: http://antalvali.com/fluor-es-fluoridok-hasznos-vagy-karos.html
Nem rövid – és nem gyenge…

 43. 178996 — 2011-08-19 22:38 

[Interlock](#11569501):

Ezért az amodentes találatért kiemelt köszönet!

 42. tundrazuzmó — 2011-08-19 22:25 

A fluorid használatát egyébként a nyelvtannácik vezették be a II. vh. alatt a szánalmasi csatát követően. Akinek kieszi az agyát a fluorid, annak vigyáznia kell, mert a Magyar Helyesírás Szabályai című könyv beteges szeretete lesz rá jellemző, amely intoleranciát, kóros kriticitixizmust, és az ún. grétschy-syndroma kialakulását eredményezi, tehát álljunk meg egy szóra!

Már a negyvenes években sem igen sikerült nem bizonyítani a fluorid hozzávetőlegesen, hovatovább részben-egészében emberekre gyakorolt, de aztán mégsem ért el jó eredményt a versenyen. Az arra érdemes kommentelők ebből két következtetésre hozzá. Azért talán.

 41. tundrazuzmó — 2011-08-19 21:42 

Ez egy nemzetközi összeesküvés, az emberiség józan eszének leépítéséről szól! Legújabb támadásuk Fluor Tomi, akinek hangja a magyar fiatalok szervezetébe bejutva jóvátehetetlen károkat okoz. Na mizu?

JAJJ, MÁR NÁLAM IS ELKEZDŐDÖTT!

 40. 182991 — 2011-08-19 21:35 

[Circus](#11569489): biztosan igazad van, de meg is nézhette volna magát egy német vállalat, ha akkoriban a másik oldalt választja… A mi cégünk anyavállalatánál, illetve pár németországi telephelyén vizsgálóberendezések, tesztcsoportok működnek olyan föld alatti betonbunkerekben, melyekben 70 éve még náci tisztek hajolgattak a térképeik fölött, és ugyanezen cég dolgozói lőszert, tankot gyártottak. Ettől függetlenül szerintem ez egy rendes cég.

 39. Circus — 2011-08-19 21:20 

2008-ban az ALCOA élére a Siemens korábbi vezérét, Klaus Kleinfeld-et kérték fel.

Ha jól tudom, a Siemens is ott mocorgott a rossz oldalon és helyeken németéknél a WWII alatt.

 38. Márki — 2011-08-19 21:11 

Ez tuti igaz konteo! A társadalom összes deviáns, elhajló, kispolgári értékrendnek nem behódoló rétegének rossz a foga! Nem mosnak fogat, nem kapnak fluort és kész a baj.

Az aluljáróban is minél nagyobb húgyfolttal fejezi ki egy polgártárs a rend iránti méla megvetését, annál hiányosabb a fogazata és kellemetlenebb a lehelete.

 37. 178996 — 2011-08-19 21:03 

[Wise Lady](#11569459):

Az általános iskolákban is volt valami hasonló, azt írta az egyik olvasó…

 36. Wise Lady — 2011-08-19 21:02 

[Andras25](#11568615): Igen, Dentocar, de nem napi egy, hanem heti egy.

 35. Wise Lady — 2011-08-19 20:55 

1985 körül a magyar óvodákban kérdezés nélkül, ingyen és bérmentve, a fogak védelmére hivatkozva, valószínűleg központi utasítás alapján, minden héten beadtak egy fluoros tablettát a gyerekeknek. Ez pár év alatt egyes szülők tiltakozását váltotta ki. Hosszú harc eredménye lett, hogy az ovónénik aláírattak egy papírt a szülőkkel, hogy kérik-e a tabletta beadását. De a legtöbb szülő azt se tudta, hogy miért ne lenne jó.

 34. 178996 — 2011-08-19 20:52 

Az a mondat tényleg nem sikerült valami jól, kár szépíteni, de aki akarja, érti. Aki meg bele akar kötni, az beleköt 🙂

További szép estét 🙂

 33. 178996 — 2011-08-19 20:49 

[KrE](#11569440):

Öröm az ilyen éles szemű olvasót a köreinkben köszönteni. Ha olcsón adod a további tanácsokat, befizetek.

Köszi, gyere máskor is.

 32. KrE — 2011-08-19 20:41 

@tiboru: Az alábbi mondatig volt érdemes olvasni:
„A fluor kedvező hatására vonatkozó első próbálkozások a 40-es évekből származnak, amelyek tudományosan több helyen is megkérdőjelezhetően bizonyították a fluor fogyasztásának a fogszuvasodásra gyakorolt pozitív hatását.”
Innentől bármennyire is valósak az írottak, viccesen hat az áltudományos értekezés olyan tollából, aki képtelen az alanyt és az állítmány, vagy a mondaton belül a mondanivalót, vagy akár a pozitív és a negatív szót megfelelően alkalmazni.
Tehát az írás szerint a fluor fogyasztásának fogszuvasodást gyakorolt előidéző hatását nem sikerült bizonyítani. Nahát…

 31. 180983 — 2011-08-19 19:56 

Ja, meg a másik, kis falunkban van természetes forrás. Honnan kapjuk a vizet? Naná, h Pestről, vagy Érdről vagy honnan. Vezetéken. A hülye osztrákok meg élvezik a hegyi források vizét Bécsben. Nincs is vízkő arrafelé.

 30. 180983 — 2011-08-19 19:53 

Nálunk klóros a víz. Az jobb?
Olyan klórszag -inkább felhő volt tegnap is amikor mosogattam, hogy szabályosan rosszul lettem.

 29. 182991 — 2011-08-19 21:29 

Ez egy szép gyűjtemény lett, tiboru, köszönjük. Olvasás közben azon filóztam, hogy inkább hagytál volna ki egy-két villámot, akkor talán hamarabb jössz ilyesfajta csemegével 🙂

Valamikor általánosban mi is kaptunk volna tablettát, de néhány (olvasottabb, műveltebb, gyanakvóbb – fene tudja) szülő nagyon ellenezte, hogy a gyerekek bogyózzanak, így az igazgató kinyírta az egészet. Ez valószínűleg azt jelentette, hogy nem volt túl nagy központi nyomás a dolog mögött: naná, hogy nem, hiszen lehetett a magyar akármilyen okos és önálló, a szovjet tank nagyot üt.
A gengszterváltás óta lehet, hogy nagyjaink is elgondolkodtak már a bevezetésén, de ahogy azt [rdos](#11569081) konteótárs találóan megjegyezte, nálunk inkább humán oldalról teszik lehetővé az elhülyülést.
Na mindegy, arra szavaztam, hogy inkább árt, mint használ. Legközelebb ne tegyél be ilyen opciót, mint a „Leszarom, mert se vizet nem iszom, se fogat nem mosok”, mert nem igaz ugyan, de heccből nagyon csábító lehetőség 🙂
Mielőtt még elküldtem volna mindezt, elolvastam az (aktív fluoridos) Amodent oldalán a feliratokat, és mit láttam? „Más forrásból származó fluorid bevitele esetén kérje ki fogorvosa vagy orvosa tanácsát”. Ilyet véletlenül nem szokás kiírni…

 28. 2ui — 2011-08-19 18:14 

A fogászok miért örülnének ennyire a flouridos víznek? Nekik nem pont a minél több lyukas fog lenne a cél? Vagy trükkösök, és egy logikai csavarral valójában elriasztani akarták tőle az embereket? 🙂

 27. eMM2 — 2011-08-19 18:02 

Hát én nemtom de a 2004-es vyízbotrány miatt(A francia megyóbarát cég kiengedte a 200 féle mérgező anyagot tartalmazo cucccccccot a vízbe én nem iszom csapvizet.(És megpróbálták eltussolni utólag derült ki)De még a levesbe se .semmire.Szóval tőlem akár arzént is rakhatnak bele a vécébe az is jó.
Ja a robot meg menjen a p…ba.X3.Nem tud számolni a számítógép?

 26. 178996 — 2011-08-19 17:22 

Egy FB-klubtag linkelte be a rajongói oldalra, de szerintem mindenkit érdekelhet:

http://www.ketezeregy.hu/egeszseg/fluor

 25. rdos — 2011-08-19 16:16 

Kicsit Off.
[csetel](#11569097): Igen. És félelmem, hogy nálunk rosszabb lenne az arány. Valamelyik évben 1 fő jelentkezett középiskolás fizikatanárnak az egész országban :-(.

Zenész, irodalmár, színész, animátor, grafikus, keramikus, festő(művész), bölcsész, filozófus, idegenvezető, tolmács, újságíró, agitPRopos (ma píááá-os a becsületes nevük), keramikus, iparművész, ….

Jó ideje ezek a menő szakmák, és a szomorú az egészben hogy éves szinten belőlük szakmánként képzünk 1000 fő számra.

 24. csetel — 2011-08-19 15:49 

@rdos: eszement :)…. ahogy végigmondtam magamban a szót, megjelent a (lelki)szemem előtt a képlet, és felröhögtem.

Tényleg komoly, hogy ezt ennyien beszopták?

 23. rdos — 2011-08-19 15:35 

Úgy tudom nálunk nem jellemző a közműves ivóvíz fluorozása. Azért senki se könnyebbüljön meg, ugyanis nálunk a nép butítását, agyának tompítását a tudat(de)formáló médeja, az oktatás és a kultúra együttesen végzi :-/

dihidrogén-monoxid:
[e(x)](#11568584): és később e témában szólóknak mondom, biztos forrásból tudom, hogy felszíni, felszín alatti vizeinkben, de még a csapadékban is kimutatható! Valahol olvastam, majd 1000 aláírást sikerült álzöldeknek az utcán összeszedni dihidrogén-monoxid betiltása ügyében (nem nálunk, hanem a buta USA-ban), míg nem arra ment egy kémia tanár.

 22. KrE — 2011-08-19 14:36 

Érdekes, hogy az utóbbi években több olyan úgymond tanulmánnyal is találkoztam, amiben az ásványvíz fogyasztás terjedése és ezzel párhuzamban a csapvíz fogyasztás visszaszorulását összefüggésbe hozták a fogszuvasodás emelkedésével. Mondjuk kicsit árnyalja a képet, hogy egyik esetében sem találkoztam az életmód és táplálkozási szokások változásának, mint befolyásoló tényezőnek a boncolgatásával…

Amúgy meg kizárt dolog, mert nem tudom!

 21. Shen — 2011-08-19 14:20 

Nem olvastam végig a hozzászólásokat, csak úgy látatlanba:
Fogmosáshoz bőven elég a vizezett fogkefe, ugyanis ez távolítja el a lepedéket, nem a fogkrém. Fertőtlenítésre (minek?) pedig lehet használni levendula főzetet, vízzel higított illóolajakat, ami nem keverendő a mécsesolajjal.
Mi két naponta frissülő kamilla-levendula teába kevert borsmenta, ánizs, citrom, kakukkfű, vagy rozmaring illóolajat használunk öblítésre, és natúr fogport a fogmosásra. Ami a hiedelmekkel ellentétben nem károsítja a zománcot.
Dentomin néven a Dm-ben kapható, 385.-forint, egy 4 tagú családnak kábé hónapokra elég, és ebbe is lehet illóolajat csepegtetni.

 20. csetel — 2011-08-19 14:04 

@”Rogal Dorn”: mi annak idején gebulának hívtuk 🙂

 19. Andras25 — 2011-08-19 12:12 

Neki nem kellett, ő anélkül is agyatlan zombi volt, ezúton is csókoltatom K.né R. Évát a hatalmas eszéért, a éles felfogásáért, az empátiájáért, és a veleszületett pedagógiai képességeiért…

 18. GTibor — 2011-08-19 11:21 

[Andras25](#11568656):

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a tanítónéni kapott-e belőle. 🙂

 17. Rogal Dorn — 2011-08-19 11:18 

[tiboru](#11568628):

A fifty-fifty volt nálunk Beton. Csak az etanol tudott érvényesülni benne. 😀 Az álomtól azért nagyon messze volt, főleg másnap.

 16. Andras25 — 2011-08-19 11:09 

Szerintem a szülőket senki nem kérdezte meg, max. szülőin szóltak nekik, hogy a gyerekek fogszuvasodás ellen kapnak tablettát (hogy ne legyen abból botrány, hogy csak úgy gyógyszert osztogat a tanítónéni), és még örültek is a szülők, hogy vigyáznak a gyerekek fogaira, miközben ezek szerint manipulálható zombikat csináltak belőlünk.

Szimplán az egyik szünetben körbejárt a tanítónéni, és mindenkinek adott 1 v. 2 szemet (már nem emlékszem a dózisra). Ez úgy 3.-4.-5. osztály környékén lehetett, Szegeden.

 15. GTibor — 2011-08-19 11:03 

[Andras25](#11568615):
Aztamindenségit!
És ebbe a szülők beleegyeztek? Vagy ez hogy ment? Az kapott 5-öst tesiből, aki bevette a gyógyszert? 😀

Egyébként a fogak egészségéről annyit, hogy annak állapota az egész szervezetre kihatással van. Ott kezdődik minden. A brazil Ronaldoval kapcsolatban olvastam, hogy orvosai szerint a súlyos sérülései, folyamatos egészségügyi gondjai az ápolatlan, rossz fogai miatt voltak. Ma már alap, hogy egy sportolónak, mielőbb élklubhoz szerződik, felmérik fogai állapotát is.

Mindamellett számomra a legérdekesebb – és egyben legdurvább – az amerikai kormányhivatalok, minisztériumok fluoridmentes rendelései.

 14. 178996 — 2011-08-19 11:00 

[Andras25](#11568615):

Grrrr… De gondolom, legalább a patkányok visongva távoztak az iskola környékéről 🙂

 13. 178996 — 2011-08-19 10:59 

[Rogal Dorn](#11568608):

Én ezt Temesváron „fehér varázslat”-ként ismertem és fogyasztottam, mert jómagam is irtózom a tiszta dihidrogén-monoxidtól 🙂

 12. Andras25 — 2011-08-19 10:53 

Általános iskolában legalább egy (de lehet több) éven keresztül „kísérleti jelleggel” Dentocar tablettát kapott az egész osztályunk napi 1 szemet, állítólag a fogszuvasodás ellen… És mi a Dentocar fő hatóanyaga? Nátrium-fluorid.

Hát köszi szépen…

 11. Rogal Dorn — 2011-08-19 10:48 

[e(x)](#11568584):

A dihidrogén-monoxidot azért nagy mennyiségű etanollal „hígítva”, tudjuk semlegesíteni, így nyerjük a Székelyföldön „Beton”-nak becézett, olykor akár euforikus hatású készítményt, amiben már a dihidrogén-monoxid káros hatásai egyáltalán nem érvényesülnek.

 10. Rogal Dorn — 2011-08-19 10:41 

Köszi a gyors posztot Tiboru. Szerintem, amiben az I.G. Farben benne van/volt/lesz, az nem szokott jól elsülni a termék fogyasztói száméra, persze ez lehet előítélet is. Másrészről, amit ennyit reklámoznak, vagy amiért komoly lobby tevékenységet kell folytatni, az mindig gyanús.

 9. 178996 — 2011-08-19 10:41 

Amúgy (az észak-ír példán elgondolkozva) nem lepne meg, ha Romániában a Székelyföldön fluoroznák a csapvizet…

Az is igaz, hogy az ottani rengeteg (és eszméletlenül finom vizet adó) „borvíz”forrás lokális megoldást jelenthet 🙂

 8. 178996 — 2011-08-19 10:39 

[e(x)](#11568584):

🙂

Az tényleg kegyetlen anyag!!!

 7. e(x) — 2011-08-19 10:38 

Mindez semmi a dihidrogén-monoxid összeesküvéshez mérten..

 6. Gatya — 2011-08-19 10:21 

[August Burns Red](#11568385): Huh köszi a táblázatot, eddig erősen fuoridos vizet ittam.. Azasszony tudat alatt be is folyásolt folyamatosan 🙂

 5. type — 2011-08-19 10:04 

érdemes lenne egy postban boncolgatni a mesterségesen létrehozott pszichiátriai betegségek (pl. bipoláris zavar), és a gyógyszergyárak közötti összefüggéseket is.

 4. 179271 — 2011-08-19 09:42 

[macskaszemu](#11568407): DM-ben, Rossmann-ban tuti lehet kapni.

 3. 63700 — 2011-08-19 09:24 

ezek után igazán összegyűjthetné valaki, melyek a fluoridmentes fogkrémek …

 1. multivitamin — 2011-08-19 08:55 

Ide vágó jelenet az Összeesküvés elmélet c. filmből(magyarul nem találtam meg):
http://www.youtube.com/watch?v=snqFHjpDpes

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök