2022-02-02–07:03

Vendégposzt: Tanja Gräff ügye

Két kolléga (talán nem sértődnek meg, ha így nevezem őket), Petrétei Dávid és Schmitt Darinka tollából/billentyűzetéből született meg ez a tanulmány, amely egy német egyetemista lány 15 évvel ezelőtti eltűnésének, illetve halálának ügyét járja körül.

A poszthoz csak linket tudok adni, amiről egy pdf tölthető le, arra sajnos nem volt időm, hogy átmásoljam és betördeljem, de kommentelni természetesen a szokásos módon lehet.

Kellemes konteózást!

tiboru

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

8 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 8. rdos — 2022-05-12 16:15 

Ez a kislány nem öngyilkos lett az szerintem biztos. Elvileg akár baleset is lehetett, csak! !!!

Járt már valaki éjszaka vagy az éjszaka végén egyedül az erdőben? Akár ismert erdőben is? Úgy hétszáz métert vagy 2 kilométert?

Viszonylag gyakorlott túrázó voltam, de egyszer elkövettem ezt a hibát. Sötétedés után egyedül az erdőben, turista térkép alapján a patakot követve, mert úgy rövidebb volt. Életemben nem féltem még úgy. 🙁

Pókháló, pók az arcomba – lidércnyomás és ez még a kisebb állat fajta, bukdácsolás a száraz patakmeder görgetegein. 🙁 Na, ez volt az igazi kalandtúra.

Vaddisznó szerintem a burkusoknál a luxemburgi határ közelében vélhetőleg már régen nincs, de elvadult kutyus falka is tud csúnya munkát végezni. Vagy egy vén őzbak, csajokra menszesz idején kifejezetten veszélyes. 🙁

Kizárt hogy egyedül ment volna oda. Vagy társaságban ment, vagy vitték. 🙁

Ájn cváj policáj? Hát erre nem mondok semmit. 🙁 Derrick felügyelőből többet néztem ki.

 7. albu — 2022-02-28 19:51 

A végére jutottam. Szegény szülők! Gondolom,
— még nem lakoltatták ki őket, vagy
— nem szívatták még meg a zsaruk, mert lopáshoz-betöréshez ki merted hívni őket, sőt: jegyzőkönyvet akarsz, esetleg
— tüntetésen sem verték szét őket:
aztán pont így kell csalódniuk az erőszakmonopólium birtokosainak körzeti megbízottjaiban.

Szerintem viszonylag egyszerű a nyomozás sikertelenségét illető része:
— ennyire bénák voltak, majd kényszerűen védték a mundér becsületét (ezzel indirekt módon növelve a bénázást),
— valaki érintettsége okán kellett félrevinni a nyomozást,
— vagy egyik sem, egyszerűen ilyenek.

Hogy mi történt, jó kérdés, de pár feltételezés vicces:
— nem ivott (vagy keveset), hogy jó benyomást keltsen,
— a belváros felé akart menni eredetileg, tehát ez biztosan így is maradt.
Bizonyos társaságban a jó ivással keltünk jó benyomást, vagy egyszerűen szeretünk benyomni egy fesztiválon, és kész.
Ha berágott Andreasra, simán lehet, hogy másvalaki elvitte magával másfele (vagy azzal a dumával, hogy hozzá viszi, jól ismeri a járást).

Nevetséges, hogy miket meg nem néztek, és hogy ezt simán megúszhatták. Azt’ csodálkozunk, hogy az emberek inkább a bűnözőknél keresik a megoldást, és nem az államnál.

 6. albu — 2022-02-27 21:42 

A 75 oldal ne tántorítson el senkit, se a Rendőrségi Tanulmányok, 2021/4. fejléc: nagyon olvasmányos, gyorsan halad az ember.

Amúgy vajon hány link jutott azóta digitális könyvégetés sorsára?

A Fb-csoportban éveken át sok volt a pártpolitika meg az agyhalottak száma is megugrott, úgyhogy életem végéig bánhatom, hogy nem voltam a Gyatlov-ősvetítés utáni beszélgetésen, és könyvbemutatóból is csak egyen.

Régóta mondogatom: szerintem a média amiatt futtatja a laposföldeseket (holott a Balatonon is látszik hosszában, hogy nem az), hogy összemosva minket lejárasson velük. Ráadásul az álhír ma már a hatalom fő pillére, a PISA tesztek alapján sok nyugati államban nem tudnak se guglizni a fiatalok (3/4-e nem képes releváns találatot fellelni egy témában; rajtunk meg röhögtek, hogy mi tanultunk 2000-ben guglizni a gimiben), sem a véleményt a hírtől megkülönböztetni. Én semmi jóra nem számítok a jövőben, hiszen a kommentcsőcselék utalma már megvalósult. Kiváló kis novella a témában: https://mandiner.hu/cikk/20210512_kozbeszed_kommunizmus

Szóval nem csoda, hogy hatodikként szólok hozzá (de valószínűleg jobb, mintha random hatvan vagy hatszáz mai normájú hsz. várna itt).

 5. tutajos — 2022-02-20 09:31 

Köszönet a cikkért.
Érthetetlen, hogy a rendőrség miért nem járt utána jobban ennek a Peternek. Nagyon gyanús figura.

Ismerem a várost, sétáltam is sokat ezen a sziklafalos környéken. Valóban nyugodt vidék, de néha történnek sötét esetek, pl. pár éve egy féltékeny tizenéves megölte és felgyújtotta a szerelmét a pályaudvar közelében, aztán volt 3 (?) éve a belvárosi ámokfutó, aki részegen belehajtott a tömegbe a bevásárlóutcában. Úgy másfél éve egy migráns megerőszakolt és megölt egy idős nőt a belváros szélén. Volt olyan eset is, pár éve, hogy valaki kivágta az összes szőlőtőt egy gazda domboldali birtokán.

 4. déjvid — 2022-02-17 22:51 

Na de hogy ne csak keseregjek 😀

Elsőre meglepő lehet a hetven oldal, de sok a kép és a lábjegyzet, elég hamar át lehet rágni magunkat rajta.

Szerintem így vagy úgy, de a zenész barátok benne voltak az eltűnésben, simán megölték a lányt. Ami megdöbbentő (ha igaz), hogy a rendőrség ezekkel a nyomokkal nem foglalkozott. És ez nem a román rendőrség, ahol a sorozatgyilkos betelefonáló áldozatát lerázza a segélyhívó központos nő, hanem a német rendőrség, méghozzá az egykori Nyugat-Németország mai területén…

A death metal meg Dead halála kapcsán is felbukkant itt a konteóblogon.

 3. déjvid — 2022-02-17 18:09 

Emlékszem, régebben az új konteó közzététele után két nap alatt lett ötven-száz hozzászólás, most meg két hét után én vagyok a harmadik 😀 Sic transit gloria konteoe…?

 2. tiboru — 2022-02-11 06:13 

@wacher:

Módosítottam a linket egy működőre.

 1. wacher — 2022-02-04 22:00 

A tudjukkik már le is szedték a pdf-et.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök