Ahogyan azt hűséges olvasóink már észrevehették, a népszerű előadóművészek halálát még olyankor is erőteljes konteóhullámok övezik, amikor az exitus viszonylag természetes (vagy legalábbis ennek látszó) körülmények közepette következik be. Senki ne lepődjön meg tehát azon, hogy ha egy 22 éves zenész olyan körülmények között válik meg a földi léttől, amiket (amint azt látni fogjuk) minimum szokatlannak tudunk csak nevezni, az összeesküvés-elméletek úgy elkezdenek burjánzani, mint egy menekülthullám esetén.
Előre szólok: mai posztunk TÉNYLEG tartalmaz olyan részleteket, amelyek VALÓBAN alkalmasak a köznyugalom és az egyéni lelki béke megzavarására, ezért gyengébb gyomrú kollégák és azok, akik leginkább Oravecz Nóra-idézeteket, vörös rózsákat vagy tündéri kiscicás képeket szoktak megosztani, most inkább fejezzék be az olvasást. Szoptatós anyák is nézzenek átmenetileg valami nyugalmasabb elfoglaltság után. Komolyan beszélek.
Történelmi és geopolitikai okokból kifolyólag nem vagyunk az a kifejezett hajós nemzet (a balatoni regattákat és a dunai flottillát most elnéző mosollyal tegyük félre, s nagyvonalúan a „lovas tengerész” jelzős szerkezetről is feledkezzünk meg), de a tengeri katasztrófák bizony bennünket is megérintenek. A klasszikus összeesküvéses történetek között szép számmal bukkanhatunk olyan sztorikra, amelyek középpontjában a végtelennek tűnő vizeken (vagy azok felszíne alatt) haladó vízi alkalmatosságok vannak: az őskonteónak számító Mary Celeste-től a nemkülönben alapnak tekinthető Titanicon keresztül a Kurszk katasztrófájáig se szeri, se száma azoknak az eseményeknek, ahol a különféle hajók elsüllyedésének körülményei jelentik a feladványt. Ma (már csak az évforduló miatt is) egy kereken húsz évvel ezelőtti történetről ejtünk pár szót. Olvassátok hát az Estonia komphajó tragédiáját.
Szűk körben be kell vallanom: kevés dologban voltam biztosabb annál, mint abban, hogy a Konteóblog tizedik témaszavazásánál a legtöbb szavazatot a Che-gyilkosság fogja begyűjteni. Már szinte nekiálltam a poszt megírásának, amikor döbbenten felfigyeltem a jelenségre: az egykori svéd miniszterelnök lassan, de biztosan már a második nap estéjén az élre tör, s kezdeti egy százalékos előnyét a szavazási periódus végére egy kényelmes, öt százalékos (akár fölényesnek is mondható) győzelemre konvertálja (most az Aldo Moróra 24 óra alatt csalással leadott félezer voksot nem veszem figyelembe). Döntöttetek tehát, s nekem csak az marad, hogy (egy jóslási továbbképzésre történő beiratkozást követően) a megrendelt posztot leszállítsam.
Mi mindannyian egyéniségek, akarom mondani régi motorosok vagyunk a szakmában, ezért magabiztosan jelenthetjük ki, hogy híres emberek erőszakos halála szinte automatikusan vonzza a konteókat.
Természetesen nem vagyunk ostobák: nem akarjuk azt állítani, hogy egy mezei, futottak még kategóriájú ENSZ-vezető renoméja alkalmas lehet arra, hogy akár csak megközelítse – teszem azt – egy valóságshow szereplőjének vagy egy korrupt közszolgának a hírnevét, de a világszervezet (időrendben második) főtitkárának közel ötven évvel ezelőtti halála szerintünk megér egy posztot.
Mielőtt a mindenkit sokkal jobban érdeklő utolsó felvonásról beszélnénk, röviden azért foglaljuk össze, hogy ki is volt és honnan jött ez a svéd diplomata.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!