2011-02-09–17:00

Roswell és az M-12

Beköszöntött az igazi nyár, márpedig mindenki tudja, hogy az összeesküvés-elméleteknek ez az időszak kedvez csak igazán. Igyekszünk felvenni a ritmust, úgyhogy mai konteónk két legyet is üt egycsapásra.

Egyrészt összefoglaljuk a Roswelli Incidens néven közismert esemény legfontosabb tudnivalóit, másrészt pedig mesélünk egy kicsit a földkerekség talán legelitebb, legszűkebb körű és legbefolyásosabb csoportjáról, akik mellett a korábban általunk is megénekelt Bilderberg-csoport szószátyár, tehetetlen és álmodozó nyugdíjasklubnak tűnik.

(És ezzel nem a nyugdíjasokat akarjuk ám bántani!)

Az egész 1947 júniusának közepén kezdődik, amikor az Új-Mexikó államban (USA) található Roswell melletti földjén egy helyi farmer (William Brazel) furcsa, mesterséges anyagból készültnek tűnő maradványokra lel; ezek első látásra egy repülőgép roncsainak tűnnek.

Lévén, hogy a környékbeliek előtt nyílt titok, hogy a közelben állomásozik az amerikai hadsereg légierejének egyik csúcs-alakulata (az 509. Bombázó Ezred, amelyhez mellesleg a Hirosimát és Nagaszakit elpusztító atombombákat ledobó gépek is tartoztak), a törvénytisztelő polgárok értesítik a Chaves megyei sheriffet (George Wilcoxot), aki rögtön felhívja az illetékesnek vélt katonai hatóságokat. A helyszínre rövid időn belül megérkezik egy különleges alakulat, lezárják a környéket és a mintegy másfél hektáros terület szó szerinti felporszívózását követően a maradványokat elszállítják – ha minden igaz, a Nevada államban található, azóta Area 51-nek (51-es Körzetnek) nevezett, szigorúan titkos katonai támaszpontra.

A sajtó (első körben a helyi Roswell Daily Record) csak két és fél hét múlva kap szagot, s katonai forrásokra hivatkozva a július nyolcadiki számában öles betűkkel repíti (még nem) világgá a hírt: a Légierő (nevezzük így) repülő csészealjat zsákmányolt a roswelli körzetben! Az információt első körben az egyenruhások szóvivője (Jesse Marcel őrnagy, akiről később kiderül, hogy az 509-esek elhárítótisztje) megerősíti, majd (még ugyanaznap délután) a vezérkar vadul meg is cáfolja, egy meteorológiai légballon lezuhanását kommunikálva a nagyérdeműnek.

Innen kezdve a terep a konteósoké; igaz ugyan, hogy pár évtizedig nem nagyon foglalkoztak vele, de a hetvenes évek végén egy Stanton Friedman nevű fizikus és ufológus felmelegíti az ügyet, kibontva a már-már elfeledett történet (majdnem) minden aspektusát. Az elkövetkezendő években további civil tényfeltáró nyomozások kezdődnek, melyek során több száz olyan embert szólítanak meg, akiknek tudomásuk volt (vagy tudomásuk lehetett) a történtekről. Több könyv és dokumentumfilm is született a történettel kapcsolatban, hogy a sci-fi-jellegű alkotásokról ne is beszéljünk

A sztori immáron teljes valójában (?) kikerekedik, s az alábbiakban foglalható össze:

1947 júniusában (más források szerint júliusának elején) legalább egy, vélelmezhetően Földön kívüli eredetű repülő alkalmatosság zuhant le Roswell mellett, melynek fedélzetén több (a legtöbb forrás szerint négy) idegen utazott. A szerencsétlenséget legalább egy ufonauta túlélte, akit (a roncsokkal együtt) a hadsereg karanténba vitt. Az amerikai kormány a lehető legaprólékosabb vizsgálatnak vetette alá az anyagi (és alanyi) maradványokat, amelyek olyan jelentőségűek az egész emberi civilizáció számára, hogy jobbnak látták eltitkolni. Merészebb feltételezések szerint 62 éve a bolygónkon létrejött komolyabb tudományos felfedezések zöme annak a tudásnak a következménye (esetleg az életben maradt/tartott idegen(ek) tájékoztatása folytán született), amelyek birtokába az USA ily módon került, s az azóta töretlenül tartó amerikai technológiai hegemónia is ennek tulajdonítható.

Az űrhajó utasait – az őket, illetve maradványaikat tüzetesen megvizsgáló orvoscsoport vezetője, bizonyos doktor Bronck javaslatára az EBE (Extraterrestrial Biological Entity) – magyarul a Földönkívüli Biológiai Entitás – névvel illették.

Valami miatt az azóta egymást követő, szám szerint tucatnyi amerikai elnök (Harry Trumantól Barack Obamáig) és közvetlen stábja egyike sem gondolta úgy, hogy itt az ideje elmondani az embereknek az igazságot, pedig az – állítólag – szabaddá tesz (János, 8. 32.)

És most lássuk, mi a szösz az a Majestic 12 (amit még M-12-nek, MJ-12-nek, Majority 12-nek, vagy M-XII-nek is szoktak nevezni, illetve rövidíteni).
Amikor (július hetedikén este) a roswelli eseményekről, pontosabban az elsődleges megállapításokról a hadsereg és a frissiben létrehozott CIA értesítik Truman elnököt, a Fehér Ház lakója soron kívül összehívja a nemzetbiztonsági kabinetet – ez ugye azért elég sokat elmond a hír súlyáról; nem valószínű, hogy egy időjárásjelző lufi lezuhanása ilyen következményekkel járt volna. Az elnök meghallgatja a referádákat és utasítja az illetékes minisztereket, hogy erőt, energiát és pénzt nem kímélve pörgessék fel a maradványok vizsgálatát. Be is határidőzi a feladatot: valódi demokrataként és amatőr számmisztikusként 77 napot ad egy újabb, aprólékos jelentés előterjesztésére.

Talán nem véletlen, hogy 1947 júliusának végén hozzák létre a Research and Development Board (Kutatási és Fejlesztési Testület) nevű, kormánynak alárendelt hivatalt, amelynek segítségével el lehetett kezdeni „csepegtetni” a roswelli forrásból származó tudományos újdonságokat, természetesen elsősorban a hadsereg számára. És az sem lehet véletlen, hogy ugyanebben az évben lép életbe az USA-ban egy vadonatúj nemzetbiztonsági törvény…

Szeptember 23-án az Ovális Iroda íróasztalán landol a kétszáz oldalas, egyetlen példányban készült anyag, melynek elolvasása után Truman vesz egy mély levegőt és másnap egy szigorúan titkossá minősített elnöki rendelettel létrehozza a Majestic 12 fedőnevű bizottságot, melynek tagjai tudósok, katonai vezetők és az elnöki hivatal legmegbízhatóbb tagjai. Eredetileg hat tudós és hat katona alkotta (a létszám megmagyarázza a fedőnevet is), de idővel ez az arány változott. Az első elnök dr. Vannevar Bush lett, az MIT (Massachusetts Institute of Technology) professzora, és nem mellesleg az AT&T igazgatósági tanácsának tagja (itt balra).

Noha az amerikai kormánygépezet mára már nagyjából beismerte, hogy igen, annó létezett egy ilyen (ad-hoc jellegű) csoport, arról viszont nem beszél, hogy az M-12 a mai napig működik, 62 éve folyamatosan – persze változó tagokkal. A Majestic-12-ben kihalásos alapon szabadulnak fel a helyek; az évtizedek során a hírek szerint olyan tagok tették tiszteletüket (és tudták meg az emberiség legnagyobb titkát), mint Einstein, Oppenheimer, von Braun, vagy hogy a magyarokról se feledkezzünk meg: Teller Ede és Neumann János. A katonák meg a titkosszolgák jöttek-mentek, rájuk a fene sem kíváncsi, de azért Walter Bedell Smith, vagy Roscoe Hillenkoetter tábornokok nevét megemlítjük, mint egykori tagokét.

Ennek a bizottságnak az a feladata, hogy minden, a földön kívüli civilizációkkal, technológiával, életformákkal kapcsolatos kutatással összefüggő információt megkapnak, s ezeket értékelve és elemezve tanácsokat adnak a mindenkori amerikai elnöknek a hogyan tovább vonatkozásában. Egyes értesülések (találgatások?) szerint minden amerikai elnök első munkanapja azzal telik, hogy az M-12 bizottság éppen aktuális elnökét fogadja, aki hagyományosan három órát kap arra, hogy négyszemközt képbe helyezze az új fiút, majd további kettőben a csoport tagjai állnak az elnök rendelkezésére, ha az igényt tart rá.

Állítólag eddig minden megválasztott elnök kevésnek találta a 3 + 2 órát, és mindegyik meglehetősen sápadtan támolygott ki az elnöki tárgyalóteremből a megbeszélés után.

1987 őszén (az eredetileg negyven évre titkosított anyagok minősítésének megszűnésekor) egy csomó újságíró lecsapott a témára, és az információ szabad áramlásáról szóló amerikai törvényre hivatkozva elkezdték piszkálgatni a kormányt, minek hatására bizonyos dokumentumok nyilvánosságra kerültek az M-12-vel kapcsolatban. Rá egy évre az FBI texasi területi kirendeltsége (fogalmam sincs, miért pont ők?) titkos nyomozást indít azt megállapítandó, hogy a napvilágra került anyagok valódiak-e. Na és kihez fordulnak segítségért? A US Air Force különleges nyomozó irodájához, az Air Force’s Office of Special Investigations-hoz.

Fogadjunk, hogy kitaláljátok, mi lett az eredmény?

Ön nyert! Az amerikai hadsereg – két hónapnyi megfeszített munka után – pecsétes papíron ad egy szakvéleményt, melynek értelmében minden doksi (amelyek fénymásolata már kézen-közön forgott) hamisítvány… És az sem zavarta őket, hogy csak 35 milliméteres mikrofilmről kinyomtatott példányok álltak a rendelkezésükre, mert az eredeti cucc valahogy eltűnt egy költözés közben.

Ja, biztosan leestek egy teherautó platójáról, ahogyan az oly gyakran előfordul, ha a világ legerősebb és legbefolyásosabb államának legféltettebb titkait tartalmazó dossziékat ide-oda szállítják felelőtlen és rakoncátlan rakodómunkások.

Az incidens körül felröppent híreszteléseket azóta számtalanszor próbálták nevetségessé tenni és lejáratni kisebb-nagyobb titkosszolgálati műveletekkel. Ilyen volt az EBE-k állítólagos boncolásáról kiszivárogtatott filmfelvétel, amiről aztán nagy dérrel-dúrral bebizonyították (ugyanazok, akik megszervezték), hogy vicces hamisítvány. De hogy a hadsereg (és az USA kormánya) milyen véresen komolyan vette (és veszi a mai napig) az egészet, mi sem bizonyítja fényesebben, mint hogy 1947-ben egy Sign (jel) fedőnevű, kiemelt, külön projektet indítanak az információk feldolgozására, amely aztán, amikor még komolyabbra fordulnak a dolgok (1948-ban) a Grudge (neheztelés, irígység) kód alatt fut tovább. Ha minden igaz, a nyolcvanas évekig a Blue Book (kék könyv) fedőnéven tartják nyilván, és ismét az amerikai légierő lett a gazdája.

Ennél frissebb információra nem sikerült lelnem. Talán majd ti, a kommentekben.

Vannak olyan elképezések, amelyek szerint napjainkban a Majestic-12 gyakorlatilag a National Security Council (az amerikai elnök közvetlen irányítása alatt működő Nemzetbiztonsági Tanács) háttér-intézménye, s mint ilyen, jócskán túlterjeszkedett az eredeti (kifejezetten a roswelli eset legteljesebb feltérképezésére vonatkozó) feladatain.

Mások szerint az új-mexikói incidens csak egy hatalmas maszkirovka volt, amit azért találtak ki Washingtonban, hogy a küszöbön álló hidegháborúban legyen egy olyan – ellenőrizhetetlen, és éppen ezért nyugtalanító – bizonytalansági tényező, amely a szovjeteket (akik ugyancsak nyomultak mindenféle nem-konvencionális hadviselési területen) talán elriasztja a legeslegeslegutolsó lépés (lásd atomcsapás) megtételétől.

Az esetről könyvek és más publikációk százai jelentek meg, becsületes, viszonylag normálisnak tűnő és abszolút nem érdekelt (szem)tanúk tömegei állítják, hogy 62 évvel ezelőtt bizony egy EBE-k által vezetett UFO zuhant le Roswelltől mintegy 100 kilométerre. Eredetinek tűnő dokumentumok és memoárok tucatjai emlékeznek meg a Majestic-12 létrejöttéről és működéséről, az elmúlt hat évtized amerikai technológiai sikereiből pedig az átlagember is fel tudna sorolni jó párat.

Véletlen egybeesés? Óriási dezinformációs művelet? Sima katonai kutatási témák? Pihent agyú elmebetegek kitalációja? Feltűnési viszketegségben szenvedő, 15 perces hírnévre áhítozó, esetleg nyerészkedni kívánó kalandorok műsztorija? Bulvárkacsa?

Vagy a Földön valaha megvalósított legnagyobb elhallgatási és félrevezetési játszma?

Oszd meg velünk véleményed. Ha okosan nyilatkozol, meglásd, nem lesznek hálátlanok.

2011. április 11, abszolút ápdét! Ide kattintsatok! Az FBI hivatalosan is elismerte, hogy ufók zuhantak le Roswellnél!

Ápdét: Ezen poszt kibővített, 40%-kal hosszabb verziója is elolvasható a Konteó 1 című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

159 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 159. satol — 2015-03-29 17:15 

Na jó, ha már mások is hozzászólnak ilyen sok idő elteltével, akkor én is.

“ha az időutazást valaha fel fogják fedezni, akkor az már ma is létezik”

Azért ez nem egészen így van. Elég csak megnézni a jelenleg ismert módszereket az időutazásra (mint pl. Willem Jacob van Stockum időgépe: https://fizinf.wordpress.com/2012/05/19/van-stockum-idogepe/ ). Az összes ismert módszer jellemzője, hogy maga az időgép nem közlekedik az időben, csak annak használója, így a gép beindítása előtti időbe nem lehet utazni. Ez persze egyúttal azt is jelenti, hogy a jövőből jövő emberek elmélete kizárható.

 158. csubakka — 2014-03-01 09:02 

Elnézést, hogy csak most szólok e remek poszthoz. Azt hiszem, amikor íródott, még nem voltam regisztrálva.

A gyanúsan antropomorf földönkívüliekhez két gondolat:

1. Hasonló eredményre vezető, párhuzamos evolúcióra itt a Földön is láthatunk példát, ismertetnék rögtön kettőt is:

– Talán a legismertebb a 20. század elején kihalt erszényes farkas esete. Ez az állat az erszényesekhez tartozik, vagyis közelebbi rokonságban áll egy koalával, mint egy farkassal. Mégis, a hasonló életmód miatt sikerült meglehetősen hasonló alkatúvá fejlődnie, mint egy frakasnak vagy más kutyafélének (sakál, róka). Itt egy kép róla: http://1.bp.blogspot.com/-vF3yfLCn7oY/UYumd05ooOI/AAAAAAAABa8/yXErwrJZnHQ/s1600/thylacine_tasmanian_tiger.jpg

– Egy kevésbé ismert, de szerintem még érdekesebb példa az ichthyosaurus-ok. Ezek a delfinek dinoszaurusz-megfelelői voltak. Ahogyan a delfinek is szárazföldi emlősökből fejlődtek ki, úgy egy korábbi földtörténeti korban az ichthyosaurus-ok is szárazföldi dinoszauruszokból. Végeredményként pedig a delfinekhez megdöbbentően hasonló testalkat és életmód jött létre. kép: http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b3/Ichthyosaur_hharder.png

2. Tudjuk, hogy több millió bolygó létezhet a galaxisunkban, köztük sok száz lakott lehet. Tegyük fel, hogy több tucatnyi idegen civilizáció tud a létezésünkről. Tegyük fel, hogy ezek között testalkatra a legkülönfélébb formájú lények fordulnak elő. Van mondjuk olyan civilizáció is, amit a mienktől gyökeresen eltérő testalkatú lények hoztak létre, és olyan is, ahol a párhuzamos evolúció hozzánk hasonló testalkatot eredményezett. Vajon a Föld bolygó, és mi emberek elsősorban melyik idegen civilizáció érdeklődését keltenénk fel? Szerintem valószínűbb, hogy a hozzánk hasonlóét.

 156. gacsat — 2013-06-28 09:57 

A 154es hsz linkjében meg a balon sztori van kifejtve.

 155. zazabeno — 2013-06-28 02:11 

Az ápdéthez:

Ha jól tudok olvasni, akkor nem azt ismerték el, hogy földönkívüli zuhant le, csupán azt, hogy létezik olyan jelentés, amiben valaki a légierőtől azt állítja, hogy három úgynevezett repülő csészealjat találtak. Az azért nem ugyanaz, nemde?

 152. Rogal Dorn — 2012-08-13 14:42 

Valószínűleg a “véletlenek” nagy száma további “véletleneket” generál. Persze, véletlenül, mint tudjuk…. 😀

 151. tiboru — 2012-08-13 13:50 

@dukenathan:

Köszi, megelőztél!

Tehát a RAAF akkoriban az US Army alá tartozott, mert nem létezett még légierő (Air Force), mint külön haderőnem. Ezt (mármint az önálló légierőt) a roswelli incidens után két és fél hónappal hozták létre – nem tudom, hogy az események hatására-e, vagy ez is csak véletlen…

 149. dukenathan — 2012-05-08 16:16 

@agentdalecooper:

Szerintem ez lesz az:

RAAF Roswell Army Air Field

http://acronyms.thefreedictionary.com/RAAF

 148. agentdalecooper — 2012-03-29 08:59 

Kérem, hogy aki jártas a katonai repülésben segítsen!

A képen lévő újságcikk a RAAF-et jelöli meg katonai szervként, én erről annyit találtam, hogy ez az ausztrál légierő megnevezése. Tévednék? Mindenhol a légierőre hivatkoznak később, én ugy tudom, hogy ekkor már a USAF-volt az USA-ban használatos. Nem igazán értem ezt a dolgot.

Előre is köszönöm a választ!

 147. Rogal Dorn — 2011-12-01 11:40 

[sanyandy](#11349407):

Ilyet is csak az USA-ban lehet eladni…kell néhány hívónév, mint dr. Mengele, UFO, szovjet, Roswell…és már kész is a könyv.

[Béla](#11785554):

Most már ez több a soknál, el akarják venni a konteók és az Ufók alfáját? Azt a kutyafáját…én meg kitalálom, hogy az FBI nincs is…

 145. sanyandy — 2011-05-23 07:32 

Frissen olvastam:

http://www.mult-kor.hu/20110523_bizarr_magyarazat_a_roswelli_incidensre

Még csak a levegőkapkodásig jutottam…

 144. 182991 — 2011-05-13 22:16 

Nem véletlenül mondják, hogy azok a legveszélyesebb esetek, akiknél a hülyeség szorgalommal párosul…
http://index.hu/bulvar/2011/05/13/szovjet-naci_gep_volt_a_roswelli_ufo/

 143. matyics — 2011-04-11 22:48 

 142. 178996 — 2011-04-11 21:22 

[chevyfan](#11283943):

Biztos durcásak, hogy elköltöztem.

Ennél nagyobb bajom sose’ legyen 🙂

 141. franxepe — 2011-04-11 18:55 

látom megelőztek az updattel 🙂
egyébként annyit fűznék hozzá hogy ezzel ugyan nem ismerték el hogy ufók vannak, mindössze lejárt a titkosítás egy olyan doksira, amiben valaki lejelenti amit hallott egy informátortól. 3 évvel később, összesen fél oldalban…

 139. 178996 — 2011-04-11 17:03 

[beavereater](#11283788):

Húha, gyorsan ápdétolom a posztot is!

 138. beavereater — 2011-04-11 16:52 

Breaking news: http://inforadio.hu/hir/eletmod/hir-426278

Elvileg elismert az FBI, hogy roswellben ufók (!) zuhantak le…

 137. 178996 — 2011-02-11 10:11 

[Chaoyang](#11165227):

A régi blog megszűnt, itt viszont szívesen látunk!

 136. 179777 — 2011-02-11 10:00 

Óriási, nagyon kreatívak. Biztos sokan ismeritek már a storyt. A K-7 vs V-7 hatalmas!

http://hippokrampusz.blog.hu/2011/02/11/k_7_az_orosz_orias_bombazo

 135. Chaoyang — 2011-02-10 01:21 

Peking felett 2008-ban lattam valamit elsuhanni amit termesztes modon nem tudok megmagyarazni, villamgyors fenypont a horizontal parhuzamosan hangtalanul elsuhant az ejszakai egen. Olyan gyorsan, hiogy azt max. ket ember lathatta Pekigben akik eppen az egre meredtek abban a szempillanatban.

Ha, Konteo boy. Az osszes cikked eltunt a blog.hu rol…

 134. predator18 — 2009-12-26 13:49 

Azért a kutyát nem hasonlitanám az ürutazásra képes idegenekhez, szerintem lényegesen jobb a kommunikációs készségük mint kedvenc háziálatainknak. Feltéve, hogy léteznek és el tudnak vergödni idáig.

 133. plimplim — 2009-11-28 18:29 

Akit bővebben érdekel a téma, az olvassa el Philip J. Corso és William J. Birnes A Roswell titok (The Day After Roswell) című könyvét. Viszonylag könnyen beszerezhető magyarul is. Asszem az aztán elég részletesen tárgyalja az eseményeket. A legjobb rész az, amikor a hidegháborúról értekezik a szerző. Érdemes elolvasni a könyvet!

Megjegyzem, Corso az Eisenhower kormányzat National Security Council-jának tagja volt négy évig, ami a fenti témában vagy jelent valamit, vagy épp az ellenkezőjét jelenti. Mindenesetre a könyv szerint Corso a halála előtt egy közjegyző előtt megesküdött arra, hogy a leírtak megfelelnek az igazságnak. A könyv egyébként taglalja, hogy milyen találmányok ötletét “lopták” a lezuhant roncsból és miért tűnik úgy, mintha ezek teljesen humán újítások lennének (!). Az időgéppel kapcsolatban pedig annyit, hogy a Philadelphia-kísérlet néven elhíresült esemény is kapcsolódik egy magyarhoz , egész pontosan Neumann Jánoshoz, illetve a roswellben elfogott EBE-hez, akit sikerült egy darabig életben tartani és akitől próbálták megtudni többek között, hogy vajh mi volt a probléma a USS Eldridge-en elhelyezett szerkezettel. Állítólag azt “mondta” Neumannak az EBE, hogy csak nem képzeli, hogy majd ő (mármint az ufonauta) fogja megfejteni Neumann helyett a probléma eredőjét, de annyit elmondhat, hogy jó úton jár és álljon neki és gondolja át újra a dolgot. Ami aztán meg is történt.

Egyébként maga Neumann János tevékenysége és élete, majd állítólagos korai halála is megérne egy bejegyzést itt a konteok között,sztem…

 132. Artsuhtaraz — 2009-09-25 22:48 

csak most jutottam el idáig, de azért leírom

először a “homanoid-e egy földönkívüli” elméleti szálat kezdeném én is feszegetni

egy olyan környezetben (nevezhetjük univerzumnak is) ahol a minket meghatározó 3 legfontosabb tényező (tér, tömeg, idő) végtelen, abban a környezetben az én igen egyszerű logikám szerint minden végtelen kell hogy legyen, ha minden végtelen akkor minden olyan életforma, amit csak elképzelünk (klingonok), olyan világ amit kitalálunk (lotr, szép új világ, satöbbi) annak a végtelenség oka miatt, valahol léteznie kell, végtelen lehetőség van arra, hogy kialakuljon, létrejöjjön az a világ, civilizáció

ugyanakkor a humanoid földönkívülieket én az ötlettelen és buta emberi fantázia termékének tartom, amik a sci-fik világát meghódították

szerintem lerágott csont, de gondolj bele, hogy mi van ha nem szén alapú az életforma, hanem példának okáért szilícium

a környezet befolyásolja az életforma kifejlődését, de hasonló környezet (dzsungel, erdő) nagyon különböző például a csimpánz és az orángután, vagy hasonlítsd össze teréz anyát michael jordannel, az is fényévekre van egymástól

maga roswell azért furcsa, mert vmit tényleg takargatnak, de szerintem abban is nagy igazság van, hogy amíg az egész életét mellettem leélő kutyámmal nem tudok azon kívül semmi értelmeset kommunikálni, hogy “ülj” addig ne gondoljuk annyira komolyan azt, hogy fényévmilliárdnyi távolságokból lepottyanó gülü-szemű emberkékkel technológiákat tudna bárki ellopni, főleg miután a haverjainak a kegyeleti jogait megsértették 🙂

 131. Caeiro — 2009-07-17 17:36 

@Attus Germanicus: Bocs, figyelmetlen voltam!

 130. Attus Germanicus — 2009-07-17 14:02 

@Caeiro: Már van, nézz körül alaposabban 😉

 129. Caeiro — 2009-07-17 13:59 

A holdra szállás körüli összeesküvés elméletekről is lesz majd írás? Épp ma van a 40. évfordulója, hogy az amcsik leszálltak (vagy nem…) a Holdra.

Egyébként köszönöm a felvilágosítást a Kék Könyvről. A Twin Peaksben emlegették, akkor nem tudtam, mi olyan érdekes rajta. A M12-re meg az X-akták összeesküvői hajaznak. Volt honnan dolgoznia Lynch-nek és Carternek! 🙂

 128. DrJohnson — 2009-07-06 12:43 

@füredi: A Szovjetunió első (ismert) atombomba-tesztje 1949 nyarán történt, 1947-ben ez még egy csak amerikai technológia volt.

 127. É2I — 2009-07-06 12:41 

Az keltette volna az igazi tömeg hisztit, ha az derült volna ki, hogy egy szovjet kém repülő zuhant ott le.

Annál már az ufo fedősztori is jobb. 🙂

 126. füredi (törölt) — 2009-07-06 11:42 

Én is úgy gondolom, hogy itt valóban egy kísérleti eszköz zuhant le. 47-ben elképesztően hisztérikus volt a hangulat, komolyan készült mindenki az atomháborúra, kurva titkos volt minden, ehhez képest dönthettek úgy, hogy “akkor már inkább mondjuk azt, hogy az ufók.”

 125. ibafaipap — 2009-07-01 11:43 

Talán rávilágít a dolog lényegére,ha követjük a sztori folytatását.A légierő 1995-ben kiadott egy jelentést, miszerint ’47-ben mégis csak lezuhant valami Roswellnél, mégpedig egy magaslégköri megfigyeléseket végző ballon, amit a Mogul-terv keretében bocsátottak fel. A terv lényege az volt, hogy a ballon érzékeljen egy esetleges szovjet atomrobbantást. A humanoid alakok pedig ember alakú tesztbábúk voltak. Ezzel évtizedes tagadás után elismerték, hogy valami valóban történt Roswellnél. A “hivatalos álláspont” azonban megint nem stimmel, mivel a spéci ballonok szerkezetileg nem különböztek lényegesen azoktól a meteorológiai ballonoktól, amiket évente több tucatnyi alkalommal bocsátottak föl a bázis környékén és amik évek óta rendszeresen le is potyogtak a város körül, senkinek sem okozva nagyobb meglepetést. Továbbá mi értelme van egy ilyen ballonra tesztbábút rakni, amit ráadásul csak hét-nyolc évvel később kezdtek csak el használni? Megint belesültek a saját fedősztorijukba, úgyhogy nekem ez az egész katonai porhintés azt jelzi, hogy igazuk lehet azoknak, akik szerint földönkívüli jármű zuhant le Roswellnél. Milyen katonai titkot, meg csodafegyvert kéne így védeni évtizedeken át? Akármi is volt az, több mint egy hatvan éves technológia kell hogy legyen. Jóval későbbi fegyverekről is tudunk már, ha pedig egy technológia nem kerül felhasználásra, akkor pláne nincs értelme a ködösítésnek.

 124. Attus Germanicus — 2009-06-22 12:05 

Igen, én is azokhoz csatlakoznék, akik megfordtanák a nézőpontot: éppen a földönkívüliek sztorija mögött áll szerintem egy összeesküvés, nem pedig annak eltitkolása mögött. Azaz: nem volt ott semmiféle UFO, hanem valami nagyonis földi dolog volt ott, amit éppen az UFO-sztorival akarnak leplezni.

Ma már talán nem volna ez a leplezés annyira fontos, 62 év múltán, de a 70-es években még az lehetett – ma meg már eléggé önjáró a sztori 🙂

 123. anon — 2009-06-21 09:27 

Ha többet nem írnék, azt jelenti, hogy igazam van, és eltüntettek 😀

 122. anon — 2009-06-21 09:26 

Mindamellett remek pszichológusai vannak a légierőnek, gondolom. Minél jobban dugdosnak valamit az emberek elől, annál inkább kiváncsiak lesznek. Nosza, kamubázis, orbitális titkolózás, UFO-maradványok, miegyéb.

Az igazi központ meg valamelyik teljesen “nyilvános” bázison van, mélyen a föld alatt. Van ilyen Amerikában épp elég. Még az is lehet, hogy szabadon látogatható bázis (értem ez alatt, hogy vannak nyílt napok, be lehet menni nézelődni a gépek közt, toborzók üldögélnek kis asztaloknál “Join us” kitűzővel 🙂 Van ilyen, a NatGeon nem is olyan rég volt egy film egy ilyen napról.

A látogatók sétálnak, örülnek, fagyit vesznek a gyereknek, közben alattuk négy emelettel ott a Földönkívülieket Felügyelő Hivatal (Man in Black 🙂 központja.

Ha valamit nagyon el akarsz dugni, tedd ki a kirakatba. Sose veszik észre.

 121. anon — 2009-06-21 09:16 

Megmondom őszintén, és az 51-es körzetet tartom orbitális átverésnek. Gondoljunk bele picit:

van egy “szupertitkos” körzet, amiről semmilyen hivatalos információ nincsen (illetve ami kijön, tele van ködösítéssel), DE mindenki tudni véli, hogy idegenek, repülő csészealj-roncsok, meg mindenféle szupertitkos dolgok vannak ott. Láttam egy filmet: bazinagy táblák vannak a terület határán, rajta nagyszemű idegenekkel, “Area 51” felirattal :)Ha megállsz, egy idő múlva megjelenik egy Hummer, fegyveresekkel és megkérnek, hogy húzz a rákba. Időnként meg fura fények vannak az égen.

Kérdem én: miből áll öszerakni egy fake bázist, csepegtetni az “infókat”, éjjelenként repülni pár kört egy helikopteren bazi nagy, mindenféle színű fényekkel? A felszínre elég pár hangár, furkálni a föld alá nem kell. Pár térfigyelő kamera, némi őrség, aki kiballag, ha jönnek a megszállottak, és teljes komolysággal elküldi őket. Műholdképek leszedethetőek, pont a titkosságra hivatkozva, köröket is lehet csinálni, elég nagy a sivatag.

Mindeközben valahol máshol, Texasban felépülhet egy igazi titkos központ, amelyre a kutya se figyel, leszállhat akár egy csillagromboló-flotta is 🙂

 120. Halálkufár — 2009-06-20 22:49 

Sokat foglalkoztam a dologgal és reagen meg voltam győződve arról, hogy ez megtörtént, de ma már és nem felnőttem, de azt hiszem ez csak egy jól megkreált hazugság volt. A 40-es évek végén az UFO stroyt lehetett beadni a népnek, ma a terroristát. Az USA a mai napig nem ismeri el az 51-es körzet létezését, aki a Google earthel megnézi, a bázistól észak-észak keletre hatalmas körök vannak a földön, mik lehetnek? Atom kísérleti telepek, ki tudja. Azt hiszem a mai napig ott kísérleteznek és semmi sem derülhet ki. Amerikát nem az UFO-k tették naggyá, hanem az elrabolt és vádalkut kötő német tudósok. Ott is voltak UFO-k, Hannebau, amit Hitler szeretett volna új csodafegyvernek. Szerintem ezt találhatták meg és mindkét győztes fél, oroszok-USA ezzel szarakodott, aztán rosszul sült el. Ami még lezuhanhatott, a projekt nevét nem tudom, de a magasban az atomrobbantásokat jelezte, most volt nemrég a NG tv-n, vagyis új-mexikóban hallották ha a ruszkik robbantottak a túlvégen. Nem zárható ki az UFO sem, de az egész tényleg olyan hállivúúúdi, meg most komolyan, egy airbus lezuhanhat a villámtól, de egy UFO? Beterítette az egész farmot de még voltak túlélők? Szerintem kísérleteztek és azt nem mondhatták, hogy ez az új csodafegyverünk. A Majestic a tökéletes álcához kellett, a mai napig azt hisszük, hogy azt hisszük.A katonaságnak állítólag ez az atombombafigyelő alufoliás lufis flottája annyira nem volt fontos, hogy amikor lezuhant nem is kereste. Nem tudom de ha valóban UFO-k lennének ott, akkor azt már tudnánk. Amerika már rég a világot uralná, azt pedig nem ők hanem a Kínaiak uralják. Eszméletlen fegyverkezési verseny volt akkor, eszméletlen ipari kémkedéssel. Akkor még nem féltek ledobni az atomot, ezért kellett valami álca. Ami a mai napig tartja bennem a kételkedést, hogy talán nem katonai kísérlet volt majmokkal,akiknek ahogy a filmben hallottuk kidurrant a szeme a nyomástól,hanem tényleg UFO volt, az az, hogy Friedman beszélt még a halála előtt “igen!uram” Marcelel és az azt mondta, hogy amit a fiának levitt megmutatni, darabok, nem azok voltak amiket a sajtótájékoztatón kellett megmutatni. Ennyi év után beszélhetett róla. Valami még mindig bűzlik, de a google earthen láthatjuk a tenisz pályát, a parkolókat és azt hiszem medence is van, menetrend szerinti járatokkal a munkásoknak, nem hiszem, hogy alatta E.T.k tanyáznának de jó lenne azt hinni. Persze ha bekukkantanánk oda és látnánk a 30 év múlva használható repülő autókat, a jövő vízzel vagy bármivel hajtható járműveit, a jövő technikai csodáit (a holdraszállás díszleteit :))) és minden egyebet, amiért talán ma úgy folyik a harc mint régen a gombabombáért, akkor mindenbizonnyal UFO-k közt éreznénk magunkat:)

 119. pobeda — 2009-06-20 18:51 

@sapuh: Mit látott?

 118. sapuh — 2009-06-19 00:20 

@pobeda: legyeket.

Amúgy nem kell mindent szó szerint olvasni.

 117. pobeda — 2009-06-18 13:39 

Ezékiel próféta űrhajója?Olvassátok már el mit látott abban a korban amelyben csak a madár repült. :))

 116. N.Zoli — 2009-06-17 19:18 

Mindenfele mendemondak szerint a szovjeteknek is volt UFO-juk, meghozza nem is egy:)

Mindenki a tepozaron meg a teflonon kattog, pedig az elektronika, orvostudomany, urkutatas stb. fejlodott leginkabb az azota eltelt idoben.

Bar en nem hinnem, hogy UFO volt. Idezuhannak foldonkivuliek es bekesnek nem mondhato katonai fogadtatas varja oket, boncolas, hadifogsag, vallatas plusz a technika megkaparintasa, ezt a foldonkivuliek nem hagytak volna megtorlas nelkul, hacsaknem rendelkeznek valami oltari nagy bolcsesseggel, ami minden keleti filozofiat tulszarnyal.

Az idoutazok nem hinnem, hogy az egbol zuhannanak le.

Ha az evoluciobol indulunk ki, neha megemlitik az intelligens tervezest is, lehet vannak tervezoink, akiknek kiserleti alanyai vagyunk, de nem hinnem, hogy ok egyszer a mi kiserleti alanyaink lehetnenek es nem feltetlenul kell rank hasonlitaniuk:)

 115. oatBXL — 2009-06-17 10:31 

@Big-B: A többi személy életrazáról, tevékenységéről nem olvastam túl sokat, viszont azt biztosan kijelenthetem, hogy sok forrás szerint Lenin egyáltalán nem véletlenül került a történelemkönyvekbe. Azt hiszem, hogy ez általánosságban is elmondható minden politikusról. Egyszerűen csak megfelelő startégiát alkalmazott a megfelelő időpontban (mármint a törikönyvbe kerüléshez. Egyáltalán nem szeretném azt sugallni, hogy megfelelőnek tartom több tízmillió ember fizikai megsemmisítését, több százmillió ember szellemi megnyomorítását, mely Lenin tényleges kormányzása alatt, vagy annak közvetlen következményeként megtörtént).

 114. gaboca71 — 2009-06-16 20:12 

Arra nem gondoltatok,hogy azért humanoid alkatuak,mert ezek mi vagyunk, csak ők már tudnak az időben utazni, és így látogattak meg minket, és ezért nem is az égből pottyantak hozzánk?

Lásd :csillagkapu

 113. dm — 2009-06-16 18:28 

na jó. Csak egy módja van, hogy megtudjam az igazságot. Indulok az elnökválasztáson… addig is irány a szoli, hogy pc legyek addigra.

 112. Rhythmeen — 2009-06-16 17:19 

A már említett Corso féle könyv emlékeim szerint azt állította, hogy azért “humanoid” formájúak a megtalált lények, mert ezek feltehetően olyan emberek (leszármazottai?), akiket a zigazi Alienek módosítottak valahogy.

 111. Hanzsi — 2009-06-16 14:19 

Szóval azt mondjátok, hogy a számítógép idegen technológia? Hmmm…

Mondjuk nekem már a kerék is gyanús volt…

Hanzsi

 110. James T. Kirk — 2009-06-16 05:54 

@gothmog: nem a videóról, hanem a feltételezett hasonlóság biológiai hátteréről. a videó(k) most már tényleg a vicces kategóriába sorolandóak. az öt ujj nem feltétlenül kell, hogy egyezzen, de a mienkhez nagyon hasonló felépítésű végtag praktikus az eszközhasználathoz, ami valószínűleg nem hátráltatja az értelmes gondolkodás kifejlődését.

a viedókról már soha nem fogjuk megtudni hogy poén-e vagy valóság. túl sok idő telt el azóta.

a roswell-es játékfilmben nagyon ütős a jelenet amikor öregen már találkoznak és Marcell őrnagy ott szaladgál egyik embertől a másikig és kétségbeesetten kérdezősködik. ennyi év után már mire is emlékeznének, pláne hogy olyan dolgokat láthattak (akár titkos kísérlet, akár idegen űrhajó darabjait), amit nem is értettek. sem a farmer, sem a környék lakói nem voltak rakétatudósok 🙂

 109. Elektro (törölt) — 2009-06-16 04:42 

Az ember örök vágya, hogy időben és térben pont akkor találkozzon a földi légnyomást, klímát stb gond nélkül elviselő, lehetőleg hozzánk hasonló földönkívüli élőlényekkel, amikor pont mi élünk (milliárd évekről és milliárd fényévekről beszélünk időben és térben). Persze az nem egy hátrány, ha egy kicsivel fejlettebbek nálunk, mert a tőlük kapott, lopott technológiával szert tehetünk a velünk rivalizáló, ellenfél stb országokkal szemben. Ugyan millió még fel nem fedezett faj él a földön, kommunikálni az ismert fajokkal sem tudunk, de az UFOk mások…

Ez nálam nem konteo, hanem mese kategória…

 108. Yanayana — 2009-06-15 22:19 

“a maradványokat elszállítják – ha minden igaz, a Nevada államban található, azóta Area 51-nek (51-es Körzetnek) nevezett, szigorúan titkos katonai támaszpontra.”

Most minden egyébtől függetlenül ezzel az állítással csak a gond, hogy az Area 51-nek nevezett Groom Lake környéki terület 1947-ben még csak egy használaton kívüli lőtér volt meg egy kiszáradt tómederbe vájt futópálya. 1955-ben kezdtek ott egyáltalán bármiféle légibázist építeni a Lockheed Skunk Works által fejlesztett U2 kémrepülő teszteléséhez.

Ha valaki kicsit jobban utánanéz (Google, Wikipedia, stb), elég hamar rájöhet, hogy annak ami ott folyt/folyik nem sok köze van bármiféle UFO tevékenységhez. (A legalább ennyire izgalmas haditechnikai fejlesztések teszteléséhez és a szovjetektől így-úgy megszerzett MiG-ek, Szuhojok reptetéséhez annál inkább)

 107. fehérzaj — 2009-06-15 18:09 

Gary McKinnon

Gary McKinnon 2001-2002 között végrehajtotta az általa csak a „világtörténelem legnagyobb katonai hackjének” nevezett betörést, melynek során az amerikai hadsereg (és egyéb kormányzati szervek) 97 számítógépét törte fel. A férfi azt állítja, hogy a gépeken olyan titkos dokumentumokat talált, melyek bizonyítják: léteznek olyan szabadenergiák, melyekről az amerikai kormánynak tudomása van és melyet tudatosan nyomott el.

A skót férfi kiadatását már többször kérte az Egyesült Államok, amit végül azért utasítottak el, mert Gary McKinnon Asperger-szindrómás.

Gordon Novel

A férfi több összeesküvés-elmélet atyja, melyek közül a legszebb az úgynevezett Majestic 12 csoport léte, amivel a férfi állítólag bonyolult konfliktusba keveredett a szabadenergia kapcsán. Gordon Novel azt állítja, hogy egy csoport tudóssal és titkosügynökkel dolgozik együtt, céljuk pedig a szabadenergia közkinccsé tétele.

 106. gothmog — 2009-06-15 17:44 

@James T. Kirk: Csakhogy az idegennél -azon a videón- nem a “két kéz két láb, agy a koponyában” a probléma, mert ezeket még kimagyarázhatnád az evolúciós folyamat hasonló körülményekre adott válaszaival. A probléma az öt ujj a kézen, körmökkel. Meg az öt (na jó, hat) lábujj, körmökkel. Meg a köldök a has közepén. Például.

De számomra _az a videó_ ott bukik meg, hogy a boncolást végző “szakember” az első pillanattól színészkedik. Illetve úgy viselkedik mint egy rossz ripacs. Színészkedik, meg gesztikulál a kamerának, mintha komoly beszélgetést folytatna a többiekkel, mintha tudná, hogy a végeredmény némafilm lesz, és ő a bunny-suitban nem fog látszani.

De ha nem _arról a videóról_ beszélgettek, akkor nem szóltam. ( video.google.com/videosearch?q=alien+autopsy# )

 105. fehérzaj — 2009-06-15 17:41 

A kis szürkék?

Szerintem fehérek.

 104. Fedor — 2009-06-15 16:48 

Úgy látom kihelyezett ülést tart a filozófiai tanszék… 🙂

 103. eldiablomismo — 2009-06-15 16:39 

Az Apollo 20-ról nem készül egy jó kis post? 🙂

 102. 6Boci — 2009-06-15 16:23 

@Linkovic Csumoszky: Dede, képzeld csak el a Sivatagi Rókát nagyobb aggyal, eszközhasználatra alkalmas 2 kézzel és az ebből következő 2 lábra állással. Máris nincs akkora különbség nemigaz?

 101. James T. Kirk — 2009-06-15 15:34 

@Linkovic Csumoszky: igen, mivel az – általunk ismert – élet feltételeihez nagyban hozzájárult a környezet amiben élünk. és szerintem ezek a dolgok biológialiag szükséges és praktikus megfontolásból jöttek létre.

elképzelhető nagyon más létforma is, de – szerintem – a mienk nagyon sok mindenhez alkalmazkodóképes, és itt nem feltétlenül csak és kizálólag az emberre gondolok, van itt a környéken számos olyan életforma, ami extrém körülményekhez is tud alkalmazkodni. de vajon ezek tudnak-e fejlődni, képesek-e elvont gondolkodásra?

 100. Faby — 2009-06-15 15:24 

Mindenesetre (figyelem, szőrszálhasogatás következik) UFO biztos, hogy létezik, a rövidítés eredeti, klasszikus jelentése szerint: Unidentified Flying Object, azaz “azonosítatlan repülő tárgy” lehet bármi, amit egy pilóta vagy bárki lát, és nem tudja, mi az.

Vagy valami, vagy megy valahová.

Komolyabbra fordítva a szót, pusztán elméleti alapon nem lehet kizárni, hogy a hatalmas és végtelen(?) világegyetemben nem jött létre máshol is értelmes élet. Hogy Ők jöttek ide, vagy esetleg majd mi megyünk el hozzájuk, azt nem lehet tudni. Lehet, hogy teljességgel ugyanúgy néznek ki, mint a földi emberek, és már itt vannak. lehet, hogy soha nem fogunk találkozni velük.

Ugye ismeritek a viccet: Mi a bizonyíték, hogy létezik értelmes élet a Földön kívül? Az, hogy még nem találkoztunk velük…

 99. Faby — 2009-06-15 15:17 

@Linkovic Csumoszky: Azért a fényevők nem biztos, hogy a leghatékonyabb táplálék felvétel-hasznosítás módját használják. Gondolj csak bele a közelmúlt magyar tragédiáiba…

Ettől függetlenül igazad lehet, nem biztos, hogy a földi dolgokból (környezeti feltételek, evolúció) kell kiindulni. Bár az én véleményem szerint hasonló feladatok, körülmények hasonló megoldásokat kell, hogy eredményezzenek.

Jó példa erre, amikor valakik egymástól függetlenül találják fel ugyanazt, pusztán azért, mert azonos volt a kiindulási pont, és a cél is.

Más.

A tépőzár fotója nagyon ott van, tetszik.

A BlackBird (SR71) egészen jól a korábban meglévő fejlesztésekre támaszkodik, semmi rendkívüli nincs benne, hacsak az nem, hogy egyáltalán megcsinálták, és üzemeltették. A nagy sebesség miatti extrém melegedés ugyanis több centiméternyi! méretváltozást okozott, emiatt pl az üzemanyagtartályok rendesen szivárogtak a földön, és csak repülés közben álltak be olyan méretre, ami már teljes zárást, tömítettséget jelentett.

Az volt a csoda, hogy egyáltalán működött, nem az, hogy honnan származik.

Az Aurora pedig talán nem is létezik…

Vagy igen. Nem tudom. Olyan bizonytalan vagyok. Vagy mégsem?

 98. Linkovic Csumoszky — 2009-06-15 15:06 

egyébként meg ahogy az öreg Hawking mondta: “Primitive life is very common and intelligent life is fairly rare.”

 97. Linkovic Csumoszky — 2009-06-15 15:01 

@James T. Kirk: nagyon ragaszkodsz a földi körülményekhez. csak egy példa: mi van ha a tápanyagokat nem kajával veszi fel?

 96. Eugenie Danglars — 2009-06-15 15:01 

@HalivudEstevez: baszki, ez most sokkolt. o.O

 95. Linkovic Csumoszky — 2009-06-15 14:56 

@6Boci: nem olvastad el elég figyelmesen a hozzászólásomat.

 94. pwpw — 2009-06-15 14:47 

a földönkívüliek olyan kicsik, h nem látjuk őket, lehet most tüdőztél le egy veterán pilótát a Titánról.

 93. James T. Kirk — 2009-06-15 14:34 

@Linkovic Csumoszky: értem, mit akarsz mondani, erre céloztam én is, csak a környezettől függetlenül –

talán kimaradt az előző hozzászólásomból a gondolkodás, az értelem (mármint hogy az eszközhasználat után, aminek ugye praktikus feltételei a mienkhez hasonló végtagok) – a túlzottan egy speciális kihívásra idomuló, és ehhez tökéletesen alkalmazkodó életforma elég sebezhető, és a változásokra rugalmatlanul reagál.

akkor fogalmazzunk talán úgy, hogy a főemlősök általános alkalmazkodóképessége is közrejátszhatott hogy elterjedjenek szinte mindenhol, és az eszköz/szerszámhasználat segített a gondolkodás kifejlődésében, és ez a hasonló adottságú környezetben szerintem nem meglepően mutathat párhuzamokat. merthogy ez nagyrészt a végtagoknak és használhatóságuknak köszönhető.

a sivatagi rókák bármilyen jófejek, mikor fejest ugranak a kaja után a hóba, mégsem ők az uralkodónak tekintett civilizáció a bolygón. 🙂

azért a kis szürkék is csak nagy vonalakban és kívülről hasonlítanak. belül nemtom milyenek, de valószínűleg nekik is van keringésük, lélgeznek, ehhez is kellenek olyan szervek amik talán hasonlóak mint az emberé, ha táplálkoznak emésztőrendszer. stb.

bár most ahogy belegondolok a kimenet pl. sehol nem szerepelt hangsúlyosan, nem tudni hogy járnak retyóra.

csakúgy mint a szexhez szükséges alkatrészek hiánya, tán ezért dugják az elraboltakat valami fémizével 🙂

 92. 6Boci — 2009-06-15 14:29 

@Linkovic Csumoszky: Igazából nem kéne, hogy hasonlítson hanem muszáj neki. Kell neki agy, amit meg is kell védenie (koponya), kellenek érzékszervek, ami a rövid idegpályák miatt az agy közelében vannak. Kell nekik végtag a járáshoz (láb) és kell a dolgok manipulálásához (kéz).

Kell nekik emésztő rendszer, hogy az energiát valahogy beszerezzék és kell nekik a káros anyagok eltávolítására szolgáló rendszer. Kell a sejteknek tápanyag ellátás (vér). Egyszóval lehet képzelegni mindenféle 4 seggű majmon:), de a valóság sokkal ember közelibb kell legyen.

 91. Linkovic Csumoszky — 2009-06-15 14:01 

@James T. Kirk: itt a Földön is egymástól mennyire különböző létformák alakultak ki pusztán a környezeti viszonyok eltérései miatt. A sivatagi rókának is praktikussági okokból vannak hatalmas fülei, mégsem hasonlít ránk, pedig még el sem vonatkoztattam a gerincesek törzsétől. Miből gondoljuk, hogy egy másik bolygóról érkező létformának hasonlítania kéne az emberre?

 90. qkelius6 — 2009-06-15 13:55 

na jó, ha valaki ebben az irányban szeretne jókat szórakozni, akkor van egy oldal, ahol kiélheti sóvárgását: aranylaci.freeweb.hu/ élvezzétek 😀

ui.:az egészben ez a legszebb, hogy néhány dologban igazuk lehet hívőknek is

 89. James T. Kirk — 2009-06-15 13:45 

@EasyFriend: a gyanúsan antropomorf idegenek teljesen jól indokolhatóak praktikusság szempontjából. a páros végtagok, az hogy az egyiken járunk, a másik párral hadonászunk illetve szerszámot használunk, az érzékszervek felül praktikusak, stb. ezek mind praktikusnak voltak mondhatóak, mert pl. a több végtag nem biztos hogy az, és ki is haltak az ilyen sokkezű majmok (tényleg a south parkban volt a négyseggű majom? :-))

ezek mind a környezet alakította dolgok, hasonló környezetben(bolygón) talán nem meglepő hogy valami hasonló alakulna ki. szélsőséges körülmények (pl vízi életmód, vagy sivatagos terület) nyilván mást eredményeznének praktikus szempontból.

már persze ha nem humbug az evolúció… de ezt majd tiboru mester megírja egy másik kíváló posztban 🙂

az időutazásos elmélet sem hülyeség, bár lehet hogy a tévé előtt ücsörögve nem leszünk ilyen karcsúak a jövőben 🙂

 88. DeeJay(HUN) — 2009-06-15 13:02 

Na, erről a témáról véletlenül van némi fogalmam, szóval:

– a Truman levél Forrestalnak bizonyítottan hamisítvány. (Forrás: en.wikipedia.org/wiki/Majestic_12#Briefing_document_and_Truman_letter )

-arról a régi teóriáról, hogy juttatott a hadsereg földönkívüli találmányokat az iparnak, érdemes elolvasni Philip J. Corso könyvét, címe The Day after Roswell, aki egyébként érdekes figura volt, de attól még túl sok a könyvben a hiba, szóval valószínűleg az is csak a fantázia szüleménye.

Bocs mindenkitől, akit esetleg megsértettem volna tévhitében.

 87. Linkovic Csumoszky — 2009-06-15 12:36 

Érdekes az emberi elme… ha ufót kiáltott volna az amerikai kormány, akkor most arról konspirálnánk, hogy milyen titkos hadászati programot akartak leplezni?

 86. 6Boci — 2009-06-15 12:33 

2 érdekes videó:

http://www.youtube.com/watch?v=BlnH5c2gYpY&feature=related

Ez 3:30tól lesz igazán érdekes.

A másik egy roncsmaradvány elemzése:

http://www.youtube.com/watch?v=gjQgqZ6eMP4

 85. DeeJay(HUN) — 2009-06-15 12:31 

@bio31: “A tépőzárat is az idegeneknek köszönhetjük? :)”

Igen, a vulkániaknak.

en.wikipedia.org/wiki/Carbon_Creek

 84. Fedor — 2009-06-15 12:03 

@HalivudEstevez: Jaj, ezt nem kellett volna. Mivel nem tudtam mi ez, beírtam a Gugliba. Jézusom, mi dőlt rám…

Most emésztek.

 83. Fedor — 2009-06-15 11:33 

@Big-B: “nem űrhajóval, hanem echo-s szekérrel jöttek. ”

Star Trek 🙂

 82. NagyTeve — 2009-06-15 11:18 

@tiboru: hol maradtak a szabadkőművesek? a jezsuiták? az Opus Dei? vagy ők meggyőztek, hogy róluk ne írj … hm?

 81. tiboru — 2009-06-15 11:13 

@HalivudEstevez:

Hohó, nem leskelődünk!

 80. HalivudEstevez — 2009-06-15 11:00 

Bohemian Groove

 79. neménvagyok — 2009-06-15 10:55 

Én azt hallottam, Al Bundy zoknijáért jöttek! :o))

 78. dX — 2009-06-15 10:47 

@Big-B: az “echo-s szekér” egy olyan szekér ami nagyon visszhangzik? [esetleg vízhangzik? ;)]

 77. fehérzaj — 2009-06-15 10:47 

Bush papa mesélhetne egysmást a Marylin Monroe ügyről , akkoriban a vénség éppen Kennedy elnök “védelmében” teljesített szolgálatot.Talán nyögne valamit a benzidrines beöntésről is.

Neki valószínű nem jelentett újat az a 3+2 elbeszélgetés.

Ha vannak Top Secret akták , akkor ő már találkozhatott velük a CIA-nál.

 76. gyozop — 2009-06-15 10:41 

“A szerencsétlenséget legalább egy ufonauta túlélte, akit (a roncsokkal együtt) a hadsereg karanténba vitt.”

Obama gyakori név a Marson, én úgy tudom.

 75. Martian — 2009-06-15 10:41 

Egyébként nem hiszem, hogy bármilyen UFO-technológiát használnánk… éppen az utóbbi 50-60 évben viszonylag kevés lényegbevágóan új tudományos felfedezés született… ami azóta megjelent a mindennapokban.

 74. Martian — 2009-06-15 10:36 

Mi a helyzet a folyadékkristályokkal és az emlékező fémekkel? ezeket mikor szabadalmaztatták?

 73. proletair — 2009-06-15 10:32 

@Blogger Géza:

egy érdekes paradoxon:

“ha az időutazást valaha fel fogják fedezni, akkor az már ma is létezik”

 72. etsymo2 — 2009-06-15 10:31 

a forrás lemaradt:

en.wikipedia.org/wiki/Teflon

 71. proletair — 2009-06-15 10:30 

@Big-B:

Picasso biztos ufonauta. Sok képén ábrázolta fajának egyedeit:)

(na ezért keresztre leszek feszítve:))

 70. etsymo2 — 2009-06-15 10:29 

csak 1 észrevétel a teflon irányvonalhoz:

Teflon felfedezése: 1938

Teflon szabadalmaztatása: 1945

Roswell-i balhé: 1947

hm?

 69. Blogger Géza — 2009-06-15 10:28 

@EasyFriend: Ez inkább hihető lenne a kinézet alapján, hogy a jövőből ideutazó emberek. De az időutazás lehetőségének fetételezése a csillagközi utazásnál is több problémát vet fel.

Ez a “szoktatás” elég gyenge elmélet, nem hiszem, hogy most jobban hozzá lennénk szoktatva, mint 1 éve vagy 10 éve vagy 50 éve. Ez csak egy hamis magyarázat arra, hogy miért nincs soha semmi kézzel fogható bizonyíték semmire.

 68. Big-B — 2009-06-15 10:26 

Ha már összeesküvés elméletek, akkor álljanak itt azon személyek, akik minden előzmény nélkül a történelemkönyvekbe kerültek:

– Albert Einstein

– V. I. Lenin

– Stephen Hawking

– Pablo Picasso

– Szilárd Leo

– John Forbes Nash

és még sokan mások

 67. Bisztő Gyalla — 2009-06-15 10:25 

Állitólag a bojgólakók akarták elhíresztelni, hogy léteznek, mer meg akarták ijeszteni az enberiséget, közbe pedig mégse léteznek, bár van kösztük, aki eszt nem hiszi el, pedig tanittyák nálluk is az iskolába.

 66. molnibalage — 2009-06-15 10:24 

@phaidros: Az SR-71 igen speciális hibird kialakítású gázturbinás hajtóművel rendelkezett, de erősen tolrlósugárhatóműként műkdötött nagy sebességeken.

Mivel alapvetően a gázsugár tolóereje hajtotta előre ezért LE-re lefordítani a teljesítményént a hajtóműnek nem nagyon lehet.

 65. EasyFriend — 2009-06-15 10:23 

@Blogger Géza: “Az “ufonauták” eleve gyanúsan antropomorfak ahhoz, hogy hihető legyen.”

Na igen, nekem az mozgatja meg a leginkább a fantáziámat a témában, hogy sok sci-fi és ál(?)dokumentumfilm nagyon egységesen ábrázolja az alienek fizikai megjelenését. Ez lehet az elterjedt tévképzetek és konteók ügyes felhasználása a fikciós műfajban, de lehet egy ügyes pr-hadművelet is, amelynek célja, hogy az idegenek kinézetének elfogadását, a földi-idegen együttműködést megalapozza, a jövőbeni bejelentést előkészítse, a várható pánikot minimalizálja. 🙂 Komolyan, mondjuk te vagy az amerikai elnök, és mondjuk tényleg leszállnak az idegenek. Hogyan jelentenéd be ezt a hírt a világ népének? Biztos nem úgy, hogy másnap kiállsz sajtótájékoztatót tartani.

A gyanúsan antropomorf idegenek egyébként simán lehetnek emberi időutazók is a távoli jövőből, erre senki nem gondol? 🙂 Mi mennyire hasonlítunk kinézetben az ősemberekhez, és szükség esetén mennyire tudnánk velük kommunikálni?

 64. Nolik — 2009-06-15 10:18 

@tiboru:

Az UFO-król meg majdnem megfeledkeztem! Küldtem neked üzenetet.

Amúgy szuper a poszt, mikor nem az:-)

 63. Blogger Géza — 2009-06-15 10:16 

@sertésmájkrém: Értem, tehát még kételkedni sem szabad. Gyógyszerezésed rendben van?

 62. Big-B — 2009-06-15 10:07 

Ha az UFO-soktól csak a tépőzárat meg a teflont köszönhetjük, akkor azok nem űrhajóval, hanem echo-s szekérrel jöttek.

 61. Big-B — 2009-06-15 09:59 

Nekem egyből feltűnt a tépőzár.

 60. sertésmájkrém — 2009-06-15 09:56 

@Blogger Géza: Nem mentek ki a divatból.

Azért ilyesmi mellé állni/kételkedni is csak akkor érdemes ha az adott témában való jártasságodat nem az adja, hogy pl a tv2-n keresztül mit érzékelsz vagy nem érzékelsz a világból. 🙂

Ritka szerencsétlen kombináció, ha a tájékozatlanság magabiztossággal keveredik. 🙂

 59. xstranger — 2009-06-15 09:55 

Teflon 1938 (Manhattan Projectnel is alkalmaztak)

Tepozar (Velcro) 1941 (kesobb lett szabadalmaztatva, raadasul europai).

Blackbird: folyamatosan utanegetovel megy, nagy sebessegnel meg torlosugarhajtomuvel. Mindket technologia ismert volt mar a haboru elott is (V-2 pl).

Ha egy kicsit belegondolunk meglepo hogy milyen sok minden a masodik Vilaghaboru elottrol szarmazik.

Lehet hogy az idegenek mar elotte meglatogattak minket es a haboru csak az o tudomanyos kepessegeikert folyt. A gyoztes a haboru utan pedig szabadon fejleszthette tovabb az idegen technologiakat. De ez mar egy masik post temaja lehetne…

 58. gatsy — 2009-06-15 09:54 

Egy kérdés:

Ha az embereknek (úgy általában) illen faja titkosszolgálatai vannak, akkor miért van az, hogy a hosszútávú űrutazásra képes földönkívüliek nem tesznek semmit annak érdekében, hogy titkoban repkedhessenek/zuhanhassanak le a mi kis sárgolyónk légterében/felszínére? 😉

 57. proletair — 2009-06-15 09:50 

@Blogger Géza:

á dehogy:) amúgy a villamosszék is kezd kimenni a divatból:)

 56. Hivatásos beszólóművész — 2009-06-15 09:48 

A konteók azért jók, mert olyanok mint a különböző hitvilágok.

Lehet róluk reggelig beszélgetni, akkor sem fog kiderülni a tuti! 😀

Mint a tyúk-e volt előbb, vagy a tojás-e, kérdés vagy a sors meg van-e írva vagy nincs-e! 😀

9/11-ről lesz-e poszt?

 55. Blogger Géza — 2009-06-15 09:42 

@proletair: Ez már az ítélet, amiért lelepleztem a konspirációt? 🙂

 54. alternaiv — 2009-06-15 09:42 

@Dogdog: A teflont már 1938-ban feltalálták, 45-ben szabadalmaztatták.

Ja, elfelejtettem, az ufo-n volt időgép is, ez mindent megmagyaráz 🙂 (no offense!)

 53. wiener — 2009-06-15 09:41 

se a teflon se a tepozar nem ufo technologia, de meg a szilicium alapu felvezetogyartas se

teljesen szimpla foldi fejlesztesek

ufok pedig nincsenek, vagy ha vannak akkor olyan messze hogy meg nem erhettek ide, vagy ha megis akkor a mi jovonkbol jottek es nem egy masik bolygorol

sokkal inkabb a tudat es a dimenziok magasabb szintjen kell keresnunk valami felsobb hatalmat (parapszichologia)

 52. proletair — 2009-06-15 09:28 

@WaseK:

vazze! tényleg! A fiam szandáljám 3 is van:)))

 51. WaseK — 2009-06-15 09:23 

@Blogger Géza: Majd ha lesz óvodás gyereked, aki még nem tud cipőfűzőt kötni, akkor rájössz, hogy bizony naponta használjuk még mindig 🙂

 50. proletair — 2009-06-15 09:22 

@Blogger Géza:

villamosszék?

 49. Blogger Géza — 2009-06-15 09:20 

@proletair: Elszomorít, ha azt mondom, tudtommal egyetlen tépőzáros cuccom sincs most? Kicsit kiment a divatból, úgy veszem észre. De mint látjuk, ezt se az USÁ-ban fejlesztették ki, szóval keress valami jobbat. 🙂

 48. proletair — 2009-06-15 09:20 

@rudo:

na ez a mogul-terv is megérne egy posztot…

 47. phaidros — 2009-06-15 09:16 

Én a Blackbirdől hallottam, hogy az Area51 terméke. Ha jól emlékszem 200.000 lóerős motor, ami a formájával ad plussz tolóerőt a motoroknak, vagy ilyesmi…

Meg most az Aurora, ami nincs is (így hívják? régen voltam már repülőbuzi)

 46. Gazz — 2009-06-15 09:16 

Gabonakörök is furcsamódon, csak az usában, meg angliában vannak.

A világ többi része le van sz@rva, velünk nem állnak szóba az ufók…

 45. Collingwood — 2009-06-15 09:14 

@Dogdog: mielött lehulyéznél, gondolkodj el azon, hogy talán viccnek szántam, amit írtam. Talán az én hibám, hogy nem utaltam erre írásjelekkel, de nem gondoltam, hogy épeszu ember ezt komoly kijelentésnek veszi.

 44. proletair — 2009-06-15 09:14 

@Blogger Géza: ha teflonból készült volna a legerősebb tömegpusztító fegyver, akkor bizony teflonkornak neveztük volna a történelem ezen szegmensét:)

egyébként néha az aprócskának tűnő (tépőzárszerű) találmányok sokkal többet érnek mint néhány korszakalkotónak nevezett találmány.

Ki mikor vett utoljára magnókazettát? Netán egy VHS-t? Bezzeg a tépőzárat mai napig használjuk:))

 43. rudo — 2009-06-15 09:14 

Igen én is láttam – talán geon – a filmet. nagyon elgondolkodtató, nem éreztem manipulativnak, viszont igen alapos volt. a lényeg:

– az eset egy ismerten gyéren lakott, konzervativ, törvénytisztelő helyen történt. mivel a legjobb módja a titok megörzésének, hogy nem árulod el, ezért az eset után takarító katonák is csak azt tudták, hogy fontos dologról van szó és nem kicsit túllihegték azt.

holott ez nem volt cél (után viszont a ködösítés maradt az egyetlen eszköz)

– valóban kevés igazi szemtanú van, a legtöbben csak hallottak valamit és a csinnadratta miatt hitték, hogy fontos. viszont beszélni nem mertek. ugyanakkor viszonylag zárt közösség, tehát a mesélt történetet mindenki kicsit magáénak érezte

– csak az eset után jóval kezdtek komolyan érdeklődni, és az idő rossz hatással van a tényekre. a film szerint ma az egyetlen élő, valóban szemtanúnak tekinthető ember ( a farmer, vagy a seriff fia ), viszont maga is elismeri, hogy kisgyerek volt még akkor, maga sem tudja mit látott, és befolyásolták is azzal, hogy eleve misztikus, idegen eredetűnek állították be a maradványokat.

– maguk a maradványok, nagyon vékony fém, szinte súlytalan szerkezeti elemek, és rajtuk kölönös szimbólumok, mint egy nem földi nyelv irásjelei…

– a film szerint a konklúzió (számomra hihető és egy másik “tanu” által is alátámasztott) a mogul terv lényege az volt, hogy a magas légkörben kifeszitett antenna rendszerrel felfogják egy esetleges atomrobbantás másodlagos sugárzását bárhol is történne az, igy kvázi a saját veteményesükből kémkedhetnének az ellenség után.

a feladatot egyetemi hallgatók kapták nem tudva, hogy mi is a valódi cél, a költségvetés ennek megfelőlen szűkös volt és nem volt terv egy balesetre. az első reakció pedig eltúlzott volt. maga a rendszer amúgy balsafából épített, fém fóliával bevont sárkányok fűzére volt, amik antennaként üzemeltek és egy kis rádiót vittek magukkal. az alkatrészeket egy barkácsboltban vették, és mivel nem volt jelentősége, ezért a leértékelt, mintás 3M szigszallagot használták, amit a kutya nem vett meg a boltban (korabeli katalógusban meg is keresték, és a sorminta rajta döbbentesen egyezik a szemtanú rajzával). a minta amúgy úgy keletkezett, hogy a tűző napon, a fa gyorsan oxidálodótt, kivéve, ahol takarta a minta, maga a szalag pedig hamar kiszáradt és elfujta a szél – ez sztem hihető… de ki mit gondol

 42. .com — 2009-06-15 09:13 

Tépőzár – Wikipédia

A tépőzár feltalálója a svájci Georges de Mestral (1907–1990), aki az ötletet a bogáncs „működéséből” merítette és sikerült textilanyagból hasonló …

hu.wikipedia.org/wiki/Tépőzár – Tárolt változat – Hasonló oldalak

nekm ez nem tunik foldontulinak, nagyon is valos jozan, szakmai alapokon mukodo paraszti esznek inkabb

 41. Ki foglalta el a Vidor nevet? — 2009-06-15 09:12 

@tiboru: A tépőzárat én is észre vettem és ha emlékeztek akkor a Men in Blackben is azt mondják hogy az a földönkívüliektől szerváltuk.(mm nekem ez rémlik a filmből, de nem tudom h 1 v 2-ben volt ez)

 40. Blogger Géza — 2009-06-15 09:09 

@Dogdog: Igen, ez tényleg döntő lépés, nyilván űrhajót is csak pillanatragasztóval szoktak összebarkácsolni.

 39. Dogdog — 2009-06-15 09:05 

eltünt a válaszom (hm), ki vitte el?:)

 38. WaseK — 2009-06-15 09:04 

Azért a tépőzárat ne adjuk már az idegeneknek 🙂

hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A9p%C5%91z%C3%A1r

 37. Dogdog — 2009-06-15 09:03 

Ha ennyire ismergeted a Teflont akkor biztosan tudod, hogy fizikája nem a ma elfogadottakkal kompatibilis:) Az “új” fizikai felületi viselkedések pedig nagyonis meghatározói a jelen kiemelkedőnek minősített technológiái megvalósulásában. Gondolj csak a “pillanatragasztókra” amik a legmagasabb szintű szerkezet technológiai eszközök lehetőségét biztosítják.

 36. Eugenie Danglars — 2009-06-15 09:02 

@Cypriánus: a loch nessi szörny csak kitaláció? Most egy világ omlott össze bennem. :S

😉

 35. Blogger Géza — 2009-06-15 09:00 

@FeroxX: Azért egy adás Kiszel Tündével néha elgondolkodtat, hátha ő lenne a bizonyíték? És ne feledd, mai napig nem tudjuk, melyik bolygóról jött Donatellácska apja. 🙂

 34. Eugenie Danglars — 2009-06-15 08:59 

@bio31: nem tudom, a film eredeti-e, de a brit(?) filmvígjáték, amit erről csináltak, egyszerűen zseniális. Ahogy két fiatal munkakerülő lúzer egy vén rosswellitől egy filmtekercset vesz, és azt nagy pénzért a maffiának akarja eladni… de a felvétel eltűnik… ők pedig egy szobában maguk veszik fel úgy, hogy az teljesen hitelesnek tűnik… hentessel, vérrel, döghússal… XD

Visszatérve a cikkre: már nagyon vártam. Gyerekkorom óta félek az ufóktól (összeszorul a gyomrom annak a gondolatától, hogy egyszer éjszaka felébredek, és ott áll egy ilyen lény az ágyam mellett…), de az ilyen történetek mindig is rettentően foglalkoztattak. 🙂

 33. Blogger Géza — 2009-06-15 08:58 

@Dogdog: Úgy látszik, az ufonautákat csak az érdekelte, hogy ne égjen oda a husi. 🙂 A teflon nem is egy túl bonyolult vegyület, és hát azért nem mondhatánk, hogy forradalmasította a hadiipart, az űrkutatást vagy az informatikát. Ennél ezerszer fontosabb meg hasznosabb dolgok vannak/voltak. Tudom, nem csak a konyhában használnak teflont, de azért az atomkort mégse hívják teflonkornak. 🙂

 32. min — 2009-06-15 08:57 

A legjobb megtévesztés az ha az ember orra elé teszedamit el akarsz rejteni.

Valamelyik marha kitalálta ezt az UFO dolgot amire a CIA vagy akárki rögtön gyártott egy sztorit, filmekkel, tanukkal. Így a titkos repülőgépprototípusok nyugodtan repkedhettek az ember orra előtt. Egy-egy különleges repülőforma ma is meghökkenti az embereket nemhogy az 50-es években egy csupaszárny megjelenése aminek az elődje a náci Németországban is repült már.

 31. Dogdog — 2009-06-15 08:56 

Persze ebben az esetben a módszer ésszerű szabályai betartandók!!!

 30. Dogdog — 2009-06-15 08:56 

Talán csak úgy merő szellemi játékként elkellene játszani a gondolttal, hogy miért a miértek a témában.

Kezdve az ember pillanatnyi viszonyulását a hitt valósága kérdésében és az érdekek hatalmi privilegizálása mikéntjében. Egy ilyen fórum igazán valami ilyesmi kérdében lehetne “értelmes”. *Többen gondolkozunk párhuzamosan különböző elemző stratégiákkal felvértezve azonos ellemző cél érdekében* ezt hívják magyarul ötletroham módszernek (hi):))))

 29. Skodaklub Hungary — 2009-06-15 08:55 

@Dogdog:

“Ha fejleszteni akarnánk ebben az irányban a jelenkori fizikánkat kellene a sutba dobnunk, ami még azért látható, hogy nem megy.”

…meg az olajban érdekeltek is közbeszólnak némileg…

 28. FeroxX — 2009-06-15 08:53 

amúgy nem is tom, jólenne hinni azzufokban, de valahogy nem tartom reálisnak hogy 50 év alatt a Föld 6mrd lakosából egyetlen egy sem volt képes épkézláb bizonyítékot felmutatni a létezésükre. O_o)

 27. Dogdog — 2009-06-15 08:51 

Collingwood*a hülyeséged talán nem ezen a fórumon kellen ország világ elé tárnod. Nyugodj meg elhisszük az elmeállapotod:)

 26. Cypriánus — 2009-06-15 08:51 

Bulvárkacsa.

találkoztam már roswelivel, szerinte is egy nagy baromság az egész, bárha a turizmzusnak használ a sok hiszékeny miatt. Mint a Loch Ness Tó szörnye, amiről ma már nyílt titok, hogy kitalálták az idegenforgalom fellendítése céljából.

Tudtommal az egészet benyomó ürge a 40-es években amatőr sci-fiket írogatott-nem fogjátok kitalálni, a földönkívüliek látogatásáról…:)

nagyon hihető az egész ezek után. 🙂

 25. éniszteri mitkár — 2009-06-15 08:49 

Blogger Géza megelőzött. Miért néznének ki hasonlóan az emberhez? Sokkal valószínűbb lenne valami teljesen eltérő forma. Ebből a szempontból a MIB teljesen hihető volt. 🙂

 24. Dogdog — 2009-06-15 08:48 

Azért a Teflonról nem kellene elfelejtkezni, merthogy semmilyen fejlesztési előzménye, ismerete, így meg aztán igazán semmi változó utóélete sincs, csupán a vastagságával játszogatnak azóta is. Egyáltalán a csak kohéziós alapon tapadó anyagok technológiájában semmi változó/fejlődő tipusú kutatás ami bármiféle előremutató erdménnyel szolgálhatna nincs a földön.

Csak használjuk, használjuk meg egy kis dombra lecsücsülünk:) Ha fejleszteni akarnánk ebben az irányban a jelenkori fizikánkat kellene a sutba dobnunk, ami még azért látható, hogy nem megy. Az túl sok lenne dezinformáltan az emberkékkel megetetni miért is történne.

 23. Collingwood — 2009-06-15 08:47 

El ne mondjátok senkinek, de egy láncdohányos, ballonkabátos fazontól hallottam, hogy a kis zöld emberek tényleg itt jártak. Azért jöttek, hogy hazavigyék Elvist. Csak kifogyott az antianyag, és pont a kies Roswell mellett landoltak… A következö hajó meg csak 1977-ben ért ide.

 22. FeroxX — 2009-06-15 08:45 

“En a NatGeoban nem nagyon bizom meg, amiota megszakértették, hogy egy Boeing nyomtalanul el tudott tűnni a Pentagonban 9/11 alatt… vagy ez itt most offtopic?

ott a pont !

 21. Vix — 2009-06-15 08:44 

Megvan! A Hello Kitty! Mindig is éreztem, hogy ezt földi ember nem találhatta ki!!!

 20. Themuezzin — 2009-06-15 08:43 

@bio31: szerintem ennél az USA sokkal jobban szereti látni a nevét a találmányok listáján… nem gondolom, hogy az emberiség szebb jövője miatt tevékenykednének.

 19. dalospacsirta — 2009-06-15 08:43 

 18. Fedor — 2009-06-15 08:42 

@tiboru: :-)))

 17. Skodaklub Hungary — 2009-06-15 08:39 

@molnibalage: hááát, ha ezt a blogot olvasod, akkor fel kellene merülnie annak az eshetőségnek is, hogy mi van, ha “álnéven” hozzák ki a találmányokat, úgy értem, hogy nem USA találmányként, hanem pl Japán technológiaként dobják piacra egy ott alapított cég nevében? 🙂

 16. Blogger Géza — 2009-06-15 08:38 

Az “ufonauták” eleve gyanúsan antropomorfak ahhoz, hogy hihető legyen. És nem igazán látom azt az ugrásszerű technikai fejlődést, a lopakodót is évtizedekkel később veteték be, vajon miért? Japán meg egy időben úgy nézett ki, lehagyja az USÁ-t. És miért Gagarin jutott fel elsőnek az űrbe? Valószínűleg a General Motorsnak sem adtak túl sok új technológiát, mert mostanra végképp beadta a kulcsot. Érdekes, hogy nem a Toyota vagy a Daimler jutott erre a sorsra.

Az USA elhárításának túl jól sikerült az elterelés ezekkel a kis zöld izékkel. 🙂 Mekkorákat röhöghetnek a mai napig.

 15. tiboru — 2009-06-15 08:35 

@Fedor:

Az elnöki Bush családról valahogy nem tudom feltételezni, hogy egy MIT-professzort adott volna a világnak 🙂

 14. molnibalage — 2009-06-15 08:24 

@Vix: Meg nem csak a jenkik találtak fel cuccokat. Nem kellett ehhez semmi földönkívüli…

 13. Themuezzin — 2009-06-15 08:19 

@Vércse Úr: @szegedicsaj: En a NatGeoban nem nagyon bizom meg, amiota megszakértették, hogy egy Boeing nyomtalanul el tudott tűnni a Pentagonban 9/11 alatt… vagy ez itt most offtopic? 🙂

 11. Fedor — 2009-06-15 08:17 

Ez a dr. Vannevar Bush véletlenül nem az elnök Bush-ok egyik felmenője? A fotó alapján akár lehet is… Ha igen, akkor ők hozhatták ezt a tudást von aus haus, bár a Bush papa a CIA-s múltja révén is kaphatott már korábban is információkat a témáról.

 10. Skodaklub Hungary — 2009-06-15 08:16 

video.google.com/videosearch?q=alien+autopsy

Az “űrlény” boncolásáról terjed egy film, de ebből nem nagyon tudom megállapítani, hogy hamisítvány e vagy eredeti. Esetleg eredeti, de “csak” valami földi emberi hullát boncoltak aki valami betegség miatt néz ki így, ahogy.

 9. Vix — 2009-06-15 08:14 

Nemtom, de szerintem olyan egetverő technikai újítások nem pattantak ki amerikából az elmúlt hatvan évben. Legalábbis semmi olyan, aminek ne lett volna logikus előképe már a háború előtt/alatt, hanem csak úgy jött, pikk-pakk, mintha lesúgták volna fönntről. Azért a tépőzárat ne nevezzük már csúcstechnológiának. 🙂

 8. klay30 — 2009-06-15 08:11 

“az M-12 a mai napig működik, 62 éve folyamatosan – persze változó tagokkal”.

Nos ezt rosszul tudod. Az alapító tagok még mindig benne vannak, habár azóta némileg fiatalodtak… 🙂

 7. tiboru — 2009-06-15 08:04 

@bio31:

Gratula, nem hittem volna, hogy bárki is felsmeri 🙂

Igen, egy konteós “szakcikkben” azt olvastam, hogy onnan koppintották, és nem a mittudoménmilyen növényről vagy állatról.

 6. Skodaklub Hungary — 2009-06-15 07:57 

A tépőzárat is az idegeneknek köszönhetjük? 🙂

 5. tiboru — 2009-06-15 07:50 

@yenoee:

Szeva, yenoe, jó srác voltál.

 4. yenoee — 2009-06-15 07:48 

Sehol egy szovjet, sőt.. sehol egy MOSZAD szál???

Pedig sokminden utalhat ezekre, biztos forrásból tudom.

Pillanat, azt hiszem, meghozták a postát.

 3. szegedicsaj — 2009-06-15 07:07 

A legújabb hivatalos verzió, hogy egy titkos művelet, a Mogul-terv volt a háttérben, aminek az a lényege hogy speciális ballonokkal figyelték a szovjet atomkísérleteket:

http://www.csicop.org/si/9507/roswell.html

Asszem ez is a National Geographic-on ment.

 2. Vércse Úr — 2009-06-15 06:30 

Ennyire bénák lennének az UFO-k? 🙂

Azért ez az egész elgondolkodtató, még annak ellenére is, hogy nemrégiben volt erről szó a NatGeo-n (nem tudom, hogy mennyire megbízható forrás), hogy csupán homályos visszaemlékezésekből lehet az egész eseménysorra következtetni. Azonban még ez is tud zavarbaejtő dolgokat produkálni -pl.: az ún. emlékező fém esete-.

X-akták RuleZ! 😀

 1. báró Leopold — 2009-06-15 06:21 

“Állítólag eddig minden megválasztott elnök kevésnek találta a 3 + 2 órát, és mindegyik meglehetősen sápadtan támolygott ki az elnöki tárgyalóteremből a megbeszélés után.”

És azt Obamáról hogy állapították meg hogy sápadt? 🙂

Egyébként megint köszi a cikket, mindig érdemes Téged olvasni, br hadd jegyezzem meg, hogy most taln kicsit kevésbé voltál részletes mint máskor.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Átirányítás: 100 év Fátima2017-05-13
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök