Az Atlantisz-konteók

2011-03-01–07:00

Az Atlantisz-konteók

A legutóbbi témaszavazáson (bevallom: legnagyobb meglepetésemre…) olvasóink meggyőző többséggel úgy döntöttek, hogy (a Mary Celeste rejtélyét, Shakespeare-t és a Skull & Bones társaságot bőven megelőzve) Atlantiszról szeretnének olvasni. Ahogyan azt tudjátok, a Konteóblog egyik vezérlő elve az olvasócentrikusság; lássuk tehát az elsüllyedt kontinens archetípusának történetét.

A titokzatos földrész, minden földi civilizáció bölcsője nagyjából 2500 éve foglalkoztatja a konteósok, költők, régészek és geológusok fantáziáját. Filozófiai, lírai és tudományos (fantasztikus?) művek százai (ha nem ezrei) szólnak róla, és úgy tűnik, az emberek érdeklődése nem lankad.

1.) Felvezetésként lássuk tehát az elmúlt két és fél évezred legfontosabb Atlantisz-állomásait. Azokról, amelyekről most megfeledkeztem, a kommentek között tehetsz említést.

1.1.) Platón

Atlantisz az ókori görög filozófus két művében, a Timaioszban és a Kritiászban említtetik legelőször, nagyjából időszámításunk előtt 360 körül. A mester a dialógusokban felbukkanó szereplők közül Kritiász szájába adja a sztorit, mely szerint ő (vagyis Kritiász) egy egyiptomi paptól hallott először erről a szigetről, amely valahol Herkules oszlopain (vélelmezhetőleg a mai Gibraltári szoroson) túl helyezkedett el, hatezer stadionnyi távolságra (körülbelül 1500 kilométerre) Egyiptomtól.

A történet gyökereinél állítólag maga Szolón található, aki kábé 150 évvel Platón előtt már mesélt erről tanítványainak, s az ő állítólagos egyiptomi utazása jelenthette az ihletet.

A földrész (Platón szerint legalábbis) egy ellipszis alakú, körülbelül 650 kilométer hosszú és 450 kilométer széles sziget az Atlanti-óceánban (területre tehát nagyjából akkora lehetett, mint a mai Lengyelország); szélein magas hegyek, belső vidékein pedig hatalmas síkság terül el. Itt található a főváros, amelyet – koncentrikus körökben, egymást váltogatva – vízzel megtöltött mély csatornák és magas, nagyrészt fémből készült védfalak szegélyeznek.

Nem célunk itt aprólékosan bemutatni az atlantisziak társadalmát; elégedjünk most meg annyival, hogy hosszú-hosszú ideig ideális körülmények közepette éltek a minden szempontból eszményi környezetben. Az aranykor után azonban a sziget lakói háborúskodni kezdtek egymással (és külső szereplőkkel, például Athénnal), s a bűn eluralkodott rajtuk. Az istenek mindezt megelégelték, s (valamikor nyolc-kilencezer évvel Platón előtt) úgy döntöttek, hogy szökőárt bocsátanak rájuk: Atlantisz elsüllyedt, s azóta is a tenger mélyén pihen.

1.2.) A többi görög

Platón írásai nyomán több hellászi szerző is rácuppant a témára. Megemlítendő például Teofrasztusz (a nagy Arisztotelész tanítványa), aki az időszámításunk előtti negyedik században említést tesz az atlantiszi gyarmatokról, merthogy – legalábbis forrásai szerint – az egykori szigetlakók számos és nagy kiterjedésű területet hódítottak meg, vélelmezhetően a mai Európa nyugati-délnyugati, továbbá Afrika északnyugati részein. Ugyancsak az atlantisziak leszármazottairól írt egy Proklusz nevű kollégája, aki nemcsak arról számol be, hogy az Atlanti-óceán valamennyi szigete az uralmuk alatt volt, hanem egy aranyozott oszlopról is említést tesz, amelyet korának egyiptomi papjai őriztek, s amelyen ősi írásjelekkel az elsüllyedt kontinens teljes története fel van tüntetve.

Diodorus Siculus (egy szicíliai görög az időszámításunk előtti első századból) tudni véli, hogy az atlantisziaknak rézszínű (!) bőre volt, s hosszú, erős szálú, fekete hajukat lófarokba fonva viselték. Ugyancsak ő állítja, hogy a szigeten jó pár olyan növényt (gabonaféléket, zöldség- és gyümölcsfajtákat) termesztettek, amelyek Európában ismeretlenek.

1.3.) A rómaiak

Az első században idősebb Plinius sem hagyja szó nélkül a témát: ő azt állítja, hogy Atlantisz az óceán (mármint az Atlanti-óceán) másik partján lehetett, nyolcezer mérföldnyire Európától. A második században egy Claudius Aelianus nevű római író az egyik zoológiai művében a főníciaiakat köti össze Atlantisszal, s a helyszín vonatkozásában is pontosít: szerinte az egykori óriási sziget valahol a hispániai partok mentén feküdt. Kétszáz évvel később egy másik római (Marcellus Marcellinus Ammianus) folytat kutatásokat, melyek eredményeként kijelenti: a galliai druidák egyértelműen az atlantisziak késői leszármazottai.

Atlantisz (közvetett módon) ott figyel az egyik legkorábbi (mármint fennmaradt legkorábbi) világtérképen is: Cosmas Indicopleustes görög származású alexandriai kereskedő művében, a hatodik századi Topografia Christiana (keresztény topográfia) oldalain is felbukkan egy földterület, ezzel a felirattal: Terra ultra Oceanum, ubi ante diluvium habitant homines (az Óceánon túli földrész, ahol az emberek az özönvíz előtt laktak).

1.4.) Az aztékok

Közép-Amerika ősi lakóinak van/volt egy nagyon régi legendája, mely szerint az országuktól keletre elterülő Nagy Víz közepén (mi Atlanti-óceánnak hívjuk) valaha létezett egy hatalmas sziget, amelyet Aztlannak (!) hívtak, s amelyen egy virágzó civilizáció volt. A sziget lakóinak el kellett hagyniuk országukat, mert az elsüllyedt a tengerben, s az aztékok tőlük eredeztetik magukat (azték = Aztlan lakója).

1.5.) Francis Bacon

Mintegy ezer évig Atlantiszról nem sok szó esett, mígnem 1624-ben Londonban meg nem jelenik egy könyv Sir Francis Bacon tollából, amely a Nova Atlantis (Az új Atlantisz) címet viseli (később angolul a New Atlantis címmel jelent meg). A tudományos empirikus kutatás atyjának tartott angol főrend (jogász, szépíró, filozófus, politikus, stb.) bevallottan utópiát ír, amelyben egy ideális társadalom képét vázolja fel, atlantiszi hagyományokra építve.

1.6.) A mormonok

Régi barátaink (akikről főposzt, majd reloaded poszt is született a Konteóblogon) nem maradhatnak ki az Atlantisz körüli históriai csetepatékból. Szent írásuk, a Mormon Könyve (amelyet egy angyal diktált le a vallás megalapítójának, Joseph Smith-nek) egy olyan özönvízről tudósít, amely az egész Földre kiterjedt, s melynek túlélői gyakorlatilag a jelenlegi civilizációk létrehozói és a mostani emberiség ősei (ami a Bibliában is felbukkan ugye, lásd a Noé bárkája-sztori). Smith (azaz az angyal) szerint a túlélők első körben a mexikói Palenquét és az inka Machu Pichut alapították meg.

1.7.) Ignatus Donnelly

Az első újkori arc, aki szemmel láthatóan túllépett a mesék és legendák Atlantiszán, egy amerikai ügyvéd (és amatőr történész) volt, aki minnesotai kormányzóhelyettes, valamint éveken keresztül republikánus törvényhozási képviselő is volt Washingtonban. 1882-ben ugyanis – öt év kutatómunka után – Ignatus Donnelly kiadja az Atlantis: The Antediluvian World (Atlantisz: a vízözön előtti világ) című könyvét. Mivel napjaink általános Atlantisz-konteója 90%-ban a Donnelly-féle megállapításokra épül, engedjétek meg, hogy egy kicsit elidőzzünk a mű következtetéseinél, amelyek origója roppant egyszerű: az Atlanti-óceán közepén fekvő, azóta elsüllyedt szigeten Atlantisz igenis létezett!

További fontos tételek:

1.7.1.) Az atlantisziak voltak az első emberek, akik bolygónkon valódi civilizációt építettek ki (műszaki és spirituális értelemben egyaránt);

1.7.2.) Birodalmuk fennállásának évezredei alatt a szigetlakók időről időre kirajzottak szülőföldjükről és szép sorban meghódították az amerikai, az afrikai, ázsiai és az európai kontinenseket, exportálva kultúrájuk, tudományos ismereteik és hitviláguk szinte valamennyi részletét. A három legfogékonyabb utód-civilizáció Egyiptom (a legelső atlantiszi gyarmat), illetve az inkák és az aztékok/maják voltak;

1.7.3.) A meghódított területeken természetesen találtak embereket, de azok a korai rézkor szintjén éltek (kábé időszámításunk előtt a negyedik-ötödik évezred);

1.7.4.) Az eurázsiai mitológiai történetek gyakorlatilag az egykori gyarmatosítók kollektív emlékezetének megnyilvánulásai; valamennyi mítosz az egykoron élt atlantiszi uralkodók, illetve az ottani arisztokrácia viselt dolgainak továbbmesélése – természetesen regényesített formában;

1.7.5.) A sziget pusztulása természeti katasztrófának tulajdonítható (földrengés, esetleg vulkánkitöréssel és cunamival súlyosítva); a kevés túlélő a gyarmatokra menekült, ahová magukkal vitték a vízözön történetét, amely aztán a Gangesztől a Közel-Keleten át a Yucatan-félsziget lakóinak hagyományaiig mindenhová beépült, mint az emberiség közös múltjának jelentős eseménye.

1.8.) Helena Blavatsky

Ez a német-orosz gyökerekkel rendelkező arisztokrata volt a Teozófiai Társaság létrehozója, akit gyakran a New Age jelenség kitalálójának is neveznek. Az okkultizmus és az ezoterikus tudományok nagy rajongójaként Helena felkarolta az atlantiszi ősök elméletét, kiegészítve azzal, hogy az emberiség ciklusaiban az atlantisziak a negyedik fejlődési szintet jelentették; utódaik az árják voltak. Erre természetesen a nácik is lecsaptak ötven évvel később, de erről majd kicsit később…

1.9.) Edgar Cayce

Ez a furcsa, állítólag távolba- és jövőbelátással, valamint más természetfelettti képességekkel is bíró figura a huszadik század elején bukkant fel Amerikában, s hamarosan világhírre tett szert. Hipnotikus transzban képes volt arra, hogy a régmúltba révedve úgy számoljon be például Atlantisz hétköznapjairól, mintha filmen látná az eseményeket. Most a jóslataival nem foglalkozunk (többek között előre látta az 1929-es tőzsdei krachot és az azt követő világválságot, valamint olyan kijelentéseket tett, amelyeket később a Holt-tengeri tekercsek felfedezése és megfejtése megerősített), inkább az Atlantisszal összefüggő látomásaira összpontosítunk.

Cayce szerint az elsüllyedt kontinens lakói (40 ezer évnyi töretlen civilizációval a hátuk mögött) olyan ismeretekkel rendelkeztek, amelyek meghaladták napjaink földi fejlettségét. Gondolatvezérelte repülő járműveik voltak, civilizációjukat folyamatosan megújuló (kristályokon alapuló) energiaforrásból táplálták, s birtokában voltak régi kedvencünk, Nikola Tesla által is kutatott, „halálsugár-generátornak” nevezett szerkezetnek is, amellyel képesek voltak a föld bármelyik pontján található tárgyak távolból történő megsemmisítésére. Szerinte Atlantisz a mai Karib-térségben terült el, s a víz alatt (a Bahamákhoz tartozó Bimini szigetek környékén – erről kicsit részletesebben később) a mai napig megtalálhatóak az egykori földrész építészeti maradványai.

Cayce volt különben az, aki a maja naptár szerinti 2012-es december végi világvégét először bedobta a köztudatba; szerinte Atlantisz ekkor ki fog emelkedni a habokból. Láthatjuk, hogy az elmúlt években ennek a beharangozásnak egészen szép irodalma keletkezett…

1.10.) A nácik

Hitlerék köztudottan vonzódtak az ezotériához, s a magasbbrendű ember létezésével kapcsolatos teóriájukhoz nagyszerűen passzolt Blavatsky asszony Atlantisza, ahonnan az árja faj kirajzott, uralma alá hajtva a Föld többi (természetesen náluk alacsonyabb rendű) népeit. Az SS fajtisztasági intézete meggyőződéssel állította, hogy Atlantisz (számukra modellértékű) társadalmi berendezkedése egyfajta utópisztikus fasizmus volt, amelyre a Harmadik Birodalomnak szüntelenül törekednie kell. Érdekes (de a fentiek alapján teljesen logikus), hogy napjaink neonáci csoportosulásai előszeretettel építik be érvrendszerükbe Atlantiszt és ennek lakóit, valamint társadalmát és törvényeit.

1.11.) És még sokan mások…

Nincs időnk felsorolni az összes Atlantisz-rajongót, ezért csak nagyon-nagyon röviden pár érdekesebb alteóriáról.

1.11.1.) Gordon-Michael Scallion szerint a földi civilizáció (melynek eredeti letéteményese Atlantisz) 13 ezer éves ciklusokban ismétlődik. A régiek egy időkapszulát helyeztek el a Gízai Nagy Piramis közelében (talán a Szfinx alatt – emlékszünk a múltkori posztunkra?), amelynek tartalma mindaz a tudás, amelyre a hamarosan várható Nagy Összeomlás után életben maradók támaszkodhatnak, amikor újjáépítik az emberi civilizációt.

1.11.2.) Frank Alper meggyőződése, hogy Atlantisz eredetileg egy bolygó volt, melynek lakói körülbelül 100 ezer évvel ezelőtt kénytelenek voltak elhagyni lakhelyüket, s űrhajóikon a Földre érkeztek. Itt megtelepedtek, s genetikai módszerekkel elkezdték nemesíteni az akkor még a fejlődés meglehetősen alacsony fokán álló embereket. Mintegy negyvenezer évvel ezelőtt az atlantiszi civilizáció földi jelenléte megszűnt (valószínűleg a földi mágneses pólusok hirtelen felcserélődése miatt, mert az atlantisziak roppant érzékenyek voltak a mágnesességre), de örökségük (anyagi és szellemi értelemben egyaránt) itt maradt.

1.11.3.) Aleister Crowley-ról már olvashattunk a Montauk-ügy kapcsán. Nos, ő is foglalkozott Atlantisszal; igaz, leginkább a titokzatos földrész spirituális összetevőjét boncolgatta.

1.11.4.) Graham Hancock több könyvet írt az emberiség alternatív múltjáról és eredetéről; többek között kifejtette az Atlantisszal kapcsolatos véleményét, amely – nem meglepő módon – azon nyugszik, hogy egy régesrégi (és mára már a világtengerekben eltűnt) civilizáció áll az összes mai ismeretünk mögött. Ő is a 12-13 ezer évenkénti (elkerülhetetlen) földi megújulást hangoztatja.

2.) Gyorsan és röviden (mert fogy az idő és a rendelkezésre álló bitek száma sem végtelen) vegyük számba azokat a földrajzi pontokat, amelyek az elmúlt évezredekben felmerültek, mint potenciális Atlantisz- (vagyis inkább Atlantisz-maradvány) helyszínek. Felsorolásunkról ugyancsak elmondható, hogy exemplifikatív; további kiegészítéseknek örülni fogunk a kommentek között.

2.1.) Kréta

1909-ben egy ír egyetemi tanár (K. T. Frost) kidolgozott egy elméletet, mely szerint Atlantiszt nem az óceánban, hanem a Földközi-tengerben kell keresni. Közelebbről: a professzor szerint a közkedvelt turistaparadicsom, Kréta valójában az elsüllyedt földrész maradványa, amelyet a tőle kábé 120 kilométerre északra található Santorini (görögül: Thera) szigetet is majdnem teljes egészében elpusztító vulkán (és a kitörést követő szökőár) semmisített meg időszámításunk előtt 1640 körül. Frost felhívja a figyelmet olyan kultúrtörténeti párhuzamokra, mint például az atlantisziak állítólagos bika-kultusza, ami az ókori krétai civilizációt ismerőknek igencsak ismerős lehet (lásd még a Minótaurusz legendája). A krétai labirintus pedig nem más, mint az Atlantisz fővárosát övező koncentrikus fal- és csatornarendszer szimbóluma.

2.2.) A Fekete-tenger

George Cuvier francia báró, az összehasonlító anatómia és az őslénytan egyik atyja 1825-ben fejti ki azon teóriáját, mely szerint Atlantisz egykoron a Fekete-tenger mai helyén (annak északi részén) terült el, s lakói valójában a hettiták voltak. A báró szerint a civilizációjuk akkor semmisült meg, amikor több ezer évvel ezelőtt (egyfajta globális felmelegedés miatt) az Égei-tengeren keresztül a Földközi-tenger vize áttörte a Dardanellákat és Boszporuszt, majd hirtelen beáramlott az addig termékeny síkságra és elpusztította a teljes vidéket.

Ebben a kontextusban “Herkules oszlopai” természetesen nem Gibraltárt, hanem a Boszporuszt jelölik.

2.3.) Cádiz

Német kutatók (köztük dr. Adolf Schulten és dr. Rainer Kühne a wuppertali egyetemről) szerint Dél-Spanyolországban kell kutakodni. Herkules oszlopaitól (vagyis Gibraltártól) nem messze nyugatra található spanyol város környékén, a Guadalquivir folyó torkolatánál létezett az időszámításunk előtti második évezredben a tartessosi városállam-civilizáció, amely körülbelül 1200 évnyi virágzás után (i.e. 500 körül) hirtelen eltűnt a történelem színpadáról. A 2004-ben közzétett érveik között szerepel az a tény, hogy Tartessos volt a kora-ókor legnagyobb ezüst- és bronz-exportőre (lásd még az atlantisziak ezüstmániáját). Mellettük érvel Jorge Diaz-Montexano kubai származású amerikai kutató, aki Gibraltár mellett a tengerben óriási (20-40 méter magas) falmaradványokra bukkant, amelyek (legalábbis szerinte) emberkéz művei. Jelentését 2001-ben az UNESCO-hoz is beterjesztette, nemzetközi kulturális védelmet és pénzt kérve a feltárásokhoz.

2.4.) Tantalis

A törökországi Izmir melletti hajdani (bronzkori) település lehetett az eltűnt földrész alapjául szolgáló város – állítja Peter James brit régész és ókor-történész. Teóriáját a The Sunken Kingdom: The Atlantis Mystery Solved (Az elsüllyedt királyság: az Atlantisz-rejtély megoldva) című könyvében fejti ki részletesen.

2.5.) Az Antarktisz

A déli, ma már jéggel és hóval borított kontinens nem véletlenül kapott külön posztot itt, a Konteóblogon; hogy őszinték legyünk, az lett volna a meglepő, ha az Atlantisz körüli polémiából kimarad.

A Hapgood-féle (és a kontinentális lemezek szétcsúszásáról szóló) elmélet után logikus volt, hogy valakinek beugorjon az Antarktisz-Atlantisz párhuzam. Olyan nevek fémjelzik azt a teóriát, mint a már említett Graham Hancock és Rand Flem-Ath, akik magabiztosan állítják, hogy egykoron a mai Déli-sark körüli kontinens volt a virágzó Atlantisz, csak ugye 12 ezer évvel ezelőtt ez még jóval északabbra terült el, nagyjából a mostani Brazília-Angola vonalában, az Atlanti-óceánban. Érdekesség, hogy ezt az alteóriát még maga Einstein is „több, mint lehetségesnek” tartotta, pedig ő aztán igazán nem volt az a hebehurgyán nyilatkozó típus.
Még egy érv az Antarktisz mellett: a legfrissebb műholdképek szokatlan, koncentrikus kör alakú, magas vastartalmú alakzatokat mutattak ki a fehér kontinens nyugati fertályán; márpedig (Platón szerint, ahogyan azt már említettük) a városvédő falak jelentős részben fémből készültek…

2.6.) Írország

Az ír fanok semmi jóból nem maradnak ki. Ulf Erlingsson (svéd geográfus, óceanográfus, geológus, valamint a víz alatti térképészet professzora) egy 2004-ben megjelent könyvében (Atlantis from a Geographer’s Perspective: Mapping the Fairy Land, vagyis: Atlantisz egy földrajztudós szemszögéből: feltérképezni a tündérek földjét) fehéren-feketén kijelenti, hogy a mitikus földrész valójában az ír sziget, mert az Atlanti-óceánban ez az egyetlen olyan földdarab, amely hellyel-közzel megfelel a platóni leírások többségének. Az elmélet egyetlen komolyabb döccenője, hogy Írország még a tengerszint felett van – legalábbis amikor ma reggel megnéztem a híreket, semmiféle gigakatasztrófáról nem olvastam.

2.7.) A Karib-térség

Gyorsan lapozzunk vissza az 1.4.) ponthoz, illetve az aztékokhoz. Nos, a Karib-szigetvilág több kutatónak felkeltette az érdeklődését. 1796-ban egy guatemalai orvosdoktor (Paul Felix Cabrera) veti fel először, hogy Hispaniola szigete (a mai Haiti és Dominika) lehetett Atlantisz. Ehhez később (1886-ban) egy amerikai régész, Hyde Clarke, majd a kétezres évek elején egy olasz (Emilio Spedicato) is csatlakozik.
Kuba is belekerül a szórásba: Andrew Collins (aki alternatív történészként szereti megnevezni foglalkozását) fennen hangoztatja, hogy négy év aprólékos kutatás után számára nyilvánvaló: Atlantisz egyedüli fennmaradt (azaz a víz színe feletti) része Fidel Castro hazája.

A Florida partjaitól nem messze található, és a Bahamákhoz tartozó North Bimini sziget is szóba jött, már csak azért is, mert a környéken a víz alatti feltárások óriási falmaradványokat, márványoszlopokat és kőlépcsőknek tűnő, emberkéz alkotta létesítményeknek látszó alakzatokat tártak fel. Márpedig szakértők szerint ez a vidék úgy tízezer évvel ezelőtt még bőven a víz felszíne felett volt.

2.8.) Az Azori-szigetek

Az Atlanti-óceán közepén elterülő, és összesen körülbelül 2500 négyzetkilométeres szárazföldet magába foglaló szigetvilág számos, Atlantisz iránt érdeklődő figyelmét hívta fel magára az elmúlt évszázadokban. Elsősorban ehelyezkedése (nagyjából az óceán közepén) és kiterjedése (600 kilométeres hosszúságban húzódnak, ami megegyezik az Atlantiszra vonatkozó platóni becsléssel) magyarázza a kiemelt érdeklődést. Ráadásul a szigetek mellett végzett, víz alatti régészkedés során olyan, 4-5 ezer éves kőtárgyak kerültek elő, amelyek vélhetően emberkéz nyomait viselik magukon.

2.9.) A Közel-Kelet

Jacques Hébert francia kutató szerint Atlantisz egykoron a mostani Jemen közelében, az Adeni-öbölben terülhetett el. Külön felhívja a figyelmet Socotra szigetére, amely – szerinte – az egykori földrész utolsó maradványa.

2.10.) Helgoland

A huszadik század ötvenes éveiben egy Jürgen Spanuth nevű, osztrák származású német evangélikus lelkész (aki bolondult az archeológiáért) több tanulmányt jelentet meg, amelyek végső kicsengése az, hogy Atlantisz valójában az északi-tengeri Helgoland-szigetek környékén helyezkedett el.

2.11.) A messzi Észak

Hogy a szimmetriának is adjunk, nem csak az Antarktisz, hanem Grönland is felmerült, mint Atlantisz potenciális lelőhelye. Az ötlet nem új: nem kisebb arc, mint Jean-Sylvain Bailly, a francia Nemzetgyűlés egykori elnöke (s a francia forradalom idején párizsi főpolgármester), csillagász és matematikus 1779-ben megjelent kötetében (Lettres sur l’Atlantide de Platon et sur l’ancienne histoire de l’Asie, vagyis: Levelek Platón Atlantiszáról és Ázsia régmúlt történelméről) kifejti, hogy a grönlandi és spitzbergáki őslakosok valójában az atlantisziak leszármazottai.

Akárhogyan is van (vagy volt), Atlantisz továbbra is az emberiség gigamítoszainak és konteóinak egyike marad. Írói fantázia terméke, vagy tényleg egy hajdani civilizáció központja, amelyet egy sosem látott természeti katasztrófa semmisített meg évezredekkel ezelőtt? Egyszer talán megtudjuk, de addig is találgatnunk kell…

Posztunk terjedelmi korlátai nem teszik lehetővé, hogy a szomszédos konteókkal (Lemuriáról, az üreges Föld elméletéről és a Mu-kontinensről) értekezzünk, annak viszont semmi akadálya, hogy ezekről ti megemlékezzetek a hozzászólásaitokban.

Kategória: EgyébCímkék: titokzatos hely —

...Tovább

onteóblog

Az Atlantisz-konteók

127 hozzászólás

Szólj hozzá

Ars poetica

Legutóbbi hozzászólások

Konteó-archívum

Címkék

Innen jöttök