2011-07-25–11:45

Breivik-merénylet

Van valami perverz sorsszerűség és morbid egybeesés abban, hogy – miközben három nappal ezelőtt a Hargita megyei Tusnádfürdőn egy pocakos, őszülő blogger az összeesküvés-elméletek, a titkosszolgálatok és a terrorcselekmények közötti (vélt vagy valós) összefüggésekről beszélt érdeklődő hallgatóságának –, onnan 1800 kilométerre bekövetkezik Norvégia (és talán egész Skandinávia) elmúlt 65 évének legtöbb áldozatot követelő kettős terrorcselekménye.

Mai villámposztunkban a Breivik-merényletet járjuk egy kicsit körül.



Jelen sorok írásának perceiben magáról a feltételezett elkövetőről, a két eseményről és a konkrét összefüggésekről elég keveset lehet tudni, de – amint azt mindannyian tudjuk – a konteósokat az információhiány nemhogy gátolná, inkább stimulálja. Legelőször lássuk tehát, melyek azok a tények, amelyek viszonylag biztosnak vehetők; ha úgy tetszik, rögzítsük a történeti tényállást.

1.) Mi történt?

A norvég főváros kormányzati negyedében járunk, a Miniszterelnöki Hivatal és a Kőolajipari Minisztérium épülete között. 2011. július 22-én, helyi idő szerint 15.22-kor a levegőbe repül egy Volkswagen Crafterbe rejtett robbanószerkezet. Hét ember meghal, kéttucatnyian megsebesülnek.

Körülbelül két órával később az Oslótól mintegy 40 kilométernyire északnyugatra található, alig tízhektáros Utøya szigetén egy rendőregyenruhás férfi kézifegyverekből tüzet nyit az ottani ifjúsági tábor résztvevőire, akik a Norvégiában jelenleg kormányzó Munkáspárt ifjúsági tagozatának szervezésében a hagyományos nyári kulturális és politikai programokon vettek részt.

Megint morbid leszek, de ez egy ilyen műfaj: a fenti rendezvényt leginkább a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborhoz lehet hasonlítani: napközben különféle előadások, egy kis politika, ideológia, közéleti témák, majd esténként koncertek, haverok, buli, Fanta. Ja: szombatra várták (volna) a miniszterelnököt, Jens Stoltenberget, aki beszédet készült mondani a fiatalok előtt…

A lövöldözés több, mint egy órán (!) keresztül tartott, a halálos áldozatok száma (különböző források szerint) nyolcvan és kilencven között mozog; legalább ugyanennyi a sebesülteké.

A lövöldözés 17.25-kor kezdődik, a rendőrség 17.27-kor kapja az első bejelentést. Oslóban 17.38-kor riasztják a norvég rendőrség különleges, terrorelhárításra szakosodott alakulatát. A norvég deltásoknak azonban nem volt készenléti helikopterük, ezért először gépkocsival kellett volna az ötven kilométerre fekvő legközelebbi katonai támaszpontra hajtaniuk. Az a döntés született, hogy inkább kocsival mennek a helyszínre.

A szigeti átkelőhöz 18.10-kor érkeztek, itt azonban meg kellett várniuk, hogy a komp felvegye, majd átvigye őket a 600 méter széles szoroson a szigetre. A lövöldözésben már teljesen elfáradt merénylőt 18.28-kor fegyverezik le és fogják el.

2.) Az elkövető

A nyomozás jelenlegi állása szerint a terrorcselekmény elkövetésével egy 32 éves norvég állampolgárt, Anders Behring Breivik üzletembert gyanúsítják, aki beismerte tettét. A 184 centi magas, nyolcvan kilós, szőke és kékszemű, kisportolt testalkatú Breivik állítása szerint nem volt tettestársa, s a cselekményt azért követte el, mert így szerette volna felhívni a világ figyelmét arra, hogy a multikulturalitás és hazája, valamint Európa liberális bevándorlási politikája katasztrófába fogja taszítani nemcsak Norvégiát, hanem az egész földrészt. A róla napvilágot látott elemzések szélsőjobboldali, militáns embernek mutatják be.

Már azt is tudni lehet, hogy egy 1500 oldalas tanulmányt tett közzé az Interneten, illetve több ezer embernek elküldte emailben. A mű a „2083 – Egy Európai Függetlenségi Nyilatkozat” sokatmondó címet viseli. Amúgy meg évek óta rendszeresen fejti ki iszlámellenes, xenofób nézeteit különféle fórumokon; egyes vélekedések szerint több, mint százezer, meglehetősen szókimondó kommentben vallott színt politikai és ideológiai hozzáállásáról.

3.) A konteók

Mivel ez egy villámposzt, nem folytatom a tényekkel (ezekről ezernyi oldalon olvashattok a neten). Lássuk inkább, mit termelt ki magából az elmúlt 72 óra konteók terén.

3.1.) A Moszad volt

Izrael aggódva figyelte, hogy – miközben a zsidó állam problémái szaporodnak, gondoljunk csak az iráni atombomba kérdéskörére, a palesztin állam kikiáltásának közelgő időpontjára, a gázai „segély”szállítmányok körüli ismétlődő cirkuszokra, stb. – Európa mintha kezdene egyre rosszallóbb szemmel tekinteni a Dávid-csillagosokra. A londoni és a madridi merényletek emléke már halványodik az európai kollektív memóriában, s egy újabb terrorcselekmény úgy kellett, mint egy falat macesz. Breiviket „idegen zászló” alatt szervezték be (vagyis a norvég nem tudta, hogy valójában a Moszad manipulálja; azt hitte, hogy hozzá hasonló szélsőjobbos erők támogatják logisztikailag), és a tervek szerint neki is meg kellett volna halnia (vagy el kellett volna menekülnie), hogy a szálakat elvarrhassák. Anders azonban valamit nem úgy csinált, mint ahogyan a tervek szóltak – vélelmezhetően teljesen begőzölt a lövöldözés közben, ezért sikerült elkapni.

3.2.) Az iszlám szélsőségesek voltak

Oszama halála (?) után a tálibok megígérték, hogy meglesz még ennek a böjtje. Az idegen zászló alatti beszervezés tőlük sem áll távol, tehát szimpatizánsaik felkutatták Breiviket és elhitették vele, hogy iszlámellenes kollégák fogják a kezét.

Aliék három legyet ütöttek egycsapásra: rúgtak egy nagyot a NATO-tagállam Norvégiába (északi szövetségeseink katonái ott vannak Afganisztánban is), megbosszulták a dán karikaturista Mohamed prófétát gúnyoló rajzait (a Közel-Keletről nézve Dánia és Norvégia között nincs túl nagy különbség), no és dobtak egy rágcsálnivaló gumicsontot azoknak, akik a muzulmán veszéllyel riogatják a nyugati világot: nesztek egy tipikus keresztény árja szélsőséges, aki a békés északon robbantgat és lövöldöz. Ki fogja ezek után azt állítani, hogy ilyen gonoszságokra csak a mohamedánok képesek?!

3.3.) A szabadkőművesek voltak

Újságírók kiderítették, hogy Breivik szabadkőműves volt, méghozzá a Szent Olafról elnevezett oslói páholy tagja. Ezt – kihallgatása során – ő maga sem tagadta. Ahogyan azt minden konteós tudja, a maszonok világuralomra törnek, s ennek egyik előfeltétele az, hogy a világ lakossága elveszítse bizalmát a fennálló demokratikus kormányokban és társadalmi berendezkedésben, s – különféle katasztrófák, terrorcselekmények és fegyveres konfliktusok elharapózása miatt – elkezdjenek áhítozni egy Új Világrend után. Nos, ezt az Új Világrendet a szabadkőművesek bármikor készen állnak prezentálni – ha a tömegek is úgy akarják…

3.4.) A keresztény fundamentalisták

A szélsőjobbos, keresztény mázzal leöntött militáns szervezeteknek már régóta elegük van Európa etnikai és vallási „felhígulásából”. Breivik kiköpötten az ő termékük (tessék csak beleolvasni a kiáltványába), ráadásul az utóbbi években Skandinávia (s benne Norvégia) szép számban fogadott be közel- és közép-keleti, valamint afrikai menekülteket. A norvégok mindeddig abba a (hamisnak bizonyult) biztonságérzetbe ringatták magukat, mely szerint nekik se ellenségük, se rosszakarójuk, ezért legvadabb álmaikban sem gondoltak arra, hogy egy ilyen esemény bekövetkezhet.

Ja: Anders példaképei a templomos lovagok voltak…

3.5.) Az oroszok voltak

Oroszország és Norvégia között elég régen folyik a vita az északi-tengeri (részben még feltáratlan) szénhidrogénkészletek földrajzi hovatartozásáról. Becslések szerint a környéken (mármint az ottani tengerfenék alatt) van a Föld még fel nem tárt gáztartalékainak 25-30 százaléka, Norvégia pedig az elmúlt években kemény tárgyalópartnernek bizonyult. Moszkva most megelégelte a vegyesbizottságok tökölését, s úgy döntött, hogy – egy kis nyomatékként – ráébreszti Oslót arra, hogy nem kéne olyan görcsösen ragaszkodni minden befagyott négyzetkilométernyi jégmezőhöz…

3.6) Az USA volt

Amerikának kezd tele lenni a zsákja az egyre vonakodóbb európai szövetségesekkel, akik országaiban egyre többen kérdezik, hogy mi közükl is van az USA lokális háborúihoz (Irak, Afganisztán)? Egyre több európai emeli fel a hangját Washington terrorellenes intézkedései (egészen pontosan az ezekben felbukkanó, az emberi szabadságjogokat erősen megkurtító rendelkezések) ellen. Amerika most jutott el odáig, hogy bebizonyítja: a terror nem csak az iszlám nemzetek fiainak (és leányainak) sajátos eszköze, hanem a legbékésebb európai államok is veszélyeztetettek. A Breivik-ügy után nem lesz olyan ország Európában, amelynek vezetői belenézhetnek polgáraik szemébe és felelősen azt mondhatják: nálunk a terrorizmusnak nincs hagyománya, ilyen cselekmény errefelé kizárt…

3.7.) A magyar szál

Az utóbbi órák híre, hogy Breivik rendelkezett magyar kapcsolatokkal, s egészen otthonosan mozgott a hazai szélsőjobb egyes köreiben. Ezt a szálat inkább nem is gondolom tovább, mindenesetre emlékeztetem a tisztelt olvasókat, hogy milyen felháborodás kísérte a Terrorelhárítási Központ tavalyi megalakítását, mondván: miféle terrorelhárításra van idehaza szükség, minek nekik sokmilliárd forint, Q7-esek, csilivili felszerelés, különleges pótlék?

Nos, ennél csattanósabb választ elképzelni sem lehet… És lesz-e olyan ellenzéki politikus vagy közíró, aki ezek után ki meri mondani, hogy nálunk a terrorizmusnak nincs hagyománya, tehát terrorelhárítás sem kell..?

Egy kicsit hosszúra sikeredett a mai villámposzt, de sebaj. Kíváncsian várom a hozzászólásaitokat, véleményeteket az ügyről, hiszen még bármi kiderülhet, új szálak is bármikor felmerülhetnek, Breivik pedig bármikor öngyilkos lehet, vagy leeshet a lépcsőn és nyakát szegheti…

No és persze voksolásra fel!

PS: Köszönöm mindazoknak, akik levelekben tippekkel, ötletekkel és konteókkal gazdagították a választékot!

Ki áll Anders Breivik mögött?

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , ,

227 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 227. déjvid — 2016-07-23 14:18 

Boldog ötödik évfordulót, Herr Breivik! – rikkantotta egy perzsa tegnap Münchenben, 300 db lőszerrel a táskájában. 9 halott. Az illető azért nem „terrorista”, mert nem bizonyítható, hogy személyesen Zarkavi adta a kezébe a fegyvert Rakkában…

 226. gabeszpapa — 2014-07-22 13:13 

😀 Ja, nem. Bocs, most látom, hogy a poszt akkori, 3 évvel ez előtti…

 225. tiboru — 2014-07-22 13:08 

@gabeszpapa:

Szia!

Nem 🙂 A poszt tudniillik 2011. július 25-én íródott.

 224. gabeszpapa — 2014-07-22 13:05 

Üdv! Az első mondatban nem három évet akartál írni?

 223. rebel — 2012-11-02 23:11 

Bizonyított tény, hogy Breivik szabadkőműves volt????
Mert az, hogy nem tagadta a kihallgatások során még kevés…

 222. toldimiklos — 2012-04-18 17:26 

Írtam a konteóba,aztán megnéztem az előző hozzászólásokat,ahol utalást találtam erre a véleményre:
http://www.youtube.com/watch?v=BgrbxNmPRmU&feature=player_embedded

Ezt megnézve meglepődtem,hiszen én is hasonló következtetésre jutottam,mint Drábik úr,még az öngyilkosságot is megírtam.
A Drábik féle elmélet rávilágít a lényegre: Norvégiára mint nem EU-s tagállamra ki tudják terjeszteni erre hivatkozva azokat az intézkedéseket,mint a többi általuk ellenőrzött országra.
A világdiktatúra kiépítéséhez kellett ez a tégla. Ezek után Norvégiában is el lehet kezdeni a szólás,és véleményszabadság,az internet korlátozását,a folyamatos megfigyelést,és megfélemlítést!

 221. toldimiklos — 2012-04-18 15:04 

Brevikekre szüksége van mindazoknak,akik az európai lakosság teljes megfigyelésén fáradoznak. Piramisban figyelő szem a szimbólumuk,gondolom mostmár világos kikre is célzok?
Ezek után aztán lehet hivatkozni veszedelmes terroistákra,és újabb megszorító intézkedésekre,fegyverkezésre,és a lakosság megfigyelésére költeni azokat az adómilliárdokat,amit a szociális szükségletek terhére vonnak el a nemzetektől.
Ez az Eurós banda stratégiája az összes tagállamban. A néppel fizettetik meg saját elnyomását.
Brevik,mivel ultrakonzervatív,keresztény nézeteket vall,hogyan fér a világképébe a cionizmus? A cionizmus alatt régebben a zsidók Izrael államba való településének vágyát értették,de mára a zsidók világhatalomra törésének szinonimájaként használják világszerte ezt a szót. A kereszténység nem fér össze a zsidószeretettel a szó klasszikus értelmében. Nem a fajgyűlölet,hanem a materialista felfogásuk,és viselkedésük miatt. Brevik nem hülye egyáltalán,inkább intelligens. Furcsa viselkedése,és zavaros nyilatkozatai mögött,lehet más okok rejlenek?
Szóval,ha annyira gyűlölte a moszlemeket,meg a szinesbőrűeket,miért gyilkolta halomra a fehér faj gyermekeit?
Mintha valami agykontrollon,hipnózison,vagy kezelésen programozták volna át az agyát. Az ilyesmire ma már simán képes az orvostudomány.
Szerintem el fogják ítélni,aztán rövidesen titokzatos öngyilkosság áldozata lesz,nehogy kiszivárogjon valami kellemetlen dolog a kapcsolatairól!
Így szokott ez zajlani álltalában.
Hasonló trükk volt a Madridi merényletsorozat is,akkor a Spanyolok háborús támogatását kellett kieszközölni az olajrabló hadjáratban mindenáron.
A civil áldozatok nem számítanak ebben a piszkos háborúban,hiszen a végcél, az emberiség lélekszámának drasztikus csökkentése,és egy szűk elit korlátlan uralma.

 220. ugh — 2011-08-24 19:36 

en azt mondom amit drabik sugalt
a nemzetkozi penzkartel all a hetterben
norvegia relative fuggtelen, nincs eladositva, van olaja, gyak mint libia.
raadasul ki akart szalni a libiai balhebol
asszem csak norveg gepek „legicsaptak ” libiat
ezt a faszt kikepeztek, megkapott minden anyagi es egyebb tamogatast
aztan elengedtek amokfutni.

 219. 178996 — 2011-08-24 16:48 

[Icus](#11562343):

Köszi!

 218. apolo — 2011-08-24 16:28 

na,jól elszabadultak az indulatok…ez a téma sokak agysejtjeit megmozgatta,és sok indulatot is felszínre hozott.én nem szeretném „megmondani a tutit” breivikkel kapcsolatban,de szerintem elmebeteg,sok helyről,ideológiából összeszedett zavaros motivációval,de a széljobbal összemosni szerintem baromság.bonyolult ügy,na.és nem olyan mint a titanic vagy az atlantisz,ennek a súlyát a saját bőrünkön érezzük.a fundamentalidta keresztény dolognak pedig az amerikai/cionista ágát képviselte breivik,amit nálunk a hit gyülekezete nyomat,sajnos egyre eredményesebben.és a szabadkőműves vonal is tény mindenesetre ajánlott youtube video:europe2029.

 217. Alex — 2011-08-22 19:59 

Egy interjú több részlettel a témában:
http://www.kpfa.org/archive/id/72501

 216. e(x) — 2011-08-18 11:03 

http://www.origo.hu/nagyvilag/20110817-egy-masfel-tonnas-pokolgepet-is-elokeszitett-breivik.html

Avagy a tipikus magányos merénylő profiljának újabb alapvető jellemzője..

 215. Icus — 2011-08-15 19:54 

Google kereső: OSLO and UTØYA, 7/22 2011

http://www.cluesforum.info

Kiváló konteofórum videókkal, és képekkel, melyek tanúsága szerint

ÖSSZEESKÜVÉS volt. (Pl: Photoshoppal kreált áldozatok, helyszínek,
a nem létező autóbomba, szimbólumok a képeken..stb)

Izgi.

 214. kristofff — 2011-08-15 17:24 

[Rogal Dorn](#11562053): 🙂
Erre így hírtelen nem is tudok mit mondani… nekem talán az angliai eset tűnik csak részben annak amiről szólnak a hírek, de a norvég dolog mögött – szinte biztos vagyok benne – valami van a háttérben. A skandináv országok közül talán Norvégia volt az, amely relativ sok bevándorlóval a hátán, békés és nyugodt ország maradt (svédeknél és finneknél is nagy a gond a mindenféle multikultis jövevényekkel). Nem hinném, hogy pont most csúcsosodott ki az ellentét a norvégok és a bevándorlók, vagy az őket támogatók között, bár ki tudja…

 213. Rogal Dorn — 2011-08-15 16:56 

[kristofff](#11562023):

Sok esetben a rendőrség tehetetlen olyan helyzetekkel szemben, amire nem kapott egyértelmű parancsot, vagy nem rutin művelet. Szerintem… 🙂

 212. kristofff — 2011-08-15 16:36 

Tiszteletem! Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nagyon érdekes az, hogy Angliaszerte és a norvég esetnél is a rendőrök mennyire későn reagáltak. Az különösen hihetetlen, hogy a norvég deltásoknak nincs helikopterük. Lehet valaki, vagy valakik tesztelik európai országok védelmi reakcióit, vagy mások, vagy maguk az európai háttér fejesek…

 211. Rogal Dorn — 2011-08-11 11:56 

[Rézvirág](#11554079):
Kalapot emelt Breivik nagysága előtt. 😀

 210. miamai — 2011-08-10 21:23 

 209. 178996 — 2011-08-10 19:31 

[Rézvirág](#11554079):

Ezt én se igazán értettem…

 208. Rézvirág — 2011-08-10 14:36 

„2011. július 22-én, helyi idő szerint 15.22-kor a levegőbe repül egy Volkswagen Crafterbe rejtett robbanószerkezet.”

Valaki robbantásszakértő elmagyarázná nekem, hogy miért az épület teteje (és csak a teteje) ég?

 207. Rogal Dorn — 2011-08-09 15:45 

Minden konteósok mentora, Drábik János beszél…

http://www.youtube.com/watch?v=BgrbxNmPRmU&feature=player_embedded

Egyébként teljes mértékben egyet kell értenem vele…

 206. joszip — 2011-08-09 04:48 

http://href.hu/x/fsjb
Hír – és ami hozzá kívánkozik, vagyis kicsoda is Bering Breivik?

Lehet hogy nem sokat adtok egy ilyen „diktatórikus” hírpoltálra, de érdekes a cikk.

 205. Rogal Dorn — 2011-08-07 19:43 

[Nut](#11547772):
Én nem leszek bevándorló soha…itt a mentalitás a lényeg, ha elfogadod a segítséget, akkor a játékszabályokat is elfogadtad egyúttal.

 204. Nut — 2011-08-06 13:56 

@”Rogal Dorn”:

Igen, a legtöbb saját önszántából költözött az adott országba. De vannak népcsoportok, akik úgy gondolkodnak, hogy attól, mert Afganisztánban élek, még nem leszek afgán, és nekik ez a normális. Egyik bevándorló sem azért költözött ide, mert elunta volna a saját kultúráját, hanem mert odahaza valami (háború, politika, vagy egyszerűen csak a szegénység) miatt nem bírt/tudott/akart már tovább élni.
Eljátszom a gondolattal, ha kiköltöznék Nagy-Britanniába, mert itthon már annyira lehetetlennek tűnne az hogy nyugodt körülmények között, normális fizetésből éljek, nem biztos, hogy szeretnék brit fejjel gondolkozni.
Nem tudom te ezzel hogy vagy.

 203. miamai — 2011-08-05 18:26 

[Albu](#11546723): Nem is olyan rossz zenék ezek… Persze fülbedugva, huzamosabb ideig ilyeneken lógva, az embernek tényleg gyilkolni támad kedve… (fúúú, ez morbid volt nagyon.) Szegény ifjak… és szegény szülők… és most nemcsak a megholtakra gondolok, de általában az effajta zene célközönségére is…

 202. Albu — 2011-08-05 17:24 

Az előzőbe becsúszott egy rendszerkarakter, bocs.
Itt: http://www.youtube.com/playlist?list=PLFCB766D5B8FA4B14

 201. Albu — 2011-08-05 17:22 

„miközben a zsidó állam problémái szaporodnak, gondoljunk csak az iráni atombomba kérdéskörére, a palesztin állam kikiáltásának közelgő időpontjára, a gázai »segély«szállítmányok körüli ismétlődő cirkuszokra”

Ez egy kicsit egyoldalúra sikerült, nem illett bele a Konteó-cikkekről alkotott képbe. Pláne, hogy a fősodorvonalas sajtó felé húz.

Amúgy szerintem nem állt mögötte senki.

Amúgy ezek az őáltala megosztott zenék a Faßbuchon: http://www.youtube.com/playlis​t?list=PLFCB766D5B8FA4B14

 200. miamai — 2011-08-04 10:09 

[Rogal Dorn](#11544295): „A bevándorlók már a spájzban vannak…” … és lyukasztgatják a lekváros üvegek tetején a celofánt…

 199. Rogal Dorn — 2011-08-04 09:23 

[igor](#11541718):
Abban egyetértünk, hogy a gyarmatosító, valaha világhatalmaknak le kell nyelniük a békát, de itt egy eszméről is szó van, mégpedig az „európaiság”-ról szerintem. Így vagy úgy ebbe az eszmébe beletartozunk mi is. Mindenféle múltbéli viszály és háború ellenére mégis egy csónakban evezünk. Nos, ezt az „idejét múlt” keresztény kultúrkört lazították fel a multikultúra segédletével. Illetve Európa egységét szakítják szét a bevándorlók tömegével… A bevándorlók már a spájzban vannak… 😀

 198. Hiller Jozsué — 2011-08-03 20:16 

„mert így szerette volna felhívni a világ figyelmét arra, hogy a multikulturalitás és hazája, valamint Európa liberális bevándorlási politikája katasztrófába fogja taszítani nemcsak Norvégiát, hanem az egész földrészt.” – ez sajnos így lesz, mindenki emlékezzen majd, hogy már ekkor figyelmeztettek. Ez nem helyeseli a tömeggyilkosságot és nem jogosít fel kollektív rassziszmusra, mégis felháborít, hogy 70-80 ember meghal és azt mondja a seggfej norvég elnök, hogy eszébe sincs átgondolni a bevándorlási politikát. Miért merülne fel bárkiben is, hogy annyi dologhoz hasonlóan ezt is tökéletesen intézik azok a férgek akiket politkusoknak hívunk?

 197. igor — 2011-08-02 21:23 

[Rogal Dorn](#11540341): nekem úgy tűnik, hogy a problémás csoportok már nem első generációs bevándorlók, inkább olyan kisebbségi „bennszülöttek”, akik perifériára szorultak. nincs bennük hála a befogadásért, hiszen születési helyük Párizs, Berlin, Róma, stb. nem ők vándoroltak be, hanem szüleik, nagyszüleik, dédszüleik. két szék között vannak: se nem németek/franciák/olaszok/angolok, se nem törökök/elefántcsontpartiak/arabok/nigériaiak.
a másik probléma a franciák/angolok vagy akár a hollandok bevándorlásellenességével, hogy az egészet ők váltották ki gyarmatosítással, a franciák fő (problémás) betelepülői a volt afrikai francia gyarmatokról érkeznek, Algériából, Marokkóból, Elefántcsontpartról, Kamerunból, Szenegálból. Algériából érkezett persze Zidane és Benzema is. sosem hallottam még, hogy az örmény vagy európai betelepülők (pl. Balladur volt miniszterelnök örmény, Sarkozy görög-magyar, előző felesége moldáv, jelenlegi olasz) okozták volna a 2005-ös zavargásokat, vagy akár a La Haine film alapjául szolgáló történéseket. a gond általában arabokkal és fekete-afrikaiakkal van, még ha ez egyszerűsítésnek hat is, márpedig ezen emberek nem véletlenül kerültek kapcsolatba Franciaországgal. nem az ő felmenőik vették fel a kapcsolatot. én úgy gondolom, hogy egy volt gyarmattartó tökéletesen megérdemli, ha a jelenben az egykoron kizsákmányoltak nem asszimilált, immáron a gyarmattartó belterületén élő leszármazottai problémákat okoznak nekik. az ősök bűne mindig az utódokon csattan. persze ezen problémákat kezelni kell, de akinek gyarmatosítani volt esze, meg térképek fölött rejszolni a növekvő territóriumokra, annak legyen esze a volt gyarmatosítottak befogadására, asszimilálására is. ez vonatkozik Angliára, de részben az olaszokra, vagy a németekre is.

más kérdés persze, hogy a németek sosem gyarmatosítottak törököket, ahogy mi sem Indiát, meg megint más kérdés, hogy a multikulturalizmus zsákutca, persze üljék meg a maguk Szent Patrik napját, de az év többi részében legyenek szépen európaiak. és eljutottunk oda, hogy Amerika, vagy Brazília asszimilációs „programja” azért sikeresebb, mint az európai, mert képesek voltak plusz identitást adni a sokféle alapidentitás mellé. adódik, hogy legyünk mind európaiak, probléma megoldva. Hungarian European, Slovakian European, French European, Russian European, Egyptian European, Somalian European, Chilean European, stb. a végtelenségig. aki pedig az általános európai normák ellen kel ki, annak nincs helye Európában. ha norvég, ha magyar, ha arab, ha kínai, ha dél-afrikai. hacsak nem biztosított, hogy mindig kevesen legyenek. ha biztosított, az azt jelenti, hogy az európaiság önjutalmazó, tehát többsége evidencia.

bocs, kicsit zavaros lett, de talán érthető.

 196. miamai — 2011-08-02 11:41 

[Rogal Dorn](#11540341): Egyformát gondolunk, talán nem jól fejeztem ki magam.
„De ezért cserébe valamit vállalni is kellENE ám”

 195. GTibor — 2011-08-02 11:21 

„Ügyfelem szeretné, ha japán szakértő vizsgálná meg. Kívánsága azon az elképzelésen alapul, hogy szerinte egy japán jobban megértené az ő koncepcióját a becsületről, mint egy európai” – hvg.hu

Na, ezt fűzze fel valaki a konteószálra! 🙂

 194. Minor.Dragon — 2011-08-02 11:18 

http://konzervatorium.blog.hu/2011/08/01/mi_a_baj_a_bevandorlaspolitikaval_es_miert_nem_mukodik_a_multikulti

Nagyon jó, érdemes elolvasni. Érvekkel alátámasztott, higgadt írás.

 193. Rogal Dorn — 2011-08-02 10:20 

Kicsit off….de ha már szóba került.

[miamai](#11538350): „Elvégre a bevándorló azért megy oda… (hacsak nem kényszerül odamenni) Az értékrendért, értékekért és a jogbiztonságért… De ezért cserébe valamit vállalni is kell ám. Tisztességes munkát (ezért hívták/engedték be), tanulást, életvitelt. Csak annyit, amennyit az értékrend, értékek és a jogbiztonság fenntartása megkíván. Nos?”

Ez így nem igaz, mert akkor nem lenne probléma a törökök beilleszkedése Németo.-ba, illetve az észak-afrikaiak nem gyújtogatnának Párizsban. A bevándorlásellenességnek éppen a bevándorlók beilleszkedési vágyának a hiánya az oka. A bevándorlókat sok esetben a kisebbségi komplexus irányítja. És a többséget igenis jogosan felháborítja, ha kiderül, hogy a bevándorlók megjelenésével és gyarapodásával a bűnözés is terjedőben van azokban az országokban, ahol eddig ennek semmi nyoma nem volt. Pl. Norvégia.

 192. GTibor — 2011-08-02 10:02 

[tiboru](#11540267):

Igen, itt is bebizonyosodni látszik, hogy a bulvármédiát – de lassan nem is kell odabiggyeszteni a ‘bulvár’ szót – egyetlen dolog érdekli: a néző-, olvasószám.
Aki véletlen is odakapcsol a kereskedelmi tévék híradójára, láthatja, hogy ömlesztve zúdítják az emberekre a személyes, családi drámákat, tragédiákat. Nem tudom pontosan a normaszöveget, de talán az új médiatörvény ezt is próbálja visszaszorítani (nem kérek a politikai sárdobálásból). De ez már egy nagy OFF volt itt, úgyhogy elnézést.

 191. 178996 — 2011-08-02 09:42 

[GTibor](#11540101):

Tisztelet a gyér kivételnek, de a médiamunkások jelentős részéről lazán el bírom képzelni, hogy a fülükbe jutott valami Breivik előkészületeiről, s ahelyett, hogy a rendőrséget értesítették volna, kicsattogtak a helyszínre, kamerákkal felkészülni az eseményekre 🙁

 190. GTibor — 2011-08-02 07:46 

Azt ugye tudtuk, hogy a rendőrség botrányosan későn ért ki, és talán utalt rá valaki, hogy a média gyanúsan gyorsan reagált, és kész anyagok voltak pár órával az esemény után.

 189. GTibor — 2011-08-02 07:44 

Nem tudom, hogy volt-e már érintve ez a kommentekben, de most olvastam:
„A rendőrség ugyanis csak mintegy másfél óra múlva érkezett a helyszínre. Több televíziós csatorna helikoptere már rég a levegőben körözött, amikor a rendőrök, a szigetre értek.”

 188. 182991 — 2011-08-01 22:02 

[igor](#11538749): Norvégia alapító tag volt, amikor a NATO megszületett. Védelmi szempontból időre, kiképzésre, na meg felfogás-váltásra van szüksége, de az EU-ra (hogy a mezőőri hatékonyságot alulról súroló, irattovábbítóként működő Europol-t ne is említsem) egy fikarcnyit sem. Szerinted melyik norvég akarná a sok csődbe menő mediterrán országot finanszírozni, meg a schengeni egyezményt aláírni?
Azt amúgy tudod, mi a Patriot Act egyik (egyetlen?) „nagy előnye” a polgárok számára? Az, hogy legalább egyértelműen megmondták nekik, mire számíthatnak, nem lehetnek illúzióik a magánélet szabadságáról.
Nekünk nem mondtak ilyet, ŐK mégis tudnak mindenről… 🙂

 187. 182991 — 2011-08-01 21:42 

[Eugenie Danglars](#11538339): ha a hírügynökségek aktív létszámának csak a tizede leül a netet túrni, akkor is össze lehet szedni egy csomó infót (a cikkekben szinte mindenhol idéznek a netről). Ma már egy média csak arról nem „tudósít” azonnal, amiről nem akar, vagy nem szabad, vagy nem akar, mert nem szabad… Több tucatnyi ember erőszakos halála egy sokat nem szereplő nyugati államban épp elég ahhoz, hogy a sok hiéna gondolkodás nélkül rávesse magát.
Ez a hír egy napig sem volt címlapos: http://www.origo.hu/nagyvilag/20110716-szomalia-kenya-humanitarius-valsag-az-aszaly-miatt.html . De hát ez kit érdekel, csúnya kifejezéssel élve (el is határolódom magamtól) megszokott dolog arrafelé… Ez a seggfej tömeggyilkos a mai napig címlapos, ha már nem tudnak róla semmi újat mondani, egy kanyarral mégis róla beszélnek (pl.: http://index.hu/kulfold/2011/08/01/kulonbsegek_a_szelsojobboldali_partok_kozott/). Mindegy, hogyan, csak olvasottságot lehessen generálni. Ezek a dögök nem készültek a norvég eseményre, inkább tűkön ülve várják, hogy ilyenek bekövetkezzenek, és az utolsó cseppig kifacsarhassanak belőle mindent.

 186. 182991 — 2011-08-01 21:19 

[pirospirula](#11537299): „Aki pedig azt hiszi, hogy ilyet képes kivitelezni egy magányos elkövető, az nagyon nincs képben”
Akkor én nagyon nem vagyok képben… Mégis, mi volt olyan eszeveszetten nehéz ebben? Úgy értem, technikailag? A fejben lassacskán körvonalazódó terv nem látszik az emberen, bombarecept van a neten ezernyi, műtrágyát és gázolajat is vásárolhatnak azok, akik azt mondják, szükségük van rá, lőszert meg akár külföldről is, de biztos van náluk is feketepiac. Egy totál gyanútlan, békés mindennapjait élő országban ezeken túl legfeljebb három dolog kell az ismert akciók megvalósításához:
– olyan helyre kell leparkolni a kisbuszt, ahol nem tűnik fel (túl hamar) a köztereseknek, rendőröknek
– olyan hosszú időzítést kell hagyni a gyújtószerkezetnél, hogy a járműből távozó sofőrre se sokan emlékezzenek, de mire átér a szigetre, a rendőrállomány vezetésében már zűrzavar legyen
– ne fogyjon ki a csónakból a benzin, míg átér a szigetig
Sajnos azt kell mondjam, nem volt ebben semmi űbernehéz, köszönhetően annak, hogy senki nem számított még egy kirakatbetörésre sem, nemhogy ilyen mészárlásra. Amit olvasni lehetett róluk, az alapján az ottani rendőrség nagyjából a kedvesnővérek szintjén ténykedik, egyszerűen nem jelentenek kihívást egy olyan elkövetőnek, aki talán évek óta tervezte az akcióit. Biztos könnyebb lenne a norvég rendőrség (és titkosszolgálat) lelkiismerete, ha kiderülne, hogy B. mögött ott volt a fél világ összes aljas gazembere, de erre szerintem annyi esélyük van, mint szánhúzó kutyának a Nobel-díjra.
Ha a jövőben antiterrorista oktatók kezdik őket látogatni, illetve az állomány egy részét (akár otthon, akár külföldön) célirányosan felkészítik ilyen akciók kezelésére, az annak a jele lesz, hogy a vezetés belátja, bármelyik nap, bármelyik helyszín kritikus lehet, mert nem látnak bele az emberek fejébe. Akkor majd nehéz, nehezebb lesz ehhez hasonló mészárlást végezni – most, sajnálatos módon, egyáltalán nem volt nehéz.

 185. igor — 2011-08-01 14:05 

szóval bevándorlás- és kommunizmusellenesség plusz gazdasági liberalizmus plusz muszlimellenesség plusz pro-Izrael egyenlő Republikánus Párt.
a CIA (ami ugye George Bushról elnevezett HQ-ban tevékenykedik) vezetője Michael Morell, aki Bush kampányát igazgatta.
kicsit azért gyanús.

 184. igor — 2011-08-01 13:49 

én Amerikát sejtem a háttérben.
egyrészről Breivik nem volt igazán szélsőjobboldali, csupán bevándorlás- és kommunista/szocialista/szociáldemokrata ellenes. gazdasági nézete a liberalizmus.
bevándorlás, kommunistaellenesség, gazdasági liberalizmus. hol található meg ez a kombináció (Európához mérten) rendkívüli gyakorisággal? melyik ország az, mely a globális vezető pozíciójából lejtmenetbe kerülve, Kínától egyre jobban tartva többször (emlékezzünk az ír népszavazásra a lisszaboni szerződés kapcsán… kik is finanszírozták a nem-kampányt?) cselekszik úgy, hogy Európát gyengítve, mintegy benntartsa azt (minket) az euroatlanti katyvaszban?
melyik az a szervezet, ami már Andropov ideje alatt sem volt a régi, és azóta folyamatos lejtmenetbe került, a Szovjetunió bukásával pedig még mélyebbre süllyedt? az ilyen szervezetnek rendkívül jó a csavaros megvalósítás, negligálja a létezésének jogosságát megkérdőjelező szándékokat.
csavaros, mert Norvégiát lehet, hogy Breivik lökte az Unióba. csavaros, mert a félelem végigsöpör Európán, valaki pedig évtizedes tapasztalattal rendelkezik a Patriot Act gyakorlatias megvalósításában. a félős kisgyerek bújjon Amerika bácsi hóna alá, mely megvédi azt. a félős kisgyerekből nem lesz Európa bácsi, aki végre elrugdossa magától az euroatlanti cukorkával kecsegtető Amerika bácsit. Norvégia betagozódik, nem fogja markánsan pátyolgatni a palesztinokat, a Moszad sem fogja gáncsolni az immáron eléggé elhidegült testvért, a CIA-t, Európa tovább egységesül, de vazallus marad, sőt.

vagy nem.

 183. miamai — 2011-08-01 10:52 

[Rogal Dorn](#11538153): Elvégre a bevándorló azért megy oda… (hacsak nem kényszerül odamenni) Az értékrendért, értékekért és a jogbiztonságért… De ezért cserébe valamit vállalni is kell ám. Tisztességes munkát (ezért hívták/engedték be), tanulást, életvitelt. Csak annyit, amennyit az értékrend, értékek és a jogbiztonság fenntartása megkíván. Nos?

 182. 179420 — 2011-08-01 10:44 

Fura ez az egész ügy. Nekem nagyon is megrendezettnek tűnik. Emlékszem, éjjel jöttem haza munkából, és bekapcsoltam a tévét, hogy az esti hírösszefoglalókból valamit elkapjak, akkor hallottam először, hogy aznap ez a lövöldözés történt, délután. De már akkor este részletesen beszéltek arról, hogy 1500 oldalas manifesztuma volt az ürgének, hogy katonai érdekeltségű, fegyverekkel jól bánni tudó emberről volt szó, hogy ilyen meg olyan nézeteket vallott… Hol tud ilyen információ röpke 3-4 óra alatt kiderülni? Ennyi idő alatt a halottakat nem lehetett összeszámolni a szigeten…

Nekem egyből olyan érzésem volt, mintha az egész sajtó napok óta készült volna a hírre. Ezért tartom elképzelhetetlennek, hogy egyedül, mindenféle mögöttes erő vagy szerv nélkül dolgozott volna ez a férfi.

 181. Rogal Dorn — 2011-08-01 09:07 

[Nut](#11537376):

Nos a bevándorlás kemény dió, de

-a bevándorló saját jószántából költözött a befogadó országba
-nem asszimilálódni kell, hanem elfogadni a befogadó ország értékrendjét, értékeit és törvényeit

kb ennyi. A legtöbb ennyit sem akar…

 180. Nut — 2011-07-31 16:51 

@Pitzur: Nem annyira könnyű ám teljesíteni ezt a feltételt: asszimilálódjanak, és akkor maradhatnak. ismerek olyat, aki megteszi, amit tud, tanulja a magyart, próbálja/próbálta felvenni az itteni ritmust, de egészen egyszerűen annyi negatív megkülönböztetést kapott, hogy belefáradt. Arról nem is beszélve, hogy abban az országban, amelyik még a saját állampolgárainak sem tud normális munkát adni, ott ne csodálkozzunk, hogy a bevándorlók csak rabszolgamunkát kapnak. Olvastam egy ilyen munkaszerződést, nah hát az az, amit magyar ember már nem ír alá. A bevándorló meg kénytelen, és ezt a kedves magyar munkaadók jól ki is használják. 2011-et írunk, és akárhogy is nézem, ezt hívják rabszolgatarásnak.
Úgyhogy lehet feltételeket szabni, hogy asszimilálódás a minimum, de a lehetőségeket is meg kellene teremteni hozzá, az pedig a mi feladatunk lenne. De ahogy látom konkrétan egyik fél sem teszi már a dolgát, az egyik már cseszik az asszimilálódásra, a másik meg ugyanúgy kirekeszt. Hogy melyik volt előbb? Jó kérdés, tyúk vagy a tojás.

A másik meg, hogy a bevándorlók hangosak. Mintha nem adódna példa arra, hogy magyarok ordíttatják éjjel 3-kor a zenét a tömbházban. Vagy ha valaki bevándorló, akkor az már ne is bulizzon, inkább húzza meg magát, és örüljön hogy egyáltalán itt lehet? Hát nem valami vendégszerető hozzáállás… Szerintem az, hogy ki mennyire hangos nem nemzetiség kérdése.

legtöbbeknek pedig azzal van bajuk, hogy már „nem is látni mást az utcán csak…” Már nézni is teher őket?
Az egész csak az elfogadásról szólna.

 179. 188141 — 2011-07-31 15:55 

Pontosan, ahogy mondod miamai.
És azt kellene megérteni, hogy a titkoszolgálatok világszerte egy „céget” alkotnak. A CIA-nál, NSA-nél, NASA-nál egymás mellett dolgoznak a zsidó tudósok és a volt náci SS tisztek (lásd Von Braun). Az orosz és amerikai kémek névjegykártyákat cserélnek, stb. A szeparáció csak illuzió. Ezért ne töltsétek azzal az időt, hogy találgattok most épp melyik volt, amikor úgyis mindegyik a Rothschild háznak dolgozik. A fő irányvonalakra fókuszájatok, hogy most éppen mit akarnak ezzel elérni.
Aki pedig azt hiszi, hogy ilyet képes kivitelezni egy magányos elkövető, az nagyon nincs képben.

 178. miamai — 2011-07-31 12:32 

[miamai](#11536308): Az utolsó mondatot ezennel ünnepélyesen visszavonom. Szomorú analógiák villantak be a legutóbbi 10-70 évből… (Reichstag, WTC – hogy csak a legütősebbeket említsem)

 177. Nut — 2011-07-31 11:51 

@Leadfoot: Nem hinném, hogy simán csak egy zavarodott elmebeteg ámokfutása történt, mégpedig azért, mert ő maga is azt nyilatkozta, hogy kicsit kegyetlen megoldás ez, de hát muszáj… Ez úgy hangzik, mintha eszébe sem jutott volna magától, csak valaki kívülről megsúgta neki. Aki ennyire nem százas, annak elég csak a bogarat a fülébe ültetni.

 176. miamai — 2011-07-31 11:32 

És még az UFOkról sem esett szó!!! Pedig ott a rejtett fjordok környékén is volna mit keresni..

 175. 178996 — 2011-07-31 11:09 

A napokban hallottam:

Mi van, ha az EU így próbálja bekényszeríteni Norvégiát az Unióba? A norvég adófizetők pénze bizony most nagyon jól jönne Brüsszelnek.

„Lám, védtelenek vagytok a terrorizmussal szemben, de ha csatlakoztok, az Unió teljes mellszélességgel ki fog állni mellettetek, s a teljes Europol ott fog dübörögni az érdeketekben…”

Nem azt mondom, hogy ennél jobb konteót még nem hallottam, de mellékszálnak elmegy.

 174. miamai — 2011-07-31 08:37 

[Minor.Dragon](#11536389): Hát csak azért, mert egy kis zűrzavar, ahol halászgatni lehet, mindig jól jön…. :))))
Olyan ez, mint amikor tálcán hozzák a lehetőséget… :))))

 173. miamai — 2011-07-31 08:32 

[Paulsk](#11536462): Node a lényeg lemaradt! A magyarok legyőzték a muszlimokat!!!
1456 – Hunyadi János nándorfehérvári diadala a II. Mehmed szultán vezette török haderő felett (július 21. és 22.)
http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%BAlius_22.

 172. Paulsk — 2011-07-30 21:50 

Azt néztétek már hogy mi minden történt még július 22. -én ?
Pár érdekes esemény:

2003 – USA fegyveresek megölik Saddam Hussein 2 fiát
2002 -izraeli bombázzások Gázában melynek során megölik Salah Shehade Hamasz vezetőt, meg számtalan ártatlan civilt
1946 – A Menahem Begin által vezetett cionista Irgun terrorszervezet Jeruzsálemben felrobbantja a Dávid Király Szállodát. 91 brit tisztviselő és katona veszíti életét
1942 – a németek megkezdik a zsidók deportálását a varsói gettóból

ebböl 3 is összefügg a zsidókkal

 171. Minor.Dragon — 2011-07-30 20:34 

@miamai: Köszönöm a válaszod, talán nem domborítottam ki eléggé a kérdést, ezért még egyszer lecsupaszítva: szerinted miért örülnek ennek a szabadkőművesek utólag?

Egyébként én magányos elkövetőnek tippeltem, és álmomban nem jutott volna eszembe, hogy a zsidók keze ebben benne lenne. Akkor előbb az orosz – a norvég-olasz olajmeccs miatt, de leginkább mások, akik 360 millióan vannak. Kb.

 170. miamai — 2011-07-30 19:29 

[Minor.Dragon](#11535616): [Rogal Dorn](#11535785):

Valóban, én is beleestem az általánosítás hibájába.

Tehát: ha ’zsidók’ alatt Izrael államot (és szerveit…) értjük, akkor szerintem nekik nem érdekük, hogy Európában és általában a nyugati világban belső bizonytalanságot szítsanak. Ha kiderül, akkor ennek olyan gazdasági, politikai elszigetelődés lenne a következménye, amit a mai világban Izrael nemigen kívánhat magának.
Az általános közhangulat ma Európában nemcsak a muzulmánokkal, de mindenfajta ’nem európai’ népcsoporttal is kritikussá vált. Zsidóellenesség, cigányellenesség, arab-ellenesség – bár mindegyik más más gyökerű, mégis erősödött az utóbbi hónapokban. Ha az akció következtében a közhangulat a „szegény megtámadott” palesztinok, kisebbségek stb. felé fordult volna, ismét csak komoly gazdasági- és presztizsveszteséget okozna Izraelnek.

Ha ’zsidók’ alatt a cionista szervezeteket és/vagy szimpatizánsokat értjük, vagy tágabb értelemben mindazokat, akiknek érdeke a „Kulturkamf” fenntartása, szítása, akkor miért éppen egy hagyományosan liberális, szabad és kiegyensúlyozott országban végeztették el ezt a mészárlást ráadásul fehér és védtelen diákok ellen. Ez a közhangulatot megintcsak ellenük fordítaná – mint ahogyan ez már körvonalazódni is látszik. Azért ennél körültekintőbbnek gondolom őket…

Ami a szabadkőműveseket illeti: a Konteóblogon (is) szerzett szerény tudásom szerint, ezek nem éppen az erőszak hívei és nem gondolnám, hogy befolyásukat most ilyen módon akarnák megerősíteni. Kivéve, ha közvetlen gazdasági vagy politikai érdekük nem fűződik hozzá. Ilyen közvetlen érdek (most még) nem látszik

Összességében úgy gondolom, hogy ha akár a ’zsidók’ akár a szabadkőművesek, mint szervezet állnának Breivik tette mögött, akkor azt nem Norvégiában és nem így hajtották volna végre, és valószínűleg az elkövető nemcsak gondolta volna, hogy elpusztul az akció során, hanem ugyanezek a szervezetek gondoskodtak volna is róla, hogy ez meg is történjen.

Az, hogy „a Breivik gyerek a Palesztina állam megszületése mellett állók ifjúsági táborában gyilkolászott, és maga is szabadkőműves páholy tagja volt” legfeljebb a szemléletmódjának alakulására lehetett hatással, de nem gondolom, hogy a mészárlás kitervelésének és végrehajtásának háttérben bármelyik társaság állna.

Node, ha kizárjuk azt az opciót, hogy Breivik magányos terrorista, ki(k)nek állhat érdekében, hogy a meglévő ezer baj mellett tovább gyengítse ezt a mi „vén” Európánkat? Ki(k) az(ok), aki(k) ezzel az akcióval nem veszíthettek? Azt hiszem, európai gyökerekkel nem rendelkező területeken kellene keresgélni…

 169. Rogal Dorn — 2011-07-30 12:33 

[miamai](#11535300):

Igaz, semmi közük, csak a Breivik gyerek a Palesztina állam megszületése mellett állók ifjúsági táborában gyilkolászott, és maga is szabadkőműves páholy tagja volt.

Vagyis semmi köze a cionistákhoz, és a szabadkőművesekhez…

 168. Minor.Dragon — 2011-07-30 10:52 

[miamai](#11535300): „szabadkőműveseknek szerintem köze nincs az egészhez, legfeljebb talán utólag örülnek” – ezt mire alapozod? Nem ismerem annyira, ezért kérdezem.

Egyébként érdekes, idevágó cikk: http://www.evangelikus.hu/nagyvilag_2009-2011/nincs-bekesseg-a-norveg-iskolakban/?searchterm=None

illetve: Hídszerepet kaphatunk Európa és a muszlim világ között
2011. június 19. 16:30 http://www.mno.hu/portal/791714
(Ez utóbbira utódom ovisverse: Az lesz majd a jó világ, égig ér a szalmaláng, sündisznócska riszálja a popsiját. – Azért mertem betenni, mert előttem már a tehenek is megjelentek a hozzászólásokban 🙂

 167. GTibor — 2011-07-30 10:27 

[tiboru](#11535533):
Érdekes lehetne kibontani a szimbolikáját ennek a versnek. 🙂

 166. 178996 — 2011-07-30 09:50 

[GTibor](#11535486):

A tehén felbukkanása a mondókában pedig a hinduizmusra utalhat 🙂

 165. 178996 — 2011-07-30 09:49 

[miamai](#11535302):

Jogos.

 164. GTibor — 2011-07-30 09:19 

Mehemed. Úgy bizony, itt minden mindennel összefügg…

 163. miamai — 2011-07-30 09:05 

fehérek, feketék, tarkák,
el ne lopd a tehén farkát!

 162. GTibor — 2011-07-30 08:14 

Elnézést a rossz viccért. 😀

 161. GTibor — 2011-07-30 08:14 

[miamai](#11535302):
Igazad van, mert itt nem kétszínűségről van szó. Mert ugye vannak a fehérek, arabok, sárgák, feketék…

 160. miamai — 2011-07-30 07:26 

[tiboru](#11534352): …hogy tobzódik a kétszínűség!” – avagy álszentség, képmutatás….

 159. miamai — 2011-07-30 07:22 

[tiboru](#11534355): Ez a Breivik szerintem egy ultranacionalista (soviniszta) eszméket magábaszívott fickó, aki az eszméire erőszakos eszkozokkel akarta felhívni a figyelmet. Úgy vélem, igenis van hasonlóság a norvégiai tömeggyilkosság és a a szélsőséges iszlám cselekményekkel (mármint az igaziakkal…) ugyanúgy, mint magyarországi cigánygyilkosságok elkövetőinek gondolatvilágával és cselekvési módszereivel.
Vannak, akik úgy gondolják, túl régen volt háború Európában… A kényelmes és biztonságos élethez szokott, ellustult népek egyes tagjaiban felgyülemlett „természetes”agresszió levezetésére a „fajvédő” cselekményekhez fordulnak. Az iszlám a vallással takarózik…

Mindehhez hozzájárulnak a gazdasági feszültségek, illetve a korábban befogadott de mostanra „túlszaporodott???” nem-európaiak feltűnő jelenléte a nagyvárosokban.

Nekem van egy halvány dezsavüm Hitler korai módszereivel is, bár rengeteg különbség is van a történések között.

Zsidóknak, szabadkőműveseknek szerintem köze nincs az egészhez, legfeljebb talán utólag örülnek, hogy megtörtént. Az európaiak (északi féltekén élők) maguk termelték ki a jelenséget az eltúlzott pc-jükkel, meg a kényelemszeretetükkel (ellustultságukkal).

A „keresztény fundamentalizmus” kifejezés ugyanúgy gyűlöletet gerjesztő, mint a többi.

 158. 178996 — 2011-07-29 15:53 

Mellesleg (1145 szavazat után) olvasóink 41 százaléka azon a véleményen van, hogy Breivik mögött senki és semmi nem áll; magányos elkövetővel van dolgunk.

Második helyen a zsidók állnak (18%), harmadikon a keresztény fundamentalisták (14%), s 9% szeretné közelebbről megnézni a magyar szálat…

 157. 178996 — 2011-07-29 15:49 

[miamai](#11532985):

Érdekes…

Az angolul nem értők kedvéért egy hevenyészett fordítás:

„Ha az az ember, aki Norvégiában megölt 90+ ember, muszlim lett volna, a sajtó terroristának kiáltotta volna ki. Ezzel szemben most ő egy „agresszor”, „támadó” (Reuters), „fegyveres” (BBC, CNN, Al Dzsazíra). Úgy tűnik, a „terrorista” jelzőt a muszlimoknak tartják fenn? Az USA Külügyminisztériuma a történteket „erőszakos cselekmény”-nek nevezi, nem „terrorcselekmény”-nek.

Oszd meg, küldd tovább, hadd tudja meg a világ, hogy tobzódik a kétszínűség!”

 156. 179319 — 2011-07-29 13:31 

[tiboru](#11533695): A végén kiderül minden európai országnak köze lesz hozzá? 😀

 155. 178996 — 2011-07-29 10:10 

Egy orosz hírügynökség szerint Breiviket Belaruszban (Fehéroroszországban) képezték ki az ottani titkosszolgálat obsitos emberei…

Hm, hm…

 154. 13831 — 2011-07-28 20:42 

Szerintem egy rendkívüli intelligenciával és nagy tudással rendelkező, fegyelmezett és céltudatos elmebeteggel van dolgunk, aki saját szakállára „dolgozott”.

 153. miamai — 2011-07-28 19:18 

Egy érdekes e-mailt kapott egyik családtagom egy ázsiai muzulmán országból egy diáktól. A szöveget a küldő is copyzta….
„If the person who killed 90+ people in Norway was a Muslim, the Press would have declared him as terrorist. For now though, he is just an ‘Assailant ‘, ‘Attacker’ (Reuters), ‘Gunman’ (BBC, CNN & Al Jazeera). Looks like ‘Terrorist ‘ is a name reserved for Muslims? The US Dept of State calls it an ‘Act of Violence’, Not an ‘Act of Terrorism’ . Share this status and let the world know, HYPOCRISY is abound. (Copied)”

 152. 188141 — 2011-07-28 18:50 

Nem érdemes túl sokat agyalni azon, hogy konkrétan melyik csoport állhat az esemény mögött. Legfelül ezek a szervezetek úgyis összeérnek.
Amin inkább érdemes elgondolkodni az, hogy „miért”. Ami most történik az ugyanis a terrorizmus „kifehérítése”, a terrorcselekmények összekapcsolása a fehér bőrű „szélsőjobbos” karakterrel. A cél, a patrióták terroristaként feltűntetése a médiában. A patrióták ugyanis még útjában vannak egy nemzetektől, vallásoktól mentes Új Világrend-nek.

 151. matahari — 2011-07-28 18:25 

Köszi a válaszokat:)

 150. kevert — 2011-07-28 15:59 

Szerintem Breivik egy lelkileg sérült, magányos elkövető volt. A svédeknél egyébként már volt egy némileg hasonló eset: http://en.wikipedia.org/wiki/John_Ausonius

 149. Minor.Dragon — 2011-07-28 14:12 

[matahari](#11530669): Azóta már biztos tudod, de a portfolióját saját maga válogatta össze. A youtube-ra feltett videóján szereplő képeket is gondosan szelektálta. (Ha akarod, megtalálhatod a Videa feltöltések között, én azt nem linkelem ide.) Viszont az FB-profiljában is uezek a képek szerepelnek: http://www.solidprinciples.com/blog/wp-content/uploads/2011/07/Anders-Behring-Breivik-FACEBOOK.pdf
(ezt is valszeg már mindenki ismeri…)

 148. Minor.Dragon — 2011-07-28 14:01 

@”Rogal Dorn”: Nem hinném, hogy van neki olyan, főleg a „szükséges volt” szöveg után.

@GTibor: Mondjuk nem nagyon értem, hogy mit kell rajta ápolni – fizikailag.

Lelkileg valahol értem.
Azért az is megdöbbentő, hogy az apja most azt nyilatkozta, hogy sose kívánja látni többet – miután már jó tizenhat éve nem tartja vele a kapcsolatot.
A srác 16 éves kora óta az apja sz**t rá.
Mielőtt bárki azt mondaná, persze, biztos rossz fát tett a tűzre – a négy gyereke közül egyikkel se tartja a kapcsolatot. Érdekes…

 147. Rogal Dorn — 2011-07-28 13:13 

[GTibor](#11532381):

Haha nem lehetne mindez egy személyben? őr+ápoló(nő)+pap, egy füst alatt ellehetne mindent intézni. 😀

 146. Rogal Dorn — 2011-07-28 13:12 

Hmm, nem láthat rá a szigetre…biztos azért, hogy ne furdalja a lelkiismeret, viszont ha már rossz fát tett a tűzre, akkor nincs tv, meg net egy hétig…ja meg a rajongói leveleket sem kapja kézhez. Kukoricán térdeplés nem lesz? Vagy esetleg a pap kiró még 100 miatyánkot…

 145. GTibor — 2011-07-28 13:07 

[Minor.Dragon](#11532358):
„Breivik csak az őrökkel, egy ápolónővel és a pappal találkozhat.”
Még válogathat is. 😀

 142. Rogal Dorn — 2011-07-28 12:35 

[GTibor](#11532309):

Hmm, a BV és a norvég börtönkultúra ég és föld. Lehet, hogy itt egy páran szívesen eltöltenénk egy-két hónapot a norvég börtönben… 😀

No de komolyan, külön őrzik, és max az őrökkel szappanozhatna…

 141. GTibor — 2011-07-28 12:26 

[tiboru](#11532293):
Máshol azt is lehet olvasni, hogy sosem volt szerencséje a nőkkel, nem is igazán voltak kapcsolatai, és ő maga is bevallotta, hogy az utóbbi időben kerülte is a nőket, nehogy befolyásolják a nagy tervét. Azért egy kis 2000 eurós lazításra neki is szüksége volt. Gondolom, számolt vele, hogy szitává lövik a rendőrök, és utoljára kiéli magát. Ha van egy kis „szerencséje”, még megteheti, ha a bv intézet tusolójában kicsúszik a szappan…

 140. 178996 — 2011-07-28 12:14 

Most olvastam, hogy a merénylet előtti héten 2000 eurót tett félre luxusprostik szolgáltatásaira.

Hm, a csávó nem volt valami aszkéta-típus.

 139. 178996 — 2011-07-28 12:10 

[Rogal Dorn](#11532103):

A csákó állítólag évek óta készítette, csiszolgatta.

És meglepően tájékozott pl. a közép- és kelet-európai történelemben. Kíváncsi lennék, hány norvég harmincas hallott Hunyadiról, Tepes vajdáról, a Kárpát-medence középkori tatár és török feldúlásáról…

 138. zyb — 2011-07-28 12:10 

Én azon csodálkoztam, amikor a Kossuth rádióban többször is elmondták a hírekben, hogy Breivik azért mészárolt, mert szerinte az ENSZ irányítását átvették a muszlimok. Honnan tudja? Belelátott abba is?

 137. Rogal Dorn — 2011-07-28 10:12 

Nekem egyre inkább egy megvezetett eszköznek tűnik ez a pali, akit szó szerint teletömtek egy csomó ideológiai szarsággal, meg hókuszpókusszal, és elengedték egyszer csak a kezét. Valaki kiszámolta már, mennyi idő 1500 oldal hitvallást megírni, megszerkeszteni stb? Viszonyításképpen a Háború és Béke 1660 oldal…

 136. GTibor — 2011-07-28 07:49 

Az első kép: „Haverok, buli, Fanta!”

 134. vacsad — 2011-07-27 20:45 

http://index.hu/kulfold/2011/07/27/felgyujtottak_az_egyik_szerb-koszovoi_atkelot/

Ez most nem tudom mi és főleg, hogy hogyan jön ide, de WTF!

 133. 178996 — 2011-07-27 16:18 

[matahari](#11530669):

Két magyarázatom is van:

1.) A rendőrség bocsájtotta a sajtó rendelkezésére Breivik teljes családi fotóalbumát, különös tekintettel azokra a képekre, amelyek esetleg alátámaszthatják a megalapozott gyanút (mármint hogy militáns alkat);

2.) Az újságírók túrták fel a netet (és Breivik teljes környezetét) a fotók érdekében. Ahogy olvastam, az apja eléggé kommunikatív volt a sajtóval, nem zárható ki, hogy ő is adott képeket.

 132. matahari — 2011-07-27 15:00 

Nem tartozik szorosan a témához, de valaki meg tudná mondani, hogy a képek, amiket a különböző újságok és hírportálok közölnek Breivikről honnan vannak? Amiken ilyen-olyan egyenruhában és/vagy fegyverekkel pózol.
Nem tudom megmondani miért, de olyan összeollózottnak és műnek tűnnek. Nektek nem?

 131. Phil Harmonic — 2011-07-26 19:40 

Mi van ha itt meg nincs vege a sztorinak? Allitolag vegyianyagokat vasarolt a neten egy lengyeltol. Szerintem a mutragyahoz meg a gazolajhoz hozzaferhetett lengyel kapcsolat nelkul is. Az egyik kepen gazalarcban es vegyvedelmi ruhaban van. Az „ugyeert meghalo emberek szamat 45000 foben limitalta. Ez nagyjabol egy kozepes varos lakossaga.
Mi van ha valami idozitett vegyifegyvert szabadit ra egy varosra? Vagy nem is kell idozito, allitolag vannak tarsai, „sejtek”.

Itt van a vegyvedelmis foto:
http://www.independent.co.uk/news/world/europe/faces-of-hatred-norway-mass-killers-life-laid-bare-2319892.html?action=Gallery

 129. Pitzur — 2011-07-26 17:53 

[Worldis J. E. Walter](#11528117): Nem gyűlölök senkit, azt mondtam, hogy lehetőség szerint mindenkinek otthon a helye. Gyűlöletről szó sem volt.

 128. AFRASIEUR — 2011-07-26 16:07 

Semmi sem az aminek látszik!

 127. Redmaster — 2011-07-26 15:50 

[Szegénykém](#11528095): Épp ezért volt megfelelő helyszín. Világvégén senki nem tud róla semmit csak annyit hogy kézkrémet árulnak. Itt a remek lehetőségük hogy az EU védőszárnyai alá kerüljenek és akkor meglesznek védve a gonosz szélsőjobbosoktól. Becsületes Eu-s polgárokra egyenlőre még nem lövöldöznek. Annyit…

Meg azért Svájcban csak nem adnak elő ilyet. Meg itt egyszerűbb volt találni egy ária kinézetű emberkét.

És amúgy mivel már mindenkinek tel van a töke a sok homokból a háborús vidéken ezért nem érdekli az embereket. Kell valami új helyszín ami itt van a garázsfeljárón.

 126. Szegény kém — 2011-07-26 15:44 

[Rogal Dorn](#11528228): Senki nem értelmezte Mein Kampf-ként, pusztán úgy, hogy ő is megírta a saját „Mein Kampf”-ját. (Mein Kampf = Én harcom.) Ahogyan Hitler is harcolt a zsidók ellen, úgy elmondása szerint ő is harcol az iszlám és a marxizmus ellen, mindezt pedig könyvbe foglalta, én erre értettem, hogy megírta a saját Mein Kampf-ját. Azt leszámítva, hogy ő egy debil állat és a saját fajtáját gyilkolta le.

 125. Rogal Dorn — 2011-07-26 15:33 

És elfelejtettem, de az 1500 oldalas tanulmány sem valami hihető, és Mein Kampf-ként értelmezni vicces, hiszen Hitlert sem kedvelte, Hunyadi Jánost és Thököly Imrét viszont igen.

 124. Szegény kém — 2011-07-26 15:23 

Csak az ilyen Breivik-féle degenerált vadállatoknak lehet ez a korosztály célpont.

 123. Rogal Dorn — 2011-07-26 15:23 

Nem akarok nagyon ünneprontó lenni, de eszetekbe jutott a Mo.-i cigány gyilkosságok ügy? Ott is volt titkosszolgálati megfigyelés, itt is. Volt fegyver is, bár azóta sem nagyon tudni milyen és honnan, itt is. Mindenki szélsőjobbosokat vizionál, itt is ott is. Kezdem azt gondolni, hogy van egy kidolgozott séma amit variálnak ott, abban az országban, ahol az emberi szabadságjogokat korlátozni akarják. Most ez egy kicsit jobban fájt, mert egyszerre két lukkal húzzák beljebb a nadrágszíjat. Kommunista ellenes, iszlámellenes, de vakolópárti és Izrael párti. Elég szép vegyes felvágott. Szerintem megvezették, beszervezték, elhitették vele, hogy ő valamiféle spirituális tettet hajt végre, és telenyomták olyan cuccokkal, amikkel Törpillából is Pitbullt lehet faragni. Ami a háttér komolyságát mutatja, az, hogy órákig lövöldözhetett, csak úgy.

 122. Szegény kém — 2011-07-26 15:17 

Szerintem sok mindenről fantáziálnak. Én nem hiszem, hogy 13-17 éves gyerekek egy ifjúsági táborban Izrael bojkottjára felszólító transzparensekkel rohangálnának és ebben a korban a politika lenne az első számú téma. Egy 13 éves gyerek előbb keresi a chipsét, kóláját vagy a mobilját, hogy felhívja aput vagy anyut, hogy adjanak még néhány korona költőpénzt a táborozáshoz.

 121. Majin — 2011-07-26 15:06 

Sziasztok!

Éljen, hogy újra megy az oldal, az viszont már kevésbé szívderítő, hogy ilyen eseménnyel kell foglalkoznia. Sok-sok érdekességet olvastam, és fogok még olvasni a kommentek között, illetve remélem lesz majd egy „nem-villám-konteó” típusú poszt is, ami az esettel kicsit bővebben foglalkozik, amikor már több dolgot lehet tudni.

Azt viszont elég érdekesnek tartom, hogy a legtöbb helyen a szélsőjobbos konzervatív keresztény jelző, mint egy üres fenyegetés repked a sajtóban és mindenhonnan ez üvölt, ez pedig tökéletes alapot szolgáltathat arra, hogy az ilyen jelző alatt elhíresült emberek, pártok ellen felhasználható legyen a merénylet, ahogy ez pl Németországban is történik. Emellett kevés helyen említik meg Anders Behring zsidóbarát nézeteit, palesztinellenes megnyilvánulásait, valamint arról is kevés helyen hallani, hogy Norvégia nem éppen Izrael oldalán áll a palesztin konfilktust illetően. Az ifjúsági táborban lengedező Izrael bojkottjára felszólító transzparenst sem sok hazai portálon láttam eddig. Márpedig a legtöbb ember számára a szélsőjobbos nem egy zsidó érdekeket szem előtt tartó palesztinellenes merénylőt takar.

Számomra egyelőre még nagyon zavaros az ügy.

 120. Szegény kém — 2011-07-26 15:06 

[Worldis J. E. Walter](#11528145): Mindvégig ez volt a cél, már csak Norvégia és Svájc maradtak ki ebből. De Svájc eleve tárgytalan, hiszen az egész gazdasága a bankrendszerére épül, amely csak teljes függetlensége révén maradhat működőképes. Így már csak Norvégia maradt. De mivel a lakosság már kétszer szavazta meg, hogy nem akarnak EU-tagok lenni. Talán ezért lőtték halomra a szigeten a jövő generációit, hogy megfélemlítsék őket és elbizonytalanodjanak. Hogy ők is feltegyék maguknak a kérdést, talán nagyobb biztonságban lehetne élni egy nagyobb közösségben (EU)? Az valószínűsíthető, hogy valakik pénzelték és irányíthatták a gyilkost vagy gyilkosokat.

 119. Worldis J. E. Walter — 2011-07-26 14:50 

[Szegénykém](#11528129): pont erre gondoltam Én is Kedves Szegénykém!

Igy majd bármit megszavaz a nép, bármit lenyomnak a torkán. Amerika meg az EU aki mögött ugyan az a brigád van majd odasiet és segít!!!

Arra ment ki a játék h megosszák és behuzzák őket valahová.

 118. Worldis J. E. Walter — 2011-07-26 14:43 

Ja igen majdnem elfelejtettem:

A Magyar Tv azt mondja h magyar szálakkal rendelkezett… és felhívta a Vármegye Elnökét… vicc

A Román meg azt mondja, hogy román kapcsolata volt.

nem érdekes egy picit sem..

Akaratlanul is az jut majd az eszünkbe, h Magyarország is ott van Afganisztánban ezért nálunk is megtörténhet ez.

Féljetek Magyarok, Féljetek Románok.

Ha jót akarnának, ilyen összefüggéseket (amúgy meg eleve hazugság)

el sem kellene mondani, mert annyira kicsi rá az esély. de a Terror ellenesés egyéb világkampányok nyomán azonban hatalmas félelmeket és gyűlöleteket generál. És ezt Tudják a „Kormányzók”

Hol Élünk.???????

És az a legjobb h előjöttek azzal, hogy több hónapja figyelték már!!!

utólag? a legjobb megerősítés, hogy tényleg ő volt és ezt tolják majd egy hónapig.

 117. Szegénykém — 2011-07-26 14:38 

[Doe](#11528108): Persze, most nyilván a norvég kormánytól is azt várják, hogy a Canossa-járáshoz hasonlóan vezekeljen az EU előtt és könyörögjön a belépésért. („Védj meg minket.” és „Küzdjünk együtt, a terrorizmus ellen.”) Az EU persze a jóság és az emberi jogok nagyhangú képviselőjeként, megszánja majd és őket is beveszi. Főleg most, az Eurózóna válságának idején lenne csak igazán szükség a norvég adófizetők pénzére, hogy jusson még belőle egy kis „mentőcsomagra” Görögországnak és a többi sorozatban csődbe jutó államnak. Nem véletlenül mondta a töritanárom mindig, hogy a politikában nincs barátság, csak érdekek.

 116. Worldis J. E. Walter — 2011-07-26 14:32 

[Pitzur](#11527640): „Aki egy kicsit tájékozott az pontosan tudja, hogy a bevándorlók kurva nagy problémákat okoznak, elhozzák hozzánk a harmadik világot és ehhez még jó képet is kell vágnunk.”

Pitzur!

Aki egy kicsit tájékozott, mint pl. Te az az alapján gondolja ezt amit az Index, hír tv CNN BBC (meg még lehetne sorolni), nyom az emberek orra alá. ugyanazt és ugyanazt nyomják mindenhol, kivétel nélkül. Ebből arra következtetek, hogy az összes Médium globális kézben van. Te ez alapján gyűlölöd a „bevándorlókat” nemzetiségtől, nemtől, bőrszintől függetlenül.

Pont ezt „akarják ott fent”, megosztani minket, azt akarják, hogy gyűlöljünk. ezt a több évtizedes sztereotípia, és gyűlöletkeltést nagyon sikeresen csinálják és most már egyre pofátlanabbul.

Aztán kitalálnak olyan merényleteket és ideológiákat csatolnak hozzá ami pont azokból a gyűlöletekből és sztereotípiákból táplálkoznak amit több 10 éve és most is nap mint nap belénk ültetnek.

Norvégia: most már lehet gyűlölni a muszlimokat vagy szeretni egy embert (aki szerintem csak egy odea rakott valaki, hol vannak a halottak) akinek a állitólagos motivációit a média szépen pontosan elmondja nekünk, hogy hogy gondolta?!!! meg sem kérdezi senki, hogy tényleg ő volt?

Közben szépen elfelejtjük, hogy ugyanarról a bolygóról származunk ugyanolyanok vagyunk, ugyanúgy viselkedünk, ugyanazt akarjuk. csakhogy régen határok mögé szorítottak bennünket és elhitették velünk, hogy aki kint van az nem jó.

miért nem élhetne több kultúra, más börszín, más ideológiai is együtt, szebbé változatosabbá téve az élete?

Ugyanazok az emberek vagyunk

wake up

 115. Doe — 2011-07-26 14:28 

Akár ki is volt a támadás mögött, az eredmény a lényeg: még több kontroll, még több térfigyelő kamera, még több háború a terrorizmus elleni harc nevében, kevesebb személyes szabadság és kevesebb ország, amelyik mer nemet mondani az EU vagy a hatalmi elit akaratának. (Norvégiai pedig eddig mert…)

 114. 35591 — 2011-07-26 14:26 

[Redmaster](#11528071): Esse rossz. Ahogy a viccben volt: igény az vóna rá.

 113. Szegénykém — 2011-07-26 14:21 

Na és milyen érdekes az, hogy pont egy olyan országban történt ez a tömegmészárlás, amelyik nem EU-tag, de még csak nem is fontolgatja a belépést!

 112. Redmaster — 2011-07-26 14:14 

Nem olvastam végig a kommenteket úgyhogy lehet már valaki lelőtte előttem a poént (na ez most szarul jött ki) de nekem van még egy tippem. Méghozzá

Az Európai Unió. Nem tudom ki emlékszik a tavalyi szavazásokra de ott elég sokszor elhangzott hogy a szélsőjobboldali pártok egyre jobban törnek felfele a ranglétrán. És hát valljuk meg bizonyos vallási felekezethez tartozó emberek azt nem nagyon szeretnék hogy ők vegyék át a helyeiket nem csak országos hanem európai parlamenti szinten.

Úgyhogy nem csodálkoznék hogyha nem ez lenne az utolsó ilyen eset. Kb 3-4 hónap múlva kell lenni valaminek.

 111. 183823 — 2011-07-26 14:04 

Magyar szál? Hmmm! Akkor lehet, hogy ezért jelentettek be tüntetést a szintén multikulturálisnak mondható Sziget fesztiválra?

 110. GTibor — 2011-07-26 13:46 

[stoppos](#11528001):
105. Svájcra vonatkozóan.

 109. GTibor — 2011-07-26 13:44 

[Szegénykém](#11527996):
A patriotizmus, mint ideológia elvetése éppenséggel lehet szabadkőműves eszme, ezt nem tudom, ha állítod, jóhiszeműen elfogadom. Igaz, hogy már elkanyarodtunk a témától, talán OFF-szagú is a dolog, de a szabadkőművesekkel kapcsolatban nekem inkább az a meglátásom (ezért biztos sokan lehurrognak itt), hogy nem a szabadkőművesek irányítják, formálják (politikusok, művészek, stb…) a világot már évszázadok óta, hanem akik irányítják és formálják a világot, azok nagyrészt szabadkőművesek. Remélem, érezzük az árnyalatnyi különbséget. 🙂
Azt külön megköszönöm, ha valóban elolvasod az említett könyvet.

 108. Szegénykém — 2011-07-26 13:44 

[Bunda](#11528005): Olyan verziót is hallottam már, hogy a szabadkőművesek azért szabadok, mert az alapítóik zsidók voltak és származásuk révén nem tudtak belépni egyetlen céh-be sem.

 107. Bunda — 2011-07-26 13:40 

@Szegénykém: A szabadkőműves név nem arra utal hogy materialisták lennének. Nem is azok. Olvastam hogy mire utal, csak most nem tudom hitelesen felidézni.

 106. 35591 — 2011-07-26 13:37 

[GTibor](#11527982): Ezt melyikre hsz-re érted?

 105. Szegénykém — 2011-07-26 13:34 

[GTibor](#11527946): Én nem állítottam, hogy a vallás megszüntetése az egyik fő szabadkőműves cél lenne, vagy azt, hogy a szabadkőművesek kommunisták lennének. (Annak ellenére, hogy Karl Marx az volt.) Mivel a szabadkőművesek nevükből is adódóan alapvetően materialisták, így nem tudom mennyire orientálódhatnának a vallások és a szellemi világ felé. De amit ajánlottál, feltétlenül el fogom olvasni. Azt viszont már állítom, hogy a patriotizmus felszámolása alapvetően a legnagyobb szabadkőművesek célja, minden nemzetállam betömörítése egy birodalmi intézménybe, ami a mi esetünkben az Európai Unió. A Szovjetunióra és az ebből kialakuló ideológiai háborúra, egyrészt azért volt szükség, hogy felépítsék az ún. kétpólusú világot. Tehát Nyugat-Európa így Amerikához integrálódott, Kelet-Európa pedig a Szovjetunióhoz. Európa úgynevezett „Amerikanizálódását” a Marshall-segély fő feltételeként határozták meg, ugyanakkor a szovjet befolyástól való félelemmel tudták elérni, hogy Nyugat-Európa gazdaságilag (EU) és katonailag is (NATO) teljesen összeolvadjon. Szovjetunió széthullása pedig borítékolható volt, hiszen gazdaságilag nem tudta már tartani a fegyverkezési verseny diktálta iramot. Így viszont már majdnem egész Európát integrálhatták Amerikához, amit állandóan ismételgetnek is a médiában és csak Euro-atlanti integrációnak hívják. Tehát szükségük volt a kétpólusú világra és erre az értelmetlen ideológiai háborúra.

 104. GTibor — 2011-07-26 13:28 

[stoppos](#11527966):
Valamint mégiscsak egy közös, európai keresztény kultúrkör népei. Tehát az analógia teljesen rossz.

 103. 35591 — 2011-07-26 13:21 

[Szegénykém](#11527951): Akkoriban azért kicsit másként haladt még a világ kereke. Nem volt globális a világ.

 102. Bunda — 2011-07-26 13:18 

A szabadkőművesekkel kapcsolatos véleménykülönbségekhez ezt tudom hozzáfűzni:

Vakolók minden területen vannak. Viszont vallástól, politikai irányzattól függetlenül csak a saját társaságukhoz hűségesek. De mindenhol ott vannak, ennek nyilvánvaló előnyei vannak.

Az meg hogy hisznek egy felső teremtőben, még nem zárja ki azt hogy a világ számára minden vallást meg akarnak szüntetni. A rabszolgáknak nincs szükségük vallásgyakorlásra.

De amúgy szerintem sokszor összekeverik a vakolókat meg az illuminatit. Szerintem inkább az utóbbi csoportnak vannak világuralmi céljaik. Hozzájuk képest a vakolók csak kiscserkészek.

 101. Szegénykém — 2011-07-26 13:13 

Magyarország történelmében, elég rossz vége lett a tömeges bevándorlásnak. Gondoljunk csak Trianonra, aminek egyértelmű előzménye, a XVII-XVIII. századi demográfiai változások, tehát a török betörések által megfogyatkozott magyar lakosságot, megpróbálták környező népekkel pótolni, akik eleve nem is próbáltak asszimilálódni a törzsgyökeres magyar lakossághoz. Csak a vesztfáliai békével fogalmazódott meg mindegyikben az önálló nemzetállam gondolata és ez is lett végül a vesztünk. A multikulturalizmus pedig, működőképes is lehet, gondoljunk csak Svájcra, ahol 4 hivatalos nyelv van és 3 különböző nemzet él egymás mellett békességben. Nincs értelmetlen nacionalizmus vagy szeparatizmus. Fő feltétele az, hogy ehhez el kellene jutni bizonyos fejlettségi szintre.

 100. GTibor — 2011-07-26 13:09 

@Szegénykém:
Természetesen nem kell megjelölnöd a forrásod, csak kíváncsi voltam, ezért kérdeztem rá konkrétan. Én csak nem értettem a szabadkőművesek és az illuminátusok összemosását, főleg Breivikkel kapcsolatban. Tiboru által belinkelt norvég szabadkőműves oldalon nem találtam utalást, hogy ők illuminátusok.
Dr. Doktor Sándor példája is jól mutatja, hogy a szabadkőműves eszmékkel össze nem egyeztethető tagokat bizony a szervezet kilöki önmagából.
Szóval én ezzel a „szabadkőműves = kommunista” gondolatmenettel nem értek egyet.
A vallás megszüntetése, mint fő szabadkőműves cél, meg egyszerűen képtelenség. Javaslom Neked elolvasásra Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek c. könyvét, rendkívül hasznos, és mindamellett lebilincselő olvasmány, ebben a témában (szvsz.)megkerülhetetlen mű.

 99. 35591 — 2011-07-26 12:57 

[Pitzur](#11527883): Azért a tömeges bevándorlás sem ennyire egyszerű kérdés. Jó volna egy-két szociológus hozzászóló, aki jobban átlátja ezeket a dolgokat, hogy ilyenkor egy első generációs bevándorlás után a második-harmadik generáció mennyire épül be a társadalomba. A történelem egyébként is tele van bevándorlásokkal, és ezeknek ugyan volt negatív következménye is, de általában sokkal több pozitívummal jártak. Az, hogy jelenleg problémás a dolog, az tény, de nem tudhatod, milyen lesz 20-30-100 év múlva. Pusztán a mostani problémákból kiindulva nem szögezheted le egyértelműen, hogy ez rossz.

De visszatérve a norvég csókára, lassan felismerhetnék már, hogy sok olyan ember van, aki nem tud mit kezdeni a változással, és egy kis részükből még ámokfutó is lehet.

Például, felismerik és kezelik a Párizs szindrómát. Lehetne ugyanilyen a bevándorlóktól való félelemre. Nem, nem az egészséges távolságtartásra gondolok. 🙂

 98. Pitzur — 2011-07-26 12:33 

Igor, én magam is ismerek bevándorlókat, amit leírtam abból szerintem semmi negatív volt annyit mondtam, hogy ők is játszanak a mi szabályaink szerint, és nekem valamennyi ismerősöm a szabályok szerint játszik. Anyukám orvos számtalan kollégáját ismerjük, akinek azóta már a gyerekei is orvosok magyarokat gyógyítanak és legalább annyira magyarok mint szudániak vagy szomáliaiak. A probléma nem is felénk a legégetőbb. Nyugaton viszont hasonló problémákkal néznek szembe az ottaniak mint mi a cigányok esetében. Azt gondolom meg belátod, hogy mikor a francia rendőrök intézkedése közben meghalt egy bevándorló, és utána meg lerombolták a fél várost nem diplomások követték el. Nem írtam oda de egyértelmű leszek A TÖMEGES BEVÁNDORLÁS a probléma.

 97. Szegénykém — 2011-07-26 12:29 

[GTibor](#11527392): Nem tudom, ezen mi volt olyan „megmosolyogtató.” A szabadkőművesekről és az illuminátusokról eleget olvashatsz, ha használod a kedvenc keresődet is hozzá (Google, Yahoo, Bluu, stb.) Nem hiszem, hogy nekem kellene vennem a fáradtságot, hogy külön mindennek utánanézzek. Ez csak egy hozzászólás és nem egy egyetemi szakdolgozat, hogy kötelességem legyen lábjegyzeteket is csinálni hozzá. Az 5. pontról pedig csak annyit, hogy a szabadkőművesek nem igazán hisznek, ún. Istenben. Az egyik fő jelképüknél (a nagy G-betűsnél) is inkább a világ nagy „építőmesterének” nevezik, mintsem hagyományos értelembe vett Istennek. Mivel ők eleve: szabadkőművesek, így a nagy „építőmester” pedig lehet, egy az embernél egy jóval fejlettebb entitás, mondjuk egy földönkívüli civilizáció is, amelyik már a kezdetektől tervszerűen irányítja az emberiséget.)

 96. Szegénykém — 2011-07-26 11:57 

[Interlock](#11527077): Ne szívd mellre, nem kell egyből sértésnek venni amit írtam. Csak akadnak olyanok (főleg idősek között), akik nem tudják elválasztani a tv-ben látottakat a valóságtól. Pl: Voltak, akik a Barátok Közt egyik sorozatban meglőtt szereplőjét faggatták, hogyan élte túl és jobban van-e már. Annak tükrében, hogy te milyen félvárról kezelted ezt a nem hétköznapi esetet, feltételeztem talán te is ilyen vagy. Mert mégiscsak 100 gyermek életéről van szó, akik még koruknál fogva aligha foglalkozhatnak politikával és akármilyen emberek is lesznek belőlük, semmiképpen nem érdemelnének ilyen halált. (Tudod, hogy egyenként levadásszák őket egy szigeten.) Ami pedig a mostani norvég politikusokat illeti, nem hiszem, hogy összehasonlíthatóak lennének a mieinkkel. Norvégia egy jóléti állam. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy ott a legjobb a szociális háló és ott van a világon a legmagasabb életszínvonal és még csak nem is EU-tagok. Mert egyszerűen nem volt szükségük rá!

 95. igor — 2011-07-26 11:38 

Hát Pitzur, nem tudom hány bevándorlót ismersz, én első generációs bevándorlóként elég sokat, főként oroszok, fehéroroszok, de nigériaiak, libanoniak, perzsák, albánok is, mindegyik (tehát tényleg, egytől-egyig) diplomás, adófizető vagy egyetemi hallgató magyar állampolgár (kiváló nyelv és történelemismerettel), mind büntetlen előéletű, stb. stb. Egy ukrán srácot ismerek, aki focihuligán, de ismerek kétszáz magyart is, aki szintén.
Azt kéne megérteni, hogy a bevándorlás nem deklaratíve jó vagy rossz, hanem lehet jól és rosszul is csinálni. Egyáltalán nem mindegy, hogy mondjuk Nigéria legjobb egyeteméről érkeznek ide orvosaspiránsok, vagy Vietnam legjobb gimnáziumainak válogatott krémje, vagy pedig egy polgárháborús fekete-afrikai ország vidéki földművesei és/vagy militáns gerillái meg muszlim szélsőségesei.

 94. GTibor — 2011-07-26 10:42 

Némileg összevág Pitzur hozzászólásával egy kutatási eredmény, miszerint a nyugati világ elöregedésével együtt jár az Alzheimer-kórosok számának drasztikus megnövekedése. Ezzel szemben nézzük meg a távol-keleti létforma eredményét, viszonylag idős korban is milyen aktív szellemi és fizikai(!) életvitelt folytatnak!

 93. Pitzur — 2011-07-26 10:22 

Örömmel tölt el, hogy új posztot láthatok a blogon Tiboru, a téma viszont koránt sem szívderítő.

Sajnálatos módon sokan haltak meg egy zavarodott ember gyilkoló keze által. Lehet, hogy én vagyok a nem normális de én valahol megértem a merénylőt, ugyanakkor sohasem tudtam volna bántani fegyvertelen embereket.

Nem tudom ki ez a fickó, az ideológiáját meg egyáltalán nem ismerem, bár ha lenne egy hiteles magyar fordítás belenéznék. (Szerintem a pszichológusoknak/pszichiátereknek is érdemes lenne elolvasni)

Véleményem szerint ez az egész szörnyűség egy globális európai válság indikátora. Legyünk őszinték és lássuk be, hogy Európa válságban van. A gazdasági részről nem igazán tudok nyilatkozni, de a társadalom szarban van. A kontinensen létrejött jóléti államok a jelenlegi tendenciák mellett össze fognak omlani. A lakosság folyamatosan elöregszik teljesen átalakul/átalakult a nyugatiak munkához való hozzáállása. Anélkül, hogy napi politikai vitákba mennék bele jegyezném meg, hogy szerintem ennek a válságnak az oka a liberalizmus. Ha jobban belegondolunk gyakorlatilag leegyszerűsítve manapság egy olyan jelentős politikai erő képviselteti magát amely szerint az embereknek mindenhez joguk van amivel nem okoznak hátrányt másoknak. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy ki dönti el mi rossz másoknak. Egy liberális szerint nem rossz a szingli életmód és lehet élni család meg gyerek nélkül, szerintem ez a nemzethalál. Egy liberális szerint nem baj ha melegek házasodnak össze és nevelnek gyereket, szerintem katasztrófa. Egy liberális szerint nem baj ha nem születnek gyerekek és a szaporulat hiányát a bevándorlókkal töltik ki, szerintem ezzel a saját halálos ítéletünket írjuk alá. Az előbb leírtak után viszont sokan gondolhatják azt, hogy egy vaskalapos maradi barom vagyok, aki irigylem a szinglik szabadságát, a melegektől meg akarom tagadni az egyenjogúságot vagy éppen rasszista vagyok. Ez koránt sem igaz, de szerintem egy nő igen is szüljön gyereket (a férfi meg nem férfi, ha magára hagyja) a melegek meg ne nevelhessenek bele a torz világképükbe gyerekeket. Ezekről a témákról beszélni kell Európa a hazug polkorrekt tájékoztatásával az európaiak nyakába teszi a hurkot. Aki egy kicsit tájékozott az pontosan tudja, hogy a bevándorlók kurva nagy problémákat okoznak, elhozzák hozzánk a harmadik világot és ehhez még jó képet is kell vágnunk. Félreértés ne essék, imádom a fekete zenét, az arab kaját, a távol keleti filozófiát, de azt hiszem ezek a dolgok olyanok mint a mezőn repülő pillangók, akkor igazán szépek, ha a saját rétjükön repülnek, s nem egy olyan helyen ahol „tájidegenek”. Csak nézzük meg, hogy mi történik amikor egy nem őshonos állat kiirtja az eredetileg ott élő állatokat. Ez történik most európában, a multikulti nem működik, a fejünkre fognak nőni sőt már a fejünkre nőttek a bevándorlók és egyértelművé kell tenni, hogy vagy asszimilálódnak és elfogadják a mi játékszabályainkat vagy nincs helyük itt. Ki kell mondani, hogy szükség van azokra akik már itt születtek, de nem kellenek többen a 3. világból. Ki kell mondani, hogy nem akarunk csadoros nőket látni Párizs utcáin. Nem azért mert gyűlöljük a muszlimokat, hanem azért mert a saját kultúránkat védjük és Svájcban sincs semmi keresnivalója a minareteknek. És ez a baj a liberalizmussal, hogy évszázados problémákat akar feloldani azzal a dumával, hogy béküljünk ki. Ez nem megy.

Ez a szerencsétlen elmebeteg (aki pont a vérlázító liberális büntetőjogi szabályok miatt 21! év után elvileg szabadul) most pont a mérsékelt egymás mellett élés mellett elkötelezett, de a hagyományos európai nemzeti értékeket vallóknak fűtött be. A türelmetlen, a multikultitól csömört kapott és ettől szenvedő emberek hőst fognak csinálni belőle, a bevándorlók pedig még inkább összezárnak.

Végezetül csak annyit mondanék, hogy ha nem változik a helyzet Európában olyan háború lesz mint most dél-afrikában van, tudjátok, ahol nem kell egyenruha.

ui.:Ennek nem tudom mennyi köze lesz a konteókhoz és a konkrét esethez, de ezek a gondolatok ötlöttek belém.

 92. 35591 — 2011-07-26 10:16 

[GTibor](#11527590): Azért hűl le, hogy később minél jobban fel tudjon melegedni. Nekifutásból magasabbra lehet ugrani. 🙂

 91. GTibor — 2011-07-26 09:56 

OFF:

Azért durva hideg ez az idei nyár eddig. Emberek sapkában, kabátban az utcákon. 🙂 Úgyhogy gyorsan újraolvasom a globális felmelegedés-konteót. 😉

 90. 35591 — 2011-07-26 09:47 

[tiboru](#11527534): Amúgy internetes biztonsággal kapcsolatban egy jó kis poszt:

http://0x90.freeblog.hu/archives/2011/03/23/Felelossegtenisz/

 89. 178996 — 2011-07-26 09:21 

[GTibor](#11527518):

Bocs, én is a Google Translate-tel fejtettem meg az értelmét 🙂

 88. GTibor — 2011-07-26 09:14 

[tiboru](#11527490):
Köszönöm, egy norvég gyorstalpaló kéne már csak. 🙂
Továbbá arra is kíváncsi lennék, hogy az ottani szabadkőműves testvéreknek nem szúrt-e szemet társuk „különös” gondolatai, miért nem lökte ki a szervezet magából hamarabb, mert ugye tudjuk, hogy nyíltan vállalta nézeteit. Vagy ez már egy konteószál?! 🙂
A belinkelt (87.) Bayer-cikkben említett John Lukacs idézet felettébb érdekesen hangzik egy bevándorló tollából. 🙂 Ja, és Amerikát (USA) is bevándorlók alapították és népesítették be.
Szerintem azt sem ártana górcső alá venni, hogy ezeket a bevándorlási hullámokat milyen tényezők generálják. Máris elérkeztünk az arab forradalmak konteójához. Ugye, hogy minden mindennel összefügg? 😉

 87. Minor.Dragon — 2011-07-26 09:14 

[GTibor](#11527381): A fickó valóban szabadkőműves volt, ezt az ottani nagymester mondta. Ha nem vette, akkor a ruhája alapján mester volt. A János-rend tagjaként csak hívő lehet. A szkőművesek nem politizálhatnak, hogy tiszta maradjon a kesztyűjük. A rendezett családi- és magánélet, büntetlen előélet követelmény.
Az illuminátusok – mint azt Tiboru kitűnő posztjából is tudhatjuk – a szabakőművesekből váltak ki. Ők radikálisabban akarták az egyház befolyását csökkenteni.
A vörös lobogós sarlón igen elámultam, miután meglehetősen sok ún. jobboldali tagja van a szkőműveseknek. Elég csak az angolok között szétnézni, márpedig a svédek, norvégok között a János-rendiek vannak főleg.

 86. 178996 — 2011-07-26 09:02 

[stoppos](#11527476):

Köszi, átgondolom.

 85. 178996 — 2011-07-26 08:59 

[GTibor](#11527381):

Azt, hogy Breivik szabadkőműves volt, itt ismeri el a norvég szervezet nagymestere, Ivar. A. Skar, egyúttal tájékoztatja a közvéleményt, hogy azonnali hatállyal kizárták a soraikból:

http://www.frimurer.no/ordenen/15-aktuelt/1190-den-norske-frimurerorden-uttrykker-medfolelse-og-omsorg&usg=ALkJrhhQz-3J9ZH6BKTe8JKRjvobybkoTA

 84. 35591 — 2011-07-26 08:52 

[tiboru](#11526985): LulzSec-kel kapcsolatban tudok segíteni, ha gondolod. Mármint szakmailag, nem konteoilag. Az a te asztalod. 🙂

 83. Hiryu2.0 — 2011-07-26 08:48 

Gyors konteo: a norvég titkosszolgálat és társszervezeteik. /Úgy gondolták hogy leállítják a megfigyelést, hagyják hogy az új Mein Kampf internetere kerüljön, esetleg egy bomba, pár halott és jön a hátulról mellbe: ha nem lennének iszlám bevándorlók akkor nem lett volna ez az idióta sem. ++ kel az ellenségkép a költségvetési támogatáshoz is.

a dolog működik: Svájcban népszavazást kezdeményeztek a bevándorlók számának maximalizálásáért.
Ez pedig egy magyar barom:

http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/hetvenhat.html

 82. Hiryu2.0 — 2011-07-26 08:33 

Olvasom valahol:/nesze nektek konteo/:

bocs a primítiv helyesírásért:

kivegzett gyermekek taboraban Egy transparens volt lathato, meg egy nappal a verengzes elott is:BOJKOTT ISRAEL volt rajta.
Ebben a taborban a kormanyzo part (szocialistak) altal udultetett fiatalok voltak jelen. Tudni illik a norvegok a palesztin jogok egyik eros vara!
Ha valaki a jobboldalt akarja osszekotni az elmebeteg verengzovel akkor azoknak azt kell tudni, hogy ez a terror akcio azok a szocialistak ellen volt akik a palesztin jogokert vilag elott harcoltak! Tehat nem az izrae..i jogokert, a palesztinaikert!
Ez az orult pedig nem izraelitakat vegzett ki „nacimodra”, hanem a palesztinokat tamogatoit, es azok gyermekeit!

 81. GTibor — 2011-07-26 08:11 

[Szegénykém](#11527061):
Különösen az 5. pontodon mosolyogtam jót, ismerve az egyik feltételt egy szabadkőműves páholyba való belépéshez. 🙂

 80. GTibor — 2011-07-26 08:07 

[Szegénykém](#11527061):
Szeretném tudni, hogy honnan vetted az „illuminátus szabadkőművesek” hétparancsolatát. Továbbá azt is szeretném tudni, hogy ez a Breivik(ing) közéjük tartozott-e, vagy csak magát a facebookon szabadkőművesnek valló, magányos őrült-e. Az utóbbit mindenkitől kérdem.

Továbbá fenntartom különböző konteókombók lehetőségét is, ahogy azt korábban sthemy kolléga 20. kommentjében hiányolja is. 🙂

 79. Hiryu2.0 — 2011-07-26 07:57 

Khmm.. remélem nem haragszatok, de ha már szórom az anyagot, akkor olyan oldalon teszem, ahol tudom hogy gyorskezű a moderátor, ha kell…

Kieg:

Már március óta szerepelt a norvégiai tömeggyilkos az ottani titkosszolgálat figyelőlistáján – jelentette a brit Sky News, amely szerint Anders Behring Breivikre az után figyelt fel a norvég titkosszolgálat, hogy illegálisan vásárolt vegyi anyagokat az interneten keresztül. A norvég hatóságok annak idején azért nem tettek semmit, mert nem találták „relevánsnak” az illegális vásárlásról szóló információkat.

khmm…
A gyanú szerint segédje is volt a Norvégiában több mint 90 ember halálát okozó Anders Behring Breiviknek. A feltételezett segéd lengyel, hétfőn már őrizetbe is vették. Azzal vádolják, hogy vegyi anyagokat szállított a norvég férfinak, aki az oslói kormánynegyedben robbantott, valamint egy Oslóhoz közeli szigeten több mint 80 fiatalt lőtt le. A lengyel férfi így bűnrészessé vált.

ill..
Anders Behring Breivik tavaly augusztusban Prágában járt, mert úgy hallotta, hogy a cseh főváros az illegális fegyver-és drogkereskedelem egyik paradicsoma – idézik a norvég tömeggyilkos egyik megállapítását a cseh médiumok.

Erről annyit hogy asszem anno a cseh belügy elit egységét azért zavarták széjjel, mert több épp csak harckocsit nam árultak a feketepiacon.

Most nem akarok ötleteket adni elmeroggyantaknak, de néhány intelligens vadbarom akár itt is összeropzhatna akármit. Főleg ha visszanyul a második világháborús módszerekhez. Na ezt sem írom le, hülyékből itt annyi van hogy exportálhatnánk ezerrel, és mégis marad….

 78. Hiryu2.0 — 2011-07-26 07:36 

[Phil Harmonic](#11526982):

lövedék ++ hatás ++vadászlőszer

http://www.zvadaszbolt.hu/index.php?modul=oldalak&muvelet=view&id=350&lang=hu&lastmodul=oldalak

 77. Rosszindulatú Vászka — 2011-07-26 07:07 

@ 80. Bunda

Direkt csinájják. Ők. Hogy az éberséged andalíccsák. Én szóltam…

 76. Bunda — 2011-07-26 07:00 

Az összes (tényleg az összes!) eddigi posztban ott volt valahol a valószínűsíthető igazság.

Ez az első, ahol egyáltalán semmi összeesküvést nem látok.

 75. 182991 — 2011-07-26 02:50 

[Szegénykém](#11527068): szerintem most már fékezzél, mert kezdesz kisodródni. Nem néztem végig semmit: olvas, értelmez. Azt nem kérdőjelezném meg, hogy kikből lehetnek a jövő generációk vezetői, épp elég megnézni, kik voltak a maiak felmenői (úgy általában). Tudod, ez itt konteo-oldal: le lehet írni a sejtéseinket, sőt még azt is, ha véletlenül eszünkbe jut egy filmrészlet, könyv, akármi, amit valamilyen okból párhuzamba tudunk állítani jelenlegi eseményekkel. A párhuzam lehet rossz, a sejtés bizonyulhat hibásnak, ettől még ez egy ilyen oldal.
Még egy dologra reagálnék: kiből lesz a jó vezető? Nos, aki lenézi ellenségét, ellenfelét, vitapartnerét – abból biztosan nem.
Ignore on.

 74. Szegénykém — 2011-07-26 02:14 

[Interlock](#11527058): „Én végignézném azt, hogy kikkel sikerült végeznie a szigeten. Akárhogy is nézem, a mostani kormány utánpótlását ritkította, leendő miniszterek, kormányfők eshettek el a lövéseitől. Az én tippem az, hogy valami baromira nem tetszett neki az ország vezetésével kapcsolatban, és kiötölte, hogy ha az aktuális vezetéshez aligha férhet is hozzá, a jövőbeni irányítókat sokkal könnyebben megtizedelheti – vagyis az általa előidézett változások majd a távoli jövőben lesznek érezhetőek.
Tragikus esemény 🙁 Nekem egyből az a Terminator-rész jutott eszembe, ahol a Skynet robotja elsőként Connor leendő (és akkor még mit sem sejtő) hadvezéreit irtja ki.”

Tényleg, te mind a 93-at egyenként végignézted? Tudtommal nem volt közzétéve semmilyen lista. Azért mert a tábor szocdem. szülők gyerekeinek volt szervezve, már mindegyikükből a következő kormányok vezetői cseperedtek volna fel? Nincs ez eltúlozva egy kicsit? Vagy, ha így is van, akkor már egyből meg kell halniuk? Feltehetnénk a kérdést, kiből lenne akkor a jó vezető? Az ilyen Breivik-féle „keresztes-lovagokból”? Akik, az iszlám országok ellen azonnali háborút indítanának? Vagy te annyit fogsz fel ebből az egészből, hogy olyan mint a Terminátor? Semmi vér csak ketchup?

 73. Szegénykém — 2011-07-26 02:01 

@Minor.Dragon: Kérdésedre válaszolva, a médiában idézgettek a remekművéből. Pl: hogy milyen jók a magyar lányok és milyen kár, hogy a „küldetése” miatt nem tudott Budapesten jól becsajozni, stb. Lehet, hogy te igen, de én arra már nem veszem a fáradtságot, hogy el is olvassam az egészet. Egy ilyen személy büntetésénél te mennyire tartanád be az emberi jogokat? Ő mennyire tartotta be, mennyire kímélte az áldozatait? Az ÁVO-sok akik jórészt ártatlan emberekkel így elbántak, akkor neki, aki majdnem 100 embert hidegvérrel lemészárolt, nem kijárna az ilyen elbánás? Vagy neked nincsen meg hozzá a kellő igazságérzeted? Ne szenvedjen egy ilyen? Arra, meg hogy mennyire „okos a fickó”: nyilván, nagy intelligencia kellett mindezt mit sem sejtő táborozó gyerekek ellen megszervezni és 1500 oldalon keresztül a kereszténység kontra iszlámról ezeket összezagyválni. De a megfogalmazásodon alapján látszik: „okos a fickó”, hogy te kellően felnézel rá. Sajnos, én néhány 10 kg biohulladéknál nem látok benne többet!

 72. Szegénykém — 2011-07-26 01:43 

[Minor.Dragon](#11527046): Na és ezt olvastad? http://hvg.hu/vilag/20110724_brevik_naploja
Itt így fogalmaz, a kis szabadkőműves „marxistavadász”: „A legnagyobb (náci) szörnyetegnek fognak címkézni” Neked mekkora háttértudásod van? Nem gondolod, hogy az egész egy nagy ellentmondás? A fiúcska egyszerre volt „marxistavadász” és szabadkőműves, náci fajgyűlölő és keresztény-lovag (lásd. 10 prancsolat) a fehéreket védő, ugyanakkor mégis a fehér honfitársait lemészároló ámokfutó.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy vajon a marxizmus és a szabadkőművesség mennyire elválaszthatóak egymástól? Összehasonlításnál, induljunk ki a szabadkőműves illuminátusok 7 fő parancsolatából:
* 1. minden fennálló kormányzat megdöntése (kommunizmus)
* 2. a magántulajdon eltörlése (kommunista állam csak ilyen lehet)
* 3. az öröklés megszüntetése (majdnem kommunizmus)
* 4. a patriotizmus felszámolása (egységes vörös lobogó sarlóval és kalapáccsal, így kommunizmus)
* 5. a vallás megszüntetése (egységesen ateisták, így kommunizmus)
* 6. a házasság eltörlése
* 7. egy világkormány létrehozása („Világ proletárjai, egyesüljetek!” – azaz kommunizmus)
Ez a szabadkőműves illuminátusok úgymond „alapokmánya”, a Marxizmus tehát egy szabadkőműves találmány, a fiúcska pedig mégis szabadkőműves volt. Mindez hány ponton is ütközik a többi nézetével? Hogyan lehet ő keresztény fundamentalista, mikor a szabadkőművesek eltörölnék az egész kereszténységet? Kijelenthetjük, hogy vagy totálisan irányították vagy a csávó nem állt a helyzet magaslatán! Emellett neked sem ártana művelődni egy kicsit! Mindenesetre nem foglalkozom többet ezzel a témával, mert még én is arra a szintre süllyedek le mint ez a csávó, vagy mint te!

 71. Minor.Dragon — 2011-07-26 01:36 

@Szegénykém: Az olvastad kérdés az 1500 oldalra vonatkozott. Ezt írtad: „ő is megírta a saját kis Mein Kampf-ját, bár ő inkább a mennyiségre koncentrált”. Ezért kérdeztem, hogy olvastad-e. Igazából csak arra kaptam fel a fejem, hogy az ÁVO-s módszereket hiányolod. Ilyen téren valóban valóban te adhatnál nekem tanácsot.
És szerintem okos a fickó. Okosabb, mint amit te elővezettél itt néhány hozzászólásodban.

 70. 182991 — 2011-07-26 01:32 

[xyz](#11526826): Ha én magányos, és kellően elszánt támadó lennék, valószínűleg azért robbantanék a B helyszínen elvégzendő lövöldözés előtt az A helyszínen, mert már eleve B volt a célpont, de nem hiányoztak a gyorsan kiérő (vagy már eleve ott lévő) zsandárok. Az épületnél végrehajtott robbantás nem volt – szerintem – annyira kihegyezve: inkább arra hasonlít, hogy mindegy, mekkora kárt okoz, csak legyen valami. Valami, ami eltereli a figyelmet, leköti az erőket, és valószínűleg jócskán össze is zavarja az elkényelmesedett norvég rendőrséget. Amilyen hosszú az időzítés, annyi időt nyert vele a támadó.
Én végignézném azt, hogy kikkel sikerült végeznie a szigeten. Akárhogy is nézem, a mostani kormány utánpótlását ritkította, leendő miniszterek, kormányfők eshettek el a lövéseitől. Az én tippem az, hogy valami baromira nem tetszett neki az ország vezetésével kapcsolatban, és kiötölte, hogy ha az aktuális vezetéshez aligha férhet is hozzá, a jövőbeni irányítókat sokkal könnyebben megtizedelheti – vagyis az általa előidézett változások majd a távoli jövőben lesznek érezhetőek.
Tragikus esemény 🙁 Nekem egyből az a Terminator-rész jutott eszembe, ahol a Skynet robotja elsőként Connor leendő (és akkor még mit sem sejtő) hadvezéreit irtja ki.

 69. Szegénykém — 2011-07-26 01:04 

[Minor.Dragon](#11527046): Olvastam. Az általad belinkelt oldalból, pontosan milyen következtetéseket kellene levonnom? Hogy ő is csak egy srác volt, mint bárki más? Vagy, hogy ő is nézett filmeket? Talán sajnálom kellene? Miért is kellene neked személyeskedni? Ez neked egy érvelés volt? Nem kértelek meg rá, hogy nekem itt tanácsokat adj. Talán neked nem ártana kicsit „művelődni”, tanult kollégám.

 68. Szegénykém — 2011-07-26 00:54 

[Kazi](#11527041): Basszus így, hogy mondod a szállodák gerillájának, a szobalányok rémének: Dominic Strauss-Kahnnak is 3 neve van! Lehet, hogy ő is egy szállodákra állított Moszad ügynök volt? Meg kell hagyni, jó megfigyelő vagy!

 67. Minor.Dragon — 2011-07-26 00:50 

@Szegénykém: Olvastad? Nem akarok személyeskedni, de te asszem, hát, hogyismondjam, szóval művelődjél még.
http://hvg.hu/Tudomany.halozat/20110723_norveg_merenylo_facebook#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_7_23

 66. Kazi — 2011-07-26 00:25 

Azért az számomra meglehetősen furcsa, hogy ezek a csúnya gonosz „magányos” merénylőknek mindig 3 nevük van: Lee Harvey Oswald, Mehmet Ali Ağca (pápai merénylő), Sirhan Bishara Sirhan (másik Kennedy)…

 65. Szegénykém — 2011-07-26 00:14 

Azt még kifelejtettem, hogy ez az embernek nem nevezhető szarrakás, vajon miért nem inkább egy mecsetbe ment be lövöldözni a muzulmánokra és miért 13-17 éves ártatlan menekülő gyerekeket kellett lemészárolnia? Miért a saját fajtáját kellett ritkítania, ha úgyis az iszlámmal volt problémája? Erre egészen egyszerű a magyarázat, anélkül, hogy a kis viking kifejtené: Egyszerűen egy alattomos gyáva féreg, mert csak fegyvertelen gyerekekre tudott lőni, azt is begyógyszerezve. Ahogy kiérkezett a rohamosztag, gondolkodás nélkül, egyből megadta magát. Ha lett volna egy kis esze, rájuk is lőtt volna és akkor megszabadítják a további börtönkínoktól. De még erre sem volt képes. Utoljára is önelégülten vigyorgott, mikor kivezették a rendőrök. Egyszerűen túl jól bánnak vele a norvég hatóságok, szerintem ÁVO-s módszereket kellene rajta alkalmazni. Pár óra alatt meg lehetne törni, mint a diót.

 64. Minor.Dragon — 2011-07-26 00:01 

„… eleve úgy viselkedett, mint egy robot …”
Ezért:
„Breivick pénteki tetteinek elkövetése előtt Anabolicumokkal és Ephedrines, koffeines és Aspirinos keverékkel tömte magát tele, hogy tettét végre tudja hajtani. Legalábbis 1500 oldalas „Kiáltványában” erről írt. Ugyanitt több oldalt szentelt annak, hogy e szerek mennyire kitartóvá teszik őt és ezek nélkül tettét nem tudná végrehajtani. Ahogy írta: „testre szabott” agresszívitást növelő szert készített. Ezek már egyes katonai műveleteknél is hasznosnak bizonyultak, különösen a szteroidokkal, ephedrinnel, koffeinnel és Aspirinnel kombinálva”.

 63. Szegénykém — 2011-07-25 23:58 

[zen monkey](#11527028): A kis Breivik azt sem érdemelné meg, hogy 2 percre is megemlítsék a nevét vagy amit, az általa „könyvnek” nevezett tákolmányban összezagyvált. Nyilván Hitler nyomdokaiba kívánt lépni a kis pondró és ő is megírta a saját kis Mein Kampf-ját, bár ő inkább a mennyiségre koncentrált, mintsem az értelmes magyarázatokra a szerény 1500 anyaszomorító oldalával. Csak a nagy írogatásban arról megfeledkezett, hogy ő csak egy kis viking paraszt és nem egy hatalmas birodalom teljhatalmú diktátora.

 62. zen monkey — 2011-07-25 23:42 

[Szegénykém](#11527025): a poén az egészben, hogy az áldozatok kilétéről egy büdös szó nem esett még, ezzel a patkánnyal és az általa összehordott kusza szarral viszont tele van a média.

hogy a konteóhoz is böfögjek valamit, hiányolom a CIA-t, legalábbis nem lenne meglepő, ha kiderülne, hogy a pasas egyik kedvenc könyve a zabhegyező volt. eleve úgy viselkedett, mint egy robot, a megadása is lennon gyilkosára emlékeztet.

 61. Szegénykém — 2011-07-25 23:34 

„Ettől függetlenül undorító módon próbálták beskatulyázni Breiviket ráadásul úgy, hogy lényegében senkinek fogalma sincs a motivációiról és a gondolatairól.”

Szegény Breivik, milyen undorító módon beskatulyázzák. Mindjárt elsírom magam komolyan mondom! Vajon te is ilyen megértő lennél vele, ha mondjuk a te hozzátartozóid vannak akkor azon a szigeten? Persze, persze nagyon fontosak az ő gondolatai és a motivációi, ebben a kiemelten humánus cselekedetében. Én csak egyet nem értek, miért nem állítják már végre nemzetközi bíróság elé, mert egész egyszerűen emberiség-ellenes amit ő csinált.

 60. zen monkey — 2011-07-25 23:33 

[tiboru](#11526405): erre már nem is lehet mit mondani, akkora blama volt ez a norvég rendfenntartásnak, hogy hihetetlen. jaj, rossz a helikopter! jézusmária, ez mégis micsoda?

és az a kurva nagy szerencséjük, hogy a politikai lófasz miatt erről nem is íródnak cikkek, én legalábbis nem láttam egyet sem. ha ILYENKOR nem tudnak helikopterrel menni (ráadásul nem sokkal előtte robbantottak a városban), akkor miért van szükség egyáltalán rá? hihetetlen, nevetséges.

 59. zen monkey — 2011-07-25 23:22 

„A norvég deltásoknak azonban nem volt készenléti helikopterük”

vicc a norvég rendőrség.

 58. MrName — 2011-07-25 22:29 

[Von und Zu](#11526478): És? Mi köze a GDP-nek az SWF-hez? Olvasgass, van táblázat is:

http://en.wikipedia.org/wiki/Sovereign_wealth_fund

 57. 178996 — 2011-07-25 22:19 

[Hiryu2.0](#11526979):

Tökös csávó ez a Marcel, tényleg totális riszpekt neki! Remélem, Harald király személyesen mond neki köszönetet…

 56. Phil Harmonic — 2011-07-25 22:19 

Nem hiszem, hogy videojatekkal edzett volna, illetve nem csak avval. Volt egy farmja, ahol kedvere lovoldozhetett, vagy akar renszarvasra is vadaszhatott. Az egyik korhazban 16 sebesultet lattak el, akiket dum dum toltennyel lottek meg. Ez azt hiszem megint a pisztoly mellett szol, vagy puskaknal is hasznaljak? Ugy tudom a pisztolylovedekeknel cel a nagyobb roncsolas.

 55. Hiryu2.0 — 2011-07-25 22:16 

Marcel Gleffe, német turista csónakjával 30 embert metett ki a szigetről a lövöldözés idején. Tisztelet neki.

 53. Hiryu2.0 — 2011-07-25 22:02 

http://index.hu/kulfold/finn8337/

ez mondjuk 2008-as hír. ez van a szomszédban

 52. Phil Harmonic — 2011-07-25 22:01 

Azt olvastam, hogy iden tavasszal vasarolt egy Ruger Mini-14 felautomata puskat, meg egy Glock pisztolyt. Nem ertek a fegyverekhez, de, lehet az egyik kepen pont a Ruger Minivel pozol, amivel elkepzelheto, hogy lovoldozott. A Ruger Minihez van 5-os es 10-es tar. A Glock meg egy osztrak pisztoly, van tobb variacioja, eleg messzire hord es 17 toltenyt befogado tara van. Elkepzelhetonek tartom, hogy a pisztollyal lott tobbet. Fogalmam nincs hanyan lehettek osszesen a szigeten, de biztos 200 fo folott, mivel 150 uszva menekulo emberrol szamoltak be. Borzaszto mocskos meszarlas volt. Megis elkepzelhetonek tartom, hogy egyedul tette es ez az oka, hogy masfel oran keresztul tartott, szemtanuk sem beszeltek masik merenylorol. Tovabba eletben van es nem allitja, hogy eszkoz, bunbak, vagy bab lett volna. Ez az ami az osszeeskuves ellen szol. Persze azt nem tudni, vannak-e harcostarsai, akik szinten keszulnek valamire valahol a vilagban.

 51. azVégek — 2011-07-25 21:56 

Tessék még egy: a román tévé szerint romániai kapcsoaltai is voltak, dcsérte a román szélsőjobbosokat, Vlad Țepeș nagy tisztelője volt, s azzal is példálózott valahol, hogy az 50-es évkben Dobrudzsából deportálták a románok a muszlimokat. (Namost azért van hülyéből, hogy arra ne is gondoljon, mit csináltak a németekkel)
Tényleg, tud valaki a norvég fegyvertartási szabályozásról? Én el tudom képzelni, hogy ott simán lehet valakinek engedéllyel kisebb arzenálja.

 50. Rosszindulatú Vászka — 2011-07-25 21:42 

Hehe, si vis pacem para bellum

azahogy Parabellum.

Hamár pisztolylőszer 🙂

 49. hiryu2,0 — 2011-07-25 21:33 

Ja, aki azt mondja hogy lövöldözős játékból megtanulhatta az….. moderálva….

 48. Hiryu2.0 — 2011-07-25 21:32 

Khmm..Fegyver, lőszer: ha van pénzed itt is azt veszel, amit akrsz. Ha norvégként mondjuk van vadászengedélyed, és ügyesen választasz fegyvert akkor igencsak brutális lőszert vehetsz, legálisan. Gondoljatok pld a vadászfegyvernek eladott sorozatlövésre alkalmatlanná tett cuccokra….. ld még Ranch Gun. Pisztolylőszer: az meg ugy alapból brutális amit árulnak: „ez majd egy lövéssel megállítja a támadót ezt vegye meg.” Az ammóniumnitrát+ dízelolaj ősrégi trükk.
Hogy eltalálja e a célt: lövészklub. Sportlövészet. Főleg ha olyan célpontra számít, ami nem fog visszalőni. Nem tudom mit használt, de egy félautomata,vagy ismétlő, red dottal, lézerirányzékkal bőveen elég.
Abban a kurva kommunizmusban ha emlékeim nem csalnak, volt annyi esze az elvtársaknak hogy olyat áruljanak a TSZ-nek, amiból sok mindent csinálhacc, de bombát soha. Így félkomábam asszem vmi kalciumszármazékkal keverve… A franc se tudja hol vannak a régi tankönyvek:(

Norvégia pedig a béke szigeteként elaludt. Gondolom most lesz annyi eszük hogy toűisztázzák a hatáskört, lesz országos hatáskörű belbizt alakulat, aminek nem tart több mint óráig eljutni 30 kilométerre.

Ja hogy ki csinálta : Ez az eszement vadbarom, esetleg némileg segítve neki néhány hasonlóan golyóérett f…fej. Khmm írta hogy tralálkozott pár ilye kötsöggel, más országból…

A sok szeressük egymást gyerekek békebuzzancsnak meg megint üzenem.

” ha békét akarsz akkor sajnos! készülni kell a háborúra.

 47. Rosszindulatú Vászka — 2011-07-25 21:08 

A másik dolog, hogy sztem Norvégiában azért kicsit nehezebb ismétlőfegyvert és sok lőszert, de méginkább sok tartaléktárat szerezni, mint a balkánon például. Főleg egy elszigetelt amatőrnek.

 46. 179362 — 2011-07-25 21:01 

[Rosszindulatú Vászka](#11526863):
Én valahol kb. 250 töltényhüvelyről olvastam, de lehet, hogy hazudok. Brutál szám, nekem egyből az MP-5-össel rohangáló feka bandatagok jutottak eszembe a The Shield-ből…

 45. Rosszindulatú Vászka — 2011-07-25 20:54 

Ugye? Azért a 74 halott meg a 94 sebesült még akkor is rengeteg skuló, ha egy lövés egy találat, ami képtelenség. Így első körben a magányos merénylő teória is csúszik, ne beszélve arról, hogy miért nem volt riport a komp személyzetével, ahol osztják az észt illetve döbennek, hogy dehát milyen békés embernek tűnt azzal a bazinagy golfzsákkal. Viszont, ha volt életmentő turpista hajós, akkor lehetett merénylőtársa hajós is. Ha meg egy lövöldöző van, akkor neki nem egyszerű a szétrohant, menekülő emberek leszedése.

 44. 179362 — 2011-07-25 20:54 

No épp dohányzás közben jutott eszembe a következő: ugye a norvég fiatalember által felvetett probléma egy nagyon is létező és komoly kérdés. Nemrégiben a francia és a német kormányfő is bedobta a köztudatba a multi-kulti setét oldalát. Mivan, ha éppen ezen törekvés vitorlájából akarták kifogni a szelet ŐK? Akik mondjuk fogalmam sincs, hogy kik lehetnek. Még…

Vessetek meg, de a megdöbbenés után nálam is a fegyverkérdés volt az első, ami beugrott. Kiváncsi vagyok, mikor derül ki róla valami. Hogyan szerezte be és mit és ennyi töltényt bazeg…

 43. 178996 — 2011-07-25 20:48 

[xyz](#11526832):

A LulzSec-konteóhoz azért illene egy kicsit jobban konyítani az IT-dolgokhoz, mint amennyire én teszem 🙂

 42. 178996 — 2011-07-25 20:45 

[Rosszindulatú Vászka](#11526840):

A fegyvereken én is sokat gondolkoztam. Nem akarok túlzottan kegyeletsértő lenni, de 70 halotthoz azért jócskán kell lövöldözni, mert az csak a gyengécske filmekben van, hogy beleeresztek egy tárat a tömegbe és ottmarad tucatnyi halott…

 41. Rosszindulatú Vászka — 2011-07-25 20:39 

Azért mekkora fles, hogy mindég lelni magyar szálat akármilyen témában 🙂

És akkormár…
tuti, hogy magyar szervezésű a merénylet, hetek óta nem történt semmi a Világban, se földrengés, se hajókatasztrófa, kellett valami jó zsíros hír, amivel lekötik a titkosszolgák a médiákat meg a kommentelőket. Most, hogy kiderült, a tokaji is lehet szar, besült az Álamelnök ekézése elleni markáns fellépés is, kellett valami remek villámhárító Gonunk vezetőinek. A plesztin-izraeli hirig nem jó, a ruszkikat nem jó felhergelni, Norvégia elég ingerszegény célpontnak tűnt. Be is jött. Ráadásul így a szittyákok is bosszút állhattak az Izlandi Gárdán. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen eset kapcsáni kommentekből remek lsitát lehet készíteni a kommenterek identításáról és világképéről.

Csak azt mondom, véleményt kommentezni nem kell félnetek jó lesz 😛

U.i.: ami nekem talány, az a fegyverkérdés, ez testvérek közt is legalább egy tucat tár, vagy még több. Ha meg rendes agyrokkant cihopata, gránátot miért nem dobált, mint a zsékat filmekben hasonló szituációban szokás?

 40. xyz — 2011-07-25 20:34 

tiboru: Üdv újra itt! LulzSecről lesz valami? Igaz, nem annyira érdekes téma, de szvsz az ő feltűnésük, tarolásuk, majd eltűnésük is megérne egy misét (villámkonteót).

 39. xyz — 2011-07-25 20:32 

Nem jártam utána, lehet, hogy hülyeséget mondok. Nekem egy dolog nem kerek, lehet, hogy valaki már említette is, akkor bocsánat, a kommenteken csak végigfutottam.
Ha magányos támadó vagyok, akkor nem robbantok A pontban, majd kezdek el lövöldözni B pontban, úgy, hogy közben még át is kell jutnom oda, hanem csak az egyikre koncentrálok. Miért kockáztatnék a fegyverek, a robbanóanyagok és az egyenruha beszerzésével is? Megcsinálom az egyiket, az is elég elrettentő. Nekem úgy tűnik, mintha egy rendelkezésre álló eszköztár összes elemét fel akarta volna használni. Viszont akkor adódik, hogy azokhoz valakik csak hozzásegítették, nem a spájzban találta őket.

 38. Eszké Pista — 2011-07-25 19:24 

Hát ha egy bevallottan szabadkőműves áll neki tömegmészárolni, nem sokan fognak állva tapsolni a készülődő mazonita világkormánynak, szóval ez a szál sztem hülyeség.

 37. BrodeRwynn — 2011-07-25 19:19 

Kérdéseim:

1. Mivel lövöldözött?
2. Hol vette?
3. Lőszer?
4. Ki képezte?

No és ez is egy érdekes álláspont:
http://wartard.blogspot.com/2011/07/norway-its-not-terrorism-if-youre.html

 36. nadivereb — 2011-07-25 18:57 

A keresztény fundamentalisták nem teljesen hülyék, nem szeretnék maguk ellen fordítani a komplett világot, épp ellenkezőleg. Az viszont érdekes az orosz-norvég kőolajviták fényében, hogy a bomba a Kőolajipari Minisztérium mellett robbant, a szigeten meg a kormánypárt által szervezett tábor folyt. (Érdekes lenne tudni, hogy milyen előadás volt éppen a programban…)

 35. pobeda — 2011-07-25 18:34 

@”Psi Holo”: Nem mondod komolyan!?

 34. Psi Holo — 2011-07-25 18:11 

Extrém villámkonteo

Izraelt először megtörték az öngyilkos merényletekkel, majd ráébredtek arra, hogy gyakorlatilag végük, minden csak idő kérdése. Az Európában az évtizedek alatt kiépült zsidó érdekszféra értékes infrastruktúra, ezt az Eurisztánt létrehozni akaró iszlám stratégák is felismerték. Irán rájött, nem kell Izraelt elfoglalnia, sem lebombáznia, hisz sokkal többet nyernek azzal, ha egyszerűen ‘átveszik az irányítást’. Izraelt 1 db atombombával végleg el lehet törölni a Föld színéről és elég csak finoman meglegyinteni nekik és a minden bizonnyal a hatalomról a hazáért lemondani képes izraeli vezetés le is feküdt nekik. Vagy üzletet kötöttek, ami az ő szintjükön annyit tesz: ma szövetségesekké válunk, elintézünk minden közös ellenséget, majd folytatjuk az egymás elleni csatát. Tudnék ennél is durvább dolgokat írni, ám véleményem szerint ez az a Határ, amit még egy amatőr konteos is érthet.

 32. LeonCL — 2011-07-25 17:39 

Szét kellene nézniük az áldozatok névsorában, lehet, hogy rájönnének a sok halott közül ki volt a valódi célpont. A többi áldozat csak elfedésre szolgál, éppúgy, mint a móri bankrablásnál.

 31. pobeda — 2011-07-25 17:38 

 30. Von und Zu — 2011-07-25 17:33 

@MrName

Azt írod, hogy Líbia rendelkezik a világ egyik legnagyobb nemzetivagyon alapjával.

Hát Líbia egy főre eső GDP-je alacsonyabb, mint a miénk, és az egész ország egy év alatt kevesebbet termel, mint Angola vagy Szlovákia.

Hogy mennyi kőolajkincse van a homok alatt – ehhez csak annyit, hogy korszerű nyugati technológia és szakemberek nélkül maximum ábrándozhatnak róla a sátrak mellett gyújtott tábortűznél.

 29. 179319 — 2011-07-25 17:06 

[tiboru](#11526405): hm, ez kezd hasonlítani a 9/11-hez…

 28. MrName — 2011-07-25 17:02 

Nincs emögött semmi szabadkűműves meg egyéb baromság. Ez az egész azér van, hogy az arra fogékonyak beszopják és kattogjanak rajta. Az egészet motiválhatta pl. az, hogy Norvégia pro-arab külpolitikát folytat, sőt bejelentették, hogy a közel jövőben diplomáciai kapcsolatot kívánnak ápolni a Palesztín állammal. Ez az USA-nak vagy Izraelnek nem feltétlen van ínyére.

Idén februárban kezdődött Líbia destabilizációja, Jonas Gahr külügyminiszter pedig óva intette minden NATO szövetségben lévő partnerét, hogy részt vegyenek az akcióban. Végül amerikai nyomásra mégis belementek, 3 hónapig bombáztak is, ám július elején 6-ról 4-re csökkentették a bombázók számát, majd bejelentették, hogy aug 1-jétől kiszállnak a líbia elleni hadműveletből. A Hollandok ugyanezt az álláspontot képviselték. A NATO keményen felsülne, ha a kis országok elpártolnának líbia megfektetése mellől. A norvég miniszterelnök ki is fejtette, hogy a líbiai probléma politikai jellegű és háborúval nem megoldható.

Hát ennyi. És hogy miért támadják Líbiát? Az eset a hamisan megvádolt DSK-ig nyúlik vissza. Azon a napon, amikor letartóztatták, DSK Merkellel találkozott volna, hogy megvitassák az USD, mint tartalékdeviza leváltásának menetét. Az ügyben kulcs szerepet játszott Líbia, mivel ez az egyetlen ország, ahol a helyi fizetőeszköz, a dínár még mindig arany sztenderden és az IMF ún. SDR-én alapul (ezt most nem fejtegném, hogy mi, akit érdekel olvasgasson utána). A megbeszélés után közösen Kadhafi szakértői gárdájával találkoztak volna, hogy megbeszéljék a részleteket.

Hogy pontosan milyen formában játszott kulcs szerepet Líbia az nem ismert. Annyi bizonyos, hogy Líbia rendelkezik a világ egyik legnagyobb nemzetivagyon alapjával (2000-ben saját, Észak Afrikai pénzt próbáltak tető alá hozni, sikertelenül). Így már érthető, hogy az USA által vezetett NATO miért vonta blokád alá az országot és próbálja eltávolítani Kadhafit, s kirabolni az országát. Tehát, ha Líbia kirablása nem jár sikerrel, akkor az USA, Nagy Britannia és Franciaország, avagy az USA szövetségesei, az USD-t támogató országok újabb pofont kapnak és szép lassan dezintágrálódik végre az angloamerikai tengely korlátlan hatalma.

Pénzügyi háború folyik a színfalak mögött. Ezért támadják az USA hedge fundok az EU államokat, az EURO-t. Ezért beszél Soros arról, hogy töketlen pénz (amiben van igazság, de célja vele, hogy tovább gyengítse a régió fizetőeszközét a dollárral szemben) az EURO.

Augusztus 2-ig döntenie kell az USA-nak, hogy csődbe megy vagy emeli az adósságplafont. Sok érdekes dolog lesz még addig. Olvassatok sok külföldi, nem mainstream lapot, és rakjátok szépen össze az igazságot, mert amilyen ocsmány néptájékoztatás megy nálunk a nagy újságoknál (Index, HVG, NOL, Origo, mind mind egy dudát fújnak) és a TV-ben, az egyszerűen röhejes.

 27. Von und Zu — 2011-07-25 16:54 

@anarchoid

a dollár és az euró viszonyához csak annyit, hogy Norvégia nem az eurozóna tagja, sőt, még csak nem is uniós állam.

 26. 178996 — 2011-07-25 16:51 

Innen is gratulálok a norvég titkosszolgálatnak:

http://hvg.hu/vilag/20110725_marcius_ota_tudott_breivikrol

Nagyon remélem, hogy a személyi konzekvenciákat gyorsan levonják majd, nem úgy, mint egy másik európai országban, ahol egy későbbi sorozatgyilkost figyelt a belbiztonság, majd abbahagyták, mert „nem találták érdekesnek” a fazont…

 25. 48159 — 2011-07-25 16:49 

„tetszik: hogy szavazasnal lent alul nem MOSZAD all hanem annyi, hogy „..a zsidok…” 🙂 hahahah USA -t kizartnak tartom leven a dollrajuk erosen fugg az eurotol es harakiri lenne ha ok alnank a dolog mogott .. moszad szinten tulzas az oroszok es vagy a fundamntalistak mar inkabb hihetoek (magyar resz max viccnek jo 😉

 24. 179330 — 2011-07-25 16:35 

múltkor pedig a robbanás cipruson… valakiknek nagyon útban van az egységes Európa, és próbálgatják hol lehet felszítani a tüzet 🙂

 23. 178996 — 2011-07-25 16:34 

„…meg akarta menteni Norvégiát és Nyugat-Európát a kulturális marxizmustól…”

http://hvg.hu/vilag/20110725_terrorizmus_norveg_meszaros

 22. Worldis J. E. Walter — 2011-07-25 16:06 

nem rég találtam a blogra azt hittem nincs ilyen:( :Á)

a kommentek között sokszor találkoztam olyan írásokkal, amiben az adott témának a vesézése, vagy válasz más bejegyzésekre annyiban kimerül, hogy az nem lehet, nem valószínű, stb. MERT AZT íRTÁK A „HíREKBEN”.

ez azért sajnálatos ( mármint, hogy egyből elhiszitek) amit irnak, mondanak) mert ahogy én összeraktam a képet, rájöttem, hogy a média pont azoknak a kezében van akik azt akarják, hogy ne tudjunk a dolgokról. ezért mindent megtesznek, és nagyrészt meg is teszik, mert már lassan de biztosan az ő kezükben lesz a legbefolyásosabb médiák irányítása. Az USA, EU, IZrael, és még lehetne sorolni(IMF=187 TAG)
határokkal rendelkező (még) hűbéresei az árnyékkormánynak. a nemzeti szint elég jó álcát biztosít nekik……

 21. Shokaku — 2011-07-25 16:05 

Bárki is állt mögötte (ha állt egyáltalán), az biztos, hogy a történtek megmozdítottak valamit…

 20. MrName — 2011-07-25 15:56 

Valszeg a NATO volt, amiért norvégia felhagyott Líbia bombázásával. 🙁 Hollandok a következők?

 19. sthemy — 2011-07-25 15:12 

Méltatlanul mellőzik az opciók a kombinációkat, pl. iszlám szélsőséges keresztény fundamentalisták, magyar szabadkőművesek az USA-ból, vagy magányos orosz zsidók.

 18. Lajoska67 — 2011-07-25 15:11 

Egyértelműen szabadkőműves dolog volt. Nem feltétlen valami világméretű összeesküvés részeként, de ő maga is nyilatkozta meg írta, hogy ekkor itt volt titkos találkozón, máskor meg amott. Ez az egész lovagrendes mánia is erre vall. Összebeszéltek a haverokkal (páholytársakkal), és ezt sütötték ki legjobb módnak valamilyen problémára való figyelmeztetésként. Esetleg sorsot húztak, hogy ki csinálja az akciót. A szűk társaság magyarázhatja, hogy jól meg tudták együttesen szervezni az egészet, mégsem szivárgott ki semmi.

Hogy azt a gondolatomat ne is részletezzem, hogy a cél valaki(k)nek a kinyírása volt ebből a 93 főből, valószínűleg inkább a szigetről (valakinek a gyereke pl.), a többi meg csak a leplezés volt, ahogy a youtube videó meg az 1500 oldal is (amit tuti nem írhatott egymagában ő).

Egyébként nekem az is furcsa, hogy egy csúcsország rendőrségének 50 perc kiérni Oslo főváros közelébe egy népszerű kis szigetre, ahol a kormányzópárt(!) nyári tábora folyik. Nem találtak helikoptert, na persze. Megnézném azért a dolgozók listáját, nincs-e esetleg egy európai templomos közöttük is…

Gratulálok a cikkhez, bár a magyar szál elég gagyi lett. Remélem most már lesznek hosszabb írások is.

 17. Hullafotós — 2011-07-25 14:57 

Hm, újabb érv, h a magányos merénylő esete csak tankönyvi hipotézis? Remélem magához méltó szobatársat kap majd a következő 21 évre.
RIP minden áldozatnak.

 16. Worldis J. E. Walter — 2011-07-25 14:17 

Van egy két érdekes, feltevés az USA-s és Szavadkőműves részben… de a többi nagyon gyenge feltételezés.

legfőképp az USA mögött álló, de az EU- mögött -is és még ki tudja hol-, álló BB (nem balazonboglár) Csoport húzódik meg.

Miért szól minden médián keresztül ugyanaz a hír? (persze az adatok sokszor nem stimmelnek).
Hogy lehet h két nappal előtte még iszlámra fogják utána meg előkerül 1 norvég kölyök.?
hogy lehet, hogy aFécbookon 6000 likja van a posztján viszont szarrá alázza ez a 6000 kreáltprofil?
Hogy tud megölni egyedül 80 embert?

Hol vannak a holtestek a felvételeken?? (az a kettő tényleg halott?)

itt a válasz, hogy miért utálhatjuk az arab világot megint, miért kell a fegyertörvény, miért kellenek kamérák,miért kell terrorközpont horribilis összegekből.:

„Amerika most jutott el odáig, hogy bebizonyítja: a terror nem csak az iszlám nemzetek fiainak (és leányainak) sajátos eszköze, hanem a legbékésebb európai államok is veszélyeztetettek.” (egyébként csak ellemezni kellene a hasonlóan megfogalmazott „hírek” mögöttes tartalmát)

ez a mondat az iszlám ellen úszít, közben szól, hogy legyünk beszarva mostmár. okokozat. erre majd jön aTerrorelhárítás meg „Wamerika” és segít. amúgy nem lenne rá ok, hogy miért tegye. hát kreáltak egyet.

„azt minden konteós tudja, a maszonok világuralomra törnek, s ennek egyik előfeltétele az, hogy a világ lakossága elveszítse bizalmát a fennálló demokratikus kormányokban és társadalmi berendezkedésben, s – különféle katasztrófák, terrorcselekmények és fegyveres konfliktusok elharapózása miatt – elkezdjenek áhítozni egy Új Világrend után.”

itt meg vagyunk osztva az iszlám felé, ott meg megosztanak visszafelé(-mohamed karikatúra stb. ki se szabad lett volna adni , hogytörtént?)

szerintem nem volt mészárlás csak egy jól megrendezett vészhelyzet epizód

 15. 182951 — 2011-07-25 13:54 

Begőzölt, soviniszta, keresztény fundamentalista, akár egyedül követte el ezt az egészet, akár háttérrel. Azért támogatta az izraeli szélsőjobbot, mint amiért a hazai szélsőjobb az iszlám szélsőségeket: mert van egy közös ellenség. A norvég fickó a muszlim bevándorlókat gyűlölte, ezért elfogadott mindenkit, aki szintén, nem kell itt smmilyen liberális szálat keresni. A sovinizmus az sovinizmus, bárki is a céltáblája, és nem feltétlenül egyenlő az antiszemitizmussal (még ha sokszor van is átfedés). Szóval attól a merénylő még szélsőjobbos marad, hiába is próbálja a kuruc a másik oldal nyakába varrni a kényelmetlen eszmetársat.

 14. UnA — 2011-07-25 13:43 

@rejtjel: „hogy a fenébe tudott egy órán át lövöldözni, lelőni 87 embert, úgy, hogy senki se tudta megállítani?”

Annyit olvastam, hogy rendőrnek öltözött és szegény norvég fiatalok mentek hozzá segítséget kérni, mert valaki lövöldözik a szigeten…

 13. 179319 — 2011-07-25 13:38 

[rejtjel](#11526046): ezt azért gondold újra.
Ha valaki(k) elkezd(enek) lövöldözni, nem az jön, hogy akinek nincs fegyvere, az elkezdni felderíteni mi is van és ha látja erőfölényben van, akkor lefegyverzi. Ez nem ZS kategóriás amcsi szuperheró film….

 12. 178996 — 2011-07-25 13:35 

[F-l](#11525981):

Isten hozott, üdv a klubban!

 11. rejtjel — 2011-07-25 13:29 

Én azt nem értettem, hogy hogy a fenébe tudott egy órán át lövöldözni, lelőni 87 embert, úgy, hogy senki se tudta megállítani? A norvég üzletemberek jellemzően kommandós kvalitásokkal rendelkeznek? Még ha senkinél sem volt semmilyen fegyver a szigeten, akkor is, a „sok lúd disznót győz” elvnek működnie kellett volna, hacsak nem egy Rambóba oltott Chuck Norris-szal állunk szemben…

 10. Zig Zag — 2011-07-25 13:28 

Teória reloaded: magyar szál

Péter az Internetből tájékozódván péntek délután felpattan a BKV-ra és célbaveszi a Maléter laktanyát – mondván, segítek egy kicsit ezeknek a TEK-eseknek, hadd legyen öröm, önigazolás, meg hátha meghálálják. Péter elérkezik a bejáratkoz és a következő párbeszéd hangzik el.
– Jó napot kívánok! Péter vagyok, a norvég Breivik barátja. Segíteni szeretnék.
– Hogy ki az úristen maga?! Na menjen innen, amíg szépen vagyunk!

 9. F-l — 2011-07-25 12:58 

Az Alex Jones show vasárnapi kiadásában, amit éppen ismételgetnek az infowars honlapján hallottam sok infot az elkövetőről (apja pl. diplomata), meg Alex szerint ő (mármint Alex Jones) egy nappal korábban megjósolta, hogy a következő terrortámadást egy „szélsőjobboldali” fogja elkövetni, és vszeg előbb Európában. Így mivel Osama halála után meg a közel-kelet nagy részének elfoglalása után az új aktuális ellenség a konzervatív keresztény lesz a szélsőjobb miatt, ahogy eddig a muzulmán volt a dzsihádisták miatt. Azért, mert ők azok, akik jelenleg a new world order útjában állnak.

Lehet, hogy a magyarok bekeverése ezek alapján szintén érthető, mert ott elég jobboldali a helyzet, és látható is, hogy Magyarország saját politikai és gazdasági úton jár (legalábbis próbálkozik).

Amúgy Tusványos kapcsán vetődtem ide, én voltam az aki (kb. jól) meghatározta az előadás elején az összeesküvés fogalmát.

 8. ADomokos — 2011-07-25 12:48 

A srac blogjabol amugy jol kitunik, hogy zsidoparti, ez teny.

 7. 178996 — 2011-07-25 12:40 

Azt olvastam, hogy odahaza nem vonult be katonának, hanem talált valami ürügyet a felmentésre.

 6. 179319 — 2011-07-25 12:40 

[kulfoldiceg](#11525938): miért pont itt?

 5. 180982 — 2011-07-25 12:36 

kíváncsi vagyok vajon részt vett-e itthon vmi félkatonai kiképzésen…, nem lepne meg.

 4. szvoboda — 2011-07-25 12:27 

[Leadfoot](#11525905): Vicces kijelentés az volt bőven, amit te idézel az viszont nem feltétlenül hülyeség. A nyugat- és észak-európai, bevándorló- legfőképp pedig muszlimellenes szélsőjobboldal ugyanis többnyire Izrael-párti, mert bennük látják az iszlám elleni harcban a fő szövetségest. Ugyanez igaz a fundamentalista keresztényekre, akik vallásilag is gyakran közelebb állnak a zsidókhoz az átlag katolikusnál/protestánsnál.

Ettől függetlenül undorító módon próbálták beskatulyázni Breiviket ráadásul úgy, hogy lényegében senkinek fogalma sincs a motivációiról és a gondolatairól.

 3. Leadfoot — 2011-07-25 12:23 

[szvoboda](#11525870): Úgy egyáltalán… gyönyörűen megmutatkozott az ellenségkép-keresés/erőltetés. Az egyik oldal rögtön elkönyvelte neonácinak, a másik oldal (tán ők voltak többen) meg szabadkőműves, liberális moszados Izrael-imádónak.
Szánalmas.

Arra meg senki nem gondolt, hogy simán csak egy zavarodott, de céltudatos elmebeteg volt.

Az egyik legviccesebb kijelentés, amit olvastam az volt, hogy Breivik utálta az arabokat, tehát nyilvánvalóan imádta Izraelt. :-S

 2. szvoboda — 2011-07-25 12:10 

A történtek kapcsán ritka undorító zsidózás szabadult el a fórumokon, ami azt hiszem sokat elmond az itteni kulturális színvonalról. Ennek ellenére erősen kétlem, hogy egy szőke norvég terrorcselekménye bármit használt volna Izraelnek. Még akkor is, ha az lett volna a terv, hogy ő maga is meghal. Ugyanez igaz az arabokra. Nekik sem lenne semmi hasznuk, ha a világ nem tudja meg, hogy ők voltak. Ehhez meg nem kell egy szőke árja, van elég szent harcosuk.
Az én tippem a keresztény fundamentalisták. Ha nem is álltak intézményesen Breivik mögött, az ideológiáik mindenképpen hozzájárultak ehhez az egészhez.

 1. 179319 — 2011-07-25 12:05 

Hm, mindenképpen érdekes sztori. Sajnos kicsit lemaradtam a folyamatosan hömpölygő infókból.
A magyar szál elgondolkodtató. Már olyan szempontból, hogy „hogy a fenébe kerültünk mi bele ebbe a levesbe”?

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök