2012-06-11–10:04

A nagy rendőrkorrupció-konteó

A magyar közélet ismét maga alá temette elképzeléseimet az új szavazóposztról. Eredetileg azt terveztem, hogy újabb nemzetközi csemegéket kínálok fel választási lehetőségként a Nagyérdeműnek, hogy alapos megfontolás után kiválassza a neki leginkább tetsző témát, amit a bloggazda – a nyári politikai uborkaszezon és a foci EB árnyékában – majd komótosan kifejt.

Ehhez képest az történt, amit a napokban mindannyian olvashattunk: az írott és az elektronikus médiumok „minden idők legnagyobb magyar rendőri korrupciós ügyéről” számolnak be, s a cikkekben hajmaresztőbbnél hajmeresztőbb állítások váltogatják egymást a rendőrségen uralkodó vesztegetési állapotokról. A Konteóblog – nem utolsósorban a számos olvasó által kifejezett kérésnek megfelelően – ismét rugalmasan reagál a hírkeresletre, s villámposzt formájában tisztelettel elétek tárja a Nagy Magyar Rendőrkorrupció-Konteót.

A híreket olvasva, az átlagpolgár véleményét meghallgatva, továbbá néhány sör elfogyasztása egyes, khm, féligmeddig illetékesek társaságában ezredszer is meggyőzte a posztírót, hogy a magyar ember annó nagyon elöl állhatott, amikor a Teremtő (a Természet, vagy az Univerzális Hadronütköztető karbantartója – tetszés szerint mindenki válasszon magának alanyt) a kreatív fantáziát és az intellektuális kombinációs készségeket osztogatta. Nincs két hete, hogy az első hírek szállingózni kezdtek két rendőr őrizetbevételéről (s a szervezett bűnözés egyik hazai vezéralakjának tartott Vizoviczki Lászlóval fenntartott üzleti kapcsolataikról), s mostanra a hagyományos, régi konteókat is megszégyenítő számú verzió kering a pesti (valamint a vidéki) aszfalton arról, hogy mi is történt valójában.

Villámposztot írunk egy aktuális témáról, úgyhogy figyelemmel vagyunk arra, hogy hellyel-közzel mindenki tudja, miről is van szó (arról nem is beszélve, hogy az elkövetkezendő napokban további fejlemények várhatók az ügyben), ezért tényleg csak a legszükségesebb tudnivalókat foglaljuk össze, csak az ízük kedvéért.

1.) Kronológia és alapsztori

A vájtfülűek először május nyolcadikán kaphatták fel a fejüket, amikor Pintér Sándor belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta Markó Attila ezredes, a BRFK főkapitánya rendészeti helyettesének vezetői megbízatását. Ezzel egyidőben Hatala József országos rendőrfőkapitány menesztette Jánosik István ezredest, a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetőjét. Túl sokat nem tudtunk meg a kirúgások valódi hátteréről, de egyrészt nem volt szó bűncselekményről, másrészt meg olyan időket élünk, amikor egy rendőr talpára azért is útilapu köthető, mert simán nem ért egyet egy kormányzati intézkedéssel (tessenek utánanézni, ez nem túlzás!), vagyis olyan nagy hullámokat nem vert az ügy. Nem tetszettek a főnökeiknek, oszt’ jónapot! – mondhatta a magyar újságolvasó, majd továbblapozott a meztelen nős oldalra, esetleg a sporthírekhez.

2012. május 31-én este az ATV-s Kálmán Olgával folytatott beszélgetésben Hajdu János tábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója célzott először arra, hogy a magyar sajtó hamarosan az általa irányított szervezet újabb eredményes akciójának híréről is értesülni fog, egy olyan akcióról, „amely ezekben a percekben is folyamatban van„. Másnap a hírfogyasztók arról szerezhettek tudomást, hogy számos rendvédelmi szervezet „összehangolt akciójának” eredményeként (milyen is lehetne egy olyan akció, amelyben több magyar rendvédelmi szervezet emberei vesznek részt, ha nem összehangolt?!- kérdezi ártatlanul a krónikás…), szóval egy összehangolt akció eredményeként az illetékes hatóságok őrizetbe vettek két civilt és két rendőrt. A megalapozott gyanú neve korrupció, s nem meglepő módon nem a rendőrök fizették le a civileket, hanem pont fordítva.

Ebben a lángoktól öleltben egy sima rendőrkorrupciós üggyel kapcsolatos hírre már csak a nagycsoportos ovisok és a mélyaltatásos kómából frissen felébredő amnéziások kapnák fel a fejüket, de ez a hír egy kicsit más volt, mint a többi ezerhatszáznegyvenkilenc. A tényleg durva az volt a dologban, hogy az egyik rendőr Kalmár Tamás alezredes, a BRFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetője, a másik pedig a magyar bűnügyi szolgálat elitjének tartott Nemzeti Nyomozó Iroda keretein belül működő Speciális Bűnszervezeti Csoportok Elleni Osztály vezetője, Hopka Lajos őrnagy volt. Olyan ez, mintha egy bíborosról derülne ki, hogy titokban egy sátánista szekta tagja.

Hogy (a legújabb fejleményektől tök függetlenül) az NNI megérdemli-e az „elit” jelzőt, itt és most nem szeretném taglalni. Csak annyit mondanék, hogy khm, van nekem erről egy véleményem, de ettől kategorikusan elhatárolom magam. Mindenesetre ha a korrupciós gyanú beigazolódik, szerintem az NNI teljes vezérkarát páros lábbal kell áthelyezni mondjuk az ukrán határra útlevélkezelőnek. Ha tudtak a dologról és nem intézkedtek, akkor bűnös hanyagság miatt, ha pedig nem tudtak, akkor azért, mert totálisan alkalmatlanok bármiféle vezetői beosztásra.

Én nem értek a dologhoz, de egy fegyveres testületnek bizony így kell (kéne) működnie. Szerintem.

2012. június 5-én újabb hír keletkezett a korrupciós üggyel kapcsolatban: további két rendőrtisztet fogtak el, majd gyanúsítottak meg a Központi Nyomozó Főügyészség emberei. A villám ismét az Aradi utcába csapott egy méreteset, hiszen a két elfogott egyike a Nemzeti Nyomozó Iroda főosztályvezetője, Gulyás Imre alezredes volt, aki az előzőekben említett (és akkor már rácsok mögött lévő) Hopka Lajos főnökeként az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályát vezette.

Igen, a jó memóriával megáldott, és a hazai kiminalisztika iránt érdeklődő olvasóknak beugorhat, hogy ezt az embert gyakorlatilag abból a székből vitték el, amelyikben úgy 15 évvel ezelőtt a megkérdőjelezhetetlen tisztességű Tonhauser László ezredes ült. Mit is lehet erre mondani, mint azt, hogy ó idők, ó erkölcsök… Meg azt, hogy – de nem, ezt ki se mondom.

És ízlelgessük csak ezt a mondatot, amit mindeddig csak a hetvenes években készült olasz neorealista krimikből no meg A Keresztapából ismerhettünk: a rendőrség azon két főtisztjét vették őrizetbe, majd tartóztatták le a szervezett bűnözéssel fenntartott mocskos kapcsolatok és korrupció megalapozott gyanújával, akik a kifejezetten a szervezett bűnözői csoportok elleni harcra létrehozott rendőri egységeket vezették a bűnügyi szolgálat csúcsszervénél.

A negyedik rendőr a BRFK Bűnügyi Információs Főosztályának kiemelt ügyekkel foglalkozó osztályán dolgozó K. Attila volt. Ő eddig a legkisebb hal, az ő családneve nem nagyon érdekelte a sajtót.

Az eljárás alá vont három rendőri vezetőt „vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés” bűntettével, míg a negyedik rendőrt „hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés” bűntettével gyanúsítják; mind a négyen előzetes letartóztatásban vannak. Ezek a hosszú nevű bűncselekménbyek gyakorlatilag azt jelentik, hogy mind a négyen pénzt kaptak az együttműködésükért. Vélelmezhetően kurvasok pénzt, sokszor és sokáig.

Az első két rendőrrel egyidőben két civil csuklóján is kattant a TEK-es bilincs. A két fazon közül az a Vizovicki László az érdekes, akiről már ejtettünk pár szót a poszt elején. Nincs itt most se idő, se alkalom arra, hogy részletesen felvázoljuk „Vizó” életpályáját (ebben a cikkben egészen jól megtették ezt az indexesek; az én forrásaim nagyjából ugyanezt mondták el róla). A lényeg: jó másfél évtizede építgeti Budapesten és vidéken a birodalmát, több tucatnyi éjszakai szórakozóhely van a tulajdonában, s úgy tűnik, hogy (nagyjából tíz éve) folyamatosan a Top5-be tartozik, már ha a magyarországi éjszakai életben (és az ehhez kapcsolódó rázós területeken) legbefolyásosabb kriminális arcokat nézzük.

2.) A hivatalos verzió

A történtek kincstári magyarázata roppant egyszerű, s ki is merne kételkedni benne, ha egyszer egy olyan gigász is sulykolja ezt belénk, mint a kommunikációtudomány és a rendőrszakma egyaránt elismert nagymestere, dr. Garamvölgyi László dandártábornok, aki az elmúlt tíz évben csak azért nem nyerte meg az összes díjat a „hiteles közszereplők és kommunikátorok” versenyen, mert nem indult.

Szóval lássuk, hogy is történt ez az egész.

A közvetlenül a kormányváltás után létrehozott, és a belső elhárításért (például a rendőrök által elkövetett bűncselekmények felderítéséért) felelős szuperszervezet, a Nemzeti Védelmi Szolgálat élesszemű munkatársainak már vagy másfél évvel ezelőtt feltűnt, hogy valami nincs rendben ezekkel a rendőrökkel. Csupa törvényes erővel, eszközzel és módszerrel elkezdték ellenőrizni őket, majd amikor elegendő bizonyíték gyűlt össze a korrupcióról, lecsaptak és intézkedtek, őrizetbe véve nemcsak a megvesztegetett rendőröket, hanem az őket lefizető Vizót és annak egy emberét is.

Az NVSZ (szerényen, de eredményesen) tette a dolgát: korrupt rendőröket kapcsolt le, helyreállította a törvényes rendet, intézkedett a felelősségrevonás feltételeinek megteremtéséről. A többi az ügyészek és a bíróság dolga. Nincs itt semmi további látnivaló, kérem, oszoljanak.

3.) A konteók

A magyar ember nem lenne magyar ember, ha ez a vérszegény magyarázat kielégítette volna. Népünk legjobb konteósai álltak csatasorba, s már az ügy kipattanásának első perceiben sokkal izgalmasabb verziókkal örvendeztették meg nemzettársainkat.

3.1.) Az alvilág bosszúja

Az őrizetbe vett rendőrök valójában a szervezett bűnözés legelszántabb ellenségei voltak, akik éjt nappallá téve harcoltak a lassan nemzetbiztonsági veszélyt jelentő kriminális elemek ellen. Már-már sikerült olyan bizonyítékokat felderíteniük, amelyek alapjaiban rengették volna meg a kábítószer-, fegyver- és mindenféle más károsanyag-csempészek, -előállítók, -kereskedők és -fogyasztók népes társadalmát, amikor az alvilág ráeszmélt, hogy itt valamit tennie kell. Gyorsan hamis bizonyítékokat kreáltak, mozgósították a rendőrségen belül kétségkívül létező emberi erőforrásaikat, s pénzt, energiát és befolyást nem kímélve lehetetlenné tették a további felderítőmunkát. A bűnüldözők színe-javát besározták, kompromittálták, lecsukatták, s most röhögnek a markukba, tisztes távolból nézve, amint a rendőrség belső harcaiban elesnek a legnagyobb ellenségeik.

3.1.1.) Alkonteó: maga Vizovicki intézte az egészet, ő mondta jegyzőkönyvbe a legvadabb rendőrellenes vádakat, mert úgy kalkulált, hogy lehet, ő is ül pár hónapot (esetleg egy-két évet), de egy életre megtanítja a zsarukat arra, hogy így jár, aki ujjat mer húzni vele. Az érdekeltségei biztonságban vannak, megbízható emberek tucatjai gondoskodnak a zavartalan üzletmenetről, s a legjobb ügyvédek állnak sorba azért a megtiszteltetésért (no és a minimum nyolcszámjegyű tiszteletdíjért), hogy ők védhessék Vizó barátunkat.

3.1.2.) Alkonteó: Vizovicki alvilágbéli ellenségei voltak, akik kidolgozták az egész ügyet, két legyet ütve egy csapásra. Az egyik légy maga Vizó, akinek módszeres térnyerését az ellenérdekelt bűnözői csoportok már évek óta aggodalommal szemlélték; menő szórakozóhelyei, az ezekből (és más, részben illegális üzletekből) befolyó havi tíz- és százmilliók évről évre nagyobb befolyáshoz juttatták Vizoviczkit, aki gátlástalanul terjeszkedett – akár a többi gengszter rovására.

A másik légy természetesen maga a rendőrség. Egyetlen egyenruhásnak sem lesz kedve (ideje, energiája, eltökéltsége, stb.) klubokban, bárokban, bordélyházakban, diszkókban, drogtanyákon razziázni, miközben azon agyal, hogy őt vajon mikor viszi be egy csuklyás ember által vezetett fekete autó a Központi Nyomozó Főügyészségre. Szerintetek amíg az ORFK az NNI torkát marcangolja, amíg az NNI alárúg a BRFK-nak, amíg egyetlen osztály- vagy főosztályvezető sem érezheti magát biztonságban, ki a fene fog azzal törődni, hogy a pesti belváros egyik-másik sztriptízbárjában a hatszáz forintos BB-pezsgőt 80 ezerért számolják fel két félrészeg angol dokkmunkásnak..?

3.2.) A politika bosszúja

Egy, a jelenlegi politikai hatalomhoz igen közel álló üzletembernek (JPHIKÁÜ) nagyon megtetszett a Vizoviczki-birodalom, s úgy döntött, hogy megszerzi magának. Az elmúlt egy-másfél évben több kecsegtető ajánlatot is tett, de Vizó (aki ezek szerint elmulasztotta a szükséges háttérinformációk beszerzését a potenciális vevőről és ennek holdudvaráról) a vételi ajánlatokat kivétel nélkül visszautasította. A JPHIKÁÜ türelme óriási volt ugyan, de véges; azt pedig tudjuk, hogy bolygónkon a gazdasági kapcsolatok politikaiakat szülnek (és viceversa), az államban megtestesülő politikai hatalom pedig – ahogy a politológusok olyan szépen mondják – rendelkezik a törvényes erőszak monopóliumával.

Hogy ez mit jelent? Hát semmi egyebet, mint hogy erre mifelénk mindig a politika dönti el, hogy ki az első (második, harmadik, stb.) számú közellenség (tudnánk konkrétabb példákat is hozni, de mi bátrak vagyunk, nem hülyék), a rendőrség pedig intézkedik, ahogy a nagykönyvben meg van írva.

Ahogy egy idős és igen sokat látott (azóta már régesrégen nyugdíjas) rendőr százados mondta egyszer a Garai tér egyik pinceborozójában jelen sorok írójának, az ötödik és a hatodik kisfröccs között: „Sose’ az a fontos, bazmeg, hogy mit találsz házkutatás közben, bazmeg, hanem az, hogy ki a hatósági tanú. Bazmeg.”

Vizó nem adta a kocsmáit, s az, ahogy járt, legyen örök tanulság azoknak az üzletembereknek és maffiózóknak, akik elmulasztják tanulmányozni „A politikai szociológia főbb kérdései” című egyetemi jegyzetet.

3.3.) A vidék lázadása

A megyei rendőrfőkapitányságoknak már elég régóta tele van a töke az önmagától totálisan elszállt NNI és BRFK folytonos okoskodásaitól, az észjátszásuktól és attól, hogy a sikeresnek kinéző ügyeket mindig elviszi az Aradi utca, a csicskamunkát pedig mindig a megyékkel végeztetik. Arról meg nem is beszélve, hogy nagyon sok szakmai ellenvélemény volt (és van) a lassan kezelhetetlen vízfejjé váló NNI létével szemben. Pár bevállalósabb megyei főkapitány és bűnügyi igazgató összeült, s mivel azért vidéken is élnek rafkós, dörzsölt zsaruk, elhatározták, hogy az (amúgy évek óta folyó és rendőri berkeken belül nyílt titoknak számító) Vizoviczki-NNI, illetve Vizoviczki-BRFK kapcsolatot felrúgva móresre tanítják a két központi szervet.

Egy-két telefon, pár névtelen levél a belbiztonsághoz, néhány jól eligazított informátor elejtett megjegyzése a megfelelő fülek társaságában – az NVSZ pedig lecsapott az infóra, elvégre sikerélmény már nagyon kellett nekik is, hiszen másfél év alatt a legnagyobb fegyvertényeik olyan őrmesterek lebuktatásai voltak, akik elfogadtak tíz rongyot egy-egy fegyelmezetlen autóstól, aki mobilozott vezetés közben.

3.4.) A titkosszolgálat volt

Pesti bűnöző- és zsarukörökben több, mint egy évtizede köztudomású, hogy Vizó még a kilencvenes években hivatalos alkut próbált kötni a rendőrséggel. Magyarul: vamzerkedni akart, vagyis információkat ajánlott fel cserébe azért, hogy prostitúciós és kábszerügyi érdekeltségeit a jard békében hagyja. Valami miatt az üzlet nem köttetett meg (lehet, hogy annó voltak még becsületes rendőri vezetők, akik nem mentek bele ilyen alkuba?), de Vizoviczki nem volt az a gyorsan elkeseredő típus. Körülnézett az információs piacon és rájött, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal elvileg ugyancsak nyomulhat a szervezett bűnözést érintő ügyekben, legalábbis ami a felderítést illeti.

Az ajánlattal megkereste hát az NBH-t, ahol a döntéshozói székekben olyan emberek ültek, akiknek kevesebb skrupulusuk volt, mint a zsaruknak: rábólintottak az ajánlatra, s onnan kezdve Vizó a titkosszolgálat védelmét élvezte, amit nem is titkolt olyan nagyon. Az ellene intézkedni szándékozó zsarukat kiröhögte, s mit ad isten: valahol mindig meghiúsultak a tervezett intézkedések. Az persze tök véletlen lehet, hogy a telefonlehallgatásokat és a megfigyelések 90%-át a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat végzi.

Közel másfél évtizedes – kölcsönösen gyümölcsöző – kapcsolat után valami zavar támadt az erőben. Például az, hogy a tavaly az NBH átalakult Alkotmányvédelmi Hivatallá, és minden szempontból kiherélték: elvettek tőlük hatásköröket, embereket, technikát és pénzt, sok pénzt… Vizó már nem látta sok értelmét annak, hogy ezzel a bolhacirkusszal működjön a továbbiakban is együtt, ezért új megoldás után nézett. Beintett az alkotmányvédőknek, talált pár készséges zsarut, de a titkosszolgálat ezt nem tűrhette és feldobta őt (valamint a korrupt zsarukat) a Védelmi Szolgálatnak.

3.4.1) Alkonteó: a lekapcsolt zsaruk nem is voltak korruptak, csak a titkosszolgálat intézte úgy, hogy annak tűnjenek, mert így egy jó egészségeset rúghatott az NNI-be, amellyel közmondásosan és hagyományosan rossz a kapcsolata.

3.5.) Személyes leszámolás

Vannak, akik azt mesélik, hogy valamikor úgy 17 évvel ezelőtt Vizoviczki elkövette azt az orbitális hibát, hogy (egy azóta jórészt már feledésbe merült ügy miatt) összekülönbözött az akkori országos rendőrfőkapitánnyal. Ezt követően (kábé két év elteltével) üzleti nézeteltérésbe keveredett egy igen agilis, a biztonsági piacra éppen csak belépő vállalkozóval, aki tök véletlenül azonos volt a korábbi főkapitánnyal.

Ez a korábbi vállalkozó (és mégkorábbi főkapitány) ma a belügyminiszteri székben ül, Pintér Sándornak hívják, s a legnagyobb ellenségei is elismerik, hogy kiváló a memóriája. Gyorsan leszögezem (mielőtt khm, valakik félreértenének), hogy Pintér Sándort nem gyanúsítom én semmi szabálytalansággal, neadjisten törvénytelenséggel. Mindössze annyit mondok (az utca hangjának egyik konteóját visszhangozva), hogy a belügyminiszter utasította a Védelmi Szolgálat élén álló egyik legkipróbáltabb bizalmasát (Bolcsik Zoltán tábornokot), hogy a törvények minden erejével csapjon le a korrupt rendőrökre, valamint azokra a budapesti vállalkozókra, akik ezeket a rendőröket rendszeresen lefizetik, ráadásul V-vel kezdődik és izoviczkire végződik a családnevük.

3.6.) A nagy kombináció

Több helyen hallottam, sőt, olvastam is olyan találgatást, mely szerint a letartóztatott rendőrök mindannyian fedett nyomozók voltak, akiknek kifejezetten az volt a feladatuk, hogy beépüljenek a szervezett bűnözői körökbe (jelen esetben Vizó mellé). Munkaköri kötelességük volt elfogadni például a vesztegetési pénzeket, s előre kidolgozott dezinformációkkal megtéveszteni és folyamatosan etetni Vizoviczkit és bandáját.

3.6.1.) Alkonteó: a rendőrök fedett nyomozók voltak ugyan, de idővel megrészegültek a sok pénztől, aminek jó részét már le se adták a rendőrségen (ahogyan az szabályszerű lett volna). Vizó viszont rájött a turpisságra és ő dobta fel őket.

3.6.2.) Alkonteó: a fedett nyomozók az utolsó percig hűségesek voltak esküjükhöz, de Vizó rájött, hogy ezek a srácok éveken keresztül az orránál fogva vezették, úgyhogy bosszút állt: gyakorlatilag önfeljelentést hajtott végre, kiegészítve a fedett nyomozók hamis megvádolásával és konstruált bizonyítékokkal.

3.7.) Politikai játszma

Vannak olyan hangok is, amelyek szerint mindaz, aminek az elmúlt tíz napban a szem- és fültanúi voltunk, csak a jéghegy csúcsa. Méghozzá egy olyan jéghegyé, aminek még az eddigieknél is magasabb beosztású rendőrök fognak az áldozatául esni, mert valakik elhatározták, hogy Pintér Sándort eltávolítják a bársonyszékből. Márpedig hogyan lehet egy miniszterré avanzsált nyugállományú tábornok pozícióját a legbiztosabban aláásni? Hát azzal, hogy az irányítása alatt  álló rendőrséget minél jobban hiteltelenítik, minél nagyobb botrányokat kavarnak körülötte… A Pintér által kiválasztott országos főkapitány (Hatala József) már nyilvánosságra is hozta, hogy ő augusztusban veszi a tányérsapkáját és visszamegy nyugdíjba.

Hogy kik állhatnak a Pintér lejáratását megcélzó művelet mögött? Nos, vagy olyan fideszesek, akik aggódva szemlélik a belügyminiszter folyamatos erősödését (emlékezzünk csak arra a tavalyi vitára, amely Kövér László és Pintér Sándor között zajlott a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ alapjain létrehozni szándékozott új titkosszolgálat kapcsán), esetleg szocik, akik a legerősebb miniszterén keresztül próbálják támadni Orbán Viktort, neadjisten idegen hatalmak, amelyek érdeke a magyar állam egyik erős pillérének, a rendőrségnek a végzetes meggyengítése azon a miniszteren keresztül, akihez máskülönben a kémelhárítás is tartozik…

Ezek voltak a legnagyobb (és per pillanat a legelterjedtebb) összeesküvés-elméletek, amelyek a rendőrkorrupciós ügyet körüllengik. Most, hogy látom, villámkonteóhoz képest elég terjedelmesre sikerült, s még így is maradtak ki apróságok (például a „10 000 000 millió forintról” szóló vérdíj, amit állítólag az alvilág tűzött ki a hős védelmi szolgálatosok fejére.)

Szóval ne kíméld a billentyűket, ha van mondanivalód az üggyel kapcsolatban – s bizony meglepne, ha nem lenne. Szavazz és kommentelj, oszd meg velünk a bizalmas információidat, amikkel kapcsolatban van egy jó hírünk: nem kell másolatban elküldened az illetékeseknek, mert tudjuk, hogy bizony ők is olvassák a Konteót.

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

124 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 124. lilith18 — 2015-04-04 15:53 

„3.1.2.) Alkonteó: Vizovicki alvilágbéli ellenségei voltak, akik kidolgozták az egész ügyet”

Itt most konkrétan Pintér úrról van szó? 🙂

 123. nati55 — 2014-09-06 14:45 

Nemzetközi számítógépes bűnszervezet (kábítószer hálózat) Veszprém
A hatósági szervek, és állami vezetők közreműködésével irányítsák ezt a piszkos munkát végző bűnszervezetet!
Nyomozás nélkül lezárták eltusolták, az ügyet már nem első esetben. Az interneten, és, az Ipari Szakközépiskolában tevékenykednek, a rendőrség fedezi őket.
2005 óta nincs Magyarországon felettes szerv akik a hatalom embereit, és a rendőr bűnözőket felszámolnák.
Ártatlan kiskorú gyermekeket szerveznek be maguk közzé a pénzkereset reményével.
Rá szoktatják őket a kábítószerre kényszerítik a tömeges videók feltöltésére. Hitelekbe hajszolják a családdal együtt eladósítsák! gyermek kínzás a mocskos munkájuk. A kábítószerért perverz férfiak igényeit is ki kell elégíteniük. Tehetetlenül küzdenek, az életükért. A hatalom emberei busás haszonra tesznek szert amin osztoznak a beépített embereikkel együtt! A kiskorú gyerekek kín szenvedéséért, és az életük árán.

igazmondo-55.blog.hu

 122. nati55 — 2014-09-06 14:13 

igazmondo-55.blog.hu

 121. kiska3 — 2013-08-14 09:07 

A győri rendőrségnél is nagy a korrupció !!! A Hamísitott windows operációs rendszert nemtudták hogy bűncselekmény és a győri NAV-hoz küldték hogy nyomozza ki !!!! Elötte a fogyasztóvédelemnél volt az ügy és nem csináltak semmit !!! ÉS lehet látni Győrben milyen TRIUMVIRÁTUS müködik !!! A saját házam elött megtámadtak és nemtalálják az elkövetöt már több mint egy éve és videó felvétel is van !!!!
Lehet hogy Papp Károly is bent van a korrupcióba !!! Győrből került fel !!!

A Győri Főügyészség is bent van a korrupciós sikkasztásokban Lefizettek elég sok ügyészt !!! Ingatlanjaikon meg is lehet nézzni !!!
Itt lehet látni milyen nagy a Győri MAFIA !!!!!!!!!!!!!!!!!
Kiska Róbert

.

 120. sztalker — 2013-02-05 11:07 

Egy kis átmeneti karaktercsere a Vizoviczki-sorozatban.
Lehet, hogy mégis a befőtt tette el a nagymamát?

http://nol.hu/belfold/20130204-vizoviczki_es_a_rendormaffia

 119. exgumitalp — 2012-10-14 12:30 

Ééérdekes. 🙂
Gusztustalanabb ez, mint hogy konteókon zsírosra hízlallt agyunk féltekéi felfoghatnák. De, végül mindig oda lyukadunk ki, hogy:
„It’s politics man, fukin politics!” O. Stone, Platoon

 118. gonczi — 2012-09-05 17:00 

és ismét egy hivatalos (?) verzió.
http://index.hu/belfold/2012/09/05/hogyan_vedhette_a_rendorseg_es_az_alvilagot/
(jellemzően tele hibával, nem csak a címben)

 117. logiszton — 2012-08-24 20:31 

Helyesen: …a bűnözés előbb-utóbb beépül a politikába -…

Bocs a hibáért! Azért szeretném, ha ebben megcáfolna valaki.

 116. logiszton — 2012-08-24 20:26 

A politikai játszmára szavaztam, mert az az elképzelés vert gyökeret bennem, hogy a jelenlegi demokratikus-többpártiés választásos, római és angolszász jogon alapuló rendszer alapvető kelléke a kettős hatalmi rendszer létezése. Van egy „felvilági” struktúra kormánnyal minisztériummal törvényekkel, bírósággal, rendőrséggel, hadsereggel/ja, az itt most nincs/stb.Ez az amiben a köznapi ember általáben él.
És ez mellett van egy „alvilági” hatalmi struktúra a maga intézményeivel, „szakembereivel”, „bíróságával és végrehajtóival”, pénzügyi és működési szabályaival, stb. Ez sokkal egyszerűbb: a bíró és a végrehajtó gyakran ugyanaz, börtön nem lévén a büntetés is sokkal kevésbé szerteágazó: szétverés-megverés-likvidálás.
És úgy látszik, a „felvilági” hatalom ezt nem is akarja teljesen felszámolni, bár/időnként/ képes lenne rá.Egyrészt a köznép agilitását elég jól le lehet vele fogni, másrész törvényekkel és azok irányított értelmezésével jól használható a „felvilági” hatalom törvényes játszmáiban/lásd.pld.az alvilági gyilkosságokra hivatkozva közterületen tiltott fegyverré lehet minősíteni a csúzlit, közterületté nyilvánitani a magánautó belsejét, kinyilvánítani az erőszak állami monopóliumát, stb. Ezért aztán az ilyen ügyek sosem nyernek befejezést, hiszen az alvilág megszűntével a köznép „kezelésére” használt jelentős eszköztár esne ki a politikai elit kezéből. A kettő között átfedés csak diktatúrákban érintőleges a történelemben. Összehasonlításképpen elég a szociálizmus és a jelenlegi többpárti egypártrendszer bűnözési térképére tekinteni.
Vagy ez megint egy konteo a konteoban?
Az un.rendszerváltáskor volt egy elég olvasható folyóirat Ötlet-magazin néven/asszem/.Abban volt egy cikk, hogy ha semmit nem teszünk ellene, akkor a bűnözés előbb-utóbb a politikába-írta az újságíró. Sztem most utóbb van.

 114. tiboru — 2012-08-23 18:48 

 113. igazitrebics — 2012-08-17 11:13 

Hüm-hüm. Érdekes!

Az ATV Start vendége Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának volt a vezetője:

http://atv.hu/videotar/20120817_politikusok_maffiozok_es_a_rendorseg

Hetek interjú Orosz Istvánnal, aki 2008-ig volt a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetek elleni osztályának vezetője.

http://atv.hu/belfold/20120817_egy_part_nem_engedheti_meg_maganak_hogy_vonatszerelvenyeket_tologasson_ide_oda

 112. gabor2 — 2012-08-10 01:11 

 110. shiri — 2012-08-08 20:06 

 107. Rogal Dorn — 2012-07-02 14:39 

@miamai:

Vajon kik lehetnek az ellenérdekeltek? 😀

 105. miamai — 2012-07-01 21:24 

„A miniszter szerint a korrupció a rendőri szervezet középszintjein is megjelent.”
Hehe, amíg csak a felső szinten létezett, addig nem volt olyan nagy gond…

 104. tourboy — 2012-07-01 10:25 

3.7.) Politikai játszma

Jó az elképzelés. De akár lehet egy szakadár FIDESZ és MSZP közös akció. Különböző az indíték, de egy a cél!

Illetve lehet a piréz titkosszolgálat is …
Piréz alvilág…

 103. tourboy — 2012-07-01 10:16 

3.6.2.)-höz! Szerintem volt akkor a (van) fej Vizo, hogy ezeket a beépített embereket nem feldobja magával együtt, hanem egy autóbalesetben (pl kamion leradírozza a kocsijukat a világmindenségről) felismerhetetlenségig meghalnak!

(Folyt.köv)

 102. Eugenie Danglars — 2012-06-30 16:22 

@Rogal Dorn: semmijet, mert eszembe nem jutott gyerekként ilyen helyre elmenni. 😉

 101. epeszmernok12 — 2012-06-30 04:05 

Most gyorsan osszeallitok magamnak egy tulelotreninget, mielott hozzafognek az olvasashoz. Jogagyakorlatok, nyugtato, es ne legyen senki a kozelben, mert tuti biztos rondan fogok karomkodni.

 100. Rogal Dorn — 2012-06-29 23:06 

@Eugenie Danglars:

Kíváncsi lennék, mit arcot vágtál fiatal korodban, amikor a szüleid ezt közölték veled. 😀

 99. Bigjoe(HUN) — 2012-06-29 21:53 

@tiboru:
EZ egybevág a hetek.hu-n olvasható cikkel.
OV indította el a dolgokat.
Mert Ő tudott dolgokat dolgokról..

 98. Bigjoe(HUN) — 2012-06-29 21:50 

@Eugenie Danglars:

Igaz, nagyon igaz.
A gyerek nem menjen éjszakára szórakozni.
uff
Mert aki nem tud úszni, az ne másszon fára és akkor nem üti el a villamos.
Vagy vadkan, esetleg Póni….

 97. Eugenie Danglars — 2012-06-29 18:18 

@Bigjoe(HUN):

„Hopp, itt egy vadkan…”

:D:D:D

OFF

„a szülők nem engedhetik el félelem nélkül szórakozni a gyermekeiket a fővárosban.”

Egy szülő NE engedje el szórakozni a GYERMEKÉT _éjszaka_ a fővárosban. És pont. Ha gyermek, akkor annak nem egy kocsmában vagy az ilyen köcsög diszkókban van a helye, hanem otthon, a családja körében, esetleg tanulással töltve a kurva estéjét.

ON

 96. Eugenie Danglars — 2012-06-29 18:15 

@tiboru: ugyan. Hisz te is tudod, hogy az egésznek a célja a figyelemelterelés volt. Mi másért nyilatkoznának ilyen emberes hülyeségeket? 🙂

 95. tiboru — 2012-06-29 11:13 

Ismét egy elég jó kis összefoglaló a dolgok jelenlegi állásáról:

http://index.hu/belfold/2012/06/29/eltuntetett_penzekbol_rendori_mellekjovedelem/

 94. Bigjoe(HUN) — 2012-06-21 20:04 

Tiboru
Van itt egy cikk:
http://www.hetek.hu/belfold/201206/keresztapak

Sok kérdés merült fel bennem:
1. „A kutató példaként a ’70-es évek San Franciscóját említette, ahol a rendőrök 40 százaléka a helyi drogmaffia befolyása alatt állt”
Most nálunk is ez van?
2.”A hálózat bukásához mások szerint állítólag az vezetett, hogy a 2010-es választásokat követően Orbán Viktor asztalára letettek egy olyan dossziét, amely a budapesti éjszakai élet bűnügyi vonatkozásait tárta fel. Állítólag ez a momentum erőteljesen közrejátszott ab­ban, hogy a mostani letartóztatásokhoz vezető titkos nyomozás elindult. Egy kom­petens fideszes forrásunk szintén valószínűnek tartja, hogy a „nagyfőnök” igénye volt, hogy a budapesti éjszakai élet császárai ne működhessenek tovább zavartalanul. Hozzátette: a miniszterelnök a West Balkán ügy kapcsán is felháborodott azon, hogy a szülők nem engedhetik el félelem nélkül szórakozni a gyermekeiket a fővárosban.”
A jelenlegi felsőbb vezetők megrendelésre?

3. És ha ez igaz, akkor nekünk reszeltek:
„A buli 12-15 éve indult az olajozással, az orosz maffia kiseprűzésével, és a létrejött vákuumba benyomuló, addigra már korrumpálódott rendőrségi vezetők piacfelosztásával. Aztán a csomagot egyik kormány örökölte meg a másiktól, és valahogy mindig lekerült a napirendről. „Orbán Viktor ugyanúgy járt ezzel a sztorival, mint Horn Gyula az olajügyekkel: kiadta a parancsot a rendrakásra, majd ráömlött a mocsok” – vallja a „belső ember”, aki szerint ma már azért nem gépfegyverrel osztják fel a területet egymás között a bandák, mert állami szintre emelkedett a bűnözés, és a fehérgallérosok diktálnak.”

Összefoglalva: a legfelsőbb vezetés folytatólagos mutyijából adódó, szervezett bűnözéshez hasonló módon működő korrupt rendőrség, amely kiszolgálta/kiszolgálja a fehérgallérosok piszkos üzleteit, mondjam ki bűncselekményeit.

Hopp, itt egy vadkan…

 93. tiboru — 2012-06-21 17:33 

@jozsefm03:

Üdv, láss munkához 🙂

 92. tiboru — 2012-06-21 17:32 

@igazitrebics:

A fűrészpor fűrészelése… Most őszintén: hallott valaki akárcsak egyetlen újdonságot is a beszélgetés során, amit eddig ne olvashattunk volna legalább tíz helyen?

Szemán László ráadásul hülyeségeket is mond. Csak egy példa:

„K. Attila családnevét azért nem lehet tudni, mert azelőtt fedett nyomozó volt.”

Édes istenem… És ő a leghitelesebb bűnügyi tudósító a magyar újságírótársadalomban?

Az, hogy Havas Henrik marhaságokat beszél, már nem is említem. Csak egy példa:

„Beépülésnél a kábítószert el is kell adnia a fedett nyomozónak.”

Erre Szikinger (jogász!!!) még rá is kontráz:

„Igen, azelőtt is így volt, most meg már jogszabály is van rá.”

És még egy gyöngyszem Szikingertől:

„Azelőtt bűnözőt tilos volt hálózati személyként alkalmazni.”

Basszus, ez az ember évekig tanított a Rendőrtiszti Főiskolán…

Röviden: ennél szakmailag színvonalasabb és informatívabb beszélgetést szinte bármelyik, tetszőlegesen kiválasztott négy magyar újságolvasó le tudott volna bonyolítani, ha a műsor előtt fejenként kapnak 20 percet, hogy tájékozódjanak.

Ebben az országban tényleg csak olyanok nyilatkoznak ilyen ügyekben, akiknek fogalmuk sincs a témáról?!

 91. silentjoker — 2012-06-21 14:42 

Üdv néktek!
A kommentek középső részét kihagytam, nem tudom volt-e már erről szó:
Egy párhuzamos univerzumban tudtam meg egy biztos forrástól, hogy ez az egész rendőrbalhé Pintér miatt van. Merthogy már csak hónapjai vannak hátra (nemrég tért vissza az oroszoktól, ha jól emlékezem, vérátömlesztés ügyében járt kinn; rákos szegénykém, valahol a belei tájékán).
Amíg bírja szuflával, és hatalma teljében van, addig akarja imádott pártunk és kormányunk feltölteni a rendőrséget saját emberkéivel. Ehhez pedig az engedetlen rosszkisrendőröket el kell távolítani; az eszközökből meg bőven tudnak válogatni az illetékesek. Kb.

 90. jozsefm03 — 2012-06-19 22:06 

Sziasztok!
Na sikeresen beléptem. Üdv a csapatnak!

 89. igazitrebics — 2012-06-18 15:09 

Tiboru!

Vasárnap, ATV 21.00-kor Tabu.
Téma: Rendőri vezetőket pénzelt az alvilág?
Meghívottak: Dr Finszter Géza, Dr Szikinger István, Szemán László

http://atv.hu/videotar/20120618_rendori_vezetoket_penzelt_az_alvilag_1_resz

http://atv.hu/videotar/20120618_rendori_vezetoket_penzelt_az_alvilag_2_resz

Mondj véleményt! Lécci!

 88. chph — 2012-06-18 14:19 

@Tiboru:
TV2 napló c. műsora azt hiszem a 3. blokk volt…

 87. smarci — 2012-06-18 11:58 

kicsit OFF
Markó Attila édesanyám osztálytársa volt, azt hiszem általánosban
mutattam neki az írást, erre ő azt mondta hogy MA befizette a pénzt a jövőheti osztálytalálkozóra, kíváncsi leszek, elmegy-e

 86. Rogal Dorn — 2012-06-18 10:10 

😀

A hetek, Atv…Csintalan stb.

😀

 85. miamai — 2012-06-18 09:45 

@<a href=: Háááát, nem kevés! Ha csak egy kis hányada is igaz… – bár teljesen logikus következtetések vannak benne, ezért inkább kételkedjünk egy kicsit….

 84. tiboru — 2012-06-18 00:58 

 83. bramcohen — 2012-06-17 23:26 

Érdemben is hozzászólva most már, a 3.6-os verziót nyugodtan kihúzhatjuk. Ilyen legendát senki sem agyalna ki, hogy „beültetem rendőri vezetőnek, úgy majd a nagyhalak közelébe tud férkőzni” sokkal egyszerűbb és kockázatmentesebb egy bűnözői szerepben ráküldeni valakit a nagyhalakra, aki mondjuk előadja, hogy a zsebében van pár rendőri vezető.Ha fedett nyomozók a letartóztatott rendőrök, akkor nem is ez az igazi nevük? Nagyon meglepődnék, ha így lenne…

 82. tiboru — 2012-06-17 22:41 

@chph:

?

Lemaradtam valamiről?

 81. chph — 2012-06-17 21:30 

Na meg ma a TEK-es propagandafilm…
1. Itt kínozzák egymást?
2. Ez akkor most tényleg olcsóbb?
stb…

 80. tiboru — 2012-06-17 19:13 

Hát ja… Az újságírók viszont megint alakítottak egy nagyot: „főnyomozónak” aposztrofálják a közrendvédelmi főosztály vezetőjét 🙂 Olyan ez, mintha egy nőgyógyászról azt írnák, hogy főszemész (azon az alapon, hogy az orvos az orvos).

 79. rdos — 2012-06-17 13:10 

 78. Rogal Dorn — 2012-06-16 13:50 

Az átlagpolgár ebből semmit nem érzékel, eddig se vették bele a buliba, ezek után sem fogják. Így is, úgy is palira veszik…

Mi működhetne rosszabbul? Ennél? :O A „rend” fenntartása igazából a status quo fenntartását jelenti, vagyis aki eddig fent volt, az fent is marad, és aki alant, az alant…Nem tudom figyeltétek-e a családi vonalakat a politikában, 45-óta szinte változatlan az uralkodó osztály.

 77. tiboru — 2012-06-17 19:21 

Szerintem az átlagpolgár rövid távon nem nagyon fog észrevenni semmit a pozitív változásból (már ha lesznek ilyenek). A negatív változások hatása ezzel szemben gyorsabb, érzékelhetőbb és fájdalmasabb lehet: leszerelési hullám => kevesebb, bizonytalanabb (és rosszabbul képzett) rendőr => romló közbiztonság, növekvő bűnözés.

Ha pár ezredes és tábornok helyet cserél, esetleg néhány nagyfőnök „egészségi állapota” vagy „megváltozott családi körülményei” miatt leszerel (vagy kap valami széket a minisztériumban, egy félreeső irodában, hogy ne szúrjon szemet), annak semmi hatása nem lesz az átlagember életkörülményeire. „Csak” egy szakmát hiteltelenítenek szarrá, s egy 45 ezer fős testületből csinálnak bohócot.

Következmények nélküli ország már voltunk (vagyunk), hozzá vagyunk szokva.

 76. shiri — 2012-06-16 09:14 

tiboru, egy kicsit félretéve azt, hogy mi zajlik most, ki kivel van és ki ellen, hadd kérdezzem meg: mi lesz? Mik a lehetséges kimenetek? Összeomlik a rendőrség, az igazságszolgáltatás? Észre lehet majd venni mezei állampolgárnak, hogy valami rosszabbul működik, esetleg egyáltalán nem működik? Vagy ha végbemegy az átrendeződés, vagy mittudomén mi ez, ami épp történik, akkor a felszínen, a rendfenntartás szintjén marad minden a régiben?

 75. tiboru — 2012-06-15 23:40 

@bramcohen:

Azt mondják, hogy simán feltűnési viszketegségben szenved. Na és olyan ügyekről könnyű nagyokat mondani, amelyek 80%-a jelenleg is államtitok. Senki nem tudja (pontosabban nem meri) meghazudtolni a füllentőket, hiszen ha megtenné, titoksértést követne el 🙂

 74. tiboru — 2012-06-15 23:37 

@roni:

Hülyék ezek az Origónál, vagy nem tudom, honann szedték a „katona” szót. Minden titkosszolgálati hivatásosnak katonai rendfokozata van, akárcsak a rendőröknek, börtönőröknek vagy hivatásos tűzoltóknak. Nem tudom, mi ebben a pláne; a rendszerváltozás óta (vagyis amióta NBH/AH létezik) mindig katonai rendfokozattal bíró valaki volt a vezetője.

Egyszóval semmi különös nem történt; Göbölös világéletében gumitalpú volt különböző szervezeteknél.

 73. bramcohen — 2012-06-15 21:09 

Lehet, hogy inkompetens, de érdekes figura az biztos. Szerintem külön konteó bejegyzés is épülhetne rá.Van itt minden: Cattani kommandó, Harag napja, Fenyő gyilkosság, Tasnádihoz kötődés, fehér sportautó, felgyújtott Grand Cherokee, teljesen indokolhatatlan feltűnés különböző Tv és rádió műsorokban, mindezt úgy, hogy már nem rendőr egy évtizede. Ki a fene ez az ember???!

 72. roni — 2012-06-15 20:06 

Esélytelen, h megértsem ezt a sok szervezetet, de azért ehhez kérnék szépen egy kommentárt:
http://www.origo.hu/itthon/20120615-katona-vezeti-az-alkotmanyvedemi-hivatalt.html

Mi történt itt?

 71. zolcsi67 — 2012-06-15 19:55 

„És van, ahol minden zsaru bűnöző,
És minden bűnöző szent,
És ott a fej a farok,
És én…Lucifer vagyok!”

(Jagger-Richard: Sympathy for the Devil, Földes László fordítása)

 70. chph — 2012-06-15 19:09 

@zizzi: Akár, de minden mást is veszthetsz…

 69. komojtalan — 2012-06-15 16:38 

A téma jó, de egyszerű halandók számára megfejthetetlen és még abban sem vagyok biztos hogy azok akik benne voltak tudnak mindenről. Nincs is véleményem róla, illetve egyezik a jobb érzésű emberekével, de egyetlen mozzanatot szeretnék kiemelni: Teljesen mindegy, hogy bűnösök vagy nem, hogy a politikus(ok) benne vannak vagy nem, már az hogy ez felmerülhet mutatja Magyarország politikai és rendőrségi színvonalát.

 68. tiboru — 2012-06-15 15:56 

Ó, én allergiás vagyok az igazságszérumra 🙂

 67. Rogal Dorn — 2012-06-15 14:27 

És akkor nem beszéltünk még arról, hogy a rendőri korrupció a rendszerváltás óta milyen komoly méreteket ölt. Ott volt pl. a Simon Tibi esete, a portaszolgálatos rendőrrel, aki szabadidejében kidobóskodott. Meg azért az IN-Kal körül is lehetne kapirgálni, csak szerintem az már nagyon rázós lenne, olyan 10.000V körül. 😀

Tiboru, egyszer szívesen hallgatnám a történeteidet, amiket igazságszérum hatása alatt elmesélnél, ezzel sztem nem vagyok egyedül. :DDD

 66. tiboru — 2012-06-14 23:26 

Egy újabb NNI-bravúr:

http://www.hirado.hu/Hirek/2012/06/11/06/Kabitoszerrel_valo_visszaeles_ongyilkos_lett_egy_visontai_ferfi.aspx

És mi van akkor, ha a hirtelen előkapott fegyvert nem öngyilkosságra használja, hanem mondjuk agyonlő vele egy-két rendőrt? Akkor sincs felelős?

Az ész tényleg megáll… Ha ez az NNI az elit, milyen lehet a többi?

 65. bome — 2012-06-14 22:58 

A 3.2 és 3.5 nagyjából egy és ugyanaz…
A kínai piac átvétele után kell egy újabb zsiros falat.
Alap, hogy minél több pénze van valakinek, annál többet akar!
Illetve, ha a góré maga a végrehajtás feje, akkor tuti, hogy nyugalomban működhetnek majd a helyek! 😀

 64. zizzi — 2012-06-14 21:57 

@chph:
…fejvesztos…… 😉 ?

 63. chph — 2012-06-14 15:49 

@<a href=:
Ez azért elég egy fejfájós kis konspiráció tud lenni…

 62. tiboru — 2012-06-14 09:11 

@igazitrebics:

A tűzhöz közel álló forrásaim szerint ez még mindig csak a jégyhegy csúcsa… Olyanokat hallottam, amiket nemhogy leírni nem szeretnék, de szívem szerint el is felejteném.

Már el is felejtettem, mit akartam mondani.

 61. igazitrebics — 2012-06-14 08:58 

Működik ám a trágyaszóró!!
Úgy látom, itt az ideje, hogy felvegyük a vegyvédelmi ruhákat, mert a gumicsizma már nem lesz elég!

http://nol.hu/belfold/20120614-szaz_jaror_maszekolt

 60. morat — 2012-06-13 22:21 

@<a href=:

Valahogy sejteni lehetett abból kikezdhetetlen tényáradatból, ami ebből az ürgéből jött. Ezzel a megerősítéssel azonban még érdekesebb a kérdés: miért hívnak meg egy megélhetési szájhőst az m1 műsorába, hogy a politikai hatalommal való összefonódásról beszéljen?

Mondjuk én még mindig azt gondolom, hogy inkább a miniszter úr (és társai) tervei szerint történnek az események, mint azok ellenében, de azért különös.

 59. Rogal Dorn — 2012-06-13 21:02 

Cukorbeteg, cöcöcö…a mértékletes étkezés és a rendszeres kielégítő testmozgás a titka az egészséges szervezetnek. De úgy látszik ezeknek mérhetetlen volt az étvágyuk, és pöffeszkedtek a pozíciójukban. Na majd most… 🙂

 56. Rogal Dorn — 2012-06-13 20:10 

@<a href=:

Micsoda örök érvényű mondás….VI.Lenin fejéből meg a szikra pattant ki. 🙂

 55. rdos — 2012-06-13 17:55 

Hogy mondta a népek bölcs tanítója, 6. lenin? Szikrából pattan ki a láng?

http://hvg.hu/itthon/20120613_korrupcios_ugy_brfk_ellenorzes_orfk

 54. miamai — 2012-06-13 16:53 

@<a href=: Lelepleztem a konteóblogba beépülő dezinformatív titkos elemet (az 50. hozzászólásban)

 53. miamai — 2012-06-13 16:49 

@<a href=: Lehet, hogy a szóvivői posztot nézte ki magának? (ld. fentebb…)

 52. tiboru — 2012-06-13 16:40 

@morat:

Rendőrismerőseim szerint Labancz hosszú ideje abból él, hogy bombasztikus kijelentésekkel szórakoztatja az újságírókat, ugyanakkor annyira hiteles, mintha mondjuk a Központi Fizikai Kutatóintézet azon éjszakai portása nyilatkozna magfizikai kérdésekben, akit annó azért rúgtak ki, mert rendszeresen elaludt szolgálat közben.

Nem tudom, érthető volt-e a hasonlatom?

🙂

 51. morat — 2012-06-13 15:54 

@miamai:

Nem is annyira az az érdekes, amit mondott, hanem, hogy hol mondta: „Felhívta a figyelmet arra: ebben az ügyben fölfelé egész biztosan el lehet jutni egészen a politikai hatalomig, …” Az m1-en???? Akkor most itt valaki mégis az imperialisták láncos kutyája? Nekem meglepő én eddig inkább 3.2-3.5 kombóra gondoltam.

Mellesleg: nem a Labancz volt az a fickó, aki a Hajdu-s show egyik első adásában előállt azzal, hogy ő tudja ki a Fenyő gyilkosa, de nem meri elmondani, mert magasrangú belügyér, akinek alvilági kapcsolatai vannak, mostmegmár politikus is, meg nyert a pátja. És hogy ő is tudja, hogy ő tudja, hogy ő tudja, ezért így szeretné elkerülni nehogy véletlenül végső elkeseredésében vadászpuskájával menekülés közben háromszor hátbalője magát.

 50. Rogal Dorn — 2012-06-13 14:34 

@miamai:

Majd kiderül, de Labancz már a neve miatt sem szimpatikus… 😀

 49. miamai — 2012-06-13 14:00 

No most ez a nyilatkozó a sértett-buliból-kimaradt, vagy az reményteljes új főokos?
http://www.hirado.hu/Hirek/2012/06/13/09/Rendormaffiarol_beszel_a_volt_nyomozo.aspx

 48. Rogal Dorn — 2012-06-13 13:46 

@<a href=:

Persze, hogy nem. Nem szeretné, ha de-stabilizálódna a testület. 😀

Mondjuk azért az éjszakai életben is szükség van rendszerváltásra. :DDDDD

 47. igazitrebics — 2012-06-13 13:08 

@<a href=:

Egy ilyen esetre emlékszem az előző kurzus idején, amikor a monorierdői vasúti baleset (2008. október 6-án) kapcsán, lemondott Szabó Pál közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter!!

 45. rdos — 2012-06-13 09:29 

@<a href=: Tiboru! Jól emlékszem hogy a demokráciákban ilyenkor az érintett tárca minisztere be szokta adni a felmondását? Még akkor is ha természetesen, ő mint miniszter, nem is tehetett róla.

Természetesen.

 44. rdos — 2012-06-13 09:19 

Egy kicsit Off, de talán ettől bátrabban kommentelnek az olvasók.

@miamai: „A fene egye meg, azt hittem már mindenki elfelejtette a régen olyan művészi szintre emelt szólás-óvatosságot.”

Emlékeim az átkosról már megkoptak, sacc ez rémlik. A kisdobos, úttörő, kic szokvány hármas ideológiai alap „nevelést” követően előfelvételisként a seregben komolyabb ideológiai képzést kaptunk.

Akkori államformák deklaráltan proletárdiktatúra volt. Aki nem értené. Diktatúra.

Ezt bakaruhában éreztük is. Leszerelés után hanyagoltam az eftársakat, az önkéntes, de nagyon is elvárt kictagságom megszüntettem. Igen, szólásszabadság, demokratikus centralizmus, népfront ner (boccs, ez ma van :-)), szólásszabadság, és hasonló üres lózungok garmadája, de tudni, érezni lehetett a határokat. Tudni, látni lehetett a „baráti” Vendég Alakulatok jelenlétét.

Ma olyan klubnak vagyunk a tagja, ahol a demokratikus és emberi jogok betartása, betartatása követelmény (Eu). A módszerváltó eftársak azt hitték, el tudják játszani nekünk a demokráciát. Mára kiderült, a szavazó korú népesség több, jóval több mint fele átlát a szitán. Nem maradt más lehetőség, mint társalogni, eszmét cserélni, kérdezni:

http://kimittud.atlatszo.hu/

Jogunk van hozzá! Nem félni. Kitől hallottam? Bibó? Vagy a papagáj mormolta a saját bajsza alá a macska szájában (Csak nem beszarni!)?

Valahol olvastam, a netes nézelődések közel fele konteós tartalmakra irányul. Talán nem véletlen.

On.
Kalmár Tamás, az egyik gyanúsított nem takartatta ki az arcát az origós cikkben. Az a benyomásom, hogy Ő áldozat.

 43. tiboru — 2012-06-13 09:18 

 42. tiboru — 2012-06-13 09:11 

Na tessék, pedig nem is beszéltünk össze:

„A belügyminiszter szerint rendet kell tenni a testületnél, ez pedig azokkal a vezetőkkel, akik nem ismerték fel a korrupciót, nem lehetséges.”

 40. geza2 — 2012-06-13 05:17 

@igazitrebics: egész ügyes ez a hvg…

 39. miamai — 2012-06-12 20:49 

@<a href=: Úgy kiállunk, mint a sicc!, De azért: RUDOLF!!!! (értsd: csak óvatosan…)

A fene egye meg, azt hittem már mindenki elfelejtette a régen olyan művészi szintre emelt szólás-óvatosságot. Az átkosban is deklaráltan szólás-szabadság volt, de azért tudtuk, hogy hol, mikor és kivel… A naivak seregében (egyes számú közlegény magam volnék) azt hittük, hogy már nem kell. Erre mit látok? Még azok is óvatoskodnak, akik akkoriban (talán) még egy pajzán gondolat sem voltak.

 38. rdos — 2012-06-12 19:35 

@<a href=: „Most vajon már átadtuk-e az új szövetségesünk a listát?”

Helyesen:
„Most vajon már átadtuk-e az új szövetségesünknek a listát?”

 37. igazitrebics — 2012-06-12 19:26 

@geza2:

Az a helyzet, hogy a „A Very Important Message” David J Doesser tollából, magyar!!!
„A CIA-nak „kémkedett”, legalábbis házon belül ezzel indokolták az Információs Hivatal egyik hírszerzőjének nyugdíjazását még az első Orbán-kormány idején – tudta meg a hvg.hu. Kiderítettük: az egykori hírszerző két éve egy brit kiadónál jelentette meg fikciós regénynek álcázott memoárját, amiben egyebek mellett leírja azt is, miként élhette túl a szocialista éra hírszerző szolgálata a rendszerváltást, és milyen szerepük volt ebben az amerikaiaknak. Amikor a szerző nyomára bukkantunk, elzárkózott a nyilatkozattól.”
Bővebben: http://hvg.hu/itthon/20101214_leleplezes_kemsztori_hirszerzes

 36. rdos — 2012-06-12 18:55 

Hogy a témához is szóljak, ez a konkrét „főrendőr ügy” igencsak de-stabilizálja az országot. A szolgálatokat bizonyosan. Elismerve közéletünkben találni ezen túl is érdekes, szó szerint gyanúsan „idegenérdekes” ügyeket, keresni sem kell azokat nagyon.

A napokban botlottam bele, hogyan csinálják mai napság a háborúkat. Egy ex kágébés 1983-as előadása magyarul feliratozva.

http://pirospirula.blogspot.hu/2012/06/ex-kgb-ugynok-felforgatasrol.html

Tiburu!

Rognorknak írtad, arra reagálok. Szerencsére ma deklaráltan szólásszabadság, demokrácia, … és dömdödöm van kishazánkban. Vagyunk egy páran azon a véleményen, azért ez inkább csak látszat. Igaz, újabban már arra (a látszatra) sem ügyelnek az eftársak.

 35. rdos — 2012-06-12 18:44 

Kicsit off.

Mai HVG-ben olvasom Boross Péter és az ügynökmúlt témában:

„Érdekes egyébként Boross Péter és az egykori hírszerzők kapcsolata is. Közvetlenül a rendszerváltás előtt az amerikaiak óriási nyomást gyakoroltak a magyar kormányra, hogy a hírszerzés adja ki nekik az ügynöklistát.”

Boross megtagadta, és erre ma is büszke. Ő tudja miért, de nem is ez a lényeg. Azóta másik (?) szövetségi rendszer oszlopos tagjai vagyunk (NATO). Most vajon már átadtuk-e az új szövetségesünk a listát? Ha igen, mi miért nem ismerhetjük? Ha nem miért nem? Egyáltalán ha nem, az amik miért tűrik ezt?

Kívül állóként van néha olyan érzésem ezek a derék titkosszolgák egymást jobban védik, mint amennyire saját népüket. Ez persze csak egy kósza, de makacsul nem múló érzés.

On.

 34. tiboru — 2012-06-12 18:18 

@rognork:

De hát nem azért vagytok ti, hogy ha elkezd recsegni-ropogni az egész, kiálljatok mellettem?!

🙂

 33. rognork — 2012-06-12 14:31 

@<a href=: tibor, téged el fog vinni a rézfaszú mumus előbb-utóbb…

 32. miamai — 2012-06-12 11:39 

@<a href=: akkor most hogy illik a képbe a tavalyi nagy visszacsábítási hullám? (szerintem nem sok sikerrel járhatott, de akkor is…)

 31. tiboru — 2012-06-12 10:54 

@geza2:

Meglepődnék, ha máris nem íródna 🙂

Amúgy érdekesnek tűnik a link (pláne a szerző); nem is hallottam eddig róla.

 30. geza2 — 2012-06-12 10:39 

aztán egyszercsak ír valaki egy ehhez hasonló könyvet:
http://djdoesser.synthasite.com/

 28. miamai — 2012-06-12 09:46 

@zigzag: Melyik megállónál? :)))

 27. fazeolus — 2012-06-12 09:11 

és a szavazós bejegyzés is jöhet,mert a sok sohasem elég!

 26. fazeolus — 2012-06-12 09:10 

@zigzag: a Pártban saját emberei vannak akik még jól szolgálnak,de majd ők is sorba lesznek állítva 🙂

 25. dr. Lópici Gáspár — 2012-06-11 22:06 

Gyerekek, gyerekek.

Hát nem Tiboru csecsin nevelkedtünk? Mit is tanultunk a második órán?

Dezinformáció, igen, pontosan.
Terelés.

Kaptunk tucatnyi alkonteót, asse tudom, hol áll a fejem, de csak azért, hogy elterelődjön a figyelmünk a lényegről.

Kinek áll érdekében, hogy a meggyengítse a rendőrséget, amely első számú támasza Vezérünknek?
Kinek áll érdekében, hogy meggyengítse Vezérünket az ellenük folytatott Szent Harcban?
Kinek áll érdekében, hogy meggyengítse Hazánkat?

Nem is kell mondanom, ugye…
hogy a norvég rákhalászokra gondoltam.

Tiboru, máskor ne hagyd ki őket, mert ezzel most pont elárultad, mit is gondolsz valójában!

 24. zigzag — 2012-06-11 20:22 

@miamai: Semmiféle poloskákat nem kell bekapcsolni a hallhatósághoz. Egyszerűen csak fel kell szállni a 3-mas metróra és odafigyelni arra, amit mondanak a zemberek.

 23. miamai — 2012-06-11 20:13 

@zigzag: ha bekapcsolják a poloskákat, miért ne lenne hallható?

 22. oatbxl — 2012-06-11 20:10 

Egyértelműen 3.5

Érdemes megnézni, hogy ki veszi majd át a helyeket – remélem egy év múlva ismét felmerül a téma.

 21. zigzag — 2012-06-11 20:00 

@fazeolus: A Nagy Sztalin nem egészen így csinálta. Rendszeresen (és váltakozó sorrendben) „tisztogatott” a Párt, a Hadsereg és a KGB háza táján. E három pilléren állt a Szovjetunió. Valamennyi új káder a vezér saját embere volt csakúgy, mint az elődeik.

 20. zigzag — 2012-06-11 19:48 

@sidaries: Én a 3-mas metrón hallottam ezt a változatot azzal kiegészítve, hogy a volt NNI-s potentát K. Péteren és a volt BRFK-s szuperzsaru, majd szegfűs szuperképviselőn D. Péteren van a sor. És még valami olyanról is volt valami utalás, hogy egy volt miniszter D. Tibor is sorra kerülhet. Kizárólag bűnügyi alapon természetesen.
Ki tudja, lehet, hogy a nép hangja a 3-mas metrón hallható?

 19. miamai — 2012-06-11 19:44 

@<a href=: Hűha, ez aztán nem semmi! Hosszabb időt vett igénybe, amíg egy hevenyészett sémát fel tudtam magamnak rajzolni. Hálás köszönet a megvilágosításért!
De ha egy ilyen kis országban ilyen komplikált a szervezeti háló, mi lehet egy nagyobb, netán egy szövetségi államokból álló országban? (ez csak egy költői kérdés volt, nem kell rá válaszolni…)
Azonban elindult a fantáziám…

A legközelebbi rendőrnapon elmondandó beszéd kb. így kellene hogy szóljon: Kedves kisrendőrök! Az Önök szolgálata kimondhatatlanul fontos az egész ország számára, mert Önök nélkül mi, a különböző rendvédelmi hivatalokban nem tudnánk végezni hathatós nemzeti védelmi szolgálatainkat. Amíg Önök a vártán állnak és büntetik a gyorshajtókat, keresik a betörőket, börtönbe kísérik az állástalanná vált rablógyilkosokat, a szüleiket, kisgyermekeiket, kutyáikat-macskáikat erőszakosan bántalmazókat, üldözik az uborkatolvajokat és az ellenük áramvonalas kerítéssel védekező mozgássérült nyugdíjasokat, addig mi, az Önök fáradhatatlan és odaadó munkájának biztos tudatával a hátunk mögött, intézhetjük tényleges és álcázott magánügyeinket, miközben kizárólag az ország és a nemzet érdekei lebegnek szemünk előtt. Amíg valakik be nem verik azokat…
(vége, tapsvihar)

Egy másik vizuáció:
Egy ilyen szervezet aktuális főnökének távozásakor (hivatalból, egyenruhától, életből – ki tudja…) a búcsúbeszéd valahogy így fog szólni: XY-unk (Bélánk, Lajosunk, Péterünk…) egészsége a hosszú évtizedeken át végzett önzetlenül végzett fáradhatatlan munkája miatt erősen megromlott, és csak a gyors orvosi segítség tudta őt megmenteni. A diagnózis: Murphy szindróma (előbb-utóbb mindenki felér a hatalom egy olyan szintjére, ahol megszédül…). A lyuk a háta (vagy a homloka) közepén is igazolja a diagnózis helyességét. (az irreveláns rész törölhető)
————–
Azt hiszem, jól esne most egy Shakespeare vagy Rudolf konteó. Nyugalmasabb és biztonságosabbb mindenkinek…

 18. tiboru — 2012-06-11 17:39 

@miamai:

Bocs 🙂

Megpróbálom akkor röviden feloldani a kérdőjelek egy részét:

– ORFK: Országos Rendőr-főkapitányság, a rendőrség központi irányító szerve;
– BRFK: Budapesti Rendőr-főkapitányság, a fővárosi rendőrség központi irányító szerve, az ORFK alárendeltségében működik, részleges autonómiával;
– Bűnügyi Információs Főosztály: a BRFK egyik szervezeti egysége, a BRFK bűnügyi szerveinek egyike,
– Terrorelhárítási Központ: az ORFK-tól teljesen függetlenül működő rendvédelmi szerv; a kormány a belügyminiszteren keresztül felügyeli; az itt dolgozók 90%-a rendőr, a többiek egyéb fegyveres rendvédelmi szervtől jöttek;
– Nemzeti Nyomozóiroda: a rendőrség központi bűnügyi szerve („csúcsszerv”), az ORFK felügyeli a bűnügyi főigazgatón keresztül; elvileg „központi jogállású területi szerv”, ami azt jelenti, hogy a fizetések jóval magasabbak, mint a megyékben;
– Speciális Bűnszervezeti Csoportok Elleni Osztály: az NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztályának egyik osztálya; ennek vezetője volt Hopka János;
– Közrendvédelmi Főosztály: a BRFK egyik szervezeti egysége; nagyon leegyszerűsítve a fővárosi egyenruhás rendőrök tartoznak ide (kivéve a közlekedésieket);
– Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály: az NNI egyik szervezeti alegysége; ennek vezetője volt Gulyás Imre;
– Központi Nyomozó Főügyészség: nagyon leegyszerűsítve az a rendvédelmi ügyészi szervezet, amelyik akkor nyomoz, ha az elkövetők rendőrök (vagy más speciális kategória);
– Nemzeti Védelmi Szolgálat: a fegyveres testületek belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szerve; leegyszerűsítve: „a rendőrség rendőrsége”; független az ORFK-tól és a TEK-től is; a kormány a belügyminiszeren keresztül felügyeli.
– Belbiztonsági Szolgálat („Egy-két telefon, pár névtelen levél a belbiztonsághoz” formában): bocsánat :-), ez a Nemzeti Védelmi Szolgálat jogelődjének a szakmán belüli „beceneve”: belbi, belbiztonság… 1990-ig Belbiztonsági Osztálynak hívták a szervezetet,
– Titkosszolgálat: gyűjtőnévként használtam minden gumitalpú szervezetre 🙂
– Nemzetbiztonsági Hivatal: a magyar polgári titkosszolgálatok közül az, amelyik pl. a kémelhárítással, gazdaságbiztonsággal, stb-vel foglalkozik, 2010-ben megváltozott a neve Alkotmányvédelmi Hivatalra, miután hatáskörét és illetékességét csökkentették;
– Nemzetbiztonsági Szakszolgálat: egy furcsa polgári titkosszolgálat, amelyik önálló felderítést nem végez, csak a többi titkosszolgálatot és rendvédelmi szervet támogatja különféle technikai és humán-szolgáltatásokkal;
– Alkotmányvédelmi Hivatal: lásd a Nemzetbiztonsági Hivatalnál leírtakat;
– Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ: egy olyan szervezet, amelyik elvileg összesíti, eéemzi és értékeli az összes olyan információt, amely a szervezett bűnözésre vonatkozik, függetlenül attól, hogy maga az információ hol keletkezett (rendőrség, titkosszolgálatok, vámhatóság, stb.). Sokak szerint a világ leghaszontalanabb, legértelmetlenebb és legpénzpocsékolóbb szervezete, legalábbis úgy, ahogy azt idehaza csinálják (pontosabban: nem csinálják).

Remélem, sikerült valamelyest oszlatnom az általam a posztban gerjesztett homályt 🙂

 17. zizzi — 2012-06-11 14:51 

@miamai:
ahh, lehet, csak a kinyitatlan fedo-esernyoje tevesztett meg…

Szegeny tiboru is….hmmmmmmmmmmm
no, megyek is, ki kell nyitnom egy ernyot

 16. miamai — 2012-06-11 14:28 

@zizzi: rosszul látod… Az egy kivilágítatlan, hangtalanul repülő injekcióstű…

 15. zizzi — 2012-06-11 14:22 

@palmi:
ujjuj, vigyazz, latok folotted keringeni egy kivilagitott helivadkant….

 14. palmi — 2012-06-11 14:17 

Ha az elso gondolatom lenne helyes, akkor igen nagy gondok lennenek a hazai vezetesben…

Amint meghallottam, mi tortent, egybol arra gondoltam, hogy Pinter vagy Viktor most kapja vissza amit az „olajos” idokbol csiripeltek a madarak.

Az nyilt titok volt, hogy mi folyik (leginkabb kezzelfoghatoan) a Hajogyarin.
Mindenki tudta, hogy ki, hol, mit arul es ki van a hatterben. Nem kellett hozza nagy esz, csak 2-3x lementel valamelyik klubba, kulonosebben nem is rejtegettek.
Ha errol mindenki tudott, miert pont a rendorseg vagy Pinter nem?
Mikor nyilt a Dokk, mint Vizo talan elso jol uzemelo helye? Ki volt akkor kormanyon, ki volt a belugy miniszter?

Volt ez a Papa (Sandor Istvan), akit pont egy nappal azelott csukattak le, hogy a parlamentben mindent elmondott volna, amit az olajszokitesben resztvevokrol megtudott..
kiknek a nevet is emlegette az utolag keszult interjukban? Pinter, Orban, Kover… Majd 85evre titkositottak mindent.

Vizonak allitolag voltak nezetelteresei Pinterrel.
Elkepzelheto, hogy valakinek megeri rovid idore kicsit meghurcoltatnia magat, csak, hogy az ellensegei jo hosszu idore elveszitsek hiteluket?
Csak nehogy visszajojjenek a robbantasok, amik az elso Pinter vezette BM elott voltak!

——-

Persze lehet, hogy csak siman valakinek kellenek az ingatlanok (kaszino varost epiteni) es jelenleg tobb penzzel tudja tamogatni a mostani allas szerint „fedhetetlen” vezetoket.
Hallani olyanokat, hogy arabok szerenenek pl a hajogyarin epitkezni…

Persze mindez csak fikcio, mert vegre jol mukodik a rendorseg, s lecsuknak minden korrupt, kabitoszerkereskedo, alvilagi egyent…

 13. zizzi — 2012-06-11 13:59 

 12. miamai — 2012-06-11 13:41 

Ami Pintért illeti: egyre azon gondolkozom, hogy egy talpig tisztességes, ma született báránybőrbe bújt keresztes lovag, aki ráadásul elég gazdag és erkölcsileg is kellően megalapozott annyira, hogy ne lehessen seholsem megfogni (ha egyáltalán létezik ilyen valóságos személy…)
nos ha egy ilyen embert tennének meg főrendőrnek, ő vajon képes lenne-e rendet tartani egy ilyen – minden szegmensében széthúzó országban – vagypedig beindulna a mocskos húsdaráló és nagyobb anarchia keletkezne, mint ami elviselhető. Így csak kedélyes „belső” játszmáknak vagyunk a tanúi, ami a társadalom nagyobbik hányadát legfeljebb az érdekesség szintjén ériti.
Nem tudom, de ez a rablóból átváltott pandúr történet civilként megnyugtatóbbnak tűnik – persze az erkölcsi megítélésem ilyenkor meglehetősen rugalmas….

valamint:
van ennek az egésznek köze a korábban nyugdíjból visszarendelt (és vagy visszament, vagy nem) egykori (reaktivált?) rendőrökhöz?

 11. miamai — 2012-06-11 13:40 

Körülbelül a felénél elveszítettem a fonalat a különböző titkos és kevésbé titkos szervezetek között. Egy főálllású civil számára megvilágítaná valaki ezeknek a műintézményeknek a szerepét? (főfeladat, egymás közötti kapcsolat, alá- fölé- mellérendelt viszony stb.)

– ORFK
– BRFK
– ezen belül: Bűnügyi Információs Főosztály
– Terrorelhárítási Központ
– Nemzeti Nyomozóiroda
– ezen belül: Speciális Bűnszervezeti Csoportok Elleni Osztály
– ezen belül: Közrendvédelmi Főosztály
– Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály
– Központi Nyomozó Főügyészség
– Nemzeti Védelmi Szolgálat
– Belbiztonsági Szolgálat („Egy-két telefon, pár névtelen levél a belbiztonsághoz” formában)
– Titkosszolgálat
– Nemzetbiztonsági Hivatal
– Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
– Alkotmányvédelmi Hivatal
– Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ
——————–
MÁS:
„a kommunikációtudomány és a rendőrszakma egyaránt elismert nagymestere, dr. Garamvölgyi László dandártábornok, aki az elmúlt tíz évben csak azért nem nyerte meg az összes díjat a “hiteles közszereplők és kommunikátorok” versenyen, mert nem indult.”

A zsurnalisztika-stilisztika nagykeresztje jár ezért a jelzőért!!!

 10. feketelaszlo — 2012-06-11 12:53 

A ~3 évvel ezelőtt ColdFusion-ös warez-szerver razziára emlékszünk még?
Csak egy kis emlékeztető: http://asva.info/ki-olte-meg-kovacs-balazst-2010-05.html

 9. Rogal Dorn — 2012-06-11 12:25 

Hehe hülye lennék, ha megoldanám Tiboru helyett a rejtélyt. 😀

De valami olyasmi lehet, hogy újraosztják a lapokat, és volt akinek nem jutott egy sem.

 8. sztalker — 2012-06-11 12:21 

Az azért furcsa, hogy pl. az olajszőkítés (egykori nemzeti sportunk, ami nagyságrendekkel messze nagyobb balhé, ugye) mennyivel jobb indok lehetne egy ilyesféle tisztogatásra v. leszámolásra, ha komolyan az lett volna a terv, csak hát abban mindkét tábor benne lehetett nyakig. Most viszont úgy látom, sikerült megtalálni azt a részhalmazt, amivel mégiscsak fejek hullhatnak („tűpontos” hadviselés, no igen..) és mégsem lesz azér’ óriási botrány belőle („ a rákos daganatot kioperáltuk a fejből, most már nyugodtan aludhat — és félhet tovább a bűnözőktől, teszem hozzá – az adófizető, innentől minden rendben lesz, ezt megígérhetjük” stb, stb.). Tényleg eléggé politika-szaga van ennek a dolognak.
Ha igazán tisztogatni szeretnének, minden szinten, szinte minden fejest le lehetne (és kellene is, sajnos) cserélniük. De arra a kis időre meg már minek, he?

 7. geothrasher — 2012-06-11 11:59 

Ha csak a fele igaz, amit Pintérről hallani az utcán, simán ő legesélyesebb. Iszonyat hatalma van az arcnak és úgy tűnik, tud is vele bánni. Az már persze egy más kérdés, hogy jó-e ez nekünk.
Kétlem, hogy őt nagyon tudnák irányítani, esetleg intrikálni ellene…

 6. fazeolus — 2012-06-11 11:42 

a nagy Sztálin is így csinálta:lefejezte a rendőrséget,majd odarakta a saját embereit akik letartóztatták a vezérkart és így egymás után 2x vagy 3x megismételte és utána nem mert neki szólni emberfia!akkor kell elkezdeni rettegni ha majd a vezérkart is lecserélik!!szerintem.

 5. tiboru — 2012-06-11 11:41 

@Bigjoe(HUN):

Én csak a hangszóró vagyok, aki visszaadja az utcán hallható konteókat; engem nem érdemes elütni 🙂

Tudod: csak a nagyon buta ember töri össze a tükröt azért, mert nem tetszik neki, amit abban lát.

 4. Bigjoe(HUN) — 2012-06-11 11:30 

Ez annyira jó lett, hogy nem szólok hozz, mert elüt egy kivilágítatlan vadkan.

(3.2—3.5—3.7)

Tényleg Tiboru, Te nem félsz a „kivilágítatlan vadkantól”?

 3. sidaries — 2012-06-11 11:18 

Az én véleményem a hivatalos verzióhoz és a politikai játszmához áll a legközelebb, de nem egészen az itt leírtnak megfelelő. Szerintem az előző kormány alatt épült ki ez a korrupció és a mostani kormány – és Pintér – mostanra gyűjtött elég bizonyítékot az akcióhoz. Tehát a hivatalos verzió igaz, de a motiváció korántsem a bűnüldözés, hanem az előző kormány csókosainak az elkapása. Vehetjük az „elszámoltatás” egy részének.

 2. gtibor — 2012-06-11 11:18 

Bátor, nagyon bátor.

 1. rdos — 2012-06-11 11:15 

Szerencsére szinte semmi ismeretem, tapasztalatom nincs a rendőrségről. Szavahihető ismerősöm mesélte, az egyik nagyobbacska település valamelyik rendőrsége volt a megrendelője. A teljesítést követően a vállalkozó ismerősömet a rendőrség svarcban (!) fizette ki. Szemmel láthatólag ez volt a rutin eljárás!

Elismerve egy esetből nem szabad általánosítani, úgy kb. ekkor kezdtem el azon filózni, kit, mit véd rendőrségünk? Egyszerűen fogalmazva, bármit, de annak az ellenkezőjét is el tudom képzelni rendőrségünkről.

Hogy mi lehet a háttérben? A sok hazai rendőri szervbe eneni, tek, béerefká, megyék, .. beleszédültem, követni a konteókat így alig tudtam.

Ami föltűnt. Tiboru talán a villámgyors teória gyártás miatt(?) elfelejtette beleszőni a szokásos nemzetközi titkosszolgálati szálakat.

Szimpla magyar belügy? Miért olyan már van :-)?

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök