2012-11-11–21:08

Voks populi 14.0

Ordas nagy közhely, de bárki igazolhatja: amióta ember az ember, a történészek és archeológusok által alkotott (törpe) szakmai minoritás kivételével a múltnál sokkal jobban érdekelt bennünket a jövő. Belelátni az elkövetkezendő órák, napok, hetek (sőt: évek és évszázadok ) történéseibe, felkészülni az (állítólagosan lineáris) időmúlás által elhozandó meglepetésekre – óriási élmény és hatalmas előny lehet azokkal szemben, akiknek nem adatik meg ez a lehetőség. Hogy triviális példával kezdjek: ki ne dörzsölné a markát, ha valaki a jövő heti nyertes lottószámokat, esetleg a Brent kőolaj 2013-as ármozgásait súgná a fülébe, vagy ki ne tudna profitálni abból, ha megtudja, hogy az elkövetkezendő években hogy alakul a BUX-index, vagy ki nyeri a foci-VB-t?

2012. decemberének közeledtével mai szavazóposztunkban olyan emberek közül választhattok következő témát, akik – kortársaik és az őket követő generációk véleménye szerint – rendelkeztek a jövőbelátás csodálatos képességével. A legnyilvánvalóbbat (a mindenki által ismert Nostradamus mestert) szándékosan hagytam ki, hiszen róla rengeteg forrás áll rendelkezésre; a Konteóblog tudományos népszerűsítő oldalát kihangsúlyozva most inkább olyanok közül választhattok, akikről biztosan kevesebben hallottak.

1.) Edgar Cayce

Ez az amerikai férfiú a huszadik század talán legismertebb ezoterikus alakja, aki nem csak a jövőbelátás, hanem a spirituális eszközökkel történő gyógyítás és a lélekvándorlás képességeivel is rendelkezett, legalábbis ha hiszünk a tevékenységét roppant alaposan dokumentált feljegyzések tíz- és százezreinek.

2.) Jeane Dixon

Ugyancsak huszadik századi (és szintén amerikai) próféta és jövőbelátó, aki nem kisebb személyiségnek jósolt, mint például Roosevelt elnöknek, illetve ő volt az, aki egy 1956-os interjúban előre megmondta, hogy az 1960-as amerikai elnökválasztást egy fiatal, katolikus vallású demokrata fogja megnyerni, aki még a hivatali ideje alatt erőszakos halált fog halni.

3.) Szent Malakiás

A XI. századi ír szerzetes (majd püspök) nevéhez elválaszthatatlanul hozzánőtt az a jövendölés-sorozat, amely a Pápák próféciája címen ért el világhírnevet, s amely miatt a Vatikán abban a kellemetlen helyzetben tudhatja magát, hogy vagy finoman lehülyéz egy nettó katolikus szentet, vagy elismeri, hogy a próféciákban azért lennie kell valaminek… Nos, az anyaszentegyház per pillanat a harmadik út mellett látszik elkötelezni magát, s azt hangoztatja, hogy a próféciák “valószínűsíthetően” hamisítványok, azokat nem Malakiás írta. Sőt (lám, csak nem lehet elmenni szó nélkül Nostradamus mellett) olyan verzió is van, hogy a próféciákat maga a Mester készítette, valamikor a XVI. század derekán.

A három lehetőség közül ma mindössze egyre szavazhattok, s arról a személyről (és tanításairól) olvashattok nagyposztot, aki a legtöbb voksot begyűjti. Mivel a mai választék csak három nevet tartalmaz, a szavazásra szánt idő is rövidebb a megszokottnál: 2012. november 15., csütörtök este hatig van rá lehetőség.

A kommentek között pedig fejtsd ki nyugodtan, mi a véleményed a jövőbelátásról, hogyan kapcsolódik/kapcsolódhat ez a képesség (vagy jelenség?) a szimulációs hipotézis nevű elmélethez, amit a múltkori mátrixos posztunkban (és főleg a kommentekben) jártunk körül alaposabban.

Mit tennél, ha lehetőséged volna belekukkantani a jövőbe? És mire volnál a leginkább kíváncsi?

Kategória: EgyébCímkék: ,

50 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 50. tavolbanezo — 2012-12-16 13:00 

Fort Knox és az ottani (nem létező) aranytartalék is érdekes téma lehet.

 49. brownie — 2012-11-20 20:54 

@etomi90: Vagy csak még nem annak hívjuk:)

A szavazásról lekéstem, de a népakarat ezúttal az enyémmel esett egybe. Én is türelmetlenül várom a posztot.

 48. manstein — 2012-11-16 21:18 

@etomi90: Szupi, hogy a késést felhoztad.

Erről eszembe is jutott, hogy az egyik leghatalmasabb konteót még nem tárgyalta itt cikk. Itt a meghamisított időszámításra gondolok, amire többféle elmélet is létezik, az egyik épp a Heribert Illig-féle, kb. 10 éve nyilvánosság elé tárt gondolat, ami szerint 297 évet betoldottak a történelmünkbe (magyar kutatók ezt aztán 300 évre kerekítették). De van 1500 év betoldásról szóló gondolat is.

Ez is megérne egy misét. Sőt, ez talán minden másnál jobban megérné.

 47. gaz58ella — 2012-11-16 21:16 

ha mar joslas, akkor Drunvalo Melchizedek uzeneteit sem szabad elfelejteni. a napokban kaptam egy emailt ami arra figyelmeztet mindenkit, hogy :
Az egész Földön, 2012.12.21-én 10 óra körül Moszkvai idő szerint néhány perc alatt elsőtétül minden és teljes csend lesz. Nem lesz semmilyen fény, áram, távkapcsolat (telefon, internet stb), hangok és semmi sem fog működni.Ez a sötétség kozmikus illúziókat, fégykisüléseket és emberi illúziókat fog kiváltani, amely 3-4 napig fog tartani. Semmitől sem kell félni, sem tartani.A végén ismét előjön a Napfény és ismét érezhető lesz a nyugalom és béke. Az állatok természetes megérzésük szerint fogják érezni, hogy eljön a „Kozmikus sötétség“ és el fognak rejtőzni. Az emberek a városokban nem fogják érezni annyira az eseményeket, ezért több halálos esemény és tébolyodottság fog bekövetkezni. Az emberiség 10 %-ka elhunyhat. A világ minden kormánya megkapta ezt az információt a „null síkról“ kűlönböző forrásokból, de az embereknek nem tudnak vagy nem akarnak segíteni. A polgári védelem és a kitelepítés nem fog működni az áram, a távközlés és a közlekedés meghibásodása végett. Csakis saját magunkra hagyatkozhatunk.

Csak hogy tudjatok mi var ratok…senki ne mondhassa, hogy nem adtam at az uzenetet, igaz, hogy ez csak egy resze, de aki tobbre kivancsi…az magara vessen es guglizza ki.

Az emberiseg tenyleg megerett a pusztulasra.
Szegeny Rath-Vegh Istvan, ha ezt megerte volna, nem irja meg a “Vege az emberi butasagnak”.

 46. etomi90 — 2012-11-16 15:46 

Ha már jóslás, fel lehetett volna venni a listába a Baba Vanga-jóslatokat is. Jó pár dolog bejött abból, ami összehordott a vak öreglány… bár az általa megjósolt harmadik világháború már két éve késik, szerencsére.

 45. vanek — 2012-11-16 15:34 

@marcoromano:
Egy kereskedő a szolgáját valamilyen megbízással a bazárba küldte, de az falfehéren, és félelemtől reszketve tért vissza.
– Uram – mondta -, amíg a piacon voltam, belebotlottam egy idegenbe. Amikor jobban megnéztem az arcát, láttam, hogy a Halál volt az. Tett egy fenyegető gesztust, és azzal odébbállt. Nagyon félek. Kérlek, adj nekem egy lovat, hadd lovagoljak el Szamarrába, hogy a lehető legnagyobb távolság legyen köztem és a Halál között.
A kereskedő – mivel féltette az embert – a leggyorsabb paripáját adta neki. Az felpattant rá, és azonnal elvágtatott.
Később maga a kereskedő is kiment a bazárba, és a tömegben megpillantotta a lődörgő Halált. Odament hozzá, és megszólította:
– Ma reggel szegény szolgámra nézve fenyegető gesztust tettél. Mit jelentsen ez?
– Az nem fenyegető gesztus volt, uram – mondta a Halál -, csak meglepődtem, hogy itt találom őt Bagdadban.
– Miért ne lett volna itt Bagdadban? Hiszen itt él.
– Igen, de tudja, én úgy értesültem, hogy Szamarrában kell neki csatlakoznia hozzám ma este.
😉

 44. marcoromano — 2012-11-16 13:33 

@warr:
Nem olvastam, de ahogy időm lesz rá elolvasom. Főleg, hogy a Mester szerint is alap 🙂

 43. tiboru — 2012-11-16 13:29 

@warr:

Alap! Sőt: az alapok alapja! Bevallom, én átlagban kétévente újralvasom a teljes Alapítvány-sorozatot. Hari Seldon for President!

 42. warr — 2012-11-16 12:14 

@marcoromano: Ejnye, senki sem olvasta Asimov Alapítvány-regényeit? 🙂

 41. exgumitalp — 2012-11-16 03:07 

@tiboru:
Köszönjük, az öröm a miénk lesz! 🙂

 40. tenyleg — 2012-11-15 21:52 

Tudomany? haha Idezek:
“A fizika egyik célja, hogy minden kölcsönhatást egyetlen közös elmélettel írjon le, így lehetővé válna, hogy minden kölcsönhatást egyetlen alapkölcsönhatásra vezessünk vissza. Eleinte az elektrosztatika és az elektrodinamika is külön jelenségnek látszott, de rájöttek, hogy az áram töltött részecskék mozgása, és a Maxwell-elmélet egyesítette az elektromosságot és a mágnesességet, később pedig a részecskefizikai standard modell, a részecskék kvantummechanikai elmélete egyesítette a gyenge és az elektromágneses kölcsönhatást.

A nagy egyesített elmélet, vagy Grand Unification Theory (GUT) jelenti a még meg nem levő elméletet, mely a gravitáció kivételével a másik hármat egyesítené, tehát az elektrogyengét az erőssel. További lépés lenne a gravitáció beolvasztása, melyet „minden dolgok elmélete”, vagy Theory Of Everything (TOE) tartalmaz. Az elmélet megalkotásának fő nehézsége, hogy a gravitációnak nincs meg a kvantummechanikával összhangban levő általánosan elfogadott elmélete (kvantumgravitáció).”

nincsen
talan nem is lesz soha, ameddig a mostani tudasunkkal es elmeleteinkkel probalkozunk

Az asztrologia (es az ezoteria, spiritualitas) nem joslasra valo; aki arra hasznalja, erosen tevutakon jar.

 39. marcoromano — 2012-11-15 21:22 

Nincs olyan, hogy jövőbe látás, a jövőbeli események még nem történtek meg és rengeteg a változó ami befolyásolja, hogy tíz év múlva én hol leszek, ha leszek 1általán! Ha 1 picivel kisebbet vagy nagyobbat lépsz már máshova érsz, ahogy Al Pacino mondta a Any given sunday-ben.
Spekulációkat gyártani persze lehet, de minél távolabbi időpont eseményeit próbáljuk ki kalkulálni annál nagyobb a hibalehetőség.
Ezek a jövőbelátó fazonok pedig, mind kókler.

 38. geza2 — 2012-11-15 20:56 

@tiboru:

Én megelégednék a Copa América végeredményével is.

A művelői szerint ez a módszer nem alkalmas ilyen durva, materiális és minimális komplexitású kérdéseket megválaszolni…

Ahányszor csak találkoztam elszánt művelőjével eme tevékenységnek, soha nem kaptam még választ (rendszerint a következő heti lottószámok érdekelnek) 🙂

 37. tiboru — 2012-11-15 20:32 

@geza2:

“…addig nem hiszek az asztrológiában, amíg egy adott helyen és időben történt eseményből 100 asztrológus közül legalább 2 nem jósolja ugyanazt!”

Hát akkor kérdezzünk meg 100 asztrológust, hogy 2016-ban a demokraták vagy a republikánusok fogják megnyerni az amerikai elnökválasztást. Nagy tételben fogadok, hogy legalább a felük el fogja találni 🙂

 36. geza2 — 2012-11-15 18:50 

@manstein:

Én mint csekélyértelmű medvebocs addig nem hiszek az asztrológiában, amíg egy adott helyen és időben történt eseményből 100 asztrológus közül legalább 2 nem jósolja ugyanazt!

.. és visszamehetünk a Mul Apin táblákig vagy akár Ammi-szaduqa koráig, ilyen eddig még nem történt 🙂

Az igazi csodák közül pl. az egyik az, hogy akkoriban néhány egyszerű trükk és némi madzag felhasználásával milyen pontosan mérték ki a földet (logarléc és zsírkréta nélkül)! (lásd pl. Neugebauer bácsi könyvét)

 35. tiboru — 2012-11-15 18:43 

Hát akkor ez a szavazás is befejeződött. Szent Malakiás meggyőző előnnyel nyert, így az ő munkássága lesz a következő nagyposzt témája.

Mindenkinek köszönöm a részvételt!

 34. manstein — 2012-11-15 16:25 

@savaz: A példa megint jó. Csakhogy.

Azt igenis nagyképűségnek tartom, hogy vannak dolgok (itt épp kutatási témák és képességek), amiket földrésztől és kultúrától függetlenül sok ezer évre visszamenőleg kutattak (asztrológia) és hittek (ilyen-olyan jóslási fajták) a világon.

Majd jön néhány magát felvilágosultnak nevező “tudós”, aki kijelenti, hogy megvizsgálták pl. matematikai és fizikai számításokkal az idő témakörét, és lám, nincs is olyan, hogy jövő. Kémiai vizsgálatoknak vetették alá az agyat, előtte feltrancsírozták, és semmiféle jövőbelátási részt nem találtak benne.

Ergó amit évezredeken át hittek szerte a világban, az mind szemenszedett baromság, mert az ő módszerük az egyedüli üdvözítő. Aki pedig még mindig hisz benne, az ellen “jobb oktatással” (vagyis az ő téziseik sulykolásával) fel kell lépni.

Az asztrológiával kapcsolatban meg pl. kiraknak néhány adóvevőt, ami nem mutat a csillagképek irányából olyan sugárzást, ami jelenlegi tudásunk szerint hathatna az ember viselkedésére (csak a “jelenlegit” ők nem mondogatják). Ergó az asztrológia egy min. 5 ezer éves szemfényvesztés.

Na erre mondom én, hogy nagyképűség.

 33. stoppos — 2012-11-15 16:20 

@robina: Elég hülyén és röviden fogalmaztam. Arra gondoltam egyébként, hogy nagyon sok minden van a mai napig, amit nem tudunk megmagyarázni a tudomány segítségével. Elképzelhetőnek tartom, hogy bizonyos űrbéli eseményeknek áttételesen hatásuk legyen a földi dolgokra. Most nem arra gondolok, hogy ma ne egyél kelkáposztát, mert a mars a nyolcadik házban van.

 32. savaz — 2012-11-15 14:17 

@manstein:
Azért illene pici különbséget tenni a puszta spekuláció és az “általunk ismert vonatkoztatási rendszerben ellenőrizhető állítások” között.

Ezt a különbségtételt, azért még nem nevezném “nagyképűségnek”.

Kis szemléltetés, ha hazaérek és még nincs otthon az asszony sok elméletet fel lehet állítani hogy hol van:
elrabolták az ufok, teleportálódott egy másik dimenzióba, valaki gyíkká változtatta, fodrászhoz ment, vagy bevásárolni.
Tapasztalati úton az utóbbi kettő mellett teszem le a voksot és kidolgozok rá két bizonyítási eljárást (tudományos kísérletet). Ha rövidebb a haja mint reggel volt, bizonyítottnak veszem, hogy fodrásznál volt. Ha szatyrokkal megpakolva jön haza és a számlakivonaton adott időpontnál kártya terhelés van, akkor vásárolt.

Ha mégis azt állítaná, hogy az ufok miatt késett, saját szavát, annak szubjektív volta miatt nem fogadnám el. Inkább állítanék fel újabb elméleteket, amelyeket bizonyítani lehet és arra indulnék el a további kutatásokkal.
Szóval bárkinek szíve joga kamuzni, de ha megcsal, arra tuti rájövök, és ettől ne ő sértődjön meg :-).

 31. puffogo — 2012-11-15 14:01 

@gyurma:
Kedves Gyurma, a “jövőbe látás” igenis lehetséges (több-kevesebb valószínűséggel). Az ember sokkal több információval rendelkezik, ami nem “tudatosul”, azonban időnként az ember agya “felhasználja”, ebben az esetben az ember és a környezete is azt tapasztalja, hogy a “jövőbe látott”.

Illetve, ha az ember látja, hogy a kapus fekszik, a labda a kapu felé megy, akkor sem nagy jövőbe látás, hogy Góóól

 30. manstein — 2012-11-14 21:53 

@gyurma: De hát ez miféle definíció, már ne haragudj? Itt aztán bevallottan is óriási dilemmák és elméletek vannak mind filozófiai, mind elméleti fizikai téren (és ki tudja, milyenekről nem is tudok még)!!!

A Mátrix-féle írásból kiderül, hogy az egész világműködés legalapabb tényéről sincsenek sokan meggyőződve, ti. hogy itt és most létezünk ebben a világegyetemben. Akkor meg még ehhez képest mennyire viszonylagos kérdés a múlt, jelen és jövő, nemdebár?

Ajánlom a Féreglyukon át c. sorozatot, nekem nagyon tetszett az első két évad, amit láttam belőle. Hihetetlen távlatokat boncolgatnak a megszólalók benne.

Van aki szerint az általunk 3 felé felosztott idő részei párhuzamosan, egyszerre léteznek.

Szóval nyugodtan gondolj, amit akarsz, de ez a “definíció szerint” nekem pont olyan nagyképű és hazug kijelentés, mint a “tudományosan bizonyított” az általam említett eseteknél.

 29. gyurma — 2012-11-14 15:51 

@manstein: Vannak megmagyarázhatatlan dolgok, meg vannak LEHETETLEN dolgok.
Csodás gyógyulások pl. bőven előfordultak már klinikailag ellenőrzött körülmények között is.

A jövőbelátás viszont konkrétan még logikailag is lehetetlen, hiszen a jövő – definíció szerint – MÉG nem létezik, és az belátható, hogy nem lehetséges információt szerezni valamiről, ami nem létezik.

 28. savaz — 2012-11-14 14:53 

Igen, mert nem volt hajlandó pontosan leírni és előadni, hogy pontosan mik is a felfedezései. Nagy szavakkal és látványos kísérletekkel tarkított bemutatókat tartott, de nem árulta el a trükkjeit, ezért tudományos alapon nem fogadták el az eredményeit.
Lehet, hogy zseni volt a fickó, de komoly mentális problémái is voltak (pl. paranoia, és ez nem jelentette azt, hogy Edison nem akarta tönkretenni és ellopni a találmányait, és Westinhghouse nem akarta anyagilag kihasználni), és ennek köszönhetően nem is reprodukálható az összes felfedeyése (viszont sok igen és ezeket használják is).

“A gizikés példa is jó lenne, de ismételten mondom, ha Gizike csaló, attól még nem lesz az elmúlt több ezer év összes hasonló képességeket magáénak valló embere alapból csaló ” de nem is jelenti azt, hogy mind szent volt és csodákat tett. Annyit jelent, hogy nem tudhatjuk, mert nincs rá információnk. Mindenesetre sokat mond, hogy a Vatikán ma már nem fogadna el olyan trükköket, mint Árpádházi Szent Erzsébet rózsái, csak a csodás gyógyulásokat fogadja el csodának.

 27. manstein — 2012-11-14 13:32 

@savaz: Nagyjából jól is hangzana ez, de Tesla már életében elszigetelődött. A ’10-es évek közepétől/végétől – több helyen olvastam – hogy egyre kevésbé vettek róla tudomást, és bár évente a bemutatóira még elment elég sok újságíró, a tudományos elit már nem igazán törődött vele. A Wardenclyffe torony ott állt több évig, de ma is csak összeesküvés-elméletek vannak róla, hogy mi is lehetett. Nem hiszem el, hogy ha annyira sokakat érdekelt volna, ne lennének komolyabb elképzelések a céljáról. De az autójáról is mindenféle legendák keringenek, stb.

A gizikés példa is jó lenne, de ismételten mondom, ha Gizike csaló, attól még nem lesz az elmúlt több ezer év összes hasonló képességeket magáénak valló embere alapból csaló (tudományosan se!). Lehet mondani, hogy feltűnési viszketegsége volt az illető uraknak és hölgyeknek, de ez egyrészt (rosszindulatú) spekuláció, másrészt pedig sokan közülük igen előkelő származásúak voltak (pl. egy Szent Margit), nem nagyon lett volna szüksége ilyen figyelemfelkeltésre.

 26. savaz — 2012-11-14 10:37 

@manstein:
A tudomáyos módszernek nem az a lényege, hogy ők a tudomány és ezért nekik van igazuk, hanem az hogy adott módszerekkel az eredmény ellenőrizhető és reprodukálható.

Sok esetben ez azért nem lehetséges, mert nem áll rendelkezésre elég információ. Pl. Teslánál nem maradt fenn megfelelő leírás a “híres” találmánzairól, ezért azokat érdemben sem megerősíteni, sem cáfolni nem lehet.

Ezoterikára is vannak elfogadott vizsgálati módszerek. Lehet, hogy Gizike azt mondja, hogy látja a jövőt, de ha leülünk egy pakli kártyával egy asztalhoz és nem tudja megmondani, hogy mit húzok ki a pakliból következőnek, akkor csaló.

 25. manstein — 2012-11-13 20:00 

@gyurma: Vélemény, vélemény, vélemény.

Amikor valami olyan történik, amit ma tudományosan nem tudnak megmagyarázni, akkor az “nem bizonyít semmit”, mert “lehet, hogy rossz helyen keressük a választ” vagy “még nem tudjuk, de “a technikai fejlődés és a további kutatás során majd fény derül az igazságra”.

Egéybként meg becibálnak mindenféle kétes eredetű gyógyítókat, üzletembereket, szemfényvesztőket laborokba, és kihozzák, hogy voálá, csalóról van szó. És mivel itt éppen csalóról volt szó, és már másik 15 esetben is csalót vizsgálgattak, kimondják nagy mellénnyel, hogy minden, amit a történelemben hasonló címszó alatt igaznak véltek, az csalás volt, hazugság, manipuláció, stb.

Ebben mi a tudományos? Ez sima hülyeség.

 24. exgumitalp — 2012-11-13 16:19 

Azért vannak olyan “hajdan volt” ezoterikusnak tartott tudások, amik manapság már a tudományágakat gyarapítják. Alkímia – Kémia, Ismerős? 🙂

 23. gyurma — 2012-11-13 15:26 

Tudományosan ellenőrzött körülmények között még soha, semmilyen ezoterikus “tudás” nem nyert bizonyítást. Egy sem. Sem a csodálatos gyógyítás, vagy jövőbelátás, vagy a gondolatolvasás, vagy akármi.
Nem lehet a jövőbe látni, mivel olyan, hogy “jövő” nem létezik.

 22. gtibor — 2012-11-13 13:47 

Én is azon hozzászólók táborát erősítem, akik kétkedve várják a jövőbelátás és az összeesküvések közötti összefüggéseket. Hacsak nem olyasmire számíthatunk, hogy az említett jósasszony ténylegesen előre tudott a Kennedy-gyilkosságról. Ez egy módon lehetséges, ha ő is bűnrészes volt, vagy legalábbis ’56-ban (vagy előtte) beszélt Oswalddal vagy a felbujtókkal, esetleg a buszon hallotta. 🙂

 21. exgumitalp — 2012-11-12 23:45 

@manstein:
Próbáltam a lehető legtöbb cinizmussal írni a végét. Nem az utókor, hanem jórészt a tagadás tagadása. Biztosan nem voltam érthető. 🙂 No, Offense BTW.

 20. manstein — 2012-11-12 22:55 

@exgumitalp: Azért azt tudod ugye, hogy amiket a végén írsz, az jórészt az utókor végtelen gőgjének az eredménye csupán?

Sokféle forrás van arról, hogy Föld gömbölyű voltáról mióta is tudtak igazából (lényegében mindig is tudták), tudták, hogy nem a Föld a világegyetem középpontja csillagászati értelemben, és hogy Amerikát se Kolumbusz fedezte fel.

A középkorban persze sok tekintetben elharapózott a hülyeség Nyugat-Európában, de ez nem minősíti az elődöket, és főleg nem kell hozzájuk képest olyan kritikátlanul szellemi óriásoknak tekinteni az utódokat.

 19. exgumitalp — 2012-11-12 21:08 

A Reneszansz nem a régi Görög és Római műveltséget dicsőítette, mint követendő példát? Legalábbis Európában. Pont azért nyúltak vissza még a “sötét” középkor (az megvan, hogy állítólag kiesett vagy 900 év?) elöttre, mert hogy akkor még jó volt, létezett a Hét szabad művészet (dialektika, retorika, asztronómia, grammatika, geometria, aritmetika, zene). Ha jól emlékszem. Nem is igazán kérdőjeleztek meg ezek hitelességét, mert ezek számítottak az aranykor alapvetéseinek.

Voltak azért páran, akik nem hittek el mindent és talán ezért tarthatunk ott, hogy a föld már nem is annyira lapos. Azt, hogy a Világegyetem körülötte forog-e már fel sem dobom, mert visszajutunk Mátrixos témához. 🙂 😉

 18. manstein — 2012-11-12 18:48 

@stoppos: Ó, hát akkor te nagyon gyenge konteós vagy. Amit ma “tudományosan bizonyíthatónak” neveznek, az egy baromi nagy érveléstechnikai marhaság, ezt mindenre rá lehet sütni. Ezt a felvilágosodással találták ki úgy 200 éve, vagy még régebben kicsivel, és óriási baklövéseket lehet felsorolni azóta, amiket a “tudományosan nem bizonyíthatóság” miatt kiírtottak a köztudatból, utána kiderült, hogy tévedtek. Más dolgokat meg tudományosan bizonyítva beerőltettek, aztán kiderült, hogy mekkora trágya is igazából. Ennek az agybajnak ma a legjobb példája Richard Dawkins és Vágó István, akik folyamatosan ezt szajkozzák, válogatás nélkül mindenre, közben pedig néha ők maguk válnak nevetségessé (holott akár igazuk is lehet).

Sok konteós cikket lehetne írni erről a tudományos/nem tudományos dologról, néhány már szerepelt itt. Pl. Tesla kirekesztése a “tudományos köztudatból”, mert túl nagy újításokat fogalmazott meg. Az üzemanyagokkal kapcsolatos cikk is ide tartozhat. Vagy a globális felmelegedésről szóló témakör is ilyen. (A védőoltásokét meg se merem említeni már.)

Egyébként a középkorban pont nem áll, amit írsz, hogy régen így csinálták, most is így kell. Ez a reneszánszban volt inkább a középkor előttre értve a “régent”. Viszont az asztrológia mindegyik koron keresztül virágzott, egészen a 20. század elejéig, bár nálunk tudtommal még volt a Horthy-korszakban is keményen, és a nemzetiszocialista Németország mindenféle okkultista kutatásai közepette rettentően csodálkoznék, ha éppen az asztrológia maradt volna ki.

Azt már csak félve írom ide, mert csak említeni hallottam egy helyen, hogy igazából mindegyik nagyhatalom titokban tart asztrológusokat, akik vizsgálják a saját és a többi ország jövőjét, sőt talán a vezetőkét is. Ezt pedig a kommunista Magyarországgal és a Szovjetunióval (ott pedig Sztálinnal) kapcsolatban hallottam.

 17. robina — 2012-11-12 15:46 

@stoppos: de, nagyon is bizonyítható, hogy az asztrológiai jövendőlések és a valóság között semmilyen relevancia nincs. mármint, tudományosan. ha valaki nem fogadja el a tudományos módszereket, akkor annak a világon semmi sem bizonyítható, az sem hogy az embernek agy van a fejében… már, akinek persze… ezt még sokszor én is megkérdőjelezem.

 16. stoppos — 2012-11-12 14:12 

@manstein: Azért a középkori gondolkodás merőben más, mint a mostani. Jelenleg tudományosan nem bizonyítható, hogy az asztrológia működik. Sem az ellenkezője persze. 🙂

A középkorban, pláne a reneszánsz idején elég volt annyi, hogy ezt régen így csinálták – és mert régen minden jobb volt – most is így kell. Egy középkori egyetemen, ha valaki egy “új” könyvből kezdett el tanítani, lázadtak a diákok, hogy hát ott vannak az ezer éves könyvek, abban van az igazság.

 15. stoppos — 2012-11-12 14:05 

Én úgy láttam, hogy egy csomó ember a jövőbe lát, legalábbis a választások után. Szinte mindig mindenki mondja, hogy ez így szar lesz. Aztán puff, valóra válik. 🙂

 14. manstein — 2012-11-12 13:31 

Meg kell mondani, hogy nagyon sok furcsa dolog van a világban, és számtalan dolgot a tudományunk szeret lehazudni, eltitkolni, vagy csak simán elbagatellizálni. Pl. a hülyeségek közé sorolják az asztrológiát, amit az ókorban (sőt, talán már előtte is…) és a középkorban a legkomolyabb tudományként tartottak számon a katolikus főpapoktól a királyi udvarokig. Úgy a 19. századig igen komoly dolognak számított, hatalmas tudósok foglalkoztak vele, és csak a legutóbbi időkben bélyegezték marhaságnak, amiért az háttérbe szorult, és előtörtek a nevében mindenféle idióta üzleties irányzatok, napi horoszkóppal, meg szexhoroszkóppal meg a franc tudja még mivel. Lejáratván a régi kutatást.

Szóval én rettentő kíváncsi volnék, hogy mi is a helyzet úgy általában az asztrológiával. Azt gondolom, hogy régebben sok minden máshogy volt, a gondolkodás legfőképpen. Esetleg bizonyos emberek Európában is képesek lehettek különböző módszerekkel a jövőbe látni, akár csillagok segítségével, akár máshogy.

Amiben száz százalékig biztos vagyok, az az, hogy régen se voltak hülyék az emberek, különösen nem a királyi és főpapok valamint környezetük. A humbukoláson villámgyorsan átláttam 1000 éve is, és egy Hunyadi Mátyás pályáját ismerve kizárt, hogy viccből lett volna olyan hatalmas méretű asztrológiai központ Magyarországon, mint amilyen volt. Ő, aki olyan keményen fogta az országot, nyilván nem dőlt be baromságoknak. De más uralkodókat is mondhattam volna (vagy itthonról Vitéz János esztergomi érseket, vagy nagy íróink közül igen sokat).

Ezért én a 11. századi szentnél alapból így nem tudom, miről lehetne cikket írni, semmiféle konteót nem látok abban önmagában, ha esetleg jóslatokat fogalmazott meg. (Jézusnál is leginkább a halála körülményeiről szólt régebben egy cikk, nem a gyógyító képességéről.)

Persze a 20. században is lehettek jó képességű emberek, akik jósolni tudtak, de én mégis inkább erre a Cayce-figurára nyomtam egy szavazatot találomra, mert itt már azért nagyobb esélye volt a csalásoknak.

 13. Eugenie Danglars — 2012-11-12 09:24 

Cayce-t én mindig is kóklernek tartottam, úgyhogy marad Malakiás. 🙂

 12. Rókakígyó — 2012-11-12 07:43 

@oatbxl: vagy az ufók.

 11. Rókakígyó — 2012-11-12 07:39 

találtam a kettő amiról ezt-azt, de várom Tiboru írását és kussolok. A fickó érdekesebbnek tűnik. Van még lerágott, nem túl régi jövendőmondó: Raszputyin, de ő is agyonra fel van már dolgozva. Azt kevesen tudják, hogy ő előre megmondta, hogy Miklós az utolsó cár és a cári család nem fogja őt két évnél tovább túlélni.

Engem nagyon érdekel a jövő, de az a fajta, ami kikövetkeztethető. Az is nagyon izgalmas.

 10. FilcTroll — 2012-11-12 05:32 

Gloria olivae idejében egyértelmű a választás.

 9. exgumitalp — 2012-11-12 04:23 

@rebel:
Asszem úgy, hogy vagy a próféciái, vagy a személye (élete/halála), netán ismerősei körül alakultak ki újdonságok/éérdekességek, na meg konteók. Ha valakinél csak felmerül a vatikáni érintettség, ott szvsz azonnal térdig süppedünk a rejtélyek balzsamosan puha hálójába (ha élhetek ezzel a képzavarral és miért ne élhetnék?), úgy is, ha éppen csak a felszínt kapargatjuk. Pölö.

 8. exgumitalp — 2012-11-12 04:19 

Go-Go Saints! 😉

 7. rebel — 2012-11-12 03:03 

Én azt nem értem, hogy lesz konteó egy-egy kókler-gyanús “prófétából”..? Ő egyedül konspirál önmagával? Vagy állnak valakik mögötte? Szóval hogy kerül egy konteós helyre egy-egy ilyen fazon?

 6. oatbxl — 2012-11-12 00:16 

Én is Szent Malakiásra voksoltam, kíváncsi vagyok, hogyan kerül a Mossad a képbe 🙂

 5. lomposfarkas — 2012-11-11 22:57 

Egyik kedvenc idézetem a gyermek (és a felnőtt) lélek nagy tudósától 🙂

“Nincs annyi könyv a világon, amennyibe beleférne az a tengernyi prófécia, melyet indiánok és egyéb hívatlan próféták prédikáltak. A beteljesült jóslatok jegyzéke viszont – elférne a mellényzsebemben.”
Mark Twain: Börleszk biográfia

Ennyi negatív hullámmal is kíváncsian várom, mit kalapál össze a Mester!

 4. robina — 2012-11-11 22:10 

én még nem láttam – hallottam olyan esetről, ahol ne lett volna kamu az ilyen jövőbelátás dolog, vagy ahol be tudták volna bizonyítani, hogy valójában jövőbelátás történt, nem csak valami ótvar szerencse.
ennek ellenére a kettes pontra szavaztam, mert az egyik kedvenc sorozatom sorozatom a Médium, ami azért eléggé frankóra meg van csinálva, és ebben a témakörben mozog 🙂

 3. lorgerm — 2012-11-11 21:58 

Csatlakozom Gloriához, inkább a múlt, főleg a homályos és kesze-kusza részek érdekelnek. Szívesen visszautaznék egy időgéppel bárhova és bármikorra, megnézném milyen volt egy-egy táj még a civilizáció előtt. Készítenék egy halom fényképet :))))

 2. chph — 2012-11-11 21:43 

Engem érdekel a jövő, de igazából csak azt szeretném tudni, hogy megérem-e azt, hogy a fiaim felnőnek épen egészségesen 🙂

 1. gloriamundi — 2012-11-11 21:27 

Természetesen a középkor! És nem szeretnék a jövőbe látni, engem a múlt érdekelt mindig, fordítva vagyok bekötve 😛 Viszont az időutazós filmeket imádom.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Átirányítás: 100 év Fátima2017-05-13
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök