2012-12-11–08:00

Anjikuni-rejtély

Mi, a huszadik század (természettudományos szempontból elkényeztetett) gyermekei megszoktuk, hogy minden történés mögött logikus magyarázatokat keressünk. Megszoktuk, hogy minden okozatnak van oka, hogy a fizikának vannak megkerülhetetlen alaptörvényei. Ilyen az, hogy az anyag nem vész el, csak átalakul, vagy hogy minden jelenség nyomokat hagy környezetében. Nyomokat, amelyek első blikkre talán nem nyilvánvalóak, de amelyeket egy hozzáértő szem, egy szakértői elme következtetése előbb-utóbb felfedez.

Nos, az 1930 novemberében a kanadai Anjikuni-tó (más írásmóddal: Angikuni) mellett megtörtént esetre az elmúlt 82 évben sem született egyértelmű, megnyugtató magyarázat. Talán majd most, ti.

Kanada történelmének legrejtélyesebb eltűnési ügyét egy francia származású, Québecből áttelepült prémvadász, bizonyos Joe Lebelle hozta nyilvánosságra, amikor egy vidéki újság szerkesztőjének beszámolt az elképesztő eseményről. Joe (aki évek óta a tó környékét járta sarki rókákra, ürgékre, grizzlykre és rozsomákokra vadászva) nem volt az a könnyen maga alá piszkító fajta. Trapperként igazán hozzászokott a váratlan helyzetekhez, ráadásul az alkoholfogyasztási szokásai sem haladták meg az átlagot (egy iszákos nem éli túl a barátságosnak nem igazán nevezhető sarkköri időjárást), de amit azon az ominózus napon tapasztalt, még őt is kiborította.

1.) A falu

November 13-án a délutáni órákban érkezett egy olyan apró (mintegy tíz kunyhószerű házból és az ezekhez kapcsolódó gazdasági épületekből álló, körülbelül 35-40 állandó lakossal rendelkező) eszkimó (azaz inuit) település közelébe, ahol korábban már többször is járt. Már előre dörzsölgette a kezét, hogy milyen kellemes lesz a tíz napnyi szabadtéri kószálás után ismét fedél alatt tölteni az éjszakát, megenni egy jó meleg levest, lehúzni a csizmát és reggel nem azzal kezdeni a napot, hogy az ember letöri a jégcsapokat a bajszáról. A lakókat is ismerte, akikkel a helyi keveréknyelven még beszélgetni is tudott, s akik mindig nagyon barátságosak voltak az arra tévedő vadászokkal.

A faluhoz közeledvén feltűnt neki, hogy nem hallja a megszokott kutyaugatást. Nem tudta, mire vélje a nagy csendet, hiszen a tíz családhoz legalább ötven kutya tartozott (eszkimó kutya nélkül olyan, mint disznóvágás hajnali pálinka nélkül), s a qimmiq-ek (az inuit kutyák) nem csak szánhúzásban, hanem házőrzésben is kiválóak. Amikor a telihold fényénél egyik ház (vagy inkább kunyhó) kéményéből sem látott füstöt gomolyogni, a feszültség tovább nőtt benne.

Joe elérte a házakat, de egyetlen lelket sem látott a környéken, egy hang sem törte meg a fagyos csendet. Belépett a legelső épületbe, amelyet üresen talált, a tűzhelyen valamilyen húsétel megszenesedett maradványai várták a még éppencsakhogy pislákoló parázs fölött. Elkerekedett szemekkel továbbment a második házba, közben még kiáltozott egy kicsit, de senki nem válaszolt. Itt ugyancsak mindent üresen talált, s így tovább: végigjárta az összes épületet, de embert (vagy akár kutyát) nem látott. Alaposan körülnézett, s minden úgy tűnt, mintha a lakók nagyon hirtelen távoztak volna, de olyan hirtelen, hogy mindent úgy hagytak hátra, ahogy éppen alakult: az egyik szobában egy félig elkészült gyermekkabát hevert az asztalon, még a tű is benne volt a kikészített rénszarvasbőrben, egy másikban a vadászkés mellett ott hevert a fenőkő. A prémvadász szorosabban markolta fegyverét, majd módszeresen végigellenőrizte az összes ház valamennyi helyiségét. Azt tapasztalta, hogy (az embereken kívül) semmi sem hiányzik: ott voltak a ruházati cikkek, a hótaposó csizmák, az edények, a kamrákban a szárított húsok, a füstölt halak, s amit a legaggasztóbbnak vélt, minden házban érintetlenül ott voltak a fegyverek: a puskák, a lőszerek, a különböző rendeltetésű kések, halászhálók és szigonyok, márpedig ezek nélkül épeszű eszkimó száz méternyit sem távolodik el a házától.

Több forrás 1500-2000 ember eltűnéséről ír, de ne dőljetek be nekik; hülyeséget írnak és lusták ahhoz, hogy utánaolvassanak!

Rutinos nyomkereső lévén alaposabban is elkezdett vizsgálódni, de semmi olyat nem látott, ami esetleg erőszakra vagy pánikra utalt volna. Nem volt egyetlen felborult szék, egy összetört edény, egy nyitvahagyott ajtó vagy ablak sem, s Labelle éles szeme egyetlen vércseppet vagy szögbe akadt ruhafoszlányt sem talált. Minden úgy nézett ki, mintha a tucatnyi család egyszerűen fogta volna magát és békésen távozott volna, de fegyverek, szánok, meleg ruhák, prémes csizmák és élelmiszertartalékok nélkül. A már említett parázs állapotából arra következtetett, hogy a tüzet körülbelül hét-nyolc órával korábban rakhatták meg utoljára.

Körbejárta a település határát, de láb- vagy szánnyomokat ugyanúgy nem talált, mint kutyák által kitaposott csapást. A tóparton a kajakok szép rendben ki voltak húzva a szárazra. Az érintetlen havat közelebbről megszemlélve azt a következtetést vonta le, hogy az legalább két napos, márpedig ha valamihez, akkor az ilyen dolgokhoz igazán értett. A legfrissebb felfedezés már neki is túl sok volt, ezért – eredeti terveivel ellentétben – nem táborozott le, hanem fogta magát és továbbment, mégpedig a legközelebbi állandó távíróállomás fel, ami onnan úgy 30 kilométerre északnyugat felé volt.

Tudjuk, hogy a stressz elég komoly hajtóerő, s olyan tartalékokat képes mozgósítani az emberben, amikről normál állapotban nem is álmodhatunk. Nos, ha azt mondom, hogy (az amúgy elég fáradt) Joe ezt a 30 kilométert nem egészen hat óra alatt tette meg a szubarktikus körülmények közepette, talán némi fogalmat alkothatunk magunknak arról, hogy milyen nagyon maga mögött akarta hagyni ezt az egészet.

Az állomásra való megérkezését követően azonnal riasztották a legközelebbi RCMP-őrsöt. Mivel az ottani parancsnok (Pierre Menard felügyelő) nem csak földije volt, de ismerte is Labelle-t, nem teketóriázott, s azonnal útnak indított egy szakasznyi lovasrendőrt a helyszín felé, s visszajelzett Joe-nak, hogy maradjon a fenekén, mert hivatalos kihallgatására hamarosan sort kerítenek.

2.) A rendőrségi megállapítások

Útban a fantomfalu felé a rendőri különítmény elhaladt egy másik prémvadász átmeneti szállása mellett, ahol Armand Laurent és két fia próbálták megkeseríteni a bundát viselő állatok életét. Megálltak egy hajnali meleg teára, s – mivel a zsaru teázás közben is zsaru marad – rutinból megkérdezték a trappereket, hogy láttak-e valami gyanúsat az elmúlt napokban. Nem is igazán vártak választ, de legnagyobb meglepetésükre Armand elmondta, hogy igen, az elmúlt napokban többször is látni véltek egy meglehetősen furcsa fényjelenséget: mintha egy alak- és színváltoztató hatalmas tárgy cikázott volna fel s alá az égen, s több kört is megtett, míg arra nem távozott – és kinyújtott karjával az Anjikuni-tó felé mutatott. A feltételezést (miszerint lehet, hogy északi fényt látott) felháborodottan utasította vissza: világéletében a sarkkör közelében élt, nehogy már ne ismerjen fel egy ilyet, ha lát.

A rendőrök továbbmentek, s napfelkeltekor (vagyis úgy délelőtt tíz óra körül) megérkeztek a helyszínre. A hat rutinos zsaru módszeresen átnézte az összes házat, körbejárták a területet, s (mint utólag kiderült) észleléseik egyrészt tökéletesen egybevágtak a Labelle által korábban elmondottakkal, másrészt két további olyan adalékkal is szolgáltak, ami nemhogy közelebb vitte volna őket a rejtély megoldásához, hanem inkább mélyítette azt.

Az első ilyen új információ azt volt, hogy a település szélén elhelyezkedő kis helyi temető valamennyi sírját (más források szerint csak párat) felnyitották (azaz kiásták), s az azokban nyugvó holttesteket eltávolították. Ez (miként megállapították) nem lehetett egyszerű feladat, hiszen a föld azon a szélességi körön novemberben már legalább 20-30 centi mélyen kopogósra van fagyva, s a környéken megfelelő szerszámot sem találtak. Téli temetéseknél a környékbeli eszkimók a majdani sírhely fölött először is tüzet gyújtanak (már ha van a környéken megfelelő tüzelő), s csak azután ásnak gödröt, ha a föld kiengedett. Ha erre nincs lehetőség, akkor a téli időszakban elhunytak holttestét tavaszig biztonságba helyezik a vadállatok elől (például kövekkel körülbástyázzák), s a temetésre tavasszal kerítenek sort.

Nos, a kis falu temetőjéből valaki(k) eltávolítottá(k) a holttesteket, ráadásul úgy, hogy a sírokat jelölő, illetve az ezeket körbekerítő köveket ügyesen egymásra halmozták. A rendőrök talán ezen a részleten lepődtek meg a legjobban, hiszen ők, akik évek óta szolgáltak az inuitok között, tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy egy eszkimó hamarabb vágja le a saját lábát egy életlen fűrésszel, mintsem hogy sírokat bolygasson meg. Állatok pedig egyrészt nem tudnak ilyen hidegben ilyen mélységből kiásni semmit, másrészt nem valószínű, hogy egy medve vagy farkas még azzal is bajlódjon, hogy a köveket egy kupacba hordja. Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy állat ott helyben elkezd falatozni.

Más források szerint meg pont az volt a furcsa, hogy a sírokat kijelölő kövek és kavicsok érintetlenek voltak (ez a körültekintés egy éhségtől vezérelt állat esetében meglehetősen szokatlan lenne), csak a holttestek hiányoztak. Hát, egyik verzió kúlabb, mint a másik.

A másik újdonság az volt, hogy a falu legszélén rátaláltak pár kutya tetemére is. Kettőt magukkal vittek, s a kirendelt állatorvos megállapította, hogy mindkét eb éhenhalt. Egyik kutya sem volt megkötve, s ha figyelembe vesszük, hogy ezek a tényleg szuperokos, elsőosztályú szaglással megáldott állatok a faluban elég könnyen hozzáférhettek volna akár a füstölt húshoz, akár a többi élelmiszerhez (sőt, a vadászösztön is kiválóan működik bennük, s a qimmiq-ek távolról sem olyan lények, amelyek lefekszenek és csendben várják az éhhalált), pusztulásuk oka meglehetősen furcsa. És hát ne feledkezzünk meg a Joe által talált, még pislákoló parázsról, ami arra engedte következtetni, hogy a tűzre megérkezése előtt maximum 7-8 órával tettek friss fát, tehát emberek voltak a faluban. 8 óra alatt pedig egy cickány sem hal éhen, nemhogy egy eszkimó kutya. Az pedig, hogy egy inuit őslakos ne adjon enni naponta a kutyáknak (vagy pláne hogy szándékosan éheztesse őket), egészen egyszerűen elképzelhetetlen.

Az egyik forrás szerint a rendőrök mindenféle anyagmaradványt összegyűjtöttek a helyszínen, amit aztán (miután a sajtó is felkapta és megszellőztette az esetet) a rendőrségi szakértők alaposan szétcincáltak. Volt köztük egy csomó erdei bogyó és mag, amikből tán arra a következtetésre jutottak, hogy a falusiak már Labelle megérkezése előtt két hónappal távoztak. Noha ez a részmagyarázat már nyolcvan évvel ezelőtt is meglehetősen erőltetettnek tűnt, az alapkérdés továbbra is áll: hová (és miért) tűntek az emberek és a holttestek? És ki rakta meg azt a tüzet, amelynek parazsát Joe még melegen találta?

A sztorit aztán (kisebb-nagyobb módosításokkal és torzításokkal) számtalan újság, tanulmány és rádióműsor felkapta, évtizedekkel később foglalkozott vele több tévéműsor is, de az alapkérdésekre senki nem adott kielégítő természettudományos magyarázatot: sem az önjelölt nyomozók, sem a sajtó, sem az RCMP, sem pedig mások. A rendőrség később (eléggé következetlenül) már azt is letagadta, hogy az eset egyáltalán megtörtént; a helyszínen az első napon megjelent lovasrendőröket pár hónap múlva szanaszét helyezték a kontinensnyi országban, a szemtanúk egy része hirtelen megváltoztatta nyilatkozatát és már nem is emlékezett, hogy mit látott vagy hallott az esettel kapcsolatban.

3.) A konteók

Mi sem természetesebb, hogy az elmúlt nyolc évtizedben számtalan találgatás kapott szárnyra azzal kapcsolatban, hogy mi is lehetett a maroknyi törzs eltűnésének magyarázata. Párat most mi is felsorolunk, de nem eresztjük túl bő lére, mert azt szeretnénk, hogy a kommentek között engedjetek szabad teret a ti verzióitoknak.

3.1.) Az ufók

Tipikusan harmadik típusú emberrablásról beszélhetünk: az eszkimó törzset valami miatt kiszemelték maguknak a földönkívüliek. Az ilyen belterjes csoportok mindig is érdekesek voltak a genetikai kutatások szemszögéből, ráadásul az alienek joggal gondolhatták, hogy kevésbé feltűnő a messzi Északról elvinni háromtucatnyi embert, mint mondjuk Manhattanből. A prémvadásszal (pechjükre) nem számoltak…

3.2.) Kormányzati művelet volt

A kanadai kormány valamilyen orvosi (vagy egyéb) kísérletet végzett szerencsétlen inuitokkal, aminek rossz vége lett (mondjuk a törzs mindegyik tagja megőrült, esetleg nem tértek vissza valamilyen időhurokból). Azt, hogy Ottawa rengeteg tekintetben Washington csicskása, mindenki tudja, ezért elképzelhető, hogy valójában az amerikaiak mocskos keze van a dologban, Kanadát meg csak azért választották, mert – teszem azt – az illetékes jenki döntéshozók nem engedélyezték, hogy amerikai polgárok legyenek a kísérleti nyulak.

3.3.) A mérgezés

A törzs sámánjának is lehet rossz napja: gondatlanságból (esetleg szándékosan) valami mérgező gyümölcsből vagy mohából készített varázsfőzetet, minek következtében ő (esetleg több vadász, netán a teljes törzs) megőrült és jó messzire elkóboroltak, míg meg nem haltak.

3.4.) A párhuzamos univerzumok

Szegény eszkimók faluja mellett teljesen véletlenül megnyílt egy átjáró valamelyik párhuzamos univerzumba, amelyen keresztül úgy mentek át, hogy nem volt visszaút.

3.5.) A balesetKonteo3_bori.indd

Nincs itt semmiféle titokzatosság, az eszkimók is emberek: egyszerűen valami törzsi rituálét végeztek a környéken, s eltévedtek, vagy jött valami hóvihar és betemette őket a környék valamelyik barlangjában, esetleg szakadékában, csak a holttesteket nem találták meg.

Több verzióra is lehet szavazni, de megismétlem: a kommentek a lényeg!

Ápdét: jelen poszt nagymértékben kibővített verzióját elolvashatod a 2016. december 2-án a könyvesboltokba kerülő Konteó 3-ban, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel és egy elméleti összefoglalóval együtt.

Kategória: EgyébCímkék: , ,

137 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 136. anthem — 2016-01-03 00:59 

Kevés olyan általam ismert rejtély van, amire azt mondanám, hogy elképzelhető, hogy az ufók voltak az elkövetők, de itt (feltéve persze, hogy nem egy hoaxról van szó) valahogy ez tűnik az egyik leglogikusabbnak. Az ilyen jellegű tömeges lelécelés (fegyverek/ruhák/létfontosságú eszközök hátrahagyása) valamilyen hirtelen, óriási hatású eseményre utal.

A “törzsi rituálét végeztek a szabadban” című történet azért nem hihető, mert oda biztosan vittek volna magukkal meleg ruhát, fegyvert, stb., és az ebédet sem hagyták volna félkészen a tűzhelyen. Ráadásul MINDENKI eltűnt, még a totyogós kisgyerekek is, pedig őket lehet hogy nem hurcolták volna el a szüleik kilométerekre, hogy részt vegyenek egy szertartáson. Ez tehát kiesik.

Párhuzamos univerzumok: konteóblog ide vagy oda, nekem ez nagyon erőltetett. Kizártnak tartom, hogy megnyílik egy kapu, az egész törzs, beleértve a már említett gyerkőcöket és az öregeket, kérdés nélkül, azonnal átmasírozik rajta, mindent hátrahagyva. Ez is kiesik.

A sámán varázsitala az esemény vélhető hirtelen jellege miatt esik ki. Itt sem hiszem, hogy egyidejűleg őrült volna meg mindenki (hacsak nem teljesen egyszerre itták meg a löttyöt), vagy hogy minden egyes emberi lénynek letolták volna a torkán a sámán kotyvalékát. Akkor pedig csak maradt volna valaki hírmondónak. És az elvándorlásnak nyomai is maradtak volna, hacsak nem volt, aki utólag eltüntesse őket…

…merthogy a mérgezés ugyanakkor nem zárható ki abban az esetben, ha azt a kormány és/vagy a hadsereg követte el. Azt már hihetőbbnek tartom, hogy valamilyen kísérleti tudatmódosító vegyszert (gázt) próbáltak ki szerencsétlen inuitokon, például úgy hogy egy vagy több repülőgéppel alacsonyan szállva áthúztak a falu felett és rájuk engedték a mérget. Ez bejuthatott a kunyhókba és előidézhette a tömeges, HIRTELEN tudatmódosulást, innentől távozás a szabadba, stb., esetleg halál már a helyszínen. A holttesteket a kísérlet rendezői eltüntették, mivel elárulták volna a szerencsétlenek halálának körülményeit. A hóesés pedig hozzájárult, hogy ez később a prémvadásznak se tűnjön fel. Ebben az esetben a sírok felásása és a halottak elvitele szimpla elterelés, az éhenhalt kutyákat pedig ugyanebből a célból később is odatehették; semmi sem bizonyítja, hogy a halott kutyák tényleg ehhez a faluhoz tartoztak. A helyi rendőröket (legalábbis az összeset) nem avatták be, csak később, miután a média felfújta a sztorit, koppintottak a fejükre fentről, hogy le kell tagadni a történteket. Ez szerintem hihető, bár a fényeket nem magyarázza meg. Lehet, hogy valójában nem is volt közük a történethez, esetleg szintén figyelemelterelés. Lehet hogy csak mese habbal, hiszen ne feledjük, ez a részlet csak rendőri közvetítéssel vált ismertté!

Az ufók esetén a sztori hasonló, az ő módszereikkel történő (legyen bármilyen) hirtelen, mindenkire kiterjedő tudatmódosítás, majd feltehetően elrablás. A halottakra is szüksége volt valamiért a kis szürkéknek, talán valamilyen kísérlethez, így a kihantolást ebben az esetben ők intézték. Az éhenhalt kutyák szintén valamilyen ufó ármánykodás áldozatai lettek. A fura fények, feltéve, hogy volt egyáltalán közük szegény inuitok sorsához, szintén az ufókra utalnak. Az első híreket követően csak Roswell után került elő ismét a sztori, márpedig ekkor a jenkik már tudták, hogy az ilyen kérdéseket jobb nem feszegetni (esetleg azt is tudták hogy mi történt pontosan), szóltak hát a kanadaiaknak, hogy tagadjanak…

A pislákoló parázsnak nem tulajdonítanék jelentőséget. Az ilyen részletek utólag is könnyen hozzákölthetők a sztorihoz, szerintem csakis emiatt nem lenne érdemes kizárni semmi olyan elképzelést, ami egyébként megállná a helyét.

 135. tiboru — 2015-12-30 12:42 

@kaffer:

Jaja, tényleg jöhetne már legalább egy sörrel (nem vagyok nagyigényű) 🙂

 134. kaffer — 2015-12-29 20:39 

Ez az Elter Tamás nagy konteoblog rajongó lehet, lassan minden napra talál egy cikket, amiből szépen megél..
http://www.origo.hu/tudomany/felfedezo/20151229-anjikuni-to-negyedik-tipusu-talalkozasok-inuitok-sarkkor-tundra-premvadasz-eltunes-kanada.html

 132. meifen — 2015-05-11 13:56 

Szinte már az összes történetet elolvastam a blogon, de ez az első, amire majdnem csuklóból rávágnám, hogy hoax… Nem lennék ennyire cinikus a történettel kapcsolatban, ha csak egy-két részletet kihagynánk vagy megváltoztatnánk benne.

Joe Lebelle (aki elvileg igencsak rutinos nyomkereső volt) állítása szerint nem talált sem lábnyomokat, sem a kutyák által kitaposott csapást, sem szánnyomokat, ellenben az egyik ház tűzhelyében “éppen csak hogy pislákoló” parazsat talált. Ha nem lenne említés a parázsról, akkor simán azt mondanám, hogy a falu népe fogta magát és továbbállt. Nem ismerem a kultúrájukat és mitológiájukat, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a halottaikat is magukkal vigyék.(Annyit azért régebbi olvasmányaimból tudok, hogy az északi népek nagyon tisztelték a halottaikat, de azon már nem rágódok, hogy ez a tisztelet a tetemek hátrahagyásában, vagy magukkal cipelésében nyilvánul meg ebben az esetben.) De az elvándorlást nem támasztja alá, hogy felszereléseiket, fegyvereiket, ruháikat maguk mögött hagyták. Az éhen halt kutyák tetemei sem arról árulkodnak, hogy az emberek egyik pillanatról a másikra tűntek volna el. Ellenben a több nappal azelőtti elvonulás magyarázat lenne a nyomok eltűnésére -> fúj a szél, hóval befedi a nyomokat.
A mérgezés/őrület verziót sem tartom életszerűnek abból a szempontból, hogy hol vannak a mérgezésben elhunyt emberek tetemei? Elégették? Elásták?(HOVÁ? Annak nyoma kellett volna hogy legyen. Még akkor is legalább egynek elő kellett volna kerülnie, ha a vízbe dobták volna, de ez nem jellemző temetkezési forma arrafelé.)

A kormányzati művelet konteó szintén abban az esetben állná meg a helyét, ha kimaradna a pislákoló parázs a sztoriból. Embereket (akár kutyáikkal együtt) elhajtják, elszállítják, a hó és a szél pedig lassacskán befedi a nyomokat. Holmijaik értelemszerűen hátramaradnak, azzal már a kutya sem foglalkozik, ha az illetékeseknek csak az emberekre + jobb híján a kutyákra volt szükségük.(Még ezt tartanám a legvalószínűbbnek.)

Nem akarok rosszhiszemű lenni, de szerintem prémvadászunk talált egy üres falut, kicsit kiszínezte a történetet, majd kerekített belőle egy jó sztorit (gondolom akkoriban is fizettek már az újságírók a szaftos történetekért).

 131. becsuszoszereles1k — 2015-02-03 08:16 

@szofi:

A belinkelesnek a legkulonfelebb motivacioja lehet.

Miert akartal volna felrevezetni?

 130. szofi — 2015-02-02 13:57 

@becsuszoszereles1k:

Ne haragudj, ha félrevezettelek…

Belinkelted a cikket a Nőiportál.hu-ról, én elolvastam és akkor esett le, hogy túl rövid az idő a kutyák éhenhalása és a még mindig parázsló tűz között, ami azt jelezte, hogy csak 1-2 napja tűntek el az emberek, azaz egy-két napja nem etetik az állatokat. Ilyen rövid idő alatt nem hal éhen egyetlen állat sem, talán még egy papagáj sem…

Ezt próbáltam megoldani, de semmi nem jutott eszembe, csak olyan nem bizonyított tudományos elméletek, mint mondjuk a térugrás, időkapu, többlet dimenziók, párhuzamos világok és a szomszéd faluból látott fények miatt az ufók. 😀

 129. becsuszoszereles1k — 2015-02-01 18:40 

@szofi:

Nem gondolom, hogy kozben lett volna ott valaki…
A premvadasz szerint 6-7 oraval azelott foglalkozhattak utoljara a tuzzel, akik foglalkoztak vele.
Ha megis lett volna ott kozben valaki (de nem volt szvsz, bar honnan tudhatnank?), az sem tehetett volna mast mint Joe, a premvadasz, hogy ha szolni akar valakinek, akkor azt legkozelebb 30 km (6 oranyi gyaloglas) utan tudja megtenni…esetleg meg a ket pont kozott lakott ket trapper, apa es fia, akikkel szot valthatott volna, ha pont arra megy…

Eredetileg csak annyit mondtam, hogy a parazs azert nem hamvadt el, mert kozben arra jart meg valaki, aki meg ratett a tuzre, amit nem o”, hanem a falu lakoi gyujtottak, mielott eltuntek volna…de erre ne kanyarogjunk, mert nem vezet sehova! 🙂
**********

Te tulajdonkeppen azt a cikket nem ertetted, amit belinkeltem – a fenti aprosagok csak kozben, mellekesen jottek szoba…

Ird le a kerdesedet, vagy az elkepzelesedet a cikkel kapcsolatban, es varjuk meg a kommenteket!

 128. szofi — 2015-02-01 11:14 

@becsuszoszereles1k:

Arra gondoltam, ha valaki már azután gyújtotta meg a tüzet és tette fel az ennivalót a tűzre (és felejtette a parázson…) miután eltűntek a lakosok, akkor miért ment volna szó nélkül tovább? Miért nem szólt senkinek, hogy valami baj van abban a kis közösségben, mert mindenki eltűnt és az állatok megdöglöttek?

Az én fejemben ezért nem áll össze az, amit mondasz az izzó parázsról, azaz, hogy valaki később gyújtott tüzet és addigra az állatok már éhen pusztultak.

 127. becsuszoszereles1k — 2015-01-30 15:23 

@becsuszoszereles1k: jav.: Az elso mondat utan nem kell kerdojel (van meg egy-ket hiba…).

Ja, es eredeti kerdesed a hamvado parazzsal volt kapcsolatban, arra adtam a hulyeskedos valaszt az elkoszalt anyo’ssal…
azota mar volt urutazasos kerdesed; kettos idovonal es azon valo eltunes es visszateres (utazas) kerdes; kutyak kerdes; ki mit latott es mikor… En is nagyon varom a tobbi kommentet.

[Csak gondolom, hogy a “ket idovonal”, ami szamit, a belso, a biologiai ora, valamint a kulso, a mozgasi sebesseg, de erzem a kutyakra valo celzast, csak tudnam mire gondolsz!] Ezzel most tavoznek is koszonettel! 🙂

Igen, es meg a ‘felfedezo’ vadasz: aki felfedezte, hogy nincsenek mar ott…(mielott felreertene barki a felfedezot illetoen).

 126. becsuszoszereles1k — 2015-01-30 14:57 

120.@szofi:

Kenytelen vagyok visszaterni ehhez a hozzaszolasodhoz, mert nem ertettem miert pont nekem cimezted?
Milyen cikkrol van szo? Mindenesetre nem en irtam. Vartam annak a hozzaszolasomnak a szamat, de nem. Most azert visszamentem, es gondolom, hogy a november 17-ei linkrol van szo.
Meg pillanatnyilag nem is vagyok betarazva az anjikunikra, hogy komolyan valaszolni tudjak; amit meg valaszoltam, az anyo’s es hasonlo, nekem viccnek tunt volna…

Azt szeretnem megkerdezni, hogy, ha jar ott valaki, amikor mar a kutyak kimultak, akkor hogy ertsem amit mondasz, hogy “nem megy tovabb szonelkul” ?

Sajnos a cselekmeny idopontjai sincsenek a fejemben, es mint mondtam, a tema reszletei oly tavoliak, mint ide Jeruzsalem, vagy Mako Jeruzsalemtol (helyesen). 🙂

 125. szofi — 2015-01-30 08:55 

@becsuszoszereles1k:

Ez két okból nem stimmel: Ha valaki járt ott, amikor a kutyák és a többi állat elpusztult, akkor nem megy tovább szó nélkül.
A másik az, hogy azok, akik a fényeket látták jönni-menni a tó környékén, azt mondták, hogy előző héten történt.

 124. becsuszoszereles1k — 2015-01-29 12:55 

@szofi:

Pont azert irtam, hogy akkor jart ott valaki, amikor mar az emberek eltuntek es a kutyak sem voltak eletben (de, mielott ez a felfedezo vadasz odaert volna!)…

A tobbi szavadon gondolkodom. 🙂

 123. szofi — 2015-01-29 11:27 

@becsuszoszereles1k:

Nem találtak lábnyomokat sem oda, sem elmenőben.

Azonkívül mindegy, hogy volt-e vagy sem ott még egy ember, az az egy is adhatott volna enni az éhes állatoknak, de az összes éhenpusztult.

Már az is eszembe jutott, amikor úgy próbálják megmagyarázni miként múlik az idő az űrhajón és mi lesz a hozzátartozókkal a földön, akik eközben megöregszenek, meghalnak, amire az űrhajós visszaérkezik.

Úgy tűnik, mintha valahogy két idővonalon ment volna az eltűnés. A kutyákat talán visszahozták, mert rájöttek, hogy csak állatok és a bolygó uralkodó fajára volt szükségük. Az emberek maradtak, de az állatok nem bírták a hosszú utat éhezve…

Csakhogy nem a kutyák mentek el és jöttek vissza… Vagy hogy is van ez? Már magamat sem értem. 😀

 122. becsuszoszereles1k — 2015-01-29 09:22 

120.@szofi:

Ha csak nem jart ott, es nem gyujtott tuzet (ami aztan hosszan hamvadozott) a falu lakoinak eltunese es a kutyak pusztulasa, valamint a vadaszgato felfedezo-szemtanu kozott egy elkoszalt innunaki anyos (aki aztan keresesukre indult, igy mar nem is talalhatott ott senkit a vadasz ember)… Igazsag szerint: nem tudom.

 121. gigabursch — 2015-01-28 10:46 

@szofi:
Ezen már én is régóta agyalok, a 99. hsz-ben leírtam egy elképzelést, de az se áll erős lábakon.

@Attus Germanicus:
Akkoriban volt a blogköltöztetés napirenden.
Én is csak később találtam meg.
Jóval később…

 120. szofi — 2015-01-28 09:54 

@becsuszoszereles1k:

Elolvastam ezt a cikket és most aztán végképp nem értem az egész történetet. Azt még csak csak, hogy az állatok éhen haltak – bár az is furcsa, mert egy állat az éhhalál küszöbén inkább elkószál ennivalót keresve, de azt nem, hogy a házakban még volt parázs… Hogy lehet ezt a két dolgot időben összehozni? Az állatok hogy tudtak előbb éhenhalni, mint hogy az emberek által gyújtott parázs elhamvadt volna?

 119. Attus Germanicus — 2015-01-27 13:03 

Ez gáz. Évek óta olvasom ezt a blogot, de még csak nem is rémlik, hogy ezzel a cikkel találkoztam volna…

 118. 404notfound — 2015-01-13 00:36 

Számomra a kulcsmomentum a halottak kiásása. Hogyan ásták elő a tetemeket, ha betonkeményre volt fagyva a föld? Milyen szerszámokkal, eszközökkel végezhet ennyi ember el ekkora munkát? Tudjuk, hány sírhely volt üresen? Volt a sírok mellett nyoma tűzrakásnak, ásásnak, bárminek? Mennyi tüzelő kell egy sír felengedéséhez? Ha az inuitok akarták magukkal vinni az ősöket, akkor meg kellett kérniük az ismeretleneket arra, hogy ássák már ki őket… Kommunikáltak volna velük? De mi van, ha a kutatók csak a frissebb, még csak lefagyasztott/tárolt halottakat vitték a génkísérletekhez?

Béverzió: Tesla kipróbálta valamelyik játékszerét és az egész törzset transzportálta Nepálba, aztán megfeledkezett róluk.

 117. becsuszoszereles1k — 2014-11-17 18:18 

@Rumcájsz von Jicsin:

azert jol esik, h. komolyan veszed a szavaimat…

 116. Rumcájsz von Jicsin — 2014-11-17 17:59 

@becsuszoszereles1k:

Kiskegyed egy IT virtuóz, az mán tuti! Esetleg elvesztetted a hallószemüvegedet?
Írd be sajátkezüleg:

http://konteo.blogrepublik.eu/2014/05/23/a-kovacs-bela-ugy/

 115. becsuszoszereles1k — 2014-11-17 17:35 

@Rumcájsz von Jicsin:

jobbegeressel! 😀 nem mindegy? :/

ha kerhetnelek, ezt meg tedd mar be – legyszi – a kgbelahoz, me’ nem talalom a posztot ebben az IT labirintusban; koszonom szepen, elore is… 🙂

“• Miki, be kéne jelenteni 300 orosz kémet egy kisvárdai lakásba, megháláljuk – KGBéla”[…]• Viktor, itt vagyok az amerikai külügy előtt, mindenki nekem fizeti a parkolást, hogy néz ki a nagykövetünk? Ez egy e-mail, csak leírják neked – Peti”
[Farkashazy:Fecnik]

 114. Rumcájsz von Jicsin — 2014-11-17 16:25 

@becsuszoszereles1k:

Leborulok kegyed IT tudása előtt! Hogy a bánatban lehet ilyen rémálomszerű linkeket gyártani?
Nekem, bárhogy küzdök, próbálkozok ilyen sikerül csak ugyanarról a helyről:

http://www.noiportalszepsegverseny.hu/main/npnews-16546.html

 112. becsuszoszereles1k — 2014-11-17 15:29 

@daudap:

“Most kik laknak ott? Megvan még egyáltalán a falu?”

Ugy tunik, nem lakik az eltuntek helyen senki, de megvan a falu
– immaron turisztikai celpont es kirandulohely. 🙂

“Természetesen az ufó rajongók ufó inváziót sejtenek a lakók eltűnése okán, de bizonyíték erre sincs. Így maradt egy nyitott kérdés, ami sokakat vonz ide. Ha bárki úgy döntene, hogy a Kazan-folyó eme hátborzongató környékére kirándulna, tegye meg bátran. A Rejtélyes inuit falu mellett a természet páratlan szépségével találja szembe magát, szervezett kenu túrákon garantált az aktív kikapcsolódás, de a végtelen csendben garantált a kellemes pihenés is.” [https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&cad=rja&uact=8&ved=0CCkQFjAC&url=http%3A%2F%2Fwww.noiportal.hu%2Fmain%2Fnpnews-16546.html%3Fcsz%3D1&ei=RgNqVMitM_T9sATyzoC4Bw&usg=AFQjCNHJOlueCjj0h0tT_d37_kuXtl2v-g&sig2=pp3GmYZrkLHon9f3Jc3h9A]

 111. daudap — 2014-11-17 04:11 

Kabát nélkül rövid időre se mennek ki a házból ott. Nemhogy egyszerre 40-en minden házból. Lábnyomok sehol. A parázs még nem aludt el, azért ez leellenőrizhető lenne, hogy meddig parázslik ilyen körülmények között ott. A sámánt nem kell lenézni nem őrültek azok. A pár darab kutya tetem nem bent hanem kint a falu szélén volt, ezen lehet gondolkodni,mert az állatok követik az embereket. De ha éhesek bementek volna enni akkor is ha bármilyen hűségesek. A kiforgatott sírokra magyarázat lehetne, hogy egyes elszigetelt közösségek ha továbbállnak viszik magukkal halottaikat. Hogy minek az mindegy, de nem hiszem hogy a halottakon kívül semmi mást nem vittek volna magukkal. Viszont az sem indok az égve hagyott parázsra , hogy úgyse térnek vissza. És ha egy törzs elköltözik nem hagy mindent ott pláne nem a kaját és meleg ruhákat,stb. Kb úgy volt otthagyva minden mintha sípszora mindenki lerakott volna a kezéből mindent. Elteleportálást el tudnék képzelni, de akkor minek ment néhány kutya a falu szélére és miért halt ott éhen, ha teli volt a falu kajával? Ja és teleportáláshoz nem kell kiásni a sírokat se. Tegyük fel ,hogy emberek ásták ki, akkor meg hol vannak a lábnyomok? A kutyák faluszéli éhenhalására az sem indok, hogy esetleg valamilyen energia pajzs miatt nem tudtak volna visszamenni a faluba, mert a környéken vadászva is meg tudnak élni a falu nélkül is azok. Ami még kérdőjel, hogy az elmúlt 85 évben miért nem kereste fel senki ezt a helyet, hogy kutasson? Vagy ha igen miért nem írtak róla, hogy mi a helyzet? Most kik laknak ott? Megvan még egyáltalán a falu?

 110. janoliuz — 2014-11-16 11:48 

Az elrablás (kormány által) vagy a falu elhagyása is lehetséges mert azon a nyolc órán belül eshetett a hó és az eltakarta a nyomokat.Az UFO-k is helyt állnak mert azt is meg tudják csinálni hogy mindenkit egyszerre elteleportálnak.

 109. mizoo — 2014-11-16 11:09 

ne feledjétek el. anno a Kanadai kormány is irtotta az indiánokat. akárcsak az usa .

 108. becsuszoszereles1k — 2014-11-16 07:48 

106.@szmety – 107.@jukeey:

Ez a ket kuldemeny most telibe talalt, mert epp olyan ido van (rendesen bekoszontott az osz -villamlik, mint az istenkenyila, es esik, mint ha dezsavu”… 🙂 – hogy ha nem muszaj, nem mozdul ki az ember! Koszonet!

[Ahogy az mar a blogra jellemzo, meghittebb tud lenni, mint macskanak a buboskemencenel lustalkodni… :DDD ]

105.@benetnash: :O Ez fantasztikus tulajdonsag – ott valahogyan nem szakadt meg a termeszet folyotonossaga…
Kuty-specialistak: ez tenyleg igy van az eletben?

Az eszkimo kutyak lennenek a…akkor most melyik: lajka vagy malamute, vagy annyira hasonlit a sziberiai husky fajtara is?!

Talaltam egy forrast arrol, hogy mi is az oka, hogy osszejarnak az eszkimo kutyak a farkasokkal:
https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=3&cad=rja&uact=8&ved=0CC0QFjAC&url=http%3A%2F%2Fwww.haziallat.hu%2Fkutya%2Fkutyafajtak%2Feszkimo-kutya-szanhuzo-kutyak%2F2245%2F&ei=wEVoVITuIoLdavKCgvAP&usg=AFQjCNEf3ng7qV9dThv7Bz-M0G41diFJ4g&sig2=GQUdr7SNT8uh2c-F-oB4KQ&bvm=bv.79142246,d.d2s

Az eszkimok maguktol biztosan nem hagytak volna ott a kutyaikat, hanem megvartak volna, amig visszaernek…:(

 107. jukeey — 2014-11-16 06:42 

Az említett könyvet megtaláltam ebook-ként, a közeljövőben belekukkantok.

Nekem is eszembe jutott egy alkotás, bár kicsit régebbi és nyugatabbi ügy:
http://www.port.hu/jegcsillag_tashunga/pls/w/films.film_page?i_film_id=54980
Amikor talán már nem kimondottan közérdekű, de nem is ritka és nem is agyonnyomozott eset volt 1-1 csoport eltűnése. Egyébként kellemes meglepetés volt a film, vacakra számítottam, de kiváló élményt kaptam.

 106. szmety — 2014-11-15 23:49 

áwe!

olvassátok el… amellett, hogy nagyon jó, mint könyv, meglehetősen szervesen kapcsolódik a fenti témához… 😛

http://moly.hu/konyvek/james-rollins-jegborton

 105. benetnash — 2014-11-15 19:40 

Üdv! 🙂

Az eszkimó kutyákhoz egy kósza gondolat:

Farley Mowat írja le a “Ne féljünk a farkastól!”-ban, hogy az eszkimó kutyák képesek (sőt, előszeretettel hajlandóak is) párosodni farkasokkal, akiknek szintúgy nincs elenükre a dolog. Viszont a párzási időszak letelte után mindenki “megy a maga dolgára”, a kutyák a gazdáikhoz haza, a farkasok meg a falkához.

Ha nem hoax az egész (ami elég valószínű), akkor annyi lehet, hogy a kutyák már jóval azelőtt elhagyták a falut (párosodni), mielőtt a falusiak kereket oldottak volna, és mire visszaértek (éhesen és fáradtan), már nem volt, aki gondoskodjon róluk.

 104. kiri — 2014-11-14 20:20 

Márpedig nekem ez Eilean Mor rejtélyére hajaz… tél, fényjelenségek, otthagyott ételmaradék stb… gyanús, nagyon gyanús…

 103. jukeey — 2014-07-27 05:11 

Éhhalál jelei közé azért jelentős tömegveszteség is tartozik, sőt szerintem még csontokból is sokáig megállapítható marad, ilyet egy pár órás mérgezés avagy drogelvonás után beálló halál aligha produkálhat. Érdekes eset ez, de sajna olyan rég volt, hogy csak sötétben tapogatózás.

Miért ne lehetett volna kanadai állami vagy magán, illetve Kanada területén székelő egyéb szerveződés? Ezzel nem a nácikat akarom mentegetni, hanem szerintem a legtöbb átlagos településen szükség esetén lehetne toborozni és betanítani egy ss-osztagra való jellemet a polgárok közül; ez alól miért pont kanada lenne kivétel, mely mellesleg a biológiai hadviselés úttörője volt? És nemcsak, igaz hogy kanada haderővel nem volt nagy szereplő egy háborúban sem, de technológiáját és specialistáit már az első világháború során igénybe vették.

 102. rebel — 2014-06-19 16:34 

Földön kívülieket kizárnám – túl azon, hogy nemigen léteznek – , azért mivel ha leszállt volna ott egy idegen űrhajó és rájuk tört volna egy alien faj, akkor lettek volna menekülés dulakodás, erőszak nyomok, tovább ha az alienek kellettek a hullák is, akkor hiper technológiával nyitják fel a sírokat és az is látszott volna… (pl döbbenten tapasztalta volna a vadász, hogy érthetetlen módszerrel vannak “kiásva”). Ehhez képest semmi ilyen nyom, hanem látszik, hogy önként békésen kutyástul sétáltak el.

Én pre náci titkos kisérletre gondolok inkább. Tehát megjelentek barátságos, öltönyös emberkék valamilyen nagy szállító járművel, pl léghajóval, onnan eredtek a fények (a nácik nagy léghajó mesterek voltak ugyebár) titokban a sarkon át szépen átrepültek, a falutól kicsit arrébb leszálltak.
Amikor bekopogtattak az eszkimókhoz, vagy tettek valami ajánlatot, pl sok prémet, vagy nagy pénzt, új fegyvereket stb, szóval valami olyat ami valóban értékel a törzs nagyon, felajánlottak, cserébe annyit kértek, hogy kutyástul szálljanak fel a kicsit arrébb álló léghajójukra, akármiért, valamit kitaláltak, meg akarják őket vizsgálni blabla… Amikor mind beszálltak, akkor nyilván lekapcsolták őket, elkábították stb.
Vagy pedig eleve egy olyan ideggázt fújtak a falura, amitől mindenki elveszti az a kontrollját, zombi lesz és engedelmeskedik, s szépen felterelték a tántorgó nyálcsorgató csapatot, kutyástul a léghajóra. Majd huss – elröppentek velük, és a Mengele jellegű dokik tán éveken át nyúzták őket…
Német akkurátus precizitással szépen kibontották a sírokat, mert az őrült professzornak valami miatt kellettek a hullák is.

Az éhen halt kutyák szerintem a léghajóról valahogy meg tudtak szökni az utolsó pillanatban, viszont a nekik már beadott (pl rájuk fújt) kemikália hatása, mellékhatása lehetett, hogy az éhhalál jeleit mutatták.
Elképzelhető, hogy egy olyan anyaggal folyamatos alkalamzásával tartották rabságban az emberi és állati kisérleti alanyaikat, ami kvázi függőséget okoz, folyamatos kezelést igényel, tehát pl kb 2 vagy 4 vagy 6 óránként (mindegy), be kell nekik adni valami szérumot, különben meghalnak rövid idő alatt, s az anyag lehet hogy úgy hat, hogy a hullát megvizsgálva éhhalál jelei látszanak.

Az ügy későbbi eltussolás próbálkozásainak több oka is lehet ezesetben is (nem csak az ufós esetben). Pl elég blama, hogy egy hatalmas égi jármű így bejutott Kanadába észrevétlenül és ezt szégyellték, miután rájöttek mi történt. Vagy pl valaki a helyi prominensek közül segítette, támogatta a nácikat, hogy észrevétlenül bejussanak, ez a kulisszák mögött kiderült, és emiatt döntöttek úgy hogy jobb nem bolygatni; végül pedig a szokásos, szimplán csak azért mert fura felderítetlen kínos ügy és csak emiatt, mint olyan miatt… Tehát erre a jelenségre, nem csak az ufós verzió adhat adekvát választ…

A további verziók, lényegében ugyanez, csak nem németek voltak hanem szovjetek, vagy amerikaiak… (nem feltétlen állami szervezésben, nyugodtan lehetett maszk akció is) Mindenesetre mindenképpen valamilyen emberkísérlethez vitték el nagy hatalmú/vagyonú valakik.

 101. realcorpus — 2014-06-19 08:04 

http://hvg.hu/vilag/20130805_Furcsa_falura_bukkantak_alagutak_kotottek
Itt csak két csontvázat találtak, tehát lehetséges, hogy elvándoroltak. Persze a posztbéli esetben ez kevéssé esélyes, mert nem hagytak volna hátra fegyvereket, szerszámokat. Viszont, ha itt is építettek alagútrendszert, amibe elbújtak egy nagyobb vihar elől, de szerencsétlenségükre rájuk omlott, akkor még mindig ott lehetnek, mélyen eltemetve. Esetleg a víz is betörhetett, amire szintén nem számítottak, ha már régóta állt szárazon a barlangrendszerük.

Az, hogy még izzó parazsat említett a megtaláló, lehetett amiatt, hogy gyorsabb legyen a keresés, ha feltételezzük, hogy jobban aggódott értük, mint általában másokért. Mert a kutyák éhenhalása nem erősíti meg azt, hogy pár órával korábban még lobogott a tűz.

 100. gacsat — 2014-06-10 15:22 

@gacsat: Helikopter ugyan nem volt, de vizirepülőgép annál inkább. A falu tóparton állt. A nem egészen fehér emberek értéke meg konvergált a nullához.

 99. gigabursch — 2014-01-22 21:18 

@hajdu:
Basszus, Próféta vagy.
Innen szedték a Djatlov-filmhez az inspirációt a különös befejezéshez a rendezők.
Kérhetsz jogdíjat, csak legyen bíróság, aki megítéli.

@csubakka:
Így azért más a leányzó fekvése.
Kiásott sír lehet, hogy valakinek készült, csak nem került bele
Teszem azt haldoklott, de kérte, hogy hadd legyen a Tengeré, mégiscsak ő volt mondjuk a legjobb bálnavadász. Az utolsó kívánság mégiscsak utolsó kívánság.
OK, egész falu (mind a 30-40 ember) kiment a nagy jégtáblára ami a temetés végére már nem ott volt, ahol.

Az ominózus tűzhelyen meg lehetett egy bekészített étel, éppen csak alá kellet gyújtani, de nem történt meg.
Viszont X nappal később besütött a havazást követően a Nap és pár vízcsepp/jégkristály hatására (gyűjtőlencse) a napfény begyullasztotta a tüzet.

Az a néhány kutya, amelyik meg ottmaradt, az várt kitartóan, mert a többi az ment a szánokkal a nagy jégtábla másik oldalára.

Ezután érkezett meg a vadász.

S innen már ismert a történet.

@ahmet:
Franklin-expedíció, bár ahogy elnézem, ez többen is kifejtették később.

 98. macsacska — 2013-08-25 23:47 

Itt egy “terkep” a Belso Foldrol:

http://www.thenewearth.org/MAP%20of%20Inner%20Earth%20.jpg

 97. macsacska — 2013-08-25 23:40 

Ertuk jottek a Belso Foldrol helikopterrel (annak belsofoldi valtozataval) es elkoltoztek oda a melegebb eghajlatra.
Mert ha van Belso Fold, akkor a lejarat ott van a Sarkok kozeleben.
Ez a valtozat magyarazna a fenyjelenseget, melyet a szomszed faluban megfigyeltek.

Hogy kik es miert jottek ertuk?
Mondjuk egyikuk egy vadaszat soran rabukkant a lejaratra, lement es osszeismerkedett a helyiekkel. Ezt kovetoen visszajott a tobbiekert, akik eppen ebedet foztek, es odarepitette oket.
Magukkal vittek az uj hazaba a sirokbol kiemelt oseiket is. A sirokat a belsofoldiek szuper-keseivel konnyen fel tudtak nyitni.

 96. tigris — 2013-05-30 20:54 

Ez tipikusan az az eset, mikor kitalálnak valami akár normális, akár nem, végül mindig ellentmond neki valamelyik dolog.

 95. homospeculatius — 2013-04-04 22:07 

Egy szárazföldi Mary Celeste változat Djatlov végkifejlettel.
A finnek ilyen időben beszaladnak a jeges vízbe fürdeni egyet. Lehet, hogy egy össznépi pancsolásra mentek a tóhoz, de nem úszták meg szárazon. Éhen halt kutyák… és hol volt a 4-Mancs? Naná, libák nem voltak. Bár lehet, hogy az eszkimók tömték a sarki ludakat és az állatvédők mellre szívták. Bocs, ez kicsit perverz lett.

 94. jukeey — 2013-03-10 09:26 

1 Nem történt meg. Ennek valószínűsége jelentős.
2 Elvándoroltak. Ez a hátrahagyott felszerelések miatt lehetetlen.
3 Megölték őket, klasszikus halomralövéssel; bár ez esetben simán “jó hecc” is lehetne az indíték, a tettes pedig bármilyen környékbeli lakosokból összeállt banda; ez a nyomok hiánya miatt szintén lehetetlen.
4 Megölték őket, vegyi (esetleg biológiai) fegyverrel. Ez lehetett egy alacsonyan elszálló repülőgépről kipermetezett gáz vagy pára. Ez a többséggel, szabadban tartózkodókkal és kunyhóból kirohanókkal azonnal végezhetett. A repülőgép esetleg előbb tett egy kört figyelemfelkeltésül, hogy minél többen kijöjjenek a kunyhókból, ráadásul fegyver nélkül. Néhány túlélő így is lehetett, ezeket egy utólag küldött földi csapat a hullákkal együtt eltüntethette.
4/a Útban voltak, kellett a földjük valaki(k)nek. Nem néztem utána, de ha valami érdemleges létesítmény vagy tevékenység létezett volna ott azóta, valószínűleg felbukkant volna, tehát valószínűtlen.
4/b Kísérleti nyulaknak használták őket, vagy épp a harci gáz tesztelése céljából, vagy már korábban biológiai kutatáshoz; utóbbi eset megmagyarázhatná a kiásott sír(ok)at és látszólag éhen halt kutyákat, amennyiben az ezekre vonatkozó információ igaz.

Lehetett alkalmas harci gáz, és célba juttatásra alkalmas repülőgép akkoriban? Határozottan igen, az első világháborúban főleg mustárgáz már bevetésre is került, ennnek kifejlesztésével és gyártásával már korábban foglalkoztak (mérgező füsttel égő anyagokat már időszámítás előtt ismertek és néha be is vetettek). A közismert mustárgáz nem azonnali halált produkált, de esetleg már olyanok is létezhettek; és az első világháború után ráfeszültek további fejlesztésekkel újak létrehozásához, illetve a már ismertek jobb harci bevethetőségéhez.

Biológiai kísérletezés, esetleg biológiai fegyverkezés létezhetett-e? Igen. Szándékos fertőzés a mérgekhez hasonlóan már a történelmi időkben történt: ivóvíz, illetve annak forrása megfertőzése ürülékkel vagy tetemmel, fertőző beteg használati tárgyainak vagy ékszereinek ajándékba adása béketárgyalás ürügyén, várostromkor fertőző hullák átdobálása falakon, satöbbi. Szándékosan elszaporított és kiszórt “növénykártevő”, vagy betegséget terjesztő rovarok bevetése is már a korai időkben felmerült. Az első baktériumokat 1674-ben “fedezték fel”, 1880 körül már lehetséges volt kórokozókat elkülöníteni és szaporítani. Az első világháború idején már laboratóriumok működtek, ahol baktériumok tenyésztése és termelése is lehetséges volt, bár hadi célra akkor még főleg katonai álatállományt célozva vetettek be kórokozókat.

Kanadai lehetett a tettes? Simán, az első világháború után sok jelentős országban folytatódtak vagy indultak be vegyi és biológiai kutatások hadi célra is, és néhány kevésbé jelentős országban, mint például Kanada, sőt, ha hiszitek ha nem, a Magyar Királyság is. A második világháborúban már épp Kanada kezdeményezett bizonyos harcászati célú biológiai programokat, melyhez invitálására USA és Nagy-Britania is csatlakozott. A kanadaiaknak tehát akkoriban még nagyobb kísérleti tapasztalatuk volt ebben. Hozzátenném hogy nem feltétlenül kell államszervezetet sejteni egy ilyen eset mögött; “magáncég”, vagy akár jól fizetett csicskák csapatával rendelkező “magánszemély” is követhet el ennél nagyságrendekkel nagyobb szabású disznóságot.

Nem kell gyéren lakott vidékre és száz évvel régebbre menni, hogy saját területére piszkító vegyi és biológiai kísérletezőket találjunk, gondoljunk csak a skóciai Gruinard szigetre, mely a második világháborútól 1986-ig katonai lezárás alatt volt az ott kipróbált lépfene-fegyver sokáig fennmaradó fertőzésveszélye miatt, az 1979-es szintén lépfenés Szverdlovszk-i esetre, ahol a város területén volt az álcázott hadi bio-üzem, vagy amikor az USA által kitenyésztett sárgalázas szúnyogok a saját területükön kiszabadultak.

Végül idézem: “1938-ban egy budapesti tüzérszertár területén alakult meg a Magyar Királyi Honvédség Egészségügyi Ellenőrző Állomása. Ez 9 laboratóriumból, könyvtárból és kiszolgáló épületekből állt, földsánccal és kerítéssel védve. Foglalkoztak lépfene, tetanusz, paratífusz és pestis tenyésztésével, és ezeknek lövedék, bomba és diverzánsok általi célba juttatásával. Kísérleteztek ködképző berendezések és az ivóvíz hálózatok használatával. Elemezték a napsugárzás hatását a baktérium-aeroszol felhők fertőzőképességére. Készítettek fertőzött csokoládét, fogkrémet, és kölnit.”

 93. outatime — 2013-01-07 04:43 

a tippek kozul amugy en valami kormanyzati nagy szrkavarasra eskusznek, de ilyen nagy olajceggel osszefonos “eszkimo-kiirtos” valtozatra, arrafele milyen ovatossan bannak a benszulottekkel arrol az eszak amerikai indianok tudnanak beszelni…. de ha belegondolok lehet egyszeruen tele volt a puttonyuk a hideggel meg a vadaszattal es akkor lett annyi penzuk hogy felultek az elso hawaiira tarto hajora es ha eszkimokutyat latnak meg a tv ben havat akkor kopnek egyet

 92. gacsat — 2012-12-25 17:23 

Ő. Izé…
A hullák orvosi célból NAGYON kellettek. Ugye, a spanyolnátha 20milió embert vitt el. A törszecske persze nem adta. A helyi parancsnok erre eltüntette őket. A rendőrség (Canada) erre persze nem túl büszke, hát letagadják az egészet.
Az említett vírust is így találták meg. Olyan hullák kellettek, amik bizonyosan spanyolnáthában haltak meg, és azóta sem olvadtak ki.

 91. gacsat — 2012-12-25 17:17 

@weirax:
Arrafelé az orvosi célból halottak kiásása ma is bevett gyakorlat. Pl az 1918as spanyolnátha vírusát is így prezentálták pár éve. Ez akkor is aktuális lehetett.
Viszont nem volt helikopter.
Nem tudom, hogy állunk leszállóhellyel, de gyaníthatóan repülőgép sem.
Ilyen gáz, amit biztonságosan lehetne alkalmazni, ma sincs (ld Beszlán). (Ez egy külön cikk témája lehetne, szerintem az oroszok nagyot hibáztak. Én okosabb lettem volna.)

 90. tiboru — 2012-12-25 13:37 

@gacsat:

A kövek ab start nem a sírra voltak helyzve, hanem azt kerítették körbe, mintegy kijelölve annak határait.

 89. tiboru — 2012-12-25 13:35 

@gacsat:

Szánhúzás közben igen. De ha településen vannak és nem melóban, naponta. Legalábbis úgy tudom.

 88. gacsat — 2012-12-24 18:08 

Hiányzik innen egy 1930 novemberi újságcikk, csak hogy lássuk: a policáj hazudik.

 87. gacsat — 2012-12-24 18:03 

UFO
Azzal a szkásos kitételemmel, hogy nem földönkívüliek, hanem nagyon is földi időutazók voltak.

 86. gacsat — 2012-12-24 17:09 

“inuit őslakos ne adjon enni naponta a kutyáknak (vagy pláne hogy szándékosan éheztesse őket), egészen egyszerűen elképzelhetetlen.”
Úgy tudom, a szánhúzó kutyákat kétnaponta etetik.

 85. gacsat — 2012-12-24 17:02 

Vaze, ha a kövek érintetlenek lettek volna, honnan a ‘csából tudták volna, hogy eltüntek alóla a hullák?

 84. kvantum — 2012-12-24 11:04 

@zsdanovelvtars:

Ugye tudod, most hogy erre rájöttél, meg kell hogy öljelek! XD XD XD 🙂

 83. zsdanovelvtars — 2012-12-23 20:17 

Egyébként a Quaatoem azt jelenti: Havas Hegyoldal, Ahol Reggelente Szikrázva Süt A Nap, És Jegesmedvék
Napoznak.

 82. zsdanovelvtars — 2012-12-23 20:14 

Vagy az a helyzet, hogy egy szó sem igaz az egészből, vagy pontosan úgy történt, ahogy kvantum leírta. (Ott volt, eredetileg Quaatoemnek hívták, ő volt a sámán, még mindig él. Eddig kussolt, de most végre kikívánkozott belőle az igazság…)

 81. trenk48 — 2012-12-23 19:49 

Én is úgy tippelem, hogy valami genetikai-orvosi, stb kutatásra vitték el az egész törzset, halottaikkal együtt, ehhez nem kell sem CIA, sem más szerv, ilyen kutatás (titokban) évezredek óta megtörténik. Egy pár ember, valahol egy elhagyatott vidéken, kinek tűnik fel.
UFO-k nincsenek, tehát az biztos kilőve….

 80. Eugenie Danglars — 2012-12-22 08:06 

@weirax: első kommentnek csillagos ötös. Maradhatsz. 🙂

Remek észrevételek ezek, máris más megvilágításba kerül a történet.

 79. alkonyzona — 2012-12-21 21:53 

Nekem is sikerült bejelentkeznem, úgyhogy, hozzászólok.
Először is, kedves tiboru, köszönöm a sok olvasnivalót, amit írtál, remek órákat okoztál velük.

Szerintem a kihalt törzs végzete a járvány volt, de egy kicsit máshogy.
Mivel a sarkkörön hozzá vannak szokva a tartósításhoz (minden megfagy), valószínű, hogy kevésbé van a szervezetük felkészülve a fertőzésekre. Így, amikor találtak a vadászok egy kihalt európai tábort, tele élelmiszerekkel, fel sem merült bennük, hogy az esetleg még a hajóúton megromolhatott. Gyorsan hazavitték, és igen motivált módon felfalták az egészet, hogy eltüntessék a nyomokat. Mindenki degeszre ette magát, de még a kutyák is remekül jóllaktak belőle.
Amikor meg a szervezet elkezdett dolgozni a méreganyag kiürítésén, akkor meg már nem volt pardon, rohanni kellett a kunyhó mögé. Nemhogy a főzést, meg a késélezést abbahagyta mindenki, de még az asszonyról is leugrik az ember olyankor. Puskát, hótalpat meg végképp nem visz magával. Csakhogy ez a folyamat több időt vett igénybe, mint életükben eddig bármikor, hiszen erre nem voltak felkészülve és odafagytak.
Nyomok ezért nincsenek, mert nem mentek el.
Azok a kutyák, akik nem ettek belőle, mert megérezték a veszélyt, azok inkább semmit nem ettek utána, és éhen döglöttek.
Tehát, ha valaki elkezdene ásni a kunyhók mögött, megtalálná az egész falut guggolva, és kiguvadt szemekkel, de fagyottan a hó alatt.

 78. zopilote — 2012-12-18 09:15 

Szevasztok (vegre sikerult regisztralnom)

A 75. kommentben emliti Weirax olvtars, hogy:
“3. A kis eszkimótörzs halottait szintén orvosi/kutatási célból ásták ki.”
Ezzel kapcsolatban megjegyeznem, hogy a permafroszt talajban a virusok is “tartositva” maradnak, epp ezert meg napjainkban is
asnak ki Eszakon hullakat, jarvanykutatas celjabol. Es ne feled-
juk, hogy az 1910-16 kozotti evekben pusztitott a szornyu spa-
nyol natha.

77. komment: “Azonkívül a 20-as, 30-as évek fordulóján az északi sarkvidéken elég nagy volt a mozgolódás. Tudományos, vagy annak álcázott adatgyüjtés, expedíció folyt minden magát a területen érdekeltnek tartó állam részéről.”
Meg napjainkban is eleg nagy ott a mozgolodas: a kilencvenes evek
masodik feleben dolgoztam arra (igaz kicsit lejjebb, gyemant kuta-
tasban) es ott mondta a kis szalloda tulajdonosa, ahol el voltunk
szallasolva, hogy elottunk az amerikai hadsereg tobb tagja lakott
ott, az Eszaki Fenyt kutattak 🙂

A Mary Celeste rejtelyhez: gyerekkorom egyik kedvenc iroja Dekany
Andras volt, es egyik konyveben, a “Kalózok, bálnák, tengerek” ci-
muben errol ir:

“A nagy sikerű Matrózok, hajók, kapitányok folytatása ez a kötet, az író tengerészregény-sorozatának második könyve. A rokonszenves, tudós hajóskapitány, Daniló bácsi, ezúttal az északi tengerekre vezeti cimboráit, ahol nemcsak a hideg széllel, viharokkal kell megbirkózniuk, hanem egy mindenre elszánt kalózbandával is. 1930-at ír a naptár. A modern kalózok már nem fekete lobogós vitorláson rohanják meg a békés hajókat, hanem csendben elvegyülnek a legénység között, s csak a kellő pillanatra várnak, hogy végrehajtsák tervüket.. Fegyverük már nem a kard, hanem a géppuska és az ekrazit. Kalózok, bálnák, tengerek képe villan fel előttünk e mindvégig lebilincselően izgalmas kötet lapjain. S közben kibontakozik egy régi hajóslegenda mai változata: az eltűnt Mary Celeste históriája.”

 77. logiszton — 2012-12-18 00:42 

Ízé, itt mindenki a zUSÁ-ról beszél, de tudtommal Kanada egészen nagyon brit érdekeltség volt.Ha az amerikaiaknak nem is a briteknek viszont nagyon is volt kiépitett titkosszolgálati rendszerük 1930-ban.És sohasem a gátlásosságukról voltak nevezetesek. Ne feledjük, hogy kilenc évvel később tör ki a II.vh. az összes titkos akciójával együtt, amiket azért jóval korábban üzemeltettek be.

Azonkívül a 20-as, 30-as évek fordulóján az északi sarkvidéken elég nagy volt a mozgolódás. Tudományos, vagy annak álcázott adatgyüjtés, expedíció folyt minden magát a területen érdekeltnek tartó állam részéről. Úgyhogy brit titkosszolgálati akciót zavaró néhány tíz személy kiiktatása nem kizárható feltevés.Ezt erősíteni látszik a hivatalos tagadás és a résztvevő rendőrök későbbi szétszórása is. Továbbá, hogy csak a személyek tűntek el, akik beszélni tudtak volna. És persze a kutyák is, mert eszkimó kutya nélkül nem megy sehova. A néhány hátramaradt ebnek titkoszsolgálati szempontból nem volt jelentősége/nem tudtak beszélni/. Az hogy mégis újsághír lett belőle, az az a bizonyos homokszem a gépezetben.
UFÓ-kokban így néhány nappal a világvége előtt már nem vagyok hajlandó hinni.

Egyébként egy a Spitzbergákról szóló filmben arról volt szó, hogy a sarki kutyákat csak kétnaponta etetik egyrészt valószínüleg a Tesco-gazdaságos módszer alkalmazása, másrészt az éhséghez való hozzászoktatás miatt./Ha nincs vadászzsákmány nincs kaja a kutyáknak sem./

 76. tutajos — 2012-12-16 12:33 

A hoax gyanút erősíti az újságcikk bulváros “szaga”. Akkoriban is találtak már ki híreket (most nem ugrik be, de vagy Karinthy, vagy Török Sándor írt egy újságíró kollégáról, aki unalmában rendszeresen gyártott híreket távoli, egzotikus vidékek megdöbbentő eseményeiről). Az újságíró a titokzatos “Tornrark”-ot, az eszkimók gonosz szellemét emlegeti, ezt is ő találhatta ki, mivel a neten csak az eset kapcsán van említve, holott ha “igazi” démon lenne, máshol is előbukkanna.

 75. weirax — 2012-12-15 16:18 

Sziasztok, első kommentem itt (bár régóta olvasgatom a cikkeket), szóval jöhetnek a kritikák 🙂

1. Azok az eszkimók valamiféle genetikai/testi különlegességgel (vagy ellenállással bizonyos betegségek iránt) rendelkeztek (nem kell kiröhögni)

2. Egy bizonyos csoport nem csak kutatni szerette volna ezeket, de jobbnak látta a mikromiliő összes tagját eltüntetni.

3. A kis eszkimótörzs halottait szintén orvosi/kutatási célból ásták ki.

4. Fény az égbolton: jelzőfény a megtalálásukhoz és a koraesti elfogásukhoz (már ha volt hasonló abban az időben). 6 sátor alapján kb 20 fős lehetett a közösség, 8-10 felfegyverzett ember elég, hogy fegyvert fogjanak az éppen főző eszkimókra, akik így hátrahagytak mindent és a látogatóikkal tartottak. A kutyák gyanítom sem rájuk, sem az idegen újságíróra nem támadtak volna, ha nem üvölt és lökdösődik látványosan.

5. Kétnapos hó vs 7-8 órája megrakott tűzhely: lehet, hogy nem esett 7-8 órája hó, az odalátogatónak is ugye ezt tapasztalnia kellett volna, ellenben erős szél fújhatott, ami elhordja a havat és betakarja a lakosok és látogatóik nyomait (amit egy seprűvel előtte már kicsit megdolgoztak)

6. A lefagyott lábú eszkimó: ő látott valamit visszaérkezvén a sátrak felé, lehet, hogy egy jóbarátjával együtt. Az első faluban barátja elmesélte a látottakat valakinek, de hiba volt, őt is eltüntették. Tanulván az esetből továbbállt, valószínűleg a hosszú úttól fagyott lábú eszkimónk úgy gondolta, bölcs dolog nem szólni semmit, vagy csak a gonosz szellemekre hivatkozni.

7. Kutyák: valamiért féltek a nagy számú idegenektől, ezért nem merték megközelíteni a sátrakat és fagytak meg vagy haltak éhen.

Azt is el tudom képzelni, hogy valamiféle gázt / altatóanyagot juttattak a sátrakba, hogy könnyebb legyen őket evakuálni. Néhány kutya is kapott belőle, meg is fagytak a hóban, a maradék pedig érezte a szagot és esze ágában sem volt közelebb menni.

 74. tiboru — 2012-12-15 11:02 

@vanekur:

Üdv itt is!

Igazad van, a hoaxot, mint verziót külön nem említettem, de ott az utolsó lehetőség”Más, majd kifejtem a kommenteknél”, amelybe lazán belefér – mint ahogy többen fel is vetették.

Rövidposztok esetében sem törekszem a teljességre 🙂

 73. vanekur — 2012-12-14 23:29 

@tiboru:
Szia tiboru! Régi olvasód, de az új helyen új kommentelőd vagyok. Mint régi rajongód, biztos vagyok benne, hogy nem felületességből, még kevésbé gyávaságból hagytad ki a “hoax” megfejtést.
Pedig messze ez a legvalószínűbb. Vagy az első újságíró bolondozott kicsinyét, vagy a trapper unta meg a hideg éjszakákat, és lett inkább “celeb” (ideje volt rá kigondolni…). Tényleg, tudunk valamit Joe bácsi további sorsáról?

 72. tiboru — 2012-12-13 14:02 

@rubbersole:

Szép találat, grat 🙂

 71. manstein — 2012-12-13 13:35 

@rubbersole: Ez szenzációs!!!

 70. gigabursch — 2012-12-13 13:00 

@csubakka:
Azért az FB 1 már majdnem a polgárháború után létezett, de országos határkörrel megalapulni is olyan 1900 körül alapult meg.

 69. rubbersole — 2012-12-13 11:08 

Inuit Coeptis

 68. ahmet — 2012-12-13 08:30 

@csubakka:
Na, akkor lehet, hogy
a) a Franklin expedíció vitt konzerveket a szerencsétlen inuitoknak.
b) ez egy sokkal sötétebb dolog, mint gondolnánk, az észak Bermudája…
🙂

 67. gabesz70 — 2012-12-12 19:10 

Beszippantotta őket a zsidók által készített Bermuda háromszög, aminek a közepén ott, a mindent látó szem, akarom mondani Uncle Sam!

Még komolyabbra fordítva 😀 amennyiben igaz a sztori, lövésem sincs!

 66. robina — 2012-12-12 16:19 

1. igen, az ufók felsugározták őket, mert miért ne alapon.

2. igen, az amerikai kormány 1930-ban egy rakás eszkimón kísérletezett(mit?! az antibiotikumot?!)

3. igen, egy ilyen komoly kulturális és civilizációs háttérrel rendelkező (= jég hátán is vígan megélő, az ezzel járó szabályokat és törvényszerűségeket kisujjukból kirázó társaság) egyszerűen megmérgezte magát, illetve hagyták, hogy az egyik, aki esetleg megbolondult közülük, megmérgezze őket. tök hülyék voltak, azért tudtak megélni a föld leghidegebb helyén, na.

4. és igen, az egész mende-monda tök igaz, mert a huszadik század eleji észak-észak amerikája, meg a falusi-tanyasi emberek, akik ekkora még kb. az elektromosság nélkül, vízhordással töltötték napjaikat, estefelé szokás szerint összeülve, TÖK igaz dolgokat meséltek egymásnak, mindenféle ferdítés meg fantáziálás nélkül. az MTA igazgatótanácsa nem lehetne náluk tudományosabb. na.

= népmese.

 65. csubakka — 2012-12-12 09:21 

@ahmet:

“Nem tudom melyik volt az az expedíció, amelyik az észak-nyugati átjárót kereste, de ólommal lezárt konzerveket vittek.”

Franklin expedíciója volt, az északnyugati átjárót keresték, az Atlanti-óceánról a Távol-Keletre a sarkvidéken át vezető rövidebb utat. A brit hadiflotta két, jól felszerelt(nek hitt) hajójával mentek, több évre elég (de mit láthatjuk mérgezett) élelmiszertartalékkal, de nyomtalanul eltűntek.
A maga korában az expedíció eltűnése nagy port vert fel, évekig keresték őket, de hiába. Verne Franklinről mintázta Hatteras kapitányt, és ebben az énekben is felbukkan: http://www.youtube.com/watch?v=VTaB_gFSjhg

Aztán évtizedek alatt a nyomokból és az eszkimók beszámolóiból az derült ki, hogy valószínűleg legalább két évig vergődtek ott. A hajóik az első télen befagytak a jégbe, a második nyár viszont túl hűvös volt, így nem olvadtak ki. Többször is megpróbáltak gyalog nekiindulni, ahogy írod, mentőcsónakot vontatva maguk után, aztán viszont mindig feladták, és visszamentek a hajóhoz. Ott eszkimó beszámolók és a csontleletek tanulsága szerit belső összetűzések és kannibalizmus alakult ki az felfedezők közt. Aztán az utolsó néhány túlélő elindult gyalog délre, bizonytalan nyomok alapján úgy tűnik, hogy éppen ugyanaddig a vidékig jutottak, ahol az Anjikuni tó is fekszik, és éppen ezen a környéken érte őket a halál, 2-3 évvel azután, hogy a jégben rekedtek.

 64. csubakka — 2012-12-12 09:03 

@ren42:

Ha viszont ez az elsődleges forrás, akkor annyi eltérést jelent, hogy nincs benne szó parázsról, a vadász azt mondja, a falu úgy nézett ki, mintha már egy éve üres lett volna. Emellett kiűrített temető helyett csak egyetlen üres sírról van szó.

Viszont van akkor a történetben két valószínű túlélő, egy, a tundrán magányosan barangoló kisfiú, meg egy ugyancsak magányosan barangoló felnőtt férfi (külön-külön) akik nem hajlandóak beszélni arról, hogy mi történt velük.

Ettől persze még a rejtély ugyanúgy rejtély, csak ezek árnyalják a képet.

 63. gtibor — 2012-12-12 08:49 

59. @ahmet:

Pataky Attila, magyar rocksztár biztos tudna mesélni. 😀

 62. Rókakígyó — 2012-12-12 06:19 

@lilith18: Van egy klassz South Park rész, amiben elmondják, hogy Dél-Amerikában hány ezer ember tűnik el őserdőben/év, cserébe úgy irtanak ki törzseket, hogy nyomuk sem marad.

 61. Rókakígyó — 2012-12-12 06:13 

Rövidposztnak ez a sztori elég hosszú. Időrendiségben pedig a Semjén konteónak kellett volna érkeznie rövidposzt-szerűen. Bár ez az ügy még nincs teljes virágában, azért mégiscsak remélem, hogy lesz majd ilyen írás.

Talán egyszer érdemes lenne egy posztot tolni arról, hogy a modern fizika éppen hol áll, hogy érthetőbbek legyenek a leírt jelenségek:) Gondolok elsősorban a 11 dimenziós húrelméletre, ami nem sci-fi.

 60. ahmet — 2012-12-12 04:13 

@tento:
1. Ja, minek tagadnák le. Amúgy se szokott sikerülni az ilyesmi, ha már ketten tudnak róla.
2. Ez számomra valószínűtlen. Ezeken az elbaszott helyeken élő kis közösségek nagyon mások, mint az egyetemen mészárlásba kezdő hallgató közösségei.
3. Bizalom? Egészen más a szint. Ahol a puszta létezés is Bear Grylls rémálma, ott nem kérnek erkölcsi bizonyítványt. Egyszerűen bizalom nélkül meghalnának. Sivatagokban ugyanez van. Az arab világban (hagyományosan) ha vendégként érkezik, három napig az ősellenség is vendég. Ez a túlélés alapja.

 59. ahmet — 2012-12-12 04:05 

@gtibor:
Hát, az UFOk mindenesetre valószínűbbek… 🙂

 58. ahmet — 2012-12-12 03:56 

Nem tudom melyik volt az az expedíció, amelyik az észak-nyugati átjárót kereste, de ólommal lezárt konzerveket vittek. A hosszú út alatt pont elég ólmot ettek meg ahhoz, hogy a nagy büdös semmi közepén (hajó télre befagyva) elhagyják a hajót és gyalog induljanak neki a hazavezető útnak. Ez eddig még akár indokolható is lenne, de pár évvel később megtalálták a nyomaikat, és akkor az egész eset olyanná vált, mint a fenti sztori. Később aztán az ólom magyarázatot adott.
Szóval: a mentőcsónakot szánnak használni még ok, de hogy a kapitány MAHAGÓNI ÍRÓASZTALÁT mi a pék faszának vitték magukkal??? Azt nem tudta senki megmagyarázni, ahogy azt se, hogy az élelmiszer tartalékok helyett miért a családi fényképalbumok voltak csak a szánon.
Szóval nekem a mérgezés a leghihetőbb. Ugyanis az nem olyan, hogy hirtelen csorgatni kezdik a nyálukat, és össze-vissza rohangálnak pucéran. Továbbra is képesek lehetnek céltudatosan, “logikusan” együtt dolgozni, csak a cél van nagyon elfuserálva.

(Akik a december 21.-i világvégére készülnek, azok is tök logikusan tevékenykednek. Ivóvizet, élelmiszert szereznek be, menedéket építenek, eladják a felesleges ingóságokat, stb. Csak az ok és a cél őrült, ami közte van, az logikus.)

 57. njoy — 2012-12-12 01:29 

Nos akkor vegyük sorba!

Először is: Akkor még nem bulvárosodtunk, nem találgattunk ki dolgokat…örültünk ha a 100 lelkes falunkban valaki eladott egy szőrme sapkát: megírtuk. Szerintem a prémvadász csávó nem költött volna arra, hogy önköltségén kiutazik egy távoli szigetre, ahol egy az egymilliárdhoz eséllyel nem is talál senkit, és beszámol róla, így megtérül a költsége. Szóval prémvadász fantasy kizárva, plusz bulvárújságíró cikke kizárva…. A lényeg: Él arra fele sok ezer törzs, mind évszázados tapasztalattal, olyan bölcsességekkel a birtokukban, hogy “hidegben öltözz föl”, “nyaraláskor strandolj”. Mi késztethet bárkit is arra, hogy több mint ezer év távlatából nézve minden olyan ismeretet amit addig tanult hátra hagyjon…azaz ruhát ( mert úgyis meleg lesz), fegyvert: (mert úgyis hónyuszikkal ugrándoznak majd a havasi gyopárok között) hátrahagyva, enni úgyse kell címszóval egy jó vajas kifliről is lemondva otthagyják a téli spájz teljes készletét. A másik fontos tényező, hogy a valószínűleg drogokkal nem élő – vagy különben rövid északi életet élő – srác mondott sok disco fényt az égen, az egy főre jutó csekély szórakozóhellyel ellátott vidéken…Djatlov feeling, amikor bekönnyeztem attól, hogy mi a fasz, és fogalmam sincs…egyszóval durva, és az ésszerű – igen furcsán hangzik, hogy ésszerű, de mégis – magyarázat az időkapu.

 56. tento — 2012-12-11 23:14 

Üdv!

1. Kamu
2.Djatlov
3.Kábítószer
4.Jó kérdés….

1.
Ha tagadja az ottani rendőrség,akkor nem történt meg.A nyomozók is az eseteikből tanulnak és tanítanak.Tankönyvet írnak belőle,de nem tagadják le.
1.1 Halvány fogalmuk sem volt arról,akkor,hogy mi is volt ott. Ne feledjük!1930-at írunk!! Betudták egy lepukkant vadász sztorijának. Miért lehet??Semmit nem tudunk a “szemtanú anyagi helyzetéről.Pillanatnyi motivációjáról.Pénzért csinálta??Mondta??Mekkora volt az újság eladási száma,amiben a cikk megjelent??Kiadó anyagi helyzete?? Tudunk valamit erről??Semmit.A cikk megjelenése után ,mekkora lett az eladási szám??

2.Feltehetően,hosszú idő óta (30-40 fő,tehát kialakult normákkal rendelkező) együtt élő közösségnek nyoma vész.Beszélhetünk nyugodtan egy családról.Amiben egyik pillanatról a másikra komoly ellentétek keletkeznek.Ki nem látott még ilyet?? (tegye fel a kezét!!) Elfajulnak az indulatok + elszigeteltség. Minden húr elpattan egyszer!A végén csak egy marad.Midőn lecsillapodik rádöbben ,mit tett,mi történt. Főz egy “utolsó” vacsorát….Napok telhetnek el sokkos állapotban.Nem törődik semmivel és senkivel.Ezért halnak éhen a kutyák.Majd magával is végez… Miért Djatlov??Normális közösség,kialakult normái felborulnak…

3.Kábszer
Egy elejtett vad nem sokkal az elejtése előtt erősen kábító növényt evett.Kis közösségekben,családokban megosztják a táplálékot.Attól az egész csapat betépett,persze a kutyáknak is adtak,és dalolva elindultak az oázis felé.A kutyák,mivel nem úgy hatnak rájuk a drogok,mint az emberre ,visszafordultak az otthonukhoz.Mivel nem érezték,hogy éhesek (állítólag a drogoknak van ilyen hatása) éhen haltak.A többiek még most is az oázist keresik….

4. Jó kérdés!

Mit tudunk?? A sztorit,amit az újság közölt egy vadász elmondása alapján,amit később a rendőrség cáfolt.1930-at írunk.
Nem tudjuk pontosan hány főről van szó.Én is olvastam az 1500-2000 főről.Huh….Nahh az erős volt!A sztori ugyan ez!Mégis más!Ugye??Gondoljunk bele!
Hányan voltak pontosan??Mennyi gyerek,nő,férfi??Mióta éltek ott??Rokoni kapcsolat szerint??Mennyire volt zárt a közösség??(belterjesség??)Mekkora volt a vadászok “forgalma” náluk?? Azt nem mondom,hogy név szerint,mert az nem lenne helytálló! Amúgy….Miért nem??Állítólag a vadász jól ismerte őket…Állítólag.
Tudta mi vár rá!Bár én még nem voltam ilyen szituban,de ahol a csizmám le merem vetni,ott nem számítok támadásra… Tehát megbízom bennük.Ismerem őket annyira,hogy legalább 1-2 nevet tudok…Többet nem,csak a főnökét!
Milyen mély volt az a parázs??Ha “elég”,akkor valóban napokig megmaradhat.(tapasztalat)

Javarészt kérdések.Nagyon kevés a TÉNY!

 55. lilith18 — 2012-12-11 22:29 

A két amerikai kontinensen nem példa nélküli, hogy csak úgy ukk-mukk-fukk eltűnik egy törzs.

 54. nzse75 — 2012-12-11 22:18 

Bár nagy rajongója vagyok a szép ívű konteóknak, ez esetben én is a hoax-ra voksolnék (kötőjellel vagy egybeírva).
Szerintem az ekkora tetőző “hány szava van az eszkimóknak a hóra” téma hatása lehetett a történet.

 53. nadivereb — 2012-12-11 20:56 

@orca: Nem a fővő pörkölt tényére vonatkozott a hozzászólásom, hanem ahhoz, hogy a kaja feltevése ELŐTT a sztori szerint másfél napig nem mozgott senki a faluban.
Képzeljük el a következőt: Történik valami, ami miatt a komplett falu bennmarad a házakban (és a kutyák vagy felszívódnak, vagy elmenekülnek, mert ugye kutyaszar nem volt a házakban). Ezután a lakosság (vagy legalábbis minimum egy fő) békésen nekiáll főzni, varrni, mittoméncsinálni, ezzel elfoglalják magukat másfél napig, majd eltűnnek. Ez a másfél nap az, amit én nem értek.

 52. orca — 2012-12-11 20:43 

@nadivereb:
“tüzet raktak, feltették a kaját főni, majd eltűntek”

Már a Mary Celeste konyháján is találtak pörköltet. Még langyos volt.
http://konteo.blogrepublik.eu/2012/03/01/a-mary-celeste-rejtely/

“Pont az bennük a gyanús, hogy nem gyanúsak.” (Virág et.)

 51. ren42 — 2012-12-11 19:53 

@csubakka:
Ez az elsődleges forrás (ha a prémvadászt nem számítjuk), ha megnézed, akkor ugyanaz az Emmett Kelleher a szerzője, akiről Tiboru is ír. Az összes újságban amit megtaláltam, betűre ugyanez a cikk van.

 50. kszabo — 2012-12-11 19:18 

@jaydamasta: Ha már felhoztad, a két könyv a témában
http://lib.rus.ec/b/1034461
http://lib.rus.ec/b/178949
A kugli fordító úgy-ahogy elboldogul vele. A ma is titkos részek oroszul maradnak:)
Üdv

 49. robina — 2012-12-11 19:15 

nekem megint csak annyi a bajom ezzel az amúgy nagyon izgalmasra megírt, már-már népmesei, azaz folklór elemekkel díszített sztoriban, hogy egy darab hivatkozást nem látok, ami megerősítené azt, hogy nem csak valahol, valaki unalmában kitalálta az egészet. szerintem ez egy tipikus népmese.

 48. Rókakígyó — 2012-12-11 19:02 

a zsidók mér maradtak ki?

 47. kszabo — 2012-12-11 18:56 

Arany a medvecsapáson! – szólt az égi hang és elrohant mindenki:)
És ugyanez a hang sugallta a kocsmaürítést a Folytassa cowboy!filmben is.

 46. kvantum — 2012-12-11 18:54 

@paracelsus:

“Öhöm… szóval eszkimók, akik nem tudják, hogy sokan jégre menni veszélyes…”

KVANTUM:
“Recseg-ropog talpuk alatt a jégtábla, sajnos megrendítő nagyságú rianás közepébe csöppentek. Eszkimók, tudják jól, hogy nem lehetnek többen egyszerre kis helyen, ám nem ők az előidézői ennek a jelenségnek. Ők csak a kritikus tömeg elérésében játszottak közre, vagy végképp rosszkor voltak rossz helyen.”

Te.
“…kutyák, akik nem tudják, hogy ha nem esznek, éhen halnak (inuit kutyák, félig farkasok).”

KVANTUM:
” Pár kutya megmenekül, hűségesen ott virrasztanak gazdáik után, majd mikor már alig bírják, éppen csak a faluig érnek vissza, táplálék nélkül a nagy hidegben gyengén már az ösztöneik sem működnek jól, nem mennek be a kunyhókba élelemért. Összeesnek.”

Te:
“A sámán meg épp akkor gondolta úgy, hogy “Hé, Inuquiqu, elegem van ebből a kő alá temetkezősdiből, csináljunk inkább vízbedobós tengerésztemetést vagy viking hamvasztást!” ”

KVANTUM:
“A lakosság amúgy már korábban kiásta a holtesteket, köveket összerakta. Épp ezt látta jónak a sámán. A hit már csak ilyen!”

Te:
“(Ja, november közepén meg nem túl esélyes egy rianás a tundrán.)”

Én (szerényen):
Kérdezd meg az olyan természeti képződményeket, mi erről a véleményük, amelyek okán ugyanúgy beszakadhat a jég a leghidegebbkor is. Sőt, van hogy a nagyobb hideg vált ki repedési fokokat. Amúgy nem is tudhatod milyen fagyos volt a november éppen, egy tónál egy gyenge november nem életbiztosítás. Nem is mondtam hogy sokan álltak egy helyre, szétszóródva is megvan az esélyük a törés elindítására, ezt személyesen is megtapasztaltam.

Te el is olvastad amit írtam vagy csak írtál rá? 🙂

 45. jaydamasta — 2012-12-11 18:03 

Gyanús ez az egész. De tényleg a Djatlovra hasonlít…

Remek poszt.

 44. csubakka — 2012-12-11 17:08 

@csubakka:

Ja, és ez a cikk csak egy üresen álló sírt említ, nem egy egész kifosztott temetőt.

Egy üres sír pedig kisebb rejtély mint egy üres temető.

 43. csubakka — 2012-12-11 17:06 

@ren42:

Ez a cikk ugye már az USA-ból való, tehát nem elsődleges forrás.

Viszont ez a cikk, amit belinkeltél, nem említ parazsat meg frissen főtt ételt, sőt, azt állítja benne a vadász, hogy a falu úgy nézett ki, mintha már egy éve üresen állna.

Viszont a cikk megemlít egy eszkimó kisfiút, aki néhány hónapban magányosan kóborolva érkezett egy másik faluba, de nem hajlandó beszélni arról, honnan jött. És említ egy eszkmió férfit is, akit fagyott lábakkal találtak magányosan kóborolni a tundrán, kórházba vittek, de nem hajlandó arról beszélni, hogy honnan jött.

 42. csubakka — 2012-12-11 17:02 

@tiboru:

Ebben mondjuk nincs szó döglött kutyákról és kiásott sírokról.

Kérdés, hogy szerepelnek-e ebben a cikkben (csak egy bekezdéssel arrébb) vagy csak utólagos hozzáköltés?

 41. paracelsus — 2012-12-11 16:55 

Remek cikk, ren pedig tuti, hogy az Illuminátusoknak dolgozik 🙂

Tiboru: ha már Amerika, a Manuscrito 512-ről lesz valaha konteó? http://www.fawcettadventure.com/english_translation_manuscript_512.html
erre gondolok… 🙂

 40. nadivereb — 2012-12-11 16:31 

Nekem nagyon szembeötlő két dolog: a legalább kétnapos szűz hóréteg és a 6-8 órája ottfelejtett tűz. Ez így együtt csak akkor lehetséges, ha a tűzgyújtás előtt még több, mint egy napig a lakók (illetve legalábbis az az egy, aki a tüzet rakta) nem mozdultak ki a kunyhókból egyáltalán, majd utána tüzet raktak, feltették a kaját főni, majd eltűntek. Ezért tartom még a szokásosnál is kizártabbnak a földönkívülis-emberrablós opciót, mert egy ilyen emberrablást szerintem két napnál gyorsabban is le tud zavarni egy űrutazásra képes népség (szerintem harminc részeg kozák is gyorsabban lezavarná).
Őszintén szólva nem tudom. A hadászati kísérlet/gyakorlat tűnik a legvalószínűbbnek, de a ’30-as évek elején minek csináltak volna ilyet? És miért a világ legeslegvégén? Oké, hogy nem feltánő, de szerintem ennél könnyebben megközelíthető eldugott helyek is vannak a világon.

 39. ren42 — 2012-12-11 16:15 

A sok kötözködésért cserébe itt az “eredeti” cikk. Ez éppen a Syracuse Herald-ból van (november 25-ös, ez a legkorábbi amit találtam) de a többi újság is szó szerint vette át.

http://postimage.org/image/b0529y0w3/

 38. hajdu — 2012-12-11 16:12 

jav.:…halál hegynek nevezett helyen….

 37. hajdu — 2012-12-11 16:11 

Vélemény szerint, az egész történet egy félresikerült Tesla kísérlettel kezdődött. Öreg Tesla barátunk elszámolt valamit melynek az lett a következménye, hogy szegény falubeliek belekerültek egy tér-idő anomáliába ami pár évvel, és pár ezer kilométerrel arrébb 1959 februárjában egy halál hegynek nevezett dobta ki őket. Magát az tér-idő ugrást az elméjük megsínylette, a többit pedig már ismerjük.:)

 36. tiboru — 2012-12-11 15:38 

@ren42:

Ó, Amerikában minden falunak volt saját kiadványa. Sőt, Cicelynek még rádiója is van, amint azt mindenki tudja 🙂

 35. tiboru — 2012-12-11 15:36 

@ren42:

Klasszikus többszörös karaktergyilkosság, hogy hiteltelenítsék a forrásokat. Régi módszer, de ŐK még mindig élnek vele…

😛

 34. ren42 — 2012-12-11 15:34 

The Pas jelenleg egy 5000 fős település, egy helyi újságot találtam, de ez 1978 óta létezik. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy 1930-ban volt saját újságja annak a pár száz embernek.

 33. ren42 — 2012-12-11 15:24 

A Danville Bee-ben november 27-én jelent meg a cikk, ez biztos, mert ez az újság több netes archívumban is elérhető és ezt a dátumot írják a cikkre, de sajnos mindegyik fizetős a konkrét tartalmi hozzáférést illetően. A Halifax Heraldnak nem találtam online archívumát, itt másodlagos források november 29-et írnak leközlési dátumnak, ami már kicsit érdekesebbé teszik a sztorit 🙂

Érdemes ebben a könyvben a vonatkozó részt elolvasni, a 200. oldal aljától:

http://books.google.hu/books?id=ckB-sWGjxykC&lpg=PP1&hl=hu&pg=PA200#v=onepage&q&f=false

Röviden: kétes hírű újságiró, a prémvadász először jár azon a környéken, az RMCP nem hallott semmi ilyesmiről sem eszkimóktól, sem más prémvadászoktól.

 32. manstein — 2012-12-11 15:11 

Fogalmam sincs, mi lehetett az ok, de mostanában már a konteó alapanyag témákkal is szkeptikusabb lettem, szóval nem tudom, nem gyártja-e néha őket 1-2(akárhány) jobb fantáziájú amerikai (vagy akárki más) otthon, az internet segítségével összeollózva a dolgokat. A Gyatlovhoz hasonló ez az eset is, de ott talán még ma is lehetne találni embereket, akik személyesen emlékeznek az eltűntekre, végül is nem volt annyira régen, és hát város is volt viszonylag közel, stb. Viszont az északi, elszigetelt eszkimó miniközösség már nem ennyire nyilvánvaló, szóval nem tudom mit higgyek.

Érdekességképpen mondanám, hogy az állatorvos mondta nekünk kb. 6,5 éve az akkor 4-5 hónapos kölyök moszkvai őrkutyánkra (aki nem akart enni akkoriban), hogy 14 napig hülyéskedhet a kutya az ő tapasztalatai szerint úgy a nem evéssel, hogy közben nem beteg. Tehát normálisan viselkedik, csak nem éhes. Magyarul ennél jóval tovább bírják a kutyák is. Megkockáztatom, hogy a szélsőségesen hideg északi időjáráshoz alkalmazkodott kutyák még tovább bírják a többi fajtánál is. Tehát nem, nem halhat éhen a kutya csak úgy egyik percről a másikra.

 31. tiboru — 2012-12-11 14:43 

@csubakka:

Sajnos magát a teljes cikket nem olvastam (pedig megpróbáltam előkotorni a net sötét bugyraiból), mindössze ezt a részletet tudtam előszedni (Labelle-t idézi az újságíró):

“I felt immediately that something was wrong… In view of half cooked dishes, I knew they had been disturbed during the preparation of dinner. In every cabin, I found a rifle leaning beside the door and no Eskimo goes nowhere without his gun… I understood that something terrible had happened.”

“Rögtön éreztem, hogy valami nincs rendjén… A félig elkészített ételekből tudtam, hogy valami megzavarhatta őket az ebéd főzése közben. Minden kunyhóban az ajtó mellett találtam egy puskát, és egyetlen eszkimó sem megy fegyver nélkül sehova… Megértettem, hogy valami borzasztó történt.”

 30. gtibor — 2012-12-11 14:42 

27. @tiboru:

Igen-igen! Azért a kedvenc mondatom. :-))

 29. MuellR — 2012-12-11 14:40 

John Carpenter The Thing című alkotása óta nem tartom elképzelhetetlennek a vastag jégtakaró alatt szunnyadó, nem épp jóindulatú idegen létformák létezését. Meglehet szegény falusiak egy ilyesmi lénybe botlottak, ami minden mészárlás meg meg rombolás helyett szépen csendben felemésztette őket. Meg a temetőt.

Vagy ahogy előttem már említették: E.T. telefon haza.

 28. csubakka — 2012-12-11 14:20 

@tiboru:

“Én úgy tudom, hogy az eseményről az első újságcikk a kanadai Manitoba államban található The Pas (francia nevén Le Pas) nevű város lapjában jelent meg 1930. november 28-án, egy Emmett Kelleher nevű újságíró tollából, akinek Lebelle személyesen számolt be a két héttel korábbi élményeiről.”

Na ez akkor a döntő dokumentum. Döntő kérdés akkor, hogy ebben mindegyik részlet szerepel-e, vagy van ami későbbi toldás? Pl. ebben is szerepelnek-e már a helyszínen hagyott szerszámok, az éhenhalt kutyák és a kiásott halottak?

 27. tiboru — 2012-12-11 14:17 

@gtibor:

Hát ezért vagyunk konteósok, nem?

🙂

 26. tiboru — 2012-12-11 14:12 

@ren42:

Én úgy tudom, hogy az eseményről az első újságcikk a kanadai Manitoba államban található The Pas (francia nevén Le Pas) nevű város lapjában jelent meg 1930. november 28-án, egy Emmett Kelleher nevű újságíró tollából, akinek Lebelle személyesen számolt be a két héttel korábbi élményeiről. A “Halifax Herald” másnap átvette, s a virginiai “Danville Bee” két nappal később a halifaxi hírre reagálva közölte a saját verziót.

Persze jó lenne ezekből az újságokból valami faximile-t látni, addig az egyik verzió ugyanolyan erős, mint a másik 🙂

 25. gtibor — 2012-12-11 14:04 

Kedvenc mondatom: “Az pedig, hogy egy inuit őslakos ne adjon enni naponta a kutyáknak (vagy pláne hogy szándékosan éheztesse őket), egészen egyszerűen elképzelhetetlen.”

Az ufók, párhuzamos univerzum, stb. simán elképzelhetőek. 😀

 24. ren42 — 2012-12-11 14:03 

Szerintem minimális forráskritikát végezve elég nyilvánvaló, hogy az egész sztori csak kitaláció. Az egyetlen “hiteles” forrás egy 1930-as újságcikk, a többi mind konteós, ufóhivő, stb irodalom, akik vagy erre vagy ennek valamiféle feldolgozására/átvételére támaszkodnak. Az újságcikk pedig a danville-i Bee c. újságban jelent meg, ami egy Virginia állambeli kisváros. A térképre ránézve (légvonalban is több ezere kilométerre van az esemény helyszínétőé) elég egyértelmű, hogy az egész egy kisvárosi újságíró agymenése volt és semmi többi. Kb. olyan az egész, mintha 100 év múlva, a Galaktika valamelyik számában olvasottakat tényként kezelnék az akkoriak.

 23. bandi — 2012-12-11 13:51 

Az atlantisziak voltak. Különböző orvosi okok miatt ennek az ősi, elszigetelt csoport génállományára volt szükségük (vagy eleve régi rokonok voltak). A hátrahagyott kutyák (genetikailag) betegek voltak, ezért nem volt rájuk szükség…

 22. domika — 2012-12-11 13:36 

Az volt már, hogy ők valójában a jövőből / párhuzamos univerzumból jöttek korábban, itt ragadtak és csak most tudtak “hazamenni”? Ekkor természetesen vitték magukkal az ősöket is. Vagy UFÓ-k voltak? 🙂

 21. ihix — 2012-12-11 13:14 

A leírások alapján már korábban leléptek, nem 8 órával a megtalálás előtt. Mindössze a vadász túlzott egy kicsit a parázsló tűzhellyel.
Az már más kérdés, hogy miért távoztak sietve és miért ásták ki a sírokat. Persze, ha a parázsló tűz túlzás, lehet a széthagyott holmik és otthagyott füstölt hús is. Nem raktak rendet (ha nem jövök vissza akkor minek) és nem tudtak magukkal vinni mindent.

 20. rognork — 2012-12-11 12:28 

a moszad volt

 19. piszkosfred — 2012-12-11 12:28 

ha valóban nem voltak nyomok és a fentiek szerinti dolgok is mind helytállók (a kutyák éhenhalása, az innuitok sírokhoz való viszonya ellenére megbolygatott sírhelyek, a hullák eltűnése és a fényjelenségek) akkor vagy a multiverzum egy másik síkjára helyeződtek, vagy az ufók… Hát jobb ötletem nincs.

Az viszont kimondottan furcsa nekem a sztoriban, hogy ha mindenkit, még a halottakat is elvitték, akkor miért hagytak ott pár kutyát “éhenhalni”? Ez a legfontosabb kérdés szerintem!

Tegyük fel, hogy azért nem kellettek nekik, de a többi ~100 kutya igen, mert ezek valamilyen kórságot hordoztak. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy lehetséges-e az, hogy mind a 30 ember tökéletes egészségnek örvendett, kicsik, nagyok, emberek, asszonyok?! …és ha igaz is ez a feltételezés, akkor a halottak minek kellhettek?

 18. paracelsus — 2012-12-11 12:16 

@zakowski: Ez nekem nem gömbölyű. A Columbót meg az X-aktákat sem szokta hivatalos(!) oldalon cáfolni az LAPD meg az FBI.

 17. paracelsus — 2012-12-11 12:13 

@kvantum: Öhöm… szóval eszkimók, akik nem tudják, hogy sokan jégre menni veszélyes, kutyák, akik nem tudják, hogy ha nem esznek, éhen halnak (inuit kutyák, félig farkasok). A sámán meg épp akkor gondolta úgy, hogy “Hé, Inuquiqu, elegem van ebből a kő alá temetkezősdiből, csináljunk inkább vízbedobós tengerésztemetést vagy viking hamvasztást!” (Ja, november közepén meg nem túl esélyes egy rianás a tundrán.)
_____________________________________________
Nekem H.P. Lovecraft novellái-kisregényei jutottak eszembe olvasás közben – Az At the mountains of madness, amelyben kutatók kiásnak a jégből néhány űrlényt, akik aztán jól megeszik őket – a Call of Cthulhu, amelyben elfajzott eszkimótörzs tagjai orgiáznak Cthulhu és a Nagy Öregek eljövetelét várva – vagy Poe-tól az Arthur Gordon Pym.

Ha reális magyarázatot keresek, azt mondanám, kitört valami járvány, inuiték meg százfelé szaladtak a fertőzés elől. A sámán bekattant, kitalált valami babonás szertartást, hogy az ősök szelleme küldte rájuk a bajt, ássák ki a holttesteket, és vigyék odébb száz mérfölddel, az őshazába.

Regényesebb magyarázat: valami téridő-anomália beszippantotta kutyástól a falu népét, a párhuzamos dimenzióban kaja nem volt, szegény ebek meg már csak akkor kerültek vissza, mikor soványabbak voltak, mint Sebeők János meg Paudits Béla közös gyermeke.

 16. marcoromano — 2012-12-11 12:04 

Nem tudom más, hogy van vele de ezektől a havas, jeges környezetben történt rejtélyektől engem kiver a víz!
Ez lehet, hogy kölyökkoromra vezethető vissza, hisz én 1 pici faluba nőttem fel ami bizony telente elég elszigetelt volt. 50-60 ember lakta de télen napnyugta után 1lélekkel sem találkoztál reggelig.
Mind1 engem nagyon felkavarnak az ilyen kis elszigetelt csoportokról szolló történetek!
Az alien szál itt elég kézenfekvőnek tűnik.
Habár a fater megmondta anno, hogy sose a természetfelettitől, szörnyektől, UFOk-tól félj, mert az emberek sokkal veszélyesebbek náluk, és nekik bizonyított a létezésük csak úgy mint az, hogy némelyek bármilyen disznóságra képesek!
De hát a fater nem olvasott konteo blogot, ő nem tudhatta hogy bármi megtörténhet!

 15. Dale Cooper — 2012-12-11 12:00 

@zakowski:
Azt hallottam én is, hogy ez nem történt meg. Ha bármilyen bizonyíték birtokodban ezt a kérdést, én szívesen beszélni veled, kérem keressen meg nálam a bizonyítékkal:

McLean, VA 22101, USA

Üdvözlet,
Egy jóbarát

(Ezt az üzenetet nem fordították le a Google Translate.)

 14. kvantum — 2012-12-11 11:26 

Egy eszkimó kisfiú rohan vissza a faluba. Az apja aki elvitte vadászni és két kisöccse bajban vannak, beszakadt alattuk a jég.
Az egész falu otthagy csapot-papot, nagy értéke van a fiúgyermeknek ez időtájt, főleg ilyen kis közösségben.
Viszik a kutyákat, velük hamarabb odaérnek. Recseg-ropog talpuk alatt a jégtábla, sajnos megrendítő nagyságú rianás közepébe csöppentek. Eszkimók, tudják jól, hogy nem lehetnek többen egyszerre kis helyen, ám nem ők az előidézői ennek a jelenségnek. Ők csak a kritikus tömeg elérésében játszottak közre, vagy végképp rosszkor voltak rossz helyen. Pár kutya megmenekül, hűségesen ott virrasztanak gazdáik után, majd mikor már alig bírják, éppen csak a faluig érnek vissza, táplálék nélkül a nagy hidegben gyengén már az ösztöneik sem működnek jól, nem mennek be a kunyhókba élelemért. Összeesnek. A lakosság amúgy már korábban kiásta a holtesteket, köveket összerakta. Épp ezt látta jónak a sámán. A hit már csak ilyen!
A parázs meg, hát az becsapós. Manapság ilyenre már nem is alapoznak igazságügyi szakvéleményt sem. A parázs bizonyos körülmények mellett rendkívül hosszú ideig megmaradhat, lásd tőzegtüzek. Kis maradék ép fa a közepén, gyenge huzat, szóval itt egyedül a parázs köré épül az egész történet, hiába a jó nyomolvasó.

A valóság néha egyszerűbb…

 13. puffogo — 2012-12-11 11:14 

A törzs elment valamikor valahova és baleset érte (arrafelé 30 körüli ember eltűnése nem tűnik lehetetlennek, kis pia egészen biztos sokat segít), a kutyák elvadultak, majd az üres faluba érkezett egy prémvadász, aki evett egy jót, de a tüzet elfelejtette eloltani. (Szerintem a rejtélyek egy része megoldva)

 12. rejtjel — 2012-12-11 11:11 

Csakugyan van egy kis hoax-szaga az egésznek: szellemfalu, kiásott sírok, kőkupacok…

Az UFO-s genetikai kísérlet logikus lenne, ha hinnék benne 🙂

Húsevő hangya? Vagy hasonló? Egyszer az X-aktákban favágókat faltak fel szőröstől bőröstől valami régi fa odvából kiszabadult apró lények… Bár a sírok mellett a köveket ezek sem rakják sorba…

 11. csubakka — 2012-12-11 10:56 

@gloriamundi:

“Mér nincs olyan opció a szavazásban, hogy Fogalmam sincs? :P”

Vagy akár olyan, hogy ezesetben kivételesen mégiscsak hoax-ról volna szó?

Ugye ma a kanadai rendőrség tagadja, hogy megtörtént volna az eset, bár vannak erre utaló dokumentumok.

Namost ha már az zavaros, hogy megtörtént-e a dolog, vagy sem, akkor elég ha csak néhány részlet nem pontosan úgy történt, és máris jóval kevésbé rejtélyes a dolog.

Pl. ha a prémvadász talált egy elhagyott falut, de mondjuk a használati tárgyak és a temetői holttestek eltűnése csak későbbi hozzáköltés, akkor máris nem olyan rejtélyes az eset, csak továbbálltak a nomád eszkimók, vagy ilyesmi.

 10. Eugenie Danglars — 2012-12-11 10:36 

@Salamancai űrhajós: dettó. Gyanúsak ezek a rejtélyes eltűnések, és hóbakimenések. Lehet, hogy egy UFÓ fajnak ez a perverziója?

Én egyébként lazán elhiszem az UFÓ-verziót.

 9. gloriamundi — 2012-12-11 10:24 

Mér nincs olyan opció a szavazásban, hogy Fogalmam sincs? 😛
Mivel egyik verzió se tűnt hihetőbbnek a másiknál, én a párhuzamos univerzumra szavaztam, mert az a legkalandosabb. Még tán az ufók játszhatnak. Se a tömeggyilkosság, se a véletlen mérgezés nem járna ilyen következményekkel…

 8. csubakka — 2012-12-11 10:24 

A lehetőségek közül kizárásos alapon a titkos kormányzati művelet tűnik a legkevésbé valószínűtlennek, tehát erre klikkelnék, ha mondjuk 1960-ban történt volna az eset.

Csakhogy 1930-ban történt, ez itt a bibi. Az USA a később hírhedté vált katonai-titkosszolgálati komplexumát a II. Világháború alatt és után építette csak ki, az 1920-as években ez az egész intézményrendszer még nem is létezett. Ekkor az USA még gazdasági óriás, de amatőr katonai törpe volt.

Még maga a Pentagon sem létezett ekkor, csak 1941-ben kezdték el építeni. Az 51-es körzet sem létezett még, azt a nagy nevadai katonai támaszpontot, aminek a része, úgy ahogy van, csak 1940-ben kezdték el építeni, addig nem volt ott semmi, csak pár cowboy meg indián. Nem létezett még a CIA sem, sőt, annak elődszervezete, az OSS sem (azt is csak 1942-ben hozták létre) sőt, a híres kémelhárító ügynökség, a CIC sem (1942 január 1.-én jön csak létre.)

1930 magasságában az USA teljes kémelhárítása a CIP-ből, a Kémelhárító Rendőrségből állt, ami egy rendkívül kezdetleges szervezet volt, mindent elmond, hogy a ’30-as évek közepén az egész ügynökség mindössze 20 főből állt! Húsz főből az egész kémelhárítás!

Még az FBI is csak 1935-ben jött létre J. Edgar Hoover vezetésével.

Szóval a 20-as években az USA katonai és titkosszolgálati szempontból még rendkívül kezdetleges szinten állt, még éppencsakhogy túlvolt vadnyugati önmagán, és elsősorban a szesztilalommal meg Al Caponéval volt elfoglalva.

És a 20-as években maga a világ sem volt még akkor annyira hisztérikus és paranoid hely mint a II. Világháború, vagy a hidegháború alatt. Németországban még állt a weimari köztársaság, még nem jutott hatalomra Hitler, Japán még nem vonult be Mandzsúriába, és a Szovjetunióban is még éppenhogy csak ekkor jutott hatalomra Sztálin, lényegében igazán még el sem kezdett garázdálkodni ekkor.

Tehát hogy a ’20-as évek végén az USA nagyszabású titkosszolgálati emberkísérletet hajtson végre bárhol is, az szinte kizártnak tűnik.

Hacsak nem az illuminátusok voltak…

 7. malahide — 2012-12-11 10:19 

na’on eccerü ez kérem, a sámán ásatta fel velük a sírokat valami különösen aljas fekete mágia rítushoz, ami aztán a vártnál is “jobb” eredményt hozott igy az ördög egyböl magával is vitte az egész törzset
annyit ígért nekik hogy “többet nem fogtok fázni”, ezt mondjuk be is tartotta…

 6. Salamancai űrhajós — 2012-12-11 09:54 

Ismerős nekem ez a “Miért mentek ki a kunyhóból fegyver és meleg ruha nélkül?” kérdés.
A Djatlov-incidens ugrott be…

 5. dabomisi — 2012-12-11 09:37 

Az is lehetséges, bár elég ‘érdekes’ lenne, hogy esetleg több prémvadász összefogott a falu lemészárlására, mert érdekellentétek álltak fenn az erőforrások elosztásában. “Sok az eszkimó, kevés a fóka”, hogy így fogalmazzam meg. Majd a helyszínt rendbe rakták, esetleg egy ideig vártak, amíg a hó be nem lepte a nyomokat, és azután kvázi véletlenül arra járva értesítették a rendőrséget, és félrevezették a hatóságokat. Azt, hogy a fegyverek érintetlenek voltak, lehet úgy magyarázni, hogy orvul támadtak rájuk többen, és nem hagytak időt a védekezésre, vagy csak a vérengzés befejeztével állították be úgy a dolgokat. A sírokat is feláshatták a gyanú elterelésére, bár ez már nagyon túlbiztosítása lett volna a dolgoknak, de ki tudja…

 4. titan89 — 2012-12-11 09:30 

Ezen a történeten már sokat gondolkoztam, de mivel a szemtanúk állításai összevágnak ezért el kell hinni, ha nagyságrendlieg a fent leírt módon történt az eset. Ergo akkor csakis erőszak vagy valamilyen természeti jelenség miatt hagyhatták el az otthonukat.
Ki és miért kényszeríthettet egy egész falut az akaratukon kívüli távozásra, esetleg milyen természeti jelenség szükséges ami ezt eredményezi?

Kérdés kérdés hátán.

 3. zakowski — 2012-12-11 09:29 

Ja mármint az előbbit annak alátámasztásásra linkeltem, hogy a letagadás tényálladékának fennforgásával állunk szemben, ez pedig erősen a “kormányzati művelet” címke jellemzője.

 2. zakowski — 2012-12-11 09:27 

 1. szvoboda — 2012-12-11 09:09 

A megőrülés variációnak ellent mond, hogy nem voltak nyomok a hóban. Ha az egész falu bekattan valami főzettől és szanaszét szaladnak, annak azért elég rendes nyoma maradt volna. Ha pedig a tóba ugrott mindegyik, akkor legalább néhány holttest biztosan a felszínre jött volna.
Ha tényleg igaz az, hogy érintetlenül ottmaradt minden használati tárgyuk, akkor az a vadonban tartott rituálénak és a kormányzati manipulációnak is ellent mond. Az UFÓ-kban pedig nem hiszek, úgyhogy számomra eldöntetlen a rejtély.

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök