2015-02-10–07:30

Alan Turing

turnyitA múlt héten megnéztem a 2014-es év egyik legjelentősebb filmjét, a The Imitation Game-et, amit idehaza Kódjátszma címen vetítenek. Sajnos egyik hazai filmforgalmazó sem látta meg a témában, illetve a Konteóblogban rejlő marketinglehetőségeket, ettől függetlenül nagyvonalú leszek és minden olvasómnak melegen (hehe) ajánlom a Sherlock Holmes Benedict Cumberbatch főszereplésével készült 114 percet. Én különösebben nem szeretem az életrajzokat, de ebben az esetben egy percet sem unatkoztam, pedig nyolc Oscar-ra is jelölték (ami szerintem nem mindig jó ajánlólevél).

De nem is a filmről, hanem arról az emberről szeretnék most mesélni egy kicsit, aki a középpontjában áll. Alan Mathison Turing angol matematikusról, a számítógépek egyik atyjáról, a mesterséges intelligencia úttörőjéről, aki a Tiborublog törzsközönségének figyelmét is megérdemli, hiszen ő volt az, aki a negyvenes évek elején a német haditengerészet Enigma-rejtjelrendszerének megfejtésével egyes becslések szerint legalább két évvel megrövidítette a második világháborút.

Lássuk először is röviden, hogy ki is volt ő.

1.) Fiatalkora

Alan minden számítás3éves szerint Kelet-Indiában, egy Chatrapur nevű városban fogant 1911 őszén, ahol apja a koronagyarmat hétköznapjait irányító elit köztisztviselői kar, az Indian Civil Service tagjaként azon fáradozott, hogy a brit közigazgatás évszázados tapasztalataiból minél többet átadjon a helybélieknek. Noha a várandós Ethel Turing ugyancsak régi motoros volt a szakmában (apja az egyik dél-indiai vasúttársaság brit főmérnökeként tevékenykedett), úgy gondolta, hogy gyermekének mégiscsak odahaza, Angliában kellene megszületnie, ezért 1912 késő tavaszán visszautazott Londonba, ahol június végén életet adott kisebbik fiának, mai főhősünknek.

Mivel a fater továbbra is erősen ragaszkodott a Brit Korona Gyémántjához, a szülők idejük jelentős részét Indiában töltötték, a srácokat nagyrészt egy baráti házaspár nevelte. Mindenféle iskolák következtek, amelyek tételes felsorolásától most eltekintek, de bármilyen suliba és osztályba is járt, Alan egyértelműen a reáltudományok és agimi könnyűatlétika felé kacsintgatott. A huszadik század elejének angol Nemzeti Alaptanterve nem tartalmazta ugyan a kötelező napi egy testnevelésórát, ezen hiányosság ellenére az ifjú Turingból kiváló közép- és hosszútávfutó lett, aki két félmaraton között már 16 éves korában olyan matematikai feladványokkal szórakozott, amelyekből nemhogy osztálytársai, de szaktanárai se sokat értettek.

Talán elég, ha elmondom, hogy Einsteint 16 éves korában olyan élvezettel olvasta, mint a bloggazda Rejtőt. Csak biztos kevesebbet röhögött rajta.

kCLÉrdemei és tanulmányi eredményei elismeréseként 19 éves korában a Cambridge-i King’s College hallgatója lesz, ahol továbbfejleszti magát (talán mondanom sem kell, matematikai területen). Az ehhez a tudományhoz értők szerint bizonyos szint fölött a matek már közelít a filozófiához, sőt, a keményvonalasok szerint nemhogy közelít, hanem le is hagyja azt. Nem tudom, így van-e, mindenesetre Turing már huszonévesen olyan eredményeket tett le az asztalra, amelyek a későbbi elektronikus számítógépek logikai tervezésében, a különféle algoritmusok segítségével kidolgozott kompjútermodellek alkalmazásában és tökéletesítésében évtizedek múlva is megkerülhetetlenek voltak.

Nem akarok itt okoskodni olyan dolgokról, amiket csak félig sikerült felfognom (a konteószakon matematikából úgyis csak beszámoló lesz), mindenesetre aki mélyebben el szeretne mélyülni a témában, keressen rá a Turing-gép, illetve a Turing-teszt szavakra, s ha maradéktalanul megértette az olyan kifejezéseket, mint például az „informatikai kiszámíthatósági paradigmák”, vagy a „számítástechnikai algoritmusok párhuzamosíthatósága”, ne kíméljen és a megfejtést kommentelje be ide, a poszt alá.

Vagy inkább ne. Köszi.

A lényeg: Turing képességei és az általa elért eredmények felkeltették a brit kormány illetékeseinek figyelmét. Amikor aztán a világháború már tényleg elkerülhetetlennek látszott, barátunkat felkérték, hogy – először részmunkaidősként, majd főállású zseniként és munkacsoport-irányítóként – vegyen részt a Kormányzati Kód- és Rejtjel-Iskola (Government Code and Cypher School, GC&CS) munkájában.gc1 Ez volt az a szervezet, ahol a Brit Birodalom mindenkori ellenfeleinek és ellenségeinek kódolt katonai, diplomáciai, valamint kereskedelmi kommunikációját próbálták megfejteni a jobb sorsra érdemes szakemberek.

2.) Bletchley Park

A második világháború legintenzívebb, intézményesített rejtjelfejtő tevékenységének helyszíne ez a (Londontól 70 kilométerre északnyugatra található) 25 hektáros uradalom volt, ahol a hírszerzés (a híres MI6) vigyázó tekintete mellett összegyűjtöttek sok tucatnyi matematikust, nyelvészt, sakknagymestert, történészt, megszállott amatőr rejtvényfejtőt és profi kódtörőt annak érdekében, hogy ezek – az angol gentlemanekbp0 begyöpösödött szokásaival szembe menve – megkíséreljék idegen úriemberek levelezését elolvasni. A szakértők munkáját több száz főnyi technikai segédszemélyzet (gyors- és gépírónők, adatrögzítők, rádiósok, elemzők és értékelők, tolmácsok és fordítók, műszakiak és titkárnők), továbbá karbantartók, takarítók, logisztikusok segítették, s akkor még nem beszéltünk a körülbelül ezer fős biztonsági állományról: katonák, katonai rendészek, hírszerzők és elhárítók.

A háború alatt voltak olyan időszakok, amikor a Bletchley Parkban nyolcezer (!) főnek kenték az ellenállhatatlan(nak tartott) angol uborkás szendvicseket és főzték reggelire azt az undorító zabkását.

Ide került tehát Turing is, méghozzá gyakorlatilag a háború kitörésének másnapján. Nem állíthatjuk, hogy ő volt az intézmény legnépszerűbb alakja; munkatársai meglehetősen furcsa palinak tartották, aki például rendszeresen a radiátorhoz láncolta sport2a teásbögréjét, nehogy ellopja valaki. Kollégái akkor is furcsán néztek rá (legalábbis eleinte), amikor egy-egy londoni minisztériumi megbeszélésre úgy jutott el, hogy fogta magát és lefutotta a hetven kilométert: hajnali négykor felkelt, fél ötkor elindult és tízre ő is ott volt a Horse Guardsenigma Avenue és a Whitehall sarkán, a War Office tárgyalójában. Visszafelé általában már ő is kocsival ment; na nem mintha nem bírta volna leszaladni aznap mégegyszer azt a szaros hetven kilométert, de kocsiban ülve tudott foglalkozni a jegyzeteivel.

A rejtjelközpontban elért sikereiről is oldalakat lehetne írni, de nem ez a célunk (majd nézzétek meg a filmet). Most elégedjetek meg annyival, hogy az általa irányított csapatnak több lépcsőben sikerült megfejtenie a Kriegsmarine Enigma-kódját, s utólag senki nem tagadja, hogy az érdem 80%-a Alané volt, aki elképesztő makacsságával, kitartásával és (ha kellett) a szigorú belső szabályzatok egyik-másik részének figyelmen kívül hagyásával és hivatali konfliktusok rendszeres felvállalásával taposta ki az eredményeket mindenkiből a környezetében.

3.) Magánélete

Az Alanhez hasonló excentrikus lángelmék nagyon gyakran nem tartják magukra nézve kötelezőnek annak a társadalomnak a normáit, amelyben élnek. Turing sem volt kivétel: nagy ívben tett például a hatályos brit bétéká azon paragrafusaira, amelyek az azonos neműek közötti szexuális kapcsolatot mint büntetendő magatartást fogalmazták meg. A nők igazából soha nem érdekelték, legalábbis a testiség és az erotika területén nem rúgtak nála labdába. Első szerelme is egy fiúpajtása, bizonyos Christopher Morcom volt, még a Sherborne-i középiskolás évekből. Chris korai halála után (a srác 1930-ban hunyt el szarvasmarha-gümőkórban, mert tébécével fertőzött tehéntől származó forralatlan tejet ivott) évekig semmiféle kapcsolata nem volt,trehén majd az egyetem után megpróbálkozott ugyan a csajokkal, de annak ellenére, hogy minden ujjára kapott volna kettőt, a dolog nem igazán tudta, hogy úgy mondjam: felizgatni.

Soha ne igyatok megbízhatatlan tehéntől származó forralatlan tejet!

(Közérdekű közlemény)

Voltak futó homoszexuális kalandjai, de tartósan senki mellett nem horgonyzott le. Főnökei persze sejtették, hogy mi az ábra, de pragmatikus okokból inkább nem firtatták (lásd még az ötven évvel későbbi Don’t ask, don’t tell politikát az USA hadseregében), nohadadt a Bletchley Park elhárítói komoly nemzetbiztonsági kockázatot láttak a hajlamaiban. Turing még egy jegyességgel is megpróbálkozik (egy Joan Clarke nevű munkatársával próbál heterósdit játszani), de nagyon nem megy neki, végül a tervezett házasság kútba esik.

A háború után távozik a kormányzati szervezettől, s a manchesteri egyetemen dolgozik. Itt egy kicsit azért liberálisabb a légkör, mint a rejtjelközpontban, van is partnere, de tartósan továbbra sem állapodik meg egyik mellett sem. 1951 karácsonyán megismerkedik egy nála 20 évvel fiatalabb munkanélküli fickóval, Arnold Murray-vel, akiről csak ő nem látja, hogy rejtett szándékai vannak: Arnold konkrétan egy betörő tippadójaként keresi a betevőt. Miután néhányszor felmegy Turing lakására, leadja a drótot a cimborájának, aki 1952 januárjának végén (kihasználva a főbérlő távollétét) kirámolja a kéglit. Rendőrségi feljelentés, nyomozás, majd kihallgatások következnek. Az eljáró detektív nem vak (na meg a zsaruknak mindig is volt szimatuk az ilyesmihez), s rákérdez az Alan és Arnold közötti kapcsolat mibenlétére. Említettem, hogy Turing nem nagyon törődik a konvenciókkal s elmondja, hogy igen, Arnold a szeretője. És ezt úgy érti, hogy önök, izé..? – kérdezte tétován a nyomozó, mire Alan derűsen rábólint: igen, őrmester, mi dugunk. Kér egy pohár bort?

Hát, nem volt túl bölcs dolog. A brit büntetőkódex 1885. évi módosításának értelmében (amely egészen 1967-ig hatályban volt!) a férfiak közötti szexuális kapcsolat két évig terjedő börtönnel volt büntetendő. De mivel a viktoriánus korszaknak már chemcastvége, őszinte beismerés és feltáró jellegű teljeskörű vallomás mellett 1952-ben a sitt már kiváltható volt gyógyszeres kezeléssel, amit közönségesen csak kémiai kasztrációnak neveztek: szabadlábon hagyásáért cserébe a terhelt vállalta, hogy hormonkezelésnek veti alá magát, amitől a szexuális vágy csökkenését (sőt, „ideális” esetben ennek teljes megszűnését) várták a jogalkotók.

Olyasféle lehetett ez, mint napjainkban az elterelés nevű jogintézmény, csak persze tragikusabb, maradandóbb következményekkel.

Hosszas gondolkodás után Alan (ügyvédi tanácsra) beleegyezik az alkuba: 1952 nyarán elkezdődik az ösztrogénnel történő kezelés (ez a legfontosabb női hormon), minek ösztrhatására átmenetileg impotenssé válik, s a belső elválasztású mirigyei teljesen megbolondulnak: fizikuma elkezd nőiesedni, mellei megnagyobbodnak, fenékre hízik, testszőrzete elcsenevészesedik. Ennek se örül kifejezetten, de az esetnek van egy másik, számára talán még fájdalmasabb következménye is: visszavonják a szigorú nemzetbiztonsági átvilágítás folyományaként kapott különleges belépési engedélyét, s többé nem teheti be a lábát egyetlen gumitalpú létesítménybe se. Ennek értelmében kitiltják a titkosszolgálat valamennyi objektumából, többek között a Bletchley Parkból is, ahol azért még lett volna tennivalója bőven, s ahol szaktanácsadóként elég gyakran megfordult a háború után is. Annak idején Angliában számítógépek jóformán csak állami tulajdonban voltak, meg talán bombegy-két kiemelt egyetemen, tehát ezzel a lépéssel szinte lehetetlenné tették a munkáját. Savanyú hab a keserű tortán: az USA megtagadja tőle a vízumot, pedig több ottani kutatóintézettől is érvényes meghívásai vannak.

Nagy-Britanniában az ötvenes évek elején tetőzött először a szovjetfóbia, az MI5 minden bokorban moszkvai kémeket látott, akik államtitkok után szimatoltak. Mondjuk volt is benne valami; akkor bukott le például a Cambridge-i Ötök első két tagja, Guy Burgess és Donald Maclean (a jó öreg Kim Philby cimborái), akik hosszú éveken keresztül informálták az oroszokat a brit kül- és belügyek legkényesebbjeiről, ráadásul Burgess köztudomásúlag ugyancsak homoszexuális volt, Maclean pedig biszexuális. A kémelhárítás valószínűleg attól tartott, hogy a KGB meg fogja próbálni beszervezni, hiszen mindaz, amit Turing tudott, felbecsülhetetlen értéket jelentett volna a vörösöknek. A melegek általános hangulatának nem használt a kor egyik neves szociológusának, Gordon Westwoodnak az 1952-ben megjelent könyve sem (Society and the Homosexual, vagyis Társadalom és a homoszexuális ember), aki az azonos neműekhez való szexuális vonzódást egyértelműen elmebetegségként határozta meg. Gordon tényleg kollégának nevezhető, hiszen könyvében egy, a teljes brit társadalmat átszövő, komplex összeesküvésről írt, melynek tagjai a melegek, akik a heterók ellen áskálódnak.

Szóval Alan lassan becsukódni látja nem csak magán-, hanem szakmai életének minden kapuját. Egyre jobban lecsúszik, egyre kevesebb emberrel érintkezik, egyre jobban elhanyagolja magát, s csak a 12 hónapig tartó kezelés után, 1953 májusában tér valamelyest magához.

Érdekes, hogy partnerét, Arnold Murray-t csak felfüggesztett börtönre ítélték, s a kémiai kasztrációt is megússza. Hm, hm.

4.) Turing halála

1954. június nyolcadikán házvezetőnője holtan találja a szobájában. Mivel mégiscsak egy olyan emberről van szó, akinek a fejében több (és értékesebb) államtitok van, mint tíz, találomra kiválasztott tábornokéban, azonnal elrendelik a boncolást és a tényfeltáró applevizsgálatot. Megállapítják, hogy a halál oka ciánmérgezés. Valamilyen obskurus ok miatt a félig megevett almát, amit az ágya melletti éjjeliszekrényen találnak, nem vizsgálják meg.

A városi legenda, mely szerint az Apple cég eredeti logója Turing emlékére olyan, amilyen, sajnos csak duma. Pedig milyen jól hangzik…

A vizsgálatot rekorgyorsasággal befejezik, a verdikt öngyilkosság. Három nap múlva a holttestet elhamvasztják, majd a hamvakat az egyik London melletti temetőben szórják szét. Teljes és hivatalos politikai rehabilitására 2009-ig kellett várni, amikor is a brit miniszterelnök a mindenkori brit kormány nevében nyilvánosan kért bocsánatot mindazokért az igazságtalanságokért, amelyek Alan Turingot érték. 2013 decemberében II. Erzsébet egy pardvisszamenőleges hatályú királyi kegyelemlevelet írt alá, amely felmentette Turingot a hatvan évvel azelőtti vádak alól és megsemmisítette az 1952-es ítéletet. Talán mondanom sem kell, Alan lett homoszexuális embertársaink egyik kedvenc természettudósa, de róla nevezték el azt az elismerést is, amelyet a számítástechnika Nobel-díjának neveznek.

5.) A konteók

Teljesen érthető, hogy egy ilyen csávó elég furcsa körülmények közepette bekövetkezett halála meglódította kora konteósainak fantáziáját. A hatvanegy évvel ezelőtti események napokon belül izgalmas beszédtémát adtak előbb a londoni, majd a teljes brit heteró- és homoszexuális közvéleménynek, noha a történet bizonyos szálait csak évtizedekkel később hozták nyilvánosságra (sőt, Turing Bletchley Parkban kifejtett tevékenységével kapcsolatban a mai napig vannak államtitoknak megőrzött részletek, csak mondom). Vegyük sorra hát a fontosabb verziókat.

5.1.) Az öngyilkosság

A máig érvényes hivatalos álláspont szerint valahonnan ciánkészítményt (egészen konkrétan cianid-peroxidot) szerzett be, majd a saját, tarthatatlan és hosszú távon vállalhatatlan egészségi, közéleti és professzionális állapota felett érzett elkeseredésében önkezével vetett véget életének. Halálával állítólag barátainak és édesanyjának is üzent: ők tudták ugyanis, hogy kedvenc rajzfilmje, a Disney-féle Hófehérke és a hét törpe általa ezerszer megnézett jelenete az volt, amikor a gonosz mostoha méreg(vagy a boszorkány vagy kicsoda) belemártja az almát egy méreggel teli pohárba, s közben egy versikét kántál. Alan ezt a mondókát ismételte minden olyan alkalommal, amikor társaságban almát evett.

„Dip the apple in the brew/Let the Sleeping Death seep through”, vagyis „Mártsd az almát a fõzetbe! / Járja át a halál mérge!”.

Azt különben mindenki megerősítette, hogy elalvás előtt, már az ágyban rendszeresen almát evett, s az sem volt ritka, amikor a gyümölcsöt csak félig fogyasztotta el. Arra viszont senki sem emlékezett, hogy azelőtt ciánnal tette volna ezt élvezhetőbbé.

5.2.) A baleset

Ezt a lehetőséget főleg édesanyja, Ethel Turing erőltette, majd néhány ismerős és barát kezdte terjeszteni, s az évek múltán egészen jelentős tábora lett. Az tény, hogy élete utolsó hónapjaiban Alan (részben hobbiként, részben legújabb, morfobiológiai kutatásai melléktevékenységeként) elég sokat foglalkozott vegytannal és biokémiával, s lakásában egy kis labort is felállított, ahol mindenféle kísérleteket végzett. Anyja szerint kálium-cianiddal is ügyködött, s mivel eléggé „szórakozott professzor” típus volt, hát könnyen elképzelhető, hogy valamelyik laborozása után nem volt elég körültekintő és nem mosott alaposan kezet. Mivel a halottkémi vizsgálat főként légúti mérgezést valószínűsített, az is lehet, hogy a cián nem szájon át, hanem gőzként, óvatlan belégzéssel került a szervezetébe.cián

Azt különben, hogy nem volt öngyilkos típus, mindenki megerősítette, aki ismerte. Barátai szerint nagy tervei voltak, legújabb kutatási területe a biológia és a matematika szoros kapcsolata volt. Írt is egy izgalmas tanulmányt a Fibonacci-számsor felbukkanásáról a növények különféle részeiben, különösen a levelek állásában. Íróasztalán egy részletes, két hétre előremutató, tennivalókat felsoroló listát is találtak, valamint a halála előtt napon beszélt meg találkozókat három ismerősével is.

5.3.) A gyilkosság

Naná, hogy a szándékos emberölés is bekerült a konteók közé, méghozzá mindjárt több alváltozattal: a britektől kezdve a szovjeteken át a nácikig és a homoszexuális partnerekig mindenki szóba jött, aki akár csak a leghalványabb szerepet is játszotta Alan életében. A gyilkossági verziót több apróság is erősíti, mint például az, hogy a hanyattfekvő holttestet nyakig szépen betakarva találták, elsimított lepedővel és párnahuzattal, noha a ciánmérgezéses halál tényleg csak másodpercekig tart, de bizony nagyon fájdalmas és embertelen görcsökkel, valamint nagyon gyakran hányással is jár. Márpedig Alan úgy feküdt az ágyban, mintha egyszerűen és békésen elaludt volna.

A másik furcsaság, hogy a cipőjét a hálószoba ajtaja előtt találták meg. Igaz ugyan, hogy ez a brit felső-közép osztályban így volt szokás, de Alanról barátai tudták, hogy cipőjét mindig az ágya alá teszi (cipő nélkül egyetlen lépést sem szeretett megtenni még házon belül sem). Vajon valaki nem ismerte ezt a szokását, s direkt azért tette ki a cipőjét a hálóból, hogy ne keltsen feltűnést?

De lássuk a gyanúsítottakat.

5.3.1.) A britek

Ő tényleg az az ember volt, aki túl sokat tudott. Az MI5 (vagy az MI6) joggal mi6borzonghatott bele, amikor végiggondolták, hogy micsoda károkat tudna ez az alak okozni, ha bosszúálláson vagy hazaáruláson törné a fejét, netán ha a Nagy Vörös Ellenség kezébe kerülne. Turing elmondhatta volna például a szovjet katonai és diplomáciai kódok iránt már 1942 óta megmutatkozó brit (és amerikai) érdeklődés eredményeit, a teljes brit rejtjelfejtés módszertanát, megnevezhette volna a szakértőket, a kutatási területeket, a hazai kódok kidolgozásának menetét és még vagy ezer olyan infóval rendelkezett, amelyek bármelyikéért a KGB vagy akármelyik rivális titkosszolgálat odaadta volna a fél üdvösségét.

A britek tehát pusztán prevenciós célzattal mérgezték meg; még az is lehet, hogy olyan információk birtokába jutottak, hogy az oroszok már kivetették hálójukat Turingra. Azt utólag senki sem tagadta, hogy a háború vége óta folyamatos megfigyelés alatt tartották, amin az sem változtatott, hogy (ahogy azt el is mondtam) a perével párhuzamosan megvonták tőle a belépési engedélyt. A hatvanas évekbenmi5 egy kis rés keletkezett a brit gumitalpúak információs tömítésén, s kiszivárgott (vagy kiszivárogtatták?), hogy halála előtt pár hónappal Görögországban járt, ahol megismerkedett egy Apolló-testű ifjú norvéggal, bizonyos Kjell-lel, akit meghívott magához Angliába. Ez ugye több dolgot is jelenthet: az egyik, hogy az impotencia tényleg csak átmeneti volt, s hősünk esetében a kémiai kasztráció csődöt mondott. A másik az, hogy Alant még külföldre is követték, a harmadik pedig, hogy mi van, ha a britek rájöttek: az ifjú Kjell valójában mondjuk Szerjózsa néven született és nem a norvég hegyek közötti sífutás közben szerezte csodálatosan kidolgozott izomzatát, hanem a KGB Első Főigazgatóságának alagsorában található testépítő-teremben, a moszkvai Dzerzsinszkij tér 2. alatt?

A britek léptek tehát, de azt senki nem várhatja tőlük, hogy ezt bármikor be fogják ismerni, akármennyi szennyezett víz is folyjon le a Temzén.kgb

5.3.2.) A szovjetek

Valljuk be, meglepő lenne, ha a KGB kihagyott volna egy ekkora ziccert és ne kísérelte volna meg beszervezni minden idők egyik legnagyobb rejtjelfejtőjét és számítógépes szakemberét. Hogy ez a művelet milyen fázisban szakadt meg és mi okból, azt soha nem fogjuk megtudni, viszont az oroszok úgy látták jónak, ha elvarrják a szálakat és semmit sem bíznak a véletlenre. Megmérgezték tehát Turingot és új informátorjelöltek után néztek.

5.3.3.) A nácik

Több forrás megerősítette, hogy a háború utolsó napjaiban a Bletchley Parkban már akkora volt az eufória, hogy a beérkező német üzenetek dekódolásával már nem igazán foglalkozott senki. Alan (született kényszeresként és – egyes vélemények szerint – enyhe Asperger-szindrómásként) nehezen viselte, hogy a több éves rutinnal ilyen hirtelen kell szakítani, s amikor mások ubootmár jóformán az udvaron bontogatták a pezsgőket, ő leült a számítógépe elé és módszeresen megfejtette a Kriegsmarine utolsó üzeneteit is, amelyek (nem túl meglepő módon) tengeralattjáróktól származtak.

Nem tudom, emlékeztek-e a nácik aranyáról szóló posztra, ahol a Harmadik Birodalom mintegy 200-220 tonnányi, eltűnt aranykészletéről meséltem, amit (az egyik verzió szerint) U-bootokkal szállítottak el az összeomlás szélén tántorgó Németországból valamikor 1945 májusának első napjaiban, hogy aztán az ODESSA és/vagy a Negyedik Birodalom céljaira használják fel a zsozsót. És akkor felteszem a kérdést: mi van, ha Turing az utolsó napokban olyan üzeneteket dekódolt (és tartott meg magának), amelyek ennek az aranykincsnek a további sorsára, esetleg Hitler, Bormann és a többi főnáci Dél-Amerikába történő kimenekítésének terveire vonatkoztak? Mi van, ha Alan ily módon olyan exkluzív náci információk birtokába került, amelyek jelentőségére csak hónapok, esetleg évek múlva döbbent rá, s amelyeket 1945 május elején már nem tartott arra érdemesnek, hogy bárkivel megosszon? Aztán valami miatt hét év múlva hirtelen összeállt benne a kép, mert pont akkor kapott egy olyan információt, amely (mint a kirakósjáték utolsó, de létfontosságú darabja) villámcsapásként új megvilágításba helyezi az évekkel korábbi német telexekben foglaltakat.bpr

Turing talán elkezdett saját szakállra nyomozni, nyüzsgött egy kicsit, a nácik rájöttek és pár gramm ciánnal megoldották a problémát.

És persze vannak, akik szerint a német és a brit vonal összeért: szerintük Alan arra jött rá, hogy a britek már ’45-ben tudták, hová tűnt a nácik aranya, talán riszteltek is velük, s a kódfejtő halála így közös érdek lett a nácikkal, s még az sem kizárt, hogy Arnoldot is ők küldték rá, provokációs célzattal.jal

5.3.4.) Féltékenység

Nem sokan, de vannak, akik Alan halála mögött egy korábbi szexpartner bosszúját vélik kirajzolódni. Ezen verzió szerint az ismeretlen egykori szerető megsértődött valami miatt (talán a fess Kjell felbukkanása okozta a galibát), s mivel volt még kulcsa a kéglihez, besurrant és méreggel preparálta az almát, amiről tudta, hogy Turing előbb-utóbb meg fogja kóstolni.Konteo3_bori.indd

Ezek voltak hát a legfontosabb konteók minden idők egyik legbrilliánsabb kódfejtője és a mesterséges intelligencia egyik úttörője halálával kapcsolatban. Szavazz (három verziót is megjelölhetsz, ha bizonytalan lennél), kommentelj és tiszteld meg közösségünket azzal, hogy nem posztolsz homofób hozzászólásokat. Köszönöm.

Ápdét: jelen poszt kibővített verzióját elolvashatod a 2016. december 2-án a könyvesboltokba kerülő Konteó3-ban, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel és egy elméleti összefoglalóval együtt.

Kategória: EgyébCímkék: , , , , , ,

202 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 201. meggymag — 2015-05-21 22:21 

@napersze:

Dehogy bántódom meg, csak csodálkozom egy kicsit.

Szerintem hsz.-ed többszöri átolvasása után sem jövök rá, hogy miért mondod, hogy “nem azt olvastam amit” amit írtál, jobbanmondva hogy jössz arra a válaszom alapján.
Ami a lengyelek érdemének a bánásmódját illeti, az szvsz. ugyanaz, csak erösebben kifejezve. Sikorskiról nem hallottam, de az nem ér, azt meg, hogy ne érdelme meg egy konteót,olyasmit még csak nem is sejtettem az olvasóval.
Teljes egyetértés van a két hsz. között, ami a Turing féle gyilkosság amatör/nem amatör voltát illeti.

Amiben nincs egyetértés, az a pár minösítésre vonatkozott, amivel a blogot,és a szoros értelemben vett témától való elkalandozásokat illetted.De ott sem
fedezek fel félreértést sem, humort meg egyáltalán.
A humorérzékemen nincs szándékomban változtatni, és azt köszörülni még kevésbé.
Különben meg semmi humorosat nem tudok a saját hsz.-ben felfedezni. Az egyetlen, ami humoros, az a Templomhegyi
név, azt viszont töled vettem át.

 200. napersze — 2015-05-21 21:08 

Kedves Meggymag! Azt hiszem te nem azt olvastad, amit én írtam. Ne bántódj meg, de köszörülnöd kellene egy kicsit a humorérzéked! (Ajánlott irodalom: Rejtő, Karinthy, Wodehouse stb. stb.)

Ami a lengyelek dolgát illeti, 1-2 éve valamelyik csatornán láttam egy filmet Sikorski haláláról. Elkezdtem utánavakarni a dolognak, és arra a meggyőződésre jutottam, hogy az angolok keze van benne, és ez nem lehetett a Templomhegyi tudta nélkül. Az elkövetés módja — repülőgépbaleset, felszállás után pár perccel tengerbezuhanás, és az egészet EGYEDÜL a pilóta éli túl — hogy is mondjam, ebbe a blogba illik.

 199. warr — 2015-05-16 07:36 

@napersze: Sikorski tábornokról valóban lehetne egy poszt…

 198. meggymag — 2015-05-16 07:07 

@napersze:

„…a homokos (köcsög, meleg, gay, homoszekszuális, stb. Nem kívánt törlendő!) kérdést mellözöm,…csak nem fogok összeesküvéselméletekkel vacakolni….“
a mellözés rendben van, hogy azonban A. Turing mind az 5 + stb. fennt felsorolt tulajdonságnak a birtokában volt az tény, az nem elmélet. És az is tény, hogy ezen tulajdonságokkal pontosan a korabeli gumitalpu intézmény foglalkozott. (hogy ne mondjuk, hogy a gumitalpuak tiszta emberbaráti gondoskodástól vezérelve tették azt)
„..nem ugatok bele az antiantiszemita vitába se…“ az nem is tartozott a szigorúan vett poszt témájába.
„…én egy komoj lyózanéletű konteós vagyok, csak nem fogok összeesküvéselméletekkel vacakolni? „ -akkor mivel? Egy konteós blogon?

Valóban, a lengyelekröl is esett szó a vita folyamán. Azon igazán nem csodálkozhatunk, hogy ha valamilyen nagyobb jelentöségü ügyröl van szó, azt akkor a nyugati világ kisajátítja magának, a keleti világnak meg vagy nincs lehetösége azt helyesbíteni, vagy a nyugatimádó keleti résznek az eszébe sem jut.
Többszázéves tört. tapasztalat az is, hogyha keleten folyik a vér, az a nyugatot csak bizonyos konstellációk mellett érdekli. Beleszólni meg föleg akkor teszi, ha azt a levegöböl, bombázással is el lehet érni.
Már ezért sem elcsodálkoztató a Templomhegyi Vinszton viselkedése (azonkívül még szigetország is. Az nagy elöny; nehezen megközelíthetö és kevesebb az irígy szomszéd). Pontosan beleillik az elözö, de ma is érvényes képletbe. Nem is elmélet és lassacskán nincs is szükség összeesküvésre sem. Teljesen nyíltan folyik.
Attól függetlenül, hogy ennek van-e közvetlen köze A. Turinghoz vagy nincs. Szvsz. különös értéke ennek a blognak, hogy a fö téma alapján felmerülö egyéb, manapság is érdekes dolgokra is lehet utalni.

„…Az az érv szerintem nem megy, hogy a gyilkosság túl amatőr volt egy titkosszolgálathoz..“
Nem is volt túl amatör, csak a helyzetnek, és az érdekeknek megfelelö; végül is soha, és ma sem lehet bizonyítani. Akkor már amatörebb volt a Templomhegyi, ha állítod és tudod hogy ö pucolta el a lengyel tábornokot.

 197. napersze — 2015-05-15 21:16 

A kedves, jó konteósok már megint kitettek magukért. Elindulnak az Eiffel toronytól és kikötnek a Zöldfoki szigetek kecskepásztorainak nemi életénél. Munkára! Vissza Turinghoz! Valahol azt írtam, hogy csak ahhoz szólok hozzá, amihez értek, így hát Turinghoz hozzá kell szólnom, mert értek hozzá. (Azazhogy értettem valamikor…)

Mindenekelőtt: a homokos (köcsög, meleg, gay, homoszekszuális, stb. Nem kívánt törlendő!) kérdést mellőzöm, és nem ugatok bele az antiantiszemita vitába se, én egy komoj lyózanéletű konteós vagyok, csak nem fogok összeesküvéselméletekkel vacakolni?

Megjegyzéseimben a következőkre szorítkozom:

A.) TELJESEN BIZTOS, hogy a LENGYELEK fejtették meg az Enigma kódját! Mindenekelőtt REJEWSKI! Tessék csak rákeresni a nevére a guglival, dőlni fog az információ. (Ma már lehet róla beszélni. Erre még visszatérek.) Nekem lengyel barátaim még az ántivilágban elmondták ezt, keseregve a dolgon, hogy a komcsi vezetés nem engedte az ügyet nyilvánosságra hozni. Végül valaki — évtizedekkel a történtek után — eszperantóul(!) leírta és közzétette, de mondanom se kell visszhangtalanul.

A dolog Turing szempontjából a következőképpen áll:
1.) Ha a Nagy Francia Gumitalpnak nem sikerül a németeknél beszervezni valakit, aki a drótozással kapcsolatban fontos információkat ad el.
2.) Ezt nem adják át lengyeleknek, valamilyen katonai egyezmény okán. (Miután semmit se tudtak kezdeni az információval, hadd játszanak vele a kisfiúk!)
3.) A kisfiúk között nem akad egy Rejewski, aki rájön, hogy a németek, feneketlen precizitásukban, egy iszonyatos protokollhibát követnek el a titkosítás során, ami betörési pontot kínál.
4.) Rejewski nem találja meg a betörés módját. (Már 1932-ben!!)
5.) Rejewski eredményeit a német támadás előtt nem sikerül Angliába menekíteni.
AKKOR kérem Turing összes zsenialitásával SEM JUT EL odáig, hogy az Enigma kódjával érdemben foglalkozzon. Mint ahogy nem is jutott semmire a másik két Enigma variánssal. (Mert ilyenek is voltak! Ezeket a haditengerészet és a Luftwaffe használta. De erről ugyebár az oly objektív történetírás mélyen hallgat.)

Az angol hadvezetés azonban jól választotta ki az emberét. Turing érdeme, hogy meg tudta tervezni, és kiviteleztetni azt gépet (A Bombát! Még a név is a lengyelektől származik!), amivel ezt a betörési pontot ki is lehetett használni. Azonban ami többletet a kód feltöréséhez hozzátett, azt a kódtörők többsége is meg tudta volna csinálni.
(A teljes(?) történetet olvasni lehet magyarul Simon Singh: Kód-könyv c. művében. Park Kiadó 2001.)

B.) Valaki a lengyelek igényéről azt írta, hogy olyan “magyarosch” magatartás. Vagyishogy értelmetlen siránkozás és nyavalygás. Hát kérem:
1.) A németek Lengyelországot legázolják, amit a Művelt Nyugat ölbe tett géppuskákkal néz. (A nemzetközi megállapodások elfeledve porosodnak.)
2.) A Nagy Szovjet Fenevad agyonlövet 26 000 lengyel tisztet és közhivatalnokot, és amikor ez kiderül, és az emigráns lengyel kormány feje — Sikorski tábornok — azt kéri az angol kormánytól, hogy ezt tárja a világ nyilvánossága elé, egy Templomhegyi Vinszton nevű akarnok leteremti őt, mint egy óvodást, és amikor Sikorski nem hagyja magát, pofátlanul meggyilkoltatja. (Tiboru! Sikorski is megérdemelne egy posztot!)
3.) Az emigránsokból verbuvált lengyel hadsereg vitézül harcol a fél Európában. (Hogy az Enigmáról ne is beszéljünk.)
AKKOR mi a rézpitykés fenét kellett volna még csinálnia szerencsétlen lengyeleknek, hogy ne azt kapják jutalmul, amit mi büntetésből??

C.) Turing okos szivar volt, de nem volt zseniális matematikus. Munkásságát lásd itt:
http://www-history.mcs.st-and.ac.uk/Biographies/Turing.html . Egyetlen olyan tétel sem fűződik a nevéhez, ami említésre méltó. Akkor mi tartotta meg mégis a nevét ilyen előkellő helyen? A gép! A Turing-gép, ami csakugyan zseniális konstrukció. Olyan egyszerű, hogy gyerekeknek is el lehet magyarázni, de megtestesít mindent, amire a matematika nemes tudománya képes. A sors fintora, hogy a Turing-géppel még egyszerűbb bizonyítást lehet adni az ún. eldöntésprobléma megoldhatatlanságára, mint amit egy Gödel nevű — csakugyan zseniális — osztrák kiötlött. Gödel bizonyítása az egész számok aritmetikáján alapult, és Turing azt hitte, hogy lehet valami más algoritmusfogalmat definiálni, amivel a dolog mégis csak megy. Erre kellett neki a gépe. Turing ugyanis más filozófiai alapokon állt mint Gödel. (Marx valószínűleg “mechanikus” materialistának nevezte volna.) Megrögzötten hitt abban, hogy a világ olyan egyszerű, hogy teljesen egyértelműen leírható formulákkal. Ezt a hitét fejezi ki a Turing-teszt is, amivel azonban senki nem ment még semmire. Ami meg a mesterséges intelligenciát illeti, abból eddig csak a természetes unintelligenciát láttuk.

D) Amikor Turinggal foglalkoztam, nekem is gyanús lett a halála. Viszont eljutott hozzám is a hír, hogy a zsákmányolt Enigmákat az angolok eladták a Harmadik Világ szerencsétlen államainak, majd fotelben ülve röhögtek rajtuk, amikor titkaikat a “megbízható” német masinákra bízták. Nos, szerintem Turing megtudott erről valamit, és ezért el kellett hallgattatni. Bármilyen ember is volt, túl becsületes volt hozzá, hogy hallgasson. (Lásd a prímszám-kóddal kapcsolatos hacacárét!) Az az érv szerintem nem megy, hogy a gyilkosság túl amatőr volt egy titkosszolgálathoz. Lehet, hogy azért volt amatőr, hogy senki ne gyanakodjon profikra.
A dolog már elévült, ezért ma már lehet beszélni róla. Viszont nyugtalanít, hogy az ügyet egy ekkora csirkefogónál olvastam mint Simon Singh. Konteós vérem azt súgja, hogy a dolog nem kerek, valami még hiányzik belőle.

Bocs a hosszú kommentért!

 195. jukeey — 2015-03-28 16:57 

Erről a Grüner Miklósról érdekes dolgokat írnak ám azon kívül, hogy szerinte Wiesel gyanús:
“anyámat és az öcsémet azonnal kiszelektálták, ami annyit jelentett, hogy őket rögtön a krematóriumba vitték”
“apám hat hónapig bírta, aztán őt is kiszelektálták”
“marhavagonokba zsúfoltak minket, de mire elértük Buchenwaldot, az emberek több mint fele meghalt”

Tehát az “eseménytagadók” filozófiája szerint ez az ember úgy hazudik mint a vízfolyás, hiszen a meg nem történt “eseményt” ecseteli. Esetleg szenilis és pszihopata. De. Azt az egyetlen állítást készséggel elismerik igaznak, hogy Wiesellel nem stimmel valami. Közben igyekeznek úgy tenni, mintha az “esemény” legalábbis egyetlen ékírásos táblán említett ókori csatához hasonlítana, és annak az eredetisége is vitatható. Helyből jobban bűzlik, mintha Wiesel-ről nekifutásból kiderülne hogy szélhámos.

 193. becsuszoszereles1k — 2015-03-26 09:11 

Koszonom, koszonom, koszonom! 🙂

@petiba: nem mit kevertek itt, hanem mit kevertek ossze (avagy bele). Ez az, ami a targy szempontjabol erdektelen.

 192. logiszton — 2015-03-26 00:34 

Ami nekem feltűnt A. Turingnál, az a 70 km-es futás. Szóval lefutott majdnem két maratont, azután mindenféle talpsajgás és izzadtságszag nélkül beült egy megbeszélésre és azt a szükséges adafigyeléssel végig is hallgatta-szerepelte.
Hát ez nem semmi teljesítmény, ha azt vesszük, hogy csak sportolt, de nem volt hivatásos sportoló. Mert a maratoni befutók úgy általában nem túl frissek. Nincs ebben valami legendárium? Mondjuk hogy a hetvenből esetleg a középső 55 km. taxival való megtétele esetén a dolog már hihetőbb lenne.A többiek meg hadd higgyék, hogy végig futott.

Ha ehhez hozzáveszem még, hogy a gumitalpú intézmény az egyik legfontosabb emberét csak úgy hagyta kifutni a látóköréből,amikor akármi is történhet vele/elrabolják, ügynökökkel kokettál, stb./ azhelyett, hogy száz lakattal őrizte volna minden másodpercét. Ez felelőtlen könnyelműségnek tűnik háború közepén ahhoz, hogy igaz legyen. Az meg hogy minden esetben autóval kísérjék “lépésben”, ilyen üzemanyagszegény időkben szintén elég valószínűtlen.

 191. logiszton — 2015-03-26 00:08 

@becsuszoszereles1k
187.becsuszoszerelés1k
A “megzabosodás” a demokratikus szabadságjogok semmibe vétele miatt van, ami ezek szerint téged nem érdekel. Ez igen sajnálatos, de jellemző.

 190. logiszton — 2015-03-26 00:00 

@becsuszoszereles1k:
183.becsuszoszereles1k
Nem “ha alkotmányellenesen” hanem “ha” nélkül ténylegesen alkotmányellenesen!
Sztem ezt te is megértetted, ezért dobod be a durcás visszavonulást.

 189. warr — 2015-03-25 23:50 

@becsuszoszereles1k: No, legalább te felvállalod, hogy melyik csapatban is focizol, és nem a semlegesség látszatát kelted, ez mindenképpen dícséretes 🙂

 188. petiba — 2015-03-25 22:04 

@becsuszoszereles1k:

Aha, szóval a “keverés”, az már nem érdekel 🙂

Na, most az a pálya, hogy minket meg lehet, hogy a ti keverésetek nem érdekelne, csak nekünk az orrunk alá van dörgölve. Emléknapot, emlékévet tartunk, felköpünk és aláállunk, hamut szórunk a fejünkre, meg perkáljuk a jó kis fini kárpótlásokat. És baromira figyelünk, nehogy a gondolatbűnözés hibájába essünk, csárli ide, vagy oda.
Szal, a helyzet az, hogy joggal vagyunk zabosak.
Persze mióta testvéreid a világra szabadították az elektronikus információs forradalmat, és élőben látjuk a legdemokratikusabb (egyébként nyilván teljesen kiirtott) nép “rosszalkodásait”, azóta a hitvitákat gyakran eldöntik az élő közvetítések.
Én meg azt figyeltem meg, hogy mióta egyre nehezebb a sumákolás, azóta éppen ti zabosodtok, de erősen.
Amúgy ahhoz képest, hogy téged “abszolute nem érdekel” hogy “mit keverünk itt”, elég gyakran érzed kényszerét annak, hogy magyarázd a bizit.
És nyilván a “nem érdekel”, az tökéletes vitaalap, no meg felülbírálhatatlan érvelés egy számodra kellemetlenné váló vitában.

A holokauszt szót a zsidók kiirtására utalva a fentebb említett állítólagos Elie Wiesel, amerikai zsidó használta először, csak a pontosság kedvéért. Vagy valaki, aki ezt a nevet használja.

http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/egy-talalkozas-tortenete-gruner-miklos-beszel-elie-lazar-wiesel-nevu-auschwitzi-rabtarsarol

De azért az axióma, az axióma, ugye?
XD

 187. becsuszoszereles1k — 2015-03-25 21:00 

Mondjuk, mi Shoanak hivjuk, nem Holokausztnak, ugy inkabb ti hivja’tok.
Rebel: ez hozzad nem melto megnyilvanulas…Milyen vesztesrol beszelsz?
Tehat: a Shoarol beszeltem.
Hogy miket kevertek itt, az abszolute nem erdekel.

Meg vagytok zabosodva egy ideje, azt figyeltem meg.

 186. petiba — 2015-03-25 17:28 

@becsuszoszereles1k:

A “végső kiirtásig üldöztek egy népet” ??? Na neee, ez most valami buta vicc volt? Mert viccnek szar, valóságnak meg vicc.

“Perdonto a koronatanu (tulelok, illetve szemtanuk) allitasa.”

Aha. Perdöntő. Tehát, ha mondjuk egy Ellie Wiesel nevű szélhámos azt állítja (hogy szélhámos, azt egy táborlakó zsidó ember álltja, aki ismerte az igazi Ellie Wieselt) hogy a földből “vérgejzír” tört fel a hullákból, akkor az perdöntő.
Ha egy idióta, a “hétköznapi vegyészettel” köszönő viszonyban sem levő “szemtanú” azt állítja, hogy szappant főztek a lesoványodott zsidókból, akkor az perdöntő ugye? Szappanfőzés – alapkellék: zsír, lúg. Mellesleg soha, senki nem mutatott be sehol valódi “emberszappant”. De perdöntő, ugye? Sőt. Axióma. Ha egy “túlélő” mondja…

A törvény nem azért van, mert kihalnak a hiteles (és kevésbé hiteles) tanúk. A törvény azért van, amiért Netanjahu KÖVETELŐZHET, BELEPOFÁZHAT, hogy Csemer Boglárka klipjéről takarítsák le a palesztin áldozatokra való utalást. A kettőnek ugyanaz az oka…
A Holokauszt kérdése, mint fundamentum? Mihez fundamentum? És milyen Holokauszt? Mármint milyen jogon van kisajátítva a holokauszt (görög eredetű) szó a zsidók üldözésére? Ha nincs a zsidó üldözéstörténet körül semmi titkolni, eltusolni való dolog, akkor a holokauszt kutatókat nem ütni-verni, támadni, bebörtönözni, üldözni, büntetőjogi következményekkel sújtani, hanem támogatni őket. Derüljön ki az igazság minden egyes grammja. De ne Ellie Wiesel féle vérgejzíres történeteket kelljen axiómaként, fundamentumként tekinteni, mert ez igencsak kontraproduktív igyekezet.

A német katonák, (sorállomány, nem nácik, besorozott katonák – parancsmegtagadás, besorozás alól való meglógás esetén főbelövéssel fenyegetve) holokausztjáról bezzeg megy a lapítás. A szövetségesek által elkövetett rémtettekre a háború után évtizedekkel derült fény, akkor is korlátozottan. Az amerikaiak, franciák, angolok egy centivel sem voltak különbek, mint a nácik. A kutatókat ugyan megfenyegette a Pentagon, de a szövetségesek által létrehozott haláltáborok személyzete hajlandó volt beszélni arról, milyen szörnyűségek történtek. Fény derült a német katonák, férfiak, asszonyok, gyerekek holokausztjára.
A Rajna mellett hozták létre az első szövetséges haláltábort. Rheinberg lágere olyan puritán volt, hogy a nácik halálgyárának kikiáltott létesítmények is alaposan felülmúlták. Hat hektáros terület, több tízezer fogollya. Nincsenek épületek, nincsenek latrinák, nincs víz, és egy hónapig nem érkezett élelmiszer. Miközben a német haderőtől gigantikus mennyiségű készleteket zsákmányoltak a szövetségesek. Mivel a történelmet a győztesek írják, saját rémtetteiket zavartalanul elsumákolhatták. A méltatlan körülmények között meghalt németek számára nem jelöltek meg emléknapot, emlékévet, a média sem emlegeti a szövetségesek szőnyeg alá sepert bűneit (még várjuk a szövetségesek nürnbergi perét). A kevés túlélő és leszármazottaik nem kaptak semmilyen kárpótlást, jóvátételt, és “szívfacsaró hálivúdi mesék” sem születtek a témában. A felelősök nagy része soha nem állt bíróság elé.
Viszont Roosevelt, Morgenthau németgyűlöletükben valóban szerették volna a németeket kiirtani, kasztrálni, az országot megsemmisíteni.
Szóval óvatosan azokkal az alapvetésekkel, axiómákkal. Az, hogy a soá axióma, és nincs mit rajta kutatni, hááát, hogy is mondjam finoman, olyan vallási dogmának tűnik. Kicsit olyan, mint amikor azt mondta a főpapság, hogy a Föld a világ közepe, nincs rajta mit kutatni, és aki mégis kutatni merészeli ezt az axiómát, netán árnyalni a dolgot, azt nosza, vessük máglyára.
Ja,némi forrásanyag – az axiómák kedvéért.

http://www.infoelovarosok.hu/hir_olvas/permalink:az-amerikai-brit-es-francia-halaltaborok-a-ii-vilaghaboru-utan-2015-02-09-114446/

 185. rebel — 2015-03-25 16:43 

@logiszton:
Az ilyenen csak röhögök… Vesztesek tehetetlensége…

 184. warr — 2015-03-25 16:23 

@becsuszoszereles1k: Ha olvasnál és értelmeznél is, nem csak problémáznál, akkor talán értenéd.
#175, Logiszton eszmefuttatása. Innen jött a “ha”.
Érted?
Amúgy válaszolj nyugodtan, epedve várom 🙂

 183. becsuszoszereles1k — 2015-03-25 01:28 

180.@warr:

Szorakozol??!!

“Ha alkotmányellenesen minősítették bűncselekménnyé, ” – ennyire nem lehetsz hulye, hogy nem erted! Oke? Nem kell valaszolni. Ugy ertem: nem fogok valaszolni. Ugy ertem: ha esetleg lesz kedvem, es majd amikor lesz.

 182. warr — 2015-03-24 23:43 

@jukeey: De nem zárható ki (hogy a friss posztra reflektáljak: a valószínüsége erősen nagyobb, mint nulla) 🙂
Ki tudja, egy kupac mongol kecskepásztor túl sok kumiszt iszik egyszer.
Amúgy tutira vettem hogy nem állod meg hozzászólás nélkül 😉

 181. jukeey — 2015-03-24 22:46 

Csakhogy tatárjárás esetén nem túlzottan nagy a valószínűsége hogy hogy egyes csoportok tatárideológiájuk igazolásához és újabb ármánykodásokhoz felhasználják.

 180. warr — 2015-03-24 16:56 

@becsuszoszereles1k: Ha alkotmányellenesen minősítették bűncselekménnyé, akkor nem sok tennivalója van (lenne) ezzel a bűnüldözőknek…

A végső kiírtásig üldözték a zsidó népet? Lemaradtam valamiről?

Szerintem egyáltalán nem perdöntő a túlélők, szemtanúk állítása. Amúgy mit éltek túl a túlélők? Nem az elgázosítást, hanem inkább egy koncentrációs tábort. Nyilván nem azt fogja mondani az egész után, hogy hát igen, kaptunk enni, néha sakkoztunk az őrökkel, meg gereblyézgettünk az udvaron.

Amúgy ha elfogynak a “hiteles tanúk”, meg a “túlélők”, meg a 98 éves egykori tábori őrök, akik egymaguk legalább százezer szerencsétlen mészároltak halomra, akkor mi szükség lesz erre a törvényre? Kinek a méltóságát fogja akkor védeni? Ennyi erővel lehetne törvény például a tatárdúlás áldozatainak emlékére is, nem?

 179. becsuszoszereles1k — 2015-03-24 12:53 

@becsuszoszereles1k: Eppen ezert vonatkozik minden aldozatra egyben.

 178. becsuszoszereles1k — 2015-03-24 12:50 

Tudtommal, ha van egy buncselekmeny, akkor azt nem tudosok kutatjak, hanem bunuldozo szakemberek, a megfelelo torveny szerint, ami pedig az alaptorvenybol kovetkezik.
Perdonto a koronatanu (tulelok, illetve szemtanuk) allitasa.
Egyeb tenyezok, amit a kriminalisztika figyelembe vesz, csak tovabb sulyosbitjak a cselekmenyt.

Talan azert van a torveny, mert hamarosan nem lesznek eletben hiteles tanuk!!
Egyet is erthetne’k akar a gondolkodas szabadsaga miatt valo aggodassal, a valosag feltarasa tukreben, de ez egy optikai tevedes:

A Holokauszt kerdese a fundamentum, mert tudatosan, a vegso kiirtasig uldoztek egy nepet, es az ebben a mertekben n e m m a s mint a zsidosag!!!

A ‘Ne olj!’, mint legmagasabb torveny – az elso torveny utan -, automatikusan ervenybe lep az ember (tarsadalmak) altal alkotott torvenykezesben is, nincs rajta mit kutatni. Axioma.

 177. logiszton — 2015-03-24 02:43 

@petiba:
156.petba
Köszönettel veszem a tanácsot, de nem élhetek vele, mert

1.Meggyőződéses demokrata vagyok és ezért mindig
meghallgatom az ellenvéleményt is és megpróbálom
meggyőzni, ha nincs igaza.

2.Szórakoztat rebel tajtékzása. Üde színfolt mi szürke
tudóskodők között.

Egyébként kerestem érveket az irásában, de eddig még nem sikerült találnom. Talán később, máskor.

 176. logiszton — 2015-03-24 02:28 

170.meggymag
Ha az előbbiekhez még hozzávesszük az Alaptörvény

“IX.cikk
(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.”

akkor látszik az egész jogrendszer semmibe vétele. Viszont mindig van elég mameluk a végrehajtásra.

Hogy német-területen ez hogy van, aszt nemtom.

 175. logiszton — 2015-03-24 02:17 

@meggymag:
170. meggymag
Tökéletesen jól gondoltad: a tagadás a meg nem történés állítását jelenti.
Pontosan emiatt tették be a Btk.333. §-ába a kétségbe vonást-jelentéktelen színben való feltüntetést is, mint vétséget:
“…elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel,…”

Na, ez az ami tiltja a fővonalastól eltérő kutatásokat, vagyis azt, hogy büntethető az is, ha valaki nem tagadja, csak arra jön, hogy valami nem úgy-annyi-ott-akkor-stb. történt ahogy azt a hivatalos és kötelező fősodrat elrendeli.

Hab a tortán, hogy itt nálunk az egész teljességgel alkotmányt sértő, izé… Alaptörvényt sértő.
Mert:

” X.cikk
(2)Tudományos igazság kérdésében az állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a tudomány művelői jogosultak.”

Namostugye a holokauszt kérdésköre a történelemtudomány keretébe tartozik, amelyben az “Alaptörvény” szerint csak a művelói dönthetnek. Deviszontugye az úgyvoltésnemmásképp kérdésében itt nem a töténelemtudomány művelői döntöttek, hanem szürke politikusok. Olyasmiben döntöttek, amiben az Alkotmány szerint nem dönthettek volna, ezért Alkotmányt sértettek. Márpedig a jogalkotás szabálya alapján mindig a magasabb szintű jogszabály az érvényes, ha egy alacsonyabb szintű jogszabály ellentétes vele. Egy büntetőtörvénykönyvi paragrafus pedig alacsonyabb szintű szabály egy Alkotmány, bocs… Alaptörvény cikk-nél.
Ebből viszont az következik, hogy minden holokauszttagadás ügyben hozott elmarasztaló ítélet alaptörvényellenes, vagyis événytelennek tekintendő.

Viszont a jog=érdekérvényesítőképesség.A jogászi esküben kiemelten távol is tartották az igazság szót.
/Ezért régóta akarom az Igazságügyi Minisztériumot Jogalkalmazási Minisztériummá, az igazságszolgáltatást pedig jogszolgáltatássá átkeresztelni, hogy mindenki tisztán lásson végre./

 174. logiszton — 2015-03-24 01:03 

@jukeey:
171.jukeey
Azért azt nem ártana hozzávizsgálni, hogy mi a holokauszttagadás generálója: a tarthatatlan kötelezővé tétele.
A “keményvonalasok”-nak sem maga a tény a probléma, hanem a szabad gondolkodás tiltása ebben az ügyben.És mivel Izrael nagykövete meghívott előadóként kijelenti, hogy a 6 millióból pedig nem engednek/és ezért kormányoktól büntetőjogi intézkedéseket kényszerítenek ki,-ezt persze már nem ő mondta/, a szabad gondolkodás visszaállítására nem látnak más lehetőséget a zsidósággal való leszámoláson kívül, mivel ezt a rendszert ők tartják/tartatják fenn.
Kényszerhelyzetben érzik magukat, mert nem látnak más kiutat. Vagyis tévedés a “falfirkát” eszmei háttérként meghatározni, mivel az a “hatmilliós keményvonal” következménye csupán.

 173. logiszton — 2015-03-24 00:38 

Azért a német elháritás úgy egészében elég gagyi egy társaság lehetett, ha több év alatt sem jutott eszükbe, hogy időnként némi dezinformációval teszteljék a rendszer megfejtetlenségét.
Csalódtam a német alaposságban.

 172. meggymag — 2015-03-15 21:55 

@rdos:

2. rdos — 2015-02-10 08:41
Szóval szerintem inkább az az igazi kérdés, hogy miért “engedték el a kezét”?

ez egy alkalmas fogódzó több mint egy hónap elteltével, a többségi, britekre leadott szavazás után még mindig a britek tettességén okoskodni.
Alan Turing és az alma:
Alan T. olvasott ugyan a szakirodalom mellett mást is, de valszeg nem detektiv-és kémregényeket vagy az angol királyok történelmét, mert akkor szvsz. nem jelentette volna fel a betörést hanem azzal maradt volna, ívben rúgta volna ki a Murray „fickót“ meggyözö fenyegetés kíséretében, kicserélte volna az ajtózárat vagy elköltözött volna.
Ahelyett misztikus példameséket olvasott féltékenység és a hatalom megtartása okából mérgezett almákról. Mi több, annak rímbe szedett elmesélésével borzasztotta a környezetét, ö maga meg mindennap megevett egy almát, amiröl mindenkinek tudomása is volt.

Az M15 és M16 testvér cégek számára nem volt titok az Alan T. homoszexuális volta aminek nyilvános megélése akkor és Angliában büntetendö volt, a feltünö, egyébként is excentrikus életmódja sem -együtt és egyben nagyon is kifogásolt tulajdonságok az állambiztonsági cégek külsö munkatársainál, de Alan esetében „szemet húnytak“, „tartották a kezét“ mert az egyéb képességei és a tudása nagyon is hasznos volt a számukra.
( emiatt a „de“ miatt rögtön felvetödhet a kérdés: mi van akkor, ha a „de“ már nem érvényes?)
De a „de“ még a háború után is müködött, hiszen Alannak továbbra is bejárása volt a gumitalpú céghez mindkettöjük nagy megelégedésére, s a „szemhúnyást“ is beleértve.

Közjáték addig, amíg Alan T. a betörést feljelentette, a nyomozó rendörnek a posztból ismert választ adta figyelmen kívül hagyva azt, hogy ezúttal nem a gumitalpas testvérekkel van dolga, hanem azok keménybörtalpú rokonával, a rendörséggel.
Kinek is elsö, legfontosabb feladata a polgári törvényeknek érvényt szerezni ha valaki nyilvánosan azoknak ellene szegül.
Itt nem a szemhúnyás a szokásos -csak különös esetben- hanem a törvény elöírta eljárás foganatosítása, pláne, mikor ilyen nyilvánossá vált a törvénysértés.
Következett a per és az ítélet kimondása, ugyanakkor végérvenyesen letiltották mindennemü kapcsolatról a hírszerzö cégeket illetöen(+a müszerek használatáról).
Ki és hogyan tudná/akarná egy nyilvános perben elítéltnek nem elengedni a kezét? -így is lehetne kérdezni

A büntetését megválaszthatta, ezúttal nem válaszolt rögtön, mint máskor tette, hanem goldolkodási idöt kért, egy ügyveddel is
tanácskozott, majd a kémiai kasztrációt választotta.
A kezelés 1 évig tartott, depressziós állapotot okozott az ismeretes elváltozások kíséretében és úgy néz ki, hogy Alan T. mostmár semmire sem képes.

Szvsz. az, ami ezután következik, az tovább provokálja az M15/16-t:
a kezelés után rendre mégis magához tér, de nem húzza meg magát bár az M cégektöl kitiltották, bár már Amerikába sem kapott beutazási engedélyt, hiába hívták meg az ottani szakember kollegák.
Tervez, dolgozatokat ír, kísérletezik a házi laborjában, utazik, gyanút keltö külföldi látogatót fogad, továbbra is megbízhatatlan, kiszámíthatatlan. A kezelés nem ment az agyára,tehát akármikor locsoghatna is ha az érdeke úgy kívánná, irántuk meg már nem annyira elkötelezett, nincs bejárása a gépekhez. De ha akárhol is lenne arra lehetösége.?…. hát ezt nem is akarjuk végiggondolni.

A járulékos depresszió nem használt, a kémiai kasztráció sem, nem készült ki örök idökre. A börtönbe pedig ö nem akart menni,
holott onnan szinte biztos, hogy nem a saját lábán jött volna ki.
(De ha mégis, akkor meg lehetne megint büntetni, a börtönben nem szokott elmúlni a homoszekszualitás).
Nincs más választás, az almás obszessziót, a ciánt és az imerös
Murray fickót célravezetö összefüggésbe kell hozni.
Ami meg is történik.
A kívülállók számára szinte hihetetlen az állig betakarózott, símán hátán fekvö halott a rendben levö szobájában, az ominózus alma sehol, a cipöi viszont nem állanak az ágy mellett mint mindig, hanem kinnt az ajtó elött – és mindez az Alan T. hivatalosan megállapított ciánnal okozott öngyilkossága után!

Szvsz. Alan T.-ot „elintézték“ valamilyen gyors, lehetöleg nyomot alig hagyó módon, rendbe tették a színhelyet, oknak meg nem véletlenül használták az öngyilkosságot.
Kb. 1968-ig a birodalomban az öngyilkosság is megvetett, büntetendö büntett volt. (A holttestet meg lehetett csonkítani pl.; az életben maradottat gyilkosság miatt elítélték, adott esetben ki is végezték). Nem részesülhetett egyházi temetésben, hanem elásták a holttestet, a megvetésböl pedig a hozzátartozóknak is jócskán kiutott.
Alan T.-t mégis inkább elhamvasztották, így szó sem lehet esetleges késöbbi exhumációs vizsgálatokról sem, még kevésbbé
akkor, ha porait a szélbe szórják és azokat nem örzi senki meg.
Nyomozni sem kell öngyilkosság esetén úgy mint különben.
Alan halálának ezen diagnózisa után a törvényesen büntetendö, a társ. által megvethetö módja inkább hallgatásra ösztönözte a hozzátartozókat, a világot, az ismerösöket.
Az édesanyának emiatt is meg lehetett minden oka egy balesetre gondolni. Nemcsak hogy nem hihette a fia öngyilkosságát, hanem így a szégyenletes bünök még halmozódnak is.

A jövöbeli érdeklödést meg meg lehet a papírok titkosításával elözni vagy azokat akár hozzáférhetetlenné is tenni.

Egy külföldi ágenst nem tudok ide behelyezni, (ahhoz túl gyorsan
folytak le az események és Alan T. Nehezebben is volt hozzáférhetö, az M-ek meg szünet nélkül körülötte voltak).Annál
könnyebben a kikerülhetetlen sors kezét.

Alan Turing nem ismerte fel, hogy az M15/16-s céhnél nem engedhet meg magának túl sok mindent, nem ismerte fel, hogy Murray az egy piti bandita. Késöbb aztán hiába ismerte fel, hogy a börtönt semmiképpen se válassza, hiába sikerült neki az egészségi állapotát úgy ahogy de helyre hozni, hiába volt zseni, a saját életének mégsem tudott ura lenni.

Ma is, minket is érint/foglalkoztat szinte minden „szintén-szinten“ sorsszerüen is az ami Alan Turing életéhez hozzátartozott.
A digitális hagyatéka, amit naponta használunk és ami vitathatatlan haszna mellett ma már jócska függöségeket is eredményezhet: az okostelefonoktól kezdve az okosórákon keresztül az okosszemüvegekig, majd következnek az okosautók és egyéb „okos“ dolgok, amik segítségével mind kevésbbé vagyok én a cselekvö, mind többet és többet végeznek el helyettem. Vagy
lassacskán föleg az lesz lehetséges amit azok el tudnak végezni,én meg boldog lehetek, hogy viselhetem öket, nélkülük képtelenül fel vagyok dobva.

A homoszekszualitás kérdése napjainkban össztársadalmi jelentöségü lett , közérdekü besorolásra vár, jobbanmondva nem vár, hanem azért harcol. Nem mindig kimondottan megnyerö és ízléses módon.
Az öngyilkosság gyógyíthatatlan, embertelenül szenvedö betegek esetében szintén aktuális, társadalmi kérdéssé nötte ki magát.

Végül, de nem utolsóként az almát sem lehet említetlenül hagyni.
Itt most nem a Jóska bácsi fáján termö természetes almára gondolok, hanem a régi, misztikus jelentésére, ami miatt már a legelsö emberpárnak is meggyült a baja, és az a baj nem is maradott annyiban.

Az „Alan Turing Halála“ c. posztban ott van egy akár 300-400 éves történetet ábrázoló kép, amelyen lakkozott körmü kezekben látható a féltékenység és hatalomféltés miatt elveszejtönek szánt mérgezett alma.
Hösünk kedvenc gyümölcse is az alma, aminek a finomságát ö többféle képpen is ízlelgette, addig, amíg ráfogták, hogy az okozta vesztét.
A másik almás kép, lehet vagy 5- 10 éves, az „EU-konspiráció“ címü tiboru-posztban látható. A megkezelendö almával ami szintén kilakkozott körmöket viselö kezekben van.Hogy azok kinek a kezei, azt már nem látni: a Hófehérkéé-e vagy a gonosz mostoháé?

 171. jukeey — 2015-03-07 23:23 

@meggymag:

Pedig jól gondoltad. Biztos szép számmal akadnak jóhiszemű holoszkeptikusok, a történészek számára is máig kutatási terület (van bőven anyag – a tagadók szerint mind hamis), de nem a részletek vitatása és pontosítgatása a tagadás. Az igazi “holokauszttagadás” legmélyebb eszmei hátterét jól kifejezi egy falfirkákon gyakran használt mondat:
http://www.atv.hu/belfold/20100306_holokauszt_nem_volt_de_igeny_van_ra_a_rendorseg_mar_nyomoz
https://kuruc.info/r/20/56687/
Elég nyilvánvaló, hogy a vérbeli, keményvonalas holokauszttagadók valójában áhítoznak holokausztra (sokuk valójában meg is van győződve róla), szeretnék elősegíteni a félbehagyott meló befejezését, abban részt venni. Azok is, akik nem írják falra és nem teszik hozzá az “igény van rá” kitételt (és azok a veszélyesebbek). Na ezért bűncselekmény (és szerintem messzibbre mennének, mint nagy elődeik).
Részletesebben pl:
http://konfliktuskutato.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=156:holokauszttagadas&catid=1:szelsseg-kutatas

 170. meggymag — 2015-03-07 17:09 

@warr:167.

Ezzel a válasszal tartozom neked, de föleg magamnak.
Én a hsz.-ed olvasása elött azt hittem, hogy a holokauszt tagadása , az annak a nem megtörténtét, annak a meg nem történtét jelenti!
Azt nem mondhatom, hogy különösen naiv volnék, csakhogy a tagadás szó annyira egyértelmü, annyira kizárólagos, hogy egyéb jelentése eszembe sem juthatott. Annál is kevésbbé, hogy más kifejezést ebben az összefüggésben még feltételezö módon sem hallottam.

Egy pár napig tartott amíg átállottam arra, hogy a holokauszt tagadása valójában nem annak a teljes tagadása, hanem annak a körülményei, a számadatai körül forgó vita.
Illetve az meg éppen nem, hiszen én magam olvastam és idéztem az erre vonatkozó törvényeket, az azok által elöírt büntetési módozatokat, majd olvashattam megbüntetett polgárokról.

Azt tudom, hogy szokásos hivatalosan is, magánúton is, a sajtóban is valamit másként mint néven nevezni, hogy hogyha így mondom, akkor azt másképp értem. Vagy valamit másképp tálalnak mint az a valóságban van azért, hogy a másik/mások értse/értsék azt úgy, ahogyan az a tálalóknak tetszik, de azért a tagadás nem kétségbe vonása valaminek, hanem annak tagadása. Legalábbis az én fejemben van/volt ez így.

 169. meggymag — 2015-03-01 21:54 

@meggymag:168

“Viszont ugyanezen az alapon alig tudom a vele való bánásmódot adminisztrálni.”
ezt a mondatot így kellett volna írnom:

Viszont ugyanezen az alapon alig tudom a -“vele” helyett-
holokauszttal való bánásmódot adminisztrálni;
minden ami arról szól, vagy azzal kapcsolatban történik, akárki részéröl is jöjjön az. Kb. Nehéz a számomra ezt rendesen megfogalmazni.De már nem tudom a mondatot innen kitörölni, legalább helyesbítettem.

167. warr — 2015-03-01 12:13
Köszi a kiegészítést.Lehet hogy érvényes a második, itt kijavított mondatomra is.

 168. meggymag — 2015-03-01 12:26 

@petiba: 162.

Légyszíves és ne olvasd el az elözö hsz.-t!!
hibásan péjsztóltam be.

162. petiba — 2015-03-01 00:18 
Nézzél talán utánna, nem volt ott még valami más is? Tudomásom szerint a holokauszt tagadásáért mind az öt német nyelvü országban (Német o., Ausztria, Lichtenstein Luxemburg, Svájz) max. 5 év vagy horrib. pénzbüntetés jár. A roma genocid tagadásáért ugyanúgy. Az alkotmányos törvénycikkben pedig az áll, hogy a holokauszt tény és emiatt eleve nem képezi semmiféle fajta vita tárgyát. Tehát nincs argumentum & co. megszemlélése, nincs annak a fenntiek miatt semmi értelme. Csakis ezért nem is müködhet ebben az esetben a demokráciánaka véleményszabadságnak nevezett vívmánya. Ezen tudás birtokában nyilatkozhatott a bíró, úgy ahogy azt tette.
Nem azért mintha az 5 év túlzottan szimpatikusabb lenne, mint a 11, és az is ott áll, hogy ezen törvénynek megelözö szerepe is van.

A Merkel pont ezért nem felelös, mert a büntetö törvény 1994-ben lépett életbe,a környezetvédö miniszternek meg ilyesmibe nincs beleszólása és másnak sincs kerek öt országban.
Nem azért, de nehezen tudom elképzelni, hogyan jut komoly valakinek eszébe a holokausztot komolyan tagadni.
Viszont ugyanezen az alapon alig tudom a vele való bánásmódot adminisztrálni.

Mindattól még elég ….inger keltö volt az egész Sárlis sár a sáros aranyával együtt, amely semmi esetre sem tévesztendö össze másféle Sárarany-al.
XVI.Benedek sem értette meg az idök szavát (írom márcsak azért, hogy licitáljak) és visszafelvette a kat. Egyház kebelébe az azelött kitagadott 4 pispeket, akik maguk is tagadással foglalkoztak kitagadásuk elött.

A következök feleslegesek lehetnek, de nem állom meg, egy kis mennyiségtan:
mi volna, ha a véleményszabadság mindig egyidejüleg lenne érvényben a sajtószabadsággal? Mindenki, akinek akármi vélekedés eszébe jutna azt akkor le is írná. Mérhetetlen papír mennyiség használódna el a környezetvédelem rovására, a nép pedig még mindig nem lenne boldogabb -ha lacipecsenyéröl lenne szó, akkor elég lenne annak egy tizede is, értem ez alatt a felületet (sikerült kikerülnöm egy újabban különösen alkalmatlan szóhasználat buktatóját). Az sem nagy virtus ha digitális utakon folyik ezen szabadsajtos véleménynyilvánítás, képzeled el, hogy hogyan unatkozik és káromkodik a gugli-window-CIA kedves munkatársa, miközben és miután ezt a hsz.-met itt lefordítja, elolvassa, és azt látja, hogy nincs abban semmi új, terrorriska szándék sem feltételezhetö, betéve tudja már az egészet.
Szóval jelentösebb és hathatósabb a környezet védelme, ha váltogatjuk a szabadságokat. Vagy írjuk a véleményt vagy olvasunk a sajtószabadságról, de nem tesszük a kettöt egyszerre. De fordítva sem megvetendö: a véleményünket visszatartva írunk sajtószabadságul.

Elnézést az elözö “megjelenésem” miatt1?

 167. warr — 2015-03-01 12:13 

@meggymag: “Nem azért, de nehezen tudom elképzelni, hogyan jut komoly valakinek eszébe a holokausztot komolyan tagadni.”

Nem feltétlenül magát az egészet en block, mert nyilván haltak meg emberek, sokan (amúgy jóhogy, hiszen egy meglehetősen nagy és kiterjedt háború ment éppen, az lett volna a csoda, ha nem), hanem a mindenhol axiómaként kommunikált számadatokat. Hatmillió, na persze. Valszeg tenyésztettek vagy importáltak néhányat, mert a háború kezdetekor messze nem volt ennyi zsidó egész Európában.
Meg ez az egész dolog visszatetsző eleve nagyon sok embernél, hogy még csak gondolni sem szabad másra, hát nehogymá’, mit képzelsz, gonosz fasisztoid neonáci gyíkember vagy.
Az mellékes, hogy több neves zsidó történész is finoman szólva megkérdőjelezte a dolgot, na mondjuk őket is éppúgy meghurcolták.

 166. petiba — 2015-03-01 12:11 

@meggymag:

Hahó,látom, nálad sem teljesen optimális az oldalkezelés. Nálunk is a hozzáértő ember dolgozott a géppel vagy egy órát, mire ezt az oldalt újra használni lehet.
(vagy csak idegesíteni szeretnéd nudniq kollégát, aki nem szereti a hosszas hozzászólásokat 😛 )

Megmondom az őszintét, nem mindent értettem egészen pontosan abból, amit írtál. Becsülettel végigolvastam az első sorozatot (az ismétléseket nem) és igyekszem majd válaszolni, most csak a “még valami másra kerestem rá gyors, és ennyi van még a cikkben:

“Sylvia Stolz egyébként annak a Horst Mahlernek a felesége, akit 2009-ben összesen 11 év börtönbüntetésre ítéltek „holokauszttagadásért ” és a „náci bűnök kisebbítése” miatt. A rá hat évet kiszabó müncheni bíróság hangsúlyozta: Mahler ügyében azért is kellett ilyen szigorú ítéletet hozni, mert a vádlottat „nem lehetséges újratanítani” (!). Ugyanebben az évben egy potsdami bíróság még további öt évvel toldotta meg az akkor 73 éves férfi büntetését. Horst Mahler ma is a „demokratikus német jogállam” börtönében ül.”

Vajon az amerikai bűnök kisebbítése, vagy a kommunizmus tagadása, a palesztinokat módszeresen irtó zsidók “bűneinek a kisebbítése miatt” mikor szabnak ki valakire büntetést? A kérdés költői, természetesen ilyen bűnök nincsenek, nem voltak, és nem is lesznek.
Nnna, mindegy, a hittérítőkkel való konfrontálódás mindig véres játék volt.

 165. meggymag — 2015-03-01 11:55 

@petiba:

Nézzél talán utánna, nem volt ott még valami más is? Tudomásom szerint a holokauszt tagadásáért mind az öt német nyelvü országban (Német o., Ausztria, Lichtenstein Luxemburg, Svájz) max. 5 év vagy horrib. pénzbüntetés jár. A roma genocid tagadásáért ugyanúgy. Az alkotmányos törvénycikkben pedig az áll, hogy a holokauszt tény és emiatt eleve nem képezi semmiféle fajta vita tárgyát. Tehát nincs argumentum & co. megszemlélése, nincs annak a fenntiek miatt semmi értelme. Csakis ezért nem is müködhet ebben az esetben a demokráciánaka véleményszabadságnak nevezett vívmánya. Ezen tudás birtokában nyilatkozhatott a bíró, úgy ahogy azt tette.
Nem azért mintha az 5 év túlzottan szimpatikusabb lenne, mint a 11, és az is ott áll, hogy ezen törvénynek megelözö szerepe is van.
A Merkel pont ezért nem felelös, mert a büntetö törvény 1994-ben lépett életbe,a környezetvédö miniszternek meg ilyesmibe nincs beleszólása és másnak sincs kerek öt országban.
Nem azért, de nehezen tudom elképzelni, hogyan jut komoly valakinek eszébe a holokausztot komolyan tagadni.
Viszont ugyanezen az alapon alig tudom a vele való bánásmódot adminisztrálni.

Mindattól még elég ….inger keltö volt az egész Sárlis sár a sáros aranyával együtt, amely semmi esetre sem tévesztendö össze másféle Sárarany-al.
XVI.Benedek sem értette meg az idök szavát (írom márcsak azért, hogy licitáljak) és visszafelvette a kat. Egyház kebelébe az azelött kitagadott 4 pispeket, akik maguk is tagadással foglalkoztak kitagadásuk elött.

Ne olvasd tovább, felesleges is, de nem állom meg, egy kis mennyiségtan:
mi volna, ha a véleményszabadság mindig egyidejüleg lenne érvényben a sajtószabadsággal? Mindenki, akinek akármi vélekedés eszébe jutna azt akkor le is írná. Mérhetetlen papír mennyiség használódna el a környezetvédelem rovására, a nép pedig még mindig nem lenne boldogabb -ha lacipecsenyéröl lenne szó, akkor elég lenne annak egy tizede is, értem ez alatt a felületet (sikerült kikerülnöm egy újabban különösen alkalmatlan szóhasználat buktatóját). Az sem nagy virtus ha digitális utakon folyik ezen szabadsajtos véleménynyilvánítás, képzeled el, hogy hogyan unatkozik és káromkodik a gugli-window-CIA kedves munkatársa, miközben és miután ezt a hsz.-met itt lefordítja, elolvassa, és azt látja,

Nézzél talán utánna, nem volt ott még valami más is? Tudomásom szerint a holokauszt tagadásáért mind az öt német nyelvü országban (Német o., Ausztria, Lichtenstein Luxemburg, Svájz) max. 5 év vagy horrib. pénzbüntetés jár. A roma genocid tagadásáért ugyanúgy. Az alkotmányos törvénycikkben pedig az áll, hogy a holokauszt tény és emiatt eleve nem képezi semmiféle fajta vita tárgyát. Tehát nincs argumentum & co. megszemlélése, nincs annak a fenntiek miatt semmi értelme. Csakis ezért nem is müködhet ebben az esetben a demokráciánaka véleményszabadságnak nevezett vívmánya. Ezen tudás birtokában nyilatkozhatott a bíró, úgy ahogy azt tette.
Nem azért mintha az 5 év túlzottan szimpatikusabb lenne, mint a 11, és az is ott áll, hogy ezen törvénynek megelözö szerepe is van.
A Merkel pont ezért nem felelös, mert a büntetö törvény 1994-ben lépett életbe,a környezetvédö miniszternek meg ilyesmibe nincs beleszólása és másnak sincs kerek öt országban.
Nem azért, de nehezen tudom elképzelni, hogyan jut komoly valakinek eszébe a holokausztot komolyan tagadni.
Viszont ugyanezen az alapon alig tudom a vele való bánásmódot adminisztrálni.

Mindattól még elég ….inger keltö volt az egész Sárlis sár a sáros aranyával együtt, amely semmi esetre sem tévesztendö össze másféle Sárarany-al.
XVI.Benedek sem értette meg az idök szavát (írom márcsak azért, hogy licitáljak) és visszafelvette a kat. Egyház kebelébe az azelött kitagadott 4 pispeket, akik maguk is tagadással foglalkoztak kitagadásuk elött.

Ne olvasd tovább, felesleges is, de nem állom meg, egy kis mennyiségtan:
mi volna, ha a véleményszabadság mindig egyidejüleg lenne érvényben a sajtószabadsággal? Mindenki, akinek akármi vélekedés eszébe jutna azt akkor le is írná. Mérhetetlen papír mennyiség használódna el a környezetvédelem rovására, a nép pedig még mindig nem lenne boldogabb -ha lacipecsenyéröl lenne szó, akkor elég lenne annak egy tizede is, értem ez alatt a felületet (sikerült kikerülnöm egy újabban különösen alkalmatlan szóhasználat buktatóját). Az sem nagy virtus ha digitális utakon folyik ezen szabadsajtos véleménynyilvánítás, képzeled el, hogy hogyan unatkozik és káromkodik a gugli-window-CIA kedves munkatársa, miközben és miután ezt a hsz.-met itt lefordítja, elolvassa, és azt látja,

Nézzél talán utánna, nem volt ott még valami más is? Tudomásom szerint a holokauszt tagadásáért mind az öt német nyelvü országban (Német o., Ausztria, Lichtenstein Luxemburg, Svájz) max. 5 év vagy horrib. pénzbüntetés jár. A roma genocid tagadásáért ugyanúgy. Az alkotmányos törvénycikkben pedig az áll, hogy a holokauszt tény és emiatt eleve nem képezi semmiféle fajta vita tárgyát. Tehát nincs argumentum & co. megszemlélése, nincs annak a fenntiek miatt semmi értelme. Csakis ezért nem is müködhet ebben az esetben a demokráciánaka véleményszabadságnak nevezett vívmánya. Ezen tudás birtokában nyilatkozhatott a bíró, úgy ahogy azt tette.
Nem azért mintha az 5 év túlzottan szimpatikusabb lenne, mint a 11, és az is ott áll, hogy ezen törvénynek megelözö szerepe is van.
A Merkel pont ezért nem felelös, mert a büntetö törvény 1994-ben lépett életbe,a környezetvédö miniszternek meg ilyesmibe nincs beleszólása és másnak sincs kerek öt országban.
Nem azért, de nehezen tudom elképzelni, hogyan jut komoly valakinek eszébe a holokausztot komolyan tagadni.
Viszont ugyanezen az alapon alig tudom a vele való bánásmódot adminisztrálni.

Mindattól még elég ….inger keltö volt az egész Sárlis sár a sáros aranyával együtt, amely semmi esetre sem tévesztendö össze másféle Sárarany-al.
XVI.Benedek sem értette meg az idök szavát (írom márcsak azért, hogy licitáljak) és visszafelvette a kat. Egyház kebelébe az azelött kitagadott 4 pispeket, akik maguk is tagadással foglalkoztak kitagadásuk elött.

Ne olvasd tovább, felesleges is, de nem állom meg, egy kis mennyiségtan:
mi volna, ha a véleményszabadság mindig egyidejüleg lenne érvényben a sajtószabadsággal? Mindenki, akinek akármi vélekedés eszébe jutna azt akkor le is írná. Mérhetetlen papír mennyiség használódna el a környezetvédelem rovására, a nép pedig még mindig nem lenne boldogabb -ha lacipecsenyéröl lenne szó, akkor elég lenne annak egy tizede is, értem ez alatt a felületet (sikerült kikerülnöm egy újabban különösen alkalmatlan szóhasználat buktatóját). Az sem nagy virtus ha digitális utakon folyik ezen szabadsajtos véleménynyilvánítás, képzeled el, hogy hogyan unatkozik és káromkodik a gugli-window-CIA kedves munkatársa, miközben és miután ezt a hsz.-met itt lefordítja, elolvassa, és azt látja,hogy nincs abban semmi új, terrorriska szándék sem feltételezhetö, betéve tudja már az egészet.

Szóval jelentösebb és hathatósabb a környezet védelme, ha váltogatjuk a szabadságokat. Vagy írjuk a véleményt vagy olvasunk a sajtószabadságról, de nem tesszük a kettöt egyszerre. De fordítva sem megvetendö: a véleményünket visszatartva írunk sajtószabadságul.

 164. meggymag — 2015-03-01 00:24 

@albu:

ezt láttad?

141. jukeey — 2015-02-24 04:23

 163. meggymag — 2015-03-01 00:21 

@albu:

ezt láttad már?

141. jukeey — 2015-02-24 04:23

 162. petiba — 2015-03-01 00:18 

@albu: ű

Soha nem szerettem a francokat, hú, bakter, vajjjon illlyet szabad-é mondani? Ez nem esik még a gondolatbűnözés kategóriájába vajon?

Apropó, Charlie Hebdo (de szépen rímel)!
Az megvan, hogy “Sylvia Stolzot 2008-ban három és fél év börtönbüntetésre ítélte a német „jogállam” bírósága, mert miközben ügyvédként védelmébe vett egy revizionista történészt, maga is a „holokauszt tagadásának bűnébe” esett? AZ ügyvédnő 2011 áprilisában szabadult. Azonban most ismét börtönbe kell vonulnia: ezúttal 20 hónapos büntetést szabott ki rá a bíróság, pusztán szabad véleménynyilvánítási jogának gyakorlása miatt.

De mit is mondott pontosan Sylvia Stolz? 2012. november 24-én Svájcban felszólalt egy konferencián, melynek témája az egyre szűkülő sajtószabadság kérdése volt. Az ügyvédnő beszédében elmondta: az Ernst Zündel ellen zajló perben a bíróság nem tette lehetővé a számára, hogy a védelem szempontjából kulcsfontosságú dokumentumokat bemutassa. Sylvia Stolz felidézte a Zündel-per főbírájának alábbi, teljesen abszurd kijelentését: „Teljesen lényegtelen, hogy a holokauszt megtörtént, vagy sem. Németországban a holokauszt tagadása illegális, és ez az egyetlen tényező, ami a bíróság előtt számít.”

És akkor tessenek hölgyek-urak a főbíró kijelentését újra elolvasni, figyelmesen, szóról szóra, és értelmezni.

Charlie Hebdo, mi Merkel? (most itt következne három, négy sor ekézés, mely nem lenne “nyomdaképes”, így mindenki képzeljen ide amit akar)
Lehet, hogy igaza van a nőnek, lehet, hogy sültbolond, elmentek neki otthonról, de van egy véleménye, amiért kiállt, és amiért keményen megbüntették. Szólásszabadság, meg karikatúra, jaja, persze. Tollas a hátam.

Sylvia Stolz férje 11 évet kapott holotagadásért. Nem vert meg, nem ölt meg, nem rabolt ki, nem gázosított el, nem gázolt el bulldózerrel egyetlen kiválasztottat sem. Csak nem volt hajlandó elfogadni egy történetet.Amit eseményfüggetlenül csak egyféleképpen sazbad mesélni, különben beverik a szádat. 11 év. NESZE NEKED ÖSSZES SÁRLI.

(Idézetek a kuruc híroldaláról.)

 161. albu — 2015-02-28 03:19 

Teljesen meg vagyok lepve, hogy két filmet is láttam, amit nem találok a hozzászólások közt.
Klasszikus mozifilm: Enigma (2001), német szinkronnal is.
Tévéfilm: Breaking the Code (1986).
Előbbi filmben amúgy a nőket szereti.

Amúgy csoda, hogy nem nyírták ki hamarabb : (

@neoprimitiv: A mozifilmben van egy gépük és a két kódkönyv közül az egyik. A másik híján ki kellett próbálni számtalan lehetőséget, de ez kézzel olyan sokáig tartott volna, hogy a kód feltörhetetlennek minősíthető. Itt jött Turing trükkje, hogy gépet alkalmazott. Ha értelmes szöveg jött ki, megvan a kód. Aznapra, mert váltogatták.

A filmben van katyńi szál is, ami külön konteó, hiszen évtizedekig tagadták, és a nácik által megrendezett, szovjetekre kenendő exhumálásnak propagálták (még a nürnbergi színdarab meghívóján is szerepelt). Aztán előkerült a parancs is, Sztálin acélos aláírásával (itt nem csak kollektív emlékezet a bizonyíték 97%-a). Ezért talán a németeket kicsit rehabilitálák (egy pillanatra nem kell lábtörlőnek lenniük : ), de a keleti szlávok máig nem vállalták magukra érdemben, hiszen nem háborús bűntett, hanem sajnálatos esemény szerintük. (Aztán lezuhant a fél lengyel elit repülőgépe ugyanott 2010-ben.)

Ami még gyönyörű ebben a történetben, hogy a németek nem jöttek rá, hogy feltörték, még abból sem, hogy folyamatosan kilövik az U-Bootokat. Aztán a győztesek évtizedekig árulták az Enigmát, a zsákmányolt és másolt példányokat a harmadik világnak – és jól lehallgatták őket, míg ki nem derült. Vicces, hogy még bárki bármit remél ettől a „művelt nyugattól”, melynek a harmadik világ minden bánatát köszönheti pl. http://www.hotdog.hu/blog/rozsdanabla_blogja/afrika-erintetlen-elohelyei-valojaban-muviek
http://www.hir24.hu/kulfold/2015/01/14/a-gyarmatoktol-a-charlie-hebdo-i-terrorig/
Turing sorsa is mutatja a brit nagyszerűséget, Chuchill hatékonyabban mészárolhatott, aztán 60 év után már-már kötelező a homoszexualitás : )

 160. warr — 2015-02-27 16:11 

@rebel: Felbosszantottalak? 🙂
Ejnye no.
Amúgy (szerencsére) nem vagyunk barátok.

 159. rebel — 2015-02-27 00:42 

@warr:
Bizony hogy vannak, szintén személyeskedő (mivel e szuperértelmes – senki által nem igényelt – belekotyogásod nettó személyeskedés volt szintúgy ugyebár), szintén kis troll barátom… ÁLTALÁBAN MINDIG AZOK EZEK A CSÚNYA ROSSZ GONOSZOK, AKIK A FRANKÓT MONDJÁK… Hiszen ugyebár köztudott közhely: az igazság mindig fáj. Fáj sokaknak, a hazugoknak és a tévelygőknek leginkább.. és azok hangos hisztériába kezdenek, mivel az igazság ellen érvelni nehéz, és általában hazugok és tévelygők nem az értelmesebb emberek halmazába tartoznak, esélytelen és reménytelen számukra, hogy ily nehéz érvelésre képesek legyenek, főleg veszett ügyben (tévedést illetve hazugságot meg belátni számukra a tökéletes lehetetlenség), ezért nem marad más, mint kínjukban az acsarkodás és személyeskedés… ugye-ugye kis troll barátom? A másik vádolása, a vitapartner-, a tévképzetünk ellen felszólaló pocskondiázásra… Azonban ez nem is annyira nagy baj, hiszen az értelem útját járó, gondolkodó számára, mindig alkalmas indikátor e jelenség arra, hogy jelezze, ki kiféle-miféle… Eláruljátok magatokat, szánnivalóan átlátszóan és tényleg nem marad más ilyenkor gyakran mint a: MUHAHAHAHA…
Igen, borzasztó okos meglátásod volt troll kisbarátom, az igazság szinte mindig csak balhét generál… kiváltja a balhézást a hazug és vagy tévelygő szerencsétlenekből… ettől még én speciel soha nem fogom AZ IGAZSÁGOT, elhallgatni, nem kimondani, ha van rá mód… 😉

 158. petiba — 2015-02-26 19:38 

@warr:

Vannak, vannak, de a gyógymód adott XD Bárki élhet vele,nem óvja szabadalmi oltalom 😀

 157. warr — 2015-02-26 11:25 

@petiba: vannak ilyen nickek, amik mindig csak balhét generálnak, utána meg ők panaszkodnak a leghangosabban, meg ők vannak a legjobban megsértődve 🙂

 156. petiba — 2015-02-25 17:08 

Miről maradtam le XD

@logiszton:

Kedves logiszton kolléga, lám belefutottál a rebel-féle csapdába, leálltál vele vitázni, súlyos hibát követtél el
XD
Úgy tűnik, nem vagy elég régóta itt, és nem követted rebel kolléga “munkásságát”, hisztériarohamait, és tiborunál való számonkérősdijét.
Nos, megkímélheted magadat felesleges köröktől, ha követed a példánkat.
Vagyunk itt minimum 5-en (ennyire emlékszem hirtelen) akik egy jó ideje rebel kollégát nem olvassuk és nem írunk neki személyesen, elkerülendő a köpködést,hisztirohamokat,tiboru zargatását, hogy “tegyenmárendetittenarondarebeltbántókközött”, valamint azt a sajnálatos dolgot, hogy rebel kolléga esetleg agyvérzést kap az idegtől. Szal, jobb a békesség XD

Amúgy persze amit írtál, abban igazad van.

Enigmával kapcsolatban én is agyalgattam rajta, hogy szép-szép, hogy megfejtették nagy nehezen Turingék a cuccost, jó sokan és jó sokáig, de mégiscsak übiék találták ki és használták sikeresen, jó darabig.
Aztán már nem volt kinek, és miért fejtegetni a britek Enigmára épülő (alapuló?) rendszerét. Vesztes félként, összeomlás előtt már se idő, se energia nem lehetett rá, (gondolom én) aztán már egyéb bajuk is volt, mint brit kódokkal játszadozni.Ebből kifolyólag Turing is – a buktába menetelve – már rémesen mellékes figura lehetett az übik számára. Azaz nem őket gyanúsítanám a gyilokkal.

Ami még hiányérzetet generál, az az Arnold Murray (betörő – tippadó) ügy. Azt értem, és oké, hogy afféle gaypride módon odaveti a nyomozónak, hogy igen, márpedig ők dugnak Arnie-val, meg értem én, hogy erre ráfaragott Alan, de mi a bánat történt Arnolddal? Mint tippadó bűnöző. Elkapták? Bekasztlizták? Kapott-e letöltendőt? Ha igen, akkor miért, csak a betöréshez való közreműködésért, vagy ő is kapott hormonkezelést? Mi lett vele később, hol járt Alan halálának idejében? Rástartoltak-e erre a hekusok, vagy sem?Stb. stb. stb.

 155. meggymag — 2015-02-25 16:17 

@meggymag:
Kiegészítés:

én egy hosszú cikkben olvastam S.Hawking-ról, amelyben az ö munkásságát méltatták.
Nem eredetiben olvastam a S. Hawking cikkeit v. könyveit,meg sem értettem volna azokat.
Az említett cikkben azonban idézték is és kommentálták is S.H.
nyilatkozatait. A tevékenységeiröl is volt ott szó a nem szaki számára is többé kevésbé érthetö módon, életrajzáról és az életviteléröl meg ugyancsak.
A cikk összefüggéseiben emlegeti Alan Turing és egy “magyar-zsidó származású“ John von Neumann munkásságát is.
„Bizonyos George Dyson benyomást keltöen ír azokról a nagy személyiségekröl, akik a digitális újkort bevezették és alakították, de annak kétértelmüségéröl is, amennyiben szerinte a computer-nek két feladat jutott, hogy: szolgálja az újtípusú fegyverek kidolgozását, amik az emberi élet kioltását célozzák,
valamint számunkra még ismeretlen létformák létrehozását is.
Állítja, hogy az internet gyökerei a katonai/militáris (-ius?) gondolkodásmódból erednek.“ -ez fordítás volt.

S. Hawking mindezzel egyetért.
Mint természettudós azonban föleg azzal foglalkozik, hogy a mai digitális technológiában számunkra megbúvó, az ö számára azonban az azáltal világos módon jelentett veszélyt elhárítsa/elhárítsák. Ö maga 73 éves.

 154. rebel — 2015-02-25 15:35 

@tiboru:
Tiboru drága! Bocsánatot kérek! Node megfigyelted jól az előzményeket? Én személyeskedtem? Én becsméreltem bárkit is? Megszólítottam ezt a szerencsétlent? Én mindig a témáról írok… egy rakás idióta meg rendszeresen nem bírja magát türtőztetni és habzó szájjal nekiesik a másik kommentelőnek, ha az illető témáról olyat ír, ami neki nem tetszik, képtelen azzal szemben érvelni és vitázni szerencsétlen, hanem azonnal a másik kommentelőnek esik neki, marad neki a személyeskedés, sértegetés… EZT HÍVJÁK TROLLNAK… (volt nekem is blogom, az ilyeneknek néhányat elnéztem, néhányszor figyelmeztettem, aztán ha folytatta, búcsút intettem az illetőnek, mivel nyilván egyfelől lehúzza a nívót, másfelől csak a kedélyeket borzolja – gondolom ezeket a trivialitásokat nem kell magyaráznom….) A troll korlátoltságában nem veszi észre (vagy nem akarja észrevenni, az még nagyobb baj ha szándékosan trollkodik) és nem fogva fel, hogy ezzel AZONNAL ALUL IS MARADT A VITÁBAN, már ha egyáltalán volt vita. Aki képtelen úgy érvelni és vitázni, hogy nem fogalmazza bele a vitapartner személyét és annak bírálását, becsmérlését, a troll, azaz ostoba arrogáns barom mintapéldája… és megbocsáss, de biztosíthatlak kedves Tiboru, ahogy eddig is, ezután sem fogom szó nélkül hagyni, és minden ilyen esetben a trollkodót kb el fogom küldeni a jó anyjába… Ha gondolod, ki is rakhatsz innen, de szerintem – és ezt ne kioktatásnak vedd kérlek – legelőbb célszerű elejét venni az ilyen intermezzóknak úgy, a rendszeresen személyeskedő trollokat kordában tartjuk… Én biztos, hogy a továbbiakban sem, egyetlen egy ellenem irányuló fikázó személyeskedést, amik ráadásul soha nem igazak, nem fogok eltűrni, már megbocsáss…

 153. meggymag — 2015-02-25 14:38 

@logiszton:143.

“Ténylegesen meg a fene tudja, tán jobb is nem tudni:”

Ezért is nem folytattam ezt a témát elözö hsz.-mben.
De hogy mégiscsak vannak ilyenszerü törkvések,azok következményei miatt egy Hawking nevü teljesen nyomorék!! zseniális!! brit elméleti fizikus és asztrofizikus figyelmeztet.
Teljes neve Stephen William Hawking, lehet utána érdeklödni.

 152. meggymag — 2015-02-25 12:50 

@jukeey: 141.

Ez jól jött. Elszállt egy napra a februári köd, nyirok, depresszió.

 151. tiboru — 2015-02-25 09:50 

rebel, logiszton:

nyugalom… Köszi.

 150. rebel — 2015-02-25 03:39 

@logiszton:
Szánalmas, személyeskedő, fröcsögő, beteg, tébolyult, tévelygő, idióta baromságokat zagyváltál össze… de persze még én acsarkodom természetesen.. háhógyne persze…. muhahahahaaaa… erre már csak tényleg ez a gusztustalan idióta röhögés illik barátom….
Sebaj, lényeg hogy te legalább elhiszed ezt a sok agyfekáliát amit idehánytál ismét…
Nos legyen neked tehát hited szerint… válaszolni értelmetlen és felesleges ilyen reménytelenül torz és fals agymenésre… kb annyi értelme volna, mint csirkének ABC-t tanítani, bár tartok tőle, még annak is nagyobb esélye volna, mint a te elvakult szemeid a valóságra és realitásra felnyitni, elborult értelmed a normalitásra terelni… kell ilyen is persze… a továbbiakban, nem igényelném hogy megszólíts, előre is köszi… 😉

 149. orokkuruc — 2015-02-25 02:49 

@logiszton: a cél természetesen az, hogy több nő maradjon nekik 😉

 148. logiszton — 2015-02-25 01:49 

@tiboru:
144.tiboru
Nem pont fegyelmire gondoltam, hanem arra, hogy esetleg nem ő akart elmenni, hanem diszréten felszólíthatták, hogy távozzon különben kirúgják.Az iulyesmiről ált. nincs irat, de társaságban kikotyogják. Az új helyen meg nem mindegy, hogy eljöttem, mivel…, vagy kirúgtak, mert…
Lehet, hogy ő maradt volna.

Az sem tűnik természetesnek, hogy ha ő volt a csúcs, akkor a sok elbocsátott mellett miért nem ragaszkodtak a megtartásához. Ha egyszer visszajárt, akkor valamilyen szinten szükségük volt rá. A külsős meg fokozott kockázati tényező.
Vagyis kellett itt “ok”nak lenni.

Ha a Typex az Enigmára épült, akkor az elveket mégis csak a németeknek kellett megalkotniuk. Turingék csak továbbfejlesztettek, mint ma a kínaiak. Viszont tényleg jobb lehetett, ha ennek ellenére a németek nem fejtették meg.

 147. logiszton — 2015-02-25 01:11 

Tiboru!
Miközben rebelt gyomroztam, az merül fel bennem, hogy nem lehetne tán kiváló konteo a homoszexualitás kérdésköréből pld.:

– időnkénti erőszakolt terjesztése a történelem során.
– kik erőltetik a társadalom egészére,
– milyen társadalmi-gazdasági körülmények között,
– és legfőképpen milyen cél elérése érdekében, stb.

Csak ötletelgetek.

 146. logiszton — 2015-02-25 00:54 

@rebel:
121.rebel
Húúú…. te aztán szépen felmondtad itt a fősodratot!

Azt azé’ remélem nem gondolod komolyan, hogy valami attól betegség, hogy egy bizottság beírta egy jegyzékbe, ha meg lehúzza onnan, akko’ meg attó’ fogva má’ nem az. … De! Te ezt valóban komolyan gondolod, sőt ez már szinte hitvallásodnak tűnik. Persze nem magadtól gondolkodsz így, mások akarják, hogy így gondold, és úgy gondold, hogy ezt magadtól gondolod így. Követhető? A Chomsky-tízparancsolat áldozata vagy.
Afféle igazi neoliberális/nem liberális, az más/. Olyan “kirekesztőket” kirekesztő, meg a szólásszabadság nevében másokat betiltó, véleményszabadság nevében bebörtönző, zéro-toleráns. Számotokra csak két vélemény létezik: a tiétek meg a helytelen. De Tiboru gazda Sárli, de nem olyan vonulgató aztán meg letaróztatgató, hanem aki az eddigiek alapján igyekszik a “régi” értelemben viszonyulni a szólás és vélemény szabadsághoz. Kínossá válhat számára, ha továbbra is szorongatod a feszítsd meg!-igényeddel. Úgyhogy vedd vissza kérlek az acsargást.
Szerencsére e társaságban a stílusod csak eseti jelenség nem járványszerű.

A homoszekszualitáson meg azért megy a rugózás, mert egyrészt nagy valószínűséggel ez volt Turing életére és munkásságára vonatkozóan a legdöntőbb,
másrészt napjainkban ennek erőszakos előnyomultatása társadalmi probláink egyik legnagyobbikává vált.

A bizottságosdi meg nem meggyőző érv. Volt már jeles tudósokból, szakértőkből bizottság, amely azt vette jegyzékbe, hogy a Föld lapos. És hülye bizottságokról, meg megvett-megfélemlített bizottsági tagokról sem hallottál még: Én vagyok a legfőbb támogató, de ha nem tetszetek, akkor nem adok pénzt és a kényelmes irodáitokból a megélhetésért mehettek tarhonyát kapálni. És máris megvan a kívánt eredmény.
A hülye bizottságok: Nobel-Békedíj Bizottság. Előre adták a díjat, de ettől Obama még nem lett a Béke-angyala. Nyakig benne van három háborúban Szíriában, Irakban és Afganisztánban és éppen belemászóban van/fegyverszállítással/ a negyedikbe Ukrajnában.

Hogy azért értsd meg végre:
A probléma megoldásának első lépése a fogalmak meghatározása. Eszerint/mármint szerintem/ betegség az, ha a szervezet egy része-egésze eredendő működésétől eltérően működik és ez olyan eredménnyel jár, ami a szervezet egy részére-egészére káros.
Semmi jegyzék, de ha ennél jobbat tudsz, akkor mondjad. A haj a fej hő, kisebb mértékben mechanikai hatások elleni védelemre van. E célból frissül cserélődik, ez természetes és nem betegség. De ha ettől eltér és nem cserélődik, hanem csak hullik/kopaszodás/ , akkor az már bizony betegség akár benn van a WHO jegyzékében, akár nincs. A sejtek pusztulnak és termelődnek, így ez nem betegség. De,ha több sejt termelődik szükségtelenül a kelleténél, akkor az már rák, vagyis betegség.
Az evolúció célja a szexualitással kettős:
– az egyén számára az örömszerzés, igazából semmi több,
– a közösség számára pedig az utódok biztosítása a faj fenntartása érdekében.
Ez a biológiai szervezet természetes működése.
A homoszexualitás ettől eltér, mert csak az első az egyéni örömszerzés működik. És ha mindenki homoszexuális lenne, akkor az emberiség kihalna./Mellesleg ezzel a Föld csak nyerne./ Vagyis mégegyszer: a homoszekszuálitás azért betegség, mert az egyén hormonháztarása hibásan működik és a kettős biológiai-evolúciós célból csak az egyiket, az öngyilkost teljesíti. Olyan mint az anorexia/remélem jól írtam/, amely feléli a szervezetet.

Itt nem zavar áll fenn, az legfeljebb a gondolkodásodban van.És egyébként nem mellesleg, hogyan mentél te át biológiából? Jó, nem volt érettségi tárgyad, de azért év közbeni feleltetés csak volt?

Hát kicsit hosszú lett és eléggé leiskoláztalak, de ne nyissa ki Pandora-szelencéjét az, aki nem akar szélbe kerülni.

 145. tiboru — 2015-02-24 23:47 

@logiszton:

Exoskeleton 🙂

 144. tiboru — 2015-02-24 23:46 

@logiszton:

A Bletchley Parkból azért távozott, mert vége lett a háborúnak, s az ott dolgozók jelentős részét szélnek eresztették. Nem olvastam olyat, hogy fegyelmivel jött volna el. Német enigmásokkal tudomásom szerint nem találkozott.

Természetesen a briteknek is volt rejtjelző rendszerük, például a Typex, ami az Enigma polgári változatára épült és (a britek szerint) jobb volt, mint az Enigma.

 143. logiszton — 2015-02-24 22:28 

@meggymag:
129.meggymag
Hivatalosan “embergép” csak a scifi regényekben van. Ténylegesen meg a fene tudja, tán jobb is nem tudni:
Sztárcsinálók rockoperett:
“A titkot ne tudd meg,
hosszabb lesz az életed!”

Viszont “emberfizikumot segítő gépek” már léteznek, igaz csak eléggé jó prototípus szintjén katonai fejlesztés keretében. Olyan erőt-erőnlétet fokozó berendezésként, amit magára ölt-csatrol-szerel-belebújik a katona és ezáltal a közembernél /erőnlétileg/ teljesítőképesebb lesz. Ahogy a bioelekrtonikusan működő művégtagok vannak. vagy a mostanában fejlesztett műszem, ami még csak a fény és szín árnyalatokat kockázza ki, de ez is több a vakságnál.

 142. logiszton — 2015-02-24 22:06 

tiboru!
Még egyszer átolvasva két kérdés merűlt fel bennem, amire nem olvastam választ:
1. Miért távozott a kormányzati szervtől? Ő akart menni vagy inkább azok akarták, hogy menjen/ez nagyon nem mindegy/? Mi volt az indok a felszínen, illetve az alatt?
2. A háború után találkozott-e a német “enigmásokkal”?

Ízé, ez tkp. három kérdés.
A kérdések háttere az, hogy kitud/hat/ták-e váltani őt a britek a háború után a németekből nekik juttatott egy esetleg több kódfejtővel-matematikussal-rendszerszervezővel-stb., akiket lényegesen rövidebb pórázon tarthattak, mint Turingot. És ha találkozott “enigmásokkal”, mennyi töltetet kapott-kaphatott tölük a további tevékenységéhez. Mert minden addigi eredményére ellenére ő csak megfejtette az Enigmát – a gépet és rendszerét, de nem ő hozta létre ezeket, hanem a németek. Vagyis a vereség miatt névtelenségbe kényszerült németek elvileg előtte járhattak.

Gondolom volt a briteknek is rejtjelező rendszerük, de az megfelelt-e az Enigma szintjének, alatta-fölötte volt-e?

Szóval ez akkor már négy kérdés.

 141. jukeey — 2015-02-24 04:23 

Egy vicc szerint találkozik két haver. Sörözés közben szóba elegyednek, s ahogy az már férfiaknál szokás egyikük megkérdezi:
-Te most kivel vagy együtt?
-Én Bélával.
-Hogyhogy, te eddig nem voltál olyan!
-Te én elgondolkodtam a dolgokon: a középkorban máglyán égették el a buzikat, a múlt rendszerben börtönnel büntették, most egyre jobban propagálják, hát én nem várom meg, míg kötelező lesz!

 140. logiszton — 2015-02-24 02:58 

@komojtalan:
124.komojtalan
“…csak ne az én végbelemre pélyázzon.”
Pedig pontosan erre megy a törekvés! Különben mi a fenének mutogatnák magukat felvonulással?

Láttál már cukorbetegeket felvonulni, hogy:
Cukorbeteg vagyok, ez egy olyan jó dolog! Gyere legyél te is cukorbeteg!

 139. logiszton — 2015-02-24 02:49 

@komojtalan:
124.komojtalan
Eegen! Beszéltem. És nem, nem útálják.Pontosabban a dolgos “beilleszkedett” – idősebb -cigányok tényleg nem szeretik a romázást. De a többség + a zsiványabbja nagyon is roma/már!/. A cigányok nagyon szeretnék lecigányozni, azt aki valamiért nem tetszik nekik, de ez ugye részükről kínos lenne, ezért korábban zsidóztak, manapság parasztoznak.
Egyszer kölcsön kértek benzint, meg is kaptak egy 5 literes tele kannát. De nemhogy a benzint, de az üres kannát sem hozták vissza. Később ugyanabból a familiából megint jött egy benzint kérni. Mondtuk, hogy nem adunk, mert a régit sem adták meg. “Azt a rohadt zsidót!” szentségelt. Nem zsidó volt, hanem cigány!-mondtuk. Na, ilyenkor jön a: Mivan, mivan cigányozol?
Nem tőlük indult a használata, de a “roma” megnevezés részükről kiváltságigényként funkcionál. Neked más tapasztalatod van?

Egyébként az Országos Cigány Önkormányzatot most nevezték át Országos Roma Önkormányzattá.

 138. logiszton — 2015-02-24 02:21 

@ahmet:
123.ahmet
“Egy csomó dologra használnak a marketingben idegen szavakat, mert az más, mint a megszokott.”

Így van! Ez (is ) a figyelemfelkeltés egyik eszköze.

“olyan tudományos. Az meg megbízható. Tudod, ha, csak sejted, hogy a szett az egy készlet, abban van valami misztikum. Bizos jobb a szett, minta készlet.”

Nem! Nem jobb! Csak átverés, misztifikálás, hogy belezavarjanak és megvetessék veled, ha másért nem, hogy megtudd mi az. Evőeszköz szett van a dobozra írva, de ha kibontod közönséges étkészletet találsz benne.

Szóval nem jók a példáid. A plakátokat “Őslénypark”-ként nyomták ki, de a moziműsorra már Jurassic Park került. A cseteléssel igazad lehet, ha nem szóban történik. Annyi előnye van, hogy egy szó a 2csevegtem az interneten”-nel szemben.

A lényeg azonban az, hogy egy idegen akaratot erőltetnek rád ezekkel az ártatlannak tűnő késztetésekkel: ha elfogadod ezt a lényegében önfeladást, később elfogadsz majd durváb önfeladási késztetést is. Mindenszentek helyett Halloweent pld. És vele együtt tudatmódosulsz tudattalanul.
Hogy érts miről van szó:
Mindenszentekkor a Halottak napjára készülünk: ünneplőbe öltözünk és az elhunytainkra emlékezünk, gyászolunk. A halloweenezők pedig tarka rongyokba öltözve kifestett arccal halloween-futóversenyt rendeztek hangos röhögésekkel kerülgetve a virágokkal temetőbe igyekvőket.
Ez a mélylélektani hadviselés egy része. Az az alattomos benne, hogy nem veszed észre. A hidegháborúban fellazítási politikának nevezték.

 137. zizzi — 2015-02-23 23:22 

nocsak….
nem szivesen az oszkarrol, de megis meg kell emliteni:

….. a legjobb adaptált forgatókönyv Oscarját pedig a Kódjátszma szerzője vehette át a helyi idő szerint vasárnap este Hollywoodban megtartott 87. Oscar-díjkiosztó ceremónián.
(….)
A Kódjátszma forgatókönyvírója, Graham Moore a díjat megköszönve a szexuális másságáért meghurcolt Alan Turing második világháborús brit kódfejtőre emlékezett, majd elárulta, hogy 16 évesen öngyilkosságot akart elkövetni, mert ő is másnak érezte magát. Moore arra bíztatott mindenkit, hogy ne adja fel önmagát, mert elérheti álmait. A hollywoodi közönség állva tapsolta meg.
(…)

– See more at: http://magyarhirlap.hu/cikk/18058/A_Birdman_az_idei_Oscar_nagy_nyertese#sthash.LXFYLSj3.dpuf

(ennyi MELEGSEG egy film kapcsan…. 😉 )

 136. meggymag — 2015-02-23 21:26 

@gigabursch:135.

Köszönöm szépen, ez aztán a hasznos különbségtétel!
Különben jól hasra lehet vele esni.

Szilícium völgy vagy Silikon Valley

 135. gigabursch — 2015-02-23 15:23 

@meggymag:
Vigyázat!
Angolul valóban Szilikon völgy. Azonban magyarul ezt Szilicium völgynek hívják.
A Szilikon völgy az egész más.
Mondjuk példának okáért a plasztikai sebészeten átesett hölgyek kebleinek köze.

No ezt csak a tisztánlátás kedvéért mondom, írom.

 134. meggymag — 2015-02-23 06:56 

@becsuszoszereles1k:

Rendben van,akkor -csüröm és csavarom-,lapátolni úgysem volna mit.

 133. becsuszoszereles1k — 2015-02-23 05:49 

@meggymag:

– ‘csures'(-csavaras) jobban tarsul a penzhez, a bankhoz, de csurnyi penzzel is jol el lehetne evickelni, igaz…

 132. meggymag — 2015-02-22 23:35 

@becsuszoszereles1k:132.

Tudomásom szerint a mozdonyt tovalöködönc- elték meg (volt egy egész listára való ilyenfajta „korszerüsítés“), de nem volt ezeknek a tekerészeteknek semmi köze a szocialista nyelvészkedéshez. Ezeket a magyar szakos egyetemista diákok találták ki, inspirálódván a nyelvújítók „kínlódásaiból“. Azokban a régi idökben akik a szakszervezeti üdülökben táncoltak, azoknak aligha volt túl sok ismeretük a nyelvújítók igyekezeteiröl.

Most elképzelödhetünk azon is, hogyan futna végig a MNB igazgatója
hátán a hideg, ha „a pénzét“ egy csürben kéne tartania. Vagy ha nem is
ténylegesen emely esendö építményben, ellenben az intézményét neveznék pénzcsürnek, és ö maga volna abban a pénzcsürnök. hehe
[rém gonosz, de akárhogy is csür-csavarom, mégis a pénznek önekije lapátolása jut eszembe az EU-s országok jelenlegi legégetöbb gondjai miatt]

 131. becsuszoszereles1k — 2015-02-22 09:32 

130.@meggymag: OFFFFFFFFFFF:

😀
Mig a bicikli (kerekpar): ‘labtekereszeti tovalokodonc’…

[Ez meg szvsz szocialista nyelveszkedes volt a tancolasra a szakszervezeti uduloben: ‘elvtarsi lokdosodes’. (Pfff!)]

*
Bankar (‘penzember’? banku’r, penzkereskedo”): bankers (nemet, angol); des banquiers (francia); Banqueros (spanyol); bankir (orosz); bankari (szlovak); Bancherii (roman); bankers (svedben is)

*Etimológiája: olasz bank , banki , eredetileg “hitelező asztalon”; kapcsolja a német szó.* OFF-ON

Am de, mi legyen Alan Turing rejtelyevel?

 130. meggymag — 2015-02-21 21:48 

@ahmet:89.

2015-02-15 01:28 
@89. ahmet:
Színtiszta valami, olyan nincs, legfeljebb az arany, a gyémánt
(azok is inkább vegytiszták)vagy a színskálán egyetlen pontos rezgés a föszínek esetében az elötte levö, vagy az utánna következö rezgés már „keveredés“. Attól még azt mondjuk, hogy valami piros, kék, stb.
A színtiszta szó az egy metafora és a tiszta értelmében használjuk.
Ezek szerint ugyancsak vannak/lehetnek tiszta ügyek és dolgok és egyéb „tiszták“ is, mint a piros (holott az már egy keverék).
Ilyen értelemben van tiszta magyar vagy más nyelv.
Tiszta a magyar nyelv a magyarosításokkal együtt, ha azokat a magyar nyelvtan szabályai szerint használjuk .
Mint a lájk, aminek nincs magyar megfelelöje, mert ahol az a dolog létrejött aminek lájk a szóbeli megfelelöje, ott meg is kapta a nevét is és mi a kettöt együtt vettük át. Annak ellenére, hogy nyilván nem magyar szó, de ha be tudjuk illeszteni a nyelvtanba ( lájk, lájkok, lájkot, lájkoknak a, stb.)akkor mégis tisztán beszélünk magyarul.
Nem úgy van az a sámlinak, sámlit vagy a sámedlivel mert arra van magyar szó, a kisszék, vagy a kicsiszék. A slafrok, sifon, a nudli vagy a kravátlival ugyanaz a helyzet.

[tiszta magyar, vagy másféle nemzet is van, különben nem volnának kissebbségek, akik különbözö szövetségekben tömörülnek saját jogaikat és másféleségüket biztosítandó].

„Kár“-örömmel idézem: “A 18. század végének értelmisége eltöprengett Herder jóslatán, amely szerint 100 év múlva el fog tűnni a magyar nyelv, s vele együtt a magyarság. „

Ez egy szint, a társadalmi, hogy úgy mondjam, és ez az amin mi egymással közlekedünk.

A másik az a szakosodott szakemberek szintje, a grammatika- és szótáríró nyelvtudósok, nyelvmüvelök és nyelvmüvészeké, a biokémikusoké, az antropológusoké, és így tovább. Azok kutatnak, kísérleteznek mindegyre más és más szempontból –
merthogy miért ismételjenek? Az eredmény sem lesz ugyanaz, még jó, ha legalább elvben az. Így nem csoda ha különbözö eredményekre jutnak, %-kat állapítanak meg, amikkel egymásközt tudnak is mit kezdeni.
A politikus felkap egy számára tetszetös %-arányt és már meg is van a hivatalos álláspont. A személyes álláspont sokszor különbözhetik attól okkal vagy ok nélkül, s ha hozzájön még a tudósoké is,…

„..hiszen nem a DNS tesz magyarrá valakit, hanem mi? Mert ha a nyelv, hát nem tudom, hogy szót tudnák-e érteni Árpád atyánkkal, ha lehetővé válna az időutazás. „
Hogy Árpád atyánkkal tudnánk-e társalogni? Nyilvánvalóan nem. Árpád atyasága attól azonban még nem vita tárgya;
idöutazásra sincs amiatt a fenti értelemben szükség.

http://www.magyarzenetortenet.hu/do/doak04.html itt olvasni l az általánosan elfogadott legkorábbi összefüggö magyar nyelvemlékröl, a Halotti beszéd és könyörgésröl, ami a 12.sz. ból származik;
itt meg az Ó magyar Mária siralomról, az ált. elfogadott elsö magyar lírai nyelvemlékröl, ami a 13. sz.-ból származik: http://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93magyar_M%C3%A1ria-siralom.
Én biztos, hogy nem nagyon tudnék még azok szerzöjével sem,valamint a korabeliekkel, akik számára íródtak, tolmács nélkül értekezni.

Itt következnének még a 19.sz.-i nyelvújítók; azok munkájának az eredménye többé kevésbé az a nyelv, amit mi ma beszélünk:
http://mek.oszk.hu/01900/01903/html/index2.html
Keményen dolgoztak, de az pl. mégsem sikerült nekik, hogy a bankár szó helyett a pénzcsürnök, a magyar fülek számára találóbbnak vélt kifejezésben megeggyezzenek. Nagyon meglehet, hogy azért is, mert a csürnek volt már nemcsak egy pontos jelentése, hanem egy bizonyos térbeli elhelyezése is.

Más:
Ugyan vala az magyar embernek mindig is böcsületes nyakravalója, de amikor az francúzok lemásolták az horvátoktól és viselték az cravate-jüköt, aztat kravátli megnevezéssel is ellátván, akkor az olyan divatörületet keltett európaszerte, hogy az miböl az mi összes atyánkfia sehogy sem maradhatott ki, különben meg sem tudták volna ülni a sárgát.
Az ám, de a kényes fülü nyelvújítóink ezt nem szívlelhették, emiatt addig járatták agyik tekervényeit körbe karikába amíg meglett a helyes kifejezés.
Írd és mondd: nyaktekerészeti mellfekvenc.

 129. meggymag — 2015-02-21 00:21 

@elias:

102. elias — 2015-02-16 15:

“Erre itt van egy kis zseni, aki embergépeket akar csinálni. És mint tudjuk csak Isten alkothat embert, saját képmására meg különösen csak Ő.”

Nemrég olvastam, de meg kéne találnom, hogy hol volt,
szóval, ott az állt, hogy Silicon Völgyben pont valami ilyesféle gép-emberen dolgoznak pár éve.
További S.V.tervekröl is beszámoltak ott,de azok még ijesztöbbek voltak, azokat tényleg el szeretném feledni.

 128. meggymag — 2015-02-20 20:10 

@helix: 105

Ez aztán a jó ötlet, Agatha Christie jut ettöl eszembe,
vagy egy másik klasszikus.Végül is az a tettes, akire nem gondol senki.

Én ugyan másra tippelek még mindig,de a Mamában van fantázia ugyanúgy mint a fiának is volt.

102. elias — 2015-02-16 15:

“Erre itt van egy kis zseni, aki embergépeket akar csinálni. És mint tudjuk csak Isten alkothat embert, saját képmására meg különösen csak Ő.”

Nemrég olvastam, de meg kéne találnom, hogy hól volt,
szóval, ott az állt, hogy Silion Völgyben pont valami ilyesféle gép-emberen dolgoznak pár éve.
További S.V.tervekröl is beszámoltak ott,de azok még ijesztöbbek voltak, azokat tényleg el szeretném feledni.

 127. zizzi — 2015-02-19 14:17 

@logiszton:
116.

OFF

“Rásegít a némi kisebbrendűségi komlexummal kevert fősodratnak való megfelelési kényszer.”

ez a fonti mondatod Nobel dijat erdemelne (persze nem adna’k, mert nem fosodratu…. 😉 )

ON

 126. eltakaritono — 2015-02-19 11:28 

@logiszton:

Az első mondatod nagyon elgondolkoztató, ráadásul többsíkú választ vár.
A sok-sok év távlatából talán már megpróbálhatjuk saját (magyar) szemszögből is – szigorúan elméleti szinten – Turing munkásságát olyan szempontból vizsgálni, hogy mi lett volna ha nincs Turing, ha a németek kódrendszere nem kerül megfejtésre, stb. Gyanítom, az alábbiak szerint még kevesen gondolták végig az ügyet. (persze van, akiről tudom, hogy megtette 😉
Én úgy gondolom, Turing személye eltúlzott, kiemelt, “sztárolt”, mert éppen sikerült belenyúlni a közepébe. Nem vonom kétségbe, hogy a tehetségének, zsenialitásának köszönhetően, de azért a világ tele van zsenikkel, ha csak egy CT, vagy MR gépet megnézünk, vagy egy hallásjavító implantot, vagy netán a németek haditechnikáját, tudósait Turing idejében. (azért a dolog úgy kezdődött, hogy azt a kódrendszert valakik megalkották…). Csak vannak, akik sztárolás alá kerülnek, és vannak, akik nem. Akik munkásságuk idején a farkinca jó oldalára kerültek, azokból sztárok lesznek, akik a rossz oldalra kerültek, azokból jó esetben senkik, rossz esetben hamar hullák, vagy egy elrabolt, elzárt, egy életet zárt kutatóközpontokban leélő szerencsétlenek.
A méretes kacskaringó után visszatérve az alapgondolatra, gyakran (egyre gyakrabban) elgondolkozom(unk) azon, vajon milyen lenne ma Magyarország, ha a németek nyerik a háborút? Nem pc arról beszélni, hogy a gyűjtőtáborokból a begyűjtött zsidók milyen nagy egyetértésben menekültek az őket őrző németekkel együtt nyugatra a nagy felszabadító néphadsereg – azaz a szovjetek elől. Nem pc arról beszélni, hogy a ronda nácikoktól hemzsegő vesztes Németország, amely a mai napig egészen elképesztő méretű kárpótlást fizet jobbra-balra, hol áll hozzánk képest. Hol állna most, és hol állnánk mi, magyarok ha ők nyernek a háborúban? Akkor a nürnbergi perekben amerikai katonákat kínoztak volna szana-meg széjjel, és nyiffantották volna ki őket pl. Hiroshimáért, Nagaszakiért, a fals flag műveletekért, Drezda és az ott élő civilek legyilkolásáért stb. Milyen világ lenne nálunk most, hogy élnénk mi magyarok, és milyen jövő várna a gyermekeinkre? Én úgy gondolom, ennél sokkal jobb. Így számomra Turing nem pozitív személyiség, ahogy az atombomba zseniális feltalálói sem.
Ahogy már írtam, hajlok a szexuális partner(ek) által elkövetett gyilkosságra,de a fentiek tükrében egy sima német bosszút sem tekintenék elvetettnek, de annyira elképzelhetetlen, hogy egy olyan embert, akinek kész háborús archívum van a fejében, ne őriztek volna a britek, akár tudta nélkül is, el nem tudom képzelni, hogy németek a közelébe férkőzhettek volna.

Einsteinről és a sztárolt zsenikről megint több dolog jutott az eszembe. Egyrészt az, hogy ahhoz, hogy ún. zsenik emelkedjenek ki az átlagból, ehhez nem csak az kell, hogy valakinek kiemelkedő kognitív képességei legyenek, hanem az is, hogy a többieknek ne legyen ilyen.Azaz minél lepusztultabb, elhülyültebb, zombibb az átlagtársadalom, annál könnyebb zsenivé válni.
Példa: Ha már Einstein. Az “átlagtársadalmat” ha megkérdezed, miért kapott Einstein Nobel-díjat, az átlag Einstein nevét azért ismeri, azt már kevésbé tudja, hogy Nobelt kapott, de ha tudja, rávágja, hogy a relativitáselmélet felfedezésért. Holott nem, annak lényegét a magyar matematikus zseni,Bolyai vagy száz évvel Einstein előtt már megfogalmazta. Ma még Einstein elméletének ismeretében sem tudnánk térszerkezet és gravitáció szoros összeköttetését Bolyainál tömörebben kifejezni. Einstein a fényelektromos hatás kvantitatív elemzéséért kapta. (magát a fényelektromos hatást azonban a magyar Lénárd Fülöp fedezte fel)
De mondjuk a Nobel-díj belterjességéről már csak az nem tud, aki nem akar, 2011 óta, amikor kisebbfajta lázadás tört ki a stockholmi Károly Intézetben, amikor Jan Biro endokrinológus közzé tette a Nobel-díj részrehajlása című dolgozatát, amelyben kimutatta, hogy a díjazottak a hmmm, “jobb kapcsolati rendszerüknek” köszönhetik magas arányukat. Hogy az utolsó mondatodra is visszautaljak 🙂

@ahmet:

A megfejtés talán az utolsó mondatodban rejlik. Mikor akart bármelyik MAGYAR megfelelni bárkinek is? Talán itt van lóláb elásva. Nem a “magyar” akar megfelelni…

 125. gigabursch — 2015-02-19 10:06 

118. @logiszton:
Van pár elég alapos szószedet és nyelvi/nyelvtani szedet, ahol néha az ember elég erőltetenek érzi a dolgokat, de néha nem. Példának okáért mikor az angol nyelvvizsgámra keszültem, előkerült ez a magyar-angol nyelvi egyezőség érdekes tanulmánya. Volt néhány meredek része, de nekem érdekes módon elég sokat segített. Sőt meg is maradt bennem.
(kedvenceim: add – ad, cost – kóstál, bacon – bakonyi szalonna)
Igazában persze rendkívülö büsze vagyok a magyar nyelvre (bár ez szerintem nem titok), de nem feladatom igazságot keresni, hogy melyik a tyúk és melyik a tojás, de a jelenség akkor is több, mint érdekes és hasznos.

123. @ahmet:
Már eleve a marketing is egy visszataszító fogalom. De van lejjebb: Bankolás.
Akárcsak az orvosok szegénységi bizonyítványa arról, hogy az egészségi problémák magyar nevét nem ismerik, latinul meg nem tudnak ragozni.

124. @komojtalan:
Így van.

 124. komojtalan — 2015-02-19 09:08 

@logiszton: Beszéltél erről cigányokkal is? Ők kifejezetten utálják a roma szót, ők cigányok és büszkék is rá. Nem a belvárosi rumungrókra gondoltam, hanem a cigányokra. Olyan mintha nem magyarnak hívnának minket, hanem finn-ugornak, vagy ilyesminek. Mint írtam a meleg azért nem stimmel nálam, mert az valami kellemeshez kapcsolódik, tehát önkéntelenül is abba az irányba terel. A véleményem a Rózsaszín pitbull fogalmazta meg egyik világhíres számában :-): Nem érdekel ha valaki buzi, csak ne az én végbelemre pályázzon.

 123. ahmet — 2015-02-19 06:27 

@logiszton:
Egy csomó dologra használnak a marketingben idegen szavakat, mert az más, mint a megszokott. Olyan tudományos. Az meg megbízható. Tudod, ha, csak sejted, hogy a szett az egy készlet, abban van valami misztikum. Biztos jobb a szett, mint a készlet. Mert öreganyám padlásán is van étKÉSZLET. Távbeszélő előbb halt ki, mint hogy multik reklámozni kezdték a telefont. Maroktelefon meg akkor miért nem rögtön maroktávbeszélőállomás. Jurassic Park, mert nem kell újra megcsinálni az összes plakátot. Csevegés meg nem egyenlő a cseteléssel. Csevegni lehet bárhol, csetelni csak a neten. Kattintás-klikkelés. Hm, tényleg számít? Hangutánzó szó mindkettő, ráadásul a klikkelés már magyarul van leírva.
A megfelelési kényszer nem hiszem, hogy ebben benne lenne. Mikor akart bármelyik magyar megfelelni bárkinek is?

 122. jukeey — 2015-02-19 04:08 

Itt igen nagy eséllyel játszik a baleset vagy öngyilkosság verzió, melyben nem elhanyagolható tényező a cherchez la famme (pontosabban most inkább cherchez la homme), főleg hogy pont emiatt komoly hivatalos atrocitásoknak volt kitéve; magánjellegű kudarcokról nem is beszélve, hisz eleve olyasvalaki miatt került bajba, akit bizalmába fogadott. Még egy nagy tudósban vagy politikusban is ott rejtőzhet az ember szikrája, és talán vannak az életében számára sokkal fontosabb szempontok, mint a szakmai. A szóhasználaton végképp kár lovagolni, a “legszebb” szavakat is lehet sértő hangnemben vagy gyanús szövegkörnyezetben hallatni, míg a “legcsúnyábbakat” is lehet korrekt tárgyilagossággal, sértő él nélkül alkalmazni. Viccelni, ugratni meg bármivel lehet különösebb sértegetési szándék, agresszió nélkül. Ha a súlyos nyelvi korlátok között akad olyan fogalom melyre választhatok egy egyértelmű és több kétértelmű kifejezés közül, anélkül hogy ez a praktikusság rovására menne, akkor az egyérteműbbet veszem használatba, slussz. Mindettől függetlenül számomra bárki lehet jó fej, főleg ha nem túlzottan sértődős. Turing esetén pedig azt az eshetőséget, hogy a számsoroknál és műemberi mivoltnál emberközelibb dolgok fontosabbak lehettek a számára, esetleg még pozitív ellensúlynak is tehetem a mérlegre.

 121. rebel — 2015-02-19 01:30 

@logiszton:
NAGYON OFF
(gratulálok, hogy az előbb szólok, hogy jó lenne ezt abbahagyni, és még fokozzátok… Tiboru…?)

Logisztin te egyetértesz a tudod miben? A mélyostobaságban..!
Tekintve, hogy a világ értelmes, gondolkodó és felvilágosult fele, melyből épp most írtad ki magad, kb 40 éve TUDJA (tekintve hogy a WHO ekkor vette le a betegségek globális listájáról, amint addig tévesen fenn volt), hogy a homoszexualitás nem betegség… Valószínűleg a WHO tudósainál, orvosainál, professzorainál még te sem vagy okosabb egyelőre, úgyhogy vagy elfogadod a döntésüket, vagy magadból csinálsz hülyét… a homoszexualitás valóban egy eltérés a normától, leginkább szexuális identitás zavarként határozhatnánk meg, de a legtöbb meleg ezt is kikéri magának… Ezzel együtt én elfogadom, hiszen a normális és egészséges szerintem is, a különböző neműek szexualitása… azonos neműeké nem természetes, nem egészséges és abnormális, szerintem is; így legalábbis egy zavar mindenképp szerintem is, ám nem betegség… hiszen sok zavarral élünk együtt, melyek nem betegségek… még ha te netán makk egészségesnek is gondolod magad, bármilyen tétben tartom a fogadást, hogy alapos analízis után valamilyen zavart lehetne nálad is találni, mint bárkinél… lényegében a civilizáltnak nevezett ember, halmozottan zavaroktól szenved….. tehát akkor teszerinted mindenki beteg ugye? Mivel a homoszexualitás is egy zavar, bár erős zavar, de még akkor sem betegség.. ezt a tudományos világ konszenzussal deklarálta… De ha te ilyen biztos vagy hogy a melegség betegség, semmi gond, dolgozd ki ezt egy tudományos munkában, vezesd le, támaszd alá, érvelj, bizonyítsd! S talán így te leszel aki forradalmasítod e téren a tudományt, még tán Nobelt is kapsz, ha bebizonyítod, hogy a homoszexualitás egy betegség… Ám amíg nem adtad be ezt a tanulmányt és a tudományos világ nem akceptálta és integrálta, addig azt zagyválnod, hogy a homoszexualitás betegség, csak magad égeted és járatod le vele, mivel jelenleg ténynek számít, tetszik nem tetszik, hogy nem betegség… Kb annyira “betegség”, mint mondjuk a korai kopaszodás ill. a fog kihullás, vagy épp az albínóság és szeplősség…. és számos hasonló zavarok (mely eltér a normától, és nem tökéletesen egészséges valóban, ám egyik sem betegség)… Ha ezt nem tudtad eddig, vagy nem tudod megérteni, csakis a te szégyened, a helyedben én nem kürtölném világgá… 😉

 120. logiszton — 2015-02-19 01:20 

Visszaolvasva a hozzászólásokat, ezzel az “eltűnéssel”-“új élet kezdéssel” nem értek egyet. Jó, kivonták a tűzvonalból, de azért szerintem nagyon is szemmel tartották, + a többi klf. állami szolgálatok is. És asszem egyik sem nézte volna el sem azt, hogy a vetélytársak valamelyikének érdekkörébe kerül vagy csak úgy kilép a látókörböl. Ennyi figyelő szemet kicselezni sem neki, sem egy vetélytárs szolgálatnak nem ment volna.

 119. logiszton — 2015-02-19 01:09 

@meggymag:
57. meggymag
Egyetértünk: a normális beteg megérti, a homoszekszuális nem érti meg: tehát ő nem “normális” beteg, de ettől még a lényeg az, hogy beteg. Ezért lehetett a briteknek Turing kiemelten kockázati tényező.
Egyébként vannak betegen születettek is, akiknél nem múlik el, de akik mégsem úgy állnak a világhoz, mint ma a homo-k.

 118. logiszton — 2015-02-19 00:53 

@gigabursch:
67. gigabursch
“a kelő nap osztja/ost/, a nyugvó meg veszti/west/ a sugarait.”
Nagyon jó! Bár a “vosztok-zapad”-ra nem jó.

 117. logiszton — 2015-02-19 00:42 

@meggymag:
71.meggymag
” A buzit viszont nagyon könnyen lehet egy kevésbé sértő szóval helyettesíteni”-hogyan, mivel? ezekre lehetne javaslatot tenni, miért érezze magát valaki is sértve.

Nem kellenek javaslatok, mert a dolog már “működtetve” van: gondolj a buzi-meleg vagy a cigány-roma elvárt helyettesítésre. Nem vált be, mert ugyanazt érted rajta.

A sértődés meg ma egyes csoportoknál életstílus elem:
“Aszontad, hogy kék a szemem, pedig csak kékesszürke. Ne nácizzá má’ engem!
Gyakran ilyen szintű extrém társításokon alapul.

 116. logiszton — 2015-02-19 00:14 

@ahmet:
89. ahmet
“Néha kreálunk saját szavakat, amik a versenyben győznek az idegen szóval szemben, de nem azért, mert valaki eldönti, hogy mi legyen.”

De azért! Szóval ebben nincs igazad: egy valaki-többnyire multinacionális vállalat/többnyire külföldi/ menedzsere eldönti, hogy mostantól a készlet az szett. És kinyomatja több millió prospektus több milliárd tételénél folyamatosan. És attól fogva a készlet szett lesz.
További példák:
távbeszélő-telefon, maroktelefon-mobil, őslény park-jurassic park, csevegés-chatelés, kattintás-klikkelés….
Rásegít a némi kisebbrendűségi komlexummal kevert fősodratnak való megfelelési kényszer.

 115. logiszton — 2015-02-18 23:50 

Mindenki arról beszél, hogy milyen kár ezért a zseniért, ha nem hal meg-tünik el, mennyivel vihette volna előbbre a világot.
Az nem lehetséges, hogy egyszerűen kiégett és ezért lépett más tudományterületre, ahol meg nem biztos, hogy nagyot tudott volna alkotni? Ezért nem kellett a titkosszolgáknak tovább.

Volt ilyen: Lampedusa egy regényt írt-kiválót-, aztán többé semmi.

Áttételesen kapcsolódik:
Megnéztem a Youtube-n a “Tévedett-e Einstein”-t. A film következtetése lecsupaszítva: nem, nem tévedett, csak a világegyetem nem úgy van-működik, ahogy ő leírta. A tételeihez való görcsös ragaszkodás viszont ma már tényleg fékezően hat, mivel úgy tűnik, hogy azok csak a világegyetem egy kisebb részére igazak. A kutatásra fordított energiát viszont új felfedezések mellett az einsteini elképzelés minenáron való igazolására is tereli.

Motto/nem tőlem, sajna/:

A Földön egy tudós elismertsége arányos azzal az idővel, ameddig a maga területén feltartotta a tudomány fejlődését.

 114. becsuszoszereles1k — 2015-02-18 23:31 

@becsuszoszereles1k:
jav.: feltetelezessel

 113. becsuszoszereles1k — 2015-02-18 23:29 

111.@rebel: Papirzsepit kerhetnek?! 😀

Ha nem tevedek, foleg Alan Turing halala korul van itt konteo…
Igy balga modon boncolgatni kezdtuk a lehetseges okokat es inditekokat, es igy vetodott fel – persze csak mellekesen – a poszt foszereploje (egyertelmubben: cimadoja, es halisten nem tevedtem, tenyleg ez a poszt cime!) nemi iranyultsaganak – gondoltuk – halala szempontjabol figyelemre melto tenye. Igaz, hogy nem mentunk vele sokra, de a tobbi feltetelezesel sem.

Ha van meg benne es ha az konkretabb info, mint az eddigi ‘lehet, hogy igy volt, vagy epp ellenkezoleg, miert ne lehetne’, jobban is alatamaszthatnad, mire alapozod a feltetelezeseidet Turing titkos eltuneset, alhalalat (esetleg), tovabbi titkos eletet illetoen. En peldaul ugy kepzelem, hogy – ahogy szokta – fogta a kalapjat, es hatra se pillantva, nagy derrel-durral elkoltozott egy lakatlan szigetre (ahol igen kenyelmesen az ujjaval irt a homokba, es a helyi flora es fauna volt az o” taplaleka). Csupan kedvenc gyerekkori csattogos lepkejet vitte magaval (esetleg egy szal szort emlekul). De mi van, ha ezt az angolok, amerikaiak, oroszok, katalanok es patagonok nem pont ugyanigy gondoltak?! Mert nem ugyanaz, mint egy haboru utan a vesztestol einstandolni tobbekkozt nemzeti szurkeallomanyat, akar Nyugatra, akar Keletre – aki kapja marja alapon, meg kulonben is kvazi hadifogolykent (vagy nem kvazi).
Von Braun meg mar elcsepelt PR-arc… :/
OFF: Csak mert Herr Braun arogans es nagy pofajaval kompenzalta, hogy – amugy – savanyu a szolo”, igy aztan kello propagandat csinalt maganak Amerikaban, leven, hogy mint friss szenzacio, tudatosan tobboras (unalmas+vontatott kombo, na jaa, nemet nyelven, majd forditas), amugy szamara hivatalosan kotelezo – tudomanyos eredmenyeirol szolo sajtotajekoztatokkal szorakoztatta az ujsagirokat, hogy lehetoleg elriassza oket…:DDD ON.

 112. logiszton — 2015-02-18 23:13 

@rebel:
111.rebel
A problémád az, hogy nem látod, rosszabb esetben nem vagy hajlandó látni az általad kifogásolt szavak mögött a létező problémát. Ez nem élvezés, hanem meglátás kérdése, ami nálad ezek szerint fel sem merül.

A probléma ezekkel tkp. a normalitással szembeni politikai támogatottságuk, ami zavart okoz a társadalom normális működésében és felerősíti ezeknek a normalitással szembeni agresszivitását.Jó lehet neked, hogy ezek hatását te nem érzed.De attól még létező problémák, a társadalmi kár a szemünk előtt van.

 111. rebel — 2015-02-18 18:27 

off
Már megint homofób és homofil szólamokkal offoltok… attól hogy eme poszt főszereplője történetesen egy homoszexuális (remélem így ez az orvosi megnevezése már nem zavar senkit), abszolút nem a témába vág ki-ki szubjektív hozzáállása a homoszexualitás kérdéséhez, mint ahogy az sem, hogy a különféle megnevezéseit szemantikailag jellemezzük… miért kell ezt a színvonalas blogot ilyenekkel lehúzni… és a másik meg a rasszizmus, xenofóbia, cionizmus… egyáltalán ezeket a szavakat miért kell leirkálni folyton, hogy cigány meg buzi..? Élvezitek? Úgyis sajnos van egy rakás ide írogató, aki nem bírja magát türtőztetni ebben a témában… szegény Tiboru meg igen kedves, jólelkű és korrekt bloggazdaként, hagyja őket tobzódni sajnos….

 110. hazitroll — 2015-02-18 14:32 

@meggymag: Azért hoztam a zsidókat/cigányokat példaként, mert annak neveztek engem, buzinak még nem, szóval személyesebb az élmény. Lehet naiv vagyok meg túl megértő meg túl elnéző, de emiatt én inkább melegnek hívom a saját nemükhöz vonzódó férfiakat. Szerintem egy értelmes mondatba foglalva nem lehet félreérteni ezt sem. Ellenpéldát biztosan lehet hozni, nekem még nem volt értelmezési gondom ezzel, és mondom – minek sértegetni valakit, ha nem muszáj. Én így gondolom.
Turingra reagálva: én inkább szovjet szálat gyanítanék. Ha nem tudták beszervezni, akkor inkább kinyírták, mivel várható volt, hogy az ő kódjaikat is meg fogja tudni fejteni. Ha valaha még kutatni akart, és nem valami ezoterikus tudományban, nem volt reális, hogy önállóan lépjen. Egyszerűen azon a szinten ahol ő tudott alkotni már muszáj aládolgozó apparátusnak lennie. A CERN-es példa teljesen reális, amit valaki hozott.

 109. komojtalan — 2015-02-18 09:52 

Ismét egy érdekes cikk. Én inkább az enigmáról olvastam/láttam dokumentumfilmeket, a címből azt sem tudtam ki a fickó. 2 lehetőséget látok: Öngyilkosság, britek és azért szavaztam inkább a britekre, mert nem hiszem hogy így lett volna öngyilkos. Nem tudom elképzelni, hogy valaki azzal a tudattal él sokáig, hogy ha azt az almát megeszem (este) akkor meghalok, egyszerűbb pl. bevenni közvetlen. Szerintem akiben hajlam van az öngyilkosságra még az is hirtelen elhatározásból dönt, de mivel nem vagyok érintett így nem tudhatom. Óriási erőfeszítés kellhet, hogy valaki megölje magát.

Azt felejti el mindenki, hogy más világ volt. Ma ha valaki meleg (egyébként nem szeretem a kifejezést, mert számomra buzi és még csak nem is pejoratív értelemben, a melegnek van egy egy megengedőbb hangzása) nem ennyire lényeges, de akkor valószínűleg sokkal komolyabban vették.

A másik, hogy hiába van 100-1000 kiváló szakember a lényegi áttörést egyetlen zseni fogja megmutatni. Lehet egy olyan apró ötlet, felvetés ami után a többi szakember játszva elvégzi a munkát, de ha az nincs soha nem jutnak semmire. Sportból mondanék példát, amerikai foci. Bármilyen hihetetlen, ész játék. Van 11 “sakkfigura” és ki tud túljárni a másik eszén? Van 10 ember aki megvédi, kiszolgálja az irányítót, de ő a “zseni” aki meghozza a jó vagy rossz döntést. A 10 játékos semmire sem menne az irányító nélkül, de ő sem a másik 10 játékos nélkül.

Enigmára visszatérve. Amikor megtalálták a tengeralattjáróban onnantól kezdve azért nem kellett nagy tudomány, hogy megfejtsék az üzeneteket, de pl. az álcázáshoz igen. A németek meg is sejtettek valamit, ezért le is cserélték a kódot, de mivel akkor már volt a britek kezében egy gép, voltak bevett sémák (a titkosítás halála) meg tudták építeni, fejteni az új gépet is. Ebben lehet elsőrendű szakember volt, a munkássága nem ismert előttem ennyire részletesen.

Bármilyen is volt az irányultsága óriási hiba volt nem kihasználni, ma ez már nem fordulhatna elő. Sokat vesztett az emberiség, hogy így végezte.

 108. ahmet — 2015-02-18 07:13 

@Nagy Fehér Ember:
A UK elég sok mindent átadott az USÁ-nak önként és dalolva a II. VH után. Pl. a Bell X-1 szuperszonikus kísérleti gép egy az egyben az angol prototípus mása. Az amcsik évtizedekkel később lépték volna át a hangsebességet, ha az angolok nem adnak át nekik minden kutatási eredményt.

 107. ahmet — 2015-02-18 07:11 

@rebel:
Na, ja Saturn V. -> Von Braun. 🙂

 106. Nagy Fehér Ember — 2015-02-17 17:14 

@rebel: Ha jobban belegondolok, nem is olyan lehetetlen. A betörés lehetett véletlen is – bár én inkább azt hiszem, hogy valamelyik szolgálat keresett valamit nála -, de aztán rendesen meghurcolták, neki meg tele lett a töke a hazájával. Így könnyen el tudták csábítani Amerikába, ahol nem bűntény a homoszexualitás, és kutathat kedvére.
Ezt viszont Anglia soha nem engedte volna meg, mivel Turing őrzött a fejében egy csomó államtitkot, így aztán eljátszották a halálát, és nagy titokban átvitték az óceánon…
És íme, egy újabb elmélet 🙂

 105. helix — 2015-02-16 21:01 

Érdekes hogy a kedves mama, mint lehetséges elkövető még nem merült fel…Pedig gondoljunk csak bele!
Talán nem bírta már nézni szegény, eléggé el nem ismert gyermeke ( aki nem mellesleg még unokáival sem fogja megajándékozni őt) testi-lelki szenvedéseit és úgy döntött ” megeteti”, majd féltő gondal betakargatja.
Mint anno Tiszazugban…

 104. rebel — 2015-02-16 16:32 

@ahmet:
Olyannyira, hogy USA, az atomtudományokban és sok egyéb elit tudományban a nyilvánvaló globális előnyére lényegében ezzel e kis huncut trükkel tett szert, begyűjtötte a világ legjobb tudósait, a náciktól, továbbá a zsidóktól is, hiszen nagyon sok üldözött top zsidó tudóst is tárt karokkal szeretettel várt (mondjuk utóbbi legalább nem tisztességtelen dolog). Azt mondom, igencsak lenne abban egy logika, hogy az USA extrém kibernetikai fejlődését, űrtechnológiai, biotechnológiai előnyeit és messze elhúzását a világtól, akár köszönhette egészen pontosan a náluk titkon évtizedeken át tevékenykedő Turingnak… nagyon is lehetséges… 😉

 103. elias — 2015-02-16 15:44 

@elias:

khm… 1984 bocs

 102. elias — 2015-02-16 15:42 

Tiszteletem!

Vajon ha Turing nem ilyen fiatalon hal meg, hol járna ma a robottechnika?

Halála előtt morfogenetikával foglalkozott. Évtizedekkel ezelőtt kialakított elméleteit a mai napig használják a számítástudományban, ahogy a biológiában! és kémiában elért eredményeit is.

Megfogalmazta „egy számítógép akkor nevezhető intelligensnek, ha az emberi beszélgetőpartner nem tudja megmondani, hogy egy szoftverrel vagy egy másik emberrel beszélget” (Szárnyas fejvadászból ismert tétel) És mindezt Istenem, 1949-ben!!!!

1954-ben hal meg. Gondoljunk csak bele milyen a világ az 50-es években. (Amerikában 1950-től tombol a mccarthyzmus. Szovjetunióban a háború utáni terror. 1949-ben jelenik meg Orwell 1985 regénye. )Szóval a világ eléggé paranoid. Erre itt van egy kis zseni, aki embergépeket akar csinálni. És mint tudjuk csak Isten alkothat embert, saját képmására meg különösen csak Ő.

Csak azért, mert ez az opció kimaradt. :)

(a film jó volt)

 101. specnaz86 — 2015-02-16 14:16 

Nem rósz a film, bár néhol leül! Kár, hogy nem Tarantino rendezte. 😀 Akkor az idősíkok közti ugrálás mellé, legalább 4 szálon futna a történet!

Turing a szovjeteknek kémkedik. A szovjetek már megkaptak minden információt ami lényeges volt a számukra, ezért el akarják tenni láb alól mielőtt a britek megtudják, hogy ők mi mindent megtudtak és kezelésbe veszik Turingot a kiadott információk részletes ismertetésének érdekében.

A britek sejtik, hogy Turing az oroszokkal kokettál, de legalábbis megpróbálják beszervezni. Azt is sejtik, hogy a meghurcolások, kényszerkezelések után nem biztos, hogy továbbra is teljesen lojális maradt a brit koronához. Úgy döntenek, hogy Turingot ki kell vonni a képletből!

Turing a tudományok új területeire szeretne evezni, amihez viszont pénz kell. Ezért előhúzza a háború utolsó napjaiban előrelátóan visszatartott információkat, és miután felveszi a kapcsolatot a nácikkal, megzsarolja őket. Tudomásukra hozza, hogy amennyiben nem juttatnak neki egy csekély mennyiséget a nácik aranyából talán, Tel-Aviv-ban készségesebbek lesznek! Rövid tanácskozás után náciéknál is kiadják az ukázt, az ítélet halál.

A szálak Turing lakásán futnak össze, ámde mindenkit megelőz, a féltékeny szerető, aki férfi, tehát buzi! Viszont elég nőies ahhoz, hogy lelövés vagy agyonverés helyett inkább megmérgezze. A gyilkossággal különböző szolgálatok által megbízottaknak nem marad más, mint a helyszín rendezgetése, ide-oda pakolgatják a cipőket, almát esznek, betakarják Turingot.

A fentiekből egyértelműen kiderül tehát, hogy öngyilkos lett, esetleg baleset volt!

Habár a rossz nyelvek azt beszélik, hogy valójában Hong Kong-ban él a mai napig, nagy boldogságban, Far Tur-ing néven.

 100. ahmet — 2015-02-16 07:54 

@rebel:
Ez is jó! USA tönkreteszi a karrierjét, életét (titokban), majd megmentőként eltünteti a föld színéről, és munkát ajánl egy titkos laborban. 🙂 Ebben már lenne logika.

 99. rebel — 2015-02-15 18:54 

@ahmet: A dilemmákra, amiket sorolsz, mindre már előzőleg választ adtam. Felvázoltam olyan szcenáriót is, hogy egy hivatalos tudós “alatt” dolgozott, akár tanoncként, asszisztensként álnéven, és valójában ő dolgozott, vagy ő is, és az illető tudósnak átadott minden eredményt mindig, erre írtam, hogy bárki elélvezett volna hogy a Turing dolgozik alá titokban, ki tudja akár Nobel díjhoz is segíthetett valakit… azonban ha ez nem fér be a fantáziádban, vegyünk egy másik lehetőséget, amit még nem taglaltam. Titkosszolgálat. Ahogy USA is ugyebár immár köztudottan náci tudósokat csempészett át és foglalkoztatta őket titokban, pontosan ugyanígy Turing is nagyon könnyen lehet hogy közéjük állt USA-ban, és a titkos tudóscsoport tagja lett. Itt egy titkos tudományos kutatóbázison, még csak álnév sem kellett neki, büszkén emelt fővel Alan Turingként segíthette a fejlődést a külvilágtól elzárva, nagy jóllétben, a többiekkel. Ez persze már hasonló mint a tanuvédelem. És ugyebár az is szóba került már, bizony akár natúr mezei tanuvédelembe is kérhette, tetethette magát vígan, felsőbb kapcsolatai és neve révén, hiszen még a legmélyebb hullámvölgyében is ő volt a világhírű zseni tudós, Turing, aki előtt nem minden ajtó záródott be, mert meleg, hiszen vannak a tudományos és politikai világban is mindig felvilágosult emberek, akik az ilyesmivel nem foglalkoznak, csak megvetik és szánják a sok állatnál is mélyebb értelmi szinten vegetáló idiótát, akik ilyen dolgokon rugóznak….

 98. becsuszoszereles1k — 2015-02-15 08:32 

@jukeey:

A szivem melyen egyetertek az altalad vazoltakkal… A zsenialitas defektjei es a piti gepezet kombo.

 97. ahmet — 2015-02-15 07:17 

Azért nekem az a pali nem tűnik olyan világtól elrugaszkodottnak, hogy ne tudjon róla, hogy rendőrnek az arcába vágni, hogy vétek a törvények ellen, az kontraproduktív. Azt el tudom képzelni, hogy arrogáns, vagy azt gondolja, hogy neki még ezt is lehet. Azért ha tényleg fontos a rendszer számára, akkor még mindig el lehet maszatolni az ügyet, hogy félreértés volt. Az illetékes rendőrnek megsúgni, hogy keverje el a saját jelentését a haza érdekében, stb. Az az érdekes, hogy végigmegy a rendszeren egészen az ítéletig. (Miközben a partnere nem) Lehet, hogy bedarálta a rendszer, de hogy valaki bottal tömködte bele a darálóba, az felettébb valószínűnek tűnik.
Meg aztán ha valaki túl sokat tud, akkor vagy nagyon megbecsülöm, hogy engem szeressen a legjobban és ne áruljon el, vagy elnémítom örökre, de nem kezdem el megalázni, hogy lássam mikor áll bosszút a titkaim elfecsegésével.
Szerintem a brit titkosszolgálat járt a legrosszabbul – természetesen Turing után.

 96. jukeey — 2015-02-15 06:54 

Nem tudom, nem láttam a filmet, de Cairncross-ról azt írják, az ultra után még dolgozott az MI6-nál, csak később bukott le. Mindenesetre ha Turing valóban leleplezett egy kémet, annál valószínűtlenebb egy titkos és halálos brit akció pont ellene mint potenciális kém; miközben valódi, sokkal benfenntesebb kémek fele utólag is megússza egy ejnye-bejnyével vagy simán dezertál tetszőleges országba. Pótolhatatlan sem volt, mert akkor kínos ügy ide-vagy oda, kimosták volna a sz@rból. Egyszerűen csak ment a társadalmi gépezet, és akik segíthettek volna neki, észre se véve hagyták bedarálódni egy pitiáner ügyben. Biztos az sem véletlen hogy utolsó éveiben a biológia, pláne épp a morfogenezis felé fordult; szerintem a szexuális eredetű gondjai motiválták, és erős a gyanúm hogy totál megszállott lett az utolsó években.

Szóval amondó vagyok hogy vagy végül megelégelte az egész kócerájt és kinyírta magát, vagy csak egyre jobban lerobbanva véletlenül elcseszett valamit a vegyszereivel.

Na persze nem zárható ki, hogy átütő biológiai sikereket ért el, és a továbbiakban mondjuk Alice Turner álnéven férjhez ment Argentínában egy mit sem sejtő palihoz (netán még gyereket is szült neki), de erre látok a legkevesebb esélyt.

 95. becsuszoszereles1k — 2015-02-15 05:59 

@jukeey:

Igen, de az volt a kerdes, hogy miert kezdtek el “uldozni”. Valasz: azert, mert a maga faksznimentes modjan, pont a rendoroknek mondta el, hogy homoszexualis (nem erdekelte a szigoru torveny, vagy nem is ismerte – ennyire sajat belso vilagaban elt?!). Kovetkezeskeppen: ongyilkos lett (mert meg jobban megzakkant)?

“”…A Bletchley Parkban csak egy kém volt, John Cairncross, de ő Sztálinnak kémkedett”” – fentebb emlitettem, hogy erre pont Turing jott ra – a film szerint – vagy nem? Ha mondjuk igen, akkor ez nem jatszik?

 94. jukeey — 2015-02-15 03:15 

Utánaolvasgattam kicsit, találtam pár érdekes dolgot:
“a tízezer, majd tizennégyezer férfi és nő az úgynevezett Turing-bomba segítségével és Alan Turing vezetésével végezte ezt a fontos munkát”
“Churchill ezekkel a szavakkal méltatta őket: “My geese that laid the golden eggs and never cackled” (az én aranytojást tojó és soha sem gágogó lúdjaim)”
“A szovjet kódtörők szintén meg tudták fejteni a németek titkos információit, ami hozzájárult győzelmükhöz a keleti fronton”
“A németek még azt sem tudták, hogy az Ultra létezik. A Bletchley Parkban csak egy kém volt, John Cairncross, de ő Sztálinnak kémkedett”

A kémre is rákerestem, ez a J.C. még az MI6-nál is volt, amikor lebukott, kirúgták mint a huzat, ez után angliában már nem kapott “méltó” állást, végül a szu helyett mégis inkább az usa-ba ment tanárkodni, békésen leéldegélte életét 82 éves koráig (kettős ügynökként tagja a cambridge-i ötöknek, akikről a tiborublogon részletesebben lehet olvasni).

Mindez így együtt mind az orosz, mind a brit titkosszolgálati gyilkossági verzió valószínűségét erősen csökkenti. Turing adottságainak egy része talán valamelyest kevésbé volt rossz az átlagnál, más szempontokból viszont sokkal zakkantabb volt (leláncolt csésze, stb), erre rátett egy lapáttal a meghurcolás; ecce homo.

 93. ahmet — 2015-02-15 02:54 

@rebel:
Lehet kutatni magányosan egy kis laborban, csak nincs értelme. Legalábbis a XX. század óta nincs. Kell egy baromi nagy, és eszméletlen jó csapat a zseni mögé akiknek lehet részfeladatokat delegálni. Biokémia ráadásul pénz és eszközigényes is. Manapság már a matematikai is az. Szuperszámítógépeken kell időt igényelni, stb. De még mindig egyszerűbb, mint egy komplett vegyipari hátteret ÉS említett számítógépeket is igénylő kutatás. Valahogy a Nobel díjasok nem a vidéki főiskolák laborjaiból kerülnek elő. Persze jó pénzért elszipkázzák őket, mondhatnánk, de inkább a lehetőségek miatt mennek. Hiába ajánlanál a CERN kutatójának kétszeres, tízszeres fizut, nem menne el Lagosba tanítani, mert rohadt kevés arrafelé a részecskegyorsító.

 92. rebel — 2015-02-15 02:24 

@ahmet: Lehet ám kutatni magányosan egy kis magánlaborban is. Figyi! Felfújod. Amit te itt fajsúlyos problémának vélsz, valójában bagatell részletkérdés… Bárhová mehetett a világban, akár egy alaszkai kis kutatóintézetbe vagy szibériaiba, kamcsatkaiba; argentinbe, esetleg fokvárosiba, teljesen mindegy; a lényeg egy: olyan helyre, erős ahol bizalmi kapcsolata volt, és ez a kapcsolat lehetővé tette neki, hogy folytassa a felbecsülhetetlen értékű munkáját álnéven, inkognítóban (már írtam, meglehet hogy a háttérből segítve a tudományos fejlesztést és kutatást, neki köszönhetjük, ahol a kibernetika most tart, és nélküle, évtizedekkel lennénk hátrébb)….
A kis magánlaborában, de ne is legyen magánlabor, ha nem tetszik, legyen csak egy kis garzonlakás… ez is tök mindegy… totális részletkérdés…
Számolgatott kutatgatott tovább, és az eredményeket szépen átadta valakinek, aki meg elélvezett ettől, hogy maga Turing dolgozik alá… Vagy pedig, mint már ezt is szintén írtam volt; álnéven, szakállal lobonccal, tarisznyával, sötét szemüveggel, hippi Dr. Smith-ként ténykedett tovább valahol, úgy, hogy nyilván legalább egy, vagy több helyi bizalmi ember fedte őt, falazott neki… Nyilván blindre, vadidegenek közé nem mehetett be e hippi külsővel sem, hiszen legelőbb lecsekkolják hogy ki is ő, és hamar kiderült volna, hogy nem regisztrált ilyen tudósember, vagy pedig az, hogy valaki másnak, egy regisztrált tudósnak (aki máshol létező, vagy éppen nemrégiben meghalt) adja ki magát, s rövid úton megbukott volna. Mellesleg akár ez is előfordulhatott úgy, hogy nem tudódott ki. Mondjuk egy nigériai, lagosi kis kutatóintézetbe ment, x-y brit tudósnak adva ki magát, és pár év után kiderült, hogy csaló, ki is rúgták, de NEM JÖTTEK RÁ, hogy valójában ő kicsoda… és tovább állt, bepróbálkozott máshol is, ez is lehet, ilyenek is történhettek akár úgy, hogy a történet nem látott a nyugati világ közvéleménye előtt napvilágot… száz és száz szcenárió lehetséges, hogy utána mit csinált és hogy csinálta tehát, csak azon belül, hogy tudósként dolgozott tovább, ha meg még a takarítóságot és egyéb álca foglalatosságokat is idevesszük, akkor meg ezer és ezer opció van… konteózunk, szabad a vásár… 😉

 91. ahmet — 2015-02-15 02:04 

@rebel:
OK, TFH lekoccolt, de utána mit csinált? Mert mondjuk egy tanúvédelmi programban elhelyezni egy könyvelőt valahol új néven, az azért nem egy nagy kihívás. De egy matematikai lángelmét! Szereztek neki egy állást takarítóként a CIA/MI5 berkein belül, de valójában egész nap keresztrejtvényt fejtett? Szerintem ahhoz, hogy egy ilyen akciónak értelme legyen, egy komplett párhuzamos tudományos elitet kell fenntartani.
Vegyük pl. azt, hogy biokémiával kezdett foglalkozni. Az azért már kicsit se olyan, mint a matek, hogy spirálfüzet, ceruza, radír kombóval (plusz agy mellesleg) Nobel díjat lehet nyerni. Arról nem is beszélve, hogy kellett volna hozzá tudományos partner, aki annak a szakterületnek a szakértője. Akármekkora zseni is volt Turing, már ő is óriások vállán állt.

 90. rebel — 2015-02-15 01:46 

@ahmet:
Úgy, hogy a cionisták álltak a nácik mögött – adott konteó szerint – ugyebár… A nácik fő kódját törte fel, tehát a cionisták, velük a Moszad fő művét, az Enigmát törte.. S ha azt hekkelni tudta, miért ne tudta volna, egy következő másik rejtjelet is röhögve behekkelni?
Tudta volna!
De persze ez túl vad. Hagyjuk ezt! És mondjuk hogy cionisták nélkül, a nácik zseniális titkosítását, feltörte, ezt tudta mindenki, a zsidók is. S érthetően nem érezte tőle magát biztonságban egyetlen titkosszolgálat sem tőle a planétán, így a Moszad sem. Meglehet titkon a kulisszák mögött meg is környékezték, hogy dolgozzon nekik, de hazafi révén, elutasító volt esetleg. Így hát úgy döntöttek, a legjobb ha nincs útban, nem jelent többé veszélyt, nyugodtan kódolhatnak, titkosíthatnak kedvükre… Így belekeverhetjük a KGB-től kezdve a Moszad-on át, bármilyen titkosszolgálatot is, meg egyéb nagy hatalmú sumák, sanda világszövetséget, akár mondhatjuk azt is hogy a Világkormány, a háttérhatalom érezte úgy, hogy rés a pajzson Turing, hiszen előtte nincs titok, végül is az ELSŐ HEKKER! Így hát úgy döntöttek Rockefellerék – és hát ugyebár “tudjuk” a világkormány, nem különbözik a cionistáktól, egyúttal a Moszadtól – hogy likvidálják, s más úton is bele lehet vígan konteózni a zsidókat, ha valaki nagyon erre vágyik…

De mint már írtam, szerintem sem nem gyilkosság, sem nem valós öngyilkosság, hanem megrendezett öngyilkosság történt, és Turing szépen lekoccolt….

 89. ahmet — 2015-02-15 01:28 

@petiba:
Onnan, hogy irgalmatlan mennyiségű szláv, német, török, stb. szót vettünk át, és magyarítottunk meg. Ez így van rendjén. Ők is átvettek irgalmatlan mennyiségű francia, angol, magyar, fene tudja milyen szót és szlávosították el. Ez így működik. És ez benne a csodálatos. Nem kell védeni, nem is lehet. Ha lehetne, az olyan lenne, mint a család vagyonát azzal megtartani, hogy családon belül házasodunk…
Elég csak ránézni a file szóra. Megmagyarítottuk fájl átírással, és a jelentését is specializáltuk. Mail -> mél, chat -> cset szintúgy. Zseniális, hogy a nyelv bevesz idegen szavakat, megemészti és magyar szót csinál belőle. Néha kreálunk saját szavakat, amik a versenyben győznek az idegen szóval szemben, de nem azért, mert valaki eldönti, hogy mi legyen. Kilencvenes évek elején még a kompjúter (így leírva) és a számítógép szó is élt egymás mellett.

Mitokondriális Ádámot nem értem. A mitokondriális DNS egy az egyben az anyai ágon öröklődik.
Ok, szóval egy kutatás szerint a mai magyar lakosság nagyjából 5%-a egyenes ági leszármazottja a honfoglaláskori magyaroknak. Nyilván vitatható adat, és totálisan lényegtelen is, hiszen nem a DNS tesz magyarrá valakit, hanem mi? Mert ha a nyelv, hát nem tudom, hogy szót tudnák-e érteni Árpád atyánkkal, ha lehetővé válna az időutazás. 🙂

De tényleg térjünk vissza az eredeti témához. Moszad, – mert valaki hiányolta, mint alapértelmezett listatagot az elkövetők sorában – hogyan lehetett volna érdekelt a halálában?

 88. rebel — 2015-02-15 01:12 

@ahmet:
Már hogyne lehetne eldugni? Megnöveszti a haját, szakállát, hippi külsővel, kockás ingben, tarisznyával dolgozik tovább álnéven egy Argentin kutatóintézetben.. vígan meg lehet valósítani ezt, kutya nem veszi (azaz vette volna) észre hogy ő Turing…

 87. ahmet — 2015-02-15 01:03 

@rebel:
Egyet kell hogy értsek, másrészt az érdemi rész úgy látszik senkit nem érdekel.
Arra senki nem reagált, hogy mi van, ha az oroszok ölték meg, mert nem sikerült beszervezni. Na, nem bosszúból, csak hogy akkor már ne dolgozzon másnak.
Én ezt látom logikusnak.
Számomra az ilyen feltevések, hogy titokban új életet kezdett, meg hasonlók, nagyon elrugaszkodottak. Tudományos körökben túl ismert a csóka, és a tudomány már akkor sem volt olyan, hogy egyedül egy szobában lehetett csinálni. Kell, hogy találkozzon más kutatókkal, eszmét cseréljenek, véleményeket ütköztessenek. Egy ilyen kaliberű tudóst nem lehet eldugni. Illetve el lehet, de nem hinném, hogy hasznos lenne kivinni Alaszkába hódot vadászni élete hátralevő részére.
A féltékenységből történő gyilkosság meg szerintem nem így nézne ki. Megmérgezni, aztán kivárni az agónia végét, majd szépen betakargatni, miközben a gyilkosa azt akarja, hogy DÖGÖLJÖN MEG! Hát, nekem hiteltelen.
Ha elfogadjuk, hogy tényleg abban halt meg, amiben, akkor az öngyilkosság kizárt, mert nehéz elrendezni a terepet halál után. Kivéve ha valaki szépen elrendezi, hogy ne kelljen már a rendőr uraknak ezt a csodálatos embert hányásban, feltúrt ágyban találni. (Bejárónő?)

 86. meggymag — 2015-02-15 00:38 

@rebel:83

Igenis, jelentem alássan, hogy egyebet nem is teszünk, hanem csakis Alan Turing-al foglalkozunk.
Az A. Turing szellemi hagyatéka, a számítógép, az ami egyáltalán lehetövé teszi, hogy ma vele foglalkozhassunk, és azt folytonosan igénybe is vesszük.
Amiatt is, hogy tragikus halálának még ma is érvényesülö veszélyeztetö körülményeiröl véleményünket kicserélhessük. Annak lényegéhez eljussunk és ezt a “hagyatékát” is értékesíthessük.

Azonkívül, lényének egy sajátossága, halálának közvetett oka nálunk spec. módon az anyanyelvünket is érinti. Azok az okok, amelyek miatt A. Turing szenvedett, meghalt, a tudomány egyik legnagyobb zsenie nem tudta életmüvét kiteljesíteni, azok ma is többféle módon és formában is szenvedést okozhatnak.

Így hát A. Turing hagyatéka nemcsak a kibernetikai civillizációt, de az egész emberiség egyéb problémáit is érinti. Olyan nehéz ezt belátni?

 85. petiba — 2015-02-14 19:54 

@ahmet:

“Amúgy is alig van szín magyar szavunk”

Ezt honnan tetszik gondolni?

@becsuszoszereles1k:

Ő a mitokondriális Ádám, de tadadadammm!!! mitokondriális Éva kb. 200 000 éve élhetett, mitokondriális Ádám viszont csak 60-90 000 éve XD

Kezeket a paplan fölé, éljenek a csajok!! 😀

 84. rebel — 2015-02-14 18:38 

@404notfound:
Azért ekkora huszárvágást ne kövessünk el szegény Turingon, többet érdemel. Nem volt ez egy balfasz ám..! 😉 Sok infó nincs a körülményekről, amikor bevallotta egy zsarunak, hogy ő meleg. Könnyen lehet hogy valamivel megfogták, bezsarolták, kínvallatták is akár.. a háború környékén és a komcsiparás hidegháborúban is, még a baromi civilizált briteknél (akik ugyebár a koncentrációs tábor feltalálói amúgy, és nem a nácik…), hébe-hóba néha elfordulgatott ilyen jellegű, aprócska, ártatlan botlás, természetesen a cél szentesíti az eszközt elv nevében csakis… 😉
Szerintem Alan konspiratív készségeit ne e szituban vizsgáljuk! (nem tudom mikor volt ez, de könnyen lehet, hogy akár élete olyan periódusában, amikor mélyponton volt, akár épp valamilyen kemikáliával kezelés alatt állt) Akárhogyis, inkább azt nézzük, hogy az Enigma kód ügyben való munkájával mit mutatott meg a világnak, milyenek az ő konspiratív szkilljei. És azt hiszem ennyi elég is. Innen kezdve hagyjuk, hogy naiv kis balek zseni volt, akit könnyű volt átverni. Aki minden idők egyik legnehezebb kódját hekkelte, és lényegében megnyert egy világháborút az agyával, arról még a meghurcolása, és kémiázása után se vegyünk mérget, hogy esetleg nem még ravaszabb-e, dörzsöltebb és elvetemültebb (keserűségében) miután átélt ennyi szarságot… Tehát továbbra is fenntartom amit írtam, bár értem mit írsz, de azt a teóriát ez ezek miatt nem cáfolja maradéktalanul… Pl mi van akkor ha nem is zsarolták és bántották, hanem valami STRATÉGIA volt amögött hogy ott beismerte? Lehet hogy jól átgondolt és kitervelt terv része volt, hogy ott bedob egy coming out-ot… Ez kizárt volna? Egy szó mint száz ez az egyetlen momentum messze nem cáfolja, Turing rafinériáját és konspiratív képességeit… Hiszen tegyük a mérleg egyik serpenyőjébe az ugyebár nem bagatell Enigma ügyet és a másikba ezt a coming out-ocskáját… és máris mosolyogtatóan láthatjuk, a kettő fajsúja közti kb végtelen differenciát…

 83. rebel — 2015-02-14 18:28 

Tök jó, hogy a téma az emberiség tudományának egyik legnagyobb zsenije, legkülönlegesebb figurája; s vonatkozásában az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb (rejtélyes) életsztorija. Ehhez képest, ti meg itt a buzi szót elemzitek… ehhez csak gratulálni tudok…

 82. dottfrancesco — 2015-02-14 15:09 

Koszonjuk szepen a kivalo irast.

Akit esetleg erdekel, ime par osszegyujtott adat a filmrol:

KÓDJÁTSZMA

(The Imitation Game)

színes, angol-amerikai életrajzi dráma, 114 perc, 2014

.
http://theimitationgamemovie.com/
.
https://www.youtube.com/watch?v=S5CjKEFb-sM
.

Nagyszeru muvészfilm az Enigma-kód feltörésérol, Alan Turing életérol – ezt minden konteó és törtenelem iránt érdeklodonek látnia érdemes.

rendezo: Morten Tyldum
forgatókönyvíró: Graham Moore
zeneszerzo: Alexandre Desplat
operator: Óscar Faura
zene: Alexandre Desplat
producer: Nora Grossman
vágó: William Goldenberg
szereplo(k):
Benedict Cumberbatch (Alan Turing)
Keira Knightley (Joan Clarke)
Matthew Goode (Hugh Alexander)
Charles Dance (Commander Denniston)
Mark Strong (Stewart Menzies)
Rory Kinnear (Nock)
Allen Leech (John Cairncross)
Tuppence Middleton
Tom Goodman-Hill

https://www.youtube.com/watch?v=gVWy-EB6A8o
Kódjátszma /The Imitation Game/ (magyar feliratos elozetes)
DVDNEWS.BLOG.HU
Közzététel: 2014. dec. 8.
Kódjátszma /The Imitation Game/ (HunSub Trailer)
Forgalmazza: ©Fórum Hungary Filmforgalmazó Kft.
http://www.facebook.com/dvdnewshu http://dvdnews.blog.hu/

Különös aktualitása van a filmnek a “kiszivárogtatások” korában, Jullian Assange és Edward Snowden árnzékában, meg a Charlie Hebdo merenylet miatt is.
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=818419191537117&set=a.195404290505280.52360.100001071300407&type=1&comment_id=818420608203642&ref=notif&notif_t=like

Tiboru a napokban publikált blogjában
( http://tiboru.blogrepublik.eu/2015/01/11/charlie-hebdo-nehany-gondolat/ )
említést tesz a HUMINT háttérbe szorulásának tragikus következményeirol és az ELINT, COMINT, IMINT, SIGINT modszerek túlzott elotérbe kerülésérol.
Pedig valamikor, a film cselekménye idején a kezdodo SIGINT sorsfordító jelentoségu volt a világ sorsát illetoen.

Bemutatja a film az elso SIGINT, a kódfejto gép építését
(íme egy ma is muködo peldany, Bletchley Park Museum), ( http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/5c/Bombe-rebuild.jpg )
és a megépítéséhez vezeto eseményeket.

Íme néhány tájékoytató link:

http://en.wikipedia.org/wiki/The_Imitation_Game

http://en.wikipedia.org/wiki/Andrew_Hodges

http://www.port.hu/kodjatszma_the_imitation_game/pls/w/films.film_page?i_film_id=153744

A film során szó esik a megfejtett kód titokban tartásáról is.
Ennek egy furcsa törtenelmi felhangja Coventry bombázása és Churchill felelossége.
Idézzünk a Katpol blogról:
“Amolyan mellékmítoszként meg kell említenem az Enigma-ügyet. Ez úgy szól, hogy a britek az Ultra-muvelet keretében megfejtették a német rejtjelezett adásokat, és elore tudták, hogy milyen hordereju támadás készül Coventry ellen. Mivel azonban titokban akarták tartani, hogy feltörték a német kódot, “beáldozták” a várost, kiszolgáltatva azt a Luftwaffe pusztításának. A valóság ennél némileg árnyaltabb. A kódtörést végzo szakemberek a Bletchley Parkban a támadás napján, délután 3 óra körül fejtették meg a kritikus rádióadást, melybol eloször értesültek a támadás tervérol. Az Ultra vezetoje, Winterbotham ornagy azonnal értesítette Churchillt és további utasításokat kért. Churchill úgy döntött, hogy ne legyen evakuálás és a lakosságot se figyelmeztessék elore nyilvános csatornákon, mert ez a német hírszerzés tudomására jutott volna. A légvédelmet és az RAF vadászait viszont figyelmeztették, ok tudtak a német támadásról és készültek is rá. Aznap délután egy plusz légvédelmi egységet is átvezényeltek Coventryba 12 darab 40 milliméteres Bofors AA löveggel. Sot, még brit bombázók is felszálltak, hogy még a Luftwaffe támadása elott megszórják annak észak-franciaországi reptereit, és kiiktassák az X-Gerät rádióállomásait (Operation Cold Water). Más kérdés, hogy ez az utolsó elotti pillanatban elindított akció nem járt érdemi eredménnyel. Churchill úgy ítélte, hogy a Coventryben lévo egységek is el tudnak bánni a németekkel, nem kell további erosítést küldeni. Ez téves döntés volt, de messze nem a civilek szenvtelen feláldozása.”

Forrrs: http://katpol.blog.hu/2010/11/14/mythbusters_coventry

A “poént” nem lehet leloni, mert a muvelt Olvtársak elott ismeros a történet (Tiboru blogjáról legalábbis biztosan )

A film végen a Bletchley Park titkos bázison megsemmisítik a berendezéseket,
( http://hu.wikipedia.org/wiki/Bletchley_Park_Múzeum )
a munkát befejezik, kitör a béke, majd Alan Turing mássága miatti depressziójában évekkel késobb öngyilkos lesz.

“On 8 June 1954, Turing’s housekeeper found him dead. He had died the previous day. A post-mortem examination established that the cause of death was cyanide poisoning. When his body was discovered, an apple lay half-eaten beside his bed, and although the apple was not tested for cyanide,[115] it was speculated that this was the means by which a fatal dose was consumed. An inquest determined that he had committed suicide, and he was cremated at Woking Crematorium on 12 June 1954.[116] Turing’s ashes were scattered there, just as his father’s had been.

Philosophy professor Jack Copeland has questioned various aspects of the coroner’s historical verdict, suggesting the alternative explanation of the accidental inhalation of cyanide fumes from an apparatus for gold electroplating spoons, using potassium cyanide to dissolve the gold, which Turing had set up in his tiny spare room. Copeland notes that the autopsy findings were more consistent with inhalation than with ingestion of the poison. Turing also habitually ate an apple before bed, and it was not unusual for it to be discarded half-eaten.[117] In addition, Turing had reportedly borne his legal setbacks and hormone treatment (which had been discontinued a year previously) “with good humour” and had shown no sign of despondency prior to his death, setting down, in fact, a list of tasks he intended to complete upon return to his office after the holiday weekend.[117] At the time, Turing’s mother believed that the ingestion was accidental, resulting from her son’s careless storage of laboratory chemicals.[118] Biographer Andrew Hodges suggests that Turing may have arranged the cyanide experiment deliberately, to give his mother some plausible deniability.[119]

Turing’s biographers Andrew Hodges and David Leavitt have suggested that Turing was re-enacting a scene from the 1937 Walt Disney film Snow White, his favourite fairy tale, both noting that (in Leavitt’s words) he took “an especially keen pleasure in the scene where the Wicked Queen immerses her apple in the poisonous brew”.[120]

(Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Alan_Turing#Death)

“1954. június 8-án a takarítója talált rá holtan. Ciánmérgezésben halt meg, valószínuleg attól a félig elfogyasztott almától, melyet az ágya mellett találtak. Magát az almát soha nem vizsgálták, a ciánmérgezést a holttest alapján állapították meg. A többség úgy véli, a tudós halála nem lehetett véletlen, édesanyja szerint viszont baleset történt, ami Turing hanyagul tárolt vegyszerei miatt következhetett be. Talán anyja megnyugtatására választotta ezt a módszert, talán kedvenc meséje, a Hófehérke ihlette, nem tudni. Azt is lehetségesnek tartották, hogy gyilkosság áldozata lett, nehogy féltett államtitkok szivárogjanak ki rajta keresztül. 1954. június 12-én helyezték örök nyugalomra.

2009. szeptember 11-én – jelentos társadalmi nyomás hatására – Gordon Brown brit miniszterelnök bocsánatot kért a mindenkori kormány nevében azért a visszataszító bánásmódért, amelyben a tudóst részesítették annak idején a hatóságok, és ezzel halálba kergették.”

(Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Alan_Turing#Homoszexualit.C3.A1s.2C_.C3.BCld.C3.B6ztet.C3.A9s_.C3.A9s_hal.C3.A1l )

Mindez elso ránézésre is szerfelett gyanús, megér egy konteót (csak mondom, mester )

A valóság, hadd elevenítsük fel, mert muvészfilm ide vagy oda, mégiscsak valós történéseket (nem is akármilyeneket) dolgoz fel, persze “kicsit” azért más:

Tiboru kiválóan összeállított posztjából, amely a máig folytatott Echelon programról szól
(http://tiboru.blogrepublik.eu/2011/03/01/az-echelon/ )
valamint az NSA
( http://hu.wikipedia.org/wiki/National_Security_Agency )
oldalairól (mert van nekik, tessenek csak megnézegetni! ),
( https://www.nsa.gov/index.shtml ),
oldaluk keresosávjáról
( https://www.nsa.gov/applications/search/index.cfm?q=venona )
a “venona” menü alatt
( https://www.nsa.gov/about/_files/cryptologic_heritage/publications/coldwar/venona_story.pdf )
sot, Facebook oldalukról is
( https://www.nsa.gov/applications/links/notices.cfm?address=http%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FNationalCryptologicMuseum)
láthato, hogy
Alan Turing
( http://hu.wikipedia.org/wiki/Alan_Turing )
nagyban hozzájárult az enigma feltöréséhez
( http://hu.wikipedia.org/wiki/Enigma_(gép) )
de a kriptográfia története korántsem állt meg a II. Vilaghaboru után.
( http://hu.wikipedia.org/wiki/A_kriptográfia_története#Kriptogr.C3.A1fia_a_II._vil.C3.A1gh.C3.A1bor.C3.BA_alatt )
A különbözo projektek közül az Ultra
( http://en.wikipedia.org/wiki/Ultra )
a II. Vilaghaború alatt folyt,
akárcsak a Magic
( http://en.wikipedia.org/wiki/Magic_(cryptography) )
és a Purple is.
( http://en.wikipedia.org/wiki/World_War_II_cryptography ).
Az ECHELON
( http://en.wikipedia.org/wiki/ECHELON )
valamint a Venona projekt
( http://en.wikipedia.org/wiki/Venona_project )
és a Frenchelon
( http://en.wikipedia.org/wiki/Frenchelon)
meg a Room614A
( http://en.wikipedia.org/wiki/Room_641A )
jelenleg is folyamatban vannak, hogy ne is beszéljünk arról, amirol nem is tudunk
Mondjuk Snowden elejtett azért néhány szót:
(http://en.wikipedia.org/wiki/Blarney_(code_name) )

A valósag már csak ilyen, kicsit másabb mint a muvészfilm (néha túl is tesz rajta)

Ajanlott irodalom:

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_kriptográfia_története#Megfejt.C3.A9se_2

 81. meggymag — 2015-02-14 13:27 

@ahmet: 79.

Az nekem is gyanús volt, hogy a buzi nem magyar eredetü szó, de attól még használatban van és itt, adott esetben kétes, vitatható módon. (A “keresztényi szeretetböl való besározásnak” valszeg nem az egyetlen esete és az sem ment sokat, hogy ilyesmit tesznek nem keresztények is;az meg már nem is konteó, hogy az emberek szeretik és tisztelik is egymást meg nem is, inkább az, amivel mi is itt foglalkozunk, hogy ki/kik mikor, miért kit/kiket tisztelnek meg az igennel vagy a nemmel).

Visszatérek illusztris szavunk kétes és vitatható alkalmazására, hiszen emiatt lett itt vitatéma és egyúttal az ad a vitának konteós jelleget, meg a sajátos nemi beállítottság is amire ezt a szót használják.
A homoszeksz.(röv.)nemcsak hogy elismerten létezik, hanem terjedöben is van.
A jelen társadalmak felépítése, öntudata, jövöje, vagyis a nagy koncepció eddig a heteroszeksz. létformán alapul.
és erre az alapra épültek az intézmények, az emberi élet jövöje, az együttélés etikája a többé-kevésbé megbízhatóan érvényesülö szabályok és elvárások az egyéni és a közösségi életvitel tekintetében.
Namost, lévén, hogy a homosz. emberek számára nehéz, vagy lehetetlen az ugyan olyan életvitel,tehát kissebbség demégsem, másrészt ök is Isten teremtményei mint a többi, ebben áll az aktualítása egy jó éles konfliktusnak.
A konteó meg ott van, hogy lehet vagy nem lehet tudni miért, de pontosan a hangadó, az erkölcsi és etikai értékeket hírdetö/diktáló fórumok nem veszik e konfliktust mint olyat tudomásul.Emiatt a lakósság sem vitatkozhatik arról nyíltan, társadalmi szinten, holott nekik az gondot okoz, hogy most hogyan lesz tovább és úgy általában, hogy csak a családot említsem.

“Amúgy is alig van szín magyar szavunk, ahogy a lakosságnak is nagyjából csak 5%-a színmagyar… “ez is kb.így igaz, és ez van Európa szinte minden népénél. Innen is adódik, hogy fontos az anyanyelv ápolása, és lehetö tisztántartása, az adja meg egy nép/nemzet azonosságát, az a kultúrájának hordozója. Már kivéve a mateket!(Franciaorsz.egy idöben megpróbálta betiltani az anglicizmusokat,shirt, meg pant,stb.)

Elnézésed kérem,lehet, hogy minderre nem is voltál kíváncsi,ezekröl szóltak mások is, csak most mind ilyenek és ezek is nagy kérdések, a vallások egymás mellett szorosan, a mindegyre jelentkezö és sokféle másság, a…

 80. becsuszoszereles1k — 2015-02-14 11:44 

79.@ahmet:
A bogumilistak ‘eretnek’ ertelemben valo illetese ezzel a szoval mar a nagyon sokadik lepcso” a szo etimologiajahoz kepest:
https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=0CBwQFjAA&url=http%3A%2F%2Fvakablak.blog.hu%2F2009%2F09%2F17%2Fa_buzi_szo_eredeterol&ei=miHfVNroOoTmUv3ZgtAJ&usg=AFQjCNHO26WHLolfRMc7VneAxx4m_BKybQ&sig2=ZWHDcRL-ZNWYyp5lcm3Vww

Off-On: Gondolom, bizonyithato, hogy melyik nepnek hany szintiszta tagja van, de meg fantasztikusabb, hogy a kabbala szerint: Epp hogy csak mutatoba, de meg mindig van nehany tagja az emberisegnek, aki egyenesen Adamtol szarmazik… :-O Kis szinesnek szantam, nem kell leeretnekezni! 😀

 79. ahmet — 2015-02-14 09:52 

@meggymag:
A buzi szó meg pont nem magyar eredetű. Ha jól emlékszem egy bolgár eretnek csoport keresztényi szeretetből való besározásából eredeztethető. De bevallom, nem néztem újra utána.
Amúgy is alig van szín magyar szavunk, ahogy a lakosságnak is nagyjából csak 5%-a színmagyar…

 78. 404notfound — 2015-02-14 08:29 

@rebel: Turing teljesítménye vitathatalan, ebben igazad van, de láttunk azért már olyat, hogy egy zseni még a cipőfűzőjét sem tudta bekötni, mert más területen volt zseni. Egyfelől tehát ezt az állításodat vitatnám, hiszen konspirációból megbukott Turing, amikor beismerte a homoszexualitását egy rendőrtisztnek.

Másfelől pedig ugye képben volt a brit hadvezetés/titkosszolgálat és a ménkű nagy vaskalapos, seggfejekkel bőven ellátott szervezetek, bürokráciával, titkárnőkkel, irodákkal, pecsétekkel, aktákkal, döntési szintekkel, jogkörökkel, huzavonákkal, politikusok rokonaival, vízfejjel és frontszolgálatot kibekkelőkkel. Enplusziksz hányaduk gondolhatta azt, hogy a homoszexualitása miatt többször megalázott, hivatalos eljárás kezelében megkínzott különc zseni nem kevés rizikót jelent. Hiszen, ha egy kevésbé finnyás titkosszolgálat ráállít egy jóképű és kedves fiatalembert, az még egy nyaralásra is ráveheti, mondjuk a bolgár aranyparton. Onnan elzsuppolni őt valamelyik számozott városba nem egy mutatvány, a halál oka cápatámadás, ilyesmi… Ne felejtsük el, hogy hasonlóra volt példa, nyaralásilag, jóképű ismeretség is akadt, felmerülhetett így a kérdés: Mi van akkor, ha Turing nem jön haza?
Szóval szerintem a britek kerestek gyors és végleges megoldást, erre utal az is, hogy a szeretője szó nélkül megúszta és az anyja is béna mesével állt elő.

Summa summarum: a bürokraták szerint Turing veszélyt jelentett és ezért megszabadultak tőle. Ha életben maradt volna, akkor legalább 50-100 évvel előrébb tartana most a tudomány, ha jól értem a soraidat.

 77. rebel — 2015-02-14 04:08 

Én kérek elnézést! Ne csak az AI úttörőjének aposztrofáljuk Turingot, hanem inkább az atyjának, továbbá a kibernetika atyjának is egészen nyugodtan. Turing, elméleti matematikusként, megtervezte és leírta, a ma is működő computer alapelveit, és alapvető és lényegi működési logikáját. Olyannyira leírta, hogy mai napig a Turing-gépet, azaz a papíron, tehát elméletben létező, ő általa “felépített” virtuális számítógép ma is “működik”, ma is használják elméleti tudományokban… ANNYIRA TÖKÉLETES!!! Ez a relativitás elmélethez mérhető szint!!!!

Mivel hogy minden idők egyik legnagyobb zsenije volt a pali, a “halálát” mindenképpen úgy célszerű vizsgálni, hogy ezt igencsak szem előtt tartjuk. És máris összeáll a kép, nem halt meg, hanem öngyilkosságnak beállítva kívánt kiszállni. Valószínűleg leélte az életét álnéven, valahol jó messze, sőt még talán most is él (egy zseni akár 120 évig is vígan elél, ha ügyes, márpedig ő ügyes volt)…

Emiatt fura tehát az egész, mert eleve NEM Ő INTÉZTE AZ EGÉSZET, már árkon-bokron túl volt. Besokallt elege lett, “…méghogy kasztrálás, kitiltás meg miegymás… hát mindenki bekaphatja…” Nyilván volt egy segítője aki berendezte a helyszínt, odavitte a hullát stb… A másik verzió pedig, hogy talán ő feküdt ott, de olyan vegyszert vett be, ami temporálisan leállította az életfunkcióit, lényegében klinikai halál volt, és mondjuk a hullaszállítóból szökött meg, helyére ügyesen megszervezve tettek egy hullát (s emiatt gyors hamvasztás, már a hatóságok nem akartak botrányt, hogy ki lett cserélve a holttest)…

Ezt a fickót nem lehetett átverni, sem megszivatni. Egy ilyen fazont, nem olyan könnyű ám likvidálni… Senki nem jutott volna be a lakásába, annyira résen volt, főleg azok után, a meghurcolás után, amiken méltatlanul keresztülment, a tudomány forradalmasító sarokköveként, az emberiség megmentőjeként (nácik legyőzése nem biztos hogy megvalósult volna nélküle!); kizárt hogy megölték, és ilyen kaliberű figura, ratyiság ide vagy oda, SZERET ÉLNI, nem azért hogy élvezkedjen, hanem a kihívások és célok miatt amiket kitűzött magának… Megkockáztatom, álnéven élete végéig dolgozott a kibernetikán és segítette a fejlődést, talán jelentősen neki köszönthetjük, ezt a felfoghatatlan, őrületes tempót és szintet ahogy a kibernetika fejlődött… Ott tartunk, ahol kb 100 év múlva kéne tartsunk normál fejlődéssel (sokan ezt ugyebár másik konteóval, az alienek technológiájának lemásolásával “magyarázzák”…)

 76. becsuszoszereles1k — 2015-02-13 21:27 

75.@404notfound: Cserebe felajanlanek egy ertekes analog antik infot, aminek a szocialista eraban kelt laba: Csajkovszkij se magatol halt meg allitolag (nyomorult carizmus!). Tenyleg, mikor lesz temaszavazas a blogon? Eleg reg volt!:)

 75. 404notfound — 2015-02-13 19:34 

Csak nekem tűnt fel, hogy nincs a Mossad műve opció? Hmmm…

 74. agathon — 2015-02-13 19:18 

52. logiszton — 2015-02-12 23:00

Ezek nagyon jó meglátások!

 73. deep719navy — 2015-02-13 18:57 

Hogy ki ölte meg Turinget, nem tudok választani, a hirtelen felindulásból elkövetett öngyilkosságot meg nem tartom valószínűnek.
Ezen túl viszont a témához hasznos háttérolvasmány lehet Simon Singh Kódkönyvének ide vonatkozó része, és egy másik könyv – talán Winterbotham a szerző neve -, Az Ultra titka. Ezekben egyrészt a lengyelek szerepéről is lehet olvasni, másrészt pedig cáfolja valamelyik fenti konteós kolléga megállapítását, hogy elég volt maga a masinéria, onnantól fogva az üzenetek már megfejtették magukat :-)))
A hosszan őrzött államtitokhoz meg csak annyit, hogy a rossz nyelvek szerint a britek az összegyűjtött Enigmákat szorgosan szétosztották a korona fennhatósága alá tartozó államok kormányzatai között, csupán azt a morzsányi háttérinfót nem mellékelték, hogy ők bizony tudják olvasni a nem nekik szánt üzeneteket is.

 72. 68nyara — 2015-02-13 18:54 

A lengyel vs. angol enigma feltöréshez két adalék: 2005-ben született egy tdk dolgozat ebben a témában az ELTE-n. Annak akit érdekel a leírás: http://hps.elte.hu/tdk/dogak/marai_kekesi_doga.pdf

a másik egy cikk a témában http://www.bbc.com/news/magazine-28167071

De lehetne még sorolni a hivatkozásokat. Szóval a lengyelek nélkül tovább tartott volna a munka DE a németek hibája is kellett hozzá. Ettől még Turing nagy matematikus volt, és ma az IT nem biztos, hogy ott tartana ahol, ha nem lett volna.

Mondjuk azt, hogy az elméleti alapok kidolgozása minimum 3 nemzet munkája, a végső siker és a gyakorlati napi kódfejtés egyértelműen az angoloké.

Különben, hogy hogyan halt meg? Hm… bármelyik verzió befuthat.

 71. meggymag — 2015-02-13 18:36 

@hazitroll: 69

Azért szólok, mert a fennti vitában résztvettem, ahol nem a zsidókrol vagy a cigányokról volt szó, hanem a homoszekszualitás “népi” elnevezéséröl.Arról, hogy e célra a csak egyértelmü buzi szó a helyes használat, vagy értsünk egyet azzal, hogy jó dolog 2 más szónak a jelentését azoktól eltérö jelentéssel megterhelni.
Valamint nem a zsidók, a cigányok vagy a homoszekszuális beállítottságuak útálatáról.

Különben, hogy valaki zsidó-e vagy cigány, attól még lehet homoszekszuális nemi beállítottságú, nemzetiségétöl függetlenül.Szvsz, a kettö két különbözö kategória (a nemzetiség és a nemi beállítottság).

“A buzit viszont nagyon könnyen lehet egy kevésbé sértő szóval helyettesíteni”- hogyan, mivel? ezekre lehetne javaslatot tenni, miért érezze magát valaki is sértve.

 70. hazitroll — 2015-02-13 15:02 

Az írás pedig jó, viszont én hiányolom az Arnold Murrayre vonatkozó háttérinformációkat. Ő valószínűsíthetően több, mint egyszerű mellékalak, bár persze a gyanú semmit nem jelent önmagában.

 69. hazitroll — 2015-02-13 14:58 

@gigabursch: Engem egy időben havi rendszereséggel lezsidóztak, az utóbbi időben viszont már nem veszem fel, így nem tartom számon. Viszont múlt héten éppen lecigányoztak. A fenti két népcsoport közül legalább az egyikkel szemben – a melegekkel szemben is – vannak fenntartásaim, hogy finom legyek, de legalábbis igyekszem távolságtartó óvatossággal kezelni őket. A cigány/zsidó szó használatával azért nincs bajom, mert szerintem a legáltalánosabban elfogadott megnevezése az adott népcsoportnak. (már amennyiben a zsidó identitást faji és nem vallási alapon tekintjük) Persze itt sem mindegy hogy valakit cigánynak vagy büdös cigánynak nevezek, ahogy Romániában is lehetsz magyar vagy bozgor magyar, Szlovákiában is lehetsz magyar meg szemét magyar.
A buzit viszont nagyon könnyen lehet egy kevésbé sértő szóval helyettesíteni. Ettől persze még utálhatod őket, az a szíved joga. Meg is rugdoshatod őket, de az ugye bűncselekmény. Viszont ha néha a szopott fasz vagy az utált csoport rosszabbik felére kerülsz, akkor kurva hamar rájössz, mennyire értelmetlen és megalázó a mindennapi szóhasználatunk. A tied is az enyém is. Ha valaki magyar, és arról beszél, hogy a cigányok tisztelhetnék és eflogadhatnák a magyar kultúrát, akkor te is tisztelhetnéd, elfogadhatnád, hogy egyesek nem A-nak, hanem B-nek szeretnék neveztetni magukat. Értse mindenki szája ízének megfelelően.

 68. gigabursch — 2015-02-13 13:02 

@eltakaritono: Szerintem egyáltalán nem off.

Viszont mivel nem életem legfőbb kutatási témája a homoszexulaitás tudományos vizsgálata, így egész megdöbbentett a PC ilyetén beférkőzése ezen vizsgálódásokba.

 67. gigabursch — 2015-02-13 13:00 

@eltakaritono:
De ugye azzal tisztában vagy, hogy csak a magyar nyelvben értelmezhető az, hogy a kelő nap osztja (ost), a nyugvó meg veszti (west) a sugarait.
A többire a választ már ne nálam keresd. (Tatárlakai korongtól a többi különös, de eltagadott európai nyelvemlékien át, a szógyökökig és a szóbokrokig, nem beszélve a mássalhangó almokról).

ON, ON, ON

 66. eltakaritono — 2015-02-13 11:48 

@gigabursch:

VÁR —> VÁRTA (várta, várja az “ellent”) —> VÁRTA (őrség, őrhely) sőt: (WART – várakozás – német)

 65. eltakaritono — 2015-02-13 11:38 

Érdekes poszt, érdekes hozzászólások.

A homoszexuális zsenik pszichológiája külön fejezetet érdemel.
Kapcsolatot találhatunk a zsenialitásnak nevezett attitűd, és a szabályok,(akár még a törvények is), elvárások, szokások, a “normalitás” figyelmen kívül hagyása között. Időnként nehéz eldönteni, hogy melyik az ok, melyik az okozat.
Attól lesz zseni (vagy inkább “felismert/elismert zseni”) valaki, hogy munkája, magánélete rendszerében hajlamos a járatlan utakat igénybe venni, (és ezáltal váratlan felfedezéseket, gondolkodásmódokat, problémamegoldó képességeket sajátíthat el) vagy egy zseni van olyan öntörvényű, és gondol magáról annyit, hogy megengedheti magának, hogy fittyet hány az elvárásokra, szokásokra, praxisra, stb.? (nyilván a kognitív képességek magas szintje azért az alap)
Ahogy már valaki utalt rá, a homoszexuális párkapcsolatok eléggé másként működnek, és itt most persze nem a fizikáról beszélek.
A promiszkuitás a homoszexuális férfiak között nagyobb mértékű, mint pl. a leszbikusok között, (és több százszoros a normál hetero kapcsolatokhoz képest, csak az AIDS megjelenése csökkentett ezen a számon) és a szerelemféltésből elkövetett életellenes cselekmények is gyakoribbnak tűnnek, nyilván itt arányosítani kell az esetszámot a kapcsolatok számához.
A promiszkuitás mellett kimutathatóan magasabb a depresszió, a droghasználat és a szuicid hajlam is. A tendencia a homoszexualitással toleráns társadalmakban is megvan, így nem lehet az elutasítottság rovására írni.
Sajnos – valamilyen rejtélyes oknál fogva – a homoszexualitás kutatása pontosan olyan síkos pálya, mint a holokauszté, így egyes kutatások eredményeit túlhangsúlyozzák, más kutatásokét – melyek nem illeszkednek a “mainstream elvárásokhoz”, – azokat elhallgatják, vagy “tudománytalannak” minősítik, legyenek bármilyen alaposak is.
A homoszexualitás kriminalizálása persze alapvetően értelmetlen, de azért nem a véletlennek köszönhető, ott az a csúnya következményspirál, ami elindul az egyszerű “másságtól” és csavarodik a promiszkuitáson át a prostitúcióig, a droghasználatig, a fiatalkorúakkal létesített – akár erőszakos – kapcsolatteremtésig, meg még sok kanyar-csavar van, de nem szeretném teljesen szétoffolni a témát.

A posztban közölt infók alapján, valamint a fentiekből kiindulva jómagam kiejteném a titkosszolgálati közreműködést, az öngyilkosságot és a balesetet is.
Partner által elkövetett cselekménynek tartom, de ha mégis lenne titkosszolgálati közreműködés, akkor viszont inkább tanúvédelmi programra tippelnék.

Ami a krumplilevest illeti, (ha már szóba került) nevezzük krumplilevesnek, ne hamisgulyásnak. Már ha muszáj megnevezni. A meleg büszkeség provokáló vonulgatásai nem éppen az elfogadás irányába terelik a normalitás híveit. Tipikus kontraproduktív hatásmechanizmus.

Itt kérek elnézést a hosszért és az offért.

 64. elias — 2015-02-13 11:20 

Csak és kizárólag tiboru miatt vettem mozijegyeket, gondolván, ha az Ő ízlésének megfelel, akkor nem lehet olyan rossz a film. Családnak pedig beharangoztam az év filmjét annak ellenére, hogy „usás”, pedig tudom, mennyire khm… szóval nem néznek amcsi filmet. Nekem leharapják a fejemet, ha tényleg egy nyálas szörnyűséget kell miattam végigülniük.
Tiboru, kérlek nyugtass meg, hogy valamennyire azért nézhető lesz az a 114 perc.

Tudom, hogy nem az én tisztem ezt elönteni, de nem lehetne itt simán csak konteózgatni ? Bár az én gyerekkoromban is a meleg a hideg ellentétje volt, (csakhogy egy klasszikust idézzek) de ennek ellenére „nem- e lehetne –e” ITT csak Turingról értekezni?

(de ha nem , akkor nem, és pont)

 63. gigabursch — 2015-02-13 09:20 

@gigabursch:
S amit kihagytam.
Szóval az a másik vár nélküli csúcs értelmes szemmel körülnézve, szinte mindig szakrális erőteret hordoz magában. (bár egyes helyeken elbányászták, lásd Szandavár esetét)

 62. gigabursch — 2015-02-13 09:18 

@becsuszoszereles1k:
A kétértelmű szavaink esetében, azaz azonos hangalak, különböző jelentéstartalom esetében – legjobb ismereteim szerint – az egyik alak mindig névszói, a másik mindig igei.

MAgyarán.
– Mire vár a vár?
– Mit fog a fog?
stb, stb, stb.

Ami itt igazán fontos, hogy a két jelentéstartalom mégis közös jelentéstartalomba kovácsolható. Van ahol ez könnyen megfogható, van ahol nem.
Erre a fenti két példa elég jó, mert míg a fog eseteében könnyen megvan a fog fogása (vö: egy forgácsoló szerszámnál, vagy körmös szerszámnál is a fogak fognak), addi a várnál már épp a látszólag messzibb jelentéstartalom az ami nehezn hozza össze a két jelentés, de ha valaki veszi a fáradtságot és megnézi, hogy a Kárpát-medencében mi a különbség a vár, a várkastély, az erőd, az erődítmény és a palánk között, akkor közel juthat a megoldáshoz a várnál.
A várban egyrészt megvárták az ellenfelet, ellenséget. Jöttét is-mentét is. Az erőddel csak fenntartani tudtak valamennyit.
A másik már kicsit messzebb mutat. Minden várunk melelt van egy picit magassab pont, tető, hegycsúcs. Ez messze túlmutat a jelenleg használt szókincs és jelentéstartalomnál, de attól még megvan. Ugyanis a várak (a várak!) megfelelő régészet esetén mindig is kedrült, hogy kevés kivétellel többezer éves múlttal rendelkeznek. Sajnos nincs elég forrás a régészetre (hangsúlyozom, hogy nem pénz, hanem forrás), pedig igencsak sok várunk várna még szakszerű feltárásra.
S nemcsak nálunk, hanem szerte Európában.
Földvárak és a kővárak egyaránt.

S akkor vissza erre a melegezésre.
Ez ugyanolyan félreszövegelés, mint a homokosozás.
Ennek az eredete viszont más nyelvterületre nyúlik vissza, ahol a hot szóval kezdték el a buzik magukat hivatni, mert nekik már a gay is “sértő” volt (a fag(g)ot, homo, nancy, pansy, pouf(fe), sod mellett).
Persze ez a hot is egy nettó hazudozás, mert ők is ~36,5°C körül működnek.

 61. gigabursch — 2015-02-13 09:01 

@becsuszoszereles1k:
Volt valami gyalázatos buzigyilkosság ha jól emlékszem Tatabányán úgy 15 éve, de az is amikor azt a divatdiktátor cigányt is felkoncolta a párja, az is elég durva volt.
Szóval amikor írtad a fenti hosszú hsz-odat, nekem pont ez villant be.
(na meg persze a dr. Szöszi ominózus jelenete a film vége felé)

 60. becsuszoszereles1k — 2015-02-13 08:45 

59.@anarchoid:

A “kolonial” beidegzodeseket es esztetikumot nehez levetkozni, amugy pedig minden nemzeti filmalkotason rajta van a nemzeti jelleg – ez varhato mindig. Szoval a “nyugati” filmek nem egy szovjet haborus film! Dekadensen, aranyozott szelu” kiskanallal kevergetik a sztorit, de hacsak nem lenni magam is unalmas es buta, akkor en egyaltalan nem ereztem nyalasnak a filmet erdekes infotartalmahoz viszonyitva – jo, elismerem, nem zuditotta’k rank eronk folott a gondolkodnivalot…:)
Azert az ertekes fejlovest meghagynam neked -, de ‘ne nagyon fesd az ordogot a faladra!’, hogy egy buta babonat is idezzek, stilusosan…

 59. anarchoid — 2015-02-13 08:13 

Turing jo halas tema, cumberbatch -ot csipazom, de konyorgom

MINDENKI KERULJE A FILMET , rettenetes unalmas buta es nyalas

inkabb egy fejloves mint ez a szemet

 58. Panther V — 2015-02-13 06:32 

Gyanúsak vagytok srácok nagyon egy témán jár az agyatok. 🙂

 57. meggymag — 2015-02-13 00:47 

@logiszton: 49

A normális beteg megértheti, mert annak a betegsége nem volt mindig meg és el is múlik. A homoszekszualitás meg nem múlik el.
Már azon is megdolgozott, amíg megbizonyosodott, hogy mi van vele és miért nem olyan mint a többi.

 56. becsuszoszereles1k — 2015-02-13 00:33 

@logiszton:
Hat, ez nagyon igaz! Legyen is-is azert a vegeredmeny! 🙂

 55. logiszton — 2015-02-12 23:51 

@becsuszoszereles1k:
50.becsúszószerelés1k
Ez így tán túlbonyolított.A féltékenységre talán inkább azért hajlamosak, mert nehezebb partnert találniuk.

Hetero esetben látszik, hogy ki lehet a partner: a férfinak nő, a nőnek férfi. Na, most: tetszel vagy nem tetszel. Ez egy döntési szint.
Homo esetben nem látszik, hogy ki lehet a partner: ez egy döntési szint: hgy a kiszemelt személy hajlamos-e a nő-nő vagy férfi-férfi partnerségre. Ha ez eldőlt, akkor még mindig ott van a tetszel vagy nem tetszel.Azaz egy második döntési szint is.
Vagyis a homoszexuálisak kétszeresen vannak lélektanilag megterhelve a párválasztásuknál és ez az ok a fokozottabb féltékenységi hisztire.
Inkább ilyen eccerűnek látom biokémia helyett.

 54. becsuszoszereles1k — 2015-02-12 23:32 

40.@welcometoreality:

Azok nem ketertelmu szavak (pl. ‘var’, ‘dob’ stb.), hanem egyalaku, kulonbozo jelentesu szavak!

A ‘meleg’ az mar pont nem ilyen, hanem melleknev, zsargonban meg ketertelmu (amugy melleknev is, fonev is).

 53. becsuszoszereles1k — 2015-02-12 23:13 

48.@logiszton:

Ertem mire gondolsz, de ezek a parositasok cselekvesi funkciok moraletikai leepuleset tukrozik (fejezik ki).
Ezek a szavak nem egyenloek es nem is ellentetparok.

A klasszikus (Bibliai?) peldak inkabb ezek:
‘Ne mondd a feherre, hogy fekete, hazugra, hogy igaz!’ es igy tovabb. A kifejezes eredeti ertelmet ne valtoztasd meg, azaz ne masra hasznald, aminek szinten van sajat, eredeti kifejezese (fogalma)!

Amiket felsoroltal, azok is helyes peldak, de inkabb a ketertelmuseg jelensegere vonatkoznak, amik a szavak eredeti, egyetlen ertelmehez viszonyitva: hazugsagok. Mert, ha nem az eredeti jelentesukben hasznaljuk a szot, tehat arra, amire erdetileg vonatkozik, akkor nem beszelunk igazat, vagyis megmasitunk valamit, hamissa tesszuk – hazudunk.

[A szinonimak mibenleten is lehetne vitatkozni, de ne most! 😀 ]
Szvsz a szo megmasitasa (ami vegulis a tartalom kiuritese/ures, tobbe nem kifejezheto altala a vilag) es a ketertelmuseg azert nem pontosan ugyanaz, mert a ketertelmuseg a szo eredeti jelentesenek hatvanyozott megvaltoztatasa – mivel ‘ketertelmu’ azt jelenti, hogy tobbfelekeppen ertelmezheto, nem pedig azt, hogy egy helyett meg egy jelentest rendelunk a szo eredeti tartalmahoz.

Az elo nyelv persze mindig valtozik, mondjuk, tudjuk -, ami azt jelenti, hogy a folyamatosan valtozo vilaghoz ujra es ujra megkeressuk az eredeti, hiteles jelenteseket.

 52. logiszton — 2015-02-12 23:00 

@welcometoreality:
40.welcometoreality
A lényeget nem értetted meg:
Itt nem egy természetes nyelvi módosulásról van szó, hanem egy megtervezett, tudatos önfeladásra való kényszerítésről! Add fel a nyelvhasználatod egy részét/aztán majd mást is/ a politikai elvárásnak megfelelően.
Úgyhogy itt állításoddal ellentétben nem több jelentésről van szó, hanem egy amúgy vállalhatatlan jelenség eltakarása egy másik “nem kompromittált” fogalom szavával. Ez eddig ugye simán becsapás, és bár kontraproduktív, mert mindenki tudja, hogy mi van mögötte, félelmet kelt, mert államhatalmi nyomásra történik.
Olyanok romáznak, melegeznek akik sem iskolázottságukból, sem körülményeikből adódón ezt nem tennék. Félnek. Hú, nem szabad azt mondani, hogy cigány! Mért?-kérdeztem vissza egyszer- Mi tiltja? Ja, azt nem tudom. A szó “betiltásával” kényszerítenek a jelenség elfogadására. Javaslom olvasd el/esetleg mégegyszer/ a Chomsky-tízparancsolatát: fogsz benne találni e módszerre megjelölést. Szóval ez nem egy vállrándítással elintézhető jelenség.
Üdvözölnélek a valóságban, ha ott lennél.

 51. zizzi — 2015-02-12 22:35 

OFF: Sajnos kimondottan uszitva van a buzisagra a tarsadalom, az ifjusag. Ha sok peldat latnak valamire, az megragad es elfogadott lesz, meg akkor is, ha rossz.

ON:

milan talalgatasa ( #25) tetszett nekem is eddig a legjobban. Bocsi, konteoja :).

Es tenyleg, a tanuvedelem hogyan allt akkor az UK-ban?

 50. becsuszoszereles1k — 2015-02-12 22:11 

@gigabursch:

Valamikor olvastam, hogy a homoszexualis emberek nagyon hajlamosak a feltekenysegre, es csunya veget is erhet a hiszterikus veszekedes.

Belegondoltam, hogy miert, es ha nem tevedek, talan valami legmelyebb oszton miatt, ami meg a legmelyebbnek tartott szexualis osztonnel is melyebb, vagy annak legmelyebb retege: maga az o’seredeti/kodolt nemi identitas -, hogy olyankor tulajdonkeppen ket egyforma ero, a ferfisag tudata es a ferfi fizikai ero tudata ervenyesul (nem ugyanaz, mintha egy ferfi es egy no” feltekenykedik, ahol az erofoleny vegso esetben igy, vagy ugy, eldonti a veszekedest). Erre gondoltam.
El lehet kepzelni egy olyan indulat paradoxont, mint a huseg igenye es a promiszkuitas igenye egyuttesen kombo, ami szinten jellemzo – legalabb is a lelektani leirasok szerint! Jo, a valosagban is talalkoztunk mar ilyennel…

 49. logiszton — 2015-02-12 20:44 

@becsuszoszereles1k:
37. becsúszószerelés1k
Nem, nem szaladt el a ló:nem elég jónak lenni, a jóért tenni kell. Jézus Krisztus sem azért jött le a Mennyből, hogy csak úgy jó legyen, hanem hogy a világot tegye jobbá!
Más megfogalmazásban: a világot nem a gonoszok teszik tönkre, hanem azok, akik látják ezt, de nem tesznek ellene semmit. Na, ilyenből van túl sok.
/Eléggé biblikusra sikerült, de igaz./

A társadalmat már annyira megrontották és a kijavítás útjait annyira lezárták már, hogy egy “Charlie Hebdo” borítékolható volt már. Eddig az oroszok tettek ellene/ mármint a buzulás ellen/. A régebbi törvénykezések azért abban helyesen vélekedtek, hogy ez mennyire veszélyes. Csak abban döntöttek rosszul, hogy bűncselekménnyé minősítették -nem az-, nem pedig betegséggé/mert az: hormonrendszeri betegség/. Ezt lovagolja meg ma a neoliberalizmus, merthogyugye kinek árt/a társadalom egészén kívül/, hadd vonulgasson. A betegnek viszont eleve korlátozottak a megnyilvánulási, jogi, fizikai stb.körülményei/pld.: fertőzés/ és ezt a normális beteg meg is érti. A homoszekszuális nem. Viszont azt látom, hogy ezzel nem jön elő senki.

A britek meg sablonosan godolkodtak: a náluk lebukott kémek buzik voltak, tehát buzi = kém. Lehet, hogy nem ők tették el láb alól, hanem kiszervezték albérletbe, mint a sárlihebdót.

 48. logiszton — 2015-02-12 19:57 

@becsuszoszereles1k:
34. gigabursch
35. becsuszoszereles1k
Egyetértek és rögtön eszembe jutott néhány hasonló:

politikus = gazember
demokrácia = “elit”uralom
szólásszabadság = mások be/le/tiltása
demokrácia védelme = agresszió
neoliberális = normalitás áruló
polkorrekt = hazudozás
mélyszegény = dolgozni nem akaró
tolerancia = kötelező bántástűrés
stb. -stb.

 47. meggymag — 2015-02-12 18:34 

@welcometoreality: 40

Teljesen „nyugi“ állítom, hogy összehasonlíthatatlanul szerencsésebb egy sajátos dologra egy kimondottan egyértelmü kifejezést használni.
Mint más, már teljesen pontos jelentésü szavakat kétértelmüséggel megterhelni.
Méginkább, ha annak etikai vonatkozása is van, l. 34. gigabursch ,
meg aztán a „beszéljünk szépen, tisztán magyarul“ l. 30. zizzi , az
kötelesség is, amely bíztosítja a nyelv és a beszéd ízét, élvezetét,
annak autenticitását.
Miért lenne szükség egy felvilágosult világban a buzikat „menteni“?
Aki így „menti“ öket, az ugyancsak hozzájárul a nem felvilágosultsághoz.
A vár-vár, sír-sír, íz-íz, az mind hamis példa ebben az esetben.
Itt ugyan azon szónak kétféle jelentése van.
Ott pedig egyetlen, nagyon is sajátos jelentésre 2 másik már pontos jelentéssel bíró szót hiteltelenít el az, aki azokat a buzi szó értelmében is használja.
Ez nem hülyeség, ez a realitás.

 46. gacsat — 2015-02-12 16:54 

@milan: Á., ez a legjobb!

 45. gigabursch — 2015-02-12 13:05 

@becsuszoszereles1k:
Ez így tényleg durva.

Miért érzem azt, hogy akkor került hirtelen Turing nemi identitási/zavari problémája górcső alá, amikor valaki féltékeny lett rá.
Itt szerintem egyértleműen féltékenység, de még csak nem is szakmai féltékenység áll a háttérben.

 44. becsuszoszereles1k — 2015-02-12 12:25 

Elnezest kerek: forras: Wikipedia

 43. becsuszoszereles1k — 2015-02-12 12:20 

Szoval, addig semmi bajuk nem volt a hivatalos hivataloknak a tudossal – aktiv, tudomanyos munkat vegzo, dijakkal is elismert ember volt.
______________________________________________________________________

“1938 nyarán hazatért a Cambridge-i Egyetem-re, a King’s College-be, és előadásokat hallgatott Ludwig Wittgensteintől a matematika alapjairól.
1939 őszén, a második világháború kitörésekor a Government Code and Cypher School-ba kerül, a Bletchley Parkba.[…]

A második világháború alatt nagyon fontos résztvevője volt annak a Bletchley Park-i kódtörő csoportnak, amely a nácik hírhedt Enigmáját törte fel. Elősegítette matematikai megérzéseivel mind az Enigma kódjainak feltörését, mind a Hal nevű távíró rejtjeleinek megfejtését (ez utóbbi Lorenz és Siemens találmánya volt). A távíró éles elméjű megoldásai hasznára voltak a Colossus nevű digitális számítógép megalkotásakor.[…]

Munka a korai számítógépen, a Turing-teszt[…]

1945 és 1948 között Londonban, a National Physical Laboratoryban, az ACE (Automatic Computing Engine) programon dolgozott és közben elméleti munkákat publikált programozásról, neurális hálókról, mesterséges intelligenciáról. A mesterséges intelligencia egyik első elméleti megalapozója volt. 1947-ben jelent meg Lecture on the Automatic Computing Engine című munkája, amiben elsőként írt „számítógépes intelligenciáról”.

Közben atletizált is, főként futott. Az 1948-as londoni olimpián való részvételét sérülés hiúsította meg.

1948-ban Newman meghívására helyettes igazgatója lett a Computing Machine Laboratory-nak Manchesterben (igazgató nem volt kinevezve). Turing rövid karrierjének további szakaszát a Manchester University-n töltötte.[…]

1952-ben Turing egy sakk-programot írt. Mivel a számítógépet nem érezte elég gyorsnak a futtatásához, ő maga szimulált egy komputert, ami körülbelül fél órát gondolkodott egy lépésen. A játszma a Bécsi játék Falkbeer variációjában kezdődött, Turing gépe a 29. lépésben veszített.[…]

1951-től 1954-ben bekövetkezett haláláig a biomatematika foglalkoztatta, különös tekintettel a morfogenezisre.[…]

Díjak, elismerések[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
1951 márciusában a Royal Society tagjai közé választották, ami nagy megtiszteltetés volt.
1953 májusában a Manchesteri Egyetemen egy speciális díjat kapott számításelméleti munkásságáért.”

– 1939-tol 1953 majusi kitunteteseig _ holott 1952-ben volt a betores, bejelentes, vizsgalat!!!! _ senki nem erezte ugy, hogy a torveny ertelmeben fel kellene ot jelenteni homoszexualitasert (amit akkor a jogrendszeruk betegsegkent tartott szamon, es buntette)! :-O

_______________________________________________________________________
A “halalos fordulat” az uj! barat, Arnold lepese miatt kovetkezett be, aki ‘betoroket segitett a matematikus hazaba’.

Indokolt a komtarsak felvetese: Ki is lehetett ez az Arnold valojaban (es meg azt is gondolom, hogy Turing nem korzozott az utcan szeretot kersve! inkabb Arnold nyomulhatott…), vagy ha “nem volt senki”, akkor milyen lehetett, hogy tudatosan kijatszotta a baratjat-tarsat? Miert erte meg betorni oda egyaltalan – kik tortek be?
A filmbeli Turing azt mondja a nyomozonak, hogy semmi nem tunt el a lakasbol…

&
Egy biztos, az, hogy attol kezdve befellegzett minimum a kodtoroi palyafutasanak! Meg ugy egyaltalan: cselekvokeptelenne tettek; kivontak a forgalombol. Pont.
– ‘Az ügy eredményeképpen a Government Communications Headquarters-nél (GCHQ) betöltött kódtörői állását elvesztette.’ [wiki]
– Kie’-mie’ volt ez a GCHQ, kik dolgoztak ott? A film szerint mar a haboru alatt, a toborzott munkacsoportjukban, mint rajott (!), volt egy szovj. kem – lehet, hogy az nem felejtett?… Lehet, hogy erdekes kerdes. Amugy 1954-ben mi ujsag a vilagpolitikaban/hideghaboruban?
&

A nyomozohatosag meg rakerdez a korulmenyeire, es hivatalbol akceptalni voltak kotelesek a betekaba utkozo valaszt (ha volt ilyen valasz)…
– buntetes kitoltese kenyszerkezeles formajaban
– kenyszerkezeles megszunesevel testi-lelki felepules
Szvsz rugalmas es eros volt Turing szervezete, ha csak az allokepessegere gondolunk, ami nem kevesbe, sot, lelki erot, akaratero koncentraciot is jelent – teny viszont, hogy egy hormonkezelesnek, raadasul egy egeszseges szervezet atprogramozasanal, hisz betegseg eseten epp a betegseg kikuszobolesere vagy az egyeb gyogymod kiegeszitesere szolgal – mellekhatasai lehetnek, vannak, hogy mennyire maradandoak? Mindenki egyeni eset – vegre ma mar ez az allaspont a kezelesnel.

*****
Elokerultek Turing titkos keziratai! Iden aprilisban arverezik (kb. 280 millioert forintban szamolva).

Egy furcsa mondat van a cikkben, amit nehez mire velni 🙂 – elnezest, de az Origo-tol szarmazik?
Ime: “Turing 1954-es halálát követően a jegyzetet a többi irataival együtt barátjára és tudóstársára, Robin Gandyre hagyta.”

Hmm…tul a mondat logikai bukfence’n, Turing igy vagy ugy, keszult volna a halalra, netan a’lhalalra??? [A poszt szerint kulfoldon is kovettek…mondjuk ugy, mindig raragadt epp egy megfelelo” partner?]

Link: https://www.google.co.il/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=9&cad=rja&uact=8&ved=0CEkQFjAI&url=http%3A%2F%2Fwww.origo.hu%2Ftechbazis%2F20150126-elarverezik-alan-turing-titkos-jegyzeteit.html&ei=NIPcVJHgI4T7UNOHguAB&usg=AFQjCNGwOviIN6gqh9eAJWOETSaGRyD-2g&sig2=-jnmuaZnLDWLLNSxlzKVFg

*
Tiboru! Azt irja ez a kis fenti hiradas, hogy a film az arverezest (is) hivatott belenditeni, meg gondolom majd az Oscar-dij is – az angol aukcios haz nyilvan nem ugy tartja szamon Magyarorszagot, mint potencialis vevoi kort – nyilvan ugyanezert nem gondoltak a film nepszerusetesere a blogon sem a magyar filmforgalmazok. Vicceltem. Azt a tanulsagot is le lehet vonni, hogy a helyi filmforgalmazok nem kovetik egymas piacat (vo. Dyatlov-hago vetitese+konteos talalkozo), igy nem is konkuralnak egymassal/vagy kartellben vannak? Az mar nem tilos?…:( 🙂

 42. ahmet — 2015-02-12 08:53 

Az nem lehet, hogy az oroszok nem tudták beszervezni, ezért megölték? Ha nem nekünk dolgozol, akkor legalább ellenünk ne.
Persze, megrendezhették volna a halálát szebben is, de minek? Nem jobb izzasztani az angolokat hogy még azzal is ők szívjanak, hogy elsikálják az ügyet? Nem hinném, hogy szívesen olvasták volna, hogy “Hazánk vezető tudósait/hírszerzés tagjait a KGB tizedeli otthonaikban”, mondjuk a Times címlapján.
Már az is lehet, hogy a büntetőeljárásba is gyakorlatilag belekényszerítették a brit hatóságokat. Azért van, amit már nem lehet elsikálni.

 41. welcometoreality — 2015-02-12 03:42 

Na, sikerült dupláznom mert azt hittem az egyik hozzászólásom elveszett. Ha gondoljátok töröljétek ezzel együtt!

 40. welcometoreality — 2015-02-12 03:40 

@zizzi: a stílus maga az ember. Egyébként semmi jogom nincs beleszólni hogy ki mit és hogyan mond, csak megjegyeztem hogy ez a kifejezés sértő. De ha te direkt sértegetni akarsz embereket, lelked rajta.

Egyébként meg hülyeség is amivel érvelsz, több kétértelmű szó is van a magyar nyelvben ahol egyik jelentéstartalom sem “lehetetleníti el” a másikat, pl. vár (mint főnév és ige). Úgyhogy semmi baja nem esik a meleg szónak, elbírja az a több jelentést, nyugi.

 39. welcometoreality — 2015-02-12 03:05 

/OFF

@zizzi: így van, elvégre a ‘vár’ szó egyik jelentése (mint építmény) teljesen ellehetetleníti a másik lehetséges jelentését, mint ige (várakozik).

FAIL.

Ezek után szerintem ne fárasszuk feleslegesen egymást.

/ON

 38. limbekcs — 2015-02-12 00:53 

kedves tiboru,

le a kalappal a matek – filozofia kapcsolat ideirasaert

(mikozben persze szamolni a sok mernok / fizikus / vegyesz / … tud – ha hianyoltuk volna a termeszettudomanyok emliteset olvasoi oldalrol)

de ezeket a reszleteket nem most fejtjuk ki… : )

 37. becsuszoszereles1k — 2015-02-11 23:50 

28.@petiba:

“hogy azok a törvények, amelyek bűnözővé tették Turingot,”
– Ugy erted ugye, hogy ‘bunosnek kialtottak ki’ (‘bunozove tettek’ helyett)?

“Ha valaki erős gyomorral megnéz néhány fotót a Frisco-i Folsom Street Fair zombijairól, akkor elgondolkozik azon, hogy talán akik ezeket a buta (vagy annak tűnő) törvényeket hozták anno, lehet, hogy a jövőbe láttak… :(”

– Ha nagyon konteozni akarnank, akkor azt is mondhatnank, hogy persze, hogy lattak elore a jovot, hiszen ok krealtak, de legalabb is gerjesztettek…
– Ha nem akarunk ennyire konteozni, akkor meg megkerdezzuk, hogy ha mar igy alakult (mindennek van elozmenye es oka), miert nem segitettek helyes iranyba terelni, nem hagyni “elfajzani”, netan miert nem eloztek meg, amit meg meg lehetett elozni, illetve miert nem kezeltek a dolgokat?
– Valamint, nem hogy ‘soha nem keso’, hanem kotelessegunk folyamatosan tenni – jo iranyba!
– Altalaban a rossz ellen probalunk tenni, es ez a tuti bukas, mert a joert kell tenni – a ketto nem ekvivalens! [Na, elszaladt a lo’ egy kicsit…] 🙂

 36. 404notfound — 2015-02-11 20:21 

Szerény véleményem szerint a brit titkosszolgák voltak aki puhafedelű ponyvaregényekből tanulták a szakmát.
A cián ugye pár másodperc alatt hat, megvárták, meggyőződtek arról, hogy tényleg halott (esetleg kis kutakodás) és ekkor, ezért csináltak rendet maguk után. Angol rendet. A partnerét is békén hagyták, azaz kötöttek vele egy alkut. Az anyjával is előadattak egy gyengécske mesét a kísérletezgetésről, alkunak gondolnám.
Valaki betakarta és kirakta a cipőit az ajtó elé. Valaki ott volt, a halála után. Öngyilkosság, baleset kizárva. A bosszúszomjas exnáci megintcsak ponyva, a szerelemféltés előzményektől mentes. Az elvtársaknak élve lehetett volna hasznos, de holtan? Turing halála csak a brit érdekeket szolgálhatta…

 35. becsuszoszereles1k — 2015-02-11 19:54 

34.@gigabursch: Igy, ahogy irtad (ott)! 🙂
“akkor jön el a világvége, ha a szavak végleg elvesztik saját jelentésüket.” OFF-ON

 34. gigabursch — 2015-02-11 18:36 

@zizzi:
erről itt nyilatkoztam, hogy a meleg szó mit jelent.

 33. gigabursch — 2015-02-11 16:15 

@welcometoreality:
Nem offolom szét a topicot.
A dolgokat nevén kell nevezni.
Akkor is, ha nem szép és nem jó.

 32. molnibalage — 2015-02-11 16:13 

Már John Keegan műveiben leírja, hogy a legtöbb történeti mű valahogy mindig egyes “hősökön” keresztül operál ezzel szemben az arctalam tömeg szemszögéből az egyszeri katona vagy a sok kevésbé neves vagy névtelen b.p-i résztvevő szemszögéből már kevesebb..

 31. molnibalage — 2015-02-11 16:12 

Turing szerepét jellemzően eltúlozzák. Egyfelelő nagyon is épített arra, amit a lengyelektől kaptak, ezen felül ő legfeljebb elméleti szakember volt, a munka másik fele a számítógépek öszerakása volt. Turing “csak” egy nagyobb fogaskerék volt egy hatalmas gépezetben, csak az angolszáz történetírás – sőt, szinte mindegyik – nagyon szeret egy emberre fókuszálni és heroizálni… (Lásd John Keegan műveit…)

 30. zizzi — 2015-02-11 15:09 

@welcometoreality:

19.

no en pedig a szep “meleg” szavunk ellehetetlenitese ellen szolnek!! Maradjon a buzi buzi, a krumplileves meg krumplileves.

 29. puffogo — 2015-02-11 14:44 

Ha nem halt meg, akkor is több verzió van:
*Az angolok rendezték meg, más néven “diszkréten” dolgoztatták tovább
*Az amerikaiaknak kellett (fel kellett hozni a számítógépipart)
*Az oroszok voltak
*Ő csinálta, mert nyugalomra vágyott, és ezután tökéletes pentametereket faragott egy csendes hegyi faluban
*A frissen alakult Izraelnek kellet egy igen profi hírszerző (ekkor már elképzelhető együttműködés a fenti hatóságok bármelyikével, illetve a helyi zsidó közösséggel)
*A Man In Black megkérdezése után a tuti válasz: hazautazott

 28. petiba — 2015-02-11 12:28 

-majdnem off, de mégsem-

“…tiszteld meg közösségünket azzal, hogy nem posztolsz homofób hozzászólásokat.”

Ezt most így hogy??? Főnök, te csárli vagy! Vagy már nem? A csárliságba egy kis buzizás is simán belefér, nem? Már csak a szólásszabi okán-fokán…Vagy inkább már nem vagy csárli? (költői kérdés volt, kedves Mester, szerintem valójában te nem vagy csárli, csak kicsit elhamarkodott :))

“Volt még egy ötletem az Abu Grabi börtönben, az USA katonái által elkövetett fogolymegalázásáok, és a Je Suis Charlie szlogennel kapcsolatban. Tudom, hogy az EU, Angela Merkel, Francois Hollande, Gyurcsány Ferenc, Benjamin Netanjahu és demokrata barátaik megvédenék a szólásszabadságomat.
Azonban úgy döntöttem, hogy mégsem készítem el a montázst. Nem, valóban nem a jog akadályozott meg benne. A jóérzés. Mert nem vagyok Charlie”. (sajnos nem tudom, kitől származik)

Vagy.
Semmi bajom a homokosokkal és semmi bajom a homofóbokkal.
Vagy.
A cigányt cigánynak nevezem, a kurvát kurvának, a buzit buzinak. Ha tudok róla. Ha nem tudok, akkor egy embernek.

-majdnem offnak vége-

Turing halálról.
Amennyiben valamilyen gumitalpú csoport szándékában állt a gyilkosság, ennél megbízatóbban, és nyom nélkül is eltehették volna láb alól.
Az öngyilkosságot a kisimult pléddel kizártátok, nem esett szó róla,(vagy nem vettem észre) hogy a ciánmérgezés egyéb jelei megtalálhatóak voltak-e a helyszínen, úgymint hányadék, hab a száj szélén. Mert nagyon nem mindegy, voltak-e ilyen jelek a helyszínen, vagy sem. A máshol megmandulázott holttestet odatehették halála után is, szépen betakarva.
De lehet,hogy a házinéni mikor észrevette, hogy nem mozdul, kitakarta, aztán szépen betakargatta, amikor látta, mi a pálya. Így végül is azért az öngyilok sem kizárt, de ha ennyire otthon volt vegyészkedésileg, akkor talán nem a gyors, de nagyon fájdalmas ciánhalált választja, hanem fájdalommentesen bekap egy biztos adagnyi altatót.
Szolis elkövetőkről nem feltételezem, hogy öngyilkot álcáznak, oszt szépen betakargatják a hullát, és nem ismerik a keserűmandulás halál lefolyását.
A balesetet nem tartom valószínűnek, Beszippantja a ciángőzt, majd szépen hazamegy, rosszullét nélkül nekilát a szokásos almának (és vajon mikor mosott fogat ágybanalmázás után, vagy előtt?) majd szépen betakarózik, és jól meghal? Nem gondolom.

A kevés infóból megpróbálkozhatunk egy profilalkotással, mármint Turingot illetően, de csak hézagosra sikeredhet. Ami lejön róla, egy afféle öntelt, szabályokra, előírásokra fittyet hányó, erősen egoista, és önmagát törvények felettinek tekintő figura lehetett. A zsenik (általában a reáltudományokban extrém módon lubickolókat tartjuk annak) jó része hasonló viselkedésformákkal rendelkezik. (egy pszichológus szerint az IQ és az EQ fordítottan arányos 😀 )
Az efféle emberek lehetnek rendkívül irritáló, idegesítő, másokat semmibevevő személyiségek, ami egy más módon defektusos személyiséget esetleg szélsőséges tettre ragadtathat.
Viszont ha valami volt munkatárs lehetett, esetleg szexpartner, akkor a nyomozóhatóságok talán alaposabb munkát végeznek, nem porítják olyan hamar a holttestet, nem hagyják ott az almát, és főleg megzargatják a pasi volt pasijait, és kollégáit. De erről nem hallunk, nem olvasunk.

Ami az akkori törvényeket illeti…Nos, nyilván baromság büntetni azt, hogy valaki melegnek születik, vagy azzá válik,( – erről ugye azért még mindig folynak viták, pro és kontra érvekkel). Még nagyobb baromság a kémiai kasztráció, azért mert valaki saját nemére gerjed. ( Még ennél is nagyobb baromság NEM kasztrálni azokat, akik bármilyen nemi bűncselekményt követnek el, különös tekintettel a pedofil bűncselekményekre, de ez most nem tartozik ide). Szóval megállapíthatjuk, hogy azok a törvények, amelyek bűnözővé tették Turingot, és esetleg korai halálában is közreműködtettek (szvsz. nem), nem helyeselhetjük. DE.
Ha valaki erős gyomorral megnéz néhány fotót a Frisco-i Folsom Street Fair zombijairól, akkor elgondolkozik azon, hogy talán akik ezeket a buta (vagy annak tűnő) törvényeket hozták anno, lehet, hogy a jövőbe láttak… 🙁

 27. stockton — 2015-02-11 11:17 

És mi van akkor ha nem is történt ciánmérgezés? 🙂 Csak úgymond “azt írták a papírra”. És pont.
Meghalt, mert azért a hullás sztorit nehéz eljátszani. De a ciánmérgezésnek külső látható nyomai nincsenek, a kórboncnok meg megállapít valamit aztán köszi szépen, felkerül a papírra.
Megmagyarázná, hogy az almát miért nem is akarták megvizsgálni.
Illetve ha nincs cián, akkor nincs görcs meg ilyesmi.
Megölték, mert a környezete nem volt szokványos, de szerintem nem ciánnal.
De ha kiderülne a módszer, valószínüleg a tettes is meglenne. Ezért foghatták a ciánra.

 26. becsuszoszereles1k — 2015-02-11 10:24 

@milan:
🙂 Hat persze!
Kerdezzuk meg bloggazdankat, hogy’ allt akkoriban a tanuvedelem (vagy ez most mi is?) a briteknel/MI6-nal!?

 25. milan — 2015-02-11 09:53 

Hogyhogy senkinek nem jutott eszébe a legkézenfekvőbb megoldás? Alan úr nem meghalt, hanem éppenhogy megszületett – vagy inkább újjászületett. Elege lett belőle, hogy vagy elismert lehet, vagy meleg, de a kettő együtt nem. És a nyugodt, boldog életet választotta. Lelépett szépen, új néven és új helyen új életet kezdett. Ezért nincsenek nyomai a ciánmérgezésre utaló görcsös rángatózásnak. Ezért volt rossz helyen a papucs. És ezért nincs holttest, csak az állítólagosan szétszórt hamvak.

 24. becsuszoszereles1k — 2015-02-11 09:50 

22.@elzoltano6: Az egeszseges (sot! kiemelkedoen edzett) szervezetbe valo mesterseges beavatkozas torz(ito) kovetkezmenyeit nagyon is lehetsegesnek tartom, a kezelesi modszer is lehet, hogy kerdeses es maguk a hormonkeszitmenyek is az ezerkilencszazotvenes evek elejen…

23.@rdos tovabbi gondolata is nagyon tetszik.
Azt viszont nem hinnem, hogy Alan ‘csinalta gyanusra a szobajat’ – o” annyira egyenes ember volt, es mint folyton agyalo elme: egy fel pillanatot nem vesztegetett volna ilyen gondolatokra, plane nem folosleges tevekenysegekre. [Szerintem azert is volt ilyen, tenyleg vagy szinte mint egy autista, mert a gondolataiban a fo vonalon hemzsegtek a tudomanyos megoldanivalok, es nem hagyta ezeket elhalvanyulni, veszelyeztetni, hogy elillanak, ha valami mellekagra ternek, ha valami nem ezekkel a gondolatokkal osszefuggo dolgok kerulnenek figyelme eloterebe.]
*
Hormonokrol (belso elvalasztasu mirigyekrol – vagyis az elo biologiai szervezet informacios rendszererol) ennyit emelnek most ki (wiki):
“Régebben a hormonokat állati belső elválasztású mirigyekből vonták ki és tisztították (organoterápia), de az 1930-as években megoldottá vált a szintetikus hormongyártás.”
Az 1940-es evekben tovabbi felfedezesek voltak e teren; egy 2000-tol tarto 10 eves kiserleti megfigyeles vegso konkluzioja viszont az, hogy nagyon csinjan banjunk ezzel a modszerrel meg tenyleges betegseg eseten is!
Mondjam, hogy ezt igy “oreganyam” is megmondhatta volna vegulis? Kis tulzassal…

 23. rdos — 2015-02-11 07:59 

@chph: 5. Ha így volt, akkor akár az öngyilkosságot is el tudom képzelni (mellőzöttség, kitaszítottság, megbélyegzettség, …). Ebben az esetben a furcsa körülményekre magyarázat lehetne az, hogy egy fajta “bosszúból” csinálta gyanúsra a szobáját. Hagy filózzon az utókor és jelen blog szerzője és olvasótábora a furcsaságokon. Egy valamit nem tudok, igaz, erős sportemberről van szó, de mégis mennyire képes ellenállni a méreg okozta vegetatív görcsöknek?

Ha 7.zigzag verziója az igaz, akkor is gyanús a halálát követő “3 napon belüli nyomeltüntetés”.

Röviden, ebben a hivatalos történetben valami hibádzik. 🙁

 22. elzoltano6 — 2015-02-11 07:53 

Üdv!
Arra gondoltam, hogy Turing halála nem lehetett-e a kémiai kasztrálás extrém mellékhatása? Gondoljunk bele! Egy atletizáló tudós, aki lefut gond nélkül 70 km-t, a kezelése utáni évben meghal. Egy 12 hónapig tartó vegyi beavatkozás (szerintem) képes tönkre tenni bármilyen szervezetet. Nem ismerem sem az eljárást, sem az ötvenes évek-beli Brit egészségügyet, de lehetséges, hogy érdemes volna ezek körülményeit is feltárni. Ha közvetve ugyan, de egy angol jogszabály okozta az egyik legjobb angol tudós halálát, nem hiszem, hogy a kormányzat ezt gond nélkül benyelné. Mi van akkor, ha a ciánmérgezést csupán ennek a ballépésnek a fedezésére találták ki?

 21. becsuszoszereles1k — 2015-02-11 01:04 

OFF: Quick Oats-bol fel liter tejbe (cukor izles szerint +csipet so’)
5 pupos evokanal zabpehely
felfoz surure
leveve mogyoronyi vajjal elkever
+bamilyen dzsem, ontet, szirup…

ON
Nem tudok semmit hozzafuzni a poszthoz – lehet, hogy “ezt dobta neki a gep”, de akkor is ki vagyok akadva Turing halalan, egeszen pontosan, ahogy eleteben bantak vele.
Sokkal inkabb az emberi-tarsadalmi intoleranciat erzem a vegkifejletben (diszkriminativ torvenyek, kenyszerkezeles), mint effektive az elete ellen iranyulo titkos vonalat…
A film azt sugallja, hogy kikeszult (foleg a gyogyszerektol!). A poszt azt mondja, hogy a kezeles befejeztevel visszanyerte regi onmagat. Es akkor a ket allitas teljesen logikusan egesziti ki egymast, ami azt jelentene, hogy nem lett ongyilkos, mint ahogy nem is volt velhetoen ilyen szandeka hatarido naploja, programjai, uj celjai tanusaga szerint. Ha a gyogyszerek hatasa alatt nem volt szorakozott, utana miert lett volna (vegyszer ovatlan benyalasa almaval vagy maskepp)?
Esetleg baleset, de a cipok helyzete miatt ez nem lehet…vagy valamilyen szemelyes ugy/bosszu, azaz fenyegetes, ami tul “jol” sikerult…
Ha valoban cianmergezes miatt hunyt el, akkor a kornyezetet elrendezgeto elkoveto nem igen ertett az ilyen finomsagokhoz, tehat tudos biztosan nem volt (bar megbizottja lehetett)…

 20. ancsimancsi — 2015-02-11 00:04 

A zabkasat es az uborkas szenyat keretik nem vegzalni! Nincs is naluk finomabb! (Vagy csak tul regota elek itt).

A cikk – szokas szerint – nagyon jo!

 19. welcometoreality — 2015-02-10 23:43 

@gigabursch: légyszi a buzizást kerüljük, nagyon sértő.

 18. generalwert — 2015-02-10 21:47 

Szerintem egy magányos német/angol náci volt, aki bosszúból megölte.
Gondoljunk csak bele. Valahonnan infót kapott, hogy mit is csinált ez az ürge – tönkretette szeretett birodalmát/eszméjét – és hogy baromi fontos.
Miért nem mást ölt meg? Mert őt gondolta a leginkább feláldozhatónak. Egy kényszer kasztrációnak alávetett meleg, a társadalom számkivetettje úgyse fog hiányozni senkinek, ráadásul könnyű préda, nem őrzik hét lakat alatt mint egy tábornokot vagy politikust. Ráadásul a homoszexualitása még inkább gyűlöltté tehette a merénylő szemében, hiszen egy alsóbbrendű, degenerált személy, hogy győzheti le Reicht???
Bement, megölte, aztán felszívódott, vagy végzett magával is. Ahhoz elég amatőr volt, hogy ne rendezze el rendesen a helyszínt, ahhoz viszont elég képzett, hogy megvalósítsa az egész tettet. Kicsit, mint a Charlie Hebdo elleni merénylet.
És miért nem léptek a britek? Egy ekkora fiaskót nem mert volna beismerni a titkosszolgálat, slussz-passz lezárták a vizsgálatot, hogy öngyilkosság. Bosszúszomjas nácik gyilkolják az embereket a ködös Albionban? Ezt a pánikot el kellett kerülni.

 17. gigabursch — 2015-02-10 19:56 

Hogy ki és miért ölte meg – passz.

Viszont a britek nettó balfaszok voltak. Volt már a történelemben pár tényelg hazájáért hű buzi, aki csak csendesen és diszkréten tette amit tett, igazában tényleg senkit sem zavart, zargatott vele. Ellenben hasznos volt a munkája a társadalomnak.
Ahelyett, hogy eltették volna szem elől, inkább csináltak belőle egy dreyfuss-ügyet.
Ez mondjuk nettó kreténség és balfaszság.

Ami a Fibonacci-számsor természeti emgjelenését illeti:
https://www.youtube.com/watch?v=kkGeOWYOFoA

 16. tiboru — 2015-02-10 17:48 

@elias:

Köszönöm!

 15. neoprimitiv — 2015-02-10 17:26 

@elias: Az a helyzet, hogy ez a lengyel érvelés hogy is mondjam, olyan “magyarosch”. Az Enigma egy elektromechanikus szerkezet volt, onnan kezdve, hogy valakinek volt belőle, a működési elvét és így a megfejtés módját már nem kellett kitalálni.

Turingék nem abban alkottak nagyot, hogy rájöttek, hogyan működik – gyakorlatilag ez az ameddig a lengyelek eljutottak -, hanem abban, hogy a működési elvet képesek voltak egy időkorlátos feladatra alkalmazni. Kis túlzással az volt a lengyelek és az ő megoldásuk között a különbség, mint hogy bárki át tudná hordani a Gellért-hegyet a pesti oldalra apránként egy hátizsákban, de ez nem azonos azzal, mint ha ezt holnapra kell elvégezni. Vagy ahogy Marx bácsi mondta, itt a mennyiségi változás minőségi változásba csapott át.

A másik, ami az eddig általam a témában olvasott összes anyagban visszaköszönt, az a filmben is szereplő ötlet, hogy bizonyos üzeneteknek vannak visszatérő elemei, pl. az időpont, helymeghatározás, stb., amelyekből el lehet kezdeni felfejteni az egészet. Ez legjobb tudomásom szerint szintén Turingék ötlete volt, és szintén meghatározó volt az üzenetek időre történő megfejtéséhez.

 14. proletair — 2015-02-10 17:26 

@elias:

Ez egy hamisítatlan Múlt-kor “cikk”. Kábé 4-szer írják le ugyanazt, és ha jól értettem, akkor a lengyelek nem a kódok feltörésének dicsőségéért küzdenek. (A cikk nem ír arról, hogy a lengyeleknek sikerült volna a 3 tárcsás Enigma feltörése, arról viszont ír, hogy az 5 tárcsáshoz eleve kevesek voltak)

 13. a mogorva — 2015-02-10 17:15 

A rendezett környezetet hiteles infóként alapul véve.

Öngyilkosság: nem tudta volna elsimogatni a takarót, stb.
Baleset: ld. öngyilkosság
Britek: valaki pánikba esett, hogy AT bosszút forral, ráadásul a ruszkik már elkezdték bekeríteni
Szovjetek: nekik élve kellett volna, hacsak nem fenyegette meg őket azzal, hogy átadja a briteknek azt a személyt, aki megpróbálta őt átállítani
Nácik: ők úgyis tudták, hol az arany meg azt is, hogy onnan már rég elvitték máshová.
Féltékeny partner: magyarázná a rendbe rakott környezetet (a cipő csak tévedés), de csak akkor lehetséges, ha a titkosszolgálatok nem figyelték AT-t 7/24-ben

 12. elias — 2015-02-10 14:40 

Tiszteletem!

Csakhogy Lengyel barátainktól se vegyük el azt, ami Őket illeti:

http://mult-kor.hu/20121011_maguknak_kovetelik_a_lengyelek_az_enigmakodok_feltoresenek_dicsoseget

Nagyon szeretem tiboru kém-történelmi-történeteit.

 11. wacher — 2015-02-10 13:37 

Ezt én sem értettem soha, hogy miért hagyták magára. Még ha a háború alatti tevékenysége nagyrészt titkosított is volt, azért egyéb kutatásai alapján volt akkora elme, hogy szemet hunytak volna mássága felett akkor is, ha az éppen btk-s tétel. Lehet, hogy egy talpas rendőr letartóztatja, de bizonyosan voltak olyan befolyásos barátai, akik közbenjárhattak volna. Már csak a haza érdekében is, ugye. Ehelyett egy nagyjából hétköznapinak tekinthető büntetőperben többé-kevésbé tönkreteszik a szakmai és magánéletét egyaránt? Nem értem.
Az öngyilkosságot hiszem el a legkevésbé, figyelembe azt, hogy új kutatási terület felé fordult, közeli tervei voltak, stb. Nem is beszélve a közvetlen furcsaságokról.
A felvázolt lehetőségek közül én a brit prevenciót tartom a legvalószínűbb, bár messze nem a leglogikusabb verziónak.

 10. welcometoreality — 2015-02-10 12:58 

Én azt is el tudom képzelni, hogy már a korábbi, betöréssel foglalkozó szerető is a titkosszolgálat megbízott embere volt. Eleinte csak nem szerették volna hogy új információkhoz hozzáférjen, ezért mivel az addigi egyik legjobb munkatárs volt, jobb indoknak bizonyult azért kizárni bizonyos körökből mert büntetőjogi eljárás volt ellene a homoszexualitása miatt. Ám Turingnak – miután jó ideig volt kódfejtő – összeállhatott a kép még bizonyos információk híján is, így hogy még a sejtéseiről se fecseghessen, kénytelenek voltak eltenni láb alól.

Az is lehet, hogy tényleg “baleset volt” – lehet azt gondolták, hogy azokról amikről tudott már nem kispekulálta, hanem a szovjetektől szerzett információk voltak és már azt is el akarták kerülni, hogy zsarolhasson.

 9. proletair — 2015-02-10 09:47 

A britek a háború után eléggé érdekesen álltak a szovjetekhez. Például simán eladták a Rolls-Royce Nene sugárhajtóművet a vörösöknek, hogy aztán az legyen a világ akkori legjobb vadászgépének (MiG-15) és könnyűbombázójának (Il-28) a hajtóműve.
Nem csodálkoznék, ha a fafejű felsőbb vezetők egyszerűen elfeledkeztek volna Turinról. Egy kellemetlen és vállalhatatlan figurával kevesebb.
Aztán valaki még feljebb észbe kaphatott, de akkor már vagy be volt szervezve és ezért kinyírták, vagy hogy be ne szervezzék, inkább kinyírták.

 8. ibmvader — 2015-02-10 09:46 

Szerintem egyértelműen a britek voltak. Már csak abból is kiindulva, hogy “az ügyet rekord gyorsaság alatt lezárták”. Ha olyan értékes információk birtokában volt és nem tudták volna, hogy ki a gyilkos biztos jobban utána jártak volna a dolognak és alaposabbak lettek volna. Az oroszoknak élve kellett volna a náciknál pedig igazából annyira nem látom az okát amiért megkellett volna, hogy öljék. Öngyilkosságot is kizárnám egyrészt a cipők miatt is (ha eddig soha nem úgy rakta el őket nemhiszem, hogy pont tervezett galála előtt másképp csinálta volna) másrészt pedig, hogy szépen be volt takarva. Ha a ciántól tényleg görcsei vannak az embernek akkor nem hiszem, hogy elsimítva marad rajta a takaró. Emiatt a balesetet is kizárnám. Féltékeny expartnert meg nem igazán hiszem, mert egyrészt annak tudnia kellett, hogy a cipőjét hová szokta rakni, másrészt pedig nem hiszem, hogy az ilyen módon végzett volna vele (ha csak nem volt az is tudós fajta 😀 ). De természetesen ez csak az én véleményem, lehet, hogy tévedek. 🙂

 7. zigzag — 2015-02-10 09:31 

@rdos: Nem biztos, hogy “elengedték a kezét”. Lehet, hogy ez az a rész, ami a mai napig minősített és valójában soha sem engedték el.

 6. tiboru — 2015-02-10 09:24 

@Attus Germanicus:

Jó meglátás, ezen én is spekuláltam egy csomót posztírás közben.

 5. chph — 2015-02-10 09:04 

@rdos: Szerintem a híres brit konzervatizmus nem bírta megemészteni a másságot. 1-2 nagyobb fejesnek szerintem ez is elég 🙂

 4. chph — 2015-02-10 09:02 

Köszönet a posztért.

Szakmából kifolyólag tanultam párszor Turingról, mondjuk leginkább olyanokat, aminek fejtegetéstől most eltekintett a posztoló 🙂

Viszont ebből a szemszögből sohasem olvastam, a filmet meg fogom nézni.

Hogy ON legyek, szerintem a britek vannak a háttérben. A rájuk jellemző Mi5/Mi6-es kapkodás, nem odafigyelés miatt légy lett abban a bizonyos levesben…

 3. Attus Germanicus — 2015-02-10 08:54 

Van a történetben egy csavar, amit nem értek.
Említed, hogy úgy találtak rá, mintha békésen elauldt volna, és álmában halt volna meg. Azt is írod, hogy a ciánmérgezés által halál nem ilyen (és én ezt készséggel elhiszem neked, mivel semmilyen ismeretem nincs a témáról).
Ez ugye közvetlenül kizárná akár a véletlen balesetet, akár az önkezűséget.
Közvetve viszont gyakorlatilag az összes titkosszolgálat/hadsereg/rendőrség/hasonlók közreműködését is. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bárki, bármely professzionális szervezet, figyelmen kívül hagyta volna azt a tényt, hogy garantáltan lesz boncolás, ahol egészen biztosan meg fogják találni a ciánt a szervezetében. Ha én titkosszolgálat lennék, és azt a látszatot szeretném kelteni, hogy valaki véletlenül vagy önkezűleg ciánmérgezésben halt meg, egy dolgot biztos nem tennék: nem helyezném el a hullát úgy az ágyban, hogy ránézésre is úgy tűnjék: nem ciánmérgezés volt a halál oka.

 2. rdos — 2015-02-10 08:41 

Nekem az a gyanús, hogy miért nem védték meg a szolgálatok Alan-t? Zseniből mindig hiány van, megfigyelni is egyszerűbb a munkahelyén, ahol nem mellékesen további hasznot hajthatott volna. Ennél nagyobb ügyeket is el szoktak “fektetni”, ha az államérdek – a szolgálatok érdeke ezt kívánja. Nem mellékes az sem, hogy így jobban pórázon tartható – zsarolható lett volna a szolgálatok felől. Szóval szerintem inkább az az igazi kérdés, hogy miért “engedték el a kezét”?

 1. vittore — 2015-02-10 08:21 

A Mester mostanában igen aktív… Köszönet érte. Most pedig elolvasom a cikket. 🙂

RSS feed for comments on this post.

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    Rejtvényjáték!2016-11-20
    K3 reklámverseny – döntő!2016-11-16
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per “Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Linkajánló – Deconspirator2012-05-31
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Ajánló – Összeesküvések könyve2011-03-31
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai “forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A “tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök