Nikola Tesla, ez a zsenibe oltott látnok (vagy fordítva) sokunk nagy kedvence. Ilyen szempontból nem jelent kivétel a bloggazda sem, aki egy kétrészes poszt erejéig (az első rész itt, a második pedig itt olvasható) már évekkel ezelőtt letette a garast a Mester mellett. Most egy olyan programot ajánlok olvasóink figyelmébe, amely egyfelől róla szól, másfelől pedig egy olyan helyszínhez kapcsolódik, amit (szerintem igazságtalanul) még a műszaki és kultúrtörténeti érdeklődésű budapestiek is hajlamosak figyelmen kívül hagyni.
Kezdjük a helyszínnel. A Műszaki Tanulmánytárról beszélek, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum csatolt részéről a XI. kerületi Prielle Kornélia utcában. Nem más ez, mint egy raktárba oltott múzeum, ahol részben üveges tárolószekrényekben, részben teljesen szabadon a hazai technikatörténet elmúlt két-háromszáz évének 16 ezer, izgalmasabbnál izgalmasabb tárgyi emléke várja, hogy az ember rácsodálkozzon. Van itt a több száz, szebbnél szebb fényképezőgéptől, rádió- és tévékészüléktől és csillagászati műszertől kezdve a hatvanas-hetvenes évek (jéggel hűtött és mintegy 100 négyzetméternyi területet elfoglaló) Ural-2 típusú számítógépén keresztül a csillagászati és orvostechnikai műszerekig és a másfél kilós mobiltelefonokig minden, mi szem-szájnak ingere.
A Műszaki Tanulmánytár azonban nem csak csodálatos kütyükből, elképesztő szerkentyűkből és egyéb izgalmas biszbaszokból, hanem elkötelezett muzeológusokból és lelkes múzeumpedagógusokból is áll, akik időről időre speciális családi programokat szerveznek annak érdekében, hogy a hozzám hasonló tudatlan, de az újra mindig nyitott alakok (és nagy-, illetve kiskorú hozzátartozóik) megismerkedhessenek a magyar (és nemzetközi) technikatörténet méltánytalanul elfeledett darabjaival és az ezekhez kapcsolódó történetekkel.
Ilyen program több is lesz az idén, de most a 2016. február huszadikán, szombaton sorra kerülőre hívnám fel a figyelmeteket. És nem csak azért, mert abban a megtiszteltetésben van részem, hogy meghívtak egy előadást tartani Tesláról, hanem azért is, mert úgy összességében olyan élményre van kilátás, ami szerintem nehezen pótolható. Lesznek külön gyerekprogramok is, tehát nyugodtan hozzátok el a technika iránt érdeklődő kiskorú feltalálókat is; szerintem jó kezekben lesznek, amíg én Tesláról dumálok egy kicsit.
A tegnap a Facebook-oldalunkra kitettem egy képes rejtvényt, amit egy óra alatt meg is fejtett az egyik konteós kolléga. Most már elárulhatom: az egykoron (egészen pontosan 1881-ben) Budapesten dolgozó Tesla tulajdonában lévő egyik voltmérő műszer volt a feladvány, melynek hátlapjába bele van gravírozva Nikola neve, s ami megtekinthető majd február 20-án. A megfejtő nyereménye a rendezvényre történő ingyenes belépés, ami egy kísérőjére is érvényes. A belépőjegyek árairól amúgy itt találtok részleteket, igazán nem lehet azt mondani, hogy ingetek-gatyátok rámenne a bulira.
Kábé ennyit akartam most mondani, jómagam és a Tanulmánytár munkatársai nevében vegyétek ezt ünnepélyes meghívásnak. Illetve még annyit, hogy az előadásom után természetesen szívesen dedikálom bármelyik könyvemet, ha lesz rá igény. A Tanulmánytárban fényképezni és videózni magáncélra szabad (vaku, illetve állvány nélkül), már csak ezért is megéri, ha rám nem is vagytok kíváncsiak (ami persze nagyon fájna itt legbelül, de kemény vagyok és nem mutatnám ki).
Viszlát február 20-án.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!
13 hozzászólás
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
13. theodorus — 2016-02-27 14:03
@tiboru: Kár érte. : /
12. tiboru — 2016-02-26 18:45
@theodorus:
Tudtommal nem készült videófelvétel. Volt ott ugyan egy operatőr, de ahogy néztem, csak egy-két percet rögzített, szerintem valamelyik kerületi tévé lokális hírműsorába vágóképnek 🙂
11. theodorus — 2016-02-25 18:22
Sajnos nem tudtam elmenni egyéb elfoglaltságaim és a távolság okán.
Érdeklődnék, hogy készült valami videó felvétel az előadásról? Ha igen, kérhetnék egy linket ahol az megtekinthető?
Előre is köszönöm a választ!
10. tiboru — 2016-02-21 22:23
@enderwiggin:
Örülök, hogy tetszett! A Zasszonynak meg átadom 🙂
9. enderwiggin — 2016-02-20 23:14
Szuper volt az előadás, megérte elmenni, köszönöm szépen.
Az asszonynak pedig kézcsók, nélküle szegényebbek maradtunk volna egy izgalmas adalékkal 😀
Remélem lesz még hasonló. Szívesen hallgatnék meg élőben még mindenféle konteós történetet.
Ez a múzeum pedig egy kincsesbarlang.
A földszinti géptárat sajnos már csak kutyafuttában sikerült megnézni, mert menni kellett. De így legalább megvan az indok, hogy miért kell visszamennünk 🙂
8. meggymag — 2016-02-08 22:25
@tiboru:
Köszönöm szépen.
7. theodorus — 2016-02-08 20:39
Tesla! : ))
Ha lehetőségem lesz, biztos elmegyek!
6. tiboru — 2016-02-08 17:10
@meggymag:
Az LG leánykori neve GoldStar volt, egy dél-koreai elektronikai óriáscég.
5. meggymag — 2016-02-06 21:03
@meggymag:
Érdekes, az történt mint a múltkor, az OD-nél, megjelent a hsz.-em, de a link nélkül!!
http://www.welt.de/wirtschaft/webwelt/article151903851/Dieses-Tool-findet-heraus-was-Google-ueber-Sie-weiss.html
Megpóbálom mégegyszer, a link most még itt van a dobozban. Elküldöm.
4. meggymag — 2016-02-06 20:57
Nem újság, mégis, egy adat:
itt leírja a szerzö, hogy mikre kíváncsi a Google a felhasználóiról. A térkép pedig azt mutatja, hogy a szerzönket hova követte e nemes intézmény 15 éves kora óta (nem tudni, most hány éves, de az mindegy).
Az általa megadott link alatt lehet a saját „múltról“ érdeklödni. Ha jól értettem, akkor ingyenesen a „Demo-“ nak nevezett változat világosít fel egy jó pár dologról, de pl. a kikurkászott jelszavaknak csak az elsö 2 jegyét adja meg. 2000.0 euróért viszont a „Pro-“ változat már mindent megmutat arról, hogy hova követett a gugli.
Például: Browser, képek, kapcsolatok, Chat-ek, naptár, jegyzetek, a megkeresések, személyes hírek, a teljes Gmail-kontaktusok, You Tube, az Android felhasználóktól még több mint az iphone-ról.
Bizonyos LG-televízió (?) is továbbad mindent, amit felhasználója lát.
3. komojtalan — 2016-02-04 16:27
Ez sem rossz program szerintem: http://szellemvarosok.blog.hu/2015/07/21/bunkertura_8_a_pestszentlorinci_ovohely Legközelebbi díj lehetne egy itteni játék :-).
2. tiboru — 2016-02-04 13:36
@stoppos:
Ja, én is mennék egy kört vele 🙂
1. stoppos — 2016-02-04 12:13
Ahh, Ural-2. Kipróbálnám. 🙂
RSS feed for comments on this post.