Az Amerikai Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegét megvizsgálva arra a következtetésre jutunk, hogy a világ egyetlen, talpon maradt valódi szuperhatalma számos területen globális piacvezető: partnereiknek ők adják el a legtöbb repülőgépet, haditechnikát és gázturbinát, s a híres, katonai erővel is támogatott demokráciaexportjukról is elég sok szó esett az elmúlt évtizedekben. A legalaposabb vizsgálódás sem fedi fel azonban azt az amerikai terméket, amelyből az USA gond nélkül el tudná látni nemcsak a Földet, hanem (ha a szükség úgy hozná) az egész Naprendszert is. Igen, az összeesküvés-elméletekről beszélek: talán nincs a világon még egy olyan régió (talán a Közel-Kelet kivételével), ahol a szívünknek oly kedves konteók olyan erőteljesen burjánzanának (burjánoznának?), mint a „szabadok országában, a bátrak hazájában”.
Az összeesküvés-elméletek egyik alaptézise, hogy bolygónk valamennyi lényeges (és általában negatív) eseménye mögött egy jól szervezett, önös érdekek által vezérelt, rettenetesen titkos társaság áll. A merítés igen bőséges, az ötletek kimeríthetetlenek: felbukkannak a zsidók, a szabadkőművesek, az ufók, az illuminátusok, de tán még a Simpson-család is.
Mai posztunkban egy nagyon is létező szervezetről mesélünk egy kicsit nektek, amely az elmúlt hetekben (rengeteg egyéb, feltételezett disznóság mellett) még a sertésinfluenza kidolgozójaként is felmerült. Lássuk, mi is az a Bilderberg-csoport, a földkerekség talán legbefolyásosabb nemzetközi klubja.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!