Nem tudom, felmérték-e mostanában, hogy ki a világ legismertebb lengyele, de a kedvenc alufóliasapkámba mernék fogadni, hogy 25-30 évvel ezelőtt senki nem veszélyeztethette ennek a köpcös, harcsabajszú villanyszerelőnek a második helyét (az első – vita nélkül – az azóta szentté avatott II. János Pál pápa). Hosszú évekig volt a lengyel, majd a kelet-európai kommunistaellenesség legmarkánsabb jelképe, aki joggal aspirálhat a huszadik század utolsó negyedének egyik legkarizmatikusabb európai politikusa címre. A hozzá hasonló pályaívet felmutatni tudók azonban úgy vonzzák az összeesküvés-elméleteket, mint zsúfolt villamos a zsebmetszőket, ne csodálkozzunk tehát, hogy Lech Wałęsa sem úszta meg a konteókat.

1.) A korai évek

1943-ban született Észak-Lengyelországban, alig két éves, amikor apja meghal. Anyja, a négygyerekes Feliksa 1952-ben újraházasodik (első férje öccse veszi feleségül, akivel már évek óta együtt él), kapcsolatukból további három gyerek születik. Egy műszaki szakközépiskola elvégzését követően autószerelőként dolgozik, 1965 nyarán elviszik katonának, majd leszerelését követően, 1967 júliusában villanyszerelőként kezd az (akkor még Leninről elnevezett) gdański hajógyárban. Egy évvel később feleségül veszi a hajógyár melletti virágbolt eladóját, Mirosława Danuta Gołoś-t, akinek nagy valószínűséggel nem okoztak álmatlan éjszakákat a női lapok „család vagy karrier” típusú cikkei: a házaspár tizenöt év alatt nyolc gyerekkel járult hozzá Lengyelország (akkoriban még nem létező) demográfiai gondjainak megoldásához.

Mindig is nagy nyüzsgönc volt, a szakszervezeti tevékenység az első hajógyári perceitől kezdve jobban érdekli, mint a villanyszerelés. Már az 1970-es nagy munkástiltakozások idején egyike a szervezőknek. A sztrájkokat a szabadversenyes kapitalizmusban sem szeretik kifejezetten a munkaadók, hát még a hetvenes évek keményvonalas kommer lengyel állampártja idején; Wałęsát rendszeresen megfigyelte és zaklatta a rendőrség és az állambiztonsági szolgálat, gyakran be is vitték és bizony néha egy-két pofon is elcsattant.

2.) A Szolidaritás

A varsói hivatalos szervekkel folytatott tárgyalássorozatot követően 1980 nyarán megalakul a Szolidaritás, a keleti blokk első független szakszervezete, melynek Lech az egyik vezetője. A világhír napokon belül meglegyinti, s innen kezdve nincs megállás: nyilatkozatok, interjúk, médiaszereplés (természetesen nem a Népszabadságban vagy a bukaresti rádióban), fogadja a pápa, nyugati és keleti titkosszolgálatok ügynökei vért izzadva próbálnak minél több információt beszerezni róla, lengyel és külföldi elemzők százai próbálják kitalálni, hogy mindez hová vezet.

Aztán jön egy sötétített szemüvegű tábornok, bizonyos Wojciech Jaruzelski, aki – legalábbis arcképe alapján – lazán beleférne bármelyik dél-amerikai katonai diktátoros album díszkiadásába. Wojciech megelégeli a dolgot: 1981. december 13-án kihirdeti a hadiállapotot és bevezeti a katonai közigazgatást (saját, utólagos interpretációjában: megmenti Lengyelországot a küszöbön álló szovjet bevonulástól). Wałęsa börtönbe kerül, majd 11 hónap múlva szabadul és visszatér a hajógyárba, ahol folytatja az immáron törvényen kívül helyezett Szolidaritás irányítását. 1983-ban megkapja a Nobel-békedíjat, amit felesége vesz át Oslóban, mert attól való félelmében, hogy nem engedik vissza Lengyelországba, Lech nem utazik ki Norvégiába az átadási ünnepségre.

Hogy a béke-Nobelt mennyire áthatja a politika, nem hinném, hogy különösebb magyarázatot igényel. Nem bántani akarom én Lechet, de egy olyan BÉKEdíjon, amit például Jasszer Arafat megkapott és mondjuk Mahatma Gandhi nem, személy szerint csak kuncogni tudok.

3.) Elnöki évek

1990-ben köztársasági elnökké választják: a második fordulóban 74:26 arányban legyőzi a lengyel-kanadai üzletembert, Stanisław Tymińskit. Az elnöki öt éve alatt tekintélye jócskán megtépázódik, s többször kiderül, hogy az államfői stallum azért egy kicsit más habitust igényel, mint egy hajógyári szakszervezeti vezetői beosztás. Nem fogom itt elemezni az elnöki periódusát, érzékeltetésül csak annyit mondok, hogy az öt éve alatt Lengyelországnak hét kormánya és hat miniszterelnöke volt, akik közül (rossz nyelvek szerint) mindenkivel összeveszett legalább háromszor.

De hogy ne csak fikázzam: elnöksége alatt vonultak ki a szovjet csapatok Lengyelországból, előkészítette az ország NATO- és EU-tagságát, támogatta a komoly megszorító intézkedéseket tartalmazó Balcerowicz-csomagot, minek következményeként öt év nyűglődés és mélyrepülés után 1993-ban megindult a gazdasági növekedés, és arról se feledkezzünk meg, hogy az ő vitathatatlan nemzetközi tekintélyének is köszönhető, hogy Lengyelország külföldi adósságállományának jelentős részét benyelték/eltörölték a hitelezők, ellentétben más, térségbeli államokéval.

4.) Leszálló ágon

1995-ben újrázni akar, de (ugyancsak a második fordulóban) 48:52-re kikap a szociáldemokrata Aleksander Kwaśniewskitől. Durcásan a háttérbe vonul, majd öt éven át szanaszét utazgat a nagyvilágban és előadásokat tart mindenkinek, aki hajlandó az alkalmankénti 60-70 ezer dollárt (50-60 ezer eurót) kicsengetni az exkluzív élménybeszámolókért. 1997-ben létrehoz egy kereszténydemokrata pártot, melynek elnökeként elindul a 2000-es elnökválasztáson, de a 17,6 millió leadott szavazatból összesen 178 ezret szerez. Az egy, azaz egy százaléknyi voks üzenetének értelmezéséhez nem igazán van szükség politológiai PhD-re: Wałęsa belátja, hogy a hála Lengyelországban sem politikai kategória, úgyhogy veszi a kalapját és lelép a nagyszínpadról. 2006-ban még látványosan összerúgja a port az akkoriban regnáló Kaczyński-fivérekkel, állítólag azért, mert nem támogatta az ikrek azon tervét, hogy nyilvánosságra hozzák a lengyel ügynök-aktákat.

Az elmúlt években folytatódott a nevével fémjelzett road-show, csak a meghívások száma csökkent egy kicsit, az előadások ára maradt a régi. Néha-néha ingyér’ is megszólal és nem hazudtolja meg gyökereit, például a menekültkérdéssel kapcsolatos véleményét olvasva még Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök is megnyalná mind a tíz ujját, de beszólt még Obamának és az USA-nak is. Hát igen, Lech világéletében keménytökű kékgalléros srác volt, nem is nagyon próbált másnak mutatkozni.

5.) Az ügynökvádak

Hajógyári berkekben már a nyolcvanas években suttogták, hogy a Szolidaritás alapítója a lengyel pártállam titkosrendőrségének, az SB-nek (Służba Bezpieczeństwa) a besúgója. A gyanakvóknak feltűnt például, hogy Wałęsa nem minden kihallgatásáról számolt be a sztrájkbizottságok előtt, s többször látták meghitt cseverészés közben az SB egyik-másik tisztjével. Ő természetesen tagadta a vádakat, s emlékeztette a pusmogókat, hogy a belső elhárítás klasszikus módszere az ellenzékiek hiteltelenítése úgy, hogy informátori hírbe keverik őket.

Amikor elindul a kétezres elnökválasztáson (emlékeztek: 1%), egy zárt tárgyalássorozatot követően az átvilágítóbírák kiadják számára az igazolást, mely szerint a rendelkezésre álló adatok alapján az együttműködés nem bizonyítható. Tették ezt annak ellenére, hogy több egykori harcostársa (például Piotr Naimski, aki rövid ideig még az újjászervezett állambiztonsági szolgálat vezetője is volt 1992-ben, majd Jerzy Buzek kormányfő nemzetbiztonsági főtanácsadójaként tevékenykedett három évig) ellene tanúskodott. Ugyancsak Lech érintettségét hangoztatta Antoni Macierewicz, akiről hajdani belügyminiszterként, később honvédelmi államtitkárként és a katonai elhárítás vezetőjeként (és jelenlegi védelmi miniszterként) ugyancsak feltételezhető, hogy tudta, mit beszél. Említésre érdemes az is, hogy a nagy ellenség, Jaruzelski tábornok utólag (a kilencvenes években) azt mondta, hogy szerinte az együttműködés nem következett be, noha az SB valóban megpróbálta beszervezni Lechet.

Érdekesség, hogy az ügynökvádak valószínűleg megmentették Wałęsa életét. Amikor ugyanis Varsóban összeállították a 2010-es katyńi megemlékezésre utazó lengyel állami küldöttség névsorát, Lech Kaczyński akkori elnök emiatt szándékosan kihagyta őt a meghívottak közül. Lech tehát nem szállt fel arra a kormánygépre, amelyik 2010. április 10-én Szmolenszk mellett lezuhant és a teljes lengyel delegáció életét vesztette.

Az eddigi legteljesebb képet Lech barátunk esetleges informátori múltjáról egy 2008-as tanulmánykötetből kaphatjuk, amelyet a lengyel Nemzeti Emlékezés Intézetének (ez az ottani ÁBTL) két kutatója állított össze. A könyvben a szerzők egyértelműen kifejtik, hogy az általuk áttanulmányozott több száz dokumentum kétséget kizáróan bizonyítja: Wałęsa 1970 és 1976 között „Bolek” fedőnéven, 12535-ös sorszámon az SB-nek dolgozott, több tucat operatív jelentést letéve az állambiztonság asztalára, amelyekben legalább 24 azonosítható ellenzékiről szolgáltatott információkat. A két kutató azt is bizonyítottnak látja, hogy elnöksége idején Wałęsa mindent megtett annak érdekében, hogy hivatali hatalmával visszaélve az archívumokból eltüntesse a múltja sötét foltjaira utaló papírokat és mikrofilmeket. A könyvet Lengyelországban több millió példányban elkapkodták, Lech barátunk rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentéssel is fenyegetőzött, de végül ettől elállt.

2011 elején, az egyik lengyel kereskedelmi tévének adott interjújában féligmeddig elismerte, hogy „kapcsolatban állt” az SB-vel, de ezt azzal indokolta, hogy csak így tudta megvédeni bajtársait a zaklatásoktól. Azt, hogy bármilyen jogcímen pénzt kapott volna a titkosszolgálattól, vagy azt, hogy bárkinek ártott volna tevékenységével, továbbra is vehemensen tagadta.

2016 februárjában Wałęsa ellenfelei újabb munícióhoz jutottak. 2015 novemberében elhunyt ugyanis az utolsó lengyel kommunista belügyminiszter (Czesław Kiszczak tábornok), akinek hagyatékában megtalálták és lefoglalták Lech egykori, 90 oldalas személyi és 279 oldalas munkadossziéját a beszervezési nyilatkozattal, jelentésekkel és a számára átadott összegek utáni „költségtérítési és jutalmazási igazolásokkal” együtt. Röviden: a Kiszczak-dokumentumok egy az egyben alátámasztották, sőt, megerősítették a nyolc évvel korábban megjelent tanulmánykötet minden állítását Wałęsa téglabélakénti működéséről.

Az egykori elnök érezhette, hogy ezekre a bizonyítékokra már nem lesz elég annyit mantrázni, hogy hazugság, hamisítvány és gecikommunisták. Magyarázkodni kezdett, amit én most nem fogok teljes egészében beidézni, csak a legmulatságosabb részét. A pénzkifizetéseket igazoló dokumentumokra ugyanis ez az észkombájn azt bírta válaszolni, hogy csak azért írta alá az átvételi igazolásokat, mert az SB tisztje könyörgött neki, hogy írja ezeket alá, mert ő (vagyis a gumitalpú) elvesztette a rábízott, autóvásárlásra szánt hivatali pénzt és valahogy el kell számolnia a hiányzó összeggel, és neki (mármint Lechnek) megesett rajta a szíve.

Azt hiszem, ez a rész nem igényel további kommentárt, maximum annyit, hogy egy ilyen öreg róka azért kitalálhatott volna valami hihetőbb legendát is a lóvé átvételéről.

6.) A lehetséges magyarázatok

Az alapinformációk adottak, a történelmi kontextust ismerjük, üljünk fel tehát a konteóhintóra és lássuk a felmerülő variációkat.

6.1.) Wałęsa teljesen ártatlan

Ebben a verzióban bizony már elég kevesen hisznek, de a teljességhez hozzátartozik, hogy ezt is megemlítsük.

Az egész ügy a kommunista állambiztonság és kései utódaik alattomos machinációja. Már a hetvenes években meglátták a fantáziát Lechben, úgyhogy stratégiai megfontolásokból elkészítették a teljesen kamu dossziéit, amit aztán folyamatosan vezettek és aktualizáltak. A komancsok tudatosan készültek a jövőre, s előre gondolkozva elhelyezték az időzített bombákat Wałęsa karrierje útjába. Ismerjük a módszereiket, gondoljunk csak a hasonló hazai esetekre, a minden gyanú felett álló kaposvári polgármester meghurcolására, vagy az ugyancsak makulátlan előéletű újságírót ért alattomos, méltatlan vádakra (hogy magasabb beosztású emberekről most ne is beszéljünk ugye). Lech a huszadik század egyik megkérdőjelezhetetlen tisztességű hőse, a kommunista világrend összeomlásának előidézője és a szabadság bajnoka, akit a múlt sötét erői évtizedeken át támadtak, sajnos nem eredménytelenül.

6.2.) Aláírt, de nem ártott senkinek

Sok más kor- és sorstársához hasonlóan Lech aláírta ugyan a beszervezési nyilatkozatot, de tettét kizárólag a segíteniakarás és a belülről bomlasztás szándéka motiválta. Tudta, hogy ha – legalább ideiglenesen – elnyeri az elhárítás bizalmát, sokkal többet tud segíteni a társain, mintha a rendszeren kívülről próbálkozna. Folyamatosan félretájékoztatta, dezinformálta az SB-t, mignem 1976-ban ki nem zárták a hálózatból megbízhatatlanság és az együttműködés megtagadása miatt. És azt se feledjük, hogy nyolc gyereket kellett eltartania, az lett volna a felelőtlen magatartás, ha rögtön elutasítja a szervek felkérését. Mondd, biztos, hogy te másként döntöttél volna az ő helyében?

6.3.) Aláírt, jelentett, de utólag helyrehozta a hibát

Wałęsa teljes pályafutását figyelembe véve az erkölcsi egyenlege inkább pozitív. Volt néhány (szám szerint hat) éve, amikor valóban az állambiztonságnak dolgozott, de az azt követő minimum húsz év teljesítménye messze felülírta a sajnálatos tévedés által okozott esetleges károkat. Azzal, hogy végül is ő kormányozta át Lengyelországot a kommunista diktatúrából a többpárti, demokratikus piacgazdaságba, hogy előkészítette az ország (és a régió) NATO- és EU-tagságát, hogy felhívta a nemzetközi közvélemény figyelmét a bolsevik visszaélésekre, nos, mindezzel olyan érdemeket szerzett, amelyek mellett az a fél évtizednyi együttműködés az SB-vel gyakorlatilag eltörpül és történelmi távlatból nézve jelentéktelenné válik. Miért ne fogadnánk el, hogy az emberi személyiség, a jellem fejlődik? Mindenki megérdemel még egy esélyt, s az 1976 utáni korszak mutatja, hogy Wałęsa tudott élni ezzel az eséllyel.

6.4.) Mocskos gazember

Mindenki alávaló féreg, aki együttműködött a kommunista belső elhárítással, függetlenül az együttműködést kiváltó okoktól. Sokan voltak (a Szovjetunióban, Lengyelországban, Magyarországon és a többi csatlósállamban egyaránt), akiknek volt erkölcsi tartásuk visszautasítani az ajánlatot, akár fenyegetéssel, zsarolással vagy előnyök kilátásba helyezével próbálták ezt elérni az állambiztonságiak. Egy összegyűrt papírlapot már soha többé nem lehet teljesen kisimítani, egy kurvából sem lesz szűzlány (most a plasztikai sebészeti megoldásokat hagyjuk), szalonnából sem lesz többé disznó – több metaforával most nem fárasztom az olvasókat. Az, hogy ez az ember 38 millió lengyel államfője lehetett, hogy megkapta a Nobelt, s hogy mostanában 18 millió forintos, negyvenperces előadásokat tart a demokráciáról és arról, hogy ő milyen faszagyerek volt, nos, mindez a világ szégyene, s nem csak őt, hanem meghívóit és rajongóit is minősíti. Régi bűnnek hosszú az árnyéka, ahogyan azt Agatha Christie mondta volt. Wałęsa esete is tökéletesen igazolja azokat a félelmeket, amelyek arról szólnak, hogy a régi kommerek szervezték meg a rendszerváltozásnak csúfolt eseményeket és szellemi utódaik a mai napig irányítják az egész régiónkat. Hogy őszinte legyek, azt sem tartom kizártnak, hogy az 1990-es elnökválasztást is az SB segítségével nyerte meg, hogy az átmenet idején biztosítsa a régi nómenklatúra befolyásának átmentését az új viszonyok közé.

6.5.) Nem érdekel

Hagyjuk már a fenébe ezeket az ósdi történeteket. Az a baja ennek a kurva világnak (lengyelnek, magyarnak, románnak, satöbbinek), hogy folyton visszarévedünk a múltba, elővesszük a régi, vélt vagy valós sérelmeket, egymást ekézzük olyan dolgok miatt, amelyek már csak a történészeket kellene érdekeljék. Emberek, kapjatok már a fejetekhez: a jövővel kéne foglalkoznunk, a gyerekeink, unokáink kilátásaival és nem azzal, hogy apáink vagy nagyapáink mit tettek vagy mit nem tettek.

Szavazzatok (két opció áll mindenki rendelkezésére), majd fejtsétek ki a véleményeteket Wałęsáról, a lengyel közelmúltról, de azt sem tiltom meg senkinek, hogy általánosságban nyilatkozzon a lengyel (vagy, khm, más országbéli) ügynök-akták múltjáról, jelenéről és – miért ne? – jövőjéről. Arra azért felhívom az olvasók figyelmét, hogy VÉLEMÉNYT lehet mondani bármiről, de tényként közölni vagy terjeszteni olyan hipotéziseket, amelyek alkalmasak mások becsületének csorbítására, na ez bizony bűncselekmény (enyhébb esetben szabálysértés) és a balhé hundertpercent a kommentelőjé.