Hiába terveztem úgy, hogy februárban már nem lesz poszt (három régebbi is szépen pörög, ha a kommenteket nézzük), Széles Gábor azonban nem engedte.
A kilencedik leggazdagabb magyar (2012-es adat, Napi Gazdaság Top 100-as listája) folyó év február 18-án 09.45-kor (gondolom, már a reggeli kávé után, tehát a koffein jótékony hatása alatt) egy sokat sejtető kijelentéssel kezdte a dolgos hetet. Egy olyan kijelentéssel, amely mellett magára valamit is adó konteós nem mehet el szó nélkül akkor sem, ha közben állítólag recsegnek-ropognak a Vatikán eresztékei, a Péter utónevű bíborosoknak egyre nagyobbak az esélyei a pápaságra, s D.B. Cooper titkához is olyan közel járunk, amilyen közel ember még nem járt.
Kíváncsi lennék az arcotokra, ha azt mondanám, hogy – bizonyos vélemények szerint – bolygónkon létezik egy növény, melynek értelmes és célzatos felhasználása megszüntetné (de legalábbis csökkentené) az éhezést, környezetbarát üzemanyagforrás, kiváló alapanyaga lenne a textiliparnak, elsőosztályú természetes gyógyszer, nagyszerű táplálékkiegészítő és kozmetikai szer, ugyanakkor állatok takarmányozására is használható, no meg arról se feledkezzünk el, hogy papír-alapanyagként is bevált – és nem is említettem az összes előnyét.
Ugye nagyszerűen hangzik? És logikus a kérdés: hát akkor miért nem termesztik millió és millió hektáron, Norvégiától Magyarországon keresztül Patagóniáig? Miért nem alakult ki egy szakosodott feldolgozóipar, és miért nem ez a Föld gazdaságának húzóágazata?
Mai posztunkban az elmúlt három évtized azon slágergyanús témáját járjuk körül egy kicsit, amely lassanként olyan médiastátuszra tett szert, mint egykoron a labdarúgás, az államháztartási reform, vagy a különféle fogyókúrás topikok: tényleg mindenki ért hozzá, de legalábbis mindenkinek van róla véleménye, s nem fél ezt nyilvánosságra hozni.
Az éghajlatváltozásról és a globális felmelegedésről, ennek vélt (vagy valós) okairól és következményeiről értekezett már alanyi költőtől kezdve harangöntőn át amerikai alelnökig mindenki, tán még éghajlatkutató is; majd pont a konteóblog marad ki az össznépi hejehujából! Írásunkhoz jó szórakozást, kellemes tavaszi hőmérsékletet és (átlagos olvasási gyorsaság mellett) minimum 9 perc szabadidőt kívánunk.
Az emberiség történelme (számos más párhuzam mellett) úgy is felfogható, mint folyamatos harc, kutatás és kísérletezgetés az egyre hatékonyabb (és olcsóbb) energiaforrásokért. Már a nagyon távoli őseink is azon izmoztak, hogy száraz fűszálak helyett olyan faágakat rakjanak a tábortűzre, amelyek hosszabb ideig égnek, nagyobb hőt termelnek és lehetőleg egy egész erdőre való van belőlük a közelben. Arra, hogy mennyire füstöl, akkor még magas ívben tettek, de ne bántsuk őket ezért; hol voltak akkor még a környezetvédők…
Úgy érzem, ezzel az elképesztően szellemesre sikerült hasonlattal sikerült fel is vezetnem mai írásunkat, amely a nem szokványos, de alternatív energiaforrásokról fog szólni – persze konteó-oldalról megközelítve. Csavard feljebb a fűtést, tegyél fel egy kis sejtelmes zenét, ne gondolj az üzemanyag-árakra és szorongva kezdd olvasni mára rendelt oktatóposztunkat.
Alaszka délkeleti sarkában, az atabaszk indiánok athna nevű törzsének egykori halász- és vadászterületén található egy – körülbelül 300 állandó lakosú – kis település, Gakona. Határában sétálva az óvatlan látogató (aki talán csak a környék lazacállományát szeretné egy kicsit csökkenteni) könnyen járhat úgy, hogy zord tekintetű, egyenruhás, fegyveres férfiak állítják meg, és ahelyett, hogy udvariasan a fogás felől érdeklődnének, felszólítják, hogy takarodjon a francba, ha nem akar magának problémát.
Egy tudományos kutatóintézet közvetlen szomszédságában vagyunk. Lássuk, mi rejtőzik az erdőben, a szögesdrót mögött.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!