Történelmi és geopolitikai okokból kifolyólag nem vagyunk az a kifejezett hajós nemzet (a balatoni regattákat és a dunai flottillát most elnéző mosollyal tegyük félre, s nagyvonalúan a „lovas tengerész” jelzős szerkezetről is feledkezzünk meg), de a tengeri katasztrófák bizony bennünket is megérintenek. A klasszikus összeesküvéses történetek között szép számmal bukkanhatunk olyan sztorikra, amelyek középpontjában a végtelennek tűnő vizeken (vagy azok felszíne alatt) haladó vízi alkalmatosságok vannak: az őskonteónak számító Mary Celeste-től a nemkülönben alapnak tekinthető Titanicon keresztül a Kurszk katasztrófájáig se szeri, se száma azoknak az eseményeknek, ahol a különféle hajók elsüllyedésének körülményei jelentik a feladványt. Ma (már csak az évforduló miatt is) egy kereken húsz évvel ezelőtti történetről ejtünk pár szót. Olvassátok hát az Estonia komphajó tragédiáját.
A világtengeren történő hajózás mindig is nagyszerű táptalaja volt a konteóknak, főként a vitorlás korszakban: a végtelen(nek tűnő) víz közepén egy törékeny és védtelen hajó a magány és a kiszolgáltatottság szimbóluma. Az óceánon bármi megtörténhet, s a legközelebbi szemtanú talán többszáz (vagy többezer) mérföldnyire található…
A legutóbbi szavazáson a legtöbb voksot a hajóskonteók egyik legismertebbje, a kísértethajók archetípusa, a Mary Celeste kapta. Olvassátok hát a történetét.
A történelem során a katonai-titkosszolgálati szövetségek tudtak ám furcsa helyzeteket produkálni. A szövetségesek néha egy kis borsot törtek egymás orra alá, fúrtak-faragtak-fűrészeltek becsülettel, ha érdekeik úgy kívánták. Ami azonban 1967. június nyolcadikán, egy csütörtöki napon délután történt a közel-keleti mediterrán vizeken, azóta is rengeteg találgatásra ad alkalmat a konteók szerelmesei között.
Lássuk tehát a USS Liberty igaz (?) történetét.
Port Chicago neve nem túl ismerős erre mifelénk. Erről a hajdani, San Franciscótól alig 50 kilométerre északra elterülő kaliforniai kisvárosról elsősorban (esetleg) katonai büntetőjogászok hallhattak vagy olvashattak, tudniillik ehhez a településhez kötődik az amerikai hadtörténelem – zendülés miatt elrendelt – legnagyobb (mármint a legtöbb terheltet érintő) büntetőeljárása.
De nem ezért vettük fel a konteók listájára, hanem mert egyesek szerint nem Hirosimában robbant élesben a világtörténelem első atombombája, hanem Port Chicagóban.
Lássuk, hogyan.
Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.
Van azonban egy olyan konteóföldrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: ma – közkívánatra – a Bermuda-háromszögről beszélgetünk egy kicsit.
Ma már épeszű ember nem vitatja, hogy az USA belépése a második világháborúba sorsdöntő jelentőségű volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő, nemzetek közötti fegyveres konfliktus későbbi eseményei szempontjából.
Adolf két év alatt maga alá gyűrte Európát, a Leningrádot ostromló Wehrmacht már több, mint egymillió négyzetkilométert elfoglalt a Szovjetunióból. Az antifasiszta koalíció szénája tehát elég szarul állt – és az óceánok másik partján ott volt az „európai háborút” mindaddig tisztes távolból szemlélő, izolacionalista Amerika, a maga érdekeivel és értékeivel.
A különféle közlekedési eszközöket ért katasztrófák és tragédiák az összeesküvéselméletek bajnokainak kedvencei közé tartoznak. Minél rendkívülibb maga a szerencsétlenség által érintett jármű, annál nagyobb elánnal lehet nekiállni és szétcincálni a hivatalos magyarázatokat. Ha ez a jármű ráadásul katonai is (sőt, a nem kifejezetten az átláthatóságáról és nyitottságáról híres szovjet orosz fegyveres erők tulajdona), a konteó-lendület mindent elsöprő energiával gyűjti össze a keményebbnél keményebb verziókat.
Ma a Kurszk nukleáris meghajtású tengeralattjáró tragédiájáról mesélünk nektek.
Ahogyan azt a mindenki által ismert, ősrégi magyar közmondás is állítja, nincs karácsony összeesküvés-elmélet nélkül. Ennek égisze alatt mai posztunkban egy állítólagos amerikai katonai kísérletről számolunk be azon olvasóinknak, akik a karácsonyfa díszítése előtt (helyett, alatt, után) nem találtak jobb elfoglaltságot maguknak, mint egy újabb konteó olvasását – és a bloggazda fikázását.
A Titanic óceánjáró 96 évvel ezelőtti tragédiája minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő tanulsággal és szívszorító mikrosztorikkal, ahogyan azt a méltán híressé vált fimből is tudjuk. Nézzünk tehát a jéghegy mögé egy kicsit és borzongjunk együtt.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!