A konteóirodalom előszeretettel foglalkozik azokkal a különleges emberekkel, akik – korukat jócskán megelőzve -, mindenféle előzetes várakozást messze túlhaladva egyszercsak olyan találmányokkal és újításokkal rukkoltak elő, amelyek a tudományos és technológiai fősodortól eltérő, kiemelkedő eredményekkel örvendeztették meg a világot. Ezen vívmányok egy része (a szinte kötelező, első körös katonai és/vagy titkosszolgálati felhasználást követően) belekerül a civil élet hétköznapjaiba, könnyebbé és kényelmesebbé téve ezt. Az ilyen találmányok másik kategóriájába tartoznak azok a cuccok, amelyekről hallani hallunk ugyan, de – bizonyítékok híján – nem igazán tudjuk eldönteni, hogy valóban megvalósultak-e, vagy csak a konteósok, a pihentebb biztonságpolitikai szakértők és a tudományos-fantasztikus irodalom művelőinek kreatív fantáziáiban léteznek. A harmadik csoportot pedig azok a – minden bizonnyal létező – találmányok alkotják, amelyekről még csak nem is hallottunk.
Az időutazás lehetőségei, a párhuzamos univerzumok kérdésköre, illetve a jövőbelátás (jóslás) képessége mindig is élénken foglalkoztatta a konteósokat; mi is beszélgettünk már például Szent Malakiásról és a jövőbelátásról úgy általában. Mai posztunk egy olyan, viszonylag rövid ideig tartó eseménysorozatot ismertet, amely 14 évvel ezelőtt lázban tartotta az amerikai internetezők jelentős részét, s évekig tartó, jobbára kellemes fejtörési lehetőséget adott nem csak az összeesküvéselméletekkel foglalkozóknak, de a szociálpszichológusoknak, a futurológusoknak és a scifi-kedvelőknek is. Hölgyeim, uraim: a John Titor-sztori!
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!