2011-03-07–07:00

Hasfelmetsző Jack – dosszié

Az emberi történelem során a véres sztorik mindig fokozott közérdeklődésre tarthattak számot. Akár bevalljuk, akár nem, mi emberek híresek vagyunk arról, hogy embertársaink erőszakos halála felkelti figyelmünket, s borzongva bár, de részletek után vágyunk. Hatványozottan igaz ez az olyan esetekre, amikor az elkövető valódi személyazonossága az összeesküvéselméletek fátylába burkolózva 122 év elteltével is homályban marad. Mai posztunk a kriminalisztikatörténet egyik legismertebb, ugyanakkor legtitokzatosabb gyilkosával, s a köréje font konteókkal foglalkozik. Hölgyeim és uraim: következzék Hasfelmetsző Jack!

A XIX. század vége felé járunk, a Brit Birodalom fővárosának rosszhírű negyede, az East End legsötétebb körzetében, a bűn, a prostitúció, továbbá az erkölcsi és a fizikai mocsok kétes hírű fellegvárában, Whitechapelben, ahol több kocsma volt, mint lakóház (csak bordélyból ötvennél többet regisztráltak), és ahová sötétedés után csak a nagyon részegek, valamint a sokéves átlagnál is bevállalósabbak merészkedtek. Ezen a vidéken ritkán telt el éjszaka késelés, verekedés, erőszakos közösülés vagy sima rablógyilkosság nélkül. Ír és orosz bevándorlók, közép-európai zsidó menekültek, angol  és skót kétes egzisztenciák színesítették az etnikai palettát.

Ennek ellenére 1888 augusztusának legvégén olyan eseményláncolat kezdődött, amely még a sokat látott londoniak idegeit is felborzolta. Az itt következő részek naturalista leírásokat is tartalmaznak, ezért aki úgy érzi, hogy nem bírja az ilyesmit, lapozzon a 2.) ponthoz. Vagyis inkább a harmadikhoz.

1.) A gyilkosságok

1.1.) Polly Nichols

Pénteken, 1888. augusztus 31-én hajnali fél négykor a Buck’s Row utcában, egy téglafal tövében a rendőrjárőr egy csúnyán megcsonkított holttestre talál. Az azonosítási eljárás gyorsan eredményre vezet, hiszen a környéken mindenki ismerte a 43 éves Pollyt, a mintegy 1200 east endi kurva egyikét. Pollyt a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna luxusprostinak nevezni (miként kolléganőit sem), és nem csak azért, mert öt gyermeket szült: alkoholista, ápolatlan, hiányos fogazatú kövérkés szerencsétlen volt, aki egy shillingért (kábé 1100 mai forintért) bármikor kapható volt egy félperces, kapualjakban lebonyolított légyottra.

A nő egy megalvadt vértócsában hevert, torka fültől fülig átvágva, s az elkövető gyomortájékon is több mély vágást ejtett, áldozata belső szerveihez azonban (még) nem nyúlt. A korabeli CSI megállapította, hogy a gyilkos balkezes.

1.2.) Annie Chapman

Alig egy hét múlva szombaton, szeptember nyolcadikán reggel, röviddel hat óra előtt a Hanbury Street egyik hátsó udvarában a lakók rábukkannak a 48 éves, tüdőbajos, talán még Pollynál is nyomorúságosabb Annie holttestére. A torokátvágáson kívül a gyilkos itt már megmutatta, hogy rendelkezik bizonyos anatómiai ismeretekkel, hiszen áldozata hasüregét teljesen felnyitotta, s belső szerveit a test mellé helyezte, a szakadozott gönceivel együtt. A helyszínelés rávilágít, hogy az augusztus 31.-i és a mostani eset „nagy valószínűséggel” ugyanazon tettes műve.

Az újságírók száját már nem lehetett betömni holmi hivatalos „eseti rablógyilkosság” dumával: a hétfői londoni lapok már tele voltak a kéjgyilkosságok részleteivel; a Scotland Yard vezetőinek homlokán pedig sötét felhők gyülekeznek.

1.3.) Elizabeth Stride

Jó három hét elteltével vasárnap, szeptember 30-án, röviddel éjfél után a Berner Street egyik kocsmájának felszolgálója belebotlik Liz holttestébe. A 45 éves, svéd bevándorló családból származó prosti torkát ugyancsak elvágták, de minden jel arra utal, hogy a gyilkost megzavarták, mert az amatőr boncolásra már nem tudott sort keríteni. Liz jól megtermett nő volt, s úgy tűnik, dulakodott is hóhérával halála előtt. Teste mellett, a földön csokoládét és pár szem szőlőt találtak.

1.4.) Catherine Eddowes

Ugyanaznap, alig másfél órával Liz holttestének megtalálása után a Mitre Square-en Edward Watkins közrendőr egy újabb megcsonkított hullára bukkan. Már senki sem lepődik meg azon, hogy Cathy (46 éves wolverhamptoni születésű prosti) torka át van vágva, s fel van trancsírozva. Bal veséje hiányzik, több belső szerve (többek között a méhe) a test mellett hever. Pár lépésre tőle a falra valaki ezt a graffitit írta: „The Juwes are the men that will not be blamed for nothing„, amit egyesek úgy fordítottak, hogy „A zsidók azok, akik sohasem felelősek semmiért” – már ha a furcsa Juwes szót elírásnak tekintjük, egy fölösleges u betűvel és betűcserékkel.

Ezt a falfirkát a rendőrök (attól tartva, hogy zsidóellenes zendülés lehet belőle) eltávolították a falról.

1.5.) Mary Jane Kelly

Az ötödik áldozatra november kilencedikén, pénteken délelőtt fél 11-kor lelnek a Miller’s Courton bérelt lakásában, az ágyán.  Ő több szempontból is kilóg a sorból: alig 25 éves, s a kor lezüllött prostijainak standardjához képest ápolt és csinos. Nem utcai kurva, hanem egy viszonylag normális bordélyház alkalmazottja, aki még táncosként is fellépett olykor. A szomszédok kikérdezését követően valószínűsítették, hogy a gyilkosságra hajnali négy óra körül kerülhetett sor.

A test teljesen fel volt boncolva: mellei levágva, belei, mája, veséi, továbbá bal tüdeje a teste körül hevertek, arca megcsonkítva, összeszabdalva. Mary máskülönben harmadik hónapos terhes volt, legalábbis egyes források szerint.

Egyes szakírók és egykori rendőrök az öt, imént felsorolt áldozat mellett további négy, ugyancsak tisztázatlan és felderítetlen gyilkosságot is megpróbáltak Jack nyakába varrni, de ezek végül lekerültek a listáról; vélelmezhetően utánzós elkövetők voltak a valódi tettesek, ezért ezekkel most nem foglalkozunk.

2.) A modus operandi

Úgy tűnik, valamennyi nőt viszonylag azonos forgatókönyv szerint ölte meg. Nagyjából éjfél  és hajnali négy között valamikor odalépett hozzájuk és – feltételezhetően kuncsaftként – megszólította őket. Az ár és a szolgáltatás tisztázását követően a lányok hátatfordítottak és felemelték a szoknyájukat (a londoni utcák kurváit nem lehet a tantrikus szex papnőinek nevezni és az sem túl valószínű, hogy átlagos ügyfeleik szabadidejükben a Káma Szútrát vagy Az illatos kertet olvasgatták volna). 

Miután a nő megfordult, a gyilkos hátulról megragadta a torkukat és addig szorította, amíg azok vagy megfulladtak, vagy az oxigénhiány miatt elvesztették eszméletüket (az ujjak nyomát minden esetben megtalálták a nyakakon). Az ájult (vagy már halott) testet aztán kezelésbe vette: torokelvágás, hasüreg felnyitása, machinációk a belső szervekkel, egyéb csonkítások. És tette mindezt szédítő gyorsasággal (becslések szerint Eddowes esetében az egész maximum nyolc percet vett igénybe), általában közterületen és sötétben. A holttestet aztán négy esetben (Mary Kelly kivételével) felnyalábolta és több méternyit odébbvitte.

3.) Jack bemutatkozik: a levelek

3.1.) Dear Boss

A második gyilkosság után (szeptember 27-én) az egyik londoni hírügynökség (a Central News Agency, CNA) levelet kap az állítólagos gyilkostól, „Dear Boss”, vagyis „Kedves Főnök” megszólítással. A szerző ebben gúnyolódik egy sort a rendőrségen, további gyilkosságokat helyezvén kilátásba. Ezt írja alá úgy, hogy „Jack the Ripper”, (to rip = felhasítani, felvágni, felszakítani), amit gyönyörű anyanyelvünkön a még kifejezőbb Hasfelmetsző Jacknek fordítottak.

Katt a levelekre az olvashatóság kedvéért.

Később egy Tom Bulling nevű újságírót gyanúsítottak meg azzal, hogy szenzációhajhászásból ő maga írta volna a levelet (és találta ki a jólhangzó becenevet – ez tényleg a zsurnalisztákra vall), de megnyugtatóan ezt (sem) sikerült letisztázni az elmúlt 120 év alatt.

3.2.) Saucy Jack

Október elsején ugyancsak a CNA kap egy levelezőlapot, amelyben Jack az elmúlt nap kettős gyilkosságáról ír pár sort. A kézírás (akárcsak az aláírás) megegyezik az első levél szerzőjével. Ez az úgynevezett „Saucy Jack” (Pimasz Jack) levelezőlap, mert a szövegben így is hivatkozik önmagára.

3.3.) From Hell

A leghíresebb levélre (melynek kezdő szavai egy egészen jó film címeként is ismertté váltak) a „From Hell” (A pokolból) néven szoktak hivatkozni. Szerzőjének kézírása eléggé eltér az első levél, illetve a levelezőlap kézírásától, snincs is aláírva. Szakértők szerint a From Hell szerzője sokkal iskolázatlanabb valaki lehetett, mint az első két írományé.

Ez a harmadik üzenet október 16-án érkezik George Lusknak címezve (itt balra), aki a civil kezdeményezésű polgárőrség (Whitechapel Vigilance Committee) vezetője volt akkoriban az East Enden. A küldemény érdekessége, hogy egy kis dobozban kézbesítik, s (mintegy csatolmányként) egy emberi vese volt mellékelve hozzá. Mivel a DNS-azonosítás akkoriban még nem volt ismert, ezért csak annyit sikerült megállapítani róla, hogy emberi bal vese (Eddowes testéből ugye a gyilkos eltávolította a bal vesét), és egykori tulajdonosa ugyanolyan betegségben szenvedett, mint a negyedik áldozat.

A levél (és a vese maga) sajnálatos módon az idők folyamán eltűntek a nyomozati anyagok közül, számos egyéb bizonyítékkal és rögzített nyommal együtt… Érdekes, ugye?

4.) A nyomozás

Egy ilyen sorozatgyilkosság elkövetőjének felderítésére (természetesen) a Scotland Yard teljes erőbedobással koncentrált. Több, mint kétezer tanút hallgattak ki, az eljárás során összesen kétszázkilencven potenciális gyanúsítottjuk volt, akik közül hetvenet rövidebb-hosszabb időre még őrizetbe is vettek, de konkrét, egyértelmű bizonyítékokat senkire nem sikerült összegyűjteniük, noha szakértők tucatjait keresték meg különböző szakvéleményekért: orvosokat, henteseket, írásszakértőket, kórboncnokokat, pszichiátereket, vegyészeket, késkészítőket, stb.

Bónusz: a Hasfelmetszős ügy kapcsán született meg a kriminalisztika első, írásban is dokumentált „bűnözői profilalkotási jelentése”, amelyet Thomas Bond rendőrségi szakértő vetett papírra.

De mivel ez nem egy rendvédelemtörténeti blog, a nyomozással itt részletesebben nem foglalkozunk; legyen elég annyi, hogy két és fél év elteltével, 1891 tavaszán az ügyet lezárták, az elkövető ismeretlen maradt.

Legalábbis hivatalosan.

Merthogy a konteósok sem ültek ám tétlenül az elmúlt mintegy 44 ezer napban; a modern kor első sorozatkéjgyilkosának személyét illetően számos elmélet született (én szám szerint mintegy 200 konkrét gyanúsítottról olvastam), s a konteók közül az érdekesebbekről (szám szerint tízről) röviden beszámolunk nektek.

5.) A konteók: ki volt valójában Jack?

5.1.) Népség, katonaság

A szóba jöhető elkövetők első csoportjába természetesen a legkézenfekvőbb szakmák képviselői tartoznak. Lévén, hogy számos szakértő Jack hasfelmetszői hozzáértését emelte ki (voltak persze ellenvélemények is), a zsaruk első körben a környék henteseit, mészárosait, ember- és állatorvosait, továbbá boncmestereit és hullaszállítóit vették szemügyre. Elsődlegesen hatvan, késsel, szikével és/vagy bárddal dolgozó úriembert számoltattak be (érdekes módon női elkövető egyetlen korabeli verzióban sem merült fel, csak valamivel később), de végül mindegyik kihullott a rostán.

Aztán jöttek a rendőrök, elvégre náluk kevésbé feltűnő járókelőt nem lehetett elképzelni a környéken, még a legszokatlanabb időpontokban sem, na meg köztudott volt, hogy egyik-másik bobby (hasonlóan más korokban és tájakon szolgáló kollégáikhoz) olykor késztetést érez természetben behajtani a prostiknak tett ilyenolyan szívességek ellenértékét. Így kezdtek el suttogni William Thick nyomozó őrmesterről is, aki végül tisztán jött ki a dologból, s egészen 1894-ig szolgált.

Matrózokra és katonákra, valamint a negyed összes hajléktalanjára, új bevándorlójára és alkoholistájára is rárepültek a nyomozók, eredménytelenül.

Hogy a nemzeti büszkeségünk is dagadozzon: természetesen egy magyar is szóba került annó, mint elkövető. Bizonyos Szemerédy Alajosról van/volt szó, aki pozsonyi születésű kétkezi rablógyilkosként Argentínában és Brazíliában tevékenykedett a szakmában, majd az 1880-as években mintha Londonba is átruccant volna tapasztalatcserére. Alajos nem mellesleg szanitécként katonáskodott, ügyesen forgatta a kést, s 1892-ben lesz öngyilkos, miközben egy újabb rablógyilkosság miatti ítéletét várja egy bécsi fegyházban.

A tanúk között is felbukkant egy magyar származású: Schwartz Izrael zsidó vallású osztrák-magyar állampolgár volt az a szemtanú, aki „a kihallgatott kétezer ember közül a legjobb személyleírást adta Hasfelmetszőről” (Sir Robert Anderson londoni főkapitány-helyettes szavaival, akit itt látunk teljes díszben baloldalt), miután szeptember 30-án gyakorlatilag végignézte, amint Liz Stride nyakát valaki elvágja. Úgy tűnik, ő riasztotta meg a gyilkost, aki emiatt félig dolgavégezetlenül távozott (lásd 1.3 pont). Érdekesség, hogy szerinte volt egy másik szemtanú is: egy pipázó férfi, aki – miután ugyancsak végignézi a torokelvágást – lassan Jack után eredt, miközben Izrael rettegve elrohant…

5.2.) A királyi sarj

Volt Viktória királynőnek egy Albert nevű unokája (teljes és hosszú nevén Albert Victor Christian Edward, becenevén Eddy, később Clarence és Avondale grófja, itt jobbra), aki enyhén szólva is magán viselt mindent, amitől a belterjesen házasodó uralkodóházak évszázadokon keresztül rettegtek (pedig apja brit, anyja dán volt): szegény pára a legidősebb, meglehetősen gyengeelméjűre (de legalábbis nem túl okosra)  sikeredett gyermeke volt a későbbi VII. Edward királynak, ráadásul az a hír is járta róla, hogy (noha a nőket sem vetette meg) leginkább a saját neméhez vonzódik – ami annak idején bűnnek számított a viktoriánus erkölcsiségű Britanniában, s két év kényszermunkával honorálták.

Ezen verzió szerint a húszas évei legelején járó herceg (aki rendszeres látogatója volt több homoszexuális bordélyháznak is) egyszer hagyta magát rábeszélni a cimborái által és eltöltött egy kellemes éjszakát egy olyan szórakozóhelyen, ahol a fő attrakciót mégiscsak a lányok jelentették. Eddy barátunk azonban elég peches szériát foghatott ki, mert az aggódó udvari orvosok rövid időn belül szifiliszt diagnosztizáltak nála.

Ez a kór aztán szép lassan az  amúgy sem túl penge agyára ment, ami (többek között) automatikusan azzal járt, hogy a Buckingham Palace szigorú utódlási szakértői (akikkel még maga Viktória királynő sem mert vitatkozni, ami azért nagy szó) rövid vita után kihúzták a nevét a trónra esélyesek listájáról.

A prostik iránt érzett gyűlölete ezek után elérte a maximális intenzitást, s 1888 késő nyarán elkezdte bosszúhadjáratát.

Bónusz érdekesség: 1970 októberében egy dr. Thomas Edmund Alexander Stowell nevű brit patológus és műkedvelő kriminalista egy bűnügyi folyóiratban (The Criminologist) publikálja nagy port felvert cikkét, melyben kijelenti: olyan feljegyzések és más dokumentumok vannak a birtokában, amelyek egyértelműen bizonyítják Albert Victor azonosságát Hasfelmetsző Jackkel. Stowell doki szerint mindeddig (mindaddig) titokban tartott jegyzőkönyvek szerint a gyilkosságok éjszakáján többen felismerték a koronaherceget és személyi orvosát, Sir William Withey Gullt (itt balra fent) a helyszínek közelében. Ugyancsak állítja, hogy szintén bizonyítani tudja: a nyomozás során Gull doktort kihallgatták és az udvari orvos beismerte, hogy ő volt – Stowell szerint valójában ez a Buckingham palota nyomására történt, mert a kelekótya herceg egy kicsit túllőtt a célon azokkal a ribancokkal. Végül Gullt sem vádolják meg, viszont másfél évvel az események után agyvérzést kap és meghal.

Amikor Stowell cikkéről a királyi udvar tudomást szerzett, rejtélyes úriemberek keresték fel a doktort, aki két nappal később a teljes brit médiában (például a BBC-nek és a The Times-nak adott interjúiban) elkezdi bizonygatni, hogy izé, ő nem úgy gondolta, meg hogy félreértelmezték mondanivalóját. Úgy tűnik azonban, hogy ez a visszakozás egy kicsit későn jön, mert két héttel később, 1970. november 8-án southamptoni otthonában a 79 éves, amúgy teljesen fitt öregúr szívrohamot kap és elhalálozik.


Mellesleg Gull nevéhez fűződik az idegi alapú anorexia (anorexia nervosa) első, tudományos igényességű leírása, 1873-ból.

De ennek semmi köze Jackhez, csak megemlítettem, hogy villogjak egy kicsit azzal, hogy tudok olvasni és hallottam erről a betegségről. Na meg hogy szörnyűlködjünk együtt egy kicsit…


A belengetett bizonyítékok után élénken érdeklődő, a világ minden tájáról összesereglett riporterek a családtól azt a választ kapják, hogy kegyeleti megfontolásokból Stowell minden feljegyzését, dokumentumát, archívumát sajnos elégették, viszlát, örvendtünk.

És a jegyzőkönyv kedvéért megjegyezzük: persze Stowell is szabadkőműves volt.

5.2.1) A fenti elmélet egyik mellékhajtása: Eddy teherbe ejtett egy prostit (ha minden igaz, Mary Jane Kelly, az ötödik áldozatot), aki volt olyan rutinos (és hülye), hogy megzsarolja a herceget. Az udvar nem nézhette tétlenül, ami történt, s mivel már akkor is léteztek olyan megbízható emberek, akikre bármit rá lehetett bízni, ezek sajátos módon bár, de megoldották a problémát. És azért kezdték a többi kurvával, nehogy szemet szúrjon a valódi célpont, Mary Jane. Esetleg feltételezték, hogy a terhes nő megosztotta titkát a többiekkel (elvégre kolléganők voltak, és állítólag tényleg ismerték egymást).

5.2.2.) Második mellékhajtás: a herceg nemcsak teherbe ejtette, de titokban (ám teljesen hivatalosan) feleségül is vette Mary Jane-t, amivel aztán végképp alápakolt az egész királyi háznak: a withechapeli kurva méhében egy újabb „hercegi” sarj lapult, ráadásul (és talán ez volt a legnagyobb gyomros) Mary Jane katolikus volt…

Az udvar aztán természetesen tökéletes alibiket biztosított Eddynek a kérdéses időpontokra, noha ezekre nem igazán volt szükség: a Scotland Yard detektívjeinek eszük ágában sem volt beidézni a herceget, mert… hát csak, na.

A királyi összeesküvés-szálat dolgozza fel roppant alaposan Stephen Knight könyve, a mindeddig 21 kiadást megért Jack the Ripper: The Final Solution (Hasfelmetsző Jack: a végső megoldás). És akinek valahonnan ismerős a szerző neve: igen, ő írt a szabadkőművesekről is egy leleplező művet, amiről a vonatkozó posztunkban mi is említést tettünk…

5.3.) A szadista szabadkőműves orvos

Már a dupla gyilkosság után (emlékszünk ugye: szeptember 30., a Stride-Eddows gyilkok) képbe kerül egy Robert D’Onston Stephenson nevű orvos, aki elég furcsa múltat tudhatott maga mögött. Elvégezte ugyanis a párizsi orvostudományi egyetemet, Münchenben vegyészetet tanult, majd New Yorkban is tanult egy kis sebészetet, időközben Garibaldi vörösingeseihez csatlakozott és harcolt Itália egységéért, imádott érzéstelenítő nélkül műteni (rendszeresen végzett vakbél-operációkat csak úgy, ingyér’ különféle szegénykórházakban, egyedüli kérése az volt, hogy „egészségügyi és tudományos megfontolásokból kevesebb étert használhasson…”).

És ha mindez nem lenne elég, Stephenson doki szabadkőműves is volt, ráadásul egyszerűen rajongott a fekete mágiáért; környezetében és ismeretségi körében több, tisztázatlan gyilkossági és eltűnési ügy is volt. Ja, és több erőszakos konfliktusa is volt olyan prostikkal, akiktől meglehetősen furcsa dolgokat kért. Márpedig az east endi lányok elég rugalmasak voltak, és biztosan nem egy nyelves puszi borította ki őket annyira, hogy (visszaemlékezések szerint) egyikük-másikuk sikoltozva hagyta faképnél az amúgy jólfizető klienst.

Nos, ez a szokatlan kedvtelésekkel büszkélkedő úriember 1888 júliusának végén (állítólagos álmatlanságra, magas vérnyomásra és általános fáradékonyságra hivatkozva) beutalja saját magát egy londoni kórházba (mai nevén The Royal London Hospital, a Whitechapel körzetben). Felvételénél elmondja, hogy éjjelente gyakran el szokott eredni az orra vére, ezért ne ijedjen meg senki, ha esetleg véres ingben látják.

Stephenson négy hónapig fekszik a kórházban (vagyis az öt gyilkosság és a nyomozás kezdeti hónapja pont beleesik), majd november végén távozik. Felajánlkozik eseti szakértőnek a nyomozás során, szabadkőműves és ezoterikus ismereteit fitogtatva. Kihallgatják ugyan, de őrizetbe sem veszik és nem is házkutatnak nála, noha szállásadónője jegyzőkönyvbe mondja, hogy véres ruhadarabokat hozott haza magával a kórházból.

Kidolgozott egy elméletet, aminek az volt a lényege, hogy Jack sátánista rituálékhoz használta fel a holttesteket és a testrészeket; teóriáját újságcikkekben is népszerűsítette, ami eléggé idegesítette a jardot, de nem tudtak mit kezdeni vele.

5.4.) Hasfelmetsző Jane?

A viktoriánus Anglia bővelkedett izgalmas gyilkossági ügyekben, amelyeket a korabeli bulvársajtó nagy élvezettel tárt az olvasóközönség elé. Ilyen kiemelkedő eset volt a Mary Pearcey-féle dosszié is.

A 24 éves Mary (itt jobboldalt) 1890 októberében mészárolja le szeretője feleségét és annak másfél éves gyermekét, majd (mivel elég ostobán viselkedik) lebukik és karácsonykor már fel is akasztják (láthatjuk, hogy akkoriban elég flottul mentek a perek; napjainkban két hónap jóformán arra sem elég, hogy az őrizetestől ujjnyomatot vegyenek, de ez nagyon offtopik, elnézést…).

Szóval Maryből igazi celeb lesz, de annyira, hogy visszamenőleg egyre több ember gondolkozik el azon, hogy mi van, ha Jack valójában nő volt? Elvégre egy nő sokkal könnyebben meg tud közelíteni egy másik nőt, kevésbé gyanús, az emberek hajlamosak automatikusan férfiakra gondolni, ha súlyos, erőszakos bűncselekmény elkövetőjéről folynak a találgatások…

Nem kisebb arc, mint maga Sir Arthur Conan Doyle, a neves Sherlock Holmes kiötlője kezdett el azon spekulálni, hogy tényleg: mi van, ha a whitechapeli gyilkosságokat egy nő követte el..? Szerinte szülésről hazafelé igyekvő bábaasszonynak álcázva magát még az esetleges véres ruhát is megmagyarázhatta volna a gyanakvóknak…

2006-ban egy ausztrál biológus és az ausztráliai szövetségi rendőrség igazságügyi azonosítási szakértője (Ian Findlay) engedélyt kapott, hogy a majdnem bizonyosan az elkövetőtől származó „From Hell” levelet megszakértse, s a bélyeg ragasztós oldaláról nyálmintát vegyen. Állítólag Findlay professzor kijelentette, hogy „90 százalékos valószínűséggel a bélyeget egy nő nyalta fel a borítékra” – ami persze semmi mást nem jelent, csak azt, amit itt az idézőjelek között olvashattok. De akkor is érdekes verzió, nem?

5.5.) Sir Arthur Conan Doyle

Az előző alpontban említettük, hogy a klasszikus angol skót krimiszerző a női elkövető lehetőségén is gondolkozott. Egyesek szerint ezt számításból és gyanúelterelési szándékkal tette, mert – így a konteósok – bizony ő is benne van a lehetséges gyilkosok között.

Sir Arthur (itt baloldalt) Edinburghben orvosi egyetemet végzett, alig három évvel Hasfelmetsző színre lépése előtt. Azt pletykálták róla, hogy a szadizmus nem volt idegen tőle; amikor például egy bálnavadász-hajón szolgált fedélzeti felcserként, olyannyira kedvét lelte a tengeri emlősök kínzásában, hogy többször a marcona tengeri medvéknek kellett közbelépniük (pedig hol volt akkor még a Greenpeace..?).

Jó kiállású, remek fizikai kondícióban lévő fazon volt 1888-ban (29 éves volt akkoriban), rendszeresen sportolt (foci, krikett, távgyaloglás, ökölvívás), ráadásul szabadkőműves  volt – csak hogy a pozitívumairól is beszéljünk. Az őt vádlók szerint a Sherlock Holmes-féle sztorik kapcsán egyre jobban meg szerette volna ismerni egy gyilkos mentalitását, s azt, hogy mit él át egy ilyen ember tette elkövetése előtt, közben és után – merthogy azt hangoztatta, hogy jó krimit csak az tud írni, aki („egyik vagy másik oldalról”) megismeri a bűnt.

5.6.) Walter Sickert, a festő

Patricia Cornwell amerikai krimiíró azért kezdett el foglalkozni a Hasfelmetsző-gyilkosságokkal, mert készülő bűnügyi regényéhez gyűjtött adatokat. Amikor aztán lehetősége nyílt a Scotland Yard irattárában is kutatni (a nemzetközi hírnév komoly erő ám még az Egyesült Királyságban is), egyre erősödött benne az a meggyőződés, hogy az öt ölést (ha ugyan nem többet) egy angol impresszionista festő, bizonyos Walter Richard Sickert követte el (itt jobbkézfelől, ni).

Patricia (itt alul) nem kímélte a bankszámláját (volt miből, mert a Scarpetta-könyvek szépen hoznak a konyhára; nekem is megvan jó pár belőlük, nem is rosszak), szóval az amerikai krimiszerző nekiállt és felvásárolt vagy harmincöt Sickert-festményt, meginterjúvolta a festő leszármazottait, valamint engedélyt kapott, hogy a Jack-féle levelek ragasztós éléről DNS-maradványt rögzítsen (akárcsak Ian Findley az 5.4-ben, csak az ausztrál a bélyegeket vizsgálta).

Nos, a képekről (és a rokonoktól kapott infók alapján) megállapította, hogy Sickert (aki számos, enyhén szólva is pszichopátiás jellemvonással is bírt) annak idején nagyon érdeklődött a whitechapeli gyilkosságsorozat után, majd húsz évvel később elkezdett egy képsorozatot, amelyek egységes főszereplője egy felöltözött férfi, illetve meztelen nők – ez utóbbiak hol élők, hol már halottak. Az egyik Hasfelmetsző-levél papírjáról (nem találtam célzást, hogy melyikéről) pedig megállapította, hogy annak vízjele megegyezik Sickert apja külön megrendelésére készült levélpapírokkal, illetve (állítólag) azonosságot talált ugyanazon levél ragasztócsíkjáról rögzített nyálminta és a Sickert-hagyatékból származó egyik családi levél nyálmintája között.

Cornwellt persze kikiáltották amerikai önreklámozó HP-nek, de ő továbbra is kitart elmélete mellett és további bizonyítékokat ígér Sickert bűnösségéről. Mindenesetre a könyvét már 2002-ben megjelentette, és mondanom sem kell, többszázezer példányban adták el. Akármi is az igazság, Patricia befektetése megtérült.

5.7.) II. Lipót, a belgák királya

Nem Albert Victor volt az egyetlen királyi fenség, akit hírbe hoztak dzsekkizmussal. 1888-ban az akkor 53 éves II. Lipótnak volt egy londoni rezidenciája (is), ahová a Scotland Yard által a nyomozáshoz igénybe vett egyik médium (Robert Lees) elvezette a nyomozókat, miután több helyszínen is transzba esett és „spirituális kontaktust” (bármi is legyen ez) létesített a Hasfelmetszővel.

Lipót kolléga (itt jobbra, majdnem teljes királyi pompában) nem ment a szomszédba egy kis kegyetlenkedésért; erről igazából az a mintegy tizenöt millió kongói tudna mesélni, akiket a belga hadsereg 25 év alatt (1884 és 1909 között, közvetett vagy közvetlen módon) eltett láb alól afrikai gyarmatán – azaz nem is belga gyarmat volt az, hanem inkább Lipót személyes tulajdona.

Vádlói szerint a gyakori kongói utazásai során kapott kedvet azokra a sötét, véres rituálékra, amelyek egyes ottani, animista törzsi vallások jellemzői voltak, emberáldozattal, csorgó vérrel és csonkításokkal. A király (így az ellenségei) amúgy is magában hordozott egyfajta szadista hajlamot, ráadásul köztudomású volt, hogy nem veti meg az egyszerűbb néprétegekhez tartozó altesti munkásnők fizikai közelségét.

Lipót barátai természetesen mindent cáfolnak, a kongói utazásoktól kezdve a prostipreferenciáin keresztül a szadizmusáig mindent, na meg ekkora szakállal hogy lehet észrevétlennek maradni – de így szépek a konteók: ellentmondásokkal.

5.8.) A titokzatos akrobata

Az 1880-as végének Londonját nemcsak a Hasfelmetsző riogatta; igaz, a konkurencia távolról sem volt olyan véres és rettegett, mint a mi Jackünk.

Több száz korabeli szemtanú igazolta, hogy a brit főváros magasabb épületeinek tetején időről időre megjelent egy furcsa, fényes (fémből készültnek tűnő) öltözékben és átlátszó sisakszerűségben egy férfi, aki a gravitáció törvényeit megszégyenítő módon szökdécselt, lebegett és kúszott-mászott a falakon, illetve a kémények között. Számos fel- és bejelentés született az ügyben, de ezeket a Scotland Yard nem vette komolyan, ezért a királynő a hadsereget jelölte ki, mint nyomozó és felderítő hatóságot. Nem kisebb katonai vezető, mint Arthur Charles Wellesley, Wellington negyedik grófja, a Gránátos Gárdaezred (Grenadier Guards) akkori parancsnok-helyettese irányította hónapokon keresztül a vadászatot – eredménytelenül.

Szóval ez az Akrobata (avagy Rugóláb) Jack (akiról persze utólag feltételezik, hogy vagy időutazó volt, vagy valami párhuzamos idősíkból érkező látogató) sem úszta meg gyanúsítás nélkül: van, aki letenné a nagyesküt, hogy egyfajta korai és negatív Supermanként kapott kedvet egy kis gyilkolászásra, aztán ledobta magáról a viktoriánus köpenyt és speciális ruhájában könnyedén távozott a helyszínekről a háztetőkön át.

5.9.) Az udvar szabadkőműves emberei voltak

Lord Salisbury (akkori miniszterelnök, meggyőződéses szabadkőműves, itt balra) utasítására pár megbízható embere bérgyilkos(oka)t fogadott fel, akik azért gyilkolták sorra a prostikat, mert azok tudomást szereztek a jobb sorsra érdemes Albert Victor herceg házasságáról, amit egy katolikus kurvával kötött, aki ráadásul gyermeket is várt tőle (lásd 1.5. és 5.2.2. pontok).

De ez nem volt elég: a herceg valahogy szabadkőműves titkok birtokába is jutott, amiket elpofázott a whitechapeli ribancoknak, akik olyan sokat nem értettek belőlük, de a titoksértés akkor is titoksértés…

5.10.) Henry Spencer Ashbee, a pornógyűjtő

Tényleg csak röviden: az úriember egy textilkereskedelemből meggazdagodott korabeli könyvgyűjtő volt, akit az utazáson és a gasztronómián kívül csak két dolog érdekelt igazán: Cervantes és a pornó.

Ennek megfelelően mindkét kedvenc témaköréből elképesztő gyűjteményt (és bibliográfiát) hozott össze. Ahogy mondani szokás: amit Ashbee nem tudott a spanyol íróról és a szexualitás írásos/képi megjelenítéséről (továbbá a gyakorlati pornóról, mert nem csak az elméletet szerette), azt 14-es Times New Roman betűtípussal rá lehetne nyomtatni egy standard méretű négyjegykártyára.

Még saját pornót is írt, Walter álnéven. A My Secret Life (Titkos életem) gyaníthatóan önéletrajzi ihletésű. Csak igazán elszántak kezdjenek bele, mert a mű tizenegy kötetes és kábé 4500 oldal…

Érdeklődőknek mondom: az Ashbee-gyűjteményen jelenleg a British Museum és a British Library osztozik.

2010 februárjában megjelent egy könyv (Jack the Ripper’s Secret Confession, azaz Hasfelmetsző Jack titkos vallomása), amelyben a szerzők (Nigel Cawthrone és David Monaghan) állítólag határozott vonásokkal felrajzolták az Ashbee-Jack azonosságot…

Hát ennyi lett volna a Hasfelmetsző Jack-konteó. Igen, tudom, egy csomó minden kimaradt belőle (mint mindig), de rátok vár a nemes feladat, hogy kiegészítsétek, tovább találgassatok és – végső soron – felmutassátok A Megfejtést…

Aki elég erőt érez magában, ide kattintva a világháló legteljesebb és legalaposabb ripperológiai gyűjteményét böngészheti, sajnos csak angolul; az illusztrációk jó részét innen vettem. Előre szólok: több ezer nyomtatott oldalnak megfelelő mennyiségű anyag lapul a link mögött.

És vigyázat: addiktív!

 Ápdét: a Hasfelmetsző-konteók 16%-kal kibővített verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.

 

Kategória: EgyébCímkék: , , ,

216 hozzászólás

Szólj hozzá

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

 215. walking — 2021-12-04 02:50 

@hardwick white:

Ez egy beismerő vallomás? 😀

 Visszakövetés214. hardwick white — 2021-12-03 11:30 

hardwick white

Hasfelmetsző Jack – dosszié « Konteó

 212. déjvid — 2017-08-03 07:28 

Nagy hiányt pótolva ezt is végigolvastam, kommentekkel együtt… 🙂

1. Walter Sickert esetében is van modern kriminalisztikai bizonyíték, mégpedig a kézírása. Ezek alapján gyakorlatilag teljes bizonyossággal állítható, hogy a leveleket Sickert írta. „Puhább” bizonyítékok a jellegzetes szófordulatok (naplóiból pl.), illetve a festményei (eléggé „pont olyan” gyilkosságokat is lefest) De! Csak azt tudhatjuk biztosan, hogy a leveleket ő írta. Az már „csak” feltevés, hogy a gyilkos és a levélíró egy és ugyanaz. A csigaposta és a mindenről beszámoló újságok korában még egyértelmű tettestudomást se biztos, hogy meg lehet állapítani.

2. A DNS: a sálon talált DNS ismét csupán azt és csakis azt bizonyítja, hogy a sál és a zsidó borbély valamikor érintkeztek egymással. Akár úgy, hogy a borbély pár órával korábban legálisan „igénybe veszi” a prostituált szolgáltatását.

A tény, ami a levél íróját mégis a gyilkossal összekapcsolja, a vese a negyedik áldozatból… Persze teljesen kizárni nem tudjuk, hogy a közrendőr _előtt_ valaki, akár Sickert rábukkan a holttestre, találomra felkap a kipakolt belső szervekből egyet, és elinal recská… illetve, valamit csinálni. Majd megírja a levelet. A vese eltűnésére azért elég kézenfekvő magyarázat az elrohadás; ha a levél csupa vér lett tőle, akkor azt is kidobhatták később.

+1: Jackie Chan, „Londoni csapás” (Shanghai Knights) című filmjében látjuk, hogy Jackie húga rúgja fejbe a rosszarcú alakot, amikor az leszólítja, és a fejrúgástól beleesik a hideg folyóba… 😀 A sorozatgyilkosságok hirtelen abbamaradása szinte mindig halál, börtön vagy elmegyógyintézet miatt következik be.

Szerintem sincs megoldva az ügy amúgy 🙂

 211. falseflag — 2015-10-01 22:45 

Találtam egy megoldást, elnézést, ha valaki már előttem megírta.

Tehát, egy bizonyos Anthony Burgess megírta, hogy Jack The Ripper a királynő unokája, Albert Victor volt. Az író szerint, amikor a hatóságok rájöttek a királyi sarj kilétére, Svédországba csábították, és ott megölték, majd kis ceremóniával ott temették el, és sokkal később vitték haza, és temették újra Angliában.

 210. zoltangrande — 2015-10-01 21:04 

Azért, van itt néhány dolog, ami a dns bizonyíték ellen szól.
Lehet, hogy az ügy még mindig nincs megoldva…

https://www.facebook.com/egyperceskrimi/posts/992990830724026:0

 208. titan — 2014-09-09 22:58 

Nalam Aron Mordke Kozinski lenne a fo gyanusitott akkor is ha nem lenne DNS minta.

 207. titan — 2014-09-09 22:55 

Koszonom a linkeket, es az osszefoglalot is, nagyon jo. Meg valtozhat a velemenyem ha mindent vegigolvasok, es persze igy nekunk mikor csak masok altal leirt dolgokbol tudunk kovetkeztetni, ugye nem svagyunk a helyszinen a targyi bizonyitekokat nem tudjuk megfogni, az eredeti vallomasokat jegyzokonyveket elolvasni. Szoval nalam ne a DNS a perdonto bizonyitek, mert ahogy irtam is az biztosan pontos, viszont az odakerulese tobb modon is tortenhetett. Viszont a DNS azt mondja a tetes Aaron, zsido jellegu felirat van a falon, a tanu ugyszint abba a nepcsoportba tartozik, veletlen lenne Aaron zsido?
Akkor 23 eves mentalis beteg, sztem nem tud nokkel kapcsolatot teremteni, fizikai ertelemben sem, szerintem impotens, ezert hasznalja a kest, azzal tud kielegulni. Nem csak olni akar, hiszen megfojtja az aldozatait es csak utanna kaszabol. Egy illyen jellegu gyiolkossagi sorozatbol nem lehet kiszalni, valaki megkellett, hogy allitsa , pl. a testverei a dilihaz.
Anyagi korulmenyeit em tudjuk Aaronnak, azt hisezem nem lehettek anyagi gondjai, apro ajandekokkal is kedveskedhetett a holgyeknek, csokolade, szolo, vagy akar a sal.

 206. becsuszoszereles1k — 2014-09-09 19:27 

@Rogal Dorn:

Az is igaz, hogy a ritualeknak se szeri, se szama…

 205. Rogal Dorn — 2014-09-09 09:38 

@becsuszoszereles1k:

A ritualitást nem a fodrász végzettség okán gondoltam, hanem talán volt már olyan a történelemben amikor valaki „félreértette” a szent iratok tanításait, és „beteg” képzelgéseiben küldetéstudattal vértezte fel önmagát.

Pl. lehet, hogy a szóban forgó hölgyektől pénzen vásárolt örömöket magának, vagy a hajukat dresszírozta cserébe, majd erkölcsi értelemben beszennyezettnek érezte magát
(fizikai értelemben ezt nehéz lett volna 😀 ) és a mocskot vérrel tudta csak lemosni. Persze nem akarok ezzel semmit sem állítani. De ez is rituálé…

 204. becsuszoszereles1k — 2014-09-09 09:21 

@meggymag:

Vegre egy jo elemzes, vilagos osszefoglalas.

„Nekem inkább egy “privát” elmebeteg jön be mint egy
szektás rituália. De az is volt már, hogy a privát…” _
Kenyszeres-rogeszmes karakterre gondoltam vegig, ami, mint olvastam, szuletetten nem elmebaj, es ami az idok folyaman sulyosbodhat. (Itt azert eszembe jut a mondas, hogy „a tettes mindig visszater”, amirol egy szakember valahol megjegyezte, hogy ‘persze…akkor mar csak a tetthelyen kellene varnunk es egyszeruen elkapni…’ _ es eppen hogy nem arra celzok, hogy Hasfelmetszore ez a visszateresesdi pont illene, hanem elsosorban arra, hogy a „tettes” a fejeben ter vissza mindig a helyszinre-tetthelyre, valami szamara feldolgozhatatlan gondolathoz. A normalis elme is azt teszi, hogy mindent atgondol, akar tobbszor is – csak az normalis reakciokat ad valaszkeppen.
+Vsz. ritualis az, ami ritualis feltetelek mellett teljesul, itt ezt kisse furcsa lenne belelatni, fodrasztol meg vegkepp.
A DNA valoban elgondolkodtato lehet, ugyanakkor a draga selyemsal valoban, az kie lehetett?

 203. meggymag — 2014-09-09 05:27 

@titan: 204.

A MiaMai linkjeit megtalálod a 189.-es és a 200.-as hsz.
alatt. Azért írom én, mert lehet, hogy MiaMai már alszik.
A Wiki hu-n is érdemes elolvasni azt, amit a hasfelmetszöröl írnak, és azt is amit az angol trón- örökösröl, meg a többi föbb gyanusítottról. Ennek abban
látom az értelmét, hogy az érdeklödö végére érvén ezen
elég részletes beszámolók olvasásának, elöször egy olyan
körben találja fel magát, ahol,jópár gyanusítottnak oda
lehetne ítélni a tettességet.Plusz a több helyen felbukkanó ugyanazon elemek.

Aaron Kosminski föleg most, ennek a DNA-analyzisnek
tulajdoníthatóan került a csoport elejére.
Különben a Tiboru fenntebbi, 187. hsz.-a indította el megint a H.Jack körüli vizsgálódásokat a Konteón. És szinte mindenkit lenyügöz a DNA. Maga, egy ilyen vizsgálat tényleg nagyobb bizonyító erejü, mint akármi, 126 év múltán is.
Egyúttal meg kéne tudni felelni egyhalom általa adódó kérdésre is amik majd újabbakat vonnak maguk után, és így tovább.
Hogyan került a drága kendö az áldozathoz, amely nem lehetett az övé; majd miután R.Edwards üzletember 2007-ben megvasárolja azt egy árverésen,a vizsgálatokra csak 2011-ben kerül sor. 2014-ben nyilatkozatok
R.Edwards és a finn tudós részéröl, tele a sajtó,mielött
még akármilyen hivatalos intézmény,semleges szakértö,
véleményt mondana,vagy megismételnék(ha volna anyag).
Itt végül is egy jogi eset is fennáll, a bizonyítékot is hitelesíteni kéne, mielött valakit még 126 év után is sorozatgyilkosnak minösítenének.
Hozzá jön még a sok politikai/nemzetiségi szövödmény;
embernek itt már nem tudnék hinni,csak ha „nyilvánosan”
megismételnék az analízist magát,és föleg a rokonsági vizsgálatokat.
Tény, hogy Aaron Kosminski ott lakott a negyedben 180 méterre a sálos színhelytöl,soha nem tünt fel senkinek,
akármikor leihatta magát, nem volt kiegyensúlyozott,
nem volt saját, külön családja. Ha tényleg ö volt,akkor szerencséje volt, mózeshitü ember nem tanúskodott/-ik mózeshitü ellen egyrészt, másrészt a testvérei idejében betették Kosminskit a diliházba,ahol már bennt volt amikor mint tanunak tényleg tanúskodnia kellett volna. Állítólagos diagnózisa paranoiás tudathasadás szadista
/vagy anélküli kényszerképzetekkel.
Az is tény, hogy sorozatgyilkosság történt világosan
összefüggö és hasonló „felmetszésekkel”és fokozódó barbársággal.Egyesek szerint a gyilkosságok idöpontja sem volt véletlen.
Nekem inkább egy „privát” elmebeteg jön be mint egy
szektás rituália. De az is volt már, hogy a privát
sorozatgyilkos örült is felállított magának egy konceptust, ami egyenesen elöírja, hogy mikor, hol,… ,amit aztán addig teszi,amíg bírja,de állítólag ezt sem lehet sokáig csinálni. Szóval, nem folytatom, ettöl tényleg nagyon idegessé lehet válni.

Ez itt most könnyedebb: hogy a kincstárban nyugták
lennének olyan pénzekröl, amikkel a trónörökös saját
leveleit váltotta vissza a ledér fehérszemélyektöl.
Levelek itt, levelek ott…

 202. becsuszoszereles1k — 2014-09-09 00:27 

@petiba:

Ketsegtelenul. 😀
De hogy hivjak ezt a vagast ‘ukran’ jelzovel? 🙄

 201. titan — 2014-09-09 00:08 

@MiaMai:

Lemaradtam a linkekrol, kernem szepen megegyszer.

 200. titan — 2014-09-09 00:07 

@Rogal Dorn:

Semmi bajom a zsidokkal, barmelyik nep nemzet kozott van rossz jo es a ketto kozotti ember kulonbozo arnyalatokkal.

 199. titan — 2014-09-09 00:04 

@meggymag:
Term.eszetesen DNS analizis sem lehet perdonto, foleg annyi ev utan elvegezve, nem az esetleges pontatlansaga miatt, hanem a minta szarmazasat illetoen… viszont ez a dolog, hogy

4. gyilkossag, ha jol mondom? Van egy zsido szemtanu, rendori jelentes zsido szarmazasu az elkoveto csak a tanuvallomast nem teszik meg a tunu hittarsa ellen.
4. gyilkossag a falon van egy felirat, hogy a zsidok azok akik sohasem felelnek a tetteikert.
Fultol fulig vagas, sztem nem kell, hogy jellemzo legyen barmely nepre is, hiszen mindenhol vannak gyilkosok. A ritalitasra gondoltam, a felalldozasra. A sahter vagasra gondolok, valamikor regen azert letezett .
Ilyen gyilkossag sorozat valamilyen ok miatt kezdodik, es nem szokott csak ugy abbamaradni. Az okot nem tudjuk, az hogy nem folytatodott magyarazhato a gyilkos halalaval, vagy olyan helyzetbe kerult hogy nem tudott tobbe olni. Aaron a testvereivel elt sztem ot gyilkossag utan siman eszrevettek, hogy a testveruk a tettes. Testveri szeretet nem adjak fel, viszont nem engedik neki tovabb folytatni, bezarjak, megjobban elhatalmasodik rajta az orulet, bolondok hazaba csukjak.

 198. MiaMai — 2014-09-08 23:19 

@petiba:
Félreértettél! Aki/ami nem szerepel egy posztban a felkínált/felsorolt lehetséges tettesek/magyarázatok stb. között….
Kosminskiról elég bőséges anyag van a neten a wikipédia mellett is. (én is adtam linket ilyenhez)

 197. petiba — 2014-09-08 23:13 

@MiaMai:

Márpedig ami/aki nem szerepel a konteók között, az nincs is!!!!

Minden tiszteletünk Nagy Mesterünk és az Ő Remekműve előtt, de ez a mondatocska még túlzásnak is túlzás azért 🙂

Amúgy a pontosság kedvéért:
„Aaron Kosminski (született: Aron Mordke Kozminski, 1865. szeptember 11. – 1919. március 24.) lengyel zsidó volt, aki 1891-től a Colney Hatch elmegyógyintézet ápoltja volt.[15] Kosminskit Macnagthen vette fel a gyanúsítottjai listájára 1894-ban írt feljegyzéseiben,[16] valamint Donald Swanson egykori főfelügyelő Robert Anderson felügyelő jelentésének egy másolatának margójára szintén feljegyezte.[17] Anderson azt állította, hogy egy lengyel zsidót azonosítottak Hasfelmetszőként, de nem indult eljárás, mert az ezt valló tanú szintén zsidó volt és nem volt hajlandó vallomást tenni hittársa ellen.[18]”
És ez wiki.

@becsuszoszereles1k:

Itt is csak a pontosság kedvéért. Attól hogy ukrán kivitelezés, még lehet nyugodtan zsidó is.Kettő az egyben, two-in-one stb.
Láttunk már belőlük többet is, az ukrán „szabadságharcosok” között.

 196. becsuszoszereles1k — 2014-09-08 12:24 

Nekem is eszembe jutott rola, hogy ez a fultol fulig, nem ez az un. „ukran taska” (szatyor, borond) – lehet nevetni, de nem jut eszembe a pontos elnevezes, sem a regeny cime, ahol olvastam!? 😀 Es beideznem a ‘kormendi gygyilkossag’ posztbol @IT-t, akinek szinten feltunt ez az aprosag…_ „8. igazitrebics — 2013-11-21 15:28
@zeropage:
Íziben elszomorítalak és megrendítem a nagy magabiztosságod!
Többet láttam fültől-fülig, ukrán kivitelezésben! Zsidót viszont, egyet sem! 🙁 „

 195. MiaMai — 2014-09-08 11:38 

Nekem valami nagyon gyanús! A posztban Tiboru nem említ egyetlen lengyelt vagy oroszt, zsidót vagy fodrászt (esetleg susztert) sem. Márpedig ami/aki nem szerepel a konteók között, az nincs is!!!!
Egyébként itt egy jó részletes felsorolás az egykori gyanusítottakról, közöttük több lengyel származó egyeddel.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Hasfelmetsz%C5%91_Jack-gyan%C3%BAs%C3%ADtottak

Itt pedig egy nagyon jó elkövetői profil a Texasi Egyetem oldaláról, Kim Rossmo professzortól. (2000)
http://www.txstate.edu/gii/projects/jack-the-ripper.html

Idézet ebből:
1988-ban az FBI elkövetői személyiség profilt készített a Hasfelmetsző Jack gyilkosságok elkövetőjéről…
Eszerint
• fehér férfi, 28-36 éves;
• átlagos intelligenciájú, inkább szerencsés, mint okos;
• egyedülálló, soha nem volt házas, nehézségei voltak az emberekkel, különösen a nőkkel való érintkezésben,
• éjszakai típus, aki nem felelős senkinek;
• nem feltűnő jelenség, beolvad a környezetébe
• személyes higiéniáját elhanyagolta, ápolatlan, gondozatlan megjelenésű
• alacsony énkép és visszafogott érzelmi reakciók
• csendes, magányos, visszahúzódó és aszociális;
• alacsony társadalmi osztályból származott
• Whitechapelben élt és dolgozott, a bűncselekményeket a lakásának közelében követte el
• alacsony rendű munkát végzett, kevés, vagy egyáltalán semmiféle emberi kapcsolattal
• hétfőtől péntekig dolgozott, lehetett hentes, temetkezési vállalkozó segédje, orvosi segéd, vagy dolgozhatott a kórházban (a londoni kórház közelsége figyelemreméltó
• hátrányos családi közegből származott, gyermekkorában a következetlen nevelés, a gondoskodás és stabil felnőtt példaképek hiánya
• iszákos, szabados életmódot folytató domináns nő nevelte fel, aki fizikailag, esetleg szexuálisan is bántalmazta
• Gyerekkorában szeretett a tűzzel játszani és az állatokat bántalmazni
• gyűlölte a nőket és félt tőlük
• haragját elfojtotta, nem mutatta ki
• mentálisan zavart, szexuálisan nem megfelelő, a dühét gyakran a nők ellen irányította
• hatalom-, kontroll és dominanacia iránti vágy
• kiszámíthatatlan viselkedés;
• részt vett semleges áldozatok ellen elkövetett szexuális indítékú támadásokban
• a gyilkosságok előtt a helyi kocsmában ivott
• éjszakánként vadászott, és látható volt egész Whitechapel területén a hajnali órákban
• nem rendelkezik orvosi ismeretekkel vagy sebészeti szakértelemmel
• a rendőrség a nyomozás bizonyos pontján valószínűleg kikérdezte
• sosem írta le a „Jack the Ripper”(Hasfelmetsző Jack) betűket, és a rendőrség sosem gyanúsította
• nem követett el öngyilkosságot, miután a gyilkosságok abbamaradtak
———
háááát, ezek közül sokminden passzol akár Aaron barátunkra, de akár az összes többire is! (pedig azért az FBI mégiscsak…)

 194. Rogal Dorn — 2014-09-08 09:33 

@titan:

Olyan rossz vagy! Mindig az elmebetegekre és/vagy a zsidókra kennek mindent. Most mért kellett? 😀

Az elmebetegek, akik rituális módon csinálják.

 192. meggymag — 2014-09-08 04:29 

@meggymag: 194.

Jav.:….a MiaMai linkjeire is….

 191. meggymag — 2014-09-08 04:26 

@meggymag: 195.

Jav.:Szinte már az „egy mühely és a recept” módján?

 190. meggymag — 2014-09-08 02:06 

Konteós találós:

mire/kire emlékeztet Tiboru posztjának 5.2.2.)pontja?
Szinte már a mühely és recept módján?

 189. meggymag — 2014-09-08 01:58 

@titan: 193.

Lehet róla olvasni a Vikipédiában,a gugliban, föleg
angol nyelven, de magyarul is Hasfelmetszö Jack alatt,
a trónörökös neve alatt,…
A diliházba meg 189o-ben csukták be. Ezt is ott olvastam.
Érdemes még a MiaMai fájljaira is rákattintani.
Ez a DNA analízis ugyan eddig a legkeményebb érv, de nem gyöz meg maradéktalanul.
Én magam egyelöre még a 190. Rogal Dorn ajánlotta bevá-
sárló cédulánál tartok.

 188. titan — 2014-09-07 22:56 

Ez a legujabb allitas, hogy megvan ki is volt valojaban a hasfelmetszo, nem is elkepzelhetetlen. A DNS minta mellett, meg ott van, hogy az illeto zsido (allitolag egy tanu aki latta azert nem akart ellene tanuskodni mivel hittarasat nem arulja be), ezen kivul a fultol fulig vagas, ahogyan a sahterok szoktak, igy kibelezni embereket szerintem csak elmebeteg tud, ugye nemsokara bolondok hazaba csuktak. Igaz mar elobb megszuntek a gyilkossagok,(lehet tudni, hogy mikor csuktak dilihazba?) lehet a testverei valamit eszrevettek, elobb csak bezartak majd dilihazba dugtak. Aaron Kosminski, ki volt alig lehet rola olvasni, tibrunal sem jelenik meg mint lehetseges elkoveto.

Catherine Eddowes holteste mellett talaltak meg a salat amin most kimutattak Aaron Kosminski DNS mintajat, erdekea itt volt az a felirat is, hogy a zsidok azok akik sohasem felelosek semmiert. Ugye Aaron zsido volt, elmehaborodott akar maga is irhatta a falra, vagy a pipas ferfi aki ugyszint szemtanu volt es elrohant a gyilkos utan. Ki volt a pipas ferfi? Mikor irtak a falra az uzenetet, hiszen a gyilkosnak gyorsan tovabb kellett allni nem volt ideje belezni sem nemhogy irkalni. Kesobb irta a pipas ferfi? Vagy eleve a gyilkos irta meg a tett elkovetese elott, ezzel biztatva onmagat, hogy megtegye?

 187. miazhogynagyonis — 2014-09-07 22:16 

Ez kizárható.
Egy ilyen jóképű zsidó gyerek nem lehet sorozatgyilkos. Ilyet gondolni is antiszemitizmus!

 186. jukeey — 2014-09-07 18:51 

Jobb ez az új rendszer, enélkül talán észre sem vettem volna hogy van itt új komment.

Ez dns vizsgálatra alapszik, olyan időkből származó tárgyi bizonyítékon, amikor a dns-nek még a létezése sem volt ismert, tehát a bizonyítékok kezelése is egész más volt. Könnyen lehet hogy a kihallgatott-letartóztatott személyektől is koboztak el tárgyakat, melyeket aztán együtt vizsgáltak-fogdostak, akár együtt is tárolhatták a többivel. Így ez semmiképp sem erősebb nyom az eddigi elméleteknél, inkább még gyengébb.

 185. Rogal Dorn — 2014-09-07 15:31 

Túl egyszerű lezárni így egy ilyen makacs rejtélyt. Még a végén kiderül, hogy a Voynich-kézirat egy sima piaci bevásárlólista…

 184. MiaMai — 2014-09-07 13:33 

Szerintem mielőtt lenyelnénk ezt a tutibiztos megoldást, nézzünk meg még néhányat a közelmúltból:
1. http://mult-kor.hu/20131203_o_volt_hasfelmetszo_jack
2. http://www.life.hu/horoszkop/20130902-hasfelmetszo-jack-no-volt-london-gyilkossagok.html
3. http://valasz.hu/vilag/megoldodott-a-rejtely-69765

Egyszóval, nem eszik olyan forrón a kását, Lujzi!

 183. Nagy Fehér Ember — 2014-09-07 13:14 

@tiboru: Itt is írják:
http://www.origo.hu/nagyvilag/20140907-kiderult-vegre-hogy-ki-volt-valojaban-hasfelmetszo-jack.html

Pedig én akartam lenni az első, de Tiboru jobban figyel! 🙂

 181. tiboru — 2014-07-21 21:19 

@gigabursch:

Nocsak, ezek szerint tényleg szabadulósjáték-nagyhatalom lettünk 🙂

 180. gigabursch — 2014-07-21 20:39 

Kedves Tiboru!

Tudsz arról, hogy mostanában több hasonló játék is van országszerte, így pl. Keszthely környékén is? (nochdazu még dajcsul is)

 179. tiboru — 2014-07-21 17:46 

Bréking!

Ma 20.00 órától játék lesz a Facebook-oldalunkon! Látogass oda és olvasd el a szabályokat!

Bréking!

 178. wisp — 2014-06-09 00:21 

Ufók (az interdimenzionális parkourözőn kívül) nem merültek fel? Pedig kézen fekvő, akkoriban kezdték el tanulmányozni az emberi biológiát és a prostituáltak könnyű prédának ígérkeztek, akiket utólag nem nagyon hiányoltak volna. Arra csak később jöttek rá szegények, hogy ha hagyják, hogy az alanyok elmeséljék elrablásuk történetét, azzal jóval kevésbé vívják ki a hatóságok érdeklődését, mintha csendben otthagyják a hullájukat egy sikátorban…
Az időutazásos (alá Rugóláb Jack) ötlet is érdekes, lehet, hogy Jack afféle Terminátor volt, aki valamelyik áldozat utódainak megszületését akarta megakadályozni – esetleg valamely jövőbeli brit uralkodóét? 🙂

 177. jukeey — 2014-03-24 11:28 

Judas Priest: Hát ez így elég halvány, stúdióalbumon még 20 éves walkmannel is nemkissé ütősebb; garantáltan jó fogfájásra!

De hogy témához kanyarodjak, itt egy enyhén szólva okkult (konkrétan woodoo) verzió Jack eltűnésére a Shadowman című alkotásban; a Légió sürgősséggel besorozta, persze ahhoz meg kellett halnia – önszántából: https://www.youtube.com/watch?v=EClmtxRBQkI

 176. gigabursch — 2014-02-12 07:31 

@SLC:
Legyünk őszinték, a hangmérnök sem volt a helyzet magaslatán…

de most már tényleg ON!

 175. SLC — 2014-02-11 19:57 

@gigabursch: OFF
Ez a fickó inkább az AC/DC-ben kellett volna énekeljen…
ON

 174. gigabursch — 2014-02-11 15:26 

OFF

Öööö…

Ha nem lenne valaki kellően művelt a Heavy Metal nagyágyújának és ősalapjának a Judas Priestnek a történetében, akkor itt láthatja személyesen énekelni a JP azon rövid időszakában, amikor nem Rob Halford énekelt.

Íme Jack the Ripper:
https://www.youtube.com/watch?v=UB9myGpL_rg

ON

 173. leonitre — 2013-08-16 08:27 

@zizzi:

OFF: Tudom, már megfertőződtem 😀 De ilyen „drogok” csak jót tesznek az embernek 😀

 172. zizzi — 2013-08-16 06:25 

@leonitre:
176.

Egy éve össze-vissza olvasgatom a blogot, ès olyan jó amilyet még sosenem láttam . Kénytelen vagyok beregisztrálni. Grat :)”

Ezzel valahogy mind igy vagyunk ;), ki elobb, ki utobb regisztral, nehezen lehet ellenallni ;). Es vigyazat: fuggoseget okoz!!!

 171. leonitre — 2013-08-15 22:08 

Egy éve össze-vissza olvasgatom a blogot, ès olyan jó amilyet még sosenem láttam . Kénytelen vagyok beregisztrálni. Grat 🙂
Na hozzáfüzendőm:
MJK arcát Jack összekaszbolta, érdekes h a CSIben és egyéb helyszínelős filmekben azt szokták mondani, hogy ha egy pszichopata az arcát bántja az áldozatnak valószínűleg az ismerőse. Nem tudom h a valóságban is így van-e mindenesetre módfelett érdekes h ép ő a terhes örömlány. Lehet tényleg apa ölte meg anyát.

Higiénia: továbbra is a filmekből kiindulva a század legmocskosabb városa London lehetett akkoriban. Amúgy olvastam olyanról, hogy amikor imádott Sissink, Ferenc Józskáék palotájába kádat szeretet volna szállítani Zsófia főanyós teljesen kiakadt szegény darázsderekú menyére, hogy ez milyen pórias hiszen mire van a parfüm?! Szóval ennyire lehettek tiszták a nemesek.

Graffiti: a falfirkára bevetném azt az alkonteot, hogy mi van akkor ha valaki meglovagolta H. Jack gyilkosságsorozatait, és hazafelé gyalogolva látva szegény pára porhüvelyét nem bepánikolt, hanem krétát rántott? Hiszen sokat látott emberkék mozogtak akkoriban arra felé.

 170. tigris — 2013-05-29 18:29 

Na persze. Biztos eltűnik az egyik legnagyobb bizonyíték. Egyszerűen csak eldugták, oszt kész.

 169. tiboru — 2012-07-08 12:19 

Van ilyen verzió is…

 167. Narez — 2011-08-19 20:59 

[vén betyár](#11122432): Én pont lefekvés elött olvastam 🙂 rendkivül inteligens és preciz ember ez a jack…már ha férfi vagy nő..ez nagyon érdekes!

 166. 178996 — 2011-04-14 06:43 

[Benetnash](#11288066):

Köszi az elismerést és a tippeket!

 165. Benetnash — 2011-04-14 03:13 

Üdv!
Tetszik a blog 🙂 főleg a stílus és a részletesség…
Nem is akarok okoskodni, mert nincs sok ismeretem ezen témákban (és nem is pártolom az összeesküvés-elméleteket), de attól még érdekel, szívesen olvasom. Egy kis agytorna – legföljebb a végén azt mondom, hogy nem tudok véleményt alkotni – sebaj…
2 ügy kifejezetten érdekelne a Te tolladból, Tiboru! Az egyiket már említették, a Black Dahlia gyilkosság (szeretem azt a zkart ^^), a másik pedig a saját, külön bejáratú sorozatgyilkosunk, Kiss Béla – főleg ő… ugyanis a mai napig nem sokat derítettek ki róla… és ráadásul magyar. Szóval duplán érdekes! 🙂
Nem követelőzés, vagy ilyesmi, csak 1 ötlet.
További jó összeesküvés-rongálást! 🙂

 164. 178996 — 2011-03-19 17:14 

[Alcanis](#11242324):

Azért írek között látni olyan vöröshaj-árnyalatokat, amikről nem is gondolná az ember, hogy eredetiek, pedig igen…

Kelly meg egy tipikus ír név 🙂

 163. Alcanis — 2011-03-19 14:48 

A From Hell elég jó kis film, még aránylag ízléses is (bár az utolsó gyilkosságnál rezgett a léc), viszont Johnny Depp szépsége elvonja az ember figyelmét a sztoriról. Meg Mary Kelly lehetetlen vörös haja is. Ilyen hajszín a világon nincs, egy csóró prostinak (mert a filmben az) meg honnan futná hajfestékre?

Viszont Ian Holm zseniális. Ha az Amerikai istenek-ből film készülne, ő lenne az eszményi jelölt Hinzelmann szerepére.

 162. 178996 — 2011-03-08 10:04 

[nennial](#11217873):

Lesz még, és remélem, azokra is olvasóm maradsz!

 161. 27532 — 2011-03-08 09:08 

lehet, hogy hiányos volt (elvégre a téma kimeríthetetlen), de nagyon élveztem az okosodást 🙂
még sok ilyen bejegyzést!

 160. blueqkazoo — 2011-03-07 11:57 

Az első itt olvasott konteóm! Jó volt újra látni.

 159. Viviparus — 2010-10-16 16:46 

Albertet már kipipálták mivel az ún. Double event miatt elég sok konspirációs elmélet összeomlik.

Valszeg egy középkategóriás sorozatgyilkos volt, az FBI elkészítette a profilt és használtak valamilyen GIS-programot is.

 158. Astra_ — 2010-06-07 00:09 

Sziasztok!

Szerintem eléggé elképzelhetetlen, hogy egy átlag bedilizett whitechapel-i lett volna a tettes. Ugye találtak az áldozatoknál csokoládét és szőlőt, ami abban a korban nem igazán volt elérhető a pórnép számára. A tettes percek alatt amputált belső szerveket, amit nem tudok elképzelni egy lelkes amatőrről még súlyos állapotban sem, pláne a máj vagy a méh eltávolítását. Valamint én úgy olvastam, hogy az egyik gyilkosság idején már nagyon komoly rendőri jelenlét volt a kerületben, a gyilkos viszont ennek ellenére kicsúszott a yard kezéből. Ez megint abban erősít meg, hogy nem akárki(k) álln(ak) az ügy mögött. A zsidókkal kapcsolatos „graffiti” is elgondolkodtató. És amit kevesen pedzegettek, az a rituális és kül. okkult dolgok. Az áldozatok nyakát fültől-fülig vágták el, amit sahter-metszésnek is neveznek. Ezt a zsidók szokták alkalmazni az állatok kivéreztetésére valamint a szabadkőművesek egyik esküjében is szerepel. A From Hell-ben úgy volt, hogy az áldozatok színhelyei egy pentagrammot formáltak, míg máshol keresztről szól a fáma. Valószínűleg ez sem a puszta véletlen műve. Summa summarum van egy gyilkosság, aminek a tettese 122 éve ismeretlen. Én személy szerint a From Hell vonalát támogatom, miszerint felsőbb köröknek a keze van az egészben.

 157. cynara — 2010-05-05 16:42 

Persze nem történeti hűségű, csak szépirodalom, de nagyon jó: Borisz Akunyin kisregénye a Különleges megbízatások című könyvében, elképzeli, hogy Jack Oroszországba utazik, és ott folytatja…

Kriminek is jó, krimipródiának is, még konteo-paródiának is…

 156. marklovassy — 2010-03-03 00:09 

@miklos.rabai: En inkabb azt mondanam, ha sebesz volt akkor sebeszi hajlmait kielhette. Ebben az esetben indok lehet a gyakorlas arra hogy kivegyen szerveket.

Szerintem viszont nem valoszinu, hogy kepzett orvos volt, inkabb egy lelkes amator aki igy akarta megtanulni.

 155. tiboru — 2010-02-19 17:44 

@ZöPö (inda):

Extrém szexuális perverzió.

 154. ZöPö (inda) — 2010-02-19 12:24 

5.10 a.k.a. HSA esetében mi lett volna az indíték?

 153. miklos.rabai — 2010-02-03 23:00 

@miklos.rabai:

Na jo befelyeztem. Elmegyek, eszem egy vernarancsot…:)

 152. miklos.rabai — 2010-02-03 22:34 

@miklos.rabai:

„Valaki nagyon szepen leirta, hogy itt fejlodik a gyilkos jelleme, ez igaz, eloszor nem belezett, aztan mar igen. Ez szerintem arra utal, hogy nem orvos volt. Amugy meg barki megtanulhatta otthon a telken aputol, hogy is kell elbanni egy disznoval, hogy resztelt majat csinalhassunk…”

Az kimaradt, hogy valoszinunek tartom, hogy azert nem lehetett orvos, mert akkor az azonnal belezett volna, nem?

 151. miklos.rabai — 2010-02-03 22:32 

Gratula a tema osszefoglalasaert! Kivallo iras!

Gondolkodtam persze en is a dolgon. Es 2 dolog szemet is szurt nekem. Az egyik, hogy anatomiai ismeretei voltak a gyilkosnak es megneztek mindenkit (talan epp az orvosokat nem, mert ok vegulis mindig is fedhetetlenek, nem?… :)), aki esetleg szoba johet ezen a teren, lehet koztuk volt a gyilkos, de lehet, hogy nem. Az orvos mindenkepp egy jo kerdes. De en azt mondom, hogy barki kepes kibelezni valakit, csak kes kell hozza, meg gyomor. Es abban a korban ezzel a 2-vel mindenkinek rendelkeznie kellett azon a kornyeken. Valaki nagyon szepen leirta, hogy itt fejlodik a gyilkos jelleme, ez igaz, eloszor nem belezett, aztan mar igen. Ez szerintem arra utal, hogy nem orvos volt. Amugy meg barki megtanulhatta otthon a telken aputol, hogy is kell elbanni egy disznoval, hogy resztelt majat csinalhassunk…

Es hogy eltunt egy vese? Masodpercek alatt el lehet tavolitani a veset, meg kell ragadni a tokot, egy vagas a vese es a gerinc koze (ezzel megszakitod az erek es a vese kozt a kapcsolatot), es szinte maris a kezedben van a szerv.

Na, a masodik dolog, hogy elore kiterveltek-e vagy sem. Pontosan a 3. es 4. halott bizonyitja, hogy nem. Megzavartak az ipset, vagyis ujra gyilkolnia kellett. Igen, kellett. Mert valoszinuleg nagyon komoly psziches betegsegben szenvedett, vagy epp drogfogyaszto volt. Azert is mert ezek az alapjai foleg a hallucinacioknak. A gyilkos folyamatosan omlott ossze, egyre inkabb durvabban gyilkolt, ha mindegyik level tole szarmazik, akkor latszik rajtuk, hogyan valtozott az iras, ugy, ahogy az elme mind jobban es jobban borult el. Es hogy miert kellett gyilkoni? Mert ennek hatasara enyhult rajta a nyomas, ennek hatasara elegult ki (nem ugy). Es hogy miert maradt abba a gyilok? Az hogy meghalt lehet nagyon jo magyarazat is. A pszichesen beteg emberek egyik gyakori halaloka az ongyilkossag, mar nem segitett a szenvedesen a gyilkolas, csak ez a kiut maradt. Vagy valakinek tenyleg feltunt, hogy a szomszed meghibbant, es elvitette egy sarga hazba… 🙂

Ez akkor lehet igaz, ha egy gyilkos letezett…

De ha tobb gyilkosrol van szo, akkor az megmagyarazhatja a bal kezes gyilkos, jobb kezes leveliro problemajat (bar van psziches betegseg amibe boven belefer, hogy egyik nap egyik kezzel masik nap masik kezzel vegezzunk dolgokat: multiplex szemelyiseg), megmagyarazhatja, hogy miert nyult az ido az 1-2, 2-3,4 es 4-5-os gyilkossagok kozott (ha psziches osszeomlasrol lenne szo, akkor inkabb rovidulne az ido), megmagyarazhatja, hogy miert volt teljesen mas a keziras a 2. es 3. level kozott…

Fogalmam sincs melyik konteo lehet az igazsag, mindegyikben van nemi eroltetettseg… es mindegyiket el is lehetne hinni…

Az ismeretlen, kis ember psziches osszeomlasa, vagy a stricik leszamolasa talan sokkal eletszerubbnek tunik…

De akkor meg nem mondtam el az en igazi verziomat: Az akrobata es a hasfelmetszo kozott a Rippel fiverek talalhatok valahol feluton… Esetleg ok lehetnek annak a korabeli, igen visszataszito frigynek a leszarmazottai, nem?… :))))

 150. Néma Bob — 2010-01-24 13:32 

@tiboru:

Az univerzum nagy, sok csillag van, sok bolygó, ahol élet is lehetséges.

Ki tudja, lehet minket is ők spéciztek ki. Lehet, hogy a Predátort is ez ihlette.

 149. tiboru — 2010-01-22 23:36 

@korxi:

Pedig szándékosan nem is a legelőnyösebb fotóját választottam 🙂

 148. tiboru — 2010-01-22 23:35 

@Néma Bob:

Lásd még Predator.

 147. korxi — 2010-01-22 21:38 

OFF:Az 5.6.) ban említett Patricia Cornwell tárgyilagosan nézve igazi MILF.

 146. Néma Bob — 2010-01-21 11:05 

Nekem van egy elméletem Jackről. Hasfelmetszőről és a Rugó Láb nevezetüről is.

Korunkba is találnak olyan elfogott és kibelezett embereket, akiknek a környékén nincs semmi nyom, semmi eltört faág. Mintha a gyilkosok feltünt volna.

Nos mi van, ha egy idegen faj minket annyira lenéz, hogy levadászandó intelligens vadaknak tekint és a belső szerveink egyfajta trófeák a számunkra.

Talán Londonban is ez történt, sőt biztos. A leveleket meg biztos valami örült írta.

Szerintem ez az egyik magyarázat…

 145. riennevaplus — 2010-01-18 21:51 

óh, és ha már itt tartunk, a fiúk egy biz. dr. bates-t adnak meg, mint pörpetréjtört:

perceval.netfirms.com/sessions/940930.html

ps.: the same apologies the same advice..

 144. spinat — 2010-01-18 11:04 

A trónörökös az okés, az esetleg valami konteo, de a többinél mi a konteo? hol van a háttérszervezet, ami vmi különös céllal szervezkedik?

Ja, Shakeaspeare nem lesz?

 143. Zsoca87 — 2010-01-18 08:20 

OFF:

http://www.dreyx.com/2010/01/top-10-places-you-cant-go.html

Esetleg ezek a helyek is megérnek egy posztot.

 142. Ren42 — 2010-01-17 21:41 

Többek között pont a Burk és Hare eset miatt szavazták meg az Anatomy Act-et 1832-ben. Az alapján fel lehetett bocolni minden olyan holtestet, amiért nem jelentkezett senki. Ez bőségesen elegendő holtestet biztosított (a börtönökben és szegényházakban elhunytakért nem tolongtak), úgyhogy már nem volt semmi szükséges illegális forrásokra.

ld: en.wikipedia.org/wiki/Anatomy_Act_1832

 141. Halálkufár — 2010-01-17 18:46 

Mi van akkor ha csak egy orvostanhallgató volt aki túl komolyan vette a vizsgát? Tényleg érdekes lenne kideríteni, hogy akkoriban voltak e pont abban az időszakban anatómia gyakorlati vizsgák, a holttest megoldása abban a korban ugyanis nagyon nehéz volt, csak pár halálraítélt testét kapták meg hivatalosan a kórházak, ezért a sebészek gyakorlati jártasság véget embereket ölettek és sírokat nyitogattak, egyik leghíresebb ilyen eset Burk és Hare esete, két gyilkosé akik embereket öltek meg és a testeket elvitték Dr.Knoxnak, aki persze megúszta a két férfivel ellentétben, ezügyben persze még senki sem nyomozott.

en.wikipedia.org/wiki/Burke_and_Hare_murders

 140. I-AM-JEZUS — 2010-01-16 18:56 

jó kis iras, tetszett

 139. Licus — 2010-01-14 08:18 

@Bluesmen: Detto.

 138. tiboru — 2010-01-14 07:27 

@Bluesmen:

Ja persze, elnéztem, bocs…

 137. Bluesmen — 2010-01-14 00:37 

@tiboru: amit linkeltél az megvolt, már szavaztam is.:)

Asszem egy kis félreértés volt (naná, pont egy konteoblogon ne lenne!)

Én azt hittem, hogy erre léptél:

„bioLarzen

Egy ötlet (ismét bocs, ha már eszébe jutott korábban valakinek):

nem lehetne megoldani, hogy az olvasótábor szavazzon a konteókra? Megszavazhatnánk a blog „hivatalos” verzióját :D”

és itt a blogon lehet válsztani a teóriák közül…:

 136. Közöd?? (törölt) — 2010-01-13 21:24 

@Halálkufár: Hugh grant -ot anno rajtakapták egy elég gusztustalan néger prostival pedig biztos, hogy jobbakat is kaphatott volna:-)

 134. Bluesmen — 2010-01-13 19:46 

Én sem látom a szavazást…

Ez Moszad bosszúja?

 133. Licus — 2010-01-13 18:36 

Hol a szavazás? nem találom…

 132. bioLarzen — 2010-01-13 18:22 

@Eugenie Danglars: Namost akkor, képzeld el az izraeli(ta) ufókat… 🙂

bio

 131. Thaddeus Griffin — 2010-01-13 17:20 

Ez a szavazás nagyon jó ötlet, régóta hiányoltam.

Klubba most nem tudok belépni, mert egy másik indanetes profilt akartam készíteni, amit persze az inda baszása miatt nem enged, ügyfélszolgálat nem erőlteti meg magát a válasszal, hogy most akkor mégis mi

 130. vészmerülés — 2010-01-13 17:03 

@Bocimaster: „Vagy nem sorozatgyilkos volt (csak valami okkult ok miatt ölt) vagy meghalt a sorozatgyilkos.”

Mondjuk a 888-at sokan mágikus számnak tartják, mivel Jézussal azonosítják: Iesous = I (10) + e (8) + s (200) + o (70) + u (400) + s (200) = 888

Lehet, hogy egy őrült szekta ezzel akarta siettetni/megakadályozni a hitviláguk középpontjában levő _dolgot_.

Mary Jane-t pedig egy meglehetősen jó utánzó ölte meg – lehet, hogy éppen a hercegi affér miatt – azért lóg ki a képből.

Sőt ugyanez a szekta tehető felelőssé az 1666-os londoni tűzvészért is. 🙂

 129. Eugenie Danglars — 2010-01-13 16:46 

@bioLarzen: a ZUFÓK is kezdenek tiltakozni a mellőzöttség miatt. 🙂

 128. Eugenie Danglars — 2010-01-13 16:45 

@tiboru: fú, teljesen. Engem lenyűgözött. 🙂

 127. tiboru — 2010-01-13 16:12 

No, kísérleti jelleggel betettem egy szavazógépet a posztba. Ha beválik, rendszeresítem.

 126. bioLarzen — 2010-01-13 16:08 

@tiboru: Ezeken nem a központban puffognak, hanem mi itt a területi alközpo…

Oppá…

bio

 125. tiboru — 2010-01-13 15:40 

@bioLarzen:

Most biztos sértődötten ott puffognak valahol Tel Avivban 🙂

 124. bioLarzen — 2010-01-13 15:38 

@tiboru: Kewl!

Most már csak az az ötletem várna megvalósításra, hogy mindegyik konteoban tiboru is szerepeljen lehetséges magyarázattal és akkor boldogan halok meg 😀 😀 😀

(Bocs, igen, ilyen a humorom :D)

bio

 123. tiboru — 2010-01-13 15:37 

@Harald Blåtand:

Egyik kedvencem volt ez a kisregény (?)…

 122. tiboru — 2010-01-13 15:36 

@bioLarzen:

Igen, felmerült már, és meg is ígértem 🙁

Ha nem túl komplikált, legközelebb beteszek egy szavazógépet.

 121. bioLarzen — 2010-01-13 15:27 

Egy ötlet (ismét bocs, ha már eszébe jutott korábban valakinek):

nem lehetne megoldani, hogy az olvasótábor szavazzon a konteókra? Megszavazhatnánk a blog „hivatalos” verzióját 😀

bio

 120. bioLarzen — 2010-01-13 15:26 

Bocs, ha valaki említette korábban (nincs időm sajna mind a majd 200 kommentet végigböngészni), de hogyhogy az izraeli titkosszolgálat hiányzik a felsorolásból??? A Moszad már le van szarva??? 😀

bio

 119. bioLarzen — 2010-01-13 15:24 

@tiboru:

„Én azt szoktam mondani, hogy egy másik életemben pár napra kipróbálnám, milyen egy hiperaktív leszbikus élete :-)”

Semmi különös, hidd el nekem… 😀

bio

 118. Harald Blåtand — 2010-01-13 15:16 

Eugenie Danglars: „de tényleg milyen irónikus lenne, hogy a világ első sorozatgyilkosa, a gyilkossági ügyek nyomozatának forradalmasítója csak úgy simán meghalna, nem?”

Neked szerintem akkor nagyon tetszene Dürrenmattól Az ígéret 🙂 (szigorúan könyvformátumban, filmváltozat Jack Nicholson részvétele ellenére messzire elkerülendő)

 117. tiboru — 2010-01-13 15:10 

OFF

Újabb szavazás a Konteóbarátok Körén!

Voksolj!

Vagy lépj be és utána voksolj!

 116. nadivereb — 2010-01-13 14:28 

@Eugenie Danglars: Vagy elkap valami nyavalyát nénibelezés közben és belepusztul.

 115. tiboru — 2010-01-13 14:17 

@Eugenie Danglars:

Szürreális, tehát életszerű 😀

 114. tiboru — 2010-01-13 14:16 

@Eugenie Danglars:

Aszondod, érdemes megnézni?

 113. Eugenie Danglars — 2010-01-13 14:12 

@Bocimaster: de tényleg milyen irónikus lenne, hogy a világ első sorozatgyilkosa, a gyilkossági ügyek nyomozatának forradalmasítója csak úgy simán meghalna, nem? Dolga végeztével hazamegy, majd másnap, mikor kilép az utcára, elgázolja egy fogat, és soha nem tudjuk meg róla, mit tett. Egészen szürreális.

 112. Bocimaster — 2010-01-13 13:20 

Nekem az a gyanús, hogy csak simán abbamaradtak a gyilkosságok. Egy sorozatgyilkos nem hagyja abba csak úgy. Vagy nem sorozatgyilkos volt (csak valami okkult ok miatt ölt) vagy meghalt a sorozatgyilkos.

 111. Balfake — 2010-01-13 13:07 

Ajánlott olvasmány Alan Moore From Hell című, jó vastag képregénye (a filmbe alig fért be valami belőle), a függelékben ki is fejt pár elméletet a tettesről. Bővebben:

http://www.endless.hu/old/?rovat=kepregeny&cikk=fromhell

 110. Eugenie Danglars — 2010-01-13 12:34 

tegnap megnéztem a sherlock holmest a moziban, teljesen átjött ak or fílingje, és szinte már azt vártam, mikor bukkan fel valami utalás egy ilyen boncolós gyilkosra. 🙂

 109. eznemisénvagyok — 2010-01-13 11:33 

Tiboru, sokadszor gratulálok.

Hogy van az, hogy itt nincs elsőzés, meg anyázás, meg sunáznámozás?

Ne is legyen. Grat.

 108. Artsuhtaraz — 2010-01-13 11:07 

 107. aehrenthal — 2010-01-13 00:06 

Bocs a dupláért, először nem jelent meg a komment.

 106. aehrenthal — 2010-01-13 00:06 

A mult-kor portálján egy Cutbush nevű illetőt említenek meg, mint HJ, elmegyógyintézeti dokumentumokra hivatkozva. Ő állítólag 11 nőt ölt meg 1888 és ’91 közt.

 105. aehrenthal — 2010-01-13 00:03 

@tiboru: A mult-kor portálon egy bizonyos Cutbush nevű emberről írtak, aki állítólag 1888 és 1891 között 11 nőt ölt meg. Egy elmegyógyintézet dokumentumai alapján feltételezik, hogy ő lehetett Jack.

 104. Zzoorroo — 2010-01-12 23:23 

@Ren42: mibe kerülhetett volna a királyi családnak boncolási jegyzőkönyvet hamisítani?

 103. Ren42 — 2010-01-12 22:07 

Mary Kelly nem volt terhes, sem a hercegtől, sem mástól. 1988-ban előkerült a korabeli „boncolási jegyzőkönyve” és abban nem említenek semmi ilyesmit. Albert herceg amúgy több gyilkosság idején nem Londonban tartózkodott. Nyilván ez nem áthághatatlan akadály, de ha tényleg az elborult elméje miatt gyilkolt volna, akkor valószinüleg nem megy vissza észrevétlenül Londonba, hanem az adott helyszínen gyilkol.

Ugyan az összeesküvés-elméletek sokkal izgalmasabbak, de sokkal valószinübb, hogy egy olyan magányos sorozatgyilkos volt, aki amúgy nem tünt ki a tömegből. A korabeli rendőri módszerekkel egyszerűen nem tudták elkapni, ha nem érték tetten. Mivel igazi motíváció nem volt, nem az áldozatok ismeretségi köréből került ki, ezért egyszerűen átcsúszott a rostán. Valószinüleg egyébként kihallgatták (több száz másik emberrel együtt) de ha nem volt semmi bizonyíték, akkor elengedték mint a többieket. Az utolsó gyilkosság után valószínüleg meghalt, megőrült vagy esetleg más ügy miatt börtönbe került.

Ilyen szempontból a leginkább valószínü gyanusítottak Montague John Druitt és Jacob Levy.

 102. tiboru — 2010-01-12 13:23 

 101. aehrenthal — 2010-01-12 13:06 

@tiboru: Egyébiránt nem tudom, tudod-e, mi volt Jack kedvenc szavajárása?

„Az igazi szépség belülről fakad”

 100. aehrenthal — 2010-01-12 12:57 

@tiboru: Köszönöm a választ.

 99. otvospeter — 2010-01-12 12:19 

Amikor olvastam az újabb remek posztot, nekem is a királyi sarj tűnt a legvalószínűbb tettesnek, de nadivereb eszmefuttatása teljesen meggyőzött arról, hogy ez lehetetlen.

 98. leha — 2010-01-12 12:16 

 97. nadivereb — 2010-01-12 10:26 

@zsurnaliszta2: Nem mondta senki, hogy futóbolond volt. Valszeg egy szociopata sorozatgyilkos, azok között pedig elég sok művelt, jómódú ember is van. Az egyértelmű, hogy nem egy félbolond volt, mert ahhoz túlságosan ügyesen választotta ki a helyszíneket, túlságosan határozottan és hideg fejjel dolgozott és szervezett meg mindent.

Ellenben én a véres ruháknak nem tulajdonítok akkora szerepet. Ha jól értem, ezen a környéken nem kifejezetten volt feltűnő, ha valakit éjjel összevernek. Ráadásul éjszaka az sem valószínű, hogy valaki észreveszi hazafelé menet. Persze nyilván volt erre is egy meséje/magyarázata, de nem hinném, hogy ebből kellene kiindulni.

 96. tucano — 2010-01-12 09:17 

@zsurnaliszta2:

„Habár ebben az esetben tényleg a szakma legalja lehetett képviseltetve, manapság is az ilyen ügyeket a legkevésbé tehetséges kollégák viszik…”

Bocs, de ezt honnan vetted? Akkor ez volt a legfontosabb és legfelkapottabb téma, biztos, hogy a kevésbé tehetséges kollégák vitték? Akkor ez volt a szakma csúcsa! Majd szólj kérlek, ha az akkori Londonban találsz olyan „legalja” újságírót, aki címlapot kapott!

 95. tucano — 2010-01-12 09:12 

@tiboru:

Ne viccelj, akkor voltak csak igazán paparazzók:), nem volt gépük, csak tolluk, de azt forgatták. Őhercegsége volt a világ egyik legfelkapottabb témája. A celeb biznisz csak nálunk volt újdonság tíz éve,máshol abba sem maradt azóta sem. Rögtön bukott volna.

 94. tiboru — 2010-01-12 09:11 

@Füredi 2.0:

Viktor Emmánuelhez: azért a brit hozzáállás nemcsak az ételekhez vagy a szexhez más, mint az olasz 🙂

 93. tiboru — 2010-01-12 09:07 

@zsurnaliszta2:

Szia! Egy újságíró mindig jól jön az olvasók között, örülünk a felbukkanásodnak!

 92. tiboru — 2010-01-12 09:06 

@paranoid T.R. marcipan:

Hát, ha nem jött legalább egy fotó se az italról, se másról 🙂

 91. tiboru — 2010-01-12 09:05 

@The Question:

Na majd ma; kipihenten, nappali világosságban nem lesz olyan ijesztő…

 90. tiboru — 2010-01-12 09:04 

@dzsugasvili:

Ő lehet az, köszi.

 89. Füredi 2.0 (törölt) — 2010-01-12 08:16 

A herceg-ügyet nem így intézik el. Kurva elhívva egy hétvégi kirándulásra, aztán soha többé nem látják. Senki sem keresi, hiába szalad anyu vagy a barátnő a „médiához” a sztorival, hogy a herceghez ment, kiröhögik. Akkoriban egyszerű rendőri aktussal be lehetett tiltani egy lapot, senki nem piszkált volna ilyen dolgokat.

Egyébként akkoriban semmiféle gondot nem jelentett, ha egy hercegnek kurvája van, még az sem, ha törvénytelen gyermeke. Nem a XIV. században vagyunk, amikor félni kellett attól, hogy a törvénytelen gyerek csapatot gyűjt, aztán bevonul Londonba. Kap egy összeget a ribanc, aztán heló. A kortárs Viktor Emánuelnek király létére hat törvénytelen gyermeke volt, hogy Albertnek is lett volna egy, az senkit nem érdekelt, legfeljebb Viktória – aki Hernádi szerint maga a tettes – morcos lett volna az ebédnél.

A Janehez meg annyit, hogy a bélyeget nyugodtan nyalhatta fel nő, ez logikus is, hiszen akkoriban egy komolyabb ember nem foglalkozott ilyennel, megírta a levelet, aztán csengetett az inasnak/szobalánynak, hogy vigye el.

 88. zéka — 2010-01-12 08:13 

@tiboru: Annyira tetszik a blogod, hogy megírtam életem első összeesküvés elméletét, ami a BKV-val kapcsolatos:D:D:D:D:D:D

gumikalapacs.blog.hu/2010/01/12/osszeeskuves_a_bkv_sztrajk_mogott

 87. vén betyár — 2010-01-12 04:26 

@proletair: Meg a keddit is, így könyvjelzőztem.

Mindenkinek jó reggelt!

 86. zsurnaliszta2 — 2010-01-12 01:27 

Heló!

Riszpekt a blognak, bár igazán nem tetszettek az újságírásra tett megjegyzések! 🙂 Habár ebben az esetben tényleg a szakma legalja lehetett képviseltetve, manapság is az ilyen ügyeket a legkevésbé tehetséges kollégák viszik…

De valószínűleg nem sokat változott a kép azóta, az igazán fontos ügyekben csak az események után kullognak az újságírók.

Szerintem egyébként nem nyerő az egyszerű futóbolond teória, már csak azért sem, mert azok általában nem szokták megúszni a dolgot. Sokkal inkább hajlok a véres ruhákkal közlekedő orvosra, már csak a bizonyítékok mennyiségére való tekintettel is.

 85. paranoid T.R. marcipan — 2010-01-12 00:15 

mester, a bushmills így nem jár ám:) ejnye.

 84. dzsugasvili — 2010-01-12 00:13 

Hi mindenki!

Az „Akrobata Jack” hivatalosnak tűnő magyar fordítása „Rugóláb Jack”. Az eredeti „Spring Heeled Jack”. Van róla Wikipedia szócikk (magyarul is).

en.wikipedia.org/wiki/Spring_Heeled_Jack

Az ő ügyei – nők ijesztgetése, fogdosása, stb. – nem arra mutatnak, hogy túlságosan agresszív lett volna. Inkább a figyelem felkeltésére ment rá. Ettől függetlenül nagyon érdekes téma, főleg, hogy 1837-1904 között voltak észlelései, de egyesek még utána is, sőt 1986-ban is látni vélték. Egy bejegyzést megnérne ő is, de alig hinném, hogy köze lenne Ripper Jánoshoz.

 83. The Question (törölt) — 2010-01-11 23:55 

@tiboru:

OFF:

De FALLOSZ vagy!!!!

Bocs, de muszáj a feszkót átadnom, ha már ennyire naturális vagy!

Ezt nem tudom végigolvasni, s hála Neked, hogy képek nélkül írtál minderről…

– Kis finnyás, takarodj! – Helyeselve bólint a többség.

 82. The Question (törölt) — 2010-01-11 23:27 

@vén betyár:

Most egy picit (?) irigyellek…

A negyedénél sem tartok, de szünetet kellett beiktatnom, hogy legkésőbb 02:00-kor le tudjak feküdni!!!!

Huh, ez nagyon durvincsek!!!!!!!!!!!

 81. The Question (törölt) — 2010-01-11 23:11 

@tiboru:

Basszus…

Az ember hazatéved, s mielőtt kiválasztaná, hogy a három aktuális könyv közül melyiket olvassa, gyanútlanul belenéz a Konteó-ba, s láss csodát, Hasfelmetsző győzött, mi több, már „itt is van”. 🙂

Olvasás indul, s a Szerzőt ismerve, előre is gratula és köszönet!!!

 79. NY124 — 2010-01-11 22:03 

Tiboru!

Tudnál nekem egy kis infót adni arról, hogy hol néztél utána az „Akrobata Jack” konteónak? Szívesen utánanéznék. Küldj egy üzenetet majd kérlek. 😉

 78. tiboru — 2010-01-11 21:08 

@prometheus_X:

Mekkora fles lenne, ha kiderülne, hogy titkárnője volt és tényleg tollbamondta az összes levelet 🙂

Miss Johnson, aki a végletekig hűséges munkaadójához, soha nem tesz fel fölösleges kérdéseket, esténként pedig a macskáját eteti és verseket olvas.

Ja és mindent tudott az első perctől fogva, de egyfelől senki nem kérdezte, másfelől meg egy titkárnő csak akkor szóljon, ha a főnöke kérdezi…

 77. codeine / B is for Battle (törölt) — 2010-01-11 21:05 

tiboru, tiszta sor. 🙂

így visszaolvasva kicsit félreérthető a fogalmazásom; csupán arra akartam utalni azzal, hogy a filmben Gull mondja, miszerint a filmkészítők is mintha a „királyi tisztogatás” elméletét preferálnák (vagy már a képregény is? nem találkoztam vele)

 76. tiboru — 2010-01-11 21:00 

@codeine / B is for Battle:

Semmi gond vele, kétségtelenül tetszetős mondat, s azzal sem vitatkozik senki, hogy Jackkel a dokumentált bűnözés és a kriminalisztika új fejezete kezdődött.

 75. codeine / B is for Battle (törölt) — 2010-01-11 20:34 

tiboru, visszanéztem, és ezt a mondatot W. Gull szájába adták a filmben…ezek szerint..vagyis csak a tény kedvéért 🙂

 74. nadivereb — 2010-01-11 20:29 

Gyerekek! Ha valaki – és itt most a királyi családról beszélünk! – kitervel egy ilyet, előre, akkor tényleg így csinálta volna? Szerintem marhára nem.

Először is: mi a fenének kellett volna MJK előtt még négy nőt megölni? A világon senkinek nem tűnt volna fel egy prosti halála. Így viszont sikerült a gyilkost a földkerekség legkeresettebb emberévé tenni, százezerszeresére növelve a lebukás esélyét.

MJK sem lehetett teljesen hülye, ha megzsarolta a királyi házat. Innentől kezdve szerintem akárki összerakta volna azt magában, hogy „Megzsaroltam a herceget + valaki kibelezi az ismerőseimet = baj van”. Vagy eltűnt volna a francba vagy kitálalt volna egy lapnak, akik nagyjából bármit megadtak volna a sztoriért, amit csak kér.

Azt meg már leírtam, hogy ha ez egy előre eltervezett gyilkosságsorozat lett volna, akkor nem lett volna ilyen, még a hozzám hasonló laikusoknak is szembetűnő „fejlődés” a gyilkosságok között. Hasszurkálás, aztán belezés, aztán kettős gyilkosság szerveltávolítással és a hatóság gúnyolásával, végül az utcáról az áldozat saját terepére való bemerészkedés.

Ezek nálam számomra egész egyszerűen kizárják az 5.2 műsorszámot. Sorry.

 73. codeine / B is for Battle (törölt) — 2010-01-11 20:18 

tiboru,

oké oké, a 19.-et azt én kúrtam el 🙂

 72. tiboru — 2010-01-11 20:08 

@codeine / B is for Battle:

Hát sajnos ez olyan halivúd-ízű dolog. Ráadásul a 19. század végén élt, tehát maximum a beköszönő 20. századra hivatkozhatott volna, felkonferálásként 🙂

 71. codeine / B is for Battle (törölt) — 2010-01-11 20:05 

tiboru!

az a híres idézet Jack-től vajon már csak a jó történetmesélők érdeme, miszerint

„én teremtettem a 19. századot”..?

 70. Thaddeus Griffin — 2010-01-11 19:51 

Én a hercegre szavazok. Egyrészt ahogy Tiboru is írta föntebb, akkoriban ha nem követte egy egész kíséret, egy kis álruhában nem hiszem, hogy mindenki felismerte volna.

Nem tudom, milyen volt akkor a SY statisztikája a felderített bűncselekményeket illetően, de ha jó, akkor igen magas szálak kellettek, hogy ne derüljön ki semmi. Ha igaz a királyi család „nyomásgyakorlása” a professzor nyilatkozataira, akkor nem lehet véletlen.

Mondjuk, azt a képet is nehezen képzelem el, ahogy kandalló előtt ülve az uralkodó továbbadja az örökösnek, hogy x éve mi volt,és ha valaki felpiszkálná, akkor ennek megfelelően el kell tusolni 🙂

off- Té, közben ment válasz határidő előtt 😉

 69. Eugenie Danglars — 2010-01-11 18:53 

@tiboru: na igen, ilyen gondolatok néha nekem is eszembe jutnak. 🙂

 68. tiboru — 2010-01-11 18:51 

@tucano:

Ne feledjük, hogy akkoriban azért nem volt tévé meg fotóapparátos paparazzi-horda; a herceget szerintem kevesen ismerhették arcról.

 67. tiboru — 2010-01-11 18:49 

OFF

@Eugenie Danglars:

„Bár nehezen tudok meleg férfi agyával gondolkozni…”

Én azt szoktam mondani, hogy egy másik életemben pár napra kipróbálnám, milyen egy hiperaktív leszbikus élete 🙂

 66. tucano — 2010-01-11 18:48 

Celebek esetében sztem kizárt a titkosság. Már az is kínos egy hercegnek, ha ki akar menni az utcára, nemhogy titokban öldökölni…

Meg ha egyetlen egyszer elment volna a sorra kurvázni, másnap minden újság címlapján az lett volna, akkoriban zseniális újságírók voltak a világ konkrétan fővárosában:)

 65. tiboru — 2010-01-11 18:44 

@aehrenthal:

Ez Francis Tumblety doki lehetett. Ő volt John Littlechild kedvenc gyanúsítottja.

Littlechild a Scotland Yard Titkos Ügyosztályának vezetője volt akkoriban.

 64. Licus — 2010-01-11 18:40 

1) A blogmotor akadozása a nagy nézettsége eredménye? Akkor ihaj!!!

2) Ez teljesen off, de adott egy tippet: Mióta hála Istennek sokan tanulnak idegen nyelveket, néha megfertőződünk velük. Én is tapasztalom, h sokan magyarban is vadul igeidőket akarnak egyeztetni (akár az angol idézett beszédben v a német Conjunctivusban), holott ez nálunk nem muszáj. És van kööltői szabadság is… azonkívül én nem nyelvész, hanem magyar tudó nyúl vok.

Szóval a nyelvi (levél-)szál se vezetett sehova? Vizsgálták egyáltalán?

3) Egyre többet olvasok emiatt a blog miatt:) Beleolvastam néhány gyanusított életébe, mintha Rejtő találta volna ki őket is…

 63. aehrenthal — 2010-01-11 18:34 

Halálkufár: Mária Terézia férje és fia, a későbbi II. József is szabadkőműves volt.

Én egy olyan filmet láttam, amiben egy volt SY nyomozó hátrahagyott levelében említést tett arról, hogy a Yard tkp. tudta a tettes kilétét, csak vmiért már nem tudták elkapni. Ez az illető, egy amerikai orvos, aki gyűlölte a nőket és hatalmas pornóirodalom gyűjteménye volt. Amikor olvastam a cikket, akkor feltűnt, hogy Ashbeenél is ez volt a helyzet, de a filmben egyértelműen egy amerikai orvosról (talán nőgyógyászról) volt szó. Még a sírját is megmutatták. A gyilkosságok idején egy londoni szállodában lakott és különösen viselkedett, soha nem engedte be a takarítónőt, a szobaajtó elé kellett lerakni a reggelit. Majd a gyilkosságok után nem sokkal eltávozott és visszament Amerikába. Ha jól emlékszem egyébként a SY őt is kihallgatta.

 62. Eugenie Danglars — 2010-01-11 18:26 

@vészmerülés: ebben lehetett valami. Talán csak mi képzeljük, hogy az akkori korban ugyanolyan magas higiéniai körülmények között éltek a nemesek és gazdagabbak, mint manapság. A fürdés nem csak az utcai lotyóknál, de a tehetősebbeknél is luxus volt néha, és biztos, hogy nem naponta fürödtek. Ilyen tekintetben nem sok különbség volt a koszos és koszos ember között, és létezik egy mondás, hogy „tüzet oltani moslékkal is lehet”.

Bár nehezen tudok meleg férfi agyával gondolkozni, úgy vélem, olyasvalakiben, aki inkább a saját neme iránt vonzódik, lehet, hogy mély pszichotikus élményt váltott ki, hogy egy alkalommal női prostival is össze kellett feküdnie (baráti unszolásra). Az emberi agy ennél kisebb stikli mellett is bekattanhat, és válthat ki olyanféle hajlamot, ami ilyen erőszakhullámhoz vezethet.

 61. tiboru — 2010-01-11 17:55 

@vészmerülés:

Nem ő lenne az első a szexualitás történelmében.

 60. vészmerülés — 2010-01-11 17:47 

@Halálkufár: „szerintem az, hogy a herceg leereszkedett ilyen körökbe szerintem kizárt, akkoriban főként, ők azért minőségibb prostikra mehettek.”

Lehet, hogy a koszos kurvákra (is) gerjedt a herceg.

 59. tiboru — 2010-01-11 17:47 

Szolgálati közlemény:

A blogmotor akadozik, nem a bloggazda moderál, úgyhogy ne adjátok fel, a kommentekre nagy szükség van!

 58. Halálkufár — 2010-01-11 17:42 

Most tényleg, ma már kicsit elképzelhetőbb egy ilyen verzió, hogy a herceg beleszeretett a prostiba, ma már nem tűnnek olyan élesnek a rétegek közti szakadékok (ez viszont nagy tévedés mert soha a büdös életben nem voltak ilyen mély társadalmi szakadékok.-30.000ft nyugdíj és 300 millió havi fizetés is lehet) de tényleg most gondoljunk csak bele, más volt akkor a világ, mások voltak az emberek, szerintem az, hogy a herceg leereszkedett ilyen körökbe szerintem kizárt, akkoriban főként, ők azért minőségibb prostikra mehettek. Ez a legalja volt, ez a környék ma is borzalmas, nem, hogy akkor. Hogy abba a mocsokba kalandozgasson a trónörökös, nekem nem logikus.

De ha abba belegondolunk, hogy bármelyikünk abban a korban xy, és öt nővel szexelünk folyamatosan és kiderül, hogy elkaptuk a szifiliszt, bármelyik az öt közül, arra gondolván ezt ők tudták de nem figyelmeztettek, mi nem tettük volna ugyanezt? Lehet, hogy azért hagyta abba a gyilkolást mert meghalt szifiliszben.

 57. Styxx — 2010-01-11 17:39 

@tiboru:

b+ írtam hosszan, csak elszállt. röviden, igen. 1998-ban indult a BBC-n, nem tudom, hogy hány évadot élt meg, de szerintem is nagyon jó.

 56. Styxx — 2010-01-11 17:36 

@tiboru:

Örülök, hogy tetszik és, hogy nem jár lincselés az OFF-ért:-)

Igen, 1998-ban indult. Akkor kin éltem Londonban és most egy angol humor blogon rákérdeztem, mert a címet is elfelejtettem. Egy kommentelő társ küldte meg (ő London központjából szemlélve az East End legszéléről, egy dél-zalai városból nézte a sorozatot a BBC prime-n:-)) így bukkantam rá a youtube-on.

 55. tiboru — 2010-01-11 17:11 

@Styxx:

Jó ez a videó! És ha jól láttam, az indiais poén egy sorozat a BBC-nél 🙂

 54. Halálkufár — 2010-01-11 17:05 

@tiboru: ez sem kizárható, ha forgott olyan körökben de akkor a disneynek kellene ebből egy filmet csinálni, mert az évszázad meséje, a szegény lány és a herceg. Elképzelhető de mégis hihetetlen.

 53. tiboru — 2010-01-11 17:04 

@Halálkufár:

„Most ha bárki ránéz az átlag 45 éves nőkre, akik akkor megfeleltek a mai 50 de a nyomorultak talán 60 éveseknek is, ezeknek miért csinálna egy olyan férfi még véletlenül is gyereket, kvázi miért szexelne ezekkel, amikor sokkal jobb nőket is megkaphatott volna, pláne, hogy homoszexuális volt.”

Mary Jane még nem töltötte be a 25-öt és a korabeli beszámolók szerint egészen kívánatos, vonzó teremtés volt. Albert pedig kétütemű volt. És nem számoltál a szerelemmel, amely (mint tudjuk) olyan vak, mint Stevie Wonder.

 52. Halálkufár — 2010-01-11 16:56 

Többször is elgondolkodtam az eseten, régen nagyon foglalkoztatott, ezekre jutottam:

-Igazából a helyi maffia szerveződés elrettentő tettei voltak ezek, vagyis nem akartak a striciknek fizetni a nők és ezért példát statuáltak. Ez a from hellben is benne volt, de a konteók közül kimaradt. A brutalitás és a levelek pedig a figyelemelterelésre kellettek, hogy egy örült segget keressenek, ne is gyanakodjanak a behajtókra, a prostik tudtommal ismerték egymást, biztos ők voltak az ellenállás, a legyilkolásuk után már dőlt a lé és nem kellett többet ölni, talán a sarkon posztoló zsernyák is kapott a léből, ezért addig elsétált, vagy magasabbra is felért a pénz, ezért direkt hülyítették a nyomozást, ezért nincs tettes, a média felhajtás pedig végképp elterelte a figyelmet.

-Albert esetébe csak logikailag gondoljunk bele, nem azzal van a baj amit Tiboru írt, mert ez ugye egy ismert állítás, Albert az egyik nőnek csinált gyereket és nem lehetett a trónörökös az akinek a kurva anyja.

Most ha bárki ránéz az átlag 45 éves nőkre, akik akkor megfeleltek a mai 50 de a nyomorultak talán 60 éveseknek is, ezeknek miért csinálna egy olyan férfi még véletlenül is gyereket, kvázi miért szexelne ezekkel, amikor sokkal jobb nőket is megkaphatott volna, pláne, hogy homoszexuális volt. Ez önmagában egy szemmellátható és logikai baki is. A from hellben össze volt dobva a kérdés, mert a trónörökös csajai jóval fiatalabbak és jobbak voltak, még a filmben is megértették, hogy a valóság adataival ez nem működne. Az utolsó fiatal csajszi még belefért volna a képbe, de akkor miért nem vele kezdték. Nekem ez az egész nagyon elképzelhetetlen.

-A szabadkőműves vonalról azt írtad, hogy megtudták Albert esetét és felfogadtak pár embert, részben ez van a From Hellben is, ez csak azért érthetetlen számomra, mert a szabadkőművesek mindenhol az uralkodóházak megdöntését végezték aknamunkával, nekik az uralkodók és az egyház teljesen távol áltak az elveiktől, ezért ők nem eltűntették volna a nyomokat hanem világgá kürtölték volna. A kibelezés valóban egy következménye a legendák szerint a szabadkőműves titkok elárulásának, de 1000%, hogy 1, a szerencsétlen írni és olvasni sem tudó, iskolázatlan prostik ezt megjegyezni se tudták volna, nem, hogy megérteni, 2,nem voltak kőművesek ezért nem is hallhattak a büntetés módszer által, 3, mi a f.ért mondta volna el a herceg nekik a szabadkőműves titkokat, 4, a herceg honnan tudott volna ezekről? Bár talán tagja volt a szervezetnek, ezt kissé kétlem.

A rendőrfőnök szabadkőműves volt, ő töröltette le a zsidós feliratot.

– Az akrobata Jack tudtommal Rugólábú jack volt és tényleg megérne már egy misét, hogy ki lehetett az, engem ennél az esetnél is jobban érdekelne. Hogy ő ilyen eseteket elkövetett volna, hát ez örök kérdés marad.

– Jane-t kizárnám, mert a nőkre ez a fajta gyilkossági módszer nem jellemző, hozzáértő kriminálpszichológusok kimutatták, hogy a nők sokkal több sorozatgyilkosságot és pedofil bűncselekményt követnek(tek) el, de módszereik miatt (főként mérgezés, vérfürdő kizárva) nem buknak le, régebben főként nem. Eltudom képzelni, hogy egy nő is képes lehet ilyenre, de ha a tettes egy egyszerű elmeháborodott akkor tökmindegy talán ki volt az, ennek az esetnek a konteós része vezethet messzire. Conan Doyle-t is kizárnám, a bálna kínzásos story szerintem kamu, 1, egy szabadkőműves ilyet sosem tenne, 2, nem hiszem, hogy a vérfürdőket megszakítva pl elutazott kikutatni a híres Cottingley-i tündéreket.

Nekem először a szabadkőműves vonulat lett érdekes és az, hogy a rendőrfőnök a feliratot letörölte. Ám ez tévútra vezet. A profilozók megalkották az elkövető képét, amiből kiderült, hogy egy 30-50 közötti fehér férfi műve, aki brutálmód gyűlölte a nőket, aszexuális volt és elmeháborodott. Az első eseten látszik, hogy az első munka, a többinél bátrabb volt. Egy egyszerű kisemberre senki sem gyanakszik, aki talán magas IQ-val és orvosi ismeretekkel is rendelkezett, henteseket stb átvilágították az orvosokat nem. Az elkövetőnek konfliktusa volt az anyjával stb a szokott szöveg. Hogy a zsidó emberáldozás, Ábrahám óta tudjuk, hogy van hagyománya a hardcore zsidóság esetében (ez nem vonatkozik minden zsidóra és nem is biztos, hogy áthozták ezt a hagyományt a múltból jelenünkbe csak egy felvetés) akkor ez irányba is ellehet indulni. Keresztények és nők.

Szerintem az eset ott hal be, hogy nagyon túltalálgatjuk, az is lehet, hogy egy egyszerű segg volt, aki a nagy felhajtás és megerősödtt rendőri jelenlét miatt inkább leállt és valószínüleg nagyon beteg és járatos lehetett azokban a körökben. Az esettel kapcsolatban viszont mindenki a másikat akarta besározni: kőművesek az uralkodókat, azok fordítva, művészeti alkotásnak meg nem nevezném, pl Black Daliaht- sem (tényleg belőle lesz írás?) de ott is úgy néz ki egy orvos volt a tettes, aki azt hitte ez valami kbaszott nagy műalkotás lesz. A kennedy gyilkosság esetében logikailag megállja a helyét a messzemenő következtetés, ott az nem jön ki agyilag, hogy a tettes egyszerű állat magányos elkövető, de ebben az esetben a tettes szerintem egy örült volt, aki utálta a nőket, vagy akik kapcsolatban álltak vele és házasságot ígértek, egyikük, de aztán megcsalta és tovább kurváskodott, ez előhívta az anyja stb által kialakított gyűlöletet, talán az anyja is prosti volt, ez a valószínű vagy a stricik, mindkettő a brutalitást elterelésként csinálta, a szabadkőműves szál szerintem felesleges, mert ugye az uralkodókért semmit nem tettek volna, a másik pedig, hogy okuk se volt rá, több mint egymillió tagjuk van, miért nincsenek ilyen esetek szerte a világban? Talán az egyik begolyózott kőműves volt. Mindenesetre jó az írás, elnézést a múltkori kőműves témánál írt ezoterikus dumáért, csak a szabadkőművesekkel az a helyzet, hogy őket akkor tudjuk egy genyaság, ez az eset vagy a titkos világhatalmi törekvések elkövetőjének elképzelni, ha tudjuk kik ők, ehhez tudni kell mivel foglalkoznak, ez persze csak felszínes tudás lehet, mivel egyikünk se lát bele a titkaikba, már ha vannak egyáltalán.

Abban a nyomorban nem kizárt, hogy valakinél kiborult a bili és nem tudta összeegyeztetni az erőltetett erkölcsöket és a büdös valóságot és munkához látott de volt annyi esze, hogy kiszáljon.

 51. tiboru — 2010-01-11 16:53 

@lószerafin:

Egy David Southwell nevű brit újságíró és konteókutató valamelyik könyvében (cikkében?) olvastam róla.

 50. tiboru — 2010-01-11 16:09 

@Maestro:

Amikor az udvar embereiről írtam, illetve a miniszterelnökről, akkor a mai titkosszolgálatok őseire is gondoltam 🙂

A volt/van kérdéshez: nem vagyok filosz, de az én nyelvérzékemet nem bántja, hogy egy mondaton belül jelen és múlt idejű igét is használunk… Nyelvészek? Licus? Hogy is van ez? Ha nagy gáz, természetesen javítom.

 49. tiboru — 2010-01-11 16:03 

@rattenfanger:

A blog.hu problémája; minden blognál ez tapasztalható. Biztosan megint megért az idő egy újabb felújításra 😉

 48. Styxx — 2010-01-11 16:02 

Nagyon jó poszt, gr. Az ominózus Albert herceg egyezik a brit királyi család azon tagjával, akiről azt a híres-hírhedt férfi altesti piercinget nevezték el?

bocs, de nem bírom, ki, hogy ne off-oljak, egy másik blogon segített egy kommentelő, hogy rábukkanjak egy zseniális BBC paródia sorozatra, amit kb 11-12 éve láttam utoljára. Az Angliában élő indiaiakról.

A csatolt jelenet arról szól, hogy a brit királyi család is indiai, megéri kivárni a végét (csak 1 perc 10 mp kb az egész) mert a végén a Károly herceges poén mindent visz.

http://www.youtube.com/watch?v=8acjXigCQG0&feature=related

 47. Száradó beduincsizma — 2010-01-11 15:53 

Kimaradt az, aki profilalkotók szerint volt a tettes. Elmegyógyintézetbe került, pont, mikor befejeződtek a gyilkosságok. És nem volt híres ember.

Többre nem emlékszem már sajnos, de biztos van aki tud róla részletesebben is beszámolni.

 46. nadivereb — 2010-01-11 15:41 

@ricsipók: Valamiről én itt csúnyán lemaradtam, de én úgy tudom, hogy Sherlock Holmes kitalált személy…

 45. lószerafin — 2010-01-11 15:24 

Arrol az akrobatárol hol találtál anyagot? Kiváncsi lettem. 🙂

 44. vilo (törölt) — 2010-01-11 15:22 

@Füredi 2.0: felvetésedre épül a Sanctuary sorozat sztorija is, amiben John Druitt maga Hasfelmetsző Jack, és kiderül, hogy Sherlock és Watson ugyanaz az ember volt. 🙂

 43. Maestro — 2010-01-11 15:17 

Tiboru, a nettó jószándék által vezérelve:

A küldemény érdekessége, hogy egy kis dobozban kézbesítik, s (mintegy csatolmányként) egy emberi vese volt mellékelve hozzá.

Volt helyett van:)

és kimaradt: ufók, a mostani titkosszolgálatok elődjei, stb. Lehet hogy volt valami egész országot érintő stikli amit csak úgy lehetett elsunnyasztani, hogy bedobtak valami igazán bulvárt a népnek, csak aztán kicsit túl jól sikerült.

 42. Zsoca87 — 2010-01-11 15:08 

Grat a cikkhez, nagyszerű, mint mindig. 😉

A From Hell egyébként egy Moore képregény alapján készült, csak érdekességképpen. (ő írta a Watchment is)

@rattenfanger: Én nem érzékeltem ilyet. És van is ilyen hiba, az nem ennek a blognak a hibája, hanem a blog.hu-nak. 🙂

 41. ricsipók — 2010-01-11 15:08 

@Füredi 2.0: A fentebb emlitett Hernádi könyv pont arról szól, hogy Sherlock Holmes mit deritett ki. És miért nem hozta nyilvánosságra.

 40. nadivereb — 2010-01-11 15:05 

Halkan kérdezem: nem lehet, hogy egy sima, random szocio- vagy pszichopata sorozatgyilkos volt, aki kiszúrta az akkoriban létező legkönnyebb áldozatokat, a kurvákat?

Sötétben, éjjel nem különösebben feltűnő, ráadásul az első áldozatot még nem boncolta fel teljesen (ha az egész sorozatot kitervelték volna, ld 5.2, akkor végig ugyanúgy csinálták volna, szerintem). Ezeket a híresember-gyanúsításokat én úgy tekintem, hogy mivel az akkori péksegédekről nemigen van nyilvántartás, Hasfelmetsző jack személyazonosságát meg baromi sokan akarják mindenképp ismerni, csak hozzájuk lehet nyúlni.

 39. Eugenie Danglars — 2010-01-11 14:53 

index címlap! 😀

nagyszerű írás, köszönöm!

 38. Udi — 2010-01-11 14:53 

Volt egy könyv, Hasfelmetsző jack naplójáról. Állítólag.

http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=hasfelmetszo-jack-hiteles-naploja&ID=124164

Abban a gyilkos valami Arzénfüggő festő volt. Ha jól emlékszem, mert vagy 15 éve olvastam.

 37. rattenfanger — 2010-01-11 14:50 

Haldoklik a blog? Hibás lap, majd elküldi ezerszer a hsz-t.

 36. rattenfanger — 2010-01-11 14:49 

A From Hell c. filmből a nyomozó valós személyt formált meg?

 35. rattenfanger — 2010-01-11 14:43 

A From Hell c. filmből a nyomozó valós személyt formált meg?

 34. prometheus_X — 2010-01-11 14:31 

„Ami szerintem egészen biztos, hogy a bemutatott leveleket mind ő írta”

…mind ugyanaz a személy írta (hívjuk Jack-nek, ha már a szerző így hívta magát ;-))

 33. prometheus_X — 2010-01-11 14:30 

Mary Jane már nem az első hibája lenne Jack-nek, hiszen Elizabeth Stride esetében is hibázott (megzavarták a munkában).

Nem vagyok elmélyülve a témában, az angol nyelvben pedig még ennyire sem, de bennem az is felmerült, hogy Jack és az 5-ik áldozat együtt dolgoztak, lehet, hogy a pipázó férfi épp Jack volt, miközben a nő gyilkolt épp.

Ami szerintem egészen biztos, hogy a bemutatott leveleket mind ő írta. Az elsőt láthatóan hihetetlenül nyugodtan, átgondoltan, szófordulatokat stb. gazdagon díszített levél. A vonalvezetése tökéletes szinte, a betűk magas iskolázottságról, jó kéz-koordinációról árulkodnak, már-már művészien szépek. Ha valóban Jack írta ezeket, akkor az elsőt szerintem még a gyilkosság előtt, a másodikat egész biztosan később – sokkal igénytelenebb, de a jellegzetességek felismerhetőek benne. A harmadik okozott fejtörést, de jobban szemügyre véve valószínű, hogy ez is Jack-é – szerintem út (utazás) közben íródhatott, ami magyarázatot ad a szabálytalanságokra és a betűk elnyúlására. Aki próbált már BKV-n írni, az tudja, hogy a rendes írásához képest 8 osztálynyit esik vissza – lovas hintón ülve ennek szerintem a kétszeresét, de a karakterisztika (rendkívül torzan ugyan) megmarad, ahogyan a vonalvezetés „érzése” is.

Egyetlen bajom van a levelekkel: nem balkezes írta – egy balkezes nem így ír. A balkezes kézírás annyira jellegzetes, hogy nem lehet összetéveszteni semmi mással. Mind a betűk dőlési iránya, mind a tintamaszat hiánya, a betűk kifinomultsága az első levélben inkább jobbkezes szerzőt valószínűsítenek.

Persze: Jack akár diktálhatta is…

 32. Füredi 2.0 (törölt) — 2010-01-11 14:19 

@Licus:

Itt nem tűnik el semmi. Csak előtte megnézik. ŐK. Tudod…

 31. Licus — 2010-01-11 14:18 

Elvitte a cica az előző megjegyzésem… Egy egyszerű mezei őrült valamely tébolydából nem tehette?

 30. Licus — 2010-01-11 14:13 

Halk kérdés: és ha csak egyszerűen egy kósza őrült volt? Valamely tébolydából?

Talán a History-n mutogattak nemrégiben mostanra már alagsorrá, pincévé vált angol városrészleteket e korból – no ezek olyan nyomasztóak voltak, h az is csoda, ha ott bárki természetes halállal (TBC, szifilisz…) halt meg gyilok nélkül. Dickens könyveit sose kedveltem, mert szívbemarkolóan sötétnek éreztem – lehet, h a viktoriánus valósághoz képest mégis rózsaszín cukorhabnak tekinthetők?

 29. Füredi 2.0 (törölt) — 2010-01-11 14:09 

Tudom, hogy ez egy konteoblog, de azért írjuk le, hogy van egy többé-kevésbé hivatalos verzió: Montaque John Druitt ügyvéd, aki a „kanonizált ötödik” gyilkosság után nem sokkal a Temzébe ugrott.

Az is nagyon érdekes, hogy vajon Sherlock Holmes, miért nem derített ki semmit…

 27. subVito — 2010-01-11 13:20 

nagyon jó írás, köszi! Még jó pár évvel ezelőtt láttam a tévében egy Michael Caine-es feldolgozást, egy négyrészes tévéfilm volt, ami szerintem jobb volt, mint a From Hell. Az volt benne az érdekesség, hogy nem egy befejezése volt, hanem az alkotók négy befejezési lehetőséget is hagytak a végére, a közös mindegyikben az volt, h a Scotland Yard nyomozója, M. Caine rájött, hogy ki a gyilkos, de ebből vagy abból az okból kifolyólag nem hozhatta nyilvánosságra. Én is ebben hiszek, szerintem vmi ilyesmi történt. Ott is szerepelt az Albert herceges verzió, illetve az orvosos is, de a másik kettőre nem emlékszem… Emlékszik vki erre a filmre? Kölcsönadhatná vhs-en, v vmi 🙂

 26. tiboru — 2010-01-11 12:55 

@Integető hajbókoló lufiember:

És persze köszönöm a dicsérő szavakat!

A sztori tényleg ideális alapanyag, elég sokat dolgoztam azon, hogy a rengeteg forrásból kiszemelgessem az általam legrelevánsabbnak tartott részleteket.

 25. tiboru — 2010-01-11 12:53 

@Integető hajbókoló lufiember:

Tétováztam egy ideig, de végül úgy döntöttem, hogy a tényleg durva képeket inkább nem teszem bele, nehogy az a vád érjen, hogy vizuális szenzációhajhászással akarom növelni az olvasói létszámot 🙂

 24. Integető hajbókoló lufiember — 2010-01-11 12:46 

a naturalista verbális ábrázoláshoz amúgy tartoznak megdöbbentően naturlista fotók is, csodálom, hogy nem linkelted! 🙂

Íme: http://www.walksoflondon.co.uk/28/inexpensive-london-tours-.shtml (tovább kell kattingatni)

Amúgy tényleg király poszt és konteói összetettségre és alapanyagra az egyik legtökéletesebb sztori!

 23. spájdernecc — 2010-01-11 12:03 

@ricsipók:

köszi:)

tényleg Hernádi

öregszem, hülyülök

 22. ricsipók — 2010-01-11 11:38 

Király post, régóta vártam erre!

Én is az királyi udvar „takaritás” verzióban hiszek.

Nemrég olvastam Hernádi Gyula idevágó könyvét, az Spájdernec néhánnyal feljebb szereplő verzióját támasztja alá. Egyébként nagyon izgalmas könyv.

 21. VulpesVulpes — 2010-01-11 11:02 

navégre, már kezdtem aggódni, hogy AZOK lekapcsoltak =)

 20. tiboru — 2010-01-11 10:12 

@Ren42:

Igen, ez is egy alkonteó.

Ettől függetlenül furcsa, hogy Mary Jane ennyire kilóg a többi négy áldozat közül.

 19. tiboru — 2010-01-11 10:10 

@Attus Germanicus:

És mi van, ha először volt a házasság (mondjuk júliusban), de teherbe csak augusztusban esett?

Salisburyék (illetve Viktóriáék) már önmagában a házasságkötés miatt is bepipulhattak, a terhesség csak hab volt a tortán.

Nem t’om, csak kérdem.

 18. Ren42 — 2010-01-11 10:07 

Albert herceg a konteó szerint nem Mary Jane Kelly-vel szűri össze a levet, hanem egy Alice Mary Crook nevü lánnyal. Mary Janes csak a dada volt, aki elmenekült a gyerekkel. Viszont elmesélte a dolgokat a barátnőinek, ezért kellett meghalniuk. A From Hell c. képregény és film gyakorlatilag ezt dolgozza fel szinte egy az egyben.

 17. zéka — 2010-01-11 10:00 

Robert D’Onston Stephenson ezt a nevet kijelölotem, miszerint, ő tényleg egy elég gyanús figura. Jah persze vérzik az orra, ezért véres az ingje, aha, persze….de ahogy olvastam a többit, még 2-3-ra simán rámondanám, hogy Ő csinálta az egészet.

Mellesleg a sorozatgyilkosok sokszor írnak levelet, hallatnak magukról, segítenek a nyomozásban, ezt figyelembe szokták venni a profilalkotás folyamán.

 16. spájdernecc — 2010-01-11 09:49 

az 5,9- hez annyit, hogy úgy olvastam valahol /régen, fogalmam sincs hol /, hogy a prüdériájáról híres Viktória utasította Salisburyt az utcai prostitúció „eltüntetésére”

 15. Attus Germanicus — 2010-01-11 09:45 

@tiboru: Ha augusztus elején történt az esemény, akkor nemhogy „nincs kizárva”, de egyenesen tutibiztos, hogy november elején háromhónapos terhes volt 😉

Az viszont valóban kétséges, hogy egy ilyen esetben augusztus végére elérhetett-em már olyan fázisba az ügy, hogy abból a Polly Nichols-gyilkosság következett.

 14. tiboru — 2010-01-11 09:35 

@Enok mester:

Hogy megsemmisült-e, nem tudom, de állítólag tényleg eltűnt a vesével együtt. És igen, úgy tudom, Cornwell is és Findlay is a borítékról, illetve az azon található bélyegről rögzítette a nyomokat.

 13. tiboru — 2010-01-11 09:31 

@damn:

Mary Jane terhességéhez:

Ha Albert augusztus elején khm, tette a magáévá, majd (az élmény előidézte mámor miatt esetleg feleségül is vette) , nincs kizárva, hogy november elején már harmadik hónapos terhes lehetett.

 12. Enok mester — 2010-01-11 09:27 

Valamit nem értek. Aszondod, hogy a From Hell levél megsemmisült. Később viszont azt írod, hogy Patricia C. megszakértette – igaz, csak a bélyeget említed. Eszerint a boríték megmaradt?

 11. tiboru — 2010-01-11 09:26 

@damn:

A „Fromm Hell” levél eltűnt, a borítékja megmaradt. Legalábbis így olvastam.

 10. damn — 2010-01-11 09:18 

Köszi, nagyon érdekes cikk.

Mondjuk ez a terhességes kentao eléggé sántít, mert aug 31-én kezdődött, és nov 9-én volt 3 hónapos terhes, és ha az udvar tervelte ki akkor még egy-két hét el is telhetett mire mindent kiterveltek, plusz akkor még a terhességi teszt se lehetett túl megbízható:) Szóval lehet, hogy egy vagy több hónapig észre se vette, hogy terhes.

Az utolsó gondolat, hogy a From Hellről azt irtad, hogy eltűnt, de 2006-ban meg dns vizsgálatot csináltak vele, akkor azóta tűnt el?:)

 9. vészmerülés — 2010-01-11 09:15 

itt egy újabb térkép:

maps.google.com.au/maps/ms?hl=en&ie=UTF8&msa=0&msid=108149809059135600806.00044b42d5f3cf87614db&z=15&output=html&oi=nojs

Az utolsó áldozat – M. J. Kelly – viszont kilóg belőle.

Ez is ugyanazt mutatja: triumphpc.com/jack-the-ripper/victims/

 8. vészmerülés — 2010-01-11 08:57 

@proletair: http://www.casebook.org/victims/map.html

Itt egy interaktív térkép, az 1-5 valóban keresztet formál

@tiboru: 🙂

 7. tiboru — 2010-01-11 08:41 

@proletair:

Amennyire én tudom, ez a keresztes dolog UL.

 6. tiboru — 2010-01-11 08:40 

@vészmerülés:

És nem is Hewlett-Packard 🙂

 5. CyberPunK — 2010-01-11 08:20 

Tiboru, gratulálok a cikkhez. Bár érdekes, hogy a legkézenfekvőbb kimaradt, ezek tipikus öngyilkossági esetek. 🙂

 4. vészmerülés — 2010-01-11 08:14 

Valahol azt olvastam, hogy Jack nyakkendői állítólag Aleister Crowley tulajdonába kerültek, meg hogy ő tudta ki volt Jack valójában. De lehet, hogy csak ezzel akarta magát fényezni a hívei előtt. Talán szabadkőműves is volt – ebben nem vagyok biztos, de abban igen, hogy tagja volt Golden Dawnnak.

Tiboru, a HP az ugye nem házi pálinka? 🙂

 3. proletair — 2010-01-11 08:12 

Én azt hallottam, hogy az áldozatok elhelyezkedése Whitechapeld térképén egy keresztet formázott. Így megmagyarázható, hogy egyiket másikat miért vonszolta odébb.

 2. proletair — 2010-01-11 08:06 

@vén betyár:

Látom te is betartod a hétfő reggeli blogolvasási sorrendet:)

 1. vén betyár — 2010-01-11 08:00 

Na ez a nap is jól kezdődik.Még szerencse,hogy nem lefekvés előtt olvasgattam egy kicsit.

RSS feed for comments on this post. TrackBack URL

Ars poetica

Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!

  • Legutolsó hozzászólások

    Tartalom

    CímDátum
    Vitaposzt: háború Ukrajnában2022-02-27
    Vendégposzt: Tanja Gräff ügye2022-02-02
    Felejtős a Facebook, itt az új csoportunk!2021-02-27
    Rendőri brutalitás elleni megmozdulások2020-06-18
    Koronavírus megbeszélőposzt2020-03-17
    Vendégposzt: az NSU-komplexum, avagy a dönergyilkosság-rejtély2019-07-28
    Vitaposzt: választás-konteók2018-04-11
    Vendégposzt – A kassai bombázás2017-06-26
    Michael Jackson-konteók2017-05-20
    Szolgálati közlemény: Aranykönyv-szavazás, döntő!!!2017-05-11
    Kínos Clinton-konteók (részletek)2017-03-31
    Lindbergh-konteók2017-02-26
    Toxoplazmózis-konteók2017-01-25
    Vendégposzt – Horthy István halála2017-01-06
    A BCCI-sztori2016-11-04
    Villámkonteó: a 200 ezer SIM-kártya esete2016-10-07
    Villámkonteó: robbantás a Nagykörúton!2016-09-25
    Wałęsa-konteók2016-08-21
    Posztajánló: Porton Down2016-08-15
    Reagan és a gellert kapott golyó2016-06-17
    Eyjafjallajökull-konteó2016-05-17
    Kommentposzt: Kiss László2016-04-08
    Lionel Crabb rejtélyes esete2016-03-21
    Hindenburg-konteók2016-02-26
    Bruce Lee halála2016-02-14
    Opus Dei2016-01-23
    Alapítvány-konteók2015-12-19
    Megjelent az e-Konteó2!2015-12-06
    Furcsa történetek 2.02015-11-29
    Shakespeare-konteók2015-11-12
    Frigyláda-konteók2015-10-22
    Per „Dead” Ohlin halála – 18+!!!2015-09-10
    Gary Webb, a CIA és a crack-konteó2015-08-23
    Menekült-konteók2015-07-14
    Ajánló – sorozatok és filmek2015-07-07
    Miss Liberty-konteók2015-06-22
    Na-seby (Villámkonteó)2015-04-14
    Glenn Miller eltűnése2015-04-08
    Kommentposzt: Germanwings-konteók2015-03-30
    Furcsa történetek 1.02015-03-23
    Bob Marley halála2015-03-14
    New Coke – konteók2015-03-02
    Sid Hurwich időgépe2015-02-22
    Alan Turing2015-02-10
    Kommentposzt: rejtélyes betörések2015-01-31
    Halál Chappaquiddickben2015-01-26
    Kommentposzt: Charlie Hebdo2015-01-08
    A Dreyfus-Zola konteók2015-01-05
    Megjelent az e-Konteó1!2014-12-05
    Konteókönyv-felmérés2014-12-01
    Vendégposzt: az ufó-emberrablások2014-11-28
    John Titor története2014-11-19
    Ajánló – A Kennedy-gyilkosság elhallgatott története2014-10-29
    Fort Knox2014-10-23
    Estonia-konteók2014-09-29
    Rudolf Hess története2014-09-22
    Kurt Cobain halála2014-09-09
    Eilean Mór rejtélye2014-08-18
    Balla Irma halála (részletek)2014-07-27
    Gyíkember-konteók2014-06-12
    A Kovács Béla – ügy2014-05-23
    Kitalált középkor (rövidposzt)2014-05-12
    Georgia Guidestones2014-05-03
    Elisa Lam halála2014-04-15
    Kommentposzt: Welsz Tamás halála2014-03-20
    Kommentposzt: az MH370-es járat2014-03-15
    Magic Johnson – konteó2014-03-12
    Challenger-konteók2014-02-13
    Ophélie Bretnacher halála2014-01-20
    Cicada 33012014-01-06
    Cajamarquillai üregek2013-11-27
    A körmendi gyerekgyilkosság (részletek)2013-11-21
    Vendégposzt: A Nagy Könnyűzenei Sátánista Konteó2013-11-14
    Google-konteók2013-11-03
    A Konteókönyv rendelhető!2013-10-23
    Katrina-konteók2013-10-11
    A denveri repülőtér2013-09-27
    Haszbara-konteók2013-08-25
    Génmódosítás-konteók2013-07-08
    Oopart, avagy tárgyak rosszkor, rossz helyen?2013-06-14
    Konteónak indult…2013-06-09
    Az X bolygó2013-04-27
    Ókori dodekaéderek (rövidposzt)2013-04-03
    Náci repülő csészealjak2013-03-22
    D. B. Cooper története2013-02-19
    Egy pápa lemondása2013-02-11
    A Sunstein-Vermeule – algoritmus2013-01-23
    Eltűntek2013-01-18
    Könyvajánló – Szoftverfrissítés 1.02012-12-13
    Anjikuni-rejtély2012-12-11
    Szent Malakiás próféciái2012-12-03
    Jövőbelátás-konteók2012-11-21
    Chomsky-tízparancsolat2012-11-06
    Mátrix-konteók2012-10-28
    Elbert János halála2012-10-19
    Bohemian Grove2012-09-26
    Robert Maxwell élete és halála2012-08-28
    A Zelnik-ügy – reloaded!2012-08-05
    Kazbegi dinók (rövidposzt)2012-07-20
    A Zsanett-ügy (18+)2012-07-10
    Alternatív Bermuda-háromszögek2012-07-06
    Olof Palme halála2012-05-16
    A torontói jegyzőkönyvek2012-04-21
    Phobosz-összeesküvés (rövidposzt)2012-03-22
    Jörg Haider halála2012-03-14
    Az eltűnt zászlóalj2012-03-09
    A Mary Celeste – rejtély2012-03-01
    Szcientológia-konteók2012-02-07
    Mikrohullám-konteó (rövidposzt)2011-11-12
    Népszámlálás-konteók2011-11-12
    EU-konspiráció2011-11-12
    A Djatlov-incidens2011-11-12
    Fluorid-összeesküvés2011-08-19
    Breivik-merénylet2011-07-25
    A Mikroelektronikai Vállalat – konteó2011-05-26
    Patton tábornok halála2011-05-12
    Skull & Bones2011-04-19
    Réztekercs-konspiráció2011-04-12
    AIDS-konspiráció2011-04-11
    Ajánló – kódfejtők előnyben!2011-04-09
    Moszkva és a csecsenek2011-04-08
    Gandzsa-összeesküvés2011-04-07
    A KAL-007-es járat lelövése2011-04-06
    Globális felmelegedés2011-04-05
    A móri nyolcas gyilkosság2011-04-04
    Kilenc/tizenegy2011-03-30
    A közösségi oldalak – összeesküvés2011-03-29
    Kelly doktor halála2011-03-28
    Roberto Calvi, Isten bankára2011-03-25
    Az arab világ forradalmai2011-03-23
    Martin Luther King halála2011-03-22
    Hajsza az örökmozgó és egy másféle energia után2011-03-21
    Castro és a CIA (átirányítás)2011-03-18
    A USS Liberty megtámadása2011-03-17
    Jézus-összeesküvés2011-03-16
    Ajánló – linkek2011-03-15
    HAARP-összeesküvés2011-03-14
    Chico halála2011-03-11
    JFK – 2.02011-03-10
    JFK – 1.02011-03-10
    Nőellenes világösszeesküvés2011-03-08
    Atomkonspiráció (átirányítás)2011-03-07
    Hasfelmetsző Jack – dosszié2011-03-07
    Gagarin-konteók2011-03-04
    Cigánygyilkosságok2011-03-04
    Robert F. Kennedy meggyilkolása2011-03-03
    Vérvád-konspiráció2011-03-03
    A Council on Foreign Relations2011-03-02
    A szmolenszki katasztrófa2011-03-02
    Atlantisz-konteók2011-03-01
    Nagy német adókonteó2011-02-28
    Illuminátusok2011-02-28
    Ajánló – filmek2011-02-26
    Az Elvis-legenda2011-02-25
    Tunguzka-rejtély2011-02-24
    Nikola Tesla 2.02011-02-23
    Nikola Tesla 1.02011-02-23
    Robbanás Port Chicagóban2011-02-22
    A Fenyő-gyilkosság2011-02-22
    Rákgyógyszer-konteók2011-02-21
    A főtitkár halála2011-02-21
    Nácik aranya2011-02-19
    ODESSA2011-02-18
    A romániai „forradalom”2011-02-18
    Templomosok2011-02-17
    A TWA-800 járat lezuhanása2011-02-16
    WikiLeaks-konteók2011-02-15
    A Voynich-kézirat2011-02-15
    Mormon-összeesküvés – újratöltve!2011-02-14
    Mormon-összeesküvés2011-02-14
    Szabadkőművesek 2.02011-02-13
    Szabadkőművesek 1.02011-02-13
    Bilderberg-konteók2011-02-13
    Men in Black2011-02-12
    UFO-konspiráció2011-02-11
    Jim Morrison halála2011-02-11
    Rejtélyes helyek, titkos bázisok2011-02-10
    Roswell és az M-122011-02-09
    Bermuda-háromszög2011-02-09
    Antarktisz-összeesküvés2011-02-09
    Pearl Harbor – dosszié2011-02-08
    Népek Temploma2011-02-08
    Egy pápa halála2011-02-08
    A MA-240-es járat tragédiája2011-02-07
    A „tökéletes katona”-projekt2011-02-07
    A Kurszk elsüllyedése2011-02-06
    A Litvinyenko-gyilkosság2011-02-06
    Beatles-konteók2011-02-05
    John Lennon halála2011-02-05
    Philadelphia-kísérlet2011-02-04
    Diana hercegnő halála 2.02011-02-03
    Diana hercegnő halála 1.02011-02-03
    A Seuso, a Habsburgok és egy lord – kiegészítő konteó2011-02-02
    A Seuso-ügy2011-02-02
    Titanic-sztori2011-02-01
    Holdraszállás-konteók2011-01-31
    Marilyn Monroe halála2011-01-30

    Innen jöttök