Az idei nyár kétségkívül legnagyobb visszhangot kiváltott, bel- és külpolitikai vonatkozásokkal bőven rendelkező eseménysorozata a „harmadik világból” Európába induló (és érkező) menekültek (más megfogalmazásban: illegális bevándorlók) története. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön: hazánk nem csak a tízmillió labdarúgásszakértő, halászlé-expert és közgazdász országa, hanem az idegenrendészeké és terrorelhárítási szakembereké is. A körülbelül 15 évvel ezelőtti „szőrtelenített vagy szőrös” dichotómia, illetve a 2002-es parlamenti választások óta nem volt olyan téma, amely ennyire megosztotta volna az ország közvéleményét (felkészül: a 2024-es olimpia).
Mint minden hasonló esetben, a konteósok most is mozgósították szellemi energiáikat, s jól képzett virtuális szörferekként meglovagolva a sokszázezer fős menekülthullámot (micsoda költői kép, milyen nagyszerű metafora!) számos nagyszerű teóriát röpítettek világgá, a sokéves átlagnál is jobb időt futó politikusok, valamint ezek tanácsadóinak hathatós támogatásával.
Ezekben a vészterhes, plakátkihelyezésekkel és -szaggatásokkal tarkított időkben, amikor déli határainknál megélhetési menekültek és hobbi-bevándorlók tíz- és tízezrei fenyegetik a keményen dolgozó magyar kisemberek munkahelyeit, amikor arra kényszerülünk, hogy végső megoldásként – kolbász helyett – szögesdrótból építünk (30-35 milliárd forintért) egy 175 kilométeres kerítést, arra gondoltam, hogy stílszerűen a New York-i Szabadság-szoborról mesélek egy kiadósat konteósat. Arról a képzőművészeti alkotásról, amely az elmúlt 130 évben mintegy 25 millió (nem tévedés: huszonöt millió), Amerikába hajón érkező, túlnyomó részben európai bevándorlót köszöntött az Ellis Island-i kikötőben. Érdekesség: a jelenlegi USA-állampolgárok egyharmada, vagyis úgy százmillió amerikai rendelkezik legalább egy olyan őssel, aki itt lépett először az Egyesült Államok földjére.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!