Jól tudjuk, hogy egy foci-EB dübörgése közepette elég nehéz felkelteni az olvasó érdeklődését olyan történettel, melyben se labda, se könnygázas tömegoszlatás, se szétvert francia belváros nem kap szerepet. Ettől függetlenül megpróbáljuk, méghozzá egy olyan összeesküvés-elmélettel, amely érdekes módon se annak idején, se azóta nem kapott túl nagy publicitást, pedig – ha intenzitása nem is érte el a Kennedy-gyilkosság konteóinak szintjét – mégiscsak egy amerikai elnököt és egy ellene megkísérelt gyilkosságot érint.
A Konteóblog és a Tiborublog olvasói már többször tapasztalhatták, hogy a bloggazda érdeklődési területei közül négy (az összeesküvés-elméletek, a biztonságpolitika, a kémek és a hadtörténelem) elég gyakran találkozik. Ma posztunk ismét csak olyan téma feldolgozását tűzte ki célul, amely az imént említett négy halmaz közös eleme. Biztos vagyok abban, hogy kevesen hallottatok Lionel Crabb történetéről, s noha nem egy mai sztori (egy hónap múlva lesz hatvan éves), remélem, hogy utólag sem fogjátok sajnálni azt a húsz percet, amit időtökből az elolvasására szántok. Külön ajánlom a történetet tűzszerész barátaimnak azzal, hogy srácok, tényleg vigyázzatok magatokra!
A nyári szabadság és az ezzel szorosan összefüggő hőségriadók kimúltával semmi sem akadályozhat meg bennünket abban, hogy ismét felvegyük a konteós fonalat és újult erővel vessük magunkat a vélt vagy valós összeesküvések hullámai közé. Mivel a bloggazda (készülő, valamikor október-november környékén megjelenő könyve kapcsán) az eddigieknél is intenzívebben foglalkozott a titkosszolgálatok és a kémek világával, ráfutott egy érdekes sztorira és úgy gondolta, hogy mai posztjában bemutatja nektek annak az amerikai újságírónak a történetét, akinek munkássága és mindmáig tisztázatlan körülmények között bekövetkezett halála olyan tanulságokat hordoz, amiken érdemes elgondolkoznunk.
Ezeken az oldalakon többször céloztam már arra, hogy a zene (mint művészeti ág) különösebben nem áll közel hozzám (bocsánat, bocsánat, bocsánat!), ezért csak óvatosan szoktam az ezt művelőkkel kapcsolatos, konteón kívüli kinyilatkozásokat tenni. Azt viszont, hogy Bob Marley neve kitörölhetetlen a huszadik század második felének zenetörténeti lapjairól, készséggel elfogadom. Azt hiszem, harmincnégy év elég hosszú idő ahhoz, hogy bárkinek a munkásságáról eldönthető legyen, elég maradandó-e ahhoz, hogy megérdemelje a halhatatlanság címkéjét, márpedig a világ mindmáig legismertebb reggae-zenésze joggal viseli ezt a jelzőt.
Abszolút érthető módon a rajongók tíz- és tízmilliói leginkább Marley zenével összefüggő tevékenységét szokták emlegetni, a tájékozottabbak biztosan hallottak a rasztafarianizmus (a raszta vallás) elfogadtatásában és terjesztésében játszott szerepéről is, de azt, hogy Bob halála körül elég sok kérdőjel felmerül, talán nem mindenki tudja. Mai posztunk ezt a homályt hivatott oszlatni egy kicsit.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!