Gyakorló konteósként – miután egyik-másik különös történet vagy esemény lehetséges hátteréről kifejtettem véleményem – gyakran megkaptam a magukat jópofának tartó szkeptikusoktól, hogy „na és hol maradnak a magyarázatok közül a gyíkemberek?”, majd hamiskásan csippentettek a szemükkel. A gyíkemberes beszólást ugyanis sokan olyan aduásznak tekintik, amely minden vitában überel minden ellenérvet, s amely nyilvánvalóan arra irányul, hogy hiteltelenítsen minden, az alternatív magyarázatok kifejtésére irányuló konteós próbálkozást.
Hogy végre-valahára tiszta, lehetőleg fluoridmentes vizet öntsünk a pohárba, összeszedtem pár dolgot a gyíkember-elméletről, amely főként az angolszász világban tenyészik ugyan (2013-as adatok szerint az amerikai szavazók 4%-a hisz benne), de idehaza is vannak szurkolói. Arról nem is beszélve, hogy valljuk be: gyíkemberes poszt nélkül egyetlen konteóblog szerzője sem tudna tiszta lelkiismerettel az olvasók (remélhetően kör alakú pupillájú) szemébe nézni. Következzék hát egy kifejezetten látókör-tágítási szándékkal született írás, amihez jó szórakozást kívánok. Ahogy mostanában mondani szokás: ha ma csak egy gyíkemberes posztot olvasol el, ez legyen az!
Egy poszt erejéig megszakítjuk a klasszikus értelemben vett összeesküvés-elméletek feldolgozását, mert a múlt héten az egyik olvasó (Rammjaeger barátom, akinek innen is köszönöm!) egy felettébb érdekes linket ajánlott a figyelmünkbe. Ezen aztán elcsemegéztem, továbbléptem, utánaolvastam egy kicsit és olyan dolgokra bukkantam, amelyek (szerintem) sokakat érdekelhetnek itt, a Konteóblogon, s talán még egy jó kis vitához és eszmecseréhez is vezethetnek, ha formába lendültök. Márpedig ahogy benneteket ismerlek, formába fogtok lendülni.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!