Mielőtt a háttérinformációkat tartalmazó első részt követően belevágnék a JFK-sztori második, konteós részébe (amely blogunk történetében az eddigi leghosszabb lesz, előre szólok!), szeretném megköszönni olvasóinknak a példamutató visszafogottságot, amit azzal tanúsítottak, hogy megtartóztatták magukat a spoilerezéstől.
Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mekkora erőfeszítést okozott, úgyhogy ismét csak: köszi, riszpekt és – természetesen – szabadságot Svájcnak!
Egy politikus erőszakos halála minden esetben beindítja az összeesküvések feltételezésére hajlamos embertársaink fantáziáját. Ha ez a politikus ráadásul a világ vezető nagyhatalmának első embere, az iménti kijelentés axiómává nemesedik; John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnökének 46 évvel ezelőtti agyonlövését a huszadik század leghomályosabb hátterű politikai merényletének nevezni talán nem tűnik erőltetettnek, s mint ilyen, egy magára valamit is adó konteóblog megkerülhetetlen eleme.
Ha kérdő hangsúllyal azt mondom: Kennedy-gyilkosság, mindenki elsősorban (és természetesen) a JFK-ügyre gondol (amivel hamarosan külön poszt foglalkozik majd itt, a Konteóblogon). Tájékozottabb olvasóink azonban rutinosan visszakérdezhetnek: melyik?
Ez a szerencsétlen család ugyanis úgy vonzza magához a több, mint gyanús haláleseteket, mint ipari mágnes a vasreszeléket. A virtuális (avagy valóságos) Kennedy-dossziét áttanulmányozva a legelszántabb konteó-ellenzők is kénytelenek visszavenni az arcukból, és halántékukat lassú, dörzsölő mozdulatokkal masszírozva próbálnak magyarázatot találni a történtekre.
Ma Robert Francis Kennedy haláláról olvashattok minálunk.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!