Nem, nem kezdünk dulván. Sőt! A bloggazda a finom, lépcsőzetes, esetenként pikáns átmenetek híve, ezért újdonatúj internetes naplónk első érdemi posztját (nagyon óvatosan) egy olyan összeesküvéselmélet (a továbbiakban és ezentúl: konteó) ismertetésével kezdi, melynek figyelemreméltóságát (van ilyen szó egyáltalán?) nemcsak alanyunk élete, kapcsolatai és halála, hanem mellbősége is alátámasztja. Lássuk tehát a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek szex-szimbólumát, aki férfiak (és nők – ennyire felvilágosult vagyok ám!) milliói erotikus fantáziáinak középpontjában állt, s akinek fotója nélkül sem szerelőműhely, sem sportolói öltöző, sem kollégiumi fiúszoba, sem katonai láda nem volt elképzelhető.
1962. augusztus ötödikén, vasárnap hajnalban Jack Clemmons őrmester, a los angelesi rendőrség tagja talál rá a már halott (mások szerint még bizonyos életjeleket mutató) sztárra, annak brentwoodi lakásán. A boncolás (amelynek korrektségéről és következtetéseiről majd később ejtek pár szót) megállapította, hogy Marilyn Monroe (a továbbikban: MM) ereiben a klórhidrát és a Nembutal nevű barbiturát keverékének olyan koncentrációja volt jelen, amely nyolc (más források szerint tizenkét) embert is pikkapakk eltett volna láb alól. A megyei bíróság a felsorakoztatott bizonyítékokat elegendőnek találta ahhoz, hogy a szexistennő halálát pillanatnyi tudatzavarból eredő, „valószínűsíthető öngyilkosságnak” minősítse. Klasszikus nyomozást nem rendeltek el; mai magyar szóhasználattal élve „közigazgatási eljárás keretein belül és szabályai szerint” állapították meg a halál feltételezett okát. Oszt’ jónapot.
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a nép hangja (emlékezzünk a színes fotókra az említett plebejus helyszíneken…) egészen más következtetést vont le az eseményekből. Az öngyilkossági szcenárió tarthatatlansága azzal kezdődik, hogy egy nappal a halál bekövetkezte előtt MM telefonon beszélt aktuális férjével, a baseball-sztár foglalkozású (és ugyancsak félisteni státuszú) amerikai hőssel, Joe DiMaggio-val és (legalábbis ennek utólagos beszámolója szerint) kiváló hangulatban volt; többek között beszámolt szakmai és magánéleti terveiről, hónapokra előretekintve.
A másik furcsaság, hogy a halálesetet bejelentő dr. Hyman Engelberg vészhelyzeti telefonhívását követően (Engelberg doktor MM menedzsere és péerese volt, aki a hírt Eunice Murray-től, MM házvezetőnőjétől kapta, aki rátalált a színésznőre) a rendőrségnek hat órára volt szüksége ahhoz, hogy kiérkezzen a helyszínre, noha a lakás és a legközelebbi rendőrörs közötti távolság alig haladta meg a négy kilométert. És mégsem egy nímandról volt szó, hanem Amerika egyik legismertebb celebjéről, filmsztárrról, hogy a többi tulajdonságáról most ne is tegyek említést.
A halottkémi vizsgálat során megállapították, hogy testén elszórva (főleg nyakán és végtagjain) számos (12-18 darab) olyan friss zúzódás és horzsolás volt látható, amelyek idegenkezűségre engedtek (volna) következtetni, de minimum egy igen viharos és friss szexuális együttlétre (hüvelykenetet nem rögzítettek, tehát közösülésre közvetlenül utaló nyom nem volt). Az emésztőrendszerből vett minták utólag titokzatos módon eltűntek (tán egy figyelmetlen laborasszisztens dobta ki őket a hűtőszekrényből), de a laborvizsgálatot végzők közül többen megesküdtek (később és persze név nélkül), hogy az ágy körül – mondhatni színpadias módon – szétszórt (és üres) altatós dobozok ellenére a gyomorban alig volt barbiturát.
MM nem volt kispályás versenyző (de ezt bárki megállapíthatja, akinek van szeme a nőies idomokhoz; azokkal a mellekkel és szájvonallal még ma is NB1-es esélyekkel indulhatna bármelyik fizetős szexpartner-keresőn, noha akkoriban a szilikon még csak ipari tömítőanyagként funkcionált). Köztudomású volt a Kennedy fivérekhez fűződő viszonya (az egyik Kennedy, az a bizonyos JFK az USA elnöke volt akkoriban, a másik pedig (Robert Kennedy) az igazságügyi miniszter, aki az Államokban többek között az FBI feletti ellenőrzési és irányítási jogot is gyakorolja, mint miniszter és fő-államügyész egyszemélyben – csak mondom).
Ugyanakkor MM (aki egészen ifjúkorában állítólag még a pornóval is kacérkodott) nem arról volt híres, hogy egyidőben csak egyetlen (na jó: két) vasat tartott volna a tűzben: Frank Sinatrával ugyancsak lebonyolított jó pár (minden bizonnyal izgalmas és lendületes) menetet, de csillapíthatatlannak tűnő étvágyába belefértek még élsportolók, színészek, újságírók és a rendészeti, valamint a katonai szervezetek csúcsvezetői is – élni tudni kell, és MINDEN nő tudja, hogy a hivatásos állományú férfiak a legjobbak a… a párkapcsolatban. Na.
Egy konteó-vonulat abszolút élethűen felvázolja azokat a randikat, amelyeket a Kennedy-fivérek bonyolítottak le MM-el, és változó kolléganőivel, de nem ám csak egyenként, hanem – hogy is mondjam – csoportosan. Mondhatni gruppen-módon.
Ezek a bulik főként még azelőtt következtek be (mondja a rosszindulatú teória), mielőtt JFK beköltözött volna a Fehér Házba. És MM nem vállalta volna soha a modell-szerepet egy, a hallgatagság és a diszkréció szobrát megmintázó képzőművészeti alkotáshoz. Már ha világos voltam.
Magukat a los angelesi rendőrséghez közel állóknak mondó források szerint (akik a körzeti telefonközpont adatait lekérték), élete utolsó 36 órájában MM számtalan hívást kapott egy titokzatos telefonszámról, amelyet utóbb a washingtoni DoJ (Department of Justice, Igazságügyi Minisztérium) központi székháza melletti egyik telefonfülkével azonosítottak.
Névtelenséget kérő szemtanúk a minisztert, Robert Kennedyt vélték többször látni a környéken augusztus negyedikén, amint orrba-szájba távbeszél a fülkéből, a dühtől vörös fejjel, ordítozva és gesztikulálva. Azt is rebesgették, Robert előzőleg azt ígérte MM-nek, hogy hamarosan el fog válni és feleségül fogja venni őt, amit hősnőnk csont nélkül elhitt (majdnem azt írtam: benyelt), elvégre az USA igazságügyi miniszterének ígérete hitelesnek tűnt.
No de térjünk vissza az augusztus ötödikén hajnalban jegyzőkönyvezett eseményekhez.
A hajnali 4 óra 40-kor elsőként kiérkező mentőben (emlékeztető: hat órával a sürgősségi telefonos bejelentést követően) ott ült dr. Ralph Greenson is, aki MM pszichológusaként ténykedett az utolsó négy évben. Greenson doktor eleinte nem is igazán volt kíváncsi a testre, mondván: „láttam eleget, nem vagyok én újraélesztő specialista; ha meghalt, hát nyugodjék békében”.
James Hall mentőtiszt szerint Greenson ennek ellenére végül mégiscsak bement MM hálószobájába és mintegy 30 másodpercet egyedül töltött, mármint a test társaságában. Amikor kijött, tiszta verejték volt, keze reszketett és akadozva azt mondta: igen, halott, nincs mit tenni, vigyék el innen…
A nép gyilkosságot kiáltott és ötletei voltak számolatlanul…
A potenciális emberölés okai között meg kell említenünk MM tartósabb kapcsolatát és egyik előző férjét, Arthur Miller amerikai írót, irodalmárt, esszéistát (A salemi boszorkányok, Az ügynök halála, Pillantás a hídról, hogy csak a legismertebb műveit említsem), aki évek óta szerepelt az FBI feketelistáján, mint kommunista-szimpatizáns, istentagadó, alkoholista, kábítószer-élvező és amúgy meg Amerika-ellenes felforgató egyén. Igaz ugyan, hogy ’61-ben elvált MM-től, de köztudomású volt, hogy egykori felesége továbbra is megtiszteli bizalmával, és biztosan szaftos sztorikat tudott volna mesélni a drámaírónak például JFK szexuális preferenciáiról. De az sem használt szegény MM-nek, hogy orrba-szájba híresztelte: 1962 tavaszán IGAZI kommunistákkal találkozott Mexikóban és hogy milyen jó fejek.
Joe DiMaggio, az utolsó férj teljesen kiakadt az eseményeken. Ő kezdte el híresztelni, hogy MM – életének utolsó napjaiban – elmesélte neki, hogy Robert Kennedy (az USA igazságügyi minisztere, csak emlékeztetőül mondom) legutóbbi légyottjuk alkalmával (nyílt házasságok már negyvenhat évvel ezelőtt is léteztek) egy, Fidel Castro elleni CIA-merénylet tervezetéről mesélt neki, közvetlenül az első orgazmus után, a második pezsgő alatt, valamint a harmadik kokainszippantás előtt. Még arra is kitért, hogy egy floridai gengsztervezért, bizonyos Sam Giancanát fogják felhasználni a merényletre, mert utólag így mindenki a szervezett bűnözésen belüli leszámolásra fog gyanakodni.
MM mostohagyermeke, ifjabbik Joe DiMaggio tíz évvel a haláleset után azt nyilatkozta újságíróknak, hogy 1962. augusztus 4-én délelőtt (vagyis mintegy 16 órával halála előtt) MM azt mondta neki, hogy „elege van az egészből”, és hogy „mindent nyilvánosságra fog hozni, a Kennedy-fivérektől kezdve egészen más, sokkal vaskosabb disznóságokig”. Ugyancsak ez a legény adott magyarázatot arra, hogy MM gyomrában miért nem találtak altatót. Szerinte a szervezett bűnözés akkoriban előszeretettel alkalmazta az altatós beöntéseket, vagyis az előzetesen elkábított isteni Marilyn (bármennyire is kiábrándító) a minden bizonnyal ugyancsak isteni végbelén keresztül kapta az elefántcsordának is elegendő Nembutált, amely aztán a bélbolyhokon keresztül rohamos gyorsasággal szívódott fel, de a gyomortartalomban nem mutatkozott.
A poszt írásához szükséges dokumentálódás közben a beöntésről azt olvastam, hogy az análszex protokollja, amit nem értettem, de megkérek mindenkit, aki tudja, hogy tartsa is meg magának az infót. Köszi.
Aztán láttam egy olyan linket, hogy Gandhi és a beöntés, de erre se kattintottam rá. Köszönöm a megértést.
Azt, hogy a Kennedy család patriarchája, Joe Kennedy politikai pályafutása hajnalán, a húszas-harmincas években igencsak szoros kapcsolatokat ápolt a floridai és a kaliforniai szervezett bűnözéssel, illetve ennek egyik fejével, Frank Costellóval, köztudomású, miként az is, hogy bármit megtett (volna?) ragyogó karriert befutott fiai érdekében. Amikor Robert a rendvédelem és az igazságügy első számú emberévé vált, mindezen családi örökség ellenére kemény kézzel lépett fel a Cosa Nostrával szemben, amit a keresztapák biztosan nem néztek jó szemmel (többek között figyelemmel arra a hathatós támogatásra, amivel – szintén állítólag – JFK 1960-as megválasztásához országszerte hozzájárultak).
Egy másik érdekes másodszereplő is felbukkan a színen: bizonyos Peter Lawford (aki JFK sógora volt), többször beszélt ’62 nyarán Greenson doktorral (MM pszichiáterével) arról, hogy szerinte MM-nek igencsak szüksége lenne nyugtatókra, és ezeket akár erőszakkal is be kell adni, ha a művésznő „nyugtalankodik és beteges fantazmagóriáinak nyilvánosságra hozataláról beszél”. Tény, hogy Eunice Murray-t (a házvezetőnőt) Greensonon keresztül Lawford ajánlotta MM-nek felvételre. Murray volt az, aki – a színésznő mozdulatlan testét látva – hívja Engelberget (jó, tudom, sok a név, de ez a konteók során mindig így lesz, sajnálom…), de egyetlen gesztust sem tesz, hogy esetleg elsősegélyben részesítse az akkor még (állítólag) hörgő és itt-ott meg-megránduló végtagú sztárt.
Az mindenesetre ennyi év távlatából is biztosra vehető, hogy J. Edgar Hoover (az FBI mindenható ura, itt a fenti képen baloldalt) pici szíve minden melegével gyűlölte a Kennedyeket és többször is kijelentette, hogy ilyen erkölcstelen, liberális és kicsapongó főnökei eddig soha nem voltak.
Ez a kinyilatkoztatás (Hoover magánéletének apró rezdüléseit ismerve, különös tekintettel a rózsaszínű otthonkák és a karcsú fiatalemberek iránti vonzalmára) első hallásra elég meredeknek tűnik, de Edgar nem volt az az ember, aki túlzottan megválogatta volna a szavait.
Köztünk legyen mondva: ha nekem is annyi dossziém és fényképem lenne az ország csúcsvezetőiről, mint amennyi Edgarnak volt közel ötven éven át az éppen aktuális potentátokról, akkor én sem fecsérelném arra az energiámat, hogy bülbülszavú mellébeszélésekkel fárasszam a hallgatóságom… Egyenes lennék és hajlíthatatlan, mint egy jégcsap.
Nos, öngyilkosság volt-e, vagy emberölés? Ha ez utóbbi, ki tette: a Kennedyek, a maffia, az FBI, az oroszok, a CIA, a kubaiak? Netalán egy rosszul elsült, és MM által sima figyelemfelhívásnak szánt ál-öngyilkossági kísérlet volt (amint arra egy, 2007-ben nyilvánosságra hozott, de 1964 októberéből származó, akkor minősítettnek íródott FBI-jelentés utal)?
Tessék, lehet találgatni a kommentek között, vagy akár új forgatókönyvet is fel szabad vázolni. A tárgyi bizonyítékokat ajánlott levélben kérjük eljuttatni a bloggazdához, aki soron kívül továbbítja ezeket az illetékesekhez.
Ápdét: A Marilyn-poszt kibővített, 38%-kal hosszabb verziója is elolvasható (29 másik konteó mellett) a Konteó 1 című könyvben, amelyet 20%-os engedménnyel ide kattintva rendelhetsz meg, vagy 2013. november elsejétől megvásárolhatsz az Alexandra és a Libri nagyobb boltjaiban.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!
63 hozzászólás
Szólj hozzá
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
63. zizzi — 2017-06-22 13:07
http://www.divatesstilus.hu/igy-nezett-ki-marilyn-monroe.html
fiatalkori képek
62. zizzi — 2017-03-30 01:01
ismét egy :
http://avilagtitkai.com/articles/view/ez-lehet-a-marilyn-monroe-halalaval-kapcsolatos-legnagyobb-titok
61. zizzi — 2017-01-15 21:17
http://www.mindenegybenblog.hu/fiuk-lanyok-velemeny/marilyn-monroe-utolso-fenykepei-egy?utm_source=Bovebben&utm_campaign=meb_bovebben&utm_medium=FB_Bovebben&utm_content=meb_bov
60. meggymag — 2015-06-01 20:01
És: „A mai napra lassan minden összeesküvés-elméletről előbb-utóbb ki is derül, hogy nem elmélet, hanem kőkemény összeesküvés-gyakorlat, amely zajlik körülöttünk!”
Majd minden, idövel, minden.
Úgy néz ki, hogy ezen tevékenységben a CIA a bajnokok közötti helyezési dobogón csak ide oda ugrál néha, de nem kerül onnan le.
Mindig lehet vele számolni aggályok nélkül.
59. guildenstein — 2015-06-01 12:56
Íme egy friss infó, ennyi év után…
http://civilhetes.net/velemeny/mondjuk-ezt-tudtuk-hogy-meggyilkoltak-csak-azt-nem-hogy-ki-volt-a-gyilkos
Normand Hodges (mivel halálos beteg) bevallotta a Sentara Norfolk General Hospital-ban (Virginia) tett tanúvallomásában, hogy 41 éven keresztül dolgozott a CIA-nak magas szintű titkos ügynökként és szakterülete azon emberek meggyilkolása volt, akik magas kockázatot jelentettek felettesei szerint a nemzetbiztonságra.
(…)
„Bizonyítékunk volt, hogy Marilyn Monroe nem csak Kennedy-vel tartott kapcsolatot (és aludt együtt), hanem Fidel Castro-val is. A felettes parancsnokom, Jimmy Hayworth mondta nekem, hogy meg kell halnia, és a gyilkosságnak mérgezésnek vagy túladagolásnak kell kinéznie” – mondta el Hodges.
58. zizzi — 2015-04-19 02:04
haaaat……
persze a JFK-ba is beillene….
mar amennyiben igaz ez az egesz – na nem az „alapok” igazsagat ketlem, hanem a hirtelen onvallomast
http://vilaghelyzete.blogspot.hu/2015/04/egy-magas-rangu-cia-ugynok-olte-meg.html
57. chilis — 2014-08-14 14:34
@eM:
Itt vannak az utolsó művészi fotók:
http://maimanohaz.blog.hu/2013/06/18/bert_stern_marilyn_monroe_utolso_fotoi
56. sztalker — 2014-05-30 13:36
Ki tudja hányadik új könyv már a témában, de azér’ én szóltam:
A Marilyn-gyilkosság: az ügy lezárva (Jay Margolis és Richard Buskin: The Murder of Marilyn Monroe: Case Closed)
Lényegében a dokira verik rá a bulit, az injekcióval elkövetett gyilkosságot, szegény nőnek még a bordáját is eltörte az orvos a mentőautóban, hogy valahogy be tudja adni neki a halálos adag mérget. A személyzet előtte még megitatta Marilynt egy pohár vízzel, amiben óriási adag altatót kevertek el. A mentősöket jól lefizették, hogy kussoljanak, mára élő szemtanú nem is maradt, aki érdemben nyilatkozhatna. A megrendelést a szokásos gyanúsított számlájára kell írni: Kennedyek…
Nem sokkal a gyilkosság előtt volt egy tettlegességbe hajló verekedés is Marilyn és egy színészbarátja közt, aki csak így tudta megakadályozni, hogy Marilyn ne vágja bele a kést egy jól irányzott mozdulattal Bobbyba. Ekkor döntöttek úgy, hogy végleg elhallgattatják a szép színésznőt.
Hát kábé ennyi a váz, majd meglátjuk, ha kijön a könyv. A vak is azt mondta.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2630449/EXCLUSIVE-Bobby-Kennedy-ordered-Marilyn-Monroes-murder-lethal-injection-prevent
-revealing-torrid-affairs-RFK-JFK-dirty-Kennedy-family-secrets-new-book-claims.html
http://globalnews.ca/news/1337583/marilyn-monroe-killed-by-lethal-injection-to-heart-new-book-claims/
http://www.amazon.com/The-Murder-Marilyn-Monroe-Closed/dp/1628737573
55. FilcTroll — 2013-06-10 20:41
Második rész:
http://vigilantcitizen.com/vigilantreport/the-hidden-life-of-marilyn-monroe-the-original-hollywood-mind-control-slave-part-ii/
54. FilcTroll — 2013-05-25 21:16
Kétrészes anyag első fele MM élete és halála témában:
http://vigilantcitizen.com/vigilantreport/the-hidden-life-of-marilyn-monroe-the-original-hollywood-mind-control-slave-part-i/
53. zozz — 2012-04-27 18:37
Szerintem Robert Kennedy a felelős Marilyn haláláért, az orvos, a házvezetőnő és még ki tudja kik a szövetségesei voltak vagy inkább akik elvégezték a piszkos munkát. Ha nem is ő gyilkolt, ő lehetett az értelmi szerző. Ha az igazságügyminiszter és az államok elnöke el akar tusolni egy gyilkosságot, akkor el is tusolja (figyelemfelhívásnak szánt ál-öngyilkossági kísérlet…na persze) …Talán, ha Marilyn nem fenyegetőzik azzal, hogy kitálal még ma is élne…nem valószinű, de talán. Ezek alapján el lehet képzelni mennyit szenvedhetett utolsó óráiban. Az is érdekes, hogy telefonnal a kezében találták meg az ágyon hason fekve, meztelenül…vajon kit akarhatott felhívni???…
52. Nyikoláj — 2011-08-10 23:28
6 óra alatt ért ki a rendőrség….ez idő alatt simán felszívódik a cucc(jah és gondolom nem ott tárták fel a gyomrát, hanem még beszállították tiriritárárá).Borderline személyiségzavarban szenvedett(gyermekkori szenvedései, anyjával való elborzasztó kapcsolata is eredményezett),amit akkoriban nem tudtak megfelelően gyógyszerelni. Ez pedig komoly hangulat ingadozásokkal jár kezeletlenűl(az akkori nyugtatók nem szabtak gátat az efféle pszichés kilengéseknek).Nyilván párkapcsolataiban is ezért vergődött!
51. alice — 2011-03-04 21:41
Szerintem az utolsó képen ő van. Mielőtt nagyapám meghalt, 1 nappal előtte még találkoztam a kórházban. 4-5 nappal később temettük és totál be volt esve az arca, a fülei is másmilyenek voltak… szinte nem is ismertem fel a koporsóban.
Bocs, hogy ezt most így írtam le, de szerintem ő van az utolsó képen.
50. 178996 — 2011-01-30 21:38
[JR69](#11134748):
Miért, hol nem?!
49. 179236 — 2011-01-30 21:36
Már itt is figyelnek… 😀
48. 178996 — 2011-01-30 19:45
[fuzzykinkyfunk](#11134363):
Hajrá, és persze köszi!
47. fuzzykinkyfunk — 2011-01-30 19:16
//Tiborunak
//Gratuláció
//Megyünk
//Érted
46. Scala — 2011-01-08 08:58
Az utolsó kép szerintem ő.
A végére, már ilyen picire műtötték az orrát, és a fülét azért takarja a frizurája, mert valószínűleg nem olyan kicsi.
A szája pedig ilyen volt sminktelenül, (pláne hullaként) ebben semmi meglepő nincs, a street fotókon sem ismerni fel a színésznőket, éppen emiatt.
A homlokán azok ütésnyomok, ugye? Nem a méreg felszívódásának következményei?
Nagyon jó post tiboru, a stílusod miatt jóval több időt töltök itt, mint amennyit gondoltam volna. 🙂
45. ribizli_me — 2010-03-04 09:44
en Kennedyre szavazok.
44. Thaddeus Griffin — 2010-02-04 18:06
Most olvasok egy könyvet, elég hatásvadász a címe- A világ leggonoszabb maffiózói, mondjuk csak amcsik vannak benne 🙂
Sam Giancana élettörténeténél, ahogy a két Kennedy gyilkosságot is az ő nyakába varrja Giancana testvére egy könyvben. Azt állítják, Giancana bevallotta nekik ezeket az ügyeket.
Monroe halála a Kennedyk elleni bosszúhadjárat első fázisa volt, öngyilkosságnak álcázva, hogy a szerelmes leveleket és az egyéb Kennedykre kompromittáló dolgot a kiérkező rendőrök nyilvánosságra hozzák. Ez ugye nem jött be 🙂
JFK esetében pedig a CIA-val közösen hajtották végre a merényletet. Chuck, Sam testvére egész addig nem hitte el ezt, amíg le nem lőtték Jack Rubyt, aki Sam egyik embere volt, plusz a CIA fegyverüzleteiben is érdekelt volt.
Érdekes figura volt amúgy ez a Sam bácsi. Állítólag ő volt az egyik álruhás rendőr a Szent-Bálint napi lövöldözésben.
A floridai jelzőt viszont nem értem, chicago-i érdekeltségű volt.
43. Marilyn Monroe: Diamonds Are a Girl’s Best Friend — 2009-08-05 07:22
Ma 47 éve hunyt el Amerika egyik legnagyobb szexszimbóluma Marilyn Monroe, alig 36 évet élt, de még mindig sokak számára az örök nőideál. Szőke haja, alkata, túlfűtött érzékisége, röpke élete, halála még mindig foglalkoztatja az embereket: Marilyn Monr…
42. 8bitbitch — 2009-07-17 10:24
az utolsó kép valóban nem őt ábrázolja. nézzétek meg a száját, ilyen furcsán „lelóg” vagy hogy mondjam. olyan mintha ráncos lenne.
biztos vagyok benne, hogy ez nem ő. azért ez is sok mindent elárul…
41. eM — 2009-01-15 14:37
Na beszélgessünk még erről az utolsó képről, engem nagyon izgat ez a kérdés, de dec.31-e óta senki nem vette az adásomat Stantonon kívül! Véleményeket szeretnék, még, még!
Üdv
eM
40. redzsihemond — 2009-01-15 13:42
Őrület jó ez a blog, még több bejegyzéééést, mééég!
Köszi nagyon
Üdv
Regi
39. Stanton (törölt) — 2009-01-15 12:37
Szerintem sem őt ábrázolja az utolsó kép, nézzétek meg pl. az orrát.
38. Venesz — 2009-01-01 01:33
Az én véleményem szerint MM nem hihette. hogy bármelyik Kennedy is elválik a kedvéért a feleségétől (ennyire hülye nem lehetett),meg aztán több forrásból előjön az, hogy frigid volt, ami egy 40 éves szex-szimbólum esetében azért már ha nem is indokolja, de azért alkalmasint az öngyilkosság felé eléggé elterelhette MM-et.
Sok embernek problémás az élete, MM példája arról szól, hogy a sztároknak sem gömbölyű, és ha nem jön össze a kiegyensúlyozott boldog élet, akkor nekik sem jön össze, csak éppen többet írnak róla, mint szegény Vasánéról, aki pl. szintén öngyilkos lett, csak éppen nem amerikai filmsztár volt, hanem szövőnő Magyarországon.
37. eM — 2008-12-31 14:48
Figyeljetek, nekem nem tetszik ez a halotti kép róla. Ennek a szép nőnek pici fülei voltak, nem ekkorák. A szemöldöke sem volt ilyen egyenes és dús,hanem középen magasan, ívesen szedett. Egyszóval szerintem ez nem ő. Nézzétek össze egy akármilyen más fotójával.
Más: nem tudjátok hol találom a halála előtt készült utolsó fotóit? Fekete-fehérek, és nem szexistennősek, hanem csak egyszerűen gyönyörűségesen művésziek.
Köszi előre is.
36. tiboru — 2008-12-30 21:22
@Bányapeat:
Ótejóég…
35. Eugenie Danglars — 2008-12-30 21:16
@Bányapeat: kemény. XDDDDDDDDDDDDD
34. Thaddeus Griffin — 2008-12-30 18:41
Muhahaha, mindig hangoztatom, hogy a kuruc.info a legjobb magyar vicclap:
Marilyn Monroe – újabb bábu a zsidó-amerikai bűnszövetség sakktábláján
kuruc.info/r/6/32706/ :D:D:D:D
33. Eugenie Danglars — 2008-12-30 11:09
Ez is jó kis írás, csupán picit elnagyolt és hiányos. 😉
Voltak olyan elméletek is, melyek behatolást feltételeztek MM szobájába, mert be volt törve az ablaka, üvecserepek is hevertek a szőnyegen/ablak közelében.
Továbbá, az sem világos, hogy a házvezetőnő miért kezdte el kimosni Marylin ágyneműjét, míg a vizsgálat, helyszínelés el nem kezdődött.
Azt hiszem, a NatGeón vagy a Discovery-n is volt 1-2 éve egy nagyon jó, 1-1,5 órás elemző dokumentumfilm MM halálát vizsgálandó, ott is kitértek a barbiturát-oldatra: olyan savas környezetet állítottak elő, mint ami a gyomorban is fennáll, és különböző kísérletek során különböző mennyiségű tablettát helyeztek el ebben a savas környezetben (annak alapján, hogy hány üres tablettásdoboz hevert az ágy körül). Ami aztán annak rendje és módja szerint 1-2 óra alatt feloldódott, ami magyarázattal szolgált arra, miért nem találtak a gyomrában semmi gyógyszermaradványt. Azt viszont ott is hiányoltam, hogy a végbélre miért nem tértek ki: évekkel ezelőtt én is hallottam a beöntéses elméletet (talán apukámtól, de ez erőseon OFFtopik :)), viszont a műsor ezt nem vizsgálta, hogy ott volt-e nyoma ilyen beavatkozásnak. [vagy csak olyan buta vagyok, hogy nem emlékszem erre a részletre]
32. tiboru — 2008-12-30 10:52
@Linux fan:
Köszi a pontosítást és a gratulát is persze 🙂
BÚÉK!
31. Linux fan — 2008-12-30 10:27
Gratulálok a bloghoz.
Egy kis kiigazítás: DiMaggio volt a korábbi férj, utána jött Miller. Viszont DiMaggio újra feleségül akarta venni a nőt, miután az elvált Millertől, vagy ilyesmi.
30. Mod — 2008-12-25 00:01
„J. Edgar Hoover (az FBI mindenható ura, itt a fenti képen baloldalt”
már önmagában ezért megérte elolvasni:D
29. otvospeter — 2008-12-21 16:37
Nagyon jó a blog, remélem lesz ilyen Jim Morrisonról is. Sőt, Paul McCartney állítólagos, 1966-os haláláról! 🙂
28. burian — 2008-12-21 13:45
Az USA elnökei az elsőtől az utolsóig a legsúllyosabb összesküvések révén kerültek hatalomba és ahasonlóan súlyos összeesküvések árán tudtak hatalomban maradni. Aki idő előtt „kiszállt” azt egy-egy összesküvés vitte el.
Egy kis k* halála ezekben a játszmákban nem sokat számít. Az csak egy véletlen, hogy MM. egy olyan ki k*, akit történetesen híressé tett pár remek film. (Elsősorban a Van, aki forrón szereti – a kedvencem.)
Szerintem lehetne egy olyan sorozat, hogy az „USA elnökei”, és ott csak a rájuk vonatkozó összeesküvés elméletek. Gondolom nem okozok túl nagy meglepetést, ha az mondom, hogy nulla olyan elnök volt, aki ne lenne mellig sáros. Máskülönben hogy is lehetett volna az USA elnöke?! Ahhoz nagyon kell tudni keverni a lapokat.
27. tiboru — 2008-12-16 21:40
pirosalma 2008.12.16. 22:08:35
Köszi; igyekszem majd nem kizárólag fiús témákat feldolgozni. És hát összeesküvésekben a hölgyeknek amúgy sincs szégyenkeznivalójuk 🙂
26. tiboru — 2008-12-16 21:39
Empty 2008.12.16. 20:02:19
He-he, ez jó volt 🙂
25. pirosalma — 2008-12-16 21:08
Marilyn női szemmel is ikon, és a halála valóban összeesküvés gyanús. Jó így egyben olvasni ezt a sok infót, főleg olyat, amiről még nem hallottam.
És nagyon bejön ez a blog! Grat! :)A Titanicos vezetett ide.
24. Empty — 2008-12-16 19:02
Kizárt, hogy a Kennedyek ilyet tettek volna. Rendes ír család. Nade a Nô, Jacqueline. Abban volt valami kétes francia vér is.
23. tiboru — 2008-12-16 19:00
superben 2008.12.16. 19:53:03
Legalább biztosak lehetünk benne, hogy őszintén is gondolta – a nagyon részeg ember nem tud alakoskodni 🙂
22. Empty — 2008-12-16 18:59
Superben, legalább annyira. Igen jól volt, az biztos. 🙂
21. tiboru — 2008-12-16 18:59
Chosy · 2008.12.16. 18:52:14
Hát igen, nagyon valószínűnek tűnik a Kennedy-vonal… És milyen kiábrándító, hogy az USA egyik legtehetségesebb elnöke ilyen dolgokba keveredett csak azért, mert nem tudott parancsolni a… izé, a vérének 🙂
20. superben — 2008-12-16 18:53
A Happy Birthday… dalban az a szép, hogy közben MM úgy be volt állva, mint a gerely:)
19. Cho. — 2008-12-16 17:52
Váó, szép okfejtés!
Nos, én szinte kívülről betéve ismerem MM élettörténetét, szinte az összes róla szóló biográfiát kiolvastam.
Voltak még érdekes dolgok halálának előestéjén, mégpedig többek közt az is, hogy a házvezetőnő utólagos beszámolója szerint onnan vette észre a szobájában mozdulatlanul heverő Marilynt, hogy benézett az ablakán. Ez már csak azért is szembetűnő ellentmondás, mert MM mindig csontig behúzott függönynél aludt (s azt még ki is szögeltette a széleinél, nehogy elhúzódjon), mert ha egy kis fény is bejutott a szobába, már nem tudott elaludni.
Szerény véleményem szerint a kétes előéletű és kapcsolatokkal rendelkező freudista pszichológusa Greenson, és a házvezetőnő is bennevolta buliban, amit természetesen a Kennedy testvérek szerveztek.
18. Zig Zag — 2008-12-14 22:38
tiboru, gratula a bloghoz. másrészt pedig tudtam, hogy buzog benned a tettvágy, de ha előzetesen fogadnom kellett volna akár egy jelentéktelen összegbe is, hogy: Most mi lesz tiboru következő lépése? Hát a „nyit egy új blogot” variáns szerepelt volna a sorban leghátul. 🙂
17. Thaddeus Griffin — 2008-12-13 11:33
Tiboru, Tiboru, fel kell kötnöd a gatyád. Budaházyék elemükben vannak konteoban: kuruc.info/r/1/32001/
Mondhatnám, ez az igazi kohnspirációs elmélet;)
16. tiboru — 2008-12-13 09:27
Empty 2008.12.13. 05:52:10
Szép kerek történet, elismerésem!
15. tiboru — 2008-12-13 09:25
MTi 2008.12.12. 22:34:55
Köszi a gratulát; igyekszem majd odaát is helyt állni 🙂
14. Empty — 2008-12-13 04:52
Korán van most kidolgoznom a részleteket, de szerintem Jacqueline féltékenységbôl megölette Marilynt, majd ezt JFK megtudta, s a Jackie szeretôjét is ezért az Onassisszal elintéztette a férjét. Majd talán Robert próbálta késôbb Jackiet vagy/és férjét megzsarolni ezért tôle is búcsút vettek. Hajnali röpke agymenésem olvashatták. Köszönöm.
13. MTi — 2008-12-12 21:34
gratula tiboru – úgy hiszem ez a projekt is jó ötlet, és a megvalósítás is nagyszerű. Szóval: élvezet olvasni!
De azért a lemil sem lesz hanyagolva?
(- aggódva ráncolja homlokát, kezét tördeli -)
12. tiboru — 2008-12-12 20:17
ildsisy 2008.12.12. 14:54:44
Kedves ildsisy,
az az érzésem, hogy MM után (vagy akár őt megelőzve) a te kedvenc történelmi személyiséged Sissi királyné, noha ezek ketten elég kevés közös témát találtak volna, ha megadatik nekik, hogy leüljenek egymással egy csík kokót felszippantani, illetve egy csésze teát meginni.
És innen jut eszembe: Sissi halálát is körülveszi egy-két konteó…
11. tiboru — 2008-12-12 17:17
ekkerjoz 2008.12.12. 15:42:38
Szándékosan nem fejtettem ki őket, mert abban reménykedem, hogy valaki az olvasók közül ki fogja egészíteni…
Ne csak én dolgozzak ám! 🙂
10. Empty — 2008-12-12 15:13
Valahol találkoztam egyszer azzal a verzióval, hogy JFK-t egy Marilyn Monroe rajongó ölte meg bosszúból.
9. Empty — 2008-12-12 15:02
http://www.jewwatch.com/jew-entertainment-news-monopoly-marilyn-monroe-and-the-jews.html
Ez se rossz. Még csak felületesen néztem át.
8. ekkerjoz — 2008-12-12 14:42
Mester. Kimaradott a ruszki és a kubai vonal.
7. Thaddeus Griffin — 2008-12-12 14:22
Ildsisy- bevallom, én sehol nem találtam karácsonyra utalást. Viszont ha egy hónapig mindenhol csak a karácsony lenne, hát bizony zöldet hánynék
6. Empty — 2008-12-12 14:11
Marilyn Monroe pornóval debütált?
index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/maryl0227/
5. Empty — 2008-12-12 14:10
Happy Birthday Mr. President
http://www.youtube.com/watch?v=k4SLSlSmW74
4. Empty — 2008-12-12 14:01
Az utolsó kép figyelemre méltóságosan szörnyû. ,,Az USA igazságügyminiszterének égérete hitelesnek tûnt.” Itt majdnem megfulladtam a kávétól. 🙂
3. Empty — 2008-12-12 13:57
Nekem nagyon tetszik ez az írás, s kedves ildsisy, elmondom rengeteg szörnyûség történik a világban a különbözô népek különbözô ünnepeinek idején.
Aki ettôl meg kívánja óvni magát, elolvassa a címet, s nem olvas tovább.
2. ildsisy — 2008-12-12 13:54
Valamilyen színten mindig is érdekelt Marliny Monroe és élete, és sajnáltam amikor meghalt…de szerintem hogyan jön ide a karácsonyi hangulathoz?…
Máskor kellett volna ezt megírni, nem mostanában, bocsi!
1. Thaddeus Griffin — 2008-12-12 13:52
Hmm, a szavazással kapcsolatban jutott eszembe, hogy ezt akár tényleg be lehetne játszani:) Múltkor linkeltem neked a poll-r.hu -s cuccot, ott egy perc alatt összedobsz egy szavazást és embed-elheted a posztba:)
De a posztra visszatérve, MM egy istennő volt, főleg a Happy Birthsday Mr President énekével. Egyszer engem is megleptek egy ilyen performansszal :)))
A maffiás elmélet érdekes. Banános Joe írta az önéletrajzi könyvében (amiben igen csak sok dologban fenagyította a szerepét), hogy a megállapodás szerint segítik JFK-t, de ha Robert igügy. miniszter lesz, akkor szépen leszáll róluk. Miután mégsem tette, Joe szerint ezért ölték meg JFK-t, persze ő védte utolsó percig. Ha ebből indulunk ki, akkor MM annyira nem kellett volna bízzon az adott szavában, hogy elválik asszonytól:)
Ha már gyilkosság, akkor inkább a kormányzatra szavazok, mégis csak kínos lenne, ha mindenféle dolgot kifecsegnek, még ha csak a negyede is igaz:)
RSS feed for comments on this post. TrackBack URL