Ha jól számolom, kereken három hónapja nem foglalkoztunk tisztázatlan hátterű halállal, márpedig az ilyen esetek a valódi konteósok számára olyanok, mint csipetnyi, házilag őrölt fűszerpaprika a lilahagymás, kacsazsíros házikenyéren.

Mai posztunk egy (vagy két?) generáció bálványáról, egészen pontosan a haláláról és az ehhez kapcsolódó elméletekről szól. Tegyetek fel egy The Doors lemezt, dőljetek hátra, gyújtsatok rá egy, izé, egy nikotinmentes gyógycigire, és élvezzétek a kilátást.

A rock elsőosztályú istene, a Gyíkkirály, Mr. Mojo Risin, az (állítólag csodálatos) hatvanas évek egyik szimbóluma, a szabadszerelem-nemzedék megtestesülése – megannyi jelzős szerkezet, melyek mögött ott lapul ez a vékony, borzas, előszeretettel testrefeszülő bőrnacit és minimum visszataszítónak minősíthető derékszíjakat viselő srác, azokból a boldog békeidőkből, amikor előadás közben (minden különösebb kockázat nélkül) rá lehetett gyújtani akár a színpadon is, és senki nem ellenőrizte, hogy pontosan mit is tartalmaz az a cigaretta.

Teljesen egyetértünk azzal a mondással, mely szerint ízlésben nincs helye vitának, de énekelni (valljuk be) nagyon tudott.

1.) Előélete

James Douglas Morrison 1943-ban született egy floridai katonacsaládban. Apja George Stephen Morrison főhadnagy (későbbi tengernagy, itt jobbra), aki többek között az amerikai haditengerészeti erők helyszíni parancsnoka volt a tonkini incidens idején. Az öreg elég sokat volt távol, s Jim korán önállósította magát, legalábbis az ízlés tekintetében: a Biblia és a Szentek élete mellett (amelyek alapelvárások voltak egy ultrakonzervatív keresztény amerikai családban) előszeretettel lapozgatta Rimbaud-t, Verlaine-t, Kerouac-ot, sőt, Nietzschére és James Joyce-ra is szánt időt (ez utóbbit azóta sem értem, de most ne tessenek megkövezni, az íreket ettől függetlenül nagyon kedvelem…)

Nem Morrison-életrajzot írunk, ezért elégedjetek meg annyival, hogy Jim (családi okok miatt: a fatert orrba-szájba áthelyezték) már gyermekkorában keresztül-kasul bejárta az USA-t: Kaliforniától Virginiáig, majd Új-Mexikótól Floridáig legalább tíz iskolába járt, mígnem 19 évesen szakított a családdal és a saját kezébe nem vette a sorsát (vagy hogy szokták ezt nagysikerű családregényekben megfogalmazni..?).

1963-tól az UCLA filmművészeti fakultását látogatja, majd két évvel később megalapítja a The Doors (Az Ajtók) nevű együttest; roppant dicséretes (és ezért a csillogó övcsatokat és azt az undorító szűk bőrnadrágot is hajlandó vagyok megbocsájtani), hogy a banda nevét egy misztikus William Blake-versből szedték: az angol romantikus költő (minden bizonnyal valami jótékony hatású tudatmódosító szer hatása alatt, itt balra) egyszer azt írta, hogy:

„If the doors of perception were cleansed everything would appear to man as it is, infinite.”, amit egy nálam sokkal szakavatottabb műfordító (dr. Szenczi Miklós egyetemi tanár, nyugodjék békében) a következőképpen tolmácsolt: „Ha az érzékelés ajtói megtisztulnának, minden úgy tűnne fel az ember előtt, amilyen valójában: végtelennek.”

A The Doors viszonylag gyorsan karriert fut be: másfél év elteltével már országosan ismertek, 1967-ben pedig még az Ed Sullivan Show-ba is meghívást kapnak, ami a siker egyik fokmérője.

Mit is lehetne elmondani a hatvanas évek második felének egyik legnagyobb rockjelképéről, ami eltűri a nyomdafestéket..? Szerintem nem sokat; maradjunk annyiban, hogy siker, nők, kábszer, pia, alkotás (versek, novellák, forgatókönyvek), megint nők, csoportos foglalkozások, heppeningek, ismét pia… Az egy-két éjszakás kalandjai szereplőinek felsorolásához minimum egy 700 megás CD-re lenne szükség (sima .txt kiterjesztésű fájlokra gondolok, fényképek nélkül).

1971 tavaszán élettársával, Pamela Coursonnal Párizsba utazik, ahol eredetileg hosszabb időt szándékoztak eltölteni. Jim ekkorra már felszedett vagy 15 kilót és szakállt növesztett, de a kábítószer- és alkoholfogyasztási szokásai nem igazán változtak – legalábbis nem enyhültek.

2.) A vég

Párizsi tartózkodásuk negyedik hónapjában egy hosszúnak ígérkező, tartalmas hétvégét kezdenek meg: pénteken, július másodikán este feltankolnak jóféle borokkal, bagettel és sajtokkal, nem megfeledkezve az egyéb tudatmódosító szerekről sem. Elmennek moziba, majd buliznak egyet. Hogy pontosan mi is történik a Beautreillis utca 17. szám alatti, harmadik emeleti lakásban, soha nem fog kiderülni. Tény, hogy másnap reggel Pamela telefonál a mentőknek, mert Jimet a fürdőszobában, a kádba hajolva találja, mint utólag kiderül: holtan. A halotti bizonyítványon a halál okaként szívelégtelenség szerepel, de boncolásra nem kerül sor, ami minimum érdekes egy 27 éves fiatalember elhunyta esetében.

A sztár elhantolására a legismertebb és legnagyobb párizsi temetőben, a Père-Lachaise-ben kerül sor. A sír (amelyről itt olvashattok egy posztot) a mai napig informális zarándokhelynek minősül. Exhumálásra az esély gyakorlatilag egyenlő a nullával, hiszen vagy öt francia bíborosnak és három önkormányzati hivatalnak kellene egyhangúlag rábólintania.

Pamela három évvel éli túl szerelmét: 1974-ben heroin-túladagolásban ő is meghal (ugyancsak 27 évesen), immáron odahaza, Los Angelesben.

3.) A konteók

Lássuk akkor, milyen elméletek születtek a halál okairól és körülményeiről.

3.1.) Nem is halt meg

A külsőségek és a látszat ellenére Jim nagyon nehezen viselte a félisten-szerepet. Karrierje elején természetesen nagyon frankó programnak tűnt minden egyes fellépés után új nővel (nőkkel) ágyba bújni, dúskálni a földi javakban, ráadásul pukkasztgatni a konzervatív polgári családot, de úgy jó három év több, mint elég volt a jóból.

Csömöre egyaránt szólt az általános amerikai életformának, továbbá annak, hogy bármennyire is akart, idővel nem tudott kibújni az eredetileg önként vállalt rocksztár-szerepből; Jim lelke legmélyén költő volt (legalábbis annak képzelte magát), élénken érdeklődött a spirituális dolgok iránt, s intenzíven foglalkozott ezotériával és filozófiával.

Arról se feledkezzünk meg, hogy ’69 és ’70 közötti gyenge pillanataiban (amelyekből – hogy őszinték legyünk – azért elég sok akadt) meglehetősen sok olyan zeneipari szerződést írt alá, amelyeket egyre nehezebben tudott teljesíteni, s az amerikai impresszáriók egyre erőszakosabban követelték a jussukat.

Nem meglepő tehát, hogy miután (viszonylagos inkognitóban) eltöltött pár hetet Párizsban, rákapott a szabadság és a függetlenség ízére. Pár megbízható barát és egy vastag köteg frank segítségével színre vitte saját halálát. Hogy Pamela be volt-e avatva, nem egyértelmű, miként az sem, hogy valóban szereztek-e egy clochard-holttestet [clochard: párizsi hajléktalan], amelyet aztán elhantoltak a Père-Lachaise-ben, vagy a koporsóban egy bábu fekszik; az exhumálási előírásokat említettem itt fentebb, vagyis annak esélye, hogy ezekre a kérdésekre megnyugtató választ kapjunk, tényleg zéró.

Jim tehát felszívódott, s álnéven, torzonborz fejjel valamelyik párizsi kommunában folytatta életét mindaddig, amíg különböző betegségei és kábítószerfüggősége végérvényesen pontot nem tett földi pályafutása végére. Azt, hogy még mindig életben lenne (elméletileg ez sem zárható ki, hiszen 67 év nem egy extrém életkor), csak a legkeményvonalasabb Morrison-hívők vallják.

3.2.) Pamela gyilkolta meg

Párizsban Pamela döbbenten értesült (magától Jimtől), hogy az énekes-költő radikális fordulatot tervez életében: szakítani akar mindennel, ami a múltját jelenti, s újból akarja kezdeni, ezúttal Európában, kábszer és alkohol, zene és rivaldafény nélkül.

Ja: és Pamela nélkül.

Courson kisasszony gyomra elég nehezen vette be a hírt. Ne legyünk igazságtalanok: nem csak az anyagi biztonságát látta veszélyeztetve, hanem tényleg szerette is Jimet, de az okosok azt állítják: egy féltékeny nő mindenre képes. Azt még megbulizta, hogy Morrison széles körben elhíresztelje: de facto élettársi viszonyban élnek, tehát halála esetén ő lenne az egyedüli örökös, aztán azon az ominózus péntek estén elvitte a híres éjszakai bárba, a Szajna bal partján található The Rock’n’Roll Circusba (jó ideje Wagg néven fut, itt a honlapja), leitatta (tegyük hozzá gyorsan és részrehajlás nélkül: ehhez nem kellett túl nagy erőfeszítés), majd egy jelentős mennyiségű kábítószerrel koronázták meg az estét.

Hazatértek, ahol Jimen (akinek kiújuló asztmája és görcsös köhögőrohamai nem nagyon díjazták a hasonló kihívásokat)  gyorsan megmutatkoznak az overdose jelei, de Pam úgy tesz, mintha mélyen aludna, s csak akkor hívja a barátokat (igen, először ismerősök számát tárcsázta, s csak hosszú percek múltán a mentőket…), amikor szerelme már exitált.

Alkonteó: Jim valójában már a bárban meghalt, de a szórakozóhely tulajdonosai nem akartak botrányt, ezért (Pamelával egyetértésben) még hazavitték Morrisont és a fürdőszobában megrendezték a helyszínt.

3.3.) Öngyilkos lett

A párizsi tartózkodás egy csomó negatív élménnyel is járt Jim számára: rádöbbent saját múlandóságára, esendőségére, ráadásul tényleg elővették a mindenféle nyavalyák (az asztmájáról már szót ejtettünk az előző pontban). Sötét fellegek gyülekeztek a feje fölött a szerződései nem-teljesítése miatt, összebalhézott a The Doors többi tagjával (kiemelten is megromlott a viszonya például Ray Manzarek billentyűssel, itt jbalra), Pamelával is egyre több feszültsége támadt, ráadásul egyre közelebb került a feketemágiához, az ezotériához és egyes, a sátánista hangulattal már akkoriban kacérkodó csoportokhoz.

Mindenkinek lehet egy rossz napja; Jimnek akkoriban (1971 nyarán) egymás után több is összejött, mígnem azon a júliusi estén betelt a pohár: a kocsmából hazatérve megvárja, amíg Pamela totál kiüti magát a frissen beszerzett heroinnal, majd szándékosan túladagolja magát (hogy szippant-e, vagy intravénásan aranylövésezik, megoszlanak a vélemények).

3.4.) Az FBI tette

Régi jó ismerősünk, J. Edgar Hoover igazgató ebben az esetben sem cáfolja hírnevét: a szövetségiek már 1968 óta megfigyelés alatt tartják Morrisont, amiről egyes, azóta nyilvánosságra került FBI-akták egyértelműen beszámolnak.

Jim (és baráti köre) két okból is az Iroda célkeresztjébe került. Először a kábítószerrel és a féktelen szexualitással való szoros kapcsolatát emelnénk ki; Hoover rögeszmésen vadászott a művészvilág azon tagjaira, akik (szerinte legalábbis) lábbal tiporták a konzervatív, keresztény Amerika valamennyi írott és íratlan erkölcsi tantételét; az Elvisről vezetett dossziéjáról mi is megemlékeztünk.

Másodszor pedig: Jim potenciális felforgató elemnek minősült, akinek nyilvános fellépései alkalmasak arra, hogy megzavarják az amerikai ifjúság gondolatait. Több FBI-feljegyzés szól arról, hogy Morrison és rajongói „chaosmaker”-ek, vagyis káoszteremtők, akik nettó veszélyt jelenthetnek az USA fennálló társadalmi rendjére – márpedig a Szövetségi Nyomozó Iroda egyik legfontosabb feladata éppen ezen rend (minden eszközzel megvalósuló) védelme.

Hooverék fellélegeztek, amikor hírét veszik, hogy Jim Európába utazik. Abban reménykednek, hogy Amerika végképp megszabadult ettől a felforgató elemtől. Június tájékán azonban azt a tájékoztatást kapják párizsi ügynökeiktől (és talán a francia partnerszolgálatoktól is), hogy Morrison hazakészül. Noha a híres COINTELPRO (az FBI zaklatott történelmének egyik legmocskosabb politikai műveletsorozata) hivatalosan pont azokban a hetekben ér véget (dekonspiráció és médianyilvánosság miatt), Jim meggyilkolását még sikerül megszervezniük, természetesen kábítószermérgezésnek feltüntetve.

Hogy Pamela (és barátai) mennyire voltak tudatában ennek az egésznek, milyen mértékben voltak az FBI bábui – örök rejtély marad.

3.5.) A The Doors tagjai ölték/ölették meg

Az együttesen belül már az 1970-es évtől kezdve egyre több belső (személyes és szakmai okokra egyaránt visszavezethető) konfliktus ütötte fel a fejét, s ezek fő törésvonala Jim Morrison, illetve a többi tag között húzódott. Jim hajlamos volt elsősorban művészetnek és életfilozófiának felfogni azt, amit csinált, ellentétben a többiekkel, akik már az elejétől meglátták a The Doors-ban az üzletet is [amiben részemről semmi kivetnivalót nem látok. tiboru].

Mindaddig, amíg ezek a problémák megmaradtak házon belüli nézeteltéréseknek, túl nagy jelentőséggel nem bírtak (legalábbis a nagyközönség számára), de onnan kezdve, hogy Jim elkezdte ismételgetni, hogy részéről befejezettnek nyilvánítja a bandával történő együttműködést és azt fontolgatja, hogy megtiltja a The Doors-nak az általa írt dalszövegek előadását, a dolgok komolyra fordulnak. Manzarekék átgondolják a helyzetet és belátják: ha Jim tényleg megteszi ezt a lépést, nekik gyakorlatilag fekáliával meszeltek.

Nem volt könnyű döntés, de az önvédelmi és önfenntartási ösztön nagy úr; Párizsban pedig soha nem volt túl nehéz olyan helyzetet teremteni, hogy valaki balesetnek tűnő módon túladagolja magát bármivel, ami erősebb a hegyi levegőnél.

3.6.) Egy ismeretlen rajongó volt

Az olyan csillagoknak, mint Morrison, nem kellett a szomszédba menniük sem rajongókért, sem ellenségekért. A két kategória közötti átjárás ráadásul egy ilyen helyzetben adott, elvégre egy virtigli fanatikustól racionális alapú mozgatórugókat elég nehéz elvárni. A The Rock’n’Roll Circus bármelyik sötét sarka alkalmas volt mérgezett kábítószer átadására, Jim pedig nem volt abban az állapotban, hogy visszautasítsa (vagy hogy netán tiltakozzon egy erőszakkal beadott adag ellen).

3.7.) Okkult rituálé áldozata lett

Nem túl közismert, de Jim már kamaszkora óta nagyon vonzódott mindenhez, ami okkult, ezoterikus, sámánista – egyszóval mindenhez, amely a lehető legtávolabb áll a materializmustól és a hagyományos egyházi tanításoktól. Nem kell fellapozni a pszichológiai jellemzését ahhoz, hogy el bírjuk képzelni, milyen spirituális kombinációt eredményezett az olyan szerzők műveinek válogatás nélküli, intenzív tanulmányozása, mint Nietzsche, Kerouac, Rimbaud, Blake, Baudelaire… Nagyon szerette böngészni az ősi indián ráolvasások leírásait, számos kuruzslási és varázslási „szakkönyvet” olvasott, s egyik fő életcélja volt a „fehér mágia” elsajátítása.

Párizsi tartózkodása alatt kapcsolatba került egy olyan szektával, amely időről időre rituális (és meglehetősen véres) szerepjátékok keretein belül teljesítette ki saját ideológiáját. Ez a társaság Jimet is megtalálta azzal, hogy vállaljon el egy szerepet a soron következő egyfelvonásosukban (állítólag Dionüszoszt, a bor, a mámor, a termékenység és a színjátszás istenét kellett volna megtestesítenie, rengeteg alkohol, kábítószer és vállalkozó kedvű meztelen nő kellékként történő felhasználásával).

Az előadás túl élet-, azaz halálszerűre sikeredett: Morrison szíve nem bírta a tempót. A holttestet aztán sürgősen hazaviszik, visszaöltöztetik normál ruhába, beviszik a fürdőszobába és berendezik a helyszínt egy klasszikus túladagoláshoz; Pamela szegény meg annyira be van állva, hogy tényleg semmire nem emlékszik, ami aznap éjjel történt.

Alkonteó: nem baleset történt; a csoport szándékosan „áldozta fel” Jimet.

Biztosan vannak még releváns információid Jimről, Pameláról, esetleg a The Doorsról, amelyek megosztásáért értékes YouTube-előfizetéseket nyerhetsz!

Ápdét: a Morrison-konteók 34%-kal kibővített verzióját elolvashatod a 2014. május 24-én a könyvesboltokba kerülő Konteó2-ben, további 29 válogatott összeesküvés-elmélettel együtt.