Ha jól számolom, kereken három hónapja nem foglalkoztunk tisztázatlan hátterű halállal, márpedig az ilyen esetek a valódi konteósok számára olyanok, mint csipetnyi, házilag őrölt fűszerpaprika a lilahagymás, kacsazsíros házikenyéren.
Mai posztunk egy (vagy két?) generáció bálványáról, egészen pontosan a haláláról és az ehhez kapcsolódó elméletekről szól. Tegyetek fel egy The Doors lemezt, dőljetek hátra, gyújtsatok rá egy, izé, egy nikotinmentes gyógycigire, és élvezzétek a kilátást.
Valljuk be, hogy a földrajzot – mint tantárgyat – nem mindenki szerette az iskolában. Az a rengeteg elnevezés ugye: minden rohadt legelőnek, szemétdombnak és pocsolyának külön neve van (a gombamód burjánzó országokról és ezek városairól nem is beszélve), ráadásul ezek kiterjedése és egyéb, sajnálatos módon számszerűsíthető (és bemagolandó) paramétere is csupa-csupa olyan adat, amit az átlagos ember (pláne tizenéves) nem szívesen sajátít el.
Van azonban egy olyan konteóföldrajzi fogalom, amelyről mindannyian hallottunk, függetlenül geográfiai előképzettségünkről: ma – közkívánatra – a Bermuda-háromszögről beszélgetünk egy kicsit.
Ma már épeszű ember nem vitatja, hogy az USA belépése a második világháborúba sorsdöntő jelentőségű volt az eddigi legtöbb áldozatot követelő, nemzetek közötti fegyveres konfliktus későbbi eseményei szempontjából.
Adolf két év alatt maga alá gyűrte Európát, a Leningrádot ostromló Wehrmacht már több, mint egymillió négyzetkilométert elfoglalt a Szovjetunióból. Az antifasiszta koalíció szénája tehát elég szarul állt – és az óceánok másik partján ott volt az „európai háborút” mindaddig tisztes távolból szemlélő, izolacionalista Amerika, a maga érdekeivel és értékeivel.
Öngyilkosságról hallani mindig megrázó élmény; a kettős öngyilkosságok már bekerülnek a mínuszos hírekbe, a hármas vagy négyes a bulvársajtó címlapjaira is esélyes.
De hogyan, mely szavakkal tudnánk értékelni egy olyan eseményt, amelynek során 650 (igen, hatszázötven) emberi lény dobja el magától az életet, illetve gyilkol meg mintegy 270 gyermeket, s mindezt szűk másfél-két óra leforgása alatt.
Vagy 1978 novemberében, a guyanai Jonestownban nem is pontosan ez történt?
Amikor 1978. augusztus 26-án a bíborosi konklávé második napján, a harmadik fordulóban megválasztják a hallgatag, szerény, már-már félénknek is mondható Albino Luciani velencei pátriárkát a katolikus egyház 263. pápájának, az új Szentatya ajkát – szinte reflexszerűen – a következő szavak hagyják el: Mi tettetek velem?! Az Úr bocsássa meg ezt néktek!
Egyike volt a legrövidebb időn keresztül uralkodó egyházfőknek: a megválasztását követő 33. napon holtan találják lakosztályában; a hivatalos verzió szerint szívelégtelenség végez vele. A konteósok persze másként tudják.
Jó szokásunkhoz híven röviden vázoljuk fel tehát az előzményeket, hogy aztán mai alanyunk halálával összefüggő elméleteknek is teret biztosítsunk.
Talán már említettük egyszer, s most csak megerősíteni tudjuk, hogy szép hazánk nemcsak termálvízben, vízilabda-aranyakban és gyengeelméjű politikusokban állja az erős nemzetközi verseny kihívásait, hanem összeesküvéselméletekben is. A sors úgy hozta, hogy repülés-konteóban sem kell szégyenkeznünk: 34 éve csak találgatni tudjuk, mi történt valójában a Malév 240-es bejrúti járatával…
Mivel is zárhatnánk stílszerűbben ezt a gyönyörű évet, mint egy olyan konteóval, amelyben a klasszikus (és titokzatos hátterű) gyilkosság mellett felbukkan a nagypolitika, ismert közéleti személyiségek, a sugárzó anyag, s amelyben különféle titkosszolgálatok töltenek be nagyrészt (és mindeddig) tisztázatlan szerepet.
Oké, tudom: nincs benne se holdraszálló űrhajó, se teleportált hadihajó, se jégheggyel ütköző luxushajó, de még egy csókos szájú szexszimbólum sem, de érdekes lesz, higgyétek el!
Mai összeesküvéselméletünk főszereplője egy – minimum kettős – ügynök, aki azzal írta be magát a világtörténelembe, hogy ő az első (?) dokumentált halálos áldozata annak, amit a bulvárújságok, valamint Tom Clancy egyaránt nukleáris terrorizmusnak neveznének.
Hölgyeim és Uraim: következzék a Litvinyenko-gyilkosság!
Az elmúlt közel ötven évben a Beatles minden felsőfokú jelzőt megkapott, amit rockzenekar csak megkaphat. Ízléstől függetlenül jóformán mindenki kénytelen elismerni, hogy a négy liverpooli srác ott van azok között, akik egy intergalaktikus panoptikumban a huszadik század földi zenéjét lesznek hivatottak jelképezni.
A Beatles tagjai közül John Lennonnal, illetve halálával már foglalkoztunk ezeken az oldalakon; itt az idő, hogy a kánikulára fittyet hányva górcső alá vegyük azt az elméletet és bizonyítékait, amelyek Paulra (és egyesek által valószínűsített) korai halálára vonatkoznak.
Amikor 1980. december nyolcadikán, hétfő este tizenegy óra körül a New York City-béli Dakota-ház előtt egy Mark David Chapman nevű, 25 éves, zavart agyú fiatalember egymás után ötször meghúzza 38-as kaliberű revolvere elsütőbillentyűjét és ezzel kioltja a Beatles egyik alapítójának életét, senkiben nem merülnek fel kérdőjelek; mindenki elfogadja, hogy egy őrült, magányos rajongó lőtte agyon minden idők egyik legismertebb zenészét. Ha azonban egy kicsit alaposabban megvizsgáljuk az ügy hátterét, érdekes összefüggésekre bukkanhatunk.
Örömmel láttam, hogy a reggeli bemelegítő poszt szép látogatottságot produkált. Remélem, a második rész sem okoz csalódást.
Akkor lássunk munkához. Mai posztunk megadja a választ a ki sem mondott kérdések zömére is, egyetlen egy kivételével: férfi olvasóink hiába is szeretnék tudni, hogy Diana [moderálva]-e, azt továbbra is titok övezi. Szerintünk a válasz igen, de nem látunk ebben semmi perverziót.
Lássunk munkához, de előtte mindazok, akik nem olvasták az első részt, sürgősen tegyék meg!
Ha a világsajtó képviselői a – reményeink szerint előbb-utóbb megnyíló – Nemzetközi Konteó Akadémia rektora mellének szegezik majd a kérést, hogy mondjon már egy olyan összeesküvés-elméletet, amely magában hordozza a műfaj valamennyi ismérvét, van arra egy komoly tippem, hogy a konspirációkba beleőszült agg professzor rövid (inkább csak a kameráknak szóló) hezitálás után a Diana hercegnő halálával kapcsolatos spekuláció-csokrot fogja megemlíteni. Jogosan.
Sajnálom, de a téma olyan óriási, hogy kénytelen vagyok két részletben elétek tárni, hiszen egy 22 ezer karakteres posztot senki nem olvasna el egyhuzamban. Te sem, ne ingasd a fejed!
Több, mint kétéves adósságot próbálok törleszteni az idei év első posztjával. Amikor 2008 decemberében megjelentek az első írások itt, a Konteóblogon, felhívott az egyik régi kollégám és azt javasolta, hogy a mindkettőnket sokáig élénken foglalkoztató Seuso-kincsről feltétlenül emlékezzem meg. Akkor megígértem neki (és önmagamnak), hogy hamarosan sort kerítek rá…
Azóta számos olvasó jelezte, hogy szeretne egy kicsit többet tudni az említett régészeti leletről, illetve a – vélelmezhetően – hozzá kapcsolható halálesetekről, s én mindenkinek azt válaszoltam, hogy: igen, a Seuso rajta van a listán.
Nos, itt az idő. Hölgyeim, uraim: itt alant a régóta várt Seuso-konteót olvashatjátok!
A Titanic óceánjáró 96 évvel ezelőtti tragédiája minden eresztékében olyan, mint egy döbbenetes és valószerűtlen mese. Kicsit talán erőltetett, mintha a szerző kettővel több italt fogyasztott volna a szükségesnél, de tele van megszívlelendő tanulsággal és szívszorító mikrosztorikkal, ahogyan azt a méltán híressé vált fimből is tudjuk. Nézzünk tehát a jéghegy mögé egy kicsit és borzongjunk együtt.
Nem, nem kezdünk dulván. Sőt! A bloggazda a finom, lépcsőzetes, esetenként pikáns átmenetek híve, ezért újdonatúj internetes naplónk első érdemi posztját (nagyon óvatosan) egy olyan összeesküvéselmélet (a továbbiakban és ezentúl: konteó) ismertetésével kezdi, melynek figyelemreméltóságát (van ilyen szó egyáltalán?) nemcsak alanyunk élete, kapcsolatai és halála, hanem mellbősége is alátámasztja. Lássuk tehát a múlt század ötvenes-hatvanas éveinek szex-szimbólumát, aki férfiak (és nők – ennyire felvilágosult vagyok ám!) milliói erotikus fantáziáinak középpontjában állt, s akinek fotója nélkül sem szerelőműhely, sem sportolói öltöző, sem kollégiumi fiúszoba, sem katonai láda nem volt elképzelhető.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!