Mai összeesküvéselméletünk (vagy inkább: ~eink) segítségével ismét hazai vizekre evezünk. Az újkori magyar kriminalisztika történetének legvéresebb bűncselekménye kilenc éve ad kifogyhatatlannak tűnő hajtó- és kenőanyagot nemzetünk legjobb konteósainak, akik – amint azt látni fogjuk alant – büszkén veszik fel a versenyt a műveltnek mondott Nyugat legpihentebb elméivel.
Posztunk célja nem a – meglehetősen rosszízű kritikák céltáblájaként elhíresült – nyomozás, nem is a szekérderéknyi rendőri, ügyészi és bírói hiba feltérképezése (noha a posztírónak ezekről is markáns véleménye van), ezért az előzményt (mármint az összeesküvéselméletek előzményét, magát a nyolcas emberölés körülményeit) csak röviden villantjuk fel, a legszükségesebbnek ítélt részletekkel.
Noha sokáig húzódoztam a téma megérintésétől, számos olvasói komment és levél meggyőzött arról, hogy – az angol amerikai eredeti verzió után a nemzetközi közbeszédben is simán kilenc-tizenegy (Nine-Eleven) néven elhíresült, ma éppen a nyolcadik évfordulóját ülő – amerikai terrortámadás-sorozatot nem kerülhetjük meg. Olyan sorsfordító momentuma ez a kortárs világ történelmének, hogy egyes – formabontó – szakemberek egyenesen innen számítják a huszonegyedik századot.
Hölgyeim és uraim! Vegyünk mély lélegzetet és kezdjünk el közösen emlékezni arra a keddi napra, illetve valós (vagy annak vélt) hátterére, magyarázataira. Megint szólok előre, hogy hosszú-hosszú (több, mint 25 ezer karakteres!) poszt következik; készüljetek fel rá…
Azt, hogy az amerikai vagy az orosz titkosszolgálatok szemrebbenés nélkül képesek bárkit eltenni láb alól, aki terveik útjába áll – minden konteós tudja. Azt viszont, hogy a sokkal gentlemanebb reputációnak örvendő brit szervízesek sem hezitálnak, ha valaki Őfelsége aktuális kormánya elképzeléseinek útjába áll – a 007-es ügynök történetei ellenére – nehezen tudjuk feldolgozni, noha dr. David Kelly története meglehetősen egyértelmű érveket sorakoztat fel a borzongás mellett.
Egy biztos: úgy tűnik, tömegpusztító fegyverekkel foglalkozni nemcsak a biológiai vagy kémiai hatóanyag miatt lehet veszélyes. És az is tuti, hogy ezek a szemetek tényleg megölték Kennyt Kellyt!
Mai posztunk főhőse eddig háromszor végzett a második helyen a témaszavazásokon, s ezzel kiérdemelte a külön a számára alapított Konteó-Ezüstérem Örökös Birtokosa megtisztelő titulus viselésének jogát. Úgy gondoltam, hogy ezek után végre tényleg itt az ideje megismerkedni annak az embernek az életével és halálával, aki ugyan még életében elnyerte a roppant hízelgő „Isten bankára” címet, de minden jel arra utal, hogy olyan nagy hasznát nem vette a kiemelt ügyfélnek. Sőt.
Tisztelt olvasók, ismerkedjetek meg Roberto Calvi szövevényes történetével.
A hatvanas évek Amerikájának légköre, a híres embereket (főleg csúcspolitikusokat) sújtó, akkoriban bekövetkezett erőszakos halálsorozat a legigényesebb ízlésű konteóhívők elvárásait is maradéktalanul kielégíti. Az összeesküvéselméletek kialakulásához és burjánzásához nehezen lehet kedvezőbb terepet találni az említett területnél és időszaknál.
A fenti állítás egyik bizonyítéka (a JFK-t és az RFK-t érintő, általunk is megtárgyalt események mellett) egy fekete bőrű, 39 éves alabamai baptista lelkész (a mai napig nem kellőképpen tisztázott körülmények közepette történt) meggyilkolása 1968 tavaszán.
Az elmúlt év konteógyanús hírei között kiemelkedő helyet foglaltak el a néhai Rózsa-Flores Eduardo (filmbeli alakítása után sokaknak: Chico) pályafutásával, illetőleg halálával kapcsolatos beszámolók. Úgy érezzük, nem mehettünk el szó nélkül a téma mellett, na meg olvasóink is kérték.
Életét csak nagyon-nagyon röviden tárgyaljuk (az érdeklődők dúskálhatnak az erről szóló, nyomtatott és elektronikus sajtóban napvilágot látott cikkek között), igyekszünk viszont összefoglalni azokat az összeesküvéselméleteket, amelyek a halálával, ennek okaival, illetve a (vélt vagy valós) felelősökkel foglalkoznak. El fogjuk kerülni a politikai állásfoglalást (noha véleményünk természetesen van a dologról) és ítéletet sem áll szándékunkban kihirdetni. Számtalan vélemény megfogalmazódott, számos értékelés született mai főszereplőnkről, de mi itt csak annyit mondunk: ¡Adiós, Chico, descanse en paz!
Mielőtt a háttérinformációkat tartalmazó első részt követően belevágnék a JFK-sztori második, konteós részébe (amely blogunk történetében az eddigi leghosszabb lesz, előre szólok!), szeretném megköszönni olvasóinknak a példamutató visszafogottságot, amit azzal tanúsítottak, hogy megtartóztatták magukat a spoilerezéstől.
Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy ez mekkora erőfeszítést okozott, úgyhogy ismét csak: köszi, riszpekt és – természetesen – szabadságot Svájcnak!
Egy politikus erőszakos halála minden esetben beindítja az összeesküvések feltételezésére hajlamos embertársaink fantáziáját. Ha ez a politikus ráadásul a világ vezető nagyhatalmának első embere, az iménti kijelentés axiómává nemesedik; John Fitzgerald Kennedy, az Amerikai Egyesült Államok 35. elnökének 46 évvel ezelőtti agyonlövését a huszadik század leghomályosabb hátterű politikai merényletének nevezni talán nem tűnik erőltetettnek, s mint ilyen, egy magára valamit is adó konteóblog megkerülhetetlen eleme.
Az emberi történelem során a véres sztorik mindig fokozott közérdeklődésre tarthattak számot. Akár bevalljuk, akár nem, mi emberek híresek vagyunk arról, hogy embertársaink erőszakos halála felkelti figyelmünket, s borzongva bár, de részletek után vágyunk. Hatványozottan igaz ez az olyan esetekre, amikor az elkövető valódi személyazonossága az összeesküvéselméletek fátylába burkolózva 122 év elteltével is homályban marad. Mai posztunk a kriminalisztikatörténet egyik legismertebb, ugyanakkor legtitokzatosabb gyilkosával, s a köréje font konteókkal foglalkozik. Hölgyeim és uraim: következzék Hasfelmetsző Jack!
Az átlagember számára a világűr olyan meg- és felfoghatatlan, érzékelhetetlen valami, ami ellen a józan ész joggal berzenkedik. Mert mi az, hogy ott nincs semmi?! Pontosabban: a Semmi van odakint. Az általunk itt megénekelt Apollo-11 holdraszállása nem véletlenül borzolta fel annyira a konteósok idegrendszerét.
A világűr meghódítása hivatalos forgatókönyveinek megkérdőjelezése azonban nem az amerikaiak fegyvertényével kezdődött. Számtalan (na jó: számos) jel arra utal, hogy a jóképű, mosolygós orosz szovjet repülőhadnagy (mit beszélek itt összevissza: őrnagy!) története, mint az első ember a világűrben teória nem olyan kerek, mint az alany koponyája, vagy a Vosztok-1 kabinja.
Lássuk tehát, mi a helyzet Gagarin sztorijával.
Bármennyire is szerettük volna azt hinni, hogy a Konteóblog független a napi aktualitásoktól, az utcán járva, emberekkel beszélgetve rá kellett döbbennünk, hogy nem tudjuk kivonni magunkat a közvélemény nyomása alól.
Megszakítjuk tehát a konteóblog tervezett pihenését, s mai friss posztunkban (haladó hagyományaink szellemében) megkíséreljük felvázolni az elmúlt egy év hazai cigánygyilkosságainak lehetséges hátterét, magyarázatát, indítékait. Előrebocsájtjuk, hogy sem a melegvizet, sem a kanálban a mélyedést nem fogjuk ismét feltalálni, mindössze rendszerezni szeretnénk az emberölés-sorozattal kapcsolatos elméleteket. Persze a Molotov-koktélos és más jellegű erőszakos, megfélemlítő esetek is ebbe a körbe tartoznak, még ha külön nem is emeljük ki ezeket.
Ha kérdő hangsúllyal azt mondom: Kennedy-gyilkosság, mindenki elsősorban (és természetesen) a JFK-ügyre gondol (amivel hamarosan külön poszt foglalkozik majd itt, a Konteóblogon). Tájékozottabb olvasóink azonban rutinosan visszakérdezhetnek: melyik?
Ez a szerencsétlen család ugyanis úgy vonzza magához a több, mint gyanús haláleseteket, mint ipari mágnes a vasreszeléket. A virtuális (avagy valóságos) Kennedy-dossziét áttanulmányozva a legelszántabb konteó-ellenzők is kénytelenek visszavenni az arcukból, és halántékukat lassú, dörzsölő mozdulatokkal masszírozva próbálnak magyarázatot találni a történtekre.
Ma Robert Francis Kennedy haláláról olvashattok minálunk.
Az a meggyőződés, hogy bizonyos (etnikai vagy vallási) csoportok embertársaik vérét használják fel rituális szertartásaikhoz, olyan régi, mint a humán civilizáció. Az elmélet kétségtelenül valós alapokon nyugszik, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a történelem különböző (általában kezdeti) fázisaiban őseinktől nem állt távol az emberáldozat.
Mai posztunkban megpróbáljuk röviden ismertetni a vérvád históriai gyökereit, továbbá azt, hogy miként nemesedhetett világméretű (és napjainkra jórészt zsidóellenes) összeesküvéselméletté az emberi vér tiltott (és olykor gyomorforgató) felhasználásának egykori gyakorlata.
Olvasók tucatjai kérték (mit kérték: követelték!), hogy a konteóblog biztosítson soronkívüliséget és számoljon be a Szmolenszknél bekövetkezett légikatasztrófáról, amelyben életét vesztette a lengyel államigazgatás csúcsvezetőinek jelentős része.
A biznisz az biznisz: ti fizettek, a konteóblog szerkesztősége pedig fejet hajt a tömegek akarata előtt: következzék tehát a történelmi lengyel-orosz kapcsolatok legújabb szakítópróbája, a 97 áldozatot követelő rendkívüli esemény feldolgozása.
Lassan már 35 éve annak, hogy 1977. augusztus 16-án a Tennessee állambeli Memphisben található birtokán holtan lelnek Elvis Aaron Presley-re, minden idők egyik legsikeresebb, legismertebb és legbúgóhangúbb előadóművészére. A rock’n’roll királya (avagy – a Zámbó Jimmy-rajongókon kívüli keveseknek – simán: A Király) 42 évesen igazolt át a Nagy Égi Impresszárióhoz. Életéhez és halálához (már ha elfogadjuk, hogy valóban elhunyt) számos találgatás fűződik. Ezek közül szemelgetünk ma egy kicsit.
Port Chicago neve nem túl ismerős erre mifelénk. Erről a hajdani, San Franciscótól alig 50 kilométerre északra elterülő kaliforniai kisvárosról elsősorban (esetleg) katonai büntetőjogászok hallhattak vagy olvashattak, tudniillik ehhez a településhez kötődik az amerikai hadtörténelem – zendülés miatt elrendelt – legnagyobb (mármint a legtöbb terheltet érintő) büntetőeljárása.
De nem ezért vettük fel a konteók listájára, hanem mert egyesek szerint nem Hirosimában robbant élesben a világtörténelem első atombombája, hanem Port Chicagóban.
Lássuk, hogyan.
Közel két hónappal ezelőtt a blog törzsközönsége meggyőző többséggel amellett döntött, hogy a következő összeesküvéselmélet, amelyről olvasni szeretnének, a Fenyő János élete (pontosabban halála) köré szőtt titokzatos eseménysorozat legyen.
Lássuk tehát a hazai rendszerváltozás hajnalán az egyik gazdasági sikertörténetnek kikiáltott Vico Rt. létrehozójának és tulajdonosának fordulatos életét és továbbra is rejtélyek által övezett halálát. Előre szólok, hogy a poszt nagyon hosszú lesz, tessenek felkészülni rá!
A legutóbbi voksoláson a gyógyszer-konteó hajszálnyival bár, de az élen végzett. Miután kihirdettem a végeredményt, elővettem a jegyzeteimet és a bekönyvjelzőzött forrásokat (és persze konzultáltam Velük), rájöttem, hogy a témát egyetlen posztban bemutatni kábé olyan sanszos, mint bevállalni, hogy tíz perc alatt ráveszem Vágó „Szkeptikus” Istvánt arra, hogy konzultációs időpontot kérjen Gyurcsók „Távgyógyító” Józseftől.
Úgy döntöttem hát, hogy két részre bontom: a mai (első) részben a rákgyógyszer-összeesküvésről olvashattok, a második (általánosabb) részre is sort kerítünk előbb-utóbb, ha lesz rá igény.
Mi mindannyian egyéniségek, akarom mondani régi motorosok vagyunk a szakmában, ezért magabiztosan jelenthetjük ki, hogy híres emberek erőszakos halála szinte automatikusan vonzza a konteókat.
Természetesen nem vagyunk ostobák: nem akarjuk azt állítani, hogy egy mezei, futottak még kategóriájú ENSZ-vezető renoméja alkalmas lehet arra, hogy akár csak megközelítse – teszem azt – egy valóságshow szereplőjének vagy egy korrupt közszolgának a hírnevét, de a világszervezet (időrendben második) főtitkárának közel ötven évvel ezelőtti halála szerintünk megér egy posztot.
Mielőtt a mindenkit sokkal jobban érdeklő utolsó felvonásról beszélnénk, röviden azért foglaljuk össze, hogy ki is volt és honnan jött ez a svéd diplomata.
A légiközlekedés kockázatait (mindenféle statisztikai adatra támaszkodva) minimálisnak szokták nevezni; talán emiatt is kap hatalmas nyilvánosságot minden légikatasztrófa, na meg azért, mert – noha a repülőgépek lezuhanása tényleg ritka – , az ilyen balesetek után igen kevés esetben szoktak túlélők beszámolni arról, hogy mi is történt valójában.
Ne csodálkozzunk tehát, ha az összeesküvéselméletek dúsan tenyésznek minden olyan helyszín közelében, ahol egy-egy repülőgép roncsai hevernek. A TWA-800-as járat történetét nyugodtan nevezhetjük a műfaj iskolapéldájának.
Mert összeesküdni is jó, de összeesküvés-elméletet gyártani, terjeszteni és erősíteni még jobb. Conteo, ergo sum!